Skip to content


       Szűrés lista

Gyarmat

Gyarmat: "Az anyaországon kívül eső, politikai önállósággal nem rendelkező, meghódított területek elnevezése."


"Magyarország a befizetéseinél 4,37 milliárd euróval több átutalást kapott tavaly az Európai Uniótól, jóval többet, mint eddig bármikor. A tavalyi negyedik negyedévben 1,7 milliárd euró nettó átutalás érkezett az uniótól, ez a legnagyobb negyedévi átutalás volt azóta, hogy Magyarország 2004 májusában csatlakozott az EU-hoz." - számolta ki nekünk, bennszülötteknek az MNB.

De szar "gyarmatnak" lenni ... hülye EU, fejleszti itt az elmaradott végeket.

Sajnos nyugdíjra, meg újságírói fizetésre nem ad pénzt az EU. Én még mindig nem értem, hogy gondolták ez a gyarmatos dolgot?
Most akkor szombaton azért tüntettek, hogy legyünk kemények, legyünk tökösek, és ne állapodjunk meg az EU-val és IMF-el, és legyen hiperinfláció meg államcsőd? Hogy a nyugdíjból csak pár kiló csirkedenevérre fussa? Most akkor EU mellett vagy az EU ellen? Kell az a 20 milliárd euró hitel vagy nem kell?

A nagyrészt 50+ felvonulóknak nem esett le, hogy ha a Matolcsy-mágia eléri a maximális szintet, akkor elsőként pont ők nyelik be a brokkit, mivel nem kapnának nyugdíjat, sőt, maga a kedves Postás Úr sem csenget, mivel a Magyar Posta is le fog állni?

Tömegben sétálni nagy élmény, a fáklyák is szépen mutatnak a sötétben, csak nem kellene a kormánypropagandát állandóan beszívni, az utolsó cseppig.

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr683741114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nap képe: sztálinista szárnyasoltár 2012.01.23. 18:22:51

A középső oltárszekrényben Kövér, Orbán, Schmitt és Tarlós arcképe látható, a kinyitott szárnyak belső oldalán az EP képviselők és a kormánytagok fényképei díszelegnek. A predellán, ami hagyományosan az oltár menzáját kapcsolja össze az oltárszekrénny...

Trackback: Hány jó nő volt a Fidesz tüntetésén? 2012.01.23. 16:48:55

Zero, a Vastagbőr bloggere sokak érzetét kifejezhette mikroblogján:„Elképesztő, szomorú és félelmetes, hogy tényleg van ennyi ember, aki beszopta ezt a spekulánsok-szabadságharc-gonoszEU-gonoszIMF kormányzati maszlagot, és baszdki emellett még az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobzse.laci 2012.01.23. 16:38:38

Na álljunk már meg!
Jóhogy nem észt meg gondolkodást kérsz számon.
A katolikusok sem fogják bizonyíthatóan levezetni a bibliát. (Mondjuk tőlük senki sem kéri számon)

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.23. 16:39:38

Mi ebben a meglepő? Ingyen buszoztak, kaptak uzsit, már megérte, nem?

"Kedves Választó, Ön hülye. Kimondtuk, túl vagyunk rajta. Kedves hülye választó, mi vállaljuk az Ön képviseletét. Mi Önt annak nézzük, ami: hülyének. Nem lesz semmiféle félreértés, mi tiszta, őszinte, nyílt tekintetű képviseletet kínálunk az olyan hülyéknek, mint Ön. "
orulunkvincent.blog.hu/2012/01/14/lehet_a_politika

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.01.23. 16:41:28

Kérdés, hogy mire adják ezt a pénzt. Mert ha jól gondolom, ezek a különféle pályázatokon elnyert pénzek, amik az Állambácsin keresztül kerülnek végül a felhasználóhoz. Kérdés, hogy a kevesebbet a megkötések nélkül nem tudnánk-e értelmesebben elkölteni?

cynical dave 2012.01.23. 16:46:54

jah vagy ha a felét nem lopnák el az is egészen jó lenne

maxwell murder 2012.01.23. 16:47:51

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: ennyi. múltkor a Vona mondta teljesen jól ,hogy a borsodi faluban van Wifi EU-s pályázatból, de nincs fűtés az iskolában, mert arra meg nem lehet felhasználni az eu-s pénzt. na ennyit erről.

Csezmiczei Vitéz János 2012.01.23. 16:48:14

"S valóban dominált a középkorú és az idős korosztály, akik egyértelműen a Fidesz-bázis kemény magjából kerültek ki. Az Orbán-párti feliratokat viszonylag megszoktuk, de az még Fidesz-tüntetéstől is kemény, hogy a szeretett politikusok tablójára nem csak a plagizáló Schmitt, de Deutsch „ki a faszom" Tamás és a diploma nélküli miniszter, Németh Lászlóné is bekerült."

egyenlito.blog.hu/2012/01/21/kormanyparti_tuntetes

alekiborg 2012.01.23. 16:51:21

@maxwell murder: talan mert ezt a magyar kormanynak kene magyar penzbol megoldania? az EU nyilvanvaloan olyan dolgokra ad penzt, ami egy kicsit KOZELEBB visz minket nyugat-europahoz. tudod, ott peldaul a wifi meg az internet nem valami misztikus valami, es eszukbe sem jut az, hogy van olyan iskola magyarorszagon, AHOL NINCS FUTES, mert a magyar kormany nem gondoskodik rola

Homeoffice 2012.01.23. 16:53:38

Zero

Itt nem jelenidőről beszélnek. Jövő időről.
Tehát:
Nem leszünk gyarmat = Adjatok több (Lenyúlható) pénzt!

Feketelaszlo (törölt) 2012.01.23. 16:55:41

@akela_a_hun: Ajánlom figyelmedbe Aquinói Szent Tamás, középkori olasz filozófust és az Isten létezésével kapcsolatos gondolatait :) Te ugyan Bibliát írtál, de azon nincs mit bizonygatni, itt van a polcomon, kedvenc mesém, mai gyerekeket is ebből kéne tanítani. (nem pedig a szélsőlibsimocskosuszító Mosómasa mosodájából meg a rohadtimperialistakapitalistavörös Gőgös Gúnár Gedeonból)

Viktus 2012.01.23. 16:59:00

Gaz komunyista ármány. Szabadsááááááááág

dr. Aullah 2012.01.23. 16:59:32

Ha nem az emberek lennének a f*sz rossz végén, akkor azt mondanám, hogy milyen vicces, hogy tiltakoznak, hogy nem akarnak gyarmat lenni, közben meg a gazdájuk segget nyal egy kis pénzért.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.23. 17:00:21

Vicces volt ez a hétvégi Békamenet. Először voltak egymillióan, majd félmillióan, végül megegyeztek a négyszázezerben, igaz a BBC valamivel több mint százezres száma után az MTVA is ezt a számot használta.

Ráadásul ezek után teliberöhögöm bármelyik szektás jobboldalit ha elkezd nyuggerozni.

Végszóra pedig elég cigó mentalitású ez az egész. "Aggyá pénzt, de kuss hogy mire verem el, az nem a te dógod te csak pénzelj." Nem csodálkozom, hogy Farkas úr is az első sorok valamelyikében nyomta, tán nem véletlenül.

jágör68 2012.01.23. 17:01:15

Munkahelyteremtésre egy fityinget sem kapunk.
Az EU- támogatások 90%-a meg német, osztrák cégeknek van visszaforgatva.
Nagyon szép a sok WEllness- hotel, meg Fürdő, Aquapark, meg bavásárló központ meg megújult főutcák- csak ugye ezeken a helyeken leginkább költöd a pénzt.
Olyan hely, ahol viszont kereshetsz is valamit nem nagyon valósult meg.
De persze már megint az a hülye, aki HAGYJA!

dr. Aullah 2012.01.23. 17:01:27

Arra is kiváncsi lennék, mennyi adófizetői magyar forintot költöttek arra, hogy ennyi nyuggert összeszedjenek. Ja bocs, nem nyuggerezek. Agyhalottak.

maxwell murder 2012.01.23. 17:02:51

@alekiborg: ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, gyakorlatilag kapunk egy csomó felesleges pénzt, amikor alapvető dolgokra nincsen pénze a magyar államnak. nyilván a magyar kormányok is sok balfaszságot csinálnak ,csak mennyi pénzről lemondunk közben, hogy ennek az uniónak a tagjai lehessünk, amit pl. lehet hogy pont az iskola fűtésére tudnánk fordítani.

ketroot 2012.01.23. 17:06:47

Na látom nektek nem volt elég, hogy a Nép kimutassa azt, hogy igenis kiáll a Kormányzat mellett és a helyes utat járja, kivédve a vadkapitalizmus sebző, kritikus és mindezek mellett alaptalan csapásait!

Sosem kerültök a hatalom közelébe, sosem lesz újra kommunizmus itt, MAGYARországon!

S Z E R E T Ü N K V I K T O R ! ! !

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 17:09:24

Izé, nem ez a Fidesz nevű párt volt az, amelynek a választási vereségét gimnazisták-egyetemisták ezrei könnyezték meg '02-ben? Má' csak azé' kérdem, mert most csupa nyugdíjas nénit-bácsit/polgárt/zembert (nem kívánt törlendő), és alig volt egy-két fiatal. Hova lettek?

Homeoffice 2012.01.23. 17:10:15

@immortalis:

Hova tüntek...
Nyugatra :)

Johnny336 2012.01.23. 17:11:28

Ugyanilyen korosztály isteníti Gyurcsányt, és haverjait.
Őket lehet megvenni kilóra, mert az előző rendszer nem mondta nekik, hogy tegyenek félre, mert nem lesz aki gondoskodik róluk.
így innentől ők kizárólag állambácsira hagyatkozhatnak, hogy majd az megmenti őket az éhhaláltól.
Csak be kell dobni a köztudatba, hogy nyugdíj-emelés-védelem-biztonság, ezeket különböző sorrendben mondogatni, esetleg hozzátenni, hogy 13.havi, 14. havi (igazán tökös politikus még 15.havit is mondhat, bár azt talán tényleg nem hiszik el neki...), és meglesz a tömeg, aki kimegy éljenezni, drapériát lobogtatni, stb.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 17:12:33

@Gunther: jogos. :/ Akkor ők tulajdonképpen most a gyarmatosítok szolgálatába álltak? Hazaárulók, fidesz-logika szerint?

nigel 2012.01.23. 17:14:30

Az általunk behívott gaz gyarmatosítók fővárosában nemsokára, feltétel nélkül teszi le a fegyvert a vezénylő tábornok úr. Ez Világos, nem?

Homeoffice 2012.01.23. 17:14:50

@immortalis:

NEmnem..
Ők belső ügynökök illetve kihasználói a rendszernek.
Ezenfelül, Ők nem az ORBÁN-kormány alatt mentek el hanem a 2002-2010 között lévő Judeobolsevik diktatúrában.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 17:15:02

@Johnny336: mondjuk amikor a gyurcsány felénk járt, meglepően sok magamfajta 30-as liberális-konzervatív volt rá kíváncsi, a kivénhedt ellenszenves arcú komcsik mellett. Persze a kivénhedtek voltak többségben, nem kérdés. Mondjuk attól hogy nem szavaznék rá, még érdekel, hogy mit mond.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 17:16:19

"Sajnos nyugdíjra, meg újságírói fizetésre nem ad pénzt az EU. "

Ja, 30 centi magas '"kilátóra' viszont igen. És ez csak a kilátó csúcsa! Az meg már csak hab a tortán, hogy az idetelepült multik "megnyerik" az eu-pályázatokat, azt a pénzt, amit nagyrészben a magyar befizetések (áfa egy része, elmaradt vámbev.) alapoznak meg. Amit aztán a multik "trükkök százaival" (gy.k.: 'beszámlázásokkal') gyorsan haza is visznek. Brüsszelbe, Berlinbe, Londonba, Tel-Avivba.

"Mo. 4,37 milliárd euróval több átutalást kapott tavaly"

És egész pontosan hol található ez a virágzó ország?

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.23. 17:16:42

"ha a Matolcsy-mágia eléri a maximális szintet"
www.youtube.com/watch?v=VRrMu7B1L2I
(oké, tudom, már beírtam az előzőbe is, csak ott a végére sikeredett)
Ja, és az uccsó két komment a vidijó alatt:)

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.23. 17:17:38

@Prof. Dr. Valahol Máshol: Működne ez a mentalitás, ha a piacról tudná finanszírozni magát az ország. De amióta a gonosz imperialistareakcióskapitalistaSPEKULÁNSOK betámadták az országot, a piacon is 9-10% között mozognak az államkötvény hozamok - már ha veszik őket egyáltalán. Nem tudom orbán(C) miből fogja kifizetni a kamatot amikor lejárnak, egy recesszióba süllyedő gazdasággal a háta mögött... lesz itt még 600 HUF a benzin, doboz díj, vizit díj, levegő adó, járda adó, tankolási díj, meg amit még el sem tudtok még képzelni...

Feketelaszlo (törölt) 2012.01.23. 17:19:07

Amúgy meg a kérdésre hogy hova megy ez a sok EU-s pénz:
"Forrás oda megy, amit én jóváhagyok"
:)

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.01.23. 17:21:06

@alekiborg:
Bárki, aki EU-s pályázatok közelében van, tudja miről beszélek. Jelentős részben olyan pályázatokat írnak ki, amelyeken nyugat-európa termékeit kell megvennünk és az ő cégeiket alkalmaznunk. Az EU-s pénzek jelentős részben annak a piacszerzésnek a folytatását jelentik, ami a 90-es években az ipar tönkrevágásával (lásd pl. cementipar) kezdődött. Ugyebár milyen jól jönne egy magyar kézben levő cementipar a Milliónyi Térkő Országában...

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.23. 17:21:56

@immortalis: elkezdtek gondolkodni. Erre a fen említett korosztály már nem annyira képes. Továbbá pletyka szinten hallottam olyat is, hogy ugye sok ezer fős leépítés lesz a közszférában, és akit nem látnak a kormány melletti tüntetésen... hát ugye valakit el kell küldeni, ez a parancs. Mondom csak pletyka az egész. Nyilván. Ki képzelne el ilyet a fideszről? Hát nem? Ugye? Csak pletyka lehet.

dobzse.laci 2012.01.23. 17:22:00

@Feketelaszlo:
Arra próbáltam utalni, hogy itt a hit erejével megy a dolog, ami a katolikusoknál rendben van, itt azért nem annyira.
Kicsit tovább lett fejlesztve a szcientológia, mert nem csak azt veszik le - mint a kalapot - , akit behülyítettek, hanem mindenkit :), de inkább :(

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.23. 17:23:51

@immortalis: ezeknek? Matolcsy sziporkázik az ötletektől, a kollégái mondták. Hogy nem gyullad ki egyszer a feje, és ég le vele az egész minisztérium! A tűzoltók meg sajnos nem tudnak nagy erőkkel kivonulni, tekintélyes részük épp leszerel és külföldre költözik a megélhetés miatt.

sárkányfő 2012.01.23. 17:25:01

4,37 milliárd euró = 1 300 milliárd Forint

Ez havonta: 110 milliárd Ft
Naponta: 3,6 milliárd Ft
Óránként: 150 millió Ft

Csak a Bayer-menet alatt átlaggal számolva bő félmillárd Ft-ot kaptunk az EU-tól. És persze a buszok is nagyrészt EU-támogatásból épült autópályákon jöttek...

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.23. 17:25:54

@lecsó kolbász: egen, ez a gazdasági minisztérium, a fickó Fellegi, a többiek meg Matolcsy és haverjai.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.23. 17:28:28

@ketroot: Csak nem a mandin ejtőzöl? :)))

Egyébként ez meg a másik, a jobboldal habzó szájjal komcsizik, erre számukra mi az EU alternatívája? Menjünk a Putyin álmodta new-KGST-hez, az Eurázsiai Unióhoz. Érdekes...

sárkányfő 2012.01.23. 17:29:23

@sárkányfő:
Még valami... :)

Az EU-tól kapott támogatás TÖBB, mint amennyit A TELJES MAGYAR MEZŐGAZDASÁG évente előállít...

Gyarmat akarok lenni! ;)

Melchi Zadok 2012.01.23. 17:30:55

@ketroot: ha lenne bármilyen szerves anyag abban a fekete dobozban, amiről azt mondták neked régen, hogy a fejed, nem írnál ennyire ostoba baromsághalmazt.
egyfelől kormányunk ha nem is a kommunizmust, de a kádári rezsimet építgeti újjá szépen a te lelkes tapsolásodtól visszhangozva. mert neked ez tetszik ugye?
másfelől a nép azok bizony nem ti vagytok.
adva van egy párt, aminek még akkor is lelkes mozgísítható zombihadserege lesz, ha orbánról feketén fehéren kiderül, hogy ministráns gyerekeket reggelizik.
még ebben az esetben is lesz kb . 1.000.000 elkötelezett szavazója. lesz, mert bizonyított tény, hogy emberek csak 10%-a hipnotizálható akaratán kívül.
nos ennek a milliós zombihadseregnek is csak a 10%-a, hathatós anyagi támogatás és közpénzes szervezés mellett, külföldről importált katasztrófa túristák támogatásával megsegítve tette tiszteletét szombaton.
ez neked a nép bazze? az emberek 80%-a szerint mennek a dolgok rossz irányban. ez az ami számít barátom.
de minek koptatom a billentyűt, te is csak egy afféle "becsöngetek aztán elszaladok" szinten űzöd a kommentelést. hát tudod, neked ezt dobta a gép.

ketroot 2012.01.23. 17:32:16

@Prof. Dr. Valahol Máshol:

:D

Mostanában annyira nem, elvannak foglalva a menetelés sikerességével. Ez ilyen Jolly Joker lesz (mármint, hogy 1-2-5 millióan voltak szombaton az uccán) egyébként náluk, bármiféle kritikára.

nigel 2012.01.23. 17:33:11

@Attila64: Hagyjuk ezt a csúnya multi lenyúlja az EU-s pénzeket dumát, mert ez így egy nagy csúsztatás. A magyarországi szakképző iskolák jó részében EU-s pénzekből valósítottak meg felújításokat (ablakcsere, homlokzat szigetelés, tanüzem felújítás KMOP, TÁMOP) Igaz azt hozzá kell tenni, hogy az elnyert összeg jelentős részét felesleges faszságokra költötték, de arról nem az Unió tehet, hanem a felhasználók. Azt is meg kéne nézni, hogy szinte minden vidéki város főterének felújításakor is használtak fel EU-s lóvét. (mindenhol ki van baszva az a csúnya nagy kék tábla sárga csillagokkal) A metró, vasút, állomás felújítások egy része is EU-s pénzekből valósult meg. Jó kicsit drága lett, mert kellett a haveroknak is egy kis lóvé, meg a közbeszerzés is drága mulatság ám. De ez mind a magyar rendszer faszsága. Arról már nem is beszélek, hogy a parasztok mennyi lókeszt akasztanak le csak azért, mert föld van a nevükön, vagy, hogy ne termeljenek semmit.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 17:35:40

@Sandman (KaraKum): ja, tűzoltó spanom is beadta a jelentkezését az Emirátusokba valami kisebb tűzőrséghez. Aszongya, a melóját imádja, de nem fog megdögleni ennyi pénzért itthon. A sokszorosáért, Dubai-ban, igen. :(

Melchi Zadok 2012.01.23. 17:37:17

@ketroot: na ja, bocs.
mondjuk, ha barmot játszol ne lepődj meg, ha annak is néznek.
:))

Mária 2012.01.23. 17:37:26

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

"Mert ha jól gondolom, ezek a különféle pályázatokon elnyert pénzek, amik az Állambácsin keresztül kerülnek végül a felhasználóhoz. Kérdés, hogy a kevesebbet a megkötések nélkül nem tudnánk-e értelmesebben elkölteni?"

Nincs "kevesebb" elkölthető pénz.

Ha ezt nem adja célzottan az EU, arra, amiről a pályázat szól, akkor ezekre a fejlesztésekre az állam NEM AD pénzt, mert nincs neki.

ketroot 2012.01.23. 17:39:58

@melchi zadok:

Végül is ez volt a célom...:D

Amúgy szoktak ilyeneket ide halál komolyan írni. Mandineren meg... ááá

Melchi Zadok 2012.01.23. 17:41:25

@ketroot: hát igen az a gyanús, ami nem gyanús....

Mária 2012.01.23. 17:41:32

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

"Bárki, aki EU-s pályázatok közelében van, tudja miről beszélek. Jelentős részben olyan pályázatokat írnak ki, amelyeken nyugat-európa termékeit kell megvennünk és az ő cégeiket alkalmaznunk."

Olvastál már uniós pályázatot?

Szerintem nem :)

Viktus 2012.01.23. 17:43:59

@maxwell murder:

Nem hinném, hogy mondjuk ezt az unió szemére kellene vetni inkább örülni kellene az extra fejlesztésnek ... arról nem a német adófizetők tehetnek, hogy a magyar kormánynak fontosabb az MTVA 100 milliárdért, mint a borsodi iskola fűtése. Bár próbálkoznak hatni a kormányra, de akkor meg százezres "békemenet" van Pesten, hogy mi nem vagyunk gyarmat :D:D:D:D

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 17:45:15

@nigel: Rosszul látod, barátom. Viszont nem válaszoltál: hol van a virágzó ország?

Valaki fentebb jól idézett:
"Vona mondta teljesen jól ,hogy a borsodi faluban van Wifi EU-s pályázatból, de nincs fűtés az iskolában, mert arra meg nem lehet felhasználni az eu-s pénzt."
És ez csak 1 példa. Szóval az eu-s támogatásokat általában előnyösként beállítani nagyon nagy vakságot feltételez!

Ezért továbbra is fenntartom a gondolatmenetem helyességét!

Viktus 2012.01.23. 17:46:01

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

jaja felénk pl. az eu-s pénzből csatornázták a várost az a sok árokásó cigány, mint fedett német szakmunkás lehetett a 15-20 éves rakodógépek meg kamazok is v.mi titkos nyugati beruházó cég ide helyezett egységei :D:D:D

Viktus 2012.01.23. 17:46:31

@Attila64:

Nem hinném, hogy mondjuk ezt az unió szemére kellene vetni inkább örülni kellene az extra fejlesztésnek ... arról nem a német adófizetők tehetnek, hogy a magyar kormánynak fontosabb az MTVA 100 milliárdért, mint a borsodi iskola fűtése. Bár próbálkoznak hatni a kormányra, de akkor meg százezres "békemenet" van Pesten, hogy mi nem vagyunk gyarmat :D:D:D:D

Mária 2012.01.23. 17:49:27

@jágör68:

"Az EU- támogatások 90%-a meg német, osztrák cégeknek van visszaforgatva."

Tévedsz.

A támogatás komoly hányadát a jómagyar cégek, akik a támogatás "kedvezményezettjei" lesznek, egészen egyszerűen ELLOPJÁK:

maria.blog.hu/2008/07/09/mi_kerul_egy_webaruhazon_negyvenmillaba

Függetlenül attól, hogy éppen melyik kormány seggnyalói ítélik oda a támogatásokat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.23. 17:52:52

@Attila64:

Te vámot akarsz állítani, mikor exportőr ország vagyunk ...??
Várj, segítek: "Az export (kivitel) azon termékek és szolgáltatások összessége, amelyet belföldön állítanak elő és külföldiek vásárolnak meg"

Jól jönne az a vám, biztos megnőne a kivitel vagy 30%-kal, alig győznénk gyártani!

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.01.23. 17:56:27

@Mária: Nem hiszem el, hogy nem érted. Magyarország befizet évente A mennyiségű pénzt az EU-nak. "Cserébe" kap B>A mennyiségű FELCÍMKÉZETT pénzt. Ebből elmegy egy csomó projektmenedzsmentre mindenféle szinten, nyilván egy jó része zsebbe, azután konkrét anyagra meg gépek bérlésére (ezek jelentős része nem magyar tulajdonú cégtől származik), és ott van a végén az a pár melós, akinél bérköltség is van (hurrá, pár magyar ember dolgozhat).
Ha A-t megtarthatná az ország, és maga címkézhetné fel, semmi nem zárja ki, hogy adott esetben valahol megegyeznének a tervei a mostani EU-s elgondolásokkal (pl. csatornázás). De például biztos vagyok benne, hogy ha volna egy kis esze, nem szórna el százmilliókat értelmetlen digitális tananyagfejlesztési projektekre, amiből láttam párat.

Virág et. 2012.01.23. 17:57:54

Gyarmat vagyunk, csak egy jól fizetett gyarmat. :) Jöhetne egy "Mit kaptunk mi a rómaiaktól?" idézet ide, de inkább mégsem.
Ráadásul bármikor ki is léphetünk a gyarmati státuszból, ha szeretnénk. Senki nem marasztalna Európában, az biztos, ezt Viktorék két év alatt elérték. Nem tűnik fel a sok agyhalottnak, hogy Viktorék miért mentek le kutyába végül is és kapituláltak teljesen az EU-nak? Ha annyira jó az EU-n kívül, akkor miért mondta ENNEK PONT AZ ELLENKEZŐJÉT a Kedves Vezető Vona Gábornak címzett válaszában alig 1-2 hónapja? Ő mindenhez ért, mindent tud, mindenből tökéletes és sosem hazudik. Akkor most hogy is van ez?

Ironfist 2012.01.23. 17:58:03

@immortalis:
"Hazaárulók, fidesz-logika szerint?"

Fidesz (=hazug) logika szerint mindenki hazaáruló, aki nem fideszes (=hazug). Te is, én is, zero is, mindenki.

@Attila64:
""Mo. 4,37 milliárd euróval több átutalást kapott tavaly"

És egész pontosan hol található ez a virágzó ország?"

Jaaa, tudod a vezetőid lenyúlják a pénzeket. Lehet itt most jönni azzal, hogy eeemúútnyócééév, meg dehátagyurcsányahibás... két év Fidesz (hazugok bandája) teljhatalom után ez nem gyengén röhejes már. Igenis a Fidesz(=hazugok bandája) lop, csal, hazudik. És aki azzal érvel, hogy szar az eu, mert az onnan jövő támogatást itthon úgyis ellopják... azt engedtessék már meg nekem hangosan kiröhögnöm...

"Arra próbáltam utalni, hogy itt a hit erejével megy a dolog, ami a katolikusoknál rendben van, itt azért nem annyira."

Egyrészt jelentős átfedés található a két halmaz közt, másrészt meg talán nem véletlen, hogy a katolikusok is ugyanilyen fanatikusak, harmadrészt meg de, elég nagy baj az, ha egy ember ennyire fanatikusan imád valamit, és szemellenzőt viselve meg sem hallgatja az érveket, hogy talán tömény faszság az, amiben hisz. Ha ezt tömegek hiszik, akkor az annál nagyobb baj.

@ketroot:
"Amúgy szoktak ilyeneket ide halál komolyan írni. Mandineren meg... ááá"

ilyet Vidéki, eszkep, Enrico, Béla bácsi, és társai szoktak írni. Ledöbben tőle a normális ember, hogy hogy lehet valaki ilyen elvakult idióta, de aztán a többség mindig megpróbálja nekik megmagyarázni, hogy ez tömény baromság, és rávilágítani arra, hogy (idézem magam régebbről) HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ, persze mindegyik másik kis bértrollnok szintén, meg terelnek is, mindent megtesznek, csak, hogy ne egy-egy kényesem témában menjen a kommentelés.
Mandineren meg szerintem a blog írója szopja Orbán Viktor faszát élő egyenseben, mikor írja a cikkeket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 18:02:51

zero nem számolsz a tagdíjjal amit az ávós simor nem számol bele természetesen.
nem számolsz a vámbevételek elvesztésével sem
és persze hogy nem leszünk gyarmat, mert már azok vagyunk

sokkal többet fizetünk mi az uniónak, mint amennyit visszakapunk

Virág et. 2012.01.23. 18:03:02

@Ironfist: Költői kérdés volt. :)

Ironfist 2012.01.23. 18:05:15

@tesz-vesz:
"sokkal többet fizetünk mi az uniónak, mint amennyit visszakapunk"

Így is van, vesszen az EU, jöjjön a csőd, meg a hiperinfláció, az legalább magyaros, meg körösztény!

@Virág et.:
Költői válasz volt. ;)

titan 2012.01.23. 18:07:52

@Attila64: ecsém, az EU FEJLESZTÉSEKRE ad pénzt, a kormánynak meg így a fejlesztésekre nem kell annyit költenie, na ebből mi is következik? Pontosan. Több marad az iskola fűtésére. Ja hogy nem fűtenek? Igen, mert fontosabb a Fradi pálya, stb.

Virág et. 2012.01.23. 18:09:05

@tesz-vesz: Tényleg minden egyes bejegyzés alá be kell tenni, hogy nem vagyunk nettó befizetők? A tagdíjat is beleszámítva sem.

www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=292

2007-ig itt vannak a hivatalos adatok. Többet nem vagyok hajlandó kikeresni, használd a google-t hülyeségek beírása előtt.

Kömíves Kelemen 2012.01.23. 18:09:40

Vicces, hogy most itt egy konkrét, friss adat az EU-s pénzekről, erre jönnek a fideszesek azzal a dumával, hogy "nem látszik".
Kiváncsi lennék miből épült volna ennyi autópálya, ennyi gyógyfürdő, köztér, apámfasza, ha a Zállamnak kellett volna adnia rá a pénzt...
Haszontalan ezekből némelyik? Igen.
Ellopták a támogatások egy jó részét? Igen.
Kik? Az EU? Nem, a magyar döntéshozók. Ennyi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 18:10:11

@Ironfist: rád már a múltkor is kiakadtam azt tudom, a komcsik kapcsán.

azt kéne látni, hogy az igazságnak nem minden szeletét bontják ki nekünk, ki hallott pl hivatalosan olyat kormányfőtől, hogy sokallja az unió tagdíját?
az unió veszésével még nincsen csőd, persze tudom a bokrosi "igazságot": az állam rossz gazda, és a kommunisták felvett hitelét sem lehet visszautasítani, merhogy az nekünk jó, hiába volt rencerváltás, az a hitel is a mienk. kár hogy a lengyelek kérvényezték, és elengedték a hitelük egy részét
kkbk.blog.hu/2010/12/07/rabar_ferenc_az_antall_kormany_penzugyminisztere

Virág et. 2012.01.23. 18:15:48

@tesz-vesz: Az unióból való kilépés nekünk csőd, mert nincs más piacunk. Az oroszokat pont ennek a kurzusnak az elődje zavarta ki, Kína nem érdekelt az IMF-en kívüli finanszírozásban, az araboknak meg van pénzük, hogy a jobb minőségű EU-s termékeket vásárolják meg.

Nekünk a fő piacunk az EU, ott is Németország. Ha a vámhatáron kívül rekedünk, itt vezetékes víz nem marad. Ezt látja még Viktor is, te miért nem?

ruskyy__ 2012.01.23. 18:16:41

@Attila64: az egy kiragadott, demagóg példa, amire ugrik is a magadfajta, orránál tovább sose látó, korlátolt agymosott hülye.
az EU akkor lenne jó, ha vett volna minden borsodi kölyöknek egy macbook-ot, miközben 25 fokra fűti a főteret is? nem, nektek az se lett volna jó.

most komolyan, az egy dolog, hogy szépen ment a susmus a tendereztetéssel (manapság azért szigorítottak rendesen, az EU is rájött, hogy hova utalgatja azt a pénzt - Magyarországra...), de látott már valaki kiírt pályázatokat? általában van belőlük rövid verzió is, olyan 5-15 oldalas. annyit talán nektek is sikerülne feldolgozni. abból talán rájönnétek, hogy a munkahelyteremtés és a fenntarthatóság jelentős szempont, sokszor a legfontosabb kritérium.

szóval ja, minden EU-s pályázatot a gonosz multik nyernek, ahol a gonosz nyugati néniket-bácsikat foglalkoztatják. így van.

Jurganov 2012.01.23. 18:17:14

jó ez a cikk, zero hozta a formáját. szvsz mókás(szánalmas?) amit ír, de flamegenerátornak jó lesz. a szokásos nyugger-gyűlölet azért itt is kihallik, de ez sem meglepő.( talán én öregszem, de mostanában mintha nem lenne meg bennetek az a tűz mint régebben) ha már annyira, megtennéd, hogy megvilágítod nekem, hogy miért jó gyarmatnak lenni? mmint kicsit elszakadva attól, hogy személy szerint neked miért éri meg, és ha nem történik gebasz akkor talán még a gyerekednek is lesz mit ennie, de nevezz meg mondjuk 10 fontos dolgot ami jó irányba mozgott azóta, mióta EU-tagok vagyunk?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.23. 18:17:40

Melyik kretén volt az, aki az Antal kormány alatt erőltette a minden áron történő privatizációt?
Amikor a stratégiai gyártókat olyan szépen kiárusították...
Tessék már megnevezni! Tudjuk?

ketroot 2012.01.23. 18:17:51

@Ironfist:

"Mandineren meg szerintem a blog írója szopja Orbán Viktor faszát élő egyenseben, mikor írja a cikkeket."

Ájj a fenébe is, vizuális típus vagyok... :D

Mária 2012.01.23. 18:18:15

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

"Ha A-t megtarthatná az ország, és maga címkézhetné fel, semmi nem zárja ki, hogy adott esetben valahol megegyeznének a tervei a mostani EU-s elgondolásokkal"

Dehogynem.

A csavaros, furfangos magyar észjárás, meg az urambátyám, sógorkoma világ. Az zárná ki az értelmes fejlesztéseket. Hiszen még így is ellopják a támogatás felét a csavaros, furfangos észjárású urambátyámok, meg a sógorkomák.

Ha nem lenne valamennyire megkötve a kezük, hogy milyen fejlesztéseket vár el a tagállamaitól egy CIVILIZÁLT európai közösség, akkor a "magyar" pénz menne egyből a zsebekbe, a jónépnek meg elmagyaráznák, hogy miért nem kell a jómagyar faluba az aszfaltút, a csatorna meg a közvilágítás.

Hiszen Széllkálmán meg Darányi idején is elég volt "azoknak" a petrollámpa, a pottyantós vécé meg a földút.

Virág et. 2012.01.23. 18:21:20

@Jurganov: 1. nem mentünk csődbe, 2. nem mentünk csődbe, 3. még mindig nem mentünk csődbe. Ez így megy 10-ig.

ruskyy__ 2012.01.23. 18:22:56

@tesz-vesz: csak egy hozzád hasonló mutasson már nekem egy hiteles, forrásokkal megjelölt tanulmányt arról, hogy am block hogy is állunk azzal a gonosz EU-val.
amennyiben ilyet mutat nekem valaki, akkor eskü beállok a "lépjünk ki" bandába.

jágör68 2012.01.23. 18:23:28

@Mária:
Én a nagyságrendekről beszéltem.
Az ótópályákat, metrót- ugyanis ezek a nagyprojektek- nem MAGYAR fővállalkozók épíik.
Más kérés, hogy ők élnek az eltűnős tinta, feketézés módszerével leggyakrabban.
De ne aggódj a német, osztrák is tudja, hogy lehet Magyarba "profitot" maximalizálni.

Az EU igazán csak a kvalifikált, nyelveket beszélő munkavállalóknak éri meg- mint én is.
Akik Nyugaton lazán a tehetségük/ szorgalmuk alapján kapnak állást és meg is becsülik őket- anyagilag, szellemileg és erkölcsileg is.
Nempedig "befogodapofád- örüjj, hogy dolgozhatsz ezér a népér"

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.01.23. 18:24:11

@Mária: Ezen lehet vitatkozni. Ilyen kiindulópontról persze igazad van. De engedtessék meg, hogy én jobbat gondoljak erről a népről.

Virág et. 2012.01.23. 18:24:58

@Jurganov: De megfordítom a kérdést. Nevezz meg nekem nem 10, csak 3 olyan európai országot, amely hasonló adottságokkal rendelkezik, mint mi:
- nyitott gazdaság,
- külgazdasági függés (főleg német, de egyértelműen EU-s),
- 0 ipar, 0 természeti kincsek, 0 turizmus, közepes mezőgazdaság és szolgáltató szféra
- gyenge politikai és katonai súly

és köszöni nagyon jól van az EU-n kívül, nem is szeretne oda belépni.

nigel 2012.01.23. 18:26:53

@Attila64: Úgy látom veled nem érdemes vitatkozni.

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.01.23. 18:28:39

@Mária: Így van. Azt a bizonyos A összeget (ami max. ötöde-hatoda a B-nek) ugyanígy nagyrészt ellopnák. Egy nagy hátránya van az uniós pénzeknek: ebből stafírungozták ki a két "nagy" pártunkat. Ennyit az erkölcseikről.
Mondjuk, így is középpárttá süllyedni látszik mindkettő. Ennyit a tehetségükről.
Teljes politikai elitcserére van szükség.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 18:28:43

@zero: Nos igen. Európán belül elég régóta nincs már vám, eu csati előtt sem volt.

De Európán kivüli behozatal esetén! Ott bizony most is van vám, csak nem budapesti, hanem eu központi bevételeket növel. Ráadásul ezen vámok jelentős részét a történelmi ker.utak vámszedői szedik be, nagy részéből saját bevételre szert téve ezzel: Hollandia, Olaszország, Nagy-Britannia. Lám-lám. Ebben is Mo. járt rosszul. Ha valaki (én) erre (is ) rávilágít és kifogásolja, az miért is baj?

Az exportvámokról pedig kár is beszélni, hiszen azok mindig is "lefölözési" jellegűek. Pl. Oroszország: kőolaj, földgáz, arany, ércek, energia. Ilyenről nyilván Mo. esetében nem lehet szó.

Melchi Zadok 2012.01.23. 18:29:00

@tesz-vesz: rólad elég annyi tesz-vesz koma, hogy számodra 3. ált. iskolai diák szintjén megfogalmazott dörner/csurka pályázat maga volt a megtestesült tökéletesség....

Ironfist 2012.01.23. 18:30:45

@tesz-vesz:
"rád már a múltkor is kiakadtam azt tudom, a komcsik kapcsán."

Tudom, rám minden fideszimádó kiakad, mert merészelek máshogy gondolkodni, nem úgy, mint ők... vagyis ez esetben a pontos megfogalmazás - merészelek gondolkodni, nem úgy, mint ők. Aki meg ugye fideszes (=hazug), az hajlamos egyből lekommunistázni azt, aki viszont nem az, szemellenzőjétől pont nem látva, hogy ő az igazi kommunista, meg a pártja/szektája, a fidesz (=hazugok bandája). Ez van.

@ruskyy__:
"am block"

Továbbra is "en bloc" :D De amúgy jogos hozzászólás.

Virág et. 2012.01.23. 18:30:47

@Attila64: Mennyivel jobb lenne, ha nem lenne Wifi sem abban a borsodi faluban! Akkor lenne ám nemzeti függetlenség meg dínom-dánom! De az a rohadék Eu aljas módon wifit fizetett a borsodi faluban, fűtés helyett! Gyarmatosítás!

(A fűtés kifizetése még véletlenül sem az önkormányzat feladata, dehogy. Az az EU feladata! A szemét gyarmatosítók!)

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.01.23. 18:31:18

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: Nem a népről van szó, hanem a politikai vezetésről, amelyik megszállta a közigazgatást, privatizációs mutyikon, majd uniós pénzen "vállalatokat" és piacot vett, korrumpálta az újságírást...

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.01.23. 18:33:29

@naiszen: Plusz: Ma meg mindennek a felelősségét az EU-ra borítja.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 18:33:41

@Kömíves Kelemen: "Kiváncsi lennék miből épült volna ennyi autópálya, ennyi gyógyfürdő, köztér, apámfasza, ha a Zállamnak kellett volna adnia rá a pénzt... "

Megmondom, tessék:
1.Hitelből.
2. Hitelből
3. Hitelből.
4.Hitelből.

Most én kérdezek: hol a rengeteg eu-s pénz? Hol van a virágzó ország?

Melchi Zadok 2012.01.23. 18:36:10

@Ironfist: szerintem tévedsz. nem hiszem, hogy aki fedesztes, az egyben hazug is. fideszes egy egyéniségét veszített, tartósan regressziós transzban tartott szavazó.

nem ők hazugok, hanem a cipolláik...

jágör68 2012.01.23. 18:36:25

Szét kék nézni a pályázatok körül, mert rengeteg helyen kint a nagy hirdetőtábla, csak még épp egy kapavágás nem történt- főleg ami a kórházak modernizációja körül történik- nem történik.
Pedig arra (talán) nagyobb szükség lenne, mint a szerb, ukrán, román újgazdagoknak épüő wellnessekre meg fürdőkre...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 18:38:24

@Virág et.: Igazad van!

Jobb lett volna vízöblítéses WC-t építeni az iskolának wifi helyett. De valamiért MÉGIS wifi lett. Te tudod miért?

ucsacsu 2012.01.23. 18:39:11

DEHOGY NEM, A KORMÁNY PROGRAM JOBB BÁRMELY CUCCOSNÁL,DE LE KÉNE JÖNNI RÓLA.

ruskyy__ 2012.01.23. 18:40:33

@Ironfist: Mea culpa, csúnyán elírtam. (a szakdogámat meg eskü nem palgizáltam... :))

ruskyy__ 2012.01.23. 18:44:55

@Attila64: wifi telepítése az a gyarmatosítás egyik lépése, egyfajta mérföldkő. számodra ez nem egyértelmű?
(az előbbi hozzászólásomra is válaszolnál? eldurrogtathatnál rá valami populista maszlagot. várom!)

Jurganov 2012.01.23. 18:45:04

@Virág et.: nem mentünk csődbe, hmm. erről az jut eszembe, hogy megoldást kínálnak egy olyan problémára ami nélkülük nem létezne.
a másik kérdésedre pedig egy másik humoros dolog jutott eszembe:
-hogyan lehet kisebb vagyonra szert tenni a tőzsdén?
- nagyobb vagyonnal kell kezdeni.
ezzel csak azt akarnám mondani, hogy amikor beléptünk mi sem így álltunk mint most, akkor bizony még volt iparunk, mint mezőgazdasági ország- az is volt ( pl cukorrépa-termelésbe és cukor eladásban egész jók voltunk), amennyire tudom természeti kincsekben sem szűkölködtünk, a szolgáltató szférát természetesen kellett is fejleszteni.
és persze azt se felejtsük el, hogy a "belépnénk mert ott jobb lesz nekünk" és a "belépünk mert akkor kevésbé fáj" között van különbség.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.23. 18:46:42

@Attila64: Kellemetlen, de ki kell javítsalak. Nem európán belül nem volt vám, hanem az európai unió területén belül. Ez volt az egyik legkorábbi vívmány, még az egk idejéből. Így van vám olyan országok esetén, mint pl. szerbia, törökország. Lehet adni kedvezményt, stb. de lényeg az európai unió, nem európa. A vámot pedig mindig ott kell megfizetni, ahol az európai unióba megérkezik. Ha rendelsz vámköteles árut amerikából, akkor itt fogod megfizetni, csak egy példa. Ha pedig behozták, nem kell több vámot ráfizetni, ami nem mindegy. Arról nem az eu tehet, hogy nem rendelkezünk nagyobb tengeri kikötőkkel, se saját gáz, olaj, fémlelőhelyekkel. A vámunió lényege, hogy védje az eut attól az importtól, mely gyengíti az eu belső iparát, kereskedelmét, és a belső vámmentességgel segítse az áruk és szolgáltatások szabad áramlását.
Te nem tanultál semmit az euról?!

Ironfist 2012.01.23. 18:48:29

@Attila64:
"hol a rengeteg eu-s pénz? "

*sóhaj...

Na, akkor még egyszer, lassan gépelek, hátha felfogod...

ELLOPTA A FIDESZ!!!!

Érthető? Felfogod már végre?

titan 2012.01.23. 18:49:44

@Attila64: kérlek, próbálj meg másik irányba gondolkodni, jó? Ha az államnak kell állnia a fejlesztést, akkor ennyi pénz se marad a normál működésre, ellenben az államnak kéne költenie a normál működésre, abból a pénzből is, ami felszabadul a fenti pályázati pénzek miatt.
Mellesleg elmondom, hol az a rengeteg EU-s pénz: közbeszerzésekben, melyekben a korrupció olyan szintű, hogy azt leírni sem lehet. Azaz olyasvalakik zsebében, akik a döntést hozták, és olyasvalakik zsebében, akik ezen embereket megfizették.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.23. 18:56:16

Nem fényezném az EU-t, de kétségtelen hogy jobb lenne némileg mérsékelni a véleményeket.

Annak pedig kifejezetten örülnék, ha a kormány kb 70 év óta először vállalna valamicske felelősséget, és nem mindig másokra mutogatna.

(Egyébként ezek az EU-pályázatok rosszabbak, mint a KGST. Kutyafittnessz bazdmeg, és legyünk érte hálásak! Cserébe volt-nincs cukoripar. Jó üzlet.)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.23. 18:58:55

@Attila64: Lehet azért, mert ez olyannyira minimum, hogy ezt az önkorinak, vagy az államnak kellett volna megoldania valahogy még a csatlakozás előtt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 18:59:14

@Virág et.: nekünk nincsen piacunk, a multiknak van piaca
ők meg ugyanúgy behozzák a összeszerelendő alkatrészeket, kezdetben akár vám nélkül is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 19:00:18

@Virág et.: vezetékes víz se lesz ha kilépünk az unióból? muhaha, hát a folyékony arany is csövőn jön brüsszelből?

Virág et. 2012.01.23. 19:01:37

@Attila64: Mert arról szólt a pályázat? Ha nem akartak wifit, minek pályáztak wifire?

@Jurganov: Magyarországnak nincsenek természeti kincsei (hol van itt olaj vagy földgáz?), ipara sosem volt (a monarchiában is a cseheknél volt az ipar), amit a komcsik erőszakosan behoztak, az mind tönkre is ment az Antall-kormány alatt. Nem volt itt semmi 2004 előtt sem és most sincs.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 19:06:10

@ruskyy__: én is szeretnék találni ilyet, egyelőre elég az amit látok magam körül az országban.

most nincs időm, de azért még keresgélek
kkbk.blog.hu/2010/10/13/penzugyi_tonkretetelunk_tortenete

Virág et. 2012.01.23. 19:07:38

@tesz-vesz: Nem, Brüsszel nem folyékony arany forrása. Inkább lélegeztetőgép.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.23. 19:08:29

@TaTa86.:
Akkor lehet reklamálni Matolcsy elvtársnál! Ő volt az, aki Antal alatt keresztülvitte a privatizációs elképzeléseit, tönkrebas.ta pl. a cement és cukoripart! Sok közgazda ellenébe kibulizta a "privatizációt minden áron"! Sikeres ember!
Gyurrika ügyess!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 19:15:09

@Virág et.: a magadfajta árulóknak igen az :)

ahogy a kommunista pártnak is az volt a szovjetunió és a vörös hadsereg, vagy ahogy a korabeli lapok mondták (a gettónak): ha innen kivonulnak a vörösök, akkor itt pogromok lesznek..
pogrom se akkor se most nem lesz, de virtuálisan lehet, ugyanis akkor a magadfajták egy tisztakezű kormányban bizony nem kapnak helyet, és felül lesz vizsgálva majd egy utópisztikus világban az újságok finanszírozása is. hogy csakis értelmes emberek, pártatlan, fertőzetlen emberek nyilatkozzanak a médiában is

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.23. 19:16:41

We will not be
vagy
We will not to be ?!
A sakespeare is asszonta hogy tú bííí ór náttú bíííí...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 19:17:21

@Ironfist: az mszp nem lopta el?

@Virág et.: én beszélgettem panamaiakkal, még a mai napig úgy gondolják hogy a CIA ölte meg az elnöküket. ez is mese?

Jurganov 2012.01.23. 19:18:23

@Virág et.: nem akarok veled vitázni, általában kedvelem az észrevételeidet, így most ezt ráhagyom, nem kötök bele a mondandódba-további jó vitatkozást, különféleképpen látjuk a dolgokat, valahol irigylem is az olyan embereket mint te, akik tudják a jót látni az elmúlt 20 évben, akik szerint az, hogy a nem alapító tagok gazdasága megszűnt, az ezen országokból származó fiatalok már az alapító tagoknál laknak( ha ők még nem is, de a gyermekeik már ottani állampolgárok lesznek), és , hogy a nem alapító országok csak az olcsó munkaerőt és a piacot szolgáltatják az eunak nem akkora gond. szerintem az. és nem tudom a jó oldalát nézni, egyszerűen mert ne látom.

Lev Menachem 2012.01.23. 19:22:55

Szavaknak a szótári jelentését citálni , és azon lovagolni, ősi bölcsész szokás..

Nyilván afrikai országok között sincs gazdasági gyarmat, mert sokkal több segélyt kapnak a nyugattól, mint amennyit ők adnak.
Magyarország se kevés pénzt kapott azért hogy felszámolja a cukorgyártását, szőlőtermelésének egy részét, stb... hogy aztán a megvetessék a magyar paraszttal a nyugaton már eladhatatlan ipari hulladékot.

bucbuc 2012.01.23. 19:23:10

Te zéró, te tényleg ennyire ostoba vagy?
Attól hogy katonailag nem szálltak meg, sokféle módon foszthatnak ki.

GatyaPityu 2012.01.23. 19:23:23

Zero-kám, lehet, hogy pénzt ad az EU, - amit aztán el lehet ügyeskedni ilyen-olyan közbeszerzésekre, állami megrendelésekre (pld. autópálya alagút a szántóföld alá, soha el nem készülő négyes metró, stb.), - miközben meg belepofázik olyan belügyekbe, amihez semmi köze sincs. Mi köze van az úniónak ahhoz, hogy Mo.-on hány éves korban mehetnek nyugdíjba a bírák, vagy hogy mennyit keres a Nemzeti Bank elnöke? Szerintem kurvára semmi! És azzal, hogy megszűntek a határok, korlátlanul ömlik be a szemét az országban (átvitt értelemben véve, de sajnos szó szerint is volt már rá példa), szlovák tejekkel, cukrokkal vannak tele az élelmiszerboltok polcai. Ez már nem olyan jó oldala az EU-nak. Nem tagadom, hogy vannak előnyei a tagságnak, de azért ne legyünk már ilyen részrehajlóak, hogy benyögünk egy nagy számot, hogy hány száz meg ezer milliárdok jöttek be az országba, mintha csak ennyiből állna az egész. De a valóság ennél sokkalta árnyaltabb.

Virág et. 2012.01.23. 19:24:16

@Jurganov: Az alapítók alatt kiket értesz? Franciák és németek? Mellettük azért még másoknak is egész jól megy. Meg merném kockáztatni, hogy sokuknak még jobban is. Szerintem beszédes a horvát népszavazás, vagy hogy a szerbek kezüket-lábukat törik, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdődhessenek egyáltalán. De a véleményed tiszteletben tartom.

@tesz-vesz: Szinte megérne egy próbát, hogy mi lenne, ha kilépnénk. Csak az a baj, hogy akkor sem az önkritika jönne a részetekről, hanem zsidó összeesküvés meg ki tudja milyen mese, mert mindig mások a hibásak, sohasem mi.

Nekem beszédes, hogy mindenki be akar lépni, hogy még Viktorék is visszavettek a végén a keménykedésből. Neked nem. Zeitgeist kategóriás bölcseleteket meg nem akarok megvitatni. A konklúziója a pénzmentes hippivilág, ezzel én nem tudok azonosulni.

ruskyy__ 2012.01.23. 19:26:28

@tesz-vesz: aham, értem. akkor most jöhetne egy olyan, ahol az állítások mögött ott van zárójelben v lábjegyzetben a hiteles forrás.
személy szerint a tényeknek szoktam hinni, meg a józan gondolkodásnak. a többieknek meghagyom a templomba járást meg a hőzöngést.

GatyaPityu 2012.01.23. 19:27:41

@bucbuc:
Ezt már nem is mertem itt mondani... :)
Egyébként meg tökmindegy, mert MÁR gyarmatok vagyunk, - nem szó szerint, csak képtelesen értve. Itt már régen nem a mindenkori kormány, hanem akinél a pénz van (IMF, valutaalap, Európai Központi Bank) diktálnak. Persze, katonailag nem vagyunk megszállva az tény, csak éppen még azt is megmondják, hogy hogyan vegyük a levegőt, különben nincs több pénz, és az ország gazdaságilag összeomlik...
Én már nagyon-nagyon félek tőle, hogy mi lesz itt ha elkezdődnek a tárgyalások az IMF-fel... Eltöröltetik a válságadókat, mi, dolgozó emberek meg majd fizethetjük cserébe a 30%-os ÁFÁ-t, 50%-os SZJA-t. Mert az ugye nem fáj az imf-nek, ha a magyar emberek fognak nyomorogni - és ugyan lehet, hogy hála a mentőcsomagnak nem lesz hiperinfláció, de hogy a magyar emberek még jobban el fognak szegényedni, az biztos!

Virág et. 2012.01.23. 19:30:39

@Atro: "Mi köze van az úniónak ahhoz, hogy Mo.-on hány éves korban mehetnek nyugdíjba a bírák, vagy hogy mennyit keres a Nemzeti Bank elnöke? Szerintem kurvára semmi!"

Megválaszolom zero helyett:

1. bírák. Ha elküldik a bírákat nyugdíjba (ami szembe megy a kormányzati megtakarítási szándékkal és a más szakmákban való visszahívási hullámmal egyébként), akkor a kieső helyekre új bírákat kell kinevezni. Az új bírákat az OBH elnöke nevezi ki, aki történetesen Szájer felesége. Az EU-s országok befektetői nem szívesen viszik a pénzüket olyan országba, ahol a bíróságok politikai befolyásoltságának akárcsak a gyanúja is felmerülhet. Szeretnének egy jogvita során tisztességes eljárást, egyenlő esélyeket. Szájerné lekötelezettjei esetében ez minimum kétséges.

2. Simor fizetése. Simor fizetését még Járai idejében határozta meg Orbán, ezt csak előzetesen. A jegybankelnök függetlensége a csatlakozáskor vállalt kötelezettsége minden tagállamnak. Emiatt a románoknak is nekimentek, meg anno az olaszoknak is - ott valahogy mégsem volt nemzeti sírás-rívás meg gyarmat-mese. De vissza a fizetéshez. Ha te független vagy és szembe mész a kormányzat akaratával az inflációs cél tartása miatt, erre a kormány negyedeli a fizetésed, az szerinted nem befolyásol téged? Simornak van pénze, akár ingyen is el tudná látni a feladatát, de nem Simorból kell kiindulni, hanem a pozícióból. A kormány ne presszionálhassa a jegybankelnököt - pláne ne anyagilag. Egyébként nem a Simor fizetése volt a lényeg, hanem hogy kiszervezték volna alóla a jegybankot. Vagy a PSZÁF összevonásával, ahol ő már nem lett volna elnök, vagy azzal hogy a jogkörei egy részét átadják a monetáris tanácsnak, ahová - mit ad Isten - épp most tennének további 2 tagot (miniszterelnök jelöli őket, persze, ki más), hogy meg legyen a kormánytöbbség.

Horizont 2012.01.23. 19:32:03

Láttam a fotók között egy táblát a következő felirattal: "Magyarország jövője a Fidesszel visz előre" :(

Orbán látnokként (akkor még normálisan) mondta '89 június 16.-án Nagy Imre újratemetésén:
"a hatodik koporsóban ..........a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik"

Pályázati pénzek? Tegnap olvastam, hogy Márton Attila fideszes parlamenti képviselő - Derecske díszpolgára - lobbizott egy 3,7 milliárd forintos beruházásért. A csatornaépítés kommunikációs feladatait bruttó 15,6 millió forintért felesége fogja intézni. A szerződés szerint a nettó 12,5 millió forintos megbízási díj csaknem 84 százaléka – azaz nettó 10,4 millió forint – európai uniós és hazai költségvetési forrásból származik, a fennmaradó összeg pedig önkormányzati önrész, vagyis teljes egészében közpénz. Márton Attila nem érti, hogy mi a probléma a felesége derecskei tevékenységével.
hirek.msn.mainap.hu/itthon/fideszes-kepviselo-felesege-nyert-a-palyazaton-8142/
Persze tudom ugyanezt csinálták az előzőek is.
Megépül a csatornarendszer Derecskén szó se róla. A csatornában folyik majd a szar, felette meg erkölcsileg tocsognak a szarban. Így megy ez kis hazánkban......

dr. Aullah 2012.01.23. 19:39:31

@Horizont: Nagyon szép hasonlat volt ;I Majdnem olyan szép, mint a patkányos, fényre elfutnak-os hasonlat.

Viktus 2012.01.23. 19:53:01

Holnap lemegy kiskutyába Orbán Brüsszelben addig tart ez a nagy EU ellenes hevület pár hét , és a fidesz kétbites osztagok lesznek a legnagyobb unió pártiak ...

Viktus 2012.01.23. 19:56:33

@tesz-vesz:

Vám atya ég ez a legvadabb fideszes baromság ... mikor kivitelből él az ország pont az unió felé ...

Tourismo 2012.01.23. 19:57:04

Nem leszünk gyarmat. Szóljatok már nekik, hogy már az vagyunk. Sok minden el lett adva. Sok minden be lett engedve(Bankok,hiper-szupermarket). Mi magyar? Ami 100% ide hozza pénzt?

Franciaország avagy francia gyarmat vagyunk.
Veolia Group->Szeged Vízmű Zrt.
GDF Suez->Dégáz Zrt.
EDF Démász-> Démász Zrt.

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.23. 19:59:14

Ebben a videóban is vannak jól elkapott pillanatok a tegnapi menetelésről.
Nekem a vége tetszett a legjobban, amikor egy csóka egy dobogón állva
énekli a mikrofonba:
"Nézz ránk Európa!
Állj mellénk a harcban!
Érted is küzdünk,
ha védjük a magyar hazát."
Aztán egy huszáros vágással a következő snitt, Zsótti egy másik magaslaton:
"Üzenjük most, innen, ennek az európának... SOHA NEM LESZÜNK GYARMAT!"
www.youtube.com/watch?v=41Sk9y5zauE

Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó 2012.01.23. 20:01:23

Kimaradt a "Basszátok szájba a liberálbolsevik kurva anyátokat!" felkiáltással csatlakozók említése.

Voltak ugyanis "páran" a demonstráción, akiknek konkrétan ákos kertészből, kohn-benditből, konrád györgyből, charles gatiból, drágajóbolgárúrból meg a többi magyarokat mocskoló cionista féregből van elege.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 20:03:48

@dr lecsekkoltam palihd agár miniszer: 2012.01.23. 18:46:42
" Kellemetlen, de ki kell javítsalak." Nem az.

"Nem európán belül nem volt vám, hanem az európai unió területén belül. Ez volt az egyik legkorábbi vívmány, még az egk idejéből. Így van vám olyan országok esetén, mint pl. szerbia, törökország."
A helyzet az, hogy valóban van vám, de nulla mértékű. Pont úgy, ahogy vámmentes volt a kereskedelmünk az eu-ba lépésünk előtt is.

" A vámot pedig mindig ott kell megfizetni, ahol az európai unióba megérkezik. ... Arról nem az eu tehet, hogy nem rendelkezünk nagyobb tengeri kikötőkkel, se saját gáz, olaj, fémlelőhelyekkel. "
Érdekes, mindig más jár jól. Nem gyanús ez neked?

"A vámunió lényege, hogy ... segítse az áruk és szolgáltatások szabad áramlását."
Arra gondolsz, amikor 2 kamion ütközik az eu autópályán? Amikor az egyik paradicsomot szállít Hollandiából Spanyolországba, a másik pedig Spanyolországból Hollandiába?

Összefoglalva: mindent meg tudnánk tenni eu-n kívül is, mint amit eu-n belül. Csak politikai akarat kell az országok részéről. De egyelőre az eu csak leigázásban jeleskedik. Ha nem így lenne, akkor virágozhatnánk. Egyesek azt állítják itt, hogy ellopták az eu-s pénzeket. Ha ez "igaz", akkor az eu ebben is bűnös: hogy hagyja!

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.23. 20:04:09

Azt írja valaki:
"Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek"

Hitük hegyeket mozdít, amely maga alá temeti az országot.

XD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.23. 20:05:33

@Horizont: "A csatornaépítés kommunikációs feladatait...."

Ezen nagyot röhögtem. Ismételten egy elbaszott EU-s pénzescsomag, csak nagy kár, hogy ez megint a hazai elosztásnál ment félre. De gondolom ezért sem a Fidesz hanem az EU a felelős. Ebből a tizenkét és félmillióból például lehetne fűtés az iskolákban olyan településeken, ahol ugye nincs, de gondolom a jobboldal szektásainak ez már túl összetett dolog lenne, így marad az "emútnyócév" meg "ezisazEUhibálya".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 20:06:48

@Virág et.: ebben a kontextusban nem tudom értelmezni, hogy hogy lehetünk mi a hibásak?
mi az hogy mi? hát miről tehetnénk mi, a nép? én nem vagyok hibás semmiben, de megpróbálom felfogni a világot, úgy látom jobban megy, mint neked, aki naivul hiszel a leírt hivatalos szövegekben.
ember nézz már körül, a kormány ugyanazt csinálja mint az előző

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 20:09:31

@Viktus: hát ha 3 komoly közgazdász mondja hogy a vámbevételek magasak voltak, az egyik legnagyobb az ország költségvetésében 2004 előtt, akkor nyilván hülyeség ugye, mert viktus, a névtelen kommetnelő, akinek a szakmáját se tudjuk, azt mondja

Viktus 2012.01.23. 20:12:08

@Tourismo:

Pláne, hogy egy elszámoltatás után Széles Gábor úrnak életfogytiglan v. kötél nézne ki önmagában az Ikarus kinyírása miatt :D:P

GatyaPityu 2012.01.23. 20:12:55

@Virág et.:
Értem.
Viszont ki mondta, hogy Simor független? Nekem egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az. Mint ahogy Szájer felesége, az OBH elnöke sem az, ezen nem érdemes vitát nyitni, mert nyilvánvaló tények. :) Teljesen nyilvánvaló, hogy Simor az előző éra embere, és nem igazán akar együtt működni a kormánnyal - illetve a jelenlegi kormány sem vele.
Inkább engem csak ez az elfogultság bosszant igazán, hogy amikor Gyurcsány trükközött a monetáris tanács bővítésével, akkor ez valahogy nem zavarta az EU-t... Ha Orbán csinál ilyet, akkor meg itt a világvége. Meg egyáltalán, ahogy az előbb is mondtam, Simort ne nevezzük már függetlennek. Ő a tőkés pénzes oligarchák embere.
A másik dolog, akárhogy is van, azért egy ilyen csóró országban, ahol sok százezer ember él a létminimum alatt (és nem mindenki azért, mert egy munkakerülő, lusta lumpenproletár) az ország nemzeti bankjának elnöke nehogy már többet keressen az Am. Egy. Áll. nemzeti bankjának elnökénél!! Ez nagyon visszatetsző. És akkor még az offshore ügyeit nem is említettük...
A nyugdíjakkal kapcsolatban Orbán azzal érvelt, hogy egyes kedvezményezett ágazatokban felemelték a nyugdíjkorhatárt., a bíráknál viszont csökkentették.
A tisztességes jogvita és egyelő esélyek a bíróság előtt szóösszetételeket megmosolyogtam. Ez olyan jelenség, mint a csodatévő tündér a mesékben. Egy jogszabályt, törvényt 3 ügyvéd, ügyész biztosan legalább négyféleképpen fog tudni értelmezni (attól függően hogy kinek az oldalán áll, és ki fizet jobban). Jogbiztonság itt már régen nincsen.

Viktus 2012.01.23. 20:18:47

@tesz-vesz:

Ja magasak voltak az lehet, de az nem zavar, hogy akkor vissza bevezetnék a vámot az uniós piacaink is? nagyjából a hazai összeszerelő üzemekből nem tartana sokáig átcuccolni a cégeknek Szlovákiába v. Romániába ahol tárt karokkal fogadnák őket. Ma már hangyányi dolgokon dől el a verseny, és minden szaros fillért megnéznek.
Hol lenne munkahely? mit is termelnénk aztán? nincs semmi magyar gazdaság ...

Feketelaszlo (törölt) 2012.01.23. 20:22:49

@Attila64: "Az Európai Közösség alapja, hogy vámunión alapul. Ez azt jelenti, hogy az Európai Közösség tagállamainak közös belső határain a tagállamok nem alkalmaznak vámokat, a Közösség külső határain pedig egységes közösségi vámokat alkalmaznak. Azzal, hogy Magyarország más európai országokkal együtt tagja lett az Európai Közösségnek, jelentősen módosultak az ún. vámhatárok. Azon államok viszonylatában, amelyek tagjai az Európai Közösségnek, az áruknak a Magyarországról illetve a Magyarországra történő határátlépése vámfizetési kötelezettséget 2004. május 1. napjától kezdve nem keletkeztet." - www.drtatar.hu/smuggling_hu.htm

Ezen mit nem lehet érteni? De egyébként ha hoztál volna be valamit EU-ból 2004 előtt akkor is tudhatnád.

""A vámot pedig mindig ott kell megfizetni, ahol az európai unióba megérkezik. ... Arról nem az eu tehet, hogy nem rendelkezünk nagyobb tengeri kikötőkkel, se saját gáz, olaj, fémlelőhelyekkel. "
Érdekes, mindig más jár jól. Nem gyanús ez neked?"

Az a baj hogy te már a gondolkodási folyamat előtt legyártod az összeesküvéselméleteidet. Nem gyanús, azért kell ott vámot fizetni hogy ez után szabadon lehessen fuvarozni Európán keresztül, pusztán logisztikai szempont hogy a kirakodásnál vámolják meg az árut és nem a határokon a kamionosoknál, így 1x500 tonna árut kell vámolni és nem 250x2 tonnát, sokkal egyszerűbb mindenkinek.

zsoltix 2012.01.23. 20:24:00

A START-kártya programot is az EU finanszírozta, ha jól tudom. Azért az nem (volt) olyan hülyeség, mint egy 40 centis kilátó, vagy a kutyafitnesz-központ.

Tourismo 2012.01.23. 20:27:38

@Viktus:

Az Ikarust ki kellett nyírni. Na nehogy már egy Világhíres cég ellen versenyezzebn a Mercedes-Benz.
Ezt és sok mindent(cukorgyár satöbbi) szét kellet rombolni. Nagy elvtárs ezt mondta. Amit ők kvótának hívnak. Meg van szabva miből mit mennyit.

ketroot 2012.01.23. 20:29:34

@Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó:

Komolyan kérdezem, mert tényleg érdekel: végül is a cionisták miért pont minket akarnak kicsinálni?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.23. 20:32:33

@Viktus:
Az eszükbe sem jut, hogy az ország megkerülhető a közutakon, vasúton, és természetesen mi is vámokat fizetnénk... Remek! A multik pedig alig pánikszerűen távoznának, Szlováki, Románia, Horvátország a térdét csapkodná a röhögéstől meg a nagy örömtől, ahogy odamenekülnének a cégek és befektetők!
Szerintem az a HAZAÁRULÓ, aki ezt szeretné! Vagy csak szimplán fizetett ügynökök?
A szlovákok anno Duna ügyben sokat fizettek egyes "magyar környezetvédő csoportoknak", aminek az eredménye Dunakilitinél látható. A szlovákok rengeteget profitáltak belőle! Mi csak ráfizettünk! No meg hol is vannak ezek a ZÖLDEK (ma épp fidesznyik politikusok), akik anno ezt a "gyönyörűséget" nekünk összedobták? Gratulálunk, simán hazaárulók voltak, ma pedig... No comment!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 20:36:02

@Ironfist: hohó, hát én azt nem állítottam, hogy nem vagyok Fideszes! :D Ezt kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy én, Immortalis, soha, senkinek nem állítottam azt, hogy NEM vagyok fideszes. Igaz, azt sem, hogy az lennék... :D

Huh, most aztán megkavartam Hajdú ezredes urat... :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.23. 20:37:24

@Tourismo:
Mármint Matolcsy elvtársa gondolsz, aki Antal alatt úgy erőltette és keresztülvitte a privatizációt?
Vagy Széles elvtárs, aki tönkre vágta az Ikarust, a Videotont... 16-20.000 munkanélküli áldja a nevét!
Tehetséges emberek ezek... No, meg hitelesek is! :)

Ironfist 2012.01.23. 20:39:06

@tesz-vesz:
"@Ironfist: az mszp nem lopta el?"

Ja, de el is felejtettem, a Fidesz (=hazugok bandája) két éves teljhatalmú kormányzása alatt valóban az MSZP lopta el. Igazad van. Szegény Fidesz (=hazugok bandája) meg nem tehet semmiről, sőt, ezt meg se tudta akadályozni, hoszen nem nyolcharmadja van, csak kétharmadja.

Komolyra fordítva: nem érzed azt, kommunista barátocskám, hogy röhejes már két év teljhatalom után az előző kormányra mutogatni még mindig? Nem ciki ez egy kicsit sem ott az agymosottak táborában?

"ember nézz már körül, a kormány ugyanazt csinálja mint az előző"

Ember, nézz már körül, hogy itt senki nem sírja vissza az előző kormányt, csak ezt is ugyanoda kívánja!

@Prof. Dr. Valahol Máshol:
"De gondolom ezért sem a Fidesz hanem az EU a felelős."

Ahogy azt tesz-vesz is most megmondta, nem az EU, hanem az MSZP.

@ketroot:
"Komolyan kérdezem, mert tényleg érdekel: végül is a cionisták miért pont minket akarnak kicsinálni?"

Hááámee' nekünk van vizünk, meg mer', mer' ... izé, mert tuggyák', hogy a magyarok mennyire okosok, oszt' félnek tőlünk, nehogy nagyhatalom legyünk! Bizonyám!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 20:41:37

Jut eszembe, Pataky ruhájára senki semmilyen megjegyzést nem tett még? :D

ketroot 2012.01.23. 20:41:51

@Ironfist:

Ejnye, hát a termőföldünk már szart sem ér, hogy azt kihagytad?!

Dr.Zomboss 2012.01.23. 20:42:36

@ketroot: Ettől a nettó lipótlakó baromtól vársz érdemi választ?

ketroot 2012.01.23. 20:43:25

@Dr.Zomboss:

De most miért kell elrontani...?

:D

Ironfist 2012.01.23. 20:43:40

@immortalis:
"Jut eszembe, Pataky ruhájára senki semmilyen megjegyzést nem tett még? :D"

Hát őt nem vitték még el az ufók?

@ketroot:
"Ejnye, hát a termőföldünk már szart sem ér, hogy azt kihagytad?!"

Hát a Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni? Hát én már szart érek? :D

Dr.Zomboss 2012.01.23. 20:45:14

@immortalis: Mennyire ergya volt a Pataky ruhája! Biztos otthagyták a zaciba', azt' annyira béna, hogy nem strapálták magukat a kiváltásával.

Ironfist 2012.01.23. 20:46:12

Mutassatok már képet erről a hithű Patakyról, mert már kíváncsi lettem :D

ketroot 2012.01.23. 20:51:28

"Magyarország bűne az volt, hogy a kormány megadóztatta a bankokat és nem akart újabb IMF hitelt felvenni.

Én rühellem Orbánt meg a kormányát de a függetlenségért hajlandó lennék nagyobb árat is fizetni és ebben az esetben velük értek egyet.
Még ha kurvára fáj akkor is. (én nem végtörleszthetek mert nem ingatlan fedezetű a hitelem és a 30k törlesztő helyett 65k-t fizetek.) "

Ez egy komment a subbáról. Geciség lenne szólni neki, hogy a nagy szabaccságharcos "maraggyunkfüggetlen" Viktor épp mostanság kilincsel hitelért?

Viktus 2012.01.23. 20:57:00

@ketroot:

Jah buktunk pár ezer milliárdnyit állami szinten meg lakossági szinten, de megérte ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 21:06:48

@Ironfist: én nem vagyok kommunista, én a kommunistákat felkötném

kkbk.blog.hu/2010/03/15/akasszatok_fel_a_kommunistakat

ha figyeltél volna, már korábban írtam, hogy az uniókilépéskor egyből nem vezetném én vissza a vámot, ez egy tárgyalási folyamat, kilépéskor egyből nőne a bevétel is, hiszen a (szerintem irgalmatlan mennyiségű - nincs forrás) tagdíjat nem kéne fizetni az unióval, a többi dologgal pedig kezdhetünk valamit, hamarosan ígyisúgyis mindegy lesz, hogy mennyi a benzin ára

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 21:12:22

@Ironfist: ja és ha ismernéd a múlt időt, értenéd, hogy szerintem nemcsak a fidesz, de az mszp is ellopja a pénzeket

Kessler 2012.01.23. 21:13:41

Sajnálom azokat akik az EU ki lépés mellett kardoskodnak!Sajnálom a melósokat a becsületes embereket akik dolgoznak és reménykednek hogy valamikor jobb lesz!
Nem csak Eu-s pályázatokon hanem mindegyiken eltűnik a pénz!A pályázati pénzek kb.45%lenyúlás !Aki meg elvégzi a munkát nem lát pénzt mert már a legelején lenyúlták a lóvét!
Ez egy ilyen ország!Ilyenek a magyarok!

Viktus 2012.01.23. 21:13:50

@tesz-vesz:

Jah felesleges iskolákat felújítani, vasút modernizáció, útfelújítás-építés, csatornázás meg ilyen marhaságok ezek mind leállnának források hiányában amit a gaz unió ad ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 21:14:13

@Dr. Boli Ch.T: ó én mindent elhiszek a sajtónak, mert nem tudom hogy működnek, kik finanszírozzák és kik dolgoznak benne.
minden elhiszek a bankoknak és a politikusoknak is, kik ezt nyilatkozták a sajtónak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 21:16:42

@Dr. Boli Ch.T: még még ne kímélj árassz el a főáramlatú média bulvárszemetével.

mutatok jobbat jó?
kkbk.blog.hu/2011/04/11/a_szabadpenz_rendszere_kizarja_a_spekulaciot

Kessler 2012.01.23. 21:17:05

Mindenki lop!Ismétlem MINDENKI vagy így vagy úgy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 21:18:45

@Viktus: ez bizony így lenne
ugye már te is érted miért vagyunk gyarmat

előbb létre kell hozni egy magyarországi piacot, egy saját gazdaságot, ahogy régen is, Horthy visszatudta fizetni a kölcsönöket.
mindig mondom a Szent István egyetem gépét, ami egy zárt csőrendszer, amiben a színezett víz a pénz, ismered?

Viktus 2012.01.23. 21:27:21

@tesz-vesz:

Nem gazdálkodnak a kormányok ésszerűen? ez lenne a gyarmati létezés oka?

Horthy azt éppen hitellel kezdte a történelmi igazsághoz ez is hozzátartozik a Bethlen korszak konszolidációjakor.
Csőrendszer? pénz?

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 21:27:22

A szlovákok Magyarországra járnak át szlovák tejet venni!

Az EU imádóktól kérdezem: rendben van ez így? Úgy is kérdezhetném: eu-konform ez?

Besenyő Pista bácsi is kérdezi: - Nooooormááááális???!!!

Vidéki 2012.01.23. 21:35:51

A „szégyenletes gyarmati rendszer” összeomlott a szocialista tábor hathatós közreműködésével.

De azért egy-két dolog szöget üthetne Vastagbőr kemény fejébe:

1. A diszkriminációt érzékelni lehet:

A betelepülő külföldi tulajdonosok modern létesítményeiben a munka termelékenysége semmivel sem kisebb, mint "az anyaországban", a "bennszülöttek" munkabére mégis csak töredéke lehet annak, amit egy "anyaországinak" fizetnek.

Ha egy autógyár nem Győrbe, hanem 60 kilométerrel nyugatabbra Ausztriába települ, már másképpen kell megfizetni a munkavállalókat.

Ha ez a diszkriminatív szemlélet fennmarad, hogyan és mikorra lehet ebből " nem kétsebességes Európa"?

2. „Az azonban biztos, hogy a nyomásgyakorlás a háttérben folyamatos lesz, és az is világosnak tűnik, hogy az IMF nem fogja elkapkodni a megegyezést: addig pedig szinte nincs politikai mozgástere a kormánynak, hogy bármiben is ellentmondjon az EU-nak.”

„Schulznak meggyőződése, hogy nemcsak a már közismert három esetben kell kötelességszegési eljárást indítani Magyarország ellen, hanem további ügyek miatt is, és ez a szándék találkozni látszik a Bizottság törekvéseivel, amit jól jelez például a médiaügyi biztos, Neelie Kroes levele” – mondta a HVG piszkos forrása.

Schulz kéjeleg, hogy milyen jól tönkre fogja tenni Magyarországot.

Egy régi magyar filmben láttam ezt a jelenetet:

Az őrmester ezt mondta a közkatonának, akit a szakasz előtt minden ok nélkül meg akart alázni:

„Nagy barom vagy!”

A nyomaték kedvéért rákérdezett:
„Mi vagy fiam?”

A közkatona alázatos tisztelettel válaszol:
„Nagy barom vagyok, őrmester úr parancsára.”

Martin Schulz azt várja el tőlünk, hogy mi is hasonló alázatos tisztelettel viseljük el arroganciáját, mint az egykori közkatona értelmetlen megaláztatását .

3. A nyugati sajtó működése Magyarországgal kapcsolatban némileg emlékeztet az egykori szovjet újság, a Pravda (Igazság) technikájára.

Hogyan készülnek ezek a hírek, híresztelések, álhírek, rémhírek, rágalmazások?

„Nem, a részletekről az emberek nem tudnak, (…) a kollégáim sem tudnak a részletekről, hanem
azokat a pontokat kapják fel, amelyeket az ő magyar informátoraik és beszélgetőtársaik felkapnak”
– ezt nyilatkozta a Célpontnak Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentátora a magyar alaptörvény kapcsán született külföldi elemzésekről.”

„Anat Kálmán újságíró arról számolt be, hogy készített egy rádióműsort a magyarországi elitek konfliktusáról, de nem támadta hevesen Orbán Viktort. Igyekezett objektív lenni.

A szerkesztője viszont olyan utasítást adott neki, hogy nem teheti ezt meg:
„Nem világos, hogy Orbán Viktor egy veszélyes ember?
György Konrád, Heller Ágnes és Dalos György ezt mondta!”

A szerkesztő válaszút elé állította: vagy újraírja a forgatókönyvet, vagy nem megy adásba.”

4. „Szinte nehéztüzérség ostromolja a magyar kormányzatot: a befektetőktől a hitelminősítőkig, nemzeti kormányzatoktól és a brüsszeli uniós apparátus vezetőitől a legkülönbözőbb pártállású médiumokig sokan lődözik bírálataikat a budapesti kormányzat felé.”

Martin József (HVG) kihagyja a „szaknévsorból” azokat az „idegenbe szakadt hazánkfiait”, akik a nehézfegyverekhez a muníciót szállítják.

Daniel Hannan, a brit konzervatív párt európai parlamenti képviselője a brit konzervatív napilap (Daily Telegraph) honlapján emlékeztet: korábbi írásaiban már bírálta Orbán Viktort autoriter intézkedései miatt.

ám „az az őrjöngő hangnem, amellyel támadást intéztek ellene, csupán azt a hatást váltotta ki, hogy kritikusai fölé emelkedett.”

Amint az EP-ben figyeltem őt, udvarias és békülékeny modorával, az üresen fecsegő provokációval szembesülve, szimpátiám egyre inkább az ő oldalára állt.”

Az EP ülésen kiderült például. hogy Verhovstad holland liberális képviselő „üresen fecsegő provokációjához” a muníciót Konrád Györgytől szerezte be.

A Demokratikus Charta alapítójaként megvolt Konrád György szerepe az MSZP és az SZDSZ házasságában.

Érdemes megnézni, mivel riogatott az 1991-ben SZDSZ-közeli civilek által megalakított Demokratikus Charta:

veszélyben levő demokráciával,
szélsőjobboldali veszéllyel,
antiszemitizmussal.

Mindez különösen annak tükrében mulatságos, hogy az Antall-kormányról sok rosszat lehet mondani, de hogy bármilyen formában is veszélyeztette volna a demokráciát, az szimplán nem igaz.

Ebben az időszakban jelentek meg először mértéktartónak számító német, francia, osztrák és más nyugati újságokban azok a cikkek,
melyekben rendszerint ellenzéki értelmiségiek nyilatkoztak a magyar közéletről,

miközben idegengyűlöletről,
antiszemitizmusról,
Horthy-nosztalgiáról panaszkodva festettek az országról olyan képet, mintha a Gömbös-kormány idején lennénk.

Gyurcsány Ferencnek 2008-ban meg kellett alakítania a Magyar Demokratikus Chartát, de a Magyarországgal foglalkozó külföldi újságok is szinte ugyanazt írják, mint húsz évvel ezelőtt,

A két leggyakrabban megkérdezett alany pedig Konrád György író és Schiff András zongoraművész.

Előbbi alapítója volt az SZDSZ-nek és a Demokratikus Chartának, és bár politikai tisztséget sosem viselt, sokáig az egyik legnagyobb magyar párt véleményformálójának számított.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.23. 21:37:15

@Feketelaszlo: 2012.01.23. 20:22:49
" sokkal egyszerűbb mindenkinek."

Az lehet, hogy egyszerűbb, de elestünk egy csomó vámbevételtől. És ne gyere nekem mellébeszéléssel, mert nem az Európán belülire értem, hanem usa, dél-amerika, távol-kelet stb. Merthogy korábban ezek a bevételek a magyar költségvetésbe folytak be, most viszont nem. Egy része bekerül az eu- költségvetésbe, amiből fizetik a csili-vil eu-palotákat és bürokratákat is. És a maradékra majd lehet pályázni, ha lesz a magyar vállakozónak pénze önrészre. Lesz? Vagy az is hitelből, mint az önkormányzatok esetében (sláger volt egy időben az eu-s pénzből csatornázás)? Bele is rokkant az összes önkormányzat. Amelyik még nem, az majd most fog. Lásd Lézerjani erstés fenyegetését.

Állítom, hogy az eu-s csatlakozásnak (inkább rabiga!) sokkal kevesebb az előnye, az externáliák viszont súlyosabbak és költségesebbek!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.01.23. 22:06:22

@Vidéki: vegyétek már be a reggeli eligazításon a narancsdroid napirendbe, hogy kurva nagy pronyóság regényhosszúságú kommenteket posztolni blogfelületen, mert egyrészt a kutya nem olvassa el, másrészt -főleg ha te vagy valamelyik kormányszopó cimborád írja- különösen idegesítő is.

Előre is köszönöm,

Prof. Dr. Adj Univ. Md. Ph.D. Immortalis.

Ironfist 2012.01.23. 22:14:43

@tesz-vesz:
"én nem vagyok kommunista, én a kommunistákat felkötném"

Jaja, mármint azokat, akiket a fidesz (=hazugok bandája) kikiáltott kommunistának. Csakhogy azt "véletlenül" figyelmen kívül hagyod, hogy a Fideszben (=hazugok bandájában) több az ex-kommunista, mint másik pártokban összesen, valamint, hogy a Fidesz (=hazugok bandája) minden egyes megmozdulása egy szélsőbalos diktatúra minden jelét magán hordozza. Hogy kedvenc parlamenti elnöködtől idézzek, ezek szerint akkor te is "menj, és akaszd fel magad", mert ha ezekben hiszel, akkor bizony kommunista vagy. Fáj az igazság, mi?

@immortalis:
"Prof. Dr. Adj Univ. Md. Ph.D. Immortalis."

habil még nem vagy? De égő...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 22:18:12

@Ironfist: mondd szorult beléd egy csöppnyi értelem? a linkeket nem azért adom, hogy átugord, a fidesz is a bolsevikek köpönyegéből bújt elő, orbán apja se bérből és fizetésből vette a bányáit

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 22:21:28

@Ironfist: Csakhogy azt "véletlenül" figyelmen kívül hagyod, hogy a Fideszben (=hazugok bandájában) több az ex-kommunista, mint másik pártokban összesen"

már emlékszem, te voltál az a retardált aki azt nyomatja hogy a fideszben több a komcsi mint az mszmp-ben :) tudod mit fogyi? legyen neked igazad :D b m azt t k a-dat
tudod mi az hogy szélsőbalos diktatúra?
akkor nem lenne ma már kereskedelmi bank, csak állami, akkor te nem pofázhatnál itt hülyeségeket, mert ip cím alapján lenyomoztak volna, te embernek is állat, már bocs

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 22:24:40

@Viktus: a függés a gyarmati létezés oka.
nélkülük meghalunk, mint a rabra kötött rabszolga étel nélkül, amit a gazda at, ha a rabszolga azt teszi amit a gazda mond, akkor kap étel. ha nem teszi, nagyon kevés ételt kap, és megnézheti magát.

nagyon érdekes, az a zárt csőrendszer egy ország pénzmennyiségét szimulálja

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.23. 22:28:26

@Vidéki: igazad van: egységes egyenlő európában, európai unióban ugyanazokat a béreket követeljük, mint ami más országokban van, ha ez nem teljesül, nem vagyunk velük egyenlőek.
ergo más értelmezés szerint, gyarmat vagyunk

Piacbarát 2012.01.23. 22:46:23

ne hagyja el te fetten, megint elszabadultak...

Viktus 2012.01.23. 23:05:14

@tesz-vesz:

A gyarmati létezés nagyobb cumi volt szerencsére nem kellett - kell megtapasztalnunk ...

dzsi85 2012.01.23. 23:53:03

végigolvastam a kommenteket... (hál isten volt jobb dolgom hétvégén annál, mintsem hogy agymosotték eu ellenes narancsparádéját kövessem nyomon). mit mondjak, most sem kellett "csalódnom" a vikifanokban....

azért pár dolgot tegyünk tisztába: aki az eu támogatások kapcsán odáig jut el agyilag, hogy "mit akartok a köcsög eu csak parasztwifire, kutyapanzióra meg 30 centis kilátóra ad pénzt, arra is csak ha az a nyugati multiknak csorog vissza", arra nincs más szó: MENTHETETLEN! az ilyen ember nem is akarja felfogni a rendszer működését, csak hajtja az agymosott kétbites dumáját,elvégre az az egyszerűbb út, érvek nélkül gyűlölködni...

így hát az ilyeneknek kár is írni bármilyen érvet, tényt, csak átlép rajta, megmarad a komcsizó/zsidózó/buzieuzó szinten. ezért csak a miheztartás végett írom az alábbiakat:

1. a bajok ott kezdődnek, hogy:
- a magyar intézményrendszer írja ki a pályázati kiírásokat;
- a magyar döntéshozók hoznak döntést a projektekről;
- a magyar pályázók szemei előtt pörögnek a lenyúlható eurómilliók...
a rendszer jelentős része természetesen nem korrupt és működik. de az erős kisebbség épp elég ahhoz, hogy mégis legyenek benne ilyen sötét ügyek.

viszont a sok gyarmatosításellenes árulja már el nekem, hol jön itt az eu képbe?! mi az, amit az eu-nak máshogy kéne csinálnia!? (ok, nyilván számtalan módon lehetne javítani a támogatási mechanizmuson, de ez egy másik téma) hiszen nem ő az, aki azt mondja: "márpedig kutyapanziónak álcázva lopjátok szét a pénzt amit adok"!
egy ilyen projekt átfutása több év, az eu legjobb esetben 3 év után találkozik egy-egy projekttel, azzal is csak akkor, ha minden rendben van. a koordináció, a pénzek elosztása, sőt, a stratégia megalkotása a kormány és a hazai intézményrendszer hatásköre! ezt kéne felfogni végre!

2. a "kutyafitnesz" esetében amúgy kis utánajárással bárki láthatja: a projekt a 44 millió forintos előleg kifizetése után semmilyen előrehaladást nem mutatott, a fennmaradó 70 millió nem lett kifizetve. gondoljátok, hogy az eu csak úgy hagyná, hogy a francia és német kutyapanzió-kellék beszállítók álomberuházása csak úgy félbemaradjon?! vagy most akkor hogy van ez?!
nincs itt másról szó, mint egy szimpla magyaros, lehúzós, mutyizós történetről: kellett egy-két korrupt bíráló, döntéshozó, aki szépen kihozta támogatandónak a projektet. a 44 millió töredékéből már biztos lehetett venni párat...
de könyörgöm, ez a magyar mentalitás az élet minden területén megvan!! miért pont a pályázati pénzek terén menne másképp?! itt mindenért csak és kizárólag az eu-t hibáztatni... ezen már tényleg csak röhögni lehet...

utolsó gondolat: 6 éve foglalkozom pályázatokkal, soha egyetlen egyszer nem láttam annyi "személyre szabott" pályázati kiírást, mint az elmúlt másfél évben. a fidesz már a látszatra sem ad, gyakorlatilag burkoltan célzott támogatást ad bizonyos köröknek. mindehhez a pályázati rendszer adja a díszletet, a sok buzieu-zó meg a háttérzajt, ami elnyomja ezt az egész szart.. pedig izgalmas lenne megkapirgálni a kérdést, mennyire elegáns, akarom mondani szabályos pályázatok sorát kiírni úgy, hogy azon gyakorlatilag egyetlen pályázó nyerhet. összességében több 10, akár 100 milliárdról van most szó!
de kedvencem mind közül mégis az "innováció a fogászatban" pályázati kiírás, 3,5 milliárdos keretösszeggel... fogorvosok vehetnek műszereket, meg ezt-azt okosba... annyi bizonyos, ennyire célzottan (értsd ágazatilag ennyire lehatároltan) pályázatot kiírni még a mocskosgyurcsányelmútnyocévszocik sem mertek! no de kedves vezetőnk már tavaly megmondta, a fogászati turizmus felfuttatása lesz az ország felvirágoztatásának kezdete! na ja, a családi haver fogorvos már biztos dörzsöli a tenyerét...

dzsi85 2012.01.23. 23:55:35

@dzsi85: bocs hogy kicsit hosszú lett...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.23. 23:58:53

@Attila64: erre mondta valaki egy másik fórumon, hogy az eu pénzek szerepe a turbófeltöltőé kell hogy legyen. és ennyi az igazság, nincs tovább. ha van turbófeltöltő, de nincs benzin=hülyeségnek tűnik a turbófeltöltő. ha van benzin, de nincs turbófeltöltő=lassúak vagyunk.
elvileg az eu csatlakozáskor megvizsgálták, hogy van e benzin. úgy tűnt, hogy van, jöhetett a turbófeltöltő. közben kiderül hogy annyira mégsem vagyunk olajmonarchia. hoppá, mi legyen? dobjuk ki a turbófeltöltőt is, és toljuk a kocsit, vagy szerezzünk benzint? kérjünk a turbófeltöltő helyett benzint? az meg egy másik program: ec.europa.eu/europeaid/index_en.htm

nem kell tovább bonyolítani, mindenki érti hogy vannak anomáliák, tornacipős bölcsész Vona is rátapintott erre, hurrá, küldjük animátortáborba, na és aztán? mondta hogy akkor mi legyen? adjuk vissza a turbófeltöltőt és kérjünk benzint az oroszoktól? ez az keleti arcvonal alternatívája? az oroszok ugye tudod mit kérnek bármiért is, amiért nem fizeted ki a gatyádat is? J, mint Januko... izé joystick.

jupiter 2012.01.24. 00:04:56

A "békemenet" tartalmától, erődemonstrálástól, vagy önámítástól függetlenül érdekes, hogy senki nem foglalkozik érdemben a jól megkonstruált szervezéssel. (Legalább is én nem nagyon találkoztam ilyennel.)

1.) Jól megtervezett módon kezdték el buszokat szervezni, indítani az alapszervezetektől.
2.) A megjelenteket vonultatták, mert az hatásosabb, s gyaloglás miatt nem tömörülnek az emberek.
3.) A végállomás Kossuth téren se volt szónoklat, hogy ne kelljen közelebb menni, betömörülni.
4.) A sajtóban nagy sikernek állítják be a - nem is tudom miért is - menetelést.

Hatásos, jól szervezett munka volt, amihez a BM is asszisztált, legalábbis a megjelentek számát meghatározva, de talán másképp is.

A hazai kontraszelekciós hatásokra tekintettel nem tudom kinek volt ez jó, a pillanatnyilag sikeresnek tűnő, közvetlenül tartalmilag értelmetlen „megmozdulás”.

Idővel majd kiderül, ha beborul… Vagy nem...

;-)

Ironfist 2012.01.24. 00:50:30

@tesz-vesz:
"már emlékszem, te voltál az a retardált aki azt nyomatja hogy a fideszben több a komcsi mint az mszmp-ben :)"

Nem tudok róla, hogy retardált lennék, ellenben aki tagadja, hogy a fidesz (=hazugok bandája) tele van kommunistákkal, az vagy ritka ostoba, vagy hazudik. Te melyik vagy?

" tudod mit fogyi? legyen neked igazad :D "

Egyrészt nem vagyok fogyi, ellenben te erősen annak tűnsz, ahogy itt vergődsz, másrészt meg tessék, itt egy erősen jobbos médium, hátha ennek hiszel, ha már nekem nem.
http://barikad.hu/kommunisták_fideszben-20120122

Chikán Attilla, Szabadi Béla kimaradt a listából, meg még egy pár kisebb hal. Na? Ez is mocskos komcsi lejáratókampány, mi?

"b m azt t k a-dat
tudod mi az hogy szélsőbalos diktatúra?"

Baszd meg te a kurva anyádat. Azért, mert rövidítgetve anyázol, az ettől még anyázás. Úgyhogy innentől ne csodálkozz, ha téged se veszlek szarba se, mint Béla bácsit, ő is csak fröcsögni tud, aztán fel van háborodva, ha visszaszólok neki.
És igen, tudom milyen az a szélsőbalos diktatúra, képzeld én éltem olyanban. És ez bizony megint kezd kicsírázódni, ha szorult volna beléd egy csöppnyi értelem (igen, tőled van a szóhasználat...), akkor te is levennéd a szemellenződ, és feltűnne.

"akkor nem lenne ma már kereskedelmi bank, csak állami, akkor te nem pofázhatnál itt hülyeségeket, mert ip cím alapján lenyomoztak volna,"

Aha, csakhogy egy épülő diktatúrában nem lehet még ilyet megtenni, te is tudod, úgyhogy ne hantázz!

" te embernek is állat, már bocs"

Nincs bocs. Hülye vagy, az is maradsz.

"@Vidéki: igazad van: "

Ez aztán az a három szó, amit így ebben a formában soha senki nem mondott még ki, merthogy nem igaz. TÖKMINDEGY, mit mond Vidéki, hazudik. Fideszes (=hazug), tehát hazudik. Ha csak ööö-zni kezd, mint hős vezénylő tábornoka, az is hazugság.

@jupiter:
"A hazai kontraszelekciós hatásokra tekintettel nem tudom kinek volt ez jó, a pillanatnyilag sikeresnek tűnő, közvetlenül tartalmilag értelmetlen „megmozdulás”."

Orbán féle megalomán önigazolás. A sok agyhalott (vagy áruló, döntse el, ki melyik volt, mert más lehetőség nincs) meg kiment, kiverte a faszát Orbánra, ha még nem voltak problémáik a dologgal, tapsikolt egy sort, és büszkeségtől dagadó mellel hazament, hogy megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Magyarra lefordítva szimplán úgy mozgott a narancsdroid, ahogy azt a vezérlőben ülők irányították. Ennyi.

Virág et. 2012.01.24. 07:50:02

@tesz-vesz: Eltévesztetted az évszámot, ma a hivatalos szöveg inkább az, ami a tiéd és nem az, amit én mondok. Mellékletkén lásd békemenet transzparensei.
Az előző kormány hol írta át az egész közjogi rendszert? Pláne, hol írta át úgy, hogy neki legyen kedvező? Nem is volt meg hozzá a támogatottságuk. De amikor megvolt (Horn), akkor sem tették. Le kéne venni a szemellenzőt és körbenézni.

@Atro: Nem Simornak személyesen kell függetlennek lennie, hanem a pozíciónak. Egyébként Simor nem rokona senkinek, nem volt korábban pártpolitikus sem. Ha Handó Tünde helyett egy jobboldali kötődésű szakembert tesznek oda, akkor most nem lenne ez a felhördülés. Mondjuk egy Sólyom László kalibert. Simor fizetése meg Járai fizetése. Ha neked ez pofátlan, akkor rossz tüntetésen voltál, mert Viktor emelte fel ennyire még a haveri kutya Járainak.

Jogbiztonságról. Kérném, hogy fejtsd ki, mivel nekem ez a szakmám és az ellenkezőjét tapasztalom. Itt jogbiztonság van, legalább annyira, mint bárhol máshol a nyugati világban. Mindegy hogy hány ügyvéd mit hogyan értelmez (ügyész nem játszik, nem büntetőjogról beszélünk), a végén a bíróság dönt majd. Ha a Fidesz dönti el, hogy ki legyen a bíró, ha a fidest dönti el, hogy kit léptetnek elő a bírók közül, ki lesz vagy marad vezető és azt is a fidesz döntheti el, hogy melyik bíróság tárgyalja az ügyet, akkor SÉRÜL a jogbiztonság. Ilyen Rákosi idejében volt utoljára, ezt már Kádár is meghaladta. Tényleg ilyen bonyolult ez vagy ekkora a szemellenző?

Viktus 2012.01.24. 08:15:32

@dzsi85:

Önkormányzatoknál pár milliókról már pályázat meg közbeszerzés sincs ...

Viktus 2012.01.24. 08:31:41

@tesz-vesz:

Na ja ebből a szempontból félgyarmat vagyunk.

Ironfist 2012.01.24. 08:34:49

@Virág et.:
Tesz-vesz nem fogja levenni a szemellenzőt. Eldöntötte, hogy márpedig az úgy van, ahogy ő mondja, mást meg se hallgat, sőt, ha más is beszélni mer, és nem csak bólogat, akkor az akasztani való kommunista, retardált fogyatékos. Ezen mondjuk nem kell csodálkozni abszolút tipikus fideszes (=hazug).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.24. 08:53:16

@Viktus: az oroszok felszabadítottak, valóban...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.24. 08:54:15

@Ironfist: fideszes (=hazug).

én fideszes? én komolyan mondom, nem tudom miért beszélgetek retardáltakkal.
tudsz olvasni kisfiam?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.24. 08:57:43

@Ironfist: végeztem, már a múltkor végeztem veled ez csak a levezető kör.
egyszerűen eszed mint egy darab kő.
már a múltkor is mondtam, nyilván emlékszel rá, hogy nem tagadom, hogy a fideszben is sok a kommunista, de azt olyat állítani, hogy a fideszben több a komcsi, mint az msz(m)pben, súrolja a józan értelem határát, finoman szólva. mivel hogy vidéken sok jóravaló ember tagja a fidesznek.

kár hogy nem működik a szűrés gomb

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.24. 09:03:10

@Virág et.: az előző rendszer nem írta át az alkotmányt, megsúgom a fidesz is csak a gumicsont kedvéért, semmi lényegi változás nincsen, de Perczel Tamás pl azt mondja, hogy hornék semmilyen céget és alapítványt nem hagytak kicsúszni a kezeik közül, ők akkor még pont valami alapítványt vettek el fodoréktől, akik megalapították állítólag. a lényeg az, hogy feleslegesen nem írogattak át semmit, mivel a teljes hatalom az övék volt, ami nem volt az övék, azt megszerezték.
és horn miért is változtatná meg a komcsi alkotmányt, mikor ő harcolt a forradalomban?
a hivatalos bankellenes szöveg a széles tüntetésen csak propaganda.

Virág et. 2012.01.24. 09:46:15

@tesz-vesz: Saját magadnak mondasz ellent. Akkor most ez komcsi alkotmány volt vagy sem? Ha az volt, akkor ha a fidesz alaptörvényében sincs lényegi változás, akkor az is komcsi?

Mi nem komcsi?

Virág et. 2012.01.24. 09:50:45

Egyébként az Alaptörvénnyel van a legkevesebb baj a mostani fideszes törvénygyárból. Szándékosan nem is az alaptörvényt írtam, hanem az egész közjogi rendszert. Különösen ideértve a sarkalatos törvényeket.

Ironfist 2012.01.24. 10:46:18

@tesz-vesz:
"én fideszes? én komolyan mondom, nem tudom miért beszélgetek retardáltakkal.
tudsz olvasni kisfiam?"

Tudok olvasni, kisfiam, még jobban is, mint te. Lehet, hogy nem vallod magad fideszesnek (=hazugnak), de az, amiket írsz, és ahogyan írsz, az abszolút tipikus fideszes (=hazug) módi. Jól megértenétek egymást a többi szektással.

"végeztem, már a múltkor végeztem veled ez csak a levezető kör."

Sírdogálj csak, attól még hülye vagy. A "végeztem" ugyanis nem azt jelenti, hogy csak még ezt is odaírom neki, meg még ezt is, meg ezt is, meg ezt is. A "végeztem" azt jelenti, hogy abbahagyod a trollkodást, és nem írsz. Ezt pedig valóban csinálhatnád már, mindkettőnknek jobb lenne.

"mivel hogy vidéken sok jóravaló ember tagja a fidesznek."

Ez ellentmondás. Jóravaló ember nem tagja a fidesznek (=hazugok bandájának).

"kár hogy nem működik a szűrés gomb"

Akkor talán ne írogass nekem, és nem lesz mire válaszolnom, okostojás. Ilyen egyszerű.

@Virág et.:
Mondom, neki minden komcsi, ami ellene van.

@Dr.Zomboss:
"Ehun a gyarmat:
nol.hu/archivum/netto_mintegy_4_milliard_eurot_kaptunk_az_uniotol"

A rohadt anyjukat! Hogy képzelik? Mocskos imperialista, gyarmatosító, cionista, kapitalista, libsibolsikomcsik, fujj *köp*!

dr.schafranek 2012.01.24. 10:59:58

Kedves Zéró!

Az utóbbi időben elképesztő nagy badarságokat írsz. A korábbi lényeglátó munkáidnak nyoma sincs.
Tényleg azt gondolod, ha kapunk egy valag pénzt az EU-tól, akkor minden rendben?
Kapunk egy kis jutalomfalatot és máris hanyatt vágjuk magunkat?
Enyhén szólva kiszolgáltatott helyzet nem?
Az EU gondol egy jó,t és máris csak a fele pénz jön.

A szombati tüntetés pont erről szól, mármint a nemzeti önrendelkezésről. Vagy csak hívjuk simán önrendelkezésnek. Nekünk kell eldönteni, hogy mit akarunk.

Szedd össze magad, kérlek.
Üdv

Nyilasm 2012.01.24. 12:25:52

Csak kérdezem: gyarmat legyünk vagy szabadok? Kell-e nekünk az EU, vagy csak a támogatás?
2013 áprilisára készülhet el a Csillagpont Kórház

Csiba Gábor, a kórház főigazgató főorvosa a Csillagpont Kórház elnevezésről azt mondta, ez több szempontból allegorikus, a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy stilizált csillag alakú lesz az építmény. A központi épületet zárt folyosós rendszerrel kötik össze a többi részleggel. Hozzátette: bár 30 ezer négyzetmétert építenek és újítanak meg, 4 ezer négyzetméterrel kisebb lesz a kórház, tehát könnyebben, valamint gazdaságosabban lehet majd azt üzemeltetni. Beszámolt arról, hogy 2013 áprilisára készülhet el a Csillagpont Kórház, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A 11,59 milliárd forint összköltségvetésű projektben a kivitelezési munkák szerződéses összege 7,311 milliárd forint. A fennmaradó összeg orvostechnológiai és informatikai berendezések beszerzésére és fejlesztésére nyújt fedezetet. A jelenlegi kórház területén a kiürülő hét épület hasznosítása a program kiegészítő része – jegyezte meg.
(MTI-fidesz.hu) Forrás: www.fidesz.hu/index.php?Cikk=176126

Csiba Gábor megköszöni
2012. január 23. hétfő, 06:39 | E-mail
S A J T Ó K Ö Z L E M É NY DR . CSIBA GÁBOR A STRATÉGIA SZÖVETSÉG A MAGYAR KÓRHÁZAKÉRT EGYESÜLET ELNÖKE, A MAI NAPON, A BÉKEMENET EREJÉT LÁTVA ÉS ANNAK RÉSZESEKÉNT, TÁMOGATÁSÁT ÉS KÖSZÖNETÉT NYILVÁNÍTJA KI A KORMÁNY IRÁNT.



dr. Csiba Gábor
a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület
elnöke
Forrás: eszakhirnok.hu 2012.01.23.

Zsé74 2012.01.24. 13:45:51

mikor jelenik meg itt egy komment?

Zsé74 2012.01.24. 14:29:10

Ha tényleg azt gondolod, hogy az EU a mi jótevőnk, akkor nagyon sok gond van veled barátom (barátném).......a legnagyobb a sok közül az, hogy elhiteted a tévedéseid az olvasóiddal, és ezzel az amúgy is megosztott népet még jobban megosztod! Gondolkozz kérlek!
Mielőtt bélyeget sütnél, nem vagyok fidesz párti, sőt szerintem amit írtam annak semmi köze a politikához........

Zsé74 2012.01.24. 14:51:52

2006: mek.niif.hu/06800/06897/html/0909.htm
2011: www.youtube.com/watch?v=9ppFpIWw-SQ
2012: www.youtube.com/watch?v=oaV8RafTqc8

Uszítani könnyű drága barátom! Felébreszteni a népet az igazi munka!

“A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.” (Mahatma Gandhi)

Szabad Gábor 2012.01.24. 14:57:30

Nem lettünk gyarmat

"Egészen biztos lehet benne mindenki, hogy Opera nélkül most nem lennénk gyarmat. Így függ össze az ária meg a pária."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1509_nem_lettunk_gyarmat

jágör68 2012.01.24. 15:33:40

Érdemes lenne millió Ftosítani/ fő- azoknak az értékét/ számát akik most az alapító és régi tagoknál termelik a GDP-t...
Persze, arról is a magyar tehet, hogy nem fizeti meg a szakembereit, tehetségeit.
Ahol már pretkciós pártmeló a 67.500 Ft- os állás is önkrományzati/ állami létesítménynél/ cégnél.
És mindez 2012- ben...
Ezzel aztán télleg nem tud versenyezni a hanyatló nyugat

Pelso.. 2012.01.24. 19:54:00

Hamarosan OV megegyezik az IMF-EU párossal, tehát a képen látható transzparenssel ellentétben szíjjártó be fogja jelenteni, hogy mégis gyarmat akarunk lenni? -s Pintér készenlétbe helyezi a rendvédelmi szerveket? Dehogy, akkor majd azt kell ünnepelni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.24. 20:28:15

azért emix írhatna erről posztot.Ahogy viktor fog majd egyezkedni.
"-És most viktor átmész a szomszéd szobába,ahol megbasznak téged szárazon!
- Miii?Szárazon,dehát arról volt szó,hogy vazelinnel!
-Igen ,de változott a helyzet.Na jó.Előtte szophatsz egy kicsit,hogy nedves legyen.
Viktor vett egy nagy levegőt,és elindult a másik helyiségbe.Ha le kell menni kutyába,hát le kell menni.Vajon mit szólnak ehhez majd otthon?Majd valahogy lekommunikáljuk."

Amúgy egy kicsit nyugdíjasozós lett a poszt,nem?

Asidotus 2012.01.25. 14:37:27

a balassagyarmatiak hová álljanak?

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.01.28. 21:18:36

@Pelso..: Akkor is köszönjük Viktor lesz, és százdolláros, akarom mondani százeurós mosoly minden arcon.

Viktus 2012.02.03. 12:21:31

A legkárosabb EU-s projektek listáján a 4-es metró

Öt magyarországi beruházás, köztük a 4-es metró projekt is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját minden évben összeállítja két civil szervezet. Az intézmények szerint idén összesen 16 milliárd eurót "pazarolt el az Európai Unió halott projektekre". A jelentés szerint a projekt "a rosszul felhasznált közpénzek iskolapéldája" - írja a Bruxinfo.

www.portfolio.hu/ingatlan/varoskep/a_legkarosabb_eu-s_projektek_listajan_a_4-es_metro.162407.html

süti beállítások módosítása