Skip to content


       Szűrés lista

Gyere haza - hazahívnak az ifjú kereszténydemokraták

A KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) honlapot és kampányt indított annak érdekében, hogy "szemben a 2002 és 2010 közötti évek fiatalokat elüldöző politikájával- praktikus információval, tanácsokkal és erkölcsi támogatással lássa el azokat a magyar fiatalokat, akik bár jelenleg kinn élnek, de hazatérnének Magyarországra."

Persze a "gyere haza lécci, lécci" elég kevés, nézzük, az IKSZ-nek milyen érvei vannak a hazatérés mellett. (Amúgy a 23 milliós Romániából 2 millió ember vándorolt ki (8,6%), nálunk még pontos számot sem tudnak mondani.)
"Szabad verseny" van az Európai Unióban a fiatal munkavállalók iránt, ahogy a vállalatok között is, ha egy ország "jobb feltételeket" kínál, akkor miért ne menne ki az illető?




"Hosszútávon a jó gazdaságpolitika, a munkahelyteremtés, a stabil jövőkép segítheti a fiatalok itthon maradását. Mi, fiatal kereszténydemokraták olyan Magyarországot szeretnénk, ahol fiatalnak lenni jó. Ahonnan nem elvágyódnak a fiatalok, hanem ahol megtalálják számításaikat. Ahol bátran és biztonsággal lehet családot alapítani, gyermekeket vállalni, és ahol a munka a tisztességes megélhetést biztosítja.
(...)A
honlap egyik legfontosabb célja azonban, hogy személyes példákkal, interjúkkal mutassa be azt, hogy milyen próbatételekkel és sikerélményekkel járhat a hazatérés, ezen túl pedig közösségi programot kínáljon a visszatérőknek az akklimatizáció időszakában és azután.
Személyes tapasztalatunk, hogy az „élet nevű játékot”, bár néha kalandos itthon játszani, de végső soron megéri. Hiszünk benne, hogy 2010 májusa óta új szelek fújnak Magyarországon.
"

A szöveg egyik aláírója Azbej Tristan IKSZ alelnök, az oldal főszerkesztője, aki megosztja velünk egy csodálatos kis szösszenetben, hogy ő miért jött haza. Arról nem ír, hogy IKSZ alelnök is lett ...

"Ha kint maradtam volna, akkor, most valószínűleg egy álmos külvárosban élnék, egy kellemes családi házban és a kényelmes életmódtól plusz öt kiló lenne rajtam. Kedvenc sportom a baseball lenne és a lányom "daddy"-nek szólítana. Most Budapesten -az egyik legszebb városban- élek, az irodámból látom a Halászbástyát, a lányom "apának" fog szólítani... de ami a legfontosabb az az, hogy nyomot tudok hagyni az engem körbevevő világon. A plusz öt kiló így is megvan, de a sok disznóvágástól..."

Nos, a cél nagyon nemes, de ha ez egy normális ország lenne, akkor nem is mennének el külföldre a fiatalok, de abban már nem vagyok biztos, tudnak-e olyat "kínálni" nekik, hogy haza is jönnének.

Mivel szép számmal olvastok bennünket külföldről (elmúlt 24 órában ezekben az országokban olvastak), nyugodtan írjátok el, hogy minek kell annak megváltozni, hogy hazagyertek...

A gyerehaza.org 10 érvet hoz fel Magyarország mellett, lássuk, hogy rátok milyen hatással van, hátha meggyőz valakit.

"10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1.-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még Európai Uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
 ...és egy kancsó Egri Bikavérrel.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."

Meggyőztek? Maradsz itthon? Vagy hazajössz? :)

Friss:
Éppen erről lesz ma szó a Házon kívülben, 23:20-kor az RTL-en.

Címkék: kdnp iksz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr742765347

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hónapokon át vett fel törvénytelenül közpénzt KDNP-s politikus 2011.03.23. 21:18:54

Földi László ceglédi polgármester június és december között vette fel egyszerre az önkormányzati költségtérítését és teljes összegű választókerületi pótlékát az Országgyűlésben....

Trackback: Önkormányzatok a világban 2011.03.23. 20:50:53

Ténytár Mára valamennyi demokratikus állam elismeri a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogát. Annak a lehetőségé

Trackback: A kétharmad „kirúglak, ha ellentmondasz” ámokfutása elérte Esztergomot is 2011.03.23. 17:30:47

   Történt ugyanis, hogy miközben Tétényi Éva Gödöllőn részt vett egy konferencián, távollétében Baloghné Mezei (Ágacska, mert a Tuskó Hopkins név már egy világhírű klasszikus regény hőseként foglalt, a bunkó titulus még túl korai lenne ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tokány 2011.03.23. 16:53:46

Négy évig éltem Németországban, a szüleim betegsége miatt jöttem vissza úgy kb. egy éve. Várhatóan ez a helyzet megoldódik, és év végén mehetek vissza, egy ideig gondolkoztam, hogy maradok itt (SZJA csökkentés miatt részben), de aztán a menyasszonyommal átbeszéltük a dolgot, és mindenképpen visszamegyünk.

Egyébként baráti köröm 60%-a távozott már, mindannyian 25-35 év közötti korosztály. A célország többnyire Anglia és a német ajkú területek... ami a legszomorúbb, hogy ketten Kelet-Európába távoztak, mert ott is jobb sok szempontból. Egyébként tévedés, hogy sokan a pénz miatt mennek ki, a kiszámitható jövő és a kulturáltabb munkahely sokkal többet nyom a latba, egyszerűen nyugisabb kint az élet.

A röhej egyébként az, hogy jópáran visszajönnénk, ha tényleg azt látnánk, hogy a gyerekeinkre mondjuk egy szebb és jobb országot hagynánk pár évtized múlva. Sajnos a parlament felhozatalát elnézve jelenleg erről nem beszélhetünk a közeljövőben.

Marcellusca 2011.03.23. 16:54:30

Úúúúú, bazeg, a TÚró Rudi!

Ha másért nem, ezért biztos hazajönnék. :DD

2011.03.23. 16:54:52

Hát nem tudom. Engem meggyőzött? Megkérdezem magamat, de még gondolkodom. :) (A multis-válallkozós dolgon meg a Túró rudin hangosan felröhögtem.)

2011.03.23. 16:56:00

@Marcellusca (I'm happy): én nagyon szemét vagyok az itthoniakkal, de tudom a recepjét, odaadom, nyugodtan maradj kint, ha kimész :D

Faculty 2011.03.23. 16:56:16

Engem ezek az érvek alaposan meggyoznek arról hogy meg a tervezett elott kimennek innen akarhova

2011.03.23. 16:58:01

@Tokány: abszolút egyetértek. én sajnos későn eszméltem, már nem tudunk önerőből kimenni. de sok ismerősöm, barátom él kint számos helyeken... érdekes módon egy sem akar visszajönni :D

dr. Aullah 2011.03.23. 16:59:47

Hát ezeken a hülyéken az eszem faszom megáll, de komolyan :D :D Ilyen nincs egyszerűen.

""Ha kint maradtam volna, akkor, most valószínűleg egy álmos külvárosban élnék, egy kellemes családi házban és a kényelmes életmódtól plusz öt kiló lenne rajtam. Kedvenc sportom a baseball lenne és a lányom "daddy"-nek szólítana. Most Budapesten -az egyik legszebb városban- élek, az irodámból látom a Halászbástyát, a lányom "apának" fog szólítani... de ami a legfontosabb az az, hogy nyomot tudok hagyni az engem körbevevő világon. A plusz öt kiló így is megvan, de a sok disznóvágástól...""

Ez mi a tököm? Ez most érv akar lenni??? Ez hülye, komolyan mondom.

"10. Versenyképes, egykulcsos adó
Ez max annak jó, akinek nagyon jó szakmája van, de mivel főleg mentek ki, ezért ezzel csak szívnának ugye...

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Nyugaton nincsenek vállalkozások? Vajon külföldön is ennyit kell fizetni a vállalkozásoknak? Nem hiszem.

8. Túró Rudi
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Mondom... ezek hülyék.

6. Aranyat érő nyelvtudás
"Gyere haza. A nyelvtudásoddal sokkal okosabbnak tűnsz majd a sok hülye között.."
???

2. Családbarát szociális rendszer
Ezt inkább nem kommentálom.

1. Az érzés...
Mondom. Hülyék.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.23. 17:02:38

Tegyük fel, elmegy 100 000 ember. Nekik az éves adóterhük 200 milliárd ami menne az államnak.. Utánuk járulékot fizetnének. Mivel fiatalok, nagy összeget rájuk a TB-ből nem kell költeni, viszont vastagon fizetnek be oda.. Viszont a maradék pénzük nagy részét is elköltenék (benzin, kaja, szórakozás, lakás), aminek nagy része adó formájában.

kaqkkfioka 2011.03.23. 17:05:13

Úgy veszem észre az ismerőseim közül aki tud kifarol.

kaqkkfioka 2011.03.23. 17:06:31

És asszem minnyá nyitnak az osztrákok.

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.03.23. 17:07:28

Azok a kereszténydemokraták hívják haza a fiatalokat akik a drogtörvények szigorítására készülnek? Valahogy ez ellentmondásnak hangzik.
10: ez remek a szűk elitnek, egy fiatal ritkán tartozik ide, az áfa 25%
9: ez egy érv, hogy itt könnyebb csalni minimálbérrel meg áfával?
8: a túró rudi az király
7: Bécsben már láttam bicigliző négereket. Akkor oda csak közelebb van afrika nem?
6: Közalkalmazotti nyelvpótlékkal akarjuk hazacsalni az embereket?
5: 80 euro az 20 000 forint, ennyi simán becsúszik a főorvos úrnak komolyabb helyzetnél.
4: Nice
3: A kulturkör közel sem számít annyit mint az életkor.
2: Passz, pályakezdő mérnökként a család nagyon távoli tervnek tűnik
1: nah majd a budapesti olimpia :D

Ha fiatalokra szeretnének új országot építeni kezdjék a minimálbér eltörlésével és a drogtörvények puhításával

jágör68 2011.03.23. 17:07:34

Én már 1x hazajöttem, de 1,5 év bőven elég volt ebből a posztkommunista rablókapitalizmusból.
A rohanásból.
A "nekem nagyobb autóm van, takarodjál előlem!" újgazdag parasztokból.
A körforgalomban vezetés közben SMS-t irkáló idiótákból.
A bodzásokból.
A milliárdos gengszterekből.
A '80-as évekből.

kaqkkfioka 2011.03.23. 17:08:48

"8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással..."
Tudtommal már van belőle a határon túl is. Aztán lehet, hogy nincs.

Tokány 2011.03.23. 17:09:05

Navazz, először csak átfutottam a cikket, most vettem észre az indokokat.

"10. Versenyképes, egykulcsos adó
Szerintem aki távozik, az főként a jobban kereső réteg, szóval ez áll.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Mielőtt távoztam volna németekhez, fél évet adtam arra, hogy egy saját vállalkozást beinditsak (IT-s), reálisan kezdtünk volna 5 emberrel, egy-két éven belül 10-20-an lettünk volna. Nem untatnék senkit, a lényeg az volt, hogy a megbizást amire pályáztunk másnak adták, mert bejelentett bérrel küldtem el a pénzügyi kalkulációt... és hát körberöhögtek, hogy ennyi pénzért tudnak nyugaton is fejlesztetni. Erről ennyit, adót csalni meg nem volt gyomrom.

8. Túró Rudi
Oroszoktól "loptuk". Egyébként pedig ebből kurvára lehet fizetni lakáskölcsönt, barmok...

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
Budapest élhetetlen, hacsak nem vagy kőgazdag rózsadombi. Illetve nem élhetetlen, de párom asztmás, egyébként meg egy lepratelep külföldi nagyvárosokhoz képest. Nyilván ez az elcseszett várostervezés nem csak az elmúlt 1-2 évtized sara.

6. Aranyat érő nyelvtudás
Erre én nem lennék büszke, amúgy meg látszik, hogy politikusok irták ezt a szart. Manapság angol-német alap multiknál, ja hogy kendéknél még az elbaszott nyelvpótlék van, mi? 80-as évek, bazz...

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Cseheknél élő barátomnak havi 40k magyar forintnak megfelelő koronába kerül a magán egészségbiztositása, magánkórházzal, mentővel, stb... Papiron egyébként lehet hogy olcsó, 6 éve a bokaműtétemért 50 rugót kellett jattolni a doktor úrnak.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Lásd 8-as pont.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Mert a külföld buzi/leszbikus mennyország mi? Jártatok már a határon túl?

2. Családbarát szociális rendszer
Igen, a veszélyeztetett terheseknek ezért csökkent a táppénz mértéke, mi? Amúgy meg ez egy nagybetűs broáf, külföldön lehet hogy rövidebb a gyes, de lesz hova visszamenned! Magyarországon ez nem feltétlenül jellemző.

1. Az érzés...
Az érzésből aztán kurvára kifizeted a számláidat.

zrobasé 2011.03.23. 17:09:53

10. Versenyképes, egykulcsos adó
oké, ez tuti...csak nem mindegy, hogy kint jóval többöl vonják a többet, és mig így is több marad...
9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
muhaha, persze,persze, és DE, kint nem csak multinál lehet elhelyezkedni...de ha mégis, az se baj, ugyanannyi ill. kevesebb munkáért többet adnak
8. Túró Rudi
ez b+ érv, gratula...NER meg NYENYI sincs máshol, aztán mégiscsak elédegél az ember fia,lánya
7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
már bocsánat, de pont nem érdekel Bp, nem abból áll az ország...
6. Aranyat érő nyelvtudás
aha, na pesze...I'm Monika Lamperth...
5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
értik...máramelyik nem dobbantott még...
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
újabb mindentvivő érv, gratula
3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
ja, hegyeshalom után ez elképzelhetetlen...barmok...
2. Családbarát szociális rendszer
muhaha a köbön...
1. Az érzés...
...mikor kevesebb munkért több pénzt kapsz, van időd a családra, nem stresszel esténként, hogy holnap mit-miből eszel, nem ver a hideg verejték, ha a postás hozza a csekket...tényleg, Bp látképe meg a Balaton ezekhez képest hol is van ?
ehh...

cowboyhenk · http://cowboyhenk.blog.hu 2011.03.23. 17:11:50

Imádom ezt a 16%-ot, de csak azért mert NEM 16%, hanem kb. 20,5%. valójában

Furamadár 2011.03.23. 17:14:09

Ez nevetséges, többen agyalnak a lelépésen, mint valaha.

Aki most hazajön, komplett hülye.

fokabacsi 2011.03.23. 17:14:20

Gyere haza : mert itt még az adódat is megadóztatják . (szuperbruttó)
Európában nálunk a legdrágább az ivóvíz . (pedig ebből van bőven)
Nálunk a harmada a fizetés az európaihoz viszonyítva.
A villanyáram viszont drágább !
Viszont nálunk van a legtöbb állami alkalmazott a lakosság számához viszonyítva .(legalább van amiben nem szenvedünk hiányt )
Miután mindent leadóztál, a maradékból fizess még egy csomó járulékot ha a nagyságos állami alkalmazottnak meg kell emelnie a seggét.
A benzin árának több mint 60%-a adó !
Ha valamid van, nincs jogod megvédeni mert a cigánnyal a rendőr sem mer szembeszállni.

zrobasé 2011.03.23. 17:18:31

@kaqkkfioka: jaja, máj.1., meg a németek is...ne tudd meg mi van itt nyugat-magyar.o.-on...

Agyalap 2011.03.23. 17:20:06

Maaaargiiiiit! Nooooormáááális?

A versenyképes tudással rendelkező ifjakat ezek szerint itthon megfizetik.
Találnak olyan munkahelyet, ahol világszínvonalú kutatás-fejlesztésben vehetnek részt.
Kiszámítható életút modellt látnak maguk előtt.

Ébredjünk már fel! Az ifjú orvosok száját egy kis béremeléssel sem tudják (akarják) betömni, a rend ifjú őrei meg elégedjenek meg azzal az ígérettel, hogy ha jól dolgoznak, évek múlva meg fogja érni nekik az erőbefektetés. Nesz semmi fogd meg jól!
Ettől még senki nem jön haza, és még biztatom is az orvosokat - menjenek külföldre dolgozni, ÉLNI. Azt itthon nem tudnak.

9mmPara 2011.03.23. 17:20:13

Nem csak Bp-re lehet hazajönni. Legutóbb 17 éve jöttem haza Bp-re repülővel. Az unijós csatlakozás csak Graz, Maribor, Sármellék, Schwechat, mikor hogy. Közúton meg nyilván nem fogok külön kitérőt tenni a főváros kedvéért.
Minden vidéki le van ... én különösen.

jágör68 2011.03.23. 17:22:44

Ezek az IKSZ-es idióták se nagyon jártak nem "apuci vagy anyuci benyomott erre a munkahelyre" típusú huszonévesek közé.
Mert akkor máris a :
"Ne menj el itthonról, könyörgünk!" c. kampányfilmjüket fogalmaznák...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.03.23. 17:27:09

megyek már! (félreértés ne essék: el innen...)

2011.03.23. 17:29:43

a regisztrációs adót ki ne felejtsük! :)

prendick 2011.03.23. 17:30:21

Akinek kint sikerült egzisztenciát teremtenie, az örüljön, hogy szabadult.
Itt lehet, hogy új szelek fújnak, de a metán ugyanannyi benne mint eddig, már ha érthető a célzásom.

A Túró Rudit már rég műanyagból és pálmazsírból csinálják, a pörköltet olajból, a ropogós kenyér ma ropog, de holnap már enyhén zöld és elmászik, tudni sem szeretném, miből készül.
A "magyar álom" továbbra is az, hogy miként tudsz valamelyik politikust megkenve állami pénzt lopni. Különben meg retteghetsz az APEH-től, hogy ma épp mivel akar megbírságolni a saját állásfoglalása alapján.

Multikulti az van. Igaz zömében megmarad az "aggyegycigit tezsvírem" szintjén, aminek örvendezzen az, aki ezt szereti.

Mivel minden állásra ötvenen állnak sorba, igaz a vécésnénitől is megkövetelik a felsőfokú nyelvtudást, úgyhogy ott tán még van perspektíva.

Az orvosok tényleg értik a dolgukat. Lehet velük találkozni Londonban, Münchenben, stb. Itthon örülhetsz, ha nem egyből a proszekturára visz be a mentő. Azért jó, ha ott is van nálad boríték.

A többit meg átélheted, ha néha hazajössz látogatóba. Sőt, arra a pár napra te lehetsz az élet királya. És még az előtt visszamehetsz, mielőtt besüpped alattad ez a szutyok mocsár, amit Magyarországnak hívnak.

Mondom, örülj hogy kint vagy.

Tokány 2011.03.23. 17:32:43

@zero: Szerintem ez csak a probléma egyik fele. Én azt látom, hogy a távozók jó része pont olyan emberek, akik könnyedén beilleszkednek egy svájci, osztrák, vagy német társadalomba. Vagyis nem pumpolják állambácsit, nem akarnak adót csalni (bár erre kényszerit ez az ország, finoman szólva is...), meg úgy összességében nem azok a köcsögök, akik bevágnak eléd a sorba, vagy ledudálják a zebráról a kismamát.

ketroot 2011.03.23. 17:35:57

Bassza meg, most sírjak vagy nevessek ezen?! Lehet el is küldöm pár volt kollégámnak, hogy takarodjanak már haza a fix, jól fizető munkából ide a nagy létbizonytalanságba...

Én is meggondoltam magam, mert épp erőteljesen filózok, hogy dobbantani kell... már megint.

jágör68 2011.03.23. 17:36:40

Na, senki se akar hazajönni? :DDDDDDDDDDD
Viccet félretéve KÉT orvos haverom is hazajött idén.
Kíváncsi leszek meddig bírják..... Nagyon kíváncsi

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 17:41:15

engem nem győztek meg, hogy maradjak. bár én még itthon vagyok, de a cégem már nem.
megvárom a kotmányozás mire jut, (persze a gyerekeknek az iskola év végi befejezése a lényeg) és olybá tűnik a helyzet, lépek én is családostól, mindenestől.

10. angliában számottevően kevesebb az adóvonzat, egybevéve a társasági adót (ha van céged) "TB járulékot" meg a fix költségeket, számlavezetés, könyvelés, stb. kevesebb mint a fele százalékosan számolva az itthoninak. Azaz adózni felét sem adózod arányaiban az itthonihoz képest.
9. angliában egy TLD-t (magyar megfelelője a KFt nagyjából) 0 alaptőkével, minden jogosultság és engedély beszerzésével cca 250Ł-ból elindítható. Akár itthonról ki sem mozdulva a lakásból, interneten keresztül. A vállalkozásnak nem kell tevékenységi köröket megadnod, ha megvan a céged egyik hónapban kukoricát génkezelsz a cégeddel, a másikban havat lapátolsz, a harmadikban vagy együtt az egészet, pl konyhai gépeket árulsz.
8. barom
7. a magyar ételek hozzávalói a világ bármely pontján megtalálhatóak.
6. hát bazzeg ez a szégyen, hogy európában és a világon az utolsok közt van a magyar lakosság a nyelvismeret terén. Te meg ezt előnyként értelmezed.
5. a külföldi orvosok is értik a dolgukat és ha nincs tb-d, itthon ugyanannyiba kerül az egészségügyi ellátásod.
4. barom
3. nem-e? ma magyarországon, ha valaki nem cigány, nem meleg, vagy nem zsidó, akkor nincs semmi joga az alap állampolgári jogokon kívül, ha ezek bármelyike, akkor azonnal mindenféle támogatásra, juttatásra médiafigyelemre jogosult.
2. erős túlzás ez a családbarát szociális rendszer kihangsúlyozás :)
1, igen, ezekre akkor is van lehetőséged, ha külföldön élsz és dolgozol, mert ott megélhetést biztosító jövedelmet szerzel ugyanazzal a munkával amiből itthon alig tudsz megélni.

csakb 2011.03.23. 17:42:11

@Furamadár: Én talán ősszel költözöm haza. Igen, hülye vagyok. :)

Ez az IKSZ-es 10 pont meg szégyenletes. Még csak azt sem lehet mondani, hogy naivan buta. Egyszerűen egy szar, fantáziátlan, izzadtságszagú ostobaság, és ezt mindenki azonnal látja. Ilyen, amikor az ifjú politikusok jópofizni akarnak? Inkább nyúlják le csendben a pénzt, csak könyörgöm, maradjanak kussban!

ucsacsu 2011.03.23. 17:42:44

Erről egy csaóu vicc jutott az eszembe,kéretik amagyarpolitikusokra átfordítani.Szóval az úlevélkrő ablaknál baromi hosszúsor van csendb,türelemmel áldogálnak az emberek. csau arra megy és kíváncsian beáll a sor végére.Az utolsó ember unalmában hátra néz,MEGRÉMÜL,ÉS MONDJA,HOGY TESSÉK ELÉM ÁLLNI CEAUȘESCU ELVTÁRS, a mozgolódásra hátra néz a következő,és így tovább ,mindenki maga elé engedi csaut. csau nagyon boldog,hogy így szeretik az emberek, végül eljut az ablakig és a mögötte állóhoz fordul és megkérdezi,hogy maguk ennyire szeretnek,hogy maguk elé engedtek,nem Ceaușescu elvtárs,de ha maga megy mi maradunk. GYERTEK HAZA , A POLITKAI "ELIT" ELMEGY,MI MARADUNK!!!!!

Orvosként Németországba · http://www.facebook.com/nemetorvos 2011.03.23. 17:46:16

Hangosan röhögtem a pontokon, főleg az orvosok ellátnak részen (szakmába vág :))), de nem 80 euróért részen. Jah, ellátnak, amíg még vannak. Először is, minden szakmai fórumon - legyen az online vagy offline - csak azt olvasom, csak arról beszélnek, hogy a helyzet tarthatatlan, az orvosi fizetésből csak úgy lehet megélni, hogy további állásokat, illetve ügyeleteket vállalnak, de néha még ezeket sem fizetik ki. A munkakörülmények borzalmasak, állandó a stressz, bizonyos veterán szakorvosok egyszerűen szarba veszik pl. a rezidenseket, gyakran a betegek is olyanok, amilyenek, ehhez képest nevetségesen alacsony fizetésért dolgoznak, de azért elvárják tőlük, hogy legyenek hűségesek az országhoz és ne menjenek ki külföldre. Amikor a bérek rendezéséről esne szó, a kormány képviselői széttárják a kezüket, hogy bocs, nincs (ja, focira volt, akkor legyenek szívesek a focisták ellátni a betegeket).

Németországban a nettó bér a rezidenseknek 2500 EUR környékén kezdődik, szakorvosként pedig 3500-tól indul fölfelé. De nem ez a vonzó sokak számára: ott emberként bánnak velük, meg vannak becsülve, jó, a betegek ott is bitangok tudnak lenni néha, de nincsenek agyonhajtva (jóval több orvos jut egy betegre), aki fejlődni akar, az fejlődhet, aki kutatni szeretne, az kutathat, a szakvizsgát kint is meg lehet csinálni, és lehetne még sorolni. Kapunk visszajelzéseket is, sokan nem szívesen jönnének vissza, másfelől végzősök is megkeresnek bennünket kinti munkával kapcsolatban. A kormány meg mintha nem ebben a valóságban élne, nem veszi észre (nem is akarja észrevenni), hogy puskaporos hordón ülnek, az orvosok bármelyik pillanatban azt mondhatják, hogy akkor most PÁR EZREN EGYSZERRE állnak fel, és mennek ki külföldre, ha nem történik valami, ahogy az a cseh orvosok esetében történt. Persze az egészségügyet át is kellene alakítani rendesen, mert ez így nem mehet tovább. Ha minden igaz, nem is fog, már ha az orvosokon múlik. De azt a betegek fogják nagyon csúnyán megszívni...

Passzivista 2011.03.23. 17:49:29

Ez a lista egyaltalan nem eleg, hogy meggyozzon! Rengetegszer gondolok a hazateresre, de nem tart sokaig... Millio okbol szeretnek menni is, meg maradni is. Ami leginkabb itt tart, az a munkahelyek MINOSEGE, es hogy nem kell a penz miatt stresszelni. Elhetobb Magyarorszagra lenne szukseg.

cowboyhenk · http://cowboyhenk.blog.hu 2011.03.23. 17:53:57

Kimaradt az a pont, hogy gyere haza, mert a MAGYAR NŐK A LEGSZEBBEK A VILÁGON!
Eszméletlen pofátlan szar ez a lista...

azapistagyerek (törölt) 2011.03.23. 17:57:28

Azt hiszem, veszek egy új öltönyt. Szépet, EU-kompatibiliset. Olyat, ami nem gyűrődik meg a repülőút alatt. Állásinterjún szépen szeretnék kinézni.

gramercy 2011.03.23. 18:02:02

turo rudi, hat az arrogans fasszopo CSUHAS fajtatokat

amugy ez az Azbej Tristan honnan jött "haza"? mert kurvara magyaros, kereszteny neve van

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 18:02:35

@csakb:

jóvammá mit vársz Tristán-tól és Kárló-tól a két echte magyar ifjútól? :)
Peti pedig az angol cégével vállalkozik itthon :)
www.gyerehaza.org/itt_is_lehet

budahazyj 2011.03.23. 18:05:12

Istenem!!! Erre vartam, oly regota, a baratnom mar csomagol is. Persze nem.

kej 2011.03.23. 18:05:40

@Conv: apám. ez a peti gyerek súlyosabb, mint az összes ikszes féleszű

2011.03.23. 18:07:22

Istenem, bár kint élnénk már.

kej 2011.03.23. 18:07:45

de azért úgy látom józanabbak kommentelnek, mint az ikszesek. pár percig böngésztem, de támogató hozzászólást még nem láttam

spontan · http://erdekessegek.info 2011.03.23. 18:09:47

A dolog úgy áll, hogy akinek a magyarsága jelent valamit, az nem megy el éppen most, mert ki húzza ki az országot a bajból, ha nem a legjobbak? Az országnak szüksége van a tehetséges emberekre, hogy kikecmeregjünk. Kérdés, hogy manapság ez jelent-e még valakinek valamit, hogy a saját érdekei elé helyezi az ország érdekét, vagy mindenki úgy van vele, hogy elsősorban nekem legyen jó, aztán jöhet a többi.

Nurrddin 2011.03.23. 18:11:21

sok éve mondogatom, hogy nem megyek el, mert ez a hazám...
küszködök, kínlódok, itt vagyok...
pár éve hogy egyre kevésbé vagyok ilyen eltökélt, sokszor felötlik, hogy valóban menni kéne...
mondjuk ha mennék, messzire mennék, kanada, új zéland, ausztrália...
de hát nem csak rajtam állna, a nejemen is aki nem hagyná magára az édesanyját

a vállalkozásokhoz azért adalékként mesélnék egy sztorit
egy ismerősöm meglátogatta hollandiában a gyerekkori barátját, aki két éve ment ki és nem sokkal később nyitott egy tetováló szalont
egy hét alatt megnyitotta....
-ennyi kellett az engedélyekhez, itthon fél, de akár egy év is lenne mire az összes hatóság kegyesen belemenne...
az itthoni megfelelési eszköztárának, és (felesleges faxságoknak) a tizedét kellett beruháznia
-itthon egy agyműtéthez is megfelelő műtőt kellett volna berendeznie, sok millió forintból
adózni az első tárgyév után fog
-nem előre ahogy az adók és járulékok jó részét itthon szokás

@RuinDone: mondjuk akik a drogliberalizáció miatt akarnának hazajönni, azoknak inkább maradjanak ahol vannak!
nehezen fér a fejembe ezt hogy gondoltad...

GGG77 2011.03.23. 18:23:34

10. Egykulcsos adó.
Ez akkor jó, ha 250 ezer felett viszel haza, plusz van kölyköd is. Különben rácsesztél.

9. "Szabad pálya"
Persze... Külföldön általában fele akkora a bürokrácia, a hivatalok SZOLGÁLTATNAK és nem szopatnak, meg lehúznak...

8. Túró Rudi
Finom, de tudok élni nélküle (az IKSZ mennyit kap a Frieslandtól ezért?)

7. Budapest
Kutyaszaros, büdös, romos hányadék, köszi. Tudom, 33 éve élek benne.

6. Nyelvtudás
1 darab angollal az egész világ az enyém.

5. Olcsóbb EÜ ellátás
Nem olcsóbb, semmilyen. Ha nem tejelsz zsebbe, megdöglesz, ha tejelsz TALÁN nem sz@rnak le-

4. Nokedli, pöri, bikavér
Mexikói, indiai és olasz kaják, Havana Club + Coke

3. Szép csajok, ...
Na, ez igaz. De nekem már megvan, én már nem keresek.

2. Családbarát szociális rendszer
Kell is, mert egy kismama a büdös életben nem kap állást, 40 felett is dögölj éhen. A részmunkaidő, a távmunka ismeretlen fogalom.

1. Az érzés
A büdös életben nem volt jó érzés hazajönnöm SEHONNAN sem, legszívesebben köptem volna egyet, amikor megláttam a Magyar Köztársaság táblát.
A Balaton egy szar. Mindenkinek ajánlom a tengerpartokat (Földközi-tengeren bárhol) (, vagy a Salzburg-környéki tavakat (ha vkit zavar a sós víz).
A Himnusz, amikor az aranyérmet osztják, na az jól esik. Jól esik ez a pátoszos szövegű, fos gyászinduló is...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 18:24:17

@spontan: ezt a lúzer szöveget :)
akik tehetnének azért, hogy kihúzzák az országot a szarból azok pont itt vannak és maradnak is, eszük ágában nincs elmenni, a parlamentben jól fizetnek.
csak emellett szarnak rád.

folti_ 2011.03.23. 18:27:01

@spontan: sajnos magyarságból nem lehet megélni, az ország "érdeke" pedig már régóta az aktuálisan hatalmon lévő politikusréteg érdeke. Ami az utóbbi évtizedben pártállástól függetlenül ugyanazt a mutyizást és lenyúlást jelenti, szakmai inkompetenciával és gőggel párosítva. Aki kívül esik a körön, annak túlsok feltörési lehetősége nem marad, vagy beáll valamelyik oligarchiába ... elnézést pártba, vagy reménykedik hogy senki nem feni a fogát az ő üzltetére. Az államapparátus nehézkes, az szabályok és az adminisztráció túlbonyolított és költséges.
Innentől kezdve sajnos nem lehet azt mondani helyezd az ország érdekét a magadé elé. hacsak nem akarod magad besorolni a luzerek közé.

Tokány 2011.03.23. 18:28:21

@spontan: Bocs, de szerintem valamiféle álomvilágban élsz. Ezt a kikecmergés, meg majd jobb lesz, stb. szöveget az emberek évtizedek, konkrétan a rendszerváltás óta hallgatják. Csak még pár év, csak egy kicsit kell szoritani a nadárgszijon, stb. Ez az ország sajnos egy helyben toporog évek óta, és nem tart semerre. Én simán benne lennék, hogy épitsünk egy szép és jobb Magyarországot, de sajnos ez nem igy működik. És azt kell hogy mondjam, talán legkevésbé a politikusok tehetnek róla, inkább az emberek többségével van gond.

asmodean 2011.03.23. 18:30:36

Na most tudtommal aki saját társadalmi viszonyai között nem ért el semmi, az annyit is ér. Ez egy hivatalos álláspont, amelyet több helyről is megerősítettek.
Az ember meg akkor a kockáról-kockára való építkezésnél azt vizsgálja, hogy saját társadalmi viszonyai között hol tud többet elérni. A nokedli meg a túrórudi az mennyiben járul hozzá, hogy versenyképes legyen az ország által teremtett lehetőségek versenyképesek legyenek, abban, hogy az ember többet érjen? Ha már pénzben mérjük azt, hogy ki mit ért el.

Szóval a bankbetét alapú értékrend kinyilatkoztatása után ne jöjjünk elő a nokedlivel meg a tűzijátékkal a Balaton felett, mert sokan fognak röhögni.

Ugyanakkor az, hogy ez a 10 pont így néz ki, hát annak elég nagy szerepe van az elmúlt 8 évnek. Az hogy jelenleg ennyit lehet felmutatni igazán nem a KDNP hibája.
Akkor lesz baj, ha 3-4 év múlva a nokedli, mint fő vonzerő nem szorul ki az első 10-ből.

Az pedig, hogy aki most ki megy az szarba hagyja az országot, mert most baj van az duma. Az elmúlt pár évtized (század?) így telt el, hogy most baj van, most kicsit még szorítani kell az övön, de majd nemsokára jó lesz. Aztán ez a nemsokára ez folyamatos átütemezésen esik át.
Hofi szavával élve mentünk-odaértünk-nem ott volt.

winnie the poh 2011.03.23. 18:31:08

Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj…
szállj, mint a fecske délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek.
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt.
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes sem hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak
Meglátogatták az itthoni árnyak.
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szélbe minden régi álmod,
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek örlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz – száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!

Még nem tudom:
Jut – e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok!

Thargoid 2011.03.23. 18:33:50

London.
Közlekedés és lakás drága, minden más olcsóbb, ugyanannyiba kerül, vagy jobb minőségű/újabb és olcsóbb vagy ugyanannyiba kerül.
Minden adót fizetek, látom mire megy el, nem az a párt programja szavazás előtt, hogy "titok" - itt legfeljebb csak kabaréműsorba juthatna valaki ezzel.
Az orvosi ellátással egyetértettem volna néhány éve, de most normális körzeti orvosnál vagyunk, és olyan dolgokat térítenek itt állami beavatkozásként ami otthon milliós tétel.
Van magánbiztosítás is, de az is kevesebb költség, mint amennyit az orvosok zsebébe kell tenni.

Az adó valóban nagyon csábító; az jóval alacsonyabb lenne az én jövedelmemmel, mint itt.
Kérdés, hogy Magyarországon ki fizetne nekem akár csak közelítőleg hasonló számokat, hogy igénybe vehessem a kedvezményt...?
Párom egészségügyes, otthon hidegvízre se futotta és bemagyarázta magának, hogy a betegek hálából adják a borítékot (mert különben beleőrülne a tudatba, hogy alamizsnából kell megélnie) - neki ha valaki adott borítékot az azt jelentettte, hogy volt mit enni a második hét után, ha kifizette a számlákat...
A könyvek stb. megfizethetetlenül drágák lettek MOn.
Ami itt hétköznapi eszköz, vagy cikk az otthon státusz szimbólum, olyasmi amire már érdemes felvágni...
A lecsóba zöldpaprikát olcsóbban vettem pár napja, mint MOn és ha akarok téliszalámi is van, igaz kb 30%-al többe kerül. Viszont ami nem ennyire réteg igény, pl. sajtok, tejtermékek, fagylaltok stb jóval olcsóbbak.
A banki szolgáltatások többsége ingyenes.
A telefonszolgáltatók kezüket-lábukat törik, hogy előfizess, a legújabb készülékekkel, ingyen vagy jelképes összegért.
Az összes számlám együtt töredéke annak, amit MOn fizettem... évekkel ezelőtt. A magyar gáz és villanyárakra itt népfelkelés törne ki, a vízdijakról, tv, telefon, bank stb nem is beszélve.

Bár ezt nem láttam érvként, a fogorvos jóval olcsóbb MOn, de semmiből sem áll venni egy repülőjegyet, ha kell... mert megteheted.

Itt is vannak rossz dolgok bőven, de a problémák nem a létminimumon való tengődés, számla kifizetés és étel vásárlása körül forognak.

Haza mennénk-e?
Igen, de csak akkor ha megmarad valamilyen külföldi munkahely ami engedi a távmunkát, mert az állandó létbizonytalanság nem az a kaland amire vágyunk...
Egészségügyi fizetéseket rendbe kellene tenni - és még sok más egyebet is.
A nyugati árszínvonal az ukrán bérekkel nem igazán ideális.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.23. 18:33:52

Az éc eddigi "legfájdalmasabb" posztja. :))))))

Szerintem ez a projekt semmi másról nem szól, mint az ikszesek lehúzták a kádéenpét egy halom lóvéval, olyan címszó alatt, hogy csinálnak egy fiatalmarasztalós kampányt. Mind a tíz érvet el lehet söpörni egyetlen egyel.

Gyere haza, mert ezentúl nem észak-afrikai bérezésért kell gürcölnöd nyugati árszint és dán adóterhek mellett.

Amennyiben ezt megvalósítják akkor taláűn hazajönnek a fiatalok. A többi bullshit. Viszont most 2014-ig bullshit-kormány van hatalmon, így várom az újabb nagyszerű "Gyere haza!", meg "Európa élosrszágává válunk!" kezdetű agymenést.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.23. 18:37:08

@Valahol Máshol: sorry a hibák tömkelegéért. Már kapcsoltam villanyt, így látom is a billentyűket. :)

2011.03.23. 18:56:30

@Valahol Máshol: szerintem is. Nem kell azt haluzni, hogy ezt ők komolyan gondolták - valaki komoly pénzt akasztott :)

dr. Aullah 2011.03.23. 18:58:21

KB két hete voltam az euházban itt pécsen. Azt mondta a csaj, hogy van lehetőség külföldön dolgozni. Félév vagy egy évre lehet menni. Fizetik a szállást és kaját + KB 90e FT zsebbépnzt.
Viszont azt mondta, hogy most Londonba ne menjünk (na ez egy kicsit elszomorított), mert ott szar a helyzet. Angol tudással Dániát meg Hollandiát jelőlte meg. Még gondolkozom rajta.

GGG77 2011.03.23. 18:58:34

@Valahol Máshol:
"Gyere haza, mert ezentúl nem észak-afrikai bérezésért kell gürcölnöd nyugati árszint és dán adóterhek mellett. "
:)))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 18:58:35

Ne ba... Elsőre azt hittem, hogy ez valami geg, de a poszt első bekezdés után rájöttem, hogy ezek a szerencsétlen kis X pöcsök komolyan gondolják. Hihetetlen gyarló és gyökér kis seggfejek, persze tudom én, hogy jó pénzecskéért hülyék ők. :) A dokival nagyon egyet értek "Amikor a bérek rendezéséről esne szó, a kormány képviselői széttárják a kezüket, hogy bocs, nincs (ja, focira volt, akkor legyenek szívesek a focisták ellátni a betegeket)". Azért mert Viki pajti hobby-ja a foci, 200-250 milliárd ide nem is gond? De az egészségügybe ugyanennyi, a dokik és a nővérkék megbecsülésére sok... Aha... Van fontossági sorrend az elvtársak agyában!
Ekkora köcsögök legyenek szabadon! Milyen világban élnek, hogy ennyire hülyének nézik az embert? Pláne azokat, akik kint dolgoznak, minden értelemben (anyagilag és erkölcsileg is) megbecsülten? Majd eldobnak minden és hazarohannak a túrórudiért... A többin még röhögni sem lehet, csak sírni. No igen...igen hülye politikus palánták! Az stimm, hogy ők ennyire ecceri, faék típusú csákók, de hogy másokat is ennyire hülyének nézzenek, az már bántó! A retkes kis káédes mutterkájukkal szórakozzanak a szerencsétlenek. Bár ne tessék csodálkozni, manapság ezeket nevezik SIKEREMBEREKNEK! Felén viszont csak fa.zfejnek.

dr. Aullah 2011.03.23. 18:59:03

@Aullah: Az kimaradt, hogy a feltétel az, hogy 18-30 között legyen az ember és külföldön járjon nyelvtanfolyamra.

Thargoid 2011.03.23. 19:02:10

Nem csak a bér a gond, hanem a hozzáállás is.
Én itt még senkivel nem találkoztam aki valamit jobban tudna másnál, és ennek ha kell erőszakkal ad nyomatékot, kirúg, megaláz.
A politika is mindenkinek magánügye, nem az egyetlen közügy ami akár több évtizedes barátságok végét jelentheti, és nincsenek elvakult rajongói se egy pártnak, kivéve a BNP-t, ami az itteni szélsőjobb, de azok itt tudják, hol a helyük... és meghúzzák magukat.
Itt nem az érzelmek vezetnek valakit értelmetlen döntésekbe, hanem érvek; jó vagy rossz, de nem érzelmi alapon keletkező eredményekre.
Az egyre diktatórikusabb, "aki nem velünk van az ellenünk van", elképzelhetetlen.
Nyugdíjpénzek felélése, és hogy ehhez akiktől elvették a megtakarításaikat még tapsolnak is örömükben... hát azt hiszem egy helybéli megkérdezné mit szívnak a magyarok, mert jó cucc lehet.
Alkotmány? A magántulajdon védelme nem szerepel benne?
Soroljam még...?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 19:02:47

Zero, majd rajtam lehet tanulmányozni, ugyanis augusztus végén-szeptember elején tervezek hazaköltözni végleg :-) Tudom, sokan "kalandvágyónak" tartanak, meg hülyének, de van valami abban, amit a KDNP ír. Kicsit részletesebben:

10. versenyképes adó: ennek következtében szűkült az olló a régi magyar és a mostani ír fizetésem között. Na nem mintha utóbbi még nem lenne mindig jóval nagyobb, de tény, hogy kijövetelemhez képest már jóval több nettót kapnék. Ez pozitív.

9. álom: hát, ezt külföldön is meg leeht valósítani, sőt, pl. Írországban jóval egyszerűbb céget alapítani, mint Magyarországon. Ez hülyeség.

8. túró rudi: sok helyen van már magyar bolt, szóval ez is hülyeség

7. Budapest multikulti: eszem ágában sincs Budapestre költözni, meg ez a multikulti dolog nem vonz amúgy sem.

6. aranyat érő nyelvtudás: rengeteget fejlődött az angolom, a gyakorlati hatását majd meglátjuk ősszel :-) mindenesetre ez tényleg pozitív lehet.

5. olcsóbb egészségügyi ellátás: na, ez viszont tízpontos érv. Az ír egészségügy méregdrága, meg a hírek szerint katasztrófa (hála istennek egyszer sem kellett igénybe vennem). Jellemző, hogy sok magyar hazajár kezeltetni magát. Külföldről becsülöm a magyar egészségügyet igazán.

4. pörkölt, paprikás krumpli, stb: mi tagadás, hiányzik. Hiányoznak a jó hazai ízek. Jó érv.

3. szép lányok: hát, már foglalt vagyok :-)

2. családbarát szociális rendszer: igaz, a magyar szociális rendszer nagyon bőkezű, mondjuk ez az ország szempontjából inkább hátrány, de egyénileg nézve előny is lehet, ha rászorul az ember.

1. érzés: hülyézzetek le, de valóban ez a legfontosabb érv. Nem vagyok egy jó "multikulti" alkat, és valóban kitörő örömmel mentem haza eddig mindig, és fájó szívvel jöttem vissza. Szerintem itt tapasztaltam meg igazán, mit jelent a hazaszeretet, és mennyire nem tudja az ember otthon érezni magát egy más országban.

Amit kihagytak:
1. család!!! - ezt hogy hagyhatták ki? Évente kb. kétszer látom szüleimet, karácsonyozni már rég nem karácsonyoztam otthon, stb. Keresztfiam felnőtt, és alig látom. Akinek nincs családja, annak könnyebben megy biztosan. Na meg a barátok...

2. magyar nyelv: hiába jó az angolom pár év után, mégsem ismerem anyanyelvi szinten. Érdekes, hogy az ember igazán külföldön jön rá, hogy mennyire keveset tud. Nem tudod olyan választékosan kifejezni magad, mint itthon. Nekem ez hiányzik.

3. Idő: szeretem a meleg nyarat, a hideg telet, az ír idő nem ilyen :-) bár mostanában nincs annyi eső, mint régen, de mikor pl. két hónapig szinte végig esik és borul, depresszióssá tudja tenni az embert. Nincs is szebb az otthoni kánikulánál, mikor kint sörözöl :-)

4. Házárak: mélyponton vannak, rengeteget estek az árak (aktívan figyelem a piacot). Matolcsynak igaza van, most kell venni. Írországban egy lyukat nem kapsz abból a pénzből, amiből Magyarországon kacsalábon forgó palotát veszel jó helyen (és a magyar házak sokkal jobbak, az ír házak minősége, főleg szigetelése nagyon gáz).

A többit majd meglátjuk. Persze, bőven lehetne ellenérvet is sorolni, de azt majd máskor.

2011.03.23. 19:07:10

Én külföldön vagyok.

Amíg fidesz van otthon, nem megyek haza.

belzebubó 2011.03.23. 19:08:19

Tud valaki A 340-500-as ultra long haul kapitányi állást Magyarországon? Mert szólok az uramnak és pakolunk. Engem meggyőztek. LOL

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 19:10:10

@Droli: Nagyon nem jókor időzíted a hazajöveteledet! Persze ha látsz egy biztos vállalkozást és állast magadnak, akkor más. De akkora állatkertbe most hazajönni, öreg, neked aztán van kalandvágyad!! :)

2011.03.23. 19:10:36

"Ha kint maradtam volna, akkor, most valószínűleg egy álmos külvárosban élnék, egy kellemes családi házban és a kényelmes életmódtól plusz öt kiló lenne rajtam. Kedvenc sportom a baseball lenne és a lányom "daddy"-nek szólítana. Most Budapesten -az egyik legocsmányabb városban- élek, nem kell korán kelnem hogy munkába menjek, mert az nincs, az ablakomból látom a szemben lévő panelházat, gyerekem sosem lesz, mert a csajok átnéznek rajtam, nyomtalanul fogok elmúlni a világból, de legalább az elhízás réme nem fenyeget, mert a távhőszámla kifizetése után legfeljebb kenyérre és vízre való marad a jövedelempótó támogatásomból. Gyertek haza ti is!"

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:10:55

A testvérem nyáron lécel, családostul. egy vál(l)alkozással kevesebb itthon. Én még két, max három évet várok. Utána kettővel lesz kevesebb.
Egyszerűen nem értem, hogy miért nincs szükségük a pénzemre. Mármint arra, ami reálisan járna.

lyken 2011.03.23. 19:18:14

A fiatalok két dolog miatt mennek ki. Odahaza egyrészt kilátástalan minden, másrészt külföldön stabil élet és kiszámítható jövőkép várja.
Tudjátok mi volt ma a beszédtéma a külföldi ismerőseimmel(Régi barátok valamivel több mint fele kint él már) facebookon(indiferens a platform, csak a kapcsolattartás miatt lényeges)? Hogy a fidesz-kdnp megkérdezte a földrajzi bizottságot a ferihegy kérdésben, majd amikor nem azt a választ kapta amire számított, szétzúzta ezeknek az embereknek az életét. Tavaly év végén azon hüledezett minden ismerős ázsától amerikáig, hogy államosították az emberek manyup pénzeit. Előtte nyáron azon hülledeztek, hogy bedöntötték a forintot.

Lenne egy költői kérdésem: Ha a kinti fiatalok azt látják, hogy egy autokrata, nárciszista, izomból kormányzó, általuk egypárturalmi antidemokratikus rendszerként értelmezett valami élősködik a Magyar népen, mint egy fertőzés, akkor miért akarnának hazajönni? Ki az a hülye aki feladja a kiszámítható jövőjét azért, hogy utána otthon megélje a kilátástalanságot és az újra meg újra előforduló politikai visszaéléseket?

nyílméregbéka 2011.03.23. 19:18:54

Ezt megint olyan kis politikussarjadék fityfaszok írták, akik az egyetem (?) után azonnal beszédültek egy pártközpontba, és soha igazi nehézségeket, valódi munkahelyet nem látva azt képzelik, hogy az igazi emberek uncsizásból mennek el.
A Túró Rudi még az egyetlen jó indok, de egy komolynak szánt írásban megemlíteni a szánalmasnál is szomorúbb...
(Mondanom sem kell, hogy sok haverom van már kint, sőt, ami vicces, egy haverom nagypapája Kaliforniában kellemesen megél a gyári munkás nyugdíjából.)

Thargoid 2011.03.23. 19:19:30

@Aullah:
Mivel a munkanélküliség magas, ezért az alacsonyabb szintű munkákat már sokkal többen bevállalják, mint néhány éve, és nálad is rosszabb környezetből szabadult, szó szerint menekültekkel fogsz versenyezi a minimál bérért, ami jelenleg kb 6 font per óra, ami Londonban semmit nem ér, főként a lakhatási költségek miatt.
Londonba csak akkor ha el tudsz a szakmádban helyezkedni - és jó, keresett szakma az.
Ehhez magabiztosság, szerencse és jó angol kell; akkor a határ a csillagos ég.

lyken 2011.03.23. 19:21:51

Jut eszembe: dél karolinában a haverok/ismerősök imádják a magyar kosztot. Szeretném az elmúlt 20 év magyar politikusainak tolmácsolni a köszönetüket amiért élhetetllenné tették az országot és ezáltal remek emberekkel gazdagították az egyesült államokat!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:23:22

@lyken: Teljesen igazad van! Nekem két ugyanilyen beszélgetésem volt angliai és amerikai ismerőseimmel.

Thargoid 2011.03.23. 19:24:39

Túró rudi és még sok minden más is kapható, ha valakinek nagyon hiányzik... az nem érv.
Kis időt itt töltesz, és nyitott vagy a változásra, akár ételekben is, akkor rengeteg új dolgot meg lehet ismerni ami magyar ízlésvilágnak megfelelő és finom.
Ha valaki úgy áll hozzá, hogy mit fog enni... annak otthon a helye, mert nem csak az evéssel lesz gondja, hanem azzal is, hogy más dolgokat, más gondolkodást elfogadjon, és ne kívülállóként viselkedjen.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.23. 19:24:52

@Droli:

"Zero, majd rajtam lehet tanulmányozni, ugyanis augusztus végén-szeptember elején tervezek hazaköltözni végleg :-)"

Szuper, majd mesélj :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:25:38

Egyébként pont ma beszélgettem a testvéremmel és nyolc barátja, (nem ismerőse) akivel együtt végezték az egyetemet, él kint külföldön a világ minden táján.

Cateran 2011.03.23. 19:28:15

@Droli:
En nem tudom te mennyit keresel ott, de en Nottinghamban,heti 25 ora munkaval 200k hufnak megfelelo osszeget nettoban....ha kicsit ramozdulnek,meglenne a 300k is siman...sok sikert ugyanennyi befektettett idovel es energiaval Mo-on is ennyit keresni (szamolod csak ki mennyi ez bruttoban...)
Illetve: 4-es ponthoz: melyik az a hozzavalo,ami nem beszerezheto kulfoldon? (mondjuk engem nem nagyon erint,miota kint vagyok rakattantam az azsiaira..jo kis Thai curry meg ilyesmi:D)
No offense,de aki most hazakoltozik,az tenyleg zakkant.....:)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 19:29:28

@zero: Titokban Palink írta! LEBUKOTT!!! :)

dr. Aullah 2011.03.23. 19:29:45

@Thargoid: Jaja. Ezt mondta a csaj is.

guma 2011.03.23. 19:31:14

@Conv: Képzeld még az "álamfő" lánya sem akar haza jönni, itt élni!

"A Maryland Gazette című lap interjút készített egy helyi ingatlanügynökkel. A kétgyermekes családanya neve Alexa Goulding, de valamikor Schmitt Alexának hívták, és Schmitt Pál köztársasági elnök lánya. Alexa már régóta az Egyesült Államokban él amerikai férjével, aki filmoperatőr és Davidnek hívják.

Schmitt Pál nem népszerű Amerikában. Sokan emlékeznek még arra, hogy 1984-ben sportvezetőként nem tiltakozott amiatt, hogy Magyarország bojkottálta a Los Angeles-i olimpiát. A hivatalos magyar indok „a szocialista országok ellen uszító amerikai propagandahadjárat” volt, pedig a Sports Illustrated szerint 12 éremesélyesünk is volt. Gáspár Tamás birkózót és Bodnár Tibor sportlövőt aranyra tippelték.
...............
Alexa Goulding sem említi, hogy édesapja egykoron elfogadta azt a képtelenséget, hogy az Egyesült Államok polgárai Magyarország ellen uszítanak, de a cikkből megtudom, hogy a Schmitt lányok „a szovjetek által megszállt Budapesten” nőttek fel. Az ilyesmi még ma is szimpátiát ébreszt Amerikában.

Schmitt Pál nemrég arról beszélt, hogy a magyar fiataloknak a Kárpát-medencében kell megtalálniuk a boldogulásukat. Saját lánya másképp látja a dolgot, szerinte Amerikában „nagyon jó életünk van, tudom, hogy a jóisten megáldott itt minket”.

Cateran 2011.03.23. 19:32:29

Amugy nem ertem ezt a londonos pedalozast...nem az az egyetken angliai varos am,....sot,koszonhetoen a tulzsufoltsagnak (az osszes kelet-europai oda ment szerencset probalni)ott a legnehezebb munkat talalni. Kb 7 eve vagyok kint,meg a korabbi fidesz uralom alatt erlelodott meg bennem,hogy amig magyar politikusok iranyitjak az orszagot,az csak szarabb es szarabb lesz..sajna bejott...:(

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:33:06

Azt is megjegyezném, hogy hosszabb rövidebb ideig tartó külföldi tartózkodásaim után, maximum másfél hónapig tudtam boldog és felszabadult lenni, akárcsak kint.

Engem a pofavágó pénztárosok húznak vissza a magyar valóságba.

nyílméregbéka 2011.03.23. 19:38:54

@Tokány: "2. Családbarát szociális rendszer
Igen, a veszélyeztetett terheseknek ezért csökkent a táppénz mértéke, mi? Amúgy meg ez egy nagybetűs broáf, külföldön lehet hogy rövidebb a gyes, de lesz hova visszamenned! Magyarországon ez nem feltétlenül jellemző."

Tőlünk most rúgtak ki egy csajt, akinek 8 éves kisfia van; 200 helyre jelentkezett, de ahogy meghallják, hogy gyereke van, már be sem hívják interjúra (hiába van két nagymama is).
Ha nő vagy és gyereked van, nem kapsz munkát.
Ha nő vagy, és MÉG nincs gyereked, nem kapsz munkát, mert majd _biztosan elmész szülni_.
Ha nő vagy, de esetleg nem is akarsz gyereket, akkor sem vesznek fel, mert biztosan hazudsz.
De a csúcs az volt, amit egy kolléganőm mesélt: a pasija (30 éves) jelentkezett egy állásra, és már őt sem vették fel, és megmondták, hogy azért, mert biztosan nemsokára családot fog alapítani, és akkor már nem lehet rá számítani (sic).
Na?

Pávor Jál 2011.03.23. 19:44:00

Még időben kéne lelépni, mielőtt a nyugdíj után a bankszámlára is ráteszik a kezüket.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:44:38

OFF:
Az indexen publikál az "álamfőnk":

"Tinédzser betörőt fogtak Salgótarjánban
A 14 éves fiú tucatnál is betörést követett el."

ON.

jágör68 2011.03.23. 19:45:12

Azért nyelvtudás nélkül meg semmi alapképzettséggel senki se akarjon 200 fonttal a zsebében nekivágni az angol valóságnak... Vagy bármelyiknek.
És aki teheti próbáljon meg a képzettségének megfelelő melót találni, kivagyok attól, amikor pl. tanárok pizzafutárkodnak...(na jó, ha magyartanár, akkor érthető:DDD)
Amúgy a szar meló, az kint is szar meló.

Thargoid 2011.03.23. 19:47:19

@Pávor Jál: Kénytelenek lesznek, ha csak valami csoda nem történik.
A pénz csak 2 évre elég, ahogy korábban is mondták, és már megvan a helye.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:48:51

@Pávor Jál: Komolyan mondom, hogy a bankszámla einstand visszatérő gondolatom. Mindig elhessegetem, mert ezt azért szerintem még ők sem mernék megcsinálni. De valahogy mindig ott motoszkál...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 19:49:38

@Pávor Jál: Ha azt megpróbálják, akkor kevés lesz az a pénz, amit elköltöttek a terrorlehárítókra! A nép a Dunába hajtja a parasztjait!
Felénk az osztrák bankok megbízhatóak... :)

Kókuszmenyét 2011.03.23. 19:50:53

Jöjjenek haza??? Azokat kéne inkább megtartani akik még itt vannak. Az ismerőseim nagyrésze a távozáson agyal...

psr6 2011.03.23. 19:51:14

Ez borzasztó és banális. Ráadásul a 3 év gyes nem családbarát. Csak arra jó, hogy a nők kiessenek a munkaerőpiacról, vagy a GYES betegség miatt már az első években kiidegeljék a környezetüket a bezártságuk miatt. Nincs 80 € a rendelés, az igaz, SZTK rendelőben (bocs a régi elnevezésért), de a hálapénzt meg a félelem vezérli és határa a csillagos ég.

Azta' ! De jó itt! Észre se vettem :)
Jó, hogy elmondták, nem? A barmok...

misc · http://misc.blog.hu 2011.03.23. 19:53:06

olyan aranyos a 16%-os szja-ról írni, ami a szuperbruttó miatt ugye valójában 20,3%.

és akkor a 10%-os nyugdíjjárulékról meg a 7,5%-os egészségügyi járulékról, a munkáltató oldali 27%-os nyugdíjadóról meg a további kisebb tételekről még nem is beszéltünk. A világ második legnagyobb, 60%-os teljes adóterhe már nem hangzik annyira szépen.

majkanni 2011.03.23. 19:55:07

Most komolyan! Ennyire hülyék, vagy csak bennünket néznek annak a politikusok? Bármelyik az igaz "monnyon le!"

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.23. 19:55:48

@jágör68: Ezzel az a bibi hogy van kint ismerősöm, aki nyelvtudás nélkül fekete mosogató, és ezt a munkát megközelítőleg 1000 fonttal jutalmazzák havonta. Itthon mennyi lenne? Megéri a képzetlen vidékinek?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.23. 19:58:44

@majkanni:

Ifjúsági szekció, az utánpótlás :)
IKSZ=Fidelitas=Societas

Jason Bourne 2011.03.23. 20:00:15

nekem ez a véleményem: www.youtube.com/watch?v=ut4zOrjwpkE
"azt kell nézni mi a faja nem azt mi a szívás"

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:02:08

@zero: Betonba mindet, azután ahol a legmélyebb a Duna... Mennyivel élhetőbb és jobb hangulatú egy ország lenne ez!

Melchi Zadok 2011.03.23. 20:03:34

én azt gondolom, hogy az úgynevezett "ifjúsági kereszténydemokrata szövetség" nevezetű nevetséges gittegylet az, aminek a kérésére/véleményére akkor se lennék kíváncsi, ha ők lennének az utolsó humanoidok a földön.

ízlelgessük csak egy kicsit: "fiatal kereszténydemokraták."
csak két szó, mégis micsoda ellentmondás!

MeeCee 2011.03.23. 20:03:37

@nyílméregbéka: és az mekkora gáz, hogy az óvodába viszik lázas betegen a gyerekeket, nem mernek otthon maradni velük, nehogy kirúgják a szülőt a munkából.

@Pávor Jál: én is ettől félek, előbb-utóbb a bankszámlák jönnek, megnézem, hogy azt is úgy benyelik-e az emberek, ahogy a manyupot.

ketroot 2011.03.23. 20:06:12

@melchi zadok:

kb. mint a nyugdíjas liberális kör:D

baloo112 2011.03.23. 20:06:38

Kedves Magyar Állam!
Egyetemi tanársegédként egyetemi klinikán nettó 110 ezer forintot kerestem heti 60 óra stresszes, hajtós, sok felelősséget járó orvosi munkával.
Nem álltam be a sorba a borítékos rendszerbe, de másik rosszat választottam így külföldön dolgozom.
A fenti tízszeresét keresem, olyan helyen ahol minden adott a betegellátáshoz, és csak heti 40 órát melózom szigorúan.
Köszönöm a meghívást. Ha a felét megkapom a mostani fizetésemnek otthon heti 40 óra munkával akkor azonnal költözünk haza.
Addig meg esetleg hazamegyünk egy egy disznóvágásra. Meg túrórudiért.

Jofiu 2011.03.23. 20:12:52

Hu, de gyenge! Fogalmuk sincs rola mit irnak. Mintha egy suket elmelkedne a zenei stilusokrol.

10. Versenyképes, egykulcsos adó
Aha, ez csak az SZJA, az ossz elvonas meg igy is magasabb vagy ugyanakkora mint mashol. Raadasul magasabb a fizu, ergo, abszolut ertekben tobb marad kulfoldon. Igaz a megelhetes dragabb sokmindenben, de sok masban tok ugyanaz. Pl. muszaki cikkek, vegyi aruk, gyumolcsok, utazas. Esetleg pont olcsobb is neha kint. Tehat azert koltozzon vissza az ember, hogy kevesebbet tudjon vasarolni a nettojabol? Es lassa hogyan herdaljak az elvont millioit? Hat nem.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
:DDD Magyarorszag, mint vallalkozasbarat, otletek felkaroloja. Hehe. : ))) Ezek hulyek! : )

8. Túró Rudi
Barom, ez aztan indok. Turo Rudi mint eletcel. Gratula KDNP!

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
Teljesen igaz! Kurvajo hazautazni egy-ket hetre es vegiglatogatni a kulturalis attrakciokat. Aztan vissza lehet menni egy olyan orszagba, ahol normalisak a hetkoznapok.

6. Aranyat érő nyelvtudás
Ez mar inkabb feltetel, mint elony, nem?

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Hat voltam korhazban latogatoban. Inkabb kiheverem otthon amig birom es probalok vigyazni magamra. Mellesleg Europaban egy repulout egy fogaszati kezelesert nyugati berekkel nem tema. : )

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
Jol fozok. Az alapanyagok pedig kulfoldon is megvannak. Pl. savanyu kaposzta, gyulai kolbasz, csabai kolbasz, tejfol, fustolt comb, magyar kenyer (kurvadraga, de ehetobb mint Mo.-n), spanyol orolt paprika, zold csipos paprika, csalamade, sos uborka. Ami altalaban nincs kint: pirosarany, turo (helyettesitheto egyes helyzetekben), mak (vagy csak 50g-os kiszerelesben aranyarban), zsirszalonna. Meg fustolt csulkot is lattam. Amugy kint dragabb, de cserebe minosegibb az alapanyag. Az azonos minosegu Mo.-n is draga.
Azt hiszem ez a pont megoldhato kint is.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Mindenhol vannak, csak kicsit masok.

2. Családbarát szociális rendszer
No comment, nem tudom megitelni. De Svedorszagban tobb allapotos not es gyerekkocsit lattam mint Mo.-n. Ugy latszik nem a csaladbarat rendszer a kulcs.

1. Az érzés...
Ja, meg amit akkor erzel mikor kilepsz Ferihegyen a tranzitbol. Gaz.

Amugy egy elem az ellenlistara:

-1 Burokracia. Eg es fold neha!!!

-2 Kevesebb elkeseredett, mogorva ember, kulonosen a kiszolgaloszektorban.

-3 Bizonyos helyeken flott, osszehangolt, minosegi kozlekedes, amire lehet szamitani es amiert erdemes fizetni. (nem mindenhol persze)

-4 Bovebb eroforrasok. A munka kellekei konnyebben rendelkezesre allnak, nincs annyi fillerekedes es trukkozes. Ami kell, az kell. Termelekenyebb az ember, elegedettebb a munkajaval. Mellesleg atlagban konstruktivabb is a legkor.

Persze nem mindenhol vannak igy, de vannak, nem csak elvetve.

reccs 2011.03.23. 20:12:53

Mindenesetre én a magánynyugdíjpénztárak elrablása óta érzem azt, hogy itt nem számíthatok semmi jóra. Én soha nem akartam innen elmenni, de... ezek után? Kicsit betelt a pohár. ikszes KISZ-esek.

bigthereal 2011.03.23. 20:12:56

a kommentelők többsége pesszimista, nagyképű, nyugatmajmoló lúzer.

itthon is lehet érvényesülni, és nem is túl nehéz...

maxwell murder 2011.03.23. 20:13:14

mondjuk ezek a kereszténydemokraták sose voltak normális, pedig én is konzervatív vagyok, vallom hogy a keresztény értékrend prioritást élvezzen, de ez röhej. jajj istenem, bárcsak a cigányok lennének kint, őket tuti nem akarnának hazahívni:(

gelsystem 2011.03.23. 20:13:31

az a sok beteg állat, akinek az agyából ez kipattant!!!! mert hogy egyedül nem lehet kitalálni ennyi baromságot, az tuti!!!!
és ez a sok kretén ipari hulladék is a nagy közös adóból járt ingyen egyetemre.........

mojoking77 2011.03.23. 20:13:44

Haat sracok, bocs, azt hiszem en is maradok meg egy darabig, aztan meg megyek tovabb mashova . Egy dologra jo volt viszont a cikk. Felhivta a figyelmemet a GeoVisitoron keresztul, hogy elnek meg int egy paran Kuwaitban. Tudom, hogy off, meg nem illik, de dobjon nyugodtan egy mailt, aki itt "szenved" epp. Tisztelettel:

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:14:15

@baloo112: Reménytelen vagy! Nekünk ez a kiváló magyar foci sokkal többet megér ennél! Evégre kell egy fontossági sorrend! Na, hát erről van szó. A foci előrébb van, mint az egészségügy. Ennyi! Nem igaz, hogy ezt lehetetlen megérteni!!! :(

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 20:15:27

ezeknek teljesen elment az agyuk...

hiszen eppen miattuk huzok kifele innen amilyen gyorsan csak tudok:-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:16:03

@bigthereal: Így is van! Tessék megnézni a Parlamentet és az önkormányzatokat is! Tele van sikeres emberekkel, akik remekül boldogulnak a közpénzekkel! Szerintem is! Aki az ellenkezőjét állítja, az mind rohadt kommunista! De komolyan!! :)

parrre 2011.03.23. 20:16:14

Van még ennél lejjebb? Ez valami iszonyat fos!

miva? 2011.03.23. 20:16:42

Szerintem a helyzet úgy néz ki, hogy ha lehetőség adódik, nyilván megpattan hazánkfia. Elsősorban kalandvágyból, amit persze erősít az a tény is, hogy itt 20 éve nem volt fontosabb a politikában, mint titkosítani az olajügyeket -amiben ugye minden oldal egyformán sáros - meg a grippen tendert - amiben ugye minden oldal egyformán sáros - stb. Emelltt mindenki láthatja akár a saját családján, akár ismeretségi körén belül, hogy az élet sokaknak egy kilátástalan versenyfutás, ami tönkre is teszi az embert. Mi úgy képzeltük, kimegyünk három évre, aztán hazajövünk.
A helyzet itt kezd bonyolódni: 1) ha kimész, ott valami egzisztenciát kell teremteni magadnak, 2) a szomszédok, munkatársak egyre fontosabbak lesznek - sajna az otthoniak pár év múltán szépen elfelejtenek. 3) neadjisten autót, házat vagy lakást veszel, gyereked születik, megnősülsz, férjhez mész - mivel ott kint is élsz - és máris nem olyan egyértelműen érzelmi kérdés a hazatérés.
A család persze otthon maradt, de mint kiderült, mi többet beszélünk a nagyszülőkkel, szülőkkel skype-on, mint a tesóink. A tesókkal persze pontosan annyit beszélünk, amennyit ők velünk.
Mindent egybevetve azért az igazán kúl az lenne, ha valahol a Somló oldalán lenne a házunk, és magyar kőművessel kellene beszélni pénteken, nem pedig egy törökkel, aki csak törökül tud, de ez a mai külföldön élés egészen más ám, mint akár 20 éve volt. Ha olyan ember írna esetleg a hazatérőknek, aki kisgyerekkel ment haza, talán több hitele lenne a dolognak. Szopás meg mindenhol van, csak nem mindenhol olyan arcpirító a bagázs, aki belekényszerít, mint nálunk, de ez egyébként tök mellékes. A legtöbben nem politikai menekültek vagyunk, bár úgy tűnik, ez változóban van. Azt azért senki ne várja, hogy a következő 20 évben, amikor majd több svéd él Barcelonában, mint katalán, és a cseh hivatalos kisebbség lesz a Feröer-szigeteken, majd a magyar mind otthon marad. Azért tenni kell, hogy fiatalok egy országot vagy várost válasszanak azért, hogy a gyerekeik ott nőhessenek fel, nem pedig butaságokat, meg elcsépelt közhelyeket puffogtatni!

Бабаяга 2011.03.23. 20:16:50

Túró Rudi? Az oroszok korábban kezdték el gyártani, mint mi. Persze abból hiányzik a citromos íz, de lehet kapni mákosat is. Hozzánk az orosz rudit németektől hozzák, tehát ez se érv.
Ellenben zseniális ötlet lenne pöttyöset forgalmazni magyar üzletekben nyugati nagyvárosokban. (Oroszok lefagyasztják, így sokáig eláll.)
Egyébként elolvasva a kdnp-s agyrémet megyek és verem a családot, hogy tessék végre komolyan venni a nyelvtanulást, aztán húzzunk el!

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.03.23. 20:18:30

A kommentelők között túltengő ballib beütésű hazaárulókra nincs is szüksége az országnak.

indapass90210 2011.03.23. 20:19:31

Isten bizony, ha megsunázhatok 2-3 ifjú kereszténydemokrata picsát, hazamegyek a hétvégére.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 20:22:48

@bigthereal: ooo..
persze
erevenyesulni lehet,. azzal nincs problema.

csak eppen nem akarom fizetni ennek a dilettans bandanak a munkaberet az adombol.

keresek magamnak egy normalis allamot egy normalis kormannyal es olyan miniszterelnokkel, akinek meg van kapcsolata a valosaggal es nem mond olyat unios elnokkent, hopgy marpedig az unio nekunk nem parancsol:-)))))))

skizonfren parasztgyerek..
agyara ment ennek valami kurvara...

enciburnye 2011.03.23. 20:22:52

Én Afganisztánban dolgozom, családom itthon van, ingázok folyamatosan.
Jönnék én haza örömmel, de miután nem engedtem elvinni a nyugdíjamat, innentől kezdve már nem vagyok méltó nyugdíjra, ha haza jövök, és itthon szeretnék adózni...
két opcióm van, vagy nem jövök haza éhen halni, vagy ha hazajövök, egy off-shore céget csinálok, hogy még véletlenül se adózzak a magyar államnak...
szégyen, hogy ilyen dolgokon kell gondolkozni...
jah, gyerehaza oldal röhej.. valószínűleg ez fogja visszatartani a szakképzett fiatalokat, hogy ne menjenek külföldre dolgozni..

az én gyerekem apának fog szólítani, de ha módom lesz rá elég korán meg fogja tudni, mit jelent az hogy daddy..

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:22:52

Volt szerencsém az öreg Szásszal, anno még mikor élt (az Isten nyugosztalja, imádtam) beszélgetni és ő mondta: Amíg megvan mindened odakint és jól élsz, addig nincs és nem is lesz honvágyad! Ha szarabbul mennek a dolgaid, na majd akkor! Ha meg olyan hülye vagy, hogy hazajössz, megérdemled! Néhány évet és feleséget elfogyasztott odakint az öreg Amerikában. A képei itt vannak a falaimon most is. :)

vitézlajszló 2011.03.23. 20:24:20

EKKORA HÜLYE FASZOKAT?!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:24:26

@az igazi Sipi: Az egy dolog, hogy a felcsúti csávó mit szívott, de mi is szívunk miatta! :)

Jofiu 2011.03.23. 20:25:04

@troll ellenpólus: Aaaa! Akkor ertem mar miert ilyen nulla listat allitottak ossze. Ez csak puder.

papaci 2011.03.23. 20:25:45

én 45 vagyok, 25 évig húztam-halasztottam a távozást, most megtettem. A fél család régen odakinn, München, Seattle, Kanada, '83 óta hívnak, amikor lehetett, nem mentem, majd jobb lesz itthon. Apámat "44-ben poénból majdnem kivégezték az oroszok Debrecenben, aztán az ötvenes években elvitte a fekete autó, '80-as években szüleimet megfigyelték, lehallgatták, mégis maradtunk mostanáig. Jött '89, na végre, most kézbe veszi az ország a sorsát...hát nem elvtársaim, az elmúlt 20 év az eltékozolt lehetőségek időszaka volt, a három gyerekemnek valódi esélyeket akarok adni.

miva? 2011.03.23. 20:25:52

@troll ellenpólus: SZép is lesz, ha maj a troll csak trollt tud anyázni :D

bandika gazdája 2011.03.23. 20:25:54

Hááát! Bevallom én nagyon megdöbbentem végigolvasva a kommenteket! Az ifjú kereszténydemokratákat (vagy hogy hívják őket) nagy ívben leszarom a 11 pontjukkal együtt. Primitív, ostoba, aljas firkálmány. De! Azt azért nem gondoltam, hogy összesen két ember akad közel 100 hozzászólóból, akinek legalább megfordul a fejében, hogy b...tok meg ez azért mégiscsak a hazátok! Igen, szar itt élni már régóta! Igen, reménytelen. Igen, ha megszakadsz a melóban akkor is el kell döntened, hogy most egy kenyeret vegyél vagy egy üveg sört! Nem, nem fogjuk megváltoztatni az országot, hiába is akarnánk. Igen, lúzerek vagyunk! Mégis! Hát ebben kimicsinált világban már tényleg semmi más nem számít, csak a pénz?! Én csak járatom a pofám mindig, de sehol sem tudnék élni ezen a talpalatnyi földön kívül.Jószerivel még városomon kívül sem. Nem tudnám elviselni, hogy nagypofájú rózsaszín német karattyoljon a fülembe! Hogy ne kérdezhessem meg a piacon a 80 éves Marika nénit csinál-e idén is karácsony előtt abból a szokásos finom házi savanyúkáposztából? Hogy ne Imre bácsi teheneinek tejszínes, nem tejüzemben elkúrt tejét igyam, hogy amikor egy hétig nem voltam vásárolni, a kisboltos aki se ingem, se gatyám ne jöjjön át megkérdezni, hogy jól vagyok-e, nincs valami bajom, nem kell-e segíteni valamiben? Szóval mindent egybevetve: én itt vagyok ITTHON. És leszarom, hogy mennyi a barátnőm nyugdíja Ausztriában (6-szorosa az enyémnek) amikor depressziós, mert itthon már nincs itthon, ott meg sose lesz otthon. Röhögjetek ki nyugodtan. A fidesz majd megy 4 év múlva, jön a következő amelyik uyganolyan szar lesz. Én meg majd szidom mint az atom. Aztán majd (ha nem előbb) elföldelnek. ITT a Béke fasorban! Mert itt ahelyem. A lúzerek már csak ilyenek.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:26:45

@enciburnye: Wazze, akkor Te is kiiratkoztál a nagy Nemzeti Lófaszból?! NEKED VAN IGAZAD!

mojoking77 2011.03.23. 20:26:56

@troll ellenpólus: Gondolom... Bar a fonokeidnek az adonk meg a nyugdijpenzunk azert kellene, ha jol olvasom..

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2011.03.23. 20:27:42

Túró rudi VS. nettó 350 000. skacok?

Inkább az utóbbit választanám. Fujj KDNP... Hogy kerülhetnek olyan marhák a parlamentbe?

jágör68 2011.03.23. 20:28:03

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Na, ja csak ha a kinti POLICE elkap, akkor nem a magyar "luxusbörtönbe" kerülsz...
Ja és a másik:
a feketézés sem javallt. Nagyon könnyen megütheti a bokáját. Szó szerint. Elég egy bokatörés aztán se ellátás se semmi és még jön a POLICE is.

melmek 2011.03.23. 20:29:07

Emberek, gondolkozzatok csak. A túrórudi nagyon komoly érv!

regress 2011.03.23. 20:29:10

ki ez a 3buzi?ingyenélő köcsög politikuspalánta?ja gyere haza dolgozni, hogy tudjanak mit ellopni.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:29:14

@Mdavid89: Hogyan, hogyan??? Belépőt kaptak! Minden szar alakot beengednek oda is már!

Fullánkos Algol 2011.03.23. 20:29:24

gerinces lény távol tartja magát ettől az országtól amíg a bazilikát nem szántották meg sózták be az összes keresztény nyálagyú tetüvel együtt

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2011.03.23. 20:29:29

mi fél éve jöttünk el és eszünkben sincs visszamenni. az érvek nem meggyőzőek, és bár szeretjük az országot, de élhetetlennek bizonyult. :-)

nemecsek ernő áruló 2011.03.23. 20:30:40

Tettekben eddig úgy néz ki, hogy fejére se pisálnak a magyar fiataloknak, akkor minek jönnének haza? Majd ha a fizetés fele nem az államhoz megy. Majd ha nem a nyugdíjasok segge lesz minden ponton kinyalva. Majd ha élhetőek lesznek a városok, és a nem odavaló elemeket kiviszik a város szélére. Majd ha... majd ha ez a garnitúra végleg eltakarodott a vérbe, és egy teljesen rendszerváltás után született _VILÁGLÁTOTT_ fiatal lesz a felelős az irányításért, nem olyanok, akik a fax, és az email közti különbséget sem ismerik, és facebook oldalakkal, meg jutyúb videókkal erőlködnek a fiatalok hazahozására, miközben szemérmetlenül elrabolják a nyugdíjukat.

Ez az ország egyelőre a nyugdíjasok országa. A panaszkodók országa. A "semmi sem jó, amit a másik gondol" országa. Egy normális fiatal ebből nem kér, inkább menekül. Mert ha csak az osztrák határt átléped, rácsodálkozol arra, hogy "jaaaaaa, így is lehet?" És hazaszeretet ide, vagy oda, ha lehetőséged van, akkor kint maradsz. És a pénz, amit a munkáért kapsz, az csak egy csepp a tengerben. Ezért emeltem ki a "világlátott" kifejezést. Mert a mai vezetőink, akik az életünket meg kívánják határozni, legfeljebb elnöki géppel mentek kanadai hoki mérkőzésre állami pénzen, vagy protokoll megbeszélésekre. Halovány fogalmuk sincs, mi folyik az országhatárokon túl. És ez nagyon gáz!

Temeraire 2011.03.23. 20:31:06

@winnie the poh:

Köszönöm a verset! Azt hiszem ehhez semmi többet nem kell hozzátenni; aki nem érti annak hiába is mondana az ember bármit

Mr Neanderthal 2011.03.23. 20:31:18

"haverom Angliában feketén 1000 fontot keres mosogatásból és nem tud angolul"
ezt a hülyeséget mar máshol is hallottam, kérnek mindenkit hogy ne vegye komolyan (evek óta a UK-ban élek)
amúgy ezektől az "anyuci berakott a varos közalapítványába" tökfejektől mi mást lehetne várni, kíváncsi lennek mennyit pattintottak le erre a nagyszabású "projektre"...
ma mar tényleg nem elsősorban a pénzről van szó, 1994-ben tényleg azért mentek ki az emberek, ma mar sokunknak úgy tűnik végleg el van cseszve a haza, amúgy meg itt Londonban lehet kapni túró Rudit és aki azt hiszi hogy az embernek nem a családja meg a barátai hiányoznak, hanem a túró rudi meg a nagy budapesti multikulti, az elmehet a...na oda!

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2011.03.23. 20:31:25

El kell venni az állami támogatást az egyházaktól, és szét kell osztani az orvosok meg a tanárok között és akkor majd hazajönnek. Az agyhalott tíz pont helyett elég lenne ez az egy.

Most jön a jolly joker duma, hogy demagóg, de lesz@rom.

Jofiu 2011.03.23. 20:32:27

@Mdavid89:
350?! Ne vicelj mar, sok helyen az atlag alatti.
Vagy a megelhetes utani megtakaritasrol beszelsz? Az majdnem stimm. A 350 az mar jonak szamit megtakaritasra, de az elvarhato sincs sokkal alatta.

miva? 2011.03.23. 20:32:56

@bandika gazdája: Az a kemény, hogy nagyon igazad van, viszont két év alatt ugyanúgy a helyi májkrémért megyek a helyi kisboltba, meg a nyers tejért a farmra, meg a zöldséges néni küld ajándékba szőlőt a feleségemnek, aki szoptat, meg a szomszédok sorbaállnak, és kisruhát, meg játékot hoznak a gyereknek szülinapjára, meg folytathatnám napestig. En kisvárosból származom és most is kisvárosban élek. Hiányzik az egyik, de alig hiszem, hogy ilyent kaptam helyette. nem sztámítottam rá.

MeeCee 2011.03.23. 20:32:57

@bandika gazdája: egyrészt nem lehet mindenki mazochista :-D másrészt nem minden a pénz, sokkal fontosabb az, hogy vannak olyan országok, ahol nem tolják le a gyalogost a zebráról, ahol nem unott arcú bolti alkalmazottak tesznek szívességet a vevőnek, ahol bandikát egy üzletből vagy étteremből nem kiutálják (vagy eleve be sem engedik) hanem ivóvizet hoznak neki. Meg ilyesmi.

mojoking77 2011.03.23. 20:34:17

@bandika gazdája: Tisztellek. Szivbol. Sajnalom, hogy eletkeptelennek tartanak a tobbiek (velem egyutt). Ez tudom gusztustalanul hangzik, de akkor is ez van. Tisztelem az elveidet, csak sajnos semmit nem tudsz elerni veluk a sajat lelki nyugalmadon kivul (Bar a beirasod alapjan mar az is reg odaven..) Remelem minden baj ellenere megtalalod a szamitasodat otthon. Orulok, hogy beirtal, valaki, aki teljesen maskep gondolkodik mint en/mi.
(A hozzaszolasom nem tartalmaz ironikus reszeket !!)

jágör68 2011.03.23. 20:36:00

@Rokkantnyugdíjaspornósztár:
Ezzel csak az a baj, hogy nem 10 milliárd Ft kell az egészségügybe, hanem minimum 300 milliárd- és az még csak a konvergencia- program előtti állapot- 2006. Ami szintén nem volt még világverő.
A másik: a jobb egészségügyhöz több LEGÁLIS pénz kell. Mert ilegális pénzekből nem épül új kórház, nem lesz több nővér, se új eszközök.
70 éve van elb*szva az egészségügy, Rákosi kócos elvtárs óta és azóta is jól elping- pongozik a beteg meg a politikus az állandó hálapénzezéssel.
Közben meg rohad szét minden.
Ideje felébredni!!!!!

Gizi a laborból 2011.03.23. 20:36:53

Egyetlenegy érvet sem tudok mondani a lányomnak, hogy hazajöjjön. Nem is fog. Ha fiatalabb lennék, én is elmennék. Nekem Schmitt Pál nem köztársasági elnököm, Orbán Viktornak és kormányának semmiféle érdemét nem tudom megemlíteni.

A 10 pontból legalább három, de talán négy is, a hasaddal foglalkozik. Ne gondold, hogy mindenkit csak ez érdekel. Amíg a 8 éves ellenzékieskedéseteknek köszönhetően 10 millió gyűlölködő országa lett Magyarország, addig ne csapjatok be senkit a hazacsalogatással! Nem fognak hazajönni.

enciburnye 2011.03.23. 20:38:36

@Boli: eredetileg lokálpatrióta volnék, és büszke arra, hogy magyar..
de a nyugdíj einstand óta elhatároztam, hogy egy olyan állam, ami nem hajlandó minimális jogokat biztosítani nekem, de kötelezettségeket igen, az nem érdemli meg, hogy akár egy fillért is kapjon tőlem..
nekem nem kell az taj kártya, nyugdíjellátás akkor.. majd én gondoskodok magamról, de ez az állam egy fillért sem fog látni az én munkámból adó formájában addig, amíg ez a rendszer uralkodik..

nélkülözhetetlen kézikönyv 2011.03.23. 20:38:41

Ez az ország ráadásul még annyira faja, hogy azt a túró rudit még bele is teszi hátulról a seggedbe.

Ekkora birkaságot, te jóóó ég....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:38:46

@jágör68: Nézd, a falábú focistákra lesz ennyi pénz, megmondták. Az egészségügyre nem. Akkor miről beszélünk? :(

Prostatikus Vogon Jeltz 2011.03.23. 20:39:03

+1 érv: itt a legviccesebbek a politikusok.

ja mégsem. az idióta szót kerestem...

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.03.23. 20:40:17

Ha valakinek valami nem világos, szóljon.

Szóval min is csodálkozik a nagyérdemű, amikor az utóbbi nyolc (kilenc!!!) év szinte kizárólag a szarittélni-szarittélni-szarittélni mantra jegyében telt. Ez persze nem az ok, hanem a tünet, és a propaganda.

Salamon tökéletesen mindegy hogy maszop vagy fityesz kormány van hatalmon. Nem lehet egyetlen olyan kormányintézkedést, rendeletet, törvényt említeni az elmúlt nyolc (kilenc!!!), vagy húsz, vagy hatvan évből, ami ne lett volna valamilyen szempontból közösségromboló hatású.

És itt a negyven évnyi szoccban felnőtt két szocreál generáció hihetetlen idiotizmusáról, irigységben és kárörömben maximálisan kimerülő "érzelmi itelligenciájáról" még nem is esett szó.

Írom mindezt Csehországból.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.03.23. 20:40:46

+1:
"If you have a Hungarian for friend, you don't need an enemy". - Kurt Vonnegut

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2011.03.23. 20:41:53

@jágör68:
Az index szerint kb. 60 milliárd, de ennél biztosan több, mert direkt nem számolják össze.
index.hu/belfold/2010/12/20/direkt_nem_szamoltak_ossze_mennyit_kapnak_az_egyhazak/

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:42:04

@enciburnye: Sajnos egyet kell értenem Veled! Sokan vannak, akik persze az állami szférában a versenyszféra árainak a többszöröséért verik a bránert. Amíg ilyen nullák osszák az észt, meg az ilyen "Gyere haza..." című szarokat propagálnak, miközben nincs mögötte semmi, addig teljesen igazad van!

Thera 2011.03.23. 20:42:09

10. Versenyképes, egykulcsos adó
De nem kapok érte semmit. És az alapfizetés jóval alacsonyabb. Magyarországon belefutnék az állami bérplafonba azért amit külföldön beosztott mérnökként megkapok. Ráadásul nem tudhatnám mikor vetnek ki visszamenőleg luxusadót, veszik el megtakatításaimat. Továbbá hogy külföldön 5 év alatt megszerzett nyugdíjjogosultságommal magánnyugdíj ellátás nélkül mi lesz.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Ez vicc. Nem lehet megélni a legtöbb iparágban egy olyan kicsi piacból mint magyarország. A versenytől nem félni kell hanem kockáztatni, befektetni, és alkalmazkodni. Jobb egy nagy zsúfolt piac mint egy kicsi amit még nem fedeztek fel de ha bejön egy új konkurencia akkor vége. A stabilitás, megbizhatóság tisztességes verseny viszont alapfeltétel: Korrupciónélküliség, kiszámíthatóság.

8. Túró Rudi
Adnak a Business Váróban ha néha hazajárok. Ha annyira kellene rendelhetnék is belőle.

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
" Teljesen igaz! Kurvajo hazautazni egy-ket hetre es vegiglatogatni a kulturalis attrakciokat. Aztan vissza lehet menni egy olyan orszagba, ahol normalisak a hetkoznapok."

6. Aranyat érő nyelvtudás
Van szakértelmem is. És szeretem szakmámat. Viszont itthon nem vehetnék fel magyarul nem beszélő munkatársakat komplikációk nélkül.

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Elvárt hálapénzel együtt is? És hány órát kell itthon várakozni, és hányat kint időre menve? És mennyire tolerálja egy itthoni munkaadó az időben orvoshoz fordulást, vagy a nátha miatt otthonmaradást hogy a többiek ne kapják el. Mennyire elfogadott a betartott munkaidő, no túlóra? Ez mind az egészaéges élet alapfeltétele.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
Egészségtelen. Hol tudok munkaidőben változatos, svédaztalos egészséges menüt enni ebédként?

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Sajnos eme pont lehet hogy felülírja az összes pontot. Ezért is gondolkodok egyre jobban a hazajövetelen. De nem az IKJs homofób megjegyzésre gondolva. Simán egy párkapcsolatban a közös háttér, kultúra, közös nyelv is fontos.És itthon még mindig többen vannak az ellenkező nemből magyarok.

2. Családbarát szociális rendszer
Van elérhető, megbízható bölcsöde? Férfiként elfogadott gyerekkel való otthonmaradás? Miért essen ki partnerem vagy én évekre a karrierjéből? És ez miért előny?

1. Az érzés...
Amit egy politikailag ennyire megosztott, túlpolitizált társadalomba való visszatérés jelent?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:45:12

@Rokkantnyugdíjaspornósztár: Mert rászorulnak! De tényleg! Bár valami egészen másra (arra a bizonyos lipiczai tenyészménre) szoruljanak rá az elvtársak és a hasonszőrű férgek!

vitézlajszló 2011.03.23. 20:45:18

Nem menne el innen senki, ha nem lenne muszály!
Az embereket elzavarják innen a szarházi politikusok, akiknek semmi nem drága a saját egzisztenciájuk fenntartása érdekében.
Racionálisan gondolkodó fiatal (17-37 között) élni akar, és itt nem lehet, erről mostani kormányunk és leendő altokmányunk gondoskodik.

jágör68 2011.03.23. 20:46:18

Vajon az a sok idióta, aki el- alkotmány- bohóckodik, meg Sztálin elvtárs díszpolgárságával és hasonló ország érdeke szerint minden percben számító sorskérdésekről diskurál jó pénzért, az mind tényleg ennyire hülye? Vagy csak dugják a fejüket a homokba?
Hogy akarnak majd országot építeni 1 millió bodzással meg 3 millió nyugdíjassal?
Felveszik az IMF- hiteleket a nem létező termelő/ dolgozó/ adózó generációra?

Viktus 2011.03.23. 20:46:46

Ezek itthon élnek egyáltalán? vagy egyenesen egy párhuzamos galaxisból írnak?

Garp 2011.03.23. 20:46:58

Szerintem ugyanolyan bátor dolog elindulni, mint otthon maradni. Megint egy téma, amivel szépen ketté lehet osztani az embereket.
hogy mikor mennék haza? Csak 2 dolog kéne hozzá.
1.: ha valaki kifizetné a svájci frankos lakáshitelünkre rárakódott kb40% árfolyam különbözetet (és mielőtt lehuhognak: anno _sehogy_ másként nem tudtuk elkezdeni az életünket, csak hitelből.)
2.: ha az ország legkisebb megyeszékhelyén, megyei jogú városában, a szülővárosomban kapok olyan munkát, amiből el tudom tartani a családot belegebedés nélkül.
Tudom, önző dolog, de csak egy életem van, 34 évesen jó eséllyel a felét is letudtam már. Nincs mire várnom.
Az otthon maradottaknak pedig....hát, kitartást és a legjobbakat. Minden cinizmus nélkül.

(Ez a 10 pont meg vicc, a legtöbbje fel sem kéne merüljön, mint csáberő, annyira evidens dolog. Méghogy Túrórudi!..pfff.)

bandika gazdája 2011.03.23. 20:47:48

@Fullánkos Algol: Nyálagyú tetű vagy Te! (Bár nem szeretek ilyesmit mondani.)

kalamáris (törölt) 2011.03.23. 20:48:02

Ők legalább próbálkoznak. Az idióta impotens bohóc (gy.k. Gyurcsány) még küldte is az embereket/vállalkozásokat külföldre. A magánnyugdíjpénz meg nem a saját megtakarításod volt, kötelezően vonták a fizetésedből olyan pártemberekkel telerakott nyugdíjpénztáraknak, akik nem tudtak bánni vele.

Viktus 2011.03.23. 20:48:59

ropogós parasztkenyér :( na ilyen már nem nagyon van az a pékség is ahol régen jóféle kenyért adtak fokozatosan egyre szarabb lesz ...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 20:49:18

Itthon a legjobb, mondom közel 8 év után. A kezdeményezés nagyon nemes, talán kicsit esetlen. A feldühödött emigránsok kommentjei miatt meg én szégyellem magam. "Ne azt kérdezd, hogy a hazád mit tehet érted...". Ugye.

Aki persze jól érzi magát kint, maradjon nyugodtan, amíg jólesik neki. De biztos vagyok abban, hogy nagy részük magának is hazudik.

Talán nem off:
modoros.blog.hu/2011/01/12/a_hazatelepult

reccs 2011.03.23. 20:49:26

@Temeraire: Hidd el, értik itt ezt nagyon sokan, azok is, akikről azt gondolod, hogy nem. Még mindig sokkal jobban szeretem ezt a népet és ezt az országot, mint ahogy azok szeretnek engem.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:50:03

@kalamáris: Aha... Viktorék csak megvédték! De tényleg! Sőt mindjárt el is kúrták! Okos, leülhet fiam!

jágör68 2011.03.23. 20:50:52

@jágör68: Na ja végülis, szükség törvényt bont- majd megoldják:DDDDDDDDDD
Na akkor majd a 800.000 állami alkalmazott végezheti fejenként 4-5 ember melóját, az lesz csak az igazi!
Majd orvost játszik a pályázatkészítő, építőmunkást a tanácsadó, a politikus meg szennyvíz- tisztítót!
Az lesz csak a szép világ

Szergej55 2011.03.23. 20:50:58

Az itt látható hozzászólások 99%-a nem pesszimista, hanem realista. Aki itt hazaárulózik, tegye nyugodtan. Ők akkor nyugodtan nyúljanak le még több adót, vagy amennyiben becsületesek, kínlódjanak csak nyugodtan ennyi pénzért, elvégre tök logikus, hogy 2-szer annyi melóért csak negyede annyi bért kapsz. Én is el fogok menni, ha ez így marad.

Bloodscalp 2011.03.23. 20:52:32

"szemben a 2002 és 2010 közötti évek fiatalokat elüldöző politikájával-

ezt nem hiszem el, mutassanak fel 1 db ilyen embert! De ne a kitalált fészbúk adatlapját!

mojoking77 2011.03.23. 20:53:02

@Modor Tibi: Tibi ne mar.. Te sem jottel volna haza gondolom, ha nem szereztel volna kint valami egzisztenciat, vagy tevedek? Amugy egy ideig barhol jo, egy ido utan pedig sehol. Bar ez megint eleg modorosra sikerult....

Viktus 2011.03.23. 20:53:41

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Én is így vagyok vele már egyre unalmasabb Bandinak lenni, mint az Állatfarm c. műremekben ...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 20:53:56

@Modor Tibi: Emlékeztetnélek, hogy pl. azok a bizonyos magyar Nobel díjasok, 1 kivételével nem Magyarországon lettek díjazva... Vajon mit érhettek volna el, ha itt maradtak volna, ebben az irigykedő, kivagyiságokkal teli bodzaszedős világban?! Nobel díjat nem, az ugye biztos?

sárkányfő 2011.03.23. 20:54:26

@Aullah: és nem angol anyanyelvű országban mégis milyen melókról van szó, amihez elég az angol tudás?

Hohenzollern 2011.03.23. 20:54:31

Az X tevékenysége pont amellett érv, hogy ne jöjjön haza senki...

A legbájosabb a 3.) pont, hogy azért érdemes hazajönni, mert itt lehet buzizni...
:D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 20:55:09

@bandika gazdája:
megértem a helyzeted és tisztelem a véleményed, a kiállásod.
Azonban te viszonylag speciális helyzetben vagy, bár mondhatni az én helyzetem sem az átlagos, de talán a két speciális helyzet miatt teljesen más az életre való rátekintésem.
Bár nem mondhatom, hogy nagyon rossz a keresetem, nehéz belőle jövőt, stabilitást garantálnom itt magyarországon a jelenlegi és a várható helyzet ismeretében.

Én úgy gondolom a fogtechnikus tanuló nagylány és a kiscsoportos óvodás kislány közt az orgonasíp többi elemét adó három iskolás fiú jövője és megélhetése számomra többet jelent, mint bármi a világon.
Addig, míg én tisztességesen adózok, húzom az állam gazdaságának szekerét, egyre kevesebbet tudok a számomra fontos dologra szánni akár anyagilag akár időben, addig nincs olyan érv, vagy erő, amelyik arra venne rá, hogy hazaszeretetből (ami megvan, évek óta húzom halasztom a dolgot) itt maradva ne adhassam meg azt amit akarok a gyerekeimnek.
Ha megvan rá a lehetőség, (és megvan) hogy ugyanennyi, vagy kevesebb munkával, - így több szabadidővel a gyerekeim felé - többet tudjak nyújtani a gyerekeimnek az életkezdéshez, a boldoguláshoz, meg is fogom ragadni.
Egyenlőre országunk vezetőitől tanulva csak a vállalkozásom (adózásom) vittem külföldre, hogy több maradjon a gyerekeimnek, de hamarosan viszem magamat és őket is.
Az egészségügyi ellátásról és iskoláról annyit, hogy a nagylánynak kevesebbe jön ki az oktatás kint, mint amit itthon fizetek, és örömmel vették a jelentkezését, nem nekem kellett abból válogatnom, hogy hol találom a legolcsóbban a gyakorlati képzés meglétéhez a legolcsóbban, - csak kevéssel havi 100 ezer feletti összegért - vállaló fogtechnikust, hanem az iskola a jelentkezés elfogadásakor küldött egy listát kapcsolati adatokkal akikhez jelentkezhet a lány... ingyen.

Szóval, szép a hazaszeretet és a pozitív értelemben vett röghöz kötött érzelmiség, de minden ember és minden eset más. Ami elég és megfelelő az egyik életéhez, az a másiknak a megélhetési minimumot sem éri el, és nem csak anyagiakban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 20:55:58

@mojoking77: kint buliztam, utazgattam, gyűjtöttem. Nem is baj, ha valaki kimegy - hazatérve tényleg annál jobb esélyekkel indul. De nem muszáj kimenni, csak ajánlott. Elég tanulni is - persze nem bármit :)

miva? 2011.03.23. 20:56:12

Emberek! Nem a kormány színe miatt mennek külföldre a fiatalok! Azért mennek, mert nem hülyék, és látni szeretnék, máshol milyen az élet! A legtöbb úgy tervezi, hogy hazajön, aztán kiderül, hogy nem olyan könnyű 3000 km-ről interjúkra járni, sodorja őket az életük, olvassák az ilyen posztokat, és inkább nem erőlködnek, hanem maradnak még pár évet. Közben a gyerek kamasz lesz, és nem akar elmenni onnan, ahol a haverjai vannak. Ennyi.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 20:58:00

@Boli: nem tudom, én nem kaptam Nobel-díjat se kint, se itthon. Egyszerűen imádok ITTHON lenni. Tamási Áron is megmondta nagyon helyesen, hogy miért vagyunk itthon a világon :) nem várom én el senkitől, hogy ugyanígy gondolja, de ez az általánosan tapasztalható Mo-fikázás nevetséges. És lehet, hogy van javítanivaló, de mindenki a készbe akar beleülni és elvárni, hogy más javítsa meg helyette.

bandika gazdája 2011.03.23. 20:59:25

@mojoking77: @MeeCee: Bandika minden nap velem jön a szomszédos cukrászdába ahol a reggeli kávémat iszom, és más kutyákkal együtt kutyakeksszel várják. Sőt időnként egy "dogtrollerrel" a maincoon cicalányt is magunkkal visszük. A leki nyugalmam száz százalékosan rendben van. Na jó, csak 99, de csak azért, mert a szülői házat anyám halála miatt el kellene adnunk, és nem sikerül. Nehéz két lakást fenntartani egy nyugdíjból. Végül nem utállak titeket, és nem haragszom rátok, mert más a véleményetek! Az enyém ez! Ti pedig éljetek boldogan és sikeresen! Szívből kívánom! :-)

[c] 2011.03.23. 20:59:47

"szemben a 2002 és 2010 közötti évek fiatalokat elüldöző politikájával".

Csúsztatás a köbön.

miva? 2011.03.23. 21:00:07

@Modor Tibi: Ez azért nem volt szép. Éppen az a helyzet manapság, hogy ha máshogy akarsz javítani, koldulhatsz a téren holnaptól :P

kalamáris (törölt) 2011.03.23. 21:01:51

@miva?: Igen, de vannak olyanok is, akik azért visszajönnek, bár pár itteni bérkommentelőnek úgy látszik nem ez az érdeke. Szerintem ez egy alapvetően jó kampány.

Tapogatott Kukorica 2011.03.23. 21:02:30

Először röhögtem, hogy a rudit hozza fel indokként.

Másodjára elolvasva tulajdonképpen az a legütősebb érv.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 21:03:01

Na emberek,mindjárt jön Mj és leszid mindenkit aki kint akar maradni.
A múltkor is volt egy kis veszekedés Tildy blogján,mert ő kint akar maradni.
Én is gondolkodom külföldi munkán,de én úgy vagyok vele,hogy hazajönnék,nem végleg mennék ki.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 21:03:07

@miva?: nem a tüntetésekkel kell javítani, bár felőlem azt is lehet. Még az autóborogatás is belefér, csinálják. Dolgozni kell, adózni, fogyasztani, gyereket nevelni. Nem könnyű.

halar 2011.03.23. 21:04:45

multikultizás, pár sorral lejjebb meg buzizás? szigets fotók, közben meg minden szórakozás ellehetetlenítése? hálapénz és najónincsplazmatévé? egykulcsos adó, kezdő fizetéssel vagy vállalkozásként (amit itt ugye olyan jol lehet) jól megszopva?
miértmennélel.org :)

causa sui 2011.03.23. 21:05:42

ezen most konkrétan hánynom kell.

feleségem idén teherbe esett. nem így terveztük, de elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ne vetessük el az első gyerekünket, mert nem biztos, hogy lesz még egy. mivel egy ideje munkanélküli, nem kap semmit, sőt most már a TB-t is mi kell fizessük. az én egy fizetésemből próbálunk megélni hónapról hónapra, úgy, hogy jön a baba. (remélem legalábbis, hogy jön. egy már elment, nem kívánom senkinek.)

végigjártunk minden lehetőséget, megkérdeztünk mindenkit, hogyan, honnan lehetne bármi támogatást kicsikarni, de SEMMI nincs. sem támogatás, sem közmunka, sem 4 órás munkahely, SEMMI! mert a fidesz támogatja a gyerekszülést, mi?

mondtam is, hogy most akkor elválunk, átiratom a lakhelyem anyám címére, és máris csak segélyekből lesz egy minimálbérre való. csak egy baj van: nem vagyunk cigányok. nem azért vettem feleségül, hogy elváljak tőle.

szóval kedves fidesz&kdnp bekaphatjátok!!!!!!!!!!!!!!!!!

@vitézlajszló: ez így van. a fenti kálváriánk közepette jöttem rá, hogy a törvények és jogszabályok úgy vannak kialakítva, hogy ha nem akarsz éhen dögleni, akkor kénytelen vagy áthágni őket. vagy elmenni ebből a hányadék országból. vagyis maga a "politikai elit" kényszerít rá a törvénysértésre vagy elköltözésre.

@pancho_sanza: bazmeg! ezt még nem olvastam tőle. hol írta?

@bandika gazdája: szerintem ezért nem megyek én sem sehová. csak nem merem bevallani.

jó éjt mindenkinek.

K.Jani 2011.03.23. 21:05:55

már előttem megírták, ez egy akkora faszság hogy még én szégyellem magam ,hogy magyar vagyok. remélem csak viccnek szánták, mert ha komolyan gontolták az nagy baj. nagyon nagy baj. az ilyenek még jobban megerősítenek ,hogy még egy darabig nem szabad hazamenni.
2 éve élek külföldön. jövő hónapban születik a kisfiam. elsősorban miatta maradok itt. nem akarom ,hogy magyarországon nőjjön fel. sajnos!!! most nem! pedig nekem is sokszor van honvágyam.

mentanyuszi 2011.03.23. 21:06:27

Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá:
Én amondó vagyok, hogy Magyarországot sokkal korábban eltolták. A zászlóra -ugye - Madách azt hímezte:

"Ember küzdj, és bízva bízzál! Az Élet célja a küzdés maga!"

Na, asszem, ezt sikerül itt folyamatosan teljesíteni - de feltételezem, nem én vagyok az egyetlen, aki mást vár az élettől...

miva? 2011.03.23. 21:06:29

@Modor Tibi: Így van! Nem az-e a helyzet viszont, hogy a kicsit sem szoci barátaim szépen menekülnek nyugatra, mert kirúgták őket az elmúlt cirka 4 hónapban - és nem öreg munkásőr csúcsvezetők ám ők, hanem 30 körüli igáslovak a médiában, tűzoltóságnál, stb. Nekik mit mondanál?

berlin_mount 2011.03.23. 21:08:17

Hmm, a túró rudival hazacsábítani valakit, azért elég gyenge ötlet. Több, mint 4 éve élek a német fővárosban, aminél multikultibb Budapest biztosan nincs.
Negyedévente fizetek 10 € vizitdíjat, de az orvosi ellátásra eddig a legkisebb rosszat nem tudnám mondani. Pedig már kórházban is jártam, ahol ugyan 10€ napidíj van, de ezért napi 5x adnak enni, az ásványvíz és a gyümölcslé ingyen és a WC papírt és a gyógyszereket se kell bevinni. A nővérkék óránként minden kórterembe benéznek, az orvossal beszélni lehet. A kórteremben max 3 fő, mindenkinek külön TV. A fogorvosom ugyan Magyarországon van, mert megbízom benne, de a számlán lévő összeget a betegbiztosítóm 10€ kivételével egy héten belül a számlámra utalta, megköszönve, hogy az olcsó magyar magánfogászatot választottam.
Az élelmiszerek átlagára kb. ugyanaz, mint az otthoni. Bármi más olcsóbb.
Jelen pillanatban munkakeresőben vagyok, de a munkanélküli segélyem több, mint otthon a legtöbb ismerősöm fizetése.
Egy 3 szobás, 75 négyzetméteres lakást havi 620 €-ért bérlünk, amiben már az internet és a telefon is benne van.
A mobiltelefonom szerződését most hosszabbítottam meg, de mivel nem kértem új telefont, így 225€ számlajóváírást kaptam, ami 11 havi telefonszámlámat lefedi.
A boltokban a pénztárostól hallom utoljára, hogy további szép napot kíván mosolyogva.
A tömegközlekedés romjaiban (berlini S-bahn káosz) is klasszisokat ver a budapestire.
Pörköltet szebb húsból csinálok, mint otthon. Minden hozzávaló kapható, egri bort is bármikor veszek.
A környéken ahol lakom már egy ízeset káromkodni nem lehet magyarul, mert többen értik, mint a budapesti belvárosban.
A családomat rendszeresen meglátogatni, mind a szabadságom mennyiségéből, mind a fizetésemből gond nélkül megtudom.

Akkor, most érdemes hazamennem egy olyan országba, ahol dívik az intolerancia, kevesebb a fizetésem, olcsó de legalább rossz EÜ ellátást kaphatok.
Úgy gondolom, még maradok egy kicsit!

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2011.03.23. 21:09:31

"Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele."

Ha ez azt takarja, hogy nálunk a fiatalok is intoleránsak az alternatív párkapcsolati formákkal szemben, és el nem tudják képzelni, hogy egy férfi takarítson vagy otthon maradjon a gyerekkel, akkor köszi, de megyek csomagolni.

K.Jani 2011.03.23. 21:09:40

ja és még megy, de már ezt is megírták előttem. nemrég beszéltem egy orvos tanulóval. ösztöndíllyal jött ki tanulni, és ha megkapja a papírját németországba akar menni.
ő mondta, hogy a végzett orvosok 90%-a!!! elhagyja az országot. én is azt tudom mondani, hogy ez egy időzített bomba.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.03.23. 21:10:26

Jaj, még az orvosi ellátást is megemlítik!!!
Pár hete a feleségemet komoly gyomorgörcsökkel bevittem a sürgősségi rendelésre (ismétlem: SÜRGŐSSÉGI !!!) és röpke 7 (azaz: hét !!!) óra tengés-lengés után már távozhattunk is...
Aki az orvosi ellátást is beveszi a nyugatról hazahívó érvek közé, az olyan elefántcsonttoronyban élő politikus, aki még sosem látott belülről orvosi rendelőt, legfeljebb csak magánklinikát.
Politikusok, ébresztő!!! Gyertek már le közénk a földre!!!
:)

mojoking77 2011.03.23. 21:10:31

@Modor Tibi: Az a baj, bar ez meg mar szemelyes, hogy spec en otthon nem igazan talalnek munkat magamnak (Legalabb is azt a munkat, amit jelenleg is vegzek). Az pedig, hogy elmenjek valamelyik Telecom Szolgaltatohoz, eleg komoly visszalepes lenne, mind anyagi, mind pedig szapmai szempontbol. Arrol vegleg nem is beszelve, hogy az ilyen allasok eleg ritkak otthon.
Teny, hogy legtobbunket a valamilyen kenyszer vitt ki , viszont sok embert megismertem, aki ugyanugy ment ki, mint -gondolom- te, hogy par ev, bulizgatunk, dolgozgatunk, vilagot latunk, aztan majd meglatjuk, es meglattak. Meglattak, hogy nem kell naponta a politikai szemettel foglalkoznia. (Sydney-ben az emberek nem kis reszenek fogalmuk sincs peldaul a miniszterelnok szemelyerol), nem kell a mindennapi eletben a masnaptol tartani. Az emberek igenis elkenyelmesednek, es egy ido utan mar nem faj az, hogy "csak" egy kelet europai valaki... Foleg nem egy igazi multikulturalis (nem-nem, a magyar nem az) kornyezetben...

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.23. 21:10:48

@Modor Tibi: "Dolgozni kell, adózni, fogyasztani, gyereket nevelni. "

Lehetőleg nem Magyarországon.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 21:10:59

@miva?: hogy sok szerencsét, nézzenek körül, lássanak világot, tanuljanak, aztán jöjjenek haza, ha honvágyuk lesz :)

Le_Penseur 2011.03.23. 21:11:29

Ezek a KISz-es fiatalok mindig mosolyt csalnak az arcomra! Már a "Jelentsd fel a való világot, adunk hozzá nyomtatványt!" is mókás volt, de ez a lista mindent visz!

"praktikus információval, tanácsokkal és erkölcsi támogatással lássa el azokat a magyar fiatalokat, akik bár jelenleg kinn élnek, de hazatérnének Magyarországra."
Akik kimentek, semmit sem tudnak a mai magyar jelenről! Nem olvasnak, nem néznek tévét, az internetről pedig még nem is hallottak! Sőt a szüleikkel sem beszélnek!

10. Versenyképes, egykulcsos adó (bezzeg külföldön éhbérért dolgoznak)
9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek. (...) nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni. (te jó ég, az a sok orvos és ápoló mind valamelyik multinál van?)
8. Túró Rudi (rudiért senki sem költözik haza és senki sem marad itthon)
7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. (mindenki Pesti?)
6. Aranyat érő nyelvtudás (erről inkább mélyen hallgatnék, hogy itthon még mindig alig tud valaki normálisan legalább egy idegennyelvet!)
5. Olcsóbb egészségügyi ellátás (túlterhelt egészségügyisekkel, 30 éves műszerekkel, stb)
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval. (aki elköltözött, annak hiányzanak az otthoni ízek, de emiatt senki sem jön haza)
3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. (az a sok külföldi buzeráns, meg leszbikus, transznemű, meg az egyéb eltévelyedett lélek! Fertő!)
2. Családbarát szociális rendszer (meg a várólisták a bölcsődei helyekért ...)
1. Az érzés...amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet (sok lúzer aki az osztrákokhoz vonaton jár, nem látják a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fényeit!)

Csak így tovább srácok! Fog ez menni!:D

csoko20 2011.03.23. 21:11:30

Gyertek haza skacok!!!!!!!!

Meglátjátok, "AZELMÚLTNYOLCÉV" csak móka volt, ahhoz képest, ami ezután fog jönni :))))))))

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szopóálarccal várunk mindenkit! Bónuszként egy ShmiT Pál által dedikált alkotmány!

Tapogatott Kukorica 2011.03.23. 21:11:32

Úgy hallom otthon nem kell adózni olyan munkák után, melyek a két tenyér ütemes egymáshoz csapásából kelekező zajért fizetnek, jellemzően poltikai töltetű rendezvényeken, ezerötszázat. Igaz-e ez-e, és mekkora igény lesz a közeljövőben ilyen képzettségű szakemberekre (OKJ-s tapsmenedzser szakon tanulok, fél év "Éljenzés és örömujjongás" ösztöndíjjal)? Köszönöm az ikszet!

hüséges 2011.03.23. 21:13:17

@baloo112: Teljesen egyetértek, ez volt eddig a legjobb válasz !

Tuck barát 2011.03.23. 21:13:44

Nem tetszik a KDNP szövege?

Most hol a kétharmad, aki bejuttatta őket az országgyűlésbe?

miva? 2011.03.23. 21:14:09

@Modor Tibi: Ez nem olyan egyszerű, ha van gyerek. Nehezen érted, látom.

Viktus 2011.03.23. 21:14:16

@spontan:

:O kinek húzod ki Kolompároknak, Lakatoséknak? :P

septem 2011.03.23. 21:14:46

suta próbálkozás, de legalább próbálkoznak valamivel. mert ugye benéz az ember valami ballib blogba, mit olvashat? a magyarok így, a magyarok úgy... a magyar rossz, a magyar csúnya. nem veszek magyar terméket, nem csinálok gyereket. hát akkor, az eu nyitva áll, a szarbakszba mindig keresnek pultost. panaszkodnak, hogy milyen lehúzós itt minden, meg mindenki. aztán, ha lelépnek, azért csak visszajárnak lúzerezni a többieket, mert ugye ők nem olyanok... mert ők azért lépnek le, mert itt lehúzós a szitu. ja, az. csak kiktől?
totál igaza van modor tibinek.

NforceR 2011.03.23. 21:15:20

en most osztondijjal vagyok kulfoldon, ahogy az latszik is. De eszem agaban nem lenne visszamenni ha nem lenne kotelezo. Es nem csak a penz miatt. Bar az sem utolso szempont. De az h 20 eve csak az ugatas, egymas szapulasa megy azt valahogy nem birom felfogni. Es nem is az a legnagyobb gondom h valszek ketszer esetleg 3szor annyit kellene meloznom h tartsam az eletszinvolamat, mert ugye lejebb is lehet adni... de amikor az embernek gyereke van az mar azert mas. es egyelore nem latom h barmit is javult volna leendo gyermeke(i)m lehetosegei... es ahogy mar irtak ez az igazi baj. hogy itt a fidesz a hires nagy ketharamdaval ugatnak meg lopnak ugyan ugy. az orszag meg a nep le van szarva... az ervek kozul meg talan a turo rudi, es a porkolt allja meg a helyet. A tobbi elbol mero hulyeseg....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 21:16:08

@mojoking77: @miva?: jó, hát akinek jobb kint, az maradjon, ennyi. Én amióta újra itthon vagyok, még a város illatát is minden percben kiélvezem - bármilyen nevetségesen is hangzik. Ha csak a pénz érdekelt volna, biztos találtam volna jobban és jobban fizető országokat. Kinek mi a fontosabb, ugye.

jágör68 2011.03.23. 21:17:15

@Tapogatott Kukorica:
Bizony, a TÚÚÚRÓÓÓ RUUUDIII!!!!!!
Viszek is ki egy raklappal:DDDDDDDDDDDD
Amúgy jó lenne ez az ország, ha
1. Legalább a munkaképesek 60%-a dolgozna
2. Az állami hivatalok nem a bírságolásokra állnának rá, hanem csinálnának is valamit
3. Rendbetennék a közutakat, mert a főutak is katasztrofális állapotban vannak
4. Lenne normális bicikli- úthálózat- mint a németeknél- hogy a termőföldek mellett vezet a betonút, amin a paraszt is ki tud menni traktorral a földjére és a biciklis is használhatná
5. A vállalkozások vezetői nem zsigerelnének ki minden fillért a dolgozóiktól
6. Nem dőlne be a sok ember az egymásra uszításnak és végre fogna össze, mondjuk a 800 EUR- minimálbérért
7. Az egzisztenciáért való félelem miatt nem kellene senkinek 3-4 mellékállást is vállalnia- és akkor a munkanélkülieket is fel lehet venni ezekre a helyekre
8. Nem lenne népsport az adó- és járulékcsalás
és sok más....

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2011.03.23. 21:17:19

Én egyszer hazamentem. Azóta azt gondolom, kidobtam az ablakon azokat az éveket, amiket Magyarországon töltöttem. Szakmailag abszolút nem jutottam előbbre, mert a szakma történetesen senkit nem érdekelt, kapcsolatokon, "okosságokon" múlt MINDEN. A szakma teljesítménye nagyjából a külföldi klisék silány fordítgatásában, valamint seggnyalásban és ügyeskedésben merül ki - engem meg ez kurvára nem érdekel. Szal léptem megint, mielőtt elcseszem a még aktív éveim maradékát is. Szeretem a szakmámat, nehezen viselem, ha belehazudnak az arcomba, és egyre inkább kedvelem azt a közösséget, ahol szabadon hódolhatok neki, fejlődhetek, a magam útját járhatom. A gyerekeim a becenevemen szólítanak. Nekem mindegy, az viszont nem, olyan közösségben fognak-e felnőni, ami biztosítja a számukra, hogy megszeressék az életüket és szabadon élhessék úgy, ahogy szeretik. Azt szeretném, ha egyenes derekú, egyenes emberekké serdülnének, akiknek álmaik vannak, és lehetőségük az álmok megvalósítására, nem pedig sunyi, görcsösen, remegve hazudozó, ügyeskedő, gonosz, kiégett rokkantakká, akiket egyszerűen eldobnak, ha már nem képesek tovább segget nyalni, mert kisebesedett, elkopott a nyelvük, esetleg eddig bírta az önbecsülésük. Itt megvan a lehetőség, hogy szabad, egészséges emberek legyenek, nincsenek keresztek az állami iskolák falán, senkinek ilyen faszság eszébe sem jut, mert egyszerűen kiröhögnék érte. Nincsenek hajléktalanok, a koldusokat Romániából importálják románok, és az autók megállnak, ha gyalogost látnak a zebrán. A Halászbástyát leszarom, gagyi, hazug turistahely, de még az sem, én viszont Budapesten egyáltalán nem turista vagyok. Valamikor a Visegrádi utcába szerettem bejárni dolgozni - gyalog, szerettem a hangulatát. A Bakáts térre már nem annyira, Kelenföldtől kiráz a hideg. Aki erre az ostoba hazugságözönre hazamegy, az megérdemli, de nem tartom vissza, maga választja magának, ő maga fogja megélni. Azt is eldöntheti mindenki, akar-e újabb Audit fizetni lázár jánosnak, szeretné-e, ha egy smittpál nevű ostoba ló lenne az elnöke, és egy orbánviktor vagy gyurcsányferenc nevű kapzsi paraszt döntene arról, mi legyen az adójával, melyik kutyának mennyit oszt belőle. Az én adómból inkább egyik sem, egy fillért sem, maradjunk ennyiben.

Pretoryan 2011.03.23. 21:17:21

gtalkon dumáltunk a haverral, skóciában van egy nagyobb biztosító helyi kirendeltségén (mocsok multi mindenhol bázz), olyan 2 millió HUF körül keres havonta átszámolva, ennek itthon a negyedét tudná megkeresni maximum, úgyhogy megteheti hogy importálja a túrórudit, bár annyira azért nem hiányzik neki!

Amúgy gratulálok a KDNP-nek és a KISZ izé IKSZ-nek valószínűleg az év legrosszabb honlapját próbálták összerakni, és össze is jött!

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.23. 21:18:46

@Modor Tibi: "Itthon a legjobb, mondom közel 8 év után. "

Akkor semmi akadálya, hogy baszodj meg otthon.

"Aki persze jól érzi magát kint, maradjon nyugodtan, amíg jólesik neki. De biztos vagyok abban, hogy nagy részük magának is hazudik."

Voltál már külföldön, paréj? Hazudni a pártod szokott odahaza, te szerencsétlen.

miva? 2011.03.23. 21:19:12

@Modor Tibi: Ha a tizenéves gyereked nem akarja itthagyni pölö a barátait, meg azt az országot, ahol született és felnőtt, akkor az miért is pénzkérdés, te egszerű?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 21:19:15

Ezt a hülye szöveget, hogy amerikában daddynek szólítaná az apját.... (amúgy milyen magyar név ez a Azbej Tristan?) .
Nos, mi párommal magyarok vagyunk, magyarok leszünk odahaza is, itt is, és bárhol a világon. Az anyanyelvünkön fog a gyerekünk beszélni velünk , mi máson ? Csak azért mert nem Magyarországon élünk , nem felejtjük el az anyanyelvünket.
Viszont haza akkor költöznénk, ha toleranciában , ügyintézésben, és egyéb számunkra fontos dolgokban elérné az itteni színvonalat. Ha kormány nem akarná jobban tudni , mi a jó nekünk, ha lehetne egyről a kettőre jutni normálisan, stb.

De amíg nem, addig a tudásommal azt az országot támogatom amely szívesen lát és megbecsül.

septem 2011.03.23. 21:20:21

azok meg, akik kéjjel szarnak a közös fészekbe, mindenhol rongyok lesznek. mindegy, hogy magyar, vagy sem. mindegy, hogy berlinben, vagy stockholmban van. embernek hitvány.

Fatal Error! System Halted! 2011.03.23. 21:20:36

"Meggyőztek? Maradsz itthon? Vagy hazajössz? :)"

Na most húzok innen a vérbe...

sárkányfő 2011.03.23. 21:21:06

@Cateran: és azt lehet tudni, milyen területen dolgozol ennyiért? csak mert én is erősen gondolkodom a távozáson, és keresem a lehetőségeket.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 21:21:07

@Tapogatott Kukorica: Sőt, még hullámozni is meg lehet tanulni! Meg diadalittasan köszönteni a Vezért! A pulpituson...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 21:21:56

@Modor Tibi: hány gyereked van tibi, akiket iskolába kell járatni, és emellett félretenni nekik az életkezdéshez, mindemellett fenntartani az egzisztenciádat, esetleg fejlődni, képezni magadat, hogy piacképes legyél a félévente újabb és újabb technológiákat bevezető piaci versenyszférában dolgozó alkalmazottként?

mojoking77 2011.03.23. 21:22:00

@Modor Tibi: Mondanam, hogy fereertesz, de annal mar tobbet olvastam ModorosBlogot, hogy azt higyjem ,nem erted a hozzaszolasokat. Azt meg nem tudom, miert akarod megbantani a kitieket, de majd lassan rajovok.. Amugy en is otthonra terveztem a bekes oregkort, de az, a magyar berekbol, meg az atlageletkor alakulasabol nem futna.. Ughogy meg kell keresni a ravalot.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.03.23. 21:23:00

Jól mutatja, hogy a kereszténydemokraták milyen szoros kapcsolatot is ápolnak a valósággal.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.23. 21:23:17

Alapvetően butaság háborogni a jövés-menésen. Mindannyian más dolgokat tartunk fontosak, eltérő értékeket vallunk a magunkénak. Az emigrálók ne érezzenek lelkiismeret furdalást, az itthon boldogulók pedig vegyenek picit vissza a nagy mellényükből. Természetes, hogy itthon is lehet jól élni egy pár százezer embernek, mert ennyit tud gazdagon eltartani a honi piac. Azonban a többség, aki nem tud odaférni a jó pozíciókhoz, érthető, hogy másutt keres magának helyet. Ebben semmi hazaárulós nincs. Az emigrálókat a józan életvágy hajtja.

Buzgómócsing 2011.03.23. 21:23:44

Elkezdtem olvasni a kommenteket és hányingerem lett. Állandó kibaszott nyavajgás bazmeg, a faszom kivan. Itt minden kurva szar, Nyugaton meg minden fáin, még a kerítés is kolbászból van. Menjen is ki a sok fasz, akinek itt olyan szar. Nem ám tenni kellene valamit, hogy jobb legyen, nem! Menjünk nyugatra, üljünk be a jóba, aztán majd ha ott is szar lesz onnan is tovább megyünk. Aztán lehet mindig panaszkodni, hogy itt most éppen ahol vagyok milyen fos. Meg Magyarország is milyen szar. Undorító egy szarkupac, amit itt összehordtatok, menjetek is el a picsába. Én majd itt maradok a nyugdíjasokkal (meg Fletóval). ;)

Nohát 2011.03.23. 21:24:17

@fejo: lehet neked hihetetlen a dolog, de az én általános iskolai cimborám egy Hilton szálloda konyhájában kisegítő, és keres kb egy ezrest egy hónapban. Eltartja belőle a csaját meg magát, kivett egy házat, aminek a szobáit tovább adja, neki kb egy ötvenesben van a lakhatás jelenleg. Nem valakinek a valakije, hanem a haverom. Tényleg.

Amúgy meg én kinn vagyok már hatodik éve, egzisztencia megvan, a két gyerekemmel tuti nem indulok haza, az angollal nincs gond, mindenbe bele lehet jönni, ha akarod. De ingyenben itt sincs semmi, melózni kell, de a melónak van értelme, és nem azt olvasod az újságban, hogy ki mit lopott el.

Én mióta kijöttünk azon gondolkodom, hogy menjünk-e haza, de eddig még csak egyre roszabb lett a helyzet, sose fordult elő, hogy megkísértsen a gondolat.
A honvágyról meg annyit, hogy amíg jól megy a sorod, nem lesz honvágyad. Akárki mondta ezt itt, igaza van. Minden városban ahol eddig éltünk, volt kisebb nagyobb magyar közösség, és ez csak egyre gyarapodik. Van magyar-lengyel bolt, van minden kaja ami kell. Vannak magyar cimborák, nemsokára lesz a kissrácomnak szülinapi bulija, ahol több magyar gyerek lesz, mint angol, és nem kicsi parti lesz. Az otthon maradottak a legnehezebb, de én nem anyám miatt megyek haza, hanem a gyerekem kedvéért maradok itt.

Ebből levezetve ha bárki minket otthon akar látni, csak tegye azt, amit az eddigi hat évem alatt minden angol kormány. Támogasson minket, ne elvegyen, biztosítson jövőt, ne csak a pusztulat lebegjen a szemünk előtt. Nem kértem otthon sem, hogy hadd legyek én a miniszterelnök, és itt sem leszek milliomos. De otthon adót csalva, félve az apehosoktól kellett úgy élni, hogy nem jutott saját lakásra valóra, miközben Magyar Bálinték sorra vették fel az alacsony kamatú hiteleket. Most házam van, szépen tudom fizetni, két kocsim áll az udvaron, nyáron nyaralok, télen sielek, és van megtakartásom. Ha ezt tudná otthon biztosítani az a drága magyar anyaföld, akkor hazamennék. Amúgy nem.

gochenger 2011.03.23. 21:24:27

Én nem is tudjam mit mondjak, miután elolvastam a kommenteket...

Mindenesetre én maradok itthon.

Jofiu 2011.03.23. 21:25:38

@bandika gazdája: Nos, lehet, hogy a tobbiekbe tobb racionalizmus es kevesebb merev almodozas szorult, de asszem atsiklottal a nem penzkozpontu erveken is. A hozzaallassal foglalkozo dolgokon. Amiket mondasz, az emberi gesztusok, a szep es kellemes elmenyek es emlekek, azok nem csak Magyarorszagra jellemzoek a vilagban egyes egyedul. Hogy hol erzed magad otthon az pedig mar nem kotelezoen attol fugg, hely szelessegi es hosszusagi teruleten szulettel. Eskuszom, sokszor jobban otthon erzem magam egy konstruktiv, alapos kulfoldi csapatban mint egy kreativan versengo magyarban. Vagy kellemesebb erzeseket kelt egy nyugodt kulfoldi taj.
Nem meggyozni akarok, csak kiegeszitek. Nincs is mit meggyozni, klonbozoek vagyunk, es ez nem baj. Termeszetesen a szulofold az szulofold marad, es a tole kapott kulturalis es egyeb hatter egyszeruen potolhatatlan, de hogy ki hol van otthon az mar szerencsere egyre kevesbe fugg okolszabalyoktol mint hogy CSAKIS EZ A HAZAD ES KESZ, hanem jobban a tenyleges korulmenyektol. Mikor a hazad barmilyen igyekezeted ellenere romlik, sot akar ellened fordul, akkor lehet akkor vagy igazan hazafi, ha legalabb magad nem hagyod bedaralni. Igy is, ugy is magyar marad aki kulfoldre megy, legalabb reszben, nem tudja lecserelni mint egy inget. Es lehet inkabb o orzi meg az ertekes magyarsagot, nem pedig az aki elfogadja, akar alkalmazkodassal, simulassal, a '90 - '10 idoszak magyar realitasat....
Nme mondom, hogy igy van, csak elofordulhat. Majd a tortenelem megmondja.
Mellesleg nincs megirva, hogy kizarolag egy hazad lehet. Tobb is lehetsz attol, ha tobb hazad is van. Persze, csak azoknak akiknek ez vallalhato, nincs bennuk bevesett korlatozas.
Onmagaban a ragaszkodas es kitartas is szep, de nem mindegy mihez es hogyan ragaszkodik az ember.

miva? 2011.03.23. 21:25:46

@Buzgómócsing: Ezt kikérem magamnak! Tudom, hogy sok a hozzászólás, de egyáltalán nem ennyire egyoldalú. Kérlek olvass alaposan, és aztán rondíts ide!

septem 2011.03.23. 21:27:13

@ineralisi: mondom, hogy egyesek visszajárnak köpködni, lehúzni a többieket.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.03.23. 21:29:41

@tildy:): "Nos, mi párommal magyarok vagyunk, magyarok leszünk odahaza is, itt is, és bárhol a világon. "

Én ezzel nem szoktam dicsekedni külföldön. Csak néhány turbó magyar hiszi azt, hogy ránk felnéznek, mint valami különleges nemzetre... A legtöbb európai számára nem jelentünk semmit, más kontinensen meg nem is ismerik az országunkat. Jó reggelt!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 21:29:55

@miva?: egszerű a válasz: döntse el akkor a gyereked, hogy te hol öregedjél meg.

@Conv: majdnem egy. Az életkezdéshez meg nekem se tettek félre, aztán csak elkezdtem.

@mojoking77: értem a hozzászólásokat. A forrongó közhangulatba belepiszkít egy másképp gondolkodó. A mob ilyenkor megzavarodik, feldühödik, és képtelen felfogni, hogy valaki tényleg máshogy látja.

kigyurt álat 2011.03.23. 21:31:38

Ez a nagy kivándorlás a szocik alatt indult meg keményen, és csak nagyon lassan fog megváltozni sajnos, ahogy a kommentekből is látszik. A 8 év alatt középiskolás korból felnőtt egy generáció, amelyben egyre nőtt a kivándorolni szándékozók aránya.
Egy erős jobboldali gazdaságpolitikára lenne szükség, hogy gyorsabban javuljon a helyzet: minden adót és járulékot minimálisra csökkenteni, mert az végre nem az adócsalóknak kedvezne, és a legálisan munkát vállalók is normálisan meg tudnának élni. Továbbá az irreális szociális kiadásokat kellene megszüntetni, és elsősorban az egészségügy helyzetét rendezni, talán az van a legszarabb állapotban.
Én is dolgoztam kint 2 évig, marasztaltak is, de azért jöttem haza, mert nem az érdekel hogy kint jobban keresek-e, hanem azt akarom, hogy itt is javuljon az életminőség, meg nem tudom elfogadni, hogy itt ilyen maradjon a helyzet, mert nem vagyok megalkuvó.

AkarkiJ 2011.03.23. 21:32:24

" Most Budapesten -az egyik legszebb városban- élek, az irodámból látom a Halászbástyát, a lányom "apának" fog szólítani... de ami a legfontosabb az az, hogy nyomot tudok hagyni az engem körbevevő világon."

szóval, csak azokat várják haza, akik irodájának ablaka a halászbástyára néz? ez olyan s8-as lézerskálás mérce megint?

Tokány 2011.03.23. 21:32:29

@Modor Tibi: "A forrongó közhangulatba belepiszkít egy másképp gondolkodó."

Nyugodtan gondold magad a helyi, illetékes mártirnak, de faszság. Aki emigrált, az többségében leirta többé-kevésbé kulturáltan és nyugodtan, hogy miért nem itthon képzeli el a jövőjét jelenleg. Feldühödött emigránsokról te kezdtél el itt hadoválni.

bandika gazdája 2011.03.23. 21:32:40

@Conv: Értem én ezt, ne hidd, hogy nem! Pláne a gyerekeket! Csak az a baj, hogy a gyerekek már szinte biztos, hogy nem jönnek vissza akármi lesz. Maradnak a nyuggerek - míg éhen nem döglenek - meg a segélyesek - míg éhen nem döglenek. Nem tudom mikor érti már meg a "politika" hogy Magyarországnak annyi, ha észbe nem kapnak. És akkor ilyen faszságokkal hergelik a népet, mint ez is itt! Esküszöm nem értem őket, de lehet, hogy az én hibám!

Gab75 2011.03.23. 21:34:06

Fel ev munkanelkuliseg utan jott egyszerre ket allas. Egy szimpatikus kis ceg Mo-on: csak ugye zsebben a le, es adot kell csalni; vagy kulofoldon: nem mondom hanyszoros penzert. Szerintetek hazamegyek megint fel evet allast kereseni? Vagy most mar osszegyujtom a gyerkeknek az egyetemig a tandijat es a sajat nyugdijamat. Nem kivanom azt az erzest, mikor csak fogy a penz, valaszra sem meltatnak a palyazatoknal, a csaladnak meg enni kell adni. Ja en mar 35 folott vagyok, akkor engem nem is hivott senki... bocs, hogy beleszoltam.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2011.03.23. 21:35:03

Ejnye, mi meg most fogunk elhuzni a fenebe osszel.
affenebe.

Vegulis miert maradjon itt ketto, teljesen bejelentett, nem minimalberes, diplomas, programozo az orszagban, ahol gyerektelenul alacsonyabb rendu allampolgart akarnak beloled csinalni, mint a segely tengodo, gyerekgyarto etnikumok.

Az nem kerdes, hogy 3-4* annyit keresunk odakint, mint itt, s talan Svajcban nem fognak oreg koromra agyonverni egy fagyasztott csirkeert.

szoval meggyoztel kdnp, maradunk, csak erted.

mojoking77 2011.03.23. 21:35:21

@Modor Tibi: Nem, a kozhangulat nem forrong. Az emberek nagyja inkabb szomoru, amiert nem lehet egy -nem tul idealisan elkepzelt- eletet otthon gazdasagi buncselekmenyek nelkul vegigvinni, csak, ha valamilyen modon kisegitik az embert a szulei is (i.e: Dolgozzanak meg nyugdijasan is, vagy halljanak meg, hogy a gyerek jobban eljen az oroksegbol...). Es kerlek ne mondd, hogy de igenis lehet, mert valaiert te is kint eltel 8 evet... Furcsa, hogy nem olvastad vegig rendesen a hsz-eket

miva? 2011.03.23. 21:35:44

@sixx a bolsevik: De ha a spanyol spanyol, a litván meg litván, akkor miért ne lennék én magyar? Tudod, rajtam múlik, hogy mit gondolnak a magyarokról azok, akik közt élek. Szeretnek. Többen oda mennek tavaszolni, nyaralni. És nem Budapest- Hortobágy kombót néznek, hanem Őrségbe, Mecsekbe, és a többi csodás helyre - persze ebbe Bp is meg Hortobágy is beletartozik. Tisztelettel kérem az itt egybegyűlteket, hogy ezt a témát ne kezeljéka szokásos gyűlölködő hangnemben, mert ezzel tényleg olyant árul el magáról az ország, ami igen fontos.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.23. 21:36:05

@Buzgómócsing:

nyugi, mi itt vagyunk és tesszük a dolgunkat (adózunk)
DE vajon a KDNP+IKSZ is teszi a dolgát?

csak_csendben 2011.03.23. 21:36:07

@bandika gazdája:

Téged idézlek, pedig van rajtad kivül még itt jó pár idióta.

Először is azért tart itt az ország, mert te és a hozzád hasonló balfaszok így gondolkodnak. Igen. Balfasz, idióta vagy, társaiddal együtt. Te ezt a szemléletet tanítod a gyerekeidnek is? Mindegy, hogy szar, csak húzzuk? Ez a nyomorult balfaszság alapja.

Kérded: miért?
Válasz: Ha holnap Orbán bejelentené, hogy az egyik gyermekének állami pénzen 10 millió forintos számlát nyitna, mert (valami indok), akkor mi lenne? SEMMI! Te meg pár nyomorult itt lámpavasazna, de péntek reggel 8-ra ugyan úgy be menne dolgozni. Ha a főnök péntek délután 17-kor szólna, hogy szombaton ingyen túlóra, akkor me a Munkahelyi Terror-on sírna két oldalt, és mellé állna a kommentek között pár hozzád hasonló balfasz, de szombaton bemenne!

Milyen szemlélet ez? Mit mutat ez? Semmit! Azt, hogy egy megalkuvó, sírós, rinyás, idóta balfasz a magyar, és még akkor sem képes összefogni mikor már az életére törnek.

Írják páran, hogy ha a magán számlákat is államosítják... Na akkor mi lesz? SEMMI! "LMPVS" meg egyéb idióta kommentek fognak születni, majd másnap reggel 8-ra ugyan úgyis bemenne dolgozni! Lenne pár ember aki kimenne egy "koktél partira" a Kossuth térre, de tudod mit csinálna a hozzád hasonló balfasz tömeg? Otthon ülne és jobban rettegne attól, hogy "Jaj, csak a csőcselék ne csináljon semmi rosszat és legyen vége, hogy holnap 8-ra be tudjak menni dolgozni."

Belétek lett nevelve a széthúzás, az idiotizmus, a beletörődés.

Bassza meg, az EU 2. legnagyobb adóterhe van Magyarországon, és mit lehet belőle látni? Szétvert oktatás, egészségügy, bürokrácia, stb.

Egyesek azt hiszik vicc az "Afrikai fizetés, nyugati árak". Nem, nem vicc. Nem a horvát felkapott üdülőhely 2dl-s ásványvízét kell nézni.

A másik az "itt kell megdöglened, hisz itt születtél". Hol? A Föld nevű bolygón, bazd meg. Nincs semmi, ami egy kibaszott mocsárba kötne. Nincs törvény. Persze, hazátlan vagyok. Ti meg fantáziátlanok. Nézitek a sok sci-fi-t, tele bolygó kolonizálással, meg egyebekkel. Az hogy a faszba fér bele az "ott kell megdöglened, ahol születtél" gondolat körbe? Miért nem megy az ember naprendszereket hódítani? Azért mert az emberek 99%-a balfasz hülye, aki még a mocsárból sem tud kimászni. Van egy kibaszott végtelen világegyetem körölöttünk, ahol az ember jelentéktelenebb egy metropolis járdára tett légypiszoknál, de az ember csak azt a kibaszott mocsarat nézi és sóhajtozik "ide születtünk, ezt kell megszokni". Egy nagy lófaszt!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.23. 21:36:33

Egyébként egyszerű törekvés áll az egész hátterében. A politikus csürhénk kezd megijedni, hogy elfogy az itthon adózó magyar (no nem a bodzaszedő kisiparosokra gondolok) és kampányt indíttattak ezzel a kis pöcs fedőszervezettel, hogy maradjanak emberek, akiknek a jövedelmét ellophatják és lenyúlhatják még, akiknek a nyakán lehet élősködni és fejni őket! Mert ha nem lesz, aki eltartsa őket, akkor honnan lesz a zsé, amit le lehet nyúlni, el lehet lopni, meg lehet dézsmálgatni és pofátlan nyilatkozatokat kinek lehet minderről még tenni is??? Szóval lófütty a narancskomcsi elvtársaknak - is!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 21:37:24

@Modor Tibi:
és úgy gondolod, hogy a leírt élethelyzetben az a jobb, ha itthon marad az ember, és lemond dolgokról, vagy az, ha olyan helyre megy ahol kényelmesen megvan mindaz ami le van írva?

mert emiatt mennek az emberek külföldre dolgozni, nem a haza utálata miatt. nem a kalandvágy miatt. nem a jajdecsúnya fityisz, maszop, szadesz, jobbik miatt.
(a kevés állandóan becsomagolt bőrönddel várakozó rettegő kivételével... bár ők meg nem mennek :))

ha ezt itthon megkapnák a befizetett adóikból és egyéb elvonásokból és mellett, mint ahogyan kint, akkor hidd el, csupa nemes szívű hazafi, csak magyarországért élő és dolgozó ember lenne itt. a jelenlegi 1 millió bodzázó 3 millió rokkant és egyéb nyugdíjas, és az 1nyilvántartott millió munkanélküli, a fél millió közalkalmazott helyett, gdp-t termelő munkát végző 1.5 millió helyett.

Jofiu 2011.03.23. 21:38:34

@Buzgómócsing:
Rosszul olvastad. Ahogy olvastad ugy a KDNP lista is hanyinger onseggnyalas lenne.
Nem, mindketto, a KDNP-s egyoldaluan tulzo es torzito, a kulfold jo oldalait ecsetelo is nezopontokat ir le, megszurten, de eleg egyszerunek kell lenni aki szerint ezek mar megcafolhatatlan hitvallasok. Nem azok. Nem feltetlenul, nem mindig, nem akarhol, nem akarmikor. De tendenciak.
Kulonben sem tudod mit beszelsz, a kulfoldon beulni a tutiba, na ez a faszsag.
Lehet, hogy kuzdhetne tovabb is a magyar kozeletert az aki a kulfoldet valasztja, akkor is ha visszavetik, ha sziszifuszi es ertelmetlen es csak kihasznaljak masok akik tettekben tonkreteszik, lehet, hogy magyarhoz meltatlan a tavozas, de az sem a kovetendo magyar aki fikazik mast velt serelmeken es csakazert is marad, dacbol, eszetlenul, csakazertis. Kamikazenak elmegy, de az egy masik nep.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 21:38:44

Érdekes, sokan említitek a politikai helyzetet indokként, és úgy tesznek, mintha a nagy nyugaton minden rendben lenne ebből a szempontból. Hát nem .Ír példákat mondok: itt is van méregdrágán vásárolt elektronikus szavazógép, ami ott pihen a raktárban, és még sosem használták; itt is panaszkodnak az emberek, hogy az a hülye kormány nem akarja csökkenteni a benzin adótartalmát, és ezért elképesztően drága a benzin; itt is panaszkodnak, hogy az országnak nincs jövője, és ezért ki kellene vándorolni; és itt is szidják a kormányt ezerrel, mert korruptak, sokat keresnek, visszaélnek a hatalommal, és eladósítják az országot (annyi különbséggel, hogy itt még az előző kormányt szidják, mert az újat még egy hónapja sem választották meg). Ha nyitott szemmel jár az ember, és figyeli a külföldi belpolitikai eseményeket, rájön, hogy ezek a problémák mindenütt léteznek. (Lásd még - romakérdés vs. arab bevándorlók).

Buzgómócsing 2011.03.23. 21:40:12

@miva?: Elolvastam most már majd 2/3-át, és teljesen fenntartom amit írtam. Csak a nyavajgás megy. Rohadtul utálom, ha emigrálok emiatt lesz. ;)

2011.03.23. 21:41:12

itthon élek, de tudom, hogy a 8-as, a 7-es, a 4-es, a 3-as és az 1-es pont tényleg hiányozna, de akárhol máshol élnek szép lányok, és szép magyar lányok is, főleg ha magyarok által felkapott helyre mész. Ilyen helyeken a "magyar bolt" sem ritka, akik hoznak oda túrórudit. a pörkölt megcsinálható ott is, az egri bikavér sem elérhetetlen. az 1. pontban kiemelt dolgok pont olyan dolgok, amiket akkor veszel igazán észre, ha ritkán vagy ott, így inkább csak a hazalátogatásra ösztönöz. Budapest pedig tényleg multikulti, amíg az idióta csendrendeletekkel és hasonló intézkedésekkel el nem rontják.. igen, ez a kormány is benne van.

viszont valahol azt érzem, hogy ezt (és az ehhez hasonló) kampányokat olyan - lehet fiatal -, emberek hozták létre, akik ülnek egy kormányzati épület 4. emeletén (rálátva a Halászbástyára), felveszik a zsíros, teljes összegre bejelentett fizetésüket, és hazamennek abba a lakásra, amire nevetve adott kölcsönt a bank, hisz nem egy minimálbérből kell kigazdálkodni a részletet, rezsit, kaját.

karnak 2011.03.23. 21:41:17

@zero: nem kerdes miert, mi a cel, nagyon sokan menekulnek innen, es meg fognak es ez nagyon nagy baj, erzik is ezt, ez a jo hir resze a dolognak (marmint h erzik h ez nem jo).

amugy vegre a kdnp is letett valamit az asztalra, jo hogy van nekunk ez a tarsasag, orom az adombol kitartani ezeket a hulyeket, ez mint megoldas a problemara...

kolaampie 2011.03.23. 21:41:42

Én most csak ülök és bámulok kifelé a buta arcomból...
Mibetegek ezek? Ha végleg megunom ezt a putto szánalmas országot kb sose jövök vissza.
Azon barátaimnak kik már kint vannak álmomban se jutna eszembe tanácsolni, hogy gyertek haza.
Ezt a brigádot kéne szétkergetni....

Buzgómócsing 2011.03.23. 21:41:45

@zero: A KDNP bekaphatja. Egyébként a 10 pont tényleg ritka szar, de legalább annyit ért, hogy kihozta az emberekből ezt a panaszáradatot és látom a közhangulatot. Elszomorító...

Alf (törölt) 2011.03.23. 21:41:54

Közben meg bezáratják a tűzrakteret...

Homo Hungaricus Sapiens 2011.03.23. 21:43:23

Ó Uram, add, hogy kicsiny külhoni nemzetünk egyre gyarapodó értelmes tagjai ne egyék meg ezt a HÜLYESÉGET!!!

Igazából dühös vagyok, de kurvára, mert pont arra játszik ez az aljas 10 pont, ami TÉNYLEG a legjobban hiányzik kb. mindenkinek idekint - tisztelet a kivételnek!

De lássuk sorban az összeset!

"10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1.-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még Európai Uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.
Kommentem: LÓFASZT! Az lehet, hogy egykulcsos, csak kár, hogy ettől CSÖKKENTEK a nettó bérek...

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.
Kommentem: LÓFASZT! Ha valami eredetit akarsz csinálni, valaki nagyfejes megjelenik a színpadon és lekoppint téged - ráadásul pénze is van, esetleg le is védeti az öteleted...máris baszhatod. Összefogás, nem irigykedni...de hát e nélkül nehéz is fiatal magyarnak lenni otthon, nemde? DE!
8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
Kommentem: OROSZORSZÁG...Nem jött be, elvtársak!
7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
Kommentem: minden német étteremben van "Goulasch Suppe". Ennyit erről. Ha meg az aluljárókban zenélő bolíviai indiánok NEKTEK multikulti, akkor gratulálok. Nem vagyok rasszista, de az a Magyarország, ahol én születtem, nem engedte volna meg, hogy pl.-ul "Boldog Chanukát!" felirat álljon Budapest főbb terein. Nincs ezzel bajom, de nem a fő terekre való...iga?!
6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
Kommentem: Ahha...és? Lehetek mondjuk takarító Ferihegyen (Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér?), vagy German/Swedish/English nyelvű helpdeskes valamelyik multinál. LÓFASZT!
5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
Kommentem: Igen? Viszont ha kifizetem a 10 EUR-t Németországban, vagy a TÉNYLEG 40 EUR-nak megfelelő norvég koronát, akkor egy TISZTA rendelőben, kultúrált orvos és a legfejlettebb technikai berendezésekkel fog ellátni. Ja, és nem mellékesen nem fogom a Hepatitis-palettát elkapni a váróterem mellékhelyiségeiben sem...10 EUR "vizitdíjért", német TB-kártyával ingyen megcsinálták a fogtömésemet - de nem mindegy, hogy milyen színvonalon! Otthon ez mennyibe is kerülne???
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Kommentem: Hús itt is kapható, kicsit jobb minőségű is, paprikát és csalamádét hozatok otthonról, és még fehér parasztkenyér is van Norvégiában = honvágynak lőttek! MUHAHAHAHAHAAAA!!!
3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
Kommentek: erre az egyre nincs mit mondanom. De ettől még megélek otthon? Nem...lépjünk hát tovább!
2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
Kommentem: Norvégiánál nehezen tudok elképzelni családbarátabb országot. Apuka is lehet GYES-en. Igaz nem 3 év a GYES, de jóval többet is fizetnek érte. Ellenérv? Nincs!
1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."
Kommentem: Igen, igen, megint csak az érzelmek. Látom Békásmegyer és a Havanna undorító panelrengetegét, látom a Nyugati p.u. vasútdzsungelét, sőt, még a falfirkákat is látom, amikor a kifutóra ereszkedik a gép. Este tényleg csodálatos a város, de nappal lenne mit eltakarni. Jártam már Tallinn-ban, Rigában, Prágában és Pozsonyban. Egyedül a tót szomszédék fővárosát tudnám lejjebb sorolni Budapestnél, de sehol másutt a volt keleti blokkban nem olyan undorító a látkép nappal, mint Budapesté. Mindazonáltal én szeretem. Olimpián a himnusz? Igen, de nem törlesztem azt a plazma TV-t, amin megnézem, mert kijött az egyhavi fizetésemből is, a szatellitboxomnak hála pedig nem maradok le a tüzijátékról sem.
Nekem inkább a nyáresti zivatarok és az utánuk keletkező csodás földillat hiányzik, de hát látszik, hogy balfaszok írták a 10 pontot...

Üdv Norvégiából!
Meggyőztek? Maradsz itthon? Vagy hazajössz? :)

mojoking77 2011.03.23. 21:43:31

@Droli: Jajaj.. Rossz peldat emlitesz. Irorszag az ahely, ahol semmi penzert nem telepulnek le. 8 honap utan szaladtam a kovetkezo helyre, azota egyszer mentem vissza konferenciara.. Van annal jobb kornyek is, hidd el. (Akar 200km eszkara Dublintol...)

Jofiu 2011.03.23. 21:44:07

@sixx a bolsevik: jah, jah, de nem csak az egyertelmuen pozitiv, buszkelkedesre alapot ado dolgoktol lesz valaki magyar, hanem a masok szamara indifferens, esetleg elitelendo miatt is, az is hozzatartozik. A kulfoldiek elotti dicsekves lehetosegetol fuggetlenul maradhat valaki magyar, ha marad.

Kis ember 2011.03.23. 21:44:27

Évek óta azt csinálom, hogy óceánjáró hajókon dolgozom és hazahordom a pénzt. Itthon ugyanazt a munkát csinálom(nám), mint kint, de egyszerűen NEM TUDOK megélni.
Nem azért mennek innen el az emberek, mert kinn több a pénz, hanem mert ott van. Nem kell 15 év tanulás és munka mellett kussolni, ha csöngetnek, mert nem mered beengedni a villanyszámlást.

Ha valaki, én aztán tudom, hogy "idegenben keserűbb a sírás", de itthon egyre jobban lecsúszunk - csak tudnám, hova még.

Évek óta készítem elő, hogy menjek innen. Ez az iromány meggyőzött arról, hogy menjek: NINCS konkrét érvük, hogy maradjak.

Az utolsó meg kapcsolja majd le a villanyt.

Nohát 2011.03.23. 21:45:04

@Droli: igazad van, vannak külföldön is okosba megoldó politikusok. Én például emlékszem is a legutóbbi esetre, amikor az angol belügyminiszter hölgy férje pornót nézett pár fontért aztán csúnya dolog lett belőle. Meg amikor néhány politikus kihasználva a költségszámláját, pár tízezer font értékben nyúlt a közpénzből. Jujj. Szerintem is összehasonlítható a dolog.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.23. 21:45:49

Szívderítő kezdeményezés, csak ne ez a szerencsétlen szervezet próbált volna előjönni vele...

Buzgómócsing 2011.03.23. 21:46:07

@Jofiu: Egyetértek, a KDNP lista is egy hányinger önseggnyalás. Végtelenül gyenge összeállítás, el sem hiszem, hogy ezt akármilyen szinten komolyan gondolták. Szerintem kiadták feladatba, hogy kell egy ilyent csinálni és ennyire futotta nekik, erre képesek.

Tokány 2011.03.23. 21:46:35

@Droli: Szerintem senki se mondta, hogy tejjel-mézzel folyó kánaán lenne a "nyugat", de azért vastagon van különbség aközött ami itt, és kint folyik. Jó példa erre Karl-Theodor zu Guttenberg, aki a wikipediaról másolta a diplomamunkájának egy részét. Német barátok itt pattogtak nekem MSN-en, meg Skype-on, hogy ha kell mennek ki tüntetni, meg egyáltalán, mekkora egy köcsög. Ott kint az ilyen arcokat kiveti magából a társadalom, nálunk meg sittpali és lézerjani vigyoroghat milliókért a jól ismert előéletükkel.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.23. 21:47:21

Gyerekek, azért április elseje még odébb van :)
de komolyan, ez komoly??? Komolyan komoly? Túrórudi, meg kivlágított Budapest, meg Bikavér??? Ezek érvek?
Röviden magamról: 23 évesen ugyan még sose laktam azelőtt Magyarországon, mégis 'haza' mentem, rögtön egyetem után költöztem Magyarországra, letelepedési szándékkal. Hat év után feladtam.
Na akkor lássuk csak szép sorjában az érveket.
"10. Versenyképes, egykulcsos adó
Ez tényleg jó, amikor eljöttem, akkor volt akkora a fizetésem, hogy jól járjak vele. Ez azonban egy antiszolidáris és cinikus érv, mivel rengetegen rosszul jártak ezzel az adóval.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért.
- Honnan gondoljátok? Alátámasztás?
Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.
- Vettem észre. Nem tudtam elhelyezkedni a (vállalkozóit igénylő) eredeti szakmámban, mert nem volt protekcióm, vállalkozóként éhen haltam volna. Végül egy multinál találtam igen korrekt melót. Bejelentve, nem mutyizva.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
- Kösz, bármikor hoznak ismerősök, az itteni fizuból pedig akár egy Túró rudit megenni is vissza tudok menni.

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
- Ez megint hülyeség, nem a Déli-sarkon vagytok, minden elérhető, akár netről rendelve is.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
- Lásd fennebb. Svéd, német, angol, dán, norvég, magyar fordító és tolmács diplomával, protekció nélkül, pont kitörölhettem volna.

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
- Öööö, hol kerül 80 euróba? Ha már euró, akkor gondolom EU államra gondoltatok. Szóval hol is? Nálunk most 30 euró egy rendelés, és a doktorok tudják a dolgukat ÉS nem bunkók. Nem a plazmatévé a baj, hanem a kórházban rajtad átfutkosó csótányok. Meg a rovarok is zavaróak.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
- Hülye.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
- Nézd, szingli vagyok (szerinted, szerintem meg egyedülálló). Máris persona non grata vagyok a szemedben. Egyedülállóként Magyarországon havi 300.000 forintos fizetésből is ESÉLYTELEN volt, hogy lakáshitelt kapjak, itt a bankok versengenek a kegyeimért, holnap tudnék venni lakást, ha akarnék.
Nem vagyok továbbá homofób, még egy fekete pont. Képzeld, túlsúlyos is vagyok és nem akarom fizetni a hamburgeradódat (lesz még) meg a szingliadódat (ez is lesz még), úgy általában egyáltalán nem úgy érzem, hogy így is szívesen látnátok Magyarországon, szóval hogy is van ez? Vannak testalkati, ideológiai és életviteli felételei a tárt karjaitoknak, és ez nem kicsit hányingert keltő.

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
- Az előbb még EU országokkal hasonlítottatok össze, nagyon kevés magyar fiatal ment Amerikába dolgozni, hogy jön ide az USA? És ha már itt tartunk: Magyarországon hány hét, hány hónap az apukáknak a kötelező 'szülési' szabadság? Az apuka átvállalhatja az anyától a teljes gyes-gyed időszakot?

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."
- Ezt látogatóban is lehet, sőt akkor igazán intenzív :)

Meggyőztek? Maradsz itthon? Vagy hazajössz? :)
Hülye.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 21:47:23

A pontokról meg:
Idom a magyar ételeket, de itt is kapni, Kicsit nehezebb hozzájutni de van.

A magyar csajok nem érdekelnek.
Túró Rudi: mondok oroszok. Mivel az eredeti Túró rudi is részben onnét jött. Orosz boltban itt is kapni.

Inkább dolgozok itt 3szoros fizetésért(Igaz felét elviszi az albérlet), mint otthon vállalkozásban vagy kis cégnél , amely szürkén jelent be , vagy feketén foglalkoztat.

3 éves gyes nem érdekel. Hülyeségnek tartom, max 1.5 évig lennék a gyerekkel itthon, amelynek egy részbe párom lenne a gyerekkel.

Egykulcsos adó: Itt 25% az ÖSSZES elvonásom a fizumból. Teszek rá, hogy otthon kisebb az adó, ha az összes elvonás még mindig jóval több, mint itt. Ráadásul ha maradok, akkor gyűlik a magyar szolgálati időm itt, míg ha hazamegyek, hála a fidesznek megnézhetem magam , hiszen kiíratkoztam a közösből.

Nekem semmi bajom a nemeket összemosó szerepekkel, alapból olyan munkát végzek, amit férfiak szoktak .

Egészségügyi ellátás : lehet én vagyok ilyen balszerencsés, de nincs ok jó tapasztalatom a magyar Tb elláttással. Sőt inkább csak negatív. Az orvosi ellátás itt is ingyenes, a kórházban nem omlik a fejemre a vakolat ,a nőgyógyász nem aláz meg.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy odahaza a mávon 7000 forintos teljesárú jegyért a földön kell ülnöm a bicajkocsiban , mert a 2. osztályon olyan büdös hajléktalanszag van, és még sorolhatnám.

Arról, hogy nemzetközi buszállomáson egy db bankautomata van, hogy ferihegyen nincs netes jegyhez terminál, hogy a bkv még mindig papíralapú , lyukasztóba belenemmenő jegyet használ, hogy az országos okmányiroda elzavar pénteken délután (pénteken este 8 ig nyitva van) , hogy bármit lehet náluk intézni, de lakcímbejelentést nem, és teszi mindezt olyan hangnemben , hogy még én szégyellem magam.

No nem , erre nekem nincs szükségem. Maradok itt amíg tudok, és még jó darabig meg sem fordul a fejemben a hazaköltözés.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.23. 21:47:52

@csak_csendben: Ez aztán a lendület! :-) A nyers igazság izomereje hajtotta előre a gondolataidat.

infrablu 2011.03.23. 21:48:41

Csak két dolgot szúrtam el az életemben: Úgy kb. 78-körül nem pattantam le az országból és később a lányaimnak nem tudtam hitelesen beleverni a fejébe, hogy menjenek el innen. Most már mindegy, de ennél a tíz pontnál hazugabb, álszentebb, a magyar mindennapok küzdelmeit ennyire leszaró összeállítást nehéz lett volna kitalálni. Mint templomba lábát be nem tevő hívő, csak azt tudnám ajánlani, elébb ez a kis balf_sz banda próbálja meg a Tíz Parancsolatot betartani és a saját üdvéért remegni, ne másokat hülyítsenek.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 21:48:52

@bandika gazdája: Nagyon szép gondolatok, egy hazament ismerősöm fogalmazta ezt meg röviden: a pénz nem minden. És milyen igaza van! Számomra ez volt az egyik tanulsága a kijövetelnek (amire nem számítottam). Ha eszemre hallgatnék, maradnék, mert tényleg jól keresek, nincsenek megélhetési problémáim, ha meg akarnám venni a legújabb IPhone-t, akár most mehetnék és megvehetném hitel és spórolás nélkül, de ez az életnek csak az egyik része. De a család, az, hogy anyanyelveden beszélnek hozzád, a kedvenc focicsapat, az Alföld, egy elcsípett megjegyzés a magyar utcán, a magyar zászló, valamint az az érzés, hogy otthon vagy, nem megfizethető. Nagy szavaknak tűnhetnek, amiket írok, 4 éve még én sem láttam a jelentőségüket, ma már látom.

Jofiu 2011.03.23. 21:49:11

@Buzgómócsing: Jah, egy hihetobb verzio jobb lenne, bar hirtelen nincs jo otletem, mi az ami hihetobb lenne.

Seang Lee 2011.03.23. 21:50:07

Utolso gondolatom hazamenni! de az orszag jobb lenne ha vegre azok a zemberek akiknek az orszag jobba tetelen kellen dolgozniuk (tok mindegy milyen part) azok tenyleg ezen ugykodnenek es nem azon hogy amig ok a Janik (hm, Lazar?!) minel tobbet osszeharacsoljanak. szegyen, budos nagy szegeny amit a politikusok otthon muvelnek -altalaban, az orszaggal es az (meg) ott elo emberekkel. amig ez van en mindenkinek csak javasolni tudom hogy menekuljon amig tud. barhol kulfoldon (is) kuzdos az elet, de megeri. "otthon" meg egyre szarabb.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 21:51:39

@Tokány: mártírnak? Tök jól élek itthon. Jó állásom van jó (januártól még jobb) fizetéssel - de most ezzel nem a kiskeresetűeket akarom baszogatni.

@mojoking77: Elolvastam a kommenteket, és nagyrészt a nyivákolás megy, a fikázás meg a kifogások keresése. Voltam kint bizony sokat, de kalandvágyból mentem ki, nem szükségből. Végzettségem, nyelvtudásom már korábban megvolt. Az állam pénzén tanultam... (de nem fizetem vissza a képzés árát :))

@Conv: mert kint nem kell lemondani dolgokról? Mindjárt felsírok, hallod! :) Namost itt vagy mindenki 4000 euró-font nettós fizetésekkel van kint, vagy valójában ennek a felét (se) kapja meg, és egy szobát bérel 6 másik külföldivel, hogy maradjon valami a hónap végére. Aki pedig kint is jóval az átlag fölött keres, az bizony már itthon is el tudná érni ugyanazt az életszínvonalat. "Ezt olvastam" :))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 21:51:59

@sixx a bolsevik: Nem értelek . Magyarságom olyan dolog, ami hozomány, amit születésemkor megkaptam . Csak azért mert itt élek, párommal nem fogok angolul beszélni, ha négyszemközt vagyunk, magyar az anyanyelvem, 30 évig otthon éltem, nem tagadhatom és tagadom le azt ahonnét jöttem.

De ennyi és nem több. Szerintem valamit félreértettél.

mojoking77 2011.03.23. 21:52:39

@Droli: A kifejezes amit korulirtal, az a honvagy. Irorszagban rohadt hamar elojon az emberen :)))))

lyesmith 2011.03.23. 21:53:24

2. Családbarát szociális rendszer Magyarországon 3 év a GYES...
Nem létezik még egy ilyen család ELLENES rendszer mint a három éves GYES. Egy nő aki 3 évig kiesik a szakmájából a büdös életben nem tud elhelyezkedni. Ha mégis sikerül akkor a karrierjét derékba töri. Ha valaki 2-3 gyereket szeretne akkor el is felejtheti hogy mégegyszer az életben takarításon kívül mást is fog csinálni. Inkább lenne több minőségi bölcsöde, óvoda plusz támogatott részmunkaidős állások.

8. Túró Rudi
A Túró Rudi nem magyar találmány. Anno a szovjetektől vettük át. A mai napig gyártják tucatnyi ízesítéssel.

flimo13 2011.03.23. 21:55:37

Én megyek el, amint lehet.. és ez nem kormány meg gazdaság függő sajnos.

Homo Hungaricus Sapiens 2011.03.23. 21:55:54

És még egy apróság, bunkó politikusok!

Idenkint jobban megértjük egymást magyarok, lengyelek, szlovákok, csehek, szerbek, románok és horvátok. Van-e tippetek, hogy miért?

Mert idekint mindannyian KELET-EURÓPAIAK vagyunk, vannak közös kultúrális és emberi értékeink. Nem beszéljük egymás nyelvét, de megértjük, hogy a másik mit mond és miért mondja.
Toleranciára tanít engem az ittlét ezekkel a nemzetbeliekkel.
A gyerekeimet is ebben a toleranciában tudom felnevelni.

Ha otthon élnék, csak a médiából leszüremlő rosszindulatú és/vagy egyoldalú megközelítést látnám...de ezért nem hibáztatom az otthoniakat, csak kevesebbet kéne TV-t nézni és többet utazni, vagy ellátogatni a szomszéd országokba. ENNYI!

Nohát 2011.03.23. 21:56:51

@Modor Tibi: azt hittem én is, hogy az aki kinn meg tud élni, az otthon is boldogul. De ez csak egy idea, aminek semmi alapja nincs, ugyanis a két környezet eltér, nem kicsit egymástól. Nem egy két példám van arra, hogy otthon áruházi eladó, itt kinn meg valami kisegítő, tehát nem került feljebb, de otthon nem tudott ötről a hatra jutni, itt meg igen, sőt az otthoniakat támogatja. Sokan élnek úgy jobban kinn, hogy a nő nem dolgozik, míg otthon ketten nem jutottak előbbre.
Szerintem neked is csak az a bajod, hogy ahogy írod, elég jó pénzed van. És a sajt elefántcsonttornyodból már nem látsz el elég messze.

canissa · http://www.canissa.com 2011.03.23. 21:57:03

De ha ez az LMP ötlete lett volna, akkor itt most örömódákat zengene mindenki.
Én sem mennék haza a Túró Rudi miatt, a multikulti miatt meg pláne nem, azért hagytam ott Londont is. Mennék haza, mert ott a helyem és ahogy telnek az évek ezt egyre jobban érzem, mikor hazalátogatok. De azért nem megyek, hogy lassan negyvenéves koromra valahol minimálbérért dolgozzak. Egy határmenti kisvárosból származom, annakidején először a fővárosba költözés vetődött fel, mint alternatíva. Na de nem sok értelme lett volna, mert amennyivel többet kerestem volna, az mind elment volna az albérletre. Ez most is így van. Másrészt már a barátaim sincsenek otthon, csak 1-2, azért meg nem megyek haza, hogy egyedül legyek.

mojoking77 2011.03.23. 21:57:19

@Modor Tibi: Szerencses ember vagy.. Gondolom te is tudod. Teljesen felesleges felvagni vele. Orulok, hogy bejott az elet, es orulok, hogy mindez otthon jott be. Bar alapvetoen senki sem szereti a bertollnokokat, de a blogod nem rossz (jo, nem kezdem el a faszt szopni- ugyhogy kocsog es kesz). Valamiert azt nem akarod megerteni, hogy az emberek nagyja nem olyan szerencses mint te. Ennyi.

Kun András 2011.03.23. 21:58:46

Ezeknek végképp elmentek hazulról...de talán majd a túró rudi segít visszahozni a józan eszüket. Vagy egy jó disznóvágás.
"Egri bikavér", ha van borfajta, amit lejárattak az utóbbi években, akkor az az.
A többi marhaságról nem is beszélve.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 21:59:28

@Modor Tibi: hülyeséget olvastál... de nem ez a baj, hanem hogy átélted és ott maradtál.

Ardys 2011.03.23. 21:59:37

A 10 ponthoz nem szeretnék véleményt fűzni - fentebb nagyon sokan leírtátok gondolataimat, csak ismételgetnék másokat.

@Droli : az 5-ös ponttal vigyázz, ha úgyhiszed idehaza olcsóbb mint Írországban... persze, papíron olcsóbb. De állami ellátásban alap a boríték, nem árt ha nem csak az orvosnak adsz egy 50est, de a nővéreknek is fejenként 10-10, takarítónőnek 2 körül azért szintúgy jár. Arról ne is beszéljünk, mennyit fizetsz ha nem akarsz a koszos, száz emberes kórteremben lébecolni. Magánellátásban szuperebb, biztosan ugyanolyan jó mint odakint, csak ugyanannyiba is kerül.

Én személy szerint imádom a Túró Rudit, a magyaros ételeket. Havi egyszer tuti eszek is, mert különben lefolynék a székről. Sok helyre volt már szerencsém utazni, és bizony minden alkalommal mikor hazaértem és a reptérről (most mi is a neve???) vitt hazafele a taxi vagy a busz, mindig rácsodálkoztam mennyire szeretem Budapestet, az összes jóval és rosszal együtt. Esténként sétálgatva a Duna-korzón, nézve a kivilágított partot, mindig megdobban a szívem.

Utolsó "nyaralásom" Ausztráliában volt, épp egy hónapja jöttem haza - és a fent említett érzés elmaradt. A kinti élmények és a hazaérkezés felemelő érzésének hiánya fényében úgy döntöttem, kiköltözöm. Persze fel kell építenem előtte a kifelé vezető utat, de tudom, hogy ott boldog leszek. Nem tudom mennyire befolyásolt az a döntésemben, hogy konkrétan az egységes adórendszer által kevesebbet keresek papíron, hogy a nyugdíjamat nem fogom megkapni mert nem voltam hajlandó az elmúlt 12 év gyümölcsét egy csettintésre odaadni az államnak, vagy hogy nem is a demokráciát, de már az emberi alapjogokat sértő döntéseket hoztak egy pár dologgal kapcsolatosan (média, nyugdíj stb). Olyanok, hogy megint milliárdos tendert nyert egy vállalat egy olyan tenderen, ami meg sem volt hirdetve; vagy hogy a nővérem nem tudja segítség nélkül egyedül nevelni a kislányát... meg sem említem. Minek. Nem kisebbség, hanem határon BELÜL élő magyarok vagyunk, ne várjunk segítséget.

Jó lenne úgy gondolni, hogyha maradnék, akkor bármi közöm lehetne az ország építéséhez - de mintahogy az elmúlt 12 évben sem kérdezték ki a véleményem, úgy most sem fogják. Ha a következő egy évben valami változik, egy új párt üti fel fejét (vagy alapítok egyet), vagy valaki rájön hogy a gazdaság növekedéséhez konkrétan tenni is kellene valamit, nem az emberek nyugdíját kilopni a zsebükből - akkor is még évtizedek, mire hazám egyenesbe ér. Addig azért szeretném, ha a munkámat megfizetné végre valaki, hogy végre ne hitelből kelljen nyaralni mennem.

És még a végtelenségig sorolhatnám :) Kevesen maradnak itthon önszántukból, én meg az egyszemélyes országvezetésből nem kérek, köszönöm szépen.

Hoppázó Beléndek 2011.03.23. 21:59:56

lassan kezdem a truman show-ban érezni magam. mint truman. holnap figyelni fogom az autókat az utcában.

bandika gazdája 2011.03.23. 22:00:50

@Jofiu: Nincs azzal semmi baj, amit mondasz! Te így gondolod, én meg úgy! Neked is sok sikert kívánok! :-)

Nohát 2011.03.23. 22:03:03

No, ezt még elfelejtettem, a három éves GYES. Angliában csak kilenc hónap. Az apukáknak két hét jár. A nejem nálunk dolgozik, és egyik alkalommal se zakkant meg annyira, mint az otthoni nő ismerősök a három év alatt. És a munkájából se esett ki. És a kissrácok se haltak bele a dologba, sőt, az én háromévesem, aki otthon még most küzdene a beszoktatással az oviban, meg esetleg azzal, hogy meg kell osztania a játékát másokkal, az vígan elvan a közösségben, dumál az utcán mindenkivel, már egy éve szobatiszta, nem kell pelenka neki csak estére, úgy beszél két nyelven, hogy észre se veszi mikor vált egyikről a másikra.
A három éves GYES azoknak jó pont, akik beszarva várják a pillanatot, amikor le kell szakadniuk az állami csöcsről, és nem tudják, hogy jajj mi lesz velünk. Ez egy olyan ajándék, amit minden okos nőnek ordítva kellene visszautasítania.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 22:03:23

@Nohát: sok-sok évvel ezelőtt volt, hogy mosogattam is pénzért - nem muszáj leragadni.

@mojoking77: szerencsés, mert a vendéglátós-vendégmunkás lét után volt pofám itthon tovább dolgozni és mellette továbbtanulni? :) Mekkora mázli!

@Conv: tehát mondjuk a UK-ben, egy vendéglátós melóval ott teljesen alap, hogy a magyar gyerek saját garzont bérel, mellé esetleg egy autót is megenged magának? Vagy hogy az informatikus hazajön, és itthon legatyásodik?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 22:03:35

Még két megjegyzés a kommentekhez:

"Én úgy kimegyek, hogy csak na!"
Hát azért ez nem olyan egyszerű. Ha nincs fix munkád vagy ismerősöd kint, ez úgy néz ki: felülsz a repülőgépre, leszállsz a célhelyen, megfogod a bőröndöt, kimész a reptérről és felteszed a kérdést: akkor most hová? Egy pillanatra hunyd be a szemed, és ezt képzeld el! Nem tudsz hazamenni anyuhoz, mindenütt idegenül beszélnek, amit elsőre nehezen értesz, és ott állsz a nagy semmiben! Majd jön a szállás- és munkakeresés, meg a stressz, mert fogy az otthonról hozott pénzed, és még mindig semmi, leadtad az önéletrajzod száz helyre, de még egy hívást sem kaptál! És látod, ahogy apad a pénzed, meg azt is, hogy még nincs munkalehetőség kilátásban, miközben az otthoni életszínvonalad töredékén élsz, több idegen lábszagát szagolod egy hostelben, és tesco value kenyeret eszel tesco value vajjal, mert félsz, hogy nem lesz elég a pénzed! Ennek egy részét én is átéltem, van, aki az egészet így átélte, és a végén úgy kellett a hazaiaktól pénzt kérni a repülőjegyre, hogy aztán hazamenjen a semmibe. Amit ezzel mondani akarok: egy kijövetelhez sok-sok pénz (a sok pénz nem egyenlő százezer forinttal...), hatalmas kitartás és lélekerő kell, ha nincs kint segítő ismerős vagy biztos munka. Aztán ha megvan a munka, utána már nincs gond, a megélhetés biztosítva van.

"Soha nem megyek vissza, az utolsó zárja le a villanyt, stb.": láttam egy ilyen esetet, ahol kijött az emberke biztos (valódi, jól fizető) állásra, még a bútorokat is kihozatta, mert ő aztán vissza nem megy, aztán fél-egy év múlva mégis hazament. Nem mindenkinek jön be a külföldi élet, akármilyen jól is él ott. Ez a honvágy szerintem egy olyan tulajdonság, mely van, akiben erősen ott van, van, akiben meg kevésbé.

Le_Penseur 2011.03.23. 22:04:19

@canissa: Ezt az agymenést írhatta volna akárki, kiröhögnénk! Égetően fontos lenne, hogy haza csábítsuk azokat, akik kint vannak és itthon tartsuk azokat akik gondolkodnak a kimenetelen! De ilyen túrórudis, pörköltös, 10 pontos butasággal ez nem fog menni!

mojoking77 2011.03.23. 22:04:40

@Modor Tibi: Te irtad apam, hogy nem a penzkereset vonzott, nem is igazan volt ra szukseged... Akkor ez most, hogy?

Tokány 2011.03.23. 22:04:59

@Modor Tibi: mártírnak? Tök jól élek itthon.

A mostani vita alatti való tevékenységedről beszéltem, nem pedig a hazaköltözésedről.

"Aki pedig kint is jóval az átlag fölött keres, az bizony már itthon is el tudná érni ugyanazt az életszínvonalat."

Ez megint csak egy ordas hülyeség. Mondd ezt egy orvosnak, vagy ápolónőnek. De egyébként egy hozzám hasonló IT-s embernek esélye sincs nagyságrendileg annyit keresni, mint külföldön. Ja de, ha benyalom magam arra a pár helyre, ahol tényleg nagy pénz forog. Azt meg csinálja az, akinek gyomra van hozzá.

Egyébként meg még egyszer, mert láthatóan kurva sokan félreértették. Ez nem csak a pénzről szól. Először is Mo-on dolgozhatsz Budapesten, úgy-ahogy normális fizuért (magyar szinten), vagy cseszheted. Számomra pedig Pest nem opció hosszútávon, most is csak kényszerből élek ott. Szemetesek az utcák, retkes, zsúfolt, büdös. Aztán a munkahelyi kulturában is ég és föld a különbség. Barmok mindenhol vannak, de nyugatabbra a pénz/előrehaladás/elismerés sokkal inkább annak a függvénye, hogy mit teszel le az asztalra, mint Mo-on. Ha jól végzed a munkádat, akkor megkapod a hátbaveregést. Nem várják el, hogy puszira túlórázz, és tiszteletben tartják a magánéletedet.

canissa · http://www.canissa.com 2011.03.23. 22:05:44

@Le_Penseur: Persze, ez egyértelmű. Itt is tudok pörköltet főzni...
Ez gyenge próbálkozás.

miva? 2011.03.23. 22:05:59

@Homo Hungaricus Sapiens: Így van. Én éppen akkor futottam össze rendszeresen egy szlovák sráccal, amikor nagyon ciki volt Európában szlováknak lenni. Vagy egy fél óra kellett, mire kiderült, hogy nem olyan mulya ő, csak zavarja, hogy az akkori ÁLAMFŐ :) nem mehetett át a hídon. Mondtam is neki, sose bánja, egy év múlva nekem is lesz okom pirulni. Lett :) Így van ez. Ismerjük egymás kínját-baját, hiszen nekünk is pont olyan NB-III-as politikusaink vannak, mint nekik. Mi különbség van egy átlagos belga, dán vagy holland önkormányzati képviselő és egy honi miniszter politikai kultúrája közt? Hihetetlen! De szerintem senki nem ezért él külföldön. Vagyis csak a paranoidok élnek ezért ott. Az okok fentebb olvashatók - és mindenki hozzá tudott tenni valamit. Hazamenni viszont sokkal nehezebb, mint eljönni onnan.

naugyehogy 2011.03.23. 22:06:21

nyugodtan szégyellje magát a post toló.
Azért tartunk itt, ahol, mert mindig mindent csak fikázni lehet. Van egy kezdeményezés, be kéne látni, hogy a célja mindannyiunk érdeke is és ha nem tetszik vagy felajánlod a segítséged, vagy tolsz jobbat.
Persze hőbörögni nyilván a legegyszerűbb. Lusta e vagy barátom rendes postot tolni?
Ne már vastagbőr, ez nektek nem színvonal!

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.03.23. 22:07:06

@causa sui: timequake

Ez volt az első komment a gyerehaza.org-on

"Megérte?
Beküldő: Hazatérő. Beküldés időpontja: 2011.03.23. 21:29.
Én hazatértem, pályakezdő fiatalként, komoly döntést meghozva, a változásban reménykedve.

Elindítottuk kis kreatív vállalkozásunkat a Tűzraktérben, ahol 370 hozzánk hasonló fiatal dolgozik. Kedvező feltételekkel, éltető környezetben indultunk, úgy tűnt, van esélyünk, megérte hazatérni.

Sokkolt a hír, hogy a VI. kerületi önkormányzat bezáratja ezt a fiatalok által kemény munkával felépített helyet, és kiadja egy milliárdos vállalkozónak...

Sokakban egy világ dőlt össze, bennem is. Úgy érzem, a mi generációnk által teremtett értékek épphogy megtűrt státusban vannak, de gyakran még abban sem.

Most úgy érzem, jobb lett volna külföldön maradni."

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 22:07:06

@Modor Tibi:
szerinted itthon az van, hogy itthon a fizetéséből egy mérnök el tudja látni a családját, a gyerekeit iskoláztatni tudja és a felesége otthon tud lenni a gyerekekkel, félre tud tenni és nyaralgatni jár?

mert kint kényelmesen. nyaralással, havi családi hazalátogatással.

belzebubó 2011.03.23. 22:07:56

@bandika gazdája: Hidd el, lehet az embernek több hazája. Én már csak tudom. Furcsa, skizofrén helyzet, de létezik ilyen. Anyám magyar, apám német, férjem svéd és D-K-Ázsiában élek.
Sokat aggódom Mo. miatt, de én egészen biztosan nem tudok hazamenni ha akarnék se. Az én férjem munkája Mo-on pl. nem létezik. Ő meg csak ahhoz ért.

@Modor Tibi: Sok fajta élet van, nem kell pálcát törni azok felett akik itt irnak. Nem mindenki hatodmagával egy szobában ir Angliából.

Seang Lee 2011.03.23. 22:08:04

@Nohát: persze, a politikusok szeretik a hatalmat es mikor hatalmat kapnak a minel tobb penzt. DE! van olyan politikus (lasd magyarok) akiket ezen tul mas nem is erdekel (kiveve az hogy a nep sanyargatasaval hogyan tudnanak meg tobb penzhez jutni) es van a masik fajta ( magyarokon kivul az osszes nyugati orszage) akik emellett azert aktivan torodnek es tesznek azert hogy a nepuk jobban eljen. de legalabbis nem veszik el a nyugdij megtakaritasaikat, meg ilyenek... igazabol ennyi. Magyarorszag egy nyomortanya. jo hazalatogatni par napokra. de elni????? most komolyan.... Magyarorszag nem egy elheto hely (tobbe) de kivanom ez csak atmeneti legyen (ettol fuggetlenul hazakoltozni eszemben sincs mar ebben az eletben). Ugyhogy Tildy, Reka, es a hasonlo hozzaszolasok: szivembol szoltok mind.

lyesmith 2011.03.23. 22:08:23

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Nos ahol élek ott nem is ismerik a hálapénzt. A feleségem most szült, nem került semmibe. A szülésznő hálákodva köszönte meg a doboz bonbont. Igen van vizitdíj és fizetni kell a receptért de ha kórházba kerül az ember akkor az ingyen van és elsőrangú az ellátás, van TV is a kórtermeben és az orvosok jelentős része magyar.

3. Meglepetés! Szép lányokat, helyes srácokat, igazi barátokat lehet találni mindenhol.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval. ...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Ezt mind meg lehet kapni (vagy a hozzávalókat) a sarki szupermarket-ben.

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
Tudjátok még mi multikultibb Budapestnél is? A világ Budapesten kívül.

kewcheg 2011.03.23. 22:08:37

Kedves IKSZ. Mint katolikus kérdem, milyen jellegű politikusokat tudnak felmutatni önk,ha már itt tartunk akik azért dolgoznak,hogy érdemes legyen hazjönni?
Tömjén úr: egy kb. 1 százalékos pártocska élén, télen nagyon szeret heteket a déli féltekén eltölteni egy olyan ország miniszterelnök-helyetteseként, ahol gyerekek éheznek, és szintén gyerekeknek még esélyük sincs ara, hogy legalább nyáron néhány napot nyaraljanak a Balatonnál.
Gázár úr: kockáról-kockára építkezik, gyarapodik,szívós munkával.Namost szerintem könnyű úgy gyarapodni, hogy még úgy is marad hó végére vagy 2-3 millió forintom, hogy közben azért még Svájcban is voltam öltönyt meg cipőt venni.Szal ekkora inkamhoz képest annyira azért nem nagy kunszt ez a gyarapodás. (mellesleg a Fidesz a 2006-os kampányban - nagyon helyesen- kipellengérezte hogy kóka, gyurcsány mennyit költ ruhára, karórára stb. De úgy látszik, sokaknak megtetszett az az életszemlélet.
Lakhelyemen található Zsiga vagy Zsuga úr, szintén keresztény ifjúpolitikus, akinek azért sikerült valahogy 2 mihályt meghaladó összegeket a számlájára megkapni, mert "nem vette észre." Szerintem az átlagmagyar azt is észreveszi, ha a számláján 1-2 ezres változás történik-
Egyszóval , szerintem jobban tennétek ha mélyen hallgatnátok, és azon gondolkodnátok, hogy mit mondtok majd odaát szeretett Mesterünknek, hogyan sáfárkodtatok a rátok bízott lelkekkel?

vred kid 2011.03.23. 22:08:42

Nem győztek meg, és nem fogok haza menni pedig még csak tanulok (mellette dolgozom persze). Egyszerűen kiszámíthatóbb itt az élet, jobbak a feltételek. A cigányok pedig kifejezetten aggasztanak. Főleg hogy volt szerencsém otthon a "van egy cigid tezsvírem" kérdéshez és ami ezzel jár.
Nincs Egri bikavér.. oks. Helyette van ingyenes! oktatás és egészségügyi ellátás. Mindkettő kellően magas színvonalon.

Köszönöm maradok!

baloo112 2011.03.23. 22:09:06

@Modor Tibi: hát

otthon egy panel negyedikén laktam

itt egy év alatt egy tóparti házat bérlek
a munkahelyemen megbecsülnek
nem kell nyalnom senkinek, elég csak a munkát végeznem
nem kell vállalkoznom, adót csalnom és az összes szürke biznicbe belemennem ami nélkül otthon az én szakmámban nem megy, ezt az otthonmaradottak mondják
a szakmámban csúcs színvonalú műszerekkel, minden elérhetővel dolgozhatok, annyit tanultam itt 1.5 év alatt mint otthon 10 év alatt
és örülök hogy neked jól megy. és ez így van rendben.
a baj az hogy sokan már látjuk hogy milyen egy működő társadalom, ahol nem téma a politika, ahol lehet ügyet intézni, nincs annyi bürokrácia. egy élhető helyet nehéz elcsrélni a jó kis magyar balkánra.

az én területem az egészségügy és 400km-t utaztam a követségre, hogy történjen változás Mo-n, hogy legyen hova visszatérjek, de ezt még bottal sem piszkálták meg, 1 év alatt semmi sem történt, tudom én fontos volt a nyugdíjmentés meg az alkotmány. csak én meg elvesztettem a hitem. nem látom hogy a címkéken meg az elnevezésen kívül bármi változott volna. max a sokatkeresők mint te jóljártak az adóval. ennyi.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.23. 22:09:17

Bármikor azonnal hazamennék ha azt érezném, hogy:
- megvalósíthatom a karrieremet otthon, nemcsak itt,
- dolgozhatok a választott szakmámban pénzért, diploma előtt és teljes jogú tagja lehetek a csoportnak,,
- hogyha biztosíthatnánk azt az életszínvonalat a családnak, amit itt,
- hogyha biztosítva látnám a nagyobbik gyerekem tehetséggondozását,
- hogyha tudnám, hogy a kicsit (aki speciális nevelési igényű) megfelelően segítenék az iskolában (ahogy itt).

sajnos ez utóbbi a legdurvább pont, mert amit otthonról visszahallok, hogy kirakják a suliból az SNI gyereket, ahelyett, hogy a szülők által bevitt segédeszközöket használnák a tanulásában, hogy agyonalázzák őket... azok alapján, köszi, inkább itt maradunk, bármennyire is vérzik a szívem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 22:10:39

@Nohát: No igen, itt ketten élünk 1 bérből, mégis viszonylag jól. Párom most "önmegvalósít" , vállalkozik, ami egyelőre havi szinten 60 fontot termel, nem számottevő. Viszont a fizumból meg tudunk élni, legalább úgy , mint odahaza két fizuból éltünk a kijövetel előtt . De nem is ez a lényeg. Hanem a mentalitás. Az. , hogy korrektek a boltban , a hivatalban , az orvosnál, mindenütt (ritka kivétel ha nem)
Hogy nem megy a sumákolás . És még lehetne sorolni.
Az anyagi dolog egy rész, egy másik rész meg az, hogy sokkal kevésbé érzem itt kirekesztve magam, mint odahaza éreztem ( csak meg kell nézni, az embereket, ha politikáról van szó , ember embernek a farkasa otthon sokszor, uszítják egymás ellen a fiatal a nyugdíjassal, férfiakat a nőkkel, és sorolhatnám)

Erre nincs szükségem, az meg nem zavar , hogy a szomszédom török, orosz, vagy angol épp, sőt, még örülök is neki.

Horizont 2011.03.23. 22:11:08

Én inkább azt sajnálom, hogy ilyenné lett Magyarország, hogy sokan elmennek és még többen elszeretnének menni! Mi még annak idején abban nőttünk fel, hogy hazaszeretet. De ha most lennék fiatal biztos elmennék, úgy gondolnám nem örökre, de a jó után nehéz visszaváltani a rosszra. Mindenkinek más a motiváció! De lássuk be a legerőteljesebb az anyagiak! Én ezt megértem, de sajnálom azt is, hogy ilyen pénzközpontú lett a világ. Sajnos itt (is) elég sok mocskos undorító szövegű kommentet olvastam.Ez meg még szomorúbb! Ha valaki elvárja, hogy más megértse, hogy ő menni akar, akkor talán elvárható lenne ha ő meg azt értené meg, hogy van aki marad vagy maradni szeretne!Aki szó szerint leszarozza azokat akik itthon maradnak, azoknak nem jut eszükbe a szülei, nagyszülei,barátai, haverjai akik itthon vannak? Tehát: én megértem ha valaki menni akar, vagy már el is ment. Megértem még azt is ha csak az anyagiak miatt ment el. Oké.Kívánom, hogy találják meg számításukat és lelkük békéjét! De joggal elvárom, elvárnám, hogy azokat akik itthon maradnak, akár önszántukból, akár mert nem tudnak menni, azokat (is) tessék tiszteletben tartani!!!
Fröcsögni azokra kéne akik eljuttatták idáig hazánkat.......

Nohát 2011.03.23. 22:11:36

@Modor Tibi: nem nagyon értem, mire gondolsz, hogy nem muszáj leragadni. Te arról beszélsz, hogy aki kinn megáll a lábán, az otthon is. Én meg azt mondom nem. Mi köze van ennek ahhoz, hogy valaki leragad, fejlődik vagy akármi. Nem lenne egyszerűbb beismerni, hogy hülyeséget mondtál?

bandika gazdája 2011.03.23. 22:11:38

@csak_csendben: Neked nem válaszolok, mert a szemetes kukával sem szoktam beszélgetni.

f.m.j. 2011.03.23. 22:11:43

ez a 10 pont elkúrt egy iromány, ebben mindenki egyetért...

de nem lehetne, hogy senki ne hülyézzen le senkit azért mert itt marad/t, és senki ne kérdőjelezze meg azok hazaszeretetét, mert amazok meg úgy döntöttek elmennek? Annyifélék vagyunk, ki döntheti el egy komment alapján, hogy milyen a másik?
Ha ennyi megtörténne, egy darabka remény lenne arra, hogy talán nem vagyunk reménytelenek... (azok vagyunk, de az már más lapra tartozik:):)))

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 22:12:52

@mojoking77: Na ja, apám is ezt mondta, álljak tovább egy másik országba. De nem akarok, nem akarok "vándorcigány" lenni, hogy most ide megyek, mert itt jó, aztán meg oda, mert most meg ott, nem vagyok már huszonéves, és az emberben előjön az a vágy, hogy szeretne letelepedni, család, ház, kert, kényelmesebb lettem, na! :-) Anno azért jöttem ki az asszonnyal, hogy pénzt gyűjtsünk egy saját házra, minél többet, hogy minél jobbat vehessünk, ezt a célt nagyjából teljesítettük, ideje hazamenni, mert... csak. Pont ma beszélgettünk arról, hogy ilyen jól nem fogunk élni otthon, sőt, ennek az életszínvonalnak valószínűleg csak egy részét tudjuk majd tartani otthon, de továbbra sem kérdés, hogy menjünk-e, vagy maradjunk.

(Kedves olvasóink! Droli, külföldre szakadt hazánkfia lelkivilágát "olvashatták". :-)

becsoccsent 2011.03.23. 22:13:06

ez nagyon erdekes: mar a legelso pont sem igaz. bovitsuk ki tehat igy:

0: minden, amit leirunk, vagy hazugsag, vagy nem bontjuk ki az igazsag minden reszletet.

egy csomo ismerosom most keszul kulfodre, termeszetesen az ertelmisegi reteg, es nem is tervezik, hogy hazajonnek mostanaban. addig biztos nem, amig ez a banda van ( noha korabban el sem tudtak kepzelni, hogy jobban utaljanak BARKIT, mint a maszopot.
aki meg kulfoldon van, nem akar hazajonni. halljak a hireket, olvasnak, es tudjak, mi van itthon. hat megis, ki akarna ebben az orszagban elni, ha egyszer tud mashol is? raadasul jobban, nyugodtabban, szabadabban.

Cateran 2011.03.23. 22:14:52

@Droli:

Ez igy,ebben a formaban...teljesen igy van...anno 7 evvel ezelott (ha nem is 100%-ban,de 80-ban )ezt eltem at....Mondjuk kell 1 nagy adag szerencse is es minimalis! (a minimalis boven eleg.Ha csokos vagy es/vagy fizikai munkat szeretnel a minimalis sem kell feltetlenul. Nem 1 embert ismerek akinek rosszabb az angolja,mint az angolok magyarja es itt dolgozik 2-3 eve...gyarban eppenseggel,de azert megvan) angol nyelvismeret...a szokincs bovites -szerintem- fontosabb mint a nyelvtan.

becsoccsent 2011.03.23. 22:16:20

@bandika gazdája: pedig igaza van. es nyugodtan le is meri irni, ugyanis o tudja, mirol beszel. te meg persze, hogy nem, hiszen itt rohadsz a mocsarban. hogy is latnad, mirol beszel?

mojoking77 2011.03.23. 22:17:28

@Droli: Sok sikert (Komolyan gondolom..) Arra gondoltatok, hogy pontosan mit is fogtok otthon csinalni? Azet kerdem, mert a kintihez kepest borzasztoan nagy lesz kulonbseg otthon, ha nem valami sajat vallalkozasban gondolkodtok..

f.m.j. 2011.03.23. 22:17:36

@Horizont: öregszem... :) valahogy mindig hasonlókat írok, mint te, meg Bandika gazdája... :)
vagy csak van ami nem változik :)

septem 2011.03.23. 22:20:59

lehet, hogy én nem is budapesten élek (amúgy igen). de kurvára nem vágnak át a boltban. bringával járok dolgozni, szinte mindig elenged az autós. a feleségem tolja a babakocsit, már messziről fékez mindenki. kinézek péntek este, vadidegenek kínálnak pálinkával. megiszok egy sört, egy másik emberrel, akit akkor látok először, csak egymás mellett ülünk a pultnál. a kyuss koncerten egy alak a kezembe nyom egy spanglit. a kollégáim rendes, becsületes emberek. a főnököm egy aranyember. a büfésnők az irodaházban mindig mosolyognak. hazanézek hegyaljára, sorba születnek a régi cimboráknál a gyerekek - érdekes a villanyszerelő el tud tartani 4 gyereket...
de amúgy annyira rossz itt minden, de minden. mindenki tiszta gerinctelen, meg rosszindulatú. fúj fúj

kolaampie 2011.03.23. 22:21:34

Kb még mindig döbbenten ülök :D

EZT VAJON HONNAN SZOPTÁK KI? Gyere haza mert jó :D

iet :D

Dr. Verőköltő 2011.03.23. 22:21:40

13. pont. Aki külföldön van ne jöjjön haza, aki itthon van az menjen innen! (Az utolsó kapcsolja le a villanyt és etesse meg a macskát!)

csak_csendben 2011.03.23. 22:21:56

@bandika gazdája: @f.m.j.:

Amikor már csak ennyire futja, akkor az jelent valamit.

Jó mocsár nézést és sóhajtozást, balfaszok.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 22:22:24

@mojoking77: nem is, elsősorban. De megérte, mert kibírtam pár évet szűkösebb körülmények között is.

@Tokány: teljesen jó. Mindenki legyen úgy boldog, és éljen ott, ahol jólesik neki. Neked ott, nekem itt.

@Conv: tök jó, akkor ti is boldogok vagytok így. Amúgy szerintem ez itthon is simán pálya.

@belzebubó: elhiszem. De a többség az bizony kint is keményen spórol és lemond.

@baloo112: a pénzt-tóparti házat nekem mondhatod, mit ér az. Ha ott otthon érzed magad, akkor király. Én itthon érzem magam itthon, és ide köt minden. Magyarországon élni talán sokaknak luxus, mert drága és nem is feltétlenül fizet jól. Kinek mi a fontosabb, ugye.

@Nohát: biztos egyszerűbb lenne :)

egy maréknyi dollár 2011.03.23. 22:23:06

És a jó Kőbányai Világost még nem is említették.

vitézlajszló 2011.03.23. 22:23:37

@causa sui: Mélyen együttérzek veled!
Az a probléma, hogy csak az olyanok, mint Te szokták megérteni azt, amit véleményként kifejtek vagy csak úgy kijön belőlem indulatból.
A narancs, meg rózsaszínű ködben úszkálók nem is akarják megérteni a gondjainkat!
Az a nagy jólét vette el az empátiájukat, meg a józan eszüket!

Nohát 2011.03.23. 22:24:51

Ez a magyarkodás igen érdekes dolog azért. Én elhiszem, hogy valakinek ez annyira fontos, hogy kiáll a hitéért, és kész a hazájáért meghalni. De cserébe azt kapni vissza, hogy pusztán azért, mert én nem állok ki, hogy ide lőjetek, én is Putyilov gyári vagyok, akkor kész, nem vagyok magyar?

Abban a szerencsében részesültem, hogy a szélesebb családunkban van egy-két amatőr családfakutató, aki elég hosszan végigvezette, kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk. tették ezt úgy, hogy csak egyetlen nevet, a családi nevet követték végig, de ide hozzá lehetne gondolni azokat a becsatlakozó férjeket, feleségeket, akiktől lettek gyerekek, csak nem a fő nevet hordozták. Nálunk ez a fő-fő név például horvátországból jött, legalábbis amíg képesek voltak visszavezetni a vonalat. Én személyesen tudom, hogy az anyai vonalon honnan jöttünk. Nem Magyarországból.
Valamikor az én őseim azt gondolták, hogy el kell menniük onnan, ahol élnek, és egy jobb világot keresniük maguknak és a leszármazottaiknak.
Aki ebből most azt a következtetést vonja le, hogy nem vagyok magyar és mehetek is, azzal leginkább kár dumálni.
A többieknek meg annyit, hogy ha minden igaz, akkor mindannyian afrikából indultunk valamikor az ősidőkben, oda azért nem akarnak visszamenni, ugye.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 22:25:48

@Modor Tibi: Jogos . Ott legyen az ember, ahol otthon érzi magát. Odahaza nem éreztem ezt, gyerekkorom óta elvágytam , itt viszont itthon vagyok:)

f.m.j. 2011.03.23. 22:26:48

@csak_csendben: milyen mocsár öcsike? és mit jelent te nagyon okos nembalfasz?

septem 2011.03.23. 22:27:26

@Modor Tibi: szívemből beszél Modor úr!

egyébként meg olajfúrótornyon k. jól lehet keresni, meg tengizbe is jól fizetnek. ilyen helyeken él az okos-ügyes!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 22:27:55

@mojoking77: Köszönjük a jókívánságot, majd igyekszünk :-) Tudom, hogy borzasztóan nehéz otthon, és valóban érdekes "kísérlet" lesz. Több olyan példát is olvastam, ahol az emberke jött vissza fél-egy év után, mert nem bírta az életszínvonalának jelentős esését. De mi kitartóak, fanatikusak és végtelenül makacsak vagyunk - na, meg őrültek :-) Azért ha meglesz a saját ház hitel nélkül, akkor csak könnyebb lesz valahogy, ennyi előny lesz pár évvel ezelőtti önmagunkhoz képest (amikor albérleteztünk).

bulgakovmihaly 2011.03.23. 22:28:04

@kaqkkfioka: ne viccelj...a ruszik talltk fel...

septem 2011.03.23. 22:29:26

@Nohát: te biztos vagy benne, hogy jó blogba posztoltál?

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.23. 22:30:03

@Modor Tibi: Tibi nekem nagyon tetszett a modoroson az ezzel kapcsolatos írásod, de tényleg van amikor a honvágynál nagyobb dolgok kintmaradásra kényszerítenek. Nekem az első három év rettenet volt, gyűlöltem, most meg már könnyebb. Jóval könnyebb. Persze várom, hogy hazamehessünk nyáron, millió dolgot imádok otthon - igen az Epreskert fáinak illatát is a fülledt nyári éjszakában ahogy a gangon állva megcsapja az orrom, a büdös kék vonatokat és még sorolhatnám -, de egyszerűen nem vagyok egyedül.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 22:31:04

@Modor Tibi: 20 eve itt dolgozom

20 telebekurt kibaszott eve.

nem mondhatod, hogy nem tettem meg, ami tolem tellett.

fujhatnak egy kilo tollat a seggembe...

es ezt nem csak az elitnek uzenem..
az elit ugyanis csak tunet.

ezek baszki a legjobbak kozulunk, akiket mi valasztottunk. a haza kvintesszenciaja.

eleg volt. eleg volt a depresszios, sirnakozo, zsigerbol, gondolkodas nelkul allandoan ellensegkepet uldozo emberekbol, akik allandoan atz varjak, hogy majd mas megcsinaljka helyettuk a jot, mert nekik jar.

hat most jarjon....

akinek esze es tehetsege van, az itthagyja a koloncokat most, akik csak azert szavaznak jobbra-balra, hogy majd melyik fogja eltartani oket...

szeretem budapestet. szeretek itt elni.
de nem minden aron.

az uj alkotmanyba nem kivanjak belefoglalni a magantulajdon vedelmet. azt pedig az eletem aran is megvedem barkitol, legyen az ofensege elso, avagy seggestorpe viktator, vagy barmelyik kis mocskos allatkaja.

belzebubó 2011.03.23. 22:31:33

@f.m.j.: Gondolkodtam egy ilyen sőt ilyenebb válaszon, de kitöröltem, gondoltam Horizont ne térjen ki a hitéből miattam :)

baloo112 2011.03.23. 22:31:48

@Modor Tibi: max az összes kollega meghal 50-55 évesen szívinfarktusban.
egyébként a pénz a legkevesebb. de úgy látszik nem olvastad el amit írtam. vagy csak nem akarod megérteni, hogy az életminőség az ami annyira más. Ennek része a pénz is, de sokkal inkább a tiszta, nyugodt környezet, a munkahelyi körülmények, a sokkal kevesebb stressz. Az hogy a családommal sokkal többet vagyok mióta kijöttünk, mint korábban bármikor. Nekem ez a fontos, mert én ott vagyok otthon ahol Ők vannak....

Bergeroth 2011.03.23. 22:33:46

Még hogy jöjjenek haza. Minek? Miért? Ki az a hülye, aki felad egy sokkal stabilabb jövőképet egy totálisan instabil és bármelyik pillanatban összedőlő jövőképért cserébe? Nincs ilyen ember, aki visszamászik a szaros vödörbe, ha már egyszer végre sikerült neki kimásznia!!!
Mi van itt ebben az országban, ami vonzó? De most komolyan?? (Az hogy ide születtem az nem válasz, az csak a turbómagyarok sablon válasza)
A politikusok folyamatos hazugságai és korruptabbnál korruptabb ügyei már senkit nem érdekelnek, a havi 120 bruttóból gyakorlatilag csak pont nem halsz éhen, dönteni meg épp nem tudok, hogy az 1 millió új munkahely közül éppen melyik lenne megfelelő a kvalitásaimnak.
Aki teheti és megvan rá a lehetősége, az húzzon el innen amilyen messze csak tud!

Nohát 2011.03.23. 22:34:08

@septem: arra próbáltam reagálni, hogy miért nem gondolom igaznak azt, hogy ha ide születtél, akkor itt élned s halnod kell. Nem hinném, hogy túl sokunknak lennének itt tiszta magyar vérvonalaik, de mégha lennének is, hol az az őshaza, ahová tartozunk? Etelközbe, vagy még tovább afrikáig, az első majomcsapatig?
Aki itt akar maradni, mert harcolni akar, s nem hiszi el, hogy nem lehet szebbé és jobbá tenni a dolgokat, tegye. De nem kellene ezért azokat, akik nem ezt a "szent célt" tekintik életük értelmének lenézniük.

ORGASMUSFORSCHER 2011.03.23. 22:35:19

Gyere haza, Mo. vár!
Vár a faszt.

Undorító félfeudális ország, élősködő politikai osztállyal. Mindegy melyik oldal.
A magyar nép hülyesége, hogy nem lép fel a politikusokkal szemben keményebben.
Amíg marad a korrupció, addig marad ez a hihetetlen adóteher.
DE 1990 óta semmi sem történik, így a politikusok viselkedése sem változik.
Karl-Th. zu G: ki menne tüntetni OV vagy S.Pali ellen????
Az 1000-szer durvább Gyurcsányt is az MSZP-sek buktatták meg belülről, pedig ellene volt tüntetés bőven.
Szerintem sajnos csak egy óriási robbanás, egy második 56 tudna segíteni, hogy takarodjon el ez a mostani politikai osztály. 1000 és 1945 között fennállt Szent István rendszere, csak a Szovjetunió tudta "áldozatos munkával" 40 év alatt szétzúzni. Az új rendszer még csak 20 éve létezik s szerintem elég stabil, hiszen most nincs a láthatáron egy Szovjetunió, esetleg egy világháború. Azaz a korrupció, lopás mehet tovább, külső erő nem veszélyezteti a rendszert. A magyar nép meg nem képes belső veszélyeztető lenni.

Horizont 2011.03.23. 22:36:49

@causa sui: Hát szívből kívánom nektek, hogy minden sikerüljön és szülessen egy tündéri kisbabátok! Jó egészséget és normális anyagi helyzetet! Meglátod azért majd szebb lesz a világ ( a családodban):DDDDD

@f.m.j.: Nem, nem öregszel, csak egészséges gondolkozású nőből vagy aki családanya is:))

@csak_csendben: Vegyél már vissza egy kicsit a nagy arcodból, mert siralmas vagy és szánalmas!

@Droli: Kedves külföldre szakadt hazánkfia, minden jót nektek ott kinn:) Nosztalgiáztam a "Tudtad?" blogról:))))Te most már tudod?:DDDDD

Viktus 2011.03.23. 22:37:19

@Bergeroth:

Egy szomálinak pl. vonzóak ezek a perspektívák :P csak mi mindig úgy akarunk élni, mint pár kilométerrel arrébb pl. a sógorok :P a kutyafáját :D

belzebubó 2011.03.23. 22:37:26

Sokan irják, hogy Angliába a kevesebb stressz és az életminőség miatt mennek. Nekem meg az itt élő britek azt mondják szintén az életminőség, a kevesebb stressz miatt jönnek, mert Anglia most már valóban elviselhetetlen számukra. Ki érti ezt? :)))

Homo Hungaricus Sapiens 2011.03.23. 22:37:36

Ha én valaha hazamennék...

1. ...akkor a választásokon az űrlapokon sem Fidesz, sem MSZP, sem MDF, LMP, sem Jobbik nem található meg a listán. Egyik jelenlegi párt sem.
2. az átlagbérek elérik az átlag nettó 2000 EUR-t
3. a bankok nem 3-6% hozamot ígérnek és nem átlag 20%-os THM-el adnak hitelt. Sőt, a hitel nem a vásárlásra szánt összeg 80-90%-át teszi ki, hanem mondjuk csak a harmadát.
4. gyereket vállalni nem anyagi teher lesz, hanem ÖRÖM.
5. a közoktatásunk mérvadó lesz, az ott dolgozók megfelelően képesítettek és emberileg alkalmasak - és ráadásul lesz ÉLETPÁLYA, amit be lehet futni.
6. a közegészségügy, a kórházak állapota minimum európai színvonalú lesz
7. nem lesz korrupció, nem kell valakinek a "haverjának" lenni, hogy a megfelelő helyekre megfelelő emberek kerüljenek
8. mindenki szívesen kifizeti azt az adót, amit kiszabnak rá - mert a leadózott összegből simán megél egy család is.
9. van választása az embernek, hogy az állami nyugdíja MELLÉ akar-e még magánnyugdíjat is.
10. ...és úgy általában, az emberek nem birkák, képesek kiállni egymásért és saját magukért is, ahol nem tolnak le mindent a torkunkon a politikusok, ahol tisztességes tömegtájékoztatás van.

....és amikor felkelek, rájövök, hogy még mindig nem otthon élek!!!

f.m.j. 2011.03.23. 22:37:40

@belzebubó: :)
látom akkor nemcsak engem irritál szegényke, sebaj, nem jár ide sokat, csak csendben elmegy, ahogy jött, keményebbek is voltak, és nem bírták ezt a sok balfaszkodást, amit mi csinálunk :)

Tokány 2011.03.23. 22:38:20

@az igazi Sipi: "ezek baszki a legjobbak kozulunk, akiket mi valasztottunk. a haza kvintesszenciaja."

Nem... ez a slepp, az aljanép. Mutass nekem egy becsületes embert, akinek az az életcélja, hogy politikus legyen Magyarországon.

belzebubó 2011.03.23. 22:38:40

@belzebubó: Ja, meg nyomós érvük, hogy ocsmány az idő.

Horizont 2011.03.23. 22:38:56

@belzebubó: :DDDDD kedves vagy! De én már a tettlegességig eljutnék néha ha velem szemben itt állna némelyik köcsög:)

csak_csendben 2011.03.23. 22:38:57

@f.m.j.:

Ha körülbelül annyit sikerült felfogni abból, amit írtam, hogy szídom azt aki Magyarországon marad, akkor igen komoly értelmezési képességeid vannak.

Nem az a baj, hogy marad, hanem hogy marad, és sóhajtozik, hogy "ez van, ezt kell megszokni, itt kell megdögeni". Csak meg kell nézni mire reagáltam, mi volt "bandika gazdája" üzenete.

Nem a politikusok fogják megváltoztatni, hanem az átlag ember vitte ide, az átlag ember jutatta erre a pontra az országot, a szétúzással, a sóhajtozással és a rohadt nagy beletörödéssel "Holnap is be kell menni 8-ra". Nem azért vágnak át a munkáltatók, mert ők szemetek, hanem mert a magyar balfasz. Valaki kiáll a jogaiért (pl: nem írja alá a közmegyezést, hanem azt mondja, rugják ki rendesen), akkor a többi sipákol, hogy mit ugrál. Van egy kibaszott jó riport film a Házon kivülben (? nem találom ott a videot most), ahol az anya rájött, hogy azért lett beteg a gyerek, meg azért fáj a feje, mert a CO bejut a lakásba a közös garázsból. Mi lett? A többi balfasz lakó fel volt háborodva mikor a saját gyermeke életét próbálta menteni! EZ MA MAGYARORSZÁG!
Valaki feláll egy szar munkahelyről, mert megunja 1000 ugrik a helyébe, aztán sóhajtozik mind, hogy szar az a hely.

De most komolyan: mi lesz ha a magánbetéteket is államosítják? MI LESZ? Boritékolom: semmi! Mert az fog az emberek fejében járni, hogy úgy sem veszett oda sok, meg jó lesz ez, kihúzzuk. Idejutott az ország.

A másik: hol születünk? Nem a Föld bolygón?

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.23. 22:39:48

@tildy:):
bocs, de jól értem, hogy mindezt angliában?

mojoking77 2011.03.23. 22:39:56

@baloo112: Nagy igazsag... Legkedvesebb baratom ezert hagyta ott az effektiv zsiros kozepvezetoi allasat 28 evesen. Akkor meg nem ertettem, es hulyenek is tartottam erte. Azota en is megtapasztaltam, hogy vannak fontosabb dolgok, mint az allando stressz, es as penz folyamatos hajszolasa. Mikor utoljara kint voltam naluk, par napig csak body board-oztunk ( a surf-hoz meg kicsik vagyunk..), es braai-oztunk (bocs, ok bbq-nak hivjak az allatot). Lehet maskep elni. Talan tovabb is. Magyar vagyok, mindig is az maradok, de nem biztos, hogy ez "minden vilagok legjobbika.."...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 22:40:55

@tildy:): király. Azért az anyanyelv meg a magyar fórumok maradtak, hála az internetnek :) régen mennyivel szebb volt havonta kétszer levélben kapni az újságkivágásokat... na jó, nem.

@septem: és ott legalább MEGBECSÜLIK a munkát! Főleg a külföldiét! :)

@anyamadár: ókössz. Hát igen, a párkapcsolat, család az nehéz.

@az igazi Sipi: támogatom a kimenetelt, mert csak az tudja igazán értékelni Mo-t, aki már volt kint. És aki úgy se tudja majd, az maradhat is, nem kár érte.

@baloo112: nem tudom, ez melyik ország, de mi akárhol voltunk, mindenhol volt stressz és túlóra + korai halálozás. Olvastam itt okosságokat Norvégiából, Németországból vagy Svájcból, de azért elég ambiciózus, hogy a világ leggazdagabb országaihoz mérjük magunkat :) persze ok, az is egy szép cél.

miva? 2011.03.23. 22:41:13

Nehezen értik meg sokan, hogy amikor külföldön él az ember, szépen kötődni kezd sokmindenhez. Amikor tolod a babakocsit, sétáltatod a kutyát, és lassan ismersz mindenkit. Amikor tovább tart hazaérned a boltból -kb 300 m - mint egy félidő a meccsből, mert tuti találkozol valakivel, akivel elbeszélgetsz. Amikor a boltos kislány mutogatja a fényképeket a karneváli szünet alatti utazásról. Amikor nem is kell kérned, ha bemész a bárba, és ott a kávé erősen, mert így szereted, és folytatja a pultos, amit előző csütörtökön kezdett el, de neked menned kellett. Ha azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, akkor ez szerintem nem külső, hanem belső állapotot tükröz. Mindemellett én könnyekig meghatódok a dunántúltól, ha hazaérek, és ha rajtam múlna egyedül - nem lenne senkim - tuti otthon lennék, de a külföldön élő magyarok nem egyedül majszolgatják a teszkós kenyeret a padlásszobában, hanem élnek pont úgy, mint az otthoniak. Szerintem inkább minden eljönni szándékozó gondolkodjon el azon, hogy ha mégis hazamenne, ezer olyan akadály áll majd előtte, amikre most álmában sem gondolna.

Nohát 2011.03.23. 22:41:50

@belzebubó: ez hülyeség. Vannak angolok akik elmennek a szigetről, de arányaiban meg se közelítik azt a bevándorlást, ami idefelé jön. Magyarán többen gondolják, hogy itt lenni jó, mint azt, hogy menni kellene. Akik meg elmennek, és ez nem vicc, a leginkább a napsütést keresik (meg Dubait, nekem két angol ismerősöm költözött ki csak ebben az évben, kereset $8k).

Viktus 2011.03.23. 22:42:49

@belzebubó:

Mondom egy szomáli meg ide vágyna a stresszmentes életért :P

Horizont 2011.03.23. 22:42:49

@Homo Hungaricus Sapiens:
"....és amikor felkelek, rájövök, hogy még mindig nem otthon élek!!! "
Azt képzeld el, hogy én meg felkelek és rájövök, hogy még mindig itthon élek!!!:))))

Ja csak annyit, hogy a gyerek mindig anyagi teher, de a másik oldal erősebb! Tudod öröm, szeretet, boldogság meg ilyenek:)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.23. 22:43:23

@Modor Tibi: "támogatom a kimenetelt, mert csak az tudja igazán értékelni Mo-t, aki már volt kint. És aki úgy se tudja majd, az maradhat is,."

Milyen igaz!

A szerelő 2011.03.23. 22:43:58

Már majdnem elhagytam az országot, be volt már csomagolva, reggel mentem volna a Liszferihegyre, de a túró rudi meggyőzött. Maradok!

ez mekkora lol :) szerintem aki e miatt a honlap miatt jönne vissza, az inkább ne tegye :)

majomkutya 2011.03.23. 22:44:02

Én 2 hónapot dolgoztam külföldön,direkt csak nyárra mentem, de a 3. hét után kegyetlen honvágyam volt és nagyon boldog volta az utolsó ott töltött napomon, pedig amúgy iszonyat jó helyen voltam.
ÉS sok olyan dolgot éreztem amikor hazajöttem, mint amiket az IKSZ-es fiúk leírtak, még akkor is jó ez az egész, ha amúgy egy szerencsétlen társaságnak tartom őket.

mojoking77 2011.03.23. 22:44:42

@Modor Tibi: Nem, Tibi, nem mindenhol....

Jofiu 2011.03.23. 22:44:44

@lyesmith:
"Tudjátok még mi multikultibb Budapestnél is? A világ Budapesten kívül."
Aaaa! Hogy ez mennyire nyilvanvalo beszolas! Nagyon jo. : )

csak_csendben 2011.03.23. 22:45:43

Látom értelmezési és gondolkodási képességeitek annyi, mint a tartásotok: semmi. Öcsikézés az megy, meg az üres fenyegetés. Lehet szűrés listára rakni engem. Ettől függetlenül ugyan ott maradtok, ahol vagytok: a mocsárban. És nem én vagyok a hülye, ha nem értitek, hol az a mocsár.

Sebaj, majd lehet LMPVS-zni holnap is, majd egy jó kis "politikus megint sikasztott" posztra.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 22:47:06

@mojoking77: jól látom, hogy Írországból írsz? Volt (ottani) főnököm (ott) 35 évesen halt meg szívrohamban. Vidéken ráadásul. Tudom, nem tipikus. De hogy ott kéne felnevelnem a gyerekeimet, hát, annál rosszabbat nem is tudom, kívánhatnék-e nekik.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.03.23. 22:48:18

Ezek a dolgok zavarnak most leginkább :

-rohadt drága villany és a gáz
-az állam nem védi meg az állampolgárait, de kurva sok adót beszed cserébe
-kevés a normális munkahely, de legalább a reálbérek is a béke segge környékén vannak

Amúgy jó, nem akarok elmenni, de komolyan, viszont ha lenne lehetőség kihúznák szó nélkül pénzt keresni.Tiszta merő logika: miért is ne dolgoznék sokkal több pénzért,(három-négyszeres) mint most?

belzebubó 2011.03.23. 22:49:36

@Nohát: 6 millió körüli a szám, ebből 5,5 jelezte, hogy a 2010-es választásokra, hogy szavazna külföldön és ezzel mindenkori rekordot döntöttek. Soha ennyi még nem szavazott külföldön. De biztos hülyeség...

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2011.03.23. 22:49:37

remelem ezek a droidok (iksz) olvassak ezt a postot a kommentekkel egyutt, es talan, esetleg elgondolkodnak, igy utolag, ha mar elotte nem sikerult...
budapest dicserete egyertelmu ongol, a turo rudi meg az erzelmekre hajt, de en azt itthon sem eszem. porkolt pedig konzervativ, nem errol szol mar a magyar konyha, kulonben is ezt az etelt barhol meg lehet fozni a vilagon!

mojoking77 2011.03.23. 22:49:55

@Modor Tibi: Rosszul latod. Jelenleg Kuwaitbol Irok. 2008 ban toltottem 8 honapot Irorszagban es sose mennek vissza..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 22:49:55

@Kurtz ezredes: Igen , jól. Imádom az itteni időjárást ( nem ködös, nem esős a közhiedelemmel ellentétben ) , imádom az itteni sokszínűséget ( a kedves angol pénztárost az icelandben, de az énekelve érkező fekete postást is ) , és elpityergem magam szilveszter éjfélkor a Big Ben hangjára.

Igen itt is vannak rossz dolgok - pl. az angolok nem tudnak építkezni, kifelé nyíló ablak, röhej - de alapvetően élhetőbb London Budapestnél. ( A szülőfalumnál meg főleg)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 22:51:11

@mojoking77: király :) mondjuk nem csodálom, hogy Írország után Kuwait ennyire bejött. Családalapításra, megöregedésre alkalmas hely?

mojoking77 2011.03.23. 22:53:04

@mojoking77: Az orszagok amiket emlitettem? Elso sorban Ausztralia/Uj Zeland, kicsit Del Afrika (tudom, lehet erte kopkodni, en akkor is szerettem), tavol kelet (Szingapur, Japan-mindenek felett), es Europa (ha a hulye Spanyolok megtanulnanak ket szot angolul meg most is Madridban, elnek, esetleg Liszabonban). Az ir egy taho nepseg, nem veletlenulhivja sokan oket Europa negereinek

Nohát 2011.03.23. 22:53:27

@belzebubó: miért lenne hülyeség? én többre gondolnék. De ennél sokkalta több az bevándolró áradat, ami ellen egyfolytában fel szeretnének lépni. Az legalább egy de inkább két nagyságrend.

ketroot 2011.03.23. 22:53:52

@csoko20:

'A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szopóálarccal várunk mindenkit! Bónuszként egy ShmiT Pál által dedikált alkotmány!'

Baszod ebbe belekönnyeztem! xD

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.03.23. 22:54:07

Az igen. Milyen egzotikus helyekről - a semmi közepéről - is vannak olvasók. :)

bandika gazdája 2011.03.23. 22:54:47

@becsoccsent: Nem rohadok semmiféle mocsárban, és nem a hozzászólás tartalmát, hanem a stílusát voltam bátor szemeteskuka jelzővel illetni. De nem neked szólt, bár ...

mojoking77 2011.03.23. 22:56:32

@Modor Tibi:Irorszag es Kuwait kozt nagyjabol 25 orszag volt. Amugy nem szeretnek itt sem tul hosszu idot tolteni,

Pistie 2011.03.23. 22:57:07

A kezdeményezés szép, ha politikától független lenne, akkor még tetszene is. Így propagandának tartom, amitől persze még lehetne jó, de az érvek sajnos gyenge lábakon állnak. Miért nem mondjuk versenyképes fizetés az érv? Kitörölhetem ám a ... a túró rudival, ha mellette egy garzonlakásban kell leélni az életem. És vezető pozícióba nem lehet jutni, mert az a haveroknak van fenntartva.
Engem nem győzött meg, és jövőre külföldön folytatom a tanulmányaimat..

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 22:57:11

@Modor Tibi: latom, az egesz nem ment at a leirtakbol...
szoval ugy gondolod, hogy szentimentalis indokokbol csapoltassam tovabb a verem?

es amit nagynehezen magamenak mondhatok, arrol is allitsak ki egy bianco csekket?

ennyire nem nezhetsz hulyenek..:-)

visszaterve meg a kennedy-idezetre meg csak annyit, hogy a haza illuzio, az egyen valosagos. egyenek nelkul nincs haza. nincs tarsadalom. nincs semmi. az egesznek az egyen az epitokove. es az a tarsadalom, amelyik megnyomoritja az egyeneket egy nyomorult tarsadalom lesz.

mert jo hazat csak jo teglabol lehet epiteni...

es most eppen a nyomoritas megy. hat csinaljatok tovabb nelkulem.

belzebubó 2011.03.23. 22:57:59

@Nohát: Ha ott élsz azt is látod azok honnan jönnek. Én nem lépek fel ellene, de úgy beállitani Angliát mint az álmok netovábbja enyhe túlzás.

Viktus 2011.03.23. 22:58:46

@belzebubó:

Na igen itt a mesés nyírség pl. :P

Perkele 2011.03.23. 22:58:47

Zrínyi is megmondta: az utolsó csukja be az ajtót.
ha olykor hazaérek, lisztferihegy olyannak tűnik, mint egy poros kis vidéki reptér a sudribunkó taxisokkal és egyebekkel. országimázs 1. utána az út be a városba. országimázs 2. paraszt autósok, paraszt taxisofőr. országimázs 3. önmagunkat gáncsoljuk el minduntalan. aki teheti, pont a gyerekei jövője érdekében igyekszik el innen, a másikat visszahúzó, "jó vagy te itt közöttünk, magyarok vagyunk" társaságból. nyelvtudás? ide? csak azért, hogy okosabbnak tűnj az átlagnál? ez vicc. akárcsak az egészséges pöri-fehérkenyér-túrórudi triumvirátus. versenyképesség? Magyarországon? ez egy újabb vicc. a kevés munkahelyen megtermelt kevés jövedelem után befizetett még kevesebb adó csak arra jó, hogy még nagyobb hiány keletkezzen, amit a nyugdíjak intézményesített, törvénybe foglalt ellopásával próbálnak leplezni. daddy? ám legyen. abszurdisztán - én így szeretlek?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 22:59:46

Élem rövid ideig Norvégiában is. A hely tetszett, viszont az emberek nagyon visszahúzódóak, az nem nem jött be. Honvágy ott sem volt, itt sincs.

miva? 2011.03.23. 23:00:38

Magyarország nem Budapest! Noha a GDP vagy fele származik onnan. Szerintem sokan nem onnan mentek ki.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:02:03

@belzebubó: Minden ember különbözik, minden embernek más és más a fontos. Ami nekem jó, attól lehet te herótot kapsz és fordítva. Nem az álmok netovábbja, de nekem bejövős:) tudod , amikor a kereslet és kínálat találkozik...:D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 23:02:04

@az igazi Sipi: dehogynem, de az eléggé furcsa nekem, ha valaki attól teszi függővé a saját boldogságát, hogy kik vannak kormányon. Mástól elvárni a készet, az is valami.

Nem várok én semmit, nem is akarok visszatartani senkit. Menjetek, és mindenkit szeretettel várok haza, ha esetleg majd úgy látja idővel.

Azt meg, hogy mi hiányzik a kint élőknek a legjobban, azt úgyse a 10 pont vagy én fogom megmondani, mert tudják azt ők nagyon jól. Csak nem szeretnek még gondolni se rá. És aki itt előadta, hogy fullmagyar életet él külföldön, az is milyen már. Magyar szerelő, bolt, májkrém, bor. Magyar Kreuzberg :)

chatinbretagne 2011.03.23. 23:03:55

Na, lássátok valós tapasztalataimat a témában, a gyönyörű Dél-Franciaországból:

10. adózás: Magánvállalkozóként az összes bevallott jövedelmem után 13 ,azaz tizenhárom (!!!) % az összes levonás, amit levonnak-befizetek. Ebből 1 % az adó.
Ebben benne van az egészségügy, a nyugdíj, az adó, és MINDEN. (A munkával járó fix költségem ezen túl csupán a szakmai biztosítás, kb 60 euro évente.)
Ezután adott esetben jár nekem munkanélküli, gyes, gyed, és még mittomén mi.

9. ötletek megvalósítása:
Egyszerűen: itt minden szinten támogatnak, ha dolgozni, céget csinálni akarsz. Ingyenes tanácsadások (akár könyvelővel), képzések, mosolygó emberek mindenhol. Errefelé NEM szükséges kapcsolat ahhoz, hogy normálisan elindítsd magad és az ötletedet. Ennyi.

8. Túró Rudi - és egyéb hungarikumok
Imádom őket, amikor 2 havonta jönnek hozzám otthonról vagy én látogatok haza, örömmel eszem.
Viszont a szerény hétköznapjaimban elvagyok az itteni olcsó friss tengeri ételekkel, sajtokkal, a magyar boroknál olcsóbb, de jobb minőségű provence-i borokkal, és még soroljam? Szegény én......

7. Köszönöm, multikulti jön a tévéből (értelmesebbek a műsorok, mint otthon), az internetből, a nyári zenei, fesztiválos szezont és a világ minden tájáról itt nyaraló emberkéket nem is számítva...
A multikultit nyugaton ma már bárhol megtalálhatom, ha akarom.

6. A nyelvtudásommal és a diplomámmal pont kitörölhettem abban a 6 évben, amikor otthon próbálkoztam. Sikeresnek számító "kulturális alkalmazott" és szabadúszó voltam, de teljesen soha senki nem jelentett be. Értékelték a nyelvtudást, persze, de amikor a nyugdíjamat vagy egészségügyemet kellett volna befizetni, akkor már nem a csodás végzettségem és tudásom számított, az biztos! És én még szerencsés voltam a barátok között......

5. Egészségügy, na hagyjuk. A cinikus megjegyzés a plazmatévéről elmés, csak éppen tök hülyeség. Igenis, számítanak azok a körülmények, ahol a dokik dolgoznak! Nem is nekem elsősorban, hanem nekik. MErthogy itt ezerszer jobb az ellátás, jobban odafigyelnek rám ,az biztos. Most nem jönnék a személyes sztorikkal, de az biztos, hogy megéri az otthoninál kb 1,5-szeresét befizetni (ez már kiegészítő biztosítással együtt, vagyis 100%-osan fedezik az ellátásomat)

4. Az ételekről már a TúróRudinál elmondtam.
Eszem is egy adag garnélarákot vacsorára.

3. A lányok otthon kétségtelenül születésileg szebbek. (Egy angol barát véleménye szerint csak kurvásan mozognak-teszikveszik magukat, attól tűnnek szebbnek.)
Viszont az itteniek sokkal jobban adnak magukra. És ha megnézünk egy idősebb generációt - vigyázz, durva leszek, - köszönöm, én az itteniekre szeretnék hasonlítani, nem drága szeretett, ámde meggyötört anyáinkra.

Egyetlen valós pont a barátok-család hiánya. De ezt próbáljuk kölcsönösen a gyakori látogatásokkal pótolni. Elég jól működik.

2. Ugyan már, elküldenék egy olyan ismertetőt , amiben pontosan (és érthetően) leírják, hogy mennyi pénzt fogok kapni, ha babát várok..... néha számomra is elképesztő.

1. Tavaly július 14-én a tengerparti bárban ülve néztem e kisváros 20 perces tűzijátékát - nem sokkal volt kisebb a budapestinél.

De a legfontosabb, hogy errefelé MOSOLYOGNAK AZ EMBEREK.
Az imádott otthonomban, ahol mai napig a legtöbb szerettem él, és ahol az anyatejet a kultúrával szívtam magamba, ott, kérlek szépen, 1 hét után depressziós leszek a türelmetlen, szomorú, agresszívan elkeseredett emberektől.

Bocs, nekem is fáj ezeket így kimondani. Ez van.

Az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Nohát 2011.03.23. 23:04:44

@belzebubó: nem mondtam, hogy az álmok netovábbja lenne, ezt remélem nem lehet azért kiolvasni abból amit írtam. Amit én írtam az csupán annyi, hogy könyebben élnek itt emberek meg, könyebben találnak maguknak helyet a nap alatt, mint otthon. Ez a megfigyelés érvényes mindazokra, akik megkapaszkodtak. Ehhez kitartás, akarat, tanulás és némi szerencse is kell. Vannak, akik kijönnek, és postafordultával mennek haza, olyanok is, nem mindenkinek jön be. De azt el kell ismerni, hogy itt sokszor egyszerűbb az élet.

fehso2 2011.03.23. 23:04:46

Ez a honlap szerintem hülyeség. A kommenteket olvasva az az érzésem, hogy mindenki csak az anyagiak és a politika oldaláról közelíti meg az egészet. Ezért a legtöbbeknek lesújtó a véleménye.
Kár, mert Magyarország jó hely. Én szeretek itt élni, pedig éltem már az Usában, Németországban és Svájcban is.
Azt hiszitek, hogy nyugaton a politikusok normálisak? Azt hiszitek, hogy pl. Svájcban nincs korrupció? Azt hiszitek, hogy Angliában mindenütt kiváló az orvosi ellátás? Tévedés!
Magyarország sok gonddal küzd, sok dolog lehetne jobb is, de leginkább az örökös károgást kellene abbahagynunk, mert ez a legrosszabb itthon.
Fontos, hogy az ember világot lásson, hogy tapasztaljon, utazzon, tanuljon, dolgozzon, de a véglegesen külföldre költözés még sokaknak fog nagy-nagy csalódást okozni!

belzebubó 2011.03.23. 23:05:13

A túró rudi elég kellemetlenül hangzik a felsorolásban, de az angolok meg ahová beteszik a lábukat, rögtön mindenhol high tea-ket rendeznek, cones sütnek, klubokba tömörülnek és kisangliát csinálnak és fikázzák az országukat ellepő bevándorlókat, mindezt a világ másik felén :))
Sokkal durvább módon nyomják mint a magyarok.

zsirfeka 2011.03.23. 23:05:22

+1 érv: csak nálunk fordulhat elő, hogy 45 évig dolgozol & fizeted a járulékot, de lóf*t sem kapsz a közösből, mert nem érintett meg az új nyugdíjprogram varázsa

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:06:30

@Modor Tibi: "dehogynem, de az eléggé furcsa nekem, ha valaki attól teszi függővé a saját boldogságát, hogy kik vannak kormányon."

mindennek van egy legalja...

miva? 2011.03.23. 23:07:37

Az első dolog, amit az egész országnak meg kellene tanulnia, hogy a fekete -fehér típusú gondolkodás egyszerűen használhatatlan, ha egymás gyotrésén kívül más céljaink is vannak. Egy egyszerű belga paraszt is árnyaltabban látja a világot, mint a mérnök apám. Amennyire én látom, ez nálunk nemzeti sajátosság. Olyan az egész ország, mintha agresszív nebáncsvirág lenne a címerében, és tudom, ilyen blogokról nem szabad általánosítani, de azért az itteni hozzászólások ezt a képet erősítik.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:07:43

@Modor Tibi: egyebkent visszajovok majd...

ha gondnoksag ala helyezi az unio az orszagot.

sajnos, az elmult husz evben bebizonyitotta, hogy nem alkalmas az onallo letre.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 23:08:19

Úgy látom, a mosogató, felszolgáló, takarító, ápoló magyar vendégmunkás csak egy legenda :)

NA YA! 2011.03.23. 23:08:38

@az igazi Sipi: b+ a szívemből szóltál!

miva? 2011.03.23. 23:09:37

@Modor Tibi: Te egyszerűen ostoba vagy. Nem magyar májkrém, nem magyar szerelő, stb. Az itteni is jó, te egyszerű. Te tényleg ennyire nehézfejű vagy, vagy esetleg célod van a dolgok kozmetikázásával?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.23. 23:10:05

Eloszor egy kerdes!
Orban azon mondatat, hogy:"Azokat a fiatalokat, akik meg itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hivnunk."
Ugye nem ugy ertette, hogy mindenkeppen hazacibalnak minket?(barmit el tudok kepzelni rola az utobbi idok, intezkedesek utan), mert akkor villamgyors beadom a menedekjogi kerelmem, vagy mit.:)

10.nem erdekel addig az ado, amig a nalunk maradt penz fedezi a kiadasainkat+felre tudunk tenni, meghozza nem nyomorgas aran.

9. ez mekkora hulyeseg:)) siman atkepeznek, ha ugy akarod, tanfolyamok indulnak, elerheto helyeken.(otthon nem tudam atkepezni magam, mert egy messzi nagyvarosban volt a suli, ha megfeszitettem volna magam se tudtam volna osszehozni)
a Parom sem multinal dolgozik, es egy johir, csak magyar munkaerot keresnek, mert mi tudunk dolgozni, es viselkedni:)megbecsules nem marad el egy meetingen sem.

8.rajottek masra, amire meg otthon nem jottek meg ra:)mi majd minden honapban eszunk Turo-rudit,Sport szeletet, vagy Gurut, hazaszaladnak az ismerosok bevasarolnak es hozzak:)

7.ezek meg em voltak kulfoldon?:))) a lengyel polcoktol a szuaeiliig minden van:) a legnagyobb boltok erre vannak berendezkedve...
ami ugye otthon nem mondhato el...
a masik pedig:alkalmazkodni tudni kell, azt pedig mi magyarok nagyon tudunk, maskepp mar kihaltunk volna:)

6.ha otthon megszolalnank angolul pl. meg se ertenek:) mar en se ertem soxor a gyerekeimet:)

5.ha dolgozol akkor fizetsz egeszsegpenztart is, ugyan mar. Kit erekel, a plazmatv, 2000L akvarium legyen, mint itt a helyi haziorvosi rendeloben
:)
otthon, lehet hogy ertik a dolgukat, marmint az a mareknyi aki maradt, a tobbi roman, arab orvos meg papirrol olvassa a gyogyszereket, alig erthetoen:(

4.Pori, nokedli, rendszeresen van:) itthon szinte csak magyar kajat fozunk itteni alapanyagokbol, tecsoban van a legjobb pirospaprika. Ha Apa foz akkor meg mindig valami vilagi kajat eszunk. Vagy elmegyunk kiprobalni egy uj ettermet.

3.megintcsak alkalmazkodas, aki nem elegge nyitott, az otthon sem el meg, mert egymas mellet elni egyutt, ez a titok nyitja, es az erdeklodes:)
helyes pasi: a lanyom kiszurta az osztalyaban a legjobb pasit,megneztem es tenyleg huuuuuu:)
holnap jon a szerelo, oslakos, gyonyoru kekszemu helyes pasi:)

2. haggyuk mar a hulyeseget, otthon 3 gyerekkel a parna alatt sirtam, hogy meg ne halljak, megint nincs penz szamlara, kajara.
Itt koszonik szepen kiegyensulyozottak. Es ha itt szulettek volna van kialakult gyerekvigyazo rendszer, amit meg az allam is tamogat.

1. Forditva: az az erzes amikor felemelkedett a repulo velem es a 3 gyerekkel, es oldodott a gyomromban a gorcs, semmihez nem foghato!
a Himnusz,(ussetek elviselem) egy rinyazene, a hatamon feall a szor es nem a meghatottsagtol.
soha nem volt penzunk elmenni a Balatonhoz:)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:10:33

@Modor Tibi: nem legenda..
csak eppen 12 ev IT gyakorlattal, egy aktiv, egy passziv, egy eppen tanult nyelvvel es megfelelo intelligenciaval az ember le tud szakitani maganak ezt-azt, mielott meg innen elindulna...

tudod...
XXI. szazad, internet, nemzetkozi munkakereses...

rudebwoi 2011.03.23. 23:13:02

10. harmadannyi fizetes, kozel ugyanazok az arak a boltokban (van ami meg olcsobb is)
9. amennyiben van valami csokosod valami fasza helyen, semmi akadalya a jo karriernek.
ha vannak jo otleteid, a fonokod jo esellyel lenyulja es a sajat otletekent talalja
8. valahonnan mindig szerzunk turo rudit, otthon sem ettem naponta... igy ha havonta 1x hozzajutok, sokkal bolodogabb vagyok :P ^^ - ezt nem gondolhattak komolyan...
7. ezt megtapasztaltam eletem elso 28 eveben... annyira amugy nem is multi budapest... magyarok, ciganyok, kinaiak leginkabb... elvetve fekak. zsidok, gorogok, svabok szinte teljesen integralodtak, szerintem. szoljatok ha tevednek. ahol most elek, a vilag minden tajarol vannak bevandorlok csak a melohelyemen fel tudok sorolni 20 naciot es nem harcol napi szinten a legnagyobb kisebbseg a tobbseggel!
6. wow, remek... igy sokkal nagyobb eselyem van egy 100k HUF allasra... csabito... kezdenek meggyozni... ja megsem!
5. volt itt valami kozmondas az olcso husrol meg a hig leverol, ha jol tevedek
4. ez megint egy vicc... porkolthoz es nokedlihez mit nem lehet barhol kapni? rendes kenyer van a torokok peksegekben (mint ahogy tv paprika, hegyes eros a zoldsegesnel), savanyusag meg a piacon, ha nem jo az uborka a boltbol (de jo)... bort amugy sem iszom kb 10 eve.
3. subkulturak ellensegeskedese, klikkesedes, fikazodas minden szinten... plazakultura, divatmajmolas, anyagiassag mindenek felett... ha van mibol van neki, a k***a anyjat! irigyseg.
2. jaigen... az meg foleg... csaladbarat... bocs, de nem akarok 10 purdet szaratni a vilagra, csak hogy megeljek segelybol!
1. Az érzés... 2 hetre mentem haza 2008-ban, az utolso 4 napban mar annyira jottem volna vissza, hogy az el sem tudom mondani... majd talan iden telen vagy jovo tavasszal megint megyek, ha nem lesz felo, hogy eroszakkal ottartanak! valahogy nem vagyom arra, hogy az utcan setalva a rendor kizarolag pofara osztalyozva megallitson, szarra szetpakoltasson, megalazzon egy forgalmas teren. nem vagyom arra, hogy a sajat lakasomat egy irodai fizetesbol ne tudjam fenntartani es 25+ evesen a szuleimtol kelljen kuncsorognom honap vegen! ha nem emlekeznek 1998-2002-re, akkor nem is ertenem, hogy mi ez a pokhendi bicskanyitogato stilus... eppenseggel ezt ismerem nagyon jol. az igazi problemarol szo nincs egyik pontban sem... a legkor az, ami elviselhetetlen odahaza es ezt a politikusainknak koszonhetjuk. en nem voltam soha radikalis, de ezeket tenyleg belelovetnem a dunaba, ha kifognam az aranyhalat. mindet, kivetel nelkul. elhetetlenne tettek az orszagunkat potom 20 ev alatt...

mindenkinek ajanlom elolvasasra:
www.kibulizottorszag.net

ui: bocs, nem mukodik jol a shift... ^^

miva? 2011.03.23. 23:13:13

@Modor Tibi: Azért, mert te azt csináltad, pl a csaknem 3000 EU dolgozó egész más pályát futott be. Az orvosokról, informatikusokról nem is beszélve. Kell neked ennyi butaságot összeírni? Te vagy itt a blogparancsnok? Nem fut a saját? Mennyé má barátom!

lyesmith 2011.03.23. 23:14:31

Másrészt nekem Budapest nem jobban az otthonom mint New York. Egy kis Kelet Magyarországi faluból származom. Nekem az jelentené a hazköltözést. Nos ott nincs semmi munka, az embereknek nincs pénzük. Az összes velem egykorú ember elköltözött ki külföldre ki Budapestre. A falu haldoklik, nincs pénz közvilágításra, nincs pénz semmire.

IKSZ elég egyértelműen kifejtette hogy nekik a haza az Budapestet jelenti. Megnézném hogy a tízpont írója elköltözik mondjuk Kétútközre és nekiáll munkát keresni.

Tehát anno válsztás igazából az volt hogy az idegen Budapestre költözöm ahol alig ismerek valakit (próbáltam vagy 3 évig, dolgoztam mint egy hülyegyerek de alig tudtam megtakarítani félmillió forintot, az albérlet plusz egyéb kötségek elvittek mindent.) Vagy kikültözöm az ugyancsak idegen külföldre ami az első három hónapot leszámítva fantasztiukus élménnyé vált ami mind a mai napig tart.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:14:36

@Tokány: a tobbi megrosszabb...

egy olyan orszagban, ahol egy politikai ero 16 ev politikai karaktergyilkolassal, mindenfele vizio es koncepcionelkul ketharmaddal nyerni tud, az az orszag mindent megerdemel.

ezeket ugyanis megvalasztottak. olyanok valasztottak meg, akiknek tetszik a gyuloletre, masok ellehetetlenitesere, irigysegre es rosszindulatra epitett populizmus.

es a jelek szerint ezek az emberek tul sokan vannak ezen a 93e nkm-en az en gyomromnak...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:15:59

@Modor Tibi: Eddig főképp talán azok jöttek ki, akiknek nem volt vesztenivalójuk, a kvalifikáltabb emberek jó része azért otthon is tudott, egyről a kettőre jutni. Viszont csak az utóbbi 2 évben egyre másra hallom, és látom, hogy az értelmiség jön ki. Csak a mi munkahelyünkön már 3 magyar programozó van ( a 7ből, azt hiszem) és infós és egyéb területről is egyre jobban hallom az elvándorlást. Ennek valami oka van. Leginkább a kilátástalanság, ahogy látom és hallom.

Viktus 2011.03.23. 23:16:28

@az igazi Sipi:

Hülye.

Az elmúlt nyolc év miatt lettek megválasztva szerencsétlen idiótácska ... az előző csipetcsapat már a legalja szintekre lement. ... a felhozatal meg elég szűkös, és most is az.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.23. 23:17:05

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: N+1 DEMOKRACIA VAN! ami otthon nem volt, es most sincs!

ketroot 2011.03.23. 23:17:07

Azért kíváncsi vagyok, hogy mikor írnak a nyugati kormányok olyan érveket az ottani polgároknak, hogy "Maradjatok itthon fiatalok, ne költözzetek Magyarországra!" és aztán sorolnak majd ők is 10 pontot, hogy náluk mi a jó.

NA YA! 2011.03.23. 23:19:23

@Modor Tibi: fogynak a szolgák mi?!
Kinek szívjátok majd a vérét?! Pörkölt+
nokedli?!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:20:59

@Viktus: koszonom, hogy alatamasztottad az altalam irtakat es jelentkeztel, hogy igen, te vagy az iskolapeldaja azoknak aklik miatt el kell innen huzni:-)

igazabol uj-zelandra mennek legszivesebben...
az olyan messze van innen, ha tulmegyek, mar visszafele jovok...:-D

belzebubó 2011.03.23. 23:22:21

@az igazi Sipi: Azok akiktől a gyomrod forog, azért lettek ennyien, mert láthattak egy 2x4 éves csodás performanszt előtte.

mojoking77 2011.03.23. 23:22:38

@Viktus: Na EZT kellene surgosen abbahagyni...

fehso2 2011.03.23. 23:23:47

@az igazi Sipi:

Az a legnagyobb baj itthon, hogy sok az ilyen károgó fakalap, mint te.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.23. 23:24:12

@Modor Tibi: a mosogatotol lesz etteremlatogataskor tiszta tanyerod, a felszolgalo lesi ohajodat, a takaritotol lesz tisztasag(igy nem kell terdig szemetben jari), a noverke fog apolni. Korlatolt agyuaknak korlatolt elet jar:(

rudebwoi 2011.03.23. 23:25:58

@az igazi Sipi: ha gondnoksag ala helyezi az unio az orszagot.

barcsak megtortenne xD esetleg hadat lehetne uzenni valami nyugati orszagnak es rogton megadni magunkat... ha nem hajlandoak takeoverelni, akkor vegso megoldaskent vissza lehetne konyorogni az oroszokat, en szerettem az akadalyversenyeket meg a felvonulast (6evesen... xD) ^^

Thera 2011.03.23. 23:26:46

@tildy:): NEm tudom igazán. 26 fős gimis osztályból 2-en vagyunk kvázi végleg kint és 2 en fordultak meg legalább 1 évre külföldön. Egy egyetemi (BME) baráti társaságból (Kb 30 fő) olyan 12 en. Legalább 4 éve folyamatosan hazatérés szándéka nélkül.

Mind legalább egyetemi végzettség kurrens szakmában külföldön egyből szakmában elhelyezkedve (3 PhD is van) - semmi ilyen említett kimegyek mosogatni stílus.

Szóval szerintem intenzív az értelmiségi elvándorlás.

Viszont Dániából nézve jóval kevésbé tipikus mint többi kelet európai országból. LEhet hogy más a tipikus célpont (Németország, anglia?). Itt több a lengyel és a szerb.

Viktus 2011.03.23. 23:27:18

@az igazi Sipi:

Húzzál is el vihetnéd azokat is akiket az elmúlt években istápoltatok ... és aki miatt mi maradék dolgozók a belünket is kimelózhatjuk, hogy összetartsuk ezt a szart. Mi nem a politikai baromságaitok miatt tépünk el, hanem mert sok, hogy kidolgozzuk a belünket a semmiért. Közben a segélyesek, bürokrata élősködők, pártkatonák és társaik vígan élősködnek.

NA YA! 2011.03.23. 23:27:37

@Modor Tibi: fogynak a szolgák mi?!
Kinek szívjátok majd a vérét?! Pörkölt+
nokedli?!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.23. 23:28:01

@az igazi Sipi: miert vagy meg mindig a tervezes stadiumaban? kapj mar egy hatizsakot es indulj!

@belzebubó: juhhhuj:))))))))) annyira megmondtad, de annyira:) Gyurcsany a hibas mindenert:))) hahaha, az o keresztneve miatt kell megvaltoztatni a Ferihegy nevet is:)mer a 2/3-ad utalja:)))

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 23:29:19

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: ezt mondom én is. De ide csak grafikusok, mérnökök, orvosok írnak. Olyanok nem, akik fizikai munkát végeznek havi nettó 2000 euróért és társbérletben laknak. Ilyen bizonyára nem létezik, mert Ny-Európában csakis magyar programozók és ügyvédek élnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 23:30:42

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: Ezt kinézem viktorékból.:((
@tildy:): Mindjárt jön Mj és leszedi a fejedet.:))

Rothstein 2011.03.23. 23:31:13

Én külföldön(Franciaország) élek immár lassan 2 éve. Ez még így is marad kb 3 évig. Közben építem az otthoni egzisztenciám, készülök a visszatérésre. Vannak ötleteim, amihez pénz kell, ezt meg is fogom szerezni kint. Vállalkozni fogok és munkát adni az embereknek. produktív, értéket teremtő munkát- Már vannak példák, csak követni kell őket. Vannak ötletek, gondolkodni kell. Annak semmi értelme ha valaki kimegy, összegründol egy házat pár év alatt, aztán hazajön és nem fog semmibe, csak el akar helyezkedni valahol. Az nem fog menni. Tenni kell tenni kell.
Megértem hogy pénzből élünk, senki nem várja el hogy otthon kínlódjon az ember, de használja az eszét hogy saját országát virágoztassa fel, ahogy az régen volt. Menjen ki, keressen pénzt, gondolkodjon.
Az hogy Magyarország milyen helyzetben van, többféle tényező eredménye. Hibás a politikai elitünk, hibás az elvesztett 2 világháború, amely tönkretette a nemzetet, hibásak vagyunk benne mi magunk is, habár az egyszerű embert megvezetik és rosszra szavaz, rossz magatartási formákat alakít ki. De hibás benne a nyugat is, amely az Uniós csatlakozás óta csak mégjobban kiszipolyoz, szabad verseny örve alatt messze nem egyenlő feltételeket teremt.
Ezért megvetem azokat, akik egy nyugat-európai országból tele pofával szidják az országot, kivándorlásra buzdítva mindenkit akit csak lehet. Nem elegáns olyan országokból a saját vackodba piszkítani, amely országnak bizony komoly sara van abban hogy itt tartunk.
A magyar állam drága pénzen kiképzi a szakembereket, akiket a nyugat egy fillér befektetés nélkül lenyúl. Jobb ha csöndbe maradnak ezek az emberek, és nem szidják a saját hazájukat.
Gondolhatunk csak a libamáj-esetre, ahol libatenyésztők ezreit (és a szentesi Hungeritet) tette tönkre a jórészt francia pénzből finanszírozott propaganda.

mojoking77 2011.03.23. 23:31:14

@Modor Tibi: Tibi, ne legy fasz! Magyar ugyved kulfoldon... Es megis mit csinal, langost arul, vagy WC-t takarit? (Ha ironia volt, bocs.)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:31:35

@Thera: Akiket tudok azok ide mentek :
Németország , Ausztria, Ausztrália, Új-Zéland, UK, Finnország , Írország (bár onnét most inkább elfele jönnek) . Van pár ember még Hollandiában és Svédországban is.

miva? 2011.03.23. 23:32:58

@Modor Tibi: Havi nettó 2000 euró annyira nem is rossz. Egy holland tanár kb 1800-at keres. Mondom, hogy tájékozatlan és ostoba vagy, és úgy osztod itt az észt, hogy azt sem tudod, miről beszélsz, ráadásul kiforgatod mások szavait, te publicista :D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:33:21

@fehso2: az csak az egyik bajod neked

a masik bajod az is, hogy mi, karogo faszkalapok fizetjuk a legtobb adot.

es elegunk van belole. es keresunk egy olyan orszagot magunknak, akik ezt meg fogjak becsulni..:-)
mert mi vagyunk azok, akik itthon is sokat kerestunk, legalisan, bejelentve es emiatt milliokat fizettunk be eves szinten.

ti meg alkotmanyozzatok:-)
zarjatok le a hatarokat. koronazatok meg viktort, tegyetek csorgosipkat schmittpajara - ugyis csak egy elbaszott seggnyalo udvaribolond - es legyen felcsut a fovaros..:-)

mit gondolsz, mitol ez a nagy beszaras most, mire ez a nyalas szar propagandagenny?

turorudi, parasztkenyer..
faszom..

evek ota nem eszem feherkenyeret..:p

Nohát 2011.03.23. 23:33:52

@Modor Tibi: én írtam, konyhai mosogatót, írhatnék még néhány más példát is, de valamiért csak egyféleképp vagy hajlandó látni ezt a dolgot.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:35:06

@Rothstein: Ejj ejj, azért ilyen általánosításkor mindig elfelejtődik, hogy nem minden diploma ingyenes Magyarországon.

@Tigeri: hehe. Szedje.

Amúgy ja, társbérletben lakunk mi is. Csak épp a teljes alsó szint a mienk:D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:35:35

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: mert 38 evesen mar nem rohanok neki a vakvilagba.
de mar csak par honap...:-)

mar megvan hova..
mar csak az idopontra varok:-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 23:35:54

@az igazi Sipi: te sirdogáltál itt az előbb, hogy dobbantasz, az utolsó kapcsolja le a villanyt :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 23:35:59

Amúgy meg évek óta az ő túrós rudijukat szopjuk.Már bocsánat ba gusztustalanságukért!
És én nem is szeretem a túrórudit.

miva? 2011.03.23. 23:36:56

@Modor Tibi: Te mondj inkább valamit a 2000 euródra okoska!

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.23. 23:37:08

Sokan indulatból írnak, pedig egyszerűbb mély levegőt venni, és belátni, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa, és kinek itt, kinek ott jó. :-)
Nekem itthon nem jó. Budapestre költözés egy katasztrófa volt, szóval oda még egyszer a saját egészségem érdekében, nem mennék. Menjek Dunántúlra? Ugyanúgy fizetnem kellene az albérletet, és megint csak elmenne a bérem önmagam egy havi ellátására. Ez pedig már Budapesten sem működött. A szülővárásom az egyik legszegényebb megyeszékhely. Persze örülök neki, hogy nem egy zsákfaluban élek észak Magyarországon... ott mennyire kilátástalan az élet.
Ezért döntöttem el, hogy az internet segítségével külföldi állásokat pályázok meg. Picit sem félek az első pár hét nehézségeitől. Honvágyam tuti nem lesz. Dolgoztam már kint, és azt bántam, hogy vissza kellett térnem! És azt is bánom, hogy ennyi időt elpazaroltam itthon. De legalább értékes tapasztalatokkal gazdagodtam.
Megértem, akinek jó, szépeket ír és büszke magára és a jó körülményeire. Azonban ez önzés, mert tudatosan figyelmen kívül hagyja ama több százezer embert, akiknek a piac szűkössége miatt egyszerűen nem lehet jó!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 23:38:39

@Modor Tibi:
- dehogynem élnek, csak nekik egyrészt az albérletben lehet, hogy nincs net, lehet, hogy inkább pubozni járnak, vagy moziba.
- másrészt aki családostól megy ki, már 30 felett, azok nem takarítani mennek ki.
- harmadrészt bizony ennek a rétegnek fáj a legjobban, hogy a megélhetéshez el kell(ett) mennie otthonról.
értelemszerűen a felelősségérzetük miatt, ami arra ösztönözte őket, hogy a családnak magasabb életszínvonalat, biztosabb jövőképet adjanak ugyanazon tevékenységük megfizettetésével amiért itthon alig kaptak valamit.
lásd a vidéki magyarországon addig minibálbér-től alig többől élő képzett ápolónők, informatikusok, orvosok, mérnökök, tanárok akár.

Nohát 2011.03.23. 23:38:42

@Rothstein: ez eléggé idealista hozzászólás volt. Majd három év múltán légyszives számolj be, hogy mi valósult meg a dologból, de így, előre, jó lenne ha nem minősítenél másokat.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.23. 23:39:00

csak egy permutációs megjegyzés:

IKSZ = KISZ (permutálva, ugye)

Viktus 2011.03.23. 23:39:10

@Modor Tibi:

Unokatesóm hegesztő itthon keresett 200 körül igaz feketén németeknél bejelentve 800 legálisan ... kösz jól van megnyugtatlan a szakmunkát is megifzetik, de még a mosogatónak is jobb dolga van, mint itthon mondjuk a szalag mellett álldigálni 90 ezerért ...

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.23. 23:39:33

@miva?: Benne vagyok a szivedben?:))))

@Modor Tibi: mi nem, mi es ossz ismerosunk fizikais(8). Igaz mosogatos mar nincs pedig mindenki ugy kezdte, de itt a feljebblepes szinte kotelezo:) ne kerdezd ki mennyit keres, senkit nem erdekel a masik keresete, mert nem! Osszejovunk amikor tudunk es vacsi(toltottkaposzta), beszelgetesek. Ja es senki sincs segelyen, nincs szukseg ra.
@Tigeri: megyek holnap utanajarok EU-n belul hogyan lehet menedekjogot kerni... Vegulis mar ismerik annyira Orbant, hogy ott a helyszinen megadjak akar az itteni allampolgarsagot is:)
de ha ez nem jon be akkor nevet valtoztatunk.

fehso2 2011.03.23. 23:40:09

@az igazi Sipi:

"ti meg alkotmanyozzatok:-)
zarjatok le a hatarokat. koronazatok meg viktort, tegyetek csorgosipkat schmittpajara - ugyis csak egy elbaszott seggnyalo udvaribolond - es legyen felcsut a fovaros..:-)"

Látod, ez a bajod neked. Én egyáltalán nem politizáltam, te meg egyből próbálsz belerángatni ebbe. Csak téged érdekel ez, de nekem nem erről szól az életem. Szar élete van annak, aki csak politikai szemszögből tudja nézni a dolgokat. Az egyik legfontosabb, amit kint megtanulhat az ember, hogy nem kell politizálni, ahogy nyugaton sem erről szól az emberek élete.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.03.23. 23:40:11

"Budapest - multikultibb mint gondolnád"
mondják a kereszténydemokraták...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:40:20

@Viktus: Hol van az a 90? MErt én 60-70ről tudok, max.

Rothstein 2011.03.23. 23:40:45

@tildy:):

A másoddiplomák nem ingyenesek természetesen. Gondolom egy-két nagyon speciális diploma szintén nem ingyenes, de ez nagyon nem változtat a tényen. Nem elegáns a magyar állam pénzén kiképzett embernek kintről köpködni a saját országát/nemzetét.
Érdekes otthon a nyugati bank bármit megtehet, hihetetlen hitelkamatokat kérve. Ezért tudják alacsonyan tartani a nyugati hitelkamatokat, mert innen extra profitjuk van. Haha egyenlő feltételek ...
Tudod mire kellünk a nyugatnak?
-Olcsó, európai kultúrkörből jövő, kiképzett munkaerő
-Felvevőpiac, akik gazdaságát előbb rombadöntik, majd felvásároltatják velük a máshol eladni nem tudott termékeiket.
- Az elöregedő korfájuk egyensúlyban tartása (miközben a mi korfánk tovább romlik)
- "Húspiac", a kelet-európai nők színe-virágának felvásárlása házasság céljából (elég körülnézni a netes dating site-okon

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:41:04

@Modor Tibi: ismered a viccet, amikor a foordog auditalja a poklot?

megy az ustokhoz, latja, az elsonel van egy tabla "az usott elhagyni tilos!"
- hat ez mi?
- ezek a nemetek. preciz, korrekt nepseg, betartjak a szabalyokat, ha latjak a tablat, nem jonnek ki
masodik ust mellett egy gepkarabelyos or
- hat ez?
- ezek az oroszok. latjak a fegyveres ort, tudjak, nem szabad tovabb menni.
harmadik ustnel se tabla, se or..
- na es ez mi?
- ez a magyarok ustje.
- es? se or, se tabla?!
- minek? amelyik ki akar maszni, a tobbi ugyis visszahuzza...

vred kid 2011.03.23. 23:41:27

@az igazi Sipi:

"evek ota nem eszem feherkenyeret..:p"

Akkor gyere Dániába :D

Viktus 2011.03.23. 23:42:12

@Rothstein:

Elmondom mi lesz veled amit keresel pénzt feléled, majd tönkremész mivel Magyarországon nincsen kapcsolatrendszered eleve veszett fejsze ....

Rothstein 2011.03.23. 23:43:02

@Nohát:

Leírtam miért minősítem azokat akik kintről köpködik az országot. Azokat nem minősítettem, akik kimennek véglegesen, de nem köpködnek. Olvasd el még egyszer amit írtam.

lyesmith 2011.03.23. 23:43:06

@dark future: Na igen. Majd ha lesz Budapesten egy békés melegfelvonulás akkor elhiszem hogy multikulturális a város.

Viktus 2011.03.23. 23:43:37

@tildy:):

Bosch-ban pl. a munkaerő kölcsönzőn keresztüliek akörül kerestek a régi gárda meg 100-110 ... mondjuk ugyanazért Ausztriában jobb a pénz ott a takarítónő keres annyit, mint itthon a mérnök.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:44:12

@Rothstein: Aki diplomás kijön - többnyire - már szerzett otthon tapasztalatot, dolgozott , ergó fizetett vissza az államnak, ahogy Sipi is mondta, sokszor nem is keveset!

pöcögtető 2011.03.23. 23:44:14

Nincs hova visszatérni ,Magyarország halott .Jelenleg a helyén csak egy bűzölgő tetem van.Sírját az MSZP-SZDSZ ásta ki de a Fidesz volt aki belelökte .Már csak az a kérdés 2014-ben kik fogják betemetni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:44:48

@fehso2: neeem
ez mar nem politika.

a szervezett bunozes mar nem politika.
manyup, a mal zrt bekebelezese nem politika. az alkotmany, amelyik szabad kezet ad a kormanynak a magantulajdon felett az mar nem politika. az, ahol a civil allasaba nyul a kormany utana annak, "aki nem lep egyszerre" az mar nem politika. ahol a magyar szervezett bunozes feje egyben a rendorseg fejje is, az mar nem politika.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 23:44:50

@az igazi Sipi:

hát te sem vagy azért kerek :)

igen, egy szarházi banda a fityisz, de a maszop is ugyanaz.

szóval nem a fityiszt kell itt szidni, hanem az egész bagázst viktortól ferkón át . meg a droidjaikat.

úgy egyben válogatás nélkül az egész parlamenti garnitúrát kéne lehúzni a vécén, gombnyomásra idomított majmokat beültetni a helyükre, aztán a random nyomkodásukkal azok sem tudnának több kárt okozni mint ezek szerintem.

Rothstein 2011.03.23. 23:44:59

@Viktus:

Magyaros optimizmusod van. Mint azt említettem, építgetem az otthoni egzisztenciám folyamatosan. Megvan a magam ötlete, kereslet van rá, csak agyalni és dolgozni kell, nem várni a sültgalambot.

mojoking77 2011.03.23. 23:45:23

@vred kid: Persze a 6 euros 3dl-es Carlsberg-ek koze, meg mit nem. (Bar itt jelenleg 60-ert se kapok... :( )

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:45:41

@Viktus: Hm, akkor annyit mondok, régi gárda, Electrolux, múlt havi fizupapír valami 59 ezer forint. De a legjobb sem volt több 75nél eddig még. Átlagban 65-70.

Viktus 2011.03.23. 23:45:55

@fehso2:

Ja debil ez a Sipi azt hiszi az egész világ Orbán Viki .. elég frusztrált ...

Nohát 2011.03.23. 23:46:05

@Rothstein: jeeeezzzz. Hallottam már efféle gondolatokat egy sráctól, aki hét évet húzott le egymagában, aztán agyára mentek a dolgok, idegosztályra is került, a végén meg hazament. Neki az volt a fixa ideája, hogy az angoloknak kell a friss import férfierő, hogy feltuningolják a genetikai állományukat ezért házasítják be a kelet-európai srácokat a családba. Majd vigyázz magadra, nehogy úgy járj te is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 23:46:19

@az igazi Sipi: Tényleg!Nekem is eszembe jutott egy vicc de a 10 pontról.
Iskola a Szovjetúnióban tanár kérdez:
-Gyerekek,hol kapják a legfinomabb ételt a gyerekek?
-A Szovjetúnióban!
-Hol kapják a legjobb játékokat?
-A Szovjetúnióban!
A tanár meglátja,hogy Mása sír.-Miért sírsz Mása?
-Úgy szeretnék a Szovjetúnióban élni!

Viktus 2011.03.23. 23:46:38

@tildy:):

Berényben? az lehet a jászságban elég nagy a dömping ... :(

Fullánkos Algol 2011.03.23. 23:46:39

@bandika gazdája: oh te már csak tudod… maradj csak a cinkosa a sötét múltú meg jelenű népednek, ez az igazi nyálagy mikor még patetikusnak is képzeled a bűnrészességedet

Viktus 2011.03.23. 23:47:50

@Rothstein:

Ötletedet tudod hova dughatod? :P majd rájönni gyorsban ... kontaktok nélkül gyorsan véged.

Rothstein 2011.03.23. 23:48:15

@Nohát:

Nos, amit a 2húspiacról" írtam:
Nézz körül a vegyespároknál, hány % ahol a nő nyugati és a férfi keleti, és hány % ahol a nő keleti és a férfi nyugati.

Werewolfmayer 2011.03.23. 23:48:33

"Üres az ország, menekülj el,
Jöjjön, aminek jönnie kell!
Tombol a vihar, a ("fülke":)) forradalom,
Mások jönnek más utakon.

Nincsen helyed, nincs szereped,
Elvesztetted az emberedet.
Üres az ország, menekülj el,
Jöjjön, aminek jönnie kell!

Jobb lesz, hidd el, a csillagokon,
Még egy csillag a váll-lapodon.
Üres az ország, ki lesz a hős,
Ki marad itt, ha eljön az ősz?

Mi lesz, ha látom, mi lesz, ha nem?
Egy rohadt világból nem kell nekem.
Lobog a máglya, viszi a szél,
Egy elhagyott ország aludni tér.

Hős leszek én is, ha hős, aki lát,
Mindenki védi a maga igazát.
Hős leszek én is, ha hős, aki lát,
Te csukd be a szemed és fogd be a szád,
Aludj!"

/P.U.F - Utolsó év

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 23:48:54

@Viktus: Ez nekem is eszembe jutott.Itt lehet bukó az ügy de szép elképzelés.
Esetleg egy kis faluban ahol a polgármester nem nagyautóra gyűjt,meg lehet játszani.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.23. 23:49:03

@Conv: hát valakinek biztos szép jövőkép a gyerekeket az Egyesült Királyság vagy Norvégia polgáraként felnevelni...

@Viktus: akkor ő már ezek szerint kint is fog maradni? Vagy esetleg mégis hazajön majd egy kis pénzzel?

csicsrricsi 2011.03.23. 23:49:20

a szupermagyar ikszesek nem tudják eldönteni, hogy kicsi vagy nagybetűvel kell írni az egri bikavért, 5 percenként átjavítják a honlapon :D :D :D

fehso2 2011.03.23. 23:49:41

@az igazi Sipi:

Még magadat is becsapod és még mindig politizálsz...
Próbálj kiszállni ebből, és egyből jobb lesz!
Meg abból is, hogy másokat hibáztatsz mindenért.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.23. 23:50:08

@Viktus: IGen , ott. 450-500 forintos órabér , kihasználva azt, hogy ezek az emberek egyrészt se nem fiatalok már, se nem mobilisak.

(Bár ez utóbbiról ők is tehetnek kőkeményen, de nehéz kitörni, ámbátor nem lehetetlen ...)

Rothstein 2011.03.23. 23:50:12

@Viktus:

Vannak kapcsolataim. A te optimizmusod és rosszindulatod viszont határtalan. Az 1945 óta eltelt évek áldásos "hazafias" nevelésének terméke.

Viktus 2011.03.23. 23:50:25

@tildy:):

Mondjuk Saia Burgess meg 50 körül fizet a népeknek 4 órára bejelentve ...

dr. Aullah 2011.03.23. 23:50:42

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol:

Tisztelt Polgártársak!

Az ország nagy bajban van. Az előző szocialista kormány 8 év alatt élhetetlenné tette az országot, főleg a fiatalok számára. Tömegével vonultak ki polgártársaink külföldre. Ezt a triviális eseményt tények is bizonyítják. Elég! Itt az idő!
A nép által felhatalmazott 2/3-os kormány a NENYI nevében ezennel lépéseket tesz ez ügyben. Mától, vagyis Március 24-ével ezennel bevezetjük a kor-karantént az ország egész területére. Mindenki, aki nem érte még el az 50-edik életévét, tilos az ország elhagyása bármilyen módon.
Ezzel párhuzamosan megkezdjük a külföldre menekült, külföldön rekedt polgártársainkat hazaszállítását. Az első csoportot Angliából hozzuk haza a hónap végén. További információt majd a következő hónap során jelentjük be.

Köszönöm Polgártársaim!

Orbán Viktor.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:52:23

@fehso2: jaja
es maradjak itthon es fizessek tovabb es ajanljam fel a nemzeti egyuttmukodesnek azt is, amim van.

erre alfoldi parasztlany anyamtol tanult fordulattal valaszolnek:

apatok vasporos faszat...

Rothstein 2011.03.23. 23:52:35

A legszebb az lesz, amikor ezek a köpködők 20 év múlva hanyatt-homlok fognak hazamenekülni a magyarul nem tudó gyermekeikkel, mert addigra a nyugat el lesz árasztva még jobban európán kívüli bevándorlókkal és tombolni fog az erőszakhullám. Már most vannak olyan negyedek, ahová fehérnek a lábát se szabad betenni. akkor majd jönni fog a sírás-rivás hogy hát mi is magyarok vagyunk, jönnénk hazafelé.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 23:53:55

Én megértem azt aki kint marad,mert nem látja az igyekezet legkisebb jelét sem arra,hogy jobbá akarják tenni az életünket.

Nohát 2011.03.23. 23:54:58

@Rothstein: nem olyan az érdeklődési köröm, hogy azt elemezgessem, hogy hány százalék az ez meg az. nekem az a fura ebben a gondolatban, hogy egyáltalán felmerült. Kb olyasféle szinten van ez a dolog, mint az, amikor egyes angolok azon agyalnak, hogy egy k-európai csaj egy farmerért mindenre képes. Sötétség.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:55:35

@fehso2: egyebkent nem akarok en masokat okolni.
itt elbasztak, hat megyek tovabb. mert en vagyok a felelos az eletemert.

nem hagyom, hogy masoktol fuggjon. marpedig jelenleg eppen az allamfuggosegemet akarjak kialakitani. hogy ne en legyek felelos. majd ok tudjak, nekem mi a jo, miben huiggyek, mit igyak, mit egyek, mit szivjak, kivel dugjak, mikor dugjak...

hat pont azert l;epek le, hogy ne kelljen kesobb okolnom oket az elkurt eletemert.

mert ha en itthonmaradok, akkor annyi.

vizsla_barat 2011.03.23. 23:55:44

3000 dollar netto havi fizetes.
250 000 dollar eves laborkoltsegvetes.

Viktus 2011.03.23. 23:55:51

@Rothstein:

Nem egészen én itt élek vállalkozom fingod sincsen róla miképpen működnek itt a dolgok ...

Rothstein 2011.03.23. 23:55:59

@Nohát:

Nézz körül a világban. A sötét itt te vagy. Kilóra vesznek meg minket.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.23. 23:56:17

@Tigeri: tevedsz.

nem az a baj, hogy nem akarjak jobba tenni, hanem az, hogy nem akarjak hagyni, hogy a sajat elkepzelesunk szerint tegyuk jobba a sajatunkat...

pöcögtető 2011.03.23. 23:56:23

@Rothstein:
Ide biztos nem fognak visszajönni mert itt meg az elszaporodott cigány népek fogják terrorba vágni a magyar kisebbséget .

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.23. 23:56:54

Öröm nézni, hogy a magyarok ilyen önkritikusak is tudnak lenni.
Az azért valószínűleg tényleg igazi hungarikum, amikor magyarok, a jelenlegi magyar közállapotokért az elmúlt 20-90-500 évben igen sokat munkálkodó népségeket (német, angol, francia, osztrák!!!) bezzeg rajongásvággyá bírnak tenni pár széles mosoly miatt. Az a politikai elit, aki ezt az okos irományt összehozta, mondjuk tényleg inkább elmehetne innen, de hogy helyettük deklaráltan EU gyámokat kéne idehozatni. Hát ezért teljesen felesleges elzavarni a jelenlegi garnitúrát.

lyesmith 2011.03.23. 23:57:09

@Modor Tibi: "hát valakinek biztos szép jövőkép a gyerekeket az Egyesült Királyság vagy Norvégia polgáraként felnevelni..."

Ezzel mi a baj? Talán egy norvég vagy egy angol kevesebbet ér mint egy magyar? Mégis mi a magyarság? A Túró Rudi meg a pörkölt?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 23:57:10

@Modor Tibi:
mitől ne lenne szép?

egyébként biztosan felelősebb gondolkodás valakik számára a lehetőségeknél alacsonyabb életszínvonalat biztosítani a gyerekeinek. ezeket hívjuk köznyelven cigánynak.

fehso2 2011.03.23. 23:57:11

@az igazi Sipi:

Én ugyan nem mondtam, hogy maradj itthon!
Csak ilyen mentalitással máshol se leszel boldog.
A többit, meg nem is értem, hogy mit akarsz felajánlani?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.23. 23:57:22

@Rothstein: Attól tartok ott hamarabb leverik őket,mint mi a cigányainkat.:((
Akartam még írni de elfelejtettem hogy mit,úgyhogy megyek játszani.Jóéjt!

Viktus 2011.03.23. 23:57:41

@Modor Tibi:

Semmi baj vele jöjjön kell itthon is pár BANDI akinek az összeszedett pénzét benyelheti a fejetlen államkassza ...

Nohát 2011.03.23. 23:57:41

@Rothstein: Ostoba vagy. Troll a neved.

miva? 2011.03.23. 23:58:22

No kedves @az igazi Sipi, @Rothstein, @Modor Tibi, toljatok még vagy 100 hozzászólást a végére, hogy aki csak az utolsó 100-at olvassa, azt gondolhassa, hogy ez volt itt a hangulat. Ne is foglalkoztassan ám senkit az, hogy sok valóban fontos dolog előkerült! Ugyan már! A lényeg, hogy meglegyen a mindennapi szargurigázás! Gratulálok!
A többieknek szép estét!

Osiris_X 2011.03.23. 23:59:05

Bassza meg Magyarország ott ahol van.
Mikor sűlyed egy hajó a kapitány marad utoljára. Én nem vagyok kapitány. Én már el is jöttem idejében :D Sajnos a tehetségesebbek mind eljönnek ugyhogy a fedélzeten maradóknak nincs esélyük. 20 évet vártunk arra hogy legyen valami. SEMMI nem történt. Volt egy időszak mikor nálunk volt legkisebb a munkanélküliség az egész eu-hoz képest is. Nektek az nem kellett megvették a nyugdijasok szavazatát egy havi nyugdijért!!! És mi hagytuk. Vége! Mármint az országnak. Jöhetnek a rohadt vén komcsik az önigazoló "ott sincs ám kolbászból a kerités" szövegeikkel. Anyit mondok: kétkezi munkát végzek napi 18-25 ezer forintért. És ne higyetek senkinek, minden olcsóbb itt mint mo.-n: itt 120 forint egy üveg sör!!! Számoljátok ki miért szivtátok meg. Több epret ettem eddig idén mint ti egy év alatt fogtok.
Na megyek nyitok egy sört mert felidegesitem magam...

Viktus 2011.03.23. 23:59:10

@Rothstein:

Na igen pont ezen dolgoznak nyugaton suttyomban a nagy pol.korrektség közepette. Az angolok kezdték el először most az osztrákok is csábítgatják már a muszlim helyett középről a fehéret, és a németek is készülnek ... na akkor lesz itt cummantás.

Rothstein 2011.03.23. 23:59:23

@Viktus:

Érdekes én látok pozitív példákat is. Tudod ma Magyarország egyetlen kitörése esélye, ha minőségi mezőgazdasági termékeket állít elő, amivel a nyugat nem tud versenyezni, vagy mert nem akar, vagy mert nincs rá lehetősége. Erre kell építeni a feldolgozó ipart lépésről lépésre, szintről szintre. Más esély nincs, mert mindent tönkretettek szántszándékkal.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 00:00:44

@fehso2: azon gondolkodom, hogy te tudatosan hagyod figyelmen kivul az altalam leirtakat, vagy 4-5 szonal hosszabb, osszetett mondatok meghaladjak a kepessegeiodet?

az, hogy az uj alkotmanytervezetben nincs benne a magantulajdon vedelme egy bianco csekket jelent az allamnak a maganvagyonokra. ramutat, az kell es elvette. mert lehetove tette sajat maganak.

namarmost poltikusban csak abban bizz, amelyiknek lo legel a sirjan. ha valamit lehetove tesz maganak, azt ki fogja hasznalni...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 00:01:11

@Modor Tibi: bár nem nekem írtad, de fentebb egész érthető indokokat írtam miért kényszerülünk erre.
Igen, legyen a gyerekem inkább itteni állampolgár, ahol megkapja a lehetőséget, a szükséges fejlesztéseket, mint otthon, ahol meg nem kapna semmit sem...
bármennyire fáj is ez.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.24. 00:01:19

@lyesmith: ezek kurvára unalmas országok, alkohol és internet nélkül lehetetlen túlélni ott egy akár hónapot is károsodás nélkül.

@Conv: mármint aki nem él a lehetőségeivel, hogy külföldön nevelje fel a gyerekeit, az cigány - vagy túlságosan messzire mentem a logikai fonálon? :)

Rothstein 2011.03.24. 00:01:29

@Nohát:

Az ostoba te vagy. A troll jelentésével sem vagy tisztában.

Viktus 2011.03.24. 00:01:41

@Rothstein:

Bár bocsi zsidó ifjúként még lehet jó befektetésed ... bár az ingatlan most éppen nem olyan jó üzlet, de az igaz három év múlva biztos javul.

vred kid 2011.03.24. 00:02:27

@Rothstein:

El kell hogy keserítselek. Pesten több részt is tudok mutatni ahová jobb ha fehér ember nem teszi be a lábát. .

fehso2 2011.03.24. 00:02:34

@az igazi Sipi:

Hát nem is tudom..., mi egy országról beszélünk? Nekem még senki se mondta, hogy pl. kivel és mikor dugjak...

dr. Aullah 2011.03.24. 00:03:01

@Aullah:

MTI beszámoló
Március 29.

Megérkezett az első csoport A Budapest Liszt Ferenc reptérre.

A mai nap megérkezett az első csoport, akiket Angliából hozták haza. Sajnos nem tudtunk a hazaérkezőkkel beszélni, mivel a repteret lezárta a kormány és kitiltotta az összes újságírót. Egyedül a terminálkapu kilépésekor, amikor elhaladtak a túrorudis stand mellett, figyelhettük meg a hazaérkezőket és nagyon fáradtnak tűntek, többen sírtak is. Amikor megkérdeztük a kormány szóvivőjét, hogy ez mitől lehet, annyit felelt, hogy nagyon elfáradtak a hosszú utazás során. Azt is elmondta, hogy a könnyek örömkönnyek voltak, ugyanis nagyon megörültek, amikor leszálltak. Meg nem erősített források szerint titoknyilatkozatokat is aláírattak a hazaérkezőkkel, de a tartalmáról nem tudunk semmit.

Rothstein 2011.03.24. 00:04:00

@Viktus:

Ki a fene beszélt itt ingatlanról?
Hehh, nem vagyok zsidó, csak abban az iparágban dolgozom amiben az öreg Rothstein, a nagy példaképen. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 00:04:34

Picsába,eszembe jutott!Szóval az országot azoknak is kéne felemelni akik elmennek.Mert sok van köztük aki tudna ebben segíteni.Megértem aki kimegy de rossz látni mivé lesz ez az ország.
Annyi mindent túlélt már ez az ország.Félek,hogy ezt a nagy demokráciát nem fogjuk túlélni.

mojoking77 2011.03.24. 00:04:34

@Modor Tibi: Tibi, megint mellelottel.. Ma mar nagyon sokadszor. Norvegia + alkohol= tokeletes anyagi csod. Europa legdragabb orszaga. Anglia (Nagy Brittania), mint unalmas hely? Most vagy faradsz, vagy a blogodon foglalkoztatsz bertollnokokat, mert ez mind a ketto veretes faszsag volt..

fehso2 2011.03.24. 00:04:48

@vred kid:

Azért ilyen kerülendő helyek mindenhol vannak Párizstól Londonon át Zürichig. Egyszerűen a nagyvárosok hibája ez.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.24. 00:05:02

@Rothstein: Ezért akarok Hollandiába menni. A Google Earth-tel szoktam nézegetni az ottani mezőgazdasággal foglalkozó cégek telephelyeit. Illetve ezen cégek állásajánlataira küldöm el a CV-met.
Azért hozzáteszem, amennyire szét van verve a honi mezőgazdaság, lehet, hogy meg sem érem a holland színvonal utolérését.
Pedig majd szeretnék egy saját gazdaságot.

vred kid 2011.03.24. 00:05:27

@fehso2:

Erre akartam kilyukadni.

lyesmith 2011.03.24. 00:06:04

@Modor Tibi: Mitől lennének unalmasak. Az életben nem buliztam annyit mint Angliában. Megtanultam búvárkodni, túráztam Cornwallban, Walesben, múzeumokba, picokra, karneválokra jártam.

Viktus 2011.03.24. 00:07:42

@Rothstein:

Mezőgazdaság nem véletlenül halt el. Gyárthatsz minőségit nem érdekli a kutyát sem ... elmesélem neked, hogy megy ez.
Boldogon pl. ott a paprika a német nagy kegyesen beáll hugyért-szarért vásárolta fel becsomagoltatva a népekkel a prímőrt ... a jászságból hagymát ... így tovább. A paraszt meg szépen lassan tönkrement ... mert nem kapott annyi támogatást, mint nyugatra kapnak a parasztok.
A mezőgazdaságunk akkor térhet észhez, ha az eu nyugaton megszünteti az észnélküli mezőgazdasági támogatásokat.

andaluzkutya 2011.03.24. 00:08:08

10. Alkalmazottként négy gyerekkel nyertem volna vele kb. 20e Ft. Így hogy eljöttem, lett 10X-es nettó fizum. Pedig 40% az SzJA-m. Viszont cserébe ingyenes az oktatás (minden, se a könyvért, se a füzetért, se a kirándulásért nem kell fizetni!), jó nyugdíj, táppénz, munkanélküli ellátás, átképzés, stb. És ha nem lenne magas fizum, akkor jóval alacsonyabb adót fizetnék. Mert ez így igazságos. Mindannyian megélünk a fizetésből.

9. "Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé." - Ezt ők is tudják?:) Láttam nemrég egy listát ami arról szólt, hogy melyik országban mennyire tudtak fejlődni/növekedni a cégek, hát Mo nem szerepelt olyan jól, mint sok nyugati ország...

8. Bár imádom a turórudit, de azt gondolom magamról, hogy mégse egy vegetatív lény vagyok, akinek ha tele a hasa, akkor minden jó...

7. Akármikor voltam nyugaton, az első, ami feltűnik, hogy minden sokszínűbb...

6. Viszont külföldön még többet ér a nyelvtudásod:)

5. Orvos vagyok. Ezerszer türelmesebb, mert stabil hátterem van. Várólisták vannak, ez igaz. De amikor sorra kerülsz, akkor maximális figyelmet kapsz, és a lehető legmagasabb színvonalat. Ahol most dolgozom: 12 ágyas osztály, minden ágy külön szoba/vécé. Egy nővérre jut 2, max. 3 beteg. Gyógyszer nem drágább, mint Mo-n, fizuból vastagon kijön. De van támogatás is, ha kell. És a munkában senki nem kérdőjelezi meg a hozzáértésemet. Se a kollégák, se a betegek. És rendszeresen megkérdezik, hogy jól érzem-e magam a munkahelyen, mert szerintük az a legfontosabb. Emlékszem, amikor először megkérdezték, nem bírtam abbahagyni a nevetést. Nem értették miért. Elmondtam, hogy tőlem ezt még soha senki nem kérdezte meg...

4. "Pörkölt nokedlivel" - asszony csinál, alapanyag van, hozzáértés is. "ropogós parasztkenyérrel" Az igaz, hogy az nem olyan jó itt (mármint a parasztkenyér), de cserébe van kb. ötvenféle egyéb kenyér, amik sokkal finomabbak, mint az otthoniak. "csalamádéval." - azt lehet venni a kínaiaktól:)
" ...és egy kancsó Egri Bikavérrel." - ezt is lehet venni a szakboltban.
És mint már írtam, a kaja kb. huszadrangú nálam...

3. "Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok" - srácokat nem tudom megítélni. A lányok itt is szépek, és mosolyognak, ha kell, ha nem. Asszony már megígérte, hogy a következőt nyakon csapja, ha így mosolyognak, mert szerinte biztos akarnak valamit, pedig nem, csak mért ne mosolyognának?
"Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele." - Hülye.
"Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél." - Baráti beszélgetésekre nem volt időm, mert szinte mindig dolgoztam. Meg a barátaim nagyrésze már külföldön élt...

2. Aszongya: Gyes tényleg rövidebb, de van elég óvodai hely megfizethető áron, amit ráadásul leírhatsz az adódból. A nők nem esnek ki a munkából, természetesnek veszik a munkahelyen, hogy szülnek. Ha akar visszamehet fél, negyed, akárhány százalékos állásba. Természetesnek veszik a munkahelyen, hogy a gyerek megbetegedhet, és akkor valamelyik szülő nem dolgozik (ez lehet apuka is - az apuka lehet pl. osztályvezető a kórházban, az asszony meg takarító, akkor is lehet, hogy az apuka marad otthon). Erre szülőnként van évente ötször három napod orvosi igazolás nélkül is. Ha a gyerek többet beteg, akkor kapsz orvosi igazolást. Apukának gyerekszülés után jár hat hét 100% fizetett szabadság. Iskola ingyenes. Tényleg. A munkaidő, annyi, amennyi a szerződésben szerepel. Ha többet dolgozol, kifizetik szó nélkül, vagy kiveheted. De pl. ha beteg fölött állok, akkor is szó nélkül mehetek, ha idő van. Senki nem teszi szóvá, mert az már az enyém, ill. a családé.

1. "Az érzés..." Ezt még nem tudom, mert még nem voltam azóta Mo-n, de nem is hiányzik...

Akik arra hivatkoznak, hogy a "hazának" szüksége van ránk: az Állatfarm jut eszembe, ahol a ló beledöglik a hajtásba miközben a disznók híznak, a farm meg tönkremegy...

Rothstein 2011.03.24. 00:08:44

@Gamma Leonis:

A mezőgazdaság egyértelmű hogy szét van verve, ugye ki miatt is? a nyugat és az azt kiszolgáló kormányaink áldásos ténykedése miatt. Mivel az Unióban vagyunk, védővámokat nem lehet bevezetni, az erősebb kutya baszik alapon lenyomnak a torkunkon mindent, még azt is ami az érdekeinkkel ellentétes. Ezért kell olyan minőségi termékek gyártására ráállni, amiben nincs konkurencia. sok sikert a holland projekttel!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.24. 00:09:05

@mojoking77: miért lenne tökéletes anyagi csőd, ha olyan jól lehet ott keresni?

@lyesmith: mondjuk ez jogos, mert ezeket itthon sajnos nem lehet :-((

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 00:10:27

@fehso2: jo, en erre a szar demagogiara nem vagyok vevo most:-)

ma tul vagyok 8 ora munkan, 2 ora edzesen, egy ora hollandon.

nincs turelmem olyanokhoz, akik le akarnak huzni a szintjukre..:-)

Viktus 2011.03.24. 00:10:41

@Rothstein:

Jah maffia így már értem :P a mákgubó termelésbe fekteted a pénzed, mint mezőgazdaság az rizikós, de jó a haszon az tény.

Osiris_X 2011.03.24. 00:12:14

@Rothstein: Ember te miről beszélsz ???? Látszik hogy fogalmad nincs róla. Azt hiszed hogy az orosz piacra alapozott ál"mezőgazdaság" tud versenyezni egy technológialilag fejlett legmodernebb mezőgazdasággal ahol komoly hagyományokkal rendelkeznek, és még az ivóvízkészleteiket is feláldozták a mezőgazdaságért cserébe... (franciaország ha nem vágnád)
Mondok egy példát: januárban voltunk otthon. Mit árulnak nállunk almák között? Francia Pink Lady-t. A magyar gazda ott tart hogy 10 éve jó volt az idared, akkor azt termelünk. Megvették a 20 évre szóló fákat, most meg sirnak hogy nem tudják eladni. Vége az orosz piacnak a szart senki nem veszi meg. A pink lady egyébként az idared továbbfejlesztése csak vagy 3-al finomabb(egy 10-es skálán). És ez a fa 2-3 év után terem nem 5! és 8 év mulva lehet cserélni a fajtát merthogy a divatok változnak az izlésben is. Azt gondolod hogy a magyar feldolgozóipar feltámasztható ???? :DDD te melyik országban élsz? 15-20 éve sorra nőttek ki a feldolgozó üzemek az ország keleti felében. Mind becsődölt. De érdekes. A ruszkik mivel fizetnének? Rubellel ? Nyugaton kiröhögik azt amit mi otthon előállitunk. Itt olyan áhitattal, és odafigyeléssel viseltetnek minden élelmiszer iránt, mert az a legfontosabb ami az asztalra kerül. Mit gondolsz a magyar "jólvanazúgy" hozzáállás hol van ehhez. Sok sikert a feldolgozóipar feltámadásának várásához...
(meg 1000 évet)

lyesmith 2011.03.24. 00:12:18

@Modor Tibi: Magyarország nem unalmas hely, Anglia sem az. Egyik ország sem az.

Csak annyira amennyire azzá teszed.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 00:12:23

@Modor Tibi:

"mojoking77 2011.03.23. 21:57:19
@Modor Tibi: Szerencses ember vagy.. Gondolom te is tudod. Teljesen felesleges felvagni vele. Orulok, hogy bejott az elet, es orulok, hogy mindez otthon jott be. Bar alapvetoen senki sem szereti a bertollnokokat, de a blogod nem rossz (jo, nem kezdem el a faszt szopni- ugyhogy kocsog es kesz). Valamiert azt nem akarod megerteni, hogy az emberek nagyja nem olyan szerencses mint te. Ennyi."

@mojoking77: NÁLAD A PONT. ENNYI.

TIBI, NE GONDOLD H MINDENKINEK JUT ABBÓL A MÉZESCSUPORBÓL, ITT MO-on. !

Viktus 2011.03.24. 00:13:05

@Gamma Leonis:

Más a támogatási rendszer ... ég és föld azzal ami itt van. Másrészről pedig az sem mind holland ami holland. Afrikában is ott vannak az ültetvények, és vígan szórják szét pl. a rózsát Európában ami Hollandiát nem nagyon látta max. csomagolásnál.

Osiris_X 2011.03.24. 00:13:22

@Viktus: mert szerinted a parasztok itt a támogatásból élnek :DDDD aha ... persze....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 00:13:35

@Modor Tibi:
nem, egyszerűen megpróbálod félremagyarázni a logikai fonalat ami szarul esik neked, emellett jó ürügy arra, hogy a kérdésre ne kelljen válaszolnod.

szóval, aki nem tesz meg mindent azért, hogy a lehető legmagasabb életszínvonalat biztosítsa a családjának, gyerekeinek, ha lehetősége van arra, hogy nagyságrendekkel magasabb életszínvonalat biztosítson akár 1000 kilométerre a szülőhelyétől, az bizony cigány mentalitás. ez a logikai fonal amit értettél csak belül egy kicsit kellemetlenül érinti a büszke hazaszerető lelked, hogy a cigány mentalitást erőlteted, hogy az a jó.

attól, hogy valaki távol a hazájától dolgozik, még magyar. sőt a jelen helyzetben az az egyetlen megoldás, ha valakinek van rá lehetősége, akkor menjen, szedje össze magát anyagilag (miként te is dolgoztál kint) aztán jöjjön haza, vállalkozzon, teremtsen munkahelyet 5-10 év múlva.
többet tesz így az országért, mint aki modorosan a száját húzogatva, hazaszeretve, lófaszt sem tesz azért hogy emelje az életszínvonalát. tudod az ország az emberekből áll.
minél több a jó életszínvonalon élő értékteremtő és munkát teremtő ember, annál jobb az országnak.
jelenleg ennek alapját megteremteni más országban könnyebb.

mojoking77 2011.03.24. 00:13:42

@Modor Tibi: Azert, mert nagyjabol 200 Euro egy normalis uveg whisky. Peldaul (es nem a 30 eves single malt). Es a boltban, nem a barban... Ertem amugy az elet a kommentnek, csak nehezen tudom toleralni a szandekos rosszindulatot.

Rothstein 2011.03.24. 00:13:51

@Viktus:

Nem fogja megszüntetni, mert nem érdeke. Viszont az összes közelebbi-távolabbi kollégám be volt szarva a házi kolbásztól hogy ilyen faszát még nem ettek. a nyugatinak van pénze a minőséget megvenni, és ha a magyar kolbász jobb és eljut a boltjaiba, valamint reklámozva van, akkor azt fogja megvenni.
Rögtönöztem ugyanis egy kis gasztronómiai-estet a munkahelyen, százszámra vihetném ki azóta is a (mangalica-szürkemarha)kolbászokat meg a mangalica szalonnát. az arabokat kivéve akik szegények nem ehettek belőle, mindenki imádta kivétel nélkül.
Ezt hívják reklámnak, ami mögött minőség van.

attila.szanto 2011.03.24. 00:14:28

Csak bemasolni tudom, a mar egyszer leirtakat remelve, hogy tobbekhez eljut.
Ez egy szanalmas, komolytalan, felhaborito es bicskanyitogato oldal. Ugyanugy az ervek. Amig ki nem hal ez a generacio, aki "komolyan" gondolja az itt szereplo dolgokat, addig mindenkinek menekulni kell(ene) ebbol a szanalmas, semmirekello orszagbol es soha tobbet nem visszamenni vagy akarcsak visszatekinteni.
Az ervek:
10. Nem adot kell valtoztatgatni, hanem fizetest adni. Annyit, amit a vilagon barhol egy munka er. Ez a vilag "fejlettnek" mondott reszen ma nagyjabol egyforma. Ket eve sem jottem el, de azota ketszer valtozott az adozas es teljesen kiszamithatatlan, hogy meg hanyszor fog mas otlet eszebe jutni valakinek az elkovetkezo evekben. Ez kiszamithatatlanna es megbizhatatlanna tesz egy orszagot. Ennyi.
9. Tudatlansag szulte hazugsag, ami az ugymond nyugati almot temeti. A nyugati alom lete, sorsa es utja osszefonodott a demokracival. Ha nem is tokeletes, ennel jobbat meg nem talattak ki. Ez jutott a legmesszebb fejlodesben, es ez nyujtja a legtobb es talan egyetlen lehetoseget a civilizalt vilag tovabbi fejlodesere. Ezt lehet fejleszteni es jobba tenni. Magyarorszag es az atlag magyar sajnos ezt nem tapasztalhatta meg meg. Magyar alom nem letezik, csak remalom.
8. Komolytalan, no comment.
7. Budapest es Magyarorszag sajnos idegengyulolo, es a tolerancianak es a mas (pl. konyha, muveszet, nemzetiseg, borszin, gondolkodas) befogadasanak nincs multja, lehetosege. Ahogy Hankiss Elemer irta par evvel ezelott, ahhoz, hogy valahol centrum jojjon letre be kell fogadni az idegeneket, sot odacsabitani es megadni a tamogatast es lehetoseget az alkotasra, Magyarorszag meg a sajat hatarain belul, de meginkabb a hatarain kivul alkalmatlan ilyen szerepre az akkori (kb. 10 eve) es a mostani hozzaallasaval.
6. Idegen nyelven irni, olvasni, kommunikalni, egyaltalan elni alapveto annak aki nem akar bezarkozni. Egy bezarkozasra keszulo orszagban vajon mi szukseg lenne ra?! Nem misztifikalni kell a nyelvtudast, hanem elsajatitani. Nem aranyat kell erjen, hanem termeszetes kellene, hogy legyen.
5. Sajnos a leheto legrosszabb pelda, ami egy tevhitbol taplalkozik. A magyar egeszsegugy ugyanannyiba kerul, mint barmelyik mas. Max. az orvosok legalis fizetese kevesebb. Es a 60 eve tudatosan megszuntetett kozeposztaly kiszolgaltatottsagat szolgalo halapenz illetve a rengeteg ugyelet es pluszmunka tartja el a benne dolgozokat. A magyar egeszsegugy sajnos alkalmatlan feladata ellatasra. Egy behemot, ami nem tesz semmit, viszont a vegetalasa is vegtelenul sokba kerul. Amig nem jon letre az a hozzaallas az emberek agyaban, hogy inkabb fizetek valamiert legalisan, legyen az ado vagy egeszsegbiztositas formajaban, es ezert szamonkerheto minoseget es mennyiseget kell kapjak a juttatasokbol es javakbol, addig nem fog valtozni semmi. Ma vagy maganuton intezik az emberek az egeszseguket Magyarorszagon, ami egy olyan non-sense helyzetet teremt, hogy a biztositasuk torvenyes akadalyok miatt nem fedezheti az ellatas koltsegeit vagy az "ingyenes" allami rendszerben probalnak nem meghalni. Erre ket modot hasznalnak: 1. fizetnek es megvesztegetnek, es remelik, hogy tobbletszolgaltatast kapnak, pedig valojaban ugyanugy nem fognak veluk torodni es nem lesznek semmivel elonyosebb helyzetben mint nelkule. De ezt aki nem ert hozza nem tudja vagy nem akarja eszrevenni. 2. A masik sokkal hatekonyabb modszer a csinald magad. Talald ki mi bajod es keresd meg, aki megcsinalja a szukseges vizsgalatokat es aztan azt, aki ezeket kiertekeli normalis idointervallumban. Ez esetben meg lehet kapni a legjobb ellatast, de egy pillanat lankadas ott hagyja a beteget "pihenni" az korhazi agyon vagy otthon napokig. Nyilvanvaloan az utobbi lehetoseg csak egy igen szuk orvos es kozvetlen hozzatartozo reszere letezik. Es ott sem mindenkinek, mert a tobbsege a szakmanknak sajnos szakmai csod. Tehat, a csodalatos olcso magyar egeszsegugy az atlagot jo ha nem oli meg, bar az atlag azt sem veszi nagyon eszre, ha valami mulasztas tortenik. Koszonom, inkabb fizetek valamiert, ami mukodik, humanus es megbizhato, es legfokeppen nem kiskapukon keresztul illetve illegalisan mukodik.
4. Komolytalan. Egy comment: magyar bornak annyit mint az egri bikaver nem artott.
3. A befogadas teljes hianya ujra. Miert baj az, ha valaki azonos nemuvel akar elni? Aki ez ellen agal, nem igen ismeri a tortenelmet. Ujra eloitelet alapjan belyegezni meg valakit? Ma azt aki homo, holnap azt, akinek nincs 3 gyereke, holnaputan azt, akinek mas a velemenye? Szerencsere, a mult peldai alapjan, ez sehova nem vezet. A baratok ott lesznek, ahol otthon erezni magunkat. Ahol egy orszag panaszkodik es depresszios, ott mint egy jo csehovi dramaban mindenki elbeszel egymas mellett fajlalva a vilagot a lelkeben es soha elorelepes nem tortenik. Masreszt, aki barat, azzal barhonnan lehet tartani a kapcsolatot. Az ido tulhaladta, a megszulettunk valahol, ugyanott tanulunk-elunk-halunk eszmet. A vilag tulfejodte ezt. Aki nem nyitott, lemarad, es vego soron meghal szellemi vagy fizikai ertelemben. (pl. elzarkozva a vilagtol akar 20 evvel is lehet alacsonyabb atlageletkor ha nem hasznalja valaki tudatlansagbol a "vivmanyokat"). A szegenyseg es a jokedv hianya pedig sok mindent kepes megcsunyitani... Ami a kultorkort illeti, szep a magyar, jo tudni, ismerni, viszont sajnos nagyon keveset er egy Petofi idezet egy amerikai, kinai, chilei es fulop-szigeteki tarsasagaban.
2. Szocialis rendszer? Nyilvan vicc ez is. 3 ev gyes? Komolytalan. Dolgozni kell, teremteni, eloallitani. A munka becsulete nem letezik a magyar tarsadalomban. Ezert tart ott, ahol. Veszelyeztett terhesseg, 3 ev otthon, masodik gyerek, ujabb 3 ev otthon? Ez a no soha tobbe nem fog akarni dolgozni, es nem is fog tudni. Le kellene szokni a JAR gondolatarol. NEM JAR. Ha valaki gyereket szeretne, az sokba kerul, anyagilag es idoben es erzelmileg. Ezeket meg kell "fizetni". Erre fel kell keszulni. Ha valaki otthon szeretne lenni es nem dolgozni, aldasom ra. En nem tennem es nem turnem, de elfogadom, hogyha mas maskent vallja. Teremtse meg a felteteleit es tegye, amit akar. Sirnak sokan az adok, arak adossag, kolcsonok stb. miatt. De generacioknak nem jutott eszebe, hogy akkor esetleg termelni kellene, eloallitani valamit, erteket, javat es nem varni, hogy 3-6 evig eltartson egy "allam" valakit. A felhozott Egyesult Allamokban bizony a szules heteig dolgozik mindenki ugyanugy mint egy teljes erteku ember, mert az. Es 6 het utan visszamegy dolgozni es megoldja a parjaval vagy kulso segitseggel, hogy a gyerek felnojon. Amikor pedig valaki elkeped, hogy milyen borzaszto es embertelen, ezek a gyerekek nem lesznek kevesbe szeretve, nevelve, tanitva. Ezek a gyerekek nem lesznek kisebbek, nem lesznek hatranyban a magyar dedelgetett gyerekhez kepest. Sot, be kell valljuk, boldogabb gyerekkora lesz, tobb lehetosege lesz, tobb mindent lat, tanul es tapasztal, es 18 eves korara bizony sikeresebb lesz es majdnem behozhatatlan elonyben lesz a magyar hasonlo koru tarsaval szemben.
1. Ennek az erzesnek sajnos az is resze, hogy azok miatt akik ezt az orszagot "vezetik" nem beszelhetek tarsasagban az otthoni dolgokrol, mert olyan megutkozest keltene, mert nehez jot talalni, tul sok a rossz, es a panaszkodasra senki nem kivancsi. A nemmukodes meg lehet egzotikus, de sajnos az atlag magyar valosag inkabb szegyenletes es takarando. Ami jo, az mind egyeni hatalmas kuzdeseknek koszonheto akar otthon akar mashol, attol fuggoen, hogy ki miben es hol talalja meg az onmegvalositasat.
A hatam borsozik ettol, ha nem szoktam volna minden gusztustalansaghoz hozza, biztos hanyingerem lenne az oldaltol es azoktol akik igy gondolkodnak. Csak egy pelda, hogy pl. az osztrak kormany minden evben konferenciat es talalkozot szervez az amerikaban elo, dolgozo, kutato osztarkoknak, ahol jol tartja oket, fizeti a teljes koltseget es elmondja, milyen lehetosegek vannak otthon, ha haza szeretne valaki telepulni es ehhez hol, kitol, milyen tamogatast tudnak nyujtani. Mikozben akar meg a kint toltott idoszak alatt a fizetest is allja valamelyik osztrak alap. Minden elkotelezettseg nelkul. Ez egy pelda a tamogatasra es a hazacsabitasra. Csak egy pelda, sok van...
Mas kategoria mint a parasztkenyer...
Szanalom es verlazito...

Viktus 2011.03.24. 00:14:56

@Osiris_X:

Ez így ebben a formában baromság ... a támogatásokkal van itt a legnagyobb gond. A francia paraszt, ha egy kiló almát nem ad el, akkor is 2x annyit keresett az almáján, mint a magyar paraszt, ha betakarítja meg eladja az összeset.

fehso2 2011.03.24. 00:17:18

@az igazi Sipi:

Bocs, de még mindig politizálsz. Én meg nem nagyon szeretnék, mert én nem függök tőle.
Nyilván kihat az ember életére valamelyest, de alkalmazkodni kell, és kész.
Csak annyit tennék hozzá, hogy csak az elvakultak hiszik, hogy csak jót vagy csak rosszat tehet egy kormány.
Nyugodtan menj külföldre, de ne ilyen-olyan sértettségből. Én is éltem több országban is, és jó volt, de itthon még jobb.
Sokan nagyon-nagyon csalódni fognak a külföldben is

mojoking77 2011.03.24. 00:17:41

@az igazi Sipi: Viszont cserebe ugy is nez ki minden alkohol shop mint egy elegansabb parfumeria a vilag akarmelyik reszen..

tucano 2011.03.24. 00:18:16

Kíváncsi vagyok, hogy mit írtak a levédiai sámán ifjak Álmosnak:))
-Álmos gyertek haza, kumisz okés, van már nyereg és még mindig jók a csajok!

Ami a pontokból érdekes: multikulti Budapestről annyit, hogy erősen külföldi származású feleségemet folyton betalálták, tehát multikulti helyett nyugodtan írhatunk külföldi ellenes rasszistát is. Persze az sem igaz, de annyira igen, mint a multikulti. Pont ugyanolyan helyen élek, mint otthon, fizetések ugyanakkorák, gondok szintén, csak jó az idő. Meg tényleg multikulti. Voltam többször(!!!) asszonnyal és két gyerekkel étteremben és moziban is. Ez otthon szép lassan a vágyálom kategóriába került. Kéthetente veszek könyvet. És senki sem baxogat hülyeségekkel! Honvágy van persze, szüleim nagyon hiányoznak, meg ahogy látom fb-m a barátaimat. Akik szinte mind külföldön vannak.
Gyurcsány elkergetett, nekem tényleg ő (illetve a kiszólása) volt a mélypont, amikor annyi minden összejött, hogy menni kellett, de a vezér volt a szikra a puskapornak. Szóval Gy. elküldött és ezek a túrórudizabálók várnak haza. Hát szépen állunk. Ja és bocsánat a sértésért, de tudok jobb (ez persze magánvélemény) bort inni, mint a Bikavér. Nekem ez a dolog a gyerekeimről szól leginkább. Szeretném kifizetni az egyetemet nekik, ha lehet akkor magyart. Szeretném, ha lenne vmi kis kecójuk, hogy ne kelljen mindent mindig a nulláról kezdeni. Nem olyan nagy vágyak ezek, de Magyarországon számomra (megint szubjektív) teljesen elérhetetlennek tűntek. 2 diploma és akkor még csak 5 idegen nyelv ismeretében. Itt sorba állnak értem a munkaadók, pedig nem vagyok túl szép. Amikor tudatosult bennem, hogy multinál senior pozícióban kevesebbet keresek, mint egy dél-olasz utcaseprő (150 euróval és talán a munkaidőtt és az intenzitását se hasonlítsuk össze), akkor már nem maradtak érvek. Egyébként én kötelezővé tenném, hogy minden diáknak el KELL mennie külföldre tanulni. Ha nem zárkóznánk be a saját hülyeségünk falai közé, ha látnánk hogy mi működik és mi nem, már rég kint lennénk a szarból.Mint régen a csizmadiák, aki mester akart lenni, annak el kellett mennie vándorútra. Ja, és tíz százalékos adó: nem mindegy kedves ifj. ker. demokraták, hogy a társasági adó 10%, vagy a társaság adója 10%. Ezenkívül letelepedés szempontjából cégek és mezei expatek kérdezésénél kiderült, hogy az adó nagysága nincs bent a költözés legfontosabb 10 indoka között. Bár a túró rudi-pörkölt-egri bikavér kombót nem kérdezték.

Rothstein 2011.03.24. 00:18:24

@Osiris_X:

Vedd már a fáradtságot légy szíves, hogy elolvasod amit írok. Éppen a MINŐSÉGI termelést hangsúlyoztam az orosz piacra termelt MENNYISÉGIvel szemben.
Mellesleg éppen Franciaországban élek, de látom ezt sem olvastad el, pedig említettem.

Osiris_X 2011.03.24. 00:18:47

@Viktus: Mert neked ezt mondták :D Én meg itt vagyok, ebben dolgozom, látom mi van. Nem lenne pofája a francia parasztnak elmenni a támogatásért, mert sose volt rászorulva, és sose lesz. Ha te keresnél havi 4-5000 eurót elmennél az évi 300 eurós támogatásért ? Dehogy mennél... nem égetnéd magad a faluba azzal

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.24. 00:19:06

@Rothstein: Megfigyelem a "titkaikat". :-) Kicsit komolyabban, már a légi felvételeken is látszik, hogy Hollandia mezőgazdasága sokkal szervezettebb mint az itthoni. Oké, hogy ennek egyik oka az "esztelen és túlzó" támogatás, de kérdem én, mi akadályozta meg az itthoni kormányokat abban, hogy zsákszámra öntsék a pénzt a gazdáknak? Egyébként kétoldalú a dolog, mert a pénzen kívül szakértelem is kellene és jól felépített vállalkozási terv.
Éppen a dió-termesztéséről olvasok (mert tényleg akarok majd egy saját gazdaságot) és már a 12. oldalon arról olvastam, hogy egyesek csak azért telepítettek a 70-es években dióültetvényt a diónak kedvezőtlen helyekre is, mert fel akarták marni az állami támogatást.
A hazánk egyik nagy baja, hogy sokan a pénzre hajtanak és eme rövidtávú célban ki is merül minden elképzelésük. :-(

Rothstein 2011.03.24. 00:19:58

@az igazi Sipi:

Igen, Ace Rothstein, aki 2 a valóságban is létező figura összegyúrásával jött létre.

Viktus 2011.03.24. 00:21:24

@Osiris_X:

Látszik olvasás tudománya még nem teljesen megy annak a része az elolvasott szöveg értelmezése.

@Rothstein:

Nem fogja, mert megy a francia paraszt, és kivágja a boltból, ha nem az ő cucca fogy ... na meg a másik, ha ténylegesen megtudják miből készül zsíros óóó mindjárt bukta. Nem találtad fel a spanyolviaszt évek óta próbálkoznak ezzel az irányzattal ...

Gerry. 2011.03.24. 00:22:37

Bar a szandek nemes, csak a fejemet fogtam az egyes pontoknal: orvos, otletek kamatoztatasa, adokulcs...ezeket viccnek szantak? Ahogy gondolom az tis, hogy a Szigetes Budapest logo, es egyeb bulikepek vannak fenn, ahol marpedig olyan dolgok is tortennek, amit az IKSZ nagyon nem propagal.

Ha fizetnenek se mennek vissza, s ha kb. ugyan annyi kereshetnek a jovoben Mo.-n mint az Allamokban, akkor se; igaz ezzel esetemben egyetlen intezmeny szolgalhat ugy-ahogy Mo.n, az pedig a CEU.
En is azok koze tartozok, akiknek a visszahivasa a legfontosabb lenne MO. szamara, hiszen a vilag egyik legismertebb es legnagyobb preztizsu egyetemen diplomazok iden, s ha minden jol megy itt is fogok doktoralni 3 ev mulva. (Angliai intezmenyrol leven szo, a szo legszorosabb ertelmeben kettot lehet talalni: Cambridge vagy Oxford.) S bar szemely szerint nincs szandekomban Angliaban maradni, ez pontosan azert van, mert egy oceannal arrebb akarok letelepedni a parommal egyutt. Fiatal, marha magasan kvalifikalt, es az orszag szamara elvesztem. De nem akkor amikor kimentem, es nem is akkor amikor el fogom hagyni Europat, hanem amikor evek alatt kegyetlenul megutaltam Magyarorszagot. Nyilvan ebben van neveles is, miszerint direkt nem neveltek belem semmifele hosi nemzettudatot, nyilvan az is, hogy nem kotodok olyan dolgokhoz, amiket masok nagyon hianyolnak, pl. etelek - magyaros etelek emlitesetol is kifutok a vilagbol, en kerem teljesen masfajta koszton nottem fel, ahol olyan kajak is sorakoztak, amiktol az atlag magyar honpolgar fintorogva fordul el, mondvan ez mar neki egzotikus. Sok okot fel lehetne sorolni, hogy miert nincs egy egeszen fikarcnyi honvagyam sem, de folosleges: kulonbozoek vagyunk, tudom, vannak akiknek mar ket het utan, avagy egy nyaralas vegehez kozeledve honvagyuk van. Neveles, szemelyes elmenyek, belatas, stb.

Az viszont valoban rem negativ tendencia, hogy aki ertelmesebb, es van ra idittatasa, kimegy. (bar ahogy latom az is, aki kevesbe ertelmes es/vagy total nincs nyelvtudasa se: aztan csodalkoznak az emberek, hogy az elsopro tobbseguk csak pincerkedni tud itt - pedig parom peldajan latom, hogy kevesbe elonyos diplomaval, keves tapasztalattal (bar felsofoku nyelvvizsgaval, ami persze a gyakorlatban nagyon-nagyon-nagyon messze van az idealis, plane az anyanyelvi szinttol) is lehet remek allast szerezni. Mentalitas kerdese is. En szemely szerint nyilvan kimentem volna Unio nelkul is, mint a kutatopalantak altalaban (brain-drain; mindig olyan negativ folyamatkent van beallitva, holott a benne levok sokszor kapalodznak, hogy szivjak mar el oket), de nyilvan meg nekunk is konyebb igy. De a nagy tomegeknek az utat 2004 nyitotta meg, es bar persze van akinek nem sikerul, vagy hatalmas honvagya van, es visszamegy, a tobbseg max. igergeti, de latogatasokon kivul tobbre nem futja. Jellemzoen a fiatalsag a legmobilisabb, s megy ki leginkabb, es ez a legnagyobb ervagas is, ami hatvanyozottan negativan jelentkezik a baromi kedvezotlen demografiai tendenciak miatt.

Ezt a folyamatot elvi sikon visszajara lehetne forditani, de ez nyilvan illuzio. MO.-n nem fog erdemben semmi valtozni sem 4, sem 8, sem 16 ev, de 24 ev alatt sem. Apro valtozasok ketsegkivul vannak, picit nagyobbak is, de a fo problemak (strukturak, mentalitas) nem valtoztak erdemben. Es nem is nagyon fognak. S a legnagyobb sajnalatomra nekem is csak egy eletem van, amit egy olyan orszagban szeretnek leelni, ahol jol erzem magam, jo a kornyezet, az emberek, a penzugyi resz es meg sorolhatnam. S ez az orszag nem Magyarorszag. Magyarorszag minden szempontomnal megbukott.

asmodean 2011.03.24. 00:22:38

Engem valahogy mindig zavart, hogy nincs egyetlen Nobel-díjasunk se, aki Mo.-n élt és halt volna.
Viszont most megtudhattam, hogy ezek feltehetőleg mind nyomorult, rívós szarmagyarok voltak, akik beleültek nyugaton a készbe. (Vagy egyszerűen ez a nokidlis, csalamádés dolgot senki nem vetette fel nekik)

Viktus 2011.03.24. 00:23:15

@Osiris_X:

Ahm az unió költségvetésének fele a mezőgazdasági támogatásokra pl. csak egy fiktív tétel :D ezek szerint nem veled a tehenészfiúval osztja meg a gazda a pénzügyeit.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.24. 00:23:40

@lyesmith: ugyanezt mondom arra is, hogy meg lehet-e élni ott vagy itt.

@szorokin: mert kint igen? Vagy csak alamizsna?

@Conv: cigány mentalitás nem kiköltözni Ausztriába 10x annyi pénzért? :) Ez igen.
Odakinn persze, hogy magyar marad, aki kimegy. De a gyereke már nem. Hacsak haza nem jönnek közben.

@mojoking77: ja, de egy norvég átlagfizetésből csak meg lehet venni annyi üveg viszkit vagy sört, amennyit egy itthoni átlagfizetésből, nem? Feltéve persze, hogy a külföldi megkapja az átlagfizetést :)

AnarchoAteista 2011.03.24. 00:23:41

-Egykulcsos adó: Sajnos nem most volt, hogy otthon TELJESEN be voltam jelentve (annyira tipik), de az nagyon elkeserítő volt, amikor három szakban, szombat vasárnap túlórázva, a kétszázezres nettóm 105 ezerre olvadt, és az egyetlen, amiből hasznot húztam az állami szolgáltatások közül, az a közvilágítás (!) volt (én marha voltam olyan dolgos, hogy még a műtétemre is szabit vettem ki).
-A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek: A lőtéri kutyát nem érdeklik az új ötletek, ha a kivitelezéshez ezer éven át vezet az út, és ha befutsz, akkor is kell pénzeszsákot találnod, aki megfinanszíroz (cserébe pedig jogilag igyexik eltávolítani a szellemi tulajdonodtól - bár ez mindenhol így műxik)
-Túró Rudi: szeretem, imádom, de vannak más édességek a világon, és a magyar boltban bármikor megkapom.
-Budapest - multikultibb mint gondolnád: Jajj, de nagyon tele van a brém vele. Sajnálom, én nem, nem szeretem. Görög-ciprióta környéken lakom, a lakók fele eltakarva (nők), a másik fele karvalyorrú, gyanús alak, és mindennek tetejébe mindegyik népcsoport ha nem is utálja, azért ellenszenvet érez egymás iránt.
-Aranyat érő nyelvtudás: az hogy beszélsz a fogadó ország nyelvén, csupán annyit jelent, hogy nem indulsz hendikeppel, és az oly keményre botozott multikultiban is képes vagy új barátokat lelni. Otthon meg minden főiskolás böfög valamilyen szinten - mi ebben a nagy kunszt???
-Olcsóbb egészségügyi ellátás: a tb 13 font havonta, nagyjából annyi, mint otthon - csak épp négyszer annyit keresek. A megfelelő eü ellátásért otthon tömnöd kell az orvosod zsebét, itt nincs hálapénz. Ha nem dolgozunk idekinn, anyukám daganata lehet hogy halálos lett volna. Erről ennyit.
-Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval: itt is meg bírom csinálni, és a marhahús olcsóbb is. Magyar bolt szerintem minden olyan nagyvárosban létezik szerte a világon, ahol számottevő emigráns közösség létezik.
-Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok: Na, ezzel nem vitatkozom. A magyar lányok gyönyörűek, a buzizmus erőltetésétől én is okádok (de személyekre lebontva, magánügyként elfogadom), és a kelet-európaiak itt is jól megértik egymást. akikkel a legnagyobb problémák adódnak, azok sajna a magyarjaink. (Félreértés ne essék, nem utálom a véremet, de mivel könnyebb szívvel adsz nekik kölcsön, könnyebben is élnek vissza vele.)
-Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot.": gyönyörű, vitathatatlan, ám nem honi nagyjaink dicsőségéből élek, hanem pénzből, és az otthon NINCS, vagy kétes módon kell hozzájutni.
Hazamegyek majd (pihenni, megölelni szeretteimet) de a lehúzóbizniszből, a közösségi depresszióból inkább kimaradnék.

petimegmondja 2011.03.24. 00:24:01

Összevetésül Ausztria:

/hó:
ágazati minimálbér 1280€
családi pótlék: 380€/gyerek évente 13x
lakbértámogatás: 200€
minimálnyugdíj: 980-1240€
TB+nyugdíjjárulék+betegbiztosítás+balesetbiztosítás 138€
csúcsszinvonalú orvosi ellátás: ingyenes
hálapénz: nincs
receptdíj (gyógyszer) max: 5.20€, évi max 28€
gyes: 16 hét, havi 726€
gyed: 12-36 hónap, választható, 616-1180€/hó
diákbérlet: ingyenes
tiszta környezet,
nyugi,
biztonságos élelmiszer, stb.

fehso2 2011.03.24. 00:24:11

@asmodean:

"Engem valahogy mindig zavart, hogy nincs egyetlen Nobel-díjasunk se, aki Mo.-n élt és halt volna."

Pedig van ilyen!

Rothstein 2011.03.24. 00:24:15

@Gamma Leonis:

A gond az, amit eddig elfelejtettem megemlíteni, hogy a hazai vállalkozók jó része állvállalkozó. Vagyonukat nem tisztességes munkával szerezték, hanem loptak, csalta. Jó részük játékgépekből szívta tele magát, de ezek nem állítanak elő semmi értéket, a gazdaság számára nem jelentenek többletet. Amikor a szabadrablás idejének elmúltával meg kellene élniük, akkor folyamodnak a közbeszerzések alatt korrupcióhoz, mert másként a rossz vagy drága minőségű termékeiket nem tudják eladni.
Nincs meg az a kialakult vállakozói kultúra, ami nyugaton organikusan fejlődött. Itt a kommunizmus tönkre tette a földhöz értő paraszti réteget, a kisiparosokat, a kereskedőket. A gazdaság hajtómotorjait.
Szerencsére vannak már kivételek, de egyenlőre még kevés. Valahol el kell kezdeni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 00:24:58

@tildy:):

"@Modor Tibi: Jogos . Ott legyen az ember, ahol otthon érzi magát. Odahaza nem éreztem ezt, gyerekkorom óta elvágytam , itt viszont itthon vagyok:) "

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 00:26:05

@fehso2: na hess a picsaba, amig szepen mondom:-)

ertem en, hogy lekuldtek teriteni a kozpontbol, de nem vagyok vevo erre, fentebb irtam mar.

Osiris_X 2011.03.24. 00:26:34

@Rothstein: Bocsesz mind a 400 kommentet nem olvastam szóról szóra végig
És igazad van a minőségi termeléssel kapcsolatban de én meg azt mondom kurva meszze vagyunk tőlle. És ez nem a gazdák képzettségének köszönhető feltétlen inkább a felfogásuknak és a feldolgozóiparnak. A szart nem fogják megvenni a nyugati jóléti társadalmakban, mert megengedhetik hogy jót vesznek.

Amugy visszatérve ha jól tudom most magyarországon hektáronként 80e körül kapsz évente az államtól ha műveled. És ez ha jól tudom EU-s szabvány szerint ennyi..

asmodean 2011.03.24. 00:26:53

@fehso2: No ki az? Hirtelen nincs a fejembe az egész nemzethez kötött Nobel-díjasok listája, de nem emlékszem hogy lenne.

Rothstein 2011.03.24. 00:27:21

@Viktus:

Gondolom akkor mi is kivághatjuk az ő cuccaikat a boltjainkból nem? Vagy nekünk, gyarmati sorban tartott untermenscheknek ez tilos?

fehso2 2011.03.24. 00:28:01

@az igazi Sipi:

Te egy orwelli világban élhetsz!

Osiris_X 2011.03.24. 00:31:09

A legfontosabb: 7 hónapja élek külföldön de még ideges embert nem láttam. Itt olyan nyugodt mindenki hogy az már idegesitő. De hosszutávon átveszi az ember hogy senki nem idegbeteg a dugó közepén senki nem dudál. Az emberek beszélgetnek egymással 2-3 mondatot mert az jó.(és nem ideges a sorban mögötte álló) Mert igy kell élni. Mert ettől lesz ember az ember. Ez a mentalitás a hosszu élet titka!

Rothstein 2011.03.24. 00:31:22

@Osiris_X:

OK, semmi gond.
Nem csak az állami támogatás mértéke a probléma, hanem az adózás különbsége, valamint a nyugati kézben lévő bankok által a nyugatinál jóval magasabb és keményebb feltételekkel folyósított hitelek is.
Én azt gondolom, a képzés is elmaradott sok helyen, valamint a rendszer. Értékesítő (és nem termelő!) szövetkezetekbe kellene tömörülni, hogy a szakmához nem értő,csak rabolni képes nagykereskedőket kiiktassák a "táplálékláncból".
A Hangya-szövetkezet remekül működött a két vh között.
Igen, messze vagyunk a minőségi termeléstől, de valahol el kell kezdeni, mert ez az egyetlen esélyünk. Trianon mezőgazdasági országgá tett minket, más nem maradt. Kizárólag a gasztro-turizmus tudja felvenni a versenyt a különböző tengerpartokkal. Ne áltassuk magunkat.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.24. 00:32:14

@Rothstein: Az biztos, hogy a 90'-es években voltak olyan bűnesetek, amiről csak töredék információi lehettek az olyan átlagpolgárnak mint én, de már ezektől a frász kerülgetett. Jó, tudom, sose illik az első millió eredetét firtatni bizonyos körökben, de azért rossz belegondolni, hogy egyesek miből szerezték a vagyonukat. Aztán persze beállnak az ész osztók közé... Az ilyenektől óvjon engem a jó szerencsém!

csakb 2011.03.24. 00:32:41

@az igazi Sipi: Igen, Szent-Györgyi Magyarországon dolgozott és élt, amikor megkapta a díjat 1937-ben. De aztán ő is az Usankába menekült (és végül ott is halt meg), igaz, 1947-ben, és kivételesen a kommunisták elől. :(

Rothstein 2011.03.24. 00:33:06

@Osiris_X:

Az emberek itt sem idegesek. Kivéve ha a nyugdíj-korhatárt akarják növelni a mostani 60 évről 62-re két részletben. Akkor ajtókat gyújtanak fel és rendőröket dobálnak. Azt hiszem a legendás nyugati stresszmentes élet alapja a jó anyagi helyzet. Gondolom ha nem az életben maradásért kellene küzdenie az otthon maradottaknak nap mint nap, egy kissé mi is mosolygósabbak lennénk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 00:34:15

@Modor Tibi:
bizony, nem megadni a gyerekeidnek a lehető legmagasabb életszínvonalat amire lehetőséged van. az bizony az. cigánytempó. felelőtlenség.

pedig két magyar gyereke magyar marad még akkor is ha angliában vagy németországban él.
sőt akkor is, ha ott születik.

mojoking77 2011.03.24. 00:34:33

@Modor Tibi: Haat, nem nagyon. A helyiek (Mernokok, managerek vegyesen) altalaban a hetvegi hajoturakat szoktak partolni, illetve isszak a szornyu 0.15%-os soruket, amit meg tudnak venni az off-license shop-bol cca 45 koronaert (kb 6 Euro)

Osiris_X 2011.03.24. 00:35:14

@Rothstein: én mezőgazdasági suliban végeztem. 95-ben mi azokat a technológiákat tanultuk amiket ma is használnak a fejlett országokban de hozzánk sajnos még nem ért el szinte egy sem. Egy példa: egy négyzetméterről le lehet szedni 5 kg kigyóubi-t ha szarul csinálod ha jól akkor meg 15-20-at is. Ami azért nem mindegy pont ma láttuk 50 cent az ubi. 130 forint/db kb fél kila. Otthon most hogy áll vajon ?

Viktus 2011.03.24. 00:35:15

@Rothstein:

Nem jól látod a láncolatot. Vannak az érinthetetlenek csak nem indiai értelemben, hanem azok akik a politikát szponzorálják megvannak a kapcsolataik ők kapják a nagy melókat állami, és a magánszektorból is, mert nekik van meg hozzá a kapcsolat ill. ezáltal ők tudnak mindenkinek aláígérni aki meg nem fekszik le kicsinálják. Ne is álmodj arról, hogy a Magyar Köztársaság majd. Magyarország minden törvényének, rendeletének, hatósági cuccainak megtudsz felelni vállalkozóként ...

Igen jól látod :( itt nem gyújtogatnak-borogatnak semmit ... max. a saját termékeiket, ha nem tudják eladni. A legtöbb bolthálózat nem magyar kézben van, amelyik meg még magyar az zsiványabb, mint a nagy nyugati multi lánc ...

Viktus 2011.03.24. 00:36:57

@Osiris_X:

Nem jól tudod. Tagállamok szerint különböző kvóták vannak, és a tagállamok is különböző módon támogatják a gazdáikat mindamellett, hogy az uniósból is többet vesznek el a nyugatiak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 00:38:12

@az igazi Sipi:
1947-ben a svájci Alpokban töltött néhány hetet, mikor értesült róla, hogy barátját, Zilahy Lajost letartóztatták. Arra az elhatározásra jutott, hogy nem tér vissza Magyarországra. Letelepedett az Egyesült Államokban. Példáját számos tudós és művész követte.
Kilencvenhárom évesen hunyt el Woods Hole-ban. Az Atlanti-óceán partján lévő házának kertjében temették el.

hower 2011.03.24. 00:38:15

@Aullah: Ez viccnek is qurva rossz volt.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.24. 00:40:02

@Osiris_X: Pont a héten láttam kígyóuborkát, 600 forint volt kilója. Meg is lepődtem, hogy ennyire drága.

Rothstein 2011.03.24. 00:40:27

@Viktus:

Persze, ezek a vállalkozáshoz nem értő vállalkozók, akik egyszerű rablással szerezték vagyonukat, vagy eleve az átkosban regnáló politikai elitből kerültek ki (gyurcsány és társai), vagy később fonódtak velük össze. Ez egyébként nem csak a komcsikra igaz, nyilván a fideszben is megvannak ugyanezek, bár a komcsiknál, szélsőséges demokratáéknál mintha nagyobb számban lettek volna jelen.
A Jobbikot okkal-joggal lehet szidni dolgokért, de ilyen összefonódásokat ott még nem láttam. Nekik az a bajuk, hogy sok az idelaista marha, deklasszálódott elem, és kevés a higgadt gazdasági-pénzügyi szakember.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 00:41:37

@Nohát:

" @Rothstein: jeeeezzzz. Hallottam már efféle gondolatokat egy sráctól, aki hét évet húzott le egymagában, aztán agyára mentek a dolgok, idegosztályra is került, a végén meg hazament. Neki az volt a fixa ideája, hogy az angoloknak kell a friss import férfierő, hogy feltuningolják a genetikai állományukat ezért házasítják be a kelet-európai srácokat a családba. Majd vigyázz magadra, nehogy úgy járj te is. "

zsííííír :D:D

Viktus 2011.03.24. 00:41:50

@Rothstein:

Az lenne még szívás mezőgazdasági ország max. Afrikában van még olyasmi :P a nagy Holland példánál is a holland GDP 3-4%-át adja a mezőgazdaság ... Bár az igaz a dán vagy zsidó féle szövetkezetek lehetnének kiugrási pont. Minőségi termék maguknak forgalmazva-feldolgozva ...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 00:43:07

Engem kifejezetten bánt, hogy otthon lemegyek reggeliért a közértbe és otthagyok annyi pénzt, amennyiből itt veszek ebédnekvalót, vacsorát is...
Azért bánt, mert tudom, hogy a szeretteim otthon ebben élnek (nyugdíjból, kis fizetésből)...

FutoBolond 2011.03.24. 00:43:45

@Modor Tibi: nem te vagy az egyetlen hulye :) Ket honap mulva koltozom en is, Grafit ember meg mar ugye otthon van.

Nem mondom, hogy a tejjel-mezzel folyo Kanaant varom otthon, de arra szamitok, hogy itthon is meg fogom tudni teremteni azokat a korulmenyeket, amik kozott jol erzem magam. Hianyozni fognak a kinti dolgok, a kenyelmes elet, de alapvetoen optimista vagyok. Es persze varom a kalandot :-) Faludynak igaza volt, nem emigralni nehez, hanem hazamenni. De csak hazament vegul az oreg is, bar biztosan nem a turorudi miatt :)

5 ev Nyugat Eu utan csak azt mondhatom, mint Modoros Tibi: menjetek, nezzetek meg, tanuljatok, gyujtsetek penzt, tapasztlatot, kapcsolatokat, aztan aki akar, jojjon haza. Minel tobben jottok haza, annal tobb esely lesz arra, hogy itthon is csinaljunk valami ertelmes rendszert. Mi mar itthon fogunk varni ;)

Addig is az egyik tanulsagot megelolegeznem, amolyan igazan modorosan: a sajat sorsod sokkal inkabb rajtad mulik, mint Viktoron, vagy Ferin.

Viktus 2011.03.24. 00:46:06

@Gamma Leonis:

Tesco-ban egy hétvégére való darab volt v.mi 80 forint múlt hétvégén az uborkának ... több kiló meg minek belőle.

@Rothstein:

Na kezded kapizsgálni mi folyik itthon. A fidesz sem nyúl ezekhez kéz-kezet mos.
Nem akarlak elkeseríteni a Jobbik mögött is ott vannak ezek tudom-láttam, akkor hagytam ott őket ... Vona Gábor valódi kampányfőnöke-tanácsadója nyerőgéphálózatot üzemeltet ...

Éppen azért nem nagyon látom jelenleg a kivezető utat abból ami itt van, mert egytől egyig mocskosak, és amíg ez az elit jobb nem is lesz ... csak másik meg nincsen még formálódás szintjén sem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.24. 00:46:35

@Modor Tibi: Hát nem igazán éltél még Norvégiában :D:D:D Nem, nem igazán egyszerű, szerinted miért a tengeren italoznak?

Rothstein 2011.03.24. 00:46:40

@Viktus:

A mezőgazdaságra épülhet feldolgozó ipar is. Ha a termék minőségi, többet lehet kérni érte nyugodt szívvel. A lényeg, hogy késztermékeket kell eladni. Afrika pl. szart sem ér a kakaóval, mert a nyersterméket adja el, rendszerint nyomott áron, olcsón, majd Európában csinálnak belőle csokoládét, kakaót és kérnek érte jelentősen több pénzt.
A minőségi mezőgazdaságnak én hiszem hogy van jövője. Az agrárolló még jobban csukódni fog.
Márcsak azért is van jövője, mert a nyugdíj-rendszer egyetlen megoldása, ha a munkaképes életkort kitoljuk legalább 3-4 évvel. Azonban az ország lakosságának egészségi állapota rossz. Rossz minőségű ételeket esznek, egészségtelen életmódot folytatnak (lehetőség a wellness-fitness iparágnak?)

2011.03.24. 00:48:31

@Boli: bárcsak. :)
A párom szűkszavú ember, megfogalmazta jól:

k*cs*g, dilis, népbutító, paraszt banda.

mindenki nézze meg a kezdőbetűket.

Viktus 2011.03.24. 00:50:51

@tildy:):

Na oda kéne csempészni jó kis magyar pálinkát a skandikból meggazdagodni :P

mojoking77 2011.03.24. 00:51:42

@Viktus: 250% -os vam van minden egetett szeszesitalon...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 00:52:28

@Rothstein: az egyik itteni áruházlánc árul magyar mangalicakolbászt. :)

Viktus 2011.03.24. 00:53:29

@FutoBolond:

Faludy kapott drága lakást, ingyen pénzt még fiatal menyecskét is :P téged nem hiszem ezzel várna a haza vissza így visszatérsz nagy reményekkel, majd elkezd fogyni a félretett pénzed keseregsz, ideges leszel, majd az utolsó pénzedből megveszed a repülőjegyet, és tűzöl vissza ... :P

Viktus 2011.03.24. 00:54:09

@mojoking77:

Nem tudom felétek hogy megy ez, de a csempészek nem szoktak vámoltatni :P

Rothstein 2011.03.24. 00:54:19

@anyamadár:

Az jó hír :)
Kérdés milyen a minősége!

mojoking77 2011.03.24. 00:55:40

@Viktus: Hidd el sokan probaljak....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.24. 00:56:56

@Conv: márpedig mindig adódik jobb lehetőség évről évre, ami folyamatos vándorlást eredményez. A vándorlással pedig megint oda lyukadunk ki, amitől annyira félsz. A gyerek már nem nagyon lesz magyar. Talán fog tudni akcentusmentesen, de ha kint marad, akkor még egy generáció, és annyi. Sok sikert az ellenkezőjéhez.
@mojoking77: hát akkor tényleg sok lemondással jár az ottani élet :) voltam amúgy, elég volt.
@FutoBolond: egy fáklya vagy a sötétségben, testvérem! :))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 00:56:59

@Modor Tibi:

írám: "TIBI, NE GONDOLD H MINDENKINEK JUT ABBÓL A MÉZESCSUPORBÓL, ITT MO-on. ! "

írád: "@szorokin: mert kint igen? Vagy csak alamizsna?"

feljebb többször alkalmazott gondolatmeneteddel:
ha kint vagyok és nem jut, akkor mondhatnád, h itthon se jutna
ha kint vagyok és jut, akkor mondhatnád, h itthon is jutna.

ha magyarországon nem jut, akkor mondhatod h egy lúzer vagyok, (és valszeg kint se jutna, de inkább ki se fogok menni, mert a lúzer ilyet nem tehet, ugyeee ??? )
ha magyarországon vagyok és jut, akkor Tibim egy csónakban evezünk, és szerencsés csillagzat (kapcsolatok, stb) alatt születtünk.

Viktus 2011.03.24. 00:57:38

@Rothstein:

Jó a minősége árul több is ... mondom ez nem újdonság a mangalica sonka, kolbász. Nem egy gazdaság-szövetkezet évek óta szállít nyugatra is.

doktor.dikhed 2011.03.24. 00:57:39

"Meggyőztek? Maradsz itthon? Vagy hazajössz? :)"

Ahogy Gandalf mondaná... "Fussatok, bolondok!" :D

mojoking77 2011.03.24. 00:58:01

@mojoking77: Kis tetelben nem eri meg beszallitani, a repjegy arat sem lehet szerintem megkeresni vele, nagyban meg azert odafigyelnek. Plusz mint ahogy mar tobben is emlitettuk, meg mindig viragzik (bar mar kicsit kopottabb a varazsa) a hetvegi bulihajoknak.. Bar eleg reg voltam mar, es csak par hetet, igy ki nem tudtam probalni...

Viktus 2011.03.24. 00:59:14

@Modor Tibi:

Mondjuk ez leginkább nevelés kérdése ... itthon is van már egy elég széles réteg, amely nem nagyon beszélni magyart klasszikus értelemben. :P

Rothstein 2011.03.24. 01:01:02

@Viktus:

Akkor ezek szerint mégis van remény ... kihasználni a réseket, amiket hagynak nekünk.

Viktus 2011.03.24. 01:04:53

@Rothstein:

Na jah , de trükköznek azok is a cégekkel pl. :P nem egyszerű ez.

Rothstein 2011.03.24. 01:06:19

@Viktus:

semmi sem egyszerű. Hozzá kell szokni hogy semmit sem adnak ingyen/könnyen. Annál édesebb a gyümölcsöket learatni.

FutoBolond 2011.03.24. 01:06:39

@Viktus: a lakást magamnak vettem, a fiatal menyecske is megvan (csinosabb, mint aki Faludynak jutott :). A képhez persze hozzátartozik, hogy jó szakmám van, fent tudok tartani belőle egy olyan életszínvonalat, amivel én elégedett vagyok.

Ha orvos lennék, akkor más lenne a helyzet. Azt hiszem, nagyjából ők az egyetlenek, akiknél tényleg óriási a különbség a hazai és a külföldi egzisztenciák között. Ezt leszámítva viszont többnyire az a helyzet, hogy aki itthon boldogult, az külföldön is jól fog élni, akinek pedig itthon sem szaladt a szekér, annak Nyugat Európában is nehéz lesz. Egy jó szakma nélkül London vagy Berlin is kemény tud lenni, a zürichi pizzafutárnak sincs saját mercije otthon. Remélem, ez világos mindenkinek, és nem gyalogolok bele senki eldorádós álmaiba.

asmodean 2011.03.24. 01:06:39

Na én azért várom annak a magyar Nobel díjasnak a nevét, aki Mo. élt és halt, de nagyon nem akar érkezni, majd biztos holnap...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 01:07:02

@Rothstein: ha rákeresel az áruházban, hogy Hungarian, akkor pick szalámit meg bort is kihoz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.24. 01:07:11

Ez mitől vastagbőr?

Nem kell ám mindenkire fujjolni, aki büszke akar lenni a magyarságára, és arra, hogy itt él.

tucano 2011.03.24. 01:07:51

@Viktus: Talán Faludy le is tett valamit az asztalra:) Meg milyen szép köveket tört Recsken, biztos magánszorgalomból. Persze nem lehet mindenkit lakással, meg csajokkal várni otthon, de a művészeinket is nagyon meg kellene becsülni....

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.03.24. 01:08:03

Eddig is el akartam húzni innen, nem gondoltam meg magam. Majd visszajövök, ha a segílyesek megették a politikusokat.

ANTICK 2011.03.24. 01:10:28

Szokásosan gáz szöveg, nem is reagálnék rá, de a túrórúdit bizony a komcsiktól kapták ajándékba. Szánalmas, h mindent megpróbálnak beállítani hungarikumnak. Ja és a Bikavér nem a legjobb bor a világon (tudom, ezt nem is állították)...

Rothstein 2011.03.24. 01:10:59

@anyamadár:

Pick szalámit is vittem ki, azt is nagyon szerették, meg a házi mézes szilvát. Szóval van itt érték. reklámozni kell, és persze nem engedni a minőségből.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 01:11:12

@Modor Tibi:

te tibi, kezdesz meggyőzni róla, hogy nem kekec vagy, hanem tényleg ostoba.

"márpedig mindig adódik jobb lehetőség évről évre, ami folyamatos vándorlást eredményez."

no, figyelj alaposan tibi.
a jelenlegi magyarországon nincs arra az életszínvonalra lehetőség amit egy költözős lépéssel nem tudnék jobbá tenni. ez stimt?
az az életszínvonal mondhatjuk az életszínvonaltalanság ami jelenleg magyarországon mondjuk egy képzett ápolónőnek jut. ez is stimt? ugyanez a helyzet egy alkalmazásban álló informatikus vagy mérnök, sőt mérnök-informatikus esetében is.
2-3 csemete megléte esetén még inkább.
benn van a képben a létbizonytalanság ami a ösztönzi az embert. nem a kevés pénz, a gazdagság hiánya, hanem a megélhetés hiánya.

no, eddig értve?

lép az ember egy másik országba.
nincs létbizonytalanság, megvan a stabilitás, az előző bére vásárlóértékéhez viszonyítva a vásárlóérték 7x-esére nőtt.
innentől kezdve egy családos embert már elég kevéssé ösztönöz a 10%-al több pénz arra, hogy újabb országba költözzön családostól, mindenestől.

"A vándorlással pedig megint oda lyukadunk ki, amitől annyira félsz"

he? kitől, mitől félek? te vagy keversz valamelyik másik kommentelővel, vagy elfelejtettem, hogy írtam bármiféle félelemről. esetleg nem értettem amit írtam.
de lehet, hogy te.
nem tartom kizártnak tibi.

értelemszerűen nem költözik havonta/évente ide oda. mert nem ő a hülye.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.24. 01:15:54

@szorokin: meg kell próbálni. De a szerencsefaktor egy normális dolgozónál minimális. Tanulni kell, dolgozni, a megfelelő helyzetben csöndben maradni, máskor beszélni. Nem mindenkiben van meg az ezekre való képesség.

@Viktus: naja, hogy stílszerű legyek. De sajnos pár generációnál még a legritkább esetben se szokott tovább tartani - a magyar legalábbis nem.

Viszont most lépek, mert szerencsére van munkahelyem, aludni is kell. Boldog kintlétet és sikeres hazajövetelt mindenkinek :-) (modoros.blog.hu/2011/01/12/a_hazatelepult) bocs.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 01:16:11

@FutoBolond:
ember és állat egészségügy, informatika, állattenyésztés, építőipari szakmák, ezek mind ebbe a kategóriába tartoznak alkalmazotti szinten, amikből kint nagyságrenddel kényelmesebben lehet élni és félretenni.

Jofiu 2011.03.24. 01:17:30

@mojoking77:
?
Norvegia? Nem ismerek ra a mondandodbol.
Igaz nem voltam az elmult ket evben, de azert a 4.5%-os sor megveheto volt a boltban ca. 25-30NOK arban. Betiltottak volna? Nehez elhinni. Na meg a Vinmonopolet sem kongott az uressegtol, az arak ellenere sem. Hetvege elott rendszeresen lattunk vasarolni urgeket 2000NOK koruli osszegert ott. Persze ez a felso hatar, a kevesebb a jellemzobb, parszaz NOK, es persze ki ne szeretne olcson inni ha van ra lehetoseg. Csak ugy csorognek az uvegek egy Osloba tarto jaraton. Csak azt akartam mondani konnyebben kipengetik azt az akar 70e HUF-t piaert ha ugy alakul, nem problema. Plane a ca. 100NOK-ot egy kozepes borert (vagy 60 egy olcsoert). Egy atlagos whiskey is megvan 300-400 NOK-bol. Latszik, hogy nem magyar ar, de meg nem kellett bezarni a piaboltot erdeklodes hianyaban. : )

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 01:19:01

@Modor Tibi:

ááááááááááá

vazz te készültél belőlem/utánamolvastál.
ennyire nem volt egyértelmű a választás a 4 estből ....

így könnyű...

Jofiu 2011.03.24. 01:20:33

@mojoking77:
Jezusom!!?? Honnan veszed te ezeket az okorsegeket?!
Egy kicsit elszalltal valahol.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 01:20:37

@Modor Tibi:

én csak annyit készültem belőled, amennyit itt elárultál magadról:

a szerencsés csillagzatodról te magad győztél meg:
"de kalandvágyból mentem ki, nem szükségből"

+
írád még :

@belzebubó: "elhiszem. De a többség az bizony kint is keményen spórol és lemond."

írád elébb: "kint buliztam, utazgattam, gyűjtöttem."

....nos nem kell éles elméjűnek lennem, h kimondhassam, te nem tartoztál/tartozol ehhez a

"többség"-edhez.

Viktus 2011.03.24. 01:23:56

@FutoBolond:

Merci nincsen, de hóvégén is tud még enni pl. :P Egy szakmunkás meg itthon keres vidéken 120 körül max. nyugaton 10x annyit ... ráadásul a legtöbb döglődő kényszervállalkozó ... lehet dumcsizni, de ténylegesen szar van a palacsintában.

Ami eddig "reform" volt az csupán a szar tologatás ... sajnos.

@tucano:

Csak az a baj elég sok a művész ... ráadásul a magyart elnyomják a belterjesek.

Rothstein 2011.03.24. 01:24:36

Én is lépek, lassan kezdődik a következő meccsem. Köszönöm az építő jellegű eszmecserét azoknak akiket illet, jó lenne többször akár privátban(chatben) ilyen témákat érinteni.

mojoking77 2011.03.24. 01:25:46

@Jofiu: 2010-ben voltam Osloban 3 hetet egy projecten. Miert, vilagosits fel kerlek

Viktus 2011.03.24. 01:26:16

@Rothstein:
Már pár milliárdot költött az állam erre ... mezőgazdasági termékekből viszonylag telített a nyugati piac, és nehéz betörni főleg réteg termékekkel.

Rothstein 2011.03.24. 01:29:09

@Viktus:

Keresni kell más piacokat. A rothadó, öregedő, ellustuló nyugat-európán kívül is van élet. Minket sem különösebb gazdasági, és még kevesebb politikai érdek köt a nyugathoz, amelynek céljai/érdekei keresztezik, vagy egyenesen ellentétesek a mi gazdasági-nemzeti céljainkkal/érdekeinkkel
De most már tényleg léptem. :)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.24. 01:29:58

@Conv:
Én azt nem értem igazán bennetek, hogy mi a szart vártok Magyarországtól ezalatt. Gondolod, hogy majd 20 meg 30 év múlva minden rendben lesz, és akkor haza lehet jönni olyan fizetésekért mint a dán? Akkor már tisztességesebb ha letelepedsz valahol, és egy kicsit sem neveled magyarnak a gyereked.

Jofiu 2011.03.24. 01:30:02

@mojoking77:
Es 200EUR egy whiskey? Sajat szemeddel lattad?
Hamukalsz apukam vagy nagyitasz, de nem kicsit!

Viktus 2011.03.24. 01:31:00

@Rothstein:

Nah igen csak a csúnya arabokat mi terroristázzuk ... Kínába meg nem termékeinket visszük, hanem még onnan is jön hagyma, méz ...

Viktus 2011.03.24. 01:32:04

@Kurtz ezredes:

Lesz még 30 év múlva Magyarország? :( felénk a szaporulatot elnézve már kezd majd neccesedni ...

mojoking77 2011.03.24. 01:32:31

@Jofiu: Ezt most nem teljesen ertem....

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.24. 01:34:33

@Viktus:
Amennyiben tartósan elhúzunk innen, akkor biztos nem lesz.

Jofiu 2011.03.24. 01:41:12

@mojoking77:
Mit nem ertesz, te mondtad fentebb, hogy 200 EUR egy nem kiveteles, atlagos whiskey, ami kozel sem all a valosaghoz.

mojoking77 2011.03.24. 01:42:32

@Jofiu: Valaszolva a kerdesedre, igen sajat szemmel lattam a boltot a setaloutcaban (ne kerdezd a nevet, valami ..gate), tenyleg olyan mint egy szebb parfumeria, bementem, de nem vettem semmit. Csend volt, nyugalom, a piak kulon polcokon alltak, kulon kellett megrendelni, es a penztar elott lattam, hogy kulon becsomagoljak egyesevel a valasztott italokat. (Iszonyuan szurrealis volt). Miutan kint, egy PM nagyjabol 45000 Korona korul keres, es ennek ellenere senki nem vesz tomenyet a Liqueur Shop-ban, nem hiszem, hogy kulon ketsegbe kellett volna vonnom a szavat...

Jofiu 2011.03.24. 01:42:48

@mojoking77:
Mint irtam, mar egy ideje nem voltam, nem is ketto hanem belegondolva 3 eve, ezert most utananeztem, hogy mennyire is valtozott a helyzet. Hat nem igazan.
www.vinmonopolet.no/vareutvalg/brennevin/skottland/glenmorangie-the-original/sku-652701
Ez nem az alja whiskey mar, nezzunk egy kommerszebbet:
www.vinmonopolet.no/vareutvalg/brennevin/skottland/johnnie-walker-red-label/sku-14501
elegge fel kell kerekiteni az 55 vagy a 45EUR-t hogy 200 legyen. ; ))

Viktus 2011.03.24. 01:43:51

@Kurtz ezredes:

Ezt így nehéz megmondani, mert itt maradván több segély jut többet szaporodnak ... elmegyünk, akkor meg csak ők lesznek lassacskán meg a hasonló életmódot követők. Nehéz ügy.

Jofiu 2011.03.24. 01:51:32

@mojoking77: Itt valami nagyon nem stimm. Norvegiaban - mint Svedorszagban is - bizonyos alkoholtartalom folott csak az allami Vinmonopolet arulhat szeszes italt, kizarolag hetkozben napkozben, valamint szombaton delutanig. "Vinmonopolet has the exclusive right to retail wine, spirits and strong beer in Norway." (www.vinmonopolet.no) Ott nem kulon polcokon allnak a piak, hanem nincs mas a boltban csak pia!
Biztos nem a repteren lattad te ezt?
(4 honapot Norvegiaban eltem, eszakon, ezert is szurt szemet a 0.15%-os sor, az is hulyeseg, normal bolt 4.5%-ig arulhat. Valami kisbolt exkluziv helyen lehet 45NOK-ert adna egy alkoholmentest, de normal bolt, uzletlanc, inkabb 30 alatt adta a 4.5-est 3 eve).

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 01:53:33

@Kurtz ezredes:
voltaképpen nem magyarországtól, hanem magunktól.
azt, hogy esetleg normális életet biztosító anyagi háttérrel, esetleg vállalkozásra, munkahelyteremtésre alkalmas háttérrel tud hazajönni az ember túrórudit zabálni egri bikavérrel :)

@Jofiu:
Johnnie Walker Blue Label: €202.59 – €184.32 – €149.80
whiskyviking.wordpress.com/2008/08/04/purchasing-whisky-in-norway-part-3-prices/

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.24. 01:57:21

@Viktus:
Világos. Én csak azt szeretném megérteni, hogy aki innen hatalmas hanggal örökre távozik, de azért érzékeltetni, hogy odakint is gond nélkül marad magyar majd minden, az mégis mire számít. Mert nekem kicsit túl rózsásnak tűnik, hogy pont azok az országok fogják majd ennek az országnak a felemelkedését, akiknek ez eddig sem volt érdekük, sőt kifejezetten ellenérdekeltek voltak benne. Többé-kevésbé már az uniós felvételünk előtt is megmondták, hogy ez a régió erre kell. Olcsó munkaerőnek, akik eleve nem különböznek annyira kulturálisan az addig odatelepített rabszolgáiktól (meg ha már nem kellenek, akkor egyszerűbb őket hazapaterolni) és a máshol amúgy nehezen eladható termékeik könnyed elpasszolása céljából. Komolyan gondolja bárki, hogy az EU vezetői országai ennek a számukra paradicsomi állapotnak a megszüntetésén fognak majd ügyködni? Biztos könnyebb Gyurcsány Ferencet meg Orbán Viktort szidni, de én valahogy nem hiszem hogy tényleg ők ketten felelősek a jelenlegi állapotokért.

mojoking77 2011.03.24. 01:58:21

@Jofiu: Az off License tudtommal csak Light soroket arulhat. A light sor, legjobb tudomasom szerint nem erheti el az 1%-os alkoholtartalmat. Miutan olyat nem iszok, ezert nem is alltam neki nezelodni tovabb.
Az, hogy a shop-nak mi volt a neve, foleg ne kerdezd, mint emlitettem, nem igazan ragadt meg tul sok az orszagrol, azon kivul, hogy szinte mindig sotet volt, (Januar vege-Februar eleje), es eszmeletlen aron arultak a tomenyet. Azert nem irtam, hogy sajat szemmel lattam, mert az arak nem voltak kirakva egyik ital fole sem.
Ha lenne egy kis erom, igy reggel 4 korul, kikeresnem a Google Earth-on a boltot, mondom az ragadt meg bennem, hogy egy setaloutcaban volt. Tenyleg nem tudom milyen Gate.

Viktus 2011.03.24. 02:01:30

@Kurtz ezredes:

Pedig sok múlik ezeken a figurákon ... a tótok pl. pár év alatt kikupálták magukat. Itt meg csak a szartologatás megy hosszú évek óta. Meg mostanság sem fog ez változni.

Viktus 2011.03.24. 02:01:31

@Kurtz ezredes:

Pedig sok múlik ezeken a figurákon ... a tótok pl. pár év alatt kikupálták magukat. Itt meg csak a szartologatás megy hosszú évek óta. Meg mostanság sem fog ez változni.

Viktus 2011.03.24. 02:01:31

@Kurtz ezredes:

Pedig sok múlik ezeken a figurákon ... a tótok pl. pár év alatt kikupálták magukat. Itt meg csak a szartologatás megy hosszú évek óta. Meg mostanság sem fog ez változni.

Jofiu 2011.03.24. 02:02:37

@Conv: Kifelejtetted, hogy:
Glenmorangie 10: €34.62 – €38.01 – €49.96, tehat 49.96. Ami a mai napon a vinmonopoliet webpage-en inkabb 55-56 EUR.
Atlagos whiskey-rol volt szo, nem a vitrines cuccrol.
Mint irtam a kommersz ennel olcsobb, igaz a relative sok adotartalom miatt a kulonbseg nem nagy, megeri a jobbat venni a norvegoknal, mint a cikk is irja.

Deathstick 2011.03.24. 02:05:43

No hát akkor...
10. Csak éppen az alacsony adóval is kitörölheti az ember a sejhaját, ha éhbérért dolgoztatják. Az árszínvonal ugyanakkor stabilan, már évtizedes távlatban nyugati.
9. "Az amerikai álom korszaka véget ért." Ez kb. a poszméhek esete a tudósokkal. Mo-n pedig vagy senkit nem érdeklenek az új ötletek, vagy képtelen vagy kibontakozni, mert a jelenlegi maffiaállamban minden helyi/országos potentát, élükön a polgármesterekkel nyújtja a markát kenő- és/vagy védelmi pénzért, rosszabb esetben tulajdonrészért, mely sarc jó része a pártkasszákban landol.
8. Szakadjon belétek a túró ruditok! Hasonlóan komoly érvelés lenne megkérdezni tőlük, hogy és ugyan ti ettetek már Green & Black's csokit?
7. Büdös, koszos, szaros (nemcsak kutyák...), építészetileg áporodott, közveszélyes. Nyugat-Európához képest persze ez is lehet egyfajta "színfolt"... Ételek: papíron, legfeljebb, az eredetire hajazó (vagy tényleg eredeti) fűszerekkel készült ételeket vagy sehol, vagy csak méregdrága helyeken ehet az ember. Külföldön meg elkészítheti magának mindenki a magyaros ételeket.
6. Szégyen és gyalázat, hogy átlag magyar ember képtelen egy tőmondatot összerakni bármely idegen nyelven.
5. Olcsóbb???!!! És a 40-120 ezerig szaladó hálapénz? Amiért persze ugyanúgy nem foglalkoznak többet/jobban a beteggel? A lepusztult műszerpark? Az ehetetlen kórházi koszt? A némely szakágban dívó kétségbeejtő szakmai/emberi igénytelenség?
4. Lásd 8.
3. Rábasztatok. Építő jellegű és stabil emberi kapcsolat (akár barátság, akár partner) alapja a személyiségek összehangolhatósága, nem a "háttérzaj". A "magyar nők a legszebbek" álmítoszt meg hagyjuk most már; pár országban megfordulva tapasztalati tudás alapján kijelenthető: semmivel sem emelkednek ki az átlagból. "Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele." Ha itt a homoszexualitásra gondoltatok: az alacsony arányban minden társadalomban jelen van. Ha a nemi szerepek értelmezésére gondoltatok: igaz, bár a magyarországi patriarchális, hímsovén ideológiai fősodor sem unikum, szépen összecseng a szaúd-arábiai vagy a tálib gyakorlattal. Csak erre ne legyünk már annyira büszkék...
2. Ez nyilván valami irónia lehet. Bölcsődei-óvodai férőhelyek? Állásbiztonság gyermekvállalás esetén? Apukák GYES-en? Csak pár ellenpéldát adó kérdés és akkor még a családon belüli erőszak kezelését nem is említettem...
1. Biztos én vagyok a hülye, de minimum a hazaáruló, ha nem önt el a jóérzés a magyar korai posztfeudális (most még...), atomizált, intoleráns, kirekesztő és multifób társadalom láttán, aminek kb. 120-150 évnyi fejlődésre van szüksége ahhoz, hogy valóban elérje a modernitást. Ezt az alapot összemosni a családi kötelékekkel hiba; ráadásul van technológia a kiterjedt és alapos kapcsolattartásra (skype-ról pl. hallottak már X-ék?), sőt, Nyugat-Európából 1-2 óra alatt Mo-ra lehet jutni. Nem beszéélhetünk elszigeteltségségről tehát, ha valaki külföldre költözik.

Az iromány készítői vagy elmebetegek, vagy szándékos hazudozók, vagy akkora elefántcsonttoronyban élnek, hogy már nem látják a rögvalóságot. Méltó tagjai a Franz kaffka Köztársaság (úgyis mint: Abszurdisztán v. Orbanisztán, avagy Magyarország) politikai elitjének.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.24. 02:08:46

@Viktus:
nem hiszem hogy a tótnak nevezett gazdasági csodának bármi de bármi nyoma lesz hosszútávra nézve
ugyanolyan bezzegország most mint a görögök meg az írek voltak
ugyanaz a sors is vár rájuk ha kipukkan a bezzegbuborék, aztán marad nekik ami volt, a juhtúró meg a borovicska

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 02:09:34

@Jofiu:
nem kifelejtettem, csak példaként, hogy egy nem túl kifinomult, exclusive-nak nem mondható whiskynek lehet 200 € az ára norvégiában, ezért tettem be.
mert valljuk be, még a kék jancsi nem az igazán jó whiskyk közé tartozik azért :)

Jofiu 2011.03.24. 02:09:55

@mojoking77: Rendben, de pont az allami szabalyozas miatt, hogy kizarolag a Vinmonopolet arulhat alkoholt egy szint folott, ezert volt hihetetlen a sztori. Vinmomopoliet-nek kellett lennie, de ott sem 200 egy atlagos, az mar ott is premium, boven van 50 korul vagy alatt.
Normal boltban, szupermarketban pedig nem egyszer vettem 4.5-est (a wikipedia szerint 4.75 a hatar en.wikipedia.org/wiki/Vinmonopolet). Ami egybkent meg mindig jobb mint a Svedek 3.5-es hatara.
De ezen nem veszunk ossze. : )

Viktus 2011.03.24. 02:10:16

@Kurtz ezredes:

Volt legalább pár jó évük :P itt még az sem következett be ... nagy kilátás mostanság sincsen erre.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 02:10:46

@Kurtz ezredes:
összesen ezt a kettőt lehet bennük szeretni kb :)
végül is ha másuk nem lesz, szeretetre méltó népek lesznek :)

Jofiu 2011.03.24. 02:15:02

@Conv: Biztos, nem ittam meg, pont az ara miatt, nem akarmi az izlesed ezek szerint, neked a 200EUR-s whiskey az mar epp kezd megfelelo lenni, nem mondom, szinte felv is emlitem ujra a Glenmorage-t, atlagember whiskey-jet. : )
Mindegy, elhiszem hogy a hatar a csillagos eg, de 200 alatt booooven van whiskey. Egyeb keritesszaggato meg plane! Abszolute nagy valasztek van a 100 alatti, akar 40-ig lemeno tartomanyban, nem kell krozusnak lenni piazashoz, plane a norveg fizetesekhez kepest, nem 200 az atlag, es ebbol indult ki a diskurzus.

XPS 2011.03.24. 02:19:06

@attila.szanto: minden szavadat kőbe kellene vésni és reggelente felolvasni a TV-ben és az iskolákban, hátha végre felnő ez a nép.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 02:19:23

@Jofiu: persze, hogy van, és én sem iszom víz helyett a glenfarclas-t :)

Jofiu 2011.03.24. 02:23:13

@Conv: jah, nem is gondoltam, hogy fogmosashoz is azt hasznal egy akarmilyen kifinomult ember.

XPS 2011.03.24. 02:28:19

@asmodean: A Nobel díjasok akikre oly büszkék vagyunk, általában az életüket szerették volna megmenteni, ezért kényszerültek távozni a "multikulti" országunkból. És ezért sem tudtak itthonról díjazottak lenni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 02:28:31

@Jofiu:
mindenesetre ajánlom jó szívvel, hogy egyszer, bármekkora befektetés is, - ha szereted egyáltalán a whisky-t - kóstold meg a glenfarclas-t.

én nagyon ritkán iszom tömény szeszt, glenfarclast, pedig még ritkábban, (beosztással él az ember) de az mindent visz szerintem.

csicsrricsi 2011.03.24. 02:44:08

komment az oldalról:

"Ez a blog annyira gusztustalan, mint maga a százalékban nem mérhető támogatottságú KDNP és az IKSZ nevű bakfiscsapata, a papbácsi bumbikáinak gyülibülije.

Jó hülye voltam, amikor 2006-ban hazajöttem külföldről. Most jött el a pillanat, amikor újra elmegyek, amíg még nem késő.

Nem akarok se szent korona tan alatt élni, se "magyarosch" vircsaftot, se ingyen pálinkát, se IKSZ-esek által megszopogatott Túró Rudit újranyalogatni. És szeretném én eldönteni, hogy milyen filozófiai irányzat érint engem meg, ahogy azt is, hogy kivel és milyen neművel kefélek.

Koronát meg csak a múzeumban, a fogakon és a dán bankban szeretek látni.

Papot meg csak a templomban."

annyira röhögök :D

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.24. 02:52:16

@XPS:
Én egyetlenegy magyar nobeldíjasról sem tudok, akit a magyarok meg akartak volna gyilkolni, ezért el kellett volna menekülnie innen. Az még megállná a helyét, hogy itteni munkájukat az 1920 utáni rendszerben ellehetetlenítették, de ezért szintén had ne érezzem már rosszul magam multikultiék szerint. Amennyire emlékszem, minden lehetséges eszközzel megakadályozták, hogy Magyarországon nyugati értelemben vett demokrácia jöjjön létre, Horthyt viszont a tenyerükből etették.

Vajon_minek 2011.03.24. 03:49:54

Két szóban szeretnék reagálni a tisztelt IKSZ lábú KDMP-s pedópapoknak:

A KURVA ANYÁTOKAT!

Na jó, ez három volt, amennyiben a névelőt is számoljuk. Ennél nyilvánvalóbb hazugságot én még nem olvastam.

Már az első pont kicsapta a biztosítékot: "Magyarországon 16%-os az SZJA".

Igen. De van még hozzá TB, meg nyugdíj járulék, meg a munkáltatónak is kell fizetnie utánad szépen, tehát ami marad:

500 bérköltség a cégnek = 240 nettó a munkavállalónak. Ez kevesebb, mint a fele, tehát az adókulcs igazából 52%. Ehhez még hozzájön az, hogyha a cég akar 500 ezret költeni bérköltségre, akkor igazából 625 ezer forint bruttó árbevételre van szüksége, mivel ott van a 25% ÁFA. És akkor még a TÁNYA-ról és a különadóról nem volt szó, sem pedig az adóelőlegről és az elvárt adóról.

EGYÁLTALÁN CSINÁLTAK EZEK A FASZOK MÁR BÁRMILYEN VÁLLAKOZÁST???! Hogy mernek ilyesmit leírni?!

Fiatalok: meneküljetek ebből a süllyedő (Kárpát) medencéből, amíg a kedvenc Viktátorunk el nem veszi az útleveleiteket, a Nemzeti Erőforrás Megőrzés program keretében.

chuber 2011.03.24. 03:58:27

Nagyon kedves az invitacio. En koszonom, de megis maradok es elek az USA-ban. A kisfiam USA-ban szuletett es megis APANAK hiv! Sot a preschool-ban a tanarok is ugy mondjak neki........APA! :-)
Amennyiben baseball-ozni, vagy amerikai focizni szeretne majd oda fogom elkiserni....ha pedig az europai futball erdekli oda, ha mas sportag oda. Szeretnem majd anyakonyveztetni Magyarorszagon is, mivel jar neki a Magyar Allampolgarsag is a torveny ertelmeben es maradjon szamara is nyitva a "kapu" az EU iranyaban.
Uzenetem az invitaloknak: A piac mindenhol nyitva van, igy USA-ban is es a vilagon barhol, csak versenykepes termekkel, szolgaltatassal kell belepni ODA! Tessenek mar szivesek lenni elgondolkodni melyik piac nagyobb.......egy tizmillios vagy egy szazmillios?????? Szeretem Magyarorszagot, de kerdezem en.............valamelyik oldal jobb szerintetek a Deakne vasznanal? Vagy megis egyik KUTYA masik EB? SAJNOS a vilagon mindenhol mukodik a korrupcio.....csak egyik helyen rajonnek a amsik helyen pedig nem vagy nem is akarnak rajonni :-) !!!!
Olyan ez a POLITIKA mint egy szinjatek.......kifele veszekednek perlekednek a politikusok......a hatterben pedig megolelik egymast osszeborulnak...hiszen a celuk egy....MINDENKI aki kozel van a fazekhoz az "jol tudjon lakni"...sot "haza is tudjon vinni belole"....a testvernek, apanak, rokonnak, baratnak, havernak...es annak aki "JOL" megerdemli?!?!?. Lehet hogy soakig igy ettek szepen kozosen, es lehet, hogy most valakik meginkabb magukenak akarjak a fazekat es ki akarjak sajatitani!?!?! Igazan elmondhatom van itt piros, narancs es sok mas szin a palettan....de azt hiszem a legszebb szin a FEHER (abban benne van mind...JOL meg is fer egyutt mind) ami a tisztasagot, atlathatosagot.......egyuttmukodest, osszefogast, komplexitast........is nagyon nagyon jol jellemzi sok mas mellett!!!!!
Nagyon nagy ontisztito folayamatnak kell lezajlania Magyarorszagon ahhoz, hogy sokan (foleg sok fiatal) visszaterjenek MAGYARORSZAGRA! Nem biztos, hogy az aki OTT lakik az nagyobb Magyar annal aki kulfoldon el.......................................!!!!!

Sz0M|45 2011.03.24. 04:10:31

Penzmatek, politika es szocialis rendszer kerdes egyertelmu.
Batorkodnek viszont az 1-es pont, "Az érzés..." oldalarol megkozeliteni a temat egy par sor erejeig.
Diplomam meg nincs (itt[Koppenhaga] probalok penzt lapatolni a sulihoz), ergo egyelore troger melok jutnak, tehat nem vagyok eppen az itteni tarsadalom csucsan.
Megis, kulonos mod ez nem derogal senkinek.
Az atlagember beszedes, jofej, nyitott es az alapjan itel amilyen szemelyisegnek tapasztal. Nem a szarhazi riksas, mosogatofiu vagy szegeny komuves vagy, hanem egy jofej fiatal srac.
Itt stilussal rendelkezo, szep fiatal lanyok mosolyognak rad, ha kelloen intelligens es jofej vagy, meg otthon a masodvonalbeli, agyonsminkelt, izlestelen, butikos flitterkurvak, kezukben a kamu vuitton-al vagjak a pofakat ha nincs rajtad nyakkendo vagy nem vagy eleg dubáj.
Keptelen vagyok frappansabban megfogalmazni, igy AKPH-tol lopom a sort, miszerint "mindenki feszeng a kamura" ...es ez kurva nyomaszto.
Az osszes droid a letbizonytalansag altal megnyomoritott eletenek hianyossagait kivanja kompenzalni azzal, hogy random belerug valakibe. Igy lesz mindenki nap mint nap potencialis celtablaja ennek az intezmenyesult ostobasagnak. Tobbekkozt ennek koszonheto, hogy gyakorlatilag semmit sem szabad. (Gordeszkazzal otthon, biciklizzel az erdoben! "Nagyvarosban? Hangos zene 10 utan??") Mindig megtalal valami diota a nyomoraval. Vagy a boltban ugat az alkalmazott mert 2-vel tobbet kerdeztel es elkonyvelte, hogy akadekoskodsz, vagy a bkv-n talal be valami onjelolt nepnevelo nyugdijas.
Ebben pedig az a csodalatos, hogy az ilyen tipusu wtf-ekhez a hatosag kotelessegszeruen asszisztal, mivel a szuklatokoruseg altal implikalt, mindent atitato, hatartalan dilettantizmus olyan kelloen szuk meretre szabott, jol megszokott, fejbenkomcsi parameterekkel operal, amik ezt a nyomorult ciklust definialjak rendkent es minden ami kicsit is mas, az ordogtol valo. Egyaltalan nem kepesek konkret problemakat reszletesen analizalni vagy absztrakciokban gondolkodni es ez mindenhol ott van legyen az politika, kozelet, oktatas....
Mentalis betegek millioi modszeresen gyotrik egymast naprol napra ebben a ketdimenzios, groteszk, sivar cirkuszban ami otodannyibol jatsza europat egy olyan tukor elott amiben meg a szocializmus latszik.
Ha megoldhato lenne, hogy a tisztitotuz kikerulje a nyitott gondolkodasu, valoban europai embereket, felolem Soprontol Szegedig langolhatna az egesz kibaszott koceraj. Utana pedig mindannyian nagy mosollyal ternenk haza segiteni azoknak akik valoban epiteni akarnak es tudjak is, hogy hogy kell.

M_R 2011.03.24. 05:11:31

Végigolvastam a 10 pontot... megerősített a döntésben hogy el innen...

gpetersz 2011.03.24. 05:54:27

Programozó vagyok, talán már nem is fiatal (38). Jól keresek, magyar viszonylatban. Lett három gyerek, és ha nem is ott vagyunk mint egy ápolónő, de mondjuk azt, hogy megállt a "kaparás" (á lá Lézer). De nem is amiatt mennék ki (mert most ezt tervezzük, néhány éven belül, mert a szülőkre még kell a figyelem), hanem amiatt a mentális nyomor miatt ami itthon van. Vagyis IKSZ (KISZ?) ide-vagy-oda, én inkább kifele menetben vagyok, nem befele jövetben...

atila68 (törölt) 2011.03.24. 06:15:05

No most az van, hogy Romániából a külföldre távozók jelentős hányada cigány.
Ezzel tudok azonosulni.
A jobb feltételek alatt nem tudom mit ért a poszt szerzője, de a többség nem tervezi, hogy letelepszik odakint.
Egyrészt mert az ott félretett jövedelmét itthon kívánja felhasználni, másrészt sokan nehezen viselik, hogy másodrendűként kell élniük abban a társadalomban.
Amit mondani akarok, hogy fikázni akkor érdemes ha van mit.

El Argentino 2011.03.24. 06:39:51

Már csak munka kéne... :D

Arthur Dent 2011.03.24. 06:55:01

Azt hiszem ezek hülyék.

Vezetőként dolgozok egy Magyarországi multinál. Az emberek jól keresnek, de nagy a stressz és halálra dolgozzák magukat. Az elmúlt években 6 kollégám ment el külföldre. És az a legszörnyűbb amikor vissazjönnek meglátogatni minket, kisimult arcal és mind azt mondja, hogy megérte.

Nos ők messze tehetségesebbek az országos átlagnál. És ez gondolom általános. Az ilyen hülyék maradnak itthon.

Miért nem egy megfizethető csepeli 10 emeletes panellal hívogatják szegény kinnrekedteket, kiváló rálátással több száz másik nyomoriltra?

A héten véletelnül bekapcsoltam a TV-t. Az RTL klubon "Angel" küldött anyali energiát a rászorulóknak. Élettől megtört 30-as nök telfonálgattak be, hogy hogy alakul majd az anyagi helyzetük meg, hogy küldjenek neki angyali energiát. Az, hogy "Angel" hazug meg csaló az nem érdekel. Legalább bíztatta ezeket a szerencsétleneket. De azokat a segélykérő hangokat hallgatni akik maguktól nem képesek megélni, érvényesülni, az szörnyű volt.

És nincsenek kevesen. A családban nincs olyan gyerek aki itthon akar boldogulni. 2 már elment a harmadik gözerővel tanul, hogy ő is mehessen. Nos ezen a maszlagon csak röhögnének.

Aki ilyen hülyeségtől meghatódik az ki se megy.

Istenem, Istenem miért ilyen hülyék ezek?

prendick 2011.03.24. 07:08:44

@Arthur Dent: Nem hülyék ezek, csak demonstrálják a 2-es pont szerinti "magyar álom" hazai megvalósítási gyakorlatát. Ugyanis ha jókor vagy jó helyen és jó kapcsolataid vannak, remekül meg tudsz élni ilyen baromsággal is, mint ez az IKSZ-es kampány.
Mert ugyebár az ilyesmiket nem hazafias lelkesedésből csinálják, hanem kormánypénzből.
Naná, hogy ők nem mennének ki. Én se mennék el a kondér mellől.

vasgyuszi 2011.03.24. 07:21:57

Olvasom a híreket, látom a stílust. Ezért menjek vissza Mao.-ra? Hülye azért nem vagyok!

Link Elek 2011.03.24. 07:34:15

nem ertem a felhaborodasotokat, az egesz keresztenyseg a szenvedesrol szol.
ok csak biztositani akarjak azkoank is, akik a tespedt nyugaton elszoktak az igazi szenvedestol es martirsagtol.

?aztaaa? 2011.03.24. 07:39:31

En mennek haza........ de mire?
En otthon egy senki vagyok, ( forras: Lezer Janos) mivel meg suzukim sem volt. Dolgoztam otthon is, ugynazt mint itt, de valahogy itt jobban megbecsulnek.
Es nem csak a fizurol kell beszelni, hanem a tervezhetosegrol is. Magyarorszagon egyenlore semmi, de semmi nem tervezheto... csak vegetalsz honaprol honapra. Sosem tudhatod hogy eppen milyen uj adonemet talalnak ki a T.hazban, vagy eppen milyen kozuzemi dijat emelenek.

Ha Tisztelt kormanyunk azt szeretne hogy hazamenjek, akkor mutasson nekem egy elheto, tervezheto, csaladbarat magyarorszagot, ahol nem az szamit hogy ki a faterod, vagy a rokonod. Legyen elerheto olyan berszint amivel egy csaladot tisztessegesen fel lehet nevelni.

Na, majd akkor hazamegyek....addig bizony NEM.

Szemelyes velemenyem volt, nem kell vele egyeterteni. ;)

dekol84 2011.03.24. 07:43:28

"1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet,..."

Nekem sajnos most ilyenkor az az érzésem, hogy a büdös qrva anyját a zorbánnak, még a repülőtér nevét is megváltoztatta a paraszt! Inkább élnék ott ahonnan jöttem és nem ebben a mocskos fityisz diktatúrában!

csoko20 2011.03.24. 07:47:16

@vasgyuszi: Nem vagy hülye, de ezek attól még annak akarnak nézni....

Giba 2011.03.24. 08:00:34

@FutoBolond: Az biztos, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa.... De pénzből élünk, azt meg Viki és Feri szabja meg, hogy maximum mennyiből, és abból is mennyit adsz vissza nekik! Tudod ők is szeretnek utazgatni pénzt elbaszni a nagyvilágban... Szóval megértheted :P
Szóval sok múlik milyen kutyaütők vezetik az országot :P

?aztaaa? 2011.03.24. 08:07:50

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.

Ez mind csak akkor igaz ha nem mutatsz hajlandosagot arra, hogy megismerjel embereket akik mas kulturkorbol jottek. Akkor viszon nem kell csodalkozni ha mas sem kivancsi rad, es nem akarja megismerni a TE kulturadat....
En kifejezetten keresem az ilyen kapcsolatokat. Nagyon sokminden nem ugy van am mint a tv-ben. Felenk az indiai/pakisztani teljesen jol megvannak egymassal, semmi gond. A nyomorult tv meg csak azt mutatja hogyan olik egymast. Szanalmas.

Kis ember 2011.03.24. 08:09:12

Bár hosszú, szerintem érdemes elolvasni:

Nekem itt a hajón nagyon jó dolgom van. Egyedül vagyok egy tiszti kabinban, minden nap jön Glenn, a kabinszolga, kitakarítja, kiviszi a szemétkosárból a szemetet, megágyaz, letörli az asztalt, tükröt, kipucolja a fürdőszobát. A személyzet többi tagjával ellentétben nem kell részt vennem semmilyen gyakorlaton, szabadon garázdálkodhatom az időmmel. Oda megyek, ahova akarok, azt csinálok, amit akarok. Tengeri napon, délelőttönként az utas konditerembe járok, mert ott a futógépről látni a tengert. Utána a jakuzziban áztatom a vállam, hogy este bírjam a gyakorlást és a munkát. Ha akarok, az utasokkal együtt eszem, ha akarok, lemegyek a tiszti étkezdébe, éjjel, ha megéhezek, a legénységi kantinban mindig van friss kenyér. A portás és a személyzet egy része két hónap után is “sir”-nek szólít.

Nem szólnak bele a dolgomba, milyen hangosan és mit játszom, rám bízzák; az elején egy párszor láttam a főnökömet, gondolom leellenőrizte, mit csinálok, mikor látta, hogy azt, amit kell, nem foglalkozott velem többet. Szerintem időnként most is rám néznek, de diszkréten teszik.

Mikor megjöttem, egy szavamba került és adtak pedált a kabinban lévő digitális zongorához, hogy rendesen tudjak gyakorolni. Még az előző hajón csak egyszer kellett szólni, hogy hamis a zongora (húrt cseréltek rajta Southamptonban, aztán persze leeresztett), a következő kikötőben már szereztek hangolót. Itt, mikor két hétig hiába próbáltam jó magyar módon magam megoldani, hogy csukják be a fő folyosóra nyíló ajtót, mert utálok az utcán lakni, felmentem és panaszt tettem az irodában. Kérdezték, mit javaslok? Mondtam, szereljenek fel egy ajtózáró szerkezetet. Estére megcsinálta az asztalos.

Folyamatosan ezt lehet érezni, hogy megbecsülik a munkámat és általa engem is. Ezt egyébként nem csak itt éreztem, hanem bárhol a világban, hogy ha megtudják, hogy képzett zenész vagyok (tehát nem amatőr, aki csak magának játszik), akkor azt respektálják.

Otthon a zenész a vendéglátóipar cigánya. Itt most, mielőtt valaki félreértelmezi, nem fajelméleti kérdésről van szó. Otthon lenézik a muzsikust. Azt látják: idejön, klimpírozik egy-két órát és semmi más dolga. Meg az milyen könnyű munka. El akarják dugni a zongoristát egy sarokba. Ott kevésbé van útban. Itt – és külföldön a nagy szállodákban mindenhol, ahol csak jártam – jól látható helyen, általában dobogón van a zongora, hiszen rájöttek, az emberek nem csak hallgatni, de nézni is szeretik a “művész urat”. Otthon, ha csak tehetik, beleszólnak a munkájába. Mit játsszon, hogyan, szóval szokás szerint a dilettánsok akarják megmondani, mit csináljon. Itt hagyják, hogy csinálja a dolgát, legfeljebb akkor szólnak, ha valami rossz.

Az igazán jó bárzongorista tanult ember kell legyen. Nem csak a zenében, általában is. Egy-egy szett után sokszor leülök a bárban az utasokkal, meghívnak egy-egy koktélra, sok minden szóba kerül. ?s igénylik a beszélgetést, igénylik a figyelmet. A munkának csak egy része a zenei tudás, rá kell érezni, melyik ember mit szeret és ennek megfelő dalokat választani. Figyelni őket, látni, ha fáradtak, nem akarnak tapsolni, ilyenkor összekötni a számokat és békén hagyni őket, ha jó kedvük van, rátenni még egy lapáttal. Ha nyitottak az újra, akkor (nekik) ismeretlen zenével is lehet kísérletezni, ha ragaszkodnak a saját zenéjükhöz, megmaradni annál. Ha új számot kérnek – és mindig van új szám –, akkor gyorsan előkeresni, leskiccelni és eljátszani.

Ez teljes embert kívánó munka. Nem biztos, hogy minden alkalommal sikerül, de a legtöbbször kell, hogy az ember odategye magát.

Itt, ahol a munkaadók tudják ezt, mint írtam, megbecsülik és meg is fizetik, hogy én kb. 15 évet rááldoztam arra, hogy ezt megtanuljam. Otthon megalázóan kevés fizetést kínálnak egy-egy bárzongoristának, kb. annyit, mintha valaki 8 általános végzettséggel menne el valahová dolgozni. És a hangnem, ahogy bánnak velük – tisztelet a kivételnek...

Talán nem véletlen, hogy sokunk megkeseredett, kissé önbizalomhiányos, nem találja a helyét. Talán nem véletlen, hogy sok más szakmához hasonlóan, aki csak teheti, menekül. Talán nem kellene már ugyanazt tennünk 100 éve, hogy nem becsüljük meg azokat, akik tudnak valamit.

Én még nem találkoztam olyan magyarral, aki ne maradt volna inkább otthon, ha megtehetné. Ha azt tapasztalná, hogy nem felesleges munkát fektetni valamibe. Ha azt látná, hogy ki lehet emelkedni tanulással, ha az lenne a mentalitás, hogy aki többet tud, annak megadják az azért járó – anyagi és társadalmi – megbecsülést.
Egyszer kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk. Most jóval kevesebben mennek el. Csak az a baj, hogy akik elmennek, azoknak jó része pont a képzett ember, hiszen azokra van máshol igény. De máshol miért van rá igény?

kpajko79 (törölt) 2011.03.24. 08:19:50

eszem f..m megáll. >600 komment és eddig senkinek eszébe sem jutott, hogy van olyan okos találmánya az országunknak, hogy SZUPERBRUTTÓ. senki ne jöjjön nekem azzal, hogy 16% az adókulcs, mert nem annyi. 1,27*0,16=barátok között is 20.36%. OK, ez még mindig kevesebb, mint sok helyen a világon. DE tessék csak hozzávenni ehhez a különböző járulékokat, mégpedig azért, mert általában külföldön a jövedelem után fizetett adó ezt mindet tartalmazza.
természetbeni(???) egészségbiztosítási járulék 4%
pénzbeli egészségbiztosítási járulék 2%
munkaerő-piaci járulék 1.5%
(TB és nyugdíj külön témakör)

mindjárt 27%-nál járunk, s emellett a munkáltatót is elég rendesen megfejik.
tessék, lehet csemegézni, hogyan megy ez például az angoloknál:
www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_tagallamok&id=14
vagy a svédeknél:
www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_tagallamok&id=14

ja és még mielőtt valaki megütközne az utóbbi oldalon a munkáltató által fizetendő ~33% láttán, nálunk ez a következőképpen néz ki:
nyugdíjbiztosítási járulék 24%
TB járulékok 27%
...szerintem fölösleges folytatnom

prendick 2011.03.24. 08:19:58

Különben, eltekintve ettől a sunyi IKSZ-es hülyeségtől, érdemes fiatalon kimenni. Persze kint is megvannak ugyanazok a gusztustalanságok, mint itt, de ezt egy fiatal nem annyira érzékeli, mert épp elég más dolga akad és különben sincs sok köze hozzájuk. Amikor már elég régen él ott, hogy elkezdené zavarni, még mindig van választása. Vagy beletörődik és marad, vagy hazajön, de akkor már jó eséllyel van annyi pénze, hogy úri módon eléldegéljen itthon.

Arról nem is beszélve, hogy ekkora munkanélküliség mellett tiszta átverés azzal etetni bárkit, hogy itt jobb lesz. Hosszabb távon sokkal hasznosabb az országnak, ha a mobilabb fiatalok kimennek, legalább lesz munkahelye a megállapodottabb idősebbeknek is. Aztán ha jól mennek a dolgok, hazajön akinek esze van és pénze lett, mert ugyanabból a pénzből kint csak átlagpolgár, itthon meg gazdag ember lehet. Ez például egy sokkal hasznosabb tőkebevonás hosszú távon, mint az enyhén rabló mentalitású kozkázati tőkebefektetőket csalogatni.

Persze a Fidesz-KDNP-nek az az érdeke, hogy "most, most azonnal". Dehát, mint oly sokszor korántsem egyezik az ország érdeke az aktuális irányítóiéval.

Pávor Jál 2011.03.24. 08:21:45

@Kis ember: Nagyon jó írás!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.24. 08:24:04

"Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni,"
Ja, ha adót csalsz, meg is élhetsz.

"2. Családbarát szociális rendszer"
:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D HOL?

"Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba."
Értik a dolgukat, de leszarják a fejed, és hálapénzt követelnek.

"1. Az érzés..."
...amikor a hatodik hivatalba mész az elintéznivalóddal, és onnan is elhajtanak...

Bagamoyo 2011.03.24. 08:25:05

Gyere haza! A nyomor nagy, a nyelvtudásod leszarják, megalázóan kevés pénzért dolgozol, a gyerekedet nívótlan bölcsibe, oviba járathatod, kriminális az egészségügy és a közlekedés, viszont a viktatúra lelkes rajongója lehetsz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.24. 08:25:18

@prendick: "itthon meg gazdag ember lehet."
Esetleg alapt egy céget a külföldön szerzett tőkéjéből itthon, ami ugye munkahelyteremtés.
De sajnos ez sem gyakori, amíg ennyire lehetetlenek a magyar jogszabályok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.24. 08:26:18

@?aztaaa?: "Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele."
Csak a buzifelvonulásé...

Ppix 2011.03.24. 08:27:18

Szánalmas.
Azok kérik, hogy jöjjenek haza, akik deklarálták, hogy ha meg akarják tartani a magánnyugdíjpénzüket, akkor nem kapnak állami nyugdíjat szolgálati idő hiányában.

Kivéve ha kint maradnak dolgozni, mert a külföldi évekkel további szolgálati éveket szereznek.
Hát ki az az idióta, aki haza akarnak jönni, hogy még jobban kirabolják????

Jurganov 2011.03.24. 08:27:38

máshol már volt erről szó, ott tildi (kimenni, kinn maradni) és mj ( itt maradni) volt a két álláspont. oda írtam ezt, szerintem ide is illik.
"én személy szerint MJ-vel értek egyet. a nemzet jelenleg (is) egyszerűen a túlésért küzd, háborúban áll (az eu-ba történő beléptetésünkkel többet ártottak ennek az országnak mint az eddigi összes agresszor. szerintem). aki jelen pillanatban elhagyja, az valóban egy szöget ver a koporsójába. olyan ez, mint amikor 2 hadsereg áll egymással szemben, és az egyik tagjai átállnak a másikhoz. megmagyarázható a dolog, lehet találni olyan okokat ami mondhatni "felmenti" a tette alól, de a tény az tény marad. itt a csapda zsenialitása (eu) elég jó magyarázat.sajnos gyorsan de biztosan a magyarság alulmarad ebben a küzdelemben, ami külön fájó pont a szememben az az, hogy azok az emberek mennek el akik eléggé bátrak ahhoz, hogy valamit tegyenek. az itthon maradó peonok(mint én is) nagy része nem mer újítani, nincs meg hozzá a kezdőtőkéje vagy csak túl egyszerű gondolkodású.a csapda része az is, hogy az elmúlt 20 évben sikerült tökéletesen megölniük a nemzettudatot. azok az emberek akik kimennek és kinnmaradnak-merthogy nem érzik magyarnak magukat, főként azért gondolják így mert nem igazán látják át, hogy ez a gondolkodás egy tudatos hmm...butítás miatt van. sajnos rengeteg magyart veszített a nemzet az eu-val, hogy mennyit az majd csak ezután fog kiderülni. természetesen aki a kiköltözést választja azt sem lehet megszólni, hiszen eléggé kényszerpályára vagyunk állítva ( mondhatni nem nagyon tudunk mást tenni), sőt illik neki sok sikert kívánni. azt is megértem, hogy ki kell menni (én is gondolkodom rajta, mostanában egyre inkább), hiszen ott minden szebb és jobb. vagyis az ember szempontjából tildinek van igaza, kicsit távolabbról nézve MJ-nek. "

vagyis, lehet röhögni ezen a kiáltványon, de az mindenképpen becsülendő, hogy vmit tenni akarnak az ellen, hogy a fiatalok, főleg az értékes fiatalok elmenjenek. nemsoká még rosszabb lesz a helyzet-és az ország össze fog omlani. én így látom.

fischer10 2011.03.24. 08:28:05

Tisztelt Orban Viktor, KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség

100km-re elek az osztrak-magyar hatar nyugati oldalan. Mernok vagyok, a munkatarsak, a baratok mind megbecsulnek. Miert kellene hazamennem egy olyan orszagba, ahol mindenki csak kihasznalja a dolgozo embert, ahol burjanzik a politikusbunozes, a ciganybunozes (Miskolcon nottem fel), a korrupcio es ahol a zsido vallasu emberek mindenben elonyt elveznek? Es ahol a bankok 30%-os kamatra adnak hiteleket (tessek osszehasonlitani a pl a Raiffeisenbank.hu-t es .at-t.)

mocc 2011.03.24. 08:28:33

Nekem bejöttek ezek az érvek! Megerősítettek, hogy tényleg sürgősen el kell mennünk innen!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 08:30:41

@Sz0M|45: "Ha megoldhato lenne, hogy a tisztitotuz kikerulje a nyitott gondolkodasu, valoban europai embereket, felolem Soprontol Szegedig langolhatna az egesz kibaszott koceraj. Utana pedig mindannyian nagy mosollyal ternenk haza segiteni azoknak akik valoban epiteni akarnak es tudjak is, hogy hogy kell."

true, true....

ebben az orszagban a lakossag a legnagyobb gaz.

Hollandi · http://oranje.blog.hu 2011.03.24. 08:31:07

Számomra az lehetne egy indok a 10 közül, hogy az IKSZ azonnali hatállyal beszünteti működését...

prendick 2011.03.24. 08:32:45

@ColT: Ne is most jöjjön haza. Majd, amikor érdemes. Ezt a mostani világot ki kell bekkelni. Aki tud, menjen, aki nem tud, az bírja ki valahogy és próbáljon némi nyomást gyakorolni a körülményekre. Annyi más dolog mellett a hülyeség sem tart örökké. Ami ennyire rozoga, mint a hazai helyzet, törvényszerűen tart a szétesés felé. Majd akkor kellenek azok, akik kimennek és még érdekli őket a hazájuk.

fischer10 2011.03.24. 08:35:13

@Jurganov: Lakast vettem 2005-ben, mint fiatal mernok. A reszlet 43 ezer forint volt. Most 70 ezer forint. Szerencsere 3.5 eve mar Ausztriaban dolgozom mernokkent, de a lakast (mivel eladni nem lehet a hulye kilakoltatasi torveny miatt) kiadtam alberletbe, de meg igy is plusz 30-at ra kell fizetnem.
Csak egy pontot hozok fel: miert van Mo-n 30%-os kamata a fogyasztoi hiteleknek? Itt Ausztriaban az max kamat 8% hasonlo hitelekre.

Szoval Magyarorszag engem kihasznalt (minden tekintetben), es nem soha nem bocsatom meg neki. Hamarabb kellett volna gondolkodni. Tolem elpusztulhat. Akar holnap is.

fischer10 2011.03.24. 08:37:20

Aki meg sajnos Mo-n marad(t), az tanuljon minel hamarabb ciganyul es heberul. Ne angolul.

Link Elek 2011.03.24. 08:37:38

szerintetek veletlen, hogy az IKSZ es a KISZ hasonloak?
minden szempontbol: fiatalok hulyitese idiota elvek hangoztatasaval.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 08:38:11

@Jurganov: "de az mindenképpen becsülendő, hogy vmit tenni akarnak az ellen, hogy a fiatalok, főleg az értékes fiatalok elmenjenek. "

becsulendo..?
a hazugsag, a suket propaganda,m a hulye lozungok becsulendok?

mikor tanulja mar meg kurvaorszag kadar f@szan felcseperedett nepe, hogy nem a cel szamit, hanem az eszkozok?

aki ilyen szar propagandat tol, attol menekulni kell. ha ilyen gennyes eszkozoket hajlando a kezebe venni, az rohadjonb szanaszet.
turo rudi meg egri bikaver, 3 eves gyes, meg olcso orvos...

az elso ketto taszit, a masodik ketto meg ha igy megy tovabb, akkor az orszag temetesere kell majd csak hazaneznem...

Kis ember 2011.03.24. 08:39:05

@Pávor Jál:
Köszi.
Sajnos szívből jött. :(

@Jurganov:

Hadd írjam le neked az utolsó bekezdését a hosszú írásomnak, amit valószínűleg nem olvastál el:
Én még nem találkoztam olyan magyarral, aki ne maradt volna inkább otthon, ha megtehetné. Ha azt tapasztalná, hogy nem felesleges munkát fektetni valamibe. Ha azt látná, hogy ki lehet emelkedni tanulással, ha az lenne a mentalitás, hogy aki többet tud, annak megadják az azért járó – anyagi és társadalmi – megbecsülést.
Egyszer kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk. Most jóval kevesebben mennek el. Csak az a baj, hogy akik elmennek, azoknak jó része pont a képzett ember, hiszen azokra van máshol igény. De máshol miért van rá igény?

Link Elek 2011.03.24. 08:39:14

1. Az érzés...
amikor eloszor ujra kutyaszarba lépsz

gentry 2011.03.24. 08:43:36

Ami azt illeti, épp a Fidesz kormány zavarja el az embereket ebből az országból. Legalábbis a normálisakat mindenképp.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.24. 08:44:48

@szorokin: jó reggelt! "de kalandvágyból mentem ki, nem szükségből" "De a többség az bizony kint is keményen spórol és lemond." "kint buliztam, utazgattam, gyűjtöttem."

Ezek abszolút összefüggnek :) volt itthon is munkám korábban - igaz, 2000-ben pl. dolgoztam teljes állásban havi 30 nettóért is suli mellett. Elvoltam, suli nélkül le(hete)tt jobb is. Kint félretettem, de nem mindenáron.

Nézem a reggeli kommenteket is, hát... tényleg mindenki az államtól várja a szerencséjét, és bebizonyítja, hogy Mo. mennyire szar hely, ahol ellehetetlenítik az embert ::/

csoko20 2011.03.24. 08:45:29

Gyurcsány legalább őszinte volt: "Ha nem tetszik, el lehet menni".

Az is el kéne mondani, hogy:

1. Aki bruttó 400 alatt keresett, az most szopott.

2.Átlag 1-2 év alatt lehet állást szerezni itthon.

3. Magyar bérből, jó ha 50 év alatt lehet valakinek saját lakás.

4. Olyan képviselőink vannak, akik deklaráltan senkinek néznek.

Jurganov 2011.03.24. 08:46:14

@Kis ember: elolvastam, még először. viszont akkor is úgy gondolom, hogy az ország (vagy a nemzet, ki, hogy akarja nézni) sokat veszít azzal, hogy a hozzád hasonló ember elmegy. azt is írtam, hogy igazatok van, sőt, de az országnak akkor is rosszat tesz, hogy azok akik tudnának tenni vmit azok mennek el.
@az igazi Sipi: omg, inkább nem mondok semmit....

NewWay 2011.03.24. 08:54:49

"10. Versenyképes, egykulcsos adó" -> de sajnos a TB még mindig magas.

"8. Túró Rudi"
Ezt az érvet elfogadom :-)

"4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval."
Még egy jó érv :-)

"2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES."

Ez valóban nagy érték, persze csak az értheti meg, akinek van gyereke, vagy a közeljövőben szeretne.
De külföldön meg 1 kereső is elég a családban, és a nő otthonmaradhat 3 évig is akár.

NewWay 2011.03.24. 08:55:20

@csoko20:
"1. Aki bruttó 400 alatt keresett, az most szopott."

Bruttó 400 alatt kerestem, és +20 ezer/hó az új adórendszerrel.

Akkor én most szoptam! Még-még-még, még akarok szopni!

kotyomfitty 2011.03.24. 08:59:06

Ez most akkor komoly, vagy parodia?
Lehet, hogy a proli kiszeseknek vagy kik ezek palya Magyarorszag, de nezzuk egy ny-europai also-kozeposztalybeli kispolgar szemevel:

10, ado: tobb, mint Nemetorszagban. Irj be koszos ketezer eurot egy-egy netto-burtto kalkulatorba, hasonlitsd ossze, mennyibe kerul ez a cegnek. Csak itt szinte semmit nem kapsz erte. (gyereked magansuliba jar, te maganorvoshoz, nyugdijjad nem lesz.)
4 eves tavlatban 100-200% kozot ingadozott az ado/netto arany.

9, Igen, 9 millio minimalberes, kenyszervallalkozo nyomorult a jo piac, amire erdemes vallalkozast alapitani! Plane az az adocsalo konkurencia mellett!

8, ???

7, Budapest egy elhetetlen, zsufolt, kutyaszaros metropolisz, de az orszag egyetlen mukodo helye. Kulfoldon kisvarosokban is van elet.

6, Megint sut a prolisag: egy szint felett nem plusz, hanem elvaras par vilagnyelv ismerete.

5, Feketemunkasok, gyertek haza, itt ingyen allhattok sorban napokat az SZTKban! (belejentett munka mellett kint nem kell 80 EUR. Pont hogy Itthon kell, kenopenznek, vagy maganellatasra)

4, A belem kihanynam, ha meg kellene enni.

3, Nyaralni, bulizni haza lehet jonni. Telefon, internet ingyen van.

2, Igen, az asszony 3 evig kapja a parszaz euros fizetesenek 70%-at, osszesen TOBB EZER eurot! Kint 1 ev alatt felreteszunk annyit EGY FIZETESBOL, az asszony meg addig marad otthon a gyerekekkel, amig azok igenylik.

1, Az az erzes, hogy ertekes szaktudassal, tapasztalattal egy kinti vizvezetekszerelo beret keresed meg napi 10 orat szivval taplo ugyfelekkel, es azt is ugy irigyli toled a sok szerencsetlen aki havi haromszaz eurobol a lepukkant, kaposztaszagu alberletet meg a szamlakat alig tudja kifizetni, mintha toluk lopnad el!

Gulogulo 2011.03.24. 09:00:01

Hé!

Hogyan lett a kisz-ből iksz?

Joe.UK 2011.03.24. 09:00:29

10. Versenyképes, egykulcsos adó
Versenykeptelen 25%-os afaval, eszmeletlen vallalkozasokat sujto terhekkel, oriasi burokraciaval... Koszi, nem.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Hehe.. lasd fent. + meg az "urambatyam" dolgot vedd hozza. Amugy soroljuk a Magyarorszagon vilaghiruve lett (vagy akarcsak megvalosult) talalmanyokat...

8. Túró Rudi
Vilag eletemben utaltam a Turo Rudit, a vilagbol ki lehet kergetni vele...
Szanalmas hogy ezzel akarnak hazacsalogatni. Amugy ha jo lenne akkor a vilagban valahol csak atvettek volna mar nem? :P

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
Ez plane nem hazahuzo erv..:D ha multikultit akarok akkor foleg kint maradok.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket.
Ergo menjek haza a sok sotet koze akik meg egy nyelvet sem kepesek elsajatitani?

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
?????????????????????????????????????????? Bullshit
Nekem ugyan sose volt olcsobb. Ugyanis a nulla szolgaltatasert fizettem. Sokat.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Ezek kozul melyiket nem tudom megvenni/eloallitani gyk. barhol a vilagban?

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele.
Nem-e? Dehogynem...:D

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
Na ez az egy pont az ami valos huzoero lehet.... Azoknak akik tenyleg nem akarnak dolgozni es minden lehetoseget megragadnak a "legalis" munkakerulesre.

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."
A szag amit akkor erzel amikor kutyaszarba lepsz az agyonajnarozott Budapest setaloutcain, a szmog ami osszeszoritja a tudodet rogton a landolas utan, az utcan koldulo hajlektalanok/ciganyok latvanya, az igazi megfizethetetlen eszak-balkani hangulat.

Asszem maradok meg egy kicsit...

Kis ember 2011.03.24. 09:05:13

@Jurganov:

Épp ez a baj, hogy nem tudunk tenni semmit. Akárhányszor próbálunk, munkát, tudást, ideget nem kímélve, mindig tönkremegyünk itt bele. És biztos nem a mi hibánk, mert külföldön viszont jól megélünk.

Nádasi Balázs 2011.03.24. 09:06:14

Na ez az az szellemi színvonal, amiért csókoltatjuk a kereszténydemokraták agyát... Túró Rudi és Egri Bikavér... gasztronómiában Magyarország felülmúlhatatlan, amennyiben a zsíros és egészségtelen ételekről van szó.

Pont ott, ahol a legtöbbet kéne tenni, ahol lenne keresnivalónk: az oktatásban, ott sikerül épp nagyot alkotva levinni az iskolaköteles kort 15-re. Milliárdokat kell az oktatásba elkölteni... És akkor nem az lesz a vége, hogy egy 15-16 éves, aki utál iskolába járni, egy szar szakközépben akadályozza a többiek tanítását, hanem az, hogy arra a HAT-HÉT egyetemre, amire szükség van, 100x-os lesz a túljelentkezés. És aztán, ha minőségi, befogadó szellemű, a fenntartható fejlődést első helyen szem előtt tartó, a magaskultúrára fogékony, megbízható és jól képzett munkaerő lesz Magyarországon, a nemzetközi és jól fizető cégekhez nem kimenni kell, hanem nekik ide bejönni, mert meg fogja érni.

Most mindenkinek el kell menni, aki tud, pont úgy, ahogy egy faluból el kell menni városba! Pont a nyelvtudás megszerzése miatt; pont amiatt, mert lehet, hogy 16%-osnál magasabb az adókulcs, csakhogy a fizetés 10x-ese jár, és pl. Dániában még egy takarítónő is jobban keres, mint egy magyar egyetemi tanár! Budapest multkulturális jellege pedig sehol nincs Párizs vagy Barcelona kulturális szintjéhez képest, csak a Micimackós szellemi képességű ultramontánok számára tűnik a Pokolnak, és ez a "nemeket egybemosó nyugati filozófia", ami megengedte pl. a nők szavazójogát, más szavakkal a felvilágosulás, és XVIII. századi eszme, ami sokakat még nem érintett meg úgy tűnik.

Jurganov 2011.03.24. 09:09:24

@Kis ember: tudom, erre mondom, hogy igazatok van. viszont az ország, a nemzet akkor is veszít.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.03.24. 09:09:41

Végre valami, amiben egyetértek a kereszténydemokratákkal, még a körítés ellenére is. De azért azt viccesnek tartom, hogy pár éve még ugyanez a kör teljesen máshogy vélekedett, és nekem, a mocskos liberálisnak kellett ezt helyretennem:

fedor.blog.hu/2009/05/05/itt_elned_halnod_kell_3

NewWay 2011.03.24. 09:09:44

@Nádasi Balázs:
"Pont ott, ahol a legtöbbet kéne tenni, ahol lenne keresnivalónk: az oktatásban, ott sikerül épp nagyot alkotva levinni az iskolaköteles kort 15-re."

Az iskolaköteles kor nem azt jelenti, hogy nem SZABAD iskolába járni 15 éves kor után, hanem azt, hogy NEM KÖTELEZŐ.

Egyetemre se kötelező járni!

koncerttahó 2011.03.24. 09:10:14

Ez az úttörők 10 pontja ugyan baromság, de le lehet venni a nagy arcból mindenki, az embernek egy hazája van, még ha tyúkszaros-orbános gyurcsányos is, kit érdekel, az ember csak OTT VAN OTTHON, és hazudik, aki mást mond.

Kis ember 2011.03.24. 09:12:13

@Jurganov:
Az én dolgom dolgozni. Reszelni, vályogot vetni, kalapálni, ásni. Oda megyek lakni, ahol tejet kapni. Ül fölöttem, az én pénzemen sok-sok ezer ember, akinek az lenne a feladata, hogy megoldja, ezt itthon megtehessem.
Nekik írjon a KISZ levelet, ne nekem.

koncerttahó 2011.03.24. 09:12:15

Túró Rudi meg van a lengyel boltban is.

kotyomfitty 2011.03.24. 09:12:20

Bazmeg a 3, pontot el sem olvastam rendesen! Es a szervezet nevet sem, nem kisz, hanem iksz, bocs.

Azert menjek Magyarorszagra, mert kulfoldon sok a buzi?

Hat kedves ikszesek, van igazsag... A 7. pontban!
Magyarorszagon is jelen van a sokszinuseg, ami jo, csak el kell titkolni, kulonben beveri a fejedet a kopasz, a rendor meg felrenez. Meg egy ok, amiert jobb kulturaltabb helyen elni, Magyarorszag meg maradjon a magyarkodoke.

Kis ember 2011.03.24. 09:14:45

@Káel Csaba:

Épp ez az. Rengeteg embert ismerek, aki sírva megy el dolgozni külföldre, mert otthon akar maradni, de nem tud.
+"Elindultam szép hazámbúl" - mond ez neked valamit?

szellemi vébéká 2011.03.24. 09:15:09

multikulti bp? ezzel csalogatnak? beszarás, hát nem pont a fidesz és a papok pártja akarja bezárni a tűzraktaret, trafót és társait? muhahaha.

miva? 2011.03.24. 09:15:15

@Modor Tibi: Nincs annál rosszabb, mint amikor a hülyeség szorgalommal párosul. :D

prendick 2011.03.24. 09:18:55

@Káel Csaba: Már rengeteg érvem volt amellett, miért kell elmenni, de olvasgatva a hozzászólásokat, támadt még egy, amiért sokan itt nem fognak szeretni. Az sem ártana éppen az országnak, ha sok szép, multikultis, kozmopolita ifjú elhúzna. V alakban. Lehet, hogy pont őket noszogatja az IKSZ és csel az egész kampány? ;)

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2011.03.24. 09:19:30

Kétféle ismerősöm van:
- Aki gondolkodik rajta, hogy lelép.
- Aki tudja, hogy lelép.
Éltem külföldön, hazajönni, tiszta szívás. Akkor jössz csak igazán rá, hogy milyen szar itt élni. Részletezhetném, de minek.

Globetrotter2014 2011.03.24. 09:20:17

Lépések a helyes irtányba, pár üres sztereotip érvvel párosítva (igaz legalább viccesek), aki kint befutott nem fog elmenni, de esetleg akik itthon vannak elgondolokoznak a maradáson. Máskérdés hogy mennyire kell nekünk jelenleg visszatérő szabad munkaerőkapacitás, többet ér a gazdaság a hazautalt pénzzel... De mindenképpen jobb az üzenete mint kikelni a riporterek előtt hogy lehet menni szlovákiába. Lehet hogy ez nem elég de több mint amit korábban csináltak.

százfogú c.zenekar 2011.03.24. 09:23:46

A túró rudi szovjet találmány, mi csak átvettük...

Viktus 2011.03.24. 09:24:02

@Link Elek:

Na igen most mi itt lehet szegényebbek vagyunk, mint a nyugat, de miénk lesz a mennyek országa :P gyorsan költözzön haza mindenki!

Meg már anno az eu csatlakozásnál is megmondták a tutit az utcáról csak nem gondolta senki, hogy parlamentben is megjelenik ilyen gyorsan a tudás lásd.

"- Én nem nézek televíziót, mert Isten-hívő ember vagyok, és a televízió képernyőjén az ördög jön démoni formában, és próbál bűnökre sarkallni, és nem engedem be a lakásomba, úgyhogy én ilyesmit egyáltalán nem nézek, néha rádióban meghallgatom a híreket, ennyi. És mindenkinek azt tanácsolom, hogy óvakodjon tőle, mert az utolsó időkben vagyunk, nem sok van már hátra ebben a formában az emberiségnek, mert Krisztus jön le másodszor, és ez igen közel van, nem adok tizenöt évnél többet az emberiségnek, és most az Antikrisztus Sátán provokálja a háborút a világon, amely be is következik világháború formájában. De mivel isteni parancsra akkora földrengés lesz, hogy óceán alá kerül Amerika is meg Európa is, nem lesz kérdéses, mert az Isten kiválasztott területe három éve a Nagy-Kárpát-medence, amely olyan isteni erőkkel van megerősítve, hogy mikor minden a víz alá kerül, akkor csak ez lesz második Ararátként az Isten kiválasztott területe, tehát nem lesz helye máshova lejöjjön Krisztusnak, csak ide. És innen is azok a krisztusi magyarok lesznek a kiválasztottak, az a 144 ezer, akikben már most él Krisztusnak a lelke, és abban a pillanatban, amikor a földenergia megszűnik, az összes többi ember nem marad életben, mert nem lesz mitől életben maradjon, csak azoknak, akikben a Szentlélek adja Krisztustól az életenergiát. Én csak azt tudom mondani, hogy minden nyomorúság, szomorúság ellenére mindenki nagyon örüljön, mert mi életben maradunk, a krisztusiak, nem véletlenül, hogy ez a kiválasztott népe az Újszövetségben, mivelhogy Krisztus magyar volt, a Szűz Anya Adia Bene herceglány pártus-sumér nyelvű, amivel négyezer szó azonosságot találtak. Úgyhogy mindenki nagyon örüljön minden nyomorúság ellenére is végig ki kell tartani Krisztusban, és igen, mi üdvözülünk, úgyhogy ne féljetek."

safranek 2011.03.24. 09:26:01

@százfogú c.zenekar: Igen. Cyrok a neve. Pl az Arbat nevű üzletláncban lehet kapni. pl Podmaniczky-körút sarok. és a Cora-kban

Apafarkas 2011.03.24. 09:26:14

10 - ez valóban így van. Ennek ellenére a fizetésem, ami kiemelkedően magas idehaza, egy szinten van a külföldön élő öcsémével. Ő pályakezdő, és a költségei után 4-500€-ja marad, úgy, hogy nem spórol. Velem azonos munkakörben dolgozó német kollégák 2*annyit visznek haza, miközben az életük nem kerül többe, sőt...

9 - aha...kismillió adó, temérdek bürokrácia, bérkommandó, urambátyám világ, nem fizető állami megrendelők stb. Tényleg egy álom!

8 - ez tényleg jó.

7 - az emberek zöme egy adott szubkultúrában érzi igazán jól magát. Ezt mindenütt megtalálod. Mondjuk a kutyaszart, a nem működő tömegközlekedést nem mindenhol, ez igaz...

6 - nyelvtudás?! Alap dolog egy szint felett. Ha nem mosogatni mész Angliába, akkor idehaza is kelleni fog.

5 - talán nézzétek meg a praxis blogot... Olcsó, ja. De te viszed a kaját, a kötszert, a gyógyszert, a hálapénzt. A fogászat viszont tényleg olcsó és jó.

4 - ez aztán a reformkonyha...mindjárt mellé bőgatya és karikás.

3 - ezzel egyetértek

2 - lol...szerintem az a fiatal, aki van annyira elszánt, hogy kimegy az ismeretlenbe, az nem az állam csecsén akar lógni.

1 - a repülőablak és a Balaton marhaság, a himnuszt meg Frankfurtban is ugyanúgy a tévén keresztül hallgatod.

Peetee 2011.03.24. 09:29:49

Az a baj ,hogy ennek semmi köze a gyakorlathoz.
10. Nem mindegy, hogy Br 120.000ból vonnak el 16%-ot (meg még 40%-ot a többire), vagy 3000 EUR-ból / 2500 GBP-ből 20%-ot.
9. Ma magyarországon kisvállalkozás legálisan képtelen életben maradni és még nyereséget is termelni. Külföldön nem kell ügyeskedni-trükközni-csúsztatni egy legális és jövedelmező vállalkozás üzemeltetése során.
8. Megvagyok túrórudi nélkül, ha rendes pasta-t adnak rendes étteremben 4EUR-ért fél kiló parmezánnal.
7. Utálom a fővárost, eltaposnak az emberek, élhetetlen a belváros.
6. Közepes angoltudásommal is elboldogulok jelenleg
5. Az orvosok értik a dolgukat, csak nem szívesen csinálják havi 260órában nettó 130ért. Plazmatévé nincs, meg sok helyen vakolat sem, időpont sem a vizsgálatra, és emberség sem.
4. Nem csak mi tudunk jókat főzni, nem csak nekünk vannak jó boraink. Ha akarok mexikóban is készítek magamnak pörköltet, vagy galuskát.
3. Van feleségem, nem motiválnak a cicafiúk meg a kicsipicsák.
2. Vitathatatlan, mégis külhonban kevesebb a válás és a lelkisérült gyerek, és nem áll meg az élet, ha gyermekáldás érkezik a családba. és a nőnek NEM KELL eltitkolni a munkahelyén a szándékát, mert azonnal kirúgnák !!!!
1. Igen, jó érzés hazajönni, meg itthon lenni...ameddig terem babér, amíg tudsz boldogulni. Amikor nem, csalódott leszel ,úgy érzed cserben hagy a hazád, az otthonod....és más otthon után nézel!!!!

passaran 2011.03.24. 09:34:07

@Jurganov: "vmit tenni akarnak az ellen, hogy a fiatalok, főleg az értékes fiatalok elmenjenek."
Ki számít értékesnek és ki értéktelennek? Igaz ezt LJ már megválaszolta azzal hogy aki nem ért el semmit az nem ér semmit...
Az én értékrendem szerint mindenki értékes a maga helyén ha az általánosan elfogadott normák szerint él és dolgozik. Legyen ez egy mindenkinek élhető ország és akkor nem mennek el annyian. Ilyen rohadt egyszerű ez!!!

Jurganov 2011.03.24. 09:38:32

@exonka: kötekszel?
kolompár jános, aki lop,csal, hazudik-nem értékes ember, nem kár érte.
kolompár jános, aki tanul, dolgozik, vállalkozik-értékes ember, kár érte.

Tuck barát 2011.03.24. 09:39:18

Én kalandvágyó vagyok.... ITTHON MARADTAM!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.03.24. 09:42:39

Azt vettétek,mi a következö(közvetlen ez alatti) cimlapos poszt?
"A kormányzati elvonások miatt új adók kivetésére kényszerülnek az önkormányzatok."
Gyertek haza!!! Mert nem lesz akit tovább lehetne nyuzni!--ezt ki hagyták a 10 pontból
Válaszom nekik:
Ez a 10 pont nem indok még annak sem,aki minimálbéres aljamunkából "tengödik" kint,nemhogy annak,akinek sikerült egzisztenciát kiépiteni.
Arra alapitsak megint céget,hogy legyen mit államositani?Szénné adóztatni?Ellehetetleniteni?
Hülyék ezek!
Öt éve jöttem el--mára elérték,hogy már látogatóba sem megyek (nem nagy veszteség,tudom),mert nem akarom látni is azt a sok mocskot,korrupciót,szegénységet,kinlódást,kilátástalanságot,amiröl naponta olvasok, a hirekben,hallok a barátoktól.(amit ezek a nyomorult nyikhaj "politikus" csemeték és fönökeik idéznek elö)

Viktus 2011.03.24. 09:43:02

@Jurganov:

Nem akarlak kiábrándítani, de ehhez a túró rudi édeskevés meg a vármegye stb. reform szintén ...

igényes 2011.03.24. 09:43:03

Gyere haza! Várunk!

Birtokainkra napszámostól komornyikig mindenféle tehetséges fiatal jelentkezését várjuk.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a 2009-ben vásárolt 7 000 négyzetméter mellé tavaly újabb 2200 négyzetméterrel növelte balatonedericsi földjeinek méretét. Emellett továbbra is van Győrben, Budapest VIII. kerületében és Dunakeszin is egy-egy ingatlana. A fideszes politikusnak 2009-hez képest majdnem négymillió forinttal sikerült növelni megtakarításait: jelenleg értékpapírban 15,5 életbiztosításban 14,7, pénzintézeti megtakarításban pedig 5,7 millió forintja van.

Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár, fideszes alelnök tavaly a már meglévő 626 négyzetméter mellé újabb 2910 négyzetméternyi karcagi kertet vásárolt, valamint továbbra is tulajdonosa egy Budapest II. kerületi 94 négyzetméteres társasházi lakás felének és egy szintén Budapest II. kerületi 137 négyzetméteres ház 2/9 részének. Megtakarításai közül 2009-hez képest csak az 1,35 millió forintos életbiztosítás szerepel 2010-ben is, az 500 ezer forint befektetési jegy és a 1,5 millió forint állampapír nem. Csökkentek ugyanakkor a tartozásai is: 23-ról 21 millió forintra a jelzáloghitele és 3 millióról kétmillióra a magánszemélyekkel szembeni tartozása. Autója vagy egyéb járműve sem Varga Mihálynak, sem Szijjártó Péternek nincs a nevén

Kubatov Gábor fideszes pártigazgatónak továbbra is csak egy farkasgyepűi 30 négyzetméteres üdülő és az ahhoz tartozó telek fele van a nevén. A politikus ugyanakkor 2010-ben vásárolt egy negyedik veterán Opel Kadett B típusú autót a már eddig is meglévő három mellé. Megtakarításai szinte semmit nem változtak egy év alatt: jelenleg is három darab, összesen 4,19 millió forint értékű biztosítása, 140 ezer forint, 4738 euró és 6404 dollár takarékbetétje van, emellett rendelkezik egy ezer darabos CD-gyűjteménnyel is, a kézpénze ugyanakkor 6,15 millió forintról 6 millió forintra csökkent. A pártigazgató a képviselői fizetése mellett havi bruttó 18700 forintot keres a Polgárok Háza Kht. ügyvezetőjeként, havi bruttó 5000 forintot a Szövetség a Nemzetért Alapítvány igazgatójaként, emellett fele részben tulajdonosa a 8. számú általános autójavító kft-nek is.

Kövér László Házelnök, az Országos Választmány elnöke továbbra is egy 654 négyzetméteres szigetszentmiklósi telken fekvő 143 négyzetméteres ház 50 százalékos tulajdonosa és továbbra is egy 2002-ben vásárolt Seat Alhambra típusú autója van. Az Országgyűlés elnökének egy 1 080 000 forintos életbiztosítása és három - összesen 3 490 000 forint értékű - hozambiztosítása van, valamint 2,5 millió forint megtakarítása. Van ezen kívül négymillió forint lakásfelújítási kölcsöne, amit még 2006-ban vett fel és 2012-ben jár le. Gazdasági érdekeltsége, a vagyonnyilatkozata szerint, nincsen.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke még mindig 50 százalékban tulajdonosa egy 291 négyzetméteres Budapest II. kerületi családi háznak, még megvan 2009 végén vásárolt Nissan Micrája, a könyvgyűjteménye és 320 ezer forint értékű befektetési jegye is. 2009-hez képest ugyanakkor van 1,5 millió forint készpénze, a banki tartozása pedig 3 millió forinttal csökkent egy év alatt.

Lázár János, a vezető kormánypárt frakcióvezetője, egyúttal Hódmezővásárhely polgármestere továbbra is felerészben tulajdonosa egy hódmezővásárhelyi teleknek és az azon álló 160 négyzetméteres háznak. Emellett 11 - összesen több mint 40 hektárnyi - szántóval rendelkezik Mártélyon, Mindszenten és Hódmezővásárhelyen. Autója nincs, a védett műalkotások között a politikus feltüntet egy kéziratot, amelyre tavaly tett szert. Az egyéb, darabonként vagy készletenként a mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó értékű ingóságok között szerepeltet ugyancsak tavaly vásárolt műtárgyakat, festményeket. Ezek pontos értéke nem ismert. Van 18 millió forintnyi kötvénye és egy 6,8 millió forintos összegű életbiztosítása.

Tavaly júniusi vagyonnyilatkozata szerint akkor értékpapírban hatmillió, életbiztosításban ötmillió forint megtakarítása volt. A mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó készpénze most 1,6 millió forint, pénzintézeti számlakövetelése pedig 1,1 millió. Pénzintézettel szembeni tartozása 6 millió forintról 5,2 millióra csökkent, míg magánszemélyekkel szembeni tartozása 14-ről 6 millióra. Havi bruttó jövedelme hódmezővásárhelyi polgármesterként 545 ezer forint. Emellett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsága utáni havi jövedelem 82 ezer forint, földbérleti díjból pedig időszakosan 2,5 millió forint. Egy alaprészjegye van a Fontana Credit Takarékszövetkezetben

Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa a feleségével közösen 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. Értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása és autója nincs. A házastársával közös számlán több pénz van, mint tavaly júniusban, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról, akkor 517 ezer forintot tüntetett fel, most 968 ezret. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része. Jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette. Mindemellett volt 6,3 millió forint könyvkiadásból származó eseti jövedelme.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke júniusi vagyonnyilatkozatában foglaltakhoz hasonlóan jelenleg is egy 300 négyzetméteres debreceni lakóház 50 százalékos tulajdonosa és van részesedése két budakeszi ingatlanban is. Debrecen polgármesterének továbbra is egy 2005-ben vásárolt Seat Alhambrája van és még mindig megvan két motorja - a 2004-es BMW RT1150-es és a 2006-os Suzuki Burgman - és a 2007-es Crowline 220-as típusú motorcsónakja is. Kósa Lajosnak emellett 23 millió forint és összesen 236 ezer svájci frank kölcsöne van, azonban a júniusi vagyonnyilatkozatban még szereplő 10 milliós kölcsönt már visszafizette.

eszkep 2011.03.24. 09:43:28

Kicsit zsúfolt hetem van, de azért reggelente el szoktam ide nézni. Azért még zero-tól is meglepetésként ért ez a témaválasztás. Jó, ok, hogy ezt kapta direktívába (látom a mai Index-es link is megvan), de akkor is...
Itt a Vastagbőrön ügye x poszt (x>10) született a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról. És akkor pont az itt "aggódók" siránkoznak azért, mert valakik valamit (BÁRMIT) megtesznek egy rendkívül káros (gazdaságpolitikai értelemben is) folyamat ellen??
Nyilván érvként nem lehetett leírni pl az EU-konform fizetéseket csak szimbolikus jellegű érveket. A nagyon könnyű, hogy minden ellen hőzöngünk, csak épp az előző 8 évben azon liberálisok, akik most a leghangosabban hőzöngenek indítottak el egy rendkívül káros folyamatot, és SEMMIT nem tettek a kárenyhítés érdekében. (Az orvosok röghözkötését legalábbis nem nevezném problémakezelésnek.).

passaran 2011.03.24. 09:44:27

@Jurganov: Bocs, de nem olvastad el azt amit írtam!
"ha az általánosan elfogadott normák szerint él és dolgozik."

eszkep 2011.03.24. 09:46:59

@százfogú c.zenekar: "A túró rudi szovjet találmány, mi csak átvettük... "
Igazából nem értem, honnan jött ez az urban legends?
Amit sokan az orosz "Túró Rudinak" gondolnak, annak köze nincs a Túró Rudihoz. Csak azért tudom, mert velem megkóstoltatták.

eszkep 2011.03.24. 09:48:13

"Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét..."

Ez egyébként számszerint 6 hetet jelent.

Viktus 2011.03.24. 09:49:25

@eszkep:

Persze senki nem felejti el Gyurcsány Feri "áldásos" tevékenységét, DE már eltelt lassan a ciklus negyede ... még hány évig gondolják a szar tologatást megoldani Ferivel?
Az a baj hangzatos elméletek vannak csak a gyakorlatban kiderül nem sok valósul meg belőle, és amit egyik oldalt enged a gyeplőn a rendszer a másikon elveszi.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.24. 09:50:42

@eszkep: bazzeg. a túró csokoládéval bevonnása ami orosz eredetű. pont az amire az oldalon hivatkoznak. maga a túrórudi valóban magyar, de nem az ötlet, hanem a gyártás az ízesítés.

tudod, a bocicsoki magyar, maga a csoki nem. ha azt mondod a csoki magyar az egy faszság.
ha azt mondod:
8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...

az egy faszság. amellett, hogy mint érv, pedig szánalmas.

marcinátor (törölt) 2011.03.24. 09:50:54

Hmm, hmmm. Túró rudi vs. kiszámítható jövő. Túró rudi vs. olyan fizetés, amiből kényelmesen megélek, és a nagy részét még így is félre tudom tenni. Túró rudi vs. biztos nyugdíj, ami nem csak nyomorgásra vagy éhenhalásra elég.
Van, akinek nehéz ez a választás?

Viktus 2011.03.24. 09:51:00

@eszkep:

Na gondolom ott van részmunkaidő a nőknek, gondolom találnak munkát gyerek mellett is ... itthon meg a nő már előre lefixálhatja magával, hogy a pocak növekedése után a gyermek kamaszkoráig másodrendű állampolgárként minősül a munkaerőpiacon.

eszkep 2011.03.24. 09:51:27

@Viktus: "Persze senki nem felejti el Gyurcsány Feri "áldásos" tevékenységét, DE már eltelt lassan a ciklus negyede ... még hány évig gondolják a szar tologatást megoldani Ferivel?"

Egészen pontosan addig, amíg az államadósság legalább a GDP 50%-a alá süllyed.

lolperec 2011.03.24. 09:54:50

az egykulcsos adó kapásból betett az összes pályakezdőnek :D
EPIC FAIL

eszkep 2011.03.24. 09:55:50

@Viktus: "Na gondolom ott van részmunkaidő a nőknek, gondolom találnak munkát gyerek mellett is"

Rosszul gondolod, ez a részmunkaidős sztori jellemzően EU-s törekvés, USA-ban sincs annyira elterjedve. A nők 6 hét után visszamennek dolgozni. USA a babysitterek országa.
Ha nincs munkád, viszont ott még nehezebb gyerek mellett elhelyezkedni, egy átlag munkaadó nagyon rossz szemmel nézi ott is, ha az anyuka otthon marad a beteg gyerekkel.

Viktus 2011.03.24. 09:57:37

@eszkep:

Ez így önmagában megint egy demagóg formula ... max. anno román szintet vetíti elő Csau idejéből.
A gazdaságot kellene felpörgetni, ha kell hitelfelvétellel, és ha van elég munkahely lesz pénz , és csökkenthető nyugodtan az államadósság ... még az IMF-el kikellett volna egyezni aztán, ha növekvő pályára kerül az ország lehet gazdasági szabadságharcolni. Lehet hangzatos rendelkezéseket hozni pl. rokkantnyugdíjasokról, de az megint nesze semmi fogd meg jól attól nem lesz jobb, ha segélyért áll sorban, és nem a postás viszi neki a nyugdíjat. Munkahely meg nem nagyon teremtődik a nagy magyar vidéken ... sőt felénk fogyatkozik inkább pedig több multinacionális cég is itt leledzik Budapesttől nem messze.
A magyar vállalkozások pedig már eleve évek óta döglődnek Gyurcsányék áldásos tevékenységének köszönhetően most pedig egyre több a végét járja ...

Joe.UK 2011.03.24. 09:57:44

@Modor Tibi: Dolgozni kell, adózni, fogyasztani, gyereket nevelni.

Hol? Minek? Mibol? Nem csak nevelni, etetni is kellene....

eszkep 2011.03.24. 09:58:50

@Conv: "maga a túrórudi valóban magyar, de nem az ötlet, hanem a gyártás az ízesítés."

És azért, mert máshol a világon is csinálnak csokis-túros desszerteket, egy teljesen egyedi ízesítésű termék már nem eredeti??? Ezek szerint az IBM PC jellemzően magyar termék???
Már megint elég betegagyú érveid vannak...

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.24. 09:59:11

Képtelen vagyok eldönteni, hogy ezek szánnivalóan buták, vagy végtelenül hazugok. Szinte mindbe bele lehet kötni miért faszság, de az egészségügy dobta le a szíjat nálam. A páromat elküldte a háziorvosa vérvételre, teljes körű laborvizsgálátra. Sürgős megjegyzéssel. 3 héttel később voltak kegyesek időpontot adni és fogadni. Addig meg is dögölhetünk, ugye. Ezért hazajönni?! Inkább húzni el, mint a szél, minél gyorsabban. (én a fenti eü helyzet miatt próbáltam magánbiztosítás alapján ellátást szerezni magán eü szolgáltatónál - ismerem az egyiküket, megbízhatóak, jók, stb. Viszont mint kiderült, az egészségpénztáramból -ahová a munkáltatóm befizet, meg én magam is - NEM finanszírozhatok magán eü biztosítást. Ez év januártól. Mi ez ha nem a megvalósult kommunizmus? Mindenkinek egyforma járhat csak - egyforma szar, ha változtatnál se hagyjuk. Persze ugye vannak egyenlőbbek...)

eszkep 2011.03.24. 09:59:48

@Viktus: "Ez így önmagában megint egy demagóg formula "
Ez nem demagóg, ez 100%-ig egzakt meghatározás. A poszt demagóg.

zbyvrc 2011.03.24. 10:05:48

10. haha...
9. hiszem, ha latom
8. tejerzekeny vagyok
7. ciganyokkal nagyon multi, igen
6. ez sajnos igaz. erv a "hazateres" ellen
5. koszonom, de nem kerek a mocskos, afrikai orszagokat idezo rendelokbol, korhazakbol. Nem kerek a sporolos, figyelmetlen orvosokbol sem.
4. mivan?
3. ...
2. pazarlo, szar rendszer
1. Na ez az igazi ok amiert eldontottem, hogy irni fogok ide: Amikor egy ev utan meglattam Budapestet a repulo ablakabol, konnybe labadt a szemem a varos, hazak es a repuloter szanalmas latvanyatol, es a gondolattol, hogy nekem ezen a helyen kell majd elnem. Szerencsere harom honap utan sikerult elpucolnom.

A legnayobb gond megis az emberek mentalitasaval van szerintem.

igényes 2011.03.24. 10:06:10

Vajon ki mondja meg dr. Schmitt Pálnak, hogy nem a parlament elnöke volt, hanem az Országgyűlésé!

Mekkora idióták ezek?

Dr. Schmitt Pál életrajza
Életrajz | Letöltés

Dr. Schmitt Pálnak, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: Budapest, 1942. május 13.
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14 - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1981 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1965 - 1981)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - 2007)
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

ZmanUK 2011.03.24. 10:06:52

Hat ez komoly poszt volt, latom sokakat megmozgatott. A 10 ponton egy kicsit elmosolyodtam, es szukszavuan csak annyit mondanek, majd ha Magyarorszag valoban tobbet nyujt mint kulfold, akkor hazamegyek.

Sajnos a 10 pont minden mondatara odaszurhato a "de ..... " mert valahogy mindig kihagyjak belole az igazsagot ....

Viktus 2011.03.24. 10:07:09

@Joe.UK:

Na igen ez a kapitalista rendszer éppen arra épülne a fogyasztásra ... a terv gazdaság már egyszer bukó volt.

@eszkep:

A poszt az egyik kormánypárt ifjúsági szervezetének demagóg marhaságai alapján született. Jól jelképezi az elit ifjonc kiváltságosai mennyit látnak a magyar valóságból ...

eszkep 2011.03.24. 10:07:10

@Viktus: "A gazdaságot kellene felpörgetni"
Nem tudom feltűnt-e, ez volt az eredeti szándék, csak az IMF nem engedte.

"ha kell hitelfelvétellel"
Egy ország, melyben az adósságállomány a GDP 81%-ról indult tavaly tavasszal, igen "kedvező" konstrukcióban kapna hiteleket... Ja, nem utolsó sorban - minő meglepő - a hiteleket vissza is kell fizetni. Jövőre így is 2500 milliárdot, utána 3000-et.

"még az IMF-el kikellett volna egyezni"
Hajrá argentin-típusú "válságkezelés". C.a. röpke 25-30 év.

"ha növekvő pályára kerül az ország lehet gazdasági szabadságharcolni"

A felvett IMF hitelkeret felhasználása kötött, nem lehet gazdaságélénkítő eszközökre költeni. Mint az közismert... Örülök, hogy ilyen jól tájékozott vagy.

"az megint nesze semmi fogd meg jól"
Kiadáscsökkentés. (kíváncsian várjuk, számszerint mennyi valósul meg belőle, de ez már más kérdés) Nem tudom feltűnt-e, ezt várta el az EU.

"ha segélyért áll sorban"
A a munkanélküli segélyre gondolsz, az is átalakul. Mint az közismert...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.03.24. 10:08:15

Engem meggyőztek arról, hogy:
1., Idióták
2., Szarban vannak
3., Jól döntöttem anno

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.03.24. 10:08:23

Skacok, április elseje még odébb van...

londonline 2011.03.24. 10:08:43

Normális esetben a jövőben el kell majd érnünk odáig, hogy a politikát otthon feltöltsék a jelenleg külföldön - a szó százszázalékos értelmében - kulturálódó magyarok. Ez lenne az egyetlen esély, hogy ezt a "kurva" országot rendbe lehessen tenni. Persze ez csak akkor valósulhat meg, ha a kedves megélhetési politikusaink felismernék, hogy a szakmaiság kérdése nem a politika maximuma, hanem annak elvárt minimuma. Fárasztó bohóckodás ami az országban zajlik, szánalmas és szomorú - úgyhogy a KDNP jobban tenné ha impresszionizmus helyett tenné a dolgát és önkritikát gyakorolna.

eszkep 2011.03.24. 10:09:06

@Viktus: Egyébként amikor reagálsz egy kommentre, elolvasod annak előzményeit is (ha van)?

atepista 2011.03.24. 10:10:22

Ejj-ejj, mire ez a sok löttyedt indulat?

Ez színtiszta matek: ha beszéled a nyelvet és sikerül a szakmádban elhelyezkedned külföldön, a fizud a nyolc-tízszerese. Ennyi. (Ha nem, akkor is találsz olyat, amitől még nem fordul fel a gyomrod és a szorzó 2-5x.)

Ha családod is van, egyszerűen nem teheted meg, hogy nem mész el (én ötöt nevelek), ha megvan a lehetőség.

Ezt lehet hazaárulásnak venni, meg is kapom rendszeresen, de csak egy életem van. És a gyermekeimnek is.

A másik leggyakoribb érzés amivel otthon szembesülök, az az irígység, erről írtam is anno Modor Tibi blogján: modoros.blog.hu/2009/10/16/olvasoi_rovat_az_otthonmaradt_emigrans_szemmel

Joe.UK 2011.03.24. 10:10:52

@Buzgómócsing: te se jartal meg kelenfoldnel nyugatabbra...

xboxer 2011.03.24. 10:11:47

Rám senki sem mutogathat, nem szavaztam ezekre soha !

miva? 2011.03.24. 10:12:12

@eszkep: 2/3 arra elég lett volna, hogy ne álamfőnk legyen, ne Lisztferihegy, ne ültessenek minden vidéki munkaügyi központba + 5 fityisz katonát, és rúgják ki azokat, akik értenek is valamihez, meg ismerik személyesen a partnercégeket, ne döglesszék meg a még meglévő megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket, ne basszák tarkón a természettudományi kutatási projektekből legalább azokat, amik már majdnem a végükre értek, ne meneküljön nyugdíjba mindenki, aki megteheti. Soroljam?

chabusch 2011.03.24. 10:12:33

Tök mindegy, milyen baromságokkal van tele a lista, egy pont hiányzik belőle, ami miatt teljesen értelmetlen az egész:

"Itthon tisztességes munkával megteremthető és fenntartható az az egzisztencia, amellyel egy kétgyermekes család nem kényszerül szűkölködni, akár orvos, kőműves, rendőr, tanár vagy."

A katolikus erkölcs nyilván nem engedte ennek a nyilvánvaló hazugságnak a leírását, így.... maradt egy olyan lista, amely lényegében azt tartalmazza, hogy semmi sem lett megoldva, ami miatt elmentetek, de azért gyertek vissza.

zbyvrc 2011.03.24. 10:13:00

@zbyvrc
1. ja, lehet az volt a baj, hogy en nem Budapest ejszakai fenyeit lattam, hanem nappal, kedozetlenul. amugy ejszakai fenyekbol itelve lehet akarmelyik videki kisvaros, akarmelyik fejlett nyugati orszagban. repuloterrol nem is beszellve. egyedul yangon versenyzik vele azok kozul, ahol jartam. meg pyongyang.

oj1980 2011.03.24. 10:13:34

@Vajon_minek:

Egyetértek. Amúgy igen csináltak valamit.. még jobban tönkre b.ták az országot.
16%-os adókulcs? Nem tudom ki, hogy van vele, de én semmit nem éreztem belőle. Családi adókedvezmény! Hurrá! Ezt már megéreztük, a családi kasszába kemény 6000 forinttal több folyik be összesen.. jah hogy jövőre elveszik az adójóváírást? Az minusz 20e élből.. akkor az annyit tesz, hogy amit idén egy év alatt megkapok ~72e forintot pluszban azt jövőre fél év alatt visszaveszik...
Biztos jövőkép a fiataloknak? Hát ez igaz.. biztosan tudja a legtöbb fiatal, hogy ő is a szarba lesz taposva. Két gyermekkel, becsületesen dolgozva annyit értem el, hogy van egy pici sorházi lakásunk és egy autónk - hitelből. A nyugdíjas szüleim és feleségem szülei próbálnak segíteni, hogy fenn tudjuk tartani magunkat, de nekik sem biztos a munkájuk / megélhetésük (ki tudja milyen nyugdíjreformok következnek még?), így lehet, hogy nem csak mi, de ők is szarba kerülnek, pedig becsületesen végigdolgozták az életüket, méghozzá keményen. Ebben az országban érdemes élni? Ide visszajönni! Gyerekek! Ha már kimentetek, nehogy visszatoljátok a képetek! Ne legyetek hülyék!

NewWay 2011.03.24. 10:15:07

@eszkep:
Valóban, nagyon rövid az emberek emlékezőtehetsége sajnos!

Mindenki elfelejti, hogy a mostani ellenzék hogyan akarta megoldani azt, hogy az orvosok ne vándoroljanak ki: röghözkötés, aláírattak volna velük egy papírt, hogy 8 évig nem mehetnek külföldre.

Ezt aztán a megoldás!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.24. 10:17:02

@Conv: Biztos csak képzelődöm , mikor ezt látom:
www.garotinharuiva.blogger.com.br/cirok1.jpg
Én a Cirokot próbáltam,a csokija másabb, de semmivel sem különbözik az átlag magyar Túró rudinak eladott terméktől.

Viktus 2011.03.24. 10:18:40

@eszkep:
Egy kis segítség az IMF követeléseit az államszerkezeti reformok tekintetében végrehajtják , akkor felszabadult volna pénz a gazdaság felpörgetésére, és így tovább. Örülök, hogy ilyen tájékozott vagy biztos lesz önerőből pár száz milliárd pénzecske pl. a tömegközlekedés reformjára ...

Leriel 2011.03.24. 10:18:59

Soproni sörreklám (ami szintén koppintás volt) paródia.

www.youtube.com/watch?v=VQ7c45gs0kA

sisszi 2011.03.24. 10:19:40

gyere haza:
index.hu/belfold/hirek/2011/03/24/kirugtak_tobb_rezidenst_a_pecsi_gyermekklinikarol/
így kell ezt tényleg. mert ugye csak akkor lehet hazamenni ha el is ment az ember!!! ezért most az elmenést erőltetik...

Leriel 2011.03.24. 10:20:00

Szerintem ez az IKSZ felhívás a "Tegnap este betépve még jó ötletnek tűnt..." kategória.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.03.24. 10:22:24

Bar nem feltetlenül ertek sokszor egyet a Vb.-ben leirtakkal, de ezert a posztert külön köszönet nektek. Sajnos magam nem talaltam volna meg ezt a gyöngyszemet. Mindjart tovabbitottam is több ismerösömnek, hogy ök is tudjak, milyen szeles latokörü, es a tarsadalmi problemakra erzekeny IFJU POLITIKUSAINK (hanyingerem van...) vannak.
Csak igy tovabb X-ek! Ha Charles Xavier Prof. ezt megelhette volna, önnön agyat egeti ki telepatikusan, az biztos... :-)

EMU 2011.03.24. 10:27:19

Végig tételesen minden pontjának az ellenkezője a valóság, betokosodott, provinciális, közhely puffogtatás, pont az van benne, amiért utálni lehet ezt a szemenszedett országot, a saját magára aggatott lózungjai és önfényező, önábrándító hazug frázisai miatt. Ha a túró rudi valakinek nem tartozna első látásra a nyilvánvaló hazugságok közé, mert már sikerült elhitetnie a magyar önfényezésnek, hogy persze az is magyar, mi más, akkor jobb ha tudják, hogy szovjet tejipari fejlesztés, mákos, csokis, lekváros is készült belőle már akkor, mielőtt a magyarok feltalálták volna és ezzel is megajándékozták volna a világegyetemet. A többi pedig önfényező ökörség úgy ahogy van, magáért beszél, aki 10 percnél többet töltött Magyarországon, annak világos, hogy egytől egyig veretes baromság. Már csak az ilyen nemzeti onánia miatt is el innen.

csabesz77 2011.03.24. 10:34:39

Öt éve élek Írországban, de már a Fidesz idején eldöntöttem, hogy kijövök! Nekem nem tetszett a gazdagok állami támogatása! Államilag támogatott lakáshitel. sulinet,stb.! Meg kellett volna teremteni a lehetőségét a szegényebbeknek a felemelkedésre és nem már azoknak "segíteni" akiknek volt elég pénzük az önerőhöz! Mennyi drága lakást vásároltak anno az állam segítségével olyanok akiknek volt mit a tejbe aprítani! Aki meg szegény volt annak maradt a szocpol mint önerő, hogy végleg kinyírják magukat a hitellel! A sulinet szintén zenész! A szegény minibálbérből élőknek se önerőjük, se adójóváírási lehetőségük nem volt! Mára ez a helyzet annyit változott, hogy semmit! Majd ha a mindenkori kormány felszámolja az ingyenélők hadát, amikor a gyerekszülés nem pénzkeresési lehetőség lesz (3 év gyes), stb, akkor talán hazamegyek! Talán! Ha majd Magyarországon a megalázott, kizsigerelt munkavállalókat is képviselni fogja valaki nem csak a munkáltatókat és a tőkéseket, akkor talán...Ha majd az orvosok többsége nem a szegényemberek nyomorúságán fognak meggazdagodni, akkor talán... Nem csak nekik kell életpálya modellt felállítani hanem minden szorgos, dolgozni akaró és tudó magyarnak is! De sorolhatnám még! A politikáról direkt nem ejtek szót! Ezek után mit mondhatnék a fentiekre!? A Fidesz-Kdnp mintha egy másik országban élne!

jobbcsapott 2011.03.24. 10:35:28

@Kurtz ezredes: Valóban nem ők hanem az egész EU és amit képviselnek... a színfalak mögött.

Mennek ki orvosaink és jó szaktudással a frissdiplomásaink. Igen. Sajnos. Mert egyetlen egy mozgató rugója van ennek. A pénz. És ez az ami van Nyugat-Európában. Más nincs. Normális életstílius? Igen pénz van és normális életkörülmények is vannak. De nem az lesz az országod, hazád felemelkedésének a kulcsa hogy kimész és kintmaradsz és várod amíg jobb nem lesz itthon. Szerintem a kulcs abban van hogy kimész, tapasztalsz, és hazajösz és itt változtatsz, jobbá teszel dolgokat... Remélhetőleg jobbá.

Viktus 2011.03.24. 10:37:59

@csabesz77:

98-02 között nem a gazdagokat támogatták te szerencsétlen, hanem az országot eltartó középosztályt. Na az jó rendszer volt az adókedvezményekkel nem ez a gyerekes baromság ...

Jet Chemicals 2011.03.24. 10:40:12

akkor pontrol pontra.

1. Az érzés nem màs mint hànyinger, ha meghallom a himnuszt kussban maradok, ha megkérdezik a nemzetiségem azt mondom Europai vagyok és ugy àltalàban szégyellem, hogy magyar vagyok
2. csalàdbaràt? haha...
3. szebb lànyok, helyesebb sràcok, jobb baràtok
4. szivroham 37 évesen, szar minoségu alapanyagok
5. de nem is halok meg a hordàgyon amikor nem tudjàk kitalàlni hogy ki kezeljen és hol van szabad àgy. itt lehet hogy ki kell fizetned a kezelést de: megengedheted magadnak és pàr héten belul a biztosito visszautalja
6. hahahahahaha! szeretnéd, mi?
7. még mindig nem értitek. ez kit érdekel????
8. Kina
9. hahhahahaha!
10. 75%ot kapok kézhez miutàn mindent levontak, a fizetésem nagyon szokszorosa az otthoninak vàsàrloérték szempontjàbol, az alapkapat embertelenul alacsony, magyar csalàd nyaralàsàt fedezo osszegeket lehet félrerakni minden honap végén és soha nem kell megnézned a bankszàmlàd hogy mennyi van még

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.24. 10:41:03

Szívesen elmennék. DE!! 51 éves vagyok, nő vagyok. Könyvelő-gazdasági vezető-lakberendező. Nem tudok profi nyelvet, az én fiatal koromban még az oroszt tanultuk, igaz, azzal sem mennék semmire. Tanulok angolt, de hát vannak korlátaim, ezt be kell látnom. Még egyszer mondom, szívesen elmennék, ha látnám, hogy kinn megtudnák élni, és nem takarításból, mosogatásból. Sokat küzdöttem itthon, hogy ez legyek aki vagyok. Ha valaki tudna nekem kinn elfogadható munkát ajánlani, mennék.:(

Jurganov 2011.03.24. 10:43:16

@sisszi: azért ez nem akkora f*szság mint elsőre tűnik...sőt, nyugaton is van ilyen. és működik. belegondolsz, hogy mennyibe kerül a taníttatás, és mit kapunk vissza-ha azonnal elhúz?

Viktus 2011.03.24. 10:43:59

@Jet Chemicals:

Nekem meg a fajtádtól kap el a hányinger ...

?aztaaa? 2011.03.24. 10:45:03

Szerintem ezzel mindanyian egyetertunk:

Magyarorszagot nagyon lehet szeretni, DE mikor fog ENGEM szeretni egy kicsit ez az orszag?

amig ez nem valtozik meg drasztikusan, addig bizony akinek esze van az nem megy haza....

Viktus 2011.03.24. 10:45:18

@batgirl:

Nem jól tudod, ha tudsz oroszul igen sokra lehet menni bizony most tanulják sorban drága pénzekért népek.

Rob67 2011.03.24. 10:45:37

Olvassátok aweboldalon a hozzászólásokat?? Behugyozok a röhögéstöl.
Akkora fikázás van hogy nemsokára törlik az oldalt szerintem.
A fagyi olyan szinten visszanyalt hogy elképesztő...

csabesz77 2011.03.24. 10:51:27

@Viktus: Csak azt ne mond nekem a gazdagok nem használták ki ezt a befektetési formát! Ami a középosztály illeti az kikből állt? Csak mert az ország keleti felében olyan emberek éltek-élnek akik vagy nagyon jól éltek vagy nagyon nem! Nagyon minimális volt a középosztály! Azok is inkább az állami szektorból kerültek ki! Adókedvezményt meg csak az kap akinek van befizetett adója!Ja és nem mindegy mennyi!Nem akarlak megbántani, de nem úgy tűnik, hogy sokat nélkülöztél volna az elmúlt 20 évben!

HaCS 2011.03.24. 10:51:31

@Rob67:

Ahogy mondod.
Korábban még végig tudtam futni, de mostanra csak Error 404 van.
:D

jobbcsapott 2011.03.24. 10:52:44

@Jet Chemicals: +1 élősködtél Magyarországon aki kitaníttatott és most semmit nem teszel vissza a közösbe, nem érdekel a jövője Magyarországnak és beleolvadsz az ottani életbe és baromi okosnak hiszed magad. Segítek. Tévedsz. Az ottaniak szánalmasnak fognak gondolni abban a pillanatban amikor púp leszel te vagy a családod a hátukon. Legyél bárhol, Anglia, Irország, Franciao,... nem fognak érdekelni csak addig vagy fontos nekik amíg olcsóbb vagy az ottani munkaerőnél. Nah most még röhögsz utána sírva rohansz haza... és köpködöd majd mostani otthonod... Már most szánalmas vagy.

sisszi 2011.03.24. 10:54:22

@Jurganov: igen igaz. van egy olyan ötletük, hogy jobban támogatni a külföldi ösztöndíjakat. szerintem az jó ötlet. de ebben az esetben másról van szó: ezzel a röghöz kötéssel, pont az itthoni lehetőségeket korlátozzák (bátmit jelentsen is ma a kezdő orvosoknak a lehetőség), tehát eleve elrendeltetésszerűen menne külföldre, mert eleve ki van zárva a hazai rendszer.... ez ami nem jó. a választás lehetősége: az lenne a jó rendszer

Agyalap 2011.03.24. 10:57:23

@jobbcsapott: Jajj, ne gyertek már ezzel a Magyarország kitaníttatott szöveggel...
Egyrészt mindenki sírt mint a fürdős kurva amikor a tandíj egyáltalán szóba került.
Másrészről meg a taníttatunk . aztán meg dolgozz minimálbérért gondolom teljesen rendben van.

Nem mindenki olyan szerencsés (gerinctelen) mint a hódmezővásárhelyi polgármester, aki közalkalmazottként pár év alatt össze tudta spórolni (lopni/nyalni) az Audi A6 árát.

_Tom_ · http://blog.cstom.hu 2011.03.24. 11:00:52

"8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot,..."

Oroszország, Észtország, Lettország, (valószínûleg Litvánia is), Lengyelország. Csak így elsõre.
És, ha a lengyelek ismerik, akkor Londonban is biztosan kapható valami hasonló (káeurópai ízeket a lengyel boltokból lehet beszerezni az angoloknál, ugye).
A wikipédia ( hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BAr%C3%B3_Rudi ) még tud egy halom másik országról is, ahol van csokis (illetve "étbevonómasszás") túródesszert....

Arról nem is beszélve, hogy ez a mai TúróRudi már végletekig optimalizált "piacorientált" fajta, nyomokban hasonlít csak az "eredeti" pöttyösre.... Ennek ellenére persze, ha az ember otthon jár, mindig beugrik pár csomag rudi is a csomagba. Mélyhûtve sokáig bírja :->

Szóval ez a pont (is) semmis. ;-)

Agyalap 2011.03.24. 11:01:25

@sisszi: Nincs választás. Akinek lehetősége lenne javasolni-végrehajtani, egyszrűen ellenérdekelt abban, hogy ez a rendszer megváltozzon. Az 50 feletti főorvosok nem engedik ki a kezükből a koncot, a pályakezdőknek marad az ügyelet, éjszakázás.
Ismerősöm ifjú sebészként 4 állást vállalt, hogy el tudja tartani 4 gyerekét. Nincs happy end: 40 éves kora előtt meghalt. Szép kilátás, ezért érdemes.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 11:03:19

Az jutott eszembe,hogy akik kimentek lassan olyanok lesznek,mint a cigányok.Visszanéznek és azt mondják:Teee szerencsétlen csicska Magyar.Hyooogy jössz te ki abból a vacak fizrtésedből?Lúzer.(szánakozó tekintet).:))

Komponista 2011.03.24. 11:03:57

@Jurganov: Ilyen megosztó, a többséget elnyomorító, pökhendi, lekezelő, alkalmatlan kormánya nem volt még egy az országnak az elmúlt húsz évben. Az nem érv, hogy az előzőek sem voltak jobbak: tragédia viszont, hogy az előzőekkel szembeni protest szavazás eredményét ez a társaság a saját legitimációjának tekinti és szétver maga körül mindent és mindenkit, aki nem hajlandó Orbán napi ötletek folyamához tapsolni, vagy legalább kussolni. Ilyen sokan még sohasem dolgoztak a családomból külföldön, van olyan rokonom, aki már a harmadik gyermekét hozta világra francia állampolgárként... Orbánék visszahozták azt a fajta állami rémuralmat, ami gátlástalanul belenyúl a zsebedbe, megmondja hogy miről mit gondolj, és megtorol minden valós vagy vélt ellenvéleményt. A közigazgatás gyakorlatilag szétesett, a rendvédelem hitelét vesztette, a bírákon már csak mosolyogni lehet, a haveri körből választott köztársasági elnök a saját nevét sem tudja helyesen leírni, reggel, délben és este Orbán házi imitátora, egy Szíjjártó nevű cinikus és ellenszenves figura havi kétmillióért kioktatja a lakosságot, hogy milyen hülyék vagyunk mindannyian. A közmunkát felszámolták, a pályázati rendszer leállt, viszont bárkit indokolás nélkül ki lehet rúgni... A fél ország nyomorog, a gyermekélelmezés a nagyvárosokban fizetésképtelennség miatt megszűnt, és közben blazírt szöveget fogalmazgatnak alkotmány címmel: természetesen jól tudva, hogy egy népszavazás egyértelműen megmutatná, hogy mit gondolnak azemberek erről az egész gyagyás vircsaftról. Tehát, kedves fiatal keresztények, vagy mifenék: aki hazajön, szaporítja az állástalan fiatalok táborát. Közben a felnőtt keresztények, vagy mifenék legnagyobb baja, hogy kissé nehézkesen lehet vadászfegyvert vásárolni, ha a vadász már rendelkezik két-három puskával. Lásd Semjén úr áldásos fáradozását. Télen, mínusz tizenöt fokban az ország összes templomát gondosan zárva tartották ezek a jó keresztények, nehogy bemeneküljön egy-egy nyomorult a fagyhalál elől. Kiáltványuk mindössze egy dologra jó: láttatja mindenkivel, hogy milyen kellemes jól fizetett fiatal keresztény "politikusnak " lenni. Ez a meztelen valóság. Magyarország jelenleg rossz úton jár, és aki ennek hangot ad, azt ellehetetlenítik. Megengedem, hogy mivel a Fidesz egyre népszerűtlenebb, ma már alig talál utánpótlást azok helyett, akiket ész nélkül, tömegesen bocsátott el tisztességesen betöltött állásaikból. De akkor azt is bele kell írni a kiáltványba, hogy csak olyanok jöjjenek haza, akik készek azonnal belépni a Fideszbe, tapsolni Orbánnak és sleppjének, és felhagynak a gondolkodással.
Száz szónak is egy a vége: mai hír, hogy a pécsi kórházból kirúgtak egy csomó jól dolgozó rezidenst, mert van önbecsülésük. Most külföldre készülnek.

?aztaaa? 2011.03.24. 11:05:27

@jobbcsapott:

mindjart megmagyarazod hogy azert mert itthon jart valaki iskolaba az azt jelenti hogy tovabbi 40-50 evet kell minimalberert kulizni? HALABOL?

nem erzed hogy ez santit egy kicsit?

fogadjuk el a tenyt hogy a lakossag 90%a alkalmazott valahol. fogadjuk el tovabba azt is, hogy az ember had dontse mar el sajat maga hogy melyik orszagban, milyen kormenyek kozott szeretne megoregedni.

Nehogymar mar azert mert magyarorszagon szulettem, kutya kotelessegem itt szopni amig nem halok...... ezt te sem gondolhatod komolyan...

Exploiter 2011.03.24. 11:05:42

@jobbcsapott:

Ebben van valami, a legjobb, ha mindenki felköti magát és oda reinkarnálódik inkább!
Csak előbb le kell bombázni indiát, afrikát meg kínát, hogy nagyobb legyen az esélyed eltalálni a célországot.

Amúgy meg bazdmeg, itt is púpnak tekint a hátán mindenki, akármit csinálsz. Kurva sok energiát kell fektetni bele, hogy egyáltalán eljuss arra a szintre, amikor nem a számlák jelentik a problémát és még ott sem fogsz igazán jól élni, pillanatok alatt összedőlhet az egész.
Stressz, hajtás, baszogatás, aki szeret félni a jövőtől, szívesen dolgozik kétszer annyit feleolyan életszínvonalért, az rohanjon haza!

tebe82 · http://ausztraliabol.blogspot.com/ 2011.03.24. 11:06:18

Koltozni? Egyelore nem, koszi! Pedig hianyzik a csaladom, a barataim es a TuroRudi is...

sisszi 2011.03.24. 11:08:17

@Agyalap: hát igen, a rabszolgatartás megéri....és nem a rabszolgáknak :(((

HaCS 2011.03.24. 11:08:52

@jobbcsapott:

"Az ottaniak szánalmasnak fognak gondolni abban a pillanatban amikor púp leszel te vagy a családod a hátukon. Legyél bárhol, Anglia, Irország, Franciao,... nem fognak érdekelni csak addig vagy fontos nekik amíg olcsóbb vagy az ottani munkaerőnél."

Nem akarlak nagyon összezavarni, de mostanában itt hőzöng az egész magyar ún. "középosztály", hogy az ő adójukból kell eltartani családokat, akik púpok a nemzet testén. Ezért nem kell külföldről példálózni, megvan ez itthon is.

Ha meg csak addig érdekli őket az ember, amíg olcsóbb a kinti munkaerőnél, akkor látod szívesen lesz az ember olcsóbb. Itthon már most se érdekel senkit, hogyan boldogul egy huszonéves a lakásvásárlással, az élet megalapozásával, a családalapítással.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.24. 11:09:31

@Viktus: Szerinted mennyire tanultuk meg a kötelező oroszt, ezelőtt 35-40 évvel????:))) Drasztvujtye:))ennyi. No meg a jelentés, amit bekellett magolni. Tavaris ucsenyica ...

Rob67 2011.03.24. 11:11:08

@jobbcsapott: Mond meg férfiasan, életedben nem éltél még egy hét tengerparti nyaraláson kívól máshol az anyaországtól távol ugye?
Csak mert ekkor afaszságokat csak ilyen tud összehordani, akinek egy milligrammnyi tapasztalata sincsen ebben.
Ez kb akkora baromság mint maga a KDNM oldal érvhalmaza.
Nem kell szeretned minket, de semmi közöd hol tolunk a közösbe.
Engem speciel a magyar oktatás csak írni olvasni tanított, igaz helyesebben mint a Palibácsit...
Nem is létezett annak idején olyan szakma amit csinálok. Azt már külföldön tanultam meg.
Ja és az angolt sem Magyarországnak köszönhetem.
Mit köszönjek, hogy az első disszidálásomat az akkori haalom erővel akadályozta meg és bevonta az útlevelemet? Ezért is fizetnem kell?
Ha igen akkor mennyit bratyesz?

Viktus 2011.03.24. 11:11:26

@batgirl:

Na a nyelvoktatás színvonala ma is ezen a szinten leledzik ...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.24. 11:13:20

@Viktus: erről beszélek. Szomorú vagyok:(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 11:13:45

@Komponista: Ebben tök igazad van!Nehéz überelni a szocikat,de ezek megpróbálják!:((
És én nem csodát várok csak normális politikát,intézkedéseket,törvényeket.

Globetrotter2014 2011.03.24. 11:15:53

@_Tom_: szerintem itt arról van szó, hogy ha emlész NY-EUba dolgozni mondj le a túró rudiról, ami nagyjából igaz, mert nyugaton nem ismerik/ nem szeretik, és mivel nem áll el, nem tudsz betárazni. Ha akutt túrórudifüggőségben szenvedsz, akkor ezt kalkuláld be. Ettől függetlenül az érv megáll, mégha nem is gonodl(hat)ták komolyan.

oj1980 2011.03.24. 11:16:37

@jobbcsapott: Hát igen. Ebben egyet értek, hogy kimenni tapasztalni és visszajönni, megválzoztatni a dolgokat. Persze ehhez hozzá tartozik, hogy kell némi (pár milliárd) forintocskát gyűjteni, hogy változtatni tudj valamin. Egyéb esetben visszakerül az ember a taposómalomba, hogy a tudását amit évek alatt megszerzett itthon/külföldön aprópénzre váltsa fel. Amit lehetne tenni, az annyi, hogy a komplett mostani rendszert megszűntetni BÁRMILYEN módon és ha tényleg változást akarunk, akkor hozunk külföldről X számú elismert politikust, akik rendbe vágják az országot. Vagy legalábbis tanácsot kérünk tőlük, és elfogadjuk azt, nem úgy mint a mostani (vagy bármely korábbi) kormány. Külföldi neves politikusok, gazdasági szakemberek mondták már sok esetben: ez így nem lesz jó. Magyar kormány válasza: Ők a hülyék, és mi csináljuk jól... még szerencse, hogy ennyi hozzáértő van ebben az országban :)

csak_csendben 2011.03.24. 11:16:39

@?aztaaa?:

De, komolyan gondolják. Azt a debil, demagóg dumát is, hogy az ország kitanítatott, mert te az ő pénzükön tanultál, olyan nincs, hogy a te vagy a szüleid mennyit tettek be.

csak_csendben 2011.03.24. 11:17:23

@?aztaaa?:

De, komolyan gondolják. Azt a debil, demagóg dumát is, hogy az ország kitanítatott, mert te az ő pénzükön tanultál, olyan nincs, hogy a te vagy a szüleid mennyit tettek be.

Exploiter 2011.03.24. 11:17:33

@HaCS:

"Itthon már most se érdekel senkit, hogyan boldogul egy huszonéves a lakásvásárlással, az élet megalapozásával, a családalapítással. "

Sehogy. De bazdmeg, még most is mennek a hülye tévéműsorok, agyal mindenki arról, hogy vajon miért nem vállal senki gyereket? Miért nincsenek családok? Miért nem épít senki egzisztenciát?

Vajon miért? Miért? Miért nem ez a kérdéskör a LEGFONTOSABB, ELSŐDLEGES, EGYETLEN célkitűzés? Segítsek?
Nem a családi szavazás fogja megoldani. Nem a keresztény vallás fogja megoldani. Nem a babasegély fogja megoldani. Nem az új alkotmány fogja megoldani. Nem a családi adózás fogja megoldani. Nem a NENYI fogja megoldani. Segítsek még?
A kiszámítható élethelyzetek, optimista jövőkép, stabil körülmények és VERSENYKÉPES REÁLKERESET fogja megoldani. Minden cég így hirdeti a fizetést. Versenyképes. A faszom beleteszem a HR-esbe, amikor ezt benyögi. Kínával versenyzünk, vagy mi van?

Belső fogyasztást kell generálni, de kurva gyorsan, tegnapra. A devizahitelekből pörgetett fogyasztás bebaszott, pechünk volt meg retardált kormányzatunk aki képtelen kezelni bármilyen szakmai helyzetet. Valami mást kell kitalálni. Az adócsökkentés kurva jó ötlet volt, csak nem felülről kell kezdeni, hanem alulról, bazze, hogy lehet ennyire fordítva ülni a lovon?

Akkor fog majd hazajönni bárki is, amikor az átlag magyar a közéletre tud úgy gondolni, hogy nem megy fel a vérnyomása 200-ra...

jobbcsapott 2011.03.24. 11:18:23

@Agyalap: Jó példa és miért ne jöhetnénk ezzel? JFK: Ne azt nézd hogy az hazád mit tehet érted hanem hogy Te mit tehetsz a hazádért.
Nah most akkor wikipédiázd ki hogy mit jelent az a JFK...

Rob67 2011.03.24. 11:19:09

Jelentem az oldal leállt, illetve 'technikai' okok miatt jelenleg nem elérhető...
Azért ez elég kínos... :)
Igaz vicces is.

Gerry. 2011.03.24. 11:19:27

@jobbcsapott: Ez annyira, de annyira szanalmas; az eszemnek koszonhetoen mehettem egytemre (akkor meg kellett hozza egy pici, hogy "elit" tudomanyegyetemre felvegyek az embert, most mar kevesse), az orszag nem mero szeretetbol tanittatott. Az utolso segedmunkas tanulo tobb osztondijat kaphatott mint en: emlekszek mikor valami 4.7-es feleves atlagra kaptam x. havi osztondijat, es kedves gyermekek szakiskolaban meg azert kaptam ugyan annyit, mert jarnak iskolaba, minden teljesitmeny nelkul. Ja, annyira nem jartak iskolaba, meg a kornyeket is elkerultek, kiveve mikor felvettek a penzt. (S ez nem urban legend.)

Kitanittatott...nem mero szivjosagbol, ha hulye vagyok egy fillert nem kapok. Sokkal tobbet elkoltenek egy sokgyermekes "melyszegenysegben elo" csalad kolkere, mint az en oktatasomra, pedig neki alanyi jogon jar az, amiert nekem meg kellett kuzdenem. Okes, kapja meg a penzet -de minek..-, de akkor hagyjanak mar beken azzal, hogy szegeny allambacsi terhere diplomaztam. Erdekes, a vilag 2. legerosebb egyetemen szerzek most mesterdiplomat, megsem mondja senki, hogy ez mibe kerul az itteni adofizetoknek - pedig a lakossag 99.99%-a maximum almodozik ezen egyetemrol, ami evszazadok ota az egyik legjobban csengo egyetemi nev a vilagon, es amihez kepest a magyar egyetemek papirmase kishajocskak csupan. Senki nem anyazik miatta.

Ez olyan mint "vegyel magyar termeket" reklam (amit kanadai eredetibol koppintottak, majd bulgariaban legyartott cd-re tettek, ez is olyan kis tipikusan magyar dolog): buntudatot akar ebreszteni, hogy rohadj meg, ha elmesz, cserben hagyod a ...ki is...?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 11:19:34

@ZF2: Bocs,de erről jut eszembe!Azt hallottam ennél nyugatabbra a mák se nagyon van elterjedve.Erről tud valaki valamit?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 11:21:03

@jobbcsapott: az van,hogy pont a hozzad hasonlo mentalitasu neanderthaliak tulszaporulata az, ami miatt akinek esze van az elhuz innen..

Exploiter 2011.03.24. 11:23:30

@jobbcsapott:

Egy közösséghez akkor jó tartozni, amíg segít téged, nem pedig hátráltat. Onnantól egy szekta válik belőle.
Holnaptól jobb lesz, igaz? Sajnos eddig sosem volt jobb az elmúlt száz évben, de most majd tényleg, tuti, becsszó, még egyszer seggbekúrunk, szorítsd össze a fogad, utána kapsz csokit majd, tényleg. Na ugye, nem is volt rossz? Megszoktad már, nem?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 11:23:46

@oj1980: Ez milyen igaz.
@Gerry.: Szüleidet ,nagyszüleidet,a Magyarságot-Segílyeseket,politikusokat.:))

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.24. 11:24:31

@Káel Csaba:

Ugyan ugyan. Ma már nem azt a világot éljük. A haza fogalma mára megváltozóban van. Ráadásul mit sem ér az ha valaki a saját hazájában van, ha ott éhen hal, rosszul él....

Az ember mindig is a jobb felé (itt nem politikai irányultságról van szó) fog húzni. Ha a jobb életet külföldön leli meg akkor oda fog menni.

Hazaszeretetről meg akkor lehet beszélni ha a haza is szereti a embereket. De Magyarországon a haza nem úgy viszonyul az emberekhez, hogy azok túláradó szeretettel forduljanak felé. Ahogy azt a szülőt sem szereti a gyermeke, akitől csak a verést, és a lelki terrort kapja a gyerek.

Ahhoz, hogy hazacsábítsuk a külföldre vándorolt magyarokat, a ködös ígéretek és az üres demagóg lózungok helyet, valódi tetekre van szükség. Amíg nem látják azt, hogy a hazában is meg lehet élni, nem sokkal rosszabbul mint kint addig nem fognak visszajönni, bármekkora magyarok is legyenek.

Rob67 2011.03.24. 11:24:42

Gyerehaza.org -
Fatal error: Maximum execution time of 30 seconds exceeded in Unknown on line 0

Hát ez az oldal tényleg fatális hiba volt, de ahogy nézem a csuhások is belátták és telcsizek a webmesternek: géza, töröld a cuccot, kijózanodtunk...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.24. 11:25:31

@oj1980: ez az orszag a 10 millio szovettsegi kapitany es gazdasagi szakember orszaga.

ugye ez meglatszik a focin is es a gazdasagon is...;-)

Jet Chemicals 2011.03.24. 11:26:07

@jobbcsapott: nézopont kérdése, hogy ki eloskodott kin. az én meglàtàsom szerint az orszàg a csalàdomon, a baràtaimon, rajtam.
magyarorszàgon tobb adot fizettem mint a legtobb magyar munkavàllalo fog az elkovetkezo két évben, a tanittatàsomat pedig a csalàdom finanszirozta, az àllamtol semmit sem kaptam. és mielott milliàrdosnak titulàlnàl kozlom hogy édesanyàm korhàzban dolgozik szarért hugyért, édesapàm pedig szintén àllami alkalmazott.

a helyi munkaeronél sokkal dràgàbb vagyok. a vàrosnak melyben élek a 72%a expat, mindenki kedvel minket.

és végre azt érzem hogy megbecsulnek, szabadidomben pedig segitek a vàrosfejlesztésben és a nemzeti sportszintér épitésében. itt nem sikkasztjàk el a tàmogatàsokat, nem mindenki sajàt magànak haràcsol és mégis el tudsz ugrani az àllamokba vagy egy hétvégére pàrizsba ha ugy tartja kedved, nem kell érte lopni csalni hazudni csak megvenni a jegyet.

hadd leplezzek le neked valamit. vannak olyanok akik elhagyjàk magyarorszàgot de mindig tudjàk hogy hazatérnek. oket làtod majd ujra.
de vannak akik tovàbbléptek, és soha nem térnek haza. te ugy gondolsz rànk mint eltévedt kalandorokra akik majd szépen osszeomlanak és hazakullognak. mi viszont gyàvànak tartunk téged mert soha nem mertél meglépni egy ilyen nagy lépést, egyedul nekivàgni a vilàgnak és letelepedni valahol. én felégettem minden hidat magam mogott és ugyanannyi erofeszitésbe tellne otthont alapitanom magyarorszàgon mint mondjuk ausztràliàban...ha nem tobbe.
néha hazamegyek mert a csalàdom ottragadt, de ahogy öcsém végez az egyetemen màr viszem is ki. és ne haragudj, de kit érdekel hogy mit adott az àllam? akartam én magyar lenni? én megprobàltam mindent hogy megvàlljak az àllampolgàrsàgomtol de nem egyszeru. megnyugtatlak idovel sikerulni fog, igy neked is jo lesz és nekem is, nemigaz?

Exploiter 2011.03.24. 11:26:43

@Rob67:

Vagy csak valaki DOS-sal jelzi a véleményét a dologról...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 11:26:49

@az igazi Sipi: Háát,ha kint nincs mákos guba,bejgli akkor én sem megyek ki.:))

/tmp 2011.03.24. 11:27:08

@jobbcsapott: "+1 élősködtél Magyarországon aki kitaníttatott és most semmit nem teszel vissza a közösbe"

Cica, én kilencvenháromban diplomáztam, azóta csak tettem be a közösbe, és vártam, hogy Magyarországból valami Dánia, de legalábbis Ausztria-féle (na jó, ha az sem megy, akkor legalább Szlovénia) legyen, a rendszerváltáskor azt mondtuk, na, 10-20 év és mi is ott leszünk ahol ők, és ez akkor nagyon hosszú időnek tünt. Aztán egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy az átlagos magyar értékrendjét megváltotztatni még 20 év minimum, ha egyáltalán valaha sikerül, az az ország nem Európa akar lenni, hanem Nyugat-Balkán.

Igy aztán 15 évi közösbe visszatevés után úgy döntöttem, hogy én már megtettem a magamét, jöhetnek a fiatalok.

"csak addig vagy fontos nekik amíg olcsóbb vagy az ottani munkaerőnél"
Ez egy hülye sztereotipia, nyilvánvalóan sikertelen emberek képzelik csak azt, hogy külföldit kizárólag azért alkalmaznak valahol, mert az olcsóbb. Egy szart. Képzett, értelmes, nyelveket beszélő, önállóan dolgozni tudó, valamihez kimagaslóan értő szakembereket mindenhol tisztességesen megfizetik. Persze ha csak mosogatni tudsz, akkor tényleg erős lesz a konkurrencia...

Viktus 2011.03.24. 11:27:29

@az igazi Sipi:

A zseni Matolcsy csudájára járnak a gazdasági szakemberek szerte a világból :D

Gerry. 2011.03.24. 11:27:30

@Tigeri: Nagyszuleim mar nem elnek, szuleim teljes melszellesseggel tamogattak, es tamogatjak, hogy kimenjek, es nyilvan marha buszkek is egyben, hogy a kolkuk a vilag egyik legpatinansabb intezmenyebe jar. A magyar szarmazasom kicsit deficites, az a rettenetes mennyisegu nemet os belerondit a szittya kepbe, a segilyeseknek majg kuldok sorizu gumicukrot, a politikusoknak meg matchboxot. Sztem ez igy korrekt, es lerottam tiszteletemet a nagy magyar allamisag oltaran ;)

Viktus 2011.03.24. 11:28:50

@jobbcsapott:

Nem a Magyar Köztársaság fizette a legtöbb elvándorló tanulását, hanem a szüleik-nagyszüleik az adóikkal ...

Globetrotter2014 2011.03.24. 11:30:48

@Tigeri: németek is simerik. Mohnkuchen a németenél és az osztrákoknál is van. VIszont azon meglepődtem hogy a franiák mekkora termelők: en.wikipedia.org/wiki/Poppy_seed#World_production, pedig boldtban sosem láttam.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 11:33:15

@Gerry.: Gumicukor?Matchbox?Inkább küldjél nekik borítékot.Fehér porral.

Gerry. 2011.03.24. 11:33:43

A hazakerdeshez: en roppant buszke es hazaszereto ember leszek cserkeszbecsszora, csak ez alatt nem a kedelyjavitasra aligha jo Himnusszal felvertezett orszagot ertem, hanem ilyen hulye csillagossavos izet. Bennem most is megvan a lelkesedes es hazaszeretet, csak mast ertek alatta, s nem azon orszagot, amit soha nem ereztem annak.

Ti. hiszek abban, hogy az ember megvalaszthatja a hazajat, a helyet, ahol erni akar, amit szeret, amire buszke, ahol jol erzi magat, es amihez tortenetesen kotodik is. De a "haza" nem egy olyan adottsag, hogy zold szemmel szulettel, es ha tetszik, ha nem, el kell viselned. Szabad vilagban elunk, aki teheti, dontson a sajat sorsarol, es arrol, hova akar kotodni.

oj1980 2011.03.24. 11:37:56

@Exploiter: Igen lehetséges.. a mocskok nem megelőztek? :D

Globetrotter2014 2011.03.24. 11:38:22

Azért tisztázzuk: aki most kimegy az nem diszidens akit megfosztanak a visszatérés lehetőségétől. Mindenki abban reménykedik hogy egyszer talál egy stabil exisztenciát otthon, amivel már kihúzza az addig összegűjtött tartalékával (amit mind haza is fog vinni előbb utóbb). Aki ezt nem látja 20 évesen az majd rájön 40 évesen. Lesznek baráataid kint de igazán gyökeret ereszteni nem fogsz plána ha a párod is magyar. Akik most kint vannak/kimennek azk 1. enhyítik az otthoni amunkanélküliséget, 2. potenciálisa megtakarítást fognak hazajuttatni, 3. tanulnak egy kis világnézetet (rájönnek hogy nem vagyunk a világ közepe + kicsit máshogy értelmezik a "magyar valóságot", látják hogy lehet máshogy/jobban) 4. tanulnak hazsnos dolgokat a sajt szakmájukban (ha még esetleg bárkinek lenne is illúziója a magyar oktatás szinvonaláról) 5. jó esetben terjesztik a jóhírünk (mert amúgy Mo-ról jót nem látnak, isemrni pedig nem ismernek minket NY-EUban). Ezek az előnyök szerntem. Vannak hártnyok is, de azok egy része mág nem jelentkezik (pl szvsz 2005 óta nem nagyon okoz gondot a munkaeerőhiány)...

snorbi 2011.03.24. 11:40:34

> Olcsóbb egészségügyi ellátás

Kinek olcsóbb? Az államnak, mivel lecsökkentette a táppénzt is???

budahazyj 2011.03.24. 11:45:44

Apro pelda szamokkal: 2 fo minimalber €350 x 2 hetente. 1 honap €2800. Alberlet €600, rezsi futes bent az alberletarban, vizdij nincs, aram 2 havonta €100, telefon €50 havonta, etel-ital, dinom-danom €200 hetente. A matek: 2800-600-50-50-800 = €1300 havonta megmarad. Irorszag, Dublin. De a legfontosabb: 5 eve miota itt elek nem ragom a kormomet.

medvemellszobra 2011.03.24. 11:50:05

"10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1.-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még Európai Uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.
A nettóm 5000 Ft-tal kevesebb lett.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.
Veszélyben az onko-kés fejlesztése.  Ez a magyar álom Irinyi óta.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
Más országokban tényleg nem ismerik. Tényleg ízlik a külföldieknek. De nem egy világhíres belga, svájci csoki. Mondj egy másik országot, ahol ezekről nem hallottak. Egyébként nem érv szerintem.

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
Verik a buzikat, franciául néha necces beszélni, angolul is kevesen tudnak. Ez tényleg multikulti.
Talán kéne valami eladható, olyan, mint a belga sör, az ír söröző, az amerikai steak, a brit hanglemezbolt stbstb, nem?
Ha lenne eladható,jól menedzselt „kuriózum-hungarikum”, talán fordítva is elmondható lenne.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
Most ez komolyan érv? Amúgy meg letojják nagyrészt, nagyrészt csak magyarul kell beszélned (kivéve a szemét multikat  )

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
Ha leperkálod a hálapénzt akkor lehet az több is.  Hálapénz nélkül meg hiába értik, csak épp nem teszik.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Ez megint a Túró Rudi. Továbbra sem érv, jó kaják mindenhol vannak, mindenhol a hazai a legfinomabb.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
Éltem két nyugat-európai országban is sokáig. Soha nem volt törvényszerű, hogy transzvesztitákkal, melegekkel, messzi kultúrák képviselőivel bulizzak - de ez is előfordult, érdekes, nem volt semmi para. A nők közül sokan szépek voltak, sokan meg nem – csakúgy, mint itthon.
Apropo: az egyik legjobb barátom flamand…

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
Ha lenne félmunkaidős meló, távmunka rendesen, rendes fizetésért, lehet, nem is kéne annyi gyes.
Meg ha Svájcban kertészként nem kapta volna több megbecsülést a főnöktől és a vendégektől. Meg annyi fizut (időre, pontosan akkor és annyit, mint a szerződés szerint, ja nem cafeteriában), amennyit itt diplomásként. Ja és nem mondta el minden nap, hogy bocs, most te menj el a boltba gyomirtóért, kérj számlát, de nem tudom kifizetni, bocs. De örülj, hogy manapság van legalább munkád. Meg ha nem éreztem volna, hogy van értelme és látszatja is a munkámnak. Meg ha nem láttam volna, hogy olyan a szociális és a jogi háló, hogy minél szorgosabb vagyok, minél jobban dolgozom, annál több a pénzem – és nem fordítva…

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."
Himnusz, tűzijáték, első, szívet megdobbantó magyar betűk: OKÉ !
(Bunkó paraszt, zsebre dolgozó sofőr a ritkán járó, lepattant, 30 éves, vacak (reptéri!!!/ úton döcögő Ikarusban: nem oké.
Hogy közben még egy részeg őrült azzal traktál, hogy ő nem fél ölni, vert már össze sok embert, neki csak jobb lenne a sitten, és különben is, nincs véletlenül egy százasom?: nagyon nem oké.)

Jet Chemicals 2011.03.24. 11:54:48

@Tigeri: sajnos igen. pedig nem igy indult.

Gerry. 2011.03.24. 12:02:49

@ZF2: Teljesen rendben van, hogy Te igy gondolod, de altalanositani kar lenne; ez nem eletkorfuggo, hogy az ember egyszercsak rajon, elete alma visszakoltozni Mo.-ra. Van aki mar huszonevesen is igy gondolja, hogy majdcsak, s van aki 60 evesen sem.
Az szinten durva altalanositas, hogy az ember nem tud gyokeret ereszteni, foleg ha magyar(orszagi) a parja; meglehet ezek a Te tapasztalataid, de nem meg millionyi teljesen ellentetes peldat tudok. Mindez rengeteg mindentol fugg, mint azt mar korabban leirtam: neveltetestol, szokasoktol (ami igen szeles skalan mozog onnantol kezdve, hogy ki mennyire sirja vissza a magyaros etkezest addig, hogy keptelen megerteni mondjuk az amerikai mentalitast, pl.), egyeni meglatastol. Izlesek es pofonok, valoban van aki mindig Mo.-ra fog visszavagyni, van aki erre kesobb jon ra, de azert nem elhanyagolhato resz, jelentekeny reszben a tengerentulon erre soha nem gondol, es maximum jot kacag az otleten. Ti. vannak akik teljesen be tudnak illeszkedni, nem lognak ki, es otthonuknak erzik az adott orszagot ahol letelepedtek, es maximum akkor almodoznak a visszateresrol, amikor remalmuk van.

csabesz77 2011.03.24. 12:05:06

@Exploiter: Köszönöm! Én ezt próbáltam fentebb elmagyarázni csak egy kicsit más aspektusból! Jobban fogalmaztál mint én és igazad van! Ennyi lenne a lényeg!

sexmachine 2011.03.24. 12:08:04

Úgy gondolom, igyekszem. Nem akarok elmenni innen. Magyar vagyok, szeretem a hazámat. Kurva nehéz itt minden nap, ráadásul évről évre minden egyre szarabb. De tudom, hogy nekem kell tenni a változásért, és nem tartom megoldásnak az elmenekülést. Megértem, ha valaki elmegy, de az nem megoldás. És nekem megoldás kell. Nem jobb életkörülményeket akarok magamnak, hanem egy jobb Magyarországot minden magyarnak. Nem tudom, hogy el tudja-e dönteni egy elmenekült, hogy ki érdemes még itt az életre, de azért egy páran megteszik. Tudom magamról, hogy néha én is faszfej vagyok, de szoktam arra is gondolni, hogy velem szemben sem feltétlenül zsigeri gyűlöletből bunkóznak, ezért próbálok finomabban reagálni, kevesebb indulattal élni. Lehet másnak is szar napja, sőt lassan ez az alapállapot. Különleges pillanat, mikor meglátjuk valakivel egymásban ezt a közös nyomorodottságot. Kardos doktor szavaival (a diktatúrában gyakran elhangzott): magyarok vagyunk! Szóval kedves külföldre kényszerült, mostmár-helyesen-értékelt, különb-mint-a-droidok atyámfiaiak, én vajon megmenekülhetek a felégetéstől? Vagy esetleg már ma akasszam fel magam, hogy nagy kegyesen áthelyezhesd a székhelyedet a droidok által eddig bitorolt országodba, ahol ha csak a te fajtád lenne, akkor sokkal faszább lenne minden? Fekete vagyok, vagy fehér? Ha már más opció nincs külföldről hazapofázva sem... Ha már ennyire jól tudja valaki, hogy hogyan kell túlélni idehaza, akkor én meg megmondom, hogyan élj odakint: Tanulj, és készülj arra, hogy hirtelen majd nagy szükség lesz rád itthon. Na nem a fölényeskedésedre, amit nem tudtál még kint sem levetkőzni, hanem a tudásra, amit összeszedtél. És majd hazajönni sem akkor kell majd, ha már itt minden tuti, hanem amikor oda kell baszni, meg el kell majd kezdeni újjáépíteni, meg levagdosni a kötélről az ilyen-, meg olyanokat. Téglát hordani, írni, olvasni, beszélgetni, érvelni, gesztusokat tenni, együtt gondolkozni. Jelen lenni. Odaállni, ha kell. Na majd akkor fog eldőlni, hogy mennyire maradtál meg magyarnak. Azt monják mindig: "tetszettek volna forradalmat csinálni..." - ez még nincs lefutva, bármikor be lehet pótolni. Ha addig is megmondhatnékod van, akkor érvelj a mihamarabbi változások mellett, mert ezek el fogják húzni a látszólagos váltógazdálkodásukat száz évig is. Mondd meg, hogyan legyen jobb felégetés nélkül. Mondd meg, hogyan lesz itt is olyan, mint ott. Mondd meg, mi a megoldás. Ha népirtanál, nem leszel jobb egy sima mezei népirtónál.
Akinek nem inge, ne vegye magára.

Jurganov 2011.03.24. 12:08:47

@sisszi: lehet. ugyanakkor nem esne le az aranygyűrű az ujjáról az orvosnak ha 5 évet itthon kellene melóznia- hogy valamit vissza is adjon- mielőtt elmegy a kánaánba.
@Gerry.: az eszednek köszönhetően? nézz már körül, hogy kb mennyibe kerül mondjuk egy orvos kitanítása. majdnem biztos, hogy nem tudtad vna kifizetni. vagy ha igen, akkor pedig sokan nem. lehet itt azt mondani, hogy mennyire jó dolog, hogy "befejezem az egyetemet és lépek" , de kaptál vmit és természetesnek veszed, hogy semmit sem kell adnod érte...

ketroot 2011.03.24. 12:12:29

@Rothstein:

Az a baj, hogy itthon is lesz olyan környék, hogy fehér nem nagyon teszi majd be a lábát, nem kell ahhoz Nyugatra menned.

Amúgy, amiket leírsz, abban egyetértünk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 12:13:37

@Jet Chemicals: Akkor jó,mert akartam egy kicsit hazátlan zsidózni.:)) Egy kicsit azt hittem alapból ilyen voltál.Az a baj,hogy nikább a politikusainknak és a cigányainknak kéne menni.De miért mennének?Nekik jó itt.Megértelek téged is,viszont sajnálom ezt a szerencsétlen szétszopatott jobb sorsra érdemes országot.Ha már eddig fennmaradtunk ne most tűnjünk el a süllyesztőben.
Viszlát este.Vagy holnap.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 12:16:43

Ja még valami.Van itt kurva sok rendes ember aki sokkal jobbat érdemelne.Van aki takarékoskodik tesz az országért satöbbi.Aztán jön egy politikus aki több száz ember munkáját teszi tönkre,pénzét nyúlja le.És ezekből a politikusokból is kurva sok van.

csabesz77 2011.03.24. 12:17:27

@ZF2: Ez teljesen így van! Ezt jól látod! Én is, a párom is és még sok magyar szeretne egyszer hazamenni a barátokhoz, a családhoz. Az is igaz, hogy megváltozik a világnézeted egy idő után. Én úgy érzem sokat tanultam az itteni (Dublin) multikultúrális gondolkodástól!

Gerry. 2011.03.24. 12:22:10

@Jurganov: Teljesen igazad van, en semit nem adtam erte. De konyorgom, a szuleim, nagyszulem meg irgalmatlanul sokat adoztak, magasabb keresetukent, amibol bosegesen kifutotta volna a tanittatasom akkor, ha fizetos lenne az oktatas (amit nagyon tamogatok). Igy is vagyonokat koltottek kulonorakra, kompenzalva reszben az en hozza nem ertesemet egyes targyakhoz, reszben pedig a tanarok hozza nem erteset (pedig jo iskolakba jartam), meg biztositva a fejlodest (nyelvek). Rettenetes demagogiaval operalsz: amit kaptam ahhoz semmi kozom, es az, hogy mennyi kurva sok adot fizettek be szuleim, smafu. Meg, hangsulyozom, masokra alanyi jogon kolt ennel sokkal tobbet az allam segely es egyebek (iskolai tamogatas ugy, hogy a gyerek be sem jar a szakiskolaba) cimen. Es akkor en erezzem rosszul magamat, mert NEM alanyi jogon, hanem valamit tennem is kellett erte, hogy lediplomazzak, es persze ahhoz meg tobbet kellett tennem, hogy felvegyenek mashova. Most akkor egeszen pontosan miert is legyek halas..?

Egyebkent meg egyetem utan egy evet lehuztam doktoranduszkent, amiben a kepzesem koltsege gyakorlatilag nulla forint volt, de bele sem gondolok, hogy az osztondijam hanyszorosat kapta meg az egyetem fejkvotakent, hiszen doktorisok utan marha sok penz jar. De hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez is az eszemnek es neveltetesesemnek koszonhettem, mert ugy tunik mas orszagok is hajlandoak penzt aldozni az en mester meg doktori kepzesemre. Erdekes, senki nem anyazik amiatt, hogy a hulye kulfoldire koltik a penzt Cambridge vagy Oxford (leven ezek egyikerol beszelunk), holott meg csak nem is tervezi, hogy angliaba marad. Pedig itt a szuleim nem adoztak csillagaszati osszegeket, enyhitve allambacsi kiadasait ram nezve...

xstranger 2011.03.24. 12:26:32

@Gerry.: 300k a tandij evente egy doktorandusznak, ha nem allamin vagy akkor ezt oktatassal kompenzalod. Szoval 300knyi hasznos munkat vegzel az allamnak. Mindenki csendbenmaradhat. (szinten 2 evig doktorandusz)

Leriel 2011.03.24. 12:26:53

Az elveket, a hazafiasságot és az ideológiát nem lehet megenni.

Viktus 2011.03.24. 12:27:02

Terry Black áprilisban Dubajba költözik
Rácz Károlynak elege van Magyarországból, ahol egyedülálló szülőként alig tudja eltartani gyerekeit.

:D:D:D:D:D:D Na lehet lassacskán jobb lesz :D bár a buzernyák nem a legjobb célterületet választja :D

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.24. 12:28:19

@eszkep:

Segély?

Mért hiszi mindenki azt, hogy segély esetén a munkanélküli segélyről beszélnek az emberek?

Lehet le leszek fasisztázva, de a segélyen én nem a munkanélküli segélyt értem. Sokkal inkább K.J. csajágaröcsögei 7 gyerekes állampolgárt, és a neki juttatott x százezer forint "szociális" segélyt. Na ez az a segély amiről az emberek beszélnek. Ez az a segély amit meg kellene változtatni, urambocsá csökkenteni. De hát ezt a mostani kormányuk sem teszi meg.

Gerry. 2011.03.24. 12:35:46

@xstranger: En allmin voltam, oktatni oktattam, amiert egy fillert nem kaptam (egyeb "kisegito" dolgokrol mint vizsgan felugyeles, javitas, stb, nem is beszeljunk). Mindig nagyon szivesen csinaltam, de lassuk mar be, ezert fizetni szokas, munkat vegeztem, elvegre. De Jurganov mindjart bebizonyitja, hogy azt is az allamnak koszonhetem, hogy felvettek allamilag tamogatott doktorira, es nem magamnak. (Nem mellesleg akkor kinek koszonje az, aki az en penzemet kapja meg ket evig, leven el leleptem, de a helyemet, pontosabban penzemet fenntartaj masnak?)
Komolyan, ez mar rosszabb, minthogy minden a nepe, a nep segit, es mindenrol allambacsi,a aszeretett allambacsi indetkedik, az egyen szerepe nulla. Kollektiv elvezetek, tehat semmi kozom nem volt se a diplomazasomhoz, se a doktorihoz, de nyilvan arrol is a magyar allam tehet, hogy felvettek a vilag egyik legjobb egyetemebe. (Na jo, ez teny. Egy remek magyarorszagrol minek akartam volna elmenni? :D). De kitartoan ugy velem, hogy bar lett volna fizetos a rendszer (bar sokkal tobbet, es sokkal jobban teljesitettem, mint az atlagdiak), csak lehetett volna szuleimnek kevesebbet adoznia...

Orvosok eseteben pedig, bar tudom hogy ez oriasi problema (ahogy a fiatal kutatok elvandorlasa is, de az agyelszivas legalabb evszazados multra visszatekinto moka), de talan inkabb a korulmenyeket kene megteremteni, es nem jobbagyszeruen probalni roghoz kotni oket. Szabad vilag van, ez nem mukodik...

Bahama Mama 2011.03.24. 12:42:40

Sziasztok, nos... én hazajöttem 6 éve, és csak a nyugdíjpénztáros őrület óta jutottam el oda, hogy NAGYON MEGBÁNTAM...

és amikor látom a Földrajzinév bizottságos sztorit, meg hadd ne soroljam mi mindent, akkor sajnos megint azon variálok, hogy megyek vissza...

Ennyit erről. Valóban: ha egy ország normális: van jogbiztonság és szociális biztonság, és meg lehet élni normális bérből, akkor onnan nem menekülnek el az emberek...

És igen: a túró rudit bőrönddel hordjuk a kintieknek... de ennyi

Jaffar 2011.03.24. 12:49:12

@poszt
Na akkor megpróbálom leírni, miért is nem megyek haza.

8 éve jöttem el otthonról, nem a megélhetés, hanem a szelerem miatt. Azóta meg is házasodtam persze :). A párom is magyar, mielött betámadna vki. Itthon is elvoltam és egy jól müködö kis cégnél voltam alkalmazott, egy speckó pozicióban ugyan, de mindenki által megbecsülve (legrosszabb keresötöl a legjobbig). Nem kerestem jól, söt, napi 120km-t tettem meg (60km oda vissza), hogy dolgozhassak, de nem bánkódtam emiatt, mert ez még mindig jobb volt, mint amit a szülövárosom tudott biztosítani. Konkrétan Pécs-re jártam havi 70 nettóért. 2003-at írtunk ekkor. A meló jó volt és ha nem üt be a szelerem, akkor még ma is ott dolgozok, mert jól éreztem magam. Aztán kijöttem (Ausztria) két kofferral meg egy kis zsé-vel a zsebemben, ami itt kb 2 havi lakbérre elég. 2,5-évet vártam a papíromra és az is csak mázlival sikerült ,mert közben beléptünk az EU-ba. a 2,5 év alatt feketén toltam ahol lehetett, de igazából az asszony fizujából éltünk és béreltük az 1 szobás, közös konyhás-fürdöszobás kéglinek nem nevezhetö vmit. Elvoltunk és bizakodtunk, feladni semiképpen nem akartuk. Mind2etten itt tanultuk a nyelvet. Mondjuk én elötte elég jól beszéltem angolul és el is voltam vele az elsö 4 évben, de be kellett látnom, hogy itt ez nem elég. Sajnos a nyelvet beszélni kell. Ami már az elsö évben nyilvánvalóvá vált, az az, hogy az otthon szocializálódott ember mennyire nem lát tovább a saját orránál. Ez kiütközött azonnal a családtagok és ismerösök (kevés kivétel persze mindig volt) viselkedésén, s ez az, ami azonnal kiütközik minden blogon, fórumon is :
"Te külföldön élsz, neked jó és neked könnyü és különben se ugass bele!" és hasonló megnyilvánulások és gondolkodásmód. Tehát ahelyett, hogy az otthoniak támogatnának, még inkább magadra maradsz, s ez az, ami a legnehezebb. Itt nálunk (ausztria) minden külföldi népcsoport rettentön összetart. Törökök, szerbek, horvátok vagy indiaiak, mindegy, mert mindnek megvan a közössége. A magyar meg...........Persze vannak kivételek, de rettentöen kevés. Vissza a történethez. Amint megjött a papírom elkezdtem dolgozni, segédmunkásként. Jól kerestem, de heti 7 napot dolgoztam, havi 3 fél szabadnappal. Havi átlag 300 órát toltam. Lakás benne volt a fizumban és megvolt a havi 1500 netto, de 2 év után felmondtam, mert már sem fizikailag sem szellemileg (írástudatlanok közt hamar kiutálnak, ha te nagyságrendekkel okosabb vagy) nem bírtam. És innentöl szó szerint a magam irányítottam az életem. A munkaügyön azonnal beiratkoztam egy német nyelvtamfolyamra, majd egy következöre is. Ezután jelentkeztem egy hosszabb tanfolyamra (30évesen) és 1,5 év alatt elvégeztem (IT irány, eredetileg TV-szerelönek tanultam meg informatikusnak még otthon). Ez alatt az idö alatt persze kaptam a segílyt, de ebböl itt sem lehet megélni, szal hiába 600€, ha a lakbérem eleve több.....Persze ehhez az is kellett, hogy legyen egy keresö 2.ik fél. Ma a legnagyobb Telekommunikációs cégnél dolgozom és persze nem minimálbérért.
Amit ezzel mind el akartam mondani az az, hogy Magyarországgal ellentétben itt kamatoztatni lehet a képességeidet, mert bár itt is az ismeretség elöny, DE NEM ALAPFELTÈTEL. Itt nem elég a fönök haverjának lenni, vagy éppen az aktuális politikai oldalnak nyalni. Míg otthon ez elengedhetetlen. Itt sohasem éreztem azt, hogy hátrányban lennék csak azért mert magyar vagyok. Ugyanez otthon elképzelhetetlen fordított esetben. Jó, mondjuk ez lehet szakmai sajátosság is, hisz az IT-ben megbecsülik a jó szakembert, de akkor is.
Persze itt is van idegengyülölet, de az tényleg azokra vonatkozik, akik nem dolgoznak és csak a "többségböl élnek". Miért nem megyek haza? Mert 7 év kellett ugyan, de itt már elértem valamit, és elégedett vagyok. Nem kell lopnom, csalnom, hazudnom ahhoz, hogy megéljek. Saját lakásom valszeg nem lesz soha, mert az itt majdnem megfizethetetlen, pláne, ha a nulláról indulsz.. Most sikerült intéznem egy kedvezményes kérót. Új. A kaució 40e € volt és havonta fizetek majd 580€ + rezsit. Hitelt vettem fel és fizetem 15-20 évig, csak azt, hogy albiba mentem. Ugyanez a lakás privát bérléssel kb 800€-ba fájna + rezsi. Szal ennyit ér az itteni 1000€-s minimálbér. Ha saját lakásod van, akkor király, de itt osztrákiában kevesebb, mint 50%-nak van sajátja. Amióta kijöttem rengeteg mindent másképp látok és ami a legszörnyübb, hogy nem lehet segíteni nektek, otthoniaknak, mert a MI (kintiek) véleményét megfontolás nélkül elutasítjátok (tisztelet a kivételnek). Aztán egy idö után belefárad az ember. Belefárad abba, hogy hiába minden, a sok lúd disznót gyöz.........

Exploiter 2011.03.24. 12:54:17

@Jaffar:

Hát abban mondjuk igaza van a másik oldalnak, hogy hét év kemény munkával ennyit itthon is el tudsz érni, ezért kár elmenni.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.03.24. 12:55:50

Ezek érvek a hazatérésre? Bár én (még) itthon vagyok, ha lehetőségem volna külföldön élni dolgozni, húznék kifelé, mint a vadliba.
Lássuk a szempontokat:

10. Marha jó, hogy egykulcsos lett az adó, De ilyen alacsony bérek mellett ez még mindig magasnak számít. És nem beszélve az eü. járulékról.

9. De azért a multi külföldön jól fizet és biztos állást nyújt előrejutási lehetőséggel. az csak ebben a régióban szokás, hogy állatnak nézik az embert. De sajnos egy friss vállalkozás általában hitelekkel kezdi és nem biztos, hogy menni is fog... ergo nagy a kockázat. Míg a multik ezzel szemben kapnak támogatást rendesen.

8. Túró Rudi! Most komolyan... ez érv?!?!? Nem lehet külföldön neten keresztül rendelni?!
A törökök Németországból azért hazamennének végleg, mert ott jobb a baklava, meg a tulmba és gyümölcs?!

7. Éljen és virágozzon a dicsőséges multikulti a dolgozó nép javára!
Most azért mert Budapesten is van jó kebabos? Mert van melegfelvonulás és üzbég teázó? Most a multikulti tényleg ennyire számít? Amióta vidéken lakom, ha vissza is látogatok Pestre, örülök, hogy mikor indul a buszom kifele a Népligetből.

6. Nekem is nagyon jó az Angol nyelvtudásom... de valahogy ez még nem jelentett előnyt, mikor jelentkeztem valamely állásra. Nyelvet pedig itthon is lehet tanulni. Ez sem akkora érv, hogy az ember fejvesztve jöjjön vissza.

5. Na igaz.... De ahogy látom, itt sem állami rendelőket forszírozta. Aztán ha 80€, akkor mi van? Tán nem keresi meg a többszörösét odakint? Vagy ott nincs TB? Vagy magánbiztosító?
És hogy az orvosok értenek a dolgukhoz... khm... a bátyámat se véletlenül vitte el a szívroham, pedig előtte az a baromira szekértő ügyelet kint járt nála és ha azonnal mentőt hívnak, túléli. De volna még egyéb történetem is.

4. Éééédes f***om!!! Na neee... A halaknál még be szokott jönni a beetetés. De a Magyar Ember, azért "valamivel" magasabb törzsfejlődési szinten van, mint a halak. És akkor a 7-es pont kilőve, mert külföldön nincs is akkora multikulti, hogy ne legyenek magyar éttermek?!
Olyan helyeken, ahol minden 3. utcasarkon kínai élelmiszerüzlet van, ott igazán nem okoz problémát a magyar konyha fűszereinek beszerzése. Bort pedig szintén lehet rendelni a neten. De van elég borszaküzlet külföldön is.

3. Igen! Ez tényleg egy igazán jó érv. Egy a 10-ből !!! És már csak 2 van hátra.(De a 7-es pont erre is rácáfol, hisz ide is jön már a multikulti az áldásos tevékenységeivel.) Külföldön is van elég sok magyar, akik klubbokat alakítanak odakint.

2. Ezzel én a helyükben nem kérkednék. Nálunk is lehetne nyugodtan 1 v. 1.5 év a GYES, az államnak is jobban megéri, az anyukának és a munkáltatónak is. Finnországban pl.: annyira családbarát a rendszer, hogy a férfi egy jobb munkakörben képes eltartani a családját és színvonalasan élni. (Ami itt lehetetlenség).

1. És az érzés... mikor végigmész a Nyugati téri aluljárón. Vagy olvasod a sajtó által gondosan elhallgatott közbiztonsági helyzetet. Az érzés, amivel végigsétálsz egy Kelet-Magyarországi településen sötétedéskor vagy azután.

2011.03.24. 12:59:34

@NewWay: így van. ez a legsötétebb feudalizmus, amit valaha tanultunk történelemből, és ez még csak most kezdődik (mármint állami szinten, mert amúgy már 20 éve megy, ha nem 50 éve... talán sose volt vége). emberek! mindenki meneküljön, amerre lát, ameddig még engedik!

martab3 2011.03.24. 13:04:50

Jaj gyerekek!

Véletlenül felcserélem az i betűt és KISZ lesz belőlük?

SzuperKiraly 2011.03.24. 13:07:37

Tisztelt IKSZ!

"10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1.-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még Európai Uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.
Az IKSZ-nél a nettó bér az a bruttó-jövedelem adó? Lónak a faszát. Anyukám otthon szénné van adóztatva, 50% körül vonnak el tőle, nem keres milliókat. Ellenben itt egy angol példa, amit magyar programozóként simán hozol: havi 3000 font bruttó (ez most 920.000 Ft, tavaly nyáron 1.050.000 Ft), ebből income tax + ni levonása után marad 2230 font. Ez összesen 25,7%. Ha ügyesen spórolsz idekint, 2 év alatt megvan egy otthoni lakás ára. Otthon dolgozva mindenképpen ügyesen fog spórolni, és nem jutsz sehova (IKSZ-es állás nem ér).

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.
London startup scene. Keressetek rá. Itt kint emberként leszel kezelve, és normális fizetést kaphatsz. Otthon az informatikusok egymást taszítják éhbérbe, mert kiváló szakemberek, de amilyen földhözragadt, beszari birkák, dolgoznak 200 bruttóért, lent tartják a saját bérüket. Ráadásul az ismert magyar informatikai cégek köcsög rabszolgatartók, de persze az előbbi indok miatt megtehetik. Mindig van bőségesen nyúlszívű, olcsó, kiváló szakember Budapesten. Ahogy pedig ürül a vidék a munkanélküliség miatt (kisvárosomban feleződtek a lakásárak két év alatt), még nagyobb verseny lesz Pesten. Magyar álom.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
Első google találat: www.hungapol.webs.com/

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
London: több a színes arc. Jobb a közbiztonság. Munkanélküli segély csak 1 év munkaviszony után. Itt olyan jól működik a multikulti, hogy senkinek nem jeleznek az önvédelmi reflexei ha bodzaszedőket lát. Az újság tele van azzal hogy "román" meg "bolgár" zsebesek dolgoznak a metrón.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
Otthon max akkor jársz ezzel jól, ha a szakmádban olyan állást találsz ahol igénylit a szakmai angolt (elméletileg, senkit nem ismerek aki 1 Ft-tal is többet kapott volna nyelvtudás miatt).
Namost: Londonban, szakmai angoltudással a szakmádban te sem 6 fontot fogsz keresni. Itt nézelődj, mit is érsz valójában:
www.monster.co.uk/
Mivel az angolok jobban bánnak egy bevándorlóval mint a magyarok a saját fajtájukkal szemben, ezért az álláshírdetéseknél fogsz látni bérezési sávot, azaz nem kell saját magad alá licitálni "megegyezés szerint". Ez megdöbbentő lehet otthonról.

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
Vajon az IKSZ dolgozók magánklinikára mennek-e? (ott van plazmatévé).

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.
Beszarsz, de ez mind van Londonban.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
Nem értem miről beszélnek az angolok, de a testbeszédükből azt veszem le hogy meg akarnak dugni, mert ezek ilyen buzik.

Meglepő tapasztalni hogy egy angollal / ausztrállal úgy tudok a legkülönbözőbb témákról (zene, kaja, filmek, fasztuggya) beszélgetni, mintha gyerekkorom óta ismerném és egy városban nőttünk volna fel.

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
A 3 éves gyes miatt nem versenyképesek a nők a munkaerőpiacon.

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."
Ezt nem értem: én sokat látom repülőről a kivilágított Budapestet, mert nem élek otthon. Ha hazaköltöznék, max buszról látnám.
Az olimpia a munkahelyemtől pár metrómegállóra lesz.
A balatoni árak - életemben először - a pénztárcámhoz vannak szabva.

sexmachine 2011.03.24. 13:08:26

Egyszer valaki megpróbált házilag túrórudit csinálni, de szegénynek felrobbantak a végtagjai, és összeomlott az egész élete. Jó lenne már tudatosítani mindenkiben, hogy otthon nem lehet túrórudit csinálni. Ha nincs túró, akkor meg egyenesen vége a világnak.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.03.24. 13:08:29

@Jaffar:
Sajnos tényleg sokan vannak, akik valamilyen borzalmasan nagy jóléti álmokat látnak maguk előtt, amikor külföldi munkavállalásról van szó. És van aki megszeppenve jön vissza, hogy "hááát ott keményen kell dolgozni"
Azzal is tisztában vagyok, hogy a kinti magyarok egymással is épp ugyanolyan tulkok tudnak lenni, mint idehaza... de hát 40 év kommunizmus +20év vadkapitalizmus egy nagy adag liberalizmussal megtűzdelve durva dolgokra képes.
Tény, hogy beilleszkedni a legnehezebb.
De mindezek ellenére én úgy gondolom, hogy külföldön egy jobban működő országban az ember még így is jobban megtalálja a számításait mint itt.

2011.03.24. 13:10:30

akit meg a hasa tart vissza (van ilyen?!): van internet, van ezer magyar receptkönyv, pl. nosalty vagy mindmegette. tele van túró rudi-, prökölt-, nokedli-, csalamádé- és borivóreceptekkel (jó, nem lesz olyan íze, mivel nem lesz benne Na-glutamát, színező, ízező, rákosító stb.), csak amit te beleteszel...

különben is, látogatónak vissza lehet járni, illetve létezik interneten keresztül rendelés Mogyorószagról külföldre...

...én már élezem az útlevelet...

2011.03.24. 13:11:56

@csabapayne: "háááát ott keményen kell dolgozni" - itt is, de itt nem kapsz érte pénzt, van, hogy semmit. na, ez a különbség...

a kolbászból a kerítésre csak annyit mondok, hogy nem a kerítést akarom rágcsálni...

2011.03.24. 13:13:25

@sexmachine: nem mondod :D:D:D atyaég :D:D:D ja, amúgy tényleg. de akkor az oroszokhoz kell menni, elvégre a TR-t ők találták ki :D

sexmachine 2011.03.24. 13:16:18

Az a lényeg, hogy mindenki vegye végig a pontokat, de úgy, hogy másolja be ide az eredetit, majd bővítse ki a válaszaival. Figyelem, a túrórudisra illik valamilyen frappáns, humoros dolgot írni. Az a lényeg, hogy ma ne csak a kommentekből legyen sok, hanem a hosszúság is számít, mert jönnek a ginisztől leellenőrizni, hogy nem-e esetleg-e meg-e van a giniszrekord.

Globetrotter2014 2011.03.24. 13:16:23

@Gerry.: most különítsük el az USÁba kivándorlókat és a NY-EUba átköltöző vendégmunkásokat. Egyrészt az USA rendkívül bevándorlóbarát és integrációorientált. Valszeg alig akad olyan ember, aki minden ősét tekintve generációkon át amerikai (ezért a nyitottabb szemlélet), amit viszont a németek, olaszok vagy franciák többsége simán elmondhat magáról. Kedvesek a németek, de minnenki tudja hogy ez a kedvesség csak addig tart amíg te tursita vagy. Amint az állásukra pályázol egy merev, egymás felé összetartó de kifelé ellenálló közeggé áll össze, amiből te nehezen jösz ki jól. Ha nincs egy bennszülött párod, nehezen fognak befogadni, akármennyire elő tudod adni a kultúrált kelet európait. Persze minden szomszéd kedvesen elbeszélgethet még veled, de hiányozni fog az a közeg amibe te otthon minden gond nélkül tudnál integrálódni. Előbb utóbb azon kapod magad, hogy hasiszőrű idegenlégiósokkal jársz össze, akik 5-10 évente odébb fogak állni és sosem hallasz többet felőlük. Ezért van az hogy előbb utóbb vissza fogsz vágyni. Nem véeltlen hogy pl a diplomációban 4 év külszolgálat és 4 év belföld váltakozik, de a multik is megadják a lehetőséget hogy hazatérj (amennyiben megoldható), mégha nem is olyan kedvező a fizetés mint expatként.

Szizál 2011.03.24. 13:17:38

@Szabó Borka: mennyi időm van a menekülésre Borka? Hozzád is menekülhetek? Mert ugye Te már jó helyen vagy.. külföldön, nyugaton, jól értettem :) ?

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:20:08

@Tigeri: Mák van a lengyel boltban, én sima kézimixerrel és darálom meg és cukorral.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:21:19

Öhm: én simán ledarálom cukorral, egyszerű kézimixerrel.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.03.24. 13:23:15

@Szabó Borka:
Jogos... csak ismerek olyanokat, akik azt gondolják, hogy odakint hátra lehet dőlni. Amúgy pedig felméréseim szerint a külföldre vándorló Magyar fiatalok 57.8%-a azért megy ki mert itthon nem lehet pörköltös túrórudit kapni.
49% pedig hiányolja az itthoni multikultit és ezért megy ki.
A külföldön élő magyarok 82.7% (!!!) azzal elégedetlen, hogy az adott országban nem lehet túrórudit kapni és a hazatérést fontolgatják.
A külföldön élő magyarok 66%-nak borzalmasan hiányzik a kivilágított Budapest látképe a repülőről.

2011.03.24. 13:24:19

@Szizál: :D nem, még nem, de rengeteg már külföldön élő barátom, ismerősöm van :D az infók jórészt tőlük jönnek. nekem csak a szekerem rúdja áll a határon kívülre... lehet, bemászom rajta a Paprika Csárdába ebbéddellni egyet :D és ott maradok :D ha jössz velem, legalább meghívhatsz ebédelni :D:D:D

2011.03.24. 13:25:14

@Szabó Borka: meg többen akarunk kimenni, páran már összefogtunk, hogy dobbantunk, amint lehet... csak hát család is van mögöttünk, őket is vinni szeretnénk...

Globetrotter2014 2011.03.24. 13:25:37

@Szabó Borka: mondjuk kedzve ott, hogy egyes országokban nincs túró mint olyan. Az olasz rIcottát kel tejföllel vegyítened hogy valami hasonlót kapj (ja igen olaszoknál meg tejföl se nagyon kapható). Házi túrórudi, ez kb olyn mint a maackarajon próbált házi chips. Kár erőlködni... A rendelés külföldre meg esélytelen, még a nagy nemzetközi cégek (pl amazon) se nagyon szálítt Mo ra a mergbízható magyra posta miatt...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:27:10

Ha valaki nagyon hiányolja a gyulait meg a túrórudit, még magyar bolt is van Londonban, akik ezeket mind forgalmazzák és az M25-ös körgyűrűn belül ingyen szállítanak.

2011.03.24. 13:27:51

@csabapayne: :) megoldás lehet még erre a hiányra a képnézegetés és internetes közösségi oldalak látogatása is :D amúgy nagy érv a család, ezt elismerem. én nem is mennék nélkülük (először a szűk, aztán a kevésbé szűk - nem sokkal tágabb, mint a szűk ;)), csak bennük is le kell dönteni a falakat, meg pénzzel segíteni, hogy kijussanak. hála Istennek, nyelveket beszélnek, azzal nincs gond.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:29:12

@anyamadár: ...35 font megrendelés felett ingyenes, de össze lehet állni magyar családokkal.

2011.03.24. 13:29:37

@ZF2: ...és Magyarországról? ...nem tudom, én azért megpróbálnám saját túró rudival. magyar bolt sok helyen van, és pl. nekem lakik kint barátom, aki nagy pörköltkedvelő. érdekes módon panaszkodni nem hallottam... igaz, Londonban él, ahol ehet stew-t, ha akar.

2011.03.24. 13:30:38

@anyamadár: ez tök jó! na, mondtam, hogy van, muszáj lennie... hát annyi magyar van kint, már lassan többen vannak, mint itt mi bent...

Ironfist 2011.03.24. 13:30:48

Ezek komolyan azt gondolják, hogy egy ilyen jövőszétverés után nemhogy azt megakadályozzák, hogy hatalmas kivándorlás legyen, de még vissza is tudnak csábítani akárkit? Vagy lehet, pont ezért csinálják, mert azt hiszik, csak az itt élők vannak tisztában az itteni viszonyokkal, és szeretnék valahogy kompenzálni azt, hogy aki csak teheti elmenekül majd előlük?

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:33:09

@Szabó Borka: Mi a helyi lengyel boltosokkal kezdtünk dumálni, hogy hozhatnának magyar cuccokat, mert most csak napraforgómagjuk van magyar. de pl. a lengyel túró tökéletes körözöttnek, a román parizer meg a lengyel ugyanolyan mint otthon (ha valaki ezt hiányolja). Sága sajtos pulykapárizsi, igazi Nógrádi ropi nincs, de lengyel ropi meg vaníliás krémtúró van.

2011.03.24. 13:33:26

@anyamadár: teljesen jó, mint anyám egykoron. de nem patikából kell venni a mákot? :) apám még az átkosban egy színházzal turnézott, és pl. kint Olaszországban patikákból gyűjtögették össze, 20 g-os kiszerelésekben a mákot a tésztára :D persze ez lehetett urbánus legenda is, nagy mesélő volt az öreg ;)

Jaffar 2011.03.24. 13:34:50

@Exploiter: Háát, nekem az otthoniak (Öcsém vállalkozó, ráadásul aki próbál tisztességes maradni) mást mondanak.

2011.03.24. 13:36:01

@anyamadár: amúgy meg a lengyel konyha tudtommal nagyon paroláz a magyarral, jól gondolom? ahol meg multikulti van, ott a magyar sem hiányzik, tutira... összecsipegeted más nemzetek ételeiből. elvégre a magyar is vándornép volt egykoron, hozott anyagból dolgozott. aztán mások jöttek, hoztak. szerintem nem a konyha lesz a visszatartó erő...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:36:15

@Szabó Borka: simán zacskóban van lengyel boltokban (250-300 gr, meg van valami konzerves is, krémes, azt még nem próbáltuk), a szupermarketekben is találsz angol változatban (poppy seeds) de kisebb kiszerelésben, mert ők díszítésre használják.

2011.03.24. 13:37:11

@Ironfist: lehet, hogy ez van mögötte. kell nekik az Audi-fize... akarom mondani az adófizető.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2011.03.24. 13:38:03

@Szabó Borka: Ja van lengyel "hungarian gulash" is a tescoban, asdaban, befőttesüvegben :DDD

2011.03.24. 13:39:14

@anyamadár: szuper hely! :) amúgy a mákról jut eszembe, hogy mi amilyen ritkán eszünk mákosat... ha olyan helyre is megyünk, ki tudja, ahol esetleg ez szabályozva vagyon, annyira nem fog hiányozni...

engem egyre inkább feltüzel ez a kádéenpés flespédzs! ...csak a távozásra... (;))

Exploiter 2011.03.24. 13:39:36

@Jaffar:

Hát csak azt mondom, hogy hét évnyi, kemény munka után (főleg IT területen) albérlet itt is van jó és még csak hitel se kell a kaucióhoz. :)
40e euróért meg kapsz lakást is, nem csak bérleti jogot...

2011.03.24. 13:39:52

@anyamadár: mekkora már :D hát akkor mit várunk, indulás kifelé :D

Jaffar 2011.03.24. 13:41:47

@csabapayne:
Ez így is van. Itt a 8óra munkaidö az 8 óra. Egy munkára, ha 3 ember elég, akkor 3 van felvéve és nem 8. Egy otthoni Lidl-ben egy müszakban vagy 15-en dolgoznak, itt max 5. És mégis megy, igaz, valszeg itt kevesebbet lopnak a zemberek. Itt kint merik hagyni a Billa elött a virágföldet éjszakára is, mert nem lopják el. Itt a temetöben 10-15 müanyag öntözökanna van kirakva és egy sem tünik el. Ez otthon elképzelhetetlen. Mert ami mozdítható és ingyé van, azt elviszik ,mert még úgyis jó lesz valamire. 7 évembe tellett az egzisztencia megteremtése saját erömböl, mert sajna igazából a családom sem tud segíteni. Amim most van, azt otthon még 14 év után sem értem volna el, ha ugyanezek a lehetöségeim. Persze, ha csókos vagy az aktuális pol. pártnál az más tészta.
"De mindezek ellenére én úgy gondolom, hogy külföldön egy jobban működő országban az ember még így is jobban megtalálja a számításait mint itt. "

Ez 100%-ig így van. S, aki teheti menjen amíg lehet, amíg nem késö. Lehet, hogy nehéz, de innen nézve az otthoni dolgok egyszerüen csak egyre szarabbak. Nemhogy elörébb lépnénk, hanem mindig visszább. Aki teheti az tanuljon nyelvet és próbáljon szerencsét.

Szizál 2011.03.24. 13:46:36

@Szabó Borka: csak vicc volt, mindenesetre meglepő, h mennyi - eddig is ide - kommentelőről bizonyosodott be : külföldről teszi. Mondjuk akkora távolságból nem kell félni Fecser pajtástól ( lásd régebbi posztok ) viszont felértékelődött bennem a hazaiak bátorsága.
Elnézve a tágabb családunk sok országban szétszóródott tagjait, van akinek el sem kell mennie innen mert már régen hazaérkezett, van aki meg hiába ment ezer kilométereket, sohase talált haza... Van másik utazás is...
Mindenki maga tudja. Tanulságos egy komment- folyam volt ez...

Exploiter 2011.03.24. 13:54:52

@Jaffar:

Ez meg már egy másik kérdéskör.
Az egész szerencsejáték. Ha 3 emberes munkára 6 ember van felvéve, az se jó, de ami jellemzőbb az az, hogy 6 emberes munkára van 3. Az se frankó.
A magyar dolgozó munkához való hozzáállása pedig valóban egyedi, leginkább azért, mert puszta kínszenvedésből csinálja, a kvázi vegetálásért. Cserébe a munkaadó is leszarja a munkavállaló fejét és mindkettő a másikat okolja a gondok miatt...

protoplanetáris korong 2011.03.24. 13:57:51

tíz okok én is tudok, miért jó visszajönni:
1. Orbán
2. Gyurcsány
3 Etnikum
4.Budapest
5.Nyugati árak, keleti bérek
6. Celebek, bulvár
7.Egészségügy
8.Oktatás színvonala
9.Jogkövető állampolgárok/magyar mentalitás
10.Nyugdíj

bandika gazdája 2011.03.24. 14:14:27

@Jet Chemicals: Anyádat meg majd befizeted valami jó kis szoc.otthoba mikor már nem tud gondoskodni magáról ugyi? Fasza gyerek vagy, vigyed a tesódat is, és nyugodtan maradjatok. Majd próbálunk keveset sírni utánatok!

Exploiter 2011.03.24. 14:19:16

@bandika gazdája:

Ja, inkább maradna itthon nézni, ahogy éhendöglik a nem létező nyugdíjból, miközben nem tud neki segíteni.

Jaffar 2011.03.24. 14:24:02

@Jet Chemicals:
Mondjuk a te hozzáállásodat én is lenézem. A magadfajtákkal otthon sem mennének semmire.

herr_der_erdinger 2011.03.24. 14:27:51

Egy szempontból nagyon jót tesz Magyarországnak ha elmenekülnek a fiatal és képzett munkaerök.
Egyre kevesebb lesz belölük otthon, ez szükíti a kínálatot és növeli az árukat. Ebböl elöször az otthon maradottak profitálnak, majd utána a késöbb hazatérök, mivel utßolag levinni a béreket már nem fogják tudni és addigra mindenki megtanulta, hogy ha itt nem jó, el lehet menni.
Ha már eddig nem sikerült a fizetéseket európaibb szintre hozni, ez talán felgyorsítja a folyamatot.
Ugyanezt látom "IT-s ként" Németországban. Régebben nem akartak minket megfizetni, erre elvándoroltunk Svájca, USA-ba. Most hirtelen van ránk pénz itt is... ;)

Gontar 2011.03.24. 14:30:01

offtopic, de... Lesz poszt ezekről is?

"Rényi Ádám nem csupán kommunikációs vezető volt a TV2-nél, hanem annak a vetélkedőnek a főszerkesztője, amelyben hétfőn este a Schmitt Pál köztársasági elnök által elkövetett helyesírási hibákra utaló kérdések szerepeltek. Rényi a műsort követően azt nyilatkozta, a kérdést aktualitása miatt vették be a műsorba, politikai szándék nem állt mögötte. Lapunknak Rényi most cáfolta, hogy a helyesírási kérdés játszott volna szerepet távozásában, mint mondta, abból a csatornán belül semmilyen probléma nem volt."

Ezek szerint a fityisz keze még mindíg elég messze elér. :-) Ráadásul a csóka nem mondta, hogy a csatornán kívül nem volt gondja...

"Bár a pártok nevét nem árulta el, egy szlovákiai roma politikus szerint hét eurót ad két párt azoknak a romáknak, akik magyarnak vallják magukat a népszámláláson. A nemzetiségi mellett állampolgársági kérdés is feszültséget okoz Szlovákiában: a parlament a kormánypárt után ezúttal az ellenzék javaslatát utasította el, amely a vitatott állampolgársági törvényt módosította volna."

Zsír... már most elkezdték megvásárolni a kvetkező választásokra a külföldi Magyar "államplgárok" között a szavazatokat!

bandika gazdája 2011.03.24. 14:32:12

@sexmachine: Én tegnap ugyanezt próbáltam elmagyarázni más szavakkal. Kaptam hideget-meleget, végűl leszűrték, hogy én egy pocsolyában tocsogó, azt mereven bámuló, gyáva lúzer vagyok, akinek ne legyen véleménye, pláne az övékkel nem egyező. Mára feladtam. Már csak azt kérném, hogy ha itt már jó lesz (ami sose lesz) ne fáradjanak vissza! Maradjanak ott ahol vannak. Nekik is jó lesz (ha mondják!) meg nekünk is nélkülük!

Gontar 2011.03.24. 14:32:12

@ótvarkéjenc: Ebből nem igazán profitálnak az ithon maradtak. Sajnos ebből a román meg ukrán idejövők profitálnak (és törik egyre lejebb a munka árát). Segédmunkás szinten már most is ez megy. :-)

fairwolf 2011.03.24. 14:33:10

@Szabó Borka: Te pedig szerintem tarts kis szünetet. Már eleget írtál mára, és annyira nem érdekes a mondanivalód, hogy minden második komment a tiéd legyen. A túlzott jelenléted neked még nem tünt fel?

Igen, tudom, lehet szürni. De akkor senki nem mondja meg neki és egyedül úgy tünik nem érzi...

herr_der_erdinger 2011.03.24. 14:40:07

@Gontar: Mivel a JÒL KÈPZETT románok, moldávok, ukránok keresett szakemberek Nyugat európában is, nem hinném, hogy pont m.o.-ra vágynának. Itteni kollegáim nagy része is román, moldáv, bolgár és európában annyi helyen dolgozhatnak/élhetnek mint a magyarok.
2000-ben, a Németek is atól féltek, hogy az IT zöldkártya bevezetése után elárasztanak minket az indiaiak. Ehelyett mi történt? Az indiaiak USA-ba mentek és csak elszórva került ide egy-kettö.
Itt az ideje, hogy rájöjjünk: Nem vagyunk különbek a románoknál és nem is tart minket senki többre errefelé, mivel erre nincsen oka... A jól képzett szakerö, mindehol jól képzett szakerö.

bandika gazdája 2011.03.24. 14:41:00

@Bahama Mama: Te annyira jó, okos, ügyes, szép vagy (és szerény) hogy meg kell kérnem téged, hogy hagyd abba, mert nem bírom tovább, hogy nem vagy az enyém! Beledöglök!

Gontar 2011.03.24. 14:53:01

@ótvarkéjenc: Jogos. :-) Én a kevésbé jól képzettektől "félek"... :-D

százfogú c.zenekar 2011.03.24. 14:54:30

@eszkep:
"Igazából nem értem, honnan jött ez az urban legends?"
Ez tény, nem városi legenda.
Egyébként meg ne beszélj angolul mert nem tudsz!
"Amit sokan az orosz "Túró Rudinak" gondolnak, annak köze nincs a Túró Rudihoz. Csak azért tudom, mert velem megkóstoltatták."
Akkor veled ruszkibaka-szart kóstoltattak édes öcsém, te meg elhitted, hogy túró rudi.
Egyébként van köze hozzá. Majdnem ugyanaz, csak zsírosabb túróból van, és krémesebb.
Onnan tudom, hogy kartonszámra veszem az itteni ruszki boltban!

bandika gazdája 2011.03.24. 15:00:08

@Szabó Borka: Előbb pályázzad má meg a tudodmit!!! Csak aztán menjél, hogy hagyjál nyomot magad után! :-)

2011.03.24. 15:04:49

@Szizál: na, igen. ez is igaz. :)
@bandika gazdája: oké, oké, megyek is, elmentettem könyvjelzőbe az oldalt :D igazad van :)
@kakaóstetű: neked is... rád hagyom :D

na, MOST távozom. ;) mindenkinek szép napot :)

bandika gazdája 2011.03.24. 15:08:07

@Exploiter: Mikor Anyu rosszul lett, éjjel 5 perc múlva itt voltam segíteni. Ezt mennyiért veszed? Majd a szomszéd mi? Földughatja a pénzt, ha másra van szüksége! (Egyébként meg pénzzel is segítettük mind a ketten.)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.24. 15:12:05

@sexmachine:

Hogyan lenne jobb. Én itthon vagyok nem kintről osztom az észt, hanem itthonról.

Őszintén mond meg mit lehetne tenni ebben az országban, hogy jobb legyen?

Megpróbáltuk
1990-94:
- privatizáció, kárpótlás, vad kapitalizmus, stb...
Következmény: Szarabb lett
1994-98:
- még több privatizáció, bokros csomag, adóságcsökkentés hegyek, liberalizáció, stb...
Következmény: Még szarabb lett
1998-2002
- privatizáció mérséklés, kiadáscsökkentés, Széchenyi terv, stb...
Következmény: Még szarabb lett
2002-2004
- osztogatás eszetlenül, szociális kiadások az égbe, stb...
Következmény: Pillanatnyilag javuló helyzet majd hirtelen sokkal rosszabb lett mint előtte.
2004-2006
- Eu-ba lépünk, Statisztikázunk, hamisítgatunk, nem csinálunk k semmit, stb...
Következmény: Hajhát akkora a pöcegödör, hogy csak na.
2006-2009
- Konvergálunk, reformálunk, stb...
Következmény: Megfolyt a szar, süllyedünk mint a Titanic.
2009-2010
- Válság kezelünk, csődből menekülünk, IMF hitelt szétszórunk értelmetlenül, stb...
Következmény: Szarabb mint valaha.
2010-napjaink
- Restaurálunk, költség csökkentünk, alkotmányozunk, újból Széchényi tervezünk, demagóg lózungokat dobálunk, Felelősségre vonunk (csak nem a megfelelő embereket) , stb...
Következmény: Egyelőre szarabb mint valaha.

Tehát már mindent és mindenkivel megpróbáltunk, akkor mit is kéne tenni. Mit kéne itt építkezni. Ami most megy már azzal is próbálkoztunk 1998-2002. Lehet még időt kérni, hogy majd jövőre majd 2 év múlva. De már így is túl sokan és túl sokszor kérték a türelmet, a megértést. Mit kéne tenni mond meg te, mond meg mi fogja megváltani kis hazánkat. Mi fogja elhozni a fejlődést, a javulást, a jobb létett. MI?????

Ezek akik most kormányoznak? Nem hiszem bár rájuk szavaztam, de már azt is bánom, hogy elmentem szavazni. Akik előttük voltak kormányon? Na ne röhögtess, ez viccnek is rossz. Na ki fog minket megmenteni. Így akarsz bárkit is itthon tartani, hogy építsünk változtassunk fejlesszünk. Ezekkel ezekkel a vezetőkkel és politikusokkal, a magyar elittel na ne...

bandika gazdája 2011.03.24. 15:12:32

@kakaóstetü: Mi a francért zavar téged Szabó Borka, (vagy bárki más)? Ha nem tetszik, ne olvasd! Tényleg némelyik nem egészen kerek!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.03.24. 15:12:40

Én még nem mentem el - a végzettségem és az (azt nem fedő) érdeklődési köröm alapján nem tudnék olyan könnyen munkát találni, mint egy orvos, mérnök, szakmunkás vagy az, aki mindent bevállal - de amint tudnék, mennék, és ez a tíz ok nem vonzana vissza, a Parlamentben lebzselő semmittevők összetételétől függetlenül.

10. Hiába kevesebb az adó, ha egy csomó mindent nem lehet itthon kapni, vagy csak drágábban - mármint nem Csehországhoz vagy Romániához, hanem Ausztriához vagy Németországhoz képest.

9. Amit én igazán szívesen csinálnék (még ha most is olyan munkám van, ami igazán érdekel), arra itthon nincs piac. Kint nem én sz*rnám vele a spanyolviaszt, de ezernyi lehetőségem lenne arra, hogy foglalkozhassak vele.

8-7. Ma reggel értem haza Berlinből. Túrórudi ott is van, és nemcsak az orosz boltokban (meg magyar hetek alkalmából), hanem még a hiperben is. A multikultiról pedig csak annyit, hogy az egyik kreuzbergi mellékutcában rábukkantam egy etióp (!) étteremre...

6. Ez a legszánalmasabb, vakok között félszemű a király....

5. Nekem szerencsére csak a fogorvosok kapcsán van viszonyítási alapom (2:1 az itthoni javára), illetve párizsi kórházban jártam látogatóként, de a praxisblognak lehet valami alapja...

4. Tudják is ezek, mi a parasztkenyér, amikor max csak fehér van meg félbarna...

3. Szép lányok mindenhol vannak, a hímnem megítélése nem az én asztalom, a közös érdeklődési kör pedig sokkal fontosabb, abból pedig kevesebb van itthon.

2. Valamiért mégse teng túl senkiben a gyerekvállalási kedv...

1. Prága és Drezda is van olyan szép este, mint Pest, az olimpiai aranynál nem a himnusz a legszebb rész, a tüzijátékot pedig a Balatonnal együtt rühellem. Szar ügy, de ez van...

Gerry. 2011.03.24. 15:14:28

@ZF2: Igazad van a Nyugat-Europa es USA kozti kulonbsegnel, de Te ugy hivatkoztal a visszavagyasra, hogy amblokk mindenkit eler.
Nyilvan en, es a hozzam hasonloak meglehetosen eltero helyzetben vagyunk mint a kivandorlok 99%-a, hiszen egyreszt ha az elitegyetemek egyik csucsan vegez az ember, a tarsadalmi rangletran is rogton elorekatapulalja, (az egesz vilagon, nem csak angliaban) mint aki magyar diplomaval akar ervenyesulni. Masreszt a kutatok mindig is mashogy mentek ki, es mas volt az elfogadottsaguk is. Ez persze teljesen fuggetlen attol, hogy kinek milyen honvagya van vagy nincs, de ettol meg teny marad. ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy az otvar modon taszit Nyugat Eu-ban, hogy annyira integralodni soha nem tudnek,mint az USA-ban, dacara annak, hogy az Oxford-Cambridge vegzettseg es remelhetoleg doktori is milyen statust elolegez meg. Ez teny, nem is lehet azzal vitatkozni, hogy Nyugat Europa integracioban fenyevekre van az Allamoktol. Esetemben nevrol ember meg nem nagyon mondana ,hogy Mo.-n szulettem, identitastudatom van, csak eppen nemet, es ektelen amerikai akcentussal beszelek - ez utobbi mondjuk az angolokat jobban meglepi neha, mint az atlag magyar, iszonytato akcentus. Minden az USA fele huz, (rozsaszin illuziok nelkul), ott jol erzem magam, sokkal jobban mint barhol mashol - persze foleg egyes reszein.

Ugyanakkor az integracio NyuE-ben is valtozik, javul, mas kerdes, hogy alapvetoen nemzetallamokrol leven szo, lassan. De azert a helyzet nem annyira veszes, es tulelheto...

Radio Silicon 2011.03.24. 15:19:03

Szerintem hagyják az embereket oda menni, ahol a boldugulásukat látják. Ha a hazatérést akarja a KDNP szorgalmazni, akkor legyen egy ehhez köthető adókedvezmény, különben nem éri meg. Van 1000 magánjellegű dolog, ami miatt sokan visszaköltöznek Magyarországra, de ne erre építsen a politika, hanem arra, hogy ide megérje költözni, vagy legalább ne legyen nagy lemondás.

Amúgy a globalizáció miatt ígyis-úgyis meg kell érteni, hogy az emberek elhagyják a kis-hazájukat, mert számukra már világ a haza, nem Magyararoszág. Lehet persze a magyar embernek a nyelven keresztül még egyfajta erősebb kötődése szülőföldjéhez, mint pl. egy New Yorkban élő new orleansinak, de ettől még ott fog élni, ahol az álmait jobban megvalósulni látja.

bandika gazdája 2011.03.24. 15:19:17

@Bahama Mama: Ne haragudj, nem neked akartam címezni, hanem Gerrynek!!!! Bocs!

fairwolf 2011.03.24. 15:21:17

@bandika gazdája:
Azért mert egy blog és kommentjei nem arra vannak, hogy hárman egymással jópofizzanak mint piacon. Ha erre van igényetek, menjetek msn-re/VB-ra/Skype-ra. Az pont arra való.
Senki más nem kiváncsi a szófosásotokra, nem erröl szól sem a poszt, sem a kommentárjai.
Ezt hívják modorosan "szétoffolni a topicot"-nak...

Aki ezt nem fogja fel, attól még a számológépet is el kell veni..

bandika gazdája 2011.03.24. 15:27:26

@Gerry.: Tehát: Te annyira jó, okos, ügyes, szép vagy (és szerény), hogy meg kell kérnem tétged, hogy hagyd abba, mert nem bírom tovább, hogy nem vagy az enyém! Beledöglök! (Hogy csodálkozhatott Bahama Mama, hogy véletlenül neki címeztem! :-) De Te érted ugye?)

csak_csendben 2011.03.24. 15:29:29

@bandika gazdája:

Demagóg mocsárba húzó balfasz vagy. Ékes példája, hogyan kell a másikat visszatartani.
És ha egy repülőgép pilótának az édesanyja kap szívrohamot akkor mi van? Ha oda van a gyermek dolgozni és nem ér haza, akkor mi van? Ha nyaralni van a családjával? És ha a fejére esik egy zongora?

Ki nem állhatom a hozzád hasonló manipulatív mocsárlényeket.

Bergeroth 2011.03.24. 15:29:38

Túró rudi meg magyaros ízek helyett talán a versenyképes fizetéseket, a munkahely teremtéseket, meg mondjuk a tényleges adócsökkentést kellene inkább szorgalmazni.
Amíg legalább ez a 3 nincs meg, addig nincs azaz ember aki hazaköltözne. Minek?
Ezek tényleg azt hiszik, hogy a túró rudival meg a többi dologgal hatni tudnak azokra, akik kint élnek? mondjuk lehet benne valami, az egész fidesz kormányzás az érzelmekre épít, a konkrét tények és a tenni akarás helyett.

bandika gazdája 2011.03.24. 15:30:07

@kakaóstetü: Félreteszem a címedet, hogy legyen hová fordulnom, ha tanácsra lesz szükségem bármiyen ügyben!

bandika gazdája 2011.03.24. 15:31:14

@csak_csendben: Pedig vágytam rá, hogy szeress!

fincsi_a_kumisz 2011.03.24. 15:35:34

Tisztel Kereszteny Demokrata Fiatal Testvereim!

A nokedlit sziveskedjetek kiszaggatni, a turo rudihoz a turot pedig kezdhetitek bedolgozni. Elindultam, jovok haza!

Majd 20 eve kulfoldon elo, joval 40 ev feletti programozo vagyok es az atlagfizetes haromszorosat keresem a vilag egyik legfejletettebb gazdasagaban, a munkamat nem csak anyagi de erkolcsi ertelemben is elismerik, kituno szakemberekkel dolgozom egyutt akik raadasul intelligensek es normalisak, konferenciakra jarok, idonkent publikalok, helyi barataim vannak akikkel nagyon gyakran osszejarunk es tenyleg minden tekintetben jol erzem itt magam. Amolyan buszkeseg felet is ereztem eddig, hogy megallom a helyem kulfoldon es nem hozok szegyent szulohazamra, Magyarorszagra.

Ma reggel azonban fordult a kocka es bizton hiszem uj fejezet nyilik az eletemben. Elolvastam a magyar kereszteny demokrata fiatalok hivasat. Ezutan melyen a szemebe neztem a menedzseremnek es azt mondtam neki: "se turo rudi se nokedli bazdmeg, therefore en azt mondom neked bakfitty". Ezutan mondtam neki "sorry" es tokon rugtam. Kiszaladtam az irodabol olyan felszabadult erzes fogott el, hogy vegre mehetek haza nokedlit es turo rudit enni.

Ott a helyem abban az orszagban, ahol ilyen nagyszeru kereszteny fiatalsag van amely oly ertelmesen turo rudival es nokedlival csabit haza engem, nyugatra tantorgott kamatrabszolgat.

A mihamarabbi talalkozas remenyeben kivanom nektek draga fiatal kereszteny barataim, hogy Szuz Maria, Szent Margit es St. Michael (nem a Jackson) kovezze ki fardtsagos nemzetmento utatokat sok-sok nokedlivel es turo rudival!

Udvozlettel
Egy boldogan hazatero magyar.

Ui:
Egy kis kumiszt tegyetek mar felre a nokedli es turo rudi melle legyszi. Koszike!

Ui2:
A kacaganyomat hozzatok le a padlasrol.

Ui3:
Az osszes kannasbort ha lehet ne igyatok meg ott a KDNP szekhazban, legyszi hagyjatok nekem is!

fairwolf 2011.03.24. 15:41:01

@bandika gazdája: Az utolsó kommenteken eltünödve, látom nem csak nekem szúrja szememet a barom stílusod. Megpróbálsz eröltetetten laza maradni miközben hartmatgyengén alkalmazod a gúny és szatíra fegyverét.
Mivel épp az agyatlan kommentek ellen emeltem fel a szavamat és te láthatóan nem fogod fel amiröl beszélek, így inkább megvonom töled a további viszontválasz lehetöségét és kiszürlek. Így talán a többieket is megóvom a hozzám intézett agyfosásod rettenetétöl. Te pedig mehetsz vissza, lejárt az ebédidö, kezdödik a délutáni foglalkozás! ;)

Radio Silicon 2011.03.24. 15:44:16

@fincsi_a_kumisz: avval kezdeni, hogy mennyire sokat keresel külföldön tipikus vesztes mentalitás

fincsi_a_kumisz 2011.03.24. 16:05:42

@Radio Silicon: Igen, de szerencsere nem sokaig kell mar veszteskent almodoznom rola, hogy a pusztan a lovat szoren megulo fiatal keresztenyek kozott gyozteskent egyem a turo rudit es nokedlit! Ugy bezabalok bazdmeg, utana megiszok 3 liter bikavert. Berugok mint az allatt ... ezutan megindulunk es gondolom Erdelyt is visszafoglaljuk a tokos magyar keszteny fiatal testvereimmel. (Gyurcsanyt vagd mar pofan ha latod legyszi, Orbannak dolgos kezeire meg ad at kezcsokjaimat es mond meg neki azt uzenem aldja meg is Isten a ... ezeknek a turo rudisoknak az Istene is jo lesz ha nincs mas ott keznel egyelore)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.03.24. 16:20:58

"magyar himnusz"...érdekes...Gondolom, a helyesírásra az IKSZ-nek már nincs kapacitása.

Passzivista 2011.03.24. 16:23:44

Legalabb a romakat hazacsalogattak Kanadabol, Svedorszagbol, meg Franciabol! De mikor haza latogatok, a repteren latom, hogy gyakran koltoznek vissza innen is! Rendorok kisereteben...

Cateran 2011.03.24. 16:28:02

@Exploiter:
"Hát csak azt mondom, hogy hét évnyi, kemény munka után (főleg IT területen) albérlet itt is van jó és még csak hitel se kell a kaucióhoz. :)
40e euróért meg kapsz lakást is, nem csak bérleti jogot... "

Te olyan okos IT-s szakember lehetsz..nem vagy veletlenul a pali ba rokona szegrol vegrol?

"2,5-évet vártam a papíromra és az is csak mázlival sikerült ,mert közben beléptünk az EU-ba. a 2,5 év alatt feketén toltam ahol lehetett, de igazából az asszony fizujából éltünk és béreltük az 1 szobás, közös konyhás-fürdöszobás kéglinek nem nevezhetö vmit."
Melyik resze nem volt ertheto? Gondolom az egesz...de most hogy mondod,tenyleg setagalopp 2 embernek 1 fizetesebol megelni 2,5 even at...(jobbara) Miert is nem csinalja mindenki ezt?

százfogú c.zenekar 2011.03.24. 16:29:02

Pörköltért, nokedliért meg túró rudiért szopok!
A válaszokat "pörküttestál" jeligére va´rom a szerkesztöségbe!

Donna (Cara)mba 2011.03.24. 16:41:44

Mit is lehetne ideírni?

1) Akik nem dolgoztak külföldön, soha nem tudhatják, milyen külföldön dolgozni, legfeljebb csak másodkézből
2) Aki tudja, megtapasztalta, milyen hazát cserélni és a végén se ide-se oda tartozni, nehezen tudja megfogalmazni, mert ez megint olyan élmény, amit át kell élni
3) Aki tudja, hogy mi az: senkire sem támaszkodhatsz, magad állsz a világban, és a végén bizonyít: nos, az nagyszerű, önbizalom építő érzés
4) Aki nem tapasztalta azt, hogy legfeljebb gyermeked gyermeke lesz az idegen társadalom szemében de facto is teljes jogú állampolgár: nos ezt is csak az érti meg, aki elindult "világgá"

DE:
a) Bármikor hazajöhet, és ezt tudja, az is nagyon megnyugtató érzés
b) Egy jól megalapozott egzisztenciával, valóban sokat érő tudással jön haza, az is fantasztikus dolog, miközben nyílt kilátása más országok munkamoráljára, élési-gondolkodási módjára: pótolhatatlan tapasztalat

VISZONT IDEKÍVÁNKOZIK MÉG EGY DE:

Bizony jó lenne nekünk, itthonmaradt aktív rétegnek, ha többedmagunkkal tartanánk fenn az államot, társadalmat, amit már alig bírunk, hiszen a fiatalok AZÉRT menekülnek ki! Mert már nem bírják a kilátástalanságot, a létbizonytalanságot, azt, hogy lehetetlen családot alapítania.
Még szülei házát is elárverezik...Azon szüleiét, akik kitaníttatták, és aki dolgoztak amíg volt munkahelyük látástól mikulásig...

Egy ilyen felhívás MOST közzétenni, sztem valami FERGETEGES ÖKÖRSÉG akár a miniszterlenök, akár bárki más által.

NINCSENEK MEG A FELTÉTELEI!!!!

KEDVES FIDESZES ÉS KDNP-és FIÚK!!!!

Még a választások előtt téptem a szám, hogy ha a jóbboldal győz (nem kívántam fideszes 2/3-ot!), akkor a GAZDASÁGGAL kell kezdeni. AZONNAL!!!!!!
EGYELŐRE VÁLSÁG VOLT/VAN/LESZ!
Ezzel kell idehaza számolnunk és kezelni annak, akinek ez DOLGA!
Aztán NEKI-NEKI ezzel párhuzamosan az ELSZÁMOLTATÁSOKNAK! VAGYONELKOBZÁSOKNAK!
A KÖZBIZTONSÁGOT AZONNYOMBAN MEGSZERVEZNI, GARANTÁLNI!!!!

ÉS HA MAJD EZT MIND-MIND megoldottuk/ták/tok, akkor esetleg lesznek visszatelepülők.

ADDIG MÉG TOVÁBBI KIVÁNDORLÁSRA KELL SZÁMÍTANUNK!

Aki nem számol ezekkel a realitásokkal, az sajnálom, de HÜLYE!
Pláne, ha politikus mond ekkora baromságot!
AZ MÉG ELKESERÍTŐBB, még szomorúbb és elgondokodtatóbb: kik hoznak itt törvényeket????

Csupa-csupa LÁZÁROK?

jacks_colon (törölt) 2011.03.24. 16:54:09

@Radio Silicon: hehe, teljesen igazat adok neked. Viszont erre reagalni milyen mentalitas? :)

asmodean 2011.03.24. 17:03:28

Nem tudom volt-e már:

index.hu/belfold/hirek/2011/03/24/kirugtak_tobb_rezidenst_a_pecsi_gyermekklinikarol/

Lehet nem volt a szerződés mellé a nokedli, meg a csalamádé odatéve, az volt a gond.

Jó talán nem sz index a leghitelesebb forrás, utána nézni nem árt azért.

Dr. No 2011.03.24. 17:18:51

Végülis Azbej Tristan nem kertel: jobb élete lehet itthon egy magyar politikus-palántának, mint külföldön egy átlagembernek, az egyetlen feltétel, ha a megfelelő seggbe bújik...

Agyalap 2011.03.24. 17:28:20

@Radio Silicon: Szemérmeskedhetünk, de ha kimennék dolgozni, csak a pénzért tenném.
Igy aztán az, hogy valak ezt szóba is hozza - szerintem nem lúzerség. Szavaidból inkább a sárga irigységet hallom kicsengeni.
Vagy ennyire öntudatos vagy (az még rosszabb)

jacks_colon (törölt) 2011.03.24. 17:49:56

@Agyalap: Pedig még csak konkrét összeget se mondott. Bár ezzel felvágni valóban nem szép dolog, de legalább arra büszke, amit saját maga ért el. Örülök neki, hogy vannak ilyen emberek, akik képesek a saját erejükből még a nyugati átlagnál is magasabban teljesíteni. Ha valaki ahelyett, hogy a saját maga által elért teljesítményre lenne büszke, és inkább a magyarságával, a naóbeldíjasokkal, a paprikával, a pálinkával és a túró rudival próbál büszkélkedni, akkor az legyen őrá is büszke. Persze ehhez félre kellene tudni tenni az egót, viszont erre tényleg csak kevesen képesek.
Én csakis és kizárólag akkor szoktam felhozni a keresetem, ha beképzelt parasztokkal találkozom. Amolyan "ne gyere vissza, sértődj meg" stíliusban.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.24. 18:32:36

@jágör68: Köszönöm a sunyi válaszod és az utalgatást egy másik posthoz fűzött kommentjeimre.
Hatvan rongy be nem fizetése miatt nem hiszem, hogy köztörvényes bűnözővé váltam volna.

Örülök, hogy neked ilyen problémáid soha nem voltak. Te pöcs.

kuki123 2011.03.24. 19:00:55

index.hu/belfold/hirek/2011/03/24/kirugtak_tobb_rezidenst_a_pecsi_gyermekklinikarol/

no komment
ezért ne menjek el? ezért????

első adandó alkalommal (0 ft azért nem ajánlott kimenni) elkotródok innét a faszba

kurvára kiábrándultam abból hogy itt valaha is lesz valami a közép és alsó rétegnek(a szenvedés és a csóró életen kívül)

kint a leghitványabb cégnél is 300-350e Ft nettóval indítanék de jobb helyeken a 500-800e is simán meg lenne...

voltam már kint dolgozni a cég jóvoltából (magyar béren) jó volt haza jönni, de ....jobban éreztem magam kint...főleg úgy hogy kevesebbet költöttem kaja meg más dolgokra mint otthon ..pedig több mindent vettem..

SB_U2 2011.03.24. 19:07:02

Érdemes ám hazajönni:

1. Emlékezzünk vissza Szabó Csaba ügyére, akit a SOTE-ről valószínüleg kiutáltak. Ő egyébként a legtöbbet idézett magyar kutatóorvos. Amerikában versengtek érte a legjobb egyetemek.

forum.index.hu/Article/showArticle?go=55867731&t=9143204

2. Intelligens sebészeti vágóeszköz, amire nincs K+F pénz.

mediasarok.sote.hu/2468/intelligens-sebeszeti-vagoeszkoz-2/

Thargoid 2011.03.24. 19:23:52

Egy régi, keresztényzervezet adakozásra felszólító mondatát hadd idézzem:
"We believe life before death"

Mivel a nyelvtudás az Ifjak szerint nagy kincs megosztom velük: "Hiszünk a halál előtti életben"
Tudom, szörnyű, de szeretek utazni, nem számolgatni a filléreket, nem foglalkozni a számlákkal.
A jövőt tervezem, csak az én tervem nem az, hogy hogyan fogok ételt venni a hónap második felében.

Mi garantátlja, hogy 5 év múlva nem kell a a teljes jövedelmem 98%-át befizetnem visszamenőleg hazafias célből, "mert nem érdemeltem meg"?
Miért nincs a magán tulajdon védelme az alkotmányban, minden ostobaságnak viszont van helye, a csíkos-gulás-turul-ispán világból? Miért nem lehet bírósághoz fordulni, a magánvagyont éríntő költségvetési intézkedések kapcsán?

Jogbizonytalanság, létbizonytalanság.

Nagyon szívesen mennék, mennénk, lassan meg lesz az új diplomám is, nekem is Cambridge vagy Oxford valamelyikéből. Ezek ismert és a világon mindenütt elismert egyetemek.
Pont olyan vagyok akire szüksége lenne otthon és nagyon szívesen mennék vissza.

Én ezt tudnám nyújtani és szívesen adnám is otthon, hogy épüljön az ország, szívvel-lélekkel.

Örülnék, ha már azt olvasnám, miért lenne tényleg jó hazamenni? Hogyan fogom a gyerekeimet eltartani majd?

Szívesen várom az Ifjak vagy akár a FIDESZ megkeresését, levélben.

Rothstein 2011.03.24. 19:24:36

@Gerry.:

Olvastam a kommentjeidet. Kb minden 4. mondatodban a magyarokat, Magyarországot, ill. mindent szidsz ami velünk, magyarokkal kapcsolatos. Ki is hangsúlyozod hogy le is tagadod, nem is érzed magad magyarnak stb stb. Akkor mégis mi a faszt keresel ezen a fórumon? Hogy mindezt pökhendin a pofánkba vágd? Komolyan nem értem. Csak kérdem, hogy mi a célod ezzel, mi köt ide? Nem elzavarni akarlak.

fokabacsi 2011.03.24. 19:51:06

@Rothstein: Nem fogsz választ kapni ! Pedig ma már lehet szabadon beszélni.Kevés volt régen az idegen nyelvet tudó magyarországi?? Csodálkoztok ezen? Mikor engem a Sváb származású anyám azért nem tanított németül, mert nem merte , : mi lesz ha kitelepítik?! mert apámat Kassa mellől telepítették ki a koministák , mert magyar volt . Anyám családját azért telepítették ki, mert Német volt! Köszönhetően a közép európai rohadék zsidó bolsiknak ! Most is az EU parlamentben is ott mocskoskodnak az ilyen Kohn -Bandit-ok ? Mert itt nekünk ez a sors jutott. Mert a "nyugat" odadobott minket az oroszoknak ! És mégsem sipákolunk kétnaponként holokausztozva. És aki kimegy az legyen ott ! Ne írogasson nekünk kioktatást. Azzal tele van a padlás ! 12 cukorgyárunk volt! Az EU rohadt bürokratái 11-et megszüntettek ! Ezért most a 170 Ft-os cukor 350 Ft .Egy vén belga EU-s ribanc kilobbizta nekünk, szakadjon le a feje !

Rothstein 2011.03.24. 19:57:53

@fokabacsi:

Ehhez járult még a kádár-féle agymosás. Én még ilyen nemzettel nem találkoztam sehol külföldön, aki ennyit mocskolná a saját fajtáját, ill. ilyen hamar/nagy százalékban feladná az identitását nyugaton.
Más is szidja a politikai elitet, de ők nem keverik össze a politikusokat az országgal.
Nem hinném hogy egy román, lengyel stb jobb karakterű nemzet lenne mint mi, de mi mégis úton-útfélen mocskolunk mindent, még akkor is ha valami egyáltalán nem a mi hibánkból van úgy. Más nemzet nem köpködi a sajátjait és összetart.
:( :(

Globetrotter2014 2011.03.24. 20:02:54

@fokabacsi: persze persze, a baj az hogy a kellően nacioanlista antiglobalista országok többsége hosszabb távon mindíg megszvja, ha már elfoggy a felélendő tartalék. Persze addig milyen jól néz ki hogy "nekünk" (bármit is jelentsen ez) sokkal több jut (persze csak relattíve, azt igyekszünk eltaarni hogy bár a szeleted nagyobb a torta viszont morzsányira zsugorodik), de egy idú után nem lehet elég mebert ekenyerezni/megfélemlíteni. Így jártunk mi 40 év alatt, így jártak mostanában (a rendszerváltás óta) a szerbek, fehéroroszok. Lehet filózni hogy milyen jó a külön út de nem véletlen hogy mindenki más utat jár mint amit nekünk pl a jobbik szán. Buztos vagyok benne ugyanakkor, hogy a szerbek cukpripara sokkal nagyobb megbecsülésnek örvend, mint a minénk a nemzetgazdaságban. Csak ugyebár náluk nem lkészül rendes autó, mobiltelefon, és még sorolhatnám...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 21:25:41

@Viktus: Bazz!Elmegy dubajozni?:))
@protoplanetáris korong Én is gondolkodom egy hasonló listán
@zero: Járt itt eszkep de hamar feladta.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.24. 21:36:27

Petőfinek van egy verse a címe nem jut eszembe.
Majd ha a jognak asztalánál mindenki egyforma,meg hogy mindenki jól él akkor mondhatjuk,hogy eljött a kánaán.(elnézést de nem akarom kikeresni most így pontos idézettel nem szolgálhatok)
Ezeknek meg el kéne mondani,hogy bazdmeg csak nektek lett jobb!

Horizont 2011.03.24. 21:47:10

@Tigeri:
Petőfi: A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

Kodomo 2011.03.24. 22:50:51

A szóbanforgó 10 pont arra sarkallhatja a fiatalokat, hogy komolyan elgondolkozzon a lehetőségeiről.
Úgyhogy a KDNP helyében nem nagyon forszíroznám a témát, ha tényleg itthon akarja tartani a fiatal szakembereket.

pappito · http://pappito.com 2011.03.24. 23:00:51

na, már mindenki elmondott mindent :)

a lista faszság, persze

viszont vannak akik nem politikával kapcsolatos okokból indultak el, vagy kerestek más lakhelyet. Nekünk is volt saját lakásunk, normális állásunk, viszonylag normális pénzzel, ha lenne középosztály Mo-n, akkor oda számítottunk volna. Mi hosszas tanakodás és előtanulmányok után, egy másfél éves gyerekkel vágtunk neki egy másik országnak, ahol már negyedik éve élünk.

A listaíró ifjusági szervezetre (és a kommentőlőkre is)jól jellemző, hogy NYUGATról beszélnek, ami ny-eu vagy max usa. Pedig van még pár érdekes hely a világon.

Mi eljöttünk, annak ellenére, hogy nem gyűlöljük Mo-t, hosszútávú terveink vannak itt Új-Zélandon. Jól érezzük magunkat, befogadtak, jó állásunk van, nincsenek anyagi gondjaink, (gazdagok sem vagyunk) jön a második gyerekünk. Az első is apának szólít :) Elismerik a munkánkat, normális közegben élünk.

Értelemszerűen a kivándorlás (ahogy az ottmaradás) is kompromisszumok ezreivel jár, és nincs jó vagy rossz megoldás, mindenki döntése egyedi és saját. Azoké is akik elmenve kutyázzák az országot, azok is akik maradnak és kutyázzák az elmenőket. Mindenkinek megvan a maga oka.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 23:48:22

@Donna (Cara)mba:
/ 2011.03.24. 16:41:44 /

röviden: IGEN. ENNYI.

szóval egyet kell értenem :))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.24. 23:51:11

@fincsi_a_kumisz: :D:D:D
/ 2011.03.24. 16:05:42 /

zsíííííír, csatlakozom !

Jofiu 2011.03.25. 02:57:52

@protoplanetáris korong:
11. MAV eleterzes
12. Hivatalok, burokracia
13. Szolgaltatasi szinvonal
14. Kiegyensulyozott, megallapodaskepes kozelet
(14.5 fejlesztoi kulturahoz merten igenyes blogmotor)
+1 tortenelmi orokseg realitasa

Ironfist 2011.03.25. 04:01:45

@Donna (Cara)mba:

Azt kell mondjam, hogy nagyjából igazad van, de ha a blogkommentelőket is egyszer csak lenyomozza ez a fos banda, akkor lesz nemulass! Felkötnek itt mindenkit, aki mert egy rossz szót is szólni a vastag narancsbőrről.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.25. 08:52:18

@Jofiu: ez az egész norvég piás szál egyébként Modor Tibi azon agyament véleményéből született, hogy Norvégia annyira unalmas, hogy csak piálással lehet túlélni... aminél nagyobb fasságot még soha nem hallottam, Norvégiánál menőbb hely kevés van a világon, persze ehhez ki kéne pislantani a romkocsma borgőzéből egy kicsit.

Donna (Cara)mba 2011.03.25. 09:29:20

@Ironfist: Mit gondolsz, nem tudom?
Nem csak a narancsbanda, de a szegfű, meg a zöld, meg kék, meg a mittom én mék:(

Innen (is) tájékozódnak.

De muszáj mondanom a véleményemet, amíg konkrétan be nem verik a pofámat...
Mert valaki, akinek nem fregoli a világnézete, nincs se véleménye, se hazája, csak érdeke: hááát...

Na, az a gazdag;)
"Kőgazdag"...

fokabacsi 2011.03.25. 10:18:35

@ZF2:" Persze persze, a baj az hogy a kellően nacionalista antiglobalista országok többsége hosszabb távon mindíg megszvja,"
Nem értem a felvetésedet ! Mi az, hogy nacionalista?? Kérdezz meg egy franciát, vagy németet, vagy írt pl ! Miért baj, ha valakinek tele van a töke azzal, hogy a "globalizmus " széjjelverte az élelmiszeriparunkat , vele együtt a mezőgazdaságot könnyűipart , aztán meg nyávognak, (főleg a bankár zsidók) hogy kevés a tőke és adóbevétel!? Honnan lenne??? A munkanélküli segély nem termel hasznot ! A banki kamat sem! Az állami -közalkalmazotti réteg sem. Ami duplája az osztráknak pl. Mi az , hogy nacionalista , mert azt mondja valaki magáról,hogy Magyar ? Vagy Francia? Miért baj ez ? TESSÉK TUDOMÁSUL VENNI NEM LEHET ÖRÖKKÉ ÁTVERNI CSALNI LOPNI! Ez még egyelőre Európa, és nem dél-Amerikai banánköztársaság! Nagyon vigyázzon az "elit" , hogy mit tesz, mert ha itt lesz egy kis Egyiptom, akkor olyat , a vérszívók még nem láttak!

csak_csendben 2011.03.25. 10:28:47

Íme a híres magyar (tipikus "bandika gazdája") mentalitás:

www.rtlklub.hu/most/18543_hazon_kivul_buz_mocsok_csotanyok_es_balhe_a_miskolci_avas_la

Ezen belül a "Légszomj" anyag az érdekes.

Kiderült, hogy egy új építisű házban az a mélygarázsban nincs normális szellőzés, és a garázs feletti lakásba bejut a szmog/CO. Mikor az ott lakók rájöttek, akkor perre mentek a kivitelezővel, a garázst lezárták. A többi lakó reakciója? Tipikus magyar: összekarcolták a pattogó lakó kocsiját, elkergették.

Érdemes megnézni, és akkor az ember felfogja, mit is épít "bandika gazdája": semmit.

bandika gazdája 2011.03.25. 12:01:32

@Tigeri: Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán,
Akkor mondhatjuk, hogy megállajunk,
Mert itt van már a Kánaán!
Bocs' ha hiba van benne, fejből idéztem!

bandika gazdája 2011.03.25. 12:04:11

@Horizont: Időközben rájöttem, hogy megelőztél - sokkal jobban! Bocs'

bandika gazdája 2011.03.25. 12:15:52

@csak_csendben: Helyesebb lenne neked nem válaszolni, de nehezemre esik! ... Nem mégsem teszem, nem megyek le kutyába ...! Csak halkan jegyzem meg, hogy 25 évet dolgoztam tervezőként, 22 évet kivitelezőként az építőiparban. Megkérdezhetném, hogy ki vagy te, hogy egyáltalán szólni mersz hozzám, de nem kérdezem! Tudom ki vagy! ... Lépj túl rajtam! Én már rég túlléptem rajtad! (Meg a hozzád hasonlókon, akiknek köszönhetjük, hogy itt tartunk! Mert senki ne higyje, hogy csak a politikusokon múlik! (Bár többnyire rajtuk, mert az ő dolguk lenne eletakarítani a szemetet.)

bandika gazdája 2011.03.25. 12:47:57

@csak_csendben: Azt azért utoljára majd magyarázd már el, hogy mi közöm az az avasi lakótelep mocskához, aminek életemben még a közelében sem jártam! Köszi! Cserébe eltűnök neked!

Ironfist 2011.03.25. 12:59:47

@Donna (Cara)mba:

Ja, a Földrajzi neves bizottság is csak véleményt mondott =)
Az ő pofájukat már beverték. Tudod, a Duma bojkottja azt jelenti, hogy mindenki fogja be a pofáját!

Globetrotter2014 2011.03.25. 13:53:35

@fokabacsi: én pont ezért a kellően nacionalista országokra gondltam, akik "harmadik utas" elképzeléseket próbálnak megvalósítani. Itt nem a nemzeti identitásról van szó, hanem a pszichózisról. Nézd meg hogy járnak azok az országok akiknél hangsúlyos a nacionalista szólam vagy az antiglobalizáció? Biztos klassz dolog a mezőgazdaság, csak az emberek töredéke dolgozik benne (még a franciáknál is), és általában annál rosszabb egy országnak minél erősebb a mezőgazdaság résesedése a nemzetgazdaságból (lásd Görög Vs Német). A Franciák lehet hogy erőltetetik a kultúrájukat, de a globalizációnak nem mernek nekimenni. Sőt a WTO nagy spílerei. Nyitott gazdasággal rendelkeznek, és erős exportőrök. Ezzel szöges ellentétben, pl Szerbia vagy Fehéroroszország (vagy 1948 után kishazánk) szépen bezárt, hogy egy ködös érdekeket szolgáló elit magánál tarthassa a hatalmat. Persze, qva jó hogy elmondhatja Castro hogy ellenáll az egész világnak népe, csak ugyebár a népnek valami mérhetetlenül xar. Chavez szerencséje hogy van olaj, ha ez nem lenne már rég kicsinálták volna saját elvtársai egy kis dugipénzért.

fokabacsi 2011.03.25. 14:07:48

@ZF2: Írod, hogy a franciák és az ő nyitott gazdaságuk?! Ébredj fel! A "nacionalista francia paraszt felborogatta a magyar libamájas kamionokat ! Tönkretette a német és olasz felvásárló a magyar cukoripart ! Tönkretették a húsiparunkat is mert nekünk, a mi vezetőinknek mindig kell egy nagy segg, amibe tunkolni lehet ! Nem ellenállni kell ! Ésszel, és kompromisszumokkal lépni! Több bort hozunk be, mint amennyit megiszunk. Első feladata volt a "dicső" EU-nak a szőlőinket kivágatni ! utálok gépelni, de sorolhatnám! Munkanélküliekből nem lesz gazdag állam! tessék tudomásul venni, hogy kell egy egészséges nacionalizmus különben a fejünkre szarnak! Eladtuk a vízszolgáltatókat?! Külföldi állami cégnek?! Nekünk nem érte meg?! Európai átlag DUPLÁJA A VÍZDÍJ NÁLUNK !! ADÓ az meg kéne?? Ennyi hülye ami a politikában összejött nálunk egyedül ebben vagyunk bajnokok !
Mikor lesz rájuk kérdezve, ki tette és miért ?

Donna (Cara)mba 2011.03.25. 14:56:46

@Ironfist: Á, velem az a gond, hogy bármikor, bármelyik eddigi felállásban beverhették volna konkrétan is a pofámat:(

Ez sajnos a jövőben is így lesz.

Gondolod, nem jegyezték meg, hogy egy évvel ezelőtt még itt a Jobbikra való voksolásra buzdítottam? (Nem, nem vagyok sem tagja, sem aktivistája a Jobbiknak:) Csak amolyan kéretlen prókátor voltam világéletemben:(
Hogy a hajam égnek állt akkor a lehetséges 2/3-adtól?

Szóval nem néz ki rám szebb jövő 2012-ben sem, tartok tőle:(

Pedig de jó volna csöndben megmaradni...

Vagy jó bérért furton-furt rettegni. Az még egy jó főfoglalkozás;)

Globetrotter2014 2011.03.25. 15:37:21

@fokabacsi: ember vedd már észre az általad agyonfetisizált mezőgazdság egy nagy nulla az egészben? Libamáj? Ki a faxt érdekel? Haaz egész mezőgazdaság eltűnne egyik napról a másikra a franciáktól nem ütne akkorát mintha mondjuka Renault menne csődbe. Az egész francia mezőgazdaság egy kormámyzati munkaélkuliségcsökkentő intézkedés. He bemész a franciáknál egy közértbe ugyanúgy tele lesz külföldi áruval a polc, ahogy a németeknél is. Azt hogy milyen egy zárt gazdaság meglnzheted a Svájciaknál, a közértjeik köröhej számba mennek, xhetik az 5 db nemzeti terrméküket, nincs választék árak a csillagos égben. Ami a magyar mezőgazdaságnak kellene végre az a rendes verseny (persze megfelelő segítség mellett), de megint olyan viharról beszélünk ami egy fürdpkdban megy végre, Ha mondjuk bejelentené az Audi hogy holnap elmegy az kb akkora zuhanás lenne a magyar GDPben mint ha eltűnne mezőgazdaság nagy része... Erre itt jösz a libamájal. Szeritned mennyire meghatározó a franicák életében (vagy a rancia politkában)?

bandika gazdája 2011.03.25. 15:54:24

@Tigeri: Szívesen angyalkám! A "kislány"-ért külön köszönet! Valószínűleg többet nem fordul elő velem! :-)

bandika gazdája 2011.03.25. 16:19:40

@ZF2: Nincs igazad sajnos! Ha tudnálak, meghívnálak egy tejpartira abból a tejből, amit a piacon veszek 150 Ft/l.-ért! A gazdától 60-ért veszik, aztán tönkreteszik, kiherélik, oszt ami marad belőle azt megkapod 240-ért. Ha megkóstolnád nem hinnél magadnak! Ha megaltatod, egy literen fél deci tejszín van a tetején, az alja meg nem keserű büdös trutyi, hanem sűrű vastag aludttej, megfőzheted vele a tökfőzeléket! (3,8%-os) Kinek az érdeke, hogy ez ne kelljen? Nem a gazdáé, nem a tiéd, és nem az enyém! Fókabácsinak sajnos igaza van.

Donna (Cara)mba 2011.03.25. 17:15:30

@ZF2: Tudod hány főt foglalkoztat az Audi?

Kapaszkodj meg: 1500 főt!!!

És hamarosan leáll, vagy már le is állt, mert egy csomó "hozzávalót" Japánból meg egyéb Távol-keleti országokból importálunk hozzá!

Hány lélegeztető, akarom mondani Audis összeszerelő gyár kellene ahhoz, hogy felszippantson 1 milliónyi munkaerőt?;)

Megsúgom: annyi Audit a világ összes országában nem lehetne eladni, még ha más autó nem is lenne, csak Audiból állna a világ:)

A Hankook kirángatott bennünket a válságból? Presztizs-beruházás volt, tudjuk mindnyájan.
Persze, nem vagyok én ellene az Audinak, de a magyar gazdasági-mezőgazdaság-foglalkoztatottság háromszögében ez egy kis kiterjedés nélküli pontocska:)
Annyit ér.

A franciák a Renault-t már réges rég Törökországban gyártják.
Nem tudtad???

A franciák mezőgazdaságukat akkor is fenn fogják tartani, ha a fene fenét eszik. Mert munkát ad és mert az ÉLELMISZER, a VÍZ FEGYVER!!!
A franczúzok azzé nem hülyék;)

Stratégiai árú mindegyik. A FÖLD is:)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.25. 17:20:11

@Réka ‎
ez mondjuk szerintem is faszság, amikor ott van mellette dánia hollandia meg svédország
bár szerintem akinek magyarként nincs 6 óra után honvágya egy germán, és különösen angol anyanyelvű országban, az nagyon súlyos önértékelési zavarokkal küszködik

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.25. 17:25:08

@Réka ‎: kinek mi jön be. Helyben szerzett tapasztalat, bár lehet, hogy Izlandon jártam, mindig összekeverem ezeket. A Vigeland-szoborpark, a meseszép városháza, a délelőtt 11 körüli pirkadó ég alja mind felejthetetlen.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.25. 17:29:48

@Modor Tibi: ha összekevered, akkor valóban kár volt beléd-
A délelőtt 11 körül pirkadó ég aljáról pedig annyit, hogy Magyarországon és Svalbardon is másodpercre ugyanannyi a világos és a sötét órák száma, ergo nyáron egész éjjel világosság van, csak erről hajlamos elfelejtkezni az, aki csak egy-egy napra szabadul ki és ejsze nem is tudja, melyik országban jár.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.25. 17:36:58

@Réka ‎: hát Oslóban voltam (így s-sel kiejtve), az Norvégia asszem. De megdumáltál, már indulok is vissza :) a holmenkolleni síugrósánc meg páratlan!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.03.25. 17:44:57

@Modor Tibi: csak szólj és bármikor szívesen megyek helyetted, igaz, nem Oslóba, mert az tényleg egy tré hely, de Norvégia nem is a városokról szól :)

fokabacsi 2011.03.25. 17:48:31

@ZF2: Nem vitázom veled, mert butaságot írogatsz ! A mezőgazdaság simán létrehozhatna egymillió munkahelyet ! De te ezt nem érted. Te azt hiszed a tarhonya a szántáson terem. és lenne magyar tej tejföl túró hús hal zöldség.

bandika gazdája 2011.03.25. 18:05:55

@fokabacsi: Az normális, hogy Makó oszágában német hagymát árul egy olyan élalmiszerbolt, ami mégcsak nem is egy Tesco vagy Aushan (azt sem tudom hogy kell írni)?! Jaj, hagyjatok már! (Majd kapok megint apofámba, hogy tocsogok a posványban az Avas lakótelepen!)

Globetrotter2014 2011.03.25. 18:11:20

@Donna (Cara)mba: amit írsz az annyira sötét hogy nem kéne kommentelnem. fr.wikipedia.org/wiki/Renault#Les_sites_du_constructeur "Les sites du constructeur", itt látod hogy melyik modell hol készül. Lepődj meg félmúvelt. A magyar mezőgazdaság foglakozztaásának növelése pedig kb annyit jelent miontha munkanélküli segélyt adnál nekik. Észre kéne venni, egy félszavannás déli ország vagyunk, nem Ukrajna. A magyar termőföld finoman szólva sem a versneyképessgé alapja, és a klímaváltozással ez nem fog javulni. Aki a mezőgazdasági termlésben látja a jövőt annak elgurult a gyógyszere...

bandika gazdája 2011.03.25. 18:35:40

@ZF2: Hacsak nem vagy fényevő! De ha neked jó a kínai, költözz oda! Itt úgyis most az a menő!

Globetrotter2014 2011.03.25. 18:38:17

@bandika gazdája: magyarországon kívül is van élet. A németek vagy az angolok is egészen jól eléldegélnek úgy hogy élelmiszert exportálnak. Szerintem inkább van oka panaszkodni mondjuk a lenygeleknek, ukránoknak vagy a görögöknek... Ugyanígy észak és délolasz régiók, de még sorolhatnám...

Globetrotter2014 2011.03.25. 18:41:33

"magyarországon kívül is van élet.", meilőtt bárki politikai üzenetet magyarázna bele, most a gazdaságra gondolok. Ugyebár kereskedsz, ha értékesebb (többynire ipari) úrut álíltasz elő abból több mezőgazdasági terméket tudsz eszerezni mintha magad állítanád elő. EZ eddgi rendesen bejött a németeknek. Persze van mezőgazdaságuk is, csak nem azt tartja el az orszgágot. RÉgen rossz ha arra leszel ráutalva...

bandika gazdája 2011.03.25. 18:42:52

@ZF2: Tudom, már ki vagyok oktatva! Gondolom exportálás helyett importálást akartál írni! Csak ha mindenki importál, akkor talán mégis érdemes exportálni nem?! (Tudom, én vagyok a hülye!)

bandika gazdája 2011.03.25. 18:45:18

@ZF2: Ja, és ha guárgumi meg dioxin izé van, edd meg nyugodtan! Én nem szeretem!

Globetrotter2014 2011.03.25. 18:54:32

@bandika gazdája: igen. Ezt elrontottam, de a kommenteből ítélve így is kilehet venni a mondanivalót.

Szeritnem megint kicsit túlfetisizálid a magyra mezőgazdaságot és élelmiszeipart. Szerinted az magyar ipar az valami bioüzem? Ammellett hogy milyen szerekkel permeteznek vagy látva a sokévtizedes műtrűgyázást? A magyar mezőgazdaságban azért nem deült ki ennyi botrány mert nálunk annyi ellenőrzés sincs. Ne legyenek illúzióid.

bandika gazdája 2011.03.25. 19:02:12

@ZF2: Nincsenek! De legalább legyen min javítani!

bandika gazdája 2011.03.25. 19:10:26

@ZF2: Most tényleg! Szerinted az normális, hogy ha egy országnak minden adottsága megvan, hogy ellássa magát kajával, akkor veszi?! És miből veszi könyörgöm? A munkahelyek többsége sóhivatal! Abból szerinted megél egy ország? Nézz ránk! Hát nem szánalmas ahogy kinézünk? Termeljük legalább a kajánkat könyörgöm! Föld van, víz van, miért kell behozni barackbefőttet meg az almát az ég áldjon meg? Esküszöm nem kötekedni akarok! Gondolkozz! Te is látod, hogy igazam van.

Globetrotter2014 2011.03.25. 19:13:56

@bandika gazdája: valahogy minden fejlett (s jóléti ) ország elvan ezzel a sóhivatal struktrűval. Az összes nyugati demokrácban a fő ágazat a szolgáltatás és nem az ipar. A mezőgazdaságot meg inkább hagyjuk (5% alatti foglakoztaottság, 1-2% a GDPből).
Versneyképesen nem tudnánk ellátni magunkat mindenből. És addig jó nekünk amíg nem vagyunk rászorulva...

bandika gazdája 2011.03.25. 19:21:42

@ZF2: De mit akarsz enni könyörgöm?! Hát enni csak kell! Akkor meg miért ne a MI munkahelyünk termelje meg a mi kajánkat?!

fokabacsi 2011.03.25. 19:24:32

@ZF2: Ne haragudj de te hol tanultad mi van a gazdaságban, hogy kell irányítani ? Tudod te mekkora gazdaságok vannak családok kezében németeknél? Mert én voltam ott! érdekes nekik megéri, még úgy is , hogy töredékáron adják el? Csak nekünk nem? Miből fogjuk megtermelni az élelemre valót? Fodrászatból? szállodaláncokból? Turistákból? Vagy menjünk el kurvának? pár százezer abból is sok! Én már öreg is vagyok, meg randa is hozzá !! Milyen szolgáltatásból:? Mit akarsz "szolgáltatni" ? Valami konkrét?
"És addig jó nekünk amíg nem vagyunk rászorulva..."
Ezt mondjad a nyócosztályos egymillió munkanélkülinek!

Globetrotter2014 2011.03.25. 19:35:13

@fokabacsi: a szolgáltatás nem csak fodrászokat jelent, de a németek szeretnek ezzel ilyesztgetni, ha a népek nem szereplnek jól valameilyen versneyképességi felmérésben. Egyébbként a Svájciak pont abból élnek hogy egymás haját nyírják, csak kell melléje még pár tucat birka (komparatív előnyökkel )
tudasbazis.org.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=115

fokabacsi 2011.03.25. 19:54:22

@ZF2: Nem a kérdésre válaszoltál: Milyen szolgáltatásból akarsz egymillió embert eltartani, dolgoztatni?

bandika gazdája 2011.03.25. 20:01:56

@ZF2: Belőled még közt. elnök lesz meglátod! IJESZTGET pontos "j"!

prendick 2011.03.25. 20:11:17

Ez a szolgáltatás dolog tetszik. Ez leginkább azt jelenti, hogy én kipucolom a cipődet, te megeteted az aranyhalaimat. Aztán mindketten számlázunk és fizetünk. Ez zárt kör. Viszont azt még a legfurmányosabb közgazdász sem tudta megnyugtatóan kimutatni, honnan kerül be a pénz a rendszerbe. Bárhonnan vizsgálják, valahogy mindig egy piramisjáték alapelemei bukkannak elő. Ilyenkor növelik a szótagszámot a szakkifejezésekben és ott vagyunk, ahol voltunk. :)

bandika gazdája 2011.03.25. 20:31:03

@prendick: A cipőd már ki van pucolva, de még mindig nem tudom mit eszel! Csak nem aranyhalat?

prendick 2011.03.25. 21:19:16

@bandika gazdája: Szó sem lehet aranyhalról. Nem hazai termék. Tőkehalat eszem. Mert én elhiszem annak a becsületes multinak, aki ráteszi a dobozra a "Magyar termék" feliratot, hogy engem nem csaphat be. A közgazdászoknak meg azt, hogy az országnak teszek jót, ha német kereskedőknek és norvég halászoknak fizetek miközben rágom a fentiek szerint ugyebár magyar tőkehalat. Ez csak természetes. Mint ahogy az is, hogy egy ország, ami fennállása óta mezőgazdaságból él, olyan szolgáltató lesz, hogy attól koldulunk. Ja. Attól, ettől, amattól, akitől csak lehet.

Közben attól a Lengyelországtól vesszük a mezőgazdasági termékeket, amiben a gyümölcs nem is olyan régen a kovászos uborka volt /saját szememmel láttam ötven méteres sorokat érte/, a húst úgy mérték a töküres boltban, hogy a város végéig tartó sorbanállóknak, érkezési sorrendben vágtak le egy szeletet a fél disznóból, kinek ami jutott, az orrától a farkáig.

Náluk hirtelen megjavult a föld, itt meg mint olvasom, szavanna lett. És még zebrát sem tenyészthetünk rajta, mert az EU zebrakvótája ezt nem teszi lehetővé, ugyanis a német zebratenyésztőknek is meg kell élni valamiből és különben is, náluk nincs szavanna, ezért minden euro ráfordításukra kapnak kettőt, szavannapótlék címén, és szinte ingyen tudják nekünk adni a zebrahúst. Aztán ebből a közgazdászok kimutatják, hogy nálunk nem gazdaságos a zebratartás.
Hogyne hinnék nekik is. Szakemberek, nem?

Az ég zöld, a fű kék, mi meg etessük, szolgáltatói alapokon, az aranyhalat, amig egyszer meg nem kell ennünk azt is. Aztán jöhet a cipőnk. Ha lesz.

Donna (Cara)mba 2011.03.25. 21:21:24

@ZF2: Merci, Monsieur!

J'y ai trouvée mon modele fabriqué en Turquie:) J'en suis hereuse;)))

J'ai aussi remarqué, que les part principales d'un vehicule sont produit a l"étranger , surtout dans des pays non.communautaires (boite de vitesse, fabrication d'un certain model, etc.), vois ci-dessous:

Asie :

* Usine Renault de Bursa (Turquie) fabrication de Clio, Mégane, moteurs et boîtes de vitesses
* Usine Renault de Moscou (Russie) filiale Avtoframos, fabrication de Logan
* Usine Renault de Téhéran (Iran) filiale Renault Pars, 2 usines, fabrication de Logan
* Usine Renault Samsung Motors de Busan (Corée du Sud) filiale Renault Samsung Motors, fabrication de SM3 (pour RSM et pour Nissan), SM5 et SM7 et Renault Koleos.

Amérique du Sud :

* Usine Renault de Cordoba (Santa Isabel) (Argentine) fabrication de Mégane, Clio et Kangoo
* Usine Renault de Envigado (Colombie) filiale Sofasa, fabrication de Twingo, Clio, Mégane et Logan
* Usine Renault de Curitiba (Brésil) fabrication de Clio, Mégane, Logan, Scénic, Master, Nissan Frontier, Nissan Xterra et moteurs
* Usine Renault de Los Andes (Chili) fabrication de boîtes de vitesses

Afrique :

* Usine Renault de Casablanca (Maroc) filiale Somaca, fabrication de Logan et Kangoo

Autant que les designs, les tests sont achevés en France, par exemple:

# Technocentre de Guyancourt (Yvelines, France) conception des véhicules, et diverses directions centrales
# Renault - Centre Technique de Rueil (Hauts-de-Seine, France) conception GMP
# Centre Technique de Lardy (Essonne, France) essais GMP, et crash tests véhicules
# Centre Technique d'Aubevoye (Eure, France) essais véhicules

Mai en tous cas, je n'ai jamais cru, que l'agriculture soit plus important qu'aucun branche de l'industrie:)

Enfin, les francais sont fier de leurs produit agraires...

Je ne sais pas pourquoi;DDD

Donna (Cara)mba 2011.03.25. 21:42:42

@prendick: Jaja:)

Megesszük az aranytojást tojó aranyhalat, oszt' nézhetünk körül a szavannánkon;D

Sebaj, majd visszacsapó nyíllal vadászunk antilopra meg gazellára:)

És mi leszünk az EU- Birodalom száműzetési telepe;D

Donna (Cara)mba 2011.03.25. 21:44:49

@bandika gazdája: Eséjjes rá:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ironfist 2011.03.25. 23:04:03

@Kurtz ezredes:
Na né'dd már, az ezredes úr :D Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ez az egész csak gyűlöletkeltés :P

Globetrotter2014 2011.03.25. 23:17:07

@bandika gazdája: híííjnye, (ill hííílynye), asszem ezt benéztem. Mondjuk szeretem a vaníliás karikát... :)
@prendick: nem, ennél azért szerintem összetettebb a szolgáltatás. És elég szerteágazó ahhoz hogy eltartsa a fejlett nyugati társadalmakat...
fű kék, lépd át az osztrák-magyar határt júliusban és győződj meg róla hogy mi a két táj meghatározó színe. Az alföld egyszerűen nem azt a növényzetet hozza mint a legtöbb közép-európai ország.
@Donna (Cara)mba: Je ne suis pas d'accord avec toi. Moi je trouve plus probable que les sites indiquées (aussi pour les parts principales) sont établis pour le production locale. En France ily'a des production des Moteurs et boite de vitesses. L'usine de Bursa est responsable pour CERTAIN version de Mégane est Clio (avec destination pays moins riche) e.g. Berline / estate. Egyébbként minden elismerésem, jobb a francia tusásod mint az én magyarom :)

2011.03.25. 23:35:27

@fokabacsi: A turizmusból azért egész jól megélnek országok. Példul Tunéziában nincs sem ipar, sem mezőgazdaság, csak a túristákból élnek, de azért az utolsó sivatagi putriban is ott a vezetékes víz meg az áram, tetején a parabola és bent megy az al dzsazira a tévében. Igaz, egy szaros villanykörtét már a Tungsramtól rendelnek hozzá, mert még azt sem tudják megcsinálni maguknak, de azért ehhez képest egész jól megélnek.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2011.03.25. 23:36:55

@fincsi_a_kumisz:

Nagyon büszkék vagyunk az elért szakmai sikereidre. Köszönjük, hogy külföldön öregbíted Hazánk jóhírét. Remélem az "echtemagyar" mindent lehúzó cinizmus csak hazafelé szól, és nem exportáltad ezt a magyar ugaros hozzáállást a befogadó országba. A kezdeményezésünk elsősorban nem hozzád szól, hanem deklaráltan azokhoz a karrierjük elején tartó fiatalokhoz(!), akik nyitott kérdésként tekintenek arra, hogy hol folytatják az életüket.

Aki a kalandos utat választja és hazatér az megéri, hogy ebben támogassák. Ezért vagyunk mi, és ehhez várjuk azoknak a segítségét is, akik hasonló élethelyzetben vannak mint te.

Üdv: a "fiatal magyar kereszténydemokraták"

prendick 2011.03.25. 23:45:40

@ZF2: "Az alföld egyszerűen nem azt a növényzetet hozza mint a legtöbb közép-európai ország."
No igen. Például többek között ezért esett meg az, hogy oly sokáig mi etettük őket és nem ők minket. ;)
A szolgáltatás pont az a mesterséges munkaerőfelszívó iparág, amit a hazai mezőgazdaságra akartál ráhúzni. Lehet bonyolítani, de rém egyszerűen redukálható. A szolgáltatás ugyebár nem termel számottevő exportot, inkább az import újraosztását végzi és az említett zárt rendszerben kölcsönös szolgálatokat végez. Ha egy országnak van exportképes ipara vagy mezőgazdasága, akkor elegendő bevétele van importra és szolgáltatásokra.

Ha ez nincs, akkor a kifelé passzívnak tekinthető szolgáltatói szféra fenntartást csak államadósság-növeléssel, vagy a banki szféra általi, fiktív pénzmennyiség-növeléssel lehet megtenni. Ez annak az arányában működik, amennyi az adott ország gazdasági tartaléka volt. A feljett nyugati országokban ez a tartalék magas, nálunk már negatív.

A szolgáltatói szféra importigényes ezért nálunk éppen a csökkentésével lehetne javítani az egyensúlyon. A csökkenő szolgáltatások és a meglévő munkanélküliség által elérhető munkaerőt épp amiatt kellene visszairányítani a mezőgazdaságba, mert ezáltal a egyszerre csökkenthetjük a szolgáltatás és a mezőgazdaság importigényét viszonylag szerényebb képzési és innovációs költségek mellett. Itt már bizonyított tény, hogy az ország bármennyire félszavanna /:)/, képes arra, hogy óvatos becslések szerint is a hazai fogyasztás 60-70%-át megtermelje a jelenlegi kb. 15% helyett.

Közben a export-import olló záródása és az innovációs megtakarítások lehetővé tennének némi iparfejlesztést is.
Másnak lehet más a véleménye, de én magam nem igazán látok más utat.

bandika gazdája 2011.03.26. 06:34:18

@Trisztán: Remélem a többit is elolvastátok, mert ha igen, akkor láthatjátok, hogy a baj ezen a téren (is) elég nagy, és akkor lehet tudni, hogy mi a teendő! Szóljatok az "idősebbeknek"! Üdv. Egy nem "demokrata" keresztény

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.03.26. 06:35:35

@Trisztán: Ti melyik párhuzamos univerzumban éltek mégis? Milyen cuccot toltok, amitől ilyen beteg az egész bagázs? Ki az, aki pénzt ad ilyen baromságra? Nem kellene néha kikirándulni a valóságba az iroda ablaka mögül? Álljatok le a cuccról! Teljesen elveszett a realitásérzéketek.

fokabacsi 2011.03.26. 06:55:46

@Hajszás Láncos: Mégis szerinted Magyarországon hová telepítsünk oroszlánokat elefántokat , zebrákat ? Hogy a turistának legyen miért idejönni? Mert arra a 10 gyógyfürdőre bajos lesz idehozni százmillió turistát ,aki majd eltartja az országot?! Hol éltek ti? Milyen iskolátok van, hogy a hülyeséget nyomatjátok? Azért, hogy billentyűzet van előttetek , még nem kötelező fórumozni. Gondoljátok, hogy hozzáértők vagytok ? Közben bődületes miket képzeltek?! Ez nem úgy megy : adott az isten gépet, majd észt is ad hozzá?!

kaqkkfioka 2011.03.26. 07:43:45

@fokabacsi:
Azért a lehetőségeket nem ártana minél előbb áttekinteni minden területen (szakértőknek) hátha lesz belőle valami. Vagy ez csak álomvilág?

2011.03.26. 08:59:37

@fokabacsi: Elég nagy a Hortobágy, bőven lehetne helyet szorítani egy szafari parknak. ;-) De a lovas turizmusban én több lehetőséget látok. Gyönyörű szép kirándulóerdeink, nemzeti parkjaink vannak, ahol akár több napos túrákat is lehetne csinálni a nélkül, hogy kerítésbe vagy autópályába ütközne a vendég, ilyen azért nem sok nyugat-európai országban van. És van rengeteg istálló, panzió, bérló, szóval minden de minden megvan hozzá, csak ide kéne hozni a vendéget. De a magyar kisvállalkozótól, aki bele van ragadva a takarmánybeszerzés lóápolás és -idomítás napi nyűgjeibe, nem lehet elvárni, hogy külföldi utazási irodákkal építsen ki kapcsolatot. Ezt kéne központilag (államilag) koordinálni. Mint ahogy minden sikeres túristaparadicsomban így is van. A külföldi mikrovállalkozó utazási irodák franchise-ban megkapnak mindent a sajtófotóktól a szállodacímeken át a Tuniszair charter járatokig, a helyi szállodáknak meg a kapu elé hozzák a vendégeket, annyi csak a dolguk, hogy a seggüket fényesre nyalják. És a dolog működik: a túristák viszik, és bolgogan ott hagyják a pénzüket, mert egy hétre az évben még a német meg a holland sem garasoskodik.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.26. 12:22:53

@Hajszás Láncos: @fokabacsi:

"Elég nagy a Hortobágy, bőven lehetne helyet szorítani egy szafari parknak. ;-) De a lovas turizmusban én több lehetőséget látok. "

nemnem. Viktor és így az egész fidesz is mondta: Merjünk nagyot álmodni !

sokkal nagyobb lehetőségek maradtak/nak kiaknázatlanul.
pl mert Demszky leváltatott ...
és mert előtte Demszky nem lépte meg azt, amivel beírhatta volna magát a történelemkönyvekbe; -
Demszky Budapest újraálmodója és újraalapítója, rebudapestizálója

annyit kellett vóna a tolvajok hercegének tennie csupán:
h újrakonfigurálja budapest vonzási jellemzőit:

Budapest a gödrök városa.
Budapestre jönni, gödröt látni és meghalni !

új turizmus iparágat lehetett volna létesíteni, amivel Demszky az összes Manager évkönyvbe ill best of évtized ill all time legkirályabb managerek kódexébe BEKERÜLT VOLNA ARANYKERETTEL

ÖNGYILKOS TURIZMUS: jönnek a túristák és mint a lemmingek, egymás után követnek el öngyilkosságot valamelyik nemesb kultúrájú gödörbe ugorván
- közben az egyik nemzetközileg legelismertebb és legismertebb magyar sláger szól:
Szomorú vasárnap, akár épp egy nyugati feldolgozásban
hu.wikipedia.org/wiki/Seress_Rezs%C5%91
en.wikipedia.org/wiki/Gloomy_Sunday
persze egyúttal a járulékos katasztrófaturizmus is fellendülhetne,
a városnak végre lenne karaktere, Eiffel torony; montmarte ... kutak, trevi kút, ...
a 4-es metró végre funkcionálhatna, volt miért milliárdokat önteni a gödrökbe ...
szóval végre minden a helyére kerülhetne,
mindennek lenne itt értelme, funkciójaa

a város a turizmus által újra virágozhatnék, és a városon keresztül az ország jóhíre, hírö
is messzeszállnék ...
szóval többjóság lenne

Demszky meg valahol Zeusz egyik (nem létező) vállán helyet foglalhatna az olymposzon az istenek közt.

szybilla 2011.03.26. 13:23:58

@Jack/rendetteremt/: kedves Jack/rendetteremt: a realitás érzéke (pontosabban pesszimista látásmódja) látom elég sok embernek kifejlett de cselekedni már mindenki elfelejt, hát ugye az nagyobb munka. A panaszáradaton túl ez a kezdeményezés segíthetné a külföldön szerencsét próbált fiatalokat a magyar hazatérésben, legalább annyiban hogy nem felejtették el őket. Igen vannak problémák Magyarországon (nyilván a gazdasági-társadalmi fejlődés nem egyik pillanatról a másikra történik, akár évtizedekbe is telhet, és könnyebb beleugrani egy már jól megoldott társadalomba.) de ha véletlen valami ötlet felmerül akkor a segítség helyett első kézből csak sajnos sokszor durva vádaskodás kerül előtérbe blogokon is. A diplomák honosításának egyszerűbbé tételére vonatkozó kezdeményezésük pedig csak egy a lehetséges ezernyi apró mozaikokból amivel lehetne segíteni. Ha van bármilyen kézzelfogható ötleted akkor viszont legalább tudni fogják melyik fórumra írjanak, ha jól tudom ilyen még nem volt

Donna (Cara)mba 2011.03.26. 13:28:03

@szorokin: Végre valaki mer nagyot vizionálni!;)

Igen-igen, merjük, ássuk, mélyítjük:)

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ássunk gödröt a jövőnek!

Zseniááááál:) Kulturáááál:) Lokáááál:) Minimáááál:) Disztingvááál:)

ésatöbbiésatöbbi....

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.26. 14:36:32

@Donna (Cara)mba:

XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

citius altius fortius helyett mi:
"merjük, ássuk, mélyítjük:)"

biz aaaa. és a haza fényre derűűűl.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.26. 15:09:21

@Donna (Cara)mba:

addig ássunk, amíg nem kezd el fényleni ...
kitartás elvtársak;
hamarosan jön a fényesség !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 15:39:28

@Trisztán:
"A kezdeményezésünk elsősorban nem hozzád szól, hanem deklaráltan azokhoz a karrierjük elején tartó fiatalokhoz(!), akik nyitott kérdésként tekintenek arra, hogy hol folytatják az életüket. "

hát ja. a karrierjük elején tartó fiatalokat, (vagy bárkit) akik a reménytelenséget látják csak a jelen bérviszonyok és "sógorkomajóbaráthamarabbmintbárkiakihozzáértő" viszonyok mellett az országban és a gazdasági életben, valóban sikeres és ösztönző megszólítani a túrórudival és a csiripörivel nokival.
Persze sokat számít az is, valóban ösztönző , ha azt mondod, hogy 16% adó (és lefelejted, hogy szupperbruttó és a világ legmagasabb, vagy csak itt létező járulékos adó és egyéb terhei jönnek mellé) és a 10 pont többi ferdítéseit hozzávéve egyszerűen hazudsz.
szerintem is, normális ember ezektől szinte ellenállhatatlan vágyat érez, hogy ne menjen el/hazajöjjön.
de lehet, hogy nem?

@szybilla:

"A diplomák honosításának egyszerűbbé tételére vonatkozó kezdeményezésük pedig csak egy a lehetséges ezernyi apró mozaikokból... "

A diplomák honosításának egyszerűbbé tételére vonatkozó kezdeményezésük pedig csak egy a lehetséges ezernyi apró mozaikokból ami alapvetően évtizedek óta minden európai államban evidencia.
itt viszont a kompetens és hozzáértő (a fentebb írt "sógorkomajóbaráthamarabbmintbárkiakihozzáértő" jellegű kormányzati tevékenység miatt értelemszerűen ez irónia volt) még nem jutott eszébe ez senkinek :)

persze lehet, hogy más oka van, hogy miért nem történt sem ebben sem az ezernyi apró mozaikdarab megvalósításából semmi.
és hát nem is fog, amikor ezeknél sokkal fontosabb dolgokkal kell törődnie a kormányzásért, törvénykezésért felelős szakmai és erkölcsi, etikai kompetenciával bőven megáldott képviselőinknek, példának okáért említsem; az elvis presley teret avagy a ferihegy földrajzi elnevezés kitörlését, és hasonló nagy kaliberű, heteken át tárgyalt, bizottságokat felemésztő, kemény küzdelmek és emberveszteségek során keresztül vitt nemzetépítő, gazdaságélénkítő tevékenységüket.

R2 D2 2011.03.27. 17:52:41

@JulWCZar: Nagyon sok jó hozzászólást olvastam, és nagyon sokat nevettem a turbomagyarok, avagy fizetettdroidok, hozzászólásán.
De ez a lényeg.

"Mivel az angolok jobban bánnak egy bevándorlóval mint a magyarok a saját fajtájukkal"
Na amíg az így marad, addig én is maradok

trojka 2011.03.27. 18:01:44

Miért jönnének haza? Hazaszeretetböl? Hulyeség. "Ahol jol élek, ott a hazám!"

HenteSS88 2011.03.27. 22:59:23

10: inkább leadózók 40%-ot a 4000 EUR ból, köszi
9: Magyarországon kisvállalkozni ma? Öngyilkosság...
8: Külön hűtős furgon hozza hetente a túró rudit gyűjtőforgalomban a családnak
7: Hát igen, egyre több a cigány, néger, kínai
6: Otthon nem kellettem 4 nyelvvel, utólag ne sírjanak utánam
5: De nem is öl meg az orvos! Otthon meg jattolsz vagy meghalsz
4: Utálom a pörköltet meg a csalamádét. A mediterrán ízeket kedvelem.
3: Jó pina van mindenütt.
2: Erre inkább nem reagálnék... hazugság.
1: Autóval közlekedem, és a tengeri sós párát nem vagyok hajlandó itt hagyni.

Szóval majd hülye leszek hazamenni, én a bitang

HenteSS88 2011.03.27. 23:08:36

@ZF2: Baszod én járok hipermarketba is, meg kis boltba is, meg piacra is, de meg kell mondjam nem nagyon látok mást, csak francia árut.
Mondjuk a datolya nem az. hoppá.

HenteSS88 2011.03.27. 23:29:34

“Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk." Baljós mondat Orsós Hozé szájából. Vajon hogy oldja meg? erővel. Csináltatok valami Bantu útlevelet, mert képes hazatoloncoltatni mindenkit. Ez komoly

Gerry. 2011.03.28. 02:36:13

@Conv: Jaja, a diplomak automatikus elismerese evidencia..lenne. De ez is egy olyan kis magyaros dolog. Ti. meg gyakorlatilag az osszes nyugati allam elismeri a magyar diplomakat (az mar mas kerdes, hogy azokat helyiertekukon kezelve, le sem szarjak), magyaroroszagon mindent honositani kell: ha valaki hozza a Harvard-on, Yale-n, Cambridge-ben vagy Oxford-ban megszerzett barmilyen diplomajat, doktorijat, akkor a tudos gremium majd megallapitja, hogy ez megfelel-e a magyar minosege standardoknak. Ha visszamennek nekem is ezt kene tennem. Namost ez a matodus pontosan ugyan olyan, mint mikor 89 elott a Nyugatrol behozott kocsikat minosegi vizsgalatnak vetettek ala, megfelelnek-e a rendkivul komoly magyar minosegi kovetelmenyeknek. Jott a Merci, es Bela ba aldasa kellett hozza, hogy kielegito minoseguna talaltassek. Kozrohely volt az is, ez is, hogy adott orszagok (EU, plussz az evidens USA, Kanada, Ausztralia, stb) honpolgarainak is szepen el kell battyogniuk, varniuk, fizetniuk, hogy megkapjak a plecsnit, megfelelo a diplomajuk a hipereros magyar felsooktatas standardjai szerint.

fokabacsi 2011.03.28. 06:30:55

@Gerry.: Nem értitek ! Nem az a lényeg ! A LÉnyeg a LÉ ! El lehet szedni újabb pénzeket a túlduzzasztott szarházi állami alkalmazotti réteg zsebének a tömésére !Különösebb befektetés és erőfeszítés nélkül. Meg a sok százezer segíjjes cigány pénzelésére !

Vövöjaja 2011.03.28. 10:03:49

Most mit kell itt érvelni meg lécci-léccizni? Ki kell adni a nemzetközi elfogatóparancsot a renitenskedők - külföldön munkát vállalók - ellen, oszt jónapot. A lista összeállításában a titkosszolgálat nagy segítségére lehet az iksz, egy hivatalos, mindenki számára elérhető feljelentőlap megszövegezésével, amely akár így is kezdődhetne:
"Tisztelt honfitársunk! Amennyiben ismer közvetlen környezetében (szomszédok, barátok, ismerősök), esetleg hozzátartozóinak körében olyan (természetes) személyt, aki alap/közép/felsőfokú tanulmányait a Magyarországon, államilag finanszírozott képzés keretében végezte, majd ezt követően karrierjét külföldön építő...
... kérjük, haladéktalanul jelentse bármelyik ********* szervnél. Adatait bizalmasan kezeljük."

trojka 2011.03.28. 10:46:48

@HenteSS88: Nehogy haza gyere (HAZA?), mert bedugnak egy átnevelö táborba!

fincsi_a_kumisz 2011.03.28. 11:12:34

@Trisztán:
Tehat a nokedli hadmuvelettel csak a fiatalokat vagonirozzatok haza. Tamogatom! Nagyon racionalis allaspont, hiszen a 40 ev feletti mernokok, orvosok, egyetemi tanarok a hazatelepules eseten feltetelezhetoen a szakmai elomentelukkel aranyban allo szaktudast, penzt es kapcsolatokat is haza vinnenek – ez pedig erthetoen nem illeszkedik Semjen Zsolti fele fevilagosult vilagkepbe, sem pedig Semjen fiatal kereszteny vitezeinek nemzetmento programjaba.

Koszonom szepen a magyar ugarra szemuzted a velemenyem! Elegge megnyugtato, hogy a fiatal kereszteny elit, a nemzetet a buziktol, liberalisoktol, hamburger zabaloktol es minden egyebb devianciatol megtisztito magyar-fajvedo-brigad nem ert egyet velem.

Udv
A magyar ugaros

PS:
Lattam az ATV honlapjan Kalman Olga musoraban egy fiatal keresztenyt , aki be volt szarva mint falusi gyerek a metro mozgolepcso elott es ugy ossze volt zavarodva mint a vasorru baba a magneses viharban. Te voltal az?

Globetrotter2014 2011.03.28. 11:28:51

@HenteSS88: spc én magyar bort vettem francia Auchanban. Vagy Cora vagy osanban Müller tejtermékek csak pár példa. @prendick: te szedsz valamit tudás ellen? Még egyszer: a mezőgazdaság kevés embert foglakoztat és kevés pénzt hoz. Ugyanakkor vastag állami támogatást igényel. Ezt akarod megerősíteni? Nézz körül, hol hangsúlyos a mezőgadaság? Kb ameyol orsugákbanrégióban nincs rendes ipar, sem szolgátatás.
@Hajszás Láncos: A turizmushoz javaslom menj el nyaralni valamely ny- v k-európai helyre (hagyjuk a mediterrán tengerparti helyeket mert annak úgysem helyettesítője) aztán nézd meg mivel bír Magyarország, és a lehetőségek hiánya milyen hozzáállással párosul.

HenteSS88 2011.03.28. 17:26:29

@ZF2: Régen én is vettem még Egri Bikavért, meg Tokaji Ófurmintot, mert otthon az volt a kedvencem, de már annyira agyon van kénezve, hogy megfosatott. Úgy hogy kénytelen vagyok vagy venni palackozott Cotes De Corse-t, vagy elmegyek venni termelőtől a régi jó tsz demizsonba amit nagyszüleim házából mentettem meg.

HenteSS88 2011.03.28. 17:27:05

Sajnos Keceli Kannám nincsen, pedig ha azt meglátnák a franciák, azt hiszem beszarnának rajta.

2011.03.28. 17:33:04

@ZF2: Mondjuk Tirol megfelel példának? Nincs ott sem több, sem jobb, mint idehaza, mégis minden második ház panzió, és van bennük vendég is. A bugaci puszta is van olyan, igaz, más jellegű, de hát pont az a lényeg!

Globetrotter2014 2011.03.28. 17:53:18

@Hajszás Láncos: nem, mivel Tirol ott van a téliszezon, ami a turizms alapját adja. Az erdei túrákra épített nyári turizmus csak arra van hogy ne álljon a sok szállás üresen. Egyébbként éredemes megnzéni mennyi a mezőgazdaság aránya: 1.2% a wiki szerint. Egyébbként a környékre szoktunk járni (4-5 évente), amellett hogy odafigyelnek a környék hangulatára, hihetelen, hogy mennyivel vendégszeretőbbek a rideg osztrákok, mint a magyarok.

Globetrotter2014 2011.03.28. 17:55:01

@Hajszás Láncos: korrekt összehaonslítás a Bodani tó VS Balaton, bár a "magyar tenger" is fejlődik, valahogy pont az emberekben van a legnygaobb elmaradás. Ezért lenne jó ha minden magyarnak ki kellene mennie egy félévre boldogulni, világot látni és ötleteket gyűjteni....

2011.03.28. 19:21:11

@ZF2: Tirolban sielni lehet télen, idehaza meg lovagolni nyáron. Én nem érzek itt semmi problémát. Egyetlen egy dolog hiányzik hozzá: a szervezés. Egy holland vagy egy bergengóciai labanc teljes extázisban van egy többnapos, erdélyházban alvós túrától (már amelyik bírja seggel :)), ez működik, ez egy turisztikai vonzerő lehetne, ha központilag megszerveznék. Nem is feltétlenül a tőke hiányzik hozzá (az is), hanem egyszerűen ideje meg energiája nincs rá a csóringer falusi vendéglátónak, hogy külföldi magazinokban megjelenő hirdetéset intézzen.

Globetrotter2014 2011.03.28. 19:39:42

@Hajszás Láncos: csakhogy emberek tízezrei mennek síelni évente európa minden országában, míg én még nem hallottam olyanról,, hogy bárki lovagolni metn volna. Iskaloában létezik síszünet. Lovaglósznetről még nem hallottam. Ez ezért érezteti a két piac méretét ugye? Ezen felül elég kevés olyan szép erdei környezet van nálunk mint tirolban. Nem véetlen hogy a kopár olasz hegyekre nem építenek önálló tursiztikai stratégiát (ok nekik ott van a tengerpart meg a gyönyörű épített környezet). Sajna amgyar falu nem renlkezik azzal a tájképpel amelyet sokezer francia falu tudatosan épít ki (menjen az eber bármerre a franciáknál, Normandia Bretagne, Elzász, Vogézek Magas-Alpok vagy Dordogne). Persze ez a németekre sem jellemző de ők nem is akarnak falusi turizmussal pénzt keresni...

2011.03.28. 20:56:10

@ZF2: Az, hogy te miről hallottál, nem egy reprezentatív minta. Egy igazi reprezentatív mintán alapuló felmérés szerint minden 10. magyar életében egyszer volt lovagolni. Egész nyáron lovaglószünet van, rengeteg helyen lehet táborozni. Most tavasszal példul éppen itt: www.lovasok.hu/index.php?i=2051 ...és akkor ez még egy szegény ország. Azt meg inkább hagyjuk, hogy a Bakony vagy a Mátra vagy a Pilisi Parkerdő vagy a Kiskunsági Nemzeti Park vagy akármi ne lenne szép. A faluképet sajnos legtöbb helyen csakugyan a szocreál kockaházak határozzák meg, kérdés, hogy vajon pont oda kell-e vinni a túristát, vagy mégis inkább Hollókőre...? Amúgy meg mi a francot kötekedsz? Síturizmust itt nem lehet csinálni, ahhoz tényleg nincsenek meg az adottságaink. Lovasturizmust lehet csinálni, ahhoz megvan minden: vannak szabadon belovagolható földutak (ha voltál már Hollandiában, akkor tudod csak igazán értékelni), vannak szakemberek, állatok, létesítmények. Az egész rendszerből egyetlen egy dolog hiányzik: a vendég. Külföldön egyszerűen nem is tudnak róla, hogy itt micsoda lehetőségek vannak. Az a néhány lakóautós idióta meg, aki néha-néha véletlenül betéved a telepekre, turisztikai propagandának még akkor is kevés, ha minden ismerősének elmondja otthon, mit látott.

Globetrotter2014 2011.03.29. 09:51:30

@Hajszás Láncos: csak diszkréten utalnék rá, hogy aki lovaglás miatt utazna az a lovat is vinné magával. És ezért nincs lovaglóturizmus igazán. Ez nem olyan, hogy felcsatolod a sílécet a kocsira és mész. Lovat tartani pedig igencsak drága, pláne átutazni vele fél európát. Persze minden 10. magyar ült már lovon. Még a 2 éces fiam is. Attól még egyikünk sem tud lovagolni, és nem is kiemelkedő szempont egy nyaralás kiválasztásánál. KB annyi a hozzáadott értéke mint egy játszótérnek. Még egyszer, beutaztam pár középeurópai nyaralóhelyet, annak alapján amit láttam azt mondanám, ne a turizmust gondoljuk elsődleges kiugrási lehetőségnek.

fokabacsi 2011.03.29. 11:52:45

Hiába írogatjátok, hogy a "turizmus-turizmus " ha a kutya nem jön ide! Jelenleg szerintem van legalább másfél millió munkanélküli az országban. Ebből 4-600 000 képzettség, iskola, szakma,kulturáltság, és emberi viselkedés nélküli cigány!
Egy lónak az évi takarmány és gondozási szükséglethez, alkalmazottak fizetéséhez , kellene legalább napi 5-8 vendég akit etetni lovagoltatni kellene! honnan a búbánatból fog idejönni 30 000 000 azaz harmincmillió vendég, hogy legyen munkája egymillió embernek !?
Szálljatok már le a földre!
Ami megoldás lehet: élelmiszer, és zöldség termelés feldolgozás. saját értékesítő szövetkezetekkel , ne a tecso, és társai húzza le a hasznot, és vigye ki az országból!
De nem én vagyok döntési helyzetben.

Globetrotter2014 2011.03.29. 13:20:03

@fokabacsi: sajna ez kb annyira reális javaslat mint a turizmus volt...

Agyalap 2011.03.29. 14:33:11

@ZF2: 20-30 éven belül a víz és élelmiszer lesz hiánycikk. Most kellene elkezdeni készülni a termelésre, mert termőföldünk azért több van mint Ausztriának...

Globetrotter2014 2011.03.29. 14:50:16

@Agyalap: Nocsak, és miért is lenne az?

Agyalap 2011.03.29. 19:13:57

@ZF2: Biztos nem tűnt még fel. de a Föld népessége egyre nő...

Globetrotter2014 2011.03.29. 20:20:22

@Agyalap: ahol a föld népessége nő ott már most is hiánycikk a víz. Európában ettől nem kell tartani, itt épp az előregedő társadalommal van a gond.

2011.03.29. 20:46:31

@fokabacsi: Számításod akkor igaz, ha a vendég semmi mást nem csinál, csak lovagol. De ezen kívűl még azért szoktak mást is csinálni. Példul megszállnak, zabálnak, taxiba ülnek, belépti díjakat fizetnek, szuveníreket vesznek, mittudomén. A lovaglás lehet a mágnes, ami idevonzza a vendéget, épp úgy, mint Tirolba a síelés meg a hegymászás, vagy Mallorcára a tengerpart, de utána még ezer pióca akaszkodhat beléjük!

@ZF2: Ez butaság. A bérlovaglásra épp úgy van kereslet, mint ahogy a síléckölcsönzőkre is. Sőt, még inkább, mert lovat tartani macerás és helyigényes dolog, ráadásul a ló fokozott társasigényű állat. Persze van, aki ennek ellenére tart otthon sajátot, ők nyilvánvalóan semmilyen turizmusnak nem célcsoportja, mert hiszen nekik a hét hét napján naponta 3x etetniük, itatniuk, járatniuk kell az állataikat. De nem ez az általános. Sok úrlovas külföldön is, belföldön is csak bérelnek, ha kedvük szottyan. Lovasturizmus pedig igenis van, és különösebb lovaglótudás sem kell hozzá, a bérlovardákban ugyanis nem a legtemperamentumosabb darabokat teszik a vendég alá (hacsak nem külön kérésre.) A dolog teljesen működik.

@Agyalap: A gond az éghajlattal van itt. Hol az aszály viszi el a termést, hol a belvíz. Az osztrákoknál sokkal kiegyensúlyozottabb a csapadékeloszlás, nem véletlenül nő ott az égig a lucerna. Ja, és a szocializmusban eléggé hazavágták a földet is a rosszul adagolt műtrágyákkal, azóta betiltott növényvédő szerekkel, no meg persze az erőltetett mennyiségi termeléssel.

2011.03.30. 03:08:35

Tenyleg jo, de ahhoz, hogy en hazajojjek, ennel tobb kell. A 16 % ado jpofa, de ha vallalkzom, vagy bejelentve dolgozom, akkor ennel joval nagyobb elvonassal jar. Az ottgoni cegemnel a minimalber koltsege kb 100%, azaz az a 60k tobb mint 120-ba kerul. Es ebben meg nincs szja.... Ha formalisan kivennem a penzt a cegbol, inkabb 50-70%. Angliaban meg ennel magasabb osszegre is 21% a gyakorlatbn evont osszeg. Csak annyit kellene valtoztatni, hogy itthon nem hndabandazassal es katszattevekenyseggel kezeljek a probkemakat... Komolyan van, aki elhiszi, hogy Magyarorszagon mukodokepes a legalis adorendszer?
Ami Budapestet illeti, a Halaszbastyara szep kilatas van , ami jo, bar honpolgarainknak fizetni kell, ha meg akarjak nezni, viszont Budapest ugyanakkor az egyik legkoszosabb varos Europaban. Vagy senki nem emlekszik ra, hogy alig tiz eve meg nem volt ilyen?

lyken 2011.03.30. 10:58:07

Vajon mennyibe került ez a honlap?
Azt ugye tudjuk, hogy ingyenes CMS lett testreszabva. Kissé amatőr, hogy fentmaradt: www.gyerehaza.org/CHANGELOG.txt

És jééééé... El se hinné az ember, de az install.php is elérhető. (Gy.k: ezen keresztül intézhető a telepítés, majd ezt követően el kell távolítani, különben _bárki_ hazavágja, feltöri, módosítja az oldalt.)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 13:29:29

@lyken: A kormányzati honlapkifizetéseket figyelembe véve 170 millió körülire taksálom :)

trojka 2011.03.30. 15:30:47

Valaki szolhatna az ifju kereszténydemokratáknak, hogy a Hanságot már lecsapolták, a Keleti Föcsatorna régen készen van, a Kisbalatont is elintézték-akkor mi a fenének kéne hazajönniük?

Buzgómócsing 2011.04.09. 15:28:17

@Joe.UK: Kicsit későn reagálok, de ha esetleg még olvasod/olvassa valaki: eleve Kelenföldtől nyugatabbra élek. :) Nem hiszem, hogy szükség van rá felsorolni merre jártam nyugaton (vagy keleten), de ha nem jártam volna, az sem változtatna annak igazságtartalmán, amit írtam.

csoko20 2011.04.15. 07:39:31

@Trisztán: Tanácsadás, mi?
Akik kimentek, azok már nyilván nem fognak éhen dögleni. Nem inkább a sok százezer itthon maradottnak kellene előbb segíteni? Tudod, akik tényleg csak havi 30ezer Ft segélyből vegetálnak. De mivel ezeknek sem tudtok egy nyomorult nettó 80E Ft-os állást felmutatni, akkor mit akartak azzal aki havi félmilliót is megkeres?! Jöjjön haza és vegye el a testvére, barátja nyomorult kis állását???

Attól, hogy hülyének néztek valakit, még nem biztos hogy hülye.....

Ameddig az 1.000.000 új munkahelyből legalább százezret nem tudtok felmutatni /új csókos, állami alkalmazott nem ér/, ADDIG HOGY VAN POFÁTOK ILYESMIT KÉRNI VAGY TANÁCSOKAT OSZTOGATNI???

Faraway 2011.04.16. 11:18:34

A rengeteg kommentből (amit végig sem bírtam olvasni) nekem az jön le, hogy ez a sete suta kezdeményezés azért nagyon sokakat érint, és rengeteg ember szeretné elmondani, hogy miért igen, és miért nem Magyarország. Szerintem jó, hogy ez a beszélgetés elindult, még ha nem is tudjuk hova fog fajulni. (Bár, ha jó magyar szokás szerint, keselyűként szedjük szét, akkor sehova.)
Olvasva a sok sok kommentet nekem, olyan érzésem támadt, hogy itt rengeteg ember úgy van, mint mikor olyan emberbe vagy szerelmes, aki mondjuk egy totálisan önpusztító életet él. Szereted, de nem tudsz vele élni, mert téged is a sírba tesz. Kénytelen vagy távolságot tartani.
Nagyon szívszorító olvasni, azt a sok dühöt, elkeseredettséget, cinizmust, gyűlöletet, ami mögött az van( megint csak érzéseim szerint), hogy a legtöbb utálkozó szívesen élne otthon a saját hazájában, de nem egy olyan országban, ahol esélye sincs becsületesen egy normális élethez, közben meg az a hazája. Ezt, aki megéli, megélte tudja, hogy milyen tudathasadásos állapot.
Nekem sokszor van iszonyatos honvágyam, meghallom Brahms Magyar táncát a rádióban és a sírás kerülget.
Én hazaszeretnék menni, mert nem tudok igy élni sokáig, de csak valóban azután ha valahogyan független tudok lenni minden hazug, csaló, korrupt politikával átszőtt rendszertől. (Ábránd? Ne válaszoljatok inkább.)
Az érvek tényleg nem a legjobbak. Sőt. De nekem nem kellenek érvek. Beteg világ az, ahol az ember nem tudja hol a helye és hova tartozik, vagy még rosszabb: nincs is helye a világban.
Tudjátok, én ha író lennék biztos erről írnék. Ezekről a sorsokról. Vagy készülhetne szociográfia, vagy nem tudom, mi, hogy hogyan is történt velünk az élet.

kiskutyauto 2012.10.30. 18:48:34

Hát vazeg ehhez télleg vastag bőr kell... Hihetetlen hogy a keresztényi értékeik álszent hörgése közben szinte folyamatosan pofátlanul hazudoznak... MIATTUK MENEKÜLNEK A FIATALOK EL... és van pofájuk azt hazudni, hogy 2002 és 2010 közti időszak miatt... gyomorforgató...

picur3ka 2012.10.31. 00:42:30

@kiskutyauto:

Loszart, meg esetleg haza is akarna is jonni az ember, amiilyen kellemes polgartarsakkal a magyar blogoszferaban lehet tarsalogni, nem fog. Meg tarsalogni se, nem hogy hazajonni.

picur3ka 2012.10.31. 00:43:39

@kiskutyauto:

Nem most menekultek el mellesleg, teged is a kommunistak hulyitnek.

picur3ka 2012.10.31. 00:54:05

"Nos, a cél nagyon nemes, de ha ez egy normális ország lenne, akkor nem is mennének el külföldre a fiatalok, de abban már nem vagyok biztos, tudnak-e olyat "kínálni" nekik, hogy haza is jönnének."

Teljesen egyetertek.

"Mivel szép számmal olvastok bennünket külföldről (elmúlt 24 órában ezekben az országokban olvastak), nyugodtan írjátok el, hogy minek kell annak megváltozni, hogy hazagyertek..."

Cigany es zsido politika. Semmi befektetest nem erdemes futtatni ennyi kriminalis tevekenyseg mellett, veszteseges leszel, akarmit csinalsz. Az eletveszely
rol nem is beszelve. ( En szabolcsi vagyok, mondjuk.)

"A gyerehaza.org 10 érvet hoz fel Magyarország mellett, lássuk, hogy rátok milyen hatással van, hátha meggyőz valakit."

Ezeket valami gyagyas zsido irta, nyilvanvaloan.

picur3ka 2012.10.31. 01:12:57

@Faraway:

"Én hazaszeretnék menni, mert nem tudok igy élni sokáig, de csak valóban azután ha valahogyan független tudok lenni minden hazug, csaló, korrupt politikával átszőtt rendszertől. (Ábránd? Ne válaszoljatok inkább.)"

A politika nem magyar, vagy 70 eve.

Es kivel peldalodzik ez az sok okossag megint?

"Azbej Tristan IKSZ elnok"

Gyere haza, magyar, normalisak ezek? Kijafaszom, mifele nemzetseg az az Orbej Tristan, vagy kinekhijjak? Es mijaturo az az IKSZ meg az elnokje? Magyar tagok vannak benne esetleg?

picur3ka 2012.10.31. 02:47:27

@Budapesti Brigaderos:

Jaja, es ellopjak a rendszamtabladat, ha megallsz egy percre, barhol.

picur3ka 2012.10.31. 02:55:25

@Hajszás Láncos:

"A bérlovaglásra épp úgy van kereslet, mint ahogy a síléckölcsönzőkre is. Sőt, még inkább, mert lovat tartani macerás és helyigényes dolog"

Hegyet tartani viszont konnyu. Nem maceras, abban igazad van. Elvan maganak.

@Agyalap: A gond az éghajlattal van itt. Hol az aszály viszi el a termést, hol a belvíz.

Nem a belviz viszi el a termist, ha'ver!

picur3ka 2012.10.31. 03:44:19

@Azbej Tristan:

Ezt a kanadai romaknak irtak?

"Szakértőink szívesen válaszolnak az olyan fontos kérdésekre, mint:

Hogyan működik a magyar munkaerőpiac?
Hol és hogyan keressünk állást?
Milyen fizetések vannak Magyarországon?
Hogyan működik a magyar adórendszer?
Milyen munkavállalási formák vannak? Mire figyeljünk oda egy szerződés aláírásakor?
Milyen jogai vannak egy munkavállalónak, és ki védi meg azokat?
Hogyan használhatjuk ki optimálisan külföldön szerzett tapasztalatunkat vagy végzettségünket?
Hogyan készüljünk fel egy magyar állásinterjúra?
Milyen a magyar vállalati kultúra?"

Sandra is ott van, latom... meg Azbej, meg Szergej es Romeo....

Es ezek "rálátással bírnak a hazai munkaerőpiacra". Csabito.

tököltyű 2017.07.18. 18:30:10

@Tokány: kint maradhattál volna ,a fasznak nem hiányoztál !

süti beállítások módosítása