Skip to content


       Szűrés lista

Kormányhatározatba foglalt béremelés - a magánszférában

Csak sikerül pontot tenni az elkúrt 16%-os adóra ... nem, nem ismerték be, hogy elkúrták, hogy a gyerek nélküli 250 ezer forint alatt kereső magánszférában dolgozó rosszabbul járt a "soha nem látott adócsökkentéssel." (A közszférában dolgozók 46%-a kapott bérkompenzációt az államtól.)

A Bérmonitoring Bizottság vezetője, Rogán Antal 4 másik fideszes képviselővel együtt benyújtotta a legújabb agymenését: törvényileg kötelező béremelés a magánszektorban.

A törvényjavaslat szerint "a Kormány rendeletben határozza meg a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhet szükséges munkabéremelés mértéket."

Csak a megőrzésről van szó, a nettó bér nem fog nőni, és még ezt is csak ilyen eszközzel tudják elérni.

A végrehajtását a munkaügyi ellenőrzések keretében fogják ellenőrizni, vagyis a munkaügyi ellenőrök átnézik a bérpapírokat ...

Amennyiben ilyesmit találnak a munkaügyi ellenőrök, akkor az adott cég "a jogsértést megállapító jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet."

Beszarok, 1 év alatt túllépnek a kommunistákon is.




Orbán Viktor fogja személyesen eldönti, hogy ki mennyi béremelést kapjon ... ezek - bassza meg-, tényleg úgy gondolják, hogy csak attól függ a béremelés, hogy a kormány hogyan határoz. Menyi legyen Gyurikám? 3%? 4%?
Bevétel, kiadás, extraadók, profit, infláció, költségek, ezekről van valami fogalmuk?

Ha törvényileg eldöntik, akkor valószínűleg a magánszféra nem tud mást csinálni, mint végrehajtja, legfeljebb elküldenek 2-3-4-10 embert, hogy az ő bérükből kijöjjön a kormány által előírt béremelés.

A kirúgott emberek meg mehetnek közmunkásnak, erről bővebben majd holnap.

Címkék: fidesz válság abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr343000170

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán: "Jogunk van elkergetni a kormányt!" 2011.06.20. 23:18:15

Lassan mondja, hogy mindenki megértse! (2008. március)

Trackback: Rafael Correa Háborúja az Államadóssággal 2011.06.20. 21:10:43

Nem Orbán Viktor az első a nap alatt aki hadat üzent az államadósságnak. A hadiállapot kihirdetése gazdasági, vagy társadalmi jelenségekkel szemben egy amerikai eredetű PR húzás. War on Crime, War on Drugs, War on Terror. Gyanítom, hogy a Fidesz PR-gur...

Trackback: Narancskommunizmus, bér-ÁVH 2011.06.20. 20:51:22

Döntsd a tőkét! - és ne siránkozz, ha nem lesz munkád.Az állítólag konzervatív, harcos antikommunista kormány gazdaságpolitikája a Munkáspárt programjából kölcsönöz elemeket: haladunk a hatósági bérmegállapítás felé. Egy most benyújtott törvényjav...

Trackback: Jön az igazi bérkommandó 2011.06.20. 19:43:55

Olvasom, hogy:A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban - az erről szóló törvényjavaslatot Rogán Antal és négy Fides...

Trackback: Kötelező bérkompenzáció 300 ezer alatt 2011.06.20. 15:27:01

A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012–2013-ban.

Trackback: Karsai: Ilyen rendszerben nem akarok élni! 2011.06.20. 14:24:01

Több tucat altatótablettát vesz be szerdán Karsai József volt szocialista parlamenti képviselő, és a parlament épületéhez láncolja magát. Karsai szerint szükség van egy mártírra, aki felrázza a passzivitásból a magyarokat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.06.20. 13:54:13

És ez meg a "munkahelyteremtés" és a "versenyképesség javítása" együtt mégis hogy?

zrobasé 2011.06.20. 13:54:19

sirni már nem tudok, ezen már nevetek...kínomba...

mutant · http://universal.blog.hu 2011.06.20. 13:57:47

Nem csak a 250 ezer alatt kereső gyerek nélküliek jártak szarabbul. A gyerekesek is...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.20. 14:00:24

@astrup:

szerinted pl. a kis és középvállalkozások, amik éppen hogy túlélik a mai napot, miből fizetik meg a kötelező béremelést?

Roltii 2011.06.20. 14:02:37

nem úgy van az, hogy jővőre módosul megint a szuperbruttó részleges eltörlésével? vagy valami ilyesmi változás lesz tudtommal, így pedig akiknek most megemelik a bruttóját, jobban járnak jővőre mint akiknek nem...jővőre akkor kötelező lesz majd a magasabb bérűeknek emelni? Mellesleg ne legyen már egy 3-400 ezres bruttó fizetés az a húdenagy luxus kategória...mert hogy nem az...

zrobasé 2011.06.20. 14:04:24

@zero: szerinted őt érdekli ? majd jön a jó kis válasz, hogy akkor kisebb béemvébe ül, meg nem megy 3x egy évebe nyaralani, meg minden ilyen hülye demagóg komcsi érv...
ez is ugye a segitsük a hazai kkv-kat csomag része ? mert alakul...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.20. 14:13:24

Újabb csodás, családbarát és stresszmenetsítő intézkedés.
"Vajon az enyémet emelik, vagy engem rúgnak ki, hogy a Józsinak emelhessenek?"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.20. 14:13:49

@Roltii:

Még fogalmuk sincs 2012-ről, lehet marad a szuperbruttó:
vastagbor.blog.hu/2011/05/11/ki_szivjon_2012_ben

Jakab Andor 2011.06.20. 14:15:43

Ha az állam a magáncégek számára fizetésemelést ír elő, akkor 2 eset lehetséges:

1) Megőrültem.
2) Kommunizmus van.

Roltii 2011.06.20. 14:18:21

@zero: és tényleg...remek, bár így legalább valami kis értelme van ennek a törvénynek (attól függetlenül, hogy nem szabad így beleszólni a magánszférába).
Azon gondolkodtam, hogy a kormány nekem (mint pozitívan érintett munkavállaló) miért nem hoz egy törvényt, amiben kárpótolnak az éveken keresztüli magasabb adózásért, vagy azért, hogy én béremelést nem kaptam, csak a nettóm nőtt (rohadtul nem ugyanaz a kettő).

Marcellusca 2011.06.20. 14:20:58

"...a nettó bér nem fog nőni, ..." - Az nőtt, vaze! Legalábbis a KSH adatok szerint. :)

Transylvanianmixedgrill 2011.06.20. 14:23:09

@zero: Nincs erre (se) kapacitás. Ez megint csak egy PR intézkedés, mint ahogy a homelessek eltakarítása is. Sajtóban bemondják, hogy a fides fan otthon kipipálja, hogy "hejbemegmondták és megcsinálták a frankót, amit zsigerileg AKAROK!" No de ki ellenőrzi? Hány homlesst látsz Pesten amióta bekeményítettek? Ugyanannyit vagy még többet is. Kálvin téren az öreglány megvan, aki az új üvegtetejű villamosváróban LAKIK hetek óta, senki rá se szól?

zrobasé 2011.06.20. 14:23:48

@Marcellusca: mindjárt jön eszkep, és majd jól felmossa mindenkivel a padlót :)

Marcellusca 2011.06.20. 14:25:16

@zero: Természetesen VISSZAMENŐLEG!
Mert ez triviális!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.06.20. 14:25:48

Ha vállalkozó lennél még mindig:
1. Átjelented dolgozókat 6 órás munkaviszonyba és szevasz béremelés.
2. Kirúgod a 12 főből azt a kettőt akik a múltkor húzták a szájukat az üdülési csekkre amit decemberben a "borítékos" pénz helyett adtál.
3. Kijelented a dolgozókat, nekik is jó, neki is jó, nyugdíj úgyse lesz, téged pedig nem izgat a büntetés, 6 havi járulékból nullán vagy (ha ellenőrt kentél 3 haviból).
4. Elhúzol Szlovákiába és haza a szlovák rendszámú kocsiddal csak akkor léped át a határt ha igyekszel a horvát tengerpartra.
5. Veszel több fapados jegyet "csak oda" opcióval akárhová. Mondjuk Kubába, ott kisebb a korrpució, az állami belepofázás mindenbe, okosabbak a vezetők, szebbek a jányok és melegebb az idő...

Furamadár 2011.06.20. 14:28:56

Zero, nem látod a sorok mögötti szándékot?

Egyszerűen fogják magukat kihasználják a helyzetet, és az összes nem fideszközeli, de közbeszerzésen esélyes cégre ráeresztik az ellenőröket, és megvan a további beszerzésekből való kizárás törvényes módszere.

A fideszmutyi legújabb bebiztosítása.

Marcellusca 2011.06.20. 14:31:46

@Transylvanianmixedgrill: Ne aggódj, ellenőrizni fogják!
Most is vannak munkaügyi felügyelők, max célirányosan fognak ellenőrizni, hogy melyik nemhaveri céget kell jól megb@szni + a vezetőjét/tulaját gyorsan lesittelni (24 óráig ohne /zug/ügyvéd!) és megvádolni, majd így 2 évre kizárni a pályázatokból, hogy addig is több jusson a haveroknak (meg egy kicsi vissza).

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.20. 14:33:54

@csizsikpizsik:

Kubában legalább nem kell sokat költeni fűtésre :)

Transylvanianmixedgrill 2011.06.20. 14:36:32

@Marcellusca: Lassan 15 éve dolgozom, a sokadik cégnél. Egyszer, azaz egyetlene egyszer sem találkoztam még munkaügyi ellenőrrel...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.20. 14:44:34

"A bizottság több folyamatban lévő törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat is tárgyalt. Így például támogatta az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvény Semjén Zsolt és Latorcai János által jegyzett módosítását. A KDNP-s képviselők indítványa szerint az ÁSZ az egyházak gazdálkodását nem, csak az intézményeik működtetéséhez adott állami támogatás felhasználását ellenőrizheti."

:)))

Sanya1965 2011.06.20. 14:45:25

@Jakab Andor: Igen ez így ebben a sorrendben fedi a valóságot: megőrültél mert kommunizmus van

Marcellusca 2011.06.20. 14:45:51

@zero: Ugyehogyugye? :)
Lehet, hogy mégsem annyira hülyék? :(((

@Transylvanianmixedgrill: Most majd fogsz! :P

szmoker (Homo Trollicus) 2011.06.20. 14:51:58

Következő meg az lesz, hogy minden magáncéghez beültetnek 1 NarancsPistikét, aki jelent a Pártnak? Persze a cég pénzén, hogy máshogy.
Merhamár, akkor kicsire nem adunk, nemigaz, efftársak?!

Marcellusca 2011.06.20. 14:52:01

@zero: Ezzel mi a gond?
Az ÁSZ ellenőrizze, hogy a ZáLamtól kapott lóvét valóban arra költötte, amire kapta, a többivel meg számoljon el a hívek, támogatók felé!

De, ha engem kérdezel (tudom, nem kérdezel :P), akkor az egyházak legyenek "önjáróak", azaz tartsák el magukat a hívek és a támogatók pénzéből!
Ha - alapvetően - állami feladatot látnak el (oktatás, gyógyítás), akkor arra - és csakis arra! - kapjon támogatást. Amivel, természetesen, elszámolás-köteles az állam felé!

Transylvanianmixedgrill 2011.06.20. 14:53:24

@zero: Papéknál lesz-e vajon fizuemelés? :D

Marcellusca 2011.06.20. 14:54:10

@szmoker: Ja!
Természetesen vezérigazgató-helyettesi posztba és azzal járó fizetéssel! :)

Jakab Andor 2011.06.20. 15:01:26

@Sanya1965: :-) Oké, de akkor mi ez a nemzeti dolog? Nemzeti szocializmus, illetve bocsánat, Nemzeti Kommunizmus? Őrület. :-)

Transylvanianmixedgrill 2011.06.20. 15:01:31

@Transylvanianmixedgrill: Tényleg nem akarok offolni, de ez a hajléktalan téma pont ugyanez, pepitában... www.noltv.hu/video/3593.html

Asidotus 2011.06.20. 15:01:35

@Transylvanianmixedgrill:
én nem sokat dolgoztam építőiparban, összeadva kb 12 hónapot, de bizony, ott találkoztam velük.

Sanya1965 2011.06.20. 15:03:23

@Marcellusca: Ne aggyatok 5leteket a fijjugnak, még megcsinálják. Mert a hülyeség is csak akkor káros, ha szorgalommal párosul (sajnos a fijjugnál ez nagyon megy)

GGG77 2011.06.20. 15:05:11

@csizsikpizsik: Az 1-es és/vagy 3-as pont sok helyen már eleve így van.
A Fidesz csak tovább szürkíti, feketíti ezzel a foglalkoztatást.

Transylvanianmixedgrill 2011.06.20. 15:10:23

@Nűnű: Jó, hát építőipar, terepen, ott lehet. De hogy irodistaként eggyel se találkoztam még, az hótziher.

GGG77 2011.06.20. 15:12:19

@Transylvanianmixedgrill: Építőipar, vendéglátó egyéb szolgáltatók, kisiparosok.
Ha irodában dolgozol a büdös életben nem is fogsz látni munkaügyest.

Marcellusca 2011.06.20. 15:27:12

@Sanya1965: Nem ötletelek.
Nosztalgiázom. :D

Uniplet 2011.06.20. 15:32:16

Annyira qrvára elegem van belőlük!
Miért nem lehet legalább egyszer olyasmit is csinálni, aminek van értelme?
Amire azt mondja az ember, ez igen, végre azt teszik ami a dolguk lenne.
Kezd nagyon elfogyni a cérnám.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.06.20. 15:35:58

Tessék mondani! Ez az újabb agymenés mikortól visszamenőleges? Ma 2011-től, holnap 2010-01-01-től, szeptemberben 1990-től? Ugye így teccettek gondolni?

Kartal (rezervált) 2011.06.20. 15:36:20

"Ha törvényileg eldöntik, akkor valószínűleg a magánszféra nem tud mást csinálni, mint végrehajtja, legfeljebb elküldenek 2-3-4-10 embert, hogy az ő bérükből kijöjjön a kormány által előírt béremelés.
A kirúgott emberek meg mehetnek közmunkásnak, erről bővebben majd holnap."

A maradék emberek meg dolgoznak mint az állat (heti hét műszak, 12 óra, stb.), hogy meglegyen a rendelés a csökkentett létszámmal is. Aztán belerokkannak, elmennek rokkant nyugdíjba, és Zero kiakad, hogy nem lehet ennyi rokkant az országban mert.... a rokkantak meg mehetnek közmunkásnak vagy visszaveszik őket a cégek, mivel kötelező csökkent munkaképességűeket is alkalmazni, és ők sem akarnak éhen dögleni. Aztán ott döglenek meg a gép mellett a melóban. Ez a magyar demokrácia a 21. században.

Minden dolgozó ember nevében: Köszönjük!

Transylvanianmixedgrill 2011.06.20. 15:39:35

@Kartal (rezervált):

Mit lehet erre mondani? Egy igazi klasszikus megadja a választ:

"...a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete."

ketroot 2011.06.20. 15:50:02

Valaki igazán rárobbanthatná már ezekre a faszokra a Parlamentet...

M_Runcájsz 2011.06.20. 15:50:16

@Furamadár: szerintem is nálad a pont!

molaris 2011.06.20. 15:50:43

Megmondom, hogy mi a megoldás!

Életbe kell léptetni, hogy Magyarország felvilágosult monarchia, és élén Én állok.
A hatásköröm abszolutikus, és a mandátum két év.

ÍGÉREM: ez idő alatt rendbe kapom az országot, kilábalunk a gödörből, és 2013- ban demokratikus választást írok ki.

Akik megmaradnak és nincsenek börtönben- azok indulhatnak a választáson.

Természetesen az összes demokratikus hülyeséget felrúgom, de a kínai példa nyomán, heti rendszerességgel tartatom meg a nyilvános kivégzéseket. Az biztos, hogy elévülésre nem lehet hivatkozni.

Az igazlátó napok nyilvánosak lennének, és a látható többség szavazata döntene.

Egye fene!- mivel a számítástechnika lehetővé teszi, és az utazás azért nem egyszerű, lehetne on- line is szavazni.

Gondolom, hogy naponta 8-10 ügyet lezárnánk.

Szobrot nem kérnék, és a vagyonelszámolásom nyilvános lenne!

Az a hülye Horthy is csak annyival szállt ki, mint amennyivel berukkolt!
Bumm!- így is hülyének néznek.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.20. 15:53:48

Nálunk a cégnél - sajnos - van olyan, akinek az elmúlt 4000 év legnagyobb adócsökkentése miatt CSÖKKENT a nettó fizetése. Csak azért kérdezem, mert nem akarom őt kirúgatni, így tisztázzuk előre: ha ő ezt a javaslatot kinyomtatva átmegy az ügyvezetőhöz, akkor mi történik?
1: belátva, hogy - a kormány - elkúrta, nem kicsit, nagyon, ad bérkompenzációt?
2: kirúgja a picsába valamilyen mondvacsinált indokkal?

The Great Destroyer 2011.06.20. 15:54:29

2 gyerekem van és k. sokat melózom, nekem nem lett kevesebb a lóvém, de több sem, ha nem lennének a babák, akkor én is rosszul jártam volna.

lyken 2011.06.20. 15:54:44

@Transylvanianmixedgrill: "Papéknál lesz-e vajon fizuemelés?"
Valami minimálbérszerűségre vannak bejelentve. A többi zsetont hitéleti támogatás címszó alatt kapják, hogy ne kelljen adózni belőle. A nagykeresztények persze tavaly még kiátkozták azt aki legálisan szlovák céget csinált és így spórolt legálisan.

lyken 2011.06.20. 16:00:17

Arra gondolom nem gondoltak a fidesznél, hogyha valaki 300 alatt keres és nem akarnak neki emelni, azt simán kirugják és felvesznek valakit a helyére ugyanannyiért?

Homeoffice 2011.06.20. 16:02:21

@Seduxen:

Tudod..
Mindenki nem járhat jól...

molaris 2011.06.20. 16:02:49

@lyken:
Na!!- azt a céget ne féltsd!- azért még eddig nemigen siratott a nép éhen halt papot!

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.06.20. 16:03:44

Szép teóriagyártás folyik itt, de én azért megvárom a valóságot. Különösen miután az egyszeri 300 alatt keresők meghallják a törvény által előírt fizetésemelést. A munkáltatói következményeikbe persze nem gondolnak bele...

...hacsak ezután a törvény javaslói nem tesznek egy olyan kitételt, hogy erre az indokra senkit sem lehet elküldeni (elbocsátási moratórium). Amire a vállalkozók csak egyet tehetnek: árat emelnek.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.06.20. 16:04:09

Jegyrendszer mikor lesz?

Csak közlöm, hogy az összes kiskaput megkeresem, ha kell flexel vágok egyet, hogy ne menjek tönkre.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.20. 16:06:41

@Furamadár: Igen, itt van a kutya elásva. Szerintem is ez a motiváció. A prolinak meg beadják, hogy azért kellett a konkurrenciát kirúgni mert kiszipolyozta a melóst.

Úgyhogy az "ezek hülyék" kezdetű kommentelést mindenki fejezze be. Sajnos nem hülyék.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.06.20. 16:12:02

@zero: "Csuhába járnak, inomine pátrisz / Reverenda alatt (Nokiás) dobozkát visz."

ketroot 2011.06.20. 16:13:23

@ketroot:

Elhatárolódom, nem én voltam!

gramercy 2011.06.20. 16:14:12

és kommunistáznak bazmeg, ezek

ezek az anyjuk gyomorsavszökevényei, miután beleszólnak a magángazdasági ár- és bérképzésbe, luxusnak kiáltják ki és megadóztatják a profitot, pártintendánst ültetnek a médiába és teli szájjal kommunistáznak

2011-ben fideszszavazónál nincs moslékabb

drazsé 2011.06.20. 16:14:24

1 Ft béremelés? az működik?

(most nem mintha én azt szeretném, hogy akkor soha, senkinek meg dógozzon olcsóbban a proli, meg minden marhaság, csak hát "áthidaló" megoldásnak, ha nem bírnak adni)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.06.20. 16:23:04

@drazsé: (Most csak zárójelben, de ez valahol ennek a blognak a pesszimizmusa is: ha központilag emeltetik a bruttó béreket, akkor az a baj, hogy a munkáltató terhe megnő, ha viszont központilag csökkentenék a bruttó béreket, akkor az a baj, hogy a munkavállaló kevesebbet keres...)

Apafarkas 2011.06.20. 16:30:14

Nem para ez a rendelkezés, mégpedig a következők miatt nem:
1
Multinál bértömeg van, és eléggé rugalmas a létszám a kölcsönzőcégek miatt. Legfeljebb több meló jut/fő.
2/a
kkv-nál be van jelentve+kap feketén. Legfeljebb kevesebb lesz a fekete pénz (a nettó+annak költségével
2/b
akinek nem fix emberei vannak, hanem sokakat alkalmaz próbaidő-kirugás-próbaidő ciklusban, annak csak ki kell rúgnia és felvennie. Ez a 6 hónapos próbaidővel még egyszerűbb lesz.
2/c sok helyen a fizu alap+bónusz rendszerben van. (ez multiknál is megvan sok helyütt) A bónusz pedig adható, nem pedig kötelező.

Melósoknak szar lesz, az igaz, de ez van.

lyken 2011.06.20. 16:35:40

@molaris: Nem féltem őket. Csak jeleztem, hogy nagyban adót csalnak.

nyugatioldal 2011.06.20. 16:49:27

Az a vicc, hogy ugye a munkabért a munkáltató és a munkavállaló rendezi a munkaszerződésben közös megegyezéssel. Az állambácsinak lófasz köze sincs hozzá, max a minimumot határozhatja meg. Ennek megfelelően abszolúte jogos a komcsi jelző, de ezen továbbmenve a következő faszságuk az lesz, hogy kötelezik a munkáltatókat: vegyenek fel x embert, különben jön a bünti.

nyugatioldal 2011.06.20. 16:55:49

@Apafarkas: Aha, multinál elküldenek x embert, ergo a "rabszolga" még több ember helyett fog dolgozni, a kkv meg feketén kevesebbet ad, ergo a fekete 10.000 helyett nem lesz csak 3.000, a dolgozó (és a vállakozó) meg adózhat, s marad neki a 7.000 ből mondjuk 4.000. -3.000 grat.
Szerintem az adókra meg a járulékokra mennek a fijjugg...

Marcellusca 2011.06.20. 17:03:42

@nyugatioldal: De, hát az elbocsátások miatt kialakuló felszabaduló munka "pótlására" is megvan már a megoldás: 44 órás munkahét. :D
Kéthetes intervallumot nézve 80+8 munkaóra, azaz "melósszombat" és szabadszombat bevezetése.

sárkányfő 2011.06.20. 17:13:54

Na végre poszt van erről is.

Normális embernek már sokszor kiakadt a gyalázat-mérője Orbán kapcsán, de ez tényleg valami egészen különleges gátlástalanság.

Hogy képzeli Orbán, hogy Ő ígéretét mással, mások kontójára tartatja be? Ilyet még ki is találni?! Na ehhez kell mélyfideszes aljasság.

Ha én megígérem Józsinak, hogy holnap adok neki 100.000 forintot, holnap elkezdhetem ütni a Fideszt, hogy az ígéretem váltsák valóra, és adjanak Józsinak 100.000 ft-ot?

Utólag én is tehetek úgy, mintha más lett volna az ígéretről szóló mondatom alanya?
A többi fideszes ígéret is arról szól, hogy más nevében, mások kontójára ígértek?

Komolyan, a pofám leszakad. Kitalálni, hogy más a hibás, ha nem tartja be az én ígéretem? Mondjuk ha ebből rendszer lesz, akkor vidáman ígérhetnek a pártok bármelyik választás előtt bármit, pl. szép fizetésemelést, aztán kizsarolják a cégekből, de ők persze nem tesznek hozzá semmit.

Én elsüllyednék szégyeneben, ha ilyen ötlet akárcsak felmerülne bennem. De ilyen fel se bírna merülni, ilyet millió év alatt se bírnék kitalálni. Ilyet csak az bír kitalálni, akinek valami egészen más agyberendezése van.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.06.20. 17:47:28

Ezek alatt is csupa öröm vállalkozónak lenni.

Kíváncsi vagyok, hogy ezzel mia céljuk, csak nem a közmunkások számát akarják növelni a várható elbocsájtásokkal. Akkor aztán lehet építeni a debreceni stadiont meg tömegével lehet menni a fideszközeli cégekhez állami pénzen rabszolgáskodni.

"Beszarok, 1 év alatt túllépnek a kommunistákon is."

Na azért kibukott a jobboldali agymosott mantra. Ha azok komcsik voltak, akkor ezek mik?

nyugatioldal 2011.06.20. 17:55:43

Egyébként én ha egymagam döntenék a dolgozóimról, megnézném, hogy mennyivel emelkedik a bérköltségem, s annak összegével csökkenteném a dolgozói bért, magyarul a plusszt hoznám leépítéssel. A rendes felmondásban meg az lenne az indok: a T/3589-es sz. Képviselői önálló indítványt követő x. sz. törvény következtében a működési költségek emelkedtek, mely miatt kénytelenek vagyunk az Ön munkaviszonyát megszüntetni.

Másrészt meg aki emelni akar (akar a halál, kell), az emeljen dec 31-ig, hiszen jövőre úgy is jön as következő Azonnali Nagyarányú Adócsökkentés, s az abból származó adóemelést úgy is külön rendeznie kell... :-(

nyugatioldal 2011.06.20. 17:59:00

Arról nem is beszélve, hogy Pista és Józsi ugyanolyan jómunkásember és ugyanannyit is keresnek. Csakhogy Pistának van gyerek de Józsinak nincs. Ergo Józsinak emeljük meg a bérét, Pistának meg ne. Nem picit diszkriminatív-e?

2011.06.20. 18:16:52

@zero: A kis és középvállalkozásokat sem kell ám félteni! Jópár költség csak papíron létezik. Én saját szememmel láttam az általam szívességből vállalkozó havernak esztergályozott traktorcsapszegeket 16.000 Ft költségként lekönyvelve, erről ennyit.

lyken 2011.06.20. 18:21:19

@nyugatioldal: Ez így nem nyert. Ugyanis az emelés Pista meg Józsi brutto bérétől függ. Ha mindkettő 300 ezer alatti, akkor mindkettőnek emelni kell.
Egyébként marha egyszerű. Ha van 50 km-en belül határ, akkor külföldre kell vinni a céget dolgozóstul. Ugyanannyi bért lehet fizetni a melósoknak, csak bárhol másutt legalább mínusz 15% járulék költségesdi van. Ha kint működsz, akkor kint vagy adóköteles. Nem kötelező a szopórolleren maradni. Kettős adóztatást elkerülő egyezmények miatt a fizetés magyarországon már nem adóztatható(és odakint forintban is meghatározható a havi bér), úgyhogy viszontlátásra.

lyken 2011.06.20. 18:27:40

@Hajszás Láncos: Ez egy csúnya sztereotípia. A valóság az, hogy a saját tőkédből a saját kockázatodra indított vállalkozásból elvársz némi hasznot, nemcsak a megélhetést. Magyarországon az adóalany bűnöző adócsalónak van tekintve és akkor is megsarcolják, ha nem működik a cég. Az ember pénzt akar a cégéből. Nem azért alapítunk céget, hogy ebből finanszírozzák fideszék a vasútfelújítást rendkívül magas szinvonalon km-enként 10 millió euróért. Azért alapítunk céget, hogy a gyereknek bringát tudjunk venni. Meg családi házat. Meg hasonlókat. Persze 40 évig verték bele az emberek fejébe, hogy aki tesz valamit magáért és kiemelkedik a többiek közül az rossz és megvetendő. Úgyhogy hiába volt rendszerváltás, aki kiemelkedik a tömegből az még mindig rossz, gonosz, kizsákmányoló és pfujjj.

nyugatioldal 2011.06.20. 18:42:48

@lyken: ez se biztos, mert csak 2/3nak kell emelni, 1/3nál nem büntetnek. Az 1/3 az ellenforradalmár.

2011.06.20. 18:46:51

@lyken: Ja, jó. Persze, finanszírozzák csak a bérből és fizetésből élők (akik nem tudnak adót csalni) az egész csődtömeget, hiszen a vállalkozóknak jár gyerekbicikli meg a családiház. Rendben, ez is egy nézőpont.

lyken 2011.06.20. 19:08:01

@nyugatioldal: Nem, az 1/3 az ellenszavazó, mivel ők ugye a hülyék, ők adózzanak triplán.

@Hajszás Láncos: Nem jár neki alapból. De sok embert ismerek aki a főállása mellett vállalkozik. Hiába fizet adót, ha nem végezné a kreatív könyvelés művészetét, akkor nem érné meg csinálni és nem tudna plusz forrásokat a családja számára. Megkérdezhetem, hogy miért tartod ezt elítélendőnek?

zrobasé 2011.06.20. 19:09:43

@Hajszás Láncos: "hiszen a vállalkozóknak jár gyerekbicikli meg a családiház"
ki irta hogy jár ? á, hagyjuk, te legszivesebben lelőnéd-megennéd a vállalkozókat, mert azok mind lopnak-csalnak-hazudnak-adót csalnak
(megsúgom, hogy te, amikor nem kérsz áfás számlát, hanem okosba jóárasitva fizetsz, akkor te is adót csalsz, hoppá !)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 19:22:03

@Hajszás Láncos:
légy te is vállalkozó. tudod, bárki lehet vállalkozó. aztán majd neked is jár gyerekbicikli.
ne irigykedj arra aki mer és tud tenni magáért, hanem tegyél magadért.

Szelid sunmalac 2011.06.20. 19:52:31

@Conv: En voltam! Becsuletes. Csodbe is mentem. Magyarorszagon tobbnyire (tisztelet a kivetelnek) a mai torvenyi keretek kozt csak az a vallalkozo marad eletben, akinek magas es jo kapcsolatai vannak, vagy kvazi ott csal, ahol tud. Ezert aztan nem arra kene haragudni, aki a vallalkozokat altalanositva csalonak nevezi, hiszen, be kell latni, valamelyest igaza van. A gond ott van, ha a vallalkozo ezt mar be sem latja, csak tamad, ahelyett, hogy mondjuk a kornyezeti tenyezokre probalna ravilagitani.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.20. 19:57:13

@nyugatioldal: Nem. Aki nem nevel gyereket hosszútávon csődbe viszi az országot. Lásd nyugdíjkassza, ld dolgozók és eltartottak aránya.

Javaslom basszál ki a Fidesszel, és nevelj fel négy gyermeket.

Pelso.. 2011.06.20. 20:05:27

Nos, lehiggadva: pontosan annyi dolgozót fogunk a cégben elbocsájtani, akik bértömege elegendő a béremeléshez. Közölni fogom velük, hogy miért kényszerültünk erre.

Vidéki 2011.06.20. 20:10:07

Vastagbőr félreviszi az éneket.

Az Érdekegyeztető Tanácsban születtet egy megegyezés a bérekkel kapcsolatban, amelyet a vállalkozói oldal
is elfogadott.

Vannak azonban olyan vállalkozók, amelyek nem tartják magukat a megállapodáshoz.

Vastagbőr erre csak megvonja a vállát és azt mondja: „Na és?”

Így festi le Vastagbőr a valóság égi mását:

„Orbán Viktor fogja személyesen eldönti, hogy ki mennyi béremelést kapjon ... ezek - bassza meg-, „
Meg hogy: „Ha törvényileg eldöntik, akkor valószínűleg a magánszféra nem tud mást csinálni, mint végrehajtja, legfeljebb elküldenek 2-3-4-10 embert, hogy az ő bérükből kijöjjön a kormány által előírt béremelés.

A kirúgott emberek meg mehetnek közmunkásnak, erről bővebben majd holnap.”

Vastag bőr úgy állítja be, mintha deresre húznák azokat a vállalkozókat, akik megszegték adott szavukat az Érdekegyeztető Tanácsban születtet megegyezéshez képest.

Csupán arról van szó, hogy ezek az alakok nem köthetnek a jövőben az állammal üzletet.

Ettől még nem dől össze a világ,

Nagy a világ, máshol is teremhet még babér ilyen „vállalkozók” számára akik Vastagbőr szimpátiáját élvezik.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 20:10:16

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

tudom, én sem a nagyszerű magyarországi adó és vállalkozási körülmények miatt vittem nyugatra a cégem. ellenkezőleg.

a nagy gond az, hogy valójában nem mindenkiből lehet vállalkozó attól függetlenül, hogy papírforma szerint alkalmas rá és az is lesz.
a nagy baj az, hogy már mindenki vállalkozó akar lenni és lehet is.
tudod kevés a fóka, sok az eszkimó. emiatt nem lehet normális bevételt termelni normális, csalás nélküli módon.
a sok kényszervállalkozó, meg eleve okosban induló vállalkozó miatt a versenyhelyzet önmaga ellen fordult és nem a minőség, hanem a szar, olcsó, illetve az ismeretség felé mozdult el a kereslet ami a gazdaságot mozgatja.

ez nagyobbrészt pont a vállalkozót általánosítva csalónak nevező, irigy, magatehetetlen olcsójancsik miatt alakult így.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.20. 20:13:23

Meghülyöltek a fiúk. Nem kicsit, nagyon.

2011.06.20. 20:16:52

Remélem, fidesz savazókat rúgnak ki :D:D:D:D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 20:17:35

@Vidéki: im-ho-tep

te nagyonhülye, nem az állammal nem köthetnek üzletet, hanem:
"két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet."

magyarul, nem kaphat semmilyen támogatást sem, pl fejlesztési- munkaerő- munkahelyteremtő- stb. támogatásokat, melyekre minden az adót tisztességesen fizető vállalkozás jogosult, még az is, aki az állam által meghatározott bérminimumot nem tudja kigazdálkodni az állam által kieszközölt ostobán kivitelezett adócsökkentés miatt.

érted te szellemi fogyatékos fidióta droid?
az állam miután elintézte, hogy kevesebb pénzt kapjanak a cég munkásai az eddigieknél ugyanabból a keretből, még azt is elintézi, hogy ezek a cégek azzal is padlóra kerüljenek és munkanélkülivé váljanak a dolgozóik, hogy az eddigi jogosultságaikat megnyirbálja.

lyken 2011.06.20. 20:18:17

@Vidéki: "amelyet a vállalkozói oldal is elfogadott."
Jópár magyar vállalkozót ismerek, de senki nem volt ott az egyeztetésen és nem is tud róla, hogy az érdekeit képviselték volna.

hiénaf1 2011.06.20. 20:18:50

@lyken: Ez a baj a magadfajta vállalkozókkal és miattatok vetül árnyék a vállalkozó megnevezésre, mert úgy gondolkoztok, gondolkozol, hogy neked a "több" az jár. Neked 3-szor, 4-szer, ....,10-szer nagyobb jövedelem jár, mint a szomszéd alkalmazott, dolgozni járó melósnak, mert te vállalkozó vagy. Mert bicikli kell a gyereknek, az asszonynak meg rózsafa konyhabútor. Neked jár, ezért okosan könyveltetsz, feketén dolgoztatsz és vállalsz munkát, okosan számlázgatsz és számolsz el dolgokat, okosba vezeted a menetlevelet és még a gyerek happy-meal menüjét is áfás számlára veszed, mert a többletprofit neked jár, hiszen komoly vállalkozó vagy, aki azért lett vállalkozó, hogy javaival kitűnjön a tömegből, legfőképpen a szomszédok közül. Ha megadnád az alkalmazottaidnak a bérkompenzációt, máris nem 10-szer keresnél többet, mint a veled egyenértékű munkát végző alkalmazott, csak 6-szor, de az tényleg, hogy nézne már ki.

Szerinted egy alkalmazotti viszonyban álló ember csak a megélhetésért dolgozik? Ez lenne a különbség közte és közted? Szerinted ő nem akar félrerakni, többletet felhalmozni? Normális életvitelt teremteni? Neki az nem jár, csak neked?

egyszerüen 2011.06.20. 20:20:02

Aszonypajtás és társai a cégnél rosszabul jártak a nagy adocsökkentés miatt. Most akkor hogy is van??

Ennyire elfajzott hülyék csak nem ülnek a parlamentbe hogy ilyen törvényt benyujtsanak??
Komolyan ezek azt hiszik hogy a parlament az a bolondokháza??

Ha én maszek vagyok annyit adok a melosnak amennyit akarok, ki a turot érdekel hogy a kormány mit cseszett el?? a munkáltaton kell leverni??

És persze lesz 1 millio munkahely..... Közmunka az nem munkahely föleg nem 30-33 ezer forintért,
Ébresztő orbán térj le közénk a pornéphez

Melot kerestem mindenhol mondták mennyi a nettobér, meg hogy mennyit kapok, de csak minimálbérre jelentenek be a többi zsebbe. És nem számlára hanem boritékba, mert ugy az apeh nem tud belekötni. Nagyon ki lettem okositva és minden cég ezt csinálja:DD hahaha
nem mondom meg melyik ágazat:D

Link Elek 2011.06.20. 20:20:12

nagyobb faszfejek mint berlusconi
eroszakosabbak sarkozynel
hulyebbek Bushnal

sikerult a vilag jobboldalanak minden rossz oldalat otvozni a kommunizmus es a nacismus teljes allami kontroljaval

egyszerüen 2011.06.20. 20:21:43

ja kimaradt

Persze behozzák majd mert ök az istennek aztán minden 10. emberből kirugnak 2-öt hogy a pénz meglegyen ami a törvény előirja

Aztán majd a tévébe komunikálja szijjártó hogy elintézték ezt is. Csak éppen mi lesz azzal a 2-vel, föleg ugy hogy a munkanélküli segély is 6 honap lesz?? vagy 3??

Pelso.. 2011.06.20. 20:21:53

@Vidéki: Pontosan hogy történt az a megállapodás, belinkelnéd?

Vidéki 2011.06.20. 20:22:14

Régen az angolszász világban létezett
egy fogalom:

„Gentlemens agreement” azaz „Úriemberek megállapodása.”

Vastagbőr által favorizált „vállalkozók” számára ez nálunk manapság ismeretlen fogalom.

hiénaf1 2011.06.20. 20:23:18

@lyken: Mert a kreatív könyveléseddel közvetve engem lopsz meg, aki befizetek mindent korrektül. Tudom, ez nem egy "vállalkozóbarát" gondolatsor, sorry.

S-1-5-7 2011.06.20. 20:24:02

Gyurcsány takarodj után jön még itt Gyurcsányt akarjuk.

Pistie 2011.06.20. 20:24:45

Volt a Bajnai kormány = szakértői kormány
Van az Orbán kormány = politizáló kormány

Ez a különbség. Nem értenek hozzá, de az embereket nem érdekli, a lényeg a lózungok darálása. Apropó: OV ténykedése előtt ki használta a "lózung" szót? Na ugye, milyen jó a mostani kormányunk. :DD

Pistie 2011.06.20. 20:26:03

@Link Elek: Ezt nagyon pontosan összefoglaltad!

nyugatioldal 2011.06.20. 20:26:06

@Vidéki: Tipikus fideszes általánosítás: aki nem azt csinálja, amit mondunk, az ellenség, a Nép ellensége. Uh, bocsánat. A Nemzeté.

Hehe. Pedig itt arról van szó, hogy az állam belepofázik olyan jogviszonyba, amihez semmi köze, némi + járulék reményében, ráadásul egy olyan témában, amit saját maga aszott el szánt szándékkal.

Dr Kangörény 2011.06.20. 20:27:31

@Vidéki: Arról az érdekegyeztető tanácsról beszélsz, amit a vezér most szüntetett meg egy tollvonással?

És ennek a megszüntett szervezetnek az AJÁNLÁSÁRÓL?

Tudod, mit jelent az a szó, hogy ajánlás?
Nem kötelező, a cégek gazdasági helyzetétől függően javasolt béremelést fogalmazott meg az a bizonyos megállapodás.

Ha nem a pártirodán tájékozódnál, és halvány sejtelmed lenne arról, amit írsz, hidd el, előbbre lennél.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 20:32:37

@Pistie:

a bajnai kormány nem szakértői, hanem mosdató kormány volt

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.20. 20:36:06

@Link Elek: Vegyél vissza!

Hülyén fog kinézni, mikor két hét múlva pontosan ugyanezt a kommentet írod, súlyosabb helyzetre. XD

@Vidéki: Lol! Hát Szima Judit már megtapasztalhatta, milyen ez a gentlmenz ággríment. "Ha visszapofázol börtönbe zárunk!" Most a vállalkozók tapasztalják meg:"kussolsz vagy kinyírjuk a cégedet"

ursus artos 2011.06.20. 20:38:17

Az 16%-os adóval történt maximális bukta nettó 4 ezer forint. Ezt kell kompenzálni a társ. adó kedv. "terhére" illetve fejében.

2011.06.20. 20:40:18

@Conv: Irigykedik a fene, csak annyit jegyeztem meg, hogy a kis és középvállalkozások, amiket annyira sajnálni kell a kötelező 2%-os béremelés miatt, többnyire csak papíron vegetálnak máról holnapra, nagyon is tudják ők, hogy mitől döglik a légy. Pláne akinek alkalmazottai is vannak. Mert még valami vidéki szerencsétlen kényszervállalkozóról el tudom képzelni, hogy nullszaldó körül vegetál, de akinek már arra is fussa, hogy másokat dolgoztasson maga helyett, az már tuti nem ez a kategória, legfelebb naplófőkönyv szerint, de annak semmi köze nincs a valósághoz Apró Piroska hazájában.

Pistie 2011.06.20. 20:41:45

@Conv: Akkor elég szégyen, hogy a "mosdató kormány" gazdaságpolitikája jóval sikeresebb volt, mint a vezér kormányáé. (Akkoriban a legjobb kilátású ország voltunk az EU-ban... most meg inkább a görögök felé közeledünk)

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.06.20. 20:42:51

Kéne szólni a FreiTominak, kukázza mán elő azt a miniszterelnök kilövő bérgyilkosát a szentem...
fizetem a lőszert...

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.06.20. 20:43:02

Készült egy felmérés(OSEC-BN) arról, hogy miért költöznek Svájcba a cégek. Az alacsony adó nem szerepelt az első 10 indokban. Itt a lista:
1. Politikai és jogi stabilitás,
2. életminőség,
3. társadalmi környezet,
4. vásárlóerő,
5. szállítmányozás és logisztika,
6. rendelkezésre álló K+F források és lehetőségek,
7. oktatási rendszer minősége,
8. telekommunikáció,
9. pénzügyi központ elismertsége,
10. vállalkozó szellem,
11. adókedvezmények
Kicsit olyan ez a lista, mintha a dolgok egymásból következnének, de nem tudom elemezni, mert az első és második pontok értelmét nem találom a szótárban (ami a szekrényajtót tartja).

Blogger Géza 2011.06.20. 20:43:04

@lyken: Az már az ő baja. Rendezze la azokkal, a szervezetekkel, amelyek őt képviselik.

púdó 2011.06.20. 20:46:05

Ez nagy gáz. Megmutattam a főnökömnek a BÉRKALKULÁTOR 2012-t(keresd a neten!),és lehidalt.
Számolgatott, és arra jutott,ha ez mind igaz,több mint 1 millel kellene növelnie a bérkiadásokat,hogy ne csökkennyen a nettó bére senkinek.Ezt nem fogja tudni kitermelni a cég,hisz most is hónapról hónapra megy a harc a túlélésért,úgyhogy valszeg bedobjuk a törölközőt.
26 ember nevében köszönjük kedves rogán tóni!

lyken 2011.06.20. 20:46:52

@hiénaf1: "mert úgy gondolkoztok, gondolkozol, hogy neked a "több" az jár.Mert bicikli kell a gyereknek, az asszonynak meg rózsafa konyhabútor. Neked jár, ezért okosan könyveltetsz, feketén dolgoztatsz és vállalsz munkát..."

Nem, sajnos te gondolkozol _úgy_. A rózsafa bútort is azért emlegeted.(Én nem tettem semmit.) Ha valaha is üzemeltettél volna vállalkozást, akkor tudnád, hogy a vállalkozó sokszor feleannyit fizet magának és nem vesz ki pénzt a cégből, mert az így sokkal jobban növekszik. Inkább majd 5 év múlva, amikor stabilan fut és termel a cég és nem érzi meg a plusz költséget.
Megjegyzem, abban az országban ahol vagyok, nem éri meg ferdíteni a könyvelést, vagy feketén dolgoztatni. Nem azért mert szankcionálják. Azért, mert megfizethető az adó.

"Ha megadnád az alkalmazottaidnak a bérkompenzációt..."
Nem kell megadnom neki, mert megkata év elején. Úgy, hogy közben kevesebb járulékot fizetek utáőna, mint odahaza. Ja, és a helyi kormányzat nem kötelezett senkit semmire.

"máris nem 10-szer keresnél többet"
Nem tudod, hogy miről beszélsz. Ha egy vállalkozásban egy ilyen általad vázolt 40%-os gazdasági kilengés bekövetkezhetne az éves bérkompenzáció következtében, akkor az a cég rosszul tervezett és maximum 3 éven belül csődbe fog menni.

"Szerinted egy alkalmazotti viszonyban álló ember csak a megélhetésért dolgozik?"
A tapasztalatok szerint igen. Szeretnének takarékoskodni, nyaralni, gyarapodni, de ezt fizetésből csak nagyon kevesen képesek elérni. Ha nem hiszed, nézd meg, hogy mekkora megtakarításokkal rendelkeznek a dolgozók, vagy hogy hányan voltak a dolgozók közül nyaralni, szabadságon az elmúlt 2 évben.

"Neki az nem jár, csak neked?"
Bérektől függetlenül, minden dolgozónak annyi jár, amennyit a munkáltatója hajlandó az elvégzett munkáért fizetni. A munka nem szociális juttatás, hanem cserekereskedelem. Emberi erőfeszítésért X összeg, minden hónapban, amíg ezen erőfeszítésekre igény van.

"Mert a kreatív könyveléseddel közvetve engem lopsz meg, aki befizetek mindent korrektül."
Nem loplak meg semmivel. Sőt. Az adómból EU-s támogatásként nem kevés pénz áramlik át Magyarországra, ahol sokszor indokolatlanul eltűnik. Ha a te stílusodban fogalmaznék-így általánosítva-, akkor kénytelen lennék kijelenteni, hogy lopsz tőlem. A történtek ellenére nem gondolom. Azt gondolom, hogy dolgozó vagy, nem keresel annyit mint szeretnél, nem engedhetsz meg magadnak annyit mint szeretnél és ellenségképet keresel. Mondjuk kinevezed az utcán lévő Porsche Cheyene-es meg BMW-s meg Mercis fazonokat vállalkozónak és szerinted ők azok akik "tőled lopnak".

Ja, még valami. Csak egy apróság. Nem találtam még odahaza senkit, aki ne futott volna bele abba, hogy nem kap blokkot, számlát, nyugtát. Ilyenkor senki nem kéri, csak zavartan odébbáll. Különösebben senkit nem zavart, bár volt aki rém felháborodottan sztorizott róla. Azzal egyiknek sem volt baja, hogy jóárasítva vásárolt, 20%-al olcsóbban. Mindenki boldogabb, ha a gáz meg villanyszerelő nem számolja fel a "számlás árat". Itt meg ugyanezek az emberek nyomják a szenteltvizes öblögetést, hogy "bezzegtebiztosanadótcsalsz".

Ha eredményeket akarsz, akkor előtted is nyitva a lehetőség, hogy vállalkozz. Az országhatár is nyitva, hogy odébbállj. A munkaerőpiac is nyitott, hogy jobban fizető állást keress. Mások alaptalan pocskondiázása helyett talán a saját boldogulásodra kéne fordítani egy kis figyelmet.

Blogger Géza 2011.06.20. 20:47:19

@Pelso..: Dehogy fogod. Ha meg a cég nélkülük is működne, akkor eddig miért nem bocsátottad el őket. Üres puffogás...

Hozzáteszem, sok támogatáshoz az alkalmazotti létszám növelése is szükséges, tehát semmit nem nyernél a dologgal.

Ha pedig ilyen indokkal bocsátanál el valakit, készülhetsz a munkaügyi bírósági pereskedésre...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.06.20. 20:48:24

Mi ez? Osztályellenes szervezkedés? Mindjárt szólok Rogán polgártársnak :)

De most komolyan, ez rontja a versenyképességünket, tehát növeli a munkanélküliséget.
Másrészről milyen dolog már, hogy más kérdésekhez súlyosbító körülményként veszik figyelembe?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 20:49:26

@Pistie: te valami egészen más alternatív valóságban élhetsz :)

Blogger Géza 2011.06.20. 20:49:31

@púdó: Ez tényleg nagyon vicces, ugyanis a bérkalkulátor szerint 2012-ben nőni fognak a nettó jövedelmek (változatlan bruttó mellett) a szuperbruttó kivezetése miatt. legalábbis én eddig az összes esetben ezt tapasztaltam.

púdó 2011.06.20. 20:50:18

@hiénaf1: inkább nem minősítelek.TÉRJ ÉSZHEZ EMBER!

Kivancsi 2011.06.20. 20:50:28

Akinek a munkja csak 200E ert az miert kapjon 300E -t?
Azert mert a berkomando azt mondja? leellenorzi, hogy miota dolgozik ott?
Ott volt e mar mult evben es kapott-e 100E ftnyi beremelest?

Egyszeru a megoldas!

Ha munkavallalo munkaja csak 200E-t er vagy csak 180E-t...
A placon van meg jopar aki ennyiert elvegezne ezt a melot...
A regi oreg motorost ki kell RUGNI es masikat felvenni helyette!!!!
ugyan annyiert.... berkomandonak nem lehet kifogasa hisz uj munkavallalo ennyiert vallalta..

Egy szonak is szaz a vege...

Koszonjuk neked fityesz es Orban Viktor..
Okos otleteitekkel megint csak jol belerugtok a zemberekbe...
munkanelkuliek csapatat fogjatok gyarapitani!!

Blogger Géza 2011.06.20. 20:50:56

@Lord_Valdez: Ez olyan dolog, ami eddig is volt "rendezett munkaügyi kapcsolatok" fedőnév alatt, maximum te nem tudtál róla.

Samott 2011.06.20. 20:52:06

@Vidéki: Egeszpontosan milyen uriemberekre gondolsz? A magyar vallalkozora meg a magyar politikusra? ;) Sok jelzot tudok hozzajuk kapcsolni, de ezt a fentit sehogysem...

egyszerüen 2011.06.20. 20:52:06

Azért birom orbánt.

- Megvédjük a manyupokat
igaz nem a banoktol hanem tölünk
- Elszámoltatunk
Csak apro halak vannak
- Adocsökkentés
Na bum kb 1 tizednek lett adocsökkentése a többinek vagy stagnál vagy növekedés. Hoppá fiuk itt csak nektek lett baromi sok adocsökkentés
- Amikor más volt a hatalmon tüntettek mindennért, de mikor most a rendvédelmisek akarnának tüntetni, gyorsan készenlétbe helyezi a rendörséget
Hééé apukám a demokrácia hova lett??
- Szinte teljesen el fog szigetelni minket a nyugat
- Megmutattuk az IMF-nek ki az ur a háznál elzavartuk öket
Vajon miből is lesz megvéve a Mol részvény??

Soroljam?? sok van, már annyi van hogy fel kell már irni egy lapra

El kell ezeket zavarni. Lehet papolni gyurcsányrol, de ha jol tudom akkor csak békés tüntetések voltak csak, de itt véres tüntetés lesz előbb utobb
Bár lassan már akinek esze van külföldre huzz mint a vadliba. Pl a gyerekemt már én is ugy nevelem hogy itt te nem akasrz élni ahogy lehet mész ki

Blogger Géza 2011.06.20. 20:52:23

@Kivancsi: "A regi oreg motorost ki kell RUGNI es masikat felvenni helyette!!!!"

Kérlek vezesd le, hogy ez hogyan is növeli a munkanélküliséget! :)

Vidéki 2011.06.20. 20:52:48

Roosevelt elnök életrajzát olvastam régebben és ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy a múlt században bekövetkezett hatalmas gazdasági válság idején ő és kreatív csapata milyen kemény harcot vívtak a társadalmi stabilitás megőrzése érdekében.

A küzdelmet felvették a „tisztességtelen verseny” ellen is.

Kitaláltak egy olyan emblémát, amelyet csak olyan gyártók termékei viselhettek, akik (szerintük) tisztességes munkakörülmények között tisztességes bérért foglalkoztatták dolgozóikat.

Arra buzdították a vásárlókat, hogy csak ilyen termékeket vásároljanak, mert ez segítette az akkori hatalmas munkanélküliség leküzdését.

A tisztességes bér ugyanis segítheti a kereslet és vele párhuzamosan a foglalkoztatás növekedését.

Tiltották az importot a tisztességtelen versenyre hivatkozva olyan ázsiai országokból, ahol gyermekmunkásokat foglalkoztattak.

Manapság a magyar "vadkapitalizmusban" is sok olyan vállalkozó van, aki azzal próbál versenyelőnyhöz jutni, hogy "kenyéren és vízen" tartja a munkavállalóit.

Ezek Roosevelt elnök idejében semmiképpen nem jutottak volna a tisztességes versenyszabályokat betartó vállalkozókat megillető emblémához.

púdó 2011.06.20. 20:53:33

@Blogger Géza: Nos az én bruttóm 90e magyar forint.
A nettóm 68e néhány tíz forint.
Jövőre változatlan bruttónál 57900 ft. Akkor mi a vicces?

Pelso.. 2011.06.20. 20:55:29

@Blogger Géza: Fogom, hogy megtarthassam a többieket. Hasonlót kellett tennünk az ominózus nagy minimálbér emelésnél is, 2001-ben.
Nem a támogatáson a hangsúly (az üres blöff), hanem egyáltalán a megmaradáson.
Orbánnak meg a plusz szja s járulék kell, ennyi.

Blogger Géza 2011.06.20. 20:56:08

@sárkányfő: "Ő ígéretét mással, mások kontójára tartatja be?" Nem ő ígérte, hanem a munkáltatói oldal az érdekegyeztetésen. A közszéfára vonatkozóan ezt be is tartották, pedig a közszféra aligha van jobb helyzetben, mint a vállalkozói.

Ironfist 2011.06.20. 20:57:50

@Vidéki:

Nem megegyeztek, hanem max megzsarolták őket. Eldöntötték a fejük felett, hogy márpedig ez lesz. És aki ezt nem hajlandó betartani, az nem azért, mert ellenfülkeforradalmár, te kommunista fasz, hanem mert nem teheti meg, hogy ugyanakkora létszám mellett még emeljen is a béreken, mert tönkremegy. Nem bírod felfogni azzal a töppedt, narancssárga, fasz agyaddal, hogy BELEROKKAN EZ A KURVA ORSZÁG A GAZDÁIDBA????

Undorító vagy. Egy undorító kommunista fideszbérenc FASZ, akit remélem a viktátoroddal együtt fognak lámpavasra húzni, vagy tarkón lőni, mert te is a magyar nép ellensége vagy, nem más, ha képes vagy ilyen ocsmány, áruló beszédre. Undorító féreg.

Blogger Géza 2011.06.20. 20:58:19

@Marcellusca: Azt ugye vágod, hogy a 44 órás munkahét, lehetősége eddig is megvolt, de csak akkor, ha korábban 40 óra alá vitték, és azt kompenzálják.

"véglegesítenék azt a - válság miatt eredetileg csak az idei év végéig hatályban lévő - szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak, heti 40 órára járó bérért. "

www.penzcentrum.hu/karrier/44_oras_munkahet_jon_az_uj_munka_torvenykonyve.1028500.html

lyken 2011.06.20. 20:58:43

@Blogger Géza: "Az már az ő baja. Rendezze la azokkal, a szervezetekkel, amelyek őt képviselik. "
Ja, ok. Ha jövő héten a bloggerek képviseletében elfogadja bloggerképviselő jakab, hogy mostantól minden géza nevű blogger postonként illetéket fizet, majd gondolom ugyanez lesz a markáns és menő, egyben rendkívül felvilágosult véleményed.

Blogger Géza 2011.06.20. 21:00:01

@Pelso..: Szóval eddig olyan embereket alkalmaztál, akiknek a munkájára nem volt szükség? Ez érdekes. Ennyire nem vágod, mi van a cégnél?

Goompah 2011.06.20. 21:01:18

@sárkányfő: Kivételesen egyetértek veled.

púdó 2011.06.20. 21:04:16

@Blogger Géza: Nem válaszoltál
Akkor mi is a vicces?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 21:06:04

@Vidéki:

az usaban roosevelték
"Kitaláltak egy olyan emblémát, amelyet csak olyan gyártók termékei viselhettek, akik (szerintük) tisztességes munkakörülmények között tisztességes bérért foglalkoztatták dolgozóikat. "

ezzel szemben itt viktorék:
kitalálták, hogy azt mondják van egy szervezet ami egyeztetett a vállalkozókkal és az ajánlása szerint jó lenne mindenkinek ugyanannyi pénz az adóreform után. gyorsan megszüntetik a szervezetet, ezután bejelentik, hogy aki nem követi a nem létező szervezet ajánlását, az elveszíti a neki járó jogosultságait.

az usaban roosevelték
"Tiltották az importot a tisztességtelen versenyre hivatkozva olyan ázsiai országokból, ahol gyermekmunkásokat foglalkoztattak. "

ezzel szemben itt viktorék:
olyan vállalkozás nyeri meg az eu-s és állami tőkéből kivitelezendő pályázatot amelyiknek offshore tulajdonosi háttere van.

Blogger Géza 2011.06.20. 21:06:52

@púdó: Ebben az a vicces, hogy egy havi bruttó 90 ezret kereső emberrel akarják kiszámoltatni, ki mit fog keresni. :)

adozona.hu/kalkulator_haviber.aspx

Havi 90 ezer bruttó nettója 2011-ben 68.062 Ft, 2012-ben 70.006 Ft. (Ha a mostani szabályok maradnak érvényben).

Dr Kangörény 2011.06.20. 21:08:31

@Blogger Géza: A rendezett munkaügyi kapcsoltaokról barátom, a rogán nyilatkozatában olvastál először, ugyanis amit írsz, annak köze sincs a valósághoz.
Az ugyanis annyit jelentett, hogy az adott cégben nem követtek el semmilyen kirívó munkügyi szabálytalanságot. Egy nem kötelező ajánlás be nem tartását épeszű országban még a tudatlanok sem neveznék rendezetllen munkügyi kapcsolatnak.

Egyébként a közsszférában sem tartották be, ugyanis a kormányod akkora seggfejek gyülekezete, hogy nem vették észre, elbaszták az adótörvényt, ezért UTÓLAG korrigáltak. Ha betartották volna az egyezményt, akkor január 1-től bért emelnek, ami ugye nem történt meg, csak jóval később.

Az orbán kormány ígérte és szajkózta sokáig (amikor már kiedrült a hazugságuk, akkor is), hogy az adóváltozással mindenki jól jár.

Tehát 1. hazudtak, 2. ők ígérték meg
Ezeket nyugodtan semibe veheted, de mi tudjuk, hogy hazudtak és kenik a saját felelősségüket másra.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 21:08:32

@Blogger Géza: a közszféra annyival van jobb helyzetben, hogy a nem közszférában dolgozók adójából kapják a fizetésüket. azokéból akiknek pl kevesebb lett a jövedelme.

krj 2011.06.20. 21:12:34

az okosaknak októbertől mostanáig erre futotta, pedig ránézésre látni lehetett, hogy a kiskeresetűek megszívják. bravó fijjúk. mindennel így van egyébként. amit az elmúlt egy évben összekutyultak a közigazgatásban, legalább öt évig tart majd rendbe rakni. szánalom.

atomarc 2011.06.20. 21:13:50

@lyken: Nálad vannak a pontok! Ezek a Hiéna típusú fazonok vagy nagyon hülyék, vagy nagyon irigyek, de valószínűleg mindkettő igaz.

Vidéki 2011.06.20. 21:17:36

@Ironfist:

Írja: „hanem mert (a vállalkozó) nem teheti meg, hogy ugyanakkora létszám mellett még emeljen is a béreken, mert tönkremegy.”

Az ilyen vállalkozó, aki csak tisztességtelen eszközöket felhasználva képes vállalkozni, az inkább ne vállalkozzon.

Mindenkivel jót tesz, ha inkább elmegy kapálni és nem szívja el a levegőt a tisztességesen versenyző vállalkozók elől.

„Élni és élni hagyni”!

Volt a tisztességes vállalkozók jelszava (hajdanában).

Pelso.. 2011.06.20. 21:19:13

@Blogger Géza: Ne provokálj, úgysem dőlök be.
-ha egyszer nem tudod kitermelni a magasabb bértömeget, s nem tudsz faragni a dologi kiadásokból sem, akkor kénytelen az ember a bérjellegű kiadásokat csökkenteni, még ha az netán valamely mértékű piacvesztéssel is jár.

púdó 2011.06.20. 21:19:40

@Blogger Gézpropeller.hu/itthon/b%C3%A9rkalkul%C3%A1tor+2012a: http://berkalkulator2012.hu/component/tag/bér:kalkulátor:2012
berkalkulator.com/
Amint rajtad is észrevenni,nem a kereset határozza meg az értelmi képességet.
Gyere ide a mi térségünkbe és akkor légy ilyen kedves és szerény.Pfff....

Blogger Géza 2011.06.20. 21:19:48

@Apafarkas: "akinek nem fix emberei vannak, hanem sokakat alkalmaz próbaidő-kirugás-próbaidő ciklusban, annak csak ki kell rúgnia és felvennie. Ez a 6 hónapos próbaidővel még egyszerűbb lesz."

Ez ugye gyakorlatilag kizárt, hiszen akinek nincsenek fix emberei, annál aligha van kollektív szerződés, márpedig 6 hónapos próbaidőt csak kollektív szerződés határozhat meg a tervek szerint..

Dr Kangörény 2011.06.20. 21:20:40

@Blogger Géza: Kivéve, ha kivezetik az adójóváírást, mert akkor 57.906 a 90 nettója.
Olvasgass tervezeteket és számolj magad, ne kalkulátorokat nézegess.

Dr Kangörény 2011.06.20. 21:24:05

@Vidéki: Látszik, hogy lövésed sincs a vállalkozások működéséről. Aki nullán van most és a kormány akarja kinyírni a vállalkozását, az menjen kapálni.
Ez nem így működik, szerencsére.

Nagyon jó, de mintha a kormány szóban a kkv-kat támogatná, mi ez, kettős beszéd?

Llee 2011.06.20. 21:25:04

Ez az újabb mutatvány leginkább speciális cégekre fog vonatkozni. Példának említhetem az építőipart, vagy szolgáltatásra vonatkozó közbeszerzéseket.

A legérdekesebb az, hogy a Magyarországon tevékenykedő multik zöme szinte csak exportra termel, így nem gondolom, mennyire meghatná őket ez az újabb látszatintézkedés. :))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 21:26:23

@Vidéki:

:))))))))) bazdmeg, te félelmetesen hülye vagy :)

hiénaf1 2011.06.20. 21:28:41

@lyken: Nem tudok és nem is akarok vállalkozni a szakmámban, mert a munkám olyan terület, amit maszekként nem igazán tudnék gyakorolni. Nem vagyok elégedetlen a fizetésemmel, nem tudom, hogy ezt miként sakkoztad ki. Amivel elégedetlen vagyok az a szemléleted. Ha megtehetném azt, mint te/ti és okosan könyvelnék, én is a jelenlegi dupláját vihetném haza és nem jól keresnék, hanem nagyon jól. De nem tehetem. A vállalkozók zöme viszont igen és meg is teszi. Ez a különbség ami bosszant akkor, ha azt hallom, hogy nektek ez meg az jár, a járulék meg sok, meg ti ezeknek a -nagyon helyesen mocskoknak nevezett - kormányoknak egy frászt fogtok fizetni. Nem lehet mindenki vállalkozó, nem lenne kerek a világ. És nem is azért érdemelsz többet, mint az átlag, mert vállalkozol, maximum azért ha jó vagy abban amit csinálsz. Persze manapság sikk az "okosba" való lavírozás mert a végeredmény a több pénz. A tartás ebben a században nem erény. Eljutottunk oda, ha már így felhoztad a bmw-t, hogy a szlovák rendszámos x6-os nem lopás, hanem egy okos húzás. Jogilag akárhogy is határoljuk be, lopás, mert a Magyar államot, azon belül annak tisztességes adófizetőit károsítja meg ez a fajta magatartás. Én ezt elítélem, pedig egy telefonomba kerülne és lenne szlovák lakcímkártyám, de nem. Nekem elég az egyel kisebb méretű autó is. :)

Blogger Géza 2011.06.20. 21:29:14

@Kangörény_:

"ajánlás be nem tartását épeszű országban még a tudatlanok sem neveznék rendezetllen munkügyi kapcsolatnak."

Hát márpedig mostantól gyakorlatilag annak nevezik, akár tetszik ez neked, akár nem. Eddig csak a kollektív szerződésben meghatározott béremelésekkel lehetett kibukni az állami támogatások köréből, mostantól az érdekegyeztető tanács ajánlásainak be nem tartásával is. Ennyi.

Egyébként akinek akkora nagy a pofája, hogy köp az ajánlásokra, azzal sincs semmi baj, csak akkor se legen nagy pofája, amikor állami támogatást kér. Ez ennyire egyszerű.

Blogger Géza 2011.06.20. 21:30:16

@púdó: Hadd kérdezzem meg, mi a te foglalkozásod?

Dale 2011.06.20. 21:31:54

És akkor majd nem indulunk közbeszerzésen. Leszarom.

Don Blasius 2011.06.20. 21:33:37

@Apafarkas:
Kölcsönzőcégek szépen díjat fognak emelni, mert nekik is ki kell gazdálkodni a béremelést; eredmény, kevesebb kölcsönzött, a felesleg munkanélküli lesz. Ha nem emel, akkor lehúzza a rolót; eredmény: talán átvesznek néhány embert, a többi lapát. Mindenképpen nőhet a munkanélküliség.

A felvetésed viszont jogos, mi számít; az alapbér vagy a teljes bér? Mert ott a bérpótlék, a bónusz, a túlóra. Ha több meló volt idén, mint tavaly és több bónusz, akkor talán nem is kell bért emelni?

Sok cégnél teljesítmény értékelés alapján emelnek bért. Tehát a jól dolgozó amúgy is jobban kap, tehát az ajánlás szerint akkor már nem kell kompenzálni. A kevésbé jó meg akkor kapja meg mégis ugyanazt, mint aki már megküzdött érte? Hova lesz a motiváció?

Blogger Géza 2011.06.20. 21:33:40

@Kangörény_: Csakhogy erről még nincs döntés, mint említettem, a mostani hatályos szabályok szerint működik minden normális bérkalkulátor. Azt meg mondjuk még senkitől nem hallottam, hogy egy ütemben azonnal kivezetnék. Nyilván majd év végén, a költségvetés összeállításakor öntenek tiszta vizet a pohárba.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 21:36:32

@Blogger Géza:

hol van ez az érdekegyeztető tanács? :)

tede 2011.06.20. 21:36:51

Ez is milyen egy nyakatert elcseszett adórendszer, ahol a mindenféle idétlen kedvezmény miatt megtörténhet az, hogy szja kulcs csökkenése esetén is kevesebb a nettó bér.
Valahogy meg kell tisztítani az adórendszert a rengeteg szoci csökevénytől. Egyszerű adó legyen és kész. Minél kevesebb kivétellel és jóváírással meg hasonló csökevényekkel.

hiénaf1 2011.06.20. 21:40:32

@púdó: "Nos az én bruttóm 90e magyar forint.
A nettóm 68e néhány tíz forint.
Jövőre változatlan bruttónál 57900 ft. Akkor mi a vicces? "

Ezek után azt mondod, hogy én gondolkozzak el? LOL Még véded azt a kört, aki a te kizsákmányolásod árán tolja be a nappalijába a másfél méteres lapostévét? Ennyire hülye vagy?

Blogger Géza 2011.06.20. 21:46:04

@Conv: Hát átalakulóban, mert így ennek tényleg nem volt sok értelme, lássuk be. Hoznak egy határozatot, az amikor az egyik fél azt tömegesen nem tartja be és számon kérik rajta, vonogatja a vállát. Akkor mire volt ez így jó, kérdem én? És amikor kormány végre nyomást akar gyakorolni, hogy tessék csak betartani, jön itt a hőbörgés. Még azok az agymosottak is hőbörögnek, akik talán így fogják megkapni a fizetésemelésüket.

Vagy vegyük komolyan, vagy ne csináljuk.

cso zsi 2011.06.20. 21:46:27

@Blogger Géza: Úgy, hogy a "régi öreg motorosokat" már évekkel ezelőtt szélnek eresztették, most a 40 alattiak kerülnek sorra.

Dendrobatidae 2011.06.20. 21:46:34

@zero:
Jaj Zero, te nem figyelsz a részletekre!
"A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012–2013-ban."

Tehát ez már a jövő évre szól!!!
Márpedig ez azt jelenti, hogy az idei egykulcsos adó miatt az IDÉN kapott, csökkentett bér értékét őrzik meg!!! :)))

Szóval érteitek vazze! Ez ám a parasztvakítás! Ezek tényleg kibaszott nagy szélhámosok. Gyurcsány elbújhat mögöttük.
Úgyhogy nincs itt szó semmiféle béremelésről. Csak szinten tartják az idei csökkentett fizuját a pórnépnek.

serwer 2011.06.20. 21:47:16

Azért itt látni kéne egy határt, mégpedig a magánszféra határát, amit próbálnak átlépni ezek a senkiházi politikusok. Senkinek ne legyenek illúziói, minden további nélkül átlépik.
Következnek a betétszámlák, folyószámlák, mit egyél(ja, ez már volt), hogyan beszélj(s.p. bohóc)
És előbb-utóbb persze a feleségedet is megdöngetik, hiszen te rosszul csinálod. :D

Lassan a fideszes szó is eléri az szdsz-es szó szitokmértékét, a kdnp már elérte.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 21:47:36

@Conv: arra az érdekegyeztető tanácsra gondolsz amit megszüntettek már? :)

annak az érdekegyeztető tanácsnak a tevékenységére hivatkozol az orbán kormány hülyeségeit igazolandó, melyről;
" tavaly szeptemberi ülése után Orbán Viktor miniszterelnök közölte: a kormány nem tekinti kőbe vésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját. " ? :)

atomarc 2011.06.20. 21:47:42

@hiénaf1: Akár tetszik, akár nem az adórendszer így van kalibrálva: ha KKv-t működtetsz és nem multit, akkor, hacsak nem csinálsz néhány dolgot "okosba", akkor esélyed sincs a konkurenciával szemben, mert minimum 50%-kal többet kellene kérned ugyanazért a termékért, mint 1 sarokkal arrébb. Ennek köze nincs "tartáshoz", becsülethez, meg ilyesmihez, ez kőkemény gazdasági kényszer. A szlovák,,német stb. rendszámmal meg azt kellene már végre felfogni a hozzád hasonlóknak, hogy nem a tiltás, meg a büntetés csak felületi kezelés, az okot - jelen esetben a mocskos magas reg adót, cégautóadót stb.- kellene versenyképesebbé tenni más EU-s országokéval. Ideje lenne venni az adást: az EU egy gazdasági övezet, tehát VERSENY van! Te egyébként mocskos csalónak érzed magad, ha pl. Szlovákiában sört veszel féláron, vagy ha hazahozod, akkor befizeted a különbözetet az APEH-nek? Egyébként magyar rendszámmal járok, soha nem volt szlovák autóm, csak szoktam gondolkodni. Neked is ajánlom!

Lucky Larry Silverstein 2011.06.20. 21:49:00

Tudja azt hiszem maga félreismert engem tisztázzuk a dolgot, elmondom pontosan mit fogok csinálni.Például holnap reggel korán felkelek besétálok a bankba, bemegyek magához és ööö ha nincs magánál a pénzem meglékelem a kibaszott fejét mindenki szeme láttára és kb mire kijövök a sittről addigra felépül a kómájából és akkor megint szétütöm a kurva fejét.Mert én sík hülye vagyok mert én szarok a börtönre ebből élek.Ez a munkám.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.06.20. 21:49:55

@hiénaf1: "Eljutottunk oda, ha már így felhoztad a bmw-t, hogy a szlovák rendszámos x6-os nem lopás, hanem egy okos húzás."

Nem akarlak idegesíteni, de régebben lehet, hogy okos húzás volt (adóoptimalizálás) mostanában viszont a vagyonvédelem a menő. Sajnos nem kicsi a különbség. Az első eset, mármint az adóoptimalizálás az, amit ügyeskedésnek, stb. szoktak tartani.
Amikor viszont a vagyonodat, vállalkozásodat, kapcsolati tőkédet viszed idegen adózási környezetbe, mert úgy érzed, hogy kiszámíthatóbb vagy kedvezőbb környezetben tudsz tevékenykedni, és most jön a lényeg, mert félted(!!!), az valami egészen félelmetesen más.
Egyébként az adóoptimalizálás sohasem volt lopás. Aki adót csal, azzal bánjon el az erre hivatott hivatal. Aki a törvényeket betartva külföldön vállalkozik, az pedig külföldön vállalkozik. De nem tolvaj. Én külföldön élek. Nem loptalak meg. Mást sem. Nem is fogok. Ha levágatom a maradék hajam és BMW típusú személygépkocsit vásárolok, akkor sem foglak meglopni.
(tisztességtelen) nemzetközi adóverseny van (volt/lesz)és Magyarország éppen nagyon csúnyán vesztésre áll. A tisztességtelen adóverseny azt jelenti, hogy máshol alacsonyabbak az adók. Ha nálunk alacsonyak az adók, akkor az a tisztességes adóverseny. És jönnek a szlovákok magyar rendszámos kocsit venni. Nálunk adóznak majd és lehet, hogy a pozsonyi bérből és fizetésből élők úgy érzik, hogy kibasznak Szvatoplukkal. De nem lopják meg.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.06.20. 21:50:12

Úgy látom nagyon kevesen olvasták el a LÉNYEGET:

- ha nem kompenzál a cég, ÉS a munkafelügyelet, vagy bármelyik más hatóság szabálytalanságot talál a cégnél, akkor a kiszabandó birság számitásába beleszámitódik a NER-elleniség.

Na ez az igazi zsarolás, mert egy munkafelügyelet, vagy bármelyik hatóság akkor talál büntetnivalót, amikor csak akar...

Eddig volt halvány elhatározás, hogy az itthoni cégben legyek alkalmazott, megszüntetve a kintit, de ezek után kizárt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.20. 21:50:16

@Blogger Géza: és ezt már tavaly szeptemberben előre látta viktor, amikor még az adóátalakítással kapcsolatban sem volt halovány elképzelése sem, nemhogy az érdekegyeztető tanács majdani ajánlásával, csupán annyit mondott, tervben van és dolgoznak rajta? :)
mert már tavaly jelezte, hogy megszüntetik :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.20. 21:54:33

@hiénaf1: Ez a kizsákmányolós duma Marxéknál volt vicces. Sajnos megbukott. A kizsákmányolók úgy néz ki jóval nagyobb életszínvonalat tudtak elérni, mint akik veszett módon küzdöttek ellene.

Egyébként ha nem akarsz kizsákmányolva lenni javaslom tegyél szert olyan piacképes tudásra, amivel rajtad kívül csak kevesen rendelkeznek, és nekik is van munkájuk. Garantálom hogy mindenféle nagyívű szónoklat, rendelet, ökölrázás és fülkeforradalom nélkül is kinyalja majd a segged a munkaadód.

púdó 2011.06.20. 21:57:44

@Blogger Géza: Hűtőházvezető vok keleten.Élelmiszert gyártunk.Alattam a munkások,
felettem 1 főnök.Mindenki beletesz apait anyait,hogy meglegyen a kis pénzecskéje.
Valszeg neked nem kell megküzdened azért,hogy legalább az áramszámlád legyen befizetve,
mert nem hiszem, hogy ilyen hozzászólásokat írnál.....

Kivancsi 2011.06.20. 21:58:09

@Blogger Géza:
1. Mondjuk te leszel az "oreg" motoros azt majd megtudod :):):)
2. Ket oreg motorosbol egyik lapat es megkapja a masik fizujanak a felet...
mindenki jol jar:):) csak te nem ha epp te vagy a lapaton levo oreg motoros :):):)
3. Ket oreg motorost rugnak ki es csak egyet uj motorost vesznek fel a ketojuk lovejaert
4. Minden oreg motorosnak felemelik a fizujat 150rol 350re.. azt 3 honap mulva bezarnak...

ragozzam meg?

hiénaf1 2011.06.20. 21:58:10

@atomarc: Nem attól lesz igazad kishaver, mert te azt mondod, vagy mert pár cinkostárs hátba vereget. A verseny óriási, annyira, hogy a válság kezdetekor sokan veszteséggel vállaltak munkákat be, mert az még mindig kevesebb veszteséget termelt, mintha nem dolgoztak volna, miközben a rezsit fizetni kellett. Én nem erről beszéltem, de hogy megértsd, ahhoz össze kell rakni. Zömében működő cégekről beszélünk, ahol a piramis tetején ülő egyén inkább lemond pár alkalmazottról, ill. a tiszta játékról, mintsem feladja a megszokott luxust. Bővebben már kifejtettem, így most befejezem itt.

lyken 2011.06.20. 21:59:24

@hiénaf1: "Nem tudok és nem is akarok vállalkozni a szakmámban..."
Akkor nálad inkább az a probléma, hogy specializáltad valamire és be vagy szorulva.

"Nem vagyok elégedetlen a fizetésemmel, nem tudom, hogy ezt miként sakkoztad ki."
Onna, hogy több ponton süt az irigység abból amit mondasz. Lásd neked jár és rózsafa berakásos kijelentések.

"Amivel elégedetlen vagyok az a szemléleted."
Demokrácia van európában. (Tavaly még odahaza is az volt.)

"Ha megtehetném azt, mint te/ti és okosan könyvelnék, én is a jelenlegi dupláját vihetném haza és nem jól keresnék, hanem nagyon jól."
Egyrészt te magad mondtad, hogy nem teheted, másrészt emlegetted, hogy bőven elégedett vagy a béreddel. Most mégis némi sóvárgó felhangja van ezen mondatodnak.

"Ez a különbség ami bosszant akkor, ha azt hallom, hogy nektek ez meg az jár"
Az a szomorú, hogy azt sem tudod miről beszélsz. A vállalkozó plusz adót termel. Ami több, mint havonta is több, mint a te többéves fizetésed. A vállalkozó nem kap fixen pénzt minden hónapban mint te. Mewrthogy nem jár neki. A vállalkozó annyi pénzt keres, amennyiért megdolgozik.
Ha te csak mutyivállalkozókat ismersz, az nem a vállalkozókat minősíti, hanem a te ismeretségi körödet és ezáltal téged is.

"a járulék meg sok, meg ti ezeknek a -nagyon helyesen mocskoknak nevezett - kormányoknak egy frászt fogtok fizetni."
Így igaz, a járulék piszkosul sok odahaza. Sokan idekint egyébként elvből nem pénzelik a magyarországi mutyibürokráciát, szóval ez nem feltétlen járulék meg adó kérdés. Van aki gerincességből nem tömi a politikai zsebeket. A pénz többsége legális úton úgyis szociális juttatásokra, illegálisan meg a pártzsebekbe folyik el.

"És nem is azért érdemelsz többet, mint az átlag, mert vállalkozol, maximum azért ha jó vagy abban amit csinálsz."
A mai első értelmes mondatod.

"Persze manapság sikk az "okosba" való lavírozás mert a végeredmény a több pénz. A tartás ebben a században nem erény."
Akkor nézzük a magyarországi családi vállalkozás szemszögéből. Ha holnaptól a nettód lecsökken a harmadára(Ugyanazt a munkát végzed közben amit addig), de a kollégád elárulja, hogy hamis jelenléti ívvel okosba megnövelheted az eredeti értékre, akkor mit fogsz mondani? A családod érdekében teszed a dolgod, hogy eltartsd őket, vagy sikkesen, erkölcsi tartásod maximumával harmadannyi pénzt fogsz hazavinni?

"Jogilag akárhogy is határoljuk be, lopás, mert a Magyar államot, azon belül annak tisztességes adófizetőit károsítja meg ez a fajta magatartás."
A regadó valójában egy megszűnt vám forma átnevezve. Mint ilyen, tulajdonképpen tekinthetjük illegálisnak. Ez a magyar embereket károsítja meg. Ez nem zavar téged?
Külföldön sok éve magyar rendszámmal közlekedem. Szeretem, jó érzéssel tölt el. Ellenben ha meghozzák az új külföldi rendszám ellenes törvényt, szó nélkül át fogok váltani helyi rendszámra.

"Én ezt elítélem, pedig egy telefonomba kerülne és lenne szlovák lakcímkártyám, de nem."
Ezt nehezen hiszem. Személyes jelenlét nélkül sehol nem állítanak ki személyi okmányokat, ellentétes az EU irányelvekkel.

Furcsamód az előző kommentem lényegesebb felvetéseire, kérdéseire nem reagáltál. Nemhogy érdemben nem, de úgy csinálsz, mintha ott se lenne. Ez is egyfajta válasz részedről.

wanekus 2011.06.20. 21:59:40

Birom azt, amikor a fidesztrollok arra az érdekegyeztető tanácsra hivatkoznak amiben a munkáltatók érdekeit olyan oligarchák képviselték, akik annyiért újítanak fel 1 km vasutat amennyiből a franciáknál 1 km új gyorsvasutat építenek. Ha én is úgy nyernék pályázatokat a haveroktól, mint a Nyerges Zsolti, meg a cége, akkor én is teljes mellszélességgel képviselném a Matolcsiné férjének az új gazdaságról szőtt lázálmait. Vagy vegyük a Demjánt, aki felfedezte a munka becsületét. Én is tudnék kurva nagy szónoklatokat nyomni a munka becsületéről, ha a nagy vagyonomat előre "lebótolt" tuti üzletekkel szereztem volna (pl. megvenni 2 mrd Ft-ért azt a Lágymányosi híd melletti területet amit előtte az állam 10 mrd-ért rendbe rakott). Én is fizetnék a bértollnokoknak a heti tescós rémtörténetért, ha a fiúk úgy hoznák a törvényeket, hogy dacára annak, hogy az én CBA--m a második legnygyobb forgalmú üzletlánc, nekem mégsem kell fizetni a különadót. Én is vennék dolomitot a Győző bácsi cégétől, hogy senkinek nem hiányzó védőgátat építsek belőle, ha a számlát egy másik cég állja, meg az a pár százezer naiv jótétlélek, akik az utolsó ötezresüket küldték a katasztrófa áldozatainak, nekem meg csak az a dolgom, hogy a védőgátért ötszörös árat számlázzak.
No ez a közös az érdekegyeztetőkben és a fijúgban, az hogy más f@szával verik a csalánt. A narancsszemüveges elmeroggyantak meg még tapsolnak is nekik...

lyken 2011.06.20. 22:02:27

@hiénaf1: "Még véded azt a kört, aki a te kizsákmányolásod árán..."
No offense, de ilyeneket a nemzeti szocializmusban meg a kommunizmusban volt divatos mondogatni.

"...tolja be a nappalijába a másfél méteres lapostévét?""
Mivel látványosan odasorotál nemrég engem is ehhez az általad kriminalizált réteghez, elárulom, hogy nincs tévém. A kocsim is ugyanaz, már 19 éve.

púdó 2011.06.20. 22:03:15

@hiénaf1: Nos az én főnököm, bármilyen hihetetlen,becsületes ember.Ezért ne álltalánosíts........
Ja az állam nem annyira.Több mint egy éve ki kellett volna fizetnie egy 10 millás pályázatot, és persze azóta is fizeti.........de a cég emeljen a fizetésen, mert retorzió lesz!!!!
Ez az igazi mocsokság..............

radio100jozsi 2011.06.20. 22:04:03

Érdekes dolog, ha azt veszem, hogy bruttó 240 ezres fizetésemet idén felemelték bruttó 260-ra, amiből az jönne ki, hogy 8% körüli béremelés, ami az inflációt leszűrve reál béremelésnek tűnik. Ezzel szemben azt kaptam, hogy a nettóm egy árva kanyi forintot sem változott, tehát az infláció okán még kevesebbet ér a nettó fizetésem, mint tavaly. Kérdezem én, hogy mikor lesz ebből nyugati bérszínvonal és életszínvonal, ha csak vissza felé haladunk évek óta?

radio100jozsi 2011.06.20. 22:06:09

Ja és nem mondtam a lényeget, a húgom aki 405 ezer bruttót keres, és nem kapott egy árva fizetésemelést sem az idén, ennek ellenére nettóban 70 ezerrel többet visz haza, pedig semmiféle gyerekkedvezmény meg ilyesmi nincs. Értem az O.V. jelzését, hülye proli állampolgár vagyok, hogy csak potom 260 ezret keresek bruttó, és nem 400 ezret.

hiénaf1 2011.06.20. 22:06:11

@külföldi bankszámla: Korrekt vélemény! Ezzel a személélettel nem is lenne semmi bajom, ha a vagyonmentésekkel járó bevételkieséseket nem a tehetetlen többség adóforintjaival kompenzálnák. Egyenlőség akkor lenne, ha az adózás liberalizációja megtörténne és mint alkalmazott azt mondhatnám, hogy mostantól svájci alapú adózást választok. Mi nem tehetjük ezt meg, mert a gazdaság működéséhez nélkülözhetetlenek a befizetéseink. Mi nem tudunk vagyont menteni. Ugyanakkor aki menti, ő, ill. a gyereke igénybe veszi a hazai szociális ellátás elemeit. Pl iskola, tűzoltóság, járdák, utak, stb.

lyken 2011.06.20. 22:08:52

@hiénaf1: "kishaver"
Megkérdezhetem, hogy honnan jön ez a nagyívű lenézés?

"inkább lemond pár alkalmazottról, ill. a tiszta játékról, mintsem feladja a megszokott luxust."
Szerintem butaságokat beszélsz ismét. Ellenben, ha egy ilyen helyzet tényleg előáll, simán érthető. Mint fentebb írtam, a vállalkozás nem szocmunkatábor, a fizetés pedig nem szoc juttatás, hanem cserekereskedelem. A cégvezetőnek joga van rá, hogy ne tartson igényt a munkára, ha úgy látja jónak a cég működése érdekében.

"Bővebben már kifejtettem, így most befejezem itt."
Nem, nem fejtetted ki. Butaságokat ismételgettél, alaptalan demagóg butaságokat, érdemben pedig nem reagáltál semmire. Attól, hogy többször elmondasz pár demagóg dolgot, még nem lesz igazad.

atomarc 2011.06.20. 22:11:32

@hiénaf1: Az, hogy érdemi vitára képtelen vagy, önmagáért beszél. Ugyanazokat a hülyeségeket nyomod folyamatosan. Nem baj, több helyről is eléggé értelmesen megkaptad az oktatást. Jó lenne, ha meg is maradna belőle valami.

hiénaf1 2011.06.20. 22:11:36

@lyken: "Megkérdezhetem, hogy honnan jön ez a nagyívű lenézés?"
Természetesen. Tekintsd meg atomarc stílusában felém intézett megjegyzéseit és megérted.

lyken 2011.06.20. 22:13:17

@wanekus: Nem ismerem különösebben a Demjánt, de anno gyakorlatilag ő alkotta meg a skálát. Mikor a politikusok kihúzták alóla, hogy elmutyizhassák akkor ott állt lényegében anyagilag pucéran. Keresett egy lehetőséget és meggazdagodott. Ki ne találja senki, hogy legális importot biztosítani egy egész országnak teherautó alkatrészből bűn... Az, hogy utána mit csinált ismeretlen számomra, de azt tudom, hogy ő nem az az ember aki ne tudna elszámolni az első pár milliójával.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.06.20. 22:16:44

Na jó, ki jön velem fidesz-segget és minden más segget nyalni? Arra az esetre, ha a kövi választásokon mégsem a narik nyernének. És már csak azért is, mert egy rakás embert nem ítéltek el, aki mindkét oldallal jóban van (tényleg, Kulcsárral mi a helyzet??).

én sajnálom 2011.06.20. 22:18:15

Az ösztönzés mióta szinonímája a kényszerítésnek?

lyken 2011.06.20. 22:21:12

@hiénaf1:
"Ezzel a személélettel nem is lenne semmi bajom, ha a vagyonmentésekkel járó bevételkieséseket nem a tehetetlen többség adóforintjaival kompenzálnák."
Ennek ellenére mégis azokat démonizálod, akik a saját utukat keresik és az otthoni adóbefizetést sztárolod.

"Ugyanakkor aki menti, ő, ill. a gyereke igénybe veszi a hazai szociális ellátás elemeit. Pl iskola, tűzoltóság, járdák, utak, stb."

"Természetesen. Tekintsd meg atomarc stílusában felém intézett megjegyzéseit és megérted."
Láttam, nem helyeseltem. Viszont ezen logika mentén én is sorolhatnám neked a demagóg balos, magyar_vállakozó demagógiát. Ismered a viccet gondolom: "Tanárnéni, az úgy kezdődött, hogy a Pisti visszaütött..."

hiénaf1 2011.06.20. 22:40:06

@lyken 2011.06.20. 21:59:24: Bocs, nem fogom pontokra szedni a hozzászólásodat, csak az érdemi részével foglalkozom.
Igen, a környezetemből indulok ki, ez máshogy nem is lehetne hiteles, levegőbe beszélnék, ha nem a saját megfigyeléseim alapján alkotnék véleményt. Nem értem miért az én anyagi helyzetem foglalkoztat, elmondtam már, hogy van akinek elég és vannak olyanok akiknek semmi sem elég. A pénz is egy ilyen dolog, abból sohasem elég, valaki ezért csak él a lehetőségeivel, van aki visszaél és van aki a börtönt kockáztatja meg érte. Magamat az első kategóriába sorolom, az általam ismert tucatnyi vállalkozót pedig a másodikba. És ez nem vakmerőség és kockázatvállalás kérdése, ez nyerészkedés kérdése. Mikor vízisízni megyek a Dunára eléggé sok vállalkozótól hallom ugyan ezt, mint tőled, a 20+ millás hajójukból panaszkodva, miközben embereik zömét félig feketén foglalkoztatják, okosba könyvelnek, stb. Ilyenkor fel szokott fordulni a gyomrom és nem az irigységtől, mielőtt megint feltennéd ezt a lemezt.

cso zsi 2011.06.20. 22:40:58

@lyken: A Kontraxos illegális fénymásoló-alkatrészbiznisz az meg nem is volt, ugye? Mert komplett gépet nem lehetett behozni a Cocom-lista miatt. Aztán beszálltak a telefonbizniszbe, hitvány, bóvli készülékek konténerszámra, 10%-os plusszal, mert javítani nem igazán lehetett őket.
A cég "dicső"-sége, és bukása...

hiénaf1 2011.06.20. 22:50:37

@atomarc: Itt egy ember van aki megszólított, de érdemben nem tett a témához semmit ,mégpedig te.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.06.20. 22:55:40

@hiénaf1: Svájcban dolgozó alkalmazottként szintén sok adót kell fizetni. Az adókedvezmény annak a vállalkozónak jár, aki Svájcban egyáltalán nem tevékenykedik semmilyen formában, csak adózik, illetve persze odaviszi át vagy ott alapítja a cégét. Kifizeti a szövetségi adót és amit lealkudott a helyi adóhatósággal. Ha nem az előbbi nálunk offshore-nak nevezett struktúrában dolgozik, hanem csinál egy rendes helyi (onshore) céget, akkor is jobban jár, ami viszont már nagyon nincs rendben (ránk nézve).
Svájcban jogi szempontból egyébként nagyon rossz munkavállalónak lenni, gyakorlatilag minden előny a munkáltatóé. Nem igazságos a mi kádári reflexeinkkel, de működik.
Ha az ember bármilyen külfölddel kapcsolatos dologba fog, akkor túl kell menni a parton:) Egyetlen magyar vállalkozás sem állhatja a versenyt külföldi konkurenciával, ha a versenytárs offshoreozik. Egyszerűen ilyen a nemzetközi kereskedelem. A péket meg lehet fogni, hogy ne Belizebe/Pozsonyba vigye céget, de egyre nehezebben. Ha pedig a nagyobbakat fogjuk vissza, akkor bővíteni kell a közmunkafüggők mennyiségi keretét. Sehogy sem találom a felmérést, amely szerint az offshore-ozók 50-70 százalékkal több adót fizetnek be világszerte, mert akkora előnyben vannak, hogy képesek terjeszkedni, nagyobb forgalmat csinálni, stb. Ha ez igaz, akkor vannak az egyszerű adócsalók, meg akikről a propaganda gép hazudik. Oszkó pm például konkrétan olyan törvényt hozott, hogy leadócsalóztuk a fél karibi térséget, miközben ugyanakkor az OECD ugyanezeknek az országoknak gratulált, hogy sikeresen átvették a nemzetközi adózási szabványokat, a magyar szabály meghozatalakor szinte egyikük sem minősült adóparadicsomnak. Össze-vissza vagdalkozunk állandóan. Ja, majd elfelejtettem, hogy idén februárban egyszerre kerültünk Svájccal a brazilok offshore feketelistájára, Svájc azóta lekerült a szégyenfalról, magyar vonatkozású hír még nem érkezett....

zembertelen 2011.06.20. 22:58:13

....."ajánlattevőként nem indulhat ..."
Eddig sem az indulással volt a baj, hanem a NYERÉSSEL!
milyen érdekes, hogy azok akik az "első menetben" nagy melókat és támogatásokat nyertek mind előkerültek, pozicionálódtak.
Na fiúk,akkor most megint nekik áll a zászló!
Egyébként röhely,hogy sosem dolgozott celeb_politikusok zsinórban jelentik be az életszerűtlen törvényjavaslataikat. De hát honnan is tudnák...? A Győzikével meg az Alekosszal (stb.) se az a baj, hogy idióták, hanem hogy millióan nézik és még fizetnek is érte.

hiénaf1 2011.06.20. 22:59:59

@lyken: Értsd meg, hogy az ELMÜ az áramlopást azokkal a fogyasztókkal fizetteti meg, akik korrektül fizetnek. Beépíti az árképzésbe. Ugyan így működik egy ország gazdasága is. Ha xy vállalkozó többet sumákol, akkor nálam kevesebb kátyút fognak tudni betömni tavasszal. Ameddig a terhek bizonyos arányban kislisszolnak a kiskapun és nem az államháztartás vérkeringésébe kerülnek, addig nem is lehet járulékcsökkentésre számítani. Ördögi kör.

sárkányfő 2011.06.20. 23:06:21

@én sajnálom:
"Az ösztönzés mióta szinonímája a kényszerítésnek?"

amióta az adócsökkentés az adójóváírások eltörlésének
amióta a szabad választás az állami zsarolásnak
amióta a nyugdíjgarancia a a nyugdíjak elvételének
amióta a nem-fideszes a nemzetietlennek

alien 2011.06.20. 23:11:27

nem vigyáztunk visszajöttek a kommenisták, ez van vágjuk a centit.

McDobbent 2011.06.20. 23:11:35

A legtöbb komment hemzseg a helyesírási hibától. Tanult emberként azt javaslom, hogy ezeket ne vagyük figyelembe. Nem hogy a közgazdaságtant, az ABC-t sem értik.

Megfigyelo 2011.06.20. 23:17:49

@púdó: Úgy tűnik, hogy a "berkalkulator.com" honlapon lévő
2012-es kalkulátor hibásan számol. (Vagy ők már tudják, hogy egyáltalán nem lesz adójóváírás 2012-ben?)

Virág et. 2011.06.20. 23:24:46

@Vidéki: Ha már előjöttél Roosevelt-tel, akkor ugye tudod, hogy ő volt az, aki a flint-i sztrájkolókat és szakszervezetiseket vegzáló helyi rendőrök és potentátok ELLEN vezényelte ki a nemzeti gárdát?
Tudod, nem bohócozott meg vitette el vasban a legradikálisabb szakszis vezetőt, nem rendeltette be hatalmi szóval a demonstráció napján a részvételüket bejelentőket, nem állította meg és vizsgáltatta át az őket szállító buszokat, hanem a jogaikért demonstrálók mellé állt. Mert Amerika a szabadságjogokról szól. Magyarország meg az agymosásról, mint azt igen szemléletesen demonstrálod napi szinten - köszönjük.

hiénaf1 2011.06.20. 23:25:46

@külföldi bankszámla: Eszerint Svájc rossz példa volt. Nem is az ország megnevezésén volt a hangsúly, hanem a lehetőségeken, kiskapukon amiket egy alkalmazott nem tud megtenni. Amikről írsz számomra túl nagyvilági dolgok, én a hétköznapi ember szemével nézem a dolgokat. Mai napig él bennem a kép, amikor korábbi munkahelyemről, ahol a havi bérköltség kb 50 millió Ft volt , a tulajdonos kirúgott 4, a piramis alján lévő embert (kb 1 millió bérköltség egy hónapban), akiknek a munkájával semmi baj nem volt, de aktuálisan nem volt kilátásba annyi üzlet, ami teljes emberként igénybe vette volna a munkaerejüket. Azalatt az egy, másfél hónap alatt, ami a kirúgásuktól a felmondási időig eltelt, a tulajdonos többek között velük igazíttatta a helyére a házába hozatott 10m*5m méretű gigantikus jakkuzzit, jött a céghez 3 db 10+millás céges autó, ami pénzt nem termelt, csak bizonyos emberek kapták presztízsből. Lehet, hogy én nem értek az üzlethez, de ezeket a dolgokat nem tudom összerakni. Valahogy gerinctelenségnek érzem. Valószínűleg nem is lennék jó vállalkozó. Ha hozzám valaki lojális, akkor én is az vagyok hozzá, nem csak a számokat látom az emberekben. Ezeknél a vállalkozóknál, akik előttem vannak, csak egy dolog nem dinamikus, az a tortaszelet amire igényt tartanak. A többiből lehet faragni. Kreatív könyveléssel, cég áttelepítésével, bérköltség lefaragásával, akármivel.

alien 2011.06.20. 23:26:24

@sárkányfő:
amióta a jogbiztonságnak a visszaható hatály
amióta a vádlott jogai védelmének a hosszabb őrizet és a védőtől elzárás
amióta vélemény szabadságának a médiahatóság
amióta a szabad piaci folyamatoknak a kötelező minimálbér

Kalmár 2011.06.20. 23:28:37

Ezt az egyszerű dolgot sem értitek?
Egyezség született a kormány és a munkaadók közt.
Ők emelnek bért 300.000 alatt. A kormány pedig csökkenti a munkaadók terheit.
A kormány megtette. A munkaadók egy része nem.
Innentől evidens, hogy aki eltette a kedvezményt de nem tesz cserébe semmit a munkásokért az ne várjon állami támogatást vagy munkát sem.
Nyomorúságos, hogy képtelenek páran felfogni ezt.
Mindenféle agyrém hülyeségeket hordtok össze.

Az milyen faszság, hogy ne szóljon bele a kormány a bérek szinvonalába, de amikor a bérek emelkedésének érdekében ad valamit azt el tudják tenni.
Társasági nyereség adót jelentősen mérsékelték.
A magasabb kategóriákban pedig nem kellett bért emelni az adóváltozás miatt.

Fekete Mamba 2011.06.20. 23:29:18

Nem értem a nagy felhördülést, a félelmetes jogkövetkezmények szerintem a magyar vállalatok nagy részét egyáltalán nem fenyegetik, merthogy a nevezett pályázatokon nem indulnak (azokon amúgy is csak a haverok nyerhetnek, most is, Ferkóék idejében is).
Úgyhogy én ebben csak a szokásos paraszvakítást látom, palástolandó, hogy az adóreform besült, legalábbis abban az értelemben, hogy a sok százezernyi ilyen vagy olyan okból alacsony bérre bejelentett ember lassan, de végérvényesen megszűnik Fidesz szavazónak lenni. Gondolom, ez eléggé zavarja a hülyébb Fidesz-funkcikat, akik elhitték a saját agymenésüket, de szerintem fönt számoltak vele, hogy legközelebb már csak azok szavazataira számíthatnak, akiknek kedveznek az intézkedések, és ez egy lényegesen kisebb kör. Ezért is megy a pozíciók megszállása, hátha valahogy kompenzálni lehet az elveszni látszó 1-1,5 millió szavazót.
De azért ez nem a világvége.

Virág et. 2011.06.20. 23:32:58

@Fekete Mamba: Nem a közbeszerzéseken nem indulás a büntetés, hanem a támogatásoktól való elesés. Ez nagyon sok vállalkozást érint - Széchenyi terv, az egész mezőgazdaság, EU-s pályázatok stb mind ugranak.
Ez a büntetés.

lyken 2011.06.20. 23:34:37

@cso zsi: Ez kimaradt az életemből.

2011.06.20. 23:34:46

Nem vagyok hajlandó végolvasni a kommenteket a kezdeti tapasztalatok alapján, mert a lényeget nem értik meg azok, akiknek a hozzászólását olvastam.

A bünti:
- Nem indulhat közbeszerzési pályázaton.
- Nem kaphat mindeféle támogatást.

Nos ezekbe a keretekbe a vállalkozások 95%-a nem tartozik bele.

Gyere szar, adunk egy pofont.

Ja... A fizuról ne beszéljünk. Tudom, hogy miként fog módosulni.

Aki ért a szavakból, tudja miről beszélek. Aki pedig nem, az tartsa magában a kérdését. Tőlem választ ne reméljen.

Virág et. 2011.06.20. 23:35:54

@Kalmár:
"Egyezség született a kormány és a munkaadók közt."

NEM született. Pont az ellenkezője született. Az OÉT kijelentette, hogy az állam nem kényszerítheti a munkáltatókat 4-6%-os béremelésre a kompenzáció miatt, ezért csak nem kötelező erejű ajánlást bocsátottak ki (meg aláírták a saját halálos ítéletüket is). Ez se nem gentlemen's agreement, még kevésbé egyezség.

A többi innentől értelmetlen.

karikaV43 2011.06.20. 23:37:13

@Hajszás Láncos: te biztos próbáltál vállalkozni a kocsmába a főnök szidásán kívül futotta-e valamire az pont jól látszik a gondolat menetedről.

Leone_510 2011.06.20. 23:39:04

@McDobbent: vagyük, ABC helyett vegyük , abc...ennyit rólad :)

morbiczer 2011.06.20. 23:41:54

@Virág et.: Erősen csodálkoznék, ha egy EU-pályázatból ezért ki lehetne zárni bárkit is.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.06.20. 23:42:36

@hiénaf1: Igen, egy alkalmazott munkaügyben legfeljebb a lábával tud szavazni, az pedig nem vigasztal senkit, hogy kinek a kezében áll jobban a kockakő:(

Virág et. 2011.06.20. 23:44:10

@morbiczer: Az olyan EU-s pályázati pénzek, amelyek magyar háttérintézményeken keresztül kerülnek lehívásra állami támogatásnak minősülnek vagy legalábbis értelmezhetőek annak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.20. 23:45:03

Az első ami eszembe jutott erről,ahogy beleolvastam.A főnök bizonygatja az ellenőröknek,hogy bár az alkalmazott még mindig minimálbérre van bejelentve de az eddig feketén kapott 160 ezer helyett már 180 ezret kap.Idióták.

lyken 2011.06.20. 23:46:07

@hiénaf1: Árampéldánál maradva: A házamat egy rendszerbe visszatápláló 5 KW-os napelemrendszer szolgálja ki. Ezesetben nem érdekel, hogy ki mennyit lop és kivel fizettetik ki. Saját tőkével beruháztam egy rendszerre ami függetlenít. A vállalkozás ugyanez, csak más szinten.

"Ha xy vállalkozó többet sumákol, akkor nálam kevesebb kátyút fognak tudni betömni tavasszal."
A benzinben lévő adót ma magyarországon az állam 70%-ban nem az utakra fordítja(kátyútömés, útfelújítás), hanem szociális juttatásokra költi. Ez lopás. Függetlenül xy vállalkozótól. Ha n*xy vállalkozót számolsz, akkor is töredékösszeget kapsz ahhoz képest amit a mindenkori kormány elsíbol.

"Ameddig a terhek bizonyos arányban kislisszolnak a kiskapun és nem az államháztartás vérkeringésébe kerülnek, addig nem is lehet járulékcsökkentésre számítani. "
A mai magyar állami vérkeringésben annyit fordítanak működésre amennyit muszáj. Minden mást elköltenek szépen, kreatívan.

Kicsit szomorúan írom le ezeket, mert lényegében semmilyen cáfolatra, észérvre nem reagálsz. Csak próbálod a téged alátámasztó véleményeket sorolni, a az ellenvéleményeket, cáfolatokat pedig figyelmen kívül hagyod.

agyamputáltak 2011.06.20. 23:58:25

éljen a kommunizmus! végre! végre! :D

agyamputáltak 2011.06.21. 00:01:38

@Kalmár:

ahaaa majd az állam (LOL) megmondja, hogyan gazdálkodjon a cég?! kapitalizmus? :D te kurvára nem érted az egészet ember :)

agyamputáltak 2011.06.21. 00:04:25

@radio100jozsi:
hát megőrződik(!) :D a nettód, és még elégedetlenkedsz a reálszámok miatt? hát hogy képzeled? ez a burkolt-csendes megszorítás. hát nem ügyes? :)

Attis62 2011.06.21. 00:13:48

Éljen a zorbán!!!!...

... a jó qrva anyjába, Szibériában, amíg ki nem szarja a lelkét a suttyó paraszt!

2011.06.21. 00:31:45

@karikaV43: Mindig örülök, ha valaki néhány mondat alapján ország-világ elé tárja a teljes élettörténetemet a freudi konfliktusaimmal egyetemben. Azonban hiányolom hozzászólásodból a sommás végkövetkeztetést, pedig ez hozzátartozik a műfajhoz. Ha már bohócot csinálsz magadból, legyen tökéletes az a mű! ;-p

2011.06.21. 00:46:39

Állati jót röhögtem ezen az egészen.
Aki nem emel, nem vehet részt közbeszerzésen!
Ki vehet részt? Bárki.
Megy az Apeh ellenőr, és megállapít...
Ki nyer? Fidesz közeli.
Ki ellenőrzi? Apeh.
Ha a revizor le meri írni, hogy nem volt béremelés, már megy is a telefon...

Ha tulaj lennék, két lehetőségem lenne:
Bélám, eddig kaptál bruttó 100-at, ezt meg kell emelnem 103-ra, tehát innentől ennyivel kevesebbet kapsz zsebbe, nettóban.

Mindenki tisztán van bejelentve: holnaptól alvállalkozók vagytok, úgy adóztok, ahogy akartok.

2011.06.21. 00:51:06

Blo@Blogger Géza:
Bélám! A szuperbruttó kivezetését is kalkuláld lécci!

Ja, és ha reálbér értékmegőrzéséről beszélnek, akkor ne hagyd már figyelmen kívül az inflációt se. Ezt neked tudnod kell, ötösöd volt közgazdból

Kalmár 2011.06.21. 01:06:49

@agyamputáltak: Hogy a francba jön ide a gazdálkodás???
Ne oktass, ha hülye vagy. Kaptak pénzt a kormánytól, cserébe adniuk kell a dolgozóknak. Az egyéb gazdálkodási elemek nem játszanak.

2011.06.21. 01:18:09

@Blogger Géza: Nem az MNB az első, amely rontotta a magyar gazdaság növekedési kilátásait az elmúlt hetekben. Június 8-án, egy nappal azt követően, hogy a Fitch javította a magyar kilátásokat, előbb a Moody's közölte, hogy maradtunk a leminősítést valószínűsítő negatív kilátáson, majd az Európai Bizottság tett közzé kritikus országjelentést. Ebben azt írták, hogy újabb kiigazító lépéseket várnak a kormánytól, mert a 2012-es GDP-arányos hiány a tervezettnél nagyobb lehet, részben a költségvetési szigor felpuhulása, részben a vártnál kisebb gazdasági növekedés miatt.

A múlt héten kiadott jelentésében az IMF prognosztizálta megjelent jelentésében: nemhogy a kormány elképzeléseinek megfelelően tovább gyorsulna, de egyenesen visszesik a gazdasági növekedés üteme. A valutaalap azt várja, hogy az idei 2,6 százalék után jövőre 2,5 százalékal nő a GDP, vagyis az IMF még az MNB-nél is pesszimistább volt. Az eddig mondottnál kisebb növekedést jelzett előre a Századvég múlt heti prognózisa is, ők 2011-re 2,8, míg jövőre 2,7 százalékos GDP növekedést várnak, és azt mondják, 2011-ben 4,4, míg jövőre 3,2 százalékos lesz az infláció.

Látod, Géza, erről beszéltem! Romló gazdasági környezetben miből termeled ki a növekvő bérköltséget?
Tudom, tudom. Ezek MIND pesszimisták, önsorsrontó kommunista bérencek! Egy se olvassa a heti-választ!
Bár az MNB élén.... azért illene!
Hát milyen világ ez, hogy nem igazodik az ország vezetőjének akaratához? NNNa majd hozunk egy törvényt, hogy visszamenőleges hatállyal az IMF, az MNB, a Századvég ki van rúgva! Az IMF apénzét se látja viszont jövőre!

Igaz, Gézáim?!

2011.06.21. 01:35:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: @Kalmár: Egyezség született a kormány és a munkaadók közt.
Ők emelnek bért 300.000 alatt. A kormány pedig csökkenti a munkaadók terheit.
A kormány megtette.

Nem. A kormány nagyhangon közölte, hogy csökkenti a vállalkozások terheit. Csökkenti az SZJA-t.

Majd hónapokkal később , mikor kiderült, hogy a számítások nem jók (mondjuk nem csodálkozom, Matolcsyéknak kéne küldeni egy számológépet), ültek le egyeztetni a munkáltatókkal!
Fontos a kronológia!

2011.06.21. 01:56:24

@Blogger Géza: Havi 90 ezer bruttó nettója 2011-ben 68.062 Ft, 2012-ben 70.006 Ft. (Ha a mostani szabályok maradnak érvényben).

De nem maradnak, vazze!
Ez a baj veletek, Matolcsystákkal, hogy a tervezés alapvető szabályait is úgy csavarjátok, alakítjátok, hogy a ti igazatok derüljön ki!
A tervezésnél figyelembe kell venni a belső-és külső körülmények alakulását is!
AZÉRT TERV!
Gondolod,hogy a2012.-es év költségvetési hiányának alakulásával kapcsolatban a 2011.-es év GDP-jét veszik alapul?
Szerintem nyugodtan hagyjuk figyelmen kívül az elmúlt 20 évet, és kiderül, milyen nagyvonalú kormányunk!

redriot77 2011.06.21. 06:36:04

@lyken: " A valóság az, hogy a saját tőkédből a saját kockázatodra indított vállalkozásból elvársz némi hasznot, nemcsak a megélhetést. "

Itthon sok vállalkozó, akinek van egy 10-15 emberes himi-humi kft-je olyan életszínvonalon akar élni mint egy német vállalatigazgató, azon az áron is ha az alkalmazottai éhen döglenek.

Harcimaci 2011.06.21. 06:42:46

@Blogger Géza: " Nyilván majd év végén, a költségvetés összeállításakor öntenek tiszta vizet a pohárba."
Talán ötletelést akartál írni. Mert eddig sem igazán csináltak mást a félrebeszélésen kívül.

Kukori és Kotkoda 2011.06.21. 06:57:08

@redriot77:

Ha ilyen egyszerű egy 15 fős himihumi céget összedobni, amiből ráadásul meg is lehet faszán élni, akkor te miért vagy csicska vhol?
Ugattok megint olyanról, amiről halvány fingotok sincs.

hiénaf1 2011.06.21. 07:11:32

@lyken: Nekem nincsenek észérveim, de neked legalább van. "Úgy is ellopják" Na itt a baj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.21. 07:49:06

Plusz van-e még fogalmuk arról, hogy a magánszférában a dolgozók hány százaléka van más bérre bejelentve, mint amit kap? Illetve mennyi nem kapja meg azt, amit papíron kéne nekik? Vagy full feketén hányan dolgoznak? Mert náluk aztán nem lesz béremelgetés.

Megfigyelo 2011.06.21. 07:51:13

A kötelező béremelés egy formálisan a munkavállaló által fizetett, de valójában a munkaadóra kivetett adó - a munkavállaló lényegében csak továbbítja az APEH-nek. a pénzt. (Sőt, az csak formálisan megjelenik a bérjegyzékében, de rögtön le is vonják és befizetik az APEH-nek...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.21. 07:51:49

@redriot77: 15 fős?
Én amit látok, rendezvényszervező/újságíró haveron keresztül, hogy 2 emberes (tulaj+titkárnő) cégek vannak (de mondjuk egy pofának három cége, pl. egy lakásba bejelentve), akik alkalmakra kötnek szerződést, és nehogymár fizetni kelljen bármi jrulékot, stb., egyéni vállalkozóként szerződnek az adott emberekkel, akik elvégzik a feladatokat, stb.
Az emlegetett "titkárnők" bejelentéséről meg ne legyenek illúzióink.

Uva 2011.06.21. 07:55:36

De most tényleg, mi a faszért nem államosítják az összes céget és magánvállalkozást?! Rákosi elvtársnak is bejött.
Esetleg a kenyér meg a pornóújság árát nem akarja a Führer meghatározni?

Kandabula 2011.06.21. 07:57:14

Én azt szeretném, a Kormány mondja ki, hogy többé ne legyen tél. Oszt jónapot.

mentanyuszi 2011.06.21. 08:00:28

Nem tudom, feljebb elhangzott-e, de a magasabb fizuhoz meg azért nincs béremelés, mert el kell költsék az alacsonyabb kategóriákra. Ergo - csökken a különbség a korábban véres verítékkel kidolgozott differenciálásban. Vagy ez tényleg azt jelenti, hogy a köv. 2 évben én egyre rosszabbul dolgozom Mariskához képest? Az utcaseprők már most is annyit keresnek, mint az orvosok...

magyar ember teli szájjal 2011.06.21. 08:03:07

Rendeletbe kéne adni hogy jólét van.

Kabbe (törölt) 2011.06.21. 08:07:30

Ez már maga a Kánaán. Megérkeztetek.

kirsten 2011.06.21. 08:13:10

@Blogger Géza: Én a hozzászólásaid alapján úgy látom, hogy te vagy itt az agymosott. Persze tudom én, hogy itt a troll bérenceknek védeni kell egy ilyen mocskos, béna kormányt, hiszen ti biztos jól jártok. Szégyellhetnéd magad. Neked aztán nincs gerinced akárcsak a vezérednek.

zolika78 2011.06.21. 08:17:30

Nincs mit hozzáfűzni a hírhez... Legfeljebb annyit, hogy tiszta szerencse, hogy nem vagyok fülkeforradalmár...

Apafarkas 2011.06.21. 08:34:01

@Vidéki: Kis naridroidom, ki a tököm az az OÉT? Ki választotta meg őket, milyen felhatalmazás alapján ülnek ott? Nem felettes szervem, és nem a főnökeim. AJÁNLÁSOKAT fogalmaznak meg, mert mást nem tehetnek. Ugyanis bármilyen rossz is, de egyenlőre Magyarországon a parlament által hozott törvényeknek kell megfelelni, nem egy gittegylet ajánlásainak.

papugaja 2011.06.21. 08:34:04

Ha a nettó-emelésből fakadó többlet SZJA-t és járulékokat az állam visszacsorgatja a cégeknek, akkor talán elfogadható lenne, de még úgy is csücskös.

Roy 2011.06.21. 08:34:11

@zero: Sehogy nem tudják kitermelni a fizetésemelést. Legfeljebb tönkremennek.
A Fidesz kúrta el, és most másokra hárítják. Dilettáns banda.

Apafarkas 2011.06.21. 08:38:39

@hiénaf1: igen, több jár neki, mert többet képes szerezni. Ha te erre nem vagy alkalmas, akkor neked nem jár semmi, maximum a szád. Ahol járt valami a csavargyári hegesztésért, az a kommunizmus...
Ez a magatehetetlen prolik szövege, hogy a gyári munkásnak is jár. Pont annyit ér a munkája, amennyit kap érte. Próbáljon meg többet kiharcolni magának, akkor majd annyit fog érni.
És mielőtt Lázároznátok, én a munkájáról beszélek,nem az emberről.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.21. 08:48:17

"Kormányhatározatba foglalt béremelés - a magánszférában"
Mi ezzel a baj?
A 2/3-ad megszavazta nekik, most meg ők szavazzák meg a 2/3-nak.
Látom, hogy a következő kormányrendelet arról fog szólni, a 2/3-nak + 1/3-nak annyit kell havonta költeni, hogy a magánszféra bevétele fedezze a béremelést is. Ja, meg az adót is!

Gersz 2011.06.21. 08:49:20

Cocialista diktatúrát építünk, kérem szépen! Már várom, mikor vezetik vissza a KMK státuszt és társait. Persze, munkahely nem lesz több, de a munkakerülést büntetni fogják, hiszen egy ekkora légvár után, mint a "senkinemjárhatrosszabbul" 16%-os adókulcs, már ez is könnyen elképzelhető.

Itt maximum az ehhez hasonló polihisztorok fognak elboldogulni:
mindennapiember.blog.hu/2011/05/13/szomszed_19

Joooe 2011.06.21. 08:52:55

@zero: Te nagyon lemaradtál valamiről, a munka törvénykönyve tele van ilyen, mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak esetleg kellemetlen versenykorlátozó tényezőkkel. Azé ez, hogy eggyel több vagy kevesebb nem akkora probléma ám. Egyszerűen azért létezik egyáltalán mtv., és nem csak ptk. szabályozza a munkaszerződéseket, mert ez egy olyan terület ahol állami beavatkozás SZÜKSÉGES. Lehet újat mondok vele, de nem ez a kommunizmus. Most éppen a béremelések terén szükséges. Nem kell ezt úgy beállítani, hogy a gazdag munkavállaló elveszi a pénzt a szerencsétlen nyomorgó munkáltatótól.

Olyan már nektek ez az adócsökkentés téma, mint annak idején a manyup kérdés volt a véleményvezérnek: újra és újra bedobjátok csámcsogni, természetesen mindig egyoldalúan, propaganda szagúan. Azért az tény, hogy 500 milliárddal kevesebb adót szed be, hagy a gazdaságban az állam, most azért meg ne a fideszt hibáztassuk már, hogy a kis keresetűek eddigi irreális adókedvezményét (adójóváírás nevű baromság még a progresszív adórendszeren belül) előbb-utóbb meg kellett szüntetni. És mivel az eddigi elbaszott adórendszerrel az állam gyakorlatilag átvállalta a kiskeresetűek bérének kifizetésének egy részét, ez mesterségesen alacsonyan tartotta a bruttó béreket. És ez ami nem szociális, hanem gazdasági logika alapján is indokolja a béremelést az adóátrendezés után... a kormány amúgy egy középutat próbál meghúzni a munkáltatói véglet (nettó névleges bércsökkenés) és a munkavállalói szerény elvárás (nettó reálérték tartás): azt mondja legyen nettó nominális értéktartás.

Zetek 2011.06.21. 08:53:08

Géza mesélj, mi ebben a vastagbőr?

zrobasé 2011.06.21. 08:59:48

@Vidéki: hülye is vagy, nem is értessz semmihez, de legalább baromságokat beszélsz...
tudod mi a különbség az ájánlás és kötelező között ? elmagyarázom :
AJÁNLOM hogy húzz el a picsába
KÖTELEZLEK hogy húzz el a picsába
talán igy felfogod...de nem biztos...de vagy a mintapéldány arra, hogy lehet agy nélkül is élni, bravo

gmower (törölt) 2011.06.21. 09:01:44

Azt a sok siránkozó "minden szar" életérzésű honfitársamat, mint aki itt van, posztolóval az élen... A 16% SZJA + családi adózás baromira nem elkúrt (index címlapra csak trágár kormányszidással lehet kikerülni?), én és feleségem sokkal többet keresünk, mint eddig, pedig csak egy gyerekünk van, és egyáltalán nem vagyunk gazdagok... Elnézést kérek azért, hogy sok évig tanultunk egyetemen, így nem minimálbért keresünk, nem feketén dolgozunk, és azért különösen elnézést kérek, hogy eddig írtózatos mennyiségű adó befizetésével gyarapítottuk a közös kasszát. Aki szerint nem támogatandó az életében nem csak az izéjét vakargató, az előrejutásért mozdulni hajlandó, tanult, legális munka által szerzett jövedelemből gyermek(ek)et nevelők köre, az legközelebb szavazzon ismét a szocikra, lmp-re ők biztos nem tennének ilyet. Másrészt pedig azt is fel kellene már fogni, hogy valakiket előnyben részesíteni csak úgy lehet, hogy az másoknak hátrányt okoz. Harmadrészt nem kell itt túlzásokba esni, a munkáltatóknak maximum pár ezer forinttal kéne bért emelni, nem döglenének bele, nem is kéne senkit kirúgni. Csak a sírás mindig, meg minden szar...

Blogopédus 2011.06.21. 09:07:01

@McDobbent: A vagyük helyesen vegyük, a nem hogy helyesen nemhogy.
Nem tanult ember vagy te, hanem egy nagyképű faszkalap.

Nzoltan 2011.06.21. 09:10:17

Nem vagyok egy Fidesz fan, de az van, hogy a "gazdagokat" nem akarják tovább terhelni mert egyszerűen elmennek. Namost a "gazdagok" nem kétkezi munkások, hanem a jövő egyik pillére akik még így is sokkal többet tesznek be a közösbe mint a "nem gazdagok". Márpedig valakinek ki kell termelni a IMF hitel törlesztést amiről napok óta tudjuk, hogy feltóék csak egy kicsit tehetnek. Természetesen az adminisztrációt is kellene karcsúsitani, de azt nem merik még meglépni, mert túl sok embert érint az évtizedeken ás hízlalt vízfej leépítése. Talán később. Azt mindenki tudhatta, hogy nem lesz itt kánaán most már soha, mindig lesz olyan csoport aki kurvára szívni fog. Ez a kapitalizmus egyik rákfenéje. És a nyugat is erre halad. Aki dolgozott külföldön tíz éve, és vissza akar menni az nagyon csodálkozni fog, hogy mennyit változott arra a világ.

Virág et. 2011.06.21. 09:12:12

@gmower: Ha egy adócsökkentés az emberek nagyrészének adónövelés valójában, akkor az annyit is ér. Felesleges az elitista dumával jönni, hogy tanultál meg előre jutottál. Képzeld nekem is jobb az adócsökkentéssel, de nem haltam éhen, amikor még a régi szerint is fizettem az adómat hét számjegy után havonta és nem vertem a mellem, hogy én tartok el itt mindenkit.
Az ember azért ember, mert szorul belé némi szolidaritás és együtt tud érezni azokkal, akiknek 5-6 ezer forint minusz egy hónapban sokkal rosszabb változást jelent, mint nekem a plusz százezrek.

Biztos bennem a baj és te látod helyesen a dolgokat. Beleillesz a mai Magyarországba, az biztos.

"Harmadrészt nem kell itt túlzásokba esni, a munkáltatóknak maximum pár ezer forinttal kéne bért emelni, nem döglenének bele, nem is kéne senkit kirúgni."

Empátia mellett számtanból is megbuktál. Segítek: szorozd be a párezret a munkavállalók számával majd az egészet tizenkettővel és máris látod, hogy évente mennyivel többet kell megkeresni a piacon a munkáltatónak. Miből? Honnan fog lejönni ennyi plusz megrendelés? Vagy te is úgy gondolod, hogy a hazai átlagvállalkozó úszik a milliárdokban és a wc-re is x5-össel jár? Gondolom így.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.06.21. 09:14:14

Az "analógia eszközével" ??
Lemaradtam volna valamiről az utóbbi évek jogfejlődésében? Tudtommal ez az egyik tilalmas dolog az európai (és a római) jogrendszerben.
(Hacsak ez nem valami pornós-dolog, akkor értem.)

Amúgy az indoklás nyitó mondata külön díjat érdemelne.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.06.21. 09:16:07

@mityu: Bocs, természetes az "A törvény a bruttó..." kezdetű mondatra gondoltam.

hiénaf1 2011.06.21. 09:18:07

@Apafarkas: Tanulj meg értelmezni, különben tényleg csak csavargyári munkás marad belőled. Nem a mit érhet el volt a kérdés, hanem a hogyan. Magas lenne? Nem gondolom.

cso zsi 2011.06.21. 09:21:48

@Kukori és Kotkoda: A két-három alkalmazottat foglalkoztató is megpróbálja. Rezidenciát épít, némelyik helyből a gyerekek nevére, hogyha csőd van, legalább az maradjon. Persze nem marad, amikor az asszony kiteszi a szűrét.
De a vállalkozások a megrendelő felé visszaosztásról, meg a melósnak zsebbe fizetésről szólnak. Persze nem 160-180 megy a zsebbe, hanem a nettó 60-70 fölött egy 10-es, hogy legalább a fővárosban be tudjon járni a munkába. Enni, és normálisan élni nem muszáj.

Nzoltan 2011.06.21. 09:24:35

@Virág et.: Nyilván a nullánál nem lehet jobban csökkenteni. De azt is látni kell, hogy az eddigi rendszer termelte ki az adómentes minimálbéreseket. Ez nem a szolidaritásról szól, hanem a munkaerő piac versenyéről. Most a külfölddel kell versenyeznünk.

Nzoltan 2011.06.21. 09:25:59

@gmower: Csodálkozom, hogy diplomásként jól kerestek. Ez itthon nem igazán jellemző.:-)

2011.06.21. 09:29:09

@TaTa86.: nemrég olvastam valahol, hogy "Gyurcsány jót akart, de rosszul csinálta, Orbán meg rosszat akar és sajnos jól csinálja". Tökéletes helyzetelemzés a sallangmentes lényegről.

mernokbazis.hu · http://www.mernokbazis.hu/ 2011.06.21. 09:32:28

Án csak azt nem értem, hogy miért a 300 bruttó értékhatár? Egy mérnök ennél többet keres, még ha kezdö akkor is, viszont így is 1/3 annyit, mint nyugaton dolgozó társa. Ott is kellene emelni. És még sok más helyen.

www.mernokbazis.hu/allaskereso

Nzoltan 2011.06.21. 09:32:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mondjuk az IMF-et hagyd ki a sorból, ő most a kárálásból él. Neki érdeke, hogy ne fizessük vissza olyan hamar azt a hitelt.

Nzoltan 2011.06.21. 09:34:30

@mernokbazis.hu: Mert a kiskeresetűekből van rengeteg. Azok előtt kell tetszelegni.

gmower (törölt) 2011.06.21. 09:35:54

@Virág et.: Mert csak az van aki minimálbért keres, meg az aki 7 számjegyűt? Van ám köztes tér is elárulom, akiknek az utóbbi kb. hat évben folyamatosan egyre csak rosszabb lett. Kicsit idegesítő volt már, hogy papíron négyszer annyit keresünk, és mégis ugyanolyan színvonalon élünk, mint egy minimálbéres...

Az adórendszer nem segélyezésre szolgál.

Számolni meg tudok, de köszönöm a segítséget. Az egész bértömeghez képesti arányt kellene számolgatni, nem összegeket. Bár tudom, hogy Ferinek is így sikerült arra a következtetésre jutnia, hogy az államadósságért az első Orbán kormány a felelős...

Nzoltan 2011.06.21. 09:36:20

@agyramegy: Ezt nem sokan vették le szerintem.

gorcsev54 2011.06.21. 09:40:00

@Kalmár: Csak halkan jegyzem meg valóban csökkentették, csak az adó alapba betették az Ip. adót. Hol van akkor a csökkentés? Talán azért nem ártana körbejárni az a nagyarányú munkáltatói teher csökkentést, hogy mit mi alapján számolnak.

Nzoltan 2011.06.21. 09:42:08

@gmower: A durva az, hogy a minimálbéresek is tehetnek arról, hogy annyit keresnek amennyit. Magyarországon jellemző, hogy inkább ülnek a langyos vízben, mert lusták előrehajolni megnyitni a vizcsapot. Közben a víz meg lessan kihül.

Az anyósom jut eszembe, aki mindig sipákol hogy kevés a pénz, közben büszkén meséli, hogy az elmúlt hét alatt csak egy A4-es lapot kellett kitöltenie. Na, az ilyenk teszik ki a munkavállalók felét.

Egyéves Önkéntes 2011.06.21. 09:42:19

Hogy kibasznak már mindenkivel, hogy kizárnak cégeket a közbeszerzésekből. majd megveszi az állam a mi pénzünkből drágábban a kakaóbiztos alkotmányt vagy bármit.

gorcsev54 2011.06.21. 09:46:23

@Virág et.: Igen így van Bmv -vel járok Wc re!!!! A valóság? Azt inkább nem írom le.

Megfigyelo 2011.06.21. 09:47:23

@mernokbazis.hu: Mert azalatt hatranyosak az uj adoszabalyok.

crashdummy 2011.06.21. 09:48:38

Ez a törvényjavaslat egy igazi kor(kór)dokumentum, azaz tökéletes tükörképe ennek a rezsimnek, és az elmebeteg ámokfutásának.

Államadósság mentő alapunk már van (Még nem kötelező. Még!.) Hatósági áraink is vannak, most lesz hatósági bér is. Aztán jön az Országos Tervhivatal, az Árhivatal, 5 éves terv és a Békekölcsön. Az Alkotmányba meg bekerül, hogy népünk vezető ereje a Párt. A közrendről, a nyugodt termelőmunkáról és a zemberek biztonságáról pedig az ÁVH gondoskodik.

Emiksz 2011.06.21. 09:51:32

A következő az lesz, hogy megmondják, hogy a Szabó és fia Kft kit vegyen fel raktárvezetőnek. Gondolom, van még pár unokaöccs, akik nem fértek be a minisztériumba diploma hiányában.

gmower (törölt) 2011.06.21. 09:58:04

@Nzoltan: Csak a szocik,meg a Virág et szerint vagyunk gazdagok, mi ezt annyira nem érezzük
:) Annyira keresünk jól, hogy épp ne kapjunk semmihez támogatást (családi pótlék az egyetlen, mert az alanyi jogon jár). Tehát mindennek a valódi árát fizetjük, semmiféle adókedvezményt nem kaptunk (kivéve korábban tandíj után, egy rövid ideig), ráadásul még a szocpolról is lemaradtunk. Így bár papíron jól keresünk, a valóságban viszont alig (ha egyáltalán) éltünk jobban, mint egy segédmunkás. Ezért nem érdemes küzdeni, aminek egyenes következménye, hogy nagyon sokan, akik amúgy tolhatnák az ország szekerét, inkább elhagyják... Most, hogy végre egy hangyányit jobb lett, ne várja már el senki tőlünk, hogy rosszul érezzük emiatt magunkat.

gorcsev54 2011.06.21. 09:59:05

@Nzoltan: Lehet, hogy nincs is több munka annál a cégnél.Bár akkor elég lenne a főnök azt az 1db A/4 lapot kitölteni.

Virág et. 2011.06.21. 10:00:12

@gmower: Mert szerinted csak a minimálbéresek jártak rosszabbul? Vagy valamit átaludtam és bruttó 300 lett a minimálbér?

"Az egész bértömeghez képesti arányt kellene számolgatni, nem összegeket"

Az arányokkal egészen pontosan semmit nem érsz, ha az a plusz évi 2-3-5-10 millió forint egyszerűen nincs a cég kasszájában. Márpedig a legtöbb kkv abban a helyzetben van, hogy a minimálbér-emelések miatt is sokszor kényszerül leépítésre, hátmég az ilyen időközi rendkívüli emelésekre. A munkáltató tudod nem egy feneketlen pénzeszsák, amiből Viktor szavára akkor és annyit ad a jónépnek, amennyit csak el tudunk képzelni és a határt csak a burzsoázia fösvény szíve jelent, más semmi.
Azt a pénzt meg is kell keresni ahhoz, hogy elkölthessük.

Jimbo75 2011.06.21. 10:01:48

@zero:

Úgy, ahogy eddig. Adót csalnak, mint minden vállalkozó. Majd ha lesz egy kis időm, akkor elkezdem sajnálni szegényeket...

Virág et. 2011.06.21. 10:02:59

@gmower: A gazdagság relatív. Egyébként még várja tőled a hóhér, hogy rosszul érezd magad. Érezze magát rosszul az, aki a döntéseket hozta, amivel egy szűk réteggel jót, egy szélesebbel rosszat tett.

Viktus 2011.06.21. 10:03:58

1345 milliárddal csökkenti nyugdíjpénz
az államadósságot
Egy lépésben hetvenhét százalékra csökken az adósságunk, Orbán Viktor szerint ez világrekord.

:D

Na meg, ha a IMF pénzt is vissza adják még mennyivel csökkent volna :P

zrobasé 2011.06.21. 10:04:48

@Jimbo75: hu, de nagy buta vagy, gratula...általánosits csak, panelproli...ehh...ez, jól csinálja a párt, oszd meg és uralkodj...

Joooe 2011.06.21. 10:06:24

@Virág et.: Azért ha végigér az adóreform, 16% adót kell majd fizetnie a kiskeresetűeknek is (most még annál is kevesebbet), nem olyan sok az, ne sírjunk ennyire. Nem az az irreális, hanem hogy eddig még ennyit se kellett.
Persze, abban is igazad van, hogy örüljön valaki, hogy sokat adózhat, mert akkor van miből, de 16%-ot ne sokalljunk már, mikor magyarországon a teljes elvonás szintje egy középosztálybelinél még 80% feletti volt (A munkavállaló által névlegesen megtermelt érték - azaz a munkáltató által kifizetett bérköltség - és a munkavállaló által ténylegesen saját célra megvásárolt, felhasznált értékek aránya.. a 70% körüli azonnali elvonáson túl még a maradékból áfát jövedéki adót, illetékeket fizet... ) Na ilyen körülmények között ne csodálkozzunk, hogy olyan országgá fejlődtünk, ahol adót csalni nem ciki közösségellenes cselekedet, hanem éppen befizetni ciki balek dolog.

Tudod egy dolog a szolidaritás más dolog az, hogy a szolidaritás ne menjen a racionalitás rovására. Az egykulcsos adórendszer még mindig szolidáris. Az egyenlő adórendszer az lenne, ha mindenkinek, jövedelmi viszonyaitól függetlenül be kéne fizetnie évente mondjuk 800.000 Ft adót. Az fair lenne, de nem lenne szolidáris. Ha az egykulcsos adórendszerben 5x annyit keresek, 5x annyit fizetek UGYANAZÉRT az állami szolgáltatásért (utak használata, oktatás a gyereknek, eü, jogszolgáltatás, stb.) mint a kiskeresetű. Gondoljunk bele milyen abszurd lenne ha a boltban azt mondanák, hogy nekem 2000 Ft-ba kerül a kenyér a szomszéd mari néninek meg 200 Ft-ba. Nem a szolidaritás ellen szónokolnék itt, mert én is szükségesnek tartom, az hogy én jobban keresek az nem kizárólag az én érdememen hanem a társadalmi körülményeken is nagyban múlik, így természetes hogy a magasabb összegű adóval törlesztek a társadalomnak. De túlzásokba sem kell esni és rászorultságot mint érdemet támogatni... az egyenes arányosság pont megfelelő, esetleg lehetne egy enyhe progressziót is belevinni a középosztály felsőbb rétegeitől felfelé.

Szerintem a fidesz óriási érdeme, hogy felvállalta ezt a széles körökben népszerűtlen lépést, a mostani nagy adókulcs csökkentéssel együtt elviselhetőbb az adóátrendezés is, csak párezer Ft veszteség a rosszabbul járóknak, és fidesz népszerűsége is elég nagy ahhoz, hogy van miből veszteni, így ez egy egyszeri soha vissza nem térő alkalom volt, hogy egy fenntarthatóbb adórendszer felé lépjünk. Van pár év amit ki kell bekkelni, míg a gazdaság alkalmazkodik az új (immár nem öngyilkos) pályához, addig ilyen kicsit erőltetett intézkedések kellenek mint a cikkben vitatott.

Összefoglalva: a tévedésed lényege, hogy a kiskerestűek problémája nem az hogy sokat adóznak, hanem hogy a (többek között) rosszul működő adórendszer által eltorzított gazdaságban alacsonyak a bérek. A gazdaságot nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Innen egy nagyon rázós kiút van csak, a kormány szerintem jól döntött

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.21. 10:08:15

Még mindíg olyan szörnyűnek tűnik a Gyurcsány Ferenc?

Viktus 2011.06.21. 10:10:03

@d-evike:

Igen az miatt a barom miatt alakult ki ez a mai felhozatal ...

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.21. 10:10:26

@Viktus:

Na igen, ez nem csökkentés, ez csökkenés. A magánnyugdíjvagyon alkalmas volt erre. Mivel a nagy része állampapírban van, a folyamat automatikus.
A következő nagy lépést kíváncsi vagyok mikor tudja bejelenteni,
A banki betétek elvétele után?

Jimbo75 2011.06.21. 10:10:59

@zrobasé:

Anyád a panelproli, egyrészt. Másrészt meg mit mondjak, ha például fogorvos szomszéd évek óta arra veri magát, hogy minden hónapban 70.000 után adózik, de valahogy neki is meg az asszonynak is BMW-je van, és minden évben megy a Bali, Maldív-szigetek stb., és még hány ilyen szegény kis/középvállalkozót ismer az ember, aki mindig csak rinyál, de azért minden 2 évben kocsit cserél, és csak megél valahogy...
Az ilyen patkányokat kellene elkapni, és akkor talán picit jobb lenne a helyzet.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.21. 10:11:18

@Viktus:

Mitől volt barom? Attól, hogy egy nem nyilvános beszédét nyilvánosságra hozták?
Mondj valami érvet.

Virág et. 2011.06.21. 10:14:12

@Joooe: Az adócsökkentést, mint módszert nem tartom rossz ötletnek, emiatt nem is kritizálnám a kormányt. A probléma ott kezdődik, hogy ha nem adóbevétel-arányosan, hanem a konkrétan érintett emberek létszámát tekintve nézzük, akkor a társadalom nagy része számára ez nem volt adócsökkentés. Sőt, sokaknak adóemelés volt - még ha csak pár ezer forint, akkor is.

A szolidratitást túlzásba is lehet vinni (kenyeres példád), ettől még az elv kikezdhetetlen. Nem lehet mindenki egy országban manager, pénzügyi szakértő meg szoftverfejlesztő mérnök. Valakinek a pizzát is ki kell hoznia, amikor a béremelésed ünnepeled vagy az irodádat is ki kell takarítania, esetleg a hajad levágnia. Egy társadalom csak diplomás magaskerestűekkel egyedül nem tud működni. Nem az a megoldás, hogy aki nem érte el azt, amit mi (te vagy én), az így járt, tessék jobban hajtani, hanem hogy mindenki számára élhető legyen az ország.

Orbánéknak nem azonnal, mint egy úthenger kellett volna bevezetni az egykulcsos adót, hanem szépen továbbvinni azt, amit az Oszkóék kitaláltak. Sávosan, lépcsősen felépíteni, hogy kevésbé fájjon. Elsőnek az évi 10 millió alattiaknak csökkentették volna az adóját (a kedvezmények megtartása mellett) és csak később mentek volna fel a 800e + forintos fizetésük felé tovább.

"kiskerestűek problémája nem az hogy sokat adóznak, hanem hogy a (többek között) rosszul működő adórendszer által eltorzított gazdaságban alacsonyak a bérek"

Ezen a kormány nem tud segíteni, de akkor legalább ne is rontson rajta..

Virág et. 2011.06.21. 10:15:24

@Virág et.: szolidaritás akart az lenni, bocsánat

gmower (törölt) 2011.06.21. 10:17:38

@Joooe: Köszönöm, tökéletesen megfogalmaztad, amit én is gondolok.

@d-evike: Igen, sőt egyre inkább.

@Virág et.: Ha szigorúan piaci logika szerint nézzük a dolgot, akkor annak a cégnek semmi keresnivalója nincs a gazdaságban. Rosszul működik, majd egy másik átveszi a helyét, amelyik ki tudja gazdálkodni a dolgozók bérét.

2011.06.21. 10:17:51

@gmower:
Látom, felfogtad a dolog lényegét! Örülök, hogy iskolázottak vagytok.
Nem az a baj, hogy a kormány változtat az adózás rendjén.
Az, hogy tévedett, és nem beismeri, hanem áthárítja a következményeit!
Érted? HAZUDIK.
Mint Kúrcsány. Csak ö ki is mondta. Itt meg a szarházi vállalkozó a bűnös.

Volt vállalkozásom. Bejelentett, rendesen fizetett dolgozókkal.
Az eredmény: Mivel elérhető voltam, rendszeres hatósági vizsgálatok. APEH, Munkavédelem, Munkaügy, Állategészségügy...

A pénzért jöttek. Alapállás: nincs tisztességes vállalkozó, tehát te is csalsz.
Ráadásul a revizor sikerorientált. Ha nem talál hiányosságot, kirúgják.
Mennyi az esélyed, mint vállalkozónak?
Akkor adtam fel, mikor a revizor több mint tíz milliós büntetést állapított meg a semmire. Fellebbeztem. Tudod ki az elsőfok? A megyei APEH!
Aztán mehetsz bíróságra. Mentem. Megnyertem.
Újabb APEH vizsgálat.
Bezártam.
21 ember került utcára.
Azóta nem látom értelmét a becsületes vállalkozásnak. Egyszerűen be kell építeni az üzemelési költségek közé a bűntetést is, oszt jónapot.

2011.06.21. 10:20:09

@gmower: Ha szigorúan piaci logika szerint nézzük a dolgot, akkor annak a cégnek semmi keresnivalója nincs a gazdaságban. Rosszul működik, majd egy másik átveszi a helyét, amelyik ki tudja gazdálkodni a dolgozók bérét.

Így igaz! Tehát aki zsebbe fizet, annak van helye a piacon.
Más: Konvertáld ezt a Magyar Államra is, légyszíves!

zrobasé 2011.06.21. 10:20:51

@Jimbo75: én nem kevertem ide anyádat, te se tedd, egyrészt...másrészt TE ÁLLITOTTAD, hogy minden vállalkozó adócsaló...akkor én ezen felbuzdolva irhatom, hogy minden nem vállalkozó panelproli (ugye érzed, hogy miért hülyeség amit irtál ? )
harmadrészt, képzeld nem mindenkinek van bmw-je, nem mindenki megy nyaralni évente többször, etc...én nem sajnáltatom sose magamat, de az a mentelitás, hogy minden vállalkozó lop-csal-hazudik egy akkora bullshit, mint a montevereszt...de mindegy, utáld csak a patkány vállalkozókat, ha neked ettől jobb lesz, hajrá...

mojszipupi 2011.06.21. 10:23:14

Kicsit túl van futtatva ez a dolog szerintem. Nagyjából annyi az üzenete az államnak "kedves" cégek felé h ha már az állam pénzén keresik degeszre magukat, akkor a dolgozóknak is tessék megadni ami jár. A többi cég aki eddig sem és ezen túl sem fog állami pénzekből gazdagodni azt csinál amit akar

Virág et. 2011.06.21. 10:25:34

@gmower: És ez is fog történni. Nem a céget sajnálom, hanem az embert, akit majd elbocsátanak emiatt. A cég racionalizáls és leépít, karcsúsít.

Viktus 2011.06.21. 10:26:01

@d-evike:

Államadósság felhúzása, gazdaság kinyírása, az áldemokrata stílus ... legvégül az vezetett Viktor nagy uralkodásához.

@Jimbo75:

Ez tipikus hanta ... egyébként jelentheted a NAV-nak a fogorvosod secpec kibukik

gmower (törölt) 2011.06.21. 10:28:45

@Virág et.: " Egy társadalom csak diplomás magaskerestűekkel egyedül nem tud működni"

Mint ahogy nélkülük sem. És pont arrafelé haladt az ország, hogy az az utolsó néhány is dobbantson, aki még kitatrtott hazája melett.

"Nem az a megoldás, hogy aki nem érte el azt, amit mi (te vagy én), az így járt, tessék jobban hajtani, hanem hogy mindenki számára élhető legyen az ország."

Ebben maximálisan egyetértünk. Csak azt ne felejtsük, hogy a magyarok nagyon hajlamosak a panaszkodásra, és a valóság sokszor nem olyan rossz, mint amilyennek lefestik. Sőt még a statisztikáknak sem lehet hinni, mert pont az alacsonyabb keresetűek esetében a borítékozás miatt óriási a torzítása. Na meg a vállalkozóknál... Az igazi szegénység Magyarországon a nem dolgozók körében van. De az egy másik probléma.

Szerintem meg pont itt volt az ideje, hogy egy kormány határozottan kiálljon a legálisan dolgozó, a társadalomnak hasznos utódot nevelők mellett, másokkal szemben. Mindenkinek élhetőbb országot ugyanis ők tudnak teremteni...

Viktus 2011.06.21. 10:28:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Itten pl. egy multit ismerek elég jól Samsung Zrt. elég nagy cég szerintem kigazdálkodja ... aztán mégis annyit mond az ilyen emelgetéseknél, hogy ő ennyit kínál lehet máshol is dolgozni, ha nem tetszik ... a kormányzat sem hinném cseszegetné elég sok embernek ad munkát, hogy netán elköltözzön.
Ezzel megint max. a kicsiket tudják cseszegetni.

Jimbo75 2011.06.21. 10:28:49

@zrobasé:

Azt remélem érzed, hogy nincs igazad, csak próbálod védeni a mundér becsületét....
Mindketten tudjuk, ha most találomra megnéznék 100 vállalkozót, akkor kb. 5% lenne azok aránya, akik mindent rendesen leadóznak, amit kell.
Azt meg szerencsére Én döntöm el, hogy utálom-e azt a vállalkozót, akit adót csal, és nem te.

Gastroger 2011.06.21. 10:31:34

Akkor, ha én akinek még nincs gyereke, vagy csak egy és egy olyan akinek 2-3 van, és jelentkezünk ugyanarra a munkahelyre (vagy éppen dönteni kell egyikünk elbocsátásáról), akkor ezek szerint én simán azzal indolkolva, hogy költségtakargésság, rajtam kívül álló ok miatt (mert mondjuk nem lehet gyerekem), hátrányos megkülönböztetésben, azaz diszkriminációban részesülök? Azaz politikai döntés hatására hátrányos helyzetbe kerültem a saját országomban.
Kérhetek politikai menedékjogot illetve kettős államolgárságot Svájcba? (Mert a kettős állampolgárság előnyeit viszont ki szeretném használni).

gmower (törölt) 2011.06.21. 10:32:57

@Virág et.: "És ez is fog történni. Nem a céget sajnálom, hanem az embert, akit majd elbocsátanak emiatt. A cég racionalizáls és leépít, karcsúsít. "

Állítólag ettől működik a kapitalizmus. De ha nem akarjuk, akkor ne legyen az, legyen más, én nyitott vagyok :)

2011.06.21. 10:33:55

@Joooe: Tudod egy dolog a szolidaritás más dolog az, hogy a szolidaritás ne menjen a racionalitás rovására. Az egykulcsos adórendszer még mindig szolidáris. Az egyenlő adórendszer az lenne, ha mindenkinek, jövedelmi viszonyaitól függetlenül be kéne fizetnie évente mondjuk 800.000 Ft adót. Az fair lenne, de nem lenne szolidáris.

Ez okos gondolat. Gratulálok!

Abban a pillanatban nem lenne, aki alacsonyabb bérért dolgozzon.
Megnőne a vállalatok bérköltsége, versenyképességüket elvesztenék.
A munkából kikerülteket viszont lehetne perelni elmaradt adóhátralék miatt, az APEH elkobozhatná lakásaikat, amit külföldiek részére értékesíthetnének. A cégek csődje miatt a vállalkozók is munkanélküliek lennének, a magas keresetüek is utcára kerülnének munkahelyük megszűnte miatt. Egyetlen megoldás maradt, a kivándorlás.
És íme! Megoldottad! Az egyetlen zavaró tényezőt sikerült kiiktatni az egyenletből!!!
A dolgozót!

Joooe 2011.06.21. 10:35:33

@Virág et.: "Valakinek a pizzát is ki kell hoznia, amikor a béremelésed ünnepeled vagy az irodádat is ki kell takarítania, esetleg a hajad levágnia. Egy társadalom csak diplomás magaskerestűekkel egyedül nem tud működni. Nem az a megoldás, hogy aki nem érte el azt, amit mi (te vagy én), az így járt, tessék jobban hajtani, hanem hogy mindenki számára élhető legyen az ország."
Ez nagyon nagy igazság, nem is állt szándékomban ezzel ellentéteset állítani!

Nem értek egyet azzal, hogy akkora trauma lenne ez az adóátrendezés, nem lenne helyes nagyon eltökölni. Nagyon is jól tudom, hogy van akinek párezer Ft is sok, de hasonló anyagi helyzetben nőttem fel, ezért nem alaptalan azt állítanom, hogy mégsem annyira nagy dolog.
Én pl saját példámon látom azt a középkeresetű réteget is aki jól járt, és anyám példáján látom azt a nagyon kiskeresetű réteget is aki kevesebbet kap. Mivel szüleimnek már sokkal kevesebb költsége van mint egy életpályáját kezdő fiatalnak, a magasabb kereset és az adóváltozások miatt sem élnek igazán rosszabbul, mint mi. Ráadásul mi az adóváltozásokból eredő plusz pénzt simán elköltjük, építkezésre, stb., ha sok ilyen van akár be is jöhet matolcsy élénkülő gazdaságra épülő számítása.

zrobasé 2011.06.21. 10:36:02

@Jimbo75:
1.hol mondtam olyant, hogy majd én döntöm el, hogy te kiket utálhatsz ?
2.te viszont minden vállakozóról tudod, hogy adót csal, hisz te irtad
3.és az az 5% szív a többi 95% miatt és őket is megbélyegzik, és az ilyenek is mint te azokat is utálod, csak mert csak, mert vállalkozók...de tényleg, az jobb lenne, ha nem lenne 1 vállalkozó sem ? várjá, volt már olyan, minden állami...szép utópia, nem müködött...
4. miben is nincs igazam ?
5. ha te csak egyszer is áfa nélkül kérsz számlát, te is adócsaló vagy, és ha találomra kiválasztok 100 embert, abból 100-al előfordult már, hogy nem kért számlát, ergo MINDEN munkavállaló adócsaló

2011.06.21. 10:36:17

@gmower: Állítólag ettől működik a kapitalizmus. D

Téves . A kapitalizmus alapeszméje a bővített újratermelés. Ez pedig csak prosperáló vállalkozásokkal lehetséges.
(Angliában támogatják a cégalapítást)

Virág et. 2011.06.21. 10:36:33

@gmower: Nem az ipari forradalmak világát éljük. A kapitalizmus mellé szociális jogok is társulnak, különben visszatérünk a gyerekmunkások és gyári rabszolgaság világába.

A szolidaritás mellett a kapitalizmus sem abszolút fogalom. Itt lép be a történetbe az állam és munkaerőpiaci szabályozás.

gmower (törölt) 2011.06.21. 10:37:58

@Gastroger: Nem kerülsz hátrányba, mert bruttóban ugyanannyi, a cégnek mindegy melyikőtőket veszi fel. Svájcról meg mesélhetnék hosszan, nehogy azt hidd, hogy az olyan tökéletes.

Joooe 2011.06.21. 10:38:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: ezzel túlpörögtél kicsit, nem olvastad el rendesen amit írtam :)

Jimbo75 2011.06.21. 10:39:04

@zrobasé:

Mindig kérek számlát, innentől minden okfejtésed bukón van.

Kivlov 2011.06.21. 10:42:16

"...az elkúrt 16%-os adóra ... nem, nem ismerték be, hogy elkúrták, hogy a gyerek nélküli 250 ezer forint alatt kereső magánszférában dolgozó rosszabbul járt ..."

Nézzük a másik oldaláról! Végre helyére kerül(t) a történet és mindenki csengetni fogja az SZJA-t, az eddigi, elkúrt adójóváírás helyett! Részletkérdés azt ki vezette be, ökörség volt.

zrobasé 2011.06.21. 10:42:26

@Jimbo75: :lol:, most bukott meg a mutatványod

O_L_I 2011.06.21. 10:42:32

Én attól tartok mostmár, hogy ezek a degeneráltak négy év alatt visszafordíthatatlan károkat okoznak a ennek az országnak :(
Meg attól, hogy akik esetleg utánuk jönnek (vagy nem) csak tovább rontanak az amúgy is szar helyzeten (ld ami most történik)

Jimbo75 2011.06.21. 10:43:38

@zrobasé:

Ja, nyilván az enyém, de mindegy meghagylak ebben a tudatban...

gmower (törölt) 2011.06.21. 10:46:02

@Virág et.: "különben visszatérünk a gyerekmunkások és gyári rabszolgaság világába."

Sosem hagytuk el, csak most a világ "fejlődő" felén csinálják a "fejlett" országbeli vállalatok. Nekem semmi bajom nincs a szabályzásokkal, most sem én ágálok ellene.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2011.06.21. 10:46:03

@zero:

"szerinted pl. a kis és középvállalkozások, amik éppen hogy túlélik a mai napot, miből fizetik meg a kötelező béremelést?"

Az évi KÖTELEZÖ háromheti tájföldi nyaralás és a tiroli telelés utolsó hetének árából.
Igen-igen, ugyanis ez a mi (kis)vállalkozóinknál magyarországon evidencia.

Viktor egy szar ember, phejj! Na de a tipikusan magyar vállakozónál még ö sem tesz túl.

Virág et. 2011.06.21. 10:47:19

@gmower: Magyarországra értettem. Nyilván Ázsia és Afrika egyes részein még mindig ez a helyzet, de nekünk nem kéne odasorolni.

gmower (törölt) 2011.06.21. 10:47:38

@O_L_I: "Én attól tartok mostmár, hogy ezek a degeneráltak négy év alatt visszafordíthatatlan károkat okoznak a ennek az országnak :("

Wow, eddig melyik országban tetszett élni?

Joooe 2011.06.21. 10:47:53

@Kivlov: "Nézzük a másik oldaláról! Végre helyére kerül(t) a történet és mindenki csengetni fogja az SZJA-t, az eddigi, elkúrt adójóváírás helyett! Részletkérdés azt ki vezette be, ökörség volt. "
Nagyon igaz, de bámulatos egyesek milyen könnyen túllépnek ezen.

2011.06.21. 10:51:19

@gmower: Ebben maximálisan egyetértünk. Csak azt ne felejtsük, hogy a magyarok nagyon hajlamosak a panaszkodásra, és a valóság sokszor nem olyan rossz, mint amilyennek lefestik. Sőt még a statisztikáknak sem lehet hinni, mert pont az alacsonyabb keresetűek esetében a borítékozás miatt óriási a torzítása. Na meg a vállalkozóknál... Az igazi szegénység Magyarországon a nem dolgozók körében van. De az egy másik probléma.

Jó, akkor nézzük: Kik a legtöbb dolgozót foglalkoztatók?
Jé, a multik! A külföldiek!
Bosch, Samsung, Audi, Mercedes, Tesco, Auchan...
Mennyit keresnek ott a dolgozók?
Jééé csak nem 300.000 alatt? inkább 150.000 alatt? 100.000 alatt?
Mennyivel járul hozzá az állam ezen cégek magyarországi működéséhez?
Adómentesség, mujnkabértámogatás(érdekes, neki jár, nekem nem)
Hogyan használják ki a magyar munkaerő-piaci szabályozásokat ezen cégek?
Néhány technika: munkabér támogatással vesz fel dolgozót a Munkaügyi Központ segítségével, majd a határidő lejártával elbocsájtja, másikat vesz fel. Mikor újra munkára jelentkezhet az egyes számú versenyző, örömmel alkalmazza ismét.
Diákmunka: bizonyos áruházak pénztáraiban miért ül "diák"? Bár lehet 40-45 éves, dehát.... szeret tanulni!
Felvesz 8 órás napi munkaidővel. De 12 órákat dolgozol, a jelenléti ívre nem írhatsz be többet. Ha nem tetszik, mehetsz.
Akár bíróságra is. Vagy megegyeznek peren kívül, vagy érvényesítik piaci előnyüket. Megzsarolják az államot, hogy kivonulnak. (AUDI, AUCHAN-támogatás elmaradása, munkaügyi per)
Ja, az egykulcsos adó okos, egyszerű megoldás.
csak vazze a tej ugyananyiba kerül neked is, mint annak, aki 63.000 ft-ot keres!

Gastroger 2011.06.21. 10:52:12

@gmower: akkor én rosszul értelmeztem. Legalábbis én így gondoltam:
- 0 gyerek , brutto 100e (szuperbrotto 127e) netto: 74.280 Ft. (2010-ben 76.510)
- 3 gyerek, brutto 100e (szuperbrutto 127e) netto: 82.500 Ft. (2010-ben 83.000)
nekem több brutto béremelést kell adni(4000 Ft.) , mint akinek 3 gyereke van (100 Ft.-). Azaz én többe fogok kerülni a cégnek. Nem így van?
Ez most nem tűnik "akkora" különbségnek, de pár száz főnél (ami még kkv), és nagyobb fizetéseknél, jelentős lehet?

O_L_I 2011.06.21. 10:52:45

@gmower: Próbáltam optimistán hozzáálni a dologhoz mert bár nem szavaztam rájuk valahol reménykedtem benne, hogy hátha és még az első egy két "fura" döntésnél is arra gondoltam, hogy végül is akár jó is lehet hozzá távon de most már minden kétségem elszállt azzal kapcsolatban hogy a végső kizsigerelés négy évét éljük....

Ami a legrosszabb hogy már nem mérges vagyok hanem szomorú.

strappa 2011.06.21. 10:54:01

@Virág et.: "Ha egy adócsökkentés az emberek nagyrészének adónövelés valójában, akkor az annyit is ér."

Mindent elmond a magyar adórendszerről, hogy az SZJA alsó kulcsának csökkentése adónövekedést jelent százezreknél.

Jimbo75 2011.06.21. 10:57:09

@gmower:

Sajnos, nem csak ezek a degeneráltak okozzák a visszafordíthatatlan károkat, hanem az elmúlt 20 év összes degeneráltja, mindegyik hibás, abban, hogy ide jutottunk. Ma ott tartunk, hogy nem tudnék mondani neked olyan pártot, akire jószívvel adnám a szavazatomat, ha el is megyek választani, akkor az lesz, hogy megpróbálok majd a kevésbé rosszra szavazni, bár ahogy most áll a helyzet nagy ívben le fogom szarni a választást, elegem van belőlük, az összesből.

2011.06.21. 10:58:11

@Kivlov: Nézzük a másik oldaláról! Végre helyére kerül(t) a történet és mindenki csengetni fogja az SZJA-t, az eddigi, elkúrt adójóváírás helyett! Részletkérdés azt ki vezette be, ökörség volt.

Már miért csengetné?

A kisjövedelmű rosszabbul járt. A magas jövedelműnél meg még mindíg jelentős tétel!
ugye egymilliónál 160.000-ft, illetve a szuperbruttó miatt 201.000

Viktus 2011.06.21. 10:58:28

@Jimbo75:

Én csalok vagy tönkremegyek így működik ez az ország ... a törpi agyadnak úgy is nehéz felfogni váltsd ki a vállalkozóit uccu neki, ha szerinted olyan egyértelmű milliomos gyár ...

Nagyot szakítani egy réteg tud csak, amelyiknek megvannak a politikai kapcsolatai ... a legtöbben meg a vegetálásért döglődnek. Lehet nagyokat mondani, de amikor a multi megrendelő annyiért akarja szállíttatni a cuccait, amennyiből a sofőr bére meg az üzemanyag jön ki miből adózzon a paraszt?

Virág et. 2011.06.21. 10:58:32

@strappa: Rossz az adórendszer, de ez kivételesen nem annak róható fel. Az okok egyszerűbbek: az adókulcs csökkentése mellett az adókedvezményeket is megnyirbálta a kormány és járulékot emelt. Nyilván, hogy valamennyit fogjon a magasabb keresetűek adójának kiesése miatt keletkezett hiányon.

2011.06.21. 10:59:19

@Jimbo75:
Az a baj, hogy igazad van. sajnos teljesen egyetértek.

Netuddki. 2011.06.21. 11:00:28

Javaslom, hogy hasonló kompenzáció legyen az augusztusban emelkedő telefondíjak (különadó) és az élelmiszerek (hamburgeradó) kompenzálására. Ugyanis ha nőnek az árak akkor az emberek a nagyon is behatárolt fizetésükből kevesebbet fognak vásárolni (vagy megveszik nyugaton ócsóbbér). Különben az államnak 1 forinttal nem lesz több bevétele.
Fogadjunk erre SEM gondoltatok pöcsfejek amikor kitaláltátok ezeket a baromságokat...

Doña ¡Cara(mba)! 2011.06.21. 11:01:58

Egyre inkább bizonyos vagyok, hogy ez az adószivatás tudatos. Épeszű ember ekkorát nem tévedhet. Már az is felmerült bennem, hogy tudatmódosító szereket etetnek a politikusainkkal, legalábbis a legfelsőkkel. Képtelenség, hogy az egész csapatban ne lenne egy normális ember, aki kimondja az igazságot, akár állása kockáztatásával is. Ezeknek a szereknek a primitív változatát már az 50-es években használták. Mára nyilván szuper fejlettek. Feltűnő, hogy az addig normálisnak tűnő politikusok a hatalomra kerülésük után kifordulnak önmagukból. A hatalom nem okozhat ekkora változást, de főleg elbutulást nem okoz.

Devil 2011.06.21. 11:02:59

Hanyszor kell meg megbuknia a tervgazdasagnak, a szocializmusnak, a partallamnak, hanyszor kell majd atelni a hianygazdasagot, az elvandorlast, a disszidalast hogy vegre mindenki megertse hogy a szocializmus nem eletkepes rendszer?

Viktus 2011.06.21. 11:03:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az egész rendszer elcseszett.
Van egy adott munka aminek elvégzése után egyszer fizet a munkavállaló az államnak aztán fizet a munkáltató az államnak. Gyakorlatilag egy netto 70 ezres bér amit megkap az ember abból 25-öt fizet a melós 25-t a cég ... ha van munka, ha nincs munka. Mellette ott a cégnek féltucat adónem, és ha v.mi marad év végére, akkor még abból is levesz az állam.

Devil 2011.06.21. 11:06:53

@Doña ¡Cara(mba)!: Hogy Orbannak megmondja valaki az igazsagot? Hol elsz te? Ismered te a fidesz mukodeset? Ahhez kepest eszak-korea demokratikus rendszer!

Netuddki. 2011.06.21. 11:07:13

@Jimbo75: Na és ki tehet róla, hogy nem mindenki fizeti be az adót?

Viktus 2011.06.21. 11:11:30

@kovi1970:

Pl. az adórendszer , a megrendelők :P nem kapok pénzt miből fizessek ? :D az meg a lófaszt sem érdekli, hogy szeptemberre várhatóak megrendelések nem adnak semmi halasztást vagy ilyesmi amit lehet kitaposnak dögöljön a paraszt ... mondjuk Gyurcsányék idejében korrektebbek voltak annyival, hogy csak megkopasztották az embert - most levágják helyből.
Itt csak fidesz közelinek jó manapság létezni.

Netuddki. 2011.06.21. 11:12:10

@Doña ¡Cara(mba)!: Szerintem ennek már egyértelműnek kéne lennie. Azért nem akar változtatni egyik kormány sem a jelenlegi adórendszeren és behajtáson, mert ha az ország nagy része kicsit lophat (adócsalás), akkor ők és a hozzájuk közel állók még többet. Erre megy ki ez az egész. Bűnözők irányítják az országot a politikusokon keresztül.

Apropó! Ezért akarják bemagyarázni, hogy új pártot alapítani csak rengeteg pénzzel lehet. Pénze meg kinek van?

sz4sz4 2011.06.21. 11:12:49

@Jimbo75: "Mindketten tudjuk, ha most találomra megnéznék 100 vállalkozót, akkor kb. 5% lenne azok aránya, akik mindent rendesen leadóznak, amit kell."

Ha te mondod akkor úgy van!

A szomszéd fogorvosoddal meg fordulj a NAV-hoz, bátran.

sz4sz4 2011.06.21. 11:14:18

@kovi1970: hm, csak tippelni tudok:

-elmúltnyolcév?

-gyurcsányahibás?

-luxusbaloldal?

-vagy erről is a zsidók tehetnek?

:)

2011.06.21. 11:14:22

@tróger.gyerekAz évi KÖTELEZÖ háromheti tájföldi nyaralás és a tiroli telelés utolsó hetének árából.
Igen-igen, ugyanis ez a mi (kis)vállalkozóinknál magyarországon evidencia.

Kicsit túlliheged a dolgot. Elárulom, a vállalkozók java nem költ milliókat évente nyaralásra.
Igaz, mikor még vállalkozó voltam , én is jártam síelni, voltam Indiában. De ugyanakkor a dolgozóimat, mivel nyereséges év volt, elvittem nyaralni Egyiptomba. Számold ki a költségét vazzze! Ja, és nem írható le költségként, csak ha tanulmányút volt!!!
A másik oldal: ha a vállalkozásod bedől, a hitel fejében a bank viszi a magánvagyonodat is. Mivel a hitelfelvételnél készfizető kezességet íratnak veled alá.
Ezzel is kalkulálj.
Meg azzal, hogy börtönbe is kerülhetsz, akkor is, ha megpróbáltál a legkorrektebben eljárni.
Tehát akkor vagy kisebb veszélynek kitéve, ha a tisztességes út helyett (adózás, a cég fejlődésének hitelezéssel történő biztosítása) adót csalsz, feketén dolgoztatsz, a cég nem létező címre van bejelentve, évente új céget alapítasz, a régiből átmented a vagyont, a szállítóidat meg lenyúlod. Simán ki tudod dolgozni a büntetés árát.

Netuddki. 2011.06.21. 11:14:40

@Viktus: A 25% ÁFA-t kifelejtetted. Amit még a melós kipenget az államnak.

Devil 2011.06.21. 11:16:43

@gmower: A hazugsag az benne hogy "nem kellenek megszoritasok". De, kellettek. Lehet hogy te sokkal tobbet ekresel es ugy erzed, megerdemled (reszben igazad is van mert a legnagyobb baj az hogy az allam tul sok penzt kolt el - rosszul) de a megszoritasokat te is erezni fogod.
A megszoritassal sem az a baj hogy van (az hogy Orban hazudott a politika baja) hanem hogy ismet csak politikai erdekek menten tortenik, semmifele hosszu tavu fenntarthatosagot nem szolgal csak a napi politikai erdeket, a minimalis szavazatvesztest. Igy fogunk eljutni egy afrikai banankoztarsasag szintjere.

Netuddki. 2011.06.21. 11:17:43

@sz4sz4: Ez sem talált. ;)

A megoldás: A 21 év alatt regnáló megélhetési, semmihez nem értő, haveri körből kiemelt droidus politicus hungaricus.

strappa 2011.06.21. 11:20:50

@Virág et.: "Rossz az adórendszer, de ez kivételesen nem annak róható fel. Az okok egyszerűbbek: az adókulcs csökkentése mellett az adókedvezményeket is megnyirbálta a kormány és járulékot emelt. Nyilván, hogy valamennyit fogjon a magasabb keresetűek adójának kiesése miatt keletkezett hiányon."

Valamennyi eltolódásra szükség is volt, mivel Magyarországon az összes SZJA-bevétel több mint 80%-t a 10 millió állampolgár 3%-a fizeti meg.

Netuddki. 2011.06.21. 11:21:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: "De ugyanakkor a dolgozóimat, mivel nyereséges év volt, elvittem nyaralni Egyiptomba."

Gondolom megszavaztattad őket, hogy választhatnak az egyiptomi út és az út ára között, és ők az utat választották. :E

2011.06.21. 11:22:44

@Viktus: Így igaz.
Anglia: egy szja, vállalkozói adó, és áfa 20%
MINDENKI befizeti a 20% szja-t, aztán különböző jogcímeken visszaigényelhet. (na nincs túl sok).
Alapelv: van egy államilag elismert jövedelem, ami a megélhetéshez feltétlen szükséges. A minimálbértől magasabb, illetve mást fed le. Erre a szintre tudod kiegészíteni a jövedelmedet a visszatérítésekkel.
Ja, ha a jövedelmed támogatott kategóriába esik, tehát tudsz visszaigényelni, akkor ingyenes az orvosi ellátás java része! Például gyógyszerek. Például fogorvos (alapellátás: tehát röntgen, tömés, húzás, fogkő eltávolítás, fogszabályozás )
De mi, magyarok gazdagok vagyunk, nekünk minderre telik.

gmower (törölt) 2011.06.21. 11:25:43

@Virág et.: Összefoglalom miket gondolok, mert úgy érzem csak kötekedünk egymással, holott a világnézetünk talán egyáltalán nem áll távol egymástól...

Index címlapon csak az jelenhet meg blogbejegyzéssel, aki trágár módon szidja a kormányt. Ez nekem nem tetszik, mert a legtöbbször csak az alaptalan vádaskodást próbálják a trágársággal alátámasztani.

Az egykulcsos adórendszer szerintem jobb, mint az eddigi. Az adójóváírást meg kell szüntetni, mert az egyik leroszabb ötlet volt azt bevezetni. Ha növelni akarják az alacsony keresetűek bérét, azt a minimálbéren keresztül csinálják, ne az adórendszer torzításával. Abszolút igazságos rendszer nem létezik, de talán ez áll a legközelebb hozzá. Adókedvezményt csak a társadalom számára extrán pozitív tevékenység miatt lehessen kapni. A gyermeknevelés egyértelműen ilyen. Ezzel egyidőben a családi pótlék alanyi jogon való járását meg lehetne szüntetni, esetleg a rászorultaknak segéllyé alakítani. A bevezetés módján lehet vitatkozni, de még így is 3 év lesz, hova tököljenek még tovább? Nem hiszem, hogy az előző kormányok töketlenkedését bárki komolyan szeretné viszontlátni.

A mostani intézkedés egyértelműen populista látszatmegoldás, nem kell vele foglalkozni. Eleve csak azokat a cégeket érinti, akik közbeszerzésen részt vesznek. Amúgyis az állam, vagy önkormányzat, mint megrendelő, köthet ki feltételeket, ugyanúgy, mint amikor egy pl. multi pályáztat. Így érzékelhető hatása ennek szerintem nem lesz, nem kell tömegesen csődbe menő cégekről vízionálni.

Sajonos a demokrácia egyik rákfenéje, hogy ha egy párt kormányozni akar, akkor meglehetősen populistának kell lennie, majd minden igényt ki kellene elégítenie, ami törvényszerűen előbb-utóbb önellentmondásokhoz vezet. Ettől függetlenül lehet látni egy kormány valódi politikáját. Egy értelmiségi újságírónak (vagy blogírónak) az lenne a dolga, hogy a popolizmus mögé tudjon látni, és érdemi kritikát fogalmazzon meg. Ami itt az Indexen megy (a látszat ekézése, demagóg baromságok tolása), az az ellenzéki pártok dolga lenne.

2011.06.21. 11:26:11

@kovi1970:
Ez hogy jön ide? Bocsi, de a leadózott pénzemet arra költöm, amire akarom, nem?
Ha úgy ítélem, hogy a társaságnak jót tenne egy családos együtt nyaralás, csak a jobb kollektivitás kialakulása végett, akkor arra költök.
De igazad van, meg kellett volna kérdeznem. kire költsem??
Rátok, vagy magamra?

Devil 2011.06.21. 11:26:18

@Viktus: Gyurcsany miatt hittem Orbannak :) gratula.

2011.06.21. 11:28:45

@gmower: Az egykulcsos adórendszer szerintem jobb, mint az eddigi. Az adójóváírást meg kell szüntetni, mert az egyik leroszabb ötlet volt azt bevezetni. Ha növelni akarják az alacsony keresetűek bérét, azt a minimálbéren keresztül csinálják, ne az adórendszer torzításával. Abszolút igazságos rendszer nem létezik, de talán ez áll a legközelebb hozzá. Adókedvezményt csak a társadalom számára extrán pozitív tevékenység miatt lehessen kapni. A gyermeknevelés egyértelműen ilyen. Ezzel egyidőben a családi pótlék alanyi jogon való járását meg lehetne szüntetni, esetleg a rászorultaknak segéllyé alakítani. A bevezetés módján lehet vitatkozni, de még így is 3 év lesz, hova tököljenek még tovább? Nem hiszem, hogy az előző kormányok töketlenkedését bárki komolyan szeretné viszontlátni.

Na ez igen! Respect! Korrekt, világos, egyértelmű.

Kivlov 2011.06.21. 11:34:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:

csengeti az is legalább majd (ha teljesen megszűnik az adójóváírás). hacsak 100at keres, akkor 16-ot (21et), az is jobb, mint az eddigi kvázi semmi...

Viktus 2011.06.21. 11:34:27

@kovi1970:

Jó abba már nem is akartam belemenni ... meg pl. én szállítmányozok belföldön, és így sok milka jövedéki adót is fizetek a gázolajban. Na meg az önkormányzat is jön a maga 2% részesedéséért a bevételből! nem a nyereségből ... meg a gépjárműadó milliói ...

2011.06.21. 11:38:14

@Devil: Gyurcsany miatt hittem Orbannak :) gratula.

Fiatal lehetsz. Aki megélte az első orbáni négy évet, az jobbra nem számított. Bár akkor még volt pénz a kaszában, és az EU konjunktúra húzta magával a magyar gazdaságot, elfedve a struktúrális bajokat.

Az igazság pillanata jövőre jön el. Mikor vissza kell fizetni az IMF és az Európai Fejlesztési Bank hiteleit.
Abból a pénzből, amit MOL-ra költött!

Netuddki. 2011.06.21. 11:40:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az lehet, hogy Te jófejségnek tartod, de lehet más nem. Mindenesetre a "dolgozóid" ezt sose fogják a szemedbe mondani.
Viszont ha emellett még jól meg is fizeted őket akkor Te vagy a magyar munkáltatók gyöngye, és nem szóltam egy szót sem. ;)

Netuddki. 2011.06.21. 11:43:08

@Viktus: Hát ja, l van ez qrva rendesen. Ebben az 1ben igaza volt gyurcsánynak. Ettől függetlenül se az akkori se a jelenlegi garnitúra nem akar változtatni rajta...

2011.06.21. 11:45:36

@Kivlov:

Ez a cikk nem az egykulcsos adórendszer ellen szól!
Kapj a fejedhez! Az a prüszkölés oka, hogy
az állam kötelezettséget vállal,
rosszul számol,
nem vállalja fel,
a vállalkozásokkal fizetteti meg,
Fenyegetőzik,
kommandót állít fel, és működtet(ez nyilván ingyen van)

2011.06.21. 11:49:17

@kovi1970:
Szerintem jobban örültek neki, mintha megemelem a fizetésüket 500 forinttal. és küldök regy-egy képeslapot mindegyiknek Thai-földről: csinosak a lányok, kár, hogy nem látjátok!

Kivlov 2011.06.21. 11:55:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:
persze, persze. a cégeknek meg mindig van valami mondvacsinált indokuk az elmúlt 5 évben, hogy épp miért nem emelnek bért a dolgozónak! miközben a tulaj meg évente 5ször utazgat távol-keletre nyaralni, meg havonta meccsekre Angliába. vicc...
jól teszi, ha kikényszríti az emelést!!! (amennyire lehet ilyet). meg azt is, hogy kivezeti az ilyen béreket lenntartó sz*rt, mint az adójóváírás.

2011.06.21. 11:57:23

@Viktus:
Igen, a magyar adórendszer legszexibb része a bevétel adóztatása, nem a nyereségé!
Így akkor is fizetsz, ha veszteséges vagy, magyarul a saját zsebedből.
Ez korrekt!

2011.06.21. 12:03:55

@Kivlov: miközben a tulaj meg évente 5ször utazgat távol-keletre nyaralni, meg havonta meccsekre Angliába. vicc...

Vetítsd ki az országra is. Hova jár a tulaj?

Amúgy általánosítasz, innentől nem vagy objektív. A magyarországi vállalkozások java része kényszervállalkozás. A feleségemnek is volt kft-je, a cég, amely foglalkoztatta, csak számlára fizetett. Volt is bevétele rendesen. 250-300 ezer. Jé, ez munkaköltség szintű!
A szemét vállalkozója, hányszor ment ebből külföldre!
És az ilyenből van számszerűen a sok.
Amúgy, ha ez bántja a szemed(joggal), arra NEM a munkabérek adóztatásának változása a megoldás. Ha valaki eddig milliókkal csapta be az államot, gondolod, ezt nem oldja meg 10 perc gondolkozással?

2011.06.21. 12:05:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mondom a technikát: Józsi, most keresel 75 ezer nettót, ugye? Nézd, meg kéne emelnem a fizetésed. Hónap végétől ki vagy rúgva!
Ne rinyálj! Elsejével felveszlek 72 ezerrel, és megemelem neked! NA!

2011.06.21. 12:08:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Vagy: meddig tart becsukni a céget, és újat csinálni? Csak a név változik.
Ha jó a cég, még pénzt is kapsz érte.

Kivlov 2011.06.21. 12:13:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:
thaiföld, bali, ausztrália stb.

de épphogy a munkabérek adóztatásának változtatása a lényeg! mi volt eddig? ha egy kicsit képzettebb voltál az átlagnál, tapasztaltabb, tehetségesebb ergo több volt a pénzed, fizethettél minden 3 ft-ból kettőt az államnak. na, legalább ezt most csökken (majd), de még is túl sok. mondjuk egy 300as bérköltségből (!) kb 200at meg kéne kapnia a dolgozónak, akkor már lehetne azt mondani, hogy alakul...

Viktus 2011.06.21. 12:49:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Na igen nem egyszerű ez sokkalta specifikusabb adórendszer kellene sokkal szigorúbb ellenőrzésekkel-retorziókkal.
Egy cipész kis kényszervállalkozó , ha kiváltja az ipart gyakorlatilag csak döglődik teljesen más normát kellene a részükre felállítani viszont, ha azt egy jól menő vállalkozó kihasználja törvénybe iktatni a vagyonelkobzást a teljes családban mellé kis börtönkét, és mindjárt nem járna efféle turpisságon az esze, és a kicsik is megmaradnának.
A munkaerő költségét csökkenteni, hogy tényleges béreken lehessen alkalmazni a népeket. Szerintem a NAV is tisztában van vele, hogy az egész rendszer visszaélésen alapul, és lehet pofázni fekete gazdaság stb. ez az szja bohóckodás édeskevés. Az meg egyszerű tény, hogy egy sofőr, szakács nem 70 ezer forintból él, mert nem lehet belőle családot-egzisztenciát fenntartani viszont, ha a kkv ténylegesen bejelenti a népeket szépen csődöt is jelenthetne pár hónap alatt, mert nem nagyon lehet semerre továbbhárítani a költségeket.

Ironfist 2011.06.21. 13:09:26

@Vidéki:
"Az ilyen vállalkozó, aki csak tisztességtelen eszközöket felhasználva képes vállalkozni, az inkább ne vállalkozzon."

Meg a jó büdös kurva anyád! Az! Te ocsmány, gerinctelen féreg! Hogy van pofád ilyennel vádaskodni, te fideszfasz? Mit képzelsz magadról, ki vagy te? Elárulom, a valóságban csak egy kis narancssárga csúszómászó, aki a gerinceseket ugatja, mert a többi féreg ezt mondja neki. Mi az, hogy tisztességtelen, aki nem tud emelni, mert belerokkan? Egyszerűen ledöbbentett most ez, pedig a pártodtól megszoktam már ezt a kekec buziskodást, de teee... teee... egyszerűen még a szíjjártónál is okádékabb fajzat vagy, pedig na ez aztán nem semmi!

Elképesztő méretű a pofád, ahoz képest, hogy csak egy tetű vagy. Pfff... bazmeg, tisztességtelen, aki tönkremegy a diktatórikus törvények sújtásától... az eszem megáll...

De tudom. Te tényleg egy hazaáruló vagy, semmi több. Te azt akarod, hogy tönkremenjen a magyarság. Melyik külföldi szervezet bízott meg? Kinek dolgozol, te patkány? Ha meg senkinek, akkor meg feltehetnénk a kérdést, hogy miért van számítógép, meg internet a gumiszobában?

Egyszerűen csak... dögölj meg... pusztulj, ne is lássalak többet!

SashaBraun 2011.06.21. 15:28:57

Na jó, akkor lássuk a számokat. Én tavaly havonta 117ezer forint szja-t fizettem minden hónapban, ennyit vontak le. Egy minimálbéres 769 (!) forintot. Az új adószabályok miatt most tőlem kb. 90ezret vonnak, míg a minimálbérestől az adójóváírás csökkentése miatt kb. 2800 forintot. Két kérdésem van:
1, Vajon melyikünk adójából fizetik a közszolgáltatásokat, nyugdíjat, segélyeket stb. (jellemzően olyan dolgokat, amikből én amúgy sem részesülök)
2, Vajon mi lett volna az az adóátalakítás, amitől egy minimálbéres boldog lett volna? A negatív adó? Mert ha bevezetik a 0% adót vagy a 100% adójóváírást, egy minimálbéres akkor is max 769 forinttal keresett volna többet havonta.

Be kéne már látni, hogy azt, aki gyakorlatilag egyáltalán nem adózik, azt sehogy nem lehet állami eszközökkel segíteni.

Amúgy pedig a minimálbéresek nagy százaléka amúgy is vállalkozó vagy olyan alkalmazott, aki borítékban kapja a többit. Nekem is van nem egy ismerősöm, aki kb. ugyanazt csinálja, mint én, kb. ugyanannyi nettóért, csak épp 87ezer forinttal kevesebbet adózik.

És még egy utolsó dolog: aki most szív az adóváltoztatások miatt (aminek a mértéke maximum 4 ezer forint, ott a kalkulátor, meg lehet nézni), az gondoljon egyszer bele abba, vajon nekem/nekünk milyen érzés volt az elmúlt nyolc évben, amikor az akkori kormány minden problémás szituációt úgy oldott meg, hogy "aki 100ezret be tud fizetni adóba, az 120ezret is be tud...vagy 140-et...vagy 160-at". Néha úgy érzem, itt néhány ember csak akkor lenne elégedett, ha minden bruttó fizetésnek ugyanannyi lenne a nettója, akár 70ezerről, akár millióról van szó. És még a Fidesz a komcsi...

Azt persze belátom, hogy a mostani kormány néha kicsit túllő a célon és nagyon határozottan (néha talán kissé agresszívan) veri keresztül az akaratát. De szerintem az irány az jó. És nyugodt lehet mindenki, abban a pillanatban, hogy visszajönnek a szocik és újra kreálnak egy "fizessenek a gazdagok" típusú adórendszert, én azonnal lépek is. Most is már csak az tart vissza, hogy végre látok valami perspektívát, ami hosszú távon kiforrhatja magát...

golyóstroll 2011.06.21. 15:41:54

@SashaBraun: az emberek nagy részének nem az fáj, hogy ő kevesebbet keres 4000 forinttal (bár ez is szarul tud esni) hanem az, hogy bezzeg a köcsög gazdagok meg a vállalkozók már megint többet kapnak

maim 2011.06.21. 15:59:20

Unokatesóm egy kis cégnél dolgozik több,mint tíz éve.Az utóbbi három évben egy fillérrel sem
emelték a fizuját,holott az árak elszabadultak.A főnökök télen telelnek,nyáron nyaralnak,nagy házat építettek és mindegyik vett egy uszály méretű autót.Ők majd egy kicsit jobban összehúzzák
magukat.Vagy nem tartanak csapatépítő bulit egy évben kétszer.

golyóstroll 2011.06.21. 16:13:01

@maim: és ezzel tulajdonképpen mit akarsz mondani?? mindenki vállalkozhat, mindenki lehet menő ügyvéd, jó fogorvos, feltalálhat Rubik-kockát
komolyan nem értem mire jó ez, hogy rúgjunk-bele-akinek-jól-megy mantra

2011.06.21. 16:26:26

@Kivlov: persze, persze. a cégeknek meg mindig van valami mondvacsinált indokuk az elmúlt 5 évben, hogy épp miért nem emelnek bért a dolgozónak!

Oké. Ez a burzsoázia diszkrét bája.
Ha valakinek van pénze, és befekteti, netalán effektíve részt is vesz a működtetésben, magának akarja a többet, nem a dolgozóknak.
És a multikat még adókedvezményben, támogatásban is részesítjük. A Mercedes mennyi adókedvezményt kap a következő 5 évben? Ezt miért nem a dolgozók béremelésére fordítja?
A parlament is a saját jövedelmezésének rendezését tekinti legfontosabb feladatának. Minden kormányváltás utáni első ülés első döntése ez volt.

2011.06.21. 16:37:41

@SashaBraun: Te, Szasha!
Nem ez a kérdés! Olvasd el az elejét is.
A fidesz ígért valamit: csökkenő adóterhek a vállalkozásoknak
csökkenő szja kulcs, a nettó bér változatlan (senki nem járhat rosszabbul!)

Majd mikor kiderül, rosszul kalkuláltak, akkor nem azt mondják, bocs, elnézést, helyrehozzuk, hanem a vállalkozókkal akarják kifizettetni!
Érted? Egykulcsos, ok!
Fizessen a szegény OK!
DE AZ VOLT AZ ARGUMENTUM? HOGY A VÁLLALKOZÁSOK FOGLALKOZTATÁSI TERHEIT CSÖKKENTJÜK? ÍGY ÖSZTÖNÖZVE A GAZDASÁG FELFUTÁSÁT! upsz! Vazze, ez teljesen az ellenkezője!

2011.06.21. 16:44:58

@maim: szerintem el kéne mennie a gánti kőbányába dolgozni. Úgy hallottam, hogy ott megtörtént a béremelés, noha senki se keres 300 ezer alatt.

2011.06.21. 16:47:33

@golyóstroll:
ez egy jó kérdés: miért kell a szegényebb rétegnek viselni a terheket, miközben a jobban keresők többet visznek haza, a gazdaság folyamatos szűkülése alatt?

Ironfist 2011.06.21. 18:15:22

@SashaBraun:

Jaja, fujjfujj komcsirendszer, kár, hogy a közgazdaságtan kiagyalója is megemlítette már, hogy akinek több van, az többet tegyen bele a közösbe, pedig Adam Smith-t igazán nem tarthatod kommunistának, lévén ő a mostani kapitalizmus atyja.

Blogger Géza 2011.06.21. 19:08:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tény az, hogy az elmúlt negyedév GDP-növekedése 4 (!) éves rekord Magyarországon. Tehát már a válság kitörése előtt sem tudtok hozni ezt a szintet az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt.

Ezek után "Romló gazdasági környezet"-ről beszélni elég nevetséges.

lyken 2011.06.21. 19:11:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: "miért kell a szegényebb rétegnek viselni a terheket, miközben a jobban keresők többet visznek haza"
Ja, de a jobban keresők 20 éve fizetnek az álrokkantnyugdíjasok helyett, meg a feketézők helyett, meg a roma gyerekgyárak helyett, meg a szocsegélyen élők helyett meg a...stbstbstb.
Az, hogy közteherviselés van, azt jelentse, hogy mindenki viseli a terheket.
Plusz gondolat: ha valaki tízszer annyit fizet be adóban, mert jobban keres, akkor:
- elsőbbsége van orvosnál?
- elsőbbsége van hivatalban?
- elsőbbsége van bárhol?
- gyorsabban kiér a házához a tűzoltó vész esetén?
- kiemelt eü ellátást kap?
- jobban odafigyel a rendőr értékeinek védelmére?

Vagy esetleg ugyanaz a sorsa mint az autósoknak? Démonizálják, mert többre jutott mint az átlag? Ja, és az autósréteggel való párhozam azért is releváns, mert ha a gazdagok nem fizetnék be az adóterheiket akkor az államkassza ugyanúgy bedőlne, mintha az autósok nem fizetnék be az üzemanyagon át az adósarcot.
Röviden, azért kell a szegényeknek is hozzájárulni a kasszához, mert közteherviselés van.

Blogger Géza 2011.06.21. 19:12:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na, azt meg senki nem ígérte, hogy az országban minden egyes embernek inflációt elérő vagy meghaladó mértében növekedni fog a fizetése. Hülyeség is lenne, ha ilyet ígérne bármilyen párt vagy kormány.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.21. 19:15:35

@Blogger Géza: köszönhetően a manyup pénzeknek és az állampapír kölcsönnek. ez nem növekedés, bazdmeg a növekedést nem negyedéves intervallumban mérik.

hogy értsd te is:
ha van 10 forintod, és ehhez hozzálopsz 4-et amit befektetsz akkor nem növekedett a vagyonod csak pillanatnyilag így számolod. majd decemberben amikor vissza kell fizetned a bírósági költségekkel együtt és az elbaszott befektetéseddel együtt amit buksz marad 3 forintod, akkor nem igen fog vigasztalni, hogy júniusban 40%-os növekedése volt a pénztárcádnak.

Blogger Géza 2011.06.21. 19:17:31

@púdó: Valóban nem, mindig volt pénzem befizetni a villanyszámlát, és erre büszke is vagyok. Én csak azt nem értem, hogy nálatok nincs valami bérszámfejtő, könyvelő vagy ilyesmi, akire ezt rá lehetne bízni? Aki képes lenne felütni egy törvényt és eldöntse, hogy egy gagyi és egy országosan (el)ismert bérkalkulátorból melyik a hiteles?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.21. 19:18:18

@Blogger Géza:

az maga a hülyeség, hogy a kormány bármit "ígér" olyan magyar kis és közép üzleti vállalkozások nevében, amelyekbe nemhogy beleszólása nincs, de még csak nem is segíti semmivel, sőt a multikat segíti mindenféle kedvezményekkel.

illetve nem hülyeség, hanem végtelen pofátlanság.

Blogger Géza 2011.06.21. 20:06:09

@Conv: Te sajnos nagyon nem értesz semmit. Először is a gazdasági növekedés igenis negyedéves időszakokban mérik tipikusan (persze évesben is, de ha havi már pl. túl ingadozó), már elve a recesszió általánosan elfogadott definíciója negyedéves növekedésen alszik.

Másrészt csúnyán kevered a gazdasági növekedést az állam vagyonával. Ennek sem sok köze van egymáshoz.

Blogger Géza 2011.06.21. 20:09:57

@Conv: Csakhogy a béremelési ígéretet az OÉT-en a munkaadói oldal tette. Amúgy a kormány mint munkaadó, be is tartotta az ígéretét, a közszféra dolgozói minden esetben megkapták a megfelelő szintű béremelést.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.21. 20:56:27

@Blogger Géza:

minden bizonnyal én vagyok a hülye, mert szarok arra, hogy ebben a pillanatban a növekedés mennyi, amikor láthatóan ez ahhoz vezet, hogy bukik minden a gecibe.

azt pedig naridroid, azt hiszem megbeszéltük, hogy az oét lófaszt sem csinált, ajánlást tehetett semmi mást, és a munkaadói oldallal nem egyeztettek. sorolj nekem kkv-kat akikkel egyeztettek, és vállalták a kormány ostobaságát elvinni a hátukon a saját terhükre.
majd azokon számon kérhetnek bármit, másokon nem.

a kormány lófaszt tartott be, miután beleverték az orrát abba, hogy mennyire elbaszta, miután már nem tudta kimagyarázni a dolgot, hónapok után kiszúrta a közszféra szemét az anyagi "kompenzálással", hogy befogják a pofájukat.
vagy te úgy látod január egytől automatikusan megtörtént a "kompenzálás" vagy te is a valóságot látod, hogy csak pislogtak és hónapok múlva léptek?
természetesen abból a pénzből amit az adófizetők fizetnek be, mindamellett, hogy kevesebbet kaptak a nagy adócsökkentés után mint előtt. nagyszerű, elismerésre méltó teljesítmény.

ha pedig eszedbe jut a nenyi meg a ner, mint a közös vállalás meg a nemzet, meg az ilyen narancsszín lózungok, akkor szépen dugd fel a seggedbe, vagy verd rá a farkad, de normális embereket ne próbálj baromságokkal fülkeforradalmasítani.

nem hiszem, hogy valóban hülye vagy, inkább egyszerűen seggnyaló, de ezzel a ténnyel nem fogsz meggyőzni senkit arról, hogy érdemes annak lenni.

cso zsi 2011.06.21. 21:15:35

@lyken: Az "értékesebb" szavazat már felmerült egy éve. Aki meg kitalálta bőgne, mikor kiderül, hogy a 10 leggazdagabb megvette az országot magának.
@Blogger Géza: Akármilyen hihetetlen, sokaknak gondot jelent a közüzemi számla befizetése. Abból a rétegből, ahol minimálbéren van az egyik családtag, és lapáton a másik, évek óta. Ha nincs kocsi, vagy lakáshitelük, még akár mosolyogni is tudnak. Egészen addig, amíg a munkanélküli körből kiesett családtagnak orvoshoz nem kell mennie. Mert TB sem jár neki "csak úgy".

Blogger Géza 2011.06.21. 21:16:51

@Conv: Jó, hát te szarhatsz rá, mennyi a növekedés, a tények igen zavaróak tudnak lenni, azt tudom, főleg ha nem támasztják alá a rögeszméidet. Tény, hogy az állam a közszférában megtette, amit vállalt, kompenzálta kisebb fizetést kapókat. Pont. Ő teljesítette, amit vállat, most a többieken a sor.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.21. 21:38:41

@Blogger Géza:

úgy látom téged a tény mint fogalom értelme nem igen érdekel.
örülsz mint majom a farkának, hogy egy egyszerű matematikai csalás egy pillanatra igazolja a hülyeséged.

csak, tudod a gazdaság nem abból áll, hogy most csaltam egyet, pillanatnyilag jók a mutatók, és erre verem a mellem.

tény hogy az állam a közszférában megtette amit vállalt. ez igaz.
a miként nem mindegy gerinccel rendelkező humanoidoknak. ez téged és a többi naridroidot sem érinti.

lyken 2011.06.21. 22:15:05

@cso zsi: "Aki meg kitalálta bőgne, mikor kiderül, hogy a 10 leggazdagabb megvette az országot magának. "

A kisember két dologgal nincs tisztában.
1. Bizonyos -a leggazdagabbnak titulált- emberek nagyjából akkora gazdasági hatalommal rendelkeznek, hogy akár úgy is tekinthetjük, hogy megvették az országot.
2. A leggazdagabbaknak tituláltak nem szja termelő állásból, hanem adótermelő cégből gazdagodtak meg. A gazdag ember nem fizet magas szja-t, mert nincs szüksége magas fizetésre. A cége birtokol mindent amit kell. Merthogy a cége nem fizet 50% szja-t. Hülye lenne 50%-ot befizetni, ha egyszer fizethet mondjuk 30%-ot is.
Az állásban levők keresik a pénzt, a cégtulajdonosok csinálják a pénzt. Lényeges különbség.

Nem tudom, hogy ki hogyan értette, de én keresőket írtam, tehát az amit reklamálsz, igencsak mellément. Pláne, hogy a reklamált teoretikus esemény már megtörtént.

lyken 2011.06.21. 22:17:25

@Conv: "csak, tudod a gazdaság nem abból áll, hogy most csaltam egyet, pillanatnyilag jók a mutatók, és erre verem a mellem."
Miért, Madoffnak bejött nem? ;)

2011.06.21. 23:08:31

@Conv: @Blogger Géza:
Máshol olvastam, nem az én meglátásom:

hihetetlen ez a fidesz panelesedes, trollkodas,megfigyeltem, _ mindig 2 _ van,

- az egyik az intellektualis, akinek van esze, de ertetlenkedonek tunik, persze megfelel az erobol poliitizalas, mindenfele jogok korlatozasa, mert ugye minden megmagyarazhato, aki minden kommentelobe belekot, mindenre van mosdato szovege, ezer ft-ozik, es teljesen ugy csinal, mintha a dontes mikentje, miertje teljesen rendben lenne (itt pl ursus, tegnap a vvezeren blogger geza), pont a lenyegre nem reagal soha.

- a masik meg a meg mindig nyolcevezo kurcsanyozo idiota aki szerint ha egy szar helyzetben szar dontesekkel dilettans emberek meg sokkal szarabbat csinalnak, akkor ... mindenki kommunista aki nem ert egyet itt most behajto, tegnap meg maskor videki.

kerdesem: minek, miert, kinek?

Kedves Géza! A számokkal való bűvészkedésed zseniális. De hazug. Már egyszer megbeszéltük: A GDP fogalmát ha ismered, nem hozod ide.
Ha az állam költekezik, az is emeli a GDP-t.
Ha a GDP nő az előző év azonos időszakához képest, az 2010 I. negyedéve !!!! Nagy kunszt!

Veszek egy MOL-t, már kúszik is fel a GDP.

2011.06.21. 23:13:42

@Blogger Géza: Tény, hogy az állam a közszférában megtette, amit vállalt, kompenzálta kisebb fizetést kapókat. Pont.

Ez aztán a logika!
A közszférában dolgozók 46%-a kapott kompenzációt, TEHÁT az szja változtatás átgondolt, jól kikalkulált, okos döntés volt. Az állam állta a szavát.

Géza, neked az utcai tolvaj is korrekt, becsületes, elismerésre méltó, felnézel rá, ha visszaadja amit ellopott?

lyken 2011.06.21. 23:54:15

@Conv: hja, hát a részletkérdések, ugye...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.22. 00:07:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:

igen, ismert a dolog.
se vidéki, se eszkep, se blogger géza nem reagált még soha egyetlen kommentemre sem amiben tények vannak, illetve ha valamelyikre reagált akkor a legjelentéktelenebb dolgot próbálta megmagyarázni. többnyire szarul, kevesebb esetben nagyon szarul, de soha sem jól :)

én szeretem az ilyen naridroidokat, ugyanúgy mint a libbantakat és a maszopos bögregyűjtőket, meg űbermagyarokat.
megnyugvással tölt el a bizonyosság amit adnak, hogy ha véletlenül hernyóvá válnék, vagy agyhalottá, akkor is életben maradok.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.22. 00:10:51

@Könnyen elkaptuk, uram!:

valószínűleg úgy van vele, hogy mindenki hibázhat, ám csak feltételezett bizonyítékot tudok erre; valaki felnevelte, szerintem ennek ellenére tiszteli.

maim 2011.06.22. 00:36:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tényeket közöltem.Tehát van olyan cég és nem hiszem,hogy csak
ahol a rokonom dolgozik,aki évekig hagyja a dolgozó bérét a béka valaga alatt,miközben
megtehetné hogy emel.Többek közt ezért is ilyen alacsonyak a bérek az országban.
Golyóstoll,nem az fáj,hogy van akinek jól megy,nem vagyok irigy,hanem,hogy nem becsüli a hűséges alkalmazottat annyira sem,mint a kutyáját.A becsülés meg számokban is mérhető.

Béla Bácsi 2011.06.22. 02:58:49

@Blogger Géza: Ne törődj Kohn Vektorral (melegséget sugárzó lény)! Őt nem érdeklik tények, vagy még inkább a nagyobb kép, ő csak ledorongolni jár ide embereket.
A 16% adó egyértelműen az adócsalás 15%-os költségéről szól (ennyibe került fiktív kiadást vásárolni). A (geci) Fidesz úgy okoskodott, hogy nem éri meg 1%-ért csalni, egyszerűbb bevallani az egészet. Persze egy csomó ember ( a magánszektorban) azzal szórakozott, hogy minimálbért fizettek be és utána zsebből kompenzálták a dolgozót, hogy azért ott maradjon, így mindketten "jól jártak", nem kellett annyi adót egyiküknek se befizetni.
Az egész ország igyekezett adót csalni. A 16% adókulcs ellehetetleníti ezt, de egy-két kommunizmusból itt ragadt észkombájn csökevény azóta is torkaszakadtából társadalmi igazságtalanságot visít és Dr.KHG voltára való tekintettel mindenkire epét okád (mert ennyi jár nekünk, alantas férgeknek minimum!).
Szóval, ha jót akarsz, nem állsz vele szóba. Valójában -annak ellenére, hogy ezt hirdeti- fogalma sincs valós tényekről, adatokról: nagyképűen kioktatgat mindenkit az ő fennsőbbrendű intuíciói alapján.

zrobasé 2011.06.22. 08:33:36

hu, jó páran vannak/voltak itt, akik szerint elég csak annyi,hogy hopp vállalkozó vagyok, és már mindenem meg is van,nyaralás, ház,kocsi...és akik szerint a vállalkozó semmi adót nem fizet, najó, max az emberei után, de aztán a többi pénzt meg jól lenyeli magának, és huss...nosza, akkor hajrá, tessék, lehet vállalkozást alapitani, és meg is oldódik sok ember minden gondja...ehh...

2011.06.22. 09:29:12

@lykenJa, de a jobban keresők 20 éve fizetnek az álrokkantnyugdíjasok helyett, meg a feketézők helyett, meg a roma gyerekgyárak helyett, meg a szocsegélyen élők helyett meg a...stbstbstb.

Ebben nagyjából egyetértünk, de erre más megoldást kell keresni.
Amúgy nem az egykulcsos adó ellen ágáltam, ha visszaolvasol.

2011.06.22. 09:32:12

@maim: aki évekig hagyja a dolgozó bérét a béka valaga alatt,miközben
megtehetné hogy emel.T

A legtöbb multi.

2011.06.22. 09:37:29

@Conv:
Engem az gondolkodtat el, hogy mindíg kettős felállás van: egy szakértősködő, meg egy bunkó. Olybá tűnik, mintha ki lennének osztva a feladatok. Lehet, hogy van valami abban az 1.500 Ft/hozzászólásban? Mert akkor tényleg mi etetjük a trollokat.

2011.06.22. 09:41:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Géza is, mintha központi utasításra, leosztott információkat felhasználva érvelne. Mindig pontos adatokat közöl, de sose összefüggésében. Kiragadja éppen azt, ami pozitív. GDP 4 %-on. Hurrá!!! Munkanélküliség? nem játszik! Államháztartási hiány? kit érdekel!
Bár az is igaz, hogy mindig azt mondja: idén nyugodtan hátradőlhetünk! Valóban, a kölcsönök visszafizetése jövőre aktuális.

2011.06.22. 09:45:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: De miért emelne?
Ha meg tudja oldani olcsóbban, megoldja. A vállalkozás lényege, hogy profitot termeljen.
A mai munkaerőpiac sajátossága, hogy túlkínálat van. Nézd meg a hiányszakmákat! Ott jó pénzt lehet keresni.

2011.06.22. 09:54:54

@Blogger Géza:
Azt mondja a törvény: A bruttó 300.000 ft alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést végre nem hajtó....

A nettó munkabér értékének megőrzését Te hogy értelmezed?

Azt írod, senki nem ígérte az inflációkövetést. Rossz hírem van: a munkabér értékének megőrzése éppen ezt jelenti. Bár neked volt ötösöd!

2011.06.22. 09:59:43

@Béla Bácsi: A 16% adó egyértelműen az adócsalás 15%-os költségéről szól (ennyibe került fiktív kiadást vásárolni). A (geci) Fidesz úgy okoskodott, hogy nem éri meg 1%-ért csalni,

Hát, akkor elég szarul okoskodott. Ugyanis számlát venni a cégbe szoktak, nem magánszemélyként. Ott pedig nem csak az szja 16%-os adóját tudom eliminálni. Nem kell megfizetnem a tb járulékot, nyugdíjjárulékot, társ. adót, stb.

2011.06.22. 10:08:08

@Viktus: Nézd, tudom, nem tökéletes, de Angliát tudom felhozni példaként:
20% adó, mindenki kötelezően befizeti. Aztán visszaigényelhet, különböző jogcímeken. Az állam támogatja a vállalkozásba kezdőket. Visszaigényel. Magánszemélyként a kis jövedelműeket. Visszaigényel. A gyermekeseket: visszaigényel. Van egy megállapított jövedelemszint, amely társadalmi megegyezés szintjén kell a minimális életszínvonal fenntartásához, erre az összegre lehet felhúzni a bejövődet, a visszaigénylésekkel. Nincs túl sok jogcím, így egyszerű, átlátható.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.06.22. 12:18:33

Árpádnál már megírtam, azért ide is bemásolom a véleményemet:

Pedig az adócsökkentés, valamint az egykulcsos adó jó irány, csak nem egészen azért, amiért kitalálták. Ezeket az intézkedéseket bevezetve ugyanis a cégek nagy része levegőhöz jut: tudja fizetni a törlesztőket, esetleg még megtakarításai is lesznek (ezért nem változtak a bérek, valamint az árak sem most, sem a Gyurcsány féle áfacsökkentésnél). Ezen megtakarítások későbbi eredménye lehet új munkaerő felvétele (pl. a vállalkozás méretének megnövekedése miatt), valamint fizetésemelés. Ha ez utóbbit törvényi erővel kényszerítjük ki, akkor megszabjuk, hogy a cég mire költse a megtakarításait (ha egyáltalán vannak). Ez a döntés tulajdonképpen ekvivalens (gazdasági értelemben) egy új munkáltatói járulék bevezetésével, ami teljesen kiöli az eredeti intézkedés pozitív hatásait.

Blogger Géza 2011.06.22. 20:37:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nagyon nagy baj az elmédben, ha az adóztatást, amely forrást teremt a közösségi kiadásokhoz, lopásnak tekinted. A valódi egykulcsos adó értelemszerűen növeli azoknak az adóterhelését, akik eddig a közteherviselésből magukat kihúzva eddig semmilyen vagy jelképes adót fizettek, ez már bevezetés előtt látható volt, tehát ezt csak béremeléssel lehet kompenzálni, nem olyan bonyolult ez.

Arra viszont nem lehetett számítani, hogy a munkaadói oldal megpróbálja elszabotálni a béremelést.

Blogger Géza 2011.06.22. 20:38:25

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Veszek egy MOL-t, már kúszik is fel a GDP."

Ez teljesen téves. Utána kéne kicsit olvasnod a dolgoknak, hogy alapvető közgazdasági műveltséget szerezz.

2011.06.24. 11:51:18

@Blogger Géza: mivel a GDP tartalmazza az állami kiadásokat is, például beruházások, például autópálya építés, stadionépítés, stb, így a belső fogyasztást mesterségesen is fel lehet futtatni.
Lehet még oly módon is, hogy például támogatott hitelekkel fokozom a lakossági fogyasztást.

Amúgy tényeket írjál. Mint például ez: "2009-ben bevallást benyújtó összesen 362 ezer(!) cég közül csupán 5702 adózás előtti nyeresége esett 50 és 500 millió forint közé, tehát ennyit érintett viszonylag pozitívan a változás. Ebben a körben a vállalati átlagos statisztikai létszám 15 százalékát foglalkoztatták..."
Társasági adó.

2011.06.24. 11:56:38

@Blogger Géza: Arra viszont nem lehetett számítani, hogy a munkaadói oldal megpróbálja elszabotálni a béremelést.

Dehogynem. Te ennyire naiv vagy, vagy ez a szereped a pártban?

A csökkenő adóterhekkel nem oldom meg a foglalkoztatás kérdését, csak prosperáló gazdaságban. Ha dekonjunktúra van, (használhatok idegen kifejezéseket? Vagy fordítsam le, hogy megértsed? Ja, nem kell! Ötösöd volt közgázból! ) több alkalmazottat nem vesz fel a vállalat, ugyanis nincs miért. A dekonjunktúra azt jelenti, kedves Matolcsysták, hogy csökken a vállalat forgalma, kevesebbet tud eladni, mint előtte, tehát, ennek folyományaként, kevesebb munkaerőre van szüksége. Noch da zu, bezárja a boltot!

2011.06.24. 11:59:58

@stoic79: Ez a döntés tulajdonképpen ekvivalens (gazdasági értelemben) egy új munkáltatói járulék bevezetésével, ami teljesen kiöli az eredeti intézkedés pozitív hatásait.

Teljesen igazad van! Jó meglátás.

2011.06.24. 12:09:01

@Béla Bácsi: Az egész ország igyekezett adót csalni. A 16% adókulcs ellehetetleníti ezt, de egy-két kommunizmusból itt ragadt észkombájn csökevény azóta is torkaszakadtából társadalmi igazságtalanságot visít és Dr.KHG voltára való tekintettel mindenkire epét okád (mert ennyi jár nekünk, alantas férgeknek minimum!).

Neked is: "2009-ben bevallást benyújtó összesen 362 ezer(!) cég közül csupán 5702 adózás előtti nyeresége esett 50 és 500 millió forint közé, tehát ennyit érintett viszonylag pozitívan a változás. Ebben a körben a vállalati átlagos statisztikai létszám 15 százalékát foglalkoztatták..."

Tehát, nem mindenkinek 16% a 16%.
Úgy gondolod, hogy főleg itt volt jellemző az adócsalás?
Most a kisvállalatokat akarják béremelésre kötelezni. Pont az 50 millió adózás előtti nyereséget termelőket. Ez mire ösztönöz?
Gondolkodtál már?
A létszám 15%-át foglalkoztatják
Mi van a maradék 85%-kal?
Azok béremelésére adott kedvezményt az állam?

Látod, demagóg, hazug dumával vezetik meg az embereket. És aki túl fiatal, mint a Géza, vagy túl buta, az be is veszi. És még jól is esik neki. A viktimológia ismeri ezt. Az áldozatoknál megfigyelhető az elkövetővel szembeni szimpátia kialakulása. Különösen, ha hosszabb ideig vannak összezárva: jellemzően emberrablásnál, nemi erőszaknál.
Ezzel a fidesznyikek is így lehetnek.

Béla Bácsi 2011.06.24. 16:19:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Először is megköszönöm a tisztességes hangnemű válaszodat és azt, hogy nem használsz itt alpári hangnemet (bunkózás, ökrözés), ami sajnos bevált gyakorlat itt randalírozó egyesektől.
Nézd, én nem tudok és nem is akarok belemenni számháborúba, marad a "józan parasztész", ahogy azt a matek tanárom szokta volt mondani. Az első kitételem az az, hogy ha progresszív adót vezet be valaki, akkor tutto berro, hogy a magasabb adókategóriát mindenki igyekszik majd elkerülni, mint ördög a szenteltvizet. ( A dicső közelmúltban hallhattunk "eltüntető vállalkozókról", akik abból tengették "sikeres" életüket, hogy megszabadultak a profi számlagyártók befizetetlen adósságától egy fiktív vállalattal, "vagyontalanul", stb...)
Az adóbehajtásnak az elsődleges funkciója a jövedelemteremtés lenne (az államkincstár részére), nem valami magyar népmeséből átvett igazságosztás, Ludas Matyi módjára. Ha alacsony az adó, szivesebben befizetik. Ha annyira alacsony, hogy nem éri meg nem befizetni, akkor mindenki befizeti. ("Sűrű fillér jobb, mint a ritka forint.")
A másik, hogy szimplán hozni egy törvényt, hogy "aki gazdag, az dögöljön meg", nem nagy valószínűséggel éri el a célját, mert azonnal mindenki be akarja bizonyítani, hogy ő nem is gazdag (és be is fogja). A progresszív adórendszer arra ösztönöz, hogy minden törvényes és (magyar esetben) törvénytelen eszközzel igyekezz az alsó kategóriákban adózni. Ez egyedül a fiktív számlákat gyártó "vállalkozóknak" volt jövedelmező, a közösségnek nem.
A "szegényekért" meg nem sírnék annyit: Még "hivatalos", "multi" cégeknél is bevett gyakorlat a "minimálbéren futtatás", amit aztán más juttatásokkal spékelnek meg az adózás közös elkerülésére. (Az igazgató uraknak pl. szolgálati Audi-bérlet egészíti ki szerény javadalmazásukat, de ez kiadás a cégnek, nem bevétel, fizetés helyett is részvény-opciót kapnak, ami eladás előtt természetesen nem lehet adóköteles.)
Még egyszer, nem vagyok adószakértő vagy bárminemű adóakármi, úgyszintén nem vagyok Fidesz-rajongó, de az egyszerűsített képet, hogy összetanakodott a Fidesz, hogy hogy lehetne még jobban elcseszni itt az életet, azt ugyanilyen egyszerűsített módon visszautasítom.

Blogger Géza 2011.06.24. 20:11:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Pedig jó lenne, ha lefordítanád (első sorban magadnak), hogy mi a fenét értesz dekonjunktúrán. Merthogy most nem az van, az tuti. A magyar gazdaság növekedési üteme 4 éves csúcson van, és a legfőbb exportpiacunk, Németország is szépen növekszik, bár talán nem annyira mint várták, de még így is kiemelkedően.

2011.06.25. 23:56:48

@Béla Bácsi: Örülök, hogy találkoztunk.
Nos, nem vagyok ellene az egy kulcsos adózásnak, sajnos korlátozott a lehetőségünk, hogy itt igazán ki tudjuk fejteni álláspontunkat.
Az állam pénzéhes. Ezt minden módon csillapítani akarja. Nem tartom jó megoldásnak, hogy a magasabb jövedelműek kevesebbet adózzanak jelenleg.

Miért? Akinek magas a jövedelme, az szja csökkenésével többet visz haza. Aki eddig csalt, nem fogja abbahagyni, legfeljebb más technikákat talál ki.
Aki kisjövedelmű, az többet adózik, vagy nem mő a jövedelme. Pont neki gond a bankhitel. tehát nemcsak a svájci frank erősödése miatt szenved, de még a saját kormánya miatt is.

Egy aprócska tény:
16%-ra csökkent a társasági adója az 50-500 millió adózás előtti nyereséget termelőknek. És az az alattiakkal mi van?

Látod, hasonló problémát vélek felfedezni.
Fizessenek a kicsik!

Az, hogy úgyis zsebbe kapja... részben féligazság, (kérdezd meg a TESCO pénztárost) részben nem így kell megfogni.
Az alacsonyabb adó- kevesebb csalás elvvel egyetértenék, de az így kieső adóról kormányunk nem hajlandó lemondani!

2011.06.26. 00:01:16

@Blogger Géza: Pedig jó lenne, ha lefordítanád (első sorban magadnak), hogy mi a fenét értesz dekonjunktúrán.

Talán ha méltóztatnál körülnézni a nagyvilágban.

Amúgy az 1,9%-os GDP növekedés nem egy világteljesítmény, különösen, hogy 2010 első negyedévéhez képest történt.

Tudod, mikor a szovjet verte a mellét, hogy leköröztük az USA-t! Nálunk 10%-os növekedés volt, az ő 2%-uk koz képest!

Ja. 10-ről 11-re, szemben a 100-ról 102-höz!

2011.06.26. 00:06:53

@Béla Bácsi: hogy összetanakodott a Fidesz, hogy hogy lehetne még jobban elcseszni itt az életet, azt ugyanilyen egyszerűsített módon visszautasítom.

Ettől bonyolultabb a képlet: olyan szintű összefonódás van, hogy nem beszélhetünk csak a Fidesz-ről.

Légyszíves, a kedvemért, vedd már számba, hány vádemelés történt politikusokkal szemben az elmúlt évben, mennyi a Bajnai alatt, és mennyi a gyurcsány alatt.
Aztán még azt kérdezném meg, hogy akiknek a Bajnai alatt szabták ki a büntetését, azt most miért csökkentették, illetve miért lehet háziőrizetben, ha olyan kemények vagyunk?

Blogger Géza 2011.06.26. 00:17:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez valami szocialista matematika? Maradjunk abban, hogy 2,5%, ami 4 éves rekord.

"Magyarország bruttó hazai terméke 2011 I. negyedévében 2,5%-kal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest."

A különösen fontos ipari termelésnél még ennél is jobbak a mutatók:

"Az ipar hozzáadott értéke továbbra is jelentősen (11,4%) növekedett, fő-ként az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkezett 13,2%-os bővülés következtében"

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/gdn/gdn21103.pdf

2011.06.26. 09:40:10

@Blogger Géza:
Kedves Bélám!
Már elmeséltem neked, hogy a statisztika alkalmas néphülyítésre. És Te kiváló alany vagy hozzá. El akarod hinni.
Az előző év I. negyedévéhez. Erről szólnak a mutatók.
Érted? Nem? Sajnállak. Ötösöd volt gazdaságtanból. Az ismerősömnek is volt pedagógiából, ő speciel egy borospincében vizsgázott.

Na. Szóval ha a bázis alacsony, akkor nem nagy kunszt növekedni.
Lassan olyan érzésem támad, hogy a Hofi mennyit ellett a disznó? kérdése újra aktuális.

Ha eddig gyártottunk 100 tojáshámozót, majd csak 90-et, aztán javultunk 4%-ot, még mindig csak 94 (93,6)-on állunk!

2011.06.26. 09:55:14

@Blogger Géza:
Igen, Géza! Ez szocialista matematika. Bár az egész világon elfogadott az a tény, hogy egy negyedév 3 azaz három hónapból áll. Az I. negyedév konkrétan: január, február, március.

A Te általad citált kimutatás meg azt az árulkodó címet viseli, hogy a GDP növekedése a január- áprilisi időszakban. Ez meg négy. Vazze a naptárral hogy állsz?

2011.06.26. 10:02:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: hogy összetanakodott a Fidesz, hogy hogy lehetne még jobban elcseszni itt az életet, azt ugyanilyen egyszerűsített módon visszautasítom.

Kedves Béla bács! Sose állítottam ilyet!
Nagyon drukkolok a Fidesznek, hogy sikerüljön az ország talpraállítása. Már csak azért is, mert jelentős pénzem van otthon ingatlanban, ami teljességgel inmobil.
Már csak azért is, mert ha egy gazdasági válságot nem tudnak megoldani, bárhol a világon, akkor a vége háború. Belső(polgárháború), vagy külső.
Egyikkel se nyernénk.- Ráadásul féltem a családtagjaimat.
TEHÁT, nem drukkolok a Fidesz ellen. Csak nem látom a megoldást. Viszont éjjel-nappal hazudnak. Ne legyen félreértés, a szocik se voltak jobbak. Nem vagyok Gyurcsányisa.
De tudod, ha a fiam(akit nagyon szeretek) megígér valamit, és nem tartja be, rajta is számonkérem!

Blogger Géza 2011.06.26. 16:52:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha jól értem, most az a bajod, hogy az MSZP idején túlságosan nagy volt a gazdasági visszaesés, ezért most ne foglalkozzunk a gazdasági növekedéssel. Ez igen vicces. :)

Blogger Géza 2011.06.26. 16:54:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Jó, hát eddig legalább azt hittem, olvasni tudsz, belátom, a feltételezés súlyos tévedés volt!

Béla Bácsi 2011.06.27. 01:05:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: "16%-ra csökkent a társasági adója az 50-500 millió adózás előtti nyereséget termelőknek. És az az alattiakkal mi van?"
Ez egy nagyon jó kérdés! A választ nem tudom.
De gyanítom, hogy itt van a "sűreje" a gazdaságnak, itt történhetett a szocik alatt a legtöbb sumákolás. Egyszerűen őket akarják rávenni, hogy inkább a közösségnek fizessék be a pénzüket, mint profi számlagyáros szélhámosoknak.
Azt mondod, aki többet keres, az többet is visz haza. Mi ezzel a baj?
A kulcsszó a "többet keres"en van. Az az ember többet keres, többet is ad be a közösbe, ugyanúgy 16%-át minden forintnak, mint a kevesebbet kereső.
Az ellenkezője az lenne, ha neked 8 óra munka után azt mondanák, hogy ha túlórázol, az első túlórád csak háromnegyede lesz az órabárednek, a második csak a fele, a harmadik meg már csak a negyede, stb... Te akarnál ilyen feltételek mellett túlórázni?
Ugye, hogy nem!
De a mások jövedelméről mégis olyan nonsalanszul dönt itt mindenki. Az más... Az gazdag, kérem.
Hidd el a gazdagság tényleg egy nagyon relatív fogalom.
Inkább fogd fel úgy, hogy aki szegényebb, annak kevesebbel kell hozzájárulnia ugyanannak az infrastruktúrának, közigazgatásnak, oktatásnak a használatához , mint a tehetősebbnek.
A te logikád kifordítva: a progresszíven adózott polgár követelhetné, hogy neki két sáv jár a közútból, két kórházi ágy, két rendőr jöjjön ki hozzá, ha hívja őket, mert ő kétszer annyit fizetett, mint a "prolik".
Mint mondottam korábban: az adózás az nem egy kontraszelekciós "igazságosztó" eszköz, ahol az iparkodóbbat "büntetjük" (mert a pénz elvevésnek mindenki számára büntetés íze van!), a lassúbbat, lustábbat, kevésbbé életrevalót meg "jutalmazzuk", mesterségesen feljebbi szintre visszük.
(Természetesen a közösség méltányossági alapon indítványozhatja a képviselőknek -és nem fordítva!- olyan törvények megalkotását, amelyek segítenek olyan polgárokon, akik sok gyereket nevelnek -nem fialnak!-, vagy átmenetileg vagy huzamosabb időre elvesztették a munkaképességüket, vagy valami ehhez hasonló hátránnyal rendelkeznek, stb... Ezeknek nem szabadna "járni" "alanyi jogon" senkinek se! Alanyi jogon a közrendhez lenne mindenkinek joga és a közbiztonsághoz, nem ahhoz, hogy ha munka nélkül abnormális mennyiségű gyereket nemzek, akkor azok felnevelése a közösség többi tagját terheli!)
A "számonkérés" lassúságáról meg annyit, hogy (hál istennek!) nem élünk már Matyi bátyám rémuralma alatt, amikor egy teherautó pesti suhanc "pufajkással" le lehett menni vidékre kulákot verni és kifosztani.
Hidd el, akik idáig miiliárdokat raboltak, csaltak, azok azért nem annyira szerencsétlenek és ügyefogyottak, hogy egy rettenetes törvény hozatala után reszketve visszaadnák a szerzett vagyont. Megint össze-vissza gazdasági, pénzügyi folyamatok indulnának meg, ami nem kedvezne a nyugodt tőkeáramlásnak, egyszerűen "háborús zónaként" kezelnék Magyarországot, ahol nincs biztonságban a tőke.
Az ilyen dolgokat (Rákosiék módszerén túl) érzéssel kell csinálni, mintha lovat b.....nánk.
Egy kis türelem...

fokabacsi 2011.06.27. 07:28:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Csak kíváncsiságból: Milyen iskoláid vannak?!

2011.06.28. 10:07:29

@Béla Bácsi: Kedves Béla bácsi!
Kezdem látni a nézeteltérésünk okát:
az érzelmi megközelítés: aki megkereste, kapja is meg, adózzon kevesebbet. aki keveset keres, azt meg nem kell támogatni, hiszen az ő baja.
az én megközelítésem gazdasági: a kis jövedelműek fokozott teher a gazdaságnak. Ugyanis nem költenek.
A kormány alapállása ezzel szemben, hogy a középrétegnél otthagyott pénz megjelenik a piacon, tehát fűti a belső fogyasztást. Sajnos jelen helyzetben vagy külföldi (luxus) cikkre költik, vagy megtakarítják, esetleg külföldre menekítik (idegen deviza megtakarítás, külföldi tőzsde),
tehát a belföldi hatás elmarad a várttól. Semmiképp nem tűnik úgy, hogy befektetnék.
Ez az SZJA

A társ. adó: ha megnézed, ez csak egészen elhanyagolható hatású a gazdaságra. Ugyanis: aki magyar, az a költségoldalon "csal", tehát már a nyereség előtt kivette a pénzét. Aki magyar, az tudja, hogy tökmindegy mit csinál, az APEH revizor úgyis megállapítást akar tenni, tehát egyszerűbb valami apróbb, de szem előtt lévö hibát beépíteni a könyvelésbe, amit kedvére észrevehet és büntethet a revizor, az ember meg befizeti, röhög a markába, hisz be volt építve a költségvetésébe a bünti, a nagyobb disznóságot meg elfedte. (hidd el, tudom, miről beszélek)

Amúgy: nem vagyok ellene az egy kulcsos adónak. Egyáltalán.
De a problémáinkat nem itt lehet megoldani.

2011.06.28. 10:10:48

@Béla Bácsi: A te logikád kifordítva: a progresszíven adózott polgár követelhetné, hogy neki két sáv jár a közútból, két kórházi ágy, két rendőr jöjjön ki hozzá, ha hívja őket, mert ő kétszer annyit fizetett, mint a "prolik".

Jól látod! Igen, az én logikám szerint, ha valaki többet fizet be a nyugdííjalapba, azért kapjon több nyugdíjat (nyugdíjplafon)
Aki többet fizet be a TB-be, az kapjon emelt szintű ellátást. Például legyen egy társadalmi alapszint, és a választható befizetések arányában legyenek választható szolgáltatási szintek is.

DE a nyugdíjnak, az egészségügynek elvileg semmi köze az adóhoz.

2011.06.28. 10:13:23

@Könnyen elkaptuk, uram!: egyébként aki többet adózik, általában többet autózik, több , magasabb szintű szolgáltatást vár el, gyakran soronkívüliséget, stb.

2011.06.28. 10:16:39

@fokabacsi: Közöd?

Közgáz, otthon, Economy NVQ 4 Hatfield Univ. U.K.

2011.06.28. 10:18:31

@Blogger Géza: Jó, hát eddig legalább azt hittem, olvasni tudsz, belátom, a feltételezés súlyos tévedés volt!

Bélám, ez így olcsó. Tényeket, idézeteket.

Anyázni csak gondosan, szépen...

2011.06.28. 10:22:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Tételesen cáfolom minden állításodat, elfogytak az érvek, marad az érzelem. Hidd el, nem veled van bajom. Csak vagy nagyon fiatal vagy, vagy Fidesz ügynök. Troll, hogy Te is megértsd.

2011.06.28. 10:23:53

@Béla Bácsi: . Ezeknek nem szabadna "járni" "alanyi jogon" senkinek se! Alanyi jogon a közrendhez lenne mindenkinek joga és a közbiztonsághoz, nem ahhoz, hogy ha munka nélkül abnormális mennyiségű gyereket nemzek, akkor azok felnevelése a közösség többi tagját terheli!)

Egyetértek. De nem oldották meg a problémát.

2011.06.28. 10:34:36

@Blogger Géza: Ha jól értem, most az a bajod, hogy az MSZP idején túlságosan nagy volt a gazdasági visszaesés, ezért most ne foglalkozzunk a gazdasági növekedéssel. Ez igen vicces. :)

Géza! Ezt hogy "okoskodtad" ki? Azt mondtam, hogy egy alacsony bázisról való elmozdulás történt. Azt mondtam, hogy ez az adat kevés. Azt mondtam, hogy mivel nyitott gazdaság vagyunk, de legalább kicsik, a külföld határozza meg növekedésünket. Azt mondtam, hogy mivel külker mérlegünkben 25%-kal szerepelnek a németek, egyedül, így a gazdasági teljesítményünket meghatározza a német gazdaság állapota.

Nem, nem mondtam, hogy a Fidesz összes intézkedése ördögtől való.
Nem, nem mondtam, hogy a szocik bezzeg...!
Nem, még csak Bajnait se istenítem!
De! Számonkérem a hazudozást, a lopást, a politikai sumákságot!

Hogy van az, hogy akit a Bajnai alatt elítélnek, szocialista képviselőt, annak az Orbán alatt CSÖKKENTIK! a letöltendőjét? Érted? Egy már kirótt büntetési tételt !
Vazze! Csak nem volt benne fideszes is?

Blogger Géza 2011.06.28. 17:28:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Hogy van az, hogy akit a Bajnai alatt elítélnek, szocialista képviselőt, annak az Orbán alatt CSÖKKENTIK! a letöltendőjét? Érted? Egy már kirótt büntetési tételt !"

Talán azért, mert a bíróságot nem a miniszterelnökség irányítja.

2011.06.28. 18:30:58

@Blogger Géza:
Tényleg fiatal vagy.

Nekem kisebb horderejű ügyekben is sikerült megtapasztalnom a bíróság "politika semleges"-ségét.
Amúgy, ha azt ígérem, hogy leszámolunk a politikusi korrupcióval, nem jó üzenet, hogy a komcsik alatt kirótt ítéleteken enyhítek.

2011.06.28. 18:43:07

@Blogger Géza: Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz Balogh Zsolton keresztül_ - erről a BKV Zrt. volt megbízott ...
Tudod. a nagyhírű Nokiás doboz.
A Fideszesek kedvenc hivatkozási alapja.

Most szüntették meg még a házi őrizetét is!!! Vazze egy barátom bebukott a vállalkozásával. 16 milkát keresnek rajta. Hűtlen kezelés. Benn van. Nem háziőtizet, mégkevésbé szabadláb.

2011.06.28. 19:00:48

@Blogger Géza: A Szegedi Ítélőtábla másodfokon két és fél évvel mérsékelte, hat év börtönre ítélte Zuschlag Jánost múlt hétfőn; az egykori szocialista politikus és társai ellen folyó perben a többi vádlott esetében is enyhítette az első fokon kiszabott büntetéseket a táblabíróság. Az ítélőtábla döntése alapján a szabadságvesztéssel sújtott vádlottak bűnszervezetben követték el tettüket, így nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Zuschlag János 2007. szeptember 21-e óta van előzetes letartóztatásban, így - az azóta eltelt időt beszámítva - 2013 szeptemberében szabadulhat.

2011.06.28. 19:10:27

@Blogger Géza: A történtek után több mint hat évvel, jövő hétfőn állnak bíróság elé az 1998 elejére becsődölt Allied Investment brókercég egykori tisztségviselői. Egyelőre nem tudni, hova került az ügyfelektől elsikkasztott 300 millió forint.
Érintett : Simicska Lajos Nem volt előzetesben. Tény: elsikkasztott 300 millió!

süti beállítások módosítása