Skip to content


       Szűrés lista

Már megtanultuk az óvatosságot

Tavalyhoz hasonlóan idén is kitesszük az álomfő beszédét, hátha esetleg valaki véletlenül vagy netán szándékosan kihagyta éjfélkor.

"Tisztelt Honfitársaim!

Magyarok az országhatárokon belül és szerte a nagyvilágban!


A szertartásoknak különleges, varázsos erejük van. Ami szokás, ami hagyomány, annak meg kell lennie. És aminek meg kell lennie, az segít beosztani az időt, megszentelni a pillanatot, komolyan venni a feladatainkat.

Az év fordulóján szokás számot vetni a múlttal, vagy még inkább szembenézni a holnappal.

Mit kívánunk ilyenkor egymásnak az egészség és a békesség mellé? Sikert, boldogságot, gyarapodást. Igaz, manapság egyre óvatosabban használjuk ezeket a szavakat.



A búcsúzó esztendőben annyi viharban, annyi szélvész ellenében kellett helytállnunk, hogy el kell gondolkodnunk azon: vajon mi a siker, mit érzünk erőnek és gyarapodásnak?

Hálátlan feladatot osztott ránk a sors. A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, s ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért.
A válságnak mondott jelenség sok mindent átértékelt. Városok és falvak, intézmények, családok és egyének számára kapott új jelentést a jól ismert mondás: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!”

Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mennyit ér a kiszámíthatóság, a biztonság, a felelősség, a tisztesség – s legfőképp ezeknek a hiánya.
A parlament és minden választott vezető felelőssége, hogy ezt a tapasztalást átadjuk a következő nemzedékeknek, hogy többé ne lehessen elviselhetetlen adósságba hajszolni családokat, ne lehessen felelőtlenül bánni mások sorsával.

Most elsősorban összefogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség. Mert a nemzeti gazdaság alapja maga az ember és az ő munkája. Ezért fontos, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találjon munkát, általa pedig emberhez méltó életet.
Minden embernek és minden nemzetnek joga van a saját útjához. Mi több, nemcsak joga, de kötelessége is, hogy azon járjon, amennyiben a közösség javát szolgálja.


Tisztelt Honfitársaim!

A médiában a rossz hírek legtöbbször elnyomják a jókat. Az életben szerencsére ez nincs mindig így. Idén is nagyon sok olyan munkát végeztünk el, ami után jogosan érzünk elégedettséget és örömet.

– Sikerrel oldottuk meg uniós tagságunk eddigi legjelentősebb feladatát: fél éven át felelős és eredményes soros elnöke voltunk egy félmilliárdos közösségnek, az Európai Uniónak.

– Itt az Országházban, a Szent Koronával egy fedél alatt megszületett Magyarország új alkotmánya, az Alaptörvény, amely most éjfélkor lépett hatályba.

– Ez nem egy toldott-foldott, öröklött vagy mások által diktált alkotmány, hanem pontosan ránk szabott alaptörvény. A magyarok értékrendje, ezeréves múltja és a jövője van benne.

Én hiszem, hogy az alaptörvény az a jó föld, amelyből erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és vágytunk. Élet, ami jár nekünk, amit megharcoltunk, kiérdemeltünk, amihez ragaszkodunk.

Ha föllapozom az Alaptörvény elején a Nemzeti hitvallást, a következő sorokat találom benne:

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”

„Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.”

„Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.”

Való igaz: a szép szó még nem véd meg, és nem ad enni, nem biztosít meleget. De azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy a szeretet és a megértés, a szolidaritás ereje képes erre. Mától az alaptörvény az életünket átszövő és bennünket a helyes úton megtartó erő.

S ha már szó esett a gyarapodásról, meg kell említenünk, hogy – bár sajnos változatlanul kevés gyermek születik – a határainkon túl élő magyarok honosítása következtében immáron állampolgárként többen vagyunk, egyre többen.


Tisztelt Honfitársaim!

Ez még csak az első nap. 2012 ma még nem mutatja meg az igazi arcát. Ki tudja, idén hány helyen és időben, tárgyaláson és vitán kell megvédenünk az érdekeinket.

Már megtanultuk az óvatosságot.

Egy azonban bizonyos: az új év örömeit csak akkor tudjuk megbecsülni, sikerre csak akkor számíthatunk, ha folytatódik a tavalyi felelős érdekegyeztetés, amely az életünket befolyásoló – meghatározó – témákban végül széles körű társadalmi megegyezéshez vezetett.

Tavaly számos állampolgári eskütételen láthattam, személyesen is átérezhettem, milyen érzelmek szabadulnak fel a nemzethez való kötődés megvallásakor. Az új esztendő is csak akkor adja meg nekünk reményeink beteljesülését, a jobb folytatást, a több lehetőséget, ha ebbe a közösségi élménybe kapaszkodunk.

„Isten, áldd meg a magyart” – énekeljük a Himnuszban.
Ez az óhaj a magyaroknak soha nem azt jelentette, hogy gondjaink megoldását pusztán külső erőktől kellene várnunk. Mi a „magad uram”, a „segíts magadon, az Isten is megsegít” gondolkodásmód nemzete vagyunk. A munkára kérünk áldást, a törekvéseinkre, a sorsunkra, amit nekünk kell a helyes irányban megtartanunk.


Ehhez kívánok az új esztendő első napján sok hitet, erőt és kegyelemben, sikerekben – köztük olimpiai sikerekben is – gazdag, boldog új évet minden magyarnak! "

 

 

 

Alkotmány, olimpia, vihar, válság, harc, összefogás, kemény munka, minden megvolt, amire számítani lehetett.

Ezzel a bekezdéssel pedig Pali bácsi megnyitotta az Aranyköpések2012 című mappát:


"S ha már szó esett a gyarapodásról, meg kell említenünk, hogy – bár sajnos változatlanul kevés gyermek születik – a határainkon túl élő magyarok honosítása következtében immáron állampolgárként többen vagyunk, egyre többen. "

 

Gatyákat felkötni, BÚÉK! Júniusra állítólag minden megváltozik az országban....

Címkék: közélet fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr543510742

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem kell Elnök Magyarországnak 2012.01.01. 16:02:58

  Mert az elnökség csak hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bármely embernél. Ezek nagyjából, amolyan kis irkaf...

Trackback: Újévi beszéd vagy Fidesz-propaganda? 2012.01.01. 15:51:03

Schmitt Pál újévi beszéde nem lett volna rossz, ha az elején elmondja, hogy csak a Fidesz-szimpatizánsokhoz beszél. Pedig a köztársasági elnöknek a magyar államot kellene képviselnie – nem Orbán Viktort....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr kíváncsivagyok 2012.01.01. 19:38:52

@Meridian74: nem lesz itt semmiféle elzavarás. mint írtam, a magyarok nem tudnak forradalmat kirobbantani, csak lázongani tudnak, amit rendre levernek mindig.

Ennek tudatában teszik Orbánék és persze Kúrcsányék most is azt, amiért más rendes országban már 10x megnyúzták volna őket. Végigtekintve a magyar történelmen, tudják azt, hogy eddig minden lázadást sikeresen levertek, most sem lesz ez másképpen.

Vagy te tudsz olyan forradalmat, lázadást megnevezni ami sikeres volt? Kezdve a Koppány-féle felhördüléstől az '56-os "forradalomig"?

Még a '48-as szabadságharcot is leverték végül...

Egyszer minden rossz példának vége szakad..... ez törvényszerű....

ursus artos 2012.01.01. 19:40:42

"a Fidesz (megmaradt) szavazóbázisa "agymosott", "
És hogy mosták át az agyakat?

Nyuggervadász 2012.01.01. 19:55:48

@Viktus:
"remélem a miniszterelnök úr elejét veszi az ilyen találgatásoknak, és rendet tesz :P "
Ezt úgy érted, hogy a "hivatalos" kormányzati szövegtől eltérő és - uram, bocsáss meg!- annak ellentmondó, kritikai hangvételeket megtorolja?!?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.01. 20:05:47

@fvipera: Na ezért te a mandineren egy köcsöggeci szemét hazaáruló féreg leszel.:))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.01. 20:13:30

@Horizont: Elég régi írás már. Októberi, ha jól emlékszem. Akkor már néhányan linkelgettük itt a VB-n. Volt is visszhangja.

Viktus 2012.01.01. 20:15:30

@nyuggervadász:

Miféle anarchia az ilyen :P

Viktus 2012.01.01. 20:19:04

Gyöngyszemek:

Csubakka 2012. január 1. 09:09
Köszönet, és tisztelet mindazért az állhatatos küzdelemért amit ebben a példátlan ellenszélben
tett a Nemzetért,a magyarságért,a szabadságért
és a megmaradásért.Isten éltesse,és óvja Önt,és
Családját Viktor.

butapesti 2012. január 1. 09:24
Sikeres Boldog Új Esztendőt kívánunk szeretettel Önnek és családjának! Az Isten áldását kérjük, és erőt az Elnök Úrnak, hogy hazánkat továbbra is a helyes irányba vezesse!

Honfi-fi 2012. január 1. 10:04
Köszönjük Orbán Viktor miniszterelnök úr !

Isten áldását kérjük, áldozatos munkájára.

És magam nevében kívánok Önnek jó egészséget és sok sikert, erőt a munkájához.

Natty Bumppo 2012. január 1. 15:46
Boldog Békés új eszetndőt kívánok mindenkinek, a miniszterelnök úrnak pedig erőt egészséget és kitartást az ország reformjait illetően.

BUÉK!

Nyuggervadász 2012.01.01. 20:21:45

@ursus artos:
"a Fidesz (megmaradt) szavazóbázisa "agymosott", "
És hogy mosták át az agyakat?"
Hát nem egy autómosó slaggal! A folyamatos, mondhatni monoton, egysíkú kormányzati kommunikációval. Minden, amit ők tesznek, az az egyedüli igazság. Ha ugyanazt az ellenzék teszi, tette, az nemzetellenes, népnyúzó ( ja, míg el nem feledem, "idegen érdekeket szolgáló") politika.
Csak egy-két példa: amíg háromszázegynehány forint volt a benzin, mit is mondott szijjártónk? Hogy a népnyúzó szoci kormány azonnal csökkentse a benzin adótartalmát,stb. Most, hogy négyszáz fölött az, (az adóemelések miatt), hallgatnak, mint az a bizonyos a fűben!
Vagy: amikor a jogvégzett!! miniszterelnök kordont bontott, azt a demokrácia visszaállítása érdekében tette....Most, hogy ugyanoda kordont építtet, "a demokrácia biztosítása érdekében" teszi. (ezek csak véletlenszerűen kiragadott példák. Sok ilyet tudnék felsorolni!)
Na, és most jön az "agymosottság" fogalmának magyarázata. Aki mindezeket zokszó nélkül tudomásul veszi, -vagy, még helyesel is hozzá- ahelyett, hogy a gyomra háborogna, hát az ilyen ember (az én értékítéletem szerint) az agymosott. Minden kritikai érzéktől megfosztott szavazóbáb.

2012.01.01. 20:23:47

@Meridian74: Koppánytól 56-ig mindig külső katonai intervencióval verték le a lázadásokat. Orbáncért szerinted ki fog ide jönni??? Ha sokat feszegeti a pofonosládát, rábaszik, mint Ceausescu, és a kutya se fog csaholni utána.

@Viktus: Prőhle Gergely hamarosan megkapja a sétapapírját. Amúgy megértem, szar lehet orbánc helyett égni civilizált politikusokkal szemben.

Viktus 2012.01.01. 20:26:12

@nyuggervadász:

Reménykedjünk ez a remény éve

Horizont 2012.01.01. 20:26:22

@Ásó[Mosó]maci: Nem mindig ér el a visszhang engem se, hiába vagyok itt mindennapos:)

@nyuggervadász: Pedig elhiheted, hogy ettől lettem különlegesen zaklatott. Tudod az egy dolog amit tud az ember és egy másik dolog az amikor egy okos(abb) embertől összefoglalva szembesül a tényekkel. És így egyben olyan elemei erővel hat, hogy dob az ember egy hátast tőle! Zaklatott tudod miért lettem nagyon, nagyon? Mert ott a válasz a sorok között, hogy erre a magyar szarra ami itt van, nincs itt jó megoldás, ebből senki, érted senki nem rángatja ki az országot!! Nagyon logikusan minden benne van!!Na ettől az egésztől nagyon enyhe a kifejezés is, hogy zaklatott lettem. Porrá lettem zúzva itt belül!!!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.01. 20:28:17

@Viktus:
Olyan megható... szép is... amikor ilyen szervilis kis seggnyalók, csontig tolják a nyelvüket a fényes tekintetű Kedves Vezető enyhén barnás hátsójába! :) Mintha Rákos pajtás levelezését olvasnánk... Gyönyörű! A Lipótot meg bezárták... Így jártunk, ezek meg szabadon. :D

gnme 2012.01.01. 20:33:28

palya palya ...jobban állt volna neked az esztergapad

Shopping 2012.01.01. 20:34:50

Kár, hogy a FIDESZ ÁMOKFUTÁSÁT, nekünk, reggel 7kor kelő adófizetőknek kell majd a következő évtizedekben kifizetnünk...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.01. 20:56:36

Kínai barátaink asztrológiája szerint 2012 a Sárkány éve.

"A Sárkány Éve a bátorság, a légből kapott ötletek éve lesz."
"Minden állatöv számára ez az év tele lesz titokzatos, váratlan és emlékezetes pillanattal."

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.01. 20:56:49

Mi lesz azok helyével, akik a fityesz gusztustalanságai miatt mennek/fognak elmenni? De megvan a megoldás! Fogadjunk be etiópokat és eszkimókat! Majd a rezidensek helyett ők fognak beállni!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.01. 21:30:50

@Viktus: Ezt honnan sikerült levadászni? Ezt még névvel, címmel, adóazonosítóval és TAJ-számmal együtt sem hiszem el, hát még nicknevekkel...:))))

@laspalmas: Hm, nem is tudtam hogy mi a kínaiak előtt egy évvel már sárkány évét ültünk...mert ha erre még ötletelnek ezek, a Jóisten se ment meg bennünket...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.01. 21:32:38

Valaki segíthetne!

Ha mától nem vagyunk köztársaság, akkor köztársasági elnökün sincs?
Ugye?

Fufo 2012.01.01. 21:45:51

Nem emlékszik valaki véletlenül, mi volt a hivatalos magyarázat, miért kellett az országot átnevezni?

röhögő 2012.01.01. 21:46:57

@ursus artos: "És hogy mosták át az agyakat? " - VIK-TOR, VIK-TOR! Nem emléxel?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.01. 21:52:59

@Fufo: Mer' csak.

A nem hivatalost olvasd el a Wikin.

A lényeg: "A köztársaság ókori eszme, és valóban a zsarnokság feletti győzelmet jelképezte."

szabogyula 2012.01.01. 21:53:42

@röhögő: Ha neked az agymosottság , hogy a FIDESZ-re szavaztam , akkor rendben .
Ma sem tenném másképp , mert a magyar palettáról , mondd kire szavazzak ??
Szanyira ? Schiferre ? Mesterházyra ?
A Jobbik más kategória , ott érzésem szerint mások a problémák ,

röhögő 2012.01.01. 21:58:33

@szabogyula: Szavazz bazz! EUR 321. Lesz még 400 is!

Ironfist 2012.01.01. 22:00:00

@fvipera:
Az a baj, hogy ez valóban olyan hosszú, és tömör, hogy a többség úgysem fogja elolvasni. Egyébként egyetértek vele, ezt leszámítva:

"Eközben templomba egyre kevésbé járnak, a vallástól egyre inkább elfordulnak, Isten és a halálon túli megváltás"

Ehez semmi köze, magánügy, ki milyen vallást tart magáénak, és aki rinyál amiatt, hogy ateista vagyok, az bekaphatja a f@szomat.

Ironfist 2012.01.01. 22:01:16

@Shopping:
"Kár, hogy a FIDESZ ÁMOKFUTÁSÁT, nekünk, reggel 7kor kelő adófizetőknek kell majd a következő évtizedekben kifizetnünk..."

Hehe, te hétkor kelsz? De jó neked, nekem 4:40kor indul a teszkó elől a céges busz.

Ironfist 2012.01.01. 22:06:33

@szabogyula:
"Ha neked az agymosottság , hogy a FIDESZ-re szavaztam , akkor rendben ."

Pedig az.

"Ma sem tenném másképp , mert a magyar palettáról , mondd kire szavazzak ??"

Hmm, nem is tudom, talán észre kéne venni, hogy - nahát! - nem csak azok a pártok indulnak szavazáson, akik a parlamentben alszanak. DÖBB! Komolyan, egy csomó párt indul minden választásokon, de a hozzád hasonlók mire gondolnak? "Hmm, azt mondom a többieknek, hogy azért szavazok a fideszre, mert az a legkisebb rossz, de ezért jól meg is gyónok Orbán Vitya seggét ábrázoló házoltáromnál!" Egyébként pedig a fidesz nem a legkisebb rossz. Ha olvastad volna fvipera valóban hosszú kommentjét - vagy megmozgatnád azt a kétbites agyadat, és kicsit visszaemlékeznél, mi történt a rendszerváltás óta - rájöhetnél, hogy a fidesz a legnagyobb rossz, ami Magyarországgal csak történhetett.

szabogyula 2012.01.01. 22:06:43

@röhögő: Ha a "banda" lenne itt , akkor már lenne az 500 is ...

Jofiu 2012.01.01. 22:10:15

@ver@s kan-tár: Ezen az érdekegyeztetésen én is megakadtam, de végül abban maradtam, végül is nem írta le kikkel és kinek az érdekeit egyeztették felelősen, valakivel és valakinek az érdekében tuti egyeztettek. Végül is így nem mondott akkora hülyeséget mint elsőre látszik.

szabogyula 2012.01.01. 22:10:56

@Ironfist: "" gyónok Orbán Vitya seggét ábrázoló házoltáromnál"" ..."" kétbites agyadat""...
Nézd , az ilyen komoly érveket felsoroló hozzászólással nem tudok mit kezdeni .
Boldog Új Évet !

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.01. 22:11:20

@Ironfist: Az enyémet is, ezzel nincs gond. Azzal van, hogy a pénztárcámban túrkálnak.
És most egy üzenet az egyháznak nyilvánított 14 db. fasszopó bandának:

Tartsd el magad az elmebeteg híveidből te élősködő geci!!

Tudom, hogy egy személyre vetítve ez nem nagy tétel. Lázár Jani Audija sem az…

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.01. 22:14:16

@szabogyula: A kétbites lehet hogy túlzás, ha csak ennyit jegyeztél meg belőle.

Ironfist 2012.01.01. 22:18:47

@szabogyula:
Sikerült kiszedned idézetként az érvek közül a retorikát. Gratulálok.

Viktus 2012.01.01. 22:19:15

@szabogyula:

A jobbik ugyanazt csinálná, mint a fidesz csak még többet lopna mellé ...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.01. 22:25:53

@Fufo:
Miért kellett? Mert felhatalmazta rá a 2/3! Benne volt a választási progromban is! :)

mh1973 2012.01.01. 22:26:08

A jobbik ráadásul = a fityisszel, meg lehet nézni hány településen mutyiznak együtt! ;)

Ironfist 2012.01.01. 22:27:25

@mh1973:
Tényleg? Hányon? Ugyanis azt kommunikálják hivatalosan, hogy ők mennyire nagyon a fidesz ellen vannak. Meg az mszp ellen is. Meg az LMP ellen is

Viktus 2012.01.01. 22:30:06

@mh1973:

Elég nézni a nagy házat ... mikor Vona bejelenti sajtótájékoztatón, hogy nem fogadja el a napirend módosítást, majd 5 percre rá bevonul, és a frakcióval igen-t nyom :D:D:D így tovább a színészkedés a nagy házban meg csak a bólogatás megy.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.01. 22:35:14

@Viktus:
A jobbik kisebb, nagyobb alkukért rég letérdelt Viktornak, csak az ecceri hívek kedvéért még bohóckodik az önállóság látszatával. Elég gyengén, de a sok eccerinek ez bőven megfelel! :) Szemfényvesztők.

Viktus 2012.01.01. 22:45:42

@Boli:

Jah az a szégyen az elempé nagyobb ellenállást fejt ki a jobbikosok elüldögélnek a milliókkal kényelmesen. Hullik is szét az egész a háttérben egy nagy csalódás csak az embereknek akik v.ha kapcsolatba kerülnek vele.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.01. 22:53:34

@Viktus:
Azért az LMP-s társaság is csak egy bulicsapat, nincs egy koncepció, egy vezető, aki értelmes dolgokat is tudna. Szóval a pol.paletta tök üres, Viktor ügyesen lepucolta a bábukat, hiteltelenített el mindenkit. Ja, hogy ő is hiteltelenné vált? Egy dolog, de a feltétlen híveinek soha, azoknak a szájába is ..arhat, azok azt is örömmel veszik tőle. Vakok és hülyék az emberek, majd amikor a csupasz seggük az utcán lesz, a gyerekeik nem kapnak normális kaját, akkor elgondolkodnak, de addig soha! Hülye világ...

fvipera 2012.01.01. 22:55:55

@Ironfist: maximálisan egyetértek veled.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.01. 23:00:14

@alterways2: Csak annyit akarok mondani, hogy amiért nem egyezik a véleményünk nem kéne a másikat lenézni. Nem szólnék, ha csak simán védenéd a gyökér menekülő hazaáruló férgeket. De az a primitív szöveg amit mellé próbáltál okádni a hazaszerető férfiak gyalázására, az önmagában jellemzi az undorító fajtádat. Remélem valami keleti kis faluban végzed egyedül és öregen. Ne legyen hazafi aki megvéd majd, hívogasd csak a rendőrséget, mikor rádrúgják a haverjaid az ajtót éjjel.
Ha már véleményt nyilvánítunk: szerintem pont az ilyen liberális mocskok miatt tart az ország ahol.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.01. 23:07:47

Engem összesen két kérdés érdekel:
1 Lesz-e államcsőd, ha igen, mikor?
2. Vitya mikor tervezi a bankszémlák egy részének vagy egészének zárolását és államosítását?

Az első kérdést nézve ez akár három kérdés is lehet, ha valaki szőrözni akar. Én ezekre vagyok kíváncsi. Nyomorúságos egy évünk lesz, de ez van, tűr és tűr a magyar.

Viktus 2012.01.01. 23:22:39

@Boli:

Na jah itt az egész pártosdit egy megtisztulási időre zárolni kellene aztán egy szakértői csapatnak helyrehozni ezt a sok-sok elcseszést.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.01. 23:34:01

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Na látod, én pont a Te fajta "hazafik" miatt mentem el Magyarországról, és amíg ilyenek vannak ott, addig nem is igazán akarok oda visszamenni. Pedig magyar nemesi származású vagyok, de a primkó álhazafiakból nagyon elegem van.

2012.01.01. 23:44:00

@ursus artos: így mossák ki az agyakat: pirospirula.blogspot.com/2011/12/valosag-es-valosag-show.html

@Valahol Máshol: Az első kérdésedre nem tudjuk a választ, talán még vitya se döntötte el, hogy lefekszik-e az imf-nek vagy sem. A másodikra viszont számítani lehet, mert csendes bankpánik van, a betétesek veszik ki a pénzüket és teszik át valutába, ezt sokáig nem fogja bírni a bankrendszer. Amikor Argentínában 2001-ben ez a folyamat beindult, gyorsan zárolták a bankszámlákat, és mindenki csak heti 250 dollárt vehetett ki a saját számlájáról. Ha a pénzkimentés nem fejeződik be, itt is lehet számítani az efféle részleges, vagy éppen teljes zárolásra.

Béla Bácsi 2012.01.02. 00:06:20

@kíváncsivagyok: Nem kötelező használni az autópályát Európában, és sehol a világon. használd a mellék utakat, az ingyen van. (Ha az autópálya gyorsabb és pénzt spórol neked, vagy az időd pénz, akkor valamit kaptál valamiért. ha nem nem egyenlő a szolgáltatás mértéke az árral, akkor "Habeas caveat". Döntsd el magad, de ne nyavalyogjál itten mindenért! (Csak neked súgom meg: Zorbán személyesen emelte fel az autópálya díjakat rád való tekintettel! Beon!)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.02. 00:08:12

@Őrült Ló Nagyfőnök: Én is ugyanezekre a válaszokra jutottam magamtól, gondoltam vagy megerősítést vagy cáfolatot kapok... sajnos elég rosszak a kilátások.

Béla Bácsi 2012.01.02. 00:11:57

@Ironfist:

Ironfist2012.01.01. 22:06:33

@szabogyula:
"Ha neked az agymosottság , hogy a FIDESZ-re szavaztam , akkor rendben ."

Pedig az.

"Ma sem tenném másképp , mert a magyar palettáról , mondd kire szavazzak ??"

Hmm, nem is tudom, talán észre kéne venni, hogy - nahát! - nem csak azok a pártok indulnak szavazáson, akik a parlamentben alszanak. DÖBB! Komolyan, egy csomó párt indul minden választásokon, de a hozzád hasonlók mire gondolnak? "Hmm, azt mondom a többieknek, hogy azért szavazok a fideszre, mert az a legkisebb rossz, de ezért jól meg is gyónok Orbán Vitya seggét ábrázoló házoltáromnál!" Egyébként pedig a fidesz nem a legkisebb rossz. Ha olvastad volna fvipera valóban hosszú kommentjét - vagy megmozgatnád azt a kétbites agyadat, és kicsit visszaemlékeznél, mi történt a rendszerváltás óta - rájöhetnél, hogy a fidesz a legnagyobb rossz, ami Magyarországgal csak történhetett."
Hát erre egy szóval könnyű válaszolni: "Barom."

Ironfist 2012.01.02. 00:23:59

*sigh*

Könyörgöm már neked Bélabácsi, FOGD MÁR FEL, HOGY NEM LÁTOM, MIT ÍRSZ!! A KIBASZOTT ÉRTESÍTŐ JÖN CSAK EL, HOGY MÁR MEGINT FOSOD RÁM A FRÖCSÖGÉSED! HAGYD MÁR ABBA!

És mielőtt elkezded híresztelni, hogy hű de kiakasztottál (jellemző amúgy a fajtádra, hogy kiakasztó), elárulom, ez nem kiabálás, csak kiemeltem a lényeget, hátha felfogod azzal a 60 IQ-ddal...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.02. 01:03:45

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Az avatárod?

Nekem is tele van a tököm a turulseggű "ősmagyarokkal”.

És most mond el nekem, te igaz magyar: ha háború lenne, te harcolnál?

stragos 2012.01.02. 01:08:05

negondolkozz!majdénmegmondom! Ez teccik!!! Mármint a név!!! :-)))) Mer minek is az nekem a nagy -mondhatnám parasztnak, de ezt nem tehetem, mer a parasztnak van mivel gondókodni!!! :-))) Akkó te mi vagy? Gondókodná-é? Hát itt az vón a föladat, hogy mindannyian kén!!!!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.02. 01:14:58

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Te most ezt komolyan kérdezed, ember?
Nekem itt van a családom, mindenkim. Futnék külföldre míg anyámékat ölik, vagy a nagyszülőket, a gyerekeimet?
Soroljam a családot?
Csak a hitvány magányos férgek pucolnak akik bedőlnek a liberális maszlagnak, hogy legyél szingli meg amúgy sem kellenek a kutyának sem.
Meg a pénz hatalmának. Mennek kurválkodni külföldre, ahelyett, hogy idehaza építenék a hazát. Pedig kint mindig is csak egy csíra leköpött bevándorló lesz, egy auslander senki.

stragos 2012.01.02. 01:24:14

stragos 2012.01.02. 01:08:05
Oszt neked is kén gondókodni! Való bőven akad! Neked ki monda meg az észt? Oszt érted?Csak osszad a nem létező észt, amid van!!! :-))) Vevőd, bár egyre kevesebb, még akad...Legjobb, ha a kocsmába mensz, pár liter után sok barátod lesz!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.02. 01:28:15

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Értem. A kommented elárult mindent. @Jani haverja: -nak van igaza. (És a haverja is jó fej lehet, mert madarat tolláról…) A sötét fajtád miatt nem érdemes ittmaradni, vagy visszajönni.

stragos 2012.01.02. 01:33:56

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.02. 01:14:58
Egyébként vihetnéd magaddal is őket :-)))Eszedbe jutott? Egyébként mit is építesz itt??? Diktatúrát? Azt építsd ott!!!

Lobster1978 2012.01.02. 03:00:37

@ursus artos: "a Fidesz (megmaradt) szavazóbázisa "agymosott",
És hogy mosták át az agyakat? "

A helyzet az, hogy meglehetősen pontosan definiálható ez a folyamat...
Akinek van félórája a jelenség egyik lehetséges magyarázatára, itt most választ kaphat rá, de a többség számára azonban érdemes ezt a hozzászólásokat átugrani :)

1/3
Figyelem, ez nem szakmai közönségnek szól, ezért szándékosan használok egyszerűsített fogalmakat is. Akit jobban érdekelnek a dolog, a kapcsolódó linkeken kicsit utánaolvashat.

Bár sok egyéni tényező létezik, azonban társadalmi szinten 3 főbb szociológiai témát vennék elő, ami végül az "agymosott" személyek létezését magyarázza.
Konformitás. Csoportgondolkodás. Kognitív disszonancia.

A konformitás egy olyan evoluciós "képességünk" ami a társas élethez való alkalmazkodást hivatott elősegíteni. Ösztönösen törekszel arra, hogy alkalmazkodj a tömeg viselkedéséhez. Végtelenül leegyszerűsítve: az ősember, aki nem futott amikor a többiek futottak, általában megevődött. Azok akik nem bújtak el, amikor a többiek rejtőztek, azok is megevődtek. Aki pedig megevődött, az nem szaporodott, így ma mindannyian a konformisták leszármazottai vagyunk. Ezért is támad legtöbbünkben rossz érzés, ha kilógunk a csoportból, és ezért van, hogy akár az attitűdjeinket is töbnyire hozzáigazítjuk a többiekéhez. Társas lényként egyik alapvető evolúciós szükségletünk a csoporthoz tartozás, és ezért sokkal többre képesek vagyunk mint legtöbben azt magunkról sejtenénk.

Solomon Asch már az 50-es években végzett kísérleteket ebben a témában, és bizony elég meghökkentőek az eredmények. Az emberek közel harmada bizonyult olyan szinten konform személynek, hogy inkább az egyértelműen rossz választ jelölte meg helyesnek, ha a többiek (akik beépített emberek voltak, csak ezt az alany nem tudta) szerint az volt a helyes. Ezeket a konformista embereket három fő típusba sorolták be.
Viaszember: annyira kicsi volt az önbizalma, hogy ténylegesen helyesnek érezte a többségi álláspontot.
Önmagában bizonytalan: bizonytalan volt saját ítéletében, és ezért inkább csatlakozott a többséghez.
Kisebbrendűségi érzéssel küzdő: bár teljes tudatában volt annak, hogy saját válasza a helyes, mégis inkább átállt a csoporthoz, mert nem bírta volna elviselni, hogy deviánsnak tekintsék.
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Asch-k%C3%ADs%C3%A9rlet

A Asch kísérlet angolul (a második fele kicsit viccesre véve kandikamerás megoldással): www.youtube.com/watch?v=Mq7xb9F0g_I
Bevallom, még én is alig bírom elhinni, hogy tényleg így van, de azóta már rengetegszer megismételték a világon, mindig hasonló eredményekkel.

És itt fontos megemlítenünk, a fidesz - egyébként zseniális - húzását amikor 2002-ben életre hívták a polgári köröket. Azon kívül, hogy ezzel "elérhetővé" tették az aktivistáikat (ezúttal mozgosíthatóvá) volt egy olyan mellékhatása (vagy tervezett hatása?), hogy kis csoportokat hoztak létre. A önszerveződő csoportok pedig általában eleve konformitásra hajlamos emberekből jöttek létre.
Emellett megkérdőjelezhető meggyőzési technikák alkalmazásával minél szélesebb tömegeket is igyekeztek csoportként "kondicionálni". pl: sulykolás, személyeskedés, tekintélyre hivatkozás, közvéleményre hivatkozás... A módszerekről bővebben az alábbi oldalon olvashattok: hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rvel%C3%A9si_hiba
Ezeket a kormánnyal szemben alkalmazva folyamatosan arra törekedtek, hogy az országot megosszák az "ők" és a "mi" oldalakra. Ezzel laza kohéziójú csoporttá próbálták alakítani a potenciális szavazóikat. A szimbolikus lépésikben is sokszor tetten érhető ezen törekvés, lásd a "polgár" a "nemzet" fogalmak kisajátítását, vagy a kokárdaviselés körüli mizériát szintén 2002 környékén. Ezzel párhuzamosan az mszp kevésbé volt képes meglovagolni ezt a lehetőséget, és megszólítani a saját csoportját. Később ezt a technikát azonban a jobbiknál is láthatjuk, bár ők már egy "learatott" mezőn eleve kisebb számú bizonytalanból kezdhettek csoportépíteni.

Lobster1978 2012.01.02. 03:01:40

2/3
Ha már "részei" vagyunk egy csoportnak, akkor - különösen az ilyen erős kommunikációs nyomás mellett - megjelenik a csoportgondolkodás jelensége. Ezt nem is magyaráznám, elég érthetően le van írva: hu.wikipedia.org/wiki/Csoportgondolkod%C3%A1s

Itt egy nagyon szép leírás arról, hogy mik a csoportgondolkodók tipikus hibái, érdemes elolvasni!: nullextra.org/wiki/Csoportgondolkod%C3%A1s
Gyanítom sokan ráismernek itt néhány gyakran előforduló viselkedésmintára :)

A fentiek azonban még mindig nem adnak teljes magyarázatot az "agymosott" viselkedésre. És itt jön a képbe a "végső" csavar a gépezetben, a Kognitív Disszonancia hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia azaz egy olan szorongásos állapot ami akkor jelentkezik amikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek. Ez szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszünk.
Elliot Aronson „irracionálisnak” nevezi a disszonanciacsökkentő viselkedést.
Az ilyen „irracionális” viselkedés sokszor megakadályozhatja, tévútra vezetheti az embereket abban, hogy a problémáikra valóságos megoldásokat találjanak. Reális célja az egyén védelmét szolgálja, vagyis a disszonanciacsökkentés sikeres folyamata során továbbra is el tudjuk hinni magunkról, hogy „jó emberek vagyunk”.
Életünkben sokszor hozunk döntéseket. Ezek többségében az általunk "legjobbnak" vélt megoldások mellett szólnak és egy csoporthoz / közösséghez való csatlakozás IS egy döntés eredménye. "Amikor valakinek több opció közül választania kell, mindig disszonanciát él át, mivel sohasem lehet teljesen bizonyos a dolgában" mondja a wikipédia (noh meg a szociológusok).
A disszonancia mindaddig fennáll amíg nem sikerül a "legjobb" döntést meghozni. Ha pedig nincs nyilvánvalóan és magasan kiemelkedő opció, általában a disszonancia megszüntetésre a következő módszereket alkalmazzuk ösztönösen:

- a választás elkerülése (ez nem mindig lehetséges, de megfigyelhető az alacsony részvételi arányú szavazásoknál mennyire népszerű megoldás)
- a választott alternatíva felértékelése és a nem választott leértékelése (akik ténylegesen "oldalt" választanak) így számukra meglesz a "jó" döntés
- a választani kényszerülő személy lebecsüli saját választási szabadságát (kényszerre, illetve szükségszerűségre hivatkozik, pl. csak így kerülhetünk el valami még rosszabbat pl. a "protestszavazók" egy része, akik valaki "ellen" szavaznak)

Lobster1978 2012.01.02. 03:03:10

3/3
És ha már megszületett a döntés, akkor az emberek hajlamosak igazolni cselekvéseiket, vélekedéseiket, érzéseiket. Általában megpróbálják meggyőzni magukat és másokat is arról, hogy tettük logikus és ésszerű volt. Ez az elköteleződés jelensége.
Ezt követheti az elégtelen igazolás pszichológiája, amikor az ember először mindig külső igazolásokat keres (jutalom, nyereség...stb), aztán ha nem talál elegendőt, akkor megkísérli, hogy belülről igazolja cselekedetét (ideológiát gyárt, vagy módosítja saját attitűdjét) ezzel csökkentve a disszonanciát.
Az erőfeszítés igazolása
Ha valaki egy cél elérése érdekében komoly erőfeszítéseket tesz, vonzóbbnak látja majd a célt, mint az, akinek a cél elérése szinte nem is került erőfeszítésébe. Ha már valamire időt-energiát áldoztál sokkal kevésbé szívesen adod fel, mintha még az elején kéne lemondani róla.
Ha pedig úgy néz ki, nem igazán jött be amit reméltünk, akkor:
Az elkerülhetetlenség pszichológiája lép életbe.
A disszonanciaelmélet lényege bizonyos értelemben, hogy hogyan tanulunk meg kellemetlen dolgokkal együtt élni. Mint a disszonancia esetében bármikor, megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy ezek a kellemetlenségek valójában nem is azok, sőt, lehetnének még rosszabbak is.

E témában Elliot Aronson könyvéből sok érdekeset kiemelnek az alábbi oldalon.
www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=&p=17&n=170

Tehát az "agymosás" 7 lépésben:
1 - társas lényként az emberek többsége, csoporthoz akar tartozni. Ennek a lehetőségét megadja nekünk egy véleményvezér.
2 - Hozunk egy döntést, hogy csatlakozunk ehhez a csoporthoz / közösséghez. Ezzel megtettük az első lépést az elköteleződés útján.
3 - Minél kevésbé vagyunk biztosak magunkban a döntés meghozatalkor, minél kevesebb külső visszaigazolást kapunk annál erősebb belső önigazolásokat építünk fel.
4 - Ha erős a kohézió, megjelenik a csoportgondolkodás és torzul kommunikáció a csoport és a világ között
5 - Ha önként csatlakoztunk, eleve erősebb az elköteleződésünk, hiszen vagy ennyire hittünk benne, vagy a tudat alatt megerősítettük a pozitív attitűdünk.
6 - Minél több időt-energiát fordítunk rá, annál nagyobb disszonanciát okozna, ha beismernénk tévedtünk. Ezért tudat alatt is igazoljuk hogy érdemes volt.
7 - Ha a döntésünk eredménye "rossznak" tűnik, az is disszonanciát okoz, amit a szokásos módon csökkentünk (belső igazolást keresünk, attitűdöt módosítunk)
- Máris kész a "vakhitű" pártdroid, legyen az bármely oldalon.

A helyzet az, hogy a kísérletek jellemzően azt igazolták, hogy azok a leghangosabb élharcosai egy ügynek, akik a leginkább bizonytalanok voltak a választáskor, hiszen nekik nem volt elégséges külső indokuk erre, így óhatatlanul a saját belső attitűdjeik megerősítésével csökkentették a szorongásukat.
Valójában minél kétségbeesettebben védelmezi valaki a védhetetlent annál esélyesebb, hogy nem "fizetett bérenc" hanem pusztán önvédelmi reakciót láthatunk.
Tudom, ha a dolgok mögé nézünk akkor sokkal kevésbé kényelmes flamelni a dehumanizált (arctalan, embertelen) nicknevekkel. De a helyzet az, hogy mindannyian ki vagyunk szolgáltatva valamilyen mértékig ezeknek a fenti hatásoknak (külön posztot megérne leírni hogyan ismertem fel a saját életemben bizonyos leírtakat). És bármilyen könnyű is agyatlan barmoknak tartani a vitában az ellenlábasainkat, azok jó eséllyel magas önértékelésű emberek akiknél a disszonanciakerülő magatartás jóval erősebb mint alacsony önértékelésű embertársainknál.
Az ilyenekkel folytatott vitáknak kevés reménye van a konszenzusra, különösképpen egy fórumfelületen. Jellemzően az ilyen viták "haszna" az lehet, hogy a bizonytalanok számára nyújtanak lehetőséget arra, hogy melyik oldal mellett döntsenek ha esetleg olyan helyzetbe kerültek. Ezért aki igazából hisz abban amit képvisel, az megpróbál korrekten érvelni, és nem fröcsögni. Mert aki fröcsög, az csak elriasztja az általa képviseltektől a bizonytalanokat, az ellenlábasaira meg úgysem hat...
Ennyit mára a tudomány és technika újdonságaiból! :)

ui: melóból írtam, több részletben, így kicsit zilált lehet a posztom, ezért sorry.

Cateran 2012.01.02. 04:15:57

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Mi a zavarobb? A zabszem a seggedben vagy a sotetseg a fejedben?

Ironfist 2012.01.02. 04:41:22

@Lobster1978:
Szeretnék némi kiegészítést tenni.
" Ezért aki igazából hisz abban amit képvisel, az megpróbál korrekten érvelni, és nem fröcsögni. "
Ez lehet, hogy elméletileg igaz, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek többsége ostoba, ugyanis ezt a részét egyszerűen nem tudják/nem veszik figyelembe:
" Mert aki fröcsög, az csak elriasztja az általa képviseltektől a bizonytalanokat, az ellenlábasaira meg úgysem hat..."
Amit elmondtál, emlékeztet egy könyvre, ami a meggyőzésről szólt (nem reklámkorrektségből nem írom le a címét, hanem mert nem jut eszembe), abban is volt egy olyan fejezet, hogy ha elköteleztük magunkat akár csak szimbolikusan is valami iránt, akkor hajlamosabbak vagyunk későbbi döntésekben is azt választani.

És még egy kiegészítés, ami azt hiszem nem került szóba. Az elköteleződésről. Ha már egyszer megtörtént, akkor az emberek többsége kitart álláspontja mellett, még akkor is, ha egyértelműen bebizonyosodik, hogy az az álláspont hamis, tarthatatlan, vagy szimplán csak ostobaság. Lásd például: Matolcsy György, és a Fidesz gazdaságpolitikája/külpolitikája/bármilyen más politikája, avagy, hogy egy hasonló, ám mégis - névleg - mással foglalkozó szervezetet is megemlítsek: a Szcientológia egyház. Ott ugyanez. Az emberek pénzért léphetnek fölfelé a ranglétrán, méghozzá egyre több pénzért, és a ranglétrán való emelkedéssel tudhatják meg az egyre nagyobb Szcientológiai titkokat (a.k.a.: sületlenségeket). És akkor már hiába ég a szemükbe a tény, hogy egy rossz sci-fiért fizettek ki annyit, amennyit más egy élet alatt nem keres, makacsul ragaszkodnak hozzá, hogy az az igazság, mert ha nem az lenne, összeomlanának, hogy milyen barmok voltak. Itt pedig előjön az érvelési hiba (bár nem is tudom, melyik pontosan...): "Igaznak kell lennie, mert már nagyon sokat fizettem, hogy megtudjam."
Visszatérve a fideszre, ezt is csinálják, hiszen gondoljunk csak bele! "Jövőre már jobb lesz, csak még addig kell kibírni!" Mit gondol erről az egyszerű narancslekvár? "Sokat fizettünk eddig, jövőre biztosan jobbnak kell lennie, ha Viktor mondja!"
Ez, amit Lobster, és amit én mondtunk a Fideszről, tények. Mint ahogy azok is, hogy például egy karizmatikus vezetője van, akinek szavára a tagok mindent megtesznek, méghozzá gondolkodás nélkül. Tény az, hogy a biztosan fideszre szavazók (akik mindig is a Fideszre szavaztak, és nem azért, hogy büntessék az MSZP-t) jó része "fidesz-hívő"-ként azonosítja önmagát. Az is tény, hogy Vezénylő Tábornokom-nak szólítják Viktort. Aki vezényel, azt követik. Követni latinul: sequi, származékszava a szekta.

Vonja le mindenki a következtetést, hogy szerintem mi is a Fidesz...

Lobster1978 2012.01.02. 05:25:33

@Ironfist: Gyanítom erről a könyvről beszélsz: s05.static.libri.hu/cover/f0/a/680087_5.jpg

Igen, az egyik írója a már említett szociológus. Nagyon szépen leírja, hogyan juthat el valaki ilyen állapotba, és szolgál néhány tanáccsal is, hogyan lehet az efféle agymosás ellen kicsit felkészülni. Ezek egyik legjobb eszköze a "védőoltásnak" is nevezett eljárás, amikor az alany valamilyen nézeteit vitára bocsátják, és ezzel ráveszik az illetőt, hogy megvédje az álláspontját. Az aki már képes érv alapú vitára, az a későbbiekben nehezebben dől be az ilyen pusztán retorikai csaliknak. Sajnos akik már bekapták a horgot, azoknál ez a módszer nem segít... :(

Ironfist 2012.01.02. 05:27:46

@Lobster1978:
Nem erre a könyvre gondoltam, de utánanézek ennek is.

Ironfist 2012.01.02. 05:31:43

Na, csak ráleltem a neten. Erre a könyvre gondoltam:
http://bookline.hu/product/product/home!execute.action?id=82519&type=22&_v=Cialdini_Robert_B_Hatas_A_befolyasolas_pszichologiaja

Lobster1978 2012.01.02. 05:39:44

@Lobster1978: És még egy apróság. A leírtak mostanában sokszor igaznak bizonyulnak olyanokra akik a fidesz mellett állnak ki. Ettől függetlenül a leírt jelenségek nem a fidesz sajátosságai csupán, azonban ők sokkal hatékonyabban aknázták ki az ebben rejlő lehetőségeket. Sokkal okosabban kezelik a "csoportjukat" a retorikájuk, a kommunikációjuk folyamatosan fenntartja a valóság és a csoport által érzékelt valóság közti távolságot.

De az önvizsgálatra képes emberek jelentős része rá fog jönni, ha elgondolkodik némely múltbéli döntésén, tetten érhető a disszonanciacsökkentés jele itt ott. Ahogy anno amikor megismertem ezeket a fogalmakat én is visszanéztem, és szinte majd minden választásnál megtaláltam azokat a mögöttes motivációkat amiket leírtam fentebb (voltam protestszavazó is, meg távolmaradó is egyik-másik szavazásnál).

Sajnos az önvizsgálat ritka jelenség azoknál akik döntéshelyzetben vannak, így a politikusainknál eléggé reménytelen hogy észrevegyék magukat. Ezért is különösen veszélyes, hogy a fidesz szinte totálisan kiiktatta a fékek és ellensúlyok rendszerét, és ahol csak lehet megsemmisíti vagy elhallgattatja a kritikákat. EZ az igazán veszélyes és EZ az amiért hitler sleppjéhez hasonlítják a mostani kormányt. Nem azért mert jájájájáj világháborút robbantanak ki, hanem azért, amit emlékirataiban leírt Albert Speer is. Ő egyike volt Hitler legmagasabb rangú tanácsadóinak.

„Normális körülmények között a valósággal némi kapcsolatot tartó emberek
csakhamar szembekerülnek az őket körülvevők gúnyos megjegyzéseivel, kritikáival. A
Harmadik Birodalomban ilyen kontroll nem létezett. Ellenkezőleg, minden önámítás
megsokszorozódott, mint valami torzító tükrökkel teli teremben, egyre inkább egy
fantasztikus álomvilág újra meg újra megerősített képévé vált, elvesztette minden
kapcsolatát a külvilággal. Ezekben a tükrökben semmi egyebet nem láttam saját
megsokszorozódott arcomon kívül.”

Viktus 2012.01.02. 08:45:40

2011: A valóságtól való elrugaszkodás éve

Ma már tudjuk, hogy a ciklus végére sem érjük el
a 2007-es GDP-szintet. Kérdés, mitől várhatnánk, hogy a kormány megszabadul az improvizatív gazdaságpolitikától. Bod Péter Ákos értékel.

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2012/01/02/2011_ertekelo/

PB Ortodox kalauz IMF nélküli kormánynak
Csak az első lépés, a jegybanki tartalék elköltése nehéz, utána egyenes az út az államcsődig.

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2012/01/02/ortodox_kalauz_imf_nelkuli_kormanyoknak/
-

Szép

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.02. 09:47:05

Tisztellt álamfő, keddves Páll!

Ezen kijelentéseddel maximálisan egyetértek:

"Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mennyit ér a kiszámíthatóság, a biztonság, a felelősség, a tisztesség – s legfőképp ezeknek a hiánya."

medvemellszobra 2012.01.02. 10:13:33

"Ez nem egy toldott-foldott, öröklött vagy mások által diktált alkotmány, hanem pontosan ránk szabott alaptörvény. A magyarok értékrendje, ezeréves múltja és a jövője van benne. "

HAHAHAHAHAHAHAHA! Orbán Viktor megálmodta, Szájernek tollba mondta Pozsgay elvtárs. Aztán Szájer a vonaton iPaden bepötyögte - a blogja alapján az egész alkotmányírósdiban csak az iPadezést élvezte igazán szajerjozsef.blog.hu/2011/03/01/a_vilagon_az_elso_alkotmany_amely_ipadon_irodik

Az ezer éves múltból sztornózni kéretik azt a részt, amikor az antikommunista Orbán és Szájer KISZ tagok voltak, Pozsgay meg az MSZMP sorait gazdagította. Megtörtént.

Brávó!

Ironfist 2012.01.02. 11:08:01

@abschattung:
"Az ezer éves múltból sztornózni kéretik azt a részt, amikor az antikommunista Orbán és Szájer KISZ tagok voltak, Pozsgay meg az MSZMP sorait gazdagította. Megtörtént."

Ez semmi. Az MSZP-t kollektív bűnösnek kikiáltó Fidesz (=hazugok bandája) soraiban több az ex-MSZMP tag, mint az MSZP-ben. Ilyenkor döbbenhet le bárki, aki még ezt nem tudta, hogy "És ezeknek van pofájuk...?"

Igen. Ezeknek van.

2012.01.02. 11:12:52

Köszönjük Viktor, köszönjük 2/3-ad!
Az év első munkanapján minden emelkedett.
Az euró 316, a svájci f.260 .

Snitt Pálnak, van még állása? Vajon mikor megy már el, mert már nem köztársaság van, igy nincs szükség álamfőre sem. Igaz, eddig sem értünk vele sokat hogy ott volt. De kurva jól keresett, a semmittevésért!

2012.01.02. 11:21:11

@Lobster1978: Ez szép összefoglaló volt, köszönjük!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.02. 11:41:22

@negondolkozz!majdénmegmondom!: "mi az az "álhazafi", te majom?! "

Az álhazafi az az embertípus, aki pl. Te vagy. Nagymagyarkodással rombadönti a szerencsétlen hazáját, azaz Magyarországot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.02. 11:43:57

@negondolkozz!majdénmegmondom!: "Csak a hitvány magányos férgek pucolnak akik bedőlnek a liberális maszlagnak, hogy legyél szingli meg amúgy sem kellenek a kutyának sem."

Én családostól mentem el Magyarországról, és most tavasszal jönnek anyósomék is. Más közeli élő rokonom meg nincs.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.02. 11:56:37

@Cateran: Az, hogy az anyukád nem vett inkább egy ebet, vagy nyelt le mikor még folyékony voltál.

@Jani haverja: Te ügyes gyerek vagy, sok boldogságot!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.02. 11:58:30

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Majd kimegyek a reptérre és könnyes szemmel integetek. Pápá, hiányozni fogsz (?) .

Ironfist 2012.01.02. 11:59:58

@Jani haverja:
"@negondolkozz!majdénmegmondom!: "Csak a hitvány magányos férgek pucolnak akik bedőlnek a liberális maszlagnak, hogy legyél szingli meg amúgy sem kellenek a kutyának sem.""

Hát, ezen de jót nevettem :D

Viktus 2012.01.02. 12:11:55

Ha tehát a kormány tovább halad azon az úton, hogy a strukturális problémák megoldása helyett opportunista módon, a nyugati ("ortodox") piacgazdaságok intézményi kereteit súlyosan sértő eszközökkel küzd az államadósság ellen, annak beláthatatlan következményei lesznek. Az elvesztegetett évtized után a stagnálás újabb hosszú évei következhetnek, és a magyar gazdaság egykori vezető pozíciójából sereghajtóvá válhat a régió országai között.

www.komment.hu/tartalom/20120102-velemeny-a-kormany-szandekai-a-jegybank-elfoglalasaval-az-allamcsod-elkerulese.html

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.02. 12:49:43

@Viktus: ha már következmények, és a piac:

www.portfolio.hu/gazdasag/kimeletlen_szavak_magyarorszagrol_a_cnbc_elo_adasaban.160679.html

A CNBC műsorába később Peter Attard Montalto, a Nomura londoni elemzője kapcsolódott be. Rövid nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a kormánynak jövőre 5 milliárd eurónyi külső forrásra lesz szüksége. Az államnak egyelőre van elég készpénze, két negyedévre körülbelül. Addig játszhatja a játékát a piacokkal - vélekedett a szakértő.

Lehet, hogy itt nyer értelmet lézerjani ominózus kijelentése, hogy "2012 júniusától minden megváltozik"? Tény, hogy egy államcsőd sok mindent új megvilágításba helyez majd...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.02. 13:25:17

@.Pierre Bezuhov.: csak a történelmi hűség kedvéért:

"Lehet, itt lenne az ideje, hogy a radikális pártunk megmozduljon és elállja az útját a híres »demokratáknak«, ahogy nekünk a gyurcsány-droidok 2007-ben. Nem Orbán védelmében, csak úgy, hogy ne vonulgassanak. Nehogy már a nyúl vigye a puskát!”"

magyarul: NEM álltak Orbán mellé. (nem is tudom elképzelni, hogy a hithű narancstálibokon kívül van -e még egyáltalán valaki, aki Orbán mellé áll?)

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.02. 13:29:50

@.Pierre Bezuhov.: tyűű bazze, rég olvastam - úgy látszik - mandinert, bazze ott azért vannak kommentek. és még a 'bőrre mondták anno, hogy prolik-blogja. hozzájuk képest, itt szép míves irodalmi stílusban kommenteltünk mindig is :DDD

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.02. 13:41:47

@Seduxen: a mandiner főoldala mindig is trolltanya volt, a legsötétebb gyalogok chat-fala :)

Secnir 2012.01.02. 13:59:21

@.Pierre Bezuhov.:
nem véletlenül engedték ki budaházit mindenféle gyanusítgatás nélkül. érezték, hogy újra kelleni fog.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.02. 14:03:18

@.Pierre Bezuhov.: furcsa, mert ahogy réges-régen (tudod: még a náczifaschiszta vastagbőr idejében) olvasgattam néha, és olyan szintű felsőbbrendűségi tudat sütött a kommente(lő)kből, hogy az már-már elismerésre méltó.

mondjuk az tény, hogy nehéz kenyér az övék: védeni az ennyire védhetetlent... nos arra születni kell. mint ez a derék vidéki, meg enrico. főleg előbbi a narancstálibok mesteri prototípusa, szerintem minimum szargyártó péter gerincvelőjéből klónozták, vagy ilyesmi.

Ironfist 2012.01.02. 14:49:11

@Seduxen:
"hozzájuk képest, itt szép míves irodalmi stílusban kommenteltünk mindig is"

Ja bazmeg :D

"magyarul: NEM álltak Orbán mellé. "

Úgy tudom, Vináék, amikor nagy mellénnyel mondják, hogy ők így, meg úgy nem támogatják a házszabálymódosítást, javaslatokat, satöbbit, akkor utána bemennek a parlamentbe, és megszavazzák. Valaki tud erről pontosabbat? Mert ha ez tényleg így van, joggal lehet mondani, hogy a jobbik ugyanolyan demagóg, mint a fidesz, és ugyanolyan hazug is, ha már tényleg behajoltak Orbánnak.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.01.02. 17:20:23

@Ironfist:
A jobbik amióta beleült a jóba, egy langyos fos. Fidesszel szembeni konfrontációkat kerülik. Szerintem ha így folytatják 2014-ben eltűnnek ahogy a miép.

Horizont 2012.01.02. 17:54:26

@OranzsDzsúz:
Pedig most ha nagyon tökösek akarnának lenni lehetnének és arathatnának majd!
A "cigánykártya" előhúzása akkor már édeskevés lesz majd....

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.02. 19:43:17

A szarosokat az Operánál miért nem ütik szét a rendőrök?
Tüntető büdös majmok, nem lehet nyugton maradni? Remélem szétverik a fejeteket!

kifordított nagyanyó 2012.01.02. 22:04:00

@fvipera: Amúgy az MDF kis pártként bátran mondhatott igazat.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.01.02. 22:33:30

@kifordított nagyanyó:
"Nagy" pártként is bátran mondhatnak igazat. Persze ha nem a szaros népszerűségüket féltették volna. Ezen buktak el a cocik és ezen csúsznak el narancsos elvtársaik is.

Örzse néni 2012.01.02. 22:54:17

Ki kellett volna lőni mindnek a szemét, aljas zsidó banditák!

Ironfist 2012.01.03. 03:09:53

@Örzse néni:
Köszönjük az építő jellegű kommentet. :D

süti beállítások módosítása