Skip to content


       Szűrés lista

Selejtre érett metrókocsik - Válaszolt az NKH és a BKV

Május 23-án, hétfőn a BKV kivont a forgalomból 43 metrókocsit, "mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek", idézve Tarlós Istvánt. Előtte való héten ugyanis a megszaporodó metróhibák csúcspontjaként kiégett egy metrókocsi.

A Fővárosi Közgyűlésen, ahol meghallgatták Kocsis István BKV-elnököt, érdekes dolgok derültek ki:


"A BKV felvette a kapcsolatot az orosz főkonstruktőrrel, aki azt közölte: a kocsik megfelelő karbantartás mellett 30 évig tarthatók üzemben, ennyi idő után Moszkvában leselejtezik a szerelvényeket. Az ennél idősebb kocsikért a gyártó már nem vállal felelősséget, üzemetetésük 30 év felett "biztonsági szempontból jelentős kockázatot jelent". A budapesti tűzeset "nagysága és sebessége rendkívüli mértékű", ami az oroszok szerint "egyértelműen a túlfuttatásra vezethető vissza. Legfeljebb 3 millió kilométert futhatnak teljesen biztonságosan a járművek, de a 43 forgalomból kivont kocsi már jócskán túlvolt ezen a futásteljesítményen."


Tarlós közölte, öt 43 éves és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a budapesti vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek. További száztizenegy olyan kocsi van, amelynek életkora 35 és 39 év közötti. Az említett kocsikat 5-13 éve ki kellett volna vonni a forgalomból. A főpolgármester lelkiismeretlenségnek és felháborítónak nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket.

Annyira érthetetlen és magyaros ez az egész metró-ügy ... 10 éve minden a 4-es metróról szól, abba ölik a százmilliárdokat, miközben a már meglévő metrók működtetése egyre inkább "rizikós" ...

Nem tudom elhinni, hogy 2011-ben derül ki, hogy meddig lehet üzemeltetni egy metrókocsit ... ?
"-Jónapot kívánok, érdeklődni szeretnénk, hogy az Önök 1970-ben gyártott metrókocsijait meddig használhatjuk? Komolyan, csak 2000-ig? Hűha, köszönjük a választ!"

Ha nem tudta a BKV/Városvezetés, hogy csak 30 évig üzemeltethetőek a szerelvények "biztonsági kockázat nélkül" akkor az nagy baj, ha meg tudtak erről, és nem tettek semmit, az még nagyobb baj.

Tavaly év végén már írtunk egy BKV-s Powerpointtal feldúsított posztot a BKV helyzetéről, és kiderült, hogy "a metróhálózat egységére 12-szer akkora utaskilométer teljesítmény jut, mint az autóbusz hálózatra, vagyis hogy a BKV teljes hálózatának 3%-át kitevő metróhálózaton történik az összes utazás 22%-a"!

 

Az is kiderült, bár nem kapott különösebb nagy visszhangot, hogy pontosan mi a probléma a metrókocsikkal:


"Tíz éve végeztek utoljára auditot, de az csak a karbantartásra vonatkozott, a legnagyobb veszélyt jelentő főtartó gerendák állapotát azonban ekkor se vizsgálták. Ez a kritikus elem, a főtartók kifáradási folyamata az idővel előrehalad. A főtartókat nem lehet karbantartani, csak kicserélni, ez azonban lényegében az egész szerelvény újjáépítését jelenti. A főtartókon nyugszik lényegében az egész vagon felépítése, rajta van az egész tartószerkezet, és a forgózsámoly is. A főtartó tele lehet apró repedésekkel, és az állapotát nem lehet egyszerűen felmérni. Ha a főtartó gerenda felmondja a szolgálatot, akkor eltörhet az alvázszerkezet, kisiklik a vonat. Ha ez egy alagútban, utasokkal tömött metróban történik, annak beláthatatlan következményei lehetnek." - mondta Kocsis.


Demszkyék 2006-ban kötöttek szerződést az Alstommal, és rendeltek 22 szerelvényt rendeltek a kettes, és 15 szerelvényt a 4-es metró vonalára 65 milliárdért, amit az Alstom 1 év késéssel, 2009-ben gyártott le (következmény nélkül), majd egy egy évnyi tesztelés után 2010-ben kiderült, hogy a fékrendszer nem megfelelő a magyar szabványoknak, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adta meg a típusengedélyt. A szerződésben viszont valaki (?) beleírta, hogy a "vis major" okok közé beletartozik az is, ha nincs meg a NKH engedély, így most per van, meg tárgyalások, de metrókocsi nincs. (A szerződés aláírói ellen vajon miért nem tett feljelentést Tarlós? Budapesten valahogy nem dübörög az elszámoltatás, Demszky minden jól csinált ezek szerint.)
 
A 40 éves metrókocsik kapcsán senki nem kérdezte meg a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, pedig az NKH többször is razziázott a BKV-nál, például 2010 augusztusában: "Több, a BKV által működtetett midibuszt ideiglenesen kivont a forgalomból a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). A hatóság szakemberei a BKV midibuszainak műszaki állapotát vizsgálják, és ha olyan hibát találtak, amely a közlekedés biztonságát veszélyezteti, akkor a garázsokba küldik a buszt, vagy bevonják a jármű forgalmi engedélyét."

Ha lerobban / kiég egy busz, ami minden napos eset Budapesten, akkor mi történik az utasokkal? Leszállnak a buszról, megvárják a következőt, felszállnak és utaznak tovább. De mi történik akkor, ha lerobban / kiég egy utasokkal teli metrószerelvény lent az alagútban? Csak 1 kocsi égett ki múltkor, de még mindig érezni az égett szagot a Forgács utcai megállóban. Ha az NKH vizsgál buszokat és kivonja azokat a forgalomból mert az a "közlekedés biztonságát veszélyezteti", akkor hogy történhetett meg az,10 éve (!) "biztonsági szempontból jelentős kockázatot jelentő" metrókkal utazik évente több millió utas?

Május 27-én írtam az NKH-nak, melyre hétfőn megjött a válasz:


"A Budapesti metróközlekedéssel, illetve a metró járművek hatósági engedélyezésével kapcsolatban feltett kérdéseire, a kérdések sorrendjében haladva az alábbi válaszokat adjuk:

- Önök adnak engedélyt a metrószerelvényeknek, ha az megfelel minden biztonsági előírásnak?
-A vasúti közlekedésről szóló 2005.évi CLXXXIII. törvény, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006.(XII.20.) Korm. rendelet előírásai szerint a vasúti járművek hatósági engedélyezése a Nemzeti Közlekedési Hatóság hatáskörébe tartozik. A vasúti járművek, így a metró járművek hatósági engedélyezési eljárásának rendjét 2011. január 01-tól a 31/2010.(XII.23.) NFM rendelet szabályozza. Az eljárás négy fő lépésből áll úgymint:

Elvi előzetes típusengedély: a közbeszerzési eljárás keretében tervezett ajánlatkérés vagy szállítási előszerződés műszaki feltételei alapján kiadott engedély, amelynek figyelembevételével a közbeszerzési eljárás megindítható vagy a szerződés megköthető.

Az NKH az elvi előzetes típusengedélyezési eljárás során alapvetően azt vizsgálja, hogy a fenti műszaki feltételrendszer ténylegesen megfelel-e a hatályos jogszabályi előírásoknak, kielégítik-e az érvényben lévő szabványok, műszaki előírások követelményrendszerét.

Előzetes típusengedély: a vasúti jármű konstrukciójára vonatkozó, a hatósághoz benyújtott dokumentáció, illetve elvégzett vizsgálatok alapján, az engedélyező hatóság által az elvi előzetes típusengedély figyelembevételével – amennyiben a járműbeszerzés közbeszerzési eljárás keretében történik - kiadott engedély, amelynek alapján az első, prototípus jellegű vasúti jármű gyártása vagy beszerzése megkezdhető.

A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a tervező ismeri a vonatkozó jogszabályi követelményeket, szabványokat, és a jármű üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, és hogy a jármű várhatóan megfelel-e a hatályos jogszabályi feltételeknek, kielégíti-e az érvényben lévő szabványok, műszaki előírások követelményeit. Az előzetes típusengedély alapján kezdheti meg a gyártó a prototípus jármű gyártását, és a típustesztek elvégzését.

Típusengedély: a prototípus jármű típusvizsgálata, hatósági vizsgálata, valamint műszaki dokumentációja alapján kiadott engedély, melynek alapján a sorozatgyártás megkezdhető.

Az eljárás célja annak megállapítása, hogy a prototípus jármű a vonatkozó előírások figyelembevételével készült, az előírásokban foglalt követelményeknek a megfelel-e, illetve a vasúti jármű az utas-; forgalom-, köz-, és közlekedésbiztonsági követelményeket kielégíti.

Üzembehelyezési engedély: a sorozat járművek gyártási dokumentációja és a járművek vizsgálata alapján kiadott hatósági engedély, melynek alapján a vasúti jármű forgalomba adható.

- A most kivont 40 évnél idősebb szerelvények rendelkeztek ilyen engedéllyel?
-Igen, a járművek a 40 évvel ezelőtti forgalomba helyezésüket megelőzően kaptak engedélyt a vasúti közlekedésre.
 
- Mikor vizsgálták át Önök a metrószerelvényeket, hány szerelvényt vizsgáltak át, ezen vizsgálatok során milyen megállapításokra jutottak? Hogy lehetséges az, hogy sem az üzemeltető (BKV), sem a tulajdonos (Főváros) nincs tisztában, hogy meddig lehet biztonságosan üzemeltetni egy járművet? Hogy lehetséges, hogy sem az üzemeltető (BKV), sem a tulajdonos (Főváros) nincs tisztában az adott túlkoros járművek műszaki állapotával?

-A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 31. § (1) bekezdése szerint „A vasúti pályahálózat működtetője a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékait, a vasúti üzemi létesítményeket, a vállalkozó vasúti társaság az általa üzemben tartott vasúti járműveket köteles üzembiztos állapotban tartani.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság a BKV Zrt. biztonságirányítási rendszerén keresztül vizsgálta, hogy a vállalat karbantartási rendszere megfelel-e a közlekedésbiztonsági követelményeknek. A 2010-ben kiadott tanúsítvány igazolja, hogy a BKV Zrt. vasúthatósági szempontból megfelel a közlekedésbiztonsági követelményeknek.

A vasúti járművek időszakos hatósági járművizsgáját a hivatkozott, 2011. január 01-től hatályos NFM rendelet vezeti be, és a vasúti járműveknek 2012. július 01-től kell megfelelniük az időszakos hatósági járművizsga követelményeinek.

- Például egy 10 évnél idősebb személygépjárművek már csak 2 évre kapnak érvényes műszaki engedélyt. A 30 vagy 40 évesnél idősebb metrószerelvények mennyi időre kapnak engedélyt?
-A vasúti járműveket általában 50 éves élettartamra tervezik. Az engedélyek a járművek selejtezéséig, vagy eladásáig érvényesek. A hivatkozott NFM rendelet szerint a metró járműveknek 2012. július 01-től 4 évente kell időszakos hatósági járművizsgán átesniük."


 
Először is köszönjük az NKH-nak, hogy válaszoltak, másodszor pedig még most is alig akarjuk elhinni, hogy az NKH csak jövőre fogja vizsgáztatni a metrószerelvényeket.

Illetve felhívnám a figyelmet, hogy maga az orosz gyártó 30 évet mondott az üzembetartásra, így elég nagy a különbség az NKH által közölt 50 évvel.
 
Ezután ment a levél a BKV-nak, ők is válaszoltak:

"- Hogyhogy 2011-ig kellett várni, hogy kiderüljön, hogy a metrószerelvények biztonságos működtetésének ideje 30 év? Ennyire nincs tisztában a BKV a saját járművei tulajdonságaival?
-Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a metrókocsiknak nem a biztonságos működése, hanem a tervezett élettartama 30 év (illetve 3 millió kilométer), ami nem jelenti azt, hogy ez után nem lenne biztonságos. Vagyis a tervezett élettartam elérése önmagában nem jelenti azt, hogy a járművet ki kell vonni a forgalomból. A tervezett életkorukat meghaladó járművek műszakilag megalapozott üzemben tartására több hazai és nemzetközi példa is van. Az, hogy egy jármű tervezett élettartama milyen mértékben és milyen műszaki beavatkozások után léphető túl, a járműkonstrukció sajátosságaitól függ. A metró járművek kivonására vonatkozó döntést az indokolta, hogy társaságunk vezetőit Moszkvában tett munkalátogatásuk során arról tájékoztatták, hogy a konstrukciós jellemzőkből eredően a nagymértékben továbbüzemeltetett orosz járműveknél a kocsiszekrény szilárdsági paraméterei – a kifáradás következtében – jelentősen leromolhatnak, ami biztonsági kockázatot jelent. Ez az üzemeltető számára új információ, a munkalátogatást megelőzően a gyártó ilyen jellegű tájékoztatást nem adott az üzemeltető felé.

- Milyen dokumentumokat említ Kocsis István, amiben bizonyíthatóan jelezte a problémát a városvezetésnek? Kiadhatóak ezek a dokumentumok? Vagyis pontosabban: ki és mikor tudta meg, hogy a metrószerelvények csak 30 éves korukig üzemeltethetőek biztonsággal?
-A BKV eszközparkjának műszaki állapotával a BKV Zrt. vezetése folyamatosan tisztában volt. A BKV vezetése a műszaki állapotokról rendszeresen és folyamatosan készített beszámolókat, amelyeket a tulajdonosnak, a korábbi városvezetésnek  minden alkalommal megküldött. Ezek egy része nyilvános volt, a Fővárosi Közgyűlés, illetve a Városüzemeltetési Bizottság tárgyalta.

- Amennyiben a probléma súlyosságával tisztában volt az előző városvezetés / BKV vezetés, és nem tettek semmit, akkor Önök szerint ezzel megvalósítottak a közveszélyokozás vagy más egyéb bűncselekményt?
Természetesen nem valósítottunk meg közveszélyokozást,  az üzemben tartott járművek végig biztonságosak voltak. Ezt az is bizonyítja, hogy személyi sérülés soha nem történt, az utasok nem voltak veszélynek kitéve."



Szombaton a fogaskerekű egyik kocsija tengelytörést szenvedett és kisiklott, szerencsére nem sérült meg senki. Mint kiderült, a fogaskerekű szerelvényeit 1973-ben gyártották, 38 évesek, rég le kellett volna cserélni mindet. Az összes szerelvényt ideiglenesen kivonták, és ultrahangos vizsgálattal nézik, hogy vannak-e repedések a tengelyeken... (még mindig aktuális: HVG Nagyítás fotósorozata a BKV Kőér utcai telephelyének karbantartóüzeméről.)

Zárásképpen idézném még egyszer Kocsis Istvánt:
" A főtartó tele lehet apró repedésekkel, és az állapotát nem lehet egyszerűen felmérni. Ha a főtartó gerenda felmondja a szolgálatot, akkor eltörhet az alvázszerkezet, kisiklik a vonat. Ha ez egy alagútban, utasokkal tömött metróban történik, annak beláthatatlan következményei lehetnek."

Prágában szintén olyan orosz szerelvények vannak, mint nálunk, 1978-ban gyártották őket. Csakhogy ezek a bohém csehek 1996-ben (18 éves korukban!) az utolsó csavarig felújíttatták őket a Skodával (képek). Emellett 2001-ben a prágai városvezetés már megrendelte a vadonatúj szerelvényeket a Siemenstől.

De nekünk volt egy Demszky Gáborunk, aki világvárost épített, és most 59 évesként, mint nyugdíjas (!) éli az életét Budakeszin. Vagy a horvátországi nyaralójában. Nem gyanúsított, de még tanú sem, egyik ügyben sem. Sőt, még ügyek sincsenek.
 

Címkék: budapest bkv tarlós kocsis

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr152969962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lyken 2011.06.09. 15:29:44

Ez az ami úgy igazán kiüti az embert: "Nem gyanúsított, de még tanú sem, egyik ügyben sem. Sőt, még ügyek sincsenek."
Nem nyúl hozzá se a fidesz se az úgynevezett elszámoltatási biztos(aki mostanában lapít, mint szar a fűben).
Az jut ilyenkor az ember eszébe, hogy "Hát igen, holló, hollónak nem vájja ki a szemét."

lyken 2011.06.09. 15:34:14

@zero: "Felelősségre lehet-e vagy kell-e vonni a busztársaság vezetőjét és tulajdonosát? "
Az attól függ. Ha pártfőtámogató vagy haver bármelyik oldalon akkor nem. Ha csak egy koszos pártholdudvaron kívüli, akkor természetesen igen.

Anti Anyag (törölt) 2011.06.09. 15:39:39

@Kivancsi: Ugyanez jellemző a cigánybűnözésre. Amíg nincs gond, a hatósági ember olyan magabiztos, mintha nélkülük megállna az élet.

Amikor gond van, mindenki hibás, legfőképpen a Magyar Gárda, de a hatóság (az összes közpénzből működtetett intézmény) az nem.

Az a gond, hogy ebben az országban már mindenki keményen dolgozik, ma már nincs szocializmus, kivéve bármiféle hatóság, mivel ott régen sem volt és ma sem kényszer.

Layosh 2011.06.09. 15:45:13

Volt nekünk is "Skodánk", csak Ganznak hívták, de már kínai piac van a helyén, nem tudnak felújítani semmit.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.06.09. 15:46:50

a bkv (mint minden más ilyen "cég") fedővállalkozás volt. pénzmosoda, pénzszivattyú - ahogy tetszik. látszatra volt közösségi feladata, valójában meg jó kis aranybánya volt.

érdeklődő 2011.06.09. 16:04:41

Én meg úgyérzem a bürokraták a szemetek az NKH-nál, mert nem adnak engedély modern európai, máshol már használatban lévő és bevált, balesetmentes metróra kamu indokokkal, de a régi fosch sz@r szovjet metró meg mehet vígan hetente leégve meg nyitott ajtókkal. Amit ebben az országban megtehetnek az emberekkel az hihetetlenül felháborító, ha meg tarlós szovjet felújított metrókat fog hozatni akkor a belem hányom ki és veszem a kalapom olyan országba ahol ilyen nem történhet meg. Mondjuk az a nép is hülye és tényleg megérett a halálra aki hagyja, hogy ez megtörténhessen...

alibaszna de bamba (törölt) 2011.06.09. 16:08:02

@triumphator: De,ugye 1 éve már nem az és rendben mennek a dolgok?!
Mint ahogy az országban máshol is hál'istennek!!!

gpt32 2011.06.09. 16:12:57

@érdeklődő:
"a bürokraták a szemetek az NKH-nál"
Szerintem ők is csak az állásukat féltik mint a földrajzi vagy milyen bizottság tagjai. Ha ki van adva hogy ezt a 70 milliárdot nem akarjuk kifizetni, akkor mit tehetnének?
Egyébként emlékszik-e még valaki arra, hogy első ízben mikor lett leállítva a 4-es metró építése? Nem akkortájt kapott szeretett fővárosunk egy szép nagy gödröt ajándékba?
De hát mint tudjuk, amit AZOK csináltak, az mind szép és jó.

Kivlov 2011.06.09. 16:18:55

"...mocskos bkv, salalalalá..."

érdeklődő 2011.06.09. 16:27:08

@gpt32: Úgy tudom az engedélyt még az előző kurzus alatt tagadták meg. Bár lehet, hogy tévedek, de akkoris a magyar bürokráciaipar túlzott és a hatalma is megbéklyóz sokmindent. Persze nyilván lehet mondani, hogy ha valami baj lenne, akkor menne a mutogatás, hogy ők adtak engedélyt, de egyelőre paradox módon úgy tűnik a szovjet vénséges kocsikkal van a legnagyobb gond, nem az alstoméval...

alibaszna de bamba (törölt) 2011.06.09. 16:31:18

A fúúúújrohadt Demszkájék megrendelték az ocsmány korrupt fékhibás libsimetrókat a hozzá nem értő,hülye franciáktól.
Majd mi "megmutassuk" nekik,hogy a magyar metrógyártás világszínvonalú!
Addig meg sok ember ég el az alagútban,oszt jónapot,ahogy a Kedves Vezér mondaná!
Különben hadd hulljon a férgese,miért nem jár "gyors és biztonságos járművön,mint Lézer János elvtárs?!
A szerelvényeket különben is átvizsgáltatták,úgyhogy ha baj történik,lesz felelős,nem a szent és talpig becsületes Tarhálós elvtárs,hanem 16.kovács jános műszakvezető megy a börtönbe,mert nem végezte jól a munkáját!

bohumil stejskal 2011.06.09. 16:32:21

...akinek nincs típusengedélye, az annyit is ér!

foxbat 2011.06.09. 16:41:57

A beszariság tipikus példája, amikor a felelős vezető(k), a számukra kényelmetlen intézkedés helyett, papírok gyártásával próbálják a felelősséget lerázni. Már az első művezetőnek, osztályvezetőnek, vagy BKV igazgatónak ezt azonnal meg kellett volna tenni. Ez nem a főpolgármester dolga. De az is magyar csoda hogy a 40 éve túlfuttatott karbantartás nélküli szerelvények fékjei megbízhatóbbak mint a 2010-ben gyártottak

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.06.09. 16:49:38

asszem inkább veszek egy 250-es robogót.
vagy lassan inkább egy lovat. :/

Paulybird 2011.06.09. 16:54:03

Peersze... Egy ilyen metrókcosi megfelelő karbantartás mellett akár egymillió évig is üzemben tartható lenne.
Más kérdés, hogy cigányországban nem költünk a karbantartásra. Elmegy 500 yard a négyesre is, mert ennek a cigány népnek csillogó új kell, met ami régi az ciki, a szomszédnak is milyen szép csillogós fényezésű a villamosa, dikk. Putriba plazmatévét.
Aztén majd birtokbaveszia ez a cigány ország ezt is, és szépen pikkpakk lelakja. Telibassza reklámokkal, ótvaros kis bódékkal, felszedi a őparkettát és eltüzeli. Háde deikk ez tök új, geci erre gecáú nem kell kőtteni, csák beleüsz és hajtod az új metrót.

preddy 2011.06.09. 16:55:16

A Siemens metrók Prágában, vajon megfelelnének az NKH-nak?

molaris 2011.06.09. 16:57:32

Ha erről a világról sokat szeretnétek tudni: Bárczy István: Vádindítvány.
Mert ez így ment nálunk már akkor is.
Az események, nevek tetszőlegesen cserélhetőek.

AczélGyuribácsi 2011.06.09. 17:00:24

Ez egy picit demagóg és fokozottan elfogult írás, melyben több valótlanság, csúsztatás is található - a stílusból következően szándékosan, politikai megfontolásból.
Hogy Demszky "büntetlensége" hogyan jön ide, miközben a szerző tucatszám ír le tényeket, hogy valójában ki a felelős (és ezek egyikének sem Demszky volt még áttételesen sem a vezetője), az még hagyján!
De hogy a bevezetőben a kiégett metrószerelvényt szándékosan hazug módon kapcsolja ide a szerző, az azért már megüti szalayannamária szervezetének a vizsgálati szintjét.
Még 10 sort ír a szerző és ő is elhiszi tarlóspista 5 Voltos URH rádiós hazugságát...

Csak előre fideszesek!
(hogy az összes beruházást ti szabotáltátok a hatalom megszerzése érdekében? kit érdekel! csak hazudni, hazudni és hazudni!)

2011.06.09. 17:04:43

Szakmailag nagyon ott vannak,mint a hajszárítóval hűtött LCD TV-s kijelzők telepítésénél.

Albu 2011.06.09. 17:05:59

A kifáradásnak és a kábeltűznek köze nincs egymáshoz, vasúti járműnél a 30 év nem nagy idő (részben ezért drága), jól összemossa ezeket a sajtó.

A lényeg az, hogy mindent föláldoztunk a DBR metró miatt. Ennek ez a következménye.

Az NKH-t meg kár szidni, hogy miért nem adott típusengedélyt egy metrónak, ami nem fékez a próbamenet fékpróbáján (hogy a kevésbé látványos hibákról ne beszéljünk).

Kívánunk Gabi bácsinak boldog, tárgyalásokban és cellatársakban gazdag nyugdíjaséveket!

na__most__akkor 2011.06.09. 17:13:14

Mit várunk egy vezetői struktúrától, ami csókosokkal van feltöltve?
Most éppen a vitézigyerek, előtte meg mások, akik leléptek egy pár milliós végkielégítéssel (amennyire emlékszem, nem volt szó tíz-tizenöt milliókról, pedig olyan is volt egy pár, csak az az egy pofátlan százmilliós, aki a trambulinról pisilt a medencébe - bár azt a sárga színt egyedül nem tudta produkálni).

Ja, és ne felejtsük el, hogy ezek a határidők éppen az elmútnyócév előtti periódusban jártak le, és az akkori patkányok se szóltak egy szót se...

(Udvarias voltam? Mint általában?)

Egyébként akik errefelé nem ismerik a MAGYAR helyesírást (ékezet, meg hasonló lényegtelen magyarkodás), azok menjenek a picsába. És most ismét udvarias voltam...)

Marcellusca 2011.06.09. 17:14:46

@éberség elvtársak: Az hőlégfúvóval melegített. :)
De nem sok a különbség. :D

alibaszna de bamba (törölt) 2011.06.09. 17:15:48

@Albu: "Az NKH-t meg kár szidni, hogy miért nem adott típusengedélyt egy metrónak, ami nem fékez a próbamenet fékpróbáján (hogy a kevésbé látványos hibákról ne beszéljünk)."

Nagyon jól mondod!!!Ezért járunk most hibátlan szerelvényekkel.

Remélem az első metrókatsztrófánál a Te hozzátartozód is ott fog elevenen szénné égni a jó öreg metrókocsiban aminek tökáletesen műxik a féke nem úgy mint a fracia szarnak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.09. 17:24:21

@AczélGyuribácsi:

"és ezek egyikének sem Demszky volt még áttételesen sem a vezetője"
Demszky volt a főpolgármester 20 évig, így a BKV tulajdonosa is.

"De hogy a bevezetőben a kiégett metrószerelvényt szándékosan hazug módon kapcsolja ide a szerző, "
Nem emiatt vizsgálták át és vonták ki a szerelvényeket?

Opas Jóseph 2011.06.09. 17:34:02

Nem kell egy számolóművésznek lenni, hogy látható legyen; ezt már a Horn kormánynak el kellet volna kezdeni a következő fideszkormánynak meg már nagyon.Ehelyett "hejj ráérünk arra még" alapon vannak a dolgok...
Ez mondjuk már nem bűncselekmény?Ha ne adj' Isten történik valami, kire fogják, egy karbantartóra?

2011.06.09. 17:51:47

Én csak nagyon nagyon nagyon halkan jegyeznem meg, hogyha anno, a 4-s metro epitese ) meg a hozza beszerzendo szerelvenyek nem lettek volna "szabotalva" vagy 4 evre, akkor mar talan regesregen meglenne a 4 metro, az uj kocsikkal. talan meg a tobbi vonalra is jutott volna nehany darab... De nem. Emiatt (is) vicc mind a 4-s mind a masik ketto nagy metro Budapesten....

Nnah lehet fikazni. :)

Béla Bácsi 2011.06.09. 17:59:56

@zero: "Olcsóbb a bangkoki munkaerő :)"
Én úgy tudom (lehet, hogy rosszul), hogy az alagutat egy német cég fúrta, német munkásokkal, német technológiával és nem thai minimálbéren.

Woland49 2011.06.09. 18:02:28

Az nem kérdés, hogy új metrókocsik kellenek, de azért nálunk fejlettebbnek mondott országokban sem feltétlenül jobb a helyzet. Vegyük pl. Londont:

Metropolitan line: a most futó kocsikat 1961-1962-ben (!!!) gyártották, lecserélésük folyamatban, de még mindig 400-nál több van üzemben
Circle, District, Hammersmith and City: 1969-1978 közötti gyártású kocsik, több mint 700 kocsi
Victoria: idén fejezik be az 1967-ben gyártott szerelvények cseréjét
Bakerloo: 1972-es kocsik, majdnem 300 üzemben
Piccadilly: 1973-as kocsik, majdnem 500 üzemben

Persze ezeket felújították, de csak úgy, mint nálunk a Barbie-kat, "főtartót" nem cseréltek... Ha valakit érdekel New York vagy Párizs, nézzétek meg, lehet ott még régebbi szerelvények is szaladgálnak...

fospunpa 2011.06.09. 18:13:54

Wikipédia:

"A típust 2009. július 2-án végleg kivonták a forgalomból a prágai metrón. A már korábban múzeumi célra kijelölt 2213-as kocsiból, valamint a 2159, 2429, 2637, 2504 és a 2374-es pályaszámú kocsikból múzeum-szerelvényt állítottak össze, melyet üzemképes állapotban megőríznek és különleges alkalmakkor üzemeltetik."

"Budapestre összesen 63 darab 81–717.2 vezérkocsi és 123 darab 81–714.2 közbülső kocsi került. Utóbbiból egy darabot selejteztek. A BKV üzemeltet továbbá négy darab modernizált 81–717.2M és hat darab 81–714.2M típusú kocsit, ezek 1998-as gyártmányúak és az orosz államadósság fejében érkeztek az országba."

Tehát a csehek már rég múzeumban mutogatják az utolsót, addig nálunk 196 db kocsi közlekedik naponta!!! És a legeslegdurvább 43-at is csak a tűz miatt vonták ki. Ha nem lett volna tűz, akkor még most is vígan mennének, ki tudja meddig... Ja, és nem ám holnap átvizsgálják az ÖSSZESET, hanem 2012. július után...

Alvarez 2011.06.09. 18:19:31

@Albu: "Az NKH-t meg kár szidni, hogy miért nem adott típusengedélyt egy metrónak, ami nem fékez a próbamenet fékpróbáján"

Bármilyen autóval nem állok meg, csak legyen rám bízva, hogy mennyire nyomom a fékpedált.

Vicc, hogy a magyarok hülyék ahhoz, hogy metrót építsenek, de szabványt írni róla, azt nagyon tudunk.
Ha egy nemzetközi auditcég szerint az Alstom metrókocsi megfelel a francia szabványnak, akkor az NKH a magyar szabvánnyal húzzon el a sunyiba. A franciák kicsit jobban értenek hozzá mint mi, de a magyar a legokosabb a világon. Nekem meg hánynom kell. Jelenleg 30 milliárdba fáj az adófizetőknek ez sutyerák banda a korrupt döntésével együtt.

Guminyúl1 2011.06.09. 18:26:10

Azért ne legyünk olyan rosszmájúak a 4-es metró Alstom szerelvényeinek NKH engedélyeztetése kapcsán, miszerint a NKH engedély meg nem szerzése vis maior eset. Ugyanis, ha az állammal köt egy cég szerződést, komoly kötbér feltételekkel a határidő be nem tartása esetén, (az államnak pedig közvetlen ráhatása van arra a szervezetre aki kiadja a szerelvények üzembe helyezésére vonatkozó engedélyt) akkor a cég joggal élhet azzal feltételezéssel, hogy az állam erőfölényét kihasználva addig megtagadja az engedély kiadását, amíg a gyártó kicsúszik a határidőből és megkötbérezheti, áttételesen csökkentve a szerelvények beszerzési árát.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.09. 18:27:50

@Guminyúl1:

Az Alstom eleve 1 év késéssel szállította le a szerelvényt.

lyken 2011.06.09. 18:29:46

@Alvarez: "Ha egy nemzetközi auditcég szerint az Alstom metrókocsi megfelel a francia szabványnak, akkor az NKH a magyar szabvánnyal húzzon el a sunyiba."
LOL Tehát ha a nemzetközi auditcég szerint oké a metró, de az éles teszteken nem működik a fék(értsd: abszolút nem működik, kigurulással álltak meg és visszavontatták javításra), ráadásul sorozatosan, az szerinted teljesen rendben van?

bohocugyi allomtitkar 2011.06.09. 18:30:35

@zero: "Demszky volt a főpolgármester 20 évig, így a BKV tulajdonosa is."

nahperszepersze... az onkormanyzat a tulaj nem dempszki.
minden szavazasnal neki is csak 1 szavazata van.

laci_52 2011.06.09. 18:33:26

Lehet, hogy tájékozatlan vagyok. A fék miatt elmeszelt Alstom-metrókocsik üzemelnek valahol a világon? Ha igen, ott miért felelnek meg az előírásoknak, nálunk miért nem? Ha nem, miért nem egy már jól bevált, működő típust választottak Demszkyék? Voltak valamilyen referenciái az Alstomnak? Lehet, hogy korrupció volt a dologban? Nem kellene ezt az ügyet mélyebben megvizsgálni?
Lehet, hogy naivak a kérdéseim.

Béla Bácsi 2011.06.09. 18:33:45

@Albu: "Az NKH-t meg kár szidni, hogy miért nem adott típusengedélyt egy metrónak, ami nem fékez a próbamenet fékpróbáján (hogy a kevésbé látványos hibákról ne beszéljünk)."
Elnézést a tudatlanságomért és járatlanságomért a témában, de tud valaki részleteket erről az Alstrom ügyről?
Nekem nagyon furcsának és visszásnak tűnik, hogy egy szerelvény legyártása után derül ki, hogy nem megfelelő...
Maga a megrendelő rendel meg valamit a kiírt pályázaton, ahol előre meg van határozva (tudom, germanizmus) a megrendelt műszaki cikk elvárt paraméterei. Az elvi alku után, el kéne fogadni a benyújtott tervet (papíron!), amit opjaty elfogad a megrendelő írásban. ezek után jön a próbakészülék, amit tesztelnek és ha van is valami kicsike bibi vele, az korrigálható és a sorozatgyártás már a javított mintapéldány alapján történik, ergo a műszaki átvételkor már csak műszaki hibák jöhetnek ki, amit -akár egy a gyártási folyamatban folyamatosan résztvevő magyar műszaki ellenőr is időben jelezhetett volna a gyártónak ill. feletteseinek, azaz a megrendelőnek.
Valaki azt állítja, hogy a BKV csak úgy fölhívta telefonon az Alstromot, hogy :" Hej! Kéne negyven megtrókocsi izibe ide Pöstre, tunnátok csinyányi párat?"
Az Alstrom meg: "Hogyisne! No problemu! ha kész lesz szólunk, jó?"
Erre mikor elkészülnek a kocsik és meglepetéskémt leszállítják őket kies hazánkba, jön egy nagy bajuszú vasúti ellenőr és aszongya: " Hát a fék meg hun van ezön?"
Mondja az Alstrom: "Szo fék? Senki se vakerolt fékről! Mi a f@sznak fék egyáltalán? Mi franciák nem szeretjük a féket, elvből!
Erre a BKV: "Sajnáljuk, elvtársak, de a hivatal az hivatal! Ha nincs fék rajta, nincs alku se! Vigyétek innen a pics@ba az egész fos szerelvényt! Ja, és kérjük vissza lóvénkat!"
Kérdésem: Most tényleg így volt, vagy csak nem vagyunk tán ilyen amatőrök, ill. a franciák, hogy ilyen milliárdos műszaki cikk megrendelésénél ennyire nem volt/van valaki/kik tisztában, hogy hányas a kabát?

Alvarez 2011.06.09. 18:46:18

@lyken: ezt a fékpróbát ki végezte? Mert ha az NKH, akkor semmit se ér a dolog, az a politika által megfélemlített társaság. Sajnos csak egy független, harmadik országbeli vizsgáló szervezet adatait vagyok hajlandó elhinni, amelyik nem a magyar szabvány szerint vizsgál, mert kishazánk technológiai potenciálja a béka seggével versenyez.

Alvarez 2011.06.09. 18:49:17

@laci_52: pont erről van szó, az Alstomnak sok referenciája van. Emlékszem mekkora szájtépés volt a Combinok miatt néhány éve, aztán azóta is szépen futnak. Ennek az országnak meg van 30 milliárdja, hogy puszira odaadja a franciáknak.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.06.09. 18:50:20

@Alvarez: "Vicc, hogy a magyarok hülyék ahhoz, hogy metrót építsenek, de szabványt írni róla, azt nagyon tudunk."

Aha, tehát te bemész a boltba, ótót venni. Megrendelsz egy metálkék Mercedes E-Klasse-t, V8-as benzinessel, 19"-es felnivel bőrüléssel. Befizeted a zsetont.
Erre hoznak neked - 2 év késéssel - egy fosbarna E-Klasse-t, 4 hengeres dízellel, 15" lemezfelnifel, szövetüléssel. A pénzed nem kapod vissza.

Na. Az autókereskedő is jobban tudja, ugye?

Béla Bácsi 2011.06.09. 18:57:37

@szmoker: Itt könyörgök már egy órája, hogy valaki írjon már valamit érdemben erről az Alstrom "deal"-ről!
Te akkor tudsz valamit?
Vagy bárki, "out there"!

fokabacsi 2011.06.09. 19:03:18

Ha lenne magyarországi metrókocsi gyártás akkor még megérteném, hogy reklamálnak! Ha a kocsiknak csak egykörös fékrendszere van, akkor is megértem! De t4 éve pl.Siemens erősáramú villamos berendezést kellett "honosítani" !? B+! Itt minden lehet, meg annak az ellenkezője is!

Alvarez 2011.06.09. 19:07:11

@fokabacsi: a Ganz próbálkozott metrókocsit gyártani, csúfos kudarccal. Magyarország ennyit tud a külföld segítsége nélkül. De elszórni való pénz, az rengeteg van.

a-kis-herceg 2011.06.09. 19:16:00

@f.m.j.: :)))

meg kellene vizsgálni a jegyszedő felmenőit...
pl az anyja szeretője lehet hogy egy malomtulajdonos kulák...
kicsit meg kell dolgozni és bevallja (a metrókocsik szabotázsával 1ütt)

www.youtube.com/watch?v=xWcOBnDuF-E&feature=youtube_gdata

Lasombra 2011.06.09. 19:17:57

kicsit off:
nem akarok Márkus Lászlósat játszani, de mi a kócos jetipénisz kerül egy metrószerelvényen kb 2 milliárd forintba?!?!
mit tud egy ilyen szerelvény? egy baszom fémkasztni egy halom üléssel, és elhanyagolható elektronikával.

képzeljünk magunk elé egy nyomi metrószerelvényt. oké, most féltucat Bugatti Veyront űrtechnikával és a legdrágább anyagokkal.
hmmm... nem is tudom, melyiket választanám.

ez akkora lehúzásnak tűnik. miért nem gyártunk mi metrókocsikat? a közmunkaprogramban a Ganz-Mávag nehogy már ne szórja össze tizedennyiből! :)

Lasombra 2011.06.09. 19:19:15

@Alvarez: na tessék, mire begépeltem.
nem kellett volna kommentírás közben kimennem a konyhába. :D

a-kis-herceg 2011.06.09. 19:20:17

@Lasombra: ez olyan mint amikor 1 MILLIÁRD (klíma nélkül) per darab... AKKORI ÁRON egy combiné
és használtan meg veszik ahannoveri villamost 1 milláért...

tudom hosszabb... de nem ezerszer...

a-kis-herceg 2011.06.09. 19:23:45

@Lasombra: a magyar paraszttal ezt megtehetik...
fát lehet vágni a hátukon
azért a csúcs még mindig... a máv 67km vonalfelújítás
2,5 milliárd/km 10SZERES ÁR....

a parasztok mindent megesznek... addig nézik alekoszt...

ez nem az ő pénzük::))) ez csak ugy van...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.06.09. 19:27:47

@CyberPunK: Nem az Alstom-on múlt!
Ha NewYork-nak megfelel az a metró amit az Alstom csinál AKKO NEKÜNK MÉ NEM??????????
Nem jó a fék...vicc. Megnézném egy fékpróbán az Alstom-ot meg vmelyik ruszki romot...
Ilyet mé nem mutogattak? He?
Senki ne higgye, hogy Alstom nem azt hozta amit kértek tőle! Csak vki nyúlni akart a léből...mennyi is vót, 65MLLRD???

Alvarez 2011.06.09. 19:31:43

Az Alstom nagyon jól csinálta, ahogy levédte magát a korrupt magyar politikus huncutságai elől. Most fájhat a feje a sok szemétládának, hogyan magyarázza el a 30 milliárd elvesztését az adófizetőknek. Vagy behúzott farokkal visszakullog a tárgyalóasztalhoz.

a-kis-herceg 2011.06.09. 19:38:38

@Turbék: na akkor vegyük át...

1. ilyenkor a visszacsorgatás már az első részletből megy... sőt...
ezért cserébe bármit aláírtak... gondolván a politikus hogy már sehol nem lesz...

2. az új hatalom egy ekkora kifizetést "csorgatás nélkül nem tűr (lásd margithíd... vagy red bulll air race)
az alstom azt mondta nem, mert már tejelt... erre a 6alom: ok akkor nem kapsz engedélyt

vegyük át sorban: pl kerül egy szerelvény 100 rúd aranyba ( valóságban a nem korrupt államokban)
erre a coclib leszerződött 300 rúd arany áron... ebből vissza is kaptak 200-at és a 100 ből is kifizette a város a felét...
jön a nemzeti 11, és aszondja hogy ok 300 az ár de ebből adjanak vissza 200-at... erre az alstom hogy áááá... nem
erre nincs engedély... most a többi 50-et az utolsót nem fizetjük ki...

így fizettünk ki 250 arany rudat egy 100-at érő metrokocsiárt ÚGY hogy a végén se arany se kocsi...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.06.09. 19:39:15

@AlvarÚgy van! Köcsög tarlós meg majd behúzott farokkal adja át "ssss" metrót Alstom kocsikkal...
Addig is ott kamatyozik a BKV/BP/M.o.=a zemberek pénzecskéje a franciáknál...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.06.09. 19:41:14

@a-kis-herceg: Ne har, de ennyi matekhoz már fáradt vagyok, ráadásul éjszakázni fogok...Holnap utána(d) számolok!

a-kis-herceg 2011.06.09. 19:42:44

a margithíd egyszerűbb... 10 milliárd mérnök ár... coclib leszerződik 20-ra majd jön a nemzeti , új megállapodás és 30-ra emelik...

mindenki boldog kész a margithid = 10 milliárd a generálcégé (ami szintén egy poltikusz) +10 milliárd coclib+ 10 nemzeti...

megj: a generál az alvállakozókat nem fogja kifizetni... fogadjunk?

gyakorlatilag a híd INGYEN épült meg! (csak a városnak került 30 ba de az a senki pénze)

a-kis-herceg 2011.06.09. 19:44:54

@Turbék: nem kell... a lényeg hogy nincs köze az árunak a kifizetéshez... tehát nem veszünk semmit...

csak anyni hogy a kifizetés SZÁMLA melléklete a margithid... (csak azért jo hogy van, így rá lehet írni a "számlára", vagy az utalás rovatba)

azaz lopnak.... 1értelmű... nem kell számolni

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.06.09. 19:48:37

@a-kis-herceg: igen, érdekes, és fájdalmas, hogy ebben az országban ez 1értelmű, normális és tényleg már nem is csodálkozunk ezeken. Lopnak? hájó...oszt jónapot...

Gyermekpszichológus · http://gyermekpszichologus.blog.hu 2011.06.09. 19:48:57

Elég gázosan néznek ki a metrókocsik, arról nem is beszélve, hogy állandóan az az érzésem, egyszer bent ragadok az alagútban, mert szétesnek. Sokszor láttam már külföldieket röhögni és ujjal mutogatni, amikor meglátták a szerelvényeket...hát elég ciki!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2011.06.09. 19:53:35

Érdemes elolvasni a közgyűlés hivatalos iratait is. Úgy keverik a szezont a f@szommal, hogy sírva röhögtem végig. Ott kezdődik, hogy nem tudják, mi a különbség a metrókocsi és a szerelvény között, össze-vissza írnak benne mindent.

Más: valószínűleg az egész csak egy színjáték, hogy az NKH megadja az engedményt és az engedélyt az Alstomnak, hogy mondhassák, hogy ezek a fékhibás szerelvények még így is biztonságosabbak, mint a régi oroszok. Várjátok ki a végét...

Tűz vagy füst esetén egyébként a metró nem áll meg az alagútban, a legközelebbi állomásig elgurul, ott szállítják ki az utasokat. Az alagútban nem lehet menteni. Vagyis lehet, de nem lenne sikeres...

Azoknak, akik félnek a metrón, azt tudom javasolni, hogy szálljanak az első kocsiba, ahol a vezető van. Ha bármi probléma van, és mégis leáll a szerelvény az alagútban, akkor csak ő tud segíteni.

preddy 2011.06.09. 20:24:36

"@Guminyúl1:

Az Alstom eleve 1 év késéssel szállította le a szerelvényt."

Presze, mert orosz mintára létrát kellett szerelni a motorkocsi elejére, hogy baj esetén gond nélkül lehessen leereszkedni az anyaföldre...

bombadil 2011.06.09. 20:29:31

Ááá emberek, nem értitek! Itt nem a metrókocsi a lényeges és fontos, hanem az, hogy van már Széll Kálmán tér és Liszt Ferenc repülőtér. (A villamosokon elképesztő gyorsasággal lecseréltek már mindent: hangosbemondó, felirat, útvonaltérkép az ajtók fölött stb.) Ez rendkívüli és azonnali intézkedést igényelt, szemben a metrókocsikkal. Azok még ráérnek, amikor ilyen fontos ügyvek is vannak.
Egymillió a vérnyomásom ettől....

preddy 2011.06.09. 20:31:55

Valahol ott lett elcseszve a dolog, hogy egy XXI. századi szerelvényeket gyártó vállalattól a XX. század közepének technológiáját várjuk el...
Mi lenne ha még a gőzgéphez ragaszkodnánk?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.09. 20:32:20

@BKV figyelő.hu:

"Más: valószínűleg az egész csak egy színjáték, hogy az NKH megadja az engedményt és az engedélyt az Alstomnak, hogy mondhassák, hogy ezek a fékhibás szerelvények még így is biztonságosabbak, mint a régi oroszok. Várjátok ki a végét..."

Izgatottan várjuk ... de akár az is lehet, hogy orosz kocsik jönnek, elvégre a MOL-biznisz hozadéka messzire érhet ... :))

Lasombra 2011.06.09. 20:48:12

@bombadil: azért egész más feeling egy Széll Kálmán téren benn égni egy régi, hibás metrókocsiban, mint egy szutyok Moszkva téren, nem? :)

aki képtelen újat létrehozni, az a meglevő dolgokat változtatja meg.
pótcselekvések,látszatintézkedések, lózungok, kulturkampf stb.

lyken 2011.06.09. 20:58:15

@Béla Bácsi: "Elnézést a tudatlanságomért és járatlanságomért a témában, de tud valaki részleteket erről az Alstrom ügyről?"
Itt olvasgass, elég szépen össze van foglalva az egész ügy: bkvfigyelo pont hu/cimke/alstom/
(Röhej, de tiltja a blog.hu a bkvfigyelőre linkelést)

@Alvarez: "ezt a fékpróbát ki végezte? Mert ha az NKH, akkor semmit se ér a dolog, az a politika által megfélemlített társaság."
A BKV végezte az Alstom és az NKH embereivel közösen. A próbaszerelvény 3 év alatt nem bírt 1000 km-t egy huzamban hiba nélkül megtenni. Szerintem nem lenne túl nagy elvárás, hogy egy napi 150-200 km-t futó szerkezet hibamentesen menjen 1-2 hónapot. Vagyis saccra 9-10 ezer km-t. Ehhez képest átlag 220km-enként napokra le kellett állni, hogy hibákat javítsanak. Ja, és ehhez képest voltak hibák amikhez hozzányúlni se voltak hajlandóak Alstomék. Pl. a kopási anomáliák. Egy dolog, hogy garanciális időn belül javítják a kerekekkel meg tengellyel kapcsolatos dolgokat, de aztán mi lesz? Majd fizetjük 2-3 havonta az összes vagon kerékcseréit? Meg ugye amikor a szerződésben szereplő menekülőlétrát beépítették és kiszámlázták, miközben benne volt a szerződött keretösszegben.

¿Qué tapas hay? 2011.06.09. 21:00:06

Érdekes ez a Kocsis-nyilatkozat. Szakmai szempontból egyértelmű marhaság. Kérdés az, hogy a vezig. tanácsadói ilyen hülyék, vagy készakarva akarták lepörkölni a főnököt a nyilvánosság előtt.

A harminc éves biztonságos üzemeltetésről szóló hiszti szintén egy marhaság. Egy vasúti jármű szerkezeti élettartama kb. 50 év. A járműszerkezet állékonyságáról viszonylag egyszerű eljárásokkal meg lehet győződni, feltéve ha ezt megfelelő szakértelemmel végzik. Célszerű lenne talán ezt is politikusok helyett szakemberekre bízni.

A 31/2010-es NFM rendelet által bevezetett hatósági járművizsga még elvében sem azonos a gépjárművek időszaki műszaki vizsgálatával. Ugyanis ekkor műszaki jellegű vizsgálat nem történik, hanem csak az előzetesen az időszaki karbantartást elvégző üzem által végzett munka felülvizsgálata és egy általános állapotvizsgálat történik majd. Majd ha az erről szóló végrehajtási rendelet megjelenik. Addig ez csak egy papírintézkedés.

Igazából nem tudom, hogy ez a poszt miről is akart szólni. Ez az idióta Metrovagonmas "állásfoglalás" másra nem volt jó csak pánikot kelteni, hogy valaki ebből a saját pecsenyéjét megsüsse.

lyken 2011.06.09. 21:04:47

@zero: "Izgatottan várjuk ... de akár az is lehet, hogy orosz kocsik jönnek, elvégre a MOL-biznisz hozadéka messzire érhet ... :))"
Akármi lehet. Az észérvek és minden logika ellenére anno Grippenek lettek megrendelve. Aztán kipattant, hogy valszeg minden létező politikus sáros az ügyben. Aztán ugye nem lett az egészből az égvilágon semmi. Itt miért lenne? Alstom biztos lesz, különben bukva lenne az EU-s támogatása. Orosz kocsik meg lehet, hogy lesznek, mert addig is kell valami amíg nincs Alstom.

Alvarez 2011.06.09. 21:25:56

@lyken: sajnos egy ilyen járműnél, mint a metrókocsi, hozzá kell szokni, hogy csak új fejlesztést tudsz megvásárolni, ha nem használtat akarsz. Új fejlesztésnek pedig mindig lesznek "gyermekbetegségei", ha ezzel nem vagy kibékülve, akkor használtat kell venni.
A Combinonál is voltak problémák az elején az ajtózáródással, de megoldották.
Az Alstom a világ egyik legnagyobb vasútijármű gyártója, nem tudom elképzelni, hogy ide a gagyit hozná. A saját jövőbeli eladásait ásná ezzel alá.

szabogyula 2011.06.09. 21:29:39

Tarlós gyakorlatilag megigérte , ha ő lesz , nem esik senkinek semmi baja :
www.168ora.hu/itthon/tarlos-ha-en-jovok-nem-lesz-boszorkanyuldozes-32055.html
"" A saját nevemben azt tudom mondani, ha a fővárosban én jövök, nem azért jövök, hogy bárkiknek álmatlan éjszakái legyenek miattam ""
Köszönjük , ezek szerint minden rendben ......
Az elévülés meg csak ketyeg , nagy barátja a szociknak ...

Rocko- 2011.06.09. 21:59:16

"- Például egy 10 évnél idősebb személygépjárművek már csak 2 évre kapnak érvényes műszaki engedélyt. A 30 vagy 40 évesnél idősebb metrószerelvények mennyi időre kapnak engedélyt?
-A vasúti járműveket általában 50 éves élettartamra tervezik. Az engedélyek a járművek selejtezéséig, vagy eladásáig érvényesek."
ezt én is szeretném az autómra. levizsgázott vásárláskor, utána hagyjanak békén.

lyken 2011.06.09. 22:03:56

@Alvarez: Persze, de ha végigolvasod a bkvfigyelős alstom cimkés cikkeket, akkor azt fogod tapasztalni, hogy a végefelé az alstom nem volt hajlandó egyes hibákkal foglalkozni, hiába voltak benne a szerződésben. Merthogy túlzottan növelik a költségeket.
Ez nem egy weboldal, amit jómagyar módra átadnak félkészen, azzal, hogy a többi hibát majd a garancia keretében javítják. Nem is egy felszini combino, ahonnan max kisétálsz a járdára.
És ugye mi van a vezető nélküli, automata szerelvények alagútban történő meghibásodása esetén? Megspékelve mondjuk egy áramszünettel. Egyik hiba volt, hogy meghibásodás esetén nincs áram és nem működnek a rádiók, mert az alstom nem oldotta meg a saját akkus üzemmódot. És még lehetne sorolni.

Albu 2011.06.09. 22:27:04

@alibaszna de bamba: A karbantartási előírásban, úgy tudom, nem kellett ellenőrizni azt a részt, ahol a kábeltűz kialakult. De nem is értem, a válaszodnak mi köze a soraimhoz.

@Alvarez: A beruházás körüli korrupcó mit sem változtat azon, hogy ha egy jármű alapvető feltételeknek nem felel meg (fék), akkor nem állítjuk ki a típusengedélyt.

@Béla Bácsi: Pont ez történt. Kettő független fékrendszer szerepel a feltétfüzetben (előírások), és az Alstomé nem független, továbbá valamelyik fékezés alkalmával nem fékezett. Tele van a világháló a hibalistával.

Ez nem jelenti azt, hogy a ruszki szerelvények bírják, de mindennek ellenére a legjobban ellenőrzött üzeme a BKV-nak.
De kár meglepődni, ha valamit (a tömegközelekés rendbetétele) nem veszünk komolyan, egy idő után kibukik. 1000 busz, 200 villamos, 100 metrókocsi kellene, holnapra. Mi meg furattunk Gabi bácsival egy rövid szűk lyukat a városba, amibe semmilyen más jármű nem tud lejutni.

Albu 2011.06.09. 22:45:54

Az előzőhöz:

Bár szakmai konszenzus alakult ki a döntőtestületben arról, hogy olyan járműveket kellene beszerezni a kettes metróra, amelyek később lehetővé teszik összekötését a gödöllői hévvel, végül mégse módosítják a tender kiírását.
A főpolgármester ...ugyanis kifejtette, hogy szakmailag sem ért egyet a megoldással. „Akár Nyíregyházáig is építhetnénk metrót” – próbálta gúnyosan érzékeltetni az ellenérveit. index.hu/velemeny/eheti/demszky0511/

30-40 évnyi szakmai fejlődést nem volt képes ő és a sleppje lekövetni. „A szabadság fővárosa” 5 ciklusnyi, 20 évnyi bizalmat szavazott Demszky Gábor SZDSZ-tagnak a főpolgármesteri székbe.

Tegyük hozzá: a metróállomás eleve úgy épült a stadionnál, hogy közös peronos átszállás lett volna a hév és a metró között. De Gabi bácsink átépítette az Örs vezér téri végállomást is arra a pár évre, és megrendelte azokat az Alstom-kocsikat, amelyek nem alkalmasak a hév vonalon való közelekedésre (sem).

kyanzes (törölt) 2011.06.09. 23:17:43

Azok a figurák, akik ténylegesen bírnak a hatalommal, hogy rendelkezzenek a kérdésben, soha nem használják ezeket az eszközöket. Nem látom be, hogy miféle érdekük fűződne a probléma rendezéséhez.

szamojéd szomszéd 2011.06.09. 23:18:38

Az Alstom csak fost tud gyártani....nyilván, például NY-ba is ilyen szutykokat szálítottak:
www.youtube.com/watch?v=DxldnEg2cY0&feature=related
nagyon örülnék, ha ezek a "fékhiábás" szarok futnának nálunk.
Rossz a szerződés a BKV-Alstom között a BKV kárára? A tárgyalásokról, szövegezés-, annak fázisairól és módosításokról kellett, hogy jegyzőkönyvek készüljenek. Talán meg kéne nézni ki készítette elő ilyen remekül, nyilván vki nyomást gyakorolt rá, hogy ilyen előnytelen legyen számunkra. Csak utána kéne járni és mindenkit megkínálni börtön-fegyház fokozattal - na nem pár év felfüggesztett - hanem fektetett nyolcas...

markog 2011.06.09. 23:27:40

@szamojéd szomszéd: Az Alstom nem csak fost tud gyártani, de szerintem ezt nem is állította senki. De hogy ezek a metrószerelvények ebben a formájukban szarok az fix. Amúgy meg a közvélemény felé picit kamuzik az Alstom ugyanis konkrétan totál ilyen felépítésű szerelvények ilyen műszaki tartalommal nem futnak sehol sem.
Meg egyébként is: ismerték a magyar szabványokat, tudták, hogy minek kell megfelelni. Az hogy ők ezt úgy próbálták kibulizni, hogy szabvány alóli felmentést kértek az már az ő gondjuk legyen. Amúgy meg mindenki aki szidja a NKH-t az először mondjuk olvassa el az indoklást (index metró-s fórumában fix elérhető, én is ott találtam) és akkor utána kezdjük el a csigazabálókat az egekbe magasztalni.
A franciákkal amúgy is az egész metró körül a franc kivan. Az alagútépítés is utána indult be igazán, mikor a Strabag részben (teljesen) kirúgta a Bamcoból a Vincit...

orient 2011.06.10. 08:07:51

A legjobban az háborít fel , hogy ilyen öreg kocsikat forgalombaengednek nap mint nap, de az Francia metrókra nem adtak engedélyt mert nem megbízható a fékrendszer. Nevetséges! Mintha azt értelmes tárgyalással nem lehetett volna javíttatni és már rég új metrók mennének mindenhol, nem is beszélve arról hogy nem mennének perek és egyéb jogi huzavonák a háttérben a mi adóforintjainkból. Üdvözlöm, hogy a Tarlós úr megkíván egyezni velük, remélem ez nem csak duma, és mindent megtesz azért, hogy szállítsák a kocsikat mert itt mi vagyunk szopóágon jelenleg nem az Alstom.

preddy 2011.06.10. 08:23:59

Teccik ez a metró - hév - vasúti szerelvény gondolat!
Még propellert rá és dunai kishajónak is használható lesz... :-)

lyken 2011.06.10. 08:32:35

@szamojéd szomszéd: "nagyon örülnék, ha ezek a "fékhiábás" szarok futnának nálunk."
Azon mit nem lehet értelmezni, hogy nem működött a fék? Nem úgy kell érteni, hogy kicsit fogott, hanem úgy, hogy nem bírt lefutni 1000 km-t úgy, hogy ne állt volna elő az a helyzet, hogy csak kigurulással bírt megállni. Ez üres alagútnál teszt során elmegy, éles üzemben nyilvánvalóan nem.

"Talán meg kéne nézni ki készítette elő ilyen remekül, nyilván vki nyomást gyakorolt rá, hogy ilyen előnytelen legyen számunkra."
Nem fogják. Holló hollónak nem vájja ki a szemét, akkor sem ha a politikai ellenfél az. Mi elnézük ezt, ti elnézitek azt, a grippen ügyről meg hallgatunk mélyen mindannyian.

"Csak utána kéne járni és mindenkit megkínálni börtön-fegyház fokozattal - na nem pár év felfüggesztett - hanem fektetett nyolcas... "
Ahhha. Még a gyilkosok se kapnak ilyet. Nyilván akkor pár milliárd elsíbolásáért többet osztanak majd pár évnél. Biliből ki kéne húzni a kezeket.

Az alstom nem csak szart bír gyártani, de ezeket a szerelvényeket látványosan a gyp szakosztályuk készítette el.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.06.10. 08:42:34

@Albu: Nagyon sajnálom,szerintem ,csak nem akarod érteni!
Megpróbálom mégegyszer,egyszerűbben:
Gabi bácsi és sleppje főzött egy jó húslevest,amiből a hús őket illette volna meg.
De mire elkészült jött István bácsi és sleppje akinek szintén kéne a hús....
Ezért ők mondták a NKH-nak,te magyarázd már meg ,(szigorúan szakmai alapon)hogy miért szar ez a Gabibácsi féle húsleves,oszt mi főzünk egy sokkal finomabbat több husival (ami msotmár a miénk lesz).
A nép úgysem tudja a felsorolt többszáz hibából mi igaz mi nem,mi javítható mi nem.
Csak egy a baj egyre rövidebb az idő,lehet hogy istván bácsi és sleppje is csak kieszik a húst a levesből aztán jön egy újabb,bácsi újabb sleppel.....

preddy 2011.06.10. 09:56:45

Csak a történelmi hűség kedvéért jegyzem meg, hogy az Alstom metrónak is kettős fékrendszere van, csak nem két pedállal vagy gombbal működik mint az orosz metrókocsiknál, hanem csak eggyel mint az autóknál, mi több, számítógép kalkulálja az optimális fékerőt a két körnél hogy optimálisan álljon le...
Ezért nem teljesíti az orosz metrók hanyattesési effektusát vészfékezésnél.

Amúgy meghallgatnám az Alstom vezér bírósági vallomását majd arról, hogy ki mennyit kért és mennyit kapott!

Béla Bácsi 2011.06.10. 15:18:58

@preddy: Valami bűzlik Dániában!
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy bárki rendelt volna metrókocsikat látatlanban, szülinapi meglepetésre. Még Magyarországon se megy ez el.
Épésszel két verzió lehetséges:
1. Az Alstomnak van sorozatgyártott metrószerelvénye. Mi tanulmányozzuk, kipróbáljuk és miután megfelelőnek találtuk, rendelünk belőle. (Sok baj nem lehet, hacsaknem az Alstom direkt szart akar nekünk adni és jót mutatott.)
2. Az Alstomnak nincs a mi metrónkkal kompatibilis design-ja, de miután a betarttandó paramétereket közöltük velük, ők adnak egy tervvel kapcsolt árajánlatot (Proposal), amiben az utolsó csavaralátétig felsorolnak mindent, ami árajánlatban benne foglaltatik. (Tulajdonképpen az alku itt folyik, itt lehet egymás karját csavargatni: pl. "ezért a pénzért még ezt is kérem bele". Ha itt eljópofáskodták a nagyelvtársak és egy kis francia konyakért meg francia punciért cserébe nem idegesítették magukat a részletekért, akkor biza mi -adófizetők, nem ők, az elQrók- leszünk a humók és csengethetjük a lóvét.)
Csendben jegyezném meg, hogy azért ez egy pöttyet túl sok lóvé ahhoz, hogy sak úgy "fene tudja már, kinek a hibája volt!" legyintéssel továbbsikoljunk felette. Necsak a szerencsétlen, végső elkeseredésében önmagán segíteni próbáló, szerencsétlen embereket cimmogtassuk már cigányriogató, "egyenruhás bűnözés" miatt. (Nagyon remélem, hogy aki ezt a faszságot kitalálta, az úgy jár, mint a Trabant főkonstruktőre: a történelem örök bohóca lesz!)

dalos 2011.06.10. 16:29:03

Nocsak! Úgy látszik a francia bíróság mégis nekünk kedvez:
index.hu/belfold/budapest/2011/06/10/a_bkv_nyert_masodfokon_versaillesben/

De ettől függetlenül remélem kijavítják a hibákat és jövőre már ezek a metrók gurulnak nálunk...

lyken 2011.06.10. 17:23:55

@Béla Bácsi: 1. Nem, az Alstom mindenhova egyedi metrokat tervez és gyárt le. A világon nincs két egyforma alstom típus.
2. Stimmt, volt egy specifikáció amiből pofátlanul kimaradt sokminden és most ki akarják számlázni. Tehetik, mert a pénz felét már megkapták a naqgy semmire. A befektetésük megtérült, sőt némi haszon is volt rajta. Innentől izmozhat. Pláne, hogy francia bíróság az illetékes. Aki látott már francia bírósági tárgyalást az kezdhet imádkozni.

"Csendben jegyezném meg, hogy azért ez egy pöttyet túl sok lóvé ahhoz, hogy sak úgy "fene tudja már, kinek a hibája volt!" legyintéssel továbbsikoljunk felette."
Nem fognak átsiklani. Ha nem rendelik meg akkor kicsúszás van az időkeretből és nincs EU-s támogatás rá. A francia bíróság ugye az alstomnak ítél a jogrendszerüknek és a szokásjoguknak megfelelően. Az EU-s támogatás ugrásával ott állna a magyar állam úgy, hogy 30 milliárdot kifizetett az alstomnak és támogatás nélkül kell beszereznie metrót valahonnan.

Béla Bácsi 2011.06.10. 19:25:03

@lyken: Azért remélem, nem eszik olyan forrón a kását. A kulcs a dokumentáció. A francia jogrendszert nem ismerem, egy barátom szerint nem szokásjog van, mint Amerikában, a bíró nem csupán itéletet mond ki a zsűri döntése után, köteles az "igazságot" kivizsgálni. Innen az elnevezés: vizsgálóbíró. Egy pár forintba belekerül a megfelelő nemzetközi szakértő gárda, de annak (remélhetőleg pozitív) szakvéleménye után nem igazán simliskedhet a bíró.
Reméljük! :))

fokabacsi 2011.06.10. 20:31:46

Pert vesztett az Alstom a Francia bíróságon!
kuruc.info/r/2/80400/

fokabacsi 2011.06.10. 20:33:41

@Alvarez: Hol van a valamikori "régi dicsőség" ?

Gyani · http://skypesuli.hu/ 2011.06.11. 17:49:10

Nembaj szükséág volt az NKK-ra.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.06.12. 02:28:25

Szóval van négy darab metrókocsi, amik 98-as évjáratúak, de ezeken kívül 1988-asok a legújabb darabok, szép. De elég durva hallani, hogy még mindig futnak az EV3-asok is, olyan 1970-es évek elejétől.

SvenH. (törölt) 2011.06.12. 21:40:47

az ACÉL a kocsiszekrenyben nem birja tovabb mint 30 ev, kb mar 5 eve elmondtak priviben...
tudtak azt ott nagyon is jol, Tarlosek is tudtak, csak most jobb racsodalkozni...

2011.06.13. 08:13:46

@lyken: Ennyi erővel, amit összeperlekednek, a csigazabálók már akár csinálhattak volna rendes féket is a vagonjaik alá, és akkor mindenki tök boldog lenne.

@SvenH.: acélja is válogatja. Első autóm egy 1971-es Fiat 850 volt (98-ban), szó szerint szakadt, repedt szanaszét. Amikor meguntam a toldozást-foltozást, átültem egy 1971-es nagypolszkiba, azzal abszolúte nem voltak ilyen problémák, még ma is azzal járnék, ha a benzinárak nem szálltak volna el ennyire. Egyébként van valami ultrahangos készülék, amivel föl lehet mérni az acélszerkezet hibáit. Sőt, tulajképpen ha megnézel egy pályaudvart, szokott lenni ott is egy hapsi, aki kalapáccsal veri a kocsik kerekeit, az is azt csinálja. (És a csengés alapján ítéli meg, repedt-e.)

fokabacsi 2011.06.13. 09:13:49

Utána olvasgattam egy kicsit. Lett egy olyan érzésem, hogy az Alstom Kínában terveztette-rakatta össze a szerelvényeket szakma nélküli segédmunkásokkal. Mert az, hogy a kocsikat kétnaponként kell megállítani műszaki probléma miatt , mindennek a teteje! Illetve az alja! és rendesen elqrták a renoméjukat! Ilyet értelmes ember nem tesz! És még ezek szavazták meg nekünk Trianont!?

lyken 2011.06.13. 12:19:59

@Hajszás Láncos: "Ennyi erővel, amit összeperlekednek, a csigazabálók már akár csinálhattak volna rendes féket is a vagonjaik alá, és akkor mindenki tök boldog lenne."
Igazából volt egy hibalista ami egyre csak bővült. A fék volt a legkomolyabb ezekből, de ezenfelül a sok apró vacak felőrölte őket szerintem.
A hibák egy része valódi meghibásodás volt, egy másik része pedig olyasmi amit egyszerűen nem építettek be a szerelvényekbe annak ellenére, hogy benne volt a szerződésben. Ez utóbbi esetekben megpróbálták kialkudni, hogy ne kelljen beépíteni, vagy hogy kapjanak érte plusz pénzt.

Béla Bácsi 2011.06.13. 14:17:18

@lyken: Talán vigyük mi is Chicagoba a pert! Ott mindig mindent az felperes nyer meg és az egész világ felett jurisdikciójuk van! Csak fel kell hívni a MÁVot, hogy ki a felperes ügyvédje és azokat megbíni az üggyel. (Biztos találunk még rokonokat is hozzájuk e kies hazában!)

elektromotor 2011.06.14. 12:33:04

@Béla Bácsi:" Nezsidózzál" Béla Bácsi! Kapsz egy olyan holokausztot , hogy összetüszögöd magad!
:-))

Béla Bácsi 2011.06.14. 13:49:21

@elektromotor: Huncut aki rosszra gondol! :))
Én pusztán praktikussági megfontolásból gondoltam, hogy ha a chicagoi (városi? vagy Illinois állami?) bíróságnak hatalma van (Krisztus urunk után) itélni eleveneket és holtakat, időben és térben(!), miért ne próbálnánk szerencsét mi is velük?
Ez a város nyilvánvalóan egy olyan "földcsakrája" az univerzumnak, ahol a születésüknél fogva fennsőbbrendű emberek kiválasztottjai itélkezni tudnak földrészek és történelmi korszakok és viharok távlatában! (Tudjátok, itt lakik Jabba the Hut!)
A Feszty-körképen egy szláv fejedelem testtartásával, kellő "kenőpénzzel" fel kell keresni ezt az emelkedettebb fajt és megpróbálni befolyásolni az itéletét a mi kis akáclombos hazánk javára!
(Ha ne adj' isten találnánk segítőket ehhez hazai "üldözött kisebbségeink" között, az csak tovább rombolná azt a tévhitet, hogy bizonyos "népcsoportok" itt ellendrukkerek! Itt a soha meg nem ismétlődő alkalom!) Természetesen, miután bekaszálták a MÁV-tól azt a kis lóvét, ami már régóta esedékes nekik! (Asszem, ez a fasiszta Viktor még az idén nem tartott egy kárpótlást se!)

2011.06.14. 20:33:37

@Béla Bácsi: Bocsi, de Auswitzba teherwagonokban vitték a zsizsiket, tehát a MÁV Cargón kell behajtaniuk a kárpótlást, amelyet Gyurcsány atyánk rásózott a labancokra, muhahaha! :-)

Béla Bácsi 2011.06.14. 22:43:07

@Hajszás Láncos: Nagyon helyes gondolkodás! Végülis ők is a "jogfolytonosságot" hangsúlyozzák! Miután a sógorék lerázták őket, mégiscsak ellenperelni kéne a MÁVnak őket, hiszen a viteldíjat sosem fizették ki, ami kamatostul számottevő. Igaz a megrendelő más volt, de annak visszalépése esetén a szolgáltatást felhasználó a "jogfolytonos" a szolgáltatás ellenértékének a megfizetésére. Hacsak nem pecsétes, korhű igazolást tudnak mutatni (személyenként!) a MÁV által kibocsátott csökkentett mértékű vagy teljesen elengedett viteldíjra.
A viteldíj kiszabásának meghatározásaként (természetesen!) az Egyesült Államok személyszállító vonalain szokásszerű viteldíjakat vesszük figyelembe (az eltelt idő alatt felhalmozott kamatok és a fizetési késedelemből keletkezett és elszenvedett kár összegének hozzáadásával.) Nem igazán lehet argumentumuk a fizetés elkerülésére, hiszen a MÁV, mint szállítási vállalat vett részt ebben az interakcióban és nem mint utazási iroda, így a célállomáson levő elhelyezési körlet minőségéért, ill. az ott nyújtott szolgáltatások esetlegesen kifogásolható minőségéért jogilag nem tehető felelőssé.
Szóval, 6 vagy 7 százezer a mai számadat? Nemzetközi, hosszútávú utazás, túlórázó, nemzetközi vonalra beosztott, otthonától -elfoglaltsága miatt- nyolc órán túl távol tartott személyzettel, szerintem még csoportos kedvezmény adása esetén is jogos a $100-150 viteldíj per kop. Ez durván 60 millió dollár plusz kamatok 67 évre (természetesen "compound", azaz tőkésítve, kamatos kamattal) nem mellesleg a késedelmes fizetés miatti bírság, ill. az által felmerült ügyvédi és behajtási költség. Ez testvérek közt is, alaphangon $100 millió!
Namost, amerikai gyakorlat szerint fölajánlunk a behajtást végző ügyvédi irodának 40%-ot, és pereljük az utazásban résztvevők örököseit, akik visszamenőleges határozattal kötelesek örökségükből az örökhagyók által hátrahagyott adósságot kiegyenlíteni. Magyarországon ez a Mazsihiszt jelenti, ami számos jóvátételből származó ingatlannal és birtoktárggyal rendelkezik, ill. különbségtétel nélkül minden magyarországi zsidó lakost, akik vagy személyesen vagy felmenőik által vették igénybe a MÁV 1944-es nemzetközi utaztatását.
Gondoljunk bele: negyven milláért megverekednének az amerikai ügyvédek a perképviseletért, visszakapnánk a földjeinket és épületeinket, aminek egyenértékéből a MÁV hatvan millió dollárhoz jutna és azt fejlesztésre ill.hiányok pótlására fordíthatná. (Baj csak annyi lehetne belőle, hogy az elszegényedett bipsijeink konkurrenciát jelentenének az évek óta munkára éhes cigány lakosságnak a magyar munkaerő piacon.)

SvenH. (törölt) 2011.06.15. 00:13:40

@Hajszás Láncos: azert a metrok napi 12 ora tis futhatnak az ev 350+ napjaban
az nem osszehasonlithato egy autoval

az acel volt az, hidd el :)
egyszeruen nem birja tovabb,
amugy meg na jo hat tovabb birta, de ez nem indok semmire...

mondom, belso korbol van a BKV metros reszlegerol...
mar 5 eve mondtak hogy 30 ev, aztan csokolom....

tudtak ezt ott bent

2011.06.15. 08:50:32

@SvenH.: Valóban nem összehasonlítható. Maga az igénybevétel is teljesen más, mint egy demszkygrád kátyuiban bukdácsoló gumikerekesnél. Mindössze arra céloztam példámmal, hogy a kor csak egy tényező a sok közül. Amúgy ugyanabból az acélból van a Szabadság híd is, ugyanazokat a rezonanciákat meg is kapja a villamostól, mégsem omlott össze 60 évig fáradásos törés miatt, noha sokan és régóta jósolták már ezt. Mindezzel nem mentegetni akarom a metrókocsik túlfuttatását, csak csillapítani a hisztériát. Az orosz metrókocsiknak nem az alváz a leggyengébb pontja, hanem a műanyagok. Azt sose tudtak a ruszkik csinálni. Szerintem előbb fognak porig égni, mint atomjaikra törni.

süti beállítások módosítása