Skip to content


       Szűrés lista

Karácsony a Blahán

A karácsony sajtófotója:



A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége és szegényélelmezési programja, az Ételt az Életért december 24-26 között kiemelt karácsonyi ételosztást tartott a Blaha Lujza téren. Az Ételt az Életért a Food For Life Global, a világ egyik legnagyobb élelmezési programjának hazai szervezete, amely naponta mintegy 1000 ember ellátásról gondoskodik a főváros két pontján.
"A legnagyobb krízist a helyzetükből kitörni kívánó szülők élik meg. A saját gyermekednek azt mondani, hogy nincs, sajnálom, nem tudok adni, nem tudom megvenni – ez elviselhetetlen érzés.” – meséli Szilaj Péterné Csilla, a program szóvivője. „Éppen ezért idén, a lehetőségeinkhez mérten tovább emeljük az adagszámot, és az ünnepek alatt már több mint 6000 adag ételt és ajándékcsomagot fogunk kiosztani. Az étel mellett ilyenkor az önkéntesek és a lelkészek általában beszélgetnek is az ellátottakkal, meghallgatják gondjaikat, élettörténetüket. Így az ételosztás egy szociális program is egyben és segít a sokszor magát nagyon szégyenlő ellátott társadalomba való visszaintegrálásában is, de a Karácsony sem telik teljesen egyedül." -
ffl.hu (Képgalériák: Karácsony a Blahán 1, Karácsony a Blahán 2, Karácsony a Blahán 3.)  

Ebben a képben azért benne van egész Magyarország ... az "erős Magyarország", "Magyarország megújul", meg a "senkit sem hagyunk az út szélén".

Benne van, hogy az életosztást azok a krisnások csinálták, akik a Fidesz-KDNP "kodifikációs remekműve", az egyházi törvény alapján nem is számítanak egyháznak, hanem csak egyesületnek. Vagy ki tudja, lehet, még annak sem ...
 
A legnagyobb, leggazdagabb és legjobban támogatott egyház viszont az éjféli misén megkérte a híveket, hogy "ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák!" Ez az idézet Erdő Péter esztergom-budapesti érsektől van, de ugyanaz hangzott el a Bosnyák téri templomban is, ahol mi voltunk, így az a gyanúm, hogy körlevélben kiküldték a papoknak, hogy mi legyen a vezérgondolat a beszédben. Csak azt hiányzott a beszédből, hogy bízzunk a gyorsnaszád kapitányában ...
A pap többször mondta ki a "válság" szót, mint Szijjártó Peti egy átlag sajtótájékoztatón az "elmúltnyolcévet". Furcsa egy éjféli mise volt, az éppen megszületett kis Jézuskáról alig esett szó, viszont a pap szépen eligazított mindenkit a válsággal kapcsolatban. Biztos teljesen képben van ezzel kapcsolatban. 

És ezt az egészet kinek sikerült megfejelnie? A Magyar Televíziónak, akik amúgy is nagyon profik a karácsonyi hangulat megteremtésébe, a két számos végtelenített zenei programjukkal.



Nehéz a hamisítástól búcsút venni ...


A másfél perces tudósítás azért így is csodálatosra sikerült, például megcsinálták, hogy egyszer sem mondták ki azt a szót, hogy "krisnások", viszont (1:25-től) bemondták az Ökomenikus Segélyszervezet adományvonalának a számát ...

Címkék: mtv karácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr163498337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.27. 19:44:14

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.27. 19:43:18

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodáss...

Trackback: Honnan tudhatod, hogy diktatúrában élsz? 2011.12.27. 19:42:19

Ha meghal a szeretett vezér, az állami tévé közvetíti, hogy még az erdő állatai is gyászolják. Úgy, ahogy Kim Dzsong Ilt, Észak-Korea atyját a szarkák.   A furcsa gyászra az észak-korei Unsan nevű bányászfaluban került sor. Itt áll Kim Il Sung...

Trackback: Van aki ételt oszt, van aki sallert az ételosztóknak 2011.12.27. 19:40:30

Na kik osztottak karácsonykor ételt a szegényeknek? A kivételezett helyzetben levő történelmi egyházak? Dehogyis, azok a krisnások, akiket most fosztanak meg az egyházi státusztól....

Trackback: Van aki ételt oszt, van aki sallert az ételosztóknak 2011.12.27. 19:40:30

Na kik osztottak karácsonykor ételt a szegényeknek? A kivételezett helyzetben levő történelmi egyházak? Dehogyis, azok a krisnások, akiket most fosztanak meg az egyházi státusztól....

Trackback: Ezért kell a sajtószabadság: az MTV Híradó újabb hamisítása, a Krisnásokról 2011.12.27. 15:33:56

Láthatjuk, hogy mire volt jó a Médiatörvény, a hatalom-centralizáció: a selejt uralmát segíti elő....

Trackback: Egy interjú, négy hazugság 2011.12.27. 14:43:00

Lázár János nagyinterjút adott a hvg.hu-nak. Több kemény téma is szóba került. Lázár jó néhány alkalommal ügyesen mellébeszélt vagy olyan mellékszálról kezdett beszélni, aminek nem sok köze van a dolog érdemi részéhez, viszont sokaknak jól hangzik. ...

Trackback: Kellemes ünnepek 2011.12.27. 13:34:33

Az ünnepek vegyesen teltek. Nagypénteken (ami a szekularizált Svédországban munkaszüneti nap) betartottam a böjtöt, elmondtam több imaórát a Zsolozsmából, és még gyónni is eljutottam. Feltűnt, hogy most kevesebb és enyhébb bűn jutott csak eszembe, min...

Trackback: Az elrugaszkodás évei? 2011.12.27. 12:41:55

Az év vége felé valószínűleg egyre több spekuláció fog megjelenni azzal kapcsolatban, hogy mi vár ránk 2012-ben. Bizonyos tekintetben nagyon nehéz pontos képet kialakítani, a kormány egymásnak ellentmondó nyilatkozatai és a zavaros, hosszútávú konce...

Trackback: Orbán! Te tetted ezt! 2011.12.27. 10:56:18

Lehet hivatkozni Gyurcsányra, az elmúlt nyolc évre. Lehet hivatkozni a gazdasági válságra és minden másra. De ezek üres és alaptalan hivatkozások. Azért, hogy emberek ezrei (tízezrei) sorba álltak egy tál meleg ételért Te vagy a felelős Viktor!Te és a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K0vasz 2011.12.27. 10:49:21

Már csak egy olyan snitt hiányzott, amin viktor is szerepel, mintha bármi köze lenne a dologhoz (na jó, van hozzá köze, de nem úgy:))

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.12.27. 10:52:05

Éjjen a szabad, független és objektiv sajtó

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.12.27. 10:59:10

Ehh, nem hittem volna, hogy 22 évvel a rendszerváltás után új diktatúra lesz. A legrosszabb az, hogy sokaknak fel sem tűnik, hogy hova tartunk, csak éljenzik a Viktort.

Épelméjű 2011.12.27. 10:59:31

Ganyéország=Magyarország

ganyé, mert a ganyé emberek azzá teszik.
ganyé, mert a nem ganyé emberek ezt hagyják és tűrik

1116001 2011.12.27. 11:00:22

Szerencsére nem járok templomba és nem a párthíradókból tájékozódom.

ucsacsu 2011.12.27. 11:01:48

Mit vársz tőlük,nyilvánosság,had égjenek!!!!!!!

GGG77 2011.12.27. 11:01:55

Senkit, semmit nem tisztelnek ezek a gecik:

"A közszolgálati televízió híradója csak négy dologban tett tudatosan hamis állítást. Az első, hogy "speciális, a mogáskorlátozottaknak tervezett" kocsiként tüntette fel a közönséges Suzuki 1,2 GLX-et. (Miközben a képeken látható volt, hogy közönséges, nem automata sebességváltós széria autót adtak át és erről beszéltünk is a riporternek). A második, hogy az összeállítással azt sugallta, hogy a gépkocsi kerekesszékeseknek is alkalmas. (Az illusztrációként használt, korábban készült felvételen Balázs Zoltán kerekes székes egy másik tipusú autóba száll be). A harmadik, hogy a kedvezményről úgy beszélt – miközben tudatában volt ennek ellenkezőjéről – mintha az a mozgáskorlátozottakat gazdagítaná. (Amúgy a vásárlási feltételek nem titkosak, a www.lehetosegauto.hu honlapon olvashatók). A negyedik, hogy a kedvezmények mellett még azt is felsorolta, hogy kevesebb utánajárással jutnak hozzá az érintettek a gépkocsihoz. (Ami nem igaz, hisz korábban bármely autókereskedőhöz mehettek, míg most az országban nyolc helyen intézhető a Széchényi bankkal kötelezően megkötendő szerződés mind a használt mind az új gépkocsik esetében). "

www.meoszinfo.hu/new_index_00_hirek_one.php?rec_azonosit=d_meoszkozlemeny_hirek_61

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.27. 11:02:49

Remélem a következő tudósitás arról fog szólni, ahogy Viktor ráragasztja az Audi TT-re a "Mi AUTÓNK" matricát, és hungarikumnak nevezi majd.

A bajokról mindig más tehet. De ami jó dolog, azt mindet Ők csinálják...
Szánalmas banda.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.12.27. 11:19:45

@KUCM: ... oszt csodálkoznak, hogy a médiaipari jómunkásembereket kevesebbre tartja az átlagpolgár, mint a cipője talpára kenődött kutyaszart.

Ironfist 2011.12.27. 11:31:04

@zero:
"Furcsa egy éjféli mise volt, az éppen megszületett kis Jézuskáról alig esett szó, viszont a pap szépen eligazított mindenkit a válsággal kapcsolatban."

Ez meglepő? Ismerőseim, akik jártak templomba régen, mesélték, hogy a pap simán benyög olyanokat, hogy aki nem szavaz a fideszre, az pokolra kerül. Ez még ahhoz képest egész korrekt.

Thresher 2011.12.27. 11:43:15

@Ironfist: Meg van ez indokolva, tudod, a lelki szegények....

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2011.12.27. 11:50:46

Nem az összes pap mondta ugyanazt az éjféli misén. :) Valamint az Egyház is kiveszi méretéhez és vagyonához képest a részét a segélyezésből (pl. Katolikus Karitász), még az 1949-1951-es szétverése után is, csoda, hogy ekkora segélyhálózatot tart fenn. A krisnások elbújhatnak mellettük és egyébként tök rendben van, hogy nincsenek benne a tv.-ben mint egyház, ugyanis nem azok. Az a törvény nem arról szól, hogy ki ad több melegételt.

DosEvolution 2011.12.27. 12:07:27

Egyébként mikor lesz Orbán koronázása?

2011.12.27. 12:16:43

Na ez szép! És akkor ezek még csak a szerencsés kevesek, akik a környéken laknak.
A papokat meg már régen fel kellett volna koncolni. Hablatyolnak itt a kaporszakállúról meg a mennyországról a műholdas fényképezés korában, há noormááális???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.12.27. 12:19:45

@Petrus Augustinus: Katolikus Karitász...

Itt Albániában, Tiranában is van ilyen. Szép nagy luxusterepjárójuk van, fel is van matricázva, hogy mindenki tudja, hogy ők azok. Na ezért nem kapnak tőlem egy büdös vasat sem, pedig katolikusnak születtem.

Az itteni evangélikusok pedig egy saccra 30-40 éves Land-Rover Defenderrel viszik ki a segélyeket az eldugott falvakba. Valószínűleg a Defit kevésbé kell félteni, meg jobb terepjáró képességekkel rendelkezik, meg olcsóbb is. Na ezért kaptak tőlem az itteni evangélikusok pénzt, edig nem vagyok evangélikus.

Énbagoly 2011.12.27. 12:21:40

Ezekről a képekről nekem az jut eszembe, hogy mennyien vannak vidéken, vagy Budapesten is, akik szégyellnek kimenni ilyen helyekre.
És az a szörnyű, hogy egyre többen lesznek. Híradót meg régen nem nézek, templomba pedig nem járok.

Zuzu Petals 2011.12.27. 12:23:43

@Petrus Augustinus: Csak tudod, ezek a csóri krisnások szakadt cuccokban járnak, nincsen egyházi vagyonuk, nem kapnak lófasz támogatást sem a történelmi egyházakhoz képest. Az milyen már, hogy nagyobb normatív támogatást kap egy egyházi iskola, mint egy önkormányzati?
Ne védd kérlek ezeket a hulladékokat, mert a saját pecsenyéjüket sütögetik ők is. A katolikus/református/evangélikus... papok meghalnának olyan körülmények közt, mint a krisnások (és semmi közöm a krisnásokhoz, csak épp ők már bizonyítottak, míg a többi nagyszerű csak a pénzemen élősködik, és vissza nem juttat)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.27. 12:26:33

Az a baj, hogy nem láttam, hogy az állami méltóságok akár csak tudomást vettek volna arról, hogy mekkora tömeg éhezik ott.
Azaz már régóta nem látom, hogy érdekelné őket. Szomorú.

Énbagoly 2011.12.27. 12:27:05

Persze, a krisna hit, az nem vallás... Barmok.
Idézet a Wikipédiából:
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége az i. e. 3-4000 körül keletkezett hinduizmus gyökereire támaszkodik. A hinduizmus ezen szentként tisztelt iratai, az úgynevezett védikus írások lejegyzésére egyes elemzők szerint körülbelül ötezer éve került sor.

Jézus még a kanyarban sem volt, amikor ez a vallás már létezett egy ideje.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.27. 12:27:54

@DosEvolution: azt nem tudom, de hogy jövőre Mussolini cikkei a kötelező olvasmányok között lesznek, az biztos.

És ha már eszembe jutott a Duce, idézet a wikiről:
"A sajtót, a rádiót, a filmeket, az oktatást szigorúan ellenőrizték, hogy azt sugallják az olasz lakosságnak, hogy a fasizmus a 20. század legjelentősebb ideológiája, amely győzedelmeskedik a demokrácia, a liberalizmus és a bolsevizmus felett. Az oktatásügyben dolgozóknak fel kellett esküdniük a fasizmus építésére, védelmére. A sajtót teljesen a párt ellenőrzése alá vonták (1925): minden lapszerkesztőt a kormányzat nevezett ki, és a Fasiszta Nagytanács jóváhagyása nélkül senki sem lehetett újságíró.
Rengeteg pénzt öltek látványos közmunkákra és nemzetközi presztízst hozó eredményekbe."

Nem ismerős ez kicsit?
Bár Mussolini munkajogi törvényei nagyságrendekkel demokratikusabbak voltak, mint amit a fidesz összehányt...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.27. 12:29:54

Az éjféli misén komolyan ez hangzott el? Éljen a pártállami propaganda. A szegény emberek tömege meg nem látszik a TEK-es terepjárókból meg a Nándorfehérvári teremből. Tehát nincs is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.27. 12:32:47

Egyébként a KDNP bekaphatja... a kereszténység rossz tulajdonságait kitűnően hozzák, főleg a begyöpösödött konzervativizmust. A jók meg valahogy hiányoznak nekik. Érdekes, hogy Semjénnek nem jutott eszébe a kajaosztás.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.27. 12:35:57

Asszony katolikus így évente kétszer igenis el kell menni a templomba a családjával hogy lássák a rokonok, ismerősök hogy élünk, nem váltunk el.
A pap szóról szóra azt mondta amit zero hallott és a gyorsnaszád kapitányáról is meg lett emlékezve, bizony, hogy bízzunk töretlenül azokban akik ilyen nehéz órákban és hónapokban az égtől felhatalmazást kaptak a nép vezetésére...
Ja és a hívek végigbólogatták az egészet, aztán a végén a templom előtt az autóknál telefonszámokat és e-mail címeket cserélgettek, jó a szlovák könyvelőd, fogad még új ügyfelet? Te is az osztrákoknál bankolsz, van fiók amit ajánlasz? Aha, a dollárt nem hagyományos bankba hanem egy brókercég bankjába tetted, mi is a nevük? Hmm, és nem volt nehéz az angliai cégalapítás, van hozzájuk elérhetőséged? Szuper, mindent átváltottál?

2011.12.27. 12:38:12

@Valahol Máshol: Nem volt még olyan sötét diktatúra az elmúlt kétezer év alatt, amivel az anyaszentegyház kitünően együtt ne tudott volna működni.

Viktus 2011.12.27. 12:49:54

Demján: 4 százalékkal eshet a gazdaság
Gazdaságélénkítés és IMF nélkül nagy baj lesz, ha kötünk hitelszerződést, 280 forintra eshet az euróár.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/27/demjan_4_szazalekkal_eshet_a_gazdasag/
-

Na Demján nem bízik Matolcsy sikerében? :O

Viktus 2011.12.27. 12:54:44

@Viktus:

'A költségvetésről úgy vélekedett, hogy az nem növeli az államadósságot, de olyan gyenge a gazdasági alap, hogy a plusz adókkal azt erősítik, hogy esetleg összeomoljon. Minden egy forint, amit a vállalkozásoktól elvesznek, az tíz forint kárt okoz.'

csoko20 2011.12.27. 13:09:55

Ha a jól értem: ha nincsenek ezek a krisnások, akkor a kersztény egyházak felől 6000 ember éhen maradt volna a keresztény ünnep alatt...
Erdő Pérternek meg tényleg felesleges félnie a statisztikáktól, mert amíg Orbán faszát szopja lesz lóvéja.

dr. Aullah 2011.12.27. 13:11:36

Kedvencem, hogy a tvben bárhova néztem, mindenhol azt a részt játszották be, hogy ne törődjünk a számokkal.
Undorító az egész. Mocskos pedofil köcsögök, mocskos fidesz.

Lesz év vastagbőre?

zweistand 2011.12.27. 13:19:59

@Hörömpő Töhötöm:
youtu.be/UWSIMT12YMA?t=2m4s
Megelőzte a korát?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.27. 13:20:03

@Aullah: Zero valamelyik poszt kommentjénél írta, hogy idén elmarad.

2011.12.27. 13:27:17

@zweistand: Nem. Ez eredetileg Ceausescu Romániájáról szól. Amit némi fülkeforradalmi munkával lassan de biztosan utolérünk. :-(

nigel 2011.12.27. 13:34:16

Orbán a napokban azt nyilatkozta hogy: "a gazdaságpolitikánk központi eleme a tehermegosztás" Én csak arra lennék kíváncsi, hogy a történelmi egyházak mikor és milyen módon fogják kivenni a részüket ebből a csodálatos tehermegosztásból? Vajon eljön az az idő, amikor az egyházi iskolák költségvetésének egy jelentős részét zárolják, vagy az csak az állami iskolák kiváltsága marad?

citrix 2011.12.27. 13:36:55

"ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák!" Ezt legyen szíves és prédikálja el a nagytiszteletű érsek úr a szolgáltatóknak,vállalkozásoknak akik felé nem tud díjat fizetni a lakosság.Szerintem meghatódnak és átszellemülnek,réveteg szemmel tekintenek a boldog jövő felé.Don't worry,be happy!

global001 2011.12.27. 13:39:06

Alig várom, hogy vidéki elmagyarázza, hogy ezeket a szegény embereket az mszp bérelte fel.:((
És, hogy miért jó, hogy a kiskeresetűeknek csökken a nettó keresete, a nagyobb jövedelműek meg nő. Tényleg zseniális ez a gazdaságpolitika, csak tudnám melyik f*szparasztnak jutott az "eszébe" ilyen baromság ???
Lassan eljutunk arra a pontra, hogy a gyúrcsány korszakra úgy fogunk emlékezni, mint Magyarország fénykorára.:((( Ne legyen igazam....

Thera 2011.12.27. 13:39:15

Szerintem a katolikus papok prédikációit tekintve nem szabad általánosítani:

Míg a soroksári plébános mindig vérjobbikos misét tart, nagymagyarországgal. (Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban,: Hiszek Magyarország feltámadásában Amen) hangzott el a hiszekegy helyett..... addig a dunaharaszt a politikatol teljesen mentes beszedet szokott tartani, bar kicsit vicces hogy az elmult 4 evben mindig felhozta ugyanazt a Betlehemi zarandokutjat, vagy a megajandekozott kirakatot nezo kisfiu sztorijat.

hivatásos naplopó 2011.12.27. 13:39:31

na ezért adom az 1%omat a krisnásoknak minden évben, ott legalább tudom hogy jó helyre megy

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.27. 13:40:44

Kíváncsi vagyok, hogy létezik-e valami olyan hír, információ, bármi, amit ezek az MTVA-s köcsögök ne hamisítanának meg.

Teszem azt, O. Viktor miniszterelnök temetésén is kétmillióan lennének...akkor is, ha a kutya nem lenne rá kíváncsi??
(jelzem Hajdú ezredes úrnak és TEK-es kollégáinak, hogy ez egy stilisztikai elem, nem kívánom O. Viktor halálát, szigorúan teoretikus felvetés volt...)

Mária 2011.12.27. 13:41:16

A pénzügyekhez mindenki ért.

Még a papok is :)

csoko20 2011.12.27. 13:43:58

"ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák!"

Hát, pont 'perselyezés' előtt nem mondhatja azt, hogy 300 Ft lesz egy CHF, a fizetésetek szart se fog érni, az állam meg az utolsó garast is kihúzza a zsebetekből.:)))

Viktus 2011.12.27. 13:48:53

@nigel:

" Orbán Viktor egy frakcióülésen elmondott szavait idézve: „az első félév kemény időszak lesz”. Arra a kérdésre, hogy meddig tartható az év végén futtában átírt költségvetés, azt mondta: „az első félévet belátjuk, de a jelenlegi helyzetben azt senki nem tudja előre megmondani, hogy a második félévben mi történik majd”."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/27/lazar_valoban_gondok_vannak/

Kotkodus 2011.12.27. 13:50:28

vajon meddig tart ki a 30 ezüst amit erdő péter kap(ott) viktorkától?

Leonard Zelig 2011.12.27. 13:53:05

Horthy Viktorné nem osztott kaját a szegényeknek?

dr kíváncsivagyok 2011.12.27. 13:56:11

@DosEvolution: "Egyébként mikor lesz Orbán koronázása?"

Január végén, ha befagy a Duna....

marcel 2011.12.27. 13:57:09

Kedves szerző!

Én is a Bosnyák téri templomban voltam, úgy látszik, hogy több Bosnyák téri templom is van, ugyanis az Ön által említett jelenséggel egyáltalán nem találkoztam... Úgy látszik, hogy az igazság az Ön számára sem kritérium, azaz az Ön vélt sérelme esetén Önnek is bármilyen eszköz megengedett. Csak azt nem tudom, akkor miért háborodik fel egyáltalán...

Boldog újévet!

Kotkodus 2011.12.27. 14:01:07

a kdnp mikor javasolja, hogy a magyar kormányfő legyen minden hivatalos egyház feje magyarországon? ennyi még simán beleférne az új alaptörvénybe...

apanna 2011.12.27. 14:01:14

@Zuzu Petals:

A krisnások kéregetnek. Mindenhol.
És azért mert a Blahán osztják a meleg ételt, vannak kisegyházak, akik nem látványosan adakoznak, és nem csak ünnepnapokon.....

csoko20 2011.12.27. 14:02:14

@Viktus: Azt mondták már, hogy a 2012-es év első féléve max. 2 hónapos lesz?:)

apanna 2011.12.27. 14:02:49

@csoko20: A perselypénz nem kötelező...

Lógás Hugó 2011.12.27. 14:04:34

Azért régebben sem volt ez másként. az ellenzék gondolom akkor is kihasználta. Mellesleg akik ezeket a fotókat publikálják nagy ívben leszarják a rászorulókat pártállástól függetlenül.

Karácsonyi ételosztás 2005
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=MWtxyXAdFbw

apanna 2011.12.27. 14:05:17

@global001: Gyurcsányék alatt alig nőtt a minimálbér. Viszont a gáz, villany ára jelentősen emelkedett. A gázé úgy 70% ot. Sírja vissza a radai....

apanna 2011.12.27. 14:07:15

@Lógás Hugó: Sajnos az a sor sem volt rövidebb:(

Béla Bácsi 2011.12.27. 14:08:56

@marcel: Régóta ámulattal figyelem azt a vak gyűlöletet, amivel a "hivatalos" médiát megszégyenítő vehemenciával és még annál is jobban megszégyenítő aljas színvonalon okádik itt ugyanaz a pár ember a magyar kormányra. Még ha mind összegyűltek volna itt ebben a marhavagonban, akkor is sok lenne ennyi csirkefogó egy ilyen kicsi országnak.
Az ő kínjukra nincs megváltás, kegyelem lenne nekik egy teherautó...

Kotkodus 2011.12.27. 14:10:43

@marcel: érdekes lenne, ha elmondaná, hogy (ön szerint) miről szólt az éjféli mise (volt-e aktuálpolitikai vetülete a misének)?

érdekes egyébként a "sem" használata a kommentjében... azt sugallja ugyanis, hogy ön szerint az egyház számára "sem" kritérium az igazság... ezzel a véleményével egyébként egyetértek!

hivatásos naplopó 2011.12.27. 14:10:43

@apanna: a krisnások nem csak ünnepnapokon adakoznak. sőt többet látom őket ételt osztani mint a keresztény egyházakat összesen.

amúgy meg a máltai szeretetszolgálat is kéregetett az ünnep előtt, folyamatosan molesztálták az embereket az interspar bejáratánál...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.12.27. 14:12:03

@apanna: Azzal ne törődj, hogy a gáz világpiaci ára a háromszorosára emelkedett akkortájt, ezek csak statisztikai adatok, amik nem szabad, hogy megzavarjanak :)

Pernahajder Viktor 2011.12.27. 14:12:04

@Béla Bácsi: ez kibaszott keresztényi volt. Köszönjük!

csoko20 2011.12.27. 14:13:41

@apanna: Egy szóval se mondtam, hogy kötelező. De jó 'marketinggel' többet lehet bezsebelni.

nemjogasz 2011.12.27. 14:15:36

@csizsikpizsik: " égtől felhatalmazást kaptak a nép vezetésére"
aszittem már hogy a fülkeforradalmár zemeberektől kapta a felhatalmazást... De hát a népnyúzó királyaink is a zisten kegyelméből uralkodtak, legalábbis kedvenc, történelmileg elnyomó egyházunk állítása szerint.
Az mtv-s hamisításról meg annyit, hogy most kéne 2006. Most már nem sajnálnám, ha felgyújtanák. (azért az épületért kár lenne)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.27. 14:15:54

Vettem a fáradtságot, és elolvastam a posztot. Nagy kár volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.12.27. 14:17:23

Igen, én is pont ezen akadtam föl, amikor láttam az ételosztást.

Hogyhogy ökomenikus ?

Mikor ott a vonal a homlokuktól az orrukig, hogy krisnások !

A hazug disznó ökomenikusok szégyelljék nagyon magukat, hogy nem osztanak ételt, de lenyúlják mások pénzét.
Jóhogy nem a Viktor család számláját adták meg...

esprit 2011.12.27. 14:19:04

@Épelméjű: Te mi a faszt csinálsz az ugatírozáson kívül?

Béla Bácsi 2011.12.27. 14:19:56

@Pernahajder Viktor: Nagyon szivesen! Nektek úgyis minden mindegy! Ami magyar, azt el kell pusztítani! Ha nem a ti komcsi bandátok árulja az országot a "felvásárlóknak", akkor okádtok itt magatokból kikelve! Keress vissza nekem egyetlenegy bejegyzést, ami moderált és/vagy pozitív és segítőszándékú!
De ha valaki ezt meg meri említeni, akkor kígyó módjára visszafetrengetek és sejpítve sírtok:
Hol a kereszténységetek?!
Ti, akik a Tilos Rádióban azt hirdettétek, hogy kiirtanám az összes keresztényt!

nemjogasz 2011.12.27. 14:23:15

@Pernahajder Viktor: biztos kimerítette a szeretet-tartalékait karácsony alatt, most piheni ki, hogy mindenkivel kedves és megbocsájtó volt.

Viktus 2011.12.27. 14:23:35

@apanna:

Jaja ezt orvosolja a kormányunk, hogy idén is elvett a dolgozó csóringerektől 6-8 ezer forintot , és januárban is elvesz.

dr. Aullah 2011.12.27. 14:25:01

@Valahol Máshol: Ne máá... hát hónapok óta várom. Ráadásul sok anyag is van :S

Pernahajder Viktor 2011.12.27. 14:25:51

@Béla Bácsi: pont leszarom a kereszténységet. Ahhoz, hogy JÓ legyél nem feltétel a kereszténység. Ja és ami ROSSZ azt el kell pusztítani, akkor is ha az történetesen magyar.
Amiről ti azt állítjátok, hogy jó, az csak nektek jó(bár ez kör rohadtul szűkül), vedd már észre. És mióta világ a világ, az erősebb kutya baszik elv érvényesül, vagy tudsz olyant amikor nem???? Persze a hülye mesékben lehet hinni .... :-)

nemjogasz 2011.12.27. 14:25:53

@Béla Bácsi: Csak félve kérdezem: ki az a "ti"? Zs-vel kezdődik, és idó-ra végződik? Vagy csak aki nincs veled egy akolban? Aki nincs velünk, az ellenünk?

Viktus 2011.12.27. 14:26:07

"Rohamtempóban a diktatúra felé" címmel közölt cikket a magyar alaptörvényről a svájci Tages Anzeiger. A kommentár szerint az elmúlt másfél évben Orbán Viktor és a Fidesz "egy szűk baráti kör" irányítása alá vonta az országot, "mindenhova a parlament ellenőrzésével szemben immunis, hosszú kinevezések által védett vazallusokat ültetett". Az írás szerint az új alkotmány "az autópálya, melyen Magyarország nagy sebességgel halad a diktatúra felé", megjegyezve, hogy január elsejétől az ország már nevében sem köztársaság.

index.hu/belfold/2011/12/27/rohamtempoban_a_diktatura_fele/

bigthereal 2011.12.27. 14:28:22

mert a pap nem adhat reményt szerinted?

collateral collector (törölt) 2011.12.27. 14:28:41

a katolikus papok közpénzen, közpénzért hazudoznak és agitálnak a fidesz mellett. milyen meglepő..

Nyuggervadász 2011.12.27. 14:28:55

@Béla Bácsi:
Béla Bá' - Adolf nevű macskáddal együtt- mehetsz segget nyalni, vagy még jobb (csak azt kívánom, amit te nekünk) , menj te (de a macskád nélkül- mivel ő humánusabb lélek lehet, mint te) abba a bizonyos mahavagonba, egy kis Cyclon B-t szipózni! De választhatjátok azt a bizonyos teherautót is (megint téged idézlek!) egy kis kipufogógázt beszívni. Váljék egészségetekre!!!!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.12.27. 14:29:53

@apanna: Gondolom nincs céged, amelynek ezt a minimálbért ki kell gazdálkodnia... vagy leépíteni a munkaerőt, esetleg részmunkaidőben dolgoztatni. Nem nagyon látod át a dolgokat, ugye?

Alterix 2011.12.27. 14:29:54

@apanna: "A krisnások kéregetnek. Mindenhol.
És azért mert a Blahán osztják a meleg ételt, vannak kisegyházak, akik nem látványosan adakoznak, és nem csak ünnepnapokon..... "

Így van! Nagyjából minden kisegyház kéreget. A nagyok meg felmarkolják az állami támogatást is.

Mindezektől függetlenül elég gáz, hogy egyetlen kisegyház karácsonykor napi 6000 adag ételt oszt ki. Mert igény van rá!!! Ehhez akkor még hozzáteheted a többi kisegyházat is.
A legnagyobb egyháztól meg annyi telik, hogy "ne foglalkozzunk a statisztikákkal". A szeretet ünnepén, egy elvileg keresztény elveket való kormány idején...

mement 2011.12.27. 14:34:42

@Petrus Augustinus: Meg soha nem lattam ezt a katolikus karitaszt tevekenykedni a varosban.
Az egyhaz foglamat pedig talan nem a enekesmadarakat halomra gyilkolo Semjennek, es a hozzad hasonlo `monarchista` idiotaknak kene egyedul meghatarozni, mert kartekony es rombolo ha a krisnasokhoz hasonlo munkat vegzo egyhazak es szervezetek ellehetetlenulnek.

Ha mondjuk kiemelned a fejed az perverz arisztokrata vizioidbol, eszrevenned hogy rengeteg ember van, akiknek szuksege van a krisnasok munkajara.

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2011.12.27. 14:36:45

@mement: "hasonlo munkat vegzo egyhazak" egy Egyház van. :)

Link Elek 2011.12.27. 14:37:02

2 lehetoseg van:
1. megint beprobalkoztak egy hazugsaggal, hatha most nem figyel senki
2. akkora marhak, hogy fogalmuk sincs kikrol forgattak a riportot

ha feltesszuk, hogy orbanék kepzett es okos emberekkel toltottek fel a kozmediat, akkor az elso az igaz. a valodi feladatuk a hazudozas.
en azt gondolom, hogy szimplan kepzetlen idiotakkal toltottek fel es ez most nem szandekos hazugsag volt. persze a lomniczy ugy az volt, de a hulyeseg nem zarja ki a rossz szandekot.

Ironfist 2011.12.27. 14:37:03

@Pernahajder Viktor:
Na mi történt? Megemlítette, hogy a zsidók ölték meg a Jezust? Vagy egyéb zsidózásos hozzászólása volt? Mást mondjuk úgyse tud. :D
Bírom egyébként azokat, akik hörögve fröcsögnek a zsidókra, és közben Jézus szentségére hivatkoznak... azok vajh nem tudják, hogy Jézus is zsidó volt? Ha volt egyáltalán.

@marcel:
Önben egy újabb fizetett, Vidékihez hasonló, hazug propagandistát tisztelhetünk? Ugyanis sok helyről hallottam, hogy igen, erről szólt az éjféli mise, méghozzá nem csak egy helyen, hanem mindenhol szinte (tisztelet a kivételnek). És már megbocsáss, de jobban hiszek zeronak, mint neked, akit először látok, pláne, hogy más megerősítést is kaptam, hogy bizony, a Bosnyák téri templomban is ez volt. Tehát vagy hazudsz, vagy aludtál mise alatt - ami nem túl udvarias egy misén, viszont teljesen megérthető.

mement 2011.12.27. 14:37:58

@Petrus Augustinus: Ugylatom tortenelembol nem vagy igazan kepben:(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.12.27. 14:38:10

@apanna: A krisnások már sok éve osztanak ételt a Blahán és nem csak ünnepnapokon.

Talán azért ott, mert odatalálnak hozzájuk a szűkölködők.

Ezért volt olyan hosszú sor, mert nem találomra jöttek az emberek, hanem ott szokott lenni osztás.

Pernahajder Viktor 2011.12.27. 14:38:16

@Alterix: na ja. Másfél éves működésük alatt ha valaha is elhagyta a szájukat a szeretet szó, abban a mondatban tuti volt valami utalás arra kit is kell gyűlölni. Már-már azt hinné az ember (a zember persze nem) hogy ezt a csoportot a gyűlölet tartja egyben.

Kotkodus 2011.12.27. 14:38:44

@Béla Bácsi: az ön által javasolt keresztény kegyelmről is a templomban hallott? csak nem erdős péter javallotta ezt is?

Béla Bácsi 2011.12.27. 14:39:27

@nemjogasz: Az utóbbi. Tehát nem fajilag kizárós alapon áll.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.27. 14:39:39

@Ironfist:

Nekem csak ez volt a második, bár tavaly már azon felhúztam a szemöldököm, amikor a pap felszólította a jelen lévő jegyeseket, hogy vállaljanak minél több gyereket, Mintha ő tudná hogy ez mivel jár ....
És még előttem van a jegyesoktatás, nem lesz könnyű menet, nem nagyon bírom a face-to-face bullshitgenerátort .... :-(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.27. 14:40:58

@ColT:

Semjén nem tudja, mert a családjával a Szentföldön karácsonyozott ...

Link Elek 2011.12.27. 14:41:22

@Petrus Augustinus:
Mo-n is be kene vezetni az amerikai/angol egyhazfinanszirozast.
tartsak el oket a hivok.
jelenleg a magyar egyhazak az adofizetok penzen előkődő férgek.
akinek a gyereke nem kap mashol szeretetet csak egy pedofil paptol az fizessen

Ironfist 2011.12.27. 14:41:44

@Petrus Augustinus:
"egy Egyház van. :)"

Ja, szerinted. A Római katolikus, mi? Elárulom, csak úgy magunk közt, hogy minden intézményt, ami vallásra épül, egyháznak hívnak. De nem tőlem tudod, ok? ;)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.27. 14:41:55

Szeretem amikor a ballibbantak keseregnek, hogy az történelmi egyházak kiállnak a fidesz mellett.

Véletlen? Nem.

Vagy amikor azon rettegnek, hogy a HTMek is a fideszt segítik majd. Véletlen? Nem.

Nem kellett volna leszarni őket, ennyi. Az elvtársakat is segíti a kozmopolita sajtó, meg a tudjukkik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.27. 14:42:28

@Aullah:

Nem lesz, mert nincs nagyon értelme ...elég lefutott lenne a szavazás.
Meg pihenek ... :-)

gyilkos fűegér 2011.12.27. 14:44:32

@immortalis: "(jelzem Hajdú ezredes úrnak és TEK-es kollégáinak, hogy ez egy stilisztikai elem, nem kívánom O. Viktor halálát, szigorúan teoretikus felvetés volt...) "

Én igen, de én zombi pc-ről kommentelek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.27. 14:44:46

@marcel:

Nem kellett volna bóbiskolni olyan 00:20 fele ...nekem már nem jutott ülőhely, így kénytelen voltam végigállni. Javaslom az állóhelyet önnek is, így nem alussza át a fontos részeket.

waze 2011.12.27. 14:45:31

Az egyszerű pappal nincs gond mint ahogy az egyszeri krisnással sem aki szedje be ha tudja az alamizsnát, még adnak is vissza belőle időnként de a zöme az szépen vándorol egy kurva nagy zsebbe itt is, ott is. Nekem a belem attól fordul ki amikor itt nálunk a vezető tisztséget betöltő pap egy kurva drága dzsippel mászkál, állandóan be van baszva, a megyéből csak sofőrrel mer kimenni mert itt védettséget élvez, napi több százezer forintot kaszál be csak ő a hívektől, a templom felújítás közadakozásból, a meló feketén, zsebből fizetve megy. Ugyanez pepitában: pofázok egy krisnással, egyszer csak elküldenek mert megjött az európai nagyguru és őt kell fogadni. Nézem bazze, nem hiszek a szememnek, egy olyan flancos amerikai limuzinnal(!) érkezik őfensége.
Én régóta egy kutyamenhelynek adom a pénzt, csórikáim azok sokszor a saját pénzükön mentik az állatokat. Hát így adakozzatok.

Petrus Augustinus · http://monarchista.blogspot.com 2011.12.27. 14:45:54

@Ironfist: "minden intézményt, ami vallásra épül, egyháznak hívnak." - a nem keresztényeket még a világiak sem hívják 'egyháznak'. Csak a k. felekezeteket. Azok pedig mind a Katolikus Egyházból szakadtak ki.

nemjogasz 2011.12.27. 14:47:16

@Béla Bácsi: ez esetben örömmel csatlakozok az "ellenséghez", ahhoz a 85%-hoz, aki nem náci.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.27. 14:47:51

@bigthereal:

mi a remény a ne foglalkozz a statisztikával és a számokkal szövegben?
Bár valóban nem kell vele foglalkozni, dolgozz, adózz, szülj gyerekeket, oszt' csókolom.

Ironfist 2011.12.27. 14:50:21

@zero:
"És még előttem van a jegyesoktatás, nem lesz könnyű menet, nem nagyon bírom a face-to-face bullshitgenerátort .... :-("

Látod, látod, milyen jó nekem, hogy meg se vagyok keresztelve. :P Nem kell ilyenekre járnom, nem kell úgy tennem, mintha a kényszerítés hatására kötelezően hinnék, meg ilyenek. Félreértés ne essék, semmi bajom azzal, aki hisz, mindenkinek magánügye. Csak azt nem szeretem, ha valaki elkezd nekem jönni, hogy a mi Istenünk, meg egyéb dolgokkal, amiktől úgy tűnik, mintha én is keresztény lennék, csak eltévelyedett.

Az ételosztás meg nem vallásfüggő. Szervezetfüggő. Ugyanis tudtommal a vöröskereszt is csinálja.

Ironfist 2011.12.27. 14:56:30

@Petrus Augustinus:
" a nem keresztényeket még a világiak sem hívják 'egyháznak'. "

De, itt van, csak neked az egyház törvényes leírása is:
"Az azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából, önkormányzattal rendelkező vallási közösséget, vallásfelekezetet, egyházat (a továbbiakban együtt: egyház) hozhatnak létre. (1990. évi IV. tv. 8. § (1))"

Hol van ebben, hogy keresztény? Sőt!
"Magyarországon ma már ez egy jogi szervezeti forma neve is, és nem feltétlenül jelent a hagyományos értelemben vett vallásosságot, hiszen lehetőség van akár ateista egyház alapítására is."
Csak egy kirívó példája ennek:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sátán_Egyháza

VT Man 2011.12.27. 14:58:14

@citrix:
""ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák!"

Úgy látom a németek is behódoltak a Fidesznek, mert a Siemens ezt mondta:
---
"A pénzügyi szektort leszámítva a világgazdaság jobb állapotban van, mint azt sokan látják - mondta Peter Löscher, a német ipari óriás Siemens vezérigazgatója a Der Tagesspiegel lapnak adott interjúban.

A lap keddi számában megjelenő interjúban a vezérigazgató kifejtette: "a reálgazdaság stabilabb állapotban van, mint amire a pénzügyi világból származó hírek következtetni engednek"."

messi-asz 2011.12.27. 15:02:50

@simonmondja.: olyan országban szeretnék élni, ahol egy ilyen riport "baki" után a SZERKESZTŐT KIRÚGJÁK....

sőt... nem is rúgják ki.... hanem pironkodva lesütött szemmel eloldalog és lemond...

csárli hárper 2011.12.27. 15:03:08

@Red shield representative:
nektek mi a fasz bajotok van?
nemrég beszélgettem egy húdejobboldalihúdekersztényhúdemagyar jómunkás emberrel az ac/dc-ről, a harmadik mondata már a mocskos zsidóktól és a gyúrcsányahibástól fröcsögött....
ennyire korlátozott majmok hogy lehettek bazmeg?

Tapogatott Kukorica 2011.12.27. 15:08:25

Amit utaltam ministranskent a templomban, az allando felallas, leules, terdeles... Ahelyett, hogy a pap csak kivalasztotta volna a kedvenc poziciojat es megdugott volna.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.12.27. 15:12:46

@messi-asz: Én meg olyanban, ahol ezekután az ökomenikusok kijönnek az egyetemi városban épített hipermodern kupolás üvegpalota templomukból

és ha már ilyen reklámot kaptak,
főznek ebédet,
és osztanak mostantól a Blahán a krisnásokkal ...
Hogy megszolgálják.

mojszipupi 2011.12.27. 15:18:46

@DosEvolution: Ha most szilveszter előtt minden törvény átmegy és e felől semmi kétségünk ne legyen akkor az bőven felér orbán megkoronázásával

csárli hárper 2011.12.27. 15:18:51

@Red shield representative: korlátolt, ofkorsz
a vezetésre is figyelnem kell...

regress 2011.12.27. 15:19:12

@Red shield representative: ha neked fáradtságot okoz az olvasás,sürgősen menj orvoshoz..

2011.12.27. 15:19:46

@STX Joe: Ez az a siemens, ahol pár éve razziaszerűen letartóztatták az egész menedzsmentet korrupció miatt? ;-)

mojszipupi 2011.12.27. 15:19:53

Az erdőpéter meg jó elvtárs mindig is az volt

nu pagagyí 2011.12.27. 15:29:05

@Red shield representative: Hát, összenő ami összetartozik, a'la Kövér elvtárs. A pénzéhes katolikus egyházfik és a hatalmi maffia egymásra talált, hogy a nép kifosztásából élősködjenek. A hatalom fosztogat, az egyház vígasztal.

dr. Aullah 2011.12.27. 15:33:08

@zero: Végülis van benne valami... idei díjat simán át lehet adni a fityisznek. Kell venni nekik valami nagyon jó dolgot.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.27. 15:35:57

@immortalis: Azon a felemlített temetésen hidd el hogy nagyon sokan lennének, ki azért mert a sajnálná (kisebbség), ki azért mert látni akarja a saját szemével hogy végre tényleg megszabadultunk tőle (többség).

global001 2011.12.27. 15:37:33

@apanna: "Gyurcsányék alatt alig nőtt a minimálbér. Viszont a gáz, villany ára jelentősen emelkedett. A gázé úgy 70% ot. Sírja vissza a radai...."
Most meg vannak "nemmegszorítások"
Ott a stagnáló bérből kellett gazdálkodni, itt meg a csökkenő bérből ( eltörlik a adójóváírást, csökkentik a pótlékokat), Lesz ingatlanadó, balesetiadó, csipszadó áfa "csökkentés" stb.stb.
Nem szar, csak kaka!

Én se sírom vissza, de lassan ott tartunk, hogy akkor még lehetett élni az országban.:(((

Csigataposó 2011.12.27. 15:39:37

@Aullah: Egy asot amivel megvedhetem selmeczi gabikat?

2011.12.27. 15:40:12

@Aullah: Egy adag patkánymérget!

anyu 2011.12.27. 15:43:20

@hivatásos naplopó: Már nem fogod tudni a krisnásoknak adni az adó1%-ot mert ők hivatalosan nem egyház

regress 2011.12.27. 15:46:54

@csizsikpizsik: még szódabikarbónát is szórnák rá,nehogy kihányja a föld

kacagány 2011.12.27. 15:48:02

Cikkiro, ha a Bosnyak teri ejfeli misen lettel volna, akkor nem irsz le ilyen baromsagot. Az ejfeli misen ugyanis a csalad fontossagarol beszelt a pap. De az is lehet, hogy Ott voltal, csak mar a fejedbe szallt a vacsora soran elfogyasztott pia...

regress 2011.12.27. 15:49:43

@csárli hárper: miért sértegeted a majmokat?azok sokkal értelmesebbek

csárli hárper 2011.12.27. 15:55:17

@regress: bocs :)
nem majmok, seggfejek...

Secnir 2011.12.27. 15:55:44

@DosEvolution:
"Egyébként mikor lesz Orbán koronázása? "

hó! még nem koronázták meg? lemaradtam valamiről?

marcel 2011.12.27. 15:57:12

Kedves szerző!

Emlékeim szerint az éjféli mise prédikációja - tehát nem az éjféli mise, mert a misének lényegileg nem része a prédikáció, hanem megszakítja - arról szólt, hogy a gazdasági válság ellenére, vagy éppen azért fontos, hogy az életünket Isten felé fordítsuk. (Meg megjegyezte, hogy sokan elvesztették a munkahelyüket, eladósodtak, ami igaz is, ismerve a plébánia híveit.) Ez azért nagy különbség, hogy valaki azt mondja, hogy valaki azt mondja, hogy nincs is válság vagy azt, hogy a válság ellenére a saját lelkünkkel foglalkozzunk. Én elfogadom, hogyha Ön se a kormánnyal, se az egyházzal nem ért egyet, mert mindenkinek lehet saját véleménye, akár helyes, akár nem. De legyen elég a valóság, nem kell hozzá semmit kitalálni...

Boldog újévet!

Ui.: Hogyha Ön vallási okokból jár templomba, akkor tudnia kell, hogy a szentségi házasságnak - amit a templomban kötnek - lényegi része a gyerekvállalás, bizonyára ezért buzdította a pap a szentségi házasságban élőket a gyerekvállalásra. (Ennek megvannak a hittani okai...)

Secnir 2011.12.27. 16:01:11

@Red shield representative:
"Vettem a fáradtságot, és elolvastam a posztot. Nagy kár volt."

na ugye.
szerintem meg amíg olvastad a posztot, kár volt levegőt venned.

agyamputáltak 2011.12.27. 16:02:02

@global001:
hagyjad ez egy balfasz narancsagyú, szerinte a nemnövekvő nettó minimálbér az növekvő :) a villany, gáz meg ingyér jár :D

marcel 2011.12.27. 16:02:41

Kedves hozzászólók!

Kérem, hogy csak az hazudtoljon meg, aki ismeri az eszmecsere tárgyát, azaz hallotta az adott prédikációt. Feltételezem, hogy a szerző hallotta, én is hallottam, az értelmezése terén bontakozott ki nézeteltérés köztünk. Ezzel, hogy "nem ismerlek, biztos Orbán Viktor fizetett le téged", nem lehet sokat kezdeni, mert az igazság kritériuma maga a valóság, annak ismeretében lehetséges bármilyen eszmecsere. (Egyébként nem Orbán Viktor fizetett le, egyszerűen csak elrugaszkodottnak tartom a szerző beszámolóját.)

Boldog újévet!

Tapogatott Kukorica 2011.12.27. 16:11:05

@marcel: szerintem csak annyira rugaszkodott el a szerzo, mint a magyar gazdasag azelmultevben.

dr. Aullah 2011.12.27. 16:11:18

Na látom jöttek új trollok/totál agymosottak hívők. Egyik nem zárja ki a másikat.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.27. 16:14:37

@zero: A FRANCBA! Pedig erre vártam egész idáig.

@Hörömpő Töhötöm: gerinctelenekre nem hat...

@global001: kénytelen vagyok egyetérteni

@STX Joe: ebben mondjuk igazuk van, de fasz köze van egy papnak ehhez? Ő beszéljen a spiritualitásról, Jézus születéséről, meg amiről egy papnak kell - tíz éve nem voltam éjféli misén, nem emlékszem a felhozatalra -, ne erről.

Alterix 2011.12.27. 16:15:08

@marcel: " Feltételezem, hogy a szerző hallotta, én is hallottam, az értelmezése terén bontakozott ki nézeteltérés köztünk."

Pont mint az őszödi beszéd:)) Egyiknek igazságbeszéd, másiknak gyalázkodás:)

2011.12.27. 16:19:27

@marcel:

"Feltételezem, hogy a szerző hallotta, én is hallottam, az értelmezése terén bontakozott ki nézeteltérés köztünk."

Szerintem kicsit el vagy tévedve.

1. Nem idéztél egyetlen mondatot sem. Csak az emlékeidre hagyatkozol, és az nem sokat ér.
Úgy tűnik, nem maradt meg a dolog benned annyira, hogy tudj idézni.

2. Aki megkritizált jelezte, hogy mit gondol arról, miért nincs igazad és kezdesz magadra maradni abban, hogy mit hallottál.

3. Ott fenn van egy idézet: "ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák!"
Ez bármilyen szövegkörnyezetben nagyon durva egy ilyen eseményen.

Béla Bácsi 2011.12.27. 16:19:34

@nemjogasz: Gratulálok! Nem tudom, honnan veszed a 85%-ot, meg hogy az mit takar.
Nem tudom, mit értesz náci alatt. Én az eddigi vonyításokból úgy szűrtem le, hogy minden olyan magyar ember "náci", aki nem a régi, budapesti illetőségű, a volt MSZMP-ben kulcsszerepet betöltő, külföldi befektetűk érdekeit kereső és kiszolgáló volt párt aparatcsnyikok uralmát akarja ma Magyarországon.
Ha teszem azt egy dán képviselő a dán nép rdekében tevékenykedik a dán parlamentben, ő is náci?

gigacherry 2011.12.27. 16:22:43

Ne hagyjátok, hogy befolyásoljanak benneteket a tények, az egész csak érzéki csalódás. Csukjátok be a szemeteket és hallgassátok az igét. Óriási. 10-as IQ felett van erre vevő?

gigacherry 2011.12.27. 16:23:15

100-as IQ-t akartam írni.

esprit 2011.12.27. 16:24:11

@csizsikpizsik: Persze, kis mesemondóm....

esprit 2011.12.27. 16:27:48

@Link Elek: """Mo-n is be kene vezetni az amerikai/angol egyhazfinanszirozast.
tartsak el oket a hivok."""

Oké, de akkor a F1 és az Operaház se kapjon egy fillért se.!

Béla Bácsi 2011.12.27. 16:29:10

@nyuggervadász: Köszi a jókívánságokat! Senkinek sem kívánom, hogy éljen vele. (Az más kérdés, hogy soha senki sem élt vele, kitaláció az egész.)
Épp ezért írtam volna be, mert unalmas kezd lenni a színvonal: Semmi épelméjű kritika, valami olyasmi, amit Vörösmarty valamikor úgy fogalmazott meg, hogy "...a szellemharcok tiszta sugaránál...".
Hol itt a "szellemharc"? Üres mocskolódás, gyűlöletbeszéd az egész! (Tudom, tudom: gyűlöletbeszéd csak az lehet, ha egy magyar megszólal hazája, történelme, szerettei védelmében.) A liberálisok bármit mondhatnak, bármikor, bármilyen stílusban, mert "velük van az erő".
Most te is beálltál ebbe a nemes sorba: megvádolni embereket tömeggyilkossággal, hazaárulással, mitudomén mivel csak úgy hasunkra ütve: mert "mi" tudjuk a tutit!
Már nagyon unalmas ez a "tuti" lemez!

marcel 2011.12.27. 16:35:24

Tisztelt hozzászólók!

Látszik, hogy a társalgás kezd anti-intellektuális irányt venni. Én nem készítettem felvételt a prédikációról, nem gondoltam, hogy ilyen elképesztő dolgokat fognak róla állítani, de azért a személyes emlékeim mégis többet érnek, mint az előítélet alapján a semmiből levont következtetés. Én az említett idézetet nem hallottam elhangzani, és elég valószínűtlennek tartom, hogy akár más formában előkerült volna.

Más az, ha a pap nem a válságról beszél vagy pedig azt mondja, hogy "nincs válság". Itt az előbbi történt, amit úgy állítanak be, mintha az utóbbi hangzott volna el, olyasmit adnak a pap szájába, amit nem mondott. Most a semmiről még sokáig el lehet vitatkozni, én a magam részéről nem látom sok értelmét. Elmondtam a saját személyes tapasztalatomat, de mindenki azt hisz, amit akar...

Hogy Magyarország jogállam, ez azt jelenti, hogy mindenkinek jogában áll olyan valóságnak nem megfelelő dolgot gondolni, amilyet csak szeretne. Azt hiszem, hogy egy nyilvánosan elhangzó vád esetén nem a megvádoltnak kell bizonyítania az ártatlanságát... (Vagyis bizonyítsam be, hogy én emlékszem jól, és nem a szerző.)

Boldog újévet!

Smoother (törölt) 2011.12.27. 16:35:59

Nincs semmi gond az elmult nyolc évvel. Ebböl hatot az elözö a maradék kettöt meg a mostani csapat rontottel.

Az államadósság is egy hülyeség. Nincs és soha ne, is volt annyi pénz a viágon amivel vissza lehetne fizetni mindenki államadósságát.
Itt csak cheaterek vannak pl a FED az IMF is cheater. Kell pénz akkor beirjál IDDQD és a számlán a semmiböl 1 milliárd dollár keletkezik. És elvárják hogy ezt a virtuális csalás pénzt az emberek a munkájával fizessék vissza.

GGG77 2011.12.27. 16:37:32

A rendszerváltás óta megy a politizálás a miséken. A papok nagy része először az MDF-et tolta, aztán meg Fideszt.

Smoother (törölt) 2011.12.27. 16:38:49

A legszebb persze hogy erre a csalás pénzre még kamatot számolnak meg inflációt.

Zuzu Petals 2011.12.27. 16:43:01

@apanna: Azok a kisegyházak sem egyházak már többé. A személyesen megszólított kérés pedig nekem szimpatikusabb, mint a központi helyen elhelyezett persely, ami mellett ott figyel a pap.

GGG77 2011.12.27. 16:47:48

Mondjuk szerintem túlságosan magas nem lehet ma azoknak a száma, akik rendszeresen járnak misére. Azoknak a jó része is csak azért megy, mert "kell", az "úgy illik", meg "mit szólna a szomszéd". Meg egy ki pletyizés, a vasárnapi ebéd előtt. Hit, isten, meg Jézus... faszom.
A fele azt se tudja, nem is érti, hogy miről pofázik a pap.

nemjogasz 2011.12.27. 16:53:32

@Béla Bácsi: nos, én úgy vélem, hogy nem szolgálja sem a magyar, sem a magyarországon élő egyéb emberek érdekeit, hogy az állam összebútorzik az egyházzal, megszünteti a szekularizációt és szembemegy az állam és egyház szétválasztásának alpvető normájával. Úgy vélem, nem szolgálja sem a magyar emberek, sem a magyar nép érdekeit, hogy milliárdokkal támogatnak egyházakat, hogy azok terjesszék a népbutító propagandájukat. Szerintem nem szolgálja a magyar emberek érdekeit, hogy az iskolákat adnak egyházaknak, ahol hamis és hazug dolgokat taníttatnak meg kötelezően gyerekkkel. Nem szolgája a magyar édekeket szerintem, hogy a katolikus egyház ilyen helyzetbe hozásával az állam erőszakosan próbálja a magyar állampolgárokat vallásosságra kényszeríteni. Nem szolgálja a magyarok érdekeit, hogy fontos politikai kérdésekben a katolikus egyház véleménye, állásfoglalása dönt, csak mert a jelenlegi kormánypártok anyagilag összefonódtak a katolikusokkal, akik propagandát adnak cserébe pénzügyi támogatásért és hatalomért.
És ezt mint magyar ember mondom. Persze ilyenkor szokták mondani, hogy én nem vagyok magyar, vagy igazmagyar vagy a faszomtudja mi.

Tmcat 2011.12.27. 16:54:31

Először is szívből szeretnék gratulálni a cikkhez, sikerült a blogot ezzel is új mélységbe süllyeszteni. Miért baj az, hogy egy felekezet karácsonykor ételt oszt az arra rászorulóknak? Szerintem ez egy nagyon is nemes gesztus, teszik akár keresztények, zsidók, mohamedánok, buddhisták vagy krisnások. Ha ugyanezt az IMF, vagy a Világbank tenné, akkor valószínűleg a honlap szerkesztőinek sem lenne kifogása.
Mikor először ide tévedtem, azt hittem, végre találtam egy olyan politikai blogot, ami a hozzám hasonlóan a függetlenekhez szól, és mindenféle ideológiai alap nélkül az igazságot írja le Magyarországról és az itt lévő helyzetről. De aztán kiderült, hogy tévedtem. Ugyanis most már a függetlenség álcája alatt szinte kendőzetlen a cikkeitekben a neokon-republikánus agymosás. És ezt hívják igazi Vastagbőrnek...
zero, las palmas és a többiek: azt szeretném tőletek, ha végre felvállalnátok világnézeteiteket, és végre írnátok arról is egy különkiadás keretében, hogy milyennek szeretnétek Ti látni ezt az országot, és hogy kéne itt jól csinálni a dolgokat. Vagy esetleg volt már ilyen cikk, csak elkerülte a figyelmemet? Akkor viszont én kérek bocsánatot, és kérlek, írjátok meg, hogy melyek voltak ezek. Köszönöm.

KopaszMercis 2011.12.27. 16:56:21

Mennyi cigany irogat ide.. es mind feherboru melymagyar kreszteny

Béla Bácsi 2011.12.27. 16:58:26

@nemjogasz: Kérdésed meghallgattatott! Ez vadi új, sajnos nem tudom lefordítani neked, de feltehetőleg tanult ember vagy és értesz angolul.
www.huffingtonpost.com/2011/12/27/naama-margolese_n_1170655.html

apanna 2011.12.27. 17:02:50

@Zuzu Petals: Az enyém az maradt, és volt is. Nem az állam tartja el, hanem a tagok. Állami támogatást csupán pályázat alapján kaphatunk, vagy a helyi önkormányzat támogatja a városért végzett munkákat. A tized sem, a perselypénz sem kötelező. Szeretünk melegben ülni, közös programokat szervezni, adakozni és fenntartani az imaházunkat. nekünk erre kell a bevétel, amit a többség befizet.
JA, és nem volt nálunk semmiféle kormány melletti istentisztelet. Soha.
Az viszont érdekes, hogy amikor már a baloldal nem képes megfogni Orbánt jön a templomi duma. Biztos ott ültek és jegyzeteltek.....

Mérges 1234 2011.12.27. 17:03:12

Mondjuk tényleg jobb lenne ha az egyház saját magát finanszírozná a hivek által, mert akkor az összes ilyen ostoba vita elkerülhető lenne.

Gondolom azútán nem csesztetnék őket a népek, valamint nem törekednének annyira a hatalomba.

Tennék szépen a dolguakt, senki nem szolhatna egy rossz szót sem.

De vegyük észre nem éppen ez a helyzet.

Külön visszataszító, hogy a Viktor és csapat még ki is használja őket, hogy manipulálhassa a népeket. Elve egyháznak nem lenne szabad politikával foglalkoznia.

tistedur 2011.12.27. 17:05:48

@Tmcat: elolvastad, de megérteni azt nem sikerült :(

nemjogasz 2011.12.27. 17:11:25

@Béla Bácsi: te azt hiszed, zsidó vagyok vagy mi? A zsidó egyházzal, vagy nem tudom, minek nevezik, azzal se kokettáljon az állam, meg a krisnásokkal se, meg a mohamedánokkal se, meg a buddhistákkal se, meg úgy alapvetően semmilyen vallásos felekezettel se. A szekularizáció pont ezt jelenti. Azért kell, hogy az ilyen elmebetegek, mint ami a linkedben szerepel, meg az olyanok, mint a kersztény szélsőségesek (pl. amilyen Amerikában a bible beltben is vannak), ne kényszeríthesség rá másokra az elmebajukat.
Magyarországi példánál maradva, például ne az egyház emberei mondhassák meg, mi az "erkölcstelen" a tévében vagy a neten, amitől ők úgymond "megvédenek".

ketroot 2011.12.27. 17:12:35

@Tmcat:

Más is írta, de tényleg teljesen félreértetted az egész cikket.

Tmcat 2011.12.27. 17:26:13

@ketroot: Lehet, hogy kissé félreértelmeztem a dolgot,de akkor is erősen "divide et impera" szaga van ennek a cikknek. Szerintem nem szabad általánosítani az egyházakat, hogy kinek mi a politikai irányultsága. Éppúgy léteznek tisztalelkű, jóindulatú katolikus papok, mint pénzéhes, korrupt krisnások. Ennyi. A véleményemet a blogról továbbra is fenntartom.

agyamputáltak 2011.12.27. 17:29:00

@Hörömpő Töhötöm:
:D nájsz
@esprit:
ezeket is meg lehet vizsgálni, hogy mennyi és miért annyi. de nehogy már egyenlőségjelet tegyél az egyházi harácsolás meg a kultúrális és sportesemények finanszírozása közé :D

agyamputáltak 2011.12.27. 17:30:45

@nemjogasz:
pedig a kisgyerekeket jól megvédik..

agyamputáltak 2011.12.27. 17:31:38

@agyamputáltak:
mármint jól megelőznek másokat :D amúgy nem vicces nyilván

Nyuggervadász 2011.12.27. 17:38:02

@Béla Bácsi:
Nem értem,az istennek sem értem. Ha holokauszt-tagadó vagy (ami engem, mint normális érzésű embert, iszonyattal tölt el! Mielőtt lezsidóznál, közlöm veled, hogy negyedízileg igazolni tudom, hogy egy zsidó sem volt a családunkban!), szóval, ha holokauszt-tagadó vagy, akkor jobbikos vagy. Ha meg jobbikos vagy, miért zavar, ha valaki szidja ezt a dilettáns- nevében ugyan nemzeti, de a valóságban a nép ellen ügyködő- kormányt. A jobbikosok - élükön Vonával-
éppen úgy "össztüzet" zúdítanak rájuk ( ami részükről érthető, hiszen nem titkoltan, hatalomátvételre készülnek), mint azok a mocskos libsibibsik.
Azt mondod, hogy a liberálisok csak úgy, ész nélkül, mondvacsinált érvek alapján szidják ezt a
kormányt?!? Ha akarod, én millió érvet hozok fel ellenük , hogy mi mindent szúrtak el, miben hazudtak, mi volt népellenes a döntéseikben. De vigyázz, mert irgalmatlanul hosszú lesz a lista!
Mellesleg, magyarázd el, hogy ők miért "érinthetetlenek", miért nem lehet őket szidni? És az előző kormányokat miért lehetett alpári módon mocskolni, tevékenységükben gátolni, mindent megvétózni? Csak, mert a tévedhetetlen Orbán Viktor úgy mondta?
Szóval, van itt sok megválaszolandó kérdés mindkét oldalról....

Hunor Levente 2011.12.27. 17:40:24

@marcel: "legyen elég a valóság, nem kell hozzá semmit kitalálni..."

Pontosan így van, nem kell a nép kábítására kitalálni semmilyen istent.

Béla Bácsi 2011.12.27. 17:46:24

@nemjogasz: Elterelődünk a lényegtől. Nem zsidó vagy nem zsidó itt a kérdés. Arról van szó, hogy csak azért, mert egy pap bizakodásra buzdítja a szentbeszédében a híveket (és nem az elvárt gyűlölködésre, vonyításra), mindenféle politikai motiváció bele lett magyarázva a beszédébe.
Minden országban vannak hibbant, szélsőséges hívők. Ez nem jelenti azt, hogy minden hívő hibbant és szélsőséges.
Itt történetesen egy pap, és nem az egész egyház, egyetért a nemzeti politikával. Neki nem szabad?
Csak a Furcsány aggódhat a demokráciáért? A mi értékeink képviselhetetlenek? Nekünk kussolni kell (szokás szerint) mindig?
Itt jegyezném meg, hogy minden országban a polgárság (ezt itt most Európára vagy Amerikára értem) erősen diszciplinált. Ebben a diszciplinában benne van a munka-etika és az erkölcs is. Az erkölcs legtöbbször vallásosságban manifesztálódik. Ez is hagyomány. Mi ezzel a baj?

Béla Bácsi 2011.12.27. 17:54:17

@nyuggervadász: Én sem akarok belemenni "listázásba". Saját baráti körömben hülyéznek (jobbikosok), mert én nem vagyok jobbikos.
Számomra ilyen eccerű a kép: Medgyesi-Furcsány-Libajnai : kozmopoliták- mindent a külföldi tőke szabadságáért.
Vona-Jobbikosok : jobboldali prolipárt (valójában cuculizmust akarnak, nemzeti alapon (Lásd Dolfi bácsi)
Zorbán-Fidesz : erős, hagyományokkal és VAGYONNAL rendelkező MAGYAR középosztályt akarnak, aki nem proli a saját földjén.
A többi nyavalygás nem érdekel. Kívülről könnyű belepofázni a meccsbe, a játékos is tudja, ha elszúrta néha, de játszani kell, a játék megy tovább. (Maradva a futbal példánál: Mi lenne, ha a nézők beordibálására minden játékos azonnal kirohanna a pályáról és felakasztaná magát?)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.27. 17:57:04

a parlament elé kéne a következő ételosztást szervezni...

és Háccs 2011.12.27. 17:57:25

@Tmcat: Bocs, de tényleg 0%-ot sikerült megértened a posztból. De legalább ez alapján a 0% alapján van véleményed a blogról, és ezt tartod is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 18:01:33

@Tmcat: Na akkor elmondom.A szerzőknek nincsenek elveik.A zsidók pénzelik őket.Ők ugyanis minden kormányt fikáznak.Nyilvánvalóan a zsidók azt akarják,hogy elégedetlenek legyenek az emberek és azért fizetik a szerzőket,hogy még nagyobb elégedetlenséget szítsanak,így könnyebben elfoglalhatják az országot ha az meggyengül,mert az értékes emberek elhagyják.
Remélem sikerült segítenem.:))))

agyamputáltak 2011.12.27. 18:03:10

@Béla Bácsi:
"Zorbán-Fidesz : erős, hagyományokkal és VAGYONNAL rendelkező MAGYAR középosztályt akarnak, aki nem proli a saját földjén."
itt a többi akassza fel magát akkor ugye? :)

Secnir 2011.12.27. 18:03:22

MTVA update
index.hu/kultur/media/2011/12/27/felmondtak_az_ehsegsztrajkoloknak/

"Az MTVA az MTI OS-en keresztül mondott fel nekünk" - összegezte a fejleményeket az Indexnek Nagy Navarro Balázs, aki szerint a 16:22-kor kiadott közlemény után jó öt perccel kereste meg őket előbb a biztonsági szolgálat embere, majd egy munkaügyis, hogy átadják a papírjaikat, amiket egyébként nem vettek át.

foschpunepát minden szalai anomáliának.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 18:05:04

Azért az tényleg vastagbőr,hogy nem lesz vastagbőr szavazás.Januárban tessék behozni!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 18:06:16

@zero: Mi van?Csak nem férjhez mész?Úgy maradtál öccse?! :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 18:09:12

amúgy meg zero Most amikor összefogásra* lenne szükség te ilyen posztot írsz?

*összefogás:Mindenki önfeledten ordít a téren,hogy:Viktor,Viktor!

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:09:13

@agyamputáltak: Dehogyis! Vagy szerinted nekik kéne felakasztaniuk magukat a "többiért"?
Az eszem megáll egyébként ezen a tipikusan "magyar" szélsőségességen: egy kormány vagy kurva jó lehet, vagy öt percen belül takarodjon a picsába! Tessék mondani, mi lenne jó: havonkénti kormány választás?

Ironfist 2011.12.27. 18:11:33

@nyuggervadász:
Bélabácsi nem jobbikos, fideszes zombi ő, csak leragadt a fidesznek azon devolúciós állomásánál, amikor még nagymagyarkodtak.

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:11:55

@Béla Bácsi: Megvan! A Vastagbőr törzskommentelői egy-egy hétre megkapják a kormányzát vetésforgó-szerűen! Na?

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:14:51

@Ironfist: Te kezdheted a sort, drága Vasököl! Magyarország egy hétig internacionalista, trockista rendőrállam lesz legelőször! (Aradon kivégzik a Fidesz 13 vezetőjét!)

agyamputáltak 2011.12.27. 18:17:53

@Béla Bácsi:
ez a kormány kifejezetten kurva szar! ez a probléma :)

Ironfist 2011.12.27. 18:19:16

@Secnir:
Felmondtak az éhségsztrájkolóknak... Íme, Enrico, és hasonszőrű senkiháziak! A gúnyos "biztos nincs már sajtószabadság, mi?" beszólogatásaitok.... jaaa, hogy most ki kell találni valamit, hogy miért rúgták ki őket? Hadd mondjak el valamit. Mindenkinek van indoka, hogy mit miért tesz... Pláne egy diktátornak az elején. Ugyanis ha nem indokolna meg minden diktatórikus lépést olyan dolgokkal, amiket a sok birka benyel egyben, akkor nem épülhetne ki a diktatúra. Meg ha nem volna a sok kis görény áruló, mint ti, akik mossák kifelé a birkák agyát... Remélem legalább karácsonykor leköpitek azt a gerinctelen valamit, ami a tükörből néz vissza rátok...

Secnir 2011.12.27. 18:21:42

@Ironfist:
"Remélem legalább karácsonykor leköpitek azt a gerinctelen valamit, ami a tükörből néz vissza rátok... "

szerintem megpróbálták leköpni, csak a nyáluk önérzetesebb és gerincesebb volt náluk és elkanyarodott a lefolyóba automatikusan...

Ironfist 2011.12.27. 18:22:18

@Tmcat:
Ember.. eddigi 2 hozzászólásod alapján eléggé nem tudsz szöveget értelmezni, de azért megpróbálom elmagyarázni:
-Krisnások ételt osztanak
-Katolikusok politizálnak karácsonyi éjféli misén
-Vastagbőr összehasonlítja a kettőt, hogy a krisnások példáját kellett volna követni, ahelyett, hogy propagandát nyomat minden pap.
-Emellett kitérnek arra is, hogy szörnyű, hogy egyáltalán ilyen sok ember szorul rá az ingyenkonyhára.

Mi a problémád ezzel?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 18:25:21

@Béla Bácsi: Te mit szedsz?Te még ott tartasz,amikor a viki hazaárulózott.Most már az az időszak van amikor ő a hazaáruló.

Ironfist 2011.12.27. 18:25:43

@Secnir:
Egyébként, ha már előkerült az d&d is, akkor igaz, hogy Lovecraft kopi, de megvan a megfelelő szó ezekre az Enrico/Vidéki félékre: Shoggoth. :D

Namost, aki olvasott már ilyesmit, az tudja mi ez, aki nem, az járjon utána! :D

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:26:25

@agyamputáltak: Rendben! Ez egy vélemény, a te véleményed. Másnak meg más a véleménye. Ez így működik.
Az általánosítás egyébként elveszi a hitelességedet. Megfoghatatlanná teszi az álláspontodat. Mi a szar benne? Minden? Az épület ugyanaz, mint az (éldott) Furcsány korában. Pipa. A minisztériumok ugyanabban az épületben vannak. Pipa. A miniszterek ugyanúgy öltönyben vannak. Pipa. Rendeleteket, törvényeket hoznak ugyanúgy. Pipa.
Ja?! Hogy olyan rendeleteket hoznak, amik vonalban vannak az ő és a választóik elképzeléseivel és nem kérték Furcsány-Szarházi véleményét mindenről, hogy bár leszavazta a nép őket, azért továbbra is ők kormányozhassanak?
Nem értelek.
Próbálj (mélységes felháborodásodat és undorodat legyőzve, hogy másnak más véleménye van, mint neked) esetleg kisebb darabokban gondolkodni és beszélni. Apró, kicsi, pozitív (és a nagyközönség által is annak látott) javaslatokkal észrevételekkel lehet bemutatni, hogy helytelen a kormány politikája. Generális, rászista kijelentésekkel csak falusi mozibekiabálás lesz itt.

Ironfist 2011.12.27. 18:28:16

@Tigeri: @agyamputáltak:

Megint csak zsidózni tud, meg hazaárulózni? -.-'

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:32:40

@Tigeri: Jaj gyerekek! Ezért vagytok hiteltelenek és súlytalanok, mert nem tudtok beszélni. Olyasmikkel dobálództok, amit egyikőtök sem tud bizonyítani, így csupán egy bőgő, üvöltöző csőcselék benyomását keltitek. Nem kéne jelszavak helyett emberi hangon beszélni, párbeszélni? (Mert most itt az van, hogy az egyik tábor kurvaannyázza a másikat, aki nem áll be a "Zorbántakaroggy"-ozók közé bőgni.) Peniglen én sem lennék pártállású (bár mindenki véli látni bennem az ánti-Krisztust), én csak magyar embör vagyok.

nemjogasz 2011.12.27. 18:36:52

@Béla Bácsi: Nos, igazából én szeméy szerint nem tartom túl aggályosnak ezt a "nefigyeljetek a számokra" kijelentést, mivel a saját híveiknek azt mondanak, amit akarnak. Ez legfeljebb megmutatja, hogy milyen mértékben vannak összefonódva a jelenlegi kormánypártokkal, de más szempontból nem igazán érdekes.
Természetesen tudom, hogy nem minden hívő szélsőséges, és egy papnak is lehet politikai véleménye, mint bárkinek. Hogy a misén politizál, nekem személy szerint kicsit képmutatónak tűnik a szeretet és megbocsájtás és jótékonykodás imidzse mellett, gondolom a vastagbőr is hasonlóan érez, ez jelenik meg a cikkben, de természetes azt mond, amit akar, joga van hozzá. Csak a két szerep meglehetősen ellentmond egymásnak, és képmutatásnak tűnik (esetleg valóban az)

"Az erkölcs legtöbbször vallásosságban manifesztálódik"
Én nem így gonolom. Az erkölcs szerintem abban nyilvánul meg, hogy nem akarok ártani másoknak, úgy bánok másokkal, ahogy szeretném, ha velem is bánnának. Ehhez nem kell vallás, és egy ateista is lehet erkölcsös ember.
Amúgy szerintem nem erősen diszciplinált a nyugati polgárság, inkább az ellentettje, szabadabban gondolkodnak, mint mi. Emellett nyugaton sem nagyobb arányúak a vallásosok, mint nálunk, úgyhogy ha diszciplináltabbak is lennének, ez nem a vallásosságnak köszönhető.

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:37:55

@Ironfist: Te mért ártod bele ilyesmibe magad? Állandóan ezen a zsidó témán rágódsz, holott mindenki tudja, hogy olyan sötét bunkó vagy, hogy nincs a földön ilyen alacsony agyszintű zsidó még a bolondok házában sem, mint te. A Tourette-szindrómádat éled itt ki, elijesztvén épeszű embereket innen. A többiek is csak rád hagyják, mert nekik fekszik, hogy a Fidesz ellen gyűlölködsz. (Bár neked mindegy, hogy ki az, ha a Fidesz elmenne, akkor a következő kormányra habzana a pofád.)

Secnir 2011.12.27. 18:38:12

@Ironfist:
szvsz Enrico/Vidéki és bandája kapott Erdőstől egy Mass charm-ot, majd egy kaptak egy Permanencyt.
oszt ennyi.

Mérges 1234 2011.12.27. 18:40:26

@Béla Bácsi:

A baj ottvan, hogy nem kevés olyan törvényt hozznak, ami sem a nemzetközi gyakorlattal, sem a magyar lakosság többségével nincs összhangban, sőt nem is érdeke senkinek.

Nem az új törvényeket meghozó emberekkel van a baj, és ezt igazolni is tudom azzal, hogy vvan nem egy dolog, amivel maximálisan egyetértek, viszont van nem kevés, ami meg a középkorba repít minket.

Az értelmesebbje nem azért ugat, mert Viktor a miniszterelnök, hanem azért, mert bizonyos pontokon elvesztette a valosággal való kapcsoltát.

És hiába is szaavaztak rá sokan, én nem egy embert ismerek, aki Fideszenek valja magát de igencsak hűledezik.

Mégegyszer mondom, volt néhány komondottan jó lépés, de valahogy az egész megfeneklet.

Most gondolj bele, ha valami furcsa módon visszajönnének a vörösök (nem mintha ezek nem lennének vér komcsik), akkor is örülnél az ilyen törvényeknek, ami ekkora hatalmat ad az aktuálisan regnáló kormánynak?????

Ugye, hogy nem. Egyzsreűen nem szabad leépíteni a demotratikus fékeket, mert hosszútávon ez mindig bedönti a rendszert. Egy rendszer visszacsatolás nélkül nem tud stabil lenni.

Secnir 2011.12.27. 18:40:44

@Ironfist:
azér' gondolom, hogy az Erdős volt, mert ezek igen magas rangú papi varázslatok ;)
esetleg még a pápa tudja elnyomni. Lehet, azért voltak kint nála? egy urbi et orbi közben elnyomta volna?

Secnir 2011.12.27. 18:42:43

@Ironfist:
itt jelzem, nekem megvolt a mentődobásom. asszonynak is.
meg még 102.000.-nek biztosan.
mondjuk a mentő erősen függ az IQ-tól. akkor értem az Enrico/Vidéki/Eszkep triumvirátust...

2011.12.27. 18:43:16

@Béla Bácsi: "olyan rendeleteket hoznak, amik vonalban vannak az ő és a választóik elképzeléseivel" - olyanokat hoznak? Akkor miért lett 39% a kétharmadból??? Miért menekülnek a bankbetétek, miért offshorizálódnak a kisvállalkozók, miért van tömeges kivándorlási hullám? Miért?

és Háccs 2011.12.27. 18:45:12

@Béla Bácsi: "Ti, akik a Tilos Rádióban azt hirdettétek, hogy kiirtanám az összes keresztényt!"

Tökéletesen illusztrálod a szemforgató hazugságoddal azt a keresztényi erkölcsöt, amiről a poszt is szól. Igazi aljas csúsztatás, nálad az egyházi tanítás sem tudta pótolni azt az erkölcsöt és gerincet, amit otthon nem kaptál meg. Szegény maradtál.

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:45:32

@nemjogasz: Erről a sok "szerintem"-ről Bulgakov: Mester és Margaritájából jut eszembe az újság főszerkesztő és Iván Hontalan költő vitája Krisztusról. A főszerkesztő azért szapulja a költőt, mert szerinte nem domborodik ki eléggé, hogy Krisztus kitalált személy, valójában nem is élt. A beszélgetésükbe belehallgatva egy jó öltözetű úr ( a Sátán) beleszól: Krisztus ált. És keresztrefeszítették. ez tény. "Erre a szerkesztő: Már megbocsásson a polgártárs, de az én véleményem..." A Sátán ellentmondást nem tűrően: "Psszt! Nincs vélemény! Ez tény!"
Szóval, hány évet is éltél azon az ún. nyugaton?

agyamputáltak 2011.12.27. 18:46:06

@Béla Bácsi:
1. hát te eleve hiteltelen vagy, hogy gyurcsányhoz viszonyítasz bármit, azért mert az szar volt, ez még lehet akár ugyanolyan szar, vagy szarabb
2. baromságokat hozol példának, ezek nem intézkedések
3. nem csak vélemény, hanem számszerűsíthető tények vannak, de te/ti ezzel nem foglalkoztok ugyebár, szóval felesleges is belemenni :)

szerinted, jó irányba haladnak a dolgok?

egyébként meg én olyan embert aki azt támogatja, hogy a magántulajdont nem védheti az alkotmány(bíróság), leköpöm, ha te ilyen vagy akkor téged leköplek és megvetlek. ennyire egyszerű

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 18:47:18

@Béla Bácsi: Tudod ez a viki csak jót akar hozzáállásod akaszt ki.
Elhiszem én,hogy jót akar csak kurvára nem látom.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.27. 18:49:52

Akár meg is ölhették volna őket....

Olyan jószívűek!

agyamputáltak 2011.12.27. 18:50:06

@agyamputáltak:
jajj azt elfelejtettem, hogy gyurcsányahibás meg elmúltnyolcév (bár akkor abban már benne van a másfél is)
akkor így már biztos igazad van :(

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:50:22

@és Háccs: Hááát, (hogy Hofit idézzem) hogy jön ez ide kérem?
Az általad kiemelt egy sorból, hogyan tudtad (ilyen nagyszerűen) kihámozni a jellememet és a neveltetésemet? Kiváncsivá tettél! (Csak nem te is a "tutit tudók" egyike lennél?)

nemjogasz 2011.12.27. 18:51:23

@Béla Bácsi: "Zorbán-Fidesz : erős, hagyományokkal és VAGYONNAL rendelkező MAGYAR középosztályt akarnak, aki nem proli a saját földjén."

Ezzel nagyon egyet tudnék érteni, ha valóban ezt tennék. Csak épp nem ezt teszik, itt alig van középosztály, és annak a nagy része is alsóközép, akik pont a fidesznek köszönthetően lecsúsznak a prolik közé.(a proli nem rossz értelemben véve) A prolik rossz helyzetét tovább rontják, miközben a kevés felsőközepet emelik a gazdagok közé, emellett elveszik a lehetőséget az alsóbb osztályoktól, hogy estleg feljebb jussanak.
Kirívóan piac- és vállalkozásellenesek, szocialista típusú gazdaság kialakítására törekszenek, mint pl. az államosítások, nagyobb mértékű újraelosztás, túlburjánzott állami szabályozás és adminisztráció.
Emellett úgynevezett "népnemzeti" alapon csökkentik az egyén szabadságjogait, a demokratikus intézményrendszert, összeállnak az egyházzal. Azaz kiszolgáltottá teszik az egyént az általuk képviselt hatalommal szemben, mivel a kiszolgáltatott emberrel azt lehet tenni, amit csak akarnak.
Összefoglalva tömegeket taszítanak nyomorba, és a gazdasági kiszolgáltatottság mellett már jogilag is a hatalom kényétől-kedvétől függővé teszik a társadalom többségét. Modern módon akarják újrateremteni a jobbágyságot és a nemességet.

con 2011.12.27. 18:52:39

94-es választás előtti misén a pap nálunk megmondta, hogy a KDNP-re kell szavazni.
Azóta nem voltam misén.
Az egyház ne politizáljon.

Béla Bácsi 2011.12.27. 18:53:47

@agyamputáltak: "egyébként meg én olyan embert aki azt támogatja, hogy a magántulajdont nem védheti az alkotmány(bíróság), leköpöm, ha te ilyen vagy akkor téged leköplek és megvetlek. ennyire egyszerű"
Na ez egészen felizgatott! Erről én nem tudtam! Tudnál bepaste-olni vagy szöveget vagy linket?
(De szó szerint legyen ám! Nem valami általános törvénycikkelyt akarok látni a Tilos Rádió vagy Dobrev Klára vagy Heller Ágnes értelmezésével!)

mim 2011.12.27. 18:55:19

Mit kell ezen filózni? Az anyaegyház kapva-kap az alkalmon, hogy több híve legyen. A cél szentesíti az eszközt. Gyerekek korai kondicionálása? COOOOL! Megnövelt költségvetés? COOOOOOOOOOOOOOOOOOOLLLLLLLL! Egy kis nyalizás belefér, hiszen így több lelket megmentenek - lásd gyerekek korai "megtéríése". Teljesen belefér egy kis önfeláldozás ezért a nemes célért - és Isten úgyis megbocsájt mert jót akarnak.

A szellemi (vallásos) hatalom mindig is bársonyosan simult a világi hatalom mancsába. Az egyházi befolyás növeléséért bármit megtennének a vallások vezetői. Ezen csak a 2 világháború változtatott, de nyilván ideiglenesen. Régi kaja, takarékon melegítve.

nemjogasz 2011.12.27. 18:56:32

@Béla Bácsi: És te? Hozzáteszem, direkt azért írtam a "szerintem"-et, hogy ne tűnjön tényállításnak olyan, amiről nincs tapasztalatom első kézből. Ugyanakkor rendszeresen olvasok külföldi sajtót, és az alapján tűnik így.

Ironfist 2011.12.27. 19:01:38

@nemjogasz:
""Az erkölcs legtöbbször vallásosságban manifesztálódik""

Sőt, például ezen a blogon is találunk pont egy csomó ellenpéldát, hogy valaki hűdenagyon kereszténynek mondja magát, mégis emberileg egy halom szar.

@Secnir:
Súlyos tévedésben leledzel! A Charmot sajnos nem lehet Permanencyzni :D Bezzeg OD&D-ben még kapásból addig tartott, amíg a caster nem törte meg, vagy nem támadt rá az alanyra. Másrészt meg a cleric spellek közt tudtommal nincs charm, csak command, ami azért nem ugyanaz :P Kár, hogy egy csomó spellre tényleg nem lehet permanency-t nyomni, mert milyen mókás volna például a Cloud Kill, vagy a Create Greater Undead :D Meg az a baj, hogy a Pathfinderből kiszedték a kedvencemet: Skulltrap ^^

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 19:07:01

@nemjogasz: Köszönöm szépen.Erre utaltam én itt:@Tigeri: csak rövidebben.:))

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:10:13

@nemjogasz: Markos-Nádas duót idézve a Czinege-pródiájukból:
"Ez ebben a formában nem igaz!"
Az egész világon (még a csoda Amerikában is!) félelmetes sebességgel erodálódik a középosztály! És ezt nem a Zorbán csinálta, mert -bár tudom, itt mindenki omnipotensnek tartja (értsd: minden szarért személy szerint ő felelős!)- hidd el Amerikában nem annyira befolyásos...
Ez a nemesség-jobbágyság újratremetése duma is viszonylagos: szerintem nem ez a céljuk. A céljuk a MAGYAR vagyonos középréteg előállítása. Természetesen, aki nem ér oda fel, akkor dolgozó marad, de legalább magyar gazdának dolgozik, nem egy külföldi konzorciumnak, aki viszi kifele a hasznot. (Tudom, hogy ez nem ilyen fekete-fehér, de itt most nem értekezéseket, meg disszertációkat írunk, muszály egyszerűsíteni néha.)
Nem ők álltak ossze az egyházzal, az egyház állt melléjük! Ehhez joga van az Egyháznak, nekik meg joguk van "elszenvedni", hogy az Egyház melléjük állt.
A "túlburjánzott adminisztráció" talán csak annak fáj (főleg vidéki településeken, vagy "izélő" budapesti polgármesteri irodákban, akinek ez most csökkenti az öröklött, beágyazott hatalmát.
Megint nézőpont kérdése: én úgy látom, hogy a Fidesz a beágyazódott oligarchiák kipiszkálásával a valódi lehetőséget készíti elő a valódi demokráciára.
Meg amúgyis! Emberek! Könyörgöm: Furcsányéknak 8 évet adtatok elqrni mindent, a Zorbán meg takaroggyon 14 hónap után, mert nem tejjel-mézzel folyó Kánaán máris Magyarország?! (Nem illene neki is 8 év visszqrni mindent, hogy itélhessünk?)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.27. 19:10:44

@Ironfist: A charm person papoknál egyel alacsonyabb szintű spell, mint a varázslóknál.

agyamputáltak 2011.12.27. 19:11:31

@Béla Bácsi:
és hogy nem tudtál erről? hát persze :))

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:12:08

@nemjogasz: Én 23 évet lerántottam, saját vállalatot vezetve. (Sejtem a "nyugati embereket", mint kutya az esőt! :))

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.27. 19:14:26

@Béla Bácsi: Orbán elveszi az emberek megtakarításait, majd odaadja az egyházaknak.

Az egyházak erre Orbán mellé állnak, hiszen azt csinálja, amit ők is tennének: kifosztja az embereket.

agyamputáltak 2011.12.27. 19:14:36

@Béla Bácsi:
1,5év alatt már túl sok mindent elkúrtak, még a 8 éven felül mennyit kéne adni? normális vagy bazmeg?! :D
valóban nem is támogatják plusszban az kat.egyházat 5,3mrd -dal.. szegények oda álltak melléjük, és lelejmolták őket :( ójajj
ha meggyőződésből vagy ennyire sötét az gáz, ha pénzért akkor remélem nem némi apróért :)

agyamputáltak 2011.12.27. 19:15:53

@Béla Bácsi:
ja hogy te vagy a kiszolgált slepp a változásokkal, így már értem a nagy melldöngetést :)
akkor nincs több kérdésem

Secnir 2011.12.27. 19:16:54

@Ironfist:
van. és hogy mit hogyan lehet permanencyzni, az a dm jó (jó gonosz) indulatán múlik, mellékhatásokkal együtt. ugye egy pap und egy wizard ritkán fog össze csak úgy :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 19:17:51

@agyamputáltak: Nem hiszem,hanem TUDOM vazzzee! Világos?! :))))

Mr. Waszabi 2011.12.27. 19:18:13

Köcsög ez a kormány, a kdnpsek még inkább, hisz csak hátulról sunnyogva adogattják a törvényjavaslatokat. Milyen már az, hogy elfogultan ők mondják meg, ki lehet egyház és ki nem?
Szabad vallásgyakorlás vagy ilyesmi? Államegyház, mint a Horthy rendszerben. Pfuj!
Hóbagoly is bepróbálkozott ezzel '93-ban, de akkor nem sikerült neki. És ez a demokrácia a 21. században? Nevetséges.

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:19:04

@agyamputáltak: @Béla Bácsi:
index.hu/belfold/2010/11/16/mar_nem_donthet_barmirol_az_alkotmanybirosag/?rnd=722
Basszusgitár!
Erről beszéltem! Azt kértem, hogy a törvényt meztelen tessék átküldeni, ne a Zsindex értelmezésében egy törvényt!
(A sokat imádott amerikai iskolákban azonnal megbuknál egy másodlagos forrás felhasználásával, vagy Vikipédiázással! Csakis eredeti forrást idézünk, és ha értelmezzük, akkor a korrektség jegyében felsoroljuk az ellenkező véleményűek értelmezését is!)

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:21:54

@kolbászoszsömle: Hát ez olyan nevedhez illőre sikerült!
Tudtommal Zorbán (sk. személyesen) a zadófizetők által az adóíven odaitélt pénzt adja oda a zegyházaknak. (Köztük a rettegő Mazsihisznek is).
Honnan jönnek ezek a Zorbán elszedi a pénzt szintű marhaságok? Könyörgm!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 19:23:31

@Béla Bácsi: Látod ezt itt:@agyamputáltak:
Ezek 1,5 év alatt eljutottak arra a szintr amire a szocik mondjuk 4 alatt.
És most kiderült vktorkáról,hogy nem tud semmit.Ja,hogy nem volt aki kikaparja neki a tűzből a gesztenyét? És ha javítani nem tud a helyzeten,legalább ne rontana rajta.De a pofájuk még mindig kurvanagy.

Ironfist 2011.12.27. 19:24:45

@kolbászoszsömle:
Nullás szintű a papnál? O.o De táp, a nullásat annyiszor nyomják el pathfinderben, ahányszor csak akarják :O

@Secnir:
Végülis, nincs odaírva, hogy csak saját spellre műkszik >:] Nekem most wizardom van, de van paladin is a partyban, meg cleric is...Amúgy csak én gondolom, hogy a clericnél táposabb dolgot keveset találtak ki a d&dben? (A monk az egyik ilyen kevés pl...)

Orbánra visszatérve kicsit, egyik haver mesélte a klubjában egy srác mesélési szokásait:
-Mentek a sivatagban... mentek... mentek... és egyszer csak meghaltok.
-Mi? WTF? Miért?
-Mert megölt titeket a sárkány?
-Lolwut? Miféle sárkány?
-Amelyik ott volt előttetek.
-Ha előttünk volt, akkor miért nem láttuk?
-Mert benne volt a gödörben.

Na kb erre emlékeztet néha ez a rögtönzött kormányzás :D

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.27. 19:26:09

@Béla Bácsi: A magánnyugdíjmegtakarítást elvette Orbán, miközben az egyházaknak adott támogatást felemelte.

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:27:09

@agyamputáltak: Na ez most, hogy jött ki citerán?! Komolyan! Most visszamegyünk a durci-murci kurvaannyázásba?
(Emlékeztetőül: te okoskodtál, hogy a nyugati emberek nem ismernek se istent, se embert ("szerinted", mert te olvastad a bulvárlapokba'. Erre én -eredeti álláspontom igazolására ( a polgári erkölcs egyik legerősebb alappillére nyugaton a keresztény vallás)- merészeltem felhozni, hogy már láttam karón varnyút és nem a pesti bulvársajtóból osztom az észt. Mi a baj?)

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:30:35

@agyamputáltak: Furcsány mennyit adott az egyházaknak? Van arról statisztika?
Ha nem adott semmit, mennyit "izéltek"el Hagyóék? Van arról statisztika?
Mellesleg: az egyházaknak adott "irdatlan lóvékból" múzeális értékeket tartanak fenn, jótékonysági szervezeteket, ifjuság-nevelést tartanak fenn. (Tudom-tudom: ez nem igaz: Zorbán felcsámcsogja sült liba képében a püspökkel az egészet!)

Secnir 2011.12.27. 19:31:23

@Ironfist:
mea culpa, mea maxima culpa.
AD&D 8t lev. wiz. spell a Mass charm ésa permanency is. Priest nem tudja.

2011.12.27. 19:33:06

@Béla Bácsi: "de legalább magyar gazdának dolgozik, nem egy külföldi konzorciumnak, aki viszi kifele a hasznot" - na ezt magyarázzad azoknak, akik a szarevő magyar kkv-knek dolgoznak, ahol nem jelentik be őket, heti 6x10 óra a munkahét és még a klotyóra is kéreckedni kell. A magyar munkátatók mindennek a legalja (tisztelet a kevés kivételnek), az emberek egymást tapossák, hogy multinál dolgozhassanak, pedig azért azok is megérik a pénzüket.

@waszabi: a kájendépé ugyanaz a fidesznek, mint a szadesz a maszopnak. kapnak néhány zsíros koncot a lakomából, amin elrágódhatnak, ennyi. Kullancs a kutya bundájában. Nem ők a fő ellenség, hanem a kertitörpe elvtárs

Mérges 1234 2011.12.27. 19:33:21

@Béla Bácsi:

Plusz 130 millárddal tolják a történelmi egyházakat, természetesen a Zsidókat is.

Egyébként szerintem mindeki azt kívánja, hogy egyik se kapjon és akkor rend is lenne.

Felőlem nem akkora para ha kapnak pénzt, csak ez visszaélésre ad okot, dörgölőzésre, illetve nyalásra. Kétség nem legyen a Mazsihisz is ezt nyomja. A pénz az pénz mindenkinek.

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:34:27

@kolbászoszsömle: Nem vitte el a Zorbán. Csupán kivették a bipsik kezéből, mert nagyon ragadt hozzá a lé. Szabadon elvihetted a pénzed, vagy nem? Te elvitted a tied? Ha igen, akkor kit siratsz itt?

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:37:42

@Hörömpő Töhötöm: "na ezt magyarázzad azoknak, akik a szarevő magyar kkv-knek dolgoznak, ahol nem jelentik be őket, heti 6x10 óra a munkahét és még a klotyóra is kéreckedni kell. A magyar munkátatók mindennek a legalja (tisztelet a kevés kivételnek), az emberek egymást tapossák, hogy multinál dolgozhassanak, pedig azért azok is megérik a pénzüket."
Ebben van valami. ezért kell az adót leszállítani olyan szintre, ahol nem éri meg csalni. Sajna költségvetés is van, adósság is van, jó indulatú külföldi banok is vannak és IMF is van. Így ez se megy egy perc alatt. (Zorbán monnyon le!)

Mr. Waszabi 2011.12.27. 19:39:34

@Hörömpő Töhötöm: hogy a figyusz a gazdaságot meg a létalapokat bassza széjjel, az világos és több, mint elég. De emezek még rátesznek egy lapáttal, nehogy már ne tódítsák a bulit, mint a tehetségtelen rossz kölkök. Mi köze Hofmann Rózsának a gyerekem neveléséhez? Bassza meg, én fizetem az adót, nehogy már ne legyek elég felnőtt a gyerekneveléshez! A kurva anyját az ilyen képmutató szarházinak. Még ha értelmes javaslatai lennének, de nem ért hozzá a szentem...

Béla Bácsi 2011.12.27. 19:40:10

@Doubledecker: Gyerekek! Elfáradtam! A közhiedelemmel szemben, nem fizet engem ezért senki. Akkor jó: dögöljön meg Zorbán! (Mit bánom én! Most már így okos vagyok?)

Mr. Waszabi 2011.12.27. 19:42:38

Röhögtem egy jót Harragh Péteren: aszondja a földön ülő képviselőtársának, miközben átlépett rajta: ez a demokrácia megsértése. Gulagba való az ilyen képmutató baromarcú.

vadiúj nick 2011.12.27. 19:43:55

Mazsihisz, marhavagonok, Zsidesz. Aki beszól, az mszp-s libsi zsidó.
Ez Béla Bácsi, ennyit tud, ti meg beszélgettek vele.
Szerintem ne etessétek, csak segíttek neki szétoffolni a témát.

nemjogasz 2011.12.27. 19:47:09

@Béla Bácsi: Itt azért az alsóközép erodálásához jelentősen hozzájárult például az egykulcsos (vagyis már kétkulcsos) adó, amivel a 300 ezer alatt keresők jövedelme csökkent, és pont ez a legnépesebb réteg a középosztályban, az alsó-közép. De ugyanígy a külföldellenesség, (mind retorikában, mind különadóban), a bizonytalan jogi környezet (lsd 5 perccel szavazás előtt beadott 100 db módosító, visszamenőleges hatályú törvények), melyek a külföldi tőke kivonásához, az ország megítélésének romlásához, ezzel pedig a forint árfolyamának béka segge alá süllyedéséhez vezettek. [a népnemzeti, kurucos, "nem kell ide külföld!" mentalitással szemben ha józanul nézzük, szükségünk van a külföldi tőkére, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy számottevő magyar tőke nincs]
Amúgy a dolgozónak teljesen mindegy, hogy a multi dolgoztatja-e megalázó 65 ezer forintért, vagy magyar tulajdonos. A túlburjánzott adminisztráció mindenkinek fáj, a vállalkozónak, a mezei állampolgárnak, pl. egy kocsi adásvétele is 50 különböző papír kitöltögetésével, hivatalba adásával, elvesztésével, újrabeadásával, stb jár, egy kisvállalkozás (ami ugye a fidesz kedvence elvileg) elindítása kész rémálom az 500 hatósági engedélyjel együtt.

"Nem ők álltak ossze az egyházzal, az egyház állt melléjük! Ehhez joga van az Egyháznak, nekik meg joguk van "elszenvedni", hogy az Egyház melléjük állt "
Hogy lásd milyen abszurd ez a nézőpont, kicserélem a szavakat egy népszerű jobboldali toposz alapján: Nem ők(szocik+néhai szdsz) álltak ossze a médiával, a média állt melléjük! Ehhez joga van az médiának, nekik meg joguk van "elszenvedni", hogy az média melléjük állt.
Aműgy az egyház nem szimplán melléjük állt, kiszolgálja őket, cserébe pénzért és hatalomért (lásd a mostani 5 milliárdot, meg a "konkurens" egyházak kigolyózását, [úgy tűnik, a katolikusok sem szeretik a szabad versenyt a "lelkekért".])

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.27. 19:53:57

@Béla Bácsi: Orbán elvitte a pénzem, majd odaadta az egyházaknak.

Elvitte. Annak ellenére, hogy kiírtam magam a nemzetből. Fogta, és ellopta, majd odaadta az egyházaknak.
Ez történt.

Az egyházak a tőlem ellopott pénzből dőzsölnek.

Mr. Waszabi 2011.12.27. 19:54:57

@Doubledecker: Ha a hívek nem tartják eléggé hasznosnak őket ahhoz, hogy zsebbe nyúljanak a mise végén, akkor le kell bontani, nem az összes adófizető pénzén fenntartani. Erre találták ki az egyik egy százalékot, ha nem tévedek.

Mr. Waszabi 2011.12.27. 19:58:18

Ez a zorbán nagy zsetont, ért az időutazáshoz:) Sikerült visszatekernie egy év alatt a történelem kerekén egy ötvenest. A hülye. Ahelyett hogy eladta volna a technológiát az amcsiknak. Már kinn lennénk a vízből...

Mérges 1234 2011.12.27. 20:01:07

@Béla Bácsi:

Érdekes, ha tényekkel állítanak szembe, akkor meg jösz ezzel az ovis dologgal.

Az új kormányka volt 3-4 jó húzása, de aztán a gazdaságot (ami eleve roggyant volt) szétgolyózták, leginkább a kusza szem, de a Viktor is tolta.

Nos ha ez nem lenne elég, akkor pedig szövtkezett az egyházzasl is, illetve midnen eszközt megragad arra, hogy bebetonozza apozicióát.

Szerinted ez mind rendben van????

Ha ezt csinálná az MSZP rendben lenne????

Máskülönben én szarnék az egészre ha menne a gazdaság, de nagyon nem megy.

fajanka 2011.12.27. 20:01:49

70 éves édesanyám vasárnap a 6 órás miséről 6 45-kor már otthon volt. Azt mondta, hogy a kötelező bevezető után elkezdődött Orbán Viktor és családja hitéletének méltatása, majd Orbán Viktor államférfiúi magasztalása.
Édesanyám azt mondta, hogy mivel ő nem politikai gyűlésre, hanem misére készült, így kimászott a sor közepéről, és eljött. Volt már régebben is ilyen, ezért már csak a nagyobb ünnepeken, ritkábban jár misére, de most nagyon fel volt háborodva.
Szekszárd, belvárosi templom,

Mérges 1234 2011.12.27. 20:12:34

@waszabi:

Mondjul erről lehetne népszavazást kiírni, de tartok tőle nyernének.

AZ egyházak úgy mindegyik valahol élősködő, de nincs mit tenni.

Nekem semmi gondom nincs azzal, amit csinálnak csak ne az adófizetők pénzéből tegyék.

jágör68 2011.12.27. 20:13:53

Ki az a %@*+!" aki még mindig Madzsarisztánban él?

Mr. Waszabi 2011.12.27. 20:17:17

@Doubledecker: hát az a demokrácia, ahol az ebtenyésztők az ebtenyésztésre adakoznak, a vallásosok meg az egyházakra, nem de? Kinek mi a hobbija. Egyébként nem az a felháborító, hogy kapnak állami pénzt, hisz kórházakat, iskolákat is tartanak fenn, ami jó és jól is csinálják. De hogy pont a megszorítások idején növelik pl a katolikus egyház támogatását, miközben a civilszervezetekét megkurtították, nos, az felháborító.

hardenberg 2011.12.27. 20:25:02

@Énbagoly: tudatlanul ne szólj hozzá a témához. A "krisnások" egy new age-ből táplálkozó álvédikus lepcsesszájú idióta követői, akik Indiába be sem tehetik a lábukat, mert a valódi hinduizmushoz semmi közük. Amúgy meg tele van zsidóval, a magyaroszági Krsna "egyház" vezetőségének 100%-a zsidó.

Mérges 1234 2011.12.27. 20:34:53

@hardenberg:

A Magyar KAtolikus Püspöki Kar 100%-a Zsidó!

És akkor?????

Jelent ez valamit???

Ha csak azt nem, hogy hülye vagy???

SPYD3RM4N 2011.12.27. 20:35:03

Vajon Orbán Viktor és hazaáruló maffiózó tettestársai halála nélkül megoldhatóak Magyarország problémái? Én amondó vagyok, hogy nem: mindenképpen és mielőbb fizikailag meg kell semmisíteni a fideszes bűnszövetkezetet. Lehetőleg már ma!

kela-bá 2011.12.27. 20:42:29

@Béla Bácsi: T. Béla Bácsi ! És a többi Bloggozó ! Miért megy át haragba az egész. Nyugi emberek, a bajok fő okairól itt hallhattok : www.vntv.hu/ 2013 májusában bedől az Euro ?
A megoldás reményéről pedig itt beszél egy Krisztus korú, szerintem okos lány :
www.avatara a magyarság szerepe 2012 ben.avi

Az AXN tv- meg kezdődik a KATEDRÁLIS cimű Kanadai-Német film Ken Follett regényéből, melyet itt MAGYARORSZÁGON forgattak. Sőt a folytatása is már elkészült.
További szép estét !
Tájékoztatásul : @Doubledecker: @waszabi: @jágör68: @fajanka: @kolbászoszsömle: @Hörömpő Töhötöm: @Secnir: @agyamputáltak:

nemjogasz 2011.12.27. 20:51:08

@SPYD3RM4N: majd elmeséled, milyen egy audi q7 belülről? Még sose ültem benne (szerencsére)

SPYD3RM4N 2011.12.27. 21:03:09

@nemjogasz: Ezt nem értem, tehát ha ez nem valami szivatás vagy ilyesmi, akkor írd meg nem ilyen nyakatekerten please! Az Audikat az MSZP-s állami vezetőkhöz asszociálom, a Q7 viszont egy terepjáró.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 21:03:40

@nemjogasz: Nem fog sokat látni belőle.Max a csomagtérből.Pláne esetlegesen bekötött szemmel.Ha meg úgy vannak vele,hogy már nem fog dalolni azzal sem vesződnek.
Te is csak úgy tudhatnád meg ha személyesen tapasztalnád.De már senkinek sem mesélhetnéd el.....:))
Én a régi S8 ban ültem már.Elég sivár a belseje.Nem nem lézerjani vagyok csak rokonnak bejött az élet.

Horizont 2011.12.27. 21:04:54

Látom ment megint a zsidózás. A papokat régóta tudjuk, hogy milyenek. Tisztelet a kivételnek! Ha van kivétel. Nem is értem, hogy férhet be a misébe az aktuális napi politika. Persze azt se értem hogyan adhatnak át az egyház fennhatósága alá, óvodákat, iskolákat, középiskolákat. Annyit amennyit. Van min felháborodni bőven, zsidózás nélkül is. De amiről alig alig esett szó a kommentek között, hát az a nagyon, de nagyon hosszú sor ott a Blahán! Azon kéne elgondolkozni. Lehet, hogy az is a zsidók bűne egyesek szerint(?)! Megnéztem ugyanott egy 11 évvel ezelőtti ételosztást. Műanyag asztalok mellett lévő székeken ülve ettek, mert olyan kevesen voltak és látszott, hogy ők valóban hajléktalanok voltak. És ma? Kilométeres sor. Döbbenetes volt látni a rengeteg kisgyereket (is)! Vannak, élnek, vegetálnak emberek és gyerekek köztünk akik ÉHESEK basszus!! Ezen kéne elgondolkozniuk azoknak akiknek kéne.....Bár tudom Lázár megmondta, hogy mindenki annyit ér amije van! Tehát az a sok sok ember szart se ért ott szerintük, mert semmijük sincs. Még egy tál meleg ételük se!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 21:06:15

@SPYD3RM4N: A TEK-esek járnak Q7-essel.
Arra gondolt,hogy az előző kommented miatt elvihetnek.Persze ez egy demokráciában nem fordulhat elő....:))

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.27. 21:07:29

@SPYD3RM4N: A TEK kapott Q7-eket, igaz, egyet eltörtek.

Ironfist 2011.12.27. 21:10:04

@kolbászoszsömle:
"Azt hittem AD&D-zünk ... o_O"
Ez nálam jellemhiba, minden átmenet nélkül váltogatok rendszerek közt, akár egy mondaton belül többször is XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 21:15:32

Demján azt mondta a szegénység jó motíváció,nézzük meg Kínát!
De basszus,ők egyre előrébb,feljebb jutnak mi meg süllyedünk egyre visszább,lejjebb!

SPYD3RM4N 2011.12.27. 21:25:29

@Tigeri: @kolbászoszsömle: Ja értem, hogy terrorista vagyok... Hát, fura lenne, ha egy kérdésfelvetés miatt bárki is büntethető lenne. Az Orbán Viktor és tettestársai haláláról szóló véleményem pedig olyan magánvélemény, ami erre a kérdésre az én személyes válaszom: mindenki megválaszolhatja magának ezt a kérdést. Lehet velem ellentétes véleményen is lenni. Nem bújtok fel senkit senki megölésére - szerintem ez a helyzet, az én véleményem az, hogy lehetetlen lesz megúszni Orbán Viktor és hazaáruló tettestársai halála nélkül a dolgot. De lehet, hogy tévedek - nyíltan állok az erről szóló pérbeszédhez (is). (Ha oftopik lenne - mert érzem, hogy az lehet - , akkor persze elnézést.)

Secnir 2011.12.27. 21:32:34

@Doubledecker:
Hülye vagy.
Az összes keresztény zsidó, csak nem vallják be.
1. a zsidók istenét imádják ők is
2. a zsidók tízparancsolatját imádják
3. egy zsidót követnek (bizonyos názáreti Iesus-t)

mondjam tovább? annyi a különbség, hogy születéskor názáreti Iesus örömére leöntik egy pohár vízzel a büdös kölköt. Még a történelemkönyvük is ugyanaz (biblia).

Horizont 2011.12.27. 21:33:11

@SPYD3RM4N:
Már csak két és fél órád van!!! Siess, rohanj!
De egyszerűbb lenne meggondolni, hogy mit mikor hol írsz le!!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 21:36:39

@SPYD3RM4N: Azért az a fizikailag meg kell semmisíteni, az kimeríti a gondolatbűnözés fogalmát.Így te viktor ,az ország,a nemzet és a nép ellensége vagy.:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.27. 21:39:23

@esprit: Egy templomba járunk sátoros ünnepeken és a hátam mögött Te ülsz vagy micsoda??? (ha igen húsvétra kúráld ki a köhögésed, baszott idegesítő volt)

jágör68 2011.12.27. 21:40:36

Olvasva a hozzászólásokat- a neten- Madzsarisztánban a gyűlölködés vált az általános pótcselekvéssé.
pl:
-feketézek, de nem elég a lóvé- ráadásul pölö egészségügy is egyre szarabb emiatt is- gyűlölködök egy sort
-IMF- hitel- nem IMF- hitel- gyűlölködök egy sort (mintha nem lenne másodlagos, mindegy, ha hitelfelvételre épül a gazdaságunk, azt államcsődnek hívjuk)
-nem vagyok elég tökös jobb fizetést követelni, mint a rezidensek- nekem elég az afrikai bér a nyugat- német árszint mellé- plusz na persze a fekete- gyűlölködök egy sort az orvosok ellen

Aki ilyen közegben képes élni, az nem normális

messi-asz 2011.12.27. 21:48:12

@simonmondja.: itt a következő önkéntes...

rohatt csalók... akkor gondolom még egy szerkesztő mond le önként, pironkodva a 2 millás HAVI fizetést adó MTV s állásáról...

index.hu/kultur/media/2011/12/27/tudatos_hazugsaggal_vadoljak_az_mtv_hiradojat/

tűzhelyőrző · http://www.freevlog.hu/user/allataink/videok/?showFrom=175 2011.12.27. 21:55:57

@hardenberg: "tudatlanul ne szólj hozzá a témához. A "krisnások" egy new age-ből táplálkozó álvédikus lepcsesszájú idióta követői, akik Indiába be sem tehetik a lábukat, mert a valódi hinduizmushoz semmi közük. Amúgy meg tele van zsidóval, a magyaroszági Krsna "egyház" vezetőségének 100%-a zsidó. "
---------------
Sajnálom, hogy ezt a csodás hollandiai várost választottad nickedül. Bírom az ilyen "nagyonjólinformált-tanult-képzett-intelligens" fejeket, akik csípőből tárazzák a tuti információkat. Tudnak mindenről és mindenkiről olyan "adatokkal" szolgálni, amit senki más nem tud, csak ők (hogy honnan... az örök titok marad).
Ami a legszomorúbb; ezeket a badarságokat olyan öntelt magabiztossággal adják elő, hogy mindig akadnak, akik el is hiszik.
Áhh... nem csak don Vittorio Orbalone-nak kellene egy kis időre zárt szanatóriumba vonulnia... (*legyintős)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.12.27. 22:06:30

@jágör68: Te mindig olyan okosakat tudsz hozzászólni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.27. 22:16:30

@Pernahajder Viktor:
Béla bácsi csak látszatra náczul. Egyébként két pofával eszi a maceszt. X-))

SPYD3RM4N 2011.12.27. 22:31:56

@tűzhelyőrző: Offtopik: A zsidózás a zsidózóknál sokszor nem egy vallási vagy faji cucc szokott lenni, hanem pusztán egy káromkodás. Olyan, mint amikor valakire azt mondják, hogy egy f@sz; nem arra gondol ilyenkor az ember, hogy az ilyenképpen jelzett személy tényleg egy nemi szerv lenne. Szerintem eképpen értelmezhető ez a krisnás zsidózás is: egész egyszerűen nem szimpatikus a hozzászólónak a krisna, ezért lezsidózza, ennyi. Nem gondolja, hogy azok ténylegesen "péniszek", pusztán ezt a szót használja rájuk: f@sz. Ugyanerre épül a liberálisozás is: messze nem liberális dolgokra fíling-alapon használják sokan a szót. A zsidózás persze nem olyan elterjedt szóhasználat, ezért egy csomóan félreértik ezt és elkezdik komolyan venni, és mindenben a zsidót keresni. Ezek lesznek azok az emberek, akik szerint "mindig mindenhol a holokausztért kell bocsánatot kérnie a magyar embereknek, most már elegem van" meg hasonlók.

2011.12.27. 22:33:31

@kela-bá: lehet, hogy az euro bedől 2013-ban, de hogy addigra a forint már csak egy halovány emlék lesz, az tuti.

@kolbászoszsömle: engem meg kirúgtak. Még három hónap munkanélküli, azután lehúzhatom magam a klotyón. Na ki járt rosszabbul?

@Horizont: a 2005-ös ételosztásról van a jutúbon video, és ugyanolyan hosszú a sor. Nem azért, hogy a viktátort védjem, csak a tényszerűség kedvéért.

@jágör68: A gyűlölködésnek nálunk régi hagyománya van. Lett légyen szó zsidóüldözésről vagy éppen a nyilasok feljelentgetéséről, honfitársaink mindig lelkesen közreműködtek. :)

@Tigeri: Demján után most már legalább tudjuk, miért motiválatlanok a politikusaink az országépítéshez. Mert mindegyik dúsgazdag! ;-)

2011.12.27. 22:34:33

@OranzsDzsúz: inkább a narancsot. :-(

agyamputáltak 2011.12.27. 22:46:05

@Béla Bácsi:
benne van a link te vakegér.. mindent más keressen ki neked?! még erre is képtelen vagy? :(
www.parlament.hu/irom39/01445/01445-0018.pdf

másik, az egyházi pénzek kapcsán
1. mindent ki lehet keresni, ne másra várj ismét
2. már egyszer leírtam, ki a faszt érdekel a gyurcsány? ki mondta, hogy azzal egyetértettem? te kurvára egybites vagy

a harmadik közbevetésre annyit írj, mennyivel kapsz most többet az új adózással /év? azt arra írtam, de te megint tereltél

agyamputáltak 2011.12.27. 22:49:53

@Doubledecker:
én is rákérdeztem, hogy minden jó irányba halad-e a nagy védelmezés közepette, de kikerülte a kérdést :)

Horizont 2011.12.27. 22:56:30

@Hörömpő Töhötöm:
Én az 1999-es ételosztásról írtam! És én senkit nem védek és nem is támadok. Pártállástól függetlenül felelős mindenki aki volt és aki van. Senkit nem hagyunk az út szélén???? De éhezni éhezhet, és megfagyhat a saját lakásában mert nincs tüzelője! Hangzatos szavak hangoztatása, ehhez nagyon értenek a politikusaink. Régebben szégyellősebbek voltak az emberek, mára ez is elmúlt.

2011.12.27. 23:07:50

@Horizont: Értem én, csak annyit jegyeztem meg, hogy a probléma nem újkeletű. Eddig a Polgári Kormány az első, amelyik nem sepri a szőnyeg alá, hanem megoldást keresett rá: minden szegény embert tömlöcbe kell vetni, és akkor majd nem lesznek szem előtt. De lám, ez az új világrend sem tökéletes, elfelejtettek telefonálni tarlós droidnak, hogy vonja be a krisnások közterületfoglalási engedélyét. Mi dolog az, hogy így belerondítanak Budapest kirakatába a legszentebb ünnepünkön? Tűrhetetlen!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.27. 23:10:06

@Béla Bácsi:
"Zorbán-Fidesz : erős, hagyományokkal és VAGYONNAL rendelkező MAGYAR középosztályt akarnak, aki nem proli a saját földjén."

Egy büdös lófaszt. Ha valóban középosztályt akar, akkor nem nyomorítja meg a vállalkozásaikat millió+egy adóval. A kis kokeró kedvenced azokat az oligarchákat támogatja, akik tőle függnek ezer szálon.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.27. 23:13:12

@Tigeri:
Na, ezért Eichmann után te következel Moszadnál. :-)

tűzhelyőrző · http://www.freevlog.hu/user/allataink/videok/?showFrom=175 2011.12.27. 23:35:10

@SPYD3RM4N:
Köszi, te megérezted, hogy én egy eléggé tájékozatlan egyed vagyok (tudom, akkor meg minek szólok a nagyok dolgába), de "hollandváros" postjából az utolsó mondat nyomasztott a legkevésbé. (Amúgy ha úgy is van, hogy a vezetőség 100 %-a zsidó - naés?!) Félre ne értsen senki; sem zsidó (sem cigány), sem krisna-hívő (sem semilyen hívő), sem jobbos, sem balos nem vagyok, csak idetévedtem a fészbukról (elolvastam a "Karácsony a Blahán"-t, és zero kommentjét. Aztán ittragadtam, mert mocsok egy dolog, ahogy a krisnások jótékonysági munkáját felhasználva az MTV Híradó egy másik, nekik szimpatikusabb szervezet támogatását propagálja, kiváncsi voltam a véleményekre. (Én azt hittem, ezen az oldalon ezt a témát vitatják meg. :D)
Most hagyjuk a fenébe, hogy a postok két perc múlva mennyire más vizeken eveztek, de aztán "hollandváros"-hoz értem, aki kapásból letudatlanozta Énbagolyt, és előadta a saját idióta verzióját. . Najóvan, végül is semmi nem történt, csak úgy látszik, 20 évenként egyszer nem tudok szó nélkül elmenni egy ilyen nagyokos mellett. (Minden esetre megérte itt maradni, mert ahogy kielemezted hardenberg krisna- zsidózását, hát az egy élmény volt... tényleg! :) )

Zuzu Petals 2011.12.27. 23:49:31

@apanna: Egyáltalán nem vagyok baloldali, sőt inkább klasszikus értelemben jobboldali (nem ez a fideszes jobbosnak mondott szocialista fos), ami a gazdasági nézeteimet illeti, társadalmi nézeteim alapján pedig liberális. Gratulálok, hogy a Te egyházad maradt, és hogy a hívek tartják el... ismerem a bullshitet Nagymamámtól, akinek ugyanezt adják be a rohadék papok, akik ott és úgy használják ki a híveket, ahol és ahogy tudják.
Szerintem, ha már 2-3 ember hisz valamiben, amitől nekik jobb, akkor annak a dolognak pont akkora létjogosultsága van, mint a nagyobb közösségeknek. Legalábbis az egyházi "rang" birtoklását tekintve mindenképp. Az egyházakat, meg az embereiket pedig minden hívő tartsa el szépen, mert én pl. magamban hiszek, mégse kapok ezért egy kibaszott fillér normatív támogatást sem, pedig nem vagyok alábbvaló állampolgár, mint egy hitét gyakorló keresztény.

Nyuggervadász 2011.12.27. 23:57:18

@hardenberg:
". Amúgy meg tele van zsidóval, a magyaroszági Krsna "egyház" vezetőségének 100%-a zsidó."
Hát ezt, meg a többi baromságot honnan a f...ból veszed? Kurvára unom ezt az okoskodó, örökké zsidózó stílust. Ahelyett, hogy a krisnásokat megbecsülnénk, amiért 6000 embernek meleg ételt szolgáltak fel, te , meg a "bajtársaid" csak fikázzátok őket! Láttál te már egy papot kaját osztani?!?
Tudom, iskolákat, kórházakat tartanak fenn az állam- a mi - pénzünkből. Így meg, mi ebben a nagy dicsőség? Mindeközben politikai nagygyűléseket tartanak a templomokban! Hát, én hányok tőlük. Hol van jézusi tanok szerinti hitélet?

Béla Bácsi 2011.12.28. 01:07:13

@agyamputáltak: Igyekszem hajlott korom ellenére megfelelni itt a tüzes ifjuságnak. Elnézést, hogy bele se tekintettem a Zsindexbe, annál nyíltabban magyarellenes már csak úgy lehetne ez a szervezet, ha hírek közben mutatnák őket, ahogy elsül a metszett fütyijük a magyarokat gyalázó hírekre. (De hát, mi genetikailag vagyunk elcseszve ugyebár...)
Jó, hogy megnéztem a törvényt magát. (Tudom, hülye vagyok), de nekem korrektnek tűnik. Magyarul az Alkotmánybíróságot rászorítaná, hogy a dolgát végezze (olyan törvények kritizálása, megsemmisítése, ami az alkotmányba, ill. hasonló erejű, vonzatú, "magasabb" érdekekbe ütközik, mint pl. állampolgári, emberi jogok, stb...), ne politizáljon. Tudom, hogy ez egyfajta "checks and balances" volt a libsi kormány kezében: hiába hozott a komcsiknak (bipsiknek) nem tetsző törvényt, vagy törvényjavaslatot a parlament, attól még lehetett "izélni", szólni kellett az Alkotmánybíróságnak és ők elmeszelték a dolgot. Tudom, hogy a kétharmados javaslati küszöb most cinizmusnak is tűnhet, de ez a jövőben igen ritkán fog újra előfordulni. Így a Fidesz-KDNP előtt most itt a lehetőség, hogy "vegytiszta" törvényeket hozzanak, azaz ne kelljen mutyizni, alkudozni, kompromisszumokat kötni Magyarország "jóakaróival".
Utolsó kérdésed a lóvé. Semmivel nem kapok többet, mert bedőlt a vállalkozásom, jelenleg pikulázni tanulok.
De már mondtam, hogy ekkora visításban én nem szeretek lenni. A Bölcsességek Könyvében ószövetségi (zsidó) bölcsesség: "Verd meg a bolondot, és csak a bolond lesz okosabb."
Hát ennyi. Köszönöm a megtisztelő figyelmet szerény véleményem iránt, de én, ha lehetséges, nem vennék tovább részt a fennt említett okok miatt a további vidám kurvaannyázásban.

Béla Bácsi 2011.12.28. 01:18:38

@OranzsDzsúz: És a zsidó bankároknak emelt kamatra kitől veszi a "kokeró" a lóvét? Csak nem (már megint) hozzájuk kerül az a huncut pénc?
Csípom ezt az egész kibaszott, köcsög országot: egy kegyetlen, vérszomjas, nehézsúlyú profi gengszterbanda rászáll az országra, hogy leszakítsa lóvéval, amennyire csak lehetséges. Erre jönnek az ilyen Misibohócok szurkolni a gyilkos zsidóknak, hogy "üssed a Zorbánt, kurvaannyát nekije!"
Asszed, ha segítesz leverni az Orbánt, a zsidók személy szerint megkeresnek és neked visszaadják a mesterségesen lerontott paritásból eredő veszteségeidet? Kidobolják, hogy "Emberek! Jelentkezzen jutalomért, aki a mi seggünket nyalta!"
Gondolod, hogy így lesz?
A Zorbánt facsarják a zsidók az adóemelésre: vagy emeli az adót, és tejel nekik (ők így is jól jártak), vagy nem emeli az adót, de akkor újabb kölcsönökkel nyomorítják meg a zembereket és akkor ugyanúgy te állsz ott (no nem az út végén) hanem a szopott fasz rossz végén.
Nem értem, felnőtt ember, hogy tud ennek örülni?

Béla Bácsi 2011.12.28. 01:25:58

@Tigeri: Nem igazán! Ez is sztereotípia! Kína nagyon szarban van, legnagyobb piaci ingottak meg az EU és az USA köhögőssége miatt. Belső piaca gyenge, meg arr asajnálják is a lóvét. Nem kell irigykedni rájuk, plusz a demokrácia védőszentje, minden libsi bálványa: az USA úgy becsavart nekik egy kis szar-állampapír ügyben, hogy azóta se tudnak leüli, csak kényszeredetten vigyorogva hajlonganak!

Ironfist 2011.12.28. 01:34:25

@agyamputáltak:
Hagyd már, ez a Bélabácsi csak zsidózni tud... Zsidózik, fröcsög, gúnyolódik, és azzal vádol folyton másokat, ahogy ő maga viselkedik... szerinted ép elméjű egyáltalán? Na ugye, hogy nem. Akkor meg mit vitázol vele? Meggyőzni úgysem tudod, mert be van gyöpösödve az agya, hogy mindenről a zsidók, meg gyurcsány tehet, és aki meg ellentmond neki, az zsidó, meg cigány, meg vörösbarom. Csak felhúzod magad rajta. Javaslom, csak bosszantsd, akkor olyan röhelyeseket tud mondani, hogy jól feldobja a napodat. Lehet rajta nevetni. Csak így meg egy idő után elszürkül, és unalmassá válik. Unalmas pl már az a dolga is, hogy na ő most aztán végképp itt hagyja a blogot, mert túl sok a zsidó, de aztán - nahát! - eddig még sose hagyta itt :D

@tűzhelyőrző:
Hidd el, van itt egy-két ember, akinek élmény a kommentjeit olvasni. =) Pozitív élményt is tudok párat, de negatívot is mondjuk.

Bee-zony 2011.12.28. 04:31:07

@zero: Szodomagyarországon hangrögzítő eszköz nélkül már nem ajánlott kilépni az ajtón. 10 esetben kb. 9-ben felesleges, viszont a maradék 1-nél kell. Ha nincs, akkor te tévedsz, te vagy a hazug, és ott sem voltál.
Macerás, hogy a személyi mellett ezt is be kell tenni a zsebbe, de ilyen világban ez van; ahol esik az eső, ott esernyő kell, ahol pedig a hazugságok és bizonyítandó dolgok esnek, ott a hangrögzítő.
Megfelel a célra az mp3 lejátszó, ami felvenni is tud, kb. csomag rágógumi méretű (a diktafon hangminőségben általában nem jobb, csak nagyobb), és jól elvan a zsebben, úgy is felvesz. A kérdés az akkuidő és a felvételi idő. Manapság az akkuidő szokott rövidebb lenni. Ha tölthető ceruzaakksi van, (AA vagy AAA), akkor a kis önkisülésű a legjobb (pl. Eneloop), mert hiába nagy a kapacitás (milliamper/óra), ha 2 hét alatt önkisül, és emiatt sűrűn töltögetni kell.
Ha jobb, ha kép is van, akkor ugyanilyen kisméretű kémkamera, csak annak legalább gomblyuk méretű lyuk is kell, valamint ne vámon keresztül legyen rendelve, mert akkor lecsapnak a „haditechnikai eszközre”.
Rá kell szánni azt a néhány ezer forintot (+ töltő +akksi), mert pl. a bíróságon is jól jön a bizonyíték, és Szodomagyarországon a disznóság, korrupció, bűnözés ott van már „minden utcasarkon és kilométerkőnél”, kikerülhetetlenül, és a közterületen lévő kutyaguminál is gyakrabban fordul elő. (És akkor még az önvédelmi eszközökről nem is volt szó, ahol az a lényeg, hogy ha betartod a bűnözővédelmi törvényeket, akkor összevernek, kifosztanak, megölnek a bűnözők, ha pedig nem tartod be, akkor lecsuknak, és hogy szerinted melyik a kisebbik rossz? Szodomagyarországon civilruhás, és egyenruhás bűnözőt és bűnözővédőt egyaránt kerülni kell. Ha egyikkel sincs semmi dolgod, akkor csinálod jól, de ez nagyon nehéz úgy, hogy közben kimész az ajtón, és próbálsz normális életet élni. A problémára a legjobb – legrövidebb, legkönnyebb, legegyszerűbb – megoldás a kivándorlás.)

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.12.28. 07:31:22

@Béla Bácsi:
"Természetesen, aki nem ér oda fel, akkor dolgozó marad, de legalább magyar gazdának dolgozik, nem egy külföldi konzorciumnak, aki viszi kifele a hasznot."

Hehe ezen jót röhögtem.
Én egy echte magyar KKV -ben dolgozom.
A múltkor jött volna hozzánk egy kiscsaj dolgozni a LIDL -ből.
Igen a LIDL amiről mindenki tudja hogy a naprendszer legszarabb cége ahol kizsigerelik a dolgozókat stb.
Nos ez a csaj 3 nap után visszakönyörögte magát a szar kizsákmányoló LIDL -be.
Több kérdés?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.12.28. 07:32:56

@Di622:
" aki viszi kifele a hasznot"
Ja tényleg végülis a tulajunk a haszonból versenyautót vett magának meg amerikában nyaral.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.12.28. 07:59:51

@Hörömpő Töhötöm: Lesz egymillió másik munkahely!

Csak az nem dolgozik, aki nem akar!

Nemsokára elindulnak a nagyberuházások, ahol szükség lesz minden dolgos kézre!

messi-asz 2011.12.28. 08:04:44

@kolbászoszsömle: igen???? lesz egymillió munkahely????? és a többi 1,6 milliót mexűntetik????

nagyszerű. főleg a kötalkalmazott 850ezer ablakon kibaszott pénz...

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.28. 09:09:25

@Hörömpő Töhötöm: Legszentebb ünnepünkön? Na te is minden percben várhatod a kommandósokat meg a fekete autót, akkor aztán megtudod, hogy legszentebb ünnepünk a NÉP NAGY VEZÉRÉNEK, ORBÁN VIKTORNAK A SZÜLETÉSNAPJA! Nem holmi egyházi izé...

LiberGon 2011.12.28. 09:33:31

Mi a fene van itt, régebben a balosokat meg a liberálisokat anyázták és ügynöközték itt (pl. engem) most meg az az ügynök aki támogatja a kormányt. LOL

2011.12.28. 09:49:38

@kolbászoszsömle: peeeerszeee, tudom, tíz év múlva. Csakhogy addigra mind éhendöglünk! Kivéve persze nyuggerek, politikusok, meg a segílykéből élő kisebbség, ők megmaradnak az utókornak.

Horizont 2011.12.28. 10:45:08

@LiberGon:
Kormányok jönnek mennek, elvek, hűségek törnek össze.
A pénztárcánk laposodik, a vastagbőr vastagodik.
A nép marad. Ki ilyennek, ki olyannak.
És vannak akik a gatyájukkal cserélik a nézeteiket is.
A kurva anyázás erősödik.Orbán önbizalma is.
A forint gyengül. Emkénél a sor növekedik.
Új év új élet új remények. Pozitív. Vagy negatív.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

foolproof 2011.12.28. 10:58:49

Gyerekek, én rájöttem, mi folyik itten: a csúti tahó még mindig Vajnának törleszt, mer' az összehozta Svájcinégerrel. Tehát: Andynak qrvasok ötlete/forgatók.-ve,/stb. van, de mind az 50'es években játszódna, a kopasz köcsög idején. A patás meg ingyér' összehozza neki a díszletet, még CGI se ' köll...

Bee-zony 2011.12.28. 11:13:37

Még egy karácsonyi ajándék Szodomagyarországnak: jövő nyáron már minden szempontból nagyon meleg lesz (a hely és a helyzet).

Közeledik a budapesti melegolimpia
index.hu/belfold/budapest/2011/12/27/kozeledik_a_budapesti_melegolimpia/

2011.12.28. 11:30:24

@Bee-zony: Attól tartok, Tarlós erre nem lesz vevő. De jobb is lenne.

GatyaPityu 2011.12.28. 11:51:11

Zero, ha te ennyire szíveden viseled a krisnások sorsát, akkor miért a Bosnyák téri templomba jársz éjféli misére...?

Viktus 2011.12.28. 12:01:01

65 milliárddal segíti ki az állam a MÁV-ot
Így eltűnik az adósság több mint negyede. Jövőre 24 milliárddal kevesebb kell hiteltörlesztésre.
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/28/65_milliarddal_segiti_ki_az_allam_a_mav-ot/
-

Nincs itt válság van pénz dögivel.

Csigataposó 2011.12.28. 12:27:24

Bela Bacsi egy magukfatja kis sunyi szar, aki azert irja a hozzaszolasokat hogy aztan kinyomtatva a sajt szovegit tudja lebegtetni straszburgban meg az imfnek hogy itt mekkora zsido uldozes van es igy facsarjon ki meg tobb tamogatast a magukfajtaknak a hozzank hasonlo igaz magyarak adoforintjaibol.

Bee-zony 2011.12.28. 14:56:55

@Hörömpő Töhötöm: A cikkből az jött le, hogy már beletörődött.
„Mint azt a városháza sajtóirodáján megtudtuk, válaszlevél nem ment, de a főváros vezetése hivatalosan tudomásul vette az eseményt.”
Vannak itt nagyobb lobbierők is, mint egy főpolgármester, és a hanukagyertya-gyújtás mellé belefér. Azt sem tartom kizártnak, hogy a buziolimpia lángját is vele gyújtatják meg, azért van a díszgój…… Meggyújtatják vele, és ő meg is teszi. Csak hogy világos legyen, ki az úr a szemétdombon.

Béla Bácsi 2011.12.28. 15:22:15

@Csigataposó: Ez eddig a legjobb! :))) Küldd el, légyszi a Vasökölnek, hogy zsidó vagyok!

Ironfist 2011.12.28. 16:40:49

@Csigataposó:
Ez baromság. Bélabácsi egy szimpla droid, akinek mindenki ellenség, aki nem hajlandó zsidózni zsigerből. Ennyi.

Ironfist 2011.12.28. 20:14:20

Csak nem nyugszik a hülyéje. Vajh van annyi IQja, hogy ha huszadjára is elmondom neki, hogy kizárólag az értesítőjét látom, hogy ír, akkor rájön, hogy nem látom amit ír?

Csigataposó 2011.12.28. 23:35:51

@Ironfist: Nyilvanvalo. Csak olyan jo vita felkorbacsolo trollkodo faszsag flamenek szantam mintamiket o ir. Hatha elonti az epe az agyat a sajat hulyesegeinek inverzetol. Kicsit sajnalom, hogy ertelmes ember aki olvasott mar tolem hozzaszolast egy percig is komolyan vette ezt az irast.

Ironfist 2011.12.28. 23:50:33

@Csigataposó:
"Hatha elonti az epe az agyat a sajat hulyesegeinek inverzetol."

Ez úgy szokott történni, hogy először elönti az epe az agyát, majd a saját hülyeségeit kivetíti ránk, és azzal próbál gúnyolni minket, ami ő :D Mintha egy buzi próbálna meg téged fartúrónak csúfolni. :D

Meridian74 2011.12.31. 01:44:14

@Zuzu Petals: tegyük hozzá azt is, hogy a krisnások - pontosabban szólva a hinduizmus - egyetlen más vallást sem üldöz. Mindenkit meghagy a maga hitében. Ezzel szemben minél új keletűbb az adott vallás, annál harciasabban ölné meg a más hitűeket... lásd keresztények inkvizicióit, háborúit, protestánsok elvakultságát, az iszlámhoz köthető szuicid idiótákat (40 (?) szűzért mennek meghalni, úgy hogy közben megölnek párat a más hitűekből is), vagy a legújabbkori vallási kreációkat, mint pl scientológia, hitgyüli és egyéb szektákat... na persze itt már nem kínzópadokkal és magasra rakott máglyákkal ölnek, hanem pszicho-terrort alkalmaznak, meg gazdasági kényszert (befolyással elérik azt, hogy nehezebben kapj meg egy állást, vagy egyáltalán ne is kapd meg), mint pl mormonok.

Ehhez képest a krisnások már 5ezer éve állítják azt, hogy nemcsak a földön van intelligens élet, továbbá nemcsak egy univerzum van (asztrofizikusok kutatják ezt és úgy sejtik, sok-sok világegyetem létezik párhuzamosan, az átjárók nagyvonalakban a feketelyukak eseményhorizontján túl találhatók), a földön jártak más bolygókról származó élőlények űrutazásra alkalmas járművekkel (lásd: vimanák), stb. stb.

Ezen azért érdemes elgondolkodni...

süti beállítások módosítása