Skip to content


       Szűrés lista

Üzentek fentről, most vegyünk lakást

Matolcsy csúcsformában!

Most már biztos vagyok benne, hogy másodállásban a Hírcsárdánál nyomja.


"A Fundamenta Lakásvásárt kísérő konferencián miniszter arra biztatta a jelenlévőket, hogy most vásároljanak lakást, mivel három év múlva ezt már nem a jelenlegi nyomott árakon, hanem csak jóval drágábban tehetik meg. Ezzel nemcsak maguknak, hanem a kormánynak is jót tesznek, mivel hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez. Az új otthonteremtési program első eleme a gazdaságpolitika hitelességének a visszaállítása, hogy Magyarország kiszámítható legyen a nemzetközi pénzpiacoknak.

A második elem a beruházási dinamikának a magyar gazdaságba bevitele - mondta, példaként említve a Széll Kálmán Terv 1.110 milliárd forintját. Az egykulcsos szja-ra átállás miatt pedig 500 milliárd forinttal több marad évente az emberek zsebében, ebből ütemesen tudják törleszteni a lakáshiteleket."

(forrás)
 
Ez az ember kurvára nem ért a gazdasághoz. Azt hiszi, hogy kurva sok pénz maradt meg a januári fizuból? Csak mert csökkent az adó? Soroljuk, hogy mi mennyivel nőtt?

"Kiszámítható gazdaságpolitika" meg Matolcsy, ez év vicce ... ja, hogy senki nem röhög?

Címkék: fidesz válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr232710539

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Londoni tanácsadót keresek! 2011.03.06. 11:09:40

  Addig mószeroltam a főnökömnél a földtupírozó emberünket, addig hajtogattam neki, hogy én felkészültem a tupírozásra, ha kell, már másnap nekiállok, és úgy megtupírozom a földet, hogy a világ is a csodájára jár, míg a főnök kirúgta őt és en...

Trackback: Ezek megőrültek! Indulatból gazdaságpolitikát... 2011.03.05. 20:34:02

Matolcsyt beszavaznám Kiszel Tünde helyére az Ezek megőrültek műsorba, ha még menne. Azért emelte a bankadót, mert megsértődött egy levélen? Mert nem úgy táncolnak a multik, ahogy ő fütyül? Ha valakinek voltak még kétségei a vezéri jobbkéz rátermettség...

Trackback: Valaki vegye el Matolcsytól a drogot! 2011.03.05. 11:29:22

  Mert biztosan drogozik, ez látható a nyilatkozataiból. Mire is gondolok? Most például azt javasolta mindenkinek, hogy most vegyenek lakást, mert olcsó! Három év múlva már megint drága lesz és nem éri meg.  Józan ésszel ma ilyet ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RagingBull 2011.03.05. 02:27:51

Nem lesz itt euró, akárki akármit mond - Orbánéknak egyáltalán nem érdeke, meg aztán Európa boldogabbik része is rájött már, hogy nem kell nekik még egy Portugália meg Görögország. 2020-ra jobb esetben nem válik ketté az euróövezet, de hogy rólunk hallani se akarnak majd, az borítékolható.

Addigra olyan szinten le fog zülleszteni bennünket ez a Matolcsy meg Zorbán féle bagázs hogy csoda lesz, ha életben marad az ország szegényebbik fele.

Ezúton gratulálok mindenkinek, aki a narancsos bűnbandára szavazott - aki ezt nem látta előre az első Zorbán ciklus "eredményeit" visszaidézve, az megérdemli a sorsát.

Én pár hete Európa boldogabbik feléből figyelem az eseményeket, de csak fél szemmel mert a hányinger kerülget ezektől

2011.03.05. 02:52:03

@tiszaferi: Ha még csak az lenne, amit írsz. De nem. Ez a Matolcsi konkrétan segghülye a gazdasághoz, bárki aki felsőoktatásban nem csak átaludta a közgáz órákat, tisztán látja.

Meridian74 2011.03.05. 03:06:57

nem értitek, nem értitek...!
Az üzenet nem nekünk szólt, hanem a jobbára zsidó személyekből álló kisebbségnek, akik az ingatlanbizniszből élnek meg. Nem egy illető abból él meg, hogy van neki Budapesten vagy itt-ott-amott 50-100(!) db ingatlanja és kiadja albérletbe - jó pénzért...
Nos, az üzenet nekik szólt, itt az idő további ingatlanok beszerzésének, mivel most még tényleg nyomott áron fogják tudni beszerezni, mellesleg nekik van is miből beszerezni, mert kilakoltatások akár lesznek akár ne, sokan nem tudják a törlesztőt fizetni, próbálnak inkább ár alatt szabadulni a tehertől.

Szóval nem az átlagembereknek szólt ez, hanem a bennfentes jóhaveri köröknek...

Vanek főfoglár úr. 2011.03.05. 05:34:11

@Meridian74:

50-100 ingatlan, albérletbe?
Valószínű, hogy Matolcsy osztálytársa vagy.
Matolcsy mondata lefordítva Orbán devizamentő akciója.
Vegye meg valaki a nyomozz árú ( hitellel terhelt) lakást, oszt ő vágja ki a hóra a tulajt.
Magánszemélyre ugyanis nem vonatkozik a kilakoltatási moratórium.
Ráadásul pont amiatt győzködi a népeket, hogy mire feloldják a moratóriumot, kevesebb fizetőképes vevő legyen a piacon, és a bankokkal is könnyebben lehessen tárgyalni.
Ebben az egészben viszont még mindig ezt nem értem, hogy miért is kell az államnak (v.ö. az én adómból) erre költeni. Vagy én is résztulajdonos leszek a megmenetett ingatlanokban.
Esetleg vasárnaponként bejelentkezhetek ingyen ebédre hozzájuk?
És még! Mi lesz a dollár és jen hitelesekkel? Mi lesz a forintban bedőlő hasonló sorstársaikkal?
Egy hitelre vett autót a bank visszavehet, egy lakást nem?
Miért? Egy hitel szempontjából mi a különbség?
Matolcsy egy ökör. kampányoltak Orbánnal együtt nagy pofával a megmentésről, most meg kapargatják a körmüket, hogy egyedül nem megy, nincs rá pénz.
Pedig a nagyon okos Szeretett Vezető belemondta a pacekba, hogy mindenre van pénz csak akarni kell.
És most azt látjuk, hogy ennek a nagy akarásnak mi is a vége.

kaqkkfioka 2011.03.05. 06:18:41

Sztem. nektek semmi sem jó. Itt ez az ember aki megmutatja nektek hogyan lehet kilábalni ebből a helyzetből, és mi a hála?
Megjegyzem tök véletlen ez is, hogy a válság gyökerei véletlenül az USA-ba vezetnek. Ugye?
Nem volt elég Irak etc. Hogy is van ez? Azért megnézném a válság alatt igencsak meghízott bankszámlákat.

Dendrobatidae 2011.03.05. 07:02:53

@Bathory:

"Szóval az alkalmazott mindig sziv, és erre az a megoldás, hogy ne legyél alkalmazott. "

Gratulálok idióta! És ha senki nem lesz alkalmazott, akkor ki fog dolgozni?
Esetleg személyesen Matolcsyhoz van szerencsénk, Bathory néven?

Meridian74 2011.03.05. 07:07:33

@Hutchinson: látom nem érted. Ilyen pedig van, nem is egyedi esetekben. Neked, nekem vagy más átlagembernek lehet, hogy problémás akár egyetlen egy lakás megszerzése is, de vannak olyanok akiknek ez egyáltalán nem probléma.

Meridian74 2011.03.05. 07:09:28

@Meridian74: amúgy visszaolvasva látom mi nem volt világos, amit írtam. Akikről írtam, azok zsíros hasznot húznak le a sok-sok ingatlanjuk bérbeadásából. Sokszor még csak adót sem fizetnek a hasznuk után.

ucsacsu 2011.03.05. 07:26:27

eltolcsy nem a magyaroknak üzent,ez nagy félreértés,eltolcsy rajtunk átnéz,mint az üvegen ,ez az üzenet másoknak szólt,és ők meg is értették.Majd tavasszal meglátjátok, még tél van.eltolcsyból lesz még bokros típusú megítélésű valaki.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.03.05. 07:30:21

@Turk Hava Yollari:
az a 2,7millió zember most kezd magához térni a forradalmi sokkból...

fokabacsi 2011.03.05. 07:51:57

"A deviza alapkamatok alacsonyak, csak éppen azokra rárakódik rögtön az országkockázati felár, ami most másfélszerese, mint amekkora a kormányváltáskor volt,"
mert a drága jó bankok , nem felejtették el a bankadó miatt rendesen lehúzni az országot az ilyen-olyan "minősítgető" intézetekkel !! Bosszút állnak Naná ! Havonta átlag 2 db hitel ajánlatot kapok, csak vegyem már fel !!! 22-46% kamatra kretének??? Mennyi most nyugaton a kamat??? Töredéke a Magyarországon "megszokottnak"!
De azért az az évi ezermilliárd azaz 1 000 000 000 000 Ft kamat jól esik nekik ugye?!
"Mindkettőre rárakódik még a sok nemfizető hiteles miatt a bankok megnövekedett költségszintje."
Mert eddig olyan qrva kicsi volt , hogy nagyítóval kellett keresni ? A 46% kamat mellé még kezelési költség, számlavezetési díj, anyjapicsája szőrös járulék stb..stb !!!! Te tényleg jártál közgazdaságira?! Kérd vissza a tandíjat.

PiszkosFreddy 2011.03.05. 07:53:58

A nyolc év ellenzékben,mikor fortyogott bennük a sértett gőg,a bosszúállás vágya a nem őket választó panelprolikon,és a parlamentben gúnyosan,felsőbbrendűen előadott szózatok a kormány
alsóbbrendű idióta tagjai,és tevékenysége iránt - ez mind azért volt,hogy most megmutassák:
Milyen szép új ruhát készítenek majd(nem a királyuknak,hiszen az nem hülye)a népnek,aki 2/3-dal megválasztotta őket,és a maradék 1/3 szerencsétlennek is.Most megkaptuk tőlük a szép ruhát,illegessük-billegessük magunkat egymás előtt büszkén...

különvélemény 2011.03.05. 08:06:03

Már ez is kikerülhet címlapra?
2 idézet + 2 sor...
Zuhan a színvonal, mind ezen a blogon, mind az Indexen.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.05. 08:10:08

@különvélemény: neked kellene felnőnöd a témához, kicsi Orbán-droid

fokabacsi 2011.03.05. 08:10:45

@különvélemény: Mert nincs más téma ebben az Országban ? ! Cigányozni / zsidózni meg nem akarnak.

PiszkosFreddy 2011.03.05. 08:24:21

A megnyert választás után,a kilenc hónap kihordási idő alatt,amíg az országot-világot meglepték a borzasztóbbnál rettenetesebb kijelentéseikkel,lépéseikkel,és csodás új törvényeikkel,most megindultak a szülési fájdalmak,valamit ki kell vajúdniuk,hogy bebizonyítsák:bölcsességük,
magasztosságuk elegendő a cezaromán regnáláshoz.
Már látszódik a gólem feje,nemsokára kibújik az egész,hogy büszkén mutogathassák a szörnyülködő rokonoknak/szomszédoknak a kis torzszülöttet....

Bankrator 2011.03.05. 08:24:39

Inditsunk gyorsan egy háborút Ausztria és Svájc ellen,majd villámgyorsan adjuk meg magunkat!Igy talán van rá esély hogy az ottani kormányok kormányozzanak minket,mert itthoni vezetöinkre egy rézmozsarat nem lehet bizni!

tamatomi 2011.03.05. 08:28:31

@kamuszutra: Mit látsz TE most ebből ? Mondták hogy tudják mit kell csinálni. De most a nagy magyar Fityisz valóságshow : Ott toporognak mint a tojó galamb egyhelyben pont ugyanannyi ötlettel mint akkor - szinte semmi -amit csinálnak kapkodva és hülyeségekkel megtüzdelve. Na ide jutottunk a nagy ötletbörze alatt. Nem azért mert az előző időszak jobb lett volna - hozzáteszem.
tényleg megvárjuk mig minden párt szétlopja az országot szép sorban , miközben jottányit nem jutunk előbbre a problémák kezelésében ?

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 08:39:05

@TaTa86.: Végre egy makrogazdasági szinten gondolkodni bíró ember:)

Miért nem a kormányban ülsz?;)
Ez nem gúny, hanem komolyan gondolom.

Attól, hogy adok-veszek lakást, a gazdaság még stagnál, vagy éppen lerohad. A büdzsének lesz egy kis egyszeri plusz bevétele az illetékből, oszt kész.

Az Audit 30 milliárdos támogatással hozta be a magyar kormány és ad talán 10 ezer embernek munkát. Szép és jó. Mint Kóka Hangkookja:)))
Többet fizetünk azért, hogy bejöjjön, mint amennyit nyerünk:(
Egy jó gazdaságba 'ingyér' is jönnek a befektetők.

De hány Audi gyárat és hány lélegeztető gépet kellene így vásárolnunk, hogy a gazdaság motorja beinduljon?;DDDD
Meg aztán miből "vásároljunk" befektetőket?

Nem beszél itt már senki igazán gazdasági stratégiáról, mert már nincs miről.

Azt már az első nap első órájában el kellett volna indítani: a gazdasági növekedés pályáját.

Ehelyett mi van? Széchenyi hitel, ami még Gyurcsány alatt is volt, most kicsit "reloadolták".
Majd a sok csődbe ment cég veszi fel?

A munkanélküliség napról napra nő.

És akkor egy Matolcsy kiáll befektető tanácsadónak, annak is pocséknak: ki ne tudná, hogy most kell lakást venni? Ki az a marha?
Mutasson már valaki nekem olyan embert, aki ha lenne pénze dögivel, nem venne MOST házat, ipari csarnokot, raktárt?

A Fidesz ezerszer elmondta: megszorításokkal nem lehet kitörni a gazdaságnak.
Most mi van? Nem megszorítások?

Orbán elqrta az első percben, mert nem ott kezdte, ahol kellett volna: a gazdaságnál.
Sajnos minden onnan indul ki. Még a kultúrára is abból jut pénz.
Lehet köpködni, de attól ez még így van.

Most Orbán Európának osztja az észt a munkahelyek teremtéséről, a demográfiai trend javításáról, az euró stabilizálásáról: hiszen ezeket jelölte meg saját, Eu elnökségi idejének prioritásaként.

Hát látva látjuk idehaza.

A Fideszről sajnos kiderült: nincs neki se más gazdasági programja, folytatja, amit Bajnai elkezdett.
Bajnainak nem volt 2/3-ada! (Nem szerettem Bajnait, nehogy már egyesek ezt olvassák ki a kommentemből)

Na, egy szó mint száz: ehhez a programhoz nem kellett volna 2/3-ad, elég lett volna 50%+ 1 fő.

Bankrator 2011.03.05. 08:40:26

Amúgy tény ami tény:Magyarország lakossága fogy.A lakásállomány évröl évre nö-Hol 40ezerrel,hol tizezerrel de nö.A népesség átlagéletkora nö.Ki fog lakni az új lakásokban,illetve hogyan fogja 2 nyugdijas kifizetni a 200nm-es lakás rezsijét?Példa:Szomszédom 3 lánya férjhez ment,egy Debrecenbe,egy Budapestre,egy itthol de külön háztartásba.Felesége hirtelen rákban meghalt.Itt maradt egyedül,rokkantnyugdijjal, 3 szobás 90 nm-es házban.Eladni nem tudja,rezsit fizetni alig tudja.

Körömcsiga 2011.03.05. 08:55:16

Kedves Zero, ez az ember nem hozzád szólt és gondolom ez frusztrál téged. Te magad is tudhatod, hogy pl egy 4-500 ezres fizetés mekkora tétellel nőtt az adókulcsnak köszönhetően! Abból simán törleszthető egy lakás. Nagyon is jó gondolat - azoknak az embereknek - befektetni.

PiszkosFreddy 2011.03.05. 08:58:17

Mi vagyunk a kísérleti egerek,akiktől a mókuskerékben 250 km/órás sebességet követelnek,ami kell az Audi A8 szolgálati gk-juk mozgatásához.

Rendeket! 2011.03.05. 09:00:13

@Donna (Cara)mba:
Tényleg nem tudom: Mi a gazdaság, mint olyan mennyiség, ami nőhet? Ha az ország összes forgalma, akkor az nő azzal, hogy eladnak egy lakást.
De ha nem a gazdaság növelése a cél, akkor is indokolható azzal, hogy a keresletet akarja ezzel a nyilatkozatával növelni, a növekvő kereslet pedig felhajtja az árakat, és így kevésbé járnak rosszul azok, akik hiába várnak a kormány megmentőként való működésére.
Továbbá: Nem most érdemes lakást venni. Majd akkor, mikor megszűnik a kilakoltatási moratórium és a kínálat nő, a fizetőképes kereslet viszont nem lesz lényegesen nagyobb a mostaninál.

cassio 2011.03.05. 09:19:38

@Bankrator: látod ittt a baj! Mindent el lehet adni legfeljebb nem azon az áron amilyet gondolsz vagy arányosnak tartasz. Azt a 90nm-es házat akár jóval áron alul el lehet adni és a külonbözetböl egy jóval kisebbet venni (s ez nem probléma hisz adott a sajnálatos helyzet) az illetö tudja fizetni a rezsit s 'meg esetleg egy emberibb életmódra is futja. Biztos a házát egy egykori relativ magas áron szándékozik eladni, az idö megy, s akár tartozása is összegyülhet közben...

Tormán Piktor 2011.03.05. 09:21:08

...egy újabb TEHETSÉGTELEN BANDA játszik az embereknek...

Tormán Piktor 2011.03.05. 09:27:52

@Körömcsiga: Ennek a zembernek a tömeghez, hova tovább a 2/3-adhoz kellene szólnia...és nem a 4-500ezres (és magasabb) fizetéssel rendelkezőkhöz...bár, ő abban a kőrben mozog, ahol mindenki mill felett keres, így nehéz átélni, hogy milyen havi 100-150ezerből kijönni...Szóval, olyan sok lakás nem fog fogyni...

gyászhuszár 2011.03.05. 09:31:26

Ennek a miniszternek a szeme sem áll jól...Vegyünk lakásokat, mi? Ezt is csak nagyjából ők tehetik meg. Az elmúlt kb. 10 hónap arról szólt, hogy nekik legyen jó.Hol vannak az ellenzékben elkészített és benyújtott módosító indítványok a frankhitelesek megsegítéséről? Ez a bankhitelezési cirkusz nem kizárólag az emberek hibája, hanem a mindenkori kormányoké, akik hagytak ilyen törvényeket érvényben. Mindegy, addig nevessetek, amíg lehet! 3 millió keresőből már 2 millió nem tud fizetni, miközben nyikhaj senkik két gurigákat keresnek az én pénzemből, ennek is meg lesz az ára. Lehet fiúk, hamarosan nektek is futni kel...

NYJetsTD 2011.03.05. 09:35:15

@sárkányfő: költőinek szánt kérdésem volt, sajnos ugyanazt látjuk...
Máshová már írtam, de csak ismételni tudom önmagam.
Mivel a szavazók nagy részéhez a valós híreknek a töredéke sem jut el, ezért ebből sem lesz semmi. Az M1-től a Tv2-ig mindenhonnan ugyanaz a három folyik:
1. épül, szépül Magyarország,
2. azaz elmúlt nyóc év,
3. a zemberek ezt akarták.
A szocik voltak az előjáték, a fidesz jól megkúr minket, aztán mindenki szépen elmegy...
Na, most meg elindulok lakást venni, de mindenképpen hitelre, mert amit a Gyuri mond az szent és mostmár biztosan tudok ütemesen törleszteni.

ucsacsu 2011.03.05. 09:36:43

@cassio: Látom te egy oberokos befektetésitanácsadó vagy ingyé,Az eladási veszteség attól függ mennyibe került a beruházás,ha '90-2005 KÖZÖTT ÉPÜLT SOHA TÖBBET ANNYIT NEM KAP ÉRTE MINT AMENNYIÉRT ÉPÍTETTÉK. többet ITT 500.FT-T 1 BD. TÉGLÁT ELADNI NEM LEHET.hA '98 ELŐTT ÉPÜLT MÉG MINDIG ELLEHET ADNI NYERESÉGGEL.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.05. 09:43:52

Asszongya a Matolcsy, hogy

" Ezzel nemcsak maguknak, hanem a kormánynak is jót tesznek, mivel hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez... "

Dehát ez hülyeség.
Ha az országban forgó pénzt mind ingatlanba tesszük, az olyan, mintha eltemetnénk a nagymamával együtt a föld alá.

Semmi gazdaság nem lesz abból.
Építőipar kap egy kis zsozsót és épít megint egy mauzóleumot, ahova megint eltemethetünk betonba egy kis pénzt.

Baszki, gazdaság abból lenne, ha nem pénznyelőket, hanem pénzcsinálókat finanszíroznánk.
Betennénk a pénzt valami üzletbe, pénzcsinálóba.... kaszinóba,cukorgyárba, valamibe, ami aztán működik...

cassio 2011.03.05. 09:45:10

@Silcon: szerintem tül leegyszerüsitve látod a helyzetet! Az adósságban való nyakik úszás az igaz de megjegyzem MINDEN ország nyakig úszott és úszik az adósságban, gondolom biztos tudod a magyar adósság GDP-hez viszonyitott arány bár magas messze nem a legmagasabb. Ez tehát nem igazi ok csak annak része. A Cseh és Szlovak példa pedig nagyon rossz a következök miatt: ha visszaemlekszela 90-es évek elejére nagy vita volt hogyan privatizáljanak az országok hisz gyakorlat példa erre eddig nem volt. Igy lett az u.n magyar út, és a cseh-út s még azzal a különbséggel hogy a csehek jo 2-3 évvel késöbb láttak hozzá. A magyar tisztán privatizált (ami persze nem ideális s rengeteg korrupció történt) de gyors volt, a csehek az általad mondott lassabb módszerrel és arányaiban nagyobb állampolgári jogon adott részesedéssel privatizaltak. A két módszer közt akkor a magyar tünt jobbnak 1995-97-ig. (Nezd a beruházások mennyiséget) A csehek utána feljöttek de azért valljuk be a két ország nem egy szintrol startolt sem tortenelmileg sem iparilag még a szocializmus eveit szamolva sem. (inkabb ciki a cseheknek hogy csak ennyire vannak elöttünk) A szloval pelda teljesen rossz. Nem emlekszel a szloval 90-2002 kozti eletszinvonalra????? A GNI figure -ben se legyel annyira biztos a szomszedokat illetoen. A versenyképességgel meg aztán sosem volt baj (mondj egy országot a regioban (ne Ausztriat) ahol ez jobb. (hidd el nincs olyan ahol jobb legfeljebb vannak helyek ahol egyes parameterek jobbak de masok roszabbak) A problema egyszeruen az ellatorendszerek reformjanak a hianya (azóta is) az aktiv lakosság arányának a rendkivul kicsi és csokkenö volta, a MAV, a Volan, a BKV s a többi iszonyú lyuk ahol folyik ki a pénz (eves szinten szazmilliard nagysagrendben) és az alapjaiban korrupt politika amely finanszirozása szándekosan atlathatatlan a korrupt tenderek rendszeren keresztul (autopalyak, margit -hid stb) keresztul. Ha szeretsz jatszani a szamokkal add ossze azokat a milliardokat amelyek a fent emlitett (s politika fuggetlen, MSZP-FIDESZ) szituaciokban elfolyik könnyen összejon 2000- 3000 millard de ha nagyon pöpecül kitakaritanak még az 5000 milliárd is. Nos a 28.000 milliard GDP-hez kepest az mar minden problemara eleg lenne mert az itteni alacsony (Euroban nezve) berekhez kepest az orszag kurva hatekony.....

Zöldövezeti 2011.03.05. 09:49:46

@dithke: Írsz itt mindefélét összevissza.
Azért olyan sok nagy lkás nincs mintállítod. Megaztán anagy lakásokt el is lehet darabólni.
Inkább a sok élhetetlen kislakás ami nagyon sok van.

cassio 2011.03.05. 09:51:04

@ucsacsu: nézd, nem vagyok überokos befektetesi tanacsado (hogy idézzelek) en csak arra a leirt sajnalatos szituaciora reagaltam amit a posztolo leirt. Nem bir fentartani egy nagy ingatlant de nem tudja eladni. Csak annyit mondtam mindent el lehet adni (persze most az nincs benne a kepben ha az adott ingatlan lehetetlen muszaki allapotban van es extrem szar helyre epult, de a leiras alapjan nem ez a helyzet) Gyakran talalkozni azzal a mentalitassal hogy megalmodnak egy arat es ahhoz ragaszkodnak akkor is ha nincs realitasa. ez sem lenne baj ha vki kivar de itt ez nem lehetseges mert a tuljdonos a sajat exisztenciajat veszelyezteti. Ehhez kepest nem tudom mit irtam rosszul. Szep napot.

Zöldövezeti 2011.03.05. 09:51:24

@Bankrator: Dehogynem, csak nem kell sokat kérni érte !!

Zöldövezeti 2011.03.05. 10:02:05

@Meridian74:
Buta vagy !
Bérbaadásból nagy hasznot nem lehet lehúzni. Ja nem csak buta, hanem irigy is.
Egyébként próbáld ki ! Senkim meg nem akadályoz ebben !!
Mellesleg ha tényleg igazad lenne Mo.-on a bérlakás lenne a legjobb piac.
De a valóság az nem építenek bérlakásokat !!

Zöldövezeti 2011.03.05. 10:07:28

@Meridian74:
Ezt te komolyan mondod , gondold ?
Hát akkor buta és írigy vagy !
Bérbeadásból nem lehet extraprofitott lehúzni, jó ha nullszaldós az egész. Egyébként ki kell próbálni, senki nem akadályoz ebben a 'zsiros' üzleteben.

Bankrator 2011.03.05. 10:15:21

@cassio: @Zöldövezeti: Sajna akkora a túlkínálat hogy max. 3-4 milliót tudna kapni érte,szerintem,ez itt Hajdú-Bihar legkeletibb része,munkahelyek nuku,csak az elmúlt fél évben 3 cég zárt be,utcánként 5-6 eladó ház van.

Lucky Larry Silverstein 2011.03.05. 10:31:40

@Zöldövezeti: Bérbaadásból nagy hasznot nem lehet lehúzni.

Látom értesz hozzá. Egy csomóan ebből gazdagodtak meg a környezetemben, de mondd el, miért nem müködik.

Bárki 4-5 milla kezdeti befektetéssel vehet bp-i nagy téglalakást, amit könnyü kiadni 100+ ezerért/hó. A hitelt a lehető leghosszabb időre kell felvenni, mert az a cél hogy a törlesztő + az egyéb ktgek is kijöjjenek a bérlő ált fizetett bérleti dijból. Ha a piac felfelé mozdul, 'árfolyamnyereség is van, ha nem, lassan lesz egy nagy lakásod 4-5 millióból. Mindenki ezt csinálja.

GatyaPityu 2011.03.05. 10:46:47

Abban sajnos kurvára igaza van, hogy nyomottak az ingatlan árak.

GatyaPityu 2011.03.05. 10:48:19

@Bathory:
Viszont ha nem sikerül kiadni albérletbe, akkor borul a dominó... És ugye gazdasági válság esetén ezzel is kell számolni.

eduba62 2011.03.05. 11:01:43

@simonmondja.: Jó a felvetés a cukorgyárakról...

csak sajnos éppen az ellenkezője történt!

Az EU sikeres közreműködésével éppen az elmúlt években számolták fel a cukorgyárakat nálunk.
Szüleim Szerencsen élnek, a cukorgyárat egy év alatt a földdel tették egyenlővé.

Először megfizették a cukorrépa termelőket, hogy hagyják parlagon a földjeiket, több pénzt kaptak azért, hogy ne csináljanak semmit, mint amit a répáért kaptak volna.

Utána fizettek azért, hogy a gyárat bezárják, de úgy, hogy ott a termelést vissza se lehessen állítani, az egészet legyalulták, most egy emlékpark van a helyén.

Emlékeztetőül: mennyibe is kerül most egy kiló cukor?

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 11:16:09

@Rendeket!: Éppen erről beszél - bujtatottan - Matolcsy;)

Eljött az idő, pénzes bel-külföldik, meg lehet kapni potomért a magyar ember által megépített vagyontárgyat!
A szerencsétleneket meg majd kitelepítjük az utcára.
Mi, az állam, rendfernntartó erők segédletével.
Mi, a magyar állam, utcára tesszük a magyar családokat.

Aztán ugyancsak nekik: visszabéreltetjük, esetleg, És még örüljön a szerencsétlenje.

Ügyes.

A szerencsétlen magyar meg kifizeti 100x a lakása árát, mint hitel, mint uzsora kamat, mint bérleti díj.
És élete végén mégsincs lakása.
Amit továbbadhatna gyermekeinek.

Brávó, nemzeti, polgári, szociálisan érzékeny, humánus magyar állam. Ki van ez találva.
Remek, Helytartó úr, pompás.

Ehhez adja a nevét Orbán.
Kár.
Ő még mámorban fürdik és nem tudja, hogy kit árult el.
Kár.

Más: a gazdaság oly módon növekszik, hogy új termékeket hoz létre, szolgáltatásokat nyújt folyamatosan újból és újból.

KÉRDÉS: szerinted miképpen nő, stagnál, visszaesik egy gazdaság?

Mert azért abban talán egyetértünk, hogy a gazdaság természete már csak ilyen: stagnál, visszaesik mondjuk középkori termelési szinvonalra, vagy éppen fejlődik, nő, prosperál.
Tévednék mégis?;)

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 11:17:52

@eduba62: Ja, a Birodalom visszavág;)

guma 2011.03.05. 11:22:26

@Donna (Cara)mba: nem olvastad?

"Demján Sándor érdekeltségi körébe. Bartha Ferenc, a Gránit Bank igazgatóságának elnöke elmondta:
A vezérigazgató szerint a piacon még bőven van növekedési lehetőség, amit mutat, hogy a bankrendszer mérlegfőösszege a GDP-hez képest még relatíve alacsony, az EU 266 százalékos átlagával szemben 125 százalék. A tőke- és eszközarányos jövedelmezőségi mutatók (ROE, illetve ROA) ugyan csökkentek a válság alatt, de nemzetközi összehasonlításban még így is magasak."

világos?!

fokabacsi 2011.03.05. 11:30:57

Én meg üzenem nekik innen lentről röviden és tömören : BEKAPHATJÁK teljes hosszában !!!

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2011.03.05. 11:38:49

Matolvajcsi: "Az egykulcsos szja-ra átállás miatt pedig 500 milliárd forinttal több marad évente az emberek zsebében, ebből ütemesen tudják törleszteni a lakáshiteleket."

Hát ez mutatja, hogy annyira analfabéta a gazdasághoz, hogy piaci árusként éhen halna!

A pénz mennyisége NEM VÁLTOZOTT, csak másoknál maradt.
Mellesleg az alacsony jövedelműektől vettek el, akik képesek lennének magyar terméket vásárolni és a "gazdagoknál" hagyták, akik leginkább külföldre viszik (küldik) a többlet pénzt.

De aki ennyit nem lát át, az ne országot vezessen, hanem talicskát kubikosként.

Silcon 2011.03.05. 11:42:49

@cassio: "MINDEN ország nyakig úszott és úszik az adósságban"
Nagyon nem mindegy, hogy mekkora kamatra.

"Igy lett az u.n magyar út, és a cseh-út"
De mi mindent eladtunk, azt is, amihez nem kellett fejlettebb nyugati technológia, pl. mezőgazdasági feldolgozóipar. A szlovákoknál az áramszolgáltató még mindig 51% állami tulajdonban van.

"A magyar tisztán privatizált"
Sokba volt nekünk, hogy a diktatúra emberei elfogadott demokraták lehessenek nyugaton.

"Nem emlekszel a szloval 90-2002 kozti eletszinvonalra?"
Dehogynem. Dzurinda bele is bukott, mégis neki köszönhető, hogy beindult a szekér. valószínűleg épp ezért nem esnek neki izomból az ellátórendszereknek. Abban az országban, ahol 19eFt ígéretével választást lehetett nyerni...

"az alapjaiban korrupt politika"
Nem állítom, hogy minden hófehér lesz, de pofátlanul nagy balhék valószínűleg nem lesznek.

hoplita 2011.03.05. 12:02:20

@kamuszutra:
Ez jó ötlet....
Remélem összefutunk és miután kivertem belőled a meleg szart, utána tőlem akár kezdődhet is a tüntetés, te kotonszökevény.

Silcon 2011.03.05. 12:07:48

@Szlalom: "Szóval már akkor is csal elkúrni tudták és most is csak el fogják kúrni. Részben már meg is tették."
Az előző négy év ('98-02) az én olvasatomban elfogadhatónak számít. Az előtte és utána regnáló kormányokéhoz viszonyítva mindenképp. Ha ez nálad elkúrásnak számít, hogyan jellemeznéd a szoclib kormányzást?

"gazdaságot visszafogó adókat vetettek ki"
Az egyik érintett cégnél dolgozom. Nem akkora a baj, mint amennyire hangosan kiabálnak.

Munkahelyteremtés ügyben kissé pesszimista vagyok. Most is van hely, csak megfelelően képzett ember nincs. A felsőoktatás létszámfelduzzasztása agyoncspta a minőséget.

Sok ésszerűnek tűnő lépést nem fognak végrehajtani, mert legközelebb is nyerni akarnak. Ezt 2002-ben nagyon megtanulták. Azt, hogy amit csinálnak jó-e, 1-2 év alatt kiderül. Nem vágyom politikusi karrierre, ezért az adott felhozatalból választok. 2010-ben és még most is a legjobb választás szerintem a Fidesz. Akinek nem tetszik - mint már írtam - alapítson pártot. Egy közgazdasági szempontból kifogástalan programmal simán meg lehet célozni a bejutási küszöböt, de annál sokkal többre ne számíts. Az elmúlt 20 év sikeresen megdolgozta a fejeket. Egy párt célja, hogy kormányra kerüljön - lehetőleg koalíciókötés kényszere nélkül - és ott is maradjon. A döntéshozatalnál ez is szempont.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.05. 12:07:53

@eduba62: Ugyehogyugye ?

És mi az akadálya, hogy a nemzeti milliárdosok és egyéb hazai befektetők cukorgyárat építsenek a tarlón lakópark helyett ?

Tán az, hogy a kormány még mindig a lakóparkot nyomja tele pénzzel, nem pedig a termelő beruházást !!

Faszkalapok. Hazátlan bitangok.

Silcon 2011.03.05. 12:12:46

@hoplita: Hadd tüntessenek, szabad. Nem fogja szétverni őket senki, mint az előző nyolc év demokráciájának csúcspontján. A f.búkos szervezésnél a kattintók 1%-a fog ténylegesen elmenni. Aztán kit akarnak? Fletó & Kóka párost, dübörgő gazdasággal? Hamarabb csődbe mennénk mint a görögök...

eduba62 2011.03.05. 12:26:52

@simonmondja.: Gondolj bele, ha mi is megtermelhetnénk a saját cukrunkat, ki venné meg az ő drága cukrukat?

Ezért nem támogatják!

Amíg működött a cukorgyár, nem csak az ott dolgozóknak adott munkát, hanem a környék gazdáinak is akik megtermelték a cukorrépát, a fuvarosoknak, akik elszállították a gyárba.

De a zemberek csak az orrukig láttak akkor, amikor megszédültek a beígért euró ezrektől, hogy ne termeljenek cukorrépát.
Mára a kapott pénz is, és a munka is elfogyott!
Reménykedtek egy időben a szalma-erőműben, de most talán az sem lesz a tokaji borvidék miatt.

Sakk-matt!

Lucky Larry Silverstein 2011.03.05. 12:57:42

@Atro: Nem sikerül kiadni? Pesten? Mindent ki lehet adni, a belvárosban meg mindent sokért.

bandika gazdája 2011.03.05. 14:46:28

@cassio: Hogy te milyen okos vagy!! Próbálj meg valahogy bekerülni a médiába, hogy tanítsd a buta népet!

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.05. 14:47:16

Matolcsy-ban az a rossz, hogy 1. nagyon elméleti síkon mozog 2. a neolklasszikus piaci önszabályozás naivizmusa süt a megnyilvánulásaiból (a fenti mellett megemlíthető még a "nem fognak a hiperek árat emelni a verseny miatt" teóriája is) 3. csak kis- és középpolgári gondolkodást hajlandó elismerni.
Jelen esetben oké, hogy évi 500 millióval több marad az lakosságnál, DE ha ezt leosszuk 12-vel, az már csak 41,6 millió egy hónapban, és ha ezt tovább osszuk 5-6 millió keresővel, akkor az már 7-8 Ft pluszt jelent havonta - és akkor még nem beszéltünk ennek megoszlásáról!

Abban viszont igaza van, hogy most érdemes vásárolni, mert nyomottak az ingatlan árak - s ez a moratórium áprilisi feloldásával még tovább eshet.

Zöldövezeti 2011.03.05. 14:59:29

@Bathory:

Ilyen butaságot !!
Próbáld ki !!

bandika gazdája 2011.03.05. 15:01:21

@cassio: Csak az a gond, (látom nem Magyarországról osztod az észt) hogy az a "nagy" ház olyan helyen épült, ahol annak idején mindenkinek volt munkahely. (Tsz-ben, óvodában itt-ott.) Most meg egy darab sincs! Nem kevés olyan település van, ahol egyetlen munkahely sincs az önkormányzaton kívül. Lehet az a település akármilyen szép helyen, lehet az a ház akármilyen jó, a kutyának sem kell ingyen sem! Evvan.

bandika gazdája 2011.03.05. 15:06:33

@Donna (Cara)mba: Szerinted ezt tényleg nem látják az meberek, vagy csak úgy tesznek! Mondjuk Báthory, aki itt osztja az észt, és egyáltalán nem tűnik butának! (Annál rosszabb.)

bandika gazdája 2011.03.05. 15:11:12

@hoplita: Ne rágj be kamuszutrán! Direkt csinálja. (Ennyire hülye nem lehet, tud írni, olvasni.)

matula100 2011.03.05. 15:24:14

@Hajszás Láncos: Nem tudsz róla, hogy viktor pilóta órákat venne? Mert az már jelent valamit!!

Perillustris 2011.03.05. 15:34:29

@dithke: Egész pontosan 3,1 millióért vettünk egy 59 nm2-es lakást. Ma kb. a 3x-osát éri. Abszurd, semmi nem indokolná.

Perillustris 2011.03.05. 15:38:56

@bulvármédiás =>: A paneleknél nagy esést nem jósolok, de az új(abb) építésű társas-, és családi házaknál, különösen az agglomerációban, lehetnek kellemetlen meglepetések.

Valójában persze csak normalizálódik a fent vázolt abszurd helyzet, igaz, ez azokat, akik nagyot buknak nem fogja vígasztalni.

Perillustris 2011.03.05. 15:54:28

@Rendeket!: Szerintem érdemes (lehet) lakást venni most is: ha egy igényeinknek megfelelő lakást találunk jó helyen, "leinformálható" társasházban, és/vagy utcában családi ház esetén. A moratórium végének árcsökkentő hatására alapozva már most is jó eséllyel lehet alkudni. Nyilván nem annyit, mint amikor - részben vagy egészben - majd valóban piacra kerülnek az ingatlanok.

Azt a pluszt viszont megérheti, hogy jó lakást találtál, s nem kell a kiválasztással többet vesződni.

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 16:08:43

@bandika gazdája: Bathory tudja.
Nem buta
.
Ilyenek a provokátorok, vagy akik egy másik táborhoz tartoznak, mondjuk kivénhedt libsi is lehet, kivénhedt, jó nyugdíjjal rendelkező komcsi is.

De egy szerencsétlen, viszonylagos jólétben élő félnótás is....

Ezennel elhatárolódok magamtól és fenti kijelentésemtől;)

bandika gazdája 2011.03.05. 16:38:47

@Donna (Cara)mba: Nem élek rossz körülmények között. Van egy kicsi tehermentes lakásom, fenn tudom tartani, van ennivalóm, meleg van. A három kutyámnak meg a négy macskámnak van Whiskas meg csirkenyakas rizs. Nyaralni nem tudok, de nem is érdekel, meg úgyse mehetnék az állatok miatt. Kéthetente ha jönnek a gyerekek sütök, főzök, vendégül látom öket. Nem lenne tehát semmi okom, hogy körülnézzek magam körül, és észrevegyem, hogy milyen tragikus helyzetben vannak jobb sorsra érdemes tisztességes emberek. Nem vagyok képes felfogni, hogy épeszű emberek mint itt egyik-másik hogy tud ennyire nem látni tovább a saját orránál. (Bankszámlájánál?) De még ez is hagyján, ilyenek mindig is voltak, vannak és lesznek! De az ország mindenkori vezetői! Hogy merészelnek, honnan veszik a bátorságot hogy milliókat nézzenek hülyének, hogy ne tudják (vagy úgy tegyenek mintha nem tudnák) mi folyik itt! Itt van ez a Matolcsy most ezzel a lakásvásárral! Pont MOST! Vagy Tarlós, aki úgy dönt, hogy eltakarítja a hajléktalanokat mert rosszul néznek ki a városképben (ez eddig rendben is lenne) de ugye tudjuk, hogy a hajléktalan ellátásból több tízmilliót vontak ki ebben az évben. Lehet, hogy nagy részük hibás abban, hogy odajutott ahová jutott, de könyörgöm! Emberarcuk van! Hogy fagyhat meg egy országban közel400 ember egy télen, nagy részük a saját házában?! Én nem gondolom azt, hogy mindenkinek wellneszszálló kell, meg fűtött vizű úszómedence, de könyörgöm! Milyen ország ez? És akkor leszarom, hogy milyen színű a kormány!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.05. 17:08:54

Azért érdekes,hogy Donna Caramba is panaszkodik a maffiáról.A tévében volt az a nő akinek majdnem elárverezték a házát.Ott is csak egy lakásmaffiózó vevő volt

bandika gazdája 2011.03.05. 17:11:51

@Tigeri: Mi ezen az érdekes? Vagy Tasnádi nem maffiózó?! Azt hittem!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.05. 17:46:38

"Ez az ember kurvára nem ért a gazdasághoz."
Ennyi a lényeg.
A szakma legalja, abszolút hiteltelen, duplanulla.

2011.03.05. 17:52:14

@matula100: Á, szerintem meg sem fordul a fejében. Először is mert minimum olyan töretlen hittel hiszi, hogy őt szereti a népe, mint annak idején Rákosi, másodszor is meg mert ugyanolyan pofátlan geci, mint Gyurcsány, és ha az megúszta a parasztlázadást egy kis vízágyúzással, és utána még simán évekig hatalmon tudott maradni, akkor ő sem adhatja alább. Őszintén szólva el sem tudom képzelni, mivel kellene megfenyegetni ahhoz, hogy hanyatt-homlok meneküljön. Ezeknek még attól se megy tele a gatyájuk, ha az országháza előtt hömpölyög a felháborodott tömeg, és nyilvános megjelenéseiken mindenfélevel megdobálják és megátkozzák őket. Pofátlan cinikus gecik, a maszop is, a fidesz is. Ezektől nem lehet csak úgy megszabadulni. Legfeljebb ha tényleg lámpavasra kerül néhány főkolompos, akkor TALÁN elhúz a többi. Addig nem. Itt maradnak, és kiszívják az utolsó csepp vérünket is. Nem félnek ezek semmitől, azt sem tudják, mi az.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.05. 18:11:25

@bulvármédiás =>: Most nézem, hogy elcs_sztem a számolást, mert egy ezressel lejjebb vittem a számokat.
Az évi 500 milliárd plusz az havi 41,6 milliárd többletjövedelem, ami fejenként 4160 Ft, de aktív keresőkkel számolva is olyan 8000-10 000 Ft plusz havonta. És ez még csak átlag, mert a szórás az baromira nagy lehet (elég, ha csak a képviselők nyereségét vesszük alapul), de ha csak az átlagot nézzük, attól még nem sokkal jobban nő az emberek hitelképessége, és - ami fontosabb - önereje.

gramercy 2011.03.05. 18:12:39

@Bathory:" Tudod ahhoz, hogy a privatizációkor vehess vmit, pénz is kéne. Te biztos azért nem katál meghivót, mert neked nem volt. Nekik honnan volt? Hát maszekoltak már jóval a rendszerváltás előtt."

te tenyleg kepes vagy a vadprivatizaciot vedeni?

agyalagyult hazaarulo fereg vagy

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:10:21

@Tigeri: Mert pillanatnyilag a felszámolóbiztosok, a kilakoltatók MIND maffiózók.
Sok köztük a büntett előéletű is.
Kiírnak egy árverést 2 órára (konkrétan ismerem az esetet), vagyis egy jelentkező tud az egészről, akivel le van előre zsírozva minden. Ha nem jutsz be abban a 2 órában, lezárják az orrod előtt az árverést, hiába lenne mondjuk neked is pénzed és áldoznál többet az ingatlanra, ha egyszer nem raktál zsebekbe.
A károsult feljelentést tett.
Csak mire ítélet születik...addig meg is hallhat.

Így megyen ez, mint csillag megy az égen: szépen, pontosan.

Az egyik ilyen felszámolóbiztos-nő, volt róla cikk, egy nagyobb cégénél műxik most is, pedig csődbüntett miatt vonták felelősségre - de a bírósági eljárás ki tudja meddig tart itt Magyarországon - ezen közben továbbra is felszámolóbiztos meg csődgondnok. Kapja a fizetést (na nem minimálbért! és teszi zsebre a zsebbe valót. Nem papírzsepit.)

Ilyen "emberekre" bízza Orbán meg kabinetje az egyszerű, privatizációból kimaradt magyar emberek életét, fedelét, jövőjét. Viszont kívánom szívből nekik is, a matolcsiknak, navracsicskáknak, azorbánféléknek.

Bemásolnám a cikket, de nem találtam már a múltkor se.

Plusz annyit még elmondhatok: nem a lakásra vettünk fel devizahitelt, hanem a vállalkozásunkhoz kellett tőke, hogy átvészeljük a 8 év Gyurcsányt, gondolván, egyszer csak mehetnek tisztességesen is a dolgok, beindul a gazdaság motorja, hisz annyit böfögték - de ráfaragtunk.

SZAL NEM LUXUSCÉLOKRA adósodtunk el, hanem hogy legyen munkánk. Közben immár több mint 10 éve fizettük az adót az államkasszába rendületlenül, soha az életben se lakhatási támogatást, közgyogyót, táppénzt, segélyt, se semmiféle juttatást a magyar államtól nem kaptunk. Kitanittatuk a fiunkat, aki után - mivel nem volt kátrányos helyzetű, csak a szigorúan vett törvényileg előírt családi pótlékot kaptunk. Meg jól tanult végig és kapta a tanulmányi ösztöndíjat. Se menza támogatás, se könyvásárlási támogatás: semmi az égegyadta világon.

Most mondjam azt, hogy ilyen hülyék mint én meg a férjem nem teremnek minden bokorban?

Mert itt mindenki mindent ingyér' akart és kapott, most meg szívunk.
Érdekes, az én szavazatomért senki nem versengett, most is nagy ívben tesz rám minden párt.

De nem annyi az annyi, nem biztos, hogy nem lesz itt másnak is bőjtje, csak ennek a rétegnek, akit én is képviselek.

Mert azért valakinek csak el kell tartani államot, közhivatalnokot, egészségügyet, miegymást.
Sorra döglenek ki a hozzánk hasonló vállalkozások, de tényleg.
Januárban megduplázódott a csődeljárás alá vont cégek száma csak Budapesten, pedig az nem egy elmaradott térség.

Ki ad nekünk munkát? Hol? Melyik munkaerőpiacon?

Á, már magam is unom magamat.

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:14:19

@Bathory: Hol, milyen számok ezek?

Úgy ismerem a budapesti lakásbérleti helyzetet, mint a tenyeremet.

Hol van az a hely, ahol 5 milla egy lakás és 100 ezerért adják ki?
Másoljak be hirdetést, vagy képes vagy magad is ráguglizni egy ingatlanirodára?

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:18:37

@bandika gazdája: Ilyen életre vágynék.
De nem hiszem, hogy megérem.

Nekem is két kutyám van (jó helyen lakunk, de hol van itt már igazán biztonságos hely, ha nincs magánhadsereged?), szóval a kutya ma már sajnos "lakásvédelmi berendezési kellék":)
No, a luxus nálam is a macska. Szenvedélyes állatbarát vagyok. Telepakolnám a kertem mindenféle nyüzsgő élőlénnyel:)
De nincs macskaszaporodás, mert ivartalanítottam őket még időben.

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:20:01

@gramercy: Dehogy agyalágyult.

Csak jellemtelen és valszeg tényleg hazaáruló.

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:27:42

@gramercy: Látod? Elhallgatott:)

Most keresi az IP-met és jelent rólam:)

Kandabula 2011.03.05. 20:03:46

Nos. Akkor most vegyünk, vagy ne vegyünk? Hiszen érzékenyek vagyunk az árakra. Viszont a lakás nem cukor, nem só, nem WC-papír. Bár lehet, hogy lakásokból bespejzoni jó buli. Ha szalicilt szórunk a tetőre, évekig eláll. Már aki teheti. (Viszont aki teheti, annak - nagy valószínűséggel - már van lakása.) Megint a Matolcsy-félék jártak jól.

bandika gazdája 2011.03.05. 21:40:37

@Donna (Cara)mba: Macskaszaporulat nálunk sincs, mindenki ivartalanítva van, a lánykutya is! Ennyien sem szabadna hogy legyenek egy nagyméretű, de mégiscsak egyszobás lakásban! Nagyon tisztán és jólnevelten kell őket tartanom, hogy a lakótársak továbbra is eltűrjék őket. (Köszönet nekik.) De most a télen meghalt a két kedvenc cicám a 18 éves Laci házicica, és az idősebb kopasz akit az avataron látsz, akit imádtam. Maradt a fia aki szintén kopasz, és egy szép hatalmas maincoon lány. Nem is akartam utánpótlást, sokba is kerülnek, de a közeli faluban a káposztaföldön a lekaszált gazban született 3 kiscica. Amikor már nem szoptak, az anyjuk otthagyta őket. Egy el is pusztult, a másik kettőt a barátnőm férje megsajnálta, hazavitte és a nyakamba varrták őket, mert nekik már 5 volt, és ők sem valami gazdagok. Így lett megint négy cica sajnos! Ha már életben maradtak felnevelem és megtartom őket. Egy fehér fiú meg egy fekete lány. Ők is ivartalanítva lesznek. Az öreg lhassa apso már 16 éves, sánta is, vak is. A gyönyörű szőke lány kutya 13 éves, menhelyi, vasúti sínekre kötözve találták fél éves korában. Azóta a mi lányunk. És Bandika a yorki 5 éves, végül majd ő marad egyedül, ha megérem. Így persze nem csoda, ha nincs autóm, de nem baj, mert szeretek biciklizni. Egy éve mióta nyugdíjban vagyok, még időm is van rátok. A férjem meghalt, de elvagyok egyedül. Az utóbbit kivéve neked is ilyen nyugalmas öregkort kívánok mert ha a legszükségesebb megvan, a többi nem számít. Nem is értem, miért akarnak az emberek ennél többet! (Na jó, egy kicsit többet oké! Jó lett volna egy kicsi kertes ház.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.05. 22:35:00

@Donna (Cara)mba: Olyasmit hallottam,hogy a hivatalban ahol ki kellett volna tenni hol vannak árverezések,nem volt kitéve.Hivatal is benne van,csak egy ember tudta hol és mikor van árverezés.Na jóéjt!

abandi 2011.03.05. 22:50:00

Ez micsoda egy cinikus geci kormányzati kommunikáció....
Ja, hogy az új építésű (350eFT/m2-től fölfele...) eladatlan szarépítésűekre is vonatkozhat?
Ki nem szarja le, amikor több százezer szerencsétlen küzd a toldozott-foldozott örökölt kulipintyójáért?!
A zsidó befektetők nem igazán ezekre hajtanak.

Dendrobatidae 2011.03.05. 23:56:11

Kiváló gazdaságélénkítő hatása lenne, ha a szerencsétlen, munkából élő "középosztály" feje felől elárvereznék a fedelet, és néhány Fideszes oligarcha felvásárolná. Ez ám a gazdaságfilozófia!
Gratula Matolcsi, szép volt Viktor!
Következő lépésként javasolnám a régen már bevált röghözkötést. Ezzel elkerülhető lenne, hogy a jobb bér reményében a pórnép külföldre menjen dolgozni. Így tovább dolgozhatnának szarér-húgyér, csökkentett fizetésért a Csányi-Demján féle jóbarátoknak, oszt' dübörögne a megújult Magyarország....

2011.03.06. 07:20:25

@sárkányfő: + A fentieket megfejeli az ingyenesen terjesztett ,és nyilván pártpénzekkel is finanszírozott Helyi Téma ,melynek tulajdonosa Vitézy Tamás.

avét 2011.03.06. 11:17:24

Ez itt reklám helye....
Új blabla......már 3.290.000 ft-tól......ja véletlenül hazánk lakosságának jelentős része, pont ennyit tart a matrac alatt......nosza rajta jó katonák, vegyünk egy lakást is, élénkítsük a gazdaságot.

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 12:23:13

@éberség elvtársak: Jé, nem is tudtam!
Én ezzel gyújtok be, mert jó a papírminősége gyújtósnak.

A kemény, fényes reklámanyagok nem alkalmasak ilyesmire, azok a kukában landolnak, egyenest.

Hiába, na, földhözragadt vagyok, nem bírok a kor szellemi színvonalára emelkedni:(

Az alkotmányról szóló kérdőíves-levél viszont prímán bevált a kályhában;)
Igaz, némi káromkodás kísért útját a tűztérbe, de azért még jól égett....

Ha ennek a kormánynak a "pofája" is így égne a szégyentől....

global001 2011.03.06. 14:14:59

Rosszabbul élünk mint 4 éve !!!!:((((
De jobban mint 4 év múlva fogunk.........
Szórakoztató ez a Matolcsy, csak elfelejtett szólni a KDNP-s majmoknak, hogy hajoljanak a GDP görbe fölé és kezdjenek el nagyon gyorsan "Miviktorunkat" imádkozni, mert ha elfogy a 3000 milliárd hasonlítani fogunk Argentínára.
"Csak a fidesz!"
„Hajrá magyarok, hajrá Magyarország.”

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 20:27:42

@global001: Na, most kell gyorsan fellendíteni a kötélgyártást és a cizellált, míves kandeláber gyártást.

Mert sok lesz karácsonyig az aggatnivaló.
Az úgymond jobboldalról és az úgymond baloldalról egyaránt.

Demokratikusan: egyet innen-egyet onnan.

Csak azt nem értem, miért nem festik ezek zászlójukat piros-narancsárgára, fekete szegélyezéssel, mely a jövőbe vetett hitüket jelképezné.

Az enyém az már elfogyott. Hitem, pénzem, türelmem.
Nekik van mindegyikből doszta.

Ilyen az arrogancia.

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 20:30:01

@bandika gazdája: Grat. az állataidhoz! Lehet, majd küldök egy privi üzenetet, amelyben leírom a saját állatkertemet:)

Itt már régen annyiszor leírtam még tavaly, tavalyelőtt, hogy nem akarom ismételni:)

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 20:41:12

@global001: A www.hirek.hu-n olvastam tegnap, hogy Marine Le Pen, le Pen lánya népszerűségben egy-két százalékkal marad Sarko (alias Sárközy:) mögött.

A francia elnökválasztás 2012-ben esedékes és a cikk azt írta, már előre félnek, hogy komoly ellenfél lesz a nő.
Az már tuti, hogy hárman lesznek esélyesek a francia elnöki pozícióra: Sarko kevésbé, mert őt nagyon utálják már a franciák, a szocialista Dominique Strauss-Kahn túnik esélyesebbnek, de szorosan mellette liheg Marine le Pen.
Nyilván nem nyer, de már előre félnek a megszégyenítő térnyeréstől.
Amely térnyerés már ma "megszégyenítő".

Ilyen azért rég még nem volt.

Én tényleg nem értem: úgymond komoly "jobb/bal centrumnak titulált - ami ma már lassan politikai impotenciát takar" politikusok hogy nem látják, dől össze Európa?

Rég tanultam történelmet, de gazdasági krachok, komoly visszaesések, a munkanélküliség növekedése, a bérek irreálisan alacsony szinten tartása (ami alig elegendő a munkaerő újratermeléséhez - tehát szipolyozásnak, rabmunkának tekinthető) MINDIG a szélsőségek erősödéséhez, háborúkhoz, forradalmakhoz vezetett amióta csak történelem létezik.

A represszió nem számít, az történelmi léptékben mindig rövid ideig tartható fenn.

Vagy én másik történelmet tanultam?

bandika gazdája 2011.03.06. 21:28:52

@Donna (Cara)mba: Nem, de csak egy rendszert mondj a világtörténelemben, amelyik nem addig feszítette a húrt amíg elpattant. (Sajnos!)

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 21:51:53

@bandika gazdája: Nyilván nem a Széll Kálmán név üti ki a biztosítékot, hanem az, hogy ez a program is egy megszorító program.
Ez a tény.
És az is tény, megszorító programmal sohase lábalt ki semmilyen gazdaság semmilyen gödörből.

Amúgy meg miért nem Bethlen-program, ha már a neveknél tartunk?
Ő konszolidált egy szétcincált országot, állította talpra, lehelt lelket a gazdaságba.

Azért én ezen eltöprengtem. Mert Széll Kálmán térről hallottam Cseh Tamás híres dalában, meg a történelemben is, de nem vetekedhet egy Bethlennel semmilyen téren.

Van azért a névnek üzenete, majd kiguglizom, mi lehetett az, amiért ez a nevet adták a "pogromjuknak"....

bandika gazdája 2011.03.06. 21:56:41

@Donna (Cara)mba: Széll Kálmán kitűnő gazdasági és pénzügyminiszter volt állítólag, de a dualizmus híve volt!... Hm?

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 22:10:13

@bandika gazdája: Hát ez az.
A Hm???:D

Erre én is csak aszondom: Hmmm????

Dr. No 2011.03.07. 10:45:31

"első eleme a gazdaságpolitika hitelességének a visszaállítása, hogy Magyarország kiszámítható legyen a nemzetközi pénzpiacoknak"

Ezen mondjuk könnyen tudna segíteni az azonnali lemondásával.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.07. 11:23:10

@Donna (Cara)mba: Kis Széll Kálmán adalék.

Mármint az SZ. K. Alapítványról. Ők lesznek az új Orbán-oligarchák? (A meglévők mellett persze)

www.origo.hu/itthon/20110306-a-szell-kalman-tortenete-es-kuratoriumi-tagjai.html

süti beállítások módosítása