Skip to content


       Szűrés lista

Építsd magad az országot!

Március végén figyeltem fel rá, hogy Hende Csaba honvédelmi (!) miniszter Tatára érkezett, hogy a helyi polgári körök számára a Böjte Csaba ferences szerzetes által Csíksomlyón meghirdetett Szent István-tervet népszerűsítse, és annak célkitűzéseihez támogatókat szerezzen. Hende akkori tájékoztatása szerint a terv fő eleme a Tündérország-projekt, azaz az ország virágoskertté változtatására irányuló kezdeményezés. Erről Böjte így ír: "Úgy gondolom, hogy nagyon sokan megszavaznánk egy 2-3 %-os tündérkert adót, azért, hogy lakható és szép legyen szülőföldünk. (...) Az embereknek ki lehetne saját felelősségére adni 5-1o km útszakaszt, patakmedret, melynek rendben tartásáért, gondozásáért ő emberhez méltó fizetést kapna."

Legyintettem, álmodozzanak csak, odáig csaknem fajulnak a dolgok, hogy az adócsökkentés kormánya bevezesse a Tündérkert-adót...... Nos, odáig valóban nem, de apránként haladunk előre. Ugye mint hallottuk, most eljött a megvalósítás ideje, összekötik a kellemeset a hasznossal. Bár az OFA-ben dolgozó egyik kedves ismerősünk szerint kizárt dolog, hogy sikerül nekik, azért belevágnak: A Belügymisztérium és Honvédelmi Minisztérium lesz a közmunkaügy két fő felelőse a kormányban, mert csak ez a két tárca tudja megszervezni a munkások mozgatásának bonyolult logisztikai hátterét. A BM-ben külön államtitkárság foglalkozik a területtel, amit a VPOP volt parancsnoka irányít majd.

A rendszer működtetéséhez az állam egy öngondoskodási mozgalmat is rászervez a közmunkaprogramra. A kitalált mozgalom népszerűsítése érdekében a napokban már egy blog is indult, ahol ismert médiaszemélyiségek, celebek és politikusok beszélnek a helyi kezdeményezések fontosságáról. A videókat nem mertem megnézni, így csak a címeiket írom le: Miklósa Erika ingyen dolgozik!, Járai Zsigmond az öngondoskodásról, Kiss Ádám kecskékre vigyázott, Hende Csaba a saját háza táján söpröget, Szabó Erika a magyar termékekről, Tóth Vera és Gabi az állatokért énekel, Szántó Dávid megküzd a tisztítógéppel. 

 

 

Hende szerint először mindenkinek – szó szerint is – a saját portája előtt kellene söprögetni: "aztán fogjanak össze a szomszédok, az önkormányzatok, a helyi vállalkozók, és úgy tűzzenek ki egyre nagyobb célokat maguk elé, ahogy erejük, lehetőségük engedi".

Nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülyék vagy minket néznek annak, mindenesetre Amiügyünk-blog első bejegyzése ez:


"
Ha nem oltanak, építenek

2011.05.15. 18:02 amiugyunk

Ötvenkétmillió forint pályázati támogatást nyert laktanyaépítésre a tűzoltóság Tamásiban. A pénz építőanyagra elegendő, de többre nem, viszont a tűzoltók között sok az iparos - kőműves, ács, bádogos, villany- és vízvezeték-szerelő - ezért úgy döntöttek, maguk építik fel a laktanyát."

 

Szerintem egyáltalán nem jókedvükben, hanem kényszerből, ami messze nem ugyanaz.... De azért felkerült a hír a dicsőséglistára....

Előre borítékolható, hogy nagy bukás lesz az egész önkéntes program, mert mutathatnak példát gondtalan hírességek, vagy beszélhetnek egyes kommentelők arról, hogy bezzeg külföldön mennyi önkéntes munkát végez mindenki, de ettől egy saját életével, házával küszködő átlag dolgozó ember nem fog kedvet kapni. Fontossági sorrend, ugye.

Tessék nézegetni a Maslow-piramist:

Címkék: közélet társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr452918838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MTI jelenti 2011.08.14. 11:11:56

Tehát mindaz teljesül, ami annakidején a nemzet nagy többsége részéről követelményként felállíttatott, illetve elfogadhatónak jeleztetett és dacára annak t. Uraim, mit látunk: hetek óta, mióta ezen  Javaslatok a Házba  beterjesztettek, egy cs...

Trackback: Az íróasztal mögül könnyű ítélkezni 2011.05.23. 11:42:05

Budapesten könnyű ítélkezni a vidéki életről és programokat készíteni pusztán statisztikai adatok alapján, de a valóság mindig sokkal összetettebb. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2011.05.20. 11:16:31

Hát igen, a piramis. Mi még az alsó szintet sem! értük el.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.20. 11:24:58

Navazzeg, társadalmi munka...komolyan várom az első felvonulást meg a fidesz-szombatot...

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.05.20. 11:27:14

boldogan önkénteskednék, ha nem nem azzal tölteném az összes időmet, hogy vagy dolgozom az egyik munkahelyemen, vagy dolgozom a másikon (mert muszáj!!!), vagy a kettő között utazgatok. Néha aludnom is kell, így csak 5,5 óra az alvásátlagom. Igen, hétvégén is dolgozom, vagy háztartásmenedzsmenttel foglalkozom. Úgyhogy a napi bajaim mellett konkrétan meghalni sincs időm, nemhogy jó fejet játszani.

CyberPunK 2011.05.20. 11:27:33

Egyrészt egyetértek, szarok a tág környezetemre, mert hiába megyek le szemetet szedni pár arccal, két nap és nem változik semmi. Másrészt viszont tényleg a 10 millió tapló országában élünk valami hihetetlen kupiban.

Lenne egy javaslatom: brutális büntetések szemetelésért, graffitiért, rongálásért. Eldobsz valamit 5000 forint. Ha ez nagy tétel (zsák, sitt, nem háztartási szemét) akkor vagy 500.000. Rongálásért dettó ilyesmi büntetések. Amire persze vadásznának a rendőrök, közteresek, bkv ellenőrök, etc. Egyrészt az államkassza is rendbe jönne, másrészt pár év és talán valami változna a fejekben.

DArchAngel 2011.05.20. 11:27:42

@Aullah: Igen. A biztonság nélkül nem sok értelme van helyretenni a dolgokat. A környékünket súlyos pénzekből újították fel, de sok vandál barom szétrugdossa a padokat, összefújkálja és firkálja a falakat. A játszóteret 16-18 éves kis köcsögök teszik tönkre. Ha szólsz nekik, örülhetsz, ha nem vernek meg. (Vagy legalábbis megpróbálják.) Arról nem is beszélve, hogy a szemét helyenként csomókban áll...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.05.20. 11:27:50

óóóóó... a jó óreg Maslow - piramis :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.20. 11:28:58

Majd a közmunkások épitenek piramist is :P

Csigataposó 2011.05.20. 11:29:51

+2-3% szazalekos Nemzeti Tunder Ilona adoval egyetertek. Miutan az ujraelosztasi szintet 55-56 szazalekrol 35%-ra csokkentettek. Addig nyasgem.

Csigataposó 2011.05.20. 11:35:25

Egyebkent meg Szijjarto Peti szerint a zelmult nyolcevben a zemberek moralja megtort a gyurcsanykormany hibas politaikaja szerint meg leg Maslow piramisikora epitetett, de legfokulonbseg, hogy az uj fulkeforradalom altal valasztott nemzeti egyutmukodes masodik orban kormanya NEM vasz figyelembe ilyen elavult nepnyuzo gyucsanyista idologiakat mint pl a Maslow piramis.
....Vagy valami ilyesmi lesz.

Marcellusca 2011.05.20. 11:45:59

@Aullah: Úgy, úgy. :)
Én is erőst küzdök, hogy legalább ott megkapaszkodjam. :)))

Tegnap oda tévedtem, erre a honlapra. Nem köllött vo'na. :(
Megnéztem ezt a hendés performanszt, ááááá, majdnem rosszul lettem.
Aztán látom a tűzoltós posztot. És egyből az jutott eszembe, hogy ők - nagy valószínűséggel - nem önszántukból építenek laktanyát. Hanem mert ez a parancs! Mint a laktanya karbantartás, takarítás.

Úgyhogy nem kellene ezzel annyira villogni.

A barát eftársnak meg lóf@sz a seggébe!
Meg egy a kezébe, hogy tudja ...!
Majd, ha nem lesz "vácságkövetkezménye" meg "azelmútnyócév" meg "gyurcsányahibás", rendben lesz az egészségügy, az oktatás, stb., na majd utána elgondolkozhatunk az ő tündérszépviola plusz adóján.

dr. Aullah 2011.05.20. 11:52:19

@Marcellusca: "Mint a laktanya karbantartás, takarítás."

Valamennyi idejük van. Gyakorlatilag a tűzoltóságon élnek... szerintem ha nem lenne parancsba adva, akkor is rend lenne, mert ki szeret rendetlenül élni.
Az viszont tényleg nonszensz, hogy szabadidejükben nehéz fizikai munkával felépítsenek valamit... önként. Ki hiszi el... A pihenőnap meg idő arra jó, hogy feltöltődjenek és nem pedig arra, hogy mire újra dolgozni kell, hulla fáradtak legyenek.

mim 2011.05.20. 11:53:49

Egyik rokonom, aki a volt Szovjetúnióból származik enyhén cinikusan "nép 2.1"-nek (narod 2.1) nevezte ezt. Mesélt arról, mikor a Karakum csatornát közösen ásták Lenin atyánknak és dalolva mentek magukat feláldozni.

Engem igazából a jó öreg robotra emlékeztet. Azt amit a jobbágy csinál.

Palmer Eldritch 2011.05.20. 11:58:31

Meg újból lesz kommenista szombat, csak átkeresztelve > együttműködés szombatja < névre :(

turoczi 2011.05.20. 11:58:49

Az SZJA-val megrövidített bérből vett áru ÁFÁ-ja, meg a benzinbe bujtatott adó nem elég a Hende-féléknek? A politikusok álljanak vissza minimálbérre és mindjárt jobban élhetnek a kétkezi dolgozók is. a tücsköket meg küldjék ki Irakba, ott sokat adnak az emberi jogokra.
Eszement ötletelők! ne a tisztességeseket, felelősen gondolkodókat pumpolják!
Valamit, valamiért. Ha Farkas Flóriánnal köt szerződést Orbán úr, akkor a honvédelmi főember forduljon bizalommal a fővajdához! Van szabad kapacitásuk!

medvemellszobra 2011.05.20. 12:00:58

Megint egy tök jó dolog ügyetlen lekommunikálása.
A racionalitás és a polgári tudatosság "önkéntes" szocialista munkabrigádokká torzítása, ahol a politikusok és sztárok az Audi ablakából magyarázzák, hogy ez milyen fontos, és hogy most már ő is maga viszi ki minden reggel a perzsacica alól az almot...

DE!
A cél viszont alapvetően fontos!

Két példa:
1. Nagyapám anno a füvet a kerítésen kívüli ároktól a telek végéig kaszálta. A mama pedig bent tartott rendet a tisztaszobától kezdve a konyhán át a kamráig, padlásig. Nem véletlenül kerülhetett ki a "Tiszta udvar, rendes ház." tábla. Ezt csinálták a szomszédok is, nem várt mindenki az önkormányzatra, tanácsra stb. hogy majd rendet tesznek mindenhol, tán még az emberek portáján is.
Nem tették tönkre a köztereket sem, így minimális plusz munkával és odafigyeléssel is megoldható volt a rendezett falukép.
2. Egyik barátom Ausztriában él. A falu feletti hegyoldalon kaszálni kell rendszeresen a füvet, mert tudják, ha nem vágják le, azon csúszik meg a lavina télen. Szóval a községházán kinn van egy táblázat, hogy ki, mikor megy nyírni a füvet (saját nyíróval, kis traktorral stb.). Soha sincs kibújás (ma mégse érek rá, bocs, a gyerekért kell mennem, ma fáj a fejem stb.), mindenki megcsinálja, amikor kell, mert ez nemcsak esztétikai kérdés, de életbevágó is a falunak.

Kamee 2011.05.20. 12:04:49

Hát nem tudom... az önkéntes polgárőrszervezeteket most szívatják éppen ugyebár.... akkor miről beszélnek pl. M.Erika felvezetőjében, hogy kevés az önkéntes?

No meg érdemes 1-2 norvégtelepre is kimenni, önkéntesen nézik amíg felszedi más a telepet... talán ott kéne elkezdeni az önkéntesség megszervezését

Kamee 2011.05.20. 12:06:35

@Kamee: "...felszedi más a telepet..."
helyesen: felszedi más a szemetet

DArchAngel 2011.05.20. 12:06:51

@abschattung: Rendes falvakban ez ma is így van. A szemét inkább a város problémája, a lakótelepet nem érzi a polgár annyira magáénak, mint a faluban a telkét és utcáját. Onnan még más szemetét is eltakarítja. Lakótelepen ilyet nem igazán látni, annál több trehány köcsögöt, aki nem bír tetves tíz métert odébb menni, hogy a kukába dobja ki a szemetét. Vagy a másik kedvencem: a szelektív hulladékgyűjtő szegetek. Ugye senki sem gondolja, hogy van akkora barom, aki azt hiszi, a wc csésze odavaló meg a lehasznált téli gumi szett?

zrobasé 2011.05.20. 12:07:17

@abschattung:
példa1. én ezt most igy csinálom, a gyerekeimet is erre nevelem, ne szemetelünk, az utcafrontot, árkot, járdát, utat rendbetartjuk, kint bent fűnyirózás, virágültetés etc...de úgy néznek rám az utcában, mint egy leprásra..."minek nyirjak fűvet az nem az enyém, oldja meg a tanács, meg majd télen belepi a hó, tavasszal lepermetezem, nyárra meg elszárad, akit meg zavar, azt leszarom" mentalitás van...
példa2.én olyan osztrák kis falut is tudok, ahol havi 1 eurót bead mindenki (nem kötelező, de mégis megteszik, 1 euro nem sok) és ebből a pénzből felvettek egy kertészt, aki rendbetartja a falut...

Secnir 2011.05.20. 12:15:32

jó lesz ez a "Közmunkaprogram Keretében Szedd A Szemetet" akció.
most gondoskodnak a hozzávaló munkásokról is - visszahívják a rendvédelmiseket 57 év alatt...
:)

turoczi 2011.05.20. 12:16:02

@zrobasé: "olyan osztrák kis falut is tudok, ahol havi 1 eurót bead mindenki (nem kötelező, de mégis megteszik, 1 euro nem sok) és ebből a pénzből felvettek egy kertészt, aki rendbetartja a falut... "
Közpénzből közmunkára milliárdok folynak el itt Magyarországon ma is. A sok napsütötte munkás kezében elrohad a seprű és kapanyél. ettől nem ugrabugrál a GDP!

zrobasé 2011.05.20. 12:24:14

@turoczi: bizony, ez nálunk igy van...ezért is felesleges az egész közmunkahóbelebanc...fáj is a szivem, mikor átmegyek az osztrákokhoz, hogy ott "fillérekből" megoldják azt, amit mi súlyos pénzek ömlesztésével se tudunk...és hidd el, az hogy látom, hogy a falu rendbe van, megállok, beülök egy kávéra, gyönyörködök a rendezett faluban, esetleg még veszek ezt azt, már termeli is a gdp-t...de mondom, ez ausztria...

dr. Aullah 2011.05.20. 12:31:29

Mostanában van ez a hülye reklám, hogy teszedd... önkéntes szemétszedési akció... ez tök jó lenne, meg minden. KIVÉVE, HOGY AZ ÁLLAM SZERVEZI... így viszont olyan íze van, hogy "dolgoztassuk meg a hülyéket ingyen, ahelyett, hogy mi megcsinálnánk a feladatunkat."
Még ha valami civil szervezet lenne, akiknek elege van a szemétből, akkor megértem. De így sajnos nem.

Monçada bíboros 2011.05.20. 12:41:30

@abschattung: "Megint egy tök jó dolog ügyetlen lekommunikálása."

Igen, én is így érzem... Olyan ez mint a fínom leves, amibe egy csipetnyi szar kerül...
Az a gond, hogy amibe manapság belefolyik a politika (oldaltól függetlenűl), az menthetetlenűl megrohad.

Monçada bíboros 2011.05.20. 12:44:43

@CyberPunK: az a gond, hogy lehet bármilyen törvényt hozni, de amíg nincs aki azt betartassa, addig nem fog változni semmi. Most is fizetned kéne, ha rajtakapnak, hogy nem szeded föl a kutyád után az ürüléket. Kevesebb lett a belvárosban a kutyaszar? Ja, nem...

dr. Aullah 2011.05.20. 12:53:55

Sikerült megszereznem titkos forrásokból a Fidesz-piramist: i53.tinypic.com/vcyzk7.jpg

CyberPunK 2011.05.20. 12:54:58

@Monçada bíboros: Ezzel egyetértek, de ezért is írtam a végére, hogy mindenkinek ellenőriznie kéne ezt.

minimalista 2011.05.20. 12:56:40

Kis hazánkban a Maslow piramis egy sajátos fajtája működik, az ún. Fasz-low piramis, melynek pillérei a következők:
1. mindennapos küzdelem a fiziológiai szükségletek alapvető kielégítéséért
2. anarchia és káosz
3. gyűlölködés és széthúzás (természetesen mesterségesen gerjesztve)
4. önbecsülés: "sírva vigad a magyar"
5. politikusok/politika: alfa és omega

Ne hagyjuk és ne higgyük, hogy ez így legyen, tegyünk ellene! :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.05.20. 12:57:36

@Aullah: Ez mitől titkos? IQ eredmény ha 35 felett van ezt magadtól fel kell tudni rajzolnod Lézerjani egy mosolya, Papagájpeti egy mondata után :)

minimalista 2011.05.20. 12:57:48

@minimalista:
Nem pillérek, szintek, bocsánat...

minimalista 2011.05.20. 13:00:38

@Aullah:
Ez a piramis szerintem az összes rendszerváltó pártot szépen lefesti, nem csak a fideszt...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.05.20. 13:07:48

"Az embereknek ki lehetne saját felelősségére adni 5-10 km útszakaszt, patakmedret, melynek rendben tartásáért, gondozásáért ő emberhez méltó fizetést kapna"
Máris mondok fel, és rendben tartok 5-10 km hosszú patakmedret, útszakaszt, hátha emberhez méltó fizetést kapok! (Kérdés: Kátyúznom is kell?)
Egyébként maga az ötlet szerintem nem rossz. De van benne egy ismeretlen tényező! Mégpedig az, hogy valószínűleg drasztikusan meg fogják vonni a segélyeket, juttatásokat januártól, illetve maximálják a munkanélkülieknek/munkanélküli családoknak adható pénzt összegét. Innentől kezdve nem süttetheti a hasát egész nap, Maonikasót nézve, hanem a közmunkaprogramokban KELL majd dolgoznia minden nap. Innentől kezdve megértem, ha közbiztonsági tényezőként is néznek erre a munkára.
"A Magyar Nemzet azonban úgy értesült, hogy a szakterület többi közt azért került a BM-hez, mert a programmal összefüggésben álló szociális intézkedések közbiztonsági problémát is felvetnek." vastagbor.blog.hu/2011/05/17/elnezest_hogy_nem_ertettuk_meg_elsore
Mondjuk, kíváncsi leszek, hogy az aranyfuxos bodzatermelőt (éppen érik, biztos sokat dolgoznak most.) hogyan fogják visszaterelni a munka világába, de ez más kérdés. A teljes foglalkoztatottságot lehetetlen elérni, és a jóval fejlettebb nyugati országokban is létezik bűnözés, maffia, akikkel a rendőrségnek kell felvennie a harcot. Így valószínűleg az aranyfuxos rétinégert nem fogjuk látni muskátlit ültetni Szabadbattyán főutcáján.
Én azt látom, hogy ez egy kicsit hajaz a New Deal-re, csak ott az emberek azért mentek dolgozni, mert nem volt mit enniük, itt meg a hatalom akarja rákényszeríteni az embereket a munkára. Azokat, akik hozzászoktak az utóbbi 20 évben ahhoz, hogy otthon ülve ne csináljanak semmit.

lomposfarkas 2011.05.20. 13:10:40

"Miklósa Erika ingyen dolgozik!"
Ó, de szívesen fáradnék el vele, és közben szépen énekelne :)

Most megy ez a Teszedd nevű akció, szervezik a lakosokat, hogy szombaton csődüljenek ki a területre szemetet szedni. Azt, amit mások kiszórnak és a környezetet le se szarják. De majd a kisdobosok összeszedik helyettük is, és a szemetelők 2 hét múlva újra leterítik a cuccot. Tisztára agymosás az egész, már arra nevelnek, hogy ostoba robot módjára végezzük a rabszolgamunkát.
Amellett, hogy pl. a kisvárosomból nem tudok olyan irányba kibiciklizni, hogy ne borítana minden erdőt a szemét. Pedig milyen egyszerű lenne megfogni őket, a házt. hulladékokban sokszor van azonosításra alkalmas hulladék (boríték, csekk, stb), vagy a kidobott szélvédők, ott van benne a rendszám. És ha nem tudja megnevezni a fuvarost, akivel "elszállíttatta", akkor már megy is a 100ezres bünti.
Csak senkit se érdekel, pedig olyan faszán lehetne itt bírságolni. Egy kollégám egyszer a cég egyik lakott területen kívüli pontjánál talál egy rakás szemetet. Elkezdte járni a hatóságokat, hivatalokat. Kiderült, senki sem illetékes, az utolsó visszaküldte az elsőhöz, aztán a srác is leszarta.

medvemellszobra 2011.05.20. 13:31:39

@zrobasé: Ugyanezt csináljuk a szüleimnél vidéken. Itt a városban is igyekszem a társasházban hasonlóan élni. (DArchAngel-hez is kapcsolódva) ide tartozik még, hogy nekem is az eszem megáll, amikor a gangról a füves udvarba szórják a szemetet (érted, a saját udvarukba!!), aztán meg én vagyok a lesajnált szegény hülye, meg a zöld majom, amikor lemegyek összeszedni, mert már nem bírom elnézni reggelente, amikor a kávémat szörpölöm. Vagy amikor a szelektív mellé 20 centire lekúrt műanyagüvegeket összeszedegetem, és lelapítva beledobom a gyűjtőbe...

Az 1 Eurós példához pedig csak még egy adalék: nálunk ezt nem látnák át szerintem, hogy csak havi egy százas, és tisztaság van, vagy 5 perccel többet megy a fűnyíró és a lombsöprű, és tiszta az utca.
A múltkor utaztam a szüleimhez látogatóba, és egy buszsofőr (!) kb. lesajnált, hogy olyan fiatalnak nézek ki, miért nem veszek inkább diákjegyet, az olcsóbb, és úgysem ellenőrzi senki sem. Aztán meg csak nézett rám, mint egy hülyére, amikor elmondtam neki, hogy a busz, a buszba a benzin, a busz karbantartása és az ő fizetése mind (többé-kevésbé) ebből a pénzből van, ezért én inkább mindezt, és az általuk nyújtott (akármilyen színvonalú) szolgáltatás díját kifizetem.

Sajnos nem csoda, hogy ilyen gyerekesen gondolkodó lakossággal az ország lassan tényleg olyan lesz, mint egy teleszemetelt, olcsó bútorokkal berendezett "gyerekbiztos" dühöngő.
Aztán meg ilyen csodás módszerekkel szeretnék a kontár politikusok takaríttatni (Arról nem is álmodok, hogy pl. a nudge módszerről, marketingpszichológiáról tudják, hogy eszik-e, vagy isszák...).

Egyszerűen nem értik meg az emberek, hogy (kissé nyakatekert példával) ha házvezetőnőt tartasz, annak azért fizetsz, hogy a lakást kitakarítsa, és nem azért, hogy mindemellett még napi 24 órát ott is álljon, felöltöztessen, kitörölje a fenekedet is, utána megmossa a kezedet, megetessen, megtörölje a szádat, kapcsolgassa neked a tv-t is stb.
Aztán meg valakiket önkényesen kijelölnek, hogy a munkaidejük lejárta után menjen el ilyen házvezetőnőnek.

Fel kéne nőni.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.05.20. 13:37:24

Példát kellene tán mutatni a kedves politikusainknak:

Tisztességből,
Becsületből,
Önzetlenségből,
Szorgalomból,
Emberszeretetből,
Előrelátásból,
Lojalitásból,
Életvitelből,
Erkölcsből,
Igazmondásból.

Amíg ők szarnak, basznak mindenre, mégis, mit várnak a 10 millió kiszipolyozott, ezerszer átvert,
lenézett, semmibe se vett polgártól?

Nevetséges

mocskosbaribaszó 2011.05.20. 13:45:47

@abschattung: tudod én otthon az útig nyírom a füvet meg szedem a gazat, az utcában csak a lakatlan házak előtt nincs ilyen (ott már az egyik szomszéd néha kaszál) és néha elgondolkodok hogy majd jönnek a túlszaporodott tücskök a közmunkával szétnéznek

-hínyje! megelőztek bennünket!

és már megint senki nem csinál semmit.

Ezt a saját porta dolgot úgyis is lehetne aposztrofálni, hogy ha már az országban minden egyes m2 nek van gazdája akkor igazán ki lehetne írtan is parlagfüvet is, erre az is csodálatosan virágzik. Annak több értelme lenne, minnyá jön a szezon...

trickOrtreat 2011.05.20. 13:46:33

@Ásó[Mosó]maci: egyet értek

amúgy meg az van, hogy mindenki megállás nélkül (igen, kedves vastagbőr+kommentelők, Ti is) rinyál, hogy mekkora szar országban élünk, a politikusokat nem érdekli semmi blabla
ami amúgy sokszor így is van, és nem védeni akarom őket

ha meg vannak ilyen kezdeményezések, akkor megint csak a nyavalygás megy..
a helyzet az, hogy ehelyett mindenki magába nézhetne egy kicsit, hogy milyen a környezete, és mit tesz ő a közvetlen környezetéért
pl. szelektíven szeded a szemetet?! - ez azért nem túl megeröltető, de hát lehet tévedek

ez a program meg nyilván nem a két munkahelyen dolgozó vastagbőr kommentelőknek lett kitalálva
ha már néhány (nemfuxos hanem "sima") bodaszedőt vagy munkamegszállottját sikerül befogniuk, van értelme

lehet amúgy kritizálni meg minden, csak sztem nem érdemes mindig mindet ördögtől valónak látni, amit a kormány tesz

mocskosbaribaszó 2011.05.20. 13:47:40

kezdődik!
Kovács János mérnökhallgató csapást mér az imperialista szemétre!

"Felsőoktatási Önkéntesség Napja és TeSzedd! önkéntes akció a tiszta Magyarországért

2011 az Önkéntesség Európai Éve. Ennek keretében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve nagyszabású hulladékgyűjtő akciót szervez, 2011. május 21-én „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” címmel. A kezdeményezéshez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány a Külügyminisztérium támogatásával kiemelt partnerként csatlakozik.

A jelentkező hallgatók a hulladékgyűjtő akcióra május 11. és 19. között a hook.hu/hu/onkentesnap weboldalon regisztrálhatnak.

Az akciók a HÖOK részvételével az alábbi városokban valósulnak meg:
Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged, Miskolc, Győr, Eger, Gödöllő, Szolnok, Sopron

A HÖOK fontos értéknek tekinti az önkéntességet, hiszen a hallgatók érdekeit képviselő szervezet a minőségi diploma védelme mellett szorgalmazza, hogy a hallgatók tegyenek azért a városért, azért a közösségért, amelyben évekig tanulnak, élnek. A hallgatói mozgalom ereje az alulról építkező kezdeményezésekben volt, ennek szeretne a szervezet még nagyobb hangsúlyt adni az önkéntes tevékenységek támogatásával is.

Az egyetemi évek alatt végzett önkéntes munka jó hatással van a fiatalok pályaképére és olyan cselekvésre ad módot, ahol lehetőségük van aktív polgárként tenni közvetlen környezetükért, országukért és az európai közösség jövőjéért.

Az önkéntes tevékenységek közösségre és egyénre gyakorolt pozitív hozadékai felbecsülhetetlenek: megalapozzák a másokért való felelősségvállalást, a társadalmilag felelős magatartást, valamint erősíti a hallgatók későbbi pozícióját a munkaerőpiacon. Az önkéntes munkavégzés során a fiatalok erősíthetik személyes szociális készségeiket és közösséghez tartozás iránti elhivatottságukat, és kapcsolathálójukat.
Ezzel munkatapasztalatot szerezhetnek, és mélyebben megérthetik, milyen problémákkal küzd az a társadalom, amelyben élnek. Ezek a tapasztalatok hozzájárulnak későbbi munkájuk megválasztásához is. A fiatalok életközeli tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy mit jelent a gyakorlatban részt venni társadalmi problémák megváltoztatásában és ezekért felelősséget vállalni. A "társadalmi észlelés" képességének kialakítása leginkább 18-24 éves kor között fejleszthető, mely korcsoport egybeesik a HÖOK által képviselt hallgatók életkorával.

A HÖOK szándéka, hogy a Felsőoktatási Önkéntesség Napjával hagyományt teremtsen, azért, hogy a felsőoktatásba újonnan belépő hallgatók számára már a kezdetektől természetes legyen a közösségért aktív szerepet vállaló hallgatói életforma.

Húzzatok kesztyűt ti is május 21-én! Tegyünk együtt egy tisztább Magyarországért!"

mocskosbaribaszó 2011.05.20. 13:50:40

bazze!

ebben a pillanatban kaptam még egyet

"Kedves Hallgatótársam!

A "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” címmel megszervezett hulladékgyűjtő akció soron következő állomása Pécs lesz.
Az akció pontos időpontja: 2011. május 21. (szombat).
Program:
Találkozó a 25 emeletes lábánál reggel 9:30-kor, majd busszal együttesen átmegyünk a Hősök terére, melynek környezetét rendezzük. Védő ruhát és eszközöket a szervezők biztosítanak***.

Gyertek el, mutassuk meg, hogy egyetemistaként fontos számunkra az önkéntesség, környezetünk állapota."

***hősök tere... oda jellemzően nem a fehér ember szemetel és remélem védőeszköz alatt viperát értenek

CyberPunK 2011.05.20. 13:50:54

@mocskosbaribaszó: A Hök kapja be és menjen a kurva anyjába kollektíve. Tetves politikusképző.

Baldrick68 2011.05.20. 13:58:24

Na a fiúk most a bontásban nagyok.

Döntöttek a Janikovszky-iskola bezárásáról
index.hu/belfold/budapest/2011/05/20/dontottek_janikovszky-iskola_bezarasarol/

qwertzu 2011.05.20. 14:03:45

Nem mondom hogy fölösleges, de mindenképpen érdemesebb lenne azzal kezdeni, hogy leszoktatjuk az embereket a szemét eldobálásáról. Pesten rögtön lehetne kezdeni egy cigicsikk 30 ezer, kutyaszar 50 ezer programot. A takarítást meg bátran végezhetik a közmunkások.

turoczi 2011.05.20. 14:21:10

A fizikai szemetelés is aggasztó, de az ideológiai-politikai handabandázás még mérgezi is az ember lelkét. A Gyurcsányok, Hendék valódi szándékát és tetteit látva a cím inkább így lenne helyes:
"Építsd nekünk az országot!"

Libero 2011.05.20. 14:23:57

"Egy város tisztasága nem az utcaseprőkön, hanem a szemetelőkön múlik."

vomit 2011.05.20. 14:27:44

bedobnek meg egy piramist az ablakon, es is eleg sokat elmond
www.investorlinks.com/newsletters/665/not-including-gold
az egyre szelesebb csikok egyre elvontabb (kepzeletbeli) erteket jelentenek. akinek esze van, es megteheti, lefele menekul.

Baldrick68 2011.05.20. 14:41:49

Megnéztem a videót.
Elég beszédes legalábbis az ami nem látszik.
Gondolom nem véletlen hogy mindenhol kis mélységélességgel vették fel az anyagot, így nem igazán lehet látni, hogy a nagy ember mégis milyen rendet tart maga körül amire veri magát.
Ahol valami tevékenység zajlik ott csak nagyon közeli képek vannak sehol egy nagy totál hogy íme ezt mind a nagy ember tartja rendben egyedül és hú milyen csilli villi minden.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.20. 15:06:47

@turoczi: Önök által,az Önök pénzéből nekem.Asszem Maksának volt az egyik pojénja.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.20. 15:11:09

Amúgy mostanában láttam olyanokat,hogy ötvenes emberkék eldobták a szemetet.Felnőtt fehér emberek.Kurva boldog voltam.A kabátzsebem tele van mindenféle szeméttel,mert inkább zsebre rakom,mint hogy eldobjam.De ezt tényleg a nevelésnél kellene kezdeni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.20. 15:13:34

@Marcellusca: És a legalsó szintnek melyik része nem megy neked?Tippelhetek?:))

HenteSS88 2011.05.20. 15:21:39

Úristen, otthon tényleg mindenki kezd megőrülni...

Gyorsan csináltatok nansen-útlevelet, mert a magyarral nemsokára hazatoloncolnak

Egyéves Önkéntes 2011.05.20. 15:37:58

fura ez a piramis a képen, az enyémben csak szex van meg kaja, meg fészbúk :)

DArchAngel 2011.05.20. 15:44:54

@qwertzu: És nem is értem, hogy pár tízezerből meglenne a kamera a frekventáltabb helyekre, legalább az autó rendszámát felvenné, vagy azonosításra is jó lenne, aztán uccu neki, lehetne ezerrel bírságolni. Egy év alatt behozná a területfigyelő rendszer árát. Ezt nem igaz, hogy nem látják be!

Egyéves Önkéntes 2011.05.20. 15:47:59

@DArchAngel: ezt én se értem, nálunk van egy egyirányú utca, amit sokan fordítva (az is egy irány, nyilván) használnak.
nem hiszem el, hogy egy hét alatt ne hozná be az árát
plusz még jól is jönne, hogy nem törik egymást az emberek

jágör68 2011.05.20. 16:44:55

Nálunk is volt ilyen "gyertek önként dolgozni a kórházba"- ingyen. Aki ismer ilyet szóljon:DDDD
Betegeket kísérni meg eligazítgatni merre is van az arra.
Nem lett volna egyszerűbb 9876- os betűmérettel, focilabdányi nyilakkal normális táblákat felszereltetni- ja igen, az PÉNZbe kerülne....
Madzsarisztán én imígyen szeretlek!

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.05.20. 17:02:36

Tetszik a kezdeményezés, de a Maslow-piramist előhozni a legvégén azért erős túlzásnak tartom.
(Ajánlom mindenki figyelmébe az utolsó előtti emeletet, mert szvsz sokaknak az hiányzik!)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.05.20. 18:04:09

Nem kizárólag Miklósa Erika dolgozik ingyé' - de a legtöbb magyar ember is a MUNKAHELYÉN!
Maslow- nak igaza volt...
Piramisunk pedig nekünk is pont ilyen van: a legtöbb ember az országban az alsó szintért él és hal meg anélkül, hogy valaha is feljebb léphetne.... És a miénken is a legkisebb létszámban valósíthatják meg önmagukat - de azok rohadtul!
A kormány pedig szintén ezt a piramist használja az újraelosztásnál: csak a feje tetejére állítva azt - vagyis a legkisebb részébe öli a legnagyobb összegeket és a legnagyobb hányadra juttatja a legkevesebbet.
Végül pedig a közmunkával úgy állunk, hogy mindjárt az lesz az általános: hehe! Lehet készülni... mert jön az öngondoskodásra alapozó köz érdekében végezendő munkaszolgálat... Hihi! Most írják a közalkalmazotti és közszolgálati jogviszonyok megszűnéséhez a törvényt... tehát valóban a vállalkozók fogják fellendíteni a magyar gazdaságot, az fog fogyasztani és abból, akit a tisztes vállalkozás felvesz és jól meg is fizet..... Hurrá! REpülünk - úgy elrugaszkodtunk....
.... (a valóságtól)

Kabbe (törölt) 2011.05.20. 18:27:56

hányingerem van ettől a korporatív őrjöngéstől:)

Viktus 2011.05.20. 18:47:10

index.hu/belfold/2011/05/20/2015-ig_szazezer_roma_kap_munkat/ na lesz itt munka a kétszázezer rokkant felügyeli a százezer roma munkásságát :D

Viktus 2011.05.20. 18:55:33

Észak-Korea-ban vannak ilyen programok :D

fokabacsi 2011.05.20. 18:58:17

"Legalább százezer munkanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra, jelentette be a kormányfő miután keretmegállapodást írt alá Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat elnökével. 50 ezer felnőttet vonnának be a szakképzésbe, 20 ezer roma fiatalnak akarnak szakmát adni, 10 ezernek érettségit, ötezer tehetséges fiatalnak pedig diplomát. 80 ezer, alapfokú képességgel rendelkező roma felnőttet képességfejlesztési programba vonnak be."
Hegedű sincs annyi! Ennyi ember szemetet szedni sem kell! Egyáltalán van köztük annyi aki a nyolc osztályt elvégezte időre, nem 18 éves korára?!
Eddig ki vagy mi tartotta vissza őket attól, hogy tanuljanak , szakmát szerezzenek? El lettek zavarva ki lettek tiltva az iskolából ?! Most majd egyből szorgalmasak lesznek?!
Kutyából lesz szalonna?

Marcellusca 2011.05.20. 19:08:11

@nigel: @Viktus: Aszonta az előbb, a retekklubos híradó bejátszásában Farkas Flórián, hogy 100.000 romának adnak munkát a ciklus végéi.
És itt elszólta magát: "Ha ők is úgy gondolják (akarják)."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.20. 19:27:11

"Szerintem egyáltalán nem jókedvükben, hanem kényszerből, ami messze nem ugyanaz.... De azért felkerült a hír a dicsőséglistára...."

Ez egyébként dícséretes lenne, ha amúgy lenne rá pénz, és csak azért csinálták volna, mert ők így akarták. Csak ugye az a helyzet, hogy másképp nem lenne felújítva. Örülnek, hogy van pénz anyagra.

Vö. a pécsi életveszélyes laktanyával...

Az ország virágoskertté változtatása is szép projekt, hát úgyis közmunkaprogram van, vagy mi a franc... és áldoznék is rá, de csak úgy, ha amúgy nicsenek gondjaim! És ezzel sokan mások is így vannak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.20. 19:28:58

@Marcellusca: Miért, nem nézed ki belőlük, hogy akarnak dolgozni? Derosszindulatúvaaagy :D

@térfél: Hát, lehetne megint egy ilyen államférfi, aki felajánlja egy évi jövedelmét... Az valszeg jobb példakép lenne, mert ki nem szarja le, hogy egy színész kecskékre vigyázott?

pj02 2011.05.20. 19:43:39

@Aullah:Ja azt sem. A bloggereknek valszeg a szex hiányzik, azért ennyire frusztráltak a posztok.

Molenaaar 2011.05.20. 20:25:35

Nem tudom mire ez a nagy löttyös indulat a kommentelők részéről. Hogy másként lehetne? Pénzünk az nincsen, előre láthatólag egy darabig nem is lesz. Erőforrásaink vannak (na nem sok). Ha valamit akarunk kezdeni a saját és közös életünkkel akkor tenni is kell valamit.
Mindig van kifogás, van ideológia ( Maslow-piramis, "ezeknek ugyan semmit"). De fikázásból nem lesznek szép közterek, dohányfüstmentes vonatok, új munkahelyek. (jó kis közhely mi?)

Ez a polgári gondolat, nem? Kormányok, viharok jönnek mennek.. de a kert marad. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.21. 09:23:51

@Molenaaar: Az a baj, hogy akad egy rakás ember, aki semmit nem csinál, mert kap segíjt, de ez ne csak a romákok, hanem rengeteg magyar is (ebbe beletartoznak a megélhetési bölcsészek is). Meg van egy rakás másik, aki dolgozik, és mellette még fusizik otthon, hogy megéljen. Meg fizet adót.

A kezdeményezés szép, de kicsit gondolkodjunk el.

Ja, és persze ott van a kulturáltság, okos ember nem szemetel, de abból errefele kevés van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.21. 09:25:34

@Molenaaar: Ja, viszont magukkal az _önkéntes_ mozgalmakkal semmi bajom nincs. Csak az is ritka.

Másik, hogy egy olyan országban, ahol sok évtizedig kommunista szombat volt, hát nehezen veszel rá bárkit közmunkára.

Molenaaar 2011.05.21. 10:17:15

@ColT: Egyetértek. Magyarországon egy nyamvadt ügyet nem lehet egyszerűen elintézni. Menni kell minden után küzdeni. Az emberek mentalitása katasztrofális. Ez van.

Ebből viszont nem következik, hogy akkor hagyjuk az egészet. :) Minden nehéz, mindennek ára van és még hülyének is néznek, ha csinálod, de nem látom, hogy másképp lehetne...

picur3ka 2011.05.21. 12:47:14

@Molenaaar:

Tudomasul kene venni, hogy rendszervaltas nem tortent. Annyi tortent, hogy szidhatod a rendszert, a nelkul, hogy elvinnenek. A lakossag egy nagy resze inaktiv, allami gondoskodasban reszesul. Meg inkabb, mint a hivatalos szocializmus idejen.

Ezek az emberek szamuknal fogva jelentos beleszolassal rendelkeznek abba, hogy ki kerul kormanyra. Es bizony, nem nagyon akarnak csinalni semmit. Minden, a megszokott tespedessel ellenkezo torekves komoly rosszallast fog kivaltani.

Demokracia=szocializmus kepletben mozgunk. Jogaik vannak: munkanelkuli segelyre, korai nyugdijra, allami nyugdijra, ilyen-olyan szocialis ellatasra, etc., etc. Minden ezzel ellentetes torekves NEM demokratikus.

Molenaaar 2011.05.21. 13:21:50

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Igen. Ez igaz. Tavaly nyáron egy központ hivatalban dolgoztam (gyakornok) és megdöbbentő volt a mentalitás és a munkamorál. A vezetőről nem is beszélve. Folyamatos panaszkodás ment végig.

Egyszer megkérdeztem, hogy mit tesznek, hogy nekik személyesen jobb legyen? Van aki nyelvet tanult, van aki jegyzőnek akart elmenni, van aki már ment is egy másik hivatalba, de azt a konkrét hivatalt senki nem akarta normálisabbá tenni. Mondván a főnök hülye, itt úgysem változik semmi, neki nincs ráhatása a dolgok menetére. Aki néha beszólt, vagy kérdezett arra rászálltak fentről. (És persze a kollégák is rögtön kezdték, hogy minek "balhézni"?)

Nekem félelmetes volt, de ez a valóság. Úgyhogy várom a közigazgatási reformot is már nagyon. :)

Horizont 2011.05.21. 14:41:25

Sajnos mindent nem foghatunk a politikára, egy csomó mindenről mi emberek tehetünk itt lenn! Az igaz, hogy nem járnak jó példával előttünk a politikusok se, sőt. Sajnos így bármi jót is mondanak (mint Hende is) ellenkező hatást váltanak ki nálam, és rögtön az az első gondolatom, hogy na ők aztán ne pofázzanak. Kár, hogy így van. Na de az emberek!!?? Egy csomó minden van ami nem pénzbe kerül. Egy jó szó, egy kis bele érzőképesség, egy kis illem, igényesség, egy kis emberség meg ilyenek. De hiánycikk. Olyan sokan jól el vannak ebbe a langyos szarban és még dagonyázzák is. Még jobban lógnak az állam csecsén mint a szocializmusban.
Maslow-piramisról meg csak annyit, mi már az alsó szinten elakadunk:
levegő =szennyezett, kirándulni meg lusta vagy
víz = jó lenne (már ahol) de csak palackost iszol, vagy cukrozott üdítőt, vagy sört, bort:)
étel = vagy nincs pénzed egészséges ételre, vagy lenne rá pénzed, csak eszed nincs hozzá, vagy van eszed, de pacal jobban vonz:) Vagy semmilyen ételre nincs már pénzed!
alvás = vagy nincs időd rá, vagy nem tudsz a mindennapi gyötrelmektől, vagy csak altatóval sikerül.
biztonságérzet = na ez odaveszett kb. a rendszerváltásnak nevezett erőlködés közben, és egyre távolabb kerül, hála mindenkori vezetőinknek.
szex = agyban ott van, de tettekben nem mindig jön össze. Kifogás ezer akad. Ha mégis összejön a mennyiség többszöröse a minőségnek.
És még a piramis alsó szintjén vagyunk.
Az én véleményem szerint a legtöbb embernél a piramist egy szóval lehetne teleírni = PÉNZ !!!!!

trojka 2011.05.22. 07:34:06

Na, ezek tényleg hibbantak! Nem kéne ilyen marhaságokon álmodozni, csak oda kéne tudni hatni, hogy ne dobálják szét a szemetet, ne törjék le fák, bokrok ágait, hadd ne folytassam. azzal meg tele van már a hocipöm, hogy szervezik itt szemétszedési napokat, meg a fene tudja még mit, egy hét mulva meg ugyanolyan minden, mint elötte volt. nálunk a cigánysor a patak partján van. Évente több tonna szemetet visznek el onnan "pályázott" pénzböl. Az önkormányzat minden portának ingyen szemeteskukát biztositott-egy héten belul eladták mindet, a szemét ismét a patakpartra kerult. Jol meg kéne buntetni a szemetelöket, nem utánuk takarítani a ganajt. Aki nem ért a szép szobol, az fizessen, vagy ulje le. Most ezek az okostonik azt hiszik, hogy mindenféle hulye kezdeményezéssel tisztább lesz az az orzág? Nálunk ezelött 30-40 évvel gyönyöru volt a telepulés, az árok és a járda közti rész tele volt virggal, rozsával. Csakhogy-kedves romácskáink minden ok nélkul, ha elmennek a járdán-márpedig majdnem mindenhol elmennek- nagy kedvet éreznek arra, hogy letépkedjék, kitapossák a virágokat. A magyarok már megunták az egészet, nem ultetnek semmit. Igy csak az eldobált szemét virít. Ja, az hogy valaki renbentartja a háza elejét ezzel nem kell dicsekedni, politikus uramék: ez nem érdem, ez emberi kötelesség!

Crescendo 2011.05.22. 12:13:20

Maslow-piramis: ezzel mit akarsz mondani? Mindenki mehet a nagy dontesi szabadsaggal valahova, de mindenek elott messzire? Amig van kormanyunk / partunk aki biztonsagot iger, addig nincs egyeni szabadsag? Teljesen mindegy, hogy mit akar az alany, amig egy okos ember megmondja a frankot, akkor azt kell csinalnia?
30-40 evvel mozogni kene az idosikon elore fele, legy szives, nem a szocializmus nagy takolmanyat epitjuk mar, ahol ez volt a szokas.
EN becsulom a tuzoltokat, nem sirnak, sztrajkolnak, adofizetoi penzt kovetelnek, hanem megcsinaljak a dologot es orulnek annak, ami segitseget kapnak. Le a kalappal elottuk, ha igy allna a tobbseg a dolgokhoz messze elorebb jutnank.

Crescendo 2011.05.22. 12:17:43

@picur3ka/mesterhazymiklospart: remek meglatas. A "demokracia" igy onmagat emeszti fel egyre gyorsulo utemben. Lsd. nepessegszaporulat es ossznepessegi adatok. Ez a nemzet kulso ellensegek nelkul nagyjabol egy evszazadon belul megszunik letezni. Rettenetes kulso ellensegeket is elviselt es tulelte, ugy latszik, hogy a Marx fele jovedelemtranszfer karos hatasai szep csendben menthetetlenul kiirtjak. :(

Crescendo 2011.05.22. 12:23:46

@Molenaaar: 1 millio ember dolgozik az un. kozszferaban. Egy jo reszuknek onkentesen senki nem fizetett volna a munkajaert. Bizonyitasi kenyszer, hogy szukseg van rajuk, valamint donteserkerules, hogy biztonsagban legyenek... Mar Kaffka is megirta a burokracia mukodesmodjat. Mi itt felepitettunk egy nagyjabol az aktiv lakosag meretevel osszemerheto merteku burokraciat (adofogyasztok). Mit vartal, nem lesz kovetkezmenye? Ha konnyen el lehetne intezni barmit is, nem kellene annyi burokrata, igy ezek az emberek a letukert kuzdenek. Es amint blogbejegyzeseg mutatja foggal-korommel es eleg sikeresen, ha az altalanos kozhangulatot is ilyen szinten lehuzzak.

picur3ka 2011.05.22. 13:14:17

@Crescendo:

Forgacs szerint 20 ev eleg lesz ehhez:

'Ha - tegyük fel - egyik napról a másikra eltűnnének a feszültségek cigányok és nem cigányok között, az ország akkor sem lesz már sokáig finanszírozható az eltartók és eltartottak egyre romló aránya miatt. Az állam teljesítőképességéhez képest már most igen nagy azoknak a fiataloknak a száma, akik a következő tizenöt évben nem szereznek megfelelő végzettséget, majd nem találnak munkát maguknak. Vagyis egyre kevésbé áll rendelkezésre olyan fiatal munkaerő-állomány, amely érdemi termelést végez. S ki kell mondani, ezeknek az elkallódó embereknek a jelentős része cigány.'

kuruc.info/r/2/79415/

trojka 2011.05.22. 19:01:29

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Na, ezt Viki most majd megoldja...: ne aggodjon kedves beteg, igaz, hogy Sztojka professzor ur most nem ér rá, de Kolompár tanársegéd ur ugy operál, de ugy operál...

uni.korn 2011.05.22. 19:33:23

Hende Csaba meg az összefonódásairól már Posta Imre is sokat írt... leleplezte a többivel együtt :)

picur3ka 2011.05.22. 19:34:02

@trojka:

Jajj, de morbid, de igaz, erre nem is gondoltam.

Mindig azt mondtam, mer ezeknek a romaknak egyemre menni a putribol? Egy jo szakma siker, orom es elerheto elvaras lenne. Meg akarjak mindig enni a Holdat. Most megvilagosultam, miert is.

trojka 2011.05.22. 20:24:27

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Menjen egyetemre, ha eléri azt a szintet, hogy fel is vegyék. De könyörgöm, ne ugy, hogy tudás nélkul keresztulnyomják az egészen, csak azért, mert ö cigány és igenis, megmutatják, hogy ö is lehet valaki. elöbb bizonyítani is kéne, hogy el tudjuk fogadni öket. De nézzuk csak meg, ha tanult valamit, mi is lesz belöle. Nem ám a cigányság "zászloshajoja", aki kiépiti a magyar-cigány kapcsolatot-a fenét. Ö lesz az, aki fajtáját lázitja jotevöje ellen, a legnagyobbat harap abba a kézbe, amely enni adott neki szellemileg, értelmileg, de ténylegesen is- és az, aki segített neki az értelmiség szintjére vergödni, nem a paragvayi, nem a kamcsatkai, nem az amerikai és nem a fidzsi-szigeteki volt, hanem-a magyar!

trojka 2011.05.22. 20:25:54

@trojka: Bocs, a kamcsalád egy szorvány északi nép, nem egy ország!

fedkvas 2011.05.23. 14:03:00

@CyberPunK: a büntetés helyett javasolnám inkább, hogy aki megállókat rongál, az egy hétig napi 8 órában, közmunkaprogram keretében megállókat javítson, aki greffitizik, az ugyanígy magasnyomású tisztítóval házfalakat mosson, aki szemetel az szedjen szemetet stb. emellett ha okozott kár is van, akkor annak mentesítését az 1 hét keretében a díjazott elvégezheti, vagy kifizeti az árát, plusz az ár kifizettetésének az árát is.
mindezt gyorsított eljárásban, úgy, hogy jön a közterületes, ad egy papírt, amit vagy aláírsz, vagy megy a csekk (nem a darab szemét felszedésének díjával, hanem az egy hét közmunkád ellenértékével, plusz az eljárás költsége elosztva a renitensek között, plusz ha van károkozás, akkor az is), ha pedig nem jelensz meg az egyeztetett időpontban, és erre nincs megfelelő (szűken behatárolt) indokod, akkor ugyancsak megy a csekk. a munkáltatók viszont emiatt nem rúghatnának ki, az állam viszont enyhíti kárukat a befolyó összegekből (minél kkv-bb, annál inkább). ha valaki szarul végzi a közmunkát, akkor a közmunkaára-csekk már nem menne ki, csak az eljárás-díj csekk/fő kalkulálva (ugye aki rendesen megjelenik és 1 hétig dolgozik, annak nincs eljárási díj fizetési kötelezettsége), plusz ha van károkozás (ugye papírzsebkendő eldobásakor ilyen nincs) és a rosszul végzett munka keretében nem került kijavításra, akkor annak az ára is.

sztem ilyen lenne a jó rendszer.

kukac50 2011.05.29. 17:45:12

Ezek a mi Fideszes politikusaink.. Varrónőből lett igazgatónő a juhar utcai Iskolába már gyanúsított vagy vádlott,de még a fele fizetését kapja. Neki a védelmébe Összevonták a kecskeméti és a kiskőrösi iskolát.. Az igazgatónő bűnösként is kap kap végkielégítést..
104 aláírás 50 tüntetőnem győzte meg a Bács-Kiskun megyei önkormányzat politikusait.
Bűnös igazgatónő többet ér mint az iskola önállósága. Ezek a kérdések meg Bányai Gábor Megyei elnökhöz íródtak,a tüntetésen plakátokon,olvashatta.Nincsenek titkok nincsenek kínos kérdésekkel,meg nem hirdetett nyílt napon.Persze 4 riporteren kívül nem volt jelen senki.
Azok meg nem kérdeztek.. Milyen a Bács megyei vezetés a kérdésekből ítélve?

Nincsenek titkok! Nincsenek kényes kérdések!

1. Hol van a 220 dolgozó kártyapénze?
2. 10 év alatt miért nem kaptuk meg?
3. Miért nevezte ki további 5 évre (igazgatónőt*) mikor tudta, hogy gyanúsított?
4. Miért nem küldte el véglegesen?
5. Miért bújtatja még az igazgatónőt?
6. Miért nem állította le a hazugságért tüntetést?
7. Betegverőket miért engedi beteget ápolni?
8. Már vádlottak és még mindig itt tartja, nincs lelkiismeret furdalása, hogy ez elítélendő?
9. Miért alkalmazza tovább az alkoholista orvosokat?
10. Miért nem álltak ki a betegeikért az orvosok?
11. Belső ellenőrt miért alkalmazza?
12. Nem dolgozott 10 éven keresztül, nem talált semmit, akkor miért alkalmazza?
13. Miért nem az iskolázottságuknak megfelelő beosztásba vannak a dolgozók?
14. Miért nem találták meg a problémákat azok, akik itt vizsgálódtak?
15. Nem volt szabad nekik találni?
16. Miért akarták lebeszélni a jelentőket a jelentésről?
17. Miért nem álltak melléjük és vizsgálták ki becsületesen?
18. Helyesnek tartja azt, hogy aki a betegekért kiáll és ír, azt elküldik, a betegverőket meg alkalmazzák?
19. A foglalkoztató építésére tényleg csak fele pénzt utalták át?
20. Vagy hazudott a főápoló?
21. Meddig szándékozik a hazugságot pártfogolni?
22. Mikor jut el a tudatáig, hogy Ön szolgálja még ezeket a beteg embereket is?
23. Miért nem az Ő érdeküket képviseli?
24. Nem tudja, vagy nem akarja az igazságot?
25. Ön szerint meddig tudja még itt tartani a bűnösöket?
26. Csalásba sikkasztásba Ön is benne van?
27. Mekkora összeg az, amiért a pártját a becsületét oda adta, ezekért a bűnösökért?
28. Remélem nem kínosak a kérdéseink?

Holnap délután (2011.05.26.) táblán olvashatja! (tüntetés napja a Megyeháza előtt.)

29. Ugye ezekre válaszolni fog?
30. Vagy ki sem dugja az orrát?

Válasz még nincs!

kukac50 2011.05.29. 17:52:44

BKMÖ az rombolja a beteg gyerekeknek járó pénzeket lenyúlja .
Veránkai nyaraló ünnepélyes átadása 2010 október. Újabb 2011 február 28 ra lesz kész.
+49 millióval több. akkor hogy van ez? Az Intézetekre nincs pénz a nyaralóra van?
Még plusz 49 millió. A beteg emberek ,s gyerekek soha nem nyaralhatnak ott csak a politikusaink.
Két hajót is fenntartanak személyzettel. Építsd az országot,szegény majd a politikusok elherdálják amit te építesz.. Azok nem tudnak gondolkodni józan paraszti ésszel. az iskola összevonás élő példa rá.

süti beállítások módosítása