Skip to content


       Szűrés lista

Petikéék véletlenül sok fizetést kaptak

2010. szeptember 13-án írtam:

"Amint lesz egy kis időm, kikérem a Szíjjártó bérezésére vonatkozó adatokat is, mert nagyon érdekel, mennyi pénzért hajlandó folyton segget csinálni a szájából."

Nos, jól megfizeti Viktor az ő szóvivőjét, aki bármit hajlandó fapofával elmondani a Zembereknek, és még hónapokkal később is szívbemarkolóan tud gyurcsányozni.

Péter nem csak miniszterelnöki megbízott, hanem a Fidesz frakcióvezető-helyettese, és a költségvetési bizottság alelnöke is, így havi parlamenti tiszteletdíja bruttó 742.080,-Ft, illetve 486.990,-Ft választókerületi pótlékot is kap, mint országgyűlési képviselő. Az pedig az iskolai gyöngybetűkkel írt  vagyonnyilatkozatában szerepel, hogy a hangszórózásért havonta 997.200 ,- forint üti a markát. Megéri? Simán!

De hoppá, adjuk csak össze.... Ejj, hisz ez 2.226.270! Ha-von-ta! Hogy is volt azzal a bérplafonnal a közszférában?

Négy új, különleges pozició van a Fidesz-kormányban, és érdekes módon ebből hárman túllépik A határt. Amit ők maguk állítottak fel, a jóerkölcsre hivatkozva. Hahaha.

Dr. Balsai István képviselőként kap br. 788.460,-Ft br. tiszteletdíjat + 278.280,-Ft választókerületi pótlékot, ehhez jön a 2006-os eseményeket vizsgáló megbízottként járó államtitkári illetmény, 997.200  ,-Ft (bár a vagyonnyilatkozatában nem szerepel). Összesen 2.053.940 forint.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos havi jövedelme a br. 476.143,- Ft tiszteletdíjból, a 626.130,-Ft választókerületi pótlékból, a 115.950,-Ft lakhatási támogatásból és a 997.200,- Ft kormánybiztosi bérből tevődik össze. Összesen 2.215.423 forint.

Selmeczi Gabriella nyudíjvédelmi nagyasszony kicsit kevésbé sikeres a többieknél, csak br. 394.230,-Ft tiszteletdíjat, 236.538,- Ft választókerületi pótlékot, és a 115.950,- Ft lakhatásit kapja, ehhez jön a 997.200 különpénz. Ezt ugyan ő is elfelejtette beírni a bevallásába, azt viszont nem röstellte (vagy ennyire hülye), hogy 2 milliós illetéktartozása van. Egek, és ő védte a nyugdíjakat! Köztartozóként......gyönyörű. Összes havi jövedelme 1.743.918,- forint, tehát ő a kivétel.

A törvényi háttér, ami ezt lehető teszi, röviden összefoglalva ennyi: Az állami vezetőkről szóló tavalyi törvényben hozták létre ezeket a munkaköröket, államtitkári illetménnyel. Cseles, mert ha simán államtitkárnak nevezték volna ki őket, akkor a képviselők javadalmazásáról szóló törvény értelmében csak a képviselői alapdíjat kaphatnák a parlamentből, semmi pluszot. Lex Csatlósok, nice!

Semmi pánik egyébként, a központban is észlelték a hibát:


"A parlament elmulasztotta szabályozni, hogyan viszonyul egymáshoz az országgyűlési képviselők és a miniszterelnöki biztosok javadalmazása - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.

A mulasztás a vagyonnyilatkozatok soros leadásakor derült ki. A hibát orvoslandó Szijjártó Péter és Ágh Péter országgyűlési képviselők törvénymódosító javaslatot készítettek, amely szerint a miniszterelnöki biztosra is az állami vezetőkre vonatkozó általános szabályok lesznek érvényesek abban az esetben, ha a miniszterelnöki biztos egyben országgyűlési képviselő is - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője."

 

  Valahogy így képzelem ezt én:

- Peti, Peti, baj van!

- No, micsoda? A Gyurcsány?

-  Dehogy....

- Akkor?

- Peti, te havi 2 millánál többet kapsz!

- Tudom én nagyon jól......és akkor?

- De Peti, a jóerkölcsös bérplafon, emlékszel?

- Hogyne. A Gyurcsány-korszakban a szocialisták....

- Várjál, Peti! Most te is beírtad a vagyonnyilatkozatodba! Meg az eddig nulla nagyvadat felmutató Budai is! Egyedül a Pistának volt annyi esze, hogy meg se említse a különfizetését.

- És a Gabika?

- Ő nem lépi át a határt, meg hát bele sem írta.....Azt mondjuk igen, hogy 2 milkóval lóg az Apehnek, de majd kimagyarázzuk, ha észreveszi valaki.

- Szerinted megnézi bárki is...?

- Viccelsz?! Állandó veszélyben van a NER, támadnak minket éjjel-nappal, okkal-ok nélkül. Ez egy órisái ziccer, tennünk kell valamit!

- Ehh, picsába... Akkor majd kiadunk egy közleményt, hogy csak most vettük észre, addig ti meg dobjatok össze a módosítót, amit benyújtok magunkra, bár nem szívesen... Ja, és hívd föl a Pistáékat, de kíméletes legyél..."

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr162633435

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az kincsek gyűjtéséről és az nép szolgálatáról 2011.02.03. 11:16:03

  Én azt mondom nektek testvéreim, hogy az felkent király törvényeit tegyétek magatok számára kötelezővé, és ne várjátok azt, hogy egy magasabb rendű hatalom kényszerítse rátok Ám legyen ez azok számára is kötelező, akik az Úrtól kapott tehetségük...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2011.02.03. 09:25:34

Pont a napokban döntöttem úgy, hogy tényleg itt hagyom az országot. Nem ma, lehet lesz az egy év is, mire összejön amit szeretnék, de ebből elég. Ettől már ugyanúgy napi szinten hányok, mint a gyurcsánytól (így, kisbetűvel). Persze nem (csak) ez az oka a döntésnek, de benne van ez is.

novalusz 2011.02.03. 09:29:10

előre is elnézést kérek, de az a "(R)" kell oda: ... folyton segget csinálni a szájából ... aki bármit hajlandó fa(R)pofával elmondani a Zembereknek...

bandika gazdája 2011.02.03. 09:32:07

Dögöljenek meg! A kutyáim meg a macskáim két napja vegetás vízben főtt grízt ettek, pedig mennyivel érnek többet ezeknél?!!! (Pld. senkinek sem ártanak.) Ma lesz kajánk, mert valaki megad nekünk egy tízezres tartozást! 47 év munkaviszony után mentem nyugdíjba, az egyetemet is munka mellett végeztem el! Na mindegy! Bár hazafinak érzem magam, azt kell mondanom, amelyik fiatal teheti, húzzon el amíg nem késő!!!

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.02.03. 09:33:11

vitya tegnapi nyilatkozata után a napnál is világosabb, hogy ezek valami igen durva anyagkombótól haluznak ennyire. Egyszerűen döbbenet. Én nem szavaztam rátok. Éjszakás műszakból mentem magam kiíratni a hülye rendszeretekből a nyugdíjbiztosítóba. Csókoljátok meg a seggem. (N)Ennyi.

Alvarez 2011.02.03. 09:34:01

Ez a gyöngyszem simán megér 2,2 milliót az adófizetőknek, és most, hogy az SZJA-t lecsökkentették, még több marad Peti zsebébe, nagyon helyesen. A bérből élő tanár meg mit vinnyog az adójóváírás csökkentése miatt?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.02.03. 09:36:55

Ja és remélem minden fidesz szavazó magán kívül lesz a boldogságtól, mikor a napokban megkapja az első idei fizetését..

lyken 2011.02.03. 09:37:34

Mikor pár hónapja a nyugdíjbiztosítós kavarás kezdetén megszüntettem a magyar állásomat és külföldre telepítettem, már-már perverz örömöt éreztem, hogy nem ezeknek fizetem már az adómat. Nem gondoltam volna, hogy ez az érzés fokozható.
Mindenkinek aki a lelépésen gondolkozik: Tessék meglépni és máshol újrakezdeni. Megfizethetetlen érzés, mikor úgy tudsz tudsz elolvasni egy vastagbőrt, hogy valóban csak röhögsz a hülyéken odahaza, mert téged és a családodat ez már nem érinti.

Sátán meg a Jocó 2011.02.03. 09:38:32

Kiderült? Kiderült. Léptek? Léptek.

Ezért van a tényfeltáró újságírás, hogy rámutasson a hibákra. Ha meg reagál rá a kormányzet, akkor jó.

@Kartal (rezervált): jó utat.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 09:40:08

laspalmas/zero!
ha nem lennétek korlátolt/funkcionális analfabéta/szellemi fogyatékos (megfelelő helyen aláhúzandó), akkor tudhatnátok, hogy az index hazudik! Meg a 2/3 eldöntötte. Meg a narancslé finom. Meg ez jár. Meg különben is! A ÓRIÁSI sikerekről nem is beszélve!
Ilyen színvonaltalan írást ügye' !

;D

Algopirin 2011.02.03. 09:49:22

bazeg beszélnék külföldiül elmennék én is a retekbe

Énbagoly 2011.02.03. 09:58:46

Már annyiszor felvetették, hogy nem lenne szabad állami szektorban ennyi állást felhalmozni. Miért nem vezetnek be egy limitet?
Ezekből a fizetésekből jópár hétköznapi ember megélne. Miért kell egy embernek odaadni?

causa sui 2011.02.03. 10:01:24

@Sátán meg a Jocó: és ha nem derül ki, akkor tovább csinálják, fapofával belehazudnak a szemünkbe. Nem arról van szó, hogy léptek-e, hanem hogy megszegték a saját ELVEIKET, ígéreteiket. További jó bérkommentelést, mész a levesbe.

bandika gazdája 2011.02.03. 10:10:43

@lyken: Azé annyira büszke ne legyél vaze, ez mégiscsak a szülöfölded (sajnos)!

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.02.03. 10:13:43

Kezdek pipa lenni... először cinikusan közlik h hatalmas siker volt megzsarolniuk azt a majd' 3 millió embert akik még rendesen dolgoznak és járulékokat fizetnek. Majd pofátlanul közlik h idáig nem vették észre (lol), h a Peti és pajtásai többet kapnak mint egy "jóérzésű, erkölcsös" ember.
Én pedig üveges szemmel nézem, h ezek a népújító reformerek annyi pénzt visznek haza h fél év alatt lakást vehetnek belőle, míg nekem épp a minap emlegettek vmi 5 évet, ha addig szépen fizetek mindent és hitelt is leakasztok... lehet velem van a baj, de szinte már vágyok nagyobb tömegekre a zországház körül traktorokkal és sült kolbásszal...

bandika gazdája 2011.02.03. 10:14:15

Na várjunk csak! Hogy is van ez?!!! Gondolkodtam mostan egy keveset! Itt rívok, hogy mé nem mentem el innen, ti meg egymást biztatjátok, hogy húzzon el aki tud! NEM TÁN INKÁBB EZEKET KÉNE ELTAKARÍTANI? MI MENEKÜLÜNK A SAJÁT HAZÁNKBÓL? NEMÁÁÁ!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.02.03. 10:20:06

Szegény Petike, annyira lekötötte, h küzdjön Fletó országrombolása ellen, h fel se tünt neki, h 2 millánál több a fizetése, + Budai is annyira küzdött a jó erkölcs nevében. Balsai ugyan észrevette (ezért nem tüntette fel a vagyonbevallásban), de hát érdemben lépni ellene neki sem volt ideje, annyira lekötötte a semmisségi törvény megírása. Na, de hát a minőségi munkát meg kell fizetni, nincs abban semmi erkölcstelen.

Joe.UK 2011.02.03. 10:25:39

@lyken: En akkor menekultem el amikor a sotet buta "nep" masodszorra is megvalasztotta az MSZP kormanyt 4 evnyi nyilvanvalo rablas utan. Ha nekik ez kell akkor hajra, de tolem az adomon keresztul egy vasat se.

ketroot 2011.02.03. 10:26:03

@lyken:

Azért azokat nem kéne hülyézni, akik itthon maradtak! Mondom ezt úgy, hogy voltam olyan f.sz, hogy visszajöttem IDE!:D

bandika gazdája 2011.02.03. 10:33:20

Azt szeretném mekkérdezni, hogy én nem-e kaphatnám meg azt, ami a Péter gyereknek a 2 milla fölött van?! Egye fene, legombolnám belőle a 16% szem.jöv. adót is! Na akkó lehetne?!

trojka 2011.02.03. 10:34:19

szerintem a jo bohocokat meg kell fizeti...a nép áruloit meg mégjobban...

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2011.02.03. 10:36:12

Én legközelebb már az NDP-re szavazok...

bécika 2011.02.03. 10:36:39

Ne aggódjatok. A Fidesz támogatottsága nemhogy csökkent, de még nőtt is. 3000000-ból csak 100000 az ellenzéki. Hajrá fidesz, hogy dögölnétek meg.

Algopirin 2011.02.03. 10:37:03

@bandika gazdája: bazeg, most hogy mondod
most tűnt fel, hogy neki a 2 millán felüli rész jóval több mintnekem a havi bruttóm
a szomorú a dologban, hogy ez rám nézve szánalmas

LKwrwv7RfL 2011.02.03. 10:37:56

hogy verném bele az összes cigány kurva anyjába... és még milyen óvatosan fogalmaztam.

moncayo 2011.02.03. 10:39:04

Ha ránézek pl. Szijjártóra, nekem aztán mondhatja a világ összeg biológusa, genetikusa, hogy az emberiság egy fajból áll, én el nem hiszem.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2011.02.03. 10:39:09

Peti! Az megvan, mikor legszívesebben, vascsővel ütnéd valakiknek a fejét pépesre? Nem azért, mert primitív vagy, hanem mert belefáradtál, már nincsenek érvek, nem is hatnak és egyszerűen ennyire elkeseredsz...

Nem, Peti?

trojka 2011.02.03. 10:40:23

@LKwrwv7RfL: ember, idáig alacsonyodnál?

charlottesweb · http://www.charlottesweb.hu 2011.02.03. 10:40:44

@lyken: én is ilyesmin gondolkodom. a cégemet áttelepítettem szlovákiába, de azon gondolkodom, hogy oda jelentem be magam, s valóban ott fogok dolgozni. hányok ezektől!

Pistabácsi 2011.02.03. 10:41:27

@Sátán meg a Jocó: Ja, amikor meg a szocik léptek a Hagyóék lopásira, és lesittelték őket, akkor a kormány volt a bűnöző. Most a kormány rendes, mert majd jól megváltoztatja a törvényt, hogy a Peti tudjon ennyit keresni.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.03. 10:43:47

Az a baj, hogy a 4 állásából egyet sem tud rendesen ellátni. Ha 4 ember töltené be talán a munka is haladna, nem beszélve arról, hogy így gyorsabban meglenne az 1 millió új munkahely.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 10:45:12

@Seduxen: leszel Te a vidéki? Másolj be pár linket, hogy milyen jó nekünk, hogy megtalálták a hibát. Meg a fideszről is pár ódát. Utána kiverjük egymásét jó csillagpatrik? :D

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.02.03. 10:45:31

Peti a saját fizetését nem találja pofátlanul magasnak? Bár igaz, hogy sokat kell lemennie kutyába érte, és ezért jár némi kárpótlás.

Pistabácsi 2011.02.03. 10:46:48

@charlottesweb: A durva az lesz, amikor egyre többen teszik meg ezeket a lépéseket, a határon túliak meg ide jönnek. Helyet cserél a magyarság. Aztán meg majd akik ide jöttek, rájönnek, hogy bazz itt szarabb, mint máshol, és gyorsan visszatelepülnek szlovákiába, és a magyar állampolgárságukat jó messzire hajítják, nehogy megtalálják. És így lesz a 15 millió magyarból 3 millió.

ODIV 2011.02.03. 10:47:52

Régóta foglalkoztat a dolog, hogy miért vannak ilyen politikusaink.
Lehet, hogy csak ennyit érdemlünk? Hiszen a mi társadalmunk nevelte ki őket, tőlünk vették a viselkedési mintákat. Az emberek azért támogatják őket, mert azonosulni tudnak a cselekedeteikkel, a magyarázataikkal. Kölcsönösen mintát ad egymásnak a civil és a politikus.
A civilek stiklijét legitimálja a politikus pofátlan lopása, ferdítése, és fordítva.
Jó kis szimbiózisban élünk mi ezekkel.

Homeoffice 2011.02.03. 10:48:47

Természetesen (szokás szerint) Zero és az index is felült annak a szocialista-liberális hazugságkampánynak, ami az utóbbi időkben terjeng kicsiny de többrehivatott hazánkban.
Egyébként is, Ha ennyit keresnek is, megérdemlik, hiszen Ők a frontharcosok a kommunista-nemzetellenes harcban.
Én szurkolok nekik.

ZWS 2011.02.03. 10:49:16

Komolyan azt hiszitek, hogy abból élnek, amit hivatalosan kapnak? Ne legyünk már ennyire naivak...

Homeoffice 2011.02.03. 10:49:24

@Gunther:

Nem Zero, hanem Laspalmas:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 10:50:21

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ööö, ha nem baj, az ilyet szeretem magam intézni :)))

úgyhogy gyorsan kinyomtatom a NENYI-t, és elvonulok a budira, csatttttogjooooon, aminek csattogni kell :))))

KopaszMercis 2011.02.03. 10:50:23

@ZWS:
Eppen EZERT volna illdomos oda figyelni, hogy a sajat szarjukkal ne kenjek mar be a sajat pofajukat...

Egyszer beszoltam ennek a kis csitrinek, aki megindult felem. Ez aznap volt, amikor kordont bontottak, ott alltam a feherhaznal, de jott egy TVstab es utana hagyott a picsaba, pedig jo lett volna pofan torolni...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 10:51:43

@Seduxen: a jó fideszesek együtt csinálják! De a NYENYI-ből kérnék egy példányt, ha nem gond.

Sunder 2011.02.03. 10:51:44

Én mondjuk hozzátenném, hogy felsővezetői pozicióban (Vikus és sleppje azért már nagyjából oda számít) 1.7 - 2.2M bruttó az nem olyan húdenagy szám.
Ha fújjogni akartok, azt két dolog miatt tehetitek:
A., az összes olyan pénz, ami NEM jelenik meg ebben a számban, hanem kapcsolatokon, korrupción, egyebeken belül vándorol a kisdrágák üvegzsebébe
B., annak fényében, amilyen jól szervezett a magyar állam és a gazdaság bónuszt nem kapnának a vezetők.

Ellenben maga az alapbér szerintem reális, főleg, ha legalább az általuk propagált kétmillára visszanyesik.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.03. 10:53:02

Írni kellene Viktornak, hogy vegyen Petya helyett egy papagájt. Ismételni f.szágokat az is tud, de sokkal viccesebb a kiejtése, előnyösebb szemből és akár oldalról is, csak madáreleség meg víz kell neki.
Budai helyett meg egy kutyát, hátha az legalább kiszagol valamit. Ha csak egy boltból ellopott téli szalámit már akkor is nyereséges a projekt. Oda meg csak teszkó szárazkaja és víz kell.
Ime, hogyan spóroljunk milliókat havonta...

Táskás Tóni 2011.02.03. 10:53:23

A legfelháborítóbb mégis a százfogú ostoba ribanc 1.8 milliós fizetése, ill. jövedelme. Egy ilyen sötét lyukba ennyi pénzt kár beledobni, főleg nem ktgvetési pénzből.

Szelid sunmalac 2011.02.03. 10:54:31

Ha lenne tevem, mint az egyiptomiaknak mar ott lazadnek a Kossuth teren! De nincs, az allatkert meg nem adja kolcson. Igy viszont nem er semmit az egesz.

xboxer 2011.02.03. 10:55:48

@ Sátán meg a Jocó: Mi az hogy kiderült, ember? Amikor egy év munkába lépett az az ostoba Szíjjártó, akkor nem vette észre, hogy kicsit több van a borítékban? És egy év alatt sem tűnt fel neki, hogy többet keres mint amennyi a közszférás bérplafon alá belefér?
Tehát:
1. Ezek tényleg ennyire ostobák, hogy lebuknak a vagyonnyilatkozatukkal?
2. Gondoljunk bele, ha ez most nem jön elő akkor Petike négy év alatt hazavisz 2.226.270 x 48 = 106,860,960 forintot - mert megérdemli....
3. Ha egy ilyen utolsó senki, mikrofonállvány pozícióban lévő nímand 4 év alatt, több mint 100 millió forintunkba kerül, akkor a nagyobb halacskák vajh' mennyit kereshetnek?
4. Kezdem kapisgálni miért kellett lenyúlniuk azt a 3-4 ezer milliárdnyi magánnyugdíjkasszás manit. Kell a pénz, nagy a család...

KedvesVezető Lenéz Rátok 2011.02.03. 10:55:52

A Kiflikirálynő 1.7 millája se gyenge. Nem rossz ahhoz képest, hogy a mosogatószivacsba több értelem szorult, mint belé.
Egyébként megkaptam a fizum, valahogy nekem nem tűnt fel az adócsökkentés. Jah, hogy az nem az átlagbérűeknek volt kitalálva, akkor bocsánat...

qwasder 2011.02.03. 10:57:11

Tegyük hozzá a következő adatot is:

Havi nettó munkabér 2010: 1 158 039
Havi nettó munkabér 2011: 1 547 917

Ez gyerekkedvezmény nélküli, tehát az még tovább dobna rajta.........

Szegény, alig bírja. Látszik is a borús arcán.

ZWS 2011.02.03. 10:57:41

@KopaszMercis: Arra sem méltatják a "Zembereket" (polgárokat?) a 2/3-dal a zsebükben, hogy a látszatra adjanak. Az ő játékuk nem szól az ország érdekeiről, csak a sajátjukról. Mi csak asszisztálunk hozzá, és engedelmes birkák vagyunk. Vicc az egész.
Megváltozni pedig sosem fog, nincs senki helyettük, aki tényleg a feladatát végezné, ha hatalomra kerülne.
Robin Hood adó? "Figyu, azt fogjuk mondani, hogy megsarcolunk benneteket csúnya gonosz cégeket, de persze az áremelésekkel úgyis továbbhárítjátok az egészet, de mégis jobban fog kinézni a dolog..."
Mostanában miért nem követi senki pl. az élelmiszerárakat?

Pretoryan 2011.02.03. 10:57:42

Áh! Ez a cikk is milyen felbujtó! Pártunk és kormányunk nem egy hazaáruló geci kommunista bankár, ők megérdemlik, mert ők jót tesznek. Minden jó! Minden szép! Mindennel meg kéne legyetek elégedve, erre tessék! Az hogy adócsökkentés volt, az jót tett.. persze nem nekem mert nincs gyerekem, meg kevés a fizum, de a csökkentés az akkor is csökkentés! Az áramemelést is már előre lehetett látni, hiszen az életbe lépése előtt 15 órával el lehetett olvasni a magyar közönyben, és az áremelés is jó, ki ne szeretne többet fizetni az áramért? Tegye fel a kezét. Nem lehetne a fűtésszámlánkat is megnövelni, naaa légyszi Viki!! Naaaaaaa!!!! Esetleg a kaját?? Jah az már megvolt a különadót ránkhárították a kereskedelmi láncok, jóvan az már pipa!... Akkor a banki és pénzügyi tranzakciókat? Azok is megvannak helyes. A nyugdíjunkat már el is költöttétek, helyes csak így tovább. Költsétek Magyarországra, hiszen a 2/3-ad az ti vagytok, úgyhogy költségek magatokra. Még több lexet a fideszeseknek!!!

Le_Penseur 2011.02.03. 10:59:29

Mindig is nagy csodálója voltam azon polihisztoroknak, akik egy személyben tudtak 4-5 tisztségben helytállni! Polgármester, megyei közgyűlés tagja, frakcióvezető, bizottsági tag, felügyelő bizottsági tag stb. Persze közben szerető apa, gondos férj, vagy éppen odaadó anya. Az ilyen embereket igenis meg kell becsülni! Gyanítom sosem lesz kellő politikai akarat arra, hogy ezt az állapotot megváltoztassák!

Homeoffice 2011.02.03. 10:59:44

@Pretoryan:

Így van! Így van!
+1:)))

MagyarZizzi (törölt) 2011.02.03. 10:59:58

Vajon miért nem lepődtem meg? :-) Tegye föl a kezét, aki a választáskor elhitte, hogy bármelyik politikus is vissza fogja utasítani az egetverő fizetését! Egyedül akkor nézném el nekik ezt a kis turpisságot, ha lemondanának a többletről, és még a mai nap folyamán átutalnák az én számlámra...

abaka 2011.02.03. 11:00:29

@bandika gazdája: Kajara nem futja, de netre igen? Ne legyunk mar ennyire nevetsegesek. A poszttal en is egyetertek, de a tiedhez hasonlo kommentek csak a kormanyt segitik.

bandika gazdája 2011.02.03. 11:00:48

@Pistabácsi: A 15 millió meglesz, csak nem magyar!

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.02.03. 11:01:36

@lyken: Megadom, en fel eve leptem le. Ha nem is rohogok teli szajjal, de mindenkeppen megkonnyebbules, hogy a cikkek nagy reszet semleges hangulatban olvashatom. Persze nem ez a legnagyobb elony, de ha belegondolok abba, milyen veres vitakba bonyolodtam volna az otthoni barataimmal nehany torveny kapcsan, akkor biztos, hogy nyertem nehany evet :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 11:01:41

@bandika gazdája: most még eltrombitálom az örömódát a seggemmel az áramdíj emelkedése miatt. Utána verem természetesen.

trojka 2011.02.03. 11:02:24

történelemora:
az utolso orosz (szovjet ) katona is elhagyta Záhonynál Magyarországot...(dátum)
az utolso magyar is elhagyta Hegyeshalomnál Magyarországot...(dátum?)

kajajegy 2011.02.03. 11:02:41

Több, mint fél éve munkanélküli vagyok. Vagyis voltam, mert sikerült elhelyezkednem. A mostani bruttó bérem nem haladja meg a fél évvel ezelőtti nettó béremet, vagyis most kb a 10 évvel ezelőtti béremet keresem, Akkor az elég volt, mert nem volt semmim. Most viszont van család, lakás. Csak sajnos a szükség nagy úr.
Örülök, hogy az ország választott vezetői ilyen bőkezűen osztanak maguknak. Annak is örülhetek, hogy a tavaly 2 (!) alkalommal kaphattam a munkaerőpiaci alapból elmaradt fizetést, és hogy többszázezer forintot bukhattam.
De legalább a mnyp terhét levették a vállamról... Megérdemlik azt a kis pénzt....

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.03. 11:03:30

A zemberek szolgalataban vannak. Dolgozzanak annyiert amennyiert a zemberek. Igy lehetne peldat mutatni. Ja, hogy azt nem mondta senki hogy annyibol nem lehet megelni?

bandika gazdája 2011.02.03. 11:03:53

@Seduxen: Attól tartok, hogy Jancsibohóc meg Te túl sokat nézitek valóvilágot!!!

sárkányfő 2011.02.03. 11:03:56

Kérem álljon elő egy fideszes, és ha van bőr a képen mondja azt, hogy ő ELHISZI, hogy Szíjjártó eddig nem vette észre, hogy 2 M fölött keres.

Ne csináljunk már ma is diliházat ebből a szar országból.

Pontosan tudta hogy 2 milla fölött keres, és jókat röhögött a markában, miközben Simor és többi kapcsán ellenkezőjéről dumált a kamerák előtt. Szépen vette fel a fizuját ,és most hogy lebukott, most úgy tesz, mintha nem tudta volna mennyit keres.

"Vizet prédikál, bort iszik."

trollface 2011.02.03. 11:05:16

BÜDÖS GYURSCÁNYISTA BLOG VAGYTOK! MIDNIG IS AZ VOLTATOK!

KopaszMercis 2011.02.03. 11:05:44

@ZWS:

Mert a zemberek eppen orbanviktor gecijet torulgetik a szajukszelerol

Táskás Tóni 2011.02.03. 11:06:03

@Gunther: Nem ennyit keresnek, ez a hivatalos rész.

Raoul Duke01 2011.02.03. 11:06:16

Gyerünk utcára, mint Egyiptomba.

ZWS 2011.02.03. 11:07:34

Sej, mell&cici Gabika, nyugdíjvédelmi "bisztos" régi jó elvtársnő, meg kell becsülni, csinálja amit mondanak neki, és nem gondolkozik.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.03. 11:08:02

@Raoul Duke01: na baszki, most elkepzeltem ahogy az mszp szavazok kimennek kamposbottal a parlament ele, lobogtatva az aktualis nyugdijszelvenyuket. Rohognom kell :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 11:08:12

@bandika gazdája: én inkább a baby tv-t nézem sokat, biztos az erősíti fel az amúgy is meglévő aberrációimat :)))

Táskás Tóni 2011.02.03. 11:08:20

@sárkányfő: Szíjgyártó azért nem vette észre , hogy 2 milla fölött keres, mert összekeveredett a Zuslaggal együtt elsíbolt pénz a hivatalos forrásból jövő pénzzel. A többi "szélről" jövő pénzt sikerült elkülöníteni.

abaka 2011.02.03. 11:09:50

@sárkányfő: Matolcsy sem vette eszre, hogy manyup tag. Ennyire a kormanyzasra koncentralnak.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 11:09:57

@Tomasz_a_gozmozdony: nyilván csak mszp-szavazóknak lehet tele a faszuk a fidesszel, akik nyilván mind nyugdíjasok. ;D

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.03. 11:11:05

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: voltak mar ennel durvabb dolgok is, megsem volt semmi. Ha kimegy ketszaz ember, akkor a markukba fognak rohogni. Annal tobb meg nem megy ki. Szoval teljesen felesleges ilyenekrol beszelgetnunk :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 11:11:53

@Seduxen: van egy műsorszámuk, ahol mindenféle testek pörögnek, meg változnak a színek, és alatta megy ilyen jóféle' andalító muzsika. Na tedd mellé a NYENYI-t, vagy viktorkirály képét, és tádám!, kész is a stabil erekció.

bandika gazdája 2011.02.03. 11:12:18

@abaka: Ráadásul mobilnet, ami tudod mennyibe kerül?! Egyébként nem éhezem hála Istennek, csak néhány nap zavar volt, de nagyon alaposan meg kell néznem! A net nekem fontos! Közöd?!

Volkov 2011.02.03. 11:12:53

Hm... Azért kapnak ennyi lóvét, mert ők megérdemlik?
Nem ! - Mert mi érdemeljük meg, hogy ennyit kapjanak!

abaka 2011.02.03. 11:13:31

@bandika gazdája: Kozom csak annyi, hogy baromsagokat kommentelsz. Ha mobilneted van akkor ne picsogj arrol, mit kenytelenek enni a macskaid. Ennyi.

TetraB 2011.02.03. 11:13:39

Egyre több mindenkitől látom, nem csak olvasom a blogokban, hogy húznak el.
Nos már bennem is felmerült, hogy ezt kéne tenni, bár én örökre semmiképp sem mennék el, csak amíg megkeresem a kib@szott tartozásomra a pénzt és be tudnám fejezni a 10 éve épülő házamat, amihez elég lenne Peti kéthavi fizetése.
Ha sokan elmennek az azért is gázos, mert akkor akik maradnak, még jobban megszívják, ha még lehetséges ezt fokozni.
Most még nagyon távolról figyeljük Egyiptomot, de könnyen lehet, hogy itt se sokat kell várni egy valódi kétmilliós tüntetésre.

Szelid sunmalac 2011.02.03. 11:13:48

Engem az erdekel, hogy hogy a picsaba van meg mindig ketharmados tamogatottsaga ennek a bandanak?

JohnHenry 2011.02.03. 11:15:14

aki teheti, másszon ki a kondérból és hagyjon itt minket a pokolban.

Sunder 2011.02.03. 11:16:39

@sárkányfő: ebben igazad van, de lépjen elő akármelyik párt támogatója, sőt, akár bármely pártfüggetlen ember, aki elutasító mozdulattal és értetlen pofával visszatolná a borítékot azzal, hogy "nemá', gyerekek, ez sok. Max két guriga lehet a bruttóm, szóval tessék 3-4-500.000 Forint vissza a kasszába".
Életszerű helyzet, mi? Amúgy is, nem a pénzt kell sokallni, hanem azt, hogy amit csinálnak, az vagy lófasz-bullshit-marketing, vagy károsabb, mintha bámulnák a Ház plafonját miközben Angry Birds-öznek a táblapécéjükön. Nekem inkább ettől nyílik a bicsak a zsebemben,

blah 2011.02.03. 11:17:09

pedig ez a szíjjártó mekkora kókler... már az államcsődös nyilatkozatánál seggbe kellett volna rúgni, az mszp is alig tudott annyi pénzt kivenni az emberek zsbéből mint ő az ostobaságával...

lyken 2011.02.03. 11:17:16

@bandika gazdája: Ja, igaz, shame on me, legyen inkább marha büszke magára az, aki támogatja ezeket a lelkes hazafiakat, hogy "megóvják" a nyugdíját és egyéb -egyenlőre meglévő- anyagi javait. Mond, megkaptad már az első idei fizetésedet? Megkaptad már a papírt, hogy hánymilliós manyup pénzedről "gondoskodtak"? Találkoztál már a könyvelőddel, hogy beszámoljon neked az idei évre várható nyalánkságokról?
Tudod értem én, hogy egyesekből sugárzik a kincstári pártidealizmus és a remény, hogy majd jobb lesz. Részemről azt gondolom, hogy a családomnak legyen jó. Ha odahaza eddig is ellopták az adómat, most sem jó célra megy el és kilátás sincsen ilyesmire, akkor hagy ne érezzem kötelességemnek a hazai adózást. Évek óta nem ott élek, patriotizmusból mégis fenntartottam ott egy elég szép állást, hogy rendes adót fizessek, ezáltal hozzájárulva a szülőföldem boldogulásához. Tavaly októberben lett ebből nagyjából elég.

@ketroot: Légyszíves mutasd meg, hogy konkrétan hol tettem ilyet.

@charlottesweb: Költözz át nyugodtan. Harmadával csökken a bérköltséged, kb ugyanennyivel a céged terhei. A lakosság 84% magyar, magyarul mindenki beszél, a bürokrácia kisebb(bár az "elektronikus" adólejelentés az 1990-es éveket idézi. :D ). Ha ténylegesen átköltözöl, akkor az se probléma, hogy az APEH esetleges zaklatásánál valósan igazolni tudd, hogy hol élsz.

bandika gazdája 2011.02.03. 11:17:23

@Seduxen: Mi a bánat ez a Baby tv amit emlegetni szoktatok? Én még sose láttam ilyet!

Avatar 2011.02.03. 11:18:11

Nem rossz fizu, és persze ehhez még hozzájön a bemondásra adott képviselői költségtérítés is... az mennyi is most?

charlottesweb · http://www.charlottesweb.hu 2011.02.03. 11:18:55

@trollface: Trollok feltétlenük kellenek egy fórumba! Hajrá!

Hardbácsi 2011.02.03. 11:19:03

Ez az igazi vastagbőr

És??? 2011.02.03. 11:19:30

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Olvass mnemzetet,m hirlapot meg nézz echotv-t.Tökéletes agymosás.

chemical_tourist 2011.02.03. 11:21:58

@Raoul Duke01: Igen-igen. Oda kéne baszni ezeknek a mocskoknak! vajon a szíjjártó, hogy kommunikálná?

övön alul 2011.02.03. 11:22:04

Változatlan bruttó fizetésem ellenére decemberben 135 463, most pedig 121 873 ft-ot kaptam kézhez. Találjátok ki mit gondolok a Szíjártók fizetéséről!

bandika gazdája 2011.02.03. 11:22:50

@lyken: Ne haragudj, nem akartalak megbántani, ráadásul igazad van! Én csak azt mondtam ne légy büszke rá! De tudod mit, légy, ha akarsz!

Secnir 2011.02.03. 11:23:15

apropó: tud valaki egy adatot arról, hogy a parlament tagjai közül ki lépett vissza államiba és ki maradt MNYP-os?

crapman 2011.02.03. 11:24:11

ezért az is megérne egy posztot, hogy ezek a szerencsés ámbár magas erkölcsű hölgyek, urak mennyivel többet keresnek az új adószabályokkal, míg mennyivel kevesebbet kap a szerencsétlen átlagpolgár az átlagfizetésével.

sárkányfő 2011.02.03. 11:24:59

@Sunder: ez most relativizálás akart lenni?

nekem speciel van egy haverom, az apja nagymenő, és konkrétan tudom hogy 4 éve amikor kinevezték egy állami nagycég élére, maga kérte, hogy 2 milla helyett csak 1,2-t kapjon. bár az ilyen emberek nyilván kivételnek számítanak.

viszont mutass egy embert, aki 2 milla fölött keres, és közben naponta elénekeli a sajtónak hogy 2milla fölött keresni pofátlanság és bűn?

egyáltalán mi a fasztért kell védeni ezt a patkányt?

reccs 2011.02.03. 11:26:20

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Sehogy. Úgy, hogy a biztos pártválasztók között lassan romlik az arány, csak a biztos/bizonytalan arány zuhant meg durván a bizonytalanok javára, ha jól emlékszem, 5%-ot az utolsó hónapban.

Szelid sunmalac 2011.02.03. 11:26:55

@És???: Ja. En csak National Geographicot olvasok, es Cartoon networkot nezek. Lehet, hogy itt a hiba!

ketroot 2011.02.03. 11:27:00

@lyken:

"úgy tudsz tudsz elolvasni egy vastagbőrt, hogy valóban csak röhögsz a hülyéken odahaza, mert téged és a családodat ez már nem érinti."

Erre a mondatodra céloztam.

the_line 2011.02.03. 11:27:03

Majd ha ti is megvéditek egy ország nyugdíját, ti is kereshettek ennyit.... Szijjártó, Bdai meg Balsai meg egyértelműen komolyabb, bonyolultabb, felelősségteljesebb és fontosabb munkát végez, mint pl a nemzeti bank elnöke, szal megérdemlik :)

@Seduxen: Neked még nincs kinyomtatva??? Eddig ennyire önmegtartóztató voltál? :) táváris, dáváj!

Táskás Tóni 2011.02.03. 11:27:56

Ha bárki ezek után azt hinné, hogy az állami cégek vezetőinek 2 millió ft a fizetése az nagy tévedésben van . Az alap áll meg 2 millió ft-nál, a kiegészítésekkel együtt 6-10 millió ft-ot keresnek. A sok buta paraszt magyar meg elhiszi, a 2/3-ad biztosan.

Sunder 2011.02.03. 11:29:12

@sárkányfő: nem a patkányt, a poziciót. A poziciójáért reális az a pénz.
Ellenben: "Amúgy is, nem a pénzt kell sokallni, hanem azt, hogy amit csinálnak, az vagy lófasz-bullshit-marketing, vagy károsabb, mintha bámulnák a Ház plafonját miközben Angry Birds-öznek a táblapécéjükön. Nekem inkább ettől nyílik a bicsak a zsebemben "

Szóval patkánynak patkány, NEM dolgozik meg ezért a pénzért, simán a banda 80%-át le kéne cserélni a faxba. De ennek nincs köze a pozihoz.

Zz_ 2011.02.03. 11:30:06

Az a helyzet, hogy akinek tényleg kevés a fizuja és dolgozik is rendesen az nem ide írogat. Ide főleg olyanok járnak akik jobban jártak az új adózással.

Iustizmord 2011.02.03. 11:30:48

és az fel sem merült senkiben, hogy ezek a jóindulatú hazafi honatyák és honanyák TÉNYLEG értenek ahhoz amit csinálnak, jobban mint a legtöbb ember? hogy tényleg rátermett a selmcezi , hiszen már 2002 előtt volt az OEP vezetője? hogy szíjjártó fiatal dinamizmusa, romlatlan politikai múltja, gazdasági felkészültsége keveseknek adatok meg? hogy budai nem azért nem "produkál" mert nincs mit hanem mert csak szépen, szabályosan be akarja cserkészni a tolvaj szocikat, anélkül hogy megrisztja őket? fel sem merül semmiben, hogy orbán TÉNYLEG megfontolt döntlst hozott, és a rendelkezésére álló mérhetetlen huménerőforrásból a krémet emelte ki, és tette meg a jövő zálogának szolgáivá őket?

kis jóindulatot, hölgyek -urak, meg bizalmat kell szavazni vezetőinknek, anélkül nem megy...

Volkov 2011.02.03. 11:30:52

Én nem csodálkozok, hiszen csak azt csinálják amit az elődeiktől tanultak.
Az egész rendszerváltás után kialakult elittel van probléma. Az elitizmushoz nem párosodik semmilyen minimális felelősségérzet, küldetés tudat, progressziv szemlélet vagy arisztokratikus szerepvállalás.

Jaffar 2011.02.03. 11:30:59

Az a legszörnyübb az egészben, hogy a poszt utolsó "véleményezett" bekezdése valszeg 99%-ban takarja, hogy mi is történt valójában.

Ettöl még a fideszdroidok védeni fogják...........

charlottesweb · http://www.charlottesweb.hu 2011.02.03. 11:31:45

Épp a minap cikkeztek róla, hogy a 4-es metró projekt igazgatója 8 milkát keresett (bár a cikk lényege nem ez volt, hanem az, hogy nem folytatja tovább a munkát).

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 11:31:56

@bandika gazdája: addig jó neked :)))) ne akard tudni mi az :)

www.babytv.com/player.aspx

FIGYELEM-FIGYELEM!!! VESZÉLYES TARTALOM!!!! DANGEEEEEEEER :))))

Iustizmord 2011.02.03. 11:32:48

és ez a majomkodás a pénzekkel, csak az irogység szüli. akik ennyit tanultak és ennyit dolgoznak az országért, érted, a gyerekedért, a jövőért, azoktól miért sajnáljátok a jó fizetést? a jó szakembert jól meg kell fizetni, és mégis snassz volna ha selmeczi fodrászolatlan hajjal adna interjút, szíjjártó meg kopott öltönyben, nylonnyakkendőben sajtótájékoztatna... ezeket a költségeket, mint selmeczi ékszerei, szíjjártó márkás órája, bizony a népnek kell vielni, mert ennyi JÁR az állami vezetőknek, hogy felnézhessünk rájuk...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.03. 11:36:26

@Iustizmord: Ennyire nem dobhat fel a Milan listavezetése hogy ilyen rózsaszínben lásd urainkat és parancsolóinkat :D

abaka 2011.02.03. 11:37:11

@Iustizmord: "hogy tényleg rátermett a selmcezi"

Nem, egyetlen percig sem. Eddig hianytalan teljesitmeny nyujtva, minden egyes megnyilatkozasaval racafolt erre.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 11:37:18

@Iustizmord: csak a pontosság kedvéért: Selmeczi NEM volt az OEP vezetője.

www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/s322.pdf

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 11:38:10

@ketroot: csak az lehet. ilyen kommentet még eszkep sem eresztene meg, ami azért - lássuk be - nagy szó :))))

reccs 2011.02.03. 11:38:41

@charlottesweb: Na jó, de a metróalagút kész, azt értem. De Szijártó minek?
Amúgy érdemes megnézni ezt:
atv.hu/video/video-20110131_klados_gusztav

sárkányfő 2011.02.03. 11:41:07

@Sunder:
Nem, az picit sem nem reális, hogy többet keressen mint a miniszterelnök. ez irreális.

ha viszont elfelejtjük ezt az egész barom 2 millás bérplafont, amivel kiűzzük az államból a kompetens embereket, akkor reális, de hát éppen szíjjártó az egyik szimbóluma az olcsó demagóg politikának, aki szajkózza a bérplafont, és pont ő hőbörg Simor kapcsán 8 hónapja. sehogy se áll ez össze....

A többivel egyetértek, amit csinálnak az nem csupán az ország romba döntése, de nép teljes elhülyítése, agymosás, és megosztás, hiszterizálása is.

fingerbangs 2011.02.03. 11:41:46

havi 2millió... én megszavaznám hogy kapjanak havonta hármat csak adják át a helyüket olyannak aki rendbetenné a dolgokat
gyökerek

blah 2011.02.03. 11:41:53

@Iustizmord: ha ironizálsz jól küldöd, ha meg komolyan gondolod akkor komolyan naív vagy.

Zz_ 2011.02.03. 11:43:20

@charlottesweb: na majd ha szijjgyártó ajtaja előtt is sorban állnak a fejlett országok, hogy ugyan dolgozzon már nekik, akkor beszélhetünk róla.

Őszinte Őrült 2011.02.03. 11:43:48

2014. május: Az új országgyűlés által hozott első törvény 4 évre visszamenőleg visszaveszi Szíjjártó Pétertől és Selmeczi Gabriellától a pofátlanul magas fizetését, meghagyja nekik a reálisan járó lyukas garast. Matolcsy Györgyöt pedig, aki kiírta magát a nemzetből, száműzte a lakott világból, munkájára ezentúl mint vanuatui konzul tartunk igényt. Orbán Viktort a miniszterelnöksége alatt felépült gyaloghídra helyezte éjjeliőrnek, s egyben a híd nevét Orbán-Finta-Demján Brücké-re változtatta.

nah, ideje felébrednem

sárkányfő 2011.02.03. 11:44:05

Jutalom lehetőség!

Az előbbi ajánlatomat megtoldom egy rekesz sörrel! :-)

Ha van olyan elbaszott fideszes, aki nagy nyilvánosság előtt kijelenti, hogy ő elhiszi, hogy Szíjjártó nem tudta mennyit keres, miközben hónapokon át papolt Simor és társai pofátlanul magas keresetéről, annak fizetek egy 6-os csomag sört! Márka szabadon választott! :-)

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 11:47:30

Egy igen komoly közhangulat javító intézkedés lenne, ha ezt a tarhonya Szíjjártót kibasznák végre a nép elé koncnak. Akár még a nyugdíjam állami részéről is lemondanék, ha egy BÉZBÓLÜTŐvel a kezemben 10-15 percre kettesben hagynának "Nemzeti Összefogás Kormánya" Petkóval egy kies szobában... Igen komolyan csökkentené a stresszt bennem, igen komolyan... ez növelné a produktivitásom, amivel - végső soron - nőne az állam adóbevétele... tiszta haszon.

blah 2011.02.03. 11:48:18

@sárkányfő: 6 sörért elhiszek bármit, még azt is, hogy fideszes vagyok. :)

ketroot 2011.02.03. 11:49:00

@Seduxen:

Na igen, hiányolom is! Amúgy aztán tovább olvastam még a másik hozzászólását és megvilágosodtam, hogy a kérdésem értelmét vesztette!:D (merem remélni....)

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.02.03. 11:50:07

A fizetés nagyságán leragadni olcsó popoulista duma, szerintem sem azzal van itt a gond, hogy Szijjártó annyit keres, amennyit. Hanem: Simort cseszegetik, meg bérplafonról beszélnek a jó erkölcsre hivatkozva, közben meg 3/4 éve veszi fel a bérplafont átlépő fizetést. És: emellett azt próbálja beadni, hogy észre sem vette. Na ez a gáz. De nem baj, ezt itthon be lehet adni, ezek nem olyan ügyek, hogy a magyarországi svéd nagykövet, vagy a német szóvivő azt fogja mondani, hogy hazudtok.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 11:50:16

@Fot L' Mondó: mondjuk, aztán jöhetne a többi is sorban... a végén már kurva produktív lennék... Azért az hozzá tartozik, hogy Gabikánál az elején kicsit másképp használnám a BÉZBÓLÜTŐt...

Iustizmord 2011.02.03. 11:50:28

kikérem magamnak hogy itt egyesek rosszindulatúan gyanusítgassanak iróniával. maygarországon ma minden a legnagyobb rendben megy, ami meg nem , azt a kormány áldozatos munkával folyamatosan javítja, jobbítja. és ezenaz áldozatos munka sakktábláján az olyan világos tisztek, mint szíjjártó, selmeczi, matolcsy, le fogják győzni a sötét parasztokat!

sárkányfő 2011.02.03. 11:51:55

@blah: na ez már alakul, csak kicsit nagyobb átéléssel :) hogy hitelesnek hasson :)

Pretoryan 2011.02.03. 11:52:03

@Iustizmord: Ember! Hogy is mondjam! Azok akiknek szerinted "jár" hoztak egy törvényt hogy a 2 milla fölötti fizetés erkölcstelen. Ezek után most észrevették hogy saját berkeikben van olyan kolléga méghozzá tűzközeli aki többet keres mint 2 milla, ilyen helyzetben nem úgy oldják meg hogy betartják a saját törvényeiket, és a fizetésüket karban tartják, hanem hogy kiegészítik a törvényt hogy rájuk ne vonatkozzon. Az hogy kiegészítik a törvényt az erkölcsössé teszi a fizetésüket? Mennyivel többek ők mint bárki más a közszférában? Ezek után kérdés hogy miért nem hiszünk a fidesznek sem?

ivrilider 2011.02.03. 11:52:11

@abaka: az lehet, hogy a kormányt segítik, de amúgy amit írsz, faszság: a net napra lebontva sokkal olcsóbb, mint a kaja...

Iustizmord 2011.02.03. 11:53:48

@csizsikpizsik: én a milan összes scudettóját odaadnám, ha ilyen rátermett ember mellett dolgozhatnék, mint selmeczi vagy szíjjártó, akik úgy emelkednek ki a parlament posványűából, mint pharoszi világítótorony a kikötő fölé!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 11:54:13

@sárkányfő: az előbb álltam ki az ablakba, és ordítottam kifele hogy:

"elbaszott fideszes vagyok, és elhiszem hogy peti a papagáj nem tudta mennyit keres, hiszen csak egy agy nélküli gyorsmásolós magnó."

Címet írjam?

Sunder 2011.02.03. 11:55:10

@sárkányfő:
simán az enyém! Akkor is okés, ha nem vagyok fideszes?
Egy hatos pakk Zipfert kérek, és kijelentem, hogy SZP nem tudta, hogy (főleg bruttó) 2.234.544 vagy 2.236184 forintot keres!

így oké a sör? :-))

Iustizmord 2011.02.03. 11:55:21

@Pretoryan: ez egy üres szoci duma. aki tényléeg megdolgozik érte (érted, értem, az országért) aztn nem szabad hogy holmi filléres szabályok kössék. cdak a vak nem lát tovább a saját orra előtt álló erdőtől a fáig

Ringlósztár 2011.02.03. 11:55:23

@ODIV:
Bede Márton írta:
"Szijjártó Péter soha az életében nem csinált semmit a politizáláson és a szóvivőségen kívül. Már 20 évesen a győri közgyűlés tagja volt – és álljunk is itt meg egy pillanatra mert tényleg nem árt, ha mindenkiben leülepedik ez az adat. Nem 1988-ról van szó, amikor egy tinédzserkorból alig kilépett fiatalember a nemzet felemelkedéséért állt annak szolgálatába, hanem ‘98-ról, amikor már csak azért léphetett be valaki egy politikai pártba, mert egészen egyszerűen semmi más nem szeretett volna lenni, csak politikus, hogy ne kelljen dolgoznia. Ha a kedves olvasónak vannak 20 éves ismerősei, ne adj’ isten maga is volt 20 éves, gondoljon bele ebbe alaposan: egy fiatal, aki politikus akart lenni."

sárkányfő 2011.02.03. 11:56:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Gratulálok! Ön megnyerte az ajándékot! :) Ez igazán meggyőző volt!
Kérem adja meg címét, kedvenc sör-márkáját, gyorsfutárral küldjük a sört! Köszönöm a részvételt!Éljen-éljen! :)

A többiek se búsuljanak, holnap újabb nyereményjátékkal jelentkezem! :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.03. 11:56:45

@Iustizmord: Scudetto nem érdekel, de ha a '94-es Bl-serleget átpostáztatod nekünk teszek róla hogy álmaid megvalósuljanak :DDDDDD

Kurgán 2011.02.03. 11:56:47

Engem baromira nem érdekel, melyik mennyit keres, ha rendesen végezné a dolgát. Ez a Budai meg pont olyan, mint a Keller volt 2002-ben. Az is össze-vissza hadovált valami Ibrahimról meg ezüsthajóról, aztán végül mégsem került senki börtönbe. Ellenben pár év múlva a cimborái igen. A Fidesznek is inkább a pártfinanszírozással meg a saját emberei zsebének a bevarrásával kellene foglalkozni, mert a múltba mutogatástól nem változik semmi. Bezzeg a jelennel meg a jövővel ezek se foglalkoznak, csak visszafelé mutogatni sikerül.

Homeoffice 2011.02.03. 11:56:51

@Iustizmord:

Gyönyörű...
Annyira eredeti volt, hogy páran megették:))))

Iustizmord 2011.02.03. 11:56:56

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: berliner UND pilsner? ez olyan mint a párizsi angolszalonna?

sárkányfő 2011.02.03. 11:58:24

@Sunder: Sajnos a szemfüles Jancsibohóc megelőzött, meg hát úgy eleve nem is ért volna, hogy közben kijelented nem vagy fideszes. Akkor elvész az íze valahogy, érted? Úgy nem az igaz...

De majd holnap te is próbálkozhatsz ám! Kitartás! :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 11:58:32

@Iustizmord: "én a milan összes scudettóját odaadnám," - ez a más faszával verjük a csalánt :)))

de tudod mit nehogy lemaradjak: én a Manchester Utd., a Real Madrid, a Dinamo Cselszkij, az Inter ÖSSZES hazai, és nemzetközi aranyérmét felajánlanám!

ööö, mire is? ááá, az mindegy! BÁRMIRE!!!

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: lekéstél, én egy szál f*szban a MUNKAHELYEMEN tettem mindezt, a szembelévő irodaházból néztek is furcsán.

szóval írom is a címemet...

Iustizmord 2011.02.03. 11:58:35

@csizsikpizsik: tudod mit, a 2005-öst megkaphatod :o)

ODIV 2011.02.03. 11:58:36

@Ringlósztár: Köszi, ez jó írás.
Ismerem ezt a fajtát, mivel annak idején én is próbálkoztam hallgatói szervezetekben. De rá kellett jönnöm, hogy egészen más motivál engem, ezért nem voltam kimondottan közkedvelt a szervezeten belül. :D

Dezső bácsi 2011.02.03. 11:59:29

Péternek egy barackot a fejére, a többi, itt sápítozó jajveszékelő embernek meg egy seggberugást.
Elvtársak! A pénzeket ha nem tűnt volna fel, nem ők lopták el, hanem a Hagyó,Gyurcsány és Zuslag félék.

Vizslát!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.03. 12:01:26

@Iustizmord: Mintha az nem a ti vitrinetekben csillogna-villogna :D

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2011.02.03. 12:01:41

ha igazán büdös g*ci lennék azt mondanám, hogy a 2 milla fölötti részt költsék gyógyszerre, de mivel nem vagyok az, így csak annyit mondok, hogy rohadjanak meg!

csoko20 2011.02.03. 12:02:37

@sárkányfő: Jól vigyázz kinek mit ígérsz!

Aki vörös csillagos Heinekent kér, az gyanús! Sőt, lehet mnyp-i tag is!!! :)

Iustizmord 2011.02.03. 12:02:53

@Gunther: te félreérted. ez nem vicc. nem értem miért nem lehet egy blogon komolyan írni, miért kell mindent kifigurázni. szíjjártó és selmecz a right (wo)man for right job, ennyi. vagy te hagynád hogy a bizalmadba férkőzzenek olyan maszlaggal hjogy a noname, technokrata, politikasemleges miniszterelnöki megbízott 20 évig kereskedelmi bankban vagy az IMF-nél vagy a világbankban vagy egy londoni elemzőházban dolgozott? ugyan. a "hozzáértés" egy szocialista trükk, a kh-khm-öktől tanulták.

chipshop (törölt) 2011.02.03. 12:03:11

Az MSZP-sek minimum ennyit,de inkabb tobbet kerestek:-))Masreszt minden viszonyitas kerdese,angliaban egy kormanyszovivo ennek a triplajat kapja,megsem zavar senkit.Magyarhonnal maradva,erdemes megnezni a radiosok-tevesek fizeteset(nyilvan nem mindenkiet)akik szinten annyit-neha tobbet-kapnak mint a szovivo.Engem ez mar a gyurcsany rendszerben sem zavart,mert konkretan leszarom masok mennyit keresnek.Ezert nem ertem,miert kell ezen fennakadni:-))Erdekes adalek meg,hogy kutyatappal foglalkozo cegek ennek szinten a negyszereset keresik,es ilyetenforman Szijjarto es a tobbiek fizetese egyaltalan nem kirivo.Nyilvan nem a magyar minimalberhez kell viszonyitani,a fekete-es feher kozott van meg nehany arnyalat:-)))

Iustizmord 2011.02.03. 12:04:14

@csizsikpizsik: a poolnak úgyse kell, meg se érdemelték...és állítólag eladják 50 misiért a cselszkinek. akkor már menjen a barcának, messi azt is megérdemli, a döntő VIP címe mellé. hiszen mint az 5 gólt ő lőtte...

hollario 2011.02.03. 12:05:26

@chipshop: Azért, mert azt mondták, hogy ők nem fognak 2 millánál többet keresni . Hazudnak, érted?

@Dezső bácsi: Vacak dolog a szenilitás.

blah 2011.02.03. 12:06:53

@Dezső bácsi: a fideszből soha senki...
Tacskót!

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:10:08

@chipshop: alapból nem az a baj, hogy ennyit keresnek (de, mégis baj, hogy dögölnének meg :H), hanem az, hogy ŐK indítványozták a bérplafon bevezetését... aztán meg ilyen kirívó módon szarnak az emberek fejére. Na itt kezdődnek az igazi problémák! Bort iszunk és vizet prédikálunk? Hogy is van ez?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 12:11:17

@chipshop: nyilván a kutyatáppal foglalkozó cégek fizetését nem petike ferike vikike gabika azaz a képviselők fizetéséhez kell viszonyítani. Nyilván. Hiszen a kutyatápigazgató nem a NÉP ADÓJÁBÓL kapja a fizetését.
Nyilván te sem érted mi a gond. Nyilván nem azzal van a gond hogy ENNYIT keres, hanem azzal van a gond, hogy HÜLYÉNEK NÉZIK A ZEMBEREKET.
Nyilván menő az emeszpés fizetésekre hivatkozni, és biztosan igazad is van, de az akkor volt, most meg most van. Nyilván be kell nyelnie az embereknek azt, hogy a pofájukba vágják a kulcsszavakat: nem tudtuk, megvédtük, szabadon dönthetett mindenki
..és nyilván jó képet kell vágni hozzá. Nyilván!

Schopenhauer 2011.02.03. 12:12:13

Kedvelem Pétert. Konzekvensen ragaszkodik szűk szókincséhez, sekélyes kifejezésmódjához. A "brutális" jelző például általa lett iskoláinkban kiemelt jelző, a nemzeti alaptanterv része. Szókapcsolatban pedig már a makroökonómia egyetemi oktatásában is meghonosodott: "Brutális Megszorítások" fejezet alatt.

Gabriellát is kedvelem. Méltósággal viseli komoly hiátusait. Szerencsére anno nagyon kevés pont elég volt ahhoz, hogy bejussék egy főiskolára, a Pázmányon pedig már csak beszélgetnie kellett. Ez a mi nagy-nagy szerencsénk, mert másképp még háttérbe szorult volna, így viszont dolgozhat a közért, felkészültségét teljes mellszélességgel bevetve, mindannyiónk javára.

Köszönjük nektek, Péter, Gabriella! Megéritek a pénzeteket!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 12:13:49

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ja a cikket elolvastad, vagy csak gyorsan kellett valamit írni, valami nagyot? Ajánlom figyelmedbe ezt a részt:

"De hoppá, adjuk csak össze.... Ejj, hisz ez 2.226.270! Ha-von-ta! Hogy is volt azzal a bérplafonnal a közszférában?"

Kiknek volt ez a bérplafon az agyszüleménye? Nyilván tudod....

global001 2011.02.03. 12:13:49

Na ugye, hogy megéri hülye, idiótának lenni ebben az országban !!!

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:14:16

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: De az azért kérdés, hogy meddig kell jó képet vágni hozzá?...

Iustizmord 2011.02.03. 12:14:53

mondjuk ki végre: VANNAK egyenlőbbek is. és joggal. aki többet dolgozik, keressen is többet. és mennyivel többet tesz selmeczi meg szíjjártó az országért, mint egy gimnáziumi tanár, egy egyetemi oktató, egy orvos, egy mérnök, egy rendőr vagy pláne egy ügyvéd? SOKKAL. nem csak 20-30 hülyegyereket oktat a betűvetésre, nem csak egy törött lábat illeszt össze, nem csak utat tevez vagy épít, nem a tolvaj cigányokagt védi a bíróságon, nem, ők egy egész NEMZET felemelkedésén munkálkodnak. EZ a társdadalmi mérnökösködés, EZ a közszolgálat.

ezért még kevés is az a havi 1,8-2,2 misi! kevés!

KopaszMercis 2011.02.03. 12:15:47

en nem iszomt vizet mer abba basznak a halak

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.03. 12:16:21

@Iustizmord: Nem Messi lőtte, hanem a zsenialitása szelleme, ami végig a pálya felett lebegett, ezt kéretik tudomásul venni. Ő maga volt már a betlehemi csillag, a jézus, a krisztus, pelé és di stefano, csak az irigyek ezt vitatják :D

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:18:01

@Schopenhauer: Gabikát nem bántjuk! Ő az, aki valóban megdolgozott az őt "megillető" helyért. Igaz, hogy többnyire térdelnie kellett..., de mint láthatjuk, neki megérte nyelni az évek folyamán... ;)

JohnHenry 2011.02.03. 12:18:23

@Iustizmord: egy smiley-t azért tehettél volna a végére, legalább zárójelbe, majdnem magamhoz nyúltam, mikor elkezdtem olvasni :)

collateral collector (törölt) 2011.02.03. 12:19:54

de most ebben mi a meglepő, komolyan?!

minden, amiért a szocialisták el lettek küldve a picsába, azt ezek ugyanúgy csinálják. a különbség talán annyi, hogy ezeknek már nem elég a közpénz sem.. ezeknek TÖBB KELL!

válságadó, "nyugdíjvédelmi pénz", területhasználati díj, tökmindegy: egyenként megzsarolnak mindenkit, akinél pénzt szimatolnak..

xboxer 2011.02.03. 12:19:54

@chipshop: Cuncika, ne hasonlítsd már össze Európa egyik leggazdagabb országának béreit a mieinkkel! Továbbá a versenyszféra és az állami szféra béreit sem érdemes egy lapon említeni. Továbbá ezek a fideszes patkányok a saját maguk által megjelölt bérplafont sem képesek tiszteletben tartani és ez itt a fő probléma. Olyan éhesek, hogy nem elég nekik a hevi 2milka, még annál is több kell.
És igen tudom, hogy a komcsi/libsi kurzus is ezt csinálta.

blah 2011.02.03. 12:20:22

@Iustizmord: a munka minősége meg nem számít... ahogy az sem baj ha az orvos kiveszi a májad a vakbeled helyett, vagy ha összedől az épület...

LordBullington 2011.02.03. 12:21:22

A jó q .....ját hogy ennyit visz haza.
A nemzet nagy és szép fia.

Marcellusca 2011.02.03. 12:21:30

Azé', lehet, ennek feléjé is mondanám a hülyeségeket. :)))

Van pofájuk, vaze!
Selmeczi meg fizesse befele a 2 milláját!
És még csodálkoznak, hogy a legtöbb dolgozó utálja őket!
Meg az APEH...oppábocsánat AVH-t.
Mikor engem képes b@szogatni 500,- azaz ötszáz forint tartozás miatt, de az ilyen selmeczi-félék gond nélkül tartozhatnak!

Phejjj, mocskos ... !!!!!

lolperec 2011.02.03. 12:21:47

a pofátlan benézések kora :D

szeberenyi 2011.02.03. 12:23:19

Most biztos nem leszek itt népszerű, de őszintén szólva én nem irígylem ezt a pénzt a Szíjártótól: nem hiszem, hogy a kommentezők közül sokan végig tudnának csinálni akár egy hetet is egy ilyen munkakörben, én pl. biztos nem (indítasz a reggeli beszélgetőműsorokban, befejezed az estiben, akár többször nyilatkozol egy nap, közben fullra koncentrálni kell, és amikor meg éppen nem nyilatkozol, akkor próbálod megérteni, hogy egymástól tökre távol eső témákban mi is a kormány álláspontja, és neked hogy és mit kell mondanod). Azért lássuk be, ez nem egy láblógatós meló (persze nyilván egész nap szenet lapátolni egy bányában sem az, de arra azért mégis többen képesek).

Most Szíjártó szövegeinek a tartalmát nem minősítem, de másfelől azért ne legyünk már idealisták: a kormányszóvivők feladata a világon sehol sem az, hogy magas röptű, mérlegelésekkel teli, akadémikusi szintű filozófálgatásokkal traktálják a közvéleményt vagy hogy az igazságot keressék, hanem hogy a kormány üzeneteit közvetítsék. Szerintem ez a demokrácia része.

Különben is, 2 millió bruttó nem olyan sok, egy banki főosztályvezető simán kereshet már ennyit, sokkal kevesebb stressz és nyomás alatt.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 12:23:53

@Fot L' Mondó: pfúúúj, ez de perverz feltételezés :(((((

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 12:24:32

Na akkor:

www.origo.hu/itthon/20110203-orban-viktor-a-facebook-var-kerdeseket-az-orszagertekelo-beszedhez.html

Lehet kérdéseket intézni viktorkirályhoz. Én megyek is, és megkérdezem hogy, petipapagáj' lenyeli-e, illetve fogazik-e. ;D

JohnHenry 2011.02.03. 12:24:32

@chipshop: "Nyilvan nem a magyar minimalberhez kell viszonyitani,"

de, ahhoz kell.
ugyanis nem macskaalmot árulnak, hanem a köz szolgálatában dolgoznak.

közhelyes, ugye? pedig igaznak kellene lennie.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 12:25:04

@Marcellusca (enervált): húú bazze! gondolj bele abból a 2 millából mennyi kiflit lehetne venni? :)))

vagye1 2011.02.03. 12:25:05

Csak úgy mellékesen !
Kapott egy vadi új Audit is az Audi cégtől. Pont akkor amikor az szocik autóinak jogosságát vitatta.
de nem ez a legszebb az egészben.
Az Audinak nagy szüksége volt a Fideszes városvezetés kapcsolatára. Kitalálták hát, hogy auóval támogatja a kosárlabdacsapatot ahol momentán Szijjártó az elnök.
És láss csodát: az elnök jár a kocsival, teremtve ezzel sportreklámot az Audinak.
Hánynivaló

abaka 2011.02.03. 12:26:19

@ivrilider: :D:D

Es az eszedbe utott, hogy net nelkul nem halsz ehen, viszont kaja nelkul igen? Vagy nalad a nelkulozes legfelso foka, ha nincs net?

JohnHenry 2011.02.03. 12:27:24

@szeberenyi: "Különben is, 2 millió bruttó nem olyan sok, egy banki főosztályvezető simán kereshet már ennyit, sokkal kevesebb stressz és nyomás alatt. "

a banki főosztályvezetőt kirúgják a picsába, ha olyanokat "bakizik", mint a péter.

Iustizmord 2011.02.03. 12:28:00

@csizsikpizsik: és lesz még jézusmáriaszentjózsef is :o)

gyilkos fűegér 2011.02.03. 12:29:47

"Nos, jól megfizeti Viktor az ő szóvivőjét, aki bármit hajlandó fapofával elmondani a Zembereknek, "

Helyesebben: farpofával.

"Elnézést, szóvivő úr, de seggfelelne néhány kérdésünkre?"

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:29:48

@szeberenyi: 1. a tarhonya Szíjjártónak nem az általad felhozott tevékenység a munkakörének legnehezebben kibírható része, hanem, hogy elég sokáig kell kibírnia levegővétel nélkül azorbán seggében!
2. A pénzük egy dolog, de hogy közben ŐK hoztak törvényt a bérplafonról, az egy másik dolog... és itt ez az igazán BÉZBÓLÜTŐ nyitogató! De ha kicsit feljebb olvasol a kommentekben, magad is láthatod...

lyken 2011.02.03. 12:32:27

@bandika gazdája: Nem büszkeség kérdése. Ha egy családfőnek van választási lehetősége, hogy a családja profitáljon a bevételeiből, vagy menjen a nagy közös zsebbe (politikusaink, a köz, a 800.000 rokkantnyugdíjas és még ki tudja javára), akkor az a véleményem, hogy inkább elteszem saját kezűleg a gyerekeim jövőjére azt amit profitálok az új ország miatti előnyökből. Természetesen valóban büszke vagyok arra, hogy nem fogok semmilyen állam kényétől-kedvétől függeni, mikor megöregszem. Ez lehet, hogy nem szimpatikus, lehet bántó, de szerintem elöl a család érdeke és ha a saját komfortzónája megvan az embernek, akkor foglalkozzon a köz javával. Nem hinném, hogy sokan vannak ezzel ellentétes véleményen.

@ketroot: Elnézést, félreérthetően fogalmaztam, igazad van. Hülyék alatt politikus felebarátaitokra és sleppjükre gondoltam.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:33:40

@Seduxen: Miért, szerinted a tehetségével küzdötte fel magát Gabika? Te sem gondolhatod komolyan! Ő "a matrac a tábortűznél" a kezdetektől... De ő legalább valóban dolgozott és dolgozik is... és a száját is "nemes ügy" érdekében nyitja ki... többnyire :D

ketroot 2011.02.03. 12:34:16

@lyken:

Ok, semmi gáz! Na, ebben totál egyetértünk!

Meridian74 2011.02.03. 12:35:00

@bandika gazdája: igen ám, de az állam elleni izgatás, lecsuknak (mármint ha ezeket akarod elűzetni az országból és nem te akarsz önként távozni - helyettük...)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 12:35:36

@szeberenyi: gecinagy' lehet felkelni, elmenni a tévébe marhaságokat beszélni, utána baszott bonyolult lehet végiggondolni, hogy legközelebb milyen baromságokat mondjon, majd ezeket az esti beszélgetős műsorban lepörgetni. Petikének meg van mondva, és le van írva tagolva, hogy mit szabad mondania. Kétmillás állás! :D Az ám! ...Írták már előttem, a legstresszesebb momentuma egy nap az, hogy hány percig kell bírnia egy levegővel.

csoko20 2011.02.03. 12:36:57

És ezek pofáznak arról, hogy válság van........

KopaszMercis 2011.02.03. 12:37:47

Igazabol amugy minden relativ.. en ennyi penzert nem lennek Orban Viktor gumiovszere...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 12:38:37

@Fot L' Mondó: pfúúúj baszdmeg, éppen ebédelni akartam... ha kéred azt a nyomorult 2 szendvicsemet, szólj, és elküldöm. de miért akarod, hogy ordítva hányjak? vizuális típus vagyok... blööööööááááááá :((((((((

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 12:40:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: én azt várom, hogy mikor következik be az az elkerülhetetlen momentum, amikor ez a szerencsétlen félnótás - persze ta-gol-tan, lasssssaaaaaaan - felolvassa egy sajtótájékoztatón azt is, hogyassszondja:

"Ezt a részt már ne olvasd fel, te szerencsétlen barom! Üdvözlettel: Viktor!"

Iustizmord 2011.02.03. 12:41:50

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: tévedés, szíjjártónak fel se kell kelnie, mert le se fekszik. ÉJJEL-NAPPAL a magyar jövőn dolgozik!

xoghad 2011.02.03. 12:42:08

Természetesen (???) visszamenőleg is beperkálják a különbözetet ugye? Hiszen megszavazták, hogy öt évre visszamenőleg ezt vissza kell fizetni. De sebaj! Vida Ildikó majd kimenti őket, a Nemzeti AVH vezetőjeként.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:42:37

@Seduxen: Vazzeg, már ebédidő van? No, akkor bocsánat! Akkor most egyél, ne olvasgass! :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 12:44:51

@Iustizmord: akkor levonhatjuk a konklúziót:

Síííjájtópétej maga az ördög! (aka SOSEM alszik) :))))

@Fot L' Mondó: már mindegy. Beleégett a retinámba az az elképzelt kép, amint Gabriella térdre ereszkedik, és DT-re veszi dajcstompikát. Nem, asszem nem csak az evéstől, az élettől is elment a kedvem...

opati666 2011.02.03. 12:45:39

@Seduxen: Csak, hogy tudd: VOLT! Hiányos önéletrajzot bárki tud írni...

suffener (törölt) 2011.02.03. 12:48:40

Ránézek a politikusainkra és hánynom kell.
Hozom anyámat is (ő sem rajong a képviselőkért),
úgyhogy hányunk együtt.

egyszerüen 2011.02.03. 12:48:40

Nem tudom egyesek mit háborognak itt a fietéseken. Nincsenek tulfizetve, igy is ugye selmeczy kiflit kell csocsálni a tescoba mert nem tudja kifizetni. Látjátok hogy le van maradva a többitől??

Ugyhogy talán összekéne dobni neki egy kis lét, ne égessen már minket hogy ennyi pénzből kell kijönnie és nem jut kiflire, pedig azt szereti

sisifux 2011.02.03. 12:51:46

Ha valaki nem ismerné:

Részlet egy képzelt jegyzőkönyvből

Jelenlevők: Bányász Győző Győzike a Főnök,
Szájtépő papagáj Pincsi,
Lúzer függelék Jani
Vicc ez a Pali
Kövér köteles Laca

Szájtépő: Győzike, akarom mondani Főnök ! Gáz van !!! Gáz van !!!
Győzike: Pincsi, ne kelljen már fogóval kiszedni belőled mindent, mint valami középkori
magzat elhajtónak. Mégis összejött a Makó project ??? Kinyírom Lúzert, az is olyan
balf..ék, mint Tréder Lala, akkor dumál amikor nem kéne, amikor pedig a
nemzetnek szüksége lenne a jó hírekre, hallgat mint a maffiózó a betonban.
Úristen, kikkel vagyok körül véve.
Pincsi ( teljesen megdöbbenten): Főnök, jól hallok ??? Körül vagy metélve ??? Nem is
tudtam !!!
Győzike : Pincsi, a Himnuszból az összes sorscsapás együttvéve is eltörpül melletted. Lassan
mondom, hogy te is megértsd. Hü-lyék-kel vagyok körül
véve, és ha azt mondom, nem tudlak kivételnek tekinteni, nagyon finoman
fogalmaztam.
Pincsi: Ok, Ok Főnök. Szóval gáz van, de nem úgy, hanem már megint a kommancsok
kevernek. Ezek nem képesek belenyugodni még a 6 harmadba se. Még most is
pofázni akarnak, az utolsó leheletükig mocskolódni. Képesek a Média
Alkotmányt is a sajtószabadság halálaként vízionálni. Tuti, hogy valamit szívtak.
Győzike (kisfiús mosollyal): Szívni szívtak, és még mennyit fognak !
Lúzer : A rohadékok. A vérszívó, tetű, libsibolsi zsidrák banda. Ezeknek aztán tényleg semmi
sem szent. Itt élősködnek rajtunk, (kényszeresen elkezd vakarózni), szívják a
vérünket, és még pofázni is akarnak. Bár, logikai alapon nehezen tudom elképzelni a pofázást
és vérszívást egyszerre. Persze, kormányozni sem tudtak, pedig az könnyebb lett volna.
(Röhögve) Már, ha mi nem vagyunk ott, de őszinte sajnálatukra ott voltunk minden botránynál. Ha
meg nem volt, hát csináltunk.
Köteles: Maszopék még nem jöttek rá, a botrányokba mindig bele buknak. Hány Tocsik ügy kell még
nekik ? Persze Simliske óta tudjuk, mindenkinek jogában áll hülyének lenni, és szerencsénkre ez
esetben törvénytisztelő polgárokként kifejezetten jogkövető magatartást tanúsítottak. (Nagyot
röhög) Ha most szóvicceket akarnék faragni, ezek tényleg balfaszok ! Értitek, baloldaliak.
Győzike: Ok, mindig örülünk a hülye ellenfélnek, de most el kéne terelni a figyelmet, - de csak kicsit - , a média törvényről, mert a sok hígagyú még komolyan veszi, hogy azt pofázik, amit akar, pedig
csak azt lehet, amit én is elviselhetőnek tartok.
(Felröhög), A dicsérő kritikai észrevételek persze korlátlanul jöhetnek.
Na de van ez a kis problémánk. A maszopot még mindig utálják, természetesen bele kell keverni
őket, mint lócitromot a tapasztó sárba, ’oszt jó napot. A fő csapásirány, azt kell kommunikálni,
hogy ezek a hazaáruló tetvek besározzák Magyarországot a lejárató hadjáratukkal. Csökkenteni
kell az egész törvény körüli cirkusz jelentőségét, de napirenden tartva, hogy erre figyeljenek, és
végül, engedünk az Unió nyomásának 2-3 jelentéktelen vonatkozásban, bizonyítva, az összes
feltételezés alaptalan és rosszindulatú. A hazai birkáknak pedig azt kell nyomatni, nem
önszántunkból és jó kedvünkben mentünk bele a változtatásokba. Közben persze meglesznek a
januári bérek, a gázár emelés, a manyup lenyúlás, amire nem figyel senki. És a sok hülye majd
azt hiszi, a pár száz lézengő tüntetőtől ijedtünk meg, pedig csak terv szerint haladunk.
Pincsi: Főnök, ez egyszerűen zseniális, anélkül, hogy fagylaltnak néznélek !
Győzike: (Önelégülten) Mi van ? Ja, a nyalásra gondolsz ? Pincsi, ha nem mondod is tudom, ezért
vagyok én a Főnök, és te a szóvivő.
Vicc Pali: Hozni kellene valami jó kis törvényt, ami boldogíccsa a zembereket, meg nem figyelnek
erre a cirkuszra ! Olyan rég írtam már alá, hogy teljesen berozsdásodik a tollam hegye. Had
lehessen pálinkát főzni otthon, úgy is mindenki főz. Pár feles után meg narancsszínbe látják
legalább a világot. Vagy rózsaszínbe ? Nem is tudom, de mindjárt bekapok pár felest, hogy dönteni
tudjak ebben a kardigános kérdésben. (Elővesz egy lapos üveget)
Pincsi: Pali bá’, már van ilyen törvény, alá is írtad.
Vicc Pali :Kár, pedig annyira akarnák a törvényhozás olajzója lenni. Vagy a kovásza a nemzet
kenyerinek. Nem tudom, figyelitek-e, két nyelet után milyen költői vagyok ! Mint Néro. (dermedt
csend) Na nem kell betojni, csak szellemi kvalitások szintjén, mert hatalmam az nulla. Tudjátok,
egy a tábor, egy a zászló, egy a főnök.
Győzike : (megunva az egészet) Ha valakinek valami nem tiszta, most szóljon, mert később nincs
magyarázkodás. Később korbács van, mint a jó szado-mazoban. Szeretném, ha senki nem
qrna el semmit, mert, ahogy a dicső szittya őseink mondták, elqrni nem ugyanaz, mint
gyermeket nemzeni. És ellenségeink mindenre képesek, még ha tönkre vertük is őket. Na szóval,
mindent bele, mint a jó moslékba !!
Pincsi : Főnök, honnan a fenéből szeded ezeket a marha jó beköpéseket. Te lehetnél a szóvivők
királya, ha megunnád a főnökösdit.
Győzike : (Átszellemült, elnéző mosollyal) Pincsi, ez az, amit nem lehet megunni !!

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 12:59:28

@Seduxen: petikének a feje már meg van hozzá. :)

Csak AZ égett bele a retinádba? Szegényes, rettentő szegényes! Pedig biztosan volt ott komolyabb gang-bang is! :DDDDDD És abban is biztos lehetsz, hogy ő messze a "legügyesebb " fideszes képviselőnő: biztos, hogy nem csak ő van ott a kezdetektől, de messze ő vitte a legtöbbre... biztos a kreativitása átsegítette már egy-két holtponton. A kreativitás látszik rajta... (no, meg a szopóráncok is) :D

Marcellusca 2011.02.03. 13:00:21

@Seduxen: Csücsökkel együtt. :)))

Spéter46 2011.02.03. 13:01:01

Gál György /SZDSZ/ mennyit keresett havonta?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 13:02:08

@opati666: tudtommal tb alapokat felügyelő államtitkár volt.

egyszerüen 2011.02.03. 13:02:30

Amugy köne szolni rogannak hogy na az a mi pénzünk amit kaptok fizetést. Tölünk van a mi adonkbol. Ugyanugy az ingyen telefont is mi fizetjük, meg a kocsitokat is. Ja azt nem rogánnak bérlik hanem már nem is tudom kinek. Annak az ellenszenves pasinak, de nem ugrik be a neve.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 13:15:54

tudom, hogy off, de ezen azért besírtam: selmeczi kapcsán egy "kényes" ügy:

www.origo.hu/itthon/19990520selmeczi.html

és egy kedves ismerős:

"Szalai Annamária fideszes képviselő, a leendő amerikai nagykövet személyével foglalkozó levél egyik aláírója lemondott külügyi bizottsági tagságáról - jelentette be Szájer József, a Fidesz képviselőcsoport elnökségének ülése után."

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=s025

www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/s025.htm

"2004. tavaszán az ORTT tagjává választották, ezért - összeférhetetlenség miatt - le kellett mondania mandátumáról."

opati666 2011.02.03. 13:19:07

@Seduxen: Ergo: ő volt a főnök. 2000-2001-ben az OEP dolgozója voltam. Nem a titulus számított. Ő volt a vezető. Utána meg jött a Frajna... ő is mint államtitkár. Minden lényeges (és kevésbé lényeges) kérdésben ők döntöttek.

audion 2011.02.03. 13:21:50

megint bruttóval dobálózunk, melyből adózás és egyéb levonások utána a fele marad kb.
ez persze nem jelenti azt hogy havi milla kézbe nem lenne szép summa

no-grady 2011.02.03. 13:26:02

az én véleményem tegnap óta semmit nem változott!

íme:

Mindig,
mikor a wc-n ülök, s sz@rok,
mindig
csak arra gondolok,
hogy alattam a zorbán képe ragyog!

utálom a zorbánt és a zembereit!
utltam tegnap, utálom ma utálni fogom holnap!
gyűlölöm reggel, gyűlölöm délben, gyűlölöm este!
gyűlölöm ülve, gyűlölöm állva!
gyűlölöm ébren, gyűlölöm alva!
csak a gyűlölet tart életben!

Netuddki. 2011.02.03. 13:26:28

@bandika gazdája: "amelyik fiatal teheti, húzzon el amíg nem késő!!! "

Húzzon el az aki miatt szarban vagyunk...

dekol84 2011.02.03. 13:31:09

Mit vagytok úgy oda ettől? Én a szavazóhelyiségből kifelé jövet saját füleimmel hallottam több fityisz szavazót, amikor azt mondták: "Én azt is odaírtam a felhatalmazásba, hogy ennek a tökös gyerek szíjjártónak több legyen a fizetése 2 milliónál, hogy dögölne meg az összes komcsi!".

Na ezek erre is felhatalmazást kaptak. Aki meg nem ment el, az egyetértett ezzel is! Sőt a kiflizabálónak is 2 millió fölötti pénzre adtak felhatalmazást, csak az akkor segg, hogy számolni se tud!

2011.02.03. 13:31:31

szerintem teljesen jogos, hogy ennyit keres.

Én is elgondolkoznék azon hogy mennyi az a pénz, amiért már érdemes lenne hülyét csinálni magamból.

Peetee 2011.02.03. 13:31:50

Érdekes, hogy pontosan ugyanannyit ér a mikrofonba hülyeséget pofázás, mint a nyugdíjvédelem meg a oligarcha-vadászat. 997.200forintot. Mellékmunkáért, havi 1 milla.

Nekem ma szólt a főnök: Menj le és tedd rendben a 2009-2010es köntösöket.
Nem tette hozzá ,hogy havi plusz kétszáznyolcvanerzer!!!! Csináld a pénzedért és kész.
Ezek meg havi 2x 1,5óréáért megadnak maguknak 997.200 forintot.
EZEK IS OLIGARCHÁK, csak nem kiszervezik a pénzeket: Törvényekkel lopják el!!!

dekol84 2011.02.03. 13:32:14

@kovi1970:
A zorbánra és fityiszre gondolsz ugye?!

Tapogatott Kukorica 2011.02.03. 13:33:30

@Spéter46: "Gál György /SZDSZ/ mennyit keresett havonta?"

Fassetudja, akkor még nem volt bérplafon meg nemzeti álláshalmozás limit. Most elvileg van. Gyakorlatilag mégsincs. Ergó valaki hazudik.

hivatásos naplopó 2011.02.03. 13:34:07

@bandika gazdája: youtubeon keress rá hogy bebe tv. vmi pszichedelikus serkentő használata eléggé ajánlott mellé

dekol84 2011.02.03. 13:34:58

@audion:

Mé'? Ők szerinted nettóval dobálóztak, amikor pofátlan végkielégítésekről hazudoztak?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 13:41:18

@opati666: '99-ben nem volt külön OEP főigazgató? nem mintha ez lenne a lényeges, mert tudom, hogy milyen okos lény ez a néni, én 1998-tól a nyugdíjbiztosítónál dolgoztam, ott is volt szerencsénk ismerni :(((

dekol84 2011.02.03. 13:41:50

@egyszerüen:
Lúzer János a köcsög neve, aki biztonságos autóban akar utazni A pontból B-be.

ORGASMUSFORSCHER 2011.02.03. 13:42:47

JÓ ÖTLET a képviselői fizetésekről írni, s lehetne tovább bővíteni a megvizsgáltak körét.

Pl. meg lehetne nézni, hogy egyes emblematikusan idióta/haszontalan/semmirekellő/érdemtelenül a parlamentben ülő/zéró jelentősségű/stb.
képviselők, akiknek sem a végzettségük, sem a munkatapasztalatuk nem mutatta azt, hogy valamihez is értenének, szóval, hogy azok mennyibe kerültek az országnak. Itt pl. Pető Ivánra gondolok, Magyare Bálintra, ill. pár további SzDSz-ek filozófusra, tanárra, akik életükben nem gazdálkodtak, nem értettek a pénzhez, ill. pl. dr. Deutsch Tamásra, és társaira.
Ezt is számon lehetne kérni, hogy valaki havonta milliókba kerül az országnak, s ZÉRÓ hasznot hajt, ill. csak kárt csinál.

venszivar 2011.02.03. 13:43:51

@Frengi: "Drágám",te a feléből is hülyét csinálnál magadból (DE ÉN IS !).Viszont az a krapek eddig sem volt tiszta,pláne ennyi lóvéért!!Még megtudta duplázni a marhaságait,s még fejlődhet.Tehát a 2/3-át ELVENNÉM....tőle.

szeberenyi 2011.02.03. 13:45:43

@JohnHenry: a banki főosztályvezetőt kirúgják a picsába, ha olyanokat "bakizik", mint a péter.

Dehogy is. Ahhoz tényleg nagy hülyeséget kell csinálni. De mondjuk még egy pár 10-20 milliós veszteséget okozó, elcseszett értékesítési kampány se veri ki feltétlenül a biztosítékot (sok helyen ekkora összeg annyira nem is nagyon számít), és akkor hány olyan kisebb apró hiba van, amikor mondjuk elcsesznek egy riportot, egy lekérdezést, és emiatt meg kell csinálni mégegyszer - ezek mindennapos hibák egy munkafolyamatban, és nem is az adott banki alkalmazott hülyesége miatt van, hanem csak mert ő is ember. Csak ezek a hibák az ügyfél számára többnyire nem derülnek ki, mert max. az illető főnökei meg kollégái tudnak róla. A kormányszóvívő viszont reflektorfényben dolgozik, ha elront valamit, az rögtön kiderül, sőt pellengérre is van állítva (amivel persze nincs is semmi baj). A múltkor pl. volt az hír, amikor Obama véletlenül az ír miniszterelnök beszédét olvasta fel a súgógépről a Fehér házban (megköszönte magának a vendéglátást) és észre se vette. És valszeg ez sem azért történt, mert hülye lenne, hanem mert aznap valszeg ez már a 6. beszéd volt... Ezek egyszerűen hozzátartoznak a munkafolyamathoz, legalább is egy bizonyos szintig.

szeberenyi 2011.02.03. 13:51:29

@Fot L' Mondó: a tarhonya Szíjjártónak nem az általad felhozott tevékenység a munkakörének legnehezebben kibírható része, hanem, hogy elég sokáig kell kibírnia levegővétel nélkül azorbán seggében!

Már bocs, de szerintem semmilyen szervezet szóvivőjétől nem várható el, hogy a saját munkáltatójának a legkeményebb kritikusa legyen. Sőt, kifejezetten az a feladata, hogy azt és úgy mondja, ahogy a főnökei elvárják. Ha egy egyéni ogy-képviselőtől el is várható, hogy legyen saját lelkiismerete és ne egy szavazógép legyen, szerintem pont a szóvivőtől elvárni, hogy a párt belső ellenzékét vezesse, elég nagy ostobaság.

@Fot L' Mondó: 2. A pénzük egy dolog, de hogy közben ŐK hoztak törvényt a bérplafonról, az egy másik dolog... és itt ez az igazán BÉZBÓLÜTŐ nyitogató!

Jó, ebben igazad van, bár azért az az igazság, hogy azt a bérplafont ilyen-olyan béren kívüli jutattásokkal azért ki tudják játszani az állami cégek vezetői. Egyébként én már azt a bérplafont is faszságnak tartottam: olcsóért csak hülyéket lehet kapni. Most nem azért, de havi 600-700 bruttós képviselői fizetés az lófasz, ennyit 4-5 év munkatapasztalattal, nem vezetői beosztásban megkeresel közgazdászként, informatikusként egy-egy jobb cégnél...

bebe tv 2011.02.03. 13:54:41

@chipshop: A gond nem az, hogy 2,2 milliót keres hanem az, hogy az államtitkári illetmény mellé már nem jár semmiféle pótlék. Hiszen minden államtitkári kategóriában lévő ember kap állami autót amibe mi tankolunk neki, van titkársága ahol telefon, fax és mobil is van. Magyarán semminemű egyéb költsége nincs. Nos az agyontanult borotva elméjű Péterünk, Balsai dr. , Budai Gyula és a kiflis Selmeczi erről valahogyan megfeledkezett 8 hónapon keresztül. Ráadásul a Gabika még lakhatási támogatást is kap, mert Törökbálint ugyebár cefet messze van a parlamenttől. Seggnyalásért meg pláne nagyon sok, amikor egy közepes nagyságú 500-600 főt foglakoztató külföldi tulajdonú cég első embere keres ennyit havonta.
Szeretném ha tisztában lennél vele, hogy egyébként is mindenkinek aki valamit is számít a parlamentben, annak a fővárosban is van egy másik saját lakása is. Ha te próbálnál ilyen trükkel elszámolni szállásköltséget, minimum csalással vádolna meg az adóhatóság.

gregibroki 2011.02.03. 13:58:50

Gondolom ezek a körszájúak bent maradtak ilyen fizuval a manyopban. Hogy' gyulladnának fel álmukban! :)

honi.ka 2011.02.03. 13:58:53

A döglött állatorvosi lovat sem érdekli, hogy a Szíjjártó mennyit keres!
Én mennyit keresek ez az ami nagyon is érdekel!!!
Sajnos keveset, de nem beszélek annyit mont Ő. Tehát sok pénzért sokat kell beszélni!
Mindegy, hogy mit, csak sok legyen...........

bájgúnár 2011.02.03. 14:00:00

Zemberek!
2/3 felhatalmazást adott erre nekünk.Nekünk és nem a többieknek!Mienk a felelőség a munka dandárja.Igazán potom pénz a ti jobb életetekért cserébe.Mé a Fletóék jobban tetszettek?Azok még loptak is.A nokia már a telefonjait doboz nélkűl volt kénytelen adni mert az MSZP-nél volt az összes dobozuk.

Mr. Waszabi 2011.02.03. 14:00:59

Hát igen, egyszerűbb recept ez a kormányzati, mint a paprikáskumplié. Keverd össze a szart, sőt jól permetezd szét a levegőbe, hogy senki ne lássa tisztán, mire készülsz, aztán csinálhatsz, amit csak akarsz. Ja, csak ne felejts el közben egyfolytában hazudozni, ha bárki bármit kérdez.
Régi recept ez is, királyok sora alkalmazta történelmünk során, de valahogy mindg szar szag volt, s ezt nem bírták hosszabb ideig az emberek. Valahogy ezek mindig megdőltek. Persze a nép vezstett rajt mindig, ez most sincsen másképp. Fogadni merek, hogy a látványosan alaptalan nagyívű kormányzati ígérgetések sikertelenségét majd szépen megmagyarázzák a nemzetközi gazdaság összeomlásával. Na csak figyelj, majd hogy térgatják a kezüket, hogy 2bennünk minden jószándék megvolt, de hát ez a fránya Spanyolhon meg az írek, meg az egyiptomiak, ők tehetnek az egészről".

opati666 2011.02.03. 14:03:58

@Seduxen: 99-et nem tudom. Viszont "ismerhettük" mindketten, mert gondolom ahogy az OEP dolgai hozzá tartoztak, úgy tartoztak hozzá a NYUFIG dolgai is. Amikor én ott voltam, akkor az OEP székházban volt az irodája, azaz, akarom mondani: a rezidenciája (privát fürdővel, szaunával, etc.)

turcsány karcsi elvtárs 2011.02.03. 14:18:02

nem is a nagy fizetés a felháborító, hanem hogy úszunk a kulatengerben.
bkv-nál, máv-nál és a többi állami cégnél, szervezetnél ugyanúgy hordják ki a pénzt mint eddig.

index.hu/belfold/2011/02/03/vagyonbevallas_elemzes/
és még sajnálnunk is kéne őket a vagyonnyilatkozatuk szerint

ehhh 2011.02.03. 14:19:29

ugyan ki tudná észben tartani, hogy a bejövő zsének most akkor hány százaléka is jött legálisan, fizetésként, és mennyi az egyéb?

Jofiu 2011.02.03. 14:22:42

@Sátán meg a Jocó:
Oh, hogy huzna a faszara egy vizilo!
Neked ennyi?!
Ha a kiderult stiklikre lepnek az mar neked a minden a legnagyobb rendben van kategoria? Te here.
Ugye nem vagy valasztasra jogosult? Add vissza ha igen, nem vagy a jozan cselekvokepesseg es az onallo donteshozatal birtokaban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.03. 14:26:30

@opati666: maradandó károsod... ööö izé élményt jelentett ez anno :))))))

Dernovics Laszlo 2011.02.03. 14:27:45

Hányingerem van ezeketől a képmuató hulladékoktól petikéstül, feristül, vikistül.

opati666 2011.02.03. 14:29:57

@Seduxen: Végülis... 10 éve még élmény volt... Akkor bőven belesett a "sunáznám" kategóriába... ;-)

Tviszt Oliver (törölt) 2011.02.03. 14:39:03

laspalmas most aztán megmutattad nekik! Kurvafasza ám most ettől mindenkinek..
ki a faszomat érdekel mennyit keresnek? Jobb lesz neked attól bazdmeg ha mondjuk 1millió kilencázkilencvenkilencet kapnak? Mert az már ugye belefér...Sültegerek. Megint ilyen faszságokon lovagoltok, ahelyett, hogy mindenki végezné a munkáját. Mindig ez a mutogatás, meg az miért jár olyan autóval ÉN MIÉRT NEM. Azért nem mert te csak egy szaros blog, szaros adminja vagy, vagy még az se. Faszom menjetek lopni.

mim 2011.02.03. 14:40:32

Nem vagyok irigy ezen emberekre, viszont azt elvárom, hogy következetesek legyenek. Cseppet sem tetszik ez a "blah..blah..blah.. kivéve minket" ill. "megvonás és határ meghúzása.. kivéve nálunk".

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.03. 14:41:17

@Egyedi Nick (Carter): szevasz peti. rohadj meg a pajtasaiddal egyutt. :)

-er- 2011.02.03. 14:42:36

@Sunder: " maga az alapbér szerintem reális, főleg, ha legalább az általuk propagált kétmillára visszanyesik." ehhez járna, mondjuk sikerdíj is főleg SG részére, mondjuk úgy 99 700 000,-( csak hogy ne mi kapjuk a legtöbbet...lásd BKV)

Tviszt Oliver (törölt) 2011.02.03. 14:42:44

@Tomasz_a_gozmozdony: :DDDDDDD

István. De azért szevasz neked is tomasz.

jones5555(exdr.) 2011.02.03. 14:43:48

Budai Gyuluka annyira keresi a csontvázakat a szekrénybe, hogy Szabolcsba, a négyes választókörzetébe, ahonnan bekerült, a választások óta egyszer láttam. Igaz azóta volt egy hurrikán errefelé, viszi a belvíz a házakat, de két millás fizetésért le sem szar minket! Ennyit a Zsideszről!

Csigataposó 2011.02.03. 14:45:26

@Zero: Komolyan bazdmeg szerezetek mar valami brutal hirdetot, hogy meg legyen nekem a vigasz SzijaPeti/SelmGabi megszolalasakor legalabb egy ember jol jar. Bar mint latjuk mar meg se kell szolalniuk, hogy emelkedjen a vernyomasom.

csárli hárper 2011.02.03. 14:45:36

jól látom hogy nem nagyon tolonganak itt a fidesznyik majmok?
merre osztjátok az észt köcsögök?
lapítás van gyökerek?
vagy még nincs meg a direktíva a pártközpontból csicskák?

-er- 2011.02.03. 14:49:03

@Frengi: "Én is elgondolkoznék azon hogy mennyi az a pénz, amiért már érdemes lenne hülyét csinálni magamból." egyáltalán, van az a pénz? és Németországba kéred a kézbesítést?:)

Gontar 2011.02.03. 14:49:11

@ezittenkéremmagyarország: Most a facebookon osztják az észt. :-) Viki király kitett egy videót, melyben kérte a "rajongóit", hogy tegyenek fel neki kérdéseket és azokat majd a zországértékelő beszédében megválaszolja. :-DDD Nah, volt ott anyázás meg kellemetlen kérdések ezerrel, úgyhogy gondolom most ezerrel moderálnak + a fidesznyikek átirányítódtak oda, és csak írnak, írnak, hogy eltűnjenek a kellemetlen kérdések a süllyesztőben. :-DDD

JohnHenry 2011.02.03. 14:49:37

hogy is volt?
egyiptomban az első tüntetéseket a neten szervezték.
magyarországon a neten maximum egymást anyázzuk.

dr. Aullah 2011.02.03. 14:49:50

@Egyedi Nick (Carter): Hehe aranyos vagy. Látom próbálod magad nyugtatni, meg gondolom mantrázod, hogy "a fidesz jó, a fidesz jó"... de ennyire te sem lehetsz hülye, hogy nem látod, hogy miről szól a poszt meg ez az egész... de nyugtasd csak magad, ha ettől jobban alszol.

Állásrafal 2011.02.03. 14:51:37

Ideje lenne közmunkát végeznie havi 28.000 Ft-ért, és ha ott helytáll, akkor adnék neki munkát minimálbérért, végezze közmunkában a dolgát. Milyen közszolga az, aki ma felvállal munkát a közösségért, és naponta nyilvánosan kritizál, milyen a lelkiismerete, miközben százezrek éheznek, bizonytalan helyzetben vannak, ők több helyről százezreket vesznek fel, nyilvánosan gúnyt űznek azokból, akik több évtizedes kemény munka után megalázva, kirekesztve reménytelen helyzetüket élik, napi megélhetésük van veszélyben.

csárli hárper 2011.02.03. 14:52:10

@Gontar: kösz ,még nem vagyok fészbuk tag, nem is édekel, de most regisztrálok, had szopassam a gyökereket!

Csicseri 2011.02.03. 14:52:22

OFF: Szerkesztő urak figyelmébe - lenyúlás szagú toleranciakampány a blog.hu pártfogásával - részletek a kommentek közt:
inda.blog.hu/2011/02/01/egy_jo_poszt_most_akar_szazezer_forintot_er

venszivar 2011.02.03. 14:52:40

@jones5555: DE ! Hidd el,hogy LESZAR !Ő IS !

P.mester 2011.02.03. 14:52:42

"Pofátlan végkielégítésekről" pofátlanul pofázó Szájjártató, ugye, most sem ég a pofád?

Tomasz_a_gozmozdony 2011.02.03. 14:53:36

@Állásrafal: de nem erdekli oket. A zemberek felhatalmaztak oket erre (is), hat nem tudod te kis butus? Akasztanak a nyakadba mindjar' olyan koncepcios pert bazmeg hogy beszarsz. Minden a zemberekert van, fogjatok mar fel! :D

Tviszt Oliver (törölt) 2011.02.03. 14:55:54

@Aullah: Rosszul látod. De még ha így is lenne, mi közöd lenne hozzá? Ti alszotok majd jobban, ha ezek a macskajancsik keresnek mondjuk majd "csak" egymillió ötöt, vagy kevesebbet. Nem kurvára mindegy ez nektek? Azt hiszitek az a pénz bármilyen formában is visszavándorol hozzátok, vagy jó helyre kerül? Lófaszt, csak jobban alszotok majd, de meddig? Amíg be nem dobnak újabb csontokat, amin majd lehet marakodni újfent. Hülyének meg van az van nézve aki felveszi az ilyet. Egyszerűen a saját dolgával kéne mindenkinek törődnie. Attól, hogy fröcsög egykét blog ...Na de mindegy. Ennyire vagyunk képesek. Személy szerint én leszarom az összes tiszelt képviselő urat mennyit keres, meg mennyit tesz félre, meg mennyi a tartozása, hidegen hagy, a szomszédé se érdekel, pedig az néha szokott adni süteményt is.

dr. Aullah 2011.02.03. 14:57:23

@Egyedi Nick (Carter): Jól van. Úgy látom ennyire hülye vagy :D :D Ezt már másodszorra bizonyítod be :D

Gontar 2011.02.03. 14:57:49

@ezittenkéremmagyarország: Rühellem éni saz ilyen oldalakat, de most megéri. :-DDD hmmm... Vastagbőrön gyorsan kéne kreálni egy posztot erről a facebookos dologról, hogy minnél többen odataláljanak innen. :-DDD Linket lásd lentebb.

www.facebook.com/video/video.php?v=10150089973859836&oid=298090296092&comments

anchor 2011.02.03. 15:01:22

@Dezső bácsi: Ne Vizslát, KOMONDORT! (:

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.03. 15:03:34

Egyébként az M SZP szellemi képességeire jellemző, hogy csak Szijjártót nézték meg, többit nem, pedig mondjuk Nyakó biztos tök hitelesen tudott volna sápítozni Gabika Apeh-sara miatt :))

James T. Kirk (törölt) 2011.02.03. 15:03:41

egy kérdésem lenne petihez:
- fej, vagy gyomor?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.03. 15:09:01

@Sátán meg a Jocó:

Helyesbítek: nem kiderült, hanem lebuktatták magukat a vagyonnyilatkozattal, ezért kényszerűségből léptek.

csocsocsókolom 2011.02.03. 15:09:34

Zuschlag János a legnagyobb király, legnagyobb király, legnagyobb király...

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.03. 15:10:05

@szeberenyi: ettől a tajparaszt Szijjártótól én azt sem várnám el, hogy saját anyját tisztelje, de egy normális szóvivő látszania kellene legalább az értelem szikrájának. A seggnyaló szócső (fingcső) és a belső ellenzék között van még egy-két fokozat, bár tény, hogy ha ez a tarhonya görény legalább egy galandféreg értelmi képességeivel rendelkezne, már nem lenne alkalmas imádott vezére ülepére tapadni... Olyat, mint a tisztesség szikrája, egyetlen politikustól sem lehet elvárni..., nemhogy még azoknak is a legaljától...
A 2. pontra nem reagálok, mert nem az a kérdés most, hogy faszság-e bérplafon, hanem az, hogy pofátlan módon azt kommunikálják, hogy rájuk nem vonatkozik a saját maguk által alkotott szabály...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.03. 15:12:28

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Köszönöm neked és mindenki másnak is az őszinte, megvilágosító szavakat a NENYI szellemében! Ígérem, "egyszer megjavulok én" :)))

Ecsedy Áron 2011.02.03. 15:16:51

Szerintem a fiúknak nem tűnik fel mennyit kapnak fizetésként egy hónap alatt, mert nem ez az összes bevételük, másik részről pedig a 2 miller soknak tűnhet és az is, de ajánlom mindenki figyelmébe a Gini-indexet: hu.wikipedia.org/wiki/Gini-index

Magyarországon a népesség által felfogott és a tényleges vagyoni különbségek között óriási a rés. A magyar azt gondolja, hogy az még oké, hogy valaki kétszer, vagy háromszor keressen többet, mint ő, de tízszer, százszor, ezerszer? Márpedig a világ nem kis részében ez egyáltalán nem valószínűtlen helyzet. Magyarország a tíz legkisebb vagyoni különbségű országa között van, vagyis a leggazdagabbak és legszegényebbek közötti különbség az egyik legkisebb a világon, kisebb a különbség, mint az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, hasonló ahhoz, ami Svédország, Dánia, Németország helyzete is. Az Egyesült Államokban közel hétszer akkora különbség, mint itthon...

Az más kérdés, hogy ez így kínos, de mivel javítják, így nehezen lehet majd kritizálni őket (és mérget vehettek rá, hogy visszamenőleg fogják javítani) és a kormányzatban az ilyen mértékű fizetések eddig is megszokottak voltak (jogszabály alapján határozzák meg a bérezést).

Azon persze lehet vitatkozni, hogy legyen a rendszer más, vagy a plafon alacsonyabb. A köz-, nem köz kérdése szerintem irreleváns, a kérdés, hogy az adott munkára alkalmas emberek mennyiért dolgoznak. Ha lehetne sokkal többet is keresni, elképzelhető, hogy azok az emberek, akik most multik pénztárcáját dagasztják inkább a kormányzatban dolgoznának. A fordítvát nehezebben tudom elképzelni, de meglehet, hogy ezeket még fele ennyiért is el lehet csípni.

eremita 2011.02.03. 15:19:51

A FIDESZ vezérkarának egy jól látható hátránya van az MSZP nagyágyúival szemben: ők (mármint a FIDESZ) egy generációval későbbi nemzedék tagjai, ezért a lopást is később kezdhették csak el. Ez a tény jól láthatóan azóta is frusztrálja őket. De a trükköket jól megtanulták elődeiktől, és jó úton vannak affelé, hogy e téren is kiegyenlítsék a hátrányukat.

Hírgyártó esete csak a jéghegy csúcsa. Az talán természetes, hogy Orbán és környezete egyenesen az iskolapadból esett be a Parlamentbe, civil munkavégzésük ideje közelít a nullához, de mint képviselők család tagjaikkal együtt időközben jól megtollasodtak ?

Ennyit a jobboldal erkölcseiről. Ha az ő almuk kölyke lop, akkor azzal semmi baj nincs.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.03. 15:20:08

@Sunder:

A és B pontról már írtunk, a versenyszférás hasonlaton meg már a szociknál is röhögtem. Oda vajon hányat vennének fel közülük? Ugyanmár...

Sunder 2011.02.03. 15:27:59

@laspalmas: hát ez az. Erre írtam, hogy nem a pénz mennyiségével van baj (avagy azzal van a kisebb baj), hanem az érte nyújtott teljesítménnyel. Amennyiben ezt még annak lehet egyáltalán nevezni. Bár ha a negatív marketing is marketing.... *grimasz*.

A versenyszférában SZP öltönyével mosnák fel a folyosót, úgy, hogy ő maga még benne tartózkodik.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.02.03. 15:46:44

az egész poszt leírható egyetlen szóval: irigység.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.02.03. 15:49:58

@szeberenyi:

kb így látom én is.
egy ismerősöm nemrég dugta az elém a mobilját, megkapta a havi fizetését, nettó 681 ezer valahányszázat utalt a cége. irigyelhetném, de el tudnám végezni a munkáját? le tudnám tenni az asztalra mindazt, ami ahhoz kellett, hogy az ő pozíciójába kerüljek? talán nem -- talán igen, de mégsem ezt az utat jártam be.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.02.03. 15:52:10

@lyken: Nem. Teljesen igazad van. Ráadásul szimpatikus is. Miért ne lenne az?

bájgúnár 2011.02.03. 15:53:28

Politikusi betegség !Ellenzékben hangoztatott igéretek elfelejtése amint hatalomra kerűlünk.
Szijjártókám elfelejtette hogy nemrég még a szocikat csesztette hogy nemvesznek le a benzin adójából!Most hogy megtehetnék valahogy eszükbe sem jutnak az ilyen javaslatok.A képviselői juttatások elszámoltatásának rendbetétele? Pártfinanszirozás?ÁÁÁÁ!
Hangatos semmi!Pálesz a népnek oszt azzal ellesznek egydarabig.Most mindenki páleszfőzöt buherál hogy nyárra meglegyen.
Ügyeskedjetek ti is ZEMBEREK!

avionics 2011.02.03. 15:56:57

Lehet hogy meg is dolgoznak érte.
Itt van pár valós hír is, az Index úgysem teszi ki.
Csemegézzetek rettegők.
Orbán Viktor lenyűgözte a befektetőket
www.portfolio.hu/gazdasag/orban_viktor_lenyugozte_a_befektetoket.144903.html
Nem nyugszanak Londonban: megint Magyarországot istenítik
www.budacash.hu/hirek,-elemzesek/144957.html

Várúr 2011.02.03. 16:01:32

1. Szíjártó maga kért törvénymódosítást az összeadódó jövedelem miatt.
2. Pár százezren megy a rugózás.
3. Simor 8 millája a sivalkodóknak nem szúrt szemet (kétszerannyi volt, mint az amerikai jegybankelnöké).
Ballib poltikai uborkaszezonban ez a hír. Röhej.

Beefboneknock (törölt) 2011.02.03. 16:05:15

leszarok minden tolvaj politikust, adózzon mindenki a lehető legkevesebbet és húzzon el innen , más kiút nincs, persze ott van pölö Egyiptom példája

qtics 2011.02.03. 16:07:16

ezek többet loptak 8 hónap alatt, mint a szadesz-maszop 8 év alatt....

zoldx 2011.02.03. 16:08:58

Valszeg igaz, amit leírtok,a baj csak az,hogy egy évvel ezelőttig hol volt ez a sasszemű figyelem ?

Dr Smit Plagius 2011.02.03. 16:09:56

nem tudom, mi a bajotok, egyik fizetésük sem éri el a két millát!
vajon magyarországon hányan keresnek ÉVI br 2 milla alatt?

Bambulka 2011.02.03. 16:10:55

Ha a Szijjártót vagy a Kövért meglátom a TV-ben, elkapcsolok. Ez a legalja, szégyentelen hazudozók.

InTheGajd 2011.02.03. 16:12:46

@Jack/rendetteremt/: En nem vagyok fidesz szavazo de megkaptam az idei ev elso berpapiromat. Brutto 6 000 Ft-al keresek tobbet, aminek a nettoja 3 000 Ft-al kevesebb mint a tavalyi fizetes. Koszonom szepen. Patkany mind egytol egyig. Amennyi potlekot kap a nyugdijt foggal-korommel vedo tetves kurva, amennyiert nekem 3 kemeny honapot kell ledolgozni.

cyberlolita400001 2011.02.03. 16:16:42

Azt mondom, hogy nem meglepő. Sőt. Vagy min csodálkozik az a madár, aki ilyet még nem hallott. Lopnak a politikusok, ahogy nincs magánnyugdíjam, de helyette van (a rendkívül sikeres 97%-os átigazoltatással kapcsolatban) állami nyugdíjam, csak állami nyugdíjkezelés jelenleg nincs. Megkapta már vki a cetlijét, hogy egyéni számlavezetése van (mondjuk még jó, hogy nem csoportos..). A Fidesz átbaszott mindenkit, legfőképp az első sorban tapsolókat. Ennél már csak az nagyobb poén, amikor azt mondják, (pl a BÜDÖS MOCSKOS Bayer Zsolt, Demokrata e heti címlap), hogy a rajtsípot a nemzetközi médiatörvény botrányával kapcsolatban az MSZP kezdte. Azt mondom, hülyék vagytok? Csináltok egy szar törvényt (totál alkotmányellenes, majd az AB vagy Strasbourg szétveri), aztán csodálkoztok, mint friss EU-elnök, hogy apró darabokra boncolták a törvényt és kiderült, hogy antieurópai. Gratulálok, Szijjártóról annyit, hogy megérte az árát, a devizahitelesek ismerik jól a szavait. Hazug szarkupacok ezek is. De akkor ki? Jobbik? Tanulatlan parasztok. Ezek nekem ne hozzanak törvényt. Balra át?!!!??!

CyranodeBergerac 2011.02.03. 16:16:46

Nem értem, mit van itt majd mindenki felháborodva. Az esetet elemezve a következő kép rajzolódik ki. Az említett személyek egyenként minimum három különböző pozíciót töltenek be egyidejűleg. Ezen pozíciókat egyenként szemlélve egyiknek a javadalmazása sem haladja meg a bérplafont.
Ergo, nincs ok a hőzöngésre. Egy főállás és két mellékállás, összesen több mint 2 milla jövedelem. Ha ez belefér a munka maradéktalan elvégzésébe, akkor miért ne. A BKV elnök-vezérigazgatója akkora ász, hogy egyszerre több mint 20 pozíciója is volt egyidőben. Mégis jól aludt. :)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.03. 16:30:26

Bocsi,h offolok,de ezt most olvastam: index.hu/belfold/2011/02/03/zokkenomentes_az_orszag_egyetlen_mszp-szdsz-fidesz_koalicioja/

És a Zsindexen nem lehet hozzászólni:D A csóka köztudottan buzi. Nem egy gimnazista diákot kefélt már meg. Szóval ennyit a kiskunmajsai koalíció feddhetetlenségéről:D
És hogy honnan tudom? A tanárom volt évekig:D (én lány vagyok:D)

zolika78 2011.02.03. 16:31:09

Jól tudom, hogy a kedves képviselők ráadásul nem is adóznak a bruttó bérük után?

egyittlakó (törölt) 2011.02.03. 16:31:22

@Várúr: "Szíjártó maga kért törvénymódosítást az összeadódó jövedelem miatt."

Eeegen, nem véletlen, hogy könnyekig hatódtam...
Ez a minimum, ha már LEBUKOTT, hogy saját maga kérjen retorziót. Mindegy, neki legyen jó, akinek meg az iszap elvitte házát vagy a bank kirakja a lakásából, az meg úgy járt...
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

spinat 2011.02.03. 16:34:27

na de vajon ez a módosító is visszamenöleges hatályú lesz?

egyittlakó (törölt) 2011.02.03. 16:35:50

@Tickitucku: "Amennyi potlekot kap a nyugdijt foggal-korommel vedo tetves kurva, amennyiert nekem 3 kemeny honapot kell ledolgozni."

Már megbocsáss, de te honnan tudod, hogy ő neki nem kellett keményen térdelni ezért az állásért?

alibaszna de bamba (törölt) 2011.02.03. 16:36:35

A képlet nagyon egyszerű,nekik szabad,ők forradalmárok!
Emellett lopni is ugyan úgy lopnak,ill.ügyesebben,hogy a mamlasz ellenzék ne vegye észre.
"Csökkentjük a kormány kiadásokat" ill.növeljük a bevételeket pl. mások befizetett nyugdíjjából!

egyittlakó (törölt) 2011.02.03. 16:38:37

@zolika78: "Jól tudom, hogy a kedves képviselők ráadásul nem is adóznak a bruttó bérük után? "

A néptől kaptak kétharmados felhatalmazást, hogy azt tehessenek, amit csak akarnak.

trojka 2011.02.03. 16:43:40

@egyittlakó: melyik néptöl? tölem ugyan nem...én is a nép vagyok...vagy szerintuk csak az alja?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.02.03. 16:43:53

laza megélhetési politikus
és kinyílik az emberek zsebében a bicska

egyszerüen 2011.02.03. 16:44:30

@Várúr:

ezt kiegészitem.
Annak ellenére hogy szemet szur nekem is, de jo lenne a tényeket is leirnád, nem pedig féligazságokat, pletykkkal dobáznál

A jegybanki fizetés az törvénybe van iktatva, és ezt a törvényt anno még Orbán bandája hozta
ugyhogy kár ezzel a 8 millkával dobálozni, mert ezt a fidesz hozta törvénybe.
Talán el kellene törölni , nem pedig pofázni

A másik a pár 100 ezes rugozáson
2 millkának tavaly az adoja volt kb 700 ezer forint kb most meg a fele azaz ök megszavaztak maguknak egy 350 ezres netto fizetésemelést. És nem beszélek a pofátlan számlanélküli jutattásokhoz

Gratulálok
feleségem most kapta meg a papirját és -2500 ft volt az a fantasztikus adocsökkentés, most intézi hogy talán feketén kellene meloznia mert neki az a 2500 ft is számit

Én megennék egy kiflit a tecsoba lehet ött lönnének le azonnal, ezeknek meg mindent lehet??

egyszerüen 2011.02.03. 16:46:43

Bármelyik megélhetési politikust betennénk versenycéghez ezek éhendöglenének. Nem hiába van annyi komcsi a fideszbe, megvannak a jo kapcsolatok. Több ügynök, és pártfunkcionális van a fideszbe , mint az összes baloldali pártba

trojka 2011.02.03. 16:58:53

@egyszerüen: erre tedd rá az áremeléseket, meg a többit, és ez a 2500 ft "plussz" rögtön kb 6-7000 mínusz lesz. na, ezt mivel magyarázzák ezek az ebihalak? (ja, igen: mostmár szaporodhat a magyar, a vezírt kell keresztapának meghívni: viktor rikárdo...

gramercy 2011.02.03. 17:25:24

@audion: NEKED fele a netto a bruttonak

petikenek csak 16% a kulonbseg

gorillka 2011.02.03. 17:25:31

elnézést, nem olvastam el az összes kommentet, csak pont ma gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy a nominálbérük kevesebb mint anno a szociknak volt, de a reálbérük vastagon felette van
azon kevesek közé tartoznak, akiknek a 16%-os adó nettó jövedelemnövekedést hozott

nem nemsiker_s 2011.02.03. 17:53:35

A posztíró megfeledkezik arról az aprócska tényről, hogy az előző nyolc év vezető közalkalmazottai azért kaptak jó erkölcsbe ütköző javadalmazást, mert szart se csináltak ipari méretű lopásokon kívül, és ide juttatták az országot, ahol van. Nos ilyen megvilágításban, azoknak a pofátlan magas jövedelme tényleg jó erkölcsbe ütközött.

Persze tudom miért vagytok így besz..va, mert mi lesz, ha ezek majd 3-4 év múlva eredményeket tudnak majd felmutatni, (új munkahelyek, erősödő forint, csökkenő államadósság stb.) az nektek nagy gáz lenne. Évtizedekre meghatározná a balliberális politikai szárny sorsát, nem csak nálunk, hanem egész Európában. Ezért vannak az Európai szocik is begyulladva.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.02.03. 17:58:23

A bérplafon az pont azért lett kitalálva hogy akinek kurva sok tisztsége van az se vihessen haza irritálóan sokat, mint eddig.
És ez vonatkozik Szijjártóra is, mint mindenki másra, nem úgy, mint eddig.

no-grady 2011.02.03. 18:04:00

az én véleményem tegnap óta semmit nem változott!

íme:

Mindig,
mikor a wc-n ülök, s sz@rok,
mindig
csak arra gondolok,
hogy alattam a zorbán képe ragyog!

utálom a zorbánt és a zembereit!
utltam tegnap, utálom ma utálni fogom holnap!
gyűlölöm reggel, gyűlölöm délben, gyűlölöm este!
gyűlölöm ülve, gyűlölöm állva!
gyűlölöm ébren, gyűlölöm alva!
csak a gyűlölet tart életben!

t443 2011.02.03. 18:06:46

Ezek papolnak nekem erkölcsről és tisztességről...
Most nem az ellopott 10 milliójáról van szó, hanem az elvekről. Bort iszik és vizet prédikál.
Nyilván ha rákérdeznek hogy hogy is van ez, egyből szénné gyurcsányozza, ballibsizi komcsizza a kérdezőt, illetve cinikus megjegyzésekkel fűszerezve erénnyé kovácsolja a hazugságot.
Sajnos sok barátomat a szíbe markoló dumájával megetetett, és mint minden vallást, feltétel nélkül elhisznek neki mindent. Még azt is, hogy nemzeti együttműködés van.

t443 2011.02.03. 18:08:30

@nemsiker_s: te is közéjük tartozol. Neked sem hiszek. És nem vagyok balliberális, sem komcsi. Na ezt a paradoxont hogyan oldod meg?

Kivlov 2011.02.03. 18:08:32

kíngyártó péter...

2011.02.03. 18:08:36

Jó vastag bőr van a képükön, ilyen pénzeket felnyalni (plusz juttatások), miközben a lakosság 1/3 része a létminimum alatt (azaz havi 78e azaz hetvennyolcezer alatt) tengődik. Üdvözlöm a nemzeti összefogás és az új, igazságos adórendszer kormányát!

Ver Sacrum 2011.02.03. 18:12:01

A fideszes állás is közszférának számít?

chemical_tourist 2011.02.03. 18:31:00

@Várúr: téged is jól szájba kéne baszni, szájba kéne baszni, szájba kéne baszni...

bebradt 2011.02.03. 18:42:01

Pont az elobb lattam a tv-ben egy riportot, melyben a Magyar Orvosi Kamara titkara nyilatkozott. O azt mondta, hogy egy orvos kezdofizetese 95 000 Ft. Miutan elolvastam ezt, felduhodtem. Miert keresnek a Szijjartoek ennyit? Mivel jarulnak hozza a tarsadalom jobbletehez?

l4m4ntin 2011.02.03. 18:54:23

Nem kell aggodi megoldjak. Majd a tobbletet megkapjak koltsegteritesben arrol ugy is evek ota egyuttertes van a partok kozott hogy ne kelljen elszamolni vele.

Watchman 2011.02.03. 18:58:22

Ehh.. látom megint sikerült lecsusszanni kutyába. Az a fránya demagógia, ha nem lenne. Jaj jaj szűz Mária segíts, az ország vezetői többet keresnek, mint a plebs!!44!! Hátdeha Kovács Tibi az esztergályos csak havi nyócvanat keres svarcban, akkor ezeknek hogy jut több?? Az irigység az igazi hungarikum, nem a gulyás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.03. 19:07:41

@Watchman:

LOL, te ostoba, nem azt írtuk hogy az a baj, hogy többet keres, mint a plebs hanem hogy hoztak magukra nézve egy korlátot, amit magasról leszartak.

Jofiu 2011.02.03. 19:20:45

@Mészáros Laci: Te figyelj ez igy mind szep es jo, ha valaki meg is termeli, de nem kerulte el egesz veletlenul a figyelmed kirol is beszelunk es neki mi a feladata? (direkt nem irtam munkat) Es azt hogyan vegzi?

Jofiu 2011.02.03. 19:22:50

@Watchman:
Meg az agyatlan kimagyarazas is. Bezony!
Kapj mar a fejedhez, milyen 'munkat' vegeznek ezek!
Kurvara nincs ertekarany.
Es itt ez lenne a lenyeg.

2011.02.03. 19:39:21

@Watchman: Azért a 80 meg a 2,2M között több mint 27x-es a különbség. Biztos, hogy ENNYIVEL többet érdemelnek ezek az alcsúti cigányok? Nem azt mondom, hogy legyen teljes egyenlősdi, de ez már a másik véglet! mennyen már el ez a sok szarházi egy lakossági fóumra, és magyarázza meg szemtől szembe, de nem a biztosnságos tévéstudióból, hanem szemtől szembe az esztergályosoknak, hogy ők a napi 8-10 órai munkájukkal miért nem érdemlik meg a LÉTMINIMUMOT SEM? Hogy azért kell éhezniük meg fázniuk, mert különben szegény Lázárnak nem futná S8-ra, csak esetleg egy A6-ra... ehhez persze nincs vér a pucájukban, elbújnak a testőreik mögé, és élik a dolcse vítát, leszarják, hogy a többi él-e, hal-e. Mint valami kibszott középkori földesurak. Még annyi eszük sincs, hogy aki azt akarja, hogy a tehén tejeljen, annak ETETNIE is kell, nem mindig csak fejni.

Watchman 2011.02.03. 19:44:38

@zero: Ja.. tíz kemény százalékkal. Balsainál még 50 ropival. Nyilván ez volt a cél. Szólt a Szíjjártó, hogy neki nem elég a két milka.. kell az apró is.. :D Sőt lehet, hogy a sebességi korlátot is átlépik az ódikkal. Tíz! Kemény! Százalékkal!
Ha valami értelmes összeggel lépték volna túl talán igazat is adnék, de ez így csak magyarázkodás.

@Jofiu: A másik munkája mindig szart sem ér.. jaja csak Józsi bácsi a melós dolgozik. Mert a kulák meg a tőkés a munkásosztály vérén és verítékén hízik meg. :)
Az a helyzet, hogy ez a fizetés arányos egy nagyobb cég vezetőségének a bérével. Ennyi.

Watchman 2011.02.03. 19:58:47

@Hajszás Láncos: Egy szóval: igen. A bér arányos.
Az esztergályost senki nem kötelezte, hogy havi 80ért melózzon. Miért nem ment el sztár építésznek Párizsba? És zsebre vágná az egész fityiszt. Persze az picit nehezebb, mint sírni, hogy nekem is jár. Jár persze.. csak nem jut.
Igen kellemetlen, hogy sokan nevetséges összegekért tolják az ipart, de:
1. ezért nem (csak) és főleg nem első sorban a mai vezetők tehetnek. Ha a világ legtehetségesebb politikusai irányították volna az országot az elmúlt 10 -15 évben, akkor sem lennénk egy szinten pl. Németországgal. Az elmúlt 50 évet nem (csak) a vezetőség baltázta el... közösen hozzátettünk MIND egy kicsit.
2. Ha Szíjjártó meg Lázár havi 20 ropit keresne és Ladával járna akkor sem lenne több pénze az esztergályosnak. Mert sok az esztergályos, és kevés a Lázár. Szóval az csak egy ilyen dögöljön meg a szomszéd tehene is érv.

Watchman 2011.02.03. 20:04:20

Félreértések elkerülése végett.. én nem azt gondolom, hogy ma egy tanár vagy orvos vagy akár egy melós fizetése nem alacsony, de erre nem az a megoldás, hogy legyen alacsony a másiké is, mert akkor legalább mindenkinek rossz lesz... Ez a "szívjon a másik is" mentalitás ami zavar engem, és amit proli irigységnek tartok.

Várúr 2011.02.03. 20:22:26

@egyittlakó:
Hajrá egyittlakó. Fizeted a lakbért? Töröld le a könnyeidet és gyógyulj ki a sárgaságból (mármint a sárga irigységből és az okvetetlenkedésből). Szebb jelent!

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.02.03. 20:52:41

Eleg lehangolo igy a 350. hozzaszolas magassagaban raebredni, hogy meg ezen a viszonylag minosegi kozossegen belul is hanyan kuzdenek szanalmas szovegertesi nehezsegekkel.

Nem arrol van szo, hogy ha kevesebbet keresne, akkor viragozna az orszag.
Nem arrol van szo, hogy ha kevesebbet keresne, barkinek is napsugarasabb lenne az alma.
Nem arrol van szo, hogy ha kevesebbet keresne, akkor mindenkinek jutna millios fizetes.

Arrol viszont szo van, hogy ha valaki a beesett tyukmellet dongetve sipakolja bele a vilagba, hogy "le a pofatlanul magas allami berekkel", akkor ne vegye at arcrezzenes nelkul a sajat orcapiritoan magas allami javadalmazasat, es plane ne ugy, hogy fel tucat "munka" utan kapja a rahedli penzt, aminek a 90%-at nyilvanvaloan el sem kepes vegezni. Ez ugyanis siman az arculkopese annak a tobb millo embernek, akik a huszad annyi penzert kokemenyen robotolnak nap mint nap.

Ehhez a szo eredeti definicioja szerint igencsak vastag bor kell az illeto pofajara, vagyis bizony itt a helye, ezen a blogon.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2011.02.03. 20:53:48

Hogy én ménem tudok eccő véletlenül több fizetést kapni:) Esküszöm, megmagyarázom én is.

2011.02.03. 20:56:19

@Watchman: Jajj, már megint ez a régi recsegős lemez, hogy miért nem megy el az esztergályos meg a tehenész popsztárnak... jajj, de nagyon unom ezt. És ha elmennének, akkor mi lenne? Tízmillió popsztár országa lennénk, ahol nem lehet egy tengelyt esztergáltatni vagy egy pohár tejet inni, ez aztán az esztelenség! Leben und leben lassen = élni és (másokat is) élni hagyni, ez a társadalmi béke alapja. Ahol ezt nem így gondolták, ott előbb-utóbb véres lázadások törtek ki, és nem ritkán az illetőket családostul kivégezték, mint XVI. Lajost, II. Miklóst, vagy éppen Caucescut. Nem értem, miért akar a magyar politikai elit eljutni ide...
1. de, a mai vezetők nagyon is tehetnek róla, hogy zászlóvívőkből sereghajtókká lettünk, akár a környező országokkal, akár a komenyist Kínával összehasonlítva. Erről kizárólag az ő struccpolitikájuk tehet, hogy egyszerűen nem is vettek tudomást a problémákról, csak tömték-tömték a saját zsebüket, az egyik is, a másik is.
2. Sok ilyen szíjjártó van. Valamire való tízfős kájefté góréja 100 milliós villába lakik, tízmilliós kocsival jár, félmilliós tévét néz stb. az esztergályosainak meg a fűtésszámla kifizetése okoz gondot. Pedig az esztergályozási munkadíjból élnek meg mind a ketten... csak éppen a tőkés igazságtalanul osztja fel a hasznot, az állam meg semmit sem tesz ez ellen, hiszen az állami tisztségviselők maguk is tőkések illetve a tőkés burzsoázia bábjai. És mindennek az eredménye? Ma tömeges kivándorlás, holnap esetleg komoly polgárháború... mindez pár önző fasz miatt, aki hogy, hogy nem, felmászott valahogy az uborkafára, és úgy véli, hogy a pofáján kívűl bármi más is jár neki.
Ha a minimálbér nem éri el a létminimumot, azt úgy hívják, hogy ÉHBÉR. És ne mondja nekem senki, hogy ha azt a kurva minimálbért akár a duplájára emelnék (ami még mindig csak a fele az eu-snak) akkor tömegével mennének csődbe a termelő üzemek... ugyan már! Van itt pénz bőven, hiszen minden ugyanannyi, vagy már több is, mint nyugaton. Ausztriában ki tudja fizetni a tesco az 1000 eurós minimálbért a kasszírnőnek, de 30km-el idébb már tönkremenne bele, ha havi nyócvanná többet kellene kifizetnie? Ezt ugyan be nem adja nekem egy szarházi politikus sem! Ami itt megy, az nem más, mint DESPOTIZMUS, aminek előbb-utóbb meg is lesznek a következményei.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.02.03. 21:10:49

@laspalmas: Egyébként nem értelek benneteket! A kormányszóvivő HP is megmondta, hogy "aki 10-szer annyit dolgozik, az igen is megérdemli a 10-szeres bért!" Mi a gond ezzel? Irigység? - Bár Petyát nézve és hallgatva inkább a konnektorba pisilnék, minthogy ilyen legyek. Egyébként ilyen gerinctelen és pofátlan kis szarjankónak lenni, azért a szaros 2 milkáért, tudjátok, még meg sem fizetik!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.02.03. 21:11:37

@Hajszás Láncos: Österreich-ben nincs tecsó, nem véletlenül...

Jofiu 2011.02.03. 21:15:04

@Watchman:
Ne idegesits mar!!
Nem egy sikeres nagyvallalat vezetojerol beszelunk!!!
Itt mindenki hulye?

egyszerüen 2011.02.03. 21:18:39

áraink már nyugati, sööt rengeteg mindent onann szerzek be mert olcsobb, de a fizetés az a baj hogy nem nyugati. talán a politikusainknak annyi fizetésük. Nem kell nekem nyugati fizetés, mert nem vagyok moho elég lenne mondjuk a fele
azért nem semmi sok embernek a fizetése 100-120 brutto ami kb nem is tudom 300 euro sincs
csak tudnám mi a szarnak akarunk eurot???

hogy kézbe kapjak 300-400 eurot??

2011.02.03. 21:24:19

@Boli: Jó, lehet, hogy pont Tesco tényleg nincs, de van Aldi, Lidl, Metro, Penny Market, Plus, Spar meg a fasz tudja még mi minden.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.02.03. 21:25:51

Tiszta véletlenül nem Petyusunk volt az, aki anno ellenzékben a 2 millió feletti végkielégítéseket pofátlannak tartotta, akár 5-10-30 év munka után is?????? A havi 2 millió forint feletti fizetést nem tartja pofátlannak és jó erkölcsbe ütközőnek viszont. Aha, értem én! Ajánlom a kedves narancskomcsi elvtársak annak a bizonyos Lipiczai Tenyészménnek A Legnemesebb Szervét!

Jofiu 2011.02.03. 21:28:41

@Watchman:
Aaa nem, nem az a megoldas, hogy a masoktol elvett penzbol kevesebbet fizetunk nekik, aaa nem!
Persze, szep lenne, ha felemelhetnenk a tobbieket is oda kapasbol, hogy ertekaranyos legyen a Petievel, de ez sajna nem ilyen konnyu.
Az igazsagtalansagot ugy lehet megszuntetni a legkonnyebben, ha a Petiket nem fizetjuk tul! Ugye?!!
Aztan majd ha megtehetjuk, akkor o is kap jo sok zset abbol a jo sok zsebol, amit a jo sok zset kereso egyeb emberektol vontunk el. Es igy nem a mai idok az agyonszopatott lakossaga tartana el, hogy eljen mint hal a vizben es sokasodjon a genallomanya, hanem a jolfizetett elegedett lakossag! Van fogalmad rola hany atlagfizus TELJES adobevetelet kell erre a gennygombocra kolteni?! Mondjad mar?! Megsugom. Nem egyet.
Ha leszallitanank a fizujat valami realis szintre (RELATIVE realis), akkor kesobb majd fel lehet emelni annyira amennyit a kepmutato felrebeszeleseert megerdemel, valamint hajlando neki adni, es ki tud termelni az orszag.
A mai viszonyok kozott az 1.95 misi ugyanolyan tisztessegtelen jovedelem mint a 2.3. Ennyit a magyar emberek nem tudnak es nem lennenek kifizetni egy bohocnak ha van kozvelen beleszolasuk. Nem birjak meg a bohocokat is eltartani, foleg nem ennyiert!
Vili?

Te se fogod fel, hogy mirol van itt szo mi? Beszelsz itt felre irigysegrol meg miafaszrol. Kurvara nem ez a tema!
Felbasznak a bamba bargyu birkak.

2011.02.03. 21:31:16

@egyszerüen: Na igen, ez a kurva nagy kérdés! Ha az árak nyugatiak, akkor a haszonnak is nyugatinak kell lennie, ha a bérek keletiek, nem maradhat másnál, csak a tulajdonosnál meg a politikus haverjaiknál. Na persze papíron itt minden kurva veszteséges... de azért legyünk realisták! Olyan habcsókvillák épültek, olyan luxuskocsik grasszálnak az utakon, láthatóan van itt pénz, csak éppen ezek a férgek megtartják maguknak, nekünk, akik gürizünk érte, még annyit sem gurítanak, amiből a LÉTMINIMUMOT elérhetnénk. Nem többet, csak a létminimumot. Hogy ne fagyjanak halálra emberek a saját házukban, meg hogy ne legyen minden osztályteremben legalább egy éhező gyerek! Szerintük nem érdemelünk meg ennyit sem. Szerintem meg kötelet érdemel ez a sok rohadt népnyúzó despota multimilliárdos meg külföldi!

lyken 2011.02.03. 21:32:39

@Watchman: "jaj szűz Mária segíts, az ország vezetői többet keresnek, mint a plebs"
Az ugye nem zavar, hogy a post elvi okokból készült? Tudniillik a fidesz deklarálta, hogy közszférában _bárkinek_ _bármiért_ 2 millió fölött keresni rossz erkölcsiséget jelent, punktum. Majd ezek után nyugodtan hazaviszik a 2 millió feletti összeget. Hagy ne zeroék sara legyen az, hogy bites petike a saját elveit se követi. Ha komolyan gondolták volna ezt az egész hülyeséget a többszáz tanár szétszopatása mellett, akkor az első hónapban besétált volna petike a párt hr részlegéhez és jelezte volna az elveikkel ellentétes, "jó erkölcsbe" ütköző jövedelmet. Pontosan meg lehet mondani egyébként, hogy hányan gondolták komolyan ezt a 2 milliós plafon dolgot. Csak össze kell számolni, hogy hányan jelentették be, hogy ez így nem jó, a jó erkölcsbe ütköző jövedelmüket nem kérik. Annyit kérek csak a narancsos forradalom fanjaitól, hogy lélekben erősen álljanak neki a hírek átnyálazásának, mert meglehet, hogy az elveit komolynak gondoló párttagokra lefuttatott keresések találati számai nulla körül alakulnak majd.

Horizont 2011.02.03. 21:58:10

@Watchman:
Na úgy látom gondolkozásban egy szinten vagy Szijjártóval!
Fizetésben gondolom nem. Nem bánt ez téged? :(
Mellesleg ha nem látod át miről szól a poszt akkor miért szólsz hozzá? Látod mind a két oldalon (MSZP+ Fidesz) az ilyen típusú embereket tudják befogni a saját szekerük elé! Húzzad nekik! Bravó!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.03. 22:02:07

@Horizont: azért szólt hozzá, mert egy balmenetes fideszköcsög. Semmi több. Végig sem olvasta a cikket, vagy szövegértési gondjai vannak, de látta hogy a sok csúnya ember bántja itt szeretett pártját. Kellett is gyorsan valami nagy baromságot írni. Faszkorbácsot neki!

Horizont 2011.02.03. 22:25:01

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Komolyan mondom én elfogadnám azt is, ha védi is őket, oké neki ez a véleménye. Persze támassza már alá érvekkel a védőbeszédét! De azt úgy utálom amikor valaki anyatigrisként nekiugrik mindenkinek, mert bántják a szeretett pártját, üt vág rúg, és nem is érti meg miről szól a poszt!
A legnagyobb bánat az, hogy lassan be kell látnunk, hogy cseberből vederbe jutottunk!Isten bizony nem gondoltam hogy mernek így viselkedni Orbánék! Mertek! Pedig 4 év gyorsan eltelik aztán megint jön a pofára esés! Na nekünk is, mert kit választunk majd?

Bergeroth 2011.02.03. 23:42:05

@Horizont:
A probléma inkább az, hogy ha választhatnál is, akkor sem fog sikerülni. Szerinted miért erőltetik ennyire a határon túliak választójogát, MO.-i bejelentetlen lakcím nélkül?
Most borítékolni merem, hogy ezt a mocskos tolvaj fidesz kormányt, csakis erőszakkal lehet majd elzavarni. Ha te nem szavazol rájuk, hát majd szavaznak rá a határon túliak. Mocskos egy számító szarházi alak ez az orbán, itt fognak ülni a nyakunkon még vagy 30 évig, figyeld meg.

Zylaneda 2011.02.04. 00:09:56

@Bergeroth: Addig fog a nyakunkon ülni, amíg lesz mit osztogatni. MNYP-vagyont, például. Aztán ha kiürül a kassza, hagy nyerni valaki mást, aki kénytelen lesz megszorítani, szerkezetireformálni, államadósságot növelni. Így aztán megint jöhet Ő, a Megmentő, és megint kezdődhet ez az egész előről. Sose mászunk így ki a szarból.

kej 2011.02.04. 01:35:04

@Seduxen: ez igaz. de az is, hogy a meh társadalombiztosítási alapokat felügyelő politikai államtitkára volt. s az is igaz, hogy ebben a minőségében volt némi köze az eü-kassza lenyúlásához, amiből aztán aztán - egyebek mellett - a postabankot (vagyis a pártot) tőkésítették fel. ugye emlékszel, hogy három hét alatt pár tíz millióról több, mint százmilliárdra ugrott fel a a bank hiánya?

kej 2011.02.04. 01:55:09

@szeberenyi: és a számla nélkül felvett lázári 18 milliós költségtérítést, s8-as audit minek tartod?

tekniko 2011.02.04. 02:15:45

szerintem csak annak van joga kritizalni barmit is, ami tortenik, aki a jobbikra szavazott. Ott vollt a lehetoseg forditani.

trojka 2011.02.04. 06:40:45

Petikének azért kell több pénz, mert amig a csajnak a haját kell állandoan szépiteni, Petinek a pofáján kell a bör vastagságát állando szinten tartani. Ez is pénzbe kerul ám!

allegretto23 2011.02.04. 07:40:57

Ölég szomorú, hogy már a látszatra sem adnak...jól fölmérték, hogy a potenciális szavazóknak csak 5-6%-a informálódik a netről, a többieknek marad az állami TV/rádió/sajtó, vagyis a botrány veszélye a nullához közeli...A ma reggeli hír (index.hu/belfold/2011/02/03/kozgyulesi_tagok_vagyonnyilatkozatai/ ) meg külön pikánssá teszi a történetet, mert a politikusok családtagjainak vagyoni helyzetérő semmit nem tudhatunk meg- hacsak, valaki nem bakizik. Én pl. kíváncsi vagyok melyik középiskolában lehet tanárként annyit keresni, amiből SZ.T. nejének vagyonnyilatkozatában szereplő megtakarításokat lehet félretenni (tudom, demagóg, mert SZT sebész és biztosan jól keresett "előtte" is, de akkor ez az összeg miért nem az ő vagyonnyilatkozatában szerepel ?, SZT-né meg biztosan jó családból származik és megörökölte a nagyezüstöt..)

Baldrick68 2011.02.04. 07:41:39

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Nyugi tudják ők ezt nagyon jól hogy gáz, meg azt is hogy szembefordultak a saját maguk által hangoztatott elvekkel.
De tudod a vakhit legyőz mindent és igen inkább terelnek kimagyarázzák el bagatelizálják csak ne kelljen beismerni hogy az ő hőn szeretett elvtársaik is ugyanolyan büdöset szarnak.

Homeoffice 2011.02.04. 07:50:42

@Tickitucku:

Üdv a klubban. nettó -5000 :) A feleségemnél dettó.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.04. 09:07:08

@Boli: a NAP KOMMENTJE!

jobban belegondolva én havi 10 misiért sem tudnám Péterünk munkáját nem hogy ezen a szinten, mint ő, de sehogy sem elvégezni.

szóval maxi-rispect Petinek!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.04. 09:12:30

@Egyedi Nick (Carter):

Sajnos ezt csak most vettem észre, de azért jót nevettem :))

causa sui 2011.02.04. 09:51:01

@Boli: na bravó! Én heti 60 óra munkával sem keresek 200-at, úgyhogy azért megnézném petike drága hogy a faszba dolgozik heti 600 órát a fizetéséért! (Ez csak a tízszer több munka kapcsán jutott eszembe. Egyébként sem azon háborgok, mennyit keres, hanem azon, hogy megint pofátlanul a pofánkba hazudtak a bérplafonnal.)

@Egyedi Nick (Carter): úgy nézem nem szarod le, azért anyázol itt. Ha leszarnád, akkor leszarnád, nem Laspalmast mocskolnád. Ha meg nem tetszik amit ír a blog, el lehet húzni a picsába, nem muszáj olvasni. Hozzászólni meg pláne!

és egy kis érdekesség a végére:
teol.hu/orszag-vilag/velemeny/teljesitmenybert-a-t-hazba-347601

Viktus 2011.02.04. 09:53:51

index.hu/belfold/2011/02/04/gardamellenyben_mondja_pinter_szemebe/

indexnél csak cigány imádó újságírók vannak? megnézném melyik lenne ilyen cigány védő, ha az ő nagyanyját gyilkolnák meg ....

Kartal (rezervált) 2011.02.04. 11:35:58

@Viktus: ittál már kávét? Ha nem, akkor ezt olvasd el: goo.gl/rNGsa

global001 2011.02.04. 12:54:12

A Szígyártó fizetése nincs 2 millió !!!
Jó lenne ha a Nemzeti Együttműködés Matematikája szerint adnátok össze . Még ilyet..... 8 hónap után sem értitek, hogy egy új napra ébrettünk ????
Most fogják módosítani a törvény, hogy Narancsland képviselőire a 3 miliós plafon, a komcsikra meg a 2 milliós határ lesz érvényes

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.02.04. 13:40:16

@Jofiu:

Ja, hogy téged bosszant, amit Sz. Péter csinál.
Engem is bosszantana, ha hallgatnám.
Meg bosszantanak a nagy fekete X6 BMW-k a 17-es villamos vágányán villogó lámpával, hogy csak a boltba ugrott be pár percre, bosszant, hogy a magyar tejipar nyomott árakon vásárolja fel a friss tejet a gazdáktól, bosszant a nyugdíjpénztárak körüli hazug kampány mindkét oldalról, stb.

ettől független, hogy irigykedem-e az X6-os csávó, vagy dr Csányi Sándor vagy a stabilitás pénztárszövetség szóvivőjének fizetésére. nem irigykedem.

bandika gazdája 2011.02.04. 19:12:25

@Hajszás Láncos: Megint kénytelen vagyok egyetérteni veled! Barátom vagy. (Kutyád jól van?)

2011.02.04. 19:47:58

@Gunther: Nekem dittó. Ez az "új, igazságos adórendszer." A nagyurak igazsága. :-(

@bandika gazdája: Én vagyok a Magyar Út, szavazz rám! ;-) Már három éve nincs kutyám.

kormányzó 2011.02.05. 07:56:48

@tekniko: Bocsánat! Ön arra a jobbikra gondol,amelyik radikális gyorsasággal vette szájába a fidesz f.szát?Bocsá
nat! Ha egy cseppet figyelni teccet Vona,akkor észre vette Vona hogy átverték,mint azt a bizonyos végterméket a palánkon.Ennyit az Ön lehetőségéről.

Horizont 2011.02.05. 09:10:35

@kormányzó:
Azért ez nem teljesen így van! Ellenzékben nem olyan sok a lehetőség. Miután parlamenti párt lett, ezerszer jobban kell vigyázniuk a törvényesség (látszatára). A Fidesz pedig nagy hatásfokkal és nagy tehetséggel egyszerűen kihúzta a Jobbik alól a talajt! Arról nem beszélve, hogy kezdő csapatként oda is bekerültek tehetségtelen játékosok, akikről a kezdőrúgás után derült ki, hogy azok. Újra kéne építkezniük, kérdés akarják-e, sikerülne -e? A Fidesz (el)nyomása alatt!?

causa sui 2011.02.05. 11:01:51

Megérne egy cikket vagy legalább kiegészítené a jelenlegit ez:
www.origo.hu/itthon/20110204-szazezrekkel-tobbet-tesznek-zsebre-a-kepviselok-az-uj-adokulcs-miatt.html

Eddig is tudtuk, de attól még kinyílt a taktikai atomgránát a zsebemben...

@Horizont: igen, amit szalonképesen meg lehetett valósítani, azt a fityisz megcsinálta a Jobbik programjából, ami javaslata volt a Jobbiknak, azt lesöpörte, és két nap múlva benyújtotta saját neve alatt... így nehéz bármit is felmutatni.

Horizont 2011.02.05. 11:23:37

@causa sui:
Taktikai atomgránát?:DDDD Olyan vicces, vagy van ilyen?? Sose lehet tudni...
Az még nagyobb baj, hogy a Jobbik erre egyáltalán nem készült fel, lehet ilyenre nem is lehet. Nem is tudja még hogyan lépjen fel, nem talál önmagára, ami azért szomorú, mert abban bízhattunk volna, hogy egy tökös ellenzéke lesz a Fidesznek és megnyesegeti! Orbánnak nagyobb a tapasztalata az uralkodásban mint a fiatal Vonának.

causa sui 2011.02.05. 11:59:12

@Horizont: a Brett Shaw regényekben van ilyen. Bővebben Arlequin tud róla mesélni :) Nekem most sajna dolgozni kell menni :(

tekniko 2011.02.05. 15:17:00

En arrol a jobbikrol beszelek, akinek sokkal tobb bizalmat kellett volna adni mult aprilisban,hogy legalabb egyenjogu koalicios parlamenti partkent befolyasolni tudna a donteseket. Es foleg fiatal ertelmes MAGYAR emberkek kerulhettek volna felelos es fontos poziciokba. Horizontnak teljesen igaza van.@kormányzó:

jágör68 2011.02.05. 16:38:19

Amúgy leültettek már valaki(ke)t a többszázmilliárdokat lenyúló ótó- pályaépítések vagy a 20 éve "épülő" 4-es vasút miat??
Mert ideje lenne már APEH- kommandót küldeni mindenkire, aki ezekben részt vett- a fővállalkozó vezérigazgatóján át az utolsó munkásig meg a magyar állam részéről aláíró félre és feletteseire.

fokabacsi 2011.02.05. 17:47:15

@jágör68: Mégis , hogy képzelnéd???? Benne van a lekvárban az összes Don, ha az egyik borul, borítja a többit is ! Mint a Dominó Day !! Ki merné megkockáztatni, hogy bárkihez hozzányúljanak , nem azért titkosítottak dokumentumokat 85 évre???????!!!!!!! Nahát !!

kormányzó 2011.02.05. 20:20:55

@Horizont: Azért ez nem teljesen így van!A cigánybáró megmutatta mit lehet ellenzékből elérni.Vona sem az a nyeretlen kétéves,akinek gondolod,látott már egy-két dolgot a Vezér mellett.Egy "radikális" párttól,offenzív taktikát várok el,nem pedig leesett állakat!Kérlek,ne színezzük a szart.Vona megint most kezd "cigányozni",amikor a "népszerűsége" a béka segge alá került.Törvényesség látszata?Ne vicceljünk!Eddig magasról lesz.rták,most pedig a "radikalizmus", a mellényben csúcsosodik ki.Ezzel nagyon odab.sznak a keresztapának!Uraim!Több komolyságot .Legalább Önöktől!

Horizont 2011.02.05. 22:30:30

@kormányzó:
Szeretem a jó vitapartnereket. Orbánt meg nem szeretem.
De mit kezdjek ezzel a "cigánybáró" -zással?? Valahol akadt egy baromagyú aki elkezdte cigányozni Orbánt, és a sok szintén baromagyú ment utána mint a vezérürü után. Csak a kolomp hangra. Milyen politikai kultúra van itt az átlagemberek között is? Orbán cigány, Orbán cigány! Hű azt a kurva életbe, most aztán jól belerúgtunk, most aztán megkapta! Ott kéne kezdődni, hogy tisztelem az ellenfelem. Az nem mentség, hogy ő hülye akkor én még hülyébb lehetek!

Kartal (rezervált) 2011.02.05. 22:37:31

@kormányzó: Horizont momentán hölgy, de ettől eltekintve tartok tőle, hogy minden másban igazad van...
@jágör68: pl. ezt vártam volna a Jobbiktól. Azt reméltem, komolyan mondja, hogy ha bekerülnek a parlamentbe, és hozzáférnek minden irathoz, akkor leleplezési hullámot indítanak el... hát semmi ilyesmit nem láttam sem tőlük, sem a fidesztől. Amit meg a fidesztől látok, az maga a katasztrófa.

Kartal (rezervált) 2011.02.05. 22:43:08

@Horizont: egy haver pár szintén haverrel pár éve utánajárt Orbán származásának. Állítják, hogy a család legalább egyik ága cigány. Persze erre nem esküdhetek meg, de elég szavahihetőek és vagányok a srácok...

Horizont 2011.02.05. 22:51:38

@Kartal (rezervált): Jajaj Kartal ne má.....
Én meg utána jártam, hogy Vonának is van egy vonala, de megesküdni nem mernék:)))
Mondjuk el szépen sorban Orbán emberi és politikusi hibáit. De ne azt, hogy cigány!
Annyira igyekszem, hogy sok mindent megértsek, nem mindig sikerül. Reménytelen.
Annyi időm meg már nincs is előttem....:DDDD

Kartal (rezervált) 2011.02.06. 00:17:23

@Horizont: jóvanna! xD Nem voltam velük, ezt mondták. Csak azért írtam le, mert eszembe jutott a témáról, különben soha nem emlegettem vóna :)))
Egyébként meg és ha cigány (lenne)? Az miért lenne baj? Semmit nem változtatna a vele kapcsolatos véleményemen.

kormányzó 2011.02.06. 08:14:13

@Horizont: Bocsánat!Nem tudtam hogy hölgynek írok!Mit kezdj a "cigánybáróval"?A származása nem kétséges,ezt idős cigány asszonyoktól tudom/Ők megismerik a "fajtájukat",ez biztos/.És igen, a származás sok mindent megmagyaráz.Megmagyarázza az ország lerohanását/egy kézben az erő//,a manyup államosítását/akkor is elviszem ha száz lakattal őrzitek/,az "adó csökkentést"/a nekem jó így,Ti meg szívjatok gázt/az alkotmányozást/törvénykezést/lásd előbb/,stb....Ezt -népiesen-cigánytempónak szokás nevezni!Politikai kultúra?Elnézést,miről beszélünk?Arra gondol,amikor bünőzők alkotnak törvényeket, amit bünőzők tartatnak be az átlagembörrel?Ezt ne nevezzük politikának!Tehát a kultúrát se keressük azon ami nincs.Ezért nem tudom elfogadni, a négy évenkénti "nincs jobb a porondon" önigazoló magyarázkodást!Pláne, ha "okos "emberek magyarázzák nekem,a hülyének.Igen,ezért nem járok szavazni,ezért érzem úgy hogy jogosan bírálok,mert nem adom a nevem a lopásokhoz.

kormányzó 2011.02.06. 08:55:36

@Horizont: Még valamit.A kdnp, mint kő keresztény párt hajszálpontosan tudja,a "tartsd oda a másik orcádat"-elv,marhaság! Nem is alkalmazzák.És igen,az Iraki háborút sem mézes szavakkal nyerték meg az amik!/Egyébként,szerintem buktak,itt is/

2011.02.06. 09:30:12

@kormányzó: ők inkább a korszerűsített elvet vallják: "tartsd oda a másik markodat is" :-)
Ami meg dobozi cigányokat illet, hadd idézzek egy klasszikust én is: Törvényről és jogról vijjogott a héja, és ettől égnek állt a jérce taréja. Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok. Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog. /Romhányi: Állati jogok/

Ralph Cifaretto 2011.02.06. 14:54:06

Minimálisan átlépték a 2milkát és egy cikk után korrigáltak. A 2milliós bérplafon nem a 2 200 000FT-os fizetések miatt volt, hanem a 5, 10, 20, 100 milliós állami lenyúlások miatt. Ezt megszüntették, de persze mindig jó eljátszani az álszent jófiút.

süti beállítások módosítása