Skip to content


       Szűrés lista

Mi az a kocsi, ami megbízható, és időre oda lehet érni vele?

A válasz attól függ, hogy ki teszi fel a kérdést.

Lázár János is feltette a kérdést olyan embereknek, akiknek ad a véleményére, mikor új szolgálati autót keresett magának.

Ezt válaszolták neki:




Ez egy 5000 köbcentis V10-es motorral felszerelt, 450 lóerős Audi S8.
Használtan 13-14 millió forint, újonnan 40 millió.

Lázárnak egy használt Audi S8-ast bérelnek, mégpedig havi 600 ezer forintért. De nem kell aggódni, ugyanis közösen fizeti a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Fidesz-frakció. Azt mondják, így pénzt spórolnak. A havi 300 ezer forintos benzinszámlát is elfelezik (mivel 20-22 litert eszik a kicsike).

Szeretném felhívni azonban a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Fidesz-frakció figyelmét így a kurva nagy spórolás közepette, hogy mind a ketten a költségvetésből kapják a pénzt, így ha felezik, harmadolják vagy negyedelik, az kurvára nem spórolás. Én azt javasolnám, hogy dobjuk szét ezt az összeget mondjuk 100 költségvetési intézménynek, és akkor mindjárt csak havi 6 ezer forintba kerül havonta az autó...
 
A hódmezővásárhelyi önkormányzat szerint ez az olcsóbb megoldás, és az autót nem is a polgármester választotta. Végh Ibolya aljegyző közölte, a polgármester megkérdezett olyan embereket, akiknek adott a véleményére, hogy melyik az a kocsi, amelyik megbízható és időre oda lehet érni vele.

Lázár még ellenzéki polgármesterként úgy nyilatkozott, hogy "én munkaeszköznek tekintem, amilyet adnak, én olyannal járok. Legyen biztonságos, ahhoz viszont ragaszkodom."

Mikor megkérdezték, hogy miért láthatták két különböző Audi S8-asba beszállni, arra Lázárt azt válaszolta, hogy "egyszerre csak egy autót használok, egy is van. Arról lehet szó, hogy amikor a szolgálati kocsim szervizben volt, onnan kaptam egy csereautót, ezért a kétféle rendszám és a szín."

Szerencsés ember ez a Lázár, hogy még a csereautó is Audi S8-as :)
 
De Lázár cserébe volt olyan "nagylelkű", hogy lemondott a lakhatási támogatásról, a havi 115 ezer forintról.

Így kénytelen beérni a havonta a bruttó 510 180 forint képviselői fizetéssel, az 556 560 forint választókerületi pótlékkal és a 545 000 forint polgármesteri fizetéssel.
Autóra+benzinre (+ havi 900 ezer) nem kell költeni, és a telefonszámláját is közösen fizeti a város és a frakció.

Gondolom spórolásból.

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr412611650

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Narancsbőr 2011.01.27. 17:15:52

Nóg­rádi László Orda­csehi, Tol­ler László Pécs, Komá­ssy Ákos Gödöllő – emlék­szel? Magyar poli­ti­ku­sok, akik halá­los bal­ese­tet okoz­tak. Mert épp késés­ben vol­tak. Mert oda kel­lett vala­hová érni. Mert még volt két be nem ter­ve­zett kér­dés. ...

Trackback: Lázár két 30 milliós Audit használ + lesifotók - Luxusjobboldal 1. 2011.01.25. 14:48:24

Jól megy Lázár János, Fidesz-frakcióvezető sora mostanában. Míg az általa vezetett város, Hódmezővásárhely belefullad az adósságba (400 ezer forint/lakos), addig az álláshalmozó politikust két egyforma Audi S8 V10-es használata közben sikerült lencsevé...

Trackback: Narancsbőr 2011.01.25. 14:12:56

Nóg­rádi László Orda­csehi, Tol­ler László Pécs, Komá­ssy Ákos Gödöllő – emlék­szel? Magyar poli­ti­ku­sok, akik halá­los bal­ese­tet okoz­tak. Mert épp késés­ben vol­tak. Mert oda kel­lett vala­hová érni. Mert még volt két be nem ter­ve­zett kér­dés. ...

Trackback: Narancsbőr 2011.01.25. 14:10:56

Nóg­rádi László Orda­csehi, Tol­ler László Pécs, Komá­ssy Ákos Gödöllő – emlék­szel? Magyar poli­ti­ku­sok, akik halá­los bal­ese­tet okoz­tak. Mert épp késés­ben vol­tak. Mert oda kel­lett vala­hová érni. Mert még volt két be nem ter­ve­zett kér­dés. ...

Trackback: Narancsbőr 2011.01.25. 14:10:54

Nóg­rádi László Orda­csehi, Tol­ler László Pécs, Komá­ssy Ákos Gödöllő – emlék­szel? Magyar poli­ti­ku­sok, akik halá­los bal­ese­tet okoz­tak. Mert épp késés­ben vol­tak. Mert oda kel­lett vala­hová érni. Mert még volt két be nem ter­ve­zett kér­dés. ...

Trackback: Tiltsák be a lézerblokkolót! 2011.01.25. 13:50:06

Az átlagember ne használja, hiszen a híradó is ezt üvölti: feljelentés jár érte. Bezzeg Lázár úr Audiján…...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beer Ninja 2011.01.25. 10:10:35

Feleekkora is elég lenne, és még mindig maradna egy kevés méltóság... Most akarok egy 16 éves Suzukit venni.
Bár bizonyos esetekben gázos lehet, ha egy nagy cég képviselője 3-szor jobb autóval érkezik egy fontos tárgyalásra, mint partnere (mondjuk egy polgármester).

Algopirin 2011.01.25. 10:10:47

Egyszer lenne felvétel náluk tuti jelentkeznék utolsó irodistának is. :)

Aaronka 2011.01.25. 10:15:39

Ezen a dumán beszartam én is tegnap. Faszé nem vesznek akkor már Aston Martin DBS-t? Stílusosabb, és azzal nagyon gyorsan oda lehet érni a fontos találkozókra.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.25. 10:23:12

@Aaronka:

A leggyorsabb amúgy egy helikopter lenne. Felesben fizetve, természetesen :)

Sátán meg a Jocó 2011.01.25. 10:25:22

Lázár is egyike ama embereknek Meggyes mellett, akik baromi kínosak a Fidesznek, de nem lehet megszabadulni tőlük, mert tudnak ezt-azt.

Politika, politika, te qrwa!

S.O.A. 2011.01.25. 10:27:26

Kifejezetten irritál az állami vezetők körében egyré jobban terjedő Audi kultúra, miközben a Lamborghini méltánytalanul mellőzött a szolgálati autók között, holott a technikai színvonalat figyelembe véve kétségtelenül odaval, és még alkalmasabb is!

Murcielagot minden államtitkárnak!

Algopirin 2011.01.25. 10:27:46

Mondjuk felőlem járhatna akár drágább autóval is csak lene eredméánye a munkájának a saját gyarapodásán kívül is. De nincs.
Az meg külön vicces, hogy a szocikra ugyanezekért mennyire kiakadtak, de nekik persze jár, hisz ők nem csak egy kormány hanem a _nemzeti_ _ügyek_ _kormánya_.
Hasonló ez a jövedéki adós mizériához. Bár arra is rámondhatják, hogy engedtek belőle mert lehet otthon pálinkát főzni.
Az eszem megáll.

lyken 2011.01.25. 10:28:30

Skoda Superb 2 literes, 140 lovas. 8 liter körüli fogyasztás, kényelmes, biztonságos és érdekes módon mindenhova oda lehet érni vele. Persze az ára csak 9 és fél millió, de nem is közpénzből van.
Persze, mikor az unokaöcsi nevére 14 misiért megvett S8-ast visszabérlik 2-3 évig, érthető a dolog. Tudjuk, hogy hogy csinálták a szocik 8 évig.
Tudjuk, hogy csinálja Meggyes Tamás esztergomban: meggyesahibas.blog.hu/2011/01/23/eltitkolt_meggyes_beszed_a_bukas_napjarol

vagy Láng Zsolt a II. kerületben: vastagbor.blog.hu/2011/01/24/lang_nem_akarja_a_fonodot

A népakarat meg zemberek meg a fülke forradalom mindenek előtt és felett. Amíg a szentséges önérdek utat nem tör magának.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.01.25. 10:29:07

Én spórolásból bliccelek a BKV-n, mert a munkáltatóm még bérletet sem fizet.
mondjuk én nem vagyok képviselő

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.01.25. 10:29:27

Időre oda lehet érni vele?! Ha dugó van, akkor a kispolákos ugyanúgy szív, mint az audis. A megengedett sebességek pedig szintén egyformán vonatkoznak mindkettőre. Vagy egy kis száguldozás (aztán meg trabiletarolás á la Nógrádi) meg buszsávhasználat is belefér abba, hogy képviselők vagyunk?

m.logic 2011.01.25. 10:30:51

A Fidesz 1-es számú zsidójának kell a rang.

lyken 2011.01.25. 10:30:52

@dr. dodó: Ne vegyél 16 éves Suzukit. Jön egy hülye és pillanatok alatt véged.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 10:32:34

OK, értem, kell az eleganica ekkora embereknek.
De azért álljunk meg...

Az EU-elnökségre szépen ki tudták hozni okosba' az autókat.

Akkor itt miért nem lehet?

Amúgy azt nem értem, miért kell szolgálati autó mnden politikusnak?
Tartani egy 20 autós flottát, aztán leet befoglalni amikor kell valakinek.
Melóba meg lehet menni BKV, vagy saját autóval...

Algopirin 2011.01.25. 10:33:10

@lyken: baze igazad van. hiszen erre hatalmazta fel őket a nép. kétharmaddal. hát a faszom az.
de szívesen kihajtanám csákányozni ezeket a genyókat.

2011.01.25. 10:33:25

úgy emlékszem, lázár a költségtérítésekben is topon volt... ügyes fiú

Énbagoly 2011.01.25. 10:33:59

Kocsi? És ha dugó van, akkor hogy érnek oda?
Metrót neki basszus az otthonától a hivatalig, meg a kedvenc vendéglátó egységéig. Azt a dugó sem zavarja.

angupapa 2011.01.25. 10:34:43

Én azt mondom: egy jó "kockavolvót" a valaga alá, abban nem fog megdögleni, nagy is, kemény is, lehet kapni dizájnos fekete színben, minden klappol.
Amúgy ez az a hír, ami már fel sem bírja piszkálni a vastagbőr-szenzoraimat. Szinte már telibeszarom ezeket a kis stikliket, sőt támogatnám is, ha feljebb nem állna halomban a gané.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 10:35:37

Jut eszembe, hav 600 rugó, 4*12*600... 48*600... az 38 milla... Na annyiért már meg is kapták volna a verdát.

Vagy itt most az a spórolás, hogy használt?

Vagy ha nem az 5 lityis V10 lenne benne, akkor mi baj lenne?

Tila. 2011.01.25. 10:36:47

a narancskomcsik fikarcnyival sem különbek, mint a vöröskomcsik :-S

S.O.A. 2011.01.25. 10:37:47

@ColT: "Vagy ha nem az 5 lityis V10 lenne benne, akkor mi baj lenne? "
Pl hogy nem megbízható! Az a megbízható ugyanis, aminek a csereautója is V10 5000 ccm!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.01.25. 10:50:09

@Énbagoly: viamichelin szerint 2 óra 13 perc a leggyorsabb eljutási lehetőség (Hódmezővásárhely, Városház u. - Bp. Kossuth tér), de ha a dugókat is hozzászámoljuk, felmegy az háromra is.

Vonattal szegedi átszállással 3 óra 7 perc, vonat (nem kis piros bűzmot, hanem Szegedtől IC, addig meg egy modernebb motorvonat) pedig óránként van, és a Nyugatiban teszi le. Időben oda lehet vele érni, ezek a senkiháziak pedig mind ingyen utazhatnak 1. osztályon (sőt, a Keletiben a vip váróba is betolhatják a seggüket croissant-ot meg ropit zabálni illetve kávét vagy bugyborékos löttyöt vedelni). Ha némi késést rászámolunk (ami után legalább talán méltóztatnának odafigyelni a vasúti közlekedésre is), akkor is még bőségesen fel tud készülni a jelenéseire...

Az IC pótjegy a szegedi vonatra most 360 Ft. Ha feltesszük, hogy minden munkanap Pestre kell utaznia (hiába, a frakciófegyelem nagy úr...), akkor ez havi 14 és fél ropiba fáj neki (illetve a költségvetésnek). Ja és tudna a vonaton is dolgozni, mert ott ki tudja maga elé tenni úgy a laptopot, és pötyögni rajta, hogy nem hányja le a klaviatúrát (mert biztos kap fosőrt s a kocsi mellé...).

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.25. 10:50:18

@Rettegő: Egy V10 5000ccm 450LE-s autóval már versenyzni szoktak. Mi a fasznak kell ezeknek ilyen?? Hová a faszba kell ennyire sietni? Vagy siet meghalni? 100 felett már ez sem védi meg. Csak több lesz a hulladék.
Szégyelje magát minden ilyen politikus. Egy sima A8-as belépő szintű Audi is megfelel bármelyik nagyembernek. Egyedül a közt elnök és a kormányfő kaphasson kicsivel jobbat. A többinek meg kuss. Azzal menjen ami jut.

majomkutya 2011.01.25. 10:50:45

Némi képzavart vélek fölfedezni. Nagy Anna kormányszóvivő asztalán a spórolás miatt nincs lámpa. Lázár meg 5000 cm3-es luxusautót használ.
Én meg tudom mondani milyen autó az ami biztonságos és időben oda lehet vele érni bárhová! Időben oda lehet érni azzal az autóval, amelyik képes országúton 90 km/h, autópályán pedig 130 km/h elérésére; biztonságos pedig aminek 4 vagy 5 csillagos a töréstesztje.
A kormány gazdaságpolitikájának megfelelően illene hazai összeszerelésű autót választani.
Milyen autó legyen, milyen legyen, lássuk csak! TÁDÁÁÁM! Suzuki Swift megfelel? :D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.25. 10:54:56

Hamarosan cserélni kell, ugyanis az új generáció már a piacon van, hamarosan jön belőle az s8-as is! Vorsprung durch Technik!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 10:56:05

@Rettegő: Jaaaaaa érteeeeem :D

@no-night: "mert ott ki tudja maga elé tenni úgy a laptopot, és pötyögni rajta, hogy nem hányja le a klaviatúrát (mert biztos kap fosőrt s a kocsi mellé...). "
Miért egy S8-ban nem tudja?

Amúgy a MÁV-os dolgot támogatom... De mondjuk a MÁV vezéreknek kötelezővé tenném a vonatozást.
BKV-soknak a buszozást.

Alf (törölt) 2011.01.25. 10:56:14

Az ilyen arcok úgy végzik majd, mint Toller a hatalmas merdzsójában, amivel gyorsan odaért.

Amúgy is, ha gyorsabban akar valahova odaérni, mint ami egy 140 lóerős kocsival lehetséges, akkor biztos szabálytalankodni akar.

majomkutya 2011.01.25. 10:56:48

@majomkutya: természetesen a spórolás nevében!

butcher__ 2011.01.25. 10:58:59

Hát van bőr a képén az biztos. Úgy is megjárja majd a kis görény, az ilyenek nem húzzák sokáig.

ruhaszarito 2011.01.25. 11:03:05

Az Audi S8-ban (2006-2010) 5.2-es motor volt, nem 5 literes :)

Énbagoly 2011.01.25. 11:05:15

@no-night: hogy képzeled? Akkor neki kellene alkalmazkodni a menetrendhez...
Habár, lehet, hogy az ő kedvéért átírnák azt is.

@ColT: Az utolsó javaslataidat erősen támogatnám. Nekik alapból miért kell szolgálati autó? Egy egész vállalat lehet a seggük alatt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.25. 11:06:58

@Alf:

Hatalmas cikk, dőlök a röhögéstől :))))
Thx!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 11:07:22

@lyken: köszi, én is pont a SuperB-t akartam példaként felhozni :)))

namármost, szerintem 2 lehetőség van, hogy miért mindegyik kormányzat "audi-buzi":
1: ennyire egyezik az ízlésük, és szeressssék az ajjudddiiiit
2: erre nem is merek gondolni

:)))))

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.01.25. 11:07:33

Látják, én megmondtam maguknak előre, hogy ez lesz és most igazam lett! Éljen a Magyar Szocialista Párt! Le a reakciós nácikkal!

ZWS 2011.01.25. 11:08:35

A sebességkorlátozás nem mindenkire érvényes?

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2011.01.25. 11:13:01

Na, erre csináljunk egy facebook-csoportot. A milliomodik csatlakozónál meg lehet kérdezni, hogy mit szólnak a népakarathoz.

yda 2011.01.25. 11:26:50

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN):
Melyik az a ko(m)csi (ami ) amelyik megbízható ?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.25. 11:34:51

Nem szeretem az ilyen jellegű posztokat, már a szocik alatt is demagógiának tartottam, de azért aztaqrva!!!

Lázár volt az, aki az előző név évben egyébként maximális költségtérítést vett fel, beállítva a parlament rekordját nemde?
Én azt értem, hogy mégse mehet egy 25 éves Warthburggal, de ez tényleg túlzás, főleg válságban. Károlyi Gyulának nem derogált a bkv, akkor talán Lázár is visszavehetne a rongyrázásból!

ruhaszarito 2011.01.25. 11:42:46

Ebbol is latszik, hogy a mi politikusainknak sem izlese, sem stilusa sincs.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.01.25. 11:48:32

@ColT: Én személy szerint nem tudok autóban/buszban olvasni, mert más a menetdinamikája mint egy vasúti járműnek, és felkavarodik a gyomrom.

@TaTa86.: Károlyi Gyula idejében még BSzKRt volt... ;-)

LastScout 2011.01.25. 11:49:11

Még talán szerencsénk is van, mert ugye a biztonság is kitétel volt, és ha ezt nagyon komolyan vették volna, akkor golyóállóvá alakíttatták volna, ami megint megdobta volna egy egész picit az árat...

redriot77 2011.01.25. 11:49:13

Ki a f*szomnak vannak még itt illúziói hogy ezek különben mint az előző bagázs?

"egyen biztonságos, ahhoz viszont ragaszkodom."

Azért feltételezem hogy a biztonsági övet baszik becsatolni, és gyorshajt ahol lehet. Egyébként túlzás a csúcs-S8, egy belépő dízel A8 miért nem elég ennek a majomnak? Még az is sok, de legalább lenne vmi látszat-mértékletesség.

Én anno a 'kotmánybírák autóbeszerzésén is kiakadtam: kapott mindegyik a segge alá egy fullos S80-as Volvót (ha jól emléxem). Miért nem elég 2 vagy 3 autó, és amelyiknek jelenése van, az kap egyet arra az alkalomra?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.25. 11:50:55

@no-night: Pont azon gondolkoztam, hogy hagyjam-e bkv-nak vagy átírjam. :D
A bkv-t legalább mindenki érti, de természetesen igazad van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 11:55:17

@Énbagoly: Az a baj, hogy az a vállalat olyan is, mintha a seggük alatt lenne.

@redriot77: ". Miért nem elég 2 vagy 3 autó, és amelyiknek jelenése van, az kap egyet arra az alkalomra? "
Ezt pofázom már én is, itt a post elején, és általánosságban is :)

@LastScout: Akkor még megérteném.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.25. 11:58:39

@TaTa86.:

és se szeretem, de
1, sajnos néha megtörténik
2, valóban megtehetik és meg is teszik
3, akkor legalább adjunk hírt róla

ifrance 2011.01.25. 12:04:49

@ColT: "Jut eszembe, hav 600 rugó, 4*12*600... 48*600... az 38 milla... Na annyiért már meg is kapták volna a verdát.

Vagy itt most az a spórolás, hogy használt?"

!!!távol álljon tőlem még a látszata is, hogy védem ezt a genny dolgot!!!
de gondolom a kilométert tekeri bele rendesen ez a derék fiú. céges kocsik révén van rálátásom a vw konszern szervizelési árképzésére. ha pl. egy szimpla kisfurgon 30ezres szervize nem állt meg 100e ft alatt, akkor mennyi lehet egy ilyen autónak? kétszerese? még több?
ha évente megy 100e km-t, az három ilyen szerviz. a bérléssel ezt megspórolják.

LastScout 2011.01.25. 12:05:41

Azért kíváncsi lennék, hogy mi kéne ahhoz, hogy azt mondja, hogy bocs, kicsit elszaladt velem a ló, tessék, visszaadom..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:12:43

@ifrance: A bérléssel is kifizetik a szervízt, meg a bérbeadó cégnek is tejelnek...
Arra már én is rájöttem, hogy valamit eladni csak akkor jó, ha hirtelen kell nagy pénz, ha hosszú távon akarsz szakítani -akár nagyobbat - akkor bérlet, vagy hitel formájában kell értékesíteni a javakat.
Tudják ezt bankokon kívül még sok más helyen is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:13:57

@no-night: Szerintem abban az Ódiban nem kavarodna fel semmid :D Na jó, ha nem S8 lenne, hanem A8, mert az S eléggé rázhat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:15:18

@ifrance: Ja igen, sok esetben olcsóbb bérelni, meg lízingelni, de hogy itt valaki "valamiért" nem túl előnyös szerződést kötött, az ziher.

anchor 2011.01.25. 12:18:26

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Mán csak Kigyed hiányzott drága jó ténsasszon, ollan szép színinek teccik lenni, olyan szép sárga, tuggya mire gondolok?

Marcellusca 2011.01.25. 12:22:48

"F" Astra-t Lázárnak!!! :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.25. 12:23:30

@zero: Egy posztot megért, meg úgy sem kedvelem Lázárt. :D

kej 2011.01.25. 12:29:00

ha már meg vannak veszve a gyorsaságért, no meg a német technikáért, akkor tényleg: ilyen lóvékból tucatszám dobálnák utánuk az rs skoda octaviákat, amiknek a kistestvére (rs fabia) tavaly tán megnyerte az irc-t. gondolom a nagy tesó legalább ilyen frankó. ráadásul néhány éve volt egy felmérés a volkswagen-csoporton (vw, skoda, seat) belül, hogy melyik a legmegbízhatóbb. hát nem a skoda került ki győztesen?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 12:30:38

@kej: "ha már meg vannak veszve a gyorsaságért"
Akkor el kell törölni a mentelmi jog közlekedési kihágásokra vonatkozó részét, és jól megb@szni mindet.

kej 2011.01.25. 12:31:32

@ColT: nagy mosoly. de ha egyszer szondát se hajlandóak fújni:((((

kej 2011.01.25. 12:32:43

@kej: pedig egyszer, még a a táncos gyuf alatt tettek egy kísérletet a mentelmi bizottságban arra, hogy ezt a passzust módosítsák...

indapass90210 2011.01.25. 12:34:13

@ColT: faszokat. Egyszer én is szeretnék képviselő lenni, és kúrni neki bűntetlenül.
Nincs nekem 45 percem arra, hogy leérjek a Balatonhoz. Bp-Siófok-nak nem szabadna többnek lennie 15-20 percnél.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 12:34:56

@ColT: esetleg be kell szerezni pár szenes IFA-t, és kezdődhet a móka :))) elhiszem én, hogy milyen biztonságos ez az ajjudi, de azért a platóssal val'szeg át lehetne menni rajta, mint fos a libán :))))

parrre 2011.01.25. 12:36:02

Egyszer úgyis pofánverem!

olduser 2011.01.25. 12:36:15

Mindig csak a kevésbé tetszetős dolgokat írjátok meg! Asszem ti az MSZP ellen is uszítottatok!

Pistie 2011.01.25. 12:38:44

Ehhez tényleg vastag bőr kell a Lázár képére!!

kewcheg 2011.01.25. 12:38:45

Eközben meg a bírók (figyelem harmadik hatalmi ág) volánbuszon vagy más public transporton mennek a tárgyalásra, adott esetben együtt a vádlottal.
Szal, ez az ország mehet a .......nénikéjének a vasporos.......jára...

Én is akarok kommentelni 2011.01.25. 12:39:54

Őőő, ezt most lehet nem értem, de egy 1000 köbcentis suzukival is pont annyival tud menni autópályán mint ezzel, városban is mindkettő ugyanannyival mehet. :o

Raoul Duke01 2011.01.25. 12:40:07

Elmehet a jó kurva annyába!!!!!!!!!!!!!

Figyel Castro 2011.01.25. 12:41:25

@KUCM: hülyéskedsz? A sziréna szériatartozék...

nem fideszes, magyar vagyok 2011.01.25. 12:41:36

Ebben lehet kényelmesen cidáztatni az útszéli luvnyákat,... ugye Lajoskám?!

olduser 2011.01.25. 12:42:24

Emléklszem, pár évvel ezelőtt meg valami MSZP-s politikustól sajnálták a Vectra GTC-t, pedig az akkor csak uszkve 6 millió Ft volt.

kewcheg 2011.01.25. 12:42:57

azér egy ien s8 is szép tud lenni ám 2kilós esésnél, amikor előszöris áttöri a szalagkorlátot, aztán telibever egy háromgyerekes szabályosan menő tanár házaspárt a suzuki vagonerrel.Oszt illető képviselő "úr" amíg a nyaki verőeréből meg az üzemanyagellátó rendszerből az arcába" csepeg aminek kell , még hallja, ahogy a tanár hisztérikusan sikoltozva hajol három kis test fölé. Rohadj meg...!!!

JohnHenry 2011.01.25. 12:43:20

kimondom, amit itt sokan kerülgetnek: sőt! az én qrva anyámat!

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.01.25. 12:44:13

nem igazán értem, hol a spórolás.
kifizetnek érte 4 év alatt 4x12x600e-t, ami 28 800 000
ha hozzávesszük, hogy több mint kétszer annyit fogyaszt, mint egy normál autó, azaz ehhez az összeghez hozzáadjuk a benzinköltség felét, az
4x12x(600e+150e)=36 000 000
ráadásul használt autót kap.
hol itt a spórolás?

moncayo 2011.01.25. 12:45:23

Ha valaki lát különbséget a Gyurcsányisták és az Orbánisták közvagyonnal való viselkedése között, az jelezze.

Kabbe (törölt) 2011.01.25. 12:46:09

majd a nyugdíjasok+betegek+munkanélküliek "összedobják" azt a kis lóvét:::))

loláb 2011.01.25. 12:46:23

Az, hogy a fidesz frakció mire költi el a jogszerűen nekik járó pénzt, ahhoz nem sok közünk van.

Elkölthetnék arra is, hogy kéthetente küldözgetnek mindenki postaládájába leveleket: az sokkal jobb lenne?
A pártpénzhez csak a párt gazdasági vezetésének, meg a párttagságnak van köze, másnak nincs. Ha nekik belefér, hogy kifizetik a polgármester nagy autójának a felét, és nem kérdezik meg, hogy Janikám, mégis mi a tökömnek kell neked 600 ért S8-ast bérelni, miért nem elég egy fullextrás Superb a feléért, akkor nekünk túl sok közünk nincs hozzá.

Márpedig, ha a felezés rendben, akkor viszont a havi 300e+benzin egy hódmezővásárhelyi polgármester, és parlamenti képviselő autójáért nem pofátlan összeg. (Ráadásul ha havi 600ért bérelik, akkor biztosan nem új kocsi, egy nullkilóméteres S8-as havi bérleti díja bőven 1 millió felett volna.)

Tapmancs 2011.01.25. 12:46:55

@zero:

Hol marad a már-már klasszikusnak számító

"Phej, mocskosgecik! Köp..." ?

Mert azt hiszem ide igencsak illene.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.25. 12:46:58

Borzasztó lenne, ha lázár elkésne valamilyen fontos megbeszélésről. Ha havi 900 rugó ennek az ára, ám legyen.
Akkor is, ha három hónap alatt új kocsit vehetnék az árából. Akkor is, ha fél év alatt keresek annyit. És akkor is, ha 8 hónap lázári kocsihasználatából befejezhetném a házam két éve húzódó átépítését.
Nekem a hazáért ennyi áldozat igazán nem sok.

Ynevien_61 2011.01.25. 12:48:46

Szívesen megnézném a közbeszerzési eljárás jegyzőkönyvét :-)
Valószínűleg a legkedvezőbb ajánlatot választották.
Arra gondolni sem merek, hogy nem folytattak le közbeszerzést...

Kósza 2011.01.25. 12:50:12

@kewcheg: már Hobo rég megénekelte, mi változott?

"Keletről a Volga Siófokhoz ért,
B. elvtárs ott hátul, a lényegre tért,
Félrenéz a sofőr, a sziréna zúg,
Hétköznapi eset, vértől mocskos út."

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2011.01.25. 12:50:22

Minek 480 'lovas' autó, ha max 130-cal csapathat a pályán? Nyilván nem annyival fog, akkor viszont kellenek a tonnák, hogy ne ő haljon meg, ha ütköznek, hanem a zemberek. Ja, és a 22 literes fogyasztás az nem csak pénz, hanem környezetvédelmi kérdés is, ezért is neki lehete ugrani. Azt nehezebb kimagyarázni.

Plumper_ 2011.01.25. 12:50:32

ezért kell használtan megvenni.

abrakadabra40 2011.01.25. 12:50:55

Annyira utálom ezt az álszentséget ami kialakult az elmúlt évtizedekben........ És ennek mindig is a Blikk volt a fő zászlóshajója..... Basszus az ország legnagyobb pártjának a frakcióvezetője kapjon minimálbért és használjon egy suzukit? Lófaszt.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.25. 12:51:14

Kár, hogy a hitelesség látszatára sem adnak, a spórolás csak addig volt jelszó, amíg hatalomra nem kerültek, és ezzel lehetett támadni az előző kormányt.

De nem baj, legalább belőlük is kijózanodik a nép, mint ahogy az mszp-ből is, és lehet esélye feljönni egy új pártnak, amelyik talán tisztességesebb lesz.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.25. 12:51:59

@abrakadabra40: azért a Suzuki és az S8 között van még néhány fokozat

moncayo 2011.01.25. 12:52:22

@loláb: talán mégis van köze a jónépnek. Tudni illik, ezért a pénzért ők dolgoztak meg. Én még értékteremtő magyar politikust nem láttam.

dr. Aullah 2011.01.25. 12:52:38

@loláb: Szép próbálkozás, de előbb talán olvasd el a cikket.
Amúgy meg ha a párttagok fizetnék a felét, akkor nem lenne gond. De nem így van.

Amúgy a fidesznek fogalma sincsen mi az a spórolás. Ráadásul ennek a köcsög Lázárnak hogy van pofája spórolásról beszélni azok után, amit ez elmúlt években nyújtott?

bulgakovmihaly 2011.01.25. 12:52:52

ha csak havi húsz munkanappal számolok is (a 20l fogyasztás és 365ft benzinár mellett), merre a búsba autózik ez a jóember napi 200km-t? tehát 100 oda vissza? feltételezem, hogy magán célra nyilván nem használja ugye...

redriot77 2011.01.25. 12:53:36

@loláb: "Ráadásul ha havi 600ért bérelik, akkor biztosan nem új kocsi, egy nullkilóméteres S8-as havi bérleti díja bőven 1 millió felett volna."

Hála a magyarok istenének hogy ilyen mértékletes vezetőink vannak! :/

"Elkölthetnék arra is, hogy kéthetente küldözgetnek mindenki postaládájába leveleket: az sokkal jobb lenne?"

A nyugdíjasoknak már kétszer írt levelet A Miniszter Elnök Úr. Bölcs beruházás volt az is.

balage28 2011.01.25. 12:53:45

Biztonság ?
Százalékosan sokkal több S8 esik le az útról, mint A8.
Gondolom rosszabb az úttartása. Nem értek én ehhez.

indapass90210 2011.01.25. 12:55:00

Figyeljetek, lehet, hogy lázárjánosnak egyszerűen csak kicsi a fasza.Ezt kompenzálni pedig pont ilyen autó kell, elvégre nem várhatjuk el, hogy az országot kielégületlen emberek vezessék.

dr. Aullah 2011.01.25. 12:55:04

Amúgy miért kell bérelni? És miért kell újra bérelni 4 évente? Nem lehetne az, hogy ... nem is tudom... megvesznek X darab autót... és mindenki azt hasnzálja 8 vagy több évig? Vagy egy 8 éves autó már ciki?

Jofiu 2011.01.25. 12:55:15

@ColT:
"a MÁV vezéreknek kötelezővé tenném a vonatozást. BKV-soknak a buszozást."

Kicsit tovabgondolva, felvetettem - igaz csak a barati tarsasagban - hogy a korrupt, elitelt allami vezetoket nem csuknam le.
Kozmunka.
Busz es vonattakaritas.
Amint ledolgoztak a kart amit okoztak, onnantol szabadok.
De addig surolnak.

Zz_ 2011.01.25. 12:55:21

Neki a tankolás sem fáj, hiszen egyik zsebéből átrakja a másikba, mivel a benzin nagyobbik része csak adó.

Amúgy mehet fel az ELÉG volt-ra a facebookra!

csintapala (törölt) 2011.01.25. 12:56:09

Tetves tolvaj banda ez is. Csak a pofájuk jár, közbe megy tovább a pénz szórása 2 kézzel, pont úgy, mint a komcsi sleppnél.

Erről nem lehet népszavazni? Miért nem lehet egy törvényi korlátot állítani a közpénz elherdálásának? Miért nem jó egy jól felszerelt dízel passat, octavia, vagy superb ennek a majomnak?

csababácsi 2011.01.25. 12:58:41

Hát csak azért S8 mert 8 S kanyar után is az úton marad. Ugyan már!!
Ezek a magyar politikusok, ellenzékben pofáznak kormányon meg minden belefér.

csoko20 2011.01.25. 12:59:21

Remélem szlovák rendszámmal fut, márcsak Bayer Zsoltiból kiiundulva is....

Virág et. 2011.01.25. 12:59:39

@loláb: Mivel tudjuk, hogy Mo-n a pártfinanszírozás milyen, ezért igenis van köze hozzá az embereknek.

Egyébként nem tudom emlékeztek-e még, hogy Veres János széria 3 literes dízel A6-osa miatt 100+ hozzászólásos felháborodás-cunami volt itt. Az az autó árban a töredéke ennek, messze nem egy kategória.

Nem értek egyet viszont azzal, hogy Skodával kéne menniük. Legyen A6-os, miniszterelnöknek szimpla A8. Ez megfelel a nemzetközi sztenderdeknek is. Az S8 óriási túlzás.

Spanish VVax 2011.01.25. 12:59:57

@abrakadabra40: IGEN!!!!
Szolgáljanak, szerényen, ingyen vagy nagyon olcsón. Ne eghy 40 millás autóban rázza a rongyot, mert egyszerüen irritáló. Ilyet mondani meg főleg : "odaérni időben" HOGY ??? 90 meg 130 km/h-ás sebességkorlátozásokkal ?? Könyörgöm.... 450 lóerős autó ???? Nooooooormális ????
Nincs olyan út amin egy fentebb emlitett Skoda Superb ne menne el. Biztonságos, megbizható, strapabiró...ja, igaz nem V10 és nem 450 lóerő. Dez ez a rongyrázás barátom VÁLLALHATALAN, HAZUG KÉPMUTATÁS !!! Elmehet a Lázár a tetves vérbe a sz@r dumájával. Hazug tetü.

2011.01.25. 13:00:16

Olyan szegény még sosem volt ez az ország, hogy a vezetőinek a legdrágább luxuskocsira ne tellett volna. Minket meg majd megszorítanak: vége a "nagylelkű" és "hosszan taró" munkanélküli segélyeknek, meg minden... Lassan ideje lenne orbántakaroggyozni...

csárli hárper 2011.01.25. 13:00:27

@olduser: öööö, most nem azé' de vannak ennek a bagázsnak tetszetős dolgai is?

Marcellusca 2011.01.25. 13:02:13

@moncayo: JELEN!
Én látok különbséget. :)
A Zorbánisták sokkal-sokkal pofátlanabbul, arrogánsabbul csinálják.

De ezt megjósoltam előre. :(

mxplanet 2011.01.25. 13:02:25

remelem a sporolt penzet gyogyszerre kolti majd

Uva 2011.01.25. 13:04:04

Pont ilyen szarok miatt buktak a fijúk 2002-ben. 2014-ben is ilyenek miatt fognak.

Zz_ 2011.01.25. 13:04:12

Az is vicc szerintem, hogy pár évente kiszórják ezeket az autókat. Igaz nem tudom, de úgy képzelem, szerviz vonalon mindent megkapnak. Nem filóznak egy szett lengőkaron, vagy egy gyári lambda szondán. Szóval azt gondolom 2x annyit is elmennének.

redriot77 2011.01.25. 13:05:14

@abrakadabra40: banyek, nem jut eszembe hirtelen melyik skandináv ország, de van fejlett európai állam ahol még a miniszternek sem jár hivatali autó közpénzből!
Miért volna alap hogy ha vki frakcióvezető, akkor kizárólag egy német prémiummárka csúcsmodelljével járhat? Ha Lázárnak jár az S8 akkor Orbán miért nem egyedileg épített Bentley terepjáróval jár, vagy Ferrari limuzinnal?

csintapala (törölt) 2011.01.25. 13:05:41

@Virág et.: "Nem értek egyet viszont azzal, hogy Skodával kéne menniük. Legyen A6-os, miniszterelnöknek szimpla A8. Ez megfelel a nemzetközi sztenderdeknek is. Az S8 óriási túlzás. "

Amíg ebben az országban az elmúlt 20 év politikája miatt mindenkinek kilóg a segge a gatyából, addig a politikus húzza be fülét farkát és legyen neki elég a skoda. Az is VW technika, szép is jó is, nincs semmi gond egy skoda superb-bel. Aztán majd ha az életszínvonal is "nemzetközi" lesz, akkor a választók jutalmul megengedhetik a politikusoknak is, hogy nemzetközi színvonalú autóval parádézzanak. Szerintem az A6 is erős túlzás munkábajárós autónak. Reprezentálni kell egy ksi állami flotta, aztán kész. A többi meg sima "cégautó".

esef 2011.01.25. 13:06:09

Lázár elvtárs igazán lejöhetne a "nép" közé egy kicsit.
Üljön fel vonatra, neki mint képviselőnek úgyis ingyen van. Legfeljebb bogarásznia kell egy kicsit a menetrendet, hogy mindenhova időben odaérjen... :)

Dinsdale Piranha 2011.01.25. 13:06:30

Mit háborogtok annyit?? A Fidesz népakaratból került kormányra, vagyis ezt ti akartátok, hogy ilyen autóval járjanak a politikusaik. :)

Alvarez 2011.01.25. 13:08:32

Hódmezővásárhely a legeladósodottabb város/koponya, de Lázár nagyzolásáért még több hitelt vegyenek fel!

balakaa 2011.01.25. 13:08:51

@Alf: Tollernek Passatja volt ha jól tévedek.

Marcellusca 2011.01.25. 13:09:00

@loláb: Miről beszélsz???
Éppen ezévre állították vissza az előző - takarékos - pártfinanszírozási törvényt.
A tavaly annyit emlegetett takarékosságból ma már - hatalmon - semmi sincs.

És miről szól a pártfinanszírozás?
Arról, hogy ki, mennyi lóvét kap az államtól, azaz a költségvetésből, vagyis a közösből.

Tegee 2011.01.25. 13:09:13

Azért csendben megkérdezem; ennek a Lázár gyereknek is van főnöke.... Na, ő vajon hogyan reagálja le ezt a szituációt?
Vajh, felhívja e telefonon? Vagy "a mi kutyánk kölke", sz@rhat ahova akar?

Iustizmord 2011.01.25. 13:09:22

@TaTa86.: Károlyi Gyulának nem derogált a bkv, akkor talán Lázár is visszavehetne a rongyrázásból!

ugyan, a vörös gróf kommer volt, nehogymá példának állíjad egy 2/3-os honatya elé...

@agyvihar: azért a Suzuki és az S8 között van még néhány fokozat

így van, beérhetné egy szerényebb A8L-lel is, 4.2-es motorral, az csak 360 lóerős.

valahogy ezek a kormányzati autóbeszerzések mindig mulatságosak. Pepó Pál (óh, a halhatatlan) szolgálati Merga kisbusz-igényére emlékszik még valaki?

Marcellusca 2011.01.25. 13:10:59

@loláb: Ja ehhez (@Marcellusca: ) még annyit: Akkor lenne igazad, ha MINDEN párt csak és kizárólag a tagdíjakból élne, működne.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.25. 13:11:11

@Iustizmord: Ezt benézted. :)
Károlyi Mihály volt a vörös gróf, Károlyi Gulya pedig a Horthy-korszak miniszterelnöke, a gazdasági világválság alatt.

Ejoy 2011.01.25. 13:11:29

Nem elég a kis majomnak egy dízel Passat, vagy Mondeo, pedig azokkal is oda lehet érni mindenhová időben. Bele sem merek gondolni esetleg egy Priusba. Na z már szégyen lenne. Kell az esnyóc, mert lehet vele jaszkarizni...

esef 2011.01.25. 13:12:08

@Iustizmord:
Én igen. De Lázár elvtárs Audijához képest Pepó gazda kisbusza lóf@sz. (Az '98-ban, közbeszerezve volt 13 misi...)

csárli hárper 2011.01.25. 13:12:50

Nyugi jönnek majd a megmagyarázó majmok, és ezért is a gyurcsánykomcsiszociballibsi lesz a hibás......

Marcellusca 2011.01.25. 13:12:52

@bulgakovmihaly: Hmvhely - Bp - Hmvhely: az köbö, nagyvonalúan 400km. :)

eMJe 2011.01.25. 13:13:06

Rapcsák halála óta szart sem ér a város. Utána jöttek az ilyen kis pondró senkik, mint Lázár

mocc 2011.01.25. 13:14:05

Ha időben oda akar érni, akkor javasolnám a metrót, ott sosincs dugó. Ha meg vidékre is jár dolgozni a szentem, hát egy IC jegyet is hozzávághatunk. Csak úgy, spórolásból. Ha mégis késik az IC, még ajegyárat is visszakapja! Azt a negyven misit meg odaadnám néhány bérből és fizetésből élő dolgozónak. Csak úgy, spórolásból, éhenhalás ellen.

dijumvisu 2011.01.25. 13:16:41

@ruhaszarito: azért írt 5 litert mert spórolt!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 13:16:46

@Jofiu: "Busz es vonattakaritas.
Amint ledolgoztak a kart amit okoztak, onnantol szabadok.
De addig surolnak. "

Elég sok versenyzőnek elkopna mindkét karja, mire végez :)))

szóval támogatom, jó ötlet :))))

sárkányfő 2011.01.25. 13:17:15

@loláb: Ez nem igaz.

Ez nem pártpénz. A pártpénz az, amit a Fidesz nevű párt kap az államtól, és költi el. De ha az lenne, akkor is joggal szúrná a szemünket, mert még a pártpénz is adófizetők pénzéből származik.

De ez itt most nem is pártpénz, Lázár luxuskocsiját a fidesz frakció, és a hódmezővásárhelyi önkormányzat állja.

Azért remélem te meg pár hasonszőrű cimborád még sokáig véditek ezt a védhetetlen húzást, öröm nézni a vergődést :)
Olyasmi nem merül fel bennetek, hogy azt mondjátok: ez tényleg kurva nagy gáz? ilyet el se bírtok gondolni?

KG2000 2011.01.25. 13:17:23

Mint Fideszre szavazó azt mondom, hogy pontosan az ilyen és hasonló problémákat kellene az ellenzéknek és az újságoknak felvetnie. Nem pedig azt, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia. Mert ez utóbbi érvelés csak ellenállást szül. Ha az előbbi dolgokat vetik fel, akkor bizony a politikus kénytelen elismerni, hogy igaza van a kritizálóknak.

Ha tehát Lázár versenyautó mániás, akkor vegyen magának 40 milláért egy autót és használja hétvégén, szabadság alatt és általában, szabadidőben, a saját pénzén. Igaza van Vastagbőrnek.

=Daniken= 2011.01.25. 13:17:38

Lázás nagyon aktív srác az elmúlt 7 hónapban, biztos a bónuszra hajtott...egyébként meg elmegy a picsába az S8-ával...biztonságos? menjen már a francba...akkor ott az A6 3.0tdi, az is megy, cserébe olcsóbb és csereberélhetnek a Kocsissal a BKV-nál...de hogy V10? Lázár, 600 rugó + 300 rugó benzinre? és hány család gázszámlája jönne ki ebből ott ahol ő a polgármester??? a dicső polgár...ne haragudj, elfogadnám az A4-et, az A6-ot, még az 5-ös BMW-t is...de az S8...azért ez tényleg felháborító...amúgy is totál égő, mert egy M5-ös agyon alázza a maga 507 lóerejével..de hát Lázárnak Audis tanácsadói vannak...

olduser 2011.01.25. 13:18:56

@ezittenkéremmagyarország: van itt ennek az országban egyáltalán bárkinek tetszetős dolga kérem alássan?

=Daniken= 2011.01.25. 13:19:12

@KG2000: és számoljon is el vele, hogyan szedett össze 40 millát rá, az is oké? vagy ennek a stázi korszaknak már vége?

Tibike15 2011.01.25. 13:19:28

Kezd mulatságos lenni, hogy csak ilyen dolgokat tudnak előásni a szocik. Az elmúlt 8 évben ezer milliárdok tüntek el, ennek tükrében mulatságos, hogy most "csak" ilyen autóügyek vannak. Lehetne persze puritánabb a Lázár, de ha az veszzük frakcióvezető, egy közepes, sőt magyar viszonylatban nagyobb város polgármestere és képviselő is. Ezek azért komoly beosztások.
Nem messze tőlem lakik egy vállalkozó, akinek meg 20millás Audi Q7-e van, zsír újként vette, nem használt volt. Pedig ő csak egy egyszerü adócsaló vállalkozó, aztán kb ugyanolyan árú autója van, mint a Lázárnak.

csoko20 2011.01.25. 13:19:47

Öröm az adófizetés, ha tudom, hogy a köz javát szolgálja:)))

Amúgy meg nem vagyok rosszindulatú, de remélem egy ukrán pótkocsis Iveco kamion belegyalulja egyszer az asztfaltba. Aztán se kátyu, se Audi....

Arth_ur 2011.01.25. 13:20:25

Ránéztem az Audi magyar honlapjára: az S8 nem is szerepel a forgalmazott modellek között. Egy mezei autóvásárlónak be kell érnie A8-cal, vagy A8 L-lel (22-24 millától). Még szerencse, hogy ő nem az!
Már emlékszem! Pont erre adtam felhatalmazást a fülkeforradalomkor, hogy neki lehessen S8-asa is...

chemical_tourist 2011.01.25. 13:20:32

A jó édes anyjának a bejgliét fogyasztva a hátsóülésen 120 felett...

sárkányfő 2011.01.25. 13:20:42

vastagbőr!

vagy valaki!

nem lehetne összeadni, hogy összesen mennyi pénzt szedett össze- így-úgy eddig Lázár?

azt tudjuk, hogy a múlt ciklusban a lehetséges maximumot, 18 milliót vett fel térítésnek. most itt ez az autó, nem tudom mióta, és az is érdekelne mennyit szedett még össze máshonnan...

közben ne felejtsük el, ő alázta meg nyilvános szégyen-listával a városának szegényeit... pár száz forintos ebédek miatt... szemfogató álszent faszkalap.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 13:20:51

@Virág et.: még akár egyet is értenék Veled, ha esetünkben egy miniszerről, urambocsá' államtitkárról lenne szó.

De Lázár - tudtommal - mindössze polgármester, ogy. képviselő, és a kormánypárt frakcióvezetője.

Szóval megítélésem szerint bőven jó lenne neki még egy SuperB is.

(mondjuk ha én lennék az ő helyében, én tuti, hogy Mondeo-t kérnék, egyem a fordbuzi énemet :))) ).

inkompatibilis 2011.01.25. 13:21:51

így teljes a paletta: van a kisbusszal járó Orbán (icipicit demagóg csak), meg a Lázár, akinek még nincs mire szerénynek lenni... qvaélet

TemplarOmega (törölt) 2011.01.25. 13:22:37

Ennyiből egy koszos Bentleyre is futototta volna.

=Daniken= 2011.01.25. 13:22:47

@loláb: te egy igazi barom vagy...ezt a béna dumát el is hiszed??? ember, a BKV vezér A6-osa is kiverte a biztosítékot, márpedig ő kicsit nagyobb összegek felett diszponál mint Lázi, sőt, előtte elvezette a sok-sok milliárdos MVM-et is...akkor egy Lázár járjon S8-al? ez egy vicc...erre még Németországban is kikerekedett szemmel hőkölnének hátra...mert ilyen nincs.

kewcheg 2011.01.25. 13:25:02

Szerintem ezek miatt a normális és tisztességes kormánypárti politikusok ( Navracsics, Répássy, meg még egy-kettő) is szívják a fogukat, de nem tudnak mit tenni, egy hajóba kényszerítette őket a sors..

olduser 2011.01.25. 13:25:59

@Tibike15: teljesen igazad van és tudom, hogy ezen kívül más nem is fog kiderülni. A Fidesz-KDNP olyan tiszta mint a ma született bárány. Ezek itten kérem szánalmas erölködések.

gnme 2011.01.25. 13:26:07

Már megint filmet forgatnak?

Mi lesz a címe, Ronin2 ?

csoko20 2011.01.25. 13:26:35

@Seduxen:

Szerintem így lenne fair és indokolt:

Polgármesterként- Audi S8
Országgyűlési képviselőként - SuperB
Frakcióvezetőként - Volvo S80

Ehhez képest egyetlen 1 darab S80-assal nem is Jani, a mi Janink! Ő puritán, beéri eggyel.

deportált 2011.01.25. 13:26:38

jofiu! Teljesen igazad van. Közmunkára ezekkel a semmirekellő, sz@rházi, nagyzási mániában szenvedő kis pondrókkal!

tök hülye · http://faek.blog.hu 2011.01.25. 13:27:03

Nem irritálna a dolog, ha az előző ciklusban nem pont ők rugóztak volna a szolgálati autókon. Szerintem nem gond, ha az ország vezetői normális autóban járnak.

Másik oldalról viszont vérlázító, hogy az a frakcióvezető kap ilyen autót, aki 2-3 évig naponta ezt hozta fel példának a felelőtlen költekezésre.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.25. 13:27:10

@Tibike15:

vállalkozó <> képviselő
azért vannak különbségek :)

Stoney Hill Billy 2011.01.25. 13:27:50

@ifrance: 28.800.000,- egész pontosan.
persze nyilván ennyiból meg lehetett volna venni pár évesen, oszt 4 év múlva eladni feleannyiér...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 13:28:57

@csoko20: remek ötlet, szerintem javasold a fidesz frakciónak és/vagy a kormánynak. de ha elfogadsz egy jó tanácsot:

Győzd meg őket, hogy írjanak ki tanácsadásra egy 3-4 milliárdos közbeszerzést, és akkor erre a fenti remek ötleteddel jelentkezhetsz, és mindenki jól jár :))))

szamarhegy 2011.01.25. 13:30:30

Még itt visszhangzik a fülemben, ahogy a 2 milliós fizetési korlátot a társadalmi igazságtalanságra hivatkozva nyomták át, Lázár vagy 20 alkalommal mondta el, hogy ilyen kiugró nagy fizetés a közszférában nem lehet. A havi 900e. autózásra költött pénz is kiugróan pofátlannak nevezhető. Ha szabályosan közlekedik valaki, akkor egy Budapest-Szeged útvonalon mennyit lehet verni Audi S8-al egy 1,4-es Astrára, 3 percet?

Squid 2011.01.25. 13:31:21

Ha itt tartunk, érdemes megemlíteni Orbán kis konvoját is sztem..

teefau 2011.01.25. 13:31:44

Minden állat egyenlő...
Képzelem az ÁVH mit lépne ha adóellenőrzéskor ilyeneket kivillantanék flegmán:
Audi s8 potom 600ezerért bérelve (havertól, na ná!) cégautónak, oda kell érnem mindenhová.
Havi 300 ezer benzinszámla normális, útnyilvántartás nincs, de hát sok helyen ott kell lennem.
Évi sokmilla bizonylat nélkül kirajzolva, költségtérítés uram, sok minden pénzbe kerül.
...és vannak egyenlőbbek.

KG2000 2011.01.25. 13:31:59

Skoda Superb, Citroen C5, vagy VW Passat, Toyota Anvensis,
mégpedig mindenképpen dízel, max. 200 lóerő.

Ezt lenne a maximum egy polgármesternek ill. képviselőnek ill. államtitkárnak.
Miniszterelnök vagy miniszternek egy max. egy kategóriával feljebb, persze lehet páncélozott.

Lajos ghr 2011.01.25. 13:33:28

ezen a szinten már hol érdekli mit mondanak róla.
tegye a szivére bárki a kezét, ha olyan helyzetben lenne hogy választhatna magának _bármilyen_ autót akkor azt mondaná hogy jaj elég lesz nekem egy astra is, mert a végén még _megszólnak az emberek_?:)))

martonx 2011.01.25. 13:33:28

Ha a költségvetést 2014-re rendbe hozzák, akkor lesz@rom, hogy Lázár milyen autóval jár. Ha ez nem sikerül, akkor egyenként elmehetnek a .... -ba a Fidesz-es politikusok.
A komcsikat sem azért utáltam, mert miközben rajtunk megszorítottak, addig ők bő lére eleresztve éltek, hanem mert közben rohadtul nem csináltak semmit a lopáson kívül.
Ha a Fidesz is ugyanígy fog viselkedni, akkor magukra vessenek 2014-ben.

háténvagyokaz 2011.01.25. 13:33:59

jajmááá... ilyen nagy ember nem utazhat vonaton! Mi lenne, ha csak úgy meghallhatná akárki, miker beszél telefonon vagy valami hacker csak úgy rácsatlakozna a szupertitkos adatokkal teli laptopjára! (Az eszembe se jut, hogy tömegközlekedésen esetleg ellopnák, hiszen -hála Pintér főrendőr úrnak- megnőtt a közbiztonság.)
Azt meg mindenki gyorsan verje ki a fejéből, hogy mentelmi jog megy gyorshajtás, netán ittas vezetés. Lázár úrnak sofőrje van, nem saját maga vezet. Természetesen erre az lehet a legfőbb indok, hogy mindent megtesznek a munkanélküliség csökkentéséért. Egészen sok jelentkező lenne asszem ha megpályáztatná az állást: napi 2-3 óra vezetés + relax a fennmaradó időben egy S8-asban:) A Bang&Olufssenen jövő zene bárkinek nyugtatná a füleit...
Mindeközben Hódmezővásárhely egy főre eső adóssága 400ezer ft, ami talán némileg indokolná az olcsóbb autót és működtetést.
Arra természetesen még csak nem is gondolok, hogy a lízing lejártakor valaki jóbarát/sógor/koma maradványértéken párszázezer forintért megvásárolja majd az autót, hiszen ez rosszindulatú feltételezés lenne részemről.
Képek itt: egyenlito.blog.hu/2011/01/05/lazar_ket_30_millios_audit_hasznal_lesifotok

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 13:37:29

@KG2000: "Miniszterelnök vagy miniszternek egy max. egy kategóriával feljebb, persze lehet páncélozott." - gondolkodjunk már egy kicsit előre! Miért nehezítsük meg a saját dolgunkat, holmi PÁNCÉLOZOTT autóval :))))))

Anyámasszony_sanyija 2011.01.25. 13:38:50

Ha én lennék a miniszterelnök, Suzukikat rendszeresítenék. Lehetne választani a swift és az SX4 között. Ha valakinek más kell, járjon saját autóval.

JohnHenry 2011.01.25. 13:39:52

@kewcheg: tisztességes kormánypárti politikus? ahogy belépnek a parlamentbe, a gerincüket leadják a ruhatárba és a cetlit eldobják, többé már nem lesz rá szükségük.

szamarhegy 2011.01.25. 13:40:11

A (csúnya) multi cégek, meg a nem multik is válság idején az autóhasználatra is odafigyelnek, ismerek olyan telekom céget, ahol regionális vezér 4,5 milliós Hyundai-al nyomta, többek között amiatt is, mert 2 év alatt felére csökkentették a céges autók számát., és így a főnök is visszalépett két osztályt.

hoplita 2011.01.25. 13:40:23

@loláb:
Hejába, na.....lófasz megaszongya a tutit...:DD

Isten két lábon járó narancsbarma.....húzzál valami fityiszes fórumra szerecsent mosdatni, te fasz.:(

KG2000 2011.01.25. 13:40:34

@=Daniken=: Nem kell külön elszámolnia, úgyis minden évben be kell nyújtania a vagyonbevallását.

gramercy 2011.01.25. 13:41:10

vegyunk neki urhajot, olyan meg a brunei sultannak sincs

KG2000 2011.01.25. 13:41:22

@Seduxen: Gyurcsánynál is ezt mondanád? Mert neki is jár a páncél, mint exminiszterelnöknek!

JohnHenry 2011.01.25. 13:42:02

@Lajos &gt;: merem hinni, hogy én akkor is bkv-val járnék.

Krapulax_ 2011.01.25. 13:42:55

A szerény, "keresztyén" erkölcs újabb ékes megnyilvánulása. :D

Egyébként teljesen jól meg van magyarázva, a polgármester úr nem is ért az autókhoz, azt se tudja, hogy mi az a V10, meg a lóerő, de többen ezt ajánlották neki, így hát végül beadta a derekát. Zseniális. Persze vérlázító pofátlanság is egyben.

A nép nevében köszönetemet fejezem ki, hogy a lakhatási támogatáshoz nem ragaszkodott, pedig megtehetné, hogy felveszi. Ki kérné rajta számon? Az m1?

okostojgli (törölt) 2011.01.25. 13:43:11

Boldog békeidők, amikor még Kóka magánhelikoptere volt a téma.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.01.25. 13:44:03

@Anyámasszony_sanyija: Egyetértek. Ha meg valamelyik fasznak "jobb" kell, majd szépen megveszi és fenntartja magának (álmodozok itt...). Odaérni bármivel lehet, csak időben kell elindulni. A KRESZ pedig mindenkire vonatkozik -elvileg- így az 1.25 dízel Swift is ugyanakkor kéne odaérjen, mint az S8...

Virág et. 2011.01.25. 13:44:35

@Tibike15: Gondolom Veres Jani A6-osakor is ilyen megbocsátó voltál, igaz? Vagy akkor még nem lakott melletted az Audis vállalkozó?

Egyébként egy 3 literes A6-os miatt egy szót sem szólnék. 5.2-es S8-as viszont a csúcs-Audi. Újonnan valóban már szupersportkocsi árban van (40 millió körül). Ezzel az erővel akár Ferrarival is járhatna.

BAR0KKER 2011.01.25. 13:44:44

@okostojgli:

Ja, meg boldog békeidők voltak, amikor Gyurcsány közölte, hogy neki jó egy szimpla A8-as. Miniszterelnökként.
Akkor még fölhúztam a szemöldököm ezen... most már értem...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.25. 13:45:04

én már a szoci érában sem kedveltem, amikor a funkcionáriusok autóvásárlási szokásaival foglalkozott az ellenzék.

néhány megjegyzés azért:
1) én is biztonságos autókat pakolnék a nagy emberek segge alá, ráadásul valóban ne járjanak Opel Astrával.
2) igazán biztonságos és jó felszereltségű autót (pl. SAAB) is lehet jóval olcsóbbért venni.
3) a lóerő rohadt fontos, leginkább azért, mert Magyarországon hivatalosan nincs nolimit, tehát ha szabályosan akara valaki közlekedni - és egy ogy képviselőtől ez minimális elvárás -, akkor sztrádán is csak 130-cal tud menni, ahhoz meg a f*sznak a 450 lóerő.
4) ha már állandóan arról papolnak, hogy nincsen pénz, meg a nyugdíjpénzeket is KÉNYTELENEK ellopni, akkor legalább az ilyen urizálásokat illenék visszafogni, de hát azt is tudjuk,hogy bár Fletóék hazudtak reggel, hazudtak este és hazudtak éjjel, a munkaidőt (nappal) meghagyták a fidesznek.
5) sajnos a "taknyolásban" sem különböznek szocialista elődeiktől ezek a férgek, mert azt is lehetett volna mondani, hogy Lázár úr ilyet szeretett volna, mert köll neki, régi szerelem ez már, és sokáig plátói volt csak, hát az egész nép érdeke a beteljesülés, de nem, nekik rögtön el kell kezdeni félrebeszélni, hogy aszongy, nem is Lázár úr választotta, meg csak oda szeretne érni, meg biztonságos, valamint ilyen és ehhez hasonló blődlik.

+1 ha valakinek voltak esetleg korábban illúziói, hogy ezek majd mások lesznek, az lassan leszámolhat gyermekded álmaival, cserében elárulom, hogy ezeket viszont 20-30 évig kell majd nézegetni.

Le_Penseur 2011.01.25. 13:45:06

Szolgálati autónak miért kell egy csúcs Audi? Nem kellene használt Swifttel járnia, de nagyságrendekkel olcsóbbal járhatna!

pl néhány új(!) autó ár:
VOLVO S80 2.4 D [D5] Summum Geartronic 205 LE, 4 ajtós limuzin -> 14 M HUF
FORD Mondeo 2.2 TDCi Titanium-S 200 LE, 5 ajtós limuzin -> 10 M HUF
SKODA Superb 2.0 CR TDI Elegance DSG 170 LE, 5 ajtós limuzin -> 9,6 M HUF
OPEL Insignia 2.0 CDTI ecoFLEX Cosmo 160 LE, 4 ajtós limuzin -> 8,6 M HUF

Gondolom ezeknek a havi bérlete nem kerülne 600 ezerbe!

bopat 2011.01.25. 13:45:27

@moncayo: :) Igazad van, egykutya mind.

hoplita 2011.01.25. 13:45:37

@abrakadabra40:
Ne erről van szó, te húgyagyú...

Szavam nem lenne, ha nyolc évig nem a hasonló komcsi húzásokon sipákoltak volna ezerrel.
De ugye csak addig volt az ugatás, amíg nem az ő seggük került a bőrülésekre.......mosmán ugye az jár.
A kurva anyátokat ingyenélő gecik.....!!!!!!!!
Ez a lázárféreg meg még az átlagos fityiszes faszfejnél is nagyságrendileg irritálóbb egy gané'.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.01.25. 13:46:18

@kewcheg: Te, már ne haragudj, de ez szarabb volt mint valami brazil szappanopera. A végéről kihagytad, hogy "Hagyjatok magamra, menjetek tovább nélkülem!" :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 13:47:22

@KG2000: pont ezt mondom, hogy NE LEGYEN páncélozott autó ezekben a flottákban! (bár egy rpg csodákra képes :))) ).

loláb 2011.01.25. 13:47:35

@moncayo: @Aullah: @Virág et.: , meg a többiek:

A párt által kapott állami támogatás: pártpénz.
A demokrácia pénzbe kerül, ez van. A diktatúra, meg a királyság ugyanis sokkal drágább volt ennél.

A pártpénzhez, ha tagdíjakból származik, ha az államtól jön: a párt tagságán kívül senkinek nincs köze.
Arra költik, amire akarják. Ha nekik belefér, hogy S8-ast bérelnek a frakcióvezetőnek, akkor ezt senkinek nincs joga szóvá tenni.

Egy állami válallatnak, vagy kormánytagnak az autó kérdése: közügy. Mert ha ebben pazarlás van, akkor az a közpénzek elherdálása. Ott minden adófizetőnek joga van megkérdezni, hogy. miniszter úr, ez nem túlzás?

De a pártok azért kapják a pénzt, hogy abból működjenek. És akkor is megkapják a nekik járó apanázst, hogyha a felét sem tudják elkölteni, illetve az államtól akkor is csak annyit kapnak, amennyi jár, hogyha százszor annyi pénzt el tudnának szórni.

Ha nekik a működésre ez elég, és futja arra, hogy s8-ast béreljenek, akkor egyedül a párt tagságának van ahhoz köze, hogy nem-e lehetne értelmesen, a párt céljait jobban szolgáló modón elkölteni ezt a pénzt.
Mert nyilván lehetne. Viszont ez nem közügy, hanem a párt belügye.

Lajos ghr 2011.01.25. 13:47:50

@JohnHenry: cccc:) ez egy folyamat, az S8at azért nem egyből adják:)

Mike36 2011.01.25. 13:47:52

komolyan ekkora kocsi minek Lázárnak?
hű de spórolnak

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.01.25. 13:48:20

@KG2000: Jó, de neki szüksége is lehet rá még egyszer (ha valaki tökösebb lenne ebben az országban...).

Amúgy meg ki a kurva anyja ez a Lázár János nevű tróger, azon kívül, hogy miniszterelnököket megszégyenítő igényei vannak?

Link Elek 2011.01.25. 13:48:22

az mszp hazudik
a fidesz lop
Welcome in Hungary

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.25. 13:48:36

@Alf: Ne légy hülye, Tollernek Passatja volt. A Merci ment neki.

harmincas 2011.01.25. 13:48:58

Emlékszik még valaki a Fidesz pár éve használt szlogenére? Amivel az akkori kormányerőket illették? "Luxusbaloldal." És Kósa már akkor is hatalmas BMW motorkerékpárral járt (persze hobbiból, az autója mellett).

Sajnálom, emberek, de ki kell mondanom: a Fidesz ROSSZABB, mint a Bajnai-kormány volt. Álszent, melldöngető, végletekig gátlástalan, hazug banda.

hoplita 2011.01.25. 13:50:02

@loláb:
".....A párt által kapott állami támogatás: pártpénz.
A demokrácia pénzbe kerül, ez van. A diktatúra, meg a királyság ugyanis sokkal drágább volt ennél...."

De a legtöbbe az kerül, hogy ilyen hülyék nyüzsögnek mindenhun, mint te.:(
Annyian vagytok, hogy egymásba ér a faszotok.

HUN_Sector 2011.01.25. 13:50:43

@Bogoj: szerintem egy hummer sem eszi meg a 22 litert... egyébként egy átlagos autó kb 7-8 litert fogyaszt a mai motorok közepette (induljunk ki a vegyes fogyasztásból)

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.01.25. 13:50:46

csak óvatosan mondom: hány óvodást, és iskolást lehetne belőle etetni, hogy ne éhesen kezdjék a napot, mert ugye a szüleik munkanélküliek, és már enni sem tudnak.

Peetee 2011.01.25. 13:51:12

Kurva érdekes, nekem egy 1.2 16V Renault Clio-m van, naponta 70km-t ingázok reggel és este is, és valami kib@szott érdekes módon még mindig ideértem időben a munkahelyemre. Sőt haza is időben érkeztem, de ha időre kellett mennem fogorvoshoz/hivatalba/rendezvényre....valaki kurv@ érdekes módon oda is odaértem időben. Nem kelett hozzá 40milliós luxusautó.
Ennek a f@szcimbáló cigányképűnek sem kellene S8, mert egy 3.0Tdi A6-os is nagyjából ugyanazt tudja, csak fele annyiba kerül és fele annyit sem fogyaszt.

Ez a spórolás? Amit megspórolnak az állampolgárokon, azt elköltik saját magukra és a fényűzőbbnél is fényesebb luxusra???
Ki ostorozta a Maszop kormányt az A6-os (nem 8as, 6os) Audik miatt???????? Hogy az milyen pazarló meg milyen értelmetlen luxus...
mostmeg elköltik 2db A6-os árát a frankióvezető fő-fő csigányra???
Nevetségesek...1 sorba álítanám őket a Dunaparton....ott a cipők mellett!

médiamanipulátor 2011.01.25. 13:51:22

? hogy kitől bérlik, 600000x12=7.200.000, vagyis két év alatt kifizetik az árát. Remélem ez a saját kocsija és saját magától bérli saját magának a mi pénzünkből.

misiapu71 2011.01.25. 13:51:57

kérem szépen addig ameddig ebbe a nyamvadt országba az átlagbér 130 ezer huf , a közszférába egy óvónő bére 105 ezer huf ajó kurva anyját ennek a fideszes bagázsnak hogy van pofájuk ehhez

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.25. 13:52:16

@hoplita: "Annyian vagytok, hogy egymásba ér a faszotok. " -

kész, én ezen besírtam! :)))

Virág et. 2011.01.25. 13:52:32

@loláb: Ismét mondom: a pártfinanszírozás nem így működik Mo-n. Nyilván elkerülte a figyelmed az elmúlt évek erőtlen próbálkozásai, hogy átláthatóvá tegyék a pártpénzeket. Nem véletlenül lett sikertelen minden ilyen kezdeményezés.

Arról nem is szólva, hogy NEM erre adjuk a pártokat megillető közpénzt. Gondolom emlékszel még a Centrum vezetőjének Ferrariára. Pedig az nem is állami vállalat és az nem is közpénz.

Lajos ghr 2011.01.25. 13:53:47

komolyan egy sz@r autóvételen van mindenki oda? miközben a nép 3/4-ének agyát a valóvilággal hibernálják be minden ellen (lásd tv-ben, pörgő fórumokban, filléres napilapokban, stb), meg a multiknál a zsírosan túlórázós agymosós napokkal, a figyelem elterelődik a lényegről.
pont egy audira:)))
bármit meg lehet közben csinálni bármit. sztetek ha s8at kap és ez nyilván nem titok akkor mi pénz ömlik ki folyamatosan a zsebekbe? kit éééérdekel h mivel járkál.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.01.25. 13:54:54

@Alvarez:

Ez csak a megyei jogú városok versenyében igaz. Amúgy Esztergom eladósodottabb (per kopf 600ezer fölött van, míg Hmv "csak" 425 ezer).

Indriq 2011.01.25. 13:55:14

az igazán vicces az lesz, amikor ingyen "megveheti" 2-3 év múlva, miután 7-8 éves kocsival mégse furikázhat.

misiapu71 2011.01.25. 13:55:25

most már csak az a gáz uraim hölgyeim hogy nem látok sehol a politikai palettán sehol olyan pártot akire rá bizhatnám ezt a szaros országot EZ A GÁZ

commando 2011.01.25. 13:56:23

Koppenhágában töltöttem egy hetet. Városnézés során a Parlament előtt áltunk, mikor vége volt az aznapi gyűlésnek. Jól öltözött férfi, kezében táskával sétált le a lépcsőn és ült fel kerékpárjára. Idegenvezetőnk mutatta: Ő az egészségügyi miniszter. Egyetlen autó, egy VW Passat ált a lépcsők elé és hárman szálltak be. A többi gyalog, hajóval és kerékpárral. Hiába, a fejletlen nyugati demokráciákban csak erre telik, kerékpárra, hajóbérletre!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 13:56:53

@kej: Pont ezt kéne megszüntetni.

@Jofiu: A faszt, elvennék a munkát mások elől.
Azon kívül nem merném rájuk bízni.

misiapu71 2011.01.25. 13:58:16

@Lajos &gt;: ENGEM ÉRDEKEL ÉS AZ IS ÉRDEKEL MENNYI MEGY A ZSEBÉBEtudod ha nem érdekel bennünk semmi akkor ugrás a vonat elé balfasz

global001 2011.01.25. 13:58:24

Ne hülyéskedjetek már emberek! Így akarják felpörgetni a gazdaságot !!! Még a végén a GDP eléri a 20 %-ot.:)) Matolcsy meg az év közgazdásza lesz ....... az asszonnyal együtt.
Szijjártó kommentár:
"Az.....az..... az valójában egy Trabant, csak modern külsőt kölcsönöztek neki, így a Nemzeti Együttműködési Takarékossági intézkedések közepette! A 20-22 literes fogyasztás pedig a szocialisták lejárató kampánya. Valójában csak 2-3 litert eszik, az Mszp így próbálja a forradalmi kormány 2/3-os többségét lehetetlenné tenni!!! Követeljük, hogy a rágálmazást fejezzék be. Csatlakozzon mindenki az ELÉG VOLT a Facebook-os oldalhoz !!!"

És 2/3-ad óriási tapsvihar, ováció közepette örül a takarékossági programnak. Ami természetesen NEMZETI !!!

a-kis-herceg 2011.01.25. 13:58:47

@cserepj: de ennek hamar vége lesz. hódmezővásárhely lázár vezetésével az élre tör, minden kategóriában...

loláb 2011.01.25. 13:59:34

@hoplita: Ja, neked pedig a jó kurva anyádat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.25. 14:00:13

@loláb: Szerintem a pártpénz is a mi pénzünkből van.
Amúgy én beérném egy vacak használt Jaguarral is.:P
A másik:Ahogy elnézem egyre többen lájkolják ezt a szánalmas blogot.:))
A végén még annyian lesznek,hogy simán össze tudnak dobni egy bírságra valót.:))
Na viszlát!

Vipera01 2011.01.25. 14:00:26

Mert egy VW Passat vagy egy Opel Vectra ugye nem megbízható, meg lassú is.

hoplita 2011.01.25. 14:01:12

@Seduxen:
Népi szóláskincsünk része, errefelé a Kunságban elég sokat használt és ismert szófordulat....ha nem is a legszalonképesebb...:)))

misiapu71 2011.01.25. 14:02:37

@KuKori: ő egy faszszopó és mivel magyarországon politikus meg teheti ezt

Indriq 2011.01.25. 14:05:32

Amúgy pedig, a nyilatkozatából világosan kiderül, hogy ő tulajdonképpen csak áldozat, a gonosz komcsik álruhában elhitették vele, hogy ebben kell utaznia. Biztos van olyan felvétel, ahol egyszerre 3000 komcsi ellen küzd hogy eljusson a Passatjáig amit kinézett magának, de azon betuszkolják az S8ba.
A másik lehetséges verzió, pedig örüljünk, hogy a gyerekkori álma egy S8as volt, és nem egy űrhajó.....

Arie135i 2011.01.25. 14:05:56

két kérdés van amit szerintem külön kell kezelni. egy Audi S8 bérlése havi 600e Ft-ért valóban nem sok, azaz mondhatni jutányos spórolás :) illetve magánemberként, vállalkozóként nem hiszem el, hogy igaz lenne.
a másik kérdés, hogy közszolgálati (muhaha) alkalmazott, vagyis jelen esetben politikus fizetési kategóriájába illik-e egy ilyen autó - erre egyértelműen NEM a válasz.
a cikkben leírt kb 1,5 milliós havi fizetés mellé a magánszektorban már egy elég rendes autó járna... mondjuk egy nagy Volvo, Audi A6, E merci, 5-ös BMW esetleg Lexus vagy hasonló - de semmiképp nem S8.... ennek megfelelően egy sima képviselő, polgármester járjon egy Passat kategóriával ami dízel és tisztességesen fel van szerelve. ez is kb 7-12 millió közt van értékben, tehát rendes prémium autó, havi lízingje és fenntartása ennek is többszázezer forintot tenne ki, ezt azért tegyük hozzá - de ezen nem lehetne hőbörögni...
így, ebben a formában ez nagyon durva!
néhány kommentelővel ellentétben, azonban azt gondolom, hogy a másik végletbe sem szabad elmenni - egy politikus ne járjon 8 éves Astrával vagy Suzukival, ez hülyeség.

Indriq 2011.01.25. 14:06:17

Amúgy pedig, a nyilatkozatából világosan kiderül, hogy ő tulajdonképpen csak áldozat, a gonosz komcsik álruhában elhitették vele, hogy ebben kell utaznia. Biztos van olyan felvétel, ahol egyszerre 3000 komcsi ellen küzd hogy eljusson a Passatjáig amit kinézett magának, de azon betuszkolják az S8ba.
A másik lehetséges verzió, pedig örüljünk, hogy a gyerekkori álma egy S8as volt, és nem egy űrhajó.....

bandika gazdája 2011.01.25. 14:06:17

@Zz_: Elmennének, de akkor nem lehetne eladni "magánszemélynek" olcsón, mivelhogy használt! Érted már miért nem bír ki egy-két évnél többet?!

sárkányfő 2011.01.25. 14:06:39

@loláb:
"A párt által kapott állami támogatás: pártpénz."
hányszor kell, hogy elmagyarázzuk neked: nem a fidesz párt fizeti a járgányt? hanem a frakció és a vásárhely önkormányzata? a költéségtérítésre szánt pénzből?

de ha a párt fizetné, még akkor sem lenne jogos. vagy ha a párt elkurvázza az állami támogatást, az jogos? vagy elkaszinózhatja, tényleg megtehet bármit? ennyire fejlett a demokrácia-felfogásod?

hoplita 2011.01.25. 14:06:41

@loláb:
A nőági felmenőket haggyuk ki.....csak erre telik?
Seggfej....

Ringlósztár 2011.01.25. 14:06:57

Nem véletlen, hogy Hódmezővásárhelyen a legmagasabb az egy főre jutó adósság az országban (jó része svájci frank alapú kötvényben) és még magyar viszonylatban is a legkorruptabb az önkormányzat (pedig itt szoci vagy szdsz a hatalom közelében sem volt a gengszterváltás óta), de Orbán szereti Lázárt, mert a köztörvényes bűnöző Várhegyi Attila cége pr és marketing címszóval évente 400 milliót talicskáz ki a közösből a fidesznek.

misiapu71 2011.01.25. 14:07:18

@KuKori: ő egy faszszopó és mivel magyarországon politikus meg teheti ezt ,miért is ,azért mert buta a magyar nép

proton1701 2011.01.25. 14:08:02

Az összes kibaszott politikust bele kéne lőni a Dunába. Csak a kár a vízért meg a lőszerért.....

hoplita 2011.01.25. 14:08:52

@sárkányfő:
"......ennyire fejlett a demokrácia-felfogásod? ...."

Dehogy.....ennyire zokni agyilag.

grünweinsalz 2011.01.25. 14:09:05

Lázár még ellenzéki polgármesterként úgy nyilatkozott, hogy "én munkaeszköznek tekintem, amilyet adnak, én olyannal járok. Legyen biztonságos, ahhoz viszont ragaszkodom."

Hát ilyent adtak, ilyennel jár! Talán nem biztonságos?
De igen! Naná, hogy ragaszkodik hozzá!

tomwar 2011.01.25. 14:09:08

@loláb:
Kilog kicsit...ja...mert a parttamogatas ugye nem adoforintokbol van?
Megertem en, hogy rossz latni, hogy a forradalmarok se jobbak az egyszeri tolvajnal...de hat ez van. Talan legkozelebb 2/3-dal tobb esze lesz az orszgnak.

Vállfás Gyuszi 2011.01.25. 14:09:18

Miért nem Suzuki? Hisz az a mi autónk.

astonferi 2011.01.25. 14:11:39

a franciák még a miniszter is peugeot és citroent használ ami még full full extrásan is 15 millábol kijön....nekik jo nekünk nem ? ugyan....elözö ciklusban kiabáltunk most meg ugyan azt csinálják....KÖLTIK A BEFIZETETT ADOMAT......

Tuborgbeer 2011.01.25. 14:18:43

Lázár meg eddig pont a "pofátlanul magas végkielégítésekről" szónokolt, mi ez ha nem pofátlanság? Amelyik pedagógust meg 30 év munkaviszony után kirúgják kevesebbet kap, mint ő egy hónap alatt hazavisz.Igazi gerinc nélküli élőlény

Lajos ghr 2011.01.25. 14:18:47

@misiapu71: te vagy a balfasz, tegyél valamit akkor ne csak "érdekeljen":)) ülni a gép előtt és hőbörögni, vagy ez nyugtat meg?:))) lúzer.

kacsa! 2011.01.25. 14:19:25

Remélem egy napon a tűzoltók egy órán át tartó munkával fogják kifaragni jancsit az audijából... Több darabban.

Tuborgbeer 2011.01.25. 14:19:29

Lázár meg eddig pont a "pofátlanul magas végkielégítésekről" szónokolt, mi ez ha nem pofátlanság? Amelyik pedagógust meg 30 év munkaviszony után kirúgják kevesebbet kap, mint ő egy hónap alatt hazavisz.Igazi gerinc nélküli élőlény

misiapu71 2011.01.25. 14:21:35

mindenki kezdjen el gondolkodni azon hogyan lehetne megszopatni lázár fasszopó gecit

talpi 2011.01.25. 14:21:58

Azoknak, akik ezt a valóban kiváló gépkocsit ajánlották vajon az önkormányzat, vagy a frakció, esetleg felesben mindkettő - spórolás okán - fizette a tanácsadói szerződés díját?
(Nem lesz baj, ha ezt a Főnök megtudja? Az övénél nagyobb péniszhosszabbítóval jár a beosztott)

Vajon milyen ügyekben kért még tanácsokat ez a kiváló politikus? Azokon, a tanácsok hatására mennyit spóroltunk?

Kik ezek a kitűnő tanácsadók? Nem kellene ezeket máshol is foglalkoztatni? Hátha ott is tudnánk spórolni.

misiapu71 2011.01.25. 14:23:23

@Lajos &gt;:mire gondolsz lajoska

causa sui 2011.01.25. 14:27:23

még egy éve sincs, hogy ott vannak, és máris hogy spórolnak, a szívem megszakad értük... rosszabbak mint az mszp...

eremita 2011.01.25. 14:32:25

@loláb:Figyelmesen olvastam Lázár képviselő eljárását mentegető hozzászólásodat. Az érvrendszered akár lehet racionális is, de elfogadni nem tudom.

Lázár képviselő csúcs Audija ebben a vonatkozásban sajnos nem párt ügy, nem a baloldal-jobboldal "de ti többet loptatok" ügye. Ez a mai Magyarországnak egy mélységesen szomorú és elkeserítő karikatúrája.

Lázár képviselő ellenzékiként napi következetességgel és konok elszántsággal jogosan kérte számon a kormányzó szocialista párton a közpénzek felelőtlen herdálását. Ez a Lázár képviselő szimpatikus volt számomra.

A mostani Lázár képviselő korábbi demokratikus elkötelezettségű nézeteit is hitelteleníti. Számomra Lázár képviselőnek annyi hitele maradt, mint annak a szülőnek, aki a gyereke előtt mindennap az ital káros hatásairól papol és mindennap részegen megy haza. Lázár képviselő hiteltelenné vált. Súlytalanná. Senkivé.

Mégis azt mondom, hogy Lázár képviselő jól teszi, amit csinál. Egyszer szeretne ő is jól élni. Most itt az alkalom. Miért is ne csinálná? Hiszen a hívei mindezt elnézik neki, sőt bátorítják: "..Jól csinálod, ne félj, majd mi megvédünk a becstelen támadásoktól. A mi kutyánk kölyke vagy.." Ami a szocialistáknál bűn volt az nála egyenesen erényszámba megy.

Ha a magyar választó polgárok zömének szemében az ilyen kétlaki, züllött magatartás megbocsátható bűn (sőt talán erény? ) akkor ne csodálkozzunk ha a politikai kalandorok országa vagyunk.

Olvassatok Adyt. Aktuálisabb, mint valaha.

Algopirin 2011.01.25. 14:33:27

@majomkutya: mondhattál volna audi tt-t is :D

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.25. 14:34:11

Ne csodálkozzon senki, hogy miután 8 évig csak a lejáratás ment, ha indokolt volt, ha nem, akkor felháborítónak tartjuk hogy ugyanazokat csinálja a fidesz, mint 8 évig a szocik.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.25. 14:38:05

MSZP Fidesz
hazudtak hazudnak
loptak lopnak
magántulajdonodhoz magántulajdonodat
nem nyúltak elveszik

Sose bocsájtok meg!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.25. 14:39:18

Ez összeugrott.
Szóval:
MSZP: lopott, hazudott, de a magáncuccomhoz nem nyúltak
Fidesz: Lop, hazudik, és még el is veszi, ami az enyém

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.25. 14:40:04

És ez csak egy ember. Mennyivel is kell ezt megszorozni? 400-al legalább? Meg is van az a pénz, amiből lehetne foltozgatni a költségvetést.

hintalo 2011.01.25. 14:44:42

Vásárhelyen érdekes lenne szétnézni. Van valami Hódmenza, aki egyeduralomra tör a közétkeztetésben, ha minden igaz az utolsó kávéautomatát is tőlük kell bérelni a városban. Gondolom nem jön rosszul a parancsra havonta befolyós sok millió fix.

LiberGon 2011.01.25. 14:46:33

Megint ez a tipikus panelproli hozzáállás, akinek több van az dögöljön meg. Amúgy meg miért tetszettek megszavazni a Fideszt 2/3-al?

dukeekud 2011.01.25. 14:47:44

A magam reszerol, eddig rendben volt amit a fidesz vagy orban viki mondott, csinalt, de ez most tenyleg tulzas. Ennek az autonak, egy havi berletidijabol kijonne, egy olyan auto amivel tokeletesen lehetne kozlekedni. Vagy az auto aranak negyedebol olyan elektromos autot lehetne venni,(ha mar a penz nem szamit) amivel akar foldkoruli utra is lehetne menni, egy feltoltessel. Es akkor kornyezetbaratan peldamutatoan, valoban olcson kozlekedne a frakciovezeto ur.

Virág et. 2011.01.25. 14:50:07

@LiberGon: Igazad van, Bugatti Veyront minden pártfunkcionáriusnak!

csintapala (törölt) 2011.01.25. 14:50:10

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=127639

"A Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) vásárolta meg a 14 millió forintot érő Audi A6-ost Veres János pénzügyminiszternek, értesült a Blikk. Ezzel a trükkel sikerült megkerülni a minisztériumi közbeszerzésekre vonatkozó központosított közbeszerzési rendszert. "

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/35317/1/belfold/Fidesz_Nevezzek_meg_az_Audivasarlas_feleloseit

Az autó motorja 3 ezer köbcentis, extra felszereltségű, Veres szakállamtitkárának, Kovács Álmosnak pedig egy 8 milliós Volkswagen Passatot vásároltak - tájékoztatta az újságírókat a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Koszorús László.

A kormány lebukott - szögezte le a fideszes honatya, arra emlékeztetve: októberben a brutális megszorítások emberek százezreinek életét tette nehezebbé, Gyurcsány Ferenc eközben türelmet kért az emberektől.

Akkor úgy fogalmazott: "A központi közigazgatásban le kell állítani valamennyi autó-, telefon- és bútorbeszerzést. Hogyha új autó vásárlására kerülne sor, mert ellopják vagy totálkáros lesz, akkor is természetesen önmérsékletet kell mutatni, például a felszereltség tekintetében. Vagy abban, hogy milyen motorral vásároljuk ezt az autót."

Akkor most mi a fasz van, lázár úr?

Ppix 2011.01.25. 14:50:56

Hogyan is mondják ezt?
Megvan, milliárdos oligarchák kormánya!
A 2/3 meg a lakosság azon segghülye rétege, akik beszopták, hogy ezek különbbek.

Egyetértek azokkal, hogy nem csak a korrupt tolvajokkal van itt gond.
Hanem azokkal, akik hatalomba szavazták ezeket. Akik olyan buták, hogy tapsolva aszisztálnak az ország rombolásához, a Kádár korszakba visszataszításához akár MSZP, akár Fidesz oldalon, mikor melyik kormányoz.

Secnir 2011.01.25. 14:51:12

"Használtan 13-14 millió forint, újonnan 40 millió.
Lázárnak egy használt Audi S8-ast bérelnek, mégpedig havi 600 ezer forintért."

négy éves bérleti díj:
600.000.- * 48 hó = 28.800.000.-
tájékoztatásul közlöm, hogy 28m != 14m

puffatag 2011.01.25. 15:00:37

mi a fasz bajotok van, nem tudtátok ezt a fideszről? a milleniumi országjáró nevű fideszes propaganda kiadvány költségeit firtató kérdésekre aszonta tóth-istván zoltán országimázs vezető 2001-ben, hogy a nagymamától se érdeklődünk a karácsonyi bejgli költségeiről! egyébként ez a köztörvényes tolvaj (polt pot péter nem így látta, ezért nincs börtönben) újra pozicióba került, akárcsak a többi

misiapu71 2011.01.25. 15:04:56

na most merre magy o szocik szdsz kilőve ftyesz nálam rég sokaknak most kilőve

escéhá 2011.01.25. 15:08:08

@ColT: De ez HASZNÁLT, mint megtudtuk, továbbá amortizálódik, így a számításod nem helytálló. Mindenképp bukta anyagilag. Mármint nekünk.

vasgyuszi 2011.01.25. 15:08:56

Dögöljön meg a Lázár! Remélem rágurul ez az Audi, mint pár balfaszra nem is olyan rég.
Politikus: lop, csal, hazudik, akasztófára való mind, pártállástól függetlenül. Ezt a véleményemet már jópár éve megfogalmaztam és azóta is tartom, bármilyen kormánya az országnak.

escéhá 2011.01.25. 15:11:10

@majomkutya: Nagy Anna kormányszóvivőnek negyedévi 130 eFt-ért milyen frizurája van már? Körömvágó ollóval vágok ilyet neki csukott szemmel...

Der Beste 2011.01.25. 15:11:47

Végh Ibolya aljegyző magyarázkodása a legcinikusabb duma volt, amit valaha hallott
Egy igazi forradalom (nem ez a próbafülkés, hanem egy igazi) Lázárt elsőként állítaná a falhoz.

a-kis-herceg 2011.01.25. 15:12:58

végülis hány darab lélegeztetőgép havonta?
és hány szociális rászoruló kis nyugdíjas támogatása jönne ki belőle...

de ez gondolom demagógia ha ők vannak kormányon, ellenzékből meg együttérzés...

lázár egy cinikus szemét pöcs...én is kívánom neki hogy forogjon párat a kocsival...

zolika78 2011.01.25. 15:13:37

Németországban hatalmas botrány lett abból, hogy az egyik képviselő nyaralni ment a szolgálati autójával.
Kíváncsi vagyok, hogy Lázár igazolni tudja-e, hogy minden útja hivatalos volt...

Csogoreny 2011.01.25. 15:14:25

Lázár Jánosnak a saját autója egy LIM-es rendszámú Range Rover. Múltkor azzal volt síelni Ausztriában.
Az majdnem annyiba kerül mint az Audi és a saját pénzéből telt rá neki.
Esetleg kiegészíthetnétek vele a blogbejegyzést.
Az alábbi cikk kommentjei szerint már 2008-ban megvolt neki, szóval gyorsan összeszedte rá a pénzt..
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jarmuparkok_takarekos_uzemmodban_vasarhely_es_szeged/2075411/

a-kis-herceg 2011.01.25. 15:16:04

@Der Beste: sajnos ott a legnagyobb magyar mezővárosban különösen dúl a FEUDALIZMUS (persze szigorúan az antikomcsi fajta...), érthető módon... szóval ott van 80-90%-a...

nem a demokrácia fészke...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.25. 15:17:12

A legszebb a kognitív disszonancia, hogy azok akik Fletó idején (nagyon helyesen) felszólaltak a kommentekben, fórumokban is a hasonló pénzpazarlás ellen, most kifogásokat keresnek, amikkel mentegetni lehet a képviselő urat. Nem a tett számít, hanem hogy ki csinálja, ugyebár.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.01.25. 15:19:12

@HUN_Sector:
Modell Audi S8
Évjárat 2009
Kategória Nagy/luxus autó
Fő jellegzetességek, biztonság és ekonómia
Motor mérete 4172 ccm
Városi fogyasztás 23.8 liter/100 km
Vegyes fogyasztás 18.7 liter/100 km
Városon kívüli fogyasztás 11.7 liter/100 km

ampelmann 2011.01.25. 15:22:47

anno miért volgával és csajkával jártak és nem zaporozeccel mondjuk?

Büszke_troll 2011.01.25. 15:24:55

Egy újnál, kis beugróval rendben van a havi 600 ezer.

Semmi gondom vele, ha a saját pénzéből fizeti.

Egy szegény zsidó betegsége miatt megpróbálja a gazdagot pumpolni. Folyton a nyakára jár, sír, panaszkodik.
A gazdag egy ideig nem foglalkozik vele, de aztán után megunja a dolgot és megígéri, fizeti a gyógykezelést.
-Nu, akkor lenne itt ez a szanatórium Baden-Badenban...
-Megőrült! Az nagyon drága!
-Ha az egészségemről van szó, semmi nem lehet drága.

Lázár úr is így van vele. Ha a biztonságáról van szó, semmi nem lehet elég drága. Kár, hogy a számlát mi fizetjük.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.25. 15:25:48

gáz ez a poszt.

és ez független attól, hogy lázár is gáz, de nem az autó miatt.

Egyéves Önkéntes 2011.01.25. 15:26:16

Ott volt Bokros, aki békávézik, mégse rá szavaztunk.
Semmi se jó nekünk.

Koky_ 2011.01.25. 15:33:24

@Tibike15: Persze, te szerencsétlen, de a vállalkozó nem a zemberek pénzén vette az ódiját!

sanyix 2011.01.25. 15:34:51

Én szerintem ilyesmikre való pénzt el kéne venni tőlük... 500+ ezres fizetésből ménem tellik sajátra? Én sem kapok kocsit hogy melóba járjak, pedig nekem szükségem is lenne rá mert nem 500 ezret keresek...

Tomporjoker 2011.01.25. 15:41:39

Meg véletlenül sem dolgozom Hódmezővásárhelyen. Még véletlenül sem tartoznak önkormányzati cégeknél dolgozó embereknek többhavi bérletpénzekkel(50-60 ezer fejenként jó pár kispolgárnap) ,különféle juttatásokkal.
Igaz ők csak egyszerű honpolgárok akik havi 60-90 ezret visznek haza.
De remélem testvérünk nem ül kényelmetlenül az S8-ban. Mert megszakadna a szívem.
Az nem gond, hogy a Hmvásárhelyen nem dolgozó ember most azon gondolkodik vagy befizeti a számlákat vagy eszik még a következő fizetésig.
És ez az ember még véletlenül sem én vagyok. Persze ez véletlenül sem szőrszálhasogatás :).

De teddik az aujtó :).

ampelmann 2011.01.25. 15:44:40

@Koky_: azért itt sok a kivétel...

MP 2011.01.25. 15:44:53

És a sok ingyenélő ezt akarta a Kossuth tér összehugyozása közben!

ketroot 2011.01.25. 15:45:55

Gazdag egy ország ez, ha ilyen faszságra van keret (ilyenre is).

Tudom, a demagóg kurva anyámat.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2011.01.25. 15:48:13

Drága frakcióvezetőpolgármesterképviselő úr!
Engedje meg, hogy megosszak önnel egy hasznos ötletet. Ahhoz, hogy valaki időben elérje az úti célját, a legegyszerűbb módja, ha az ember időben indul el. Ha nincs elég idő, akkor nem kell annyi tisztséget elvállalni. Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg a mentelmi jogára hivatkozva szeretne kibújni a sebességhatárok betartása alól. Így viszont nem értem azt a kritériumot, hogy "időre oda lehet érni vele". Ehhez nem kell különleges felszereltségű autó!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.25. 15:49:46

@Tibike15: Azért itt is hamar összejön.
No nézzük csak. ha jól számolom, Lázárnak ugrik a havi 2,5 misi így összességben (van akinek egy évi bére). Ez egy évben 30 Misi, ha jól számolom (más ha 10 évig dolgozik ezért, jónak számít) Ha csak 400 ilyen naplopóval számolom, az 12 MILLIÁRD. És ez csak a juttatás. A Mutyisztánról, és a haveri, saját cégeknek átjátszott dolgokról még nincs szó.

escéhá 2011.01.25. 15:52:16

Lázárom, Lázárom:
ez egy lázálom.

Jofiu 2011.01.25. 15:52:30

@ColT:
Nincs baj, majd az uj jarmuveket takaritjak a mostaniak, a regi vezetok pedig azokat, amiket a vezetesuk alatt nem csereltek le. Ha mar annyira ragaszkodtak hozza.
Csinalhatnank valosagshow-t is belole. Akinek a munkajaval nem elegedettek a nezok azokat kiszavazzak es a garazsban kell aludni (ugyebar futetlen, mert arra sem jutott penz a dobozok mellett).
Lehetne kreativ verseny is. Pl. nincs elegendo tisztitoszer, reggelente vetelkedo a keszletert, ugyanigy estenkent a kiszavazottak vetelkednek a pokrocokert (feltetelezem lenne legalabb egy).

Ugye meg mindig nem erte el a gonoszsagi szintem az oveket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 15:55:14

@Jofiu: Szerintem nem gonoszok ezek, csak csőlátásúak, illetve önzők.
Ez nem tiszta gonoszság.
Persze nekünk attól még nem lesz jobb...

a-kis-herceg 2011.01.25. 15:55:25

lényeg, hogy minden párt megtartja amit ígért... és a fides mit igért? pénzt... megtartja? meg...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.01.25. 15:57:17

Hiába tépitek a szátokat! Itt csak egy forradalom csinálna rendet!

De nem fülke-!

a-kis-herceg 2011.01.25. 16:00:25

kicsit olyan mint a debreceni és a puskás stadion tienpárhány milliárdjai is...

sportgeza.hu/futball/2011/01/25/ketto_az_egyben_stadion_a_magyar_focinak/

nincs csapat. nincs belevaló. nincs tartalom. csak a külcsín... de belül kong...

szenon 2011.01.25. 16:01:40

A6 3.0 dízel nem elég oda? Vagy az a baj, hogy keveset eszik? Besz....ok!

Jofiu 2011.01.25. 16:04:53

@ColT:
Jo, jo, szerintem se erre nedvesednek, de aki a rabizott feladatot nem latja el, sot direkt megkarositja a rabizott szervezetet, az nem hulye, tudja mit csinal. Hiszmilyen szepen, kreativan karositottak, nem ugy mint egy kanos orrszarvu a viragoskertben, osztonosen, akarat nelkul.
Tudhattak, hogy ez lopas. Nem egy bizonyos embertol, hanem mindenkitol.
Az ilyen dolog azert nekem egy kicsit gonosz (hirtelen nem talalok mas, eleg negativan csengo de frappans szot). Tudtak nagyon jol mit csinaltak.

A letoltendo helyett en a karok ledolgozasat vezetnem be. Igazan modosithatnak a btk-t.

kristoof 2011.01.25. 16:09:20

Az egyik kedvenc autóm! De amikor kiderül egy politikusról, hogy ilyen autóval flangál... ráadásul olyan akiről azt sem tudom, hogy kiféle-miféle akkor azért eszembe jut, hogy menjen oda ahova hirtelen gondolom! 600.000 HUF közpénzből havonta??? Ez durvább mint a lopás... meg mi a büdös lóf@sznak neki S8-as??? Hová akar ő odaérni nagyon gyorsan amikor egy Passat-ra is lehet tenni kék villogót! Komolyan mondom, hogy ezek mindennél rosszabbak... nem hiába mondom én, hogy kétfarkúakra kellett volna szavazni...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.25. 16:09:48

Az a baj, hogy ezek az emberek azért vannak ott, hogy úgy vezessék az országot, hogy a választók érdekeit képviseljék. (tudom, demagóg). De szerinted egy olyan ember, akinek ez a legnagyobb gondja, hogy hogy akassza le a havi 1,5 millás fizu mellé az ingyen S8-at, az mennyire komolyan érzi át, hogy van, aki vagy fűt, vagy eszik a gyerek? Vagy van, aki a hónap végén egyszerűen nem tud kenyeret venni, mert nem marad pénze? Vagy azok nyomora, akik a saját lakásukban fagytak halálra, mert nem volt pénzük fűteni? Biztos felér hozzá ez a probléma! Látom, ahogy átérzi, és ezen dolgozik!
Biztos foglalkozik vele....
És innentől kezdve el van b@va az egész. Lehet csűrni, csavarni, de innentől kezdve ez minden, csak nem a képviseleti rendszeren alapuló parlamenti demokrácia.Hogy mi, azon lehet vitatkozni, de ez nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 16:16:02

@Jofiu: Szerintem úgy vannak vele, hogy ők csak saját dolgukkal törődnek, szerintem ezért nem a gonoszság a jó szó rá, hanem az önzés. Ebbe belefér az is, hogy lopnak, tudatosan, mert neki attól jobb.
Szarja le az egész banda magasról, hogy nekünk jó-e vagy nem.

Tkp. valójában messzire látszik, hogy nem a munkájukat végzik, vagy ha igen, akkor csak lácccccólagosan.
@newtehen: is szépen megfogalmazta ezt.
Nem gonoszság ez, csak beleszarás. Amit gyűlölsz (=neki te vagy a gonosz) azzal foglalkozol.
Ott fent meg csak annyit foglalkozak a zorrszággal, hogy ne legyen túl feltűnő a leszarás.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.01.25. 16:19:45

@a-kis-herceg: olyan egészséges a népnek, egészségre ártalmas - falhoz állítós IGAZI a népnyúzóknak. A falhoz állítás igény szerint duna-partira cserélhető!

csoko20 2011.01.25. 16:19:52

Szólni kéne Orbánnak, hogy havi 600E+300E-ből kurva sok NYENYIt lehetne kiaggatni.......

mérien 2011.01.25. 16:23:45

Ebben a szerencsétlen országban akárki van politikai vagy (és) gazdasági hatalmon, tényleg mindent megtehet. Elkeserítő.

andraszuzu 2011.01.25. 16:29:39

Meg kell a szivnek szakadni ezeken a közlekedési gondokon. De minthogy ma is a legjobb sport az adófizetők pénzének lenyúlása igy nem csodálható, hogy ki csak teheti ez irányban kapar. Aki pedig közel ül az jobban melegszik és igaz ugyan hogy szükösen, de azért kijön 2 millábol elsejétöl elsejéig. Egyébként a két legkevesebbet javitott auto az elmult 30 év nemzetközi összesitése alapján a Golf I-es és a Fiat Uno és igaz hogy "döglenek a libák, de azért jol jön még pár ötlet" Végül is hogy lehet megengedni azt, hogy mikor egy egész ország ül a szarban, mikor gyerekeknek nem jut kenyér, akkor az álltalunk választott vezetőink továbbra is eljátszák az "Uri murit".

reKorrekt 2011.01.25. 16:29:53

@commando: Koppenhága az már nyugat?

Jofiu 2011.01.25. 16:30:16

@ColT:
Csak az a bajom az 'onzo' szoval, hogy nem elegge adja at azt, mennyire megkarositanak, tomegeket!
Mert hisz mindannyian onzoek vagyunk egy bizonyos fokig, de ez, na ez mar egy masik univerzum!
Jo lenne valami kifejezobb szo ra. A beleszar jobb, de meg ezt is keveslem, ez meg annal is tobb.

tudi 2011.01.25. 16:31:48

Miért vagytok ilyen szőrös szívűek, ha ti lennétek egy képviselő, "olyan embere, akiknek adnak a véleményére", akkor ti sem biztos, hogy a Suzukit ajánlanátok. Bár én lehet, hogy azt jelölném ki, mint kötelező szolgálati autót.

dalos 2011.01.25. 16:35:19

Én ezt nem értem! Amikor az autópályán mifelénk 130 km/h a végsebesség, akkor minek ennek s8-as Audi???
Ennyit tud az új generációs Suzuki Swift is és 5 csillagos volt az NCAP töréstesztje...hamár biztonság...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2011.01.25. 16:41:44

Lázárt környezetvédelmi miniszternek!

Kíváncsi lennék, ki az a szerencsés nyertes, aki bérbe adhatja neki ezt pöffeszkedő letolóautót.
Jól mehet a Fidesznek, ha 2 év alatt bérletre kifizetnek annyit, amiből meg is vehették volna...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.25. 16:43:50

@Daily Shark: a VPOP vette meg, tőlük bérlik.
szóval közpénzből megvette állambácsi, és közpénzből bérli magától.

Marcellusca 2011.01.25. 16:44:44

Ménem ilyentet bérel?
Ezzemán biztossan odaérne időre.

www.youtube.com/watch?v=LO0PgyPWE3o&feature=related

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.25. 16:45:23

@Conv: ja nem, az a másik Jani volt :) a veres. olyan egyforma a két darab szar, hogy keverem őket :)

spawn666 2011.01.25. 16:45:27

Mi is a különbség a két párt között??? Nagy lócar semmi !!!!

sz4sz4 2011.01.25. 16:49:07

@reKorrekt: (kelet-nyugati, ottvan fönt.) ... még-még nyugat, de már komp jár át Leningrádba!

Marcellusca 2011.01.25. 16:50:58

Pitijjánér eza lázár. :)
Én illentet vesze....őőőő, izé, bérelek majd, oszt', jó lenyomom majd a p.csába. :D

www.autopult.hu/index.php/barpult/kuelfoeldi-sajto/1671-a-jobbik-m5-oes-bmw-gorcs-alatt-az-507-loers-alpina-b5

Neménvoltam! 2011.01.25. 16:52:50

Mi az a bullshit, lúzer duma, hogy "időre oda lehet vele érni"??? Oda lehet érni időre velorexel is, meg BKV/MÁV-al is bazdmeglázár, csak időben kell elindulni.

Vagy ez olyanfajta autó, hogy az "időre odaérés" érdekében végigteperhetek vele a sétálóutcán 200-al?

Ez kb olyan pofátlanul hülyének néző szöveg, minthogy a magánnyugdíj lenyúlás nem államosítás/lopás meg hogy a megszorítás újrastrukturálás.

Döbbenet, hogy az ilyet beszopják a népek.

sz4sz4 2011.01.25. 16:53:30

Szerintem kéne még rá sportauspuff 3.500 EUR-ért, meg esetleg nagyon praktikus 20-as felni 8.500-ért! Ja meg a tiltást is ki kell szedni (szaros 800EUR), 250km/h nem elég!

www.mtm-online.de/en/Audi/S8-D3/5-2-V10-331-kW-450hp-Quattro?FZID=S8D3331Q

Neménvoltam! 2011.01.25. 16:55:46

Azért tényleg kiváncsi lennék, hogy a 130-tól 240-ig terjedő része a km-órának mikor használódik magyar közúton. Ez kb a fele a tartománynak, és 3/4-e az árnak. Ez tényleg nagyon kell. Mászthev!

VoLk&StRoY 2011.01.25. 16:59:00

"hogy melyik az a kocsi, amelyik megbízható és időre oda lehet érni vele."

Az a rabszállító!

Marcellusca 2011.01.25. 17:01:56

Még ez az oda kell érni időben, áááááá......

Aki igazán fontos, azt megvárják. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 17:03:47

@Jofiu: Önző + beleszar együtt... Így lenne jó...

@Conv: Na neeeeeee
Ez már az abszurdnál is abszurdabb!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 17:04:44

Jut eszembe, az én 20 éves autómmal is oda lehet érni, és megbízható is. Egy egész évben nem kerül 600 ezerbe.

VoLk&StRoY 2011.01.25. 17:07:07

Lázár vezet, vagy safjőr van?

Horizont 2011.01.25. 17:10:39

Lázár hordta szét Hódmezővásárhelyen az autójával Deutsch 19 ezer naptárját, hogy időben odaérjen a postaládákba:)

GeorgeousGlory 2011.01.25. 17:11:25

az eszem faszom megáll!!!ekkora pökkhendiséget ahogy ez a tetű nyilatkozott!!ez nálam kiverte a biztositékot,hogy egy 5 millás octavia nem jó neki hanem egy ilyen bezinzabálo s8

julius666x 2011.01.25. 17:23:10

Na az ilyen cikkek miatt nem szeretek már idejárni.
Ez így értelmetlen anyázás.

Ha utánaszámol az ember annyira kibaszottul nem járunk ezzel rosszul, legalábbis a volt kormánynál biztosan kedvezőbb a dolog ahol évente vettek egy Audit majd áron alul sózták el az egy év múltán cimbiknek.

Persze lehet azon rugózni hogy járjon saját kocsival meg dógozzon ingyér', de ez nem gyengén demagógia, ilyeneket a sarki borozóban hallani. Ezek az összegek fillérek költségvetési szinten, máshol is így csinálják hiába nem szép. Persze összehasonlítási alap nélkül minden soknak tűnik, ezzel lehet is játszani az ilyen faszánkos bejegyzésekben.

fokabacsi 2011.01.25. 17:29:02

""Persze összehasonlítási alap nélkül minden soknak tűnik, ezzel lehet is játszani az ilyen faszánkos bejegyzésekben.""
Addig amíg ma Magyarországon 1 000 000 ember keres havi 85-105 000 Ft-ot addig ez egy pofátlan nagyképűség és az adó szétpancsolása. Hiába fietnél dupla adót dupla mennyiségű tetű cuppanna rá és akkor is ott lennénk ahol most. "Nem elég tisztességesnek lenni annak is kell látszani. Csak az ehhez hasonló hólyagok még a látszatra sem ügyelnek.

ex-dr. vuk 2011.01.25. 17:29:36

Amikor a kiralyunk azt mondja, hogy miert van koltsegvetesi hiany es miert nincs penz, akkor tessek. Ezert.
Es a magannyugdijatok is erre fog menni, nem masra.

Koszonjuk.

fokabacsi 2011.01.25. 17:34:28

@julius666x: Te is benne vagy a brancsban ahogy látom. Pedig ezek azok az alakok akik a versenyszférában két nap alatt megbuknának. Fenn az ernyő nincsen kas-típusú fontoselftársak éppen ilyenek voltak.

pákozdy 2011.01.25. 17:36:37

Egy ilyen beosztáshoz bőven elég egy Ford Mondeo, Wolsvagen Passat vagy Skoda Octavia dízel. Megbízható, mindenhova odaér, nagy, és keveset fogyaszt. Ne a mi adónkból rázza a rongyot John Laser, nem egy multinacionális vállalat vezérigazgatója!!!!

Horizont 2011.01.25. 17:37:54

@julius666x:
Olvastál a posztban arról, hogy saját kocsival járjon és dolgozzon ingyen?Attól, hogy a másik szar volt nem fogunk azért tapsikolni a Fidesznek, hogy ők egy fokkal kevésbé szarok.
Látod ők is pont ezt gondolják amit te!! "Ezek az összegek fillérek " Gratulálok neked is!

lobster thermidor 2011.01.25. 17:38:13

Pancserok...!
Nem vettétek észre, hogy a gengszterek mindig böszme nagy autókkal járnak?
Tudhatnátok ez azért van, hogy gyorsabban le tudjanak lépni a lopott szajréval.

fokabacsi 2011.01.25. 17:39:37

@julius666x: "Ha utánaszámol az ember annyira kibaszottul nem járunk ezzel rosszul, legalábbis a volt kormánynál biztosan kedvezőbb"
Loptak a koministák is akkor ha most ez 10%-al kevesebbet lop akkor már becsületes ???

lobster thermidor 2011.01.25. 17:40:19

@julius666x:

Ne kínozd magad, ha nem szeretsz ide járni.
Nem kötelez rá senki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 17:45:52

"Persze lehet azon rugózni hogy járjon saját kocsival meg dógozzon ingyér', de ez nem gyengén demagógia, ilyeneket"
Na most demagógia,nem demagógia, ez a 600 ezres bérlés egy szar üzlet. Ennyi.
Ingyen dolgozást nem akart senki itt. Meg Mondeo... ha teljesítményarányos jutalmazás lenne, akkor még az se járna. Melóba járni meg miért ne lehetne saját autó? Én is azzal megyek.

Ha céges autót akarnak, menjenek gazdagodni a versenyszférába a nagyon nagy szakembereink.

eremita 2011.01.25. 18:05:34

@julius666x:

Meséld el nekünk, hogy melyik nyugati demokráciában szokás, hogy adófizetői pénzen csúcskategóriás audikkal futkározzanak közszolgák?

Tudod mit? Ha neked ez megfelel, akkor add oda Lázárnak a fizetésed felét, biztosan megérdemli azt is. Vagy talán valamelyik hódmezővásárhelyi közhivatal bértollnoka vagy? És már kijárna egy előléptetés a hivatali rangsorba? Nyaldd csak a gazdád fenekét szorgalmasan, előbb-utóbb leesik valami a számodra..

Horizont 2011.01.25. 18:13:25

Lázárunk egy nagyon nagy teherbírású ember. Nem elég, hogy polgármester, parlamenti képviselő, frakcióvezető, még a Gorzsai Mezőgazdasági zrt -ben igazgatósági tag is, alig 82 ezerért havonta. Nagyon olcsón adja magát.Saját autója nincs (szegénykém) de van jó sok szántója (szántott, vetett és most arat:D) és van ám tartozása is. Banknak 6 millió, családnak (!!) 14 millióval tartozik!
Miért felejti el mindegyik politikus, hogy honnan indult, nem néznek vissza az istennek se. Orbánt se értem. Miért hagyja az ilyen Lázár, Meggyes féle akciókat? Nehéz felfognia, hogy visszaüt majd? Tanulhatott volna a két vereségből!

Le_Penseur 2011.01.25. 18:15:07

@julius666x: Tehát szerinted teljesen rendjén való, hogy Hódmezővásárhely polgármestere egy Audi S8-at használ szolgálati autónak, amit havi 600 000 Ft-ért bérelnek neki? Remek!

fokabacsi 2011.01.25. 18:17:05

@Horizont: Sajnos azt látom, néha, mintha nem is akarnának 3 év múlva nyerni. Jó párszor van ilyen érzésem.

2011.01.25. 18:18:44

@pákozdy: Szerintem egy multinacionális vállalat vezérigazgatója se rázza a rongyot, inkább osszon prémiumot azoknak, akik a sok lovettát verítékes munkájukkal megtermelték.

Büszke_troll 2011.01.25. 18:18:45

@julius666x: "Ezek az összegek fillérek költségvetési szinten, máshol is így csinálják hiába nem szép. "

Vazze, amit Zuschlag lopott az is aprópénz költségvetési szinten, oszt lassan már főbe akarják lőni.
Amit Magyarországon politikus alkotott az utóbbi 20 évben (Fidszes, komcsi, liberális, szélső jobbos cuzammen) az alapján nem S8 audi, még trabant sem járna nekik.

Gondolj bele, ha a frakcióvezető ilyen példát mutat, mit várhatunk a lószarrugdosó, szavazógép többitől, meg a tisztviselőktől.

Legközelebb mi lesz? Nehogy elkéssen, kap egy arany Rolexet, mert valamelyik tolvaj barátja azt mondta, hogy az egy nagyon pontos óra, és neki a pontosság mindennek felett?

emzéperiksz 2011.01.25. 18:19:43

Az önkormányzatok rangsorában utolsó helyen áll Hódmezővásárhely. Az egy főre jutó adósság 400 ezer forint fölött van.

www.progresszivintezet.hu/pub/2010_08_11_onkormanyzatok.pdf

puffatag 2011.01.25. 18:20:53

@fokabacsi: jól látod, ugyanis választást sem akarnak tartani 3 vagy több év múlva sem, hiszen a fülkeforradalmárok 1 életre a grazi ápoltra szavaztak... neki mindig igaza van

mafos 2011.01.25. 18:22:33

Rajtam múlna kapna egy renault megane 1.9dizelt(esetleg kombit, de az már nem lenne spórolás). de csak azért ilyen fényűzőt, mert annak nagyon 5csillagos a töréstesztje. Szép új világ(kormány)...

fokabacsi 2011.01.25. 18:23:44

Néha van olyan érzésem, nem is akarnak nyerni három év múlva !

capor_ 2011.01.25. 18:28:10

Na ez az igazi vastagbőr :)

Havi 600e forintért bérlik, tehát a ciklus alatt teszem azt elköltenek erre kb 48x600 kb 30 millió forintot?? Akkor miért nem vették meg "hitelre"

Egyébként persze, azt használja amit kap. Csakhát olyat kap amit ő mond :)

Mesterlövész 2011.01.25. 18:31:17

Az autópályán a magyar szabályzatok alapján 130 km/órával lehet legfeljebb menni, a lakott területeken belül meg persze csak 50-nel. De akkor kérdem én: mi a fene szükség van egy ilyen kibeb@szott drága audira, mikor egy jóval olcsóbb is megtenné, akár 2,5-3 millió árából is? Ezeket is csak trabanttal utaztatnám.

Junoszty tv 2011.01.25. 18:31:31

Ez majdnem 15 minimálbér nettója.
Ebből a 900 ezerből 15 minimálbéres állást lehetne létesíteni.
Az egy milla leedő munkahelyből 15 riksással még a környezetvédelem is jobban járna.
Ezek többsége biztosan megbízható lenne, időre oda lehetne velük érni.
Ráadásul nem amortizálódnak 3-4 év alatt.
2014-től meg valamelyikkel cserélne a 15-ből.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.25. 18:44:42

Lázár János egymaga megalázza az egész országot... (ám nincs ezzel egyedül - egy egész frakció van mögötte, egy polgármesterek tanácsa vagy mi a fene, a gödöllői MDF-es vezetésével, a kormány, a parlament, a főügyész és főbíró, az összes miniszterek, és Schmitt Pali, akinek semmi nem böki ki a szemét. A szemét!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 18:45:21

@Hajszás Láncos: A mi vezírünk a Porschéját csináltatta céges pénzből, amikor kissé megnyomta a cég előtt :D
De azt egészségére. Nem közpénz, csinálja. Ha valakinek az igazgatótanácsból nem tetszik, majd kirúgják, ennyi.
De ez a mi pénzünkből szórakozik.

Éhesló 2011.01.25. 18:46:42

Nem jó a drágának a mi autónk?

emzéperiksz 2011.01.25. 18:55:32

@mafos: Ha rajtam múlna, 20 év letöltendőt kapna, csak úgy ítélet nélkül, az alkotmányos jogokat úgyis leszarja nagy ívben.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.25. 19:02:11

Nemcsak a fizetéseket kellene maximalizálni havi 2 millió Ft-ban, hanem a szolgálati autó értékét is mondjuk 10 millió Ft-ban!

Ilyen meg nincs, hogy lemondunk a lakhatási támogatásról!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.25. 19:03:28

@bogancs:

És ha már egyszer maximáltuk, akkor többé nem lehet előhúzni ilyen populizmusba hajló témákat, hogy né milyen drága autóval jár. Meg kell egyezni, hogy mi jár, és kész.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.25. 19:04:30

@bogancs:

Esetleg annyi rugalmasságot bele lehetne vinni a rendszerbe, hogy ha valaki drágább autót szeretne, azt lehet, de saját pénzből kell kipótolni.. :-))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 19:10:41

@bogancs: "Ilyen meg nincs, hogy lemondunk a lakhatási támogatásról!"
Miért ne lehetne... mondjon csak... Széchenyi 1 évi jövedelmét ajánlotta fel - mai "nagyjaink" hol vannak...?

a-kis-herceg 2011.01.25. 19:12:22

@ColT: az más. az akkori főurak a gazdaságból éltek. és a KÖZKASSZÁBA beleraktak (lásd pl Földtani Intézet, MTA stb...)

ezek gané rabló társaság.

HUN_Sector 2011.01.25. 19:12:52

@orbánmentesítő: köszi az adatokat, akkor viszont az audi szégyellje magát amiért ilyen trágya motort tesz a kocsijába (ennyit kishíján a hetzer páncélvadász fogyasztott)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.25. 19:14:16

@ColT:

Az más! Széchenyi saját birtokainak jövedelméről mondott le, nem állami pénzről.

Én azt mondom, igenis kapják meg ami jár, nem játszunk olyat, hogy lemondok a százezer forintos lakhatási támogatásról, hogy aztán ezt lobogtathassam, mikor kiderül, hogy egyéb jogcímen tízszeres juttatásokat kap..

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 19:23:07

Bárki fizeti, azt tudom mondani az S8-as AUDIra, hogy nagyon távol áll a szolgálati autó kategóriájától, fogalmától. Ez egy luxus sportkocsi. Aki ilyennel akar járni, az vegyen magának. Ez vonatkozik - természetesen - Lázár Jánosra is.

Kár ilyenekkel baszakodni János, ez a "Hunvald tempó" minden mástól függetlenül.

Nem hiszem el, hogy nem lehet ellenállni, és ilyen autókat NEM venni szolgálati autónak. De ha mégsen tudsz, akkor vegyél egyet magadnak.

ja és még valami:

Ráaádásul én még ilyen szinten sem vállalnék közösséget azokkal, akik ilyen kocsikkal (bálnamerci, nagy BMW, 8-as Audi) járnak. Nézz már egyszer bele egy ilyen kocsiba, kik ülnek ilyenekben. Rájuk akarsz hasonlítani? Megőrültél János?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.01.25. 19:32:24

Én is lopni akarok !!
Pofátlanul!!!
Hun köll jelentkezni ?

a-kis-herceg 2011.01.25. 19:35:02

@HUN_Sector:

azért fogyaszt sokat mert egy utánfutót kell hordania tartálykocsival, mert sokat fogyaszt....

vagy mert az audi a horribilis benzinköltséggel szűr... hogy ne vegyen és járjon minden csóró ilyennel (tudod: pár misisek..)

mellesleg az 53-ból 19-re csökkentett önkormányzati gépkocsipark (ami a város ellátását volt hivatott...) már értjük hol van. mondhatni hogy még kevesebbet is fogyaszt az audi S8 mint amenynit előtte a 34 megszűntetett kertészeti stb önkormányzati kocsi...

végülis ez sporolás...

Csogoreny 2011.01.25. 19:36:36

@Horizont: Csak megismételném, hogy Jánosnak bizony van saját autója. Talán nem a saját nevén, mert rosszul mutatna a vagyonnyilatkozatban a Range Rover.

Ha már itt tartunk: nem értem a politikusok családtagainak a vagyonnyilatkozata miért nem publikus. Az autót, hajót, repülőgépet mindenki a feleségére íratja szerintem.

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 19:39:24

@orbánmentesítő:

A Jókai utcában az mszp székházban.

A Gizella utcát csak azért nem javaslom, mert ott már - szerencsére - senki nem nyit ajtót.

Marcellusca 2011.01.25. 19:40:21

@Horizont:
"(szántott, vetett és most arat:D)" - Mi mást csinálna Paraszt Párizs első embere? :DDDD

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.01.25. 19:47:59

@derelyegrádi szellem:
Tartok tőle orbánimádó faszfej barátom tévedsz :)
Szentkirályi utca 18-at akartál írni nem?

Szopd tovább lázár meg a többi ingyenélő geci faszát, hátha neked adják 2014-ben az S8-at.

UI:
Szarházi egy patkány vagy te :)))

a-kis-herceg 2011.01.25. 19:52:26

@Horizont: ha bicajjal járna mind akkor meg még én is megszavaznám őket 30 évre... de nem... ezeknek beszélhecc

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 19:57:28

@orbánmentesítő:

Hogy lázár faszát mennyire szopom, az jól látszik a témába vágó kommentemből, már persze csak azoknak akik tudnak olvasni.

Nem tudom mi van a szentkirályi uica 18-ban

Hát faszfejkém lehet hogy tévedek a Jókai utcával, de akkor a rendőrség meg az ügyészség is, hiszen onnan vagy egy tucatnyian vannak jelenleg böriben, eljárás alatt meg megszámolhatatlan mennyiségben. Nyilván tévedésből...

A szarházi patkány meg apád, aki elfelejtett annak idején gumit húzni, amikor kurvázni ment, és így lettél te.... :-))

a-kis-herceg 2011.01.25. 20:02:23

megvan: magyarok loptak audikat auszrtriában...

itthon rakták össze... akkor nem is volt olyan drága...

totalcar.hu/magazin/hirek/2011/01/25/magyar_bmw-tolvajok_buktak_le_ausztriaban/

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.01.25. 20:06:53

@derelyegrádi szellem: Azért mert az alkoholista apád esténként téged használt geciputtonynak nem kell rögtön felhúzni magad :))

Biztosan nem tűnt fel neked hogy Földesi-Szabó László 900 milliós sikkasztásért 7 évet kapott Cuslág meg 75 millióért 75-öt.
Meg azt sem vetted észre hogy az egész ügyészség orbánhítű csicskákból áll.

hex.kelly 2011.01.25. 20:24:20

Csak az első 100 kommentet olvastam kb., és bocs, ha már valaki írta, kicsit leegyszerűsítve íme a válasz a bérlet-vétel kérdésekre:

Annak, hogy bérelték, és nem vásárolták, egyszerű könyveléstechnikai oka van:
- ha autót vesz egy cég v. más szervezet, az beruházás
- ha autót bérel, az költség

Beruházás lehet még egy hódmezővásárhelyi óvoda nyílászáró-cseréje, vagy egy hajléktalankonyha létesítése, vagy egy iskola számítógépeinek lecserélése, stb.

Költséget lehet megosztani, de beruházást nem. Nyilván nem engedték neki, hogy képviselőként ilyen drága kocsit vegyen, de a város meg talán nem engedhet meg (könyveléskozmetikai szempontból) éppen egy 40 millás autóvásárlást.

Na ezért bérlet, és nem vásárlás.

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 20:25:43

@orbánmentesítő:

Én nem húzom fel magam, nincs min. Az ilyen kis mocskolódó férgeket
csak kiváncsiságból nézegetem, mint az óvodások a bottal a galambdögöt.

Jó helyre ment az a 8.5. Meg a 7 is a Szilvásy (Rókaképű) haverjának... Remélem megy majd ő is utána..

Azt tudtad, hogy az ítéletet nem az ügyészség hozza, hanem a bíróság?

Igen, pl Kovács Tamás is nagy orbáncsicska lehet akit az MSzP SZDSZ többség választott legfőbb ügyésznek. :-) Tudod ezek ellen mind alatta emeltek vádat (ezt csinálja az ügyészség).

De ne búsulj, 7-8 év múlva szabadulnak és akkor újra cumizhatod őket is. Addig maradnak a hajléktalanok, meg az néhány kisfröccs amit anyáddal összeszedtek a kocsma mögött térden állva.. ;-)

global001 2011.01.25. 20:26:29

Emlékszik még valaki, mikor Veres MINISZTER létére Audi A6-ost kapott Szíjjártó, hogy verte habzó szájjal az asztalt ???? "Pofátlanság teteje, adófizetők pénzét elherdálja stb stb"
Ráadásul Lázár volt az első aki a "pofátlan végkielégítések" miatt rinyált, és ez mi akkor ??????? Finoman szólva is túlzás egy vidéki polgármesternek/frakcióvezetőnek egy S8-as Audi. Jóhogy nem már egy helikopter meg egy 100 milliós Bentley nem kéne az adófizetők pénzén !!!!!!!

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 20:29:58

@orbánmentesítő: Mondjuk a 75 még jobb lett volna, ebben igazad van....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.25. 20:34:56

@global001:

Emlékszünk. Kérdés, hogy milyen következtetést kell ebből levonni.

"Jóhogy nem már egy helikopter meg egy 100 milliós Bentley nem kéne az adófizetők pénzén !!!!!!!"

Kelleni persze, hogy kellene. Kérdés, hogy jár-e? Az a gond, hogy úgy tűnik, ez az egyes politikusok arcbőrvastagságára van bízva.

a-kis-herceg 2011.01.25. 20:35:19

@hex.kelly: miért ne engedhetne meg a város egy 40 misis (ahogy Megyges mondja) Audit S8 at... pont ennyi szabadult fel 34 karbantartó városi autó árával...

de ha az nem lenne. akkor is nem mindegy hogy a legnagyobb adósságú városnak mennyi adóssága van? 20 vagy 25 vagy 30 vagy 50 milliárd??? szerintem ez ilyen szinten már mindegy

sőt minden városi polgárnak (na jo csak a fides eszeknek) lehetne venni egy ódit...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.25. 20:35:46

És hol megy vele 130 nál többet?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.01.25. 20:35:57

@derelyegrádi szellem: Hát legutóbb anyád azt mesélte hogy egy szopásért csak kicsavarják neki a kocsmában a törlőrongyot.
Ezért vállat állatos pornót, hogy legalább kannás borra fussa. Aztán egy disznó után úgy maradt, így lettél te, de nem szégyen ez nyugi. Így legalább otthon érzed magad a disznóólban amit imádott orbánod épp most takarít ki :))))
Ha független lenne a bíróság meg az ügyészség, az egész gennyes orbánpárt a sitten rohadna meg.

hex.kelly 2011.01.25. 20:37:39

@a-kis-herceg: meg a szomszéd városiaknak is, mert milyen degradáló már csóró környéken lakni....

Nevetséges az is amit művelnek, meg az a pimasz hülyéneknézés is, amivel "magyarázzák".

Jofiu 2011.01.25. 20:53:55

@julius666x:
Milyen igaz! Mennyivel rosszabb lenne ha 80% lenne az adokulcs es 50% az AFA, hogy gyorsan odaerhessenek ahova akarnak helikopterrel.
Mi tenyleg egy orulten mazlista nemzet vagyunk!

Koszonom, hogy ravilagitottal az elet szepsegeire, mostantol konnyed euforiaban fogom tolteni hatralevo napjaimat, halat adva a vezetoinknek. Eljen!

(Ugye megengeded, hogy ellopjam a penztarcad? Az az eves kolsegvetesedhez kepest semmi, ha jol sejtem a hozzaszolasodbol nem lesz vele bajod. Holnap majd a Jozsi jon, es o lopja el, es az is meg mindig jobb lesz, mint ha elutne egy audival, te is orulhetsz tele szajjal)

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 20:56:14

@orbánmentesítő:

nyugi, nem kell idegeskedni, mindjárt kiveszi anyád a protézisét, és már indultok is, várnak hajlékonyok.....

egyelőre úgy tűnik, cusliék, hagyó meg hunvald és társaik fognak megrohadni a sitten, és ez így van jól..:-) .Megfelelő embert a megfelelő helyre.

Ezt szem előtt tartva már indulhattok is a makk hetesbe, mert kanosok a csövesek már nagyon... egyébként szép dolog, hogy segítesz anyádnak, ezt a javadra írom. Most, hogy öregszik már jó ha 6-8 csávót le bír venni szájjal, így jól jössz nagyon neki, mert különben nem lenne meg az a 4-5 kevert amit kaphat érte...

2011.01.25. 20:56:33

@derelyegrádi szellem: Ugyan már, a parkolótársaságban ferrari is lehetett szolikocsi. Futotta a semmiért beszedett sarcból... :-( Szánalmas banánköztársaság színvonalra süllyedtünk. :-(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 20:57:50

@a-kis-herceg: A mostaniak meg közkasszából élnek, hagyhatnának benne többet.

@bogancs: Nem érdekel, miről mondott le, ha sikkaszt, akkor attól függetlenül kell seggbe b*atni.
Mondjon le nyugodtan, amiről akar, minél többről, azt szabad, de attól úgysem kéne, hogy lazábban vegyék a dolgait.

2011.01.25. 21:02:51

@ColT: Én nem látok különbséget a tőkés munkaadók által lenyúlt meg az állam által lenyúlt pénz között. Ugyanúgy te meg én dolgozunk meg a vezérigazgatók és a politikusok jólétéért is.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2011.01.25. 21:05:28

@derelyegrádi szellem: "Aki ma életkörülményeink gyors javulását ígéri, hazudik... Ha szembefordulunk a többpárti parlamentáris demokrácia intézményeivel, akkor helyette valami más fog következni Magyarországon... A parlamentáris demokráciánál csak rosszabb megoldás létezik... a parlamentáris demokrácián kívül minden más rendszer szükségszerűen vezet az egyén szabadságának elvesztéséhez.."

Azon gondolkodj ki mondta, és közben próbálj tudomást sem venni arról a szomorú tényről, hogy apád meg a szeszkazán haverjai lassan befejezik a kocsmázást, és hazaérnek, és mivel anyád megint "forgatáson" van ...
ahogy a nagy klasszikus mondta: "reggelre sokkal könnyebben tudsz majd szarni" :))))

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.25. 21:09:29

@ColT:

"Nem érdekel, miről mondott le, ..."

Ez a baj, hogy nem érdekel! Aztán meg itt bosszanokdsz, meg meglepődsz, mikor kiderül valami konkrétum. Szerinted hol van az leírva, hogy nem lehet ilyen autója?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 21:31:51

@Hajszás Láncos: Az államnak mindenkinek kell befizetni,a munkaadódnak meg te nem fizetsz, az ő baja, hogy az általad megtermelt javakat hogyan értékesíti. Másrészt vagy egy munkahelyen dolgozol, vagy egy másikon, de az államnak mindenki fizet, a munkahelyedtől meg akkor is megkapod (jó esetben) az x fizetésed, ha a vezér épp' kurvákra veri a cég pénzét.

@bogancs: Nem értetted amit írtam.
Amikor épp' kiderül hogy sikkasztott, akkor kurvára nem tud érdekelni, hogy miről mondott le korábban, mert az nem jogosítja fel törvénytelen dolgokra.
Persze, ez az Ódi sem törvénytelen, csupán morálisan elítélendő, meg magukat égetik vele, amikor azon verték a mellüket, hogy ők aztán spór.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 21:39:28

@Hajszás Láncos: Ja meg persze ha kiderül hogy a cégnél a nagyfejű sikkasztott, majd kirúgják, lelövetik, stb.

pirimogyoró 2011.01.25. 21:41:22

Nekem nem is az a problémám, hogy milyen sok pénzt összetarhál a tenyérbe mászó képű Lázár és milyen drága kocsit használ az adófizetők pénzéből, hanem az idoiótáknak készített magyarázat, hogy felesbe fizetik neki. Mintha akkor olcsóbb lenne. Aki meg a magyarázatot nem hiszi el, vagy reklamál, az egyből szemét komcsi és hazaáruló lesz. Gratulálok, jól ki lett találva!

minimalista 2011.01.25. 21:44:22

Számomra az sem tűnik mellékesnek, hogy kitől bérli ezt a verdát. Ha épp nem az egyik haverjától, még az is lehet, hogy közvetve magának fizeti a bérleti díjat: megvetette egy távoli rokonával és 4 év alatt a visszabérlésből kijön a teljes vételár. És mi még azt hittük, ez (csak) szoci taktika.
Gusztustalan és gerinctelen dolog ez kérem!
Többet költenek egy havi kocsikáztatására, mint amennyi a polgármesteri és ogy-i fizetése együttesen. Aztarohadt...

2011.01.25. 21:49:34

@ColT: A munkaadómnak nem én fizetek, hanem mindjár meg sem kapom tőle az általam metermelt termékek teljes értékét, csak egy töredéket. Azon meg, amit visszatartottak belőle, risztelnek a görény politikusokkal. Én nem látok különbséget, a dolgozókat nyúlja le ez is, az is, mégpedig egymással bűnszövetségben. :-(

minimalista 2011.01.25. 21:56:47

@kerek perec:
Ezen nincs mit magyarázni, de próbálkoznak a lehetetlennel. Nekem sokszor már úgy tűnik élvezik, hogy következmények nélkül színeseket hazudhatnak (az elmúlt 8 évben mennyi ilyet láttam). Mintha valami bizarr házi verseny volna.
A céljuk - mint minden politikusnak - egyértelmű: olyan szinten irracionálissá tenni az állami/politikai kommunikációt, hogy a választók belefáradjanak a zsörtölődésbe, mérgelődésbe. Mivel ilyen helyzetben egy magyar polgár tehetetlen, ezért az emberek nagy része egy idő után nem fecsérel több energiát a politika nyomon követésébe, közönyössé válik iránta és innentől kezdve nekik mindent szabad...

minimalista 2011.01.25. 22:02:04

@Hajszás Láncos:
A munkaadód biztosítja az eszközt (akár tágan, akár konkrétan értelmezve), amivel te megtermeled magadnak és a családodnak a kenyérre valót. Ezért neki ellentételezés jár.
Ellenben a politikus tisztán a te pénzedből él és cserébe nem ad semmit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 22:24:34

@Hajszás Láncos: A munkaügyi törvényben az van, hogy adjon fizut, pont. A kapitalizmus működéséből következik hogy bármilyen üzleti tevékenység élja a haszon.
Nem épp' tökéletes rendszer, csak most nincs jobb, a szopcializmus befuccsolt nemrég.

Sunder 2011.01.26. 00:32:05

Ez mondjuk nekem is rongyrázásnak tűnik egy picit (legalábbis az általam ismert csúnyrondamultik ügyvezetőinek és magas beosztású emberkéinek autóit ismerve).

Cégek és nevek kihagyásával itt egy pár példa (jellemzően amerikai és német anyavállalatok vezérei és nagyemberei, a legalacsonyabb is 1.5M + nettóval, csak a viszonyítási alap okán):
- régebbi (3-4 éves) 5-ös BMW
- Ford Galaxy (nagy a család)
- Seat (kicsi piros) (sajátja, cég fizet neki egy közepesen nagy összeget fenntartásra)
A Seat előtt céges Honda Accord executive
- Audi A6 allroad quattro (2.5TDI)
- VW Passat, fullextrás
- és az egyetlen rongyrázósabb: VW Phaeton a bika motorral

És ezekhez képest is rongyrázás az S8, ráadásul hót' felesleges pénzkidobás. Nyugodtan beérhetné egy jól felszerelt A6-tal, vagy egy hasonlóan jól felszerelt ötös bímerrel. Nem, egyáltalán nem ciki azokkal sem tárgyalásra, sem követségre, sem kurvázni járni.

Jöjjön végszóként a kedvenc összehasonlításom:
az a különbség a magyar és pl. a svéd politikusok között, ahogy hozzáállnak a lopáshoz. Mert lopni mindenhol lopnak a tűzhöz közel, szinte esélytelen, hogy valaki ne korrumpálódjon.
DE. A svéd politikus felépíti a kacsalábon forgó villáját egy megvásárolt erdős rész közepén vagy egy elitebb lakónegyedben, ahol nem tünik fel. Nem emlékszem melyik magyar prosztó volt az, aki 1000 m2-es villát épített valamelyik vidéki város fölé, ahova odalátott az összes panellakó, de én ezzel vélek itt párhozatmot felfedezni.

Mindenhol lopnak, csak nem tolják bele ennyire az ember képébe,mint itthon. Hozzátenném azért, mert máshol nem tehetnék meg következmények nélkül. Csak itt, ellenben nem csak most.

Jofiu 2011.01.26. 00:45:30

@Sunder: nem olyan ez az S8 a mi politikusainknak, mint a roma szarmazasu reppereinknek az aranyfutasos horgonylanc a nyakukban?

Sunder 2011.01.26. 00:52:55

@Jofiu:
SAJNOS nem.
Ez olyan, mintha az említett horgonylánc színaranyból lenne, futtatás nélkül.
Az aranyfuttatásos horgonyláncnak egy kettes golf felelne meg durva optikai tuninggal.

A felvetés egyébként két okból is nagyon jó:
1., röhejes. Én már magam elé is képzeltem Lázárt egy Subaru-szárnyas légbeömlős neonos kettes golfban. Ne tudjátok meg....
2., az említett Golf minden tuning bevetésével is huszadannyiba kerülne, mint az Audi.

Sajnos azért tiszta szívből kacagni nem tudok egészen addig, míg ez az általunk befizetett adóból megy.

pirimogyoró 2011.01.26. 01:18:07

@julius666x: Ennek a fele sem igaz. De ha így is lenne, akkor fel lehetne menteni Lázárt? A tolvajkodás meg a fondorlatosság, a kétszínűség és a pofátlanság most kizárólag a Fidesz privilégiuma. Az Mszp már elnyerte méltó büntetését, azaz elvesztette a választásokat le lehetne róluk szállni, már egy ideje nem ők kormányoznak.

Mindenestre többre tartanám a Fideszt a piszkoskodásaik ellenére, ha nem tagadnák a haveri kormányzást, a teljhatalomra való törekvést és a kettős beszédet, egyszóval nem játszanák meg a bazári majmot. Sajnos úgy szórják a pénzt, hogy felmentik magukat. Két testület fizet egy embernek ugyanabból a bukszából. Ráadásul én (is) tömöm bele a pénzt...

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.26. 02:01:43

@Alf: Köszönöm ezt a linket, fantasztikus az írás! :) Volt ott egy szavazás: "Zseniális, kár, hogy nem a mi politikusunk" - én is ezt sajnálom. Mikor lesznek nekünk ilyen humoros, könnyed, szellemes aparatcsikjaink? :)

2011.01.26. 06:17:43

@minimalista: ellentételezés, persze, csak éppen ha egy 10 fabatkát érő herebogyóbögyörítő legyártásából látsz 2 fabatka darabbért, a többiből meg S8 lesz a tőkés meg a politikus haverjai segge alá, és utána még meg is magyarázzák neked, hogy örüjjé, hogy egyátalán még van munkahelyed és van miből kifizetned a fűtést meg a napi betevő zsírosdeszkát, az már nem "ellentételezés" hanem LEHÚZÁS. És jópár munkaadónak tényleg nincs több érdeme, mint hogy jó helyen volt jó időben, és megfelelő szocialista kapcsolatokkal rátette a mancsát a magyar aluminiumiparra vagy bármire egy panellakás áráért, és most él mint Marci hevesen.

adflexum 2011.01.26. 07:17:19

"A hódmezővásárhelyi önkormányzat szerint ez az olcsóbb megoldás, és az autót nem is a polgármester választotta. Végh Ibolya aljegyző közölte, a polgármester megkérdezett olyan embereket, akiknek adott a véleményére, hogy melyik az a kocsi, amelyik megbízható és időre oda lehet érni vele. "
A megbízható és a biztonságos, az nem ugyanaz. A legmegbízhatóbbak a Japán autók,Toyota, Mazda stb. Lásd TÜV.
Az időben odaérés pedig csakis a forgalomtól és a megengedett legnagyobb sebességtől függ.
130 km/h elérésére, pedig szerintem, bármely szóba jöhető autó képes.
(Talán egyedül az előzés, ami gyorsabban és jobb eséllyel végrehajtható egy S8 esetében, mint mondjuk egy Avensissel.)

minimalista 2011.01.26. 07:56:22

@Hajszás Láncos:
Ezzel nem lehet vitatkozni. Rothadó kapitalizmus. Ha a tőketulajdonosok (akárhogy is jutottak hozzá - szinte mindig mások kifosztásával) túlnyomó része nem kapzsi, embertelen és végtelenül önző rabszolgahajcsár lenne, tán nem rothadna ennyire. Ezt hívom én emberi tényezőnek. Lázár is ember...

minimalista 2011.01.26. 08:01:12

@adflexum:
Ilyen evidenciákkal és holmi sebességkorlátozáshoz hasonló béklyókkal a rohanó fülkeforradalom szakácsainak egyszerűen nincs idejük foglalkozni, mindezt természetesen a mi érdekünkben!
Egy ilyen hírre és nyilatkozatra szerintem nem is létezik higgadt, racionális kommentár.

Secnir 2011.01.26. 08:49:52

@julius666x:
"Ha utánaszámol az ember annyira kibaszottul nem járunk ezzel rosszul, "

aha. akkor számolj utána pls. 48*600.000.- >14.000.000.-

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 09:07:23

@Hajszás Láncos: Ja, csak ha nem vagy elégedett a fizetéseddel, akkor mondjuk felmondasz, vagy kérsz fizetésemelést. Ha meg nem vagy elégedett azzal, amit az adódból csinál a mindenkori kúrmány, akkor meg... ... ... ... akkor max. 4 évente leszavazhatod, vagy el lehet húzni másik államba.

Ha másik munkahelyre mész, akkor ott is valaki a te munkádból fog megélni, csak max. az arányok lesznek mások. Másik állam is a te adódból tartja el magát.

Egyetlen kivétel, ha mondjuk te vagy a cégtulaj, mert akkor te húzol le másokat.

Leadfoot 2011.01.26. 09:18:09

Toller (trackbeck-eknél látom) nem okozott halálos balesetet, annak az okozóját már el is ítélték.

Perillustris 2011.01.26. 09:30:36

@angupapa: "abban nem fog megdögleni"

Pontosan ezért kellene neki a 16 éves Suzuki. :)

2011.01.26. 09:55:50

@ColT: Bírom az ilyen okostojásokat, akik megmagyarázzák, hogy ha nem vagyok elégedett a fizetésemmel, akkor lehetek munkanélküli is üres zsebbel, és ha nem vagyok elégedett a politikusokkal, akkor tessék, hagyjam el a hazámat. Csakhogy nekem az a véleményem, hogy aki ilyeneket mond, meg aki ilyen helyzetet teremt, azokat kéne kipaterolni a határokon túlra, és aztán beélesíteni az aknazárat, hogy vissza se tudjanak többé jönni!

adflexum 2011.01.26. 10:01:47

"és időre oda lehet érni vele. "
Ebben kimondatlanul is ott van a sebességkorlátozás figyelmen kívül hagyása.
Vagy az egész kommunikáció csak duma.
Ilyen autót akart, és kész!

lac666 2011.01.26. 10:13:32

Buzi lázár járhat akármilyen kocsival, mindig is egy egyszerű parasztgyerek marad!

Joe.UK 2011.01.26. 10:16:10

Az elozo kormany olyan magasra tette a lecet hogy ez a pofatlansag mar alig veri ki a biztositekot... Es ez nagyon szomoru hogy igy megemelkedett az ingerkuszobom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 11:35:47

@Hajszás Láncos: Nem azt mondtam, hogy ez a helyes. Csak hogy a kapitalizmus így működik, és mi most abban élünk. Az alapvető összefüggéseket taglaltuk, meg a különbségeket az állam meg a versenyszférában működő cégek között, ha nem van meg már, hogy honnan indult a beszélgetés.

Egyébként pont én szoktam hangoztatni, hogy nem megoldás a lelépés - én is megtehetném, mégis itt vagyok.
A kipaterolás meg sajnos nem működik, Kanadából is visszaküldték a bodzaszedőket :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.26. 11:38:27

@Hajszás Láncos: Ja meg munkanélküliség. A lehetőségről volt szó, hogy másik munkaheylet simán kereshetsz. Azt senki nem mondta, hogy van is.
Nekem van munkahelyem, és mondjuk igazából nem a meló a bajom, hanem az emberi hülyeség ami ott van + persze jó lenne több fizu is + jó lenne, ha nem lebegne ott a kirúgás réme.

Éppen ezért évek óta folyamatosan keresek melót. Ha lenne valami jó, akkor leléptem volna onnan.

anarcho78 2011.01.26. 14:13:36

ma is magyarázott Lázár Fiala rádióműsorban reggel: "hát ez olyan autó, amelyik probléma nélkül megtesz havonta 5-6000 km-t". nem így volt pontosan, de a lényeg ez volt. gondoltam is a V'bőrre közben...

Tisztelt Lázár Úr,

jelenleg egy 4 éves Ford Fiestával közlekedem. Minden probléma nélkül megteszi a havi 5-6000 km-t, sőt, egyik hónapban 7000 km-t közlekedtem vele! Kicsit olcsóbb.

Amúgy Ti szoktátok hallgatni a Fiala műsort? Van némi 'bőr utánérzése néha:) vagy fordítva? bár őt fogja erősen a médiatörvény. asszem talán holnap fog beszélni szalai annamáriával a törvényről, érdemes lesz hallgatni.

fokabacsi 2011.01.26. 15:28:41

Könyörgöm , akasszuk fel !!!!! Vagy legalább egy gyalogsági ásóval válasszuk el a frizuráját !!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.26. 16:50:25

na ez sem kerül ki a fidesz blogajánlójába :)

egyébként aki Lázárt támadja -> az a történelmi 2/3-os felhatalmazással bíró forradalmi kormányt támadja -> lényegében MO-t támadja -> árt a magyarságnak -> zero megint hazaáruló

ugye valahogy így van a ve(i)ktorgrafikai levezetés? :)

Béla Bácsi 2011.01.26. 17:05:56

Nincs nagyon mit hozzátenni ehhez. Nem is igazán vita tárgyának szánta a szerző, Zero, inkább pellengérnek. Jól sikerült. Elállt a lélegzetem ennek a Lázárnak a nyomorultságán és pitiáner tolvajságán! Az ilyen orcátlan, kissílű szir-szar tolvajokat szappanos mezítlábbal picsán kell rúgni és elhajtani a francba! Húsz év rendszerváltás alatt sem tudták megtanulni ezek a kis karrier-politikusok, hogy a köz szolgálata, az elsősorban "szolgálat", nem pedig hatalom, amit nagymellényként lehet viselni. Mellesleg, a faszfej még bohócot is csinál magából ezzel a még miniszternek sem járó autóval, pont olyan vele, mint egy fémtolvaj cigány az X5-ös BMW-vel, attól még nem néz rá föl senki. Nincs bajom azzal, ha Lázár autóbuzi és szereti a kitűnő minőségű, nagyteljesítményű kocsikat. Vegyen magának olyat, amilyet szeret, de vetessen magának ilyet a közpénzből! Ez nyomorultságra, kisstílűségre, hitvány jellemre vall! Nem akarok itt specifikus márkákon és modelleken agyalogni, de valami 3 évnél fiatalabb, közepes méretű, közepesen felszerelt autó nagyon megtenné egy kis alföldi porfészek polgármesterének!

fokabacsi 2011.01.26. 18:37:10

@Béla Bácsi: FŐLEG A SOKMILLIÁRDOS ADÓSSÁG MELLETT !! Ez az alak (majdnem embert írtam) ennyit ér !! Lyukas két fillér + az autó ! Ha az autó nem lenne , épp egy tehénszart érne. Mint egy vadnyugati tehenész ! Csak egy kis különbséggel ! Annak a gané kívül van a csizmáján, ennek meg benne!

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.01.26. 20:08:13

Azt még számoljuk hozzá, hogy az egykulcsos adó miatt (ami a gazdagoknak kedvez) Lázár nettója kb. 200 ezer forinttal lesz nagyobb az idén (a cikkben megadottak szerint; kb. nettó 1 millió. Plusz a kocsira 900e).

Horizont 2011.01.26. 21:56:13

@fokabacsi:
Mindegy is mi minek tituláljuk! Lehet lyukas két fillér, lehet tehénszar.
Felettünk van? Felettünk van! Ő dönt a mi sorsunkról? Ő dönt a mi sorsunkról!
Érdekli őt (és a többit) a mi vinnyogásunk? Nem érdekli! Változik valami? Nem változik semmi!
Szarban vagyunk? Igen! MI szarban vagyunk!

fokabacsi 2011.01.27. 06:43:11

@Horizont: Írtam valahol tegnap: megérdemlik a pestiek az ilyen alakot, maguknak szavazták meg!! Ha én lennék a helyében még le is szopatnám magamat reggelente ! Amit választottak megkapták ! Megérdemlik. Az is aki lusta volt elmenni szavazni, vagy a Jobbikot mocskolta. Hát most megkapták ! Szeressék !! Kinyalhatják a seggét is ! Az eszükkel olyan nagyra vannak a pestiek, most ez látszik !
Olyat kaptak amit érdemelnek !!

Perillustris 2011.01.27. 09:42:53

@fokabacsi: Csak halkan kérdem, a "pestieknek" mi köze van Lázár megválasztásához?

hoplita 2011.01.27. 09:44:18

@derelyegrádi szellem:
".......Ráaádásul én még ilyen szinten sem vállalnék közösséget azokkal, akik ilyen kocsikkal (bálnamerci, nagy BMW, 8-as Audi) járnak. Nézz már egyszer bele egy ilyen kocsiba, kik ülnek ilyenekben. Rájuk akarsz hasonlítani? Megőrültél János?...."

Dehogy őrült....:)
Hasonszőrű ő, csak éppen nem naekóban-kurvában-"vasban"-alaméniumban utazik, hanem fülkeforradalmároskodó politikában.
Egy ilyen meglehetősen jó emberismerő fószer, mint te nem igaz, hogy nem fedezi fel a rokonlelket ebben a gigászi orrú kis féregben.:)

hoplita 2011.01.27. 10:07:27

@julius666x:
Neked nemcsak komoly szövegértési problémáid vannak, hanem a józan ész is hiánycikk nálad.
Vagy a narancskór ilyesféle immunitással jár cserébe'....?
Amúgy meg a faszér' jársz ide...?
Mennyél az emenóra, vagy a gondolára a droidok közé.....illetve mostanság ne, mert nem lehet regisztrálni...meg ott eccer szólsz rosszat és még az ípédet is letiltják a nagyonpógári-fülkeforradalmárok.:)))

James T. Kirk (törölt) 2011.01.27. 10:16:00

csak követi a példaképét, a legbutább politikusi címért erősen esélyes Bánk Attilát - bár most nagyon erős a mezőny, Schmitt, Illés, Selmeczi, Deutsch... - a kisgazda frakcióvezetőt, aki közölte, hogy neki egy 4200 cm3-es Audi A8-as kell ingyenautónak, ingyenbenzinnel és egyebekkel, mikor a többiek Astra-t kaptak.
nehogy úgy járjon, mint a nagy előd, akinek kék villogó is kellett - mert fontos személy, ugye - csak a mágneses villogó nem tapadt az alumínium karosszérián, egy fékezésnél lecsúszott, a hülyéje kinyúlt érte a nyitott ablakon, és szarrátörte az ingyen Audit...

egyébként meg azon kéne elgondolkodni, hogy mikor engedhet meg egy ember magának egy 40-50 milliós autót. mondjuk aki a versenyszférában dolgozik, saját cége, vállalkozása van. mit kell letenni az asztalra ahhoz? egy ilyen szaros kis bunkó mit dolgozott életében? mit tud felmutatni? nem, az hogy a helyi és országos politikában jól feküdt, az nem munka. milyen értéket hozott létre? mit tett a közösbe?

kormányzó 2011.01.27. 10:49:28

Közelebbről meg nem nevezett hírforrásunk szerint a NASA,komolyan neheztel Lázár Janira.Ugyanis a "megkérdezettek" között egy NASA alkalmazott is volt,aki melegen ajánlotta a -még- meglévő űrsiklót.Az ajánlatot azért utasították el,mert az Elnök/Obama/ nem volt hajlandó Magyarországi nagykövetté kinevezni a kiflilopó szenátornő kiszemeltjét! Az űrhivatal vezetése úgy vélekedik,az "árukapcsolás" teljesen etikátlan és példátlan egy ilyen forradalmi hagyományokkal rendelkező párttól!A min.elnök segglehelete a kérdésről úgy nyilatkozott,inkább vesznek egy Kínai rakétát mint egy ótvar burzsuj hulladékot!A nemzetközi megfigyelők a hidegháború eszkalálódását sem tarják kizártnak a két nagyhatalom-MAGYARo-usa- közöttA Magyar bajusz,akarom mondani külügyminiszter,a békés rendezés érdekében úgy gondolta,vesz egy trabantot ennek a telhetetlen balfasznak,de Angela Merkel jelezte,az egykori üzemet ,még a baráti fidesz frakcióvezető kedvéért sem indítja újra.Ezért esett a választás a lényegesen korszerűtlenebb-megalázó- négykarikásra!FIZESSETEK BARMOK!!

Bormann 2011.01.27. 18:30:45

Hogy a tüz égesse meg az ilyen politikusokat.Az én édesanyám nyugdijja 65.000Ft,egy vigigdolgozott élet után.Igaz hogy takaritónő volt, de legalább amit csinált az hasznos volt.Javaslok egy népszavazást a juttatások maximalizálására.200.000Ft- fizetés természetesen brúttoba,5000Ft-étkezési utalvány,és egyefene buszbérlet hozzájárulás,mint minden más dolgozonak.Mitöl mások ök mint mi,nemesek vagy kékvérüek?

Bormann 2011.01.27. 18:48:47

@fokabacsi: Természetesen a hozzászolásodat csak támogatni tudom!

fokabacsi 2011.01.27. 19:45:05

@Perillustris: Bocs elkevertem, de a dühtől volt . H.mezővásárhelyet akartam írni.
@Bormann: "Valahol Európában" !? Nagyon kellett volna egy kis akasztgatás a "rendszerváltáskor" !

Bormann 2011.01.28. 10:34:17

@fokabacsi: Nem csak a rendszerváltozáskor!!!

Jurganov 2011.01.28. 12:59:27

@James T. Kirk: ne nagyon erőltesd ezt a vonalat, a végén még elvisznek :P

James T. Kirk (törölt) 2011.01.28. 14:42:48

@Jurganov: miért vinnének, mindenki azt mondja hogy itt nincs antiszemitizmus... :-P

Megdobbent 2011.01.29. 05:06:34

Kedves Lázár János, neked a kurva anyadat.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 07:34:54

Ez a lázár (így kis betűvel) is egy uborkafára kapaszkodott senkiházi. Audi... az újgazdag hülyegyerekek 4 karikás fókszvágenje, úriember ilyenbe nem ül bele. Hunvaldnak legalább volt stílusa, Bentley parkolt sokszor a hivatal előtt, a garázsban állólámpás merci, Shelby Mustang, és egyéb legendás járművek.

Amúgy ha már a rongyrázásról van szó, én Maybach-al járnék, és mögöttem a két S8 hozná utánam prímást meg a cigányzenekart, mert nekem a jó hangulat is nagyon fontos. Ehhez meg élő zene kell.

2011.01.29. 12:27:02

@Bodzaszedő Manager: Én azt nem értem, miért ad valaki ilyen támadási felületet maga ellen? Vetetett volna egy skodát vagy astrát vagy akármi cégautónak havi 60-ért, 140-ből hétvégenként osztana egy kis híg ingyenlevest, és 400-at ellopna kp-ban, a kutya nem venné észre, és mindenki dícsérné, hogy micsoda rendes polgármester ő. De nem, e helyett égeti magát ilyen pitiáner dolgokkal a hülyéje. :-(

Bormann 2011.01.29. 12:47:25

Nem szégyeli magát ez a gané szarházi, a többi se külömb..A mi pénzünkön dorbézolnak,és munkának nevezik azt hogy szájjal dolgoznak, és még luxus utakat is szerveznek maguknak tanulmányutnak álcázva stb,stb.Birói itélet nélkül,20-év kényszermunka láncon.

Bormann 2011.01.29. 13:30:41

Lehet nem ide tartozik,csak a luxus utakrol jutott eszembe.Észevett valaki valamilyen pozitiv változást ezen tanulmány utak után.Jó magam ugyan ugy kelek,megyek dolgozni szerencsére még van munkám,mint ezelött 20-éve.-és csak aszt látom, ezt bezárták,az tönkrement,ide épitettek egy tescot.Ezért kár utazgatni.Meg kell kérdezni a gazdagabb Magyar turistákat hogy mit láttak és kész.A megmaradt utazási pénzböl megfizethetö bérlakásokat épiteni,és kiutalni, no nem azoknak akikre a ballibsik gondolnak,hanem a dolgozó Magyaroknak.Feltaláltam a Spanyol viaszt. Vagy csak ennyire hülye vagyok.

2011.01.29. 16:23:11

@Bormann: Ne viccelj, Kádár óta 80 mrd USD hitelt kunyeráltak össze az utazóink. Most az más kérdés, hoyg mekkora hányadát költötték magukra, és mekkorát ránk...

2011.01.29. 16:50:00

@fokabacsi: Furikáznak az elvtársak. Nemsokára jönnek a tanácsadói szerződések meg az autópályapanama is, meg a többi. Fidesz=MASZOP Csak éppen ezeknek még egy gyurcsányuk sincs, aki megpróbálná jóra inteni őket, csak egy arrogáns gonosz törpéjük, aki annyira el van foglalva önmaga sztárolásával brüsszelben, hogy le se szarja, itthon mit csinálnak a nevében. :-(

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.29. 17:01:17

@Hajszás Láncos: Látszik, hogy sosem voltál pozícióban, én egyszer voltam, de hányingert kaptam, hát ott hagytam. Pedig azóta lehet hogy én lennék a nagy magyar haderő parancsnoka. A luxusautó nem azért kell, hogy rázzuk a rongyot, hanem hogy a prolik lássák ki az úr. Ne aggódj, Orsós is lövetne a tömegre, ha úgy jönne ki a lépés.

By the way, a cseheknél, franciáknál, germánoknál, mindenütt hallgatólagosan meg van szava, hogy hazai kocsival kell járni. Itt is lehetne járni, városi polgárjenők suzsuki swift, falusiak SX4. a miniszter meg járhat Opel Vectra val.

2011.01.29. 19:56:08

@Bodzaszedő Manager: A proliknak egy 4 milliós skoda is elérhetetlen, abból is láthatnák, hogy ki az úr. ;-) Ilyesmi csak a felkapaszkodott kis senkik ismérve, az igazi vezető nem parancsolgat, hanem bánik az embereivel, szigorúan, igazságosan, atyaian, és ha elküld a fenébe, azt is úgy csinálja, hogy örülsz, hogy mehetsz. Tömegbe lövetni meg faszhosszabbító autóval járni csak annak kell, aki emberileg nulla, valahogy felkerült a magas polcra, de semmilyen adottsága nincsen a feladathoz.
A hazai kocsinak itt semmi értelme nem lenne, mert hiába készül itt a suzuki meg az opel, a PROFIT kimegy a japókhoz meg a németekhez, itt legfeljebb pár szánalmas szalagmunkás droid-bére marad. :-(

James T. Kirk (törölt) 2011.01.31. 16:04:11

velemenyvezer.blog.hu/2011/01/28/lazar_janos_fellegi_tamas_helyen

"Mindezek után Lázár János egyszer csak benyújtott egy javaslatot a semmiből, ami egyszerűen felborítaná a fentieket. A módosító indítvány ugyanis nyíltan szembemegy az Orbán Viktor és Matolcsy által bemutatott új Széchenyi-tervvel, a kormány saját deklarált céljaival, és mindennel, amit a Fidesz ezen a szakterületen korábban képviselt. Bencsiknek a Facebookon megjelent soraiból az is kiolvasható, hogy ez a módosító nyílt arcul csapása azoknak, akik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vonatkozó részlegében a szakmai és szakpolitikai feladatokkal foglalkoznak."

Jánoskám, fizettük a kampányaidat és a pártodat is támogattuk elég bőkezűen, szeretnénk azt hinni, hogy nem hiába. Lenne itt egy módosító indítvány, amit be kéne nyújtani, így viszonozhatod a szívességet, amit eddig tettünk neked...

Perillustris 2011.01.31. 19:40:19

@James T. Kirk: Finomabban megy ez ennél is: a delikvens magától is tudja, mit kell tennie, mit kell benyújtania és mikor. Noszogatásképpen elég kidurrantani egy-két lufit körülötte, hogy el ne feledje, a satu könnyen lehet még szorosabb.

eszemmm 2011.02.03. 10:56:17

Skoda Superb 2.0 TDI. 10 misi, tartja az értékét, 6-7-et fogyaszt, elfér benne elől-hátul, biztonságos. Ha nem kell, vegyen magának amilyet akar. It's so easy.

Bormann 2011.02.04. 13:47:45

Mi az hogy Skoda Superb 2.0 TDI? Az én pénzemböl? Maximum egy alap Dacia Logan,vagy egy kis Suzuki,mert nagylelkü vagyok!Régen jó volt a Volga, és öten ültek benne. Most ötnek,öt csúcskategoriás autó kell. Mijen alapon?

süti beállítások módosítása