Skip to content


       Szűrés lista

Schmitt nem érti, de megnézte a szótárban

Schmitt Pál köztársasági elnök a plágiumbotrány kirobbanása óta eltelt 168 óra alatt a következő védekezést dolgozta ki és tárta az ország elé ma reggel a Kossuth Rádióban (link, 07:34-től):



1. "Aki valaha is írt doktori disszertációt, tudja, hogy minden ilyen dolgozat törzsanyagra épül. A különbségek abból adódnak, hogy ki milyen következtetéseket von le ebből a törzsadatokból. 21 különböző forrásom volt, köztük a bolgár szerző könyve, de ő is egy bizonyos törzsanyagból indult ki"

2. Schmitt a plágium szót nem szívesen használja, mivel az a szellemi termék eltulajdonítását jelenti, ő viszont szerepelteti a felhasznált irodalom között, akkor ez a szellemi eltulajdonítás kizárt. "Ha egy szó nincsen definiálva, akkor meg kell nézni a magyar értelmező kéziszótárt."

3. Lábjegyzetelni nem kellett, ezt a szabályt ugyanis az egyetem akkori vezetése hozta, ezt a bírálók is megfelelőnek találták. Georgiev munkáját a dolgozatban az első helyen szerepeltette a felhasznált irodalom között.
 
4. "A bolgár szerző is abból indult ki, hogy egy bizonyos törzsanyagot megemlített, ez a sokat emlegetett 180 oldal, és ha még egyszer meg kellene írnom, ugyanide lyukadnék ki. Az itt található szövegben olyan tények szerepelnek, mint például, hogy volt-e női vívás a berlini olimpián. Ez nem szellemi tulajdona senkinek. Az értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le."

Tehát plágium nem lehet, hiszen a 21 felsorolt forrás között ott szerepel a bolgár sportdiplomata könyve. Ennyi. (Kisdoktori 21 felsorolt forrással. Klassz.)


És hogy egyezhet meg 180 oldal, pontról pontra, mondatról mondatra? Hát úgy, hogy mindketten ugyanabból a "törzsanyagból" dolgoztak. És 6 év különbséggel ezt a "törzsanyagot" pontosan ugyanolyan formában írták le, pontról-pontra.

Teljesen igaza van, azt is csak egyféleképpen lehet leírni, hogy mi történt 1848. március 15-én, attól ez még nem plágium!



Viszont a 180 oldal törzsanyag nem önálló munka, akkor Schmitt a saját kútfőből írt 35 oldalára kapta meg a doktori címet?
 
A SOTE vizsgálóbizottságot állított fel az ügy kivizsgálására, kezdhetik például azzal, hogy nol.hu szerint "a Testnevelési Főiskola 1985-ben elfogadott doktori szabályzatának 37. - az összeférhetetlenség kérdésével foglalkozó paragrafusa kimondja: nem vehet részt a doktori disszertáció bírálatában olyan személy, akitől a jelölt munkájának tárgyilagos értékelése nem várható", viszont a dolgozat mindkét opponense tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának, melyet a Magyar Olimpia Bizottság hozott létre, amelynek az elnöke 1992-ben is Schmitt Pál volt.

Ráadásul Kertész Istvánhoz, az egyik opponenshez jómagam is jártam szemináriumra, az ELTE Ókortörténeti Tanszékén tanít, mivel ókortörténész. Az olimpiai játékok stimmelnek, csak nem mindegy hogy az ókori vagy az újkori olimpiáról van-e szó ...

Szijjártó Péternek a bulvárkacsázás helyett inkább azt kellett volna mondania: alaposan ki kell vizsgálni a gyanút, mivel a vádak súlyosak. (Sajnos független bizottságra nincs esély, a Liszt Ferenc reptér elnevezése óta pedig tudjuk, nem nagyon lehet ugrálni.) Mivel 2010-ben végleg lezártuk az "elmúltnyolcév" következmények nélküliségét, így ha a gyanú igaznak bizonyul, Schmitt Pálnak mennie kell, amennyiben viszont a HVG valótlanságot állított, Schmitt leperelni a gatyájukat is.

"Schmitt „cáfolatával” minden eddiginél erősebbé, szinte bizonyossággá érett az a gyanú, hogy doktori disszertációját lopta. Igaz ez akkor is, ha jóhiszeműen tette, mert fogalma sincs a tudományos munkák megírásának módszertanáról. Amennyiben valóban jóhiszemű volt, tette sokkal inkább arra a felsőoktatási intézményre nézve terhelő, amelyik hagyta, hogy a tudományos munka és etika minimális ismerete hiányában is doktori fokozathoz jusson. Felmerül az a kérdés is, hogy Schmitt stábja hogyan engedhette meg, hogy az államfő ezzel a „magyarázat”-tal a nyilvánosság elé álljon. Mint arra nem először rá kell mutatnunk, Schmitt vagy nem hallgat tanácsadóira, vagy tanácsadói eleve alkalmatlanok." - Nyelv és tudomány

Ilyen Kiss Norbertekkel nem lehet nagyot alkotni ...

A következő számot küldjük az Elnök úrnak, és a remek stábjának:

Címkék: schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr933573003

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pál, a bohócdoktor 2012.01.19. 18:33:34

Az, hogy Schmitt Pál csúfossá teszi a köztársasági elnöki címet nagyon is szelíd kifejezése annak, amit 2010 augusztus 6. óta művel....

Trackback: Az alaptörvényt ajánlotta a diákoknak Schmitt Egerben 2012.01.19. 14:37:01

A tanulás, az egészséges életmód, a szép magyar beszéd, a hazaszeret fontosságára hívta fel az egri tanulók figyelmét a köztársasági elnök. Schmitt Pál a diákok figyelmébe ajánlotta az új alaptörvényt is.

Trackback: Ne hablagyolj Schmitt Pali! 2012.01.19. 07:29:14

Bizonyíték kell ide és nem ígéret, meg esetlegesen elfogult vizsgálatok. Akadályoztatás helyett, tedd szépen közzé, akár "közkinccsé" teljes terjedelemben a plágiumvád alapos gyanújába keveredett kisdoktoridat és így lehetősége lesz mindenkin...

Trackback: Pall Smitt - Én a robot 2012.01.19. 03:11:57

Ebben a képben valahogy minden benne van, ami Schmitt Pál körül zajlik már jó másfél éve..

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.19. 01:12:31

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.19. 01:10:56

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.19. 01:10:34

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.19. 01:10:23

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.19. 01:10:18

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: A dakota leszáll a lóról? 2012.01.19. 00:49:26

Orbán az EP-ben – hál' Istennek – nem védett meg senkit és semmit.A mai vita az Európai Parlamentben azt hozta, amit várhattunk. A baloldal, a zöldek és a liberálisok szerváltak, és élesen támadták a kormányfőt. Orbán Viktor pedig, akár tav...

Trackback: A dakota leszáll a lóról? 2012.01.19. 00:49:26

Orbán az EP-ben – hál' Istennek – nem védett meg senkit és semmit.A mai vita az Európai Parlamentben azt hozta, amit várhattunk. A baloldal, a zöldek és a liberálisok szerváltak, és élesen támadták a kormányfőt. Orbán Viktor pedig, akár tav...

Trackback: Területfoglalósdi 2012.01.18. 19:27:22

-Jó napot kívánok! Nem tudom jó helyen járok- e? Egy terület foglalást szeretnék bejelenteni. -Jó napot! A legjobb helyen kérem! Én vagyok az illetékes minden területen! Máris lefoglalunk bármekkora területet

Trackback: A tízmillió Schmitt Pál országa, avagy miért kell kimenni tüntetni?! 2012.01.18. 14:22:41

Kimenni ugyanis azért kell, hogy megmutassuk, nem nézzük tétlenül ezeket az állapotokat. Kimenni azért kell, hogy javítsunk a helyzeten. Kimenni azért kell, hogy jelt adjunk, nem szeretjük mi ezt a szelavit. Kimenni azért kell, hogy erősítsük az...

Trackback: Bukás 2012.01.18. 13:55:02

Schmitt Pál most bukott meg. Ma reggel. Az utolsó szalmaszál, amelybe vacak kis renoméjának végső morzsáit menthette volna, a mai rádióinterjú lett volna.Ma ki lehetett volna állni. Sőt, ma föl lehetett volna állni. Nem vérezne Schmittért persze a szív...

Trackback: Schmitt: Nem áll meg a plágiumvád 2012.01.18. 13:16:02

Huszonegy különböző forrásból dolgozott, az akkori szabályozás pedig nem írta elő, hogy oldalanként jelölni kellene a forrásokat, elég volt azt a doktori disszertáció végén egyszer megtenni – ezt mondta Schmitt Pál köztársasági elnök azzal kapcsolatban, h…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

=Daniken= 2012.01.18. 21:42:02

A tripla Rittberger...leszúrva. és szegény beszorult a lezsírozott pozi és a totálisan szétfoszlott, az elvileg megkérdőjelezhetetlen tiszteletreméltóság és megbecsülés, alapvető tisztesség oszlopai közé. Nagyon szar lehet. Kimegy külföldre, olyan vezetőkkel találkozni, akik mosolyogva nézhetnek át rajta, vagy kezelhetik le, ha eltűntek a kamerák és ő ennek ki lesz téve. Megtaposhatják joggal, toprongyként semmibe véve. Miközben egy országot képvisel és kiderült róla, hogy mutyidogát "írt"...megalázó ez szerintem az egész országnak, bármelyik oldalon is álljunk politikailag. Lehet magyarázni a bizonyítványt, de ez szégyen. Olyan lett mint a magyar narancs. csak most már tény, hogy ez egy citrom.

villamos alóli kacaj 2012.01.18. 22:22:33

Ez a Bolgár úr, ez nem a klubrádiós Bolgár úr?
Mert akkor meg van a magyarázat!
Már megint a ballibsik észrevétlenül becserkészték ezt az ártatlan embert!!

dr. Aullah 2012.01.18. 22:24:52

@=Daniken=: Az hagyjál, hogy hogy fogják kezelni. Leszarom mi van vele, aki k*rvának áll ugye...
De ez a többi doktorra nézve is milyen már.
De most lesz valami vizsgálat, meglátjuk melyik az erősebb, a 2/3 vagy a doktorok tekintélye.

A Látó 2012.01.18. 22:27:05

@Kara kán:

Az, hogy valaki gesztikulál és logikus értelmes gondolatokat mond, sokkal többet ér mint az a ki nem gesztikulál csak hülyeséget beszél!
Bár azt hiszem ezt te úgy se érted!
Érted?

tobias2 2012.01.18. 22:33:11

Mit izélnek az elnök úr kisdoktorijával? Legközelebb a nagydoktoriját kétnyelvű, szótagonként annotált változatban adja majd be, aztán akkor min csámcsognak? A legnagyobb doktoriját meg már nem is a saját nevén! Akkor fognak majd csodálkozni nagyot!

Nyuggervadász 2012.01.18. 22:34:09

@Vidéki:
Már megint maszatolsz, Vidéki!
"1. A hvg.hu által megtámadott munkája egy kisdoktori disszertáció, és nem PhD-munka,
2. Tartalmilag ez azért is fontos, mert a kisdoktori értekezés formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a forrásokat, míg ma már a PhD esetében minden oldalon és soron jelezni kell az idézetet.
3. Minden ilyen dolgozat alapirodalmi adatokra, "törzsadatokra" épül, amelyek nélkül nem is lehetne megírni azokat. "
Én - Plagi bácsival közel azonos időben- védtem meg a kisdoktorimat. Amikor a tanszéken benyújtottam a témavázlatomat a témavezető profomnál, neki első dolga az volt, hogy kezembe
nyomta a Szabályzatot (ami törvény volt, tehát országosan érvényes, illetve kötelező volt minden doktorandusz számára!), amely rögzítette azon formai és alaki kellékeket, amelyek alapján meg lehetett írni az értekezést.
Szó sem volt benne semmiféle "törzsanyag"-ról, arról viszont bőven írtak, hogy a " Felhasznált szakirodalom"-ban sorszámozott idegen forrásokat hogyan lehet felhasználni.
A mi egyetemünkön az volt a kötelező, ha szó szerint idéztünk a szerzőtől , természetesen ki kellett írni az illető nevét. Ha meg csak általánosságban beszéltünk ( a mi témánkhoz kapcsolódó) munkásságáról, akkor elegendő volt a " Felhasznált Szakirodalom"-ban kapott
sorszámát (zárójelben) odaírni.
No, és tudod,hogy mi volt a "különbség" a Plagi bácsi és az én doktorim között?
Az , hogy én 188 forrásmunkát olvastam el és használtam fel a disszertációmban (ezt most a "kedvedért" külön megnéztem), és ezeket a 162 oldalas dolgozatomban csak az első 33 oldalban engedték meg "felhasználni". (ez azt jelentette, hogy éppen csak utalhattam az egyes szerzők véleményére, munkásságára). A többi 130 oldalban - kötelezően- a saját kutatásaimról, vizsgálataimról, modellezéseimről kellett írnom. Enélkül be sem fogadták volna a
disszertációmat.
Szóval, ne gyere nekem azzal, hogy hogy a Plagi bácsi idejében a doktorik 180 oldal plagizálással készültek. Persze, voltak ilyenek -lásd a Nemzet Tollát- akiknek a jól fizetett beosztottak, vagy haverok voltak a bírálóik. Vagy dajcstomik voltak, akik -miniszterként- az általuk előre kijelölt egy szem tételből húztak az államvizsgájukon. ( ez nem mese, az a tanszékvezető mondta el, aki részt vett Tompika "államvizsgáján")
Mi, a tisztességes többség, megdolgoztunk a dr.-ért (nekem közel három évem ment rá), amit
az ilyen ügyek "leamortizálnak".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.18. 22:39:55

@lecsó kolbász: Legyen ön is doktor! Vagy Professzor, ahogy tetszik. Vagy mindkettő. Itt a Schmittzációs lehetőség!

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.18. 22:40:10

@Kara kán: mit vártál Timuzsin, ha egyszer a neve is valami vérváros, piha, vérwolf rohassza a gyehennán.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.18. 22:42:23

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: ha Agripepsikóla még ezután sem kapja meg a propagandaminiszteri állást, én esküszöm Dunának hajtom a Pali bácsit a kisdoktorijával meg a forgalmi engedélyével együtt.

tényleg, Paja úrnak van jogsija? nem palizálta Verstappenről?

hoseman 2012.01.18. 22:46:02

@franko01: arra hogy hírcsárdás témakört tálalsz komolyként...(?)

Zebugatta 2012.01.18. 22:47:08

Arra gondoltam, hogy ledoktorálok.
A téma és a disszertáció címe legyen a fa mint évezredes építészeti anyag.
Fogom Makovecz Imre egyik művét átmásolom, felcserélem az alany állítmányt a mondatokban, másképp tördelem. Hozzá írok kb. 50 oldal saját gondolatot. Ezt akár az internetről is összeolvashatom. Minden oldalon, a disszertáció elején végén megemlítem Makovecz Imrét.

Ennyi lenne Skicc Pali szerint a doktori?!!

2012.01.18. 22:54:44

@Zebugatta: A disszertációd témája nagyon egyedi, meg sem kell írnod.
Ezennel kinevezlek az Építéstudományok professzorának!
Gratulálok Kolléga! :-)

Ironfist 2012.01.18. 22:57:37

@Zebugatta:

Ennyi. És csak, hogy tudd, én kvantumfizikából doktoráltam, amit csizsikpizsik doktor előtt kellett megvédenem, ő meg, ha jól emlékszem elméleti fizikából - ő pedig nálam doktorált. Abszolút hiteles mindkét disszertáció, az enyém a wikipédiáról van, kollégám pedig a könyvtárból fénymásolt ki egy könyvet. Mindkettő eredeti alkotás, hiszen a fizika törvényei senkinek nem a szellemi tulajdona, és nem is szabadon értelmezhetők.

2012.01.18. 22:59:25

@lecsó kolbász: Gutenberg is megirigyelte volna a másolási képességeidet. :-)

2012.01.18. 23:06:04

@Prof. Dr. Ironfist: Tegnap óta új hobbit találtam, könyveket írok. Eddig 1500-nál tartok. A társíróm nevét kisatírozom és a sajátomat írom a helyére. Lenyűgöz a saját intelligenciám és kreativitásom.

Ironfist 2012.01.18. 23:08:21

@Dr. Trejo:
Professzor lehetnél nyomdászatból. Nincs kedved hozzá? Vállalom, hogy megvédem a disszertációdat :D

2012.01.18. 23:23:24

@Prof. Dr. Ironfist: Holnap elég sűrű napom lesz , 6 agyműtét levezetése párhuzamosan, miközben konferenciabeszélgetést kell folytatnom a NASA-val a Holdon található ásványkincsek minimális költséggel történő kibányászásáról és a CERN-ben sem értenek valamit azok a kisiskolások...
Jó, ha pénteken átküldöm, vagy lennél szíves megírni helyettem? Pár év múlva te is kiadhatnád. ;-)

2012.01.18. 23:39:22

@lecsó kolbász: disszertációmat Blahó-Horváth-Hegedűs-Kriska-Gerics-Farkas-Akesson: A lovak fehérségének egy nem várt előnye (A leginkább bögölyálló ló depolarizáló fehér szőrű a fekete ló pedig szenvedi polarizáló szőrét) című, a Fizikai Szemle 2010 májusi számában megjelent és önmagában is vastagbőr-gyanús munkájából smitteltem. Opponenseim voltak: ifj. Mihálka Zoltán lovász és Schermann Adrienn szobalány, akik a lovaspanzióm nemzetközileg is elismert szaktekintélyei. Summa cum laude végeztem.

2012.01.18. 23:41:12

ui: mivel az eredeti cikk csak 10 oldal, szakdolgozatomban hússzor egymás után másoltam, hogy meglegyen a 200 oldal terjedelem. :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 23:42:21

Fel sem lehet sorolni azt a sok törvénysértést, amelyet Gyurcsány idejében elkövettek.
Egy ilyennek Strasszburg tett pontot a végére:
index.hu/belfold/2012/01/18/jogserto_volt_ket_kossuth_teri_tuntetes_betiltasa/

Az ilyenekkel kellene, hogy foglalkozzanak ezek az aljas liberálbolsevisták.

Hunor Levente 2012.01.18. 23:50:07

@Kara kán: Nagyon unalmas már ez a pitiáner ügy, Schmitt Pált is sajnálni lehet, de azért a gyurcsányozás valahogy nem illik ide.

Veghetáry János 2012.01.18. 23:53:36

Valaki árulja már el, hogy egy ilyen "disszertációra", hogy lehet summa cum laude-t kapni ?
Én csak egy egyszerű, prosztó orvosi diplomával rendelkezem, de ott az összes év összes szigorlatát és záróvizsgáinak jegyét átlagolták. Szóval hogy megy ez a bukfencológiában ?

Ironfist 2012.01.19. 00:15:08

@Dr. Trejo:
NanananaNANANANA! NA! Arról nem volt szó, hogy doktorként csinálni is kell valamit!

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.19. 02:49:24

@Kara kán: ehhez mit szólsz?

index.hu/belfold/budapest/2012/01/18/az_ellenzeknek_nem_maradt_hely_marcius_15-re/

Ehhez nem kell liberálbolsevistának lenni, hogy lássa az ember, hogy nincs minden rendben! Szerinted ez így helyes?

"Engedélykérelmében a minisztérium jelezte azt is, hogy ezeket a területeket 2 évre előre szeretné lefoglalni: „A nemzeti rendezvények sajátossága azonban, hogy minden évben ugyanabban az időben kerülnek megrendezésre, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetséges, a 2013. és 2014. évre is tekintsék őket irányadónak.”

windex 2012.01.19. 04:58:20

@Transylvanianmixedgrill: ez az az sp, amelyik a fluormizutomit cumizza?

ⒺⒹ (törölt) 2012.01.19. 06:39:06

Pali bá', az érettségi azért még ment egyedül, vagy ott is volt „törzsanyag”?

Melee 2012.01.19. 07:21:41

Zero, teljesen logikus Skicc Pali magyarázata, te értelmezted helytelenül, ott lapul minden magyarázat az interjú szavaiban.
Mivel már többször is ékes tanúbizonyságát adta annak, hogy a magyar nyelvvel nincs olyan viszonyban, hogy egy ekkora művet értelmesen át tudjon dolgozni, így megmaradt a maga szintjén, ami a fordítást jelenti. Mivel az ő szintjén már ez is óriási teljesítmény volt, abban a korban, amikor még nem létezett fordítóprogram, saját hatalmas munkájának eredményeként saját maga szerint joggal várhatja el a kisdoktorit, mint kitűzött díjat.

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.19. 07:41:18

@lecsó kolbász: no engem kihagytál appa.Igaz,hogy itt nem is vótam fenn,de akkó sincs a nevem a listába.jobb,ha elhatárolócc magadtó.!Az nem indok ebben az esetben,hogy nem megy a schnitt -c,meg a schnitt-v. Szóvak kimaradtam a törzsadatbú,mint plagibá kisdoktorijábú a lábjegyzet.
Nagyon figyejjé,ha Téged választanak meg közt... akarommondani valamilyen elnöknek,mert eztet majd lyól felhasználom ellened.

Dr.Betépett felhasználó 2012.01.19. 07:47:21

@Dr. Trejo: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáá,nem jó.Válassz valami termékeny írót,aki renngeteg könyvet írt,mind1,hogy miből,meg miről,oszt változtass nevet az övére.Lyól vagy,?????1500 könyvön kijavítani a nevet.............!!!!!Mekkora munka azé a szaros kisdoktoriér.Ezé má nagy is lehecc...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.19. 08:01:44

@Himpellér:
Milyen ellenzékről beszélsz?
Ez nem ellenzék, hanem ellenség.
Mert az ellenzék a kormányzás módszereit vitathatja, de a nemzet érdekeit nem.

Virág et. 2012.01.19. 08:26:08

@Kara kán: Igen? És mióta a nemzet érdeke, hogy

- Szájerné nevezhesse ki a bírák 15-20%-át egy körben, aztán meg az összes többit innentől legalább 9 évig, de sanszos, hogy sokkal tovább, a korábbi, túlnyomó részben a bírák által választott bírákból álló testület helyett?

- A független adatvédelmi ombudsman helyett egy költségvetésileg és jogszabályilag a kormánytöbbségtől függő mezei hatóság védelmezze az állampolgárok személyes adatait? Egy nemzeti konzultáció miatt egy ombudsman felszólal, egy hivatal ha felszólal, másnap már más vezetője lehet, illetve a költségvetése a tizedére csökkenhet "gazdasági okokból".

- Hogy Simor helyett Járai legyen a jegybankelnök? Hogy ennek meghiúsulása esetében Simor legfontosabb döntéseit adjuk át az MT-nek, ahol titokban megszerezzük a többséget olyan alelnökökkel, akiket nem az elnök választ, nem is ismeri őket, hanem a miniszterelnök.

Ezekre válaszolj nekem.

Viktus 2012.01.19. 08:35:33

@Vidéki:

Saját következtetéseivel és azok újszerűségével is érvelt Schmitt Pál államfő a szerdai rádióinterjúban, amikor tisztázni igyekezett magát a plágiumgyanú alól. Csakhogy kisdoktori disszertációja Következtetések című fejezete is nagyrészt a bolgár szerző munkájának fordítása.

index.hu/belfold/2012/01/19/schmitt_pal/

Cumiiiiiii

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.19. 08:36:11

@Virág et.:
Ezek mind álkérdések.
A bíróságokat saját blogbejegyzésemben bíráltam. Tőlem elcsaphatják majdnem az összes bírót, és helyettük vehetnek fel tényleg az igazságszolgáltatásnak élő bírókat. Mert e jelenlegiek többsége ugyan felveszi az európai színvonalú bért, de cserébe nem ad semmit.

A többi kérdésed is ilyenszerű. Simorról, az off-shore lovagról hallani sem akarok.

Egyéb kérdés?

sulcus (törölt) 2012.01.19. 08:44:04

@BlogMeister: A doktori címet is neki hozták létre,akkor már egy "törzsanyag"nudli!
Sportolónak,politikusnak egyetem elvégzése nélkül doktori címet adni,gagyi magyar szokás.

Viktus 2012.01.19. 08:45:12

@Kara kán:

Az, hogy miről nem akarsz hallani egyéni problémakör. Járai sem ma született bárány meg megnyugtatlak a fidesz egy része sem ...
A bíróságok eddigi leterheltségéről sincs sok fogalmad, majd most a csökkenő létszám mellett a tapasztalatlan bírók alatt gyorsabban mennek le az ügyek mi? logikus.
Nemzeti érdekről beszélünk a középosztály megsemmisítésére való kísérletezgetés az nem nemzeti érdek sőt ...

A rendszerváltozás óta lényegében senkit nem érdekelt a nemzeti érdek jól kifejezi máig ezt a korszakot A tanú 2 c. film ... kb. ma is annyi ez a nemzeti álca. A liba meg büdös.

Virág et. 2012.01.19. 08:47:17

@Kara kán: Barátom,az hogy te fogalmatlanul mit bírálsz a saját kis homokozódan és mit nem, az nem számít - szerencsére. A hazai bírói kar "európai fizetése" (ha 800-1500 euró az neked európai szint, akkor innen gratulálok, persze ha a minimálbérre gondoltál, akkor stimmel) már eleve vicc, de érvnek biztosan nem az. Nem kezdeném azzal, hogy ugyan mond már meg a fotelből, hogy milyen semmit nem ad a bíróság, mert hál Istennek erre vannak gondolkozó emberek, akik meg ezt nem így gondolják. Megsúgom: Szájerné se virágkötő volt tótumfaktumsága előtt. Ő mitől lesz alkalmas?

Simor, az off-shore lovag. :) Még mindig itt tartunk? Ez tavaly lejárt már, nem? Szerinted Simor személye, vagy a jegybankelnök tisztsége az ugyanaz? Járai, akinek a haveri kormány törvényt gyárt, hogy jól induljon a biznisz, az erkölcsileg magasabb szinten áll? Miért is?
(Az EU-s Ciprus, mint off-shore vonalat meg szándékosan fel sem hozom.)

"Egyéb kérdés? "

Ezek után semmi. Az "azért mert nem szeretem őket" kategóriás válaszokkal nehéz mit kezdeni.

preddy 2012.01.19. 09:14:16

@Frau Mag. Daenerys Targaryen:

Megy a leányaihoz, Amérikába...:-)

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.01.19. 09:15:48

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: "Tiéd a legszellemesebb "doktori" nick név. Gratula!"
Köszönöm! A legnagyobb büszkeséggel az tölt el, hogy magam találtam ki :)))) Szerzői jogokat nem tartok fent. Ha valaki plagizálná, valószínűleg akkor csak a májam hízna, nem csinálnék belőle botrányt. Szép napot!

preddy 2012.01.19. 09:18:07

@Kara kán:

Barétom, mi lenne ha visszatekintenél az elmúlt nyolc év ellenzéki tevékenységére? Mit építettek a nemzetnek? Ott tettek be ahol csak tudtak, embereknek, reformoknak...
Ammyi eszük nem volt, hogy hagyják a reformokat a koalára és ők beüljenek a készbe!

belekotyogok 2012.01.19. 09:24:50

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: Végre valaki, aki tudja, hogy mi a felhasznált irodalom és a hivatkozásjegyzék között a különbség.
Felhasznált irodalom gyk bármi lehet, ami megihlette a szerzőt, de konkrétumot nem használt tőle, nem idézett tőle.
A hivatkozásjegyzék meg tartalmazza láb- vagy végjegyzetben a pontos idézeteket, átvett-átírt, konkrét gondolatok szerzőségi közlését (+egyéb adatokat is természetesen).
Tisztességes hivatkozásjegyzék nélkül egy szaros évfolyamdolgozatot sem szabadna elfogadni egyetlen szakon sem.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.19. 09:35:42

@Viktus: "A liba meg büdös. "

Hát még a cucliba!

Nyuggervadász 2012.01.19. 09:56:57

@dr. Kusics Iván:
Szégyellem, de nem tudom, hogy ki az az " Aggripepsicola". Kérlek, világosítsd már fel sötét elmémet!

Viktus 2012.01.19. 10:42:26

@Vidéki:

Schmitt Pál szerdai rádióinterjújában elismerte, hogy 180 oldalnyi anyagot átemelt disszertációjába Nikolaj Georgiev 1987-es művéből, ám ezzel szerinte nem követett el plágiumot. Ezt azzal véli alátámasztani, hogy az 1992-es értekezés „következtetései” saját szellemi termékének tekinthetők. Ez azonban nem igaz – a „Következtetések” című rész nagyrészt szintén a Georgiev-mű fordítása. Az alábbiakból az is kiderül, hogy Georgiev és Schmitt „együttműködése” semmiképpen nem kezdődhetett a bolgár kutató tanulmányának megjelenése előtt.

hvg.hu/itthon/20120119_Schmitt_radio_interju_csusztatasok

Ennyit az elnök úr nyilatkozatáról :P

nincs1itt 2012.01.19. 11:31:30

Nem értem az egészet, szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban(pl. Burundi vagy Togó), ilyenkor az érintett "angolosan" távozik és nagy fekete pont!

lyken 2012.01.19. 11:47:08

Apúúúúú...!!!! Folytatóóóóódiiiikk!!!

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/19/allamositanak_a_babaszamlat/

A manyup fiaskó nem volt elég, szépen haladunk a bankbetétek államosítása felé.

Ironfist 2012.01.19. 13:06:10

@dr.dr. Secnir doktor:
Egyébként ha ez tényleg így van, akkor miben reménykedett? Hogy ezt viszont bemondásra elhiszik neki, és senki nem vizsgálja meg, tényleg így van-e?

trojka 2012.01.19. 17:03:43

Itt gyalázzák Pali bát. Aki annyira bátor, álljon ki vele egy csörtére (asszóra). Ugyanis, a vívást nem lehet plagizálni!

Viktus 2012.01.19. 17:14:08

Ez a "törzsanyag" rész egyre jobban uralja a dolgozatot :

A köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjában a gazdaságról szóló fejezet egyes bekezdései szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann korábban publikált tanulmányának részleteivel. Heinemann neve, csakúgy mint a bolgár Nikolaj Georgievé, szerepel Schmitt Pál irodalomjegyzékében, a szövegben azonban nem jelzi sehol, hogy hosszú, az egyszerű adatismertésen tartalmilag messze túlmutató részleteket tőle idéz.
index.hu/belfold/2012/01/19/schmitt_pal_es_klaus_heinemann/

Egy német kutató 1991-ben publikált tanulmányából is szerepel 17 oldal Schmitt Pál – a hvg.hu január 11-én megjelent cikk nyomán plágiumgyanúba keveredett - doktori disszertációjában. Magyarország elnöke a Kossuth Rádióban szerdán azt állította, hogy a Nyikolaj Georgijev művéből átemelt 180 oldalon felüli része a saját szellemi terméke – ez azonban biztosan nem igaz.
hvg.hu/itthon/20120119_Schmitt_Heinemann_doktori_masolas

VIDÉKI GYORSAN SZERECSENMOSDATÁSRA VAN SZÜKSÉG!!!!

Horizont 2012.01.19. 17:21:18

@Viktus:
Hahahaha röhögve sírok vagy sírva röhögök:)
Már tegnap azt írtam, hogy szerintem a disszertáció többi részét se ő írta. Bejött.
Úristen, hogy nem süllyed el szégyenében!

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.19. 18:02:23

@Kara kán: "Milyen ellenzékről beszélsz?
Ez nem ellenzék, hanem ellenség.
Mert az ellenzék a kormányzás módszereit vitathatja, de a nemzet érdekeit nem. "

Ez a random "válasz" egy Szijjártó örökzöld? A kérdésemre válaszolj, ne "emútnyócéves" parafrázisokkal operálj!

Mr. Acid 2012.01.19. 18:03:10

A hvg profin belekergette Plagi bá't a csapdába. Most már tényleg le kell mondania, hiszen a Kossuthon ezek szerint egyértelműen hazudott!

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.19. 18:06:59

@Viktus: @Horizont: áhh! Ez egy újabb "bulvárkacsa"! Spekulációs támadás!

2012.01.19. 18:11:58

Hahaha, ez a doktori olyan, mint a Hegylakó c. film. A végén csak egy (oldal) maradhat.
De hogy hogy lehet valaki olyan kopasz, hogy beírja az irodalomjegyzékbe azokat a munkákat, amiket plagizál, azon nem térek napirendre! Én a helyében tuti nem ezt tettem volna, hanem átemeltem volna a bolgár meg a német dolgozatban feltüntetett irodalomjegyzéket.

2012.01.19. 18:15:03

@Mr. Acid: Az elkúró is hazudott, mégse mondott le. Orbán is hazudott, mégse mondott le. Majd pont smittpali fog, mi?

Mr. Acid 2012.01.19. 18:25:08

@dr. Hörömpő Töhötöm: De ők min. elnökök, politikusok, a schmittplagi pedig egy linó..., izé, szinbóleum!

2012.01.19. 18:33:47

@Mr. Acid: Hogy beszélhetsz így a doktor úrról? Ő is elnök, meg politikus, a középkorban talán híres agysebész is lett volna.

Bee-zony 2012.01.19. 18:34:06

Összeeskülvés-elmélet:
Azért ilyen a magyar valóság, mert valaki plagizálja Rejtő Jenő – született Reich Jenő, írói álnevein P. Howard, Gibson Lavery – könyveit.
hu.wikipedia.org/wiki/Rejt%C5%91_Jen%C5%91
Hiszen ő már 1940-ben megírta „A tizennégykarátos autó” című könyvében, az 1. fejezet 1-es pontban (idézet, forrás, törzsanyag, hivatkozás, scmittelés következik): „Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.”
mek.niif.hu/01000/01044/01044.htm

A regény alapján írt színdarabban Gorcsev Iván Schmitt Pál néven elnyerte (plagizálta, megvette) a kisdoktorit és pályája csúcsán köztársasági elnök lett Abszurdisztánban – ami egy idő után már nem is volt köztársaság, és ezt is Schmitt Pál írta alá, de ő még ezután is köztársasági elnök volt.
„Harmadik Magyar Köztársaság 1989–2011, a rendszerváltástól a 2011-es alaptörvény hatályba lépéséig fennálló állam”
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_(egy%C3%A9rtelm%C5%B1s%C3%ADt%C5%91_lap)
A színdarabban Gorcsev-Schmittet ott felejtették a Sándor-palotában
(SÁNDOR-PALOTA - Magyarország Köztársasági Elnökének Hivatala).

Plagi bá’-nak két okból is le kell mondania a közt. elnökségről:
1. Mert plagizált;
2. Mert megszűnt a köztársaság.
Akkor, miért is nem mond le?
Azért, mert Abszurdisztánban minden fordítva van, mint a normális világban.

Aki nem hiszi, éljen Magyarországon, és rájön, hogy itt valóban Rejtő Jenő könyveinek plagizálása folyik, színdarabra átültetve „élet” címszó alatt.

Ki tud ilyen koppintást összehozni? Csak a zsidósátán, akinek Szodomagyarország és Judapest-Butapest az uralma alatt áll.
Megadja a fővonalat, és a többi mellékszereplő igazodik, az akciókra reagál, stb. A lényeg az, hogy kinél van az első elindított biliárdgolyó, aztán a többiek eszerint lökődnek.

Például: „Westernregények (G. Lavery álnéven)” … „Nincs kegyelem” …
Ki mondta ezt?
Budaházy György a Hősök terén.
"Budapest 2008 09 20 Hősök tere Budaházy György beszéde"
www.youtube.com/watch?v=JR0b-VvuuDY
Aztán tényleg nem volt neki kegyelem.

Persze az is lehet, hogy Rejtő Jenő másolta az életet, ami már akkor is ilyen volt – úgyhogy el kellene dönteni, hogy ki másolt kitől.
A nyilvánvaló tény az, hogy szinkronban van a kettő.

jones5555(exdr.) 2012.01.19. 18:39:04

@Viktus: Pont most akartam linkelni! Ja gratulálhattok, én is ledoktoráltam !

Kandabula 2012.01.19. 18:44:50

@dr. Hörömpő Töhötöm: az elkúró lemondott, de mindegy. Viszont itten a legmagasabb állami méltóságról (?), meg az ő feddhetetlenségéről (?) van szó. Nekem nem lenne pofám. De elképzelem a történést: - Palikám, terveim vannak veled, de kéne valami komolyabb cím. Mondjuk, egy doktori. - Ne hülyéskedj, honnan vennék, nem értek semmihez a sporton kívül, azt is csak csináltam, a nevemből éltem eddig is, meg a párthűségemből. - A párthűségről most ne beszéljünk, lehetsz te hű más párthoz is. Szóval, a doktori. Figyu: ki a faszom foglalkozik itt az olimpiákkal kapcsolatos háttér-irodalommal? Nem hiszem, hogy nem tudsz összeollózni egy cuccot itthon tök ismeretlen ürgék dolgozataiból? A többit bízd ránk! - Rendben. De a helyesírásba nem fogtok belekötni? (Van egy másik verzióm is, arról majd legközelebb.)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.19. 18:52:31

@Kandabula: "De a helyesírásba nem fogtok belekötni?"

:)))))))))) Plágium? Le se tudom írni!

trojka 2012.01.19. 18:53:04

@Viktus: A két piszok. Nem szégyelltek egy magyartól lopni!

2012.01.19. 19:02:37

@Kandabula: Gyurcsány lemondott? Na ja. De nem a botrány miatt, hanem mert a párt kitolatott mögüle. És a kettő közt két év telt el.

Horizont 2012.01.19. 19:04:24

@Kandabula:
"De a helyesírásba nem fogtok belekötni?" Hahahahahahahahahahaha
Végre egy jó poén ebben a rakás sz@rban:)

Kandabula 2012.01.19. 19:06:35

@dr. Hörömpő Töhötöm: igen. Valami ilyesmire lenne szükség most is.

2012.01.19. 19:20:01

@Kandabula: Nem biztos, hogy azzal sokkal jobban járnánk. Az eddigi eu-konform, imf-hiteles út sem vezet sehova, láthattuk 2010-re, mire mentünk vele. Szerintem tök mindegy, hogy Orbán megy vagy marad, minket így is, úgy is megszorítanak.

Kandabula 2012.01.19. 19:42:50

@dr. Hörömpő Töhötöm: ez a "fórum" nem alkalmas gazdaságpolitikai elemzésekre, de csak egy kicsit: Igen, minket megszorítanak, mert idétlenül viselkedtünk. Nem olyan nehéz belátni, ha valakit kipaterolunk, jobban fog vigyázni. Ha nem készítetted el a leckédet, várhatod, hogy abból baj lesz. (Mint OV korábban előadta, hogy decemberben újabb támadás várható... Hát igen.) Van a gazdasági életben is olyan, hogy bizalom. Ha a partner azt látja, hogy Te a gazdasági mutatókkal, megtakarítások lenyúlásával, ködös jövőképpel bohóckodsz, nem fog komolyan venni és megkéri az árát. (A teljesség igénye nélkül: Kína? Szaúd Arábia? A fogorvosok, mint a gazdaság úttörői? Ez olyan, mint Torgyán cseresznyéi. Komolytalan gazdaság, komolytalan tervek, komolytalan személyek.) Szóval meg fognak fingatni. (Bocs.)

2012.01.19. 20:08:32

@Kandabula: Nem is kell itt elemezni, megtette azt már más: "Az államadósság az eredeti felhalmozás egyik legerőteljesebb emeltyűjévé válik. ... A nemzeti címmel felcicomázott nagybankok születésüktől kezdve csak magánspekulánsok társaságai voltak, amelyek a kormány mellé álltak és - hála kapott kiváltságaiknak - tudtak neki pénzt kölcsönözni. ... Az Angol Bank azzal kezdte, hogy pénzét 8%-ért odakölcsönözte a kormánynak; ezzel egyidejűleg a parlamenttől felhatalmazást kapott arra, hogy ugyanebből a tőkéből pénzt kovácsoljon azáltal, hogy azt a közönségnek még egyszer kölcsönadta bankjegyek formájában.... Nem sok időbe telt és ez a magagyártotta hitelpénz lett az az érme, amellyel az Angol Bank az államnak kölcsönöket nyújtott, és amellyel az állam számlájára az államadósság kamatait kifizette. Nem elég, hogy az egyik kezével adott, hogy a másikkal többet kapjon vissza; miközben ezt visszakapta, a nemzet örökös hitelezője maradt az utolsó kölcsönzött fillérig. Lassanként az ország fémkincsének nélkülözhetetlen őrzőjévé és az egész kereskedelmi hitel gravitációs középpontjává vált. Ugyanabban az időben, amikor Angliában megszűnt a boszorkányégetés, megkezdték a bankjegyhamisítók felakasztását. Hogy a bankvezérek, pénzemberek, járadékosok, ügynökök, tőzsdei alkuszok és tőzsdei hiénák e fajzatának hirtelen felbukkanása a kortársakra milyen hatást tett, azt e korszak írásai, például Bolingbroke munkái bizonyítják.
Az államadósságokkal együtt létrejött egy nemzetközi hitelrendszer, amely gyakran elrejti az eredeti felhalmozás egyik forrását ennél vagy annál a népnél.... Minthogy az államadósság fedezetét az állami bevételek alkotják, amelyeknek fedezniük kell az évi kamat- stb. fizetéséket, a modern adórendszer a nemzeti kölcsönök rendszerének szükségszerű kiegészítője lett. ... az egymást követő adósságok felhalmozódása által előidézett adóemelés arra kényszeríti a kormányt, hogy új rendkívüli kiadásoknál mindig újabb kölcsönöket vegyen fel. A modern adórendszer, amelynek tengelyét a legszükségesebb létfenntartási eszközökre kivetett adók (tehát ezek megdrágítása) alkotják, ezért magában hordja az automatikus fokozódás csíráját. A túladóztatás nem rendkívüli jelenség, hanem ellenkezőleg, alapelv. Ezért Hollandiában, ahol ez a rendszer először honosodott meg, de Witt, a nagy hazafi Maximáiban úgy ünnepelte, mint a legjobb rendszert arra, hogy a bérmunkásokat alázatossá, mértékletessé, szorgalmassá és... munkával túlterheltté tegyék. ... A protekcionizmus rendszere mesterséges eszköz volt arra, hogy gyárosokat gyártsanak, független munkásokat kisajátítsanak, a nemzet termelési és létfenn¬tartási eszközeit tőkésítsék. ... A függő helyzetben levő szomszéd országokban minden ipart erőszakkal kiirtottak, mint például Anglia az ír gyapjú-manufaktúrát." stb stb.
És most tessék megkapaszkodni, megadom a forrást: Karl Marx: A tőke (1894) a MEK-ről letölthető változatban a 699. oldal környékén találod.
Durva mi? Egy több mint 110 éves recept alapján gyarmatosítottak be! Ráadásul egy olyan recept alapján, amit az összes exkomcsi vezető jól ismert! Hiszen ezt a művet mindenkivel elolvastatták a foxi-maxiban! Itt azért felmerül a szándékos hazaárulás gyanúja a mi "rendszerváltó" nagyjainkkal szemben...

Kandabula 2012.01.19. 21:22:41

@dr. Hörömpő Töhötöm: úgy látom, egy kottából játszunk. Csak más húron.

SvenH. (törölt) 2012.01.19. 22:03:10

na megneztem a mi Palinknak az osztalyfonoki orajan az eloadasat
azert lenyomta azt a beszedet fejbol papir nelkul
nem is tudom ki volt az a politikus az utobbi 20 evben aki valodi bolcsesz diplomaval olyan seggfej volt, hogy meg ezt a szintet se tudja hozni...

aki meg a TF es diplomara recskazik, az vegezze el a mongolisztikat is hozza oszt takarodjon el a piacon eljen meg belole... kellenek az orokos börgerkingesek is!!!

SvenH. (törölt) 2012.01.19. 23:20:30

@Kandabula: 2 resze volt a mondandomnak :)

az elso hogy azert Palikank csak tudott beszelni papir nelkul fel orat amit mas nagyokos politikusok nem

a masik meg hogy eleve diploma es diploma kozott van kulonbseg... en nem Palink vedelmere irom de bolcsesz es TF es diploma az bezony nem sokat er....

beirtak masok is hogy egy munkaevet molyoltak a sajatjukkal, hat most mit mondjak? hogy meg is erdemlik? jo szoval ha utana tobb penzt markol fel es ez egyfajta befektetes, akkor ok, de csak azert hogy dr legyen naneeee

Kandabula 2012.01.20. 00:05:55

@SvenH.: akkor sem értem, de mindegy. Igazán elképesztő, hogy valaki papír nélkül tud fél órán keresztül beszélni. Te még nem ismered a feleségemet...

Más: Írod:
"a masik meg hogy eleve diploma es diploma kozott van kulonbseg... en nem Palink vedelmere irom de bolcsesz es TF es diploma az bezony nem sokat er.." Hát ezt kurvára nem a Palink védelmére írtad.

Aztán írod: "beirtak masok is hogy egy munkaevet molyoltak a sajatjukkal, hat most mit mondjak? hogy meg is erdemlik? jo szoval ha utana tobb penzt markol fel es ez egyfajta befektetes, akkor ok, de csak azert hogy dr legyen naneeee"

Hát igen. A sok hülye csak tanul.

2012.01.20. 09:49:27

A törzs anyaga gerinc nélkül

„Doktorsmitt pontosan úgy védte meg a doktoriját, mint ahogyan azt megírta. Sehogy.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1482_a_torzs_anyaga_gerinc_nelkul

Nyuggervadász 2012.01.20. 11:13:21

@dr. Kusics Iván:
Kösz a felvilágosítást ( Agrikola), hát hülyén haltam volna meg, ha nem segítesz !
Szóval, Vidéki elvtársról, a közös kedvencről van szó. Mellesleg, Agricola nem fogja megkapni a propagandaminiszteri kinevezést, mert ma hallottam Kovács Zoltánt, a kommunikációs államtitkárt nyilatkozni.....hát , az ő helye biztos! Amilyen pofátlanul és nyeglén nyilatkozott Kálmán Olgának
(hogy mindenki hülye, aki nem érti az ő áldozatos munkájukat, de majd, ha "beérnek" a dolgok, mindenki meg fog "világosodni" !) Szóval, Kovácsot kirobbantani nem lehet a hűsége miatt.... Agricola még várhat!

2012.01.20. 14:11:32

1998-as Budapest telefonkönyv CD-n 48666 találat van doktori címet használókra. (Bocsi, nincs ennél frissebb itthon, a matav.hu meg csak annyit mond, hogy 50-nél több találat, szűkítsem a feltételeket.) Budapesti ügyvédi kamara: 15755 találat Dr. címet használó tagokra. A Magyar Orvosi Kamara oldalán sajnos nem találtam keresési lehetőséget, de tegyük föl, hogy nem több az orvos sem, mint az ügyvéd. Akkor még mindig van 17156 kamú-doktor csak Budapesten. Vagy ha nem kamú, akkor hol az a 17156 korszakalkotó tudományos eredmény, amire ezek doktori címet kaptak??? He? Rohadt balkáni címkórság ez, semmi egyéb! A századfordulón grófi meg bárói címeket vásárolgattak, most meg doktorok meg kandidátusok összeollózott szakdolikkal.

conv 2012.01.20. 15:03:21

@dr. Hörömpő Töhötöm: nem csak orvos és jogász lehet doktor.
orvosi, jogi, gyógyszerészeti, állatorvosi, egyetemi (már 93 óta nem osztják),és tiszteletbeli doktori címeket különböztet meg a doktorátus. efelett még áll a tudományos dortori fokozat a PhD, amit nem is dr-nek írnak a legtöbben.

de lehet, hogy még a keresésed sem ért szart sem, mivel megkülönböztetünk dr. és Dr.címet is a PhD. mellett, sőt sokan tiszteletből nem is használják a dr. címet, pl a doktoranduszok.

a bölcsészek, természettudósok, mérnökök és agrárosok csupán a doktori képzés elvégzése után mondhatják el magukról, hogy doktorok – az orvosok, a fogorvosok a jogászok, az állatorvosok – és hamarosan a gyógyszerészek is - már az alapképzés befejezését követően is odabiggyeszthetik nevük elé a dr.-t.
dr.-ok akik „egyszerű” egyetemi képzés után nyerték el a cím használatának jogát, nekik azonban – a törvény szerint – azt is jelezniük kellene, milyen szakterület doktorai.
Dr.-ok azok, akik tudományos munkájuknak köszönhetően – tehát az egyetemi képzésen túl, egy doktori iskola keretében jutottak hozzá címükhöz és az akadémiai nagydoktorok.

te kettő doktori kategóriában egy doktori jelölési formára rákerestél és egyre találtál adatot.
ebből amolyan igazán vastagbőrösen meg is született a következtetés, és büszkén közzétetted.
a kutatásod alapján azt hiszem nyugodtabn leveheted a dr. címet a neved elől, vagy pedig fogadd el palikáét is :)

Horizont 2012.01.20. 18:46:01

Így ír erről egy igazi elvhű (??) ifjú pártkatona! Érdemes elolvasni!
orojan.blog.hu/2012/01/19/schmitt_pal_egerben#c15576514

Viktus 2012.01.20. 20:11:00

@Horizont:

Na jah Sanyi ebbe beleszaladt :P

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.01.21. 13:18:49

@Frengi:
Az anyázást, ami hirtelen eszembe jutott, nem írom ide.
Röviden!
I. év I. félév 1. szeminárium 1. óra.
Elmagyarázzák, hogy hogy kell szemináriumi dolgozatot írni.
ŰA kiadott kötelező irodalmakat elolvasva rájössz, hogy hogy kell lábjegyzetet készíteni, milyen kritériumai vannak a forrásmegjelölésnek és hogy ha egy adott munkából IDÉZEL (!!!!) azt milyen formai követelmények között lehet.
I. félév I. szeminárium dolgozat.
Ha lábjegyzet nélkül adom be, vagy a felhasznált irodalomból kimásolom a dolgozatom 9/10-ét, akkor úgy vágnak ki az egyetemről, hogy a lábam nem éri a földet.
Miből írtad a disszertációdat? Romológia?
Ja, akkor ezért tart itt a cigányság felzárkóztatása ebben az országban, mert ilyen "hozzáértő" emberek foglalkoznak vele.
Ja, és üdvözlöm az édesanyádat! Biztos büszke a szép kislányára, hogy elvégezte az iskolát.

2012.01.21. 18:16:02

@Prof. Dr. Ásó[Mosó]Maci: szivesen at adnam neki,de mar meghalt.Mindenesetre egyszerubb lett volna felsorolni alabjegyzetet,ha lett volna a temanak irodalma,mint egyenkent vegig hallgatni az adatkozloket. Talan ezert kozolte szivesen az a roma oldal akinek elkuldtem.

Kandabula 2012.01.21. 23:22:10

Az egész nagyon primitív. Pontosabban: szégyenletes. Ki fog mászni a buliból. Az árát mi fizetjük.

Szabad Gábor 2012.01.22. 11:42:48

A törzs anyaga gerinc nélkül

"Doktorsmitt pontosan úgy védte meg a doktoriját, mint ahogyan azt megírta. Sehogy."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1482_a_torzs_anyaga_gerinc_nelkul

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.22. 13:34:03

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: a BBC Hard Talk volt vicces, ahogy az államtitkár elvtársnak Hitler-bajszot világítottak a leleményes britek.

Nyuggervadász 2012.01.22. 14:47:36

@dr. Kusics Iván:
Hol láttad az említett Hard Talk-ot? A BBC-n élőben, vagy fent van már a Youtube-on?

Prof. Dr. Simon Templar 2012.01.23. 18:38:42

Skicc Pali bizonyára meghívott vendég lesz a tárogatójával
spmusic.hu/index/

Szabad Gábor 2012.02.01. 09:31:41

Schmitt úr, ne jöjjön Debrecenbe!

porcsin2012. február 01. 07:44

Attól tartok, az ön jelenléte nem emeli, hanem elveszi az ünnepünket.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1564_schmitt_ur_ne_jojjon_debrecenbe

süti beállítások módosítása