Skip to content


       Szűrés lista

Megmutattuk Brüsszelnek, hogy milyen az unortodox szabadságharc!

"Nem sikerült megszerezniük az európai uniós vezetőknek mind a 27 tagállam támogatását, hogy módosítsák a Lisszaboni Szerződést annak érdekében, hogy szigoríthassák az euróövezeti országok költségvetési politikáját.
Két ország - Svédország és Csehország - kormányfője parlamenti felhatalmazást kér a csatlakozáshoz, ketten ellenezték: az egyik Nagy-Britannia, a másik Magyarország
." - ma reggeli friss hír.

Tegnap azonban még azt mondta Orbán, hogy "a magyarok mindig is európaiak voltak, szeretik Európát és a közös valuta mellett vannak."

Tegnapelőtt
pedig azt, hogy "bár mi nem vagyunk tagja az eurózónának, mégis azért érdemes szorítanunk, hogy az eurózóna országainak miniszterelnökei megegyezésre jussanak. Az biztosnak látszik - és a magyar nemzeti érdekekkel is egybeesik -, hogy a közös pénz, az euró mögé közös költségvetési gazdálkodást és szigorú gazdálkodási elveket helyeznek majd az eurózóna tagállamai."

Orbán még a magyar diplomatákat is meglepve mondott nemet.
De mire is mondott nemet?

1. A költségvetések közös ellenőrzésének szigorítása, és a túlköltekezők hatékonyabb megbüntetése.

2. A tagállamoknak az alkotmányaikba bele kell írniuk az eladósodási plafont (60%).

3
. A GDP három százalékát meghaladó költségvetési hiányt elérő tagállamokkal szemben automatikusan szankciók lépnek életbe.

4. Legfeljebb a GDP fél százaléka lehet a tagállamok elsődleges költségvetési hiánya.

5. Minden tagállam október 15-ig elfogadás előtt, véleményezésre és szükség esetén korrekciós javaslatok tételére Brüsszelbe küldi majd a költségvetése tervezetét.

 
A pontokból látható, hogy ezek egyszerűen elfújnák a szabadságharc pislákoló lángját, így Orbán egészen egyszerűen elsunnyogta a megállapodást, és mivel mindenki Anglia és David Cameron "nem"-e körül fogott, nem is mondott semmit arról a tanácskozás résztvevőinek, hogy miért is nem mondunk igent.

A 60%-os adósságplafon a január 1-től hatályos alaptörvényében szerepel is, az adósságcsökkentés kötelezettségével együtt, vagyis mi már megelőztük az EU-s döntést, viszont éppen a múlt héten nyújtotta be Matolcsy a saját, még életbe sem lépett alkotmányuk módosítását, miszerint ez csak 2016-tól lenne érvényes. Addig mehet tovább a móka. Így elég kellemetlen lenne, ha EU-s előírásra mégis életbe kellene léptetni.
Nekünk Brüsszel nem diktálhat!


"Egyelőre nem látom a rációját annak, hogy Magyarország kimarad azokból a válságkezelő intézkedésekből, amelyekbe az uniós államok többsége beleegyezik, nem látom a magyar különállás létjogosultságát, illetve azt, hogy mit veszítenénk azzal, ha belemennénk" – reagált az esetre Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.

Az unortodox gazdaságpolitikának szüksége van a "trükkök százaira", amit ezek a pontok erősen korlátoznának, ez pedig nem megengedhető, még ha ez azzal is jár, hogy keresztbe teszünk az EU gyors megmentésének.

Képzeljük el, hogy Matolcsynak el kellene vinni az előzetes költségvetést Brüsszelbe, ahol kidekorálnák piros filccel és visszadobnák csuklóból....

Az unortodox közgazdászguru mesterművét hogy értenék meg az ortodox fellegvárban?!


Az indoklásra hajnalban nem került sor, viszont időközben megjött.
"Az eurozóna tagállamai javasolták, hogy azok az országok is csatlakozzanak a megállapodáshoz, akik nem tagjai az övezetnek. Ez viszont érinti a szuverenitás kérdését, azaz Magyarország nemzeti önrendelkezésének kérdését. Szigorúbb szabályokat jelent, vétójogot veszít el, aki csatlakozik és így tovább... És az én mandátumom nem terjed ki arra, hogy föladjak bármit is a magyar szuverenitásból, ezért a magyar parlamentnek ... döntést kell hozni ebben az kérdésben. Örülök, hogy az eurozóna tagállamai megállapodtak abban, hogyan kezelik az övezet válságát. De a csatlakozás a zónán kívüli EU-tagok számára szuverenitási kérdés. A magyar parlamentnek még bőven van ideje dönteni a kérdésben."

Nos, egy valami biztos nincs: idő.

Ja, Orbán ezt az indoklást csak az MTI-nek mesélte el, mivel "a stábja hazaküldte az újságírókat, mondván, a kormányfő csak délután találkozik velük, majd Orbán exkluzív sajtótájékoztatót tartott az MTI-nek."
Szörnyű, hogy már csak az MTI az egyedüli megbízható mikrofonállvány ...

Ennél csodálatosabb bullshitet rég olvastam, mintha Orbánnak bármit is jelentene az Országgyűlés a 265 bólogató senkiházival. (Ahol éppen a következő veretes törvényjavaslaton dolgoznak, többek közt.)

"A mandátuma nem terjed ki erre" ... eszem-faszom megáll, hogy ilyenkor nem tudnak neki oda egy 100 faktorú naptejet. Orbán Viktor mandátuma mindenre kiterjed, az van és úgy van amit és ahogy ő akar, nem számít se ember, se törvény, se alkotmány.

Hoppá, Szijjártó Péter is kinyitotta a száját:
"Az eurózóna államainak nyilatkozatában megfogalmazott javaslathoz történő csatlakozás mélyen érinti a nemzeti szuverenitás kérdését, márpedig a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben Magyarországon csak a magyar Országgyűlés jogosult dönteni.  A megállapodás tervezett hatálybalépési időpontjának ismeretében a parlamentnek kellő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy ezt a súlyos kérdést kellő komolysággal meg tudja tárgyalni."

Talán azért nem kellene szopatni ilyen helyzetben az Európai Uniót, mert nem hinném, hogy ők fogják a rövidebbet húzni ...

Ajánljuk a Véleményvezér
friss posztját!
(A festmény: innen)

Címkék: orbán eu válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr293450107

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európai Unió: klubcsapat vagy válogatott? 2011.12.11. 14:57:25

Ez a cikk még napokkal ezelőtt került volna fel, de minden napnak egy új híre szorította átdolgozásra, csak önmagában Orbán Viktorból háromféle bukkant fel.   Szóval hétfőn, az EU-csúcs előtt Wolfgang Schäuble, a német pénzügyminiszter megbeszélés...

Trackback: A nagy európarti 2011.12.09. 21:03:19

Tele vannak az újságok vele, gondolom eljut az emberek fülébe a hír, hogy fontos megbeszélések zajlanak az EU-s államfők között. Összegyűltek 27-n, hogy jól megoldják az eurózóna problémáit. Nem tudom mi lehet az oka, de mostanában többször előjött a h...

Trackback: „Egyenes beszéd”, görbe szándékok 2011.12.09. 20:57:01

 Néha benézek az ATV műsoraiba. Az adót régen úgy hívták, hogy „Magyar ATV", de mára már nincs szükségük ilyen megtévesztő jelzőkre. :-)Tehát: este 8 óra után, „Egyenes beszéd” a huncut nézésű Kálmán Olgával, meghívott vendé...

Trackback: Váratlan nemzetközi támogatás Orbánnak :-) 2011.12.09. 19:48:26

Jó másfél hónapja jelent meg az Iphone-okon az Orbán Viktor alkalmazás. Hiába leleményes ember a magyar, egy fejlesztő, Morvay Bátor (tényleg így hívják, istenuccse nem én találtam ki) rájött, hogy abból is szerezhet pénzt, ha a kormányfőről nyilvánosa...

Trackback: Az eurójátszma: Adófizetők VS Befektetők 2011.12.09. 19:34:04

 Meglehtősen bonyolult eligazodni a nyilatkozatok, és tervek sűrűjében amelyek Európa, és a közös valuta megmentésével kapcsolatban látnak napvilágot. A rengeteg, gyakran ellentmondásos információ nem csak a laikusokat, de a közgazdaságtanban jára...

Trackback: Magyarország így kényszerítette térdre Európát!!! - exkluzív videó Brüsszelből 2011.12.09. 13:09:09

Nem Merkel vagy Sarkozy fogja megmondani, hogy mi történjen Pannónia kies tájain, hogy mit egyenek vagy mibe öltözzenek országunk prominensei! Kitől vegyenek radarblokkolókat ezután, ha éppen úgy hozza kedvük! Magyarország felelős vezetői kiállnak a ma...

Trackback: Szemben Európával 2011.12.09. 11:29:24

Már megint forgalommal szemben haladunk az autópályán. Így aztán az egész világ láthatja: nemcsak a gazdaságpolitikánk “nem ortodox”....

Trackback: Szemben Európával 2011.12.09. 11:29:24

Már megint forgalommal szemben haladunk az autópályán. Így aztán az egész világ láthatja: nemcsak a gazdaságpolitikánk “nem ortodox”....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Squid 2011.12.09. 11:13:24

Mindig minden gixernél amit a Fidesz & Orbán csinál azt hiszem, elértük a maximális pofátlanság gödrének alját. Aztán pár nappal, de max egy héttel később megmutatják, hogy lefelé végtelen az űr!!! Másfél év alatt évtizedekkel vetették vissza az országot az amúgy sem rózsás helyzetéből, könyörgöm mi kell még nekünk becsületes adófizető magyaroknak, hogy azt mondjuk "Elég".

Kamee 2011.12.09. 11:14:01

Szerintem meg sokkal komolyabb a dolog még ennél is, és ne senkiházi ogy képviselők nyomjanak majd igent. Most kell a nemzeti konzultáció és a népszavazás!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.12.09. 11:17:07

@Kamee:
"akarja-e ön, hogy magyarország gazdaságpolitikáját brüsszelből irányítsák?"
---
bár ezt legalább megkérdeznék, nem úgy mint korábban, moszkva esetében....

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 11:21:50

@triumphator: Az a jelenlegi tragédiánk, hogy nem irányítja a gazdpolitikánkat/politikánkat bármely más hatalom. Vagy más ország. Vagy más ember. Vagy egy kivénhedt kőszáli kecske. Vagy egy zöldmoszat.

Tardigrada. 2011.12.09. 11:22:21

@triumphator: ha matolcsy(orbán) az alternatíva: én akarom!

Squid 2011.12.09. 11:22:24

@triumphator: ""akarja-e ön, hogy magyarország gazdaságpolitikáját brüsszelből irányítsák?"
---
bár ezt legalább megkérdeznék, nem úgy mint korábban, moszkva esetében.... "

Gratulálok! Legyünk inkább Albánia,Szerbia kilógó seggel de szuperbüszkén 30-50 évre lemaradva a kontinens nyugati felétől? Gondolom a Brüsszelből érkező kitudja hány száz millió euró támogatás is büdös ugye, nem csak az amikor tenni is kell érte?

CyberPunK 2011.12.09. 11:24:42

"Nem sikerült megszerezniük az európai uniós vezetőknek mind a 27 tagállam támogatását, hogy módosítsák a Lisszaboni Szerződést annak érdekében, hogy szigoríthassák az euróövezeti országok költségvetési politikáját. "

"ketten ellenezték: az egyik Nagy-Britannia, a másik Magyarország"

Izé, mi a fészkes fene köze van a két említett országnak az euróövezeti szigorításhoz? Nekem itt valami baromira nem kerek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.09. 11:25:04

@Kamee:

Jajj, ne adj ötleteket, nem tudod, hogy ezt a legfelsőbb szinteken is olvassák ?!

Squid 2011.12.09. 11:27:19

@zero: Bakker az az avatar..... Besírok!

Link Elek 2011.12.09. 11:28:13

az ezoterikus közgazdaságtan ujabb fejezetet látják.
előben, élő embereken kisérletezve.

Kurt S. Earp 2011.12.09. 11:30:12

2004 óta hangoztatom: mi pontosan akkor vezessük be az euro-t(amennyiben erre az adott időszakban képesek lennénk) amikor a britek.
Tehát SOHA.
Ha ők bevezetik: mi is. Ha ők nem: mi sem.
"Angliának csak érdekei vannak."
Tegye fel a kezét, aki azt hiszi -és egy kicsit is ismeri az öreg britannia történelmét- hogy a londoni kormányzat áldását adná egy olyan ötletre, amelynek megvalósulása után, polgárai ugyanolyan pénzzel fizetnének, mint a

szlovákok.

Azt se tudják, hol van az ország. Valutaunió?
KIVEL, BASZD MEG?
Szlovénia, Szlavónia, Szlovákia? Magyarország? Görögország, Portugália, Olaszország, Spanyolország? Románia, Szerbia? Cigányia? Mi van?!

A Szigetlakók -legyenek akár egy földdarabon, egy hétig a Dunán akár egy országnyi területen: más emberek.
A görög szigetlakók például úgy érzik, hogy adót kell fizetniük: az athéniaknak.
Ébredj fel.
Nem véletlenül olyan Cameron, amilyen.
De ettől még, a mi cégünk most tökön szúrja magát. Ha nem lesz gyorsan megegyezés, kezdődik az igazi rock'n'roll buli.

Kamee 2011.12.09. 11:30:24

@zero: Az ilyen népszavazás lenne igazi kihívás a fityisznek. Kiderülne, hogy mit is akarnak valójában. Eladni az országot, vagy komolyan beszélnek a nemzeti szuverenitásról.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.09. 11:30:45

Ráadásul Orbánék faszságait a Forint árfolyama jobban mutatja, mit a Nyugatinál a pörgőóra a kinti hőmérsékletet. Lehet, hogy nekik, meg a parlamentnek bőven van ideje, de az ország kb. 90%-nak már nagyon ketyeg az órája...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.09. 11:31:18

@CyberPunK:

Azokra is vonatkozna a csomag, akik EU tagok, de nincs még eurójuk.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.09. 11:34:01

@Gonosz Repülőmókus:

Mindenképpen kívánatos, hogy a lista 186. helyéről bejutott, még egyszer sem felszólaló Noname János fideszes képviselő szavazatát megvárja az egész EU :-)

CyberPunK 2011.12.09. 11:34:19

@zero: De a fő cél az euróövezet megmentése, világos.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.09. 11:38:13

@CyberPunK:

Ja, csak ha dől az euró, akkor dől Anglia és Magyarország is.

Squid 2011.12.09. 11:38:56

@Kamee: "Az ilyen népszavazás lenne igazi kihívás a fityisznek. Kiderülne, hogy mit is akarnak valójában. Eladni az országot, vagy komolyan beszélnek a nemzeti szuverenitásról. "

Milyen nemzeti szuverenitástól Mélymagyarkám? Meséld már el nekem miért is kell nekünk olyan kibebaszottul szuverénnek lennünk az EU-tól aminek tagjai vagyunk, és amitől többet kapunk mint adunk? Vagy úgy gondolod jobb lenne nekünk egyedül? Akkor ki mentené meg a lószaros seggünket amikor Matolcsy meg Orbán éppen az ámokot futja? Mink van nekünk ami másnak nincsen, amiért nekünk olyan rohadtul szuverénnek kell lennünk?

Megmondom mink van nekünk aranyapa, önmagát patriótának álmodó primkó nacionalista, lusta csodaváró adóelkerülő népünk... Erre büszkének lehet lenni nagyon...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 11:38:56

@zero: Te, ezek a britek nem veszik komolyan a magyar gyorsnaszádot ahogy olvastam. Szinte még gúnyt is éreznék a szavak mögött, protestáns kutyák, bezzeg ha majd még jobban begyorsulunk...

kamerasmobil 2011.12.09. 11:39:22

Ez az egesz pontosan a tagallamok szuverenitasanak a korlatozasarol szol. Azert hogy ne lehessenek olyan sunyulasok mint amit a gorogok meg a magyarok csinaltak ami utan mindig a nemeteknek-franciaknak kell allni a szamlat. Hetek ota errol szol a nemzetkozi sajto szoval Orban csak mellebeszel.
Egyszeruen csak veget erne az a jo vilag hogy kegyenceknek oszthatjak a penzt atlathatatlan kozbeszerzessel meg gazdagokra optimalizalt adorendszerrel meg gyengitik a demokratikus rendszert.

Ahogy az usakoknak ott az Amerikai Egyesult Allamok ugy nekunk is kell egy Europai Egyesult Allamok hogy eletkepesek maradhassunk a XXI. szazadban. Es ebbe az Orbannak tetszo berendezkedes nem fer bele ezert vagy kompromisszumot kot es belenyugszik - vagy felre fogjak allitani.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 11:40:30

@zero: Okés, csak amíg Anglia úgy érzi meg hogy el kell adni az asszony autóját, nincs nyaralás és évekig nem veszünk nagyobb plazmatévét a nappaliba mi konkrétan a saját szarunkat fogjuk enni, mert itt kő kövön nem marad és nincs semmink.

sárkányfő 2011.12.09. 11:41:39

@triumphator:
"akarja-e ön, hogy magyarország gazdaságpolitikáját brüsszelből irányítsák?"

Igen!

IgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingenIgeneingen

igeeeeeeeeeen.

lyken 2011.12.09. 11:42:12

"És az én mandátumom nem terjed ki arra, hogy föladjak bármit is a magyar szuverenitásból"
De arra kiterjedt a mandátuma, hogy a szuverén manyup pénzeknek a seggére verjen. Meg még lehetne 60-70 példát mondani az elmúlt másfél évből.

Squid 2011.12.09. 11:42:32

@csizsikpizsik: "Te, ezek a britek nem veszik komolyan a magyar gyorsnaszádot ahogy olvastam. Szinte még gúnyt is éreznék a szavak mögött, protestáns kutyák, bezzeg ha majd még jobban begyorsulunk... "

Bréking Nyúz!

A genfi LHC-ben végre megtalálták a fénynél gyorsabb részecskék titkának megoldását! A buta CERN-es tudósok (nem okos magyarok) nem vették észre, hogy a magyar gazdaság gyorsnaszádjának pár részecskéje is bekerült a kísérleti anyagba!

Dübörgünk vazze!

CyberPunK 2011.12.09. 11:45:32

Na, akkor nézzük végig, aztán gondolkozzunk!

1. A költségvetések közös ellenőrzésének szigorítása, és a túlköltekezők hatékonyabb megbüntetése.

Ez oké így elsőre.

2. A tagállamoknak az alkotmányaikba bele kell írniuk az eladósodási plafont (60%).

Jó, rendben. Igaz, hogy devizában vagyunk főleg eladósodva, így egy nagyobb forintgyengülés átlibbenthet bármikor minket, de ez ugye lényegtelen.

3. A GDP három százalékát meghaladó költségvetési hiányt elérő tagállamokkal szemben automatikusan szankciók lépnek életbe.

Lásd előző pont, számolj előre költségvetésben törlesztést ilyen árfolyami ingadozás mellett.

4. Legfeljebb a GDP fél százaléka lehet a tagállamok elsődleges költségvetési hiánya.

Ez oké.

Tehát mivel az ország fő eladósodása devizában van, ezért egy megborult árfolyam vagy költségvetési hiányt idéz elő, vagy szimplán nem jut pénz nyugdíjra, segélyre, fizetésre, fűtésre. Ha költségvetési hiány lép fel, akkor jön a bünti, amit építhetünk bele a következő évi költségvetésbe és megint csak az előző pont lép érvénybe.

Tudom, hogy Orbán nem ebből indult ki, mivel azt az embert csak a saját egója hajtja, de azért ezt végiggondolva megint csak a szopóágra kerülnénk miközbe nekünk kurvára nem buli az egész. De azért lehet hőbörögni, hogy miért nem megyünk bele szó nélkül, mint a barmok.

Szóval előbb tessék átkonvertálni az államadósságunkat forintra, vagy euróra úgy, hogy itt is euró van, aztán már szavam nem lenne ellene.

CyberPunK 2011.12.09. 11:46:44

@zero: Mert ha szárnyal az euró, akkor mi is, igaz? Ja nem, akkor még magasabb lesz az euró árfolyama. Nice.

Squid 2011.12.09. 11:50:56

@CyberPunK: Igazad van, de a "NEM" ami később "Lehet hogy NEM"-é avanzsált, esetleg konstruktív kritikával is lehetett volna élni.

Nem gondolhatod sem te sem senki más, hogy fűnyírószerűen alkalmazzák a rendelkezést ERM2-es és nemzeti valutás országoknál is.

Ha vörös fejjel üvöltve rohanunk neki a falnak megint mint a MNYP ügyben Barrosonak, ugyanaz lesz az eredmény mint anno! A Lengyelek érdekes módon elérték amit mi akartunk a MNYP ügyben, OV-nek nem erőssége a diplomácia a komplexusai és a mentális problémái miatt.

Ezért egy ország szív

ruhaszarito 2011.12.09. 11:51:02

@CyberPunK: be kene vezetni az eurot es nincs kerdes. Bar ezen esemenyek utan meg azt is el tudom kepzelni, hogy majd a tobbi tagorszag vezeti be a Forintot :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 11:51:32

@CyberPunK: Ha rendben van az eladósodottság, a hiány, a gazdaság és tagjai vagyunk egy európai közösségnek akkor mitől borul meg a forint olyan nagyon?

Nemzeti forrasztékón 2011.12.09. 11:53:19

David Miliband:"UK jumped into rowing boat with Hungary next to 25 nation supertanker. That is weakness not strength."

Így lett a gyorsnaszádból evezős csolnak

CyberPunK 2011.12.09. 11:56:25

@Squid: Persze, ez tény, mondom, kötve hiszem, hogy Orbánnak is ez járt e fejébe, én csak azt mondom, hogy elsőre átgondolva szopás ez nekünk az én véleményem szerint.

@csizsikpizsik: Mert egy kis szar ország vagyunk, amivel lehet spekulációs játékokat játszani. Mondhatni nem tétel. Soros is ezért tudta bedönteni legelőször a forintot, annak se volt még sok köze a válsághoz. Ezért mondtam, hogy nem lenne ez hülyeség ez a tervezet, de csak ha euró van itt is, mert azt nem lehet csak úgy rángatni mint a forintot.

Viktus 2011.12.09. 12:00:34

Most mi lesz a nyulas-hangyás mesével a gomba alatt? Odamegy a szorgos magyar hangya a német nyúlhoz, és befenyíti?

jenőke 2011.12.09. 12:02:33

Az 2003. április 12-én Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében megtartott országos népszavazás eredményes volt, és az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76%-a támogatta a belépést.
Éppen ezért ebben az ügyben már lemondott Magyarország szuverenitása egy részéről.
Ha mégis akar valamit Orbán (olyasmit, amit nem mond ki, de következményeivel számol !!), jogszerűen csak népszavazást követően teheti meg.
Nem lehet a felelősség elől a gombnyomók mögé bújni, a gombnyomókkal kimondatni azt, amiért Ő nem meri vállalni a felelősséget.
Tessék ezen elgondolkodni.

Squid 2011.12.09. 12:03:15

@CyberPunK: "Persze, ez tény, mondom, kötve hiszem, hogy Orbánnak is ez járt e fejébe, én csak azt mondom, hogy elsőre átgondolva szopás ez nekünk az én véleményem szerint."

Neki tuti az járt az eszében, hogy a 2016-ra áttett Nemzeti Szabadságharc koncepció/sunnyogás így tuti bukik és kiderül, hogy a Király meztelen.

Sima struccpolitika..

Tokány 2011.12.09. 12:03:56

Orbán szerintem két dolgot nem ért meg, és ez egy miniszterelnöknél tragédia. Egyrészt nem vagyunk Németország, de kelet-európai példával szólva Lengyelország sem. Nem vagyunk nagyon, inkább kisebbek, a zsebünk üres és a gazdaságunk se a legnagyobb a térségben. Ergo kurvára nem diktálhatunk senkinek, se bankoknak, se hitelminősítőnek, se senkinek.

A másik, hogy önmagában az IMF nem adhat pénzt, az EU-val megállapodásuk van, hogy közösen kell finanszírozni az EU-s államoknak adott segélycsomagot. Namost pénzt várunk az EU-tól, közben szép, méretes kupacban odaszarunk az asztalukra. Azért ez kemény...

Kandeláber 2011.12.09. 12:04:32

Ezek a feltételek a legtöbb tagállam számára teljesíthetetlenek. Az unióban már az egyre inkább kiszáradó gitt rágása folyik. No persze az EU nem a KGST, ahol annak idején a Nagy Testvér diktált, és a kistestvérek minden ukáznak bokacsattogtatva engedelmeskedtek.
Egyébként előre látható volt, hogy Cameron nem hajlandó alávetni magát a francia-német diktátumnak, és Svédország valamin t Csehország mellett úgy tűnik Magyarország sem állt be azonnal a fejbólintók közé.
Wait and see.

Viktus 2011.12.09. 12:04:32

@Kamee:

Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Becsült 60 975 000 [6] fő (2007)
Népsűrűség 249,06 fő/km²
GDP 2008 (forrás: IMF)
Összes 2 674 milliárd USD (6)
PPP: 2, 23 billió dollár[7]
Egy főre jutó 43 785 USD (14)

hu.wikipedia.org/wiki/Egyes%C3%BClt_Kir%C3%A1lys%C3%A1g

vs.

Népesség
Népszámlálás szerint 10 198 315 fő (2001) +/-
Rangsorban 82
Becsült 9 964 000[2] fő (2011. augusztus)
Rangsorban 82
Népsűrűség 107,1 fő/km²
Vallások római katolikus, református, evangélikus, görög katolikus
GDP 2010 (forrás: IMF)
Összes 130 421 millió[3] USD (56.)
PPP: 129 540 000 000 USD
Egy főre jutó 13 023 USD (47)
PPP: 19 829 USD

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g

Szemmel láthatóan van pár apró különbség.

Talon 2011.12.09. 12:04:56

De nem arról volt szó, hogy szabadságháborófrontharcot vívunk az adósság ellen? Még a KALAPTÖRVÉNYBEN is benne van. Akkor mért lenne baj, hogy ezt ellenőrzik?

Orbán Viktor a kocsmában azt a tippet kapta, hogy jövendő testvérének ő legyen az apja.

LuciFerko 2011.12.09. 12:05:51

Na kiv. vagyok ebből mi lesz...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.09. 12:13:54

@CyberPunK:

"2. A tagállamoknak az alkotmányaikba bele kell írniuk az eladósodási plafont (60%).

Jó, rendben. Igaz, hogy devizában vagyunk főleg eladósodva, így egy nagyobb forintgyengülés átlibbenthet bármikor minket, de ez ugye lényegtelen."

Ezt pont Orbánék írták bele az Alkotmányba, pont ugyanígy.

Kamee 2011.12.09. 12:15:52

@Squid: Ha nem haragszol a primitív megszólításaidra nem reagálok, nem tudom azt a mélységet elérni, pedig nem állok hadilábon a búvárkodással. Nos, a többet kapunk mint adtunk dologra tényeket említs kérlek. Kaptunk pénzt szőlőtőkekivágásra? Nagyszerű, de a szőlőtőke többet ér, mint a pénz ami elfolyik.
A mink van kérdésre pedig igen egyszerű a válasz, csak globálisan kéne látnod a világot.
Csak két fontos dolgot említek:
- fejleszthető mezőgazdaság
- vízkészlet

És az, hogy te a bp-i betonlakásodban az atv-t nézve ezt tapasztalod, hogy adóelkerülő lusta csodaváró népünk van, akkor ide lehet jönni, és megtanulnád, hogy mennyit is kell nap mint nap dolgozni a napi megélhetésért. 2 órát nem bírnál ki, pedig csak a veteményest bíznám rád.

@Viktus: Statisztikából azt lehet látni, amit a statisztikusok kihoznak belőle. Ez olyan, mint a Moody's leminősítései. Pl. kockázatos lennénk Franciaországhoz képest? Ahhoz a Franciaországhoz képest, ahol egymást érik a külvárosi bevándorlók lázadásai? És kérlek, ha mutatsz valami statisztikát, akkor elemezd is, hogy mi mit is jelent szerinted? Miből mit lehet látni? Nagyon kíváncsi vagyok...

Kandeláber 2011.12.09. 12:16:11

Azért van valami diszkrét bája annak, amikor kiderül: Kádár népéből Barroso népe - szeretne lenni a honi populáció egy törpe minoritása. Olvasván a megannyi közgazdász színvonalas bejegyzéseit, dagadozik a kedvem a büszkeségtől: itt a jövőformáló értelmiség krémje.

CyberPunK 2011.12.09. 12:16:38

@zero: És miért is akarják kitolni a bevezetést 2016-ra? Csak nem azért mert a megborult árfolyamok miatt rekord szintű lett pár hónap alatt?

Kandeláber 2011.12.09. 12:16:49

Elnézést: nem kedvem, keblem.

kamerasmobil 2011.12.09. 12:18:48

@CyberPunK: Orban ugyanazert nem akarja ezt mint amiert az eurot sem (2020-nal joval elobb lehetne). A 2/3 birtokaban azt csinalnak amit akarnak es amig sajat valutank van addig az inflacioval is szabadon jatszhatnanak bar ebben Simor az MNB-ben akadalyozza oket (ezert is szalltak ra annyira kemenyen). Ezt a szabadsagot venne el az EU es ez az onerdek vezerli oket. Szarnak ok nagy ivben arra hogy az orszag lakossaganak ez mit jelentene.

kamerasmobil 2011.12.09. 12:20:05

@CyberPunK: Azert mert az egesz intezkedesnek az a celja hogy ha esetleg 2014-et elvesziti a Fidesz akkor meglegyenek az eszkozei az uj kormany munkajanak ellehetetlenitesere es igy annak megbuktatasara. Ugyanezert neveznek ki mindenkit 9 evekre meg foglaljak alkotmanyba az adozast is ami elkepesztoen abszurd lepes.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.09. 12:20:12

@CyberPunK:
Mert szerinted ha nem leszünk az elitklub tagjai, akkor hiphop eltűnik a devizaadóssága az országnak?
A spekulánsok rémülten menekülnek majd, mert Orbán rájuk szól?

Mi egy sebesült (félholt) antilop vagyunk egy csordában. Épp most fostuk össze a legelőt a többiek orra előtt.
Az oroszlánok meg a susnyásban röhögnek, és már felosztották a sonkáinkat egymás között.
Ha maradhatunk a csordában, túléljük. Ha kibasznak, akkor nem.

Talán ezt kéne felfogni...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.09. 12:22:05

@CyberPunK:
"Csak nem azért mert a megborult árfolyamok miatt rekord szintű lett pár hónap alatt? "

Miért borult meg az árfolyam?
Talán a dilettáns szabadságharc miatt (jórészben)?

Előbb talán az okot kellene nézni, abból következik az okozat.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.09. 12:22:07

@Viktus: Méghogy egy hülye jön szembe!? Mindenki szembe jön!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.12.09. 12:23:49

Ilyen nincs bazmeg. Megyek inkább ebédelni.

zrobasé 2011.12.09. 12:24:39

azonnal és rögtön induljon meg a TEK, és tartoztassa má' le eztet a sárközit, meg a merkelet !
itten kérem a dógos magyar nép vérét akargyák szivni kifele !
mijazhogy majd ők megmondják, hogy mennyi pénzt szórhatunk el ?
há' nem is ők adják ! meg a zimf se ! az csak valami baldahint lizingel, de mást senem !
a, mi, unortodox, kettőharmados, gyorsnaszádos, megnemirtkönyvű, intergalaktikus forditójú, 7szer tekeredett spirálú dénes láncú népünknek olyanok nem fognak parancsolni, akik a PILLANGÓT SCHMETTERLINGNEK HIVJÁK !!!
orradalooooooooom, szakaccsághaaaaaaaaarc

CyberPunK 2011.12.09. 12:26:30

@Kőmíves Kelemen: "Ha maradhatunk a csordában, túléljük. "

Ezt magyarázd meg, kérlek. Ugyanis eddig pont azt vettem észre a folyamatos leminősétések és egyebek mellett, hogy az EU köp ránk magasról, míg egy esetleges Görög vagy Olasz államcsődhírhez már dobáloznak egyből a murva magas összegű segélycsomag eshetőségén. NEM vagyuk euróövezeti tag, így semmi közünk ahhoz, hogy velük mi történik. Azaz egy pici mégis: ha bedőlnek, akkor dőlünk velük, ha nem dőlnek be, attól mi még faszán bedőlhetünk. Szóval ezt a csorda felfogást kéretik picit átgondolni.

CyberPunK 2011.12.09. 12:29:01

@Kőmíves Kelemen: Nem erről beszélünk még mindig, hanem erről a tervezetről. Kommenteltem eleget ide, hogy tudjátok, utálom az összes pártot, felőlem lehet lövetni az összes képviselőt. Szimplán azt nem látom, hogy miért lenne nekünk jó ez a megegyezés. Elnyerjük az EU szimpátiáját? De kurva jó, a görögöknek meg elengedik az adósságuk felét. Hát bassza meg az EU ott ahol van.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.09. 12:29:49

@CyberPunK:
A csorda előirna magának szigorú gazdaságpolitikát, amit Brüsszelben még le is meóznak.

Ez biztositja a spekulánsok részére, hogy nincs hazudozás, meg december elején még átirt költségvetés = nincs értelme spekulálni.

Ha ezt nem fogadjuk el, az mindenki számára azt jelenti, hogy el akarjuk engedni a hiányt, aminek határa a csillagos ég = érdemes spekulálni.

Ne haragudj, de ennyit azért kinéztem belőled, hogy megérted...

CyberPunK 2011.12.09. 12:30:39

@kamerasmobil: Mondom, nem érdekel a Fidesz, tudom, hogy nem ez az ok. Én a saját véleményemet írom, hogy miért nettó kibaszás ez már megint nekünk, mint ország.

@CyberPunK: murva-kurva

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.09. 12:31:07

Srácok, én feladtam. Nem tudom követni!

Az MSZP-SZDSZ legalább megbízhatóan és következetesen volt kontár és magyarellenes, de ez az elb@szott kupleráj kiismerhetetlen. (Akinek megvan a gyorsnaszád navigációs terve, ne habozzon ismertetni. Csak érdekelne, hogy melyik jéghegynek adjuk a következő sallert.)

zrobasé 2011.12.09. 12:31:19

@CyberPunK: Hát bassza meg az EU ott ahol van.
igy is van ! lépjünk kifele !
és ezzel egyidőben kérvényezzük Győr-Moson-Sopron megye Ausztriához csatolását !!! azok fele ugyis ki jár dolgozni...majd most megtanulják !

ketroot 2011.12.09. 12:33:30

És a fideszfanok most is csak zsindek meg zorigót emlegetnek. No meg persze ballib kéjelgést és vernyogást.

Iszonyat.

Squid 2011.12.09. 12:33:43

@Kamee: 15 éve multinál dolgozom 10 éve vezető pozícióban, napi 10+ órát olyan feladatkörben ahol több 10m Eur felelősségem van éves szinten, szerintem hagyjuk a 2 óra a veteményesben lekezelő argrár agitpropot jó?!! 15 éve a teljes jövedelmem után adózok és benne vagyok abban a kevesebb mint 10%-ban aki az ország SZJA bevételeinek a 90%-át adja.

Te mennyi adót és járulékot fizetsz?

Fejleszthető mezőgazdaságunk? És mondd hogyan tervezed fejleszteni? Miből? Föld csak magyaré lehet, hogyan fogsz tudni versenyezni a már prosperáló és bejáratott mezőgazdasági nagyhatalmakkal tőke nélkül? Miként gondolod, hogy egy 93000 négyzetkilométeres ország kőkori mezőgazdasággal versenyképes lesz?

Vizünk van, mondd mit tudsz vele kezdeni? Van valami reális piacképes koncepció arra, hogy mire jussunk a vizünkkel? Ha ott hagyjuk ahol van, csak hivatkozási alap, ha eladjuk akkor jönnek a jobberek, hogy kiárulják az országot.... Kérlek segíts megérteni ezt nekem!

A Franciák azért kisebb kockázatúak mint mi, mert kiszámítható és hosszútávú gazdasági koncepció mentén haladnak előre, és nem mellesleg az EU legnagyobb befizetői közé tartoznak. Tudod akik összedobják a lét a Magyaroknak, Görögöknek, Portugáloknak, Íreknek stb stb, hogy ne forduljanak államcsődbe, ami az ő befektetéseiket is érzékenyen érintené, hogy finom legyek. Az Franciák gazdasága megáll egyedül is, most kérlek gondold át miképpen állna meg a Magyar gazdaság Matolcsyval és Orbánnal az élen, ad hoc szélkakas gazdaságpolitikával...

A Közgazdaságtan a barátod..

zrobasé 2011.12.09. 12:35:10

ugye azt mindenki tudja, hogy ezért is GYURCSÁNYAHIBÁS, meg a másfél évvel ezelötti EMÚTNYÓCÉV ?!

kamerasmobil 2011.12.09. 12:35:20

@CyberPunK: En meg mondom hogy 5-10-20 evre elore akkor lesz itt barmi erdemi vilag ha egy szorosabb unio alakul ki. Nincs egyszeruen lehetosegunk arra a luxusra hogy miniatur nemzetallamok eroltesseg a sajat huszfele elkepzelesuket a felmilliardosra novekvo USA meg a milliardos Kina es India elleneben. Lehet hogy 5 even belul netto szopas lenne nekunk de utana meg az egyetlen ertelmes lehetoseg. Nincs valasztasunk.

CyberPunK 2011.12.09. 12:37:10

@Kőmíves Kelemen: Én valahogy nem tudok hinni abban, hogy ettől függ a spekulánsok játéka. Nézd meg, hogy hol áll a CDs felár nálunk és hol Olaszországban, Franciaországban, és egyéb olyan országban, ahol messze magasabb az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, mint nálunk. Látszik az ok, a csorda az euróövezet és nem az eu. Mondhatni úgy léptünk be az eu-ba, hogy a leglényegesebb lépést nem tettük meg. Jó, persze, mondhatod, hogy ellenkező esetben fizethetjük mi is a görög mentőcsomagot, de ha borulna a bili, akkor mi is kapnánk ilyen csomagot. Így máris más lenne a CDS, és a spekulánsok se tudnák rángatni a forintot. Mert az nem lenne. Elbasztuk.

Ja, és gondolj bele, hogy milyen euró alapkamat lenne itt is, és az mennyire pörgetné a gazdaságot. Persze, majd pont az érdekli a spekulánsokat, hogy bólogatunk mint a kiskutya, hogyne.

Viktus 2011.12.09. 12:38:23

@Kandeláber:

Emlékeim szerint az utóbbi két évtizedben kétszer volt kétharmad ... először a kádári időket szerették volna vissza másodszor meg szintén legutóbb tavaly. Ennyit erről.
Az értelmiség azon része, amely dolgozik, és nem az állami csecsen lóg ill. képes önálló gondolatokat produkálni felismeri gyorsban, hogy itt lehet szuverenitás handabanda csak éppen egy nap alatt padlóra tehetik bármikor a magyar gazdaságot. Így pedig igen nehéz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.09. 12:38:55

Ez a legegyenesebb, és leggyorsabb út, hogy Magyarország Európa legszegényebb állama legyen, megelőzve ebben a sokak által el nem ismert Transznyisztriát is. Hajrá Viktor!

CyberPunK 2011.12.09. 12:40:35

@kamerasmobil: Persze, ez tény, de ez az egész EU egy elbaszott valami. Amit most akarnak meglépni, azt már a megalakulásakor így kellett volna. Tényleg, mikor fogja ezt a normát betartani Olaszország? Mikorra viszi le az államadósságát 60%-ra? Vicc ez a tervezet most.

Squid 2011.12.09. 12:42:37

@CyberPunK: "Ezt magyarázd meg, kérlek. Ugyanis eddig pont azt vettem észre a folyamatos leminősétések és egyebek mellett, hogy az EU köp ránk magasról, míg egy esetleges Görög vagy Olasz államcsődhírhez már dobáloznak egyből a murva magas összegű segélycsomag eshetőségén. NEM vagyuk euróövezeti tag, így semmi közünk ahhoz, hogy velük mi történik. Azaz egy pici mégis: ha bedőlnek, akkor dőlünk velük, ha nem dőlnek be, attól mi még faszán bedőlhetünk. Szóval ezt a csorda felfogást kéretik picit átgondolni. "

1. Minket mentettek meg elsőként a Gyurcsányféle államcsőd idején az IMF-el karöltve.

2. Amíg Orbán itt kuruckodik ne is számíts másra, OV-nek és a többi nacionalista jómunkásembernek is fel kell fognia, hogy az EU tagja vagyunk egy jó ideje már. Ez kötelezettségekkel is jár nem csak azzal, hogy zsebrevágjuk a lét ami EU tagországként hozzánk beérkezik. Amíg ugyanaz az Orbán nacionalistáskodik mint aki szintén megszavazta az EU csatlakozást addig ne csodálkozz semmin, csak Magyarországon vág az emberek politikai memóriája 4 éves ciklusokban, külföldön nem.

Kamee 2011.12.09. 12:44:54

@Squid: Én kérek elnézést, hogy csak '99-ben végeztem szakközépben, és csak 12 éve dolgozom legális bejelentett munkahelyen, és adózok rendesen. ha tudom, hogy 2011-ben ilyen szánalmas személyeskedéssel jönnek ellenem, akkor isten biza' 3 évvel korábban születek.

Költői kérdéseidre pusztán csajk helyhiány miatt nem válaszolnék, de látható, hogy elképzelésed nincs, hogy mit lehetne kezdeni M.ország természeti adottságaival, így tényleg nem tudok mást mondani, mint azt, hogy tudatlan rabszolga vagy, akin sikeresen alkalmazták a kommunista "ne legyen önálló gondolatod" programot.

Ha pedig kicsit globálisabban gondolkodnál látható, hogy a franciák nem csinálnak mást, mint gazdasági gyarmatosítást...

P.mester 2011.12.09. 12:45:53

mire nem képes a Zinternet, nahát. A posztot továbblapozva a címsorban megjelenik:

"megmutattuk_brusszelnek_more"

Meg ám, more! A Nagy Kormányos hajcsa a gyorsnaszádot a jéghegynek.

Tokány 2011.12.09. 12:47:01

@CyberPunK: "de ha borulna a bili, akkor mi is kapnánk ilyen csomagot"

A mostani mentőcsomagot is az EU adja össze az IMF-fel... vagy mégis mit hiányolsz, nyalják ki a seggünket a kegyelempénz mellé, vagy mi?

Squid 2011.12.09. 12:47:10

@CyberPunK: "Persze, ez tény, de ez az egész EU egy elbaszott valami. Amit most akarnak meglépni, azt már a megalakulásakor így kellett volna. Tényleg, mikor fogja ezt a normát betartani Olaszország? Mikorra viszi le az államadósságát 60%-ra? Vicc ez a tervezet most. "

Pont ez az egész lényege bakker, eddig lehetett sumákolni innentől nem lehetne, sem az Olaszoknak, sem a Görögöknek, sem nekünk. Ez nem tetszik Orbánnak, ennyi...

CyberPunK 2011.12.09. 12:48:42

@Squid: 1." Minket mentettek meg elsőként a Gyurcsányféle államcsőd idején az IMF-el karöltve."

Hitelt kaptunk és nem segélyt. Igaz, kedvezőbb a kamatozása, mint a piacinak.

Viktus 2011.12.09. 12:50:03

@Squid:

Na meg ez a kijelentés "NEM vagyuk euróövezeti tag, így semmi közünk ahhoz, hogy velük mi történik" rendkívüli optimizmusról árulkodik egy olyan ország állampolgárának a szájából, amely az euroövezeti tagállamok piacaitól függ egy az egyben. :D
Egyébként önmagában a tagságunk is egyfajta védőháló a Mercedes nem ide települ, ha mi szuverén bohóc produkcióra pályázunk, ahogyan az Audi sem itt fejleszt stb. mindaddig , amíg legalább ezek termelnek az országban van kivitel, amiért még nem döntötték be az egészet már Matolcsy produkciózásainak következményeként.

Squid 2011.12.09. 12:50:14

@Kamee: "Költői kérdéseidre pusztán csajk helyhiány miatt nem válaszolnék, de látható, hogy elképzelésed nincs, hogy mit lehetne kezdeni M.ország természeti adottságaival, így tényleg nem tudok mást mondani, mint azt, hogy tudatlan rabszolga vagy, akin sikeresen alkalmazták a kommunista "ne legyen önálló gondolatod" programot. "

Oh ugyan, fejtsd már ki, ez a hátrafeléelőremenekülés olyan viccesen átlátszó! Hely meg itt annyi van, hogy sosem fogy el! Ne kéresd magad, én simán tanulok a jobbtól, nem szégyen az!

Nyomjad!

Squid 2011.12.09. 12:51:48

@Viktus: Benézted, idéztem én is ezt a magasröptű okfejtést! :D

spinat 2011.12.09. 12:55:02

@CyberPunK: azért az elözö hitelnél 2009ben az EU is nyomott pénzt keményen, nem csak az imf és most is benne vannak a ´buliban. Szóval ez így nem igaz hogy az eu nem segít.

Kandeláber 2011.12.09. 12:56:59

"Nacionalistáskodik". Cameron többek között ezt mondta: "It is sometime the right to stay, 'l cannot do that, it is not in our national interest".
A tárgyilagos és elfogulatlan Index szerint "egyetlen angol lap sem említi Magyarországot". A mai Sun írja: "Only the UK and Hungary were certain the stay out of the new grouping."
No comment.

Viktus 2011.12.09. 12:57:06

@Kamee:

Mit lehetne kezdeni mesélj már engem is érdekelne.
Az okés mezőgazdaságot turbo fokozatra pörgetjük, és a hollandokénál is modernebb lesz, akkor akár a GDP 5%-át is összehozhatjuk belőle. Bár ehhez sok érdeksérelem kellene pl. újra szövetkezeti rendszerek meg sok milliárd felépíteni mindazt amit éppen a gazdak romboltak le, hogy elég legyen nekik az magyar kormányzati meg uniós támogatások felélésére berendezkedni.
Kellene mellé még feldolgozóipar is az sem két forint újra elindítani na meg piacot sem ártana szerezni hozzá. Akaratot erre sem látom.

A víz meg jelenleg még a sci-fi irodalom szintjén képvisel nagy értéket. Pár évtized múlva lehet ez változik, ha addig nem oldják meg pl. a tengervíz költséghatékony sótlanításának technikai feltételeit ... de pillanatnyilag arra gazdaságot nem lehet építeni.

A reális jelen az, hogy nem kellett volna felélni a manyup pénzeket pl., hanem értelmesen kellett volna befektetni. Az eljövendőben sem a bürokrácia fenntartására meg nyugdíjakra kellene hitelt felvenni, hanem kiépíteni v.mi ipart. Ezekre nincsen semmiféle kormányzati akarat így meg bizony attól függ az ország helyzete, hogy a nyugat mennyit-mit, és meddig termel itt. Ilyen háttér mellett meg nem nagyon lehet mire ugrálni.

CyberPunK 2011.12.09. 12:58:24

@Tokány: Nem, dehogy, csak azt mondom, hogy nem vagyunk euróövezeti tag, és éppen ezért minket jobban hagynának bedőlni. Ez gondolom érthető.

@Squid: Tulajdonképpen milyen trükközésre gondolsz? Most se a költségvetési számokkal van a legfőbb baj, hanem a tételekkel. Azt meg

a, leszarják

b, nem szarják le, de hidd el nekem, akkor jóval kevesebbet fognak adózni azok a cégek, amik megoldják a többi tagállamnak, hogy ők betartsák a költségvetésüket. Egy példa: annó a deutsche telekom azért volt nyereséges, mert kilapátolta a Matáv nyereségét. Cserébe meg lehet nézni, hogy milyen leépítések voltak a Matávnál és milyen tré volt a vonalas telefon. Mármint az alapállapothoz képest is csökkent a színvonal. Na, konkrétan nekem itt vannak problémáim az EU-val, mint alapötlettel.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 13:00:14

@Kandeláber: Gusztustalan, hogy pont a Sunra nem figyeltek, erre az elemző, tényfeltáró, hiteles és világszerte tisztelt sajtóorgánumra, holott minden gazdasági/politikai szakértő azt tekinti a nyomatott napi Bibliának. Skandalum, az index.hu egy liberálbolsikomcsizsidóhazaáruló banda!

Tokány 2011.12.09. 13:03:55

@CyberPunK:

"Nem, dehogy, csak azt mondom, hogy nem vagyunk euróövezeti tag, és éppen ezért minket jobban hagynának bedőlni. Ez gondolom érthető."

Bocs, de ez még mindig értelmezhetetlen nekem. Hagytak bedőlni Gyurcsány idején? Nem. Hagynak most bedőlni? Nem. (bár Viktor lehet ezt is elkúrja) Szóval mit jelent az, hogy "jobban hagynának"? Eddig egyetlen EU-s országot sem hagytak beszakadni, és nem is fognak, hacsak nem túl nagy ahhoz, hogy megmentsék. Ugye ez esetünkben nem áll fent, mert minket EU-s szinten aprópénzből ki lehet segíteni.

Viktus 2011.12.09. 13:04:15

@CyberPunK:

Számodra színvonalcsökkenést jelent a matáv szinthez képest a tcom szint, akkor felesleges ez a diskurzus. Vagy felétek még ma is 20 évet kell várni a vonalra? :D

Approx 2011.12.09. 13:05:44

@CyberPunK: Mi biztosítja, hogy 2016 után nem lehetnek árfolyamingadozások, ha 2020-ig biztos nem lesz eurónk?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 13:07:24

@Kamee: elképzelésed nincs, hogy mit lehetne kezdeni M.ország természeti adottságaival

Plusz

@Squid: Oh ugyan, fejtsd már ki

+1. Engem is érdekelne. Mondjuk tíz sorban a vízkészlet felhasználását. Ha lehet ne orbánista agymosott lázálmot, hanem konkrét számokat. Hogyan kívánod hasznosítani? Mibe kerül? Honnan teremted elő a forrást? Ki a célközönség, ergo a megtérülést kitől várod? Mennyi időbe kerül a megtérülés?

De ugyanezt röviden leírhatod a mezőgazdasággal is. Régiónként eltérő termelés, vagy egységes? Szervezeti egységbe tömörülve vagy mindenki magánzó? Ha egységbe kinek az irányításával? Szakemberek vagy pártnyaloncok? Ha szakember akkor nevesíts, kikre gondoltál, ha pártnyaloncok akkor kikre? Fejlesztés mennyibe kerül? Erre a forrást miből teremted elő? A megtermelt árut hogyan osztod el (gyk: logisztika)? Szakképzett munkaerő sem terem a fán....

Sok-sok kérdés.

CyberPunK 2011.12.09. 13:08:44

@Tokány: Akkro messze nem voltunk ekkora szarban, mint most.

@Viktus: Biztos forrásból tudom milyen leépítések voltak akkoriban, és milyen volt a hibaelhárítás szintje. A rendszerváltás után meg messze nem kellett annyit várni egy új vonalra.

@Approx: Semmi. De az alkotmány önmagában nem is büntet meg minket egy árfolyamingadozás miatt.

Viktus 2011.12.09. 13:12:42

@CyberPunK:

Igen, mert éppen eladták a németeknek, akik az állami melegedős nagyvállalatból kiszórták a felesleget meg megoldották, hogy ne kelljen 20 évet várni a vonalra ...

Squid 2011.12.09. 13:14:45

@CyberPunK:

Milyen trükközésre? Hol kezdjem? MNYP pénzzel szufficitté kozmetikázot kb 7%-os idei deficit elég lesz? Könyörgöm ez a kormány pár hónapja 4-6%-növekedés prognosztizált és kommunikált a piacoknak. Szerinted ez mi ha nem trükközés? Csökkenő államadósságot kommunikálnak, miközben a saját idióta külpolitikai kurucalapú nacionalista kommunikációjuknak köszönhetően a forint mélyrepülése miatt ugyanott vagyunk ahol elkezdték!!! Ha ez nem trükközés akkor mi?

Feszegessük esetleg azt, hogy a kormány semmilyen állami megrendelést NEM fizet ki (kivétel a haverok) szeptember óta, mert növelné az államadósságot és inkább átütemezték 2012-re a teljesítést? Szerinted ez mi ha nem trükközés?

A DT sztorit hagyjuk jó!! Szerinted ki fektetett be tőkét az üvegszálfektetésbe és az infrastruktúra fejlesztésbe? A fostos rezes infrastruktúrát ki váltotta le ISDN-re aztán digitálisra tokkal vonóval?
A Matávnál azért voltak leépítések, mert anno állami vállalatként a szokásos piacképtelen felnőttnapközi volt elavult tudással és infrastruktúrával, az utóbbi másfél évben meg azért voltak kirúgások, mert uram bocsá profitorientált cégként valahol meg kellett fogni a telekomadó és a nemzetközi roaming díjak drasztikus letöréséből származó bevételkiesést, a 4g/LTE bevezetés költségét nem is említve.

500 állást áttettek Szlovákiába 3 hónappal a telekom adó bevezetése után, ha ebből nem érted meg, hogy a tőke azt csinál amit akar a pénzével és a munkahelyeivel, akkor mehetsz toporzékolni Matolcsy mellé. Ő éppen az Erste leépítések miatt veri a földhöz magát, kormánynyilatkozat formájában.

GGG77 2011.12.09. 13:16:10

Egyetlen esetben tudom elfogadni a kívülmaradást:
Ha Magyarország holnaptól a Brit Nemzetközösség és az Egyesült Királyság egyenjogú tagja lesz., nekem pedig kérem postázzák a brit ID-met és útlevelemet. Köszönöm.

CyberPunK 2011.12.09. 13:18:20

@Viktus: :) Akkor mese: Óbudai központból kirúgták a szerelők felét, a vízfej maradt. Értsd ez alatt azt, hogy több főnök volt, aki nem csinált semmit, mint fizikai melós. Ezután ki volt adva ukászba, hogy vonaltelepítés, új ügyfél az első, szervíz utána. Ha kidöntöte a vadbarom terepjárós a poznát, akkor volt akár egy hét is mire kijavították a hibát. Csak ez ki a faszt érdekel ugyebár, mert levált a hálózatról 5-10 ház. Nem egyszeri eset volt ez.

Ja bocs, volt elsőbbségi hibajavítás, a haveroknak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.09. 13:18:30

@triumphator: "akarja-e ön, hogy magyarország gazdaságpolitikáját brüsszelből irányítsák?"

hatarozottan igen

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 13:19:48

@CyberPunK: De az alkotmány önmagában nem is büntet meg minket egy árfolyamingadozás miatt.

Nézőpont kérdése. Én például kinézem Orbánékból, hogy ha az utánuk jövő kormánynak (lesz ilyen???) nem lesz akkora hatalma, hogy eltörölje az orbánista tákolmányt akkor egy esetleges árfolyamingadozásból eredő túllépést épp Vityáék fognak felhasználni és alkotmányellenességet meg nemzetárulózást meg a lófaszt tudja mit kiabálni, keresztbe tenni ott ahol tudnak a pártalkotmányra hivatkozva, csak mielőbb visszaülhessenek a hatalomba.

Neked ez semmi, én viszont látok benne veszélyeket, de nem gondolkodunk egyformán. Majd az idő igazolja valamelyikünket. .

Béla Bácsi 2011.12.09. 13:19:48

@csizsikpizsik: "Ha rendben van az eladósodottság, a hiány, a gazdaság és tagjai vagyunk egy európai közösségnek akkor mitől borul meg a forint olyan nagyon?"
A fajtijaid így akarják, mert így kiszívhatják Magyarország lakossági tartalékait, személyes megtakarításait, vásárlóerejét. Így, amikor eljön a szabad tőkeáramlás, akkor nekünk nem lesz pénzünk megvenni (újra) a saját hazánkat. Megvehetik az ivóvizünket, az útjainkat, kórházainkat, egyszóval mindent, amire az emberi élethez szükség lehet. Így aztán (régi szokásukhoz híven) jo parazita módjára beépülnek a magyar életbe, és amíg valaki élni akar és fog, addig ők sápot húzhatnak belőle.
Fajtijaid nem buták, ők régen is "áldoztak" Magyarországra: gabonafelvásárlás idején lenyomták az árakat (mert véletlenül volt rá tőkéjük) és adósság-spirállal elszegényítették és kifosztották a felépülendő középosztályt, szarért-húgyért felvásárolták (ismerős a szó?) a kisbirtokokat, "százholdas rózsakerteket" hoztak létre, és a pesti kaszinókban Latabár Kálmán-szerű raccsolással játszották az "igazi" magyar urat. (Az igazi magyar úr Berzsenyi volt, meg Széchenyi, nem a báró Tarházi Tarházzy Gedeon-félék). Ezek után szegény hülye József Attila kiokosodva a komcsi uszítómajálisokon megírta, hogy "sok urunk nem volt se rest, se kába Birtokát óvni ellenünk...", amit aztán "egyetlen és legjobb barátja", Majom Tamás (ő is Andrássy úti vallatótisztként kezdte! Troppauer Hümért idézve: "Nem tehetek róla...művész vagyok!") kiokádásig belénk szavalt.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 13:20:05

@GGG77: ...illetve rakják át a Fradiba Rooneyt, a Diósgyőrbe Lampardot, a Dózsába pedig SteveG-t és a PL-t bővítsék 7 magyar csapattal a következő körtől, köszönöm.

CyberPunK 2011.12.09. 13:20:30

@Squid: El is olvastad amit írtam? Az ilyen trükközéseket hogyan fogná meg ez a szabályozás?

CyberPunK 2011.12.09. 13:22:20

@Valahol Máshol: Úgy értettem, hogy saját alkotmányunk miatt nem büntet meg az eu minket.

GGG77 2011.12.09. 13:22:25

"akarja-e ön, hogy magyarország gazdaságpolitikáját brüsszelből irányítsák?"

Legalább 10 éve, folyamatosan akarom.
Valamint 34 éve bánom, hogy ide születtem.
Szüleim a 70-es évek óta bánják, hogy nem léptek az USA-ba vagy Ausztriába.
Nagyszüleimnek 56-ban lett volna módja Ausztriába menekülni, ők azt bánják.

Szóval imádjuk ezt a redvás, szar országot.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.09. 13:22:33

nem lehetne valahogy csodeljarast kezdemenyezni az orszag ellen es siman felszamolni..?

ugyis az lesz a vege, csak az utolsokat rugo orbankormany minden utolso rugasa belenk tortenik..

GGG77 2011.12.09. 13:23:14

@csizsikpizsik: Ez már csak hab lenne a tortán. :)

Squid 2011.12.09. 13:28:42

@Béla Bácsi: Bélabá! Amikor legutóbb valaki "kiszívta Magyarország lakossági tartalékait, személyes megtakarításait" akkor ha jól emlékszem nevük is volt nem csak "fajtijaid" gyűjtőnév alatt futottak!! Ha jól rémlik itt nekem így Pénteken Orbán,Matocsy és Selmeczi Szenátorasszony ugrik be hirtelen első blikkre!

Manatwork (törölt) 2011.12.09. 13:31:14

Attól tartok egyszerűen az a cél, hogy kirúgjanak minket az EU-ból. Ismerve Orbán EU ellenességét (bár eu elnökként jól érzete magát - LOL) és azt hogy az EU sok témában igencsak keményen beszólt a kormánynak + komoly büntetések vannak kilátásba... nem lennék meglepve, ha valóban erre játszanának. Mert akkor megint el lehene sütni "a mindenki ellenünk van" kártyát az agyhalottaknak. Utána már simán lehetne akármit államosítani, mert nincs külső fék sem. Gyárak, földek, bankbetétek, bármit. Az látszik már most is hogy a narancsfiúkban erős az államosítási vágy: mobilos fizetési rendszerek, cigi kiskereskedelem stb. DE: ha kivágnak bennünket az unióból akkor nagyon durva világ jön ránk... még a koldusbotot is hitelből kell vennünk. Az exportra termelő külföldi cégek abban a pillanatban pattannak tőlünk Szlovákiába, Szlovéniába vagy Romániába, mert ha az EU-s piacra még vámot is kellene fizetniük akkor már ráfizetés van. Márpedig akkor megszűnik a schengeni határ és a vámunió is.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 13:33:16

@CyberPunK: Azért nem, de felmerül a kérdés, hogy melyik ellenőrzés a jobb?

Saját szabályok saját politikusaink általi ellenőrzése (hazánk elmúlt huszonpár éve), vagy az, ha minél többen belekukkanthatnak akár külföldről is? Mert azt feltételezem, ha odakint belenézhetnek akkor ha valami nem stimmel azt szétkürtölik. Itthon meg marad a belterjes csend, amit a nyaloncmédia is támogat.

Ez a rendelkezés már nem csak a pénzügyi kérdésekről hanem a bizalomról is szól. Abban pedig az Orbán-kormány (és nyugodtan hozzáteszem az előzőeket is) megbukott. Nem itthon, külföldön. A magyar gazdaságot belső piac hiányában viszont ők tartják életben.

V mint... 2011.12.09. 13:34:29

A helyzet megváltozott uraim,ezentúl Óceánia az ellenségünk.Mégiscsak aláírjuk.

CyberPunK 2011.12.09. 13:40:57

@Valahol Máshol: Nem az ellenőrzéssel van a bajom, hanem a szankciókkal. Még az elején írtam le egy reális forgatókönyvet, aminél csúnyán beszophatjuk ezt az egészet azért mert nem vagyunk euróövezeti tagok. Volt benne szó a devizában könyvelt államadósságról is. Nekem ez a része nem tetszik. Az ellenőrzés annyira nem zavaró, de azért az is felvet kérdéseket. Főleg a multikat érintő adóknál. Beleszólhat N.o. majd abba, hogy milyen szinten adózhat maximum az Audi itt? Ne már.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 13:42:05

@Béla Bácsi: Most megkérdezhetném azért mi az a "fajtijaid" de igazából annyira nem is érdekel...

@V mint...: Nos, úgy tűnik Viktornak átmentek a rövid üzenetek a nagyobb kutyáktól?

Kamee 2011.12.09. 13:49:27

@Valahol Máshol: @Viktus: @Squid: Honnan veszitek, hogy gőzöm sincs, talán ismertek? Tudom-tudom, nehéz gondolkodni, és összefüggéseket látni, de talán nyitott szemmel járva, és a kreatívságot használva, nektek sem lenne nehéz normális ötlettel előállni.
De kéréseteknek megfelelően legyen nagyon röviden a vízhasznosításról, ha már annyira érdekel titeket a dolog:
Legelső és legfontosabb lépés a vízkataszter aktualizálása, főleg az elmúlt évek ciánszennyezései és a MAL-katasztrófa miatt. Ezután a vizeket kategorizálni kell, hogy hol mi használható. A haszontalan vízkészletet felül kell vizsgálni, mi az ami egy egyszerű eljárás során hasznosítható lenne. Ha a vízkataszterrel meg vagyunk, akkor el lehet kezdeni az adott terület fejlesztését. Gyógyvizek közelében a gyógyturizmus, mezőgazdasági vizek közelében pedig a mezőgazdaság ágazatait kell infrastrukturálisan fejleszteni. Meg kell nézni, hogy mind az állóvízi mind a folyami halállomány milyen tenyészettel rendelkezik, és ahol lehet ott a haltenyészetet erősíteni kell. Emellett lesznek helyek is, ahol újabb haltenyészetek kialakítására is lehetőség nyílik. A folyami részeken felül kell vizsgálni a duzzasztás, folyami szállítás és folyami közlekedés lehetőségeit is. És folytathatnám, de talán ennyi elég, hogy meggyőzzelek van elképzelésem...

SlyZero 2011.12.09. 13:55:20

Na, hirtelen már csak a parlamenttel akarjuk megbeszélni a dolgot (aham, a kétharmados FIDESZ többséggel biztos sokat kell majd egyeztetni).

Kamee 2011.12.09. 13:55:20

@Valahol Máshol: "...vagy az, ha minél többen belekukkanthatnak akár külföldről is? Mert azt feltételezem, ha odakint belenézhetnek akkor ha valami nem stimmel azt szétkürtölik..."

Nos, akkor ebben a pillanatban jelzem, hogy most adj meg minden információt magadról, hogy ellenőrizni tudjuk a családi költségvetésedet, és ha valami nem jó, akkor majd jól szétkürtöljük. Ja kéremszépen az magánügy lenne? A fenti mondatod alapján nem hinném.

Kandeláber 2011.12.09. 13:57:51

@csizsikpizsik: Érdekes módon a nem bulvár FT egy jattolós fotót is közöl Cameronról és Orbánról egy cikk mellé.
Nos, a Financial Times nem a Sun. De az Index még a Suntól is messze van.

medvemellszobra 2011.12.09. 13:59:45

Én azt hiszem, mindig kompország maradunk Európa és Ázsia között. Én alapvetően Európával vagyok, bár egyre szkeptikusabb. Az EU nem való magyaroknak, görögöknek, portugáloknak, dél-olaszoknak, románoknak, bolgároknak... stb. Egyszerűen nem. Cak egy példa: amikor pl. Svájcban laktam (nem EU, de a mentalitás ugyanaz), ott még a klotyón is volt óra és naptár, itthon örülhetsz, ha valaki egy akár fontos megbeszélésről csak max. 5 percet késik. Mások az emberek, a reflexek.
Mi mindig is ilyen félbalkán leszünk, oligarchákkal, alkukkal, racionalitást mellőző látszattevékenységekkel és kapkolódással, át nem gondolt döntésekkel.
Hozzátenném még:
- inkább a franciák és a németek öccse vagyok, mint pl. a kínaiak csicskája
- EU-s pénzek nélkül itt már nem sok minden lenne
- az egy dolog, ha a britek nem akarnak Eurót, a norvégok még EU-t sem, mert akinek van erős gazdasága, van kőolaja, meg kereskedelme, meg munkamorálja, azok ugye nem csak arcozásból, meg trükközésből, meg sunnyogásból mondhatják.

Szerintem belátható időn belül nem leszünk EU tagok. A lakosság többségének úgysem kell, viszont mi se kellünk az EU-nak, ha nem dobnak ki, majd mi kilépünk, esetleg "lesorvadunk" az elit klubról. Aztán építhetjük magunknak a szocializmust. Még meg merem kockáztatni azt is, hogy lesz itt országon belüli anarchia, ne adj Isten csetepaté egy-két szomszédos országgal. Elég nevetségesen hangzik, de másfél évvel ezelőtt nem hittem volna el a manyup lenyúlást, hogy az egész EU válságba kerül... Anyámék mesélték, hogy 1988 szilveszter estéjén nem hitték volna el, hogy egy év múlva olyankor már nem lesz népköztásraság, Kádár, párt, két év múlva pedig maga a Szovjetunió sem.
És a kormány el fog menni a falig, ebben egészen biztos vagyok, fontosabb nekik két hónap, mint a következő két év. És baromira büszkék leszünk arra, hogy kiléptünk. 10 év múlva sírni fogunk miatta. Meg aztán bedöntöttünk mi már erősebb közösségeket, birodalmakat is.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 14:00:48

@CyberPunK: Fordítsuk meg a dolgot.

Érdekérvényesítés. Mi hogyan érvényesíthetjük jobban érdekeinket? A körön belül állva alárendelve magunkat a közös szerződéseknek, vagy a körön kívülről nagy pofával ordibálva (a nemlétező erővel a hátunk mögött teszem hozzá)?

Oké, most nincs lapunk, de ez örökre így marad? Vagy egy egységbe tömörülve sziszifuszi munkával igenis érvényesíteni lehet az érdekeink közül párat? És itt most az országos érdekekről beszélek, nem a politikusok meg az oligarchahaverok érdekeiről és nem is a realitást nélkülöző Nagy-Magyarországot vizionáló érdekekről. Normális kormánnyal szerintem lenne esélyünk nyugodt és kiszámítható környezetet létrehozni. Persze ez nem egy hét alatt jönne létre, de elindulva az úton igenis lehetne érdekérvényesítő képességünk. Nem világmegváltó dolgokban de egy élhető országot építve. Munkával elérhető. Nagy pofával az asztalra szarva (már elnézést) aligha.

Az a baj a fejekben, hogy ez a buta komcsi kormányunk elérte, hogy egy csoporthoz tartozni egyenlő csicskasággal. ezért kell harcolni meg unortodoxolni. Pedig csak a saját hatalmukat és korlátlan lopásaikat féltik. Szuverenitás... szarnak ők bele. A hazai média már lement kutyába, így csak arra kell figyelni, nehogy a külföld belelásson a pénzügyi kavarásokba, állami szerződésekbe, stb.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 14:01:35

@Kandeláber: És Te első körben nem az FT-t hanem a Sunt citáltad ide. Hogy az index. hu meg mi azon mehet egy darabig a bruszt, de túlzottan nem érdekel, se kutyám, se macskám és a haverjaim se vették meg benne a többségi tulajdont.

Kandeláber 2011.12.09. 14:01:41

Egyébként javaslom, hogy a millások és egyéb gyurcsányista civil szervezetek nevében üzenjetek hadat Nagy-Britanniának.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:04:50

@CyberPunK: Az alkotmány nem bűntett.???????

Nem -e, ha jól emlékszek ha nem tartja a kormány a hiányt akkor kaputó új választást kell kiírni. De az biztos, ha a költségvetést nem jegyzi ellen mindenféle "független" majom, akkor új választást kell kiírni. Mivel az alkotmány előírja, hogy 60% és netovább, azaz csak olyan költségvetés fogadható el ami az alá viszi/tartja az államadósságot, mert ez alkotmányos kötelezettség. Ergo addig nem fogadható el a költségvetés, márpedig amíg az alkotmányban megnevezett "független" emberkék nem ellenjegyzik nincs költségvetés. Ergo ha nem közvetlenül (ebben sem vagyok olyan biztos) akkor áttételesen, de az alkotmány csak annyiban bűntett, hogy lehet újra választani, mert a kormány törvényileg ki van rúgva. Hát a kormánybukás meg az egyéb mondjuk pénzbünti között azért van különbség. Nem mindegy hogy 5 év vagy kötél.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 14:07:15

@Kamee: Ideális orbánbirka vagy. Vitya köszöni az eddigi ikszeket és várja a szavazatodat a következő választáson is.

Igen, a családi költségvetésem dönti nyomorba az országot. Ja nem, csak a saját családom, tehát a következményeket csakis én és a családom viseli, a felelősség pedig csakis a miénk. Gazdáid károkozását pedig mindenki fizeti, kivéve ők, mert az összelopkodott milliárdjaikból az ország bedőlése után is királyként élhetnek.

CyberPunK 2011.12.09. 14:10:39

@Valahol Máshol: Nézd, én komolyan kételkedem abban, hogy valaha is leszünk bármilyen szinten egyenrangú felek az EU-ban. Szerintem mi mindig csak a gyarmatuk leszünk. De nekem üldözési mániám van. :)

@Nikosi: Az hidegen hagy, hogy mi történik a kormánnyal. Az már nem, hogy milyen minusszal kezdjük a következő költségvetést az EU-s büntetések miatt.

Kandeláber 2011.12.09. 14:12:03

@csizsikpizsik: Ebben tökéletesen igazad van, egyéb brit lapokba ezután néztem. Az Observer is említi Magyarországot, persze. Csehországot és Svédországot is.
Viszont pontosítanom kell, mert az Index azt írta a címlapon, hogy "a brit lapok meg sem említik Orbánt". Nyilván az igen elfoglalt cikkírónak nem jutott eszébe megnézni az FT-t.
Persze ilyen országban, ahol hamisított Teller-levelet lehetett közzétenni a legolvasottabb napilapban - persze következmények nélkül - minden elképzelhető.
Csak az nem, hogy a sajtómunkások valaha is etikusak legyenek.

Kamee 2011.12.09. 14:14:28

@Valahol Máshol: A személyeskedésed szánalmas, pusztán csak azért is, mert a fityiszre eddig sosem szavaztam, és ezután sem fogok. De a vízhasznosításra ez a reakciód megmutatta a szánalmas hozzáértésedet, és a témában körülbelül annyira lehet hozzáértő, mint Matolcsy egy költségvetéshez. (Igen, semennyire)

A családi költségvetésed pedig pusztán csak azért érdekel, hogy megmondhassam neked (ellenőrizhessük kívülről), ha már egy országban (azaz egy szervezet tagja vagyunk) fizetünk adót, akkor ne csak te dönts el magadnak, hogy paradicsomos makrélakonzervet, vagy olajos heringkonzervet vegyél, hiszen valószínűleg én látom jobban, hogy neked mire van szükséged. (Ha már ezt az utat hangoztatod, akkor járj élen, és mutass példát, egyéb esetben csak egy szánalmas rogán-semján-lázár bort iszik és vizet prédikál trióhoz tudlak hasonlítani)

Squid 2011.12.09. 14:14:42

@Kamee: Ennyi? És erre vagy büszke?

Ha csinálsz (még) 40-50 gyógyfürdőt az országban (így is annyi van mint a nyű), hogyan tervezed profitábilisan üzemeltetni őket? Hogyan fogod rászervezni a turistákat vagy a piacképes keresletet, ha mondjuk teszem azt Felsőzsolcán rittyentünk egy wellnesst? Lehet ötletelni meg nagyot álmodni, de a kínálatnak fednie kell a keresletet ráadásul úgy, hogy valami nyereség is legyen amiből kifizeted a befektetést.

Hacsaknem állami pénzből gondolod, ami ugye nincsen ezért magán ill. külföldi tőke bevonására lenne szükség. Itt meg megint "kiáruljuk a hazát" egyrészről, másrészről nehéz lesz meggyőzni őket üzleti terv és megtérülési tanulmány nélkül. (en.wikipedia.org/wiki/P%26L)

A mezőgazdasági víz meg minek ha nincs mezőgazdaság? Amíg a gazdák arra vannak berendezkedve, hogy az EU támogatásokat leszipkázzák és kész, addig miért is kellene? Feldolgozó és szállítóipar nélkül minek akarsz te mezőgazdasági vizet "fejleszteni"? Mi a megtérülése a befektetett tőkének? Dobj már egy P&L analízist egy általad felvázolt lehetőségről légyszi, annyira kíváncsi vagyok!!!

Halászat? Hol? Exportra? Tudom, hogy van nekünk Magyar Tengerünk, de az csak egy tó sajna és hacsak nem szervezzük át halastóvá nem lesz európai szinten szignifikáns termelése.

Folyami szállítás? Mi a baj a Dunával? Szélesítsük ki? Még nem láttam dugót rajta pedig naponta többször átmegyek rajta!

Elképzeléseid vannak az fix kár, hogy a realitás és az üzleti gondolkodás valamint a pénzügyi intelligencia nyomai sincsenek benne. Ha pénzt akarsz a piacról, akkor meg kell tudnod mutatni, hogy mennyi befektetéssel mennyi idő alatt mennyi hasznot tudsz előállítani.

Másrészről, HA valamilyen isteni csoda folytán szerzel befektetőt, a nem létező jogbiztonság miatt Viktor vagy Matolcsy, akár holnap kitalálhatja, hogy a céged a Magyar Állam stratégiai fontosságú érdekét sérti (és fogja ezt ígérem) Simán beállamosítja mint ahogy ezt tette a MNYP ágazattal, a kajajegyes cégekkel és legutóbb a mobilfizetéssel. Akkor mit csinálsz?

Ha állami pénzt vonnál be és vállalatot akarsz ezekre létrehozni garantálható, hogy a politika borzalmasan veszélyes és veszteséges játszótere lesz.

Bukta bukta és bukta!

medvemellszobra 2011.12.09. 14:15:12

@Valahol Máshol: Pontosan így látom én is, egyetlen egy különbséggel:
Itt ilyen soha az életben nem lesz. Más világ ez itt Kelet-Közép-Európában és a Balkánon. Ahhoz túl ázsiaiak vagyunk, hogy európaiak legyünk, ahhoz túl európaiak lettünk, hogy ázsiai közönnyel viseljük ezeket, és ne kapjunk nonstop agyfaszt. :)
Mostanság telt be a pohár nekem.
Ilyen Magyarországban
"Normális kormánnyal szerintem lenne esélyünk nyugodt és kiszámítható környezetet létrehozni. Persze ez nem egy hét alatt jönne létre, de elindulva az úton igenis lehetne érdekérvényesítő képességünk. Nem világmegváltó dolgokban de egy élhető országot építve. Munkával elérhető." sajnos nem tudok hinni már.
Nem láttam, hogy az előző kormányok erre képesek lettek volna. Nem látom, hogy a jelenlegi képes rá. És nem látom ki lenne képes erre a jelenlegi után. Nem látom, hogy az átlagember mentalitása itt jelenleg ehhez közelítene. Nem látom, hogy a múltban bármikor is ehhez közelített volna. (Talán Zsigmond király, vagy az OMM idejében? Még talán akkor sem.). És nem látom, hogy a jövőben is átlépnénk az "ingyen sört, ingyen kenyeret, mindenért mindig más a hibás" mentalitáson.
A világnak ezen a tájékán az elitnek az alattvalók csakis átverhető, meglopható niggerek kellenek, az alattvalók meg csak száraz kenyeret osztogató, átverhető, meglopható cáratyuskákat akarnak. És én itt nem országot meg régiót meg népet és népeket akartam fikázni, csak egyszerűen mindennek más a természete. Ez van.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:18:52

@Kamee: Vigyázz a családi költségvetés nem tesz tönkre 10 millió ember. Az meg, hogy nem szabad belenézni csak egy ok miatt lehet.

Nálunk nagyipari méretekben megy a lopás. Ezt a Fidesz is űzi, úgy mint elődjei. Itt folyamatosan meglopnak mindenkit. Mert az állam pénze mindenki pénze. Ha van ellenőrzés nem lehet ellenőrizetlenül milliárdokat kisíbolni az állami vagyonból. A mi kis politikusaink a MI pénzünkből, mindannyiunk pénzéből lettek milliárdosak, Orbántól - Fecóig. Na ez a csap elzárulna ha lenne ellenőrzés. Attól meg nem félek, hogy egy Uniónak a magyarok forint milliárdjaira fájna a foga. Attól viszont rettegek, hogy az öröké éhes politikusainknak igenis ezekre a pénzekre fáj a foguk. El is veszik nem kis mértékben.

Squid 2011.12.09. 14:18:58

@Kamee: "Nos, akkor ebben a pillanatban jelzem, hogy most adj meg minden információt magadról, hogy ellenőrizni tudjuk a családi költségvetésedet, és ha valami nem jó, akkor majd jól szétkürtöljük. Ja kéremszépen az magánügy lenne? A fenti mondatod alapján nem hinném. "

Várj! Te egy EU tagállamot annak összes vállalásával (beleértve a Maastrichti kritériumok iránti kötelezettségvállalést) akarsz összehasonlítani egy családi költségvetéssel?

Könyörgöm inkább hagyd abba...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 14:20:34

@CyberPunK: Ezt nem tudom, az is lehet, hogy igazad lesz, az is lehet hogy nem. Én még bízom egy korrekt együttműködésben. :) Neked üldözési mániád van, én meg jóindulatúan közelítem meg a dolgot, talán túlzottan is. :) Csak ne faragjon rá az ország bármi is lesz.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:20:38

@CyberPunK: Lehet, hogy téged hidegen hagy, de ha évente 4 választás lesz 4*x száz milliárdért, plusz mivel nincs úgymond kormány az ország, a lejtőre csúszik és majd jön a millió forintos bankjegy az majd érdekelne szerintem.

Squid 2011.12.09. 14:21:28

@Nikosi: "Nem -e, ha jól emlékszek ha nem tartja a kormány a hiányt akkor kaputó új választást kell kiírni. De az biztos, ha a költségvetést nem jegyzi ellen mindenféle "független" majom, akkor új választást kell kiírni. Mivel az alkotmány előírja, hogy 60% és netovább, azaz csak olyan költségvetés fogadható el ami az alá viszi/tartja az államadósságot, mert ez alkotmányos kötelezettség. Ergo addig nem fogadható el a költségvetés, márpedig amíg az alkotmányban megnevezett "független" emberkék nem ellenjegyzik nincs költségvetés. Ergo ha nem közvetlenül (ebben sem vagyok olyan biztos) akkor áttételesen, de az alkotmány csak annyiban bűntett, hogy lehet újra választani, mert a kormány törvényileg ki van rúgva. Hát a kormánybukás meg az egyéb mondjuk pénzbünti között azért van különbség. Nem mindegy hogy 5 év vagy kötél. "

Ne felejtsük el, hogy az alkotmányba frissen belecsempészett klauzúra szerint, minden Magyarországra kirótt büntetés beszedhető a Zemberektől különadó formájában.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 14:25:07

@Kamee: Ja igen, te értesz a vízkészletgaszdálkodáshoz mert beszoptad magad valami mezőgazdasággal kapcsolatos állami melegedőbe ugye? Na szevasz troll, majd más etet, illetve hamár víz, itat.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:39:21

Másrészt aki az EU-n kívül képzeli el az ország jövőjét az egy nettó idióta barom, egy igazi vérbeli sötét paraszt.

Az exportunk eltűnne, mert mindenki aki az EU-ba szállít innen az úgy dobbantana mint a szél. A magyar mezőgazdasági termékek árra így is magas, főleg a minőség - érték arányban nézve, akkor még számoljunk csak rá szépen vagy 20% vámot. Na ne aki azt hiszi, hogy ennek az országnak van élete az EU-n kívül az nem normális.

Mink van amire építhetnénk a nagy szabadságunka. Van nyersanyag kincsünk (kőolaj, szén, arany, bármi) nincs egy nagy lapos teknőnk van végletesen elavult és rosszul működő mezőgazdasággal. Mi a fene turisztikai értéke van ennek az országnak. a poshadó Balaton, a bőgaytás Hortobágy. Mert a lábgombájukat áztató német nyugdíjasra (gyógyfürdők) nem lehet alapozni egy országot. Van hightech iparunk, vagy bármilyen saját iparunk ami versenyképes vámokkal együtt is, van bármink amire építhetnénk a nagy függetlenségünket. Nincs, mert ami volt tönkrement, eloptál politikusaink, vagy szétverték mint az idióta MDF a szövetkezeteket.

Van piacképes honi munkaerőnk, tele vagyunk zupermenekkel. Nem basszus tele vagyunk megélhetési gyerekszülőkkel, naplopó seftes segélyből tengődős egyedekkel. Van egy rakat nyugdíjasunk, a felnövő generáció pedig nem dolgozó hanem celeb, meg média sztár, ergo munka nélküli ingyenélő akar lenni. Akkor mire építsünk függetlenséget, mire a nagy mellveregetés....

Áh csak a vérnyomásom tolom az egekbe ezeken a barom idióta senkiházi köcsög faszokon.

Squid 2011.12.09. 14:40:47

@Valahol Máshol: Azt is elfelejti közben, hogy rohamléptekben fejlődik a sós víz édesvízzé desztillálásának technikája, a Siemens áttöréseinek és a nanocsöves technológiáknak köszönhetően. Ha a szállítás költségei alá tudnak menni akkor cseszhetjük a vizünket!

Ironfist 2011.12.09. 14:43:36

@Nikosi:
"Orbántól - Fecóig."

Lehet írták már, de én is beírom: nem védeni akarom a Fecót, de ő már eleve milliárdosként került oda, és nem azon gazdagodott meg, hogy lopott. Bajnai úgyszintén.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.09. 14:46:04

@abschattung: Sajnos igen, igazad van. Az optimizmusom, illetve annak lehetősége, hogy normális és élhető ország legyünk azért még bennem él, de azt magam is vallom, hogy a választásokon mi ikszelünk, tehát amíg van milliós réteg aki benyeli a hazudozást meg a mutogatást addig nincs miről beszélnünk.

Ironfist 2011.12.09. 14:47:29

@Nikosi:
"Másrészt aki az EU-n kívül képzeli el az ország jövőjét az egy nettó idióta barom, egy igazi vérbeli sötét paraszt."

Emlékszem anno a fidesznek volt az a kampányszövege a csatlakozásnál, hogy "Tagok legyünk, vagy szabadok?" :) Ennyit erről, most megvalósítják, hogy ne legyünk tagok, mert ha továbbra is így viselkedünk, úgy kibasznak, mint macskát szarni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 14:47:39

@Ásó[Mosó]maci: Ugyehogy? :)))
Azért egy Arsenal-Vidi oda-vissza csak megdobogtatná a szívedet. Vagy a képek amikor valamelyik miskolci szállóba megérkeznek a City elkényeztetett kurvái hogy holnap bajnoki meccs van :DDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.12.09. 14:51:06

@Nikosi: "Ezt a Fidesz is űzi, úgy mint elődjei. "

hmmm...

biztos, hogy csak annyira amator szinten?:-)

hiszen a fidesz az egesz jogallamisagot alarendelte a part es annak tagjai, vezetoi es patronusai financialis helyzetenek..

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:51:32

@Squid: Ugyan már ez a van vizünk is egy lózug. Ezek a vizek, nem az országban erednek ezek átfolynak rajtunk, nem a miénk kizárólag. Vagy majd fogjuk és eladjuk a Dunát. Mit tudunk tenni az ellen, hogy ne ciánozza le egy idióta valamelyik folyónkat. Láthatóan semmit, mert mi csak egy állomása vagyunk a folyókban folyó vizeknek.

Nem ebben a teknőben az lenne az egyetlen igazi kitörés, ha olyan dolgokba fektetnénk amiket nem érint a vám. Ahol nem az anyag hanem a hozzá adott érték a nagy, ergo a tudás. Kutatás fejlesztési központok. Legyen Magyarország egy olyan ország, ahol a világ nagy cégei kutatnak. Legyen az ország egy óriási szilícium völgy. Na ha ezt már megcsináltuk akkor tudunk függetlenedni. Mert itt soha nem lesz vas és a cél országa. Soha nem leszünk a világ éléskamrája, és nem mi leszünk a világ legkedveltebb turista centruma sem, de még a top 50-be sem férünk majd be soha sem. De nem mert még az oktatást is az ellenkező irányba tereljük. De egyet mindenki elfelejt, a gyerekszülésből, seftelésből, élő réteg soha nem lesz összemérhető a kínai munkással aki hajlandó dolgozni.

Viktus 2011.12.09. 14:54:35

Spekulációs támadás alatt állunk
dec. 9. 14:49 Magyari Péter
Orbán: Mennyire szolgálta a csúcs Magyarország érdekét? Nekünk ez a legfontosabb. Érdekünk a zóna válságának megoldása. Az egész hajóraj spekulációs támadás alatt áll. Mi is. Bár a zóna válsága nem Magyarország válsága, így a válságkezelés nem lehet nekünk káros.
-

Tisztára, mint egy Rejtő regény csak az a baj ez a valóság

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 14:55:23

Orbán sajtótájékoztat, máris közölte hogy a HAJÓRAJ támadás alatt van.
Mi a kisfaszom ez a hajódolog? Jachtot akar karácsonyra és nem győzi emlegetni hátha valaki végre...?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:55:34

@Ironfist: Nana azért Fecó is egy farmergatyás KISZ titkárként kezdte a 80-as évek végén. Gordonról sem tudjuk miből lett az első milliója. Mint, ahogy Kóka is a SULINETES lopásból lett kő gazdag, csóró egyetemistából. Nem mondom, hogy mindenki szennyes lehet, hogy Gordon tiszta, de Fecó, vagy Kóka és még sok társa NEM.

Viktus 2011.12.09. 14:55:34

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Miért az előd is azt művelte MDP meg MSZMP néven :D:P

Combi a ballibes Ferkófan 2011.12.09. 14:58:14

Egyértelműen a 4. pont Orbánék problémája. Az tarthatatlan a jelenlegi eszközökkel.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.09. 14:58:25

@csizsikpizsik: Hááát. Minden pénzt megérne látni, hogyan alázzák sz*rrá a Videotont :-)

Squid 2011.12.09. 14:58:37

@Nikosi: Pontosan! Az oktatást és a szakemberképzést, most bombázzák szét Hofmann Rózsika poroszos ideáljainak restaurációja közben. Az egyetlen oka annak, hogy iderakják nagy multik a szolgáltatóközpontjaikat, az az elfogadható mennyiségű angolul tudó viszonylag jól képzett olcsó magyar munkaerő. No ennek a történetnek lett vége, az új oktatási "reformmal"!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 14:59:17

@csizsikpizsik: Tudod a Dakota közmondások már nem menők.

Squid 2011.12.09. 15:05:09

@Nikosi: Kóka az Elender feléptítéséből, majd eladásából szedte meg magát, a mocsok csak később jött.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 15:05:57

Orbán szerint ráérünk, addig jól meg kell védeni az országot, és kalandorság lenne sietni bármivel is. Mondja az ember akinek a pártjából a portás ma délelőtt felböfög valamit és aznap éjjel már szavaznak is róla és életbe léptetik tegnaptól...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 15:06:08

@Squid: Nembaj majd a 1 millió közmunkás (persze ingyen mert az államnak nem lesz pénze fizetni őket), meg a nem XX századi módszerekkel működő mezőgazdaságunk, meg a gombaáztatós meleg-vizünk az majd fellök minket a jólét csúcsára. Ja meg mi leszünk a vas és acél országa, szén, bauxit és vasérc nélkül. Esetleg még lehetünk a világ hulladék lerakója, majd jó pénzért elsüllyesztjük mások atom hulladékát, egyéb odahaza nem kívánatos kicsit mérgező löttyeit. Ja hát még lehetünk Európa kuplerája is, úgy is legendásan szépek a magyar nők, milyen jól élhetnek majd ebből a politikai stricik.

Kandeláber 2011.12.09. 15:07:14

@Ironfist: Nem védeni akarod? Pontosan azt csinálod. Aki az itteni rablóprivatizációból gazdagodott meg, az mind tolvaj. Szétlopták az egész állami vagyont, és ebben Németh Miklóstól kezdve Antallon, Hornon, Orbánon, Medgyessyn és Gyurcsányon keresztül minden kormányfő és a sleppjük résztvevő volt. Gyurcsány ugyanúgy áron alul vett meg mindent egykori kormányüdülőtől kezdve irodaházig, mint a többi.
Azért tárgyilagosnak kéne lenni, még ha egyeseknek nehezére is esik.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 15:07:19

@Ásó[Mosó]maci: Életemben először de bizisten szurkolnék az Arsenalnak :DDDD

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 15:08:30

@Squid: Na de az Elender szart sem ért volna ha nincs a Sulinetes (kizárólagos) szerződése. Azért lett valaki belőle az Elendernél, és azért lett az ami, mert jó kapcsolatai révén kibumlizta a sulinetet magának még Hornék alatt. Ennyi...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.12.09. 15:19:42

Az meg már tényleg csak, hab a tortán. Amikor Gyurrrrikaaaa, az unortodoxia király és királynője, az élő közgazdaságtani ikon, a kárpátok közgazdasági géniusza, mit ikon, az élő közgazdasági Isten (csapás). Beszól az Erstének, hogy mért épít le 15%-ot és mért zár be 500 fiókot. Jó, hogy nem tiltja meg neki.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 15:22:28

@Ásó[Mosó]maci: Azért ne szaladjon messzire az a paci :DDD

Na Orbánnál megjelent már a kígyó is, és hogy jogot végzettként mit tart nagyra. Atyaég, és ERRE a mellébeszélő kóklerre bízták a hülyék az országot. Komolyan, a világ legnagyobb kóklere ez az ember. Sőt, a galaxis legnagyobb kóklere...

Secnir 2011.12.09. 15:24:40

@csizsikpizsik:
"Mi a kisfaszom ez a hajódolog?"
ha jó, ha nem jó, jó ha a sóhajunkkal hajtott hajó alján lévő hajóajtón hajtogatjuk hajunk hulltáig igazunk.
vagy valami ilyesmi....

Kamee 2011.12.09. 15:25:06

@Squid: Igen ennyi fér most bele, de te sajnos még eddig sem jutottál el. A kérdéseid pedig egészen jók, erre írtam, hogy egy egész könyvet lehetne írni a dologról. Ha érdekel jobban a dolog, akkor vegyél szakirodalmat és olvasgasd. Persze csak ha időd engedi a multikiszolgáló munkád mellett (nem mellesleg én fizetem azt az adót, amit a multi kedvezményként kap, hogy te dolgozhass nála). A megjegyzésed meg a pénzügyi gondolkodásról pedig különösképpen vicces egy rabszolgától.

@Nikosi: @Squid:
Nos kénytelen vagyok összehasonlítani, mert a családi kasszátok is olyan, mint az EU-é, csak kicsiben. Ki tudja, hogy melyikőtök mivel teszi tönkre szüleitek, gyermekeitek, házastársatok életét? És én mint felelősen és nemzetben gondolkodó állampolgár, igenis beleszólással kell, hogy rendelkezzek, hogy ne tedd tönkre a másik életét pl. felesleges kávézással. És biztos vagyok benne, hogy a családi kasszából ti is loptok pl. bérletre, ahelyett, hogy 5 havi bérlet árából biciklit vennétek és azzal közlekednétek.

@Valahol Máshol:
Ha gyökérnek neveznélek, akkor szerintem elég jóindulatú lennék, ezért eltekintek ettől is, és attól is, hogy ellenérvek helyett személyeskedni tudsz csak. De tessék itt az esély. Írd le 10 sorban, mitől lesz jobb mondjuk egy békési mezőgazdasági munkásnak, ha az EU mondja meg a magyar kormánynak, hogy 7% mezőgazdasági fejlesztés helyett csak 3%-ot költhet?

@Nikosi:
"@Squid: Ugyan már ez a van vizünk is egy lózug. Ezek a vizek, nem az országban erednek ezek átfolynak rajtunk, nem a miénk kizárólag."

Gondolom a termálvizek sem a mieink, hanem a kínaiaké, csak itt törnek fel valami oknál fogva.
Ami tény, hogy a folyóvizek 5%-a ered csak M.országon, ez sajnos annak köszönhető, hogy medencében élünk, és ide folyik minden, nem innen folyik. Azt viszont rosszul látod, hogy ezek csak átfolynak rajtunk. Egy része átfolyik, de egy része minden gond nélkül hasznosítható lenne. Lásd például a Körös vidéke, ott a kiépült csatornahálózatnak köszönhetően, (azaz a víz elég nagy része hasznosítva van) a Tiszába alig ömlik valami...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.09. 15:25:20

@Nikosi: Tényleg, ez lehetett volna a nap vastagbőr kijelentése, de a góré nagyobbat dobott. Közölni azt hogy egyszer-kétszer-többször jól ment, most tessék nem racionalizálni, kivonulni, leépíteni, nehogy már egy bank maga eldöntse hogyan kívánja a működését megoldani.

guma 2011.12.09. 15:27:41

"Novemberben újabb 1,102 milliárd euróval csökkentek az ország devizatartalékai, az előző havi 1,889 milliárd euró csökkenés után, és a múlt hónap végén 35,771 milliárd eurót tettek ki - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt előzetes adataiból."
hajrá!

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/tobb-mint-1-milliard-euroval-csokkentek-a-devizatartalekaink-363956

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.09. 15:28:49

Ez az izé, amit "Orbán Viktor"-ként anyakönyveztek születésekor, rosszabb, mint a másik izé, az a gyurcsány nevű. Pedig ezt két éve még nem hittem volna.

Bryan élete 2011.12.09. 15:37:13

@abschattung: Nem kell ahhoz tíz év, hogy sírjunk, ha kimaradunk. Előre kiszámítható folyamatok indulhatnak el: nacionalizmus, teljes elszigetelődés a "bentiektől". Kereskedni, befektetni már senki nem akar velünk, főleg nem Németország, aki a fő ker. partnerünk most. A mosolyszünet egységes lesz az egész eu részéről. Kibe kapaszkodhatunk? Aki most kimarad, az lemarad. Örökre.
Évtizedek óta vágyunk legalább egy ausztria közeli életszínvonalra, de minden álmunk egyre távolabb kerül.
Anglia bármit megtehet,lehet akár független is mindentől és mindenkitől. eddig is külön állt és az eu így kalibrálta be magát. - Geopolitikailag is de az ipari forradalom óta pláne egy nagyon gazdag ország,kereskedelme, fóggősége nem az eu-től függ, régi gyarmataival és amerikával való kapcsolatai miatt senkire sem szorul rá. Rokonházaspár 7 éve dolgozoik kint, /szakács és szobaasszony rgy szállodában - ezt csak azért írom, mert nem felsőkategóriás jövedelműek/ megszorításokról csak az itthoniról hallottak. Élnek kint, mi nt hal a vízben, kinti keresetükből itthon már lakást vettek kp.
Szóval Angliát egy hónapban említeni velünk, háááát....

Squid 2011.12.09. 15:40:45

@Kamee: Megint a terelés és a generalizálás! Tudom, hogy jók a kérdéseim köszönöm, azért tettem fel őket neked, én nem félek tanulni. Válaszra mikor számíthatok, vagy érjem be a személyeskedéssel és a karaktergyilkolászással? Tudod ilyesmit csak akkor használ valaki, amikor értelmes válaszérvekből kifogy, és nem marad más mint a másik karakterének kritizálása.

Ez akkor különösen vicces, amikor 2 bekezdéssel lejjebb másnak írod, hogy "ellenérvek helyett személyeskedni tudsz csak", hiába a kettős mérce kényelmes dolog.

A "Multirabszolgákról" pedig annyit, hogy ha ők nem lennének szerinted ki fizetne ebben az országban teljes jövedelem és juttatás után SZJA-t és Járulékokat? Te milyen adókedvezményét fizeted a multiknak amit mondjuk én nem, légyszíves vezesd már le nekem, mert éhezem a tudásra!!!??

Secnir 2011.12.09. 15:44:22

@Kamee:
"Nos kénytelen vagyok összehasonlítani, mert a családi kasszátok is olyan, mint az EU-é, csak kicsiben"
STOP!
Álljunk meg egy szaura!

az EU (és hazánk) költségvetése kicsit másabb, mint egy család költségvetése. Ezért is bír elszállni pl. a kormányé.

Kamee 2011.12.09. 15:54:52

@Squid: Semmi terelés nincs. Leírtam pár sorban az irányt, amit kiegészítettél kérdésekkel. Olyan kérdésekkel, amit előre leírtam, hogy könyvet lehetne írni belőle. De legyen, megírom mikor tudsz pontos számításokat és tervet kapni. Ha megkapom az éppen aktuális vízkatasztert, és megkapom a könyvíráshoz szükséges szabadidőt és anyagi támogatást, hogy kiadhassam.

Abban pedig eltévedtél, hogy kettős mérce lenne, hiszen érvet te sem írsz, csak kérdéseket (a másik még azt sem), és a kérdéseimre pedig nem válaszolsz. Én arra mikor kapok választ? Mikor indoklod meg, hogy jobb lesz nekem, ha egy EU-s politikuspatkány mondja meg nekem, hogy a disznót hogyan öljem le, hogy ne fájjon neki?

Az utolsó bekezdésedre pedig több dolgot ajánlok figyelmedbe:
- Multik munkahelyteremtésre támogatást kapnak/kaptak, az adófizetők pénzéből. Tehát neked az én pénzemből van munkád
- A multik foglalkoztatása nagyobb, mint az adóbefizetéseik. Tehát ott kevesebb az átlagkereset, azaz rabszolgaként foglalkoztatják a dolgozókat
- A multik az itteni (és elavult) fejlesztéseit nem a magyar gazdaságból szerzi, hanem a külföldi anyavállalattól rendeli és/vagy bérli, következtetésképpen az ott már elavult technológiát idehozza olyan módon, hogy a profitját adómentesen külföldre menekíti. Te ebben segédkezel.

Viktus 2011.12.09. 15:55:22

@Kamee:

Termálvíz önmagában szerinted eltart egy gazdaságot? te fogalmad van arról mibe kerül az állam működtetése? egészségügy? nyugdíj? egész ország egy nagy wellness fürdő lenne az sem termelné meg a GDP 5%-át sem ...

Ironfist 2011.12.09. 15:56:27

@Kandeláber:
Gyurcsány azért lett gazdag, mert jó helyre házasodott. Pech.

Kamee 2011.12.09. 15:58:31

@Secnir: Mond valamit az, hogy lakossági hitel? Autóra, lakásra, de lehet akár diákhitel is? Nos, az nem az elszállt családi költségvetés miatt van? De. Ugyanaz, mint nagyban. Csak itt az állampapír helyett a lakásod fedezi a zálogot. ;) Abban igazad van, hogy másabb, de csak a felépítésében. Egy állami, egy önkormányzati, egy vállalati és egy családi költségvetésnek más-más a formája, de mindegyik "el tud szállni". :)

Viktus 2011.12.09. 15:58:44

@Kamee:

Na igen a multi támogatást kap, de pl. a merci üzem csúcsra járatva több GDP-t termel, mint az egész magyar mezőgazdaság, amely többször annyi támogatást kap.

Kamee 2011.12.09. 16:01:11

@Viktus: Csak kiemeltem amit csúsztatásként írtál. :) Olyat meg nem láttam, hogy mostantól termálvíz-ország legyünk, és építsük le véglegesen a mezőgazdaságot, a még meglevő ipart, a szállítást stb. :) Írt itt ilyet valaki?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2011.12.09. 16:02:14

Nem védem Orbánt, de nyilvánvaló, hogy a parlamenti határozat formálisan elengedhetetlen, anélkül nem jogszerűen járna el. Hiába csak 265 bólogató mit tudom én kik ülnek ott, ahogy a szerző írja, de nem lenne okos megkockáztatni egy ellenzéki támadást a jogszerűtlenség okán.

Kamee 2011.12.09. 16:06:00

@Viktus:
1. Számolj utána, hogy mennyi az egy főre eső támogatást amit kap Ezek után számolj utána, hogy hány munkahelyet lehetne ebből a támogatásból fizetni például a mezőgazdaságban. Több tízes szorzó a különbség.
2. Magyarázd el kérlek kézze foghatóan, hogy mi az a GDP, és akkor továbbléphetünk.

Viktus 2011.12.09. 16:06:33

@Kamee:

Amit te felvázoltál legyen még több wellnes központ termálvíznek mellé magyar mezőgazdaság a GDP 10%-t nem hozod össze belőle. A meglévő ipar meg venné a sátorfáját még a piacképes magyar cégek is másfele, ha te pl. kitalálod, hogy nem kell az EU.

Kamee 2011.12.09. 16:11:00

@Viktus: Ne adj olyat a számba, amit nem mondtam. Másodszor mondom (lehet lassabban kéne, hogy a gyengébbek is felfogják) nem azt írtam, hogy arra kell átállni, hanem azt, hogy vízgazdálkodás terén milyen úton kéne elindulni... de kezdetben már bukik az egész, hiszen nincs egy normális vízkataszter. :)

Viktus 2011.12.09. 16:11:53

@Kamee:

1. Mezőgazdaságban? :D modern módszerekkel sokkal többet nem tudod már nem jobbágy meg cseléd világ van, hanem traktorok, munkagépek, mert gazdaságosabb, mint az emberi munkaerő. Régi módszerekkel lehet sokat foglalkoztatni csak éppen azon haszon nincsen.
2. Nem ismered az egy évben megtermelt bruttó nemzeti összterméket tényleg megvan cseszve az egész.

2011.12.09. 16:17:21

@Viktus: Khm. a mercigyárat inkább ne feszegessük, mert abból a GDP-ből egy kurva buznyák állami bevétel nem lesz az adómentesség miatt. Sőt, gyakorlatilag ingyen dolgozunk a németnek, hiszen kapott 22mrd "munkahelyteremtési támogatást" a nagy kalapból, ebből négy évig fizethetik a 2500 magyar rabszolga bérét! Így könnyű GDP-t csinálni, vazze!

Kamee 2011.12.09. 16:19:59

@Viktus:

1. Látod itt a bukta, hogy "gazdaságosabb". Kinek gazdaságosabb, sé tényleg az? 10 ember helyett dolgoznak 3-an, de a másik 7-nek nincs ezért állása. Viszont azt a 7-et segélyezni kell, ezért adót kell emelni, így a 3 főnek sem lesz gazdaságosabb (több adó, és a 7 főből 1 még be is tör hozzá és kirabolja). Maximum annak lesz gazdaságosabb, akié a profit. Gratulálok. Eytraprofitért kizsákmányolunk 3 embert, és 7et meg hagyunk éhen veszni.

2. Tisztában vagyok a fogalommal. De próbáld elmagyarázni, hogy mit takar pontosan. Pl. az államadósság 130% a GDP-hez viszonyítva. Ez mit jelent? Hogy termelek 100 darab kukoricát, de 130-at kéne termelnem, hogy ne legyen tartozásom? És 131-et, hogy maradjon nekem is, hogy éhen ne dögöljek? :)

Kamee 2011.12.09. 16:21:29

@Hörömpő Töhötöm: Ott a pont. Kb. erről beszéltem. Ez a pénzbefektetés még a folyami halászatban is nagyobb pozitívummal járna. :)

Bryan élete 2011.12.09. 16:22:23

@Mr Falafel: mikor érdekekelte orbánt az ellenzéki támadás? Szart rá mindíg. Te tényleg ennyire naiv vagy?
Orbán nélkül a 264 bólogató félkarú rabló, izé óriás. Ők csak akkor bólogatnak, ha orbán beint. Nem erről szólt a másfél év?

Kamee 2011.12.09. 16:26:09

@Spániel: És ezt alá is tudom támasztani:) Itt van OV országirányító pultja: barikad.hu/sites/barikad.hu/files/2011/12/orszagiranyito_pult_0.jpg

CICMÓK 2011.12.09. 16:26:14

Népszavazási kezdeményezés: Egyetért-e Ön azzal, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök urat elmeorvosi vizsgálatra kötelezzék, beszámíthatóságának megítélése céljából?

csipkerozsika19 2011.12.09. 16:29:52

Hm. emberek, mi ez a határozatlanság, parlamenti döntés kell? csak nemhogy nem merik vállalni a felelősséget a mi fiaink, mitől lettek vajon ilyen "nyuszik"?

Squid 2011.12.09. 16:36:52

@Kamee: "Semmi terelés nincs. Leírtam pár sorban az irányt, amit kiegészítettél kérdésekkel. Olyan kérdésekkel, amit előre leírtam, hogy könyvet lehetne írni belőle. De legyen, megírom mikor tudsz pontos számításokat és tervet kapni. Ha megkapom az éppen aktuális vízkatasztert, és megkapom a könyvíráshoz szükséges szabadidőt és anyagi támogatást, hogy kiadhassam.

Abban pedig eltévedtél, hogy kettős mérce lenne, hiszen érvet te sem írsz, csak kérdéseket (a másik még azt sem), és a kérdéseimre pedig nem válaszolsz. Én arra mikor kapok választ? Mikor indoklod meg, hogy jobb lesz nekem, ha egy EU-s politikuspatkány mondja meg nekem, hogy a disznót hogyan öljem le, hogy ne fájjon neki?

Az utolsó bekezdésedre pedig több dolgot ajánlok figyelmedbe:
- Multik munkahelyteremtésre támogatást kapnak/kaptak, az adófizetők pénzéből. Tehát neked az én pénzemből van munkád
- A multik foglalkoztatása nagyobb, mint az adóbefizetéseik. Tehát ott kevesebb az átlagkereset, azaz rabszolgaként foglalkoztatják a dolgozókat
- A multik az itteni (és elavult) fejlesztéseit nem a magyar gazdaságból szerzi, hanem a külföldi anyavállalattól rendeli és/vagy bérli, következtetésképpen az ott már elavult technológiát idehozza olyan módon, hogy a profitját adómentesen külföldre menekíti. Te ebben segédkezel.
"

Bakker akkor ne itt vesztegesd az idődet, hanem mint felelős polgár írd meg! Matolcsy és Orbán tuti örülne!

Nekem a te pénzedből van munkám? Azt hittem a tapasztalatom és a hozzáértésem miatt, de jó pap holtig tanul! Te fizeted a multik adókedvezményét? Ugyan vezesd már le hogyan, fizetsz te személy szerint egy ki nem vetett adót ami által kiesett (??)bevétel nem képzi a költségvetés részét mivel nincs is betervezve! Csillogó szemekkel várom!

Te kevered a szezont a fazonnal, itt nem a gyesznó meglövéséről és nem is a vizeidről vagy a mezőgazdaságról van szó hiába katyvaszolsz bele mindent! Itt arról a szimpla tényről van szó, hogy az EU most már betartathatja a Maastrichti kritériákat, azokat a szabályokat amik az Euro használatához kötöttek. Felvállalt zászlóra tűzött szerződésben vállalt mérőszámokat kell betartani, amit MINDENKI kitűzött maga elé az EU csatlakozáskor, kérlek magyarázd el nekem hol veszik el a szuverenitás eközben!!

Multirabszolgák, kevesebb fizetés? Rabszolgaként foglalkoztatás? Mivan? Mondd már el nekem, hogy egy 8 általánost végzett árufeltöltő a Tescoban ugyan hol és mennyiért találna munkát, mehetne dombelhárítónak a közmunkaprogramban!

Ezt külön beidézem annyira gáz:

"A multik az itteni (és elavult) fejlesztéseit nem a magyar gazdaságból szerzi, hanem a külföldi anyavállalattól rendeli és/vagy bérli, következtetésképpen az ott már elavult technológiát idehozza olyan módon, hogy a profitját adómentesen külföldre menekíti. Te ebben segédkezel. "
Mondj már pár ilyen "elavult fejlesztést" és ha már nagyon benne vagy, fejtsd már ki nekem ha nem a multik csinálták volna meg akkor ki és honnan szerzett volna tőkét rá Magyarországon belűről??

A külföldről behozott fejlesztést szerinted kik realizálják? Idejön egy hadosztály német és elkezd üvegszálat fektetni teszem azt, aztán visszafelé meg fut a lével? Azért mert külföldről hozzák ide a fejlesztést azért kapásból elavult? Mivan? Mondj már pár példát légyszi, mert mintha a levegőbe beszélnél.

Budapesten előbb volt pl 4G hálózat mint az USA több nagyvárosában ember...

Squid 2011.12.09. 16:41:37

@Kamee: "Látod itt a bukta, hogy "gazdaságosabb". Kinek gazdaságosabb, sé tényleg az? 10 ember helyett dolgoznak 3-an, de a másik 7-nek nincs ezért állása. Viszont azt a 7-et segélyezni kell, ezért adót kell emelni, így a 3 főnek sem lesz gazdaságosabb (több adó, és a 7 főből 1 még be is tör hozzá és kirabolja). Maximum annak lesz gazdaságosabb, akié a profit. Gratulálok. Eytraprofitért kizsákmányolunk 3 embert, és 7et meg hagyunk éhen veszni."

Aham! Ergo te a Szocialista melegedő felnőttnapköziket akarod visszahozni amik csak arra voltak jók, hogy elmondhassuk teljes a foglalkoztatás? Csodás,vitatkozzon veled tovább a halál, majd ha te is 2011-be fogsz élni az EU-ban akkor folytathatjuk!

kill004 2011.12.09. 16:42:45

@GGG77: Akkor mi a kurva anyádért élsz még itt?! A faszé' nem takarodtál már el Angliába?! Vagy se tudás, se tehetség? Szidd a politikusokat, vagy a kormányt, a rendőröket, akárkit! De mi az, hogy szar, redvás ország?

2011.12.09. 16:48:20

@Kamee:

"- Multik munkahelyteremtésre támogatást kapnak/kaptak, az adófizetők pénzéből. Tehát neked az én pénzemből van munkád"

Értelmetlen megközelítés.
Tipikusan az a hiba, mint amikor valaki azt állítja (és elsőre logikusnak is tűnik, persze butaság), hogy az állami szférában dolgozókat a magánszférában dolgozók tartják el az adójukkal, hisz az állami dolgozókat adókból fizetik.

Légy óvatos az ilyen kijelentésekkel, mert max az derül ki belőle, hogy mondjuk a pénz fogalmával és szerepével sem vagy tisztában.

2011.12.09. 16:49:10

@Squid:

Néha fel kell adni! :-)))))

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.12.09. 16:50:07

@GGG77: és miért nem indulsz a jobb világba?

Kamee 2011.12.09. 16:53:04

@Squid: Végre valami ellenérvféle is leledzik a reagálásodban, bár még mindig csak kérdéseket teszel fel, de a kérdéseimre nem válaszoltál még mindig:)

Itt az talán számodra is érthető magyarázat:
"Hörömpő Töhötöm 2011.12.09. 16:17:21
@Viktus: Khm. a mercigyárat inkább ne feszegessük, mert abból a GDP-ből egy kurva buznyák állami bevétel nem lesz az adómentesség miatt. Sőt, gyakorlatilag ingyen dolgozunk a németnek, hiszen kapott 22mrd "munkahelyteremtési támogatást" a nagy kalapból, ebből négy évig fizethetik a 2500 magyar rabszolga bérét! Így könnyű GDP-t csinálni, vazze! "

Te aláírtad azt a szerződést? Én nem. Egyébként kifejtettem már párszor, hogy a családi kasszádba sem kívülről szólnak bele, hogy ne a sajtot vedd meg, hanem a sajtízű terméket, mert az olcsóbb, és így jobban tudod fizetni a hiteledet.

Viktus 2011.12.09. 16:56:51

@Hörömpő Töhötöm:

Milyen adómentesség? adómentesség régen felejtős EU-ban egyenlő versenykülönbségeket kell biztosítani ugyanúgy fog adózni az alvállalkozói is a beszállítók is a 2500 ember után fizeti a járulékokat meg a beszállítói még alkalmaznak több ezer embert.
Az ilyen multik támogatása szükséges az már kérdés, hogy mellette minket kkv-kat sem kellene megdögleni hagyni ... de pl. egy bizonyos multi nélkül nekem sem lenne munkám.

@Kamee:

1. Ezen a szinten vagy kár vitatkozni ez a modell megbukott lásd. szocializmus.
2. GDP arányos államadósság a neve ... igen , és ezért sem az egészet szokták pl. visszafizetni lásd. gazdasági szabadságharc próbálkozásai, hanem lefaragnak belőle százalékokat.

Rókakígyó 2011.12.09. 16:57:42

Egy nagyon fontos törvényt kellene meghozni: miniszterelnöknek, miniszternek és főhivatal-vezetőnek ne lehessen diagnosztizáltan mentális beteg embert jelölni, kinevezni stb.

Kamee 2011.12.09. 16:58:05

@Squid: Írtam olyat, hogy azt kell visszahozni? Nem, csak rámutattam az extraprofitorientált kapitalista rendszer egyik legnagyobb gondjára.

@MikeBoy: Ellenérv, hogy nem azok fizetik? (Nem az egész részét, hiszen sok állami és/vagy önkormányzati cég végez piaci tevékenységet is.)

Viktus 2011.12.09. 17:00:09

@kill004:

Az amit a szép hazánkból csináltak-csinálnak ...

2011.12.09. 17:05:10

@Kamee:

"Ellenérv, hogy nem azok fizetik?"

Ez nem ellenérv volt, hanem példa.
Példa arra, hogy a megközelítésed értelmetlen.
Az értelmetlenség arra vonatkozott: "hogy ki fizeti".

"Tehát neked az én pénzemből van munkád"

Itt azt állítod, "Te" fizeted.
Ez a megközelítés teljesen értelmetlen, mint ahogy az én példámban is az.

Kamee 2011.12.09. 17:05:11

@Viktus:
1. Melyik modell? Az extraprofitorientált kapitalista modell, amit leírtam? Írtam valahol olyat, hogy állítsuk vissza a régi szocialista rendszert? Már megint olyat akarsz a számba adni, amit nem mondtam.

2. Értem. Próbáld elmagyarázni mondjuk egy parasztembernek a dolgot, és azt is, hogy miért visszafizethetetlen. De azt is elmagyarázhatod, hogy hogyan fizethető vissza. :) És ha már elmagyarázod, és értesítsd erről magyurit is.

Kamee 2011.12.09. 17:08:18

@MikeBoy: Persze ebben igazad van, rosszul fogalmaztam. Az adóm egy része az allami újrafelosztásnak köszönhetően hozzájárul ahhoz, hogy a multi a másiknak munkahelyet teremtsen, a multiknak adott munkahelyteremtési támogatás révén:)

Bambulka 2011.12.09. 17:09:24

Lassan elhúzhatnának a fiúk. Inkább focizzanak vagy mittudomén. Az ország vezetésére teljesen alkalmatlanok.

Viktus 2011.12.09. 17:10:49

@Kamee:

1. Amit te magyarázol az a mezőgazdaságban lényegében a szocializmus, azért ne vegyünk traktort a munkát hatékonyan végezni, mert többször annyi idő alatt elvégzi a munkanélküli is nem kifizetődő. Megbukott ez a fajta munkamódszer.

2. Tudja Gyuri is legbelül csak nem érdekli amíg szabad kezet kap a saját kútfőből merített ötletelésre. Egyébként egyszerű kiadási oldal lefaragása, és mellette a gazdaság megölése helyett a gazdasági növekedés elősegítése élhető adószabályokkal megbízható-kiszámítható gazdasági környezet mellett. A Japán GDP arányos államadósság 200 % mégsem akarják őket pár havonta bedönteni, mert van kiszámítható gazdasági teljesítmény.

Bryan élete 2011.12.09. 17:12:41

@Kamee: Köszi, kurva jó volt. De sajnos igaz.

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 17:16:13

@Viktus: "1. Mezőgazdaságban? :D modern módszerekkel sokkal többet nem tudod már nem jobbágy meg cseléd világ van, hanem traktorok, munkagépek, mert gazdaságosabb, mint az emberi munkaerő. Régi módszerekkel lehet sokat foglalkoztatni csak éppen azon haszon nincsen."

ember milyen modernrol beszelsz?
a russzkik azert tudtak legyurni a nemeteket anno mert TRAKTORGYARUK volt!!! most ugye nem mondod hogy fennseges vitezlo nagybanyai horty mikink alatt nem volt jobb a mezogazdasagunk mint a szovjeteknek?

Kamee meg hulyeseget beszel... alljon be a traktor helyett assa fel a hatart

kill004 2011.12.09. 17:17:56

@Viktus: Egy ország és a lakói, tájai, hagyománya, történelme, nem lehet_szar, redva.

2011.12.09. 17:18:59

@Kamee:

Ez tiszta sor. És "nincs igazam". :-))))
Mivel én nem azt írtam, hogy rosszul fogalmaztál, hanem azt, hogy értelmetlenül közelítetted a kérdést. ;-))

Kamee 2011.12.09. 17:19:11

@Viktus:
1. Nem azt mondtam, hogy ne vegyünk, hanem arra mutattam rá, hogy a hatékonyságnöveléssel felesleges munkaerő keletkezett, és a hiba ott van, hogy a felesleges munkaerőt könnyebb elküldeni, mint megvizsgálni, hogy az így felszabadult kapacitást, milyen egyéb dolgokra lehetne bevetni. Semmi baj nincs a hatékonyságnöveléssel, ha mellette kapacitásnövelés is tervezve van, nem pedig humánerőforrás csökkentés...

Kakimaki0123456789 2011.12.09. 17:19:12

@triumphator: Akata-e On hogy a magyar gazdasagpolitkat egy meg nem irt konyvbol tanulo unortodox saman raolvasassal iranyitsa?

Kamee 2011.12.09. 17:22:57

@MikeBoy: Akkor mégsem értelmetlenül közelítettem, hanem csak félreértetted, hogy mire gondoltam? :) A közszférában dolgozók is megkapják a munkájukért azt a pénzt ami jár nekik, és való igaz, hogy erős sarkítás az, hogy az adófizetők pénzéből élnek. Hiszen az ő pénzük is ebből az újrafelosztott költségből származik. Ez pedig tényleg nem csak az adófizetők pénze, hanem sok minden más emellett. :)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.09. 17:29:29

Ilyen sunyi, kétszínű, jellemtelen a miniszterelnökötök.
Megint rajtunk röhög a világ, egyszer nemet mond, majd talánt.
Persze ővéi most dicsőítik, lám az országa a fontos. Soha nem kérdez meg senkit, de most látványosan pózol. Közben jól lejáratja magát és az országot.
Nagyon komoly árat fogunk mi még ezért fizetni.
Mindig az önállóságunkat, függetlenségünket hangoztatja, akkor miért várt a német adatokra?

Azonnal el kell zavarni ezt a nemzet piócáját, mert már nincs időnk!

Akvyr 2011.12.09. 17:31:35

Ez évekig jó poén volt, de most kezdek tényleg félni, hogy mindent elrontanak. Harapjuk csak a segítő kezet, hátha egy idő után eltűnik, és legalább nem szól bele abba hogyan ne menjünk csődbe, és nyugodtan csődbe mehetünk.

Nem lehetne kezdeményezni, hogy mondjuk vásárolják meg az országot? Mindenestül. Mondjuk az EU felvásárol minket, cserébe ügyvezető igazgatók kerülnek a politikusok helyére, akik racionális döntéseket hoznak, és ha profitál az ország, akkor a tulajdonos megtarthatja a profitot, engem nem érdekel.
Vagy üzenjünk hadat, és ha elfoglaltak minket talán jobb lesz.

Muad\\\'Dib 2011.12.09. 17:34:01

Mocskos, tetves, rohadt szarkupac, hazug index. Pont olyan, mint a fityesz féle híradó, csak a másik oldalról. Milyen érdekes, hogy a remek reggeli hangulatkeltésük után, és a külön kiemelt hírek mellett nem látni ezt a külpolitikai hírt, nagybetűkkel kiemelve:
"Az Európai Tanács frissített közleménye szerint Bulgária, Csehország, Dánia, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Svédország jelezte, hogy a jóváhagyási folyamat részeként nemzeti parlamentjeik elé vinnék a szerződés elfogadását. A nemzetközi elfogadásra legkorábban márciusban kerülhet sor. "
portfolio.hu

2011.12.09. 17:35:03

@Kamee:

Éreztem, hogy már az alapoknál elakadunk. :-))))))
De azért jó volt. ;-)
Szóval van ebben a pénzes dologban egy kis körforgás (sok minden más mellett).
Ez kicsit ilyen mi volt előbb a tyúk vagy a tojás problémája és a pénz esetében az a megoldás, hogy nem keressük az elejét, mert az nem létezik.
Ezért nem elemzünk úgy, hogy XY adójából lehet munkahelyeket teremteni, stb.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.12.09. 17:37:33

Jól mondod, ez a féreg azért nem akar belemenni, mert még a végén hozzáértők látnának bele abba, h itt mennyire nem értenek a dolgokhoz. Azaz dehogynem értenek. Mindent úgy csinálnak, hogy nekik fasza legyen. Ha lenne egy ilyen nagy EU-s egységes költségvetés alkotás és kontroll felette, hogy a picsába tudna kiosztani a semmiből Skicc Pál 15, Tarlós az alpolgármestereknek 54, a többi léhűtő hivatalnoknak meg 300 millió Ft jutalmat, csak úgy???

Sehogy! Leszólnának, h szépen tessék hasznos dolgokra költeni, hogy kint legyetek már végre a kulimászból. Jó, hogy nem tetszik neki!

Én már csak egyet ismételgetek. Egyik poszthoz írta vki kommentben és szerintem jól megfogalmazta:

"Én nem bánom, hogy ezek mit csinálnak. Azt csinálnak amit akarnak. Az a lényeg, hogy idejében majd legyen elég lámpavas!"

sherrie 2011.12.09. 17:39:35

@Kamee: Ezek nagyon durva bakik, amiket leírsz, ezzel nem lehet érvelni. Ma Mo-on az adóbevételek sajnos túlzott mértékben SZJA befizetés alapúak, amit a bejelentett "multi-rabszolgák" közül a Squid-féle vezetők soknullás bruttójának szintén jelentős része ad. Ha ezek a cégek elkezdenek kivonulni, nagy bajok lesznek. Sajnos a mezőgazdaság sehol nem profitábilis, se EU, se US, egyszerűen nem az, mindenhol támogatás-alapú, és az is lesz, hogy kajálhass. Erre alapozni gazdaságot már 100 éve is gagyi volt. Elhangzott itt a K&F fejlesztés oktatással, nos igen, ez lenne a jó irány, nem a csörgedező víz, ami max dísznek jó, de nem egy egész országot ráépíteni. Nincs profitábilis, számottevő természeti erőforrásunk, ezt tudomásul kell venni. Egyedül az emberi erőforrásunk, az "agy", ha azt nem használod ki, bukta van. Én nem szídnám a "multi-parasztot", mert nélküle neked nem lenne inkább hol dolgoznod.

béla a görög (törölt) 2011.12.09. 17:44:49

Követelem, hogy azonnal tüntessék el az index/origo hírportálok oldalairól a fél oldalas OVI fotókat!
A hányinger kerülget!

Parajpuding 2011.12.09. 17:46:14

Valljuk be, nem mindenki büszkélkedhet aljas, hazug, elmebeteg, hazaáruló szélkakassal a háza tetején.

gono 2011.12.09. 17:48:52

@Kamee: elképesztő, hogy mit műevlsz itt. árad belőled a butaság. fel nem foghatom, hogy miért vagy rá még büszke is.

Szamiz67 2011.12.09. 17:58:05

Ha Orbán ma az Igen kimondása után megvilágosodott, hogy újra kell tervezni a jövő évi költségvetést, akkor az azt jelenti, hogy Orbánnak esze ágában sem volt a jövő évi 2,5-2,8-as hiány célt tartani, továbbá, hogy pontosan tudta, hogy az csak egy virtuális adat. 2010 után 2012 lesz a második év, amikor csak az EU-nak köszönhetjük, hogy a 2010-es 7% után, 2012-ben sem lesz óriási hiány a költségvetésben. A 2011-et sajnos eltrükközték az Mnyp pénz kárára.
Orbán egy cinikus, a pénzzel bánni nem tudó hazardőr szélhámos.

nu pagagyí 2011.12.09. 18:12:58

Orbán azt akarta mondani: "Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire egyetértek!" Sajnos a mondat végét a hangzavarban nem lehetett érteni, így a jegyzőkönyvbe annyi került: "Nem...".

2011.12.09. 18:15:48

@Szamiz67: Hazudnak éjjel és nappal, trükkök százai stb stb stb, áfa emelés, jövadó emelés, imf hitel stb stb stb, lássuk be, hogy igaza volt Vona Gábornak abban, hogy orbán=gyurcsány, fidesz=maszop.
A kérdés, hogy mi lesz most, ha nyílt kártyákkal kell játszaniuk? Azért ne legyenek illúzióink, ha a 3%-os hiánycélt, ha elsumákolni nem tudják, akkor rajtunk fogják bevasalni, majd csinálnak egy brainstormingot, hogy milyen adó nincs még, és kivetik. :-(

regress 2011.12.09. 18:17:04

rohadj meg cigojna viktor.ha lehet kannamarin

Johnfive 2011.12.09. 18:28:50

@Kamee: "extraprofitorientált kapitalista rendszer"
Ezt a komcsi idealizmust, nem érthetem mi táplálja.
Szabad a piac, csinálhatsz olyan vállalkozást, ami nem termel profitot...

II. Adókedvezmény: szerinted azért versengenek az államok, hogy hozzájuk telepítsék a termelést, mert attó szarabb lesz?
Nos, ha van mit termelni, akkor van miből kenyeret venni a családodnak, van miből adót fizetni az államnak, amiből az finanszírozni tudja a működését, és még a fizetőeszköznek is fedezetet teremt.

Komolyan azt gondolod, hogy idejön a Mercedes óriási befektetéssel, csak azért jól ne fizessen egy darabig teljes adót, és ettől neki jó lesz? Jobb, mint autókat gyártani/eladni?
Egyáltalán, az adókedvezménynek csak akkor van értelme, ha nyereséges termelés folyik.
Ilyesztő szürrealizmus lehet a fejedben legbelül.

wanekus 2011.12.09. 18:32:03

Egyvalamit nem szabad elfelejtenünk. A Miniszterelnök Úr egy nagyon fárasztó dél-francia megbeszélés után egy egész estét betöltő vitára lett kényszerítve, ahol huszonhat semmirekellő között egyedül kellett védenie a nem ortodox gazdasági elveket és hazánk szuverenitását. Ezalatt a több mint tizenkét óra alatt nem tudta bevenni a gyógyszereit, mert hogy is adta volna magát, hogy előveszi ott a Cameron balján azt a marék tabblettát, amit még Graz-ban írtak fel neki. A Cameron (az egyetlen, aki ezzel a pöccsel az európai vezetők közül nyár óta szóba állt) meg kérdezi tőle, hogy WTF is Viktor? Erre már a Merkel is odafigyel, a Sarko dettó és az összes többi is skubizza, hogy mit szed vajon ez a nyikhaj.

2011.12.09. 18:32:41

@Muad\\\'Dib: fidesz híradó -> titán híradó: youtu.be/UWSIMT12YMA

Johnfive 2011.12.09. 18:33:48

@Kamee: "hatékonyságnöveléssel felesleges munkaerő keletkezett,"
Arra kell építeni, hogy növelni kell a termelést, ami felszívja a "felesleget", amiből több termék keletkezik, amit többen tudnak megvenni, mert részt vesznek a termelésben, stb.
Fenntartható fejlődés vagy mifene.
Több értelme van, mint hogy 5 ember végezze el 1 ember munkáját...

szociologus 2011.12.09. 18:38:07

A probléma az egész történetben az (és az aktuális belpolitikai sárdobálás miatt itt senki sem említi), hogy az EU megint épített egy tündérszép légvárat. Tényleg nagyon jó lesz a bizottsági ellenőrzés, meg vétó, meg hiánycélok és a többi szép ábránd. DE: Ettől hogyan fog rendeződni a tagállamok költségvetése? Mitől nem megy csődbe Görögország, Olaszország, vagy bármelyik tagállam?

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ezeket a szabályokat ma egyetlen EU tagállam sem tudja teljesíteni. Nem csak a bajban lévők nem, hanem még a fantasztikusan erős és magabiztos Németország sem. Addig, ameddig ki nem másznak a válságból ez a megállapodás annyit ér, mint a 76-os naptáron a légysz@r. Egy exNDK-s banya és egy romungró dzsigoló ködös lázálma.

Szamiz67 2011.12.09. 18:39:34

@Johnfive: Arról már nem beszélve, hogy a gyártó cégek exportja teszi lehetővé, hogy legyen Euronk energiát és az import fogyasztást kifizetni. Ha sikerül kipaterolni a gyártó cégeket (amire láthatóan nagy ingerencia van) , akkor 600 Ft.-os Euro fogja korlátozni ezek vásárlását.

szociologus 2011.12.09. 18:40:48

@Johnfive: Szép elmélet... Egy baj van vele: amit írsz, az nem fenntartható. Egyrészt már ma is egy csomó olyasmit vásárolnak az emberek, amire effektíve semmi szükségük, másrészt a természet nem annyira tolerálja ezt a logaritmikus fejlődési görbét. Más baj nincs.

szociologus 2011.12.09. 18:47:33

@SchindIer Pistája: Megragadtad a lényeget.... Mellesleg: mégcsak nem is nyert... Amennyire tudom nincs zsidó ősöm, De ha lenne sem zavarna.

Viktus 2011.12.09. 19:10:29

@Johnfive:

Nincsen már adókedvezmény meg adómentesség ... különböző munkahely teremtési pályázatok vannak meg ilyesmik. AZ EU tagállamok esetében tiltva van az adómentességgel való versenyzés. A Mercedes onnantól, hogy elkezdte építeni az üzemet adót fizet, mint bármely más magyar cég.

2011.12.09. 19:11:41

Tényleg fontos dolog a szuverenitás annak az országnak, akinek még van valamije.Mondjuk fejlett ipara, gazdag nyersanyagban és még meg van az állami vagyona.
Hogy mi van nekünk? Semmink!
Ami volt az ellopták, eladták-- szarér, hugyért.
Volt aki bankot kapott--aprópénzért, volt aki áruházat, volt aki állami gazdaságot, volt aki gyárat és volt aki szőlőbirtokot.
És mi maradt a zembereknek? A csupasz seggük és egy csomó adósság, amit a politikusok hozzáértésének az eredménye és itt maradt egy rakás megélhetési párt, még több megélhetési politikus, a hozzájuk csapódó sleppel és a csillapithatatlan lopási lehetőséggel --.ugy jobbról, mint balról egyaránt.
De amikor loptak az elvtársakból, kegyelmes urakká ( némelyikük csak a felét örökölte, igy csak félkegyelmű lett belőle) "fejlődőtt" megélhetési kóklerek, akkor nem baj, hogy nem lesz szuverén államunk, mert semmink nem marad? Az nem baj, hogy lassan koldusokká züllesztik le az országot?Most sirunk a szuverenitásunkért?
Hát mi a miénk még ebben az országban? Semmi, mert mindent eladtak vagy elloptak! Akkor miről is beszél a szeretve tisztelt nagy vezetönk?
Mert volt itt már minden dilettáns -- pártvezető, miniszterelnök, meg miniszter, államtitkár, meg miniszteri biztos, meg pártkatona, megélhetési politikus, álamfő, meg cseresznyekereskedő, kiflicsücsök csócsáló, és apró madarat szerető fővadász, és besugó is.
Ez a magyar politikai elitnek önmagát nevező siserehad ugat szuverenitásról, tisztességről, becsületről?
Ez olyan mint mikor a prosti( elnézést kérek tőlük előre is) ódákat zeng a tisztességről a jó erkölcsről, vagy a zsivány, a rabló, a tolvaj --a becsületről papol évekig..
Aki lopott és lop, aki csalt és csal, aki hazudott és hazudik, az ne másoktól féltse az országot--hanem saját magától, a párttársaitól , ugy jobboldalon, mint baloldalon egyaránt.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.12.09. 19:12:26

szóval, srácok: eddig volt egy eu. most lesz egy germanofrank (egyes blogokban: merkozy) kontinentális európa.

2011.12.09. 19:12:38

@szociologus:

"DE: Ettől hogyan fog rendeződni a tagállamok költségvetése?"

Automatikusan.

Viktus 2011.12.09. 19:16:33

@triumphator:

Így van ez, majd, ha mi tartjuk el őket mi diktáljuk, hogy mire költsék a pénzünket. Ilyen ez a gyerekek is felnőnek egyszer aztán mondják a szülők vége a jó világnak :P

A Látó 2011.12.09. 19:26:39

Hőőőőő. Haver! Figyú! A Koko hogy behúzott a Klicskónak!
Héééé! Most hova futsz???

Johnfive 2011.12.09. 19:34:47

@szociologus: Gondoltam, hogy ez az ellenérv. :)
A problémázásra (miért kell termelni, miért érdemes termelést optimalizálni) semmi köze az erőforrások végességének. Na jó, az utóbbinak van, de ellentétes előjellel.
Amit te írsz, az egyelőre elméleti korlát csak. Nem tudjuk megbecsülni, hogy mennyi erőforrás áll a rendelkezésünkre jelenleg sem, pláne nem, hogy mikor fogunk kifutni belőle.
Pláne, ha fejlődés következtében újabb és újabb erőforrásokat tudunk bevonni.
+1: a fejlődés következtében az erőforrások felhasználása is hatékonyabbá válik, ez is belekavar.

A log dolgot nem értem: ok, hogy van egy elméleti határunk, de nem biztos, hogy ez a fv. nem bonyolultabb egy "kicsit".

szociologus 2011.12.09. 19:39:31

@SchindIer Pistája: Nyertél Pistám, exponenciális. Parabola. Igen, hülye vagyok. Sőt, ha szeretnéd tetűhintát is növesztek.

szonár 2011.12.09. 19:41:09

Megint egy döbbenetesen siralmas ellenzéki blog, amelyik azon pörög, hogy Orbán parlamenti felhatalmazást mer kérni, amikor állítólag nincs idő (igaz, hogy a tervezett kormányközi megállapodást is márciusban akarják tető alá hozni...).

Ezekkel egy csónakban evezni? Na nem már...

Squid 2011.12.09. 19:42:42

@szociologus: "A probléma az egész történetben az (és az aktuális belpolitikai sárdobálás miatt itt senki sem említi), hogy az EU megint épített egy tündérszép légvárat. Tényleg nagyon jó lesz a bizottsági ellenőrzés, meg vétó, meg hiánycélok és a többi szép ábránd. DE: Ettől hogyan fog rendeződni a tagállamok költségvetése? Mitől nem megy csődbe Görögország, Olaszország, vagy bármelyik tagállam?"

Hű ez azért kemény! A dolog egyik nem kendőzött célja az, hogy ne ismétlődhessen meg a Görög példa. Tudod igazán ciki lenne, ha még egy országról kiderülne, hogy a 3%-os deficit az valójában csak kamu és a reális adat 7-11,6% (ez utóbbi a görög adat volt a bukásnál) , és ezért t előálljon a mostani hiperszar helyzet. Az egész azért van, hogy rákényszerítség a tagországot az általuk felvállalt Maasstrichti kritériumok betartására. Tudod arra a szerződésre amit az EU-ba belépéskor aláírtak, ennek érdekében nem csak az adott országa bízzák a célszámok elérését, hanem horrible dictu oda is basznak (végre) ha nem tartják be!!!

Viki & Co most azért van az üllő és a kalapács közt, mert ha nem írják alá az országnak vége, ha aláírják a szabadrablásnak,a kozmetikázásnak és a non stop hazudozásnak van vége.

Namost lehet fogadni OV mit fog lépni, ez a döntés lesz amikor a szar elválik a hústól, segítségképp ajánlom Matolcsy Gyugyó 2016-ra halasztott harcát az adósság ellen!

Squid 2011.12.09. 19:46:21

@szonár: "Megint egy döbbenetesen siralmas ellenzéki blog, amelyik azon pörög, hogy Orbán parlamenti felhatalmazást mer kérni, amikor állítólag nincs idő (igaz, hogy a tervezett kormányközi megállapodást is márciusban akarják tető alá hozni...).

Ezekkel egy csónakban evezni? Na nem már... "

Ne zavarjon, hogy kapásból nemet mondott rá, és gondolom pisi és kaki foltos gatyájú tanácsadók izzadó tenyérrel magyarázták el neki mit is tett a mondatával és, hogy kurvagyorsan kéne valami mást kommunikálni. Ezért tolta rá a parlamentre, ahol az ő 2/3-os szavazódroidjai ülnek, kvázi menekülőgesztusként!

De nem baj, szórd csak a csokireszeléket a szarra, nem feltűnő észre sem lehet venni!

buddha 2011.12.09. 19:52:17

reméljük, lelövi hamarosan valaki

szociologus 2011.12.09. 19:54:23

@Johnfive: Nem csoda, hogy nem érted, mert elb@sztam, amire tanult kollégánk Pista fel is hívta a figyelmemet. Exponenciális a helyes szó... De a lényeget Te is, ő is megértette.

Hol van a valós korlát? Ezt senki nem tudja, mindenesetre a végtelenségig biztos nem mehet a növekedés. A mai tudásunk pl. a klímaváltozásról azt mondja, hogy nem messze.

Ugyanakkor van más korlát is: Meddig lehet elhitetni az emberekkel, hogy két évente új telefon, tv, autó, bútor, csempe kell. Gondolj csak bele: 100 éve az emberek nagy része kaját termelt. Ma a fejlett világban 3% teszi ezt, a többi álmokat gyárt.

hoseman 2011.12.09. 19:56:33

orbán összekovácsolta a nemzetet,megsegítette a rászorulókat,új alkotmánnyal ajándékozta meg országát s polgárait.....háát mi a bajotok ezzel az emberrel??
Minden reggel el kellene olvasni a nyenyit,és nemzeti öntudattal csordultig teli szívvel indulni dolgunkra...

Mérges 1234 2011.12.09. 20:06:25

@Muad\\\'Dib:

Te tele volt ezzel is a sajtó.

Viktor egy kis geny, lehazudta a csillagokat az égről, így már nem igen hisznek neki......

hattyú 2011.12.09. 20:11:42

@Squid: :) szerintem add fel... ha valaki alapvető fogalmakkal nincs tisztában és még okosnak is hiszi magát, annak úgysem fogod tudni bebizonyítani, hogy téved, még akkor sem, ha pontosan levezetsz neki mindet... egyszerűen azért mert azt hiszi nála a tudás kulcsa. :) Nem emlékeztet ez a mentalitás valakire? :)

szociologus 2011.12.09. 20:12:10

@Squid: Értem én hogy villanmotor, de mi 'hajcsa? Ez a dolog működhetne akkor, ha minden előtt lennénk. De benne vagyunk nyakig. Persze, nem árt gondolkodni azon, hogy mi lesz majd akkor, ha kikerülünk belőle, de az még nagyon-nagyon messze van. Kicsit azt érzem, hogy ég a ház, de ahelyett, hogy oltanánk azon gondolkodunk, hogy ha majd egyszer elalszik, akkor hogy előzzük meg a tüzet. Fontos ez, nagyon fontos, de szerintem előbb a tüzet kellene eloltani, amíg csak a függöny ég, nem addig pöcsölni, amíg már a tető is beroskadt.

Ha azt, amit éjszaka elfogadtak jövőre végre is hajtanák, akkor nem a stagnálás, vagy a gyenge recesszió lenne az EU problémája, hanem az, hogy 20, vagy 40 százalékot esik vissza a gazdaság. Iszonyat méretű deficitet kellene faragni gyakorlatilag minden országban egy pillanat alatt, a fogyasztás zuhanórepülésben esne vissza... Ehhez képest bármelyik eddigi magyar megszorítás laza babazsúr.

2011.12.09. 20:16:41

@szociologus:

"Ha azt, amit éjszaka elfogadtak jövőre végre is hajtanák, akkor nem a stagnálás, vagy a gyenge recesszió lenne az EU problémája, hanem az, hogy 20, vagy 40 százalékot esik vissza a gazdaság.
"

Én a 90-110%-ot írtam volna helyedben, az mégis hatásosabb. ;-)

komissarlajos 2011.12.09. 20:47:41

„Hát nem veszitek észre?
Gyertek, emberek!
Segítsetek megállítani!“

ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT!

iko75 2011.12.09. 20:48:05

tipikusan az orbán mindegy mit csinál, az szar, rossz, és húzzuk le...meglehet kellene egy kicsit gondolkodni. az, hogy a német-francia vonal erősödik, biztos, hogy ami érdekünk?
jó néhány olyan lépése volt orbánnak, amit eddig fikáztatok, most, hogy mások is meglépik, már nem rossz az, de más igen.
egy lemaradt, fejletlen ország központi források nélkül nem tud felzárkózni- nem mellesleg a németek sehol nem lennének külső források nélkül, pl. Marshall-terv. a hiány 3%-ban maximalizálása nekünk pl. lehet nagyon rossz.
az, hogy a költségvetésünket brüsszel lemeózza, igenis a függetlenség korlátozása. érint mindent - egészségügy, nyugdíjrendszer, oktatás, szociális ellátó rendszerek. mindent brüsszel befolyásolna. mindenbe beleszólhatnak.

2011.12.09. 20:58:34

@iko75:

Sry, de nem vitaképes amit írtál.
És a Marshall-terv hogy jön ide?

flippant 2011.12.09. 21:06:54

@iko75: Jaj, mintha tényleg nemet mondana a kemény tökös Vitya fiú. Színjáték aZembereknek. Szvsz már előre aláírta az egyezménynek a lap alját.

Szamiz67 2011.12.09. 21:11:23

@iko75: Nem tudom feltűnt-e, de idén 7%-os hiány jött össze, oda lett 2,7 millió mnyp tag, munkavállaló nyugdíj előtakarékossága, és mi történt belőle, se egészségügyi reform, se önkormányzati, a BKV. MÁV csődben, a Malév ránk rohadt (2 év alatt 50 millió/munkavállaló adópénz ugrott ki) tulajdonképpen a GDP mennyi százalékát kellene még Orbánnak és Matolcsynak odaadni, hogy felmutassanak valamit? Nincs kedvem és időm most neki futni, de az Orbán-Matolcsy féle hozzá nemértés önmagában 1.000 milliárd nagyságrendű kiadást jelentett 1,5 év alatt. Nagy elvárás lenne, hogy pl. Te mint szavazó elvárod a mindenkori pénzügyi vezetéstől, hogy 1 évre előre ne 5-6%-ot tévedjen a GDP növekedés tervezésekor, vagy pl. amikor hónapok óta 300 körül van az Euro árfolyam, akkor nem 268 Ft.-al tervezik a 2012-es évet? Továbbá hogy nem naponta rángatják a gazdaságot ad hoc döntésekkel? Szerintem ez a minimum beugró egy ország vezetéséhez, hogy hitelesen tud megtervezni 1 évet az aktuális kormány, a szárnyalás, a vízió csak ezen beugró követelmény után jöhet, persze lehet nagyok az elvárásaim....

szociologus 2011.12.09. 21:13:29

@MikeBoy: Lassuk csak: fel szazalek elsodleges hiany... Rosszabb helyeken a kozmetikazotrat tervezik 6-7-re. Ez valojaban cca. 10. Kivonnanak a koltsegvetesbol 9,5%-ot. Szerinted milyen gazdasagi visszaeses jonne? A tarsadalmi-politikai karokrol nem beszelve...

Tudod, 1933-ban is hatalomra kerult egy festo... Jo vege lett.

Szamiz67 2011.12.09. 21:14:29

@iko75: A német, osztrák vonal erős mo-i jelenléte nélkül kb. Moldávia, Ukrajna szintjén lennénk, Orbánnak sajnos megfelelne egy lepukkant, központosított ország, mert ott lehet igazán hosszú távra berendezkedni az uram-bátyám oligopol rendszerre.

is 2011.12.09. 21:22:48

"Talán azért nem kellene szopatni ilyen helyzetben az Európai Uniót, mert nem hinném, hogy ők fogják a rövidebbet húzni ..."

Pedig másfél éve mondják, hogy de, az EU már döglődik. Asszem ideje egy kis marxista-leninista-FIDESZista továbbképzésre beiskolázni a blogíró elvtársat, hogy ilyen mételyes gondolatok és hitek többé ne zavarják meg gondolatait a NER építése közben.

2011.12.09. 21:23:53

@szociologus:

Ilyen levezetést!?? :-))))

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.09. 21:24:55

Nagyon helyes! Akkor is keménynek kell lenni, amikor éppen a szakadékba zuhanunk! Nem fogadjuk el senki segítségét! Mi bátran talpra érkezünk! Bohócország!

Netuddki. 2011.12.09. 21:31:05

Az orbánnak nincs szüksége naptejre, nem ezen a nyáron barnult le...

Netuddki. 2011.12.09. 21:32:48

@TrueY: Ezt hívják evolúciós ugrásnak. Lásd "Jégkorszak" dodói...

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 21:54:48

@iko75: "az, hogy a költségvetésünket brüsszel lemeózza, igenis a függetlenség korlátozása. érint mindent - egészségügy, nyugdíjrendszer, oktatás, szociális ellátó rendszerek. mindent brüsszel befolyásolna. mindenbe beleszólhatnak."

en olyan Magyar Köztársaságban ohajtanek elni ahol csak a bohocugyi miniszteriumok balkani, ugymint kultura meg bohocugy
az osszes tobbit adjuk csak at masnak, legalabb ok nem hasrautesszeruen einstandolnak

kedem 2011.12.09. 22:05:08

Eddig mi voltunk Europaban Tompika, ezentul mi leszunk az a hajlektalan a buszon, akit osszevont szemoldokkel neznek, aki melle senki nem ul le es akit ahogy lehet, lepaterolnak a buszrol... Kosziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Sunstealer 2011.12.09. 22:05:16

Vicces azért, hogy a brit oldalakon a hozzászólók vég nélkül fikázzák Cameront, és hülyének nézik, amiért szembemegy az unió érdekeivel és akaratával.
A németek ezzel szemben istenítik, és már rég temetik a csordaszellemű, tetszhalott EU-t.
Mi magyarok meg Orbánon rágódunk, mintha bármit is jelentene a vétónk.

Úgy tűnik egy dolog minden európai országban közös. A plebs okosabbnak gondolja magát a vezetőinél, és persze mindig azt látja helyesnek, amit mások tesznek. :)

niklex 2011.12.09. 22:06:37

Megbukott a költségvetés (sajnos igen gyorsan). Ezzel megbuktatk azok, akik beterjesztették, és azok is akik megszavazták a parlamentben. És azok is, akik elfogadásra ajánlották,mint a Költségvetési Tanács 2/3-a.

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 23:05:54

@wanekus: "ahol huszonhat semmirekellő között egyedül kellett védenie a nem ortodox gazdasági elveket és hazánk szuverenitásá"

jo kis dacbol csak azert se mentalitas, kb 2-3 eves korban erik el a gyerekek es dackorszaknak hivjak, na utana a szulo vermersekleten mulik hogy a gyerek milyen gyorsan valtoztatja meg az allaspontjat!!!
remelem Viktort is bevagtak a hidegvizes zuhany ala :)))

Tourist From An Other Space 2011.12.09. 23:17:11

Hol vagy dajcstomi, segíts! A haverod egy sötét, tudatlan senkiházi!

fraki 2011.12.09. 23:25:47

> ""A mandátuma nem terjed ki erre" ... eszem-faszom megáll, hogy ilyenkor nem tudnak neki oda egy 100 faktorú naptejet. Orbán Viktor mandátuma mindenre kiterjed, az van és úgy van amit és ahogy ő akar, nem számít se ember, se törvény, se alkotmány."

ez van sapka-nincs sapka érvelés. "mandátuma mindenre kiterjed" – ezt úgy kell érteni, hogy ténylegesen, vagy úgy, hogy "sajnos gyakorlatilag"? Mert a kettővel ellentétes dolgot közölsz...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.09. 23:28:58

@kovi1970: Nem, nem! A jégkorszakban a tatu szerű lények csináltak evolúciós ugrást! :) ez a poén el is hangzik a filmben!

Doktor Kotász 2011.12.09. 23:34:24

Az én véleményem szerint ez az idióta fasz azt hiszi, hogy az aktuális kérdésben a nem utáni talán lebegtetésével előnyösebb alkut tud kiharcolni az IMF-EU delegációval.

Ugyanezt a blöfföt játszotta el a szabadságharc előtt, amikor hiányt akart növelni. Az IMF felállt, és otthagyta. Utána kénytelen volt a piacra menni hitelért, de az visszaütött, így rákényszerült arra, hogy leszorítsa a költségvetési hiányt. Nem sikerült, ezért államosította a MANYUP-vagyont. Azt már eltapsolta, ezért kell most újra az IMF.

Ez egy elmebeteg barom. Ha nem szórakozik egy éve, akkor ma erősebb lenne a forint, nem szívnának annyot a devizahitelesek, és nem kellett volna seggére verni a MANYUP-vagyonnak.

De ha most nem jön be a blöfje, és nem az IMF megy el, hanem kilöknek minket az EU-ból, és összedől az állampapírpiacunk, és államcsőd lesz, és a forint tovább gyengül, de nem csak százalékokkal, hanem a töredékére értéktelenedik, sok száz forinttal változva az euro árfolyam, akkor nekünk végünk.

Meg akkor Orbánnak is...

És a többi ország nem ugyanaz, mert Nagy-Britannia nem is akar eurót a font helyett, Csehország közelében sincs egy csődnek, és kik a többiek? Valamelyik skandináv állam? Na ott sem döglődik a gazdaság.

Mi meg nyakig állunk a szarban....

we 2011.12.09. 23:46:39

nem tudom biztosan, hogy jól értem-e, de arról megy a műsor, hogy ne költsünk többet (0,5%) mint amennyi a bevételünk? Ha igen akkor hábazzeg... van ilyen mondás, hogy addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér.

@triumphator: igen

we 2011.12.09. 23:47:11

ja és itt az ideje, hogy angliát végre gyarmatként magunkhoz csatoljuk

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 23:57:50

@Doktor Kotász: ez totalisan helytallo helyzetjelentes....

csak azon kell filozni hogy a mi bedontesunk az mennyire veri oda az EUt a foldhoz!!!
ez a 10 millios kis orszag az idealis pelda statualas szempontjabol vagy keressenek egy kissebbet, mellettunk szol a totalis idiotizmus amivel elerte a Morbus Hungaricus hogy -mas szavaval elve- Tompika lettunk az EUban,

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 23:59:27

@we: te nem erted a szabaccsagharc lenyeget!!!

Doktor Kotász 2011.12.10. 00:03:31

Ha példastatuálás nem is lesz, mert az nekik is káros, akkor egy harmaddrangú szerep, az biztos...

Nem másodrangú, nem elírtam...

igényes 2011.12.10. 06:42:26

Goebbels
Micsoda hasonlóság?

Német politikus. Jelentéktelen újságíróból küzdötte fel magát a náci vezetők közé. 1924-től párttag, 1926-tól Berlin pártvezetője. 1928-tól képviselő, 1933-tól propagandaminiszter. Minden eszközt bevetett a náci ideológia népszerűsítése érdekében. Ellenőrzése alatt tartotta a sajtót, a rádiót, a színházakat és a filmgyártást. A háború kezdeti időszakában a német csapatok dicsőségét zengte sajtója, a sztálingrádi vereség után pedig erős kontroll alatt tartott, manipulált tudósításokban számolt be a részsikerekről, a „frontok kiegyenesítéséről”. 1944-ben Goebbels hirdette meg a „totális háború”-t, melynek során többek között megnövelték a munkaidőt, lerövidítették az oktatást. A végsőkig kitartott Hitler mellett, akinek halálát követően, miután hat gyermeküket megmérgezték, feleségével együtt öngyilkosságot követtek el. Politikusi pályafutása alatt Goebbels részletes, több kötetre rúgó naplót vezetett, mely érdekes betekintést nyújt a náci elit életébe.

kormányzó 2011.12.10. 07:32:16

Az osztrákok,újra felállítják a határátkelőket,ha a Nemzet Közgazdásza át akar menni a "költségvetéssel".
@SvenH.:
Talán emlékeznek még páran.A németeknek,már a válság elején az volt a véleményük,hagyni kell a magyarokat bedőlni!Csak úgy statuálás ügyileg.
Mert ennyit megért volna.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.12.10. 07:45:59

@CICMÓK: Én is csatlakozom. Ez az ember már klinikai eset. A szoci kormány meg bezáratta a Lipótot. Követelem, hogy azonnal nyissák meg.

Bruhahahahihihi 2011.12.10. 08:25:39

Diktatúrát NEM LEHET LEVÁLTANI FIDESZ VÁLASZTÓ TÖRVÉNNYEL. CSAK MEGDÖNTENI LEHET. Egyetlen út a Fegyveres harc a Diktatúra megdöntéséért!
Ha hülye a magyar Nép akkor IGÁBA HAJTJA A FEJÉT A BETEG NEMZETI SZARTÖRPÉNEK, HA NEM AKKOR MINÉL ELŐBB IRÁNYA HARC!!!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.10. 08:52:32

Azért nincs pénz, mert a cigányokat kell abajgatni. Nincs pénz nyugdíjra, fizetésre, mert nevelni kell a pujákat.
Magyarországnak befellegzett.

Bruhahahahihihi 2011.12.10. 09:05:06

A líbiaik, románok, irakiak, TÖKÖSEBB ÉS BÁTRABB NÉPEK
Le a kalappal előttünk, Megdöntötték a Diktatúrát és kinyírták a saját Egyeduralmi Vezető Banditájukat (Szadam Husein,-t Kadhafi,-t Csaucseszku,-t ) és Bandája tagjait elzavarták.

MI MIÉRT NEM TUDJUK MEGTENNI???????????????????????????
ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁG!!!!!

2011.12.10. 09:29:56

@the_lonewolf: Nem kell a lipit kinyitni, elég az OPNI táblát levenni a kapuról, és felakasztani a fidesz székházra. :-) Utána egy jó nagy lakat rá kívülről, nehogy kijöjjenek, és kész.

vomit 2011.12.10. 11:42:37

az onrendelkezes atszignalasa egyiranyu utca, raadasul le nem valthato, arctalan kozponti burokracia kezebe kerul. pontosan, ahogy el lett tervezve. a tisztelt ujfeudalistak neha elnyogik, hogy az orszagoknak addig nem szabad rajonniuk, mi tortent a nevukben, amig tul keso nem lesz.
Barbara Spinelli interjuja Giuliano Amato korabbi olasz miniszterelnokkel, La Stampa, 13 July 2000
"The sovereignty that is lost at national level does not pass to any new entity. It is entrusted to entities without a face: Nato, the UN and eventually the EU,which is in the vanguard of a world that is changing, pointing to a future of princes without sovereignty.
"The new entity is faceless and those who are in command can neither be pinned down nor elected... The federalists still think that stripping nation states of their sovereignty transfers it to a higher level. This is their mistake. The truth is that shifting sovereign power will make it evaporate, disappear. In it there will no longer be individual identifiable sovereigns."
www.irishdemocrat.co.uk/window-on-the-eu/building-the-eu-by-stealth/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 13:07:45

@Squid: Azért talán a gyógyfürdőre lenne kereselet.Rendesen kéne hirdetni nyugaton.Interneten utazási irodákban.Az meg,hogy az államnak nincs pénze hülyeség.Mindenféle baromságra vannak milliárdok.Mondjuk nálunk minden 3x drágább ez igaz.a jogbiztonság dologban egyetértek veled.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 13:42:26

Ez az új alaptörvény is kurvajó.2014-ig még vagy ezerszer módosítják.Mari néni bőrkötées példánya elavult lesz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 13:48:51

Azért nem örülök annak hogy sok dolot kintről mondanak meg de lehet jobban járnánk.
Meg kérdés,hogy odakint mennyire nézik a mi érdekeinket.

2011.12.10. 14:11:19

@Tigeri: Miért, idebent nézi valaki a mi érdekeinket? 8-o Szerintem bele lehet menni a dologba, de csak egy feltétellel: ha bevezetik nálunk is az eurót. Ha közös gazdaságpolitika, hát legyen közös gazdaságpolitika!

Lobster1978 2011.12.10. 14:41:48

@Hörömpő Töhötöm: Nézik hát! Hazánk szorgos képmut... izé képviselői törődnek az állampolgárok sorsával. (mert hát a parlamenti képviselő is állampolgár)
penzcentrum.hu/karrier/ennyit_keresne_jovore_lazar_janos.1030797.html

2011.12.10. 15:11:45

@Lobster1978: megérdemlik, nagyon megérdemlik, rászolgáltak a zemútkétév felelős törvénykezésével.

Lobster1978 2011.12.10. 15:43:40

Külön kedvencem az uccsó két bekezdés. (gyakorlatilag az utolsó bekezdés és a hozzáfűzött vélemény...

A Lázár János által javasolt módosítások az eredeti előterjesztés szerint jövő év szeptember 1-től lépnének hatályba. Rubovszky György, kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes - aki az új jövedelmezési szabályok kidolgozására létrejött albizottság elnöke is - viszont módosító indítványában kezdeményezi, hogy csak 2013. január 1-től lépjenek életbe az új javadalmazási rendelkezések. Korábban már egy fideszes képviselő, Szakács Imre (az említett albizottság helyettes vezetője) is kezdeményezte ugyanezt arra hivatkozva, hogy a hatályba lépés határidejének kitolására "a zökkenőmentes átállás" miatt van szükség.

Pénzcentrum vélemény:
Nagy kérdés, vajon miért kell háromnegyed, vagy akár egy év is arra, hogy mindössze 386 embert érintő kérdésben életbe lépjen egy jogszabály. A parlamenti képviselők néhány napi vita után képesek voltak dönteni az egész ország csaknem 3,8 millió munkavállalóját, több mint 384 ezer egyéni vállalkozóját és 560 ezer társas vállalkozását érintő adózási és egyéb módosításokat tartalmazó salátatörvényről. Az Országgyűlés többsége úgy gondolta, hogy a 478 paragrafussal és további 18 melléklettel módosított jogszabálygyűjtemény életbe léptetéséhez bőven elegendő 30 nap.

Viktus 2011.12.10. 16:40:03

Mégis enged a kormány az IMF-nek
A szigorúbb hitelmegállapodást is aláírjuk, ha nem kínálnak mást. A kormány 10-15 milliárd eurót vár.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/10/enged_a_kormany_az_imf-nek_es_brusszelnek/

Viktus 2011.12.10. 22:27:18

Orbán: Azt hittük, napsütés lesz, de viharkabát kell
A héten kezdődik a vita a brüsszeli egyezségről. 2013-ban jön az elrugaszkodás.

index.hu/belfold/2011/12/10/orban_azt_hittuk_napsutes_lesz_de_viharkabat_kell/

-

Nem az volt, hogy 2012-ben rugaszkodunk?

2011.12.10. 22:49:23

@Viktus: "Teljes nyugalommal mondhatom azt Atlantisz polgárainak, hogy nincs mitől tartaniuk. Atlantisz elsüllyeszthetetlen, mint a Titanic, sőt, én úgy érzem, máris emelkedünk!" - mondta Orbán.

ökörpöröly 2011.12.11. 00:11:47

@Viktus: Volt itt már minden. Egymillió munkahely, a MANYUP-ok megvédése, devizahitelesek megmentése, adó- és járulékcsökkentés... :)

ökörpöröly 2011.12.11. 00:13:33

@Hörömpő Töhötöm: Orbánhoz nem a miniszterelnökség illene, hanem MLM menedzseri státusz. Árulhatna a hülyéknek 1000%-os haszonnal különböző baromságokat. A pofázáson és szarkeverésen kívül semmihez se ért.

2011.12.11. 08:43:42

@ökörpöröly: Á, hol van neki olyan rábeszélőképessége? Szerintem a felcsúti focicsapat másodcsatársága lenne a méltó helye. Esetleg kis protekcióval egy csoportvezetői státusz Győző bácsi bányájában. Komolyan nem is értem, hogy ez a szerencsétlen pipogya fráter hogy is diplomázhatott le. Hacsak tényleg nem III/III vonalon nyomult... nikkp.blog.hu/2007/03/24/orban_viktor_kadar_belugyminiszterenek_k

Viktus 2011.12.11. 19:26:22

Orbán: Jövőre jön a bejáratás
dec. 11. 19:20
Orbán a válság politikai áráról: Amikor hozzáláttak a megörökölt helyzet orvoslásához, akkor azt mondta a minisztereknek: három elv alapján kell kezelni a válságot: 1. Tehermegosztás, vagyis ne csak az emberek viseljék a válság terheit, hanem a bankok, a nagyvállalatok is. 2. Felerősítés, vagyis azokat, akik hátukon viszik az országot, a magyar középosztályt, meg kell erősíteni. 3. Szerkezetátalakítás, vagyis mindent, ami újrateremli Magyarország eladósodását, át kell alakítani, pl. oktatás, egészsgügy, nyugdíj, igazságügy. Ezek a megreformált rendszerek jövőre lesznek bejáratva.

-

A vezetőnk elvan a maga kis világában :D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.11. 21:46:17

Micsoda feketeöves hazugság.

megreformált rendszerek? WTF? A saját hatalmuk bebetonozásán kívül az eü, az oktatás ugyanolyan szar mint volt, a nyugdíjak terén sincs változás. Mondjuk az igazságügy az oké, precízen lett kézivezérlésre átszervezve az egész.

Lobster1978 2011.12.12. 00:31:24

@Valahol Máshol: Ugyanmár, nem mondhatod hogy nem lett megreformálva... Tizenezer elküldendő tanár, 50ezer diák akit iskolaváltásra kényszerítenek, egy hoffmanista nevelési törvényterv és a baromságai...etcetc. Alapos a reform, csak a kérdés, hogy milyen irányú? :S

glycerin 2011.12.12. 14:26:50

Köpönyegét csak a dilettáns forgatja önerejéből; a profik rábízzák a szelekre.

xenuka 2011.12.12. 15:23:19

Orbán Viktor úgy táncol, ahogy Soros fütyül, hiszen ő tette senkiházi MSZP káderjelöltből a miniszterelnöki székbe.

"Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, innen járt föl Budapestre elsõ munkahelyére, a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetõképzõ Intézetébe, ahol 1987 novemberétõl 1988 márciusáig szociológus"
Vezetőképzőbe az MSZP a MEGBÍZHATÓ utánpótláskádereket tette, hogy jó középvezetőket képezzen."

Orbán és 6 másik kiválasztott zsarolható Sorostól ösztöndíjat kapott.

"1989. szeptembertõl a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol
liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta; ösztöndíját az 1990. évi országgyûlési választások
közeledése miatt 1990. januárban félbeszakította." - részlet a vezér önéletrajzából

Soros és az USA elemi érdeke, hogy az EU instabil legyen vagy szétessen.
Az USA a világ legeladósodottabb országaként attól fél, hogy az usd helyett euróban fogják olajat elszámolni a közel keleten. Ha ez megtörténik senkinek nem kell az usd, azaz usa államcsőd - game over.
Ezt a usd-ről euróra való olajelszámolás átállást már szerették volna néhányan: pl utoljára Kadhafi. Ő is meghalt.

Arra ugye emlékszünk, hogy a délszláv válság idején az usa mindent megtett, hogy szítsa a tüzet és ezzel is késleltesse az EU létrejöttét? Addig az usD mindenhol a domináns elszámolóeszköz volt.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.12. 15:45:27

@Lobster1978: Igazad van, az oktatásban is volt reform, elfeledtem ezeket a kádéenpés remekműveket.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.12. 19:12:37

@xenuka: Nagy ügy. Legfeljebb ha minden kötél szakad lerohanják Európát.
Lerohanásban elég jók.

trolltartó 2011.12.17. 13:54:21

Remélem, ezeknek a gazembereknek a bukásakor visszaállítják a halálbüntetést és az összes gané, aki felelős az elmúlt másfél évért, lógni fog...

2011.12.17. 14:52:13

@trolltartó: ezek szegény, beteg emberek, nem megölni kell őket, hanem hozzásegíteni, hogy újra beilleszkedhessenek a társadalomba. Elektrosokk-terápiával, lobotómiával...

trolltartó 2011.12.18. 11:52:17

@Hörömpő Töhötöm: tévedsz! Ezek nem beteg, hanem gazemberek.

süti beállítások módosítása