Skip to content


       Szűrés lista

Becsületkasszák Budapesten

Kaptunk egy sajtóhírt a minap, miszerint augusztus 29-től 1 hónapon keresztül, a nyugati határszélen szemet és szívet gyönyörködtető önkiszolgáló hokedlistandok mintájára két becsületkasszásított italautomatát fog működtetni a Sopron Bank a fővárosban.

Az egyik a Bajcsy-Zsiliszky út-József Attila utca sarkán álló irodaház árkádjai alatt, a másik pedig az óbudai Kolosy téren áll majd. 0,5 literes palackozott vizet lehet venni belőlük 50 forintért, de van rajtuk "Nem fizetek érte"-gomb is.

Az akcióból befolyt pénz duplája a Csodalámpa Alapítványé lesz, és a szervezők ígérete szerint a végén megtudhatjuk a becsületindexet, vagyis mennyire volt kelendő az "ingyenvíz".

Kőszeg:

 

Budapest:

(fotó: MTI-Marjai János)

 

Egyelőre biztatónak tűnik a helyzet, az automatákkal igen, de az emberek hozzáállásával nem volt gond. Aztán majd meglátjuk. 

 

Címkék: társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr723191567

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajnágh Domokos: Bankomatt 2011.08.31. 10:48:28

Fizetésnap volt. Munkám végeztével ezért egyből a közeli bankomat felé vettem az irányt, nehogy túl sokat időzzön a pénzem a folyószámlán. Az én pénzemet ugyan nem forgatják meg a bankok! Kártyás fizetés jutalék nélkül, mi? Anyátokat! Tudom én, hogy mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2011.08.31. 10:12:11

"de az emberek hozzáállásával nem volt gond."

Csak nem gondolod, hogy majd kamera előtt nem fizetnek neki. Láttad a nőnek a fejét, amikor megnyomta a nem fizetek gombot és kijött a cucc...
Amúgy egy nagy szar az automata, nem működik rendesen.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.08.31. 10:20:19

Valszeg sokat szamit ki lat amikor a gombot nyomod, ott mesz-e el minden nap, ott dolgozol-e, stb...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.31. 10:27:03

Én arra leszek kíváncsi, hogy ezek az automaták mikor tűnnek el onnan? Nem adok nekik 1 hétnél többet mielőtt lábuk kel :DD

Amúgy aranyos kezdeményezés, mi asszem 3 évvel ezelőtt nyaraltunk Kőszegen, és ott láttunk ilyet. Annyira le is fagytunk a látványtól (mi az, hogy a hokedli nem tűnt el???), hogy vettünk is 2 pici kaktuszt 300 ft-ért. És igen, ki is fizettük :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.31. 10:32:46

@Aullah:

"Csak nem gondolod, hogy majd kamera előtt nem fizetnek neki. "

Van olyan, aki simán meglépné azt is, nagyhangon, sajnálom, hogy nem járt pont akkor arra, mikor az origosok :)))

kyncza 2011.08.31. 10:35:19

Majd csak észreveszik a feketetalpúak is, aztán az éjjel kiadatják a tartalmát és eladják 25Ft-ért valahol. Ha mindennap feltöltik, akkor egész jó üzlet lehet :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.08.31. 10:39:39

Majd jön a kopottas zsiga az utánfutóval, megnyomják a nem fizetek érte gombot (olvasni nem tudnak, de ennek a feliratnak a jelentését megsúgják majd az ösztönök). aztán viszik az egész automatát.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.08.31. 10:44:42

Az ötlet önmagában még nem is lenne rossz, ha nem egy olyan dolgot adna ki magából, amiért sok ember - magamat is beleértve - elvből nem hajlandó fizetni egy fillért sem. A süketek által asztalra lerakott kulcstartó, az állami gondozottak orrunk alá dugott képeslapjai (vagy a szájjal és lábbal festők rendszeres küldeményei) vagy a fedélnélkül csak egy kicsivel maradandóbban emlékeztet a jótékonykodásra... illetve a legjobb az, ha az emberek anélkül jótékonykodnak, hogy még egy köszönöm-öt sem várnak el érte.

A Lidl Németországban vezetett be olyan üvegvisszaváltó automatákat, amelyen egy "adomány" gomb is van - ekkor a berakott göngyöleg ellenértékét valamilyen étkeztetést biztosító szervezet kapja meg. Igaz, arrafelé amúgy is jobban működik mindez, lásd a szintén becsületkasszás utcai újságtartókat (de azért van, ahol kiírják, hogy ha nem dobsz be pénzt, akkor az üzemeltetővel cseszel ki, mert neki kell kifizetni a hiányt) - de Hannover egyik közterén most egy könyvszekrényt láttam, amiből akár örökre is elvihetsz egy könyvet, de legalább tegyél bele helyette egy másikat, ami neked nem kell. (Illetve arrafelé templomokban is van ilyen becsületkasszás könyvespolc.)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.31. 10:55:27

Kíváncsi leszek a tényleges végeredményre, mármint arra, hogy összességében hányan fognak fizetni. Meg hogy az ótómatának nem kél e lába, mert sajnos ez is benne van a pakliban.

Pappistuta 2011.08.31. 11:01:07

Én Ausztriában kirándultam, 2éve, a Wörschachi szurdok túrán a hegy tetején "kerek erdő közepén" egy patakból folyt a jéghideg víz, egy műanyag ládába, abban ásványvíz, üdítő, sör, fölötte egy árlista, és egy "Danke" feliratú piros becsületkassza... Azt hittem nem jó filmet nézek... Vettem egy vizet 1.-€-ért, bár volt nálunk, de nagyon jópofának tartottam...

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2011.08.31. 11:38:27

Na, ennek az eredményére kíváncsi vagyok, bár vannak szomorú sejtéseim...
Felénk viszont ennek pont az ellenkezője van. Italautomata, ami a pénz bedobása után vagy kiadja, amit kér az embör, vagy nem :)

qwertzu 2011.08.31. 11:49:12

Pesten is láttam már ilyen becsületkasszás megoldást, mondjuk a környék sokat számít.

elektromotor 2011.08.31. 12:02:16

@qwertzu: Csak nem a "nyócker"-re gondoltál? :-)))

molaris 2011.08.31. 12:16:26

Szóval: az automata úgy működik, hogy elnyeli a pénzed, mint egy normál automata, csak itt bónuszként ad ingyen. Aztán 3 árából nincs a képeden bőr egynél többször megnyomni az "ingyen" gombot.
Nem rossz!

GGG77 2011.08.31. 13:14:12

Amerikában pl sok kemping működik így. Nincs recepció.

fraki 2011.08.31. 13:27:49

Nem vágom a gazdasági oldalát. Ha mindenki fizet, akkor egy feltöltéssel az automatába kerülhet olyan 50 x mennyi van benne, 50 palack? = 2500 forint. Az újratöltésnek is van egy költsége, a palackoknak is van egy költsége, az automatát, mint láttuk, javítani kell, karban kell tartani.

Szóval veszteségesnek tűnik. De akkor mi értelme?

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.08.31. 13:45:50

@fraki: te vagy kapitalista vagy, vagy zsidó, vagy mindkettő. Merthogy nincs gazdasági oldala. Ilyen egyszerű!

fraki 2011.08.31. 13:51:20

@Attila64: hihi, bírom az ilyet, az nem tudom, mit jelent nálad h kapitalista, továbbá echte magyar vagyok (as opposed to zsidó, bár ugye most be lettem húzva a csőbe, mert azzal, hogy kimosom magam, már én is részt veszek a rasszista párbeszédben, de most vonatkoztassunk el a hülyeség morális oldalaitól). Most csalódtál?

Még egy kérdésem volna (miközben vadászok), hogy negatív pénzből hogy lesz adomány?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.31. 13:59:26

Szép magyar fordulatként kiszabhatna a NAV egy pártízmillás büntetést, mert nem nagyon látni, hogy blokkot ad a masina.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.08.31. 14:07:23

@fraki: hihi, bírom az ilyet, olvas, de nem ért!

"Az akcióból befolyt pénz duplája a Csodalámpa Alapítványé lesz..."

Mi a kérdés? A szervező állja történet a költségeit. És az adomány felét is. Folyamatábrát is kérsz?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.31. 14:14:03

@laspalmas: Magácska csak ne adjon ötleteket, mert még megvalósítják :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.31. 14:15:33

@Attila64:

És mégis mennyivel olcsóbban jönnek ki így, mintha egy PR-céget bíznának meg a "jajderendesezaSopronBank"-raklámkampány megszervezésével ;D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.31. 14:17:13

@Seduxen:

Miért ne? Minden eszközzel harcolni kell az államadósság ellen!

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.08.31. 14:18:25

@laspalmas: nem kell "blokk" (helyesen: nyugta), mert nem értékesítés történik, hiszen ingyen is elvihető. De ha az történne se kellene, mert gépi értékesítés esetén a nyugtaadás nem kötelező.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.08.31. 14:22:47

@laspalmas: "mennyivel olcsóbban jönnek ki így..." . Nem vagyok Market Inges, de szerintem sokkal, mert így hír (ingyééé), amúgy reklám (sokééé). Lám a VB is erről írt... a reklámról nem írna. Btw, azért ezt is pr-cég szervezi, sőt, valszeg ők találták ki.

fraki 2011.08.31. 14:23:23

@Attila64: akkor sem értem. Mi az én szerepem az egész történetben? Egy becsületkasszáról az jut eszembe, hogy valahol önkéntes alapon gyűlik valamilyen pénz. Természetes úgy, hogy a szervezési költségek nem haladják meg a bevételt, különben nincs értelme (ezért csak "kassza").

Itt pedig amikor bedobok egy érmét, akkor tudom, hogy valakinek veszteséget termelek, tehát megy el a pénz. Ettől én nem fogom becsületesnek érezni magam.

Ráadásul a palackozott víz amúgy egy rázós téma (nem egy zöld dolog).

K0vasz 2011.08.31. 14:34:53

@fraki: te vagy agyhalott vagy, vagy troll. az egésznek a reklám a lényege, ami így nyilván sokkal olcsóbb, mint teleplakátolni az országot meg nyomatni a tévében a reklámokat orrba-szájba. Én például eddig nem tudtam, h van ilyen, h Sopron Bank. Most, h az indexen meg itt is ez a téma (amiért valszeg nem fizettek pluszba, ez is benne van a két automata "súlyos" üzemeltetési költségeiben), már tudom=elérték a céljukat.

egyhazafi 2011.08.31. 14:35:03

@Attila64: Valakinek akkor is állnia kell a működési költségeket. És nagyon remélem, hogy ez nem az ADÓfizetők zsebéből megy el.

Nincs gazdasági alapja, aha. Ebben a kapitalista világban. Csókold meg a békalányt hátha királyfi lesz belőle :)

Amúgy meg este jönnek a akiknek nevét nem mondhatjuk ki és jól megfejik ezt a gépet is.

fraki 2011.08.31. 14:44:28

@K0vasz: nem, most nem trollkodok (vmikor igen, most nem), úgyh az első eset áll fenn.

Oké, tehát a becsületkassza szöveg egy nagy humbug. Én nyomkodok egy gombot, fogyasztok (meglehetősen környezetszennyező módon), és ettől egy bank pénzt pumpál bizonyos rászorulóknak.

Azok a nénik meg bácsik meg, akik dobálják bele az ötveneseket, azt hiszik, hogy ők adományoznak.

Ez szerintem undorító.

fraki 2011.08.31. 14:48:35

@K0vasz: még egy. Én is olvastam a városban blogon és ugye itt is (itt csak átfutottam) a dolgot. Mindeddig nem is hallottam/figyeltem fel erre a Sopron Bankra (tudom, agyhalott vagyok), tehát fel se ismertem volna a bankot később. Nem érdekelt, nem ez volt nekem a fókuszban, hanem a morális üzenet, és persze az, hogy ezt így hogy.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.08.31. 14:58:14

@fraki: a te szereped annyi, hogy bemész a Sopron Bankba és jól otthagyod a pénzed, majd egy idő múlva többet-kevesebbet visszakapsz.. Minden más csak körítés.

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 16:18:45

@Attila64: jómegaszontad
viszont ha veszteséges, akkor pont hogy kiveszi a pénzt a támogatottak zsebéből
mert ennyi erővel az automata árát is oda adhatták volna.

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 16:29:52

@EÖ: mondjuk ha bank reklám, akkor nyilván tökmindegy mennyibe kerül és mennyi a haszon

Horizont 2011.08.31. 17:09:47

Becsületkassza?? Kassza üres, becsület meg már rég oda van.....

2011.08.31. 19:42:20

@no-night: Itt a könyvszekrény nem működne, mert egy idő után csak a bőrkötéses Leninösszes lenne benne. ;-)

Ami meg az autómatát illeti: jobb lett volna egy-egy kék nyomókutat odatenni, mint amilyenek néhány külvárosi kerületben meg falvakban láthatók is, és abból mindenki vedelhet.

Horizont 2011.08.31. 19:56:15

@Hörömpő Töhötöm:
Képzeld vidéken majdnem mindenhol lezárták már réges régen ezeket a nyomókutakat az utcán!
Nem ám csak úgy nyomogassuk a vizet, ingyé.....Hol élünk mi? Nincs ingyen ebéd, vagyis víz!

2011.08.31. 20:00:49

@Horizont: Hallottam róla, éppen azért indítványoztam, hogy az ingyenvizet ilyen formában biztosítsák. Egyébként elég gáz, hogy lezárták, mert az egészséges ivóvíz fogyasztása közegészségügyi érdek. Az meg köztudott, hogy a talajvíz (kútvíz) ma már csak igen kevés helyen iható, vagyis aki lezárta ezeket a kutakat, az emberek egészségével játszik.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.08.31. 20:39:13

Kossuth L. téren egyből a metróból kilépve van egy Sió automata, ami a pénzt elfogadja, az italt meg nem adja ki.
Végülis, a közeg megvan, légvonalban 100 méter a tolvajok főhadiszállása.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.31. 21:36:43

Érdekes kezdeményezés. Máshol jól működik, kérdés, itt elég lesz-e a durván olcsó ár, hogy becsületesek legyenek az emberek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.31. 21:43:41

@Hörömpő Töhötöm: @Horizont: Ja, bizonyos elemek, miután elzárták a vizet náluk, ilyen nyomókutakról hordták... Aztán ugye ezek nem arra lettek kitalálva, hogy egy egész utca hordja a vizet, meg az önkorinek ez vízszámla (ha igen).

És elég idegesítő, hogy a városban mászkálva állandóan 100+ Ft-ért vegyek ásványvizet boltban.

dr.justice 2011.08.31. 22:56:05

Lehet, hogy én gondolom rosszul, de ez nem becsületkassza, mert a "nem fizetek érte" opcióként fel van tüntetve. Miért nem vagyok becsületes, ha egy felkínált lehetőséget elfogadok ? Ebben az esetben fennáll a lehetőség, hogy válasszak a között, hogy ingyen vagy pénzért kapom meg ugyanazt. Rossz az elnevezés. ( a reklámtól vagy jótékonykodástól tekintsünk most el ).

Scala 2011.09.01. 02:12:10

Egy utcával feljebb a fent látható kőszegihez hasonló szisztémában szezonális zöldség-gyümölcs van /Bp., a japán nagykövetségtől nem messze/! :-) Jó is, hogy eszembe jutott! ;-)

Automata itt a fővárosban: fura ötlet, de örülök neki... abban lehet elindít valamit, aki gyalog jár, ugye... khm. Na hagyjuk is gyorsan. ;-)

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.09.02. 01:58:04

@laspalmas: Úgy tudom automatás értékesítésnél nem kell adnia.
Én ma voltam (illetve tegnap) és fizettem érte. Nem rossz 50 Ft-ért fél liter szénsavas víz.

süti beállítások módosítása