Skip to content


       Szűrés lista

Andragógus vagy orvos lennél inkább?

Az Eduline idén is elkészítette a felsőoktatási felvételi összesítését, érdemes megnézni.

Mire vágyik egy mai fiatal, mi szeretne lenni?

Tapasztalható is némi javulás, meg nem is a hamburgersütőként vagy szalagmunkásként dolgozó alibivégzettségűek részlegén: tavalyhoz képest a bölcsészettudományi és társadalomtudományi karokon 9-10 százalékkal csökkent, a művészeti és művészetközvetítési területen 9-10 százalékkal nőtt a jelentkezők száma. Az orvosi és egészségtudományi, a természettudományi, a műszaki és az informatikai szakokat is többen választották, mint 2010-ben.

Az összesítő táblázat: 

A legtöbben természetesen topmenedzserek, szállodaigazgatók, mindenféle osztályvezetők szeretnének lenni, és 6436 főt vonzott a média légypapírja, mint méhet a méz. Bár nem is lehet ezen a számon csodálkozni, mikor valakit egyszeri ötperces tévészereplés után "celebnek" meg "sztárnak" szólítanak, és vagy két hétig foglalkoznak is vele a pletykalapok és bulvárműsorok... Az utóbbi időben divatossá vált andragógia szak pedig a nyolcadik helyre kúszott fel 1 év alatt, remélem jövőre már dobogós lesz! Bár csak Pécsen 250 pedagógusállás szűnik meg a jövőben gyerekhiányra hivatkozva, a felnőttképzés hátha felkapottabb lesz....

A mai Magyarországon tényleg, szívből elhivatottnak kell lenni ahhoz, hogy óvónőnek, tanítónak jelentkezzen valaki. Vagy egészségügyi dolgozónak, mint az a 4440 fő, aki ápoló akar lenni. Bár talán ők nem tervezik, hogy itthon dolgoznak majd a diplomájukkal. Legalábbis a helyükben én nem tenném, hisz külföldön kapkodnak a jó EÜ-sök után, Magyarországon pedig ennyit keres egy orvos:

 

Ez pedig egy angliai fizetési papír:

 

Szócska Miklósnak vannak ugyan tervei az orvoselvándorlás megállítására, de mivel béremelés nem szerepel a listán, nem lehet sok sikerre számítani.

Csak ezután is hosszú perceket, órákat várni az orvosnál, fáradt szemeit nézve hallgatni a kialvatlanságából és fásultságából fakadó morgását, és hálásan a zsebébe csúsztatni a borítékot, ha sikerrel kezel vagy épp megment minket.

Címkék: társadalom abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr162798462

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország kormányának felhívása a békekölcsön jegyzésre 2011.04.06. 19:53:20

 Magyarország dolgozó népéhez! A felszabadulás fülkeforradalom után, a barbár fasiszta brüsszelista hordák pusztítása nyomán romokban hevert országunk. A Szovjetunió Fidesz, a dicsőséges szovjet hadsereg  KDNP segítségével, a kommunisták fül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 11:35:43

Nyugtass meg, hogy ez a HETI bérpapírja!

döbbenet.

amúgy a szakok népszerűségén nem lehet csodálkozni. gondoljunk csak bele, odaáll eléd a gyerek, és felteszi az ominózus kérdést: "Apa (Anya): mi legyek, ha nagy leszek?". és akkor azt mondod, hogy orvos, tűzoltó, katona, vagy épp' vadakat terelő juhász, akkor a MIÉRTre mit válaszolsz? semmit. biztos megélhetés? megbecsülés? életpályamodell? bruhaha. szomorú....

Virág et. 2011.04.06. 11:37:52

A listán csak én nem találom vagy ténlyeg nincs a jogi pálya? Ennyire érdeklődésüket veszítették az emberek, nem régen még dobogós volt.
Mondjuk, nem baj. Így legalább csak azok mennek arra a szakra, akik tényleg odavalók.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.06. 11:39:09

@Seduxen:

De basszus, igazgató meg tévéskurva se lehet mindenki.....

Mosógépet, villanyt ki fog szerelni 10-20 év múlva?

Homeoffice 2011.04.06. 11:40:32

@laspalmas:

ha lehetek egy picit Demagóg...
A kövi kérdést tenném fel. Mennyi orvos, tanár, tűzoltó adójából jön össze Sz.Péter, fizetése?
Köszönöm:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 11:40:45

@Virág et.: "Így legalább csak azok mennek arra a szakra, akik tényleg odavalók." - már bocs, de a jelentkezők számából ezt hogy tudod megítélni? mert én még a VÉGZETTEK alapján sem ragadtatnám magam ilyenre :) a zugügyvéd kifejezés is kialakult valamiért, szóval elképzelhető, hogy "szart is kiengednek" az ELTE nagyrabecsült falai közül, nem?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 11:42:40

@laspalmas: dehogynem lehet :)))) a sok sp-n, nyalóvilágon, meg egyéb XXI. századi trágyán nevelkedett tininek szerinted mi a cél? ismertség, sok pénz, haverok-buliii-fantaaaa. namármost: ezt egy betegápolói állással (vagy villanyszerelőként) aligha éri el.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 11:44:47

@laspalmas: Mindenki megtanulja maga megcsinálni. azért is, mert lassan egy jó szakember megfizethetetlen. Múltkor kihívtam a gázszerelőt, aki egy fogóval közelebb hajtotta a bimetált a lánghoz és elkért öt rongyot. Azt hittem cukrot kapok!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 11:46:07

@Gunther: Vagy kaporral. De nekem senki ne mondja, hogy nem tudta mi vár rá.
Az ismerősöm agyagozik. Bevállalta, hogy hamarabb fog kihullani a foga.

Virág et. 2011.04.06. 11:46:20

@Seduxen: Igaz. Úgy értettem, hogy így legalább nagyobb a valószínűsége, hogy kevesebb ember megy divatból jogásznak. A zugügyvéd egyébként a "zugirászat" bcs-ből alakult ki és azt jelenti, hogy valaki nem ügyvéd, de kiadja magát annak. Az már más kérdés, hogy a közbeszédben a zugügyvédet a rossz ügyvédre alkalmazzák. A rossz ügyvéd meg az, akire azt mondja az ügyfél.

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: A rezidens is orvos. Csak még nem szakorvos.

astrup 2011.04.06. 11:47:58

ingenium: a rezidens orvos, de még nem szakorvos. Úgy akár 130 ezret is lehet keresni!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 11:51:18

@Virág et.: Gyakorló orvos. És mint minden mást ezt a szakmát sem lehet tökéletesen megtanulni az iskolapadban. Tehát maradjunk annyiban, hogy ő a kis srác a nagyfiúk mellett aki ellesi a szakma csínját-bínját. Másképpen papíron doki.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 11:51:40

@Virág et.: "A rossz ügyvéd meg az, akire azt mondja az ügyfél." - khm, ennél lehet ez objektívebb is :)))) mondjuk ha akármilyen perben alulmaradok, mert nemtörődöm trehány volt a jogi képviselőm, akkor mondhatom, hogy rossz ügyvéd :)))

amúgy meg: szerintem legyetek hálásak, ha egyre kevesebben mennek jogi pályára, kisebb lesz a konkurencia :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 11:54:31

@astrup: Ő választotta vaze! Valószínűleg nem véletlenül. 2010-ben végzettek fele lécel, vagy lécelt külföldre. Erre a zenészek azt szokták mondani: mindenki olyan hangszert választ, amilyet elbír.

Virág et. 2011.04.06. 11:55:26

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Szakvizsga előtti friss diplomás orvos. A probléma az, hogy szakvizsga után sem növekszik az a bér jelentősen. Paraszolvencia meg nem minden szakon van.
Én ennél jobban megbecsülném azokat, akiktől az életem függ.

@Seduxen: "szerintem legyetek hálásak, ha egyre kevesebben mennek jogi pályára, kisebb lesz a konkurencia"
Ebben a kérdésben Havassal értek egyet: a piac eddig is kiválogatta, hogy ki érvényesül. Egy percig sem aggódtam a jogász-túltermelés alatt sem. Csak meglepett a hír. Nemrég még azzal volt tele a hírek, hogy mindenki jogásznak akar menni. Ma már a listára sem fér fel.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2011.04.06. 11:57:05

Mondhatnám azt,hogy jó időben vagyok jó helyen.39 éves,rutinos burkoló vagyok.Az idős szakik kikopntak,ifjú titánok nincsenek a szakmában.
De nem mondom.Ki fog itt házat építeni,festeni,burkolni,kenyeret sütni,esztergálni,stb. 30 év múlva????

dr. Aullah 2011.04.06. 12:00:20

OFF: Nem lesz valami poszt a politikusokról, meg arról, hogy nem állnak munkaviszoníyban?

nemetha 2011.04.06. 12:02:15

Azért az a bérpapír elég félrevezető, hisz az illető - ha nincs más jövedelme - még havi 12eFt adójóváírásra jogosult, ha kérte volna év elején, akkor 90-95 ezer lenne a nettója.
(Persze még ez sem sok, de a tisztánlátás végett...)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 12:03:17

@Virág et.: ez mondjuk igaz. bár vicces mindezt Havas szájából hallani. mert ha minden területen ez lenne, hogy majd a piac kiválasztja, akkor pl a 'tanár úr' már rég éhendöglött volna, vagy jó eséllyel kapott volna hajba Bakáccsal az 'utolsó rúd téliszalámi' felett a tecsóban :DDD

Virág et. 2011.04.06. 12:03:32

@Aullah: Mondjuk tényleg nem állnak munkaviszonyban. Egyébként ha jól látom, érint vagy 4-5 embert összesen. Talán 4-5 millió forint be is jöhet összesen, ha be tudják hajtani. Ezért érdemes lesz a jogszabályt módosítani. Nyilván Kókának nehezére fog esni 1 millió forintot befizetni adóként.

Virág et. 2011.04.06. 12:04:20

@Seduxen: Kifejezetten a jogászokkal kapcsolatban kérdezték tőle. Bár hogy miért pont tőle, amikor a szakmájában sosem dolgozott, azt nem értem.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.04.06. 12:05:01

@laspalmas: remélem senki, mert ma itt is az van, hogy mindegyik szerelő 1 javításból akaqr 1 hónapig megélni már lassan

eddig kétszer hívtunk mosógép szerelőt, érdekes, minden alkalommal 15000 forint volt

most beszart a mosógép, néztem az árakat: vadiúj csilli-villi mosógép 60-75000 forint

vaterán 3-6 éves mosógépek 10-15000 forint, most vettün egyet 12000-ért, szerintem egy ideig jó lesz

szóval ennyit a szakmunkásokról is

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 12:06:58

@Virág et.: triviális! (hogy egy klasszikust idézzek) fogadjunk nem tudsz olyan témát felvezetni, amiben a 'tanár úr' nem lenne a két lábon járó szaktekintély! ő MINDENhez ért, és MINDENben profi, nem tudtad? :))))

MrOne-Two 2011.04.06. 12:09:31

Ez mind, szep es jo, de a vilagon mindenhol a rezidensek keresnek a legszarabbul... Arra lennek inkabb kivancsi, hogy egy foorvosnak egy Pesti korhazban mindenfele juttatassal, es boritekokkal egyutt 1 vagy inkabb 2millas havi osszeg jon-e ossze... Volt mar olyan is a csaladban, hogy egy neurologus csak azert, hogy megnezzen egy MR es egy CT felvetelt 50ezret kert. Szimpla 20 percert. Utana a titkarnonel lehetett rendezni... Ez is a magyar 'ingyenes egeszsegugy'

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 12:09:37

@Virág et.: Akkor verjék a rezidensek erősebben az asztalt. Hallom, hogy vannak próbálkozások, csak az öreg rókáknak nem tetszik.

@lancelotbeka: Egy otthoni burkolás bárkinek megy, ha ismeri a vízmértéket és van egy kis agya. Nagy beruházás sem kell, a csempevágót kiváltja egy gyémántvágóval és kész.

Secnir 2011.04.06. 12:13:40

paraszolvencia pölö nem jár a boncmesternek. Fel is sikítana.
azért megnyugodtam, hogy hirtelen ennyi fiatal akar érteni valaminek a menedzseléséhez. Meg a pénzügyekhez.

Arra volnék kíváncsi, hogy a Falusi Turizmus, mint alapszak vajon mi a búbánatos hergelt lófaszt jelent? Ha azt, amire gondolok, akkor a tanszékvezető nyugodtan lemehet vidékre, és az összes gazdának kioszthat egy diplomát, mert ugye Lóápolásból, Szekérhajtásból, Verandatakarításból, Kazalrakásból, Kaszálásból, Bográcsozásból, Dugványozásból, Szüretből, Kutyarugdosásból, Biciklirepattanásból (Korcsma előtt), Biciklirepattanásból (szépasszony háza mögött), Árokbadőlés (biciklivel), Árokbadőlés (komával), Árokbadőlés (szekérrel), Piacrajárás tantárgyakból mindenki alanyi jogon ötösre vizsgázott.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 12:13:59

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: jól gondolom, hogy nem próbáltál még panelban burkolni? :))) mert akkor nem írnál ilyen "sületlenséget". csak hogy tudd: panelban 2 alapszabály létezik:
1: derékszög NINCS
2: a párhuzamos fogalma ISMERETLEN

:))))))

na ezek alapján egy laikus kb SOHA nem tudna rendesen burkolni :)))))

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 12:15:33

@MrOne-Two: Ahogy Virág et is írta, nem mindenhol van paraszolvencia. De ahol van, (általában a vén szemét, nagyképű, atyáskodó geciknél) ott egy kicsit szimatolhatna az Apeh.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 12:21:10

@Seduxen: A vidéki házak sem különbek. Kezdjük ott, hogy vízszintes sincs. Padlókiegyenlítő.
A többi egyszerű: Kiméred a legnagyobb téglalapot, a hézagokat bevágdosod, négyes fugakeresztet használsz ( azzal könnyebb csalni ).

Frigyesur (törölt) 2011.04.06. 12:22:37

@MrOne-Two: Te tenyleg elhiszed, amit irsz? :)

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.04.06. 12:24:40

ahogy így olvastam a hozászolásokat hirtelen azt hittem a homár blogon vagyok
még a végén kiderül, hogy a szakmunkások miatt tart itt az ország :)
hát igen milyen rohadékok, hogy nem ingyen dolgoznak
meg ilyenkor mindenki ért a szakmunkás melójához :D

MrOne-Two 2011.04.06. 12:31:06

@Frigyesur: mondjuk nem egy videki orvos ismerosom van. Maradjunk annyiban, hogy minden egyes forintot leadoznak, es abbol utazzak korbe a vilagot mindenfele konferenciara hivatkozva... Nezzel meg egy korhaz orvosi parkolot, hany szakorvos jar 10millional olcsobb autoval?:)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.06. 12:31:11

egyetlen kérdésem van!
miniszterelnöki szak mikor indul ismét? :-)

Frigyesur (törölt) 2011.04.06. 12:32:23

@MrOne-Two: Az a baj, hogy tul sok orvost ismerek ahhoz, hogy tudjam ez nem igaz. :)

Rózsaszín_Lajhár 2011.04.06. 12:34:51

Kíváncsi vagyok, mikor sír fel az első nagy tudású, hogy hálapénz, meg hogy ő csak jómódú orvosokat ismer.

Orvosi egyetemen tanulok, elég sok problémát tapasztalok. Például szerintem semelyik másik egyetemen nincs még ennyi sznob, nagyképű, arrogáns pöcs. Valahogy a sok okosság mellett elfelejtik átadni a lényeget, mégpedig, hogy a gyógyítás egy SZOLGÁLAT, ennek megfelelően ALÁZATTAL kell végezni. Szóval én megértem azt, aki haragszik az orvosokra, vagy nagyképűnek tartja őket, ennek sokszor van alapja.

Igaz, hogy egy szakorvos jobban keres, csak azért gondoljunk abba is bele, hogy valaki 6 év alatt (jó esetben, mert nagyon sokan buknak) elvégzi ezt az egyetemet. Ha komolyan csinálja, akkor elég sok lemondással is jár, én nem fogok mártírkodni, mert nem szakadtam meg sose.:) De akinek nem jó a kettes, az nem az egyetemisták tipikus minden-nap-buli-bebaszás életét éli, mondjuk így.
Aztán mikor megkapja a diplomáját, akkor még 2-3 évig a legalja melókat végeztetik vele, annyi pénzért, ami meghalni sok, de élni kevés.

A paraszolvenciát meg tipikusan egy szűk felső réteg kapja. Az emberek a főorvos úrnak csúsztatják a borítékot, nem a rezidensnek, vagy éppen a munka dandárját végző ápolóknak.
A háziorvos zsebébe se tömünk semmit, mikor felírja az augmentint.
A radiológussal meg nem is találkozunk.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 12:38:12

@derelye vágó: Egy diplomás ember bármikor elvégzi, megtanulja egy szakmunkás melóját. Fordítva nem igaz.

alvering2 2011.04.06. 12:41:37

@MrOne-Two: Nekem is nem egy vidéki orvos ismerősöm van, plusz párom szakorvos. Hidd el sokan nem keresnek olyan jól, mint te gondolod. Amúgy meg ne a nőgyógyászati meg mondjuk szívsebészeti parkolóban nézz szét, hanem a többinél is.

Rózsaszín_Lajhár 2011.04.06. 12:42:08

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: nem tudom, szerintem ez leegyszerűsítés. Az én kezemben legalábbis mindig hülyén állt a kalapács.:)

eszkep 2011.04.06. 12:48:06

@Seduxen: "Nyugtass meg, hogy ez a HETI bérpapírja!"
Még annak is kevés lenne! Amikor egy here "manager" észosztással 1-2 milliót megkeres.

Tragédia...

bandika gazdája 2011.04.06. 12:53:26

@Secnir: Mindegy milyen okból, de már elég régen röhögtem egy igazán jókorát, de ez a falusi turizmus szak leírásod a könnyeimet is kicsalta! Köszi!

MrOne-Two 2011.04.06. 12:58:02

@Frigyesur: Hat az ismeroseim kozul a 'legszarabbul' a baleseti sebesz keres. Az altalanos sebesz, ortopedus, onkologus, illetve nogyogyasz es mellette az urlogus ismeros is igen durvan keres. Nem azt mondom, hogy sajnalom oket, csak azt, hogy azert ki lehet birni a rezidensi eveket, azert hogy 35 eves korodtol semmi megelhetesi gondod ne legyen. A haziorvosok nalunk videken megint olyan osszegeket tesznek zsebre, hogy az hihetetlen. Nem bantani akarok itt senkit, csak azt mondom, hogy azert nem kell sajnalni a dokikat. Eleldegelnek ok is vhogy.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.04.06. 13:01:16

@MrOne-Two: ez az hogy valahogy
ebben az országban mindenki csak valahogy el él
a munkája senkinek sincs megbecsülve

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.04.06. 13:04:14

de nem értem miért megy a köpködés?
az orvosokra meg szakmunkásokra
egyes kommentekben
nah mindegy

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 13:05:04

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: én másra nem tudok gondolni, mint hogy a "szakiknak" ki van adva: "Aki vízszintest, vagy függőlegest merészel előállítani, azt lepuffantjuk!". Más racionális magyarázat nincs :)))

@eszkep: annak is kevés lenne, de ez így.... hááát, ööö, erre megfelelő jelzőt nem is tudok. a tragikus, meg a döbbenetes, vagy a szégyenteljes, az nem fejezi ki eléggé...

olajoslajos 2011.04.06. 13:08:15

Nagyon szánalmasak ezek a fizetéspapírok de a röghöz kötéssel sajnos részlegesen egyetértek. Egy orvos kitaníttatása az adófizetők pénzéből az általános iskolától az orvosi egyetem végéig minimum több millió forint, de szerintem inkább 10milliókban mérhető. (és ez természetesen vonatkozik más szakmákra is) Tehát a kitaníttatásuk költségét valamivel kompenzálniuk kellene amennyiben nem itthon dolgoznak. Nyugaton az egyetem sem ingyenes... A holland ismerősöm majdnem felköhögte az anyatejet is amikor megtudta hogy itt nem kell fizetni az egyetemért.

olajoslajos 2011.04.06. 13:12:53

Persze tisztában vagyok azzal hogy ebből a havi 80 nettóból ezt nem igazán lehet kompenzálni. Inkább azt mondanám hogy dolgozzanak itthon mondjuk 5 évet kötelezően, vagy fizessék ki az egyetem költségeit. Vagy akármi.
Norvégiában azt hiszem már nincsen orvosi egyetem. Minek tartsanak fenn ilyen drága iskolát, amikor sokkal egyszerűbb és olcsóbb a kelet európai orvosokat átcsábítani. Hát az van, hogy a norvégoknak meg a svédeknek képzünk ingyen orvosokat, közpénzből.
Idióta, felelőtlen, semmirekellő hülye rendszer... Kábé mint az egész ország.. (tisztelet a kivételeknek.)

Homeoffice 2011.04.06. 13:13:21

@eszkep:

Egyetértünk:)
Egyébként a felsőoktatásban azt vezetném be, hogy AKI ingyenesen akarja elvégezniaz iskolát, azzal aláírattatni egy papirost, hogy minimum 10-12 évig ITTHOn kell munkát végezni.
Ha ezt nemakarja, akkor irány a költségtérítés.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 13:17:49

@olajoslajos: "Inkább azt mondanám hogy dolgozzanak itthon mondjuk 5 évet kötelezően, vagy fizessék ki az egyetem költségeit. " - pontosan! ez a klasszikus "tanulmányi szerződés", amit a munkáltató köt a munkavállalóval, ha finanszírozza a tanulmányait. ahány év képzést fizet, annak a dupláját kell "aláírni".

persze ez csak az érem egyik oldala. mert mindezt havi nettó 80-90.000-t elvárni. minimum képmutatás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.06. 13:18:22

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Persze, a művelődésszervező kisasszonyok imádnának mondjuk kőműveskedni...
Ne beszéljünk már baromságokat, jó?

Homeoffice 2011.04.06. 13:20:30

@laspalmas:

- 5000 ért mit válalsz?
- Bármit!
- Nah, akkor gyere, megyünk betonozni:))))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.06. 13:26:18

@Seduxen:

Anyósomék vidéki házában cikk-cakkban(!!) ment a villanyvezeték a falban, értsd nem az alsó vagy fölső, megengedett sávban, hanem ötletszerűen, meredeken váltakozva a kettő között, mint az EKG-görbe.
Le kellett volna videózni a szakit, ahogy húzogatja a fáziskeresőt a falon össze-vissza, és nem hiszi el :)))
De tulajdonképpen óriási mák volt, hogy polc és egyéb felszerelésekor senki nem fúrt és halt bele a valamikori "mester" "munkájába".

olajoslajos 2011.04.06. 13:26:31

@Seduxen: Jogos, a feltételek kissé röhejesek. Nade az is hogy valaki ingyen elvégzi az egyetemet (orvos, mérnök, mindegy) majd utána köszöni szépen és lelép.
Bár amennyiben hazatér pár év után, akkor még jó is lehet. Hozhat haza nagyon tapasztalatot.
Itthon meg megvárja a túrórudi :)

jozicsenko 2011.04.06. 13:31:19

@Seduxen: nem sajnos, ez havi bér

ugyanis a frissen végzett diplomás emberkék ugye 130e Ft körül kezdenek (nem a versenyszektorban és nem pl vegyészmérnökként) - a fenti ugye 129.500 Ft Bruttóban: az egyetemeken sajnos ennyit ér egy friss diplomás - a rezidens meg ugye frissdiplomás orvos, aki 26-28 hónapig "gyakornok" (=bocs az orvosoktól!!!), ekkor néznek szét a különböző intézeteknél, kórházaknál, klinikáknál...

s hogy elszomorítsalak: ha egy orvos nem gyógyítani megy, hanem phd-snek áll (=kutató orvos lesz, nem gyógyít), akkor 93.550 Ft-ot kap: diák, ennyi ösztöndíjjal (mondjuk a fenti kép annyival pontatlan, hogy valamiért nem kért tavaly adójóváírást, ami 15e Ft-tal több pénzt hozna a házhoz: persze 79 helyett a 94 sem épp aranyélet...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.06. 13:35:22

@laspalmas: ilyen nálunk is volt a panelban :))) nekünk mondjuk rokon jött villanyszerelni, de ő is csak nézett, mint borjú az új kapura, hogy milyen megoldások vannak.

@olajoslajos: sajnos igaz, hogy főleg a sokba kerülő képzések (orvos, mérnök, stb.) esetében kellene megakadályozni az elvándorlást. mert az valóban nonszensz, hogy súlyos milliókért képezzük a szakembereket külföldnek. de az is érthető, ha mondjuk egy rezidens nem nettó 90.000-t akar itthon gürcölni (a kórházi feltételek különbségéről nem is beszélve).

csak szerintem félő, ha a jelenlegi szar körülmények között (aminek javulására nem is tudom van -e esély?) még röghöz is akarjuk kötni az embereket, akkor előbb-utóbb eljön az, hogy senki nem megy ezekre a szakokra, mert nem éri meg (btw ki akarná 30-35 évesen elkezdeni építgetni az egzisztenciáját, ha más területen erre már 25 évesen lehetősége van?)

jozicsenko 2011.04.06. 13:43:25

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
-aneszteziológia
-pathologia/anatomia
-radiologia

hirtelen ez a három szak jutott az eszembe, amik nem épp "para" gyanus szakmák - viszont a diáknak kötelező ide menni

amiről nem szól a cikk, de igazi vérforralló mocsok komancs trükk (volt), hogy a frissen végzett orvos elé három utat tettek
-phd-s kutató (=fontos, de nem orvos)
-beteglátogató gyógyszerügynök (kiképeztél egy orvost, hogy gyógyszerrel kereskedjen????)
-rezidens (a leendő orvos, ugye)

namármost feriék utolsó vicceinek egyike volt a rezidensek tandíja: havi 250-330e Ft-os tandíj!!!
akkor mentesült alóla, ha az épp futó hiányszakmákat választja: radiologus, anesztes, stb - hogy értsd: most kb 12-14 millió Ft a srácok össz tanítási költsége (ezt te fizeted meg), majd utána kb 2 év alatt 7-8 millió Ft-ot követeltek tőlük vissza!!!! -ami persze egy sokadik generációs nőgyógyásznak kifizethető (talán), de az átlag diáknak elérhetetlenül sok: nem tanulmányi átlag alapján választottak, hanem létszámhiány szerint: a frissen végzett srácok meg inkább leléptek a fenébe...

(vagyis végigharcolja a maga 6 évét, hogy egyszer szemész / gyerekorvos lehessen, majd elbukja, mert csak a radiologus/anesztes utat hagyjk meg neki: szerinted?)

Apafarkas 2011.04.06. 13:43:45

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Bakker, annak idején, jó tíz évvel ezelött a fősuli mellett kerestem ennél 15 000-el többet DIÁKMUNKÁN!
Nem 5 év szopkodás után, egyetemi végzettséggel. Ha a bruttójukat megadnák nettóban, akkor is kiröhögném a személyzetist...
Szóval nem csoda, ha 3 egykori, orvossá lett haverból 4 dolgozik külföldön (az egyik vitte a szintén orvos feleségét is)
A 3-ból 2 elve úgy ment orvosira, hogy utánna irány a nagyvilág.
Ilyenkor jön az, hogy hazaszeretet meg miegyéb, de azért nem adnak ennivalót a boltban...
Meg különben is, mi a rákot lehet szeretni ebben a hazában, ami csak konstans módon kibaszik az emberrel, meg tele van ostoba, irigy makimajmokkal?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 13:46:16

@laspalmas: Lehet hogy nem szeretnek, de ha muszáj, képesek rá Vagy a diplomás férje.. Kibucokról mi ugrik be?

Nem hiszem, hogy neked gondot okozna felcsapni "festőnek" és egy tedi hengerrel kifesteni a gyerekszobát. Mert ugye nemcsak kőműves szakmunka létezik.

jozicsenko 2011.04.06. 13:48:33

@.Pierre Bezuhov.: hök-nek hivják a hivatásos politikus képzőt - ne tudd meg, mire költik az állami pénzt (a személyes kedvencem a bulivillamos volt: üdítős cégtől is nyúltak szponzori pénzt, a saját kasszájukból is, rendezvényszervezésért)

s, ha bárki kérdezi: sajnos nem tudom bizonyítani...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 13:50:21

@Rózsaszín_Lajhár: Egyszerűsítés, mint minden ilyen egymondatos "igazságok". Bele lehet kötni, ha valaki nagyon akar.

Apafarkas 2011.04.06. 13:52:53

@olajoslajos: A röghöz kötést elfogadhatónak tartók nagyjából uganazok, akik 300 HUF-ot is sokalltak anno... Ezen az alapon minden szakma képvieslőjét röghöz lehetne kötni. Én személy szerint jobban örülnék a fizetős egyetemeknek, de abból lenni itt aztán sírás-rívás-fogaknak csigorgatása. Kádár népének nem veszi be a gyomra ha valamit nem "ingyen" kap...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.06. 13:55:54

@jozicsenko: Szerintem szópóág. De nekem mennyi beleszólásom is van ebbe?
@Apafarkas: Erre mint mondjak? Igazad van.

minimalista 2011.04.06. 14:12:14

3411 fő jelentkezett pszichológiára - szegények nem tudják, mire vállalkoztak! Az öt éves egyetemi képzés után 4 éves szakképzési időszak következik, hogy "igazi pszichológussá" váljanak, mindez félévente 150 ezer Ft-ért, általában kezdő közalkalmazotti fizetés mellett. Nem könnyű nekik sem...

@derelye vágó:
Emlékszel reggel a sárga, kemény kis darabkára, amire ráharaptál a kenyérben?
Na, nem kukorica volt! :)

Secnir 2011.04.06. 14:18:01

@bandika gazdája:
ha egy embert megnevettettem, már megérte felkelnem

lapointe 2011.04.06. 14:27:26

A baj az, hogy a legnépszerűbb szakra (gazdálkodás-menedzsment) nem is kell a matematika érettségi, ami egy vicc (hiszen tk. közgaszdász képzés), sima történelem érettségi plusz egy nyelv felsőfokú ismerete és a gyereket már felvették.Nem csak vidéki főiskolára, de Bp.-i neves egyetemre is. Az orvosira pedig komoly gályázás kell, a biológia, kémia, vagy fizika nem egy lányálom, plusz kell vmelyikből az emeltszintű érettségi is. Az egyetemen pedig 6 év kemény tanulás, plusz nem árt mellé megtanulni 1-2 nyelvet is. Utána nehéz rezidensévek, ügyeletek, szar fizetés. Utána pedig ...Hát a barátaim közül az egyik röntgenorvos, a másik aneszteziológus.Gondolom, a 13,5 ezer g-m szakra jelentkező fiatal előtt inkább a sikeres üzletember csodálatos élete lebeg, mint álom, kár, hogy nagy részük koppanni fog, ha kikerül az egyetemről és sajnálni fogja, hogy nem tanult vmi kézzelfoghatóbbat.Ki tudja, milyen világ lesz 8-10 év mulva, de szerintem jól képzett mérnökök, orvosok mindig kapnak munkát, ha itthon nem (bár ebben reménykedem) legalább az EU-ban.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.04.06. 14:30:00

Bazzeg ez a két fizupapír kész....Ennyi pénzért csak akkor mennék el dolgozni, ha már nagyon nem lenne más választásom.

belzebubó 2011.04.06. 14:34:25

@olajoslajos: Én is úgy tudom, hogy a norvégok szerződést kötöttek a magyarokkal, hogy itt képzik a norvég orvosokat. Tehát nem arra alapoznak teljesen, hogy elszipkázzák, hanem Mo-on képzik őket mert olcsóbb. Azt hiszem olyan könnyitést is adnak, hogy a lakásért kifizetett dijukat átvállalják. ill. mivel az oktatás nyelve angol és millió fölött fizetnek évente, kedvezményes tanulmányi hitelt is kapnak mondjuk azt mindenre kapnak a skandináv diákok, ha tanulni akarnak.

Nem hülyeség ez az ötlet, hogy irjanak alá szerződést, de miért csak ők? Az állatorvos miért ne? Vagy a kvantumfizikus pl.?

szmoker (Homo Trollicus) 2011.04.06. 15:01:15

@laspalmas: "Mosógépet, villanyt ki fog szerelni 10-20 év múlva? "

Kérdés, lesz-e mosógépünk és villanyunk addigra...
Amúgy meg, kici kinaji fog szerel villany ócón.

De az is lehet, hogy magyar rabszolga szerel majd villanyt a kínai milliomosnak, olcsón :S

jágör68 2011.04.06. 15:01:17

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Na kedves barátom:
Magyarországon, ma akinek Általános Orvosi Dipolmája van ÖNÁLLÓAN végezhet orvosi munkát, szakorvosi felügyelet mellett- ez lehet akár telefonvéges is.
És nem csak iskolapadban ülés van az orvosi egyetem alatt, hanem:
1. Gyakorlatok: boncolás, gén- manipuláció, DNS- szekvenszelések, fehérje- elektroforézis (ez a 3 utóbbi kerül nagyon sokba), kémia gyakorlaton kis vegyészkedés, aztán
klinikum alatt:
belgyógyászat, sebészet, ideggyógyászat, gyerekgyógyászat stb GYAKORLAT.
Igaz, hallgatóként, nem mi kezeljük a beteget, de a vizsgálatban részt veszünk, megbeszéljük a terápiát, további teendőket, értékeljük a leleteket, stb.
Ez 3. évtől kezdve átlagosan 2 naponta.
Aztán van még NYÁRI KÖTELEZŐ szakmai gyakorlat is:
1.évben: ápolástan (1 hónap)
3.év: belgyógyászat (1 hónap)
4. év sebészet (1 hónap)
Majd. az egész 6. év gyakorlatilag ingyenmunka és szigorlatra készülés.
Tehát nem a laptopról, otthon a kis szobában tanuljuk meg a szakmát.
Ami meg a "később elérhető parát" illeti:
ma már MINDEN orvosi szakirány hiányszakma: a sebészet, nőgyógyászat, ortopédia is.
Nálunk sz@rabb csak a szegény ápolóknak, asszisztensenknek, műtőssegédeknek.
És nemcsak a fizuval van nagy gond....

jágör68 2011.04.06. 15:13:44

2.bp.blogspot.com/_IBiVyplgMdQ/TS9A0yFr_gI/AAAAAAAAACU/IzRK-Kolc5M/s1600/rezidenszam_kozepes.jpg

www.weborvos.hu/lapszemle/eltanacsoltak_rezidenseket_pecsett/172850/

Na ezt csinálják a rezidensek. Nagyon helyesen. Majd ha a főorvos uraknak kell havi 10- 12- t ügyelni- mert más nem lesz- akkor majd észbekapnak- talán.
Bár ők csak a "middle man" ebben a történetben.
A főbűnös odafent van, Rákosi elvtárs óta az összes kormányban.

fogash 2011.04.06. 15:36:03

Összeadtam: 107.108 jelentkezőből mindössze 26.495 fő akar (elméletileg) dolgozni, legalábbis ennyien választottak egy termelő vállalatnál használható szakmát. (mérnök, informatika, még a műmenedzsert is ide vettem). Ezen felül van 14.284 fő, akik a társadalom számára hasznos szakmát választ (orvos, óvónéni, tanár, építőmérnök), a többi hulladék mind nem akar dolgozni. Sajnos ide értendőek nem csak a szálloda-marketing-vonalat célzók, de a gazdálkodási, pénzügyi vonalon vért szívni tervezők is. Azért az ciki, hogy a felsőoktatásba jelentkezőknek csak 40%-a kíván hasznossá válni. :(

Az meg űbergáz, hogy a minimálbérrel megegyező alapbér (plusz némi pótlékok mellett) nálunk a betanított munkások is ennyit visznek haza havonta. Igaz, nálunk nincs hálapénz-opció (bár a kórházakban sem minden beosztásban van). Csak helyeselni tudok, ha egy orvos fizetős magánklinikára áll, vagy csomagol. :( :( :(

fogash 2011.04.06. 15:40:36

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Rezidens = gyakorló orvos. Havi nettó 80 ezer forintért. Egy minimálbéres betanított segédmunkás a 2 nap alatt megtanulható munkakörrel (mondjuk paradicsomszedéssel), egy gyerekkel nettó 76.500 forintot keres havonta. Szerinted ez így rendben van, te agyhalott?!

antiszociálisCDtok 2011.04.06. 16:08:39

Eh én is gazdálkodás és menedzsmentre jelentkeztem, a számok elég demoralizálóak.

Meridian74 2011.04.06. 16:19:48

@Szekuriti Blogger: és mennyi ideig bírja egy használt 15ezres mósógép? ha nem húzza 5 évig ki akkor szart sem ér... mi 80ezresünk 6 év után hibásodott meg először, és ekkor a szerelő 5 ezerért javította, és utána 2 évig ismét jó volt...

Meridian74 2011.04.06. 16:21:33

@Meridian74: vagyis úgy akartam írni hoyg legalább egy évig ha nem, húzz aki a 15 ezres.

belzebubó 2011.04.06. 16:43:31

@fogash: Az általad hulladéknak nevezett idegenforgalom a GDP 5%-át adja a világ legnagyobb iparága és minőségi munkahelyteremtője ráadásul egy gyorsan növekvő szektor és évente világgazdasági szinten 4-5%-kal bővül. Majd meséld el még szerinted kire lehet szüksége egy társadalomnak és hol van ilyen mértékű bövülés még.
A turizmus, becslések szerint, az áruexportnál 20-30 százalékkal olcsóbban termeli ki a devizát oda tartozik a közlekedés, szállitás, szállás, épitő és feldolgozóipar, étkezés, szolgáltatások.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.04.06. 17:13:17

@Meridian74: Mondom 15 alatt nem javítanak meg semmit. Ez a saját és ismerőseim tapasztalata.

lyken 2011.04.06. 18:53:57

@laspalmas: Nekem anno(2003, de régen volt) budapesti belvárosi lakást úgy újított fel a mester, hogy a falban lévő papírcsövekben (!) 90%-ban benthagyta a sokévtizedes aluminium(!) kábelt. Ahol hiányzott, ott minőségi alacsonyfrekvenciás árnyékolt hangfalkábellel(!) pótolta. Hát mit lehet tenni, ha egyszer ez volt kéznél? Ja, hogy forró volt a fal és füstölt a fal? Kicsire nem adunk...
Ahol beszakadt a papírcső, ott begipszelte. Azt hittem beszarok mikor megláttam. Természetesen úgy számlázta, hogy teljeskörű műanyag újracsövezés történt réz bekábelezéssel, földelés bekötésével.
Mázlim volt, nem vettem volna észre, de jött egy fickó a TV kábelt bekötni. A koax végén nem volt jel, ezért újra akarta húzni, de be volt gipszelve. (Hát nem behúzta a 230 mellé?) Akkor derült ki a papírcső meg alukábel, meg pont azon a szakaszon pótolt hangfalkábellel. Nem értette, hogy miért nem fizetünk és mi ez a feljelentgetés.

lyken 2011.04.06. 18:59:10

@olajoslajos: "Nade az is hogy valaki ingyen elvégzi az egyetemet (orvos, mérnök, mindegy) majd utána köszöni szépen és lelép."
1. Az oktatását már befizették a szülei adó formájában.
2. Másfelől aki lehúzza azt a 11(néha 13) évet amíg ténylegesen orvos lesz, az egyetem után pont 5 évet(vagy 7-et) dolgozik éhbért az éhenhalás küszöbén. Ezalatt adót fizet és szinte ingyen dolgozik egy olyan szakmában amit tőlünk nyugatra anyagilag is megbecsülnek.(Arról most nem beszélnék, hogy odakint megtanítják, hogy az orvos szolgál. Alázattal. Ja, és jó pénzért.)

bari-kád 2011.04.06. 19:02:29

Andragógus kell is egy csomó, mindenkit át kell képezni.. Én már a harmadik szakmában dolgozom, bár nem átképeztek, hanem beletanultam. Mert 14 évesen én is tudtam, mi akarok lenni.. Ja.

lyken 2011.04.06. 19:04:35

@Szekuriti Blogger: "Mondom 15 alatt nem javítanak meg semmit. Ez a saját és ismerőseim tapasztalata. "

Egy kiszállás legalább 5000, egy óradíj legalább 5000, ha alkatrész is van az mondjuk még 5000. A 15000 sajnos csak soknak tűnik, de egyáltalán nem az.. Ráadásul, ha számla van és ebből adózik is, akkor 30%+ megy az adólevesbe. Mégis mit csináljon? Dolgozzon ingyen? Ha sokallod, akkor olyan szerelőt kell hívni akinek megfelelő számodra az órabére. Hidd el, hogy sokkal elégedettebb leszel az árral, ha előre tisztában vagy vele és ez alapján tudsz választani. (A minőséggel már nem biztos, hogy ugyanilyen elégedett lehetsz közép vagy hosszútávon, de az ár az egyetlen amit biztosan tudsz előre körvonalazni.)

2011.04.06. 19:22:34

@Szekuriti Blogger: A kiszállás a drága. Ha elviszed a műhelybe saját magad, máris csak 10e ugyanaz a móka. Abból is kapárból 2e a gonosztörpe áfája, marad 8e alkatrészre, munkadíjra, adókra és járulékokra. Nem gazdagodik meg belőle a szerelő, hidd el. Még akkor sem, ha naponta megcsinál öt gépet.

Ideggyógyközpont 2011.04.06. 19:49:01

Üdv Mindenkinek!

Szomorú, de ezek a tények. És ez nem csak az orvosi pálya kilátása, ugyanezzel küzdhetnek az oktatás, a közszolgálat de még a "hú de gazdag leszek" gazdálkodás és menedzsment szakok végzett pályakezdői is. Hozzáteszem, abban a reményteljes jó esetben ha egyáltalán kapnak munkát, mert a papír sem jelent semmit, maximum azt az előnyt, hogy a szakmai tapasztalattal rendelkező helyett őket fogják felvenni.

Komolyabb probléma, hogy a 20-30 év közötti generációtól várnánk el, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, és akkor majd a haza fényre derül.

A kérdésem: Miből? Hogyan?

A kitolódott képzési időnek, a hosszabb munkakeresési folyamatnak köszönhetően, jó ha valaki - és ez végzettségtől független - 30 éves korára az egy gyermek után járó adókedvezményt érvényesíteni tudja, arról nem is beszélve, hogy pont ezt a generációt érintették hátrányosan az adóreform intézkedései. Ráadásul mindehhez multinacionális vállalatnál, vagy nagyon - nagyon rendes főnöknél kell dolgozni, mert ha nem, akkor pályakezdőként marad a 4 órás bejelentés a minimálbér duplájára - na abból nehéz bármilyen kedvezményt érvényesíteni.

Miért csodálkozunk ebben az esetben azon, hogy a fiatal munkaerő külföldre vándorol?
Itthon maradni a pörköltért és a Túró Rudiért azért egy kicsit durva.

Továbbá hozzáteszem, külföldre is csak az vándorol ki, aki mögött olyan családi, anyagi háttér, támogatás van hogy ezt megteheti, vagy akinek nincs semmiféle veszítenivalója.
A többiek meg próbálnak a jég hátán is megélni, a probléma viszont az, hogy erre nem lehet gyereket vállalni és itt nem csak a jelenlegi helyzettel, hanem a perspektívák hiányával is számolni kell.

Nem állítom, hogy a szándék, amely a kormány intézkedései mögött van - hogy egy generáció tegyen úgy mint a nyulak - rossz lenne, sőt véleményem szerint az elképzelés teljesen támogatható. A megvalósítás és az eszközök, amelyekkel belekezdtek, viszont egy a valóságtól elrugaszkodott, és torz társadalomképre utal, amely igencsak komoly korrekcióra szorul nemcsak a kormány de a magyar politikai elit teljes körében.

Asidotus 2011.04.06. 20:05:58

@zsarnabolt:
az andragógus nem tanít semmilyen felnőttet.
Igen, azt jelenti, hogy felnőttképzés, de a felnőttképzés a gyakrolatban azt jelenti, hogy használható tudás átadása (szakma, nyelvek, informatika, gépjárművezetés, stb.). Ehhez nem andragógus kell, hanem szakember.
Ez akkora kamu, mint a pedagógia szak. Nem tanár, mert nicns szakja, nem tud mit tanítani, csak van.
Én, művelődésszervezőként szigorlatoztam andragógiából. Ez egy amúgy hasznos tantárgy, ha egyszer az ember arra adja a fejét, hogy az amúgy meglévő, és hqasznos tudását felnőtteknek adja tovább. De ehhez elsőként hasznos tudásra volna szüksége.

csak_csendben 2011.04.06. 20:39:29

@Virág et.:

Azért nincs jog a listán, amiért orvos vagy góygszerész sem: ezek osztatlan képzések, a fenti lista pedig BA/BSC képzések listája.

BA/BSC: http://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_rangsorok/friss_statisztikak/!FrissStatisztikak/friss_statisztikak.php?stat=20

Osztatlan: http://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_rangsorok/friss_statisztikak/!FrissStatisztikak/friss_statisztikak.php?stat=22

Összesen 6300-an jelentkeztek jogra, míg 2800-an általános orvosnak.

Amúgy érdemes nem csak a jelentkezők össz-számát, de az első helyen jeletkezők alapján sorba állítani.

A két listát érdemes összefésülni.

csak_csendben 2011.04.06. 20:45:13

Ha az első helyen jelentkezéket nézzük, akkor a lista 2. helyén szerepelne a jogász képzés.

csak_csendben 2011.04.06. 20:52:22

Első helyen jelentkezések alapján egy összefésült lista BA/BSC+osztatlan képzések:
(szak neve - összejelentkező - első helyen jelentkező)

gazdálkodási és menedzsment.........13495....5991
jogász.........................................................6319....4645
turizmus-vendéglátás..............................8299...4640
pénzügy és számvitel...............................7128...3652
gépészmérnöki.........................................6726...3538
mérnök informatikus................................6876...3494
kereskedelem és marketing...................7063...2927
kommunikáció és médiatudomány.......6443...2856
ápolás és betegellátás............................4448...2705
pszichológia...............................................3413...2410
villamosmérnöki........................................4403...2339
andragógia.................................................5448...2256
általános orvos..........................................2813...2238
nemzetközi gazdálkodás..........................5265...2151
óvodapedagógus.......................................3690...2097
műszaki menedzser..................................4968...1861
programtervező informatikus...................3534...1784
anglisztika....................................................2640...1488
színművész.....................................................802...716
fogorvos.........................................................1083...632
gyógyszerész.................................................1455...561
építész..............................................................628...557

Ironfist 2011.04.06. 21:15:36

"A mai Magyarországon tényleg, szívből elhivatottnak kell lenni ahhoz, hogy óvónőnek, tanítónak jelentkezzen valaki. "

Kösz :P

Bár őszintén szólva én is a lelépést tervezem. Nem hiszem, hogy megéri ugyanis ennyit szenvednem engem ellenszenvesnek tartó/inkompetens/szakmájához nem értő tanárok közt ezért a tanítói diplomáért, ha egyszer ezt kihagyva is el tudnék menni olyan munkahelyre, ahol azt kérdezgetem, hogy "Supersize-ba kéred?"

44 2011.04.06. 21:20:40

A bölcsészek nevében kérdezem: vajon az az évi több ezer építőmérnök hol fog munkát kapni? Majdnem a magyarok tíz százaléka munkanélküli, és külföldön se jobb a helyzet, az összes európai országban magas a munkanélküliség.

Ha a Ratkó-unokák lecserélése a cél, az menni fog, de ha nem, akkor bármely szakma esetén meg lehet kérdőjelezni a keretszámokat. Nincs szükség ennyi diplomásra a jelen gazdasági helyzetben.

Dendrobatidae 2011.04.06. 22:09:59

Már így is túlkínálat van a nyugati bébiszitterek, éttermi mosogatók közt a magyar diplomásokból. Úgyhogy megcélozhatják esetleg a csatornatisztító vagy a kikötői halpucoló és konténer-felcímkézői állásokat. Itt még el lehet helyezkedni a kalap szart sem érő magyar diplomákkal.
Mégis minek nekünk ennyi diplomás semmirekellő? Szakmunkások kellenek, akik eladható árút gyártanak, amiből bevétele lesz Magyarországnak. Minden 100 szakmunkás fölé meg egy diplomás, aki irányítja őket. Kb ez az egészséges arány.

A_Harlem_Fekete_Führere 2011.04.06. 22:23:02

Szerintem lakatosnak menjetek! Belülről beleszorult/tört a kulcs a zárba éjszaka, se balra se jobbra nem fordult se kivenni nem lehetett. Kihívtuk a szakit (hajnal 1-kor), aki annak rendje és módja szerint másfél óra alatt kinyitotta. Plusz 2 nap múlva beszerelte az új zárat fél óra alatt. Mindezt potom 44000 jó magyar forintért. 22/óra ha átszámolod. Én elfogadnám fizunak :)

engem gyíkká változtatott 2011.04.06. 22:36:48

hát engem pályakezdő orvosként, ha az lennék, ennél a fizetéspapírnál jobban csak a jövőbeli mutyi, a paraszolvencia, mint megélhetési forrás taszítana el innen mégjobban.

itt is olvasom, hogy pár mutyimagyar azzal érvvel, hogy "hát de az orvosok jól keresnek, mert tudnak sokat mutyizni". mert neki ez a normális, azt gondolja, ez vonzó.
adócsalni, zsebből zsebbe tarhálni, erre építeni egy életet.
ez ám a biztató kilátás, vonzó. majd 35 évesen kezdhetsz lopni, jó lesz neked.

simán húznék én is. a jobbak már el is mentek, ne legyen kétségetek.
munkaszolgálat egyetem után, mi? :) persze, lehet próbálkozni.

és így válik majd szépen nagyon keményen fizetőssé az eü.
lenépszavazhatod a 300 forintot, de pár éven belül, ha nem lesz pénzed, a kevés megmaradt jó szakember küszöbét sem fogod átlépni. kenheted a hajadra a tb-kártyád.

fiatal orvosok, menjetek, éljetek jól, máshol!
legyetek jó orvosok, ne besavanyodott, dilettáns csalók!
én részemről megyek utánatok. :)

9mmPara 2011.04.06. 22:49:42

Egy tipp (mivel a blogtörzsközönség is erősen Bp-centrikus): nagyobb munkákhoz keressetek vidéki szakit. Budai ismerősöm keszthelyi brigáddal festetett ki, de magam is megyek a nyáron a pesti oldalra kályházni. Elvégre minden autópálya a főfaluba visz.

szabidoki 2011.04.06. 23:39:38

Hát, nem is tudom... Nyilván lehet azzal érvelni, hogy "fizessevisszaaképzésiköltséget", meg megértem én, hogy sokaknak fáj, hogy az orvosok elvándorolnak, de be kell látni, hogy ilyen fizetési viszonyok mellett irreális elvárás, hogy otthon cumizzunk hosszú évekig, és arra várjunk, hogy valamelyik idősebb kolléga meghal, mert akkor mindenki eggyel előrébb léphet. A para eleve csak keveseket érint olyan formában, hogy nagy pénze legyen belőle, és egyébként is problémás arra támaszkodni, mert ugye mi történik, ha a sebész megbetegszik, és nem tud operálni, vagy mint ahogy egyik volt kollégámmal megtörtént, összeveszik a főorvossal, és az nem engedi operálni?
Aki meg az orvosi parkolót, a nőgyógyászok házait, stb-t hozza fel, gondolkodjon el azon, hogy ha tényleg ekkora királyság orvosnak lenni Magyarországon, a hülye orvosok miért húznak el mégis külföldre? Nem látják, mekkora tuti a helyzet?
Ja még valami: mentőorvosként nekem is hasonló nagyságrendű fizetést adott a cég, mert ugye "nincs pénz", de érdekes módon lakásfelújításnál ez már nem érdekelte a szakikat - a burkoló egyedül, nem egész egy hét munkáért számla meg minden nélkül, baráti alapon elkérte a havi fizetésem másfélszeresét, és hasonló árfolyamon mozgott a kőművesbrigád meg az ácsok díja is.

julius666x 2011.04.07. 00:04:17

@44: Szerintem abból a ~3000 építőmérnök hallgatóból elvégzi durván a fele és annak megint csak a fele az aki értékelhető felsőoktatási intézménybe jár (ez szvsz még egy pozitív becslés).
Kétlem hogy nekik nagyon komolyabb problémájuk lenne az elhelyezkedéssel.

Ellenben ha már így megjelenítetted a bölcsész oldalt: közületek mennyien fognak elhelyezkedni a szakmájukban?

Mert az rendben van hogy a jelen helyzetben (szinte) nincs olyan szak ahol fenékig tejfel lenne minden, de azért ne próbáljuk már összemosni a "lehetnek kisebb elhelyezkedési problémák" esetét a "piaci szempontból eladhatatlan diplomát gyártó" területekével.

Még mindig inkább 10 menedzser/marketinges, mint egy andragógus/szociálpedagógus. Nem azt mondom hogy nem értelmes dolgok azok, biztosan van létjogosultságuk, de nem igazán látom át minek lenne százas nagyságrendél nagyobbra szükség belőlük.

Amúgy ez tökéletesen összefoglalja mi az igazi probléma a magyar felsőoktatással:
www.youtube.com/watch?v=QBT9xW84a00

2011.04.07. 06:23:33

Ami a legelszomoritóbb és legbosszantóbb, hogy ebben az országban soha semmire nincs pénz. Mert az ország sajnos rosz helyzetben van--mondják a pojácák, a parlamentben. Ám arra mindig van pénz, hogy megtömjék a zsebüket, hogy a sógor-koma, haver, barát, barátnő jó fizetést kapjon. Meg van pénz továbbra is a BKV, a MÁV és egyéb "pénznyelő" cégek müködésére, mert onnan lehet sokat és sokszor lopni.
Igazuk van azoknak akik elmennek az országból. Itt csak a politikusnak nevezett "csigagerincü" emberek és barátaik , "pénzestársaik" élhetnek jól. Másnak tilos és nem megengedett! Ugyhogy , kedves fiatalok, aki tud az huzzon el innen, alapozza meg anyagi egzisztenciáját külföldön és látogassan haza, szüleihez, barátaihoz. Más életkép-életcél jelenleg--ebben az országban, számukra nincs! Ami van, az az ideológiai maszlag, leöntve, sárga, piros, kék, zóld vagy piros-fehér csikos mázzal! Ezt pedig pénzre nem lehet beváltani, boltban nem lehet vele vásárolni.

Black Hawk 2011.04.07. 08:14:34

Hátha nem volt még:

index.hu/belfold/2011/04/07/riasztottak_a_legimentot_de_nem_ert_ra/

Legközelebb, ha súlyos balesetet szenvedsz, előtte egyeztess a légimentőkkel, nem-e éppen Pénzes Jóskával vannak - ügyeleti időben - úton valamelyik nyugati nagyvárosba.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.07. 08:45:27

@julius666x: "Ellenben ha már így megjelenítetted a bölcsész oldalt: közületek mennyien fognak elhelyezkedni a szakmájukban?" - ha pikírt akarnék lenni, akkor mondanám, hogy MINDEGYIK. Ki a Mekkdonááldszban, ki a Börgeeerkingben, ki a Tecsóban :)))))

BigBlueI 2011.04.07. 08:51:25

@laspalmas: Sajnos az a tendencia, hogy kétkezi munkát már nem akar végezni senki. Összekoszolni magát nem akarja senki. Pedig: ahol a párom dolgozik (mérnök) mint egy falat kenyér, úgy kéne a jó szerszámkészítő, vagy a jó hegesztő. Ezek hazavisznek/vihetnének annyit meg még többet is, mint a tervezőmérnök. De hát büdös a "munka". A világ arrafelé halad, hogy "Dobd el! Vegyél újat!" - ezért aztán nem lesz tv-szerelő, nem lesz órás (az elemet otthon is ki lehet cserélni), nem lesz olyan, aki kisebb javításokat elvégezne a ház körül.
De például egy 30ezres városban nincs patyolat - ha mond ez még valakinek valamit (fehér hattyú emléma). Gyerekkoromból pedig még ilyenekre is emlékszem: szemfelszedés, esernyő készítés és javítás :)) :(((

fogash 2011.04.07. 08:54:12

@belzebubó: Igen, az idegenforgalom. És hova vándorol az a sok idegen forgalmazni? Elmesélem:

1.) földrajzilag érdekes helyekre (a.k.a. fődi paradicsom): fehér homokos tengerpartokra, szigetekre (Thaiföld, Bali, Maldív, Seychelles, kisebb pénzűeknek Földközi-tenger vagy az Adria)

2.) történelmileg/kulturálisan érdekes helyekre (Olaszország, Franciaország, Prága...)

3.) felkapott shopping helyekre: Dubai, Szingapúr, Malajzia, London...

Szerinted tényleg kell ÉVENTE nyolcezer új diplomás szállodaigazgató abba az országba, ahol a belföldi turizmus élénk elkaszálása is most folyik az üdülési csekk elmeszelésével? Megsúgom: egy turizmusiparágba a következők kellenek:
- nyelveket beszélő (nálunk legalább angol/német) PINCÉREK (nem diplomás)
- nyelveket beszélő recepciósok (nem diplomás)
- nyelveket beszélő taxisok (nem diplomás)
- jó szakácsok (nem diplomás)
- nyelveket beszélő pultosok (nem diplomás)
- nyelveket beszélő szobalányok (nem diplomás)
- nyelveket beszélő fodrászok (nem diplomás)
- nyelveket beszélő kozmetikusok (nem diplomás)
- nyelveket beszélő szabók (nem diplomás)
- nyelveket beszélő bolti eladók (nem diplomás)
- nyelveket beszélő rendőrök (nem diplomás)
- nyelveket beszélő jegypénztárosok (nem diplomás)

ha ezekből mindből van jó sok (=szinte csak ilyenekbe botlasz), akkor kell még pl. gyorsvasút a reptér és a belváros között, meg működő, gyors és tiszta (nem feltétlenül olcsó) helyi és távolsági tömegközlekedés, meg visszahúzódik a törtető büdös (városi)paraszt, aki sz@rik mindenre és mindenkire, akkor kell NÉHÁNY szervező, aki ezt az egészet összeállítja csomagnak és promózza mind bel, mind külföldön.

1.) Szerinted az a 8000 turistadiplomás mi a ferde f@szhoz kezd ha lediplomázik?
2.) ha mindenki csak turista (bár ilyen mínuszból indulva nem hiszem, hogy No1 célpont lennénk a közeljövőben), akkor ki fog kenyeret sütni, autót szerelni, fogat tömni, ruhát varrni? TERMELÉS nélkül nincs szolgáltatás. Nem vagyok viktoriánus, de "egymás hajának nyírásából nem fogunk megélni", ebben igaza van.

zrobasé 2011.04.07. 09:20:59

@44: megsúgom, csak neked, hogy épitőmérnököket (jókat persze,de ez szinte mindenhol igy van) két kézzel keresnek pl. nyugaton...és lassan itthon is...bölcsészeknél már nem érzem ezt a nyomást munkaadói részről...

Egyéves Önkéntes 2011.04.07. 09:24:05

Anatómia helyett véletlenül anatóliából vizsgáztam le. Most Törökországban vagyok rezidens.

Jurganov 2011.04.07. 09:25:16

@zrobasé: mindenkit két kézzel keresnek nyugaton (és néha itthon is) aki jó valamiben, vagyis többet tud nyújtani mint a többiek.

zrobasé 2011.04.07. 09:29:35

@Jurganov: na ja..csak kint megfizetik, itthon meg...ehh, hagyjuk, van túrórudi, mi kell más ? :D

julius666x 2011.04.07. 10:36:57

@Jurganov: Na azért megnézném hogyan kapkodnak két kézzel egy magyar jogász, szociálpedagógus, andragógus után nyugaton...

Amit mondasz az úgy általánosságban csak a reálszakokra mondható el.

olajoslajos 2011.04.07. 11:14:45

@zrobasé: például hol? Nem egyet ismerek akik hónapok óta próbálnak itthon/külföldön munkát találni sikertelenül. Ha tud valami konkrétat, kérném ossza meg velem és tovább adom. :)

Marcellusca 2011.04.07. 11:49:24

OFF, de hátha nem lesz belőle poszt és hadd legyek demagóg:

Utóbbi napok híreit nézve/hallgatva egyre inkább felháborodom.
Sorban lehet hallani a gyermekétkeztetések megszűnéséről, mert az önkormányzatoknak nincs rá pénzük.
Közben meg 2,2 MILLIÁRDot szórnak a falábú focistáknak. (Mintha nem lenne sokkal sikeresebb olimpiai sportágunk.)
Ezen kívül jönnek az átnevezgetések Pesten (most éppen a Roosevelt teret), ami nem kis pénzbe fog kerülni (tudom, tudom, kell a haveroknak a megrendelés :(). Azt a pénzt nem lehetne, kivételesen, valami úton-módon átcsoportosítani, mondjuk a Pest Megyei Önkormányzathoz, hogy ki tudják fizetni a gyerekek kajáztatását???

Meg nem lehetne a TEK-es Audi Q7-esek helyett betegszállító autókat, mentőket venni?

belzebubó 2011.04.07. 11:51:13

@fogash: Az 5% az Mo. GDP-je a világ GDP-jének 13%-át adja.
Egy valamire való szállodába nem vesznek fel recepciósnak IFO Főiskola nélkül. De még idegenvezetőnek sem nagyon mehetsz OKJ-vel. Ha azt hiszed, hogy egy IFO főiskolával mindenki szálllodaigazgató lesz, akkor tényleg nem ismered ezt a szakmát.
Európában sokakról elmondható, hogy turista hiszen utaznak és igen gyakran. Szerinted egy autószerelő, pék vagy fogorvos nem turista?

A szerinted hulladéknak nevezett szakma szinte azon kevés szakmák egyike jelenleg ami valamicskét hoz mivel egyelőre befektetők leginkább kifelé mennek hiába vársz termelésre láthatóan nem lesz itt egyhamar még 100.000 munkahely sem a termelésben. A hőforrásokra, gyógyturizmusra és műemlékekre még valamennyire kiváncsiak.

P.s. Disztingváljunk!

belzebubó 2011.04.07. 11:55:10

@Marcellusca: A Q7-es Audikat gondolom azért kellett megvenni, hogy kompenzálják azt az Audinak, hogy az elnökség alatt átvállalta az anyacég a költségeket az autókra. Amivel szállitgatják a jónépet. Mással nem tudom megmagyarázni miért volt szükség pont 30 millás Q7-esekre.

Molenaaar 2011.04.07. 12:04:14

@csak_csendben: Hajh, akkor még mindig sok a jogász. Pedig már kezdtem örülni.. :)

Szép munka, köszönjük!

belzebubó 2011.04.07. 12:10:10

@molnibalage: De közben olvass is.

www.mno.hu/portal/565550
"A turizmus korunk egyik legfontosabb, legnagyobb jövedelmet termelő iparága."
optonet.hu/link.html
"Tourism is a complex social, cultural and economic phenomenon and one of the most significant global phenomena, not to say the world's largest industry "
www.internationalgraduate.net/articles/tourism.htm
www.allvoices.com/contributed-news/5643822-is-tourism-the-worlds-largest-industry

jardel 2011.04.07. 12:12:54

Ez is érdekes, de OFF - ez is: index.hu/bulvar/hirek/2011/04/07/a_tek_bazisan_tortek_ossze_a_q7-est/
Szerintem egy posztot megér. Még tolatni sem tudnak bakker.

guma 2011.04.07. 12:15:27

@Marcellusca: ne sírjon kegyed, mert hátha levágja itt is egy 75 éves nyugdíjas néni a netről az egész országot!

www.origo.hu/techbazis/internet/20110407-egy-egesz-orszagot-vagott-le-a-netrol-egy-nyugdijas.html

Marcellusca 2011.04.07. 12:18:27

@guma: Peeerszeeee, fogjunk mindent a nyuggerekre! :DDDD

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.07. 12:56:24

@belzebubó:

Turisztika. Gondolkodj el azon mi is az turizmus?

Ha mindenki turizmusból akar megélni, mert ez a legjövedelmezőbb, akkor mi lesz? Az egész turizmus egy világméretű lufi, mint a doktom volt 2000-ben. Nem élhet egy nemzetgazdaság turizmusból a turizmus kiegészítheti egy ország bevételét, de csak az igazi turista paradicsomok élhetnek kizárólag turizmusból vagy még az sem. Az pedig leszögezhető, hogy kis hazánk nem turista paradicsom.

A turizmusba olyan bevétel áramlik, amit a turizmuson kívül keletkezik, ha mindenki a turizmusból akar világméretűen megélni, az nem viszi előbbre a világot.

Ráadásul turizmus nem oldja meg egyetlen ország munkanélküliségi problémáját. Szummázva a turizmus hasznos és jó mint kiegészítő bevételi forrás,(főleg hazánkban) de erre alapozni egy nemzetgazdaságot nem szabad és nem is lehet.

Az meg, hogy mennyi diplomás kell a szálloda bizniszbe kétséges. Egy recepciósnak sok nyelven kell beszélni, ápoltnak, kulturáltnak kell lenni, de nem diplomásnak. A szobaasszony, a londiner, a karbantartó és az idegenvezető megint nem diplomás. A szakács, a pincér, a karbantartó megint nem. Tehát, marad a szálloda menedzsment ahol kizárólagosan feltétel.

Lehet egy Ritzben vagy egy Hiltonban még a londiner is diplomás, de hány ilyen szálloda van hazánkban 10 se. Hány embert szív fel ez a 10 szálloda, 50-et, 100-at többet nem.

belzebubó 2011.04.07. 13:02:00

@Nikosi: Senki nem mondta, hogy csak abból kell megélni, csak egy kommentelő közölte hulladék. Ennyi.

Pontosan ezt irta: "Ezen felül van 14.284 fő, akik a társadalom számára hasznos szakmát választ (orvos, óvónéni, tanár, építőmérnök), a többi hulladék mind nem akar dolgozni. "

"Nem élhet egy nemzetgazdaság turizmusból"-ilyet hol olvastál, hogy abból kell éljen a nemzetgazdaság?

Baldrick68 2011.04.07. 13:09:23

Srácok mi ez a lazítás amikor jobbnál jobb dolgok vannak.
Pl. Lex Képviselők törvény ami kimondja hogy rájuk nem vonatkozik a 98% -os különadó.

De ez sem piskóta:
napizeje.blog.hu/2011/04/07/orbani_allamadossag_kezeles_fizess_paraszt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Marcellusca 2011.04.07. 13:30:11

@Baldrick68: Na, ezt meg már meg sem mertem említeni. :)

Nem kicsit b@sztam fel magam rajta.
És a sok agyhalott, az adóján és a manyup pénzén kívül ,ég a kis megtakarítását is oda fogja adni.
És megint nem fogja számonkérni, mint ahogy a vörösiszap károsultaknak összegyűjtött pént sem.

belzebubó 2011.04.07. 13:46:51

@Marcellusca: Ahogy most kinéz nem sok megtakaritás van.
"Az egyik legelkeserítőbb eredmény, hogy a megkérdezettek több mint fele semmilyen tartalékot nem halmozott föl."
index.hu/gazdasag/magyar/2011/04/07/a_valsagban_sem_okosodtunk_a_penzugyekben/

Aki befizet ebbe az alapba az kap a neve mellé piros pontot? Vagy esetleg nem száll rá az APEH ha az egy cég? :D:D

Illye26 2011.04.07. 14:00:54

Sziasztok!

Olvasva a kommenteket csak egy valami jutott az eszembe: amit én csinálok az jó és hasznos, amit a többi csinál az szar! Kb. ennyi a lényeg... és az összes poszthoz tartozó hozzászólásokból is ez szűrhető ki.
Megosztanám veletek az én történetem, ami szerintem egy kicsit tanulságos is lehet a többség számára:
Az általános iskola elvégzése után, két út állt előttem: szakmunkásképző vagy szakközép. Mivel versenyszerűen futballoztam, ezért volt rálátásom arra, hogy kik mentek szakmunkásba (tisztelet a kivételnek): azok, akik kurvára nem akartak tanulni... Később ez be is igazolódott, hiszen a szakmunkásképző tele volt romával és hasonszőrű társaikkal. Így hát főként szülői ráhatásra szakközépiskolában mentem, ezen belül is a gépész szakot "választottam", mivel azt mondták, hogy ezzel a szakkal később is lehet érvényesülni és mindig szükség lesz rá. A szakmai tárgyak megjelenése után, kb. 11. osztálytól fogva rájöttem, hogy ehhez nekem se érzékem, se kedvem nincsen. Kínkeservesen végigjártam a sulit. Előbb érettségi, utána technikusi (kár lett volna kihagyni, bár többször majdnem feladtam, mert három év alatt sem tudták pl. az elektronikát a fejembe verni). Mind érettségi, mind technikusi után felvételiztem gépészmérnöki szakra (még mindig szülő ráhatás + logika alapján), de hála istennek nem vettek fel.
Ekkor indult egy idegenforgalmi ügyintézői tanfolyam a munkaügyi központon keresztül. Beiratkoztam és egy év alatt lazán elvégeztem. Mivel nagyon megtetszett a szakma, ezért jelentkeztem szakmenedzserire is (akik azt mondják, hogy ez a "semmitnemérőképzés", azok gondoljanak bele, hogy az alapképzés gyakorlati óráinak kb. másfélszerese a szakmenedzseri...). Ezt is sikeresen elvégeztem és szerencsémre sikerült is találnom állást egy szállodában, mint recepciós. Mint minden szakmának, ennek is vannak hátulütői: fizetés bruttó 100.000 Ft, de mivel se nappalod, se éjszakád, se hétvégéd, se ünnepnapod, ezért hó végére összejön a kb. netto 92-96.000 Ft. Jattal együtt megvan az néha 100-102.000 Ft is (igen, kb ennyi a jatt, mert mindenki ücs-vel + kártyával fizet... és ez nem a sírás része a dolognak, hanem azért írom, mert sokan azt gondolják, hogy mi a jattból megkeressük a fizunkat.). Bár imádom a munkám, rá kellett jönnöm, hogy főként a túlképzés miatt, ez a szakma Mo.-n (és szerintem a világ más tájain is) a fiatalok szakmája lesz. Amíg ennyi friss diplomás van, addig nem fognak alkalmazni 35+ éves recepcióst, de nagyon pincért, pultost sem... Egyetlen kiút a saját vállalkozás beindítása lenne, de annak a bekerülési költsége óriási (még egy vendégház építésének is, hát még a többinek...) ezért rá kellett jönnöm, hogy ha jót akarok magamnak, akkor szakot váltok.
Megnéztem a felvételi tájékoztatót és kb. a fentebb található listát futottam én is végig:
Közgazdász képzés - bár érdekel, de nem megy a matek, nem jelentkezem
Jogász - kicsit érdekel, de nem megy a magolás, nem jelentkezem
Gépész - alapom van hozzá, de érzékem nincs, nem jelentkezem
Idegenforgalom - szintén közgázzal van összekapcsolva, nem megy a matek, nem jelentkezem
Informatika - érdekel, de nem megy a matek, nem jelentkezem
stb. stb.
Andragógia - személyügyi szervező.... hmm ez mi? HR? Munkaügy? Emberekkel kell foglalkozni? Humán tantárgyak? Kicsi jog, kicsi közgáz, kicsi matek... azt még elbírom, jelentkezem!
Fel is vettek és ha minden jól megy idén nyáron végzek is... hogy kapok-e munkát nem tudom, de azt mondom, hogy egy cseppet sem bántam meg, hogy ezt a szakmát választottam. Miért nem? Mert úgy gondolom, hogy ez a nekem való! Ez az, ami érdekel és amiben remélem megtalálom önmagam. Miért írom ezt? Mert úgy gondolom, mindenkinek azzal kéne foglalkoznia, amihez ért(eni szeretne) és akarja is csinálni!
Aki azt mondja, hogy szükség van a szakmunkásokra, akkor menjen és tanuljon a 0 IQ-val rendelkező semmirekellők között és vagy írassa be a fiát/lányát egy ilyen iskolába (szintén tisztelet a kivételnek)!
Aki röghöz kötné az orvosokat (mi ez amúgy basszus? lesz vármegye, akkor legyen már röghöz kötés is?) azon végezzen életmentő műtétet egy motiválatlan, megbecsülésről csak könyvben olvasott szakorvos a 36. ügyeleti órájában... Nem azt mondom, hogy helyes a mostani gyakorlat, de azért sokat elmond, hogy én mint recepciós többet keresek egy orvosnál....
Ne feledjük, dolgozhatnék én is gépésztechnikusként... de abban nem lenne sok köszönet...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.07. 14:03:11

Off: (bloggazdáknak, témahiány esetére): emlékeztek az egy hónappal ezelőtti miskolci lincseléses esetre, amikor egy 13 éves gyerek a rokonaival (húsz fő) megvertek egy 59 éves embert? Megvan az ítélet. 8 hónap 3 hónapra felfüggesztve! Jól megbüntették őket, biztosan visszatartó erő lesz ez a büntetés :-(
nivo.blog.hu/2011/04/06/verjetek_az_oregeket

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.07. 14:17:15

@belzebubó:

Hol olvastam? Nem megnyugtatlak nem tőled olvastam, de a politika már kb 1-2 évtizede, a turizmustól várja a megváltást.. Ebben látja a jövőnk zálogát. Ez nem pusztán röhejes, hanem kétségbeejtő, hogy ennyire iq szegénység van odafen. Szegény agyrágó bogár, ha élne és a parlamentbe lakna éhen halna a mindenkori politikai elütünk agyhiányától.

Nem hulladék a turizmus ezen jogos a felháborodás, de helyén kéne kezelni a dolgokat. De ez nem divat nálunk abszurdisztánban.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.04.07. 14:18:58

A rezidens.hu-ról itt egy másik fizetési papír is, Angliából. Csak egy apróság, de nézzétek meg, mi van a Pay adjustments blokk Extra hours worked rovata mellé írva sárgával. www.rezidens.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=73:qbudapest-vonzaskoerzeteben-osztalyos-orvosi-allas-netto-12-millio-forintertq&catid=4:megjelenesek&Itemid=18

zrobasé 2011.04.07. 14:25:44

@pszicho pete: cöcöcö..thank you , mi ? ehh...de ott van túró rudi ? ugyehogy nincs ! na, irány haza!
(irónia, még mielött valaki...)
@Marcellusca: remélem eszkep és vidéki tülekedni fog, hogy melyikük fizeti be a többet ! így mulat egy magyar úr ! :D

Illye26 2011.04.07. 14:26:17

@pszicho pete:
Basszeg... elkeserítő...:(

julius666x 2011.04.07. 15:13:44

@Illye26: Nagyon szép hogy megtaláltad a szakmádat, csakhogy, de sajnálom, nem szeretnélek megsérteni, abból hogy nem megy neked sem a matek, sem a magolás, számomra egyértelműen kiderült: a felsőoktatást nem neked találták ki. És nem csak szakmunkás meg egyetem van, a kettő között azért vannak lépcsőfokok. Ki kell választani azt a szakmát amit az ember szívesen csinálna és abból azt a lépcsőfokot amit még meg tud lépni. Az hogy neked hiányzanak a kompetenciáid egy egyetemi szintű képzés elvégzéséhez (tényleg no offense, nem vagyunk egyformák, ettől még lehetsz sikeres az életben) ellenben röhögve kijárod az andragógiát számomra egyértelműen jelzi, az andragógia képzésnél túl alacsonyra tették a lécet. Ha úgy tetszik, hívjuk büfészaknak.

A hozzászólások közt jellemzően nem magukat a szakmákat ekézték, hanem hogy több ezer főt képeznek olyan szakokon, amikből a piac max százas nagyságrendben lenne képes felszívni, mindezt sokszor baromi alacsony színvonalon, rengeteg szakon azért szabályosan megbüntetik az oktatót ha meg merészel buktatni diákokat. Az pedig engedtessék meg, hogy piszkálja a csőrömet, hogy az én adóforintjaimból ezrek semmittevését fizessék. Ráadásul míg én 5 éven keresztül napi szinten vastagon szívom a brét mérnökképzésen, más végigkefél/iszik 5+ évet és utána ugyanúgy diplomás értelmiséginek nevezheti magát. Aztán meg megy a sírás-rívás hogy milyen magas a diplomás munkanélküliség, miközben mindenki tudta a jelentkezőtől kezdve a szakokat indító fejesekig, hogy a diplomával megszerzett tudás egy garast sem ér/tizedannyi emberre sincs szükség a piacon az adott szakmából

Ez elképesztően nagy pénzpocsékolás, egy egyetemista képzése azért baromira nem olcsó dolog.

belzebubó 2011.04.07. 15:16:57

@pszicho pete: Ez a thank you a legjobb! :D:D
A számok mellett persze.

Illye26 2011.04.07. 15:30:04

Nem veszem támadásnak, részben igazat adok neked, hiszen szerintem sem tették túl magasra a lécet a főiskolán. Ez engem is elkeserít sajnos, hiszen tényleg viszonylag röhögve végigcsináltam eddig és érzem, hogy ennél azért komolyabb kihívásokat is le tudnék küzdeni... de sajnos azt, hogy az iskola ennyivel is beéri... ez már nem az én hibám. Én sem támadásnak szánom, de azért a te hozzászólásodból is kiütközik, hogy amíg én szopok, a többiek buliznak, ezért nekem több jogom van verni a mellem blabla... Ebben is igazad van és az élet remélhetőleg igazolni is fogja azt, hogy nem a semmiért küzdötted végig azt az 5 évet az egyetemen. Az előző hozzászólásommal csak arra akartam rávilágítani, hogy ne mindenki körültekintés nélkül tanuljon tovább, hanem üljön le egy kicsit, gondolja át, hogy mit szeretne, mit érdemes tanulni és azok közül melyik áll hozzá a legközelebb. Az eddigi tanulmányaimat is azért írtam le, hogy szemléltessem, nem mindenki alkalmas arra, amit adott esetben megkövetel a piac.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.07. 15:56:53

@Illye26: Sajnos (no offense) ha mindenki azt csinálná amihez ért és amire képes akkor például a politikusi elitünk trágyát lapátolna, vagy egy kukáskocsi mögött kapaszkodna.

De azt belátod szerintem, hogy ha nincs szükség egyszerre az országban csak 2000 buznyáktörőre akkor hiába szeretne az ember buznyáktörő lenni még ha máshoz nem is ért. (de a buznyáktöréshez nagyon és jól) Mivel 2001-re nem lesz szükség, tehát Ő állástalan lesz, és a társadalom segítségét várja. Hiba! Mert a társadalom nem tud segíteni, mert ha nem kell 2001 buznyáktörő csak 2000 akkor ez van. Lehet nem érteni salakszenteléshez, és lehet nem szeretni, de ha kell 5000 salakszentelő és csak 4000 van akkor sajnos el kell menni salakszentelőnek, mert a társadalomtól várni azt, hogy fenntartson valakit a vízen az ősi ork szokás. Márpedig Tolkein óta tudjuk az ork létforma kiveszőbe lesz, mivel a sötétség erőit legyőzték, az egy gyűrű pedig elpusztult.

Illye26 2011.04.07. 16:14:40

Hát az az egy gyűrű kegyetlen...
A probléma, amiről vitatkozunk (?) talán pont azoknál a politikusoknál kezdődik, akik nem alkalmasak a feladatuk ellátására...
Tisztában vagyok azzal, hogy közgazdasági értelemben mi a probléma a felsőoktatással.... x helyre x+1 már túl sok... ennyire azért megy a matek:) Azonban azt is figyelembe kell vennie mindenkinek, hogy olyat tanuljon, ami érdekli legalább egy kicsit, mert ellenkező esetben sosem fogunk egyről a kettőre jutni!
Amúgy lakásfelújításnál szokott valami pl. a kőművestől szakmunkás bizonyítványt kérni?:)) Esetleg referenciát?:)

pszeudozsiráf 2011.06.29. 18:21:22

@MrOne-Two: Amit írsz, az egyszerűen nem igaz. Illetve, nagyon kevés esetben lehet igaz. Én is ismerek sok orvost.

Köztük édesanyám: 52 éves, kardiológus, három szakvizsga, részlegvezető főorvos - nettó 130 - 150 ezer... Volt, amíg még itthon dolgozott (2008). Azóta kint van abu dhabiban és ott már valóban 1 milkó fölött keres.

Ebben persze az is benne van hogy hálapénzt nem fogadott el, legfeljebb ajándékokat (csoki csomag, falusi emberektől csirke, kacsa)

Elég tájékozott vagyok ahhoz, hogy tudjam, ez az általános eset, és nem kivételes.

süti beállítások módosítása