Skip to content


       Szűrés lista

Köszönjük, hogy csak keveset kell fizetnünk

Ha ezt annak idején az MSZP csinálja, a HírTV végtelenítve adta volna Pelczné Gáll Ildikó "A Gyurcsány-kormány megöli a meg sem született gyerekek ezreit" című beszédét, abban biztos vagyok.

De a szociknál csak felmerült a bölcsődei térítési díj bevezetése, végül nem lépték meg.

Szemben a Fidesszel.

Persze tőlük jó a bölcsődék fizetőssé tétele, még véletlenül sincs szó nemzethalálról, a családok újabb bőrének lenyúzásáról, az embertelen, pénzközpontú nyugat majmolásáról, vagy bármi hasonlóról.

Elvégre ez a gyorsnaszád.

Szerintem mondjuk a bölcsidíj bevezetése csak egy újabb bevételi forrás felcsillantása (az ebadó mellett) a tengődő önkormányzatok előtt, valamint aljas statisztika-hamisítás, a végtelen hosszúságú bölcsődei várólisták, és munkanélküli kismamák számának sunyi elkozmetikázása.

De azért van Soltész Miklós családügyi államtitkár, hogy megmagyarázza, miért is jó az a szülőknek, ha fizethetnek olyasmiért, amiért eddig nem.

""Ez a gyermekvállalási kedv ösztönzése helyett tovább csökkentené a születésszámot." Leszögezte: "a hátrányos helyzetűeknek ingyenes az ellátás, a bérből élő adófizetők többsége azonban máról holnapra él, további sarcolásuk megengedhetetlen.""

Hopp, elnézést kérek! Ezt még másfél évvel ezelőtt, ellenzékből mondta Soltész úr!

Most ez a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának hivatalos álláspontja:

"a tervezett változtatás célja egy arányos, a családok anyagi helyzetét figyelembe vevő szabályozás kialakítása"

"A hvg.hu-nak megküldött válaszukban kifejtik: a térítési díj meghatározásánál figyelembe kell venni az adott család egy főre jutó jövedelmét, ez pedig igazságosabb tehervállalást tesz lehetővé, hiszen a tehetősebb szülők többel tudnak hozzájárulni a szolgáltatás működtetéséhez, míg az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők mérsékeltebben.

„Ez a módosítás legfontosabb célja, hiszen az alacsony jövedelműek jogosan érzik igazságtalanságnak azt, hogy ők ugyanakkora anyagi terhet kell, hogy vállaljanak, mint azok, akik nagyobb anyagi kiadást is megengedhetnek maguknak. A társadalom jogos elvárása, hogy adóforintjaikból azok és oly mértékben kapjanak nagyobb segítséget a bölcsődei ellátás igénybevételéhez, akiknek erre valóban szükségük van” – fejtik ki.

A Nefmi álláspontja szerint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező szülők esetében a jelenlegihez képest nem jelent lényegesen nagyobb anyagi megterhelést az új intézkedés. "

 

Szerintem meg ahol fejenként 40 ezerből élnek (3 fős család, apa 108-at keres, anya munkanélküli, családi pótlék 12ezer), ott bizony 8.000 forint egy kész vagyon. 

Címkék: fidesz társadalom bölcsőde pofátlan seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr273396378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzetközi hitelminősítők és az IMF leminősítését fontolgatja a kormány 2011.11.23. 09:44:15

A kormányszóvivő ma reggel 7:00kor a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón a megjelent újságírókat nemcsak a tegnap elfogadott 2012-es adótörvénnyel kapcsolatosan tájékoztatta, hanem mindenki meglepetésére bejelentette azt is, hogy a Kormány drasztik...

Trackback: Hogy hívják az MSZP jövőbelátóját? 2011.11.22. 22:18:31

- Hogy hívják az MSZP jövőbelátóját?- ???- Baljós.

Trackback: A Kedves Vezetőnek mégis van lelkiismerete? 2011.11.22. 12:43:57

Mindenesetre motoszkál benne valami. Legalábbis ez derül ki abból, hogy újra tollat ragadott és levelet írt a nyugdíjasoknak. A nyugdíjasok zöme persze nem kér ebből a levélből, de ez már senkit nem érdekel. Az nyilvánvaló, hogy nem is a szépkorúak meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.11.23. 21:54:50

@Horizont: Te pedig szokás szerint személyeskedsz. Pedig már százszor megmondtam, hogy ezzel csak saját magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt, én nem fogok lesüllyedni erre a színvonalra. :-p

Viktus 2011.11.23. 21:55:24

@Tigeri:

Nem akarnak, de könnyen irányíthatóak az tény ...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 21:57:35

@Viktus: Nagyon sértőn beszél róluk.Ez valami trauma lehet.Vagy rossz környezet.
@Hörömpő Töhötöm: Ez nem csak a nyugdíjas sajátossága.Hidd el nekem.

2011.11.23. 22:01:53

@Tigeri: Nem lesz bizony. fidesz = maszop csak vörös helyett nemzeti színű szalaggal van körülkötve. Nyalják a nyuggerek seggét, meg gaskóét, a többieket meg jól megszorítják. Áfa emelés, IMF, jövadó emelés, vazze, tökugyanazt csinálják, mint Gyurcsány, a vén gecik meg még mindig azon örömködnek, hogy "fülkeforradalom volt" meg hogy "végre elkergettük a komenyistákat" hülye barmok.

2011.11.23. 22:04:58

@Tigeri: Nem csak, de jellemzően nyugger sajátosság. A cigánynak legalább annyi esze van, hogy arra szavaz, aki fizet neki érte, és legalább minimális profitot realizál azon, hogy a húsosfazék közelébe segítse a politikusbűnözőt. A nyugger az nem. Az meggyőződésből hülye.

Viktus 2011.11.23. 22:07:33

@Hörömpő Töhötöm:

Igazából ők amit látnak a magyar valóságból az a kossuth-m1-rtl-tv2 modernebbek hírtv-echo tv közben az helyi fideszes média is pörög ezerrel mindenfele ... sőt trükkösebbek osztogatják nekik a krumplit, tavasszal muskátlit ...

Viktus 2011.11.23. 22:08:22

@Hörömpő Töhötöm:

Ez így nem igaz sokat számít a propaganda melyik csapat hiteti el velük, hogy majd jön a nagyobb nyugdíj stb.

Viktus 2011.11.23. 22:16:06

Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő közleményét szó szerint idézzük:

"A Fidesz mélységesen felháborítónak tartja és elítéli a XI. kerületi Fidesz-iroda munkatársait ért támadást. Tűrhetetlen, hogy egyes politikai pártok erőszakos cselekedetekre buzdítják az embereket, ahelyett, hogy békés eszközökkel, törvényes keretek között vívnák meg politikai csatáikat a Parlamentben.

Felszólítjuk az ellenzéki pártokat, hogy hagyjanak fel a gyurcsányi gyűlöletkeltéssel, az indulatok szításával, a riogatással, és ne az embereket használják fel politikai céljaik eléréséhez.

:D:D:D

Horizont 2011.11.23. 22:17:49

@Hörömpő Töhötöm:
Te nem süllyedsz le a színvonalamra?? Te??? Édesem te már régen lesüllyedtél tőlem mélyebbre amikor MINDEN érted MINDEN nyugdíjasról vagyis a te szavaddal élve nyuggerről ilyen szemét aljas módon fröcsögsz itt!! Mégis mi a jó büdös francot képzelsz te magadról? Az én személyeskedésemről dumálsz itt, te meg ugyan személyeskedés nélkül, de itt ugatsz többek között az én 75 éves 40 évet dolgozott anyámról? Kikérem MINDEN rendes, sokat dolgozott, nem agyhalott nyugdíjas ember nevében hogy ezzel a sok ocsmánysággal illesd őket. NE ÁLTALÁNOSÍTS!!!!!Tanuld meg becsülni a rendes öregeket. Szánalmas vagy, személyeskedve mondom!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 22:18:55

@Hörömpő Töhötöm: Mondom.Téged minimum molesztáltak nagyszüleid.Vagy még durvább dolog történt......
@Viktus: Azt bírtam amikor bejelentik,hogy most viszik ki a postások a 14.havi nyugdíjat.Mondom magamban megint megölnek egy postást.Két nap múlva:Holtan találtak egy postást.Na ezért az apjuk faszát a politikusoknak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 22:22:19

Vagy roma vagy és a legutóbbi áldozatod nem hagyta magát.:))

2011.11.23. 22:26:21

@Horizont: Egyszerűen szánalmas vagy.

@Tigeri: Mondtam már: vén hülyékkel vagyok körülvéve munkahelyen is, az utcában is, sztorizhatnék. Ha egy 17 éves fiatal nem választhat, akkor a második gyermekkorát élő demens idiótának miért van szavazójoga???

Viktus 2011.11.23. 22:28:41

@Hörömpő Töhötöm:

Mondjuk jah a cenzusnak én is híve vagyok mondjuk én annak adnék csak szavazati jogot aki adózik. Nem érdekel 20 v. 70 ...

bandika gazdája 2011.11.23. 22:30:50

@Viktus: @Hörömpő Töhötöm: Vegyetek be valami nyugtatót skacok, mert agyvérzést kaptok, és akkor sose lesz belőletek nyálcsorgató vén hülye! (Na jó, a hülye már megvan.)

Viktus 2011.11.23. 22:32:26

@bandika gazdája:

Önjellemzésed annyira nem érdekel.

Horizont 2011.11.23. 22:39:25

@Viktus: @Hörömpő Töhötöm: pedig jó lenne ha visszavennétek egy kicsit más emberek leszarozásába.
Töhötömkém fáj az igazság? Szeretnél szánalmasnak látni?:) Nem megy ma ez neked. Szar életed lehet. Mivel a Fidesz kiadta parancsba, hogy a gyerekek tartsák el a szüleiket, már előre látom szomorú sorsodat, amikor nyálcsorgató, pelenkázott, nyugger vén faszi leszel egy elfekvőbe .....és majd mindenki leszar, ahogy te most a nyugdíjasokat!!!

Horizont 2011.11.23. 22:40:56

@Horizont: jav: más emberek leszarozásából

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 22:41:16

@bandika gazdája: Ez jó volt.:))
@Hörömpő Töhötöm: Ha most ennyire ki vagy égve,milyen leszel öregkorodban?

2011.11.23. 22:42:47

@Horizont: Bla-bla-bla... (Hol vannak már a régi szép idők, amikor az ilyeneket gótikus főtereken porig égették?)

2011.11.23. 22:45:25

@Tigeri: A kérdésemre válaszolj légyszíves, vagy halgass szépen!

Horizont 2011.11.23. 22:49:38

@Viktus: Jajj ne haragudj már,bocsánatot kérek, de ez a Hörömpő úgy bekattantott és mellénéztem és nyúltam. Nem rád gondoltam csak rá, de olyan erősen, hogy bekettőztem. Bocs. Oké?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 22:53:28

@Hörömpő Töhötöm: Mert ezt anno így találták ki,hogy 18-tól nagykorú vagy.
Nem biztos,hogy egy tizenéves jobban ért a politikához,mint egy idősebb.
Amúgy nem tudom te milyen ember vagy de én senkit nem nézek le alapból.

SvenH. (törölt) 2011.11.23. 22:57:28

na megint egy alomszep bolcsodei helyes sztori atcsapott nyuggerezesbe, szep volt fiuk!!!

hat azt hozzatennem szijjarto modra, hogyha nem fizetnek ki a nyugdijasoknak azt a valag nagy penzt akkor lenne penz a bolcsodei helyre is

SvenH. (törölt) 2011.11.23. 23:00:02

@Tigeri: mert ezt anno igy talaltak ki bla bla bla...
szarul talaltak ki ennyi...

ma a nyugik ingyen utazhatnak mig a gyerekert ha mar aljas modon betoltotte a 8 evest akkor perkalhatok 4e -t a BKVn...
es ez azert van mert van a nyugi horda ami mindent visz, aki ezt nem latja az vagy maga is nyugi vagy csak egy cinikus geci

SvenH. (törölt) 2011.11.23. 23:02:45

@Tigeri: anno az szasz oreghazat tudod hogy talaltak ki?
hogy a FIATAL hatrakoltoztette a sajat faterjat a kis oreghazba hogy ne legyen birtokon belul... effektive nem is kellett megvarnia hogy meghaljon, csak amikor elegge oreg volt csok apuka akkor ott a lakasa hatul....

hozzatennem hogy ez kb azonos azzal az idoponttal amikor az egyetemes altalanos szavazati jog elterjedt...
meg kb abban az idoben ugy volt hogy az elso gyereket bekurtak a jaromba hogy dolgozzon 10 evesen hogy a tobbi mehessen tanulni

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 23:06:43

@SvenH.: Azért mert nem gyűlölködök nehogy már én legyek a rohadék.Én ezekért a politikusokat utálom.Úgy mint ti a nyugdíjasokat.

Horizont 2011.11.23. 23:07:03

@SvenH.: Utóbbi kettő közül egyik sem vagyok. De a vita nem erről szólt, már bocs. Azt más is tudja, hogy mi a helyzet a nyugdíjüggyel, mennyire elbaszták az egészet. De akkor is a nyugdíjasokról mint emberekről így beszélni, egy kalap alá véve az összest mint itt "egyesek" az bicskanyitogató. Mikor szokik már le a magyar erről a rohadt általánosításról, arról, hogy embercsoportokról úgy beszéljenek mint egy rakás szarról? Csodálkoztok, hogy itt tartunk?
Nyírjátok ki az összes nyugdíjast, akkor jó lesz nektek????

SvenH. (törölt) 2011.11.23. 23:08:10

@SvenH.: jo ez egy kisse nem esik egybe, csak azt akartam erzekeltetni hogy ami regen volt az regen volt...
pl. a nyugdijasok regen nem kaptak nyugdijat...

Viktus 2011.11.23. 23:08:54

@Horizont:

Csak meglepődtem.

@SvenH.:

Mondjuk ez így lélegeztetőgépes szint volt ... :P Lehetne még bőven másfelől is elcsippenteni a nyugdíjkassza egy rész.

Az utazási kedvezmények nonszenszek így ebben a formában.

SvenH. (törölt) 2011.11.23. 23:09:23

@Tigeri: @Horizont: pedig a sracok nagyon jol csinaljak...
alomszepen modorosan irjak le a dolgot

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 23:12:14

@SvenH.: Inkább eléggé gyűlölködő stílusban.Főleg hörömpö.

SvenH. (törölt) 2011.11.23. 23:17:07

@Horizont: nezd most ott tartunk, hogy a MAVot es BKVt megint ki kell segiteni ami a nyugdijkasszan FELUL van...
Orbanek be akartak hozni azt a JOGOS rendelkezest hogy az orvosi rendeloben az aktiv elore mehessen, errol lehet hallani? elem pl. 2 ven debil nyugger egyszer ugy beugrott 2 db 40 kilos kis mocsok, hogy utana a doki majdnem elkuldott... meg szerencse hogy nalam volt a 300 Ft os papir hogy ne szorakozzon... praxis.blog -on felvetettem hogy talan a melos az menne melozni es termelni a GDPt, leugattak...

es most mi van? midnenkinek csokkent a fizuja, mindenfele megszoritas es a nyugik kapnak 4.2 % emelest...
es igen ez nem Orban hibaja vagya nyugdijasoke!!!
ott a geci LMP a hugyagyu Jobbik, a mocsadek Mszp adjanak be egy torvenyt hogyha az orszag negativba megy akkor nyugikra nincsen tobb penz... pl. szept 19en elfogyott a penz...
hidd el ha ezt meghoznak az itt levo ket makvirag nem hergelne tovabb magat

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.23. 23:17:19

Na megyek tolni a gdp-t mert anyámnak kevés a nyugdíja.Jóéjt!:))

csak_csendben2 2011.11.23. 23:24:57

@Horizont:

Ugye milyen szar ha valaki általánosít olyas valakiről, akit ismerünk, Nos, most szépen nézz tükörbe és köpd le, mert te is ezt szoktad csinálni, aztán örjöngesz, ha valaki mondja, hogy ne általánosíts.

SvenH. (törölt) 2011.11.24. 01:30:42

hozzatennem hogy most Esztergomban megint csak az ovodasok szivtak meg... a nyugdijasotthonban biztos van ebed...

shaneb 2011.11.24. 05:52:22

@SvenH.: Nem mondom van egy stílusod-( Akkor ki a jó. Mert úgy látom szerinted mindenki szar. Én ezt nevezném húgy agynak.

shaneb 2011.11.24. 05:57:21

@Horizont: Nyugi. Az ilyen ember szüleit sem tiszteli ha így beszél, vagy ha elérték a nyugdíjat akkor agyonverte őket.Így a probléma megoldva. Lehet a többit ócsárolni.

shaneb 2011.11.24. 05:58:45

@SvenH.: Szerinted nem fizetnek érte?

shaneb 2011.11.24. 06:21:41

@Ironfist: Az a tény, ha addig nem lesz, akkor már nem.

shaneb 2011.11.24. 06:26:37

@Ironfist: Gondolom, ha most nem lesz, akkor már soha bár ne mondjuk azt, hogy soha. De a legrosszabb felállás lenne.

molaris 2011.11.24. 07:57:10

@SvenH.:

"""SvenH. 2011.11.24. 01:30:42
hozzatennem hogy most Esztergomban megint csak az ovodasok szivtak meg... a nyugdijasotthonban biztos van ebed...""

Ott sem volt kaja- a Híradó szerint.

SvenH. (törölt) 2011.11.24. 09:07:06

@shaneb: szoval szerinted debilkem minden jo es franko...
az ilyenek barmok mint te kuldik el a kolykuket 16 evesen melozni persze eszedbe nem jutna hogy tovabb is akarna tanulni.... oszt te meg otthon csak a pocsoet vakaraszod, hiszen a budos kolykenek a sorsa letudva

allegretto23 2011.11.24. 09:38:42

@SvenH.: Tényleg nem volt régen nyugdíj- de tb se. Szóval hiába lobogtattad volna a 300-as papírodat, mert ha a nyugdíjas(korú földbirtokosnak pl.) volt pénze, akkor ellátta az orvos, a proli meg ottpusztult. Ezt, ha lehet ne sírjuk már vissza. Ugyanazt a hibát követed el, mint a fidesz - illetve gondolod, amit ők belédtápláltak- hogy csak ilyen végletes megoldások vannak, hogy elvesszük egy csoporttól mindenét, hogy egy másik csoport jól járjon. A társadalom nem erről szól. Nem a nyugdíjasoktól kell elvenni a nyugdíjat, hanem be kell látni, hogy mindenkinek kevesebb jut és patikamérlegen kimérni, hogy kinek, miből, hol és hogyan jár kevesebb: nyugdíjból, segélyből, tandíjból, mávból, bkvból, egykulcsosból, végtörlesztésből, rokkant és korkedvezményes nyugdíjból. Az nem megy, hogy üszkös a lábujj és levágjuk tőből az egészet, mert azzal a test jár rosszul.Ha frusztrált a viszonyod a szüleiddel, nagyszüleiddel, azt ne itt éld ki, mert vannak, akik viszont szeretik a sajátjaikat és értelemszerűen rosszul esik nekik, amikor őket ekézed. A szélsőséges gyűlölködés mindig törvényszerűen bukáshoz vezet, mert a társadalom maximum időlegesen tér ki ilyen irányba.

allegretto23 2011.11.24. 09:42:57

(Nem vagyok nyugdíjas, sőt a gyerekem életét valószínűleg éppen most próbálja Hoffmann elvtársnő tönkrevágni, de üzenem neki, hogy ahogy az enyémet nem sikerült akkor, amikor ő még komcsi volt, én meg a nép ellensége, úgy a gyerekemét sem fog sikerülni, bármennyire is igyekszik a marxon nevelkedett kis agya!)

Horizont 2011.11.24. 09:45:50

@csak_csendben2: Miről beszélsz te?Kapjál már magadhoz, Nem azért szóltam, mert a személyes ismerősömet is ócsárolta, hanem példával akartam illusztrálni, hogy nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, te szerencsétlen. Nekem nem kell szemen köpnöm magam semmiért, nyugodjál le.
"te is ezt szoktad csinálni, aztán örjöngesz, ha valaki mondja, hogy ne általánosíts. "
Példákat kérek!!! Pont ez ellen küzdök!!!Mellesleg a politikusokon kívül soha nem beszélek így ilyen ocsmány megalázó módon más emberekről. Egyes emberekkel legfeljebb lásd: Hörömpő. Ha lehet máskor olyanba szólj már bele amihez hozzá is olvastál velem kapcsolatban! Ha kérhetem!

SvenH. (törölt) 2011.11.24. 11:44:30

@allegretto23: "Ha frusztrált a viszonyod a szüleiddel, nagyszüleiddel, azt ne itt éld ki, mert vannak, akik viszont szeretik a sajátjaikat és értelemszerűen rosszul esik nekik, amikor őket ekézed."

hol irtam en hogy oket ekezem?
ember te total osszekeversz valakivel...

amugy tenyleg ha a nyugdijak csokkenteserol valaki barmit mond akkor mar egy idiota tomeggyilkos aki mar tutti a sajat szuleit el is rakt alab alol...

SvenH. (törölt) 2011.11.24. 12:07:29

@allegretto23: az lenne az ekezes hogy volt konfliktusom 2 oreggel akik bunkok lehettek fiatalkorukban is es szepen megtartottak ezt a tulajdonsagukat a ven demens korukra is?
azzal hogy egy letezo jelenseget irtam le, amikor az ember elmegy orvoshoz akkor figyeljen oda a nyugikra? mert kepesek es bepofatlankodnak a masik ele?

tehat ezzel valtottam ki azt a sommas iteletedet hogy nekem megromlott a viszonyom a szuleimmel?

kifordított nagyanyó 2011.11.24. 13:53:28

Ja ja szerintem hagyjuk megdögleni a nyugdíjasokat ,betegeket ,gyengéket.Mint az őskorban.Vagy mint az állatvilágban.Van itt egy két beteg ember.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.24. 16:14:19

@Jurganov: "a marokba röhögést az a gondolkodás váltja ki amit most te képviselsz. nézted a tv-ben és elhitted, hogy az a nagy többség akik zsebbe kapják a pénzt. a valóság ezzel szemben az, hogy 100-ból 80+ annyit is keres. csak az nem hangzik olyan jól"

A HVG-ből vettem az infót. A hányan-mennyit fizetnek görbe általában úgy néz ki, hogy kevés adót kevesen fizetnek, majd van egy maximum érték és utána lecseng. Mondjuk ilyen a hozzánk viszonylag közel álló Szlovákia adófizetési görbéje is. Nálunk ez hiperbola. Minimálbér a zöm bazi sok, utána gyorsan lecseng. Másrészt az is HVG infó, hogy az egykulcsos adózás bevezetése előtt a lakosság 2,5%-ka fizette az SZJA 22,5%-kát, és 20% közel 80%-at. Ez is az előzőket erősíti meg. Harmadrészt sok barátom mondta el, hogy az ő szülei is így kapják, vagy nem mentek el másik céghez, mert ott így kapták volna. Ilyen pölö a nagy magyar élelmiszer kereskedelmi lánc is, aminek egyik üzeltében 4 mrd Ft-os csalást állapítottak meg.

Te honnan szedted, hogy az emberek 80%-ka valóban minimálbért keres és nem kap mellé feketén semmit? Esetleg egy forrás?

Viktus 2011.11.24. 17:02:48

@TrueY:

Csodálkozol az okán? 70 netto fizetés a munkáltatónak 140-be kerül majdan vicc. Ki sem termel annyit a legtöbb kkv ... amennyit adózni kell, és amennyit ténylegesen kellene az itt a rohadt nagy problémakör.

SvenH. (törölt) 2011.11.24. 18:03:37

@TrueY: csodalkozol az okan? befizetnek es rogton lenne penz a 14. havira nyugdijra

shaneb 2011.11.24. 19:22:54

@SvenH.: Te szellemi nyomorék! Azt sem tudod miről beszélsz. Hülye vagy te kedves fiam, lehet forogsz is.

Németh András 2011.11.24. 19:45:18

@Hörömpő Töhötöm: Na lassan beszállok én is. Neked úgy őszintén mi a bajod? Komolyan hiszed hogy az egész ország hibáját a nyuggerek okozzák? Szerinted csak a nyugger szavazott a fideszre? Felvettek az álmaid állásába helyetted valami 70 éves nyugdíjas nénit vagy mi a szösz?

Te a kisstílű politikai játszmák tökéletes, önző cső és rövidlátású alanyának tűnsz azon 4-5 kommented alapján amit itt elolvastam...

Németh András 2011.11.24. 20:08:46

@Viktus: gabcika megint hozta a formáját, azért jó az a csaj mert ha megjelenik a tévében akkor lehet tudni hogy stand-up comedy következik. Én a 2003 augusztusi "parlagfű" irtása (akarom mondani mellényúlása) óta vagyok rajongója.

SvenH. (törölt) 2011.11.24. 20:20:40

@shaneb: mi van tata, elgurult a szigyogyszer es mar jott a roham?

Viktus 2011.11.24. 20:48:49

@Németh András:

Mondott ma nagyobbat is:

"Újabb segítség a devizahiteleseknek, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte a Fidesz szóvivője csütörtökön, utalva az országgyűlés erről szóló hétfői döntésére.

Selmeczi Gabriella azt mondta, remélik, hogy ez egy újabb segítséget jelent a végtörlesztéshez, és így még többen tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel. "
-

Komoly alapja van ennek is. Tuti csak úgy osztogatja majd a versenyszféra a 7.5 milkákat :D

2011.11.24. 20:53:39

@Németh András: Ja, ha te 4-5 komment alapján ítéled meg az embereket, akkor veled is ugyanolyan fölösleges személyeskedő vitákba bonyolódni, mint a Horizonttal. Na szia!

allegretto23 2011.11.24. 20:54:11

@SvenH.: A nyugdíjak esetleges csökkentése, maximalizálása, az utazási kedvezmény korlátozása- ok. Nem ez a gondom a hozzászólásoddal, hanem ez: "es ez azert van mert van a nyugi horda ami mindent visz". Szóval lehet, hogy te a nyugdíjaskorú rokonságodat nyugi hordának szoktad becézni, de én meg pl. jóanyámnak. Aki falusi kölköket tanított több, mint 40 évig, végigdolgozta a szuperkönnyű ötvenes, meg hatvanas éveket, kapott az élettől hideget-meleget, de főleg hideget, és még mer létezni, bár finoman szólva nem dőzsöl a nyugdíjából...Kevesebb hordázással is megértjük, hogy korlátozni kellene a nyugdíjasok ellátását, ha már annyira nincs pénz semmire.

Németh András 2011.11.24. 22:55:16

@Hörömpő Töhötöm: Remélem azért nem elvárás nálad hogy a blog.hu-s kommentelők közül csak azokkal vagy hajlandó vitázni akik már aludtak veled egy ágyban?
Mégis miről ítéljelek meg, ha nem a kommentjeidről?
Olvassam el a neten "Hörömpő Töhötöm"-re kidobott összes guglis találatot? Vagy küldesz nekem egy önéletrajzi regényt?

Te egyébként miről ítéled meg a nyugdíjasokat ha már ilyen nagyon kiforrott (habár kritikán aluli stílusban tálalt) véleményed van róluk?

Németh András 2011.11.24. 23:03:50

@Viktus: Pont a parlagfüves sztoriját keresgéltem a kis szöszinek, amikor elém került egy cikk erről az új agyrémről. Az a mókás hogy akihez 7 millát hozzávág a cége az megint pont egy rászoruló a javából. Ha valaki mesélné ezeket a törvényeket azt hinném hogy viccel.

Egyszerűen nem is tud mit írni az ember.

Csak várom az újabb napokat, és minden egyes napi bejelentés után elámulok és azt gondolom hogy nincs lejjebb, de napról napra bizonyítanak hogy van. Egyszerűen komolyan hihetetlen amit művelnek.

2011.11.25. 07:09:11

@Németh András: Egyszerű a válasz: nem kell senkit megítélni ahhoz, hogy eszmecserébe bonyolódj vele. Nem a vitapartner személyét kell kikezdeni, hanem az állításait. Aki ezt nem érti, azzal nincs mit beszéljek.

Németh András 2011.11.25. 10:08:00

@Hörömpő Töhötöm: Akkor néhány idézet tőled, kérlek magyarázd meg hogy miért érzed így: "az agya helyén már csak egy meszesgödör van" "a nyuggerek mind hülyék" "gulyáskommunista vén idióták" "pont az ilyenekre vadásznak, a csorgó nyálú félhülyékre" "a vén gecik meg még mindig azon örömködnek, hogy "fülkeforradalom volt" meg hogy "végre elkergettük a komenyistákat" hülye barmok" "meggyőződésből hülye" "a második gyermekkorát élő demens idiótának miért van szavazójoga???"

A megítélés benned is elég erős (tehát nem kellen felháborodni hogy ezek alapján téged is megítélnek), és mivel már párszor feltettem (és nem csak én hanem mások is) a kérdést akkor légy olyan kedves válaszolj hogy mire alapozod a fenti kijelentéseidet?

beton melós 2011.11.25. 10:54:13

@Schindler Pistája: Tudod nem minden cigány ingyenélő 7 éve robotolok pesten albérletbe nyüglődök ami havi 90 ezer rezsivel és 2 gyerekkel mert nincs se anyuci apuci aki segítsen se senki lakást nem adnak hitelt nem adnak 4 órás bejelentettre minikbálbérből meg fizesd ki az albérleted hatudod meg élj meg tehát marad a fekete munka és erről nem én tehetek hanem az állam.

2011.11.25. 14:38:11

@Németh András: Látom, nagyon igyekszel, de ez még mindig nem jó. Neked kellene megmagyaráznod, hogy miért nincs igazam.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.25. 15:00:39

@Viktus:

Elmondom, mi lesz:
kifizetik a közalkalmazottak, köztisztviselők adósságát. Már gyűjtik az adatokat, hogy kinek mennyi van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.25. 21:09:04

@Hörömpő Töhötöm: Csak!Nem tudom milyen ember vagy de nagyon leszólsz másokat.

2011.11.25. 21:59:03

@Tigeri: Költözz be három-négy évre egy nyugdíjasotthonba, aztán majd meglátjuk, hogy énekelsz.

Viktus 2011.11.25. 23:25:48

@laspalmas:

Az állam is költ végtörlesztési támogatásra?
Mivel a munkáltató 7,5 milliót adhat a dolgozóknak, az állami cégeknél és az önkormányzatoknál elkezdték felmérni a devizahiteleseket.
-

várható volt

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.26. 15:38:14

@Viktus: Persze aki nem akar fizetni, annak mindig van indok, hogy miért nem fizet! Az adókat pedig csak úgy lehet csökkenteni per kop, ha többen fizetnek és a közösből kevesebbet kell kifizetni. Ez az ördögi kör, amiből nem tudunk kitörni, mert keletbalkáni bérekkel akarunk egy svéd szintet fenntartani. Ez pedig nem megy. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja Ovi és Legkedvesebb udvari bohócának a mutatványa!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.26. 15:43:22

@SvenH.: Inkább az államadósság csökkentésére. Senki sem fizet 14. havi TB-t. Akkor a nyugdíjasoknak is legyen elég 12 havi nyugdíj!

Viktus 2011.11.26. 17:07:09

@TrueY:

Nem indokok ezek, hanem tények pl. fizet a multi x forintot abból nem lehet 2x-et elkölteni, mert nincs ilyen egyszerű matek ez.

2011.11.26. 17:24:38

@TrueY: A koncepció alapvetően elhibázott annyiban, hogy onnan akar pénzt elvenni, ahol nincs: a máról-holnapra tengődő proliktól. Elvenni pedig csak onnan lehet, ahol van: a multimilliárdos geciktől. Ha nem is pont simlicskától vagy lázáréktól, mert "ők a mi kutyánk kölykei", hát volna azért még bőven kit elszámoltatni, gyurcsány, kóka, hagyó, draskovics stb. Bárkit a falhoz lehetne állítani, hiszen nyilvánvaló, hogy itt egyetlen száz- meg ezermilliárdos vagyon sem becsületes munkával keletkezett 89 óta. Csak persze ez veszélyes játék lenne, mert fordulhat a kocka... ezekben a rohadékokban van betyárbecsület, nem bántják egymást, inkább agyonnyomják azt a néhány maradék szerencsétlen balféket, aki még idehaza próbál boldogulni valahogy.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.26. 21:13:06

@Viktus: Bocs, de a multik be szokják fizetni az adókat. Ők tipikusan nem ezekkel játszanak. Pl. Ovi által favorizált kiskereskedelmi láncok csalnak adót!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.26. 21:17:13

@Hörömpő Töhötöm: Én pontosan tudom, hogy Ovi honnan idnult '89-ben. Egy mester utcai lepukkant bérházból. Azóta nem volt munkahelye. Örökös politikus volt. Vajon ő hogyan harácsolta össze a velláját, meg a földbirtokot? A volt párttitkár apuka kőbányájából? Hmmm...

Viktus 2011.11.26. 21:51:07

@TrueY:

A multik szinte mindenhol már kölcsönzőkön keresztül zsiványkodnak, és a legtöbb helyen évek óta egy vasat nem emeltek a kkv-knak miközben minden költség régen elszállt ... ennyit róluk.

2011.11.26. 22:00:34

@Viktus: Na ja, és még a kölcsönző is lehúzza a dolgozót, és ugyanolyan nyomor bért fizet, mint a magyar kkv-k. Pedig régen legalább a multiknál lehetett kicsit normálisabban keresni... most már nem.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.27. 10:00:56

@Viktus: Bocs, de az eléggé legálisnak tűnik! Egyik félnek (harmadnak?) sem kötelező a dolog. A szerződést sem kell aláírni. Plusz már 15 éve mondják, hogy termelői szövetkezetekbe kellene tömörülni, de a magyar embör jobban szeret a zavarosban halászni.

Viktus 2011.11.27. 13:13:14

@TrueY:

Így van ezt használja ki a multi is látom a szinted neked is megvan, mint az un. államnak aki a markát tartja , és ha nincs pénz mindjárt számolja fel a kamatokat pótlékokat. A multi meg a kkv-knak nem emel hónapos csúszásokkal fizet. A saját dolgozóinak szintén nem emel. Megteheti a gyarmaton, mert a hozzád hasonló mentalitás uralkodik. Nem kötelező ott dolgozni ... ez a válasz.
Kik mondják? mivel támogatják? új munkatörvénykönyv még tovább csökkenti a dolgozók jogait ... pedig eddig sem voltak túl fényesek. az aki pl. dolgozói szakszervezetet akart szervezni gyorsan munkanélküli lett.

Jurganov 2011.11.27. 16:34:24

@TrueY: én nem a hvg-ből szedem az infót, én dolgozom és megnézem a bérpapírom/ beszélgetek a munkatársaimmal-barátaimmal. egy emberről tudok aki állítólag zsebbe kapja a fizu nagyobb részét, van pár aki feketén dolgozik és van a nagyon nagy többség aki annyit kap amennyi a papíron van. ez a nagy többség párszáz ember.
az utolsó beírásodon jót nevettem. te is azok közé tartozol akik szerint alternatíva az, hogy "nem kell aláírni a szerződést". lol. ez a hét vicce :) valóság más, viktus egész jól leírta.

Viktus 2011.11.27. 20:23:48

Új adóemelések jöhetnek

Cséfalvay szerint a kormány számára továbbra is a növekedés a központi kérdés, még akkor is ha 0,5 és 1 százalék közé csökkent a jövő évre várt bővülés a korábban tervezett 1,5 százalékról. Ugyanakkor, ha a kormány veszélyben érzi a költségvetést, nem fog hezitálni, hogy olyan további bevételnövelő lépéseket tegyen, mint amilyenek például a most szeptemberi jövedékiadó-emelések voltak - tette hozzá az államtitkár.

-

Előre a hatszáz forintos gázolajért! :D csak enyhítés gyanánt semmi megszorítás

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.27. 22:56:55

@Viktus: "Így van ezt használja ki a multi is látom a szinted neked is megvan, mint az un. államnak aki a markát tartja , és ha nincs pénz mindjárt számolja fel a kamatokat pótlékokat. A multi meg a kkv-knak nem emel hónapos csúszásokkal fizet. A saját dolgozóinak szintén nem emel. Megteheti a gyarmaton, mert a hozzád hasonló mentalitás uralkodik. Nem kötelező ott dolgozni ... ez a válasz.
Kik mondják? mivel támogatják? új munkatörvénykönyv még tovább csökkenti a dolgozók jogait ... pedig eddig sem voltak túl fényesek. az aki pl. dolgozói szakszervezetet akart szervezni gyorsan munkanélküli lett."

Amit írtál annak egy része munkaügyi, egy része pedig szakszervezeti kérdés. A multi pont azért szervez ki, hogy ne kelljen a szakszervezetekkel tökölnie. A Telenor (Pannon) is így "rúgta ki" azokat, akik szakszervezetet szerettek volna csinálni nála. De nem törvénytelen, amit csinálnak! Ha törvénytelen, akkor lehet perleni (amit majd a független magyar bíróság 5 év alatt megítél és addig persze a felperes tönkre is megy)!
Az adócsalás, adó elhallgatás viszont egyértelműen törvénytelen és az ország egészére nézvést káros!
Törvényesen annyit lehet csinálni, hogy szövetkezetekbe lehet tömörülni, akik nagyobb súllyal léphetnének fel a multik ellen. Viszont nálunk nem csinálják, mert - amint írtam - magyar termelő inkább halászik a zavarosban. :(
Vagy lehet sztrájkot szervezni!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.27. 23:00:06

@Jurganov: Én, amikor baráti társaságban beszélgetek, akkor érdekes módon mindenkinek van jó kis története, hogyan nem fizetett meg valamilyen adót. Én meg szarul érzem magam, hogy hülye módon minden befizetek. Na jó, volt, hogy nem kértem számlát a WC-s nénitől. Ez tényleg butaság volt, de mentségemül legyen mondva, siettem... :)

Viktus 2011.11.27. 23:34:35

@TrueY:

Hülye vagy ehhez ... ennyit tudok leszűrni.

Viktus 2011.11.27. 23:36:58

@TrueY:

Ja, és bocs ez van. Érdekes módon egyébként pl. az állam megakarja határozni mennyibe kerüljön egy kiló kenyér, meghatározza mennyiért lehet átvenni a gazdáktól a cuccaikat minimum ... de máshol beveszi, hogy 70-ért dolgoznak a pincérek, 9000 forintért megy v.ki teherautóval 120 km-es fordulót 4 órás várakozással ... és így tovább a kétszínűségről.

Viktus 2011.11.27. 23:41:33

@TrueY:

Én még így is sokszorosát fizetem be , ha akarom, ha nem minden számlás a multival csak már nem nagyon éri meg a munka a kishazánkért, amely cserében semmit nem ad.

Viktus 2011.11.28. 09:01:57

@TrueY:

Meg még egy apróság a zavarosban halászásról. Egy-egy szabálysértésért ugyanannyira büntetik a milliárdos multit, mint a kisvállalkozót ... a multi meg lazán kifizeti azt a pár milliót, és azt csinál amit akar.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.28. 15:50:54

@Hörömpő Töhötöm: Amióta itt lakunk ott vagyok.Anyámnak is momdtam,hogy ő a klubba költözött ide.:))
De pl. nekem a két nagyapám teljesen eltérő személyiség volt.Az egyik ugyanolyan kiégett mogorva volt mint te vagy.a másik meg egy kedves öregember.Most akkor melyik alapján ítéljek?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.29. 10:26:42

@Viktus: "Hülye vagy"
Szép, értékes és főként lényegbevágó hozzászólás! Gratulálok a frappáns megfogalmazáshoz és a vitakultúra területén tett határozott fejlődésedhez! ;)

"állam megakarja határozni mennyibe kerüljön egy kiló kenyér"
Ezt hívták az "átkosban" Országos Tervhivatalnak. Gyorsan létre kellene újra hozni, amíg élnek a régi szakemberek!

"amely cserében semmit nem ad."
Ezt azért nem gondolnám. Ha így lenne, akkor sorra csődbe mennének. De nem teszik.

"Egy-egy szabálysértésért ugyanannyira büntetik a milliárdos multit, mint a kisvállalkozót"
Miért? Szerinted ugyanazért a bűnért más-más bünti járna? Egyébként ezért van, hogy a visszaesőket jobban büntetik. A kisvállalkozó ez alól úgy bújuk ki, hogy megszűnik és újra alakul (l. építő ipar). A multi ezt sem tudja eljátszani.

Viktus 2011.11.29. 10:55:56

@TrueY:

Nem sikerült értelmezned ehhez a témakörhöz vagy hülye, mint én az atomfizikához ...

Érdekes ilyen most is van bizonyos szektorok esetén. Hogy is van ez? most félátkos van?
Egyébként az lenne az egészséges, ha piaci verseny lenne, de ebben az urambátyám országban igen messze van még az.

Szerinted merre haladunk? a csőd idő kérdése.

Nem büntetik semmivel sem jobban mondom halvány lila gőzöd nincs ezekhez a témakörökhöz ... akinek dolgozok multi mindig megkapja azt az 1-2 miliót az euro árfolyamon többet nyer egy nap ...

Viktus 2011.11.29. 13:18:57

@TrueY:

Ja grátisznak még az államunk védelméről annyit meg a szövetkezés stb. álmodozásaid támogatásáról. A multinál annyit mondanak, ha nem tetszik mehetsz, és kéri ki a következő rabszolgát a munkanélküliből akire még támogatást is kap na, úgy szervezkedjenek a dolgozóik.
Engem meg beszállítót annyira véd, hogy sorban jelennek meg a legális bekerülés alatti árak ergo ez nem verseny öcsipók, mert a gázolaj az annyi amennyi, az adó elvileg annyi amennyi ergo az un. verseny pedig annyi, hogy aki csal az adóval az viszi el annyiért beker ár alatt ... na ezért kellene akár egy tervhivatal szerű intézmény is felügyelni ezt az irracionális árversenyt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.29. 21:43:20

@Viktus: Huh! Van pár mondatod, amit nem sikerült dekódolnom: "akinek dolgozok multi mindig megkapja azt az 1-2 miliót az euro árfolyamon többet nyer egy nap"
Kifejtenéd, hogy mit szerettél volna írni?

Ezért mondom, hogy lehet sztrájkolni. Ha saját érdekeidet nem képviseled, akkor senki sem fogja! A fideszes szaxervezeti vezetők meg pláne nem.

A bekerülés alatti árakat használókat meg fel kell nyomni a GVH-nál, mert ha jól tudom, akkor törvénybe ütközik!

Viktus 2011.11.29. 22:06:41

@TrueY:

Mit nem értesz rajta? te handabandáztál növekedő büntetési tételekről ami szintén hülyeség. Fix "tarifák" vannak lazán kifizetik erre volt példa az árfolyam. Az euro-n többet nyernek egy nap, mint a "fegyelmező" büntetéseken.

Mondom neked halvány lila gőzöd nincs a magánszektorról. Sztrájk? :D:D:D:D Milyen fideszes szakszervezet? semmilyen szakszervezet nincs az mindjárt munkanélküli lehet akármilyen pártos ...

Lehet csak nem javul tőle semmi így ebben a formában ...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.30. 09:26:03

@Viktus: Vesszők, egyeztetés, ikes ige. Ilyenek.
A "folytatólagosan elkövetett" tényállásra gondoltam. Ilyen van nálunk is. Ha valaki ugyanazért elkapnak többször, akkor egyre többet kell fizetnie. Ennek az euró-hoz nem nagyon van köze, de a mostani helyzetben lehet igazságod. Főleg, ha a bevételeik CHF-ben, a kiadásaik HUF-ban képződnek. Egy nálunk működő multinál nem biztos, hogy így van. Én - naivan - azt gondolnám, hogy a bevételeik képződnek forintban és a kiadásaik (l. import) képződik EUR-ban. Tehát importőrként inkább buknak rajta.

Én eddig csak magánszektorban dolgoztam. Bár ennek ellenére lehet, hogy nincs gőzöm sem róla. Glaskó-ra gondoltam, aki amolyan ál szakszervezeti ember. Szakszerveeztet lehet alapítani. Pölö.

Viktus 2011.11.30. 09:35:11

@TrueY:

Fórum, blog, chat pár perc szabadidő gépelésre. Ilyenek.
Nem emelkedtek semmit szerintem már eleve bekalkulálják azt az 1-2 milliócskát. Az árfolyamnyereség pedig példa akart lenni nagyjából mennyire meghatja őket az a büntike. Nálunk a nagy termelő multik nyugatra termelnek audi, merci, bosch, samsung ... nem gondolod az Audi TT-k ezrei a magyar piacon találnak gazdát, vagy a Mercedes B osztály, vagy a több százezer Samsung Smart TV. A bevétel euro-ban keletkezik a kiadásaik értelemszerűen forintban. Tényleg naív vagy.

Magánszektorban dolgoztál volna tudhatnád, hogy szakszervezet ott nincsen. Gaskó a magánszektorban már réges-régen munkanélküli lenne. Kívülről próbálnak szervezkedni, de az nem ugyanaz ...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.30. 11:04:30

@Viktus: "Nálunk a nagy termelő multik nyugatra termelnek audi,"
Ok, ebben igazad van. Nekik e miatt egyre olcsóbb a munkaerő. Azt hittem, hogy most a TECSÓt és a kereskedőket nem szeretjük. :) Mondjuk nagyrészt import anyagból dolgoznak, tehát az alapanyagok ára nem csökken jelentősen e miatt...

Lehetne szakszervezetet csinálni. Csak nálunk azt olyan komenista csökevénynek gondolják.

Viktus 2011.11.30. 11:21:29

@TrueY:

Jah lehet, ha gyorsan akarsz munkanélküli lenni :D:D:D

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.30. 13:03:04

@Viktus: Kockázat nélkül nincs rizikó! :)

Sierrababa 2012.04.17. 14:02:55

Tényleg nem értem a siránkozást...eddig az volt a gond, hogy nincs bölcsi. Most majd tán lesz. Ez pénzbe kerül. Az épületet fenntartandó, a gondozónők, a konyhásnénik fizetendők! Ja és a bölcsi nem kötelező. Ettől kezdve miért lenne ingyenes? Szerintem Európában nincs olyan ország, ahol az. Legfeljebb van, ahol olcsóbb, van ahol k. drága. Nálunk pl. 100 és 300 euro között mozognak havonta, igény és pénztárcafüggően. A tisztelt anyuka 3 hónap után visszatér a munkájához, amit mondjuk szülés előtt legfeljebb két hónappal hagyott abba, és máris van miből kifizetni. Ha meg munkanélküli, akkor nem megy a gyerek bölcsibe, mert minek menne?
Kedves posztoló. Az utolsó példád sántít...valóban, ahol fejenként 40ezer jut, a 8000 sok. De ha a tisztelt anyuka munkanélküli, akkor mi a jó fenének járna bölcsibe a gyerek???? Majd ha van munkája. Akkor igen. Addig valamivel kösse már le magát! Ha mással nem, hát gyerekneveléssel!
Jónéhány országban megfordultam, sehol nincs kolbászból a kerítés. De nincs még egy olyan ország, ahol az emberek annyit képesek panaszkodni, mint Magyarországon! Belátom, tényleg szar a helyzet. De hőzöngéstől még semmi nem lett jobb! A mostani rablóbanda meg lett választva, amíg el nem tűnnek onnan, szabadon rabolnak. Mindenki más meg szabadon eldönti, marad és tűr, marad, hőzöng, magas lesz a vérnyomása és sokat költ gyógyszerre, vagy vesz egy nagy levegőt és kitalálja, hogy hogyan változtathat rajta.

süti beállítások módosítása