Skip to content


       Szűrés lista

Annamari, maga normális?

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság december 13-én levelet küldött a Tilos Rádiónak, mivel (uramisten) a rádió korhatárra való figyelmeztetés nélkül játszott egy Ice-T számot. A kurva életbe, a köcsög amcsi rappernek nem mocskos a szája?!

"A zeneszámokban angol nyelven olyan szavak és kifejezések hangzottak el, amelyek kétségtelenül alkalmasak lehettek a 16 éven aluli hallgatók erkölcsi és pszichológiai fejlődésének káros befolyásolására mivel a szerzemények szókészlete kimondottan trágárként jellemezhető."

Az év levele, nyelvvizsga statisztikákkal, a szám angol szövegével és a magyar fordítással ... a Tilos Rádió válasza itt olvasható.

A levél aláírója, Dr. Boros Márta ... nem tűnik egy nagy Ice-T rajongónak :)


Szeretném jelezni, az új Médiatörvény CSAK január 1-től lép hatályba, ha a Sándor-palotában az a bohóc aláírja.

Gondolom ez a levél még csak az előétel ... persze a TV2-vel meg az RTL-el nem keménykednek, nem ugyanaz a súlycsoport, mint a Tilos. A ValóVilágban akár kúrhatnak is, az nagyon jótékony hatással van a gyerekekre :)

Ice-T véleményét az esetről itt olvashatjátok, természetesen trágár szavak nélkül, így a 16 éven aluli olvasók is bátran megnyithatják ...

Ice-T nagyon örül az ingyen reklámnak, és hogy most mindenki megismeri a számot, angol és magyar szöveggel együtt! :)

Én nem kerülgetem a forró kását: ezek segghülyék  :)) 

(A szám itt meghallgatható, még középfokú nyelvvizsgával is nehezen érthető)










 

Címkék: média fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr742548066

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ice-T & Tilos rádió & józan ész & nyelvtudás vs. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (szövegelemzéssel!) 2010.12.31. 00:08:45

(Avagy erősebb kutya baszik, itt vajh' melyik lesz az?) Esetleg, stílusosan fogalmazva: it's on! Ahogy a comment.blog.hu megírta (én ott futottam bele), a Tilos rádió kapott egy

Trackback: Skiccpali aláírt, lehet csomagolni 2010.12.30. 22:51:10

A Nemzet Tolla tette a kötelességét, nem is értem mit vártatok a zemberek emberétől. Titkon többen remélték, hogy az negatív hazai és nemzetközi tiltakozásra felkapja a fejét Orbán és dob egy smst Palira, hogy ezt akkor most mégse. Vagy ha a nemz...

Trackback: A korrupció melegágya (II-III. egybevont lecke) 2010.12.30. 21:25:20

II. A médiaalkotmány révén a sajtó alaposan szabályozott lett. Azt nem állíthatjuk, hogy cenzúra alakult volna ki. A cenzúra esetén ugyanis jól lefektetett, egyértelmű szabályok szerint működik a rendszer.De itt nem erről van szó. Olyan közálla...

Trackback: ICE-T mégsem kapja meg a magyar állampolgárságot? 2010.12.30. 15:27:20

A népszerű afro-amerikai rapper ICE-T döbbenettel fogadta a Tilos Rádió és személye, pontosabban egyik dalszövege ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által indított vizsgálatot. Mint köztudott a zenész az egyik leglelkesebb támogatója volt a k...

Trackback: "Kettőt mingyár agyonlőttem..." 2010.12.30. 13:50:24

Nemcsak a fiatalkorúak, hanem a felnőttek köznyugalmának megzavarására is alkalmas, a rendvédelmi hatóság tagjainak meggyilkolására bujtogató kultúrszenny, melyet nem átallottak külföldön is terjeszteni! A magam és a Nincs irgalom minden jóérzésű olvas...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2010.12.30. 12:44:07

"Tartalomfelügyeleti Főosztály" . WTF?????

A fent nevezett Főosztály, ügyeletes figyelőjének küldeném az alábbi számot:

www.youtube.com/watch?v=pc0mxOXbWIU

Ja, és mindenkinek, aki szereti.
xD

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 12:45:00

Egen az előbb már végigolvastam, nem gondoltam, hogy ilyen hamar itt landol. Szerintem "ezek" már előszilvesztereznek, jól berúgtak, és ezt hányták...

Igazából nem vagyok kíváncsi a jövő évre. Nem vagyok kíváncsi arra, kire/mire fognak még rászállni, mit fognak tönkretenni, kiket hurcolnak meg. Ezek rosszabbak mint a komcsik. Bár az az igazság, hogy ez nem lep meg...

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 12:46:58

@Marcellusca: ha már zene, ugyanoda küldöm a következő véleménynyilvánítással felérő számot:

www.youtube.com/watch?v=wOtLbwjKhOg

xD

Redcap 2010.12.30. 12:48:02

Vajon ki volt a fordító? És kinek van kapacitása ezeket figyelni? Mennyit keres vele?

És vajon ha van olyan 16 éven aluli Magyarországon, aki megérti ezt az angol szöveget, méghozzá hallás után, annak vajon az erkölcsi fejlődése nem egyébként is veszélyben van már? Szerintem December Vastagbőr nyertesét látjuk, nagy a hajrá a végére:D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.30. 12:50:39

"A Médiatanács 536/2010. (XI. 3.) számú határozata

O. Á. panasza a Tilos Kulturális Alapítvány műsorszolgáltató Tilos rádió csatornáján 2010. szeptember 2-án 17:52:54 perckor sugárzott zeneszám kapcsán.

A Médiatanács elrendeli a Tilos Kulturális Alapítvány műsorszolgáltató Tilos rádió csatornáján 2010. szeptember 2-án 17:52:54 perckor sugárzott zeneszám hatósági ellenőrzését."

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.30. 12:51:22

hogy is szól a pártpribékek betanult szövege a média tv-nyel kapcsolatos kritikákra:

"mi a biztosíték arra, hogy a hatalmat rosszindulatúan hsználja fel a szalai akciócsport? csak a szemét komennyista-libsi-szocialista-trapista nyugatimédija retteg"

pontahogy a példa is mutatja. :)

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.12.30. 12:52:14

Jóslás a trágyaözönről

Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzzel, hatósági pecséttel rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani őket. Lassanként az emberiség egész ürülék -metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a húszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az eget ostromló óriássá nőtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganajimádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad.

Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyről a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármilyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel-lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.

Weöres Sándor: A teljesség felé (1946)

Remélem megérem még a tiszta fehérnemű megjelenését az égen...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.30. 12:53:38

@Redcap: én az ékszijjártó pötinek adnám a fordításhamisításért :)

Horizont 2010.12.30. 12:55:39

Éljen Rákosi, éljen Rákosi!!

A rap szövege bizony nem olyan amit rózsaszín emlékkönyvbe írkálnának (van még ilyen?).Most akkor minden zeneszám előtt be kell mondani, hogy csak felnőtt korú mellett hallgathatja meg egy kiskorú? Vicces:) Én sajnos nem tanultam angolul. Nem szeretem a céltalan csúnya beszédet. De a rap-et (-ot) szeretem. És azt is szeretném ha olyan jól tudnának a kiskorúak angolul, hogy meg is értenék ezt a szöveget. Jó is lenne:) Nem is kapcsoltam hirtelen ki is az az Annamari:DDDD
Neki üzenem hátha nem tudja:
A rap történetileg három zenei stílusból merítkezik: a jazz, a funky és a jamaicai négerek zenéjéből fejlődött ki. Ritmikus amerikai verselés.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 12:55:42

Egyébként mit ugrál a NMHH???
Ott volt az intro! Pont figyelmezet mindenkit, hogy akinek nem tetszik az kaccsója ki mert tele van nem odaillő szavakkal!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.30. 12:55:53

@Redcap:

A Tilos Rádió azt írta, hogy KETTŐ darab 16 éven aluli, felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatójuk volt abban az időben, nekik sérülhetett a lelkük :))))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 12:56:38

Nemsokára Annamari kitalálja, hogy minden szám előtt ki kell tenni a korhatárkarikát! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.30. 12:56:50

@.Pierre Bezuhov.:

na, az sem volt akármilyen húzás :))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.30. 12:57:26

@Noname Cowboy:

A rádióban egy színes karikát kell felmutatniuk a műsorvezetőknek, minden szám előtt :))

Horizont 2010.12.30. 12:58:26

Szegény, szegény Vastagbőr!! De sok "dolgod" lesz 2011-ben is!!!:(((

dr.justice 2010.12.30. 12:58:48

Csak azért, hogy más zenei stílus is képviseltesse magát e nemes küzdelemben.

www.youtube.com/watch?v=n2GjEOyufNk&feature=related

Nem tetszik, baszd meg ? :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.30. 13:00:32

javaslom az ismert antifasiszta és antirasszista himnusz lejátszóinak büntetését is
www.youtube.com/watch?v=IpZm1TstpjQ és a magyar előadók tolmácsolásában előadott verzióban szereplő összes előadó megbüntetését is www.pixter.hu/video?id=13837

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 13:03:44

@dr.justice: nem tetszik? Az egyik húsz éves kedvencem :DDD

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.30. 13:07:51

ha ilyen tempóban fogják értelmezni és alkalmazni az új törvényt is, akkor abba majd be kell illeszteni egy Lex Fábry-t is hamarosan :))

Marcellusca 2010.12.30. 13:11:38

@Conv: Hehe!
Én nem akartam ilyen, kis nyálas lenni. :))))

Lilly Allen, mi? :DDDD

Marcellusca 2010.12.30. 13:14:21

@.Pierre Bezuhov.: Ne aggódj! Meglesz. :)

Elvégre eleget köszörülte a nyelvét a maszop kormányon. :)
Utána meg a Viktorka/fityiszesek seggében keresett gyógyírt. :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.30. 13:14:39

@Marcellusca: jóvammá, becsúszott egy l duplázás a röhögés közben :)

Horizont 2010.12.30. 13:16:27

Na látjátok hála a mi Annamarinknak mennyi jó kis zenét hallgattam itt és most:)

@Noname Cowboy: Ez nagyon jó szám!!
Én tudatlan:) Aki énekel ez nem egy színész? Vagy csak hasonlít rá? Nem tudom a nevét:)

caralho voador 2010.12.30. 13:21:22

Gratulálok, zero, megint sikerült egy platformra kerülnöd az összes Index-mocsokkal. Ennél jóval értelmesebben is meg lehetne közelíteni a témát (és még mindig lenne min röhögni).

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.30. 13:22:01

heh, egy tök jó cikk az indextől :DD
index.hu/belfold/2010/12/30/emberek_ph_ketharmas_melyik_volt_az_ev_szava/

"offshore-lovag
Jelentése: 'nem a mi spanunk'."
:D

meg a kétharmados része is frankó. az az érzésem, hogy nagyon meg lesz büntetve ez az index jövőre ;))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.30. 13:24:02

@caralho voador: vázold fel, hogyan lehetne ezt az irtózatos baromságot értelmesen megközelíteni :)

jágör68 2010.12.30. 13:24:05

Narancs- idiótáéknak sincs jobb dolga, miközben a kórházakban WC- papír meg gyógyszerek sincsenek- nővérekről meg orvosokról nem is beszélve...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.30. 13:25:00

@caralho voador: ezek a csúnya tények!! ezek már csak ilyenek, ilyen makacs dolgok!! sőt. mszp-közeliek :DD

darkwertoo 2010.12.30. 13:30:37

1.) Szeretem, hogy megindokolunk valamit statisztikával, mert az jó... csak akkor tegyük már értelmesen. Egy angol 'dalszöveg' megértéséhez miért előny a német, a cigány, vagy az orosz nyelv ismerete? Továbbá nagyon szép adat, hogy növekszik a nyelvvizsgázók száma, de aki 2000 ben közép vagy felsőfokú nyelvvizsgát tett, biztosan nem 16-en aluli, most 2010-ben...

2.) Ha már vesszük a fáradságot és lefordítunk egy 'dalt', ami eredeti nyelven rímelt, akkor a fordításban is célszerül lenne ha rímelne, vagy nem?

3.) Szerintem az aki, ezt a 'dalt' egy-az-egyben megéri hallás után, attól nem kell félni, hogy átmegy a szomszédba egy idős bácsihoz uborkát lopni

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.30. 13:31:51

2011 aranyév lesz, ezerrel mehetnek a feljelentések, a sok kis besúgó droid aranykorát éli majd. Lesz móka és kacagás.

Shut the fuck up, she said....

www.youtube.com/watch?v=BTeBqXHwZYQ

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.30. 13:38:44

@.Pierre Bezuhov.:
a fityisz lassan az szdsz-mszp duót lefölözi pofátlanság-ostobaság-erőszak vonalon. még nincs ott, de csak egy tyúklépés választja el tőle :)
no de mit vár az ember egy liberális pártként induló polgári-nemzeti köpenyes idióta gyülekezettől? :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 13:44:16

@Horizont: Dennis Leary: Rescue Me, Judgement Night, Fenegyerekek stb...

Marcellusca 2010.12.30. 13:47:25

@Noname Cowboy: Tuttam, bazeg, tuttam. :)))
Rohadék Port meg meg sem említi a szereplők közt. :D

Manatwork (törölt) 2010.12.30. 13:50:28

Tisztelt hivatal! Kérem betiltatni a következő zenei opuszt: Mötley Crüe - Motherfucker of the year
www.youtube.com/watch?v=KnlL5ExbJ0Q
Egyúttal kérem: határozatban kötelezzék a fent említett Los Angelesi zenekart, hogy a magyar fiatalok erkölcsi fejlődésének védelmének céljából publikálják a vitatott zeneszám szövegének hiteles magyar fordítását is.
:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.30. 13:52:01

@caralho voador:

ennél értelmesebben? mire gondolsz, fejtsd ki ...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 13:52:27

@Marcellusca: Who's the Man? Ebben együtt nyomja Ice-T barátunkkal :)

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 13:53:00

Nem értem mi a baj megint. Jövőre az összes rádió-tévé-blog egy hónappal előre le kell adja az összes műsorát, amit aztán átnéznek, jóváhagynak - vagy épp nem -, aztán amikor lemegy/megjelenik, akkor is hű elvtársak figyelik a médiát, hogy egyezik-e a leadott anyaggal. És ha nem...

Lesz itt egymillió új munkahely, hajjaj!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.30. 13:55:48

Therapy? "Die Like A Motherfucker"
www.youtube.com/watch?v=9RWIOtf6bX4

When you live like a fucker
You die like a motherfucker
Live like a fucker
You die like a motherfucker
Live like a fucker
You die like a motherfucker
Die motherfucker
Die motherfucker die

Furamadár 2010.12.30. 13:55:54

Emberek, használjátok a facebookot, amíg MarhaMari nem tiltatja le! :)

KISKORÚAK FIGYELEM! ALKOHOLREKLÁM KÖVETKEZIK!
youtube.com/watch?v=UcFwCEj_cYY

vernon 2010.12.30. 13:56:02

Én ugyan nem sajnálom a Tilos Rádiót. Az meg külön vicces, hogy a válaszukban a karácsonyra hivatkoznak, mikor pár éve pont karácsony este ment náluk a "kiirtanám az összes keresztényt" szöveg. Vegyék úgy hogy most 1-1.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.12.30. 13:57:01

Most akkor ez az ügy kellene, hogy megnyugtassa Európát, hogy minden fasza itthon a média körül?

Furamadár 2010.12.30. 13:58:04

@vernon: Nem a célmédia a lényeges, hanem az, hogy ezt bárhol bárkivel megtehetik...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.30. 13:59:22

Szalonnamari, izé, szóval feljelentést tennék. mer ez a loboncos gitáros csóka mán megin csúnya dógokról énekel, meg a pusztítás szimfóniája, ráadásul áprilisban jönnek koncertezni ide, szóval tessék majd a 25 millás csekket átadni neki a szinpadon.

www.youtube.com/watch?v=67bTpVQfB6U

Ja meg ezzel a Megadeth nevű romlott bandával jönnek amazok is, valami Araya nevű tag meg a gonosz brancsa (valami Kerry King is lesz és tuttommal itten király nem lehet más csak..tugggyukki a... nem, nem a Jimmy, hanem a... pszt, kétharmad...) szóval kétszer 25 milla rendel.

www.youtube.com/watch?v=dlkuyPDFhyo

Köszönöm, maradok az Uralkodó hű szolgája!

vernon 2010.12.30. 14:08:20

@Furamadár: Ameddig csak velük történt meg addig azt mondom kell nézni a célmédiát is. Ez olyan hogy Al Caponét is végül csak adócsalás miatt tudtak börtönbe csukni. Erre lehet persze elképedni, h jajj most akkor bárkit bezárhatnak adócsalás miatt, de nekem akkor is az a véleményem hogy megérdemelte. Majd ha netán tömegesen lesznek hasonló levelek, akkor lehet hogy revidiálom az álláspontomat.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.12.30. 14:17:29

@Marcellusca: A helyében én is beszartam volna. Viktorék viszik a víkendházad, mert most aztán erkölcs van??
Lófasz! Akarom mondani: bivaly ürülék!

Marcellusca 2010.12.30. 14:27:24

@Noname Cowboy: Hát, nem. :(
Nem is értettem. :)
Meg, hogy miért nincs kép se. :)))

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.12.30. 14:40:26

@.Pierre Bezuhov.: Én is az offshore-lovagra voksoltam. :))) Nem a mi spanunk. LOL!!!! Zseniális!

f.m.j. 2010.12.30. 14:40:34

nekem nagyon tetszett a tilosrádió válasza

amúgy én azt nem értem, hogy hogyan fogják győzni ezt a sok ellenőrzést, papírgyártást, ide-oda pereket (ha lesznek egyáltalán, és nem rögtön bezárnak, elzárnak, ellehetetlenítenek)

most komolyan emberek százai fognak azzal foglalkozni, hogy a kétes tartalmú zeneszámokat fordítsanak, és elemezzenek, értelmezzenek, hogy ez vajon milyen hatással lesz? és i a mérce, mihez képest rossz, vagy jó valami?
és nekünk meg a világnak ezt a csontot (hülye médiatörvény) dobták, hogy ezen rágódjunk, háborogjunk, és a háttérben meg sokkal durvább dolgok történhetnek... ebben biztos vagyok

f.m.j. 2010.12.30. 14:42:29

annyira bosszantó, hogy eltünik az első felindulásból írott komment, nincs már kedve újraírni az embernek, aztán ír egy ezen füstölgő hsz-t, elküldi, és ott lesz az előző... :)

Nina Skye 2010.12.30. 15:01:39

az egesz kibaszott statisztika feltetelezeseken alapul, a szoveget egy iskolai angolon felnott gyerkec nem ertheti, a joggyakorlat Mo-n ha jol tudom nem precedens alapon nyugszik, ezert nem tudom minek megemliteni hogy mar korabban is buntetve volt a Tilos, szoval az egesz egy nagy szar, ami a szuloket probalja manipulalni abba az iranyba, hogy ne mondhassak azt: bazdmeg mi ezekre a debilekre szavaztunk?!

Baldrick68 2010.12.30. 15:11:41

Erről a dologról valahogy ez jut az eszembe.
Ó azok a régi szép idők:

www.natarch.hu/archivnet/old/rovat/forras.phtml?forras_kod=614

Gulyás János MSZMP alapszervezeti titkár levele a Központi Bizottságnak

"....Az 1950-es években a sajtó is, a rádió is - mint a világnézeti nevelés két alapvető eszköze - bírálóan kommentálta a nyugati világban már akkor jelentkező, modern irányzatnak nevezett művészeti - véleményem szerint - elfajulásokat.

Egyet értek azzal, hogy nem szabad az újjal szemben teljesen megmerevedni, de csak addig tudok vele egyet érteni, amíg valóban az a művészet talaján mozog.

S itt kívánok egy-két témát megemlíteni, mert úgy gondolom, hogy 2-3 éve átestünk annak a bizonyos lónak a másik oldalára.

Mint ahogyan az első soraimban jeleztem, több éve, pontosan az 1966. évi táncdalfesztivál óta érlelődik bennem e gondolatok papírra vetése. Az indíték: Szörényi Levente és természetesen az általa komponált és előadott "mű".

A szöveget nem firtatom, hiszen valóban nem értek hozzá, hanem az előadás módjával és az előadó fizimiskájával kívánok vitázni, és következésképp a TV ilyen irányú műsorainak gyakoriságával. Ha a TV ilyen irányú műsorait megnézzük, azt kell tapasztalnunk, hogy egyeduralkodóvá vált a nyugat terméke a TV-ben és azt sikerült olyan tökélyre fejlesztenünk a gyakorlatban, hogy már oda - ahonnan átvettük - "exportáljuk" is. (Zorán [Sztevanovity] és Zalatnai [Sarolta] angliai szerződése)

A beat-irányzat térhódításába elég nagy mértékben besegített a TV is. A beat-irányzatnak Angliában is és a többi nyugati kapitalista országokban megvan a társadalmi talajuk, amelyben kifejlődhettek. Ugyan ezt elmondhatjuk hazánkra is? Nem valószínű, hogy erre igen választ kapnánk. Ha nem, akkor miért segítjük még a TV-n keresztül is ezt a - véleményem szerint sok esetben - művészietlen előadói stílus elterjedését? Ugyancsak a TV tánczenei képadásaiból kell arra a következtetésre jutni, hogy az olyan táncdal-énekeseknek, akiknek megvannak az adottságaik egy dal elénekléséhez, egyre kevesebb helyet kapnak. Annál többet kényszerítik ránk - "hála" a műsorszerkesztőinknek - az olyan "előadói művészeket" mint: Zorán, Neményi [Béla, az Atlantisz együttes vezetője] mint az Omega együttes tagjai és még sajnos vannak már sokan mások.

Ehhez a művészietlen előadásmódhoz csatlakozik még a beat-frizura. Mit szólnának a TV nézők, ha egyszer a parabola műsorában Varga József vállig érő hajjal jelenne meg, vagy Megyeri Károly ugyancsak ilyen frizurával végezne riporteri tevékenységet. Tudom ez abszurd feltételezés, de mennyivel és miért állítunk kisebb követelményt egy másik, a kamera elé álló előadóval szemben.

Igaz a fiatalok, így is azzal vádolják az idősebb generációt, hogy nem értjük meg az újat, a modernet, a divatot. Ezt a "vádat" a magam részéről úgy módosítanám, hogy nem mindig értjük meg. Úgy gondolom, hogy a tartózkodásunkra az okot az elmúlt 20 év egy-két esete megadta. A szocialista embertípus kialakításához ennek az irányzatnak vagy magatartásnak a propagálásával nem igen lehet hozzájárulni.

Hogy azok, akik hódolnak a hosszú hajnak az életben, a munkában hogyan állják meg a helyüket, sajnos erre elég szomorú tapasztalataim vannak és viszont, hogy kik hódolnak e frizurának. Úgy gondolom ugyancsak a TV szolgáltatott már egy páresetben erre példát a "Kék fény" c. műsoraiban. Természetesen távol áll tőlem ezt a nézetet általánosítani, de tény, hogy a mindennapi élet könnyebbik oldalát választók között hódított teret ez a viselet.

A "Halló fiúk, halló lányok" c. műsor "leg" adása alkalmával is lehetett erre következtetni, hiszen a legjobb kombájnos, a legjobb traktoros, a legjobb lakatos és a többi fiatalnál még véletlenül sem volt tapasztalható a hosszú hajnak való hódolás.
De így van ez az élet más komoly, gyakorlati megvalósítás területén tevékenykedő fiataloknál is.

"

Az idők változnak de a seggfejek maradnak

Marcellusca 2010.12.30. 15:13:48

@f.m.j.: Eljön majd az idő, hogy nem csak a kommented fog eltűnni! :)))
És nem lesz lehetőséged mégegyet írni. :DDDDDDDDDD

Vipera01 2010.12.30. 15:13:55

Szerintem nem az angol káromkodásokkal van baj. Egy egyszerű "fuck" messze nem árt annyit mint egy Lady Gaga klip. Nézzük Katy Perrynek azt a számát, amikor arról beszél hogy milyen jó volt egy lánnyal csókolóznia.
Inkább Gangstát, Dopemant, Ogli G-t meg a többi fehérniggert kéne betiltani. Nem a káromkodásokat kisípolni - eleve le sem adni.

A Tilos Rádió még üzemel? Elég szégyen...

Marcellusca 2010.12.30. 15:20:53

@Baldrick68: Ugyanezen szocializálódott, nött fel és lett vezető Viktorka és csapata, köztük szalaiannamária is.

kej 2010.12.30. 15:24:46

www.youtube.com/watch?v=zBWyvZE5r_o

nem tudom, hogy ezt linkelte-e már valaki, de beszarás:))) kibaszott érdemes meghallgatni:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.30. 15:37:06

Asszem korai lesz az a január 3.-i szavazás.A decemberi hülyeségeket meg sem emésztjük addig....

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 15:37:40

@Baldrick68: ÚRISTEN!
most tényleg nem tudom sírja-e vagy röhögjek...
de így már érthető miért vigad sírva a magyar

dr. Aullah 2010.12.30. 15:38:53

@Vipera01: Jajj ne is mondd. Legalább kétszer, vagy legalább is két esetre emlékezek, amikor egy kislány, olyan 14 év körüli kérte azt a Katy Perry számot a rádióban? Gondoltam is magamban, hogy WTF? Tudja egyáltalán mit kér?

De ahogy a cikkben is írjátok? Még nem is lépett életbe? Akkor mit ugrálnak? És mi az, hogy nem írta alá, és nem is mondott róla semmit az a senkiházi smitt pali? 5 nap eltelt már.

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 15:40:32

@Marcellusca: mondjuk nem is értem, ezt a faszit hogyan adhatták le a rádióban. De leadták nem egyszer, hogy rohadnának meg...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.30. 15:42:51

kedves anyabaszó szalaiannamária!

javasolnám az alábbi rendezvény SZEMÉLYESEN történő felkeresését, és az ott fellépő együttesek szankcionálását:

hu.metalfest.eu/

csupa-csupa kedves banda, hajrá, sok sikert!

dr. Aullah 2010.12.30. 15:44:33

@Aullah: Jó semmi, látom aláírta.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.30. 15:46:04

@kej:

hááát.....:))
A szöveg elmegy, de a zene és az ének katasztrófa.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.30. 15:46:25

Mennyi sok rockernáczi van itt már megint.:))
Amúgy nem úgy szokták leadni az ilyen számokat,hogy a csúnya szavaknál elhalkul,vagy van a helyén egy "tyuhi-tyuhi"(szkreccs)?

kej 2010.12.30. 15:48:12

@laspalmas: az biztos, hogy nem a három tenor, de kis ország kis énekhang, nagy marhaság

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 15:52:49

@SzaGyu: A köztársasági elnökünk új neve ettől a pillanattól: Shit Pál

Marcellusca 2010.12.30. 15:57:28

@Tigeri: Hüjjjjjeeeee!! :))))))
Azé', ho'nap még jól kikáromkodom magam meg jól elküldök mindenkit a francba. :DDDD

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 16:05:10

@Marcellusca: Én is effélét fogok tenni. Utoljára mindenkit elküldeni a picsába! :D

ucsacsu 2010.12.30. 16:08:13

A belinkelt " zeneszámok" primitív,szövege,ritmusa vonzza a z igénytelen,primitív emberek tetszését,ráadásul úgy ,hogy nem is értik a szöveget, de ha értik akkor ez tetszik nekik,kiérti ezt? Az Amerika zenei élete nagyrészt átcsúszott a négerek kezébe,színvonalán meg is látszik.Hát csak hallgassátok jobbat soha!

ucsacsu 2010.12.30. 16:11:51

@Noname Cowboy: Anyáddal is így beszélsz?

Marcellusca 2010.12.30. 16:11:52

@ucsacsu: "Senkiháziak kezébe' van a pop-szakma." :DDDD

www.youtube.com/watch?v=2p2qKK49pFM

xD

Marcellusca 2010.12.30. 16:12:41

@ucsacsu: Ne kekeckeggyé, bazeg, mer' te leszel a zelső! :)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 16:13:23

@ucsacsu: Ja és ha már itt tartunk mehetsz is oda!

kovacskoko 2010.12.30. 16:16:57

Na gyakoroljunk a jövő évre:

A TILOS-t fel kellene ********!
Szalainak egy vagon ICE-T-t kívánok!
dr. Boros Mártának pedig gratulálok rendszereken átívelő szakmai előmeneteléhez!

ucsacsu 2010.12.30. 16:26:06

Látom,beindultatok a panelszoba sarkából,de hát ki hogy él,úgy ítél. remélem holnap egy kéttányéros házibulin jön rátok az új év.

ucsacsu 2010.12.30. 16:27:41

Rajtatok már nem segít,de kell az a törvény!!!!!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 16:27:47

@ucsacsu: Te talán a pártközpontból kommentelsz?

ucsacsu 2010.12.30. 16:29:41

szerinted melyikből?

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.12.30. 16:29:55

De úgy komolyan, az nem fordul meg senki fejében, hogy rádióban ilyen szart se délután, se egyébként nem kellene leadni?...

SzaGyu 2010.12.30. 16:32:41

@Tigeri: Szerintem is jó volt, de majd a tömeges feljelentések következtében eldugul a rendszer...
Egyébként átmegyünk más, külföldi oldalakra és akkor megoldódik a probléma.

Egyébként eléggé sok szépirodalmi és egyéb idézetekkel is lehet szidni mind azt amit eddig is.
Megtanulunk (újra) virágnyelven beszélni, írni. -És akkor mi van?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 16:32:44

@JoeHorseDick: Milyen alapon döntöd el, hogy kinek mi a szar??

ucsacsu 2010.12.30. 16:40:37

@Noname Cowboy:
Tudod erre a kérdésre neked nincs válasz,mért,mert ehhez intelligencia tanultság szükséges.AZ BIZONY MUNKÁSDOLOG FŐLEG IDŐIGÉNYES TUDOD VAN OLYAN HELYSÉG AHOL SOK,SOK KÖNYV VAN, AZT ÚGY HÍVJÁK,HOGY KÖNYVTÁR,ÉS KÉPZELD EL IS SZOKTÁK AZ OTT TÁROLT KÖNYVEKET OLVASNI,HINNÉD, És az így kialakult tudásod segít megitélni,hogy mi az értékes,és mi nem,probálkozz,még nem késő!!!

kovacskoko 2010.12.30. 16:42:58

@JoeHorseDick: Nem azzal van a baj... Én nem ismertem Ice-T "művészetét". Most már tudom, hogy hogyan néz ki, miről gyorsbeszél és ezt egy kommunista időkből itt ragadt ráérős irodakukacnak köszönhetem.

kovacskoko 2010.12.30. 16:44:17

@ucsacsu: Bizony! Intelligencia és tanultság... Mint a helyesírási jelek helyes használatához...
Na sipirc vissza a nyelvtankönyvhöz...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 16:45:15

@ucsacsu: Azért ez nem ilyen egyszerű. S képzeld nem vagyok hülye. Olvasok s amit olvasok megértem. De ettől még nem vagyok egyforma bárkivel aki szintén hasonlóan olvasott.
Ja és nem kell ordítozni! Szóval mi alapján döntöd el mi a megfelelő?
Ha neked nem tetszik nem hallgatod. Keresel mást. Mint ahogy ha egy könyv nem tetszik nem olvasod. Keresel másikat. S nekem ez ne eghy hatóság döntse el. Majd eldöntöm én. S a gyerekemet is megpróbálom majd megfelelő irányba terelni de nem megmondani, hogy mit akarjon.

Marcellusca 2010.12.30. 16:51:20

@Noname Cowboy: Úúúúúúú, apppukááááám, emmán ollan liberálisnak hangzik. :)))

tudi 2010.12.30. 16:53:45

Tilos nekem sem kedvencem, most majd megint kezdődik a félelem és rettegés, már várom mikor tartanak tiltakozást ez ügyben. Jó mondjuk ez a levél is cseszegetés és felesleges, mert ha a 16 éven aluliakat tényleg óvni akarjuk, akkor gyakorlatilag az egész internetet blokkolni kéne, másrészt a hallgatók fele még talán az angolul értők sem mindig értik miről szól egy szám ,mert lehet nem azt figyelik, bár vannak olyan elvetemültek, akik igen. Talán a trance és más elektronikus zenékbe nem tudnak belekötni, mert abban vajmi kevés szöveg van. Én az új média törvény miatt nem aggódok, majd ha Tóta W-t a terrorelhárítók veszik őrizetbe, akkor már lehet izgulni, de addíg nem.
Amúgy meg ha már ilyen kedves számküldős napot tartunk itt a bőrön, akkor én is csatlakoznék
www.youtube.com/watch?v=fj9EXHvltbQ&feature=related Hát ez sincs túl jó hatással a 16 éven aluliak fejlődésére:D

dagiiron 2010.12.30. 16:55:22

"Obszcén nyelvezetű magyar rapszöveg sugárzása miatt 2003-ban és 2005-ben is kiszabtak már pénzbírságot a Tilos Rádióra, sőt a műsorszolgáltatás három órás felfüggesztésére is sor került."

Magyarán, a Medgyessy és az első Gyurcsány kormány alatt is meg lettek bírságolva.

"A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 41. § (1) bekezdése b.) pontjának felhatalmazása alapján hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a Tilos Kulturális Alapítvány Műsorszolgáltató Tilos Rádió csatornájának műsorszolgáltatását"

Egy 1996-os , tehát a Horn kormány idején hozott törvény alapján.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.30. 16:58:34

@kovacskoko:

A nap kommentje! xD

Ice-T száma egy hulladék, gusztustalan szöveggel. De
1, mostmár az is ismeri, aki eddig nem, és az is érti, aki csak magyarul tud
2, a média gyerekbarátosítását nem vele kéne kezdeni a t. hatóságnak

majomkutya 2010.12.30. 16:58:48

@laspalmas:
szalai annamária meg is érdemli ezt:
www.szalaiannamaria.net/
Szerintetek ezzel tudnak majd valamit csinálni?
Remélem nem :)

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.30. 17:01:08

még jó h ilyen ganxstashiten nőttünk fel, most megyünk vissza a cucializmusba vagy mi fasz van?

bandika gazdája 2010.12.30. 17:05:02

Ezek mé nem veszik be maguk

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.30. 17:05:10

@dagiiron:

Az a Médiatanács feladatairól szól, dehogy 1996-os...

Homeoffice 2010.12.30. 17:07:17

Annamarinak üzeneme,, hogy a lövetkező célpőont legyen a youtube, meg az inda.
Ott is megtalálható sokezer olyan szám, amit nyugodtan le lehet törölni.

Sedu!

A sátánista metálfesztről leszállni, OK?

SzaGyu 2010.12.30. 17:17:01

Orbán király, Schmitt, Szalai, meg a többiek figyelmébe ajánlom, nem kihagyva az internetes oldalak cenzúrabérenceit:
Ha Kádár elvtárt élne, akkor most akkora csókokat kapnának tőle, hogy Ők maguk sem hinnék el. Mert:
Újra feléled a szocializmus cenzúrája és legjobb benne az, hogy ha esetleg angolul éneklik, akkor ez az eszement hatóság még le is fordítja.
Teszi ezt mind azért: ha valaki nem tud angolul, legalább utólag megértse a dal szövegét.

2011-től: Aki nem tud angolul, az a komentjeit előbb fordítógéppel fordítsa le angolra vagy akár kínai nyelvre és ezt a szöveget illessze be a kommentjeibe.

Ezzel is fordítási és főleg értelmezési munkát adva a cenzorbizottságnak és az internetes oldalakat figyelő bérenceknek.

Homeoffice 2010.12.30. 17:41:00

Már várom az automatákat!

"2 egység pénzbüntetéssel súlytom beszéderkölcsi szabálysértésért..."

A'la Pusztító!

Marcellusca 2010.12.30. 17:42:03

@fashyzsuliette: LOL

Hogy mennyi (vastag)bőrt lehet lehúzni erről a jelenetről. :)))

suffener (törölt) 2010.12.30. 17:42:53

@Marcellusca: Ehh, hétfőn oranzsék meg hoznak egy visszamenőlegeset,
ami aznap szignózva back from the alexander palace, oszt má küddik is a csekket.

Marcellusca 2010.12.30. 17:43:27

@Gunther: Ne aggyá ötleteket, szemétnáczi! :)))

Marcellusca 2010.12.30. 17:44:55

@suffener: Na, bazzeg, hogy erre nem gondoltam. :)))

Hát, akkor még ma menjenek el a p.csába! :DDDD

Homeoffice 2010.12.30. 18:01:39

@Marcellusca:

Marcellusca! 4 egység pénzbüntetéssel súlytom a beszéderkölcsi szabály újabb megsértéséért!

A következő büntetés... együtt aludni Szalai Annamáriával!

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.12.30. 18:04:51

@kovacskoko: kb én is így voltam ezzel - s előbbre ment ettől az életünk, vagy megint egy olyan értéktelen, felesleges proli faszsággal töltöttünk el pár percet, ami nélkül eddig is boldogan megvoltunk?

lomposfarkas 2010.12.30. 18:46:05

Egyrészt azon keseregnek (joggal), hogy nem tud a magyar nyelveket, de hirtelen mindenki érti a négerszlenget is :)
Másrészt egyetértek Annamari levelével, remekül leírja az Usában burjánzó menő néger "normákat", amiket nme kéne importálni, elég ide a réti négereink kutúrája is. A belinket videó háttérképe ezt tökéletesen mintázza: az néger életcsászára repper és az aktuális fehér picsa.
Alapjáraton nem lennék cenzúrapárti (majd eldöntöm, mi tetszik/mi érdekel, és legyen elérhető az Új Nsdap mellett a Munkáspárt lapja is, stb) , de ha pl. a könyvkiadást nézem, a komonizmus adott csatornáin a szemét is nehezebben jutott át, ma meg szinte csak az látható, tv meg depláne.
Kicsit sikerül osztoznom Annamarival a köpködésen :)

Viszont Pozsonyi Ádám remek megoldást javasol:

"- Hogyan fognál hozzá a rendteremtéshez?
- Azzal kezdeném, hogy létrehoznék egy kulturrendőrséget. Aki egy kicsikét is primitívebb, vagy ostobább, bezáratnám. A kulturális rendezvényeket ellenőrzés alatt tartanám. Karszalagos emberek őrjáratokat tartanának a koncerteken. Ha látnák, hogy valaki egy nagyon tehetségtelen együttes zenéjére bólogat és csápol, akkor megkérdeznék: "Neked ez tetszik?!", és ha az illető igennel válaszol, jól ráhúznának egyet gumibottal. Ez volna a kulturrendőrség. Az embereknek diktatúrával kell beleverni a fejükbe a kultúrát. Más megoldás nincs! Sőt, kultúra-adót vezetnék be. Egy bizonyos szellemi szint alatt adót kéne fizetni. Aki nagyon buta, sok adót fizet. Ezek az én nézeteim."

Secnir 2010.12.30. 18:58:07

és tessék a Thomas a gőzmozdonyt is betiltani, mer' a végén aztat énekelik GYEREKEK(!):
Emily really knows her stuff
ez még értelmezhető úgy is (mozdonyról van szó):
Emily tudja tolni a cuccot...

könyörgöm, 2 éves gyerekek nézik! azonnnal büntit a gyártónak és a forgalmazónak! BBC included

Marcellusca 2010.12.30. 19:05:33

Na, má' műkszik a ceruza, cezúra vagy mijaf@sz, hogy nem jelenik meg a kommentem? :)

Pedig, semmi csúnya nem volt benne, csak @Gunther: -nek válaszoltam, hogy, akkor ennyi:

www.youtube.com/watch?v=AnzEWNUZYNE&feature=related

Horizont 2010.12.30. 19:07:03

@fashyzsuliette:
"Jajj Annamari! Neked 9 évig van állásod!" - kész végem:DDDDD
Erről lehúzhatnak akárhány bőrt is, én mindig jót mulatok rajta:)

dr.justice 2010.12.30. 19:07:21

@zero:

Nem tudom, hogy volt -e.

www.youtube.com/watch?v=BRjqx1bdSiA

Truth tell me the truth the truth motherfucker
Tell me the truth
Tell me the truth
Tell me the truth the truth you sucker

Secnir 2010.12.30. 19:10:03

@lomposfarkas:
ehhez hasonló volt, amikor az egybites biztonságiak nem engedték csápolni a népet vmi rockkoncerten...

Marcellusca 2010.12.30. 19:10:51

Télleg, ilyet lehet hallgatni? :)))

www.youtube.com/watch?v=-hXzKnVgMdU&feature=related
vagy
www.youtube.com/watch?v=Fcd3XuQwDQQ&feature=related

Mer' (ha szigorúan vesszük) ez is "feka" zene és vannak benne sikamlós dolgok. :D

Secnir 2010.12.30. 19:13:54

@dr.justice:
más is hallgat clawfingert rajtam kívül?

mondjuk akkó' már inkább a Nigger => www.youtube.com/watch?v=66JEmZTRhLo

csak_csendben 2010.12.30. 19:14:11

1. Aki veri magát, mint egy fürdős...libsi, hogy milyen szar a médiatörvény, legalább egyszer elolvasta? Vagy mondták neki az Indexen, hogy az szar és kész?

2. Mivel az ORTT megszűnt/átalakult, és a feladatait átvette a NMHH, és még az 1996-os törvény van életben ezért a Hatóságnak ki kellett vizsgálni a bejelentést és a hatályos jogszabályok szerint elmarasztalni a rádiót. De ugye ez túl bonyolult a segg hülyéknek feldolgozásra, így marad a vergődés a....valójában semmin. Az ORTT-nek is halom feljelentés ment mindig mindenről, és ki kellett vizsgálnia, és elmarasztalni vagy büntetni, de ugye ezt kit érdekel. Senkit.
De azt is mondhatnám: Zero, maga normális? A válasz egyértelmű: nem.

Még hogy a Fidesz szavazók agymosott naridroidok? Ekkorra vergődést csinálni, ez már szép mutatvány. Tudom ajánlani a modoros blog idevágó bejegyzését.

3. Ami libsi agymosás szám folyik a rádióból az már borzalom. Fogyasztói társadalom? Kösz, inkább nem kérem.
Innen pl hány ember érti Rihanna - Umbrella számát? Nem az a kérdés ki tudja lefordítani, hanem ki érti?

4. Egyszerűbb lenne az egész bolygót felrobbantani.

Horizont 2010.12.30. 19:14:51

Ja! Schmitt aláírta a médiatörvényt. Meglepődtem volna ha nem:(
35 százalékra kell növelni a magyar zenék arányát a vezető országos rádiók műsoraiban.
Kezd egy kicsit félelmetes helyzet lenni....

Secnir 2010.12.30. 19:15:45

telelinkeljük itten a blogot sok feka bazmegelős zenével, oszt majd jól bezárják, az (anyánk) az index -et megbasszák, a jutyubot meg letiltcsák. zero meg megy meglátogatni hodorkovszkijt.

csak_csendben 2010.12.30. 19:16:46

@Secnir:

Nagyon szuper itt a "kinek a fasza nagyobb" játékba beszállni, mindennel, amiben csak csúnya szó van, de az is egyértelmű, hogy halvány lila fingod sincs miről szól az általad linkelt szám. (És megint csak nem, nem lefordítani nem tudod, mert azt még a Google translate is megcsinálja, hanem értelmezni nem tudtad.)

csak_csendben 2010.12.30. 19:19:05

@dr.justice: @Secnir:

Ha nem értitek, hogy mi a különbség e két szám, és a fenti ICE-T szám között, akkor...nos, mondjuk azt nem csodálkozom. Ide már nem elég egy angol-magyar szótár. Ezeket a számokat fel is kell tudni agyilag dolgozni.

dr.justice 2010.12.30. 19:19:54

Aki ezt ismeri, kap egy nyalókát. ( szerintem én fogom elnyalni )

www.youtube.com/watch?v=qs6dPYRUs8I

Ha nem lenne érthető a szöveg :

" Mobil bankár, kurva anyád,
Mobil bankár, kurva anyád."

Marcellusca 2010.12.30. 19:20:03

@Horizont: Hurrá!
Mehet a Dopeman meg a Ganxta, ezerrel! :)

Ja, az meg azé' nem mer' ... :)))

Na, majdcsak adnak valami sz@rt. :D

Secnir 2010.12.30. 19:22:23

...és záródaloknak:
Eric Clapton: I shot the sheriff
HBB: Hey Joe!
na ezeket játsszák le úgy, hogy nincs benne semmi durva

áj hümhüm the sherif
hazamegyek! hümhüm az asszonyt!

dr.justice 2010.12.30. 19:25:53

@csak_csendben:

Szerintem te nem érted, miről szól a poszt. Nem a dalok mondanivalójáról, hanem a "csúnya" angol szavakról, amelyeket a magyar rádióhallgató népesség elenyésző hányada ért meg. Aki pedig megérti arra nem lehet káros a mondanivaló, mert már értette eddig is.Röviden ennyi.

csak_csendben 2010.12.30. 19:25:57

@Secnir:

Ok, enyhe leszek és segítek:
A Clawfinger - Nigger-je röviden egy rasszizmus ellenes szám.
Míg a fenti ICE-T egy műmájer, "király csávó vagyok" hangulat, konkrétan a semmiről.

csak_csendben 2010.12.30. 19:28:52

@dr.justice:

Nem, te nem érted.
13 éves gyerek már tud maszturbálni és tudja azt is hogy jó, de a VV4-es maszturbálást azért még nem rakjuk 18 órára. Ennyi.
Mindenki tudja, mit jelent a "kurva anyád" stb, de ezek még sem mehetnek 16-18 éves karika nélkül.
Olyan szavak, mint a szocializálódás, minta, példakép, mondanak valamit? Na ezért nem rakjuk a maszturbálást 18 órára.

Secnir 2010.12.30. 19:29:34

@csak_csendben:
hm, a Clawfingertől a Nigger a kedvenceim közé tartozik, azért linkeltem be.
amúgy az agyi kapacitásommal -köszönöm kérdésed- semmi gond nincs. Ángliussal sincs gondom.
Épp ezért tudom, hogy csak egy szó (nigger) mit jelent, és nem a lottóötöst. Olyan, mintha itthon buzicigányoznál. Nem. Leköpnél valakit és buzicigányoznál egy tősgyökeres Orsóst. Egy szó.

amúgy az Ice-T szám és a Clawfinger (is) szigorúan belevehető egy ún művészeti kategóriába, amit önálló zenei alkotásnak neveznek. Épp ezért a művészi alkotásokban megjelenhet a pina, a fasz, a bazmeg, a néger, a cigány, stb.
ezért volt rossz példa Janus P., villon, stb.
Míg a NMHH a festményeket, verseket, et. nem vizsgálhatja.
itt a hiba. rossz helyre szólt be.

csak_csendben 2010.12.30. 19:31:49

@Secnir:

És amikro az ORTT basztatta a rádiót, tv-t ezért akkor hol voltál? Sehol, ahogy zero sem. Pont.
Mégegyszer: egy jogutód szervezet marasztalt el egy 1996-os törvény alapján.

A hiba itt a te és más szűklátókörű, felhergelt idióta készülékében van.

csak_csendben 2010.12.30. 19:33:39

@Secnir:

Azért a fenti ICE-T számot én még gettó művészetnek sem nevezném. Blognak vagy naplónak annál inkább.

Marcellusca 2010.12.30. 19:34:46

@csak_csendben: Én nem lennék ennyire biztos benne!!!

Lehet, hogy a te készülékedben van a hiba!

csak_csendben 2010.12.30. 19:36:21

@Marcellusca:

Ebben az esetben mi az, amit rosszul látok?

Secnir 2010.12.30. 19:40:56

@csak_csendben:
"Azért a fenti ICE-T számot én még gettó művészetnek sem nevezném."
valóban. azonban kiadták, játsszák a rádiók, ezért annak kell tekinteni. mint ahogy vasarely képeit sem tekintem művészetnek, általánosban rajzoltunk olyanokat, de van felvevőközönsége, kiálltják, ezért az.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.12.30. 19:41:09

@csak_csendben:

1. Volt szerencsém átolvasni, és igen sok aggályos pontocska van benne, de neked megmondta a kurtyunfó hogy biza' jó a médiatörvény, és ez a lényeg.

2. Ebben talán van némi igazságod, de az elég szomorú, hogy nem veszed észre mennyire nonszensz az, AMIRŐL szól a post.

3. Az emberek többsége általában azért hallgatja a rádióban sugárzott "mainstream" zenét, mert dallamos, netán fülbemászó, és nem keresi sem az értelmét, se nem fogja lefordítani.
A legnagyobb röhej az, hogy egy olyan országban megy a sipákolás a csúnya fekazene' negatív hatásairól, ahol a nagy többség még a saját anyanyelvével is hadilábon áll.

A modoros blog biztos nagyon jó, szerintem menj akkor oda, és 200-as vérnyomással bizonygassad, hogy itt milyen hülyék az emberek. Nincs is jobb program a két ünnep között. :D

csak_csendben 2010.12.30. 19:49:11

Az emberek 99.99%-a konkrétan idióta és megvezethető barom, élő példa itt a sok hülye, aki rohangál, és akik tudnak hergelni (pl zero).

Az 1996-os törvény jó volt 14 évig, majd hirtelen valaki elkezd egy mű-hisztit, mikor egy jogutód testületnek kötelessége kivizsgálni egy esetet és el is marasztal. Addig senki nem verte a tamtamot, hirtelen már a NMHH vezetője is balfasz idióta, meg megalázható személy lesz.

Nos a kérdés egyszerű: be kell tartani a törvényeket? Igen. Ennyi.

Ha elkezdünk kivételeket keresni, valakiket felmenteni, kikerülni a szabályokat az tudjuk hova vezet. Tudjuk, mert a jó része ott ül a Parlamentben. Igen, akkor jön a korrupció.
Ha egy közember "lop" (hasonló módszerekkel), mint egy politikus, akkor másodpercek alatt börtönben találja magát, vagyon elkobzással. (Ok, felejtsük el, hogy x milliárd felett már megvédenek, úgy is tudja mindenki miről van szó.) De ez a közember is szeretné, ha a politikusok nem lennének korruptak és tényleg jogegyenlőség lenne.

Igen ám, ez a mostani idióta hiszti, mikor is hirtelen egy 14 éves törvényt alkalmaznak, akkor már a Hatóság vezetőjét is lehet simán balfasznak, hülyének nevezni, hisz minek alkalmazza. Nos ez a bűnpártolás, vagy hétköznapi korrupció. Így ennek fényében a tisztelt társaság, hogyan is szeretne tiszta közéletet, ha saját maguk biztatnak "korrupcióra", törvények megszegésére? De, mint tudjuk, az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.

Ezen tessék már egy picit gondolkodni.

Marcellusca 2010.12.30. 19:51:37

@csak_csendben: Csupán annyit - szvsz, de lehet én látom rosszul - ,hogy az eset háttere az, ami nem egyszerű.
Egy új szervezet, egy régi törvény alapján hoz egy elmarasztaló határozatot (büntetést).
Mindenféle, mondvacsinált, hajánál előrángatott indokokkal.
Mi lesz január elsejétől?
Ugyanez a szervezet, az új törvény alapján már azt is büntetheti, ha a kormánnyal (Viktorkával) ellenkező véleményt alkot és azt kimondja/megjelenteti.
Miért?
Mert, csak.
Persze az új törvény nem fog vonatkozni Budaira (vagy hogy hívják a jelenlegi elszámoltatási biztost?), ő továbbra is kiállhat majd a kamerák elé és nyugodtan fröcsögheti bele az éterbe a hazugságait!
(Most nem a maszoposokat védem, hanem azt mondom, hogy gyakorlatilag, azt hiszem 1 azaz egy feljelentést tett, miközben beharangozta a médiumokban, mégsem tudja a vizeslepedőt Gyurcsányra ráhúzni.)

Akkor most mi is ez a fiatalkorúak védelme????
És, mint már írták többen: mi van a pop előadókkal? Pl. Rihanna-val?
Pölö: mandiner.blog.hu/2010/12/30/a_radiobol_meg_omlik_a_genny_18
Azok mehetnek?

Marcellusca 2010.12.30. 19:57:20

@csak_csendben: Na, megint nem látod a lényeget.

A mostani eset pont arra jó, hogy rámutasson, hogy a régi törvény szerint is lehet(ett volna) bűntetgetni.
És, ha az olyan szemellenzősek, mint te, beszopjátok, hogy ugye 14 év alatt nem volt hasonló eset, ezért nem kell félni az újtól sem, mert az sem fog mindig, mindenkire lesújtani, akkor nagyon sajnállak.
Sőt!
Asszem be kell soroljalak a naridroidok táborába.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.12.30. 19:59:54

Majd így fognak menni a zenék a rádiókban:

www.youtube.com/watch?v=JdflR5-ePrY

..és sosenem' többet nem fognak csúnyán beszélni, meg fekákokat' utánozni a mai fiatalok, és át is térnek majd a klasszikus zenére, és saját maguk vetetik majd ki a tv-csomagból az MTV-t, meg a VIVA-t!!! Bőgatyával' fognak tüzelni, a bészbólsapkákat' meg átnevelik snecihálónak. Rend lesz itten' !

csak_csendben 2010.12.30. 20:03:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Megírom mi a "nonszensz":

Először is kellett egy törvény (1996-os), ami lehetővé tette nonszensz dolgokat. Nem láttam akkora média visszhangot, hogy azon változtatni kéne vagy szar, mint az új ellen. Pedig annak nevében is elkövettek ezt-azt 14 év alatt, de egy összefogás nem volt ellene.

Kellett egy hivatal (ORTT), amelyik a törvény értelmében nonszensz dolgokat követett el. Megint csak azt kell írjam, nem láttam azt a nagy média összefogást, hogy most már ezen változtatni kéne, pedig ahol csak leírták, hogy ORTT már mellette volt hogy gittegylet, minden írásban. Már 2009-ben volt akkora internet tábor, mint ma, még sem volt összefogás a "gittegylet" ellen. Miért?

És ezek mellé kellettek/kellenek hétköznapi emberek, akinek jobb dolguk sem volt/van, mint leveleket küldözgetni. Mint a mostani origon olvastam, hogy valaki a VV4 miatt problémázik (a fentebbi példában csak ezért említettem, mert onnan tudok erről). Nonszensz, mert ő is elkapcsolhatna, meg minek nézi, ha ennyire zavarja. (Valaki csak azért nézi a Heti Hetest, hogy tudja utálni. Minek nézi? Kapcsoljon el.) De nem, ő nézi, csak azért hogy feljelentést küldjön, amit a hivatalnak ki kell(!) vizsgálnia, mert akkor meg az a cikk jelenik meg, hogy a hivatal nem teljesíti a feladatait.

És a hivatal meghozza a döntést a jogszabályok szerint. Ami az emberek szerint rossz, és egyenesen felszólítják a hivatalt az engedetlenségre, ezzel észre sem véve, hogy amit művelnek az a hétköznapi korrupció támogatása. Na, ez a nonszensz.

csak_csendben 2010.12.30. 20:11:00

@Marcellusca:

Soroljál, ha úgy érzed, de előtte ugyan linkeld már be nekem azt, hogy én hol írtam (akár utalás szintjén) olyat, amit most a számba adsz. Nem, nem lehetőségekkel foglalkoztam, nem mondtam semmit az új médiatörvényre, azt sem mondtam, hogy nem lehet majd büntetni, semmit. Csak a hangomat emeltem fel egy olyan esetben, ami már tényleg a tömeghisztériával egyenlő.

Az meg egyenes szánalmas, mikor valaki azt hiszi, hogy ez a mostani büntetés egy példa statuálás. Az ORTT is hozott hasonlókat, büntettek. Most az új szervezetnek hivatalból el kellett járnia. Ez nem valami példa statuálás. Ha az ORTT kap hasonló levelet, akkor nekik is el kellett járni és a jogszabályok szerint nekik is hasonló döntést kellett hozni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.30. 20:12:15

Aki tudja, mit jelent az , hogy PINA, az nem gondolja, hogy ez káros a 16 éven aluliak erkölcsi fejlődésére. Pinát a hatóságnak!

Secnir 2010.12.30. 20:34:36

@csak_csendben:
"Kellett egy hivatal (ORTT), amelyik a törvény értelmében nonszensz dolgokat követett el."

nem. az ORTT a törvény NEVÉBEN nonszensz dolgokat követett el.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.12.30. 20:35:26

@csak_csendben: hejj, akkor most már tudom, hogy mindenki hülye, aki szerint ez rossz.
Annyira jó lenne, ha a hétköznapi korrupció kimerülne abban, hogy a seggvakaró hivatal nem lép fel minden faszságra, pláne nem ezekben a kényes időkben.

De akkor tudok egy jót. Mindenki szabadidejében figyelje a műsorokat, majd a blogon felosztjuk ki mit néz/hallgat, és szépen elkezdjük feljelentgetni a médiumokat. Persze úgy ám, hogy a Magyar Posta autóit hetente kelljen vinni futóműcserére a rájuk zúdított levelek mennyisége miatt. Le a korrupcióval! Le a szennyel! Rendet akarok, meg elecsunijort' meg andanteborpatikaéhezőákost' a rádióba!

Secnir 2010.12.30. 20:40:44

@csak_csendben:
"Az meg egyenes szánalmas, mikor valaki azt hiszi, hogy ez a mostani büntetés egy példa statuálás. Az ORTT is hozott hasonlókat, büntettek. [...] Ha az ORTT kap hasonló levelet, akkor nekik is el kellett járni és a jogszabályok szerint nekik is hasonló döntést kellett hozni."

szánalmas vagy öreg és olyan mint a jó sorozat: alul-felül korlátolt. 3 példa:
TV3
Sláger Rádió
Danubius rádió

te el is hiszed azt, amit írsz?

Horizont 2010.12.30. 20:41:08

@csak_csendben: Álljál már le b+!!!
"Az emberek 99.99%-a konkrétan idióta és megvezethető barom, élő példa itt a sok hülye, aki rohangál, és akik tudnak hergelni (pl zero)."
Csak nem magadra gondoltál, hogy te vagy a kimaradó 0,01%???? Ezt a beképzeltséget!
A jelzőidet meg válogasd meg, mert kikérem magamnak az összeset amiket ide rinyáltál. Vagy csak a rádióban nem lehet csúnya szó??? Itt mindent megengedhetsz magadnak? Majd rád uszítom Annamarit.

Secnir 2010.12.30. 20:48:03

@csak_csendben:
sőt, emíthetném a TV2-t ill. az RTL Klubot, ami a hatályos jogszabályokszerint nem is indulhatott volna el. Más fejlett, kevésbé korrupt országokban (értsd: Albánia, Kazahsztán, Bulgária) simán kizárták volna őket.

Secnir 2010.12.30. 20:49:02

de én vagyok a hülye, mert etetem a trollt...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 20:54:50

Kiváncsi leszek mi lesz, ha rámennek a retekklubra meg a csigatévére, ha egy ilyen senki által nem hallgatott, nem létező rádió piszkálása esetén 10 cikkben retteg az Index and co.

ork (törölt) 2010.12.30. 20:56:36

A Tartalomfelügyeleti Főosztály Szíves Figyelmébe:

Mr. Bungle - The Girls of Porn
www.youtube.com/watch?v=c4uEoJSR0Fg

Itt van hozzá szöveg is:
www.mp3lyrics.org/m/mrbungle/8-the-girls-of/

Ha már valami szépet akarnak hallgatni/olvasni ;)

Bergeroth 2010.12.30. 20:58:16

Pedig nagyon nagy zene. annamari te meg baszod, ahelyett, hogy lazulnál kicsit, inkább ilyen szarokra költöd az adóforintjainkat? Nem voltál te ilyen.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 21:00:34

Az elmúlt 10 évben előfigyelt a hulladék Maunika, Joshi és a többi társadalomépitő produkció. Akinek nem tetszett, sirhatott, müsoron tartották, ált. érv.: erre van igény. A közelmúltban eltüntek a képernyőről, nyilván hirtelen megszünt az igény rájuk. Szóval aki azt hiszi hogy a keresk. müsorpolitika igényeket elégit ki, ezt érdemes kétszer is végiggondolni. Rengeteg háztatásban az emlitett 2 TV a szórakozás egyetlen alternativája(sajnálom ezeket az embereket), igy biztos ami biztos, amikor az egyiken fosszemét ment, akkor a másikon ugyanúgy. Hadd válasszon szabadon a parasztja...

dr. Aullah 2010.12.30. 21:03:49

csak_csendben: Te vagy az eszkep? Úgy eltűntél... taktikát váltottatok? Gondolom ezt jól kiagyaltátok ezt a központban.

Amit meg írsz az egy nagy baromság...

hollario 2010.12.30. 21:11:01

@ucsacsu: És az így kialakult tudásod segít megitélni,hogy mi az értékes,és mi nem,probálkozz,még nem késő!!!

Hiányos műveltségem is elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy te egy primitív idióta vagy.
Még azt is le tudom írni, hogy "munkás dolog", most szólj hozzá.

Melee 2010.12.30. 21:13:12

A médiahatóság és a Tilos rádió adataiból következik, hogy legfeljebb két azaz kettő 16 év alatti személy rendelkezett nyelvvizsgával a számot meghallgatók közül, akikre ez rossz hatást tehetett - már ha azok megértették a szöveget, aminek én középfokú angol nyelvvizsgával a felét se értettem.
A médiahatóság ténykedésének következtében, ez most legalább 20.000 16 év alatti fiatalhoz jutott el, a könnyebb szövegértés érdekében magyar tükörfordítással. (A tükörfordítást a hatóság csodásan példázta: motherfucker - anyabaszó - egyébként a szó magyar megfelelője az anyaszomorító -; a tükörfordításra én is tudok remek példát: hidegfelvágott - cold up cut, ennek pont annyi az értelme mint az előző tükörfordításnak).
Egy szó mint száz, a médiahatóság csodásan megvédte ismét a fiatalkorúakat, mindössze tizenegynéhány-ezerszer többhöz juttatta el a számukra káros tartalmat, mint a médium.

lyken 2010.12.30. 21:13:27

Igaza van annamarinak, magyar nemzeti hiphapot, hogy az azbeszt baszná meg a kurva mindenségit.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.12.30. 21:16:52

@Melee: igen és a médiahatóság remek érzékkel fogja megszerettetni az underground-ot a néppel. :D Csak így tovább!

Exploiter 2010.12.30. 21:17:12

Megdöbbent ez, bazdmeg, megdöbbent.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:17:19

Itt az új TTT.

Ice-T-t tiltjuk, ez kiderült. Ákost támogatjuk, hiszen nála nagyobb seggny... seggny... ööö, na, szóval nála nagyobb igaz magyar, jobboldali, keresztény magyar zenész nincs, de akkor kit tűrünk? Mondjuk a Quimbyt?

Aczél elvtárs pedig elmorzsol egy könnycseppet a meghatódottságtól a pokolban. Akad követője.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.30. 21:17:29

@Melee: Ezen röhögök én is. Az a párezer aki nem tudta most megtudta. Meg most egy csomóan elkezdik hallgatni a Tilost :)

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.12.30. 21:19:01

Tuti,hogy az egész Médiatanács vagy mi a szösz erre a számra fog szilveszterezni.

Orbán Diktor (törölt) 2010.12.30. 21:19:15

"Nem állíthattok le" - ezt mondja Ice T...

Jól mondja, üzenem a bolsevik pártközpontba Orbán vezírnek.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.12.30. 21:20:17

A Tilos mindig is a jobberek kedvelt celpontja volt.
Most mar legalabb meg van a megfelelo eszkoz a kezukben, hogy vegleg ellehetetlenitsek a radiot.

2010 vegen itt tart az orszag.

timarg · http://sas2.elte.hu/tg 2010.12.30. 21:20:30

Nem értem mi a baj. A szám elején ott a figyelmeztetés, hogy mi következik. Ja, harlemi angolul - na de hát az egész úgy van, nem?

a magyar fordítás leleményein külön jót derültem, főleg a mothafackin szakszó hazai interpretációin.

Igen, normálisnak látszaniuk lenne a legnehezebb. Nem is megy.

Exploiter 2010.12.30. 21:23:40

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

Valaki mondja már meg mi köze a fidesznek a jobb oldalhoz.
A pornóskurvát mondjuk milyen jobb oldali engedné hatalom közelébe?

herrhalf1house 2010.12.30. 21:24:45

hmmm...

akkor ugye ha ezt leadják, akkor szintén bünti?

www.youtube.com/watch?v=GqqCgtxWf0E

jó nézni ahogy irtjátok egymást, ha lehet szóljatok amikor offline lesz a dolog, mennék szotyival nézőnek :D :D

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 21:29:00

@Noname Cowboy: én is azért kezdtem kuruc.info-t olvasni, mert annyira köpködtek rá Gyurcsány elvtársék... hát csak így tovább, kedves Fidesz! xDDD

Mondjuk az más kérdés, hogy ezt a Jeges-T-t akkor sem hallgatnám, ha maga gyurcsányi tiltaná meg személyesen nekem :D

Orbán Diktor (törölt) 2010.12.30. 21:29:34

@csak_csendben: "13 éves gyerek már tud maszturbálni és tudja azt is hogy jó"

Igen? Akkor mi a problémád? Megteheti reggel, délben és este is, videóról. Képernyő karika nélkül ráadásul... Ilyenkor mit tesz a bolsevik média cenzúra, he? komcsi

Kivancsi 2010.12.30. 21:29:46

@majomkutya: de tudnak!!
ki-photoshopoljak majd a te fejedre!! :):):)
es odarakjak a torpediktator pici faszat is :):):)

Orbán Diktor (törölt) 2010.12.30. 21:31:27

@Kartal (fekete mellényben): neked meg annyi eszed van, mint egy marék száraz molylepkének

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:31:27

Ne tévesszen meg senki az egyes szám első személy, nem a magam nevében küldöm ezt Szalonnamarinak és Dr. Boros Mártának:

www.youtube.com/watch?v=UQr_2_EAmyA

Ellentétben ha mondjuk Fekete Pákó bevállalja a dolgot, akkor nagyon szívesen elcserélem a nála levő vazelint egy kis polírpasztára!

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 21:32:55

@Horizont: ne bántsd már ennyire szegény eszkep elvt... ura.. izé, illetőt xD

Kartal (rezervált) 2010.12.30. 21:33:56

@Orbán Diktor: ha te mondod, elhiszem... elvégre együtt legeltettük a teheneket, nem, hülyegyerek?...

Jaffar 2010.12.30. 21:34:27

Szalai Annamáriának és a többi komcsi haverjának küldeném a Belgától, az "Egy-két-há" címü nótát.

És persze mindenkinek, aki szereti :D

Pecccca 2010.12.30. 21:34:54

@JoeHorseDick: Ha ízlést szeretnél szűrni, akkor előbb változtasd meg a nickedet. Azt jelenti, hogy lófasz Joe, és te ezt jól tudod. Lehet (biztos!), h ezt az oldalt olvassák 16 évesnél fiatalabbak is.

gramercy 2010.12.30. 21:37:20

index cimlapon a cikkgyujtok cimei LOL

kheyercocksucker 2010.12.30. 21:39:12

@Bathory: akkor már az andorrai külügyminiszter is rettegni fog. Az se lesz vicces....

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.12.30. 21:39:46

Akkor ide is.

Istenem a sok szánalmas prűd balfasz, akik takaró alatt, takaróval elválasztva szeretkeznek, ha szeretkeznek, nehogy megnézzétek pl., a Megáll az idő, 1981-ben készült magyar filmet, mert menten szívrohamot fogtok kapni.

Tényleg el kell húzni ebből az országból, mert ritka sok barom lett április óta, igaz előtte se volt kevés, de a normalitás végleg elszállt.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:41:32

@bi2025:

Azzal csak az ilyen rohadékok kedvére tennél. Francot, maradunk és ott baszogatjuk őket, ahol tudjuk. Az fáj nekik.

ddrum77 2010.12.30. 21:41:33

www.youtube.com/watch?v=lOLBSmzVg2E
Kicsit rímel az egész hazai helyzetre, eléggé magaménak érzem. Még gyorsan, mielőtt csúnya szavak miatt jön a Fekete Autó.

Exploiter 2010.12.30. 21:42:38

@bi2025:

Hát de pont ez a baj.
Kapná végre el valaki azt a rozzant kurvát egy körre és egyből szebbnek látná a világot, meg nem is érne rá szarakodni ilyen hülyeségekkel.
Kúrj a szabadságért! Ki áldozza be magát?

ddrum77 2010.12.30. 21:42:51

@dr.justice: Svédország üdvözli az európába tartó országunkat =)

parandroid 2010.12.30. 21:44:46

...és 'csecsszopók', akikben megnő az értelem.

reméljük.

ugyehogy.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.12.30. 21:44:52

@csak_csendben: Ni már eszkep, nyomjad öcsém, hátha kapsz valami újévi bónuszt kapásból Vityka apádtól!

Tudod idióta, pl., van egy olyan rendelet minden önkormányzatnak türelmi zónát kellene kijelölni, és mégse teszik, pedig törvény van rá. Akkor most mi lesz?

Vágod az összefüggést? Kétlem, ahhoz te hülye vagy.

dr.justice 2010.12.30. 21:46:25

@csak_csendben:

Szerintem te alaposan eltévedtél. Itt nem arról van szó, hogy régi törvény vs. új törvény, régi hatóság vs. új hatóság. Ennek a történetnek szorosan véve nincs köze a politikához, csak az emberi kicsinyességhez/butasághoz. A lényeg az, hogy egy angol nyelvű dalszöveg kapcsán ma Magyarországon értelmetlen ökörség ilyen intézkedést hozni. Ennek semmi köze ahhoz, hogy pl. főműsoridőben magyarul ne káromkodjanak, mert ne tegyék. Azt mondod csak a törvényt alkalmazták. Ok. De tegyék ezt minden médium kapcsán és naponta írjanak 10000 ilyen levelet, mert bőven elhangzik ennyi angol nyelvű szám, amelynek hasonló a szövege.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:47:12

@Exploiter:

Ki a bánatnak kell egy alkesz, frusztrált, ronda, paranoiás ojjektum?

Exploiter 2010.12.30. 21:48:38

@lomposfarkas:

"egy bizonyos szellemi szint alatt adót kéne fizetni. Aki nagyon buta, sok adót fizet. Ezek az én nézeteim."

Ez most is így van, aki hülye, az adót fizet. Nemdebár. Ehhe.

parandroid 2010.12.30. 21:49:48

vajon várhatóak 2007. április 12-én elhangzott műsorszámokért is eljárások? mennyi lehet az elévülés? (2010 szept, OMG)

Exploiter 2010.12.30. 21:50:17

@Lófasz Hadnagy:

Hát sajnos nekem is takarítanom kell egész évben, meg utána is, de valaki, hátha, na?

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 21:50:47

Egy másik aspektusból nézve : Ezt a rádiót ( és még többet is ) angol nyelvű trágár dalszöveg miatt BÁRMIKOR meg lehetne büntetni . Most , pár nappal az új médiatörvény életbe lépése előtt fontos volt valakiknek megmutatniuk hogy A RÉGI HATÓSÁG BÜNTETTE MEG , mintegy előre igazolva , az ezek után következő bírságolásokat , mondva : Kérem ,..már a régi nem gyűlölt hatóság is megbüntette ezt a fajta magatartást , tehát mi "csak " folytatjuk áldásos tevékenységét !!! Rafkós.....

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 21:52:02

@dr.justice: Igazat szóltál. Ezzel az érveléssel ne itéljük el a tetten ért tolvajt, mert 10000 másikat nem érnek tetten. Teccikérteni?

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 21:52:32

@parandroid: Természetesen ,,.... a Halotti beszédig és az Ómagyar Máriasiralomig visszamenően.........

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:52:45

@Exploiter:

A vak oroszlán sem enné meg. Sajnos.

ionsrác 2010.12.30. 21:53:24

szánalmas, balfasz ország, sok lefetyelő okádék sunyi pártitkárral.

dr boros márta, csupán 60 évvel vagy elmaradva, te csúszómászó senki.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 21:55:10

Arra viszont nagyyyyon kiváncsi leszek , hogy ki fogja elsőnek kiverni a biztosítékot Annamarinál.....

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:56:44

Jut eszembe: hol a van a Budapest TV és csoffadt csöcsöket villantós Anettka, amikor a hazának szüksége volna rá? Azért megnéznék egy Szalonnamari vs. Anettka meccset!

dr.justice 2010.12.30. 21:57:45

@Bathory:

Te sem érted b+. Na utoljára. Az ANGOL nyelvű szövegek magyar fiatalokra gyakorolt kurva káros hatásairól volt szó.

ddrum77 2010.12.30. 21:58:36

@DArchAngel: Ez ZSENIÁLIS!!! Kérem mp3-ban az albumot, pls.

f.m.j. 2010.12.30. 21:59:12

és pali aláírta... csont nélkül

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 21:59:28

@dr.justice:

Miért értené egy vérbeli narancsdroid?

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 22:01:42

@dr.justice: Szerintük ez jogszabályt sért, mindegy szerintem meg szerinted mi a helyzet, van intézmény, akinek feladata erről dönteni. Eccerü, tessék betartani a szabályokat, különösen, ha pikkel ránk a tantóbácsi.

f.m.j. 2010.12.30. 22:02:40

@Horizont: szerintem az artisjus is benne van a buliban :)

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 22:03:52

Ezek után az lesz a nagyon nem mindegy, hogy ki írja - mondja a kifogásolható mondatot , ugyanis ha egy megrögzött szabadszájú ballib kérdi Annamáriától , hogy : " Hogy van a kedves Édesanyja Annamária ? " az úgy - e nem ugyanazt fogja jelenteni , mintha egy kormánypárti zombi kérdezné.... Ezek után a legudvariasabb ékesszólással lehet elküldeni a jó Édesanyjába , csak tudni kell ,.....ki írta - mondta az ominózus szöveget......

ionsrác 2010.12.30. 22:04:02

@dr.justice: hagyd, egy másik blogon többen, együttesen próbálkoztak vele, de semmi nem megy be. vagy robot vagy fizetett.

Exploiter 2010.12.30. 22:04:30

@Bathory:

A tanítóbácsit is meg kell kúrni néha, nehogy elkanászodjon. Amúgy én még nem is linkeltem.

www.youtube.com/watch?v=Xw-m4jEY-Ns

zkdqts 2010.12.30. 22:08:19

@Jaffar: Szerencsére Belgáék gondoltak a kiskorú hallgatókra is a számukkal :)

www.youtube.com/watch?v=ZXdADEn65jc&feature=related

ddrum77 2010.12.30. 22:08:46

@Exploiter: Hát ez ÁLLAT! Kiüti a fülesemet a mélye, pedig nem rossz darab, és ez csak a Youtube... Azonnal töltöm is.
Megéri ide járni. =)

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 22:08:49

@f.m.j.: Aláírta,.....és sunyi módon nem árulta el újságíróknak.......találják ki ! Jellemtelen.....

100millios 2010.12.30. 22:10:45

Kannamáriának szeretettel:

www.youtube.com/watch?v=Cmj5DOT9HTA

Ezt még fordítani sem kell!!! :D

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 22:11:11

@kíváncsivagyok:

Ennek semmi hírértéke, még a cső jobbantak is tudják, hogy NyaliPali egy gerinctelen nayló és aláíró gép.

vajdasagi 2010.12.30. 22:12:38

@Kartal (fekete mellényben): Én (még) nem olvastam kurucinfót egyszer sem, de üzenem:
amint betiltják, állandó olvasójukká válok. Isten engem úgy segéljen.

(Amúgy attól még nem fogom azt gondolni, amit ők propagálnak.)

Mellesleg Tilost sem hallgattam, de ez akkor is öngól, amit a hatalom művel. Hát nincs már józan ember aki szólni is mer odafenn? Ilyen súlyos a dolog? Vagy hosszas szavazgatások után lyukadnak ki oda, hogy a dolgokat íGY kell inézni?

igazságos 2010.12.30. 22:13:03

Lesz nektek nemulass, már Pali pincsikutya alá is írta.

Csak azzal nem számolt Vikike, hogy a magyar egy olyan fajta, hogy ha valamit tiltanak nekik, hát rögtön megtalálja a kiskapukat, hogy lehet beszerezni a tiltott dolgot kéz alatt.

Olyan, mint South Parkban Carmen, ha valamit tiltanak, azonnal kell, megnézik, de ha valami már elérhető, a kutyának se kell... :P

dr.justice 2010.12.30. 22:14:52

@Bathory:

Attól függetlenül, hogy szerintük ez törvénysértő, én gondolhatom azt, hogy nem az. Te nem így gondolod ? Hoztak egy döntést amivel én nem értek egyet, azt is leírtam, hogy miért. Ez a véleményem.

Exploiter 2010.12.30. 22:15:07

@ddrum77:

Örülök, hogy a magam szerény módján terjeszthetem a kultúrát. :)

A hungárián a dugóban állva szoktam ezt hallgatni.

gramercy 2010.12.30. 22:15:12

@igazságos: "ha valami már elérhető, a kutyának se kell"

na, momentan a tobbseg a szabadsagrol is igy gondolkodik...

2010.12.30. 22:15:58

Na de elvtársak.

A választások óta nem sírt fel egy cigány sem. Hát ők már nem is számítanak?

ddrum77 2010.12.30. 22:16:39

@Exploiter: Hiába, kell valami, amikor lendületesen haladsz. =)

igazságos 2010.12.30. 22:17:01

@gramercy: tényleg, a börtönben már jobb a sorod, mint kint. Ott legalább nem adózol, meg húzzák le rólad a bőrt az utolsó leheletedig adók formájában.

Ja, bocsánat az előzőnél Cartman-t akartam írni. :D

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 22:17:27

Legyen ez a végszó. S.G.Ú.É.K!

ddrum77 2010.12.30. 22:18:42

@igazságos: Tényleg, mi lesz a South Parkkal? A sava-borsa az... khm... egyenes beszéd. =) Innentől kezdve vajon milyen lesz a szinkron?

a-kis-herceg 2010.12.30. 22:19:45

az rtlt tv2t jelentsd fel b+

(na persze nem lesz semmi... elfektetik majd...)

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 22:21:22

@ddrum77:

Küldeni kéne egy emilt az alkotó párosnak, amiben valaki összefoglalná röviden a kis hazánkban történteket. Kár, hogy valószínűleg kurvára nem érdekelné őket, pedig nagyon megnézném Szalonnamari karakterét, ahogy feltűnik az SP-ben. :-)

ddrum77 2010.12.30. 22:24:13

@Lófasz Hadnagy: Van nekik elég témájuk asszem nélkülünk is...

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 22:26:30

@igazságos: Ja , ja , a Carmen az másik opera.....

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.12.30. 22:26:57

@Pecccca: tündérkém, a Dick férfinév az angolban, azért van nagybetűvel írva. Az, hogy te ezt a nyelvet nem beszéled, s a magyar agyaddal mit látsz bele a nickembe - az egy más kérdés. Tetszett a PC magyarázatom?

igazságos 2010.12.30. 22:27:03

@ddrum77: Pszt, még a Mari meghallja.

@a-kis-herceg: Való Világot jelentsék fel, mi a fenének megy este 7-8 kor? Hogy az összes kis picsa, meg emos gyerek azt bámulja, hogyan elégítik ki egymást, meg dugják fel maguknak a vibrátort? Na, ilyenkor áldanám Mari nevét, de ebből se lesz semmi, mert azért a tévék se hülyék, az érdekeiket ők is védik.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 22:27:50

@ddrum77: Az nagyon későn megy....van hogy éjjell 2 - 3 körül....... pl. az MTv - n...

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 22:29:37

@ddrum77:

Persze, de talán ez annyira provinciális, hogy megihletné őket. Kár, hogy nem tudok jobban angolul.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 22:31:31

@igazságos A V V - nem elsősorban a trágárság és a szex - pornó miatt veszélyes,.....hanem a szellemi toprongyok igénytelen csacsogása miatt....agyhalál ....

igazságos 2010.12.30. 22:31:52

@Lófasz Hadnagy: Az első dolgom az volt, hogy megtanuljak angolul káromkodni, meg a szexes sztorikat is imádom olvasgatni. :P

Nem tudod, miről maradsz le

Halál Bika 2010.12.30. 22:32:03

Mivel karikát nem tud sugározni egy rádió, ezért a korhatárra az a javaslatom, hogy egy konstans búgást hallassanak a rádiók miközben az adott számot játszák, korhatártól függő hangmagassággal.

Teljesen európai lenne.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 22:32:31

@igazságos:

Ugyanmárugyanmár.

Csak nem gondolod, hogy ezek után: www.kreativ.hu/cikk/fidesz_kozeli_ceg_kezebe_kerult_az_rtl_klub_harmada

Szalonnamari majd a haverjainak keresztbe tesz? A Fidesz Rt. nem szarik oda, ahonnan eszik.

igazságos 2010.12.30. 22:33:29

@Lófasz Hadnagy: Aha! Mindig tanulok valami újat. :D

ddrum77 2010.12.30. 22:36:35

Mit találtam!
Ice-T nyilatkozik a kialakult helyzetről.
www.youtube.com/watch?v=kOnnWoyh6Mg

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 22:36:56

@igazságos:

Innen fúj a szél. Fábryt azért tartják műsoron, mert a droidjaik nézik, ez már generál reklámidőt. A Heti Hetest azért, mert bár a droidjaik rühellik, egyre többen okádnak a fityisztől, így egyre többen nézik, így generál reklámidőt. A VV-t meg azért, mert bár mindenki tagadja, sokan nézik, így generál reklámidőt. A reteklub kurva sok pénzt hoz.

Ennyi.

LittleBear 2010.12.30. 22:37:21

ez a hivatali levél tényleg valami paródia

valaki túl komolyan vett valamit, és/vagy PhD-t ír belőle...

harasztigábor 2010.12.30. 22:41:47

Annamari is, és a Tilos Rádió is elmehet a bús p...ba!

M&Ms (törölt) 2010.12.30. 22:44:14

Persze hogy az RTL-t nem fogják megbüntetni, hisz a jó fideszes oligarcha volt cégének, Felleginek, amit Stumpf is birtokolt részben, mielőtt alkotmánybíróvá választották, 31%-os részesedése van a csatornában. Ezek a szarfaszúak még csak most próbálgatják, hogy milyen hatalom van a kezükben. Januártól ez élesben fog majd menni a Népszabadság, ATV és az összes baloldali orgánum ellen, aki ellenük szót mer emelni. Mindenki tisztában van vele ugyanis, hogy ez az egész médiahercehurca, ég a Tilos elleni fellépés is nem a fent említett dolog matt van.

smitt pali, direkt így kisbetűvel meg természetesen aláírta a médiatv-t, ráadásul, sunyiban ekkora egy gerinctelen, vélemény nélküli férget is rég hordott már hátán a föld.

aliceagodorben.blog.hu · http://aliceagodorben.blog.hu/ 2010.12.30. 22:46:47

Perfektül tudok angolul ... káromkodni. Nem tudom, hogy ezen miért kell kiakadni? Sokkal cifrább szövegek is vannak. Most komoly, hogy kihatna a pszichológiai fejlődésre? Ennyi erővel tiltsák be a szexet, ott is megy ám a csúfoskodás. Miért kell büntetni azt, ha valaki új dolgot akar megtanulni (angolul káromkodni)? Hozzá tartozik az egyed fejlődéséhez, hogy mindent ki kell próbálni, mindent meg kell tanulni, majd szelektálni, hogy mi fontos, és mi nem az. Paródia, ami itt folyik. Cenzúra, 2010 (még két napig).

burguzu 2010.12.30. 22:47:18

Az orbánhívőknek nincs távkapcsoló a tévéjükhöz, vagy frekvenciaváltó tekergető a rádiójukhoz? Épelméjű emberek átkapcsolnak máshova, ha zavarja őket a műsor.
Ezzel az erővel szalonnamáris tévébeli mutogatását is lehetne szankcionálni, iszonyatosan randa, a hinárhajjal keretezett arcberendezése gusztustalanabb mint a Fűrész összes évadja együtt.

amize 2010.12.30. 22:47:58

Mit is mondott néhány éve, karácsony előtt a Tilos rádió egyik műsorvezetője élő adásban:
"Kiirtanám az összes keresztényt."
Na, innen indul a Tilos rádió iránti ellenszenv jobbos körökből.
Ugye ti erre már nem emlékeztek. Bezzeg, ha zsidókat akrt volna irtani. Akkor lenne máig tartó hőbörgés, a rádió épületén már fű nőne.

tcom 2010.12.30. 22:50:20

Az RTL és a TV2 k
hallgatólagos egyezséget kötött a kormánnyal. Nincsenek kínos hírek, nincsenek tényfeltáró riportok. Korábbi Orbán kormány idején nagy szerepük volt Orbánék megbuktatásában.
Most inkább hallgatnak. Tudják, hogy csak túl kell élniük, egyszer ezek is eltakarodnak. Ezek már túléltek vagy 5 kormányt.

Aztán az is lehet, hogy a fő szavazó rétegüket az otthon ülő inaktívokat és a nyugdíjasokat jobb ha ez a két tv butítja, addig sem gondolkodnak a görbelábú törpenéró átverésein. Ameddig Luszíó Albertó affektálva veszekszik 200 részen kersztül Szonnyadórásszal, addig még azt sem veszik észre, hogy a kenyér kétszeresére drágul egy év alatt.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 22:52:36

@burguzu: A közelmúltig ha nem tetszett a Maunikasó, szabadon átkapcsolhatták a Joshira. Hejj, boldog idők...:)

Exploiter 2010.12.30. 22:53:18

@amize:

Csakhogy én akkor pont azon voltam kiakadva, miért ne lehetne azt mondani, hogy irtsuk ki a zsidókat. Miért ne lehetne azt mondani, hogy irtsuk ki a keresztényeket.
A vélemény szabad és az is marad.
Csak akkor a magukat liberálisnak nevező görényekkel kellett verekedni ezért, most majd a magukat konzervatívnak nevező görényekkel kell. Whatever.

burguzu 2010.12.30. 22:55:01

@Bathory: Fura egy helyen lakhattak ezek a népek, ha csak a retekklub és tévé2 figyelhetett be náluk:)

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 22:55:34

fő szavazó rétegüket az otthon ülő inaktívokat és a nyugdíjasokat jobb ha ez a két tv butítja...muhahaha, hihihihi, bruhahaha

Elfelejtetted a heti7es inaktiv, nyugger, kőjobbos táborát kiemelni!

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.12.30. 22:55:55

Kedves kommentelők!

Én személy szerint örülök, hogy végre visszaszorítják az ízléstelenséget. Jöhet helyette az Illés együttestől a protonok tánca, illetve a periódusos rendszer megzenésített formája.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 22:57:56

@burguzu: Nem véletlen, hogy az ő ferkvenciájuk messze a legdrágább, a háztartások felében retek vagy csigatévé az alternativa.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 22:58:35

@MMs drazsé:

A Tilos elleni szarrágás a jelmezes főpróbája az ATV, Népszabi, Népszava elleni fellépésnek.

amize 2010.12.30. 22:59:27

@Exploiter:
Én az irtsuk ki a keresztényeket kijelentést nem tudom elfelejteni a Tilos rádiónak.
Szerintem senkit sem szabad kiírtani, és ilyet mondani sem szabad. Ezek nem bocsálatos bűnök. Liberális szájból sem.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 23:01:13

@Lófasz Hadnagy: Igy van. Én semmi kivetnivalót nem találok ebben. Majd bomlasztanak az elvtársak külföldi lapokba, ahogy már el is kezdték.

burguzu 2010.12.30. 23:04:16

@Bathory: ne akard már bemesélni, hogy az mtv1 sem jön be, ahol fogható a tv2, v rtl.
A mónikasót, győzikét és társait bevallottan meg amúgy se nézi senki:)
A tilos meg Bp-en fogható, ahol amúgy is van vagy 30 másik, mazochisták azok akik utálják, de mégis hallgatják, hogy aztán hisztizhessenek ellene?
Ha utálod a diós bejglit, csak ezért is megeszel fél kilót, csak, hogy utána elmondhasd mindenkinek milyen szar volt?

ionsrác 2010.12.30. 23:04:35

@amize: és az sem zavar, hogy ez egyszer hangzott el, egy részeg szájából, akit kiraktak és a rádió "nem azonosult" ezzel? tényleg ez az egy pár másodperc határoz meg egy 20 éves rádiót?
és egyébként hallgattad akkor?

Exploiter 2010.12.30. 23:04:40

@amize:

Abból főleg nem, mert itthon sosem volt liberális párt amióta világ a világ.
Engem meg nem érdekel. Keresztény vagyok. Ki akarnak irtani? Come and get some.
Mióta ilyen érzékeny mindenki?

Kandabula 2010.12.30. 23:04:58

Sikerült elfogni egy beterjesztés előtt álló törvényjavaslatot. Részlet a dokumentumból: "...A legfőbb problémát az jelenti, hogy az emberek mindenféle nyelveken tanulnak, ráadásul olyan szinten, hogy a szlenget, a nyelvjárásokat és a tájszavakat egyaránt birtokolják. Ez idő szerint nem áll módunkban (még) a határaikon túl működő kultúrhordák pofájának befogása. Ezért célszerűnek látszik a hazai nyelvtanítás szintjének olyantén szűkítése, amely még lehetővé teszi a "Magyar vagyok, nincs pénzem.; Hol a klotyó?; Mit adnak itt ingyen?; Nem én voltam!; Csak bioételeket eszek!;" mondatok közvetítésére idegen közegben, de egyértelműen ellehetetleníti az embargólistára került mételydalok (beleértve az operaáriákat is) megértését. (Ez utóbbinak kontrollszerepet szánunk.)."

Olyat szabad írni, hogy "primitív vagyok, bornírt vagyok, máris túljátszom a szerepemet, az sem érdekel, hogy egy ország röhög rajtam, de nagyon jó kis székben ülök?"

Mazsa- 2010.12.30. 23:05:13

Rihanna hónapokon keresztül, a nap minden órájában legalább egyszer felszólított arra, hogy nyomjak a fejemhez egy pisztolyt és lőjjem szét az agyamat. A többi szám meg kb arról szól, hogy riherongynak lenni jó., stb. ICE-T -t hallgatva legalább nem lesz depressziós a gyerek. :)

ionsrác 2010.12.30. 23:06:22

@Bathory: igazi párttitkár-retorikát nyomsz. :)
profi vagy?

Mics Bjukenen hadnagy 2010.12.30. 23:08:58

Köszönjük Emese, még egy unalmas csont...lappzzunk kérem!

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:08:59

@Bathory:

Tehát te még mindig benyalod azt a farokságot, hogy minden külföldi lap, külügyminiszter az itteni ballib értelmiség telefonjára pattan és azok hűen leközlik amolyan diktafonként, amit diktálnak, nekik. Nem becsülöd te egy kicsit sokra az itteni ballib értelmiséget? Ja, tudjuk, Merkel egykori NDK-s volt, így kommunista, a luxemburgi külügyér meg ugye munkáspárti (az, hogy ott mit jelent, arról neked nem is kell tudnod), szóval nem is érdekes. Hogy konzerv, jobboldali lapok is pusztaputyinként ábrázolják a te vezéredet? Ugyanmár. Nem számít a hozzád hasonló barnanyelvű szervienseknek. Droid vagy te, édes drága gyermekem, de a legrosszabb fajtából.

Ne válaszolj, nem érdekel a böfögésed, rád raktam a szűrést.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.12.30. 23:11:08

@amize: bár minden katolikus ilyen vonalas lenne, sok gyermeki ánusz maradt volna érintetlen.

amize 2010.12.30. 23:12:13

@ionsrác:
Nem hallgattam. Csak Budapesten lehet hallani. Viszont minden erről szóló cikket elolvastam akkor.
Nagyon is utólag határolódtak el, amikor rájöttek, hogy ez sok volt. És nem ez volt az egyetlen húzásuk. Előtte a feszületen lévő Jázust nevezték artistának.
Sportot űztek a keresztények gyalázásából. Bűntetlenül tehették eddig.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 23:12:28

@Lófasz Hadnagy: Nem minden lap ir rosszat a jobboldalról, de ami igen, azt a hazai sajtó átveszi, főleg az ilyenek mint az index.

juliusbond 2010.12.30. 23:13:05

A Köztársaság Elnökét nem illik lebohócozni.

Kandabula 2010.12.30. 23:13:21

Az jutott még eszembe, hogy akik valóban kiválóan beszélik az angolt, (vagy bármi más nyelvet) azok már legalább 20 év körüli emberek (kivéve a vegyes házasságok, külföldön születtek, diplomaták gyerekei, stb. Ha érthető, mit akarok mondani), ezek pedig már rég kiestek a kérdéses kategóriából.

Szóval: hülye vagyok. Szégyenlem magam.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:14:06

@RAMBO:

Ugyanmár, az, hogy a katolikus papoknak jóideje az "elsőáldozás" azt jelenti, hogy ők kúrják először seggbe a ministránsfiúcskákat a sekrestyében, az nem érdekes. Az sem, hogy ennek az eltussolásához az egész egyház asszisztál, az sem. Nekik szabad.

amize 2010.12.30. 23:14:18

@RAMBO:
Primitívnek érzem ezt a választ.
Egy hamis keresztényellenes propaganda áldozata, vagy szándékos művelője vagy.

M&Ms (törölt) 2010.12.30. 23:14:22

@Bathory: Mutass légy szíves egy olyan külföldi lapot, amely elismerően nyilatkozik a médiatörvényről. Csak egyet. :)

amize 2010.12.30. 23:15:36

@Lófasz Hadnagy:
Ebben a stílusban senkivel nem beszélek. Méltatlan az emberhez.
Jó éjszakát mindenkinek.

Exploiter 2010.12.30. 23:15:58

@juliusbond:

Igazad van. Tulajdonképpen egy fasz.

burguzu 2010.12.30. 23:16:40

@amize: Akkor ezzel az erővel betilthatnád az észak koraiakat, kínaiakat, arabusokat, azok is nyírják rendesen a keresztényeket. Az egész hözöngés a tilos előtt inkább csak a csürhe bulija volt, zsidózni akartak egy jót, aztán meg a zászlógyujtogatós Giorgio is ráfogta egy cukorkaárusra az egészet...

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:16:57

@juliusbond:

Nem kellett volna egy bohócot oda ültetni és nem volna lebohócozva.

Ugye akkor is nyervákoltál, amikor a Köztársaság Miniszterelnökét leideggyengézték, leelmebetegezték, lehazaárulózták, ugye?

Nem? Akkor szállj magadba.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:17:03

@Lófasz Hadnagy: - Bemegyek a szobába , a Nejem éppen átkapcsol.
- Mit néztél édesem ? Csak nem a V V - ot ?
-Csak éppen odakapcsoltam egy pillanatra....
-Tudod, hogy ez válóok ?
Óó , Te meg a National Geografic - ot nézed.....
Hiába ,....szégyelli,....de nézi ! Na , nem is agykutató.....

Doktor Kotász 2010.12.30. 23:17:15

A bohóc a Sándorpalotában aláírta... illetve az előre szignózott A4-es biankóira kinyomtatta a Viktorka.
Egyébként arról lehet szó, hogy a Tilos rádió elég kritikus hangot üt meg a kétharmados forradalmi fiúcskákkal.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:17:28

@amize:

Érvek hiányában érthető a menekülés.

Kandabula 2010.12.30. 23:17:52

Szomorú vasárnap. Szomorú Magyarország.

hunyuan 2010.12.30. 23:18:25

@juliusbond: illik vagy nem illik, nyugodtan le lehet bohócozni
ugyanis a tisztelet az nem jár, azt ki kell érdemelni

Exploiter 2010.12.30. 23:18:52

@Lófasz Hadnagy:

Az előző csak egy erőtlen izé volt. Az egész galeriből az egyetlen olyan, akitől mondjuk autót vennék, ha meglátnám, ez máris pozitívabb mint a mostani, még ha szart se értünk vele.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:19:04

@amize:

Egyébként megértem, hogy vérciki neked a seggbekúrós papok témája. Szar lehet neked.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 23:19:21

@MMs drazsé: A külföld arról nyilatkozik elismerően, ami neki érdekében áll. Én viszont itt élek, és leszarom hogy mit szól a külföld. Szerinted Szlovákiában aszerint hozzák a tveket, hogy Budapesten és Prágában mennyire elismerően nyilatkoznak róla? Nem úgy tünik. Ők normálisak ugyanis.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:20:42

@Lófasz Hadnagy: Hadnagy úr , megjöttek az éjszakás zombik . :-)

ionsrác 2010.12.30. 23:20:50

@juliusbond: igaz, szerintem minimum SZAREMBER.

@amize: micsoda bűnök. és ez téged sért, mert keresztény vagy. nem hallgatod, de zavar, ha más ezt hallja. aki odateker. és egy angol dalszövegbe ezért helyénvaló belekötni, mivel valaki valamikor régebben azt mondta a rádióban, hogy.

jól értem?

ha ennyire sért, hogy valaki nem csípi a kereszténységet, akkor sajnos ilyen alapon a könyvtárak, könyvesboltok jó részét ki kéne pakolni, be kéne tiltani. nem azokat a könyveket, amik erről szólnak, hanem amelyekben EGY DARAB ilyen sor előfordul.
az is rendben lenne, ugye?

burguzu 2010.12.30. 23:21:20

@MMs drazsé: Azért akad olyan is....Ott van mindjárt az észak koreai Kim Ir népe, vagy a kubai Vörös cukornád, esetleg az iráni Allah zászlaja hetilap:)

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:21:45

@hunyuan: És még a bohócok sem kérték ki maguknak.....egyelőre......

solgnt 2010.12.30. 23:21:57

ha a tilos 21 óra után adja le a számot, nem lett volna gond
a kiskorúak védelmét, pedig kezdjék azzal, hogy az éjszakai bulikra nem engednek be 18 éven aluliakat! azt hiszem ott a gyerek több káros dologgal megismerkedhet, mint a tv/rádióban.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:22:24

Jut eszembe: a sok überkeresztény mikor emel szót az iszlám szélsőségesek ellen, akik sportból gyilkolásznak keresztényeket Afrikában és Ázsiában?

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:23:14

@kíváncsivagyok:

Nézd: kiválóan elszórakoztatnak.. Más hasznuk valóban nincs.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:24:14

@Bathory Leszarjátok Ti a külföldet , leszarjátok Ti a belföldet, .....és csak nektek van igazatok .Már csak az van hátra ,.....hogy magatokat is leszarjátok.......

burguzu 2010.12.30. 23:24:46

@Lófasz Hadnagy: Pont erre akartam kilyukadni az előbb, aztán még egyszer se láttam szudáni zászlóégetést budapesti köztereken:)

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:25:32

@Lófasz Hadnagy: Nem mertem Lófasz urat írni , hátha megsértődsz..... :-)

gyilkos fűegér 2010.12.30. 23:25:45

@Lófasz Hadnagy:

Anettka bármilyen vitában öt perc alatt komplett hülyét csinálna Annamariból.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:27:26

@kíváncsivagyok:

Csak nyugodtan, poénból választottam ez a nicket. Az a legjobb, amikor valaki fanyalog, hogy: "Ilyen névvel..!" :-)

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:29:00

@gyilkos fűegér:

Ez a szégyen, hogy egy Anettka is mérföldekkel előrébb van intellektusában, mint Szalonnamari. Holott Anettka maga is egy röhej. Dehát tudjátok, hogy van ez: minden csak valamihez képest lehet valami...

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:30:50

@Lófasz Hadnagy: A jelenlegi kormánypárt szövetségesének ( hiszen elfogadták a törvényjavaslatukat ) elvbarátai a muszlimok. Ezek után megértheted , hogy nem nagyon kritizálják eme gyilkolászós eltévelyedésüket..... eccerűen nem néznek oda....egészen addig , amíg nem mellettük robban az elvtárs......

pokesz70 2010.12.30. 23:31:09

Ez az ország tényleg kezd ijesztően hasonlítani South Parkra. Úgy látszik a Tilos lesz az első célpont. Illetve, miket beszélek, hiszen a Klubrádió már kilőve. Egyébként meg Ice-T pont egy bazi nagy 18-as piroskarikával kezdi a nótát. Különben meg tök igazuk van, aggasztóan sok káros hatás éri ma a fiatalokat. Ez a zimperialista bítzene is az ördögtől való. Küzdjünk a szenny ellen! Javaslom, hogy fiataljainkat zárjuk el a külvilág értékromboló káoszától! Alapítsunk katonai akadémiákat és/vagy alk-kaida kiképző bázisokat, ahol a magyar ifjak a szent küldetés, a globális sohanemhazudás rendszerének felépítésén dolgozhatnak. Ice-T 2010-ben, Magyarországon, ezt nem hiszem el! :D Micsoda időutazás lehet ez neki. Utoljára a 90-es évek elején cseszegették a szövegei miatt :)

indapass90210 2010.12.30. 23:31:39

Nagyon fontos kérdésem van hozzátok:

Azt, hogy pina, írta már valaki?

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:32:10

@Lófasz Hadnagy: Hja , kérlek, a mai világban nekem föl se tűnt........ Nem nagyon lepődtem meg , hogy nem ez a valódi neved.... :-)

M&Ms (törölt) 2010.12.30. 23:32:24

@burguzu: jogos :)

@Bathory: nem arról van szó, hogy nem elismerően nyilatkoznak, hanem hogy a szólásszabadság korlátozását vonják le az egészből (ez aggasztja az EU-t is, hisz 2 nap múlva soros elnök lesz ugye Mo.), meg hogy szar az egész törvény úgy ahogy van, és belföldön is ez a helyzet. Itthon sincs egy újság, vagy tv-se, ami orrba-szájba dicsérné. A Hírtv nem TV.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:33:25

@kíváncsivagyok:

Persze, hiszen a nagy muszlimbarátság arról szól, hogy muszlim = antizsidó. És már meg is van a közös hang. Ugyan csak egy apró pillantást kéne vetni Európára, hogy kikkel van igazán baj. De nem is érdekes, hiszen a provincialista befordulás mindent visz. Hajrá primitivitás!

ökörpöröly 2010.12.30. 23:33:36

Szalacsi Annamarit már pinán öklözhetné valaki! Hátha megjönne a jobbik esze!:P

burguzu 2010.12.30. 23:34:47

@pokesz70: Ha meg a Tilos még a picsa Viktor c számát is lenyomta volna főműsoridőben, akkor szegény rádiósokat erősitőzsinórokra is akaszgálták volna a köztéri felnégyelés előtt.

balfék 2010.12.30. 23:35:03

A fidesznyikek magukból indulnak ki, mikor azt feltételezik, hogy a külföldi lapoknak nincs meg a magukhoz való eszük, hogy saját véleményt formáljanak. Fideszéknél a napiparancs bamba szajkózása dívik. Saját vélemény nuku.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:35:17

@pokesz70:

Ez esetben szívesen leszek Kyle, pedig nem is vagyok zsidó. De inkább ezerszer is Kyle, mint egy félszer Cartman.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:37:09

@pokesz70: A South Park magasan a legjobb TV műsor, ki nem hagynám , emiatt alig tudok reggelente felkelni..... Annak , aki már tisztában van a szereplők egyéniségével , karakterével, kimondottan élvezetes . Ja , és kiváló társadalom-kritika.....nem csak Amerika vonatkozásában....

ökörpöröly 2010.12.30. 23:37:11

@burguzu: Nyugodj meg, hozzánk képest Fehéroroszország jogállam lesz 2 év múlva. Majd Cigány Szaddam itt marad 100.000 bolsevik pártkatonával, 4 millió nyugdíjassal, 1,2 millió cigánnyal, 2 millió munkanélkülivel, mert aki teheti, az kivándorol majd.

Amidazophen 2010.12.30. 23:37:54

Hát megint egy okos hivatal, amely az adófizetők pénzén mostmár éveken át nem fog egyebet tenni, mint habverővel lófaszból palacsintát sütni! A jog az valami hihetetlenül kurva dolog lett az utóbbi 9 hónapban, amikor ilyenek hatalmat kapnak. Iszonyatos energiákat fektetnek bele egy semmire sem érdemes, tanulmánynak látszó papirhalmaz összeállitásába, hogy azután "eljárást" folytassanak le.

Az egész hivatalt össze kellene csomagolni, és feladni postán Észak Koreába. Az atomtelep közelibe.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:38:32

@kíváncsivagyok:

A SP zseniális, ezen nincs mit megbeszélni, tény.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:39:04

@Lófasz Hadnagy: ......és ezek a sötét emberek ( na , nem a bőrük sötét !) nem tudják , hogy a történelem ismétli önmagát.....( vagy tudják ?)

Lucky Larry Silverstein 2010.12.30. 23:39:34

@MMs drazsé: Szép is lenne, ha a politikusok az újságirók véleményére figyelnének, amikor döntést hoznak. Másik oldalról a médiának az a dolga, hogy kritizáljon, semmi meglepő nincs ebben.
Az Usa is aggódik az izraeli-arab helyzet miatt, és aggódott '56ban a szovjetek bejövetele miatt. Csak éppen semmit sem tett, ahogy az EU sem tesz majd semmit, meg az ENSZ sem. Kettőt csuklanak és kész. Nem az ő dolguk, kisebb gondjuk is nagyobb ennél.

burguzu 2010.12.30. 23:39:50

@ökörpöröly: Majd jól lezárja a határokat, példaképe Rákosi se tette másképp. Az aknazáron és határőrökön aztán nem lesz könnyű átjutni:)

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:40:15

@Lófasz Hadnagy: Újabban a Clevland - show - t is szeretem....

gyilkos fűegér 2010.12.30. 23:40:46

@pokesz70:

Nem akarom a saját vállamat veregetni, de úgy egy hete magam is bátorkodtam a kormány politikáját a Mandineren "Nemzeti Southparkizmus"- nak nevezni...

Egyébként South Park hozzánk képest lassan egész normális hely lesz.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:40:50

@ökörpöröly:

Egy oldalon állunk, de a "cigány szaddám" dolog nem kéne. Még ha a felcsúti cigány is volna, nem azért nem volnánk hívei. Ha csak ennyire tellik tőled, megkérlek, hogy ne égess minket.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:43:12

@Bathory:

"aggódott '56ban a szovjetek bejövetele miatt de nem tett semmit"

Tényleg, egy atomháború jót tett volna az egész világnak. Te csak írsz, vagy néha olvasol is, ember?

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:43:20

@ökörpöröly: Abban egészen biztosak lehetünk , hogy Orbán békésen nem engedi át a hatalmat......az tuti......nem az Ő stílusa......

M&Ms (törölt) 2010.12.30. 23:44:52

@Lófasz Hadnagy: feleslegesen fárasztjuk vele magunkat. :)

balfék 2010.12.30. 23:44:59

Egy demokráciában a média ellenőrzi a hatalmat, nem pedig a hatalom a médiát. Amennyiben szükséges egy felügyeleti szerv az semmi esetre nem lehet a végrehajtó hatalom kezében.

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:45:26

@Lófasz Hadnagy: ....már csak azért is , mert így , ha Mi is pejoratív trágár stílust használunk , nehezebb felismerni a jobber zombikat.....

gyilkos fűegér 2010.12.30. 23:46:12

@Lófasz Hadnagy: "Tényleg, egy atomháború jót tett volna az egész világnak. "

Hát, Annamarit megúsztuk volna...

ökörpöröly 2010.12.30. 23:47:08

@burguzu: Lenne pár millió tróger, aki akkor is imádná. A magyar csürhe imádta Rákosit és a Kádárt is, Cigány Szaddam illik a sorba. .

indapass90210 2010.12.30. 23:47:58

Tisztelt Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság!

Ez úton kívánok feljelentést tenni a Vastagbőr blog ellen, a blogon 2010.12.30-án megjelent poszt azon beágyazott dokumentuma miatt, amely tartalmazza Ice-T megnevezésű, Amerikai Egyesült Államok beli előadőművész It's on szerzeményének magyar fordítását.

A fordítás elolvasása és értelmezése következtében a szellememen olyan kóros változás következett be, amelynek következtében minden más értelmes gondolatot kiszorított Szalai Annamária és dr. Boros Márta sunázásának vágya.

Ennek következtében nem csak a saját, hanem még azok pénis-e is működésképtelenné vált, akiknek a gondolataimról beszámoltam.

Mivel jelen pillanatban több ezer blog-olvasó is áldozatává vált a fenti közlésnek, tisztelettel kérem a T. Hatóság azonnali intézkedését!

Kelt: 2010. december 30., Nagykáta

Dö "Azt, hogy pina, írta már valaki?" Van

burguzu 2010.12.30. 23:48:26

@gyilkos fűegér: Biztos vagy benne? Állítólag egyes egysejtűek, a bacik és virusok, nameg a csótányok túlélnék a sugárzást

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:48:30

@balfék: ....de ha mégis a végrehajtó hatalom kezében van , akkor NAGYON vigyáz rá , hogy még a látszatát is elkerülje , hogy CSAK egy pártból álljon felügyeleti szerv ! Pl.: BBC

ökörpöröly 2010.12.30. 23:49:22

@kíváncsivagyok: Kizárt dolog, hogy 2014-ben itt demokratikus választások lesznek. De engem az ijeszt meg a legjobban, hogy látszik az összes fideszesen a rettegés. Fogalmam, sincs, mi lehet még itt a jövő évben. A zsidótelepítő Lázár szerint ez az év csak bemelegítés volt....

balfék 2010.12.30. 23:51:27

@kíváncsivagyok: Ott csak ugatják a demokráciát, ne gyere nekem a BBC-vel!!:-)

tucano 2010.12.30. 23:51:31

Sokan említettétek a kereskedelmi tévéket. Szóval, van a digitális átállás nevű történet, ami egy pillanat alatt elsöpörné a jelenlegi tévézési szokásokat, a ker és közszolgálati csatornákkal együtt. Nem véletlenül késleltetik, amennyire csak lehet. Óriási pénzekről van szó az egyik oldalon és hatalomról a másikon.
Ezt pedig ne felejtsük, mint a magyar művészet egyik kitűnőbb ábrázolását a köznyelv általános fordulatairól:
www.youtube.com/watch?v=C7lE6mXN2tA
Annamáhi kérem mentsen meg minket magunktól, mert már nem is tudjuk, hogy miket beszélünk, írunk össze-vissza, mint a pici gyerekek!

gyilkos fűegér 2010.12.30. 23:51:50

@Dövan:

Én elolvastalak, de nekem áll, mint a cövek!

Hitvány tudásod nem vetekedhet a Sötét Oldal pusztító hatalmával.

Nem vagyok fideszes 2010.12.30. 23:51:54

@kíváncsivagyok:

Így van. Pont elég okádó zombi van odaát, nem kell ide is, csak kontraproduktívak.

Ökörpöröly: ha nem tanulsz meg normálisan megnyilvánulni, húzz a halál faszára a kuruttyra, odavaló vagy.

Jó éjt mindenkinek!

dr kíváncsivagyok 2010.12.30. 23:54:17

@ökörpöröly: Kádárt akár ki is húzhatod . Több mint 30 évet éltem a kádár rezsimben és bár nem volt a családunkban még párttag sem , nem hogy párttitkár , egészen jól éltünk...... Nem imádtuk,......csak egyszerűen nem foglalkoztunk vele........éltünk és nem rosszul : autó (ha csak Wartburg is , de bejártuk fél európát ) , kis vikendház .....és nyugalom, KÖZBIZTONSÁG , stb..... még vállalkozó is voltam .

Kandabula 2010.12.30. 23:55:00

@Dövan: nevezettek túl magasan ülnek feletted. Egyszerűbb, ha a klotyón a fényképeiket kiteszed és kivered.

Iustizmord 2010.12.30. 23:55:21

so'ase szerettem a nigga rappet.

mondjuk csajkovszkíijt sem de néhga a kocsiban hallgatom a bartókot, a barokk, a reneszánsz jól jön, néha egy kis bécsi klasszikus vagy germán valhallazene a lá bayreuth, okés.

DE A ROCK ÖRÖK! MOARRRRGHHHH

és igen, az ovis lurkóknak adagolok már CCR-t, ld zep-et, stones, lgt, rícse, p-mobil, vikidal, queen, deep purple, kis acdc (a fiam csípi az ace of spades-t, guitar hero rulez)

és ebben sok van amit már anno a Szent Offícium indexre tett (queen...).

ha a pápának szar, annamarinak is az? és akkor mi marad?

halász judit? kaláka? kolompos? illés? kordagyuri? koós jani? mátépéter?

aztakurva.

indapass90210 2010.12.30. 23:56:25

@gyilkos fűegér: ok, most próbáld meg beleélni magad, hogy ezt a kettőt sunázod!

ökörpöröly 2010.12.30. 23:56:26

@kíváncsivagyok: Én nem húzom, de te nyugodtan kihúzhatod, ha úgy érzed. Jobban örülök ennek, mintha Cigány Szaddamot akartad volna kihúzni!:P

balfék 2010.12.30. 23:56:37

Ennek az Annamarinak nincsenek gyerekei?

ökörpöröly 2010.12.30. 23:57:51

@balfék: Nincs, de gondolkozok azon, hogy 2 rádiófrekvenciáért, 1 országos tévécsatornáért belelógatom a faszomat!:P

balfék 2010.12.31. 00:01:24

@Iustizmord: Azért remélem van a világnak olyan normális sarka, ahol Korda Gyuri van indexen, Koós Janival együtt!.:-)

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.12.31. 00:02:27

@balfék:
Már eltiltotta őket mindentől. Se tévé,se rádió,se net. Szerintem a pincében kuksolnak, Kampuschnak különb élete lehetett náluk.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.12.31. 00:03:10

@Ianitorum Regalium Magister:
Amennyiben vannak. De lehet,hogy nincsenek. Sőt, ez valószínűbb.

Iustizmord 2010.12.31. 00:04:29

@balfék: IGEN. A HÁZAM (MELY AZ ÉN VÁRAM)

Kandabula 2010.12.31. 00:04:35

Ha ennek a két női személynek ez nem lett volna elég, akkor tényleg itt a vég. BUÉK!

röhögő 2010.12.31. 00:06:20

@juliusbond: Ha valaki bohóc sipkában ül ott, az bohóc. Az embert tiszteljük, nem a poziciót. Az ember méltatlan a pozicióra.

Iustizmord 2010.12.31. 00:09:43

@röhögő: MARADJON AHOL VAN. FEKETE POBJEDA / CSAJKA 5 PERC MÚLVA ÉRKEZIK, "CSENGŐFRÁSZ" JELIGÉVEL. NYUGODJÉKM BÉKÉBE, EMLÉKÉT NEM ŐRÍZZÜK.

Napkutya 2010.12.31. 00:10:17

@ökörpöröly: "Kizárt dolog, hogy 2014-ben itt demokratikus választások lesznek. De engem az ijeszt meg a legjobban, hogy látszik az összes fideszesen a rettegés. "

No igen. Pusztán teoretice: Ha most a Kedves Vezért kineveznék az Univerzum Urává (méltó rá) és maga Csaba királyfi vinné magával, egyenesen a Hadak Útján, egészen a galaxis központjába, a beiktatására, nos, akkor is itt maradna nekünk egy rakás barnanyelvű nyomoronc, -olyanok, akiket mára már a saját hülyeségük okán lassan mindenki utál.
Választási kétharmad ide vagy oda.

A vezér -merő önvédelemből- csupa nála tehetségtelenebb emberből építette fel a birodalmát. Tudják, hogy nem maradnának hatalmon egy fél évet sem nélküle. Ez azért nem egy életbiztosítás, pláne, ha majd úgy kérik számon őket, ahogy most ők próbálkoznak.

Mégis, miért ne rettegnének?

Bergeroth 2010.12.31. 00:14:09

@ökörpöröly:
Nem kell beszarni, ha 2014-ben nem lesznek szabad választások, akkor a népharag fogja elkergetni őket, ebben biztos lehetsz. Semmi nem tart örökké, előbb vagy utóbb menniük kell. Pont.
Egyre több embernek nyílik fel a szeme, egyre több embernek esik le, hogy "bazmeg, mi nem erre adtunk 2/3-ot!"

ökörpöröly 2010.12.31. 00:23:12

@Bergeroth: Fehéroroszország, Oroszország, Észak-Korea? A magyar nemzet többsége silány, a Balkán legaljával se ér fel. Egyáltalán nem bízok én abban, hogy a csőcselék nem fogadná el a Cigány Szaddam diktatúráját. Egy-két odavetett konccal megvehető az átlagmagyar becsülete. Kevés olyan nemzet van, ahol olyan olcsón mérik a becsületet, mint a magyarságnál.

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:23:25

@balfék: Van egy gyereke, de férje nincs.Megint Dajcs?@Bergeroth: Mivel nem rájuk szavaztam ,én biztosan nem segítettem őket a 2/3-hoz. De 1998-2002 között lehetett látni, hogy ez lesz és ha több eszük lett volna a magyaroknak, mint ahogy nincs, nem baszták volna ide a nyakunkba ezt az ámokfutó bandát. Mindegy, hogy kelet vagy nyugat, mint a leprásokra úgy fognak ránk nézni külföldön.

hoseman 2010.12.31. 00:25:16

"Mics Bjukenen hadnagy 2010.12.30. 23:08:58
Köszönjük Emese, még egy unalmas csont...lappzzunk kérem!"

hová lapoznánk tE nyomoronc?? azért tart itt ez a baszott ország mert mindig csak lapoztunk,lapoztatok....a hozzád hasonló setét alakok akik jóóó sokan vannak....sajnos.....amolyan fülkeforradalmárfélék...

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:27:50

@Napkutya: Te még csak a politikáról beszéltél és a hatalomról. Azt azért tegyük hozzá, hogy a gazdasághoz még lövésük sincs, pontosan a delejes ember speciális HR-je miatt.

balfék 2010.12.31. 00:29:22

@Táskás Tóni: Csak azért kérdeztem, hogy ha a gyerek a netet járja , olvasva a keresetlen szép szavakat, amiket drága jó édesanyja kap , rávehetné a mamát , hogy húzzon el a közéletből, már csak rá való tekintetből is.

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:29:58

@juliusbond: Nem illik bohócot köztársasági elnöknek választani. Sajnos a bunkó focista ezt sem tudja, mint még annyi mást sem.

Bergeroth 2010.12.31. 00:31:09

@ökörpöröly:
Akkor viszont nem marad más, aki csak teheti az húzzon el innen a vérbe. Ezt a sok pökhendi majmot külföldről is lehet idegesíteni, sőt onnan még talán jobb is. Odáig biztos, hogy nem ér el a kezük.

@Táskás Tóni: Soha nem szavaztam a fideszre, viszont a mostani áprilisi választások előtt, nem szavaztam az mszpre sem. Egyetlen olyan dolog van, ami miatt újra elmennék szavazni, az pedig az lenne, ha feltűnne egy olyan új párt a semmiből, aki fel tud mutatni legalább egy olyan karizmatikus embert, aki röhögve mosná fel orbánnal a padlót. Amíg ez nincs, addig nincs értelme szavazni, mert nincs kire. Részemről ennyi.

Bergeroth 2010.12.31. 00:31:52

Írtam valamit, de lehet megette ez a tetves blogmotor, és nem fogom leírni még egyszer...

brazileiro 2010.12.31. 00:32:13

@tucano:

Van "a digitális átállás nevű történet, ami egy pillanat alatt elsöpörné a jelenlegi tévézési szokásokat, a ker és közszolgálati csatornákkal együtt. " Miért is? Jelenleg a háztartások nagyjából 80 százaléka rendelkezik olyan televíziós hozzáféréssel (például kábeltévével), ami lehetővé teszi a szabad választást.Ha annyira utálod a kertévéket, gondolom neked is van legalább 50 csatornád. És szerinted ezekből hánynak a valódi tulajdonosa az RTL? A maradék 20 százalékot sem akadályozza semmi, csak nekik bőven elég az RTL meg a Tv2, és ezekre ott van az antenna. Akkor kik is söpörnek el és mit?

A digitális átállással tudod mi fog megváltozni? Megmondom: attól a naptól kezdve az állam nem szedhet frekvencia-díjat a két kertévétől. Ezért csúsztatták el két évvel az átállást.

Ami meg a blog állítását illeti (hogy a kertévékkel nem keménykednek, a Való Világban mindent lehet): ha így lesz, az csúnya dolog. Csak ne tessék elfelejteni, hogy most a Tilos egy szeptemberi adását vizsgálják, a Való Világ meg november végén kezdődött. Lassan Benkő faszáig is el kell jutniuk, és ha elnézik, akkor jogos a kritika. A TV2-t meg, ha jól emlékszem, csak a múlt hónapban 100 millióra büntették, ami nagyjából annyi nekik, mint a Népszabadságnak lenne 20 millió.

A Tilos ügyében meg csak tessék minél hangosabbnak lenni, hátha akkor meghátrál a cenzori hivatal.

Mr Chablis 2010.12.31. 00:32:23

Ma este a Duna TV-n, a Macskajaj ment. Tele inkriminált szavakkal. Akkor most Kusturica-t is letiltjuk? És persze a Dunát is? Szép új világ....

ökörpöröly 2010.12.31. 00:32:50

@balfék: Például. De azt is megemlíthetném, hogy hungarista mozgalom legalját képező csőcselék jelentős része kommunista lett. Az ÁVH, az MDP, majd az MSZMP hemzsegett az egykori nyilasoktól. Nem is csoda, ugyanaz volt a "szavazóbázisuk". 1946-ban minden ún. kisnyilas amnesztiát kapott Rákositól. Ha valaki elolvassa például a zuglói nyilas per adatait, akkor látható, hogy az elítéltek többsége kommunista párttag, sőt, egyesek pártfunkcionárius lettek.

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:34:28

@balfék: Gondolom a gyereknek Szalai Láma majd a pornóújságját is megmutatja, ahol főszerkesztő volt. Ez a legszebb a fideszék háza táján, ezek a merész köpönyegforgatások.

ökörpöröly 2010.12.31. 00:36:10

@Bergeroth: Soha nem hallottam ennyi embertől, hogy ki akarnak menni Nyugatra, mint most. De a korábbi, munkanélküliségtől menekülő külföldi munkavállalók helyett a nyelveket beszélő, jól képzett, komoly szakmai gyakorlattal rendelkező "fiatal" értelmiségi réteg volt lelépni.
Merkel bejelentette, hogy rövid távon 100.000 szakképzett mérnököt, informatikust, gazdasági szakembert várnak külföldről, mert nélkülözhetetlen a német gazdaság növekedéséhez.
Ha viszont a magas hozzáadott értéket teremtő munkaerő kiáramlik, akkor ez az ország megdöglik. Már most is jelentős hiány van gyakorlott, jól képzett szakemberek esetében nálunk is.

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:38:29

@brazileiro: Benkő faszát a Szalai Láma 2-3 órát elnézi....Így gondoltad?

ökörpöröly 2010.12.31. 00:39:00

@Táskás Tóni: Ő FIDESZ-KDNP frakció házi pornószállítója, azért lépdel ennyire erőre! A papoknak meg biztos kisfiús gyilokpornót nyomat, "élvezzék" ők is az életet! :S

brazileiro 2010.12.31. 00:41:41

@Táskás Tóni:

Simán el tudom képzelni. A történelemben mindig a legperverzebb alakokból lettek a legnagyobb erkölcscsősz cenzorok....

ökörpöröly 2010.12.31. 00:46:45

@brazileiro: És milyen fizetéssel! A bolsevik FIDESZ több mint 50 milliárd forintot ad a tetves papoknak a jövő évben. Lesz miből buzulniuk vagy kurvázniuk, kinek-kinek hajlama szerint -bár a felmérések szerint az első számú opció vezet 90-10 százalékos arányban-.

Táskás Tóni 2010.12.31. 00:47:38

@Bergeroth: Nagyon helyes , hogy nem szavaztál rájuk. Orbánnal Meggyesi és Gyurcsány is felmosták a padlót , ha emlékszel a tv vitájukra. Orbán annyira meg volt zavarodva,hogy a válasznál elkezdett "tisztelthölgyeimésuraim"-ozni. A bunkó focista csak és kizárólag a válogatottan barom bandájában van elemében, csak a saját szemétdombján kiskakas. Az a nagy baj, hogy a választások óta Mo-t tekinti a saját szemétdombjának.
A választásokról pedig annyit, hogy soha életemben nem szavaztam a szocikra, kivéve 2010-et. Így próbáltam a 2/3 ellen tenni.

Napkutya 2010.12.31. 00:48:04

@Táskás Tóni: Nem nagyon értek a közgazdasághoz. (Igaz, a politikához sem...)
Amitől tartok, az a káosz.

Mindenhol változásokat látok az emberanyagban, és nem sok változást látok abban, ahogy a dolgoknak javulnia kellene. Minden értéktelenebb, vékonyabb, silányabb, elvonóbb.

Csak egy példa: a települési narancs önkormányzatok a kötvény kibocsátásokkal erejükön felül adósodtak el az elmúlt években. Ezt nem is tagadják. Előbb-utóbb fizetniük kell.
A magyar nyakas nép, úgy vélem, az összes manipuláció ellenére sem lesznek addigra hatalmon, mire valaki tartja a markát. A sár megmarad. Ugyanígy állnak a nyugellátások...

Miből fogják fizetni ezt a "zemberek"? Jobb, ha nem gondolnak erre. Apró cirkuszokkal el lehet vonni a figyelmet....

Másképp: Ha egy sofőr mellett ülök, és úgy nyomja a gázt, hogy nem érdekli a következő kanyar, akkor beszarok. Talán még az előtt, mielőtt a kanyarhoz érünk.
Szerintem, ezzel többen vagyunk így...

2010.12.31. 00:54:32

@ökörpöröly: Hiány is lesz. A gyakorlott és jól képzett munkaerő nem a fán terem, azt ki kell nevelni. Fel kell venni a pályakezdőt, be kell osztani a tapasztalt kolléga mellé, tanuljon. Vagy el kell küldeni a terméket, céget ismerő gyakorlott kollégát az esti egyetemre. Persze a gyors és busás profitot hajszoló nemzetközi karvalytőke azonnal kizsákmányolható dolgozókat akar... de az ilyenek száma véges, és a tömeges kivándorlás valamint a nyugdíjazások folytán napról-napra kevesebb lesz. Aki azt akarja, hogy a tehén tejeljen, annak ETETNIE is kell, nem mindig csak fejni.

pakesz (törölt) 2010.12.31. 00:56:28

ezt az en adombol forditottak le?

tucano 2010.12.31. 00:58:02

@brazileiro: Igazság szerint 173 csatornám van.
De, ha az általad említett 50 csatornás átlagot fejtegetjük, akkor abból kb. 10 rtl közeli, illetve közös tulajdonosi háttérrel rendelkező csatorna. Ami viszont ennél sokkal lényegesebb. Az 50 csatorna kiválasztása. Például biztosan vannak olyan mazochisták, akik akkor is VV-t néznek, ha lehet mást is, de a digitális megoldással egyszerűen rengeteg választási lehetőséghez jutunk. Például akármilyen kis terület vagyunk, még a legnagyobb csatornáknak is megéri majd magyar feliratozással magyar mutációt indítani. Minden egyes új és profi, tehát nem kis szutyok csatorna megjelenése óriási pénzeket vesz majd ki a jelenlegi urak zsebéből. Például a Fox-szal meg nem lehet mutyizni. Baromira nem mindegy a csatorna választás, nézd meg a Digitv kontra egykori Rákosi birodalom vs UPC csatákat.

Táskás Tóni 2010.12.31. 01:00:02

@Napkutya: Az a baj, hogy én is így érzem. Ki gondolhatja azt , hogy a jobboldali szakemberek által is kiröhögött Matolcsi bármit is képes lesz megoldani. Micsoda primitív húzás az, hogy a 13 év alatt felhalmozott 3000 milliárdot kiosztják 1-2 év alatt a beruházásokat ,a hitelezést pedig a kibaszott különadóval jól megkúrják. Az összes jobboldali polgármester ugyanúgy hozzájárult Mo eladósodásához, mint a szocik.Most pedig kivetik a válságadókat és osztogatnak, újabb kedvezmények a nyugdíjba menetelhez, 20 milliárd azoknak a közszférásoknak, akik veszítenek a 16%-os szja... Se eleje , se vége. Szerintem 2002-ben is sok szart hagytak, maguk után.

Táskás Tóni 2010.12.31. 01:02:29

@ökörpöröly: Tömjén mindenképpen úgy néz ki ,mint egy hímringyó , gondolom azért szereti a sok pedofil pap kezét csókolgatni.

ökörpöröly 2010.12.31. 01:05:03

@Hajszás Láncos: Már most hiány van, annak ellenére, hogy a magyar átlaghoz képest jól megfizetik őket a multik.

ökörpöröly 2010.12.31. 01:06:34

@Táskás Tóni: Azon röhögtem, hogy amikor elkaptak pár vatikáni papot egy római buzibárban, azt mondták, ha homokosok nem lehetnek papok, akkor több mint 90%-a a klérusnak eltűnik!:P
Ezeknek odatolni 50 milliárdot... Inkább költenék gyerekvédelemre, nem gyermekmolesztálókra!

Táskás Tóni 2010.12.31. 01:08:21

@Hajszás Láncos: Érdekes a fidesz palántákat gyakorlat nélkül sikerült beültetni egészen magas posztokba.

ökörpöröly 2010.12.31. 01:09:29

Holnaptól már kuss lesz. Ha egy katolikus pedopap a nyílt utcán megerőszakol egy kisgyermeket, akkor majd Polt bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában megszünteti a nyomozást, Szalai Pornó Marcsi meg elhallgattatja a médiát. Szép jövő! Ilyen még Rákosi alatt se történhetett meg!

ökörpöröly 2010.12.31. 01:11:50

@Táskás Tóni: Most gondold el, hogy lesznek így átfogó reformok?! A vezetést 0 IQ-jú fidesz káder gyerkőcök alkotják. Nagy duma, nagy bukás. Aztán majd ráfogják az EU-ra, a szlovákokra, a románokra, a németekre... Ez az ország halott. Amint tudok, rögtön kivándorlok innen.

Táskás Tóni 2010.12.31. 01:14:58

@ökörpöröly: Na abban biztos lehet mindenki , hogy Polt ezután is minden fidesz ügyet elkendőz , majd jó szokásához híven.
Elköszönök megyek aludni, holnap éjfélkor jön a bohóc , ne felejtsétek osztjóccakát.

R242 2010.12.31. 01:27:47

El lehet menni, tessék! :) Csak a ballib nyomorultak bálványát idéztem.
Itt lehet mindekt hagyni, INDULJATOK MÁR EL!!!!!! :D :D :D :D :D :D

vomit 2010.12.31. 01:30:02

minden orszagban mas tortenik, de egyfele mutat mind, a totalitarius rendszer fele...
www.youtube.com/watch?v=E4HDtLZXyEA#t=2m15s

Bal 2010.12.31. 01:34:42

Huszonhét éve tanulok angolul, felsőfokúm van, öt éve élek Angliában, és ennek a számnak jó, ha a felét fogtam. Szerintem natív se értené első hallásra. Az mondjuk lejön, hogy anyázik, de "fuck"-on és "bitch"-en kívül nem sok, el is fárad az ember figyelni, nem az értelemre koncentrál, pláne nem rapnél. Valaki szóljon a Tilosnak, hogy a statisztikájukat nyugodtan módosítsák 99%-os bizonyossággal zéróra.

Célzott cenzúra, semmi más.

Szédület, röhej, szánalom.

renevol 2010.12.31. 01:36:12

Nem tudom, linkelte-e már valaki...
Body Count - Freedom of speach
www.youtube.com/watch?v=8MQaal15X34

kubatov_kommunista 2010.12.31. 01:37:14

Ahh - a sok bolsi.
Óvni kell az ifjúságot, mit nem lehet ezen megérteni?!
A drogok a médiából jövő szenny mind károsíthatja a gyereket.

Ezek után a fiatal fejlődő szervezet, befordul a spájzba és lehajtja apuci saját készítésű metil-alkoholban gazdag 80%-os házipálinkáját, (amit otthon apuci nemzeti öntudattól dagadó mellel kuktában desztilált) és olyan kettős látása lesz, hogy a narancsot vörösnek a 2/3-ot meg 4/3-nak látja.
Hiába a boldog békeidők, mikor még fiatal voltam és bohó és nem voltak drogok meg rapzene csak pálinka és rock... de szép is volt epét és valami habos bugyborékos valamit öklendezni... és azt számolgattuk, hány agysejtet pusztitottunk el.

nem várt fordulat 2010.12.31. 01:49:29

az anyám, az anyám... ott szűlt meg engem a blahán.

Kandabula 2010.12.31. 02:21:21

Én egy akkora genyó hülye vagyok! Meg seggfej is! Egy primitív állat! Egy görény! És az én kurva anyámat!

brazileiro 2010.12.31. 02:31:29

@tucano:

"biztosan vannak olyan mazochisták, akik akkor is VV-t néznek, ha lehet mást is, de a digitális megoldással egyszerűen rengeteg választási lehetőséghez jutunk."

Most is lehet mást nézni. És a digitális megoldással lehet, hogy több választási lehetőség lesz, de az minőségileg nem lesz új. Most is van egy halom filmcsatorna, pl. Ha az általad említett FOX magyar felirattal látja el az adásait - amit nem nagyon hiszek - akkor mi történik? Fél évvel korábban nézheted meg pl. a House-t, szinkron nélkül, felirattal. És kik fogják ezt nézni? Nagyjából azok, akik eddig is letöltötték a filmet az amerikai premier után napokon belül.

Ott követed el a hibát, hogy a saját tévézési szokásaidat és igényeidet vetíted ki a teljes népességre.

Ami meg azt illeti, hogy kivel lehet mutyizni, kivel nem, szerintem naiv vagy (bocs). Az RTL Klub tulajdonosa Európa legnagyobb médiavállalkozása, a TV2-é pedig Európa második legnagyobbja. A Fox pont annyira lesz hajlandó mutyizni, amennyire ezek. Persze, ha összesen annyit tesz, hogy magyar felirattal látja el az amerikai programját, akkor nem kell majd mutyiznia. De ugye azt te sem gondolod, hogy majd az American Idolt fogják nézni tömegek felirattal a magyar nyelvű X-faktor helyett? Melyik országban van ez így? Magyar nyelvű program nélkül esélytelenek.

tucano 2010.12.31. 03:08:17

@brazileiro: Lehet, hogy igazad van, és sokkal 1xrűbbek az emberek, mint gondolom. Mondjuk nekem már nincsenek tévénézési szokásaim, csak felvett dolgokat nézek és úgy látom, hogy ez lesz az általános. Emiatt van lehetőség jó dolgokat nézni, és egyre többen tesznek így, szerintem ez alapjában változtatja meg a tévézési szokásokat és nagyon gyorsan. Annyira gyorsan, hogy derék politikusaink kénytelenek számolni ezzel, mióta nem baxogatják, hanem vásárolják a csatornákat. Mindegy ez már off itt, azért köszi, hogy reagáltál. (nem vok helyesírás náci, csak portugál mániákus, a nickedet s-sel írják, kivéve persze, ha direkt van így:)

DeadBodiesEverywhere 2010.12.31. 03:31:22

Eddig senki nem ismerte ezt a számot.
De most boldog boldogtalan a fordítást olvassa.

Akár pont azok is akik akkor NEM hallhatták volna a rádióban. Köszönjük! Köszönik :-D

Vincenzo90 2010.12.31. 03:44:35

Sándor-palotában bohóc. Ennyit a magyar demokráciáról. A demokratikus ellenzék nem viseli el, hogy egy demokratikusan megválasztott magyar köztársasági elnök azt teszi, amit jónak lát. Tetszik, vagy sem, demokratikusan megválasztott kormány van, pont, mint a Gyurcsány-féle.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 04:34:57

A Sándor palota bohóca és a Szalonna Kannamária,...hát ilyen színvonalu embereket talál a Nemzeti Hazug Törpe magának "alattvalónak":)

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 04:36:03

de sokan várják a Nemzeti hazug Törpe temetését!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 04:43:04

ORBÁN TAKARODJ !
Elszámoltatni ORBÁN és BANDÁJÁT de minél előbb!!!!!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 04:49:44

Az év utolsó kereskedési napján már 225 forint a frank, hajszál híján 280 az euró.
Köszönjük, Rohadék Hazug Nemzeti Törpe!!!!!!!

belekotty 2010.12.31. 04:51:30

@Vincenzo90: Egy csöppet gondolkodj el azon, hogy Sólyom Lászlót is a Fidesz választotta meg, azt sem szerette a ballib oldal és mégsem nevezte senki bohócnak. Vajon akkor Skicc Pált miért?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 05:23:22

Szalonna Kannamária már most Banya...milyen lesz 9 év múlva?:D

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.31. 05:24:28

Külföldi politikus azt mondta ( amit én is mondok már több hónapja)
EZT A Kormányt (mivel megváltoztatta a választási törvényt , és az Alkotmány Bíróságot is vicc bandává tette, és a határon túliak szavazatában bízva (hálából) a nagy seggnyalásért és kettős állampolgárságért)...EZÉRT EZT DEMOKRATIKUS ÚTON NEM LEHET LEVÁLTANI. EZT CSAK MEGDÖNTENI LEHET, MERT EZ MÁR A DIKTATÚRA BERENDEZKEDÉSE!!!!!

Fánkevő Fáncsi 2010.12.31. 06:24:08

@Bal: "...Huszonhét éve tanulok angolul, felsőfokúm van, öt éve élek Angliában, és ennek a számnak jó, ha a felét fogtam..."
Huh öregem ez azért elég gáz:) Erre én nem lennék annyira büszke, hogy még dicsekedjek is vele. Egy angolul közepesen tudó számára is elég könnyen érthető szöveg, Te meg a natívokat, angol anyanyelvűeket félted? Az is lehet hogy maga ICE-T sem tudja mit beszél, vagy nem? Melyik sor olyan nehezen érthető, lefordítom neked oké?
Mondjuk a nickedből látszik, hogy nem egy zsenibogyó vagy :) "27 éve tanulom..." LOL, minnyá beszarok :)

nu pagagyí 2010.12.31. 06:26:38

Nem jogállami törvényeket egyszerűen nem kell betartani. Ennek a tekintélyelvű bandának az esik legrosszabbul, ha kinevetik. Aki félti a gyermekét, az foglalkozik vele. Én nem kértem az államtól és képviselőitől, hogy őrködjön a közerkölcs fölött. Az is elég lenne, ha az állam képmutató képviselői példát mutatnának. Milyen alapon pofázhat bele az életünkbe egy egykori pornóújság szerkesztő?

nu pagagyí 2010.12.31. 06:32:13

@Vincenzo90: Demokratikusan megválasztott kormánynak demokrataként kéne viselkednie és nem forradalomról pofáznia. Úgy tűnik át lettünk verve.

regress 2010.12.31. 06:47:22

valaki megdughatná már pornósmarit,hátha lehiggadna.bár ilyen alkesz fejhez sok viagra kellene,vagy sok ital,rettteghet a média, ha másnaposan ébred csunya dolgokat fog csinálni

gpetersz 2010.12.31. 06:55:16

Nem tudom mit fostok be. Magyarországon a diktatúrához külső erő kell. Értem én, hogy a Viktor most ezt keresi (keleti szél...), de nem leli. Így nem fog menni. :D

EXLEXMAN 2010.12.31. 07:03:03

Hodorkovszkij mintájára lesz keleti szél és kapunk olyan áramlatot amit megemlegetünk!

Jó ez a Média sötétség www.szalayannamaria.net és org- is. Majd mindenki illegalitásba vonul a sok korlátolt miatt! Amikor megláttam, hogy a köztársasági elnök aláírta ezt a szargurigázást, rádöbbentem: A PÉNZ ad elég erőt még egy olyan embernek is mint Ő!

Vagy megveszünk kilóra mindent, vagy elhiteltelenítünk mindenkit? Eyeborg -ok is jönnek lassan? (www.eyeborgs.com/)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.31. 07:28:58

@Nemzeti Gonosz Törpe:

Van erre egy elméletem, hogy ők hogyan csinálnak manit:

Egyházállami pártmutyi összeesküvés elmélet
vilagnezet.blog.hu/2010/12/30/egyhazallami_partmutyi_osszeeskuves_elmelet

==T== 2010.12.31. 07:29:23

A címben feltett kérdésre szvsz a válasz NEM, de a tilos megérdemelné a dózert.

==T== 2010.12.31. 07:30:03

Amúgy az itthoni cigók is sokat merítettek a gengszter rap "kultúrából".

igényes 2010.12.31. 08:05:40

Ma 18:15-kor lesz az Egy pofon, egy csók című film az MTV-1-en. Nem tudom ez a fekete fehér magyar film nem rombolja-e az egészséges ifjúság nevelését.
Tartalom:
Kovács Béla és Gizike boldog ifjú házasok. Mézesheteiket azonban megkeseríti a férj hűtlenségéről árulkodó papagáj. Az asszonyka kétségbeesetten hívja a mamáját, aki azonnal útra kel Vácról középső lányával, Olgicával, hogy Gizikét elválassza csélcsap férjétől. Nemsokára Pestre utazik az apa is a legkisebb lánnyal, s Gizike házasságát sajátos módon kívánja rendbe hozni. Egyenesen a mulatóba megy, hogy veje volt kedvesének, az egész botrány hátterében álló Ellynek elcsavarja a fejét. Gizike is a mulatóba megy, ahol meggyőződik férje ártatlanságáról és megbocsát neki.

Január 01-én 12 éves kortól már nézhető az MTV-2 segítségével 14:40
Szerelem szicíliai módra
Assunta és Vincenzo régóta kokettálnak egymással szicíliai szülőfalujukban. Mikor aztán a férfi elcsábítja Assuntát, a lány másnap reggel egyedül ébred, Vincenzo pedig egészen Angliáig szalad az esküvő elől. Assunta régi szicíliai szokás szerint elindul a csábító után, hogy bosszút álljon, és megölje a fiút...

Pioka 2010.12.31. 08:31:02

Szerintem rakjuk egy nagy kupacba a Kossuth téren Ice-T lemezeit és gyujtsuk fel, ha jól emlékszem régi "demokráciákban " is ezt tették.
Országimázsra se kell költeni, bár manapság is címlapon vagyunk.

érdekes33 (törölt) 2010.12.31. 08:31:54

Szarrá röhögtem magam ezen a kiveséző törvényhatályon,hogy rohadna el aki ezt bevezeti és a bohóc is aki aláirta,nevetséges szarrágás az egész,hogy pénzt huzzanak le mindenhonnan!Akkor már jó számok se mehetnek majd a rádióban Gaga lés társai mert nem adhatják le??Szánalmas szar elátkozott röhely ország ez!

regress 2010.12.31. 08:34:37

én mostanában nem hallgatok rádiót ,tv-t se nézek,külf.dolg.de most kiváncsi vagyok,miért kellene eldózerolni a tilost??ilyen erővel mindent el lehetne túrni,mert mindenkinek más az izlése.nem egyszerűbb,hogy nem kapcsolok oda?én például a vatikáni adót meg a hasonló pedofilbarát adókat utálom

Írásjeleket ismeritek-e? 2010.12.31. 08:37:22

ez kurvára komolytalan

én is azt írtam a comment:com-on egy kommentben, hogy először talán a való világgal kellene kezdeni. főműsoridőben a legnézettebb csatornán káromkodnak. az nem számít?

mikor lesz a kib*szott RTL MEGBÜNTETVE? ilyenek miatt

Ebzon 2010.12.31. 09:07:08

Leglább letudnák fordítani a slanget vmi értelmesre:

szar; kurva; fasz; pina; rohadt kurva; kis faszfej; nigger; prosti; csavrgó; mocskos kis ribanc; kurva; nigger fasz

shit;bitch; fuck; dick; ass;(itt gondolom asshole-ra gondoltak) hole; cunt; dirty bitch; low motherfucker; nigga; hooker; slut; tramp; dirty low slut tramp bitch hole; nigga fuck shit.

NÁLAM:
szar; ribanc; baszás(vagy szameg); fasz; segglyuk;"cunt" (ezt leginkább): pina; picsa (szóra használják); (ebben az esetben gondolom picsára értik; a szövegkörnyezetet nem elemeztem :P); mocskos ribanc; (ha én is "tükörfordítanék" akkor) utolsó anyahomorító lenne belőle :); nigger; (NA az a )kurva; (nem minden második szó az....); (itt talán a) ringyó (szót használnám); (na a tramp neccess: de ezaz amit én is )ribancnak (fordítanék, vagy csavargó....); mocskos legalja csavargó ribanc luka, nigger szarbaszás(na ez a tükörfordítás)

Ha fordítunk vmit, akkor ne kurvázzunk összevissza, sokkal többet tunk káromkodni mint az amcsik, szóval illenék vmi furmányosabbal előállni, ja egybként tessék SP-ot megnézni a filmmúzeumon.... Amúgy körbe röhögnék egy ilyen levelet. Jah és tiszteletem Csabai Gábornak a válaszért, de sztem ő is kurvázhatott volna 1 sort.....

Dr Kangörény 2010.12.31. 09:09:39

szalai annamária egy büdös agyatlan ribanc szerintem.
Mint schmitt pál, aki inkább egy sarki buzeráns, mint köztársasági elnök.

Ebzon 2010.12.31. 09:16:20

Látom sokat szerepel a demokrácia szó, mutasson vki 1 országot, ahhol az van....Annyira vakok az emberek ez egy olyan dolog ami: nem volt, nincs és nem is lesz. Ja és tegyük hozzá, hogy egy olyan rendszert nem is támogatnék ahhol 51% urallkodik 49% felett....(ja és igen; nem vagyok bolsevik komcsi akármi, csak az én szemem lát) De látjátok így sem 51% uralkodik és nem is a 2/3-ad, hanem kb 0,5% (talán van annyi..).

Mikrobi 2010.12.31. 09:17:31

Nem értem, hogy azután, hogy valaki elolvasta Ice T lemezén a figyelmeztetést és a szám szövegét, hogy tud BÁRMIT is szólni az NMHH vizsgálata ellen. Rúgdosni kell a Zorbánt meg a Szalait, használjuk fel ezt is rá???

Ebzon 2010.12.31. 09:18:28

@Ebzon: Erre alapozva a szabadság is olyan mint a demokrácia, az elöző konklúzióra vetítve.

mojszipupi 2010.12.31. 09:21:48

Vajon a nagyferó 8 óra munka című nótájában az a rész h "elgem van ebből a kibaszott világból" hogyan érintené a főnökasszonyt....

Kotkodus 2010.12.31. 09:30:19

Nekem angol felsőm van, elvileg értem a szövegkörnyezetet, de első hallásra - szónál többet nem tudtam kivenni...
viszont, miután a NMHH felhívta a számra a figyelmemet elolvastam angol majd magyar nyelven és tanultam egy csomó érdekes kifejezést...

köszönöm szépen kedves nmhh, hogy hozzájárultak nyelvtudásom fejlesztéséhez!
ennél hatékonyabban ezt nem is tehették volna...

Kartal (rezervált) 2010.12.31. 09:34:29

@vomit: rend csak a diktatúrában van, a demokrácia disznóól - hogy egy klasszikust ferdítsek.

Ebzon 2010.12.31. 09:34:37

@Kotkodus: Hohóó várjál csak azzal, hogy tanultál vmi, mert én csak a figyelmeztetést olvastam el ,de mivel láttam hogy siralmas a fordítás, tovább nem is olvastam. Lehet hogy ott már volt vmi tanulni való ?

Kotkodus 2010.12.31. 09:36:51

EZÚTON SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI AZ nmhh-t MINDEN KEDVES FIDESZ SZAVAZÓNAK!

BUÉK!

Kartal (rezervált) 2010.12.31. 09:38:56

@mojszipupi: van a számnak egy rádiós verziója is, kicsit átírt szöveggel... ez pont nincs benne.

Ebzon 2010.12.31. 09:41:52

Im not to be fuck with- ből let; nem akarok megbaszódni ???

Tovább nem is olvasom, igazam volt, már a bevezető szövegnél nem érdemes a fordítást olvasni, nem is értem. A Tilos miért nem ebbe kötött bele, hogy még ők se tudják lefordítani? A 16 év alatti hogy tudná......??

Dog.of.Light 2010.12.31. 09:44:28

elnézést hoigy elrontom itt a hangulatot de azért szerintem se normális dolog rendőrgyilkosságról meg hasonló kreténségekről "reppelni" -- én is simán letiltanám az éterből az összes ilyet álfaszacsávót, mert egyszerűen NEM menők. agresszív ingyenélő drogos tepsiarcú szánalmas majmok, kártékonyak a társadalomra, húzzanak vissza a fára. és az a szerkesztő, aki szerint ez a fos rádióba való, másszon utánuk, és nyalja tovább a seggüket ott. akinek van már gyereke az szerintem érti hogy miért mondom ezt.

Marcellusca 2010.12.31. 09:46:51

@Fánkevő Fáncsi: Erre van egy sztorim: Anno, X évvel ezelőtt, egy fiatal hazatelepült elment a Rigó utcába nyelvvizsgázni, mert kellett a papír arról, hogy tud angolul.
"Természetesen" megvágták.
Ezt követően angolul elküldte a vizsgáztatókat melegebb éghajlatra, de azok nem értették.
Azért, mert a srác egy Mississippi melletti kisvárosban nőtt fel és az ottani akcentust, szlenget beszélte.
De, az nem jó angol.

Ebzon 2010.12.31. 09:48:43

@Dog.of.Light: Ok ezt magyarázzd el a rappernek, kíváncsi vagyok majd mit szól, de sztem semmit csak mutat neked 30 golyóütötte sebet(azokat nem a rap ütötte). De ha szted emiatt gyilkolásznak stb, akkor sztem sürgősen állíttasuk le a horror filmeket.

Ebzon 2010.12.31. 09:52:36

Ja és nem mindíg a rendőr a jófiú, csak gondolom ezt is megemlítem, hátha lesz rálátásod milyen is a gettho. Kedvencem amikor a kb 20 éves néger srácot viszik el a kommandósok, mert volt nála kb 5 gramm fű....(a nagyijánál lakott, jó tanuló volt, most ha jól tom börtönben csücsül)

Ebzon 2010.12.31. 09:53:48

Kíváncsi vagyok amikor kijön akkoris jó tanuló lesz-e még.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.12.31. 10:03:56

...csak a rend kedvéé bekopizom az idepasszoló lángológitáros kommentemet:
"szorokin 2010.12.30. 16:29:26
nagyon szép ez a pdf-es NMHH-s levél...
gyönyörű
hogy benn a hatóságnál ott ülnek
tucatszám a fidesznyikok
egyiknek mondják:"te itt ez az Ice-T szám, fordítsd le estig, mert csatolnunk kell a dossziénkhoz és a hatósági levelünkhöz"

a másik meg a nyelvvizsgák számát kezdi el mélységesen kutatni és tinikre ható sűrűségfüggvényeket vízionál ....

Istenem kegyelmezz nekünk ! "

Dog.of.Light 2010.12.31. 10:04:38

@Ebzon: hát mondjuk a horrort se nagyon értem -- annyi sok borzalom van a világban amúgy is, minek ehhez még plusszban generálni. .. de ami a reppereket illeti, ha egy lakatlan szigeten lövöldöznének lyukakat egymása, senkit se zavarna, engem se. mondjuk így se zavar mert elkapcsolok. csak azok a fiatalok, akik még vevők a céltalan erőszakra, és esetleg tényleg lövöldöznek az apu pisztolyával az iskolában, azokat sajnálom. meg akiket lelőnek, azokat is.

2010.12.31. 10:11:53

@ökörpöröly: "Hiány" azért van, mert túl nagyok az igények. 40-50 éves nem kell nekik, pedig van. Frissen végzett nem kell nekik, pedig van. Mi kell nekik? 25-30 éves, neves intézményben szerzett diplomával, min öt év gyakorlattal, "jó stressztűrőképességgel", "tulajdonosi szemlélettel", társalgási szintű nyelvtudással, aki a közeljövőben nem akar gyereket szülni/nevelni stb. Na PONT ILYENBŐL tényleg hiány van. De HASONLÓVAL Dunát lehet rekeszteni. Csak ők kitalálták maguknak valamit, ami nincs, és nem érdeklik őket a realitások. Ugyan honnan is lenne ilyen ember végtelen mennyiségben? Aki tíz éve harminc volt, az ma már negyven, aki tíz éve pályakezdő volt és kiröhögték és protekcióval se vették fel sehova, annak ma sincs ipari gyakorlata, ugyan honnan is lenne? A szakember nem a fán nő, azt ki kell nevelni. De ezzel a drágalátós multik nem foglalkoznak. Ők a készbe szeretnének beleülni, és lerabolni, kifacsarni mint egy citromot, aztán kirugni, és újat venni fel. Ezt nevezik rablógazdálkodásnak. Ameddig a doglődő szocialista nagyüzemektől el tudták csábítgatni a szakikat, addig ez ment is, de most már le van rabolva a munkaerőpiac, a tömeges kivándorlás beadta neki a kegyelemdöfést, eljött az ideje, hogy itt is életpályamodellben gondolkozzanak. Na persze ez ellen prüszkölnek, mert ez egy csomó idő meg pénz, és akkor nem százezer-csillió lesz a profitjuk, hanem csak kilencvenkilencezer-csillió... szegénykék, majd ha lesz egy kis időm, sajnálom őket!

@Táskás Tóni: ja, politikai vonalon gyakorlat, sőt, ész nélkül is el lehet helyezkedni. Meg is látszik az országon. :-)

@R242: De miért mi menjünk el? Menjenek el ők!

Ebzon 2010.12.31. 10:20:23

@Dog.of.Light: És te úgy gondolod, hogy azok rappet halgatnak ? Itt kezdődik nálad

"hát mondjuk a horrort SE nagyon ÉRTEM -- annyi sok borzalom van a világban amúgy is, minek ehhez még plusszban generálni"

Kiemeltem a fontost részt, hozzáteszem nem is várom el hogy értsd, csak annyit hogy fogadd el hogy van ilyen.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.31. 10:22:10

"A rádióból meg ömlik a genny (18+)
Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

mandiner.blog.hu/2010/12/30/a_radiobol_meg_omlik_a_genny_18

"Mondom, csak 18+!

Tényleg elmúltál 18?

A Tankcsapdát emlegettem az előbb, de a debreceni rockerek is jobban teszik, ha meghúzzák magukat, ilyen sorokkal, hogy:

„Itt is ez megy, csak durvában,
Ahogy csuklóig vagy a kurvában”

„A kopó, ha vérszagot érez, először üt, aztán kérdez,
Az idő jó, de rossz a hely, dugd fel a botodat magadnak, seggfej!”

„Lássuk, milyen az áru? Igen, szép zöld, hosszú szárú,
Remélem, elrepít délnek, ahol a többiek henyélnek”"

...

"A magyar Rihanna rajongói fórumon ír girl1997, aki idéz egy Rihanna-számot, s benne a rapszöveget: „13 éves vagyok szeptember óta tanulok angolt a német mellett, még nem tudok sokat angolul, ezért ezt nem én fordítottam.De remélem jól van fordítva. A helyesírási hibákat kijavítottam. :)”

„Bébi emeld fel a segged,mert eltakarja a g-pontodat,
emelkedj,most 2 "fullánkot" is kapsz,
állatian megbaszlak,
s addig a n*gger haverjaim megjelölik a területem!”"

Ebzon 2010.12.31. 10:25:49

USA-ban(sztem) nem a rappelés miatt lövöldöznek, ennek pont a fordítottja történik, nem lesz rapperből vki aki lövöldözni kezd, ez is pont fordítva működik, lövöldözött, megelégelte és rapper lett(legalábbis a legtöbbje)

William Kidd 2010.12.31. 10:28:26

Mi ez, a Fidesz lesz az erkölcscsősz? :-) Amúgy ki nem szarja le ezt az ice-t nevű nigga'-t?!

átlátó 2010.12.31. 10:34:11

Már nem az a kérdés, hogy zsírfejű politikusok kinek a faszát szopkodják, hanem az, hogy mit szopkodnak. A ló fénykardját.

igényes 2010.12.31. 10:35:22

Emlékszem Kádár elvtársék Nemzeti /Szocialista) Média és Hírközlési Hatóságára, szóval akkor mégis jó volt az. ők szintén büntették azt aki az erkölcstelen, mocskos, hazug nyugatot hallgatták (Szabad Európa, Amerika hangja, Rádió Luxemburg). Mondjuk az embereket büntették, nem a médiumokat. Viszont kevesebb volt a költésük, a médiumokat híradó eszközökkel zavarták.

Azt elfelejti a Felelőtlenűl Intézkedő Demagógok Egyesített Szervezete (FIDESZ), hogy van akinek kedvence a film (ebből több műfaj is van), van aki olvasni szeret (ebbből több műfaj is van) stb.

Kötelezni senkit nem szabadna, hogy csak narancsot fogyasszon. Láttam én már mosatlan, zsíros hajjal, fülbevalóval a fejében Fideszes, sportminisztert egyben képviselőt, akit a Forma-1 ura elzavart nyíratkozni és öltözködni.

Fánkevő Fáncsi 2010.12.31. 10:38:49

@Marcellusca: Ez a nagy sztori butaság, bár nagyon klasszul hangzik. Általában minden országban megtanítják tudod az "irodalmi" nyelvet is az iskolában, és ez igaz az USA-ra is. Nehogy azt higgyük már, hogy ott sokkal gyengébb a közoktatás mint itt , mert nincs rá pénzük szegényeknek. Szleng és akcentus létezik bőven, de az nem azt jelenti, hogy egy yankee nem beszél "normál" angol nyelven :)
A sztori alapja az, hogy sok néhány évig kint dolgozó kalandor sráccal esett már hasonló eset meg. Azonban sajnos legtöbbször jogosan. A nyelvtan tudásához sajnos nem elég megértetned magad a sarki péknél, hanem azt meg is kell tanulni. Aztán persze a az ismerősöknek már csak úgy megy tovább, hogy ajjajjjaj idióták voltak a vizsgáztatók. A sztori aztán idővel elferdül és nem egy 4 évig Londonban élő magyar közösségben élő, angolokkal keveset beszélő magyar disszidens srácról van már szó, hanem USÁ-ból idetelepült, ott született vörösnyakúról, aki csak speciális angolt beszél, a normálisat nem érti. És a magyar vizsgáztatók temészetesen a derekáig sem érnek :)

Rhythmeen (törölt) 2010.12.31. 10:40:19

újra kell szinkronizálni a filmeket is:

flood.blog.hu/2010/08/30/ujraszinkronizalt_klasszikusok

Bergeroth 2010.12.31. 10:53:39

@ökörpöröly:
Én sem fogok sokáig az országban maradni szerintem. Még megvárom a februárt, hogy hagynak-e végre élni, vagy belemásznak a magánéletünkbe is. Ha így lesz, akkor viszlát MO. Pedig szerettem itt élni. De sajnos az ilyen férgek miatt, akik politikusoknak titulálják magukat, rohadtul nincs kedvem úgy élni, hogy nem tudom mit hoz a holnap.

@Táskás Tóni:
Tudod, hogy mi a legszomorúbb? Hogy a magyarok többségének ez kell. Valaki, aki a szájukba dobálja a sült galambot, nekik meg csak bégetni kell. Ez a legszomorúbb az egészben. Beeee, beeeeee, biiiirkáááákk, bbeeeeeee.......

atila68 (törölt) 2010.12.31. 10:58:48

Szegény Mucsi Zoltán.
Visszaállítják a halálbüntetést, és kivégzik.
Más megoldás nemigen lehet.

Kartal (rezervált) 2010.12.31. 11:09:22

@Bergeroth: a helyzet sokkal rosszabb. Szerintem tudjuk mit hoz a holnap; ebben az országban voltunk fiatalok, pontosan tudjuk milyen lesz középkorúként itt élni, és látjuk a szüleinken, milyen lesz itt megöregedni. És igazad van, ha nem kérsz belőle.

@szorokin: jövőre minden médiát így fognak figyelni... mondom én, hogy lesz itt egymillió új munkahely :S

Marcellusca 2010.12.31. 11:22:41

@Rhythmeen: Áááááá, ne is mondd!!!
Pár éve újraszinkronizálták az Eddie Murphy-filmeket (48 órákat, Beverley Hill's-i zsarukat) és olyan sz@r lett így, hogy már meg sem bírtam nézni!

És mi lesz az élő közvetítésekkel?
A lottó-sorsolásokkal?
Csak, hogy ne történjen meg az alábbi eset:
propeller.hu/szorakozas/1161543-legendas-lottosorsolas-hatos-faszt-kilences

“Hatos… faszt, kilences!”

xD

IP gyűjtögető 2010.12.31. 11:25:21

Kicsit olyan ez , mintha a gyerek Swarcival 2-3 süldőcigány egész gyerekkorában szívózott volna, aztán amikor ereje teljében visszatér és találkozik velük, akkor bármilyen jelre elkezdi visszafenyíteni a csordát. Persze elegántosabb lenne, ha a szarTilos kapna egy ÁNTSZszel együttműködésben végrehajtott APEH-munkavédelmi ellenőrzést az Atisjus jelenlétében. KDNP-s szakemberek által végrehajtva az esemény megfelelő eredménnyel zárulna, azaz a parazita, a magyarságot csak mint gazdaállatot kezelő hanuka-banda hosszú szünetre kényszerülne. Csak úgy , ahogy eddig ők csinálták az izraelből ide hozott "lakópark befektető" honfitársaik érdekében.

kavinton 2010.12.31. 11:29:35

Ebben a fülkeforradalomban az emberek kétharmadra hivatkozva azt mondta nyugdíjvédelem.
Szómagyarázat: index.hu/belfold/2010/12/30/emberek_ph_ketharmas_melyik_volt_az_ev_szava/

regress 2010.12.31. 11:52:53

patkány!szerintem a fidesz néz állatnak.megvárja mig megszeded magad,aztán megkopaszt.államosít,aztán eladja kinának.az alföldet kitelepítik,és rizst termesztenek,gazdaságosabb mint a belvizzel kinlódni

vomit 2010.12.31. 12:13:11

@Ebzon: legalisan tartott fegyverrel nincsen osszevissza lovoldozes. helyette evente millioszam akadalyozza meg az eroszakot. persze ott is van, aki segget csinal a szajabol (vagy maskent: tedd azt amit mondok, ne azt amit teszek)
Anti-Gun Senator Shoots Intruder
beforeitsnews.com/story/309/461/Anti-Gun_Senator_Shoots_Intruder.html
The Senator, who has made a career of being against gun ownership for the general public, didn't hesitate to defend himself with his own gun when he believed he was in immediate danger and he was the victim.

2010.12.31. 12:13:24

@Marcellusca: Az élő közvetítéseken már eddig is volt 5 perc spét, vagyis minden mondat csak elhangzása után ennyi idővel került kisugárzásra. Így a "nem várt problémák kezelhetők." Ez már a hatvanas években is így volt, még a "független" bíbíszínél is, ahogy arról a korabeli fotó tanuskodik: www.vtoldboys.com/images/abchot.jpg (a bal oldali videomagnó felveszi a stúdióból jövő jelet, utána a szalag kacskaringózik egy csomót, majd a jobb oldali videomagnó lejátsza, és ezt sugározzák ki)

2010.12.31. 12:16:42

@vomit: Tudja a manó, én azért paráznék, ha minden rétinigger két oldalán két legálisan tartott colttal mászkálna a VIII kerben...

Marcellusca 2010.12.31. 12:21:42

@Hajszás Láncos: Most mé' veszed el az örömömet? :)
Akkor a pontos idő sem pontos idő? :)))

Egyébként, megfigyeltem, hogy az m1 és az m2 ugyanazon műsora csúszásban van egymáshoz képest. :D

2010.12.31. 12:35:00

@Marcellusca: Én csak népszerű tudományos ismeretterjesztek. Nehogy valaki azért nézze a tévében az "élő" műsorokat, hogy halljon valami véletlen freudi elszólást... mert nem fog hallani. Elhangzása után van a cenzornak öt perce, hogy kivágja. Humbug az egész, a tévéből nem lehet tájékozódni, a közvélemény manipulálásához nem kellett eddig sem médijatörvény. ;-)

guma 2010.12.31. 12:47:01

@Marcellusca: DDDDDDDDDDDD
Formában vagy!!!!

Bergeroth 2010.12.31. 12:50:16

@iZ, a patkány 1 szoci állat:
Ez valami fantasy regényből 1 részlet?

Marcellusca 2010.12.31. 13:23:02

@guma: Hehe!

Egy nem megrendezett "klasszikus":

www.indavideo.hu/video/Azbeszt_megb

Remélem lejátsza, mer' a NET-kávézóban nem lehet megnyitni. :(

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.31. 13:25:23

A médiacenzori törvény áterőltetése nagyhonnagy banki. Át fog menni az Alkotmány Bíróságon is, hiszen a Vatikáni Szerződés is átment hiszen akkor az alkotmánybírák 80% érintett volt valamelyik keresztény egyetem, főiskola, vagy egyház tekintetében. Most meg már pártfunkcionárius a többség lassan.

Ez volt az FMPSZ-KDNP öszödi beszéde és hát majd hallgathatjuk megint a mondókát a tömegektől, csak most más névvel. Valahogy így:

"Orbán takarodj!!!"

Bal 2010.12.31. 13:52:22

@Fánkevő Fáncsi:
Ugye itt nem ám fordításról beszélünk, hanem az angol nyelvű írott szöveg hallás utáni reprodukciójáról. Lefordítani az írott szöveget természetesen könnyű, tökéletesen kihallani a szöveget, nekem legalábbis, rohadt nehéz.

Nem dicsekedek, ennyi telik tőlem, sose voltam igazán jó nyelvekből. Valahogy azért boldogulok, elég sok előadást tartottam már konferenciákon. Viszont ez nem rólam szól, csak összehasonlítási alapként szereplek. Az állítás annyi volt, hogy pusztán egy nevetséges Rigó utcai középfokú vizsgával ezt nagyjából senki sem fogja megérteni, tekintve, hogy én azóta elég sokat fejlődtem, de ezt a szöveget még most se értem teljesen hallás alapján.

Természetesen ez nem vonatkozik az olyan zseniális szövegértőkre, mint te, örülj neki. Mondjuk azért próbaként egyetlen, első meghallgatás alapján írd le, mit a szám szövege, aztán hasonlítsd össze az eredetivel. Ha ezt már túl jól ismered az írott szöveg alapján, valamelyik másik számával. Megállíthatod, de vissza nem tekerheted. Kíváncsian várom az egyezés mértékét, százalékban.

Bal 2010.12.31. 13:55:27

@Fánkevő Fáncsi: Ja és persze a szám elején levő beszédet ugord át, az tényleg könnyen fogható, a rappelés alattira vagyok kíváncsi.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.31. 14:18:29

-Do you speak english ?
-Yes!
-Name?
-Abdul al-Rhazib.
-Sex?
-Three to five times a week.
-No, no...I mean male or female?
-Yes, male, female, sometimes camel.
-Holy cow!
-Yes, cow, sheep, animals in general.
-But isn't that hostile?
-Horse style, doggy style, any style!
-Oh dear!
-No, no! Deer run too fast...

Ebzon 2010.12.31. 14:23:42

@Conv: Hát ez ki...szott jó :D:D, kicsit jobb napom van :P

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.31. 14:45:39

kedves annamari, ha szeretnél megtudni néhány fontos dolgot a nőkről, hallgasd meg ezt a számot: www.youtube.com/watch?v=WrMEX3_43NY

volna szíve ilyen felvilágosító jellegű, őszinte és fülbemászó dallamokat csak azért esetleg eltitkolni az ifjúság elől, a jövő szépreményű generációjának és nyugdíjunk, országunk építőinek ismereteit csorbítva, mert abban esetleg elhangzik félreérthető szöveg is?

Kérném inkább a magyar állampolgárok jelentős nagyságú kisebbségének kommunikációs stílusát betiltani és szankcionálni, mert sajnálatos módon jelenleg elfogadott és követendő példa az ifjúság rajabbik körében a "basztamagigád, te geciszájú buziköcsög, anyádhajjonmeg, hogy szoptassammeganyádat te köcsöggeci kibelezlekkivagyteittmitképzeszmagadról" kifejezések használata, a "kedves uram, nem értünk egyet" helyett.

üdvözlettel, egy az ifjúságért aggódó aggódó polgár

Kandabula 2010.12.31. 16:25:43

@Conv: Gondolataival egyetértve megjegyzem, hogy tapasztalataim szerint a magyarországi közlekedési párbeszédek szintén érdekes nyelvi fordulatokat generálnak, ráadásul többnyire fiatalkorúak jelenlétében. Ezért javaslom a közlekedés betiltását is.

Fánkevő Fáncsi 2010.12.31. 16:45:13

@Bal: Igen, értettem én, hogy miről beszéltél, persze, hogy a szövegértésről van szó. A leírt szöveg fordításához valószínű alapfokú angol tudás elegendő, de közőpfokú biztosan annyira egyszerű nyelvezet, semmi harlemi nincs benne. Én nem tanultam 27 évig angolt, nem is tartottam soha előadást angol nyelven, mégis sokkal több mint 50%-át értem a szövegnek. Én is éltem külföldön mint Te, (mondjuk én tengerentúlon), nekem pl. egy jó velős londoni szlenget sokkal nehezebb megérteni, ICE-T-vel pedig abszolút semmi gondom.
A tini srácokra egyébként nem jellemző semmiféle nyelv vizsga (se Rigó utcai se más), ezt nem kell feltételezned cseppet sem, de azért nem egyszer meglepően jól elboldogulnak az ilyen dolgokkal, és fogékonyak is rá. Eléggé meg vagyok lepődve egyébként azon, hogy Londonban előadásokat tartasz angolul, arra azonban rácsodálkozol, hogy a médiában cenzúra működik, ráadásul nem csak M.o.-on, hanem az egész világon. Azon lehet ugyan vitatkozni, hogy ez vagy az "belefér-e", de azt jócskán bugyuta dolog gondolni, hogy ez a sajtószabadság lábbal tiprása lenne. Valahol meg kell húzni a határt sajnos. A Mónika-show-t, meg a Józsi barátot sok tucatnyi alkalommal büntették például, elsötétítésre, milliós bírságokra mire nagy nehezen végük lett. Sokan bánják (mert imádták nézni minden nap a kurvanyázó verekedőket), mások meg örülnek neki, mert a gyerek túl hamar megtanulta a TV-ből a kisebbségiektől, hogy a leköpésnél klasszabb a nyáldobás, (tenyérbe csula és dobni), mert sokkal messzebb megy és pontosabb.
Amikor Amerikában Janet Jackson csöcse megvillant 3 másodpercre (leragasztott bimbókkal), a Super Bowl döntőjében (Nipplegate), utána tüntetések voltak a CBS épületei előtt, és hatalmas bírságok repkedtek, a médiát regulázó törvényeket változtattak meg, súlyosbítottak. Pedig ők aztán nagyon-nagyon demokratikus országnak tartják magukat. Nem értelek Bal, nem tudtad, hogy a 12-16-18-as karikáknak van valami célja és néha értelme is? Vagy szerinted teljesen szabadnak kellene hagyni a világot, minden menjen a maga kedve szerint? Szerintem ez egy nagyon modern felfogás és divatos is, de nincs benne túl sok ráció.

Neo07 2010.12.31. 17:18:02

Hihetetlenül abszurd ez az egész dolog...
Ha nem látnám a faxmásolatokat a blogban, tán el sem hinném... Ez egy akkora öngól és hiba, mint ide Makó! Persze, olvasom, még a régi szabályozás alapján történik a vizsgálódás, dehát akkor is...

Egy ilyen aprósággal képesek foglalkozni, bolhából elefántot csinálni!... Mintha mindenki kiválóan tudna angolul... Nem akarják esetleg a rádióban hallható összes hasonló zenekar műveit lefordíttatni, elemezni?! Értem én a szándékot, de ezt így megoldani nem nagyon ajánlott... Le kellett volna tudni ezt a dolgot azzal, hogy nem magyar nyelvű a szám, és kész! Elképesztő...

Kandabula 2010.12.31. 17:45:01

@Fánkevő Fáncsi: Az USA egy prűd rendőrállam. A világot nem kell teljesen szabadon hagyni, ez nem is volt kérdés, fel sem merült. Itten arról van szó, hogy egy sajátos nyelvezetű, kevesek által megértett dalt még le is fordítottak (!), közkincsé és érthetővé tettek, majd felelősségre vonták a dalt eredeti (vagyis "érthetetlen") formájában sugárzó rádiót. Ez a szarkeverésnek és a rosszindulatnak egy minősített esete. (Csak megjegyzem, hogy régebben a pornófüzetek szorgalmas olvasásával (is) sikerült megtanulnom három nyelvet.)

2010.12.31. 17:55:45

@Neo07: Új seprű jól söpör. De azért kíváncsi lennék, mit szólt volna mondjuk ehhez: www.youtube.com/watch?v=DYtCpABDIDs

Bal 2010.12.31. 18:16:49

@Fánkevő Fáncsi:
Ugyan mérd már le az az ötven százalékot, ne csak dicsekedj vele. Mert ez szerintem tipikusan az az eset, hogy nagyjából érted. Persze, úgy én is, ha hallanám ezt az itteni rádióban, legyintek, megvan az elkapott félszavakból is, miről beszél és hogyan, gengszterek, kurvák, rendőrgyilkosság. Az, hogy hogyan anyáz, milyen fordulatokkal, nem tudom, és nem is érdekel különösebben. Egyébként a magyar rappereknek se mindig értem minden sorát, már ha hallom őket véletlenül, lehet, bennem van a hiba, a zenéből inkább a zenét hallom ki, ha van mit.

De a "nagyjából" nem az a szint, amit a Méltóságos Hivatal feltételez. Mert abban egészen biztos vagyok, hogy ha sorról sorra le kéne írnom egy hallásra, mi volt a szöveg, nagyon gyenge lenne a találati arány. Így még ha netalántán széltől óvott gyermek lennék, akkor is nehéz dolgom lenne, ha angol káromkodási képességeim a szám alapján bővíteni szeretném. Vagy mondjuk ki akarnám következtetni, hogy most kit is kéne fejbe lőnöm.

Aztán ha lemérted, add oda egy tipikus magyar középfokúsnak, ne olyannak, aki élt Amerikában, és mérd le vele is. (Kiegészítő feladatként becsüld meg a Magyarországon élő 16 év alattiak számát, aki élt kint Amerikában.) Arra elég jól emlékszem, hogy a rigós szövegértés nevetségesen primitív volt, legalábbis 1993-ban biztosan, valami szép, BBC-s beszélő magyarázott, nagyjából mindig, minden tesztnél a maximumot kaptuk rá. A fordításhoz sem lesz elegendő Rigó utcai középfok, tekintve, hogy még az NMHH ügyeletes angoltudor Rózsikája is tucatnyi helyen, egyszerű pontokon is félrefordította.

Tehát ehhez a szöveghez a hivatal szerinti hatás kifejtéséhez a magyar középfokú nyelvvizsga messze nem elegendő, így az idézett statisztikák abszolúte nem relevánsak.

Cenzúra van mindenhol, kell is, persze, de ez nem az. Tekintve, hogy a fentiek alapján a megvédeni kívánt emberek száma jókora eséllyel zéró, ez egyszerűen erőfitogtatás, plusz értelmetlen vihar a biliben, tekintve a többi médiában fel- feltörő szennyet. Már amennyit olvasok róla, TV-m nincs.

Nyilván az emlékezetes affér óta a Tilos közönségét javarészt unatkozó valláskárosultak teszik ki, akik nagyítóval keresik a feljelentési alkalmakat, de az MNHH-nak lehetne annyi józan esze, hogy értelmesen válogat. Ha nem teszi, annak mögöttes oka van.

Barnamaci 2010.12.31. 18:20:35

@Fánkevő Fáncsi: Nekem az a javaslatom, hogy eztán a tömegközlekedés megállóiba, sőt, az utcán 2-3 méterre egymástól is álljanak "Szalai Annamáriák" akik hallgatják mit mondanak az emberek a telefonjukba, mit beszélnek egymás között, hogy ne fordulhasson elő az ami velem előfordult legutóbb karácsony előtt a tömött postán, hogy a setétbőrű Józsi felveszi a telefont és rákérdezi hogy "hol a faszomba voltál Béla, nem megmondtam a kurva anyádnak hogy gyere ide bazmeg 5-re, ehelyett Te elmentél a picsába oda ki..." hogy ne folytassam. Nem számoltam hány gyerek volt a postán mindenesetre ezt jópáran hallottuk, és a gyerekek mindegyike 10 éven aluli volt. Ja és magyarul beszélt.

Fánkevő Fáncsi 2010.12.31. 18:21:33

@Kandabula: "Az USA egy prűd rendőrállam"
Igazad van prűdnek prűd, de azért a hírek-újságok által visszaadott képpel ellenkezően valóban valamivel szabadabb és demokratikusabb, mint pl. M.ország, nem rendőrállam cseppet sem. Az, hogy ICE-T szövege mennyire érthető vagy ismert a magyar fiatalok közt, azt én tényleg nem tudom megmondani, de az biztos, hogy nem valami magasröptű filózófia, nem tudom mennyire érdemes védelembe venni.

"...Ez a szarkeverésnek és a rosszindulatnak egy minősített esete..."
Lehet, hogy igazad van ebben Kanda, én nem tudom. Ez nem túl meglepő és egyedi persze, M.o.-on, cseppet sem szokatlan a hivatalok önkényeskedése, szolgáltatók gecizése, ügyfelek átbaszása...stb. De a mai magyar átlagember problémája cseppet sem ez, hanem az hogy be tudja-e a villany- és gázszámlát fizetni, lesz-e munkája két hónap múlva is, tudja-e fizetni a svájci frankos lakáshitelét, tud-e új ruhát venni a gyereknek...satöbbi, lehet sorolni végtelenségig. Az viszont, hogy a Tilos rádiót megbüntetik-e ICE-T mocskos szája miatt, azt egy normális ember leszarja magasról, mert olyan távol van a mindennapi élet igazi gondjaitól. Magyarul: ez egy műbalhé. Úgyhogy ilyen irányban tematizálni a sajtót szinten nem egyéb, mint "...a szarkeverésnek és a rosszindulatnak egy minősített esete...", hogy a Te szavaiddal fejezzem ki magam. Másrészről pedig teljesen érthető, hiszen egy ideig most a média minden alkalmat meg fog ragadni, hogy támadja Orbánt a méditörvény miatt. Valós és néha (mint ez itt) mondvacsinált okokkal. És ezt be is szopják jónéhányan.

Fánkevő Fáncsi 2010.12.31. 18:46:16

@Bal: Sajnos nincs mostmár időm méricskélni, meg vitatkozni sem, megyek mulatni. Holnap másnapos leszek, holnaputánra meg elfelejtem ezt a buta cikket. Úgyhogy szia Bal és BÚÉK.

2010.12.31. 19:46:24

@Barnamaci: A szakirodalom (1984) tanulmányozása alapján megígérhetjük, hogy hamarosan mikrofonokat szerelünk a fák koronájába, és a 2015-ben bevezetendő mp6 alapú digitális TV-sugárzásban már megoldjuk a kétirányú televíziózás közérdekű problémáját is. Tisztelttel: a nemzeti együttműködés kúrmánya.

Bolhás2 2010.12.31. 20:51:36

Sasoljátok már meg a NOL cikkét!
Sorban törlik a trágár/pajzán kifejezéseket tartalmazó irodalmi idézeteket a Tilos rádióval együttérző cikk hozzászólásai közül. Most akkor miről beszélnünk, elvtársak?
nol.hu//belfold/szalai_annamaria_lecsapott_ice-t_miatt_a_tilosra

Kartal (rezervált) 2010.12.31. 23:10:41

no, még nem érvényes a szájkosár-törvény, úgyhogy annamari szopjon lovat! >:-DDD
egyébként a honvédségnél a nagyon kirívó szellemi fogyatékost hívtuk annamarinak. úgy néz ki, nem véletlenül.

Kandabula 2010.12.31. 23:43:21

@Fánkevő Fáncsi: ha jól tudom, a Föld bebörtönzött lakosainak 35%-a az USA-ban van, ami a népességét tekintve nagyon nem "arányos". A halálbüntetést nem is említve. Kormányzati programjait (a volt alkoholtilalom, a könnyű drogok szinte perverz üldözése, ugyanakkor napi használata bizonyos körökben, bandák harca, stb,) tekintve idétlen példaképet nyújt a világnak. Miféle tartalmú "tüntetésekről" beszélhetünk a Playboy hazájában?

Kandabula 2011.01.01. 00:37:18

Én nagyon egyetértek ezzel a Törvénnyel. Hiányzott. Sok minden egyéb is, de ez nagyon. Jókor jött. Még időben. Amikor a tűzoltóparancsnokkal és a patikussal máriásoztunk a Kehelyben, mindig kérdezgettük egymást: mikor jön végre? Nos, megjött. Boldog vagyok.

Bergeroth 2011.01.01. 00:44:23

@Kandabula:
csak addig értesz egye, amíg a te köreidet nem zavarja. Viszont egy dolgot nagyon jegyezz meg.
Akkor már neked sem lesz visszaút.

Plutonic 2011.01.01. 15:30:49

És mi lett volna, ha a Cop Killer-t nyomják le? :D
Bár anno ezt megtették. :)

tintamin 2011.01.01. 16:04:03

Engem csak az zavar, hogy mennyire nincs ezeknek munkájuk ott az ORTT-ben (vagy most hogy hívják?)!
Hogy ez a léhűtő mihaszna banda mennyi energiát volt képes egy ilyen irományba fektetni, miközben nem röhögték el magukat egy percre sem.
Azokat az értekezleteket el tudom képzelni, ahol ezeket megbeszélik. Erkölcscsőszködnek bőszen.
Súlyos gázban vagyunk, ha ezek diktálnak a médiában.
Begyöpösödött gyökér brigád.

Persze az üzenet egyértelmű: A Tilost ott megvágni, ahol lehet. A Klubrádióval is ezt csinálják épp. Ez már Annamariska műve, neki mindig gyengéi voltak ezek. 8 éve vár a bosszúra. Gondolom, a Lánchíd rádiónál minden OK..

2011.01.01. 16:30:06

@tintamin: Én az áprilisban direktbe közbetített OVB gittegyletre gondolok... még tiszta szerencse, hogy az új, nemzeti együttműködésen alapuló kormányzat nem olyan mint az a gyurcsányista csőcselék! :)

Fánkevő Fáncsi 2011.01.01. 17:06:54

@Kandabula: Nem tudom miről beszélsz Kanda, nem értem mit jelentenek azok a statisztikák, meg szesztilalom, meg Playboy. Erről nem tudunk különösképp vitatkozni, ha nem hiszed, hogy USA demokratikusabb és szabadabb ország mint M.o. akkor talán először valahogy próbáld ki, de legalább valamelyik fejlett nyugati vagy északi országot. Biztos vagyok , hogy megváltozik a véleményed, ha akár csak néhány évet lehúzol valahol. Ha meg továbbra is úgy gondolod, hogy M.o. a legkaffáb, akkor nekem úgy is jó, nem foglak győzködni az ellenkezőjéről. Mondom ezt úgy, hogy a magyar kultúrát, történelmet, hagyományokat, ételeket sokkal többre tartom mint az amerikait. Sajnos mégis sokkal szabadabb, gond nélkülibb, komfortosabb ott élni, még akkor is ha a jövedelmi különbségeket figyelmen kívül hagyjuk. Tudod, még a jobbosnak cseppet sem nevezhető Hankiss Elemér szociológus is azt mondja: az utóbbi évtizedben M.o.-on Európa egyik legigazságtalanabb, legélhetetlenebb társadalma épült ki. Ez van.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.01. 18:20:51

@Bal: Kedves bal , visszajöttem most tudok válaszolni a hosszú eszmefuttatásodra.
Ne haragudj nem akarok valamiféle gyerekes vitába bocsátkozni arról, hogy kinek milyen az angol tudása, így az interneten keresztül különösen nevetséges és szánalmas lenne, mindenféle méricskélés és vetélkedés. Semmiképp nem akartalak megbántani, tul.képp szerintem Te túloztál egy kissé azzal a 27 évvel, vagy nem tudom. Tudod kb. 15 év alatt egy idegen nyelvet szinte tökéletesen meg lehet tanulni, az anyanyelvi szinthez nagyon közel. (Kb úgy, mint Gianni a olasz műsorvezető srác a TV-ben) Egy gyereknek kevesebb is elég, kicsit több mint fele (ők fogékonyabbak és a nyelveket sokkal könyebben tanulják kb. 8 éves korig). Ismerek egy angol ürgét aki 15 év alatt tanulta meg a magyart (én nem veszek észre rajta semmi akcentust, először el sem hittem hogy Leicester-ből települt ide), és egy német csajt aki kb. 10 év alatt szintúgy tökéletesre. Az angol nyelvet én valamivel könnyebbnek tekintem mint a magyart, ezért fortyantam fel kicsit gúnyosan a 27 évedre.
Azt meg, hogy nem érted ICE-T én nem tudom megmagyarázni, csak találgatni tudok, talán a brit kiejtés rögzült jobban nálad vagy én nem tudom. Az hogy érthetetlen a szöveg ez nyilvánvaló butaság, a reppelésnek a szöveg a lényege, zene szinte alig van is a kántálás ritmusán túl, ha az emberek nem értenék a szöveget, akkor semmi értelme nem lenne hallgatni.

Abban valószínűleg igazad van, hogy a gyerekek angoljánál azért Te sokkal jobb vagy, és ők legfeljebb részleteket értenek meg belőle. Egyébként abban is egyetértünk, hogy a hivatal levele elég zavaros, illogikus...vegyük például csak azt, hogy nyelvvizsga táblázatokkal és statisztikákkal traktálnak, hogy aztán megállapítsák : "...a szövegek teljes megértéséhez magas szintű nyelvismeret szükséges, amellyel valószínűleg nem, vagy alig rendelkezhet kiskorú hallgató..."
Huh öregem, akkor mire fel volt az a sok idióta statisztika. Hmmm, ott se zsenibogyók dogoznak. Viszont az alaphelyzet akár még igaz is lehet, akár tetszik akár nem: "a zeneszámban olyan szavak és kifejezések hangzanak el, amelyek alkalmasak lehetnek kiskorúak erkölcsi és pszihológiai fejlődésének hátrányos befolyásolására..."
Hát igen ez sajnos igaz lehet, tudod ehhez nem kell az, hogy a gyerek tökéletesen angol szakfordítóként értsen minden egyes részletet és betűt. Emlékszem amikor én kicsi voltam ismertem a Beatles számok szövegét, és tudtam is hogy mit jelent mert lelkes voltam és szerettem. Ha most lennék tini, és az ICE-T szeretném akkor valószínű az ő szövegeit is tudnám. Az apám meg nem nagyon örülne neki.
Hidd el azt is, hogy ez a szám nem hangozhatna el amerikai adókon sem...és le merem fogadni, hogy a Királyságban se lehetne csak úgy lenyomni akármikor, akárhogy.

A körítés meg, ami itt az interneten megy az esethez elég komikus már, a HVG online már "letiltott" számról beszél (holott teljesen világos, hogy a szám besorolása és sugárzás időpontja a problémás a hivatal szerint). A hozzászólók már hatalmas pénzbírsággal sújtott tönkretett Tilos-rádióról beszélnek, itt volt valaki aki fontolgatja az ország elhagyását az ügy miatt (azt hiszem Bergeroth) Az emberek nagy többségének fogalma sincs arról, hogy ez a vizsgálat már régóta tart, a médiatörvényhez semmi köze, ilyen és hasonló ügyek és büntetések tucatjai volta az elmúlt években, mindenféle visszhang nékül, legfeljebb csak egy-egy húzosabb egésznapos RTL elsötétítés ért meg egy-két újsághírt.
Szóval mulatságos :)
Nekem is nagyon tanulságos, hogy a média milyen egyszerűen tudja manipulálni az embereket, akik sajnos a GYURCSÁNY <-> ORBÁN relációnál többet nem látnak a világból, elvesztették a józan ítélőképességüket és önálló véleményüket az elmúlt 20 siralmas évben. Fröcsög az egyik oldal, válaszol a másik, az ország meg egyre mélyebbre süllyed a szarba.

Kandabula 2011.01.01. 19:14:02

@Fánkevő Fáncsi és @Bergeroth: Simán félre lettem értve. Irományom tömény szatíra. (Ezek szerint kevéssé sikeres.) Szorozzátok be (-1)-el. De az USA-t fenntartom. Javaslom, olvassátok el a Svejket.

vomit 2011.01.01. 20:58:17

a fohatosaguak egyvalamit kifelejtettek. a radio siman tud azzal vedekezni, hogy a szam (igazabol a lemez) legelejen angolul bevezeto ment le. aki azt megertette, es a fejlodeset feltette, siman elkapcsolhatott (aszongya benne a gangsta, hogy figyelem ez nem poplemez, es ha nem tetszenek a csunya szavak, vedd ki a kazettat). lasd itt 21:08 percnel
new.tilos.hu/online/2010/09/02/tilosradio-20100902-1730.mp3

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.01. 20:59:11

nemrég reagált a SÓHIVATAL, és próbált frappáns lenni :D

index.hu/kultur/media/2011/01/01/az_nmhh_szerint_nem_ice_t_a_magyar_sajtoszabadasg_hose/

a helyesírás az most sem jött össze nekik. úgy látszik, Palival közös a szövegírójuk :))

1116001 2011.01.01. 21:00:58

rapnyelv.freeblog.hu/archives/2011/01/01/Fassbinder_pinakotekaja_avagy_a_Hatosag_es_Ice-T/

Nagyon jó kis bejegyzés arról, hogy a hatóság sincs tisztában a szöveg valódi értelmével:)

tintamin 2011.01.01. 21:37:18

Most már csak az érdekel, hogy a totálisan érthetetlen szövegű zúzdazenéket (pl. grindcore) is ilyen alaposan kivesézik, és betiltatják-e. Ugyan a szövegkönyvnek külön utána kellene nézni, de az élelmes 12évesek ezt is biztosan megtennék a neten, miközben hallgatják a rádiót, tehát maximálisan veszélyes személyiségfejlődésükre.

Szánalmas.hu-ra való ez a csipetcsapat. A blamázs utáni indoklásukkal együtt.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.01. 21:39:41

@.Pierre Bezuhov.: "a helyesírás az most sem jött össze nekik"
Ja ja, csak az a muris, hogy az az index próbálja kigúnyolni ezt, ahol gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy ne vétenének valamilyen alapvető nyelvtani hibát a címekben, erről híresek, a cikkek szövegéről nem is beszélve. Pl. ennek az idézett index cikknek elég a negyedik soráig menni csak: "nyolcoldalas"
Helyesen: nyolc oldalas. Tovább nem is megyek, biztos találnék még két három szokásos nyelvtani hibát. És ők gúnyolódnak mások nyelvtanán, muhahaha.

tintamin 2011.01.01. 21:52:34

@Fánkevő Fáncsi: Palinál azért neccesebb a kicsit szitu, mert ő az, aki saját akaratából vállára vette a magyar nyelv védelmének mérhetetlen súlyát. Namost úgy néz ki, kicsit megroskad alatta...

Fánkevő Fáncsi 2011.01.01. 21:58:15

@tintamin: Nem olvasok Palit, nem nagyon érdekel, ő egy bábu csak. Nem értem miért akart elnök lenni, sose lesz olyan tekintélye, mint az elődeinek, egyértelműen az egyik oldalnak elkötelezett.

renevol 2011.01.02. 01:05:25

Nem igazán értem én ezt az egészet.
Egy kérdést kell szerintem vizsgálni: hatályos jogszabály kimondja-e, hogy idegen nyelvű szövegre is érvényesek-e a korlátozások. Ha igen, akkor sajnos minden egyes idegen nyelvű szám szövegét először le kell fordítaniuk és meg kell vizsgálniuk a műsorszolgáltatóknak, mielőtt leadnák. Ha meg nem vonatkozik idegen nyelvűekre, akkor meg viszlát.

Mert a Tilos részéről az az érv, hogy "úgyis csak 1-2 fiatal halhatta+érthette", az nem érv, már ha az idegen nyelvű szövegekre is vonatkoznak a korlátozások. Ebben az esetben jogszabályt sértett a Tilos, szabják ki a büntetést, és ennyi. Ha viszont nem vonatkoznak korlátozások az idegen nyelvű szövegekre, akkor meg ugye szintén nem érv, hiszen akkor tökmindegy. Összességében tehát szerintem hülyeség a Tilos érvelése, pontosabban az, hogy belemegy a hatóság által érintett témák boncolgatásába ahelyett, hogy rövidre zárná a témát.

Kandabula 2011.01.02. 15:01:31

@Fánkevő Fáncsi: amennyiben egy hibát elvétek, akkor nem követem el...

Bal 2011.01.02. 15:06:27

@Fánkevő Fáncsi: semmi vetélkedésről nincs szó. Arról beszélünk, elég-e ehhez a számhoz egy magyar középfokú, ahogy a hivatal implicite állítja, avagy sem.

Egyéb kéznél levő ember híján a saját példámat hoztam annak bizonyítására, hogy nem, mivel papír szerint én középfokúnál jobban beszélek (és ehhez kellett a neked dicsekvésnek tűnő bemutatkozás, noha a következtetésem épp azt mutatja, hogy az erőfeszítésekhez képest szánalmas módon tudok angolul), és nem értem teljesen. Te meg azzal érvelsz, hogy - ugyan szintén a középfokúnál jobban beszélsz - de érted. Erre én rámutattam, hogy 1. mivel te bevallottan jobb vagy középfoknál, ez semmit sem mond egy Rigó utcás középfokú esetéről, míg az én példám ad egy alsó becslést, 2. nem hiszem, hogy akár te is képes lennél 100%-osan reprodukálni az írott szöveget egyszeri rádiós hallás alapján, tehát a te "értem" fogalmad valószínűleg nem egyezik a hivatal "értem"-jével, aki a szám *írott formájával* érvel. Ennek cáfolatát megtagadod. Vetélkedés irányába tehát csak te vitted el a beszélgetést.

Én is ismertem német srácot, aki pár év alatt szinte tökéletesen megtanult magyarul (olyan tréfás esetekből vettük csak észre, hogy nem magyar, hogy pl. egy hosszú beszélgetés után a buliban megkérdezte, mi mi is volt az a "bringa", de beszélt még vagy féltucat más nyelvet is), meg hallottam Teller Edét, aki hetven év Amerika után is pont ugyanazt a rettenetes magyar akcentust beszélte, egyszerű kifejezésekkel. Tehetség kérdése, és a nyelvi tehetség nem is áll arányban más képességekkel.

Idegen nyelven káromkodni nem is ugyanaz, mint magyarul. A más nyelv automatikusan bevezet egy kulturális gátat, ami segít a mondandó távolításában. Itthon nincs néger gettó, nincs szerepmodell az utcán, a rendőrgyilkosság sem divat. Ha a Tilos rádió legközelebb palesztin jihad-számokat fog játszani, akkor a hivatal azon az alapon fog fellépni, hogy terrorizmusra buzdítja a fiatalokat? Badarság. Az az egész össze se mérhető egyetlen - nem büntetett - Való Világ-adás által okozott társadalmi kárral.

"Hát igen ez sajnos igaz lehet"

Hát nem, sajnos nem, ha a fentiek értelmében a szóban forgó gyerekek száma zéró, nulla, nyista. A bosszantó és érthetetlen az, hogy miért lép fel a hivatal ilyen vehemenciával egy olyan esetben, amikor a nettó társadalmi nyereség bizonyíthatóan nem létezik? Írjanak valami kétsoros informális figyelmeztető e-mailt, vagy tököm tudja, de ne fordíttassák már le a számot...

Összefoglalva: engem meg másokat is főleg az zavar az ügyben, hogy az NMHH fellépésének mértéke teljesen aránytalan. Önmagában nyilván ugyanilyen overkill a netes reakció is, ebben egyetértünk. Csak tudod, a a valódi probléma az az, hogy az aránytalanságból úgy tűnik, politikai koncepció van a háttérben, tehát Szíjjártó esetleg leszólt, hogy csesztessétek már a Tilost egy kicsit.

Ami félelmet kelt, az az, hogy ha az NMHH egyszer fellépett ilyen alapon, fel fog lépni a jövőben is. Na most párosítsd össze ezt az új médiatörvénnyel, és mérlegeld a várható következményeket, és ennek fényében ítéld meg a reakciók súlyát. Ha hallgatna a társadalom, akkor az NMHH könnyen vérszemet kaphat. Jobb most túlreagálni, mint később némán szemlélni, hogy tényleg súlyosan korlátozzák a sajtószabadságot.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 16:38:51

@Kandabula: Csak én nem azt a kifejezést használtam, "hibát elvéteni" , hanem "hibát véteni". Az igekötők megváltoztatják egy ige jelentését : teljesen mást jelent a kibaszni(kitolni vele vagy kidobni), bebaszni(berúgni), rábaszni(rosszul járni), elbaszni(elrontani), megbaszni(ajjaj).

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 17:49:49

@Bal: Pár dolgot teljesen másképp látunk, ezért olyan különböző a véleményünk. Te valahogy mindenképp azt gondolod, hogy amennyiben a kissrác nem érti hajszál pontosan a szöveget(és nem tudja ott nyomban lefordítani első hallás után) akkor a szöveg nem is lehet alkalmas arra, hogy rossz hatással legyen rá. Ezzel abszolút nem értek egyet, a valóság ezzel ellentétes, mondtam is egye egyszerű példát arra, hogy amikor én kicsi voltam értettem a Beatles szövegeit, pedig nem tudtam angolul egyébként. Egy ICE-T-be szerelmes kis tinicsaj még a rapper gatyaméretét is tudja, nemhogy a szövegeit ne tudná, és nem azért mert perfekt az angolja. A hazánkban tartózkodó külföldi gyerekekről nem beszéltünk eddig, a törvénynek védenie kell őket is természetesen. (pl A.Jolie és B.Pitt és hozták a gyerekeket és itt éltek hónapokig).

" hogy miért lép fel a hivatal ilyen vehemenciával.."..."NMHH fellépésének mértéke teljesen aránytalan"...
Ebben tévedsz megint hatalmasat, és itt látom sajnos a média bűnét, hiszen erre alaposan rájátszanak a hisztikeltéssel. Ez a hatóság már igencsak régóta űzi ezt a dolgot (régebben ORTT néven), ezek a típusú levélváltások rutinügyek. Évente tucatnyi ilyen, és hasonló ügy van és volt már hosszú évek óta. Említettem a tévés Mónika elsötítéseket (csak azért mert a blogíró azzal a képtelenséggel indított, hogy azokat bezzeg nem büntetik...hahaha, a srác nem komplett), mondtad, hogy nem nézel TV-t, neked az semmit sem mond, de a többiek tudják hogy évente többször kaptak akár a legnagyobb TV társaságok is velős pénzbírságokat, és büntetéseket, sötétítéseket réges-rég óta. (A Mónika 10 évig ment, azért az nem kevés) Neked ez eddig fel sem tűnt, nem is tudtál róla. A Tilos Rádió ügye egy felháborító reveláció volt számodra. Szerintem látogass el ORTT oldalára, és olvasd el a hatóság határozatait az elmúlt évekből, de az interneten is kereshetsz "RTL Klub, TV2, ORTT, büntetés, bírság, elsötétítés" szavakkal, teljesen meg fogsz döbbenni, miről maradtál le az elmúlt években. Egyébként, ha érdekel a téma akkor az FCC határozatai is publikusak, és kb. kétszer drasztikusabbak és szigorúbbak, mint a magyar hatóság. Írni kéne egy blogot arról is, hogy Amerikábal lábbal tiporják a sajtószabadságot? Lehet. De ez valahogy nem izgatja a magyar blogosokat. Szerinted miért, hogy lehet ez?
Hol az aránytalanság egyébként, amiről beszélsz? A levélből az tűnik ki, hogy a hatóság jogsértést vélelmez, és ezért vizsgálatot folytat. Ha a Tilosnak nem volt még semmi súlyos ügye, akkor kap egy figyelmeztetést a végén, és közlik vele, hogy ICE-T-ít csak 9 után nyomhat ezentúl.
(Egyes magyar (de angol nyelven írt, hogy a nagyvilág is értse) blogokon, már azt is közlik, hogy 50 millió forintra büntették a Tilost. Szerinted miért állítják ezt?)

"Párosítsd össze ezt az új médiatörvénnyel..."
Mitől kéne már összepárosítanom? Mert a sajtó ebben az irányban szeretne manipulálni engem? A két dolognak nem sok köze van egymáshoz, ez egy szimpla manipuláció, butus aki nem veszi észre és zsigerből úgy reagál ahogy elvárják a manipilátorok.
"Jobb most túlreagálni..."
Nem, szerintem nem jobb túlreagálni, az hiteltelenné és komolytalanná tesz. Mi lesz, ha tényleg okod lesz majd kiabálni, de már senki nem figyel már a bolondra aki veri a harangot.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.02. 19:07:10

@Fánkevő Fáncsi:
"Egyébként, ha érdekel a téma akkor az FCC határozatai is publikusak, és kb. kétszer drasztikusabbak és szigorúbbak, mint a magyar hatóság."

NINCS semmiféle fcc határozat erre vonatkozóan.
vastagbor.blog.hu/2011/01/02/az_internet_bator_szabadsagharcosai#c12044795

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 19:44:09

@Conv: Már említettem, hogy volt szerencsém jó ideig ott élni, úgyhogy nyugodtan elhiheted nekem, hogy Amcsiban, 100% kizárt, hogy obszcén, fuck-olós, bazmeganyád stílusú szám lemenjen publikus médiában napközben, büntetés nélkül. Nemhogy büntetés nélkül, de botrány nélkül ! Úgy, ahogy csöcs is maximálisan kizárt, de akár csak "túl kihívónak" tetsző ruha sem elfogadott (Katy Perry-t egyeszűen kieditálják a műsorból a túl nagynak mondott dekoltázs miatt. Szép kerek bindzsója van szegénynek, és nem szégyelli eléggé). Ebben a tekintetben jóval kisebb a tolerancia ott, mint Európában, nem tudom hogy ez jó-e vagy rossz, ők ilyen prűdek és álszentek, ez van. Ne próbáld már nekem beadni ezt a maszlagot öregem, oké? Esetleg a többiek beveszik, de én nem a legjobb célpont vagyok.

Bal 2011.01.02. 19:56:43

@Fánkevő Fáncsi:

"akkor a szöveg nem is lehet alkalmas arra, hogy rossz hatással legyen rá"

Nem én érvelek így, hanem a hatóság, ami a szám szövegére hivatkozik.

"Egy ICE-T-be szerelmes kis tinicsaj még a rapper gatyaméretét is tudja, nemhogy a szövegeit ne tudná"

És akkor szerinted az fogja megvédeni, hogy az MNHH nem engedi, hogy meghallgassa ötvenezeregyedszer is a Tiloson? Ugyan már.

"A.Jolie és B.Pitt és hozták a gyerekeket"

Akkor a statisztikákhoz számold ki azt is, mi annak az esélye, hogy Angi gyerekei Tilos rádiót hallgatnak, vagy egyáltalán, bárki itt élő külföldi egy magyar rétegrádiót kapcsol be a kölykének. Akár csak egyáltalán azt, hogy rádiót.

"Neked ez eddig fel sem tűnt, nem is tudtál róla."

Dehogynem. Az írott és netes sajtó is rendszerint megemlékezik ezekről az ügyekről. Viszont azt is tudom, hogy hány ilyen marad szankciók nélkül, és hogy ezek hatása hogyan viszonyul ehhez a vihar a biliben esethez.

Mint mondtam, egyetlen - büntetetlen(!) - VV adás több kárt okoz, mint ez az eset. Ezért aránytalan a dolog. Amíg a hasonló esetek nagy része büntetlen marad, addig minden okunk megvan rá, hogy a Tilosos esetnél politikai alapú megfélemlítésre gyanakodjunk.

Ha nem érted a lényeges tartalmi különbséget az FCC erkölcscsőszsége és a MNHH valószínűleg politikai, keresztény indíttatású cseszegetése között, nem tudok segíteni. Egyébként az amerikai médiában is főleg öncenzúra történik, épp tavaly törölték el a "tilos káromkodni" szabályozást.

"A két dolognak nem sok köze van egymáshoz"

Majd meglátjuk. Szurkolok, hogy neked legyen igazad. Sajnos az elmúlt egy évben ilyen irányú reményeimben csalatkoznom kellett, és most már nem sok jóra számítok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.02. 21:02:53

A levél aláírója, Dr. Boros Márta ... nem tűnik egy nagy Ice-T rajongónak :)"

nem hát, mivel a rap nem egy értelmiségi műfej. dr dre se igazi doktor.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.02. 21:20:46

@Fánkevő Fáncsi: ettől függetlenül tavaly júliusban eltörölték a levélben hivatkozott amerikai jogszabályt.
nincs az fcc-nek ilyen határozata amire hivatkoznak.
és hidd el simán leadják.
nem tudom mikor éltél kint, de éppen mondhatnád azt is, hogy amerikában vannak utcák ahol csak fehérek járhatnak a törvény szerint. mert VOLT olyan törvény. de már nincs.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 21:53:38

@Bal:
"És akkor szerinted az fogja megvédeni..."
Nem szerintem nem tudja megvédeni attól, hogy a hivatal hatáskörén kívüleső helyekről bárki megtanulja a szöveget. De az nem azt jelenti, hogy akkor nyugodtan mehet akár főműsoridőben is, a rádióban. A Te logikád szerint nyugodtan mehetne 'Hókefélke és a hét kukuci' estimese idején, hiszen az köztudott, hogy az internet amúgy is tele van pornóval, akármelyik tini számára könnyen elérhetően. Akkor meg minek korlátozzuk akárhol máshol is? Úgyse tudjuk megakadályozni, hogy a kíváncsi serdülő pinát lásson. Akkor meg hadd szóljon. Akárhol, akármikor.

"mi annak az esélye, hogy Angi gyerekei Tilos rádiót hallgatnak, vagy egyáltalán..."
Hát ők éppen magyar óvodába jártak, nagyjából az hallgatták, nézték, ették, itták amit a magyar gyerekek. És ez másokkal is lehet ez így. A lehetősége ennek egyáltalán nem valami extrém képtelenség. Én itt nem mennék bele spekulációkba, meg statisztikákba, mert nem vagyok olyan hülye mint a hatóság. Még most is röhögök a nyelvizsga statisztikákon :) Mit akartak azzal bizonyítani? Idióták.

"Mint mondtam, egyetlen - büntetetlen(!) - VV adás több kárt okoz..."
Hmmm. Azt mondtad nincs tévéd és ezért nem nézed a műsorokat. Most meg kiderül, hogy még a VV is előkerül hébe-hóba, és bosszantanak az ott (büntetlenül) folyó dolgok. Na mindegy.

Neked is csak a www.ortt.hu oldalt tudom ajánlani, bal oldalon a "Bírósági döntések" menüpontot. Ott számold össze hányszor volt kliens a MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) és a M-RTL Televízió Zrt. (RTL Klub), mint megbüntett fél(100?). És hányszor a Tilos Rádió ? (1?) Biztos vagy benne, hogy a Tilos-t üldözik ?

"Ha nem érted a lényeges tartalmi különbséget az FCC erkölcscsőszsége és a MNHH valószínűleg politikai, keresztény indíttatású cseszegetése között..."
Mindkettő egy tőről fakad, egy bizonyos keresztény prűdségből. Én nem tudom, hogy korlátoznám-e a dolgokat ennyire, ha rajtam múlna, viszont teljes mértékben elfogadom azt a nézőpontot, hogy az nappali napszakban megvagyunk pina,fasz,erőszak,trágárság nélkül, és ezt éjszakára áttesszük. Ez egy bizonyosfajta cenzúra, és a szabadság korlátozása, de meg van az oka és célja.

"Egyébként az amerikai médiában is főleg öncenzúra történik, épp tavaly törölték el a "tilos káromkodni" szabályozást..."
Ez súlyos tévedés, néhány blogoló most ebben az irányba ment el, hogy az Amcsi dolgokat kezdi fényezni. Olyan dolog, hogy "öncenzúra" a kereskedelmi műsorközlésben nem létezik, azt pénzre és nyereségre játsszák. Az erotikával meg lehet sokszorozni a bevételt. Lazán. Pina, káromkodás, (mű)balhé = csúcsnézettség. Ez ősi szabály a mediában. Azt hiszed hogy az amcsik korlátozzák magukat ? Ne legyél már ilyen kis naív :) Természetesen ott is törvények által precízen be van sorolva, hogy melyik kategóriába mi fér bele és milyen időpontban sugározható. A milyenkénél nagyobb, részletesebb és rigorózusabb a "TV Parental Guidelines". A büntetések pedig sokkal nagyobbak.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 22:07:39

@Conv: Öregem ne próbáld már velem elhitetni, hogy én nem tudom jól, és Amcsik lökik a trágár reppet, az ebéd mellé :)
Jártál már tengeretúlon ? Nem csak a hollywoodi filmekből képzeled el véletlenül ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.02. 22:22:40

@Fánkevő Fáncsi:

óriási különbségek vannak a médiaszokásokban az államokban. lehet, hogy te valahol missouriban egy mormon helyi adót hallgattál, én pedig floridában a wssr-t tampa bay-en :)
mondjuk akár a Holly Hill Christian radio-t hallgathattad ugyanitt, azon sem nagyon van ilyen szövegű zene :)

dehogy akarom veled elhitetni, szarom le nagy ívben, hogy te mit hiszel el és mit nem :)

ami érdekel, hogy a tényeknek mennyire hiszel.
a tények, hogy tavaly júliusban azt a rendeletet, mely tiltotta pl. az Ice T. féle szövegeket de este 10 óra előtt, hatályon kívül helyezte az egyesült államok legfelsőbb bírósága, tehát NINCS ilyen szabályozás az USA-ban amire hivatkozik szannamari.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.02. 22:32:38

@Fánkevő Fáncsi:
jah az ortt-t felejtsd már el a hivatkozásaidban, ez amiről szó van egy teljesen más szerv.

olyan ez mintha most bevezetnék az autópályákon a 50 km-es forgalomkorlátozást a baleset megelőzés érdekében, arra hivatkoznál, mi a baj ezzel, nézd meg 1910-ben is megvolt a 40-kmes korlátozás volt a megengedett legnagyobb sebességről.
Sőt ma is érvényes az a törvény angliában (valóban nem lett még eltörölve/hatályon kívül helyezve), hogy vasárnap íjjal rálőhetsz a protestánsokra büntetlenül, tehát ez európában elfogadott normális jogszabály, nyugodtan be lehetne vezetni a zsidókra vonatkozóan szombatonként.

ne hivatkozz egy dologban csak olyanra ami kompatibilis a dologgal.
az ortt nem kompatibilis az nmhh-val.
több okból sem.
pl már csak azért sem mert az nmhh szó szerint egypárt irányítású, míg az ortt-ben több párt tagsága ült, de az elfogadott törvény szerinti jogosultságai is mások.

guma 2011.01.02. 23:17:29

@Conv: alapos vagy, mint mindig! DDD

"dehogy akarom veled elhitetni, szarom le nagy ívben, hogy te mit hiszel el és mit nem :)

ami érdekel, hogy a tényeknek mennyire hiszel" (- levelesedbe belenéztél ma?)
:)))

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 23:28:09

@Conv: "óriási különbségek vannak a médiaszokásokban az államokban...én pedig floridában a wssr-t tampa bay-en..."
Az FCC első F-je "Federal", még egy hülye is tudja, hogy egy szövetségi szerv, és a regulái és döntései minden államban egyformán érvényesek. Kivétel nélkül. Egy blöffölős kis libsi vagy aki még életében nem járt arra, de azért úgy tesz :) Tampa...lol...nem tampont akartál mondani?
Nem egy valami elavult ősi 1978-as dogma tiltotta szegény ICE-T-t, hanem a nagyon is mai és általános műsorbesorolás, ami a magyar szabályoknál sokkal precízebben meghatározza, hogy milyen besorolású adásba mennyi obszcén szöveg, erotika, erőszak, lehet. Az ilyen típusú műsorbesorolás a egész világ fejlettnek titulált részén működik. Biztos láttál már, DVD-lemezeken furcsa PG, meg M meg hasonló jeleket, meg számokat. Ez a rendszer az amcsik előtt egy sokkal közismertebb dolog, mint pl. a magyarok előtt, a hasonló ORTT szabályozás. Arról meg szó sincs, hogy elavulóban lenne, valamit te itt nagyon félreértesz, ha azt hiszed, hogy ez valami ókonzervatív métely. Egyszerűen csak a felnőttek nem akarják az, hogy amikor a család ül a mamival meg a kicsikkel az asztalnál és bakapcsolják a tévét, akkor épp két buzi kakiszexet csinál benne, vagy ICE-T magyarázza hogy kell a gecit ráverni a csaja mellére, miután szétlőtte a rendőr agyát. Lehet ezt is hallgatni/nézni, ha ezt szereted, nincs azzal gond, csak nem akkor és nem úgy. Nyilván nincs még kölköd meg családod, ha ezt nem érted.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.02. 23:36:02

@Fánkevő Fáncsi:

bazdmeg nyomorult szerencsétlen hülye, nézd már meg, hogy van-e az fcc-nek olyan hatályban lévő rendelete amire hivatkozol és annamari hivatkozik :)))))))))
nincs.

"Egy blöffölős kis libsi vagy"

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
és homoszexuális zsidó-cigány

"Nyilván nincs még kölköd meg családod, ha ezt nem érted."

:) nincs :)

micsoda érvrendszer a tények elismerése helyett :)
gratulálok :)
nem fityiszes vagy véletlenül? :)

Fánkevő Fáncsi 2011.01.02. 23:56:01

@Conv: " fcc-nek olyan hatályban lévő rendelete amire hivatkozol.."
Már hogyne lenne, te idióta. Hány éves vagy te ? Azt hiszed, hogy mindent szabad Amerikában? Úristen, a mai gyerkőcöknek annyi az esze mint egy marék lepkének.

www.fcc.gov/cgb/consumerfacts/obscene.html
www.fcc.gov/eb/oip/

Bár nem hiszem, hogy ez ér valamit, valószínű csak egy érthetetlen szöveg, érthetetlen nyelven. Egy fiatal zöldfülű vagy akinek fingja sincs még egyelőre a világról. Ejnye-bejnye.

Kandabula 2011.01.03. 00:04:45

@Fánkevő Fáncsi: akkor legyen a "hibát véteni". Kérlek magyarázd meg, mi a különbség (vagy azonosság) a "hibát véteni", vagy "hibát elkövetni" között.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.03. 00:09:53

@Kandabula: Szerintem nagyjából ugyanaz a jelentése. Vagy nálad nem ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.03. 00:23:18

@Fánkevő Fáncsi:
nos akkor olvasd el ezt:
ez a szó szerinti idézet és a rendelet amire hivatkozik szannamari:
"Azért nem árt, ha tudjuk: saját hazájában Ice T dalát - a washingtoni Legfelső Bíróság hetvenes évekbeli, ún. Pacificia-döntése óta - csak este 10 óra után adhatják le a rádiók. Ha nem így tennék, az amerikai médiahatóság, a Federal Communications Commission olyan bírságot szabna ki rájuk, amely biztosan meghaladja a Tilos Rádió éves költségvetését ."

tessék akkor a legfelsőbb döntése erről a "pacifica döntés" nevű rendeletről tavaly júliusban.
www.ca2.uscourts.gov/decisions/isysquery/e324584c-b565-4896-b8b3-610715bc0e54/1/doc/06-1760-ag_opn2.pdf
ez is egy fura és érthetetlen nyelvű szöveg :)

ha volna annyi eszed, hogy kettőt kattints a megfelelő linken láthatóvá lenne számodra is, hogy 10 év korkülönbség milyen irányban van :)
ha már használod a netet :)

Kandabula 2011.01.03. 01:19:09

@Fánkevő Fáncsi: de mégse hagyjuk. A szótár mondja: "vét": (hibázik) make a mistake, commit an error. Vagyis: ha hibát hibázik, akkor nem hibázik. De mindegy.

Kandabula 2011.01.03. 01:24:48

Még egyszer: aki vét, az hibázik. Aki elvéti a hibát, az jó úton jár. Ennyi. De - mint korábban megjegyezem - nem érdekes. Nehéz ez a magyar nyelv.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.03. 03:17:43

@Conv: A gond az, hogy a felét sem érted annak a döntésnek amit belinkeltél, nem tudod miről beszélnek benne, nem ismered az amerikai jogrendszert, nem tudod, hogy annak a döntésnek mik a következményei, jelentősége...stb...stb. És ez igaz egyébként az magyar emberek nagy többségére. Ezért is nagyon alkalmasak a hasonló hivatkozások a megtévesztésre.

Meséld már el mit állítasz ezzel a pdf-el kapcsolatban. Milyen ügyről szól, ( konkrétan! ) kik a szembenálló felek és mi az ütköző álláspontok (konkrétan! ebben az adott ügyben), mit fejt ki a bíróság ezzel kapcsolatban? (konkrétan megint ! a megadott pdf-ről beszélj, miről van szó, mi a bíróság álláspontja és indoklása ) Miben marasztalja el az FCC-t és miben marasztalja el a szolgáltatókat (Hálózatok) Mi ennek a következménye az amerikai hírközlés szabályozásában ?

Hallani szeretném a te "ténybeli" tudásodat ezzel kapcsolatban :) Mivel traktálod itt az embereket ? Hogy volt valami régi törvény ami miatt nem szabadott csúnyát mondani? És eltörölték és mostmár szabad a gazda?
Mwuhahaha, erről abszolút szó sincs abban az iratban. Az amerikai jog nem így működik. Nem gondolod, hogy egy kicsit együgyűen kezeled a dolgokat ? Próbálj logikázni egy kicsit ! Működhet így a világ? Volt egy ósdi szabály, de mostmár akkor hirtelen szabad a gazda Amerikában, minden megengedett a sajtóban?
Hát az meg hogy lehet , hogy egy szövetségi intézmény (nem magáncég), hanem amit az állam tart fenn az adófizetők pénzén, egy hatóság, mást állít a hivatalos .gov hómpézsén? Ajjajjaj ráadásul még büntet is, és határozatok hoz, úgy mint az ORTT.
Az általam belinkelt szöveg sokkal-sokkal egyszerűbb angol, sokak által érthető és ellenőrizhető, nem egy 32 oldalas jogi szöveg, ahol a emberek(veled együtt) azt sem értik, hogy ki kivel van, nem hogy a amerikai jogi szakkifejezésekkel elboldoguljanak. Ahhoz még magyar bírósági ítéletek esetén is jobb ha jogászt kérsz meg, hogy magyarázza el, hogy mi mit jelent. De ha akarod akkor persze elmagyarázhatod azt a döntést, nekünk :)

"Obscene Broadcasts Are Prohibited at All Times
Obscene material is not protected by the First Amendment to the Constitution and cannot be broadcast at any time. The Supreme Court has established that, to be obscene, material must meet a three-pronged test:

•An average person, applying contemporary community standards, must find that the material, as a whole, appeals to the prurient interest;
•The material must depict or describe, in a patently offensive way, sexual conduct specifically defined by applicable law; and
•The material, taken as a whole, must lack serious literary, artistic, political, or scientific value. "

Indecent Broadcast Restrictions

The FCC has defined broadcast indecency as “language or material that, in context, depicts or describes, in terms patently offensive as measured by contemporary community standards for the broadcast medium, sexual or excretory organs or activities.” Indecent programming contains patently offensive sexual or excretory material that does not rise to the level of obscenity.

The courts have held that indecent material is protected by the First Amendment and cannot be banned entirely. It may, however, be restricted in order to avoid its broadcast during times of the day when there is a reasonable risk that children may be in the audience.

Consistent with a federal indecency statute and federal court decisions interpreting the statute, the Commission adopted a rule that broadcasts -- both on television and radio -- that fit within the indecency definition and that are aired between 6:00 a.m. and 10:00 p.m. are prohibited and subject to indecency enforcement action.

Profane Broadcast Restrictions

The FCC has defined profanity as “including language so grossly offensive to members of the public who actually hear it as to amount to a nuisance.”

Like indecency, profane speech is prohibited on broadcast radio and television between the hours of 6 a.m. and 10 p.m."

Tudsz angolul, öreg harcsa? Mert ez olyan világos mint a pinty, alapfokúaknak is. Az obscenity(szemérmetlenség, obszcenitás, szex, pornó) a nap minden szakában tiltott, a három felsorolt körülmény esetén. Az indeceúncy (trágárság, szexuális és ürítő szervek és azok folyamatainak leírása), meg profanity (zavaróan durva, káromkodós, anyázós) dolgok tilalmasak a nap meghatározott szakában, reggel 6 és este 10 között.

Vagy nagyon butuska vagy vagy az embereket próbálod kicselezni, de inkább az első :) Mit akarsz itt eladni az embereknek, de most tényleg?
Hidd már el öreg, Európa az erkölcsök és meztelenség, profánság tekintetében lényegesen szabadosabb mint USA. Ebben nincsen itélet, én nem mondom azt hogy az egyik jobb vagy rosszabb, ez van , így alakult a két kontinens kultúrája. Azt pedig még te is tudod a szűk kis agyaddal, hogy még itt sem szabad mindent. Ha valaki kefél a Big Brotherben akkor a tévét megbüntetik Németországban is, meg Angliában is. Ha véres horror menne (ilyen nincs is) délután, jól megvágnák a tévét Olaszországban is meg Lengyelországban is. Te meg itt azt bizonygatod, hogy 2010 július 13.-a óta Amerikában mindent lehet.
Ne haragudj, ilyen hülyeségeken vitázni teljesen értelmetlen időpocsékolás, idejöttél hogy bebizonyítsad hogy örökmozgó márpedig létezik.
Egyébként guma azt kritizálta, hogy egyik mondatodban nem érdekelt hogy mit hiszek, két sorral lejjebb meg az érdekelt hogy a tényeknek hiszek-e. Szerintem azt értette az "alaposságon" :)

Fánkevő Fáncsi 2011.01.03. 03:54:39

@Kandabula: "Még egyszer: aki vét, az hibázik. Aki elvéti a hibát, az jó úton jár. Ennyi. De - mint korábban megjegyezem - nem érdekes. Nehéz ez a magyar nyelv"

Igen ez tényleg így van. Esetleg külföldi vagy ? Mert ahhoz képest, akkor meg piszok jól beszélsz magyarul. Az ilyen dolgoktól amiket mondasz a külföldiek falhoz verik a fejüket, annyira nehéz megjegyezni mindent. A magyar csak annak könnyű aki születése óta tanulja.

Bár mondjuk az angolban is vannak hasonló dolgok. Nagyon nem mindegy, hogy "taking the piss" vagy "taking a piss" :)

Fánkevő Fáncsi 2011.01.03. 09:36:38

@Conv: Egyébként a comment:com -on is megjelent egy cikk miszerint " fellebviteli bíróság az amerikai televíziók 2006-ban beadott keresetét elbírálva hatályon kívül helyezte azt a bizonyos Pacifica-döntést"
Aki ilyet ír az totál hülye az amerikai joghoz. Bár egyébként is eszébe juthatna, hogy hogy a picsába tudná már a Second Court felülbírálni a Supreme Court-öt. Egy felülvizsgálati(13 van belőle, ez a kettes számú) bíróság a legfelsőbbet (egy van belőle). Valamit sejthetnek, mert letiltották, a hozzászólásokat, kicsit ciki, hogy a cikk címében az NMHH felkészületlenségéről van szó ők meg ilyeneket írnak, gondolom nem akarják megvárni míg valaki eligazitja őket :)
Egyébként, - és ezt már neked mondom Conv, hiszen nem igazán érted a bírósági határozatot - arről van szó, hogy a 2nd Court véleménye szerint az FCC szabályozása nem alkotmányos nem felel meg az 1st Kiegészítésnek, mivel nem egyértelmű, hogy a fuck meg hasonló szavak mikor számítanak botrányosnak és mikor nem, ( néha a hatóság egy fuckot vagy bitchet is elmeszelt, máskor sokat is átengedett ) és ez hatósági önkényhez vezethet. Egyébként 2010 aug. 26.-án az FCC fellebbezett, úgyhogy második kör jön a jövőben. Ha ott is az ugyanezt mondják, annak az lesz a következménye, hogy az FCC másképp még precízebben fogja meghatározni mikor melyik fuck számit gusztustalannak és melyik humoros. De a dolgok nem fognak változni abban a tekintetben, hogy továbbra is szigorú korlátok lesz gyermekvédelemi okokból. Típikus az ítélet utolsó sora:
"We do not suggest that the FCC could not create a constitutional policy. We hold only that the FCC’s current policy fails constitutional scrutiny" (pongyolán: "Nem állítjuk, hogy az FCC nem alkothat alkotmányos szabályozást. Mindössze azt, hogy a jelenlegi szabályozás nem megy át az alkotmányossági vizsgálaton")
Ez nagyjából felhívás arra, hogy az FCC legyenszíves modernizálja és pontosítsa a mai szabályozását. Ennyi és nem több. Nem véletlenül továbbra is azok a főszabályok vannak életben amiket az előző kommentben idéztem.
Bocs nem akartam ilyen hosszasan elmagyarázni, de nem lehet másképp olyan alattomos és a magyarok számára ellenőrizhetetlen az alaphír: "ICET-T nyugodtan anyázhat mostmár 6 és 10 között is, mert tavaly eltörölték a Pacifica döntést".
Nem! Ez egy idióta csúsztatás (hazugság, némi valóságtartalommal), megtévesztés. Az adók továbbra is jól teszik (és ez a helyzet a valóságban is) ha nem lökik ICE-T-t napközben.

Ezeken a gyerekvédelmi dolgokon legfeljebb a technika fejlődése fog segíteni a jövőben, amikor már helyileg a TV/Rádió készülékekben blokkolhatóak lesznek ( V-chipek..stb) a különféle tartalmak, és a sugárzónak nem kell ezen többet aggódnia, hogy nyomhatja-e vagy nem. De a helyes korhatár besorolás akkor is szükséges marad, arra ugyanúgy figyelniük kell majd még nekik, és ugyanúgy büntetni fogják majd még őket, akkor meg a nem megfelelő besorolás miatt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.03. 12:16:05

@Fánkevő Fáncsi:

nos, akkor érvényben van a szabályozás vagy nincs?
olyanra van a hivatkozás érvként ami jelenleg érvényben lévő szabályozás, vagy sem?

no akkor ezt meg is beszéltük.

fura, most el sem érhető a comment.com, annyira le van tiltva a kommentelés :)
de ha gondolod, pl Michael d. Annis-t keresd ez ügyben, hogy hatályos-e a hivatkozott szabályozás: tel: 001-813-229-2300 :)

Fánkevő Fáncsi 2011.01.03. 12:40:42

@Conv: Mi van veled Conv, ittas vagy ? Az előző két bazi hosszü kommentem se volt elég ahhoz, hogy láthasd melyek az érvényes, mai szabályok USÁ-ban? Itt van mégegyszer a link nem bánom:
www.fcc.gov/cgb/consumerfacts/obscene.html
Ez az ottani szövetségi hírközlő hatóság közleménye, oldala. Kormányzati oldal (.gov) Hivatalosnak tekintheted.

Én nem a comment.com-ról beszéltem, hanem a comment:com nevű magyar blogról és erről a cikkről:
comment.blog.hu/2011/01/02/ice_t_nem_kossuth_az_nmhh_nem_naprakesz?fullcommentlist=1
Az alsó sorban jól látható mondat 130 komment után:
"A bejegyzés kommentjei zárolva vannak."
Dőltbetűsen. Pedig nem szálltak el a kommentelők, nincs zsidózás, kurvanyázás, cigányozás, buzizás. 130 komment nem is túlzottan sok. Mégis blokkolták. Szerinted miért? Nehogy valaki tájékoztassa őket, a valóságról amire valószínű már ők is rájöttek időközben.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.03. 12:49:03

@Conv: Upsza közben találtam egy korrekt kommentet a cikkre:
comment.blog.hu/2011/01/02/ice_t_nem_kossuth_az_nmhh_nem_naprakesz/fullcommentlist/1#c12044755
A paralstori nevű srác érti, hogy mi a dörgés.Így akkor mostmár világos Conv?

Tompó 2011.01.03. 18:51:28

ebben az országban a többség még magyarul sem tud helyesen( schmitt palya) nemhogy angolul...... Márti néni meg lebukott, hogy ilyen ocsmányságokat hallgat......ejnye-bejnye

Kandabula 2011.01.04. 00:24:22

@Fánkevő Fáncsi: nekem lenni UFO-nak. Jönni Szíriusz, tanulni az magyar elnöki beszéd meg írásmű.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.12. 18:00:05

mediatanacs.blog.hu/2011/01/12/az_ice_t_ugy_es_ami_mogotte_van

no akkor végülis, hivatalosan is igazolva, hogy a Tilos nem sértett meg semmit