Skip to content


       Szűrés lista

Jók a számok, Gyuri!

Lassan beérik az elmúlt másfél év alaposan átgondolt és az utolsó lépésig kisakkozott gazdaságpolitikája, a gyümölcs kezd végre zamatosodni, szépen jönnek a számok, jönnek az eredmények, nő a jólét és továbbra sincs adóemelés.

-Hanyas vagy, Gyuri?
-Harmincas!


30% az esélye annak, hogy Magyarország belátható időn belül fizetésképtelenné válik külföldi hitelezői felé, így a legkockázatosabb szuverén adóst felsoroló lista kilencedik helyén landoltunk. Félelmetes, hogy ilyen cégek, mint ez a CMA DataVision menyire nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon vége van az elmúltnyolcév rossz gazdaságpolitikájának, és valami tévedés lehet, hogy a 2009. márciusi (Gyurcsány!!!) 630 pontos CDS-csúcs után most 565 pontot számoltak ki nekünk.

A hitelminősítők, az elemzők, és az IMF is előre el lett küldve a picsába, nem értik mi folyik Magyarországon, és még bele is ugatnak, példátlan! Nem hat rájuk a szittya-turul ősmágia, Orbán Viktor démoni sármja és Matolcsy Gyuri számmágiája sem.

Ezért kaptunk ilyen példátlan felhatalmazást a Zemberektől, Gyuri, hogy most ilyen
múdizok belepofázzanak a dolgainkba és elgáncsolják a Pannon Turul felemelkedését?

"A kormány álláspontja határozott abban, hogy egy esetleges ország-leminősítés okai nem vezethetők vissza Magyarország jelenlegi gazdasági-pénzügyi helyzetére, hiszen a kormány minden körülmények között tartani fogja korábbi vállalásait, ennek megfelelően - Európában egyedülálló módon - az államadósság jövőre is tovább csökken 1 százalékkal (73 százalékról 72 százalékra), valamint az idei és a jövő évi GDP arányos költségvetési hiány is jóval a 3 százalékos szint alatt marad."

Ha nem a jelenlegi helyzetre vezethető vissza, akkor még is mire? A múltra vagy a jövőre? Gyurcsányahibás vagy a jövőbeli Orbán?

-Hanyas vagy, Gyuri?
-Háromszázas!


Tegnap, 2009 után először, ismét átlépte az euró árfolyam a 300 forintos határt. Két évvel ezelőtt a Fidesz egy egész sajtótájékoztatót rendezett erre a hírre, most csak egy államtitkár volt képes egy mondatot kipréselni magából: "a kormány nem retten meg a forinthoz képest erős eurótól, bár nem is örül neki." Cséfalvay kincstári optimizmusából igazán ragadhatna ránk is, mert az IMF-jelentésére reagálva azzal lelkesítette a rádióhallgatókat, hogy "stabil a növekedés, és 3 százalék alatt van az államháztartási hiány, miközben a nagy szerkezeti reformok is elindultak."

Stabil növekedés és nagy szerkezeti reformok. Hol, merre, államtitkár úr?
Na meg a hiány. Ami elszállt. Bár szerintük Brüsszel rosszul számolt. Vagy nem.

Nincs olyan esemény, amire ne lehetne előszedni egy totál ellentétes fideszes nyilatkozatot az ellenzéki időszakukból. Ha össze-vissza fecsegnék éveken keresztül, akkor sem tudnék ilyen páratlan öngól-sorozatot produkálni.

A legjobb példa most, a 300 forintos euróárfolyam kapcsán jött elő, mivel 2009 februárjában, mikor szintén ennyi volt az euró, Navracsics (most csúcsminiszter és min.elnök helyettes) tartotta erről az említett sajtótájékoztatót.



"Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát. (...) A kormány nem tudja kezelni a válságot. Ezt láthatjuk a forint mélyrepülésében és a munkahelyek megszűnésében is.(...) A kormányzat eddig nem tett mást, csak kudarcot kudarcra halmozott."

Nincs mit hozzátennem ezekhez a mondatokhoz, Navracsics 2009-es szavai örök érvényűek.

Külön gratulálunk (és szurkolunk!) a fidesz.hu-s hírlevél szerkesztőjének, aki már nem először partizánkodja bele a 2-3 évvel ezelőtti, ma nagy-nagy öngólt érő nyilatkozatokat az aktuális  infók közé.

Lehet, hogy a pártban csak ő ért egyedül a mágikus Zinternethez, ezért nem rúgják ki?


 

Címkék: fidesz válság abszurd navracsics

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr863281238

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem értem Márta István mit nem ért? 2011.10.07. 10:14:47

Nem tudom, miért értetlenkedik Márta István. Az utóbbi másfél évben búra alatt élt? Esetleg ki sem mozdult a színházból? Nem hallgatott híreket, nem olvasott újságot? (Igaz, hiteles médiumból egyre kevesebb van, de a XXI. században élünk, legalább az i...

Trackback: Súúúhanterz: Demján már nem a termelésben látja a felemelkedés lehetőségét? 2011.10.06. 10:15:28

Demján Sándor az elmúlt évtizedben minden létező fórumon elmondta, hogy ő bizony a termelésben, a kétkezi fizikai munkában látja az ország felemelkedésének lehetőségét. Szerinte nincs szükség művészekre, egyetemi oktatóra is csak módjával, így aztán te...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Homeoffice 2011.10.06. 09:13:16

Holnapi cikk a fidesz.hu-n
Pályázatot írunk ki honlapszerkesztői állásra. Ugyanitt 80 kiló kutyaeledel eladó

Egyébként meg köszönjük szépen fidesz szavazók...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.10.06. 09:15:58

Ismételten csak gratulálni tudok a 2/3 kormánynak.

Ironfist 2011.10.06. 09:17:49

Na igen, ha az emberek ezt olvassák a legtöbbször :P

Talán mégsem olyan rossz a helyzet, mint ahogy a közvéleménykutatók tartják, és talán 2014re nemhogy kétharmaduk nem lesz, de a parlamentbe se kerülnek be a férgek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.10.06. 09:18:35

Egyébként meg hajrá fidesz.hu-s szabotőr!!!

Hispan07 2011.10.06. 09:19:47

@Gunther: ez egyébként jó duma, hogy a fidesz szavazóknak köszönöd. már csak azt kéne még mellé tenned, hogy mégis kire kellett volna inkább szavazniuk.

még egyszer: elkeserítő.

csoko20 2011.10.06. 09:22:43

Döbbenet!!! Pedig a "stáb" szakmailag, erkölcsileg mindent megtett:

-Semjén imádkozott
-Orbán sámántáncot járt
-Matolcsy a szemmel verte a diagramokat
-Szíjjártó varázsversikéket szajkózott
-Deutsch Tomi szűzlányokat hozott

Ezek után én sem értem, hogy a rossszbajba nem jött össze 1 millió új munkahely, 7%-os GDP növekedés és villámgyors államadósság csökkenés. Ha ezek után még a foci eb-re se jutunk ki, akkor valaki nagyon elbaszott valamit...

Ironfist 2011.10.06. 09:23:00

@Hispan07:
"hogy mégis kire kellett volna inkább szavazniuk. "

Őszintén? Akárki másra. De komolyan, akár MSZP, akár SZDSZ, akár MDF, akár LMP, akár Jobbik... Csak ne ezek a csótányok.

Ja, zero, neked jár fidesz.hu-s hírlevél? :D

Homeoffice 2011.10.06. 09:25:00

@Hispan07:

Ezt a színvonalat az összes párt hozta volna...

vomit 2011.10.06. 09:25:33

kemenyen dolgoznak, de akkor mar csak az a kerdes, hogy kinek a szolgalataban?
www.youtube.com/watch?v=BGdS63iSN1c

Hispan07 2011.10.06. 09:26:55

@Ironfist: az csak a gond ezzel, hogy az akárki másokról már hamarabb kiderült, mekkora csótányok, attól függetlenül, hogy a most mi van.

ha őszinte vagy, akkor tudod, nincs kit választani.

utoljára: elkeserítő. megyek inkább dolgozni.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.10.06. 09:27:26

Lehet hogy az MSZPsek loptak és hazudtak, de ezek a faszkalapok POFÁTLANUL lopnak és hazudnak. Reggel délben este.
A Köpönyegeikkel turbinát kellene meghajtani, és energia nagyhatalom lennénk.

GGG77 2011.10.06. 09:29:46

@Hispan07: Egyrészt otthon is lehetett volna maradni, szavazni (szerencsére) nem kötelező.
Másrészt ezeknél (a Jobbikot leszámítva) bárki jobb, és ezt már tavaly tavasszal is lehetett tudni.

Homeoffice 2011.10.06. 09:30:39

@KUCM:

A Hajóstól hallottam egy jó gondolatot
Az a különbség a baloldal és a jobboldal között, hogy mindkettő lopcsalhazudik, de a baloldal legalább nem szól bele AZEMBEREK életébe.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.10.06. 09:39:05

@Hispan07: Igen, jól látod, nincs kit választani.
Egy logikus magyarázat erre a helyzetre;

www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

Ha valakinek van jobb magyarázata, komolyan érdekelne. Ja, és jó munkát!

Ironfist 2011.10.06. 09:41:07

@Hispan07:
Igen, kiderült a többiről, mekkora csótányok. Ezeknél, akik most vannak, kevésbé.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.10.06. 09:43:28

@Gunther: ez azert van mert a Hajós egy mocskosbolsevik lázító! ki kéne TEKerni a nyakát :D

Hispan07 2011.10.06. 09:46:50

@Ironfist: bennem lehet a hiba, de még sok idő kell, mire vissza tudom sírni a maszopot és a szadeszt. a tegnapi szar nem lesz illatosabb a mainál, csak mert tegnap volt.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.10.06. 09:49:52

@Hispan07: rosszul latod. a tegnapi szar nem lesz illatosabb, de a mai szar lehet sokkal büdösebb

Homeoffice 2011.10.06. 09:55:20

@KUCM: @Hispan07:

Nyugalom, majd jönnek a droidikák és megmondják a tutit.,

kiskályha 2011.10.06. 09:56:49

ez van, megérdemlitek, nektek nem volt jó a magyar érdekeket védő jobbik, szívjatok csak a fidesszel

remiz (törölt) 2011.10.06. 10:02:10

mióta lézerjanit blokkolták Cséfalvay elvtárs nagyon előtérbe kényszerült és mindig okosakat is mond:
www.portfolio.hu/gazdasag/csefalvay_a_kormany_nem_adta_fel_az_almait.156414.html
nem adják fel az álmaikat. a jó kérdés ezek után nem a miért, hanem hogy vajjjon mit álmodhattak.

Jurganov 2011.10.06. 10:14:36

azért mennyire meglepő, hogy leminősítenek minket azok akik nem örülnek már annak sem, hogy nem akar a kormány új hitelt felvenni..nohát.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.06. 10:20:24

Azért az elég gáz hogy még ilyenkor is felbüfög a "de hát kire másra kellett volna szavazni..."
Senkire aranyapám, a kopogtatócetlin nem volt rajt' hogy kötelező a megjelenés. Ha sokan otthon maradnak hányni mint pl. én és környezetem nincs végeredmény és sokba kerül, de amikor másodszor sincs eredmény és sokba került a szar tényleg ment volna a ganédombra, nem a parlamenti széksorokba és még mindig pluszban lennénk kidobott milliárdok ellenére mint a másfél év Matolcsy-varázslattal és Orbán ámokfutással...

Ja, és meghalt Steve Jobs...ez a vastagbőr, hogy tényleg senkit sem kímél :((((

Viktus 2011.10.06. 10:21:05

Kiosztják az iskolásoknak az alkotmányt
A 10 évesek a preambulumot, a 14 évesek a teljes szöveget kapják illusztrációkkal.
-

A fontos dolgokra mindig van pénz!!!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.10.06. 10:21:19

@Jurganov:

Úgysem kapna hitelt. Akkor meg miért örülnének ? :)

sorompo 2011.10.06. 10:23:03

@Jurganov:
nem akar,v. nem tud? a mostani hirek utan jobban jarhat egy uzsorassal hitelugyben

Gyurma Pappa 2011.10.06. 10:27:28

Előveszem a Népszabis mantrámat, és párhuzamot vonok az előző Fidesz kormány és a mostani között. A Fidesz 1998-ban sem értett többet a gazdaság politikához, csak más volt a kiinduló alap. Akkor a megszorító, adóemelő Bokros csomagot kellett követniük, amikor ki lett igazítva a gazdaság, sikerült kimaradni az internet bubble kipukkadásából, igazából Moszkva összecsuklása sem érintett annyira minket. Most ellenben az elmúlt 10 év költekezései, a berobbanó világgazdasági válság és a romló nemzetközi helyzet, mind együtt vágott tarkón minket. Ezt már képtelen kezelni az unortodox gazdaságpolitika.

Nem fogok elmúltnyolcévezni, mert szerintem egyrészt elmúlttízévezni kellene, másrészről meg tök lényegtelen abból a szempontból, hogy lehetett volna valamit kezdeni az egész helyzettel, ha kicsit ortodoxabb módon állunk neki az ország "újjáépítésének", és megkezdődnek az ágazati reformok is, és nem csak word doksik szintjén, hanem tényleges jogalkotásban is. A receptek ismertek, csak nem megy igazán mégsem a kilábalás, az átalakításról ne is beszéljünk.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.10.06. 10:28:45

@csizsikpizsik: Ennél már jobb, ha elmész szavazni, de érvénytelent szavazol (pl. beXeled az összeset). Ha elegen így tennénk, az lenne a szép. Mi az üzenet?

Eftársak! Szavaznánk mi szívesen! Ha volna erre érdemes jelölt.

A politikai céda, a kopi-kopi cédula intézménye pont erről szól, csak (kontraszelektálva) válogatott bólogató eftársak közül lehessen választani (megjegyzem Németországban bárki indulhat, akár saját magát is jelöltetheti).

Squid 2011.10.06. 10:28:57

Epic Hírlevél Alert!

Szegény rendszergazda most mehet állást keresni a kormányváltásig, nem mellékesen ennek a Fideszféle ámokfutásnak nagyon gyorsan véget kell vetni. Konkrétan Albániával és egyéb egzotikus szar országokkal emlegetnek minket egy lapon. Csak és kizárólag OV elmebaja és Gyugyó kancsal gazdasági vizionálása miatt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 10:29:39

@Gunther: Bazzzmmeeeg!Ezen akkorát röhögtem!Csoda,hogy a szomszédok nem jöttek át!Köszi!:))))

jozicsenko 2011.10.06. 10:41:09

@csizsikpizsik: ha nem szavazol, akkor bejut az szdsz vagy az mdf - kell az neked?

inkább menj el szavazni és rendre x-elj egy ismeretlen kicsire (Seres Mária és a civilek, a munkáspárt vagy akkor a jobbik/lmp is jó volt)

zxn · http://online-munka-file-feltoltes.blog.hu 2011.10.06. 10:42:36

Az államadósság úgy van kitalálva, hogy soha ne lehessen visszafizetni.
Olyan uzsora-kamat van rajta, hogy lehetetlen.

Ez a 30% szimpla bosszú a bankároktól.

Ettől függetlenül, a fidesz úgy kommunikál, mintha minden reggel mindenkinek törölnék a memóriáját.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.06. 10:50:41

@jozicsenko: Ha mondjuk minden 10 emberből 7 otthon marad bejut az MDF? Aha, és ha 10 emberből 10 otthon marad? Kormányt alakít a Munkáspárt?
Ha szavazgatok mindenféle "függetlenre" meg "kicsikre" akkor azok lesznek majd nagyok és azt fogják gondolni hogy a magvas gondolataik mögé álltak nem pedig protestszavaztam. Szóval otthon maradni és telehányni a wc-t inkább...

Viktus 2011.10.06. 10:51:59

@zxn:

Na ja minél rizikósabb a hitel kihelyezése annál drágább ... csak az a baj nincsen olyan nemzetközi szervezet, amely az "uzsorásainkat" elvinné :P

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 10:54:18

Mondjuk az hozza tartozik a dologhoz, hogy a forint 2010-es arfolyama egy nagy lufi volt. Devizahitel? Euroban es chf-ben igenyelt lufipenz forintra valtasa. IMF hitel dollarban? Ugyanez. EKB hitel ECU-ben es/vagy euroban? Megint csak deviza forintra valtasa. A forint inlfaciojat folyamatosan kivasaroltak devizahitelekbol. A lakossag is es az allam is. Az elmult 10 ev allamadossaganak tetemes resze a forintarfolyam stabilizalasara ment el. A jegybank a Bajnai fele kolcson majd ketharmadat forintositott tartalekkepzesre koltotte. Mivel egyreszt igy nem lehetett elinflalni a belso adossagot, ugyanakkor a kulso adossag is szepecsken novekedett, mert csak ujabb kolcsonnel lehetett betomni a lyukat.

Az afaemelessel kapcsolatban sem lehet csak ugy odavagni a lokossagnak, hogy "gyerekek, mi alapjaban leszarjuk azt a par tizmilliard forintot, ami bevetelkent fog jelentkezni (persze azert jol jon, szo se rola), hanem minket foleg az parszaz milliardos hianycsokkenes dob fel igazan, ami az afaemeles hatasara bekovetkezo erosebb inflacio eredmenye lesz. Az meg, hogy igy a budos eletben nem lesz euronk, mar a kutyat sem izgatja, elvegre kinek kell az a szar?"

Meg ha erosek lennenek is kommunikacioban a fiuk (szanalmasan gyengek, 20 eve azok) akkor sem lehetne ezzel dicsekedni. No, es meg hosszan sorolhatnam.

Gyurma Pappa 2011.10.06. 10:59:51

@zxn: igen, szerintem is! 3,5%-ot fizetni a kizsákmányoló nyugatnak! PFUJJ! Fizessünk 6%-ot állampapírra a jó Kínának!

9mmPara 2011.10.06. 11:00:17

@jozicsenko: vagy elballagsz és a fülke magányában áthúzod a lapot és ráírod: "ezek közül egyik sem"

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 11:03:35

@Gyurma Pappa: 3.5 % ECU-ben, vagy 6% forintban? :P Almat kortehez.

fogash 2011.10.06. 11:04:26

@jozicsenko: én is ezzel értek egyet: ha nem mész el szavazni, akkor a szélsőségesek szavazatai juttatják be 5% részvételi arány mellett ( a 2. fordulóban nincs részvételi limit!) az idiótákat.

Zero, most rúgattál ki egy embert...

Ez az egész meg olyan nonszensz, hogy nem is értem. A céggel kb 2% forgalomarányos profitot produkálunk. Ebből kellene kifizetni a 18% béremelést azért, hogy a dolgozó névértéken ugyanannyit keressen jövőre, mint idén. Aminek nyakába kapja még a bérenkívüliek megvagdalását (melegétel-utalvány helo...), a 27%os áfát meg a 16 forinttal dráguló gázolajat, ami ugye minden árra kihat....

Tetejébe ugrott a hiánycél, 300 felett az euró (bár ha 350 lenne, akkor legalább a béremelés nem lenne akkora gond, exportra dolgozunk), 400 a benzin, szép kerek számok, könnyű velük számolni.

OFF:
Azt pusmogják, hogy a hidegétel-utalványokat a Magyar Posta fogja árulni, nem az eddigi Sodexho/Edenred (korábban Accor services)/stb cégek, azokat pedig csak CBA/Coop/Reál üzletekben lehet majd beváltani. Biztos nem igaz, meg törvény sincs még róla, de a CBA számlázási rendszerében állítólag már megjelent ez az utalvány, az Accor volt kerigazgatója a MP-hoz igazolt. Mi készül megint?
ON

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 11:05:51

@Gyurma Pappa: Ja, es a 3.5% csak 1.1 Milliard ECU-ig erveneyes, mert annyi a hitelbazis, utana "savonkent" emelkedik a kamat egeszen 7%-ig. Mar ahogy Drazse a szerzodest anno az EKB-val megkotote. Igazan jol jartunk... tenyleg.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 11:12:13

@fogash: ezt az OFF-részt remélem csak a Te élénk fantáziád találta ki! mert ha nem, akkor az már tényleg az azbesztmegbassza kategória.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.10.06. 11:20:35

@rdos: Bereznay '56-tól kezdte elemezni az ország helyzetét, de a mélyebb összefüggésekhez egész az "őszirózsás forradalom"-ig le kell ásni. A mai "politikai elit" gyökerei valahonnan onnan erednek, és a mélyben erősen összefonódnak az ÁVO és az ÁVH nevű szörny-szervezetekkel.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.10.06. 11:23:17

Azt a linket így ránézésre nem ember rakta oda bele, hanem szoftver: "legolvasottab cikkeink". Vagyis ha a pirosbögrekommandó elégszer kattint egy cikkre egy nap, akkor másnap az tuti megjelenik ebben a blokkban.

Squid 2011.10.06. 11:24:05

@fogash: @Seduxen: "OFF:
Azt pusmogják, hogy a hidegétel-utalványokat a Magyar Posta fogja árulni, nem az eddigi Sodexho/Edenred (korábban Accor services)/stb cégek, azokat pedig csak CBA/Coop/Reál üzletekben lehet majd beváltani. Biztos nem igaz, meg törvény sincs még róla, de a CBA számlázási rendszerében állítólag már megjelent ez az utalvány, az Accor volt kerigazgatója a MP-hoz igazolt. Mi készül megint?
ON "

Ez mind igaz.

Edenred/TicketPro most fog leépíteni elég sok embert, mivel a kormány kvázi "államosítja" a cafeteria szolgáltatókat. Természetesen ez is a léről szól, meg a haverok mint a CBA's Lázár gyökerek helyzetbe hozásáról. (akik nem mellesleg a top10 offshore pénzszivattyú listán vannak).

Szép új világ!

NYJetsTD 2011.10.06. 11:28:20

Kormány: "a jövő évi GDP arányos költségvetési hiány is jóval a 3 százalékos szint alatt marad."
Az ezo tv mai műsorát látták, viszontlátásra...

¦卍®Ξ™ 2011.10.06. 11:29:04

@jozicsenko: ha nem megy el szavazni elég ember, akkor érvénytelen a szavazás, nem pedig valamelyik kicsi (pl szdsz) nyer, mert elment szavazni 300 ember és ebből 200 a szdsz-re szavazott.

ez lehet üzenet arra, hogy nincs kire szavazni, nem az, ha érvénytelen szavazatot adsz le. ha nincs elég szavazó, akkor érvénytelen a szavazás.
az érvénytelen szavazattal azt üzened, hogy hülye vagy.
ugyanis az számít mennyien mentek el szavazni a szavazóképes lakosság arányában. ha elmegy egymillió ember és ebből 300 az érvényes szavazat és ebből 200-at kap az szsdsz, abban az esetben nyer az szdsz.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 11:31:13

@¦卍®Ξ™: "és ebből 300 az érvényes szavazat és ebből 200-at kap az szsdsz, abban az esetben nyer az szdsz. " - ez még viccnek is igen rossz :((((

@Squid: akkor azt hiszem jövőre caffeteriában bármit fogok kérni, csak ebédjegyet nem....

¦卍®Ξ™ 2011.10.06. 11:35:19

@Seduxen: igen. ezért kellene a jelenlegi szavazási rendszert és egyáltalán a parlamenti és bejutási rendszert megváltoztatni.

Squid 2011.10.06. 11:35:47

@Seduxen: "akkor azt hiszem jövőre caffeteriában bármit fogok kérni, csak ebédjegyet nem.... "

Nem csak az ebédjegyről szól a dolog, hanem minden másról amit cafeteriában választani lehet!!! Rakd önkéntes nyugdíjpénztárba, vagy egészségkártyára, az (még) biztonságban van a haveroktól!

Elftárs 2011.10.06. 11:36:44

@Squid:
OFF:Posta Paletta a neve.
Véleményem szerint nem volt jövedelmező eleve kiszervezni az utalvány üzletágat, mert így a külföldi cégek többségében kivitték a profitot.
Az, hogy meg hol lehet beváltani, az más téma, de véleményem szerint, jobb ha itt marad az a pénz.
Igaz, szerintem a legjobb lenne, ha normális fizetési az embernek, ki akar utalványokkal bohóckodni?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 11:38:00

@Squid: ", hanem minden másról amit cafeteriában választani lehet!!!" - lehet, hogy én emlékszem rosszul, de pl cafeteriában lehet választani helyközi bérletet, internetet, meg a jó ég tudja még mit, nem?

tény, hogy a legtutibb szerintem az egészségpénztár.

Squid 2011.10.06. 11:40:09

@Elftárs: "OFF:Posta Paletta a neve.
Véleményem szerint nem volt jövedelmező eleve kiszervezni az utalvány üzletágat, mert így a külföldi cégek többségében kivitték a profitot.
Az, hogy meg hol lehet beváltani, az más téma, de véleményem szerint, jobb ha itt marad az a pénz.
Igaz, szerintem a legjobb lenne, ha normális fizetési az embernek, ki akar utalványokkal bohóckodni? "

Miből gondolod, hogy a CBA,Reál stb nagymagyar üzletláncok és szolgáltatók majd pont most, pont ebben a kérdésben nem fognak mindent offshore okossággal megoldani? Eddig is így volt ezután is így lesz! Adócsalók országa vagyunk, a minimálbérestől a CBA szintű nagyhalakig, e miatt tessék felháborodni ne a multik miatt.

Elftárs 2011.10.06. 11:40:51

@Seduxen: Internetet jövőre már nem

csoko20 2011.10.06. 11:42:50

@cserepj: :))
A 300-as eurót, CDS-csúcsút is ők intézték el, csak kicsit több kattintással?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.06. 11:43:07

Ez az ebédjegy teljesen komoly? Hogy kötelezően a CBA-ban vegyem a lókolbászt a Lázár tesóktól? Aha, persze, hogyne...

Viktus 2011.10.06. 11:45:38

@Elftárs:

Igen mennyivel megnyugtatóbb, ha a Lázárék vihetik ki a pénzt :D

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.10.06. 11:46:26

@csoko20:

Azt nem, de azért az nem olyan nehéz:). Tessék, egy miniszterelnökszimulátor, mindenki kipróbálhatja neki hogy menne:

www.theeconomystupid.eu/applet.html

A másik oldala a dolognak egyébként az, hogy a 300-as euró (pontosabban a 220-as dollár) nekem csak az elmúlt 2 hónap bevételeit tekintve +400 ezer forint bevételt hozott a cégbe. Ha ezen a szinten rögzülne az árfolyam, akkor felvehetnék még egy embert.

Elftárs 2011.10.06. 11:46:44

@Squid: Én igazából, csak arra céloztam, hogy Edenred, Sodexo helyett inkább Magyar Posta.

A beváltó helyek, megint más kérdés, én itt fogom beváltani:D (www.danyikronika.hu/node/1729)

Elftárs 2011.10.06. 11:49:50

@Viktus: CBA kb. utolsó helyen van nálam, valahol a Spar/Match/Julius Meinl mellett van:P
Inkább akkor sarki kibolt:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.06. 11:52:04

@cserepj: És ha rögzülne biztosan a pluszodból egy fillért sem kell arra áldoznod hogy termékért-szolgáltatásért többet fizess mintha az euro-dollár nem rögzülne ezen árfolyamokon mert az ország önellátó, külföldről semmi, soha...

fogash 2011.10.06. 11:53:49

@Elftárs: semmiképpen nem jövedelmező, de a Postát ismerem: drága, lassú, rugalmatlan, megbízhatatlan, ellenőrizhetetlen, versenytársmentes. Az utalványos cégek legalább versenyeztek és ha akartam valamit, "percek" alatt jött a megoldás, ami nekem is jó volt. Ez most megy a kukába, ott terem egy halom munkanélküli, a posta meg kap egy újabb feladatot, amihez nem ért.

A google semmit nem talál a "posta paletta" témában, csak híroldalak cikkeit. A www.posta.hu oldal saját keresője sem hoz semmit a "posta paletta" szavak beírására, de itt megtaláltam: posta.hu/postapaletta Szintén a minőséget fokozza, hogy van "vegyesbolt" és van "vegyes bolt" kategória is, persze nulla átfedéssel. Emellett Győr (és a Győr-kezdetű) települések GYOR-ként szerepelnek, de a rövid ö-s (Gyömöre, stb) rendesen, Ö-vel jönnek. Mit várjak, ha már a bemutatkozó oldaluk is ennyire ótvarfos?

A weboldal szerint elvileg a spar/interspar és az aldi is elfogadja őket. A tesco meg nem. Érdekes lesz...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 11:54:09

@Elftárs: akkor jól kibaszok a mindenséggel, és 2 éves felnőtt bérletet kérek magamnak :DDD

csoko20 2011.10.06. 11:55:05

@Seduxen: "akkor azt hiszem jövőre caffeteriában bármit fogok kérni, csak ebédjegyet nem.... "

Ki mondta, hogy bármit kérhetsz? És miféle caffetériában?
És mi az, hogy pont ebédjegyet nem?

Hogy tisztán láss:
ebédjegy=fizetés
22 munkanapos hónapban 22 ebédjegy/közmunkában 22szeri sorbanállas a gulyáságyúnál
20 munkanapos hónapban 20 ebédjegy/....

Hogy nagyobb legyen az öröm: a szerencsejáték adóval kombinálva a hó elején kiosztott 20-22 db ebédjegy közül akár 10-15 is "nyerő" lehet. Mint a kaparós sorsjegy!!!
Ja, a nyeremény természetesen az ebéd lesz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.06. 11:56:34

Nem áll jól a kormány Xénája...
Növeszthetnének egy gazdasági szakembert, meg egy hiteles arcot, aki nem hazudtolja meg saját magát kétpercenként.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.06. 11:58:20

@csizsikpizsik: A gyenge forint mondjuk jót tesz az exportnak, és rosszat az importnak. Ami nem baj. Szokjunk csak le arról, hogy minden szart külföldről veszünk, amikor van magyar is. (Az olajat amúgy sem ojróért vesszük ugye?)

Enrico72 2011.10.06. 12:04:47

Görögország csődjéről is a Zorbán tehet.
Van egy apró különbség. Gyurcsány alatt nem akart éppen csődbe menni egyetlen ország sem. Ja, de. Azok pont mi voltunk!
Most pedig Görögország van a mi helyzetünkben és ennek a hatását érezzük.

Alterix 2011.10.06. 12:05:42

@TaTa86.: Nem a gazdasági szakemberekkel van a baj, hanem a hiteltelen politikusokkal, akik hiteltelen szakemberrekkel veszik körbe magukat. Lehet Gyuri is egy átlagos képességű közgazdász, csak hát a főnök mondja meg, mit kell csinálni.

Mintha a stewardes vezetné a gépet, a pilóta meg integet az aszfaltnak....

csoko20 2011.10.06. 12:07:46

@Enrico72: EZAZ! Végre! Ne szarozz!!!
Mond ki kerek-perec:: "elmúltnyócév és gyurcsányahibás"
:)))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 12:08:09

@csoko20: ugye te véletlenül sem valami kormányközeli helyen dolgozol? mert ha igen, akkor nekünk kaszáltak :)))

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.10.06. 12:10:52

@Enrico72:
Most sajnos nincs időm, de később megnézem, hogy a 72 hozzászólásodban hányban NINCS benne a Gyurcsány.
Szerintem 0 (nulla) lesz a végeredmény.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.06. 12:11:35

Majd Sz. Petikébe betáplálják az Elmúltnyóccév 1.0-át meg a Gyurcsányahibás 3.1et, aztán kiállítják az újságírók elé :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.10.06. 12:12:44

Egyébként szerintem kezd kicsúszni a gyeplő Viktor karmai közül. Már az egész magyar média a balfaszságaiktól harsog, szóval nagyjából mindenkinek tele lett a töke.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.10.06. 12:13:33

@fogash: Srácok, a francért nem szóltatok korábban, simán megpályáztam volna a melót az elkészítésére...

@Enrico72: Kérlek egy kicsi makroökonómiát tanulj, csak egy kicsit.

csoko20 2011.10.06. 12:14:26

@Seduxen: Csak nagyon szimpatizálok a jelenlegi és remélhetőleg jövőben kormánnyal! /öles nyelvcspás/
Maximálisan egyetértek a jóléti társadalom /kényszer/munka alapú társadalommá alakításával /öles nyelvcsapás/
Ahogy a dakoták tartják: aki nem dolgozik, az ne is egyék! /öles nyelvcsapás/

dr. Aullah 2011.10.06. 12:18:25

Már megint ez a "nincs kire szavazni" dolog. Szánalmas fajankók vagytok, így nyugtatjátok magatokat, amiért erre a balf*sz bandára szavaztatok.
MSZP szar volt? De még mennyire. Én akkor nem hittem, hogy ennél rosszabb is lehet. De lett.
NÉZZETEK KÖRÜL MÁR EGY KICSIT, A FÉREG VIKINÉL BÁRMI JOBB. BÁRMI!

sorompo 2011.10.06. 12:19:06

@Alterix:
ja ja! A gond,hogy nem okos(es tisztesseges) gazdasagi szakemberek keresnek jo kiallasu (nem baj ha hulye) politikusokat,hanem hulye (hozza nem erto) politikusok keresnek lilakodos elkepzelesekhez alkalmazkodni hajlando(bologato,lelkiismeretlen) "szakembereket"

Monçada bíboros 2011.10.06. 12:19:53

@Seduxen: "tény, hogy a legtutibb szerintem az egészségpénztár. "

Ez így van! Én ha lehet elkerülöm az állami eü-t, és olyan helyre megyek, ahol tudok az egészségpénztári kártyámmal fizetni.
Tavaly voltam egynapos sebészeten. Reggel bementem, este haza mentem. A kórteremben volt: légkondi, WIFI, "lapostévé" kábellel, a nővérek kedvesek voltak és kb. 5 percenként néztek be, hogy minden rendben van-e, folyamatosan kérdezgették, hogy kérünk-e valamit (teát, vizet, szendvicset...stb). Inkább kifizettem 50 ropit az eü kártyámról, mint, hogy állami kórházba menjek (ott is kb. ennyit kellett volna fizetnem a dokinak, csak ugye zsebbe, lényegesen rosszabb ellátás mellett).

NYJetsTD 2011.10.06. 12:21:18

@Enrico72: Te valami látens homoszexuális állatfaj lehetsz, keményen verheted amikor leírod a gyurcsany nevét...

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.06. 12:22:37

@Aullah: MSZP kösz nem, Fidesz kösz nem, Jobbik kösz nem, LMP kösz nem. Azt hiszem maradok az elmúlt 2 választás gyakorlatánál és nem szavazok.

dr. Aullah 2011.10.06. 12:25:55

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Az is jó, ha nem szavaz az ember. Szó szerint ezeknél még a semmi, a levegő is jobb. Azok legalább nem csinálnak kárt, ha kinyitják a szájukat.

Monçada bíboros 2011.10.06. 12:26:22

@Tzimisce: "Kérlek egy kicsi makroökonómiát tanulj, csak egy kicsit."

Azt nem lehet, mert a tananyag kiszorítaná az agyából az "elmulnyolcév", "neazembekfizessékmeg", "gyurcsányahibás", "libsibolsi" és kommunista szavakat. Arról nem is beszélve, hogy ezek helyére nem fér be a teljes makroökonómia tananyag, csak, ha elfelejti, hogy kell enni, inni, levegőt venni.:))

NYJetsTD 2011.10.06. 12:28:05

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Sajna én is így voltam vele. Azt kérték válasszak fos, szar, hányás és takony közül. Na, nem már. Majd ha lesz egy normális, nem egybitesekhez szóló, ezt a sok baromságot azonnal visszavonató, az állam takarékoskodására építő párt, arra majd igen. De mivel ez álom....

vomit 2011.10.06. 12:30:11

@zxn: "Az államadósság úgy van kitalálva, hogy soha ne lehessen visszafizetni."
az egesz penzrendszer ugy van kitalalva, hogy adossag nelkul nincsen penz forgalomban.
www.youtube.com/watch?v=SixS1JMDgUk#t=420s
a megfeleloen sokaig sanyargatott orszagok vegul a kezuk-labuk levagasa helyett adossag nelkuli sajat penzt teremtenek, megdobbento eredmennyel.
www.bbsradio.com/cgi-bin/webbbs/webbbs_config.pl?md=read;id=19658

CSENDES 2011.10.06. 12:32:38

"Kérlek egy kicsi makroökonómiát tanulj, csak egy kicsit."
Ajánlok egy jó kis helyet neki.
A Haza és haladás blog indítja a Közös kassza című költségvetésről szóló, magyarról-magyarra fordítását.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.10.06. 12:36:51

@csizsikpizsik:

Ezt nem mondtam, csak azt akartam sugallni, hogy az exportra termelő cégek (jelen esetben és esetemben ez informatikai szolgáltatás export, offshore szoftverfejlesztés) nem járnak olyan rosszul ezzel az egésszel rövid távon.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.10.06. 12:42:43

@¦卍®Ξ™: "...ugyanis az számít mennyien mentek el szavazni a szavazóképes lakosság arányában. ..." Bocsi, az eddigi választási rendszerben úgy volt hogy ha érvénytelen volt a szavazatod, az NEM számított bele a részvételi küszöbbe. Amit most mókol fityisz a választási törvényen azt nem ismerem, de tőlük már semmin sem lepődök meg :-(.

@Kara Kum: "...A mai "politikai elit" gyökerei valahonnan onnan erednek, és a mélyben erősen összefonódnak az ÁVO és az ÁVH nevű szörny-szervezetekkel. .."

Igen. Nagyobbik baj, hogy a závéhá a kágébének volt a szadista és kollaboráns végrehajtó szervezete. Vagyis a kellemetlen az egészben hogy a módszerváltásunk után szabadonválasztottjaink és az őket kiszolgáló lakáj sajtó oroszbérenc (magyarul kollaboráns). Mondhatni, tévedek. Mondom, ellenőrizd le ávéhá archívumokat. Ja, hogy nem nyilvános?

Patt.

Enrico72 2011.10.06. 12:44:18

Mivel az előző hasonló állapotokkal kell összehasonlítani a helyzetet, ezért szükségesnek tartottam leírni Gyurcsány nevét. Akkor volt ugyanis 300 környékén az euró árfolyam. Egyébként a posztban is szerepel, erre reflektáltam.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.10.06. 12:47:57

A nem szavazás - konkrétan az érvénytelen választás - jelenleg a legjobb alternatíva. Lásd:

www.time.com/time/world/article/0,8599,2052843,00.html

A lényeg:
"However, the absence of a government makes little difference to day-to-day life in Belgium. Many state functions, from education to welfare, have already been ceded over the years to regional and community governments. Belgium deftly helmed the presidency of the E.U. in the second half of 2010, and the caretaker government last month headed off market jitters over its debt levels by quickly agreeing on a tighter budget. The country is recovering well from the downturn, with growth last year at 2.1% (compared with the E.U. average of 1.5%), foreign investment doubling and unemployment at 8.5%, well below the E.U. average of 9.4%."

Enrico72 2011.10.06. 12:50:12

Egyébként meg hogy jött ki a 30% esély a csődre? A hitelminősítőknél minden országhoz van mondjuk 10 cetli és háromra felírták, hogy Ön vesztett a maradék hétre meg nem került semmi?. Ha valaki nem úgy cselekszik, hogy nekik jó legyen (vagyis még több pénzt kaszáljanak), akkor előjönnek ezekkel a csodálatos számokkal. Miért 30%? Miért nem 27 vagy 32? Mit igazol ha nem megyünk csődbe? Hogy a 70% bejött? Ez statisztikailag megalapozott? Valakiknek ottan nagyon nem tetszik, hogy meg lettek kopasztva és ezért jobb dolguk híján ilyeneket találnak ki. Ezért lettünk csak leminősítve, de ezt ők is elismerik, hogy elzavartuk az IMFet (hála az égnek) és erre rájön a görög csődkockázat amiről nem tehetünk. Igen, még Gyurcsány sem! (hogy minden hozzászólásomban szerepeljen a neve)

CSENDES 2011.10.06. 12:55:17

@cserepj: "Ezt nem mondtam, csak azt akartam sugallni, hogy az exportra termelő cégek (jelen esetben és esetemben ez informatikai szolgáltatás export, offshore szoftverfejlesztés) nem járnak olyan rosszul ezzel az egésszel rövid távon"

Látod, a gond csak azzal van, hogy Magyarországon a vállalakozások nagyobb része feldolgozó ipar. s tekintve, hogy nem vagyunk nyersanyaggal ellátva, azt bizony importálni kell.

spinat 2011.10.06. 12:59:40

@Hispan07: mondd, te 2002 után születtél?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 13:05:59

@csoko20: ha még azt is odaírja, hogy "mindenki annyit ér, amennyije van, akinek nincs semmi az annyit is ér", akkor fel van véve Péter helyére, kell egy ilyen rátermett ember a csapatba :DDDD

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.10.06. 13:08:31

@Enrico72: Miért hiszi azt mindenki, hogy a leminősítés bosszú? Nem olyan nagy ország Mo. hogy ezen bukják el a hitelességüket. USA-nál még megérteném, de nálunk?
Nem kedves Enrico, a baj az, hogy Magyarországon nincs se jogbiztonság, se létbiztonság, plusz nem lehet egy hétre sem előre tervezni, egy nagy cég pedig minimum 2-3 ÉVRE szeret.
Tudod, a munkaerő mindenhol kb. ugyanannyiba kerül a környéken, csak ott nincsenek visszamenőleges törvények, meg különadók. (Mondjuk a különadó áthárítható, de akkoris rontja az eladásokat)
Már pedig ha nincs FDI (külföldi tőkebevonás) akkor maradnak a magyar KKVk (nagyvállalatból nincs sok, így tőlük most eltekintünk, pláne, hogy szinte az összes belefolyik a politikába) . Tehát a KKV-k. Nos ők rommá vannak adóztatva, csak ezt náluk járuléknak hívják. Az új MT ugyan kicsit több szabadságot adna nekik, de azért kellene némi jog a munkásnak is nemdebár? Nem is beszélve arról, hogy itt mindenki csalónak és rablónak kiáltja ki a vállalkozókat, ami ugyan részben igaz, de ha tőlük se kaptok munkát akkor nem 12% lesz a munkanélküliség, hanem 30%. Na akkor jöhet vissza a kommunizmus amit mindenki olyan nagyon akar mostanában, pláne ha nem akarják, hogy éhséglázadás legyen, de az meg sajnos valószínűleg államcsődhöz fog vezetni (feltételezve, ha 80-as évekbelit akartok, nem 50-es évek belit), ami polgárháborúhoz stb. De ez utóbbi azért még 5-10 év minimum.

Összefoglalva: Magyarország egy nagyon kicsi, és nagyon nyitott gazdaság, ami ha nem jut külföldi tőkéhez, már most megkezdheti az ásást, mert gazdaságilag meg fog halni.

csoko20 2011.10.06. 13:11:26

@Enrico72: "Egyébként meg hogy jött ki a 30% esély a csődre? "

Állítólag meg szokták kérdezni az egyik nagy múltú londoni fogadóirodát /azt hiszem a William Hillt/ hogy mennyit fizet a magyar csődre. Most 1:3-hoz fizetnek, a múlt havi 2:7-hez. És ez ciki!

De az is ciki, hogy a magyar kormány eddig semmilyen külföldi számítást, elemzést, várakozást nem tudott megcáfolni; ellentétben a saját költségvetésével.

" Valakiknek ottan nagyon nem tetszik, hogy meg lettek kopasztva és ezért jobb dolguk híján ilyeneket találnak ki"

Szerintem egy londoni vagy new yorki irodaház 16. emeletén pl.: Thomas Brownt és a grafikonjait kurvára nem érdekli, hogy itthon mi az aktuális nyelvezet.
A magyar kormány plussz terheket akar kiróni a bankokra.--->A bankoknak kockázatos ott befektetni.--->Nincs befektetés.---->Nem lesz állami bevétel sem.

Valahogy a csehek nem repültek utánunk, lehet, hogy ott nem csináltak ilyen-olyan marhaságokat? Vagy Thomas Brown elemző a 16.-ról egyszer megdugott egy cseh lányt és ezért bírja a cseheket?

Homeoffice 2011.10.06. 13:13:50

@csoko20:

Ugyan kérlek.
Ez az Orbán féle.... "Mindenki ellenünk van nyugaton" duma.
Amit persze csak itthon nyomat, mert külföldön még Bajnai G: munkásságát is világbajnok teljesítménynek titulálta.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.10.06. 13:17:13

LOL micsoda érv, nem volt jobb. Az orbánbarmok mind ezzel ámítják magukat? A maszop-fidesz duónál bárki jobb. Ideje lenne az elmúlt hoszonegynehány év szemetét kisöpörni (jobban örülnék, ha elégetnénk, dehát ugye a szemétégetés állítólag káros a levegőre, marad az ásó...).

Én például bementem a szavazófülkébe és Two-Face módjára feldobtam egy érmét és beikszeltem a Jobbikot. A másik az LMP lett volna. Ennyi. Ha maga a sátán van a szavazólapon akár rá is ikszeltem volna. Orbánnál (meg valami maszoposnál) még ő is pozitívabb jövőképpel kecsegtet. Húsz év hazug tolvajai csak az agyhalottaknál jöhetnek szóba. Az értelmes emberek szerencsétlenségére ők milliós tömegeket képviselnek, szóval a remény egy gyökeres változásra nulla. A 2014-es kutyakomédia már lehet totál hidegen fog hagyni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.10.06. 13:19:14

mandiner.blog.hu/2009/02/03/300_2015

"telefonos vendég bolgárgyörgynél:
-Végre könnyebb szorozni vele! köszönjük a kerekítést, Miniszterelnök úr! "

csoko20 2011.10.06. 13:22:07

@Seduxen: Khhmm...nos:
A családi címerünkön ez áll: "mindenki annyit ér, amennyije van, akinek nincs semmi az annyit is ér". Tulajdonképpen Lázár Janó tőlünk nyúlta egy családi kolbásztöltés során...de ezt hagyjuk, a kis Boldi biztos nagyszerű vőm vagy menyem lesz, szóval családban marad.
Szivesen átvállalom Péter feladatát, de a frizurát inkább magam választanám.

fogash 2011.10.06. 13:26:59

@vomit: ezek a videok vannak valahol magyar felirattal is?

@TaTa86: "Szokjunk csak le arról, hogy minden szart külföldről veszünk, amikor van magyar is."
semmiből nincs magyar, a privatizáció fő célja az volt, hogy minden termelő üzemünk külföldi kézbe került, azok nagy részét aztán bezárták vagy csökkentették. A mai magyar termelő ipar gyakorlatilag olyan cuccokat termel, ami a napi fogyasztói kosárban nem szerepel:
- autó + alkatrészei
- elektronikai cuccok

az élelmiszeripar kapacitása nem elegendő az igények kiszolgálására, ráadásul pár év alatt szisztematikusan tönkretették a nagyipari mezőgazdaságot is, aki üzemi méretekben, kiszámíthatóan és egyenletes minőségben tudná ellátni alapanyaggal a gyárakat. Nincs sertés, nincs marha, így kevés a húsipari termelés. Nincs répa, így kevés a cukor.
Ruhaipar, bútoripar megszűnt az országban. Mondj valamit, amit termelünk és lakossági fogyasztáshoz kell. MINDEN import.

Még egy érdekesség: az olasz államadósság az olasz GDP 120%-a (nálunk ez ugye 73%), a költségvetési hiányuk 5% feletti (a mienk elvileg ennél picit kisebb), és a növekedésük mínusz 5% (a mienk 0+1%közötti). Ennek ellenére az ő besorolásuk A+= stabil, a mienk meg bóvli. (www.ft.com) Ki érti ezt...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.10.06. 13:27:46

Ja és természetesen a fenti soraimat csak Gyurcsány, a komcsik (nem a kínaiak, ők jó komcsik!), a hanyatló nyugat (éljen a mesés kelet, mondjuk Szaúd Arábia), a gonosz bankok és multik, nameg az autópályaépítő offshore-lovagok (éljenek a vasútfelújító offshore-lovagok!) íratták velem.

Már megyek is jelentkezni Sz.P. "elmúltnyolcév kontra az emberekfelhatalmazása" és L. J. "kockáról kockára" című kurzusaira, hogy azok elvégzése esélyt adjon a bejutásra M. Gy. "vert mezőnyből az élre" és O. V. "a hanyatló nyugat minket irigyel" kurzusaira.

fogash 2011.10.06. 13:29:20

@vomit: ezt összefoglalnád röviden magyarul? nem kötekedés, de a gazdasági izlandi nyelvet nem értem... :(

Enrico72 2011.10.06. 13:32:44

@csoko20: Akár hiszed akár nem, fáj nekik, hogy el lettek zavarva. Nekem pl ne külföldről dirigáljanak.

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.10.06. 13:39:23

Amúgy ez a ne szavazzunk senkire vagy szavazz fasszal dolog a legrosszabb amit csinálhattok. Látjátok mi lett most is. mert úgy lett a kétharmad hogy az eddigi szavazások közül most voltak a legkevesebben.

csoko20 2011.10.06. 13:40:25

@Enrico72: Fáj nekik? Sérti a hiúságukat? Ne keverd őket Orbánnal!
Viszik a pénzüket máshova, oda ahol kevesebb kockázat van.
Nekünk fáj a legjobban, hogy el lettek zavarva. Nincs gazdasági teljesítmény, nincs pénz, nincs elfogadható költségvetés és nincs IMF garancia. Ehelyett mindenféle kétes alakoknak pitizünk kölcsönért. Olyan feltételekkel, amikről mi nem is tudunk.
Az IMF előre letette mit kér.
Tudod, hogy Kína mennyit adott és mit fog kérni? És Szaud Arábia? És itt nem csak pénzről, hanem "politikai szívességekről" van szó.
Erre mondják madarat tolláról, embert barátjáról.

csoko20 2011.10.06. 13:40:38

@Enrico72: Fáj nekik? Sérti a hiúságukat? Ne keverd őket Orbánnal!
Viszik a pénzüket máshova, oda ahol kevesebb kockázat van.
Nekünk fáj a legjobban, hogy el lettek zavarva. Nincs gazdasági teljesítmény, nincs pénz, nincs elfogadható költségvetés és nincs IMF garancia. Ehelyett mindenféle kétes alakoknak pitizünk kölcsönért. Olyan feltételekkel, amikről mi nem is tudunk.
Az IMF előre letette mit kér.
Tudod, hogy Kína mennyit adott és mit fog kérni? És Szaud Arábia? És itt nem csak pénzről, hanem "politikai szívességekről" van szó.
Erre mondják madarat tolláról, embert barátjáról.

Béla Bácsi 2011.10.06. 13:45:42

Ez a minősítés maszlag, régi bipsi trükk. (Többek közt velem is megpróbálták személyesen, nem is egyszer.) A cigányhoz-arabhoz méltó alkudozásukat úgy próbálják meg eladni, hogy tulajdonképp ők nem is alkudoznak, csak "figyelembe veszik az objektív, külső körülményeket", amik persze (érdekes módon!) mindig a kölcsönzőre nézve állnak rosszul, ami megnehezíti ugye és (természetesen!) MEGDRÁGÍTJA a kölcsönt magát.
Összefoglalva: NEM KELL BESZARNI! Ez nem egy egyes az ellenőrzőbe a tanítóbácsitól, nem lettünk kakások az oviban, nem kell szégyenkeznie Zero úrnak a hozzá méltatlan, inkompetens kormány miatt (csak azt az egyet nem értem őszintén: ha ilyen rettenetes nagy tudása van, miért nem indult a választásokon independensként? Megáll az ész!) Nincs semmi majré: "business as usual" (gyengébbek kedvéért: az élet megy tovább)
Ez csak egy kis (megszokott!) eleme a zsidó osztályharcnak: az adós mindig rossz színben tűnik fel neki, és nem is tudja, miért csinálja, de minden meggyőződése és józan eszének tanácsa ellenére, most az egyszer, kivételesen (de el ne mondják másnak!) megerőszakolja a szigorú törvényeket és előírásokat és kivételt tesz: ad kölcsön, DE tekintettel az iszonyú kockázatra, amit puszta jóindulatból és elvakult baráti szeretetből, valamint túláradó emberbaráti indíttatásának engedve vállalt magára, csakugyan "fair", hogy az a kamatban is tükröződjék egy kicsinkét. Valamit valamiért!
Na, honnan jön ki ebből a hablatyból, hogy aszongya: Zorbán megígírte, hogy saját pízibül minden magyarnak Audit vesz, teljes munkát ad és kifizeti a svájci Frank alapú hitelét! (Csakúgy, mint az ismert cigány a munkaközvetítőnél c. viccben a pojen) Mámmeg olyan, de olyan inkompetens lett, hogy nem aggya ide a pízt!
Kedves Ökörkör! Őszintén azt teccenek hinni, hogy Magyarország tejjel-mézzel folyó Kánaán, csak kurva Zorbánék elbasszák a millijárdokat?! Hogy másfél év alatt, gyors és bölcs változtatásokkal a gazdaságpolitikában ki lehet fizetni tíz év elbaszott, szétdorbézolt pénzét?! (Ez működik az önök kis családi pénztárában? Ha egy hónapban kirugtam a hámból, szállodában aludtam, vendéglőben ettem egy hétig, de semmi baj! A jövő héten hozok olyan, de olyan bölcs döntést, hogy se spórolni nem kell, se félretenni pénzt, de még meg se kell adni(!) hanem még a döntés fijal pénzt!
Kérem szépen én az útonálláson, vagy bankrabláson kívül nem tudok hirtelenjében ilyen gyorsan jövedelmező döntést... Várom a felvilágosítást a Világ Eszeitől, akik mindig tudják (utólag!), hogy elbasztuk vazze! Hogy kéne akkor: Zorbán üljön a szamáron vagy vigye a hátán? Vagy esetleg menjen mellette?

Monçada bíboros 2011.10.06. 13:48:40

@fogash: "Ki érti ezt... "

Talán azért, mert ez a mutató több dologból áll össze, mint az államadósság, és a költségvetési hiány. A japánoknál, ha jó emlékszem, akkor 200% körül van az államadósság, mégis lényegesen jobb besorolásuk van.
"A+= stabil" Ja, a digókat éppen két napja minősítették le három(!) fokozattal, annyira stabil...
index.hu/gazdasag/2011/10/04/brutalisan_leminositette_az_olaszokat_a_moody_s/

Legalább ne beszélj hülyeségeket, ha már fogalmad sincs a dolgokról...

fogash 2011.10.06. 13:52:06

@Béla Bácsi: És TE mit javasolsz? A business as usual-résszel egyetértek.

Amúgy szerintem lehet, hogy le kéne tagadni az államadósságunkat. Kapják be, nem fizetünk. Belső felhasználásra fordítjuk, megtoljuk belőle az infrastruktúrát, utat-vasutat-hidakat-gyárat-kórházat-mg. és élelmiszeripart építünk a törlesztésre szánt ezermilliárdokból mondjuk 3 évig. Ezzel a világ élvonalába lehetne ugrani, utána meg eladjuk a többlet-termést azoknak, akik nem annyira finnyásak (van élet az EU-n kívüli piacokon is).

ui: én se gondoltam végig, de majd megmondjátok, miért lenne jó vagy nemjó ha így tennénk.

Homeoffice 2011.10.06. 13:53:34

@Monçada bíboros:

Igen, mert mindkét ország jórészt belső államadóssággal van terhelve. (Azz OTTANI ZZEMBEREK vették a kötvényeket) :)

Monçada bíboros 2011.10.06. 13:57:29

@Enrico72: "Nekem pl ne külföldről dirigáljanak. "
Kis naív.:)) Lehet keménykedni, de akkor legalább legyen mögötted valami (ritka nyersanyag, prosperáló gazdaság, atomfegyver...stb). Ez így, amit a fidesz csinál, az a "köhög a bolha" effektus:))

fogash 2011.10.06. 13:57:32

@Monçada bíboros: "Officials said the programme was in line with EU consultations and denied reports that legislation had been brought forward to calm anxious markets after Standard & Poor’s, a rating agency, cut its outlook for Italy’s A+ rating to “negative” from “stable” on Saturday."

Financial times (FT.com), igaz, május 23 megjelenés, és én sem voltam figyelmes, csak átfutottam: valóban negatív a kilátásuk, nem stabil.

Amúgy a minősítések rendszere annyit ér, mint a kristálygömb az ecseri jósdában: a nagy humbugot próbálják objektivizálni. A múltkor az amcsikat kellett volna leminősíteni a mutatóik alapján (közvetlenül mielőtt kitalálták, hogy nyomtatnak még egy csomó fedezetlen dollárt), mégsem tették. Vagy az egyik megtette, de bíróság elé citálták érte? Nem emléxem pontosan, de botrány volt, szart se ér az egész...

Monçada bíboros 2011.10.06. 14:09:33

@fogash: "(közvetlenül mielőtt kitalálták, hogy nyomtatnak még egy csomó fedezetlen dollárt)"
Nem azért nem minősítették le őket, hanem, mert az utolsó pillanatban képesek voltak a demokraták és a republikánusok megegyezni egy hosszútávú kiadáscsökkentő programban. Persze az kérdés, hogy ezt végre tudják-e a későbbiekben hajtani, ha nem, vagy a kiadáscsökkentés nem lesz elég, akkor bizony őket is le fogják minősíteni.

Béla Bácsi 2011.10.06. 14:10:08

@fogash: Érdekes a szicsászos kérdés! És: "Helyes a bőgés oroszlán!"
A vaprósz csupán csak az, hogy elég erős-e Magyarország és Zorbán (vagy akárki e kies hazában ujjat húzni a bipsikkel, akik a világ vérének kiszívogatásával tengetik szerény életüket? A válasz szerintem (Szörényi Levente tolmácsolásában a Történet M.-ről című számának refrénjéből): "Tudom, hogy nehehem!"
Ha Zorbán igazán kavarni merne (vagy még egyszer! bárki más széles e hazában) öt percen belül a Parlamenten kívül találná magát és portás szaladva rugdosná picsán lefelé a lépcsőn...Amennyiben Zorbán kiokosodna és lebratyizna a portással, akkor van más megoldás is: bankügyekben lelőttek már három elnököt is az USA-ban, pedig az sose volt Magyarországnyi ország (Lincoln, Jackson, Kennedy).
Szal -ha az én (szerény) véleményemre vagy kiváncsi- akkor azt kell csinálni, amit (az egyesek szerint oly magatehetetlen!) Zorbán-kormány csinál: Jópofát vágni a dologhoz, tisztába lenni vele, hogy a zsidó nő bűncsúnya, de átölelni hevesen, megcsókolni reves száját és érzelmesen járni vele a tangót!

Béla Bácsi 2011.10.06. 14:13:07

@Monçada bíboros: "Nem azért nem minősítették le őket, hanem, mert az utolsó pillanatban képesek voltak a demokraták és a republikánusok megegyezni egy hosszútávú kiadáscsökkentő programban."
Hát ahogy a Markos-Nádas duó Czinege-paródiájában mondta: "Hát ez ebben a formában nem igaz!"

Monçada bíboros 2011.10.06. 14:14:28

Ja, a dicsőséges Széll Kálmán terv is szépen hullik szét:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/19/semmi_jele_az_e--utdijnak/
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/06/visszakozott_a_kormany_ppp-ugyben/

„a haditervek ritkán élik túl az első találkozást az ellenséggel” Matolcsy papa terveire ez különösen igaz:))

VT Man 2011.10.06. 14:17:18

Ez a 30% szerintem nem indokolt, kicsit bosszú szaga van.

Ez nem azt jelenti, hogy a Fidesz mindent jól csinál, de azért eléggé szorosan fogják a gyeplőt (senki nem kap pénzt, ill plusz pénzt, hiába tüntet), szóval pénzszórás sincs.

Lehet, hogy az EUR-HUF gyengülés indokolja a nagyobb csődkockázatot? De ha nagyobb a csődkockázat, akkor még gyengébb lesz az EUR-HUF. Ami miatt még nagyobb lesz a csődkockázat. Stb.

dr. Aullah 2011.10.06. 14:21:31

@STX Joe: Remélem a középső bekezdésnél elírtál valamit és egyáltalán nem gondoltad komolyan. Főleg azt a részt, ahol azt írod, hogy a kormány nem szórja a pénzt feleslegesen.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 14:23:28

@Béla Bácsi: Nagyon beteg eszmefutattas (kulonosen a hasonlat a vegen), de jot vigyorogtam rajta. Azt sejtem (tudom), hogy mit kellene csinalni ahhoz, hogy Magyarorszagnak jo legyen. Epp csak azt nem tudom (persze gyanitom), hogy lehet e (sajna nem lehet). Ugyanis a legkevesbe sem szivbajosak, ha politikai terrorizmusrol van szo, nem is szolva a torvenyesen meglevo hatalmukrol (politika, gazdasag, penz). Lasd a fent emlitett bator elnokok csuf veget. Szoval nagy a pofam, amikor Orbant szidom azert, mert gyava, epp csak abban nem vagyok biztos, hogy en batrabb lennek. Igazabol azt nem ertem, hogy ha politikailag ennyire okos, es nem szeretne martirhalalt halni (lasd: a lengyel komany kiirtasa), akkor miert nem dolgozik kaszkadorrel? Eleg duhos ember van mar, hogy talalhasson egy-egy kamikazet, aki vele ellentetben tenyleg ugy gondolja, hogy a haza mindenek elott, es nem fel meg az eletet kockaztatni sem.

dr. Aullah 2011.10.06. 14:23:30

Hova tűnt a kommentem?

yoda-jedi 2011.10.06. 14:27:01

nem "Pannon Turul felemelkedése"

hanem: HUN Turul...

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 14:32:19

@STX Joe: "De ha nagyobb a csődkockázat, akkor még gyengébb lesz az EUR-HUF. Ami miatt még nagyobb lesz a csődkockázat. Stb. "

Miert, csori hellotakat hogyan dontottek be?
leminosites-kamatemeles-hitel-leminosites-kamatemeles-satobbi

A folyamatot az iranyitja, aki a penzkibocsajtas es minosites rendszeret uralja. Ezek pedig a polinezek, mint koztudott. :)

Szamiz67 2011.10.06. 14:39:53

@Elftárs: Viszont azok jól működtek, aznap megkaptad a díjbekérőt, online rendszereket fejlesztettek, volt némi kartell gyanú körülöttük, de 2% ktg.-el elég tűrhetően működtek. Kiszervezésről nem tudok különben, elég sok egyéb szolgáltató volt, magyar, nem magyar, elektronikus, papír alapú, nyitott volt a pálya.
Azt viszont megtapasztaltam, hogy az állami Üdülési Alapítványnak 5-6 munkanapba telt csak a díjbekérő kiállítása, további 8-10 napba az üdülési csekk és mindezért 5-6%+Áfa díjat kértek, (csak az utóbbi időben kapták össze magukat, amikor már várható volt, hogy vége a dalnak) na erre számítok én az állami monopólium hatására. Nekem hányingerem van, ettől a haveri, protekcionista hozzáállástól.

csoko20 2011.10.06. 14:41:08

@Meleardil Eressea Iluvadan: "A folyamatot az iranyitja, aki a penzkibocsajtas es minosites rendszeret uralja. Ezek pedig a polinezek, mint koztudott. :) "

Polinézek? Én azt hittem a karvalytőkés zsidók! De mi bajuk volt szerencsétlen görögökkel? Annyira nem antiszemiták, a II. vh-ban ők se voltak fasiszták. Ráadásul még a törökökkel is fasírtban vannak, akik meg egy ideje izmoznak Izraellel.

Azt hittem a helótáknak azt tette be az ajtót, hogy még nálunk is alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, de magasabb a nyugdíj, tandíjat, eü-i ellátást ők sem akartak fizetni. Ja, és még tőlünk is jobban csalták adót!!! Így inkább felvettek egy rahedli hitelt, de basztak visszafizetni vagy gatyába rázni a költségvetésüket.

Ez pedig leminősítéssel jár, hiába feltalálták a gyrost......

Monçada bíboros 2011.10.06. 14:41:17

@STX Joe: "Ez a 30% szerintem nem indokolt, kicsit bosszú szaga van."
Az a gond, hogy ha egy hitelminősítő esetében felmerül, hogy politikai/gazdasági megrendelésre végzett le/fel minősítést, akkor le is húzhatja a rolót. Egyszerűen nem éri meg kockáztatniuk, pláne egy ilyen jelentéktelen ország estében, mint a miénk. Le kéne már állni ezzel a "mi vagyunk a kiválasztott nép, de minket mindíg csak bántanak" c. népi játékkal... Hahó, nem mi vagyunk az univerzum közepe!

ili810 2011.10.06. 14:43:12

Széll Kálmánból /szegény forog a sírjában/ Vihar Mariska lett.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.06. 14:43:21

@fogash: Akkor még inkább jó a drága euró, mert jobban rávilágít a magyar gazdaság gyengeségeire.
Ha felmegy az élelmiszer ára, legalább többen elgondolkodnak, hogy lehet hogy a magyar ipart kéne fejleszteni, akkor is ha rövid- és középtávon drágább.

fogash 2011.10.06. 14:46:45

@Meleardil Eressea Iluvadan: Izland + Írország mit csinált? gyanúsan nagy a csend körülöttük, pedig ők elvileg beintettek a világnak, nem?

belekotty 2011.10.06. 14:48:35

@Gyurma Pappa: "igen, szerintem is! 3,5%-ot fizetni a kizsákmányoló nyugatnak! PFUJJ! Fizessünk 6%-ot állampapírra a jó Kínának! " - Milyen 6 százalék? Régen 7 az már.

streszi 2011.10.06. 14:50:26

A hidrológiában a 30%-os árvíz azt jelenti hogy kábé 3 évente van ekkora árvíz.
Kérdésem: A közgazdaságtanban is ilyet jelent a 30%?

Emiksz 2011.10.06. 14:51:12

Nem akarlak elkeseríteni, de a kormánytehetróla cikk nem a hírlevelek közt van a fideszponthu-n, hanem a legolvasottabbak közt.

belekotty 2011.10.06. 14:51:48

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: "Majd Sz. Petikébe betáplálják az Elmúltnyóccév 1.0-át meg a Gyurcsányahibás 3.1et, aztán kiállítják az újságírók elé :) " - vazz... lefordultam a székről! :-))

Viktus 2011.10.06. 14:51:48

@STX Joe:

Hol nincs öcsi? két kézzel szórják a pénzt a maguk köreikben ...

yoda-jedi 2011.10.06. 14:52:55

@streszi: 30% az hazánk esetében azt jelenti, hogy TUTI BIZTOSAN ÁLLAMCSŐD LESZ... a 70% annak szól ha normális ország lennénk elzavarnák a kormányt szentjobbostulll. de mi ismerjük a magyar parasztokat... 30%=100%

a görög eset már érdekesebb ott 90% ot mondanak, az szerintem csak 50-50%

fogash 2011.10.06. 14:56:11

@csoko20: Magyarország idén kb 1000 milliárd forintot fordít adósságszolgálatra (ez a folyó hiteltörlesztések összege, nem az orbánista "álamadósságcsökkentés!). Az idénre tervezett SZJA-bevétel meg 1300millárd forint.

Ha nem kellene a (folyton emelkedő kamatú és ezáltal még drágább hitelekből folyamatosan újrafinanszírozott) államadósságot törleszteni, ilyen színvonalon nem 16 (tudom, nemtöbbkulcsos 21), hanem kb 5%-os SZJA-kulccsal is működhetnénk, vagy tejjel-mézzel folyó kánaán lehetnénk ennyi pénzzel.

Aztán az is érdekes, hogy az IMF eddig soha, sehol a büdös világon egyetlen egy országot se húzott ki a szarból a tanácsaival, ellenben mindenhol leromlott az oktatás és egészségügy, a középosztály elszegényedett, az ország az anarchia szélére sodródott. Ez vajon miért van?

FSM-hívő 2011.10.06. 14:58:28

@STX Joe:
"Ez a 30% szerintem nem indokolt, kicsit bosszú szaga van."

Aha. Szerinted. Szerintem meg a CMA-nál egy kicsit jobban utánanéztek a tényeknek, meg az adatoknak, és kicsit jobban számoltak, és kicsit jobban értenek hozzá, mint amennyire te megérezted a dolgokat. Meg pár évtizeddel több tapasztalatuk van a dolgozóiknak gazdasági kérdésekben, mint neked megérzésekben.
Bosszú? Mit bosszuljanak meg? Hogy hülye a főnököd? Hogy a csálészemű nem tud számolni sem? Ugyan már :) Ezek leszarják az érzelmeket. Itt analízisekről, adatokról, tényekről van szó. Te, meg a főnökeid próbáltok érzelmeket belemagyarázni, mert a tényeket máshogy már nem tudod te se, meg a Szíjjártó se megmagyarázni.
Majd amikor jövőre megkapod a januári béredet, meg januárban lecserélik az árcédulákat a boltokban, szerinted is indokolt lesz a 30%.

"Ez nem azt jelenti, hogy a Fidesz mindent jól csinál,"

Ez azt jelenti, hogy összességében mindent kb. ugyanolyan szarul csinálnak, mint a Fletóék. Részleteiben lehet, hogy van amit jobban, és van amit rosszabbul, de összességében kb. ugyanazt a béka segge alatti szintet hozzák. Ezt jelenti ez, babám, se többet, se kevesebbet.

"Lehet, hogy az EUR-HUF gyengülés indokolja a nagyobb csődkockázatot?"

Meg a CHF-HUF (1 héten belül ismét 250 Ft. fölött lesz a frank) gyengülés. Meg az, hogy nagyjából minden fontosabb valutához képest gyengül a HUF. Meg a rapszodikus BUX. Meg az, hogy nincs normális 2012-es költségvetés, csak összedobált, hasraütés-szerű számok, azok is megkésve. Meg az, hogy a legjobb esetben is stagnál, de inkább gyengül a gazdaság teljesítőképessége. Meg az, hogy alig van export. Meg az, hogy kardinális kérdésekben még semmi értékelhető eredményt nem tudott felmutatni a kormány lassan másfél év alatt. Meg az az apró tény, hogy a jelenlegi államadósság több, mint amennyi a manyup pénz belepumpálása előtt(!!!) volt (ne a százalékokkal bűvészkedj, nézd meg az abszolút, forintra pontos adatokat). Meg az, hogy az ország összes gazdasági mutatója, és az előrejelzések is olyan szarok, hogy nagyjából mindenki, aki tanult akár csak 1 félév közgazdaságtant, és oda is figyelt előadásokon, az üvöltve szúrja tökön magát, amikor meglátja azokat.

csoko20 2011.10.06. 15:01:24

@yoda-jedi: A 30% az alig 1/3. Ebből következik, hogy 2/3, lassan mondom, hogy mindenki megértse KÉÉÉÉTHAAAARMAAAAD, pedig, hogy nem lesz csőd. És mint tudjok ha kétharmad velünk, akkor kicsoda ellenünk.
A számisztikát tovább gondolva az 1/3 az kb. 33,3 %. A kétharmad pedig kb. 66,6 %. Na most, tudjuk ugye, hogy a 666 mit is jelent. Nem tudom, hogy a sors keze vagy a szándékosság hozta ki ezt az eredményt, de hátborzongató:))))))

Bergeroth 2011.10.06. 15:04:48

"30% az esélye annak, hogy Magyarország belátható időn belül fizetésképtelenné válik külföldi hitelezői felé"

Á-á, ez csúsztatás. Egy olyan ország, ahol akkora a jólét, hogy a "politikusok" büntetlenül ellophatják a saját országuk állampolgárainak a nagyon-nagyon sok milliárd forint értékű magánnyugdíj vagyonát.
Egy olyan ország, ahol van pénz új stadionokra, terek felújítására, Ipad-ok vásárlására, vadiúj Skodák vásárlására, illetve nagyon-nagyon sok milliárdért Mol részvények vásárlására, az az ország egy gazdag ország.
Úgyhogy örüljön mindenki, hogy bokáig gázolunk a pénzben, hogy mindenkinek van munkája, hogy mindenkinek emelkedik az életszínvonala és főleg örüljünk annak, hogy nem lesz adóemelés, meg nem lesznek megszorítások.

Gontar 2011.10.06. 15:06:25

Azoknak, akik azt mondják elküldtük az IMF-et a picsába, meg ilyen hülyeségek, éshogy ez a leminősítés "csak" bünti a nemhitelfelvételért: Előző hónapban kurmányunk teljes titokban (nem annyira teljesben: netes gazdasági honlapok közül 1-2őn azért megjelent (ámbár lehet azóta lekerült ezekről is)) 500 millió EUR hitelt vett fel az Eu. Központi Banktól.

--biztos kell az (önkorik, egybenfizetnitudó hiteles felső párezer) végtörlesztések állami támogatásához (árfolyamkülönbözet megfinanszírozása) a zsé, hogy a bankok is befogják a pofájukat--

Homeoffice 2011.10.06. 15:06:48

Azért ne várjuk már ennyire az összeomlást.
Egyrészt a devizatartalékunk. (37 milliárd euró (azaz 11 100 milliárd forint) egy ideig megtartaná az összeomlást.
Másrészt az exportra termelő cégeknek ez jó. (mármint a magas euró: (és ugye jelen pillanatban a kifelé termelő cégek húzzák maguk után a gazdaságot)
Senki nem számolt még a két éppen most beinduló autóipari gyárral sem...
Szar a helyzet, de NEM annyira.
Amíg a piacról tudja finanszírozni az állam (kötvényekkel) a költségvetést, addig nincs nagy baj.
+1 ugye számolt mindeki hogy az elmúlt évekhez képest 550 milliárd forinttal több a nyugdíjjárulék?

Makkasz 2011.10.06. 15:08:29

@Enrico72: UH, menjel szemeszhez mert lehet megvakultal.

Monçada bíboros 2011.10.06. 15:08:57

@fogash: "Ez vajon miért van?"

Ez azért van, mert kiadáscsökkentés és a bevételnövelés olyan politikai népszerűségvesztést okozott az adott ország kormánypártjának, hogy nem tudták/akarták azokat végrehajtani. Aztán mindíg jött egy demagóg kretén aki gazdasági szabadságharcot hirdetett, a választók, meg jól beszopták...
Az új kormány elzavarta az IMF-et, majd minden maradt a régiben... Rosszabb esetben jótt egy látnoki képességű sámán, aki meg tovább rontott a helyzeten. Ismerős?:))

gézukácska 2011.10.06. 15:11:59

@Gunther: Valóban nagy igazság!!! :)

fogash 2011.10.06. 15:15:34

@Monçada bíboros: ájdonttinkszo, de nem vagyunk egyformák...

genyamagyar 2011.10.06. 15:15:49

A 30-as számra először azt hittem hogy Matolcsy IQ-ja.

belekotty 2011.10.06. 15:19:03

@Gunther: "Amíg a piacról tudja finanszírozni az állam (kötvényekkel) a költségvetést, addig nincs nagy baj." - De már nem tudja.

Viktus 2011.10.06. 15:21:15

@Gunther:

Na jah csak az a pár nyugati multi édeskevés a gazdaság megtartásához ... mert gyarmati béreket meg beszállítói árakat nem emelik stb. így a kkv szektor vidáman éhenhal attól, hogy a multi még az árfolyamon is szakít.

Béla Bácsi 2011.10.06. 15:24:32

@Meleardil Eressea Iluvadan: "Eleg duhos ember van mar, hogy talalhasson egy-egy kamikazet, aki vele ellentetben tenyleg ugy gondolja, hogy a haza mindenek elott, es nem fel meg az eletet kockaztatni sem. "
Sajna, a 12 dühös ember szart se érne! Te is jól tudod! (Lásd Haider kipicsázását az osztrák kormányból, majd Zorbán megszégyenítését Bush által!) A zsidók keze mindenhova elér!
A "dühösségben" azonban van valami: lásd az arab tavaszt és lásd most Jew Yorkban a több napja tartó (és a sajtó által szinte teljesen elhallgatott) tüntetés-sorozatot a pénzügyi negyedben és a Brooklyn-hídon!
Talán, ha a világ tüke megtelik velük és ezúttal nem sikerül maguk helyett bűnbakot találni (kisebbségek, környezet, demokrácia védelme) akkor talán most koncentráltan ki lehet őket rugdosni mindenünnen a picsába és esetleg új hazaként hátha elmennének a Holdra (ott nincsenek palesztinok se!)
Végülis a pénz az egy "commodity" (közhasználatú dolog), olyan, mint az út vagy a vízvezeték: mindenki használja szükséglete szerint (természetesen vannak fenntartási költségei), de miért kéne (egyeseknek!) pénzkereseti forrásnak lenni?! A demokrácia őshazájában (nem ám az ókori Görögországban), az USA-ban (természetesen) a GDP 35-40%-a (ami túlzóan beteges, az egészséges 10-12% helyett!) a banki szektorból származik! Ide jutottunk: "finggal tojást festeni!" A "semmiből" "jövedelmet teremteni".
Hja kérem, Hallerkám! Ez nem fog sokáig menni! Jön a krach!

Homeoffice 2011.10.06. 15:26:30

@Viktus:

Héhé
Nem azt mondtam hogy éjjen fityes, hanem azt hogy nem ANNYIRA SZAr a helyzet:)

yoda-jedi 2011.10.06. 15:27:03

@Gunther: "Szar a helyzet, de NEM annyira..."

-mint lesz egy hónap mulva...

mivel még nem olyan szar ezért "csak" 30% az összeomlás esélye... jövő hónapban már 60% lesz...

Homeoffice 2011.10.06. 15:29:53

@yoda-jedi: @Viktus:

Bocsi srácok. tegnap véletlenül átkapcsoltam a Hirtévére és az Echóra:D
Megfertőzödtem, igérem meggyógyulok:D

Táskás Tóni 2011.10.06. 15:31:03

Navracsics azt mondta, hogy Gyurcsány nem képes kezelni a válságot. Most viszont a fidesz kormány csinált nekünk külön kis helyi válságot. Tehát van különbség. Köszike! Az arabok nem adnak pénzt, csak annyit mondtak Orbán hazug szavaira, hogy: Hajrá Mo, hajrá magyarok. Másfél év alatt kb 5000 milliárd ft-ot kúrtak el.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 15:31:18

@Gunther: Mi van öccse?Sikerült valami jó zsíros,kormányzati kommunikációs állást megcsípned??? :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 15:32:25

@Gunther: Akartam írni,hogy van aki bestohlozva vezet és van aki kezd eszkepesedni.:))

KovA 2011.10.06. 15:32:45

Csak a 9. hely ?
Én már 2006 óta biztosra vettem, hogy jön az államcsőd - csak idő kérdése meddig lehet elodázni.
Elftársaim itt akkora a szar, hogy azt még sejteni sem tudjátok... Az is szélhámosság, hogy egyáltalán létezünk.
Mondom ezt azért, hogy ne érjen senkit meglepetésként ha eljövend - de addig is gondolkodjék merre tovább, hogy készen álljon...
Csak annyit mondanék, hogy se a néhai cucjalizmus se a 20 éve tartó piacliberalizált rendszar nem alternatíva... és legelőször is az agymosottságból kell kimosakodnunk új közértékrendet megfogalmazni - és az egész sorközösségnek aköré kell szervezni az életét - mert (sors)közösség anélkül nem tud együttműködni, életképtelen mint közösség.

Táskás Tóni 2011.10.06. 15:33:52

@Gunther: Nem tudja a piacról finanszírozni az állam a ktgvetést. 20 éve először kicsit több, mint a felét jegyezték csak le az államkötvényeknek . A piac sem hisz már a kormánynak, teljes joggal.

Gontar 2011.10.06. 15:35:30

@Gunther: "Másrészt az exportra termelő cégeknek ez jó.": Jaja... ezek miatt is volt a HUF mindíg is alacsonyabban tartva annál az árfolyamnál, ami a reálgazdaság tükrében "megillette" volna. Hogy a Csányi/Demján-féléknek, meg az összes offshore-lovagnak, meg a lobbipénzes multiknak kibaszott jó legyen. A nagytöbbség (lakosság meg a kkv-k 80-90%-a) meg mindíg is le volt szarva. Kurva jó, nemmondom... Egyébként ennek a mesterségesen lerontott HUF árfolyam "politikának" részeként alakult ki többek között az is, hogy devizában adósodott el pl. a lakosság - ezt szívjuk is rendesen jelenleg, de nem baj... a lényeg, hogy nagyon keveseknek nagyon jó legyen... Meg a faszom...

Egyébként szerintem a fideszesek nem hülyék, "csak" ők is a saját malmukra hajtják a vizet: többszáz milliárdos hitelt is mernék felvenni :-DDD és fogadni vele arra, hogy a szar forintból a fideszes (és maszopos + az összes akasztanivaló bitang - ilyenkor nincsenek pártok, meg nincs rivalizálás, az a cirkusz csak a népnek szól) "elit" igencsak erőteljesen progitál, tovább gazdagszik (és magasról leszarják, hogy a maradék közel 10 millió Magyar mekkorát szív).

yoda-jedi 2011.10.06. 15:37:24

@Gunther: jaaa akkor azé látod iylen rózsaszínben... igen a valóság engem is riaszt... jo lenne néha "kiszakadni"

de meg kell mondjam a hírtv se a régi 2 musort láttam 1-2 hete... az egyikben kerényit basztatta csermely péter 1órán át azzal hogy mi lófasznak kell lejáratni ovodás gógokkal a nemzet ügyét...
a másikban pedig varga mihályt fingatta egy nő hogy (ráéjáccás) hogy mi a fenének kell percenként más irányba kormányozni a gazdaságot.-...

szóval a hírtv aszhiszi hogy a kormány még mindig komcsi... nagyon ellenzékiek

Viktus 2011.10.06. 15:37:43

@Gunther:

Na jah ott akarják mindég a devizatartalékot elkölteni :P csak azt nem fogják fel lényegében az van a forintocska mögött :D

radix 2011.10.06. 15:40:48

@fogash: a Posta székház menzáján már kitették a Posta étkezési utalványok elfogadásáról szóló közleményt a hét elején

Homeoffice 2011.10.06. 15:43:00

@Tigeri:

Érted. Milyen népszerű lettem hirtelen. Írok egykét klasszikus bullshitet és vagy hatan ugranak nekem:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 15:44:44

@Gunther: Pont azt akartam neked írni az előbb,hogy most mindenki neked esett.:))

Monçada bíboros 2011.10.06. 15:45:24

@Gunther: a múltkor ezen a két adón jobber közgazdászok szidták Matolcsy gazdaságpolitikáját. Azt hittem, hogy a föld is kifordult a sarkából.:))

csoko20 2011.10.06. 15:46:00

@Táskás Tóni: Navracsics egyetemi tanár is azt hiszem. Nos, mióta újra 300 Ft az EUR /de nem azért mert, "a kormányzat eddig nem tett mást, csak kudarcot kudarcra halmozott."/, azóta folyamatosan zh-kat írat:))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 15:46:23

@Gunther: Figyi,a legelső kommented nagyon ütött,jót röhögtem rajta.Viszont most egyre rosszabbakat írsz.Hagyd abba mára amíg még nem késő.:))

yoda-jedi 2011.10.06. 15:49:17

@Gunther: hát egyre kevesebb a narancsnyikk... hiánycikk

lehet be kéne osztanunk melyik nap ki védi a kormányt... a védhetetlent... hálátlan, de az elmét fitten tarcsa...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 15:50:23

@Gunther: Azt hittem csak ESTE rúgtok be seduval.:))

Monçada bíboros 2011.10.06. 15:50:52

@yoda-jedi: "szóval a hírtv aszhiszi hogy a kormány még mindig komcsi"
Miért, talán nem az?:))

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.10.06. 15:51:22

@fogash: Az olaszoknál teljesen más a gazdaság szerkezete, illetve van szerkezete. A családi, térségi, vagy bármilyen kooperatív alap akkor is működni fog, ha nagy a baj. Ellentétben nálunk, nincs családi pékség (2db. minden 30 méternél hosszabb utcában), mittudomén kesztyű gyártó manufaktúra, hanem van egy multi azt csókolom. És akkor a bérekről, életminőségekről, árakról ne is szóljunk. Taljánoknál vidéken Magyarország -20% az árszínvonal. Csekély a kockázata annak, hogy nem fog sütni a nap, összeomlik a Colosseum vagy elfogy a tészta.

csárli hárper 2011.10.06. 15:51:31

@Monçada bíboros: "Hahó, nem mi vagyunk az univerzum közepe!"

az speciel nem , de mi vagyunk a bokréta Isten kalapján!
hát még ezt sem tudod teee csuhás:)

yoda-jedi 2011.10.06. 15:52:55

@Monçada bíboros: dee az. csak ezek már az ő komcsijaik ezek JÓÓÓ komcsik. nem időszerűek ezek a belpolitikai kérdések...

Homeoffice 2011.10.06. 15:53:45

@Tigeri:

Seduvaaaaaaaaaal?
Ugyan. Minden nap veszi a kalapját és megy haza munka után:)
LOL:D

sh4d0w 2011.10.06. 15:54:31

@Hispan07: senkire, szurkolótársam. Én mindegyikre szavaztam, sőt, még én magam is tettem oda két karikát, amit aztán beikszeltem - csak hogy biztosan egyik mocskos szemétládáé se legyen a szavazat. Még egyébként nem lenne ennyi bajunk, ha nem 2/3-a lenne a narancsosoknak, meg legalább hírből ismernék a kompromisszum jelentését, meg nem fejjel rohannának mindig a falnak, meg értenének a közgazdaságtanhoz, a matematikához, a pszichológiához, a ...

Szóval csak apróságok hiányoznak a Fidesznél az ország vezetéséhez, nem nagy dolgok...

csoko20 2011.10.06. 15:54:43

@Monçada bíboros: Ez a "rugalmas elszakadás" taktikája. :))
Matolcsyt kell támadni, hogy ne Orbán legyen a felelős. Ha a hívek belső ellentéteket látnak, kicsit összezavarodnak, még nagyobbnak érzik a bajt és csak és kizárólag a numero unoban fognak bízni.
A héten már nem mondta Orbán se, hogy Matolcsy a jobb keze, meg hogy sikeres unortodox válságkezelés...
Ha megvan a költségvetés szerintem Gyuri megy. Aztán lehet perbe is fogja Orbán, ha nem úgy jönnek e a dolgok.
Sztálin is a legjobb tábornokait lövette agyon:)

Táskás Tóni 2011.10.06. 15:55:02

Régen láttuk Giro-t, meghallgatnám, hogyan magyarázza az árfolyamokat.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 15:57:30

@Tigeri: tudod ilyen játék ez: van akit várnak otthon, és szívesen megy haza, van aki inkább a kocsmát választja...

Artie 2011.10.06. 15:58:02

@Jurganov: Igazad van, most jól megadtuk a mocskos nyugatnak! Az meg ne is zavarjon, hogy 3,5%-on adta a dellát az IMF, most meg 6,1%-on sem kell a kutyának sem a magyar állampapír. 2000 óta nem volt olyan, hogy az ÁAK aukcióján nem volt legalább 100%-os ajánlati arány.

www.portfolio.hu/tool/print/4/156087

De a számok ne zavarjanak! A hülyének is megéri arab meg kínai pénzért kuncsorogni.

Alterix 2011.10.06. 15:58:24

@Táskás Tóni: Az egy/két kulcsos szja értelmezésből okulva, most előbb tartanak egy kis eligazítást, hogy egyformát hazudjanak.
Ha mákjuk van, mire előjönnek megint lemegy 280-ra! :)))

Homeoffice 2011.10.06. 15:59:32

@Seduxen:

Ez egy fennkölt gondolat volt:) (engem is várnak otthon.:))
De tudod nem csak a végletek vannak:D

Táskás Tóni 2011.10.06. 16:00:30

@csoko20: Szaud-Arábiában azt hazudta Orbán, hogy milyen jó Mo gazdasága, a 150 tanácsadó pedig nem adott pénzt, viszont volt egy bátorító mondatuk. Hajrá Mo.
Amúgy azért tartotta meg Orbán Matolcsit, mert ez az idióta jobbkéz Kopátsy-ra hallgatva mindent megcsinált, amit a focista kitalált. Kár volt.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 16:01:55

@Gunther: "De tudod nem csak a végletek vannak:D" - mint a hét 5 napján talajrészegre inni magunkat? :DDDD

valóban nem, ebben igazad van :D

Táskás Tóni 2011.10.06. 16:03:08

@Alterix: Milyen jó lenne , ha nekünk lenne mákunk és visszaállna egy jó 268-as szintre. Végül is Matolcsi 268-as árfolyammal számolta a ktgvetést. Milyen "pesszimista" .

Ringlósztár 2011.10.06. 16:03:22

Valóban nagyszerű hír az államadósság 1 százalékpontos csökkentése, cserébe a gyerekeink és az unokáink vállára tette a manyup lenyúlás 3.000.000.000.000 forintos terhét.
Nem tudom, a manyup lenyúlásról összetákolt törvényben benne van-e, hogy milyen célra lehet költeni az államosított pénzt? Mert ha igen, akkor pl. az ÁFA büntetés kifizetése biztosan nincs benne, ergó mehet Orbán is a bíróság elé, gondolom Schiffer, aki nem úgy okos, mint egy épeszű (TWÁ:)), már fogalmazza a feljelentést!

Monçada bíboros 2011.10.06. 16:05:42

@csoko20: "Ez a "rugalmas elszakadás" taktikája. :))"
Jaja, csak az a németeknek sem jött be az orosz fronton.
Majd náluk is sűrűsödni fognak a "stratégiai visszavonulás" és a "frontvonal kiegyenesítése" jellegű szövegek:))

"Ha megvan a költségvetés szerintem Gyuri megy."
Minél előbb húzzák le Gyugyót a rötyin, annál jobb. Én javasolnék egy madárjóst, vagy egy marok lepkét, sokkal rosszabbak azok sem lehetnek.:))

Bryan élete 2011.10.06. 16:06:06

A kötvényeket nem is kell majd visszafizetni? Hurrá!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.06. 16:06:50

@Seduxen: Azt hiszed várnak.....Ja,egy hazudós gyerek:Szia apa!:))

Homeoffice 2011.10.06. 16:06:56

@Seduxen:

NAAAAAAAAA
Azért ne essünk túlzásokba...
Egyébként is.. pont egy "antialkesz" beszél nekem:D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.10.06. 16:12:43

@Enrico72: "Gyurcsány alatt nem akart éppen csődbe menni egyetlen ország sem."
Hát akarni ugyan nem akart, de bizony csődbe ment, mint a sicc. És azok nem mi voltunk, hanem Izland.

nu pagagyí 2011.10.06. 16:14:32

Akkor 70% hogy nem megyünk csődbe!. Több, mint kétharmad. Én mindenesetre átváltottam dollárba a pénzemet.

Ennek ellenére bizakodom:
Az unortodox gazdaságpolitika lényege az lehet, hogy villámgyors probléma-generálással tartsuk sakkban a ránkrontó szakértőket. Amíg az egyik problémán csámcsognak, gyorsan generálni kell egy újabbat. Így úgy tűnhet, nem értenek semmihez, összevissza beszélnek. Amíg zavarukban összevissza mozgatják a CDS felárunkat, mi sutyiban, zseniális pénzügyi műveletekkel nagyot kaszálunk rajta. A nyereményt titkos állami széfben gyűjtögetjük, miközben a rajtunk kívüli világ csak azt látja, hogy töméntelen pénz tűnik el a piacokról. És amikor már kétségbeesés uralja el a rothadó nyugatot, csak benyúlunk majd a széfbe és kamatos-kamatért, szigorú feltételekkel, meghitelezzük szerény nyomorukat. És onnantól már csak dőzsölünk.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 16:19:19

Ah...szo nincs bosszurol. Meg csak nem is az eddig beszedett arcatlan, tobb szaz milliardos (bankonkent) profitjuk megnyirbalasarol van szo. Nyilvan nem. A devizahitelek kotelezo elotorlesztese se zavarja oket, meg ha ok az egyik legnagyobb uzsorasok, akkor se. Az ilyesmi tavol all toluk. Epp csak azt irja a Napi Gazdasag:

"Alulteljesítővé válhatnak a magyar részvények és kötvények a régiós vetélytársakhoz képest, miután hazánkat leminősítési kockázatok fenyegetik, a gazdaságot pedig a kormány megszorításai fékezik - idézi a Bloomberg a Raiffeisen Research jelentését. Alulsúlyozásra ajánlja befektetőinek a magyar államkötvényeket és részvényeket a Raiffeisen Bank International AG elemzési részlege."

Itt az egesz cikk. Kulonosen a vege beszedes.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/pofont_kaphat_magyarorszag_szakadekba_zuhanhat_a_forint.497874.html

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.06. 16:21:04

@Tigeri: ja, hogy nálatok ez így volt? ugyan nem vagyok gyermekpszichológus, de most már kezdem sejteni, hogy miért lettél ennyire elfuserált ízlésficamos (MU) fasz :DDDD

@Gunther: "antialkesz"? Na ezt kikérem magamnak:DDDD

EMU 2011.10.06. 16:24:01

Viktor, viktor, viktor, viktor...!

BlahBlah 2011.10.06. 16:25:50

mekkora sületlenségeket bírnak az emberek összehozni, ennyire unatkozik mindenki?

TESSÉK DOLGOZNI! NEM EGÉSZNAP A NETEN LÓGNI AZ OKOSKODÁST MEGHAGYNI AZ OKOSAKNAK :)

kockázatosak vagyunk, azért nem hozzák ide a pénzt? ez olyan kifejezés, mint az egzotikus arc....
nem kockázatosak vagyunk, hanem máshol nagyobb hasznot tudnak termelni a befektetők. :)

a befektető nem szeretet szolgálat, nem azért hozza ide a pénzét, hogy nekünk jó legyen, hanem azért, hogy neki jó legyen, gyorsan, és olcsón. bizonyos befektetésekkel mi is jól járunk, de vannak területek, amivel vesztünk. pl. olyan befektetések, amiben valaha világhatalom voltunk, és a külföldi befektető azért hozta ide a pénzét, hogy megvegye és leépítse amint lehetett (pl. acél,vas, buszgyártás, mezőgazdaság)

Viktus 2011.10.06. 16:30:12

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Nah jah csak az a probléma, hogy a világban van egy örök törvény lesz*rni lehet, de felfele sz*rni már sokkalta problémásabb ...

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 16:37:25

@csoko20: "Azt hittem a helótáknak azt tette be az ajtót, hogy még nálunk is alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, de magasabb a nyugdíj, tandíjat, eü-i ellátást ők sem akartak fizetni."

Ja... ez stimmel. Piszkosul tulkoltekeztek, es nyakra fore vettek fel a kolcsont. De ezzel elvoltak laza tiz evig. A "valsag" utan is meg kettot. Ettol nem kellett volna honapok alatt csodbe menniuk. Azonban egyszer csak ugy dontott a Vilagkincstar, hogy na, ezeknek mar kampo, szanalas, kiarusitas, abbol talan meg kiszedheto egy kis profit. Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy Hellaszban egyik naprol a masikra mindenhol leallt a termeles, mindenki otthon ult, es cseszett dolgozni? Egyszeruen elzartak a penzcsapot, es legyintve arrebb setaltak. Az ugynevezett "vilaggazdasagban" meg csak az jatszhatja a nagyfiuk jatekat, akit bevesznek a klubba, es betartja a szabalyokat, engedelmeskedik az elnoksegnek. Aki meg nem akar klubbtag lenni, az elmaradott, barbar, terrorista, antiszemita, antiszemanta, vagy ami epp divatosan a megbelyegzes legpraktikusabb formaja, es termeszetesen fol kell zarkoztatni, ha akarja ha nem, meg ha verfurdot is kell rendezni, akkor is.

@fogash: "Izland + Írország mit csinált? gyanúsan nagy a csend körülöttük, pedig ők elvileg beintettek a világnak, nem? "

Ez koltoi kerdes, ugye? Mert azok szoktak magukban hordozni a valaszt is. Tehat ok kileptek a klubbol, elszakadta a Nagy Egyetemes Penzeszsak emlojetol. Ezert aztan nagy is a csend korulottuk. Mert a klubbol kilepni eretnekseg, Aki ilyet tesz, annak maglyan a helye, mert megtagadta a Szent Tanokat. Gondolom nm kell reszleteznem, mik azok a Szent Tanok. Mindenkinek kotelezo tudni, sot, egyes dogmait immaron torvenyben vedelmezik. Ez az uj vallas, amit hitelkihelyezes utjan terjesztenek, es minden eshetosegre keszen fegyverekkel is tamogatnak. Hosszan sorolhatnam megint a peldakat, de akiknek akar csak dereng, mirol beszelek, azoknak nem szukseges ezeket elosorolni.

Viktus 2011.10.06. 16:42:52

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Mondjuk az is érdekes, hogy mi ugyebár erősebbek vagyunk, mint azok a béna helóták, de pl. nekünk van nagyjából 4 bevethető harckocsi az a segélyes népség meg most szerez be négyszázat ... htka.hu/2011/10/04/400-m1-abrams-et-vettek-a-gorogok/

Taxomükke (UK) 2011.10.06. 16:53:21

Előrebocsájtom: mi sem áll tőlem távolabb, mint a mindenkori kormány védelme. Azonban: várható volt ez a vélemény és rangsorolás a nemzetközi pénzvilág részéről; szerény véleményem szerint ők így állnak bosszút. Háborút ugye nem indíthatnak, ha meg elküldenek a picsába, akkor mi ékes magyarsággal, hiszen bő az ezirányú szókincsünk, lemossuk őket orálice. Nagy a bankok hatalma, én meg semmi jót nem kívánok nekik...

panki1983 2011.10.06. 16:54:26

Valami közgazdász segítsen nekem,az alábbi problémám van:
ha a gdp most x jövőre fog nőni 2%-al akkor lesz 1,02x ugyebár
a gdp arányos államadósság most 73% ami 0,73x jövőre ez lemegy 1%-al akkor lesz 0,72*(1,02)x
Na mármost akkor ezek szerint a 0,73x < 73,44x
Gyuri bácsi levezethetné ezt nekem igazán...

VT Man 2011.10.06. 16:54:37

@Viktus:
"Hol nincs öcsi? két kézzel szórják a pénzt a maguk köreikben ... "

Hol és mennyit? Ha így van, kíváncsi vagyok.

(Azért a 700 kilométer MSZP autópálya 700 milliárd ellopott Forint, ahhoz képest sem hiszem, hogy pénzszórás lenne.)

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.10.06. 16:56:38

@Viktus: "lesz*rni lehet, de felfele sz*rni már sokkalta problémásabb"
Es hogy ugy van!

Ami meg a nem letezo hadipotencialunkat illeti, mondtuk mar itt egy paran, hogy "valami" azert kell az ugralashoz. Szun Ce is megirta mar 2500 eve, valaki pedig modernizalt aranykopesbe foglalta, miszerint "minden orszagnak el kell tartani egy hadsereget. Ha nem hajlando a sajatjat, akkor elobb utobb el kell tartania valaki maset" ...es tenyleg. Jelenleg is majd ugyanannyi penzt koltunk hadseregre, mint korabban, epp csak masera koltjuk, mikozben teljesen kiszolgaltatotta valtunk kenyre kedvre, es orulhetunk hogy meg egyik szomszedunknak sem kerekedett kedve egy masodik trianonhoz. Mert azt azert latnunk kell, hogy legnagyobb felelmuk a rabolt teruletek elvesztese, kedvenc abrandjuk pedig magyarorszag teljes felosztasa. Az osszes meghozott torvenyuk, es a teljes retorikajuk ezt tukrozi.

VT Man 2011.10.06. 16:57:43

@Bergeroth:
"Egy olyan ország, ahol akkora a jólét, hogy a "politikusok" büntetlenül ellophatják a saját országuk állampolgárainak a nagyon-nagyon sok milliárd forint értékű magánnyugdíj vagyonát."

Ellopták? Kinél van, melyik politikusnál?

2011.10.06. 16:58:01

index.hu/belfold/2011/10/06/nagy_zsido_alkudozas_kezdodik/

A zsidók által lenyúlt pénzből hány lélegeztetőgépet lehetne venni?

röhögő 2011.10.06. 16:59:14

@panki1983: Már megint ez a bolsi matematikai bűvészkedés! A Nagy Ember Jobbja megmondta hogy kisebb lesz az államadósság, számolgatásnak helye nincs, csak az állva tapsolásnak!

Viktus 2011.10.06. 17:01:25

@Tibi bácsi:

Az a probléma, hogy a pénzvilág nem így működik, hogy bosszú meg egyéb hablaty nem a latin amerikai sorozatokból kell tájékozódni ...

@STX Joe:

Na jah autópálya most éppen nincs lesz helyette vasút pl.

2011.10.06. 17:03:04

@röhögő:

Mi van bolsi, telitalálat? :D

röhögő 2011.10.06. 17:03:50

@csoko20: "Ha megvan a költségvetés szerintem Gyuri megy. Aztán lehet perbe is fogja Orbán, ha nem úgy jönnek e a dolgok.
Sztálin is a legjobb tábornokait lövette agyon:)"
- matolcsy azt érdemelné, csak hát mint mondottad Sztálin a legjobbakat lövette agyon, tehát OVI akkor sokkal jobb lenne Sztálinnál, mivel a legrosszabbal tenné ezt.

Bergeroth 2011.10.06. 17:04:14

@STX Joe:
Te nem ebben az országban élsz igaz? Ja nem, várj, 3 lehetőség van, egyik hogy trollkodsz, a másik, hogy neked fizetnek ezért, a harmadik meg hogy alapból ennyire sötét vagy. Válassz kedved és belátásod szerint.

röhögő 2011.10.06. 17:04:46

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Peched van, te barom. Katolikus vagyok. Undorító vagy. Gondolom a szülész hányt amikor meglátott téged.

Viktus 2011.10.06. 17:12:43

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Na jah nem is beszélve arról amit a többi egyház kap ...

2011.10.06. 17:13:21

@röhögő:

Fogadnék bolsi, hogy "demokrata" is vagy. Kitalálhatnátok már új hazugságokat, legalább arra a rövid időre, amíg a maszopotok még létezik :))

2011.10.06. 17:19:21

@panki1983:

Számold már ki azt is mágus, hogy a dzsipszik, a jordán-pozitív söpredék és az ávós-munkásőr nyuggerek ill. biszku bélák mennyi segílyt, kárpótlást és nyugdíjat kapnak. Kíváncsi vagyok, hogy a paraziták eltartása mennyibe kerül.

B-rocker (törölt) 2011.10.06. 17:21:29

Tisztázzunk valamit, nem az országgal van baj, hanem a pénzügyi rendszerrel. Ezért csinálják a balhét, mert így lehet nagyot kaszállni. Ha van kockázati felár, akkor amikor mégis fizet az adós akkor vissza kéne adni, hiszen ha végülis törleszt akkor milyen kockázatott futott aki adta a lóvét? Semmilyet. Külömben meg a bankokat betámogatják az államok azok meg addig ugatnak, míg nem kell visszaadni a lovét, illetve nagyot lehet kaszálni egy 47% hozamú görög papíron.

sorompo 2011.10.06. 17:26:20

@nu pagagyí: DDDD
Preblema generalasban,ossze-vissza beszedben hiba nincs,de el tudod kepzelni Matolcsyt amint zsenialis penzugyi manovereket hajt vegre???
Viszont,ha ezt a dumat bedobja egy lakossagi forumon (az oveken),lehet ,hogy szente avatjak rogton.:)))

ketroot 2011.10.06. 17:34:33

nol.hu/gazdasag/matolcsy_ov_a_minimalber_tulzott_emelestol

"Nem alacsony a minimálbér értéke Magyarországon, az itthoni élelmiszerárakról pedig nem lehet azt mondani, hogy a nyugatiaknak felelnek meg – tudatta írásbeli válaszában Matolcsy György egy képviselői kérdésre. A nemzetgazdasági miniszter szerint a túlzottan magas minimálbér rontja a foglalkoztatást."

Nem vagyok minimálbéres, de ez a matolcsy egy ritka nagy geci, eddig csak ostobának tartottam, de innentől kezdve egyszerűen csak egy féreg.

ketroot 2011.10.06. 17:36:23

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Azt az embert, akivel nem értesz egyet, lebolsizni, maszopozni ősi román szokás! :D

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 17:40:26

@yoda-jedi: mi ismerjük a magyar parasztokat... 30%=100%"
cigány vagy hogy parasztozol? vagy sima magyarellenes rasszista egyéb?

$pi$ 2011.10.06. 17:42:13

@Táskás Tóni: EU-s szabályok vannak rá, hogy a költségvetésbe milyen értékekkel kell kalkulálni az ilyen dolgokat, nem a hasukra ütve számolják ki. Mostanában ezek az előrejelzések mindenhol hibáznak, nem csak a magyar kormánynak nem jönnek be.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 17:44:37

a poszthoz, csak egy tény...elég vastag a bőr a képeteken amikor 100 megtermelt forintból 83 ment adósságszolgáltatásra, illetve most még mindig 72....nyilván matolcsyahibás mi?
a pénzügyi körök lihegnek, hogy kevesebb a sáp?
jujjj most beszartunk ám.
30%?
amikor gyurcsánykurmány tény szerint államcsődig kormányozta az országot (nem kell a duma, hogy nem volt ilyen, hiszen az imf hitel mentette meg őket) hol voltatok?
vastag bőr valóban .....

$pi$ 2011.10.06. 17:46:24

@ketroot: Az egész magyar politikai elit teljesen elszakadt a valóságtól. Amiket mondanak, azoknak az ég világon semmi köze nincs az igazsághoz. Ha nem egy banda lenne, hanem egyetlen személy, akkor simán gyámság alá lehetne helyeztetni őket, mert valami egészen bizarr képzelt világban élnek.

Aki hazudik, az valótlanságot állít, amit ezek csinálnak az már messze túl van a hazugságon.

ketroot 2011.10.06. 17:48:22

@$pi$:

Azzal vitáznék, hogy nincsenek képben a "magyar valósággal", hamarabb gondolnám azt, hogy leszarják magasról. A saját kis egzisztenciájuk meglegyen és ennyi.

Viktus 2011.10.06. 17:54:08

@ketroot:

Gondolnak mindenkire v.melyik nap az egyik kormányzati fejes azt regélte az alapvető kedvezményes élelmiszerek közé újra fel kellene venni azt a jó kis fehér zsírszalonnát :D

Táskás Tóni 2011.10.06. 17:55:12

@$pi$: De abban a matolcsi-orbán ktgvetésben nemcsak az árfolyam, hanem a többi sem oké.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 17:55:23

Megint a Mol vezeti a cégeink top 500-as rangsorát
Az árbevétele a második Audi bevételének több mint háromszorosa.
olvasom az index címlapon

meg ezt:

Jókora pluszban zárt a BUX

igazi világvége, mer szar volt mol-t venni mi?
LOL

$pi$ 2011.10.06. 17:55:45

"és valami tévedés lehet, hogy a 2009. márciusi (Gyurcsány!!!) 630 pontos CDS-csúcs után most 565 pontot számoltak ki nekünk"

Bizony, egy ország tehetetlensége igen nagy, a változások sokszor évek, évtizedek után érnek be. Azt nyilván te sem gondolhatod komolyan, hogy egy ország gazdasái helyzetéért csupán az elmúlt egy év döntései okolhatók.

Ráadásul a gazdasági válság is folytogatja egy ideje az országot, egyre komolyabb hatásai érződnek. A sajtó csak a változásokról szokott írni, de a válság folyamatosan fejti ki a hatását, egyre rosszabb és rosszabb helyzetbe kerülünk. Akkor kellett volna tartalékot képezni, amikor "bübörgött" a gazdaság, ez azonban elmaradt.

És még egy: az MSzP kormány kölcsönöket vett fel, most pedig vissza kell fizetni őket. A kölcsönt visszafizetni nyilván nem olyan kellemes, mint megkapni, a kölcsönfelvevő nyilván jobban néz ki, mert tele van zsével, de amikor nyögi a kamatokat, akkor bizony látszik, hogy szegény.

$pi$ 2011.10.06. 17:58:28

@ketroot: Hát ha csak leszarnák, akkor nem lennénk ennyire szar helyzetben. Itt komoly erővel folyik a károkozás... hogy miért, azon persze lehet agyalni, de szerintem felesleges.

$pi$ 2011.10.06. 18:00:59

@Táskás Tóni: Mire gondolsz? Szerintem sokaknak jó ez így, ahogy van. És ők számítanak. Sanyargatják a magyar urak a pórnépet, ahogy mindig is tették. Soha, nem volt ez másképpen!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.06. 18:04:12

@FILTOL:

"100 megtermelt forintból 83 ment adósságszolgáltatásra"

Ez így ebben a formában nem egészen igaz ....
Végül is a manyup pénzt akár lehet megtermelt pénznek is tekinteni...

Cateran 2011.10.06. 18:04:50

@ketroot:
Hat wazz, ezt kirakom 1 polora es buszken viselem majd...Ilyen politikusokra csakis buszke lehet az ember..../facepalm and loud cry....

NYJetsTD 2011.10.06. 18:05:36

@FILTOL: Azért 16.110 forintra, 0.75%-os emelkedésre még ne élvezz el...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.06. 18:06:21

@FILTOL:

Kár hogy a MOL évek óta nem fizet osztalékot, de 2030-ra biztos visszajön az az 500 milliárd.

Cateran 2011.10.06. 18:06:51

@FILTOL:
Ez nagyon derek, de majd ha osztalekot fizet a MOL, akkor lehet ujjongani es figyelni, ahogy ropke 200 ev alatt visszatermeli azt az osszeget, amit beletoltak...Na, akkor leszunk 0-n vele...

Monçada bíboros 2011.10.06. 18:06:54

@FILTOL: "igazi világvége, mer szar volt mol-t venni mi?"
Öööö.. milyen árfolyamon vettük? 22.400 Ft.-
És most mennyit ér? 16.110 Ft.-

Tényleg jó űzlet volt 240 milliárdért:) Pláne úgy, hogy még többségi tulajdonos sem lett az állam, így nem is biztos, hogy keresztül tudja vinni az akaratát a közgyűlésen... Bravó!

NYJetsTD 2011.10.06. 18:09:14

@zero: szerintem jövőre kénytelenek lesznek eladni, inkább kiszállnak belőle 390-400 milliárd körül, feltéve ha lesz még egyáltalán ennyi...

Táskás Tóni 2011.10.06. 18:14:57

@FILTOL: Az a párszáz milliárd veszteség még mindig rajta van az állami nagybevásárláson, tudod hitelből, úgyhogy a kamatot is rá lehet számolni a 22400 ft-os átlagárra. Aztán elkapják 2,7milliárdft-oskorrupciós Hernádit....

Táskás Tóni 2011.10.06. 18:16:10

@zero: Na és kamatai az 500 milliárdnak? Mondjuk ahhoz volt eszük, hogy az olcsó IMF hitelből vették meg.

Táskás Tóni 2011.10.06. 18:22:50

@zero: Pontosan így számoltam én is. 18000 milliárd adóssággal vették át Orbánék az országot. Ez tartalmazta a mnyp-i pénzek miatti adósságnövekedést is. Tehát a lenyúlt 3000 milliárd ft-al most 15000 milliárd ft-nak kellene lennie az adósságállománynak . Helyette 19500-20000 milliárd.A szocik 8 év alatt elkúrtak 8500 milliárd ft-ot, Orbánék másfél év alatt 5000 milliárdot.

jágör68 2011.10.06. 18:30:17

Mindenki, MINDIG a kormány(oka)t szidja, miközben zsebbe kapja a fizetést, max. kamu- minimálbérre van bejelentve, zsebbe fizet az autószerelőnek, kőművesnek, kamu- számlákkal mutat ki kamu veszteségeket, meg kamu elvégzett munkákat, feketén veszi a tüzelőt az "erdőkitermelőktól" és lehetne folytatni az albérlet- fekete fizetésén át a végtelenségig.
Ezekben ott van évi 2000 milliárd alsó hangon.
Nem kellett volna se IMF- hitel, se Manyup pénz- "lenyúlás", ha a magyarja végre nem csak a "mindig minden olcsóbb legyen, de a legjobb, ha ingyen jár" felfogást követve képes lenne közösségben gondolkozni, meg legálisan hozzájárulni 100%-- ban a közösség jólétéhez.
Így meg azt szivatják agyon, azt a pénzt hajtják be 100x is, amit látnak odafentről.

Cateran 2011.10.06. 18:34:03

@jágör68:
En azert tovabb szidnam a kormanyokat, ha nem banod..Mert ok voltak azok, akik odaig jutattak az orszagot, hogy 1 adofizetore 3 ilyen-olyan segelyes jut.....Ez pedig nem mokas....(igen, rasszista, judeista, fasiszta, terrarista, kispista vagyok...foleg a cigokra gondolokj..)

NYJetsTD 2011.10.06. 18:35:04

@jágör68: Basszus, látom te sem érted. Mindenben egyetértenék veled, ha politikusaink nem ugyanezt tennék. Ha tolvaj akarja megszabni mit és hogy tegyünk, adózzunk stb. szerinted hiteles? Fejétől büdösödik a hal... ettől eltekintve igazad van...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 18:36:36

@zero: magyarázzátok már meg hogy nem éri meg közép eu. legnagyobb cégében tulajnak lenni :))))
minden részvényes hüje...a fidesz kormány a legnagyobb hüje...
persze nem drazsé aki 6500-ért adta el igaz? meg az utolsó 10 %-ot titokban Londonban, az nem baj.
hajrá.

$pi$ 2011.10.06. 18:37:32

@Táskás Tóni: Szóval te úgy hallottad, hogy a Fidesz felvett 5000 milliárd kölcsönt? Honnan származik az információd?

Viktus 2011.10.06. 18:41:10

@$pi$:

Megnézted előtte mennyit zuhant? vagy az nem fontos? :D

Cateran 2011.10.06. 18:43:26

@FILTOL:
Megprobalom lebetuzni:Ha a reszvenyek erteke kisebb, mint amikor megvettek, akkor csak veszteseggel adhato el -nem eri meg
vagy
Osztalekot fizet (legjobb tudomasom szerint errol az igazgatotanacs es/vagy a foreszvenyesek dontenek..Ha ok azt mondjak nem, akkor nem Magyar Allam ide vagy oda..es mivel az allamnak nincs tobbsegi tulajdona ossze kell allniuk sok-sok olyannal, aki osztalekot akar, aztan esetleg kozosen megszavazzak a dolgot....)

$pi$ 2011.10.06. 18:44:11

@jágör68: Csak az a baj tudod, ha Kis Pista nekiáll adót fizetni, akkor rajta is behajtják 100x, aztán lehúzhatja a rolót és elmehet munkanélküli segélyre.

Aki azt hiszi, hogy az adórendszernek az az alapja, hogy az emberek önként és dalolva tolják be a pénzt a közösbe valamiféle felsőbbrendű erkölcsi indíttatásból, az tulajdonképpen a megvalósult kommunizmust kéri számon a lakosságtól. Tudod, ha németországban vagy amerikában is ennyi lenne az adóteher, meg így működne az állam, akkor az ottani emberek is pont úgy viselkednének mint most a magyarok. Hidd el nem vagyunk alávalóbb nép senkinél.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 18:46:34

Ez volt már:

- Hanyas vagy, Gyuri?
- Hát nem százas!
- Az k.rva élet!!!

sárkányfő 2011.10.06. 18:47:30

"a legkockázatosabb szuverén adóst felsoroló lista kilencedik helyén landoltunk."

időközben az olaszok javítottak, most épp 475 a cds-ük, közel százzal kevesebb, mint a mienk. szóval már a lista 8. helyén vagyunk.

Viktus 2011.10.06. 18:49:45

@$pi$:

Az a te bajod biztos korlátozott a programod ...

Viktus 2011.10.06. 18:51:03

@$pi$:

FILTOL -nak ment csak közben ugrott a töltésnél. Bocs

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 18:51:11

@Monçada bíboros: :)
Szívesen adok tanácsot... Úgy látszik elkel ezeknek a balfa... illetve jobb faszoknak!
1800 forintnál vettem OTP részvényt (szeretem én a hülye politikusokat - Fecó), amit eladtam 6400-nál és vettem belőle 183 forintért dollárt. Na, így kell tőzsdézni. Pedig nekem nincs is "bennfentes" információm, mint az ettársaknak...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 18:52:21

@sárkányfő: Majd Petya lobogtatja, hogy milyen előkelő helyen állunk! Amilyen hülye...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 18:57:58

@Cateran: az nem szempont hogy miért adták el anno igaz? 6500ért pl.
na mindegy.
stratégiai cég, ha fizet osztalékot (nem lepődök meg, hogy nem tette, végülis minek tápolja a szuf.jdztgazt ugye?) lesz bevétel is.
mondjuk lehet hogy ki lehetett volna osztani egy kis nyugdíj emelésbe az 500 milliárdot ésatöbbi...

Monçada bíboros 2011.10.06. 18:59:23

@FILTOL: "magyarázzátok már meg hogy nem éri meg közép eu. legnagyobb cégében tulajnak lenni :))))"

Bazz, inkább te mond el, hogy miért jó, hogy megvettük a részvénycsomagot.
23,82% részesedéssel mi a búbánatos fenét tud kezdeni a cégen belül? Ha így 50+% részesedése lenne a tranzakció uán, akkor még értelmét is látnám, de így...? Osztalékot nem fizet, tehát még pénzt sem látunk belőle közvetlenül. Egyetlen módon tud az állam pénzhez jutni részvényeken keresztül: eladással. Erre egyébként Varga célzott is a nyáron:
""Nem szabad a kormányzati gondolkodásból kizárni, hogy a kormány ennek a részvénycsomagnak akár egy részét értékesíti, akár fokozatos értékesítésbe kezd, hiszen nem látjuk előre, hogy mi fog történni a devizafinanszírozásban vagy a devizapiacokon" - fogalmazott Varga Mihály."

Viszont, ha mindezt alacsonyabb árfolyamon teszi, akkor az a szememben egyenlő a hűtlen kezeléssel...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 19:02:02

@Monçada bíboros: Osztalékot nem fizet.."
ön a jövőbe lát:)))

Monçada bíboros 2011.10.06. 19:02:11

@Boli: bocsi, de te túlképzett vagy nekik:))

$pi$ 2011.10.06. 19:14:32

@Monçada bíboros: Meg ha például az állam megveszi a részvényt, hogy külföldi gengszter ruszkik ne kerülhessenek többségbe és ne rabolhassák le a céget (eladni 1 dollárért, meg ilyenek) akkor az állam péládul adót is szedhet be ugye.

De persze mindenki olyan nagyon nagy részvényszakértő lett, mindenki nagyon tudja, hogy mit hogyan kellett volna csinálni, úgyhogy nem is nagyon szólok...

NYJetsTD 2011.10.06. 19:20:57

@$pi$: na veled is csak többen vagyunk. Biztosan olyan hülye minden ruszki "gengszter" , hogy egy dollárért dobál 100 dolláros részvényt...
A tény: egyelőre mérete bukóban van az ügy, a jövő évi államháztartás még inkább, tehát előbb-utóbb kénytelenek eladni, mert a betétekhez nem mernek hozzányúlni (még)...

Blogger Géza 2011.10.06. 19:26:30

@zero: Kár, hogy nem tudod, hogy ez csak azért volt, hogy az oroszok ne lássanak a MOL-ból egy huncut fillért sem. Egyébként, ha cég a profitját vissza tudja forgatni jövedelmező tevékenységekbe, és így nem fizet osztalékot, attól a cég értéke nőni szokott.

Monçada bíboros 2011.10.06. 19:29:29

@$pi$: baszod, a muszkáknak is csak 23,82%-uk volt a MOL-ban, milyen 1 dollárért eladásról beszélsz? Azért adták el ők is, mert nem tudtak vele mit kezdeni, és még osztalékot sem kaptak.

Blogger Géza 2011.10.06. 19:29:33

@Monçada bíboros: Nagyon nem értesz hozzá, ha azt hiszed, hogy egy tőzsdei cégnél egy 24%-os részesedés nem biztosít meghatározó befolyást. Az utolsó közgyűlésen 47% jelent meg, tehát egy 24%-os csomaggal könnyen lehet, hogy egyedül azt csinálsz, amit akarsz, mégha mindenki ellened szavaz (ami nem valószínű), akkor is.

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-430157

Monçada bíboros 2011.10.06. 19:31:44

@Blogger Géza: persze, a lehetőséged megvan rá, de biztos nem lehetsz benne...

NYJetsTD 2011.10.06. 19:34:15

@Blogger Géza: "Az utolsó közgyűlésen 47% jelent meg, tehát egy 24%-os csomaggal könnyen lehet, hogy egyedül azt csinálsz, amit akarsz"

Könyörgöm, ha már hülye vagy, legalább ne terjeszd...

Blogger Géza 2011.10.06. 19:35:13

Mondjuk az meg tényleg érdekes, hogy miért pont Magyarországot sorolták a 8.-9. helyre, amikor idén eddig 4 milliárd eurós külker aktívumunk van, tehát valójában Magyarország finanszírozza külföldet és nem fordítva. Nodehát a CDS árazás ugyanúgy tökéletlen dolog, mint minden ezen a világon. Szerencse, hogy olyan jól állunk, hogy nem nagyon szorulunk a közeljövőben jelentősebb külföldi hitelre, és így majdnem mindegy, hol áll a CDS.

$pi$ 2011.10.06. 19:37:27

Aha, jól sejtettem, mindenki mindent baromira tud, ismeri a színfalak mögött mi megy, tudja, hogy kinek milyen tervei vannak/voltak, a nemzetközi pénzügyekben mindenki jól elboldogul (de szigorúan csak 100 milliárdos tétel felett), csak én vagyok az idióta, mert egyedül én nem tudom pontosan, hogy mit is kellett volna tenni.

Sőt, ahogy látom olyanok is vannak szép számmal, akik már most pontosan tudják, hogy mit fog kezdeni a kormány az állami MOL pakettel.

Szánalmas b+.

Monçada bíboros 2011.10.06. 19:39:27

@NYJetsTD: "előbb-utóbb kénytelenek eladni,"
Ja, és azt is majd valami szenzációs húzásnak fogja kommunikálni a Szijjártó. Mert, ha a szocik adják el a részvényeket, akkor az hazaárulás, de ha ők, akkor zseniális részvénypiaci művelet (akkor is, ha az eladási árfolyam csak a fele a vételinek).:))

Nurrddin 2011.10.06. 19:42:32

én elkezdtem írni a 2014-es választási programot
A címe: 60 évre visszamenőleges kormány pogrom!

SZAVAZZ RÁM 2014-ben!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.10.06. 19:42:34

az elmúlt másfél év politikája érik be?

ez ilyen mszp blog?
ja értem, azért van index címlapon is :x

NYJetsTD 2011.10.06. 19:44:12

@Blogger Géza: Te komolyan azt gondolod, hogy a részvényeket és részvényeseket alapvetően érintő döntéseknél nem jelennének meg magasabb százalékban? Főleg ha egy erős kormányzati pressziót kell megállítani?

Táskás Tóni 2011.10.06. 19:47:34

@$pi$: Nem . Azt mondom, hogy amikor a fidesz kormányváltáskor átvette az irányítást, akkor az államadósság 18000 milliárd ft volt. Lenyúlták a mnyp-i pénzeket 3000 milliárdot,ami az adósság 13 ÉVtakarékoskodásÁban megjelenő része, Tehát ha adósságtörlesztésre fordítják és jól gazdálkodnak, akkor most 15000 milliárd ft lehetne az államadósság. Helyette kb 20000 milliárd, hova kúrtak el 5000 milliárdot!!!!! másfél év alatt, miközben különadókat , bankadót szedtek és 14 hónapra begyűjtötték a 150 -200 milliárdnyi nyjár is., a mol csomagot pedig" alkalmi "áron hitelből vették.

Nurrddin 2011.10.06. 19:50:29

@wmiki: nézd már a wikimikit, ideszédelgett...
naridroid vagy-e még?

Táskás Tóni 2011.10.06. 19:51:30

@Blogger Géza: Hernádi 2,7 milliárdoskorrumpáló vezértől hogyan alakul majd az árfolyam? Főleg, ha a horvátok visszaveszik a csalással megszerzett gáz üzletágat. 100 milliárdért is megkaphattuk volna a csomagot.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.10.06. 19:57:34

ja értem :x

bocsánat, hogy megzavartam az idealista MesePárt hívők álmodozását

természetesen tisztában vagyok vele, hogy orbán egy patás ördög, a tudomány nem téved, és muszáj húst enni

további jó fantáziálgatást!!

$pi$ 2011.10.06. 20:01:55

@Táskás Tóni: Tahát azt mondod, hogy az a pénz, amit a manyupoktól elvettek, az a pénz szőrén szálán eltűnt. Én úgy tudom, hogy ez nem így van.

Viszont a manyup pénz sem volt 5000 milliárd, tehár még ha eltűnt volna, akkor sem stimmelne a számításod, ugye?

¦卍®Ξ™ 2011.10.06. 20:04:39

@wmiki: nem. nem mszp blog. eccerűen az index címlapon lévő hülyemágnes kimenete.
ide érkezik minden hülye az index címlapról.

Horizont 2011.10.06. 20:07:14

@wmiki: nem hiszem el, hogy ennyire begyepesedett előítéletes emberek élnek köztünk, mint te is. Ha valaki bírálja a Fideszt mi a francból gondolod, hogy az csak MSZP-s lehet. Sima mezei normális gondolkozású állampolgár szóba se jöhet???? Szánalmas!!! Ennyire Fidesz hívő vagy? Hogy visszadobjam a saját labdádat.

2011.10.06. 20:08:19

@FILTOL:

"magyarázzátok már meg hogy nem éri meg közép eu. legnagyobb cégében tulajnak lenni :))))"

Az indirekt befektetési Guru. Aki nem akkor vásárol, amikor befektetni kell, hanem akkor, amikor nincs ellenérve rá.
Az árfolyam!?? Kit érdekel, ugye? Apróság, ilyenekkel nem foglakozott soha senki.
OMG!

Horizont 2011.10.06. 20:08:25

@¦卍®Ξ™: Na erre egyszerre csaptunk le!!!Csak a tied humorosabb lett:DDDDDD

2011.10.06. 20:14:06

@Blogger Géza:

"Nagyon nem értesz hozzá, ha azt hiszed, hogy egy tőzsdei cégnél egy 24%-os részesedés nem biztosít meghatározó befolyást. Az utolsó közgyűlésen 47% jelent meg, tehát egy 24%-os csomaggal könnyen lehet, hogy egyedül azt csinálsz, amit akarsz, mégha mindenki ellened szavaz (ami nem valószínű), akkor is."

Géza! :-))))
Mi járatban erre? Osztod ami van még mindig? :-))))
Nem emlékszel véletlenül, mikor változott meg a MOL-nak az az alapszabálya, hogy bármennyi tulajdonod is van csak 10%-kal szavazhatsz? ;-)

2011.10.06. 20:18:51

@Blogger Géza:

És hova tűnt az 1db szavazatelsőbbségi részvény, ami mindig is a magyar állam tulajdonában volt? Fel kell frissítenem ismereteimet.

bebe tv 2011.10.06. 20:19:08

@Blogger Géza: Egyébként, ha cég a profitját vissza tudja forgatni jövedelmező tevékenységekbe, és így nem fizet osztalékot, attól a cég értéke nőni szokott.
Mondja Móricka. Ha a külföldi befektetők ( biztosítók, nyugdíjkasszák stb. ) nem kapnának osztalékot, hát szépen eladogatnák a részvényeiket. Ettől pedig általában esni szokott az árfolyam.
Mégis mit gondolsz miért vándorolt rengeteg multi Kínába? Elmagyarázom. Nem én találtam ki, hanem egy német sat adón vezették le tanult emberek.
A managment év végi prémium összegének nagyságát a részvényesek szavazzák meg. Ha mondjuk tavaly a profit után kaptak x % osztalékot, akkor ebben az évben már y-ra vágynak.
Ha a managment növelni tudja a profitot akkor év végén megszavazzák a csúcsvezetők részére a mondjuk 7-8 millió € prémiumot. Volt olyan év, hogy a Deutsche Bank elnöke egymaga kapott
23 millát. Mit csinál a pl. a Siemens vezérkar? Szarik a német munkahelyekre, mert az ottani bérek miatt nem lenne túl nagy profit. Az a lényeg, hogy 5-6 év alatt összejöjjön nekik 70-80 millió € prémium, oszt utánam a vízözön. A növekvő profitot ugyanis Kína termeli ki.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 20:19:32

@MikeBoy: ez MAGYARÁZAT?
gyáááá
most térdre rogytam érveid súlya alatt

egy dologot kínosan kerülsz..miért kellet eladni anno....az nem volt baj, az az üzleti zsenialitás maga volt igaz?
@$pi$: egyetértek...

NYJetsTD 2011.10.06. 20:23:37

@bebe tv: @MikeBoy: már többször is felszólítottunk mindenkit, hogy ne hozzátok gézát tényleges adatokkal zavarba : ) bár a hite úgyis legyőzi a valóságot...

¦卍®Ξ™ 2011.10.06. 20:24:31

@FILTOL:

nem olyan nagyon csodálkozom, hogy nem látod benne a magyarázatot, miért nem volt jó vásár.
azt meg szintén értem miért nem érted miért !kellett! eladni annak idején.

ugye te is az index címlapról jutottál ide?

2011.10.06. 20:25:21

@FILTOL:

A hülye kérdésre nincs magyarázat! Érted már?
Értelmetlen kérdést tettél fel. Jó lenne tulajdonosnak lenni a Microsoftban is mégsem vesz az állam 500 mrd-ért részvényt. A MOL-bna is jó tulajdonosnak lenni , de ez nem érv a vásárlás mellett.
Ez így érthetőbb?
Megközelítettél egy kérdést egy olyan szemszögből, ahonnan nem lehet. Mivel nem értesz hozzá vagy tanulj vagy ne vitázz a témában feleslegesen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 20:27:32

@¦卍®Ξ™: ki írta hogy jó-vagy rossz vásár volt?
te..ja?
a kérdésem ez volt
"magyarázzátok már meg hogy nem éri meg közép eu. legnagyobb cégében tulajnak lenni ?"
nem az amit írsz.

azt meg szintén értem miért nem érted miért !kellett! eladni annak idején."
na..magyarázd meg, miért volt JÓ a magyar államnak, hogy eladta.
ezt várom két órája, de csak gúnyolódást hallok (ami annyit jelent, kínos-kerülendő a válasz)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 20:30:27

@MikeBoy: tehát mindenki aki nem a magyar állam..okos hogy mol tulajdont szerez
hüje, ha vesz és azt fidesz kormánynak hívjuk.
okos ha elad és azt ha mszp kormánynak hívjuk...

a microfos nem köz.eu egyik legfontosabb stratégiai cége..

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.06. 20:33:41

Várható volt, hogy a gazdaság területén fog a legjobban teljesíteni a Zsidesz.

Blogger Géza 2011.10.06. 20:38:41

@NYJetsTD: Te komolyan nem érted, mi az hogy közgyűlés?

bebe tv 2011.10.06. 20:40:19

@NYJetsTD: Köszi az intelmet. Én kis naiv nem tudtam, hogy a Géza az tabu. Most már persze tudni fogom, és válasz helyett csak jót röhögök majd rajta. Tehát a srác rokkant kocsival akar a Bundesliga-ban focizni.

Blogger Géza 2011.10.06. 20:40:39

@MikeBoy: Azt jól teszed, mert az többletosztalékra nem jogosít.

2011.10.06. 20:40:42

@FILTOL:

Nincs tehát.... egyszerűen nem értetted meg.
Ne vonj le következtetéseket abból amit írtam, mert ezekről nincs szó.
Egy tőzsdei bevásárlás nem ár érzéketlen az isten szerelmére!
De a MOL sztori nem is erről szól.

¦卍®Ξ™ 2011.10.06. 20:40:57

@FILTOL:
ok, módosítom a te szellemi képességeidnek megfelelően a hozzászólásom:

nem olyan nagyon csodálkozom, hogy nem látod benne a magyarázatot, miért nem éri meg egy szar vétellel.

mivel a fentiek is magyarázatra szorultak számodra, nekem úgy tűnik teljesen felesleges energiapazarlás lenne adatokkal és üzleti modellezéseket levezetve megpróbálkozni számodra megvilágítani a tényeket. nagyjából, mint színvaknak a színelmélet gyakorlatát.
ám ha van cca. ezer éved, míg te is felfogod az összefüggéseit, nézd át a mol és az ápv oldalait az időszakról a témával kapcsolatban. esetleg használd a guglit, mert ő türelmes barátod.

Blogger Géza 2011.10.06. 20:42:12

@MikeBoy: A kedvedért felidézem, mekkora baromságra reagáltam pedagógiailag, talán így megérted...:

"Ha így 50+% részesedése lenne a tranzakció uán, akkor még értelmét is látnám, de így..."

2011.10.06. 20:43:42

@Blogger Géza:

Én itt beszéltem szerinted osztalékról!? ;-))
Nem vagy formában Géza!

2011.10.06. 20:45:21

@Blogger Géza:

Gézu!
Mindegy mire reagálva írsz nagy hülyeséget. ;-))

2011.10.06. 20:55:06

@Blogger Géza:

De kapsz egy pontot, mert az igaz, hogy az "50%-os bíborosnak" sincs lövése a témához és ezt ügyesen megláttad. Csak éppen a vak vezet világtalant helyzetbe sikerült magatokat vezetni ezzel.

Blogger Géza 2011.10.06. 20:58:16

@MikeBoy: Nyilávnvaló votl, hogy aki ezt írta, annak lövése nincs a MOL alapszabályűról, ezért kicsit leegyszerűsítettem a problémát. ): Sajnos ez a hátránya a netnek hogy az si bekapcsolódik, aki más tudásszinten van, annak persze nem írnék ilyet. Bár azt azért hozzáteszem, hogy egy alapszabályt ingyen is meg lehet választani, tulajdont szerezni, az már nem olcsó mulatság.

Blogger Géza 2011.10.06. 20:59:33

@MikeBoy: Sok hozzászóláson keresztül az osztalékról volt szó, bizony.ám.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 21:00:30

@¦卍®Ξ™: " index címlapon lévő hülyemágnes kimenete" - a hét beszólása volt!!! ZSÍR! Nagyon nagy volt, egy kicsit még nyerítek rajta... :)) Köszi!
Szerintem szeretnek téged itt!!
Isteni a türelmed, ahogy a csökkent képességűekkel társalogsz! :)

Táskás Tóni 2011.10.06. 21:01:53

@$pi$: Még egyszer nem írom le, tehát figyelj. A fidesz hatalomátvételénél 18000 milliárd volt az államadósság. Lenyúlták a 3000 milliárd mnyp-i pénzt , ami 13 év megtakarítása volt. Ha ezt az államadósság csökkentésére használták volna, és a beszedett adókat költik csak el, akkor most az államadósság 15000 milliárd lenne. Helyette 20000 milliárd, tehát úgy nőtt közel 2000 milliárddal az államadósság, hogy még a 3000 milliárd is eltűnt. Abszolut számokról beszélek , összeadás és kivonás. Pontosan ez a baj, és ezt használja ki a fidesz, hogy Mo-on se számolni, se gondolkodni nem tudnak az emberek. Érthető? Ha nem akkor sajnos nincs mit tenni.

2011.10.06. 21:02:45

@Blogger Géza:

Ennek a MOL sztorinak semmi köze az osztalékhoz, bizony ám! :-))

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.06. 21:03:50

@¦卍®Ξ™: ennyi kopácsolás és személyeskedés helyett válaszolhattál volna egy egyszerű kérdésre.
de ha nem, hát nem.

@MikeBoy: Egy tőzsdei bevásárlás nem ár érzéketlen az isten szerelmére!"
és az eladás?
tudod, a titokban tartott éjszakai szeánsz londonban..

Táskás Tóni 2011.10.06. 21:04:44

@$pi$: Ja , és mindezt másfél év alatt, miközben semmit nem alakítottak át, csak az intézményrendszert. Alkotmánybíróság Ktgvetési Tanács megszüntetése, PSZÁF...

Viktus 2011.10.06. 21:08:36

@MikeBoy:

Ja osztalék pfej milyen dolog már, hogy bevétel is legyen egy több száz milliárdos befektetésből :O ortodox marhaság.

rádió 2011.10.06. 21:10:26

Igy van ez akkor ha a goré csak a miniszterelnökösködéshez ért ??!!!!

Táskás Tóni 2011.10.06. 21:16:09

@rádió: Csak valaki mondja már meg neki.

2011.10.06. 21:23:04

@Blogger Géza:

Elnézést kérek a stílusért.

Röviden:
- az állam egy db részvénye védi a MOL alapszabályát.
- a MOL alapszabálya védi az állam stratégia érdekeit és azt, hogy az állam ellenében senki se szerezhesse meg a cég kontrollját. Lásd: az oroszok 20%-a nulla kontrolljogokat ért a cégben
- az ÖMV azonban 20% felett bevásárolt a tőzsdén és bejelentkezett a MOL-ért. 31.000 Ft körüli értéken 2007 körül
- erre az állam beintett és a MOL (egy szomorú héten) a saját részvényeinek nagyjából 20%-át vagy többet felvásárolt a tőzsdén teljesen feleslegesen, de biztos ami biztos.
- később ezeket a részvényeket a cég továbbpasszolta (kölcsönadta) "baráti cégeknek", pl. OTP
mert szabályellenesen magas lett a saját részvények aránya a MOL-ban, ezzel biztosítva de facto 100%-os kontrollt a menedzsmentnek vagyis az államnak
lásd: ir.mol.hu/hu/mol-csoportrol/tulajdonosi-struktura/ az OTP nem befektető a MOL-ban!
- minden tranzakció politikai volt és kormány felügyelete mellett ment végbe természetesen
- ezzel az ÖMV ki lett sakkozva.
- röviddel később az ÖMV elpasszolta MOL-ját az oroszoknak, de ez nem volt azonnal tiszta, ha jól emlékszem mármint, hogy oroszok
- jött a válság és az ÖMV örülhetett, de nagyon, hogy megúszta a 31.000 vételt 9000-es árfolyam mellett!
- válság vége és kiderült az oroszoknak sok MOL-juk van.
- de nekik van sok olajuk és sajnos gázuk is. Amitől mi függünk
- a magyar állam nem merte a középső ujját mutatni az orosz medvének és betojt
- félt, hogy nem tartható a MOL így sokáig és az oroszok nyilván be is jelentkeztek a háttérben.
- szumma szummarum fizettünk 500 ,md-ot a MOL -ért hogy ne kelljen tartani az orosz befolyástól a későbbiekben
- mindezt rossz időben, pénztelenül, stb.
- POLITIKAI VÉTEL VOLT

2011.10.06. 21:28:37

@FILTOL:

"Egy tőzsdei bevásárlás nem ár érzéketlen az isten szerelmére!"
és az eladás?"
Volt eladás? Megint le vagyok maradva...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.10.06. 21:31:52

- Gyurikám!
- Igen, Viktor?
- Beszéltem ezzel a Schobert Norbival.
- Azzal a kockahasú ugrabugrás gyerekkel?
- Igen. Azt mondja, hogy kövér a nép. Fogyasztani kéne.
- Élénkítsük a fogyasztást?
- Ja! Hogy a nép összébb húzhassa a nadrágszíját.
- Aha!
- Ne húst egyenek, hanem tésztát! Tésztaság fél egészség!
- Van egy ötletem!
- Mi lenne az Gyurikám?
- Tudod, már meséltem, hogy egykulcsos adó volt a jelem az oviban.
- Mesélted!
- Be kéne vezetni!
- Az ovit? Óvoda alapú társadalom? Hmmm... Jól hangzik. Óvjuk a nemzetet! Ez az!
- Nem, az egykulcsos adót!
- Ja! Jól lesz az?
- Kinek?
- Nekünk.
- Nekünk jó.
- Akkor mire várunk? De siessünk, mert 6-tól Vidi meccs!
- Nem kéne megkérdezni a kormányt és a főbb üzletembereket?
- Dehogynem! Ott lesznek a VIP páholyban. Amíg én nézem a meccset, de ledumálod velük ezt az ovi alapú társadalmat.
- Az egykulcsos adót!
- Ja igen, azt is! De siessünk már Gyurikám, fél 6 van!
- Auuuu!!!
- Mi van? Jaj, Paulo, muszáj volt lefejelned a pénzügyminiszteremet?!

yoda-jedi 2011.10.06. 21:56:36

@FILTOL: FILTOL · "cigány vagy hogy parasztozol? vagy sima magyarellenes rasszista egyéb? "

áhh neeem... nem olvasol magyar irodalmat? magyar ugar stb? nem vagyok 1 Ady se... de azért nekem is feltűnt hogy 1011 év feudalizmus után az agyelszívás elvitte a polgárságot...

sz@r ügy de ez van... a magyar az nagyon buta... de nem genetikailag, hanem kulturálisan...

Cseh Tamás ? az meg van? "magyar paraszt"... ez fogalom ez nem káromkodás, ez egy szellemi és kulturális összefoglaló név...

Amigarockwell · http://www.youtube.com/Amigarockwell 2011.10.06. 22:02:58

Fene enné meg mind ezt a sok barmot! Nem veszi észre senki, hogy itt sz@patnak már nem 20, nem 40 de már vagy 60 éve minket?
Mit is várhatunk olyan emberektől akik kiskorukban azt látták, hogy tapsikolni kell a szeretett
vezetőinknek és akkor lesz belőle valaki, ha kisz-titkár majd párt-titkár lesz?
Ezek totális hülyének nézik a komplett magyar lakosságot! Jöhet itt viktor, feri, józsi, béla (de főleg a béla) meg bárki, nekünk itt soha nem lesz jobb. Nekik mindig, nekünk soha!

yoda-jedi 2011.10.06. 22:04:03

tényleg lehetünk világbajnokok! mint az ÁFÁ ban is... qva jo elsőnek lenni... Albániát kenterbe verjük...

"A harmadik negyedévben két új ország lépett be a világ 10 legkockázatosabb állama közé, és ezek egyike sajnos Magyarország."

www.portfolio.hu/gazdasag/szegyenlistara_kerult_magyarorszag.156469.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

yoda-jedi 2011.10.06. 22:04:57

@Amigarockwell: nem 20,40, sem 60, hanem 1011 éve dúl a magyar UGARON a feudalizmus...

zladko 2011.10.06. 22:10:14

a magyar politikai "elit"-et ki kéne irtani. Ha a mimózalelkűeknek ez túl erős, elég lenne az is hogy a határig üldözzük őket, majd amikor átlépik utánuk kiáltani egy "ha vissza mertek jönni ki lesztek belezve" szöveget :D

yoda-jedi 2011.10.06. 22:11:45

@zladko: +1

csak a statuálás miatt 1-2őt azért fel kéne négyelni... itt ott városokban kiállítanánk a szentjobbot és szentbalf@szt meg ilyesmi részeket

Amigarockwell · http://www.youtube.com/Amigarockwell 2011.10.06. 22:12:06

@yoda-jedi: Na igaz ami igaz, de komplett hülyének csak az eltelt pár évtizedben néznek minket.
Már ami a drága vezetőinket illeti...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 22:14:11

@zladko: Lehet, hogy egy kicsit radikálisabban kéne... Egyre pofátlanabbak!

hvg.hu/itthon/20111005_esztergom_partok_tetenyi

villamos alóli kacaj 2011.10.06. 22:52:56

Csukjuk le a Gyurcsókot, Bajnait meg a Gordont, azt szabaduljunk má' a 30% fenyegető rémétő!
Me' hisz' ez a rákfene! vagy mi a fene!

SlyZero 2011.10.06. 22:53:30

Szerepjátékosoknak ismerős lehet majd:

Matolcsy-féle véletlenszerű gazdaságpolitika-generátor:

00 Szükséges strukturális reformok helyett dobj újra!
01 Csökkentsd az Áfá-t!
02 Emeld az Áfá-t!
03 Vezess be egykulcsos adót!
04 Vezess be kétkulcsos adót!
05 Vezess be háromkulcsos adót!
06 Vezess be lnx+2×(e^x-4)×i+2 kulcsos adót!
07 "Elmúltnyolcév"
08 Vess ki különadót a bankokra!
09 Vess ki különadót a telekommunikációs cégekre!
10 Vess ki különadót az energetikai cégekre!
11 Vess ki különadót az állami cégekre!
12 Vess ki különadót az ellenzék holdudvarában lévő cégekre!
13 Szívd a fogad, amiért az EU elmeszelte a különadódat!
14 Tedd, amit az ellenzék mond!
15 Tedd az ellenkezőjét annak, amit az ellenzék mond!
16 Tedd az ellenkezőjét annak, amit te mondasz!
17 Kend rá az ellenzékre!
18 Csinálj közmunkaprogramot!
19 Töröld el a közmunkaprogramot!
20 Ültess közmunkaprogramot, és hetente kétszer öntözd meg!
21 Csökkentsd a személyi jövedelemadót!
22 Növeld a személyi jövedelemadót!
23 Gyurcsány a hibás!
24 Gyurcsány a hibás!
25 Foglald törvénybe, hogy Gyurcsány a hibás!
26 Foglald alkotmányba, hogy Gyurcsány a hibás!
27 "Elmúltnyolcév"
28 Vezess be családi adókedvezményt!
29 Vezess be megyei adókedvezményt!
30 Vezess be pártállási adókedvezményt!
31 Töröld el a családi adókedvezményt!
32 Töröld el a családokat!
33 Foglald törvénybe a gazdasági növekedést!
34 Csökkentsd a képviselők fizetését, és növeld a juttatásaikat!
35 Csökkentsd a képviselők juttatásait, és növeld a fizetésüket
36 Államosíts vissza privatizált cégeket!
37 Privatizálj állami cégeket!
38 Add magánkézbe az egészségügyet!
39 Vedd állami kézbe az egészségügyet!
40 Hirdess ki leépítéseket az állami cégeknél!
41 Csendben vegyél fel dolgozókat az állami cégekhez!
42 Támogasd az új beruházásokat!
43 Szüntesd meg a beruházások támogatását!
44 Dobj újra!
45 Vedd figyelembe a piaci környezetet!
46 Ignoráld a piaci környezetet!
47 Szedj be még egy kis LSD-t!
48 Támogasd a multikat!
49 Adóztasd meg a multikat!
50 Államosítsd a multikat!
51 Vezess be chips adót!
52 Vezess be hamburgeradót!
53 Vezess be kávé adót!
54 Vezess be kukorica-keményítő adót!
55 Töröld el az összes adót!
56 Emeld a benzin árát!
57 Csökkentsd a benzin árát!
58 Önts magadra benzint és gyújts meg egy gyufát!
59 Vegyél MOL részvényeket!
60 Add el a MOL részvényeket!
61 Vegyél MALÉV részvényeket!
62 Add el a MALÉV részvényeket!
63 Vegyél Microsoft részvényeket!
64 Lepődj meg, amikor Bill Gates kiveri a fogaidat!
65 Ellenezd az IMF hitelt!
66 Vegyél fel IMF hitelt!
67 Költsd el az eddig felvett IMF hitelt!
68 Fizesd vissza az IMF hitelt!
69 Küld el az IMF-t a k*rva anyjába!
70 Barátkozz a zsidókkal!
71 Barátkozz az arabokkal!
72 Barátkozz az amerikaiakkal!
73 Barátkozz a kínaiakkal!
74 Csodálkozz, hogy miért nincsenek barátaid!
75 Vess ki ebadót!
76 Vess ki macskaadót!
77 Vess i tengerimalac adót!
78 Lépj fel az offshore cégek ellen!
79 Alapíts offshore céget!
80 Kérj EU-s támogatásokat!
81 Nyúld le az EU-s támogatásokat!
82 Panaszkodj, amiért az EU mindenbe belepofázik!
83 Vezess be 13. havi nyugdíjat!
84 Töröld el a 13. havi nyugdíjat!
85 Emeld meg a szeszes italok forgalmi adóját!
86 Csökkentsd a szeszes italok forgalmi adóját!
87 Igyál!
88 Emeld meg az alapvető élelmiszerek áfáját mert azt mindenkinek ki kell fizetnie!
89 Csökkentsd az alapvető élelmiszerek áfáját, különben mindenki éhen döglik!
90 Vess ki luxusadót azokra, akik havi 1 000 000 Ft fölött keresnek!
91 Vess ki luxusadót azokra, akik havi 500 000 Ft fölött keresnek!
92 Vess ki luxusadót azokra, akik havi 150 000 Ft fölött keresnek!
93 Vess ki luxusadót azokra, akik egy büdös fillért is keresnek!
94 Töröld el a luxusadót!
95 Támogasd a munkahelyek létesítését!
96 Vess ki munkahely létesítési adót!
97 Támogasd a magyar focit!
98 "Elmúltnyolcév"
99 Fogd a pénzt és fuss!

Bergeroth 2011.10.06. 23:00:16

@SlyZero:
A legdurvább, hogy tényleg valami ilyesmi történik.

NYJetsTD 2011.10.06. 23:20:25

OFF. " Az ízesített sörökre, a kávéra és az alkoholos üdítőkre is kiterjesztené a kormány a népegészségügyi termékdíjat"
Ezek bemennek egy közértbe, azután szépen polcról-polcra megjelölnek mindent. Ez a világ legjobb kormánya. Nincs adóemelés, nincs áremelés, nincs járulékemelés! Huuurrrrrááá!

Csak halkan jegyzem meg, de már nagyon pofán basznék valakit...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 23:23:49

@SlyZero: Hűűű... ez nagyon! Állat! Narancskomcsik bezöldülnek tőle! :)

@NYJetsTD: A legnagyobb parasztvakítás benne a "népegészségügyi termékdíj"! Nem adó! Áááá, dehogy! Hogyisne! Azok a rohadék komcsik voltak csak, akik egyfolytában adókat emeltek! Viktorka és csapata nem olyan! De tényleg!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.06. 23:31:17

@NYJetsTD: Az a pofán b..zás nagyon érik.
Ha 23-án tényleg rászervezi a narancskomcsi csürhe a népre az agymosottakat, akkor csúnya világ lesz. Autókat elvinni, mert provokáció és autógrill lesz megint. Révész Máriuszt is megpicsázzák, max, nem a rendőrök, ők legfeljebb pont másfelé néznek. :)

hvg.hu/itthon/20111006_fidesz_ems_tuntetes

NYJetsTD 2011.10.07. 00:04:21

@Boli: szerintem pont azért csinálják. Végre ők is bevethetik a rendőrséget, csak most fordított előjellel lesz minden kommunikáció:
2006 tüntető - nyami-nyami forradalmár
2011 tüntető - mocskos libsikomcsihazaáruló

2006 rendőr - véres kezű, szemkilövő terrorista
2011 rendőr - nyami-nyami rendőrei

Nagyon remélem nagyot néznek majd, ha pár fakabát "véletlenül" nem nézz majd oda ahol balhé van, "tudja fene mikor lesz belőlünk megint bűnbak" alapon...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.10.07. 01:58:49

@NYJetsTD: Tudod, Balsay kijelentései után elég nehéz egy ilyen szituációban rendőrnek lenni. Ha nem teszed a dolgod, az parancsmegtagadás, és hadbíróság jár érte, ha pedig megteszed, akkor azokat segíted, akik tönkreteszik az életedet (nyugdíj főleg).
Ehhez képest más országokban a 2006-os események csak kis színes lett volna, bár tény, hogy a rendőrök kicsit túldurvultak, de akitől hallottam, hogy a környéken volt és el akart menni onnan, az el tudott...

IGAZ MAGYAR 2011.10.07. 06:49:24

Balsai volt Mszmp-s volt MDF-es most Fideszes!!!! No az ilyen köpönyegforgatók jelentései alapból nem lehetnek helytállóak!!! Egy hiteltelen szarevő köcsög csúszó-mászó!!!!!!

KovA 2011.10.07. 09:13:10

:-) Hát látom, hogy még beláthatatlan ideig fog szívni ez a nép...

Mer' aszongya a Himnusz Istennek:
"megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt..."

Az égi szózat válasza:
Igen ez igaz. De ez nektek még mindig nem elég. Sajnálom.

ketroot 2011.10.07. 09:34:48

@Monçada bíboros:

:D

Azért még a lamantinos rész is idevághat.

guma 2011.10.07. 09:46:09

egy sima háztartást vezető ember számára elképesztő amit némelyik kommentelő és vezetőink megenged magának!
ennyire nem számít nekik semmi ami hazánkat és benne életünket meghatározza? miért engedjük a választások után több mint 1 évvel még mindig pártcsatározás és ne a munka valamint általa megteremtett értéke legyen a mérőszám.

immunrendszer alapfeltétel az élethez. ha ezt nem véded (ellenőrző szerveit kiiktatod, öngyógyító képességét leredukálod) tudatosan rombolod -> nem tudsz meggyógyulni, belepusztulsz.
e folyamat részesei vagyunk most. erővel adhatsz terápiát, gyógyszert is de ha csak a te általad elképzelt "betegségre" és nem a valódi bajra adagolod, szintén kárt teszel, még gyilkolhatsz is...

amit fel kell fogni : ha alapjaiban nem tervezhetsz (se család, se kkvk, stb) még fél évre sem mert mindet fel lehet rúgni még visszamenőlegesen is az csak koldussá, kiszolgáltatottá tesz mindenkit. menekül aki tud, mert enni és családot eltartani, lakni, dolgozni szeretne holnap is, főleg akkor ha a törvényeket még az alkotói sem tartják be (minimálbér -> közmunka).

számomra mindegy melyik párt van hatalmon, ha józan "szolga" lenne, nekem az is mindegy ki hogyan képzeli el a "jólétet", de kikérem magamnak, hogy ha ketyeg a bomba gazdasági vonalon és több 100ezer ember élete tönkre mehet, akkor ne szórakozzanak alkotmányázással és annak asztalával, országon kívüli szavazatok szerzésével, hanem oldják meg amit ígértek :
"senkit nem hagyunk az útszélén!
van itt pénz mindenre, csak a komcsik ellopják! stb, stb,"

kedves urak : elő kell a zsebekből venni a pénzt és ne nyilvános napi ötleteléssel még többet rabolni az emberek széles tömegétől.
vagy azt akarják csinálni az országgal mint esztergommal?
ez a kísérleti terep? bemutatva mit ér a nép akarata, szava ha mienk a hatalom...
és valóban el kell játszani megint 2006-t rászervezni az emberek "menekülő útvonalára" a mi tömegünket és oldják meg egymás közt ki az erősebb, míg a vezér gyorsan elmenekül?

remélem most nem a gyávaság dominál a kormányülésen és minden vita, döntés háttere, hatástanulmányának kivesézése a magnószalagokon megtalálható lesz.
mert az, hogy még az árfolyamokat is a pátpolitika határozza meg közben államosítással is ötletelünk az bizony esküszegés szerintem és tudatos hitelrontása hazánknak.

KovA 2011.10.07. 09:53:34

@guma: Igaz, igaz. De
1.) nincs a zsebekben elegendő pénz.
2.) Új fizetőeszköz kell profitérdekelt pénz alkalmatlan a gazdaságszervezésre - tennivaló önmagunkért ugyanis lenne sok - de abból nincs profit - következésképp pénz sem lesz rá.
Szervező/munkaelszámolóeszköz nélkül pedig csak a vergődés megy tovább...

guma 2011.10.07. 10:18:12

@KovA: nincs?

én nem ezt tapasztalom, amikor a politikus urak és holdudvarának a mai napig kifizetett (pl zugló) állami, önkormányzati megrendeléseit olvasom.
hogy jön ahhoz egy (szerintem nem ember csak) politikus, hogy közben meg a közmunkabért olyan szintre süllyeszti, hogy még önfenntartásra sem elég, majd a következő szavazásnál koszorúpénzt, benzinkártyát, stb követeljen és megajándékozza magát a árfolyam átváltással milliókkal!

guma 2011.10.07. 10:23:39

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: olvasd tovább!

odakerültek, mert másként a "Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban, vagy a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény szerinti közszolgálati járadékban részesülő személy részére egyösszegű kifizetést kell folyósítani - rögzíti a rendelet."
nem tudná ezt az emelvényén szereplő udvart díjazni, és milyen jó a megint kihegyezni egy rétegre a témát.
falják csak fek az emberek egymást, addig a kedvenceknek jut minden, és azokról nem is beszélek akiknek a beszerzési stop sem sem szól...

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 10:35:50

@guma: Vhogy nem tudom díjazni az elmúlthúszév rendszerét, hogy a nyugdíjasok szavazataira utazik az összes párt, az adófizetők meg dögöljenek éhen.
Csak majd, ha az adófizetőknek ki lesz ezzel az összes fasza, akkor majd nem lesz miből folyósítani a nyugdíjakat..

fogash 2011.10.07. 10:40:32

@jágör68: "Nem kellett volna se IMF- hitel, se Manyup pénz- "lenyúlás", ha a magyarja végre nem csak a "mindig minden olcsóbb legyen, de a legjobb, ha ingyen jár" felfogást követve képes lenne közösségben gondolkozni, meg legálisan hozzájárulni 100%-- ban a közösség jólétéhez."

csak egy példa, tegnap olvasgattam a friss HVG-t, a költségvetés sarokszámairól is irkál:
2011 SZJA-összbevétel = 1300mrd Ft
2011 Fidesz költségvetési támogatása a pártokról szóló törvények alapján = 1000mrd Ft!!!

Tessék észrevenni, hogy AZ ÖSSZES BEFIZETETT SZJA A PÁRTOK MŰKÖDÉSÉRE MEGY EL!!!
Ha a pártok januártól NULLA forint költségvetési pénzre lennének jogosultak, akkor vagy eltörölhetnék az SZJA-t (igen, teljesen!!!), vagy ilyen SZJA teher mellett vigyorogva meglenne az államadósság fedezete. (éves adósságszolgálat 1059mrd Ft, ha jól emlékszem).

Ez ám a durva bazmeg, hogy ennek ellenére szaros tízmilliárdért (a Fidesz ktgvetési támogatásának 1%-áért) nyomorba döntenek KÉTMILLIÓ adófizető munkavállalót...

Plusz amit még ellopnak mindenhol. Győrben ugye mostanában jár(t) le az Audi iparűzésiadó-mentessége. Ez azt jelenti, hogy innentől iparűzési adóban az Audi egymaga többet fizet be, mint az összes győri cég összesen. Szerintetek látszik BÁRHOL is, hogy kétszer akkora elkölthető összeg van a város kezében??? (költői kérdés...)

Ideje lenne kivonulni az utcára...

guma 2011.10.07. 10:47:39

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: igazad van! :)

ezt én se díjazom, csak utálom amikor ennek hátterében nagyobb disznóságokat követnek el.
tudod pár éve még én is adófizető voltam, és hidd el (itt is olvashattad pár ötletem) lemondanék pár dologról simán, ha azt látnám, hogy a gyerekeim, unokáim miatt teszem.

azonban itt csak a egy bizonyos réteg vastagszik (nem a 300e-t keresők) és az valahogy mind a politika közelében nyüzsög!
az meg egyenesen sért, hogy az általunk létrehozott javakat milyen gátlástalanul teszik "zsebre" (iskola, kórház, labor, stb) még mai nap is, és alkotnak, adnak cserébe az állampolgároknak!

az adófizetőknek azért kell kinyitni a száját, hogy ne egy holdudvar és a politika szívja le az állam csőcsét, mert így senkinek sem jut csak a konc amin civakodhatsz kedvedre!

KovA 2011.10.07. 10:50:25

@guma: Teljesen igazad van - az emberalapanyagból pedig ez a rendszar szüli ezeket a politikusokat. Beleértve mint tényezőt az ország értékrendjét vagy inkább értékrendetlenségét vagy értékrendtelenségét is. Mondhatnánk ez most Magyarország.
Meg azt is, hogy fejitől bűzlik a hal - de nem csak a politikusok fejétől, hanem bizony nagy broblémát látok a mi fejeinkben is - a többi már ennek logikus következménye.

A pénzzel kapcsolatban pedig azért nincsenek illúzióim, mert meglehet hogy egyeseknek sok van - de az országnak az is kevés. Nincs meg az elllopott pénz...
Hogy miért ? Azért mert 1 korrupciós forint annak többszörösébe került az országnak - és annak már lehetetlen a nyomára bukni nincs az országban, nagyrészt veszteségekben luxus-közbeeszerzésekben realizálódott... Ahhoz, hogy egy magas közbeszerzésből fizetendő vételárat meg lehessen venni egy döntéshozónál annak csak töredékét kell a döntéshozó zsebébe dugni - így éri meg. Vagy valamely köztulajdon olcsó vételárát meg lehessen venni ahhoz is a nyereség töredékét kell csak a döntéshozók zsebébe dugni (Grupo Milton, Sukoró, Székesfehérvári beltelekké minősítés stb)...
Ha ki is nyomozod - a tényleges veszteség töredékét találod meg a zsebekben.

A közmunkabérrel meg egyáltalán a gazdaságszervezéssel meg az egész világban baj van nálunk meg különösen - nem lesz pénz olyan dolgokra ami pénzprofitot nem hoz annak akinél a pénz van. Abba senki nem ruház be, hogy én neked vályogot vessek a házadhoz, te meg cserébe krumplit termelj nekem. Meg abba sem, hogy felássam a gyermekemet tanító krumpliföldjét. Elszámolási eszköz nélkül lebénul mindin - márpedig pénzben profitábilisan működő dolog nincs elég Magyarországon ahhoz, hogy eltartsa a népességét - sőt evolúciós alapkövetelmény: minőségi és mennyiségi reprodukcióját lehetővé tegye.
Vagyis: úgy ahogy van erkölcsileg és gazdaságilag is bebukott a rendszer maga - egy olyan területen, ahol 1.) nem születnek hülyébbnek az emberek mint a világ bármely részén 2.) nincsenek túlszaporodva és 3.) jobbak a természeti adottságok mezőgazdaságilag mindenképp, de ásványkincsek terén is - kivéve talán a vízerőműveket mint pl Ausztriában.
Vagyis: elvileg rajtunk múlt/múlik minden.

De elnézve ezt a topikot is - majdnem reménytelen.

Az értékrendnél kezdődik - a 20 évnyi álliberális agymosás törölte a közértékrendet és jogfosztottá tette a közösséget az egyénekkel szemben - és ez köszön vissza mindenhonnan.

Akik szidják a politikusokat - azok nagy részének nyugodtan a szemére lehetne vetni, hogy abban a helyzetben ők sem volnának különbek. Ez persze nem menti föl a bűnösöket - de érdemes elgondolkodni rajta Közösség saját magáévá tett (m)értékrend nélkül nem működhet együtt - a zavaros kedvez azoknak akik helyzetben vannak persze - a sokféle összevissza erő szépen semlegesíti egymást kifelé összhat(ékony)sága zéró és viszonylag kis erőkkel befolyásolható orránál fogva vezethető. Zavard össze egy közösség értékrendjét - magatehetelen kiszolgáltatott tömeggé lesz.

Na ezt kellene nagyon-nagyon sürgősen kinőnünk. Egyelőre csak a katyvaszt látom.
nem a politikusok a lényegesen - nem a zOrrbánya, meg a Kúrcsány ... velünk van itt a probléma az egész közösséggel - a többi csak tünete a nyavalyának.

Szar a rendszer is - nekünk nem alkalmas - ezekkel a játékszabályokkal már csak vesztesek lehetünk. El kell kezdeni gondolkodni - de többnyire csak agymosott szajkózást látok. Rajongást és ellenrajongást - a focidrukkerség szintjén. Sablonokban sémákban gondolkozást. Új út keresése sehol... ha felveted, hogy nem jó a rendszer - egyből kommunista meg bolsevik vagy. Meg különben is mit akarsz... Hol vaj rá minta, példa...
Hát le kell szokni a majmolásról sürgősen... a helyzetünk ugyanis példátlan, ha pedig az egér a macskát majmolja - nagyon-nagyon ráfarag.
És a két lábon járást is egyszer valaki példa nélkül kezdte el... Ez az egész itt egy majomfarm.

guma 2011.10.07. 10:55:07

@fogash: erről dumálok jó ideje! :)
és ez csak a párt támogatás...
az egyházit össze sem merik adni oly sok helyen van elrejtve számtalan formában!
a sport és a művészet szintén (ami azért ciki és gerinctelenség, mert tömegsport és az amatőröknek meg még a helyeit is elveszik, megszüntetik).

de könnyebb ha egymás torkának esünk és nem gondolkodunk! S

guma 2011.10.07. 11:01:31

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: bocs! :)

helyesen ez a mondat! : "még mai nap is, és alkotnak, adnak cserébe az állampolgároknak!"

még mai nap is, és n e m @guma: alkotnak, adnak cserébe az állampolgároknak!

fogash 2011.10.07. 11:04:42

@guma: nagy egyházellenes vagyok én is, akár csak pártellenes. Minden egyház, minden párt ellen. Aki hisz, üljön le az istene/pártja szabad ege alá, és imádkozzon. Ha ázik-fázik, építsen imaházat a hittársaival együtt, a saját pénzén és tartsa is azt fenn.

Könnyen bújnak az egyházak az öregotthonok, kórházak, iskolák működtetése mögé, de végeredményben mégiscsak én, a pártonkívüli, ateista adófizető tartom el a pártokat is, meg az egyházakat is. Tőlük cserébe SEMMIT nem kapok, de csak a Fidesz eltartása minden egyes magyar állampolgárnak évi százezer forintjába kerül.

EL KELL ÜLDÖZNI AZ ÖSSZES PÁRTOT AZ ORSZÁGBÓL! MINDET. A FIDESZT IS.

2011.10.07. 11:05:29

@fogash:

Az 1000 mrd Ft egyszerű elírás.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 11:06:15

@KovA: Nagyrész egyetértek, kivéve "Akik szidják a politikusokat - azok nagy részének nyugodtan a szemére lehetne vetni, hogy abban a helyzetben ők sem volnának különbek. "
Addig nem tudod meg, míg oda nem kerül a helyére. Addig csak predesztinálod, hogy a lakosság 80%-a korrupt.

Joe.UK 2011.10.07. 11:06:33

@fogash: en is errol kiabalok mar jo ideje.... A partokat tartsa el a tagsag tagdij formajaban, az egyhazakat a hivek adomany formajaban, a profi sportot a nezok, a muveszeteket mecenasok es a jegyeladasok. Ezeken a helyeken allami penznek semmi keresnivaloja.

fogash 2011.10.07. 11:06:54

@KovA: "A pénzzel kapcsolatban pedig azért nincsenek illúzióim, mert meglehet hogy egyeseknek sok van - de az országnak az is kevés. "

Nem lenne az kevés, ha a pártokat megszüntetnék és az egyházak se kapnának állami apanázst. A jelenlegi "egyházügyi" állami támogatások töredékéből lehetne UGYANILYEN színvonalon vinni az iskolákat, működtetni a múzeális templomokat és gyűjteményeket. A szerzetesek meg főzzenek sört, tartsák el magukat.

Joe.UK 2011.10.07. 11:07:30

@fogash: volt gyorikent vitatkoznek... elegge latszik az AUDI penze a varoson.

guma 2011.10.07. 11:17:20

@KovA: kínomban nevetek összefoglalódon. :)

kedves ismerős szavait olvastam itt, hogy mi mindent megpróbált munkahelyén kollégái közt, hogy legalább elgondolkodjanak az összefogáson és annak célján...
elkeserítő volt olvasni, mert valóban sokan pillanatnyi érdekből eladják magukat.

viszont azt tudom, hogy amikor ennyire ki vagy szolgáltatva annak a hatalomnak (aki az én érdekem is kellene, hogy szolgálja, vagy legalább azt a középutat megtalálja ami közös érdek,) akkor nincs választás mert csak egy út marad az összefogás.
talán szerencsés kollégákkal, kollektívákkal áldott meg a sors de ezt mindig megtettük, és a célunk 90%-t elértük.
tárgyalással. nagyobb kompromisszumot a cég érdekében 1x kellett kötni akkor kb 60%-os volt a siker. de ha hiszed, ha nem a nyugdíjasaink (20-40 évi meló után a 90-es években kaptak 30 vagy 80ezer nyugdíjat) sem mondtunk le soha! minden évi szociális megállapodás része a nekik adható juttatás. ez a szemlélet idén sikert is hozott - az alkalmazottak béréért a melós sztrájkolni és nyugdíjas tüntetni akart! Rögtön meg volt az egyezség!

fogash 2011.10.07. 11:17:30

@MikeBoy: melyik? Az SZJA-bevétel vagy a párttámogatás?

A HVG cikke írja (tegnapi szám, "sorok között" c. cikke, keretesben), többször is. A HVG nem a blikk, és ha egy egész cikket építenek ezen szám köré, akkor az jó eséllyel ÚGY IS VAN. De azért utánakerestem és ezt találtam:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=156284 írja:
"Ha az Országgyűlés elfogadja a módosító indítványt, akkor 2011-ben a Fidesz 1 milliárd 55 millió, az MSZP 521,3, a Jobbik 448, az LMP 249,2, a KDNP 232,6, az MDF pedig 42,8 millió forintot kap a költségvetésből." Az országgyűlés elfogadta.

Te büdösgyökér, ha ezt összeadom, az kétezerháromszáztizenhat millió forint. Ez szinte a teljes ÁFA-bevétel összegével egyezik meg. (2498mrd Ft, www.mkogy.hu/irom39/01498/adatok/fejezetek/42.pdf 2. oldal). Lehet ezt csűrni-csavarni, meg hitetlenkedni, de ez a demokráciásdi ez sajnos ennyibe kerül nekünk. És mi, birkák TŰRJÜK.... :(

KovA 2011.10.07. 11:18:57

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
1.) 20 éve kerülgetnek egymás helyére - eddig is igen sokba került az eredménytelen kísérletezgetés.
2.) Van okom feltételezni, hogy nagyrészt - tisztelet a kivételenek - a rendszer csinálja az embert - vagy klasszikust idézve - lét határozza meg a tudatot. De tegyük fel, hogy nem - akkor meg az igaz a rendszerre, hogy az igazságtalanul predesztinált tisztességes emberek ebben a rendszarban a közelébe se kerülnek a lehetőségnek - hogy tegyenek valamit.
20 évig nézegettem. Még meddig nézegessem ? Szerinted ?

fogash 2011.10.07. 11:22:05

@Joe.UK: Hol? Kézilabda-csapat? Balett? Egy nyomorult szökőkút?

Veszprémben nincs audi, mégis fel tud mutatni legalább ekkora fejlesztéseket. Az Audi meg megduplázta a város iparűzési adóbevételeit, de szerintem ezt a pénzt a Borkai minden pénteken viszi a szolgálati áhatossal a székházba...

@MikeBoy: valamit benéztem, bocs a hangnemért. Este előmarkolom azt a HVG-t és korrigálok.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 11:22:33

@KovA: Akárki akármit mond, a Bokros csomag utáni 1996-2001es időszak ok volt, csak utána a nyomorult fidesszel elszállt a ló és muszáj volt kiosztogatni csillió forintot a választások előtt+államilag támogatott forinthitel lakásra...Na itt kezdődött el, hogy a szar felöntött az orrunkig, és azóta is folytatódik.

NYJetsTD 2011.10.07. 11:24:33

@fogash: egy picit elhagytál pár nullát, számolj utána légyszíves...

guma 2011.10.07. 11:28:44

@fogash: lehet, hogy félreértettél! :))))

egyház ellene nem vagyok! de vallom, hogy az semmi köze az egyházhoz az államnak!!!

az egyházi iskolát, az egyházi öregotthont, az egyházi kórházat (stb) tartsa el az egyház mert az "övé" , nyújtózkodjon addig amíg a takarója ér, alapítson annyit amit fenn tud tisztességesen tartani!
tudod : ha krumplileves .... D
vagyis ha állam tartja fenn az nem egyházi! ezt jó, ha mindenki világosan látja! akkor viszont pl nem írhatja elő a kötelező imát(?), stb és a nevelőket, tanárokat sem válogathatja vallása, világnézete szerint.
gyerekeket meg nem "üldözhet" más városba, faluba tanulni, külön kiadásra kényszerítve a szülőket!

az államnak egy feladata van, hogy az örökség és műemléki épületek fenntartásába, tatarozásába erejéhez képest szálljon be.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 11:29:42

Blogmotor ellopta a kommentem még ilyet...szóval
@KovA: Nem tudom meddig várj, nekem is kezd elfogyni a türelmem

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 11:31:18

@fogash: 2316 millió nem egyenlő 2498 milliárd forinttal :)

fogash 2011.10.07. 11:34:22

@NYJetsTD: közben korrigáltam magam és bocsánatot is kértem a hangnemért. :/

@guma: az a gondom, hogy az összes pap fizetését (kezdve az első hercegprímástól az utolsó falusi plebános kántorjának bejárónőéig) mi, adófizetők fizetjük. Csak has-számokkal dobálózva is az összes egyházi támogatás 20%-ából templomot tartanak fenn (ez a Bazilika esetében lehet állami pénz, oké, de a falusi templomot tartsa el a gyülekezet, ne én!), 20%-ból iskolát/kórházat, a többiből meg fenntartják a klérust, az egyházigazgatási infrastruktúrát, stb... Na ezt a 60%-ot lehetne megspórolni. (csak has-számok, de csodálkoznék, ha az egyház ktgvetésének 90%át iskolákra költenék...)

fogash 2011.10.07. 11:35:12

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: igen, még valaki óhajtja kommentálni?

VT Man 2011.10.07. 12:16:36

@guma:
"amit fel kell fogni : ha alapjaiban nem tervezhetsz (se család, se kkvk, stb) még fél évre sem mert mindet fel lehet rúgni még visszamenőlegesen is az csak koldussá, kiszolgáltatottá tesz mindenkit. menekül aki tud, mert enni és családot eltartani, lakni, dolgozni szeretne holnap is, főleg akkor ha a törvényeket még az alkotói sem tartják be (minimálbér -> közmunka)."

Jajj, de bírom ezt az MSZP-s érvet!

Közmunkáért minimálbért? Normális aki ilyet kitalál?

Mi lenne abban az igazság, hogy a gyári munkás napi 8-9 órát gürcöl minimálbérért, a közmunkás pedig 8 órában vakarja a tökét ugyanannyi pénzért?

Ki dolgozna ilyenkor gyárban? Vagy bárhol?

VT Man 2011.10.07. 12:19:45

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
"@fogash: 2316 millió nem egyenlő 2498 milliárd forinttal :) "

De, a ballib. embereknek egyenlő.

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.07. 12:33:21

@STX Joe: "De, a ballib. embereknek egyenlő. "

Ez így? Te egy szuper statisztikus vagy, aki mindennek tudója? Te minden 'ballib' emberről tudod a frankót? ...

Eh! Mikor jöttök már rá, ti szerencsétlen pártdroidok, hogy egy egész ország szívja azt az igénytelenséget, hogy van jópár honfitársunk, akinek elég egy célpont, akit/akiket gyűlölhet és cserébe minden szart benyelnek?

Az országunk költségvetésestül, mindenestül beleállt a földbe. Balfasz bénázással rombol a kormány. Neked meg annyi elég, hogy mindenkire, aki ettől felháborodik, rámondhatod, hogy 'ballib' és akkor már jó is.

1 millió jobbra idióta, 1 millió balra idióta. És ezt szopjuk 20 éve.

2011.10.07. 12:50:43

@STX Joe:

"Mi lenne abban az igazság, hogy a gyári munkás napi 8-9 órát gürcöl minimálbérért, a közmunkás pedig 8 órában vakarja a tökét ugyanannyi pénzért?"

Na most ebben a kérdésben azért van két igen érdekes állítás is elbújtatva.

1. A gyári munkás legyen az bárki bárhol biztosan minimálbérért dolgozik!???

2. Na ez érdekesebb. A közmunkás pedig nem dolgozik semmit csak kap némi pénzt azért, hogy ráfoghassuk, hogy nem munkanélküli (rémlik mintha láttam volna már ilyet valahol).

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.10.07. 13:12:17

Ajaj...
Ebből "megvédés" lesz, a kutya is meglássa!
"ötezermilliárd forint hever tétlenül a nemzeti bankban, ezt az öszszeget meg kell mozdítani, hogy a gazdaság szolgálatába álljon."

www.mno.hu/portal/810338
Az ettársak kinézték a következő pénzforrást. Beba..ott! Az is megy a darálóba!

Azt azért szabad megérdeklődnöm, ha ez sem jön be a világ megváltására, akkor a saját, személyes bankszámláink lesznek Kretén Vezetőink célpontjai?? Mert akkor csúnya világ jön... :(

KovA 2011.10.07. 13:21:20

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
Tökmindegy ki mit mond, valóban. Ha most azt mondom, nem a Fidesz - akkor elkezdünk Fideszezni maszopozni - aminek semmi értelme.
Érzelmekkel nincs értelme vitatkozni. a 2010-ig a 20 évből 4 év alatt a fidesz rontott el mindent duma amúgy nagyon valószerűtlenül hangzik. Vedd még hozzá, hogy a két privatizációs csúcsot 1995 és 2006 sem ők vezényelték le.
De ez is lényegtelen, mert az a lényeg mit csináltak - és sokminden van amire azt szoktam, mondani, hogy vagy hülyeség vagy gazemberség - csak az biztos, hogy az országnak nem jó.
És régrn rossz - erről is le kell szokni, hogy pártokban meg miniszterelnökökben gondolkoztok.
Mindig valami bálvány kell vagy épp egy antibálvány esetleg antibálvány elleni bálvány :-)
- ami megtestesíti pillanatnyi indulataitokat vagy annak célpontja lehet.
Ez zsákutca, teszetoszogatás - ahogy az arról való ötletelés is honnan kéne elvenni a pénzt.
Ez mind hiábavalóság, halottnak arcpirosító. Sokáig sminkeled a hullát csak büdösebb lesz.

Ehhez itt úgy kell hozzáállni, hogy egy illúzió foszlott szét egy rendszar bukott be - csakúgy mint az előző - és egy roncshalmaznál állunk.
No és innen kiindulva kell elkezdeni valamit felépíteni - először magunkban aztán közösségileg.

bandika gazdája 2011.10.07. 13:30:26

@fogash: Számtanórán merre jártál? Az 2,5 milliárd, vagy ha úgy jobban tetszik 2500 millió fotint te szerencsétlen! (Nem mintha az nem lenne sok!)

KovA 2011.10.07. 13:34:59

@guma:
"az egyházi iskolát, az egyházi öregotthont, az egyházi kórházat (stb) tartsa el az egyház mert az "övé" , nyújtózkodjon addig amíg a takarója ér, alapítson annyit amit fenn tud tisztességesen tartani!"

Itt azért kezd sántítani a dolog - mindegy ki nyújt egy közszolgáltatást - állam-e vagy egyház ugyanaz ugyanazért a közszolgáltatásért ugyanaz a ráfodítás jár neki érte ugyanabból a forrásból.
Tán azt várnád tanítsa a gyerekeket ingyen/ perselypénzből vagy mi ?
Ha egy iskolát egy egyház tart fenn akkor azt az állam helyett teszi és annak kötelezettségeiből vállal át magára - következésképp úgyanúgy jár neki ugyanaz a fedezet mint egy állami iskolának. Hogy a kötelezettséget meg az elvárásokat átpasszolom és csinálják a maguk költségén - ez enyhén szólva höülyének nézés az egyházzal szemben, demagóg pedig a néppel szemben - vagy szimplán hülyeség - amit illik belátni.
Az hogy egy iskolát egyház tart fenn és üzemeltet az csak egyféle választékbővítés, ha úgy tetszik belevisznek valami pluszt - amit hozzád hasonló adózó állampolgárok választak - közszolgáltatást azon kívül/ettől függetlenül kell teljesíteniük - a kvótát ezért kapják és ezért jár nekik és nem a pluszért amit hozzáadnak. És jár nekik.
Ahhoz képest egyébként épp kúrcsányék jócskán meg is szivatták őket - úgyhogy sok helyen az adózó szülőknek kellett kipótolniuk amit Kúrcsány-úrék visszatartottak egy időre...

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.07. 13:43:50

@KovA: "Hogy a kötelezettséget meg az elvárásokat átpasszolom és csinálják a maguk költségén - ez enyhén szólva höülyének nézés az egyházzal szemben, demagóg pedig a néppel szemben - vagy szimplán hülyeség - amit illik belátni."

Óriási tévedés. Amit "illik belátni". :) Milyen "kötelezettség" és "elvárás"? Kötelező bármelyik egyháznak iskolát alapítania, működtetnie? Nem. Nem kötelező. Csak egy lehetőség számára, hogy terjessze az ideológiáját. És épp ezért, mert lehetőség és mert a saját hasznáért teszi, lenne értelmesebb, ha szigorúan saját fenntartású lenne.

Iskolát működtetni csak és kizárólag az államnak "kötelesség".

KovA 2011.10.07. 14:31:49

@Grigorij Pantyelejevics:
Ezt nevezik egyházellenességnek.

Haver - nem mellesleg megtanítja a nemzeti alaptantervet - az állam helyett. A rávaló jár neki.
A lényeg, hogy nyújtja a szolgáltatást - az adózó emberek szabadon választják azt - és ezért jár neki a rávaló. Ha nem választják, nem lesz tanulója nem is jár neki semmi.
De egyelőre vannak bőven akik oda mennek. Ott ugyanis nem szégyen jó tanulónak lenni pl.

Mindegy, hogy alapítvány, vagy magánember vagy bárki - az elvégzett munkáért jár a fizetség.
Pont.

Az lehet, hogy az oktatás állami kötelesség, de nehogy már meg akard tiltani az államnak, hogy kifizesse ugyanazt amibe neki kerül annak aki ezt elvégzi (helyette).

Egyházellenes elfogultsággal nem vitatkozom. Enyhén szólva antiliberális :-) és diszkriminatív.
Mégis a liberálisok kedvenc vesszőparipája szokott lenni :-)

2011.10.07. 15:01:20

@KovA:

"Ott ugyanis nem szégyen jó tanulónak lenni pl."

Mérhetetlenül ostoba általánosítás.

KovA 2011.10.07. 15:04:36

@MikeBoy: Mindenesetre jellemző sajnos. Tisztelet a kivételnek. De a vita tárgyát tekintve lényegtelen.

Pénz a szolgáltatásért ugyanúgy jár ugyanazért ugyanannyi függetlenül attól ki végzi - és attól aki számára végzi.

guma 2011.10.07. 16:17:41

@Grigorij Pantyelejevics: köszi :)

így gondolom -> elvi síkon. ha örvény is van rá az mindenkire nézve kötelező! alkotmányról nem is beszélek mert jelen pillanatban az nincs is (majd jan. 1-től):

guma 2011.10.07. 16:32:29

@STX Joe: kedves vagy, hogy kiemeled a lényeget! :)

mit kap az adófizető és mennyit...
én az elmúlt 20 évben azt tapasztaltam, hogy csak a bolti választék nőt "számomra", minden egyéb csak szűkült a politika kapzsiság miatt...
minden közszolgálat jelentősen drágult, (90-ben a lakástörlesztés drasztikus emelésével jelentek meg nagy csoportban a hajléktalanok), silányult és ma is azt árusítják ki amit az adófizető megteremtett.

talán ezen kellene elgondolkodni és nem a pártok seggét nyalni.
az ugyanis se nem keresztény cselekedett, se nem emberei ha magadat és a családod sem tudod fenntartani a mi viszonyaink között munkád eredményeként.

VT Man 2011.10.07. 16:35:02

@Grigorij Pantyelejevics:
"Ez így? Te egy szuper statisztikus vagy, aki mindennek tudója? Te minden 'ballib' emberről tudod a frankót? ..."

Ha minden jobboldali náci, akkor minden fikázó balliberális. Ez így fair :-)

VT Man 2011.10.07. 16:40:06

@guma:
"az ugyanis se nem keresztény cselekedett, se nem emberei ha magadat és a családod sem tudod fenntartani a mi viszonyaink között munkád eredményeként. "

A segélyt vagy a közmunkabért nem kellene összekeverni a munkabérrel.

Attól eltekintve, hogy rengetegen dolgoznak valóban minimálbérért (400-500 ezer ember), és még többen akörül.
Őket becsülöm.

Aki lusta disznó, és még a közmunkán is csak fanyalogni tud, azt nem.

Igen, 48 ezer. Ennyi jár a közmunkáért. Ezért hálásnak kellene lenni, mert más tényleg a f.szt szopja a gyárban 60 ezerért.

Rádióban mesélték, hogy Borsodban 200-300 előadást tartottak egy kecskeméti autógyár emberei, hogy munkásokat verbuváljanak. 3 érdeklődő volt. Összesen.

Nyilván nem egy leányálom átjárni hétfőn Kecskemétre, és pénteken haza, de könyörgöm, lett volna munka! Persze ki járna át nettó 60-ért (plusz ilyen-olyan juttatás), ha a közmunka 48 ezer.

guma 2011.10.07. 16:57:04

@KovA: szerintem fogalom és értelmezési zavarban szenvedsz.

az egyházak kisajátíthatják, értelmezhetik a szentírást.
abban foglaltak eszméjét, erkölcsét ha rendre meghamisítják tetteikkel és nem a saját munkájukkal, hanem "állami kötelezettséggel, kényszerrel" növelik báránykáik számát az szerinted a biblia szerint minek minősül?
ez az államvallás.
ha az egyház kényszerrel terel embereket hittanra akkor én vagy ő az egyházellenes?

és a legfontosabb, ha állami iskolára, kórházra, stb nincs pénz -> egyházira miért van ugyanonnan.
vedd a kezedbe a bibliát, ha keresztény vagy és legalább abból indokold meg, miért kell más városba vagy faluba utaztatni a gyerekeket?

miért egyházellenes az aki az egyház munkáját szeretné látni és nem az egyház pártpolitizálásának a gyümölcsét fizetni számolatlanul!
ezen kívül a vatikáni egyezménnyel (remélem őket nem tartod egyházellenesnek) is tisztába lehetnél a propaganda burok nélkül.
felesleges tehát osztani az észt akkor amikor fikarcnyi ismeret sincs soraidban (sajnos nekem is csak kevés!), besorolni és véleményezni embereket pedig ugye nem egyházellenes?

guma 2011.10.07. 16:58:20

@bandika gazdája: ejnye-bejnye! :)))

olyan szépen bocsánatot kért tévedéséért. minek ekézed tovább :)

bandika gazdája 2011.10.07. 18:40:04

@fogash: Bocs' hogy nem vártam meg a bocsidat, és túl hamar reagáltam! :-)

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.08. 13:18:34

@zxn: És miért idegesek a bankárok? Mert tőlük kérünk hitelt 8%-ra, nem az IMF-től (ami nem magánbank, hanem államszervezetek állnak mögötte) 4-5%-ra? Szerintem tapsikolnak, az osztrák bankok vesszőfutását meg pont leszarja a külföldi tőke.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.08. 13:44:06

@fogash: Ringa, Pick, Délhús, Viola, Bábolnai, Gyermelyi, Globus, Herz, Mizo, Sole, Farmer, aztán borok (Thümmerertől La Fiestáig), Milsun, Zwack, péktermékek /Fornettitől Lipóti Pékségig), és akkor ott vagyunk, hogy minden erőfeszítés nélkül fogyasztom a magyar kakaót, miközben magyar szalámit zabálok, magyar sajttal, magyar kenyéren, iszom hozzá a magyar bort, meg a magyar felest, pedig még csak nem is akartam magyar terméket venni. Tejből iszom külföldit, mert a Mizo igen pofátlan árakkal dolgozik, jobb sajtok egy része (Tihanyin kívül) külföld, kávé külföld, néha külföldi rövidet. Azért ez nekem nem tűnik mindennek.

De tudok venni magyar kéztörlőt, lábtörlőt, bútort, ablakot, ajtót, tv-t, videót, dvd-t, számítógépet is, ha akarok. Tény, hogy buszt meg autót nem veszek, de motorblokkot sem, de az elektronikai cuccok simán fogyasztói kosár. Szvsz.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.08. 13:44:59

@Kusics Iván: Ez revideálom, most hirtelen fogalmam sincs, hogy euróban számolt magyar államkötvény és euróban számolt IMF-hitel kamataránya, vagy alma-körte.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.08. 13:57:28

@Meleardil Eressea Iluvadan: amúgy vicces, hogy a három középkori fő kereskedőnép közül ezek a csóri görögök átkerültek a fasz rosszabbik végére, de az ármányok is csak emigrációban tudnak szart kavarni, Jerevánban meg gilisztát esznek.

de azért mindig mindenki ügyesen elmegy az angolszászok mellett, akik azért nem kicsit vannak benne a polinézek bizniszébe. sőt, inkább a polinézek vannak benne az ő bizniszükben.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.08. 14:15:14

@BlahBlah: mondj már egy buszgyárat, ami külföldi és itt termel az egykori Ikarus-lány NABI-n kívül! Alfa Busz, Kravtex (Credo), ARC (Ikarus), MJT ezek uralják a piacot. a mezőgazdaságot meg a Csányi (Bonafarm), a vas és acél országa meg csak Rákosi fejében voltunk.
Győri Keksz, cukorgyárak, itt volt ilyen bevásárlom-magam-h-megszüntessem játék, a Puli nem az Audi miatt nem uralja a magyar piacot.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.08. 14:17:13

@Meleardil Eressea Iluvadan: Hellászban mindenki otthon ül és cseszik dolgozni. :) Deklaratíve.

KovA 2011.10.10. 09:58:37

"ha az egyház kényszerrel terel embereket hittanra akkor én vagy ő az egyházellenes?"

1.) Szerintem nem kötelező senkinek a gyereket egyházi iskolába iratni. Innentől kezdve nincs kényszerrel terelés.

2.) Az viszont kényszerrel terelés, ha elvágod a feltételeit annak, hogy egyházak is végezhessék azt a szolgáltatást az állam számára, amit így is úgy is el kell végeznie - elveszed a választás lehetőségét mert az egyik választható alternatívát egyszerűen megfojtod.

3.) Kétfelé kell venned a dolgot - az egyik az, hogy az egyházak tevékenységét károsnak tartod - ilyen alapon az anyagi oldalától függetlenül kellene betiltanod, hogy az oktatásban résztvegyenek. Ez a dolog ideológiai hitvita - avagy szabadságjogok körüli vita része.
A másik az, hogyha valaki elvégez egy adott szolgáltatást akkor azért egyformán járandósága van - függetlenül attól mi a világnézete és az adott szolgáltatás mellett még milyen pluszt kínál.

Az hogy valaki vállal egy munkát - majd te arra hivatkozva nem fizetnéd meg, hogy nem lett volna kötelező vállalnia - álszent dolog - visszaélés.
A dolog mércéje az, hogy elvégezte-e vagy nem - illetve vállalhatta-e vagy nem.

Államvallásról fecsegni amíg van választási alternatíva - simán úszítás.

4.) Egyébként pedig az egyház tótágast állhat - ha a család maga nem hívő/vallásos - a gyermeket sem lehet vallásossá nevelni.
Két dolog az amire kényszerül a nebuló ilyen esetben:
a) Kénytelen megismerni és tolerálni megtanulni a mások hitét.
b) Kénytelen alkalmazkodni az abból levezetett érték és házirendhez amíg ott van

Ezek közül egyik sincs kárára.
De mint mondtam a választás amúgy is a szülőknél van - te pedig a szülők választási szabadsága ellen ágálsz.

KovA 2011.10.10. 10:11:06

@guma: "és a legfontosabb, ha állami iskolára, kórházra, stb nincs pénz -> egyházira miért van ugyanonnan."
Maradj csak az iskolánál. Ha az egyház az egyházi iskola szolgáltatását átveszi (legalább) annyi pénzébe kerül mintha az egyház csinálja helyette.
Vagyis te költséget azzal nem takaríthatsz meg - csak visszaéléssel, - úgy hogy nem fizetsz a helyetted elvégzett munkáért ugyanannyit mint amennyibe neked is kerül.

A másik pedig az, hogy valószínűleg az egyházi iskolának fizetni ugyanazt a fejpénzt a nebulók után mint az államinak összességében olcsóbb - mert a fejpénz a gyermekek után csak egy dolog - az iskolák körül van egy rakás adminisztratív tevékenység - ami az önkormányzatot/államot terhelné. Ezt elvégzi az egyház. A másik pedig hogy az egyházak mögött ott vannak a gyülekezetek is.
Tetszik nem tetszik - de igaz, hogy az egyházi iskolák tanulóinak szülei és az iskola közötti együttműködés sokkal jobb/hatékonyabb - emiatt pedig az államnak valószínűleg olcsóbbak.
Az egy másik dolog - hogy ebben láthatsz olyan veszélyt hogy az állam esetleg aránytalanul nagy mértékben passzolja át az oktatási intézményeket egyházi kezelésbe.
De egyelőre nem attól kell tartani hogy ebből az irányból korlátozódna a szabad iskolaválasztás.
Sokkalinkább fordítva - még mindig.

Cateran 2011.10.10. 11:02:29

Errm..Ami nem allami iskola, az magan iskola..Igy semmikeppen sem jogosult (tisztan logikailag) akkora tamogatasra az allamtol, mint 1 allami iskola. (Nyugaton jopar ilyen -nem egyhazi, nem allami- privat iskola van. Azt nem tudom kapnak-e tamogatast az allamtol, gondolom valamekkorat igen, de javareszt abbol tartjak fent magukat, hogy a szulok perkalnak...minel magasabb kvalitasu -hiru- az iskola, annal tobbet.)
Az egyhaznak felmerult az az opcio, hogy iskolakat mukodtessen...ez derek, de nem kotelezte oket senki (mintahogy 1 ceget sem, ha holnap nyit 1 iskolat) OPCIONALIS....En magam is azt vallom, hogy az egyhazak tartsak el magukat a hivekbol es szakadjanak le az allam csecseirol..vonatkozik ez az iskolakra is...

KovA 2011.10.10. 11:29:22

@Cateran:
Mindegy ki süti a kenyeret és hogy jókedvűen-e vagy kötelességből.
Ha megveszik fizetni illik érte - nem tehetsz különbséget - illetve ott tehetsz különbséget, hogy megválasztod kitől veszed a kenyeret. A péket se kötelezi senki hogy pék legyen meg téged se hogy dolgozz ahol dolgozol - ilyen elven nem jár neked semmi a munkádért ?

Amíg elég adózó állampolgár viszi a gyermekét egyházi iskolába (tehermentesítve ezzel az államit) - elvárhatja hogy gyermeke után ugyanazt megkapja mint minden adózó.
Az meg alighanem nem véletlen, hogy nem cégek nyitnak iskolát - alighanem nem volna profitábilis - még úgysem, ha megkapná az államtól ugyanazt.

Etekintetben - sajnos - agymosott logika a tietek.

Más kérdés az a bizonyos vatikáni szerződés... ott több kereskedni valótok volna.
Az pedig megint egy másik kérdés, hogy vajon a jó végénél kezditek-é a rendcsinálást az országban - de ez megint egy újabb vita :-) No és persze újabb elvesztegetett évtizedek, amíg (valószínűleg) rájöttök, hogy nem - megint jól mellétrafáltatok a lényegnek és többet ártottatok mint használtatok. :-)
De hát ilyen a (sors)közösségi lét a hajón sokan utaznak de csak egy kormány van és egy időjárás... a sétafedélzeten pedig busójárás :-)

Cateran 2011.10.10. 13:12:35

@KovA:
Ugye tisztaban vagy vele, mekkora eszbonto marhasagokat irtal?
"Mindegy ki süti a kenyeret és hogy jókedvűen-e vagy kötelességből.
Ha megveszik fizetni illik érte - nem tehetsz különbséget - illetve ott tehetsz különbséget, hogy megválasztod kitől veszed a kenyeret."
Ha nem tudod felfogni mi a kulonbseg a kozponti tamogatas es a maganszemely altal valo kifizetes kozott, inkabb menj vissza az iskolaba. (Egesz pontosan, amikor veszel vmit a boltban azt TE fizeted ki vagy allamilag van tamogatva?) Gyengebbek kedveert:" (Nyugaton jopar ilyen -nem egyhazi, nem allami- privat iskola van. Azt nem tudom kapnak-e tamogatast az allamtol, gondolom valamekkorat igen, de javareszt abbol tartjak fent magukat, hogy a szulok perkalnak...minel magasabb kvalitasu -hiru- az iskola, annal tobbet.)"
Az egyhaz alapbol valamifele "foglalkoztato ceg", az iskolaztatassal bovitik "termekeik" skalajat (idiota peldaiddal elve: ha a pek ugy dontene, hogy holnaptol szobakat is kiad berbe..)
Masreszt egesz pontosan milyen tamogatast kapnak a -kiemelt pelda- pekek? Egesz pontosan milyen allami monopoliumba nyulnak bele es huzzak le a sapot?
"Amíg elég adózó állampolgár viszi a gyermekét egyházi iskolába (tehermentesítve ezzel az államit)"
Jajj..egesz pontosan milyen tehermentesites, ha az allam ugyanannyit fizet az egyhazi iskolaknak, mint az allamiaknak? Ertsunk mar a szobol: Az egyhazi iskola az egyhaz vallakozasa...Raadasul ugy, hogy nem versenyez az allami iskolakkal, hanem csak kiegesziti azokat.Az elegge mutyiszagu, ha odaadom kontrollra az iskolat valakinek, aztan fossa tamogatom...

KovA 2011.10.10. 13:39:34

@Cateran: "Marhaságokat" te írsz - ami államilag van támogatva azt is te fizeted mint magánszemély az adóddal.
Vagyis, ha én a gyerekemet egyházi iskolába iratom - minthogy adózó állampolgár vagyok - megfizettem az utána járó oktatási normatívát - az jár a gyerekem után az általam választott oktatási intézménynek, a szolgáltatás után aminek fedezetét beszedték adóban - egyúttal a költségét is vállalja az állam azzal hogy beszedi a fedezetét - tehát arra ki is kell adnia.

Erről nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni, mert az értelmeseknek világos és logikus mint az 1 x 1 - a többiekkel meg kár vitatkozni :-)
A mérvadó az elvégzett szolgáltatás és az azért járó - adóban befizetett normatíva - nem pedig az, hogy ki csinálja.
Minden más ürügykeresés az ideológiai diszkriminációhoz - és az a megoldás, hogy aki ilyen intézménybe íratja a gyerekét az ne kapja meg az állami normatívát ami után adót fizetett - (ergo fizessen duplán) lopás.
Az államot/ közösséget nem azzal fosztják ki, hogy az átvállalt feladatok után kifizetik nekik ugyanazt a normatívát - hanem a korrupció feláras beruházásokkal - autópálya Margithíd, strabag Gupo Milton, Joav Blum és a többiek.
És legfőképpen pedig az egész rendszar amely képtelen hatékony gazdasági tevékenségre szervezni a népességet (a liberalizált piacgarázdálkodás-Isten és a korlátlan magántulajdonlás szent nevében).
Csinálhattok magatoknak az egyházi iskolából vesszőparipát - egyúttal pedig magatokból sajnálni/nevetnivaló fanatikus hülyét továbbra is.

Kb erre mondhatta Ady:
"De ha a piszkos, gatyás, bamba. Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott vagy fütyörészett."

süti beállítások módosítása