Skip to content


       Szűrés lista

Megmutattuk Brüsszelnek, hogy milyen az unortodox szabadságharc!

"Nem sikerült megszerezniük az európai uniós vezetőknek mind a 27 tagállam támogatását, hogy módosítsák a Lisszaboni Szerződést annak érdekében, hogy szigoríthassák az euróövezeti országok költségvetési politikáját.
Két ország - Svédország és Csehország - kormányfője parlamenti felhatalmazást kér a csatlakozáshoz, ketten ellenezték: az egyik Nagy-Britannia, a másik Magyarország
." - ma reggeli friss hír.

Tegnap azonban még azt mondta Orbán, hogy "a magyarok mindig is európaiak voltak, szeretik Európát és a közös valuta mellett vannak."

Tegnapelőtt
pedig azt, hogy "bár mi nem vagyunk tagja az eurózónának, mégis azért érdemes szorítanunk, hogy az eurózóna országainak miniszterelnökei megegyezésre jussanak. Az biztosnak látszik - és a magyar nemzeti érdekekkel is egybeesik -, hogy a közös pénz, az euró mögé közös költségvetési gazdálkodást és szigorú gazdálkodási elveket helyeznek majd az eurózóna tagállamai."

Orbán még a magyar diplomatákat is meglepve mondott nemet.
De mire is mondott nemet?

1. A költségvetések közös ellenőrzésének szigorítása, és a túlköltekezők hatékonyabb megbüntetése.

2. A tagállamoknak az alkotmányaikba bele kell írniuk az eladósodási plafont (60%).

3
. A GDP három százalékát meghaladó költségvetési hiányt elérő tagállamokkal szemben automatikusan szankciók lépnek életbe.

4. Legfeljebb a GDP fél százaléka lehet a tagállamok elsődleges költségvetési hiánya.

5. Minden tagállam október 15-ig elfogadás előtt, véleményezésre és szükség esetén korrekciós javaslatok tételére Brüsszelbe küldi majd a költségvetése tervezetét.

 
A pontokból látható, hogy ezek egyszerűen elfújnák a szabadságharc pislákoló lángját, így Orbán egészen egyszerűen elsunnyogta a megállapodást, és mivel mindenki Anglia és David Cameron "nem"-e körül fogott, nem is mondott semmit arról a tanácskozás résztvevőinek, hogy miért is nem mondunk igent.

A 60%-os adósságplafon a január 1-től hatályos alaptörvényében szerepel is, az adósságcsökkentés kötelezettségével együtt, vagyis mi már megelőztük az EU-s döntést, viszont éppen a múlt héten nyújtotta be Matolcsy a saját, még életbe sem lépett alkotmányuk módosítását, miszerint ez csak 2016-tól lenne érvényes. Addig mehet tovább a móka. Így elég kellemetlen lenne, ha EU-s előírásra mégis életbe kellene léptetni.
Nekünk Brüsszel nem diktálhat!


"Egyelőre nem látom a rációját annak, hogy Magyarország kimarad azokból a válságkezelő intézkedésekből, amelyekbe az uniós államok többsége beleegyezik, nem látom a magyar különállás létjogosultságát, illetve azt, hogy mit veszítenénk azzal, ha belemennénk" – reagált az esetre Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.

Az unortodox gazdaságpolitikának szüksége van a "trükkök százaira", amit ezek a pontok erősen korlátoznának, ez pedig nem megengedhető, még ha ez azzal is jár, hogy keresztbe teszünk az EU gyors megmentésének.

Képzeljük el, hogy Matolcsynak el kellene vinni az előzetes költségvetést Brüsszelbe, ahol kidekorálnák piros filccel és visszadobnák csuklóból....

Az unortodox közgazdászguru mesterművét hogy értenék meg az ortodox fellegvárban?!


Az indoklásra hajnalban nem került sor, viszont időközben megjött.
"Az eurozóna tagállamai javasolták, hogy azok az országok is csatlakozzanak a megállapodáshoz, akik nem tagjai az övezetnek. Ez viszont érinti a szuverenitás kérdését, azaz Magyarország nemzeti önrendelkezésének kérdését. Szigorúbb szabályokat jelent, vétójogot veszít el, aki csatlakozik és így tovább... És az én mandátumom nem terjed ki arra, hogy föladjak bármit is a magyar szuverenitásból, ezért a magyar parlamentnek ... döntést kell hozni ebben az kérdésben. Örülök, hogy az eurozóna tagállamai megállapodtak abban, hogyan kezelik az övezet válságát. De a csatlakozás a zónán kívüli EU-tagok számára szuverenitási kérdés. A magyar parlamentnek még bőven van ideje dönteni a kérdésben."

Nos, egy valami biztos nincs: idő.

Ja, Orbán ezt az indoklást csak az MTI-nek mesélte el, mivel "a stábja hazaküldte az újságírókat, mondván, a kormányfő csak délután találkozik velük, majd Orbán exkluzív sajtótájékoztatót tartott az MTI-nek."
Szörnyű, hogy már csak az MTI az egyedüli megbízható mikrofonállvány ...

Ennél csodálatosabb bullshitet rég olvastam, mintha Orbánnak bármit is jelentene az Országgyűlés a 265 bólogató senkiházival. (Ahol éppen a következő veretes törvényjavaslaton dolgoznak, többek közt.)

"A mandátuma nem terjed ki erre" ... eszem-faszom megáll, hogy ilyenkor nem tudnak neki oda egy 100 faktorú naptejet. Orbán Viktor mandátuma mindenre kiterjed, az van és úgy van amit és ahogy ő akar, nem számít se ember, se törvény, se alkotmány.

Hoppá, Szijjártó Péter is kinyitotta a száját:
"Az eurózóna államainak nyilatkozatában megfogalmazott javaslathoz történő csatlakozás mélyen érinti a nemzeti szuverenitás kérdését, márpedig a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben Magyarországon csak a magyar Országgyűlés jogosult dönteni.  A megállapodás tervezett hatálybalépési időpontjának ismeretében a parlamentnek kellő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy ezt a súlyos kérdést kellő komolysággal meg tudja tárgyalni."

Talán azért nem kellene szopatni ilyen helyzetben az Európai Uniót, mert nem hinném, hogy ők fogják a rövidebbet húzni ...

Ajánljuk a Véleményvezér
friss posztját!
(A festmény: innen)

Címkék: orbán eu válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr843450107

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európai Unió: klubcsapat vagy válogatott? 2011.12.11. 14:57:25

Ez a cikk még napokkal ezelőtt került volna fel, de minden napnak egy új híre szorította átdolgozásra, csak önmagában Orbán Viktorból háromféle bukkant fel.   Szóval hétfőn, az EU-csúcs előtt Wolfgang Schäuble, a német pénzügyminiszter megbeszélés...

Trackback: A nagy európarti 2011.12.09. 21:03:19

Tele vannak az újságok vele, gondolom eljut az emberek fülébe a hír, hogy fontos megbeszélések zajlanak az EU-s államfők között. Összegyűltek 27-n, hogy jól megoldják az eurózóna problémáit. Nem tudom mi lehet az oka, de mostanában többször előjött a h...

Trackback: „Egyenes beszéd”, görbe szándékok 2011.12.09. 20:57:01

 Néha benézek az ATV műsoraiba. Az adót régen úgy hívták, hogy „Magyar ATV", de mára már nincs szükségük ilyen megtévesztő jelzőkre. :-)Tehát: este 8 óra után, „Egyenes beszéd” a huncut nézésű Kálmán Olgával, meghívott vendé...

Trackback: Váratlan nemzetközi támogatás Orbánnak :-) 2011.12.09. 19:48:26

Jó másfél hónapja jelent meg az Iphone-okon az Orbán Viktor alkalmazás. Hiába leleményes ember a magyar, egy fejlesztő, Morvay Bátor (tényleg így hívják, istenuccse nem én találtam ki) rájött, hogy abból is szerezhet pénzt, ha a kormányfőről nyilvánosa...

Trackback: Az eurójátszma: Adófizetők VS Befektetők 2011.12.09. 19:34:04

 Meglehtősen bonyolult eligazodni a nyilatkozatok, és tervek sűrűjében amelyek Európa, és a közös valuta megmentésével kapcsolatban látnak napvilágot. A rengeteg, gyakran ellentmondásos információ nem csak a laikusokat, de a közgazdaságtanban jára...

Trackback: Magyarország így kényszerítette térdre Európát!!! - exkluzív videó Brüsszelből 2011.12.09. 13:09:09

Nem Merkel vagy Sarkozy fogja megmondani, hogy mi történjen Pannónia kies tájain, hogy mit egyenek vagy mibe öltözzenek országunk prominensei! Kitől vegyenek radarblokkolókat ezután, ha éppen úgy hozza kedvük! Magyarország felelős vezetői kiállnak a ma...

Trackback: Szemben Európával 2011.12.09. 11:29:24

Már megint forgalommal szemben haladunk az autópályán. Így aztán az egész világ láthatja: nemcsak a gazdaságpolitikánk “nem ortodox”....

Trackback: Szemben Európával 2011.12.09. 11:29:24

Már megint forgalommal szemben haladunk az autópályán. Így aztán az egész világ láthatja: nemcsak a gazdaságpolitikánk “nem ortodox”....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamee 2011.12.09. 17:22:57

@MikeBoy: Akkor mégsem értelmetlenül közelítettem, hanem csak félreértetted, hogy mire gondoltam? :) A közszférában dolgozók is megkapják a munkájukért azt a pénzt ami jár nekik, és való igaz, hogy erős sarkítás az, hogy az adófizetők pénzéből élnek. Hiszen az ő pénzük is ebből az újrafelosztott költségből származik. Ez pedig tényleg nem csak az adófizetők pénze, hanem sok minden más emellett. :)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.09. 17:29:29

Ilyen sunyi, kétszínű, jellemtelen a miniszterelnökötök.
Megint rajtunk röhög a világ, egyszer nemet mond, majd talánt.
Persze ővéi most dicsőítik, lám az országa a fontos. Soha nem kérdez meg senkit, de most látványosan pózol. Közben jól lejáratja magát és az országot.
Nagyon komoly árat fogunk mi még ezért fizetni.
Mindig az önállóságunkat, függetlenségünket hangoztatja, akkor miért várt a német adatokra?

Azonnal el kell zavarni ezt a nemzet piócáját, mert már nincs időnk!

Akvyr 2011.12.09. 17:31:35

Ez évekig jó poén volt, de most kezdek tényleg félni, hogy mindent elrontanak. Harapjuk csak a segítő kezet, hátha egy idő után eltűnik, és legalább nem szól bele abba hogyan ne menjünk csődbe, és nyugodtan csődbe mehetünk.

Nem lehetne kezdeményezni, hogy mondjuk vásárolják meg az országot? Mindenestül. Mondjuk az EU felvásárol minket, cserébe ügyvezető igazgatók kerülnek a politikusok helyére, akik racionális döntéseket hoznak, és ha profitál az ország, akkor a tulajdonos megtarthatja a profitot, engem nem érdekel.
Vagy üzenjünk hadat, és ha elfoglaltak minket talán jobb lesz.

Muad\\\'Dib 2011.12.09. 17:34:01

Mocskos, tetves, rohadt szarkupac, hazug index. Pont olyan, mint a fityesz féle híradó, csak a másik oldalról. Milyen érdekes, hogy a remek reggeli hangulatkeltésük után, és a külön kiemelt hírek mellett nem látni ezt a külpolitikai hírt, nagybetűkkel kiemelve:
"Az Európai Tanács frissített közleménye szerint Bulgária, Csehország, Dánia, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Svédország jelezte, hogy a jóváhagyási folyamat részeként nemzeti parlamentjeik elé vinnék a szerződés elfogadását. A nemzetközi elfogadásra legkorábban márciusban kerülhet sor. "
portfolio.hu

2011.12.09. 17:35:03

@Kamee:

Éreztem, hogy már az alapoknál elakadunk. :-))))))
De azért jó volt. ;-)
Szóval van ebben a pénzes dologban egy kis körforgás (sok minden más mellett).
Ez kicsit ilyen mi volt előbb a tyúk vagy a tojás problémája és a pénz esetében az a megoldás, hogy nem keressük az elejét, mert az nem létezik.
Ezért nem elemzünk úgy, hogy XY adójából lehet munkahelyeket teremteni, stb.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.12.09. 17:37:33

Jól mondod, ez a féreg azért nem akar belemenni, mert még a végén hozzáértők látnának bele abba, h itt mennyire nem értenek a dolgokhoz. Azaz dehogynem értenek. Mindent úgy csinálnak, hogy nekik fasza legyen. Ha lenne egy ilyen nagy EU-s egységes költségvetés alkotás és kontroll felette, hogy a picsába tudna kiosztani a semmiből Skicc Pál 15, Tarlós az alpolgármestereknek 54, a többi léhűtő hivatalnoknak meg 300 millió Ft jutalmat, csak úgy???

Sehogy! Leszólnának, h szépen tessék hasznos dolgokra költeni, hogy kint legyetek már végre a kulimászból. Jó, hogy nem tetszik neki!

Én már csak egyet ismételgetek. Egyik poszthoz írta vki kommentben és szerintem jól megfogalmazta:

"Én nem bánom, hogy ezek mit csinálnak. Azt csinálnak amit akarnak. Az a lényeg, hogy idejében majd legyen elég lámpavas!"

sherrie 2011.12.09. 17:39:35

@Kamee: Ezek nagyon durva bakik, amiket leírsz, ezzel nem lehet érvelni. Ma Mo-on az adóbevételek sajnos túlzott mértékben SZJA befizetés alapúak, amit a bejelentett "multi-rabszolgák" közül a Squid-féle vezetők soknullás bruttójának szintén jelentős része ad. Ha ezek a cégek elkezdenek kivonulni, nagy bajok lesznek. Sajnos a mezőgazdaság sehol nem profitábilis, se EU, se US, egyszerűen nem az, mindenhol támogatás-alapú, és az is lesz, hogy kajálhass. Erre alapozni gazdaságot már 100 éve is gagyi volt. Elhangzott itt a K&F fejlesztés oktatással, nos igen, ez lenne a jó irány, nem a csörgedező víz, ami max dísznek jó, de nem egy egész országot ráépíteni. Nincs profitábilis, számottevő természeti erőforrásunk, ezt tudomásul kell venni. Egyedül az emberi erőforrásunk, az "agy", ha azt nem használod ki, bukta van. Én nem szídnám a "multi-parasztot", mert nélküle neked nem lenne inkább hol dolgoznod.

béla a görög (törölt) 2011.12.09. 17:44:49

Követelem, hogy azonnal tüntessék el az index/origo hírportálok oldalairól a fél oldalas OVI fotókat!
A hányinger kerülget!

Parajpuding 2011.12.09. 17:46:14

Valljuk be, nem mindenki büszkélkedhet aljas, hazug, elmebeteg, hazaáruló szélkakassal a háza tetején.

gono 2011.12.09. 17:48:52

@Kamee: elképesztő, hogy mit műevlsz itt. árad belőled a butaság. fel nem foghatom, hogy miért vagy rá még büszke is.

Szamiz67 2011.12.09. 17:58:05

Ha Orbán ma az Igen kimondása után megvilágosodott, hogy újra kell tervezni a jövő évi költségvetést, akkor az azt jelenti, hogy Orbánnak esze ágában sem volt a jövő évi 2,5-2,8-as hiány célt tartani, továbbá, hogy pontosan tudta, hogy az csak egy virtuális adat. 2010 után 2012 lesz a második év, amikor csak az EU-nak köszönhetjük, hogy a 2010-es 7% után, 2012-ben sem lesz óriási hiány a költségvetésben. A 2011-et sajnos eltrükközték az Mnyp pénz kárára.
Orbán egy cinikus, a pénzzel bánni nem tudó hazardőr szélhámos.

nu pagagyí 2011.12.09. 18:12:58

Orbán azt akarta mondani: "Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire egyetértek!" Sajnos a mondat végét a hangzavarban nem lehetett érteni, így a jegyzőkönyvbe annyi került: "Nem...".

2011.12.09. 18:15:48

@Szamiz67: Hazudnak éjjel és nappal, trükkök százai stb stb stb, áfa emelés, jövadó emelés, imf hitel stb stb stb, lássuk be, hogy igaza volt Vona Gábornak abban, hogy orbán=gyurcsány, fidesz=maszop.
A kérdés, hogy mi lesz most, ha nyílt kártyákkal kell játszaniuk? Azért ne legyenek illúzióink, ha a 3%-os hiánycélt, ha elsumákolni nem tudják, akkor rajtunk fogják bevasalni, majd csinálnak egy brainstormingot, hogy milyen adó nincs még, és kivetik. :-(

regress 2011.12.09. 18:17:04

rohadj meg cigojna viktor.ha lehet kannamarin

Johnfive 2011.12.09. 18:28:50

@Kamee: "extraprofitorientált kapitalista rendszer"
Ezt a komcsi idealizmust, nem érthetem mi táplálja.
Szabad a piac, csinálhatsz olyan vállalkozást, ami nem termel profitot...

II. Adókedvezmény: szerinted azért versengenek az államok, hogy hozzájuk telepítsék a termelést, mert attó szarabb lesz?
Nos, ha van mit termelni, akkor van miből kenyeret venni a családodnak, van miből adót fizetni az államnak, amiből az finanszírozni tudja a működését, és még a fizetőeszköznek is fedezetet teremt.

Komolyan azt gondolod, hogy idejön a Mercedes óriási befektetéssel, csak azért jól ne fizessen egy darabig teljes adót, és ettől neki jó lesz? Jobb, mint autókat gyártani/eladni?
Egyáltalán, az adókedvezménynek csak akkor van értelme, ha nyereséges termelés folyik.
Ilyesztő szürrealizmus lehet a fejedben legbelül.

wanekus 2011.12.09. 18:32:03

Egyvalamit nem szabad elfelejtenünk. A Miniszterelnök Úr egy nagyon fárasztó dél-francia megbeszélés után egy egész estét betöltő vitára lett kényszerítve, ahol huszonhat semmirekellő között egyedül kellett védenie a nem ortodox gazdasági elveket és hazánk szuverenitását. Ezalatt a több mint tizenkét óra alatt nem tudta bevenni a gyógyszereit, mert hogy is adta volna magát, hogy előveszi ott a Cameron balján azt a marék tabblettát, amit még Graz-ban írtak fel neki. A Cameron (az egyetlen, aki ezzel a pöccsel az európai vezetők közül nyár óta szóba állt) meg kérdezi tőle, hogy WTF is Viktor? Erre már a Merkel is odafigyel, a Sarko dettó és az összes többi is skubizza, hogy mit szed vajon ez a nyikhaj.

2011.12.09. 18:32:41

@Muad\\\'Dib: fidesz híradó -> titán híradó: youtu.be/UWSIMT12YMA

Johnfive 2011.12.09. 18:33:48

@Kamee: "hatékonyságnöveléssel felesleges munkaerő keletkezett,"
Arra kell építeni, hogy növelni kell a termelést, ami felszívja a "felesleget", amiből több termék keletkezik, amit többen tudnak megvenni, mert részt vesznek a termelésben, stb.
Fenntartható fejlődés vagy mifene.
Több értelme van, mint hogy 5 ember végezze el 1 ember munkáját...

szociologus 2011.12.09. 18:38:07

A probléma az egész történetben az (és az aktuális belpolitikai sárdobálás miatt itt senki sem említi), hogy az EU megint épített egy tündérszép légvárat. Tényleg nagyon jó lesz a bizottsági ellenőrzés, meg vétó, meg hiánycélok és a többi szép ábránd. DE: Ettől hogyan fog rendeződni a tagállamok költségvetése? Mitől nem megy csődbe Görögország, Olaszország, vagy bármelyik tagállam?

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ezeket a szabályokat ma egyetlen EU tagállam sem tudja teljesíteni. Nem csak a bajban lévők nem, hanem még a fantasztikusan erős és magabiztos Németország sem. Addig, ameddig ki nem másznak a válságból ez a megállapodás annyit ér, mint a 76-os naptáron a légysz@r. Egy exNDK-s banya és egy romungró dzsigoló ködös lázálma.

Szamiz67 2011.12.09. 18:39:34

@Johnfive: Arról már nem beszélve, hogy a gyártó cégek exportja teszi lehetővé, hogy legyen Euronk energiát és az import fogyasztást kifizetni. Ha sikerül kipaterolni a gyártó cégeket (amire láthatóan nagy ingerencia van) , akkor 600 Ft.-os Euro fogja korlátozni ezek vásárlását.

szociologus 2011.12.09. 18:40:48

@Johnfive: Szép elmélet... Egy baj van vele: amit írsz, az nem fenntartható. Egyrészt már ma is egy csomó olyasmit vásárolnak az emberek, amire effektíve semmi szükségük, másrészt a természet nem annyira tolerálja ezt a logaritmikus fejlődési görbét. Más baj nincs.

szociologus 2011.12.09. 18:47:33

@SchindIer Pistája: Megragadtad a lényeget.... Mellesleg: mégcsak nem is nyert... Amennyire tudom nincs zsidó ősöm, De ha lenne sem zavarna.

Viktus 2011.12.09. 19:10:29

@Johnfive:

Nincsen már adókedvezmény meg adómentesség ... különböző munkahely teremtési pályázatok vannak meg ilyesmik. AZ EU tagállamok esetében tiltva van az adómentességgel való versenyzés. A Mercedes onnantól, hogy elkezdte építeni az üzemet adót fizet, mint bármely más magyar cég.

2011.12.09. 19:11:41

Tényleg fontos dolog a szuverenitás annak az országnak, akinek még van valamije.Mondjuk fejlett ipara, gazdag nyersanyagban és még meg van az állami vagyona.
Hogy mi van nekünk? Semmink!
Ami volt az ellopták, eladták-- szarér, hugyért.
Volt aki bankot kapott--aprópénzért, volt aki áruházat, volt aki állami gazdaságot, volt aki gyárat és volt aki szőlőbirtokot.
És mi maradt a zembereknek? A csupasz seggük és egy csomó adósság, amit a politikusok hozzáértésének az eredménye és itt maradt egy rakás megélhetési párt, még több megélhetési politikus, a hozzájuk csapódó sleppel és a csillapithatatlan lopási lehetőséggel --.ugy jobbról, mint balról egyaránt.
De amikor loptak az elvtársakból, kegyelmes urakká ( némelyikük csak a felét örökölte, igy csak félkegyelmű lett belőle) "fejlődőtt" megélhetési kóklerek, akkor nem baj, hogy nem lesz szuverén államunk, mert semmink nem marad? Az nem baj, hogy lassan koldusokká züllesztik le az országot?Most sirunk a szuverenitásunkért?
Hát mi a miénk még ebben az országban? Semmi, mert mindent eladtak vagy elloptak! Akkor miről is beszél a szeretve tisztelt nagy vezetönk?
Mert volt itt már minden dilettáns -- pártvezető, miniszterelnök, meg miniszter, államtitkár, meg miniszteri biztos, meg pártkatona, megélhetési politikus, álamfő, meg cseresznyekereskedő, kiflicsücsök csócsáló, és apró madarat szerető fővadász, és besugó is.
Ez a magyar politikai elitnek önmagát nevező siserehad ugat szuverenitásról, tisztességről, becsületről?
Ez olyan mint mikor a prosti( elnézést kérek tőlük előre is) ódákat zeng a tisztességről a jó erkölcsről, vagy a zsivány, a rabló, a tolvaj --a becsületről papol évekig..
Aki lopott és lop, aki csalt és csal, aki hazudott és hazudik, az ne másoktól féltse az országot--hanem saját magától, a párttársaitól , ugy jobboldalon, mint baloldalon egyaránt.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.12.09. 19:12:26

szóval, srácok: eddig volt egy eu. most lesz egy germanofrank (egyes blogokban: merkozy) kontinentális európa.

2011.12.09. 19:12:38

@szociologus:

"DE: Ettől hogyan fog rendeződni a tagállamok költségvetése?"

Automatikusan.

Viktus 2011.12.09. 19:16:33

@triumphator:

Így van ez, majd, ha mi tartjuk el őket mi diktáljuk, hogy mire költsék a pénzünket. Ilyen ez a gyerekek is felnőnek egyszer aztán mondják a szülők vége a jó világnak :P

A Látó 2011.12.09. 19:26:39

Hőőőőő. Haver! Figyú! A Koko hogy behúzott a Klicskónak!
Héééé! Most hova futsz???

Johnfive 2011.12.09. 19:34:47

@szociologus: Gondoltam, hogy ez az ellenérv. :)
A problémázásra (miért kell termelni, miért érdemes termelést optimalizálni) semmi köze az erőforrások végességének. Na jó, az utóbbinak van, de ellentétes előjellel.
Amit te írsz, az egyelőre elméleti korlát csak. Nem tudjuk megbecsülni, hogy mennyi erőforrás áll a rendelkezésünkre jelenleg sem, pláne nem, hogy mikor fogunk kifutni belőle.
Pláne, ha fejlődés következtében újabb és újabb erőforrásokat tudunk bevonni.
+1: a fejlődés következtében az erőforrások felhasználása is hatékonyabbá válik, ez is belekavar.

A log dolgot nem értem: ok, hogy van egy elméleti határunk, de nem biztos, hogy ez a fv. nem bonyolultabb egy "kicsit".

szociologus 2011.12.09. 19:39:31

@SchindIer Pistája: Nyertél Pistám, exponenciális. Parabola. Igen, hülye vagyok. Sőt, ha szeretnéd tetűhintát is növesztek.

szonár 2011.12.09. 19:41:09

Megint egy döbbenetesen siralmas ellenzéki blog, amelyik azon pörög, hogy Orbán parlamenti felhatalmazást mer kérni, amikor állítólag nincs idő (igaz, hogy a tervezett kormányközi megállapodást is márciusban akarják tető alá hozni...).

Ezekkel egy csónakban evezni? Na nem már...

Squid 2011.12.09. 19:42:42

@szociologus: "A probléma az egész történetben az (és az aktuális belpolitikai sárdobálás miatt itt senki sem említi), hogy az EU megint épített egy tündérszép légvárat. Tényleg nagyon jó lesz a bizottsági ellenőrzés, meg vétó, meg hiánycélok és a többi szép ábránd. DE: Ettől hogyan fog rendeződni a tagállamok költségvetése? Mitől nem megy csődbe Görögország, Olaszország, vagy bármelyik tagállam?"

Hű ez azért kemény! A dolog egyik nem kendőzött célja az, hogy ne ismétlődhessen meg a Görög példa. Tudod igazán ciki lenne, ha még egy országról kiderülne, hogy a 3%-os deficit az valójában csak kamu és a reális adat 7-11,6% (ez utóbbi a görög adat volt a bukásnál) , és ezért t előálljon a mostani hiperszar helyzet. Az egész azért van, hogy rákényszerítség a tagországot az általuk felvállalt Maasstrichti kritériumok betartására. Tudod arra a szerződésre amit az EU-ba belépéskor aláírtak, ennek érdekében nem csak az adott országa bízzák a célszámok elérését, hanem horrible dictu oda is basznak (végre) ha nem tartják be!!!

Viki & Co most azért van az üllő és a kalapács közt, mert ha nem írják alá az országnak vége, ha aláírják a szabadrablásnak,a kozmetikázásnak és a non stop hazudozásnak van vége.

Namost lehet fogadni OV mit fog lépni, ez a döntés lesz amikor a szar elválik a hústól, segítségképp ajánlom Matolcsy Gyugyó 2016-ra halasztott harcát az adósság ellen!

Squid 2011.12.09. 19:46:21

@szonár: "Megint egy döbbenetesen siralmas ellenzéki blog, amelyik azon pörög, hogy Orbán parlamenti felhatalmazást mer kérni, amikor állítólag nincs idő (igaz, hogy a tervezett kormányközi megállapodást is márciusban akarják tető alá hozni...).

Ezekkel egy csónakban evezni? Na nem már... "

Ne zavarjon, hogy kapásból nemet mondott rá, és gondolom pisi és kaki foltos gatyájú tanácsadók izzadó tenyérrel magyarázták el neki mit is tett a mondatával és, hogy kurvagyorsan kéne valami mást kommunikálni. Ezért tolta rá a parlamentre, ahol az ő 2/3-os szavazódroidjai ülnek, kvázi menekülőgesztusként!

De nem baj, szórd csak a csokireszeléket a szarra, nem feltűnő észre sem lehet venni!

buddha 2011.12.09. 19:52:17

reméljük, lelövi hamarosan valaki

szociologus 2011.12.09. 19:54:23

@Johnfive: Nem csoda, hogy nem érted, mert elb@sztam, amire tanult kollégánk Pista fel is hívta a figyelmemet. Exponenciális a helyes szó... De a lényeget Te is, ő is megértette.

Hol van a valós korlát? Ezt senki nem tudja, mindenesetre a végtelenségig biztos nem mehet a növekedés. A mai tudásunk pl. a klímaváltozásról azt mondja, hogy nem messze.

Ugyanakkor van más korlát is: Meddig lehet elhitetni az emberekkel, hogy két évente új telefon, tv, autó, bútor, csempe kell. Gondolj csak bele: 100 éve az emberek nagy része kaját termelt. Ma a fejlett világban 3% teszi ezt, a többi álmokat gyárt.

hoseman 2011.12.09. 19:56:33

orbán összekovácsolta a nemzetet,megsegítette a rászorulókat,új alkotmánnyal ajándékozta meg országát s polgárait.....háát mi a bajotok ezzel az emberrel??
Minden reggel el kellene olvasni a nyenyit,és nemzeti öntudattal csordultig teli szívvel indulni dolgunkra...

Mérges 1234 2011.12.09. 20:06:25

@Muad\\\'Dib:

Te tele volt ezzel is a sajtó.

Viktor egy kis geny, lehazudta a csillagokat az égről, így már nem igen hisznek neki......

hattyú 2011.12.09. 20:11:42

@Squid: :) szerintem add fel... ha valaki alapvető fogalmakkal nincs tisztában és még okosnak is hiszi magát, annak úgysem fogod tudni bebizonyítani, hogy téved, még akkor sem, ha pontosan levezetsz neki mindet... egyszerűen azért mert azt hiszi nála a tudás kulcsa. :) Nem emlékeztet ez a mentalitás valakire? :)

szociologus 2011.12.09. 20:12:10

@Squid: Értem én hogy villanmotor, de mi 'hajcsa? Ez a dolog működhetne akkor, ha minden előtt lennénk. De benne vagyunk nyakig. Persze, nem árt gondolkodni azon, hogy mi lesz majd akkor, ha kikerülünk belőle, de az még nagyon-nagyon messze van. Kicsit azt érzem, hogy ég a ház, de ahelyett, hogy oltanánk azon gondolkodunk, hogy ha majd egyszer elalszik, akkor hogy előzzük meg a tüzet. Fontos ez, nagyon fontos, de szerintem előbb a tüzet kellene eloltani, amíg csak a függöny ég, nem addig pöcsölni, amíg már a tető is beroskadt.

Ha azt, amit éjszaka elfogadtak jövőre végre is hajtanák, akkor nem a stagnálás, vagy a gyenge recesszió lenne az EU problémája, hanem az, hogy 20, vagy 40 százalékot esik vissza a gazdaság. Iszonyat méretű deficitet kellene faragni gyakorlatilag minden országban egy pillanat alatt, a fogyasztás zuhanórepülésben esne vissza... Ehhez képest bármelyik eddigi magyar megszorítás laza babazsúr.

2011.12.09. 20:16:41

@szociologus:

"Ha azt, amit éjszaka elfogadtak jövőre végre is hajtanák, akkor nem a stagnálás, vagy a gyenge recesszió lenne az EU problémája, hanem az, hogy 20, vagy 40 százalékot esik vissza a gazdaság.
"

Én a 90-110%-ot írtam volna helyedben, az mégis hatásosabb. ;-)

komissarlajos 2011.12.09. 20:47:41

„Hát nem veszitek észre?
Gyertek, emberek!
Segítsetek megállítani!“

ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT!

iko75 2011.12.09. 20:48:05

tipikusan az orbán mindegy mit csinál, az szar, rossz, és húzzuk le...meglehet kellene egy kicsit gondolkodni. az, hogy a német-francia vonal erősödik, biztos, hogy ami érdekünk?
jó néhány olyan lépése volt orbánnak, amit eddig fikáztatok, most, hogy mások is meglépik, már nem rossz az, de más igen.
egy lemaradt, fejletlen ország központi források nélkül nem tud felzárkózni- nem mellesleg a németek sehol nem lennének külső források nélkül, pl. Marshall-terv. a hiány 3%-ban maximalizálása nekünk pl. lehet nagyon rossz.
az, hogy a költségvetésünket brüsszel lemeózza, igenis a függetlenség korlátozása. érint mindent - egészségügy, nyugdíjrendszer, oktatás, szociális ellátó rendszerek. mindent brüsszel befolyásolna. mindenbe beleszólhatnak.

2011.12.09. 20:58:34

@iko75:

Sry, de nem vitaképes amit írtál.
És a Marshall-terv hogy jön ide?

flippant 2011.12.09. 21:06:54

@iko75: Jaj, mintha tényleg nemet mondana a kemény tökös Vitya fiú. Színjáték aZembereknek. Szvsz már előre aláírta az egyezménynek a lap alját.

Szamiz67 2011.12.09. 21:11:23

@iko75: Nem tudom feltűnt-e, de idén 7%-os hiány jött össze, oda lett 2,7 millió mnyp tag, munkavállaló nyugdíj előtakarékossága, és mi történt belőle, se egészségügyi reform, se önkormányzati, a BKV. MÁV csődben, a Malév ránk rohadt (2 év alatt 50 millió/munkavállaló adópénz ugrott ki) tulajdonképpen a GDP mennyi százalékát kellene még Orbánnak és Matolcsynak odaadni, hogy felmutassanak valamit? Nincs kedvem és időm most neki futni, de az Orbán-Matolcsy féle hozzá nemértés önmagában 1.000 milliárd nagyságrendű kiadást jelentett 1,5 év alatt. Nagy elvárás lenne, hogy pl. Te mint szavazó elvárod a mindenkori pénzügyi vezetéstől, hogy 1 évre előre ne 5-6%-ot tévedjen a GDP növekedés tervezésekor, vagy pl. amikor hónapok óta 300 körül van az Euro árfolyam, akkor nem 268 Ft.-al tervezik a 2012-es évet? Továbbá hogy nem naponta rángatják a gazdaságot ad hoc döntésekkel? Szerintem ez a minimum beugró egy ország vezetéséhez, hogy hitelesen tud megtervezni 1 évet az aktuális kormány, a szárnyalás, a vízió csak ezen beugró követelmény után jöhet, persze lehet nagyok az elvárásaim....

szociologus 2011.12.09. 21:13:29

@MikeBoy: Lassuk csak: fel szazalek elsodleges hiany... Rosszabb helyeken a kozmetikazotrat tervezik 6-7-re. Ez valojaban cca. 10. Kivonnanak a koltsegvetesbol 9,5%-ot. Szerinted milyen gazdasagi visszaeses jonne? A tarsadalmi-politikai karokrol nem beszelve...

Tudod, 1933-ban is hatalomra kerult egy festo... Jo vege lett.

Szamiz67 2011.12.09. 21:14:29

@iko75: A német, osztrák vonal erős mo-i jelenléte nélkül kb. Moldávia, Ukrajna szintjén lennénk, Orbánnak sajnos megfelelne egy lepukkant, központosított ország, mert ott lehet igazán hosszú távra berendezkedni az uram-bátyám oligopol rendszerre.

is 2011.12.09. 21:22:48

"Talán azért nem kellene szopatni ilyen helyzetben az Európai Uniót, mert nem hinném, hogy ők fogják a rövidebbet húzni ..."

Pedig másfél éve mondják, hogy de, az EU már döglődik. Asszem ideje egy kis marxista-leninista-FIDESZista továbbképzésre beiskolázni a blogíró elvtársat, hogy ilyen mételyes gondolatok és hitek többé ne zavarják meg gondolatait a NER építése közben.

2011.12.09. 21:23:53

@szociologus:

Ilyen levezetést!?? :-))))

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.09. 21:24:55

Nagyon helyes! Akkor is keménynek kell lenni, amikor éppen a szakadékba zuhanunk! Nem fogadjuk el senki segítségét! Mi bátran talpra érkezünk! Bohócország!

Netuddki. 2011.12.09. 21:31:05

Az orbánnak nincs szüksége naptejre, nem ezen a nyáron barnult le...

Netuddki. 2011.12.09. 21:32:48

@TrueY: Ezt hívják evolúciós ugrásnak. Lásd "Jégkorszak" dodói...

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 21:54:48

@iko75: "az, hogy a költségvetésünket brüsszel lemeózza, igenis a függetlenség korlátozása. érint mindent - egészségügy, nyugdíjrendszer, oktatás, szociális ellátó rendszerek. mindent brüsszel befolyásolna. mindenbe beleszólhatnak."

en olyan Magyar Köztársaságban ohajtanek elni ahol csak a bohocugyi miniszteriumok balkani, ugymint kultura meg bohocugy
az osszes tobbit adjuk csak at masnak, legalabb ok nem hasrautesszeruen einstandolnak

kedem 2011.12.09. 22:05:08

Eddig mi voltunk Europaban Tompika, ezentul mi leszunk az a hajlektalan a buszon, akit osszevont szemoldokkel neznek, aki melle senki nem ul le es akit ahogy lehet, lepaterolnak a buszrol... Kosziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Sunstealer 2011.12.09. 22:05:16

Vicces azért, hogy a brit oldalakon a hozzászólók vég nélkül fikázzák Cameront, és hülyének nézik, amiért szembemegy az unió érdekeivel és akaratával.
A németek ezzel szemben istenítik, és már rég temetik a csordaszellemű, tetszhalott EU-t.
Mi magyarok meg Orbánon rágódunk, mintha bármit is jelentene a vétónk.

Úgy tűnik egy dolog minden európai országban közös. A plebs okosabbnak gondolja magát a vezetőinél, és persze mindig azt látja helyesnek, amit mások tesznek. :)

niklex 2011.12.09. 22:06:37

Megbukott a költségvetés (sajnos igen gyorsan). Ezzel megbuktatk azok, akik beterjesztették, és azok is akik megszavazták a parlamentben. És azok is, akik elfogadásra ajánlották,mint a Költségvetési Tanács 2/3-a.

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 23:05:54

@wanekus: "ahol huszonhat semmirekellő között egyedül kellett védenie a nem ortodox gazdasági elveket és hazánk szuverenitásá"

jo kis dacbol csak azert se mentalitas, kb 2-3 eves korban erik el a gyerekek es dackorszaknak hivjak, na utana a szulo vermersekleten mulik hogy a gyerek milyen gyorsan valtoztatja meg az allaspontjat!!!
remelem Viktort is bevagtak a hidegvizes zuhany ala :)))

Tourist From An Other Space 2011.12.09. 23:17:11

Hol vagy dajcstomi, segíts! A haverod egy sötét, tudatlan senkiházi!

fraki 2011.12.09. 23:25:47

> ""A mandátuma nem terjed ki erre" ... eszem-faszom megáll, hogy ilyenkor nem tudnak neki oda egy 100 faktorú naptejet. Orbán Viktor mandátuma mindenre kiterjed, az van és úgy van amit és ahogy ő akar, nem számít se ember, se törvény, se alkotmány."

ez van sapka-nincs sapka érvelés. "mandátuma mindenre kiterjed" – ezt úgy kell érteni, hogy ténylegesen, vagy úgy, hogy "sajnos gyakorlatilag"? Mert a kettővel ellentétes dolgot közölsz...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.09. 23:28:58

@kovi1970: Nem, nem! A jégkorszakban a tatu szerű lények csináltak evolúciós ugrást! :) ez a poén el is hangzik a filmben!

Doktor Kotász 2011.12.09. 23:34:24

Az én véleményem szerint ez az idióta fasz azt hiszi, hogy az aktuális kérdésben a nem utáni talán lebegtetésével előnyösebb alkut tud kiharcolni az IMF-EU delegációval.

Ugyanezt a blöfföt játszotta el a szabadságharc előtt, amikor hiányt akart növelni. Az IMF felállt, és otthagyta. Utána kénytelen volt a piacra menni hitelért, de az visszaütött, így rákényszerült arra, hogy leszorítsa a költségvetési hiányt. Nem sikerült, ezért államosította a MANYUP-vagyont. Azt már eltapsolta, ezért kell most újra az IMF.

Ez egy elmebeteg barom. Ha nem szórakozik egy éve, akkor ma erősebb lenne a forint, nem szívnának annyot a devizahitelesek, és nem kellett volna seggére verni a MANYUP-vagyonnak.

De ha most nem jön be a blöfje, és nem az IMF megy el, hanem kilöknek minket az EU-ból, és összedől az állampapírpiacunk, és államcsőd lesz, és a forint tovább gyengül, de nem csak százalékokkal, hanem a töredékére értéktelenedik, sok száz forinttal változva az euro árfolyam, akkor nekünk végünk.

Meg akkor Orbánnak is...

És a többi ország nem ugyanaz, mert Nagy-Britannia nem is akar eurót a font helyett, Csehország közelében sincs egy csődnek, és kik a többiek? Valamelyik skandináv állam? Na ott sem döglődik a gazdaság.

Mi meg nyakig állunk a szarban....

we 2011.12.09. 23:46:39

nem tudom biztosan, hogy jól értem-e, de arról megy a műsor, hogy ne költsünk többet (0,5%) mint amennyi a bevételünk? Ha igen akkor hábazzeg... van ilyen mondás, hogy addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér.

@triumphator: igen

we 2011.12.09. 23:47:11

ja és itt az ideje, hogy angliát végre gyarmatként magunkhoz csatoljuk

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 23:57:50

@Doktor Kotász: ez totalisan helytallo helyzetjelentes....

csak azon kell filozni hogy a mi bedontesunk az mennyire veri oda az EUt a foldhoz!!!
ez a 10 millios kis orszag az idealis pelda statualas szempontjabol vagy keressenek egy kissebbet, mellettunk szol a totalis idiotizmus amivel elerte a Morbus Hungaricus hogy -mas szavaval elve- Tompika lettunk az EUban,

SvenH. (törölt) 2011.12.09. 23:59:27

@we: te nem erted a szabaccsagharc lenyeget!!!

Doktor Kotász 2011.12.10. 00:03:31

Ha példastatuálás nem is lesz, mert az nekik is káros, akkor egy harmaddrangú szerep, az biztos...

Nem másodrangú, nem elírtam...

igényes 2011.12.10. 06:42:26

Goebbels
Micsoda hasonlóság?

Német politikus. Jelentéktelen újságíróból küzdötte fel magát a náci vezetők közé. 1924-től párttag, 1926-tól Berlin pártvezetője. 1928-tól képviselő, 1933-tól propagandaminiszter. Minden eszközt bevetett a náci ideológia népszerűsítése érdekében. Ellenőrzése alatt tartotta a sajtót, a rádiót, a színházakat és a filmgyártást. A háború kezdeti időszakában a német csapatok dicsőségét zengte sajtója, a sztálingrádi vereség után pedig erős kontroll alatt tartott, manipulált tudósításokban számolt be a részsikerekről, a „frontok kiegyenesítéséről”. 1944-ben Goebbels hirdette meg a „totális háború”-t, melynek során többek között megnövelték a munkaidőt, lerövidítették az oktatást. A végsőkig kitartott Hitler mellett, akinek halálát követően, miután hat gyermeküket megmérgezték, feleségével együtt öngyilkosságot követtek el. Politikusi pályafutása alatt Goebbels részletes, több kötetre rúgó naplót vezetett, mely érdekes betekintést nyújt a náci elit életébe.

kormányzó 2011.12.10. 07:32:16

Az osztrákok,újra felállítják a határátkelőket,ha a Nemzet Közgazdásza át akar menni a "költségvetéssel".
@SvenH.:
Talán emlékeznek még páran.A németeknek,már a válság elején az volt a véleményük,hagyni kell a magyarokat bedőlni!Csak úgy statuálás ügyileg.
Mert ennyit megért volna.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.12.10. 07:45:59

@CICMÓK: Én is csatlakozom. Ez az ember már klinikai eset. A szoci kormány meg bezáratta a Lipótot. Követelem, hogy azonnal nyissák meg.

Bruhahahahihihi 2011.12.10. 08:25:39

Diktatúrát NEM LEHET LEVÁLTANI FIDESZ VÁLASZTÓ TÖRVÉNNYEL. CSAK MEGDÖNTENI LEHET. Egyetlen út a Fegyveres harc a Diktatúra megdöntéséért!
Ha hülye a magyar Nép akkor IGÁBA HAJTJA A FEJÉT A BETEG NEMZETI SZARTÖRPÉNEK, HA NEM AKKOR MINÉL ELŐBB IRÁNYA HARC!!!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.10. 08:52:32

Azért nincs pénz, mert a cigányokat kell abajgatni. Nincs pénz nyugdíjra, fizetésre, mert nevelni kell a pujákat.
Magyarországnak befellegzett.

Bruhahahahihihi 2011.12.10. 09:05:06

A líbiaik, románok, irakiak, TÖKÖSEBB ÉS BÁTRABB NÉPEK
Le a kalappal előttünk, Megdöntötték a Diktatúrát és kinyírták a saját Egyeduralmi Vezető Banditájukat (Szadam Husein,-t Kadhafi,-t Csaucseszku,-t ) és Bandája tagjait elzavarták.

MI MIÉRT NEM TUDJUK MEGTENNI???????????????????????????
ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁG!!!!!

2011.12.10. 09:29:56

@the_lonewolf: Nem kell a lipit kinyitni, elég az OPNI táblát levenni a kapuról, és felakasztani a fidesz székházra. :-) Utána egy jó nagy lakat rá kívülről, nehogy kijöjjenek, és kész.

vomit 2011.12.10. 11:42:37

az onrendelkezes atszignalasa egyiranyu utca, raadasul le nem valthato, arctalan kozponti burokracia kezebe kerul. pontosan, ahogy el lett tervezve. a tisztelt ujfeudalistak neha elnyogik, hogy az orszagoknak addig nem szabad rajonniuk, mi tortent a nevukben, amig tul keso nem lesz.
Barbara Spinelli interjuja Giuliano Amato korabbi olasz miniszterelnokkel, La Stampa, 13 July 2000
"The sovereignty that is lost at national level does not pass to any new entity. It is entrusted to entities without a face: Nato, the UN and eventually the EU,which is in the vanguard of a world that is changing, pointing to a future of princes without sovereignty.
"The new entity is faceless and those who are in command can neither be pinned down nor elected... The federalists still think that stripping nation states of their sovereignty transfers it to a higher level. This is their mistake. The truth is that shifting sovereign power will make it evaporate, disappear. In it there will no longer be individual identifiable sovereigns."
www.irishdemocrat.co.uk/window-on-the-eu/building-the-eu-by-stealth/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 13:07:45

@Squid: Azért talán a gyógyfürdőre lenne kereselet.Rendesen kéne hirdetni nyugaton.Interneten utazási irodákban.Az meg,hogy az államnak nincs pénze hülyeség.Mindenféle baromságra vannak milliárdok.Mondjuk nálunk minden 3x drágább ez igaz.a jogbiztonság dologban egyetértek veled.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 13:42:26

Ez az új alaptörvény is kurvajó.2014-ig még vagy ezerszer módosítják.Mari néni bőrkötées példánya elavult lesz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.10. 13:48:51

Azért nem örülök annak hogy sok dolot kintről mondanak meg de lehet jobban járnánk.
Meg kérdés,hogy odakint mennyire nézik a mi érdekeinket.

2011.12.10. 14:11:19

@Tigeri: Miért, idebent nézi valaki a mi érdekeinket? 8-o Szerintem bele lehet menni a dologba, de csak egy feltétellel: ha bevezetik nálunk is az eurót. Ha közös gazdaságpolitika, hát legyen közös gazdaságpolitika!

Lobster1978 2011.12.10. 14:41:48

@Hörömpő Töhötöm: Nézik hát! Hazánk szorgos képmut... izé képviselői törődnek az állampolgárok sorsával. (mert hát a parlamenti képviselő is állampolgár)
penzcentrum.hu/karrier/ennyit_keresne_jovore_lazar_janos.1030797.html

2011.12.10. 15:11:45

@Lobster1978: megérdemlik, nagyon megérdemlik, rászolgáltak a zemútkétév felelős törvénykezésével.

Lobster1978 2011.12.10. 15:43:40

Külön kedvencem az uccsó két bekezdés. (gyakorlatilag az utolsó bekezdés és a hozzáfűzött vélemény...

A Lázár János által javasolt módosítások az eredeti előterjesztés szerint jövő év szeptember 1-től lépnének hatályba. Rubovszky György, kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes - aki az új jövedelmezési szabályok kidolgozására létrejött albizottság elnöke is - viszont módosító indítványában kezdeményezi, hogy csak 2013. január 1-től lépjenek életbe az új javadalmazási rendelkezések. Korábban már egy fideszes képviselő, Szakács Imre (az említett albizottság helyettes vezetője) is kezdeményezte ugyanezt arra hivatkozva, hogy a hatályba lépés határidejének kitolására "a zökkenőmentes átállás" miatt van szükség.

Pénzcentrum vélemény:
Nagy kérdés, vajon miért kell háromnegyed, vagy akár egy év is arra, hogy mindössze 386 embert érintő kérdésben életbe lépjen egy jogszabály. A parlamenti képviselők néhány napi vita után képesek voltak dönteni az egész ország csaknem 3,8 millió munkavállalóját, több mint 384 ezer egyéni vállalkozóját és 560 ezer társas vállalkozását érintő adózási és egyéb módosításokat tartalmazó salátatörvényről. Az Országgyűlés többsége úgy gondolta, hogy a 478 paragrafussal és további 18 melléklettel módosított jogszabálygyűjtemény életbe léptetéséhez bőven elegendő 30 nap.

Viktus 2011.12.10. 16:40:03

Mégis enged a kormány az IMF-nek
A szigorúbb hitelmegállapodást is aláírjuk, ha nem kínálnak mást. A kormány 10-15 milliárd eurót vár.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/10/enged_a_kormany_az_imf-nek_es_brusszelnek/

Viktus 2011.12.10. 22:27:18

Orbán: Azt hittük, napsütés lesz, de viharkabát kell
A héten kezdődik a vita a brüsszeli egyezségről. 2013-ban jön az elrugaszkodás.

index.hu/belfold/2011/12/10/orban_azt_hittuk_napsutes_lesz_de_viharkabat_kell/

-

Nem az volt, hogy 2012-ben rugaszkodunk?

2011.12.10. 22:49:23

@Viktus: "Teljes nyugalommal mondhatom azt Atlantisz polgárainak, hogy nincs mitől tartaniuk. Atlantisz elsüllyeszthetetlen, mint a Titanic, sőt, én úgy érzem, máris emelkedünk!" - mondta Orbán.

ökörpöröly 2011.12.11. 00:11:47

@Viktus: Volt itt már minden. Egymillió munkahely, a MANYUP-ok megvédése, devizahitelesek megmentése, adó- és járulékcsökkentés... :)

ökörpöröly 2011.12.11. 00:13:33

@Hörömpő Töhötöm: Orbánhoz nem a miniszterelnökség illene, hanem MLM menedzseri státusz. Árulhatna a hülyéknek 1000%-os haszonnal különböző baromságokat. A pofázáson és szarkeverésen kívül semmihez se ért.

2011.12.11. 08:43:42

@ökörpöröly: Á, hol van neki olyan rábeszélőképessége? Szerintem a felcsúti focicsapat másodcsatársága lenne a méltó helye. Esetleg kis protekcióval egy csoportvezetői státusz Győző bácsi bányájában. Komolyan nem is értem, hogy ez a szerencsétlen pipogya fráter hogy is diplomázhatott le. Hacsak tényleg nem III/III vonalon nyomult... nikkp.blog.hu/2007/03/24/orban_viktor_kadar_belugyminiszterenek_k

Viktus 2011.12.11. 19:26:22

Orbán: Jövőre jön a bejáratás
dec. 11. 19:20
Orbán a válság politikai áráról: Amikor hozzáláttak a megörökölt helyzet orvoslásához, akkor azt mondta a minisztereknek: három elv alapján kell kezelni a válságot: 1. Tehermegosztás, vagyis ne csak az emberek viseljék a válság terheit, hanem a bankok, a nagyvállalatok is. 2. Felerősítés, vagyis azokat, akik hátukon viszik az országot, a magyar középosztályt, meg kell erősíteni. 3. Szerkezetátalakítás, vagyis mindent, ami újrateremli Magyarország eladósodását, át kell alakítani, pl. oktatás, egészsgügy, nyugdíj, igazságügy. Ezek a megreformált rendszerek jövőre lesznek bejáratva.

-

A vezetőnk elvan a maga kis világában :D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.11. 21:46:17

Micsoda feketeöves hazugság.

megreformált rendszerek? WTF? A saját hatalmuk bebetonozásán kívül az eü, az oktatás ugyanolyan szar mint volt, a nyugdíjak terén sincs változás. Mondjuk az igazságügy az oké, precízen lett kézivezérlésre átszervezve az egész.

Lobster1978 2011.12.12. 00:31:24

@Valahol Máshol: Ugyanmár, nem mondhatod hogy nem lett megreformálva... Tizenezer elküldendő tanár, 50ezer diák akit iskolaváltásra kényszerítenek, egy hoffmanista nevelési törvényterv és a baromságai...etcetc. Alapos a reform, csak a kérdés, hogy milyen irányú? :S

glycerin 2011.12.12. 14:26:50

Köpönyegét csak a dilettáns forgatja önerejéből; a profik rábízzák a szelekre.

xenuka 2011.12.12. 15:23:19

Orbán Viktor úgy táncol, ahogy Soros fütyül, hiszen ő tette senkiházi MSZP káderjelöltből a miniszterelnöki székbe.

"Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, innen járt föl Budapestre elsõ munkahelyére, a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetõképzõ Intézetébe, ahol 1987 novemberétõl 1988 márciusáig szociológus"
Vezetőképzőbe az MSZP a MEGBÍZHATÓ utánpótláskádereket tette, hogy jó középvezetőket képezzen."

Orbán és 6 másik kiválasztott zsarolható Sorostól ösztöndíjat kapott.

"1989. szeptembertõl a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol
liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta; ösztöndíját az 1990. évi országgyûlési választások
közeledése miatt 1990. januárban félbeszakította." - részlet a vezér önéletrajzából

Soros és az USA elemi érdeke, hogy az EU instabil legyen vagy szétessen.
Az USA a világ legeladósodottabb országaként attól fél, hogy az usd helyett euróban fogják olajat elszámolni a közel keleten. Ha ez megtörténik senkinek nem kell az usd, azaz usa államcsőd - game over.
Ezt a usd-ről euróra való olajelszámolás átállást már szerették volna néhányan: pl utoljára Kadhafi. Ő is meghalt.

Arra ugye emlékszünk, hogy a délszláv válság idején az usa mindent megtett, hogy szítsa a tüzet és ezzel is késleltesse az EU létrejöttét? Addig az usD mindenhol a domináns elszámolóeszköz volt.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.12. 15:45:27

@Lobster1978: Igazad van, az oktatásban is volt reform, elfeledtem ezeket a kádéenpés remekműveket.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.12. 19:12:37

@xenuka: Nagy ügy. Legfeljebb ha minden kötél szakad lerohanják Európát.
Lerohanásban elég jók.

trolltartó 2011.12.17. 13:54:21

Remélem, ezeknek a gazembereknek a bukásakor visszaállítják a halálbüntetést és az összes gané, aki felelős az elmúlt másfél évért, lógni fog...

2011.12.17. 14:52:13

@trolltartó: ezek szegény, beteg emberek, nem megölni kell őket, hanem hozzásegíteni, hogy újra beilleszkedhessenek a társadalomba. Elektrosokk-terápiával, lobotómiával...

trolltartó 2011.12.18. 11:52:17

@Hörömpő Töhötöm: tévedsz! Ezek nem beteg, hanem gazemberek.

süti beállítások módosítása