Skip to content


       Szűrés lista

Remek esélyt dobott el magától a Fidesz

Reggel 9-kor futottam bele a következő címekbe, amik a Lázár-hanganyag után pár nappal óriási botrányt ígértek.

Hírszerző: "Haljál éhen! - újabb markáns Fidesz-vélemény a szegényekről"

NOL: " 'Hát akkor haljál éhen' - fideszes képviselőnő a segélyekről"

Mint kiderült, az eredeti forrás a Blikk, akik az álszent, "Nem sok szociális érzékenységet tanúsított Máténé Virág Krisztina, a zuglói Fidesz alelnöke, a kerületi képviselő-testület tagja" szöveggel vezették fel cikküket.

Annyi hasonlóság tényleg van a Lázár-üggyel, hogy itt sem tudni, hogy pontosan hol és mikor hangzott el az idézett szöveg (nem sikerült megtalálnom se a zuglo.hu-n, se a gugliban), de betett róla egy képet a lap.

 

Vagyis nem a szegényekről, hanem egy létező problémáról beszélt, amiről eddig csak a lenácizottak beszélgettek egymás között, nyilvánosan, közéleti szereplőtől tabu volt, mintha nem is létezne. A segély szótól félnek a politikusok, mint a tűztől, ráadásul mivel a Fidesz mostanában nagyon sok szavazatot veszített, nem merte megkockáztatni, hogy egy széles rétegnek legyen indoka ellene fordulni. Így aztán megmagyarázták Máténé nyilvánosságra került szavait.

"– A képviselő asszony kijelentése egy hosszabb gondolatmenet kiragadott részlete, amelyet önmagában csak félremagyarázni lehet. Ha ez bántó volt egyesekre nézve, úgy elvárjuk a képviselő asszony bocsánatkérését, ugyanakkor azokét is, akik a közösséget megkárosítva, jogtalanul vettek fel szociális támogatásokat, elvéve ezzel a lehetőséget a valóban rászorulóktól." - áll a zuglói városháza közleményében.

Az érintett Máténé Virág Krisztina pedig nagyon-nagyon megbánta és sajnálja a saját szavait.

"– A bizottsági ülésen a segélyekkel való visszaélésekről volt szó. A vita hevében olyan kijelentésekre ragadtattam magam, amelyekkel másokat megsérthettem emberi méltóságukban, és amit nem gondoltam szó szerint – közölte a politikus. – Kijelentéseim miatt bocsánatot kérek mindenkitől, akit ezzel megbántottam, tettemet nem kisebbíti, hogy közéleti tevékenységemmel hosszú évek óta komoly jótékonysági munkát végzek, ilyen célokra szervezek rendszeresen gyűjtéseket. Ismételten megkövetek mindenkit, aki úgy érzi, hogy szavaimmal megbántottam, de kérem, ne egyetlen szerencsétlen kijelentésem alapján ítéljék meg a közéleti munkámat." – írta a Blikknek címzett levelében.

Szerintem óriási hibát követtek el a visszakozással.

Most a fórumokon, Facebook-on sértődötten vagdalkoznak a hozzászólók, akikben a szövegértési nehézség keveredik valami egészen elvakult dühvel, és persze megjelent a liberális jogvédő vonal is, akik iszonyatosan fel vannak háborodva, holott színekről egy szó sincs a szövegben.

A Fidesznek most kellett volna teljes mellszélességgel kiállnia képviselője mellett, közölni, hogy igen, egy régóta megoldatlan súlyos gond került végre napvilágra, és ők most minden erejükkel azon fogak dolgozni, hogy megszüntessék, mert az államadósság, meg a társadalmi igazságosság, és a .....

Mondom, ezt kellett volna. De nem okoztak meglepetést, marad minden a régiben.

Címkék: politika fidesz társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr252772814

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rémálom a Fideszről 2011.03.27. 17:58:24

Az álmos könyv szerint, ha a FIDESZ adócsökkentésről szavaz az álmunkban, akkor az kevesebb pénz, szegénységet jelent. Nem tudom ki írta a könyvet, de átkozottul igaza volt… Bárcsak rémálom lenne a következő is, mert akkor bármelyik pillana...

Trackback: Amiből a legjobb kimaradni: Líbia 2011.03.27. 16:23:04

Éppen egy hete kezdődött a "furcsa háború" Líbiával szemben. Ez a hadjárat nem is háború és nem is Líbia ellen indult, de nem egyszerűen egy ENSZ-határozat betartatása, és nem is egy diktatúra megdöntésére irányuló fegyveres beavatkozás. Mind...

Trackback: Wittner, a nemzet szégyene 2011.03.26. 15:59:04

Felháborító és példa nélküli, amit Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője mondott a t. Ház falai között....

Trackback: Szijjártó Péter iszik vagy drogozik? 2011.03.26. 15:08:18

  Mert, az világosan látszik, hogy nincs a tudatánál. Miből gondolom? Nos, az MTV „Az este” című műsorában március 22-én arra a kérdésre, hogy mit szól az április 9-re tervezett szakszervezeti tüntetéshez Szijjártó Egybites Péter ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar ember teli szájjal 2011.03.27. 12:25:45

Ha van esetleg olyan film, amelyben együtt szerepel a művésznő Csoki Ájsszal, akkor azt letölteném.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.03.27. 12:26:34

Szegények bármit csinálnak, bármit mondanak, az nem jó. Lázárnak is igaza volt, Máténének is igaza van. Minek a magyarázkodás? Dolgozni kell alázattal, kitartóan.

regress 2011.03.27. 12:26:53

@TaTa86.: rúgjanak ki ,és ne vegyenek fel sehova.kíváncsi lennék hogy vélekednél akkor?nagyon megérdemelnéd.

rajen 2011.03.27. 12:29:41

Aki nem dolgozik, ne is egyék. Ezt kéne beleírni az alkotmányba. De nekünk van egy szent és védendő kisebbségünk, akiket az életünk árán is táplálni kell!

regress 2011.03.27. 12:30:37

@OrangeOrder: a nyaláson kívül még mire jut időd?jól megfizetik?

Anarchy 2011.03.27. 12:32:17

Egy hosszabb gondolatmenet kiragadott részleteként, amelyet önmagában csak félremagyarázni lehet, azt üzenem minden politikusnak hogy basszák szájba egymást!

Kivlov 2011.03.27. 12:34:00

Ennyi. El kéne felejteni végre, hogy az állam szeretetszolgálatot játszik...

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.03.27. 12:34:25

@regress: normális munkahelyem (versenyszféra, hihi) van hétfőtől péntekig, ilyenkor csak elhivatottságból kommentelgetek :) Mert érdekelne hasonló munka? Az MSZP most állítólag nagyon rá akar szállni a facebookra meg a blogokra, ott keresgélj.

Visszatérve és on: mostanában az lett a felháborodás tárgya, ha a fájó igazságot politikusok mondják ki, "akik sose dolgoztak". Ha ilyen könnyű, csináljátok utánuk, másrészt attól még az igazság igazság marad, bárki szájából is hangzik el.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 12:39:14

Ez a Máténé Virág Krisztina ?
Csókolom a dolgos kis kacsóját...
belpol.hu/hir104.php

is 2011.03.27. 12:40:46

@TaTa86.: "Úgyhogy azt a pártot is mindenki utálni fogja, aki a paraziták mellé áll. "

Hogy is volt 2008-ban a hülyenépszavazás? Nem arról szólt, hogy paraziták maradjunk az egészségügyben? mekkora volt a támogatottsága? 85% akart paarazita maradni, és ezzel lett népszerű a FIDESZ. Lehet, hogy ilyenkor jól belemondod a mikrofonba, hogy fúj-fúj paraziták, de akkor légyszíves mondd mellé, hogy 2008-ban mire is szavaztál.

@Anarchy: :DDDDD

nyubocs 2011.03.27. 12:46:32

@Geza: "Abban amúgy van igazad, hogy havi 70-ből nem lehet városban megélni, de pl. falun igen, ahol nincs közös költség, a ház melletti kertben megterem a fogyasztás 1/3-a (már ha művelik, persze), lehet kutat fúratni, stb."

Gyere, próbáld meg :) szivesen látlak
Villany ugyi itt is van.
Fűteni kell, a gáz kurva drága és 25% áfa terheli (nem úgy mint a távhőt) és az agyament fatüzelésű erőmű erőltetése miatt a fával sem jössz ki lassan olcsóbban.
Szennyvízdíjért elkérnek havi 5 rugót.
Ha kutat fúratsz és bejelented, akkor azután is fizeted a vízdíjat, ha nem jelented be, a szomszéd meg feljelent még jól meg is b@sznak. (A kúti víz meg emberi fogyasztásra alkalmatlan az elqurt szennyvízvezeték miatt meg a sok régi klotyó miatt)

A kertem is művelem. Tavaly úgy rohadt el benne minden, ahogy illik. Igaz, nincs mindig rossz idő, csak akkor meg éjszaka elég sokat kell kinézni az ablakon, hogy a barna bőrű hableányok ne szüreteljék le féléretten a termést.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 12:47:00

@Kivlov:
De meghalnak az emberek az orvos küszöbén, ha 300 forintot kell fizetni.
Magyargyilkol, aki nem ad pízt.
Laspalmas tudna mesélni a nemzetgyilkos 300 forintról.

AkarkiJ 2011.03.27. 12:48:09

a múltheti lézershow kiakasztott, mert a szegény embereket ítélte el lézerjancsi, de itt a nő kimondta, egy konkrét személyre és konkrét állásra, hogy ha NEM AKAR dolgozni, akkor haljon éhen...

lehet hogy nyers, de teljesen védhető és elfogadható álláspont

az utána lévő, hogy az utcaseprésből aztán tovább lehet lépni, az már gázabb, de teljesen más szempontból

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 12:52:39

@AkarkiJ: A továbblépést azt saját tapasztalatból mondta.
Büféslányból fideszképviselő, az majdnem utcaseprőből továbblépés.

Pistabácsi 2011.03.27. 13:04:42

@Dendrobatidae: Ezt nagyon találóan megfogalmaztad. Minden szavaddal egyet értek.

Kivlov 2011.03.27. 13:04:51

@simonmondja.:
Az a vizitdíj úgy volt elqrva, ahogy csak lehetett.
Épp az nem fizette, akinek kellett volna: a nyugger, meg a C. Bezzeg a dolgozó ember, aki alapból leadózza a bérköltsége 60%-át, ha véletlenül megbetegszik egyszer egy évben, az csengessen még pluszban. Hát a qrva anyját molnárlalának meg az összes szdsz-es sz*rrágónak.
Alapvetően a "használó fizet" elv tök jó. De mivel a molnár féle verzió pénzbehajtásra született, egy kalap sz*r volt az egész. Ha mondjuk lett volna 3-4 ingyenes (azaz negyedévente egy), és utána fizetős, akkor nem lett volna az, hogy odajár melegedni a sok mamu-papu, meg C.
De így, ugyanazt a tagot húzták le százhuszonkettedjére is, aki alapból finanszírozza az egész elcseszett rendszert.

igényes 2011.03.27. 13:05:04

Valaki levette a Papcsák kocsiját az Index oldaláról. Mindenestre itt van a kocsija. Barack Obama ugyanazt a tipust használja.

luxuryandperformancecars.blogspot.com/2010/04/chrysler-300-awards.html

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.27. 13:07:12

@Hajszás Láncos: Nem az éhezőket, hanem a rendetlenkedőket.

"Vagy te mi a lófaszt csinálnál mondjuk egy tatabányai 7. emeleti másfél szobás panel oduban,"
Az ember kreatív. Persze csak akkor ha van kényszer. Ha odaadod neki a segélyt akkor marad a seggén.
Ajánlom figyelmedbe a Horthy-érát: 3millió koldus, 0 éhhalál, kielégítő közbiztonság. Meg lehet csinálni.

@regress: Most te dicsekszel azzal, hogy kirúgtak és nem vettek fel sehova? Ez a példa?
Eszedbe jutott már, hogy azért nincs munkahely, mert a segélyezés terhei megölik a gazdaságot?

@is: 2008 arról szólt, hogy be kell mosni Ferinek. Ezt Horn Gábor remekül látta már akkor, de neked még mindig nem esett le.

Pistabácsi 2011.03.27. 13:07:54

@tildy:): A fekete mosogató nem fekete munkás. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.27. 13:08:16

@is: 2008ban 3 igennel szavaztam, és tartom.

igényes 2011.03.27. 13:08:57

egyenlito.blog.hu/2011/03/26/lefilmeztuk_papcsak_luxusautojat

Papcsák autója már egy fejlettebb, mint Barack Obamáé.

300c.blogspot.com/2007/04/barack-obamas-300c.html

Egy az egyben megegyezik Papcsák és az amerikai srác kocsija!
luxuryandperformancecars.blogspot.com/2010/04/chrysler-300-awards.html

Cateran 2011.03.27. 13:09:31

@tildy:):
Hehe kicsit agyaltam en is mit is akar jelenteni pontosan a fekete mosogato,de amire te gondolsz (es ami engem is m,egzavart 1 pillanatra-a ragozas)az a feketen mosogato:)
A fekete mosogato (pot washer gondolom) aki a konyhan a "fekete" dolgokat pucolja....en a seregbol ismerem a kifejezest,ahol mindent odaegettek es valoban minden fekete volt:D
Szoval ellentetben a Lazar fele beszeddel,ahol a teljes szoveg cikibb volt mint a kiragadott,itt es most nem..a holgynek igaza van,akinek lehetosege lenne dolgozni,csak eppen budos neki a munka es inkabb segelyel,az dogoljon meg.../agree

igényes 2011.03.27. 13:11:05

@TaTa86.: Nincs munkahely, mert a Lázár, Papcsák, Buday féléknek és családtagjaiknak egyszerre 4-5 munkahelyük van. Ez is gond, mert csak a pénzt szedik el, de nem teremtenek semmit.

lakohaz 2011.03.27. 13:18:39

én segélyt csak annak adnék, aki napi 8 órában jár közben ingyenes állami képzésre, egyből a fele nem venné fel...

Kivlov 2011.03.27. 13:20:47

@lakohaz:
elég lenne az 4 órában. a másik 4ben takarítana.
egy szemétdomb az ország. Utak mellett a víz 10ből 9szer nem tud elfolyni árokban, mert be van nőve. A települések közti kanyarok 90%-a beláthatatlan a bozót miatt. stb, stb...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 13:21:30

@Kivlov:
Sem a nyugger, sem a cigány nem volt felmentve a vizitdíj alól.
Gondolom, hazudsz.
A gyerekek voltak csak felmentve.
Amelyik dolgos adófizető meg 300 forintot sem tud kicsengetni önrésznek, az haljon éhen, ugye...
A paraszolvencia már rég nem lenne, ha a 3 millió népszavazó nem fizetne az orvos zsebébe, mert elvei vannak.
Röhejes fidesznyik vagy.
Valaki adjon neked 300 forintot, nehogy meghalj náthában az orvos küszöbén.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.27. 13:22:36

@igényes: Ezért kéne egy pofonegyszerű rendszer, kis állami beavatkozással.

Ehelyett mi van? 50-60%os újraelosztás. Mindegy egyes megtermelt fillér átmegy Lázár, Papcsák, Buday félék kezén, mert ezek a szarzsákok elhitetik az emberekkel, hogy szociális háló(, értsd: politikai maffia) nélkül nincs élet a Földön.

Milyen hülyén is néznének ki imádott politikusain, ha egyszer rádöbbenne a magyar, hogy saját erőből is meg tud élni, és nem kell hogy "megvédje" őket a politika...

Kivlov 2011.03.27. 13:30:39

@simonmondja.:
sosem fizettem orvosnak borítékban. ha keveset keres, kérjen a főnökétől, én is attól kérek, nem az "ügyfelektől."
igenis fel volt mentve a nyugger is meg a C is. Pláne vidéken. É-M.o.-n ha a doki pénzt mert volna kérni a C asszonytól, akkor 5 perc múlva meglincselte volna a 120 kilós idegbeteg, benga férje!
Ahogy a nyugiktól sem kértek. Lehet, h hivatalosan kellett volna csengetniük, de mamám által tudom, hogy egy vasat nem fizetett sosem. Pedig vércukor, vérnyomás, tökömtudjami mérés, kb heti 2szer, rendszeresen...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 13:36:19

@Kivlov: A fidesznyik orvosok nem szedtek a nyuggerektől és a cigóktól ?

Miért nem mondták nekik, hogy akinek 300 forintja sincs, az haljon éhen ?
De kár, hogy csak most nyílik a csipájuk.

csaklesekminta 2011.03.27. 13:39:34

@Geza: Elismerésem, hogy ennyi munkát fektettél a témába, csak támogatni tudom a véleményed. Szerintem a gazdasági, politikai elit a dolgok megszerzésében hatékonyabb mint a működtetésben. Errefelé 15-20 éve volt néhány 300-2000 fős cég. A privatizáció - elsődleges tőkefelhalmozás - után addig adták-vették őket amíg 30-200 főre zsugorodtak. Apránként sikerült felélni mindent.

snittpali 2011.03.27. 13:44:09

Azért érdekes ez Krisztike, amikor azt mondja menjen mindenki dolgozni. Ő például mit csinál(t) a a fidesz alelnökség előtt/mellett? Azt már tudjuk prostikat futtatott és evvel olyan kapcsolati tőkére és zsarolási potenciálra tett szert amivel eddig küzdötte fel magát. Krisztikét miután már kellemetlen lett a kurvás múltja, bedugták egy fedőállásba, havi 1-2 nap nem túl megerőltető munkával összesed egy pedagógusi nagyságú fizetést. Nem hiába tervezi a fidesz a kötelező kamarai tagságot mert kádereit ott tudja zsíros állásokhoz juttatni. Kurvás Kriszti is lett szagértő a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál....

fokabacsi 2011.03.27. 13:44:32

"Hát akkor haljál éhen ! "
Milyen finom volt és nőies ez a képviselő nő ! Én azt mondtam volna: Dögölj meg !
És akkor még finom voltam.

Kivlov 2011.03.27. 13:44:33

@simonmondja.:
b+, nem az összegről van szó, hanem az elvről!!! tegnap kb a 20szorosát buliztam el, tegnapelőtt detto. majdnem 3 kilot tolok havonta a bérem utána az államnak, gazdálkodja ki belőle a 300 Ft-jait..

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 13:52:02

@Kivlov: Szerintem is az elvről. Hogy legálisan fizessen mindenki az orvosnál.
Ne csak az adófizetők.
Így most örülhetsz az elvednek fidesznyik koma. Megint csak a potyások járnak jól.
Te fizetsz helyettük is, ők meg csak borítékot dugdosnak és eléd állnak a sorban.
Okos.

csaklesekminta 2011.03.27. 13:54:22

"b+, nem az összegről van szó, hanem" a szabályozó hatásáról, amely működött, amint azt több különálló forrásból tudom. Hányszor dekkoltál már orvosi rendelőben, miközben a barna bőrű hableányok randalíroztak?

Kivlov 2011.03.27. 13:56:53

@simonmondja.:
így is én fizettem! még pluszban! ők meg ugyanúgy nem!!!
oké lett volna, ha pl leírhatom az adóból. de nem. én fizettem a 122 plusz egyediket is, a naplopók meg ugyanúgy semmit!!!

Kivlov 2011.03.27. 13:57:32

@csaklesekminta:
egyszer sem, mert mindig időpontra megyek...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:00:54

@Kivlov: Ha leírhatod az adóból a 300 egész forintot?
Havonta beteg vagy ?
Vagy naponta az orvosoknál vizitelve vagy olyan dolgos adófizető ?

Kivlov 2011.03.27. 14:03:34

@simonmondja.:
te nem értesz magyarul? lesz*rom a 300 Ft, az elvről van szó. inkább bedobálom a dunába minden egyes dokilátogatásom után (ami kb 5 évente 1 darab), minthogy ebbe a pöcegödörbe toljak még pénzt. Leírni adóból, igen. így aki alapból hozzájárul a rendszer finanszírozásához, az pluszban nem tolna. aki meg nem, az fizessen...

Petykabá 2011.03.27. 14:04:33

@tildy:): azért én utánanéznék a helyedben a feketemosogató szó jelentésének, mielőtt kommentet írok, mert nem az amire te gondolsz. Tehát nem feketén mosogatást elvállalóról, hanem egy konkrét munkakörről van szó, esetleg bejelentve. Így azért egy kicsit más a helyzet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:08:03

@Kivlov: Az is egy elv, hogy ne járjon senki potyázni a mások pénzén. Én ezt vallom.

De mindegy már. Az Orbánka úgy szedi a nyugdíjjárulékot, hogy nyugdÍjat sem ad érte.
Úgyhogy ennyit a fidesznyik elvekről.

Most miért nem népszavazgattok ?
Vagy az nem érinti a 3 millió fidesszavazót, ugye.

Kivlov 2011.03.27. 14:10:11

@simonmondja.:
kutyát nem érdekli a nyugdíj. a 16%-os szja lényeg.
amúgy meg nem vagyok fityiszes, csak hányok a kommer-libsi-elempé bagázstól...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.03.27. 14:13:12

@lakohaz: Ez sem jó. Már most is vannak továbbképzések, ahol reggel bemennek a munkanélküliek, cigiznek, k*rvaanyáznak, ordítoznak, majd a tanártól követelőznek, hogy a napi 2000 Ft-ot adja oda nekik. 10-kor már sehol sincsenek, de a jelenléti ívben benne vannak. A tanár meg nem mond nemet, mert még a végén egy lyukkal több lesz rajta.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:15:34

@Kivlov: Én meg a fidesztől hányok. Itt verik magukat a földhöz, hogy Svájc leszünk, meg népszavazunk és nemzethalál,
aztán mikor kormányra vergődnek, akkor mégis inkább Putyin leszünk, nem Svájc, lófaszt se népszavazunk többet és dögöljön éhen mindenki, mert leszarják a nemzethalált.

Kivlov 2011.03.27. 14:17:32

@simonmondja.:
oké. mi más lehetőség volt 2010 áprilisában, mint a fityisz?
erre még egy kommer gyökér sem tudott választ adni.
elempé? minek szdsz2.0, egy ócska kis gittegylet.
jobbik? ha valaki egylapon említi a pirosfehérzöld színkombót már rögtön nácit kiált ez a köcsög magyar nép.
mdf? nincs is olyan.
akkor???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:21:30

@Kivlov: Húha, tényleg, Orbán Viki, ha kigurul a homokozóból, ez az ország biztos kámforrá válik.
10 millió embernek ez a bodzaszedő az egyetlen lehetősége ?

Kivlov 2011.03.27. 14:23:19

@simonmondja.:
nem ez. de mi más volt??? te is csak nyomod a szokásos vörös dumát, hogy ez nem oké így. de más lehetett volna? civil mozgalom? vagy kolompárék? vagy mi a pék vérvörös f*sza??

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:37:44

@Kivlov: Bárki alakíthat kormányt.
Mindegyik megoldotta volna az indulók közül simán, amit a Viktor nem tud még nehezen sem.
Akár havonta más kormány alakulhatott volna, mint az olaszoknál régebben, vagy akár évekig senki, mint a cseheknél, vagy a belgáknál.
Egyik esetben sem lettünk volna pártállam ismét, miután 40 évig utáltuk a komcsikat.
De ezzel a vérszívó bodzás bagázzsal nagyon mellényúltatok.
Vörös.
Hát ezek vörösek, az biztos. Virtigli pártállam. Gratulálok a 8 év útlezáráshoz meg fideszgyűléshez.

doktor.dikhed 2011.03.27. 14:43:47

Persze, persze kiragadott részlet, de mit várhatunk egy olyan politikustól, aki még megfelelően fogalmazni sem tud?

Kivlov 2011.03.27. 14:44:57

@simonmondja.:
kit érdekel hogy pártállam vagy nem?
egy olyan ország, ahol az "állítólagos" rendszerváltás után 5 évvel egy pufajkást választanak min.elnöknek, ne akarjon semmi jobbat.
az átlagembert az érdekli, hogy a szánláit kifizesse, legyen kenyérre meg sörre. aztán annyi. lóf*szt nem érdekli, hogy médiatörvény meg istennyila.

Kivlov 2011.03.27. 14:46:44

@simonmondja.:
"bárki megoldotta volna"
miért nem tette? volt rá 8 éve a maszopnak...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:50:52

@Kivlov: Ha komálod a pártállamot, akkor ne vörösözzél le engem, mert komcsi vagy a javából.

Kivlov 2011.03.27. 14:53:52

@simonmondja.:
mondom, te nem értesz magyarul. ki mondta, h komálom? azt írtam, h lesz*rom mi van, amíg élni hagynak. nem érdekel mit bohóckodnak a nyugdíjjal, a médiával, az akármivel.
amúgy szvsz az átlagmagyar annyira buta, hogy erős iránymutatás kell neki, mert nemhogy úgy nem tud cselekedni, hogy a "köznek" jó legyen (vagy legalább ne legyen rossz), de még úgysem tud cselekedni, hogy saját magának ne legyen rossz!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 14:56:42

@Kivlov: 8 évig nem volt csőd. Most meg még extraadóval együtt is beszart februárra már a költségvetés.
Vérgáz, de ezek nem tudnak kormányozni.

kvadrillio 2011.03.27. 14:57:23

Krisztike nagyon tájékozatlan, s mint ilyen, nem kéne neki zuglói fidesz-alelnöknek lenni.
Másfél millió munkanélküli van ugyanis, pályakezdő munkanélküliek is, 1 állásra több ezren jelentkeznek, és nagyon sokan évek óta nem tudnak álláshoz jutni.
Sőt ! Krisztike sem tudna álláshoz jutni !

....csak őt bepaszírozta valaki a jelenlegi helyére.

Előbb tájékozódni kéne a munkaerőpiacon, aztán osztani a hülyeségeket !

Nem hiszem el, hogy ennyi hülye van a Fidesz soraiban ! És egyre többen ! :)

Nem vagyok fideszes 2011.03.27. 14:57:33

A faszom a fityiszbe, hogy akkor keménykednek (Ferihegy körüli balhé) amikor kurvára nem kéne, olyan szarháziakat védenek be az utolsó csepp nyálukig (meggyestompika Esztergomból), akiket kurvára nem kéne, de amikor valakinek még véletlenül van is igaza közülük, akkor meg besunyulnak és gyáván megfutamodnak. Kretén banda!

Kivlov 2011.03.27. 14:58:20

@simonmondja.:
:)))))))))))))))))))))
csőd nem volt. hitelfelvétel viszont igen. amit majd az unokáink is nyögnek.
kit érdekel a február? az 12 hónapból áll. és májusban jönnek a nyugipénzek. ennyi.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 15:06:31

@Kivlov: Mert a többi kormányunk legalább hitelképes volt. Azért kaptak hitelt.
Viktorunkkal meg, aki szóbaállt, az megszívta.
Csókoltatom az orvosokat, a bírókat, az egyetemeket, a médiát meg a többi hülyét, aki hatalomra segítette.
Mindet seggberúgja és meg is érdemlik. Felnőtt emberek és egy ilyet sztároltak...
A nyugdíjpénzeket várod ?
Azt ne várd, mert azok csak állampapírok. Klotyóra még jók lesznek.

Kivlov 2011.03.27. 15:08:36

@simonmondja.:
és meg is érdemelték a seggberúgást!
még a nyuggereket, a C-ket, a közszférai dolgozókat, a MÁV-BKV-Posta naplopóit is seggbe kéne! csak ehhez halvérű mindenki.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 15:12:03

@Kivlov: A szavazóit azt nem adja. Kell neki a potyaleső ikszelő.

Kivlov 2011.03.27. 15:14:07

@simonmondja.:
mint a vörösöknek, a zsidajoknak, mindnek.
ezért kéne cenzus: 18-65 között választójog, minimum érettségivel és adófizetéssel...

regress 2011.03.27. 15:15:07

@TaTa86.: én miattam ne aggódj,tele vagyok munkával,nem itthon,frankfurtban.amit a segélyről irsz ,az akkora baromság, mint az új alkotmány

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 15:17:47

@Kivlov:
Hát, ha így folytatjuk, lesz választójog, de csak román sokgyerekes analfabétáknak.
Amcsi vízumot kapnak a kolduláshoz, ha leszavaznak a Viktor arcképére.

Kivlov 2011.03.27. 15:20:34

@simonmondja.:
te tényleg idióta vagy. milyen románok? azok magyarok, te gyökér!!! csak a csigazabáló nigger férgek meg a halvérű politikusaink miatt romániában kell élniük. az ilyeneknek kívánom, hogy menjél ki erdélybe és köpjenek jól szembe, de még verjenek is meg. majom. megyek is, nem idegesítem magyar az antimagyar f*szokkal...

lyken 2011.03.27. 15:25:15

"A Fidesznek most kellett volna teljes mellszélességgel kiállnia képviselője mellett, közölni, hogy igen, egy régóta megoldatlan súlyos gond került végre napvilágra, és ők most minden erejükkel azon fogak dolgozni, hogy megszüntessék, mert az államadósság, meg a társadalmi igazságosság, és a ....."

Ugyan már. Sokkal egyszerűbb populistának lenni. Szövegnemértő hülyékből sokkal több van mint azokból akik a lényeg mögé is képesek látni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.27. 15:33:00

@Kivlov: Menjél te erdélybe. Csinálj sok kis purdét és tizesével szavazgassál, mert olyan jó móka.

Inno 2011.03.27. 15:33:13

@Kivlov: És nincs valami betegsége a nagyinak? A cukorbetegek, szívbetegek, de úgy tudom akinek vérnyomásproblémája volt, annak sem kellett fizetnie. (Kb. azoknak annak nem kellett fizetni, akik életük végéig kezelésre szorultak.) Valószínű ez az oka, hogy a nyugdíjasok többségétől semmit nem kértek, mert ma Magyarországon kevesen érik el egészségesen a azt a kort.

HVC 2011.03.27. 15:35:20

Egyetértek a képviselő asszonnyal. A segély ne legyen állandó állapot. Átmenetileg járjon... addig, amíg X Y munkát keres. Ennek a "motivációnak" a hiányát még tőlünk sokkal gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak. Nem is beszélve arról, hogy teendő akadna bőven. Ahogy már előttem írták: ha más nem, hát árokásás. (Ilyenkor nem feltétlenül kéne segélynek hívni, elvégre elvégzett munkáért járó fizetés lenne.) Szerintem ez lene a helyes út. No meg az, hogy a c.-kat rábírni, hogy dolgozzanak. És eltűrni, hogy ők dolgoznak. Kétoldalú dolog. Németországban működik.

Állásrafal 2011.03.27. 15:36:28

Amíg a politikusok nem közmunkában politizálnak, és amíg pénzt kapnak olyan munkáért, amiért képtelenek megdolgozni, addig nem várhatjuk, hogy a közérdeket, és nem a saját érdekeiket nézzék. Közérdekért az képes tenni, aki nem azt nézi, hogy az ő fizetése mindig értékkövető és kiemelt legyen, hanem ténylegesen, emberi indíttatásból végzi, és nem munkának tekinti. Emberszámba veszi azt a réteget, aki leginkább segítségre szorul, és segítő a szándéka, nem átsegíteni akarja egy másik világba.

igényes 2011.03.27. 15:37:19

Nem ide tartozik, de elgondolkodtató, mit tervez Orbán még az egyetemistákkal? A Károli Gáspár Levélbontási Kar egyetemi hallgatókat kölcsönzött Orbánnak.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/elnoki-szemle-2047668/

A miniszterelnök meglátogatta a 10 fiatalt, akik a levelek feldolgozását folyamatosan végzik. Egy nagyméretű szoba, benne 10 fiatal a fiatalok párosával végzik a munkát rendszeresített bünügyi laborból elcsent, vagy az egészségügytől lopott gumikesztyűben.
Állítólag majdnem 1 millió levél érkezett. Úgy néz ki, hogy az egyik bontja, a másik rakosgatja majd elviszik és szkennelik. A tájékoztatás szerint 8 óra alatt 5000 levelet kell feldolgozniuk.
1 000 000 levél feldolgozásához tehát, 200 nap szükséges, de ugye lehet, hogy 20 nap is elegendő számukra, mert 10-en vannak, és mindegyiknek 5000 db a feladata, hát ez nem nagyon valószínű, mert a jó munkához idő kell, idő is kell. Gépi úton maga a levelek kiküldése is 5 hét alatt sikerült csak az aláíróknak.

Nézzük meg tehát egy másik oldaláról a számítást!

Adott 1 000 000 levél, mint tudjuk egyik bontja, de bizony nagyon nem gépesítettek, még egy papírvágó kés sem áll rendelkezésükre, mint tudjuk a polgárok nyalós borítékot kaptak, melyet felnyítni aligha lehet károsodás nélkül, mint látható nem eldobják a borítékokat, hanem azokat is gyűjtik az asztal közepén. Gondolom nem nagyon serényen dolgoznak a fiatalok, mert nem nagyon gyülekeznek a levelek és a borítékok sem. Aligha munkakezdésre érkezett a levéltitkokat megsértő miniszterelnök. A szkennelést láthatóan szemmel végzik és agyukban rögzítik- Orbán Viktor ugyan nem írta alá, de a nem neki érkező levelekbe beleolvas. Furcsa, mert nem a kormány alkotmányoz, nem is értem mi köze van a leveleinkhez?

1 000 000 bontása, szkenneléshez történő előkészítése darabonként legyen 1 perc = 1 000 000 perc : 60perc = 16 666 munkaóra : 10 munkásfiatallal = 1666,6 munkaóra/fő : 8 órával = 208,3 nap

Orbán a végére tartogat egy óriási ostobaságot, elárulja, hogy a kérdéseket nem is azok írták, akiknek az aláírása szerepel a kiküldött levélen azzal a megjegyzéssel, hogy ők a nemzeti konzultációs testület tagjai.

"A családomból a feleségem és két nagykorú gyermekem adta postára a kérdőíveket. Én nem küldtem vissza, furcsa is lenne, ha saját magamnak válaszolnék – árulta el a miniszterelnök. – Hétfőn beszámolok az eredményről a parlamentnek, és abba majd beleszámítom az én véleményemet is."
Milyen nagyszerű, milyen jól állunk! Egyetemistáknak a feladata ma a tapsolás, a kivételezettek tanulmányaik folytatása helyett levélbontást végezhetnek. Idegennyelv ismerete valószínűleg előny volt.

HVC 2011.03.27. 15:39:32

"Szövegnemértő hülyékből sokkal több van mint azokból akik a lényeg mögé is képesek látni."
Erre a legjobb példa SZVSZ az Őszödi beszéd...

Netuddki. 2011.03.27. 15:42:13

Megmondom én mi a gond. Nem kell itt semmit se félre se előremagyarázni.
A krisztike is olyan sötét, mint a pákó sggluka. Ha nem ilyen alpári módon fejeznék ki magukat akkor senki nem magyarázná félre. Főleg ha röviden a lényeget mondanák.

"Senki nem akar dolgozni"
Csak egy sötét, a szakmájához nem értő politikus mond ilyet. Főleg miután az elmúlt 20 év arról szólt, hogy a Magyar Köztársaságban nem munkával lehet boldogulni. Ez nem az egyes érintett emberek hibája, hanem a semmihez nem értő megélhetési, segélyen szavazatot vásárló "politikusoké".
A "kedves" fideszes hölgynek meg üzenem, nem véleményt kell mondani hanem tenni valamit a helyzet megoldása érdekében. Senkit nem érdekel a véleménye, de azok sem akik úgymond "nem akarnak dolgozni". Tiszta, egyszerű, érthető jogszabályi környezetet akarunk ami a munkavállalóknak kedvez, nem a munkakerülőknek. Mindemellé pedig normális mértékű, behajtható adókat. Barmok!

gorcsev54 2011.03.27. 15:47:19

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/27/afacsokkentes/ Aki elolvassa az láthatja, hogy van akiknek sikerült ÁFA csökkentést elérni -nem is keveset 25%-ról 5% ra ez nem semmi, de az élelmiszer az maradjon igaz kenyeret többen vesznek mint zenélnek. Ettől a lépéstől aztán pörög a magyar gazdaság!!

Netuddki. 2011.03.27. 16:00:36

@igényes: ""A családomból a feleségem és két nagykorú gyermekem adta postára a kérdőíveket. Én nem küldtem vissza, furcsa is lenne, ha saját magamnak válaszolnék – árulta el a miniszterelnök."

Gondolom szavazni sem szokott, mert furcsa lenne ha magára szavazna.

Ettől függetlenül kb. 900ezer "kérdőívet" küldtek vissza a több millióból. De ezt is ugye nagy eredménynek állították be ahelyett, hogy leszűrték volna a tanulságot a barmok!

Netuddki. 2011.03.27. 16:02:38

@gorcsev54: A 25% ÁFÁ-val nemcsak az a gond, hogy qrva magas és versenyhátrányba hozza a környező országokhoz képest a magyar vállalkozókat, hanem az is hogy egyszerűen képtelenek behajtani...

egy maréknyi dollár 2011.03.27. 16:18:36

A képviselőnő zavaros szó-egyvelegéből az inkriminált mondaton kívül kiemelném azt, hogy: "az embereknek esze ágában sincs dolgozni","nem hiszem el, hogy 25-26 évesek nem tudnak elmenni dolgozni","senki sem akar dolgozni".
Tetszik még:KERTES HÁZ, mint a feneketlen jólét egyértelmű bizonyítéka, valamint utcaseprés és hólapátolás, mint ugródeszka frekventáltabb munkakörökhöz.
Fekete mosogató - ez se rossz.
A szöveg azért egyértelmű:csak úgy sugárzik belőle a rosszindulat,az intolerancia,az érzéketlenség,a valós helyzet ismeretének teljes hiánya.Ja, és a hülyeség, nem utolsósorban.
Akiknél ezek az elszórt gyommagok termékeny talajra találnak(úgy tűnik, nem kevesen vannak), legyenek szívesek utána nézni az interneten a munkanélküli járadék,segély folyósítási feltételeinek,összegének és időtartamának.Rá fognak jönni, hogy épeszű,dolgozó ember merő lustaságból nem fogja ezt választani.
Nyavajgás helyett hozzanak olyan intézkedéseket,amelyekkel átfogóbban vizsgálható a kérelmező vagyoni helyzete,rászorultsága.Akinek kastélya, értékes vagyontárgyai vannak, hivatalosan igazolt jövedelem híján se kapjon segélyt.Persze ez kicsit bonyolultabb, mint - a "nyuggerek", a lakáshitelesek és a rokkantak után - a "segélyesek" ellen uszítani a társadalom még lábon lévő és dolgozó részét.

fedkvas 2011.03.27. 16:25:44

@Hajszás Láncos: jaja, a kapitalizmus működik, láthatod ha kinézel az ablakon. nincs békekölcsön, államosítás (igaz, mostanság ez már annyira nem áll), padlássöprés, rendszerszintű gazdasági csőd. az másik kérdés, hogy kapitalizmusban a gyenge elhullik, legyen az ember, cég vagy ország. viszont a kommunista próbálkozásokban meg eddig nagyjából mindenki, ha gyenge, ha erős pazarló szegénységben ragad. a szu-t sem az 56-os forradalom sebezte halálra, és nem is ov, hanem az, hogy a föld egyik legnagyobb búzatermő országában nem volt elég búza belföldi fogyasztásra (a cári elbaszott monopolkapitalizmus is képes volt a belföldi szükségletek kielégítése után még exportálni is, a szu nem!).
az utópia jó dolog, csak eddig sosem működött, még ha maga Jézus találta ki is.
ja meg a győri audiban is lehet nettó 160akat keresni szalagnál, pedig folyamatos a kereslet a munkahelyeik iránt. cége válogatja, vagy inkább a cég terméke.

fedkvas 2011.03.27. 16:29:11

@fedkvas: jó persze, kérdés h mi lett volna ha fegyverkezés helyett kaját importálnak, de hát a szakadék szélén táncoló kapitalista amcsik fegyverkeztek is, meg ettek is.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.27. 16:46:30

Nem az a legnagyobb baj, amit mondott ez aaaaa...., izé a képviselő asszony, hanem az, hogy meg van arról győződve, hogy a "tele van az Expressz újság", azt jelenti, hogy a becsületes munkaadók várják a becsületes munkavállalókat, tisztességes bérért, csőstül! Lol!

Tibike15 2011.03.27. 16:46:49

@simonmondja.: beszélsz te össze meg vissza. Túéjegxyezték legutóbb a Magyar államkötvényeket, eljutott a tudatodig? Vagy szerinted ennek sincs semmi köze a hitelképességhez.. A primiítv egyszerü Viktorozás meg már annyira unalmas, hogy a normális ember nem is tudom mit tesz, csak bágyadtan legyint a sok észkombájnon akik Viktoroznak és mindent a Viktor gyűlölettel akarnak megmagyarázni.
Egyébkén a képviselőnőnek rohadtul igaza van, ha nem hajlandó elmenni a huszas éveiben járó fiatal mosogatni, akkor tényleg csináljon amit akar, de ne a többiekkel akarja magát eltartatni segélyen.
Az is milyen érdekes, hogy Londonban elmegy a magyar mosogatni, különben ha nem dolgozik akkor úgy vágják ki abból az országból, mint macskát sz.rni. Érdekes, ott el tud menni dolgozni, olyan munkákat is elvállalnak, amikre idehaza csak fintorognak.

Jurganov 2011.03.27. 16:46:53

@martonx: te nagyon durván ostoba vagy, már megbocsáss.
@TaTa86.: ez aztán ...inkább nem írok semmit rá, ez akkora f*szság.

Spiritmonger 2011.03.27. 17:02:33

ha nekem nem derogált elmenni segédmunkásnak az egyetem alatt, másnak miért?
ha fizikailag nem bírja, menjen irodai kisegítő munkára

a képviselő asszonynak teljesen igaza van

segélyt először csak annak, aki önhibáján kívül került munkaképtelen helyzetben, vak, rokkant, fogyatékos, stb
második lépcsőben akkor, amikor az első lépcső megvolt, és azoknak, akik valami ideiglenes akadály miatt éppen nem tudnak dolgozni

másnak alanyi jogon semmit nem kell adni

miért van az, hogy munkaidőben, napközben tele van minden pláza, állandóak a dugók?
miért nem dolgozik senki

régen volt a KMK intézménye, vissza kellene hozni

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.27. 17:08:45

@Spiritmonger:
"miért van az, hogy munkaidőben, napközben tele van minden pláza, állandóak a dugók?
miért nem dolgozik senki"

Talán,mert nincs munka, munkahely?
A Gengsztrerváltással Magyarországon kb. 1.5 millió munkahely szűnt meg, amely a mai napig nem termelődött újra! Kb. ugyanennyi hiányzik jelenleg is!

"régen volt a KMK intézménye, vissza kellene hozni "

A fél országot megbüntetnék, lecsuknák!
(Demszky is KMK volt a 80-as években, lol).

fokabacsi 2011.03.27. 17:22:46

@Petykabá: A "fekete mosogató" a nagy konyhai edények mosogatását jelenti. Egyik nehéz és koszos munka volt a honvédségnél a konyhán .

igényes 2011.03.27. 17:44:56

@kovi1970:

A Fidesz így kommunikálta volna:

Vegyék tudomásul a szocialisták, hogy a nép szavazott, Önök közpénzen, galád módon kiküldtek 8 millió levelet, eltékozolták az adófizetők pénzét. A nép postai forradalmat hajtott végre, a polgárok 1/8-ad része, 1/8 ad része megveti önöket, válaszra sem méltatta önöket.
A megkapott leveleket, meg a legelvakultabb 50 000 szimpatizánsuk küldte meg. A többi válaszoló elítélte önöket válaszában. Mondjanak le!

igényes 2011.03.27. 17:46:42

Utána javítottak volna!

A Fidesz így kommunikálta volna:

Vegyék tudomásul a szocialisták, hogy a nép szavazott, Önök közpénzen, galád módon kiküldtek 8 millió levelet, eltékozolták az adófizetők pénzét. A nép postai forradalmat hajtott végre, a polgárok 7/8-ad része, 7/8 ad része megveti önöket, válaszra sem méltatta önöket.
A megkapott leveleket, meg a legelvakultabb 50 000 szimpatizánsuk küldte meg. A többi válaszoló elítélte önöket válaszában. Mondjanak le!

Nincs támogatásuk.

gorcsev54 2011.03.27. 21:33:46

@Tibike15:" Egyébkén a képviselőnőnek rohadtul igaza van, ha nem hajlandó elmenni a huszas éveiben járó fiatal mosogatni, akkor tényleg csináljon amit akar, de ne a többiekkel akarja magát eltartatni segélyen.
Az is milyen érdekes, hogy Londonban elmegy a magyar mosogatni, különben ha nem dolgozik akkor úgy vágják ki abból az országból, mint macskát sz.rni. Érdekes, ott el tud menni dolgozni, olyan munkákat is elvállalnak, amikre idehaza csak fintorognak." Ez nem ilyen egyszerűen fekete vagy fehér ( Kár egyébként a londoni mosogatást összehasonlítani a magyarországi mosogatással 5,5 -6,5 font /órabért - sajnos még azok is elmennek" mosogatni" Londonba akik sokkal többre lennének képesek) A képviselőnő meg nyugodtan elmehet a jó ....ba,meg azok is akik egy véleményen vannak vele (mert lehet ,hogy a konkrét esetben nem akar "mosogatni " mások szívesen "mosogatnának" és ez nem jogosítja fel még a képviselő nőt sem főleg ,hogy pl. az én nehezen megkeresett adómból luxus körülményeket teremtenek egyes képviselők, maguknak és a családjuknak.Azoknak akik most épp "fenn vannak " mert szuper állásuk van azokat emlékezetném arra ,hogy én pl már 38 éve dolgozom, és még szerencsésnek mondhatom magam (az utolsó érettségi találkozón a 39 volt osztálytársamból rajtam és 5-6 társamon kívül már mindenki volt vagy van munkanélküli és egyik se "mosogatónak" tanult. És még valami itt nem Viktor gyűlöletről van szó, hanem tényekről, végig kell csak gondolni 98-2002 (nem a megszépült emlékeket) csak röviden ha olyan fasza lett volna akkor miért bukott? Ja tudom csaltak!!!! És 8 évig ,miért nem fért a hatalom közelébe? Ja tudom csaltak! Nem barátom a szociknak kellett annyira lopós hülyéknek lenni, hogy a emberek a kisebb rosszra szavaztak.Gondolták!

2011.03.27. 21:39:21

@fedkvas: A lófaszt működik! Ha a kapitalizmus működött volna, a kommunizmust fel sem találták volna, vagy ha mégis, akkor Marxot minimum körülröhögik a kortársai. De a kapitalizmus rendszeresen produkálja a rendszerszintű gazdasági csődöt. 1873-ban, 1929-ben, 1973-ban, 2008-ban. A többi meg mellébeszéd. A kapitalizmus működésképtelen gazdasági modell. Hogy is lehetne működőképes? Az akácfák nem nőnek az égig, a gazdasági potenciál sem tud a végtelenségig folyamatosan növekedni. Márpedig a kapitalizmus nem tud stagnálni. Annak növekednie kell. Mégpedig folyamatosan növekvő mértékben kell növekednie. Ez egy nonszensz.

2011.03.27. 21:53:02

@Állásrafal: Gyurcsány nem vette föl a miniszterelnöki fizetését. Akkor ő most jó politikus volt? Isten óvjon az oligarchák kormányzásától! Megjegyzem Oroszországban is ez adta be az utolsó cseppet. (Gyk: a tavaszi forradolom már félre állította a cár atyuskát, és az államigazgatást egy burzsoá kormány vette át. November 7-én ez ellen sikerült Leninnek föllázítania a megalázott és kisemmizett dolgozókat.)

gorcsev54 2011.03.27. 22:00:26

@kovi1970: Ez így igaz! De azért abba ne legyél biztos ,hogy nem tudják behajtani, legalább is a vállalkozóktól,és itt a szó normális jelentésére gondoltam van is tapasztalatom 21 év vállalkozás után bár én is tudok sok 10 vagy 100 mill. behajtatlan tartozásról ,de az általános pár ezer Ft is viszik mindenedet ha nem fizetsz és még az sem érdekli őket ha éhen halsz.. Az élelmiszereken a 25% ill. 18 % áfa nagyon magas csak a dilema az ,hogy ha csökkentenék akkor sem lenne olcsóbb (kereskedelem lenyelné) de mindenképp csökkenteni kéne. Én elég régi vagyok emlékszem amikor a munkadíj 20% az anyag 25% Áfa volt (munkadíj 25% kulcs is oka a fekete gazdaságnak)- a munkabérre rakódó járulékokról, vállalkozásokra terhelt adókról (Ip adó szakképz. hozz stb .) nem is beszélek Minden egyes költségmentes 100 Ft -ból összességében kb 70- 80 Ft az államé a maradék 20-30 Ft a dolgozóé (-) SZJA ami nem is 16 % hanem 21% ,és ebből vesznek az emberek Kaját 25% 18% energiát 25% szolgáltatást 25% stb.De most minden oké a magasabb jövedelműek többet fognak költeni ("látszik")munkahelyeket hoznak létre("látszik") - 94 ezer, szóval hatalmas a fellendülés!Mondjuk mondhatom a szakmámból kifolyólag ezres nagyságrendben vagyok kapcsolatban kisvállalkozásokkal azok valahogy nem ezt mondják sőt.

Dendrobatidae 2011.03.27. 22:03:22

@gorcsev54: Jaj, barátom.... itt már időtlen idők óta egymás faszságaiból élnek a pártok. 100-ból 99 ember ezért szavaz az egyik pártra, mert utálja a másikat, és nem azért mert kedvenc pártjának programjában bízna. Ezért kell fenntartani ez a háborús politizálást, mert enélkül nem működne a demokrácia. Itt nem azt kell ígérni, hogy az én programom jobb, hanem azt hogy a másik bolsevik, náci, libsi, komcsi.... de bezzeg én nem vagyok olyan. A másik lop, csal, hazudik, bezzeg mi nem.
Mégis mi a picsának kéne ide program, ha a döntő többség erre bukik? Erre is elmennek szavazni? El. Akkor nem is kapnak mást.

gorcsev54 2011.03.27. 23:19:19

@Dendrobatidae: Sajnos van benne igazság.Valóban igazán jó programot mióta az eszemet tudom nem hallottam ,olvastam De mi van azokkal akik szinte soha nem szavaznak?(Nem bizonyos rétegre gondoltam)

Dendrobatidae 2011.03.28. 00:49:12

@gorcsev54: Azok nincsenek jól megfuttatva. Tudod ennek a promóciónak egy különös technikája van.
Tegyük fel, te utálod az Mszp-t, mint a szart. De kire szavazz? Természetesen arra fogsz, amit az Mszp a legjobban ócsárol. Ha ők folyton Orbánt szidják, akkor ő lesz az, akire szavazni fogsz. Ha ő nem jön be, akkor ott a második lehetőség, akit az Mszp folyton ellenségként állít be: a Jobbik.
Ha mondjuk a Fidesz utálod, mint a szart, akkor azt fogod választani, akit a Fidesz a legjobban utál. Nagy eséllyel az Mszp-t.... és így tovább. Az utálatod tárgyainak egymáshoz viszonyított távolsága megadja, hogy kire fogsz ikszelni.
Az ellenségem ellensége a barátom. Ez a színházi előadás megy húsz éve. Aztán persze kiderül, hogy az ellenségem ellensége is az ellenségem, mert semmivel sem különbek egymásnál. De akkorra már ennek a kettőnek is lesz egy új, közös ellensége, akire nyugodtan szavazhatsz...:)))

Bee-zony 2011.03.28. 04:15:39

@laspalmas: Hinni a templomban… Egyébként túl van tárgyalva. Nekem fő szempontként az jött le megint, hogy milyen alakok vannak a Fideszben is, nahát; a vödör és a csöbör. Fülkeforradalmi gengszterváltás, micsoda különbség – szinte semmi. Az aljasság és a hülyeség kombója így is megvan, és a kettő szorzata is kb. ugyanannyi, mint az elődjénél. Azérr az árnyalatnyi különbségért volt az az egész nagy felhajtás :( Alattvalóként, jobbágyként most hány centivel vagyunk kijjebb a vízből?
Nem azt mondom, hogy tökugyanaz a kettő, a vörös és a narancsvörös érzés, csak azt, hogy nagyon hasonló; az egyik így rossz, a másik meg amúgy.

gorcsev54 2011.03.28. 10:48:13

@Dendrobatidae: index.hu/belfold/2011/03/28/repassynak_158_negyzetmeteres_lakast_berelnek/ Hát én is ezt várom csak nincs már időm sokat szavazni ,nem hiszem ,hogy 4x fogok már szavazni,rajtam kívül álló okok miatt ,elfogy az idő.Aztán elmondhatom a végén ,hogy jó volt, hiszen megéltem a Rákosi kor végét a Kádár kort a rendszerváltás nevű bohózatot a nyolc évet, eddig két Orbán kort és mindegyik nagyon fa... volt számomra számunkra ,fizettünk, kaptunk (20 ezer milliárd adósságot) annak idején 300 Ft gyest,majd 600 Ft.két gyerekre(de azért felneveltük őket, lakástámogatást (a saját meg a szülők pénzéből, akik már nem élnek szinte alig kaptak nyugdíjat idejük se volt rá) aztán majd mi se , az egyik gyerekem elment az országból (de majd a KDMP -sek visszacsalogatják a 80 nettó jövedelemre , ha a másik nem Budapesten dolgozna akkor az is dolgozhatna vidéken kb .jó esetben 120 nettóért, ki tudja meddig ) mi meg ha tönkre megyünk akkor mehetünk árkot ásni havi 38 ezerért , mert különben még munkanélkülit se kapunk (igaz azt leszarja a kormány ,hogy fizettünk majd 40 évig) a nem létező nyugdíjba sem mehetünk 65 év alatt mert nem voltunk képviselők polgármesterek stb. Szép új világ! (Tudom sok a segélyes, de én még táppénzen sem voltam eddig hála Isten ,most meg már jobb ha minél előbb beadom a kulcsot, igaz még a táppénz nagy részét is magam fizetném magamnak ) de azért én annyit értem amennyire vittem," két millás fizetéssel, állam által fizetett lakással 18 mill. költségtérítéssel, nyolc állami állással, shortolással stb, de most boldog vagyok mert van Nemzeti Együttműködés , Alkotmány ,( esténként a kandalló előtt az asszonnyal felolvasunk egymásnak belőle ( nem arról beszélgetünk ,hogy mennyi a napi forgalom az üzletünkben és mennyi mindent kell kifizetni) nincs Ferihegy stb.

stefiapo 2011.03.28. 11:28:50

A parlamenti büfében Ezek (politikusok) együtt söröznek és rajtunk (emberek) röhögnek. Bent a teremben kicsit cirkuszolnak... Mi meg (sok hülye ember) rágjuk a sok gumicsontot. Dolgozni kell, mert csak tremékből lesz valami. Ha mindenki csak szolgáltatni akar az se jó, mert nincs annyi kereslet. Munkahely lesz ehhez? Nem hiszem. A feketegazdaságot kell kifehéríteni. Erős adóhatóság, elrettentő erejű büntetések. Ezek hülyék! Elég lenne bármelyik hirdetési újságot fellapozni...

fedkvas 2011.03.28. 13:31:15

@Hajszás Láncos: ad1, Marxot a kortársai körberöhögték, ad2, nem a kapitalizmus általános modellje, hanem annak a korban jellemző, monopol-kartell-konglomerátum kizsákmányoló formája ellen kelt ki, ad3, sem 73-as, sem a 2008-as válság nem az általános rendszerből fakadt, hanem szabályozási hiányosságokból (szinte monopol-OPEC gecizése 73-ban, COPD értékpapírok 08-ban), a 29-es meg az aranyrögzítettség miatt: nem volt mire több pénzt kibocsátani, ami elfogyott. a COPD-válság könnyedén kezelhető a derivatívák szabályozásával, kár h az Obama puha ehhez, az OPEC-válság monopoltörvényekkel kezelhető (ez ilyen szinten nehezebb), a 29-es nincslikvidlóvé válság meg kezelve lett igen hamar. attól, hogy szabályozási hiányosságok vannak, a rendszer még működőképes, hiszen rendszeren belül lehet orvosolni a problémákat.
kommunizmusról akkor lehet beszélni újra, ha a termelést 90%-ban ipari robotok (szolgáltató szektorban MI vezérelte rendszerek) veszik át, az állam pedig tulajdonolja a termelőeszközöket (szolgáltatórendszereket), de mégis a magántőke termel - az államosított termelőeszköz (rendszer) lehetne az állam apportja a magáncégbe, ezért osztalékot kap, amit visszaoszt az állampolgároknak. ha ez elég jól működik, akkor csak annak kell dolgoznia aki akar, és onnantól értelemszerű a dolgozó réteg uralma, ami a kommunizmus alappillére.
enélkül csak egy humbug, ami gazdasági csődöt okoz, valóságosan rendszerszintűt, ami a rendszeren (tervgazdaság) belül nem orvosolható.
egyébként meg vannak ám komcsi törekvések, ilyen ez a föld erőforrásai zöld humbug, a föld erőforrásai alapján meghatározott gazdaság egy fejlett tervgazdálkodás, ezt még nem próbáltuk, ki tudja (valószínűbb a bukó, mert csökkennek a motivációk, a felmérések pedig pontatlanok, pláne a központilag végzettek - ráadásul összemosódna a gazdaságosan kitermelhető a gazdaságtalannal, együtt válna készletté, aztán egyszer csak borulna az ütemterv - márpedig a zöld humbug visszaveti az űrkutatást, mert földközpontú gondolkodásban tapicskol, így viszont nem fognak belépni új készletek, először a holdról, aztán más bolygókról, mert nincs az az iszonyatos gazdasági feszület, ami szarrá fejleszti a technikát).

fedkvas 2011.03.28. 13:56:19

@Hajszás Láncos: a kapitalizmus örök növekedése pedig abban keresendő, hogy az elsődleges szükségleteiket, majd másodlagos szükségleteiket kielégítő fogyasztók újabb és újabb dolgokat akarnak, ha úgy tetszik válnak függővé egy új dologtól. eddig elég volt a pc, most már kell pc, laptop, netbook, okostelefon meg táblagép meg pda. aztán majd kell holografikus megjelenítő, meg 3d vetített kijelzős okostelefon, meg kutyafasza. minél több a dolog, annál inkább növeled a kiinduló bázist, a baseline-t, ami alapvető szükségletté válik, még ha valójában nem is az. illetve ez jó kérdés, hogy az e, hiszen ha valamire ennyire ráharap a globális társadalom egésze (pl. notebook), akkor arra nehéz azt mondani, hogy felesleges kacat. ((a csörgő is felesleges kacat, mégis jót tesz a csecsemő fejlődésének, illetve annak komoly motivációja van annak megszerzésére, birtoklása pedig örömöt vált ki aka "játékszükséglet" - azaz nem egészen egyértelmű ám, hogy mi a felesleges és mi nem az)

Jason Bourne 2011.03.28. 15:04:15

Segélyként: egy zsák krumpli+egy zsák tüzelő télen/fő/hét. Pénz nulla. A segély a túlélésről kellene, hogy szóljon és átmeneti jelleggel. Nem abból kéne tányéros tévét meg egyéb luxus dolgokat fizetni, ami sajnos ma általános jelenség.
Itt Borsodban egész falvak élnek csak segélyből, ráadásul úgy, hogy a kerteket felveti a gaz, a házak meg düledeznek...

2011.03.28. 17:58:09

@fedkvas: ad1 A lófaszt! Egy Lenin nevű illető elkezdte megvalósítani a marxi ideát, és a drágalátós kapitalistáknak úgy telement a gatyájuk, hogy - dacára a még dúló első világháborúnak - egyesített intervenciós seregeket küldtek. De a komenyisták azt is kiverték, annyira nem akarták vissza a régi rendet. Csak 75 évvel később sikerült nagy nehezen gazdaságilag felszalámizni őket a fegyverkezési hajszával. ad2 a kapitalizmus pontosan azért lépett túl a monopol-kartell-konglomerátum kizsákmányoló formán, mert rettegtek attól, hogy a Szovjetúnió "exportálja" a bolsevik forradalmat, és akkor a ny-eui burzsoázia is mehet a fenébe. Inkább engedtek egy kicsit, mondván, hogy teli gyomrú embereket nem lehet föllázítani. Nem is lehetett. De amióta a SzU kinyiffant, nyugaton is kezdenek visszakeményíteni, nő a munkaidő, nyírbálják a szociális rendszert stb. Mert a kapitalizmus természeténél fogva egy emberellenes despota rendszer, átmeneti javulás csak a versenyhelyzet hatására állt be. ad3: na ne már, világméretű válságokat kirobbantani az nem "apró szabályozatlanság" egy rendszerben. A kapitalizmus válságról válságra bukdácsol, ezt már Marx is megfigyelte, és így van ez még most is, száz évvel a halála után. A rendszer alapjaiban van elbaszva. Ja, és az aranyfedezetről hadd jegyezzem meg, hogy az aranydollár és a papírdollár csak 1879-ben lett törvényerővel azonos értékűnek kimondva, pontosan 1873-as válság miatt. Akkor most mi van? Nyuszika és a sapka esete... ebből is látható, hogy a rendszer a rossz, az aranyfedezetű dollárra hivatkozás meg csak ürügy, porhintés, a valós okok elmismásolása. És hogy a rendszeren belül sikerült orvosolni a 29-es problémákat? LOL! Az orvoslás egy kurva nagy világháború lett, amivel elpusztították a túltermelési válság javait, és a végén örült, aki túlélte, és a téglát hordhatta. Ez volna az orvosság? Köszönöm szépen, én inkább nem kérnék belőle még egy kanállal! Azt viszont jól látod, hogy az új találmányok elterjesztése átsegíti a kapitalizmust a válságokon. Már ha éppen vannak ilyenek. Mi van akkor, ha nincsenek? Akkor max a már ismert dolgokat kell újratermelni. Ha van rá igény. Ha nincs rá igény, mert a fogyasztóknak mondjuk tökéletesen működik a régi laptopjuk is? Akkor jön a túltermelési válság, vagy a minőségrontás, propaganda, háborús pusztítás... és a kapitalista alattvaló élete egy idő után arról kezd szólni, hogy újra meg újra ugyanazért dolgozik, hogy legyen laptopja, autója, háza, akármije, és ezzel megy el az egész kurva élete. Pfejj, mecsoda hülyeség ez!

süti beállítások módosítása