Skip to content


       Szűrés lista

Minden képzeletet felülmúlóan nagy

A legjobb úton haladunk, hogy közmunka nagyhatalom legyünk... Tegnap Szíjjártó vadította nagy szavakkal az Este műsorvezetőjét és a nézőket:
 
"Málta mellett az unióban Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, ezt nyilvánvalóan emelni kell, először az uniós átlag 65%-ára, majd 75%-ra. Ehhez munkahelyeket kell teremteni akár úgy, hogy piaci szereplőket erre ösztönzünk, akár úgy, hogy támogatjuk őket, vagy ha ez nem megy, akkor közmunkaprogramokkal. Nagyszabású, minden eddiginél nagyobb és minden képzeletet felülmúlóan nagy közmunkaprogramokat fogunk indítani. Nyilvánvalóan nem az a cél, hogy valaki élete végéig közmunkát végezzen, ugyanakkor vannak olyan beruházások, vannak olyan dolgok, amiket minél előbb el kell végezni, meg kell valósítani, és ha ez nem megy másként, akkor közmunkában. A kormány célja, hogy a közmunkában szerzett tapasztalattal bizonyos idő után mindenki a piacon el tudjon helyezkedni."

"Málta mellett az unióban Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta" - Ez így is van, és ez majdnem minden baj forrása. Kevés ember dolgozik, ezért kevés ember fizet adót és járulékot, de 3 millió nyugdíjat és 10 millió ember orvosi ellátást fizetni kell(ene) ...

Ezért, nagyon helyesen, a kormány a munkahelyteremtést tűzte ki prioritásnak, mégpedig 400 ezer új munkahely 2014-ig.

Szijjártó korrektül mondta, hogy az állam munkahelyet nem tud teremteni, csak segítheti, ösztönözheti, támogathatja a magánszférát ebben. A támogatásra a legutolsó példa az Audinak és az Opelnak juttatott milliárdok, tiszta biznisz : x milliárd állami támogatás - y ezer új munkahely. 

Sajnos akárhogy is segíthet, ösztönözhet a kormány, ha nincs fizetőképes kereslet az adott cég termékeire / szolgáltatására, akkor nem fognak új munkahelyeket létrehozni.

Azt is látni kell, hogy segítés/ösztönzés/támogatás nagy része pénzbe kerül, abból pedig most nincs sok, és nincs azonnali, kézzelfogható eredménye mondjuk egy munkáltatói járulékcsökkentésnek ... mert lehet ebből lesznek új munkahelyek, de az is lehet, hogy csak a vállalatok veszteségeiket csökkentik, és igyekeznek túlélni.

Viszont a közmunkaprogram. Az valami zseniális. Ott vannak a közmunkások, a fényvisszaverő mellényben, kézzelfoghatóak, a társadalom is maximálisan támogatja, hiszen a "büdös naplopó segílyes ne otthon maunikósózzon a digitévén".

Csakhogy ez is pénzbe kerül, és igazából nem old meg semmit.

Nem fog több ember dolgozni, nem fog több ember adót és járulékot fizetni, nem nő a foglalkoztatás ... zsákutca, hiszen ugyanúgy az államtól kapják a pénzt, mint a segélyt, vagy munkanélküli járadékot.

Idáig 110 ezer ember "dolgozott" a közmunkaprogramban, ami az államnak 150 milliárd forintjába került. Ami kb. azt jelentette, hogy 110 ezer ember "dolgozott" napi 8 órában, egy minimálbér nagyságú összegért.

A "dolgozott" azért van időzőjelben, mivel az "Út a munkába" program már évek óta megy, és 110 ezer embernek fényesre kellett volna nyalni az egész országot, ha "értelmes" munkát végeztetnének velük. De a munka megszervezése, ellenőrzése, irányítása megint pénzbe kerül, és kellenek hozzá emberek is ...

A Fidesz nem sokat szarozott, hogy valami értelmesebb megoldást találjon: Megduplázza a közmunka programban részt vevők számát, mégpedig úgy, hogy csak napi 4 órát kell dolgozniuk, és így csak fele annyi pénzt kapnak (33 ezret). 

A variációk száma végtelen: lehetne akár napi 2 óra negyed pénzért, vagy napi 1 óra nyolcad pénzért ...

És ehhez adjuk hozzá, hogy az álláskeresési járadék csak 3 hónapig fog járni, hogy a 650 ezer regisztrált munkanélkülihez még hozzá akarnak adni 100-150 ezer felülvizsgált rokkantnyugdíjast, hogy a 400 ezer új munkahely helyett 150 ezerrel kevesebb van.

"A tizenegy évvel ezelőtti bevezetés utáni hatásvizsgálat azt mutatta, hogy az elhelyezkedési arány elhanyagolható mértékben nőtt. Nem véletlen, hogy Európában sehol sincs ilyen elterjedtségű segélyért közmunka program. Ahol egyáltalán van, így a skandináv országokban vagy Nagy-Britanniában, ott alapvetően a fiatalokat foglalkoztatják, képzéssel kombinálva, hogy megkönnyítsék az átlépést az iskolából a munka világába. A mienkhez hasonló rendszer három országban működik: Indiában, Dél-Afrikában és Argentínában." - mondta Köllő János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

A félreértések elkerülése végett: az EU nem ad egy eurócentet sem közmunkaprogramra, így ezt teljes egészében az államnak kell finanszíroznia.

A másik probléma, hogy papíron jól hangzik, hogy "200 ezer közmunkás", de ezt meg is kell valósítani. Milyen munkát fognak végezni? Ki adja, szervezi és ellenőrzi a munkát?

A szakképzetlen munkaerőt sem könnyű használni, lehet őket autópálya építéseknél vagy gátépítéseknél alkalmazni. Mert remélem nem szeretnék, hogy a 200 ezer közmunkás minden nap füvet vágjon és utcát seperjen a településeken? Autópálya jelenleg nem nagyon épül, gátakat kellene építeni, de ugye az is pénzbe kerül, másrészt pedig oda utaztatni kell a közmunkásokat, és a baranyai megyei közmunkások azzal nem lesznek kisegítve, hogy új gát épül a Bódva mentén ...

Például miért nem lehet a mezőgazdaságban foglalkoztatni közmunkásokat, legalább tavasztól őszig? Még vannak állami gazdaságok, ültetéshez, gondozáshoz, betakarításhoz tényleg semmilyen végzettség sem kell. 

Szóval nem egyszerű ez, és még mindg csak a semmit mondó közhelyeket pufogtatja a kormány, konkrétumok nélkül.

Illetve egy konkrétum azért akad:
"Erre az elvre is épül a magyar program, amely szerint a következő négy évben négyszázezer új munkahely létrehozását vállalta a kormányzat, és azt mondtuk, ennek a negyede jusson a romáknak. Ezeket a helyeket azonban fel is kell tölteni. Ezért is kötünk megállapodást az Országos Roma Önkormányzattal, ő biztosítja majd a szükséges, adott esetben megfelelően képzett humán erőforrást a cigányság részéről. A romák között nyolcvanöt százalékos a munkanélküliség, ettől kezdve van egyfajta felültervezése a dolognak. Hiszen náluk arányosan több munkahelyre van szükség. Ezért gondoltuk azt, mint már korábban említettem, hogy minden leendő munkahely negyede jusson a romáknak" - Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Ne értem, mire gondol Balog Zoltán, bele akarnak szólni a magánszféra dolgába, hogy romákat vegyenek fel? Különben mi lesz? Bünti? Jön az újabb kommandó?

Emlékszünk még a "200 roma diplomás a közigazgatásban" projektre? Mivel nem ellenőrizhették, hogy ki roma és ki nem, végül a 200 felvett diplomás nagy része nem roma lett ...

Címkék: fidesz válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr412892557

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Védelmi zsarolás 2011.05.10. 15:53:38

“Eljöhet az idő, amikor a vezetők már nem tudják megőrizni a tüntetések békés jellegét” – mondta Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, miután hétfőn Pintér Sándor belügyminiszterrel egye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2011.05.10. 12:50:17

Valahogy nekem ez az egész nem áll össze.
Jelentkezzen az, aki 33.000 ft-ból meg tud élni. És ezért minden nap el is kell jutnia a munkahelyre. És most nem csak a kis falvakra kell gondolni, hanem mondjuk Budapestre. Ott egy bérlet majd 10.000 forint. Azt is ebből a pénzből kellene megvenni? Vagy akárcsak egy 5000 forintos helyi bérletet? Mert a közmunkát nem lehet nem elfogadni.
Itt most sokan csak a romákra, és a képzetlenekre gondolnak, de bizony nem csak ők vannak ennyire rossz helyzetben, hanem a magasabb végzettségű emberek is. Vagy a rokkanatnyugdíjból visszadobottak. Vagy a kisgyerekes anyák, akik sehol sem kellenek. Vagy az 50 felettiek.

Basszus, tényleg arra kellene már kitalálni valamit, hogy érdemesebb legyen minél több embert alkalmazni, és nem feketén.

minimalista 2011.05.10. 12:50:52

Ezt hívják megoldhatatlan problémának.
Hazánkban oly mértékben csökkent a tényleges termelés volumene, hogy iszonyatos összegű és precízen megtervezett termelő beruházások nélkül esély sincs a kilábalásra, új, értéket és pénzt teremtő munkahelyek létesítésére.
Ha nem kellene csak az államadósság kamatainak (!) törlesztésére évente 1200-1400 milliárd (!) Ft-ot költeni, még esély is lenne stratégiai beruházásokra, maradna rá némi tőke.
Bár ez sem feltétlenül igaz, hisz a törlesztés is folyamatosan újabb hitel felvételével történik...

Egy szó mint száz, ez folyamatosan nagyon el lett kurva és a helyzetet már csak egy komoly társadalmi kataklizma tudja/fogja megváltoztatni, vagy így, vagy úgy...

minimalista 2011.05.10. 12:52:01

@Énbagoly:
Egyszerűen nincs hova alkalmazni az embereket, nincs termelés, teleshopból meg már így is elég van...

Énbagoly 2011.05.10. 12:59:01

@minimalista: szerintem már az is jó kezdet lehetne, ha valamilyen módon el lehetne érni, hogy akiket eddig feketén alkalmaztak, azokat bejelentsék.
Sokan, sokszor leírták már, hogy ezt hogyan lehetne megoldani.
De itt megint csak egy nagy összevisszaságot érzek. Mint valami társasjáték, amiben összekeverték a lapokat, és senki nem tudja, hogy most éppen mire vonatkozik a kártyája.

Homeoffice 2011.05.10. 13:02:32

Nagyon hülyén hangozhat az ötletem, de..
El kellene érni azt a szintet, hogy egy fizetésből el lehessen tartani egy családot.
Így a munkanélküliség átalakul un: önkéntes munkanélküliségbe
A szülőkből az egyik igy otthon maradhta, nevelheti a gyermeket, stb.
ez a mindenkinek dolgozni kell duma akkor akomcsi hülyeség...

minimalista 2011.05.10. 13:04:24

Tegnap a Ma reggelben Járai Zs. meglehetősen nehezen tudta magára erőltetni az ország jövőjébe vetett optimizmust, lényegében elismerte, hogy előbb-utóbb az ország be fog dőlni és ő azért ért hozzá...
Ugyanis csak ahhoz, hogy az életszínvonal a jelenlegi szinten stagnáljon és az államadósság ne nőjön tovább, folyamatosan a jegybanki alapkamathoz közelítő gazdasági növekedést kellene évről-évre produkálni, azaz minimum 6%-ot...

kej 2011.05.10. 13:06:17

lehet, hogy csak bedőltem az ellenforradalmi erők uszításának, de mintha az rémlene, hogy megvágták a közmunka-program lóvéját. magam részéről végső kétségbeesésemben kacérkodtam a gondolattal - mármint, hogy bevállalom - de a totál megalázó 26,5 forint elvette a kedvemet tőle. talán, ha lenne benne ráció. mondjuk diplomával elmegyek bíróságra/önkormányzathoz/kormányhivatalhoz huszadrangú senkinek közmunkásként, abban bízva, hogy megragadhatok. de nem. van a kutyaszarszedés, az utcaseprés, az árokmentének kaszálása. bár a munka nem büdös, de tekintettel az első pontra (26,5 ezer forint) inkább méltósággal halok meg:(

pedig biztos lehetne jól is csinálni

minimalista 2011.05.10. 13:07:04

@Gunther:
Ez az USA-ban és a Nyugat Európa fejlettebb államaiban a '60-as évektől a '80-90-es évekig működött is, azóta már ott sem, legalább is egy átlagos munka átlagos fizetését tekintve.

2011.05.10. 13:27:25

Ez a "szófosó" Peti hülye, de nagyon.Hogy lehet ekkora baromsággal kiállni a közvélemény elé, hogy nagyszabásu közmunkaprogram. Ez teremt majd uj munkahelyeket? Ettől majd megnő a GDP? Kevesebb lesz az államadóság? Basszus, ez totál hülye.
Petikém, én megmondom mit kell tenni. Vagy letenni még egy sulit vagy tanfolyamot--ha lehet OKJ-st--vagy fel kell állni és el kell menni a sunyiba. Mert ennyi pénzért, mint amennyit keresnek a politikusoknak mondott barmok, valami értelmeset is kéne mondani és tenni.

Az országnak valóban az a baja hogy kevesen dolgoznak sokat, de ezután még kevesebben fognak és azt is csak tessék-lássék módjára.Hogy miért? Hát azért, kedves Petikém, mert mint sokan irták, hogy nincs munkahely! Ez miből fakad? Abból, hogy a magyar politikai elitnek nevezett zsiványok eladtak mindent, majd ami maradt azt ellopták, baszod alásan. Most pedig arról beszélgettek jó pénzért a parlamentben és a különböző bizottságosdinak nevezett ingyenpogácsafaló és ásványvizivó versenyen, hogy mit is kéne tenni.

Ezt is megmondom, kedves Petikém. Vissza kell adni és vissza kell venni azt az állami vagyont amit ellopott az "elit". Azután börtönbe zárni mindet, majd épittetni velük uj gyárakat--ahol munkahelyek teremtődnek. De ha nem tudnak ott nekik munkát adni, akkor mehettek közmunkára ti is, nektek sem esik le a karikagyűrű a kezetekről, ha Czombával az élen megmutatjátok, hogy a pofázáson kivül máshoz is értetek.

Ám addig amig az "elit" sirva nyöszörög, mert nincs mit ellopni, értelmesebb dolgokról is lehetne vitatkozni--mondjuk, uj gyárak épitéséről, a feldolgozóipar, cukor-édességipar ujrainditásáéról, vagy a nehézipar ujjászervezéséről.
A közmunkaprogramra elbaszott pénzekből több ezer-tizezer munkahelyet lehetett volna és lehetne létrehozni--ha volna állami akarat. De ez nincs és nem is lesz, mert akkor gondolkozni is kéne, ami a magyar "politikai elitnek" nem nagyon megy és számukra ez fájdalommal jár.
Csak ennyit kéne tenni, semmi mást és az ország ismét nyugodt , élhető lenne.

Secnir 2011.05.10. 13:27:42

"Nagyszabású, minden eddiginél nagyobb és minden képzeletet felülmúlóan nagy közmunkaprogramokat fogunk indítani."

ez sikerült. mármint a képzeletfelülmúlás. senki sem tudja elképzelni.

Homeoffice 2011.05.10. 13:32:53

@minimalista:

Nem azért, mert a fogyasztás érdekében egyre több hitelt vettek fel az emberek, miközben a munakerőpiacra belépő családtagok miatt a munkaerő értéke csökkent?

Secnir 2011.05.10. 13:39:15

@jános515:
van benne valami.
elsősorban talán a kis- és mikroválllakozásokat kellene segíteni, ha már a multikba zsákszámra ölik a lóvét.

mondjuk: adókedvezmények minden plusz munkaerő után - olyan után csak, aki legalább EGY évet eltölt a vállalkozásban. Ezzel ki lehetne zárni, hogy egy embert évente 12* jelentsen be, és 12* kapja meg az adókedvezményt.

mondjuk: kistermelők szabadpiacon árulhatják a terményeiket, és megteremteni annak a feltételeit, hogy ne kelljen nagykert igénybe venniük. pölö direktbe köthessen szerződést a legközelebbi auchannal/tescoval/pannyvel stb., és erre kapjon adókedvezményt.

mondjuk: a mezőgazdasági minisztérium készít az elmúlt tíz (nem nyolc) évről egy statisztikát, hogy ma (illetve jövőre) milyen terményből mennyi volna az ideális. bekvótázza (Búza 10000 tonna, kukorica 5000, cukorrépa 8000 stb.), és az őstermelők "vásárolhatnak" kvótát. gyakorlatilag ezzel államilag lehetne szabályozni, hogy ne legyen semmiből FELESLEGES túltermelés, ami a gazdák nyakán maradna. Természetesen a mezőgazdasági minisztérium vállalná, hogy a megtermelt terményekre vevőt keres. NEM Ő ÉRTÉKESÍTI, hanem elsősorban hazai, másodsorban külföldi vevőt KERES. Ha a gazda a vállalásán felül teljesít (a tehenek ötször annyi tejet adnak), arra kereshete ő is vevőt - ha tud.

indulásnak.

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 13:39:18

Demagógia jön:
"...akik ingatlanvagyon nélkül is fel tudnak mutatni egymillió dollárnyi vagyont.... A felmérés szerint összesen 9600 dollármilliomos él Magyarországon, ennél több a régióban csak Csehországban (12 600), de például Szlovákiában mindössze 2800 akad. A dollármilliomosok tekintetében még a négyszer nagyobb lélkszámú Lengyelország sem versenyezhet velünk, ahol 8800 hasonló vagyonú ember él."
Merrill Lynch,Capgemini World Wealth Report 2010

Valaki számolja ki, hogy ha magyar 9600 dollárban is milliomos vagyonának a CSAK A FELE! befizetődne az államdósságcsökkentés alapba akkor mennyivel is csökkenne az adósság???
1 millió dollár kb. 185 millió Ft. A fele kb. 92.5 millió Ft lenne.

GGG77 2011.05.10. 13:40:50

"minden képzeletet felülmúlóan nagy"

Szíjjártónak komoly gondjai lehetnek a farkával. Csak az ilyen ember beszél így. :)

minimalista 2011.05.10. 13:54:44

@Gunther:
Igen, a hitelfelvétel volt az egyik ok, a munkaerő értékcsökkenése pedig a termelés Távol-keletre telepítése miatt következett be és ennek folyományaként kezdetek munkát keresni a háziasszonyok is, legalábbis szerintem. :)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.05.10. 13:55:11

@Secnir:

A multikat lehetne azzal is támogatni, hogy a munkabéreket terhelő járulékokat csökkentenék elsősorban. + rávenni őket, hogy a profitjuk egy részét ezáltal bérfejlesztésre költsék.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.10. 14:02:17

"Ezért is kötünk megállapodást az Országos Roma Önkormányzattal, ő biztosítja majd a szükséges, adott esetben megfelelően képzett humán erőforrást a cigányság részéről."

Erre nagyon kiváncsi leszek. 100.000 fő.

DArchAngel 2011.05.10. 14:03:53

Kína, India többszörösen olcsóbban termel, mint a mi képzetlen munkásaink. Az ottani munkások ráadásul motiváltabbak (dolgozol, vagy éhen halsz). Ezzel nem lehet versenyezni. Olyan értéket kell termelni, ami elismerten minőségi, Nyugaton kelendő. A belső piac túl kicsi, hogy eltartsa az országot. Csak sajnos nálunk a minőség kevés helyen lényegi szempont, átfogó sok éves stratégiák és befektetések pedig nincsenek: az állam hülye hozzá és túlzottan vízfejű, a külföld csak elszippantani szereti innen a pénzt, hozni nem annyira, a magyar vállalkozó meg nem fog semmibe, ami nem hoz pénzt pár éven belül. Sakk-matt.

minimalista 2011.05.10. 14:07:14

@Manatwork:
Igen egészen elképesztő! Az eredmény - 888 milliárd Ft - nagyon jól mutatja, hogy esélyünk sincs valaha visszafizetni az államadósságot, ami most valahol 22 ezer milliárd Ft körül van!

gémóver...

molaris 2011.05.10. 14:13:04

Elsőként is ki kell lépni az EU- ból!
Onnan nem gátolnak bennünket mindenféle qóták, és lehet termelni.
Földünk van, munkáskéz van, a termékeinkre igény van. És tudunk is jókat termelni.
Hogy honnan lesz hozzá tőke?
Az ellopott pénzt vissza kell szerezni, kisvállalkozásokba fektetni, a multikat rendesen megadóztatni.
A piac felveszi a szatymazi őszbarackot, a kecskeméti barackot, a nyírségi almát és szilvát, a földiepret- akár nyersen, akár feldolgozva.

Aztán lehet állatokat tenyészteni, hungarikumnak feldolgozva piacra dobni!
Újra buszt és villanymozdonyt gyártani- piac van. A hírünk jó!

Egyszerű ez mint a faék!

Csak van egy csoport akinek ez nem érdeke, és mi szívunk, mint a torkosborz!

Homeoffice 2011.05.10. 14:13:15

@minimalista:

LOL
Ugye te sem gondolod, hogy a 22 000 milliárd forintot visszafizetjük?
A cél azt hiszem olyan 2-3000 milliárddal csökkenteni ezt az összeget.
A többit meg kötvénykibocsátással görgetjük.

Viktus 2011.05.10. 14:14:10

A mezőgazdaságban az elmúlt években állami segítség mellett a nagy gazdaságok elég jól felszereltek gépekkel , és a gép tized annyi idő alatt vet, szüretel, mint mondjuk a brazil gépsor ...

dr. Aullah 2011.05.10. 14:20:56

zero, laspalmas

Lenne egy komoly kérdésem. Valamit babráltatok az oldallal? Vagy a blog.hu szarakodik?
Csak azért kérdezem, mert pár hete nagyon szarul jön be az oldal... többször hiába frissítek... megáll az egész. Van amikor meg be sem tölti, csak pörög a jel mint egy fürdős k*rva...
Minden más oldal tökéletesen bejön.

??

Viktus 2011.05.10. 14:21:19

A mezőgazdaságban az elmúlt években állami segítség mellett a nagy gazdaságok elég jól felszerelték gépekkel , és a gép tized annyi idő alatt vet, szüretel, mint mondjuk a brazil gépsor ...

@minimalista:

Itt lett volna a lehetőség a magánnyugdíjpénzeket értelmes dolgokba fektetni nem pedig felélni ...

Viktus 2011.05.10. 14:22:21

@Aullah:

nekem most is haldoklik

Viktus 2011.05.10. 14:26:05

@Énbagoly:

Fejétől bűzlik a hal a multi idejön a gyarmatra kap pénzt ad munkát fizet érte gyarmati bért mellette a beszállítókkal is gyarmati pénzekért dolgozhat "örülj, hogy van munka" szlogent tolják az ember arcába ... aztán, ha az egyik magyar vállalkozó pár évig Bandiként igyekszik fenntartani ezt a szart bedől jön a másik próbálkozó.
Legutóbb pl. a koreai multi annyiért akarta a cuccait szállíttatni teherautóval amennyiért egy taxis nem röffenti be a gépet ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.10. 14:28:22

@laspalmas:

Ha (hivatalosan) 700 000 roma van az országban, és a fele 18 éven aluli, és levesszük a nyugdíjasokat, rokkantnyugdíjasokat és a gyesen lévő nőket akkor nem tudom összejön-e a 100 000 munkaképes roma ...

mocskosbaribaszó 2011.05.10. 14:28:56

van itt valaki aki már látott autópályaépítést közelről?
Mert ami én láttam a buszról anno az csak arról szólt, hogy a markolók meg a teherautók rohangásztak, oda meg képzett nehézgépkezelő kell és nem közmunkás, mi lehet ott a dolga az embernek?

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 14:30:00

@minimalista: 888 milliárd Ft akkor ha a 9600 dollármilliomos fejenként CSAK 0,5 millió dollárt rak be. Akkor viszont egyből más az ábra és az összeg, ha a 2/3-os fülkeforradalmi és IMF elleni szabadságharcos időkben ez a 9600 ember fejenként max 1 millió dollárnyit tart meg és a többi meg az adósság csökkentésbe. Azért legyünk nagyon demagógok: fejenként 180 millió Ft-ból el lehet lenni elég jól. Vagy másik tipp: a magyar Top100 vagyonból is lehetne törleszteni szépen.... ha más sikerült 3000 milliárd Ft-nyi MANYUP pénzt leállamosítani az egyszerű emberektől, akkor a top100 vagyonkájának a megnyesegetése már csak ujjgyakorlat lenne a törvénygyárban. Ki is mondta olyan hangosan nem túl régen???? "ne a zemberrek fizessék meg"

Homeoffice 2011.05.10. 14:31:12

@mocskosbaribaszó:

Mondok egy példát.
Kínában kilométerenként áll egy manusz az autópályánál és az a dolga, hogy a növényzetet rendbe tartsa.
:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.10. 14:33:31

@Aullah: @Viktus: @Gunther:

A blog.hu-t bütykölik egy ideje, állítólag jobban fogja majd bírni a terhelést.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.10. 14:35:20

@zero:

De honnan tudod, hogy ki a roma? Diszkriminatív módon nyilvántartják, vagy önbevallós? Mer' ha a második, akkor könnyen összejön majd a 100ezer....

minimalista 2011.05.10. 14:36:55

@Gunther:
Hát éppen ez az, sosem lesz vége!

Viktus 2011.05.10. 14:39:23

@Secnir:

Van ilyen most is egy év járulékkedvezmény aztán egy évig kötelező még alkalmazni ... és tartani kell a leadott statisztikai létszámot a cumi meg akkor van, ha hirtelen nincsen megrendelés ... a vállalkozásokon ez nem igazán segít.
A kkv-ék masszívan szopóágon vannak 2006 óta közben jött a válság , majd gazdasági szabadságharc ez a kis morzsa kb. halottnak a csók volt amit Orbánék eddig tettek. Az a szitu, hogy a kkv-ék 90% bizony már régen kifingott volna az ország gazdaságával egyetemben, ha mindent legálisan ügyködik.
Nincsen hitelezés mindent önerőből kell finanszírozni. A pályázatokon nem tudnak elindulni tőkehiány okán. Nincsen elég kereslet - megrendelés így még a túlélésre sem nagyon van pénz. Az adóhatóságtól sem sokan tudnak 0-as igazolást beszerezni a legtöbben ott is futnak maguk után ...
A merci, audi, opel, samsung, bosch igen jó dolog bár ők nem azért jöttek ide a félgyarmatra, mert nekünk akarnak baromi jót, hanem mert a munkaerő ötöd-tized annyiba kerül, és a hazai kkv-kkal is úgy packáznak ahogyan akarnak ... itthon meg mindent tönkretettek, vagy pedig ami a magyar fehérgallérosok kezében van az még neccesebb meló, mert ott aztán az is szerencsejáték, hogy egyáltalán a befektetett pénzhez hozzájut-e a proletár ...

Közmunka itt édeskevés, ha nem kezdenek el a nagy házban v.mi értelmesen gondolkozni nem egy millió új munkahely lesz, hanem lassan annyi mínusz ... aztán a sok nyugdíjas, munkanélküli, közalkalmazott megnézem miből akar megélni ...

minimalista 2011.05.10. 14:40:32

@Manatwork:
A 100 leggazdagabb magyar összvagyona nem éri el az 1000 milliárd Ft-ot, szóval ez is csak csepp a tengerben...

jágör68 2011.05.10. 14:42:29

Egyetlenegy párt volt, amelyik a valódi megoldásról beszélt a kampányban:
az államadósság elengedéséről.
Nyilvánvaló, hogy emiatt püfölik őket folyamatosan, kisebbség meg egyéb jogvédelem c. kamuakciók mögé bújva.
Magyarország a legjobb adós: akármennyivel vágják is meg, mindig fizetett és fizet és fizetni is fog.
Kamatostul.
Pláne, amíg a politikai vezetése a rendszerváltás után felcsövesedett milliárdosok kénye- kedve szerint táncol.
Példát kell venni az egyiptomiakról, tunéziaiakról.
Bár most rendesen beijesztették őket mindenféle áremelkedéssel derék bankárbűnöző gyarmattartóik.

kormányzó 2011.05.10. 14:42:37

@jános515: @molaris: Nagyszerű gondolatok! Nagyjából ez volt az "átkos".Már csak egy szerény kérdésem lenne mielőtt belevágunk.Ez a 22 év! Ez mér kellett?

Homeoffice 2011.05.10. 14:42:53

@minimalista:

Nem is az a cél...
Bár brutális összegű az államadósság, azt számításba kell venni hogy az MNB dev. tartalék megközelítőleg 9750 milliárd forint.
Ezenfelül... Mi rendesen fizetünk (A piacról tudjuk finanszirozni a hiteleinket) mindeközben Görögország most kapott újabb 60 milliárd eurós hitelt.
Mennyire örülhetnek a szlovákok pl....
Sztem most verjük a seggünket a földhöz, hogy nem vagyunk benne az eurózónában.

jágör68 2011.05.10. 14:46:49

@molaris:
Na ja... Meg ha a magyar vállalkozó nem a "minél több hasznot nekem, a dolgozót meg minél jobban kizsákmányolni" c. rablókapitalista elv szerint feketén, szürkén meg maximum kamu- minimálbérért foglalkoztatna.
Egy dolog a természeti adottságaink, a másik meg a magyar kapzsiság, lustaság, adó-és járulékcsalási hajlam.

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 14:50:09

@minimalista: Sajnos igen, ez csak 1 csepp az adósságtengerben, de kiegészítve az ellopott 3000 milliárd manyup lóvéval együtt azért már 4000 milliárd - az meg mégiscsak komoly cseppecske!

Viktus 2011.05.10. 14:52:02

@mocskosbaribaszó:

Lapát támasztás pl. visszajönnek a régi szép idők:
www.youtube.com/watch?v=YxmguL78Epg "Várjuk a billencset. Addig, amíg nem jön, nem tudunk mit csinálni!" :D

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 14:52:31

@Manatwork: majdnem 20% adósság csökkenés már elég komoly lépés lenne.

minimalista 2011.05.10. 14:52:55

@Gunther:
Persze, rendesen fizetünk, ennek folyományaként roskadoznak a kórházak, menekülnek az orvosok, haldoklik az oktatás és nem nőtt 10 éve a nominális átlagfizetés.
10 éve diákmunkával nagyobb vagy akkora órabérben dolgoztam, mint a mostani diákok, csakhogy közben az árak némileg emelkedtek...

minimalista 2011.05.10. 14:54:46

@Manatwork:
Igaz, ez így együtt már nem elhanyagolható!

Secnir 2011.05.10. 14:54:53

@Viktus:
"aztán a sok nyugdíjas, munkanélküli, közalkalmazott megnézem miből akar megélni .."
majd ők is megnézik...
...kinek van, oszt az erősebb kuyta baszik, akarom mondani eszik alapon elveszik.

@minimalista:
mindjárt elszomorodom:
az első tízenöté TAVALY volt 1080 milliárd.
azótá Csányi emeleszelnök Sanyi bácsié 34 mrd-al nőtt, Várszegi 20mrd, Bige László 36 mrd.
ne beszélj már hülyeséget, légyszíves. köszi.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/csanyi_a_leggazdagabb_itt_a_lista.482087.html
amúgy az első száíz vagyona a magyar GDP 7%-át teszi ki.
Szólni kéne Szíjjártónak meg Orábn BábApunak, hogy itt vannak az oligarchái...

Viktus 2011.05.10. 14:55:47

@kormányzó:

Szépen letudják rombolni a cukorgyárakat meg szétverni mindent a maradékot pedig zsebrevágni privatizáció címén ... bár érdekelne Csányinak, Szélesnek, Demjánnak... honnan volt mégis pénze az OTP-re, ha a szockában nem voltak nagy magánvagyonok ...

Homeoffice 2011.05.10. 14:57:41

@minimalista:

Nekem mondod... Én is látom ezt nyugi...

Viktus 2011.05.10. 14:58:33

@Manatwork:

Mégis mihez miközben belerokizik az ország ... inkább építkezni kellene végre előbb aztán azzal foglalkozni. A románok már anno eljátszották Csau idején ezt a ne legyen államadósságot mantrát sokra nem mentek vele.

Viktus 2011.05.10. 15:00:43

„Az államháztartást ki kell egyensúlyozni.
A kincstárat fel kell tölteni.
Mérsékelni kell a közterheket.
Az arrogáns közalkalmazottakat meg kell fékezni.
Meg kell szüntetni a külföld segélyezését, mert így Róma a csőd szélére kerül.
Az embereknek újra meg kell tanulniuk dolgozni és ne azt várják, hogy az állam tartsa el őket."
Cicero, Kr.e. 55-ben.

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 15:04:33

@Viktus: Ezt talán mondhatnád a csodatevő Fidesznek is, mert a manyup ellopásának az egyik indoka az volt hogy az államadósság csökkentésre kell!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.10. 15:08:47

Addig amíg minden, dolgozónak kifizetett 100 forint után 29 forint nyj+mep és 1,5 forint szakképzésit kell betolni a mezei vállalkozónak a költségvetésnek nem a foglalkoztatási ráta fog itten nőni hölgyeim és uraim.

Marcellusca 2011.05.10. 15:13:25

1 - "Szijjártó korrektül mondta, hogy az állam munkahelyet nem tud teremteni,..."

2 - "Erre az elvre is épül a magyar program, amely szerint a következő négy évben négyszázezer új munkahely létrehozását vállalta a kormányzat, ..."

Őőőőő, izé, akkor most hogy is van ez?
Tud vagy nem tud munkahelyeket teremteni az áLam???

Azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy vicc-kategória a 25%-os roma kvóta!
Honnan lesz annyi végzettséggel rendelkező?
Mi alapján derül ki, hogy roma-e a jelentkező?

Ehhhh, idióták!!!

odin 2011.05.10. 15:14:22

@Viktus: Hát a világ nem sokat változott azóta :(, még hogy a történelem nem ismétli önmagát.

kormányzó 2011.05.10. 15:14:53

@Viktus: Csak magamat tudom ismételni! A zértelmiség hatalomra kerülve, a társadalom ellenségévé válik! Az emút 22 évnél meggyőzőbb bizonyíték, nem kell . DE mondhatnám persze azt is hogy a kapitalizmus, mára roppant károssá vált a zemberiség számára..Nade, akkor igaza lehetett-e Marxnak?!Nem kell válaszolni,csak gondolj bele! A XXI.századi / ? / Magyarországon,XIX.századi kérdések aktuálisak! És ezért a ZÉRTELMISÉG az felelős!

Viktus 2011.05.10. 15:15:26

@Manatwork:

Nah igen ez is érdekes, hogy az állam azáltal támogatja a munkateremtést, hogy a dolgozótól is beszedi a sápot meg engem is büntet, ha v.kit alkalmazok ...

Viktus 2011.05.10. 15:17:55

@kormányzó:

A kapitalizmus összeomlóban ezt csak a hülye nem látja a nyugat saját magát kiszolgáltatta-kiszolgáltatja Ázsiának ... hosszútávon pedig nem lesz életképes, hogy Amerika-Európa csak fogyaszt amazok meg termelnek, mert a fogyasztás most is egyre inkább hitelekből működik ... még izmozó gazdaságok , mint a német is szarban lesz hamarost ...

minimalista 2011.05.10. 15:18:09

@Secnir:

Jó, igazad van, az összvagyonuk 2116 milliárd...

Algopirin 2011.05.10. 15:18:26

Asszem a hírtvn hallottam szíjjártótól (talán tőle), hogy ezek biz' adózó munkahelyek lesznek. Csak ugye ugyanoda teszik vissza az adót, ahonnan a bért kiveszik. Tehát baromság az egész.

gnme 2011.05.10. 15:21:31

úgy hazudnak, ahogy kiejtik a szavakat, mondatokba fűzve

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 15:21:37

@Viktus: Teljesen igazad van! A mai járulékok mellett lényegében büntetés a munkaadónak és a munkavállalónak is ha teljes fizetésre van bejelentve :( Mert ha a befizetett járulékok é sadók fejében kapnánk értékelhető minőségű szolgáltatást - akkor OK. De ha valaki azt mondja hogy az egészségügy, oktatás, közbiztonság stb megfelelő minőségű - az parlamenti képvielő.

kormányzó 2011.05.10. 15:22:04

@Viktus: És mi megint a SÜLLYEDŐ HAJÓRA szálltunk!!

Manatwork (törölt) 2011.05.10. 15:26:09

@minimalista: akkor lényegében az ország 100 leggazdagabb embere ki tudná fizetni az államadósság közel 10%-át. Durva ez! Ez a vagyon a "látható vagyon" ami lényegében teljesen nyilvános adatokból lett kiszámolva. Mennyi lehet ez mellett az olyan vagyon ami családtag nevén van, svájci számlán, offshore cégekben stb. Szerintem minimum ugyanennyi! Nem állítom, hogy a top100-nál van ez a vagyon - sőt biztos hogy nem. Elég csak megnézni eg yképviselői vagyonbevallást és mellé a valóságot.

Viktus 2011.05.10. 15:31:02

@Algopirin:

Jó nekik azt sem sikerült felfogni, ha az államadósságosdis alapba befizetsz, és az az adóból leírhatod ugyanott van a játék csak az egyik zsebükből teszik a másikba a pénzt ...

Viktus 2011.05.10. 15:32:29

@Manatwork:

Na igen ... rendőr nem véd meg csak szívat. A kórházban sorra se kerülök, mert ugyebár a prioritást a szorgos munkanélküli-roma népesség élvezi így marad a magánszektorban a fizetős ellátás ... és így tovább ...

2011.05.10. 15:34:13

Közmunka, röhej, minek? mit? gazt vágni? hólapátolás?

A 16%-os adóval mindent elcsesztek:
www.fn.hu/makro/20091106/bajnai_megfojtja_fellendules_alapjait/

2009-es CIKK!!!!!!!!! A fidesz egy év alatt mindent elszúrt! Ebből hogy mászik ki az ország, azt nem tudom, de Gyurcsány elkúrása után ezt már nem fogjuk megúszni.

Algopirin 2011.05.10. 15:36:19

@Viktus: Ugye ezzel is az a baj, hogy a feltétlen párthívek (narancs vagy szegfű egykutya), feltétel nélkül elhisznek mindent amit a szeretett szóvívő mond. Arra nem jöttem még rá, hogy nem tudnak, nem akarnak gondolkodni, esetleg igényük sincs rá.
Vicc az egész minden szinten.
Miközben pl tegnap szíjjátót a 98%os AB döntésről kérdezték, mire államadósságozni, és elmúltnyolcévezni kezdett. A válasznak a kérdéshez köze sincs.
Sőt ha szőrszálat hasogatok az elmúlt 8 évből 1ben a fidesz volt hatalmon.

Mint ahogy Tétényi Évának is az együttműködés rendszerében válaszoltak, ami nyersfordításban ennyi: "nemvagyfideszes dögöjjmeg".
Abban, hogy ez egy kurvaország gyurcsánynak igaza volt. De remélem már nem sokáig lesz az!

Kivlov 2011.05.10. 15:39:33

@Belpo:
Jobb, mint a segélyosztogatás...

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.10. 15:44:52

Szargyártó Péter, Lézer közutált János, Tapló s Pista, Pintér tegezős Sándor, Orbán Castro Rákosi Viktor takarodjatok, még garantálják a rendvédelmisek a rendet!

Algopirin 2011.05.10. 15:46:38

@Kivlov: Bizonyos értelemben és szempobntból tényleg.
Nem tudom mi lesz a konkrétum, majd kiderül...

Tán ide kapcsolódhatna, van egy szakács, aki kidolgozott egy gyerekétkeztetési programot, a mai összegből jobb minőségű és tartalmasabb kajákat lehetne adni a sulikban, ha helyben termelnének majdnem mindent (üres földek, ill kihasználatlanok elvileg mindenhol vannak), talán pl itt lehetne közmunkásokkal valamit kezdeni, ehhez persze az is kéne, hogy aki közdolgozik lássa értelmét, leghyen aki irányítja, szervezi, kitalálja.
Nem tudja valaki a szakács úr nevét? Hallottam vele interjút, nem mondott butaságokat, úgy tűnt kitalálták szépen a rendszert (ja és nem akart ehhez állami pénzt egy forintot sem).

Badbitie 2011.05.10. 15:47:19

Piramist kell építeni, az sok embert leköt. És szép, meg most Egyiptom úgyis gáz, felpöröghet az idegenforgalmi bevétel.

Kivlov 2011.05.10. 15:47:26

@Orbán takarodj!!:
ne takarodjatok! szopassátok még meg előtte a sok kamurokit, segélyest, korkedvezményest, ingyenes utazgatót, közszolgát!!! utána mehettek...

csak ugy 2011.05.10. 15:50:56

nem tudom mi faszt sirnak a munkaadok???

100ft ra csak 29ft jarulek terhelodik?? azaz 29% os!

Keremszepen a nyugaton:
1. a minimalber nem kb 300eu hanem 1300eu
2. az adoterheles sok helyen 40% vagy az felett!!

Szoval Magyarorszag kozelebb van kinahoz mint nyugathoz...

a baj inkabb a kiszamithatlan politikusokkal, torvenyeikkel es minden szinten ottlevo korrupcioval van....

Viktus 2011.05.10. 15:52:27

@Kivlov:

Jah nem olyan feltünő pl. az esti betörések előtt a felderítés :P

karosszékely 2011.05.10. 15:53:06

Egyes hozzászólások alapján úgy látom, jó úton jár Viktor, nagy igény van itt a "kommunizmus" visszaállítására.

Németh András 2011.05.10. 15:53:17

@Viktus: majd eltelt cirka 400 év és az egész hóbelebanc ahogy volt megbukott...

a "fejlett nyugati demokráciák"-nak nincs ennyi hátra, jó ha van még 40 évük

Viktus 2011.05.10. 15:55:48

@csak ugy:

Itt meg 29 +29 = 58 csak úgy ...

Viktus 2011.05.10. 15:56:59

@karosszékely:

Miért volt rendszerváltás? ugyanazok osztják az észt akik akkor ... a kisember meg ugyanúgy szop, mint akkor ... valódi rendszerváltásra lenne már igény.

Billy the kid 2011.05.10. 15:57:43

Talán az a fő probléma, hogy nyolc év csipkerózsika álomból ébredve kapták el a kormányrudat. Fájó kicsit, mert sokat lehetett hallani, hogy mindent tudnak , kész terveik vannak, már másnap jobb lesz...ehhez képest bejelentik a tízmilliárdos elvonásokat, utána pedig jön az ötletelés, így lesz , úgy lesz, aztán pedig kézhez kapjuk a mellékelt ábrát konzultációstul mindenestül...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.10. 15:58:00

@Manatwork: a durva az, hogy a soros egyedül ki tudná fizetni.

Kivlov 2011.05.10. 15:58:38

@Viktus:
legjobb példa '94, mikor egy pufajkást választ meg a nép. magyóról már nem is beszélek...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.05.10. 15:59:42

Az a legviccesebb, hogy a multi (például az autógyárak) átlagosan több, mint 6 millió forint támogatást kap egy munkahely létrehozásához. Ennyiből a kkv-nál lényegesen több embert lehetne alkalmazni, de nehogymár azokat támogassuk.

Kivlov 2011.05.10. 16:01:12

@Billy the kid:
???
10 mrd-s elvonások? Édeskevés! Vagy volt aki azt hitte hogy osztogatás lesz? Miből, apa? Hitelből?
A fentebb felsorolt csoportokat is s*ggbe kéne rúgni végre, akkor lehetne érdemi gazdasági intézkedéseket tenni.

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:01:34

A legolcsóbb munkaerő a közmunkás. De lehet, hogy tévedek.

Max. 2011.05.10. 16:01:37

1. lépés: 8 óra. Váltás kimegy a rétre, ás egy gödröt.
2. lépés: 16 óra. Váltás kimegy a rétre, betömi a gödröt.
3. lépés: éltetni A Pártot, mert mindenkinek van munkája, egyedülállóan az egész Földön

Problem?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.10. 16:04:33

@csak ugy:

ezt a 29%-ot nem tudom honnan szedted,

magyar viszonylatban ahhoz, hogy 100 ezret kifizessen itthon kézbe a melósnak, a munkáltatónak 220 ezerbe kerül a dolog. tehát 100 ezren van 120 ezer köret.

az angol viszonylat 1000Ł ~ 1470Ł

Secnir 2011.05.10. 16:04:42

@kaqkkfioka:
tévedsz. A legolcsóbb a börtöntöltelék, aki egész nap tévézik a zárkájában, gyúr, főiskolára járhat, és ha beteg, különb ellátást kap, mint te vagy én. Emelett ha jó a magaviselete, karácsonykor, meg évente 2*2 napra hazamehet.

Viktus 2011.05.10. 16:08:06

@Kivlov:

Na meg az elvonások is éppen ott hiányoznak ahol a legtöbb szökik kifele ... MÁV-ról nagy a csend ... nyugdíjaskedvezmények is elhaltak gyorsban, nemhogy pl. a gazdasági teljesítőképességhez pl. nyugdíjmaximumot rendelni ...

Kivlov 2011.05.10. 16:09:58

@Conv:
csak az a baj, hogy a 100at kéne a 220hoz közelíteni és nem fordítva...

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:11:33

@Viktus:
"...nyugdíjmaximumot rendelni ... "
Lehet szóltak a pártoló tagok:
Nono!

jani888 2011.05.10. 16:11:48

Felszámolták a munkahelyeket,mert azt rendelték tőlük ,most meg őrjöngenek,hogy nagy baj van. A teljes magyar ipar,( textil,cipő,konzerv,élelmiszer, vegyipar,gépipar ,elektronika, stb... ) a teljes magyar mezőgazdaság le lett rombolva.És nem csak a kilencvenes években,a mai napig ez megy.pl: cukorgyárak.A FIDESZ-től sem hallottam egy szó tiltakozást a szándékos rombolás ellen,most meg az a hibás ,akit szándékosan tettek tönkre.De semmi baj, majd nyitunk Bécsben egy cukrászdát.

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:14:35

@jani888:
"A teljes magyar ipar,( textil,cipő,konzerv,élelmiszer, vegyipar,gépipar ,elektronika, stb... )"
Hiába. A Távol-Kelet varázsa.

Viktus 2011.05.10. 16:18:12

@kaqkkfioka:

Másfele mégis meghagytak ezt-azt :P

dessert eagle 2011.05.10. 16:19:03

Itt egy remek tanulmány arról, hogy a jelenlegi demográfiai viszonyok és államadósság mellett miért nincs sok esélye Magyarországnak, illetve, hogy hogyan működik az államok finanszírozásának nevezett pilótajáték. Kicsit hosszú, de megéri elolvasni.

media.coauthors.net/konferencia/conferences/3/%C3%81llamad%C3%B3ss%C3%A1g%20%C3%A9s%20el%C3%B6reged%C3%A9s10-11-12_.pdf

Kosinva 2011.05.10. 16:20:32

@jágör68: Mi engedjük el a saját államadósságunkat? Ez aranyos. :)
Csak számítsunk arra, hogy utána csatlakozni kell az imperialisták és a Nyugat elleni pénzügyi harcra Észak-Korea oldalán.

Aki meg az EU-ból való kilépésről álmodik remélem tudja, hogy annak nem csak előnyei lennének. A magyar ipar úgy törne ketté (már ami maradt 2010-re), hogy gyorsan megtapasztalnák az emberek milyen az amikor hirtelen 2 ezer forint lesz a kenyér. Hisz hiába termelünk, ha nincs piac (az oroszokkal nem vagyunk jóba, legutóbb a Moszkva tér miatt sértődtek be, Kínának meg kicsi hal vagyunk tengerbe és az EU tagságunkon kívül kevés dolog miatt vagyunk a számukra érdekesek). Plusz egy önellátó ipar kiépítése, még a legjobb esettben is cirka 10-15 év, de akkor addig mindenki azt eszik amit megtermel vagy talál az utcán.

tutuka · http://kockagyar.hu 2011.05.10. 16:21:21

" ültetéshez, gondozáshoz, betakarításhoz tényleg semmilyen végzettség sem kell. " - pontosan ezért termel átlagos szart a magyar mezőgazdaság.

elp 2011.05.10. 16:23:01

@kaqkkfioka 2011.05.10. 16:14:35

Nehogymá a távolkeletre fogjad azt a folyamatot ami több mint 20 éve zajlik.
Például élelmiszeripar: spanyol-olasz paradicsom , belga májpástétom, osztrák krinolin, német csokoládé és felvágott blablalba......

Távolkelet...

Murderface 2011.05.10. 16:23:52

Éljen az 1 millió utcaseprő országa! :D
Ez igen, ebből lesz a gazdasági fellendülés, az ipar, meg a mezőgazdaság fejlesztése lófasz az utcaseprés rövid- és hosszútávú gazdasági mutatókra gyakorolt hatásához képest :D

Azért 1 év alatt kitalálhattak volna egy kicsit okosabb tervet is :)

Kivlov 2011.05.10. 16:24:06

@tutuka:
tévedés. a magyar mezőgazdaság jót termel! részben ezért is drágább, mint a külföldi f*s. és hát ugye, a magyar az árat nézi...

jani888 2011.05.10. 16:28:05

Lerombolták a teljes magyar ipart,(textil ,cipő ,élelmiszer,konzerv,építőanyag,gépipar,vegyipar, bányászat ,stb...) a teljes magyar mezőgazdaságot mert ezt rendelték a megbízóik és most persze nagy a baj..És nem csak a kilencvenes években és ez a mai napig folyik.pl: cukoripar.. Nem hallottam a Fidesz részéről sem tiltakozást. Most meg az a hibás,az a teher,akit szándékosan lehetetlenítettek el.

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:28:52

@elp:
Igen. Bocs. A kaját nem vettem ki a sorból.

Alterix 2011.05.10. 16:31:08

Bírom amikor olyanok mondják meg, hogy hány embernek hogyan és mit kell dolgozni, akik egy napot sem dolgoztak egész életükben!

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:32:15

@Alterix:
Pedig elnézegetném őket a lapátnyél végén.

Kivlov 2011.05.10. 16:33:46

@kaqkkfioka:
inkább a kötél "kellemetlenebbik" végén...

Alterix 2011.05.10. 16:34:25

@kaqkkfioka: Szíjjártón kis láthatósági mellény :))

Secnir 2011.05.10. 16:34:55

@kaqkkfioka:
"Pedig elnézegetném őket a lapátnyél végén."

én is.
alul a lapát feje, kicsit feljebb lógna a két lábuk, aztán a nyél vége kacsolódna az ánuszukba, majd folytatódna a politikusban...

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:36:08

@Secnir:
Te meg pervi. :):):)
De szálkásan.

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:37:14

@Alterix:
Az ujja hátul összevarrva.

Secnir 2011.05.10. 16:37:23

@kaqkkfioka:
semmi zsír. vagy gépolaj.

karosszékely 2011.05.10. 16:38:11

@Kivlov: Azért drágább, mert nem gazdaságosan termelik.

csabakirályfi 2011.05.10. 16:39:06

@Kosinva: "Plusz egy önellátó ipar kiépítése, még a legjobb esettben is cirka 10-15 év, de akkor addig mindenki azt eszik amit megtermel vagy talál az utcán."

Volt már erre példa a történelemben, Sztálin elvtárs is soha nem látott méretü közmunkaprogrammal építgette a szovjet ipart. Közben hogy mit ettek, na mit is, hm?!

Állásrafal 2011.05.10. 16:40:48

Olyanok okoskodnak a munkáról, akiknek soha nem volt közük az igazi munkához. Ígéretekkel megszerezték ami céljuk volt, a hatalom, a hozzá járó pénz, és elfelejtették, hogy ezt miért nyerték el, azért mert munkát ígértek az embereknek, egyszerűen munkát, ami mindenki számára tisztes megélhetést jelent, ami megoldást jelent mindenki számára, mindennek az alapja; az életnek, a családalapításnak, a gyereknevelésnek, az iskoláztatásnak, a nyugodt kiegyensúlyozott életnek, és nem a hatalomszerzésről, az állandó rivalizálásról szól.

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:42:08

@csabakirályfi:
Jah. Úgy is belejöttünk a keresztelgetésbe:
Gulag-Village

kaqkkfioka 2011.05.10. 16:44:20

@Állásrafal:
"...ami mindenki számára tisztes megélhetést jelent, ami megoldást jelent mindenki számára, mindennek az alapja; az életnek, a családalapításnak, a gyereknevelésnek, az iskoláztatásnak, a nyugodt kiegyensúlyozott életnek .."
Egyetértek. De ez régóta nem így fest.

Murderface 2011.05.10. 16:50:01

@Állásrafal: "...elfelejtették, hogy ezt miért nyerték el..."

Pontosan tudják, hogy miért nyerték el: ők hazudtak a legügyesebben :) Ne légy naiv, ezek már akkor tudták, hogy hereverés meg kokainpartik lesznek kurvákkal, amikor még ki se nyomtatták a szavazólapokat :)

KG2000 2011.05.10. 16:51:29

Először is, jól látja a blogoló szerintem, hogy a közmunkával a legáltalánosabb értelemben építeni lehet az országot.

Az nem igaz természetesen, hogy "Európában sehol sincs ilyen elterjedtségű segélyért közmunka program." Például Németországban a szociális segélyen élők 1 Eurós munkát vállalhatnak (német terminológiával, Harz IV 1 Euro Job, rá lehet googlizni). Pl. szociális intézményekben. Ezek a munkaerők jóval olcsóbbak, mint a szokásos munkaerők az intézményeknek, és persze nem tudom, hogyan is működik ez pontosan, de létezik, és nagy arányban, sok kritika is éri a rendszert.

bőrmók 2011.05.10. 16:57:54

Rekord munkanélküliség, impotens kormány, önjelölt fegyveres erők, lázadozó rendőrök.. jó úton valami nagyon rossz felé.

2011.05.10. 17:00:40

@kormányzó: Hát azért kellett a 22 év, hogy a tőkének piaca legyen. Mert itt adtak pénzt, tehenek levágására, szőlők kivágására, cukorrépa termelés megszüntetésére, gyümölcsfák kivágására és még a jó isten tudja mire. Csak egyre nem adtak, arra hogy a hazai piacokat megvédjük és a hazai munkahelyek modernizálását elősegitsék.
Meg kell nézni a franciákat, németeket, szlovákokat, , akik leszarják az "unijó" irányelvét. Most nyomják a sajtot, a tejet, a turót, a marha és sertéshust, a gyümölcskonzerveket és felsorolni is hosszú, hogy mit még.
Meg azért kellett 22 év, hogy az addigi elvtársak, most hirtelen, egyik napról a másikra rádöbbenjenek, hogy ők már kapitalisták és nem "komenyisták". Akik eddig az Internacionálét énekelték a taggyűléseken, pártrendezvényeken, mára már templomba járnak és az egyházi imákat éneklik nagy bőszen. Néha brachiból elmennek gyónni, de ezt is csak a látszat kedvéért teszik.(Mert a látszatra adni kell) Ha ugyanis, komolyan vennék a gyónást, akkor némelyik "szélkakas" még vagy 20 éven keresztül térdepelne a gyóntatószékben, annyi a büne.Mert lopott, csalt, hazudott és most is azt teszi.
Az elit, mint a "gengszterváltás élcsapata" , alkalmazkodott a kor követelményeihez és loptak, csaltak, hazudtak, mert az érdekük ezt kivánta. Ám ez mindenkire vonatkozik--Antalltól , Hornon keresztül, Gyurcsányt sem kihagyva, egészen Orbánig és a haverokon keresztül, a rokonokig bezárólag. Mind hibásak abban hogy idáig jutott az ország. Fontosabb volt a hatalomért folyó harc, a székhez való két kézzel történő kapaszkodás, mint az ország, a zemberek érdeke.

Most pedig ahelyett hogy valami értelmes dolgot tennének, mást nem látni, csak a blöffölést, és ötletelést a nagy pénzekért. Már csak azt nem értem, hogy hogyan lehet Orbán tanácsadójának bejutni. Mert én ingyen és nem pénzért, mint ez a sok seggnyaló, -értelmesebb dolgokat és tanácsokat tudnák adni. Nem megmagyarázni kell dolgokat, megideologizálni az elmult 22 évet és nem arról szónokolni, hogy mit , hogyan nem -tudtak, tudnak-lehet megcsinálni, hanem ha már ott vannak--mint 2/3-ad--akkor okos, értelmes döntéseket kéne végre hozni. Olyat, amiből lesz GDP és nem olyat, ami csak tovább árt ennek az országnak. Mert a közmunkából soha sehol nem volt előrelépés, ez csak felesleges pénzkidobás. Ha ezt odafent nem látják, akkor vakok és hülyék--de nagyon.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.05.10. 17:02:27

amúgy ki lesz az a 200e aki a közmunkát fogja végezni?
amint lecsökken a munkanélküli járulék 3 hónapra, a 650e regisztráltból marad olyan 200. (ügyes, nagyon ügyes...)
namost egy ideje ezeknek nem kis hányada több nyelvet beszélő, diplomás emberke, nagy része pedig érettségizett.
ezek fognak lemenni Szabolcsba almát szedni? havi 33e forintért?

Dr. No 2011.05.10. 17:03:47

"Legyünk közmunkával Kelet-Európa Svájca!" avagy a Nagy Nemzeti Kilábalás Blüntschli Terve.

A konkrét lépések:

1.) 400.000 közmunkás 3 év alatt fölépíti Magyarország területén az Alpokat.
2.) 200.000 közmunkás további 1 év alatt lilára festi a teheneket. Ha hamarabb végeznek, gleccsereket is kialakíthatnak.
3.) A maradék 200.000 közmunkás beül az 1. lépés végeztével megnyitott bankokba vezérigazgatónak.

A terv végeztével készen áll a Magyar Svájc.

Noti75 · http://www.megmondogato.blog.hu 2011.05.10. 17:14:31

a közmunkaprogram logikája nagyjából az lehet, hogy kb ugyanazt a pénzt kapják meg, mint amit szoc. segélyként kapnának (33 ezer), de ezért dolgozni is kell, 4 órát. az államnak ez a buli nagyjából ingyen van (a segélyt így is, úgy is ki kellene fizetnie), de kap érte napi 4 óra ingyenmunkát, fejenként.

Squid 2011.05.10. 17:16:12

A nagy "Harc az államadósság ellen" keretében, államkötvényt bocsájtanak ki a fijjuk egymás után sorozatban, majd 8% kamatra... Ez istentelen hiba, mert az alacsonyabb kamatú régebbi hiteleket váltják föl, sokszor dupla kamatúra. Persze lehetne az IMF-től hitelt felvenni 3,5-4%-ra, de akkor beleszólnának a "forradalomba" ami persze égő lenne az uraknak ezért nem opció.

Teszik ezt a 3000+ milliárd MNYP lehúzása és elköltése után, amit a fent említett államadósság csökkentése érdekében "mentettek meg". Aki itt nem látja a katasztrófát és a teljes magyar lakosság hülyének nézését és jövőjének tönkretételét annak gratulálok.

Tehát költséget kell csökkenteni, ergo megszorítani (újmagyarul: reform). Ki kell vágni közalkalmazottakat és csökkenteni az államgépezet bérköltségét.

Ennek az eredménye a munkanélküliség, amit most a közmunkából akarnak megoldani... Ha valaki idáig kételkedett volna a szarnak pofont adás esete felől annak nem kell. Kivágnak egy tonna közalkalmazottat és az így keletkező munkanélküliséget, közmunkából oldják meg amit államkötvénykibocsájtásból finanszírroznak..

És itt harap a kígyó a farkába! Csak sokkal több pénzért!

Ennyi a Fidesz és ennyi a gazdasági koncepciójuk...

Ezt sikerült letenni az asztalra..

szamarhegy 2011.05.10. 17:25:52

@mocskosbaribaszó: Én láttam közelről autópálya építést, de ott max. biztonsági őri munka van, meg egy kis terep előkészítés, ami közmunkába fogható, a munka 95%-a (nehéz)gépesített.

Kivlov 2011.05.10. 17:27:20

@a fene tudja még:
de ez kit érdekel, hogy mit fognak csinálni??? majd megoldják, ahogy akarják. elegem van már abból, hogy nekem kell eltartani az ország 9/10-ét! ezért viszi el az állam a bérköltségem 60%-át. és akkor még engem köcsögöznek, hogyha jól jártam a 16%-os adókulccsal. bekap6ja mindenki...

csoko20 2011.05.10. 17:34:09

@a fene tudja még: Pontosan:)
Aszem Nagy Katalin kelt ki a civil kaszinóban, hogy miért támadják az 1 millió új munkahelyet. Amikor ennyit csak a mezőgazdaság fel tud szívni!!! /Max. időszakosan 1-1 hónapra:)/
Nyílván Katika nem hallott még traktorról, terményszárítókról, gyomírtókról.

De ha belgondolunk, hogy mennyire ragaszkodnak a termőföld moratóriumhoz! Nyilván olsóbban vásárolhatnak fel minden szántót legelőt, ha ki vannak zárva a külföldi vetélytársák. /Elég belegondolni, miért drágábbak a földek az osztrák határ mellett mint az Alföldön/ Minden képviselő vagyonnyilatkozatában van termőföld, gyümölcsös, szántó, legelő!!!

Na, majd ezeken a földeken isteni kegyként adnak napszámot a népnek. Megy itt a parasztromantika, csak kurva régen volt, és már senki nem emlékszik rá milyen cudar is volt!

iovianus 2011.05.10. 17:43:20

@csak ugy: 29%? Akkor miért van az, hogy papíron 300.000 fizetésből 140et kapunk kézhez?
Valamit elszámoltál, vagy jó a munkahelyed.

iovianus 2011.05.10. 17:45:31

A legnagyobb baj, hogy lassan felnő egy generáció, aminek nincs semmije sem. Nincs az átkosban épült ház, az olcsó autó, az innen-onnan szerzett javak, amikből otthont lehetett építeni. Van havi 100.000 forintja a legtöbbnek, abból élj meg, építs magadnak házat és jövőt, fejlődj.
Nem lehet.
És ha a tömeg nem tud megélni már, és semmije sem lesz, akkor itt valakinek menekülnie kell...

Kartal (rezervált) 2011.05.10. 17:46:03

Ezen a 25%-on én is kiakadtam. Hogyan szándékoznak ellenőrizni? És különben is ki az a rasszista féreg, aki különbséget mer tenni cigány munkanélküli és nem cigány munkanélküli között, mi? Majd amikor jelentkeznek munkára, akkor a nem cigány szakmunkást elküldik, mert betelt a keret és felvesznek helyette egy 3 általánost (négy első, három második, egy harmadik) végzett cigányt? Vagy ezt most hogy?

NORMÁLISAK EZEK???

@Squid: erről az államkötvény kibocsájtásról nem igazán olvasol sehol, nagyon csendben vannak vele. Bezzeg az "egyenruhás bűnözés", az napi szinten sláger.

@jános515: nem hülyék ezek, csupán nem látnak tovább az önérdeknél. Egyetlen dolog számít, hogy milliárdos bizniszek menjenek saját zsebre, itt lent meg a bégető birkákat nyugodtan be lehet darálni húsmasszának, le vannak szarva. Olyat meg, hogy mi az ország érdeke... ne légy naiv!

@Takony_fősámán: "önjelölt fegyveres erők" - ne túlozz, nincs fegyverük. Még.

@csabakirályfi: volt, hogy egymást.

@Manatwork: jaja, azokkal kellene kifizettetni akik csinálták, hogy rohadnának meg!

Kicsi Tomika 2011.05.10. 17:48:56

Ez a közmunka program szépen hangzik ott fent a parlamentben, de a gyakorlatban meglátásom szerint qurvára nem működik. Van "szerencsém" közelről látni ezt a dolgot és azt kell mondani, hogy annyira képzetlen a közmunkában lévő emberek nagy része, hogy egy árkot nem lehet kiásatni vele úgy, hogy egyenes legyen, ha nem vagy mellette folyamatosan.
A hozzáállásuk is olyan, hogy ezeknek 95%-a soha a büdös életbe nem fog elhelyezkedni rendes munkahelyen. Nem képesek arra, hogy minden munkanap reggel 8 órakor megborotválkozva tisztán a munkahelyen megjelenjenek...és akkor a munkának még neki sem álltak.
A másik oldala meg, hogy vannak ugyan közmunkaszervezők, akik irányítják őket, de ez sem úgy működik ahogy kellene. Egyrészt a Hivatalok nem is arra a munkára alkalmazzák őket, mint amire kellene(pl. ha kicsit értelmesebb beültetik irodába) másrészt ki a fene akar 30 olyan emberrel dolgozni(mint brigádvezető) akiből 25-nek nincs meg a 8 osztálya. Valamint ahogy feljebb írták képtelenség ennyi munkát adni ennyi embernek...
Én is azt mondom, hogy ne kapjon senki segíjt a semmiért, de ez a megoldás valahogy nem az igazi..

bőrmók 2011.05.10. 17:55:58

@Kartal (rezervált): sehogy nem fogják ellenőrizni. Csak arra jó, hogy a cigányok ellen hangolja a közvéleményt. Meg hogy lehessen majd mondani, hogy mi adtunk volna munkát, de ők nem akarnak dolgozni.

daito 2011.05.10. 17:58:51

@jágör68: párt, beszélt, államadósság elengedése?

Micsoda, micsoda, micsoda?

Ööö, elnézést, értem a mögöttes logikát, de ezt hogy? Ekkora erővel én is verhetném a dobot az OTP előtt, hogy legyenek oly kedvesek és engedjék el a lakástörlesztésből visszalévő összeget, mert.

Ez egy sokkal bonyolultabb kérdéskör - még ha volna és működne is ilyen megoldás, nem egy 128. ország x-ik pártocskája döntené el.

Nem azt írom, hogy ez a rendszer és helyzet jó - de az adott javaslat végrehajtása minimum leseggeltetné a világ jelenlegi gazdasági rendszerét. Bár ennek egyesek tapsolnának, de míg kialakulna egy újabb széles rendszer, addig jó eséllyel bunkósbot - lőfegyver - szúrófegyver volna a gazdaság alapja.

mocskosbaribaszó 2011.05.10. 18:02:39

@szamarhegy: szóval akkor marad a söprögetés meg a fűnyírás, gát meg úgyse lesz, ha eddig nem volt akarat hozzá...

csoko20 2011.05.10. 18:05:05

@iovianus: "Akkor miért van az, hogy papíron 300.000 fizetésből 140et kapunk kézhez?"
Bruttó 300.000
-30.000=10% nyugdíj
-22.500=7,5% egbizt
-61.000= szja, fetéve ha nincs gyerek, családi kedvezmény, de még adójóváírást sem veszünk figyelembe!!! /Majd május 20-al kapsz vissza valamennyit./
Marad minimum 186.500 Ft!!!
Ha csak 140.000-et kapsz kézhet, akkor a többit lehet hogy:

-a bankszámládra utalják, csak ne veszed észre /Ön az Szíjjártó Úr?:))

-havi 50 ropival átbasz a munkaadód---> Munkaügyi Bíróság

-rendszeresen komoly károkat okozol a munkahelyeden és ezt vonják le /csak itt nem mondtad/

-gyerektartást vonnak tőled

bájgúnár 2011.05.10. 18:06:50

Nó most akkor nem segély formályában kapják a pénzt de megint az adófizetők pénzéből fogják ezt finanszírozni.Ahoz hogy haszna is legyen termelőmunkát kellene végezni mert ebből van a bevétel.Amugy csak az adófizetők pénzét szórják most épp közmunka név alatt.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.10. 18:08:12

@Kartal (rezervált): "És különben is ki az a rasszista féreg, aki különbséget mer tenni cigány munkanélküli és nem cigány munkanélküli között, mi? Majd amikor jelentkeznek munkára, akkor a nem cigány szakmunkást elküldik, mert betelt a keret és felvesznek helyette egy 3 általánost (négy első, három második, egy harmadik) végzett cigányt? Vagy ezt most hogy?"

Olvasd el ezt: www.fn.hu//belfold/20110510/gazdagok_jobban_utaljak/

Külön neked kiemelem ezt a részt: "Az is meglepte a kutatókat, hogy minél magasabb a megkérdezett iskolai végzettsége, jövedelme, annál több dologtól fél, és annál jobban fél a romáktól is. "

És akkor utoljára még két szó: HR manager vagy cégvezető. Rakd össze és kérdezd meg, hogy ki is a gusztustalanabb és a gerinctelenebb? A Véderős, aki nyiltan bevállalja, hogy utálja a cigókat és vállalja ennek minden következményét vagy a fehérgalléros, nyakkendős, szemüveges csiga, amelyik ugyan gyáva ugyanehhez, de majdnem lehányja, ha cigányt lát?

Vidéki 2011.05.10. 18:09:18

Csaba László állítja: „Akik több mint öt éve nem dolgoznak, már nem szoktak munkába állni, minden felmérés ezt mutatja Franciaországtól az Egyesült Államokig. Márpedig a magyarországi munkanélküli állomány jelentős része ilyen.”

Ez mutatja, milyen nehéz feladatokat kell megoldani. Minden mozdulatot hatalmas közegellenállást leküzdve kell megtenni.

Valóságos közmunkára van szükség, nem olyanra, ahol a semmittevést közmunkának álcázzák, amit inkább közmókának lehetett nevezni: lapáttámasztás, cigizgetés, árokban heverészés.

Nem olyan konszenzuskényszeres gondolkodással megáldott munkahelyi vezetőkre van szükség az államilag finanszírozott közmunkáknál, akik asszisztálnak a semmittevéshez.

Semmilyen elvi akadálya nincs annak, hogy amint a versenyszférában tapasztaljuk, vezetésre alkalmas embereket bízzanak meg vezetési feladatokkal a közmunkák területén is, akik képesek fenntartani a munkafegyelmet és képesek hatékonyan, termelékenyen működtetni a rájuk bízott eszközöket és munkaerőt.

Vastagbőr jól láttatja:

"Idáig 110 ezer ember "dolgozott" a közmunkaprogramban, ami az államnak 150 milliárd forintjába került. Ami kb. azt jelentette, hogy 110 ezer ember "dolgozott" napi 8 órában, egy minimálbér nagyságú összegért.

A "dolgozott" azért van időzőjelben, mivel az "Út a munkába" program már évek óta megy, és 110 ezer embernek fényesre kellett volna nyalni az egész országot, ha "értelmes" munkát végeztetnének velük".

Kartal (rezervált) 2011.05.10. 18:10:53

@Takony_fősámán: ...és külföld előtt takargatják vele magukat, hogy ők mindent megtettek. Egyébként egyáltalán nem értem ezt a kifacsart libsi "gondolatmenetet". Azt nem szabad, hogy nem veszek fel cigányt, mert az esetek túlnyomó többségében szar munkaerő, de azt elő lehet írni, hogy mennyi cigányt kell alkalmaznom, és ha az nincs, nem vehetek fel nem cigányt... tiszta zsidótörvények, mint a náciknál.

Alvarez 2011.05.10. 18:13:31

Pofáznak az egymillió új munkahelyről, de az alkalmi munkavállalók iparban való foglalkoztatását gyakorlatilag ellehetetlenítették tavaly nyáron. A munkaerőpiac borzalmas túlszabályozását kellene megszüntetni, de ezeknek csak a munkavállalók szívatására telik.

2011.05.10. 18:16:52

építsünk piramisokat

Kartal (rezervált) 2011.05.10. 18:16:56

@James Onedin (aka Zöld Ember): nincs ebben semmi meglepő, legalábbis számomra. Ebből csak az látszik, hogy a kutató urak lófaszt sem tudnak a magyar valóságról. Egyébként jó a cikk, köszi :)

@Vidéki: igen. Ehelyett úgy néz ki az ország mint egy magára hagyott, szétrohadófélben lévő disznóól.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.10. 18:20:51

@Kartal (rezervált): "És különben is ki az a rasszista féreg, aki különbséget mer tenni cigány munkanélküli és nem cigány munkanélküli között, mi? Majd amikor jelentkeznek munkára, akkor a nem cigány szakmunkást elküldik, mert betelt a keret és felvesznek helyette egy 3 általánost (négy első, három második, egy harmadik) végzett cigányt? Vagy ezt most hogy?"

Akkor itt van neked egy cikk: www.fn.hu//belfold/20110510/gazdagok_jobban_utaljak/

Külön kiemelem ezt a részt: "Az is meglepte a kutatókat, hogy minél magasabb a megkérdezett iskolai végzettsége, jövedelme, annál több dologtól fél, és annál jobban fél a romáktól is."

És akkor még két szó: HR manager vagy cégvezető. Majd kérdezd meg, hogy ki a gusztustalanabb és gerinctelenebb féreg? A Véderős, aki nyiltan bevallja, hogy utálja a cigókat és vállalja ennek minden következményét, vagy a fehérgalléros, nyakkendős, szemüveges csiga, amelyik HR managerként vagy cégvezetőként gyáva ugyanehhez, ugyanakkor még utcaseprésre sem alkalmazna cigányt, még ha az akarna is mondjuk dolgozni.

Élő példa egy nagyon kedves barátom, aki mondjuk halmozottan hátrányos helyzetű: cigány, nő és mozgássérült. Igaz, hogy két tanári diplomája van, de ezt, akárhová is ment, magasról lesz@rták. Legutoljára a T-Com-nál dolgozott call centerben.

Ennyi.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.10. 18:22:52

Ja, és a blogmotor szarjon sünt...:))))

Crescendo 2011.05.10. 18:24:53

@kormányzó: az osztalyelmelet nem dolt mar meg?
Mi az az ertelmiseg szerinted, ki tartozik ebbe bele? Milyen hatalomba kerultek?
Arra gondolsz, hogy a parlamenti kepviselok, valamint a kozszfera jo resze jogasz, bolcsesz vegzettsegu es jobban jarnank ha inkabb semmihez nem nyulnanak, vagy ha mindenkeppen nyulnak legalabb lassan tegyek, mert a buta es szorgalmas embernel nincs kartekonyabb?

háténvagyokaz 2011.05.10. 18:29:37

Először is: nem értek hozzá és lehet, hogy túlkombinálom, de nincs jó érzésem jónéhány intézkedéssel kapcsolatban. Véleményem persze van, próbálom megérteni az összefüggéseket, de sokszor nem megy...
1) Közmunka-program: ez egyrészt azonnali hatállyal ellehetetlenített sok-sok családot és önkormányzatot is (ha jól emlékszem, januártól megszűnt a tavalyi formája). Aki ilyen formában dolgozott, az idén csak segélyt kap, az az önkormányzat pedig, aki bizonyos munkákat közfoglalkoztatás keretében oldott meg, most kénytelen vagy elbocsátani (mert nincs munakbér-kerete) vagy ingyen dolgoztatni (mert a munkát elkell végezni). Sajnos vannak az országnak olyan részei, ahol családok éltek kizárólag ebből a bevételi forrásból... Nem értem, hogyan segít a 4 órás közfoglalkoztatottaknak az új megoldás, hogy gyorsan visszatérjenek a "munka világába"
2) Vállalkozás-ösztönző, hidrafejlevágós program: ha a meglebegtetett munkaügyi változtatásokat bevezetik, nemhogy javítják a kisvállalkozások helyzetét és élénkítik a gazdaságot, hanem adnak még egy fricskát tulajdonképpen minden szereplőnek: a munkavállaló elképesztő mértékben kiszolgáltatott lesz a nagyobb cégeknél alkalmazottakhoz képest (hosszabb próbaidő, +10%-os elrendelhető munkaidő, szabadságok megnyirbálása és tervezhetetlenné tétele). Ergo a munkavállaló hacsak teheti, kerülni fogja a kisvállalkozásokat és mindenki igyekszik multinál (nagyobb cégnél) elhelyezkedni.
Az így foglalkoztatott munkavállaló (a bizonytalan helye miatt) egyrészt spórolásba kezd, hiszen nem tudja, mikor küldik el, másrészt ha még akarna sem tudna pl kisebb kölcsönt felvenni, mert próbaidőre nem ad a bank.
Arról nem is beszélve, hogy a megemelt túlórakeret, lecsökkentett szabadság stb miatt a munka menniysége nem nő, tehát KEVESEBB dolgozóra lesz szüksége a kisvállalkozásnak, hogy ugyanaz el legyen végezve...
Az adminisztratív terhek csökkentése is jól hangzik (kell is), de nem nagyon látom, hogy ez hogyan eredményezi a felvázolt megtakarítást. Kevesebb könyvelési díjat kér majd a könyvelő cég? Nem hiszem, bár kétségtelenül kevesebb könyvelőre lesz szükség, ha csak a könyvvizsgálói szabályra gondolok. Kevesebb adminisztrátort alkalmaz a vállalkozás? (Már most is 4 órás minimálbéres végzi az ilyen munkákat)
3) Ez az egész Széll Kálmán terv meg konvergencia-program meg a hozzájuk hasonló intézkedések úgy tűnnek, hogy előbb kilökjük a delikvenst a repülőből, később talán valaki kidob egy kupac ejtőernyőt, aztán ha sikerül, szerezzen magának egyet út közben...
4) A minap láttam egy érdekes térképet, amin a '90-es évek első felének és az elmúlt 1-2 évnek a munkanélküliségi adatai voltak. Minő meglepetés: a legrosszabb helyezt ugyanott van most is, mint 15+ évvel ezelőtt. Vagyis az elmúlt közel 20 évben az elmaradott térségekben elköltött megszámlálhatatlan összegek semmivel sem segítették a munkanélküliség felszámolását. Ami még érdekesebb: ha jól emlékszem a földrajzi tanulmányaimra, tipikusan az ország mezőgazdasági területei (plusz Borsod) a leginkább érintettek. Lehet, naiv vagyok de az merül fel bennem, hogy ott a föld, ott vannak az emberek, akkor termeljenek valami olyat ami eladható. Nem nagyüzemi-nagygépes óriásbirtok méretben, hanem akkorában, amekkora éppen praktikus. Erről olvastam egy cikket, magyar példa, szerintem zseniális, de mért nem terjed el? http://www.rd.hu/Csoda_Belecskán
Józan paraszti ész és ahogy valaki fentebb írta, valóban megtermelhetnék a községi földeken azt ami az iskolai-óvodai konyhára kell. Én faluhelyen addig nem adnék segélyt senkinek, amíg a kertje nincs normálisan művelve, elvetve (max vetőmagot segély helyett). Nem értem, mikor ott panaszkodnak emberek, hogy nincs mit enni és a többezer négyzetméteres kertben meg a parlagfű virágzik.
5) Soha még eddig nem hallottam olyat, hogy a NAV (lánykori néven APEH) meg a bíróságok behajtják a költségvetési tartozást vagy legalábbis megakadályozzák a továbbiak keletkezését. Hogy van az, hogy Gipsz Jakab cége csődeljárás alatt áll, több tíz- vagy százmilliós behajthatatlan adó-és köztartozással megszűnik, majd Gipsz Jakab egy hét múlva újabb céget alapít és esetleg eljátssza ugyanezt a becsődölős "játékot". Ha egyszer már ilyen hatalmas kárt okozott, tiltsák már el attól, hogy a hozzá nem értése vagy eltökélt szándéka miatt megint ugyanezt megcsinálja... Miért nem alacsonyabb összegeknél lép a NAV? Nonszensz, hogy a feketelistákon házaspárok vannak fenn fejenként több, mint 10milliós tartozással!
6) Ez valahogy kapcsolódik az adózási fegyelemhez is. Mindig a nyugatot emlegetjük, hogy bezzeg ott milyen az egészségügyi ellátás meg a minimálbér meg az utak meg a kerítés kolbászból. Viszont ott senki - a nagyvállalkozótól a kisebb cég tulajdonosán keresztül a nála dolgozó melósig - mindenki tisztában van vele, hogy az adóra, amit be kell fizetnie SZÜKSÉG van. Érti, hogy abból lesz (INGYENES) autópálya, meg fizetés az orvosoknak. Viszont, mert tisztességesen fizeti az adóját, eszébe nem jut, hogy hálapénzt adjon, hiszen az orvos az adókból működő költségvetésből kap fizetést. Addig, amíg nálunk sikk nem befizetni az adót (számlát nem adni, 4 órás minimálbéren dolgozni 12 órát... stb.) és ebben tulajdonképpen mindenki partner, addig nehéz lesz előrébb lépni.
7) Sajnos a fegyelem kellene, hogy vonatkozzon az ország vezetőire is (képviselők, kormánytagok, polgármesterek, stb). Amíg ők sajátjukként rendelkeznek a közpénzekkel, nincs olyan ráláthatóság és beszámolási kötelezettség, mint pl USA-ban, addig nehéz az állampolgároktól másfajta magatartást elvárni. Ha ők sajátnak tekintik a közöst amikor rokonnak, cimborának adnak zsíros szerződéseket látszatmunkára vagy saját maguknak hatalmas költségtérítéseket, akkor a polgárok is nyugodtak amikor nem teszik be a közösbe amit kellene... A társadalmi szolidaritás nem csak az adófizető munkavállalók kötelessége. És sajnos az látszik, hogy ha elvenni kell, mindig ugyanaz a réteg szív: az elmúlt 1 év intézkedései közül egyet sem tudok hirtelen előhúzni, ami a jómódú rétegek nagyobb arányú hozzájárulását vette volna elő... Pártunk és kormányunk is a kisebb ellenállás miatt a könnyen lenyúlható nagy összegeket szedi össze, nem bíbelődik a csőd miatt ismét és ismét elúszó százmilliókkal...

Szóval lenne még itt tennivaló, de nem brainstorming szinten, hanem koncepció köré felépítve lehetőleg úgy, hogy hosszú távon (még akár más kormányok és a Zemberek által is) támogatható legyen.

Hú, de hosszú lett... Bocsi.
Kösz, aki végigolvassa:)

combo 2011.05.10. 18:33:17

Ha a közmunkásokat alkalmazod a mezőgazdaságban, akkor a jelenleg ott dolgozók szorulnak ki... Ha nincs KERESLET ennyi munkaerőre, akkor a közmunkások bizony lapátot fognak támasztani (vagy látszólag csinálnak valamit, aminek semmi értelme sincs).

Az állami beruházásokon lehet majd spórolni, de itt is hasonló a helyzet, a magyar vállalkozók egy része arra van beállva, hogy évente ennyi vagy annyi állami megrendelés be szokott esni, és csődközeli helyzetbe kerülnek, ha az állami "rabszolgamunkaerő" csinálja meg helyettük.

Ha az állam tudna olyan minimálbéres munkát találni a közmunkásoknak, ami "megtérül", akkor ezt a magánszektor is megtalálta volta... Kétségtelen, hogy az állam elméletileg alacsonyabb költségen dolgoztathat (nem kell járulékot stb. fizetni), de az államra nem ez a jellemző, sőt, itt még nagyfokú motiválatlanság is nehezítő tényező lesz.

Egyfajta jótékony szocializáló hatás elképzelhető (munkára szoktatás), illetve lehet a feketegazdaság elleni küzdelemben némi eredmény (aki feketén dolgozik, az nem tud elmenni közmunkába), de közgazdasági csodára ne várjunk...

háténvagyokaz 2011.05.10. 18:42:35

Ahh, a legjobb ötletem lemaradt: közmunkásokkal kellene börtönöket építtetni, ahová az alaposan megszigorított BTK alapján bezárni minden odavalót (megszüntetni a felfüggesztett büntetés lehetőségét). Csomó munkahely termtődne, kéne börtönőr meg ami még egy börtönben van, csökkenne a segélyre szorulók száma, és pár év alatt talán a bűnözés is... A "bentlakókat" meg kötelezően képezni kéne a napi 24 órás szabadfoglalkozás helyett: tanuljanak meg írni-olvasni, ha már tudnak, akkor szakmát szerezzenek, hogy többet se bűnözni ne kelljen, se segélyt kérni.

Kartal (rezervált) 2011.05.10. 18:42:53

@háténvagyokaz: minderre egyetlen válasz van: a politikai "elitnek" - vagyis a diplomás csőcseléknek - nem érdeke az, hogy ezzel foglalkozzon. Egyetlen érdeke van: az önérdek. Milliárdos üzletek átjátszása haverok, rokonok kezére, a kiosztott pénzek nagy százalékának lenyúlása saját zsebbe, a többi le van szarva. A korrupció és az alacsony foglalkoztatottság miatt olyan szintű vesztesége van az államnak - nekünk -, hogy azt nem lehet már pótolni megszorításokkal, ráadásul az országot egy olyan maffia tartja kézben, amelyik a parlamenti pártokat egy az egyben irányítja. A Jobbik úgy tűnik nem akarja beadni a derekát, ezért van körülötte a felhajtás, no meg figyelemelterelés miatt. Szóval itt a következő 40-50 évben nem várható fejlődés. Ez persze csak az én szerény meglátásom, remélem nincs igazam.

2011.05.10. 18:46:58

@csoko20: Kifelejtetted a munkáltatói járulékokat, ami a 300e esetében 81e HUF. A papíron 300e fizetésért a munkáltató fizet 381e-t, ebből, a delikvens 186e-t kap kézhez. A maradék 195e az állam megfelelő zsebébe megy.

Mária 2011.05.10. 18:47:25

@Algopirin:

"a mai összegből jobb minőségű és tartalmasabb kajákat lehetne adni a sulikban, ha helyben termelnének majdnem mindent "

Ezzel az a baj, hogy X darab gyerek ellátását megtervezni, földet ásni, vetőmagot venni, kapálni, locsolni, betakarítani, az egy FOLYAMAT. Van eleje, van vége, van fix emberi munkaerő igénye, annak meg költségvonzata.

Úgy nem működik, hogy amikor van pénz, akkor nekiesnek a földnek meg a kapálásnak, mint ökör az anyjának, amikor meg nincs pénz, akkor hónapokig hagyják a fenébe.

Amit írtál, azt nagyon sok önkormányzat szeretné csinálni, de ha nincs meg a forrás, hogy végigvigye az elejétől a végéig az egészet, akkor kidobott pénz minden beleölt forint, ha elveti a magot, utána meg nincs pénz fizetni a kapálást, gyomlálást, satöbbit...

kvadrillio 2011.05.10. 18:50:27

Nu, rendesen sorvasztják Magyarországot is meg az embereket is.

Szerintem azt a 100 LEGGAZDAGABB EMBERT KELL MEGSZÜNTETNI, AKIK FEL VANNAK SOROLVA A NAGYKÖNYVBEN.

RÖGTÖN LENNE ITT ELÉG MUNKA !

kvadrillio 2011.05.10. 18:54:20

nade télleg MIUJAFASZEZ ???

Úttörő voltam, most katolikus leszek

Földes András

2011. május 10., kedd 14:07

Érdeksérelmet szenvednek azok a diákok, tanárok, szülők, akiknek személyes adataik mellett arról is vallaniuk kell, hogy van-e keresztlevelük, és otthon is keresztény elvek szerint élnek-e. Egy törvénymódosítás miatt az önkormányzatok ugyanis könnyen átadhatják iskoláikat az egyháznak, megszabadulva anyagi gondjaiktól.

...ÉN EZT NEM ÉRTEM ???!

EDDIG SOHA NEM ÉRDEKELT, HOGY KI SZÁMOLGATJA A RÓZSAFÜZÉRT...., EZUTÁN SEM AKAROM, HOGY EZ ÉRDEKELJEN.

marcinátor (törölt) 2011.05.10. 18:55:39

@csoko20: Javaslom utánanézni a teljes bérköltség fogalmának. Aztán még kiderül, hogy fordítva ülsz a magas lovon.
Segítek: 300.000 Ft nagyjából 233.000 Ft-os bruttó fizetésre elég, aminek a nettója 0 gyerek esetén 149000 Ft. Azaz egy kicsit kevesebb, mint a fele.

Kartal (rezervált) 2011.05.10. 18:56:53

@Mária: ott a sok segélyes. A segélyt azonnali hatállyal megszüntetném, pénzt csak munkára adnék. Lehet menni kapálni, vetni, aratni. Ha Belecskán ez működik, miért nem megy másutt? Ja, ott nem lopják el a pénzt? Úgy könnyű...
Itt is egy élő példa:
birkanep.blog.hu/2009/12/14/internetet_a_birkanak

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.05.10. 19:06:29

@Kivlov: "nekem kell eltartani az ország 9/10-ét!"
te vagy egy hero vagy, vagy egy idióta.
szerinted én melyikre tippelek?

egyszerüen 2011.05.10. 19:07:52

na szijjárto forditva ül a lovon.
mostanába komolyan elgondolkodom hogy ezek amikor meghozzák a törvényeket és tállalják is a napi hülyeségüket akkor mi a turot szivhatnak, mert ilyen ordanáré baromságokat még egy kábszeres se tud mondani mikor a rozsaszin felhő lengi körül

Kéne neki szolni hogy a közmunkábol nem lesz bevétel, mivel azt az állam a saját zsebéből veszi ki. Ösztönözni kellene a munkáltatokat hogy vegyenek fel embert, de nem ugy hogy foszerkámnak azaz a melosnak 130-140 ezer forint a nettoja, de közbe a munkáltato 300 ezer felett számoljon

Az hogy közmunka van nem lesz több adobevétel

a másik hogy támogatják a munkahelykeresést?? meg átképzést??

A pofám leszakad ekkora hazugságon
21 év után csoportos leépités nálunk azaz bezárt a gyáracska. Mondom semmi baj átképzem magam mivel vagy 20 éve nem a szakmámba melozom. Minden adott

háát kiröhögtek a munkanélkülin hogy gondolom, persze előtte ment a kábitás, mézesmadzag

A másik saját zsebből megoldottam

elhelyezkednék mondom a melohelyen munkanélküli vagyok igy lehet kap támogatást utánam. Nosza ugorjunk neki , a fönök is örül gondolom én is mert lesz melo. Ugyhogy kérek ilyen start kártyát.

Munkanélkülin pofámba röhögés hogy az nem jár nekem csak ha tartos munkanélküli vagyok

Amugy csendben megjegyzem teljes pénzen lettem volna foglalkoztatva.

meguntam a röhögést , igy most minimálbér a többi zsebbe és igy meg is van a támogatás.

Amugy komolyan filozok miért is jo nekem ha teljesen be vagyok jelentve?? Szijjártó kedves homályosits fel:D
nyugdijam már nem lesz, eu biztositás olyan amilyen, adot meg ki is szeret fizetni

A másik a segély megszüntetése
Elhiszem hogy van aki visszaél vele, de ...

az mit csináljon aki nem talál állást még szaros 60-70 ezreset se?? Menjen el bankot rabolni?? legyen utonállo?? vagy akasza fel magát??
Növekszik a munkanélküliség és a fityesz trükközése ellenére is láthato hogy nincs munka
4 orás közmunka 30 ezerért?? Háát éljen meg belőle lézerjani

Cirkusz már van

szafóbéla 2011.05.10. 19:07:56

Nnna, Köllő Jánosnak reszeltek...!

carlo68 2011.05.10. 19:09:46

Sok a demagógia itt meg a nagyhangú hőbőrgés!
Megoldás kell! No neoliberalizmus!

jágör68 2011.05.10. 19:12:22

Államadósság elengedésének kérése.
Van akik megtették, '90- ben.
De persze, MI fizetni akarunk. Meg hát végülis a rendsz@rváltás után nagyobb államadósságot sikerült összehozni, úgy, hogy közben mindenünket el is lopták...

tutuka · http://kockagyar.hu 2011.05.10. 19:27:47

@Kivlov: erről azért megkérdezném a magyar éttermeket.

bájgúnár 2011.05.10. 19:34:07

@carlo68:
Az megoldás hogy eddig segilykéket osztogattak ki az adófizetők pénzéből.Most hogy telelett a nép töke a sok segilyessel hirtelen közmunkára nevezték át.Mostis az adófizetők pénzéből kapnak majd bért.ráadásúl többet.egymillió ember mégsem takaríthat,falút,tisztíthat árkot!Hol lesz ebből többlet bevétele az államnak azaz nekünk?ettől csak több adót kell majd beszedni.NEM TERMELŐ MUNKAHELYEK RÁFIZETÉSESEK! Ez a kisérlet is elvisz jópár milliárdot a pénzünkből a semmire.Csupán látnifogod hogyan támaszkodnak a lapát vagy a gerebjenyélre a nagyon dolgozni akarók.Midenki értse úgy ahogy akarja.

csoko20 2011.05.10. 19:34:55

@marcinátor: @Lrdx: Akkor mégegyszer, a gyengébbek kedvéért:

"Akkor miért van az, hogy papíron 300.000 fizetésből 140et kapunk kézhez?"

Nem a bérköltég fogalmát nem értem, hanem azt, hogy a bruttó 300-ból nem 140-et kap!!! A papíron 300.000 fizetés nálam az a bruttó, ez a járulékalap, ez van a munkszerződésen stb.

Senki se a szuperbruttósított jövedelmét mondja meg ha kérdezik! Pl.: aki 80-at visz haza, annak a bérlapján bruttó 100 van, ez van a munkaszerződésén és nem 127.000 Ft!!!

Nyilván sok a munkáltatót terhelő 28,5%-os tb, de ha kevesebb lenne, akkor sem feltétlen növelnék a munkáltatók a nettó béreket. Mint ahogy társasági adó csökkentésnél sem teszik.

lyken 2011.05.10. 19:42:11

@Kivlov: "a magyar mezőgazdaság jót termel!"

Ez így igaz. Prémiumot termel. Az egyetlen probléma, hogy aki prémiumot termel az Ausztriába, Angliába, Skandináviába és Franciaországba szállít főleg. Mert ott sírás nélkül megfizetik a minőséget.

Viktus 2011.05.10. 19:46:52

Index - Gazdaság - Medgyessy Gyurcsányra kente az államadósságot
index.hu
Medgyessy Gyurcsányra kente az államadósságot - 2004 végén még csak 59 százalék volt az adósság, a 2002-es száznapos programra volt elég pénz.

:D

ikszel 2011.05.10. 19:47:06

@háténvagyokaz: miért feltételezed, hogy a törvényhozók bajlódnak az összefüggésekkel illetve a döntéseik hatásának vizsgálatával? Ahhoz szakértők bevonása, konzultáció, együttműködés kellene, meg kurázsi, hogy ne hozzunk szakmailag nem megalapozott döntéseket, még ha "felülről" nyomják se.

Viktus 2011.05.10. 19:50:19

iovianus 2011.05.10. 17:45:31
A legnagyobb baj, hogy lassan felnő egy generáció, aminek nincs semmije sem. Nincs az átkosban épült ház, az olcsó autó, az innen-onnan szerzett javak, amikből otthont lehetett építeni. Van havi 100.000 forintja a legtöbbnek, abból élj meg, építs magadnak házat és jövőt, fejlődj.
Nem lehet.
És ha a tömeg nem tud megélni már, és semmije sem lesz, akkor itt valakinek menekülnie kell...

-

Na igen ez még a nagy gebasz hiába van papíron 210 átlagbér vidéken az ország jórészén 80-100 körül mozog ... na abból szaporodjon az ifjúság ...

Viktus 2011.05.10. 19:54:51

@csoko20:

Aki 74-et visz haza annak van a bérlapján 100 ...

háténvagyokaz 2011.05.10. 20:00:20

Talán nem ártana azt is megnézni, hogy mire írnak ki pályázatokat és adnak pályázati pénzeket, abban segíteni (SEGÍTENI!!!) az önkormányzatoknak, hogy valóban szükséges, hasznos és értelmes dolgokra kérjenek és kapjanak pénzt. Találomra megnéztem egy hátrányos helyzetű kistérség (Csenger, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) pályázati eredményeit és egy másik oldalon a térségről szóló elemzést. Érdekes és tanulságos olvasmány... Ha egyszer az EU-nál valakinek eszébe jut alaposan is utánanézni, mire mennek el a támogatások, tartok tőle, hogy soha többé egyetlen centet sem kapunk... (amin meghökkentem, 38,8 M Ft tanulói laptop programra általános iskolában. Jó, hogy használnak gépet a gyerekek, de talán lenne olcsóbb megoldás is olyan helyen, ahol sokaknak talán villany sincs már otthon...)
csengertkt.hu/docs/eselyegyenlosegi_terv.pdf
www.nfu.hu/content/58

Az NFÜ oldal tényleg érdekes... Kisvállalkozások hihetetlen mennyiségű támogatást kaptak mindenféle célra.... Akkor mért nincs látszata?

trojka 2011.05.10. 20:03:46

Igen, minden eddiginél nagyobb és soha nem látott közlogást fognak indítani, mintha eddig nem ezt csinálták volna. Nálunk egy közintézmény kertjében például a közhasznuak veteményekkel foglalkoznak, amit az ovoda konyhájára termelnek. Ki vannak akadva, hogy "ingyen" dolgoznak, de a termést nem vihetik haza. (ja, azt is le kell irni, hogy természetesen a munkáért pénzt kapnak) Nos: a megtermelt zöldségekböl probálja az onkormányzat valahogy kigadálkodni azt a kaját, amit a cigány gyerekek (99 százalék) megesznek-vagy nem esznek meg az ovodában, iskolában. gondolom, folytatodik a söpruvonszolás még nagyobb tömegben és még nagyobb intenzitással. A fuvet már a programon belul sem akarják lenyírni az utcákban, mondván "nem dolgozunk a parasztok helyett". Tehát, már semmit sem akarnak csinálni, csupán 4 orában ulni, bagozni, pofázni, sz..ni, aludni, Soha az életben ilyen könnyen nem lehetett ebben az országban pénzhez jutni. Csakhogy, ez a pénz, amit adnak nekik a semmiért, valahol keményen hiányzik, hiányozni fog. Hogyan is? emelik a nyugdíjkorhatárt, csokkentik a nyugdíjakat, a táppénzt, a szabadságot, emelik a munkában eltöltendö kötelezö oraszámokat, a gáz, villany, víiz, benzin, élelmiszer, stb árát, egy oldal nem lenne elég felsorolni. (közhasznuék mindezt ingyen kapják) De- a lusta, dolgozni nem akaro (nem képtelen!) herék un. "közhasznu" mnkájára egyre több pénzt sajtolnak ki a dolgozokbol, csak kérdezném, meddig mehet ez? Mert akármennyire is kifacsarják a dolgozokat, egyszer vége lesz annak is. uraimék mikor gondolkodnak már el ezen? Vagy nekik van már annyi a svájci bankokban, hogy könnyen le tudnak majd szintén munka nélkul lécelni?!

lyken 2011.05.10. 20:04:46

@csoko20: "de ha kevesebb lenne, akkor sem feltétlen növelnék a munkáltatók a nettó béreket. Mint ahogy társasági adó csökkentésnél sem teszik. "

Ha vállalkozol, akkor beleteszed a saját személyes tőkédet a cégbe. Bedobod a piacra, tehát kockáztatod. Ha több marad a cégedből származó jövedelemből akkor azt miért méne kiosztani a dolgozónak? Nem azért kockáztatod a tőkédet, hogy eladakozd a nyereségedet, hanem azért, hogy eltedd a nyereségedet. Lehet, hogy egyesek szerint ez erkölcstelen, de akkor ezek az emberek igazából kommunista elvek szerint gondolkoznak.

kormányzó 2011.05.10. 20:08:42

@jános515: Tévedsz!Nagyon is okosak.Láthatod,tele a hülyeségpiac vevőkkel!
@Crescendo: Javíts ki ha tévednék,de nekem úgy tűnik a gengszterváltás idején nem asztalosok,kazánkovácsok alapítottak pártokat és ültek be a parlamentbe mint vér-demokraták.Namosthogy ezek közül mennyi volt a jogász,az a tökömet sem érdekli,mindenesetre elmondható,a tanárok,orvosok stb. nem nagyon tiltakoztak ellenük. Az hogy most ők is szívnak,nem kisebbíti az érdemeiket. Az osztály-elméletről mit mondhatnék? Marx nem hinne a szemének! Eltelt ennyi év és már megint aktuális a kommunista -kiáltvány.

háténvagyokaz 2011.05.10. 20:10:48

@lyken: Semmi gond nincs a nyereséggel, de csak akkor tegye el, ha tisztességesen befizetett MINDEN adót (a nyereséget megtermelő alkalmazottak nyugdíj és TB járulékát is beleértve).
És ne a 4 órás minimálbér után fizessen, ha az alkalmazott nem 4 órát solgozik neki.

Viktus 2011.05.10. 20:17:50

@lyken:

Gondolom nem kell bővebben kifejteni mi okból is írtál hülyeségeket itt a félgyarmati viszonyok közepette ...

tucano 2011.05.10. 20:18:42

Hát, lesz majd nagy meglepetés az első magyar közmunkás találkozón. Képzeljétek el, amint ott áll x százezer ember lapáttal/csákánnyal és tíz perc alatt elisszák a 33 ezret. öööö Dózsa György?

lyken 2011.05.10. 20:26:38

@háténvagyokaz: Ez odahaza egy idea. Egy leányálom. A legjobb szó rá a jelenlegi járulékrendszer és bürokrácia mellett az utópia. :)

@Viktus: Nem értem mire gondolsz. Milyen szempontból hülyeség?

szerjóska 2011.05.10. 20:30:01

@jani888: ez azért ölég nagy faszság, oké, hogy textilipar, cipőipar levesbe, franc se fog versenyezni a kínaiakkal, akik legyártják ugyanazt századannyiból, no de
gépiparnak ott a Rába, a Bombardier-MÁV, a Kravtex (részben a Kühne egykori móvári mezőgazdasági gépgyárra építve), az Ikarus-ARC, aztán külföldi tulajdonban az Audi, Opel, a Stadler, NABI. ez azért nem haldokló gépiparra utal.
vegyiparnak, nyersanyagiparnak ott van a MAL Zrt. (kac-kac, persze), a BorsodChem, de ha nagyon akarjuk ide vehetjük a Hankookot, Nemakot is. jó ez már nem igazi, de pl. alumíniumiparnak nem is van gazdasági rációja Mo.-n (nincs olcsó áram, Paks minden kapacitása kell máshova, régen azért működött, mert mi adtuk a bauxitot, oroszok az olcsó áramot), aztán mégis van. de itt szemlélhetjük az olajipart is, ugye a MOL is eléggé létezik, sőt, lassan felzabálja a környező országon benzinkútjait, finomítóit, stb.
élelmiszeriparnak ott van a Csányi Sanyi-féle Bonafarm csoport (Ringa, Pick, Bábolna Takarmány, Délhús, Hertz stb.), a borászatok, a Pápai Hús, a Milsun, stb. ezek mindegyike magyar tulajdonban
aztán ha már élelmiszer, a kiskereskedelem is immáron magyar dominálta, a legnagyobb árbevételű láncok közül (Tesco, CBA, Spar, Reál, Coop, Auchan) ugye 3 magyar tulajdonú, de a többi is itt működik.
elektronikai iparnak ott van a Videoton, az Orion, jó utóbbi külföldi kézben, de attól még van.
aztán vegyük szemügyre a bankszektort is, ennek legnagyobb óriása (az OTP) szintén egy magyar multi, a többiek nagy része persze sógor, a CIB meg brazil multi kezében van, de azért a leginkább domináns cég magyar.

hülyeség most tönkremenetelről beszélni, az kb. 90-96-ig datálható, azóta igyekszünk újjáépíteni ami volt, és nem várt fejlemények (pl. a Bojár-féle Graphisoft a szoftveriparban, mely a világ legnépszerűbb építészeti programcsomagját fejleszti, vagy akár a látszóbeton, vagy a 3D-egér) is vannak. lehetne jobban, lehetett volna szlovén módjára privatizálni, de ami volt, elmúlt, azóta a tendenciák javulnak, romokról beszélni pedig csúsztatás.

Viktus 2011.05.10. 20:36:43

@lyken:

Pl. Csányi Sándor milyen személyes tőkéből vásárolgatta fel az OTP-t? érdekelne, mert a szockában olyan forintmilliárd magánvagyonok elvileg nem voltak ...

Viktus 2011.05.10. 20:39:18

@szerjóska:

Felsorolnál magyar cégeket is, amelyek a világpiacon is jelentenek v.mit ... az Ikarus bizony jelentett anno ...

trojka 2011.05.10. 20:40:16

@tucano: "Izzo vastronon öt elégetétek..." nem lehetne ezt ujra alkalmazni? (Azért sem mondom meg, kire-kikre gondoltam!)

tucano 2011.05.10. 20:44:18

@trojka: ha nem rám, akkor megyek én is!

ucsacsu 2011.05.10. 20:47:11

És még mondja valaki,hogy a közgázt nem kell szétrúgni,ahol ilyen elméleteket tanítanak aztattatt be kell záni.

nu pagagyí 2011.05.10. 20:50:13

Azt a pénzt, amit erre a hülyeségre költ az állam (mint ez a 4 órás közmunka), inkább ne is szedje be. Szerencsésebb lenne az ilyen, egyik zsebből másikba pakolt pénzek, valamint a családi kedvezmény nevű rémálom helyett tovább csökkenteni a társasági adót és a TB járulékot olyan mértékben, hogy azt a kisebb cégek is megérezzék. Valószínűleg értelmesebben tudnák foglalkoztatni a dolgozni vágyókat. Az államot csak az emberek öntevékenységére támaszkodva lehetne felvirágoztatni, nem pedig kényszermunka-táborokkal. E helyett a legújabb okosság az volt, hogy mennyivel olcsóbb lenne egyetlen távfűtő cég mint sok. A Fidesz agytröszt szép lassan újra feltalálja a kommunizmust.

lyken 2011.05.10. 20:51:12

@Viktus: Csányi nem csak személyes tőkét használt az említett célra. De ez egy példa szerinted. Nem válaszolta meg azt, hogy mire gondolsz. Meg a félgyarmat kifejezést sem értem.
Egyébként a szocializmusban elvileg valóban nem volt hatalmas magánvagyon, de amikor látszott, hogy összedől a rendszer, mindenki elkezdett könyöklősen helyezkedni.

trojka 2011.05.10. 20:52:40

@tucano: OK. Nem kell bemocskolnunk a kezunket, majd a "közhasznuak" elvégzik ezt is...

gorcsev54 2011.05.10. 20:55:15

@háténvagyokaz: Végig olvastam,és majdnem 100% ig egyetértek!

global001 2011.05.10. 20:58:01

Hanyagoljuk már ezt az ingyenélő, hazug, f*szszopó, ingyenélő tetves g*ci Szarrágót.
Egyébként pedig amíg ilyen süket idióta állatok vannak a Parlamentben mint Matolcsy, Selmeczi,,Kósa,Cséfalvay,Lázár,Török Zs.,Lendvai addig itt csak süllyedés lesz !!
Már nem sok van, hogy elérjük a gödör alját, és majd feléprednek a narancsbuzik is.

Bmw 2011.05.10. 21:02:16

20 év alatt megint sikerült 3millió koldust összehozni az országban . Majd fogjuk a kis talicskánkat, lapátunkat, csákányukat és vándorlunk az országban. De ellőbb utóbb kiborul a bili és akkor nem fülke forradalom lesz.

Viktus 2011.05.10. 21:04:35

@háténvagyokaz:

"a munkavállaló elképesztő mértékben kiszolgáltatott lesz a nagyobb cégeknél alkalmazottakhoz képest (hosszabb próbaidő, +10%-os elrendelhető munkaidő, szabadságok megnyirbálása és tervezhetetlenné tétele). Ergo a munkavállaló hacsak teheti, kerülni fogja a kisvállalkozásokat és mindenki igyekszik multinál (nagyobb cégnél) elhelyezkedni."

Sok multinál még nem dolgoztál, mert náluk évek óta így megy ... ja bocs próbaidő nincsen, mert munkaerőkölcsönzés van havonta megújuló szerződésekkel, amely bármikor felbontható. A munkaidőt is kedvük szerint rendelték el eddig is sokszor a piros betűs ünnepeket is figyelmen kívül hagyva a pár milkát lazán kirázzák kisújjból, ha megrendelés van nem számít nekik semmi lazán ott tartanak műszakokat túlórára ...
Szabadságokat régen megnyirbálták , és annyiban tervezheted, hogy nagyjából az adott éves leállás idején kiveheti a proletár.

Ennyi. Félgyarmat.

mim 2011.05.10. 21:04:39

Ejnye-ejnye. Hát nincs fantáziátok? Ezt a pár embert remekül be lehet fogni:
- csatorna (öntöző/ hajózható) kiásásra
- betakarításra
- és a favoritom: piramis építésre

Persze ehhez ez a tervezet túl laza. Legalább napi 9 óra meló kelleni fog - kompromisszumként csak 1 hónapig fél évente, de azt hétvégi szünet nélkül.

Diplomások kiválthatják ezt a közmunkát:
- az elnök úr "bungallójának" megtervezésével
- "fél disznóval"
- munkaeszközök közhasznú felajánlásával
- családtagok maguk helyett dolgoztatásával (16 éves kortól úgysem kell tanulni)

trojka 2011.05.10. 21:14:04

@global001: És a gödör alján lesz a gyémánt...

Őszinte Őrült 2011.05.10. 21:17:28

"minden képzeletet felülmúló közmunkaprogramot" utoljára a hitleri Németország és a sztálini SZU indított, az ismert eredménnyel

Alterix 2011.05.10. 21:33:16

@Őszinte Őrült: Már várom Szíjjártó aranyköpését, hogy a "munka felszabadít" a devizaadósság-rabságból!
Vagy valami ilyesmit:„a Miniszterelnök Úr tanított bennünket a nép iránti hűségre, ő ihlet munkára és nagy tettekre”.

flippant 2011.05.10. 21:41:10

@Őszinte Őrült: Meg Amerika - New Deal. És működött!!

Dendrobatidae 2011.05.10. 21:51:19

25 százalékos cigánykvóta... gratulálok barmok. Most hogy már a szarér-húgyér dolgoztatott, kizsákmányolt magyarokról lehúzták az utolsó bőrt is, még numerus clausust is bevezetne ellenünk a Fidesz. Ótvar hazaáruló csürhe. Remélem egyszer ott lógnak majd gyurcsányék mellett. Pfffejjj.

csoko20 2011.05.10. 21:55:15

@flippant: A történelmi "hagyományokból" kiindulva mi biztosan jól választunk majd a három minta közül :)

flippant 2011.05.10. 22:03:29

@csoko20: Csak szólok, hogy a germánok ma is azokon az autópályákon furikáznak amit még AH épített közmunkaprogram keretében...

villamos alóli kacaj 2011.05.10. 22:06:00

" Szijjártó korrektül mondta, hogy az állam munkahelyet nem tud teremteni, csak segítheti, ösztönözheti, támogathatja a magánszférát ebben. "
Ja! Az egyikösztönző-támogatóság a bérkommandó!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.10. 22:27:42

A cikk címéről:én is valami hasonlót szoktam mondani ismerkedéskor a lányoknak.

Bee-zony 2011.05.10. 22:32:49

„El kellene érni azt a szintet, hogy egy fizetésből el lehessen tartani egy családot.”
A II. vh. előtt ez volt a rendszer Japánban; a nők nem dolgoztak máshol, csak a háztartásban. Aztán jött a II. vh., bevonták a haditermelésbe a nőket és a gyerekeket is, és azóta megváltozott a rendszer, dolgoznak a nők, és sok a szingli és kevés a gyermek.
Boldog idők, amikor a nők csak a háztartásban dolgoztak. Akkor meg az volt a baj, hogy emiatt nagyon kiszolgáltatott volt a nő a férjének. Ha elválnak, és nincs másik férj, vagy ha meghal a férje, és özvegy marad, akkor éhenhal?
Az egykeresős család sem problémamentes…

„Tegnap a Ma reggelben Járai Zs. meglehetősen nehezen tudta magára erőltetni az ország jövőjébe vetett optimizmust, lényegében elismerte, hogy előbb-utóbb az ország be fog dőlni és ő azért ért hozzá...”
Én is egyre gyakrabban gondolkozok azon, hogyan kell csinálni a háború utáni romokból való újjáépítést… A romhalmaz emberi vonatkozásban megvan itt háború nélkül is.

„Egy szó mint száz, ez folyamatosan nagyon el lett kurva és a helyzetet már csak egy komoly társadalmi kataklizma tudja/fogja megváltoztatni, vagy így, vagy úgy...”
„Csodálatos” perspektíva… Egy nehéz kérdés az ötből.
A többi négy: www.life-univ.com/aemp/
Dolgozok a problémák megoldásán – a mai naptól nyilvánosan –, és lehet csatlakozni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.10. 22:33:41

A közmunka rúzs a csirkén. Pótcselekvés, mert nem sikerül a munkahely "teremtés". Pedig most, hogy az Isten benne van az alkotmányban, a "teremtésnek" baromi gödülékenyen kéne mennie.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.10. 22:35:20

@trojka: Attól tartok.Tehát egy forradalom esetén az első dolog megakadályozni,hogy megszökjenek.

Netuddki. 2011.05.10. 22:38:52

Na idefigyelj petike! (Tudom, hogy olvassátok köcsögök)
Ha annyira érdeketekben állna "munkahelyeket termteni", akkor normális adókat vezetnétek be. Főleg a munkával kapcsolatos adók tekintetében. Ja és ezeket az adókat mindenkitől megpróbálnátok beszedni. Más út NINCS bátok+! Monden egyes nappal csak azt éritek el, hogy még szarabb lesz a helyzet.

A problémát csak abban látom, hogy qrvára nem az a céklotok itt minden a rendes kerékvágásba kerüljön. Ugyanis minél nagyobb a zűrzavar annál többet tudtok lopni. Igen abból a pénzből amit a becsületesebb adófizetők még befizetnek. Ugye nem árulok el nagy titkot, de egyre kevesebben vannak. Ugyanis ilyen gané politikus népségnek bizony nem szívesen fizetjük a luxuskiadásait. Több milliós havi fizetés? Na ne röhögtessetek! Mire? MIÉRT? Mijakisfszomat csináltok ti ezért a pénzért? Csak a szart tudjátok kavarni. Húzzatok már el a csába. A saját érdeketekben, amíg szépen kérjük...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.10. 22:41:04

@háténvagyokaz: @Viktus: Asszem ő vállalkozó és úgy van vele,miért fizessen többet az alkalmazottnak,ha ennyiért is megcsinálja?
@lyken: Nézd,kinek mi jön be.Neked lehet az,hogy a csóró embertől lenyúlod az utolsó ötezer forintját.Másnak meg az jön be,hogy ha látja hogy valaki csóró ad neki ötezret.Nem vagyunk egyformák.

Netuddki. 2011.05.10. 22:41:20

@RAMBO: Ittenfsza az alkotmányba, ja ez qrvára kell, mert ettől lesz itt kolbászból a kerítás. A viktor már tölti, de még sokat kell neki dolgoznia rajta...

szerjóska 2011.05.10. 22:46:00

@Viktus: Rába (nem a teljes holding, de bizonyos termékekben világ), OTP (Ukrajna, Oroszország, +régió), MOL (finomítók, kutakban való részesedés miatt világ, effektíve inkább regionális), Docler, Trigránit (régió), CBA (regionálisan). ebből az OTP és a MOL nem tisztán magyar tulajdon.

Pszt! 2011.05.11. 00:39:16

"ültetéshez, gondozáshoz, betakarításhoz tényleg semmilyen végzettség sem kell."
Ha egy igazi gazdálkodó parasztembert megkérdeznénk, bizony cifrát káromkodna ennek az ökörségnek a hallatán.

samba pa ti 2011.05.11. 01:21:29

Hááát...
Tőlünk úgy 6-700 km-re északnyugatra, úgy 60-70 ezelőtt, bizonyos Herr Schicklegruber szintén nagyon sok közmunkaprogramot szervezett, oszt mi lett a vége.
Megpróbálta ugyan a pénzt később összeszedni rá, de valahogy nem jött össze.

sleepy 2011.05.11. 01:32:45

t. posztíro!

az egész cikk egyébként jogos felvetéseit hazavágod par csúsztatással / nettó baromsággal.
Pl: rohadtul mindegy, hogy idehaza van-e kereslet Opelre, Audira, Mercire. Ezek nagy része exporta megy, és nagyvállalatok általában oda szálltanak ahol van kereslet.
vagy pl a cigánykvóta: itt érdekelt a cigány abban, hogy annak vallja magát, mert nagyobb eséllyjel kap így munkát (a feltevés itt az, hogy a kozmunáért jobb bért kap mint amennyi a segély az xy számú gyerek után.

abban viszont igazad van, hogy a megváltást nem a közmunka hozza majd (ennek hatása közvetetten, sokára és csak az alapvető cikkek terén eredményez majd kereslet bővülést - Audira biztos nem futja belőle...)

nagyon helyes meglátás a Trubadúrtól, hogy tartósan csak a "mocskos" tőke tud munkát teremteni, legyen az kicsi, közepes, nagy vagy globális mamut. ehhez mi kell?
1. előmunka teher csökkentése (munkabér, munkáltatói járulékok stb). ez ugrott, az szja csökkentés után erre már nincs keret.
2. növekedés, amit valahonnan finnanszírozni kellene: ha nincs saját tőke, akkor csak banktól lehet. a bank nem igazán ad erre, mert nincs elég (kockázatos adósoknak) kihelyezendő pénze. Miból lehetne? Talán a lakossági megtakarításokból (felteve, ha enm párnába varrja). Ez is bukó, mivel pártunk és kormányunk az szja csökkentésből inkább fogyasztásra buzdít, ami megint csak közvetve, és nagyon lassan jár növekedéssel. de ha még ha az istenadta magyar be is tenne a penyet mindenféle, bankok által kínált megtakaításba, a bank akkor sem adna, mert spórolni kell a különadóra... (meg persze a mobilosok sem ruhaznak be ul sokat a TV-s szálessávba, ami csak par kilóméterre nyugatra is már a valóság - amihey persye kellenek KKV beszállítók stb stb). a kör tehát itt is bezárult.

nem baj, mi bizunk továbbra abban, hogy a Lenini út, tengernyi közmunkással (az ocsmány tőke nélkül, mert az pfuuuuj) a szebb jövő felé visz. végül is nyugati vitorláinkat keleti szél fújja.
de ha keleti a szél, az nem azt jelenti, hogz onnan jön, és nyugatra fúj, tehát dagadó vitorláink nyugat felé sodornának minket?
mindegy, késő van, elvesztettem a saját fonalamat

sleepy 2011.05.11. 01:33:51

az esélyjel-t Skiccpalisan írtam, ezért Mea Culpa, Mea Culpa, Mea Maxima Culpa!!!

Viktus 2011.05.11. 01:58:05

@sleepy:
Álmodj királylány ...

anchor 2011.05.11. 06:09:41

@lyken: Köszönjük. Már láttunk magyar vállalkozót!

Vidéki 2011.05.11. 06:58:31

@sleepy:

Írod: "mindegy, késő van, elvesztettem a saját fonalamat."

Kevesebb tudatformáló szert kellett volna bevenned.

csoko20 2011.05.11. 07:28:05

@flippant: Csak szólok, hogy a germánok mindkét világháború után nem kevés pénzt kaptak a nyugatról, hogy talpra álljanak! Mindezek mellett csökkentették a háborús jóvátételt is. Nem mindegy hogy Dawes., Young-, Marshall-terv vagy éppen Trianon és KGST.

Csak szólok, hogy mi épp most zavartuk haza az IMF-t, az EU meg nem ad pénzt közmunkára...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.11. 07:34:49

A kormányzat fizikai közmunkát kíván teremteni. Vagyis gátépítés, erdőgazdálkodás, növénytermesztés, parlagfűirtás. Valami ilyesmiben gondolkoznak. A gond ott kezdődik hogy ezt megszervezni óriási feladata. Gátat nem lehet mindenhol építeni, csak folyóparton. Oda kell szállítani az embereket és vissza. Parlagfű szedés koordinálni kell, összegyűjteni az embereket , a célterületre szállítani, stb. Ezek koordinációt igénylő feladatok, vagyis ember és pénz kell hozzá, regisztrálni kell ki van ott, szerszámot adni, azt a szerszámot tárolni, elszámoltatni, ellenőrzni stb.
Felmérték az állami vállalatok mennyi embernek tudnának egyszerű fizikai munkát adni. Alig 10 ezernek. 650 ezer munkanélküli van. Álmodik a kormány, szokás szerinti megy a forgatókönyv. Hatalmas bejelentések, majd nem történik semmi. Újabb bejelentés. még mindig semmi. Most itt tartunk.

Alterix 2011.05.11. 07:38:28

@Tigeri: Te vagy az, Alekínnyó?! :)))))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.11. 07:39:12

@csoko20: A világháború után lehet fizikai közmunkát teremteni. A romok eltakarítása óriási feladat. A háború után nincsennek gépek ( megsemmisülnek a gyárak, nincs alkatrészutánpótlás, elrabolják a megszállók stb. ), ezért megnő az igény minden területen a fizikai munkaerő iránt. Most nincs ilyen helyzet. A kormány ostoba, ha azt hiszi hogy 100 évvel ezelőtti horthysta munkaszervezések sikeresek lehetnek. Nem lesznek azok.
Már leírták, nincs szükség ennyi fizikai munkásra. Ha lenne, a piac megteremtette volna.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.05.11. 08:01:10

Ezt a problémát közelről ismerem. A munkaügyi központ kiküldött hozzánk 120 főt közmunkára, ebből 33 fő állt munkába, a többi alkalmatlan volt, az orvos szerint. Pár hét múlva már csak 12 -en dolgoztak, a többi beteg állományban volt, igaz a piacon látni lehetett őket, amint árulták a böcsületes munkában megtermelt paprikát, uborkát, stb-t.

DocBulywood 2011.05.11. 08:24:57

1. Állítólag a kórházakban már alig van ápoló, orvos, stb., mert a fejvadászok levadászták és külföldre csábították őket. Béremelésre meg nincs lóvé. Azt nem értem, ha 10 orvosból már csak 5 dolgozik, akkor a lelépett 5 orvos bérét nem lehetne elosztani a megmaradt orvosok között?

2. Végre elindult volna a felsőhülyítés lenyisszantása. Mutasson valaki még egy országot, ahol a diplomagyárak ontják magukból mázsaszám a bölcsész, jogász, büfé-ruhatár, kommunikáció, közgazdász végzettségű embereket, akikre abszolút nagy szükség van. Valahol. Bár Bokros is mondta, meg kéne szüntetni jó pár egyetemet, most ugyan azt kezdik, pepitában. Átszervezéssel.

Csak nem merik, mert a rektor urak több százezres fizetéstől esnének el és valamivel fogják a Zorbánék tökeit.

3. Széles Gábort és körét felelősségre vonni, teljes vagyonelkobzással - a rokonoktól, ismerősöktől is, leszarom, kinek a nevére íratta át a kéglieit. Vajon miért nem fejlesztette az Ikarus-t? Egy cég, mely legalább 10.000 embernek adott munkát, szabályosan tönkretették.

4. Valaki jött azzal, hogy miért a multiknak kedveznek, miért nem a kkv-nak. Azért, mert a multi nem 3-4 embert foglalkoztat. Sajnos a kkv nem tud versenyezni ebben - sem. Én azt csinálnám, hogy fél évig ne fizessen a tb és nyugdíjjárulékon kívül semmit az alkalmazottja után a kkv-s. Ezt úgy érném el, hogy a munkaszerződést legalább egy évre kellene kötnie az alkalmazottjával.

5. Más: Bp-n nem lehet fejleszteni, mert egyik kerület a másiknak keresztbe tesz. Nos, aki a közérdek ellen cselekszik - lásd fonódó villamos, de mintha... -, szóval az elveszíti a mandátumát és 3 év letöltendőt kap. Elegem van már abból, hogy évek telnek el pár ember balfaszkodása miatt.

Röviden elsőre ennyi. Lehet jönni köpködni...

Vidéki 2011.05.11. 08:30:33

@ciceró:

Szerinted: " A kormány ostoba".

Bezzeg te nagyon okos vagy.

Nagy kár, hogy nem alapítottál pártot, nem nyerted meg a választásokat.

Most villoghatnál, mi meg tapsolhatnánk neked, hogy milyen könnyedséggel oldod meg ezeket a bagatell problémákat, amivel az "ostoba kormány" csak bénázik.

inebhedj - szerintem 2011.05.11. 08:48:40

@Őszinte Őrült:

Már elnézést, de a hitleri közmunkaprogram működött (a sztalini nem, de ott más se), még az amerikai (amit kihagytál) New Deal-nél is jobb hatásfokkal.

molaris 2011.05.11. 08:58:00

@kormányzó:
Nem egészen. A rendszert lehet normálisan is működtetni. A "körítés" elmaradhat! A szövetkezet lehet valódi érdek azonosak szövetsége.

@jágör68:
Való és igaz amiről írsz. Viszont e "pár" szűk esztendőnek - szerintem - volt nevelő hatása.

molaris 2011.05.11. 09:02:14

@DocBulywood:
"""
4. Valaki jött azzal, hogy miért a multiknak kedveznek, miért nem a kkv-nak. Azért, mert a multi nem 3-4 embert foglalkoztat. Sajnos a kkv nem tud versenyezni ebben - sem. Én azt csinálnám, hogy fél évig ne fizessen a tb és nyugdíjjárulékon kívül semmit az alkalmazottja után a kkv-s. Ezt úgy érném el, hogy a munkaszerződést legalább egy évre kellene kötnie az alkalmazottjával."""

Magam is pedzegettem hasonló gondolatot, bár a mezőgazdaságban.
Az ipar területén a nagyipart preferáltam. Ott hihetetlen potenciált tudnánk felszabadítani!
Ezt meg is írtam.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.05.11. 09:07:58

@Vidéki: köszönöm a konstruktív hozzászólást. Be kéne lépned a Fideszbe, várják a lelkes szimpatizánsokat.

inebhedj - szerintem 2011.05.11. 09:17:14

@samba pa ti:

Ez az úr egyébként rendkívül forszírozta az egészséges életmódra nevelést, a sportot, az erős szociális hálót, a technológiai vívmányok mielőbbi átültetését a mindennapi életbe, valamint ellenezte az állami tulajdon erősödését a magántulajdonnal szemben, illetve a mezőgazdasági kisbirtokrendszer (elaprózódó földterületek) térnyerését.

Lám, mi lett belőle!

Tehát le az egészséges életmóddal, a sporttal, a szociális biztonsággal, vissza a barlangba, éljen az államosítás és a nadrágszíj parcellák!

Azt hiszem az említett úr fityfenét se tudott a demagógiáról, összevetve egyes posztolókkal.

Ironfist 2011.05.11. 09:19:09

Na kérem. 25% cigányt minden munkahelyre, igaz? Szeretném javasolni a képviselő úrnak, hogy járjon elöl jó példával, és innentől csak olyan kórházban műtesse magát, ahol a negyede orvos/nővér cigány, a gyerekeit pedig csak olyan iskolába járassa, ahol a negyede tanár cigány!
Az az amerikai senki meg, aki menekítette Gyöngyöspatáról a szegíncigánokat, felvetette, hogy ezen túl a közép- és felsőoktatásban legyen 15% a cigányok aránya, (most tessék kapaszkodni!) FELVÉTELI EREDMÉNYTŐL FÜGGETLENÜL!
Egyébként meg nem úgy volt, hogy a cigányok egyenlőséget, és szegregációmentességet akarnak? Ha ezt bevezetik, akkor gyakorlatilag visszahozzák a faji* alapon történő szegregációt. Mondok példát:
egy száz főt alkalmazó cégnél dolgozik 75 magyar, és "dolgozik" 24 cigány. De száz főre lenne szükség, ezért én, mint munkanélküli, mennék dolgozni, de mivel nem cigány vagyok, hanem magyar, ezért elutasítanak. ETNIKAI ALAPON.
A másik oldal:
Én, mint munkáltató, hadd döntsem már el, kit veszek fel, és kit nem! Nyilván ideális esetben a képzettebbeket veszem fel. Ez meg "sajnos" azzal jár, hogy nem cigányokat alkalmazok, akik mondjuk a nevüket sem tudják leírni (Hugom mesélte, hogy a cigányasszony mikor bement hozzá aláírni, két x-et szokott rakni, még poénkodtak is, amikor egyszer hármat rakott, hogy vajon ledoktorált-e :D). És ebbe akar belepofázni az állam, hogy márpedig nekem kötelező lenne olyan munkaerőt alkalmaznom, aki megbízhatóan használhatatlan többnyire, sőt, még meg is lop. Tisztelet a kivételnek, de aki meg kivétel, azt sem azért veszem fel alapból, mert jájszegínromák, hanem mert képzett.

faji*
Ez egy kis magyarázatra szorul, ugyanis hibásan van elterjedve a közhasználatban, hogy "faji" mikor cigányokról, magyarokról, kínaiakról, stb. van szó, hiszen faj csak egy van nálunk, konkrétan a Homo Sapiens. Alfajunk pedig a Homo Sapiens Sapiens. Amit ez alatt értenek, az többnyire pedig a rassz.

Ironfist 2011.05.11. 09:22:28

Kis kiegészítés: Miért pont a cigányoknak legyen 25% az aránya a munkahelyeken, és 15% a közép és felsőoktatásban? Miért ne a kínaiaknak? Ők is jelentős kisebbséggel rendelkeznek magyarországon, nem? Vagy miért ne bármely egyéb kisebbségnek?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.11. 09:46:36

@Ironfist: Nyugalom, megtaláltam a megoldást, minden 4. munkavállaló kap egy szoláriumbérletet és ha jön az ellenőrzés cigánynak vallja magát. Jó a cégeknek mert nem kell a kvóta miatt idegeskedni, jó a munkavállalóknak mert divatosak lesznek és állásban maradhatnak na és fellendül a szoláriumiparágunk is...

prendick 2011.05.11. 10:18:50

Hehe, ez a "200 roma diplomás a közigazgatásban" dolog tetszett. Csak úgy potyogtak belőle az álcigány elempés legények. :)

Mondjuk érdekelne, hogy milyen kritériumok alapján kell eldönteni, hogy cigány vagy nem cigány a jelentkező? Szituációs gyakorlat arról, ki hogy tud lopni? Bodzaszedő diploma?
Vagy jön a rasszista listázás?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.11. 10:20:52

Azért fasza, amikor a poszt után ugyanezt nyilatkozza a minisztérium is :

"Az [origo] információi szerint a munkaterv alapvetően két ok miatt csúszik. Az egyik, hogy egyelőre nem tudják, hogyan oldják meg a diplomás munkanélküliek közfoglalkoztatását. Abból ugyanis mindenképp feszültség várható, hogy ha egyetemet végzett, diplomás munkanélkülieket ugyanúgy utcaseprésre, ároktisztításra osztják be, mint a képzetlenebbeket. Az önkormányzatok hivatalainál ugyan adhatnának munkát a magasabb végzettségűeknek is, de kérdéses, hogy mihez kezdhetnek egy csupán 3-6 hónapra az irodába helyezett közmunkással, aki addigra lépne ki a rendszerből, amire végeznek a betanításával.

Az alacsonyabb végzettségűeket érintő, komoly probléma az [origo]-nak nyilatkozó minisztériumi források szerint az is, hogy a nagy projektekhez (árvízi védekezés, belvíz stb.) hatalmas tömegeket kellene az ország egyik pontjáról átszállítani a másikra. Ez nemcsak komoly logisztikai feladat, de biztonsági, biztonságtechnikai kérdés is, amibe be kell vonni a rendőrséget is, a nemzetgazdasági tárcának ezért még a Belügyminisztériummal is egyeztetnie kell."

www.origo.hu/itthon/20110510-a-fidesz-mozgalma-az-orszag-ujjapitesere.html

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.11. 10:24:13

@Pszt!:

Milyen végzettség kell a kapáláshoz, meg a borsószedéshez, mesélj?

prendick 2011.05.11. 10:37:39

@zero: Hogyne lehetne. Építsenek piramist Orbánnak Felcsúton. Az eltart vagy húsz évig, egy odaúttal. A cigányok húzzák a követ, a diplomások mutatják, hogy merre. Ha a gárdisták fogják a korbácsot, akkor még húzás is lesz. A világ összes Cohn-Benditje idejár majd sápítozni, ami fellendíti az idegenforgalmat. Kőbánya van a közelben, csak kaját kell adni, erre meg van kapacitása a nemrég kinyírt gyerekétkeztetési cégnek. Majd tejbegríz helyett lecsót főznek, ami ebben a mennyiségben fellendíti a mezőgazdaságot.

Most már az isten se mossa le rólam, hogy főállású kormányzati tanácsadó vagyok, álnéven. :)

Viktus 2011.05.11. 10:47:48

hirszerzo.hu/belfold/20110511_orvosok_felmondolevel

Az orvosok kérései: 200 ezer forintos kezdő orvosi fizetés, 300 ezer forintos szakorvosi fizetés, szakmai fejlődés, hivatásgyakorlás biztosítása.
-

Közmunkára fogják őket? :P

@zero:

Eleve tudni kell a palántát megkülönböztetni a gazoktól :P már itt hibádzik náluk a tudomány. Nem túl lelkesen dolgoznak anno még nagyapám élt földet művelt 76 évesen is nagyobb kukoricát kapált be egyedül, mint a fizetett cigány brigád ... sőt azokkal lassabban ment a munka, mert mindig azt kellett figyelni merre henyélnek ...

m.blog.hu/az/aztak/image/date/20110510/ad%C3%B3.jpg

Viktus 2011.05.11. 10:52:49

@DocBulywood:

Ikarus még ma is működne, ha nem Szélesnek passzolják el, hanem a Vikingeknek ... akkor nem Lengyelországban épített volna a Volvo buszgyárat, mert először az Ikarust akarta átvenni-fejleszteni.

Vidéki 2011.05.11. 11:07:32

@prendick:

Günther Wallraff német író, "Legalul" címmel régebben könyvet írt a török vendégmunkások németországi helyzetéről.

Ehhez kék szemére barna kontaktlencsét tett, bőrét, haját sötétre festette és elsajátította a törökös akcentust. Töröknek álcázva magát bevetette magát a munkaerő piacra és így szerzett személyes tapasztalatokat műve megírásához.

Ilyen kritériumok alapján kellene eldönteni, hogy cigány vagy nem cigány a jelentkező.

Ironfist 2011.05.11. 11:16:36

@zero:
Végzettség nem, de képzettség igen. Azért ha egy kapát hírből sem ismerő cigányt kirendelnek gyomlálni, szerinted mennyi borsó marad meg, ha azt se tudja melyik növény milyen? :D

"mert mindig azt kellett figyelni merre henyélnek ..."

Ha még csak azt kéne. De ugye miután végeztek, azon se csodálkozzon az ember, ha a termés jó része valahogy eltűnt az éterben a nap folyamán.

Ironfist 2011.05.11. 11:19:49

@Vidéki:
"Ilyen kritériumok alapján kellene eldönteni, hogy cigány vagy nem cigány a jelentkező."

Te normális vagy? Külsőségek alapján döntsék el valakiről, hogy cigány-e, vagy nem?

Fú basszus, lehet, jobban járnék, ha ignorolnám az okoskodó fejedet a picsába, mert valami eszetlen módon irritáló, hogy amúgy mindenkibe értelmetlen dolgokért kötsz bele.

DocBulywood 2011.05.11. 11:47:56

@molaris:

Az ész nélküli nadrágszíj parcellázás óriási károkat okozott, ez tény. Nem igaz, hogy nem látták előre, ha egy traktorral 100ha-t hasznosítok, az jobb, mint egy traktorral 5ha-t. Aki beugrasztotta Józsi bácsit meg Mari nénit, hogy most aztán visszakapja a földjét, szintén vagyonelkobzással és börtönbüntetéssel sújtanám.
Mi a baj a nagy gazdasággal? A TSZ-szel? Józsiék szántanak, Béláék karbantartják a munkagépeket a gépállomáson, Mari néniék meg főzik a konyhán az ebédet a munkásoknak.
De azt hiszem ez komcsi csökevénység... :-(

@Viktus:

Ezt nem tudtam, hogy miatta mentek el ABBA-ék lengyelbe. Minimum egy kerékbetörés járna ezért.

Tényleg, ez nem hazaárulás? Leszarom a 98%-os adót, amikor ezrek, tízezrek állását szüntették meg napok alatt.
A hazaárulás ehhez képest betyárvirtus! És most nem akarok keményebben fogalmazni.

Orbánék meg elmehetnek a suvernyákos sunyi 3.14csába a baromkodásaikkal. Ha igazságot akarnak szolgáltatni, akkor még az olajosokat is elő kéne venni, de azt nem lehet, mert ők is nyakig olajosok. Meg a MaSzoPosok is...

Ironfist 2011.05.11. 13:19:08

@DocBulywood:
"Tényleg, ez nem hazaárulás?"

Nem, ezt én is benéztem már egyszer:

"Hazaárulás

144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást

a) súlyos hátrányt okozva,

b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,

c) háború idején,

d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével

követik el.

(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

DocBulywood 2011.05.11. 15:29:00

@Ironfist:

A "súlyos hátrány" okozása nevű gumiszabályt nem lehet rájuk húzni?

Mert akkor a sukorói susmus is haza-árulás... sőt, hazaárulás.

lyken 2011.05.11. 15:29:58

@Tigeri: "Nézd,kinek mi jön be.Neked lehet az,hogy a csóró embertől lenyúlod az utolsó ötezer forintját.Másnak meg az jön be,hogy ha látja hogy valaki csóró ad neki ötezret.Nem vagyunk egyformák. "

Olvasd el újra amit írtam. Ha neked nyereségesebb a céged amit a saját tőkédet kockáztatva hoztál létre és plusz profitod keletkezik és nem osztod ki az szerinted lenyúlás? A munkavállalóidat X összegért(_fizetésért_) alkalmazod. Ha jól teljesít és a cégnek is belefér, akkor emelheted a fizetését. De attól, hogy neked több profitod marad bármi okból, még nem fog emelkedni a fizetés. Ez nem lenyúlás. Ha meg olyasmire áhítozunk, hogy a dolgozó kapjon több pénzt bármi áron, ha több a profit, akkor azt ne fizetésnek hívjuk, hanem alamizsnának vagy adakozásnak, mert nem a teljesítménye alapján vindikálja.
Ha meg nem szeretnénk kommunizmust, de szeretnénk részesedni a haszonból, akkor tulajdonrészt kell venni a cégben.

trojka 2011.05.11. 17:39:27

@Viktus: ezeket már az sem érdekli, ha valaki figyeli, hogy merre henyélnek...söt, direkt ott lognak, ahol mindenki látja...mert joguk van hozzá...

Ironfist 2011.05.11. 17:57:40

@DocBulywood:
"" aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, ""

Ez is kitétel.

NemSemmi 2011.05.12. 08:05:52

@zero: Ezek semmit sem tudnak megoldani...szinte érzem a KMK(KözveszélyesMunkaKerülő)szelét..Egyedülálló szülőként 2gyermekkel SEHOVA nem kellek(napi6órában KERESEK munkát).GYES-em lejárta(7éve)óta,Kétszer 8hónapot 8órában dolgoztam adminisztrátorként megbecsült munkaerőként és hiába kaptam minimálbért jól "éreztem"magam,1napot sem hiányoztam...most lehetőségem sincs bekerülni a programba,talán 1hónap/4órás..hogy utána kapjak segélyt,amiből ua.mindenre leADÓZOK(lakbér,rezsi,élelmiszer,BKV...)ÁtKépzés csak papíron szerepel..e évben 2-re jelentkeztem elutasítottak.,.milyen" jó" ez a családi adókedvezmény a jól kereső családnak.(mire jogosult lennék nyugdíjas leszek)Amióta rokkantakat is kipécézte a kormány ,azóta csak csökkentett (papíros)munkaképességűeket keresnek és majd jönnek hozzánk a "rendvédelmiek"is munkát keresni...Frankó melóhelyek kellenének,átképzések,egyenlő esélyekkel,régi ADÓzással és Közmunkaprogrammal
Szerintem

Vidéki 2011.05.12. 12:04:18

@CarpeDiem 1: " Ezek semmit sem tudnak megoldani.."

Bezzeg azok mindent kiválóan meg tudtak oldani.

Most viszont ezek minden lépését hatalmas közegellenállást leküzdve kell megtenni.

A közvélemény deformáló értelmiség eget verő tiltakozása kísér minden mozdulatot.

A szabad sajtó nem a valóságot, hanem annak égi mását festi meg, merész ecsetvonásokkal és csak fekete színt használva.

HenteSS88 2011.05.17. 10:31:06

Kedves feleim, mondok pár példát grandiózus közmunkaprogramokra, amibe tízezrével pusztultak bele a közmunkások;
- Volga csatornák, Murmanszk- Leningrád vasút, Kolima ólombányák, de hogy ne legyek elfogult, mondok párat saját térfélről is:
-Auschwittz-Birkenau BUNA műbenzingyár, vagy a V2 gyár a Mittelwerke-ben.

Szóval csak óvatosan. Bár a barna bőrű lakosságot szívesen beterelném a közmunka világába...

süti beállítások módosítása