Skip to content


       Szűrés lista

Szakszervezetek-Pintér mérkőzés: ki lesz a győztes?

A rendvédelmisek szívatása kezd egyre keményebb lenni ... pénteken a dühös tüntetők kiharcolták, hogy hétfőn reggel egyáltalán leüljön velük Pintér tárgyalni, nem tudom milyen elvárásokkal érkeztek meg a BM-be, hiszen maga Orbán nyilvánította ki elég világosan, hogy senki sem mehet korengedménnyel nyugdíjba. Pont. Ebben a kérdésben nem fog Pintér tárgyalni, vagy alkudozni ...

A rendvédelmi szakszervezetek vezető leültek Pintérrel egy asztalhoz, aztán három óra múlva úgy álltak fel, hogy nemhogy sikerült volna Pintér álláspontján lazítani egy kicsit, hanem még közölték velük, hogy "a kormány felül kívánja vizsgálni mindazoknak a szolgálati nyugdíját, akik kedvezménnyel vonultak nyugállományba, és még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt."

Na bazz, ezért érdemes volt tüntetni és "kiharcolni" a tárgyalást ...

TMRSZ jóvoltából bepillanthatunk a kulisszák mögé, vagyis hogyan tárgyal Pintér Sándor:

"A belügyminiszter világossá tette azt is, hogy a kedvezményes kort (jelenleg 57 betöltött életévet) el nem ért és szolgálati nyugdíjban részesülő állomány „erkölcstelen” módon, munka nélkül veszi fel a nyugdíját és – talán nem pontosan szó szerint, de a használt terminológiát és tartalmat tekintve ezzel a jelleggel illetve a szolgálati nyugdíjasokat – kijelentette, „ahogy a cigányok esetében is munkához kívánja kötni a kormány a segélyben részesítés feltételét, úgy a rendvédelem területéről nyugdíjba vonult személyeknek is dolgozniuk kell ha pénzt akarnak látni".

A miniszter kifejtette, hogy a kormány abban érdekelt, hogy aki dolgozni tud, annak munkát kell biztosítani és más nem kaphat nyugdíjat. (...)

A Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezetének elnöke e kijelentés miatt kérdőre is vonta a belügyminisztert, aki azt mondta, hogy ő nem ezt mondta, de ha így is lehetett volna érteni, természetesen ő ezt nem így gondolta, de majd visszahallgatja. (...)

2011. május 11-én kormányülés lesz, azon a belügyminiszter képviselni fogja az ágazat munkavállalóinak az érdekét, de – mint mondta – „senki ne várja tőle azt, hogy szembemegy a saját kormánya akaratával”."

Sötét forgatókönyvet vizionálnak:


1. A nyugdíjast behívják felülvizsgálatra. Jóslatom szerint 80%-90%-uk alkalmas lesz valamilyen feladatra.(természetesen csak a tiszthelyettes-zászlós kategória)

2. Kiértesítik, hogy a "bizottság" alkalmasnak találta fegyveres szolgálatra. (Itt esetleg részletezik, hogy a jelenlegi egészségi állapotából kifolyólag A-Z -ig kategóriába tartozik - ha ez nincs addigra meg teremtik a jogalapot)

3. Kiértesíti a volt vagy esetlegesen egy központi gyűjtő (CSURMA) szolgálati hely ,hogy jelenjen meg év, hó, nap, óra, perckor. (Természetesen itt már kötelezettségei vannak.)

4. Jelentkezik!

5. A sajnálatos események tükrében szüksége van a hazának  a szolgálataira, mert az államadósság oly mértékű, hogy az ön ellátása ilyenformán nem biztosítható. - Mondják -. Majd aláíratják mindenkivel a saját kérésére hivatásos állományba való visszavétel passzust. (Erre utaltam a magánnyugdíj főpróbával) Majd megkezdődik az integrálás.

6. "Szerencsésebb" esetben a volt szolgálati helyre - nem tudni milyen beosztásba - helyezik vissza szerencsétlenebb helyzetben egy másik beosztásba amit vagy elfogad vagy nem. - jelenlegi választása nem befolyásolja a jövőbeni történéseket - Aki elfogad valamit azt felszerelik és irány a "rizsföld".
Aki nem fogadja el a felajánlott beosztást vagy kettőt vagy hármat az a HSZT szerint : irány Darány.

7.  A napi hírek alapján :akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki visszaél a társadalombiztosítási, szociális, vagy más jóléti juttatással, így például a rokkant-nyugdíjjal, vagy a táppénzzel. (hivatásosoknál ez betegszabadság de ne lovagoljunk a szavakon) Ennek a bűncselekménynek 20 ezer forint lesz az értékhatára. Tehát aki azon töri a fejét ,hogy majd betegre jár vagy megint leszázalékoltatja magát vigyázzon.

8.  Következnek az EÜ szűrések és a fizikai felmérők megbízhatósági vizsgálatok ahol valamilyen okból x%- ki fog rostálódni, x%- ra rá tudnak húzni valami kis stiklit a magánéletében ,illetve lesz aki azt mondja ,hogy - kapjátok be - aztán leszerel.
Végkielégítés nincs, munkanélküli nincs. Bár a kormány azt mondja: senki sem marad ellátatlanul...
Kérdés ,hogy az eddigi 120.000 ft-os nyugdíj helyett amiért megdolgozott az egyén ellátásnak minősül-e a 28.800 ft-os ellátás, ha lesz ilyen egyáltalán.

9.  Aki esetleg valamilyen csoda folytán mégis a nyugdíjrendszerben marad az számíthat rá,hogy az ellátása ilyen-olyan jogszabály módosítások után más néven de csökkentett formában kerül kiosztásra - tekintettel az államadósságra.

10. Aki esetleg munkaügyi vagy egyéb a költségvetést érintő perekben töri a fejét, azt elfelejtheti. Ugyanis a kormány erről is gondoskodott...

 

 

A tegnapi közmunkaprogramról szóló poszthoz kapcsolódik, hogy Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint a kormány egyik elképzelésként az merült fel, hogy egyenruhás közmunka felügyelőként foglalkoztatnák (!) azokat, akiket a készülő jogszabályokkal ismét munkára köteleznének a testületek tagjai közül.

Amúgy meg a jelenlegi állományra és a feladatok elvégzésére sincs elég pénz, hova akarnak visszahívni több ezer embert? Vagy minden korengedményes nyugdíjast visszahívnak, köztük a politikusokat is, az 57 éves nyugdíjba ment Demszkyvel, Horn Gáborral, Magyar Bálinttal kezdve? Vagy az 57 éves ex-tűzoltó nem egyenlő az 57 éves ex-politikussal?

A kormány-Pintér-szakszervezetek mérkőzés ma folytatódik ... csak nehogy még rosszabbul járjanak a rendvédelmi dolgozók.

laspalmas:

Sanyi bácsi überpofátlan.... Hétfőn "tárgyalt" a szakszervezetekkel, kedden pedig beszámolót tartott a parlamentben az elmúlt egy évéről.

"Sikeresnek ítélte saját egyéves munkáját Pintér Sándor belügyminiszter, akit kedden délelőtt hallgatott meg a parlament alkotmányügyi bizottsága. Pintér szerint a belügyi kormányzat intézkedései sikeresen javították a közbiztonságot, 30 százalékkal nőtt a rendőri intézkedések és az elfogások száma, és a várakozások szerint ugyanennyivel csökken egy év alatt a kis értékű lopások száma. "Ez azt mutatja, hogy a rendőrség felvette a küzdelmet" - mondta a miniszter. Pintér szerint éppen a rendőrség intenzív munkája okozza egy másik szakterület, a büntetés-végrehajtás gondjait: nagy a zsúfoltság a börtönökben, jelenleg átlagosan 138 százalékos a kihasználtságuk.

A miniszter szerint ennek megoldására folytatódik a börtönépületek felújítása, hamarosan újra használatba veszik például Budapesten a Gyorskocsi utcai intézményt, amelynek felújításánál fogvatartottak is dolgoznak. Pintér azt mondta: általános célkitűzése, hogy a rabok dolgozzanak, és megtermeljék saját ellátásuk költségeit.

Gyüre Csaba jobbikos képviselő azt vetette Pintér szemére, hogy a lakosság nem érzi a közbiztonság javulását, sőt, a közelmúltban több gyilkosságot is elkövettek idős emberek sérelmére. A miniszter erre úgy reagált: 1921 óta folyamatosan évente 300 körül van az emberölések száma, és nem értik miért, de nem sikerül érdemben csökkenteni. Pintér szerint történelmi tett lenne, ha sikerülne 200-ra csökkenteni a gyilkosságok számát.

Pintér szerint a kormányváltás után nagyon rossz állapotban volt a rendőrség, amelynek soraiban "fellazulás is tapasztalható volt". Schiffer András LMP-frakcióvezető azon felvetésére, hogy a rendvédelmi szerveknél tapasztalható szociális feszültségek esetleg a feladatok ellátását veszélyeztetik, Pintér azt mondta: bízik a magyar rendőrségben, és nem tart attól, hogy az állomány elégedetlensége a feladatellátás rovására menne.

A rendvédelmi dolgozók tüntetéseire célozva a miniszter azt mondta: egyeztetnek a szakszervezetekkel, de a követelések közt vannak olyanok, amelyekről tárgyalni sem tudnak. Pintér szerint jogos, hogy a fegyveres dolgozók megbecsülést szeretnének, de rossz módszert választottak a tiltakozásra. Pintér egy kérdésre válaszolva azt mondta: jelenleg is folyik az új életpályamodell kidolgozása, de részleteket nem kívánt elárulni.

Schiffer és a jobbikos Staudt Gábor is kifogásolta a miniszterelnök személyi védelmét is ellátó Terrorelhárítási Központ (TEK) felállítását. Pintér erről azt mondta: a TEK harminc olyan fegyveres bűnöző elfogásában vett részt, akik komoly veszélyt jelentettek a rendőrökre. Staudt kérdésére, hogy hány terroristát fogott el a TEK, Pintér kérdéssel válaszolt: Hány terrorcselekmény történt Magyarországon? Szerinte a TEK munkáját dicséri, hogy ilyen bűncselekmények nem történtek."

Címkék: fidesz válság pintér

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr812893932

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz-tanulság: tárgyalni öngyilkosság! 2011.05.11. 12:55:31

A kormány nem látja, hogy bármilyen döntés kapcsán az érintettekkel tárgyalni nem valami rendkívüli kegygyakorlás, hanem a normális eljárás része. (Fotó: Huszti István/Index) Pénteken a rendvédelmi dolgozók Parlament elé szervezett demonstrációján s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicsit Karcos 2011.05.11. 16:33:07

"A miniszter erre úgy reagált: 1921 óta folyamatosan évente 300 körül van az emberölések száma"

Ez nem hátagadás? Annak is a minősített esete, ugyanis ha jól látom a képen, egyenruhában mondta, amin a nyakkendő jelzi a rendfokozatot. A két zöldinges, ha jól sejtem, egy másik szélsőséges paramilitáris szervezetet képviselt a megbeszélésen.

Kartal (rezervált) 2011.05.11. 16:46:27

Az egyszeri rendőr naplója:
Amikor nyugdíjasokat vertek halálra, nem szóltam, mert nem vagyok nyugdíjas.
Amikor a bűnözés ellen létrejött Magyar Gárdát betiltották, nem szóltam, mert nem vagyok gárdista.
Amikor megadóztatták a kafetériát, nem szóltam, mert nekem nem volt olyanom.
Amikor szétvertük a füvön ülő gárdistákat, én is ütöttem, mert nem szeretem a szélsőségeseket.
Amikor betiltották a gárdisták ruháját, nem szóltam, mert nem járok fekete-fehérben.
Amikor csökkentették az éves szabadságot, a műszakpótlékot, a túlórapótlékot, nem szóltam, mert a fizetésem ugyanannyi maradt.
Amikor betiltották a fekete ruhás polgárőröket, nem szóltam, mert biztonságos környéken lakom.
Most, amikor elszedik a korkedvezményes nyugdíjat, nem emelik a fizetésem, nem fizetik ki a túlóráim, megyek tüntetni. És nem értem, miért köp utánam a civil lakosság nagy része.

Kartal (rezervált) 2011.05.11. 16:48:34

@regress: na ezért kellett létrehozni a TEK-et.

Kartal (rezervált) 2011.05.11. 17:13:16

még egy nyílt levél:
barikad.hu/rendv%C3%A9delmi_dolgoz%C3%B3k_ny%C3%ADlt_levele_korm%C3%A1nynak-20110511

Azért ők is a fejükhöz kaphatnának, mert a fizetésüket az államtól kapják, annak meg onnan van pénze, hogy elszedi a dolgozóktól - pl tőlem - adó gyanánt. Vagyis MI DOLGOZÓK VAGYUNK A RENDVÉDELMISEK MUNKÁLTATÓI ÉS A MINISZTEREK MUNKÁLTATÓI IS! Erre jó lenne emlékezni kedves rendőrök, tűzoltók...

picur3ka 2011.05.11. 17:13:50

@Kicsit Karcos:

Mi van?

Ez egy teny. Az egyik legmagasabb Europaban.

Kartal (rezervált) 2011.05.11. 17:14:52

@laspalmas: ha ilyesmit akarsz látni nézz körül a blogunkban. Naponta többször frissül...
ciganybunozes.blog.hu/

Ajve 2011.05.11. 17:17:55

@jános515:
Teljesen egyetértek veled ...
soproni1:
Nem értek egyet veled, pesten pl nincs két egyforma szolgálat vidéki vagyok itt nyugisabb, de azért itt is van hepaj egyre több pedig környéken elég nagynak tekinthető a rendőri létszám országos viszonylatba is jónak mondanám mindenképpen.
Én nem loptam soha ehhez tartom magam, mikor bizonyos népcsoport tagját előbb említett notórius bűnözőt büntettem elmondta mekkora császár ő és megkérdezte mennyiért csinálom ezt? Ő soha nem csinálná mondjak egy okot amiért megéri, hát ott per pillanat nem tudtam, de később azért beugrott becsület és tisztesség. Persze most jön a korrupt zsaru duma, de nem soha nem fogadtam el pénzt és nem is akarok fizetésemből tisztességesen szeretnék megélni még nem a saját lábamon állok szerencsémre megtehetem hogy "élősködök" valamelyest szüleimen (szóval itthon vagyok és kapok kaját még mielőtt nagyon belemennék, de szerintem sok fiatal van így ezzel), munkámat szeretem engem nyugdíj távolról sem érint, de eszem azért van, szigorú fizikai orvosi és pszichikai követelmények vannak (jelentkezők döntő hányada ezen bukik el) nem beszélve róla hogy nem olyan nyugodt kedélyes meló mint egyesek gondolják nem csak bírságolunk speciel határrendész vagyok nemrég 10 határsértőt fogtunk 2-en igaz nem tanúsítottak ellenállást de többször volt fogva bűntett előéletű akár drog kereskedő is ha tehetik elfutnak (itt is futott pár) és bizony nem hagyják magukat és akkor lehet sárba télen a mínuszba hajkurászni őket akár reggelig. Úgyhogy nem fenékig tejfel kánaán. És igazából még csak nem is a kedvezményes nyugdíj elvételétől félünk igazán, hanem attól hogy mi lesz ha szolgálatra alkalmatlanok leszünk, kirúgnak egyszerűen? Vagy felajánlanak valami kamu állást kisebb pénzért? Vagyis attól hogy elhajítanak mint egy használt rongyot. Olyan mértékben korlátozva vagyunk hogy amit civil talán fel sem ér ésszel és ezzel az a baj hogy csak az egyik mérlegen gyűlnek a követelések, másikon mikor adni is kellene ott pont fogynak lassan bármilyen mondva csinált piti üggyel kirúghatnak, ez az életpályamodell? Ezt annak hívják? Mert akkor csúnyán pályát tévesztettem csak kár hogy most kell erre rájönnöm.

trojka 2011.05.11. 17:27:37

Ha a rendvédelmisek el akarnak érni valamit, egyszeruen közlik Pintér potykánnyal, hogy elveszitette tárgyalási jogát, elárulta a bajtársait (?) és pucoljon a p...ba. Ez már közröhej, ami itt megy. Közboiztonság örzését bármikor is csak megelégedett rendfenntartoktol lehetett megkövetelni. az, hogy a kasszában miért nincs pénz, Pintér ur mint belugyétr kideríthetné, de csak elkötelezett kollégákkal, (már ha ö a beosztottjait kollégáknak nézi.) El kell döntenie: egy gyagyás kormány gyagyás elveit vallja, vagy kiáll a kollégák mellett. (olvastam olyan II. világháborus német pk-röl, aki iszonyuany kegyetlen volt, de a lövészárokban ugy élt, mint a katonái, azt ette, amit a katonái, és ezért szerették a katonái. Pintér urnak nem kellene kegyetlennek lennie (a gyanajokkal szemben felölem lehetne), de talán mi lenne, ha a "katonái" mellett ott lenne a "lovészárokban?"

Cateran 2011.05.11. 17:28:04

@Nathan D'Xantine:

Te csipogtal tudatlansagrol:P Gondoltam elvarhatok 1 minimalis angol nyelvismeretet (annyira nem bonyolult a linkelt szoveg) leven, hogy az 1. szamu vilagnyelv, amit -ha nem is a legtobben beszelnek- a legtobb helyen megertenek....
Az amugy jo erv, hogy nem mind volt naci, de hat nem is mindet iteltek el....hoppa..:D

picur3ka 2011.05.11. 18:23:02

Mikozben:

'Az amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis Gyöngyöspatára látogathat pénteken, értesült az atv.hu. Bár megeshet, hogy menet közben megváltozik a "hetirendje", annyi biztos, hogy a helységet kedden elkezdték felkészíteni a magas rangú diplomata fogadására.'

Meg ket ENSZ alkalmazott.

atv.hu/cikk/20110511_gyongyospatara_latogathat_az_amerikai_nagykovet_penteken?source=hirkereso

Elkepeszto, hogy mikre ki nem lehet hasznalni a rendvedelmiseket, sik hulyek ezek.

Ironfist 2011.05.11. 18:31:30

@Kartal (rezervált):
De nagyon vicces ez az egyszeri rendőr naplója... még mindig nem világos, hogy az egyszeri rendőr nem azért nem szólt, mert leszarta, meg mert őt nem érintette, hanem mert parancsot kapott, igaz?

picur3ka 2011.05.11. 18:35:18

@Ironfist:

Mi, parancsot kapott, hogy nem szolhat?

es meg mindig azokat nyalja...

Lone Wolf 2011.05.11. 18:36:12

@Monçada bíboros:

Tudod, talán ha nem egy átlag mezei trollként kezdtél volna hozzá, amivel alapból kicsapod a biztosítékot...

Ajve 2011.05.11. 19:58:44

@Kartal (rezervált):
Jah hozzád megyünk akkor majd demonstrálni ha úgy jó.
Ugyan olyan munkavállaló vagyok mint te vagy bárki más csak ezt mindenki elfelejti mert rendőr egy szolga? Nem ez is egy munka vagy szebben szólva hivatás, nekem is vannak jogaim nem csak kötelezettségeim nem tudom mit szolnál ha 8 éve egy büdös forintot nem emeltek volna a fizetéseden, sőt rengeteg mindent elvettek volna, nem fájna nem mennél reklamálni ácsi nekem is vannak kiadásaim nem ingyen élek meg kell élnem sokaknak hitele vagy jófajta svájczi frank, úgy bírom rendőrnek kötelessége van joga már nincs tűrjön végtelenségig képzeld törvényben ki van emelve a magas átlag feletti bérezés (milyen átlag minimálbér?) elismerés és itt van a szolgáltért a szolgálati nyugdíj lehetősége is ha kicsit is megbecsülnének és elismernének nem mi lennénk mindennek oka okozói meg akikre az összes párt tud hivatkozni mutogatni szapulni lenne egy kormány aki rendőrséget építene és nem csak szavakban (itt most nem csak a bérekről van szó komplett működés mit gondolsz ha eddig veszteséggel működött a rendőrség vagyis kormány rendőrségre szánt pénzadagja nem volt elég a kiadások fedezésére akkor 35 milliárdos elvonás milyen hatással lesz a büdzsére?
Rosszul vontad le a következtetést mivel én is adózok munkahelyen mint egy postás vagy vasutas csak én mást csinálok úgyhogy én is adózok te logikád szerint saját magamat is foglalkoztatom (na ez aztán az igazi csavar) komolyan, volt már ilyen emberke aki átkelőhelyen történő ellenőrzésnél végig volt sértve mert hogy ő 20 milliót adózik, hát egyrészt ez engem nem érdekel maximum az apehot az foglalkozik adóbevallással és én magyar törvények szerint járok el nem pedig az adózott pénz után, ilyeneket komolyan gondolnak itt egyesek? Az lenne a legfőbb állami vezető aki legtöbbet adózik? Vagy mi van itt? Nem érzed a logikai bukfencet benne? Ez egy állam ennek az államnak a rendjét és biztonságát szavatolni kell természetesen az állampolgárokét akik az államban élnek, ebbe az is beletartozik hogy társadalomra veszélyes elemeket szankcionáljuk társadalomra való veszélyességük szerint (szab sért és bcs), ha itt mindenki ezzel az adózok dumával jönne akkor minek kellek? Ha tiéd az állam tartsd fent magadnak a rendet mondanám, de ez még nem így működik egyenlőre és addig még törvények szerint élünk nem hat meg ki mennyit adózik főleg hogy én is kiveszem a részem nem vagyok adócsaló.

picur3ka 2011.05.11. 20:10:06

@Ajve:

Igen, szolga. Szocialis szolgalat es szolgaltatas. sok masok is, mielott kiakadsz.

Sajnos, jol etetnek benneteket, mint a ciganyokat. Miert nem szerveztek ekkora cirkuszt szerinted az elmult 8 ev alatt?

Ok, ez a millios kerdes, nem varom, hogy eltalald, az eddigiek utan kulonosen nem.

Ajve 2011.05.11. 20:36:48

@Kartal (rezervált):
"Az egyszeri rendőr naplója:
Amikor nyugdíjasokat vertek halálra, nem szóltam, mert nem vagyok nyugdíjas.
Amikor a bűnözés ellen létrejött Magyar Gárdát betiltották, nem szóltam, mert nem vagyok gárdista.
Amikor megadóztatták a kafetériát, nem szóltam, mert nekem nem volt olyanom.
Amikor szétvertük a füvön ülő gárdistákat, én is ütöttem, mert nem szeretem a szélsőségeseket.
Amikor betiltották a gárdisták ruháját, nem szóltam, mert nem járok fekete-fehérben.
Amikor csökkentették az éves szabadságot, a műszakpótlékot, a túlórapótlékot, nem szóltam, mert a fizetésem ugyanannyi maradt.
Amikor betiltották a fekete ruhás polgárőröket, nem szóltam, mert biztonságos környéken lakom.
Most, amikor elszedik a korkedvezményes nyugdíjat, nem emelik a fizetésem, nem fizetik ki a túlóráim, megyek tüntetni. És nem értem, miért köp utánam a civil lakosság nagy része. "
Ez hülyeség ahogy van, eddig voltak és lesznek is nyugdíjas kollégák első részt nem értem. Gondolod esetleg én akartam hogy agyonverjék szegény nyugdíjast 500 Ft-ért? És gondolod engem nem dühít nem ítélem el? Én intézkedek hatályos jogszabályok alapján törvény adta eszközökkel (meg amit a rendőrség biztosít) üldözöm a bűnt, mit vársz ha folyamatosan csak vesznek ki a zsebből? Nem az enyém hanem a komplett rendőrség. Na inkább hagyjuk, én is leszek öreg és nem hiányzik hogy agyonverjenek és másnak se kívánom én is biztonságban akarok élni mint mindenki más, csak tudod onbuczmanó meg jogok de persze csak jogaik meg EU rosszallás mert rendőrség hogy bánik ezekkel a szegény népekkel, na mikor öregeket ölnek akkor nincs ott senki ilyen a törvény ezen kell változtatni, elfelejteni ezt a megélhetési bűnözés dumát mert nincs jövedelme persze hát nem dolgozik honnan is lenne, na jó hagyjuk no komment cigány vajda elmondta pár éve ennyi ő mondta cigány a cigányra szóval nem én voltam ...
Gárda a másik gyöngyszem, értem miért van valahol megértem őket igazuk van és társadalom önszerveződése, csak egy kicsit radikális, nem nekik kellene rendet tenni hanem nekünk csak ahhoz kormány is kellene ami rendőrséget akar rendes rendőrséget nem kirakat rendőrséget, gondolod rajtunk múlik? Remélem fideszre szavaztál akkor nyugodtan számon kérheted rajtuk. Ha MSZP-s lennél akkor 8 évet kérhetsz számon, gyanítom Jobbikos lehetsz na rajtuk viszont nem lehet.
Van még cafetériám és nekem se tetszett hogy megadóztatták, sőt az se tetszett hogy 13. havit elvették, meg sok minden más se.
Gárdisták miatt nem fogok szólni hagyjuk, nem nekik kell járőrözni hanem rendőrnek ha lesz egy erős rendőrség ami képes lesz rendet tartani csak a politika ezt nem akarja.
Nem mondanám hogy biztonságos környéken lakom nem felső 10E-be vagyok hanem egyszerű földönfutó ez egyébként egy jogi harc nem mi alkotjuk a jogszabályokat (az egy másik hatalmi ág a parlament) mi végrehajtók vagyunk az alapján dolgozunk amit parlamentben hoznak és nem fogok egy gárdistárért se tüntetni és ők se voltak piskóták szerintem MTV székháznál történteket nehezen lehet békés tüntetésnek nevezni mikor mindent feldúlt a csürhe (még mielőtt minket csürhéznél a péntek miatt hát azért nézd meg mi történt ott, egy figyelem felkeltésnek betudható senki nem sérült meg egy oszlop került ki a helyéről kicsit ingatag volt és nem rendőrök rugták ki de mindegy ha tudom hogy ez lesz akár én is megteszem nagyon jól tették tűzoltók mernek tenni nincsenek úgy befenyítve és megfélemlítve mint mi), majd bent égtek kollégák a tűzben ami a vizes kocsiban keletkezett, na az lett volna a durva, na persze itt is a brutális rendőrök a hibásak tudom mint mindig.
Fizetésem csökken ha más nem inflációval biztos vártunk mert mindig mondogatták majd most a következő évben, de mooost nem moooost és persze soha nem lett semmi de ez egyáltalán nem meglepő.
"Most, amikor elszedik a korkedvezményes nyugdíjat, nem emelik a fizetésem, nem fizetik ki a túlóráim, megyek tüntetni. És nem értem, miért köp utánam a civil lakosság nagy része."
De értem mert a rendőr ellenes politika tökéletesen előkészítette a megszorításokat, beleégette az agyatokba, csak az megy a fejekbe hogy micsoda törvénytelenség ez a nyugdíjkedvezmény, csak éppen nem néztek a mérleg másik oldalára azt mindenki elfelejti.

trojka:
Dehogy pucol miért is tenné? 2/3-os kormány van mindent lehet.

picur3ka 2011.05.11. 20:40:10

@Ajve:

Szerinted ki olvassa el ezt a hanyast?

Egy tipp, usd meg idonkent a nagy nyilat abrazolo billentyut!

Ajve 2011.05.11. 20:45:11

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Etetnek? Hát ebből nem lesz bőséges vacsora az biztos. Szolga igen de nem abban a formában ahogy leírta, állampolgárok védelme és szolgálata. Fenti példával én ön magamat alkalmazom ami magában is egy baromság, emberek védelme rend fenntartása és ez is egy munka ha tetszik ha nem főleg hogy lassan teljesen elveszíti a hivatás jellegét vagyis az ember egyre kevésbé érzik hivatásnak gálya kimegy bírságol mert azt kell az a lényeg. Nem azért szolgállak mert rendesen befizeted adódat hanem mert erre esküdtem fel emberi élet védelmére és ez nem mindegy, ne verje a mellét mert ő adózott és neki dolgozok, nem, esküt tettem az emberi élet védelmére azért tartozok szolgálattal.

Monçada bíboros 2011.05.11. 20:56:02

@Lone Wolf: Ok, rendben. Bocsánatot kérek, ha megbántottalak az első hozzászólásom stílusával, csak nálam meg a "síkvidéki autópálya-alagút" verte ki a biztosítékot. Aki ezt leírja, az valószínűleg soha sem járt a kérdéses helyen, de még csak térképen sem látta. Javaslom nézd meg a kérdéses helyet Google Earth-ben ( 46°11'7.44"N , 18°41'10.16"E).

picur3ka 2011.05.11. 20:58:34

@Ajve:

en csak raneztem, tudod, ezert irtam, amit.

2011.05.12. 05:28:29

@soproni1: Én is szerettem volna 100 vagy 500 milliót ellopni, szerettem volna gyárat, üzemet, bankot, áruházat , könyvjóváirással - 1 ft-ért megkapni, én is szerettem volna a kárpótlásijegy bizniszben résztvenni, az E hitelből részesedni, de nekem és sok-sok hasonló kisembernek ez a lehetőség nem adatott meg.
De szerettem volna felszámolóként dolgozni, vagy a tsz-ek megszüntetésében "aktivan" zsebre dolgozni, de mivel nem voltam valamely politikai párt, vagy politikus barátja, igy nem tudtam meggazdagodni.
De szerettem volna az olajbizniszből résszesedni, a megbizásokból pénzt visszakapni, a BKV-nál 100 milkás végkielégitést kapni, vagy jó pénzért IT, FB tagként részesedni a koncból. De kimaradtam belőle.
De tudd, az elmult 22 év alatt nem a kisemberek lopták el , adták el az ország vagyonát, hanem a politikusok és pártkatonák. Mert tudod, ez ugy van, hogy nekünk kisembereknek is -- járt volna valami az állami vagyonból, ha már eladták, elkótyavetyélték, de sajnos nem jutott. Messze voltunk a husosfazéktól és rövid volt a kezünk.De ha ugy fogalmazok hogy mohók és gátlástalanok voltak az "értünk" dolgozó(?) pártok és annak vezetői, tagjai, akkor finoman fogalmaztam.

f.m.j. 2011.05.12. 07:19:03

azt hiszem 247. kommentelőként offolhatok egyet :):)
index.hu/belfold/2011/05/11/tartozkodjanak_a_negativ_megnyilvanulasoktol/
íme, itt egy szintén liberálisan, és demokratikusan működő szervezet, nekik kéne pédával elöljárni, nem? legalábbis a szdsz, és a kistesó lmp szerint, mert ők is így működnek, mőködtek....
és ezt megbélyegzés nélkül mondom, ez is csak annyira emberi, nemkülönben itthoni, és ugyi ez is a mienk :):)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.05.12. 08:40:04

@Cateran: ÉN értem te hiperostoba! :) A gyengébbekről beszéltem...

És igen, ítéltek el nem nácit is. De ez már nagyon off.

Javaslom ha érdekel a téma olvass utána! Lehetőleg a benyesett angol szövegnél komolyabb műveket, ert az kb egy ált. iskolai törikönyv szintjén áll.
Részemről lezárva. Csá! ;)

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 10:55:18

@Ajve: Ez mind nagyon szép, de sajnos én még SOHA ÉLETEMBEN nem tapasztaltam rendőrtől SEMMI JÓT.
Lehet itt magyarázni, meg okoskodni, de ez a tény. Plusz az ismerősi, haveri és rokoni köröm ugyanígy van ezzel. Soha senkinek nem segített még zsaru. Soha nem volt még olyan eset, amikor zsarut hívtam volna bárhová, bármihez, mert úgyse segít semmit az, ha odahívom.

Egy volt osztálytársam egyszer kihívta őket, basztak segíteni.
A zsaruk sajnos maximum csak saját maguktól mentenek meg, tíz meg húszezer Ft-ért. Erre képesek és akkor is roppant szerencsésnek kell, hogy érezze magát a polgár. Mert CSAK ennyire húzták le.

Utálja mindenki a zsarukat és nagyrészt ezt a zsaruk vívták ki.
Senki a társadalomból nem áll mögöttetek, ez a helyzet.
Senki nem érez együtt a zsarukkal, akik 40 évesen nyugdíjba akarnak menni. Mindenki utálja a zsarukat, ez van. Az egész ország. Senkit nem láttam a tüntetésen együtt vonulni a zsarukkal, egyedül a balhét kereső, zsarukhoz hasonló paramilitáris szervezetek tagjait.

Mondom, én konkrétan egyedül a tűzoltókat sajnálom, mert tűzoltó az már segített több ismerősömnek is többször, de zsaru MÉG SOHA. Ezek a szomorú tények, lehet mellettük filozofálgatni, de nekem a zsaruk nagyrészt semmirekellők, a szó legszorosabb értelmében. Bocsánat... ez van...

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 11:12:31

18 ezres bírságot kapott egy férfi, aki átment a zebrán

Független Hírügynökség
2011. május 12., csütörtök 09:14

Összesen 18 ezer forint helyszíni bírságot kell fizetnie annak a 28 éves férfinek, aki a piros jelzés ellenére át akart kelni a zebrán a Barcsay utcában, Budapest belvárosában, az Erzsébet körútnál, írta a Blikk.
A gyalogos elismerte, hogy szabálytalanságot követett el. Elmondása szerint autó nem járt akkor arra, senkit sem veszélyeztetett. 20-30 métert haladt, amikor a járőrök megállították, és megkérdezték tőle, hogy színvak-e.
Választhatott a 20 ezer forintos helyszíni bírság vagy a feljelentés között. Előbbit választotta, majd az egyik rendőr közölte, hogy "jó fej lesz", kétezer forintot elenged, így 18 ezer forintról kapott csekket.
A körút rémére a Budapesti Rendőr-főkapitányság bevetési osztálya csapott le - olvasható a cikkben.

Na látod, ezekre sikerül lecsapni, a telkemen fényes nappal garázdálkodó fémtolvajok ügyében meg nem tesztek semmit.

Ilyenkor mondaná nagypapám, hogy ANYÁTOK PICSÁJA, az.
40 évesen nyugdíj. Kis f***om nem kéne még?

Marcellusca 2011.05.12. 11:28:30

@IP-címvadászok kedvence: Mi ezzel a probléma?
Piros jelzésen át lehet menni?
NEM!
Aki mégis megteszi és lebukik, az vállalja a következményeit!
Ennyi.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.05.12. 11:33:51

A posztban a TEK-es részhez csak annyit kommentálnék: építsünk tigris-rácsokat a városok körül, hogy a tigrisek ne tudjanak bejönni, majd 1 év után kérkedjünk azzal, hogy mennyire sikeres a rács, mert egyetlen tigrist sem láttak a városokban.

Ironfist 2011.05.12. 11:50:02

@IP-címvadászok kedvence:

Én meg ilyenkor mondanám: hogy mi a fasz volt ilyen kurva sietős, hogy nem tud várni a gyalogátkelőnél 20 másodpercet? Igenis, aki piroson kel át, az fizessen meg érte!

Ironfist 2011.05.12. 11:52:58

@IP-címvadászok kedvence:

"Utálja mindenki a zsarukat (...) Senki a társadalomból nem áll mögöttetek, ez a helyzet.
Senki nem érez együtt a zsarukkal, akik 40 évesen nyugdíjba akarnak menni. Mindenki utálja a zsarukat, ez van. Az egész ország. "

A magad nevében beszélj, nem kértelek meg rá, hogy helyettem is ilyet nyilatkozz. Vagy szerinted én nem létezem? Vagy nem volnék magyar? Legjobb tudomásom szerint pedig igen. Szóval mielőtt elkezdesz anonim véleményvezérkedni 10 ismerős véleménye alapján, talán végezz felméréseket, hogy vajon mindenki olyan korlátolt-e, mint te!

Ironfist 2011.05.12. 11:59:53

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Látom szeretsz köözködni. Mivel az egész "napló" dolog nem szó szerint veendő, gondoltam akik lelkesen bólogatnak rá, majd a választ sem szó szerint veszik, hanem átvitt értelemben. Úgy tűnik túl sok értelmet feltételeztem.

@Ajve:
Én például elolvastam. Tényleg használhatnál néha mondattagolást, vesszőket, meg ilyesmit, de a mondanivalóval egyet tudok érteni. Viszont nagyon remélem, hogy az ilyen kötekedő, rendőrfikázó idiótákat egyszer rendőrök mentik ki egy szorult helyzetből, csak azért, hogy utána az orra alá lehessen dörgölni, hogy mekkora fasz volt.

hoplita 2011.05.12. 12:43:12

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Én végigbogarásztam.....
A magafajta szemszögéből nyomja a tutit.....A politikára keni, hogy nem jön ki ha a cigók lincselnek.
Vagyis olyan takony, mint az átlag.:(

hoplita 2011.05.12. 12:49:40

@Ironfist:
Faszkalap.
Az vótál, az is maracc, kismajom.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 12:50:18

@Marcellusca:
Persze kisangyalka. Hogyne. 18 rongy átkelni egy piroson. Miközben a rendőrelvtársaid az utakon egy luxusautó vezetőjétől 10 rongyot gombolnak le. Esetleg huszat. De a gyalogost azt jól meg kell büntetni, egyértelmű.

Tudod, hogy én meg mire várok? Hogy azok a terroristák, akik maszkkal a pofájukon füstgránátokat dobálva bementek ordítozni a Parlament elzárt területére, kapjanak példás büntetést.
Hogy is mondtad kis mókuska?

"Piros jelzésen át lehet menni?
NEM!
Aki mégis megteszi és lebukik, az vállalja a következményeit!
Ennyi."

Parlament elkerített részére be lehet menni őrjöngeni és kurvaanyázni letakart pofával?
Nem!
Aki mégis megteszi és lebukik, az vállalja a következményeit.
Remélem, jól szétbasszák a seggeteket, az összes fánkzabáló tetves kis rohadéknak, akit csak elér a belügyminiszter keze. Remélem, minél több kis gennyes alak kerül közületek a börtönbe, mert ez terrorizmus kisapám, ami többet kell, hogy érdemeljen, mint 18 ezer Ft.
Sokat elárul a gerincességetekről is, maszkban kimenni, mint a Ku-Klux Klán tagjai... kis gyáva férgek

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 12:52:43

@Ironfist: Neked is csak azt tudom mondani, hogy én meg remélem, hogy a gyáva szar terroristaként viselkedő, pénteken a Belvárosban füstgránátokat dobáló gerincteleneket is jól megbasszák, ahogy a 18ezerre büntetett bűnözőt sikerült ilyen bravúrosan.
Lecsuknám az ilyen rongáló kis tetveket 10 évre, vállalja csak a következményeit, a Parlament nem játszótér, hogy maszkban itt rongáljon egy ilyen szutyok gerinctelen banda.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 12:54:35

@Ironfist: Nem tíz ismerőst kérdeztem, amúgy meg nem is kell kérdezni az embereket.
Mi van öcsém, nem tetszik az igazság? Állományon belül azért szeretitek egymást? Egymásbaértek?
Úgyse lesz 40 évesen f***verés odahaza, ne is álmodozz kiskomám.
Végre ti is jól megszopjátok, ellenetek szurkol kb MINDENKI.

Egyedül a tűzoltókat sajnálom, mert azok valamit le is tesznek az asztalra. Ti meg csak a mocskot és a szart teszitek le, ez a baj, tudod, kis fakabát? Eszem a zúzádat

Marcellusca 2011.05.12. 13:11:49

@IP-címvadászok kedvence: MUHAHA!
Látom, elgurult a gyógyszered. Jó messzire. :)

"...bementek ordítozni a Parlament elzárt területére,..." - Na, ez ám az igazi (hogy finoman fogalmazzak) csúsztatás.
Nem a Parlement elzárt területére mentek, hanem a Parlament előtt megrendezett "nemzártukleateret" kiállítást tekintették meg. :)))

És, ha már úgyis ott voltak ... :D

Marcellusca 2011.05.12. 13:15:15

@IP-címvadászok kedvence:
"...a Parlament nem játszótér, hogy maszkban itt rongáljon egy ilyen szutyok gerinctelen banda." - Az viszont rendben van, hogy BENT maszk nélkül rohangálnak, csak rontják a levegőt és kárt okoznak???

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 13:17:44

@Marcellusca:

"Na, ez ám az igazi (hogy finoman fogalmazzak) csúsztatás."

Ne hazudj, kis egyenruhás proli, ne hazudozz... bementek az elvtársaid a lánccal körbezárt területre, az oroszlánokhoz, nem azon kívül volt a balhé, hanem azon belül, bárki láthatja, hiába hazudnád le a csillagot is az égről. Remélem, jól elkapják és megbasszák az összes lázadó tetvet.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 13:18:25

@Marcellusca: Ki van bent, maszk nélkül?
Fuss neki újra kisember

picur3ka 2011.05.12. 13:20:15

@hoplita:

Hat, van is ebben a politikai akarat hianyanak szerepe, de ettol meg nem nagyon tudok szimpatizalni.

Epp most olvasom az emberjogi jelentesben, hogy egy ev alatt majd 3000 rendort vontak eljaras ala es kinvallatasok tiltasarol szolo nemzetkozi egyezmenyt meg mindig nem irtuk ala.

Marcellusca 2011.05.12. 13:26:23

@IP-címvadászok kedvence:
"...azok a terroristák, akik maszkkal a pofájukon füstgránátokat dobálva bementek ordítozni a Parlament elzárt területére, kapjanak példás büntetést."
"Lecsuknám az ilyen rongáló kis tetveket 10 évre,.."

és

"Egyedül a tűzoltókat sajnálom, ..."

Most akkor mi van???
Ugyanis a tűzoltók voltak, akik a füstgránátokat kirakták. :P

Marcellusca 2011.05.12. 13:31:36

@IP-címvadászok kedvence: Látom "tudsz" gondolkodni. :(((

Mondjuk 386, kéviselőnek nevezett prolimókus.

Marcellusca 2011.05.12. 13:35:52

@IP-címvadászok kedvence: Én meg remélem, hogy ezekre a "lázadó tetvekre" fogsz várni valamelyik autópályán, hogy kivágják a csoffadt testedet az autód roncsából.
Vagy, hogy menjenek a lakásod oltására.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 13:44:22

@Marcellusca: De jól tudod, ki volt a füstgránátos.
Ezek szerint te is ott őrjöngtél?
Még jó, hogy az épületbe nem jutottatok be, barbár állatok....

Attól, mert sajnálom a tűzoltót és őt - a korrupt fakabátokkal szemben - jobban megfizetném, attól még neki sincs fölhatalmazása, hogy a Belvárost telefossa füsttel. Remélem, hogy elkapják az ilyeneket.

Na, próbálj ügyesebben fogást keresni a hozzászólásomban, biztos úr. Küszködj kicsit, a pénzedért, legalább itt tegyél valamit, te kis maszkos-gerinces, te.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 13:46:01

@Marcellusca: Ja, szerinted csak ők vannak az épületben? Úgy gondolod? Saját kollégáid pl már nem is számítanak? Tudod, akik hiába kérték, hogy húzzatok el a jó kurva anyátokba az elzárt területről, inkább balhéztatok. Emlékszel még? Büfében, pincében és padláson is képviselők dolgoznak? Épületet ők tartják karban? Mennyi eszed van? Ja, zsaru vagy...

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 13:48:10

@Marcellusca: A tűzoltóknak adnék pénzt, ne aggódj, nem tőlük féltem az államot és magamat se. Ők megérdemlik.
Sajnálom, hogy zsarukkal együtt küzdenek azért, amiben igazuk van, a zsaruknak meg ugyabár nincs.

Küszködjetek amúgy nyugodtan blogokon, fórumokon, bárhol, el lesz kaszálva az egész, nem fogtok faszt verni 40 évesen, kár is erről álmodozni.
Ha nem tetszik, el lehet húzni dolgozni, ahogy mások is teszik!
Csak abba beleszakadnátok, az a baj.

Marcellusca 2011.05.12. 14:10:15

@IP-címvadászok kedvence: Szerintem keresd meg a gyógyszeredet!
Vagy az ápolódat.

guma 2011.05.12. 14:20:03

@IP-címvadászok kedvence: "Emlékszel még? Büfében, pincében és padláson is képviselők dolgoznak?"

ha ez igaz lenne, nem itt tartana az ország!
különben hallottál valamit a sportolók, színészek, táncosok, stb korai nyugdíj vagy járulék megszüntetéséről?
akkor gerjedj, ha kicsit is ismered a törvények számtalan kiskapuját és nem "sípszóra" ugrasz neki 1-1 szakmának!

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 14:20:46

@Marcellusca: Te meg anyádat keresd meg! De gyorsan! :D
Gerinctelen sunyi férgek vagytok, el lesztek kaszálva, akárhogy küszködsz itt. Sértegethetsz, akkor se kaptok semmit. Nagyon helyesen. De kínlódj csak, én élvezem :)

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 14:32:00

@guma: Nem én működöm sípszóra, hanem a fakabáték, azaz TI!
Tudod!
Én nem zsaru vagyok, mert továbbtanultam, tudod? :)
Egyenruhára az olyan trógereknek van szükségük, akik anélkül nagy semmik és senkik. Én érzem magam valakinek és kiállok magamért, de nem maszkban, ahogy azt ti csináljátok, nagy sunyin ám!
Mert, ha én füstölnék meg maszkban ordítanék a Parlamentnél, akkor pont azok, akik pénteken ezt csinálták, azaz ti, pont ti gumibotoznátok érte!
Remélem, azért a felelősségrevonás nem marad el! Ráférne egy kis büntetés az ilyenekre, akik nem tudnak viselkedni, miközben ők védik a rendet (elvben, amúgy meg szart se csináltok).
Nem hallottam a sportolókról, színészekről, táncosokról, de tudod, nem is érdekelnek. Zsarukkal jóval többször volt már dolgom és semmi másra nem vagytok alkalmasak, csak arra, hogy szemétkedjetek a polgárokkal, ezért utál, sőt, gyűlöl titeket mindenki!

Amikor 2006 őszén voltak a balhék, akkor látszott igazán, milyen kis sunyi férgek vagytok, nektek senki nem számít, az inkal szekus haverjaitokkal megvertetek tinédzsereket, nyugdíjasokat, olimpiai bajnokot, képviselőt, bárkit, aki a közelben volt éppen. Szám nélkül, aztán meg amikor fölteszik a kérdés, hogy ki volt az, akkor a rend büszke őrei elbújnak, mert ugye maszkban úgyse felismerhető senki, utólag meg mindenki tagad! Ennyik vagytok! Undorító gerinctelen férgek!
Örülhettek, hogy megkímélt titeket a náci huligánok tömege.
Csak a szánalom, a sajnálat miatt nem járt szarul egykét fakabát. Pl ott volt az a szerencsétlen kis fasz, akit maga a tömeg mentett meg, amikor kiszedték a vízágyús kocsiból. Mulatságos jelenet volt, az óvodásfejű srác kétségbeesetten csak pislogott, ahogy kiszedték az IFÁból :D
Ennek a szánalomnak köszönhetitek, hogy nem lettetek jobban össze-vissza verve meg dobálva. Mert csak rátok kell nézni és megsajnál titeket az ember, olyan szerencsétlenek vagytok.
Ti akartok 40 évesen már nyugdíjba menni? Közben meg szekusként folytatni a szemétkedést a polgárokkal, csak már egy szórakozóhelyen állva? Nem fogtok enni belőle.
Megrohadtok szépen ti is 60 éves korotokban ott, ahol vagytok. Meg is érdemlitek.

Ajve 2011.05.12. 14:33:59

@IP-címvadászok kedvence:
Első felét sajnálom, én nem teljesen ezt tapasztalom azért sok lopás meg egyéb ügyben van eredmény persze lehet sokban nincs lehet nálunk van rá ember aki foglalkozzon ezzel és egy nyomozónak nem 30-40 ügye van egyszerre mint pl pesten (ez óriási leterheltség 10-15 lenne az ideális) minden ügyben meghallgatni tanukat helyszínek stb gyanúsítottak ha van (erre azért szoktak vigyázni jellemzően öregek a sértettek akik nem biztos hogy hasznos információt tudnak adni sőt sokszor nem és mire kihívja egyáltalán a rendőrt 2x körbetakarítja a házat vagy saját nyomait hagyja ott és nem lesz semmi amin egyáltalán el lehetne indulni).
Bűn megelőzés egyébként nem csak rendőrön múlna, embereknek is figyelni kellene legjobb példa a szem (Szomszédok Egymásért Mozgalom ) vagy polgárőrök is pont ezért lennének, no nem a szebbik féle akik erőfitogtatásként oldják meg, polgárőr bárki lehet ez egy társadalmi szervezet ott rendőr közelbe kerülhetsz ha érdekel akár velük együtt is kint lehetsz. Persze ez nagyjából senkit nem érdekel hiszen tenni kell. Ismétlem nem rendőr helyett hanem mellett velük együttműködve és látnád milyen a munka mik a nehézségei hogy megy ez valójában.
Tíz meg húszezer Ft-or kikérem magamnak minden becsületes kollégám nevében is, nem tudok országos statisztikát erről, de itt nálunk nem tudok róla, akikkel együtt szoktam dolgozni pedig tuti nem korruptak. Igen elítélendő szerintem is ilyen ne legyen rendőr soha nem vettem el senki pénzét van saját keresetem ami még szerencsére elég.

Parlament esete kicsit más azért, nem nem lehet igazad van. Csak sajnos nem érted az okokat mi vezetett idáig, 80E Ft-ért mennek tűzbe jelenleg a tűzoltók szerinted? Te mennél? Ők mennek. Voltak tüntetni korábban is 2009-ben meg lehet előtte is akkor még nem telt be a pohár most már igen, jelenleg a szolg nyugdíj az egyetlen amiért még érdemes dolgozniuk, ők 24h-ba dolgoznak így nagyrészt másodállásuk van, szóval ne hidd hogy ők maradnak ha eltörlik a szolg nyugdíjt.
Rendőr nem tört be a parlament területére csak utána mentek be páran. Az a baj nem látod át a helyzetet. Ha benne lennél akkor talán megértenéd de így nem.

Nem tudom mit csinálsz miből keresed a kenyered de 8 éve semmit nem emelnek a fizetéseden sőt már minimálbért keresed csak meg cserébe egy szigorú kötelmekkel teli hivatásos pályán dolgozol, ahol bármikor szolgálatba hívhatnak, életed kockáztatod (tűzoltóknál nem kell ecsetelni, ezt még te is megérted talán, rendőr támadásokról meg lehet olvasni van akit lelőttek az özvegyének és családjának kollégái gyűjtöttek, hősként temették de hol kárpótolja a családját? Sehol. Rendőrt támadnak az már nagyon az alja ha más nem számíthat rá hogy fegyverrel rendelkezik ez biztosan visszatartó erő, de egyre kevésbé és akkor mire számítson az egyszerű állampolgár? Hát igen semmi jóra, ha rendőrt mer támadni akkor egyszerű emberi életet simán semmibe vesz és veszik is. Ha hiszed ha nem ez a rendőrség gyengülésének az egyenes következménye, menj vissza az átkosba, más volt egy rendőr tekintélye igaz hozzáállása is, akkor simán "jó" intézkedés ma már teljesen jogtalan rendőrre nézve erősen terhelő sőt elítélendő. De rend volt. Ne értsd félre nem a rendszert sírom vissza még én is gyerek voltam akkor szóval nincs is mit, de akkor erős rendőrség és rend volt.

Te egyébként nem vagy százas nagyon szélső jobbos kis szebb jövős jobbikos lehetsz, egyébként szebb jövő is ott volt hogy mást ne mondjak sok meglepő dolgot tudnék mondani, de mindegy neked teljesen mindegy, verd magad a kis egyenruhádba túlzottan nem érdekel, azt hiszitek ettől erősek lesztek, van aki erre élvez, hatalmat érzel közben az nincs meg, jobb is teljesen alkalmatlan rendőrnek egy ilyen. Az egyetlen ami jó hogy felhívtátok a figyelmet a vidékre és az ottani igen csak nagy problémákra, de helyzetet soha nem fogjátok megoldani csak nehezíteni.

Igen saját védelmükbe voltak maszkba de hivatásukért és jogaikért tették és nagyon messze állnak a tettek pl a 2006-os csürhétől ahol rendőrt támadtak térkövekkel csak pár értelmesebb emberen múlott hogy nem lett tragédia és akkor mi lett volna? Nemzeti hősök akik rendőröket ölnek? Rendőrök akkor (MTV székház) csak tömeget akarták megakadályozni hogy a székházat lerohanják, nem sikerült és meg is lett az eredménye, ettől a parlamenti tüntetés nagyságrendekkel eltér és egy rendvédelmi tüntetés teljesen más, azokkal oszlatni azt a tüntetést ami értük is van, nem érzed a súlyát, egy országban a rendvédelmi dolgozók tüntetése már nagyon az utolsó és nagy gondokra utal.

Marcellusca 2011.05.12. 14:37:01

@IP-címvadászok kedvence: Hát, Kispajtás, azt hiszem, neked egy gyógyszer már nem is lesz elég.
Nem én sértegettelek, mégcsak nem is anyáztalak.
Erről ennyit.
Nem tudsz rólam semmit, de azért élvezem, ahogy dühöngsz, kínlódsz.
Nem baj, fossad csak a trágárságokat, szitkokat, nem hat meg.

Egyébként meg, ha az orrodnál is tovább látnál, akkor feltűnt volna, amit @guma: is megjegyzett, annyi kiegészítéssel, hogy még mindig nincs szó az ogy. és önkorm. képviselők, polgármesterek ezen jogainak megnyirbálásáról.
Azon kívül, gondolom még az sem jutott el a tudatodig, hogy ennek további következményei lehetnek. Ha ezt most sikerül keresztülverni, letolni a rendvédelmisek torkán, akkor bárkivel, bármikor, bármit megtehetnek. Ez lehet az első lépés a további megszorítások, jog megnyirbálások terén.

De, te, csak nyugodtan dühöngjél magadban a rendőrökön, ha sokáig folytatod megkaphatod a "párnázott" szobába szóló beutalódat.

Ajve 2011.05.12. 14:46:57

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Beteg vagy az ip-s haveroddal együtt, kényszervallatás mi? Lassan csúnyán nézek egy állampolgárra az is emberi jogokat fog sérteni, ebben az országban mindenkinek csak joga van, kötelessége meg senkinek azt elfelejtik. Már azon is felháborodnak ha igazoltatás alá vonják őket, mindent panaszolnak amihez joguk is van nincs is ezzel semmi gond, de akkor meg milyen joghátrányról beszélünk?

guma 2011.05.12. 14:52:39

@IP-címvadászok kedvence: hehe!

te olvasni tudsz, vagy csak mantrázol?
képzeld semmi közöm semmilyen egyenruhához, csak néha gondolkodom és látok, hallok, olvasok!

az én munkahelyemen még egymás szakmájáért és a nyugdíjasokért is kiálltak az emberek.
megtanulták az elmúlt években - ha nem ezt teszik, nagyon rosszul járnak!
ha hiszed ha nem a végén a külföldi tulaj elfogadta követelésüket, tárgyalt és megegyezett...

talán neked is tanulni kéne valamit, és nem köpködni eszetlenül! :(

Marcellusca 2011.05.12. 15:05:01

@guma: Haggyad mán! Bolon'! :DDDD

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:08:59

@Ajve:

"Első felét sajnálom, én nem teljesen ezt tapasztalom azért sok lopás meg egyéb ügyben van eredmény persze lehet sokban nincs lehet nálunk van rá ember aki foglalkozzon ezzel és egy nyomozónak nem 30-40 ügye van egyszerre mint pl pesten (ez óriási leterheltség 10-15 lenne az ideális) minden ügyben meghallgatni tanukat helyszínek stb gyanúsítottak ha van (erre azért szoktak vigyázni jellemzően öregek a sértettek akik nem biztos hogy hasznos információt tudnak adni sőt sokszor nem és mire kihívja egyáltalán a rendőrt 2x körbetakarítja a házat vagy saját nyomait hagyja ott és nem lesz semmi amin egyáltalán el lehetne indulni)."

Aha, konkrétan az egyik kedves kollégád lebeszélt, hogy jelentsem egyáltalán náluk a dolgot, a másik meg közölte, hogy jelenthetem, akkor se lesz semmi. Látták a rendszámukat a szomszédok, azokkal egyáltalán nem is akartak beszélgetni a drága kollégáid.
Ennyit erről. Szart se csináltok, szart se. Nem kell nekem itt a duma. Megláttok valakit átmenni a zebrán pirosban, akkor bezzeg nincs gond, megbasszátok 18 rongyra. Menj már, ezek után kábíts már valaki mást, aki bevesz még nektek valamit!!!!
Haverom kihívta a zsarukat, amikor el akarták lopni a vadonatúj kocsiját, ott volt a forró nyom, a teljes zárat kiszedték bal elölről, ott volt a kocsi mellett, ott hevert. Szabad szemmel is jól látható, zsíros ujjlenyomatok az ablakon stb.
Mi történt? Na mi?
Kijöttek a kis kollégáid, megálltak az autójukkal az úton (még csak félre se álltak, minek addig a fél perc oltogatásig, nemde?) félig letekert ablakon keresztül közölte a dagadék köcsög, hogy "fáradjon be a kapitányságra és ott tehet feljelentést" mi meg hiába mondtuk, hogy itt van MOST a forró nyom, itt van az ujjlenyomat, ki kéne szállni, megbeszéni, hívni a mittudoménkit, de semmi, a mondat után ablak föl és húztak el.
Na ezek vagytok ti, zsaruk.
Bezzeg Orbán terepjáróját lopják, akkor nagyon kemények vagytok. Meg amikor átkel valaki a piroson, akkor aztán megmutatjátok. Pfujj, de undorítóak vagytok. Az egész állomány egy bűzlő szarkupac.

"Bűn megelőzés egyébként nem csak rendőrön múlna, embereknek is figyelni kellene legjobb példa a szem (Szomszédok Egymásért Mozgalom ) vagy polgárőrök is pont ezért lennének, no nem a szebbik féle akik erőfitogtatásként oldják meg"

Ezek a ti cimboráitok, láttam őket pénteken! Balhézni azért jól el tudtatok együtt, nemde? Addig azért jó haverok, látom.

"polgárőr bárki lehet ez egy társadalmi szervezet ott rendőr közelbe kerülhetsz ha érdekel akár velük együtt is kint lehetsz. Persze ez nagyjából senkit nem érdekel hiszen tenni kell. Ismétlem nem rendőr helyett hanem mellett velük együttműködve és látnád milyen a munka mik a nehézségei hogy megy ez valójában."

Tapasztaltam is. Rendőrként eljáró polgárőr szivatott már minket, megállította a kocsit, meg kinyittatta a hátsó csomagtartót, a csókán amúgy rendőrségi láthatósági mellény, meg ilyenek... tudom, hogy mik mennek a valóságban, az is mind titeket dícsér amúgy. Mert ti hagyjátok évek óta, hogy zsaruként viselkedjenek bajszos-pocakos félrészeg családapák. Most meg, amikor már a fejetekre nőnek, akkor meg kínos kezd lenni? Addig volt csak jó buli, amíg együtt szopattátok a népet?

"Tíz meg húszezer Ft-or kikérem magamnak minden becsületes kollégám nevében is, nem tudok országos statisztikát erről, de itt nálunk nem tudok róla, akikkel együtt szoktam dolgozni pedig tuti nem korruptak. Igen elítélendő szerintem is ilyen ne legyen rendőr soha nem vettem el senki pénzét van saját keresetem ami még szerencsére elég."

Ja, soha nem is láthattál korrupt zsarut, ez nem is kérdés :D
A börtönben is, amikor riport készül, annyi az angyalarcú ember, akiknek mind-mind van egy szívszorító története.
Nyilván tévedés volt, amikor én ilyesmit láttam és tapasztaltam.

"Parlament esete kicsit más azért, nem nem lehet igazad van. Csak sajnos nem érted az okokat mi vezetett idáig, 80E Ft-ért mennek tűzbe jelenleg a tűzoltók szerinted? Te mennél? Ők mennek. Voltak tüntetni korábban is 2009-ben meg lehet előtte is akkor még nem telt be a pohár most már igen, jelenleg a szolg nyugdíj az egyetlen amiért még érdemes dolgozniuk, ők 24h-ba dolgoznak így nagyrészt másodállásuk van, szóval ne hidd hogy ők maradnak ha eltörlik a szolg nyugdíjt."

Jó érzés a zsaruknak, hogy lehet a tűzoltókra mutogatni. De megint elmondom, amíg ők életeket mentenek, meg állatok életét és ingatlanokat, addig TI semmit nem csináltok és semmitől nem védtek meg senkit, max saját magatoktól, pár tíz rongyért.

"Rendőr nem tört be a parlament területére csak utána mentek be páran. Az a baj nem látod át a helyzetet. Ha benne lennél akkor talán megértenéd de így nem."

Láttam az egészet, nekem ne magyarázz. Ott voltak a zsaruk. Próbálj meg most odamenni, ugyanarra a helyre! Egyedül! Egyből ordít meg sípol a kormányőr! Persze, ha haverokkal jössz, maszkban és füstgránátokkal, az más. Akkor mindent lehet.

"Te egyébként nem vagy százas nagyon szélső jobbos kis szebb jövős jobbikos lehetsz, egyébként szebb jövő is ott volt hogy mást ne mondjak sok meglepő dolgot tudnék mondani, de mindegy neked teljesen mindegy, verd magad a kis egyenruhádba túlzottan nem érdekel, azt hiszitek ettől erősek lesztek, van aki erre élvez, hatalmat érzel közben az nincs meg, jobb is teljesen alkalmatlan rendőrnek egy ilyen. Az egyetlen ami jó hogy felhívtátok a figyelmet a vidékre és az ottani igen csak nagy problémákra, de helyzetet soha nem fogjátok megoldani csak nehezíteni."

Te el vagy tévedve. Én semmilyen egyenruhát nem hordok, mert - mint mondtam - nem szorulok rá.
TE vonultál a szebbjövősökkel meg a gerinces arctakaró kollégáid. Én operettnácikkal nem vonulok, kiröhögöm őket, mert pont ugyanolyan szerencsétlenek és nagy senkik, mint a zsaruk.

"Igen saját védelmükbe voltak maszkba de hivatásukért és jogaikért tették és nagyon messze állnak a tettek pl a 2006-os csürhétől ahol rendőrt támadtak térkövekkel csak pár értelmesebb emberen múlott hogy nem lett tragédia és akkor mi lett volna? Nemzeti hősök akik rendőröket ölnek? Rendőrök akkor (MTV székház) csak tömeget akarták megakadályozni hogy a székházat lerohanják, nem sikerült és meg is lett az eredménye, ettől a parlamenti tüntetés nagyságrendekkel eltér és egy rendvédelmi tüntetés teljesen más, azokkal oszlatni azt a tüntetést ami értük is van, nem érzed a súlyát, egy országban a rendvédelmi dolgozók tüntetése már nagyon az utolsó és nagy gondokra utal."

Blablabla. A Parlament területére füstgránátozva, ordítva, kurvaanyázva egy RENDVÉDELMI SZERV tagjaként bevonulni, érvényes belépő híján.... beszarok, hogy még ezt meg lehet magyarázni.... kaptatok volna a gumibottal a hátatokra, ahogy ti szoktátok másoknak osztani, ha lehetőség van rá, na akkor egyből tudnád, mi a helyes viselkedés. Addig meg csak másoknak szabjátok meg, hogy mit csináljon, de ti persze, ha a helyzet úgy hozza, akkor örjöngtök. Ezt nem lehet kimagyarázni!

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:16:58

@Marcellusca:

"Egyébként meg, ha az orrodnál is tovább látnál, akkor feltűnt volna, amit @guma: is megjegyzett, annyi kiegészítéssel, hogy még mindig nincs szó az ogy. és önkorm. képviselők, polgármesterek ezen jogainak megnyirbálásáról."

És szerinted lesz?
Beszéld meg a képviselőddel. Nyilván van fogadóórája. Én nem vagyok kompetens. Viszont amelyik kormány kormányoz, annak a döntéseit elfogadom, mert erről szól a jogállam. Nem pedig arról, hogy elnézek minden szemétkedést és amikor rám kerül a sor, akkor fölháborodok, hogy csak a más csoportokon húzzák meg a nadrágszíjat. Bocs, nem így működik ez.

"Azon kívül, gondolom még az sem jutott el a tudatodig, hogy ennek további következményei lehetnek. Ha ezt most sikerül keresztülverni, letolni a rendvédelmisek torkán, akkor bárkivel, bármikor, bármit megtehetnek. Ez lehet az első lépés a további megszorítások, jog
megnyirbálások terén."

Dolgozó ember vagyok és több juttatásomat megvonták.
Mindegyiket a törvény garantálta nekem és mindenkinek. Elég volt egy törvénymódosítás. Na ez a módosítás senkinek nem fájt. Senki nem gondolta úgy, hogy fölháborító. Csak mi, az érintettek.
Ha mi kivonulunk és ugyanazt csináljuk (maszkban kurvaanyázunk a Parlament területén) akkor pont ti gumibotoztok meg.
Csak ezt meg te nem akarod tudomásul venni, hogy ezért csípi az ország lakosságának a 99%ának a szemét a pénteki őrjöngésetek.

"De, te, csak nyugodtan dühöngjél magadban a rendőrökön, ha sokáig folytatod megkaphatod a "párnázott" szobába szóló beutalódat. "

Ti meg, ha sokáig ingerkedtek a belügyminiszterrel, akkor majd előbb vagy utóbb bekerülhettek börtönbe, oda valók vagytok. Én nem dühöngök kisember, nézz körül, múlt pénteken és nyugodtan közlekedtem volna, te dühöngtetek.

Ez ám az igazi, hamisítatlan rendőri logika: én együtt vonulok a szebbjövősökkel, de a másikat nácizom le. Én dühöngök az utcán, befüstölöm a belvárost turistákkal, nyugdíjasokkal, ifjusági csoportokkal, mindennel együtt, aztán a vitában kontraérdekelt felet gyanúsítom dühöngéssel.
Az a baj, hogy dönthettek és döntötök is munkátok során, sok ember sorsáról.

Pl annak a srácnak az életét majdnem sikerült kettétörni, akinek az egyik szintén nagyon, megszokott módon gerinces zsaru amfetamint csempészett a cuccai közé.
Évekig tartott, mire nagy nehezen kiderült, hogy hazugság az egész.
És persze az a zsaru jelenleg ugyanúgy igazoltat meg szemétkedik, szabadon, ugyanott, a 9. kerületben.
Hát ezek vagytok ti, kis sunyi férgek, az se igaz, amit kérdeztek. Pfujj, de undorító banda...

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:17:55

@guma: Persze, hogyne, nyilván nem vagy zsaru :D

Ajve 2011.05.12. 15:24:24

Ha ennyi sérelmetek van rendőrökkel már külön rendészeti panaszbizottság is működik, nálunk nincs ilyen az biztos, voltam kint nem egyszer bármilyen jogsértés volt eljártak, tény hogy nem mindenhol (pl idősek) lett eredménye (trükkös lopók) de nem a mi hibánkból.
Sok mindent lehet még írni, az hogy pénzbehajtók lettünk köszönd a kormányoknak mert mind ezt akarja ezt követeli.

Marcellusca 2011.05.12. 15:27:20

@IP-címvadászok kedvence: Öregem, olyan egyszerű vagy, hogy hozzád képest a faék egy bonyolult szerkezet.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:29:20

@Ajve:
Nem gyanús, hogy szinte mindenkinek CSAK sérelmei vannak a zsarukkal?
A kormányokat az emberek választják. Ez a kormányt is az emberek választották, kétharmaduk van, ennek nem kell tapsolni, főleg, ha másra szavazott valaki, de TISZTELETBEN KELL TARTANI!
Erről szól a demokrácia! És nem arról, hogy őrjöngök, ha ezernyi másik csoport mellett az én csoportomat is le akarja húzni kicsit az állam!

A rendészeti panaszbizottságot a többi hasonló gittegylettel együtt b**hatjuk. Ahogy a zsarukat is, semmi értelme nincs annak, hogy léteznek. Nem tudok elképzelni olyan bajt, hogy bármikor is zsarut hívjak ki. Max ha egy hullát találok, mert akkor muszáj. Minden egyéb esetben bárhogy, bárkivel megoldom valahogy, nem tudom, hogy hogy, de megoldom... de az 100%, hogy zsarukat nem akarok magam körül tudni, mert a zsarukkal csak a baj van. Zsaruk intézkedésében semmi köszönet nincs.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:30:33

@Marcellusca: mondja ezt egy RENDŐR :D

Waaaahahahhaaaaaa :D

Mondjad szépen, SÜN :D

Te kis sunyi, maszkos, húzzál haza tüntetni...

Marcellusca 2011.05.12. 15:35:39

@IP-címvadászok kedvence: Továbbra se zavarjon, hogy nem vagyok/voltam rendőr!

Azért látom, hogy április közepe óta sikerült felpörgetned magad.
Fáj, frusztrál, hogy viktorkád és kúrmányunkat bántjuk, hogy kezd elege lenni az embereknek abból, amit csinálnak?
Mondjuk, engem nem különösebben zavar, hogy hazudtak és most is hazudnak, mert nem rájuk szavaztam.
De megértem frusztráltságod és tehetetlen dühödet.

Ajve 2011.05.12. 15:39:04

@IP-címvadászok kedvence:
Ja droggal a zsebünkbe járunk dolgozni hogy tisztes állampolgárokkal szemben jogtalan eljárást. Elég nevetséges vagy, talán ilyen drogos körökbe mozogsz azért ez a nagy felháborodás?

Sok más miatt felháborodhatnak rendőrök és tűzoltók is sok jogunkat elvették eddig is meg még fogják is ez után is legalább is ez a trend. Ez az utolsó megmaradt jog amiért érdemes ezt a pályát választani, de mindegy neked semmi sem számít.

Amúgy meg tudjuk hogy nem vagyunk népszerűek, kész ez van együtt tudunk élni a tudattal, utálhatsz tovább ugyan olyan nyugodtan alszok minden este.

Ajve 2011.05.12. 15:39:51

@Ajve:
*Ja droggal a zsebünkbe járunk dolgozni hogy tisztes állampolgárokkal szemben jogtalan eljárást tudunk kezdeményezni.

guma 2011.05.12. 15:46:39

@IP-címvadászok kedvence: most komolyan : érted amit olvasol?

én nem a rendőrök ellen, vagy mellett tettem le a voksom!
csak annyit jegyeztem meg : nem szabadna engedni, hogy egymást kicsinálják az alkalmazottak a dolgozók, mert ez a fajta törvénykezés idevezet.

most más a "kedvenc", odaöntik a milliárdokat számolatlanul...
ha szerinted ez normális akkor valóban kezelésre szorulsz.
tisztelni meg csak a józan észt tudom, nem a rablógazdálkodást!

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:48:28

@Marcellusca:

"Továbbra se zavarjon, hogy nem vagyok/voltam rendőr!"

Továbbra se zavarjon, hogy nem hiszek neked :D
Az a kevés barom, aki nem rendőr, de veletek van, az elenyészően kevés. Pár családtag, meg szebbjövős kisköcsög, ezekkel nem kell számolni, ezek pont olyanok, mint a zsaruk. Miért kezelnélek másként?

"Azért látom, hogy április közepe óta sikerült felpörgetned magad."

Na ne mondd :D

"Fáj, frusztrál, hogy viktorkád és kúrmányunkat bántjuk, hogy kezd elege lenni az embereknek abból, amit csinálnak?"

Leszarom, hogy ki van kormányon, egyrészt én nem szavaztam Viktorkára, amúgy a zsaruk pattannak egyből, amikor Viktorkád kiadja a parancsot, nemde? Ugyebár nem én.
Sajnos itt négyéves ciklusok vannak. Még három évet ki kell bírni, ez ilyen, ilyenek a játékszabályok. Nekem is, neked is és a Zembereknek is ki kell várniuk, hogy egy másik kormányt szavazhassanak meg. Vagy megint ugyanezt.

"Mondjuk, engem nem különösebben zavar, hogy hazudtak és most is hazudnak, mert nem rájuk szavaztam."

Én szintén nem.

"De megértem frusztráltságod és tehetetlen dühödet."

Kis drágám, a frusztrált az, aki a belvárosi nyugdíjasok meg a sok turista orra alá füstgránátot basz oda, tudod?
A tehetetlen dühről meg megint csak azok tettek tanúbizonyságot, akiknek a rend őrzése lenne a feladata. Ugyebár hangos fújolás, ordítozás, egyszóval HISZTI.
Megint rám akarja nyomni a saját nyomorát egy gerinctelen fakabát.
Ti nem változtok, látom :D

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 15:57:59

@Ajve:

"Ja droggal a zsebünkbe járunk dolgozni hogy tisztes állampolgárokkal szemben jogtalan eljárást. Elég nevetséges vagy, talán ilyen drogos körökbe mozogsz azért ez a nagy felháborodás?"

Na, innen ismerszik meg egy tetves büdös kis zsaru. "ja, hö, te drogos vagy mi?"
Na ennyik vagytok. Kis primitív gyökerek, mind.
A felháborodás azért van, mert olyannak csempészte az amfetamint a cuccai közé a tetves mocskos kis kollégád, aki még mindig az utcán van a seggbekúrda helyett, aki egyáltalán nem fogyaszt ilyet, az állásából kirúgták, pont a magatokfajta kis rongyok miatt bélyegezték évekig drogosnak, mire tisztázni tudta magát.
Persze jóvátétel nincs, a zsaru meg szopathatja tovább a népet Ferencvárosban.
És akinek ez nem tetszik, az nyilván drogos. LOL
Na ennyik vagytok, kis gennyes szar alakok, mind.
Ellenetek szurkol az egész ország, ne aggódj, nem lesz nyugdíj 40 évesen. Megvonják nemsokára, nagyon helyesen.

"Sok más miatt felháborodhatnak rendőrök és tűzoltók is sok jogunkat elvették eddig is meg még fogják is ez után is legalább is ez a trend. Ez az utolsó megmaradt jog amiért érdemes ezt a pályát választani, de mindegy neked semmi sem számít."

Direkt nem mondom, hogy én milyen foglalkozást választottam, ami törvényben garantált életpálya volt, törvényben garantált juttatásokkal, amiket már évekkel ezelőtt megvontak. Tehát most már nem érdemes ezt választani, mert mégse ért semmit a "törvényi garancia", és persze közben a válság miatt már nem tud az ember váltani.
Na ÉS?
Akkor mi van? Ez kinek a nyomora? A miénk! Megszopjuk! Évek óta! Nekem se emelkedett a fizetésem, ha tudni akarod és 100 alatt keresek! ÉS?
Mi van akkor? EZ AZ ÉN BAJOM! És nem megyek emiatt őrjöngeni, dobálni, füstöt nyomni a Belvárosba, rendőrség által lezárt területre nem török be maszkban, stb.
FÖLFOGOD?

"Amúgy meg tudjuk hogy nem vagyunk népszerűek, kész ez van együtt tudunk élni a tudattal, utálhatsz tovább ugyan olyan nyugodtan alszok minden este."

Hidd el, én is nyugodtan alszom, aztán majd akkor még nyugodtabb leszek, amikor látom, hogy végre megszűnik az a világ, hogy 40 évesen a nyugger zsaru szekusként szopat x meg y szórakozóhelyen, több százezret a zsebébe téve.
Csak te is maradj nyugodt és ne dúld föl a belvárost a kis haverjaiddal, a cigány polgárőrökkel meg a jobbikos majmokkal, ha lehet, már megint....

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 16:01:03

@guma:
Nem mondtam egy szóval se, hogy a kormány intézkedései normálisak, meg jók. A tűzoltóknak sokkal több juttatás kellene és ők meg is érdemlik, hogy leszereljenek 60 éves koruk előtt már jóval.
Mivel nem vagyok fideszes politikus, se pedig fidesz-szavazó, ezért nem érdekel az egész. Végigvészeljük a ciklust és nem borítjuk föl a közrendet, főleg nem az ország első házának kapujában, kurvaanyázva. Ennyi az egész. Ez nem arról szól, hogy tapsol bárki a kormánynak, csak annyi, hogy tudunk viselkedni. Még a végén attól leszek fideszes, mert nem mentem veletek őrjöngeni pénteken? :D

trojka 2011.05.12. 16:32:50

Szíjjárto elfelejtett lemezt cserélni és nem volt egy okos ember, aki odaszolt volna neki, hogy Peti, hulye vagy! Az egyenruhások már nem azért tuntetnek, hogy 40 éves korukban elmehessenek nyugdíjba. Gondolom, ez már náluk is bevillant, hogy nem igazán ferr dolog. Petike még most is : "nem engedhetjuk meg, hogy életerös, egészséges emberek 40 éves korukban nyugdíjba menjenek" O.K!, tényleg ne menjenek. bár, azért mentek el, mert nem voltak megfizeve, és a nyugdíj mellett kellett egy kis lové. Tessék már fentebb is szétnézni! Életerös, egészséges fiatalemberek politizálnak aktívan, s az ezért lenyult maniért még mellékesen milliokat vágnak zsebre havonta. (ja és hamarabbmehetnek nyugdíjba) Na, akkor mi a kulönbség? ezek a majmok meg nem ismerik el, hogy igenis, elkophatnak az emberek, mert a fizikai, pszihikai többlet hatás kiveszi belöluk nem csak az életkedvet, de az energiát is. amugy, miért nem foglalkoztak ezzel az állampolgárok annak idején? Mert senki sem hergelte egymás ellen öket.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.12. 16:40:37

@trojka: Ahogy én látom, nagyrészt a zsaruk hergelik maguk ellen az embereket. Ezért nincs velük senki. Láttam a vonulást, láttam, hogy igazából egyedül vannak...

Ajve 2011.05.12. 16:55:17

@trojka:
Ott a pont, politika uszít az embereket egymásra hatalomnak jó ha sok a konfliktus ismerjük oszd meg és uralkodj, voltak már híresztelések hatalmi megosztásról most épp narancs van, ki tudja mi jön ez után lényeg nekünk nem lesz jó sose volt jó bárkire is szavazunk ez van.

trojka 2011.05.12. 17:17:21

@IP-címvadászok kedvence: Nézd, nehéz is azok mellé állni, akik gumilövedékkel, viperával, kézzel lábbal verték anno a civil tuntetöket...de ki tudja, hogy ammögött is mi, ki és kik álltak...

picur3ka 2011.05.12. 17:30:37

Na, lehet velemenyezni komolyan is:

Elegedett On a rendorseg munkajaval? Kerdoiv linkje a cikkben:

www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/elegedett-a-kozbiztonsaggal-mondjon-velemenyt-a-rendorokrol-376251

trojka 2011.05.13. 06:41:17

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Igen, totálisan elégedett vagyok az indiai rendörség munkájával...

matula100 2011.05.13. 09:10:34

Staudt kérdésére, hogy hány terroristát fogott el a TEK, Pintér kérdéssel válaszolt: Hány terrorcselekmény történt Magyarországon? Szerinte a TEK munkáját dicséri, hogy ilyen bűncselekmények nem történtek."
Szerintem fel kellene állítani egy kommandós csapatot a jegesmedvék támadásának megfékezésére. Tuti siker lenne, szerintetek a felállítást követően hány jegesmedve támadná meg a védtelen embereket a budapesti éjszakában?
Tuti zéró, biztos a siker.

Cateran 2011.05.13. 11:25:42

@IP-címvadászok kedvence:

"zsaruk pattannak egyből, amikor Viktorkád kiadja a parancsot, nemde? "

Ugye tisztaban vagy vele mi a Rendorseg, mi a feladata? Nem opcionalis szamukra a dolog....De a kommentjeidbol itelve sotetebb vagy mint en:P

prendick 2011.05.13. 11:44:38

@Cateran: "Ugye tisztaban vagy vele mi a Rendorseg, mi a feladata? Nem opcionalis szamukra a dolog"
Elképzeltem, ahogy tüntetgetnek szépen, aztán hangszórón megkapják a parancsot, hogy haladéktalanul szolgálatba lettek helyezve, erre mindegyik gyorsan megragadja mellette álló tüntetőt és letartóztatja. Mert ugye nem opcionális a parancs teljesítése.
Tán ezért nem tüntet szívesen senki rendőrrel együtt. Valamiért gyanús, hogy a rendőrhöz rendelhető extrák közül nem szokták választani a lelkiismeretet.

hoplita 2011.05.13. 12:48:35

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

'....A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésének sokat számít a lakosság véleménye, illetve szubjektív biztonságérzetük. Annak
érdekében, hogy megtudjuk, hogyan vélekednek a rendőrök munkájáról, mennyire elégedettek vele, egy kérdőívet állítottunk össze. Szeretnénk minél több embert megszólaltatni a megye egész területéről, meghallgatni észrevételeiket, javaslataikat. A kérdőív kitöltése természetesen önkéntes és anonim, bárki válaszolhat, aki segíteni szeretné munkánkat. (SMRFK)..."

Muhahahahahahahahahahahahaha!!!!!!!!!!!!!!
(sírva-fetrengve röhög)

picur3ka 2011.05.13. 14:36:04

@hoplita:

Csak ovatosan, nehogy a gyerekek megijedjenek!

IP-címvadászok kedvence 2011.05.13. 15:25:49

@Cateran:

Nem nekem kell tisztában lenni a rendőrség feladataival, hanem pont a zsaruknak KELLENE.
De soha nem azt csinálják.
Az egy dolog, hogy kerülöm őket, más normális, balhét és bajt kerülő emberrel együtt... miközben egy rakás pénz megy el rájuk... de az, amit múlt pénteken eljátszottak az ország első számú házánál, gondolom számodra se azzal az üzenettel bírt, hogy a rendőrség tudja, MI A DOLGA. Ugye, hogy ugye?

IP-címvadászok kedvence 2011.05.13. 15:27:15

@hoplita: Na ezen a kérdőíven én is jót röhögtem.... sajnos nem lehet olyan szépre kozmetikázni a kérdéssort, hogy már a kérdések föltétele ne lenne iszonyatosan röhejes az átlagpolgárnak, aki tudja is, hogy mi a valóság, mert itt él :D

trojka 2011.05.13. 18:00:56

@hoplita: nem hiszed el...25 éven keresztul fegyveres testuletben szolgáltam...most én is kikerulom a rendöröket, ha lehet...sosem lehet tudni...pedig "nincs vaj a fejemen..."

picur3ka 2011.05.13. 19:26:18

@trojka:

Meg az is idevalo fontos adalek, hogy az erpataki polgi elmondasa szerint, mikor rendet kezdett tenni a helyi ciganysoron a rendorseg kezdett a legnagyobb akadaly lenni.

Vagy a nyugalmazott rendor levele Morvainak az ors megtamadasarol: 'Mi folyik itt?'

Tapasztalatlan, aluliskolazott garda, nagy aranyban. A korai nyugdijaztatas ennek egyik komoly oka.

trojka 2011.05.14. 06:57:04

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Igazad van, ne menjenek el 40 éves korukban nyugdíjba, mert már ez is irritálja a civileket. De-azt engedjék meg nekik, hogy 5 évvel hamarabb, mint mások. Ez eddig nem jelentett feszultséget, mindenki tudomásul vette. De egy alulfizetett, politikailag guzsba kötött, nem a lényegre használt rendörségtöl mi a fenét várunk. dicsekszenek, hogy több ezer rendör szerel fel. Azonban, ugy látom, feláldozzák a minöséget a mennyiségért. vasággyal egyutt 30 kilos, értelmi szinten a béka segge alatt levö ember az egyenruhában is csak korcs marad! amelyik meg kigyurta magát, kopasz fejjel szaladgál, már irtam egyszer, ha kirugják, másnap a másik oldalon találod! (tapasztalat)

fokabacsi 2011.05.14. 08:38:59

Na ez még a vastagbőr! Hová lett legalább 20 hozzászólás innen?

Kartal (rezervált) 2011.05.14. 10:35:55

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Erről Mali Zoli, Drávapiski polgármestere is elég sokat panaszkodott. Hiába akart fellépni a cigány származású bűnözők ellen, a rendőrség védte őket legjobban. Na vajon miért?

@hoplita: olvastam én is, gondoltam kitöltöm, és beírom valahová, hogy menjenek a faszra... aztán sajnáltam rá az időt.

trojka 2011.05.15. 09:14:52

Na, most dobtam el az agyam, amikor elolvastam a mai Heves Megyei Hírlapot: "LÁZÁRÉK JAVASLATA OLAJ A TŰZRE"
Lázár János és Balsai István pénteken terjesztette az Orszggyulés elé alkotmánymodosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. a képviselök elvennék a 62 évnél fiatalabb nyugdíjasok ellátását, köztuk az egyenruhások, bányászok, vegyipari foglalkoztatottak, a munkájuk során anyaggal érintkezö mukavállalok...Az érdekvédök szerint a kormány háborura szolit, tömegeket zudit munkanélkuliségbe, vagyis többnyire inkább a depresszioba...Egy tiszteséges demokráciában elképzelhetetlen, hogy a már megszerzett ellátásokat visszamenöleg elvegyék..."
Döbbenet. idáig jutottunk. Az eddigi törvények, rendeletek, állítolagos kedvezmények sanzén s...be rugva, diktatorikus modszerekkel semmissé nyilvánitva. Ez az agybeteg Szíjjárto állandoan azt dumálja: "Magyarország ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson negyven-egynéhány éves , tapasztalt, életerös emberek munkájárol. Éppen ellenkezöleg-mondta Szíjjárto Péter-, nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetöséget. "
Nos, azt hiszem, ennyi szemelgetés is elég dicsö kormányunk abszolut hulyeségének bizonyítására. Teszem azt, valaki elment 55 éves korában nyugíjba, s van esetleg még 3-4 éve 62 éves koráig,hát öt is visza fogják hívni? Hova? nagy valoszínuséggel a munkanélkulségbe. Anno megállapitottak neki törényesen egy nyugdíjat, az minden évben emelkedett pár százalékkal. Most pedig semmit sem fog kapni? Vagy: visszamegy dolgozni, s akkor, ha eléri a nyugdíkorhatárt, ujbol meg fogják állapítani a nyugdíját? persze, van ebben logika, talán ha a felét meg fogja kapni az elözönek. Másik: aki elment 40 évesen nyugdíjba, hacsak nem lusta, vagy nem beteg, tényleg dolgozik valahol. Akkor mit is makog ez a kis borzas feju kormányszovivö? Magyarország nincs abban a helyzetben!? de bezzeg olyanban van, hogy több százezer cigányt etessen, itasson, ruházzon, több ráfordítással per fö, mint amennyi nyugíjat kapnak nyugdíjas egyenruhások. Tessék csak megnézni, évente hány millio forintot nyernek pályázaton azok az önkormáőnyzatok, amelyek tele vannak "hátrányos helyzetu" akármikkel. egy cigány gyerek nyaranta akár 4-5 táborba is eljut, a magyar meg lehet, hogy sohasem. De végul is, nem ez a téma, kissé eltértem a lényegtöl. Tudom, sokan utálják az egyenruhásokat, de azért ez nagy pofátlanság lenne veluk szemben. (Pintér bajtárs miért nem védi az embereit? (igaz, ö a másik oldalnak akar eleget tenni!) Ezek a Viktorék meddig akarnak még a tuzzel játszani? Vagy ugy gondolják, elég birka ez a nép ahhoz, hogy mindent megtegyenek vele?!

Kartal (rezervált) 2011.05.15. 09:45:14

@trojka: szerintem Orbánéknak annyira tetszett az ellenzéki semmittevés, hogy soha többet a büdös életben nem akarnak választást nyerni, ezért teszik ezt.

Igen, a "magyar" kormány háborút indított a magyar nemzet ellen. Úgy látszik, nem volt nekik elég a fülkeforradalom, valódit akarnak. Csak azzal nem számolnak, hogy ott ők lesznek felhúzva a lámpavasakra, faluszéli fákra.

fokabacsi 2011.05.15. 17:42:43

Nincs olyan réteg, akinek bele nem tapostak volna a lelkivilágába! Művészi tökélyre fejlesztették a "hülyepolitikus " módszert! Ezek nyerni, három év múlva?! Élen a debil Lázárral?!

Ironfist 2011.05.17. 09:29:17

Jaj, most néztem a levelezésemet, és jöttek ilyen értesítők, hogy egyes letiltott retkek dobálják felém a mocskot. Hoplita, és IP címvadászok kedvence: pöcsök vagytok, nem tűnt fel, hogy ezer éve letiltottam a buzi fejeteket már? Vagy csak más előtt akarjátók növelni az e-péniszt, hogy ti milyen jól megmondjátok? Csak mert én nem látom....
Idióták :DDD

süti beállítások módosítása