Skip to content


       Szűrés lista

BKV: 500 milliárd a tét

A kormány a költségvetéshez benyújtott módosító indítvánnyal zárolta a BKV-nak 2012-ben szánt 32 milliárdos támogatást, az ORFK 800 millió forintnyi éves bérletet mondott le, az állami cégek közül egyre többen nem vesznek BKV-bérletet a dolgozóiknak, Matolcsy nem volt hajlandó Tarlóssal tárgyalni a BKV-ról, hanem maga helyett egy a helyzetet nem ismerő államtitkárt küldd ...

Nem tudjuk, hogy mi mehet a nagypolitika és főleg az oligarchia szintjén, de az teljesen nyilvánvaló, hogy egyes erők be szeretnék dönteni a BKV-t. Biztos jó biznisz a romeltakarítás...

Szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze Tarlós, a képviselők között ott ülnek azok a polgármesterek, akik parlamenti képviselők is, és idáig mindenben keresztbe tettek Tarlósnak (BÖSZ). Lassan ideje lesz színt vallaniuk, mert ha becsődül a BKV, a kerületükben roppant sok dühös választópolgárral fognak találkozni ... (A Főváros-BÖSZ vitáról és a kerületek-főváros közötti forrásmegosztásról még decemberben írtunk.)

A 36 oldalas előterjesztésben Tarlósék vázolják, hogy jutott el a BKV csődközeli helyzetbe, milyen javaslatokat tettek a finanszírozási helyzet javítására, és milyen intézkedéseket eszközöltek házon belül.

"A budapesti közösségi közlekedés 2012-es működése 139 milliárd forintba kerül, mely alatt a bérek, gázolaj, elektromos áram, alkatrészek, stb. értendők. Ebből az utasok állnak 50 milliárd forintot (jegybevétel és pótdíjak), plusz az állam ad 16 milliárdot árkiegészítés címén a diák- és nyugdíjasbérletek kedvezményeinek kompenzálására (mely kedvezményeket ez az összeg nem fedez, de ennyit ad az állam). Ez 66 milliárd forint. Van még néhány kisebb, néhány százmilliós bevételi tétel (agglomerációs buszok, bevásárlóközpontokhoz járó járatok, stb.), de ez rendszerszinten jelentéktelen. Tehát mintegy 73 milliárd forint a különbség, amit nem fedez senki. (...) Az állam ugyan 2011-ben 56 milliárd forinttal támogatta a BKV-t, de – a központi költségvetés nehéz helyzete miatt – 2012-ben 0 forinttal kívánja támogatni. Az költségvetésből eddig nyújtott 32 milliárd forintos támogatás is zárolva van. A budapesti tömegközlekedés támogatás nélkül nem életképes és ma ennek a finanszírozásnak nincs meg a forrása sem a Főváros, sem az ország költségvetésében."- foglalja össze a BKK.

35,6%-ot fizetnek az utasok, ez teljesen jó arány.

"A rendszerszintű probléma nem az, hogy a BKV rosszul gazdálkodik, hanem egyszerűen a megrendelt szolgáltatások nincsenek finanszírozva. A rossz gazdálkodáson mindig lehet javítani és ezen folyamatosan dolgozunk is, de ennek a problémának a nagyságrendje a finanszírozási problémánál jóval kisebb. A BKV mostani válsága abból eredően különösen súlyos, hogy egyszerre jelentkezik a múlt pénzügyi adóssága (58 milliárd forint adósság jár le, melyet 2004 óta vettek fel a BKV működtetésére) és súlyos a múlt műszaki adóssága is (800 milliárd forint elmaradt beruházás teremt kezelhetetlen helyzetet: mindenki előtt ismert az elöregedett buszpark, a metró állapota, stb.)" - BKK

2002-ben a BKV-t a az állam konszolidálta, a finanszírozási probléma ettől még nem megoldva, csupán az adósságszámlálót nullázták ki. Az évenkénti több milliárdos hiányt Demszkyék nagyon okos módon hitelből oldották meg. Vagyis a napi működésre vettek fel hitelt, nem beruházásra! Miközben az MSZP-SZSZ koalíció kormányozta az országot és Budapestet is, de valahogy nem akarták megoldani a helyzetet.



2005-től a kamat és törlesztőrészletek elérték az évi 5 milliárd forintot, amit Demszkyék újabb okos húzással orvosoltak: újabb hitelekből fizették az előző hitelek részleteit, kamatait. Az eredmény a képen látható.

Ám a szopás nem ez: a hitelek idén lejárnak. Mind. 41 milliárd az első félévben, 17 milliárd a második félévben. Az első részlet január 27-én:


 
 
Január 27-én a BKV-nak át kellene utalnia 8,9 milliárdot az MKB Banknak, de erre nincs forrásuk. Viszont ha nem fizet, akkor az közvetett szerződésszegésnek minősül, és az összes többi hitelszerződés felmondásával jár ... ez az azonnali csőd.

Ezért, ha szerdán a közgyűlés megszavazza, 9 milliárd forint tagi kölcsönt nyújtana a Főváros a BKV-nak április 30-ig, így elkerülve a január 27-i csődöt.
Illetve csak elodázza márciusra.

Csőd esetén a következő történik -csak úgy mellékesen-, azon kívül persze, hogy megáll a közösségi közlekedés Budapesten és az agglomerációban:
- Az EU visszavonja a 4-es metróra nyújtott 185 milliárd forintos támogatást.
- A vállalkozók felmondják a szerződéseket, 40 milliárdos kár.
- A BKV csődje a főváros hitelszerződései szerint felmondási eseménynek minősülnek, így minden hitelezőnek joga lesz felmondani a szerződést. Ez összesen 181 milliárd forint hitel.

Vagyis a BKV csődje miatt a Budapestnek 340 milliárdos, az államnak 184 milliárdos többletfizetési kötelezettsége jelentkezik, ami egyelő Budapest csődjével és a 4-es metró végével.
 
És ha még mindez nem elég, a BKV szolgáltatási szerződési 2012. április 30-án lejár, és újrakötni csak az 1370/2007/EK rendelet alapján lehet, amelynek kulcsfontosságú része a stabil finanszírozás törvénybe rögzítése ... magyarul törvénybe kell rögzíteni, hogy a BKV költségvetését az utolsó forintig állja az állam és a főváros a következő 7 éves ciklusra. Ez évi 70 milliárd, törvénybe iktatva ... na, ettől fényévekre vannak, és a kormány ezt nagyon nem akarja.

Hogy milyen nagy szarban van a BKV: a múlt héten állították le az alkatrész-utánpótlást, így csak azokat az alkatrészeket használhatják fel, amelyek a raktárban vannak, vagy a "donorjárművekből" még kiszerelhetők és beépíthetőek.  Az infrastruktúrában (sínek, biztosítóberendezés, váltók, felsővezetékek) is keletkezhetnek olyan hibák, amelyeket alkatrészhiány miatt nem lehet javítani. A múlt héten az utolsó méter felsővezetéket is beépítették egy lopás pótlására, és ha bármelyik HÉV-vonalon újabb kábellopás lesz, akkor nem tudják pótolni a kábeleket, le kell állítani a vonal működését. Naponta 300-400 busz hibásodik meg a forgalomban, ami az elmúlt 2-3 év adataihoz viszonyítva 40 százalékos emelkedést jelent, és alkatrészt már nem tudnak rendelni ... ha elfogy a készlet, akkor a buszok, villamosok, trolik, metrók, HÉV-szerelvények a remízekben maradnak ...

Tarlós még decemberben 26 pontban foglalta össze, hogy mi mindennel próbálkoztak a megválasztása óta a helyzet rendezése ügyében, csak a kormány nem foglalkozott egyik javaslatukkal sem.

Bár nem hiszek az "elszámoltatásban", mert egyszerűen nem működik, de azért tényleg eléggé bicskanyitogató tudni, hogy D. Gábor budakeszi nyugdíjas, ex-főpolgármester otthon a legteljesebb nyugalomban olvasgatja a kedvenc újságjait, amikor eladósította a BKV-t, a saját párt és koalíciós társaival nem rendezte a BKV finanszírozását a konszolidáció után, 800 milliárdnyi fejlesztést, javítást, járműcserét spórolt ki a BKV-ból, és ráadásul belevágott az ilyen körülmények között teljesen értelmetlen 4-es metróba, ami Budapest M6-os autópályája lesz: mocskos drága, nem lesz meg az utasszám és sose hozza vissza az árát.

Friss:

Hoppá, most érkezett a hír, hogy a rendkívüli közgyűlés elmarad:
A Fidesz-KDNP-frakció kérésére a főpolgármester elhalasztja a Fővárosi Közgyűlés szerdára tervezett rendkívüli ülését, "mivel a Fidesz-KDNP frakció határozott ígéretet tett a kormánnyal folytatott, a BKV-ról szóló egyeztetés felgyorsítására" - tudatta Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője és Tarlós István főpolgármester.

Láttuk, hogy mennyire eredményes tárgyalások folytak az elmúlt 1 évben, biztos mindent helyreraknak ebben a 2 hétben ...

Címkék: budapest bkv tarlós

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr793532983

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tarlós: Nincs dugi pénzünk! 2012.01.11. 15:53:01

Tarlós István bízik a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért a BKV-ügy megoldódásában is. A főpolgármester szerint egy dolog számít: „feketén-fehéren” kiderüljön a kormányfő számára, hogy távolról sincsenek tartalékok, eldugott források Bu…

Trackback: Az idei költségvetést Leslie L. Lawrence egyik regényéből másolta ki Matolcsy 2012.01.11. 10:17:29

- Megdöbbentő volt a felismerés, mikor a 2012-es költségvetést olvasva, beugrott, hogy kedvenc szerzőm, Leslie L. Lawrence A Halál kisvasúton érkezik című művének sorai köszönnek vissza a törvényből, ráadásul mindenféle változtatás nélkül! - mondta el ...

Trackback: Hány euró Gyurcsány szabadsága? 2012.01.10. 22:37:06

 A Magyar Nemzet keddi címlapsztorija szerint az IMF hitel feltételei között az EU szerepeltetni kívánja a melegházasságokat kizáró alaptörvényi passzus eltörlését, valamint a Gyurcsány Ferenc elleni per megszüntetését. Őszintén remélem, hogy...

Trackback: Hanyas vagy? 2012.01.10. 20:18:51

Hanyas vagy? 2010-es? Akkor, mi kétharmad-szavakból se értjük meg egymást! Az én anyám? A Te anyád! Beszavaztad? Már kiszavaznád? A megváltód vártad? Vagy csak a váltóidat adtad? Sebaj

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.10. 17:30:07

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.10. 17:29:17

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.10. 17:28:46

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Péééénzt!! 2012.01.10. 17:21:43

-Csengetett, főnök? Mit tehetek önért? -Szerezz pénzt! -Jó! Megkérdezem az újságírókat! -Miért őket? -Mert ők mindig tudják, hogy mennyi a pénzem! Ők vették észre azt is, hogy túlfizettek. Pedig ha

Trackback: BKV-ügy: elhalasztják a rendkívüli közgyűlést 2012.01.10. 14:31:02

A fővárosi Fidesz ígéretet tett a BKV-ügyben a kormánnyal folytatott tárgyalások felgyorsítására, ezért elhalasztják a közlekedési vállalat kritikus helyzete miatt összehívott rendkívüli közgyűlést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2012.01.10. 13:13:37

Nem értem én ezt drágább a bkv jegy, mint sok más nyugati országban, ahol a fizetések nem ezen a szinten vannak... hogyan oldják meg ott?

Viktus 2012.01.10. 13:16:02

"Ám a szopás nem ez: a hitelek idén lejárnak. Mind. 41 milliárd az első félévben, 17 milliárd a második félévben. Az első részlet január 27-én:"

Az igazi szopás az, hogy a bkv bukik feburárban, vagy ezzel a Matolcsy féle költségvetés ...

marcinátor (törölt) 2012.01.10. 13:21:42

"35,6%-ot fizetnek az utasok, ez teljesen jó arány."
A 100% lenne a helyes arány, ha már nem kommunizmust akarunk. A BKV lyukas vödrébe akár talicskaszám is önthetjük az idök végezetéig az egyre több pénzt, az sem fog segíteni rajta. Valamikor meg kell szakítani a végtelenségig tartó adósságspirált, és ez az év jó idöpontnak tünik ehhez.

Viktus 2012.01.10. 13:24:34

@marcinátor:

Na jah, ahhoz viszont a nyugdíjasok ingyenes kedvezményét felejtősre kellene tenni. Megmerik kockáztatni?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.10. 13:26:44

@Viktus: Egyszerűen. Nem magyarok. Ennyi.

Mondjuk az árak tényleg furák. Rómában most egy euróba került egységesen a jegy bármely tömegközlekedési eszközre, egész napra asszem négy euró volt, a 72 órán át használhatót 10-12 euróért adták. Nekik összesen van két metróvonaluk (A és B vonal), aztán ennyi. Mondjuk a reptérről bejutni a központba az nem olcsó mulatság, de az sehol sem az.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 13:29:45

Én még mindig nem értem, hogy a szolgáltatás megrendelője (és a BKV tulajdonosa: a FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT) mikor szándékozik finanszírozni is a közlekedési vállalatát? Mert tudomásom szerint nálunk fejlettebb országok városkáiban a finanszírozás úgy néz ki, hogy kb 1/3-1/3-1/3 arányban az utasok (jegy-, és bérletbevétel), az állam, és a tulajdonos dobja össze a működéshez szükséges zsetont. Ezek szerint az utasok teljesítik is ezt (sőt, még felül is teljesítik, pedig elképzelni nem merem mennyien bliccelnek), sőt, eddig az állam "erőn felül" is teljesített.

És hol marad a főváros?

marcinátor (törölt) 2012.01.10. 13:32:04

@Viktus: Igen, ez alap lenne. A nyugdíjasok azért kapnak nyugdíjat, hogy abból éljenek, és utazzanak.
Meglépni senki sem meri, mert a feldühödött nyugdíjashadak elsöpörnék, aki megteszi. Inkább szépen hagyják lassan (gyorsan?) kivérezni az egész országot, és közben reménykednek, hogy talán nem ebben a ciklusban döl az egész a fejükre.

Virág et. 2012.01.10. 13:33:38

@Seduxen: A fővárosnak erre nincs kerete. Máshol a kerületek fizetnek erre a fővárosnak (végül is a kerületek használják a BKV-t és ők szedik a helyi adókat is, nem a főváros), nálunk senki.

Nincs gazdája a BKV-nek. Demszkyék azért vettek fel hitelt, mert már akkor sem volt és ha nem vesznek fel, azzal csak annyit érnek el, hogy 2004-6-ban csődöl be a vállalat. Azzal most nem lennénk beljebb.

Nincs rá pénz, ez van.

gyilkos fűegér 2012.01.10. 13:33:50

Mondjuk a négyes metro miatt a világ összes normális országában ülnie kéne valakinek.

Vidéki 2012.01.10. 13:33:53

"35,6%-ot fizetnek az utasok, ez teljesen jó arány."

Vagyis, ha mindet az utasok fizetnének, egy vonaljegynek legalább 1000 forintba kellene kerülni.

Ez normális?

Nincsen benne olyasmi, hogy a vízfej túl nagy és túl sokba kerül?

Tarlós magatartásáról Chaplin: „Diktátor” című filmjének egyik jelenete jutott eszembe.
Az első világháború nyugati frontján Chaplin közlegényként egy óriási ágyú legénységéhez tartozik. Véletlenül egy lövés nem sikerül és a gránát az ágyú csöve előtt lepottyan, de nem robban fel.
A legénység a katonai hierarchia szabályainak megfelelően libasorban felsorakozik.
A parancsnok kiadja a veszélyes feladatot: A gránátot hatástalanítani.
A felettesek egyre lejjebb továbbítják a parancsot.
A sor legvégén Chaplin ált, ő is hátra fordulva tovább akarta adni a parancsot, de mögötte nem állt senki.
Tarlós is úgy képzeli, hogy neki a kormány a beosztottja, ezért tovább passzolja neki a kellemetlen feladatot.

A fővárosnak is van költségvetése, ott is körül lehetne nézni és nem kellene megpróbálni "más dárdájával irtani a csalánt.

Virág et. 2012.01.10. 13:34:48

Egyébként az M6-os ma már teljesen kihasznált.

Viktus 2012.01.10. 13:36:43

Már a parkolási bevételekből lehetett volna finanszírozni a bkv-t a kezdetektől fogva oda kellett volna csoportosítani, mert elvileg az éppen azért van, hogy kevesebb legyen az autó a nép tömegközlekedjen ...

gyilkos fűegér 2012.01.10. 13:36:48

Asszem, csak felrakom én azt a nyerget a biciklimre...

butalo01 2012.01.10. 13:37:22

Tisztelt budapesti Választópolgár!
Választott vezetőd kilopott (hagyott kilopni) zsebünkből mennyit is?
Elsőre ki sem lehet számolni, és most még mindig az a probléma, hogy a metrón ingyen utazik a nyugdíjas (ami nem igaz, mert fizetünk utána közösen)?
Mennyit kellene per fő befizetni, hogy egy európai fővároshoz illő tömegközlekedésünk legyen?
Vajon eddig hol éltél, mivel utaztál, hogy soha sem volt eddig szavazatod e folyamat ellen?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 13:39:18

@Virág et.: kösz, ezt én is tudom :))) de az hadd ne legyen már magyarázat, hogy "nincs rá keret". Nem is tudom hány éve hallgatom ezt jobbról is, balról is, fővárosi szinten is, országos szinten is. Közlöm, hogy LESZAROM! Azért vannak ott, hogy megoldják (tudom, hogy ez így leírva naiv, és leegyszerűsítő megközelítés).

Abban mondjuk igazat adok Tarlósnak, hogy megoldás lehetne a fővárosi parkolási díjak egységesítése, és pl abból fedezni - legalább részben - a bkv működését. Csak szerintem abba nem gondol bele Tarlós, hogy ez mennyi-mennyi derék "vállalkozó" érdekét sértené.

Afelől mondjuk kétségem sincs, hogy az sosem valósul meg, hogy a kerületek adókivetési jogai közül száll át valami a fővárosra, sokkal magyarosabb megoldás lesz: a kerületek MELLETT a főváros is vethet majd ki újabb, és újabb adókat. Ennyi fog történni.

Vagy 30.000.-Ft lesz egy havibérlet, lehet válogatni :(((

Appivs Claudivs Crassvs 2012.01.10. 13:40:29

@butalo01: Megszólításnál minden betű nagy, tahó.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 13:40:41

@Virág et.: "Egyébként az M6-os ma már teljesen kihasznált. " - igen? ezt miből gondolod? én éppenséggel tegnap mentem rajta (Pécsig), és reggel (kb fél 8 és 9 között), majd délután (fél 5, és 6 között) szállingóztak csak az autók (+ a kamionok).

túrós_rudi 2012.01.10. 13:42:20

Tarlós szembesül azzal a régi népi bölcsességgel, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Legközelebbi állomása a jobbikoknál lesz. Egyébként kikerülhette volna a fityiszt, hiszen ő még lejjebb való.
Egyébként kipróbálták ezt már Esztergomban, most jön Bp. Ha ez is megy szó nélkül, na akkor jöhet az egész ország. Bár ne lenne igazam.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.10. 13:43:15

Mennyi is a buszjegy Budapesten?
Itt Tiranában átszámolva 60 és 100 Ft közötti összeg a járathossztól függ. És érdekes módon fenn tudja tartani magát a helyi BKV-nek megfelelő önkormányzati cég úgy, hogy egy fillért sem kap az államtól, cserébe jórészt korszerűbb buszok vannak, mint Budapesten (van még néhány őskövület, de folyamatosan cserélik újakra).

Miért van ez:
1./ Kicsik az adók.
2./ Liberalizálva van a tömegközlekedés, vannak maszek járatok is, tehát VERSENY van.
3./ Olcsóbb az üzemanyag.
4./ Nem pártfinanszírozásra használják a közlekedési vállalatot.
5./ Vallják azt az elvet, hogy "addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér", nem vesznek fel hitelt.
6./ Itt nincs semmiféle kedvezmény, meg bliccelés sem, mert vagy fizetsz ott helyben, és felszállsz a buszra, vagy nem szállsz fel, és nem is fizetsz. Ez a két lehetőséged van.

Kb. ennyi a titka az olcsó, és jó színvonalú működtetésnek.

butalo01 2012.01.10. 13:45:08

@Appivs Claudivs Crassvs: üdvözölek másképp gondolkodó, butapesti LMP szavazó

nemecsek ernő áruló 2012.01.10. 13:45:20

@Viktus: Például a bliccelés kiszűrése még mindig humán erővel megy, ha egy ellenőr felszáll a buszra, akkor a hirtelen leszálló 30 utas ellenére is találnak egy valakit a buszon, aki bliccelt. Mindig.

A nyugat-európai országokban mindenhol elsőajtós felszállás van, jobb helyeken csipogtatni kell (London - Oyster), más helyeken a felszállásra kijelölt ajtó mellett van a jegyautomata, és sokszor ellenőr is ül mellette (Hollandia - Amszterdam / Eindhoven).

Összeségében majdnem minden nyugati közösségi közlekedő járaton van zóna-alapú jegy, és mindent megtesznek, hogy ne bliccelhessen senki. Nálunk annak is örülni kell, hogy a metron van szakaszjegy. Bliccelést itthon még a metron sem tudják kiszűrni, mert az ellenőrök nem mennek utánad, ha érvénytelen jeggyel utazol.

Viktus 2012.01.10. 13:46:47

@gyilkos fűegér:

Minek szedted le? összekötötted az élvezetet a sportolással?

Le_Penseur 2012.01.10. 13:48:07

"de valahogy nem akarták megoldani a helyzetet."

Ez a gond a BKV és a MÁV esetében is. A mindenkori kormányoknak nem érdeke, hogy ezek a társaságok átláthatóan gazdálkodjanak. Olyan mennyiségű pénzt lehet ellopni a két nagy közlekedési vállalaton keresztül, hogy a mindenkori kormányoknak elemi érdeke az, hogy ezek az állapotok fenn maradjanak.

Appivs Claudivs Crassvs 2012.01.10. 13:48:25

@butalo01: Én nem tartozom azokhoz a populista marhákhoz ahogy senkihez sem.

butalo01 2012.01.10. 13:49:24

@Appivs Claudivs Crassvs: Nem kell mosakodni, már elárultad magad....

ketroot 2012.01.10. 13:50:07

Olcsó babkonzerv eladó, nagy mennyiségben.

nemecsek ernő áruló 2012.01.10. 13:51:31

@Jani haverja: Azon töprengek, hogy nem biztos, hogy rossz az, ha a BKV csődbe megy. A hirtelen támadó piaci résen különösebb erőfeszítés nélkül tud bekúszni a magántőke, és a nokiás-dobozok is megszűnnek. Persze egy ideig nagyon szar lesz, az tuti, dehát ha másképp nem megy. (Rég el kellett volna adni a BKV-t a p***ba - talán majd most.)

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.10. 13:51:33

marcinátor 2012.01.10. 13:32:04

"A nyugdíjasok azért kapnak nyugdíjat, hogy abból éljenek, és utazzanak.
Meglépni senki sem meri, mert a feldühödött nyugdíjashadak elsöpörnék, aki megteszi. "

Ez így van. A nyugdíjasok döntik be az országot. Ez nem irónia és nem vicc. Akire az egész nyugdíjas hadsereg megharagszik, az elbukta a választást. És ugye, nálunk a politikusok mind megélhetésiek.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 13:51:45

@ketroot: lejárat? :DDD (bár mindegy is, lejárati idő után max megesszük ananász-konzervnek, vagy banánnak :DDDD)

sz4sz4 2012.01.10. 13:55:35

@Seduxen: mondjuk aki BP-Dunaújváros közt használja, az még érezheti is úgy, hogy teljesen(?) kihasznált.
Átadás óta havonta megyek Pécsről BP-re, délelőtt Paksig szinte sehol senki, de délután visszafele is ugyanazt tapasztalom mint te.

Gonosz Repülőmókus 2012.01.10. 13:56:28

@marcinátor: Valójában ez nem teljesen igaz, mármint az utasok általi teljes finanszírozás. A közösségi- (Budapesten tömeg-) közlekedés lemondásokkal jár az utasok részéről. Ha a teljes árát neki kell(ene) fizetni, akkor sokan átgondolnák (szinte mindenki, aki csak teheti), hogy igénybe vegyék. Ez azt jelenti, hogy vagy legyen USA szerű "mindenki kocsival jár", viszont akkor durván kétszer ilyen széles és jobb minőségű úthálózatra lenne szükség, vagy legyen Kína/Vietnam stb. ahol mindenki bringával meg kismocival jár (meg gyalog). Jelen állapot szerint ez utóbbira azért van esély.
A jegyek ára valószínűleg még akkor is túl magas lenne, ha egyébként a BKV teljesen tisztán, optimalizáltan működne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.10. 13:57:50

@nemecsek ernő áruló: Igen, nagyon sokan nem értik meg, hogy a VERSENY az olcsóság, és a minőség garanciája mindenben. A monopólium mindig is kis hatékonysággal dolgozik, legyen az állami monopólium, vagy magánmonopólium.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.01.10. 13:58:51

Ez az ígéret pont olyan, mint amit Magornak adtak az orvosok ügyében. Időhúzás, majd egy törvény, ami gátolja, hogy bármit csináljanak.
A 4-es metró igenis hasznos lenne, én régóta nagyon várom, csak sajnos olyan pofátlanul sokat loptak belőle a kedves SZDSZ-es urak, hogy az már simán üti mostani kormányunk pofátlan lépéseit. Pedig az már nagy szó...

Virág et. 2012.01.10. 14:05:04

@Seduxen: Volt valami hivatalos felmérés, ha jól emlékszem nyár után az autópályák forgalmáról. Forrást nem tudok.

Q-in-Law 2012.01.10. 14:08:54

Gondolom Tarlós összebalhézott Orbánnal és most ezt kapja cserébe.

Homeoffice 2012.01.10. 14:09:55

@Q-in-Law:

Nem. Budapest kapja.... Ha jól emlékszem két választása Viktornak is itt ment el...
Bűnös város...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 14:10:46

@Virág et.: hát nem tudom... ez ugyan júniusi cikk...

www.bama.hu/baranya/gazdasag/m6-kihalt-autopalya-hatalmas-veszteseg-385403

na gyorsan el is mormogok egy Áldóimát, nehogy rémhírterjesztésért jöjjön a szargyártópéterrel megerősített töki-hadsereg :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 14:11:25

@Gunther: így van Csubikám: "Ez egy bűnös hely! Ez egy bűnös város..." :DDDD

marcinátor (törölt) 2012.01.10. 14:16:52

@Gonosz Repülőmókus: Az csak önámítás, hogy az emberek csak harmadát fizetik most a költségeknek. Ugyanis az egészet fizetik, az ország és az önkormányzat pénzét is emberek adják össze. Csak ebben a modellben olyanok is viselik a költségeket, akik nem élvezik az elönyöket, ami egy érdekes dolog. A szabolcsi faluban lakó Pista befizet a BKV-ba, de mivel a falujában nincs értékelhetö tömegközlekedés, ezért kénytelen autóval járni, amibe nem fizet be neki senki., söt, öt még jól le is húzzák adókkal és illetékekkel az autó használatáért. Pista jogosan teheti fel a kérdést, hogy akkor hogy is van ez?

Transylvanianmixedgrill 2012.01.10. 14:19:23

Amit a mai napig nem értek, hogy mi az ideológiája például a diákkedvezménynek? Miért kell egy hozzám hasonló testfelépítésű, csak mondjuk 15 évvel fiatalabb (főiskolás) embernek kedvezményes jegyet adni? Mi az alapelv? Mi az a dolog, amivel őt ez a kedvezmény kisegíti, engem mint felnőttet meg nem? Úgy is kérdezhetném: ha ezt a kedvezményt én mint 100%-os jegyet fizető is megkapnám, azon kívül hogy olcsóbban utazhatok, és kevesebb költséggel jár, még mivel lennék előrébb, mint az, aki továbbra is 100%-ot fizet? Mi az ideológia, amiért én ilyen kedvezményt nem kaphatok? Valaki magyarázza már meg!

Link Elek 2012.01.10. 14:19:32

budapest log a bkv-nak vagy 200milliard HUF elmaradt tamogatassal.
egy nagyvaros/fovaros tomegkozlekedeset
1/3-ban az allam
1/3-ban a varos
1/3-ban az utasok fizetik
az allam es az utasok fizettek az elmult 20 evben.
budapest nem.

fizessen budapest, adoztasson ha nincs penze.

CyberPunK 2012.01.10. 14:22:03

@marcinátor: A szabolcsi Pistabá 10 éve segélyen él egy olyan faluban, ami 20 éve állami pénzből nem pusztult még ki.

Virág et. 2012.01.10. 14:23:16

@Seduxen: Pont ezekre a sajtóhírekre válaszként készült valami. Híradóban volt róla szó, de részleteket már nem tudok.

Egyébként én is használom és nem érzem olyan kihaltnak. Arról nem is szólva, hogy D-DNY Mo-ra eddig nem ment semmilyen pálya. Ha elér Horvátországig is, akkor pedig radikális forgalom-növekedés lesz.

Viktus 2012.01.10. 14:24:28

@Link Elek:

Adóztatna, ha tudna, de a pénz nagy részét a kerületek zsebelik be ... és a folyamatok éppen a kerületek további önállósodása felé vezetnek nem a központosításhoz. Kell a hely 2014 után a nagy házból kieső csókosoknak.

Viktus 2012.01.10. 14:26:35

@CyberPunK:

Ja mert nem tud dolgozni menni ... ehhez még szabolcsig sem kell elmenni. Budapest körzetében is már 60-70-80 km-ről, amely jobb helyeken nem távolság nem éri bejárni dolgozni, mert a fizetés fele-kétharmada a volán-máv + bkv bérlet ... így, ha nincs ismerős kocsival, akik összeállnak páran nem éri meg dolgozni a népnek.

Viktus 2012.01.10. 14:28:00

@Virág et.:

Az elmúlt évek autópálya fejlesztéseire rámondhatjuk, hogy egyhamar nem térülnek meg. Sem az M6 sem az M3 új szakasza ...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 14:28:28

@Virág et.: hm, már csak az kérdés, hogy az új fantasztikus 10 napos matricával hányan fogják használni, és hányan választják inkább az egyik halálutat (régi 6-os).

Amúgy megtekintettem az építészeti remekműveket (völgyhíd, alagutak), fantasztikusak. Főleg pécs irányába a 4. alagút, ami úgy néz ki, hogy a dombon félbehagyott földmunkák látszanak, és egy markoló állt a tetején, azt röhögtem, hogy még biztos nem sikerült befejezni a domb építését, ami az egész alagút létjogosultságát indokolta :DDDD

CyberPunK 2012.01.10. 14:28:52

@Viktus: Attól még felbasz az az érv, hogy Pistabá' miért fizeti a BKV-t. Nem, nem fizeti, mert míg a BKV veszteséges, addig Pistabá megkapja a segélyt.

mim 2012.01.10. 14:29:33

@Tzimisce: Szerintem is időhúzás.

Véleményem: Nincs keret rá. Maximum az kormánytól leülnek a bankokkal és odatesznek egy "tartozunk" cetlit, meg egy igéretet, hogy az IMF hitel tárgyalások után törlesztenek. Ennek folyamodványa a hitel októberi-novemberi garantált lehívása lesz, de ez megszokott. A gond akkor fog jelentkezni, ha elhúzzák a tárgylásokat.

Felelősség terhel minden érintett vezetőt, aki nem számolt - vagy megszavazta ill. támogatta azok figyelmen kívül helyezését - a tömegközlekedéssel járó költségvetési tételekkel. Évekig.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 14:31:58

@marcinátor: Gondolom minden nyugati ország városi tömegközlekedése kommunista, mert arrafelé 30-30-30% körül oldják meg a finanszírozást. (utasok-főváros-állam).

Viktus 2012.01.10. 14:32:56

@mim:

A bankok viszont nem az univerzumból hívják le a pénzt, és a kormány a különadóval-hiteltörlesztéssel elég rendesen leszivattyúzta őket azoknak sincsen már nagyon mozgásterük még milliárdokat bukni a semmire.
Itt nem csupán Budapest leledzik ezen a bukó ágon számtalan önkormányzatnak idén kellene elkezdenie törleszteni a deviza kötvényeit ...

marcinátor (törölt) 2012.01.10. 14:34:20

@CyberPunK: Bravo, sikerült idekeverni a segélyt is, ami egy másik téma. Nem, ez a Pista keményen dolgozik, sokkal kevesebb pénzért, mint amit Budapesten kapna. És boldogan összetenné a két kezét, ha havi kevesebb, mint fél tank benzin árából meg lenne oldva a korlátlan mennyiségü közlekedése a környéken.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 14:35:51

@Viktus: Az nem lehet! A parkolási bevétel a Párté!
Találj ki valami mást.

cintu 2012.01.10. 14:37:11

Bicikli meg robogó lesz a megoldás, csak tavaszig kell kihúzni.

sárkányfő 2012.01.10. 14:37:22

csaxólok, hogy itt nem csak 500 milliárdocska foroghat kockán, hanem az egész ország.

ne így legyen, de ha a butább/tájékozatlanabb népek meglátják, hogy február elsején nem jön a busz meg a metró, hisztit kapnak, azt hiszik ez már az összeomlás, elindulnak (gyalog...) a bankba kivenni a pénzüket amíg lehet, beindul a tömeghisztéria, sokan kocsival mennének de egész Bp. egy dugó lesz, és így tovább... a belassult/leálló közlekedés miatt egyébként sem fognak csomóan elérni a munkahelyükre, ami a gazdaságot lassítja, és ezek a hatások oda-vissza egymást erősíthetik. ha nem lennénk 3x-os bóvli, meg nem állnánk a csőd szélén, ez simán levezényelhető lenne, de ilyen kiélezett helyzetben ez lehet az utolsó lökés a szakadékba.

CyberPunK 2012.01.10. 14:38:31

@marcinátor: Akkor itt a probléma megoldása, költözzön fel Budapestre, máris többet keres és korlátlan utazási lehetősége van a környéken havi fél tank benzin árából. Amúgy nem másik téma, vagy gondolod, hogy Pistabá faluja nem emészti fel az ő általa befizetett adót, hanem jut még a BKV-ra is belőle?

BékiPeti · http://kiberloves.blogspot.com 2012.01.10. 14:40:44

@Transylvanianmixedgrill: A diákoknak - akiknek az iskolába biztosan be kell járniuk - nincs még önálló keresete (a diákmunka bérét inkább hagyjuk), a költségeiket a szüleik finanszírozzák. A diák kedvezmény nem a diákoknak jelent könnyebbséget, hanem a szüleiknek, akik annyit(?) keresnek, mint az egyedülállók, de többfelé megy el a pénzük.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 14:41:04

@Jani haverja: Jaj ne mert abbol PROFIT lesz! Nehogyma' a kulfoldiek kitalicskazzak az orszagbol a profitot ho-ho inkabb dogoljunk meg mind!

marcinátor (törölt) 2012.01.10. 14:42:39

@TaTa86.: Nem vagyunk minden más ország. Máshol dolgoznak az emberek, és fizetnek adókat. Nálunk minden aktívra jut 3 eltartott, és közben mindenki nyújtja a markát az állami támogatásért. Az állam ezért adót emel, amivel sikeresen megfojtja a cégeket, és tovább csökkenti az aktívak számát, még nagyobb terhet rakva rájuk. Valahol meg kell húzni a vonalat, hogy ennyi, nincs tovább, nincs pénz mindenre.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 14:43:32

A lényeg az hogy az ingyenes utazáshoz ne nyúljunk, illetve ne is gondoljunk a BKV reformokra...

Transylvanianmixedgrill 2012.01.10. 14:44:37

@BékiPeti:

Ez eddig tiszta, oké. Adjunk segítséget a szülőnek, hogy a gyerek eljárjon iskolába és vissza. De mi az ideológia ott, hogy a gyerek ugyanezzel a kedvezménnyel jár el fesztiválozni vagy jár el bulizni? Illetve: mi van azzal, aki mondjuk 500 méterre lakik az iskolától, gyalog 5 perc, az ő szüleinek miért kell a többi adófizetőtől diákkedvezményt adni a BKV-ra, Volánbuszra, MÁV-ra? Ezt el tudod magyarázni?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 14:44:39

@Attila64: Tedd hozzá: még senki sem próbálta meg őszintén elmondani mi a helyzet.

K. Nyugdíjasok!
Nincs pénz a nyugdíjra. Többet vesztek ki, mint amennyit a most dolgozók betesznek. Amit kaptok, annak a felét a gyerekeitektől, de leginkább az unokáitoktól vesszük el.
Szíves megértéseteket kérjük, de ennek vége. Nem vagyunk gazdag ország, sajnáljuk de ez van.

Hadd tegyem hozzá: az idős emberek makacsok. Arra szavaz, amire az előző 20 évben szavazott. Aki nemzeti, az csak azért is a Fideszre fog szavazni, akkor is, ha Orbán Viktor személyesen nyúzza le róla a bőrt. Másnap meghallgatja a Hír TV-ben, hogy a komcsik hibája, és elhiszi.
A posztkomcsiknál ugyanez a ATV/Zorbánnal.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 14:47:50

@TaTa86.: Azt kellett volna sarkalattos (by SP) torvenybe foglalni hogy a nyuigdij ellatasban jogosultak szama az aktiv koruak szamanak mondjuk max 10%-a lehet. Vagy 20. Es akkor lenne nyugdijra penz.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 14:48:44

@Transylvanianmixedgrill: Detto a nyugdijas kedvezmeny. Miert nem az aktiv, munkaba jaro embereket tamogatjak?

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 14:53:05

Menjetek el Esztergomba tanulmanyutra. Na az lesz Budapesten is nemsokara.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 14:53:10

@Viktus: "Budapest körzetében is már 60-70-80 km-ről, amely jobb helyeken nem távolság nem éri bejárni dolgozni, mert a fizetés fele-kétharmada a volán-máv + bkv bérlet ... így, ha nincs ismerős kocsival, akik összeállnak páran nem éri meg dolgozni a népnek. "

Na itt van az, ami egyszerűen nem fér a fejembe!
Hogy a halálban van az, hogyha már 2en, 3an összeállnak és autóba pattannak akkor olcsóbb az utazás, mint a tömegközlekedéssel!
Nem pont az lenne a lényege a dolognak, hogyha tömegesen akarnak egyik helyről a másikra eljutni a zemberek, akkor a "tömeg közlekedést" használják, mert olcsóbb?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.10. 14:53:45

Ez sem semmi:
index.hu/velemeny/2012/01/10/meg_ez_sem_hiba/
ON
Egyre jobbak a kilátásaink. Inkább elmegyek, és elmormolok egy imát.
.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 14:55:56

Na, kedves budapestiek, kellett nektet tuntetni? Igen? Akkor nesztek!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.10. 14:57:24

@TaTa86.: Nemsokára ez is meg lesz oldva. 1000 Ft-os benzinárak mellett.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 14:59:31

@Ásó[Mosó]maci: Ez unortodox siker csak Te nem érted. Csak az ortodox gazdaságpolitikában kell a számoknak stimmelnie, egyébként meg emútnyócév

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 15:06:33

@marcinátor: A közösségi közlekedés elvileg azért van mert olcsóbb. Sokkal gazdaságosabb 100 embert felpréselni a gyors 7esre hogy a Móriczról a Keletibe menjen, mint mindegyiket autóba ültetni.
Szóval pont azért kell a BKV mert nincs pénzünk.

De nem vagyok semmi rossznak az elrontója. Ha tudsz működő modellt mutatni az általad elgondoltakra, hát legyen. (Mármint akkor sem történik semmi, de én elismerem, hogy igazad lehet. (: )

@Kakimaki0123456789: Vagy még egyszerűbb: alaptörvénybe írják, hogy annyit lehet nyugdíjra kifizetni, amennyit beszednek. Nem kell túlbonyolítani.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 15:07:40

@marcinátor: Az okokat tobe-kevesbe jol latod. Azt nem hogy az allam a penz nagy reszet hm... nem hatekonyan kolti el... inkabb intezmenyesitett urambatyamozasra, mutyizasra, korrupciora, fekete partfinanszirozasra (ez velemenykozles, nem tenyallitas!), klientura-epitesre...

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 15:10:31

@TaTa86.: Akkor sokan ehenhalnanak. Ha a szamukat korlatozzak (korhatar-emeles stb) akkor meg tudnak elni. Ehhez persza gazdasag-barat kormany kellene.
@Kakimaki0123456789: Most csak ezt a velemenyt talaltam: w.blog.hu/2011/08/12/a_komcsi_orok

gramercy 2012.01.10. 15:12:15

privatizálni kell, ahogy a vasutat, a malévet és a kórházakat+magánbiztosítókat is, és a nyugdíjat is valamint a felsőoktatást és az autópályákat és a közműveket is

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 15:22:58

@gramercy: Nem kell tulzasokba esni :) Csak az allam szerepet kellene vegre megtalalni. Nem nagyobb feladat mint a rendszervaltas volt...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 15:23:25

@Kakimaki0123456789: "Akkor sokan ehenhalnanak. "
Nem hinném. Az ember szívós, meg aztán ott vannak a gyermekek unokák.

A %-os aránnyal az a baj, hogy nem feltétlenül járunk jól a 70+ éves "munkaerő" alkalmazásával. És akkor ugye, nem is alkalmazzák... Mi értelme annak hogy megalázó módon elküldünk valakit nyugdíj előtt 5 évre munkanélküli segélyre?
A vége meg ugye, ugyanaz. Az állam fizeti a juttatásait.

BékiPeti · http://kiberloves.blogspot.com 2012.01.10. 15:25:00

@Transylvanianmixedgrill: Értem, hogy mit pedzegetsz és igazad is van. Egy kifinomultabb kedvezményrendszer biztosan takarékosabban működne, de a kialakítása magas egyszeri költséggel járna. Amikor sz@rra kezdünk építkezni és valamilyen csoda folytán nem omlik össze azonnal, később már sajnáljuk a pénzt a visszabontásra és a nulláról újraépítésre. Inkább reménykedünk, hogy nem (mi) leszünk a házban, amikor összeomlik.
A diákoknak azért megtartanám a lehetőséget a tanuláson kívüli egyéb tevékenységekre is - akár támogatott formában. Persze a támogatásra mindig a felesleget használnám, nem pedig eladósodnék belőle. Fesztiválokra pl. adjon kedvezményt a fesztivál szervezője és számoljon el a közlekedési vállalatokkal.
A nyugdíjasokkal hasonló a helyzet. Nyugdíjba nem az elfekvőbe megy az ember (még). A többség szeretne megérdemelten pihenni sokévnyi munka után. A többség viszont nem gondoskodott, vagy nem is tudott gondoskodni saját magának tartalékról ezekre az évekre. Elhitte, amit ígértek neki, hogy majd az állam kárpótolja őt a 40-50 évnyi munkáért. Ha nem lenne olyan kevés a nyugdíjuk, biztos nem ragaszkodnának úgy a kedvezményekhez. Itt is egy okos rendszerre lenne szükség, mint mondjuk, hogy csúcsidőben ne éljen a kedvezmény.

szafóbéla 2012.01.10. 15:29:42

@Viktus: az új nyugdíjtörvény szerint nem marad olyan sok "nyugdíjas", járadékosok lesznek...nekik meg, ha jól tudom, nem jár az ingyenes utazás.Szóval miért is ne mernék a maradéktól elvenni a lehetőséget?!?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.01.10. 15:36:43

@TaTa86.: Egyetértek. Veled nem mindig szoktam, de most minden szavaddal.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.01.10. 15:57:07

@marcinátor: Szerintem se túl jó arány, de a 100% nevetséges, Bécsben pl. 60% körül van, a többi ott is támogatás.

@Viktus: És tudnál konkrét példákat is hozni a "sok más nyugati országra", ahol olcsóbb a jegy?

Viktus 2012.01.10. 16:26:28

@promontor:

Ott volt mindjárt alattam egy kommentben a példa helyből lásd. Róma, de Bécs, Amszterdam ...

Viktus 2012.01.10. 16:28:04

Tandem, riksa, marsrutka, teszkóbusz

A legegyszerűbb eszköz a buszpótló bicikli. A téli hideg ellenére sokan választanák ezt a módot, mert olcsó, és mindenhová el lehet jutni vele, ráadásul tandemként már tömegközlekedés jelleget is lehet kölcsönözni neki. A nyári turistaszállító riksák is gyorsan előkerülnének a raktárakból, sőt számuk valószínűleg szaporodna.

index.hu/belfold/budapest/2012/01/10/mi_lesz_itt_ha_leall_a_bkv/

GaZe 2012.01.10. 16:37:13

@Viktus: hol olcsóbb a bkv jegy? itt berlinben egy egyszeru vonaljegy 2.30 euro... barcelona, london, amsterdam, koppenhaga, stb stb. mind dragabb.
pragaban vot ugyanannyi, de ott 1 orara szolt.
az mas kerdes, hogy tobbet keresnek a nepek. de hogy olcsobb lenne a jegy, na az szimplan nem igaz.

Viktus 2012.01.10. 16:49:04

@GaZe:

Amszterdamban akörül fizettem euro-ban , és nem egy szaros vonaljegyet kaptam ... ráadásul a fizetések ég, és föld.

Viktus 2012.01.10. 16:54:44

@GaZe:

1 órás jegy 2,60 Euróba kerül.
A turistáknak remek lehetőség az 1, 2, 3, 4, 5, 6, vagy 7 napos jegyek vásárlása, melyek árai 2011-ben: 7, 11,50, 15,50, és 19,50, 24, 27,50 ill. 30 Euró.

Na itt a keletitől Buda másik felébe akarok eljutni vehetek két-három jegyet lazán ... meg mellé a máv drágábbra jövök ki, mintha oda megyek kocsival. Két főnél pláne ...

GaZe 2012.01.10. 16:57:11

@Viktus: bp-n is tudsz venni napijegyet, abbol mar olcsobban josz ki, mint 6 jegybol.
amsterdamban meg ugyis strippenkaartot veszel. (6:40)
www.amsterdam.info/transport/strippenkaart/

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 16:58:53

@Virág et.: Huh, de, az M6 iszonyu kihalt... minden szakasza.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:00:27

@GaZe: Ja, engem is erdekelne hopgy a BKV mennyire pazarlo, mashol mennyibe kerul a tomegkozlekedes (nem a jegyarak, hanem az egesz, cakkpakk).

Viktus 2012.01.10. 17:03:44

@GaZe:

Nem tudom sűrűn nem utazok, akkor meg mindig ilyen 400 forintért kínálgatják a jegyeket ahol éppen lehet venni újságos ... az automaták eddig mindig szarok voltak vagy a papírpénzt nem lehetett beléjük erőltetni.

orient 2012.01.10. 17:05:54

@Vidéki: ""35,6%-ot fizetnek az utasok, ez teljesen jó arány."

Vagyis, ha mindet az utasok fizetnének, egy vonaljegynek legalább 1000 forintba kellene kerülni.""

Aha, vagy nem kéne mindenkinek lógnia. Ha mindenki venne jegyet bérletet akkor az nem 35% lenne hanem mondjuk 70%. De lehet nyolcvan. A maradékot lazán finanszírozná a főváros...

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:06:09

@szafóbéla: errol kicsit lemaradtunk (hiaba a torvenykezesi hajra) belinkelnel par reszletet?

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:06:52

@orient: Hat erre a 70-80%-ra azert nem vennek merget...

mojszipupi 2012.01.10. 17:07:03

Tarlóst szopatja Orbán ez nyilvánvaló. Lemondásra játszik a vezér. Nem volt elég párthű a lelkem hát most kap egy kis ízelítőt a fideszes virtusból

Most akkor a kedvesferi beszáll a biznicbe? :D

Roy 2012.01.10. 17:07:21

@Viktus: A nyugati országokban erősen dotált a tömegközlekedés, akár magán akár állami kézben van. Egyébként a tömegközlekedés nem lehet üzlet tárgya akár rentábilis akár nem az. A tömegködlekezdés politika része. Amennyiben nincs busz villamos metró, elővárosi vasút, vagy távolsági közlekedés akkor az emberek nem tudnak dolgozni, hazamenni, netán szórakozni menni. No ezért mindenütt politikai meggondolásból maximálisan dotálva van pártoktól függetlenül.
Ez csak itthon van, hogy a tömegközlekedésbe rúg szinte minden párt bele.

orient 2012.01.10. 17:08:37

@Kakimaki0123456789: aha tehát nem ló min. 40-50%? Metrón nem de buszon, villamoson jó eséllyel a többségnek nincs érvényes jegye. Ok, legyen igazad csak 60%. Nem lenne sokkal jobb a helyzet?

mojszipupi 2012.01.10. 17:09:46

@sárkányfő: jogos, nem kéne megvárni :(

LittleWildGuy 2012.01.10. 17:11:02

@marcinátor: @Viktus: Ok, akkor egy kicsit a közösségi közlekedés finanszírozásáról Nyugaton, mivel annyira sokan példálóznak, illetve felmerült a 100%-os jegyár.

Az EU nyugati államaiban a közösségi/tömegközlekedés finanszírozását három nagy csoport végzi, egyenlő arányban:
-utazóközönség
-önkormányzat
-állam
Nyugdíjas kedvezmény az esetek 99%-ban nincs, nálunk a külföldieknek azért van mert ugyanúgy uniós állampolgárok mint mi és ezért megilleti őket az egyenlő bánásmód (ugyanezért vehet egy budapesti egyetemista Párizsban diákbérletet).
Itthon nagy probléma, hogy sem Budapest sem pedig az ország nem fizette a harmad hozzájárulást, inkább az utasokra terhelték rá (a bliccelés növekedésével párhuzamosan). Az eredmény látható.
Hogy miért éri meg az önkormányzatnak és az államnak egy valag pénzzel beszállni?
-lehet közlekedni a városban, nincs olyan mértékben túlterhelve az úthálózat, így működik az áruszállítás
-kevesebb károsanyagkibocsájtással jár (többek között ezért is tudja a magyar állam eladni CO2-kvótájának egy részét), ezzel közvetetten az egészségügyi kiadásokat is csökkenti

Nem azt mondom hogy semmi baj nincs a BKV-val, mert jelenleg inkább pénzmosoda mint közlekedési vállalat (az utóbbi inkább fedőtevékenység). De a működőképessége tényleg létkérdés.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:11:50

@TaTa86.: A biroknal a korhatart eppen most vittek LE. Van ahol nincs is korhatar.... ok hogy nem minden szakmaban 70 ev az idealis kor, de 1) a %-os hatar egyaltalan nem biztos hogy eppen 70 eves munkaerokeet eredmenyezne 2) ez nem biztos hogy akkora gond lenne, tobbfele strategia leteh kitalalni az idosek megfelelo foglalkoztatasara (egyes gyorsettermeknel pld eloszeretettel alkalmazza oket) a cegeket lehetne megfeleloen osztonozni... de teny hogy foglalkozni kellene veluk - es lassuk be a magyar allam nem szeret foglalkozni az allampolgaraival.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.01.10. 17:13:14

"Nem tudjuk, mi mehet a nagypolitika szintjén, de az teljesen nyilvánvaló, hogy egyes erők be szeretnék dönteni a BKV-t."

Nagyon helyes, végre, végre! Dőljön csak be a BKV, a MALÉV, a MÁV, stb, és minden ilyen nem piaci alapokon működő, feneketlen hordó effektussal szenvedő defektusok, amikre milliárdok mennek el, és amelyekből ezen cégek vezetői saját magukat jutalmazzák közpénzből LoL!

M_R 2012.01.10. 17:13:20

Varsóban: napijegy kb. 1.400 Ft
40 perces jegy (korlátlan átszállással) 265 Ft
Havi bérlet 11.000 Ft

Járműpark vegyes. Vannak 25-30 éves villamosok (elvétve még Ikarus buszok is) - de a túlnyomó része új, többségében alacsonypadlós busz/villamos ( és szintén jelntős része hazai, lengyel gyártmány)... Hát igen, ha anno Széles Gábor elvtárs nem amortizálja le az Ikaruszt...

Fizetések jelentősen magasabbak

GaZe 2012.01.10. 17:16:27

@Viktus: az hogy a jegydisztribúció szar, nem függ össze (közvetlenül) a menetjegy árával.
nézd, berlinben 75 euro egy havi berlet. egy melos 700-800 eurot keres (ez kb a minimalber).

@orient: nem akarlak elkeseríteni de a világon mindenhol hármas finanszírozású a tömegközlekedés: utazó+város+állam. mert ezen szereplők érdeke, hogy közösségi közlekedéssel járkáljanak a népek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 17:18:20

azert az sem egy elvetendo szempont, hogy orban nagyon haragszik bp-re es tonkre akarja tennni.

orient 2012.01.10. 17:21:33

@GaZe: Ki állította az ellenkezőjét? Csak mo-n sokkal jobb lehetne az egyenleg ha többen vennének jegyet.

orient 2012.01.10. 17:22:44

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Lol akkor jó úton halad. Miért érzem azt hogy ennek az embernek a tetteit ilyen személyes bosszúk és kicsinyes ügyek vezérlik állandóan?

GaZe 2012.01.10. 17:30:08

@orient: hiaba vennenek tobben, az aranyai ugyanazok maradnanak. nem (pusztan) azert van csöcsön a bkv mert X ember bliccel, vagy mert hagyo ellopott 80 millio forintott, hanem mert alapvetoen hibas a finanszirozasi strukturaja (ahogy ez egyebkent a postbol is kiderult..)
amig ez igy marad, az adossag folyamatosan ujra fog termelodni. ez viszont politikai teendo, nem a BKK dolga

Ma Baker 2012.01.10. 17:30:09

Az IMF is megrendelte a bkv bedöntését pár napja. Egyáltalán nem meglepő a helyzet. Pár év és minden Orange lesz, vagy Easy akármi... Persze ez csak többe fog nekünk kerülni adófizetőknek, de akkor a nemzetközi nyomás kipréseli majd az államból (belőlünk) az eddigi tömegközlekedési támogatás többszörösét, hogy a multinak is maradjon bőven.

Viktus 2012.01.10. 17:31:47

@BPBP:

Nem tudom a BKV hasznosabb v.mivel, mint az magyar televízió 60 milliárdért vagy szalai mari 30-ért ... ezt is kellene v.hol nézni.

Mr Neanderthal 2012.01.10. 17:33:17

valami csak nem stimmel ott a számokkal, mert jóval magasabb árszintű, de boldogabb országokban hasonló viteldíjakért pofásan működik a helyi tömegközlekedés, ráadásul jóval szuperebb minőségben.

1116001 2012.01.10. 17:34:13

@LittleWildGuy: Kiemelni bekereteztetni a hszed. Remekül összefoglaltad!!!

Még a lajtán túl sem fizetik az utasok 100%ot., mert akkor irreálisan drága lenne az egész.
A jegyárak pont azért magasabbak nálunk mert a költségek 2/3át senki sem fizeti ki.
Tarlós helyében én megzsarolnám a kerületeket: ok, elvettétek az adóbevételeket, akkor parkolási díjakból vagy amiből akarják fizessenek teljesítmény, km arányos hozzájárulást, ha nem akkor nem fog arra járni, vagy megállni a busz/villamos/metró/stb...
Így az államna kez máris nem évi 70mrdot jelentene hanem sokkal kevesebbet.

Viktus 2012.01.10. 17:34:45

@Ma Baker:

Jah személyesen az IMF elnöke dönti be a bkv-t :D Jah a gaz alvállalkozóknak minőségibb járművekkel megérte üzemeltetni a szakaszokat ugyanazon az áron, ha kifizették őket. Szemetek.

ketroot 2012.01.10. 17:36:04

@GaZe:

Igen, átszámolva nem sok értelme van, persze, hogy drágább. Viszont egy keresethez viszonyítani azért már más.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 17:36:25

@Ma Baker: inkabb a multi, mint a mindenkori kormany:-)

tudod, a multi az visszaoszt a haszonbol, fizetes es ado cimen., a kormany pedig netto penznyelok gyulekezete.

szgyula 2012.01.10. 17:36:39

Ize, tobb, mint 10 000 dolgozoja van a BKV-nak, akik igazan dolgoznak. Ha csak havi 250 000 berkoltseget nezel, akkor az evi 30 milliard. Buszbol van kb. 1000, darabja 70 millio, ha csak 20 evente csereled, akkor az 4 milliard. Gazolaj, szerviz, stb. Jozan paraszti esszel lathato, hogy sokkal tobbe kerul, mint ami a jegyekbol bejon es ezen nem lehet valtoztatni igazan. Lehet, hogy lopnak, lehet, hogy sokat lopnak, de a teljes koltseghez kepest keveset.

Jegy arat se lehet emelni barmeddig, egy ido utan csokken tole a bevetel, majd tovabb emelve a veszteseg is noni kezd (egyu darabig lehet jaratot ritkitani a kevesebb utasnak).

Amugy Munchen par eve 2 EUR volt a jegy (korlatlan atszallas), 4.5 a napijegy (de szemben a BKV jeggyel beszerezheto volt elore, eleg volt az elso jarmuvon lepecsetelni), havi berlet 50 EUR. Cserebe sok metrovonal, hajnalig normal jaratok, stb. Gyerekeknek volt kedvezmeny, de diakoknak mar alig.

Viktus 2012.01.10. 17:37:19

Kész, nevessünk együtt a költségvetésen
220 milliárdot tévedett Matolcsy röpke kéthetes időszakra. Most milyen külső ok lehet felelős?

index.hu/velemeny/2012/01/10/meg_ez_sem_hiba/

:D

Psyman 2012.01.10. 17:38:19

Érdekes, hogy mindenki csak a jelenlegi kormányt baszogatja, mert nem ad pénzt a BKV-nak. Az csak nekem tűnt fel, hogy a cég adóssága 2002 és 2007 között több, mint 700%-kal nőtt?! Tudom, manapság kifejezetten társadalomellenes elmúlnyócévezni, de ha ott valami rejtélyes okból nem ugrik pár év alatt ekkorát az adósság, akkor most nem kellene arról beszélni, hogy leáll-e a budapesti tömegközlekedés, vagy sem. Többek közt mert a hiszit tárgyát képező zárolt járandóságból vissza is lehetne fizetni a BKV összes tartozását és még új buszokra is futná.

GaZe 2012.01.10. 17:38:31

@ketroot: hat ha az alapkeresethez viszonyitjuk akkor szerintem ugyanannyi. (7-800 euro eseten ugyanugy a fizu egytizedet viszi el a berlet)
a kulonbseg abban van, hogy itt nem a lakossag harmada el minimalbol.
meg persze, a szolgaltatas minosege azert egy picit mas :)
(az S-Bahn rendszer azert egy ajandek, azt ki kell jelenteni)

tede 2012.01.10. 17:38:33

azért ez már durvan, hogy mint a feneketlen zság minden pénzt benyel a BKV
a fene tudja, hogy mi a megoldás, de ha túl sok a megrendelt teljesítmény, akkor járjon kevesebb busz, villamos meg troli, nincs mese
járjon annyi, amennyit megfizetnek , a francnak kell eladósítan a céget
igaz akkor meg a zemberek lázadnának, hogy nem ezért fizetik be a budapestiek a rengeteg adót és tartják el az egész országot, hogy ne tudjanak közlekedni a méregdrágán megvett bérletükkel

MacPhisto 2012.01.10. 17:38:57

Horváth Csabi megszólalt már? Érdekelne a jó híre, meg hogy mit is tett rendbe a BKV-nál.

Psyman 2012.01.10. 17:40:18

@fejo: Ez nem mindenhol igaz. A jegyek, azok tényleg kb. egy árban vannak (Párizsban drágább, Lyonban kb. ugyanannyi) az itthoniakkal, de egy bérlet például kétszer annyiba, vagy még többe kerül.
De Londont is hozhatnám példának, ott nincs bérlet, mindenhol "jegyet" kezelsz, egyetlen megállóért is - legalábbis mikor ott voltam, akkor még így volt.

orient 2012.01.10. 17:41:32

@Ma Baker: viszik az ivóvizünket is meg a mangalicánkat, igaz?

Bárcsak a politikusainkat vinnék...

Mellesleg hogy reagáljak is valószínűleg csak tarlós akar kicsikarni valami egyezményt a kormánytól senki sem fogja átvenni ne aggódj. Én mondjuk nem lennék ellene mert az "orange" cég ugyan ennyiért vagy olcsóbban szállítana (EU-s árak) és sokkal jobb minőségben csak a profitot megtartaná magának. Erre volt a BKV-nak 22 éve rendszerváltás óta de profit helyett csak Nokiás dobozokat termelt és politikus számlákat. Sajnálom de akkor inkább egy külföldit gazdagítson, de legalább nem a mi adónkból megy el és jobb minőséget kapunk érte...

Psyman 2012.01.10. 17:42:43

@Transylvanianmixedgrill: Az ideológia egyszerű: Abból indulnak ki, hogy te kereső ember vagy saját fizetéssel, a főiskolás/egyetemista meg diák, akinek maximum a havi 20k ösztöndíj jut.

Viktus 2012.01.10. 17:45:50

@Psyman:

Az emútnyóccal foglalkozik elvileg már két éve az ELSZÁMOLTATÁS meg Budai úr. Az eredményei nagyjából olyan jók, mint a gazdaságpolitikai részlegé ...

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:46:25

@Psyman: .... ezert a szulo fizet mindent. Mind1 az oktatast tamogatni kell, ezert feligmeddig OK a kedvezmeny - a lakohely es az iskola kozott. Tulajdonkeppen a dolgozoknak a munkahely es a lakohely kozott is ugyanilyen kedvezmenyt kellene kapniuk.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 17:46:40

@Viktus: bankárbosszú, ez egyértelmű!!! összekeverték a zsebszámológépén a gombokat, és hát ez lett az eredménye tisztelt hölgyeim, és uraim!

de semmi gond, gazdaságunk tovább szárnyal, hamarosan a szabadságharcnak nem csak egy-egy ütközetét nyerjük meg, hanem az egész háborút, szóval Matolcsy miniszter úr újratervezi a költségvetést! Ezúttal a valósághoz sokkal közelebb álló számokkal: 245.-Ft-os euroval, és 4%-os gazdasági növekedéssel!

Psyman 2012.01.10. 17:46:50

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Megszólalt a kényszerképzetes is :)
Mert ugye Orbánnak nyilván nagyon megérné az ország leggazdagabb, legfejlettebb és legtermelékenyebb részét tönkre tenni, és a szavazópolgárok mintegy egynegyedét maga ellen fordítani.
Azt aláírom, hogy Demszkyék biztos nem voltak soha a szíve csücske (lásd korábbi posztomat a BKV elszálló adósságáról).

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:47:23

A BKV legnagyobb baja hogy hagytak ennyire eladosodni, ennyire leromlani.
Igaz, mibol fizettek volna? Az allamadossag novlelesebol? Bar meg mindig jobban megerte volna mint az M6.

Viktus 2012.01.10. 17:48:00

@Transylvanianmixedgrill:

A diáknak nincsen önálló jövedelme neked, nekem, a dolgozóknak, nyugdíjasoknak van. A munkanélkülinek is elvileg fizeti a központ vagy mi van egy ilyen lapocskájuk ...

Psyman 2012.01.10. 17:49:42

@Kakimaki0123456789: Van lehetőség dolgozói bérlet vásárlására. Annyit kell tenni, hogy a munkaadód köt egy külön szerződést a BKV-val, aki ezután meghatározott számú bérletet bocsát a munkaadó rendelkezésére, amit az úgy és annyiért oszt ki, amennyiért akar (és természetesen a dolog lényege, hogy a munkaadó is olcsóbban kapja a bérleteket). Erre van jogszabályok adta lehetőség, ha nálatok nem élnek vele, akkor a főnöknél reklamálj, ne a BKV-nál!

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:50:34

@Psyman: 2002-ben az allam konszolidalta... nem tudjuk elotte evente mekkora adossagot halmozott fel, gondolom hasonlot. A baj azzal van hogy nem kapta meg a BKV a penzt amit neki igertek.

Psyman 2012.01.10. 17:50:58

@Viktus: Ez igaz, de a BKV Bajnai, gyurcsány, Siffer, Lendvai, Mesterházy, Barroso, Berlusconi, Merkel és Sarkozy kormányzása alatt is ugyanúgy összeomlana, függetlenül a gazdasági válságtól.

Pistike_ 2012.01.10. 17:52:17

Amíg itt mindenféle szarra van pénz, csak a lényegre nem, addig itt rend nem lesz, tök mindegy mennyit pumpálnak bele. Ideje lenne már valamit csinálni, mondjuk első körben a lopást és a fölösleges költekezést felszámolni, illetve a régieket egytől egyig elszámoltatni.

Nem mellékesen marha kíváncsi lennék már, hogy minek a BKK is, mert azok a HÉV vonalainak okos beszámozásán kívül mást nem csináltak a sok-sok milliárdért. Persze amíg annak a vezetője is rokon, addig így is marad. Lehet, hogy azokból a milliárdokból lehetne mondjuk a BKV-t tömni ...

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:53:47

@Psyman: Ugy ertem ez minden dolgozo allampogarnak jarna, es ugyanolyan merteku lenne mint a diakkedvezmeny, es adott utvonalra szolna. Es a diakkedvezmenynek is adott utvonalra kellene szolnia. Es nem a munkaado fizetne meg az arat, hanem az allam (az adofizetok) mert munkaba jarni tarsadalmi erdek.

Psyman 2012.01.10. 17:54:16

@Kakimaki0123456789: Meg hogy a konszolidálás után nem modernizálásba, járműparkfrissítésbe, ésszerűsítésbe kezdtek, hanem négyes metróba, új egyenruhába, Combinóba meg hasonló baromságokba.
A rendszerváltás utáni fővárosi vezetés hibája, hogy hagyta a BKV-t lehetetlen helyzetbe kerülni. Azt eddig is tudtuk, hogy össze fog omlani, a kérdés csak az volt, hogy mikor. Legkésőbb akkor, mikor a buszok végleg szétesnek, hát most kicsit előbb fog.

Viktus 2012.01.10. 17:55:54

@Psyman:

Átszervezés meg finanszírozás, amíg lényegében Budapestről érkezik a GDP egy jelentős hányada, és amelynek a "vérkeringését" adja a BKV nincs pénz, de 60 milliárd van a népesség töredékét érdeklő köztévére meg 30 milliárd arra, hogy egy testületben tv-t nézzenek, újságokat olvassanak ... addig ne sírjanak, hogy nincs pénz.
Normálisan kellene beosztani.

Viktus 2012.01.10. 17:57:01

@Pistike_:

Na ez az mtv-médiatanács pénzt átütemezni BKV.
Focipénzt egészségügyre, és mindjárt szebb holnap kezdődne v.mivel...

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 17:57:31

@Psyman: Namarmost a Combino eppenhogy modernizalas. A negyes metro... hat errol lehetne vitatkozni.
De a cikk is leirja: az igazi baj hogy az allam/fovaros nem fizette ki a BKV-t. A hianyzo 30-30%-rol van szo, ezt fedeztek hitelbol, ami hitel epp most dol majd be.
Hogy miert hagyjak bedolni? Vagy miert tesznek ugy mintha hagynak? Ennek csak politikai okai lehetnek, a resztvevok: Orban, Tarlos, a fovaros politikai iranyultsaga, a hitelezo bankok... es meg ki tudja ki?

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 18:02:12

@Viktus: 20 milliard focira... 40 (!) milliard NMHH-ra ebbol 800 millio jutalom index.hu/belfold/2011/11/27/1_2_millio_az_atlagjutalom_az_nmhh-nal/
Van itt penz - csak nem a fovarosra. Az nem szamit. Nem fontos.

Never 2012.01.10. 18:03:02

A helyzet rémisztő számomra, mint vidéki számára, ugyanis ez azt jelenti, hogy megint az én *****om kell, hogy némi csalánverésben részt vegyen. Tekintettel ugyanis arra, hogy Bp--nek elfogyott a pénze, vagy legalábbis elvitték valahova, ezért megint jön majd az, hogy "LEmegyünk vidékre és az ottani adópénzből majd kipótoljuk a hiányt".

Nos, ünnepélyesen indítványozom, hogy Budapest legyen önálló állam. Enklávé. Éljen meg, ahogy tud. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy ott micsoda hatalmas a GDP-hez való hozzájárulás. Vonják le abból a biztosítók, bankok és a Bp-ről Bp-re szolgáltató vállalkozások forgalmát, aztán mondják meg nekem, hogy pontosan mennyi termelés is származik aNagyfalu közigazgatási határain belülről.

Én azt mondom, hogy nem csak gondolatkísérletnek vonzó, és azt hiszem, hogy egy nagyobbfajta tömegpártot lehetne építeni, ha valaki ezt a zászlajára tűzné. (Nagy támogatói már vannak a kezdeményezésnek, pl. D.G. volt budapesti polgármester személyében...)

sanche_ 2012.01.10. 18:03:56

@Link Elek: "egy nagyvaros/fovaros tomegkozlekedeset
1/3-ban az allam
1/3-ban a varos
1/3-ban az utasok fizetik
az allam es az utasok fizettek az elmult 20 evben.
budapest nem."

Igen, így kéne.Pl Bécsben így van. Budapesten ez nem így működik sajnos. Itt 50% jegy és 25-25 város+állam. A hiányok nagy része innen ered, nem az, hogy pest tartozik..
Másrészről pedig igaz, hogy a legtöbb haszon a kerületi kiskirályoknak járnak sajnos..amíg ennyi kerület van ennyi jogkörrel addig csak a szívás van. 21-ik században elég lenne 3-4 kerület, azok is kevés önállósággal.
Persze az egész országra igaz.. most van több ezer önkormányzat.. 200 elég lenne.

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 18:05:45

@Never: Gondolatkiserletkeppen vagjuk le a fejed mert ugyis a kezed dolgozik. Hogy hova vittek el az adot arrol irtunk sokat, az index irt sokat, gazdasagi elemzok irtak sokat - te meg tudsz olvasni, igaz ahhoz fej is kell.

Never 2012.01.10. 18:06:02

@Viktus: Az a tény, hogy Bp-ről GDP érkezik (a statisztikai pontatlanságokat vagy szándékos eltolódásokat most nem tárgyalva) nem teremt alapot arra, hogy a város költségeit másra terheljék. Nem hallottam pl. hogy a szegedi, nyíregyházi vagy soproni tömegközlekedés költségeit bármelyik másik város, vagy éppen az "Adófizető" viselné.

Never 2012.01.10. 18:09:57

@Kakimaki0123456789: Megjött a budapesti átlagszemlélet, juhéé! Örvendjünk és vigadjunk, mert bizony az én fiam meghalt és feltámadt, elveszett és megkerült!!!

Ha komolyra fordítom a szót, minek a feje Budapest? Keményen a gazdaságban dolgozom, nem egy, nem két éve, és amilyen ügyhöz a politikának vagy Budapestnek valaha köze lett, abból vagy semmi nem lett, vagy pedig valaki nagyon jól élt aztán belőle, de nem azok, akik dolgoztak vele.

Sajnos ma a "Budapest" szitokszó vidéken, és sokkal inkább, mint a "Bécs" szitokszó lenne Ausztriában, vagy a "Berlin" Németországban. Szinonimája a semmittevő, pénzéhes, okoskodó, íróasztal mögötti aktatologatóknak, akik csak az ember vérét szívják. Ennek jeles példája a mostani jogalkotás, mindegy, hogy merre nézünk, adójogszabályoktól a munkajogon keresztül a nyugdíjpénztárakig.

VT Man 2012.01.10. 18:11:12

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Ja, es 2002 es 2010 kozott is Orban haragudott, ugye? Es azert nem adott az MSzp penzt.

Zaphod_Beeblebrox 2012.01.10. 18:13:40

@Never: Na, már megint egy kisebbrendűségi komplexusos vidéki.

Grensberg 2012.01.10. 18:13:47

@Link Elek: Felhívnám a figyelmet, hogy a szidott Demszky Gábor megépítette a 4-es Metrót EU-s támogatással, világszínvonalú villamosokat vett a körútra, új Metrokocsikat vásároltak, amit a fidesz nem hajlandó átvenni (önző politikai és lenyúlási okokból), több hidat felújítottak teljesen. Húsz évig nagyobb balesetek és kiesések nélkül üzemletették a BKV-t- Ezzel szemben az Orbán 25 éves semmilyen szakmai és munkatapasztalattal rendelkező unoktestvére vezetése mellett zuhannak a jegybevételek, a kormány nem fizet be semmit, viszont politikai okokból jegyárat nem lehet emelni és a járatokat sem szabad optimalizálni. Mindennaposak a műszaki hibák, a járatkimaradások, és a dolgozók kollektív szerződését is felmondták. A dolgozák sztrájkjogát megvonták, tehát a kormánytól nem lehet kikényszeríteni az igénybe vett szolgálztatás kifizetését (pl. 65 év felett az összes európai polgár ingyen utazhat a BKV-val a kormány döntése alapján) Már csak egy nagy tömegszerencsétlenég, vagy többnapos üzemzavar várat magára. De már nem sokára.

röhögő 2012.01.10. 18:17:49

@Viktus: "Kész, nevessünk együtt a költségvetésen
220 milliárdot tévedett Matolcsy röpke kéthetes időszakra. Most milyen külső ok lehet felelős?"
- elmultnyocévgyurcsanyahibás

Never 2012.01.10. 18:19:19

@Zaphod_Beeblebrox: LOLZ. ROTFOL. VOltam eleget Budapesten ahhoz, hogy tudjam értékelni, hogy
- a gyerekeimet kiengedhetem az utcára gond nélkül,
- hogy mindig van parkolóhely az irodám előtt,
- hogy az áruházban (nem kisbolt) megismer az eladó,
- hogy a szembejövők köszönnek,
- hogy a szomszéd figyel a házra, ha nem vagyunk otthon,
- hogy nincs kutyaszarszag és tömeg,
- hogy reggel 7 és 9, meg délután 3 és 6 között is lehet közlekedni,

csak néhány példát említendő. Semmi kisebbségi komplexus, semmi "savanyú a szőlő". Aki szeretne, éljen Budapesten, vagy a Holdon, nekem mindegy - de ne bazírozzon az én pénzemre. Azt én szeretném elkölteni a gyerekeimre, vagy ha már az állam elveszi, legalább költse olyasmire, amit életemben legalább egyszer használni is fogok (jut eszembe, szívesen használnám a BKV-t is, csak egyetlen P+R parkoló sincs kiépítve a városhatár mentén, tehát nem tudom használni, be kell mennem autóval, ha éppen lemegyek Pestre - hogy is van ez? akkor miért is kellene nekem egy pillanatig is adni egy lyukas garast is erre?)

Grgabácsi 2012.01.10. 18:19:27

@Kakimaki0123456789: Máshol sokkal drágábban üzemel a tömegközlekedés. Káerópában kb. ugyanennyiből, de inkább többől, Németországban, Ausztriában 2x-3x ennyi pénzből.
Igaz, ott ha szar a villamospálya, akkor felújítják. Ha régi a jármű, lecserélik. Ha valami nem működik, elromlik, akkor megjavítják. Vagy nem is romlik el, mert karbantartják.

Sicc 2012.01.10. 18:19:45

Nem kell aggódni! Demszky azt mondta, hogy a BKV nyújtja Európa egyik legkorszerűbb közlekedési szolgáltatását.
Ha esetleg mégsem volna így, akkor érdemes volna megkérdezni Demszky Gábort, Mesterházy Ernőt, esetleg a Siemens vezetitőit! Talán néhány rabszállító és bilincs sem ártana.

Grgabácsi 2012.01.10. 18:24:57

@Never: És Nyíregyházán vagy Sopronban milyen sűrűségű és lefedettségű a közlekedési hálózat? És vajon ott van nagy költségigényű kötöttpályás közlekedés? Szegeden mondjuk van villamos, de ott még úgy-ahogy elüzemel a tömközl.

Mr. Waszabi 2012.01.10. 18:28:43

És hol a pitlákban van ilyenkor a t. kormány, hogy feloldja azt a nyüves 32 mrd-ot, elkerülendő a csődöt? Vagy az ilyesmi nem tartozik a kormányzás hatáskörébe, csak a pénz befagyasztása?
Ez hasonló eset, mint a cukor illetve a kukorica balhé: a VFM fél évig hagyta emelkedni a cukor árát, a takarmány kukoricáét szintén. Utóbbi miatt emelkedtek tavaszra a húsárak. De fél évig semmiféle vizsgálat nem indult, de még egy nyilatkozat se esett ki a miniszterből, csak a nagy csend, mintha mi sem történne. Bizonyára nagyon fontos tárgyalásai voltak a chilei cseresznyeimportról, ezért nem ért rá.
Ezt a hitel-lejáratot is tudják régóta bizonyára, csak nem AKARNAK fizetni. Mint a makacs kisgyerek, kb.

Never 2012.01.10. 18:29:39

@Grgabácsi: Erre azt tudom mondani, hogy mindenki pontosan addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. A paraméterkönyvet az anyagi lehetőségeknek és nem pedig a politikai ígéreteknek megfelelően kell meghatározni.

Hozzáteszem, hogy mindegyik városban voltam a felsoroltak közül egy darabig (és még sok más helyen is), és nem éreztem soha azt, hogy a tömegközlekedés hiányos lenne. Persze a sok "büdöslábú vidéki" helyenként nem átall gyalog, vagy kerékpárral közlekedni, ha az időjárás megengedi, vagy pedig a várostervezők voltak annyira előrelátóak, hogy nem telepítettek egy helyre annyi embert, amit képtelenség ellátni közlekedéssel.

Esetleg szóba jöhet még az a kérdés, hogy a VEKE néhány éve még nagy hanggal hangoztatott ésszerűsítési javaslatai (a kötöttpályás elővárosi közlekedés intenzív, költséghatékony fejlesztése, a felszíni kötöttpálya előnyben részesítése a Rózsadomb-Fashion Street metró-vonallal szemben, etc.) hova lettek. Talán túl olcsók, ezért nem lehet a megfelelő százalékokat levenni?

Ringlósztár 2012.01.10. 18:30:29

Mit mond erről a VEKE? Vagy mióta beült az orbánrokon a vezetésbe már nem kell a kritikus hang?

szgy 2012.01.10. 18:31:07

@sárkányfő: "nem csak 500 milliárdocska foroghat kockán, hanem az egész ország."

adjunk még egy kicsit a hisztéria/pánikkeltésnek. a zindex és blogtársai, laptársai
úgy sem pánikoltatják eléggé az embereket.
(a pénzcentrum.hu cikkei is régóta azzal kezdődnek hogy "ez fájni fog".)

Never 2012.01.10. 18:32:42

@waszabi: Nem akarom elkeseríteni, de a magyar kormány ugyancsak keveset tud tenni a MATIF meg a chicagói árutőzsde jegyzéseivel szemben. Ez sajnos csak egyes ködös agyú ún. agrárpolitikus agyában él és kísért, mint Hamlet atyjának szelleme. A magyar agrárgazdaság exportra termel nagyrészt és a magyar gazdálkodó nem fogja eladni X Ft-ért a kukoricáját a (mellesleg nagyrészt rablólóvagokból álló) húsiparnak, ha 2X-nek megfelelő EUR-t kap érte bármelyik német, olasz vagy svájci kereskedőtől.

Tegye fel tehát a kezét, aki ezt megtenné?

szgy 2012.01.10. 18:33:11

egyébként ilyen sz*rul szervezett pénznyelőnek mint a BKV talán csak jót tehet ha csődbe megy.
bármi jön utána, helyette, jó eséllyel csak jobb lehet.

Viktus 2012.01.10. 18:34:23

@Never:

Szerintem a volán társaságok még az ÁPV kezében vannak, vagy v.mi utódjáénak a kezében , és az állam szponzorálja őket meg veszi a buszokat stb. az önkormányzatok csak részleg adnak ebbe bele.

murunga 2012.01.10. 18:35:15

vhogy úgy érzem a villamos- és vonatszámláló bkk vitézy dávid felé megy majd el ez a történet...
bár ne lenne igazam.
kisbalfaszon keresztül simán kirántják a lóvét a nagypályás görények, meglássuk!

murunga 2012.01.10. 18:36:21

...bár gondolom Kocsis efftárs sem engedi el a buxát üres kézzel :))

Krujs 2012.01.10. 18:37:30

"Az évenkénti több milliárdos hiányt Demszkyék nagyon okos módon hitelből oldották meg. Vagyis a napi működésre vettek fel hitelt, nem beruházásra! Miközben az MSZP-SZDSZ koalíció kormányozta az országot és Budapestet is, de valahogy nem akarták megoldani a helyzetet."

Az egész ország így működött az MSZP alatt..

Never 2012.01.10. 18:38:07

@Viktus: Ebben nem vagyok annyira otthon, hogy kategorikusan vitatkozni merjek, ugyanis nem tudom, hogy ez a helyközi vagy a helyi, vagy pedig mindkettő fuvarozási módra érvényes.

Hozzáteszem viszont, hogy nem tudom, hogy ezek a társaságok igényeltek-e annyiszor feltőkésítést és konszolidációt, mint a BKV (illetve vannak-e most olyan mélyen a barna matériában.)

Never 2012.01.10. 18:38:55

@Krujs: jaja, vajon D.G. ismeretlen magyar politikus miért nem akart újra jelölést vállalni? Talán tudta, hogy mikor járnak le a hitelek?

Laciii 2012.01.10. 18:39:41

@Never:
Ha végül mégis maradnak az orvosok akkor azokat csak képezni kell valahol nem? De mérnökök se kellenek, mert minek, elvégre csak kb. félmilla/fő adó jön havonta az összes software fejlesztő után ami ugye főleg exportra megy, mert nálunk nem vesz szinte senki.
Folytassam a sort?

shushu2 2012.01.10. 18:51:04

"Hogy milyen nagy szarban van a BKV: a múlt héten állították le az alkatrész-utánpótlást,"
Azért nincs olyan nagy szarban 2 milliárdos tanácsadói szerződések, 160 milliás pipereszappan megrendelés, lennedő bkv kikitők bejárása drabja 40 milla, már meg is van a buszokra az alkatrész, ha a Szalayéket kiraknák a BKVból már lenne néhány 100 új busz is minden évben.

2012.01.10. 18:53:09

@Never: Csak szórakozásképp az én listám, a tiédet követve:
-itt is ki lehet engedni a gyereket, autó nálatok is jár, és jobb környéken a cigány is kevesebb
-nem kell parkolóhely, mert tömegközlekedéssel piti áron eljutok bárhova
-nem egy kisbolt van nyitva 8-tól 5-ig.
-nem kell mindenféle faszkalapoknak köszöngetnem ötméterenként az utcán
-nem sasolnak a kíváncsi szomszéd öregasszonyok folyton
-nincs ezer kóbor kutya, amik lerángatnak a bicikliről
-éjjel-nappal lehet közlekedni

Egyébként meg sírnátok ti Bp. nélkül, meg azt hiszem, az én adómból is megy jópár hülyeségre, amihez semmi közöm (pl. rinyáló gazdák folyamatos tángálása). Egy országban élünk, bunkóság azon rugózni, hogy melyik pénz melyik városba megy, megy a közös kalapba, aztán onnan ahova kell (és nem zsebekbe ideális esetben). Majd ha a te szuper kis faludban is kétmillióan laknak, a te kis nádtetős falud is többet kér és kap.

A BKV meg közel menthetetlen, vagy kifizeti az állam és a főváros az ordenáré tartozást, vagy beüt a krach, és mint azt többen megjegyezték, az több lesz annál, minthogy leállnak a buszok. Előbbire kevesebb az esély, utóbbira nagyobb, ami elég riasztó.

FTünde 2012.01.10. 18:54:16

Én is kíváncsi lennék, hogy ez a BKK minek van, egyáltalán mit csinálnak ott, mivel csak annyi látszik belőlük, hogy a villamoson a plakátok aljára ők is odarakják az aláírásukat a BKV mellé. Meg, aki járt mostanában a városházán, az láthatta, hogy százszámra vannak irodáik ott.

Vajon mennyibe kerül ezt a céget fenntartani, és ha azt a pénzt esetleg a BKV-ra fordítanák - ami mégiscsak csinál valami láthatót is, pl. vezeti a buszokat -, nem lenne-e jobb?

DarthVader 2012.01.10. 19:00:56

Ahogy a cikkből kiderül, 2002-ben - na meg előtte is - erősen hiányos volt a BKV, konszolidálni kellett, azóta is erősen hiányos, (vagy 5 évig hitelből működött, mint látható a hitelállomány növekedéséből, aztán valószínű, hogy az állam a zsebébe nyúlt a további eladósodás magakadályozása végett, a BKV adósságát államadóssággá konvertálva) meg most is erősen hiányos, úgyhogy el lehet felejteni a Demszkyzést. Demszky pont azt csinálta, amit most Tarlós: tarhált. (Helyesen úgy hangzik: Tarlós pont azt csinálja, mint Demszky: tarhál). Először a bankoktól, aztán Demszkynek az állam fizetett, Tarlósnak most nem akar.
Csak Pistánk azt hitte, hogy azért, mert ő a polgi, rögtön pénzeső fog hullani augusztus 20-án, nem jég. Viszont hiányzik a bevételi forrásból a főváros/kerületek. Ahogy többen is észrevételezték. Tessék Rogán Tónit meg Pokornit meg a többi kerületi polgármestert tökön fogni, Dugovics Tituszként a fülükbe susogni, hogy ha a BKV-val bukok, titeket is magammal rántalak. Hiszen Pista, tudod, "tiétek az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökkön-örökké". Aztán, ha sikerül, és a BKV újabb hitelek nélkül megmenekül - vagy csak a lejáratokat kell állami apanázsból kifizetni - akkor lehet mondani, hogy jobban csináltuk, mint Demszky. Addig csak rohad az egész tovább.

Psyman 2012.01.10. 19:04:00

@Kakimaki0123456789: Meg nyilván a zsidók, az oroszok meg az ufók... Politikailag kinek áll érdekében magára haragítani két és félmillió lakost? Ezt nyilván nem gondolod komolyan - vagy csak nem gondoltad végig.
Az, hogy Demszkyék hagyták széthullani a BKV-t, és előbb-utóbb valakinek hagynia kell bedőlni, az egy másik kérdés. Meg lehet kérdőjelezni, hogy miért éppen most hagyják, de emögött nem kell nagy politikai játszmát sejteni, mert nincs. Egész egyszerűen mert az emberek le fogják szarni, hogy ki tehet róla valójában, az aktuális vezetést fogják okolni, ha nem lesz tömegközlekedés.

Mr. Waszabi 2012.01.10. 19:04:18

@Never: nagyon nagy informatikai fejlesztést igényelne, hogy a vámhivatal adatbázisa összeadja éven belül a ténylegesen kivitt mennyiséget, a NAV/APEH rendszere pedig az exportra bevallottat (ugye ÁFA nélküli exportszámlák, nem nehéz)?
A kettőt összekötve mindjárt kiderülne, ki az aki spekulál a hazai mennyiséggel. Az export kvóta azért van, hogy ne legyenek hazai ellátási gondok. Ki az ördögnek nem tűnt fel a minisztériumban több mint fél évig, hogy hiányzik 2-3 millió tonna kukorica a belföldi kvótából? Van ott pár osztály, aki ezzel foglalkozik...

Tóth Ágas 2012.01.10. 19:04:33

most akkor vannak összeesküvések, vagy sem? mert évekig összeesküvés-elméletnek minősült bármi ami arról szólt, hogy a színfalak mögött érdekek húzódhatnak meg.. vagy ez csak mostanában van így?
csak próbálok haladó maradni. nekem már az is segítség lenne, ha tudnám mely dátumok között vannak, mely dátumok között nincsenek összeesküvések. mert azt tudom, hogy 1945 óta alapvetően nincsenek összeesküvések, kivéve néha, na ez érdekelne.

lilly.alien 2012.01.10. 19:04:36

A BKV-t már évekkel ezelőtt be kellett volna darálni. Most csúcsosodik ki az, amit az elmúlt sok évben műveltek 'drága' politikusaink: az utolsó csavarég szétlopták a céget intézményesített lopás címszó alatt. Magyarul, ha nagyban csinálod, nem lehet lebukni, és legyen mindenről papírod ... vagy vastag bukszád, hogy a megfelelő embert le tudd fizetni! A BKV-nek annyi ...

Psyman 2012.01.10. 19:07:54

@Kakimaki0123456789: A Combino oké, de azt is silány módon, méregdrágán oldották meg. A 4-es metró a világ legdrágább és leghosszabb ideje épülő metrója. Asszem a második helyezettnél ötször drágább, pedig amaz kétszer olyan hosszú.
Köztévére igenis szükség van, mint ahogy médiaellenőrzésre is. Szeretnéd, hogy a gyereked pornót nézzen főműsoridőben, vagy guruk tartsanak a reggeli matinéban online térítést? Esetleg szeretnél úgy filmet nézni, hogy öt percenként tízperces reklámok jönnek? Vagy szeretnéd, ha lenne egy válogatás nélkül minden mocskot a politikai ellenfelekre öntő kormányoldali meg egy ellenzéki tévé, aminek semmi hitele nincs?
Az összegekről esetleg lehet vitázni, de nem látok bele, mire mennyi pénz megy el. Talán kell ennyi, de ezt te sem fogod tudni megmondani, hacsak nem vagy költségvetési tanács tagja.

hamisnero 2012.01.10. 19:12:26

bobobobosszú Vavavavandáért!!!!!!
úgy mint ez: index.hu/belfold/2012/01/10/majtenyi_fia_nem_lehetett_foiskola_itanar/

féktelen bosszúvágy és sértettség.

sárkányfő 2012.01.10. 19:22:51

index.hu/belfold/2012/01/10/majtenyi_fia_nem_lehetett_foiskola_itanar/

Matolcsy fiát elkaszálta Orbán.

"a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy felsőoktatási intézmény által támogatott jelölt, ha a formai kritériumoknak megfelelt, ne kapta volna meg a kinevezést."

Ha még van (???) olyan fideszes, akinek van belső igénye a demokráciára, arra, hogy szembe tidjon nézni a tükörben önmagával, arra hogy ne egy szar alakot támogasson, akkor (bár hihetetlen, ha eddig nem tette meg) itt az idő azt mondani, hogy:
"Ezzel én már nem tudok közösséget vállalni, ez felháborító, ez aljasság, ez hatalommal való visszaélés piti pártpolitikai bosszú céljából, ráadásul egy olyan emberen, akinek az egészhez semmi köze"

Laciii 2012.01.10. 19:29:02

@Psyman:
"Szeretnéd, hogy a gyereked pornót nézzen főműsoridőben, vagy guruk tartsanak a reggeli matinéban online térítést? Esetleg szeretnél úgy filmet nézni, hogy öt percenként tízperces reklámok jönnek? Vagy szeretnéd, ha lenne egy válogatás nélkül minden mocskot a politikai ellenfelekre öntő kormányoldali meg egy ellenzéki tévé, aminek semmi hitele nincs?"
Nem, ezért nem kell TV :)

_who_am_i · http://shifthappens.blog.hu/ 2012.01.10. 19:29:28

Emberek!

Egy teljesen offtopik kérdést szeretnék feltenni:

Újranézném a 2010. július 26.-i vérciki Orbán interjút, de nem indul el semmilyen böngészővel. Nem szokott problémám lenni az MTV videotáras lejátszóval. Légyszi nézzétek meg, Nektek elindul-e, még mielőtt elkezdenék összeesküvéselméleteket gyártani.

videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/26/21/Az_Este_Extra_2010_julius_26_.aspx

doctorgoa 2012.01.10. 19:30:47

@Psyman: A mocskos politikai tv-k már megvalósultak, lásd hírtv és atv. :D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.10. 19:31:32

A rohadt mocskos imperialist ööööö karvalytőke eladja Magyarországot!
subba.blog.hu/2012/01/10/simpsons_8

sárkányfő 2012.01.10. 19:31:38

@szgy:

nanana, álljunk csak meg.

1. semmiféle hisztit nem keltek, ez felelős állampolgári figyelmeztetés volt. nagyon szívesen...
2. akik ezt a blogot olvassák, pláne amit írtam, azok nem fognak hisztizni február elsején, éppen hogy nem ők azok akiket ez érinthetne.
3. éppen hogy megelőzöm a hisztit azzal hogy figyelmeztetek. kár, hogy nekem kell ezt megtenni, úgy látszik az egész kibazsott kormányban nincs egy ember aki ezt végiggondolná, és felelősen megelőzné.
4. talán inkább a drágalátos kormány (kormányod?) felé kéne keresgélned, amiért olyan gazdasági-demokratikus-politikai csődközelbe vitte az országot, hogy már ilyenekre kell gondolni, és amikor bármikor, nem csupán egy bkv leállás, de egy hülye tévhír miatt is bármikor kitörhet bármilyen hiszti. nem én vittem 3x-os bóvliba az országot. nem én ragaszkodom egy napont megbukó gazdasági miniszterhez, és nem én élezem a végletekig az utolsó szalmaszállal, az IMF-fel a viszonyt. ezt a helyzetet a kormány hozta létre.

Már a 2006-os zavargásoknál is hányingerem volt a Fidesztől, ahogy széles vigyorral tették hátra a kezüket, hogy "nem én voltam, semmi közöm hozzá, éééén?, áááá, dehogy!", noha előtte 4 éven át trollkodták szét a magyar közéletet, úszítottak, hergeltek, szították az indulatokat, stb...

Bernáth Tarján, 4914 Olcsvaapáti, Nyár utca 40. (t 2012.01.10. 19:32:47

@Never: Te büdös vidéki kussoljá` elfele! Meg ne lássam még1szer a házikolbásztól felpüffedt pofádat Pesten,mert kutyaszart tömök a zsebedbe, és úgy fosón rúglak,hogy éhenhalsz a levegőben,te frusztrált tanyasi hízó!

Egy kocsog pesti!

bgp 2012.01.10. 19:45:23

Azt nem tudom, mi a franc van a bűnöző módon kicsalt végkielégítésekkel meg egyéb jutalmakkal.
Lehet, hogy csak 1-2 milliárd jönne össze, de az is pénz.

sárkányfő 2012.01.10. 19:47:51

ez volt már? :)

a saját helyzetét (sem) felfogni képes kormányunk úgy gondolta, hogy a net a legjobb hely arra, hogy bizonyíthassa mekkora tömeg van megette :) és legott össze is dobtak egy rajongói klubot ("Bízunk a kormányban") a fb-on:
www.facebook.com/pages/B%C3%ADzunk-a-korm%C3%A1nyban/147395015371733
Lájkolók száma most éppen: 1657

Na persze jött a válasz egyből szintén az fb-n ("Nem bízunk a kormányban.")
www.facebook.com/pages/Nem-b%C3%ADzunk-a-korm%C3%A1nyban/322511344445912
Lájkolók száma most éppen: 3440

Tehát (bár a fideszes oldalnak 3 nap előnye volt) máris több mint dupla annyian vannak a "nem bízók"... újabb öngól, már nem is naponta, de szinte óránként jönnek a szétesés és összeomlás jegyeit mutató fidesz felsülései és botrányai, csak ma vagy 5 volt, de inkább több...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.10. 19:49:32

@szgyula:

A BKV bérköltsége 2010-ben 59,9 milliárd forint volt.
Pár statisztika:
vastagbor.blog.hu/2010/12/09/bkv_helyzete_2010_vegen

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.10. 19:51:30

@Psyman:

Demszkytől, Medgyessytől, Gyurcsánytól már elég nehéz behajtani a pénzt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.10. 19:53:34

@Kakimaki0123456789:

5 év alatt elköltöttek a Malévra 100 milliárdot, miközben repülni számtalan légitársasággal tudsz, de Budapesten csak a BKV van.

Évi 150 milliárdot költenek a MÁV-ra, miközben a BKV egy évben több utast szállít, mint a MÁV.

Viktus 2012.01.10. 19:55:21

@sárkányfő:

"Tóth István Nem csak a kormányban bízunk, hanem a Heti Válaszban is ! Bízunk benne, hogy továbbra is magabiztosan felismeri azt az ülepet, amit tisztán kell tartania, különben elekad a lóvé ,pedig az újságíró is 420 Ft-os benzint tankol ! "magyarországi fejlemények elsődlegesen politikai gyökerűek." Óriási, zsebfírkászok ! Persze hogy politikai okai vannak a megitélésünknek, az egész orbáni politika ! Ehhez a megállapításhoz nem kell érettségi firkász népség !
8 perce · Tetszik · 2"

Az első hetiválaszos cikk alatt az első éppen látható komment is jó a kormányban bizodalmasoknál. Biztos azok? :D

Kaptabakta 2012.01.10. 20:01:19

@Never:
Jó ötlet. Kár, hogy akkor az ország éhen hallna, mert az adóbevételek zöme is onnan jön amiből fizetik (legalábbis kéne fizetni) az orvosi ellátást, oktatást, táppénzt és egyéb csekélységeket

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.10. 20:03:05

Ööö... Jól értem? Taknyos 60 milliárd a tartozás az idén? Ennyit focira is elbasz Vitya az idei évben, mi itt a gond?

Egyébként pénzt szerezni a legegyszerűbben úgy lehetne, ha a korrupciót megszüntetnék. Garantáltan évi 600 milliárd maradna a kasszában alsó hangon is, és ha a korrupt politikusoknál bevezetnék a teljes vagyonelkobzást... ki tudja, pár év alatt az államadósságot is drasztikusan tudnánk csökkenteni.

Ja és egyébként:
bkvfigyelo.postr.hu/milliardos-tanacsadoi-szerzodesek-es-auditalas-haromszaz-millioert-ide-folyik-el-a-bkv-penze

mgabrielm 2012.01.10. 20:03:12

Hogy D. Gabor nyugdijas hogy jon ide, nem teljesen ertem. Na jo, ertem, de ha a mostani katyvasz nem Tarlos hibaja, akkor a korabbi mitol lenne Demszkye? Fopolgarmester mind a ketto, csak az egyik nem hunyo, a masik meg igen, na mindegy. Valo igaz, hogy ha nem is szemelyes, de azert valamifele felelossege megiscsak van Demszkynek, ha nem is a fopolgarmestersege okan, hanem inkabb a 20 ev fopolgarmestersege okan. Ha o jelzett, es dokumentalhatoan, tobbszor jelezte a jelenlegi helyzet majdani eloallasat akkor, akkor kevesbe.
Mindazonaltal, az lathato hogy a jegybevetelekbol a BKV nem kepes fenntartani a budapesti tomegkozlekedest. Nincs ez mashol sem maskepp, a tomegkozlekedes a vilagon mindenhol allamilag dotalt mufaj. Kedves videkiek, ahhoz hogy eloadhassatok a "voltam en mar Budapesten, de az budos" cimu maganszamaitokat, ahhoz az kell hogy a magyarorszagi adobevetelek legnagyobb reszet Budapesten eloallitsak, es mondjuk legyen Szolnokon Tisza-hid. Mert ha Budapesten nem allitanak elo azt a temerdek sok adot, nektek lehet nem lenne Tisza-hidatok. Az ado masik neve kozteher, es mint ilyen kozosen viseljuk. Szoval amennyiben nem tudtok felidezni hoborgest hogy minek Szolnokon Tisza-hid, akkor legyetek olyan jok es ne adjatok itt a nagyokost. Kulonben meg jarjatok at csonakon, okosba'.
Igy hat, tetszik vagy sem, a BKV-t tamogatni muszaj hogy az a sok kedves ember, eljusson a munkahelyere. Vagy az a sok gyerek mondjuk eljusson az iskolaba. Vagy az a sok nyugdijas eljusson a piacra, meg a rendelobe meg az unokaihoz. Ok garantaltan nem fognak taxizni, vagy biciklire pattanni, nekik meg alternativajuk sincsen a BKV-ra.
Demszky alatt sem hiszem hogy jokedveben vett fel a BKV mukodesi koltsegekre hitelt, ahogy gondolom Tarlos alatt sem jokedvukben hasznaltak a folyoszamlahitelt.
800 milliard kellene jarmucserere. Ott a MOL reszvenyekre koltott penz, reszveny helyett vehettunk volna buszokat meg ami kell. Ahelyett nagy nemzeti reszvenyeink vannak, de Demszky a felelos mindenert. Ja, meg Gyurcsany. Ketseg nem fel hozza, ok is tehettek volna hogy most ne itt tartsunk, ahogy Viktorka is. Mostmar masodjara sz.patja Budapestet, es szitja a Budapest/videk ellentetet. Nem is ertem az egeszet, Szelesnek ott van az Ikarus, o aztan elegge jobboldali is, munkahelyeket is teremtenenek, mi kell meg?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:06:40

@Never: "Aki szeretne, éljen Budapesten, vagy a Holdon, nekem mindegy - de ne bazírozzon az én pénzemre."

egyelore ez ugy nez ki, hogy a gdp ketharmada budapesten termelodik meg...

tehat ki is bazirozik mire?:-)

az utca, ahova kiengedheted a gyerekedet a mi adonkbol van. a gyereked ovodaja a mi adonkbol van. a videk nem kepes a sajat fenntartasat megtermelni. ha egyszercsak kivalnank kulon allamkent, lenne egy magyar berlin es egy magyar szomalia, aka orbanisztan ...

ertem en, hogy videken tok jo elni, en is azert lakok kertvarosban, mert remek a zoldben, a csendben. csak eppen nincs ami ott termelne a penzt. nem veletlen az, hogy bp hivatalos lakossaga 1.6 millio, ennek ellenere majdnem 2.5 millioan elnek itt.

szoval egy kicsit vissza az orcabol, nehogy komolyan vegyuk amit irsz rolunk..;-)

Viktus 2012.01.10. 20:08:26

@Never:

Ezzel az erővel a fejed is levághatnád, mert az teljesen felesleges.

Laciii 2012.01.10. 20:08:32

@mgabrielm:
D. G. úgy jön ide, hogy egy rakás milliárdnyi tanácsadói szerződést vissza kellett volna dobnia, ahogy Tarlósnak is. A különbség annyi, hogy D. G. egyenlőre tízszer annyi ideig hagyta rohadni.

Lencsés lstván 2012.01.10. 20:10:25

Anonimok! Fáj az igaz? Tarlós képtelen irányítani a BKV-t! Majd Vitézy újraszervezi a miniszterelnök úr útmutatásával, hiába is fröcsögtök!
A sértésetek meg lepereg anonimusságban fetrengők!
ÉN NEM VAGYOK ANONIM!

Viktus 2012.01.10. 20:12:20

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Ez a másik kamu véglet. Pont jól összejöttetek.

A valóság pedig az sok nagy multi központja van Budapesten, szolgáltató szektor jelentős része az ország Budapest központú, de a GDP-t bizony valójában Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Tiszaújvárosban, Százhalombattán, Jászfényszarun, Székesfehérváron, Hatvanban ... stb. termelik a multik meg a beszállítók.

Budapest a fej a vidék a test. Egyik sincs meg a másik nélkül.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:13:20

@_who_am_i: gyarthatod, minden mas indul es a fent talalhato "este_100726.wmv" allomany merete osszesen 457 BYTE!!!!

Viktus 2012.01.10. 20:13:35

@Lencsés lstván:

Pista megszöktél a pszichiátriáról?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:15:21

@Lencsés lstván: "ÉN NEM VAGYOK ANONIM! "

nekem mar akkor ez volt a nevem, amikor te meg egy kejes kis gondolat sem voltal..:-)

egyebkent a neved loszart nem er. nem erdem, nem szegyen. kaptad anyadektol. pont annuyit er, amennyi erot belefeccoltel...:-D

shushu2 2012.01.10. 20:16:45

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: nem akartam elhinni de tényleg létezik a budapesti paraszt , és te vagy a prototípusa...

Arbet 2012.01.10. 20:18:18

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Te raksz valamit egyáltalán az állami kasszába? Te csak viszed a pénzét. Az állam fizet és az adót is elcsalod :P

s 2012.01.10. 20:21:08

@marcinátor: Hülye fasz. A közösségi közlekedést mindenhol finanszírozzák, mert több hasznot hoz az adóbevételeken keresztül, mint amit a fenntartása igényel. Közgáz egyesedet írd be, és dugjad fel az indexedet magadnak, hülyegyerek. Borzalmas ár a BKV bukása az országnak, de úgy gondolom meg kell adnunk azért, hogy matolcsyt és cinkostársait lámpavasra fellógatva láthassuk. Ha már büdösödnek benzines locsolás után felgyújtjuk hitvány tetmüket - ilyen üzemanyagárak mellett, te jó ég - mintegy unorthodox befejezéseként ennek az elbaszott szopásnak, amibe bele lettünk kényszerítve és elfelejtjük az egészet. Legalábbis remélem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:24:46

@Viktus: kiderulne az hamar...:-)

gondolom van annak valami oka, hogy 8-900.000 ember el itt nem ide bejelentve. csak azt nem ertem, minek kopkodnek? bp nepessegenek egyharmadat teszik ki, azaz minden harmadik kutyaszar onnan van, minden harmadik hanyas a kapualjban onnan van, minden harmadik bliccelo onnan van. minden harmadik bunko onnan van, minden harmadik drogos onnan van, minden harmadik buzi onnan van, minden harmadik zsido onnan van, minden harmadik...

ha ennyire nem tetszik nekik, toloncoljuk haza oket:-DD

nem kotelezo egyaltalan idejarni egyetemre, foiskolara, nem kotelezo itt elhelyezkedni a multinal es hazavinni egyszemelyben annyi fizetest, mint apu-anyu-nagyi osszesitett nyugdijanak a mnasfelszerese.

az en szuleim is videkrol jottek fel. de ok nem kopkodtek oda, ahonnan ettek, ahol tanultak, ahol felepitettek az eletuket.

orulok neki kulonben, hogy mindenfele ember el itt. legyen falusi, videki nagyvarosi, cigany kinai, vietnami, nemet, angol, fekete, feher, sarga, meleg, hetero, biszex..

MINDEN

de tessek mar egy kicsit viselkedni, a kurva eletbe. nem mi mentunk oda ertuk. jottek. onkent. dalolva. nemelyik a sajat hanyasan csuszva, hogy leerettsegizett es pesten jarhat egyetemre.

nem varok en ezert semmifele extrat. semmit. csak annyit, hogy ne szarjanak a muzlistal kozepebe, mert fel fogom rugni a valagukba a szarukat muzlistol, talastol.

sárkányfő 2012.01.10. 20:24:49

"A fővárosi tömegközlekedés szerepe és súlya az ország gazdasága szempontjából sokkal nagyobb, mint azt a gazdaságirányítás szereplői gondolják, akik a jelek szerint egyszerűen nem értik az összefüggéseket. A BKV többet fizet be a költségvetésbe, mint amennyit normatívában kap, és a politikai okokból elrendelt utazási kedvezmények ellenértékét sem biztosítják számára, amely tény egyébként a magyar és az uniós jogot is sérti” – tette hozzá a VEKE elnöke. Szerinte ezért, ha leáll január végén a BKV, teljes káosz várható: megbénul az iskolarendszer, a sürgősségi ellátáson kívül bezárnak a kórházak, bedugul a város, ellehetetlenül az áruszállítás, és pillanatokon belül padlót fog az egész ország."

hvg.hu/itthon/20120110_bkv_leallasa

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:26:19

@Arbet: evente 1-3 millio kozott immaron 20 eve

teged megvennelek belole kilora chf hitelestol:-DDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:27:05

@shushu2: mindenkivel a sajat nyelven..:-)

a paraszttal ugy kell beszelni, ahogy o beszel:-)

Viktus 2012.01.10. 20:28:10

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

megnézted kik hozzák össze a magyar kivitelt?

Audi, Bosch, Samsung, majd a Merci ... ők hol is dolgoznak ? erről ennyit. Az egész ország működésének ezek az alapjai. Sajnos , hogy a MOL-t leszámítva sok magyar multicég nincs ...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:29:04

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: pontositanek, inkabb csak 15 eve, mert a 90es evek elejen meg nem kerestem annyit, hogy annyi adot kellett volna fizetni utana.

Arbet 2012.01.10. 20:29:27

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Fütyülsz és hazudsz... téged az állam tart el a civil adófizetők pénzén.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:32:09

@Viktus: de mint tudjuk, a gdpbe nem csak a kivitel szamit bele...

olyannyira, hogy kb 5 eve mar a drogkereskedelem es prostuticuio becsult forgalma is a gdp egyik osszetevoje.

oke, beismerem, hogy drogtermelesben szeged es szekszard a kiraly:-)

de kurvakban mi vagyunk a jobbak!:-D

s 2012.01.10. 20:32:46

Bassza tehát meg a csámpás buzeráns ördög a lángvörös faszával ezt a faszparaszt orbán cigányt meg a pöcs bünsegédjét, a jobbkezét, amit akár a seggébe dugva is tarthatna. Remélem lelövik ezeket a köcsögöket, még mielőtt nagyobb kárt okozhatnának a puszta létezésüknél. Basszák szájba kurva rohadt anyjukat.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:33:24

@Arbet: igazabol leszarom, hogy mit gondolsz, mert tudom, hoguy nem igy van:-)

mogottem van 20 ev versenyszfera. es gondolom meg masik 20-30 elottem.

de allamnak nem dolgoznek. az ember ne legyen a szolga szolgaja:-)

Kosinva 2012.01.10. 20:37:52

Az M6-os kihasználtabb lenne, ha normális nyomvonalon épült volna meg. Pl. Pécsről Budapestre autópályán alig éri meg menni, mert nem sokkal gyorsabb, mintha az ember a 6-os főúton menne, csak nagyságrendekkel drágább. Ha azt a irtózatos kerülő (Mohácsi szakasz) helyett egyből Pécs felé kanyarodna el az autópálya (haladva a 6-os főút mellett), nem lenne kérdés hogy a többség az autópályát vagy a főutat részesítené előnyben.

s 2012.01.10. 20:37:52

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Ne mondj ilyet Sipi, nejem tanár. Mégha rajtam nem is látszik mindig. :-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:42:15

@Psyman: "Mert ugye Orbánnak nyilván nagyon megérné az ország leggazdagabb, legfejlettebb és legtermelékenyebb részét tönkre tenni, és a szavazópolgárok mintegy egynegyedét maga ellen fordítani."

orbant ez nem erdekli.

orban nem ugy kepzeli, hogy lesz majd itt valasztas, amin neki ellenfele lehet. ebben az esetben pedig nem szamit a szavazopolgarok velemenye, az, hogy ra akarnak-e szavazni, vagy nem. haragszanak-e ra, vagy nem.

orban egyszeruen haragszik a fovarosra es mindent megtesz annak ellehetetlenitese es tonkretetele erdekeben. melyik fideszes kocsog szajat is hagyta el, hogy igazbaol szekesfehervarnak kellene a fovarosnak lenni?

nem volt ez olyan regen, meg fel eve sincs:-)

megvan!!
cser-palkovics volt az a nagyravagyo suttyo paraszt:-)

ZBR 2012.01.10. 20:44:08

Ej-ej... Vastagbőr elkúrta. Eddig az elmúltnyolcévezést meghagyták a kormánynak, jobb is volt úgy.

Nem D. Gábor budakeszi nyugdíjas a hibás. Ugyanis az önkormányzati törvény szerint a helyi közlekedés már 2002-ben is önkormányzati feladat volt, DE forrást már akkor sem rendeltek mellé. Amit Demszky csinált az lényegben az, hogy vett 10 évet a BKV-nak. És igen, ez rengeteg kamatba kerül és abba, hogy idén év végén már lehet, hogy nem lesz.... A kérdés azonban ez: MI MÁST TEHETETT VOLNA?!

Kosinva 2012.01.10. 20:45:09

@Kosinva: Persze lehet, hogy valaki anno a tervező irodában összekeverte Mohácsot (20 ezer lakos) és Pécset (160 ezer lakos).

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 20:46:48

@s: ez az en hozzaallasom.
mas maskent mukodik:-)

de az, hogy en gyerekkorom ota nem szeretem a lebbencslevest, nem jelenti azt, hogy mas szerint is rossznak kell lennie:-)

en remekul erzem magam, mint az allam eltartoja. ha masnak mas elet felel meg, hajra, elje boldogan:-)

de en MAGAMRA nem tudok ugy gondolni, mint allami alkalmazottra. az az en mentalitasommal, habitusommal nem feldolgozhato. igen, szukseg van allami alkalmazottakra. es egy pillanatig sem vonom ketsegbe, hogy nejed azert tanar, mert tanitani akar es szeretettel, hivatastudattal csinalja, amit csinal. es nem hogy nem nezem le ezert, sot, tisztelem.

de az o.

en meg en vagyok:-)

Virág et. 2012.01.10. 20:48:00

@ZBR: Ezt mondtam én is. Ha nincs hitelfelvétel, akkor a BKV már korábban beborul, azzal meg nem lennénk semmivel sem beljebb. Divatos Demszky-t hibáztatni, de neki pont annyi befolyása volt erre, mint most Tarlósnak - próbált lobbizni pénzért a döntéshozóknál (kormány), általában kevés sikerrel.

Nem Demszky "kúrta el" a BKV-t, annak a finanszírozása jogszabályilag nem volt rendezve. A jogalkotó meg nem a főpolgármester. Levegőből ő sem tud pénzt gyártani. Az adóbevételek nagyrészt a központi költségvetésben és a kerületeknél realizálódnak. Bevétel nélkül meg nehéz pénzt kiadni.

Arbet 2012.01.10. 20:48:09

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Nyomi infós csaj nélkül sok szabadidővel és fűvel? :D Így már érthető lenne a helytelen értékítélet és egy liberális közösséghez való tartozási vágy.

Measurer 2012.01.10. 20:52:07

2009-ben készitett BCG finanszirozási tanulmányt, amelynek intézményfejlesztési javaslatát a jelenlegi városvezetés valósitotta meg (BKK).
static.hg.hu/Varosfigyelo/02_melleklet.pdf
Érdekes, hogy a hivatásforgalmat igénybevevők száma majdnem 10%-al csökkent a 90-es évekhez képest.
Sajnos a BKV üzleti számain nem nagyon lehet kiigazodni. A teljesitményértékelés végképp hiányos. (Emlékezzünk a 4-es metró titkositott költség-haszon elemzésére!)

nyehehe 2012.01.10. 20:52:17

le kell állítani minden eu-s beruházást!
nincs rá pénz! Még úgysem, hogy egy részét az eu állja. Ami nem csoda mert kábé ennyivel van túlszámlázva az összes ilyen projekt.

Majd ha lesz lóvé, folytatjuk. De RENDES ÁRON! Így kb annyit spórolunk, mintha megkapnánk a támogatást.
Egyébként sokkal jobban járna az ország, ha az eu-s pénzeket a hitelek kiváltásár használhatnánk. De persze az eu sem hülye. Inkább tejeljünk az ő nagyvállalataiknak. (alstom, strabag)

nyehehe 2012.01.10. 20:53:59

@Never: nagyon megszívnád te (vidékiként ) ha Budapestet leválasztanád az országról.

ZBR 2012.01.10. 20:55:53

@Virág et.:
Szóról szóra, ahogy mondod.... Viszont az nagyon szomorú, ha ezt csak mi ketten értjük, mindenki más jól elrágcsálja a "rohadt Demszky" feliratú gumicsontocskát.

Viktus 2012.01.10. 20:59:16

@ZBR:

Lemond ... mondjuk Tarlós is megtehetné ... bár,az igaz Tarlós régen a kuki másik végén álldogált , mert ő sem propagálta nagyon, hogy a kerületétől a főváros felé kellene pénzt mozgatni. :P

Never 2012.01.10. 21:01:15

@nyehehe: Ezt bővebben kifejteni, akár gyakorlatban is - nos ennek számomra (és sok más vidéki számára) lenne nem kis vonzereje. Valószínűleg csak a kockázatot szeretem :)

Budapest számomra nem jelent semmi mást, mint azt a helyet, ahova befizetem a pénzt és nem kapok vissza semmit. Ha jó oktatást akarok a gyerekemnek, akkor magániskolába kell küldenem (legalábbis fizetni annyit az iskolának zsebbe, mintha magániskola lenne - alapítvány, tombola-bál, tisztasági csomag, hozzájárulás a költségekhez). Ha jó egyetemet akarok neki, külföldre küldöm (Bécs, Berlin, akár Prága). Ha normális egészségügyet akarok, magánrendelésre megyek. Ha lenne valamim, amit külön meg kell védeni, azt is meg kellene fizetni, mert a rendőrség erre képtelen. Honvédelem? Na ne vicceljenek. Egy szedett-vedett harkály tönkretenné a teljes magyar hadsereget, ha nekidurálná magát. Akkor én pontosan mit is kapok Budapestről?

s 2012.01.10. 21:01:54

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: O.K. Így vagy úgy, de győzni fog a józan ész, és az emberek nem itt fogják basztatni egymást az ökör politikusaik miatt. Mindenki munkájára szükség van, de ezeket a köcsögöket most mielőbb el kell zavarni a picsába.

magyar ember teli szájjal 2012.01.10. 21:03:20

Jelen helyzetben nem fogjàk bedönteni a BKV-t. Pont.

Virág et. 2012.01.10. 21:03:59

@Viktus: Pontosan. Ezért volt érdekes a múltkor hallgatni őt az ATV-n, amikor épp azon sajnálkozott, hogy a bevételek a kerületeknél jelentkeznek, a haszonélvezők lényegében a kerülti lakosok, a költségekhez mégsem járulnak hozzá. Arra gondoltam, hogy ha ezt egy kerületi polgármester Tarlós hallja néhány éve, akkor az vajon mit mondott volna? :)

Az a helyzet, hogy nehéz igazságot tenni. Nyilván a kerületeknek sincs erre pénzük, ezt én nem vitatom. Az államnak sincs, ezt sem. Az embereknek egész biztos nincs, ezt kár is boncolgatni. Attól még közösségi közlekedés kell, mert mi nem USA vagyunk széles utcákkal, vertikális utakkal, jó szellőzéssel és elterjedt egyéni közlekedéssel.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 21:06:03

@s: mindenesetre tegnap bajnai adott egy remenyt..:-)

el is inditott az partfougyeszseg mindenfele dataplexes vizsgalatokat ellene, ergo ott a nikotincsik viktor fecskejen belul..;-D

Never 2012.01.10. 21:08:17

@Laciii: Orvos - nos szerintem az sok nem fog maradni. Akiben egy kis vér is van, megy külföldre az itteni pénz sokszorosáért dolgozni - és ez nem lózung vagy propaganda, tényleg sokszorosa a pénz.

Mérnök - abból több és jobban képzett kellene, a műszaki fejlesztés élvonalában. Mit is tesz pontosan ezért a magyar oktatási kormányzat? .....semmit. Az Audi többet tesz a magyar műszaki felsőoktatásért, mint bármelyik kormány tett, puszta számításból, mert kell neki az értelmes, kreatív és - német viszonyokhoz képest kifejezetten - olcsó magyar mérnök.

Never 2012.01.10. 21:11:38

@shitgun: Ízlések és pofonok. Ahol élek, mindenkit ismerek, ha más nem, látásból. Mindenkinek előre köszönök, és viszont is mindig köszönnek. Ha elesnék az utcán és valami bajom lenne, nem mennének el mellettem, hanem tudnák, hogy ki vagyok és hogy rosszabb esetben mentőt kell hívni, mert nem egy alkesz vagyok, aki megint csak túl hamar bevette a napi adagját, és aztán el akarja törni a mentőápoló kezét.

A kis közösségekben van szerintem a normális megtartó erő - és ezeknek a felbomlása sajnos sokban hozzájárult a mai társadalmi problémák kialakulásához. Nem véletlen, hogy a 60-as és 70-es években a kultúrpolitika (levéltári anyagokkal igazoltan, kutathatóan) igyekezett ezeket a közösségeket bomlasztani, mivel kevésbé irányíthatóak és befolyásolhatóak, mint a nagyvárosok.

Exploiter 2012.01.10. 21:12:13

130 milliárd?
Az a kemény. Valaki hozzon példát, hogy orbitális pályára is lehet ennyiért tömegközlekedést üzemeltetni.

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 21:15:19

"35,6%-ot fizetnek az utasok, ez teljesen jó arány."

Tényleg!? Akkor ezt a mondatot tessenek kőbe vésni! Sírfeliratnak is pont jó lesz a BKV számára.

Never 2012.01.10. 21:16:36

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Az utca az ÉN adómból van. Személyesen fizettem be, a maradék pedig EU támogatás.

Budapesten azért élnek sokan, mivel a nagy tömeg nagy mennyiségű szolgáltatást igényel és gerjeszt, különös tekintettel az ország egyértelműen centralizált jellegére (közlekedés, közigazgatás, oktatás, színház - ide sajnos már nem írhatom azt, hogy "kultúra", bár egy évtizede még talán az volt).

Bár nem gondolom, hogy Marx követendő lenne, de A tőke hordoz azzal kapcsolatosan nagy igazságokat, hogy a termelés az, ami értéket teremt, a kereskedelem és a bank-szektor nem teremt értéket, csak "lefölöz". Budapest - legalábbis az én tapasztalataim szerint - a termelésben kevésbé vesz részt, mint a vidék, bár a GDP-ben jelentősebb a része.

Melee 2012.01.10. 21:17:31

@Lencsés lstván: "ÉN NEM VAGYOK ANONIM! "
Tudjuk, te Papp István néven kerültél anyakönyvezésre.
Apropó, Tarlóst melyik párt támogatta a főpolgármester választáson?

Viktus 2012.01.10. 21:18:42

@Never:

Mindenben többszöröse a pénz ...

Never 2012.01.10. 21:18:56

@Kusztovszki Kevin: l a s s a n í r o m , h á t h a n e m t u d g y o r s a n o l v a s n i.

L u m p e n p r o l e t á r. P a n e l p r o l i. N a e z j u t o t t h i r t e l e n e s z e m b e.

Laciii 2012.01.10. 21:19:04

@ZBR:
"A kérdés azonban ez: MI MÁST TEHETETT VOLNA?!"
Leépíti a felesleges irodistákat, nem fogadja el a 4-es metró terveit, hitelfelvétel helyett döntéskényszerbe állítja a kerületeket meg a kormányt, amit most a hitelezők tettek meg.

Never 2012.01.10. 21:20:49

@Viktus: Mandulaműtétem már volt, az inkább hasonlít. A mandula az a szerv, aminek nincs más szerepe, mint hogy a kórokozók és a véráramban felgyülemlett hulladék felhalmozódik benne és sajnos elérhet krónikus mértéket - és akkor azt el kell távolítani. Sajnos ha a parlamenti közvetítést meg a tetszőleges híradót nézem, mandulaműtétes kedvem lesz.

Viktus 2012.01.10. 21:21:46

@Virág et.:

Kevesebb százmilliós megbízás kell a szomszédnak adni az egyik kerület vezetőjének a másiknak nem kell sutyiba eladni a fél kerületét áron alul a harmadik ne zárja be az adózó jelentős turisztikai célpontnak számító bevételi forrásait, és így tovább ... mindjárt lenne pénzük a kerületeikre, és tudnának mit tovább adni a bkv működtetésére is.

Never 2012.01.10. 21:22:43

@Viktus: Igaz, de kevés helyen olyan drasztikus a különbség, mint az orvosoknál, ha mondjuk a rezidenseket vagy a fiatal szakorvosokat nézi az ember. A körülményekről nem is beszélve. Nem mindegy, hogy egy tetszőleges lepukkant magyar kórházban kuncsorog az embere gumikesztyűért meg kötszerért az ellátónak, vagy pedig a Charité-ban a legmodernebb műszereket tolják a segge alá...

Never 2012.01.10. 21:23:34

@nyehehe: Most már szívok. A változatosság gyönyörködtet - hátha az a szívás jobban tetszene...

Melee 2012.01.10. 21:25:14

@Never: Bank és kereskedelem nélkül megdöglenél a megtermelt árudon. Marx 150 éve írta meg a könyvét, azóta változott a világ. Nem is keveset. Lapozgasd a naptárat, és mire a heti naptárban lapoztál 7800-at, rá is jössz, hogy mennyit.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.10. 21:26:17

Mondjuk azt sem értem, hogy miért nem lehet megbüntetni a bliccelőket. Én hónapszámra nem találkozom ellenőrrel, pedig minden nap buszozom, villamosozom.

Laciii 2012.01.10. 21:26:51

@Never:
"Mérnök - abból több és jobban képzett kellene, a műszaki fejlesztés élvonalában. Mit is tesz pontosan ezért a magyar oktatási kormányzat? .....semmit."
Ez a Budapest felesleges baromságodra volt válasz, ne terelj.

Never 2012.01.10. 21:29:26

@Laciii: Nincs terelés. A felsőoktatást hatékonyabban meg lehetne oldani, mintsem tonnaszámra dönteni a pénzt budapesti intézményekbe azért, hogy művelődésszervezőket meg marketing-kommunikáció szakosokat termeljenek.

Az Audi pedig - félreértések elkerülése végett - nem a Műegyetemet tömi pénzzel, hanem a SZIE-t Győrben. Épített egy motorvizsgáló központot, támogatja a gépjárműipari mérnökök képzését, elhelyezkedést biztosít.

ZBR 2012.01.10. 21:32:51

@Laciii:

"hitelfelvétel helyett döntéskényszerbe állítja a kerületeket meg a kormányt, amit most a hitelezők tettek meg."
És? Érdekli ez a kormányt? Én nem úgy látom...

"Leépíti a felesleges irodistákat"
Ez egy olyan lózung, ami mindig jól jön. Csak a zárolt 32 milliárdból szerinted hány "felesleges irodista" jönne ki? Teljes tévedés. A BKV gazdálkodásának akármilyen felelőtlensége eltörpül ezek mellett az összegek mellett.

"nem fogadja el a 4-es metró terveit"
Fejlesztésre szükség volt. Sőt. Négyes metróra is szükség volt. És van is. Sőt, 10-20 éve van már. Nem pont ilyen műszaki tartalommal persze. De ezt ő, politikusként honnan tudhatta volna? Ahogy nem tudhatta azt sem, hogy végül jóval drágább lesz. Minden alagútépítés általában drágább lesz. Nem kicsit.

Never 2012.01.10. 21:33:26

@Melee: Nope. Pontosan mit is tett értem a kereskedelem? A 80 forinton eladott tejet megvehetem valahol 180 és 280 forint között. Ausztriában olcsóbban tudok bevásárolni (még mindig), mint itthon.

Az én adópénzemből tőkésítik fel és támogatják a bankokat, amik - szó szerint - eljátszották, eltőzsdézték a pénzüket. Németországban az anyabank refinanszíroz valahol 1 és 2 % között, itthon pedig nem lehet kapni 10 % alatt vállalkozási hitelt. (Mielőtt valaki az árfolyam-kockázatot említi, le lehet hedge-elni azt is rendesen.)

Nem látom a hozzáadott értéket. Pontosan mit is tesz hozzá a kereskedő, ha nagyrészt még a logisztikát is a szállító csinálja? Mit is tesz hozzá a bank, ha manapság már nem ad hitelt, hanem csak parkolja a betett pénzt a nemzeti banknál vagy az EKB-nál?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 21:35:16

@Never: "Bár nem gondolom, hogy Marx követendő lenne, de A tőke hordoz azzal kapcsolatosan nagy igazságokat, hogy a termelés az, ami értéket teremt, a kereskedelem és a bank-szektor nem teremt értéket, csak "lefölöz"."

ha nem lenne a szolgaltatoszektor, ki venne meg a termeloszektor altal termelt arut es mibol?:-)

tudod, annakidejen amikor felbomlott az oskozosseg es az igenyek az onellatason tulmutattak, eloszor a cserekereskedelem ment, de aztan ie 6-700 korul - nem emlekszem pontosan, mirva regen volt mar ez - egy bizonyos ludiai kroisos - mond valamit a krozus kifejezes?;-)) - kitalalta a penzermet, mint olyat es az allamilag meghatarozott ertekkel es garanciavallalassal gyakorlatilag felszamolta a cserekereskedelem intezmenyet.

tehat amit te elkepzelsz, az lasan 3000 eve mukodeskeptelen:-)

ertem en, hogy remekul vilagit a mecses, de egy szazasert olyan superledes ongyujtot veszek mar, hogy a szemed kisuti:-)

ZBR 2012.01.10. 21:36:05

@Viktus:
"Lemond ..."
Ha te politikus lennél és lenne egy megoldás, amivel még lazán az újraválasztásodat is tudnád biztosítani, akkor ugyan tényleg lemondanál? :O

Laciii 2012.01.10. 21:37:26

@ZBR:
"Négyes metróra is szükség volt. És van is."
Nem, nincs rá szükség, ha lett volna sok felesleges EU pénz amit csak metróra adnak akkor lett volna értelme. Az eredeti árából is lehetett volna bőven valóban fejleszteni.

Laciii 2012.01.10. 21:46:38

@Never:
Á tényleg neeeem is terelsz, bocs, tényleg az én hibám, hogy szóba álltam veled.

Never 2012.01.10. 21:48:05

@Laciii: No problem, az élmény kölcsönös :)

Gyikarc 2012.01.10. 21:48:18

Mi van a marketing es hirdetesi bevetelekkel? Minden megallo tele reklammal. Abbol nincs le?

Viktus 2012.01.10. 21:49:09

@ZBR:

Itt a következmények nélküli országban b*sznék rá :P

jet set 2012.01.10. 21:53:47

Pedig nem ártana bedönteni végre a bkv-t. Hátha megoldaná egy nem tolvaj banda kevesebb mint 140Mrd-ból. Persze ésszel kellene csinálni, nem úgy, hogy hónapokig nincs tömegközlekedés.

2012.01.10. 21:56:29

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "ha nem lenne a szolgaltatoszektor, ki venne meg a termeloszektor altal termelt arut es mibol?:-)" - a másik termelő. pl a csepeli munkás veszen búzát a paraszttól, a paraszt meg veszen traktort csepelről. Oszt akkor mindenkinek van mindene. Ezt nevezik társadalmi munkamegosztásnak.

Psyman 2012.01.10. 22:03:15

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Hú... az ilyen fokú képzelgéseket már kezelni szokták. Mert nyilván megéri fővárossá tenni az ötödakkora Fehérvárt, átköltöztetni a teljes adminisztrációt oda milliárdokért és mellesleg felnyomni a vérnyomását annak a pármillió embernek.
Elgurult a gyógyszer? Ilyen, és ehhez hasonló lépések után az ellenzék ÁRKIT, akár még Gyurcsányt is miniszterelnök-jelöltté tehetné, akkor is megszavaznák a következő választásokon! Választásokon ugyanis mindig az elégedetlenek és a nagyon elégedettek mennek el a legnagyobb számban szavazni. Namost egy ilyen lépés után szerinted elégedett, vagy elégedetlen emberből lenne ötször-hatszor több?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 22:03:44

@Őrült Ló Nagyfőnök: "Oszt akkor mindenkinek van mindene"

marmint buzaja, meg traktorja

az elet sava -borsa

kar, hogy az emberiseget a tortenelem soran jellemzoen a luxus igenye motivalta..:-)
hogy jobban, jobb korulmenyek kozott eljen, mint elodei es tobb luxussal tudja magat korulvenni.

ehhez egy erdekes adalek, hogy a a 29-33as nagy gazdasagi vilagvalsag abbol allt, hogy az emberek realjovedelme kb a nagyszuleik jovedelemszintjere esett vissza:-)

Measurer 2012.01.10. 22:14:10

@Laciii: Ugye itt voltak gondok a feasibility studyval: forgalomszervezési anomáliák (pl. 2-es metró Kelenföldi vagy Déli pu végponttal., külváros bekapcsolása vagy belvárosi ingatlanbiznisz, 47/49-es villamos, 1-es villamos, párhuzamos vonalvezetés a 2-es metróval), forgalmi tendenciák változása (pl. a hivatásforgalom csökkenése), költségek alábecslése.
index.hu/belfold/budapest/11m4rfz/

ökörpöröly 2012.01.10. 22:15:11

@Gyikarc: Az egészet lenyúlta Simicska. Az OTP-s Csányi és a trigránitos Demján csak mögötte kullognak vagyon tekintetében. Orsós-Olstein Viktor is csak egy csicska, aki a Simicska-Nyerges-Pintér triumvirátus rángat érdeke szerint. Az IMF-től való rettegés egyik legfontosabb oka sem más, minthogy az IMF nem engedné a jelenlegi szabadrablásukat. Vitézy-Erdős Dávid, a vérszomjas kommunista-zsidó klán tagja egész jól el van az első munkahelyén, mint vezérigazgató. Ez egy utolsó albalkáni szarhalom, nem állam, nem ország.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 22:15:15

@Psyman: nem erted, amit irok?

ha az eu engedte volna vegigvinni a teljes atalakitast, akkor nem lenne jogod elegedetlenkedni, ennek a mediaban hangot adni es a fidesz ellen szavazni.

te abbol indulsz ki, hogy a fidesz es orban egy pillanatig is gondolt arra, hogy barmilyen modon ki lehetne venni a kormanyt megegyszer a kezukbol.

azok utan, hogy elzsaroltak majdnem 3 millio ember nyugdijmegtakaritasat, a kozmedia hamisit hireket, az egyik kamuhetero alcsajat tettek meg halabol a birosagok elere, hogy kihereltek a kt-t, az ab-t, hogy meg akarjak szallni a jegybankot, a tomegbelovetestol a rogtonitelo birosagig _barmit_ el tudok kepzelni roluk.

tolem azt gondolsz rolam, amit akarsz. hivhatsz paranoidnak, orbanfobiasnak.

de egyetlen vezeto politikus van evbben az orszagban, akinek a szemelye vegigkiserte a kozeletet 88-tol napjainkig...

ökörpöröly 2012.01.10. 22:21:10

Csak gondoljátok el, mekkora hatalma lehet a Nyerges-Simicska maffiának, ha egy utolsó csicskájukat -akinek se diplomája, se szakértelme, se gyakorlata nincs- be merik tenni egy válság kellős közepén egy gazdasági csúcsminisztériumba! Orsós-Olstein is tudta, hogy az egész egy szánalmas tragikomédia, mégse merte megtagadni a parancsot. A bunkó Simicska-csicska 1976-ban Végeztem Egy Tanfolyamot Lászlóné egy értelmes megszólalást se tudott elmondani a bizottsági meghallgatáson. A legnagyobb röhögést az váltotta ki, hogy ez a zsidrák csicska a bizottsági felszólalást úgy kezdte: "Tisztelt Bíróság!". Lehet még ennél lejjebb? Nem hiszem, Semmit se szeretnék jobban látni, mint az összes szarputtony, hazaáruló fideszes képviselőt és családját Kadhafihoz hasonlóan kiterítve látni megérdemelnék!Aztán jöhetne a Veres-Gyurcsány-Puch maffia teljes tagsága, családjukkal egyetemben. :)

ökörpöröly 2012.01.10. 22:22:11

Vesszőhibákért és a szóismétlésekért elnézést kérek! :)

Psyman 2012.01.10. 22:23:57

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Tévedsz. Én abból indulok ki, hogy baromira nem fontos, hoyg Orbán vagy a Fidesz azt gondolja-e, hogy valaha is ki lehet venni a kezükből a hatalmat. Ugyanis Magyarország annyira a külföldtől függ, hogy nekik igazából csak egy ujjukat kell megmozdítani, és akkor Orbán a feje tetejére is állhat, akkor is bukni fog. Úgyhogy nem épül itt ki semmiféle diktatúra, és nem is lesz itt állampolgári jogoknak sárba tiprása (magántulajdon: majd ha elvették a házadat, meg a kocsidat és nem kárpótoltak érte, ráadásul kirúgtak az állásodból, akkor beszélhetünk ilyesmiről) sem diktatúra, mert még ha Orbán komplett őrült lenne is, és megpróbálná, külföldről nem fogják hagyni.
Innentől pedig minden egyéb puszta hisztériakeltés és a jó magyar szokás szerinti "Ki tud nagyobbat és hangosabban sírni" verseny.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 22:32:08

@Psyman: ezzel tisztaban vagyok, vegig felteteles modban beszeltem, hogy ha megtehetnek...

de ez nem jelenti azt, hogy nem is probaljak meg, akar a bukasuk, akar az egesz orszag bukasa aran.

szoval a fidesz mindenkeppen bukni fog. az sem kerdes, hogy elsosorban a kulfoldi reakciok hatasara. a kerdes mindossze az, hogy bukasaig orban es a fidesz hany hagymazas remalmot eroltet ra az orszagra mind melyebbre es melyebbre lokve minket?
hanyszor rugjak meg ossze a port a vilaggal, ezzel egyre rontva az orszag reputaciojat? ami bizony munkahelyekben, ezen keresztul attelesen adoban, tehat peldaul az oktatas, egeszsegugy, a kozbiztonsag minosegeben merheto.
vajon hany orlutseget csinalnak meg a bukasukig?

ökörpöröly 2012.01.10. 22:34:33

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Na jó, megengedném, hogy kivégzés előtt orálisan kielégítsd Gyurcsányt, így már mehetne a dolog? :D

2012.01.10. 22:36:58

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: A példa tetszés szerint bővíthető luxuscikkekkel is. De mit ad az árucserébe egy bróker, spekuláns, tőzsdealkusz, marketingmenedzser meg a fasztudjamégkimindenki ingyenélő kullancs? Semmit! És mégis ők akarják leszakítani a nagy lóvékat. Ezért beteg a nyugati társadalom. Mert munka nélkül akar mindenki megélni. Ez még nem lenne gond egy köldöknéző buddhista szerzetes esetében, de a nyugati társadalmakban konkrétan a felesleges seggmeresztésért meg hályogkovácsolásért akarnak valódi munkával megtermelt értékes javakat kapni, na és EZ az, ami nem megy!

ökörpöröly 2012.01.10. 22:43:06

@Őrült Ló Nagyfőnök: Te beteg vagy! A hozzáadott érték jobb esetben mindig a vezetőknél a legmagasabb. Ha csak a fajtád élne, akkor még mindig barlangban lakna az emberiség. :) Az értelmiség a civilizáció kulcsa.
A szellemi munka is munka, sőt! Az más kérdés, hogy manapság a menedzsmentek teljesítménye hagy némi nemű kívánnivalót.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.10. 22:48:12

Hogy miért jutott csődközelbe a BKV?

Azért, mert a büdös kurva fővárosi vezetés a rá eső 50 milliárd helyett csak 10 milliárdot ad neki már sok év óta, vagy annyit sem.

És kin akarják bevasalni megint a saját sarukat?
Az utasokon.
Júniusban megint jegyárat akarnak emelni.

A büdös kurva anyjukat!

2012.01.10. 22:52:35

@ökörpöröly: Hahaha, ha az én fajtám nem lenne, akkor azoknak a kurva nagy "hozzáadott értékű" vezetőknek üres lenne a frizsidere. Sőt, nem is lenne frizsidere, meg semmije sem, csak a nagy pofájuk. Ülnének a barlangjukban, és "brajnsztormingoznának" arról, hogy mit egyenek.

lobaszopiatej 2012.01.10. 22:53:07

Megmondom miről szól a buli: Tarlóst ki akarják csinálni, túl sok borsot tört a Fidesz orra alá, nem hódolt be. Vagy lemond magától, vagy felhergelik ellene a plebset.
Fidesz oldalon úgyis lekomcsizzák/gyurcsányozzák azt vége, egyszerű fidesz-értelmiségieknek ennyi indoknak bőven elég.

komplikato 2012.01.10. 22:56:02

Én csak egyett nem értek, a Fidesz.hu oldalán volt egy cikk 2008-ban miszerint a BKV sztrájk napi 12 MILLIÁRD forint kiesést okoz. Ha jól tudom azóta ez még nőt is, legutóbbi BKV csőd cikkben talán 14 milliárd volt?
Na most az egy évre (eltekintek nagyvonalúan a munkaszüneti napoktól) az több mint 5100 milliárd!!!
Ha kiveszem a szabadnapokat akkor is bőszen 3600 milliárd és 4300 között van valahol. Ez nem fog hiányozni senkinek????

ökörpöröly 2012.01.10. 22:56:45

@Közbiztonság Szilárd: Elég mókás, hogy Nyugat-Európában olcsóbb a tömegközlekedés, mint nálunk -a bérekhez képest mérve pedig filléresek-. Nekem Edinburgh volt a kedvencem, 1,5 font volt a napijegy a Lothian társaság járataira. A buszok rendezettek, tiszták, alacsony padlósak voltak, sűrűn jártak, a sofőrök korrekt, segítőkész úriemberek voltak. Igaz, hogy nem volt metró és villamos, de nem is volt rá szükség. A bérekhez és a szolgáltatásokhoz képest eszméletlenül drága a BKV.

ökörpöröly 2012.01.10. 23:00:57

@Őrült Ló Nagyfőnök: Ez erős tévedés. A te fajtád azért élhet, mert Homo Sapiensek közt voltak értelmesek, akik megtanították, hogyan élhess túl, akik irányították a primitív fajtád. A Neander-völgyi emberek sokkal erősebbek voltak fizikálisan a modern embernél, mégis kipusztultak, mert nem volt "szellemi elitjük", ezért feldolgozhatatlan hátrányba kerültek a modern emberrel szemben. Úgyhogy tedd össze a két kezed, hoyg nem mindenki olyan hülye, mint te! :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.10. 23:05:57

Ilyenkor merül fel bennem a kérdés,mi pénzt loptak el ebben az országban?
De legalább lesz 4-es metró. Majd.Valamikor.Amikor Euro.
Addig a mostaniak is kiveszik belőle a részüket.
Azt hiszem mi magyarok igazi életművészek vagyunk,hogy ezt kibírjuk.
Na jóéjt!

Bebes 2012.01.10. 23:20:40

@Le_Penseur: A pártkasszába és a magánzsebekbe, tehát kifelé folyó összegeken kívül ott van még, valszeg nagyobb arányban, a belül elfolyó pénz: az olyan állami óriások, mint a MÁV, BKV, a saját vezetőik érdekkörébe tartozó magánvállalkozásokhoz szervezik ki a (nem véletlenül átláthatatlanul bonyolult részfeladatokat). Nem lehet hozzányúlni a rendszerhez, amíg egyszer tisztességesen át nem világítják az egészet, hogy mire, hová, kikhez folyik el a pénz. Történtek erre próbálkozások, de persze minden eszközzel szabotálták őket az ellenérdekeltek (köztük a szakszervezetek).
Volt bennem egy halvány remény, hogy a Vitézynek gründolt csúcsszerv tenni fog valamit, de csak még egy vízfejet hoztak így létre, még több pénzcsappal, még több vezetői szinttel és a hozzájuk tartozó fizetésekkel, juttatásokkal és prémiumokkal.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:33:39

@marcinátor: Ilyen a világon nincs. Pusztán a finanszírozást nézve egyetlen tömegközlekedési vállalat sem önállátó. Azért dotáljká a világon mindenhol, mert

ad 1. Nélküleg megáll az élet. A dotáció mértéke a várható gazdasági haszonhonnál kisebb. Ha nincs közlekedés, akkor megáll az élet. Nem dolgozik az ember, nem fogaszt = halál.

ad 2. A más járulékos hatása sem elhanyagolható. Pl. hogy élhető a város és nem fullladsz bele a szmoga.

Csak itthon - mint sok minden más - ez sem megy...

RaveAcE 2012.01.10. 23:34:27

Pedig mekkora szája volt a Tarlósnak, hogy majd jól gatyába rázza a fővárost meg a BKV-t.
Látjuk....
Tönkre megy, amihez hozzányúlnak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:39:41

@Transylvanianmixedgrill: Az, hogy nincs tisztességes önálló jövedelme...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:42:37

@Transylvanianmixedgrill: A diákkeresetből te nemigen jársz el fesztiválozni meg bulizni... Nem az dönti meg a gazdaságot és a közlekedési rendszert, hogy valaki évi 1 vagy 2 feszitválra elmegy. Ja, ahol mellesleg FOGYASZT, tehát adózik is, mert ÁFA az van...

ubu1 2012.01.10. 23:46:09

Én nagyon várom már, hogy az egész BKV tényleg csődbe menjen. Egyszerűen nem látok ugyanis megoldást ennek a mamut pénznyelőnek a megreformálására. Tényleg óriási káosz lesz, de ki kell bírni. Hiszek abban, hogy egy hosszabb sztrájknyi idő alatt a fővárosi tömegközlekedés romjain vagy mellette elkezdhet felépülni egy európai szintű és elfogadható áru közösségi közlekedés. Máshol ez működik, még ha kell is az állami támogatás. Koncessziós szerződésekkel és magántőke bevonásával (ha tényleg tisztességesen csinálják) működhet ez. De a lassú átalakulás nem működőképes, itt kell egy kíméletlen kijózanító pofon.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:51:03

@Grensberg: A 4-es metrót el sem szabadott volna kezdeni építeni. És ezt hozod fel pozítív példának. Megálla az ész.

A Combino villamoshoz át kellett szabani a fél villamos vonalat, mert nem volt képes kiszolgálni. A síneket meg gyikolja, mert a kis kerekeit nem ilyen anyagminőségű sínekre tervezték. Belső elrendezése egy vicc, mert nem olyan forgalomra méretezék, mint a nagykörúti. Azon kívűl, hogy van benne légkondni fostalicska. Ja, az tis UTÓLAG kapta meg.

Bazdmeg, sírva röhögök rajtad.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:53:28

@Ringlósztár: 1,5 év alatt nem fogja felépíteni azt semmiből azt, amit 30 évig romboltak. Ez a villamosHÁLÓZAT,

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:56:21

@zero: Ez mind szép, csak ha távolságok vidéken nagyobbak? A BKV meg nem jár mondjuk Szeged és Kecskemét között..

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.10. 23:57:57

@Viktus:

"Budapest a fej a vidék a test. Egyik sincs meg a másik nélkül. "

A sok hülye ezt nem fogja fel. Bizonyos költségeket közösen kell viselni. Az ország úthálózatának 99,99%-án soha nem jártam, de áttételesen mégis finanszíroztam valaha, amíg volt útalap...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 00:00:08

@ZBR: Ki volt a főpolgármester? Kinek a bandája volt 8 évig hatalmon? Akkor mit kellett volna tennie...?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 00:01:47

@Virág et.: Aha. És ki éppítetti azt a kibaszott játékmetrót? Ki nem volt képes olyan uniós projekteket futtatni, amik +90%-ben finanszírozott volna az EU? Ki nen volt képes egy kibaszott villamos beszerzéset levezényelni? Ezért is biztos a VEKE, Vizéti, Orben, meg mittomén még ki a hibás...

Állítólag dübörgött a gazdaság. Abból talán tellett volna a BKV-ra is...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 00:04:26

@ZBR: Tehát SEMMI szükség erre a 4-es metróra. Pont.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.11. 00:10:47

@Never: sajnos a mandula nem csak az a szerv amiben felgyulnek a dolgok, hanem alapvetoen az a szerv lenne, ami elso korben megallit egy fertozest.
nekem tevedesbol kivettek a mandulamat (1 evvel kesobb derult ki egy mas okbol elvegzett fogrontgenen, hogy felesleges, mert nem az okozta a bajt)
ha kiveszik, az esetek 80%aban tobb a baj, mint a hazson.
nekem kivettek, azota majdnem folyamatosan beteg vagyok. persze dolgozom azota is folyamatosan, mert a szinte allando lazas allapotra azt mondtak, h " hat, szokja meg!"
jo is az, ha az ember fizeti a tb-t...

2012.01.11. 00:21:36

@ökörpöröly: haha, mert az esztergályos Pista bácsi nem tudna esztergálni marketingmanager nélkül, Teri néni meg nem tudná felnevelni a csirkéit biztosítási alkusz nélkül, mi? Szalainé Szilágyi Eleonóra nélkül nem mennének a villamosok, mert senki sem tudná elvezetni őket, és Simicska nélkül a plakátragasztók tehetetlenül vakarnák a fejüket, és Bocskor Gábor nélkül nem tudnák a pékek, hogy kell kenyeret sütni, mi? Ugyan ne fárassz már engem ilyen hülyeségekkel!

2012.01.11. 00:23:40

@ejszarny: miért nem oltatod magadat, ha ilyen fogékony vagy a fertőzésre? Olcsóbb, mint az antibiotikum, és nincs kényelmetlenséged sem.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.11. 00:46:51

@Őrült Ló Nagyfőnök: hajlektalanellatasban dolgozom, ennyi oltas nincs is...
plusz ugye oltast akkor adhatnak elvileg, ha nem vagy epp beteg, lazasan nem.

nane123 2012.01.11. 01:24:15

"... ami egyelő Budapest csődjével és a 4-es metró végével." Itt kivételesen az "egyenlő" n -el írandó! :)

okleveles naiv 2012.01.11. 01:26:01

"A rendszerszintű probléma nem az, hogy a BKV rosszul gazdálkodik"

:DDDDDD

Leestem a laptop alá a röhögéstől, és marha nehéz innen gépelni... :D

Akkor mégis mi a gond?
Mert szerintem az, hogy leállítják a 20 milliós alkatrészvásárlást, de nem állítják le a 384 milliós bónusz kifizetést, igencsak gazdálkodási problémának tűnik...

Fejlődik a világ. Ha belegondolok, h régen Kretént, MAD-et kellett venni az ilyen poénokért, most pedig simán index főoldal, és már lehet is nyeríteni... :D

Bartoki 2012.01.11. 01:51:44

A megoldás az ingatlanadó/építményadó. 1000 Ft/m2-ből pont össze is jönne ennyi. Sok más településen már most is van ilyen és nem halnak bele.

Hosszabb távon persze nem m2, hanem valami jobb rendszerben kellene kivetni, de most gyors megoldásnak megfelelne.

Végülis a budapesti ingatlanok épp azért érnek annyit, amennyi, mert "jó a közlekedés".

2012.01.11. 07:26:18

@Deres: Ja! Azt megnézném, ahogy a 65 éves, túlsúlyos édesanyám hazafele biciklizik a piacról, a kormányra akasztott két cekkerrel a Németvölgyi úton fölfelé, egy januári hóviharban. :-)

@Bartoki: Én bizony belehalnék, ha rám csesznének 83.000 Ft ingatlanadót. (Ebből 18.000 a fáskamra. :))

dzsoni5 2012.01.11. 07:47:35

Nevernek annyiban igaza van, hogy pl egy átlag vidéki nagyváros (ami értéktermelésben nincs is túlzottan lemaradva a fővárostól) valahogy bele tudja rakni a saját 30-40%-os részét a helyi tömegközlekedés finanszírozásába (30-40%-os jegyárbevételi arány mellett), míg a fejlettebb, nagyobb adóbevételekkel rendelkező Budapest nem. Emellett pl a legtöbb helyen látványosan fejlesztették a járműparkot is, mivel így általában olcsóbban tudnak működni. És ezek között vannak olyan városok is, ahol a város méretéhez képest kifejezetten sűrű a buszok követése. Nem a fejről meg a kezekről van szó, hanem az elkúrt gazdálkodásról, ami jogosan ébreszthet ellenszenvet vidéken.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.01.11. 07:52:29

Oda kell adni az egyháznak a buszokat.

Az egyház nem fizet adót, ennyivel mindjárt olcsóbb lesz az üzemeltetés, az egyház kap támogatást, és addig is lehet misézni a buszon, amíg a gyerek be nem ér a hittanórára.

asf123asd 2012.01.11. 07:58:05

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: évi 2millio adot fizetsz kb. . ettől olyan királynak érzed magad hogy rögtön meg is eresztettél egy frankhiteles poént. plusz még előjött az übermensch szindroma "budapesti lakos vagyok" változata is. jót nevettem rajtad, jól indul a napom köszönöm:)

Kravver 2012.01.11. 08:17:39

Hát, egye fene,még egyszer, de most már tényleg utoljára: Zero te ezeknek tapsikoltál a kis nyelvecskéddel olyan lelkesen :)

Oóóó, de ciki.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.11. 08:23:09

@Kravver: :-DDD

tenyleg volt ilyen..

dehat sokan elkovettek ezt, a velemenyvezer is melegszarig volt orban seggeben anno, most meg nezd meg, a verben furodne legszivesebben:-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.01.11. 08:28:21

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Az emberismeret mindig is erőssége volt a magyar értelmiseggnek.
Az egyetemen is kiemelt figyelmet fordítanak erre a diszciplínára.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.01.11. 08:47:08

@Viktus: Szóval, Róma 1 euro, ez nagyjából annyi, mint nálunk.. Bécs 1,80 ( www.wienerlinien.at/eportal/ep/channelView.do/channelId/-31756/pageTypeId/9083 ), ez ugye drágább. Amsterdamban tudtommal kilométerdij van ( www.gvb.nl/reisinformatie/welke-kaart/Pages/default.aspx ) + alapdíj, szerintem egy euróból csak kb. egy kilométer jön ki. Napijegy 7,5 euro, ez is drágább, mint a BKV.

A BKV sok szempontból szar, a tarifarendszer korszerűtlen, a jegyek a hazai jövedelmekhez képest drágák, ezzel mind egyetértek.

De nyugati viszonylatban a jegyárak még így is az olcsóbbak között vannak.

Melee 2012.01.11. 09:13:35

@Never: A kereskedő azért keres többet, mint a lakatos, mert nehezebb munkát végez. Nehezebb feladatokon gondolkodik. A gondolkodás a legnehezebb feladat. A keleti blokk rendszerváltása után sok állami vállalatnál (nem csak nálunk) kiderült, hogy a megtermelt árú raktárakat tölt meg, mert nem tudták eladni. Magánosítás után sikerült. Mert jobb lett a kereskedelem.

A bankszektorral kapcsolatban meg kiválóan fújod a kormány ostoba propagandaszövegét. Ott voltál a kitalálásánál? Attól, hogy megjegyeztél egy angol szót (hedge), még nem leszel hiteles, mikor nyilvánvalóan még azt sem tudod, hogy mit jelent az irányadó kamatráta.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.01.11. 09:25:53

@Melee: "A kereskedő azért keres többet, mint a lakatos, mert nehezebb munkát végez. " - Anyád...

Never 2012.01.11. 09:39:38

@Melee: Muha. Muhaha. Muhahahahahahaha.

Na ez remélem vicc volt.

Nem tudom, hogy hány LIDL, Tesco, Spar vagy CBA beszerzést ültél végig. Nos, elmondok valamit. Az a kemény munka abból áll, hogy:
- előszobáztatod a beszállítod
- miután várattad egy csomót, utána megalázó körülmények között megalázó feltételeket teszel elé
- majd ezeket a feltételeket sem tartod be (fizetési határidő, levonások, kötbérek)

Utána pedig elfáradtan hazamész.

Mindeközben a termelő cég csak a beszerzéssel, a munkavállalókkal, a hülye hazai és külföldi konkurensek dömping-áraival, a piac beszűkülésével, valamint a finanszírozás ellehetetlenülésével kell, hogy megszakítsa időnként a jacuzziban töltött idejét.

Ja, ha pedig nem a vezetőségről beszélünk: javaslom, hogy egy fűtetlen raktárban targoncásként, lezsákolóként vagy lakatosként tölts el akár egyetlen munkanapot (ja, hogy az nem 8 óra? bocsi....)

Én nem vállalnám azt a melót annyi pénzért, és tisztelem azokat az embereket, akik azt kénytelenek csinálni.

A közgazdasági szakszótárt pedig minden nap a tükör mellé teszem borotválkozáskor és megtanulok egy idegen szót belőle. A mai nap sajnos kimaradt, mert az autóban kellett borotválkoznom, ugyanis késésben voltam. Nem baj, talán ki tudom pótolni az egyetemen tanultakkal...

Kravver 2012.01.11. 10:36:19

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Mégis hiába várom Zero "öszödies" posztját erről a kis váltóállításról.
Biztos nem ér rá,mert beletekeredett a köpönyegébe.

Bartoki 2012.01.11. 10:50:35

@Őrült Ló Nagyfőnök: "Azt megnézném, ahogy a 65 éves, túlsúlyos édesanyám hazafele biciklizik a piacról, a kormányra akasztott két cekkerrel a Németvölgyi úton fölfelé, egy januári hóviharban. :-)
...
Én bizony belehalnék, ha rám csesznének 83.000 Ft ingatlanadót. (Ebből 18.000 a fáskamra. :))"

Pedig csak ezek közül lehet választani:
- Bicikli
- Fizesse meg aki utazik
- Fizesse meg aki itt lakik
- A jó öreg "fizesse meg valaki más" - ez volt eddig, de úgy látszik ez már évek óta nem működik)

2012.01.11. 13:17:31

@Bartoki: Azért én még tudnék néhány variációt. Pl járatritkítás, és/vagy felszálláskori jegyellenőrzés... No meg az sem lenne hátrány, ha a bevétel nem szalayné szilágyi eleonórák kielégítésére menne, meg GPS alapú buszmegálló táblákra, meg plazmatévére minden HÉV állomáson, hanem mondjuk ráköltenék a rozoga buszaikra.

Melee 2012.01.11. 15:22:33

@kolbászoszsömle: Komoly érv volt, be is lőtted a szintedet.

Melee 2012.01.11. 15:38:25

@Never: Említett helyekre bemegy a termelő, és orrba-szájba szívatják. Ha lenne annyi esze egy régió termelőinek, hogy összeálljanak és megfizessenek egy kereskedőt aki képviseli őket, más lenne a tárgyalási pozíció. Persze a másik oldalé is változna az oszd meg és uralkodj irányába.

Azt is gondold végig, hogy mi lenne, ha a targoncás ülne be a vezetői székbe, és hozná a döntéseket. Én már kevertem egész nap a betont házépítésnél, meg végeztem mindenfajta segédmunkát. Felelősség gyakorlatilag nulla, fizikailag elfáradsz. Mikor olyan döntéseket hozol, melyen a jövő havi kenyér múlik, és viseled a felelősség súlyát, akkor elsősorban nem fizikailag fáradsz el.

Never 2012.01.11. 15:55:43

@Melee: Sajnos a TÉSZ-ek és BÉSZ-ek, amiket én láttam, mind rövid úton széthullottak, mert valaki - folytatva a jó TÉESZ-es hagyományokat - megpróbálta lenyúlni a többieket, több-kevesebb sikerrel. Nem sznobériából mondom, de ez valahogy a szerencsésebb történelmű vidékeken, ahol láttam példákat, jobban működik (Ausztria, Svájc, német régiók - ezeket ismerem).

A vezetői dolgokról nem kell sokáig meggyőzni engem, én is eléggé elfáradok estére a mukám során szellemileg, holott fizikai értelemben munkát nem végzek (mert ugye munka = erő x elmozdulás, én pedig egy nagyrészt egy helyben ülök, az irodámban, a tárgyalóban vagy az ügyfélnél). Aki viszont egy kellemes irodából vagy fűtött helyről f*kázza a melósokat (akik szintén nem szentek...), azt ki kellene pár napra küldeni dolgozni. Aztán talán változna kicsit a véleménye (nem kell mást csinálni, csak mondjuk téli minuszokban fűtétlen gyárépítésnél minőségellenőrzési bejárásokat tartani egy hétig, és máris átértékelődik kicsit a világ...)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 16:58:38

A 4-es metró miatt nincs BKV-ba pénz... Szerintetek miből finanszírozták azt...? Abból a pénzből, amit elbasztak arra a szarkupacra a fél BVK járműparkját fel lehettet volna újítani. Az összes buszt, trolit és metrót, az EREDETI ~250 millárdos árból. A ~550-es mostani árból - a jó kurva anyjukat azt - meg a HÉV-ek és a villamosok egy része is menne és istentudja mennyi vágányfelúítás. A belső adósság nagy része rendezhető lett volna belőle. Erre működésre vettek fel hitelt, beletolták a pénzt a semmire sem jó metróba. Építettek egy fostalicska alagutat és feláldozták az egész BKV-t.

Ezek után mondja bárki is, hogy ez nem ér meg minimum egy tarkónlövést...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 17:03:07

@Never: Látom valami retrokomcsi lehet, aki szerint az agymunka az nem munka. Mielőtt beszólnál én is dolgoztam raktárban. Olyan helyen is, hogy a TESCO és a többi hely ahhoz képest maga volt az álom munkhely, mert suli melett dolgozotam a fenti helyen, éjszakai műszakban.

Most mérnök vagyok. A gondolkodás és a felelősség bizony sokkal fárasztóbb, mint anno éjszaka dobálni az ásványvizes pakkokat.

Azon meg sírva röhögtem, hogy az ottani fejesek a legalapabb munkaszervezési feladatra is képtelenek voltak...

ZBR 2012.01.11. 17:03:40

@molnibalage:
Bocs, de ezt én kérdeztem.
Én nem ERRŐL a négyes metróról beszéltem, hane ma négyes metróról általában.

@Laciii:
"Nem, nincs rá szükség, ha lett volna sok felesleges EU pénz amit csak metróra adnak akkor lett volna értelme. Az eredeti árából is lehetett volna bőven valóban fejleszteni. "
Fejlesztettek is. Vagy a Bartók Béla, MorZsi, Fővám, stb. az meg sem történt?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 17:04:59

A tömegközlekedés meg azért van picit leterhelve, mert sokaknak derogál 1-2 buszmegálló vagy villamos megállót is sétálni...

Never 2012.01.11. 17:25:52

@molnibalage: (hogy a nyelvtannáci is előjöjjön belőlem) Az nem retrokommunista, hanem kriptokommunista.

Mellesleg ez új, ilyen még nem voltam. (Bár töredelmesen be kell vallanom, hogy két évben egymás után is voltam kiváló kisdobos, de az úttörőket megszüntették alólam, cserkész meg nem voltam.)

Ez itt nem állásbörze, tehát nem szeretnék CV-t teregetni, de maradjunk annyiban, hogy inkább értelmiségi-vezetői mintsem fizikai munkaköröket töltöttem és töltök be eddig életemben.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem ismerem el, ha másvalaki is letesz valamit az asztalra. Nem fogok rögtön köpködni a melósra, mert én éppenséggel egy ház ára műszaki eszközzel körbebástyázva csinálom a munkámat.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 17:30:04

@ZBR: Akkor sem. Ha a BKV működőképességét áldozzák fel csak azért, hogy busz helyett legyen metró, akkor azt mondom, hogy lófaszt bazdmeg. Melyik részént nem érted, hogy akármilyen metró összegéből a BKV-t úgy rendbe lehetne tenni, hogy villogni lehetne vele a világban, hogy x év alatt nem fejlődött ennyit max. Peking az olimpia miatt? Most mi van? Államcsőd és BKV csődveszély.

Kurva jó....

ZBR 2012.01.11. 17:48:28

@molnibalage:
"Ha a BKV működőképességét áldozzák fel csak azért, hogy busz helyett legyen metró"
Látom, nem érted. Nem baj. Arra persze nem tudtál mit reagálni trollocska, hogy bizony elég komoly felszíni fejlesztések valósultak meg a metróberuházás kapcsán.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.01.11. 17:49:49

@ZBR: Mik? Semmivel sem lett jobb a felszíni közlekedés.

Hülye vagyok 2012.01.11. 21:27:41

@Bartoki: Az is lehetne megoldas hogy az SZJA/AFA bevetelek egy resze az onkormanyzatoknal maradjon. Az ingatlan-ado ellen nincs kifogasom, de csak akkor ha az SZJA-bol levonhato. Ugyanis az ingatlant eleve mar adozott penzbol vasarolta mindenki.

Bartoki 2012.01.11. 22:17:29

@Hülye vagyok: SZJA/ÁFA helybenhagyás és ingatlanadó SZJA-ból levonás ügyben a Parlamentben kell dörömbölni, de a jelek szerint most újra Budapest-, esetleg Tarlós-szívatás van, tehát nem állnak hozzá pozitívan. Egyedül az építményadó az, ami helyi, önkormányzati hatáskörben megléphető.

Az ingatlanadó bevezetése / építményadó kivetése most az ingatlanpiaci mélyponton messze nem ideális, de jobb mint a BKV csőd. Más kérdés, hogy a választók még nem fogadnák el - ahhoz már rég meg kellett volna kezdeni az egyeztetést a néppel. Vagy legalább most el kellene kezdeni.

Bartoki 2012.01.11. 22:50:46

@Hülye vagyok: "Ugyanis az ingatlant eleve mar adozott penzbol vasarolta mindenki."

Az autót is adózott pénzből vesszük, mégis van rá évente teljesítményadó.

Ez az "adózott pénzből még egyszer adózni" egy népszerű érv, de igazából egy demokráciában egyedül társadalmi egyezség kérdése hogy akarunk-e ingatlanadót vagy sem, alacsonyabb SZJA mellett még ingatlanadó is, vagy inkább magasabb SZJA. A zemberek eldöntik hogy a közteherviselést milyen módon kívánják elosztani. A "fizesse valaki más" elv népszerű lenne, de nem fog működni - mindenképpen nekünk kell összedobni, de a módját megbeszélhetjük.

Persze azt is lehet hogy nem dobjuk össze a pénzt és akkor nem lesz BKV.

ps: a korrupciót ettől függetlenül még meg kell fogni - bár ez is a zemberek döntése hogy minden korrupció rossz-e, vagy csak az amiből kimaradok. Minden a fejekben dől el, a többi már ebből következik.

Llew 2012.01.13. 18:14:51

Occó bicikli, Occó bicikli! Kici, nagy, szárga, pirosz! Tesszék, tesszék!

süti beállítások módosítása