Skip to content


       Szűrés lista

Vitának helye nincs

Mindössze pár hetet kellett várni arra, hogy valóra váljanak az ellenzék félelmei. Jól gondolták, hogy nem lesz következmények nélküli a példátlan LMP-Jobbik-MSZP-DK összefogás, amellyel többször is egész éjszakán át, a reggel 8 órai tévéközvetítés kezdetéig húzták egy-egy törvényjavaslat vitáját, így keresztbetéve az azokat gyorsan lezavarni akaró Fidesznek.

Tóbiás József a hvg.hu-nak akkor azt mondta: „nem akar ugyan tippeket adni”, de szerinte könnyen elképzelhető, hogy a két kormánypárt – többségét kihasználva – tovább szűkíti a parlamenti ellenzék jogosultságait, például nem a képviselők négyötödének szavazata kell majd a Házszabálytól való eltéréshez, vagy kimondják, hogy egy-egy törvény részletes vitájára is lehet időkeretet meghatározni, ezt ugyanis a jelenlegi szabályok szerint korlátlan időterjedelemben tárgyalhatják a képviselők.

„Ha megpróbálják, az a legsötétebb gyanút fogja igazolni, világos jele lesz annak, hogy itt ’Fidesz-rendszer’ épül” – mondta Szilágyi Péter az LMP részéről. A parlamenti jegyzői tisztet is betöltő honatya szerint így is nagyon nehéz a kétharmados többséggel szemben bármilyen ellenzéki jogosultságot érvényesíteni, ha még a meglévőeket is tovább szűkítenék, az már nemzetközi szinten is példátlan lenne. A képviselő szerint elfogadhatatlan lenne, ha azért nyúlna a Házszabályhoz a Fidesz, és korlátozná jogaikat, mert kihasználtak egy szabályok adta lehetőséget. Mégis „el tudja képzelni, hogy erre készülnek”, de ez szerinte „a jogállamiság csorbítása lenne”.

„Másfél év után semmin sem csodálkoznék, még azon sem, ha a Fidesz egyszerűen megvonná a hozzászólások jogát az ellenzéktől” – mondta Mirkóczki Ádám (Jobbik) is. A honatya – hangsúlyozva, hogy személyes véleményét hangoztatja – visszautasította, és felháborítónak minősítette, hogy Lázár János gesztusról beszélt, miközben ők csak jogaikat gyakorolják.

„Éppen a Fidesz az, amelyik folyamatosan sárba tiporja a parlamentarizmus lényegét az utolsó pillanatban benyújtott módosító indítványaival, a folyamatos alkotmánymódosításokkal, azzal, hogy a vitákat igyekeznek a lehető leglehetetlenebb időpontokra korlátozni” – mondta Mirkóczki Ádám, hozzátéve, hogy „a NASA egyébként már vizsgálja a Fidesz arcbőrét”.

Van is miért....

Tegnap, az utolsó ülésnapon mindent átnyomtak. Jegybanktörvény, házszabálymódosítás, elkúrásadó, bűnbaktörvény, egyházak: pipa.

 

Ezenkívül megszavazták az elsalátásított vízközmű-törvényt is.

Viccország, viccparlament, idomított gombnyomogatókkal.

 

Az nem hír, hogy a dohány- és/vagy kaszinólobbi erősebb volt, de ez a hányás ezzel a debil "indoklással", mint az Alkotmányügyi bizottság módosítója.....csodálatos kordokumentum a javából.

Címkék: fidesz parlament abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr773468333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2011.12.31. 09:14:05

Őőőőő, izé, lehet, hogy én vagyok a hülye (biztosis :D), de mi köze a dohányzásnak meg a játékkaszinóknak a víziközmű-szolgáltatáshoz? :(

Max annyi, ha dohányzás miatt kigyullad a kaszinó, a vízmű csöveiből veszik a vizet az oltáshoz. :DDD

Igazából X éve nem értem, hogy miként lehet ilyen mindenről (semmiről) szóló salátatörvényeket benyújtani, tárgyalni, megszavazni!

fekafika 2011.12.31. 09:14:48

Aki teheti úgyis elmegy innen, ahogy 500 milliárdnyi megtakarítást már kivittek a magyarok. Aztán majd meglátják, hogy ki fizet adót, nyugdíjjárulékot stb.
Akkor jön az ellenség támad minket szöveg. annyira szánalmasok, remélem elviszi őket a népharag...

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2011.12.31. 09:17:57

‎- Where are you from?
- Budapest.
- Bucharest?
- No, Budapest, Chain Bridge, Gulash...
- Ah, Viktor Orban!
- No-no, Bucharest

Fiona_kedvence 2011.12.31. 09:28:33

@Niterider: ez kész :) leestem a székről

bundi124 2011.12.31. 09:52:34

Azért az életképesebb KDNP-s módosítót sikerült leszavazni. De a kaszinós dohányzás beiktatása a vízközműs törvényben fennálló jogi anomáliát legalább orvosolta. Ez a fajta indítványtípus ugyanis ilyen jogalkotástechnikai hibák javítsára szolgál, nem pedig fűszernek a salátára.

Más: Komolyan gondolkoztam rajta, de nem tudtam rájönni, hogy hogyan akarja működtetni az országot a fityesz 2012 II. negyedévében. Számomra az Észak Korea-i megoldás nem járható, viszont mást meg nem látok. Van ötletetek?

Ironfist 2011.12.31. 10:10:45

" „a NASA egyébként már vizsgálja a Fidesz arcbőrét”."

Feltételezem azért, mert az egyetlen olyan mesterséges objektum, amit a kínai nagy fal, és Chuck Norris körbepörgőrúgása mellett lehet látni a Holdról is.

@Niterider:

Nagyon jó :) Sajnos igaz is :D Arra emléekztet, mikor az oviban kérdezi az ovónéni, hogy kinek mit dolgozik az apukája, és miután mindenki mondott mindenfélét, Pistike büszkén sorolja, hogy az ő apja hímringyó, és sok férfi dugja seggbe, meg naponta akár százat is szopik. Ovónéni elborzad, félrehívja Pistikét, és négyszemközt kérdi:
-Te jó ég Pistike, ezt nem is tudtam, ez szörnyű lehet!
-Á, ovónéni, ez igazából nem így van, csak olyan ciki lett volna bevallani mindenki előtt, hogy fideszes képviselő...

vomit 2011.12.31. 10:14:28

@bundi124: valamit tudhatnak, amitol az osszes tobbi orszag vezetoi ugyancsak rettegnek.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 10:14:55

@laspalmas: Az kimaradt, hogy a salátásított vízközmű törvényben még mi szerepelt... pedig megérne egy misét az is.
hvg.hu/egeszseg/20111230_orvosok_munka

bundi124 2011.12.31. 10:16:24

@vomit: Igazából szerintem mi is rettegünk, majd akkor fogunk jobban ha megtudjuk mit találtak ki.

molaris 2011.12.31. 10:23:14

Annak idején ez a hülye Gyurcsány csapat csak ötletelt össze- vissza. Az is borzasztó volt.
De ezek meg is valósítják.
Nem igaz, hogy csak ez a két alternatíva áll előttünk.
Magyarország- én így szeretlek?

2011.12.31. 10:30:22

Először úgy olvastam a címet: "viTYának helye nincs" :-) Asszem kezd az agyamra menni. Na most inkább dőljünk hátra, és élvezzük ki ezt a maradék 1/4 békeévet, még mielőtt a "nemzetvezető polgártárs" agya teljesen leveti a gépszíjat!

bundi124 2011.12.31. 10:31:28

@molaris: Lenne egy harmadik is, csak az addig nem látszik amíg a nép olyan pofont nem kap e másik kettől, hogy földrekerül mindegyik tagja maradéktalanul. Nagyon úgy néz ki, hogy berobban az ország és nem beomlik.

dr. Aullah 2011.12.31. 10:32:59

@Őrült Ló Nagyfőnök: Én is először ezt olvastam.

Nem tudok most mit mondani. Lógni fognak. Annyira pofára fognak esni, hogy az csak na... csak kérdés, hogy mi kihúzzuk-e addig.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 10:34:47

@bundi124: egyszerű a megoldás: az állami alkalmazottak fizetés helyett élelmiszerjegyet és benzinjegyet kapnak, a versenyszférában a fizetéseket egyenesen az államkasszába utalják, az ott dolgozók pedig fizetés helyett élelmiszerjegyet és benzinjegyet kapnak, a határokat lezárják a kifelé induló menekültáradat miatt. A bankbetéteket az állam lenyúlja, mert máshogy nem tudja a magyar focinak ígért milliárdokat kifizetni. A nyugdíjasok, fogyatékosok, betegek éhen halnak.
Vagy ez már az Észak Korea-i modell? Én azt hittem ez még belefér a fidesz demokrácia-modelljébe.

Link Elek 2011.12.31. 10:35:23

egy kurva szar vicc ez az egesz orszag

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 10:56:17

@Ironfist: Nem! Az új Űrsiklóra keresnek olyan borítást, amely még a kerámialapoknál is ellenállóbb. A Fideszes képviselők arcbőre ilyen anyagú.

Nem sokáig fogják élvezni a parlament melegét.
@Aullah: egyetértek

Vidéki 2011.12.31. 10:59:42

Vitának helye van, mégpedig a parlamentben.

A képviselőket, az ellenzékieket is azzal bízták meg, hogy a parlamentben racionálisan érveljenek. Nem viselkedhetnek úgy, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát.

Ezt tudja minden „bauxitkutató”, csak éppen az ellenzéknek nem akaródzik ez eszébe jutni.

1. A parlamenti értelmes vitát, az obstrukció is megbéníthatja, ezért helyes lehet az obstrukciót is ésszerű határokon belül tartani.

2. Az ellenzéki politikus Schering Gábor szerint például legfeljebb csak viccként tudják értékelni a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló, Matolcsy György által vasárnap este benyújtott törvényjavaslatot.

Attól lehet más a politika, hogy viccként tudják értékelni a miniszter javaslatait?

Attól lehet más a politika, hogy hogy cinikus hülyéskedéssel reagálnak minden olyan gondolatra, ami nem rezonál prekoncepcióikkal?

Választási programjukban azt ígérték, hogy racionálisan fognak viselkedni, ellenérveket is megfontolva.

Komoly parlamenti képviselőhöz méltatlan módon, mindent gúny tárgyává tesznek, mintha nem felnőtt emberek lennének, hanem leragadtak volna a kamaszkorban.

3. A pofátlanság csúcsa, amikor látványosan kivonulnak a parlamentből és vidéken szórakoznak, mint az iskola kerülő rossz diák.

4. Nem konszenzusos demokráciában élünk, hanem parlamentáris demokráciában.

„A konszenzuskényszer kvázi vétójog. Egy döntést meg kell vitatni, de jó vagy rossz nem a többpárti vagy széleskörű egyetértéstől lesz. Ideje leszámolnunk a konszenzus mítoszával.

Egy kicsit máshogy fogalmazva, a parlamentáris demokráciának két gyökere van: a parlamentarizmus és a demokrácia.

A parlament megbeszélést v. tárgyaló küldöttet jelentő francia szóból származik, a lényege a megbeszélés, alku, konszenzus, kompromisszum.

A demokrácia meg ugye többségi uralmat jelent.

A parlamentáris demokrácia tehát olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés. (Shenpen, konzervatórium)”

A felelős kormányzás nem azonos a mindenáron konszenzuskényszeres kormányzással.

Ha többségi döntés születik,.csak pihent agyú propagandisták fantáziálnak diktatúráról.
A döntéshozás sebessége illetve lassúsága nem közömbös.

A természetben fontos paraméter az idő, a negyedik dimenzió és a helyzetnek megfelelő döntések meghozatalához nem áll rendelkezésre végtelen mennyiségben.

Ha egy döntés időigénye tart a végtelen felé. hatékonysága tart a nulla felé.
Vastagbőrék megfeledkeznek egy nagy veszélyről, az impotenciával járó döntésképtelenségről.

Egy középkori mesében egy szamár éhen halt két szénacsomó között, mert nem tudta időben eldönteni, melyiket válassza.

5. Elképesztő az a primitív szöveg, amivel egyes ellenzéki képviselők képesek előállni. Ezek a téveszmék már-már a bolondok házába illők:

„Másfél év után semmin sem csodálkoznék, még azon sem, ha a Fidesz egyszerűen megvonná a hozzászólások jogát az ellenzéktől” – mondta Mirkóczki Ádám (Jobbik) is.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.12.31. 11:03:18

@Őrült kutya (KaraKum): egészségügyi dolgozónak az számít, akinek munkaviszonya van, ha jól gondolom. Ha felmondtam és nem dolgozok semilyen egészségügyi intézménynek, nem praktizálok, akkor nem vagyok eü. dolgozó, így nem vezényelhetnek sehová. Így mit érnek a módosítóval?

dr. Aullah 2011.12.31. 11:04:27

@Vidéki: Na neked kuss legyen! Eddig olvastam:
"Választási programjukban azt ígérték,..."
Ezek után meg se szólalj!

Sz.M. 2011.12.31. 11:08:22

@Aullah: Én eddig: "A képviselőket, az ellenzékieket is azzal bízták meg, hogy a parlamentben racionálisan érveljenek. Nem viselkedhetnek úgy, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát."

Melyik párt is viselkedett így 8 évig?

Crip Lee 2011.12.31. 11:08:57

@Vidéki: Fárasztó nap lehetett a tegnapi ugye a nagy törvénykezésben? Most meg ilyen korán kezded a műszakot te nyáltenger?

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 11:11:36

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: ha beteg vagy nem választhatsz orvost, ahhoz mész aki van; ha orvos vagy, a kormány bármikor azt mondhatja, mész Borsodba, mert eü. vészhelyzet van, és ott nincs orvos. Ha sokan mondanak fel, majd a minisztérium hasraütéses alapon elosztja az orvosokat az országban, és ebbe senkinek nem lesz beleszólása, sem a betegnek, sem az orvosnak. Ezt érik el.

@Vidéki: te meg a faszért nem húzol már el a bús picsába, mindenki utálja a pofádat meg a barom szövegeid. Eddig nem használtam, de veled kapcsolatban most rányomok a 'Szűrés' gombra. Pá baromarcúkám!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 11:15:31

@Aullah: Ez jobb volt:
"A pofátlanság csúcsa, amikor látványosan kivonulnak a parlamentből és vidéken szórakoznak, mint az iskola kerülő rossz diák."
Hátezhüjjjjjjjjeeeeeeeeeee

Vidéki 2011.12.31. 11:19:00

@Őrült kutya (KaraKum):

Fáj neked a gondolkodás!

Látomásaidat dédelgeted.

Ezért mondod másokra, hogy baromarcú.

Pedig ha igazi baromarcút akarnál látni, csak bele kellene nézned a tükörbe.

Sz.M. 2011.12.31. 11:19:17

@Ásó[Mosó]maci: Kezd az a benyomásom lenni hogy TÉNYLEG csak provokátor. Amit idéztél, az is a Fidesz sajátja volt 8 évig. Vagy arra már nem emlékszik?

Marcellusca 2011.12.31. 11:24:47

@Vidéki:
"A képviselőket, az ellenzékieket is azzal bízták meg, hogy a parlamentben racionálisan érveljenek. Nem viselkedhetnek úgy, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát." - Na, mostmészelajókurvafideszesanyádba!!!!!

Mi vót "a zelmútnyócévben", bazzeg???????

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 11:28:31

@Sz.M.: Szerintem meg egy spambot. :-P Jót szórakozok rajta, nem szűröm, Egyszerűen vagy spambot, vagy hülye. Olyan öngólokat rúg, amiktől fetrengek a röhögéstől. A cikk pont arról szól, hogy a parlamentális demokráciát teszik a nullával egyenlővé, és ő meg megmagyarázza, hogy mi a parlamentális demokrácia. Ezzel együtt, a magyarázatával igazat ad a bloggernek, miközben a hozzászólásában nem tartja igaznak a bejegyzést. Ez a kivonulósdi meg csak hab a tortán.

Palmi! Először úgy olvastam, hogy Vityának helye nincs!
Azután megnyugodtam, hogy milyen libberálbolsevistagyurcsányista cím ez! Aszeretett vezérünknek mindig és mindenkor van helye!

Vidéki 2011.12.31. 11:28:40

Török Gábor eképpen inti mérsékletre az ellenzéket: "

Olyan út ez, amelyet csak az kívánhat, akinek Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél."

Ezeket az alakokat hiába kérleli Török Gábor. Nekik Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél.

„A kormany.hu szerint Reding azután kért tájékoztatást, hogy Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő november 30-án panaszt nyújtott be Brüsszelben a Magyar Országgyűlés által elfogadott törvényekkel kapcsolatban.”

Régen Moszkvába mentek árulkodni és segítséget kérni az elvtársak.

A „testvéri tankokat” is onnan hívták be.

Most Brüsszeltől, meg Washingtontól várják el ugyanezt:

„Zárt ajtók mögött (Hillary) Clinton júniusban ellenzéki politikusokkal és civil szervezetek képviselőivel is tárgyalt. A Szabadság téri Bank Centerben, az amerikai nagykövetségen rendezett találkozón részt vett Mesterházy Attila , az MSZP elnöke, Schiffer András , az LMP frakcióvezetője, Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Alapítvány vezetője, továbbá Mészáros Antónia, a Minőségi Újságírásért Alapítvány elnöke, Molnár Péter, a Közép-Európai Egyetem médiakutatója, valamint Földes Ádám a Transparency International és Réthy Kinga a Nyílt Társadalom Intézet képviseletében.” (VG)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.31. 11:30:17

Ha jöttök január 2.-án az Operához tüntetni, hozzatok egy szem narancsot!

Pakoljuk le a díszes társaság elé, hadd lássák hogy mennyien vagyunk.
Nem dobálni! Csak szépen kupacba rakni...

Vidéki 2011.12.31. 11:33:21

@Marcellusca:

Úriemberek nem "érvelnek úgy, mint ön, aki nyilván kocsmákban "szocializálódott".

Zuzu Petals 2011.12.31. 11:36:28

Nekem a tököm tele van. Azzal is, hogy látom a Neten, hogy még mennyi embernek rajtam kívül.
Oda kell állni a tüntetők mellé tömegnövelőnek, hogy ne lehessen bohócparádénak nevezni a más véleményen lévőket.

Sz.M. 2011.12.31. 11:38:13

@Ásó[Mosó]maci: Én is pont emiatt nem szűröm, tehetségesen tud saját magának is ellentmondani. Pedig régen még egész értelmes hozzászólásai is voltak.
Most épp egy Moszkva-Brüsszel párhuzamot fejteget. Régen a csúnya gonosz kommunisták, most a csúnya gonosz kapitalisták...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 11:46:41

@Sz.M.: Azért azt a Török Gábor blogot egészben nem tudja lehozni, mert az kissé rossz fényt vetne a munkáltatóira.
Kicsit olyan, mint a KKP tegnapi híradója :-D

dr. Aullah 2011.12.31. 11:47:35

@Sz.M.: Az a komment simán mehetne a trolltartóba... annyira epik.

gramercy 2011.12.31. 11:48:27

@Vidéki: mivan,hogyhogy ráérsz, viktor fasza lekókadt?

Horizont 2011.12.31. 11:51:32

@Vidéki: Mióta bedobták itt a fiúk ezt a spambot dolgot veled kapcsolatban, mindig röhögök mert szemeim előtt egy robotként jelensz meg. De a robotoknak is van gazdája! Lázadj fel b+!!!!!:)Ha meg nem akkor innen üzenem neked vagy a gazdádnak, hogy húzzál már el a jó büdös francba. Úgysem tudsz befolyásolni minket és a Fidesz felé terelni.Lassan már jobban utállak mint Orbánt.

A többieknek! Itt a szocializmus!!! Megérkezett Orbán segédletével. Egy nagy baja van a sok között, hogy a vívmányait (mert azért voltak) ami a pórnépnek jó volt azt elhagyta belőle. Maradt a diktatúra!
Csauseszku? Hogy végezte? Észak Korea? Hol végzi majd?
Az jutott eszembe, még szerencse, hogy nincs atomfegyverünk!
Milyen magas lovon ülne akkor orbánkánk:(

Sz.M. 2011.12.31. 11:53:06

@Aullah: Az biztos. Az országnál fontosabb az Orbán bukása.
Erre is azt tudom mondani: Orbánnak 8 éven keresztül fontosabb volt a kormány bukása az ország érdekeinél (mindemellet egyáltalán nem pártolom az előzőeket, de ezek felül, vagyis inkább alulmúlják a legpesszimistább várakozásaimat is.)

Sz.M. 2011.12.31. 11:55:00

@Horizont: Ennél magasabban? Akkor a világ új legmagasabb pontja az Orbán lenne. :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 12:01:29

@Horizont:
"Mindazonáltal illegitimnek tekinthető egy olyan alkotmány, amit társadalmi konszenzus nélkül hoznak létre és amit népszavazás nem erősít meg. Nemzeti konszenzusra való törekvés hiányában ez a tákolmány nem több, mint egy abszolút hatalom által kiadott, felülről diktált értékrenddel súlyosbított törvényerejű rendelet, mely alattvalói engedelmességre kötelez. Egy konszenzus hiányában hatályba lépett alkotmányt pedig minden bizonnyal csak erőszakkal lehet majd fenntartani."
www.gepnarancs.hu/2011/12/unnep-az-operahazban/

Crip Lee 2011.12.31. 12:05:33

@gramercy: Aztán ott van még a segge is, azt is karban , akarom mondani nyelvben kellene tartani.

Vidéki 2011.12.31. 12:13:00

@Horizont:

Horizontod az orrodig terjed.

Ne is olvass el semmi olyant, ami megrendítheti látomásaidat, megingathatja balhiteidet és kitessékelhet kényszerképzeteid birodalmából.

"Maradjál meg a te hitedben:"

Zuzu Petals 2011.12.31. 12:20:04

@Kőmíves Kelemen: Jó ötlet!
De még gondolkodom, mert félek, hogy ha meglátnám valamelyik majmot, nem tudnám nézni a narancshalmot, tuti pofán basznám az illetőt egy jó zöld fanyar naranccsal.

Ironfist 2011.12.31. 12:26:03

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI! HAZUDSZ!

@Ásó[Mosó]maci:
"Ez jobb volt:
"A pofátlanság csúcsa, amikor látványosan kivonulnak a parlamentből és vidéken szórakoznak, mint az iskola kerülő rossz diák."
Hátezhüjjjjjjjjeeeeeeeeeee"

Na ja, mondja ezt pont annak a pártnak a tagja, akik évekig nem voltak hajalndók dolgozni, mert megsértődtek, hogy nem viktor nyert, hanem feri.

@Kőmíves Kelemen:
"Nem dobálni! Csak szépen kupacba rakni..."

Ja. Dobálni meg mindenki vigyen magával löttyedt paradicsomot.

@Horizont:
"Lassan már jobban utállak mint Orbánt."

Orbánt testesíti meg, vagyis az akaratát. Mint minden, ami fideszes (=hazug).

Viktus 2011.12.31. 12:26:34

@Vidéki:

Komolyan te nem érzékelsz semmit a külvilágból? egyszer elárulod mennyit lehet keresni ezzel a munkával?

Horizont 2011.12.31. 12:28:09

@Ásó[Mosó]maci:
A kis bulijuk ott az Operaházban 13 millió forint. Csak! Tudod mit röhögök? Figyeld!
"A gálaest programján Erkel, Weiner, Bartók, Kodály, Dohnányi és Liszt művei kerülnek terítékre "
Képzeld el annak a sok bunkónak akiknek a műveltségi szintje a béka segge alatt van, mekkora kínszenvedés lesz végighallgatni mondjuk egy Bartókot és közben jó pofát is kell vágni:))

Crip Lee 2011.12.31. 12:29:23

@Horizont: Pont Bartók aki az ilyenek miatt menekült el ebből az országból. Határtalan cinizmus....

Viktus 2011.12.31. 12:31:50

@Ásó[Mosó]maci:

Az eddigi alkotmány sem érdekelt senkit arról sem volt konszenzus. Az új hasonlóképpen nem fog senkit rajtuk kívül max. szép festményekkel, szalagokkal tolják az arcunkba.

Viktus 2011.12.31. 12:33:00

@Horizont:

Majd iphone-on cserélgeti a süti recepteket ... ne féltsd őket megoldják. :P

kifordított nagyanyó 2011.12.31. 12:33:12

@Vidéki: Mert a viktorkádék persze soha nem vonultak ki a parlamentből ugye???
Én halálra szopattam volna őket.Minden 2. felszólalás a fecóé lett volna.Fideszesek meg ki be ki be.

kifordított nagyanyó 2011.12.31. 12:35:46

Gyerekek!Azért bízom benne,hogy egyszer vidéki azt mondja:Áh csak vicceltem fiúk,én sem gondoltam ám komolyan.Csak szívattalak benneteket.És a végén együtt nevetünk az egészen.
A blogtalin meg már nevetve együtt sörözünk.Ugye ez nem egy túlzó álom? :))))

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 12:37:34

@Vidéki: "Ezt tudja minden „bauxitkutató”,"
Ezt a nótát honnan ismered? Mert én majd' 30 éve tanultam általánosban az ofőnktől, és még senkit nem láttam, aki ismerte volna.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 12:37:59

Még egy cikk. Tudom, hogy kissé szétoffolom a blogot, de ezt érdemes elolvasni.
Sry, ha volt már.
@Vidéki:
hirszerzo.hu/velemeny/2011/12/30/Orban_Achillessarka_avagy_a_nyomor_halalrai_4SA7KP

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 12:41:29

@Vidéki: "Török Gábor eképpen inti mérsékletre az ellenzéket: "
Egyébként ki(jafaszom) az a Török Gábor? Mármint, ha ő mondja akkor az úgy van, mert ő tudja? Aztán mindenkinek gondolkodás nélkül azt kell csinálni, amit ő megmond?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.31. 12:42:44

@Horizont: Ha a 20 millió aprópénz, akkor ez meg már tényleg semmit nem jelent!
Lehet, jövő ilyenkor a 20 000 000 Ft tényleg aprópénz lesz, amikor az átlagfizetés 400.000 Billforint lesz.

dr. Aullah 2011.12.31. 12:46:59

@Gonosz Repülőmókus: Akkor lehet hogy skizo vagy és titokban te vagy vidéki :D

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 12:47:59

@Aullah: A nagy baj az, hogy ha volt választási programjuk és ezt ígérték, amit csináltak akkor azért nem értem, hogy miért szavazott rájuk ennyi ember, ha meg nem volt programjuk akkor azért nem értem, hogy mire szavazott a sok birka. Ha meg volt programjuk de nem ezt ígérték, akkor meg aljas, hazug férgek, akiknek sitten a helyük.
Mondjuk én nem emlékszem semmiféle programra, de persze lehet, hogy volt, csak azt a Vidéki/Enrico Palazzo féle belső embereknek árulták el, azért olyan jól informáltak.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 12:52:11

@Aullah: Ez az egyik félelmem, (vagy esetleg mikor sokat iszom, akkor nem tudom, hogy mit cselekszem). A másik pedig az, hogy személyesen ismerem a srácot. Remélem, hogy nem kell felgyújtanom a régi sulimat, csak hogy eltüntessek minden nyomot... :)

dr. Aullah 2011.12.31. 12:56:04

@Gonosz Repülőmókus: Nem a fideszre szavaztak, hanem az mszp ellen. Sok lúzer.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.31. 12:56:51

@Ásó[Mosó]maci: Nem is rossz ötlet, inflálás, deflálás és máris hopp, ki a franc akar negyvenmilliárd forintért kenyeret venni. Majd szépen bevezetik az egyorbánost, az ötorbánost, lesz papír ötezerorbános és így tovább. Vitya nem a százdollároson feszítő Benjamin Franklin babérjaira tör (ő mosolyog majd a harmincezresen?), ő saját pénzt akar.

gramercy 2011.12.31. 13:07:27

@Gonosz Repülőmókus:

ez volt a program
m.blog.hu/pi/piroslapok/image/2010_csak_a_fidesz.jpg

és ezt el is mondták, akinek agya van az tudta ez mit jelent

kereszténykommunizmust, itt van

Ironfist 2011.12.31. 13:13:14

@kifordított nagyanyó:
"Gyerekek!Azért bízom benne,hogy egyszer vidéki azt mondja:Áh csak vicceltem fiúk,én sem gondoltam ám komolyan.Csak szívattalak benneteket.És a végén együtt nevetünk az egészen.
A blogtalin meg már nevetve együtt sörözünk.Ugye ez nem egy túlzó álom? :))))"

Aki ennyire felidegel embereket, az nekem nem barátom, akármennyire is csak trollkodik.

kifordított nagyanyó 2011.12.31. 13:15:48

@Ironfist: Gondoltam,hátha!Tudod a remény hal meg utoljára....:))

2011.12.31. 13:23:38

@Ásó[Mosó]maci: Ha arab állam lennénk, most menne be egy fanatikus a testére kent plasztikkal, és egy gombnyomással megsemmisítené az egész nemzeti együttműködési rendszert. De mivel nem vagyunk arab állam, száguldunk tovább a bomlott agyú nemzetvezetőnkkel a szakadékba.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 13:38:37

Ráadásul: "Olyan út ez, amelyet csak az kívánhat, akinek Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél."
Az én szememben (szerintem sokakéban): Orbán bukása == ország jövője
Akkor most mi van?

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 13:41:33

@Horizont: addigra vagy az asztal alatt lesznek, vagy a különszobában valamelyik luxusprostival.

@Őrült Ló Nagyfőnök: már gondolkoztam rajta, hogy itt miért olyan kevés az öngyilkos merénylő. Pedig egy is elég lenne...

@Ásó[Mosó]maci: egy kiló kenyér meg 100.000 billforint...

GaZe 2011.12.31. 13:42:12

@Viktus: de legalabb lesz kerenyi imrenek szolgalati audija, soforrel. a mi adonkbol termeszetesen.

Illúzióromboló kockacukor 2011.12.31. 13:42:36

@Őrült kutya (KaraKum): de ki számít orvosnak? Ezt már akkor sem értettem, mikor a szlovákoknál fenyegetőztek azzal, hogy szükségállapot lesz és az orvosoknak dolgozniuk kell. Ki az orvos? Aki elvégezte az egyetemet? Vagy aki praktizál? Dehát épp arról van szó, hogy nem fognak praktizálni. És hogy kénszerítenek egy orvost munkára? Bemegy és mindenkinek azt mondja, hogy szedjen rá algopyrint. Az ötletet értem, de sem a definícióját, sem a megvalósítás lehetőségét már nem.

házelnök 2011.12.31. 13:47:16

Én tudom , hogy hol lakik az a mocskos tolvaj fideszes aki az én nevemben lopatja el a saját pénzemet
Kecskemét tizedes utca

Keresem a személyes beszélgetés lhetőségét vele

Vidéki 2011.12.31. 13:49:14

@Gonosz Repülőmókus:

Kérdezed anyanyelveden: "Egyébként ki(jafaszom) az a Török Gábor? "

Híres politológus.

Ami te soha sem lehetsz, mert ahhoz több ész kell annál,mint amennyi neked jutott..

2011.12.31. 13:57:10

---cut---

Lázár János szerint júniusra "összeáll a rendszer", és kiderül, jobban működik-e az új Magyarország. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere erről a Délmagyarországnak adott interjúban beszélt.

"2012 júniusára ebben az országban minden megváltozik. Utána következik egy konszolidációs, nyugodtabb időszak" – mondta Lázár.

Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, azt felelte: más, új típusú. "Azt kell látni, hogy aki legutóbb elment szavazni, az mind változást akart. Úgy vélem, az 1990-től 2010-ig tartó húsz év a rendszerváltás ideje volt, most a tanulságok összegzésének és az ebből következő változtatásoknak az ideje van" – tette hozzá.

A politikus szerint húsz éve a demokratikus létezés volt a kérdés, most egy gazdasági dilemma elé állították az országot. "A hatékonyabban, szervezettebben működő állam azonban nem jelenti a demokratikus garanciák eltűnését" – közölte.

"Muszáj az államnak néhány érték érvényesülését elérnie, legyen ez a család védelme, a gyerekek egyenlő esélye, a munka becsülete. Azt mondom, elválik majd, hogyan áll össze ez az új rendszer. És ha nem jól működik, ha rossz a kormányzás, el lehet zavarni a kormányt. Ez a demokrácia" – mondta Lázár János."

Index 2011. december 31., szombat 10:56

---cut---

jajj neeee! Muszáj??? Szegény kis hazám!

dr. Aullah 2011.12.31. 14:02:53

@Őrült Ló Nagyfőnök: Lázár, lázár, te fasz. Mondtam már neked, hogy a munka szót TE NEM VEHETED A SZÁDRA! Lógni fogsz.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 14:10:20

@Vidéki: "Ami te soha sem lehetsz". Na ebben majdnem igazad van. Pontosabban úgy fogalmaznék, hogy "Soha nem leszek". Mert nem is akarok lenni.
Egyébként nem Török Gáborral van problémám, hanem az olyan szerencsétlen balfaszokkal, mint te, akik mindig találnak valakit, akinek valamelyik megjegyzését ismételgethetik, mivel a saját szegényes gondolatviláguk kevés ahhoz, hogy önálló véleményük legyen.

2011.12.31. 14:13:44

@Aullah: Nem kéne halogatni... Ha "már összeáll a rendszer" attól tartok, nehezebb lesz... tudod milyen, amikor összeáll a rendszer: youtu.be/SHYHtlQYKA8?t=5m44s

Vidéki 2011.12.31. 14:25:24

@Gonosz Repülőmókus:

Írod: "a saját szegényes gondolatviláguk kevés ahhoz, hogy önálló véleményük legyen."

A te gondolatvilágodat viszont jól jellemzi Radnóti:

"S míg balhitekben hitt, s tajtékzott téveteg,

Befonták életét vad kényszerképzetek."

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.31. 14:40:42

@Őrült Ló Nagyfőnök: Hmmm, júniusban tömegesen akasztunk? Nem lesz az kicsit késő?

eccerüvagyok 2011.12.31. 14:49:02

Volt egy bizarr gondolatom, miután elolvastam ezt:
www.portfolio.hu/gazdasag/vizsgalnak_magyarorszag_unios_szavazati_jogat.160707.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Vajon volna-e értelme, többet használna-e az országnak, mint ártana, ha egy kompetens, amolyan "a nép szava" írás, egyfajta nyílt levél-féle születne. Olyan írás, mely hűen tükrözné, mondhatni prezentálná a magyar lakosság releváns, a valódi többség támogatását bíró de mégis mértéktartó véleményét a honi politikai elitről, életről, kihegyezve természetesen a napi politikára, a Fideszre. És mindez megjelenne a mértékadó, objektív blogszférában, el lehetne juttatni a fontosabb hírügynökségeknek a nyomaték kedvéért.
Mindezt csak azért, hogy a külföld is tisztában legyen azzal, hogy már szinte senki nem támogatja itthon a kormányt, annak politikáját. Mert félő, hogy a Fideszt (annak az állandó 2/3-ra utalgatása okán), az unortodox gazdasági utat a legtöbben azonosítják a magyar néppel,a magyar lakosság akaratával, szándékával. Holott ez természetesen nincs így.
Viszont itthon már senkire sem lehet számítani. Sem az ellenzékre, sem a kormány belátására. Ha dőlni fog az ország (ez egyre bizonyosabbnak látszik), azt mi, a zemberek fogjuk megszenvedni, nem az a pár patkány, aki a parlamentbe melegedni jár. Félő hogy már így is rettentően sokba fog kerülni az elmúlt 1,5 (és ki tudja még mennyi!) év hibáinak kiigazítása.

Vagy egy hasonló kezdeményezés tovább rontana az ország külföldi megítélésén?

Marcellusca 2011.12.31. 14:50:21

@gramercy: Stimmt. Ennyi és nem több. :(((

Ironfist 2011.12.31. 14:54:16

@Vidéki:
NE HAZUDJ MÁR! CSAK HAZUDNI TUDSZ? HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!

uzrksghfskbuzs (törölt) 2011.12.31. 14:59:05

Nem győzőm elégszer hangsúlyozni: áldom az eszemet, hogy már 2009-ben kimenekítettem a családomat ide, Etiópiába. Gyönyörű kilátások, szép tájak, dübörgő gazdaság, demokratikus kormány, nagy közbiztonság...

2011.12.31. 15:03:18

@eccerüvagyok: Ugyan már, ki merne aláírni egy politikai nyilatkozatot a mai világban? :-( Amúgy az EP-ben 22 szavazatunk van a 736-ból, szóval érdekérvényesítésről eddig sem lehetett beszélni, tök mindegy, van-e szavazatunk vagy sem.

Ayuamarca 2011.12.31. 15:07:48

"A Fidesz frakcióvezetője szerint más, új típusú Magyarországra kell számítani." - vettük észre, bassza meg. A gyengék és szegények dögöljenek meg, vagy húzzanak el az országból, mert ugye "mindenki annyit ér..." Rohadék!

Viktus 2011.12.31. 15:07:55

@Őrült Ló Nagyfőnök:

Ezen okból kellene összefogni pl. a visegrádi országoknak ...

eccerüvagyok 2011.12.31. 15:08:15

@Őrült Ló Nagyfőnök:

Ki beszél itt érdekérvényesítésről? Egyáltalán örülhetünk, hogy megtűrnek ott minket.
Az a 22 szavazat viszont éppen elég ahhoz, hogy feleslegesen izmozzunk és ezzel serényen vágjuk magunk alatt a fát. Vagy nem ugyanarról az országról beszélünk?!

Viktus 2011.12.31. 15:08:49

@Ayuamarca:

Inkább egy tipikus diktatúra rajzolódott ki. A párt keblén melegedőknek jó mindenki másnak cumi.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 15:09:26

@Ásó[Mosó]maci: nem is annyira off. Megéri elolvasni, ha valaki bírja idegekkel a horrort.
És ezt is el kell olvasni:
ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2011/10/23/magyarorszag-tragediaja

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 15:12:23

@Viktus: majd a vidéki majom elmagyarázza, hogy a Te hibád, miért nem menték fideszes gerinctele... hazaáru... politikusnak, akkor neked is jó lenne. Te tehetsz a balsorsodról, mert ha orbán fa... seg... igéjét követnéd, mint ő, neked is itt lenne a Kánaán. Úgyhogy csak irigykedj!

eccerüvagyok 2011.12.31. 15:16:20

@Ásó[Mosó]maci:

Szimpatikus meg minden, de ez sajnos édeskevés és nem valódi alternatíva. Sajnos.
Itt már valódi alternatívára van szükség, valódi arcokra. Vannak is ilyen arcok, csak vagy ők maguk nem vállalják a politikai harcot vagy nincs mögöttük akkora támogatottság, ami okán valódi alternatívák lehetnének. Átmenetileg vagy akár hosszútávra.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.31. 15:23:23

@Ásó[Mosó]maci: megnéztem a honlapjukat, a legtöbb cikk arról szólt, hogy Orbán így hazudik meg úgy hazudik... ebből elég volt! Vagy van konstruktív javaslatuk az ország talpra állítására, vagy hallgassanak, de a köpködésből elegem van. Ha egy párt vagy csoportosulás nem tud mást, akkor engem nem érdekelnek.

Lobster1978 2011.12.31. 15:44:14

@Vidéki: - Ó helló Vidéki koma! Megszaladt a szubrutinod, hogy ilyen hosszút írtál? :) Nagyon elkanászodtál amióta nem volt időm rádnézni... Na kezdjük sorjában!

"Vitának helye van, mégpedig a parlamentben. A képviselőket, az ellenzékieket is azzal bízták meg, hogy a parlamentben racionálisan érveljenek. Nem viselkedhetnek úgy, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát."
- A vitának helye volt a parlamentben. De elvették a lehetőségét is, mint kisgyerektől a játékot.

"1. A parlamenti értelmes vitát, az obstrukció is megbéníthatja, ezért helyes lehet az obstrukciót is ésszerű határokon belül tartani."
- A parlamenti értelmes vitát pedig annak betiltása TÉNYLEGESEN megbénítja, nem is beszélve számtalan káros hatásairól.

"2. Az ellenzéki politikus Schering Gábor szerint például legfeljebb csak viccként tudják értékelni a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló, Matolcsy György által vasárnap este benyújtott törvényjavaslatot.
Attól lehet más a politika, hogy viccként tudják értékelni a miniszter javaslatait? Attól lehet más a politika, hogy hogy cinikus hülyéskedéssel reagálnak minden olyan gondolatra, ami nem rezonál prekoncepcióikkal?"
- Vajon, miért látjuk újra és újra, hogy elkezdesz másról beszélni amikor már ordítóan védhetetlen az álláspontod?

"Komoly parlamenti képviselőhöz méltatlan módon, mindent gúny tárgyává tesznek, mintha nem felnőtt emberek lennének, hanem leragadtak volna a kamaszkorban."
- Komoly parlamenti képviselőhöz méltó lehetőségük már nincs az ellenvéleményük kifejtésére. Megszüntették azok a komoly parlamenti képviselők, akik már anno is farmernadrágban tették le a képviselői esküjüket... m.blog.hu/ve/velemenyvezer/image/2011december/fidesz1990(1).jpg

"3. A pofátlanság csúcsa, amikor látványosan kivonulnak a parlamentből..."
- Bizony, pofátlanság...
* 2006. október 9-én Navracsics Tibor és Semjén Zsolt bejelentette, hogy a Fidesz és a KDNP frakció minden alkalommal kivonul az ülésteremből, ha Gyurcsány Ferenc napirend előtt felszólal az Országgyűlésben.
- Óppárdon, ez biztosan elfogadható, mert a Gyurcsány az megérdemli... De akkor lássunk egy olyan példát amihez biztosan nem volt köze GyFn-ek.
* Időpont: 1990. június 4-e, a Trianoni békeszerződés hetvenedik évfordulója. Helyszín: A Magyar Köztársaság Országgyűlése, plenáris ülés. Forrás: a Magyar Parlament jegyzőkönyve. Dr. Szabad György házelnök: Tisztelt Képviselõtársaim! Több oldalról fordultak hozzám képviselõtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselõtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselõi kivonulnak.)

"4. Nem konszenzusos demokráciában élünk, hanem parlamentáris demokráciában."
- Hűha, na most jól feladtad a leckét... Ennyi hülyeséget egy helyen :D
"A konszenzuskényszer kvázi vétójog. Egy döntést meg kell vitatni, de jó vagy rossz nem a többpárti vagy széleskörű egyetértéstől lesz. Ideje leszámolnunk a konszenzus mítoszával."
- Szép csúsztatás a második tagmondat. De kezdjük a premisszával: egy döntést meg kell vitatni. Pont. A többi már rizsa. Mindenesetre ha már a definícióknál tartunk: hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9pviseleti_demokr%C3%A1cia Lásd pl. jellemzői: Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása

"A felelős kormányzás nem azonos a mindenáron konszenzuskényszeres kormányzással."
- A felelős kormányzás nem azonos az idiotizmussal és a mindenkivel szembehelyezkedéssel sem.

"A döntéshozás sebessége illetve lassúsága nem közömbös. A természetben fontos paraméter az idő, a negyedik dimenzió és a helyzetnek megfelelő döntések meghozatalához nem áll rendelkezésre végtelen mennyiségben."
- A természetben fontos paraméterek az erőforrások is. A kapkodva meghozott és a helyzetnek nem megfelelő döntések sorozatával a korlátozott erőforrásainkat éljük fel. És ezeket nagyon meg fogja érezni az ország és az egyén is ha szűkébe kerülünk...

"Ha egy döntés időigénye tart a végtelen felé. hatékonysága tart a nulla felé."
- Ha egy döntés időigénye tart a nulla felé, akkor átgondoltsága, koherenciája, hatásvizsgálatai, veszélyeinek felismerése és javítása, a demokratikus konszenzus lehetősége is tart a nulla felé.

"Vastagbőrék megfeledkeznek egy nagy veszélyről, az impotenciával járó döntésképtelenségről."
- Vidéki megfeledkezik sok egyéb nagy veszélyről, és a sok sok alternatíváról amivel elkerülheti az impotenciát. (megjegyzés: őszinte részvétem emiatt)

"Egy középkori mesében egy szamár éhen halt két szénacsomó között, mert nem tudta időben eldönteni, melyiket válassza."
- Deja vu. Elromlott a szóláskereső szubrutinod? Ezt a mondást már előcibáltad nálam is. :) Kérsz pár linket amivel frissítheted a szólásmondás adatbázisod?

"5. Elképesztő az a primitív szöveg, amivel egyes ellenzéki képviselők képesek előállni. Ezek a téveszmék már-már a bolondok házába illők."
- Elképesztő ez a primitív algoritmus amivel egyes hozzászólók képesek előállni. Ezek az ismétlődő sablonválaszok már-már programkódba illők...

reccs 2011.12.31. 16:34:59

VitYának helye nincs

Cateran 2011.12.31. 17:37:27

Videki elftars akarmelyik kommentjere:

Pofa lapos azzal kapcsolatban, hogy ki vonulgat ki a parlamentbol, mint 1 durcas kisgyerek...ott helyben felhuztam volna oket az 1. fara..

Viktus 2011.12.31. 17:46:47

@Lobster1978:

Az még hagyján, de ha parlamentben a helye a vitának mi is volt 2006-ban a vekker akció a kivonulások? előtte évekig Orbán Viktor meg sem jelent a nagy házban :D

Viktus 2011.12.31. 17:57:43

"Állítsátok meg Orbán Viktort" címmel adott ki közleményt a Vállalkozók Szövetsége, szerintük ugyanis a magyar társadalom többsége "csak abban reménykedhet, hogy nem fagy meg télen saját otthonában", vagy - ahogy fogalmaznak - "nem hal éhen a XXI század orbánista Magyarországán". Mindeközben egyháztörvénnyel kapcsolatban is többen emelték fel a hangjukat.

hvg.hu/itthon/20111231_orban_navracsics_levelek

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.31. 18:58:12

@Vidéki:
Ember, te húgyagyú vagy.

"A parlament megbeszélést v. tárgyaló küldöttet jelentő francia szóból származik, a lényege a megbeszélés, alku, konszenzus, kompromisszum. "

A parlament a francia parler („beszélni”) szóból származik. Milyen küldött?
A tárgyaló küldött az a parlamenter, te baromállat. De ezt a kifejezést is a vitás felek közt közvetítő személy megnevezésére használják.

"A demokrácia meg ugye többségi uralmat jelent."
A demokrácia az a népuralom, nem többségi uralom.
Menj vissza az általánosba te ostoba faszparaszt.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.31. 18:58:42

Mindenkinek egy Boldogabb ÚJ ÉVET!
Azoknak, akiknek lehetőségük van hétfőn az Opera előtt a "véleményüket kifejezni" kiskretének enyhén barna kupacra hajazó REMEKMŰVE és TÁKOLMÁNYA láttán, ne tartsa vissza, aprópénzt vigyen, azután tessék odaszórni a bolondok (a bóvli politikusok szinonimája) elé, szedjék össze azok a szarrágók azt is és nyaljanak ...SÓT, vagy költsék gyógyszerre!
ÉLJEN A PÁRT! Hejj Viktor! Csak a Fidesz!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.31. 19:00:57

@Vidéki:
"A képviselőket, az ellenzékieket is azzal bízták meg, hogy a parlamentben racionálisan érveljenek. Nem viselkedhetnek úgy, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát."

Ezt a kedvenc fehérjedonorod művelte 8 éven keresztül, amikor baszott bemenni dolgozni. Gondolom ezalatt szívtad tőle azt a sok apatejet, amit most idehánysz.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.31. 19:22:08

@Viktus:
"előtte évekig Orbán Viktor meg sem jelent a nagy házban :D"

Mert ment a kezelésekre a labancokhoz. Ráférne megint. Egyre jobban gyűrődik a feje. >:-))

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.31. 19:24:49

@Boli:
"vagy költsék gyógyszerre!"

Inkább a gyerekei temetésére. Ne szaporodjon az ilyen semmirekellő.

karosszékely 2011.12.31. 19:25:24

Na, ezt is megértük:

hvg.hu/itthon/20111231_parlament_kordon

Sokáig nem voltam benne biztos, hogy tévedésből/viccből nem egy 2006-os közleményt raktak ki (és nem ez volt az első mostanában).

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.31. 19:48:22

@karosszékely:
Ez nem szilveszteri tréfa?
Ha nem, akkor a mélynövésű újból hívhatja a "munkástagozatát" kerítést bontani. :-DD

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.31. 19:51:19

Sajnos, laspalmas-sal nem értek most egyet. Rossz a cím!
"Vityának helye nincs" .. itt inkább.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.31. 20:01:32

@OranzsDzsúz:
Szegény vidéki csávónak még nem esett le mindig, hogy a többség uralmát az oroszok felé csak a bolsevikok uralmának nevezték... Manapság pedig... Na, mindegy, annak a szerencsétlennek úgysem esik le! :))

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 20:16:06

@karosszékely: Vidéki!!!: Ti aljas, hazug, köpönyegforgató, tolvaj mocskok ezt mivel magyarázzátok ilyenkor? Kezdtek félni, férgek?
Tudod, te majom, engem nem az háborít fel igazán, hogy amit csinál ez a nyomorult kormány az egy rakás szar, hanem, hogy a maguk beképzelt, nagyképű, pökhendi módjukon hazudnak bele az emberek képébe szemrebbenés nélkül.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.31. 20:23:00

@Ironfist: Tudod, én valamikor kemény kritikával illettelek téged, de közben rájöttem, hogy ipari tanuló sem lehetsz ezek mellett az agyhalott barmok mellett. Szóval szerintem Vidéki nem hazudik, hanem tényleg ekkora barom. (a másik lehetőség, hogy zero postol ilyen agyhalott kommenteket, hogy kicsit feldobja a blogot :) )

Ironfist 2011.12.31. 20:45:03

@Gonosz Repülőmókus:
Kösz, bár én erre nem emlékszem. :) Igazából nem vagyok ám amúgy hülye, csak nem érdekel mások véleménye rólam. Mondjuk kaptam már meg olyat párszor, hogy első időben agyfaszt kaptak tőlem, de aztán után rájöttek, hogy "Jééé, hát ezzel lehet akár beszélgetni is."
Vidéki szerintem sem hazudik, de hogy nem önálló gondolatai vannak, az ziher. Szerintem van egy ilyen jegyzettömbje, amibe bele van írva pár sablonszöveg, amit meg magától ír, azt is ugyanilyen stílusban adja elő, hogy ne legyen feltűnő. Bár volt már rá példa, hogy csak egy scriptbot dolgozott helyette.

Hajós 2011.12.31. 21:10:51

Félnek, egyértelműen félnek. Tudják, hogy rövidesen vége, Hazudnak éjjel, nappal, egyfolytában, akárcsak az elődeik. Akkor mi a különbség? Az, hogy őket csak a hatalom bebetonozása érdekli, bármi áron. Abban bíznak, hogy mindenki az általuk írt szabályok alapján játszik. Erről szól minden lépésük. Ne fogadjuk el, nincs joguk egyoldalúan megszabni a szabályokat. Csak a társadalom,a tömegek kényszeríthetik ki a változást. Polgári engedetlenség, emlékszünk rá? Kordonbontás, emlékszünk rá? Ha nekik is joguk volt kordont bontani, akkor másnak is van most. Nem az Opera előtt kell tünteni, el kell bontani a kordont a Parlament elől, aztán átvinni az Operához. Mit fognak tenni több ezer emberrel? Erőszakot alkalmaznak? Azok a rendőrök fognak tömeget oszlatni, akiktől megvonják a szolgálati nyugdíjat, és ezzel degradálják munkájukat? Vagy azokat rendelik ki, akiket ingyenélőknek bélyegezve visszarendelnek szolgálatra? Nem fognak érteni másból, csak az erőből, mert nem hisznek másban, csak az erőben.

Hajós 2011.12.31. 21:26:23

Miért is nem gond, ha lebontásra kerül a kordon:

"Az ellenzéki politikusok tavaly február elején a Parlament előtti Kossuth téren a rendőrség által felállított kordont kezdték el bontani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellenük rendzavarás és garázdaság miatt indított eljárást. A kordonbontó politikusok között ott volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is."...
"A Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek idézett a bírósági végzés indoklásából is, amely szerint a feljelentésben sérelmezett cselekmény nem valósítja meg a rendzavarás szabálysértését, továbbá a cselekményt megvalósító személyeknek szándéka nem a rendőri intézkedés tényleges megakadályozására vagy ellehetetlenítésére irányult, hanem pusztán azzal való egyet nem értésüket jelképezte cselekményük, valamint a demonstrációnak szánt esemény kifejezetten békés volt és az abban részt vevők törekedtek a károkozás elkerülésére is."

Venyigeszu 2011.12.31. 22:47:18

VitYának helye nincs...

karosszékely 2011.12.31. 22:57:57

@Venyigeszu: Most szépen menj, és számold meg, hogy hányadik vagy, aki beírta ugyanezt.

alterways2 2012.01.01. 14:07:58

@Vidéki: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. itt a földön viszont biztosan szenvedsz, együttérzésem. tudom, hogy betonfal meg jobboldali ellen nem nyerhetsz, nem érdemes vitázni, mert az agyatok csak életetek első pár napjának az információit képes feldolgozni, aztán azzal maradtok, de nem bírom ki megjegyezni: te orbánnak nem vagy senkije, te szerencsétlen, amikor nemzeti szuverenitásról beszél, csak arra gondol, hogy ő dönthesse el, mikor ki mit lophat, mikor kivel nyalathatja ki a seggét. a magyar szuverenitást védte horthy, gömbös, szálasi, kun béla, kádár, meg orbán is, (az eredményt 100 éve folyamatosan látjuk) úgyhogy őszintén szólva nyugodtabb lennék, ha engedné, hogy obama (washington, lincoln, kennedy, reagan örököse) vagy merkel (adenauer, willy brandt, helmuth kohl örököse) néha beleszóljon a dolgainkba. elnézést, ha sok a hosszú szó vagy zárójeles mondat, olvasd el többször, hátha segít valamit.

alterways2 2012.01.01. 14:18:24

@Vidéki: drága barátom, tudom én, hogy gondolkodni szar, meg sokszor fáj, mikor csúfolnak miatta. meg vannak azok a nagyon csúnya helyzetek is, amikor szeretett Viktorod még számodra is nyilvánvaló hazugságokat mond (pl. hogy az új adórendszerrel növekedni fog a minimálbér-közeli fizetésed). ilyenkor ugye el kell döntened, hogy most a hülye fejednek van igaza, ami már annyi szégyent és megaláztatást okozott neked, vagy nemzeti hazafi méltóságos Orbán Viktor miniszterelnök Úrnak, aki a TV-ben van. tudom, hogy nehéz, ezért segítek. attól, hogy hülye vagy, néha lehet neked is igazad, akármit mondott is anyukád.

AIR 2012.01.01. 20:48:00

Borzasztó unalmas a hetek óta tartó bolhacirkusz sok-sok demokráciázással meg a társaival. Tudom, hogy lehetetlent kérek, mert azt nem lehet szép jelszavakkal becsomagolni, de kritizáljátok már szakmailag az új törvényeket. Nem érdekel a fideszes szavazógép, meg nem érdekel, hogy a sok Irénke és Pirike szerint itten most diktatúra van; szedjétek szét őket azzal, hogy leírjátok, hogy szakmailag szerintetek hogy basszák szét az országot. Mert ez a bégetés így eddig vállalhatatlan.

alterways2 2012.01.01. 21:16:46

@AIR: rengeteg helyen jelentek már meg elemzések a fidesz-rendelkezések, törvények káros hatásairól, ctrl+c-zem ide neked? olyan hosszú a lista, hogy már kategorizálni is időigényes feladat. ha nem érted, miért rossz a hatalmi ágak szétválasztásának eltörlése, ha nem érted, hogy a Médiatanács hogyan befolyásolja közvetlenül az állami médiát és közvetetten öncenzúrára kényszerítve a magánmédiát, ha nem érted, miért kell a független jegybank, és miért nem lesz független, ha összevonják a pszáf-val, ha nem érted, hogy miért baj magunkra haragítani az egész világot a sok öncélú hőbörgéssel, stb, stb, stb, akkor nagyon távol állsz te attól, hogy szakmai indokok meggyőzhessenek.

mi értjük, és egymást is, nem tehetünk róla, hogy neked ez bégetésnek tűnik. de ahogy elnézem, neked minden bégetésnek tűnik azon a kb 80 általad ismert egyszerű szón kívül, amit a haverjaiddal a kocsmában szoktatok ismételgetni szórakozás címszó alatt.

Mad Mind 2012.01.02. 10:33:48

@Vidéki:
Akár tetszik, akár nem, Magyarország aláírt nemzetközi egyezményeket, amikhez tartania kell magát. Amikor Orbi bácsi nagy lendülettel belépett az EU-ba, elfogadta, hogy bizonyos szabályok vonatkoznak rá. Persze lehet itt nyafogni, hogy beárultak, de a finn bíró talán nem MSZP-s.
Ha néha levennéd a narancs szemüveged, látnád, hogy a világ nem szeretett viktorod életét követeli, hanem az elfogadott egyezmények betartását.
Amúgy mennyi lehet keresni bérkommenteléssel? Kéne egy kis fizetéskiegészítés.

Mad Mind 2012.01.02. 10:43:04

@AIR:
Ha neked nem probléma, hogy az Alkotmánybíróságba haverokat ültetnek, akik súgnak az ott készülő döntésekről, akkor teljesen felesleges neked bármit megmagyarázni.
De ne szomorkodj. Viktor bácsi majd megsimogat jobbkéz Matolcsyval és Szíjjártó meg elmondja miben kell hinned. Nem fáj, csak akkor lesz neked rossz, ha véletlen meghal a kedves vezető, hiszen a nagy és gonosz valóságban nehéz az élet. Reménykedj, hogy a fia elég jó focistává cseperedik, mert akkor biztos jó vezető is lesz.

S.O.A. 2012.01.02. 10:47:38

Körülbelül 15 éve vár a vízügyi szakma a víziközmű törvényre... Akkora a kupleráj az amúgy stratégiai ágazatban, hogy az valami vicc, és ez 90 %-ban az egységes és határozott, jól kidolgozott törvényi szabályozás hiánya miatt van. Még nem olvastam az új törvényt, nem tudom, hogy nekem, mint vízműves dolgozónak mennyivel könnyíti meg az életét, de őszintén reméltem, hogy ha már 15 éve folyamatosan érkezik a szakmától a sok-sok javaslat, akkor abból végre valami hasznos születik majd (és legalább ezt a kurva 2/3-ot is fel lehet használni arra, hogy keresztülverjék és kihirdessék végre valahára, mert már a tökünk kivan). De ahogyan ezt a módoosítót, meg a többit olvasom, hát a víz lever... Őszintén remélem, hogy a sok baromság mellett, aminek semmi köze a szakmai dolgokhoz, 1-2 dolgot végre rendezni fog a törvény, mert ha nem, hát akkor aztán nálam végleg betelt a pohár...

Viktus 2012.01.02. 11:35:16

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

A vízközmű és az alaptörvény

Aztán itt van az „Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról” szóló törvény, ezt is december 23-án fogadták el és 30-án, nem sokkal éjfél előtt hirdették ki. Ez nyolc olyan törvénybe nyúlt bele, amelyeket nem sokkal előbb fogadtak el, így a december 19-én kihirdetett nemzetiségi és a 19-én megszavazott, a közlönyben csak 28-án megjelent új önkormányzati jogszabályba. És hogy a történet kerek legyen: az "Egyes törvények"-et is még a kihirdetése előtt, 30-án délután a víziközmű-törvény keretében módosították – mégpedig az Országgyűlés elnökének juttatásaira vonatkozóan!

De Kövér László legalább tudja, hogy a vízművek szabályai között kell keresnie, mi jár neki.

A vízközmű és az orvosok

Ugyancsak a víziközmű-törvényben helyezték el az utolsó pillanatban a 29-én már kihirdetett befektetési alapkezelői törvény módosítását; azt, hogy a játékkaszinókban szabad lesz dohányozni, továbbá a katasztrófa-egészségügyről szóló terjedelmes jogszabályt.

Ez utóbbit bizonyára az orvosok tömeges felmondásától tartva gondolták ki hirtelen, hogy törvényesen lehessen „egészségügyi válsághelyzetet” hirdetni, és úgy látszik, nem találtak neki jobb helyet. Külön benyújtott törvényjavaslatként semmiképp nem lehetett volna keresztülerőltetni a szilveszter előtti napon.

hvg.hu/itthon/20120102_parlament_jogalkotas_kaosz
:D

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.02. 13:14:47

@Viktus: Ebben csak az a vicc, hogy anno 2006-ban volt egy olyan AB határozat (élénken emlékszem még erre, mert pár "bentalvós" munkanapot szerzett ez anno nekünk), ahol a taláros testület azért semmisítette meg a 2006. évi költségvetésről szóló 2005. évi megnemmondom hányas törvény több rendelkezését, mert salátatörvényt csinált a költségvetési törvényből, többek között úgy, hogy egy valag olyan módosító rendelkezés volt a költségvetési törvényben, aminek semmi keresnivalója nem volt ott.

Kíváncsi lennék, hogy ezzel a mostani agyhalállal mit kezdenének (már ha akarnának).

Amúgy nekem személyes kedvencem a 2011. évi CXCX. törvény. ("magyarul" százkilencventizedik) :DDDD

süti beállítások módosítása