Skip to content


       Szűrés lista

Ó, mondd te kit választanál?

Ma este az Opera környékére fújja össze az ország szemetét a szél:

1. Az Operában a Fidesz és a KDNP ünnepli az új alkotmányt.

2. Odakint a demokraták tiltakoznak, a demokrácia védelmében:
Magyar Szolidaritás Mozgalom
gepnarancs.hu
Civil Kontroll - EMD
Kék Szalaggal a Demokránciánkért Civil Mozgalom
HAT - Hálózat a Tanszabadságért
Börtön Helyett Lakhatást
Hallgatói Hálózat
Új Szemlélet csoport
Liberális Fiatalok Egyesület (LiFE)
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Valódi Demokráciát Most! - magyarországi szervezőcsoport
Magyar Fokhagymafront (<------- !!!!!)
Magyar Demokratikus Charta
4K! Negyedik Köztársaság
Demokratikus Koalíció
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
MSZDP
SZEM - Szövetség Az Egységes Magyarországért
SZEMA
SZDSZ
JESZ
Civil Mozgalom
Societas

Magyar Fokhagymafront ROFL! SZDSZ! Charta! DK! MSZP! Societas!

3. A szélsőjobb és a gárda is tüntetni fog a demokraták és a Fidesz ellen.

Ezt a csodálatos édeshármast én még a szívem szerint kibővíteném a Fidesz és az új alaptörvény mellett (mert vannak ilyenek is), valamit a demokraták és a szélsőjobb ellen tüntető kormányhű erőkkel, és máris fel lenne skiccelve az összes szereplő a képre.

Ez a szuper ma esti performance tökéletes megmutatja, hogy mekkora szarban is van ez az ország: odabent a kétharmados Fidesz, unortodoxiástól, egész pályás letámadásostól, álamfőstől, odakint a tökéletesen inkompetens ellenzéki vegyes-felvágott, na meg a szélsőjobb.

Akkor ki legyen a miniszterelnök, ki is kormányozzon? Kire bízzuk az ország irányítását?

Gyurcsánnyal, a Chartával, az MSZP-vel tüntetni a Fidesz ellen? Menjek? ne menjek? Micsoda dilemma ez ...

Ezekkel a levitézlett arcokkal egyszerűen nem lehet leváltani a Fideszt, amíg ők ezt nem látják be, addig Orbán dörzsölheti a kezét, mert megvan az újabb négy év. Az MSZP-ben ott van mindenki, Baja Feritől Veres Jánosig, akik ugyanúgy loptak, csaltak hazudtak, nemkormányoztak, mint most a Fidesz, csak nekik nem volt kétharmaduk.

Abszolút igaza van Plankó Gergőnek: "Ha Gyurcsánnyal tüntetsz, Szijjártóért tüntetsz"
Zombikkal az középkori agyműtéten átesettek ellen? Legszívesebben feldugnám mindnek a seggébe a közép-európai banánt egy fordítókorongon ülve.

"A legjobb érv, amit össze tudtam rakni azok helyett, akik szerint a "Gyurcsány!!!" önmagában már érv, az az, hogy ha a Gyurcsány/MSZP ugyan látszólag nagyrészt érintetlenül is hagyta a demokratikus intézményrendszert, közben viszont rendkívül sokat tett azért, hogy ez teljesen kiüresedjen, és ezzel nagy mértékben hozzájárult ahhoz (minden korábbi kormánnyal karöltve), hogy a magyar nép el nem hanyagolható része teljes közönnyel nézze végig (vagy még csak oda se nézzen), ahogy a Fidesz-KDNP a demokratikus intézményrendszert porig rombolja. Így voltaképpen az MSZP/DK csak látszatra mondható demokratikus pártnak, és vele együtt tüntetni a demokráciáért tragikus félreértése annak, hogy pontosan miért is tüntetünk." - írja a tanácstalan Unheimlich a tumblr-en.

Én biztos nem fogok Gyurcsánnyal meg a MSZP-s bagázzsal együtt tüntetni bármi mellett vagy ellen ... sohasenem.

Nem mindegy, hogy a fehér vagy a fekete király alatt vagyunk parasztok a nagy nemzeti sakkpartiban? Köpök mindegyikre ...

Amúgy nyugodtan lehet mérlegelni, választani:

               odakint                 -              odabent









 

Címkék: politika mszp fidesz gyurcsány kdnp dk

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr643513806

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1286. Orbán, takarodj! – testközelből 2012.01.03. 22:54:59

Bloáf a Jókai tér sarkán még rágyújtott egy búcsúcigire. Épp elköszöntünk volna, amikor egy hatalmas palesztin sálkendőt viselő, kb. 16 éves leányka ugrott oda hozzánk, és megkérdezte: bocs, az Opera erre van vagy arra? Biztosan elsőtüntető. Jó is az.E...

Trackback: 1286. Orbán, takarodj! – testközelből 2012.01.03. 22:54:47

Bloáf a Jókai tér sarkán még rágyújtott egy búcsúcigire. Épp elköszöntünk volna, amikor egy hatalmas palesztin sálkendőt viselő, kb. 16 éves leányka ugrott oda hozzánk, és megkérdezte: bocs, az Opera erre van vagy arra? Biztosan elsőtüntető. Jó is az.E...

Trackback: 1286. Orbán, takarodj! – testközelből 2012.01.03. 22:53:57

Bloáf a Jókai tér sarkán még rágyújtott egy búcsúcigire. Épp elköszöntünk volna, amikor egy hatalmas palesztin sálkendőt viselő, kb. 16 éves leányka ugrott oda hozzánk, és megkérdezte: bocs, az Opera erre van, vagy arra? Biztosan elsőtüntető. Jó is az....

Trackback: Te figyelj, én valamit nem értek! 2012.01.03. 00:59:04

Te figyelj, én néztem a mai (tegnapi) megmozdulást az opera előtt, és…. Te figyelj, én valamit nem értek! Te figyelj, hogy van az, hogy vannak ellentüntetők? Te figyelj, mi ellen tüntetnek a bátor, arcukat eltakaró, vagy nem eltakaró kemény magyar fiat...

Trackback: Te figyelj, én valamit nem értek! 2012.01.03. 00:59:03

Te figyelj, én néztem a mai (tegnapi) megmozdulást az opera előtt, és…. Te figyelj, én valamit nem értek! Te figyelj, hogy van az, hogy vannak ellentüntetők? Te figyelj, mi ellen tüntetnek a bátor, arcukat eltakaró, vagy nem eltakaró kemény magyar fiat...

Trackback: Tüntetés a halotti tor ellen - fotó, videó 2012.01.02. 22:55:30

Halotti tor - ez volt a legtöbbet használt jellemzés arról, hogy mi folyik az Operaházban, az Andrássy úton felállított színpad mögött. Kicsit teátrális, de hát a kormányzati komédiához ez passzol. Én a Nagymező utca felől érkeztem, keresztül az ellen...

Trackback: Új köztársaság kényszere 2012.01.02. 16:43:40

Orbán – meg az azt várhatóan követő jobbikos koalíciós intermezzo – után igen nehéz munka vár ránk. Mindenekelőtt kell egy alapos cezúra. A politikai, a szimbolikus és az intézményi változás mellé akár büntetőjogi cezúra* is szükséges lehet...

Trackback: Milyen zenét küldene Orbánnak az operagálára? 2012.01.02. 15:00:58

Orbán és udvartartása, a Fidesz ma tartja a 13 millió forintba kerülő operagálát az egypárti alaptörvény megünneplésére. Az 1400 milliárdos megszorítás közben is nyilván fontos volt a felcsúti úriembernek, hogy bemutassa: nincs az a leminősítés, ami me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fogash 2012.01.03. 08:59:27

OFF

Miaf@szomez az index címlapon?!

ON

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2012.01.03. 09:02:41

Füves zsidrákok karöltve a komcsik alkoholista tagozatával, megbolondítva néhány buzeránssal meg agymosott prolival... Csodálatos.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 09:03:15

@Virág et.: "A valódi kormánydöntés pedig az urnáknál lesz - először a népszavazásokon, " - jogvégzett (és felteszem tanult) emberként Te komolyan hiszel ebben? Komolyan hiszel abban, hogy az OVB bármilyen kényes témában hitelesíti a népszavazási kezdeményezést? Komolyan hiszel abban, hogy elutasító válasz esetén az AB megváltoztatja az OVB döntését? Ugyanabban az országban élünk? :DD

@.Pierre Bezuhov.: ismét felmerül bennem a kérdés: ha ennyire rühelled zero-t, és a blogját, akkor mi a véreres fasznak olvasod? komolyan nem értem. ha csak nem jól fejlett mazochizmus, mert akkor megértelek.

na de az igazi ultimate halálcsillag az ez:

"mondjuk csak a nickje mögött ilyen nagyfiú. "

bruhahaha, mind itt mindannyian te jól képzett :DDDD Hacsak Neked nem a Pierre Bezuhov a polgári neved, amit erősen kétlek :D

csoko20 2012.01.03. 09:05:12

Lehet, hogy az Andrássy út a világörökség része, de ha lett volna tegnap egy alapos szőnyegbombázás, akkor ma biztosan szebb napra ébredünk.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.01.03. 09:07:53

@nyuggervadász:

A "szemét, náci" jobbikosokon kívül egy tüntető sem ugatta le a megjelenő mszp-s senkiháziak fejét. Pedig úgy lett volna korrekt, hisz sok évig ők rongálták az országot... most pedig "a nagy demokrata arcukkal, van képük odamenni".

Egy egyszerű, hasonlatot mondanék: Barnabásnak van egy szórakozóhelye, ahova egy darab négert sem enged be, mert Barnabás utálja őket és rasszista. Tüntetnek, tiltakoznak is a négerek, élükön a harcos fehér jogi aktivistával, Ervinnel. Ervin ráadásul megígéri a négereknek, hogy ha egyszer övé lesz Barnabás bárja, akkor minden négert szívesen lát. De Barnabás nem csak ostoba rasszista, de gazdag is. Így kilóra megveszi az jogászokat, ügyvédeket, a sajtót is hogy jól bemocskolja a négereket. Barnabás felbérel még egy bivaly erős biztonsági céget is. Az ő bárjába egy néger se teszi be a lábát.
Aztán Barnabás egy szép napon más üzletbe vág, mert a bár a csőd szélére kerül és átadja a vezetését Ervinnek. De kiderül, hogy Ervin is ugyanolyan kőbunkó, mint Barnabás, ő sem engedi be a négereket a bárba, mert ő is rasszista. Ervin is megteszi a szükséges jogi és biztonsági lépéseket. Persze jönnek is tüntetni a négerek, élükön Barnabással, aki most hirtelen a négerek érdekeiért kezd harcolni...

A nagy kérdés, hogy a négerek meddig hagyják, hogy Ervin és Barnabás szopassa őket?
Mikor fogják vajon mind a kettőt elkergetni?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.01.03. 09:11:31

@Viktus: Persze, hogy nem róluk szól, csaj azt a sok szerencsétlen tulkot sajnálom, akik most hangosan orbánozva beszopják az egész "demokratikus-köztársaságos" maszlagot.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 09:12:01

@fogash: egy az új alaptörvényünkhöz méltó ünneplés :)

-> index.hu/assets/static/starwars/final.swf

én elsősorban a gyurcsányfóbiás ökröknek küldeném, alapvetően nekik köszönhető, h létrejöhetett

Viktus 2012.01.03. 09:12:12

index.hu elég ütősen adja elő most :D :D :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 09:16:15

@Seduxen: unalmas vagy egy kicsit, mint fogadatlan prókátor.

zero baba leszemetezte az összes tüntetőt, nemcsak fletóékat és a maszopot, hanem úgy cuzammen mindenkit, azokat a sima civileket is akik semmilyen párthoz nem tartoztak.
mondd meg nékem, óh bölcsek bölcse, az ilyen "emberre" mit lehet mondani ?

Secnir 2012.01.03. 09:19:55

@xanax:
ez most akkor a fidesz hivatalos álláspontja?

Viktus 2012.01.03. 09:21:24

@Seduxen:

Voltak páran akik a gyurcsányi demokráciában vállalták is a nickjüket emlékeim szerint Draskovics roppant demokratikus módon elég sok embert begyűjtetett az nemzeti nyomozóirodával mindenféle bizonyítékok nélkül ... mennyi balos vezér bloggernél csöngettek már hajnalban a TEK-től?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 09:22:45

@.Pierre Bezuhov.: és meséld már el nekem, ő te liberálisok liberálisa, zsenik zsenije, hogy mindezzel miért csak akkor kezdtél el foglalkozni, amikor nyuggervadász felhívta erre a figyelmet?!

kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás.

Viktus 2012.01.03. 09:22:46

@ketroot:

Nem lep meg :P a hír tv sem nagyon nyomta élőben, mint a régi világban.
Az atv meg még gyerekcipőben jár ilyen élő közvetítésekkel.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 09:23:46

@Viktus: kíváncsi vagyok meddig :DDDD gondolom annamari az nmhh-nál szörnyű bosszút forral a libslibolsi felbujtó horda ellen :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 09:28:42

@Viktus: jut eszembe! rémhírtv-t véletlenül nem néztél? én addig bírtam az atv-t nézni (bár Kálmán Olga látványa kompenzált, na mindegy), amíg telefonon nem kapcsolták a varanus böszmus hungaricust.

na ekkor gyorsan átkapcsoltam a másik ütős pártcsatornára, és mit látok?! Schiffer Bandi volt a vendég. Gyerekek, az a pali - látszólag angyali nyugalommal - úgy széjjelkapta a riporternénit, mint hülyegyerek a mesekönyvet.

ketroot 2012.01.03. 09:32:14

@Viktus:

Nagyon kemény! :D Milyen zene megy alatta? Nem akarom bekapcsolni itt az irodában.

Secnir 2012.01.03. 09:34:37

@Meleardil Eressea Iluvadan:
itt pedig nincs "harci droid"
galeria.index.hu/belfold/2012/01/02/civil_szervezetek_tuntetese_az_opera_elott/17

hazudsz, fidesznyik, hazudsz újfent.
tudod, ismered a sánta kutya meg a hazug esetét...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 09:35:46

@Seduxen: netán van egy időkeret amin túl már nem érvényesek a kérdések? :D (egyébként már első olvasásra a kurva anyát kívántam zero-nak, de jobban érdekelt a kérdés h valakinek tényleg fontosabb-e a fóbiája mint mondju egy államcsőd - lásd korábbi kommentjeim :)

szóval ne legyél már ennyire szijjártó! inkább dobj egy linket a schiffer vs. hírtv -s buliról.

Viktus 2012.01.03. 09:37:19

@Seduxen:

vs.

Tíz politikus adakozott az államadósságra
A Blikk szerint eddig 151 millió forint gyűlt össze,
a legnagyobb politikusi adomány 4,3 millió volt.

index.hu/belfold/2012/01/03/alig_nehany_politikus_adakozott_az_allamadossag_ellen/

:P

Eznemkutya 2012.01.03. 09:37:38

@Secnir:

Ez tényleg szánalmas...honnan szedtek a szocik vagy a fletó féle "demokraták" össze ennyi "embert"??? Ez kész vicc...a 90%-uk azt sem tudta, miért volt kint...mit kaptak cserébe? Ennyi feles pénze van a baloldalnak? Csak ennyi embert tudtak mozgosítani? Ez már tényleg szégyen tőlük....

Nyuggervadász 2012.01.03. 09:41:22

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Hááát, írni megtanultál, de olvasni nem! Ezért, most lassan mondom, hogy még te is megértsd:

én senki mást nem vettem védelmembe, mint a pártokhoz nem köthető, "mezei" MAGÁNSZEMÉLY tüntetőket. Akik már most, -de két hónap múlva még inkább- a saját bőrükön is érzik ennek a tehetségtelen, ám agresszív, autokrata kormányzásnak a súlyát.... mivel ebbe a csoportba én is beletartozom, jogom van, igen JOGOM van számon kérni, hogy miért vettek egy kalap alá a politikusokkal és miért SZEMETEZTEK le? ( Különben is, ki a franc ez a Zéró,
hogy tőle ezt nekem tűrnöm kell?)
Van egy rossz tulajdonságom: ha engem megsértenek, hasonló stílusban reagálok. Ezt előre jeleztem is Zérónak. Innét van az, hogy "undorító jobbikos". Holott jól tudtam, hogy Vónáék nem vettek részt az esti tüntetésen. Mindezt nem a 168 órából tudom ( amit eddig nem olvastam, de kösz, hogy felhívtad rá a figyelmemet), hanem maga Zéró írta a fenti cikkben.
Felőlem lehet bárki, bármilyen pártállású ( a demokrácia - többek között- ettől demokrácia), csak ne bántson másokat! Politikájuk ne irányuljon emberek, népcsoportok, vallási hovatartozások ellen!
" A magyarázatkövetelés meg aztán totálisan röhejes. Nem vagy te ENSZ biztonsági tanács! Mi lesz a következő, gazdasági szankciókat követelsz?" Erre a szövegre már nem is reagálok, mert megsértenélek azzal, hogy a szellemi kvalitásodat kétségbe vonnom ( hogy nem vagy tisztában azzal, hogy a fenti szankciók milyen esetben következhetnek be). Helyette tudomásul veszem, hogy te Zéró minden sorával azonosultál, ezért engem "csupán" sértegetni akartál.
Ennyi. Legyen szép napod!

csoko20 2012.01.03. 09:41:52

@Seduxen: Ja, odapörköl a Halálcsillaggal!
Bár, ha párhuzamot akarunk a film és a valóság között, akkor inkább az Űrgolyhókat kéne adni....

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 09:42:16

@.Pierre Bezuhov.: hát hogyne persze:DDD egyezzünk ki döntetlenben pubi, de csak azért, mert sokkal többre tartalak Téged "ballibsitrollt", mint az ellenpólusaidat (a narancstálibokat), beléd - legalább NÉMI - értelem szorult :DD

na meg is van!

mno.hu/hirtv?tPath=/kultura/oktatas&_REQUEST%255B%255D=com_content&_REQUEST%255B%255D=1&application=forum&forum_show=AddComment&article_id=399662&viewprogram_period=fourth

innen keresd ki a videók közül. "Hír TV videók", és lapozni kell egy oldalt.

bocs, közvetlen link nincs hozzá

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 09:44:07

@csoko20: ez mennyire igaz !

és akkor egy klasszik jelenet a filmből:

www.youtube.com/watch?v=vDO6IxYEl28

Viktus 2012.01.03. 09:44:26

@Eznemkutya:

Nem csodálom ilyen morcosak, ha a budai fiatal baloldal ilyen hatvanas évjárat felettinek néz ki. Évtizedeket öregedhetek az orbáni diktatúra alatt.

redriot77 2012.01.03. 09:45:11

Én általában egyetértek Zero írásaival, de a maival nem.

Azoknak a 99.9%-a akik kint voltak nem Gyurcsány miatt ment ki, hanem azért mert tele van az összes faszuk azzal, amit ez az elmebeteg kormány művel az országgal. Nem volt MSZP dzsembori hangulat!

Ha nem lett volna senki az Opera előtt, azok a szemétládák meg lennének győződve róla hogy mindenki örül az összetákolt alkotmánynak, a láthatatlan sikereknek. Hát kurvára nem így van.

Ha lesz februárban Orbánnak a szokásos évértékelő beszéde, remélem újra összegyűlünk, hogy tömören de egyértelműen értékeljük a tevékenységét.

csoko20 2012.01.03. 09:47:52

@Seduxen: A kis geci, tisztára mint.... A főtiszt kiköpött Lázár, a kancsi Balfasz pedig szakasztott Gyurka.
Ez voltaképpen egy zárt kormányülés felvétele.

Eznemkutya 2012.01.03. 09:48:13

@Viktus:

"Nem csodálom ilyen morcosak, ha a budai fiatal baloldal ilyen hatvanas évjárat felettinek néz ki. Évtizedeket öregedhetek az orbáni diktatúra alatt."

LOL! :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 09:49:33

@Seduxen: na ugye, hogy megy ez értelmesen is.
kösz a linket.

Viktus 2012.01.03. 09:49:44

@Eznemkutya:

Mondjuk a szervezők helyében legalább egy embert felutaztattam volna vidékről v.melyik finom kis üzemből aki elregélné, hogy fogalma sincsen mi lesz velük a tavaszra a fizetések tartós csökkenése, az árak emelkedése az árfolyamok beszakadása következtében. Mondjuk pár pedagógust, közalkalmazottat aki elvesztette a munkáját, mert éppen egy új narancsos elvtársnak kellett az állás mindenféle szakiránytól mentesen.
Az állami melegedőkben ülők, vagy oda vágyók meg a negyvenes lázadó nyugdíjas nem fogja az igazi tömegeket megmozgatni.

Talon 2012.01.03. 09:55:54

Ma már az első mondatod borzasztóan irritáló Zéró. Akik kinn voltak, nem az ország szemete volt, hanem pontosan az "elit". Lehet, hogy tegnap úgy érezted, ez egy szoci rendezvény lesz Gyurcsánnyal, de ma már tudjuk, nem az volt, hanem egy méltó tüntetés a FIDESZ-szel szemben. A tömeg közepébe beszorult náci csapat Árpád-sávos zászlókkal külön pikantériája volt a rendezvénynek. Ez az egyik, és a kisebbik bajom a bejegyzéseddel.

A nagyobbik bajom az, hogy nem értek egyet azzal, hogy a két csapat egyforma felelősséggel tartozik a mai helyzetért. A szocik "csak" semmit sem csináltak, és ezzel megalapozták a FIDESZ 2/3-át. De a FIDESZ működése azonban külön kategória, nem mentség, és nincs összefüggés sem az előző nyolc évvel. A FIDESZ cselekvéseit Orbán Viktor határozza meg, és ő, írjuk le, a legnagyobb cinikus geci politikusa a magyar történelemnek. Rá még akkor is emlékezni fognak, amikor Gyurcsányt már rég elfelejtették. És nem pozitívan.

Nyuggervadász 2012.01.03. 09:56:09

@Aullah: @csabapayne:
No comment! Olvassátok el @Meleardil Eressea Iluvadan-nak írt szövegemet, amiből (remélem)
kiderül, hogy egy politikust sem vettem védelmembe (mindegyiket utálom, en bloc, ahogy vannak. Egy parazíta, a népen élősködő bagázsnak tartom őket), hanem a magánszemélyként ért sértésekről próbáltam írni (mert leszemeteztek, és erre harapok!).

Viktus 2012.01.03. 10:00:05

@Talon:

ELIT :D:D:D:D:D Te is jól elvoltál v.hol a saját világodban az elmúlt 10 évben ... vagy roppantmód feledékeny vagy.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 10:05:00

@.Pierre Bezuhov.: ha nem húzod ki nagyon a gyufát, akkor igen, veled szemben megy :DDD

off: meglepő fordulat, a www.index.hu még elérhető :DD

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2012.01.03. 10:10:44

Így van, teljesen jól látszik milyen nagy is a gond. Amikor végre nagy nehezen elkezd szerveződni valami halvány ellenállás a kormány ellen. Rögtön húz is 100 felé, fejetlenül.
Mert hát micsoda fontos dolog is az, hogy kik azok tételesen akik ott vannak.

Olyan jó volna, csak 1x azt látni, hogy képesek vagyunk egy felé, egy célra nézni. Nem azt lesni hogy kik férkőztek "mellénk" hanem azt, hogy a kormány leváltásában MINDANNYIAN érdekeltek vagyunk. Utána, HA ez megvan lehetne azon rugózni, hogy egyeseknek hogy van képük odaállni... UTÁNA. Mert ez így finoman szólva is kontra produktív....

Nyuggervadász 2012.01.03. 10:14:21

@.Pierre Bezuhov.:
Tudod, én attól szomorodom el, hogy itt mindenki gyűlölködik. Senki sem az agyával politizál, hanem érzelmi alapokon (sajnos, én is ide tartozom. Ha felhúznak, -elvesztve objektivitásomat - rögtön anyázni kezdek). Holott, a józanabbik énem tudja, hogy ebben az országban addig nem lesz előrelépés (és ezek nem nagy szavak!), amíg nincs társadalmi közmegegyezés. Ezen tudom, hogy most sokan röhögnek, de ez az én hitvallásom.

2012.01.03. 10:22:42

Ha már itt, egymás őseit szidjátok, belegondoltatok abba, hogy mi lesz akkor, ha az "ejró "és az "ájemef" beint a "hős és szeretett vezetőnknek"?

Mert erre kurva nagy esély van ám.
Lehet itt szidni Gyurcsányt, de ő legalább lemondott . Igaz, nem önszántából tette.
És Orbán mikor látja be hogy csak kárt csinált eddig az országnak és mindezt megfejelte hazugságaival? Akkor mennyivel is különb, gerincesebb és szavahihetőbb a volt szoci vezérnél? Semmivel sem!
Az meg hogy tegnap tüntettek, ez várható volt.
Viktor örüljön neki,hogy" csak" tüntettek, mert ha jön az államcsőd, akkor aztán nem csak tüntetni, hanem gyujtogatni és lincselni is fognak.
Az meg hogy a lepusztult , lerabolt vidéki régiókban mi van, arról halvány lila fingja nincs sem Viktornak, sem a sok seggnyalónak. Igaz, nem is mernek lejönni, hiszen senki nem kiváncsi rájuk, néhány seggnyaló és néhány érdekből tapsoló és éljenző "szinpatizánson " kivül.

Ugy hogy az egymás őseinek emlegetése helyett imádkozzatok. De ne Viktorhoz és Semjénhez, mert itt ők már nem tudnak semmit tenni , csak ártani.

Ha a németek, a franciák, az amerikaiak ugy gondolják és akarják, akkor itt államcsőd lesz!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.03. 10:35:10

Az index nagyon kemény :)))))))
Gondolom du. kiosztják az Autó-Rádió Kft-nek az index.hu oldalt :)))))))

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.03. 10:37:51

@Eznemkutya: Azért látod, hogy a két figura aki a molinót tartja azok úgy saccra egy harmincasnál nem idősebbek, a borostás fickó a sapiban meg a másik akiből nem látszik ugyan sok, de ő sem tűnik olyan öregnek. Azért voltak ott fiatalok is.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 10:47:09

@csizsikpizsik: sebaj, akkor az indexnek marad az alábbi link:

www.avh.hu

kattints rá, érdemes :DDD

2012.01.03. 10:55:38

@nyuggervadász: "Aggyal politizálni" akkor lehet, ha a politikusok komolyan vehető választási programot hirdetnek, és megválasztásuk esetén azt be is tartják.

Viktus 2012.01.03. 11:02:17

Szijjártó: Mindenki látja,
hogy csökken az adósság
A miniszterelnök szóvivője szerint a nemzeti bank almát hasonlít össze körtével.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/03/szijjarto_mindenki_latja_hogy_csokken_az_adossag/

:D:D:D:D:D:D:D

előkerült Petike :D:D:D

medvemellszobra 2012.01.03. 11:15:31

Na, most idézek. Én még nem vagyok negyven, de a számból vette ki a szót a blogíró.

"Divatosan fogalmazva: elkúrtuk. De nem ám Gyucsány Voldemort Ferenc, hanem mi, így együtt: balosok, jobbosok, liberálisok, satöbbi..... Amikor az ember negyven, már nem érzi magát annyira fiatalnak. Szerencsés esetben csak a szakálla őszül. Ha pechje volt a génlottóban, akkor úgy 10 éve kopaszodik is. Körülnéz, és egyre több dolgot fedez fel maga körül, amit már nem fog megcsinálni. Pedig akár tehette volna.Én például már nem hiszem, hogy normális országban fogok élni. Nem azért, mert Orbán otromba bornírt rezsimje még sokáig a nyakunkon marad. Hanem azért, mert tudom, hogy amit képvisel, azt nem lehet innen kiirtani. Az még itt lesz velünk sokáig. Ne a tükröt szidjuk, a mi pofánk görbe. Orbán Magyarországa mi vagyunk. Mondom ezt annak ellenére, hogy sosem szavaztam rá, és soha nem is fogok. És mondom ezt azoknak is, akik ugyanígy vannak vele, és gyűlölik őt. Mert Orbán fröcsögő, erőszakos nyomulása pont ennek a gyűlöletnek a tükörképe."

Azt hiszem ennyit tudok arra mondani, hogy kit választanék. Ebből a szempontból, és mert azért napról napra életben kell maradni, teljesen mindegy.

Viktus 2012.01.03. 11:15:56

@Valahol Máshol:

nol.hu/kep/756974 jah ezen a képen már a fiataloknál a zászló :P

Talon 2012.01.03. 11:17:01

Viktuska, miről beszélsz? Anyád volt el a saját világában, vagy lehetett feledékeny, ha ez a stílus kell.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.03. 11:18:27

@Viktus: Akkor nézd meg az előzőt, azt nem az első sorban álló öregek tartják de lényegtelen.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.03. 11:25:00

Hát amilyen szar a felhozatal, én ezek közül senkit nem választanék.
MIÉRT NINCS EGY HITELES PÁRT VAGY SZERVEZŐDÉS SEM???

Kivéve a Kétfarkú kutyát persze :DDD

redriot77 2012.01.03. 11:28:52

@Seduxen: Én így utalnám a a fejükbe a 12.7mm-es kaliberű jutalmat:

www.youtube.com/watch?v=pWIe2T-vH-c

Viktus 2012.01.03. 11:30:21

@Talon:

Mi van alkesz mindjárt anyázol? sok volt tegnap a kannásbor? az nem adja meg a kultúrát.

Viktus 2012.01.03. 11:35:41

@Őrült kutya (KaraKum):

Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség
Háttér Társaság a Melegekért
Labrisz Leszbikus Egyesület
Patriarchátust Ellenzők Társasága

Ezek nem jók? :O

Egyébként volt újdonság is tegnap pl. mama csata youtu.be/JxMc6k1-pYY

Talon 2012.01.03. 11:43:57

@Viktus: Nem, adni nem fogja a kultúrát. Sajnos én nem beszélem ilyen cizelláltan ezt a nyelvet. Biztos a sok kannás bor.

Ne csodálkozz, hogy anyázok, amikor személyeskedni kezdesz a vitaképes véleményed leírása helyett. Ha nem érted, mit jelent az "elit", vagy nem olvastad a vv vikket, akkor kérdezd meg anyádat, vagy az idegen kifejezések szótárában kutakodj, vagy olvasd el a vv-t. Ha meg van véleményed, írd le, de személyeskedni - teljesen ismeretlenül - felesleges. De tovább nem érek rá sajnos, vár a kocsma. Adios, Mr. idegbeteg.

Nyuggervadász 2012.01.03. 11:55:20

@Hörömpő Töhötöm:
Ezzel -sajnos,- egyet kell értenem (emiatt írtam én is, hogy vannak esetek, amikor az én agyamat is vastagon beborítja az "agyhúgykősav", és objektivitás ide, vagy oda, elkezdek anyázni). Mégis felteszem a bugyutának tűnő kérdésemet: mi a fontosabb, az egonk kiélése, vagy az ország rendbetétele? Én utálom Orbánt (az eddigi cselekedetei, népámítása miatt), de "benyalok" neki, ha autokrácia helyett, -végre!- az országért fog dolgozni. A seggnyaló politikusait szakpolitikusokra cseréli, na nem is folytatom tovább, remélem, érted.

Meleardil Eressea Iluvadan 2012.01.03. 12:15:42

@Secnir: Na, ez nem tudom, mikor volt, mert mint mondtam, korbejartam, es nem helikopterrol figyeltem a terepet. Ezek kozul egyel sem talalkoztam. Nem hiszem, hogy ennel a fel tucatnal tobb piros-feher kendos ember lehetett, mert nem lattam oket. Rohamdroidot sem, semerre. Ez egy elegge zartkoru szemezes lehetett. Hogy ezek kitol jottek, lovesem nincs, de az altalam ismert szervezetek egyike sem hirdetett tomeges kivonulast, sot, kertek, hogy aki megis megy, civilben tegye. A jobbik pedig valoban nem tette tiszteletet hivatalosan. Hogy kepviselo maga kiment e, azt nem tudom, ha lattak ott olyat, akkor nyilvan kiment. Hiaba hazugozol, azt irtam, amit lattam es tapasztaltam. Azert mert neked keped van arrol, amit nem lattam, meg nem kene mocskolodni. Kicsinyes vagy es kejesen agressziv.

@nyuggervadász: Nem azt mondtam, hogy nincs igazad, amikor maganembereket vedelmedbe veszel. Magam is megtettem mar tobbszor. Mindossze batorkodtam megjegyezni, hogy kisse docogos a kirohanas hitelessege, mivel eppen a nagy haborgas kozepette magad is azt teszed, ami ellen fennhangon kikelsz. Partallasodra es vilagnezeti hovatartozasodra sem tettem megjegyzest, mert a felhaborodasod szempontjabol irrelevans. A szarkazmusom arra vonatkozoztt, hogy egy tul erosre fogalmazott maganvelemeny miatt felesleges ilyen vehemensen hadonaszni a langpallossal.

@Virág et.:
A nyulsereg alatt azt ertettem, hogy nem pont azt tettek, amiert odamentek. Ezen az alapon lehetett volna a tuntetes akar a varosligetben is. En azert felteteleztem volna, hogy legalabb addig varnak, amig a bent unneplok haza nem indulnak, csak hogy rakenyszeritsek oket a sunnyogasra. Azon kivul siman meg lehetett volna kerulni a "Nagy Utlezarast", es nehany barati transzparenssel udvozolni a pancelautokban tavozo serthetetleneket.. Ehhez kepest legfeljebb ha a tomeg szazadresze maradt ott, ok sem sokaig. Akkor a tobbiek minek mentek ki oda? Eleg lett volna, ha "lajkolnak" az arckonyvon egy "nem tetszik a rendszer" videot, es maris mindenki tudhatja, hogy milyen sokan is vannak. A szarkazmusmerotoket meg kalibraljatok be ujra, mert nem minden sertes, ami elsore annak latszik.

2012.01.03. 12:24:42

@nyuggervadász: itt senkinek sem orbán személyével van a baja, még csak azt sem sajnálnánk tőle, amit hazavisz, hanem pont azzal van a baj, hogy láthatóan tehetségtelen és ötlettelen a válság kezeléséhez. És így lassan két év után már a legelvakultabb orbán fanok csodavárása is megtörik. Ebből már nem lesz semmi, csak újabb elvesztegetett évek és még tovább mélyülő gazdasági, társadalmi és politikai válság. Orbán megbukott, abzug!

wowerman 2012.01.03. 13:25:57

addig ilyen is marad az ország amíg ilyenek vagytok... látom Orbán sikeresen démonizálta az ellenfeleit a köznép (pórnép?) felé

Kurt S. Earp 2012.01.03. 14:15:03

Elolvastam az összes kommentet. Én egy ilyen veszedelmes fajta vagyok, ha érdekel a poszt témája, mindig így teszek, amelynek eredményeként roppant tanulságokkal leszek gazdagabb, ám bizonyos szempontból kártékony szokás, mert negatív, torz energiákat szabadít fel az emberben, így követését nem javaslom senkinek. Én is megpróbálok róla leszokni, különösen a mai nap után.
Sajnos korábbi vélemenyemet erősíti, hogy a poszt írója, számomra egyébként megdöbbentő módon, rögtön a nyitómondatával, politikai pártok és törekvések követőivel egybemosva, vérig sért, teljesen hétköznapi, jó szándékú embereket is, akik egy demokratikus jogállam által biztosított keretek között vesznek részt egy olyan megmozduláson, amelyen a kormányzat gazdasági, erkölcsi, szellemi alapvetéseit/tetteit/irányát kritizálják -jogosan vagy megvezetve, ez most teljesen mindegy.
Zero úr, kérem tisztelettel, én néhány fentebbi megszólalóval ellentétben nem vagyok önkéntes rendőr sem erkölcscsősz, de azt hiszem, pusztán
Emberségből
illene valami bocsánatfélét elrebegnie, ami a pontatlan fogalmazásból eredő esetleges érzelmi kártételt enyhítené a blog olvasóiban.
És nem. Nem voltam ott tegnap, az operánál. De valószínűtlennek találom, hogy mindegyikük a szél által összehordott szemét közé tartozna.
Maradok a blog olvasója
Tisztelettel
Kurt S. Earp
ultraliberális, jobbikszavazó, náci

Nyuggervadász 2012.01.03. 14:31:59

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Bár @Virág et.-nek írtad, de én is "bekalibráltam" szarkazmusmérőmet, így csak ennyit mondok:
kettős mércével mérsz. " ... egy tul erosre fogalmazott maganvelemeny miatt felesleges ilyen vehemensen hadonaszni a langpallossal." Ergo: a szólásszabadság (még sértő mivoltában is ) az egyik felet megilleti, a másik viszont ne rohangáljon lángpallossal, ha nehezményez valamit.
(Mellesleg, tetszik a lángpallosos asszociációd! A mitológiában isten a kerubok kezébe adott lángpallost, hogy a bűnös Ádámékat azzal űzzék ki a paradicsomból. Gyarló ember lévén, rögtön eljátszottam a gondolattal: kit/kiket hová űznék és mennyi időre?)
Komolyra fordítva a szót :
- vagy illessen meg minden embert azonos jog, aztán jöhet akár a nihil, végső esetben akár az apokalipszis is,
- vagy önmérséklettel " rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés"
Melyik a szimpatikusabb verzió?

Nyuggervadász 2012.01.03. 14:35:45

@Kurt S. Earp:
" Kurt S. Earp
ultraliberális, jobbikszavazó, náci"
Nagyon tetszett!

Nyuggervadász 2012.01.03. 14:42:12

@Hörömpő Töhötöm:
Én is azt mondom (és már mondtam sokszor, mivel ő a változásra alkalmatlan), hogy ABCÚG!

Bee-zony 2012.01.03. 14:57:54

@Virág et.: „A demokrácia nem a többség diktatúrája a kisebbség felett. Az az orbáni demokrácia.”
Az pedig a gyurcsányi demokrácia, amikor gumigolyókkal lövöldöző, szemkilövő, kardlapozó egyenruhás, ámde azonosítószám nélküli bűnözővédők támadták meg a tüntetőket, akik a hazug, csaló, tolvaj személyek és az általuk képviselt és működtetett rendszer ellen tüntettek; és az is a gyurcsányi demokrácia, hogy ők a saját maguk által hozott törvényeket nem tartották be, amikor az épp nem egyezett meg az aktuális érdekeikkel, mint pl. tüntetés 3 nappal előre bejelentése törvény – kivéve, ha ők tüntetnek a Hollán Ernő utcában –, a tömeg oszlatása helyett a tömeg körbezárása és rabosítása, stb.
A gyurcsányi demokrácia azért bukott meg, mert nem volt jó.
Az orbáni demokrácia is ugyanezért bukik meg.
Mind a kettő rossz, csak nem teljesen ugyanúgy; vannak árnyalatnyi különbségek – ahogy, és amennyi a vörös és a narancsvörös szín között van.
Aki a fekete-fehér, jó és rossz nagy különbségét keresi, az nincs.
Van viszont oszd meg és uralkodj. Van egy „lövészárok” – csak közben az is van, hogy gyurbánék egymást hozzák helyzetbe, azon az alapon, hogy amennyit süllyed az egyik, annyit emelkedik a másik, és viszont. Hol lennének ezek egymás nélkül?! És hol lenne nélkülük a Jobbik? Az utóbbi tudható: 2% környékén, a parlamenti bejutási küszöb alatt.
A szélsőséges és rossz dolgok akció-reakció elve alapján működik ez az egész.
Normális emberek normális dolgai, és a normális működés, ezek nincsenek.
Így lehet Magyarország Európa Líbiája, és szerintem 10 éven belül el is jut a fegyveres polgárháborúig, ami a szavakban, és néhol tettlegességekben is, már zajlik néhány éve.

Bee-zony 2012.01.03. 15:03:47

A tüntetés-téma 3 részre bontható:

1. Kell-e a tüntetés?
A részemről az rá a válasz, hogy persze, és menjen csak, aki akar. Nem ok nélkül való az – ahogy a 2006-tól 2010-ig terjedő széria sem ok nélkül való volt – és a politikai fejlődésük részeként tapasztalják meg ők is, hogy a szavak puffogtatásától nem dől meg a rendszer.
Két turnus van, és aki nem ment ki 2006-ban, mert szerinte akkor minden rendben volt, és otthonról, karosszékből nézte az eseményeket, az kimegy 5-6 évvel később – hogy átélje ugyanazt az eredménytelenséget, mint amit az előző turnus.
A tüntetések eredménye a legközelebbi választásnál fog meglátszani. De erre Viktátor már régen reagált azzal, hogy itt nem lesz többet kétharmad. (Abból is milyen nagy baj lett, hogy egyszer megvolt.)

2. Ki kivel tüntessen, illetve kivel ne;
és ezzel kapcsolatban,
3. a vezetők, szónokok, megmondóemberek hitelessége.
A volt KISZ-es, MSZMP-s káderek hitelességének, és ezzel szinkronban a politikai szereplésüknek is már régen abszolút 0-nak kellene lennie – és ennek ellenére mégis vannak híveik, és pártjuk, és még mindig ők „osztják az észt”. Normális országban, már bőven leszerepeltként, nem lehetnének politikai tényezők egyáltalán. Itt pedig csak annyi a jó hír, hogy fogyatkozik a híveik száma.
Rossz csürhe rossz pásztorai, és szakítani kell velük teljesen; úgy a pásztorokkal, mint a csürhével.

Így viszont jönnek a következő nagy kérdések is:
4.) Ha ők nem, és velük nem – mert már kismilliószor leszerepeltek –, akkor kik, és kikkel?
5.) Ha jönnek újak, akkor azok mennyivel lesznek jobbak, mennyivel lesznek mások és hitelesek? Vagy csak annyi lesz, hogy jön az SZDSZ 3? Amikor ugyanaz a mentalitás, és ugyanazok az érdekcsoportok, a változás csak annyi, hogy újabb és újabb neveken jelennek meg ugyanazok, akik az aktuális politikai slágercímkéket hangoztatják csaliként használva, és etetik ezekkel a népet, hogy ráakadjanak a horgukra. Aztán ha már ráakadt a többség a horogra, következik a zsákmány, a hal kifosztása, a „megevése” – és mindez „a többség mindent visz” elve alapján, tehát nem számít, hogy a szavazó kisebbség nem erre szavazott.
Csali címkék régen és most: kommunizmus, egyenlőség, testvériség -> kapitalizmus, demokrácia, szabadság.
A változás itt nem a lényegben van, csak a módszerben, a felszínben, a látszatban.
Ami viszont tényleges változás, az az, hogy manapság a többség már nem szavaz egyik (horgász) pártra sem. Mindegyikben eleget csalódtak már.
Másrészt, ha megjelenne a színen egy valóban hiteles társaság, nem hinnék el nekik, hogy ők valóban mások, és éveken át bizonyítaniuk kellene, hogy de. A horgászok és a halak érdekei nem esnek egybe. Aki azt mondja, hogy hal vagyok én is, egy közületek – dehogy vagy hal, csak annak álcázod magad, hogy könnyebben ráakadjanak a halak a horgodra.
Általános bizalomhiány van, és nem ok nélkül – hanem azért, mert valóban ilyen rossz a többség. Az ember pedig olyan, hogy átlagol: ha van már 9 rossz tapasztalata, akkor arra számít, és úgy viszonyul, hogy a 10 is ilyen lesz, ilyen statisztikai átlag után.
Ezért nem lesz itt gyors politikai változás a pártok által.
A probléma gyökere, hogy Magyarországon nincsenek hiteles és normális emberek nagy létszámban. Akik nagy létszámban vannak, azok a szélsőséges kártékonyak, az erkölcsileg és szellemileg defektesek, a csalók, tolvajok, rablók, fönt és lent, mindenütt.
Ilyen helyzetben, amivel lehetséges a gyors politikai változás, az a polgárháború – ami felé sodródik az ország, és ami egyre kevésbé elkerülhető országos szinten. Egyénként le lehet lépni, itt lehet hagyni a földi pokolnak ezt az üstjét. Főjenek csak azok benne, akik odavalók.
Viszont, a helyzettől függetlenül, az esélytelenek nyugalmával meg lehet próbálni politikai program csomagot összeállítani, és ezt következetesen végigvinni, mert ez a kivezető út a helyi pokolból, úgy polgárháború előtt, mint a polgárháború után.
Tehát logikus és szükséges, hogy jöjjenek az újak.
A régiek:
a). zsidópárt (rejtőzködő élősködő és kártevő, olyan régi, és olyan szélsőséges, mint a Talmud);
b). reakciós, tükörkép nácipárt, ellensúlyként: az egyik szélsőségre a másik szélsőség;
c). gagyipárt, viccpárt, hülye gyerekek szabad gyülekezete.
Tehát ne ők.
A legnagyobb kérdés: vannak-e még itt rajtuk kívül mások is, és ha igen, mennyien?
Mert ugyanis a zsidó zsidó programra szavaz, a náci náci programra, a hülyék pedig hülyeségekre.
Ettől a szép nagy körtől el kell határolódni, és összeállítani azt a bizonyos politikai programcsomagot.
Aztán megint nem a jobb fog győzni, hanem a többség – de nem a végtelenségig.

petite_caterine 2012.01.03. 15:12:40

@Seduxen:

hát nem akarom benned felb*szni az epét, de gyurink is a napokban megajándékozta kicsi fiacskáját egy 45 milliós lakással a duna-parton...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.03. 15:39:18

@petite_caterine: ezek szerint a shortolás jól fialt ? végül is ez a lényeg, nem más (no meg az, hogy a kis lézerboldizsár majd jó parti legyen), az, hogy eközben pár millió ember felcsatolja - ismét - a szopóálarcot az országban, az meg kit érdekel...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.03. 15:52:29

@petite_caterine: tudnál dobni egy forrást erről?
fel akarom "vidítani" ismerőseimet a facebookon :)

petite_caterine 2012.01.03. 16:02:48

@Seduxen:

bejött nekik hála istennek, igen... úgy izgultam komolyan, megdolgozott érte gyurink. annyit ügyeskedtek-hazudoztak, nagy meló volt ez..:-D

nem tudom mit mondjak, komolyan. sajnos ahogy november környékén elnéztem a dolgokat arra jutottam, hogy nem akarok itt élni. nem akarom testközelből végignézni, ahogy emberek veszítik el a fejük felől a lakásaikat, kerülnek utcára, nyomorognak és ezek továbbra is csak a saját gazdagodásukkal, öntömjénezésükkel vannak elfoglalva. februártól elhúzok, mert elég volt. túl fiatal vagyok ahhoz, hogy megkeseredjek és tűrjek a végtelenségig, változás pedig itt vagy csak nagyon sokára, vagy keserves áron lesz. most majd biztos jönnek páran és a fejemhez vágják, hogy elhagyom a süllyedő hajót, meg milyen hazafi vagyok blablabla, és tudom hogy mindenki nem mehet el, meg ez a legegyszerűbb stb.
de nem megy tovább. sajnálom a szüleimet, a nagyszüleimet, a barátaimat (azt a keveset aki még itt marad, mert elég sokan leléptek már jóval előttem), és mindenkit aki nem teheti meg hogy szedi a sátorfáját, beint viktátoréknak és elmegy a pereputtyával együtt. egy dologban bízom: hogy tévedek és hamarabb fordulnak jó irányba a dolgok, mint tippeltem, és akkor lesz értelme hazajönnie sok-sok embernek, velem együtt.

petite_caterine 2012.01.03. 16:05:21

@.Pierre Bezuhov.:

sajnos a forrást nem adhatom ki, nem szeretném hogy emiatt elveszítse a munkáját vagy bármi, ezt remélem megértitek.:-) nem fogtok róla hírt találni sehol, esetleg gyurink fia háza táján ha valaki kutakodik itt-ott... nem tudom, ha volt annyira hülye hogy elpofázta, talán annyira is volt együgyű, hogy valahol kiposztolta vagy ilyesmi.

lacek22 2012.01.03. 18:01:47

Nálam egy kivételével az összes X, viszont a Lendvai vs Selmeczi meccs országos kettes így ránézésre (főleg és elsősorban ránézésre :D)

Dr.Zomboss 2012.01.03. 19:30:30

A bokám lefosom ettől a sok kibaszott okos embertől! Ez azért szar, az azért, amaz zsidó, na az meg náci, mind szar, igaz okoskák? Akkor melyik a jó? Ha szarozni tudtok, biztos van valami ötletetek. Vagy gyalázkodni a legkönnyebb, igaz pajtikák? Mindenkit gyalázok oszt' nincs fejfájás.

Viktus 2012.01.03. 19:41:07

@Dr.Zomboss:

Mindet szétzavarni egy időre még nem fejlődik ki v.mi egészséges pártrendszer csirája legalább ... addig meg szakértőket az ország élére.

Dr.Zomboss 2012.01.03. 19:43:51

@Viktus: Ki mondja meg, ki a szakértő?

Dr.Zomboss 2012.01.03. 19:44:54

@Dr.Zomboss: Azt például tudom, hogy én az vagyok. Több viszonylatban!

Viktus 2012.01.03. 19:45:07

@Seduxen:

na még lehet volt v.mi végtörlesztős huncutkodás is benne :D:P

Viktus 2012.01.03. 19:45:52

@Dr.Zomboss:

Az amelyik nem politikus, és nem pártoktól függ, hanem az eszétől, mint pl. az Oszkóék ...

petite_caterine 2012.01.03. 19:55:22

@Dr.Zomboss:

hát gyuriról nem nehéz pl megállapítani h nem egy matekzseni..,-)

petite_caterine 2012.01.03. 19:56:59

@Viktus:

kénytelen vagyok lájkolni.

remélem nem jön el az az idő, hogy mátyás királyt siratjuk vissza..:-DD

Viktus 2012.01.03. 20:00:39

@petite_caterine:

Sosem gondoltam volna azokat sírom vissza ... azok legalább csak megnyírtak, de levágni nem akartak.

Virág et. 2012.01.03. 20:52:42

@Viktus: @Seduxen: Az LMP bejelentette, hogy minden adandó alkalommal népszavazásokat fog kezdeményezni. Sőt, a Jobbik is bepróbálkozott egy ilyen performansszal. Nem kell, hogy fontos kérdésben legyen népszavazás - annak a lehetőségét amúgy is kizárta a pártalkotmány. Kisebb ügyekben viszont van rá lehetőség és ne feledjük, hogy Gyurcsány koporsójába az utolsó szöget a vizitdíjas népszavazás verte bele, és nem a 300 ft miatt.

A kormány intézkedéseinek az legjobb kritikája és reprezentatívabb felmérés egy esetleges választásokra vonatkozóan ennél nincs. A hátország venni fogja és jobb esetben finoman befolyásolják a nyilvánvalóan teljesen őrült vezetést, rosszabb esetben megpuccsolják, mint egyszeri Medgyessy Pétert a szocialisták.

kifordított nagyanyó 2012.01.03. 20:55:38

@.Pierre Bezuhov.: Ehh faszkalap,másképp mondom.
Te kimennél a vonával együtt tüntetni ha arról lenne szó?
Vagy vele nem merőcsúnyanáczi?

kifordított nagyanyó 2012.01.03. 20:57:04

Azért az az ország szemete erős kifejezés volt.

Virág et. 2012.01.03. 21:05:11

@kifordított nagyanyó: Ugyan nem engem kérdeztél, de az én válaszom: ki. Illetve ha ő is megjelenne egy olyan tüntetésen, amelyiken ott vagyok és támogatom, akkor csak azért nem mennék el, nem kezdenék hőbörögni, mert ő is megjelent.

Mondom ezt úgy, hogy nem szoktam tüntetésekre járni, ezen sem voltam és nem is leszek a jövőben sem.

kifordított nagyanyó 2012.01.03. 21:16:26

@Virág et.: Igen ez a másik fele a kérdésnek,hogy ha megjelenik akkor nem megy e haza.
Kösz a választ.
ÉN nem tudom,hogy mennék e vele .Pedig régebben szavaztam is rá de egy kicsit megharagudtam rá.

Viktus 2012.01.03. 21:37:13

@Virág et.:

Na éppen ez az Virág et. a fiúk kitanulták ezt a szakmát az elmútnyocban , ezért nem érnek semmit ezek a tüntik, de ezt még engedik főleg így, hogy egy turboalkesz csapatot beraknak közéjük a tüntetőket zaklatni.
Népszavazást azt nem fogják engedi ők is tudják miről szólt anno a "szociális" ...

Viktus 2012.01.03. 21:53:28

Február elsején visszaadja országos listán szerzett mandátumát pártjának Kaufer Virág. Az LMP képviselőnője a harcias Új Ellenállás meghirdetésével indokolta döntését, mert szerinte szelídebb módjai is vannak a politikai cselekvésnek.
index.hu/belfold/2012/01/03/lemond_parlamenti_mandatumarol_az_lmp_egyik_kepviseloje/

:D:D:D:D:D:D

egyszer előállították a rendőrök, és besz*rt ? :D

Ironfist 2012.01.04. 03:34:10

@kifordított nagyanyó:

Én például kimennék. Csak az a baj, hogy a Vonáék meg nem jönnének velem. Ők is ugyanakkora idióták, mint az állítólagos demokraták, akik ugyanannyira kirekesztően nem akarnak a Jobbikkal közösködni.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 07:50:07

tényleg zero!
rég volt már cigányozós poszt.
a tüntetésen pedig csoportosan vertek egy embert, mert nem teszett nekik a pofája. úgy tudom ez cigánybűnözés... poszt-e lesz róla? vagy pigment hiányában elmarad?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.04. 09:43:12

@Virág et.: "A kormány intézkedéseinek az legjobb kritikája" - egy a bibi! ehhez kell(ene) egy olyan kormány, amelyik:
a) belátja, ha tévedett
b) legalább egy hangyafaszányit érdekli, ha kritizálják

namármost a jelenlegi kormányról szerinted melyik mondható el?

tegnap nálam a biztosítékot az alma-körte sztori verte le, a'la államadósság. egy ilyen arcokból álló brancstól mit vársz (várunk) ?

Joe.UK 2012.01.04. 11:35:21

A Gyurcsany (!) kiment tuntetni (!) a demokraciaert (!)

Komolyan meg csak januar eleje van de ez a mondat az ev ha nem az evtized vicce. Fetrengek a rohogestol.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.06. 22:19:10

@.Pierre Bezuhov.: Többek közt mert a mohácsiviki nem örvendeztet meg minket semmivel.
Meg viktorkáék mindent felülmúlnak.Habár vikire mondják,hogy cigány.

Ajtony 2012.01.25. 22:36:10

@.Pierre Bezuhov.: "én elsősorban a gyurcsányfóbiás ökröknek küldeném, alapvetően nekik köszönhető, h létrejöhetett"

az alapvetően Orbán-fóbiás ökröknek meg a Gyurcsány hatalomra kerülését köszönhetjük - aminek meg a magyar államadósság 40 milliárd Euróról 78 milliárd Euróra növekedését - aminek meg a 2011-es évben kicsengetett 2380 milliárd Forintnyi kamatfizetést -
aminek meg azt a szopást, ami miatt most egyáltalán van kit és mit köpködni

az már csak plusz az egészben: a sok űberfasza bölcs miről osztana, ha véletlenül, figyelmetlenségből elfelejtették volna ellopni az összes használható állami tulajdont, és '90-ben helyére került volna az összes addigi segg/nyelv lajtorján felkapaszkodott majom. Nem, mi EU biztosnak küldtük Lacibácsit, Szekeres húsz évvel az "éberség" után NATO főtitkárnak kérte magát. Az agyonüldözött SZDSZ 12 évig közösen kormányozott(?) agyonüldözőivel.

Dumcsizzuk meg - én benne vagyok - '14-ben nyomjuk a zixet olajfáékra, egy ciklust még murizunk abból, amit az országért kapunk, meg kivesszük istent a zalkotmányból (úgysincs) és Fecó megalakíthatja a f@sz tudja hanyadik köztársaságot és uralkodás közben kurva jó könyveket ír a modern baloldalról. Persze az a holdudvarnak jó lesz, ismét lóvéért kommentelhet a neten - amit mostanság kénytelen ingyen tenni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.20. 11:10:54

@tudi: örülök hogy egyetértesz, tudi úr

süti beállítások módosítása