Skip to content


       Szűrés lista

SZÉP új cafeteriarendszer

2 éve még a meleg étkezési jegyek magyar üzletláncokban való beválthatóságáért aggódtunk, de szerencsére ma már nincs ilyen probléma, sőt.

A Fidesz gondolt egyet, és a cafeteriarendszert is átalakította, nemzetivé tette, leginkább a francia Sodexo kajajegypiacról való kigolyózása (aminek Sarkozy csak Bayer Zsóti számára érthetetlen módon nem örült) érdekében.

Január 1-től két elemből áll a CR, melynek adóterhelése 19%-ról 30,9%-re nő:
1, Erzsébet-utalvány
2, Széchenyi Pihenő Kártya

Az Erzsébet-utalványról volt egy olyan pletyka, hogy azért ez lett a neve, mert a november 19-i kormányülésen nevezték el..... majd megörültek hogy vakon beletaláltak a százas körbe, hisz Árpádházi Szent Erzsébet a szegények istápolójaként közismert.
Teljesen hihető történet Magyarországon, pláne a Nagy Géniusz Minisztériumától.

Az üdülési csekket kiváltani hivatott SZÉP esetében természetesen bejátszott a kényszeresen historizáló kényszeres átnevezési kényszerbetegség is, bár ez még mindig jobb név, mint a Széll Kálmán Nyaralási Keret, vagy a Liszt Ferenc Vakációs Juttatás.

"Körtvélyessy László miniszteri biztos a SZÉP Kártya által biztosított előnyökkel kapcsolatban elmondta: a kártya három alszámlából áll. Az ezen „zsebekben” lévő összegeket különböző célokra fordíthatják a munkavállalók.

 

Az első „zsebből” havi 12 ezer 500 forint, összesen 150 ezer forint, járulékkedvezménnyel támogatott összeg fordítható meleg étkezésre. A SZÉP Kártya e pillére tehát kiegészíti az Erzsébet-utalvány juttatásait, amely 5000 forint hideg, készétel vásárlására jogosít – mondta Körtvélyessy László.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: egysíkú értelmezése az az új rendszernek, miszerint a korábban biztosított 18 ezer forintos étkezési utalványok összege 5000 forintra csökken, mivel a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány összesen 17 ezer 500 forintnyi étkezést biztosít, valamint lehetőség van további 12 ezer 500 forintos meleg étkezési juttatást adni, ha az adott munkahely rendelkezik saját üzemi étkezdével. Ez a harmadik összeg viszont csak ebben az esetben adható, illetve csak az üzemi étkezésre fordítható – tette hozzá.

A SZÉP Kártya második alszámlája, 75 ezer forintos támogatott kerettel az úgynevezett rekreációs célokra fordítható. Ebbe a kategóriába tartoznak többek között a fürdők, uszodák, sportlétesítmények szolgáltatásai, továbbá a mozi és színházjegyek is.

A harmadik zsebből összesen évi 225 ezer forint jut üdülési célokra. A miniszteri biztos hangsúlyozta: erre a célra a másik két alszámla összegei is felhasználhatóak - így akár 450 ezer forint is - a harmadik zsebbe áthozhatóak. A rendszer tehát egy irányba nyitott, ezzel a rendelkezésnek a célja az, hogy amennyiben valaki nem tudta az év során felhasználni a másik két alszámlán lévő összeget azt üdülési célokra felhasználhassa."

"Dr. Guller Zoltán a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az év végéig beválthatóak még a régi típusú üdülési csekkek és meleg illetve hideg ételutalványok is. Rámutatott: az Erzsébet-utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére. A Nemzeti Üdülési Szolgálat eddig 17 ezer elfogadóhellyel kötött szerződést, de tovább folynak a tárgyalások a cél, hogy az utalványt legalább 20 ezer helyen fel lehessen majd használni. Hangsúlyozta, hogy az utalványt átmenetileg 2012-ben még meleg étkezésre is lehet fordítani, tehát felhasználható éttermekben is."

"Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár rámutatott: míg a SZÉP Kártya inkább gazdaságélénkítő eszköz addig az Erzsébet-utalvány inkább szociális jellegű termék, ebből is adódnak a két elem közti különbségek."

 

Forrás: NGM-tájékoztató. A csatolt tájékoztató (.doc!) elolvasásakor azt is megtudhatjuk, hogy a kormány célja a SZÉP-pel, ezzel az "univerzális elektronikus utalványkártyával" a készpénzhasználat csökkentése, és a belföldi turizmus élénkítése, mert "A több vendég magasabb szállodai foglaltságot, nagyobb forgalmat jelent, ezzel hozzájárulhat a munkahelyek megtartásához, új munkahelyek létrehozásához."

Mondjuk nem tudom, mennyire reális, hogy az amúgyis döglődő, és a "simplicity" jegyében született egytöbbkulcsos adórendszer elbénázása miatt bérkompenzációra kötelezett cégek ekkora összeget költsenek a dolgozóik üdülésére, de persze sose lehet tudni, hátha bejön. Ha igen, akkor csodás tévériport lesz majd télen a megtartott (és esetleg új) munkahelyekről a turizmusban. Plusz azokról az emberekről, akik 1-3 hetet szállodában SZÉP-ülnek, hogy addig se kelljen otthon fűteni.

Az is kiderül a háttéranyagból, hogy "Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására fordítható.(...) Az új rendszernek köszönhetően jövőre mintegy 10 milliárd forintot lehet majd megpályáztatni szociális célokra áttekinthetően, tisztán."

2 milliárdnak máris megtalálták a helyét:

Soltész Miklós elmondta, összesen 2 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat négy, darabonként 500 milliós alprogram keretében. A pénzből a Humán-Jövő Kft. által kezelt állami üdülőkben pihenhetnek a nyertesek.

 (fotó: Botár Gergely)

 


A “Vár a pihenés” program kiírása fogyatékossággal élők számára szól, ők 40 ezer forintot, míg kísérőik 20 ezer forinttal több támogatást kaphatnak.

Az “Élmény együtt” pályázatra három vagy több gyermeket nevelő családok jelentkezhetnek, ez esetben 40 ezer forint családonként és 20 ezer forint gyermekenként az elnyerhető összeg. Egy öttagú család például 100 ezer forintot kaphat.

A “Feltöltődés” program keretében idős, rászoruló emberek üdülése valósulhat meg, szintén 40 ezer forintból.

Gondoltak a szociális és gyermekvédelmi intézményekben dolgozó gondozókra és ápolókra is, az ő pihenésükre is 40 ezer forint szán a kiíró, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

Pályázni minimális önrész vállalása mellett január 16. és február 29. között lehet, az igényeket fokozatosan bírálják el - ismertette Soltész Miklós.

A kormány célja egy igazságos, átlátható szociális üdültetési rendszer kiépítése - húzta alá az államtitkár. Az Erzsébet-utalvány rendszere ezen túl azt is biztosítja, hogy az utalványforgalmazásból származó profit Magyarországon marad."

 

Máris helyben vagyunk, szó szerint.
A fentebb említett áttekinthetőség és tisztaság kapcsán térjünk vissza egy pillanatra a dr.Guller által említett 17 ezer elfogadóhelyre. Mindjárt másképp hangzik, ha azt mondom, hogy három, ugye?

Három üzletlánc. Coop, CBA, Real.
Egyelőre csak velük szerződtek, az érdeklődő multikkal a hírek szerint nem is nagyon tárgyalnak, és jóval kedvezőtlenebb feltételeket (leadandó százalékot) is kínálnak nekik, mint a három magyarnak.

Üzenet: a pénzetek jó (különadót majd eldöntjük meddig lesz), örülünk a sok általatok fenntartott munkahelynek, de a NER-nek akkor sem vagytok részei, nem is lesztek soha! Mocskoskülföldiimperialisták!

Legalább Rogán írhatott volna egy zárószavazás előtti kacifántos módosítót mondjuk nyomorult víziközmű-törvényhez, hogy ne legyen ennyire egyértelmű a dolog: "Csak abban az üzletben váltható be a nemzeti étkezési utalvány, amely 100 éve..., de legalább 15, ha...., és C-vel kezdődik a neve, kivéve R...."

 

 

Rufus megjegyzése a videóhoz: "Ez milyen szánalom a köbön! Az RTLKlub reklámot csinált az elbaszott új cafeteria-rendszernek, amit a magasabb adók miatt a munkáltatók, a kevés elfogadóhely, a korlátozottabb felhasználhatóság és a nevetséges összeghatárok miatt a munkavállalók is utálnak. Raktak mellé egy pár tényt, adatot, de akkor is rohadt TeleShop hangulata van az egésznek; a végén már azt vártam, hogy felbukkan a kis "(X)" a jobb alsó sarokban, van jön Horst Fuchs "abszolút grátisz"."

 

Címkék: gazdaság társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr493530567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.16. 11:50:04

Szerintem az egész utalványosdi egy nagy marhaság. Műpénz. Megfizethető adók, meg járulékok kellenének Magyarországon, aztán a melós meg majd eldönti, hogy mire fordítja a keresetét.

Az megn. külön poén, hogy csak a három magyar üzletláncban lehet ezeket beváltani. Ők ugyanis drágábban forgalmaznak általában silányabb minőséget, mint a multik. Így aztán az utalvány hiába olcsóbb (járulékkedvezmény, stb.), de ezt a felhasználó kifizeti a drágább termékek árában.
Úgyhogy adtak megint a sz@rnak egy pofont, tetejében megint duzzasztották egy kicsit a bürokráciát.

A másik poén meg az, hogy nagyon kevés munkáltató fog ezzel élni szerintem, mert a kötelező béremelést sem tudják kigazdálkodni, hát még ezt, tisztelet a kivételnek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.16. 11:51:15

Így kb 1000 km-re Budapesttől én csak szörnyűlködni tudok, szerencsére engem már nem érint.

Gonosz Repülőmókus 2012.01.16. 11:51:32

"A csatolt tájékoztató (doc.!) " - Ez jó, ettől még egy pár évig nem fognak tudni szabadulni.

mh1973 2012.01.16. 11:54:21

Szerencsére nem nagy üzlet a havi 5000 ft kajacsekk, amit többek közt a két legszarabb magyar üzletláncban lehetne elkölteni, így bízom benne, hogy semmivel nem kerülnek versenyelőnybe! Az az ember aki tudatos fogyasztó, megnézi az árakat, a termékek származási helyét az rájöhet, hogy a coop és a cba a két legdrágább üzletlánc és semmivel nincs kevesebb külföldi termék, mint egy sparban, vagy tescoban, sőt a coopokban jó nagy büntetéseket is ki lehetne szabni, magyar termék logóval ellátott külföldről importált termékek forgalmazása miatt! ;)

Secnir 2012.01.16. 11:54:26

ej-ej blogmotor. beszarás, ez a 11. kísérlet:

nálunk 5(!) elemből áll a cafeteria:
-egészségpénztár (egyre szűkebb helyen felhasználható)
-önkéntes nyugdíjpénztár
-pesti BKV bérlet (9800/hó, necces, hogy februártól lesz-e értelme felhasználni)
-Erzsébet kártya (max 5 ezer)
-OTP SZÉP kártya (miért nem OTP Rhonda?) - korlátozott beváltási lehetőségekkel

osztotam, szoroztam, majd úgy döntöttem, hogy önkéntes nyugdíjba tolom be az egészet. HA manyupból valóban k ilehet venni majd a reálhozam feletti részt, akkor majd boldog leszek - ha megöregszem leszek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.16. 11:58:11

Még mindig ugyanúgy gondolok ezekre: utálom az utolsó morzsáját is.

Nem voltam nagy rajongója a 18.000Ft/hó-os kajajegyes rendszernek, mert egy teljesen feleslegesen fenntartott rendszernek tartottam (támogatni azért az embereket, hogy bevásároljanak a boltban?!, ehhez kvázi másodlagos bankjegyeket nyomtatni?!), de két előnye tagadhatatlanul volt: munkahelyeket teremtett és stabil, kedvezményes adózású bevétel volt az alacsonyabb jövedelmi rétegeknek (már akinek a munkáltatója adott ilyet, és még nem is csak papíron). Ez az 5.000Ft/hó viszont röhejesen alacsony, újabb szopatás a 100.000Ft környékén keresőknek és a vidékieknek (mert biztos van olyan része az országnak, ahol 20km-en belül pont nincs egy beváltó bolt sem).

Amitől viszont igazán undorodom, az a SZÉP-kártya. Minden alkalommal elönt a "melegség" egy laza agyvérzés keretében, amikor arra gondolok, hogy vannak emberek, akiknek akár 225.000Ft értékben támogatjuk ÁLLAMILAG a belföldi üdülését és 150.000Ft értékben azt, hogy étteremben zabáljon. Persze, támogassuk a magyar vendéglátóipart, na de így és ennyivel? De jól megy nekünk, hogy ilyenekre futja! Az csak egy dolog, hogy a keret kitöltéséhez a legtöbb esetben kell kérni ezt a szart is, de mondjuk egyszerű földi halandók 50.000-60.000Ft-nyi összeg felett nem is álmodhatnak ilyenekről.

Aztán meg ugye milyen jó is lesz az, amikor pár helyen otthon már nem lesz mit enni meg nem futja majd fűtésre, de ma étteremben eszünk, anyjukom, csuhajja, meg megyünk hotelba, mert ott legalább meleg van!

Komolyan úgy gondolom, hogy ezek mostanában még fényképről sem láttak fehér embert...

butab 2012.01.16. 11:58:13

Önmagában szerintem nem hülye ötlet, hogy azoknaknál a cégeknél lehessen vásárolni, ilyen jeggyel akik valószínű itthon fogják elkölteni a nyereségüket, sőt ez kifejezetten jó lépés. Én nem látok olyan nagy problémát most ezzel..
Mellékesen : : ]
kepfeltoltes.hu/120116/fuchs_www.kepfeltoltes.hu_.png

Gonosz Repülőmókus 2012.01.16. 11:59:17

@Jani haverja: "drágábban forgalmaznak általában silányabb minőséget, mint a multik"
Ez így ebben a formában nem feltétlenül igaz. Menj be a Tacskóba a Köki Terminálban pl. (ja 1000 km-re vagy. Akkor ne menj be). Ott az árak simán verik a non-stop kisközért árait. Felülről.
Másrészt véleményem szerint egy külföldi tulajdonú, (nagyrészt vagy teljesen) külföldi cuccokat forgalmazó multi csak lapátolja kifelé a pénzt az országból, függetlenül attól, hogy (úgymond) hány munkahelyet teremt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.16. 11:59:56

volt egy jó rendszer, ezek a tetvek meg megváltoztatják!!
hogy dögölnének már meg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.16. 12:01:03

mi a .ér menjek el nyaralni, amikor azt a pénzt ételre is köthetném
menjen el a paraszt nyaralni - éhesen ?!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.16. 12:06:57

@butab:
A CBA jórészt offshore-ba tolja ki a lóvét, szóval egy fokkal sem jobbak, mint a külföldi multik.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.16. 12:10:58

@Kőmíves Kelemen: na vegyél vissza! ha nem tudnád:

hircsarda.blog.hu/2011/10/20/fidesz_magyar_szotar_kereso#q=CBA

"CBA (röv.): magyar tulajdonú szupermarket lánc, nem olyan gonosz, mint a Tesco, Auchan, Cora vagy Lidl, hanem rendes"

kifordított nagyanyó 2012.01.16. 12:13:15

Azért jó a lap tetején a UPC reklám.:))

2012.01.16. 12:17:01

Szerintem nincsen ezekkel semmi különösebb baj.
Erzsébet: lenyúlták a francia multik bizniszét, eb aki sajnálja őket! Én egyébként CBA törzsvásárló vagyok, itt nálunk kifejezetten olcsó, legalábbis amit én veszek. Bár lehet, hogy csak azért, mert itt megy el előtte fél óránként az ingyenes tesco busz, úgyhogy elég nagy öngól lenne nekik bekapzsulni. :)
SZÉP: ez tulajképpen csak az elbaszott üdülési csekk adminisztrálgatás elektronikus tranzakciókká alakítása. A kérdés itt inkább az lesz, hogy ki és milyen feltételekkel fog terminálokat kihelyezni mondjuk a haverom lovaspanziójába, ahol a tranzakciók 95%-a kp-s, 4%-a átutalásos (céges csapatépítők stb), és kb egy-két havonta egyszer van, hogy beszédül valami átutazóban lévő egyéjszakás szállóvendég, és megkérdezi réveteg tekintettel, hogy "üdülési csekket elfogasz-e?" További probléma, hogy kint van a puszta közepén az ojjektum, max mobilneten lehetne bankolni, vajon létezik-e egyáltalán ilyen terminál?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.16. 12:18:56

szerintem korrektebb lenne így a bözsi-utalvány (ha valaki már fent megénekelte Horst barátunkat) :DDD

www.kepfeltoltes.hu/view/120116/E-ut_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

butab 2012.01.16. 12:22:07

@Kőmíves Kelemen:
Ok megaszondom az őszintét, nem igazán tudom, ki mennyi pénzt költ el Magyaroroszágon, de azzal egyetértek, hogy az állam avatkozzon bele hogy minél több pénz itthon maradjon, szóval én elhiszem , hogy a CBA rossz, igazából nekem az is jó lenne ha ilyet mondana hogy ott lehet beváltani ahol minimum a nyereség 80%-kát itthon költi el az adott cég. Sőt ez mindneki érdeke, mert ha kiviszik azt a sokmilliárdot, akkor az állam úgyis beszedi rajtunk adó formájában, és akkor véglis olyan mintha a kajáért fizettünk volna többet csak közvetetten. vagy nem jól látom : ?

kifordított nagyanyó 2012.01.16. 12:24:17

Ezt a munkahelyi menzás részt nem értem.Az nem azért van alapból,hogy az alkalmazottak ott kajáljanak?Minek oda kajajegy?
Vagy valamit rosszul értelmezek?

kifordított nagyanyó 2012.01.16. 12:35:12

Mondjuk ha tényleg több pénz maradna itthon és nem a haverok járnának jól (akik szintén külföldre viszik a pénzt) akkor jó lenne.
Ezek az elnevezések meg....

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.16. 12:38:00

@kifordított nagyanyó: A menza választható opció nem kötelező. Kérheted hogy a cafeteria bizonyos részét odatolják és jónapot, nem kell átmásznod a sarki kínaiba occsófinomnemcipőscikét enni heti 5 alkalommal.

Egyébként a VB kommenteléssel megint mi van? 5x küldtem el valamit ami persze meg se jelent...:/

Dezsoke a kem 2012.01.16. 12:38:27

Tényleg ilyen ostobák vagytok, vagy csak rájátszotok? :)

1. A Sodexo és a másik hasonszőrű cég annyi pénzt talicskázott ki az országból évente, hogy képesek voltak Sárközy-t is mozgósítani decemberben azért, hogy szóljon már ide, hogy ezt azért mégsem kellene, még csökkenne a profitjuk. Komolyan azt hittétek, hogy az EU-s balhé első sorban a nagy magyar demokrácia védelméről szól? Hány elcseszett francia üzletet vittek eddig végig szép hazai politikusaink amik most kezdenek leállni.

2. Az a kretén aki nem tudja elképzelni, hogy mire való az ilyen limitált felhasználású csekk, az gondolkodjon el azon, hogy bizonyos dolgokat úgyis muszáj megvenni, mint például kaja, etc, és teljesen mindegy mivel fizeted ki, de itt jön a trükk. Egyrészt a lejárat miatt ezeken a csekkeken nem érdemes ülni, mint a készpénzen, tehát Mari néni nem fogja bevarrni a párnába. Viszont külföldön sem fogja tudni elkölteni, ergo a hazai belső gazdaságban forog a tőke, nem kifele. Ez a sztori rántotta ki Svájcot a hetvenes években egy kisebb válságból. Pontosabban a belföldön elkölthető lejáró üdülési csekkek, mert a jó nép elindult és vele együtt újra beindult egy készpénz áramlás is.

Tessék utána nezni Silvio Gesell-nek, az ö ötlete alapján indult el ez a sztori. (Hint: freiwirtschaft, A wörgli kísérlet).

3. CBA rossz, oké, de valahol el kell kezdeni amíg ki nem épül a teljes hálózat, ugyanis amint van lefedettség, onnantól mindenki más is át fogja venni. Főleg mert az Erzsébet/SZÉP kártya adótartalma kisebb, mint a többi utalványé, ezért a munkaadók ezt fogják preferálni.

Alapvetően - ha jó magyar szokás szerint - nem kúrják el, akkor ez még pozitív kimenetelű is lehet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.16. 12:40:06

@kifordított nagyanyó:

Ha nem tetszik, hogy harmadik napja ugyanaz a rizseshús van, csak más névvel, akkor vehetsz SZÉPen egy hambit.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.16. 12:42:25

Azért megpróbálom újra, szóval ezek a közgazdasági analfabéták tényleg ettől gondolják felpörögni a gazdaságot/turizmust? Hogy majd jól megmossuk egymás haját és körbenyaraljuk egymást? Hát gratulálok, meg ahhoz is hogy haverokat helyzetbe hozunk, micsoda meglepő és nem várt fordulat...

Samott 2012.01.16. 12:43:00

Ezt csunyan elkurtak, amig a kajajeggyel barhol lehetett elelmiszert venni most mar meg van kotve a kezed hogy hol es mennyibol veszel melegetelt es hidegetelt. Es szerencses vagy ha te dontheted el ezt az aranyt. Tul nagy visszalepes ez a franciak kigolyozasaert cserebe, nem ert ez ennyit. Ja eddig 19% volt az ado rajta az uj kartyakon/jegyeken 31% van... nekunk bruttoban van meghatarozva a cafeteria, igy iden nettoban kevesebb marad.

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2012.01.16. 12:46:38

Laspalmas, ugy gondolom az irasbol a legfontosabb dolgot felejtetted ki: a Cafeteria adovonzatat! ami az eddigi 19,04 %-rol ugrott fel a jelenlegi 30,94 %-ra!! Van itt meg egy erdekesseg: a "Sportrendezveny utalvany". Semmifele infot nam talaltam rola, igaz nem is eroltettem a keresest, de, h. ez a tetel miert adomentes azt valaki magyarazza mar el nekem?! Csak nem azt akarjak, h. magyar futball bajnokikat latogassunk adokedvezmennyel? Mert az beszaras lenne, elnezve ezeket a hihetetlen "sztarokat" ebben a zorszagban...!!!(termeszetesen vannak mas sportagak is, de megiscsak a foci a legnepszerubb)

Samott 2012.01.16. 12:51:01

@Niterider: pedig az pont arrol szol. Mondjuk nalunk csak a forma 1 kapcsan merult fel mint valos lehetoseg, magyar bajnokira jarjon az akinek ket anyja van.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.01.16. 12:51:37

@Niterider:

"az eddigi 19,04 %-rol ugrott fel a jelenlegi 30,94 %-ra"

Ami - lássuk be - több, mint amilyen adószinten a "vegyük ki osztalékként - adjuk oda borítékban az alkalmazottnak" össznépi játékmódszerrel szét lehet osztani szürkefoglalkoztatás esetén ugyanazt a pénzt.

Nem jósolok ennek túl nagy jövőt.

csoko20 2012.01.16. 12:53:03

Nem a CBA körül volt az a miliárdos áfa csalás? ;)

pause 2012.01.16. 12:58:32

reszemrol teszek ra hogy hogy nevezik el,orulok hogy van es nem a fizetesembol kell a bkv berletet kipengetni...de hogy 30% ado van ezen is???
na ez a szanalmas

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2012.01.16. 12:59:59

@cserepj: nem tudom mas cegeknel hogy van ez, de a multi ahol en dolgozom, ezt a valaszt adta az esetleges penzbeli kivaltassal kapcsolatos kerdesre:

"Erre csak kivételes és indokolt esetben van lehetőség, de lényegesen rosszabbul is járnátok, mert:
1. a bruttó keretnek csak kb 33%-át kapnád kézhez, míg Cafeteria elemekben ez kb 69%, ha sportrendezvény utalványt is kérsz, ami adómentes, akkor még több is lehet
2. a készpénzt csak az év végén, egy összegben kapnád meg"

Solmenir 2012.01.16. 13:01:03

Nekem a legfájóbb pont az egész SZÉP kártyában, hogy még szinte semmit sem lehet tudni, hol lehet beváltani az étkezési és rekreációs részét, de természetesen már le kellett adni az éves kafeteria tervet, tulajdonképpen vakon. Aztán reménykedhet az ember, hogy nem csak a Gundelban lehet majd beváltani...

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.01.16. 13:03:39

@Niterider:

Nem a multikról beszéltem, hanem a KKV-król. Egyes felmérések szerint 10 cégből 9-nél működik a kevesebbre bejelentett alkalmazott + zsebbe/borítékos módszer, de általában eddig amit lehetett abból cafeteriaban adtak, mert kedvezőbb volt. Hogy a tulajdonosok hogyan vették ki, hogy odaadhassák az alkalmazottaknak a "fizetéskiegészítést", arra van/volt több módszer (EVA-s cég beszámláz, visszakap - kb 15-20% körüli adószint, osztalékként kivesz - kb 25% adószint - ezekhez képest a cafeteria 19%-a "működött", fehérített).

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2012.01.16. 13:08:45

@cserepj: ertem bar most itt a cafeteriarol van szo, nem a fizetesekrol (igaz ezt biztosan varialjak a KKV-ok) viszont ha penzbeli kifizetes tortenik akkor az jovedelemkent realidalodik, es ezutan a munkaltatonak a munkaltatoi, es a munkavallaloi jarulekokat is le kell vonnia, ami nem erne meg a dolgozonak.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.16. 13:10:14

@csizsikpizsik:

Tisztelt csizsikpizsik!

Elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért, TEKnikusaink már dolgoznak a hiba elhárításán, addig türelmét kérjük!

Nagyjából 10 perc, és személyesen is megbeszélheti a részleteket a bevetési alegységünkkel!

Köszönjük, hogy a NER szellemében kommentelt!

Üdvözlettel:

Kovács Pál százados, TEK, Elektronikus Információbiztonsági Főcsoportfőnökség

GGG77 2012.01.16. 13:10:17

@Kőmíves Kelemen: "szóval egy fokkal sem jobbak, mint a külföldi multik. "

Viszont rosszabbak. Sokkal...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.16. 13:11:18

@kifordított nagyanyó: Igen, itt nincsenek utalványok, itt PÉNZ van, egyre több. Az átlagembernek is, meg a gazdagoknak is, meg a multiknak is. Tegnap nézte meg a barátom a Tirana Bank honlapját. 1.000.000 Lek 25 év futamidő: Havi törlesztés 5.500 Lek. Magyarországon 1.000.000 Ft, 25 év futamidő: Havi törlesztés 12.000 Ft. Több, mint a duplája.

Ja, itt igencsak ortodox gazdaságpolitikát folytatnak, meg nincs bankadó sem, amit nem a zemberek fizetnek meg...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.16. 13:16:07

@Seduxen: Izé,...ööö....tulajdonképpen annyira nem is volt fontos amit akartam, illetve az nem én voltam, egy ürgebőrbe bújt ügynök ült a gépem elé és ééééééééééééééééééé.......csak a fejemet ne, holnap fontos megbeszélésünk van!!!!!

Ironfist 2012.01.16. 13:18:11

@kifordított nagyanyó:
"Ezt a munkahelyi menzás részt nem értem.Az nem azért van alapból,hogy az alkalmazottak ott kajáljanak?Minek oda kajajegy?
Vagy valamit rosszul értelmezek?"

MUHAHAHA. Persze, a F*xconnban pl 850ft/tányér kaja áron, de, azért van :D

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.16. 13:22:09

@csizsikpizsik: buktad:DDDD max az vigasztalhat, hogy hétvégén nem kaptunk ki a bivalyerős Stoke City-től :(((( basszameg...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.16. 13:28:33

Ez egy szép nagy fideszközeli biznisz, természetesen ráhúzva a magyar zászlót, hogy a hívek butábbik fele mantrázza a kilapátolt pénzekről szóló baromságait. Gondolom Lázárék szekéren hordják körbe-körbe a nyereségüket az országban.

Az adóvonzat is remekül módosult 19%-ról 31%-ra, valamint sikerült leredukálni a vásárlás helyét három üzletláncra. Gondolom hogy örülnek akik bruttóban meghatározott cafeteriát kapnak...

gramercy 2012.01.16. 13:37:49

ez az egész egy kibaszott undorító fos

adják oda bérként, ne akarják megmondani mire költsem

ork1234 2012.01.16. 13:50:47

Van egy harmadik verzió is, az otp cafeteria kártya, az nem azonos a szép kártyával, ebből is lehet kaját venni boltban, ahogy eddig, mivel nem új dologról van szó.
Igaz, ennek az adóvonzata nagyobb, de inkább veszek belőle arányosan kevesebb hideg kaját/mosóport, minthogy elcsesszem szép kártyával étteremben.
Nem tudom feltűnt-e azoknak a majmoknak, de nem 2009 előtt vagyunk, ahol még lehetett dőzsölni és étterembe járni, hanem azon küzdünk, hogy kijöjjünk a pénzünkből.

dbeata 2012.01.16. 13:51:57

Szavazzatok a Jobbikra, birkák, hadd menjenek haza a multik, és majd járhattok a CBA-ba, Coop-ba vásárolni másfélszer annyiért! Hajrá egykulcsos! Hajrá zászlóégető baromarcúak!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.16. 13:54:12

@Seduxen: Hát max. az vigasz hogy az Arsenal szarabbul jött ki a hétvégén még a Poolnál is (és a Barca mindkettőnél szánalmasabban focizott és alibizett tenyérbemászóan) :///

szszg 2012.01.16. 13:55:41

Eddig volt kajajegyem 18e/hó, üdülési csekk 2 főre 75e/év. Most jól átcsoportosítok mindent egyébbe, egs meg önkéntes nyugdíj. Az Erzsébet utalvány az tisztán "neszebazmeg alamizsna", ezzel ne szúrják ki a szemem, a SZÉP meg jóval rugalmatlanabbnak tűnik, mint az üdülési, ráadásul a népnemzeti cukormáz csurog erről is, kell a halálnak.
Nem lehetne olyat, hogy a zállam nem próbál meg tematizálni engem, majd én eldöntöm, hogy mennyire akarok lelkesedni meg zászlót lengetni?

dbeata 2012.01.16. 13:57:12

@Kőmíves Kelemen: Ezt honnét tudod? Tényleg érdekelne, egyesek akkora mellel beszélnek mellette.

dbeata 2012.01.16. 14:02:51

@ork1234: Várjál,vannak itt megtollasodott egykulcsosok is. Majd jönnek nemsokára pampogni nagy mellel.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.16. 14:04:12

@dbeata:
Bocs, most nincs időm megkeresni, ha nem linkelik be mások, akkor este megkeresem neked. :)

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.01.16. 14:04:51

@Niterider:

" ertem bar most itt a cafeteriarol van szo, nem a fizetesekrol (igaz ezt biztosan varialjak a KKV-ok) viszont ha penzbeli kifizetes tortenik akkor az jovedelemkent realidalodik, es ezutan a munkaltatonak a munkaltatoi, es a munkavallaloi jarulekokat is le kell vonnia, ami nem erne meg a dolgozonak."

Értem én, hogy cafeteriáról van szó, pont azt mondom, hogy a kkv-k (tisztelet a kivételnek) ezután cafeteria helyett vagy nem adnak cafeteriát, vagy zsebbe adják ugyanazt az összeget amit cafeteria keretében adnának.

Leriel 2012.01.16. 14:29:52

Az ErUtnak 300 a legkisebb címlete, tehát a 6 millió utalvány legkevesebb 1,800,000,000 Ft-ot tesz ki. Az általános szerződési feltételek szerint a megrendelt összeg után a munkáltatónak az összeg 2%+ÁFA hányadát szolgáltatási díjként kell befizetnie (plusz postaköltség, ha nem személyesen veszi át; Bp-n belül 800 Ft+ÁFA, vidékre 1600 Ft+ÁFA). Ennek a legkisebb összegnek a 2%-a 36,000,000 Ft, aminek 27% ÁFÁ-ja 9,720,000 Ft = alsó hangon is 45,720,000 Ft tiszta nyereséget jelent az államnak, amennyiben az egész pakkot sikerül értékesíteni. Plusz, az elfogadóhelyek által fizetett beváltási jutalék 6%+ÁFA. Ha mind a 1,800,000,000-ot beváltják, ez még az elfogadóhelyektől is 108,000,000 Ft + 29,160,000 Ft = 137,160,000 Ft. Azaz az állam duplán kap vissza a lóvéból: a munkáltatóktól és az elfogadóhelyektől is 182,880,000 Ft-ot. Ebből pont kijön egy teljes adminisztrációs apparátus működtetése, alkalmazottakkal, nyomdával, szolgálati autóval, egy nagyobb és két kisebb góréval, biztonsági őrrel és két közepes könnyezőpálmával - végső soron, állami közfeladatot látnak el azzal, hogy az állami étkezési utalvány terjesztésén dolgoznak.

Másfelől viszont a legkisebb címlettel számolt 1,800,000,000 Ft-nyi utalványt havi 5000 Ft értékig lehet kedvezményesen adni az alkalmazottnak, ha jól értelmeztem. Ami azt jelenti, hogy évi 60,000 Ft/koponyát fognak kiadni a munkáltatók (legfeljebb, ha nem olyan jó haverjuk a dolgozó, hogy többet érdemeljen - extra kiadással a cégnek). Ez össze-vissza 30,000 dolgozónak jelent egy évre elegendő kajajegyet. Ennél az összegnél maradva, havonta 30,000-en fogják elkölteni 5000 Ft-jukat az (egyelőre 17,000-re becsült) elfogadóhelyek egyikén; boltonként átlagosan 8823,5 Ft-tal növelik meg azok forgalmát.

Leriel 2012.01.16. 14:37:24

Egyébként érdemes megnézni az erzsebetutalvany.hu-n található "Számoljunk együtt!" feliratú gombra kattintva, milyen szépen összeszedett táblázatban mutatják be: a munkáltatóknak miért nem éri meg Erzsébet utalványra költeni? (:

Majom a Földről 2012.01.16. 14:46:07

Én eddig a 18000 Ft-nyi melegétel utalványból fedeztem a havi kajaadagomat. Na most, hogy ezt megszüntetik, gyakorlatilag nem lesz mit ennem.
Kérném a hozzáértőket, tételesen sorolják fel nekem, hogy 2012-ben milyen cafeteriát adhat a munkáltató (mert elhangzott itt már bkv bérlettől kezdve minden)? Köszönöm!

maycontainnuts 2012.01.16. 15:12:21

Valaki magyarázza már el, hogy akár az új, akár a régi rendszerben miért érte meg bárkinek, a jegyrendszer üzemeltetőjén kívül, hogy voltak ilyen utalványok. Az állam és a felhasználól összességében minden esetben buktak minden egyes utalvánnyal, míg a közéjük mesterségesen beépített közvetítő elem, hívják azt erzsébetnek, sodexo-nak , vagy csekk dezsőnének, csak kereshetett a rendszeren.

Tisztára mintha a beszedett adónkból kedvezményes áron adnának ásványvízt, csak éppen ha nem szednék be azt az adót meg tudnám venni magam is akár teljes áron és egy teljes kört nem írna le feleslegesen a pénzem.
Vagy ha ez jó, miért nem fejlesztik tovább?
A dolgozónak kiadott kajautalvány egynegyedét vegye el kajajegy-adóként az állam, amiből az állam vegyen médiafelületeket, hogy abból reklámozza az elvett 25% kajajegyből finanszírozott 5%-ban visszajuttatott aperitif jegyeket, amiket már 33% adó sújtana, de amelyek feléből az állam szalvéta jegyeket oszthatna a rászorulóknak, és így tovább...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.16. 15:32:52

Az adót betettem, kösz mindenkinek, aki emlékeztetett rá!

VT Man 2012.01.16. 15:35:43

@Majom a Földről:
"Én eddig a 18000 Ft-nyi melegétel utalványból fedeztem a havi kajaadagomat. Na most, hogy ezt megszüntetik, gyakorlatilag nem lesz mit ennem. "

Eddig a 18000 melegétel utalvány került mondjuk 20-22 ezerbe a cégednek, tehát ezt bekalkulálták, mint kiegészítő bérköltség.

Ha ugyanezt a 22 ezret bérként kiadja, akkor még mindig kellene kapjál 11 ezret. Ha nem ad, az a cég szemétsége, nem az államé!

VT Man 2012.01.16. 15:37:38

@maycontainnuts:
"Valaki magyarázza már el, hogy akár az új, akár a régi rendszerben miért érte meg bárkinek, a jegyrendszer üzemeltetőjén kívül, hogy voltak ilyen utalványok."

Ez részben igaz. Ugyanakkor ha valaki étterembe vagy pihenni ment, akkor a szállásadó nem tudta adózás nélkül zsebrevágni az összeget! Mert nyoma volt.

Tehát a közvetítő lenyúlt 2-5%-ot (szép summa), az állam meg megkapta az ÁFA-t, járulékokat, stb-t. Most az állam kap 2-5%-ot plusz a járulékot, ÁFA-t, stb-t.

Artech 2012.01.16. 17:01:59

Hozzászólok, s idézek, ennek a majomnak üzenek: "A miniszteri biztos hangsúlyozta: egysíkú értelmezése az az új rendszernek, miszerint a korábban biztosított 18 ezer forintos étkezési utalványok összege 5000 forintra csökken, mivel a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány összesen 17 ezer 500 forintnyi étkezést biztosít, valamint lehetőség van további 12 ezer 500 forintos meleg étkezési juttatást adni, ha az adott munkahely rendelkezik saját üzemi étkezdével. Ez a harmadik összeg viszont csak ebben az esetben adható, illetve csak az üzemi étkezésre fordítható – tette hozzá."
Tehát te majom, vagy birka.
Elmagyarázom neked magyarul:
Eddig a munkáltatóm adott havonta 18.000 "kemény" magyar forintot amit háztartásra tudtam költeni. (mosópor, csoki, liszt, kenyér, vaj, felvágott, tej, pelenka, fazék,hypó, budipapír, etcetera. (ez a bevásárlás szűken elég volt 3 hétre, a többit készpénzzel fedeztük.)
Most -nektek köszönhetően- ez lecsökkent 5.000 HUF-ra.
Bár a munkáltatóm szeretné ideadni (bármily hihetetlen is) a fenn maradó 15 ezret ezt csak étteremben tudom elkölteni, ahol egy főre a kaja kb. 1000-1200 ft. (ez olcsó)
Ez 3 fővel számítva 5 napi kaja. S azt mondod még mindig hogy jól jártam te gyökér???
Ja bocs, elmehetnék a munkáltatóm kontójára wellneselni, bruttó 105ezerből, nettó 82000.
S mivel megyek le oda? 420 ft-os benzinnel? Mit veszek a gyereknek? Vagyis miből veszem a gyereknek?
Miért kellett a kerethez hozzányúlnotok?
Szerintetek majd mi a "prolik elmegyünk pihikézni?"
Kivehetünk ennyi szabit, anélkül hogy ne forogjon veszélyben a munkahelyünk?
Nem "Barátom". Megmondom miért csináltátok....
Suttyomban betettétek azt a cafetériába, hogy (eddig egy fő csak egy munkáltatótól kaphatott cafetéria keretet.) hogy az összes munkaadótól kaphatja a cafetériát.
Tehát ha valaki 10 helyről kap fizetést, (bért) az 10 helyről kap(hat) cafeteriát. Évi min. 500 ezer HUF értékben...
De fasza!
S velem basztok ki ezért?
Tudjátok mit?
Csócsáljátok meg a csoflakom!
(Magyarul szopjatok le..........)
Tisztelettel: Varga János

Elnézést laspalmas, de berágtam....

.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.01.16. 17:57:37

@butab: még mindig vannak emberek, akik nem használnak adblockot? :)

kranführer 2012.01.16. 18:24:14

Siemens csepeli gyárában 12 órát állnak az asszonyok a gép mellet finomtekercselik a trafókat. Erre kapnak fittness bérletet. Örül szerencsétlen ha haza tud menni és leül, nem még ugráljon napi két órát...

Horizont 2012.01.16. 19:03:56

Magasról nagy ívben lesz@rnám a cafetériájukat (meg őket is) ha a fizetésem normális összegű lenne. Mi havonta 8 ezer ft-os utalványt kaptunk és a munkahelyünk leszerződött egy étteremmel és onnan hordják az ebédünket ételhordóban és ezzel fizethettünk (pótolva persze). Akinek nagyon kevés a fizetése annak nagyon sokat számított ez is. Hát nem lesz ez se. Csökken a fizetés, csökken a kajajegy. Majd járunk focimeccsre!:(
És nagyon szeretjük a kormányt. És a Darányi Ignác Tervét is és a falusiak majd a kertjükből táplálkoznak.

maycontainnuts 2012.01.16. 20:58:29

@STX Joe:
Igen, ez akár érv is lehet, az állam részéről, de ugye minden elmaradt adó a vendég-vendéglátónak fix bónuszjövedelem, minden befizetett adó meg az államnak. Az állam és állampolgárok közösségének még mindig az lenne az egyetlen hosszútávon is racionális érdeke, ha nem lenne a jegyrendszer és akkor nem tenne egy harmadik személy zsebre konzekvensen 1-2%-ot.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.17. 00:14:33

Kedves fidesz! Elmentek ti ezzel a szarral az anyátok valagába! Kiléptetek ti valaha az életben Budapestről??? Hol az anyámban költsem el vidéken melegétkezésre azt a szart, mi? Sehol nem váltják be, barmok! Eddig boltban le lehetett vásárolni az egészet. Tiszta ügy. Most meg három zseb, meg melegétkezés, ami bárhol beváltható, meg 5000 összeghatár, meg ez a három üzletlánc is... kínálat alig, árak az égben...

Az gondot okoz dolgozó emberként, hogy hónapról hónapra kijöjjünk a fizetésből, alig tudunk megélni, erre agyon adóztatjátok és csökkentitek az étkezési utalvány összegét. Majd pont nyaralásra fogjuk költeni, amikor kenyérre és húsra kellene pénz elsősorban. Nem vagytok ti normálisak, csezmeg!

Meridian74 2012.01.17. 01:29:32

Nem értem, hogy csak eddig 68 hozzászólás érkezett ide ezzel kapcsolatban.... Pedig itt lehetne jogosan ordítani, mert mit ígért a FIDESZ? Hogy eltörli a cafetéria ADÓJÁT, amit a mocskos kommunista liberális gecik tettek rá 2009-ben. Vagy 2010-ben?

Ehhez képest nem hogy eltörölte, hanem megemelte, plusz megbonyolította, plusz szart sem fog ezután érni...

Llew 2012.01.17. 10:22:24

Sírtok itt bazmeg közben a legfontosabbról nincs szó. A foci (és egyéb sportesemény) belépőre fordítható rész (elvileg) adómentes. Hát nem szép? Lesz majd tömeg az új stadionokban.

Persze megint a hírcsárda találta meg a legjobb megoldásokat:
hircsarda.blog.hu/2012/01/09/erzsebet_kartya_utan_jon_a_szamanta_tikett

ftk 2012.01.17. 10:31:43

Én már azt el is felejtettem... ijesztő :( (Igaz, úgy rémlik, már akkor se hittem el.)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.01.17. 11:27:30

"majd megörültek hogy vakon beletaláltak a százas körbe, hisz Árpádházi Szent Erzsébet a szegények istápolójaként közismert."

Én is mondtam anyámnak (aki amúgy szintén Erzsébet... :-) ) hogy ez egy koldusalamizsna lesz...

A CBA meg a másik kettő is egy ótvar rablótanya, szar árukkal, szar árakkal. Anyám szerint ugyan van, ami ott olcsóbb, mint pl. a maccsnál, de ezt csak azért mondja, mert messze van tőle a Tuskó meg a madarastesco is. Azoknál csak egy valami van lejjebb, a sarki kisbolt, az előtte lebzselő bandákkal/alkeszokkal.

Már máshol is mondtam, hogy a belföldi üdülés propagálása nem megoldás, mert belterjes módon nem lehet gazdaságot fejleszteni. Azt kell elérni, hogy a magyarok el tudjanak menni külföldre üdülni (mert akkor legalább lesz mindenféle viszonyítási alapjuk, és csak építik a kapcsolatokat a többi emberrel), illetve hogy idejöjjenek a külföldiek, akik csak hajlamosabbak több pénzt itt hagyni, pont a nyaralási effektus miatt. Ehhez azonban talán az egész vendéglátást és idegenforgalmat ki kéne rángatni a béka feneke alól... nyelvtudás, korrekt árak és vendégkezelés, stb. - meg a látványosságok rendes fejlesztése parasztvakítások helyett.

Ez is szép viszont:

"A pénzből a Humán-Jövő Kft. által kezelt állami üdülőkben pihenhetnek a nyertesek."

SZOT-üdülő meg Kraft durch Freude 'rulez...

A menzás étkezési támogatással meg az a bibi, hogy csak azok kérhetik, ahol a CÉG MAGA üzemelteti a konyhát. Ahol már megbíz valakit is, ott már nem. De ez amúgy is az egyik legrosszabb megoldás, hiszen az az igazi moslék, ráadásul még drágán is...

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.17. 14:34:03

@Jani haverja: a rohadt életbe már. miért írod nap mint nap ide, hogy dejóhogyelmentem!!

unalmas, mostmár nagyon!
ha elmentél, akkor kuss van.

Horizont 2012.01.17. 16:20:37

@A Spanyol Inkvizíció:
Lehet, hogy nem tud elmenni.......... :)))
Csak ritkán vagy soha:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.17. 22:03:20

Egyébként meg munkahelyi menzán még tanuló koromban jártam és úgy gondoltam van ahol alapból adnak enni van ahol nem.Nem tudom ez mostanában hogy működik.Én kajajegyet kapok.
Hogy mostantól mi lesz nem tudom.

2012.01.18. 17:36:07

én megköszöntem szépen és felvettem cash-ben a kafetériakeretemet.

2012.01.18. 19:38:11

@Sandman (KaraKum): "Hol az anyámban költsem el vidéken melegétkezésre azt a szart, mi?" - pár éve Babocsán nyaraltunk haverokkal, és ott az egész falu az ált. iskolai menzáról hozta a meleg ételt. Gondolhatod, mennyien, ha a nyári szünidő alatt sem zárt be a konyha!

schizofrenic 2012.01.19. 14:57:30

Vastagbőr továbbra is élen jár hogy megvezesse az embereket.

Horizont 2012.01.19. 17:07:32

@schizofrenic:
Tévedsz! A Vastagbőr UTÁNA JÁR, hogyan vezetik meg az embereket!
Nagy különbség, már ha tudsz különbséget tenni a kettő között:)

MPG 2012.01.21. 08:28:26

Széchenyi gróf kötése a pihenéshez leginkább döblingi tartózkodását juttatja elsőként eszembe.
www.youtube.com/watch?v=YH0PFmIt2cg

2012.01.21. 09:44:19

@Horizont: Sajnos a vastagbőr tényleg nem a régi. Az a benyomásom, hogy bekebelezte valamelyik politikai szervezet. Már nincsenek többé szolgáltatói szinten letiltott cikkek, nincsenek utána járások sem, a tartalom hűtlen lett a mottóhoz, ez már nem vádiat, legfeljebb könnyed gúnyolódás. És ami a leggyanúsabb: kizárólag hétköznap, munkaidőben jönnek a postok. Szerintem ezt a blogot vagy ezeket a bloggereket kivásárolták, ennek ámen.

Horizont 2012.01.21. 10:20:36

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Megkérlek ne gyárts összeesküvés elméletet ha nem tudsz semmit! Igen abban igazad van, nem a régi, de miért mi azok vagyunk? A világ az? Ebbe a sok " vastagbőrbe" ha egészséges gondolkozású az ember vagy belefásul vagy előveszi a kapát, kaszát és megfeni:)
Már többször elhangzott, hogy az időt be lehet állítani, hogy mondjuk ne éjjel jelenlen meg ha akkor írják, hanem kb. ugyanabban az időben amikor szokott.
Te kis fantáziálós:DDDDDD

2012.01.21. 11:52:34

@Horizont: Ez nem fantázia. Mikor volt példul utoljára korrupciós-leleplezős cikk, ami itt valaha a fő profil volt? Már az idejét sem tudom! Ilyen feddhetetlen a kúrmány? ;-) A vastagbőr színvonala bizony leromlott, marginális kérdésekről szóló indexes hírek utánközlője lett. Hogy ennek oka a bloggerek fásultsága vagy megvesztegettsége, az már részletkérdés.

Horizont 2012.01.21. 13:29:19

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Remélem nem vonsz egyenlőségjelet a fásultság és a megvesztegetettség közé? Ne is haragudj, de milyen dolog az, hogy valakikről ilyet terjesztesz, hogy eladták magukat, meg bekebelezte egy politikai szervezet meg ilyen baromságot. Ha te úgy érzed, hogy a színvonala romlott, szíved-joga így véleményezni, el is mondhatod, de kitalálni hozzá baromságokat, hogy SZERINTED ez miért van így, na ez vastagbőr a részedről. És szemétség is.

2012.01.21. 13:33:54

@Horizont: Hahaha, te kis naív... mindenkinek megvan az ára, és ezúttal volt is, aki megfizesse. Bár lehet, hogy meg se fizették, csak befenyegették egy kicsit őket, hogy "srácok, ez így nem lesz jó..." minden esetre az ominózus szolgáltatói oldalról törölt bejegyzés óta észerevehetően csökkent a lelkesedés.

Horizont 2012.01.21. 14:15:09

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Lehet, hogy te engem naivnak tartasz én meg téged gyalázkodó rosszindulatúnak.Bizonyíték???
Nagyobbat tulajdonítasz egy blognak mint ami.
Jó, hogy nem azt írod, hogy személyesen a nagy Orbán vette meg, vagy fenyegette meg őket:)
"ominózus szolgáltatói oldalról törölt bejegyzés". Ezt megmagyaráznád ha megkérlek?

2012.01.21. 14:47:12

@Horizont: Atya-gatya! Hát már erre sem emlékszel? Hogy kb. egy éve volt itt egy blogbejegyzés, amit a blog.hu-sok töröltek? Elmeállapotodhoz képest gyorsan osztogatod a minősítgetéseket... remélem 2014-ben nem akarsz szavazni, mert aki egy évre sem tud visszaemlékezni, az inkább ne foglaljon állást egy négy éves kormányzással kapcsolatban! :-p

Horizont 2012.01.21. 16:07:27

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Már megtanulhattam volna, hogy veled nem érdemes normálisan beszélgetni.Mert mindig beletorkollik valami barom sértegetésbe.Te csak ne az én elemállapotommal foglalkozz hanem a sajátoddal! Miért kéne emlékeznem MINDENRE? Nekem nem csak az internetről szól az életem. Bár még ez is sok:(
Szavazni nem azért nem fogok, mert nem emlékszem a kormányok és a pártok szemétségeire, hanem azért mert nincs kire!!!!

2012.01.21. 16:50:05

@Horizont: hahaha, édes, ahogy kikéred magadnak a viszontsértegetést az után, hogy a fejemhez vágtad, hogy "gyalázkodó rosszindulatúnak" tartasz. Szánalmas, egyszerűen rém szánalmas vagy, egy igazi zavaros elme, hozzád sem érdemes szólni, mert az embernek tisztára lelkiismeretfurdalása támad, ahogy nézi, hogy járod a bolondját.

Horizont 2012.01.21. 17:14:28

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Csak szeretnéd a bolondját járatni velem! De nem megy öregem! A "gyalázkodó rosszindulatúság" egy jelző a véleményed után. De nem az elmeállapotodról beszéltem és nem neveztelek szánalmasnak, se zavaros elmének, mint te engem. Most, hogy írom már bánom is, hogy kihagytam:)

Kanyarodjunk már vissza az eredeti témánkhoz. Ha meggyanúsítasz valakiket pláne ilyen komoly témában, bizonyíték hiányában hogyan teheted? Ha viszont van, akkor elő a farbával, bizonyíts!
Ha nincs akkor meg dugulj el, már bocs, de a stílusodhoz igazítom magam:))

2012.01.21. 18:44:44

@Horizont: hahaha, elmbeteg hisztérika! Rázdd csak rázdd a ketrecedet, este majd kapsz banánt. X-D

Horizont 2012.01.21. 18:52:04

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Na ennyit rólad, nem tudsz érdemben válaszolni akkor sértegetsz!
Röviden: seggfej!!!!!!!

2012.01.21. 19:22:19

@Horizont: Elmebeteg vénasszony! Há csak seprű kell alá, oszt repül! :)

Horizont 2012.01.21. 19:34:39

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Jól van most már nyugodjál meg szépen, tedd takarékra magad, vedd be a dilibogyóidat!
És szálljál le rólam!!!!!!!!!!!!

2012.01.21. 21:03:39

@Horizont: Na mi van, nyanya? Kötekedni, az megy, utána még van képed játszani itt az üldözött ártatlanságot? Ezt a háborút nem én kezdtem, de élvezem! Ha nekem dilibogyót, neked egy jó lobotómiát! A te fajtád miatt beteg ez az ország. A sok, gondolkodásra képtelen, rosszindulatú, irígy gulyáskommunista kádár-proli miatt húz el innen a retekbe az a néhány értelmes egyed.

Horizont 2012.01.21. 21:51:03

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Sajnos te is itthon vagy.......nem az én fajtám miatt beteg ez az ország te szerencsétlen!!! És akkor most és itt bezárjuk a Móka Miki móka tárát. Menjél aludni. Unlak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.21. 22:40:34

@dr. Hörömpő Töhötöm: Értem én,hogy szar az élet,de miért másokat okolsz és baszogatsz miatta?
Az ilyen másokat leszóló faszagyerekeket jól ismerem.

2012.01.21. 23:38:27

@Horizont: dehogynem! az ostoba kispolgár megtestesítője vagy, egy egzaltált kakadú, aki kész bármikor bárkinek neki esni, aki kicsit is zavarja a jól megszokott köreit. És ez a mentalitás tette tönkre az országot.

@Tigeri: Az én életem vidám és szép, a többieket meg leszarom. De ha valaki belém köt, azzal hajlandó vagyok eljátszadozni. Akinek az ilyesmi nem tetszik, az ne kötekedjen, ilyen egyszerű.

Horizont 2012.01.22. 08:53:56

@dr. Hörömpő Töhötöm:
"egzaltált kakadú" ???? :DDDDDD
Ha a te életed vidám és szép (hát hol élsz te?) jobb kedvűbb is lehetnél, és átadhatnád nekem, nekünk is azt a sok szépet és jót!!!

2012.01.22. 09:14:41

@Horizont: A boldogság és lelki béke belülről jön. Te sosem leszel boldog, amíg minden szirszaron felizgatod magad - teljesen feleslegesen, hiszen változtatni rajta úgysem tudsz, sőt, az esetek túlnyomó többségében a privát szférádat nem is érinti a dolog, mint ahogy példul a vastagbőrt illető kritikám sem érintette. De tudod mit? Ne mondd, hogy rosszindulatú vagyok, elindítalak az okosodás útján: youtu.be/R2Jk4MGvcxo

Horizont 2012.01.22. 10:29:34

@dr. Hörömpő Töhötöm:
Te nem kritikát fogalmaztál meg a Vastagbőrrel szemben, hanem a két bloggert meggyanúsítottad egy becsületsértő dologban! Bizonyítékot kértem, és kérek most is!!!!!!!!!!!!!Ne hidd magad okosnak, nálam okosabbnak meg pláne ne:) Boldogságban meg lelki békében a kisinasom se lehetsz!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.22. 11:47:27

@dr. Hörömpő Töhötöm:

Te meg sose leszel normális ember, akárhány nicket is csinálsz magadnak, úgyhogy megy ez is a többi után.
Bocsi, hosszabban nem érek rád, a Puch meg a Simicska jönnek ebédre. :)

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.22. 12:18:41

@Solmenir:
"azt még nem tudjuk, hogyan fog működni, és milyen rendszerben, de valószínűleg a bankok fogják kezelni" mondta egy illetékes tegnap a rádióban.
vagyis konkrétan semmit sem tudnak, de már hatályos.
na ezért nem élnének meg ezek a versenyszférában. egy ekkora projektet kitolni úgy, hogy semmi részlet, folyamat nincs kitalálva...

esef 2012.01.27. 08:14:43

nálunk a közelben van CBA, TescoExpress és Lidl is
CBA Príma: 1,5perc gyalog, istentelen mocskos, tele van lejárt áruval, cserébe legalább kurva drága és bunkók az alkalmazottak.
Tesco: 2perc gyalog, néha előfordul hogy nincs ami kellene, tiszta, nincs lejárt cucc, nem bunkóznak
Lidl: 8 perc gyalog, egyébként mint a Tesco

de sebaj, Istvánnal és Ferenccel még fizethetek az utóbbiakban, jövőre meg a Géniusz úgyis bevezeti a nemzeti jegyrendszert, amivel nemzeti terméket vehetek a nemzeti boltban egy össznemzeti sorbaállás után. Erzsébetet meg nálunk nem osztanak...

süti beállítások módosítása