Skip to content


       Szűrés lista

Most épp a szőnyegbeszőtt térkép

Roppant megnyugtató érzés, hogy külföldön is vannak hülye politikusok. Kettő biztos, rögtön a szomszédban.

A történet a következő:

A hagyomány szerint az EU soros elnöki tisztét ellátó ország feladata, hogy feldíszítse az Európai Unió Tanácsa brüsszeli székházát, a Justus Lipsius reneszánsz gondolkodóról elnevezett épületet, ahol a Tanács és a különféle munkacsoportok üléseit tartják.

A magyar dekoráció kreatív koncepciójának kidolgozásakor a "lehetőség" (potential) fogalomköre került fókuszba. Eszerint Magyarország a lehetőségek országa, és Európa a lehetőségek kontinense. A magyar installációban szerepet kap az irodalom és a zene mint a magyar kultúra két fontos "nagykövete".

A magyar tervezők az épületben zenélő fotelt helyeznek el, melyből – a 2011-es Liszt-év tiszteletére - Liszt művei csendülnek fel.

A földszinti hallban alakítják ki az Olvasóligetet, ahol magyar szerzők idegen nyelvre lefordított műveit lehet lapozgatni. A magyar innovációt reprezentálja az Olvasóligetben kihelyezett Rubik-kocka alakú könyvespolc, de itt kapnak helyet újrakárpitozott antik ülőalkalmatosságok is, amelyeken a magyar „tulipános” motívum látható – ez egyébként a Magyarországra érkező vendégek ajándéktárgyain (sálain, nyakkendőin) is feltűnik.

Készült egy hatalmas, 202 négyzetméteres ún. "kultúrtörténeti" szőnyeg is, amit a székház átriumában terítettek le. (Videó a díszítésről itt.) Ez Pápai Lívia magyar textilművész munkája, és közel 3 tonnát nyom.

Hivatalos leírás:

"Szimbólumrendszerét a magyar történelemhez, kultúrához és tudományhoz szorosan kapcsolódó elemek alkotják. Megjelenik rajta például Szent István, az első magyar király, Szent László, Zsigmond, Mátyás, Széchenyi, Liszt vagy Vasarely. Ugyancsak a monumentális alkotásra került a Kempelen-féle sakkgép, a Bíró László által szabadalmaztatott golyóstoll, Asbóth Oszkár speciális légcsavarja, a Zsigmond-kori csontnyereg, a rovásírásos abécé, illetve a Zsolnay cég honfoglalás kori motívumokkal ékes kerámiájának képe, és a Rákóczi-zászló is.

A szőnyegen található két térkép egyike az 1848-as Forradalom és Szabadságharc korabeli Habsburg-birodalmat ábrázolja, a másik pedig Magyarország legrégebbi, ismert nyomtatott térképe, 1528-ból.

Nem hiányoznak a szőnyegről a nagy nemzeti szimbólumok sem, így a kokárda, a turul, a Rákóczi-zászló és a Martinovics-fa. Építmények közül a Mátyás templom, az Esterházy-kastély, a Lánchíd, és az Iparművészeti Múzeum került az alkotásra. Pápai Lívia személyes ügyének tekintette, hogy kifejezetten női vonatkozású elem is helyet kapjon a kultúrtörténeti szőnyegen, így esett a választás a Lórántffy család címeres oltárkendőjére és a Ferenc József feleségét, Erzsébetet (Sissit) lovaglás közben ábrázoló festményre."

Így néz ki:

 

A magát függetlennek nevező, és a Financial Timeshoz mérő online újság, az EUobserver hozott le egy ezzel a szőnyeggel foglalkozó cikket, ami tulajdonképpen az 1848-as térképre volt kihegyezve. 

Hajdú Márton, a magyar EU-elnökség egyik szóvivője az EUObserver.com riporterének nyilatkozva tagadta, hogy a szőnyegnek bármi köze lenne Magyarország jelenlegi külpolitikájához. „A szőnyeg Magyarország kulturális, történelmi és tudományos szimbólumait mutatja be: királyokat, műkincseket, illetve a régió térképét 1848-ból, az évből, amikor Európa-szerte forradalmak törtek ki” – magyarázta Hajdú.

Valentina Pop újságírónak azonban sikerült találnia kettő (azaz 2 fő) EU-képviselőt, aki elítélően nyilatkozott a szőnyegbeszőtt térkép miatt.

Ulrike Lunacek, az osztrák zöld párt EP-képviselője egyetért ugyan Hajdúval abban, hogy a térkép Magyarországnak a Habsburg-birodalom elleni lázadására utal, de rámutatott, hogy a forradalmi folyamat végén, 19 évvel később megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyben Budapest már Bécs városával egyenértékű hatalmat kapott a környező területek felett.

A képviselőasszony megajándékozott minket egy egészen fantasztikus mondattal is: „A térkép illusztrálja Orbán Viktor miniszterelnök abbéli szándékát, hogy felülbírálja a trianoni békeszerződést” (A képviselőnő szerint a budapesti kormánynak a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó rendelete is erre utal.)

Jelentős fantáziára vall egy szőnyegbeszőtt térképben revizionista törekvéseket látni, kétszer át is olvastam a mondatot, hátha nem úgy gondolta szegény, de sajnos tényleg.

„Orbán úrnak ez a nézete a múltba tekint, és távolról sem a közös európai jövőbe” – folytatta Lunacek. „Emellett ez az EU-t érintő jelenlegi kihívások teljes félreértelmezése.”

Idézik még a cikkben Ioan Mircea Pascut, a román szocialisták EP-képviselőjét, ő annyit tudott kipréselni magából, hogy „Nagy-Magyarország fontosságának hangsúlyozása nem a legjobb szimbóluma a magyar EU-elnökségnek” – írta a politikus weboldalán. „Az EU célja, hogy megszűnjenek a belső határok. Az ilyen gesztusok várhatóan nacionalista érzelmeket gerjesztenek az Unióban, éppen egy olyan időszakban, amikor inkább a szolidaritás érzésére lenne hatalmas igény.”

Most éppen ennyire futotta odakintről, a sajtótörvény miatti ajvékolás úgyis nagyon unalmas volt már. Amellett eléggé átlátszó is: nem a sajátjukhoz hasonló magyar szabályozás fáj a nyugati országoknak, hanem a cégeik profitját megnyesegető válságadó. Az a casus belli, a többi csak ürügy.

Mondjuk ez a szőnyegbe belekötés roppant gyenge volt, de Török Zsolti azért kapva kapott az alkalmon, és a konstruktív ellenzéki párt szóvivőjeként nyilatkozott egy kiadósat:


"Az MSZP felszólítja az EU-elnökséget betöltő Fidesz-KDNP kormányt, fejezze be végre az ország lejáratását, és legalább a továbbiakban képviselje úgy az országot, hogy azzal se a szomszédos államokban élő magyaroknak, se az Európai Unió szellemiségének ne ártson.

Az Orbán-kormány eddig mindent elkövetett annak érdekében, hogy Magyarország korábban kivívott jó nemzetközi megítélését lerombolja. Az uniós hitelmegállapodás apropóján az Európai Bizottsággal, a kettős állampolgárság ügyében a szomszédainkkal, az energiabiztonságról szóló tárgyalások során külföldi partnereinkkel, a médiatörvény kapcsán meg az egész világgal. Ma pedig már egy szőnyeggel sikerült botrányt kavarni.

Amely ugyan több mint 200 négyzetméteres, de a jelek szerint mégsem alkalmas arra, hogy a kormány minden általa okozott problémát alásöpörjön. Az ilyen akciók csupán arra jók, hogy az unió végleg a szőnyeg szélére állítsa a kormányt."

 

Címkék: eu abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr712581622

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pál: a büntetett előélet nem kizáró ok 2011.01.14. 19:55:09

A Magyar köztársaság elnökéről kínosnak tűnő adatok láttak napvilágot pénteken: kiderült, hogy Schmitt Pállal szemben 1964-ben jogerős elmarasztaló ítélet született egy büntetőügyben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős ítélete szerint négy hónap...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turoczi 2011.01.14. 15:05:52

A brüsszeli palota=XXI. századi Kreml. Egy kivénhedt, alantas munkát bevándorlókkal, vendégmunkásokkal végeztető, agonizáló "Európa" trógereiként kezelnek bennünket. Több, mint 15 milliárdba kerül a sok üresfejű politikus és sleppjének az etetése, itatása, altatása, őrzése. És amilyen hülyék vagyunk, még döngetjük is a mellünket a rabszolgasorsért. A belépés után hamar szétvertek mindent az országunkban, és piacként aláznak, jogszabályokkal pumpolják a költségvetést felesleges kiadásokra. És itt van ráadásként ez a szőnyeg, hogy valóban beletörölhessék lábukat a magyar múltba.
nem tudunk akkora nacionalisták lenni mint a franciák, németek, angolok?
A trianoni csonkolásért a kultúrnemzet helyében szégyenkezni kellene! Kiebrudalták őket a gyarmatokról, most lenyúzzák a keleti blokkosokról amit lehet.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.01.14. 15:08:44

Úgy tűnik, hogy a trianon-országok polgárainak mindenről "az" jut az eszükbe. A lelkiismeretük, a vegetatív idegrendszerük akaratlanul tiltakozik az elmúlt ezer év legocsmányabb békeszerződése ellen. Ugyanúgy tépelődnek, elszólják magukat, talán még álmukban is felsírnak, mint Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődésében a gyilkos. Minden pillanatban azt lesik, mikor sújt le az igazság, mikor kell eltakarodni a kibulizott zsíros földről.
Remélem, hamarabb sor kerül rá, mint Wass Albert: A patkányok honfoglalása című meséjében.

Marcellusca 2011.01.14. 15:13:37

@Béla Bácsi: Ne felejcse ki, Béla bátyám, a "barna esőt", a masírozó bakamcsokat, a jelenkori cigánylevadászókat ... senem! :)

Béla Bácsi 2011.01.14. 15:13:40

@kyncza: :))) Erre isten bizony én is gondoltam, csak hirtelenjében kihagytam a számos szép lehetőség közül. Erről jut eszembe: hol voltak ezek a seggfejek a szloták nyelvtörvénykor? Meg a Benes-dekrétumokkor? Meg a Vajdasági szerb terrorkor? Hogy a 'csába nem aggódnak mindig, csak akkor, amikor a magyarokat kell a szarba lökni? Az osztrákok meg egy kurva szót se emeljenek Trianon ellen, ők okozták (karöltve a kiválasztott rettegőkkel, anno) és még a világ legpofátlanabb módján profitáltak is belőle! A "veszteseket" osztották fel, nem? Ausztria ezek szerint győztes hatalom volt? Ha (valaha is) lett volna bennük egy fikarcnyi becsület is, még ha kínálták volna is nekik, vissza kellett volna adni jószándékú gesztussal a régi fegyvertársnak, akit ők rángattak bele egy vesztes háborúba! De hát ők kulturáltak! Nekik még a fingjuk is Mozart-kugel, kérem! Ach, ja, schön! Lunacsek, Lunacsek, menj te a picsába!

Béla Bácsi 2011.01.14. 15:20:52

@Szakaly Gyorgy: Hát igen! Még ha lélegzünk is vagy szalonnázunk is, azt is irredenta, ellenséges módon tesszük. Talán, ha kötelezővé tennénk keleten az oláh, északon a tót, délen a rác nyelv tanítását az iskoláinkban? Jujj, ki ne hagyjam nyugaton meg az öszterrechische (burkus) nyelvet!
Szégyenlem, hogy faszista, nem-európai magyar vagyok! Miért nem volt apám tót vagy zsidó? A fene egye meg! Most nem égne akkor a pofámon a bőr mindig!

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2011.01.14. 15:32:05

A 750-es képviselőből a 2-3 jó aránynak tűnik. Szar emberek meg mindig is lesznek... Meg egyébként is bármit bele lehet magyarázni a dolgokba.

A szőnyeghez pedig hatalmas nagy gratulációm mindenkinek, akinek köze volt hozzá!

ruba 2011.01.14. 16:17:26

Már vártam mikor lesz itt is cikk erről a gyönyörűséges témáról. Én is ki voltam akadva. Egyébként ha innen indulunk ki, az 1528-as térképpel miért nem volt baj? Az is Nagy-Magyarországot ábrázolja. Persze azzal nyilván azért nem volt gondja a mélyen tisztelt (pfff...) képviselő-asszonynak, mert aki ennyi intelligenciával rendelkezik, az már képtelen volt ezt a térképet értelmezni:
www.cartomap.hu/kepek/mo_1528_n.jpg , így valószínűleg azt se tudja, mi van rajta. Továbbá alig várom, hogy valaki tiltakozzon amiatt, hogy:
1. A rovásírás szerepeltetése egyértelmű jele annak, hogy Magyarország le akarja cserélni a Latin ABC-t a rovásírásra az egész EU-ban.
2. Szent István, mint egy keresztény szent szerepeltetése sérti a nem katolikusokat.
3. A turul madár sérti az állatvédőket, és emellett természetesen egyértelmű jele annak, hogy ezek az Orbánék egy mocskos fasiszta banda.
4. A sakkozógép szerepeltetése az átverés pozitív színben való feltüntetése, és mint ilyen elfogadhatatlan.
Sajnálom, hogy ilyenkor nem vagyok EU-s parlamenti képviselő, mert azt hiszem most nyilatkoznék cifrákat...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.14. 16:19:29

Leterítették a szőnyeget, ha nem tetszik, tessék kikerülni oszt ennyi. Van egy olyan érzésem, hogy ennél csak fontosabb dolgok történnek majd az országban az elkövetkezendő időszakban. Tovább lehet lépni, szó szerint.

Nzoltan 2011.01.14. 16:32:00

Nem értem ezen a szőnyegen mit kellett tervezni? Zöld háttérre hányt képek sokasága.
Az viszont beteges, hogy egyesek miket látnak benne.

2011.01.14. 16:36:22

Hurrá, most már a külföldiek végre szó szerint is lábbal taposhatják az országunkat. :-( Bárcsak igaza lenne az ajvékolóknak, és Orbán tényleg önkényesen revizionálná a trianoni békét, és leszakadna a labancokról (meg a többiről). De sajnos úgy néz ki, nem erről van szó, nagyon is örül, hogy ő lehet az eu-elnök.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.01.14. 16:41:34

@ruba: Hogy miért nem szúrt szemet az 1528-as térkép? Mert azon nem találja magát egyik mostani "nagy" európai ország sem.
Európában csak 3 olyan állam van, ami 1000 éve is létezett ugyanolyan néven és ugyanolyan nyelvű nemzettel (és 500 éve sem sokkal több): a bolgár, a lengyel és a magyar. Egyiküknek sem volt leányregény a történelme.

fokabacsi 2011.01.14. 16:49:08

""A térkép illusztrálja Orbán Viktor miniszterelnök abbéli szándékát, hogy felülbírálja a trianoni békeszerződést”"
NEM BÉKESZERZŐDÉS!!! DIKTÁTUM !!!

fokabacsi 2011.01.14. 16:51:07

Még ezek a kretén MASZOP-osok?! Volt nekik pofázni???

ruba 2011.01.14. 16:54:59

@Szakaly Gyorgy: Azért Franciaországról se feledkezzünk meg, mert az is létezett ugye Frank-birodalom néven a középkor eleje óta.

bandika gazdája 2011.01.14. 16:57:41

@kyncza: Majd behúzzuk a nyakunkat és bekakálunk ijedtünkben, hogy egy hülye osztrák (labanc) tyúk ne beszéljen marhaságokat, jó?!

bandika gazdája 2011.01.14. 17:00:09

Ha Török Zsót hallgatna, több haszna lenne, mint amennyi kárt okoz rongyszőnyeg!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.14. 17:36:09

Egyébként 10-20 év múlva remélem egész Európában tényként kezelik majd, hogy Magyarország jelenlegi határai tarthatatlanok. Örökös konfliktusforrás és az egész térség biztonságát integritását fenyegeti, úgyhogy változtatni kell rajta.

Persze előbb erősödjünk meg.

Nem fognak minket szeretni, de nem is kell. :)

majomkutya 2011.01.14. 17:40:41

De jó is lenne, ha Orbánnak tényleg lenne olyan terve, hogy fölülvizsgáltassa a trianoni békediktátumot! Ez a békediktátum egy olyan dolog, amit semmilyen más nemzettel nem tettek még meg Európában (vagy az egész világon), csak velünk.
Van is egy tuti érvem: a román képviselő azt mondta, hogy a határok egyre kevésbé fontosak és a szolidaritásra van szükség. Hát ha a határok egyre kevésbé fontosak, akkor módosíthatnánk is őket, pláne ha a szolidaritást is fontosnak tartja a román, akkor legyen pl. velünk szoldáris, és álljon a határmódosítás élére. Szükségünk lenne pl. "Szlovákia" déli +90% magyarlakta, országunkkal határos területére és mondjuk minimum a színmagyar Székelyföldre, amolyan enklávé jelleggel. Továbbá Szerbia és Horvátország északi, magyarlakta területeit is szeretnénk, ezen két állam EU-s csatlakozásáért cserébe (ahogyan a szlovének is határvitájuk megoldásának fejében támogatják a horvátokat). És kell még természetesen Kárpátaljának minimum egy része is vissza, ahogyan azt anno nekünk ingyen föl is ajánlották a SZU szétesésekor, csak a hazaáruló kormányunk azt mondta, hogy köszönjük, nem tartunk rá igényt.
Egy épeszű külpolitikának már 20 éve ezen kellene dolgoznia. Mégpedig azért mert 2 dolog van amit pénzért egyik ország sem tud megkapni: 1.)fehér embert 2.) földterületet. Mindkettő hiánycikk.

tudi 2011.01.14. 17:47:19

Ezek hülyék, ja a szőnyeg készítőjét pedig minimum a magyar köztársaság valamelyik legnagyobb kitüntetésével tüntessék ki, nagyon jó lett.

majomkutya 2011.01.14. 17:47:19

Egyébként a labac pina megérdemelne egy levelet a magyar külügytől, hogy "Maguk belerángattak minket a kibaszott első világháborúba, ami miatt elvették az országunk 2/3-adát. Ezek után még van pofája?"

arlequin 2011.01.14. 18:27:47

basszus. ez minimum nevetséges. ennyire félnek tőlünk még mindig... vagy csak az igazságtól?

siqlum 2011.01.14. 18:49:56

www.bumm.sk/50769/a-szlovakok-kikeltek-a-48-as-eu-szonyeg-ellen.html

Slota is hozzza a kötelezőt. Élmény lehet "zöldeknek" vele egyetérteni....

2011.01.14. 19:22:45

@siqlum: Annyiból igaza van slotának, hogy a Monarchia nemzetiségpolitikája elnyomó jellegű volt. De azért ő is méri a pénzét: index.hu/kulfold/2010/04/17/slota_szerint_undorito_szoros_lovakon_jottunk/ :-)

majomkutya 2011.01.14. 19:30:57

@Hajszás Láncos: Szerintem nincs Slotának igaza. Mindig kurva szarok voltunk elnyomásban, mert soha nem is akartunk jók lenni. Kérlek alássan az 1920 utáni Csehszlovákia és Románia sokkal elnyomóbb volt, mint a kiegyezés utáni Magyarország.

ruba 2011.01.14. 19:37:15

"És kell még természetesen Kárpátaljának minimum egy része is vissza, ahogyan azt anno nekünk ingyen föl is ajánlották a SZU szétesésekor, csak a hazaáruló kormányunk azt mondta, hogy köszönjük, nem tartunk rá igényt."
Nos ezt annyiban pontosítanám, hogy Hruscsov ajánlotta fel, még bőven a Szovjetunió széthullása, és a magyarországi rendszerváltás előtt. Kádár valóban visszautasította, ám részben érthető volt, miért tette. Ugyanis Hruscsov híres volt arról, hogy hirtelen ötlettől vezérelve néha egészen hajmeresztő ötletekkel állt elő (a hajmeresztőt itt a kor politikai rendszeréhez viszonyítva kell érteni). Kádár azért tette jól, hogy udvariasan visszautasította ezt az ajánlatot, mert vissza úgyse kaptuk volna, hiszen valószínűleg egy-két napon belül az SZKP vezetése jobb belátásra bírta volna Hruscsovot, Kádárt pedig elkönyvelték volna megbízhatatlan elemnek, aki helyett kaptunk volna egy "megbízhatóbb" vezetőt az ország élére, aki kb valami Ceaucescu szerű figura lett volna, abban pedig nem lett volna köszönet(ne feledjük, hogy az 50-es évek legvégén, hatvanas évek elején vagyunk, a szovjetek közvetlen beleszólása a magyar belpolitikába még sokkal nagyobb volt, mint a 80-as években). Amúgy a felajánlott terület a Beregszászi Járás volt, melynek lakossága ma nagyjából 54ezer fő, területe 635négyzetkilométer, lakosságának 76%-a ma is magyar. Valószínűleg azért sem kaptuk volna meg ezt a területet, mert a técsői és nagyszőlősi járásokba vezető vasútvonal ezen a területen halad keresztül, amely vonal elvesztésével jelentősen megnehezedett volna például az aknaszlatinai sóbányák megközelítése.

2011.01.14. 19:45:49

@majomkutya: Jók voltunk elnyomásban, és ezzel megalapoztuk a környező népek máig tomboló magyargyűlöletét. Példul: 1907. évi XXVII. törvénycikk: "17. §. Minden iskola és minden tanitó, tekintet nélkül az iskola jellegére és arra, hogy állami segélyt élvez-e vagy sem, a gyermekek lelkében a magyar hazához való ragaszkodás szellemét és a magyar nemzethez való tartozás tudatát, valamint a valláserkölcsös gondolkodást tartozik kifejleszteni és megerősiteni. Ennek a szempontnak az egész tanitásban érvényesülni kell; külső kifejezésül minden iskolában, jellegkülönbség nélkül, ugy a főbejárat fölött, mint megfelelő helyen a tantermekben Magyarország czimere helyezendő el, a tantermekben a magyar történetből vett falitáblák alkalmazandók, nemzeti ünnepeken pedig az épületen a magyar nemzeti czimeres zászló tüzendő ki. E jelvényeken kivül csak a törvényhatóság és a község czimere és az iskola községi, illetőleg felekezeti jellegét a törvényesen megállapitott kitételekkel megjelölő magyar nyelvü külső felirat és a tantermekben az illető hitfelekezet egyházi főpásztorainak arczképei, vallási jelvények, valláskegyeleti képek, és az oktatáshoz szükséges tanszerek alkalmazása van megengedve, melyek azonban idegen történeti vagy földrajzi vonatkozásokat nem tartalmazhatnak és csakis hazai készitmények lehetnek." - meg is kaptuk visszakézből Caucescutól, Benestől... :-(

ruba 2011.01.14. 19:47:44

@Hajszás Láncos: Na elolvastam, Slota hozza a formáját, ehhez nem is kívánok mit hozzáfűzni.
Viszont az miért nem tűnt még fel senkinek (már a bírálók közül), hogy ez a térkép a Habsburg-birodalmat ábrázolja, melynek fővárosa Bécs. Ennek a térképen ábrázolt országnak olyan tagországai vannak, mint az Erdélyi Fejedelemség, a Szerb Vajdaság, vagy a szintén különálló Trieszt. Vagyis itt csak azzal lehetne vádolni a magyar kormányt, hogy vissza akarja csinálni a kiegyezést....

majomkutya 2011.01.14. 19:56:39

@Hajszás Láncos: Aha. Ez a tanügyi törvény az adott kornak megfelelő volt. Viszont a nemzetiségiek lakta területen a közigazgatásban természetes volt az anyanyelvhasználat, szó sem volt kollektív bűnösségről (ld. Benes dekr.), és egyáltalán nem voltak olyan folyamatok, mint 1920 után a felvidéken: erőszakos beolvasztás, a magyar lakosság számottevő kivándorlás nélkül kevesebb, mint egy évszázad alatt megfeleződött.
A történelmi Magyarországon sehol, soha nem volt etnikai arányokat felborító, tervezett népességtelepítés, mint Csehszlovákiában a szlovákok délre, Romániában a románok Kolozsvár környékére és a Partiumba. A történelmi Magyarországon soha nem hoztak olyan tövényeket, amelyek egy nemzetiséget olyan hátrányosan érintettek volna, mint a két világháború közötti Csehszlovák földtörvény. A történelmi Magyarország soha nem szerveződött arra, hogy egy nemzetiség létszámát tervszerűen csökkentse.
Olvass utána jobban! Egy 100 évvel ezelőtti tanügyi törvény, ami magyar nyelv megtanulását és a Magyarországhoz való lojalitást célozza még nem feltétlenül a brutális elnyomás példája.

2011.01.14. 19:56:51

@ruba: Vihar egy pohár vízben. Már mindannyian egy nagy baszott ejrópaji unijóban vagyunk.A revizionizmus legfeljebb akkor volna esemény, ha kilépnénk belőle.

Rwindx 2011.01.14. 19:58:32

@Hajszás Láncos:
Lol, nem Orbán lesz az EU Elnök. Herman Van Rompuy az Elnök, egész pontosan a Európai Unió Tanácsának Elnöke.

Várúr 2011.01.14. 20:00:15

Felebarátaim. Itt n e m a román és az osztrák népről van szó. Itt három ostoba politikus-féléről van szó, köztük az egyik magyar. Vagyis a hülyeség egyharmada magyar gyártmányú. Utóbbi ráadásul nemcsak izzadságszagú és görcsös, de magában hordozza a közönséges hazaárulás ismérveit is. (Érdemes emlékezni Orbán Viktor, tusnádfürdői mondatára: "A baloldal valahányszor csak tehette, a saját nemzetére rontott").

majomkutya 2011.01.14. 20:01:53

@Hajszás Láncos: Egyébként meg a világ első vallásszabadságot kimondó törvényt mi fogadtuk el és a világ első nemzetiségi törvényét is mi fogadtuk el. ÉS mindkettő korát messze megelőző törvény volt és az egész országunk története arról szólt, hogy bárkit nagylelkűen befogadtunk, aki ha tisztességes volt, akkor megtalálhatta nálunk a számításait. Nem értem, hogy lehet pont a történelmi magyarországot ezen a vonalon kritizálni.
Meglepödnél, ha összeszámolnád, hogy hány nemzetiség kényszerített összeolvasztásával hozták létre a francia nemzetet. Csak ezt senki nem firtatja.

Várúr 2011.01.14. 20:05:37

Még valami. Balllibeknek fenemód jól jön(ne), ha az általuk gerjesztett nyugati hiszti miatt egy erőteljes EU-ellenes hullám söpörne végig Magyarországon. A jelei már így is látszanak. Akkor könnyek közt elmondhatnák: lám ez a náczi, mucsai magyar nép nem akarja Ajrópát, mert a diktatorikus fidesz keletre taszigálja.

Várúr 2011.01.14. 20:08:52

@majomkutya:
Hogyne tudnánk, hány nemzetet semmisítettek meg a franciák... bretonok, normandok, languedoc-iak, baszkok, elzászi németek, provansziak, stb. Na de ez ma már történelem. Franciáknak a nagy falat az arab bevándorlók háziasítása lenne... de az nem fog menni.

Kartal (rezervált) 2011.01.14. 20:11:18

@Meleardil Eressea Iluvadan: ezzel én is így vagyok kb. az első perctől, hogy beléptünk abba a rakás fosba.

@Hajszás Láncos: az is igaz, hogy a nemzetiségekkel, etnikumokkal igen mostohán bántak nálunk abban az időben, ami igen nagy bajokat okozott később - lásd Trianon.

@laspalmas: Zsoltit én is beraknám valaminek a végére, de nem írom le mire gondolok, mindenki fantáziájára bízom. Az biztos, hogy származna némi élvezet a le nem írt dologból, de nem a Zsolti számára xD
Csak azt nem értem, hogy ez a mocsok hazaáruló okádék komcsi aljanép honnan veszi a bátorságot a szövegeléshez???!!! Náluk jobban ezt a szerencsétlen országot nem járatja le senki! Ha meghallom, hogy nyilatkoznak, felfordul a gyomrom. Akárki nyeri is a Vasragbőr díjat, a maszop örökös díjazott lesz amíg itt Magyarország néven államalkulat lesz. Meg örökös szégyen is, hogy ilyenek vezethették az országot.

Várúr 2011.01.14. 20:11:35

Török Zsolt mszp-s pojáca pedig ne bíbelődjön a történelemmel. Középiskolai érettségiig sikerült eljutnia, majd hazudott magának egy tanítóképző diplomát. Lebukott, erre mi más lett volna, mint mszp-szóvivő?

2011.01.14. 20:13:36

@majomkutya: Persze, meg a világ első zsidótörvényét is. ;-) A történelmi Magyarország nagyon is kritizálható.

@Várúr: Az eu-ellenes hullám nem holmi gerjesztett hiszti miatt van, hanem a hétköznapi életünket gúzsba kötő "európai unijós direktívák" miatt. Tudod, uborkagörbület meg a többi agyalágyultság... élén azzal, hogy fizessük be a pénzünket brüsszelba, aztán pályázzunk (kuncsorogjunk) hogy visszakapjunk belőle valamennyit, de akkor aztán már azt is megszabják, hogy pontosan mire költsük el. Úgy kellett nekünk ez az unijó mint üveges tótnak a hanyatt esés.

Táskás Tóni 2011.01.14. 20:13:45

Sajnos Orbán elérte a folyamatos ostoba virtuskodásával, hogy soha többé nem lehet lemosni Róla a következő jelzőket. revizionista diktátor. Az rendben van ,hogy Róla most már mindenki ezt mondja, de könyörgöm Mo-ot miért sározta be ennyire? Gondolom a blogon zsidózó " remek " emberek szemében ez nagyon faszagyerek viselkedés volt, szerintem csak egy nagy faszság. Orbán mindig bebizonyítja, hogy a természetes szövetségese a szélsőjobb, a zsidózó nácik. Most pedig megyek hányni miattatok.

capor_ 2011.01.14. 20:18:20

ahahaha.

Egy nívós újság helyében ilyen nyilatkozatokat le sem közölnék.

Várúr 2011.01.14. 20:21:37

@Hajszás Láncos:
MInt mindennek, előnye-hátránya van az EU-nak is. Mondom ezt mosolyogva, ugyanis Táskás Tóni épp hányni ment. Komoly bélbántalmai lehetnek szegény fiúnak, ha örökké az indexre jár okádni...

Kartal (rezervált) 2011.01.14. 20:22:19

@Táskás Tóni: jó mélyre nyúlj le! Hátha ott valahol mélyen rájössz, hogy nem is minket utálsz ennyire, hanem magadat.
A Fidesz testvérpártja, sőt "természetes ideológiai szövetségese" a Likud, ha nem tudnád... hát ennyit a zsidózókkal szövetkező Orbánról, nagyokos.

Kartal (rezervált) 2011.01.14. 20:23:25

@Várúr: hát az jó hánytató, az biztos. Egy-két cikkük elolvasása után nekem is felfordul a gyomrom.

Várúr 2011.01.14. 20:23:40

@Kartal (fekete mellényben):
Maguk a zsidók mondják: Ha egy zsidó hülye, nagyon az....

Várúr 2011.01.14. 20:24:43

@Kartal (fekete mellényben):
Na igen, de ez a szerencsétlen beteg Tóni eléggé szelektíven hány...

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.14. 20:49:23

osztrák meg román :)) azért ne essünk már túlzásokba :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.14. 21:03:58

@TaTa86.:

"Egyébként 10-20 év múlva remélem egész Európában tényként kezelik majd, hogy Magyarország jelenlegi határai tarthatatlanok. "

Ezért megszüntetik a magyar határokat, Magyarországgal együtt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.14. 21:07:35

@zero: Abból csak még nagyobb gond van.

Btw: Tudsz olyan etnikai konfliktusról Európában az utóbbi 50 évben, amikor a megoldás jobban ellent mondott volna az etnikai igazságosságnak, mint az előtte lévő helyzet?

Katalónia, Baszkföld, Dél-Tirol, Írország, Szlovénia, Ukrajna, Horvátország, B-H, Macedónia, Koszovó stb stb.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.01.14. 21:10:50

@zero: "Ezért megszüntetik a magyar határokat, Magyarországgal együtt. "

Had idezzem Hofit:
"Nevetsz most meg, varjal csak! Fogod te meg mondani par ev mulva, hogy '"huuu, azt hittem, a Hofi viccelt!"' Hat azt hittem en is egy darabig..."

Nos, ez ugy hangzik par ev muva:
...azt hittem, Zero viccelt!...

Táskás Tóni 2011.01.14. 21:21:21

@Várúr: Nem zavar ,hogy a kedves Orbán miniszterelnököd éppen azt mondta rád, hogy egy disznó vagy. A disznóólat, Mo-ot pedig ő fogja kitakarítani, a kis kondáslegény. Kurvaország nem tetszett, most kaptál helyette disznóólat, ahol te vagy az egyik varacskos Orbán szerint.

Lord_M_ 2011.01.14. 21:24:34

Hogy az MSZP-n belül vannak dilettánsok azt tudjuk már pár éve... de azért hogy ennyire... Zsoltnak a remek felszólalónak látnia kéne hogy EZ itt egy SZŐNYEG. Nem több és nem kevesebb, mint egy szőnyeg... rajta mindennel ami a hazájáról szól. Szent Istvántól a Rubik-kockáig minden. Esetleg a hidrogénbombából kellett volna még részeket felrakni... akkor meg is szálltak volna egyből...

Bízzunk benne hogy Valentina Pop, meg az osztrák képviselőnő talál magának jobb játékot mint Trianont látni 1848-ba...

amúgy ha a pálinkát, a picket, a szürkemarhát.. ööö azt nem... meg a gulyást raktuk volna rá, akkor is ugyanezt látná benne... mert magyar cuccok ... egyszerűen csak a magyar korona kellett volna a közepére.... semmi több... a szőnyeget pedig valami sötét áranyalatúra készíteni... az egésznek a hátterébe pedig haloványan Európa sziluettjét... oszt akkor tényleg aggódhatnának...

a szőnyeg készítőjének mehet a Magyar Köztársaság akármilyen nagykeresztje...

Zsótikának meg valami nyugtató

Lord_M_ 2011.01.14. 21:30:32

@Táskás Tóni: Talán te is érthetnéd : ez a szőnyeg mindössze a magyar történelem egy-egy elemét sorolja fel. és amúgy diszkréten kerüli a necces időszakokat.
Amennyiben 1848-ba te is belelátod Trianont, javaslom menj osztrák vagy román eu képviselőnek... esetleg add be tagfelvételi kérelmedet az MSZP-hez...

cimbora ez csak egy zöld szőnyeg rajta pár kép...

de kíváncsian várom miként magyarázod meg hogy az 1848-as szabadságharc miként mintázza Orbán Viktor revizionista elképzeléseit...
Egy Semjén - Petőfi vonalat esetleg ha felvillantanál, és érdekelne hogy Matolcsy Bem Tábornok vagy Görgey?

1848 Európával közös múltunk amikor fél Európa küzdött valami ellen... mi éppen az osztrákok ellen... És amikor persze majdnem jók voltunk akkor ugye segítségül hívták az oroszokat... (már megint?) ... várj... akkor ez még orosz ellenes is : tehát vád :Orbán Viktor össze akarja ugrasztani Európát az Oroszokkal...

Stevedoki 2011.01.14. 21:32:09

A 2 EP képviselő pont ugyanolyan hülye, mint az aki ezt a "díszítést" megálmodta. Lábbal taposni Magyarország térképét........ Troll-ok meg lelkendeznek. :(

teefau 2011.01.14. 21:36:29

"...kifejezetten női vonatkozású elem is helyet kapjon a kultúrtörténeti szőnyegen, így esett a választás a Lórántffy család címeres oltárkendőjére és a Ferenc József feleségét, Erzsébetet (Sissit) lovaglás közben ábrázoló festményre."
Sissi?
MAGYAR kultúrtörténeti szőnyegen Sissi?
Egy forradalmat leverő, véres megtorlást engedélyező, országot gyarmati sorban tartó önkényuralkodó anorexiás neje aki azért állomásozott luxusban néha-néha nálunk hogy ne kelljen odahaza lennie?
Ne már, komolyan...

2011.01.14. 21:40:32

@Várúr: Lehet, hogy szűk a látóköröm, de én ennek az unijónak nem sok előnyét látom. Brutálisan bekorlátozták a nemzeti önrendelkezésünket, lenyúlják a pénzünket, és mindezért mit nyújtanak cserébe? Hogy vízum nélkül elmehetünk dublinba wc-pucolónak meg buszsofőrnek olyan megalázó pénzekért, amilyenekért a helyiek nem is vállalják el az adott munkát. Szerintem ez egy nagy hülyeség, ami rohadtul nem arról szól, hogy nekünk egy kicsit is jó legyen, hanem csakis arról, hogy nekik kurva jó legyen. Ez persze nem túl meglepő, 1000 év alatt mindig mindenben kitoltak velünk. Szerintem ki kell ebből lépni. Csináljunk unijót Putyinnal, ketten kétfelől foglaljuk el Ukrainát, és aztán jöhet trianon revíziója. Putyinnak kell a kaja meg a védőzóna a hazája köré, nekünk kell az olaj meg a gáz, itt lehet kölcsönösen előnyös üzletet kötni. A drágalátós ojrópaiaknak sosem kellettünk, mindig lenéztek és megaláztak és szarban hagytak.

the_line 2011.01.14. 21:41:36

Ez tényleg idióta pattogás, de egyébként van abban valami szomorú, hogy folyamatosan a (természetesen pozitív irányba erősen elferdített) történelmünket nyomjuk a külföldiek arcába, azzal próbálunk villogni, létjogosultságunkat, értékességünket folyton és tolakodó módon bizonyítani. Ez olyan keurópai komplexus (bár szerintem abból is leginkább ránk jellemző, na talán még a románokra, bolgárokra, törökökre, szerbekre), gyakran magamon is észrevettem, hogy külföldiekkel való beszélgetéseimben sokkal-sokkal jobban előretolom néha a témát a kelleténél, vagy mint mások...

A történelem nagy identitásképző, de valljuk meg, nem annyira érdekel ez senkit rajtunk kívül(mennyire hatna bárkire egy középkori Litvánia-térkép, 3.5X nagyobb területtel...), el kéne feledni ezt az állandó visszanézést, oda nincs visszatérés, feleslegesnek tarom ezt a térképezést, meg a feltalálózást (ami gyakran szintén nagyon hamis kép), a jelenben is vannak értékeink, ezeket kéne propagálni, vagy ha nincs elég, a teremtésre koncentrálni. Meg kéne nézni, hogy a szlovének, lettek, észtek, finnek, norvégok és még sorolhatnám, hogy a fenébe tudnak eszméletlenül előre menni és jelenlévő, aktuális, modern, jó imázst és kultúrát építeni úgy, hogy szinte nincs, legalábbis "nem oly dicső" történelmük, mint nekünk....

2011.01.14. 21:42:04

@Stevedoki: Tényleg, Slotának ha lenne egy kis humorérzéke, oda repülne egy fotóssal, és csináltatna magáról egy pár képet, ahogy a lábát belénk törli. :)

terensz szpenszer 2011.01.14. 21:43:56

@Hajszás Láncos: "...meg a világ első zsidótörvényét is..."
Az antiszemitizmus is magyar találmány, ez előtt a törvény előtt nem is létezett. Sőt, még maguk a zsidók sem, őket is mi találtuk fel. :) Szóval előbb volt az okozat, később keletkezett maga az ok.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.01.14. 21:44:33

@Hajszás Láncos: Konkretan a szambol vetted ki. Cirka fel nappal ezelott ugyanez a gyogyszerem gurult nagyjabol ugyanebbe az iranyba:
@Meleardil Eressea Iluvadan:

Táskás Tóni 2011.01.14. 21:44:38

@Hajszás Láncos: Akkor jöhetnek megint az oroszok . Te sem vagy valami következetes, pontosan úgy, mint Orbán. Kár hogy Putyin levegőnek nézi a kis kondáslegényt.

gyilkos fűegér 2011.01.14. 21:47:09

@Hajszás Láncos: "Slota szerint undorító szőrös lovakon jöttünk."

Szerintem ha kopasz lovakon jövünk, az még undorítóbb lett volna.
Egyébként meg mi a faszommal jöttünk volna, IBUSZ.-szal???

gyilkos fűegér 2011.01.14. 21:49:36

@zero: Abban az értelemben Mo. határai tényleg tarthatatlanok, hogy nem sokáig tudnánk tartani őket...

Táskás Tóni 2011.01.14. 21:49:39

@Lord_M_: Leszarom a buzi szőnyeget, Orbán már régen revizionista diktátornak van elkönyvelve Nyugat -Európában és nem sikkes vele egy véleményre kerülni. A lengyelek is elhatárolódtak tőle hiába ment oda seggetnyalni és jópofizni. Jellemző , hogy egy volt köztörvényes bűnözőt Smittet választotta meg KE-nek.Erre képes, nem csoda hogy még ő is disznóólnak nevezi Mo-ot.

Walter Melone (törölt) 2011.01.14. 21:51:18

Arra a posztra leszek kíváncsi amikor majd az Osztrákok raknak ki egy monarchia térképes szőnyeget, vagy amikor az Olaszok egy római birodalmat ábrázolót.

Az is vicces lenne, ha Törökország belépne az EU-ba. Akkor lehetne nagy oszmán birodalmas szőnyeget is csinálni.

És akkor itt leírnák majd, hogy ez semmit nem jelent.

Olyan szép az élet most, hogy van már nekünk NER.
Az ember tudja merre kell igazodni. Egyértelmű az irány. :-)

Táskás Tóni 2011.01.14. 21:51:33

@Meleardil Eressea Iluvadan: Hofi gyűlölte Orbánt , te kit szeretsz?

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.01.14. 21:52:00

@Táskás Tóni: Eloleptettek? Gondolom a Taskas az a Nokiadobozos utani rendfokozat. (Aztan jon a Talicskas, es igy tovabb...)

Kun András 2011.01.14. 21:52:53

"Ganz Wien wimmelt von Slawen und Juden" mondta egy nagy államférfi, és mennyire igaza volt!
Lunacek az osztrák. Én meg hottentotta vagyok! Hahaha. Tegnap még Prágából kavarta a szart a famíliája, ma meg ő az osztrák.
Zum kotzen!

Táskás Tóni 2011.01.14. 22:02:46

@Meleardil Eressea Iluvadan: Én Rogán névrokona vagyok, mert Őt hívják így az V.kerületben, ahol Csipakkal és Vajnával szövetkezve 16 milliárd adósságot csinált 4 év alatt.AZ V. kerület vezet az egy főre jutó legmagasabb adóssággal, erre volt képes ez a fidesz -celeb-ez a nevem magyarázata.

Lord_M_ 2011.01.14. 22:03:20

@Táskás Tóni: ok. A szőnyeges kérdést akkor megbeszéltük :) A többit meg nem lehet érdemben cáfolni. No nem szeretnék a szerencsenmosdatás kategóriájába keveredni... de azért GY.F. mint miniszterelnök sem örvendett nagyobb rajongásnak... legfeljebb őt nem revizionista álmai miatt nem kedvelték, hanem mert nem tartották magukközül valónak... kicsit van abban valami, hogy úgy vagyunk kezelve hogy "van rajta sapka, nincs rajta sapka"...

A jelen köztársasági elnökkel nem vagyok én sem kibékülve, de azért jelenleg nem erről szól a poszt, hanem pár beteg képviselőről... meg egy beteg mszp-sről...

@Walter Melone: kizárólag kézicsomózású perzsaszőnyeget rakhatnak a törökök, az osztrákok meg szürkemarha bőréből készült takarót...

Egyszer azt mondta valaki, hogy olyan nincs hogy mindenki egy asztalnál ül a kocsmában... ülnek ott tízen... aztán odaül még tíz... meg még pár... aztán az első tízből páran odébb ülnek... majd jönnek még... és végül az első tíz újra külön asztalnál ül... kicsit kezd ilyen szaga lenni az eunak... pedig én nem látom annyira borúsan...

node evvan... azért akkor is gáz hogy pár embernek egy szőnyegről is az jut eszébe...

Táskás Tóni 2011.01.14. 22:04:56

@Meleardil Eressea Iluvadan: A szocik a nokiás dobozokig jutottak , a fideszes rablók táskákig és bőröndökig. Mindkettő alávaló szemétség,csak valahogy az egyiket büntetik a másikat éljenzik.

Várúr 2011.01.14. 22:07:45

@Táskás Tóni:
Biztos forrásból tudom Táskás, hogy Viktor rád és elvbarátaidra gondolt. Nagy munka lesz, de veled is meg fog birkózni.

Várúr 2011.01.14. 22:10:59

@Hajszás Láncos:
Nem szűk a látóköröd, inkább túl tág... A magyar-orosz únióról Putyint is meg kéne kérdezni. Csináltak már az oroszok úniót, úgy hívták: KGST. Vágod?

Táskás Tóni 2011.01.14. 22:20:25

@Várúr: Éppen most takarítja a disznóólat a kiskondás A köztörvényes Smittedl a bűnöző Papcsákkal és A halottámasztó Budaival és a többi maffiózóval. Pintér Csányi Simicska. Annyira piti amúgy a kiskondás, hogy ő még a disznóólat is hodálynak látja, hiába kis ember mer nagyot álmodni. Csak nehogy túl hamar felébredjen ,ha kimegy a gyógyszerek hatása.

CubE 2011.01.14. 22:20:40

@Meleardil Eressea Iluvadan: Nállatok nem kapni magyar billentyűzetet???

CubE 2011.01.14. 22:27:09

Most itt élek ez a hazám, engem nem érdekel, ki mit magyaráz, hogy magyarázza a történelmet.
Voltak hibák, lesznek is, de ha ezen akarnak rágódni emberek, tegyék. De ti sem tudjátok mi az igaz, csak fröcsögtök! Legyen már béke, a politika hülyére veszi az embert, mi meg megyünk utánnuk, a politika összeugrasztott, minket, egyszerű embereket. Ott fenn, röhögnek rajtunk, és beadnak minden mesét, mi meg szidjuk egymás kedves édesanyját, ahelyett, hogy a fentieket küldenénk már el!!

CubE 2011.01.14. 22:30:03

@majomkutya: igeen, ez mind szép! gazdaságilag végiggondoltad mit beszélsz!

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.01.14. 22:33:06

Ha tehetem, nem mergezem magam. Nem cigizek, nem iszok, nem TV-zek, es nem szennyezem a lelkem troll-epevel. Eddig mindossze feltucat lakoja van a trollos doboznak, de azok valogatott nepseg.
@CubE: Kapni, csak az otthoni gepemen egy specialis billentyuzet van, amit modellezeshez hasznalok. Ossze nem barmolom, valtogatni lusta vagyok, az ekezet nelkuli irast pedig megszoktam az elmult huszonot evben. Csak akkor irok ekezettel, ha valami fontosat szerkesztek, hozzaszolasokban ritkan hasznalom. Ha faj a szemednek, ugord at...ritkan irok igazan magvasat.

2011.01.14. 22:40:41

@Várúr: KGST... vágom... glóbusz konzervért zsigulit, ikarusz buszért szaratov frigót, nem volt az olyan nagy gáz egyáltalán. A katonáik meg nem sok vizet zavartak, ültek a laktanyájukban és kussoltak. Putyinnak kell ez az ország, nyilvánvaló, stratégiai jelentősége van számára, hiszen itt vannak a kőolajfinomítói, itt megy el a gázvezetéke stb. Csak szivatja a viktátort, mert ő van helyzetben. Biztos tetszik neki, hogy a nagypofájú magyarok, akik undorral kizavarták őket húsz éve, most sorban a szőnyege szélére állnak és alázatosan koldulnak tőle alamizsnát, hát jól kiélvezi a helyzetét, aztán majd ha kiszórakozta magát, egyszer csak előáll a feltételeivel.

@gyilkos fűegér: Bizonyára az 1500 éves Szlovák Nemzetállamban már a népvándorlás korában is epilálták a lovakat. :)

CubE 2011.01.14. 22:49:22

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ha már a magyarság történelméről, érzéseiről, problémáiról akarsz írni, akkor cseréld ki a billentyűzetet, hihetőbb leszel! ...én nem akarok nagy Magyarnak tetszelegni, de ha ilyen ügyekben hozzászólok, méginkább odafigyelek, hogy helyesen is írjak! Csak ennyi! Üdv!

majomkutya 2011.01.14. 23:00:51

@Hajszás Láncos: Megint elb@sztad. A numerus clausus (ami a zsidók egyetemi tanulmányait érintette, de azért nem kizárólagosan zsidótörvény volt, bár a zsidók nagyon szeretik így láttatni) épp nem a történelmi Magyarország idejére esett. Ráadásul ha jól belegondolsz, akkor a történelmi Magyarországon nem történt olyan, mint a középkori németországban (pl. Rajna menti zsidók lemészárlása).
MErt mi voltunk és vagyunk Európa legbefogadóbb és legtoleránsabb nemzete. A cigányokat nyugaton már a középkorban gyakorta elűzték, mi (most már látszik:vesztünkre) befogadtuk.
Valami komolyabb érvet kellene felhoznod.

majomkutya 2011.01.14. 23:02:41

@CubE: igen, végig. Semmilyen baj nem lenne belőle.

Arzén Vendel (törölt) 2011.01.14. 23:03:25

Az képviselőknek nem kell átmenniük a Lipsiusba. Maradjanak csak a Parlament épületében, főleg az ilyen istenbarma osztrák/román képviselők.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.01.14. 23:04:34

@CubE: Remeltem, hogy oszintesegemre valaszul nem fogod osztani az eszt. Ugy tunik, egy felfuvalkodott holyag vagy magad is, akinek roppant fontos, hogy szonokolhasson a kis hordojarol. Sajnos nalam ezzel teljesen lenullaztad a pofas kis beszededet a partoskodas rutsagarol, mivel eleg hamisan cseng olyasvalaki tollabol, aki egy ilyen masodrangu kerdesbe is ekkora elvezettel kot bele. Harapj ra meg erosebben a gumicsontodra, az az egeszseges fogsor titka!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.14. 23:05:08

@CubE: szóval csak akkor hiteles a dolog, ha ŰŐÉÓ van benne?

akkor most kapaszkodj, mert bölcs dolgokkal fogom megtölteni a fejed:

árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép árvíztűrő tükörfúrógép

remélem hiteles érdemi hozzászólásnak találtad a dolgot tartalmában az ékezetes karakterek miatt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.14. 23:05:21

@CubE: Ezért butaság belekötni.Kábé annyira,mint a szőnyegbe.
Mindhárom "politikus"meg mehet a picsába.Ha meg törökzsóti ilyen frappáns,akkor őt meg vigye el egy repülő szőnyeg.
@Seduxen: Egyszer kéne az osztrákoknál egy felmérést végezni,hogy szerintük ki a leghíresebb osztrák? a;Hitler b;Mozart c;Schwarzenegger lehet választani! Na jóéjt!

Artech 2011.01.14. 23:15:29

@BálnaUhr: Ja csak ha én terveztem volna, (1848 helyett) rávésem fekete betűkkel: TRIANON ELŐTT.....
Akkor lett volna nagy ajvékolás....

CubE 2011.01.14. 23:23:59

@Conv: Most jól megkaptam! Szégyenlem is magam! ...és még én vagyok a hülye, :D, de nem, a te hozzászólásod mást bizonyít!

CubE 2011.01.14. 23:26:42

@Conv: mégvalami, naügye vetted a fáradtságot és control(c) control(v)-tél , gratula!

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.14. 23:49:55

Nem a térkép a hibás :), hanem akik "ilyen" asszociációkra késztették az uniós bürokraták egy részét - mondom úgy, hogy nem a kisujjukból szopták... (lassabban pedig: ) - nem ők találták ki, hogy nagyMagyarország matricákat kell az autókra tapasztani)
A másik viszont sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a fenében lehetett ilyen undorító szőnyeggel "fellépni"?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.15. 00:33:00

@CubE:
hát jah...
csak amit bizonyít azt úgy érzem, neked nem sikerült megfognod.

de érzem ám, hogy csak azért nem, mert hiteltelen a dolog a mondatkezdő nagybetűk hiánya miatt. :)

képzeld, még csak ctrl-c és ctrl-v sem kellett, csupán a ctrl-ß egy párszor.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.15. 00:46:35

Ez az az eset, ami még szerintem is csak a hülyeség kategória a kifogást megfogalmazók részéről.

fokabacsi 2011.01.15. 09:54:35

Akinek egy több mint 500 éves térkép félelmet okoz, az egy tudathasadásos üldözési mániás elmebeteg.

2011.01.15. 11:15:30

Egy leszbika Hitler népéből, egy szőröstalpú oláh tolvaj és egy primitív hazaáruló komcsi.
Félelmetes csapat :)

belzebubó 2011.01.15. 12:11:35

@Béla Bácsi: Mozart Kugellel ne bántsd "szegény" osztrákokat, náluk meg az az érzékeny pont, miután a németek lenémetezik Mozartot lépten-nyomon. Tipikus osztrákokat provokáló németek szavajárása, "nincs még egy saját nyelvetek sem, kuss tehénpásztor népség" "ha egy percig nem dolgoztok, a schilling akkor is 1:6-hoz áll a német márkával szemben" és a "kisajátitottátok Mozartot de elintéztétek, hogy a fél világ úgy higgye Hitler német volt."

Béla Bácsi 2011.01.15. 15:02:26

@belzebubó: Nem is hinném én, hogy a labanc nép olyan rossz (lám a Führert is ők adták a világnak :)), de úgy istenigazában, nekiszaladásból, szappanos mezítlábbal szeretném picsánrúgni ezt a kis zöld (vörös) Szedlacseket (valami monarchia idején bevándorolt tót vagy csellák retyerutya), hogy ne ugasson bele abba, amihez nem ért! Persze, nem vagyok naiv, ezeket a kis senkiháziakat manipulálják (megvannak rá a jó módszerek!), behülyítik, aztán ha szar van a levesben, rájuk verik a balhét. Itt ugyebár a klasszikus "primérozás" (bealapozás) esete forog fenn: a zsidó beböffent egy kis szürke egérke hírt a nép közé (mércének) és sunyin kezeit dörzsölgetve lesi a hatást. A reakció mértékéből már jobban tudja, hogy mi legyen a második vagy a harmadik lépés (ha az eljönne). De kell ez alegelső lépés, hogy megmérje, milyen mély is a víz...

z666 2011.01.15. 18:21:52

Bárcsak egyszer tényleg azt akarná csinálni Orbán, amivel vádolják...

lomposfarkas 2011.01.15. 19:24:31

Oké, mindent elmondtatok a dologról, és én is álló farokkal ordítoznék egy hétig örömömben, ha lenne végre egy politikusunk, aki ezeket az ajvékolókat elküldeni az édesanyjukba, de ez a szőnyeg! Ezt egy művész tervezte?? Ez pistike műve, aki életében először vette a kezébe a fotósoppot, és még kattingat össze-vissza.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.01.16. 12:51:57

@Béla Bácsi: Mindez nagyon jó, annyit fűznék még hozzá, hogy egy MÁV marhavagont is ki kellett volna állítani, oldalán a felirattal:

Honos állomás: Osviecim

fokabacsi 2011.01.16. 13:15:45

Nagy lenne az a vagon. Hogy ennyien belefértek a retúrjeggyel .:-)) Minek jöttek ide vissza, ennyien? Egymásba érnek itt. Ha velem így elbánna az országom, még a kontinensre sem lépnék többet! :-))

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.21. 13:40:08

érthetetlen ez a felháborodás a történelmi magyarországgal kapcsolatosan.. lenne ma szlovákia ha nincs magyar királyság? talán nem jó a románoknak, hogy volt a magyar királyság és annak integráns része, sőt a magyar államiságot egy időben leginkább megtestesítő, erdély? aminek aranybányáit a románokat felszerelő franciák trianon óta fosztogatják cserébe azért, hogy mócföldnek csúfolhatja a világ?

nomeg hány zsidó volt a a nagy antifasiszta franciáknál, eme bátor harcos népnél a II. VH-ban? harmadannyi mint nálunk! (és a francia lakosságszám még nagyobb is volt!) ejj csak nem tán üldözték őket is évszázadokon keresztül, mint sok más kisebb népet.. ja és ott is elvitték a zsidók felét nemzetiségi/vallási alapon, a maradék ötödét meg politikai hovatartozása miatt.. dehát nem a szajna a fasiszta folyó egy fasiszta nép országában, hanem a duna, és főleg annak magyarországi szakasza..

elmennek ezek a bús picsába.. a határok meg sosem voltak örökérvényűek. úgy ahogyan trianonban előírták meg pláne nem.

süti beállítások módosítása