Skip to content


       Szűrés lista

Az emberek emberének embere megmagyarázta

Kiss Norbert a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. Az esztergomi ferences gimnáziumban végzett, harmincas éveiben jár. Kamaszkorában kosárlabdázott, majd sportdiplomáciai pályára készült, így került kapcsolatba a Magyar Olimpiai Bizottságot 1989 óta irányító Schmitt-tel. Évekig a személyi titkára volt Pali bácsinak, majd követte a Sándor-palotába is.

Heute morgen a köztévé Ma Reggel című műsorában kérdezgette Süveges Gergő Schmitt újévi beszédéről, különösképpen annak a Hivatal honlapjára hibásan felrakott verziójáról.

Mivel múltkor Kiss kiválóan megmagyarázta Schmitt Pál ultraciki alkotmányjavaslatát is, sejteni lehetett, hogy most is sikerrel veszi az akadályt. Így is lett. Az interjú csodásan sikerült, az emberek emberének embere összevissza beszélt, javarészt hülyeségeket. 

 

A videónál is epicebb azonban az írás, ami felkerült róla a hirado.hu-ra. Gondolni sem merek arra, hogy szándékosan rakták ki így, tele helyesírási hibával, afféle nyelvnyújtogatós iróniaként. Nem, ez elképzelhetetlen. Most, hogy a híresen fideszbarát (ahogy Lendvai anyó mondja, "Orbán Viktor disc-jockey-ja") Rákay Philip lett az M1 vezetője, biztos nem fordulhat elő ilyen.
De nagyon nem lennék most Papp János helyében....

Címkék: közélet fidesz vicces

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr542557418

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Welease Bwian 2011.01.03. 23:33:07

Dübörög a fidesz, de még hogyan dübörög! Az embernek beleborsódzik a háta, úgy. A párt cenzorai nem pihennek, egy véres székláb miatt ma vizsgálatot indínak az RTL ellen, tennap egy meglehetősen perverz, mocskos szájú saját költemény miatt a Tilos ell...

Trackback: Nyelvébenn éll a Nemzett 2.0 2011.01.03. 20:57:20

A Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján, közleményben ismerte el, hogy Schmitt Pál újévi köszöntőjében valóban előfordultak félregépelések és helyesírási hibák. A valami fatális véletlen folytán több helyesírási hibát is tartalmazó közlemény szerint ...

Trackback: Az emberek emberének embere megmagyarázta 2011.01.03. 20:00:35

Kiss Norbert a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. Az esztergomi ferences gimnáziumban végzett, harmincas éveiben jár. Kamaszkorában kosárlabdázott, majd sportdiplomáciai pályára készült, így került kapcsolatba a Magyar Olimpiai Bizottságot 1…

Trackback: Skiccpál tízszer sikeresebb mint Sólyom 2011.01.03. 16:26:39

Schmitt Pali, Szalai Annamária és Hoffman Rózsa még sok örömet fognak okozni idén, a verseny szoros, de ne gondoljuk, hogy az NMHH január 1-i sajtóközleményét nem lehet lekörözni. Kiss Norbert a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivata...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tugezőőr uuuii uuillö 2011.01.03. 15:43:24

Schmitt Pál aláírta az újévi beszédet. :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.03. 15:48:59

Micsoda álomvilág lenne, ha az elvégzett munka minősége alapján kapna valaki egy állást, nem a nyelve hossza alapján és most ezt nem csak erre a konkrét esetre (KEH + hiradoponthu) gondolva írom.

Legalább egy helyesírásellenőrzőn küldjék át a szöveget, ha mást nem, az elgépeléseket észrevennék.

majomkutya 2011.01.03. 15:57:14

Ez az emberek emberének az embere beszédstílusban az emberek emberét majmolja.
És ügyesebb, mint Szíjjártó Peti.
Süveges meg hogy igyekezett lecsapkodni a ziccereket.
Ilyeneket képes mondani, hogy az emberek embere minden aláírt törvényt megfontolt. JA, volt, hogy bement a parlamentbe aláírni.
Remélem egy év múlva az emberek emberének az emberére is szavazhatok. :D:D:D:D:D

majomkutya 2011.01.03. 15:58:00

Amúgy ezt az 500 milliós nemzetet nem értem, de biztos az én hibám...

kovacskoko 2011.01.03. 16:10:45

@Valahol Máshol: Nem nyelv az Te, hanem comb...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.03. 16:12:50

@kovacskoko: Ahha, tehát női munkatárs(ak)ról van szó. De azért a comb mellett nem baj, ha van egy fürge ... nem is írom tovább. comb és nyelv.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.03. 16:14:45

Kiss Norbert már az év végi szavazáson, a január havi VB-nominálásra gyúr szerintem. Karrierista.

vizsla_barat 2011.01.03. 16:24:57

de fel birnam pofozni ezt az urget...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.03. 16:35:04

@kovacskoko: @Valahol Máshol: hmmm. ugyan nem vagyok marketing-stratéga, de ezen a vonalon tovább haladva lehetne a fidesznek új logót kreálni:

fagyi és galamb (aki nem nyal, az repül...)

:)

vomit 2011.01.03. 16:35:41

es mindig fut az a loller

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.03. 16:56:16

Az a cikk simán elférne az Indexen is :-) mármint helyesírás szempontjából

Komolyra fordítva a szót: szinte a teljes magyar médiában igen durván esik a helyesírás színvonala. Persze tudom, gyorsan gépel az ember, melléüt, időnként nincs idő rendesen átolvasni, stb., de azért aki ebből él, azt ilyen esetben törvényileg kötelezném egy gyorstalpaló helyesírás-tanfolyamra.

(Közben már látom magam előtt ennek az ötletnek a hazai megvalósítását: mondjuk a fent idézett Kiss Norbert "kipályáztatja" ezt a feladatot a testvére által vezetett BT-nek 5 milliárdért, az alkalmaz két magyartanárt "minimálbéren bejelentve, többi zsebbe" alapon; a tanárok megtartják ezt a tanfolyamot, persze a vizsgán némi kenőpénz árán is át lehet menni, és már kész is van a zseniális ötletem magyar változata :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.03. 16:59:51

@Droli: na ezért nem vagy te ilyen pozícióban baszod. milyen 5 milliárd, he? milyen 5 ? 15 bazze, vagy 30, vagy 50!!! rühes 5 milliárd... ehhh...

:))))

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2011.01.03. 17:25:14

Annyira gáz! És érzem, amikor a Gergő visszanyeli a kérdést, hogy végigfut benne a gyerekműsorok szerkesztésének nyugalma :)

Krikri 2011.01.03. 17:33:27

7 földrész van hivatalosan, de persze biztos csak 5-ön laknak magyarok..

turoczi 2011.01.03. 17:37:21

Az sem volt semmi, ahogy az elnök úr bemutatta a Sándor palota kiszellőztetett termeit. A görög filozófusok oktattak sétálva.
Ennek a filmetűdnek verték félre a betűit, Kiss Norbert pedig a magyar hangja. Értsük?
Gyerekkoromban a szomszéd néni vásárolt magának egy kalapot, mert vasárnap a templomban úgy akart kinézni, mint a pap felesége. Hétköznap, kapáláskor a fejkendőt hátra kötötte a kontya alá. Sokan megjegyezték csöndben - a háta mögött-: úgy áll neki, mint tehénnek a gatya.
Ez jutott eszembe. Az se' jó ha túlöltöztetnek, az sem ha nagyon levetkőztetnek valakit. Azért könyörgöm: ha mindenkivel szemben lojális vezetőt választatnak ilyen magas posztra, a titkárságnak tiltsák meg a lezserséget !

Stalinist 2011.01.03. 17:40:01

@Droli:
Van egy hatalmas különbség a kettő között. Az index egy magántulajdonban lévő vállalkozás, a másikat viszont olyanok szerkesztik, akiket az adófizetők kiszívott véréből fizetik.

Nagy-Papa 2011.01.03. 17:41:22

Akárhogy nézem (hallgatom), a sz@rt már nem lehet visszalapátolni a lóba...

2011.01.03. 17:44:46

Ez most komoly, hogy már a helyesírási cikizésnél tartunk??? Aszittem, az efféle trollkodás csak a képcsőbe gyógyult internetfüggő hülyegyerekek körében divat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 17:50:31

Kár, hogy Süveges Gergőben nem volt annyi bátorság, hogy amikor harmadjára sem válaszolt a kérdésre, akkor kivágja a stúdióból ...

Amúgy simán el tudom képzelni, hogy Pali bá' maga írta a beszédét ...mondjuk kire bízta volna? Erre a Kiss Norbira? :))

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.03. 17:52:11

@Stalinist: A helyesírás nem a finanszírozástól függ. :-) Egy építész nem építhet összedőlő házakat, és ez független attól, hogy állami pénzből vagy magáncégtől kapja a fizetését.

Abban viszont igazad van, hogy míg egy magáncégnél ez a dolog az adott cég igénytelenségét mutatja, addig a fentiek a magyar állam ezirányú igénytelenségét jelzik. Szomorú mindkettő, de különösen az utóbbi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 17:53:15

Egy normális országban ilyen nem történhet meg, hiszen a Ms Office Word szép pirosan aláhúzza a hibákat.
De ha benne marad ennyi hiba, akkor ki kell állni, meg kell nevezni az illetőt és ki kell baszni a picsába ...
20%-os a diplomás munkanélküliség, nem kell vért izzadnia a HR-esnek, hogy találjon 1 db embert, aki tud helyesen írni ,,,

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 17:54:58

@Hajszás Láncos:

Az adófizetők pénzén fenntartott hivatalban az adófizetők pénzén fizetett munkatársak tudjanak helyesen írni ... szerintem ez elvárható, úgymond MINIMUM:

2011.01.03. 18:00:42

@zero: Miért lenne? Ha tévébemondónak lehet tájszólása, akkor a közt elnöknek sem kell helyesen írni. Lényeg, hogy a szíve a helyén legyen, nem?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.03. 18:10:00

2011. január. 3. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye
Megosztás

2011. 01. 03

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Köztársaság elnökének újévi köszöntőjében előfordultak félregépelések, helyesírási hibák.

A tévedést elismerjük, és mindent elkövetünk, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.

Fontosnak tartjuk továbbra is, hogy az igényes, választékos szép magyar beszéd és annak írott változata minél nagyobb figyelmet kapjon a későbbiekben, nem csak a készülő alkotmányban, hanem a hétköznapokban is!
www.keh.hu/index.php?submenu=articles&cat=6&id=576&details=1

valójábannemberci 2011.01.03. 18:12:47

@zero: Az Office hibája. Majd megtenderezik az újabb verziót, amivel pont ugyanannyi lesz a hiba, de akkor is az Office lesz a hibás.
Meg a takarítónő.
Mert rosszul rakta vissza a billentyűket. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.03. 18:13:14

Egyébként pl én sem azért nézem Pali bá' honlapját, mert szeretem.
Tehát a 10x látogatottság nem biztos, hogy pozitív eredmény, kedves Kiss Norbert :))

Horizont 2011.01.03. 18:13:39

Születnek itt "vastagbőrös" utánpótlások:((( Szomorúan kell látnom, hogy mindegy is, hogy szegfű, szabad madár vagy narancs, minden hatalom kitermeli a saját körein belül, a saját selejtjeit akik nem oda valók. De hol tanulhatják azt, hogy így kell válaszolni? A semmiről pofátlan modorban? Az ember vágyat érez, hogy bemoshasson neki....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.03. 18:14:54

@Hajszás Láncos:

Dehogy cikizem, nagyokat röhögök rajta. Mert 100% olyan, mintha gúnyolódnának Schmitten :)

2011.01.03. 18:16:31

@Horizont: Bezzeg márciusban nem hitted el, hogy az egyik kutya, a másik eb, hiába magyarázta neked a Vona Gábor. Most újabb négy évvel lakolsz érte! Írd föl szépen a noteszedbe, és ha nyolc vagy tizenkét év múlva eszedbe jutna vikire szavazni, vedd elő, és olvasd vissza!

Horizont 2011.01.03. 18:27:00

@Hajszás Láncos:
Mi vagy te látnok? Honnan tudod én kire szavaztam???? Meglepődnél! Ahhoz elég sok mindent megéltem már, hogy higgyek bárkinek! 12 év múlva kire szavazok? Örülök majd ha hazatalálok:DDDDD

jozicsenko 2011.01.03. 18:27:18

vajon annamariék most akkor na helytelen író belsősöket is elküldik szibérába, vagy ez a kiváltság csak nekünk, mezei beszóló-művészeknek jár? (őket meg majd Balin képzik tovább? :-) )

jozicsenko 2011.01.03. 18:31:13

@jozicsenko: fáradok, este van, értelmetlen amit írtam: annamariék most akkor a helytelenül író belsősöket is... ?

sentinel49 2011.01.03. 18:44:58

Én szívesen venném ha az elnök úr néha suk-sükölne is ,ez passzolna az írásukhoz is és
megnyugodhatnánk végre.LOL

2011.01.03. 18:51:52

@Horizont: Te magad mondtad. Vagy valaki más volt...? És egyáltalán: mi is lehet a gyógyszer neve amit feledékenység ellen kéne szednem?

Tompó 2011.01.03. 18:59:08

Kik ezek az emberek? Ezért tart itt ez az ország, mert ilyen analfabéták kezében a hatalom, ugyanis nem ez a papp jankó az egyetlen neandervölgyi a "csúcson". De sebaj az m1 en már nem fogják szivatni őket, Rákay KÁLMÁN gondoskodik róla......

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2011.01.03. 19:29:54

@Hajszás Láncos: Ehem, mert Vóna Gábor sleppjében, csak úgy hemzsegnek, a nagy helyesírók...

Bár tény, hogy erre még a kuruc.info is rettentően érzékeny... (Elődkét KE-nek?:DD)

minimalista 2011.01.03. 19:34:55

Kiráz a hideg ettől az úrtól
ráadásul folyamatosan mellébeszél vagy hazudik
ilyen ember való Köztársaságunk Elnöke mellé
sokoldalú tényszerű és elfogulatlan tájékoztatása népe felé.

supertroll2000 2011.01.03. 19:44:58

lol, én azt hittem ez a gyerek egy fideszbérenc, de hogy kiosztja már a fickót.
egész korrekt, ugyanakkor elnökünk és kormányunk diplomáciai FAIL.

dr kíváncsivagyok 2011.01.03. 19:48:50

@minimalista: De nem csak Ő , minden jelenlegi kormányszóvivő hebeg - habog és hazudik mint a vízfolyás.....

dr kíváncsivagyok 2011.01.03. 19:49:48

( Mert , ugye van : Orbánszóvivő , Kormányszóvivő KE szóvivő , stb...)

pörgekalap 2011.01.03. 19:49:50

ugyan már! Pali bácsink nem használja az automatikus javítót, vagy mi a csudát!
Ő azt majd tudja!

dr kíváncsivagyok 2011.01.03. 19:51:54

@supertroll2000: én is csodálkoztam a kinevezésén, ugyanis rendszeresen hülyét csinál a Fidesz-politikusokból , már többször láttam--- vagy csak hagyják , mint Hofit ,...vagy hamarosan kirúgják....

gitáros 2011.01.03. 19:52:42

@Hajszás Láncos:
Olvasd már el annak a szegény fasznak a hat pontját, megérted, azok után miért ciki a helyesírás ez ügyben.

GMÁTÉ 2011.01.03. 19:54:09

Legalább kétszer használja a "médiák" szót, ami ugye nem helyes. Na erről ennyit.

funfun 2011.01.03. 19:58:22

Jesszus, még ez a bukfencbohóc! Méltó párja Shit Pulinak. Állítom, ő maga nem értené meg, amiket mondott, pl. "akkor én igazából átállhatunk egy nyelvi kérdésre, de ami a meghívást illeti, én szeretnék inkább arra koncentrálni, ha megengedi." És az a gesztus és pofa, amit vágott hozzá 1:50-nél - húúú, de ravaszul és frappánsan kivágtam magam... Ez a faszi egy öltönyös Polgár Jenő Hivatal. Na meg a tízszeres honlap látogatottság. Na ja, ha mindenki röhögni jár oda...

mrs. white 2011.01.03. 20:00:58

A végén hiányzott az aláírás.
Nedudgi.
Engem nem vertek át, csak Törög Szultán lehet az író.

funfun 2011.01.03. 20:02:13

@zero: "De ha benne marad ennyi hiba, akkor ki kell állni, meg kell nevezni az illetőt és ki kell baszni a picsába ..." De a Norbi megnevezte! A Shit Puli maga írta!!!

TGabi 2011.01.03. 20:03:43

Jaj már, de rosszindulatú itt mindenki- a Páll azért két "l", mert egyes szám harmadik személy, he-he-he :))))))))))))))))))))))))

jani74 2011.01.03. 20:06:36

Ennek fussunk neki mégegyszer: "a köztársasági elnök honlapjának tízszer akkora olvasottsága van, mint az elődjének"

bizinformation.org/hu/www.keh.hu
és álljon itt az index is
bizinformation.org/hu/www.index.hu

csak kíváncsi voltam, mert ezt bárki megnézhet.

funfun 2011.01.03. 20:08:37

@supertroll2000: igen, nagyon karakán gyerek ez a Gergő! Egy dolog, kikkel szimpatizál, izlések és pofonok, ugyebár, másik dolog, hogy közszolgálati műsorvezető. Tényleg korrekt volt Ha majd egyszer talán európai állam leszünk, és Süveges Gergő még a tévénél lesz (mert nem rúgják ki), nagyon nagy valaki lehet belőle, ha ilyen marad.
Süveges Gergő for president! De tényleg, szó szerint!!! Tévé, vagy KE, nekem mindegy.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.03. 20:09:08

olálá, a Süveges Gergő hogyhogy még ott lehet ilyen produkció után? (kínos kérdéseket mert feltenni egy derék kádernek...cö-cö-cö)

mediacapic 2011.01.03. 20:10:21

Ez egyre kínosabb... Tényleg nem a reklám helye, de tudom ajánlani ebben a nehéz gazdasági helyzetben helyesírás ellenőrzésre az hu.openoffice.org/about-downloads.html oldalt...

Khayness 2011.01.03. 20:10:45

Szerintem az állam trollkodja a bloggereket!

mediacapic 2011.01.03. 20:14:44

@.Pierre Bezuhov.: Lehet, h Gergő nem olvasta még azt a hírt, h Őt nevezték ki intendánsnak...:)

gorcsev54 2011.01.03. 20:16:05

A felállás a következő. Tehetségtelen csókos (vagy nagy nyelvel rendelkező) emberekkel rakják tele a fontos hivatalokat.De ezek legalább" becsületesek nem lopnak" de nem ám! Vagy lehet ,hogy még nem tűnt fel?A jövő eldönti!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.03. 20:17:28

@mediacapic: az openoffice ingyé' van, az nem jó nekik. Csak a drágán beszerzett irodai alkalmazások.

Amúgy meg a Hazatollah' nevű nyelvterroristánk szimplán be volt állva, azért nem tudott írni. Azon meg nem csodálkoznék, ha a Gergő koma kikapna. :D

gagauzz kalauzz 2011.01.03. 20:18:39

Ennek az egész csipet-csapatnak a beszédhabitusa kísértetiesen emlékeztet a megboldogult pártállam suksükölő, hónaljszagú VOR zakókban pártaktívázó, a foximaxit is csak jókora protekcióval elvégző emeszempés kiemelt pártkádereire.:-)

Hoppázó Beléndek 2011.01.03. 20:22:09

@zero: 20%-os a diplomás munkanélküliség, nem kell vért izzadnia a HR-esnek, hogy találjon 1 db embert, aki tud helyesen írni ,,,

az teljesen kizárt. katonák helyett szakemberek? hová vezetne az?

mediacapic 2011.01.03. 20:22:29

Kedves Kiss Norbert! Ezt EL***TÁTOK!!!! Nem kicsit, nagyon! De nem ez a gubanc, hanem az ,h nincs egy keménytökű srác sem köztetek, aki kiállna és ezt bevallaná, hanem mosolyogva nézel a kamerába, és hazudsz a nézők szemébe, h "ez volt a célunk! " MI VAN????

L2007 2011.01.03. 20:31:15

"Az esztergomi ferences gimnáziumban végzett..."

Katolikus, tehát hazug és pedofil...
Mit vártatok?

gorcsev54 2011.01.03. 20:35:47

@Hoppázó Beléndek:" az teljesen kizárt. katonák helyett szakemberek? hová vezetne az? "Jézusom! Talán oda ,hogy végre hozzáértők lennének a megfelelő helyen .De ez Magyarországon utópia.Most hallgatom a Tv-ben egy egész kommunikációs stáb dolgozott a beszéden meg a Tv adáson.Csak azt a fránya lóvét adták volna nekem ami be ez került.

bandika gazdája 2011.01.03. 20:36:16

@Hajszás Láncos: A tiedre még van gyógyszer? De jó neked!

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.01.03. 20:39:54

@Valahol Máshol: "Legalább egy helyesírásellenőrzőn küldjék át a szöveget, ha mást nem, az elgépeléseket észrevennék. "

Na, pont ez a probléma. Hogy csak egy "helyesírás-ellenőrzőn" küldték át.

Ugyanis az újévi köszöntő szöveg első változata is hibátlan a helyesírás-ellenőrzők szerint, lásd az erről szóló írásom wiki.javaforum.hu/pages/viewpage.action?pageId=10092743

mediacapic 2011.01.03. 20:41:01

Az esztergomi ferences gimnáziumban elég gyenge lehetett a magyar érettségi...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.03. 20:44:08

a magyar helyesírási szabályzat köztudottan MSZP-közeli.

Battlestar Galactica 2011.01.03. 20:44:13

@zero: "Egy normális országban ilyen nem történhet meg, hiszen a Ms Office Word szép pirosan aláhúzza a hibákat.
De ha benne marad ennyi hiba, akkor ki kell állni, meg kell nevezni az illetőt és ki kell baszni a picsába ...
20%-os a diplomás munkanélküliség, nem kell vért izzadnia a HR-esnek, hogy találjon 1 db embert, aki tud helyesen írni ,,, "

Majdnem egyetértek veled. Sajnálatos módon ez egy olyan szerencsétlen elbaszás volt, hogy az Ms Word (csórikám), nem tudta kijavítani, mert az eredeti is és az elbaszás is egy-egy értelmes magyar szó. Annyiban helyesbítenélek, hogy azért kellene kibaszni a picsába ezt az egész naplopó geci csűrhét, mert a Himnuszt nem ismerik! Nálunk a suliban Himnuszból két féle osztályzat volt. 1-es, vagy 5-ös! És nem csak egy sort kellett belőle tudni.

Erről az egészről egy szép, és igen kifejező magyar szó jut eszembe: GYALÁZAT!

jazzcool 2011.01.03. 20:44:36

alma nem esik messze a fájától. ez a Kiss Norbert nagyon gáz:-( asszem ennyire a rendszerváltozás előtt sem nézték hülyének az embert.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.03. 20:56:58

Azért azt nem lehet nem látni, hogy nem helyesírási hibáktól, hanem elütésektől hemzseg ez az iromány. Persze attól még igénytelen marad, de messze nem akkora flash, mint a beszéd eredeti szövege volt.

Más: a "médiák" szóval a világon semmi baj sincsen, ugyanúgy, mint ahogyan a "fóliák" vagy a "bandák" szóval sem. Lásd: seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/54.html

@jani74: Mondjuk ezt a tízszeres dolgot én simán elhittem, én is azóta nézegetem csak a KEH lapját, amióta ez a szerencsétlen, műveletlen balfék próbálja ott az észt osztani.

Kis ember 2011.01.03. 21:04:18

Nem tudom, hogyan lehet, de egyre többször jut eszembe Hofi. Most például ez:
"A meztelen csiga hozzád képest gerincoszlop."

eBoLaWoLf 2011.01.03. 21:08:13

Tisztelt S. Gergő! Most mééééééé kell ezt csinálni, bele egyenesen folyamatosan mosolygós bácsi arcába, kertelés nélkül?! Bár így már érthető, amikor azt olvastam tőled, magadról, hogy az új feladatokkal a személyes bukásod garantált (vagy vmi hasonló). Kár!

Jean-Francois 2011.01.03. 21:09:13

Páll honlapját nem azért nézik annyian, mert oly sok érdeklődő szempár vetül fontos és megfontolt munkájára, hanem ugyan azért, mint amiért a youtube-on rákeresnek sokan Fekete Pákóra vagy a Maúnika sóra és 5 percig felhőtlenül röhöghetnek...

Az igazság az, hogy nem ugyan az valakivel együtt nevetni vagy valakin nevetni, mikor szarba lépett:-) Páll szarba lépett és az ország rajta röhög, nem vele, de ők ezt hiszik:-)

Mindegy, itt egy javított verzió, bár még ebben is van hiba.

img716.imageshack.us/i/ezmiezmarmegint1.jpg/
img202.imageshack.us/i/ezmiezmarmegint2.jpg/
img833.imageshack.us/i/ezmiezmarmegint3.jpg/

Zsola777 2011.01.03. 21:10:55

A zebrán gázoló furgonos is fel akarta hívni a figyelmet az elsősegélynyújtás alkalmazásának fontosságára...

Hefe 2011.01.03. 21:11:18

Javasolnam hogy 2/3 birtokaban modositsak a helyesirast. Mintanak ajanlanam Rejto Jeno orokbecsu hoset a Torogg Zulltan leveleit.

dr kíváncsivagyok 2011.01.03. 21:15:23

@mediacapic: Ja , ja ...és mire megtudja,...már nem is az......

FAbian 2011.01.03. 21:18:21

Ma még csak "helyesírási hiba" , holnap törvényerőre emelt helyesírási szabály!!!
:-)
Ha van tájszólás,akkor van tájírás is,nem?

Látnok. 2011.01.03. 21:23:35

A Nemzet Tolla jobban teszi ha hallgat. Abból nincs Blog bejegyzés, és kiröhögés a köbön.

Mellesleg javították a hirado.hu oldalt. De nem mindet. Maradt benne hiba bőven. Ezek tiszta hülyék.

A szomorú az, hogy jó ideig ezek fognak a nyakunkon ülni még jó ideig.

kicsinadal 2011.01.03. 21:25:52

Kiss Norbert mimikája mindent elárul: botrányosan játssza ezt a szerepet, nekem legalább is teljes mértékben hiteltelen. Most őszintén nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy hibáztunk megint, bocs, nagyon sajnáljuk, ilyen nem fordulhat elő még egyszer, levonjuk a következtetéseket. Ehelyett sunyin hadovál. Nagyon nem komilfo.
Azt meg nem csodálom, hogy S. Gergő végül a gyerekcsatorna intendánsa lett, ilyen kekecül kérdezni az zemberek emeberének emberét...

fuflun 2011.01.03. 21:26:10

"Az esztergomi ferences gimnáziumban végzett..."

Mint volt bencés diák mondom, sose volt nagy véleményünk a ferencesekről. A főnökük is csak a madarakkal tudott beszélgetni. Mit vártok ettől? :-)

evergo 2011.01.03. 21:28:28

@.Pierre Bezuhov.: Süveges Gergő folyamatosan elkövette azt a hibát, hogy a kiegyensúlyozott közszolgálat jegyében nem játszik mikrofonállványt hanem kérdez, akár kínos dolgokat is. Minden tiszteletem neki és valószínűleg tisztességes gyermek- és ifjúsági tévét fog csinálni a m2-ből. A politikai műsorokból hiányolni fogjuk. Helyette majd Philip lesz a garanciája a kiegyensúlyozott közszolgálatnak (hm, hm). Meglátjuk

hhh. 2011.01.03. 21:31:56

az újévi beszéd még elment. a stílus...ízlés dolga. de amit a honlapra kiraktak, az botrányos. ezután az interjú után pedig a maradék bizodalmamat is elvesztettem az emberek emberében. ha ilyen emberei vannak...
süveges gergő pedig még annyit megkérdezhetett volna: egyetlen nevet kérek, aki kirakta. felelősségre vontak valakit?
döbbenetes ez a szűklátókörű arrogancia.

Hefe 2011.01.03. 21:33:58

ha ilyen iramban romlik a ke helyesirasa es stilusa, akkor jovore mar ganxta stilusban jelentkezik be ujevi beszed cimen: wassup dog!

büdösmackó 2011.01.03. 21:34:20

@L2007:

mekkora ész vagy te! mesélj még, te kis libsikaftános!

Micocicó 2011.01.03. 21:36:27

És ezek után kirakták a bocsánatkérő levelüket ami 10 sor és van benne megint 5 hiba!
Teljes dilettantizmus az egész. De mondjuk megértem miért kapnak ezek sok pénzt. Fa arccal így mellébeszélni, óriási tudomány!

GGG77 2011.01.03. 21:40:01

Csak az igazság kedvéért, véletlenül se mentegetném ezt a pojácát és a talpnyaló főnökét.
De a "médiák" nem hiba:
seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/54.html

büdösmackó 2011.01.03. 21:40:08

ez a pökhendiség, kivagyiság, a hibák be nem ismerése, a pofába hazudás olyan ismerős...
ja, igen! hát perrrsze! Ferike!

az őszödi beszéd után lett kitekerve-keze lába a valóságnak.

faszfejek

GGG77 2011.01.03. 21:41:27

@zero: "Kár, hogy Süveges Gergőben nem volt annyi bátorság, hogy amikor harmadjára sem válaszolt a kérdésre, akkor kivágja a stúdióból ..."

Hányszor, hány riporternek kellett volna már ezt megtenni, hány és hány ilyen seggfejjel...

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 21:46:05

@Kis ember:

Nekem meg a L'art pour l'art vetítés jutott eszembe a tagról:
"Ez a gyerek meg nem normális!"

10x akkora az olvasottság
Ja, oda jár mindenki röhögni.

hms362 2011.01.03. 21:48:15

Primitív emberek bugyutasága és káros buzgósága. Ezek döntenek 10 millió ember életéről. Honnan veszik hozzá a bátorságot és önbizalmat? Ez egy kissé hasonlít a szintén bugyután bátor akasztói juhász, Stadler József vállalkozásához, de az sikeres volt, és ezekhez képest egy teljes sikertörténet.

Gábor217 2011.01.03. 21:48:26

Csak nehogy eljárjon az NMHH Süveges Gergő ellen, mert túl keményeket kérdezett, és ezt kiskorúak is láthatták.

Azért kemény volt Gergő, nekem tetszett. Ilyen rámenősséggel kéne kérdezni mindenkitől. Egyszer jó lenne látni valami hasonló szituban Gergőt és szargyártót. Mert baromira unom, hogy őt napról napra Nika Gyé kérdezi. Szerencsétlen, ha csúnyán néznek rá, már a súgógépről sem tudja felolvasni rendesen a szövegét.

Nem baj, Gergőt is elrakják valami olyan sávba, amit nem nagyon néznek szavazó korúak. Nem mintha az M1-et olyan sok 18+ ember nézné.

bandika gazdája 2011.01.03. 21:49:25

@Zsola777: Az esemény tragikus, de a szöveged szellemes!

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.03. 21:56:15

@Zsola777:

Azért ahogy a csaj átsétált a zebrán nem működő rendőrlámpánál, az meg a körültekintés mintapéldája. Persze ettől még a sofőrt makkos cipő általi ötvenszeres tökönrúgásra ítélném. Gondolom, be volt lőve mindennel...

büdösmackó 2011.01.03. 21:57:40

Süveges Gergő sokat szedett föl, több mozgás, kardió, fehérje ajánlott, valamint minimalizálni a szénhidrátot!

El Visco Stello (törölt) 2011.01.03. 22:02:57

Senki sem várja el, hogy tudjanak írni. Van annyi pénzük, hogy minden betű mellé felelőst állítsanak. Megbízhatják az akadémiát. Bármit megtehetnek. ...hogy mégsem mutatnak egy kis igyekezetet sem, az annak tudható be, hogy mélyen lenézik az állampolgárt, mondván: nekik így is jó. Ez nagyon szomorú.

2011.01.03. 22:03:09

Azér' lenne még itt zöldíteni való dolog :P

Melee 2011.01.03. 22:08:34

"...a köztársasági elnök honlapjának tízszer akkora látogatottsága van mint elődjének."
Itt véletlenül nem sikerült helyesírási hibát ejteni, de kérem tisztelettel mi volt a köztársasági elnök honlapjának az elődje, amihez képest a köztársasági elnök honlapja tízszeres látogatottságot ért el? A birtokos eset használata csak akarás szintjéig jutott, azt pedig más helyszínen kell.

Leonard Zelig 2011.01.03. 22:11:42

elődjének helyesen elődjéÉnek.

Amúgy a médiák tökéletesen helyes szó, mint az operák

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.03. 22:18:51

@Melee:
A látogatottságot szerintem azután mérték,hogy kipattant ez a hejesírási ügy.

Amúgy nem tudom,hogy milyen beteges embernek kell ahhoz lenni,hogy a köztársasági elnök honlapját valaki látogassa. Én még a kormányhivatalok honlapjait sem szoktam.

supertroll2000 2011.01.03. 22:20:02

@kíváncsivagyok: választási műsorokban azért ment a lefety az elmúlt 5 évben.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.03. 22:21:25

Uramistem, ez a senki a Köztársasági Elnök mellett dolgozhat? Milyen szánalmasan terel, milyen tökfej egy idióta!

nem várt fordulat 2011.01.03. 22:21:27

@El Visco Stello: bárcsak igazad lenne. de azok ne szarják már le, akik pont a választékos, helyes és szép nyelvről pofáznak. Egyszerűen ez van, ennyit tudnak.

Átolvasta valaki, azt gondolta, jó. Odaültettek valami fiatal zsíroshajú bölcsészlányt, hogy na ő biztosan tudja. Az gondolom kijavított két hibát, és azt mondta jó. Hát, akkor minden jó, mehet.
Legalábbis szerintem valami ilyesmi történt.

Alvarez 2011.01.03. 22:24:38

Papp János Rulez!

Kiss Norbert sültparasztot pedig szívesen látjuk kamera előtt. Minden helyzetből frappánsan kivágja magát, pl: erre a kérdésre most nem válaszolnék.
Igazi Lumen, legalábbis nyaliPali mellett! Ha ő marad a hivatalvezető, akkor még sok vicces dolgot hallunk a Sándor palotából.

Scala 2011.01.03. 22:27:29

Egy paraszt.
No problem, Csányi Sándor, Kövér László után fel se tűnik.

mediacapic 2011.01.03. 22:29:23

Ez már átdolgozott... : www.keh.hu, és mi volt előtte, “Site Under Construction” ???

nem várt fordulat 2011.01.03. 22:33:41

@mediacapic: az viszont király, hogy RSS menüpont csak gyengénlátóknak van

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.03. 22:40:15

Nem baj, majd legfeljebb 2011-ben beszavazzátok a hónap vastagbőrei közé. A karaván meg halad tovább, az örök ellenzékinek meg tényleg könnyű dolga van 8))

Alvarez 2011.01.03. 22:44:18

Ez az újévi köszöntő nem veszélyezteti súlyosan a tanuló ifjúság szellemi fejlődését? Mármint helyesírásügyileg. Mert akkor 25 milla!

mediacapic 2011.01.03. 22:44:45

Van itt az - oldal szerint - Sajtó és Szervezési Osztály ,Dr. Baj Eszter -, Neki lett volna kutya kötelessége ezt az egész káoszt megelőzni!

Pajtás 2011.01.03. 22:47:51

epic, mint a Manneken Pis. micsoda nap!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.03. 22:48:02

Nekem egyre szimpatikusabb ez a Kiss Norbi ... remélem, most már hogy "befutott", többször látjuk/halljuk, esetleg kaphatna minden este 5 percet a Híradó előtt, ahol minden nap elmondana egy nagy bölcseletet, vagy Grétsy tanár úr nyomában segítene a szép magyar beszéd megőrzésében ...

Hoppázó Beléndek 2011.01.03. 22:49:54

@Leonard Zelig: ezt annyira nehezen dolgozom fel, de el kell fogadnom. 2 viktorkormányba is bele tudnék nyugodni, de ez a "médiák".. ebbe nem. olyan ez nekem, mintha azt mondanám : sajtók.

mediacapic 2011.01.03. 22:58:49

Tényleg olyan ez az egész, mint egy kezdő falusi "tanácselnök", első beszéde, amit a helyi kábel TV megörökített VHS-en sokszorosított, és, és a falu hírmondójában megjelentetett nyomtatott formában...!
A filmkészítésnek sok sok szabálya van! Nem mutatok be, egy stabilitásról szóló szöveget előadó embert úgy, h a kamera perceken keresztül billeg, mint egy totyogó kiskacsa...

2011.01.03. 22:59:50

Juj, nem szeretnék a gépíró helyében lenni.

Nekem a főnököm az ilyesmikért az ajtót csapkodta rám, csak úgy zengett. (Pocsék rossz a helyesírásom, sajnos) Igaza volt, csak azért nem rugott ki, mert a felesége voltam, de a nem tettszésnek ettől még hagot adott.

Alvarez 2011.01.03. 23:00:36

@zero: a feje nagyon hajaz Habsburg Györgyére. Ez külön szimpi.

Luos 2011.01.03. 23:03:34

Én is azt gondolom, hogy ezeket a hibákat direkt rakták bele, mintegy fricskaként, és szerintem jó :)

samba pa ti 2011.01.03. 23:39:34

ez a mérhetetlen cinizmus hányingertkeltő!
az igazi baj az,hogy teljesen hülyének nézik a póógárt.

kamasuka 2011.01.04. 00:02:15

@teddyde:
Muhahaha!

Egy baj van, hogy poénmackó is nagy balfasz lehet:

"hosszab lélegzetű"

De majd megmagyarázza valami idetévedt, hogy: Látjátok, már ez sem megy "nekik".

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.04. 00:09:17

A "lenéz a háborgó tengerre" szófrodulatnál már a kezemben volt a motoros fűrész.

Kata78 2011.01.04. 00:09:27

@teddyde: LOL :D (amúgy maga a téma gyalázatos, a hivatalos reakció szánalmas)

Kata78 2011.01.04. 00:11:48

@kamasuka: én élek a gyanúval, hogy a szöveg direkte lett autentikus. ;)

Kandabula 2011.01.04. 00:13:28

Tiszta beszarás. Szégyenlen magam. Mi folyik itt? Ki ez a Biegler kadét? Ki a főnöke? Ki vette fel?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.04. 00:13:34

@laspalmas: hát olyan hivatal (bocsánat, Hivatal) sem lesz soha Magyarországon, ahol a köztársaság szót meg a többi ilyet merik majd kisbetűvel írni, ahogy kell, de ez már igazán nüansz az eddigiekhez képest. Várom ennek az uborkafára felkapaszkodott, míveletlen, pallérozatlan elméjű suttyónak meg a hasonlóan üresfejű fegyverhordozóinak a következő alakítását. Nálam egyébként már ott indult a műsor, amikor a pro patria et libertatéről kijelentette, hogy Kossuth jelmondata volt; ebből helyből le lehetett venni, hogy bármelyik 14 éves, aki rendesen odafigyelt az iskolában, többet tud a magyar történelemről és kultúráról, mint ő.

2011.01.04. 00:18:07

@kamasuka: direkt vannak benne a hibák :))) az a baj, hogy kamu, mert én jelentkeznék rá (tekintve, szakmába vág egy nagy baltával), mert kéne a munka (lóf...szt, a pénz :P, de lusta vagyok elmenni segílyér', lopni meg félek, így inkább dolgozom :P:P:P)

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2011.01.04. 00:18:44

Gondolom előbb utóbb elhangzik majd az is, hogy "csak azért loptunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, hogy lopni nem szabad. Éppen ez volt a célunk..."

2011.01.04. 00:21:06

@LadyCarambole: fognak is fejek hullani, de nem azoknak, akiknek kéne (uhh... ez a mondat... :)) mégse megyek korrektornak, max. tönkre... :P)

rezsöatya 2011.01.04. 00:26:23

@teddyde: az előbb néztem, ahhoz képest, hogy fél kilenckor rakta fel valaki, már 1126-an megnézték!!! :-)

Indriq 2011.01.04. 00:26:57

amúgy ennél árnyaltabb egy kicsit a helyzet, egyszerűen arról van szó, hogy jó 20 éve hanyatlik az oktatás, ezeknek tényleg ilyen szar a helyesírásuk. (ezt majd Róza tekintetesasszonyság fogja megreformálni). Az viszont őket minősíti, hogy ezt nem alázattal, vagy uram bocsá' egy nyelvtantanárral átolvasatnák, hanem meg vannak győződve, hogy az úgy jó, ahogy ők csinálják. (többek között ezért is lógniuk kéne a lámpaoszlopokon)
És védhetik a fideszbérencek, ezekben nincs semmi zsenialitás, ezek tényleg ennyit tudnak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.04. 00:31:59

@teddyde:

3. szó: helyes-írással. aztán "olvasotsággal", "szin-vonalú", és így tovább.

asztakurva

Amidazophen 2011.01.04. 00:38:04

Norbika: persze, hogy 10-szer annyi látogatója van a honlapotoknak, mert baromi jókat lehet derülni azon a sok eszetlenségen, amit a nagyméltóságú Köztársasági Elnök úr és válogatottan kontraszelektált hivatali segédei ott összehordanak! Brávó fijjug, én már nagyon várom a mácius 15-i beszédet!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.04. 01:44:08

Ehh, miért is akadunk fenn néhány hejes írássy hibán, mikor már lassan divat nem tudni magyar nyelven... Nagyon gáz ez a dolog, Palikával az élen.
Aztán vonzzák magukkal ezek a dilettánsok a többi ingyenélő senkit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.04. 01:48:10

@teddyde: És mi a pozíció? Állami írástudó, diplomás minimálbérért? Vicc, komolyan mondom :D

trabant 2011.01.04. 02:02:45

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
"a Hazatollah' nevű nyelvterroristánk szimplán be volt állva, azért nem tudott írni."

Nem azért. Azért, mert az utóbbi 30-40 évben külföldön élt, és közben elfelejtett magyarul írni és olvasni.
Következmény: magyar szövegértés nulla, szövegírás nulla, helyesírás nulla, jogi szövegek megértése és értelmezése nulla, aláírás vakon, mert erre szól a kormánytól a felhatalmazása.

A többit ki lehet következtetni. (Ha mégsem: a posztra való alkalmatlanság miatt a jogi lépések soronkívüli megtétele.)

trabant 2011.01.04. 02:17:02

"Az esztergomi ferences gimnáziumban végzett..."

Van mit röstellni az egyházi iskoláknak, ha intellektuálisan ilyen alacsony szinten állóknak is érettségt bizonyítványt osztogatnak! Ennél a névtelen vidéki gimnáziumok is több ismeretet adnak és emberibb hozzállást várnak el az életben.

Pofátlan hazudozásra is tanítják Esztergomban a nebulókat? Ez a pasas országosan szégyent hozott rájuk. Meg a katolikus egyházra, meg önmagára, meg a KEH-re, meg az elnökére is.
Újabb hatalmas égés a tévesen jobboldalinak vélt hóhányóknak.

trabant 2011.01.04. 02:29:33

@jazzcool:
"ez a Kiss Norbert nagyon gáz"

Gáz ott mindegyik. Orbán meg az osztrákoknál pihizik, ahol óva intik a politikai események ismeretétôl. Ha megtudja, milyen közröhelyes analfabétizmus dúl a KEH-ben, kezdhetik elölrôl a kezelését, merthogy ez is Orbán sara.

Bezmag 2011.01.04. 03:11:53

Ebből lesz Szalacsi videó?

"Norbert vagyok, a Zelnökúr a 105 törvényből veszi ki a Zoxigént."

Mekkora egy barom, OMG, ekkora aggyal bazz nem hivatalt hanem olvasónaplót kéne vezetnie...

Közbiztonság Szilárd? 2011.01.04. 05:26:12

Egyébként megvan, miért van ekkora fény az országban.
Ahol ilyen magas szinten ennyi nagyfejű ember ég folyamatosan nap mint nap...
(Tél van, a Sándor-palotában égetem maga, de nagyon, Tél van, Orbánt szopó álarcban, smittpali vagyok, hú, de szar, tudom - hogy a klasszikust idézzem...)

(Az mondjuk külön érdekelne, hogy hogyan akart sportdiplomata lenni egy olyan (bal)fasz, aki láthatólag az ágy meg a hűtőszekrény közti utat em tette még meg segítség nélkül soha életében.)

Valamint szeretném hozzátenni, hogy :
Szélszál, szalmaszál, merre jár a Pál?
Merre jár az ecki-pecki-Tengerec_smitt Pál?

2011.01.04. 06:07:30

@trabant: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mi káderünk. :-)

fehéregér 2011.01.04. 07:00:05

Én a Süveges Gergő iránti rajongáshoz szólnék: óvatosan bánjunk a mércével, egy bizonyos közegben veszélyes mértékben veszíthetjük el a tisztánlátásunkat, merthát S.G semmi egyebet nem csinált, mint a dolga. És ez FÜGGETLEN attól, hogy ez milyen közegben történik. Egyszóval nem S.G. BÁTOR, hanem az GYÁVA, aki nem így tesz, vagyis nem a dolgát teszi egy bizonyos poszton. Ráadásul mindennek lehet egyfajta "szelep" jellege is, akár Hofinak az "átkosban". Hogy ez a manipuláció remekül működhet, arra mi sem jobb bizonyíték, mint az itt tapasztalt lelkesedés Süveges Gergő iránt. Akivel amúgy nekem semmi bajom, bár nem tartom riporterként akkora ásznak. (pl. a Kossuthon a Mong Attila sokkal jobb....volt)

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:07:45

Csak figyelmeztetésképen az itt röfögő eltévedt Fidesz Disznóknak
Nehogymá' elfelejtsük szar Nemzeti Banda pl.:
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Nyilván óriási lehetne a lista!
Nemm beszélve a rengeteg mutyiról...
A mindenkori ellenzéknek ez az egyik alapvető feladata is!-az emlékeztetés...
rákai filip egyébként buzi :-))))

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:08:30

ja és SICC PALKÓ is MSZP tag volt amikor az Astoria szálló vezetője volt

pasinda 2011.01.04. 07:23:09

@Zigomer Trubahin: A "médiák"-kal csak annyi a baj, hogy "média"...(sic!)...Egyes számban. Ha valaki bebizonyítja, hogy tévedek, akkor elfogadom.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:25:01

Shiff ANDRÁS igenis véleményt mondhat és kifogásolhat, sőt Ő VÁLASZTHAT egy választáson!!!!!!!!!Nert nemcsak magyarul beszél, hanem Magyarországon született és itt adózott és adózik!

AKIK meg a határon túl magyarul beszélnek és most " térdepelnek" magyar állampolgárságért AZOKNAK KUSS!!!!!!!!! a szavazáskor és véleményszbadságkor, mert NEM ITT ÉLNEK ÉS NEM ITT ADÓZNAK!!!!!

pasinda 2011.01.04. 07:36:16

"Trackback: Skiccpál tízszer sikeresebb mint Sólyom 2011.01.03. 16:26:39
Schmitt Pali, Szalai Annamária és Hoffman Rózsa még sok örömet fognak okozni idén, "..."OKOZNI"..?.. - freudi elszólás, mert egyébként örömet, jót, szépet, zenét és jövedelmet(!) szerez az ember, kárt, szomorúságot, bajt okoz. /1933.Kosztolányi Dezső erről szóló cikke óta.../

Rá Dios 2011.01.04. 07:56:55

Nem egy megnyugtató asszociáció: Nekem amerikai filmekben látott törtető kormányhivatalnokok és a valós életben is megtapasztalt szovjet nagyhivatali kisfunkcionáriusok jutottak eszembe a hivatalvezetőt látva-hallva.
Persze az Elnök mindkét rendszerben otthon volt és van.

Egyéves Önkéntes 2011.01.04. 07:58:33

Vettem tegnap egy Philips tévét, azon fogom nézni az M1-et! :)

Dracon 2011.01.04. 08:06:23

@Bezmag:
"Mekkora egy barom, OMG, ekkora aggyal bazz nem hivatalt hanem olvasónaplót kéne vezetnie... "

Vezessen inkább áramot azzal jobban szolgálná a hazát.

f.m.j. 2011.01.04. 08:10:06

kiss norbert... nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, amilyen a gazda, olyan a kutya, most tényleg, mit vártunk?
és nagyon ciki a helyesírás is, köszönöm szépen, hogy most mindenki, aki nem mszp szavazó volt, az bunkónak van/volt/lesz beállítva (bár ebben nincs változás:))
mindazonáltal addig rettegtek, míg a jóslat önbeteljesedett... :):)
nincs jó megoldás

f.m.j. 2011.01.04. 08:12:47

ja igen, a kinézete is megérne egy kommentet, ja, nem, mégse... :P

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 08:17:48

Talaji Kannamária INKÁBB MEGBÜNTETHETNÉ AZT A CSATORNÁT, AMELYIK A SICC PALKÓ--blabla szövegét nyomta szilveszterkor, mert képi megjelenésben, egy csúnya vén részeg embert jelenített meg, aki betévedt valami múzeumba éjjel és ott tántorgott... és értelmetlen összefüggéstelenül beszélt...ezt fiatalkoruak is nézték szilveszter révén és ez elrettendő példa a fiataloknak

igényes 2011.01.04. 08:22:42

Az igérték, hogy átnézik Toll eddigi leveleit is, melyeket hibásan rakott ki valaki, nem tudják ki (Mekkora fegyelem lehet a Sándor-palotában?)
www.keh.hu/index.php?submenu=kozlemenyek_levelek&id=342&details=1&cat=6
Itt már rögtön az cím feltüntetésében is van hiba.
1. A címnél nem kell az úr!
2. Udvariasságból oda kell tenni még Palacio de la Moneda
3. Ebben a pillanatban vagyunk szolidárisak csak?
4 Így nézne ki:
His Excellency
Sebastián Piñera Echenique
President of Chile
Palacio de la Moneda
Santiago, Chile

Schmitt levele:
Őexcellenciája
Sebastián Piñera Echenique úr
A Chilei Köztársaság elnöke
Santiago de Chile

Tisztelt Elnök Úr!

Mint a világon mindenütt, a magyar közvélemény is kitörő örömmel fogadta a fogságba rekedt chilei bányászok szerencsés megmenekülését. Drámai sorsuk alakulását, a mentőakció részleteit mindvégig aggódó figyelemmel követtük, és megnyugvással tölt el mindenkit Magyarországon honfitársaik kimentése és visszatérésük szeretteikhez. A magyar nép különösen szolidáris ebben a pillanatban, amikor hazánkat példátlan ipari és természeti katasztrófa sújtotta, több települést vörös iszap öntött el.
A bányászok helytállása, a chilei szakemberek bravúros munkája és a szolidaritás meghozta gyümölcsét, és tovább erősítette azt a képet, amely a világban Chiléről, mint jól szervezett, dinamikus országról kialakult.
A sikeres mentőakcióhoz szívből gratulálok Excellenciádnak és kormányának. Kérem, továbbítsa az érintett bányászoknak és családjuknak további életük kedvező alakulására irányuló jókívánságaimat.

Budapest, 2010. október 14.

Szívélyes üdvözlettel:

Schmitt Pál
Magyarország köztársasági elnöke

igényes 2011.01.04. 08:24:47

@f.m.j.: Azt is mondta ez sportos diplomata komornyik, hogy a KEH oldala sikeresebb, mert tízszer többen látogatják, mint idáig.

f.m.j. 2011.01.04. 08:35:56

@igényes: persze, röhögés céljából járnak oda
amúgy ki lenne olyan hülye, hogy kormányzati oldalakt olvasgasson? :)

(tetszik a sportos diplomata komornyik megfogalmazásod, tényleg szolgalelkű egy ember lehet, nulla önálló gondolattal)

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 08:42:20

Az Ország Bohóca a Sicc Palkó---más országnak van méltósága, nekünk ,eg van bohócunk és Nemzeti Hazug Törpénk!

nemecsek ernő áruló 2011.01.04. 08:44:38

Tehát direkt azért írnak szarul, hogy a blogok, és a híradások a helyesírással foglalkozzanak. Világos.

igényes 2011.01.04. 09:02:13

Az a véleményem, hogy itt az INDEX oldalon nagyszámú, építő jellegű kritika hangzik el, sorban veszik le a smitti leveleket a KEH oldaláról. Néhány nappal ezelött még olvasható volt őexellenciája levele, melyet a nagyváradi focistáknak írt. A megszólítás és az aláírás is nagyon szép volt, a tartalom nagyon mosolyogtató.
Schmitt Pál
Köztársasági Elnök, Olimpikon

igényes 2011.01.04. 09:19:50

Találtam egy beszédet, melyet a bányászoknak mondott el a 60. jubileumi Bányász Napon. Így kezdődik: Tisztelt Szövetség! Tisztelt Egybegyűltek! Hölgyeim és Uraim!
Pont a bányászokat nem köszönti?

www.keh.hu/index.php?submenu=beszedek&id=209&details=1&cat=22
Sajnos levették a KEH oldaláról, de miért?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.01.04. 09:34:23

Érettségi? A Himnuszt már általánosban is tanítják.

De aztán rájöttem: nem az okos emberek kellenek oda.....

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.04. 09:36:38

@igényes: Hát ez a címzés meg ehhez hasonlók, ezek nem helyesírási, hanem inkább udvariaskodási kérdések, és szerintem faszság az egész. Az a "fogságba rekedt bányászok" viszont tényleg nem gyenge. Bónusz: a "Chiléről, mint jól szervezett, dinamikus országról" cuccba nem kell a vessző.

LeiterJakab 2011.01.04. 09:40:42

A posztban elhelyezett screenshotban szereplő "helyesírási" hibák - bár bosszantóak - javarészt nem helyesírási jellegűek, inkább csak elütések. Ráadásul az aláhúzottak közül néhány még csak nem is hiba! Mi a gond például a "formálódókat" kifejezéssel? Ráadásul a magyarban a "média" többes számú alakjaként helyes a "médiák", még akkor is, ha az eredeti latin alak már eleve többes számú volt. Számos olyan latin kifejezés van a magyarban, amelyek eredetileg többes számúak voltak: melódia, fólia stb. A magyar nyelvben a többes számot morfológiai szempontból a -k, -i toldalék, szintaktikai szempontból pedig a többes számú ige jelzi. Az nem működik, hogy "a média megírták", tehát a magyar nyelvben ez a szó egyes számú alakként viselkedik, többes számú alakja pedig a "médiák".
A többi aláhúzás elütés.
Az újévi beszéddel kapcsolatban 17 hibát emleget több forrás is. Kíváncsi lennék erre a 17-re, mert ugyan valóban van benne néhány súlyos helyesírási hiba (az idézetben, illetve "ezer éves" "Európai Uniós", egy helyen az "újévben"), továbbá központozási hibákat is tartalmaz, de a 17-et még így is eltúlzottnak tartom.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.04. 09:48:31

@igényes:
média-nyilvánosság = médianyilvánosság
bányász-közösség = bányászközösség
Internet = internet
lelki erő = lelkierő
himnuszt énekeltek után vessző kell
bányász-egyesületek = bányászegyesületek
a Nap alatt = a nap alatt
Jó szerencsét hős csapat = Jó szerencsét, hős csapat

Plusz akad még jó egynéhány véleményes, és akkor most a kisiskolás fogalmazásról és a pufogtatott frázisok végtelen ürességéről szót sem ejtettem. De nézzétek a jó oldalát, legalább biztosak lehetünk benne, hogy saját maga írja a szövegeit. Vagy csak egy magához hasonlóan műveletlen, üres fejű, de végtelenül fontoskodó balféket alkalmaz szövegíróként is?

newcy67 2011.01.04. 09:49:14

Süveges Gergő nem tett mást, mint kérdezett. Érdeklődött. Szerette volna tudni azt, amit sokan mások. A "Közt" szolgálva.

Aztán láttunk egy szánalmas figurát. A szörnyű, amikor a hülyeség önbizalommal párosul, de itt önteltséggel is mixelődött. Valaki azért elmondhatná Kiss Úrnak, ha eddig nem vette volna észre: nem az Intim Betéti Társaság cégképviselője, hanem egy vezető állású hivatalnok.

Alexander Hamilton 2011.01.04. 09:54:50

Juj de durva :)
Isteni!
Még több ilyen droidot a magyar kormányba és államigazgatásba :)
2 értelmes gondolata nem volt :)
Gáz.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.01.04. 09:58:24

@Jean-Francois: "Páll szarba lépett és az ország rajta röhög, nem vele, de ők ezt hiszik:-)"

Pali bá a szar, amibe az ország belelépett, és 40 éve nem tudja levakarni a cipőjének a talpáról :)

igényes 2011.01.04. 10:14:01

Nagy véres kés az MTV oldalán, mentsétek el. Hasba szúrta fiát egy zalaegerszegi nő

www.hirado.hu/Rovatok/Kekfeny.aspx

eszkep 2011.01.04. 10:14:06

Szó se róla, aki balfasz, az balfasz.

Halmozottan Hátrányos · http://hatrany.blog.hu 2011.01.04. 10:14:20

@LeiterJakab: Médium, médiumok, a média (= az összes médium). Egy médium pedig sajtóorgánumokból áll. Egyébként a 'formálódókat' nem hibás, az tényleg öntökönlövés volt.

eszkep 2011.01.04. 10:15:02

@Nemzeti Gonosz Törpe: ezt a "rengeteg mutyi" vonalat kifejthetnéd, mire gondolsz?

eszkep 2011.01.04. 10:16:36

@igényes: a 83x74 pixel nálad nagynak számít?
Egyébként valóban teljesen felesleges ábrázolás.

igényes 2011.01.04. 10:18:19

Érdekes ez az új MTV

Verekedéssel köszöntött be az új év Nagykölkeden
Pénzt akart, de csak sorsjegyekhez jutott a lottózó fegyveres rablója
Hasba szúrta élettársát egy nő Budapesten
Majdnem agyonverte élettársát a szilveszteri bulin egy nyíregyházi férfi
Meghalt egy hajnalban balesetet szenvedett férfi Zalában
Cserbenhagyásos gázolás a Damjanich utcában
Egy ember meghalt egy kigyulladt házban Felsőpakonyban
Több száz petárdát foglaltak le Budapesten
Felrobbant egy kályha Mosonszentmiklóson
Tűzijátékkal találta szemen magát egy férfi
Petárda okozott kisebb tüzet Sopronban
Illegális petárdákat foglaltak le a vámosok
Visszaeső tolvajt fogtak el a rendőrök
Petárdázás miatt előállítás Szombathelyen
Emberölés kísérlete miatt őrizetbe vettek egy mátészalkai férfit

igényes 2011.01.04. 10:20:15

@eszkep: Zalaegerszegi a hölgy, aki viccből a fiacskáját vassal csiklandozta.

Marcellusca 2011.01.04. 10:35:50

@Hefe: Ja, ja.

Hol marad a költői szabadság?
Ha Kölcsey úgy írta, hogy "Hymnus", "áld meg", akkor miért kell(ene) azt a jelenlegi helyesírási szabályok szerint átírni?
Ilyen alapon az összes, régen íródott verset/novellát/regényt, amelyben az "utza", "ucca" szó szerepel újra kellene írni. Mert, igaz, hogy az akkori szabályok szerint helyes volt, de ma már elavúlt.

blah 2011.01.04. 10:36:55

A sráccal inkább az anyukájáról meg az ünnepi ebédről kezdtem volna beszélni, akkor talán nem adott volna kitérő válaszokat... Igazi született politikus, na.
Ez a Schmitt meg ahogy totyogott a beszéd alatt az külön röhejes volt.

LeiterJakab 2011.01.04. 10:38:09

@Halmozottan Hátrányos: Gondolom, ez a média szakon oktatott tipológia, rendben is van. Ettől még nyelvi szempontból a "média" a magyarban egyes számú alakként viselkedik (amint azt leírtam az előbb), tehát helyesen képzett többes számú alakja a "médiák". Ha szívesen hallgatunk meg néhány zeneszámot, akkor tetszenek a melódiák (és nem: tetszenek a melódia). Sokan noteszekbe jegyzik fel a gondolataikat, miközben eszükbe sem jut, hogy a notesz eleve egy többes számú alak átvétele...

sourcerror 2011.01.04. 10:55:34

Elindult a média a __rend__ irányába !!??

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.01.04. 11:02:21

Láttam a kancsófejet az M1-n! Olyan tenyérbemászó, hogy egyből kinyílt a baseballütő a kezemben! Amilyen a főnök, olyan a beosztott. De hát mit is várhatnánk Schmitt "Paprikajancsi" Páltól. Neki mindig is a seggnyalás volt a legfontosabb...

indapass90210 2011.01.04. 11:07:02

Azt, hogy pina, írta már valaki?

sas70 2011.01.04. 11:08:00

Egy kibaszott word is kijavítja a helyesírási hibákat, de ez is mindegy. A lényeg nem ez! A lényeg, hogy teljesen leszarják, ki, mit gondol, csinál, milyen véleményt nyilvánít. A 2/3-os forradalom mindent felül ír, még a helyesírási szabályokat is! Aztán röhögve megmagyarázzák, hogy ők egyébként milyen szuperek mindenben.

Peetee 2011.01.04. 11:40:30

A mai hozzászólásomat magamban tartom az új médiatörvény miatt. Nem szeretném sérteni az eletleges számitástechnikai órán szörföző kisdiákok szellemi világát, azzal, hogy szabadon véleményt nyilvánítok arról, ahogy a kormány a zemberek képébe pisál.
Pisál...remélem nem túl csúnya szó?!

adflexum 2011.01.04. 11:47:21

@Halmozottan Hátrányos: A szó önmagában nem hibás, de a mondatba a "formálódókkal" illik.

Halmozottan Hátrányos · http://hatrany.blog.hu 2011.01.04. 12:15:28

@adflexum: Igaz, ezt benéztem, sorry.

@LeiterJakab: A média (nálam mindig szigorúan névelővel) az olyan, mint mondjuk a világmindenség: az összes mindent (jelen esetben: az összes médiumot) tartalmazza, ezért számomra a média többes száma mint olyan nem értelmezhető.

@Peetee: Egy fecske nem pisál hanyatt.

trabant 2011.01.04. 13:12:50

@Nemzeti Gonosz Törpe:
"rákai filip egyébként buzi"

A szóban forgó, S. G.-nek nyilatkozó "tv-sztár" is fölöttébb gyanús. Egy talpig férfi nem lehet ennyire bájolgó. A csapnivaló fazon csapás a katolikus tanintézményekre nézve is.

trabant 2011.01.04. 13:46:43

@LeiterJakab:

"Ráadásul a magyarban a "média" többes számú alakjaként helyes a "médiák", még akkor is, ha az eredeti latin alak már eleve többes számú volt."

Folytatva: sajtó, sajtók, sajtókok?

"Az nem működik, hogy "a média megírták", tehát a magyar nyelvben ez a szó egyes számú alakként viselkedik, többes számú alakja pedig a "médiák"."

Nem.
Úgy viszont közismerten mûködik, hogy a sajtó - a kifejezés használata eleve több hírforrásra utal - megírta, lehozta, közölte stb. Mindezzel párhuzamos: a média megírta, lehozta, közölte, közzé tette, nyilvánosságra hozta stb. megfogalmazás.

trabant 2011.01.04. 14:00:31

@Marcellusca:
"Ha Kölcsey úgy írta, hogy "Hymnus", "áld meg", akkor miért kell(ene) azt a jelenlegi helyesírási szabályok szerint átírni?"

Azért, mert a tanárok a diákokat minden iskolatípusban a kötelezô nyelvtan órán a hatályos nyelvtani és helyesírási szabályok szerint tanítják meg magyarul írni. Az iskolások nem a múltnak, hanem a jelennek és a jövônek tanulnak.

Régebbi anyagoknál kritikai kiadással küszöbölik ki a korábbi írásmód és a jelenlegi közötti eltéréseket, hogy az utóbb születetteknek és iskolázottaknak is élvezetes, és ne a nyelvtani ismereteiket megzavaró olvasmányok legyenek.

eBoLaWoLf 2011.01.04. 14:06:13

@fehéregér: én emlékszem arra, amikor S.G. a fentihez hasonló stílusban osztotta a választások előtt a tv-ben a fideszeseket (is). Szerintem ő jelenleg az a bizonyos "hiba a mátrixban", de egy két "ütős riport" után majd belemerül a zifjúság nevelésébe, és eltűnik a képernyőről. Egyébként Hofit illetően nézd meg egy két rendszerváltás utáni műsorát, amikor pedig ő is beállhatott volna a sorba, bíborban-bársonyban..........

Scala 2011.01.04. 14:35:24

Rájöttem, ez a sok balfék feladatot hozott nekünk az évre, kedveseim:
Az indiai guru szerint:
"Kedves Barátaim!
Az újév, 2011.01.01 nagyon jelentőségteljesen kezdődik négy 1-es számmal.
Szellemi szinten az 1-es egy nagyon értékes szám.
(...)
Az 1-ség az egység alapja. Az egység méltányolja a színek, a fajok, a kultúrák, a vallások és ny e l v e k v a r i á c i ó j á t.
Az egység összekapcsolja a sokszínűséget, és végetvet a megkülönböztetéseknek. Ahol ott vannak a boldogság, a becsületesség, az igazság és a szeretet egyesítő erényei, egységessé válunk.
(...)
Kérdezzem meg önmagamtól: ez a négy erény - boldogság, becsületesség, igazság és szeretet - jellemzi ez életemet?
Isten ilyen gyönyörűvé tesz minket azzal, hogy feltölt az erényeivel, és emlékeztet erre a négy eredeti erényre, amiket elfelejtettünk az idők során. A szív vágya az, hogy emlékezzen ezekre az erényekre, hogy minden gyengeség véget érjen. A szív tudja, hogy amikor megosztja az ezekben az erényekben rejtett tiszta érzéseket, másokat is inspirál arra, hogy erényesekké váljanak.
(...)
Szeretettel:
Dadi Janki"

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.01.04. 17:09:36

@trabant:

"Úgy viszont közismerten mûködik, hogy a sajtó - a kifejezés használata eleve több hírforrásra utal - megírta, lehozta, közölte stb. Mindezzel párhuzamos: a média megírta, lehozta, közölte, közzé tette, nyilvánosságra hozta stb. megfogalmazás."

Igen, de ezt egyesek úgy mondják, hogy a médiák megírák, lehozták, közölték, és ez ellen a használat ellen nem szól semmi, ha a média szót 'hírközlő szerv' értelemben vesszük - ahogyan számtalan ember úgy veszi. Egyébként ha valaki emlékezik a 90-es évek elejére, akkor a "médiák" szót ebben a 'hírközlő szervek' (és nem 'sajtó') értelemben még naponta ezerszer használták a tévében, újságokban stb., és senkinek semmi baja nem volt vele. A baj akkor kezdődött, amikor valami agyas kitalálta, hogy a média az a médium szó többes száma, és ekképpen nem rakható még egyszer többes számba. Ekkor kezdték el ezt az amúgy 'spiritiszta' jelentésű médium szót is nyomatni. Az pedig, amit te írsz ("sajtókok") már csak ennek az egész folyamatnak a szemantikai alapú racionalizációja.

ökörpöröly 2011.01.09. 15:58:18

Bolsevikok legalja!:) Szívesen felkötném Snitt Pált a saját kezemmel az első kandeláberre, amit a Sándor-palota közelében van!:) Gondolom népszerű "tett" lenne.
Mondjuk ostoba, jellemtelen, gerinctelen, sötét, szarházi, olcsójános kellett a felcsúti cigány vajdának, mert valamirevaló konzervatív ember nem asszisztálna az őrültségeihez!

Kartal (rezervált) 2011.01.09. 16:06:30

@Marcellusca: fentebb elemezték, hogy Shit Pali idézete sem a mai írásmódnak, sem Kölcsey eredeti írásának nem felelt meg... ha lett volna valami ilyen szándéka, akkor nyugodtan írhatta volna eredeti nyelvezettel is, de ez nem az... kedves Pali bácsink olyan buta, hogy még azt sem tudja, mi az amit nem tud.

regapó 2011.01.19. 09:26:26

Fidesz kormányoz, mert ahhoz ért, baloldal óbégat, mert ahhoz ért.
Végre helyén vannak a dolgok.

süti beállítások módosítása