Skip to content


       Szűrés lista

2010: A Nagy Vastagbőr Szavazás

Harmadjára próbáljuk megkeresni (2008 és 2009 után), hogy ki volt az előző év legkeményebb arca, kitől emelkedett meg a legjobban a vérnyomásunk, kinek nem rebbent meg még a szeme sem, mikor belesandított a kamerába és pofátlanul elkezdte nyomni a szövegét ...

Az elmúlt héten végigvettük 2010 hónapjait, és a szavazataitok alapján ez a 11-es mezőny alakult ki (Demszky két hónapban is nyert). Sajnálattal közlöm, hogy sokak kedvence, Szijjártó Péter egyik hónapban sem volt a legpofátlanabb, így nem került be a döntőbe.


Mesterházy Attila
A januári szoci kampánystart parádésra sikeredett, de Mesterházy (aki mint miniszterelnök-jelöltet már maga is egy vicc volt) olyan emlékezetes mondatokkal ajándékozta meg ezt az országot, mint "az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége, és hinnie kell saját tisztességében", vagy "húzzuk ki magunkat, legyünk büszkék, valódi, igazi, nemzetmentő munkát végeztünk."



Veres János

Februárban Veres Jani és Dobolyi Alexandra titokzatos makaói és mongol útjaik emelkedtek éteri magasságokba, rég látott mellébeszéléssel lepték meg a közvéleményt, hogy teljesen véletlenül találkozott Veres Jani és az irodavezetője Makaón, Mongóliában pedig "fontos államérdeket szolgáltak", mint kiderült 25 millió dollár kölcsönt adtunk egy gyógyszergyár felújítására.



Hagyó Miklós

Az év első felének nagy formátumú sztárja Hagyó úr volt, aki az év legnagyobb pofára esését (és fogyását) produkálta: Budapest szoci urából és volt főpolgármester-helyettesből egy előzetesben ülő politikus lett. A parlamenti mentelmi jogáról persze nem mondott le, pedig szavai szerint "tiszta lelkiismerettel áll bármely, a tevékenységét vizsgáló fórum elé, munkáját mindig a képviselői esküjéhez híven végezte". Aztán májusban, mikor megalakult az új országgyűlés, kattant is a bilincs rajta. Hagyónak köszönhetjük a korrupció új mértékegységét (Nokiás-doboz) és hogy jász ember még a nagyvárosban sem veti meg a kedvenc csemegéjét, még tárgyalás közben sem: 
"Egy tányér volt előtte, valami negyven deka párizsival, éppen evett. Miközben bemutatlak neki, két kézzel tömte magába, aztán rám nézett, és azt kérdezte: te leszel? Mondtam, hogy úgy tűnik, én. Az­tán azt mondta, hogy kemény legyek, mert itt végre kell hajtani dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát." - nyilatkozta Balogh Zsolt



Szanyi Tibor

A választások és az MSZP bukása sztárt faragott Szanyi Tiborból. A mocskos szájú politikust Angyalföld népe megválasztotta egyéniben képviselőnek, nem akármilyen fordulatok és események után (Szanyi Kapitány!). Szanyit ez a siker egyenesen az MSZP kampányigazgatói székébe repítette, így egészen az önkormányzati választásokig szórakoztatta a Zembereket ("Lájkold az MSZP-t!").



Wieszt János
Az újbudai szoci frakcióvezetőnek köszönhetjük, hogy végre mozgóképen is láthattuk, hogy a becsületes emberek értékalapú közössége hogyan is harcol a korrupció ellen. A lebukás utáni "magyarázkodás" (mondjuk elég nehezen lehetne annak nevezni azt a hebegést) pedig a legjobb stand up comedy percekkel ért fel. "Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is"


Demszky Gábor

Júniusban Demszky kényszeredetten reagált azokra a holmi "vádakra", hogy az irodája mellett a városházán egy csekély létszámú, 20-30 fős bűnszervezet működött évekig. Demszky természetes nem tudott semmiről, lefolytatott pár vizsgálatot, aminek az eredményét elcsukló hangon olvasta fel sajtótájékozóján: Nem tudtam semmit ...
A kedvencünk mégis ez: "Arról, hogy a Városházáról finanszíroztak volna pártokat szintén nincs információm. Ellenkezőleg, amennyire tudom, az SZDSZ-nek éppen az volt a legnagyobb problémája az elmúlt néhány évben, hogy nem volt pénze kampányra, üres volt a kassza." (Strabag madarak meg Mesterházy Ernő ...???)
Közben megkezdte búcsúzkodását a főpolgármesteri széktől:
"Jó lelkiismerettel adom át a várost utódomnak, mert ma Budapesten fejlődik szinte egyedül a gazdaság az országban, a város és környéke termeli meg az állami adóbevételek csaknem felét, miközben a világháború befejezése óta nem volt ennyi fejlesztés."
Szeptember hónapban is Demszky kapta a legtöbb szavazatot, az év egyik legpofátlanabb levelében, melyet főpolgármesterként írt Gergényinek még 2006. október 24-én, miszerint Vác felé autózva találkozott egy "félelemkeltő" motoroscsoporttal, akik lehet hogy részt vettek a zavargásokba ... rendszámmal, fotókkal, tokkal-vonóval együtt, gyönyörű egy levél volt a liberális főpolgármesterről.

Lendvai Ildikó
A szavazás a július hónapról ebben a pillanatban döntetlenre áll, 230-230 szavazata van Lendvai Ildikónak és Szűcs Erikának. Én az MSZP volt elnök asszonyát és frakcióvezetőjét választottam, mert a nagy parlamenti "coming out"-ja olyan szívbemarkoló volt: "Pártapparátusban dolgoztam, cenzor nem voltam. Egyáltalán nem voltam magányos hős, én hittem annak a rendszernek az elveiben, azért voltam ott, és nem pénzért. Meg sem gazdagodtam belőle, azért mentem oda, mert azt gondoltam, hogy van értelme egy köztulajdonon alapuló társadalomnak.

Hack Péter

Augusztusban Biszku Béla, a volt komcsi belügyminiszter volt a slágertéma. Hack Péter, miután Biszkut feljelentették, mivel a Duna TV-ben ellenforradalomnak nevezte 56-ot, úgy nyilatkozott, hogy "demokráciában a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy embereknek joguk van olyan véleményt képviselni, ami valótlan, vagy visszatetsző, ellenszenves, taszító, de ettől még nem lesz önmagában büntetendő az ellenszenves, vagy számunkra elfogadhatatlan." Pár hónappal korábban viszont Hack Péter még teljes mellszélességgel támogatta a gyűlöletbeszéd elleni fellépést, mivel "a nyilvánosság előtti beszéd vagy írás már nem csupán gondolat, hanem tett. Olyan tett, amelynek célja van. A gyűlöletbeszéd célja, hogy a hallgatók gondolkodását befolyásolja, bennük indulatokat, megvetést, lenézést hozzon létre a gyűlölt embercsoporttal szemben." Igaz, akkor még csak a holokauszttagadásról volt szó ...

Mohácsi Viktória
Viki nagy csatában győzte le Bakonyi "slaggal is le lehet csapatni a vörösiszapot" Zoltánt. Mohácsi Viki, bár sok mindent nem csinált idén, ám októberben megkapta a Human Rights First amerikai emberjogi szervezet 2010-es díját, melynek kapcsán angol nyelvű interjút adott a Foreign Policy-nak. Jól sikerült és abszolút korrekt interjú volt, ilyen mondatokkal, hogy "nálunk egy rasszista sorozatgyilkosság zajlik, ami nem ért véget" és "hallottam, hogy az egyikük azt mondta, hogy "meg kell tanítanunk a romákat dolgozni, mielőtt integráljuk őket." Egy roma politikus mondta ezt! Ez szégyen!"

Matolcsy György
November, magánynyugdíj-sokk, a Matolcsy-Selmeczi-Szijjártó hármas lezavarta a kommunikációt, amely arról szólt, hogyan  khmm ... "veszi el az állam" 3 millió ember 2800 milliárd forintját. Matolcsy remek nyilatkozattal szabta meg az irányvonalat:  "miután azonban a pénztártag kiírta magát a közösségből, szakított a közösséggel, és egyéni úton jár, az csak a 10 százalékos befizetésével rendelkezhet, mert csak az a jövő."
Matolcsy amúgy május óta "sokkolja" nyilatkozataival az országot, Európát és az egész világot, szerintem biztos fogadott Kósával, hogy sikerül-e egy nyilatkozattal teljesen bedönteni a forintot. Közel jártak hozzá ...

Orbán Viktor
Decemberben a médiatörvény keltette hullámok már megmozgatták a miniszterelnök urat, aki gúnyos félmosollyal közölte, hogy "eszük ágában sincs" módosítani a törvényt, majd megnyugtatott mindenkit, hogy a lehető legjobb kezekben van a gazdaság, az ország (és most már az Unió is), mivel "mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam". Azonban, ha egész évet nézünk, akkor Orbánnak köszönhetjük a fülkeforradalmat, a NER-t, a NENYI-t, annak kifüggesztését, a nemzet tolla Pali bácsit, egy mezei fideszes képviselőből ÁSZ elnök Domonkos urat, a fideszes Szalai Annamáriát 9 évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnökéve nevezte ki, sorozatban gyártották a személyre szabott törvényeket, törvénymódosításokat, ugyanúgy nyalta tovább a nyugdíjasok seggét, mint minden elődje, megkajáltatta a Zemberekkel, hogy a vállalatokra kivetett különadót nem a Zemberek fogják megfizetni ... szóval jó éve volt Orbánnak :-)

Címkék: szavazás visszatekintő2010

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr612540462

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Év Blogbejegyzése 2011.01.03. 16:27:35

2010 legjei szerkesztőségünk legobjektívebb döntései alapján.Az Év Hangversenyére a Nemzeti Színházban került sor március 19-én, az 1944-es német megszállás évfordulóján. Mindannyian emlékszünk, milyen elementáris, egyszerre felajzó és megejt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.01.03. 15:01:13

Eszkepet nézve eszembe jutott, hogy van vérnarancs, de ezek szerint bérnarancs is:)

kovacskoko 2011.01.03. 15:02:09

@Seduxen: Lekötelezel... Annyi fehér menyecske hever parlagon, Te meg ilyenre pazarolnád a fehérjédet...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.03. 15:02:24

@kovacskoko: annyit segíts már nekem baszod, hogy csak 1 helyes válasz van? :))))

Énbagoly 2011.01.03. 15:04:03

@kovacskoko: szerintem csak misszionárius lelke van. Szeretné megtéríteni a hitetleneket, hogy elnyerje az üdvösséget.

kovacskoko 2011.01.03. 15:06:06

@Seduxen: Mivel tök mindegy, hogy valaki pénzért térdel, vagy egy pohár Martiniért, esetleg szánalomból, ezért többet is megjelölhetsz.

kovacskoko 2011.01.03. 15:09:02

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Az ilyenekkel vigyázzunk, nehogy Annamari 25-tel emeljen...

kovacskoko 2011.01.03. 15:10:14

@Énbagoly: Sz. Péter kísérje útján...

kej 2011.01.03. 15:11:37

@trickOrtreat: szanyi, mohácsi sohasem volt döntési helyzetben. olyanban, hogy egy ország várta tőle a felemelkedést. hagyó egy pitiáner, kisstílű tolvaj, akinek még stílusa sincs. gondolom ismerős néhány olasz maffiafilmből a figura, akinek először törik ki a nyakát. wieszt még ennyi vizet sem zavart. sky az más kérdés, de 3000 milliárdot még ő sem tudott szimplán einstandolni. úgy hogy bármennyire is fájhat, azért mégis csak viktor az, aki az elmúlt 20 év (ha már sky) kacskaringói, és döntései alapján maxra megérdemli a díjat

Horizont 2011.01.03. 15:13:01

Azért ez elképesztő! Nem hittem volna soha, hogy Orbánt én a védelmembe veszem valaha! Nem is szavaztam rá, nem is szeretem. De! Neki a jövő évi Vastagbőr díjat "kell" majd megnyernie. Mégis akik Orbánra szavaztak azok hol éltek az elmúlt években? Hol az igazságérzetük? A sorban az összes baloldali jelölt simán magasan veri Orbánt! Még!!!! Na ez a baj itt nálunk. Pillanatnyi baromság alapján dönt véleményez a kisember. Ezért már most lehet borítékolni, hogy 3.5 év múlva nyer az MSZP és lesz még itt nagy pozícióban Szanyi.
Vagy sokan akik Orbánra szavaztak azok nem is értik mit jelent "vastagbőrösnek" lenni.
Nehezen lehet dönteni, de én Hagyóra tettem a jelem, mert ő akkora kiskirály volt, annyira visszaélt a hatalmával és annyira pofátlan volt, hogy nehéz überelni. Ha azt vesszük valahol még Demszkyt is átb...a. Féltek tőle - hát ezen még most is ki vagyok akadva!Figyelembe vettem honnan jött, meddig jutott.
Mondjuk Mohácsi is olyan mélységben van, mélyebben mint a Marianna árok. Szemét pofátlan volt itt mind. Mi meg hülyék, hogy a végsőkig hagytuk őket tobzódni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 15:16:26

@vastudo:

Miért, jobbos nem szavazhat Orbánra?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 15:16:59

@.Pierre Bezuhov.:

nem én döntöttem el, hogy kik kerültek be a döntőbe ...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.03. 15:17:03

az eredményeket látva lassan érik a mozgósítás

bandika gazdája 2011.01.03. 15:18:17

Hát nem tudom Orbán melyik nyugdíjas seggét nyalta, az enyémet a visszamenőleges 6 ezrelékes kiegészítésével biztos nem. Kivált, hogy 1,1%-ot ígért - ami szintén rőhej - aztán csak a banki elszámolás érkeztekor volt meglepi. A többi stimmel.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 15:19:10

@bandika gazdája:

Nyugdíjas vagy?
Infláció feletti nyugdíjemelést kapsz 2011-re?
Akkor nyalták a segged ...

trickOrtreat 2011.01.03. 15:23:21

@zero: mondjuk sztem a baj nem ott van, h a nyugdíjasok seggét nyalta, m az a dolga, de nem csak az övéket kéne...
amúgy továbbra is az a véleményem, h ebben a listában messze nem Orbán a leggázabb arc, őt majd jövő ilyenkor lehet szépen értékelni, akkor már lesz pár fejlemény is

Marcellusca 2011.01.03. 15:25:59

@kovacskoko: Én, mind a hármat aláhúznám. :)

Klinikai eset, aki az ortodox viktoriánus létéből megél. :D

frmn 2011.01.03. 15:28:17

@zero: Dehogynem, de attol meg teny, hogy _nagyobb esely van_ a szavazatok megoszlasara. amugy kicsit sem erdekel, mi a vegeredmeny; ez sajnos ugyis csak egy jatek.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.03. 15:34:05

@vastudo: "ez sajnos ugyis csak egy jatek." - viszont ha lecsap a médiafelügyelet vasökle erre a renitens blogra, akkor egy IGEN DRÁGA játék lesz :)))

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.03. 15:35:04

Nálam Wieszt és Mohácsi csatázott, és előbbi "győzött". Wieszt azzal nyert, ahogy magyarázni próbálta a magyarázhatatlant. Mohácsi meg szimplán egy elfogult hülye :-)

Maga a "lopás mértéke" azért nem meghatározó számomra, mert az a betöltött pozíciótól is függ. Pl. ha Wieszt magasabb pozícióban lett volna, nagyobb pénzeket fogadott volna el. Ettől legalább ugyanakkora gazember.

kovacskoko 2011.01.03. 15:37:30

@Droli: Én az "elfogult hülye" kifejezést inkább eszkepre alkalmaznám. Mohácsi nálam egy rosszindulatú, magyarellenes kisípolandó.

rolika 2011.01.03. 15:39:08

Köszi, hogy eszembe juttattátok Hack Pétert. Jól felhúztam magam anno miatta, úgyhogy most be is ikszeltem jól. Jellemző basszameg hogy a fősodratú média szó nélkül elment mellette.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.03. 15:45:43

nekem amúgy az év örökbecsű beszólása az volt, mikor Matolcsy elárulta, hogy az ő nyugdíjügyeit az asszony intézi.

egy ilyen kedves és kompetens embert ennyit bántani, az szintiszta balliberálisbolsevizmusorbánfóbianizmus

Vipera01 2011.01.03. 15:50:00

Annyiban érzem igazságtalannak a szavazást, hogy aki az egyik hónapban nyert, azt másikban nem kellett volna indítani, mégha valóban pofátlan is volt. Be kellett volna rakni valamelyik második helyezettet még ide. Mondjuk a slagos MAL-ost.

Vipera01 2011.01.03. 15:56:08

@rolika: én is rá szavaztam végül. Gerinctelen kétszínű szar alak.

Zigi 2011.01.03. 16:11:08

Hagyóra szavaztam, mert neki nem lesz több alkalma megnyerni e versenyt. De ne csüggedj Peti, mert tiéd a jövő!

julius666x 2011.01.03. 16:13:52

@Horizont: úgy biz.
Ennek a szavazásnak így nem sok értelme van, gyakorlatilag egy aktuálpolitikai véleménynyilvánítás a beköszönő indexes olvasóktól.

mámorka 2011.01.03. 16:19:54

az a baj hogy túl sokan vannak, nagyon meg kell fontolni a döntést. lehetett volna valahogy szűkíteni még a listát.

Czelder Orbán 2011.01.03. 16:24:05

Durva mezőny... Nálam az Orbán-Demszky-Hagyó kombó okozott erős fejtörést. Végül szigorúan nagyságrendi kár alapján döntöttem és behúztam a vote-ot Führerstaat nemzetvezető tanyasi bunkójára.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.03. 16:27:40

@Marcellusca: "Zero, Palmi, nyugodtan töröljétek!
Ezt is.

Köszi! "

óóó, remélem imáid/imáink meghallgatásra találnak, és törlik ezt a kommentedet is (+ egy kis banánt a gecire idegesítő figurának!) :)))))))))

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.03. 16:30:51

Nem szabad vitatni az elsőséget... ejnye! Ha valakinek 8 hónap alatt is sikerül pofátlanságban kenterbe vágnia azokat, akik nyolc évig dolgozhattak az ügyön... hát az nagyon megérdemli az elismerést. Ő nyert! Punk-tum! - tessék tudomásul venni, hogy van még a világon hely, ahol nem a kapcsolati tőke számít, vagy a korrumpálhatóság mértéke... Ő ezt teljesen önerőből érte el - megérdemli tehát, hogy a pofátlanság piedesztáljára emelkedjen - ahova való is.
(meg... mondom még egyszer, hogy mindenki megértse: keményen megdolgozott érte, ez élete értelme volt amúgy :), csak tudjon a csúcsról visszavonulni! Nagyon izgulok érette - hajrá viktor! Itt az idő, hogy visszavonulj!)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.01.03. 16:39:20

A 2008-as szavazásra mutató linket elszúrtátok, mert 404 (page not found) jön be helyette..

tudi 2011.01.03. 16:43:41

@Horizont: Maximálisan egyetértek majd jövőre ilyenkor aktuális lesz a Viktor, a listán vannak nála gennyesebb alakok is, én például a drága Mohácsi Vikikére tettem a voksomat lehet többé nem is hallunk felőle hüpp hüpp, bár én ebben nem vagyok annyira biztos, hisz Viki szívós egy teremtés biztos 20110-ben is szerez majd 1-2 jó pillanatot, mikor a derék romákat kell egy kis ajvékolással megvédeni.

Kamee 2011.01.03. 17:01:04

@Seduxen:
"@zero!

kivételesen nem lehetne - a forradalmi évre tekintettel - Életműdíjat is kiosztani?!

azért az még sem járja, hogy Sky barátunk 20 év után dicstelenül távozik, és kerül - szerencsére - a gennyes pártjához hasonlóan a történelem szemétdombjára, és még csak egy rühes díjat sem kap?

ez azért nem járja..."

Egyetértek. Lehetne egy "nagy visszavonulók" díj is...

Radiohead82 2011.01.03. 17:10:09

@Horizont: Ez sajnos így van. Lám 8 év állandó sunyi pofátlansága mégsem volt olyan hosszú idő hogy belevésődjék a többség fejébe akár csak fél évre is. Nem mintha védhető lenne OV-ék mostani ténykedése, mert baromira nem az (médiatörvényre gondolok elsősorban). De akkor is... a magyar emberek szenilitása példátlan, és ebben rejlik az abszurditása. Hosszú távon pedig a végzete.

2011.01.03. 17:12:33

Sajnos az orbánfóbiás munkásőrök el fogják torzítani a végeredményt.

dr. Aullah 2011.01.03. 17:19:22

Mohácsi és Orbán között vacilálok.
Mohácsit már régóta utálom, de amíg ő max hülyeségeket beszél, nem hat annyira a mindennapi életünkre. Orbánt meg... hát... már önmagában a "fülkeforradalom"-ért megéri a szavazatot.

dr. Aullah 2011.01.03. 17:31:03

Azért aki védelmébe veszi a vikit, igen te Horizont :D Szóval akár hogy nézzük, több mint fél éve volt. ÉS szerintem az első perctől kezdve az ellenkezőjét tette, mint amit addig igért. Ha összeszámoljuk a hülyeségét, akkor mindenkit ver.

sivatagi n. 2011.01.03. 17:37:27

De jó hogy dobtatok Orbán-csontot a retardáltaknak.

Kíváncsi lettem volna egy Demszky-Hagyó-Mohácsi versenyfutásra, ehelyett mindössze annyi fog kiderülni, hogy hány vörös majom klikkel automatikusan a patásra.

Horizont 2011.01.03. 17:40:29

@tudi: @Radiohead82:
A vélemény szabad - legalábbis a Vastagbőrön az utolsó utáni pillanatig:) Szerintem itt a fő baj azzal van, hogy pl. az Orbánra szavazók nem tudják értelmezni, mit is jelent a "vastagbőrös" kategória. Az egy olyan fogalmat takar amit ezer%-osan befed egy Hagyó, Mohácsi, Wieszt, Veres. Nem azért mert a baloldalhoz tartozók, nem is azért mert ők voltak hatalmon, (bár tudom ez se mindegy) hanem azért, mert a posztjukon amire felesküdtek, emberileg olyan, de olyan pofátlan tettek sorozatát követték el, hogy egy normális ember oldaltól függetlenül is lámpavasat kezdett emlegetni!! Orbánra is lehet MÁR sok mindent mondani, sajnos, de a vastagbőrös díjat ki kell "érdemelni" és erre Orbán még csak aspiráns. Ez a szavazás egy jó kis játék lenne, enyhítendő politikai lelki dühünket! Igazán sajnálatos, hogy sokan játszani se tudnak, és másokat se hagynak....A zemberek a magyar zemberek már csak ilyenek:)

Horizont 2011.01.03. 17:42:26

@Aullah:
Nem vettem védelmembe, isten ments. Csak másképp látom. Még nem elég vastag a bőre. De hízlalja szó se róla:DDDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 17:42:34

@imperial:
@sivatagi n.:

sajna egy ilyen szavazásnak ez a hátulütőjw, hogy bizony szavaznak a zemberek ...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.03. 17:44:15

@zero: azért nyugtass meg, hogy nem lesz annyi vér a f***otokban, hogy valami frappáns díjat küldjetek majd Vityának, mi?

mondjuk egy NENYI Kaszinótojás szpesöl edésönt :))))

2011.01.03. 17:55:03

@Horizont: Nono, azért a Miniszterelnök Úrnak vannak az 1998 és 2002 közötti időszakból is érdemei, bizony ám! Gondolták is a választók, hogy aki ennyit munkálkodott a köz érdekében, megérdemel négy év pihenést... és még négy évet... de talán még az idők végezetéig is pihenhetett volna a babérjain, ha gyurcsányék nem olyan szemtelenek.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.03. 17:55:50

@zero: Lehetne egy javaslatom?

Meg lehetne-e változtatni a szavazás menetét úgy, hogy mondjuk 4 jelöltet is be lehessen jelölni egyszerre? Jó, lehet, hogy már késő, meg ezzel le kellene nullázni majd' 900 szavazatot, de igazságosabb eredmény jönne ki.

Krikri 2011.01.03. 17:59:56

@Horizont: szócsövein keresztül érdemli ki ! nem tudom, ki a kombájn, de tuti nem a szíjjártó!

jozicsenko 2011.01.03. 18:30:08

mohácsi - legalább itt értékeljük a munkáját: dolgozni nem fog, ellesz a náciktól kivasalt segélyekből szegénykém...

sentinel49 2011.01.03. 18:32:27

Vegyük elő a józan paraszti eszünk(utána eszünk)Horizontnak nagy igazsága vagyon,maximálisan
egyetértek vele.OV iptanc se lehet ezekhez képest:Hagyó, Mohácsi, Wieszt, Veres.
Mindnyájatoknak Kívánok Szerencsés Boldog Új Esztendőt És Legfőképp Kitűnő Egészséget!

Tompó 2011.01.03. 18:39:45

szíjjjjjártóóót akarom nálam ő az etalon hozzá képest még viktória is hamvasbőrű

S.O.A. 2011.01.03. 19:10:21

eszkep! Ha Viktor megnyeri a díjat, de nem érne rá, te átveszed?

Port Kennedy(Australia) 2011.01.03. 19:13:19

Valamikor(kb1éve sokat olvastam a vastagbőrt).Mit mondjak,nagyot fordult itt minden.Hogy mi változott? A témák ,a kommentelők,a helyzet?Nem is tudom (lehet hogy én)?Szevasztok boldog új évet nektek bye,bye.......

julius666x 2011.01.03. 19:47:31

@Port Kennedy(Australia): piszok egyszerű, így hogy fordult a kocka megcsappant a klasszikus "vastagbőrös" hírek száma, a nagy kujonok vagy kihúznak a politikából az összelopott villájukba lógatni vígan a cerkát a hátralévő életükben (lásd Demszky mester), vagy mennek sittre.
Hogy a klikkszám meglegyen ezért megszaporodtak az aktuálpolitikai fröcsögések a blogon és a kommentelők között ennek köszönhetően megnőtt a Viktátorozó ócska ostoba ráadásul még nem is vicces netprolik aránya. Gondolom jönnek indexről a szaftos bejegyzéscímekre.
Ennyi.

Kár, mert klassz hely volt.

Bikli néni 2011.01.03. 19:54:18

Gaskó idén nem csinált semmit, így nincs is értelme szavazni :D

dr. Aullah 2011.01.03. 20:02:15

@julius666x: Persze, amíg az mszpt szidta, addig jó volt. Most hogy a fityisz ugyanazt csinálja és ezért teljesen jogosan kikerül, már nem jó? Hülye.

Port Kennedy(Australia) 2011.01.03. 20:03:24

@julius666x:" Kár, mert klassz hely volt. "
Hasonlóképpen látom én is.Mivel széles a világ(háló)azért szerencsére van hova menni.Megyek is bye,bye............

julius666x 2011.01.03. 20:49:17

@Aullah: egy büdös szóval nem mondtam ha a Fidesz csinál disznóságot ne kerüljön ki. Jópár húzásuk volt idén amitől nekem is összerándult bizony a gyomrom (mondjuk médiatörvény pl).

Nekem ezzel van bajom:
"Most hogy a fityisz UGYANAZT csinálja"

Hát kurvára nem ugyanazt csinálja. Aki szerint Orbán, Matolcsy és a többiek egy lapon említendők Hagyóval meg Veressel, azoknak azért enyhe gond van a politikai realitásérzékükkel (vagy esetleg memóriagondjaik vannak). Nehogy már ezeket akarjátok nekem visszasírni. Nem szeretni kell őket de a tisztán szélsőségekben gondolkozás nem visz előre.

Illetve engem határozottan zavar a Viktátorozás meg a törpecigánynácizás is. Viccesnek kurvára nem vicces, már 10 éve sem volt az. Egyszerűen csak szánalmas, a hozzászóló értelmi szintjét minősíti. Ha ilyen szövegeket akarok hallani leugrok a sarki kocsmába egy fröccsre. Ott hallani ilyen frappáns megjegyzéseket.

global001 2011.01.03. 20:58:36

Szerintem Hugo Chavez unokatestvére a nyerő !!!
Már nemcsak a 2/3-ot nézi komplett hülyének - egyfelől ez érthető is - de az egész világot is !!!
Ugyanakkor túlértékelik a saját "zsenialításukat".
Na mondjuk a hülye Matolcsi is nagyon ott van a "kiírta magát" dumával. Csak az az idegesítő, hogy egy ilyen f*szláma néz hülyének, mikor "7 %-os GDP-ről" meg "mindenki jobban jár az új adórendszerrel" dumát elengedi !!! Ilyet mondani, hogy mindenki jobban jár, és ez a Nemzetgazdasági Miniszter. Gyönyörű, szép jövő elé nézünk.

dr. Aullah 2011.01.03. 21:02:46

@julius666x: Bárcsak igazad lenne. De akkor is ugyanazt csinálják, csak nem épp ott tartanam egyelőre, ahol az mszp a végén. A fityisz mégcsak a sakkbábuk elhelyezésénél tart, mindenkit kiszórítanak, cenzúráznak mindent, ami nekik nem tetszik. Ezek alapján ez durvább lesz, mint amit az mszp csinált.

A törpecigányozás meg a cigányhitlerezés nekem sem tetszik.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2011.01.03. 21:05:24

@zero: jah meg patás nélkül az életben nem lett volna zindex címlap tegyük hozzá...vagy kellet hozzá az is ,hogy lementetek kutyába a vincent,egyenlítő,gulyásfos,kettősmérce blog mellé az elmúlt hetekben?tényleg no offense ,csak érdekel....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.03. 21:54:11

Látom A két viki a "legnépszerűbb" errefelé.:)) Én a mohácsiféregre nyomtam,ha már könyörögtem érte ,hogy bekerüljön a döntőbe.De amúgy nehéz,mert veres,hagyó dempszki,hack,wieszt is megérdemelné.Az újakra még nem haragszom annyira,hogy rájuk szavazzak.Tény,hogy tudnak hülyék és pofátlanok lenni,de amilyen szart hagytak itt nekik,ha tényleg tenni akarnak valamit nehéz dolguk lesz.Szóval nálam még nem überelték az előző garnitúra húzásait.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.03. 21:57:29

Szóval szerintem is érdemes inkább a régiekre szavazni.Viktornak és szijjártónak lesz még esélye az elkövetkező években.Bízom benne,hogy a blog nem adja fel (nem kényszerítik rá).

julius666x 2011.01.03. 22:13:43

@Aullah: sajnos ez a cenzúrázás meg a jó pár (ezen a blogon is többször kifigurázott) emberke nekem is nagyon unszimpatikus de azért még mindig messze van a tolvaj-hazug-bohóckormány által felállított léc (én amíg élek Gyurcsányt, Verest, Drazsét meg a többi keményvonalas idiótát el nem felejtem, szégyen hogy ilyen emberek ilyen jelentőségteljes pozíciókba kerülhettek). Ezek szerint akkor alapvetően egyetértünk, csupán az árnyalatokban van különbség.

De mindegy, a mondandóm lényege nem is ez volt, hanem hogy ez a blog az utóbbi időben baromi sokat vesztett a régi fényéből.

Horizont 2011.01.03. 22:33:44

@julius666x:
Azért válasszuk már kétfelé a dolgokat. Vannak a Vastagbőr bloggerei, és az ő általuk írt posztok és vannak a kommentelők. A Vastagbőr beállítottsága és témaköre adott. A nagy magyar való világból (közéletből) megírni a pofátlan, bicskanyitogatós eseteket. Természetes, hogy aki kormányon van annak több a pofátlan esetei száma. Eddig az MSZP, SZDSZ "aratott" most pár hónapja a Fidesz. Csak nálunk sokan úgy érzik jelet kell rakni (mint az óvodába) jobb-e, bal-e? Kormányok jönnek, mennek a vastagbőrös pofátlanságok meg csak úgy vannak, sajnos. A blog nem változott se célkitűzésben, se kivitelezésben! Ami óriásit változott az a KOMMENTELŐK emberi hozzáállása, kulturáltsága! Megerősödött a politikai tudatlanság, az agresszió, a fröcsögés. Akinek tetszett amikor a baloldal volt terítéken az most nem örül, hogy a Fidesz került előtérbe,szidja a blogot. Aki ugyan eddig úgy tudta utálni a "komcsikat" most viszont nem szereti a Fideszt, mert nem váltotta valóra az "álmait", az képes még az MSZP-t is visszasírni! Valaki írta, hogy nagy az internet világa elindul másfelé, csalódni fog, mert majdnem mindenhol ugyanez a helyzet. Olyan mértékű ocsmányság gyülemlett fel egyesekben, hogyha 1-1 kommenttel ölni lehetne, már többen meghaltunk volna mint amennyi embert elpusztítottak az öngyilkos merénylők a világban.
Lehet legyinteni (ha valaki megnézi az avatarom), hogy mit puffog ez az öreglány itt? Első perctől kísérem a Vastagbőrt, és döbbenetes milyen mélyre süllyedt ez az internetes "blogvilág". Ahogy jönnek az egyre fiatalabbak...... Hogyan akarhatunk mi bármi javulást, jobbat az életünkben, hogyan várnánk el "tőlük" (vezetőinktől) hogy végre felnőtt embernek nézzenek minket, amikor annyi összefogás sincs köztünk, hogy itt erősítsük egymást legalább!!!

Meridian74 2011.01.03. 22:36:42

Nekem Mesterházy a befutó, az idézet kijelentése alapján, mert a többi vagy egy mocskos tolvaj (aki saját zsebét tömte) - Hagyó Miklós, vagy mocskos hazudozó Szanyi Tibór vagy Hack Péter, vagy gátlástalan seggfej, mint pl. Orbán Viktor vagy Szanyi Kapitány, vagy csak egyszerűen egy primitív cigány mint pl Mohácsi Viktória.

De Mesterházy - persze Lendvai Ildikóval karöltve - kijelentette: "az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége...", na ezt élve csak azért úszta meg, mert asszem szabad ég alatt jelentette ki, és nem szakadt rá a plafon.

julius666x 2011.01.03. 23:31:06

@Horizont: lehet igazad van és bennem is a kommentek rontották le ennyire az összhatást.

Mindenesetre elég nagy csalódás látni amikor idejön az ember és lassan fele arányban csak ballibes tartalom nélküli orbáncigány fröcsögést lát, amikor meg esetleg valaki a másik oldalról észérveket hozna fel akkor kapásból kapja a vérnarancsos teli pofával röhögős szövegeket.
És igen, határozottan azt látom hogy ehhez - passzívan vagy akár gyakran aktívan is még ha nem is ebben a kulturálatlan formában - asszisztálnak a blog szerzői.

A szomorú az, hogy valóban akárhova megy az ember - lehet ez akár fideszes érzelmű oldal is (azért őket sem kell félteni, elég megnézni egy Szaniszlót vagy a Csintalanhoz betelefonálókat meghallgatni) - mindenhol a mélysötétség arat.

Bár ez mindig is így volt ha jobban belegondolunk, csak amíg régebben az internet kvázi az értelmesebbek játszótere volt, addig mostanra már elég alacsonyak lettek a kerítések ahhoz hogy beszabadulhassanak a 0 IQ-s vadbarmok is.

Kartal (rezervált) 2011.01.03. 23:41:04

@Horizont: magyarokban? Összefogást? Még sci-fiben sem mernék ilyet írni, mert teljesen hiteltelenné válnék vele :(((
Igen, a blogtér elképesztően tele van szeméttel, és ez teljesen független a pártállástól. Jó ideje mondom, hogy szebb jövő itt csak tanult, értelmes, jóakaratú emberekkel lesz, de azzal ami most megy, nem. Ez van.

@julius666x: A blog szerkesztői szerintem a szabad akarat hívei, plusz annyi idejük nincs, hogy minden egyes kommentet mérlegre tegyenek. Ők megírják a posztot, és hagyják, hogy a többit lejátszuk egymás közt. Szerintem ez egy felnőtt hozzáállás, nem ők cseszik szét a blogot, hanem kedves kommentelő társaink (plusz néha én is, amikor eldurran az agyam).

A szavazáshoz: grandiózus lista, nem is tudnék így hirtelen dönteni, aludnom kell rá egyet.

protoplanetáris korong 2011.01.03. 23:42:20

Nálam Wieszt nyert, de Hagyó és Mohácsi is dobogós. Wieszt a feje miatt (is) megelőzte a többieket, ő egy az egyben megszemélyesíti azt, amit 40+20 éve nyögünk.

2011.01.03. 23:52:14

Iszonyat erős a mezőny, ráadásul sokan nincsenek is egy kategóriában (a-féle gecizmus, b-féle szemétkedés és c-féle köcsögség)... ki kéne írni különdíjat is... gépszíjjártót én is hiányoltam!

julius666x 2011.01.03. 23:57:53

@Kartal (fekete mellényben): "plusz annyi idejük nincs, hogy minden egyes kommentet mérlegre tegyenek"

Ilyet én nem is akartam, eszembe sem jutott.

"Ők megírják a posztot, és hagyják, hogy a többit lejátszuk egymás közt."

Illetve kommentelnek aztán ők is, reagálnak kommentekre. Jobban már nem akarok belemenni, stíluson alulinak érezném az ovis mutogatást.

Kicsit Karcos 2011.01.04. 06:05:09

Osztályzataim:

Mesterházy szövegei jók, de hiányolom belőle az igazi átütőerőt.
Vizsgamunka: 7, életmű: 5

Veres János remek dolgozattal készült, semmit nem bízott a véletlenre.
Vizsgamunka: 9, életmű: 8

Hagyó sokkal inkább a tettek embere, mint a szavaké, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudja megmagyarázni.
Vizsgamunka: 9, életmű: 8

Szanyi kapitány mindig kitalál valamit, aminek vagy értelme nincs, vagy haszna.
Vizsgamunka: 5, életmű: 6

Wieszt "Zsírdisznó" János igazi szoci.
Vizsgamunka: 8, életmű: 7

Demszky tetteit megénekelni kevés e hely.
Vizsgamunka: 8, életmű: 8

A Nemzet Anyósának legjobb pillanata az volt tavaly, amikor kinyomtatta a kuruc.infót a felszólalásához.
Vizsgamunka: 6, életmű: 6

Hack Péter tőrőlmetszett független entellektüel.
Vizsgamunka: 7, életmű: 5

Mohácsi már csak levezet, de voltak még villanásai.
Vizsgamunka: 5, életmű: 7

Matolcsyt kiiratkozós szövege méltán kvalifikálta.
Vizsgamunka: 6, életmű: -

A Boss teljesen rendben volt, kellemesen csalódtam benne.
Vizsgamunka: -, életmű: -

Ezek alapján nálam Veres és Hagyó elvtárs végzett az élen hibátlannak mondható vizsgamunkával és azt hitelesítő életművel. Egyetlen nüanc döntött nálam Veres javára.

Gratulálok a szerkesztőknek a rengeteg jó cikkért, ha egyetértettem velük, ha nem. Remélem, a tényfeltáró újságírás marad a Vastagbőr fő profilja, és megőrzi idén is az első helyét ebben a mezőnyben, természetesen még a tavalyinál is jobb teljesítménnyel.

Boldog új évet mindenkinek!

jozicsenko 2011.01.04. 07:42:26

@julius666x: igazad van, stíluson aluli az ovis mutogatás

japp: az okozott kár viszont mi fizetjük ki: szerinted akkor hogyan vegyünk revansot, felnőtt fejjel? vagy nyeljem le, hogy XY sz.rházi megint kifosztott? megy ez egy ideig, de az mszp buktája megmutatta, meddig lehet elmenni - a banda középvezetőinek java sitten vagy közel hozzá (az szdsz-ről már ne is beszéljünk)

tudod a forradalmak kezdődnek így - utána a döntés abból áll, hogy puska vagy kötél...

bandika gazdája 2011.01.04. 08:01:56

@zero: Nem volt érkezésem, hogy elmagyarázzam miért nem nyalják a seggem, de aztán úgy döntottem, hogy mindegy. Elvégre az én lelkiismeretem tiszta.1994 óta nem szavazok senkire. (Akkor vált bizonyossá a 90 óta tartó gyanúm, hogy megint csúnyán át vagyunk verve!) Azóta hol elnéző mosollyal, hol tajtékzó dühhel hallgatom a különféle jobb és balik csatornákra betelefonálgató agyhalottakat. De Téged azért szeretlek, ne is törődj vele ha Zorbánék a hátuljamat nyalják. (Csak legalább érezném már!)

Kartal (rezervált) 2011.01.04. 08:58:24

@Seduxen: Életműdíjat ki lehetne osztani párat ezek között, de a szavazatok alapján a másik Viki a második, úgyhogy neki járna díj, demszkáj csak a harmadik.

global001 2011.01.04. 09:33:44

Ha így haladnak a Zorbánék tényleg szükség lesz a határontúli magyarok szavazatainak a megadására . Nagyon gyorsan el fog fogyni a 6/3-ad.
Bár ezt már Mikula Pityu is megmondta pár éve.

Inner Circle 2011.01.04. 11:24:07

Nálam Mohácsi nyert, de szívem szerint megosztva kapná Veressel, Szanyival és Lendvaival. A többiek se rosszak, de a nagyfiúkkal-lányokkal szemben csak tehetséges amatőrök.

joshua7 2011.01.04. 12:40:28

Mohácsira nyomtam. Orbán helyezésén meg meglepődtem.

Joe.UK 2011.01.04. 12:46:37

Demszkyre nyomtam szigoruan az eletmuve miatt. A tobbiek sehol sincsenek ehhez az okozott karhoz kepest...

En is kiosztanek egy dijat:

Az oknyomozo ujsagiras tanitanivalo mintapeldaja Zero Veres mongol utjarol irt postja. Remelem hamarosan tanitani is fogjak ujsagiro-kepzeseken. Grats es Pulitzert neki. Ja, es csak igy tovabb!

rulla 2011.01.04. 13:29:46

Még hogy Orbán az év legpofátlanabbja? LOL :)

Radiohead82 2011.01.04. 14:43:56

@Marcellusca: Egyenlítő-blogra hivatkozni = NEM MENŐ XD

2011.01.04. 19:04:59

Na, ez válogatott :):):)
(a magam részéről továbbra is megelégszem, ha a jövőben az osztrákokkal versenyképesek leszünk :):))

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.01.04. 21:10:23

Kár, hogy nem tudják megkülönböztetni a szavazók a vastag bőr miatti elemi felháborodást a nyers utálattól és a hirtelen haragtól (Orbán). Az pedig rendesen döbbenetes, hogy milyen rövid az emlékezetük. Mohácsi Viktória helyezése még csak-csak jogos, de hol van az ő életműve az igazán nagyoktól!
Hagyó megelőzte Demszkyt (a főnökét), aki még a dobogóra se fért fel?! Hahó, emberek! Utálta már valaki jobban Eichmannt Hitlernél, Molotovot Sztálinnál, Ibrahim nagyvezírt Szulejmánnál? Ennyire nem láttok át semmin? Csak, mert Mikit lesittelték, elfelejtettétek Demszky 20 éven át(!!!) magabiztos és flegma mosolyra húzott száját, amelyből már csak nagyon kevesen nem akarták kirúgni a kifehérített fogakat?
Hihetetlen, hogy bárki bármennyiszer szart bele az emberek szájába, fél pillanat alatt elfelejtik, ha megjött a következő Kakakapitány. Ha meg ilyen együgyűek az emberek, akkor miért ne szarna a szájukba, aki csak teheti? Szinte nekem is megjött e kedvem hozzá.

Frontin 2011.01.04. 22:34:52

Nálam Demszky a nyerő, már csak azért is mert visszavonult és nem lesz rá többé alkalom.
Bár...? Elnéztem a jelenlegi állást, lehet, hogy visszajön, és hozza többi versenytársát.

Azért érdekes lett ez a Vastagbőr, kiérdemelte az Indexes szereplést.

Hiába megváltozott a szélirány.

kacsa! 2011.01.05. 05:41:05

Szavaztam mégegyet telefonról (végre így is olvasható a blog). Az ér? :)

Nagy_Cthulhu 2011.01.05. 10:45:40

Én is megdöbbentem az álláson. Úgy értelmeztem a kérdést, hogy ki volt a legpofátlanabb, és nem úgy, hogy ki lopott legtöbbet, így Mohácsi nyert nálam, a ki volt a legnagyobb rohadék kategóriában egyértelműen Sky kapitány. Mindezek mellett annyit fűznék hozzá, hogy az index címlapok okán, ez a szavazás nem a vastagbőrösök, sem pedig a zemberek véleményét nem fogja visszaadni. Ez ilyen index eredmény.

Egyébként, ha most lennének az Országgyűlési választások, én Horizontot választanám köztársasági elnök-asszonynak, Gudeát meg miniszterelnöknek!!

Egyre ritkábban olvasom már el a kommenteket, csak a posztot szoktam.

Lucilius 2011.01.05. 11:22:51

Nehéz döntés, minőségi pályázatok gyűltek össze (a minőséget mutatja h Bakonyi Zoltán vagy Szijjártó nem is tudta magát beverekedni a legjobbak közé). Miután 2010-et kell figyelembe venni, ezét Hagyó Miklósra teszem a voksomat, de se Matolcsy se a Viktor ne szomorkodjon, érzem h eljön még az ő idejük is! Ez Szijjártóra is vonatkozik persze, szóval Péter, ne pityeregj, ne vegye el a kedvedet h most más kapja az elismerést.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.01.05. 15:24:56

@Nagy_Cthulhu:
És abból sülnének ki a legizgalmasabb dolgok, ha Kurtz kollégámat nevezném ki belügyesnek... :)

Kurt S. Earp 2011.01.05. 20:26:21

@Gudea enszi: Teljesen felesleges érzelmeket belekeverni ebbe Gudea úr, kérem tisztelettel.
A vastagbőr átalakult alig két hónap alatt. Itt nyomul a kapcsolat.hu teljes elitgárdája. Vérprofik. (én szoktam hitelesíteni a fizetési papírjaikat) A szavazás erdménye ezt tükrözi, ezért került Orbán apánk az élre.
Természetesen Mohácsi-Demszky a nyerő, én is rájuk szavaztam, márpedig nekem mindig igazam van. :D

Kurt S. Earp 2011.01.05. 20:29:32

@Gudea enszi: Kurtz ezredes úr, a nemzetvédelem szolgálatában?
Nem sülne ki belőle semmi izgalmas.
Fél óra alatt Rend lenne.
A Rendben pedig nincs semmi izgalom.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.01.05. 23:06:43

@Kurt S. Earp:
A rend mint olyan már valóban izgalommentes. Viszont az a finom, egyre erősödő bizsergés odabent, miközben megteremted... :)

Roxvox 2011.01.06. 13:28:50

Orbán csak azért került ide a döntőbe, hogy megnyerje.

Norris74 2011.01.13. 21:31:13

Azért legalább a korrektség látszatának kedvéért nem ártott volna betenni egy-két Jobbikos, meg akár néhány LMP-s politikust is. Köztük is akad pár, akinek "vastag bőr" van a képén....

Zb74 2015.07.01. 12:22:52

"Hagyónak köszönhetjük a korrupció új mértékegységét (nokiás doboz)"

Ezt a mesét csúnyán beszoptátok, a magyar sajtó egészével együtt:

www.origo.hu/itthon/20150630-mar-az-ugyeszseg-sem-hisz-a-nokia-doboz-mesejenek-hagyo-miklos-buntetoeljaras-targyalas-birosag.html

süti beállítások módosítása