Skip to content


       Szűrés lista

Más farkával a csalánt

Az immár egy éve elfogadott, át nem gondolt, ki nem számolt "egykulcsos adó" elkúrása tegnap újabb szintre lépett az elfogadott 2012-es adótörvényekkel.

Nem lett volna jobb tavaly januárban, amikor kiderült, hogy elbaszták, javítani és elnézést kérni?
Vagy csak javítani, felőlem Szijjártó mondhatta volna, hogy az "elmúltnyolcévahibás" ...

Mivel jövőre megszűnik az adójóváírás, így a br. 250 ezer alatti keresők nettó jövedelme jelentősen csökkenni fog. De Orbán "még soha nem hazudtam" Viktor többször is szúrósan nézve a kamerába azt nyilatkozta, hogy senkinek sem csökkenhet a fizetése, kemény fejtörést okozva ezzel Matolcsyéknak. Hogyan ne csökkenjen a Zemberek fizetése?

Hosszú vajúdások után tegnap megszületett a Rogán "Bérmonitoring Bizottság" Antal és Matolcsy "egykulcsos" Gyuri szerelemfattya: a kompenzáció.

Értelmet ne keressen benne senki, nyilván a "csökkentsük a vállalkozások terheit" és a "csökkentsük a vállalkozások adminisztrációját" kampány részese ez a törvény.

Sajnálom, hogy Orbán Viktor nem beszélt arról a londoni közgázos hallgatóknak és tanáraiknak, hogy Magyarországon még a magánszektorban is a kormány dönti el, hogy kinek mennyivel emelkedjen a bére, csak amiatt, hogy szinten maradjon a nettó bér. "Szinten tartó béremelés", megint feltaláltuk a spanyolviaszt! Ilyet még úgysem hallottak a Temze partján, ebben biztos vagyok.

Először is a a 27 százalékos tb-járulékot szociális hozzájárulási adóvá nevezték át. Mivel ez már nem járulék, hanem adó, így ebből már adható kedvezmény a munkaadónak.

A kedvezményt havonta lehet megállapítani, mértéke 2012-ben vagy a bruttó bér 21,5 százaléka, de legfeljebb 16 125 forint, vagy a 16 125 forintnak a 75 ezer forint feletti bruttó bér 14 százalékát meghaladó része lehet. Ez azt jelenti, hogy bruttó 190 ezer forint bér felett már nem jár kompenzáció.

Viszont.

"Csak akkor kaphatja a fenti kedvezményt a cég, ha minden olyan munkavállalója bérét megemeli, akik havi bruttó 300 ezer forint alatt keresnek, és az emelés révén nettó bérük nem csökken. Vagyis az állam csak a havi 190 ezer forint vagy az alatti bruttó bért keresők után adna kedvezményt, de a cégektől elvárja a 190 és 300 ezer forint közötti keresetűeknél is a bérfejlesztést. Amelyik cég nem teljesíti a nettó bér szinten tartásához szükséges minimális bruttókereset-emelést, azt két évre kizárhatják a közbeszerzésekből, és nem kaphat állami támogatást." - írja az Origo.
 
Remélem érthető :-)

Vagyis a kedves magánvállalat adja meg először a központilag előírt béremelést, ami most úgy néz ki, hogy 5% lesz. Majd kompenzálja még béremeléssel a kieső adójóváírást is mindenkinek, és senkinek sem csökkenhet a fizetése bruttó 300 ezer alatt. Cserébe kevesebb szociális hozzájárulási adót kell fizetnie a bruttó 190 ezer forint alatt kereső dolgozói után, de a kedvezmény összege szintén a bruttó bértől függ. Sőt, a 12 600 forintos adójóváírás a munkaadónak majdnem 20 ezer forintjába kerül.
Mindezt a kedves cég számolja ki, vallja be, és természetesen teremtse elő a bevételt a béremelésre, ami nem lehet gond, hiszen zakatol-pörög a GDP, a másik oldalon meg ellenőrizzék le, hogy jól számolta ki a cég a kedvezményt, majd még azt is ellenőrizzék le, hogy valóban senkinek sem csökkent a fizetése bruttó 300 ezer alatt.

Egyszerű és nagyszerű, bürokráciamentes és vállalkozásbarát törvénynek tűnik, na Jakab Andor, nem jött meg a kedved munkát adni 10 embernek?

Friss: Az Inforádiónak nyilatkozott az NGM.
A versenyszféra kompenzációja 84 milliárd, az állami szféra kompenzációja 64 milliárd, csakhogy az adójóváírás összege 240 milliárd, így 70 milliárdot a cégek adnak bele.

Címkék: gazdaság válság adó

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr453384161

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kompenzálás körbe-körbe 2011.11.16. 00:06:54

Szóval a kormány megemeli az adókat, utána rákényszeríti a cégeket, hogy béremeléssel ellensúlyozzák az adóemelés hatását, majd a béremelés költségeit kifizeti a cégeknek... Zseniális. Csak én érzem ezt egy kicsit körkörösnek?

Trackback: Adóváltozás 2012: januártól terményben és szervekkel is lehet majd adózni 2011.11.15. 18:57:48

Az éjszakába nyúló parlamenti vita legfontosabb eredménye, hogy 2012. január 1-től nem kizárólag Forintban, de terményben is lehet majd adózni. Mivel az ország lakosságának jelentős része vélhetően nem tud majd élni ezzel a lehetőséggel, számukra a köz...

Trackback: Nagy Feró leevázta az X-faktort? 2011.11.15. 18:13:58

A sóbiznisz nem kislányoknak való. Nem csoda, hogy a közelebbi napokban két alaposan rendkívül méretes ősbunkónak is betett magasság; bár igaz, alapvetően másképp vezették le a feszültséget....

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.11.15. 17:51:33

Ezzel az Europass dokumentummal hol és milyen állást pályázhatna meg egy 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök a huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztőségeket alapít...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.11.15. 17:49:56

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2011.11.15. 11:05:17

Az a szomorú, hogy a most kijött GDP jelentéssel önigazolhatják magukat, pedig közük sincs hozzá.

kocsmablog · http://kocsma.blog.hu 2011.11.15. 11:08:47

Céget alapítanék. Nem merek.

GGG77 2011.11.15. 11:11:42

"Ilyet még úgysem hallottak a Temze partján, ebben biztos vagyok."
Bezzeg nálunk... Nem akarják esetleg újra felállítani a Tervhivatalt?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.15. 11:17:32

@1116001: Önigazolják a faxt, béka segge alatti forintárfolyamnak köszönhető exportnövekedés miatt van nagyszerű gdp növekedésünk ebben a negyedévben.

CyberPunK 2011.11.15. 11:17:41

Ami az igazából vicces része a dolgoknak, hogy ez az egész adózási mizéria lófasz szint a járulék adóvá minősítééhez képest. Ha valamiért, akkor ezért kéne a népnek egy emberként elzavarni ezeket. A bibi csak az, hogy senki se áll ki megmagyarázni a népnek, hogy ez mit is jelent konkrétan.

Viktus 2011.11.15. 11:22:26

Amelyik cég nem teljesíti a nettó bér szinten tartásához szükséges minimális bruttókereset-emelést, azt két évre kizárhatják a közbeszerzésekből, és nem kaphat állami támogatást."

-

Ez most is max. a csókosoknak jár ... a kkv-k a feltételrendszert nehezen tudják kinyögni a multit meg nem hatja meg elég, ha belebegteti, hogy kirak pár ezer embert mindjárt nem pattog vele Tóni.

umad? 2011.11.15. 11:22:36

@zero: Te komolyan linkelsz Jakab Andorra?

S.O.A. 2011.11.15. 11:26:07

@CyberPunK: még csak az kéne, hogy csücsök Gabika kiálljon és adó témában megmagyarázzon... meghűlne a vér bennem!

CyberPunK 2011.11.15. 11:28:00

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Nem, én egy normálisnak mondott közéleti szereplőre gondoltam, aki kiáll és kimondja: paraszt, ez azt jelenti, hogy fizetsz mint a katonatiszt, de kurvára nem lesz nyugdíjad, sőt, lehet, hogy ingyenes eü ellátásod se.

Gonosz Repülőmókus 2011.11.15. 11:29:44

@CyberPunK: Az csak idő kérdése volt, hogy a tb-vel is mikor fognak valami hasonlót játszani mint a manyuppal.
Itt fogunk maradni nyugdíj- és társadalombiztosítás nélkül. A csókosoknak persze járni és jutni is fog, viszont a többség nagyjából bele fog dögleni.
Be fog még jönni gyurcsány 6 milliós Magyarország lázálma.

S.O.A. 2011.11.15. 11:30:44

@CyberPunK: igen, közben leesett, de én valamiért mindig a rettenetes szóvítőkre asszociálok ilyenkor...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.15. 11:32:11

@Gonosz Repülőmókus: Kegyetlen, de megérdemli az ország ami hagyta hogy 1989 után ezen az úton elinduljunk és ami még mindig állva tapsol a módszeres kirablásához amit a wannabefocistánk vezényel le éppen...

Viktus 2011.11.15. 11:34:14

Legyen mindenki boldog nőtt a dzsidípí a multik kaszálnak az euro árfolyamon. Este biztosan elbüszkélkedik véle a kormány.

fogash 2011.11.15. 11:36:17

@Combi a ballibes Ferkófan: mérnem, a 317 forintos árfolyamot nem a matolcsy intézte? Dehogynem. ha ettől nő a gdp, akkor az is az ő érdeme, nem? :D

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.11.15. 11:38:02

Tegnap találtam rá a Bajnai féle költségvetésvizualizációra, azért eléggé powerful kis alkalmazás lett, érdemes benne kattintgatni. Kiderül feketén-fehéren, hogy there is no spoon:

www.kozoskassza.hu/

Lehet csemegézni, hogy ki honnan venne el kiadásokat...

mh1973 2011.11.15. 11:40:32

Az agyam már min 1 éve eldobtam tőlük, ezért ezt már nem tudom eldobni! Viszont már alig várom, ahogy kormányzati szinten hangolják a munkavállalót a munkáltató ellen, aki szemét módjára nem adta meg a kompenzációt, amiről természetesen a medgyessy-gyurcsány-bajnai kormányok tehetnek! :D

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.15. 11:41:51

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Miért? Elmondaná, hogy a kormány megvédi a zembereket az állami nyugdíjtól és az egészségügyi szolgáltatásoktól :)

Gonosz Repülőmókus 2011.11.15. 11:54:47

@CyberPunK: @csizsikpizsik: A helyztet az, hogy mint azt már valaki talán említette itt vagy máshol, az emberek is úgy viselkednek mint a béka a forróvízzel: ha beledobják akkor azonnal megpróbál kimászni belőle (ha tud), ha viszont hideg vízbe rakják és elkezdik szépen lassan felmelegíteni alatta, akkor addig ücsörög benne amíg megfő.
Az emberek egy része haszonélvezője az adott rendszernek, egy része csak elvakult és tapsol éljenez neki, más része egyszerűen nem látja át (vagy nem akarja átlátni), hogy mi folyik körülötte, van aki átlátja de nem akar-, tud tenni semmit ellene. Van aki pedig átlátja, tenni is akar ellene, de azt meg elviszi a TEK.
Ezért van az, hogy a 2006 őszi eseményeket sokféleképpen meg lehet ítélni, de kb. szerintem az volt az utolsó olyan lehetőség, amikor lehetett volna valamit kezdeni (lehet, hogy rosszabb lett volna), de sajnos az ország egy jelentős része azóta is azt szajkózza, amit a gazdáik elvártak / elvárnak tőlük, hogy az csak a csőcselék lázongása volt, amelyet sikerült a nagyszerűen dolgozó rendőrségnek megakadályoznia.
Egyébként mindig lesznek akik dolgozni fognak, akármilyen szar is a helyzet. Ha megnézitek, a világban van sok olyan ország, ahol a hihetetlen korrupció, és gyarkorlatilag nem létező gazdaság mellett az emberek mégis valahogy megélnek, a vezérek pedig dőzsölnek.
Hamarosan Magyarország lesz az első európai fejlődő ország. Köszönjük.

CyberPunK 2011.11.15. 11:59:01

@Gonosz Repülőmókus: Érveidben próbálok fogást találni, de nem megy. Ez szívás.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.15. 12:02:35

Mit nem lehet ezen érteni? Meg kell emelni az adókat, hogy a megemelkedett adók általi keresetcsökkenés miatti bérkompenzáció fedezete rendelkezésre álljon. Ehhez még hozzávesszük a Munka Törvénykönyvének változásait, és már tényleg majdnem olyan jó lesz munkavállalónak lenni Magyarországon, mint munkáltatónak. Esélyegyenlőség kell ide, aranypofáim, az bizony! Demján is megmondta...

OFF: Azért Giró-Szász legutóbbi szösszenete az "IMF hitel vs. piaci finanszírozás" témakörében is megérne egy misét. Egyre kevésbé értem, hogy ha egyszer valaminek a fizetős(!) tagjai vagyunk, akkor miért nem onnan kérünk pénzt, ahelyett, hogy körbekilincselik a fél világot. Így is, úgy is segget kell nyalni, nem? Vagy valakiknek a kínai meg az arab segg ennyivel finomabb?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.15. 12:06:16

(karácsonyi party egy random cégnél, mikrofonnál a cégvezető)

Kedves Alkalmazottak!

Újabb évet zártunk, félig-meddig sikeresen. Nyereség nincs, de legalább mindenkinek megmaradt a munkahelye! (taps)
2012-ben viszont változás lesz. Két választási lehetőség van:

1. Mindenkinek a nettó bére csökken, az adójogszabályok miatt. Emellett a gyár korszerűsitéséről is letehetünk, hiszen állami támogatásban és pályázatokban nem vehetünk részt. Ebből következően a környezetvédelmi hatóság által előirt kvótákat nem tudjuk teljesiteni 2014-ben, tehát akkor a gyár bezár.

2. Kompenzáljuk az adózás miatt kieső nettó fizetéseket. Ennek az ára viszont 20%-os létszámcsökkentés. Cserébe a pályázati pénzekből megújulhat a gyár, és nem zárunk be két év múlva.

A döntés a tiétek.
Ja, és köszönjétek az Orbán-Matolcsy kettősnek.

CyberPunK 2011.11.15. 12:06:21

@Rufus78: OFF-ra: én speciel ebben egyetértek. Volt időszak, amikor azt a segget nyaltuk aminek úgy is tagja voltunk. Tudtommal egy egész ország akart rendszerváltást abból. Más kérdés, hogy mennyire sikerült. Tény, mindenképp szopó a helyzet, de ha neked mindegy, hogy magadtól pucsítasz, vagy erőszakolnak mikor meséled majd az unokáknak, akkor lelked rajta...

p205t16 2011.11.15. 12:07:32

Én megnéznék egy olyan kimutatást, hogy a működő vállalkozások közül hány százaléknak jár állami támogatás, vagy vesznek részt közbeszerzésen. Mert szerintem ennek a büntetési tételnek nem sok ösztönző ereje van sok cég számára. Bár nekem az állami kényszerítéssel is bajom van.

CyberPunK 2011.11.15. 12:09:24

@p205t16: Mindenki közbeszerzésen vesz részt, aki állami vállalatnak dolgozik be. Speciel a mi cégünknek van egy apeh 0-ás szinttel rendelkező kis cége is, ami tud bedolgozni állami vállalatnak.

ketroot 2011.11.15. 12:14:30

"A mai 40 milliárdos államkötvény aukcióra háromszoros volt a túljegyzés. A GDP nem várt mértékben nő, a foglalkoztatás 10 éves csúcson a költségvetési hiány 3% alatt, teljes meg csökken.
És az ember ne kezdjen el összeesküvés elméleteket gyártani."

bazdmegbazmegbazdmeg...

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.15. 12:18:51

@ketroot: Na megnézem mit ír az udvari sajtó, ha már belinkelted :)

p205t16 2011.11.15. 12:23:28

@CyberPunK: Ezért lenne jó látni valami kimutatást, mert szvsz a keleti régióban viszonylag sok cégről hallok akiknek nem jár (járt) se állami támogatás és közbeszerzésben sem vesznek (vettek) részt. Ha meg egy cégnek "van" egy apeh 0-ás cége, akkor a törvényi kötelezettség csak azt a céget érinti nem?

CyberPunK 2011.11.15. 12:27:09

@p205t16: Na, erre azt miondom, hogy én egy mezei melós vagyok, aki véletlenül tudja, hogy azért van egy másik cége is a főnökségnek, mert az egyik partnerünknél (amely állami cég) csak úgy tudunk melót bevállalni, ha a cég 0-ás apeh felé. Többet nem tudok.

Zsiráfovics Zsiráf 2011.11.15. 12:28:33

@cserepj: "Lehet csemegézni, hogy ki honnan venne el kiadásokat... "
A kiadáscsökkentés önmagában nem segít. Bár lenne honnan.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.15. 12:32:27

@CyberPunK: Szerintem az unokák tőből lefossák majd, hogy kinek pucsított oda az ország, mert mind a kettő pucsítás, ebben azért ne legyen kétség...

CyberPunK 2011.11.15. 12:35:03

@Rufus78: Persze, de azért nekem speciel jobban esne a lelkiismeretemnek, ha nem adnám könnyen magam. Persze az egész elvi kérdés, hisz beleszólásunk nincs a dologba.

Énbagoly 2011.11.15. 12:42:00

@Gonosz Repülőmókus: Szerintem az emberek egyszerűen nem látják már át ezt a katyvaszt, ami itt van. Egyszerűen annyiféle új dolog jön, és olyan mennyiségben, hogy fél sem lehet fogni. Képtelenség követni a hetente változó tényeket. A legtöbben már fel is adták.

Aki meg vállalkozni akar, annak biztos kell egy őrült jó könyvelő, különben nem boldogul ebben a katyvaszban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.15. 12:50:57

"Amelyik cég nem teljesíti a nettó bér szinten tartásához szükséges minimális bruttókereset-emelést, azt két évre kizárhatják a közbeszerzésekből, és nem kaphat állami támogatást."

Ez a szabályozás is egy ordas nagy kamu lesz, mivel a nemhaveri vállalkozások vélhetően nem dőzsölnek, nem tudják megadni a bérkompenzációt. Ha a dolgozó meg ugrál és feljelentget akkor munkanélküli lesz. Vagy azért mert kirúgják, vagy pedig azért, mert a ráerőszakolt újabb terhek hatására szimplán megszűnik a vállalkozás.

@ketroot: Viszont jó olvasni, hogy a csókosoknak megfelel a rekordszar forint.

"Nekem megfelel a huf/eur árfolyam. Nem csak devizahitelesekből áll az ország"

ketroot 2011.11.15. 12:54:00

@Valahol Máshol:

Na ja.

mandiner = kapcsolat.hu.

Viktus 2011.11.15. 12:56:11

Drágán vitték el a magyar adósságpapírokat
Több sikertelen kibocsátás után ma minden kincstárjegy elkelt.

Viktus 2011.11.15. 12:59:05

A befektetők a korábbinál magasabb áron voltak hajlandóak elvinni a papírokat, az átlaghozam ugyanis 6,71 százalék lett, ami az azonos futamidejű kincstárjegyek hétfői piaci hozamát 24, az előző aukció átlaghozamát pedig 48 bázisponttal, azaz közel fél százalékponttal haladja meg. Ennyivel többet kell fizetni a Magyarországot finanszírozó befektetők részére.

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111115-elvittek-kincstarjegyeket-a-keddi-aukcion-igaz-magasabb-hozammal.html

-

Lehet örömködni :D

butab 2011.11.15. 13:03:22

Ugyan már nincs az országban semmi gond, hiszen még a nyugdíjasok is ingyen utazhatnak , akkor biztos akkora jólét van , hogy ezek csak értelmetlen panaszkodások lehetnek a gyurcsányistáktól....

dr. Aullah 2011.11.15. 13:15:47

OFF:
Az szép bazmeg:
index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2011/11/15/final_cut/

"Az Andrew Vajna filmipari kormánybiztos irányította filmalap szabályzata szerint a final cut, vagyis a filmek utolsó vágásának joga a Magyar Nemzeti Filmalapé (MFA) lenne."

"Andrew Vajnának kéne rábólintania minden filmre, és ha neki nem tetszik a befejezés, vagy kevesli a vicces jeleneteket, a jelenlegi tervek szerint akár egy koprodukció külföldi rendezőjét is visszaparancsolhatná a vágóasztalhoz."

Totális cenzúra baszki...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.15. 13:23:59

@Aullah:

"Az állami pénzért cserébe a filmalap beleszólást akar a film történetvezetésébe, cselekményébe és párbeszédeibe is, Andrew Vajna pedig saját szempontjai szerint mérlegelhetné, hogy elégedett-e egy alkotással."

Ezt azért tegyük hozzá. Nem védeni akarom, csak így teljes a kép. Magyarán lófasz sem fog itthon koprodukcióban filmet forgatni, Káel Csabi meg a Vajna majd készíti állami pénzen az orbánista remekműveket, az orbánista látásmóddal természetesen. Nagyjából ennyi, az összes magyar film amely egy fillér állami támogatást is kap, majd átmegy egy szűrőn. Csak épp annyira cenzúrázzák, mint Petőfit az emlékezetes szavalásnál.

CyberPunK 2011.11.15. 13:24:07

@Aullah: Ez a támogatott filmekre vonatkozik, nem minden magyar filmre.

butab 2011.11.15. 13:24:20

@Aullah: Szóval, ha csinálok egy home-videot akkor azt el kell küldeni Vajnának , hátha nem tetszik neki a vége : ].. amúgy ,én ilyet olvastam, erről tud valaki valamit: kuruc.info/r/7/88082/

2011.11.15. 13:25:07

@butab: el a kezekkel a nyugdíjasoktól, akik felépítették nekünk az országot! ezt a földi paradicsomot! ők mindent megérdemelnek, legfeljebb majd veszünk föl még egy kis hitelt, csak nehogy nélkülözniük kelljen a drágáknak!

Zsiráfovics Zsiráf 2011.11.15. 13:26:10

@Énbagoly: "Aki meg vállalkozni akar, annak biztos kell egy őrült jó könyvelő, különben nem boldogul ebben a katyvaszban."
Még avval sem.

dr. Aullah 2011.11.15. 13:27:01

@CyberPunK: Magyarországon évente hány magyar film készül, ami nem kap támogatást?

Enrico72 2011.11.15. 13:28:23

Lehet sírni, de az a ,,szomorú" igazság, hogy a tények nem a bérrettegőket igazolják. NEhéz ezt elfogadni, de meg lehet próbálkozni vele

A vártnál jobban teljesít a gazdaság 1,4%-os növekedés
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111114-hogyan-szerepelt-a-magyar-gazdasag-a-harmadik-negyedevben.html

3% alatt lesz a hiány (rajtunk kívül talán csak a svédeknek fog sikerülni)
Szerencsére még mindig rengetegen látják a helyes irányt. Püspökladány után most a II. kerületben is 50% felett kapott a fideszes jelölt.

Növekedés, kiszámíthatóság (nincs folyamatos váltogatás mindenféle pártok között), hiány kordában tartása. Mi kell még? Miért kell mindig fanyalogni?
Mellesleg azért ekkora csak a növekedés, mert a libás pislogós gyerek giga hiteleket vett fel az IMFtől amit véletlenül pont most kell törleszteni.

CyberPunK 2011.11.15. 13:30:04

@Aullah: Ezt nem tudom, viszont az jobban zavar, hogy ez a Vajna lekúrhatta a Dobó Katát, míg én nem, mint az, hogy milyen jogokat kap. :)

Zsiráfovics Zsiráf 2011.11.15. 13:34:32

@Enrico72: "A vártnál jobban teljesít a gazdaság 1,4%-os növekedés"
Tessék mondani, ezt ugye forintban számolják?
Na és hány százalékot romlott a forint az összes többi devizához képest?

zrobasé 2011.11.15. 13:35:03

@Enrico72: hu, remélem el is hiszed amit irsz, mert különben nagy gond lenne...

Monçada bíboros 2011.11.15. 13:55:16

@Ásó[Mosó]maci: Remek cikk! Kár, hogy a (narancs v. vörös, tök mind1) droidok nem fogják/akarják majd elolvasni...

Monçada bíboros 2011.11.15. 13:59:31

@Enrico72: "Növekedés, kiszámíthatóság (nincs folyamatos váltogatás mindenféle pártok között), hiány kordában tartása. Mi kell még? Miért kell mindig fanyalogni?
Mellesleg azért ekkora csak a növekedés, mert a libás pislogós gyerek giga hiteleket vett fel az IMFtől amit véletlenül pont most kell törleszteni."

Bazz, a hirtv-t és az mno-t már vénásan is adják? Hihetelen vagy ember...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.15. 14:04:26

@Monçada bíboros: Szerintem is nagyon jó cikk. Kívülről lehet, jobban látja a dolgokat.
Tényleg kurva nagy szarban vagyunk, és jönnek az 1,4 %-os növekedésse. Erről egy dolog jut eszembe:
www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

Monçada bíboros 2011.11.15. 14:04:58

@Aullah:
"F, is for fighting, R is for red
Ancestors' blood in battles they've shed
E, we elect them, E, we eject them
In the land of the free and the home of the brave
D, for your dying, O, your overture
M, is for money, you know what that cures
This spells out FREEDOM, it means nothing to me
As long as there's F.I.D.E.SZ.

Put your hand right up my shirt
Pull the strings that make me work
Jaws will part, words fall out
Like a fish with hook in mouth

Rewrites every story, every poem that ever was
Eliminates incompetence, and those who break the laws
Follow the instructions of the New Way's Evil Book of Rules
Replacing rights with wrongs, the files and records in the schools

I'm not a fish
I'm a man
Hook in mouth"

Dave Mustaine után szabadon...

Monçada bíboros 2011.11.15. 14:14:02

@Ásó[Mosó]maci: na igen:) Mondjuk a Gyalog galopp fekete lovagja is hűen ábrázolhatná szeretett kormányunkat:)

Homeoffice 2011.11.15. 14:14:33

@Monçada bíboros:

karaoke bulikon mindig lenyomom a Symphony of Destructiont :)
Sokaknak nem tetszik.
Erre a válaszom.. olvasd el a szövegét.:)

gyilkos fűegér 2011.11.15. 14:17:54

Ha ezt az elmebajt még fokozni akarják, lassan tényleg nem marad más, mint hogy meztelenre vetkőzzenek, és lufiállatot húzzanak a fejükre.

Algopirin 2011.11.15. 14:19:48

Szinten tartás. Nominálisan. Hogy reálban mennyi esik ki (amit senki sehol nem kompenzál) az meg le van szarva.
Igazi szakértő kormány, szakadjon rájuk a parlament. :)

Monçada bíboros 2011.11.15. 14:20:03

@Gunther: Dave bácsi még mindíg jó szövegeket tud írni. Tessék meghallgatni az új albumról a "We The People" c. számot:)

Enrico72 2011.11.15. 14:26:32

@Monçada bíboros: Mert nem 1,4% a növekedés? Ezt a hírtv találta ki?

OÁFK 2011.11.15. 14:32:21

@Enrico72: Teljesen igazad van. 1,4%-os növekedés forintban, miközben a forint 30%-ot bukott az elmúlt pár hónapban.
Agyatlan kis pártpapagáj vagy komám, már ne is haragudj.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.15. 14:36:20

@Ásó[Mosó]maci: jelentem én elolvastam! (bár kitörölhetem vele a seggemet). egy valamitől eltekintve komplex (és korrekt) kórtörténetet ír le a cikkíró: az mdf-et azért nem emelném piedesztálra. már csak azért sem, mert agonizálásuk vége felé az mdf sok mindennek volt nevezhető, csak jobbközép (vagy középjobb) pártnak nem. főleg debrecezni józsival a fedélzeten nem.

mondjuk azon is el lehetne vitatkozni, hogy miért is vár el annyit az emberek zöme az államtól szociális biztonság címszó alatt? európa egyik legmagasabb adó-, és járulékterhelése mellett szerintem nem annyira ördögtől való az, ha ezért komoly szociális hálót vár el a zember. vagy legyen szimbolikus elvonás, és akkor öngondoskodjunk. de a kettőnek (nagy elvonás + öngondoskodj) valamilyen kellemesen erjedő-rothadó bukét kibocsátó elegye engem hányásra ösztönöz.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.15. 14:38:01

@Monçada bíboros: Nekem az új albumról inkább a sudden death jut eszembe az országot figyelve.

Egyébként ha már Megadeth, egy pozitívumot azért tudok mondani.
Mióta orbi van trónra ültetve, már kétszer járt hazánkban Dave Mustaine. Idén tavasszal (+Slayer) plusz egy évvel korábban júniusban a PeCsában. Mindkettőn ott voltam, csodás volt, köszönöm Viktor. Csakhogy ne mindig kritizáljam a második uralkodását.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.15. 14:38:03

@Enrico72: Már hiányoltam az épületes faszságaid :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.15. 14:39:18

@Enrico72:

Hogy mi kell még? Olyan politikusok a közéletben, akiknek kisebb a fején az aranyér...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.15. 14:44:32

@Monçada bíboros: És még1, aztán nem OFFolok többet, előtte 2001-ben voltak ugye, nos akkor is Viktor hozta el nekünk. Újabb dícséret.

Monçada bíboros 2011.11.15. 14:46:13

@Valahol Máshol: Kár, hogy OV a focit szereti, nem pedig minőségi rock/metál zenét. Akkor lehet, hogy beiratkoznék a Felcsúti Marty Friedman gitárakadémiára.:)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.15. 14:46:25

@Seduxen: Az MDF-et én sem sírom vissza. Főleg, mikor ár Bokros a Hajdú P műsorába táncolgatott, az már teljesen agyhalál volt. Viszont a többiről érdemes elgondolkodni.
Abban viszont, hogy a legnagyobb adó + szociális biztonság kombót akarsz, azt ne itt keresd. Főleg azért nem, mert minél több az adó, annál jobb lesz Szlovákia adóbevétele.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.15. 14:51:35

@Ásó[Mosó]maci: arról nem is volt soha szó szerintem, hogy magas adó + szociális biztonság :))) ezért írtam, hogy itt valami elbaltázott elegy van, ahol megsarcol a kormány, majd ezután a pofádba tolja, hogy "nincs ingyen ebéd". (illetve a mostani beállítja unorthodox adócsökkentések politikájának).

Én sem bánnám, ha lenne egy összesen mondjuk 20-25% elvonás a bruttó fizetésemből, és öngondoskodjak magamról, meg a kis családomról is. Igaz, ehhez kellene egy olyan szinten karcsúsított állami apparátus, ami ebben az országban soha nem lesz.

Monçada bíboros 2011.11.15. 14:52:51

@Enrico72: Hú 1,4% az 1% helyett! Tudod, hogy mit keresek? Azt, hogy hova szarjak!
OV és a többi félhülye barom most épp adja meg a gazdaságunknak a kegyelemdöfést, a jövő évi költségvetéssel.

Monçada bíboros 2011.11.15. 15:00:55

@Seduxen: "Én sem bánnám, ha lenne egy összesen mondjuk 20-25% elvonás a bruttó fizetésemből, és öngondoskodjak magamról, meg a kis családomról is."

Valóban, nekem is ez tetszene. A gond az, hogy a fejek többségében még mindíg kommunizmus van, így semmi esély ennek a megvalósítására. Inkább öntik tovább a pénzt a korszerűtlen és finanszírozhatatlan állami rendszerekbe.

zrobasé 2011.11.15. 15:02:13

@Enrico72: "Mellesleg azért ekkora csak a növekedés, mert a libás pislogós gyerek giga hiteleket vett fel az IMFtől amit véletlenül pont most kell törleszteni. "
na várjál csak...nem azért csak ekkora, és nem nagyobb, mert a lusta nyugateurópa, a lusta németekkel az élen húzza vissza a magyar gyorsnaszádot ?
legyen már tiszta a kép, bele lehet zavarodni, hogy ki is tehet már megint erről ? Bajnai vagy a németek ?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.15. 15:03:21

@Seduxen: Van annak bája ahogyan megsarcolják azt aki nem tud menekülni azt' odaröffentik hogy öngondoskodás, mert eü ellátást, nyugdíjat, iskolát, közvilágítást nem tudnak adni a csillió forintodért cserében.
Most én pl. tudom, államtól nyugdíjam nem lesz, mert mnypt rendszerben maradtam. Tudom hogy eü ellátást nem remélhetek, tisztességeset legalábbis, marad a magánrendelő. Tudom hogy ha lesz gyerek ovi, suli fizetős mert különben írni sem fog tudni. Stb...

Gonosz Repülőmókus 2011.11.15. 15:06:45

@Seduxen: Én is elolvastam, hasonló dolgok tulultak nekem is a fejembe mint amiket leírtál. Csak egy pár gondolat:
Az egész cikk erőteljesen az Orbán - Fidesz felelősséget nyomja, eléggé háttérben említi meg a többi szereplőt, pedig a mostani állapot kialakulásában minden, eddig a politikai/gazdasági életben magát már komprommitált pártnak nagy része van.
MDF alatt kezdték szétrabolni az országot. Hirtelen sok milliárdos lett (pl. gyurcsány) abban az időszakban, mikor akkor még államinak számító vagyont messze áron alul rabolták szét a haverok, meg a haverok haverjai.
Bajnai kormánynak könnyű volt szakértenie. Nekifuthatott a megszorításoknak az esélytelenek nyugalmával, hiszen akkor már senki sem gondolta józan ésszel, hogy az mszp legközelebb újra labdába rúghat a választásokon. Ráadásul megszorítani a legkönnyebb, egy darabig még működik is, mint ahogy ha valaki nem kajál 3 napig, akkor abból még meg is spórolhat valamennyit, viszont kb. két hét után már meglehetősen kellemetlen és visszafordíthatatlan következményei lehetnek ennek.
A vizitdíj meg a kórházi napidíj pedig önmagában annyit ért, mintha az égő házamat oldalba hugyozással akarnám eloltani. Hatása semmi, viszont megégethetem a farkamat (mert mókus vagyok). Nem értem, hogy 20 év alatt mért nem lehetett eljutni odáig, hogy kidolgozzanak egy normális (vagy annak látszó), megbízható, ellenőrizhető tb és nyugdíj rendszert, amelybe az állam csak minimálisan szállna és szólna bele. Érdekes, hogy pl. a járművek kötelező biztosításánál ez a dolog viszonylag jól és zökkenőmentesen ment. Aki emlékszik, az tudja, hogy korábban a benzin árában volt ez benne (amelynek szintén semmi relevanciája nincs a károkozás szempontjából). Ezután volt egy kis zúgolódás miatta, de azóta már teljesen használható, van verseny, működik a dolog. Na kb. ilyesmit kellett volna már rég összehozni tb és nyugdíj szinten is.
A cikk írója pedig elmehet a retkes faszba, hogy a választókat hülyézi en block, meg az állampolgárokat, hogy azt várják, hogy majd az állam elintéz meg kifizet helyettük mindent, illetve ilyen dumát: "Nem kell tehát egyéni áldozatok sokaságát hozni". A kurva anyját, milyen áldozatot kellene még hozni? Európai árak, balkáni fizetés, legmagasabb adók és megszorítások. Ez ma Magyarország. Nem az áldozatvállalással van a baj, hanem a szemlélettel, de azon meg nem lehet úgy változtatni, hogy nem kínálnak fel azok alternatívát, akiknek ez lenne a dolguk.
Megszűnt a manyup, nincs semmi helyette, csak a korábbi kontrollálhatatlan állami nyugdíj. Most megszűnik a tb, de semmi nem lesz helyette. Egyszer csak észrevesszük, hogy elmegyünk az orvoshoz és vagy előre csengetjük a lóvét, vagy utólag kapjuk a milliós számlát, amit persze nem tudunk kifizetni és csak nézünk nagy boci szemekkel, hogy most mi van, hiszen mi fizettük a tb-t. Aztán közlik, hogy ugyan, ön már hónapok (évek) óta nem fizet, csak valami adót, amelyet az eltartottak (élősködők: politikusok, cigányok stb) finanszírozására használt fel a kormány. Szóval fizess! Igazából már ez megy régóta, azaz itt mindent legalább kétszer kell kifizetni, de most még duvább lehet.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.15. 15:14:36

@Monçada bíboros: félreértés ne essék, tudom, hogy vannak olyan állami feladatok, amit el kell látnia, és ennek finanszírozása (még ha ennek ellenkezőjét állítja is a hírközlési droid) a zemberek dolga, tehát el KELL, hogy vonjon a fizetésemből (meg az általam vásárolt áruk, és szolgáltatások árából áfa-ifa-ufó formájában). Ez idáig stimmt. Csak itt az ár-érték arány van elcsinálva szerintem, nem kicsit, nagyon.

@csizsikpizsik: megnyugtatásodra közlöm: a jelenlegi önkormányzati bölcsőde (óvoda) is addig ingyenes, amíg a gyereked nem jár oda. amint beteszi a lábát jönnek az "extrák" (mi jelenleg visszük a bölcsibe: a reggelihez-uzsonnához a felvágottat, a gyümölcsöt, a papír kéztörlőt, a wc-papírt - amíg pelenkás volt, értelemszerűen a pelenkát -, a folyékony szappant, a papírzsepit, ezen kívül fizetünk havonta kb 6-7.000.-Ft térítési díjat + 500.-Ft/hó csoportpénzt.). Ezeket a "jelentéktelen" tételeket leszámítva tényleg "ingyenes".

Na szóval nekem ebből a magyarosch "ingyenességből" van kurvára elegem. Vagy legyen komoly elvonás a fizetésből, és azért kapjak is valamit (=ingyenesség), vagy amit fent írtam.

Lehet, hogy ez naiv lesz (tudom: az), de egyfajta recept az is lehetne, ha - ismerve a hazai közteherviselési morált - a becses nemzeti avh egy kicsit hatékonyabban lépne a nyakára az adóelkerülőknek, hogy ne az legyen minden évben, hogy 1000-1500 milliárd forint adóhiány+késedelmi pótlék+bírság van, ami behajthatatlan.

Elhiszem én, hogy a gyorsnaszád minden képzeletet felülmúlóan jól halad, de ezeknek a pénzeknek nem lenne valahol helye a költségvetésben?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.15. 15:15:49

@Ásó[Mosó]maci: Érdekes cikk, két szempontból is:
- immáron sokadszor a politikai felelősséget a választópolgárokra tolja, ami biztos hogy nem szimpatikus lépés, viszont ez a kilábalás egyetlen módja; amíg emberek jobb közérzetéhez elég a parasztvakítás (legyen az bármilyen gusztustalan és hazug, nézze bármilyen hülyének is a tisztelt szavazópolgárokat), addig csak a kínlódás marad.
- ugyanakkor a cikk nem rendszerben gondolkodik, csak a politikai és regionális gazdasági vonatkozásait mutatja be; az igazság viszont inkább az irreálisra felfújt termelés és fogyasztás természetes leeresztődése környékén keresendő, és amíg az Orbán-kormány úgy is ennek visszafújásán kísérletezik, amikor már nekik és a lakosoknak is bevérzett a tüdeje (ld. a felpörgetett fogyasztás víziója), addig nem is lesz változás.

Gonosz Repülőmókus 2011.11.15. 15:19:29

@Enrico72: Tudod Frank Drebin (Leslie Nielsen) nem volt hülye, hanem csak hülyéskedett. Te viszont szimplán hülye vagy, ha ekkora állatságokat képes vagy beszopni és még terjeszted is. Ezért inkább cseréld le az avatarodat valami stílusosabbra. (lézer janit ajánlhatnám, mert habár ő sem hülye, de már a látványától epét hányok)
Elmagyarázom, egyszerűen, hogy te is megértsd, meg a hozzád hasonló seggfejek is:
A Forintnak az Euróhoz, de még inkább a Dollárhoz képest történő rohamos gyengülése mellet az, hogy a fogyaszói árak nem emelkedtek ilyen sziten (sem a bérek), az azt jelenti, hogy szinte minden bevételét forinban szerző ember munkája ennyivel leértékelődött. Valamennyire persze korrigálni fogják az árakat, de csak akkor lehetne olyan szinten, ha a bérek is ennyivel emelkednének. Ez persze nem fog megtörténni, de ha igen, akkor az kemény inflációhoz vezetne. Még nagyobbhoz, mint ami jelenleg is van.
Röviden: ugyanannyi mukáért sokkal kevesebbet kaphatsz, nem forintban persze, hanem tényleges javakban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.15. 15:19:49

@Gonosz Repülőmókus: jogos, tényleg eléggé egyoldalú lett a cikk (nem akartam szóvá tenni, még orbánimádónak titulálna valaki, akkor meg már inkább leszek sztriptíztáncos egy buzibárban), az mszp-szdsz tandemet, mint valami széljegyzetet említ csak, kvázi kívülállókat, akik semmiről sem tehetnek. Bajnaiék meg tényleg az egyik legjobb teljesítményt nyújtották - ezt elismerem -, bár összehasonlítva a többivel nem is volt annyira nehéz jobb teljesítményt előállítani, de náluk szerintem nem szabad megfeledkezni a kevéske provident gyorskölcsönről. Nem nehéz zseninek lenne egy zsák pénzen ülve.

zrobasé 2011.11.15. 15:23:19

@Seduxen: "leszek sztriptíztáncos egy buzibárban"...ugye,ugye, kinek ez, kinek az a titkos vágya :D:D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.15. 15:26:14

@Seduxen: És a magyar rögvalóságból kiindulva legalább megkapja a gyerek a felvágottat és a gyümölcsöt? Vicc, rossz vicc az egész...
Az a gond nálunk hogy van egy menekülni nem tudó/nem akaró réteg akikből a meleg szart is kipréselik adó címén aztán azt szétosztják mindenkinek, merthogy alanyi jogon jár öröktől fogva becsszó. Kb. mintha egy lakásban 10 ember élne, 2 jár dolgozni (munkavállaló), 1 otthon takarít (közalkalmazott) , egy ágyban fekvő beteg (nyugdíjasok), 1 tanul (tanulók) és a többi meg nézi a Story Tv adását és telefonozik a vetélkedőkre, aztán mire a két dolgozó hazaér a hűtőben csak a maradék, a kád már koszos, az utolsó asprint már bevette valaki és 5 ingyenélő még ugat is hogy párizsit hoztak meg almát holott sonka és mangó kellett volna...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.15. 15:27:05

@zrobasé: Szerintem a fradi-focista viccre utalt...bár ki tudja...:))))

mh1973 2011.11.15. 15:38:47

@Enrico72:

Apróságok ne zavarjanak, ez csak a tavalyi gyengébb évhez van viszonyítva, várhatóan az éves átlag (ami számít) így is kisebb lesz, mint amit matócsi először, meg másodszor harsogott!
A hiány a 3000 mrd mnyp vagyon miatt csökken, de összeségében nem ilyen arányban, kb a felét forgatták és vsz forgatják be!
Az imf hitel meg kellett, hogy stabilabb legyen a forint, ha nincs tartalék, akkor úgy állunk mint most. No meg az imf-et verték el jóval áron felül (valós ár 150%-áért) mol papírokra! :P

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.15. 15:39:15

@csizsikpizsik: én újpest focistával ismertem (milyen meglepő :DD )

Secnir 2011.11.15. 15:59:05

@Enrico72:
"3% alatt lesz a hiány (rajtunk kívül talán csak a svédeknek fog sikerülni)"
::a németek már nem is Ejrópa?

"Szerencsére még mindig rengetegen látják a helyes irányt. Püspökladány után most a II. kerületben is 50% felett kapott a fideszes jelölt."
::...pedig Láng Zsolti két éve 66%-ot kapott. hová tűnt 16%? így nem lesz kétharmad. Püspökladányban négyszer(!) futottak neki, mire elment annyi ember, hogy érvényes legyen az időközi választás - és az sem sikerült volna, ha a Kósa-Pálffy duó nem nyújt be egyéni módosítót a választási törvényhez.

" hiány kordában tartása."
::helyesen: hiány kordéban tartása. milyen hiányról beszélsz? államháztartási? kiadási oldali? elmebeli?

"Mellesleg azért ekkora csak a növekedés, mert a libás pislogós gyerek giga hiteleket vett fel az IMFtől amit véletlenül pont most kell törleszteni."
::neked a libás pislogós gyerek az Bajnai Miniszterelnök úr, mert ez a megszólítása (hála OV-nak, aki első uralkodása idején hozott olyan törvényt, hogy a VOLT miniszterelnököket is megilleti a Miniszterelnök megszólítás. Amúgy a libákat nem emlegetném a helyedben, mert az anyaoldalad (mno.hu) is szívott már emiatt, írd be gugliba: bajnai helyreigazitas site:mno.hu
oszt lepődj meg.

Jurganov 2011.11.15. 16:16:09

@Ásó[Mosó]maci: elolvasva, az eddigi hozzászólókkal egyetértve, csak annyit jegyeznék meg, hogy kimondottan mókásnak találtam, ahogy a jóember szemrebbenés nélkül kiáll az "ami állami az rossz ami magán az jó" idejétmúlt eszméjéért (még beletolhatta volna az önszabályozó piacot is, hogy teljes legyen), illetve, hogy nem habozik baloldalinak beállítani ezt vagy az eddigi kormányokat úgy, hogy kb csak a retorikájukban voltak baloldaliak. egy szó mint száz, nem tudok egyetérteni a cikkel, bár rávilágít elég sok problémára, az okokkal szvsz kicsit mellélő.
@csizsikpizsik: milyen vicc?

Nyuggervadász 2011.11.15. 16:16:48

@GGG77: "Nem akarják esetleg újra felállítani a Tervhivatalt?"
Lassú vagy Betmen! Már felállították. A neve: Nemzeti Stratégiai és Tervezési Hivatal ( amely "jövőt kutat, hosszútávú iparági fejlesztési irányok kijelölését, nemzetgazdasági stratégiai kérdések eldöntését segíti").

igényes 2011.11.15. 17:04:13

A Fidesz elnöke nem csupán rabol, de zsarol is?

Aki a földre köp, azzal nincs együttműködés
Spirk József, Joób Sándor
2011. november 15., kedd 15:26 | Email Aki az etikett ellenére a földre köp, azzal nincs több együttműködés, ez volt a miniszterelnök üzenete a köznevelési törvényjavaslat fideszes bírálóinak. Orbán Viktor szerint elfogadhatatlan lenne, hogy egy kormánytól származó előterjesztés általános vitára való alkalmasságát sem szavazzák meg a kormánypárt tagjai. A Fideszen belül attól tartanak: ha átmegy a rossz törvény, annak súlyos politikai ára lesz 2014-ben.

Frank99 2011.11.15. 17:08:38

kisvállalkozóként tudod ki a búbánatos faxomat érdekli, hogy nem indulhatok közbeszerzésen? Meg hogy nem kapok állami támogatást? Aki kap emeljen is. Ennyi. És az általam könyvelt kisvállakozók is tesznek rá nagyot. Aki eddig nem szüneteltetett, már az is jön, hogy télen szünet! Tudjátok hogy lesz itt sokkal több adó? sehogy... egy picinkével kevesebb, esetleg....

Secnir 2011.11.15. 17:09:22

@igényes:
Aki a földre köp, azzal nincs együttműködés!
...köpött a földre Orbán Viktor, majd kijelentette, hogy elhatárolódik magától, de kéri, hogy működjön vele szorosan együtt.

SvenH. (törölt) 2011.11.15. 17:13:43

@Hörömpő Töhötöm: "ezt a földi paradicsomot! ők mindent megérdemelnek, legfeljebb majd veszünk föl még egy kis hitelt, csak nehogy nélkülözniük kelljen a drágáknak!"

kiemelnem a roki nyugdijas reteget akik miutan okosba leszazalekoltak mentek sipakolni a reumatologusoknak egy kis termalvizert...
oszt megrohantak a szecskat dagit es gellertet mert INGYEN JART AZ IS!!!
ma meg gaz büdös kölyke mi tortenik? nem adozol eleget nem gurizel hogy szegeny elemedett polgartarsaink az onfeledt termalvizzel hosszabbithasska meg a jol megerdemelt nyugdijukat amibe 45 evesen az akkori torvenyek szerint elzavartak oket...

Frank99 2011.11.15. 17:14:52

lassan semmilyen közbeszerzés nem lesz, mert mindent fentről irányítanak! Megkötött szerződést nem akarnak kifizetni egy vállalkozómnak, mert azóta Pesten döntik el, mit lehet kifizetni??? Valszín kifizetik, csak kéősbb, de ő addig miből fizet? Lejárt számla, lejárt fiz. határidő.... Ja, odafent semmi nem drága, elmondom nemigazán népszerű a fenti banda idelenn.... csak mennének ki egy kicsit a nép közé, okulni..... ne Pestre lejjebb, sokkal lejjebb, Sellye, Alföld, Borsod stb....

Enrico72 2011.11.15. 17:19:51

@Secnir:

66%? Szerintem valami elnéztél.
II. kerület

A 2010-es eredmény: Balsai István (Fidesz) 52,92%

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100411-a-2010es-valasztasok-fovarosi-adatai.html
Inkább azon gondolkodj el, hogy miért nem csökkent a támogatottsága? Jah persze aki otthon maradt mind MSZPs. Szerintem meg arányaiban kb ugyanannyian maradtak otthon minden oldalról.

Nem tudtam, hogy a németeknek is ilyen alacsony lesz a hiánya, bocsánat akkor nekünk, a németeknek és a svédeknek.

A pislogós gyerek ugyan már melyik OGY választáson nyert, hogy miniszterelnök urazzam? Majd ha minden fórumon Orbánt is miniszterelnök úrnak hívjátok, akkor térjünk csak vissza erre. A helyreigazítás pedig nevetséges. Nyilvánvalóan nem ő ment oda és beszélte rá az embereket az öngyilkosságra, de az is köztudott, hogy ő hajszolta öngyilkosságba őket azzal, hogy nem fizette ki őket és semmijük nem maradt. Hiába csűrjük-csavarjuk a szavakat a tény, tény marad.

igényes 2011.11.15. 17:20:34

@Secnir:

Nem tette, hozzá, hogy ő maga egy sehonnai bitang bunkó? Egyébként szembe köpte önmagát is. Ennél lejjebb nincs! Szar lehet a Fidesznek, mert ez csak baksis ellenében enged, szerintem.

jeriko 2011.11.15. 17:22:12

"Nincs bonyolult adórendszer, csak túl kicsi söralátét." :)

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.15. 17:35:35

@Enrico72: "A vártnál jobban teljesít a gazdaság 1,4%-os növekedés. 3% alatt lesz a hiány (rajtunk kívül talán csak a svédeknek fog sikerülni)"

Bravó! Halleluja Kedves Nertársak! Igen!

Olyan jó dolgunk van, mint még soha. Oszt' a nagy fene jóban mi mindennek örülhetünk! Mennyi mindent hoz nekünk!
áfa emelés
eva emelés
szja emelés (a többségnek)
ebadó
baleseti adó
ropi adó
lekvár adó
adó, adó, adó ...

Az NGM-ben már a portás kutyájának is legalább napi két új sarcot ki kell találnia.

Elszegényedő, elbutuló, beteg nép. DE! legalább a nyugdíjunk elzabrálásából azt lehet mondani, "3 % alatt".

Bravó! :P

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.15. 17:38:24

@Enrico72: "de az is köztudott,"

Ha "köztudás", hogy pár droidmédiához kötött, a fejéből ki nem néző csóka beszop egy totál nívótlan agyhalott rágalomteóriát ... :P

igényes 2011.11.15. 17:40:45

@Grigorij Pantyelejevics:

Sok ember annak tudatában vásárolt, vagy vett ki menhelyről kutyát, hogy vállalni tudta a gondozását, most akkor eresszék el, ha nem tudnak gondoskodni róluk.

Sok embernek van papagája, tengeri malac, sőt én nyáron szúnyogot, darazsat, hangyát, legyet tartok. Most akkor hol itt az esélyegyenlőség. Orbán fizet-e a tetvek után?

F173 2011.11.15. 17:43:02

"Varga Mihály a szombaton bejelentett Gyurcsány-csomag következményeiről úgy fogalmazott, szenvedni fogunk tőle, ugyanakkor arra kérte a miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot hazugságaiért. Legalább annyit mondjon, hogy "Bocsánat, nem mondtam igazat". Mint közölte, a kormánynak ötéves adócsökkentési programja mindössze öt hónapig élt, és szombattól minden várható lépésnek az ellenkezője fog történni. Az adóemelésekről szólva kifejtette, az áfat ismét 20 százalékra kívánják emelni, az evát 15 százalékról 25-re növelik, és az echo sem fog megszűnni."

Fidesz.hu 2006

Vissza fogjuk még sírni a népnyúzó Gyurcsány kormányt!

2llkedő 2011.11.15. 17:45:03

@Enrico72:

"Nyilvánvalóan nem ő ment oda és beszélte rá az embereket az öngyilkosságra, de az is köztudott, hogy ő hajszolta öngyilkosságba őket azzal, hogy nem fizette ki őket és semmijük nem maradt. "

No ez az, ami egy hatalmas hazugság!

2llkedő 2011.11.15. 17:50:29

@Jurganov:
Nem fogadok, mert úriember vagyok, és úriember biztosra nem fogad.

Meridian74 2011.11.15. 17:53:57

@cserepj: a www.kozoskassza.hu weboldal hibás. Nem tartalmazza az adósságtörlesztésre fordított összeget. Én abból csípnék le egy jó nagy adagot.

Jurganov 2011.11.15. 17:57:52

@2llkedő: ahogy érzed :) hiába no, a mindentlátó szem :)

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.11.15. 17:58:18

@Meridian74:

Szerintem tartalmazza. Van egy olyan, hogy Általános közszolgáltatások, azon belül Adósságkezelés. 2012-re 1117 milliárd forint (az öregségi nyugdíjkassza kétharmada) van rá előirányozva, szerintem ez az. Na például ezt a számot is érdemes megnézni historikusan 1995-től folyamatában. GDP arányosan a 15 évvel ezelőtt 9% körüli szinthez képest 4% alatti az érték.

vajdasagi 2011.11.15. 17:59:32

@Frank999: A pesti vállalkozókat sem fizetik ki. Teljes káosz körvonalazódik: körbetartozások kezdenek kialakulni, ahol a sor elején az állam van, aki nem fizet. Mert nem!!! Gondolom azért, mert úgy gondolja, hogy megteheti. Szerintem ezrével fognak elhullani a cégek ezek a lánctartozások miatt a közeljövőben. És nem a férgese fog elhullani, hanem akik nem a csókosok, és ezért hónapokon keresztül nem fizet nekik az állam. Első kézből tudom: pont tegnap mondta el nekem az eddig stabilnak vélt megrendelőm, hogy ezért nem tud ő nekem fizetni február elejéig...
Én meg mit tehetek: megpróbálok nem tönkremenni addig. Csak az a gond, hogy lehet, hogy ő meg tönkremegy időközben....

Szóval így állunk...

stefiapo 2011.11.15. 18:02:22

És amelyik vállalkozás ezt mind szépen végigcsinálja az részt vehet a közbeszerzésen. és akkor mi van? úgyse fogják kifizetni.

tudi 2011.11.15. 18:21:16

Eszem faszom megáll, nem lenne egyszerűbb belátni, hogy úgy ahogy van hülyeség ez az egy kulcsos adó, főleg úgy, hogy máshol ahol van értelmesebben lett bevezetve, vagy ha ez nem megy, akkor többkulcsossá kellene átalakítani. Például így: adozona.hu/aktualis/20111001_2012_ado_adocsomag_csaladi_kedvezmeny_ber.aspx

bucbuc 2011.11.15. 18:25:00

Azért a lényeg, a nyugdíjak visszamenőleges emelése, az megvolt.
Az a lényeg, az a fontos az országnak.

villamos alóli kacaj 2011.11.15. 18:28:50

A Jóban-rosszban való celebeskedés mellett nem ártana, ha elmerülne Rogán az élet sűrűjében, esetleg szabad piacon dolgozna, irányítana (Jézus Mária!) egy kisebb céget, nem beszélne ennyi baromságot - és itt még sorolhatnám a neveket, akik sose dolgoztak versenyszférában, de azokat ötletelik -.

zembertelen 2011.11.15. 18:30:06

Január 1-től: 4 órások előre fuss!

igényes 2011.11.15. 18:31:19

@vajdasagi: Nagyon jól mondod, sem a kórházak, sem a honvédség, sem minisztériumok nem fizetnek a beszállítóknak. Tönkretesznek mindenkit egyedül Pintér Civil Zrt-je kapja pénzt és a CBA, meg mások. JMindenki tönkremegy, csak Orbánék maradnak. Ez az Orbán honnan lett milliárdos öt gyermekkel párt és közalkalmazottként. 170 milliárdra becsülik vagyonát. Sporólni tud.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.15. 18:32:57

Ez blogbejegyzés?
Elég soványkára sikeredett.

Ha én lennék a Ficcs, most leminősítenélek, főleg a cucclibaságod miatt, de anélkül is be vagy te fuccsolva.

Lencsés lstván 2011.11.15. 18:40:03

Az 1.4%-os növekedést nem forintban számolják, hanem devizában. De tök mindegy, mert egy szavát sem hiszem el egyrészt a KSH-nak. Másrészt a multik sokszor csinálják, hogy mivel az anyavállalataikkal euróban számolnak el, nekik tök mindegy mikor számolnak el nagyobb export tételeket. Viszont ha ezt gyenge forint mellett számolják el, sokkal kevesebb euróba kerül nekik kifizetni forintban az alvállalkozókat. Szóval a multik simán csak megnyomják a kiszállításokat a már megtermelt áruval, hogy jobb legyen a nyereségük. Ez simán hozhat 1.4 százalékot össz. GDP szinten.

Lencsés lstván 2011.11.15. 18:40:44

@Kara kán: Na mi van te anonim idióta? Idetaláltál? Sajnos. :-((

2llkedő 2011.11.15. 18:41:15

@igényes: "Ez az Orbán honnan lett milliárdos öt gyermekkel párt és közalkalmazottként. 170 milliárdra becsülik vagyonát."

Erre azért adhatnál valami lin kecskét.

mh1973 2011.11.15. 18:47:14

@stefiapo: Múltkor néztem egy közbeszerzést, de az egy konkrét cégre kiírt feltételeknek nem felelhettem volna meg, sőt mi több, ahhoz, hogy pályázhassak vmi 140e ft értékű pályázati anyagot kellett volna kiváltanom. Sajnos nem megy olyan jól, hogy az ablakon kidobjak ennyi pénzt!!! Akire kiírták az biztosra megy és belekalkulálja ezt a költséget is, mert fixen megtérül...

2011.11.15. 18:50:54

@Enrico72: Na jó, azért a II. kerületből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, Magyarország leggazdagabb rétege lakik ott, sztárügyvédek, nagytőkések, politikusok. Paloták színarany vízcsappal, mozgólépcsővel, meg minden... őket nem nagyon érintik a megszorítások. Lenne előrehozott Csepelen vagy Újpesten vagy Hódmezővásárhelyen vagy Miskolcon, majd megnézném, hány százalékot kap ott a viktátor!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.15. 18:53:37

@Lencsés lstván:
Ne rikácsolj, Pityu!
Akkor se, ha papagáj vagy.

vajdasagi 2011.11.15. 18:53:42

@mh1973: A túlnyomó többség ilyen. De mondjuk ez régen is jgy volt :-(

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 18:55:10

Eddig az volt a baj hogy az állam sz*rik a szegényekre. Most tett valamit, most az a baj hogy ez túl bürokratikus, plusz jó 'szocialista' módon a cégek miatt is aggódik a poszt.

Majdnem jó a neved ZERO, a SUB-ZERO talán még jobb lenne.

bebe tv 2011.11.15. 18:55:58

@GGG77: Bezzeg nálunk... Nem akarják esetleg újra felállítani a Tervhivatalt?

Erről bizony lemaradtál, mert a Matolcsy nemzetközi nagymester már több mint 1 hete bejelentette,
hogy évi 1,2 milliárd forintos költséggel létre hoznak 100 fővel egy jövőkutató tervhivatalt, aminek a feladata az iparági fejlesztési irányok kijelölése lesz.
hvg.hu/itthon/20111102_jovokutato_tervhivatal_ngm
Majd ez a tervhivatal fogja megmondani a külföldi befektetőknek, hogy milyen iparágakat lesznek majd szívesek Magyarországra telepíteni. USA-ból mondjuk a NASA-t, a Microsoft-t, Apple-t stb. Németországból meg esetleg ha sokat könyörögnek nekünk, a Siemens komplett mágnesvasút projektjét, a BMW-t meg netán az AIRBUS teljes gyártását.
Most már világlik, hogy mennyire idióták?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.15. 19:05:12

@Bathory:

Abszolút igazad van, az lenne a legjobb, ha mindenki bruttó 500 ezret keresne, és erre még adnának pénzt a költségvetésből. Van ott pénz szarásig.

bebe tv 2011.11.15. 19:16:43

@Gonosz Repülőmókus: Aki emlékszik, az tudja, hogy korábban a benzin árában volt ez benne (amelynek szintén semmi relevanciája nincs a károkozás szempontjából).

Már hogyne lett volna. A nagy számok törvénye alapján aki évente több km-t autókázik az átlagnál annak nagyobb a matematikai esélye, hogy balesetet fog okozni.
Leírom közérthetőbben. Aki naponta 1 doboz cigi helyett kettővel szív el, annál jóval valószínűbb a tüdőrák kialakulása. Ez még a Qrvára is igaz. Aki minden nap mással dug, annak nagyobb esélye van trippert, szifiliszt esetleg az AIDS-t elkapni. Most már érthető?

2011.11.15. 19:19:27

@Bathory: Tett valamit, csak azt nem értem, hogy ennek mi értelme volt? Az adójóváírást kicserélte kompenzációra, a tb járulékot átnevezte adóra, a többkulcsos adót szolidaritási hozzájárulásra... az egész csak játék a szavakkal, a végeredmény pedig nagyjából ugyanaz mint eddig, csak sokkal bonyolultabb és bürokratikusabb. Há' ennek se füle se farka!

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 19:23:49

@Hörömpő Töhötöm: Az hogy járulék vagy adó, a ktgvetés szempontjából jogilag nem mindegy. Nem részletezem, utánanézhetsz ha érdekel. Arról van szó hogy a befolyó pénzek felhasználása ne legyen feleslegesen kötött, amivel lényegileg én egyetértek.

jágör68 2011.11.15. 19:24:41

Abba köll hagyni a feketézést, zsebbe fizetést, számla nem adást, kamu- számlagyártást oszt akkó maj nem emelkednek évről évre a zadók.
No meg az ingyenélő bodzások/ becsődölt kaszinóbankárok és politikusok eltartását.

Kravver 2011.11.15. 19:25:59

na jó utoljára azért elmondom:

Zero, 2 éve még lelkesen ezeknek tapsikoltatok mindahányan.
Epic.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 19:26:33

@zero: A ktgvetésből így is mennek ki a pénzek a cégekhez. Akkor miért ne ahhoz a céghez menjenek, aki a kormány céljaival összhangban cselekszik? Meg kéne lepődni ezen? Mert ha az én pénzem lenne akkor így csinálnám. Mert ennek csak egy alternatívája van hogy ahhoz a céghez megy a pénz aki többet oszt vissza a pártkasszába.

DEGEC 2011.11.15. 19:54:01

Én azt nem értem, hogy hol van a 2/3 ? valakik csak elmentek szavazni nem?

ketroot 2011.11.15. 20:11:56

@Frank99:

Egyébként a családban, illetve közvetlen környezetemből is lesz olyan, aki ideiglenesen visszaadja a vállalkozóit, kb 15 év után. Azért ez is szép.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.15. 20:13:25

Mindezt az egyszerűsített adózás és bürokrácia jegyében. :) Bohócország!

jágör68 2011.11.15. 20:16:24

@DEGEC:
degeci vaaagy!:DDDDDDDDDD
Hát oszt a jelöltekre szavazhattál? Hogy mondjuk Kúcsány Fletó legyen az mszp miniszterelnökjelöltje vagy Orbán Győző a Zsideszé?
Na ugye. Te csak a kiválasztott jelöltre voksolhatsz.
Akik ugyanannak a pénzügyi hatalomnak a végrehajtói.
Aztán, ha egyik nem tetszik nekik, jön a másik emberük- Medgyessy- Kurcsány
Kurcsány- Orbán.
A görög meg az olasz főnök is el lett távolítva. utóbbi pedig azért nem kis falat-, azt jött helyette a Központból.
Tovább az Ojrópai Egyesült Államok felé!

ketroot 2011.11.15. 20:17:45

@Kravver:

2 éve elég sokan, sajnos...

Frank99 2011.11.15. 20:22:35

@ketroot:

sokan lesznek így.....

Frank99 2011.11.15. 20:26:48

@2llkedő:
olvass egy kicsit
38 ingatlan az Orbán család nevén.

persze, papa bánya. az egyik (tőzeg) pont olyan helyen, ahol egész véletlen LEHET tőzeget bányászni, (mert ott nem természetvédelmi terület) máshol nem lete sehol azországban.....véletlen..

Ironfist 2011.11.15. 20:28:31

@Enrico72:
"Lehet sírni, de az a ,,szomorú" igazság, hogy a tények nem a bérrettegőket igazolják. NEhéz ezt elfogadni, de meg lehet próbálkozni vele"

Hahaha, röhögök rajtad kínomban. Pont most lett megmagyarázva, hogy a Kedves VezetőD, és sleppje kínjában már semmit nem képes megcsinálni anélkül, hogy ki ne baszna az ország nagy részével, és te még képes vagy ezt úgy beállítani, mintha nekik lenne igazuk? Szánalmas Vidékikópia vagy.

Virág et. 2011.11.15. 20:37:50

@Bathory: Homályosíts már fel, hogy milyen pénzek is mennek ki a cégekhez a költségvetésből? Azon kevesek, akik eredményesen vesznek részt közbeszerzéseken (nem sok ilyen cég van, elhiheted) NEM segélyt kapnak, hanem a munkájuk ellenértékét. Vagy az a cél, hogy a bérkompenzációt majd jól beárazzák az államnak végzett munka díjába? Az "állami" támogatások pedig többségében valóján EU-s támogatások, mert az államnak a villanyszámlára sincs már pénze. Ha nem lenne EU, nem lenne ebben az országban semmi, még 1km új út sem.

Mikor sikerül már végre felfogni, hogy a piaci béreket nem lehet rendelettel meghatározni? Orbán székrekedést kaphat az erőlködéstől, ha egy cégnek nincs akkora bevétele, akkor bizony nem fog tudni bért emelni.

Virág et. 2011.11.15. 20:39:27

@zero: 500 ezret? Ugyan! 5 milliót! Vagy 50-et. Legyen a minimálbér havi 2 millió bruttó. Amelyik cég ezt nem fizeti ki, annak a vezetőjét azonnal büntető eljárás alá vonni.

Bathory, Enrico, Vidéki és a többiek szerint így működik a világ.

jocóka 2011.11.15. 20:42:43

mandiner: 1,4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben, az ipari termelés volumene 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH.

...csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a fizetésünk vásárlóértéke pedig ugyanezen időszak alatt mennyivel csökkent, mert hogy az bőven 5% felett van, az tuti, és mi lesz még jan.1-től...

azon kívül a narancsdroidoknak üzenem, az 1,4%-os "várakozáson felül" teljesített gazdaságunk hogyan is jön össze a matolcsy által tavaly ígért 3,5, de inkább 5-7%-os gdp növekedéssel?

Vidéki 2011.11.15. 20:48:49

„Mindezt a kedves cég számolja ki, vallja be, és természetesen teremtse elő a bevételt a béremelésre, „

Ha a kedves cégnek van olyan alkalmazottja, aki elvégezte a 8 általánost, akkor nem olyan nagy kunszt ezt kiszámolni, mint ahogyan Vastagbőr mélységes pesszimizmusával elképzeli.

Ha a kedves magánvállalat nem rendelkezik feladatra alkalmas menedzserrel, akkor nem tud tisztességesen versenyezni. Akkor nyilván képtelen megfelelni az „élni és élni hagyni” elvnek.

A múlt században bekövetkezett hatalma s gazdasági válság idején Roosevelt elnök és kreatív csapata kemény harcot vívtak a társadalmi stabilitás megőrzése érdekében. Ezt sikerült a demokratikus államforma fenntartásával az USA-ban megvalósítania.

Felismerték, hogy a "piaci automatizmusok" önmagukban nem képesek biztosítani a társadalom stabilitását.

A küzdelmet felvették a tisztességtelen verseny ellen is.

Kitaláltak egy olyan emblémát, amelyet csak olyan gyártók termékei viselhettek, akik (szerintük) tisztességes munkakörülmények között tisztességes bérért foglalkoztatták dolgozóikat.
Arra buzdították a vásárlókat, hogy csak ilyen termékeket vásároljanak, mert ez segítette az akkori hatalmas munkanélküliség leküzdését.

A tisztességes bér ugyanis segítheti a kereslet, vele párhuzamosan a foglalkoztatás növekedését.

Tiltották az importot a tisztességtelen versenyre hivatkozva olyan ázsiai országokból, ahol gyermekmunkásokat foglalkoztattak.

OÁFK 2011.11.15. 20:51:06

@Enrico72: Teeee kis pártpapagáj! www.mfor.hu/cikkek/A_szlovakok_ketszer__a_romanok_pedig_haromszor_jobban_nottek_nalunk.html
Szóval csak a svédek. Ja meg a románok és szlovákok. Meg a lettek, litvánok, észtek.
És kevesebbet gyengült a valutájuk.
Na lehet felszállni a gyorsnaszádra vizet merni.

Virág et. 2011.11.15. 20:54:06

@Vidéki: Itt csak két dolgot felejtesz el:

1. Magyarország nem USA. Pláne nem USA Roosevelt alatt. Magyarországon, ha valami 1 Ft-tal olcsóbb, akkor azt fogják megvenni az emberek és tesznek az emblémákra. Nálunk a fogyasztók többsége elsősorban árérzékeny.

2. A cégeknek csupán egy része termel vagy szolgáltat közvetlenül a fogyasztóknak. Elfelejted a külföldi piacra gyártókat, a más cégek beszállítóit, vagy épp alvállalkozóit, kivitelezőit. Őket hogyan "emblémásítod"?

mizrolist 2011.11.15. 21:00:27

@Enrico72: te, Matolcsy nem 3%-ot mondott? vagy 5 volt? a fene sem emlékszik már...

Virág et. 2011.11.15. 21:05:30

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy milyen könnyen kijátszható az egész. Van egy cégem, amiben foglalkoztatok 10 embert, ebből ketten 300 bruttó felett keresnek (én meg a nejem mondjuk), a többiek meg jóval ezalatt. Nem akarok bért emelni, ezért fogom és a 8 alacsonykeresetű embert átteszem egy másik cégembe (kemény 15 ezer forintért alapítok egy újat, ha nincs), az állami támogatásokat pedig a régi cégemre kérem. A munka elvégzéséhez pedig alvállalkozóként szerződtetem a másik cégemet (ami lehet akár az enyém, akár valamelyik rokonomé, hogy a látszatra is adjunk).
A kényszervállalkozóként történő "outsourcolásról" akkor meg még nem is beszéltem.

Sok ész nem kell hozzá.

Virág et. 2011.11.15. 21:07:37

@Enrico72: Arra a hitelre gondolsz, amit a libás pislogó gyerek nem költött el, ellenben a Kárpátok Géniusza vett rajta egy picike Molt, amivel perpill épp cirka 200 milliárd bukóban vagyunk?

Vidéki 2011.11.15. 21:09:12

@Virág et.:
Nemcsak Roosevelt és csapata gondolkozott el a tisztességtelen verseny problémáján.

Melyik vállalkozásnak érdemes életben maradni?

Erről 1907-ben Ausztráliában Higgins főbíró is elgondolkodott és az alábbi eredményre jutott:

„Henry Higgins főbíró döntésének eredménye, aki 1907-ben meghatározta, hogy e minimál bérnek elegendőnek kell lennie egy házas dolgozó és három gyermeke szerény megélhetéséhez.

(A három gyermek nyilván része volt a metodista vallású főbíró család-koncepciójának.)

A döntés lényege az volt, hogy a dolgozónak a szüklégleteit vette figyelembe, mint egy „emberi lényét a civilizált közösségben” mintsem a vállalkozások képességét a bérszínvonal megfizetésére.

Higgins főbíró azon a véleményen volt, hogy egyetlen munkaadó se maradjon fenn abban az esetben, ha fennmaradását csak a munkásai kizsákmányolásával tudja elérni.”

Virág et. 2011.11.15. 21:14:55

@Vidéki: Veled olyan beszélgetni, mint egy két lábon járó wikipediával. :) Nem baj, ne érts félre, csak érdekes, hogy mindenre egy (lehetőleg legalább 100 éves) idézettel válaszolsz.

Egyébként ezek alapján Magyarországon kb csak a bankok maradnának talpon, mindenhol máshol a háromgyermekes család eltartásához elegendő bérnek csupán a töredékét fizetik a munkavállalóknak.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 21:15:58

@Virág et.: Az "állami" támogatások pedig többségében valóján EU-s támogatások

Az EU-támogatást szerinted a jézuska hozza? Nem, te fizeted be. És az állambácsi osztja, szóval lényegileg á-i támogatás, igen. A nokiásdoboz-rendszernél ez mintha nekünk embereknek jobb lenne.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.11.15. 21:16:36

Ennyi erővel lassan elkezdhetjük a konnektort nyalogatni.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 21:18:11

@jocóka: 1,4%-os "várakozáson felül" teljesített gazdaságunk hogyan is jön össze a matolcsy által tavaly ígért 3,5, de inkább 5-7%-os gdp növekedéssel?

De hasonlíthatod a GyF-Bajnai teljesítményhez, akkor meg tök király. Amúgy kapd el a lapátot jocóka, 5-7%okból nem élsz meg.

Virág et. 2011.11.15. 21:19:06

@Bathory: Az EU-s támogatást Jürgen és Francois fizeti inkább, mint én vagy te. Magyarország hozzájárulása az EU-s kiadásokhoz harmatos - mi inkább kivesszük a pénzt, mint betesszük. Cserébe a piacunkkal fizetünk, mert azért az EU sem karitatív intézmény.

A nokiásdoboz és a rendelettel megmondom, mennyi legyen a bér a sarki fűszeresnél között van még a normális működés. Ahhoz kéne sorolni inkább. Szerintem.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 21:20:30

@Vidéki: A múlt században bekövetkezett hatalma s gazdasági válság idején Roosevelt elnök és kreatív csapata kemény harcot vívtak a társadalmi stabilitás megőrzése érdekében. Ezt sikerült a demokratikus államforma fenntartásával az USA-ban megvalósítania.

Felismerték, hogy a "piaci automatizmusok" önmagukban nem képesek biztosítani a társadalom stabilitását.

A küzdelmet felvették a tisztességtelen verseny ellen is.

Kitaláltak egy olyan emblémát, amelyet csak olyan gyártók termékei viselhettek, akik (szerintük) tisztességes munkakörülmények között tisztességes bérért foglalkoztatták dolgozóikat.
Arra buzdították a vásárlókat, hogy csak ilyen termékeket vásároljanak, mert ez segítette az akkori hatalmas munkanélküliség leküzdését.

Tulajdonképpen Hitler is ezt tette, csak rá nem szabad hivatkozni, mert náci, jelentsen ez akármit. Ők is megjelölték a hazafiatlan üzleteket.

Virág et. 2011.11.15. 21:21:30

Hagyjátok már ezt az 1.4%-on lovaglást. Egyrészt, ez jóval alulmúlja a kormányzati becsléseket (más kérdés, hogy sokan ennél is rosszabbat vártak, de azért ne essünk már hasra, hogy a katasztrófa helyett, csak gyenge lett az eredmény). Másrészt ennek oka a mezőgazdaság (gondolom a jó idő is Orbán miatt van, a nap is neki süt), meg a gyenge forint miatt jól teljesítő export. Ez utóbbi tényleg nekik köszönhető (317 ft?), csakhogy ennek az árát a fogyasztók fizetik meg az általános árszínvonal emelkedéssel.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 21:23:40

@Virág et.: 1. Magyarország nem USA. Pláne nem USA Roosevelt alatt. Magyarországon, ha valami 1 Ft-tal olcsóbb, akkor azt fogják megvenni az emberek és tesznek az emblémákra. Nálunk a fogyasztók többsége elsősorban árérzékeny.

-Az eszeddel csak a történelemtudásod versenyezhet. Az USA-ban a válság idején a munkásosztály jó része éhezett. Bár ők biztosan nem voltak árérzékenyek, hiszen ámerikában nincs olyan.

Nyuggervadász 2011.11.15. 21:24:37

@Enrico72:
Rendben, elfogadom, hogy a libások Bajnai miatt lettek öngyilkosok, ha te is elfogadod, hogy az elmúlt hónapokban -a különböző híradókban bemutatott - öngyilkosok, magukat, vagy a házukat felgyújtó emberek ( a szomszédok, ismerősök által megerősítve , hogy mindez anyagi jellegű problémák miatt történt) a jelen kormány miatt követték el szörnyű tettüket! Abszurd, ugye?
Saját példa: amikor Kósa és Szijjártó nagy garral azt emlegette, hogy Magyarország a csőd szélén áll, rögtön gyengült a forint, az én CHF alapú építési kölcsönöm 30%-kal nőtt. Állítólag a "fiúk" közgazdászok, úgy, hogy ezt nekik tudniuk kellett volna, hogy egy ilyen kijelentés milyen katasztrófális következményekkel fog járni. Persze, azóta már a csillagos egekben jár a kölcsönöm, mivel az a fránya nyugat nem ismeri el a magyar unortodox csodát, a kiismerhetetlen gazdaságpolitikát.
Lehet, hogy a hithűeket be tudják etetni a blabla dumájukkal, de engem nem. Közgazdász vagyok, sok éven keresztül a vállalati szektorban dolgoztam, majd tíz éven át tanítottam is a közgazdaságtant. Ismerem az ok-okozati összefüggéseket. Félreértés ne essék, most nem nagyképűsködöm, csupán azt kívánom jelezni, hogy ez a szakmám, amit ismerek.
Tehát, jön a szakma: " a libás pislogós gyerek" valóban vett fel hiteleket, főképp készenlétit, aminek az lett a következménye, hogy (láss csodát!) Mo. iránt megnőtt a bizalom, a forint rögtön erősödött, a befektetők visszatértek, stb.
Ja, és annak a hitelnek a kamata alig volt több, mint 2% (nem úgy, mint a mostani kincstárjegyeknek! A múltheti már 8.6%-on kelt el).
És abból a sokat fikázott készenlétiből vették a Mol részvényeket (mekkora felárral? és a forint ismételt gyengülése miatt mekkora veszteséggel?)
Most ismételték a Járai szövegét, amikor az Orbán azt kérdezte tőle, hogy mi is a gond a magyar gazdaságpolitikával? A bizalom, a tervezhetőség, a kiszámíthatóság stb. hiánya - felelte Járai.
No komment.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 21:25:53

@Virág et.: Sok ész nem kell hozzá.

Annál jóval több, mint ami neked van, koma.

Virág et. 2011.11.15. 21:29:06

@Bathory: Ez olyan jobbos kommentelő szokás, hogy ha már érved nincs, meg igazad sem (az eddig sem volt), akkor jön a személyeskedés. Szerintem egyszerűbb ha inkább nem is válaszolsz.

Egyébként, ha szerinted a foglalkoztatást azzal lehet növelni, hogy előírjuk, hogy növeljük a munkáltatók munkabérterheit, akkor ezt alkalmasint mondd majd meg szerettet kormányodnak is, ők ugyanis épp az ellenkező irányba tettek óriási lépéseket az új munkaügyi jogszabályokkal.

Biztos nem ismerik Rooseveletet meg az ő csodafegyverét.

Virág et. 2011.11.15. 21:29:47

@Bathory: Húztál szűrőbe. Mert ostoba vagy.

a Zamboni nem egy tészta 2011.11.15. 21:30:25

@Enrico72: barátom, igazi kétbites barom vagy. Senki nem állította, hogy jelenleg lát alternatívát. Azt viszont állítják, hogy ez katasztrófa. 100 milliárd légy nem tévedhet, egyél szart, szavazz rájuk.

Neoprimitív 2011.11.15. 21:38:32

@Bathory: "Arról van szó hogy a befolyó pénzek felhasználása ne legyen feleslegesen kötött, amivel lényegileg én egyetértek. "

Én is, én is! Már annyira elegem volt abból, hogy amit befizetek az államkasszába (vagy most már hivatalosan is álamkassza?) azért valami járna is nekem! Fúj, alig bírtam elviselni. Most végre megnyugodtam, így, hogy tudom, az egészségügyi ellátásra befizetett pénzemből például rendelhetnek még egy pár gyönyörű olajfestményt. Ja, és kérek még gyorsan néhány segget magam elé, amit nyalhatok, még nem elég barna az orrom.

A mai Orbán szösszenethez pedig egy kis irodalom:
Volt egy bácsi gyerekkoromba,
Buszon utazott Badacsonyba.
Táblát betűzött ki:
Tilos a padlóra köpni! -
Ezért köpött hát a plafonra.
(Edward Lear / Tótfalusi István fordítása)

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 21:41:34

@Virág et.: Érdekes módon Mussolini Olaszországában, Hitler Németországában teljes volt a foglalkoztatottság, és előírtak a cégeknek mindent amit akartak, és mindenki kussolt. 10 év alatt lettek utolsóból elsők(a németek). Szóval lehet azt csak akarni kell, persze ez csak puhácska diktatúra a 2/3dal.

Nem, nem tettek ellenkező lépést a munkaügyi jsz-okkal, viszont mától kötelezhetik a rabokat a bv-ban a munkára. Ez eddig nem volt demokratikus.

Jurganov 2011.11.15. 21:42:07

@Virág et.: sajnos a valóság az, hogy többet teszünk be mint amennyit kiveszünk ( ne legyünk naívak, az eu sosem arról szólt, hogy kiemeljenek bennünket vagy másokat a sz*rból, hanem, hogy megvegyenek)

jocóka 2011.11.15. 21:49:28

@Bathory: hát én doldogozom, de csak azt veszem észre, hogy ugyanannyi bruttóhoz idén 2%-kal kevesebb a nettóm, jövőre pedig újabb 8%-kal csökken, szóval hiába a lapát.

Hegseztő Hegesztő 2011.11.15. 21:51:22

Zéro fától nem látja az erdőt. Elveszik a részletekbe, de hogy mi mitől van, azzal nem foglalkozik. Egyszerűen arról van szó, hogy volt egy adócsökkentés, de nem jött be (még). Miért? Mert tojunk adót fizetni. Nem ad blokkot, számlát a zöldséges, a fodrász, a nőgyógyász, a fogorvos , meg a virágárus, meg a pék, meg a hentes, meg a lakáskiadó, meg a vízszerelő, meg senki. Pedig kő keményen felszámolják az AFA-t és az árujukat világpiaci áron adják. Nem azt mondják a zöldséges, hogy számlával ennyi , meg ennyi, számla nélkül viszont csak ennyi.. Nem , nem ... Egyszerűen lopnak, mi meg engedjük, sőt cinkosan még össze is mosolygunk, "...hát mit kezdjek én a számlával"...alapon.
Tegye mindenki szívére a kezét, mikor reklamál az eladónál : Hé, komám , hát számlát nem kapok?
Pedig sok kicsi, sokra megy. És itt van a "kutya" elásva. Azaz nincs bevétele a költségvetésnek. Így aztán mit lehet a kormány? .....Hát persze, megemeli az ÁFáT, hogy a jövő honapba kifizesse a nyugdíjakat, az orvosokat, a tanárokat, a zsarukat , stb stb.
Te , akkor cselekszel helyesn, ha kéred a krumplit , almát vagy a húst és utána szépen elkéred a neked járó vásárlási blokkodat is...Pá!

2011.11.15. 22:00:24

@Jurganov: Én utána néztem, tényleg többet veszünk ki, mint amit beteszünk. A furfang ott van, hogy ők mondják meg, hogy amit kiveszünk, azt mire költhetjük el. Mit ad istók, csupa inproduktív hülyeségre, kutyawellness meg 40 centis kilátó meg térkövezés meg kalandpark meg faszom.

2011.11.15. 22:06:01

@Hegseztő: Logika zéro. Hiába emelik meg azt az áfát, amit úgysem fizetnek be! Küldjenek ki agent provokatőröket és büntessék meg aki nem ad számlát, vagy mittudomén... menjen kia munkaügyi kommandó, vegyék nyilvántartásba a még be nem jelentett munkavállalókat... ha már a zászlajukra tűzték az egyenlő teherviselés szlogenjét, ezzel foglalkozzanak!

2011.11.15. 22:24:40

@Bathory: Attól függ, minek az áfáját... Mondjuk a közművekét tényleg. Kisközértet már tudok neked olyat mutatni, ahol az apeh engedélyes pénztárgép tetejére fel van rakva egy szalagos számológép is, és a kasszírnő hol az egyikbe, hol a másikba veri be a tételeket, attól függően, milyenje van. A "kisiparosok a lakosság szolgálatában" (szobafestő, csőszerelő stb) sosem adnak számlát, akárcsak a kávéautómaták sem. Aztán ott a bevásárlóturizmus, a használtpiac...

dekol84 2011.11.15. 22:42:43

@Enrico72: "Nyilvánvalóan nem ő ment oda és beszélte rá az embereket az öngyilkosságra, de az is köztudott, hogy ő hajszolta öngyilkosságba őket azzal, hogy nem fizette ki őket és semmijük nem maradt. Hiába csűrjük-csavarjuk a szavakat a tény, tény marad."

Akkor vazzzeee - te agymosott - 2010 április 10. óta minden öngyilkost az a faszfej zorbán küldött halálba! Meg azokat is akik 2012-től dobják el a szaros életüket, mert ez a fostalicska, meg a ző jobb keze szerte-szét bassza az egész gazdaságot, ami miatt semmijük nem marad a zembereknek! Ó bár egyszer a sírjára szarhatnék!

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.15. 22:53:05

@Bathory: Azert azt se felejtsd el, hogy mi volt a nemet gazdasag fo trukkje Adolf bacsi idejen.. A maganbankok felszamolasa es belso felhasznalasu mikrohitelek folyositasa. Plusz rahedli allami beruhazas szinten belso hitelezessel (tobbek kozott a hadiiparba, ami bizotositotta azt is, hogy vegig tudjak csinalni).

Ha ma ezt akar csak meg mernenk emliteni (a jobbik mondjuk valami hasonlot szeretne), akkor mar masnap elkezdene pedzegetni Izrael es az USA, hogy ezt a terroristakat penzelo reakcios fasisztanaci kozpontot, ezt a Magyarorszagot elobb utobb bombazni kell majd, de addig is embargo ala helyezik, a hitelminositok meg azonnal ZZZ--- minositest adnanak. :P

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 22:56:39

@Hörömpő Töhötöm: Használt cikk után nincs áfa, mert azt már megfizették. Az ilyen nyomor kisközértek a kajaforgalom 10%-át se adják. A kisiparosoknál igaz amit írsz, de ők többnyire kisvállalkozók, őket már csak azért is érdemes békén hagyni, mert nem kell nekik munkahelyet teremteni milliókért.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.15. 23:04:28

@Meleardil Eressea Iluvadan: Mindenképpen ez lesz a vége a jelenlegi rendszernek - egyébként sajna, mert szeretek enni, meg tudni hogy van melegvíz. Előbb utóbb lesz egy ország ami vagy annyira tökös vagy annyira elkeseredett lesz hogy azt mondja hogy nem fizet tovább. Amikor már 80%ot von majd el az állam, aminek 4/5e kamatra megy el, úgy, hogy a hitelfőösszeg tovább nő(erre mindig vigyáznak).

abandi 2011.11.15. 23:15:37

Azért nem szeretem az itteni hangulatot, mert egyszerűen lázít a "2/3-os nemzeti kormány" ellen!
És ez nem helyénvaló...
szerintem...
hehehehe!

Hegseztő Hegesztő 2011.11.15. 23:49:21

Az ÁFA emelésre azért kényszerül a kormány, mert abból , legalább jó esetben, már mánap bejön valami a költségvetéseb. A sok EVA-s is befizeti a kötelező részt, de mivel nem kell számla neki, így a költségszámláit odaadja a KFT-s haverjának, aki visszaadja neki az AFAT, vagy annak egy részét. Osztoznak....Hát hogy lesz költségvetései beveétel? Sehogy! Ilyen moral mellett ország veszteni fog, pártállástól függetlenül.
Hogy milyen a számlázási morál, menj el a Nagycsarnokba, turistaszezon idején, az emeletre, sült kolbászt enni, meg sört ínni. Iskolai riasztócsengővel vannak felszerelkezve a sütősök, ha jön az APEH, ledják a riasztást. Ha valaki lebukik, összedobják a bírságot. ...szánalmas társaság... Csak ebből sem lesz bevétele a költségvetésnek.
Még a kolbászból is elcsalják a húst...Ragacsos vackot zabáltatnak a turistákkal és velünk is. De a többi sem jobb a dekné vásznánál...Multkor a táskással gyült meg a bajom, a Harminckettesek terén, mert kifogásolta, hogy számlát mertem kérni, a nagyjavításért. Már csak a garancia miatt is.. 12000ruppó volt a javítás. (Utólag vissza kellett vinnem a táskát, mert lemaradt egy varrás. Nesze neked önmeózás)
Újpesten egy kis pékségben, nem ismerik a blokk szót...Ahogy monjátok, ....beütik a számokat, a gépbe, majd kiüti.és nem kapsz számlát. ... Nem sok ÁFÁT vallhatnak be, az tuti...
Aztán csodálkozunk, hogy kevés a szétosztható pénz.. Vitatkozunk, hogy kompenzáció...., meg néhány százalék,..meg támogatás , meg erre sincs pénz.. meg arra sincs ... meg hasonlók...végett.
Amig mi, nem követeljük meg a számlaadást (vagyis szégyeljük magunkat mások előtt az kérni), addig minden kormánynak meggyűlik a baja, a közpénzek hogyani felosztásáról...

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 00:19:41

maradjunk abban, hogy Adolf nagy fasz volt. Olyan diktaturát vezetett be, hogy hajaj..
A nagy gazdasági világválság előtt 2-3 % szavazója volt, de a válság alatt és után megerősödött és nyert. Habár ő osztrák volt, és csak 1932-bem kapott német állampolgárságot, éppen az északi szocialistáktól, először az elvtársait irtotta ki, majd a népének esett neki végül más népeknek...Minden ott élő külföldi vagy felvette a német állapolgárságot, vagy sipirc kifelé...Mint baloldali , forradalmi párt, a vörös lobogójával neki esett az egyházaknak is,ott irtotta a papokat ahol tudta, neki ne szónokoljanak a templomokban. Nincs új a Nap alatt! Tanulhatott Lenintől és Sztálintól is, miképpen késői követői Rákosi és Polpot..
Az autópályák kézierővel épültek, lapáttal és csakánnyal, úgy , hogy minden németet1 évre besorozott munkaszolgálatra, naná, ingyen...Aztán 1933 után eljött 1934 -es év is,amikor lefogta a teljes német ellenzéket és mindjár megkezdte megsemmisítésüket is a Berlin melletti Oranienburg -Sachsenhauseni táborban. ...Ez volt a kezdet...A többit már ismerjük...
Szóval nem érdemes a mitoszgyártás, mert az ördög a részletekben rejlik...
Pá!

Ironfist 2011.11.16. 00:20:06

@Enrico72:
""Nyilvánvalóan nem ő ment oda és beszélte rá az embereket az öngyilkosságra, de az is köztudott, hogy ő hajszolta öngyilkosságba őket azzal, hogy nem fizette ki őket és semmijük nem maradt. Hiába csűrjük-csavarjuk a szavakat a tény, tény marad.""

Te hülye vagy.

1.-Az, hogy valami szerinted "köztudott" az nem, ismétlem NEM egyenlő azzal, hogy tény.
2.-Más "érved" is van egyébként, vagy csak az, hogy "libás" meg, hogy "őmiatta lettek öngyilkosok". Mert ez kábé azon a szinten van, hogy "2006 október szemkilövős ávósok", meg, hogy "gyurcsányahibáselmúltnyolcév".
3.-Deriváld már le azt a kapcsolatot, amit egy koldusbotra jutott öngyilkos, és a "miniszterelnök, aki épp hozzná helyre az országot" közt látsz! Tételesen! Hogy jutunk el Bajnai Gordontól addig az emberig, aki megölte magát, mert szegény lett? Lépésről lépésre, avagy ahogy felétek dívik a kifejezés: kockáról kockára. Hajrá, lehet válaszolni!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.16. 01:01:13

Pedig az állam megtehetné,

Azaz meg tudná tenni, hogy rendeletekkel (illetve néhány kihagyásával) szabályozza, emelje a magánszektorban lévő béreket, javítsa a foglalkoztatottságot és ez által javítsa a közhangulatot.

Nem lett volna szabad bevezetnie az egykulcsos szja-t. Fokozatosan kellett volna csökkenteni az adónemek számát, vagyis egyszerűbbé tenni a bevallásokat.
Nem lett volna szabad hagyni, hogy az új adókulcsok miatt bárkinek a nettó bére csökkenjen. Ott, ahol az adókulcsok alacsonyak, eddig mindig emelkedett a befizetői kedv és az összeg is.
Csökkenteni kellett volna a munkabérre eső terheket. Ez kötelező, ne csak az összeszerelő multi járjon jól a neki járó állami szubvenciók miatt.
Meg kell tartania az EVA-t jövőre is és nem szabad emelni az adókulcsot.
Nem lett volna szabad bevezetnie NETA-t (népegészségügyi termékadó).
Nem lett volna szabad megemelnie az üzemanyagok jövedéki-adó tartalmát.
Nem lett volna szabad bankadót kivetnie. Minden szolgáltatószektorra kivetett adót a fogyasztó fizet meg.

Magyarul: ha már forintot gyengít, és belső fogyasztás kíván generálni, akkor több pénzt kellene hagyni az emberek zsebében, hogy fogyasszanak. Több pénzt kellene hagyni a vállalatok zsebében (hogy a növekvő fogyasztás miatti többletbevételükből tudjanak adni egy részt a munkavállalónak bérfejelsztés címén, vagy csak azért, hogy meg tudjanak tartani minden korábbi alkalmazottat.

Nemes gondolat, hogy a munka nemesít (közmunkaprogram), de abból a "bérből" nem lesz fogyasztás, ezért alapvető fontosságú lenne a kis- és középvállalkozói réteg erősítése (és nemcsak a holdudvaré), amelyik munkát tud adni az adófizetőknek. Pompás dolog, hogy az összeszerelő multik adják a GDP nagy részét, viszont a mikro-, kis- és közepes vállalkozások adják (adnák) a foglalkoztatottak zömét.

És a legfontosabb: OLCSÓBB állam, üvegzseb, korrupció elleni harc, és a nyugdíjrendszer átgondolt reformja, ami égető probléma.

Egyszerűen annyi történik csupán, hogy a kormány ezt valamiért nem látja, vagy nem akarja látni. Vagy külföldi pénzügyi körök diktálnak (számtalan konteo van erről), vagy pedig Viktoréknak egy egészen elfuserált, feudális államberendezkedés lebeg a szemeik előtt - amin könnyű uralkodni. Vagy mindkettő.

Szolgák vagyunk a saját országunkban, mi nem haldoklunk, mi így élünk. Pedig lehetne máshogy is.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.16. 01:10:42

@Hegseztő: baszod én kapok blokkot a hiperben, kapok blokkot a kisboltban, kapok áfás számlát a benzinkúton, kapok áfás számlát a szálláshelyen, kapok blokkot az étteremben, áfával terhelt minden számlám, befizetek minden adót, takarodj már a gecibe.

komplikato 2011.11.16. 01:17:46

@SvenH.: "kiemelnem a roki nyugdijas reteget akik miutan okosba leszazalekoltak mentek sipakolni a reumatologusoknak egy kis termalvizert...
oszt megrohantak a szecskat dagit es gellertet mert INGYEN JART AZ IS!!!"

Ezt hol álmodta jópolgár? Beutalóval 1500 a jegy, anélkül 8000 vagy több. És azért, hogy az aljas munkásemberek, panelprolik, és rokkantak ne rondítsák a helyet a 8000 rugóval bemenő vendégek előtt, hoztak egy szabályt, hogy hétvégén nem, hétköznap csak késő délután lehet bemenniük. Volt beutalom a hátam miatt, nem vagyok rokkant ... még, és gyakorlatilag kiderült, hogy sohanapján kiskedden mehetek be beutalóval. DE AKKOR SEM INGYEN!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.16. 01:19:31

@Hegseztő:

A számlaadási morállal kapcsolatban: jó a kommented, sok igazságod van, és jó dolgot feszegetsz, mert óriási probléma ez. Sokat kellene javulni ezeken a területen (számlaadás, számlakérés, nem okosba-intézés).

A pénztárgép-Sharp szalagos számológép kombóval én is találkoztam már, de olyannal is, akinek semmilye sem volt, csak egyszerűen árulta prortékáját. Ez egy Normafánál lévő, mezei, mobil kürtőskalácsos volt. Figyeltem a népet, sokan vettek tőle, senki sem kérte el a blokkot, és az arcokból ítélve nem is hiényolta azt.
A legszebb az, amikor a NAV egyik területi kirendeltségén működő büfében SEM kapsz blokkot.

SvenH. (törölt) 2011.11.16. 01:35:18

@Kompli: multidot nem irtam ki rendesen?
ez igy ment 20 evvel ezelott, sajnalhatod hogy nem akkor eltel, az elelmeseknek akkor aranyeletuk volt

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 02:07:12

@Kusics Iván: Na látod Kiscserkész! Az általad felsorolt kevés számú nagyok befizetéséből építik a kocsid alá az utat, meg fizetik ki a tanáraidat, de sok kis nem számla-adóból meg megjavíthatnák az országutakat (pl) Vagy tán Németországban élsz?
Azért majd küld el a számlaadó fogorvosod nevét és címét., légysz.... Meg a fodrászod címe is érdekel, aki mindíg számlázik...

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 02:36:39

@Zébácsi:
persze, persze nem volt szép a banki adó, de a muszáj nagy úr . Pénzt pedig onnan lehet elvenni, ahol van, ha egyszer nagyon kell. A közmunka nem fizet valami fényesen, de még mindég jobb, hogy van némi kereset, mint attól egyébként sokkal kevesebb segély...Ugyanakkor van mit elvégezni . Munka és apénz az utcán hever, mondja a közmondás...Ebben az országban bármit elvégez a közmunkás , vagy bárki , ártani nem fog vele, mert itt szinte minden lerobbant állapotban van.
Én úgy tudom, kb 2000 milliárd be nem fizettett adó és illetékelmaradás van. Ez pedig elég nagy pénz, amiért már érdemes felkelni. Kb 1000km autópálya ára, átlagterepen...
Sajnos bármilyen irányba indulunk is el, mindég az jön ki, a bevétel nem fedezi a kiadást. Mit lehet tenni, hát persze lehet hitelt felvenni. Ennek lett az eredménye a 85% -os eladosodás. A sok minusból adódott össze. Egyszerűen elfolyt a pénz. Én nem mondom, hogy ellopták. Ennyi pénzt egyébként sem lehet ellopni. Ennek az állítása merő demagógia lenn. De szép lassan elfolyatni apénzeket, igen is lehet. Sőt, nem kicsit nagyon! Úgy jártunk mint egy rendes emeber, aki folyamatosan kölcsönkéreget..mert...... most még az egyszer adjál....meglátod visszaadom...

2llkedő 2011.11.16. 06:08:21

@Hegseztő:
"persze, persze nem volt szép a banki adó, de a muszáj nagy úr . Pénzt pedig onnan lehet elvenni, ahol van, ha egyszer nagyon kell."

Etióp kisgyerek kifogja az aranyhalat. Az aranyhal megszólal: - Van három... - Nyam-nyam-nyam-nyam...

Az éhség is nagy úr! Csak ha az etióp kisgyerek is gondolkodna, akkor a három kívánságból sokkal jobban lakhatna.

"Én úgy tudom, kb 2000 milliárd be nem fizettett adó és illetékelmaradás van. Ez pedig elég nagy pénz, amiért már érdemes felkelni. Kb 1000km autópálya ára, átlagterepen..."

Jó lesz az 700 km autópályának is. Nézd meg a makói havasokban mennyiért építjük az M43-ast.

"Ennek lett az eredménye a 85% -os eladosodás."

Nem ennek az eredménye (ill. csak részben). Volt egy világgazdasági válság, amikor is a gídípí ugrásszerúen lecsökkent, a deviza árfolyam pedig megnőtt. Ebből adódóan a nevező csökkent, a számláló nőtt, így nétt a százalékos érték. Ugyanúgy, ahogy most mondják, milyen hatalmasat csökkentettek az adósságon. A tény az, hogy devizában lehet, hogy csökkent, de forintban a manyup pénzek lenyúlása mellett is nőtt éppen a devizaárfolyam drágulása miatt. Ez az általad nevezett elfolyatott pénz.

2llkedő 2011.11.16. 06:15:36

@Hegseztő: "de sok kis nem számla-adóból meg megjavíthatnák az országutakat"

Ha a sok kis nem szálaadó mindig adna szálát, meglepődnél, hogy mi mennyibe is kerül valójában. Mert akkor kénytelenek lennének árat emelni.

Lencsés lstván 2011.11.16. 06:36:32

@Zébácsi: Nyugi, van olyan étterem, amely egy APEH épület földszintjén működik és ott sem láttam még blokkot.

Lencsés lstván 2011.11.16. 06:39:07

@Enrico72: "Nyilvánvalóan nem ő ment oda és beszélte rá az embereket az öngyilkosságra, de az is köztudott, hogy ő hajszolta öngyilkosságba őket azzal, hogy nem fizette ki őket és semmijük nem maradt. Hiába csűrjük-csavarjuk a szavakat a tény, tény marad. "
- Te nagyon hülye! A Wallis már csak akkor vette át a Hajdú-Bét-et, amikor már anyagi bajban volt. Gyakorlatilag már csak felszámolt. Az adósság felhalmozásához Bajnainak nem volt köze.

Lencsés lstván 2011.11.16. 06:40:47

@Frank99: "Megkötött szerződést nem akarnak kifizetni egy vállalkozómnak, mert azóta Pesten döntik el, mit lehet kifizetni??? Valszín kifizetik, csak kéősbb, de ő addig miből fizet? Lejárt számla, lejárt fiz. határidő..." - Idén már nem is fizetnek semmit, ezt most megmondom neked, hogy a költségvetés hiánya ne szálljon el. Majd januárban.

McDobbent 2011.11.16. 06:44:07

Nekem minden tetszik, kulonosen a 16% ado. Koszonom.

Lencsés lstván 2011.11.16. 06:49:04

@Enrico72: "Mert nem 1,4% a növekedés?" - Te agyatlan narancs! A gyenge forint miatt a multik most szállítanak kifelé és számolnak el az anyavállalattal euróban, mert most azt átváltva könnyedén kifizetik forintban a magyar beszállítókat. Ez áll a GDP növekedés mögött. A hullámvasút gazdaság politika miatt, ha majd jön az IMF hitel és a forint kicsit erősödik, akkor leállnak a kiszállításokkal, egyből a GDP csökkenni fog, forint megint gyengül, gyorsan kiszállítás.
Erre a hullámvasútra tudod ki baszik rá? A magyar KKV szektor, a multi meg nyer rajta, sokat, nagyon sokat. Ennyit az imádottjaid gazdasági hozzáértéséről. Ja és amikor a forint erős, akkor még jön még egy trükk, akkor viszik ki a nyereséget. Ez meg a nemzetgazdaságnak basz be.
De sebaj, tapsolj csak az "unortodox" gazdaság politikának!
Egy valuta hullámzása ezért bassza szét az adott ország gazdaságát és az IMF-et pont azért hozták létre, hogy a segítségével megakadályozzák az ilyen árfolyam hullámvasutakat, te idióta!

2llkedő 2011.11.16. 06:49:29

@McDobbent:
Minten natyon szép, minten natyon jó, mintennel mek fagyok elégedve!

Roy 2011.11.16. 07:19:11

@bucbuc: Mi volt meg? Az a 6% az egyhavi nyugdíjra vonatkozott. Így nem volt visszamenőleges. Az akkor lett volna, ha januártól lett volna.

VT Man 2011.11.16. 07:21:10

@Hegseztő:
"A sok EVA-s is befizeti a kötelező részt, de mivel nem kell számla neki, így a költségszámláit odaadja a KFT-s haverjának, aki visszaadja neki az AFAT, vagy annak egy részét."

Ezt a ragalmazast kikerem magamnak, mint EVAs! En nem is szoktam szamlat kerni a koltsegekrol, eleg a nyugta, es maganzsebbol fizetem, EVAzott penzbol. Tul kenyelmetlen lenne minden apro szarrol szamlat kerni, meg X meg Y helyre vinni, szamolgatni, stb.

nu pagagyí 2011.11.16. 07:45:43

A cikkhez:
Az állami szféra bérkompenzációját is a (magán)cégek dobják össze, nem csak a sajátjukat.

Bruhahahahihihi 2011.11.16. 08:23:19

a régi felhívás aktuális lett: FEGYVERBE!!!!

csoko20 2011.11.16. 08:26:18

@Hegseztő: "A sok EVA-s is befizeti a kötelező részt, de mivel nem kell számla neki, így a költségszámláit odaadja a KFT-s haverjának, aki visszaadja neki az AFAT, vagy annak egy részét. Osztoznak...."

Az EVA-zók többsége nem csak azért választotta az EVA-t, mert kevesebb adminisztrációval jár, vagy mert nem kell számlákat gyűjteni. A legtöbb ilyen cég, vállalkozó profiljából adódóan minimális költséggel dolgozik. Egy könyvelőiroda, ügyvédi iroda, orvos max. pár karton A/4-es papírt, irodaszert tudna indokolhatóan elszámolni. Egy apeh ellenőrzésen azért szemet szúrna, hogy mi ez a 3 raklap pékáru, autóalkatrész stb. Aki meg bevállalja a stiklit, az EVA nélkül is bevállalja.

Komolyan gondolod, hogy egy evás, amikor vásárol valamit, akkor előveszi a noteszt, hogy melyik ismerőse, melyik cégére kérje a számlát?

Vidéki 2011.11.16. 08:27:27

@STX Joe:
A földön járva, nagy bevásárlóközpontokban megfordulva, szememet nem behunyva észleltem, hogy vannak akik bevásárlókocsikat hatalmasan megrakva a pénztárnál ÁFÁ-s számlát kértek.

Mi lehet ebben a ráció?

Milyen hátsó gondolat motiválhatja ilyenkor az ÁFÁ-s számla kérést?

Csak nem a szépen hangzó adóoptimalizálás?

Lehetséges-e, hogy nem minden EVÁ-s olyan talpig becsületes ember, mint te, aki szívesen kiveszed a részedet a közteherviselésből?

Vidéki 2011.11.16. 08:31:48

@csoko20:

Nem kell sok ismerős, elegendő egy kebelbarát.

nanehogymár 2011.11.16. 08:33:14

Sok a munka – ezzel indokolja Lázár János az országgyűlési frakciók működési kiadásainak, pontosabban támogatásának emelését. Az emelés elmaradása az alkotmányos rendet veszélyeztetné a Fidesz frakcióvezetője szerint.

:D

tistedur 2011.11.16. 08:34:57

@Vidéki: és honnan tudod, hogy a számlakérők evások?

VT Man 2011.11.16. 08:41:01

Alapvetően nem rossz a poszt, de azért:

"Mindezt a kedves cég számolja ki, vallja be, és természetesen teremtse elő a bevételt a béremelésre, ami nem lehet gond, hiszen zakatol-pörög a GDP"

Ne felejtsük el, hogy az infláció lényege, hogy a kenyér egyik évben 100 Forint, a következőben 105 Forint. Miért? Mert volt 5% infláció, ami mindennek megdobta az árát.

Tehát, a pék miből fizessen 5% béremelést? Hát abból, hogy most már 105 Forintért fogja adni a kenyeret.

zrobasé 2011.11.16. 08:43:13

@Vidéki:
a logikád érdekes...szerinted aki áfás számlát kér, az adóoptimalizáló, ill. a terminusodban adócsaló...szóval a hatályos magyar jogszabályok betartása, számlakérés, költségelszámolás az a te értelmezésedben csalás...gratulálok...szóval te azt mondod, hogy nem kell betartani a szabályokat, irány az anarchia, ennek örülnél, ez tenne boldoggá...bravó...majd ha visszaszavazod a kedvenc gyurcsányodat, talán akkor jön el neked a kánaán...

nanehogymár 2011.11.16. 08:46:47

@STX Joe:
te tényleg ennyire buta vagy? :(

Borenbukk 2011.11.16. 09:02:31

@Meleardil Eressea Iluvadan: A nemet csoda ezen formajaban nem letezett. A gazdasagi fellendules iszonyatos allami eladosodasbol(meg nemi zabralasbol) volt, ami a haboru nelkul szepen maga ala temette volna Nemetorszagot. Ugyhogy ha mi megprobalnank, akkor nem a gonosz USA/Izrael gazdasagi-hatalmi tengely szurna ki velunk, hanem a gazdasagi torvenyszerusegek, es az az aprosag, hogy semmi eselyunk nincs haborut nyerni senki ellen a kornyeken.

csoko20 2011.11.16. 09:10:59

@Vidéki: Mondjuk egy mérnök milyen számlát kérjen, hogy a "kebelbarátjának" is jó legyen? Vonalzóról, szögmérőről, évente egy laptopról? Mert másra felesleges pénzt adnia, csak hogy a "kebelbarát" áfát spóroljon.

Nem mellesleg a kebelbarátnak van szája, önerőből is tud kérni, nem jkell mellé evás jeltolmács.

Kivlov 2011.11.16. 09:12:20

A probléma ott van, barátom, hogy az átlagbér 200-220 bruttó. Ez még minimlbérnek is kevés kellene legyen ilyen árak mellet...

Nem vagyok fideszes 2011.11.16. 09:19:35

@Enrico72:

Kis barátom, te olyan setét vagy, hogy a fekete lyuk hozzád képest atomvillanás.

2llkedő 2011.11.16. 09:21:05

@Vidéki:

"Mi lehet ebben a ráció?"

Semmi. Csak ne feledd el, hogy attól függetlenül, hogy ÁFÁ-t nem számolhatnak el az evasok, gyűjteniük kell a számlákat.

2011.11.16. 09:24:16

@nanehogymár: Ez eszmletlen ez a csávó... van képe az alkotmányos rendre hivatkozni, pont neki? Remélem az elsők között fogják a falhoz állítani, ha kitör az éhséglázadás!

@Vidéki: Ezek azok az emberek, akik a szánalmas kis büféket, út széli kolbászsütő bódékat, éjjel-nappali közérteket üzemeltetik, ahol nincsen akkora forgalom egy-egy cikkből, hogy ládaszámra hozzák a nagykerből, mert rájuk rohadna a fele, ezért inkább megveszik a tuskóban, az áfát meg visszaigényelik, hiszen amikor továbbadják a cuccot, akkor az után is be kell fizetniük egy áfát, és az már úgy durva lenne.

@Bruhahahahihihi: majd márciusban. Most még hideg van.

nanehogymár 2011.11.16. 09:25:49

www.portfolio.hu/gazdasag/tortenelmi_csucs_kozeleben_a_magyar_allamadossag-rata.158411.html

na remélem előkerülnek a nyomorék narancsosok :)) akik kézzel lábbal vitatták még két napja amit mondtam :D
ja és ebben nincs még benne az elszállt októberi-novemberi árfolyamkorrigált emelkedés!

nanehogymár 2011.11.16. 09:28:20

@Hörömpő Töhötöm:
hát a lázárféle alkotmányos "rend" -et, de mindegy is, mert tavasszal, néhány fűtésszámla, inflációs hatások és nominálisan is csökkentett bérek után rájuk gyújtják a parlamentet

ili810 2011.11.16. 09:36:39

@Kivlov: De szép is lenne? Vagy ebben már a miniszteri és a többi több millás fizu is benne van?

Homeoffice 2011.11.16. 09:39:14

@nanehogymár:

Ugyan. Nem lesz itt semmi.
Birkanép a magyar. Sajnos....

Kivlov 2011.11.16. 09:39:48

@ili810:
Mivel átlag, benne van.
Ebben még Simor 7 misije is.
Szánalmasan alacsony összeg. Átlagnettónak sem lenne túl sok...

Kivlov 2011.11.16. 09:40:17

@nanehogymár:
Aszitted. 2006ban is csak halvérűsködés volt...

Vidéki 2011.11.16. 09:41:43

@zrobasé:

Ne bírálgasd Gyurcsány elvtársat!

Olvasd el Körösényi: „Szerintem” bejegyzését.

Megtudhatod belőle, hogy a Demokratikus Koalició lesz a demokrácia zászlóshajója és mintapártja a kollektív tudatnak és szeretetnek. A közösségi szellem vasútja és az összefogás viaduktja.

A párnapos párt megalkotta alapszabályát, ami arra hivatott, hogy lássák a játékban résztvevők mik a szabályok. Milyen jogaik és milyen kötelezettségeik vannak, ha beszállnak.

Például: választókerületi szervezetek és annak vezetői.

Ezek pártagokból állnak, akiket nem az alapszervezet tagsága fogad be soraiba, hanem a Gyurcsány vezette elnökség. Az elnök személyesen határoz arról, hogy lehet-e valaki tag vagy sem.

Ha lekáderezték a tagjelöltet és rábólintott a vezér, akkor tagként a legfontosabb feladata, hogy fizesse a tagdíjat. Ha ezt három hónapig elmulasztja, akkor az elnökség kizárja a pártból. De tulajdonképpen bármikor kizárható, hiszen van egy olyan szabadon értelmezhető homályos passzusa a tagkizárással foglalkozó pontnak, amire bármikor hivatkozhat az elnökség. Ez az: „Kizárható... ha egyébként veszélyezteti a párt céljainak megvalósítását...”.

Ez nagyon hasonlít a lenini "demokratikus centralizmus" párt működtetési elvéhez, ezért mondhatjuk, hogy nagyon demokratikus.

ili810 2011.11.16. 09:41:50

@Zébácsi: Nem a kürtöskalácsos ÁFA csalásáról van itt szó! Egy kisvállalkozó pár 10e ÁFA be nem fizetése után a NAV már rögtön ráveri az ajtót. Azt magyarázza meg, hogy hogyan lehet több 100mill-val tartozni. Ezek amik soha be nem hajthatóak. A kisvállalkozónak inge gatyája rámegy ha ellenörzést kap.

Homeoffice 2011.11.16. 09:43:36

@Vidéki:

Inkább Ne Bántsd Gyurcsány Elvtársat.
Új pártot hozott létre, gyengítve az eddig meglévőket.
Figy nem lehet hogy Fidesz-zsoldos? Eléggé alájátszik nekik:)

Vidéki 2011.11.16. 09:47:25

@zrobasé:

Írod: „a logikád érdekes...szerinted aki áfás számlát kér, az adóoptimalizáló, ill. a terminusodban adócsaló...szóval a hatályos magyar jogszabályok betartása, számlakérés, költségelszámolás az a te értelmezésedben csalás..”

Nagyot tévedsz: Én „az ártatlanság vélelme” sziklaszilárd talaján állok.

dr. Aullah 2011.11.16. 09:49:57

OFF

index.hu/belfold/2011/11/16/lazar_novelne_a_frakciok_tamogatasat/

"Sok a munka – ezzel indokolja Lázár János az országgyűlési frakciók működési kiadásainak, pontosabban támogatásának emelését. Az emelés elmaradása az alkotmányos rendet veszélyeztetné a Fidesz frakcióvezetője szerint."

Lézer! A k*rva anyádat! Nem hogy nem nyilatkozhatsz ilyet, NEKED MÉG A SZÁDRA SEM SZABADNA VENNI AZT A SZÓT, HOGY MUNKA!

zrobasé 2011.11.16. 09:51:19

@Vidéki: érdekes, rajtad kivül senki se emlitette ilyen mélységik gyurcsányt és új pártját...
ez nálad valami beteges vonzódás, avagy a terelésed újabb állomása...hirtelen elkanyarodtál az adócsaló evásoktól gyurcsányhoz, ügyes, bár hatástalan...de ha téged ennyire foglalkoztat, hogy mit csinál ő, akkor lépje be a pártjába...
a 82%-os GDP adósságrátához mit szólsz ? hmm ? ill. mit szólnak nálatok, a minisztériumban ? mi az új kommüniké ? most ki a hibás ? gyurcsány ? EU ? nyugat ? németek ? bajnai ? oszkó ? görögök ? olaszok ? pirézek ? zero és a vastagbőr ?

zrobasé 2011.11.16. 09:53:34

@Vidéki: aha persze...pont te adod meg mindenkinek az ártatlanság vélelmét...komolyan, az a szerencséd, hogy nem vagy pinokkió...tudod a történetet, aki mikor hazudott, nőtt az orra...ezt meg te olvasd el...

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 10:03:38

@csoko20:
Jó oke, nyertél! Nem minden EVA-s, számlagyártó. Egyébként is a jelenlevők mindíg kívételek. és az EVAS sem rossz ember, hanem ő csak azt használja ki, amire a törvény lehetőséget ad. Az EVas ugyanolyan ember mint mi. Nem azt mondtam, hogy te vagy én vagy a többi "szakértő" akik, mi itt a blogban "szakértünk" bundázunk. De prószáljunk meg országosan gondolkodni.

Vámosi Szabolcs úr nem kezdő gyerek a szakmában, ő is említette , hogy kb 100.000 EVAs- van, és a felső határ ugye a 25millás évi bevétel. Elmondta, maga ellen beszél mert ő is EVAS, mióta kirugták az APEH-től. Látható volt annak idején, nem fog vezet jóra az EVA. A korrupció melegágya. Igy is lett. Országosan.
.A nyugati világban egyébként nincs is EVA, vajon miért?
Hogyan lehet fejleszteni, gépeket venni, anyagot venni és gyártani, és termelni, ha nincs pontos könyvelés. Nincs szükség például a 25 % AFá-ra a vállakozásban, amit egyébként visszaigényelhetne a vállalkozó? Ennyivel minimum drágában gyárt, mint a számlás. Így aztán arra kényszerül, hogy bundázzon. Ne csak a kis nyugdíjas vállakozóra gondoljunk, hanem aki azért összehoz mondjuk 25 millát, meg a családjában még hárman, ugyanazt. Az már összesen 100 millás vállakozás, ahol azért már célszerű felírni egy cédulára hogyan is áll a vásár , már csak a saját érdekében is. Ha nincs könyvelő, ugyan honnan tudja a vállakozó, hogy hogyan áll a cége.
Azért fut alá sok vállakozó és vállakozás, és nem tud adót fizetni ha kell, mert fogalma sincs hogyan áll. Számos jól menő vállakozóval találkoztam már, aki azt hiitte tele van suskával és, bumm.... jött a felszólítás, hogy fizessen be ennyi, meg annyi elmaradást. Na ezzel ő nem kalkulált...Mindjárt kiderült, nem többlete van, hanem llenkezőleg, hiánya.
MáS: Hogyan lehetséges, számos megvénült sztár estében, akik panaszkodnak, csak 28.000 Ft a nyugdíjuk. Milyen hálátlan a társadalom, mondják, csak ennyi nyugdíjat kapnak, vagyis a minimumot. Számos esetben a kastélyukból üzengetnek a TV -n keresztül, nekünk.
Csak éppen azt nem mondják, hogy nem fizettek adót, járulékot, Tb-t soha, vagy csak a kötelező minimumot.

És ott van a sok egészségügyi vállakozás. Milliókat kaszálnak, befizetik 25 milláig az adót, aztán utána meg már csak a zsebbe megy a buli. Olvastok újságot, remélem?

És amióta a világ világ volt könyvelés. Gondoljatok a 4000 éves "Irnoka"szobra" c. kis figurára a Kairói Nemzeti Múzeumban. Ha a fáraóknak megérte könyvelőt tartani, miért ne érné meg a mai világban is a vállakozónak pontosan könyveltetni. Nem kell félni a számlától, nem ördögi az. Még a raktáros is felírja a forgalmát.
Miért éppen az EVAs "könyveljen" zsebből -zsebbe.

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 10:20:26

@csoko20:
Minden rendes cégnak kell, hogy költsége legyen...Ha nincs költsége, vagyis ellentételezés, hatalmas nyereséggel kell, hogy dolgozzon. Akkor viszont sok adót kell , hogy fizesesen.vagy magas bérjuttatásokat adjon...De nálunk ez másként megy...

Vidéki 2011.11.16. 10:24:18

@zrobasé:

Írod: „a 82%-os GDP adósságrátához mit szólsz ?”

Nemsokára a spekulánsok a forint erősödésére fognak spekulálni. Akkor nézd meg az adósságrátát ha a HUF/EURO 270 körül lesz.

A spekulánsok mindig sóvárognak a változás után, mert azon lehet nagyokat kaszálni, különösen akkor, ha elég erősek ahhoz, hogy a változások irányát is képesek befolyásolni.

A szocializmusban született egy dal, amely jól kifejezte a változás iránt sóvárgást:

„Egy pályaudvaron születtem én,
Azóta minden pályaudvar az enyém,
Ott mindig van érkezés,
És mindig van indulás,
Ott nemcsak szólam a változás.”

2llkedő 2011.11.16. 10:25:01

@Hegseztő:

"Ha nincs költsége, vagyis ellentételezés, hatalmas nyereséggel kell, hogy dolgozzon."

Az ugye eszedbe se jut, hogy esetleg qrva nyomott áron dolgozik?

2llkedő 2011.11.16. 10:26:01

@Vidéki:

"Akkor nézd meg az adósságrátát ha a HUF/EURO 270 körül lesz."

Ezt melyik mesében olvastad?

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 10:26:42

@STX Joe:
ezért vagy ab Start, 25 %-al drágább a kokurenciánál..Ennyit vesztesz a nyereségedből..

Bükkszerelmese 2011.11.16. 10:32:00

Természetesen tudom, hogy az egykulcsos adó az egy borzalmas dolog, hiszen "elveszi a szegénytől, és a gazdagnak adja" ezzel verem én gazdagként a szegény faszával a csalánt, mindezt tudom.
Abba belegondolt-e valaki, hogy miért szapulja egy fél ország a "gazdag jól keresőket" miközben mindekinek csukott szemmel fogna legalább annyi minimálbérre bejelentett ismerőst az ismeretségi körében, mint olyat aki jól járt az egykulcsossal. Tudom, most mi vagyunk a fekete bárányok, de amíg progresszív volt az adótábla, addig a mi faszunkkal verték a csalánt. Ez leesett már itt valakinek, vagy a zsigeri irigység olyan vastag hályogot ereszt mindenki szemére, hogy ezt ignoráljuk?
Én olyan gazdag vagyok, hogy egy 7 éve Renult Clio 1,5 dci gékocsival járok, amin még hitel sincs, képzeljétek el. Na most lehet irigykedni tovább, és szemlesütni az összes adócsaló haver és családtag társaságában. Rúgjatok inkább belénk. Sokkal egyszerűbb, és úgyis az összes gondot megoldaná, ha ismét 43 forintot vinnék haza minden megkeresett 100-ból. Tudom. Ide lőjetek.

Vidéki 2011.11.16. 10:34:06

@Hegseztő:

Egy idős embertől hallottam, aki még 1945 előtt egy közepes magyar vállalat főmérnöke volt:

„Kettős könyvelést készítettünk az akkori kapitalizmusban: Egyet a vállalatnak és egyet az adóhivatalnak”.

Homeoffice 2011.11.16. 10:36:35

@Bükkszerelmese:

Ebben igazad van.
DE
Nemcsak minimálbéres vállalkozók vannak.
ezenfelül a Bruttó 180-210 es fizetésűek is csak néznek (ugyanis Nekünk is azt ígérték, hogy adócsökkentés lesz)
Tudom. Nem mindenki járhat jól.
Nem Tőled sajnálom a pénzt. Megkeresed bevallod kifizeted.
Annyit kértünk volna, hogy nekünk is legyen jobb..
Ennyi.

2llkedő 2011.11.16. 10:36:40

@Bükkszerelmese:

10 milkánál többet keresel egy évben? A munkád mellett van időd esetleg telefonon más dolgokat is intézni? Esetleg maszekban dolgozni? Mert egy futószalag mellett dolgozó a wc-re is csak engedélyjel mehet. Ez a különbség.

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 10:42:23

@2llkedő:
Nyomott árak? Mire gondolsz konkrétan? A parkettásra? Kőművesre,cipészre? zöldségesre? autószerelőre? Biztosításra? Esetleg a fogorvosnál még oké. Sokat dolgoztatok az építőiparban például,és az autóiparban is. Már ott tartok, hogy Németországban olcsóbban veszem és olcsóbban javítom. Nézd meg a az utazási árakat, repjegyeket is , hasomlítsd össze. Hol vannak már a nyomott árak?
De komolyra fordítva a szót, ez régebben így volt, e vonatkozásban ebben igazad van, de változott a helyzet mára. A magyaros tüttyögéssel, szervezetlenséggel és minőséggel a nyomott árak időszaka már a múlt homályába vesztek...Az árak kiegyenlítődtek, de ott maradt a minőségi hiányosságunk és ezért állunk vesztésre.

zrobasé 2011.11.16. 10:42:26

@Vidéki: megnézem...gondolom az a tény sem zavar téged, hogy az emelkedésbe nem csak a forint árfolyama játszik be, hanem az újonnan felvett hitele is...65-35 arányban...de téged ezek a tények ne zavarjanak, még a végén összezavarodsz...
ha meg a huf-eur 270 lesz, te nézd meg az exportbevételeket, meg a gdp növekedést...

2llkedő 2011.11.16. 10:46:28

@Hegseztő:

"Már ott tartok, hogy Németországban olcsóbban veszem és olcsóbban javítom."

Nézd meg ott mennyit vez el a zállam, és itt mennyit vesz el a zállam.

Bükkszerelmese 2011.11.16. 10:49:41

@2llkedő: Nem, nem keresek többet.
Versenyszférában dolgozom, és vért szarok, hogy meglegyen a tőlem elvárt terv.
Reggel nyolctól, kb. hatig, fél hétig minden hétköznap.

Meg is fizetnek érte, de most egy éve érzem, hogy a többletmunkámért valóban jobb életet nyerek.

Ez a második hozzászólásom, és reggel negyed kilenckor akartam regisztrálni. Most lett rá 5 percem. Vitatkozni, reagáni mindnre úgysem lesz. Sajnos, vagy szerencsére.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.16. 10:53:31

@Bükkszerelmese: És azért beregeltél hogy közöld a pórnéppel jól keresel? (Képzeld, én is, sőt, akkor mi van?) Nem lehet hogy a Mandiner/Viktor fésze a Te felületed? :)))

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 11:02:56

@Bükkszerelmese:
értem én az egykulcsos rendszert, de eddig nem jött be, és itt megint az adók nem megfizetésésére térünk vissza. Itt az volt a jószándék, hogy ha kevesebb adót fizet a "gazdagabb" több marad fejlesztésre neki, ergó munkahelyet teremt..Itt a "gróf és kocsisa" polémia jött volna vissza.Vagyis: Ha jól megy a grófnak, akkor jobban megy a kocsisának is és mega cselédjeinek is. Ugyanis ha rosszul megy a grófnak, nyíilván a kocsisának is rosszul megy.
Mert ugye, abban azért egyetértünk, ha a kocsisnak adjuk a pénzt a gróf gazdasága tuti nem fog jobban menni. Ezért kell a középosztálynak valamit hagyni, mert ott van az ész...
Szlsőséges esetben ,adhasz a csövesnek milliókat is, abból sohasem lesz munkahelyteremtés.
De szegény Matolcsinak és szegény nekünk ez az egyébként tisztelettet érdemlő terv nem igazán jön össze, mert nem fizetünk adót és nem fejlesztjük a felszabadult pénzzel a vállakozást. nyilván a töblet kifolyik az országból vagy máshova vándorol. A pénz már csak ilyen...Persze ez jó adu az ellenzéknek, aki adót emelne a többkulcsos adózással. Így még esélyt sem adva a vállakozásoknak a fejlesztésre.
de ne hidd el, hogy a többkulcsos adózás mindent megold. hiszen eddig az volt és mi lett az eredménye? A 85% -os eladósodás...
Pá!

2011.11.16. 11:03:34

@ili810: A magyarázat nagyon egyszerű: a több százmilliót egy negyedéven belül kell összeszedni. Ezek az un fiktív számlák, amelyek mögött sem teljesítés, sem tényleges pénzforgalom nincs, egyetlen szerepük, hogy egy vagy több legálisan működő vállalkozás nyereségi adóalapját csökkentsék. És természetesen mivel teljesen fiktív a tranzakció, a számla kibocsátója ha akarná, se tudná befizetni az áfát, így hát előáll egy követelés, ami, hogyha ügyes a számlagyáros, és nincs a nevén semmilyen nagy értékű vagyontárgy, behajthatatlan.

@Gunther: Helyesebben szólva, csak annyit kértünk volna, hogy nekünk se legyen rosszabb!!!

@Bükkszerelmese: Nem az összegekről van itt szó, hanem a trendekről. Ha a kis keresetek is megőriznék az (amúgy már korábban is szánalmas) vásárlóerejüket, a lőtéri kutyát sem érdekelné, hogy csökkentik a felső adókulcsot.

2llkedő 2011.11.16. 11:09:17

@Bükkszerelmese:

"Nem, nem keresek többet."

Bajnaiék éppen ezt kezdték el. A sávhatár kitolását, ami Számodra az egykulcsosnak felel meg. Aki az említett összeg felett keres, szerinted kétszer annyit dolgozik, mint Te? Nála is érvényes, hogy amennyivel többet dolgozik, annyival keressen is többet? Mert szerintem nem. Ami korábban volt, hogy az átlagkereset már a legmagasabb adókulccsal adózott, az röhej volt. De ugyanúgy röhej az is, hogy aki havi két milkát keres, az ugyanúgy adózzon, mint aki százezret keres. Mert ugye egy napp huszonnégy órából és egy éjszakából áll, azaz vannak fizikai és időbeli korlátok. Mindig leírom, ez olyan, mint az acél viselkedése. Az acél rugalmas? Igen, egy bizonyos határig. Aztán már minimális többleterő hatására is nyúlik. A havi nyolcszázezer feletti keresetnél már ez érvényes. Minimális többletmunkával már jóval többet lehet keresni. Például azzal, hogy vannak kapcsolataid, telefonon tudod intézni a maszek ügyeket, vezetőségi tag vagy öt cégben, egyszerre vagy parlamenti képviselő, polgármester, és európa parlamenti képviselő.

zrobasé 2011.11.16. 11:09:27

@Hegseztő: "Persze ez jó adu az ellenzéknek, aki adót emelne a többkulcsos adózással. Így még esélyt sem adva a vállakozásoknak a fejlesztésre.
de ne hidd el, hogy a többkulcsos adózás mindent megold. hiszen eddig az volt és mi lett az eredménye? A 85% -os eladósodás..."
csak szólok, hogy jövöre többkulcsos lesz az adózás...
csak szólok, hogy most mintha nem az ellenzék, hanem a kormány emeli az adókat (jövedéki,áfa,eva ha elfelejtetted volna)
csak szólok, hogy az eladósodottság pont most ugrott 82%-ra...

2011.11.16. 11:11:55

@Hegseztő: Magyarországon ez a hasonlat úgy néz ki, hogy ha a grófnak rosszul megy, akkor a kocsisnak is, ha viszont a grófnak jól megy, akkor a kocsisnak ugyanolyan rosszul, mint korábban. Ezért nem lett az egykulcsosnak semmi kézzel fogható eredménye. Nem a grófnál kell hagyni a pénzt, hanem a kocsisnál. Ő fog fogyasztni, ő, aki eddig hiányt szenvedett, nem pedig a gróf, akinek eddig is megvolt mindene.

2llkedő 2011.11.16. 11:14:49

@Hegseztő:
"Itt az volt a jószándék, hogy ha kevesebb adót fizet a "gazdagabb" több marad fejlesztésre neki, ergó munkahelyet teremt.."

Azokon a munkahelyeken, ahol bért kell fizetni, eleve nem igaz ez, mivel a dolgozó bért kapott, aminek a nettója növekedett nekije. Viszont ő nem fejleszt, nem hoz létre új munkahelyt. A cégnek viszot ugyanannyiba került, (vagy még többe a kötelező béremelés miatt), tehát a munkahely sem nem fejleszt, sem nem hoz létre új munkahelyt. Tehát eleve kudarcra volt ítélve a dolog.

Viktus 2011.11.16. 11:21:46

A GDP-arányos államadósság 82 százalékra hízott a harmadik negyedévben a második negyedévi 76,7 százalékról - írja az MNB közleménye.

hvg.hu/gazdasag/20111116_mnb_allamadossag nem áll jól a küzdelem :P

Hegseztő Hegesztő 2011.11.16. 11:35:07

@2llkedő:
Már ott tartok, hogy Németországban olcsóbban veszem és olcsóbban javítom."

Nézd meg ott mennyit vez el a zállam, és itt mennyit vesz el a zállam.

Válasz az alábbiakra:
Meg fogsz lepődni, ugyanannyit , vagy még többet. A történet kulcsa a fejekben, iskolázottságban, a morálban, a szakosodásban, tradiciókban dől el.
Ennek végső terméke, hogy a munka sokkal szervezettebb, minőségi. Egy német gyerek ugyanis úgy nő fel, hogy ami német és a papája készíti el, gyárt vagy végez el, az a világ legjobbja. Ez, őt aztán egész életében végigkiséri. A német nem exportra gyárt, hanem ő a saját piacára gyárt. Ja, hogy jönnek külföldi igények is, kéne a cucc. Ok! Vigye a külföldi. Az fel sem merül benne, hogy exportra jobb minőséget kell gyártani...
Tehát a mentalitás, a pontosság, a minőségi és szállítási pontosság
Ezért sajnálom, hogy a magyar ipar és mezőgazdaság a privatizáció (és nem a reprivatizáció) áldozata lett és szerencselovagok kezébe került. Bérmunkából élünk, mint a napszámosok.
Nincsenek önálló termékeink, nincs szellemi értéktöbblet. Eltüntek a mérnökök, az örvosaink rabszolgáknalk szerződnek el külföldre és a mezőgazdaságunk talán 5 féle terményt állít elő, nincs már kertészet , zöldségtemelés sem.
Szerintem, hogy a Rábát visszaveszik, talán elindul valami innováció és akkor nem azon agyalunk, hogy az elvonás sok vagy kevés..
Gondolj a 7 milliós Svédországra, akik kíváló repülőket, autókat és sokmindent gyártanak.vagy Dániára, akik kézbentartják az új szélerőművek technológiáját, pedig talán csak 4 millióan vannak és eltartanak még egy királyt is..És ezekben az országokban az elvonás a mienkét lényegesen felülmulja...
Ha van miből, hát vonjanak....

Már ott tartok, hogy Németországban olcsóbban veszem és olcsóbban javítom."

Nézd meg ott mennyit vez el a zállam, és itt mennyit vesz el a zállam.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.16. 11:35:59

@Hegseztő: fodrászhoz nem járok, van nekem ilyen nullás gépem, vettem (blokk ellenében) a teszkóban. a fogorvosban igazad van, bár az én esetemben nem, lévén nem lenne mit leszámláznia.

összességében azért írtam amit, mert újabban előjött ez az adózási morál játék, mint minden baj forrása, pedig az ember tömegekben nem társadalomfilozófusok és közgazdászok különleges elegye, csupáncsak afféle dolog, ami korbács elől elszalad, az igából kibújik, az apróvadat csak ímmel-ámmal kergeti ki odvából, de azért mégis kérne ebédet. hiába oldható meg látszólag ezzel minden probléma, az adózási rendszernek kell igazodni az emberhez és nem fordítva. kevés, megfelelő mértékű és kvázi megkerülhetetlen adó szükségeltetne, aztán nem lenne miről beszélnünk.

Secnir 2011.11.16. 11:40:40

@Vidéki:
ki a faxom az a körösényi? hol van neki blogbejegyzése? párttag lett, hogy tudja mik a szabályok a DK-ban?

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.16. 11:42:58

@Hegseztő: és gondolj Nagy-Britanniára, ahol az angol fiatalok fanyalogva néznek az itteni napidíjt ott óránként nyújtó gyári munkára, a bevándorló fiatalok a Burger King söprögetését megunva inkább segélyt kérnek, egy Rovert kétnaponta kell szervizbe vinni, mert a részeg írek, akik hajlandóak voltak összerakni az itteni fizetés tízszereséért, azért jó munkát már annyira nem akartak végezni. ahol a húszmilliós vadiúj TVR-ről már a Top Gearbe küldött bemutatópéldányán leválik a tetőkárpit, és egyben kiesik a kesztyűtartó.

a nemzetkarakteriológia is szép tudomány, de ebből sem lehet levezetni mindent.
ott van Chile, beszoptak egy jobbos diktátort, balos szélsőségeseket, egy teljesen szar hegyes csíkországban élnek, a német bevándorlóktól eltekintve kb. ugyanolyan spanyolok és meszticek, mint az argentinok, és mégis köröket vernek a milliószor jobb adottságú, dicsőségesebb történelmű, sokszor nagyra tartott nagyszomszédnál.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.16. 11:47:46

@Vidéki:
"Nemsokára a spekulánsok a forint erősödésére fognak spekulálni. Akkor nézd meg az adósságrátát ha a HUF/EURO 270 körül lesz."
Soha?

2llkedő 2011.11.16. 11:53:34

@Hegseztő: " Egy német gyerek ugyanis úgy nő fel, hogy ami német és a papája készíti el, gyárt vagy végez el, az a világ legjobbja."

Ebben igazad van. Ők ebben nőttek fel. De nem az utóbbi 20 évben. Mi mindig is kiszolgálók voltunk, a mi fejünk erre állt rá. Szép cél az, hogy gondolkodjunk úgy, ahogyan a németek. Viszont ez nem megy egyik napról a másikra. A másik dolog, ami mindig elfelejtődik, hogy nekünk nincs pénzünk, nincs versenyképes iparunk, nincs nyersanyagunk. Nálunk nem fektetett be az USA a háború után, mi élveztük a szocializmus építését.
A rendszerváltozgatáskor pedig utcalányok lettünk, akik a testükből élnek. Nem azért, mert ezt élvezik, hanem azért, mert ebből tudják elérni azt a színvonalat, amit szeretnének. Abból lehet élni, ami van.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.16. 11:56:00

"Eltüntek a mérnökök, az örvosaink rabszolgáknalk szerződnek el külföldre "
Igen. Munkatársam bátyja orvos. Pár hónapja van kinn Angliában azóta 4 millió ft körül sikerült spórolnia. Örülnék én is ilyen rabszolgamunkának.

2llkedő 2011.11.16. 12:13:51

@Hegseztő:

"Nincsenek önálló termékeink, nincs szellemi értéktöbblet. Eltüntek a mérnökök, az örvosaink rabszolgáknalk szerződnek el külföldre"

Lennének önálló termékek, csak nincs aki finanszírozza. Van szellemi értéktöbblet, csak nem finanszírozzák megfelelően. Le lett értékelve (ez még az átkos öröksége). Mint ahogyan az orvosok sincsenek megbecsülve, mert amit Ők csinálnak, az nem olyan, mint amikor átveszel egy autót.

Viktus 2011.11.16. 12:18:03

Az euróövezet magától szétesik
A forint leértékelését, a bérek csökkentését javasolja nekünk Daniel Alpert amerikai közgazdász.
index.hu/gazdasag/vilag/2011/11/16/az_euroovezet_lehetseges_vege/

:D Ez ám a komoly szaki :D Az emberek meg gyakorolják a fényevést pl. ? :D

2llkedő 2011.11.16. 15:13:40

@Vidéki:

"""Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.
Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.
Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,
De sohase mondd, hogy nincs tovább.""""

Vidéki 2011.11.16. 16:02:45

@2llkedő:

Nagyon igazad van.

A római közmondás szerint is:

"Dum spiro spero", azaz "Amíg lélegzek, remélek".

Secnir 2011.11.16. 17:16:13

@Vidéki:
elolvastam.
nemcsak ezt, hanem az alapszabályzatot is. mi a gond vele? mi nem demokratikus benne?

Vidéki 2011.11.16. 18:12:54

@Secnir:
"mi nem demokratikus benne?"

Az. hogy Gyurcsánynak demokrati, a többinek pedig kuss.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.16. 22:37:47

@ili810:

Bocsánat, ha félreérthető voltam: alapvetően nem a kisvállalkozó áfacsaló stiklijeiről kívántam írni, csupán az áűltalános jelenséget szerettem volna bemutatni.

S mivel nagyobb üzemméret esetén az elcsalt pénz is több, nem is gondolom, hogy az áfa-, vagy bármilyen csalás egyedül a szegény, csóringer kisvállalkozó privilégiuma lenne.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.16. 22:59:27

@Hegseztő:

"persze, persze nem volt szép a banki adó, de a muszáj nagy úr ."

Köszönöm válaszod. Kérlek ne haragudj, de több témát is érintő, felvető kommentedből csak a bankadó témakörére reagálok.

A bankadó kivetése (és bármilyen adó kivetése) mit sem ér akkor, amikor más csapokat megnyitva folyik el a pénz az országból.
Nem részletezem, elég, ha csak az szja miatt kieső 500 Mrd HuF-ra, vagy a "piszkos" IMF-pénzen drágán vett, szintén 500 Mrd HuF-ba fájó MOL részvénypakkra gondolok.

Még egy aspektus:

Kis túlzással fél Európa reklamál a magyarországi devizahitelesek végtörlesztése miatt - teszem hozzá, joggal. Az állami jobb láb magánjogi szerződéseket tipor sárba, és durván beavatkozik a bankok pénzáramlásába.
Magánjogi szerződések esetén nincs helye egyik lábanak sem, a bankokat meg a devizahitelezés előtt kellett volna megregulázni.

Szóval, bankadó kivetése helyett azt a megoldást kellett volna választani, amit Angyal József adószakértő javasolt: az állam, a bankok és a hitelesek egyenlő arányban viseljék a végtörlesztés terheit.
Ez méltányos lett volna mindenkivel szemben, és a bankok (meg a bankok anyacégei, az anyaországok pénzügyminiszterei) belátták volna, hogy jobban járnak így, mert nem zúdul rájuk Xezer Mrd HuF értékben egy eladhatatlan és irtó nagy adminisztrációval járó ingatlantömeg. Az ország jól járt volna, mert helyreállt volna az ingatlanpiac, emberek tízezrei menekültek volna meg a kilakoltatás, tulajdonvesztés réme elől, és megszűnt volna a lakosság nagya rányú deviza-eladósottsága.
Nagyon okos elképzelés, van benne spritusz.

Persze a kormányak ez nem volt jó, mert ebből nem lát pénzt (nincs bankadó), és nem lehet demagóg módon villogni a plebs előtt, hogy mi bezzeg megcsapoltuk a bankok extraprofitját.

Azt hiszem, önmagában ez a sztori (devizahitel-végtörlesztés) bizonyítja, hogy mennyire alkalmatlan a kormány szűklátókörű gazdasági vezetése, programja a kilábaláshoz, mennyire ötlettelen, csak a pénzszerzésre kihegyezett ámokfutás zajlik itt.
De sebaj, bár ebből EU-s bünti lesz, amit majd a következő kormény fizet ki - majd ne csodálkozzon senki, amikor az akkori kormány támogatói elszámoltatást követelnek.

Nem tudom mit csináltak sutyiban a fidesz fiúk 8 évig, merthogy mindenre felkészültek, egyedül a kormányzásra nem.
Egy (siralmas) vicc, ami ebben az országban kormányzás címszó alatt folyik.

Jurganov 2011.11.17. 12:48:16

@Zébácsi: sajnos nem bankadót vetettek ki hanem banki adót. a különbség az, hogy nem a bankok profitját adóztatják meg ( egymás közötti kereskedés, spekulációk, megmagyarázhatatlan kezelési költségek, stb) hanem olyan adót vetettek ki ami közvetlenül áthárítható az ügyfélre. megy a sírás-rívás a bankok részéről, de nem sokat, vagy éppenséggel semmit sem buktak. melyik üzletág a nyereséges még most is? melyik termel hihetetlenül nagy profitot? a pénzügyi szektor. más: amikor felmarták az eu-s kompenzációt, hogy ne omoljanak össze ( kapitalizmus van, piacgazdaság. ki nem sz*rja le, ha csődbemennek-majd lesz másik, tehát miért is kapták?) akkor nem sírtak, mikor ezen felül lehúzták a magyar államot ugyanezen a jogcímen ( mivelhogy az anyabank nem ad pénzt, hiszen ez tisztán magyar részleg) akkor sem sírtak, de ha valamit nekik kell fizetni akkor már jajajajaj.
más: ne legyünk naívak, a banknak kimondottan érdeke, hogy elvegye ami a biztosíték-és nem fog megoldhatatlan problémát támasztani az, hogy venni kell fel néhány adminisztrátort. ha megnézed mit tesznek a bankok eléggé nyilvánvaló, persze lehet, hogy nem így van és egyszerűen csak elrontják a dolgokat, hogy ne menjen annyira jól, de én arra gondolok, hogy kimondottan erre van kihegyezve a dolog.

2llkedő 2011.11.17. 12:55:23

@Jurganov:
"megy a sírás-rívás a bankok részéről, de nem sokat, vagy éppenséggel semmit sem buktak. melyik üzletág a nyereséges még most is?"

Nyissál bankot, oszt te is nyereséges leszel.

"akkor nem sírtak, mikor ezen felül lehúzták a magyar államot ugyanezen a jogcímen "

Csak tájékoztatlak, hogy nem húzták le az államot, mivel kölcsönt kaptak, és azt vissza is fizették.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.17. 13:22:07

@2llkedő: Kaptak 400 vagy 600 milliárdot.Arra most nem emlékszem,hogy hitel volt vagy támogatás.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.17. 13:25:41

@2llkedő: És én nem féltem őket a végtörlesztés meg a bankadó miatt.Valahogy túlélik.Meg elég sokan vannak akik fizetnek ha beledöglenek is.Mármint a hitelesek.

2llkedő 2011.11.17. 13:56:55

@Tigeri: Még Csányi is visszafizette.

2llkedő 2011.11.17. 13:59:17

@Tigeri: "Meg elég sokan vannak akik fizetnek ha beledöglenek is.Mármint a hitelesek."
Úgy, mint Magyarország.
Viszont itt nem csak a végtörlesztésről van szó, hanem a megbízhatóságról, a jogbiztonságról, hitelességről, és a társasjátékról.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.17. 14:09:25

@2llkedő: De itt szerintem a htelfelvevő van sokkal jobban kiszolgáltatva és ő szopik a legjobban.
Ugye annyira a bankokkal sem mer szívózni a kormány.
De persze a jogbiztonság nekik is szüséges ez igaz.

2llkedő 2011.11.17. 14:28:24

@Tigeri: "De itt szerintem a htelfelvevő van sokkal jobban kiszolgáltatva és ő szopik a legjobban."

Mindig a hitelfelvevő van kiszolgáltatva, és mindig ő szív. Persze attól függ, hogyan fogjuk fel,

A megoldás az, hogy nem kell hitelt felvenni. Igaz, hogy akkor a 3d-s tv-t most még nem tudom nézni, csak legfeljebb két év múlva.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.17. 15:21:32

@Jurganov:

Korrekt hozzászólás, osztom véleményed.

Jurganov 2011.11.18. 07:05:17

@2llkedő: sikerült hihetetlen precízen megragadnod a hozzászólásom lényegét.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.18. 13:09:34

@2llkedő: Nem mindenki tévére vesz fel hitelt.Ennek különböző családi okai is lehetnek.Sajnos nem mindenki tud megtakarítani.Nem poénból költözik valaki külön lakásba például.

Szúrófény 2011.11.19. 06:25:33

Előírom a béremelést neked!/ Népszerű leszek,/ Munkáltató belegebed/ vagy elbocsájt/ Ettől szép a FIDESZ világ!/ Adó beszedés kell nekem,/ közmunkát emelem!/ Ő az édes gyermekem!

süti beállítások módosítása