Két és fél éve nyúlik az UD Zrt. ügy.
2008.09.16-án Laborc Sándor, az NBH akkori vezetőjének kezdeményezésére házkutatást tartottak az UD Zrt.-nél, majd Szilvásy György akkori titokminiszterként bejelentette, hogy egy polipként működő árnyék-titkosszolgálatot sikerült leleplezni, amely többek között a kormányzati gerinchálózat elleni támadásra készült. A bejelentéssel nyilvánosságra kerültek olyan lehallgatott telefonbeszélgetésekről készült felvételek, amelyeken fideszes politikusok - Demeter Ervin és Kövér László - beszéltek a biztonsági cég vezetőivel.
2009 nyarán azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda lezárta a nyomozást bűncselekmény hiányára hivatkozva az ismeretlen tettes ellen államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése, valamint számítógépes rendszer feltörése miatt indult eljárásban.
A hangfelvételeken hallható Demeter Ervin 2010 májusától a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke és az "Elmúlt nyolc év alatt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok működése során tapasztalható anomáliák feltárására" létrehozott albizottság elnöke.
A Fidesz 2010 nyarán éppen Horváth Józsefet, az UD Zrt. vezetőjét nevezte ki a katonai elhárítás helyettes vezetőjévé.
Idén januárban pedig egy újabb adag hangfelvételt pakoltak ki, különösebb következmények nélkül.
Mint ahogy arról sem írt senki a barikad.hu kivételével, hogy az eredetileg 2088-ig szigorúan titkos államtitokká nyilvánított parlamenti bizottsági jegyzőkönyv titkosságát Balsai István február. 8-án törölte.
Nem értem, hogy abban az országban, ahol egy helyi polgármester életjáradéka vezető hír lesz, egy eredetileg 80 évre titkosított jegyzőkönyv tartalma még egy apró betűs hírt sem ér meg, sehol sem?
Mikor rengeteg részlet homályos, lenne mit kideríteni: Miért titkosította az MSZP 2008-ban a jegyzőkönyvet, ha a Fideszre nézve kellemetlen részeket tartalmazott? Miért oldották fel a titkosítást most? Demeter Ervin most akkor a saját szerepét is vizsgálja ebben az ügyben?
Demeter 2010. október 20-án ugyanis feljelentést tett "ismeretlen tettes ellen jogosulatlan titkos információgyűjtés, hivatali visszaélés, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, visszaélés személyes adattal, magántitok jogosulatlan megismerése és hamis vád gyanújával fordult a vádhatósághoz."
Pont ezekben az ügyekben zárták le a nyomozást az Ud Zrt. ellen 2009 nyarán ... Újra kezdődik minden előröl?
Demeter Ervin 2008 őszén a botrány kirobbanásakor azt állította, hogy "a korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgató-helyettesként dolgozó Horváth Józseffel, az UD Zrt. vezetőjével körülbelül három-négy hónaponként előfordul, hogy telefonon és személyesen is beszél. Ilyenkor természetesen szóba kerül, hogyan működött akkor az NBH és hogyan működik most, szóba kerülnek szakmai kérdések, de szerinte ebben semmi kivetnivaló nincs két olyan ember között, aki ezen a területen dolgozott.
Annak kell bizonyítani, hogy ez nem rendjén való dolog, aki rágalmakat fogalmaz meg."
A titkosítás alól feloldott jegyzőkönyv letölthető az Országgyűlés honlapjáról.
A 3-4 havonkénti 1 hívás helyett Szilvássy akkori titokminiszter 70 hívást említ és 200 találkozót ....
Részlet: