Skip to content


       Szűrés lista

Prémiumeső a BKV-nál

Nagy huzavona után a Fővárosi Közgyűlés január végén megszavazta, hogy 9 milliárdos kölcsönt és 6 milliárd támogatást adjanak működésre a BKV-nak, azért, hogy ha lehetséges, akkor ne csődöljön be februárban. Ezt a pénzt csak úgy tudta előteremteni a Főváros, hogy a fővárosi intézményeknél tízszázalékos zárolást rendeltek el, óvodák, iskolák, kulturális intézmények kerültek nehéz helyzetbe, a BKV miatt.

A BKV-nál pedig úgy megörültek a hirtelen jött segítségnek, hogy az összes vezetőnek kifizetették a 2011-es év harmadik és negyedéves prémiumát.

Ízlelgessük egy kicsit ... a gyakorlatilag csődben lévő szocialista nagyvállalatnál negyedéves prémiumok vannak.

A mainap.hu egy tökéletes bekezdésbe foglalta össze, talán az idei év eddig legbicskanyitogatóbb bekezdése, amit olvastam:
"Körülbelül félezer, jobbára vezető beosztású BKV-s kapott a napokban kétszer negyedéves  prémiumot, művezetőtől vezérigazgató-helyettesig. A menedzsment szerint a dolgozók kötelező bérkompenzációjára nincs pénz, pedig az egész évre alig kerülne többe, mint amennyit most a vezetőknek szétosztottak. A prémiumokat a cég a főváros kölcsönéből és támogatásából fizette, amelyet a közgyűlés azért szavazott meg, hogy a vállalat működése ne lehetetlenüljön el."

"Prémium" jogcímen többletpénz annak jár, aki a szerződésében foglalt prémiumfeladatokat megfelelően végrehajtotta.

Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Ilyen nincs.
Vajon milyen "prémiumfeladatok" lehetnek a szerződésekben? Esetleg nem arról van szó, hogy a munkakörének megfelelő munkákat "prémiumfeladatnak" rögzítették, hogy így szedjenek ki még több pénzt a BKV-tól?
A prémiumok kifizetéséről a BKV vezetősége dönt, és ha a cég pénzügyi helyzete olyan, akkor felfüggeszthetik a kifizetést. Legutoljára 2011. júliusában függesztették fel a kifizetést, éppen a pénzügyi helyzet miatt.
Most az azóta ki nem fizetett prémiumokat adták ki, bár a cég pénzügyi helyzete nem változott, sőt, ha lehet, akkor mindennél rosszabb a helyzet, nincs pénz alkatrészre, nincs pénz semmire. Vajon ilyen hírek után hogy lehet tárgyalni a kormánnyal, hogy segítsen a BKV-n? Ezen a cégen segíteni?

A bérkompenzációra a BKV szerint nincs pénz, de ahogy megjött a 15 milliárd, gyorsan kifizették maguknak az elmaradt prémiumot, azért ehhez már a vastagbőrnél is több kell. A vezérigazgató-helyettesi szinttől lefelé minden vezető megkapta prémiumot, vagyis az igazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők, üzemvezetők. A dolgozók meg nagy büdös semmit, ők mehettek tüntetni.

És hogy a legfelsőbb szinteken is nagy legyen az öröm, 23 felsővezető visszakapta a decemberben letiltott OMV-s üzemanyagkártyát, így végre már nem a saját pénzükből kell tankolni a céges Skoda Superbekbe.

A BKV közleménye:


"A BKV Zrt. a február 8-ai bérfizetéskor fizetése mellett minden, arra jogosult dolgozójának kifizette a munkaszerződésében rögzített juttatásokat. Társaságunk bérezési gyakorlata szerint a BKV munkavállalói (köztük a vezetők is) részesülhetnek teljesítéshez kötött prémiumban, hogy mérhető eredmények elérésére ösztönözzük őket. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jutalom, hiszen a jutalom nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás. A bérezés alapbérre és teljesítményhez kötött prémiumra, teljesítménybérre történő megosztásáról van szó, melyet nem csak a felsővezetők, hanem a munkatársak esetében is alkalmaznak a társaságok.

A BKV Zrt. 2011-ben messzemenően az üzleti terv felett teljesített, csökkentette adósságállományát, pozitív üzemi eredményt ért el. A januári fizetéssel - azaz a fent említett február 8-ai kifizetéssel - a társaságunk belső szabályzatában rögzített összegeket utaltuk át dolgozóinknak (vagyis az éves bérkeret 1,3 %-a került most prémiumként kifizetésre),  akik egyébként korábban, a cég iránti lojalitásukat bizonyítandó készséget mutattak arra, hogy a prémiumokat a különösen nehéz finanszírozási helyzet közepette csak később kapják meg.

A Fővárosi Közgyűlés kilencmilliárd forintos tulajdonosi kölcsön illetve további hatmilliárd forintos támogatás megadásáról szóló januári döntését követően társaságunknál lehetőség nyílt arra, hogy a dolgozóknak - közöttük a vezetőknek is - jogosan járó juttatásokat most mégis kifizessük. (...) BKV-s vezetők is bruttó fizetésüknek maximum 40%-ával megegyező, objektív célkitűzés alapján mért teljesítményprémiumra jogosultak a munkaszerződésük szerint."


Objektív célkitűzés alapján :-)
A BKV-nál. Na itt azért már hangosan felröhögtem.

Amúgy az éves bérkeret 50 milliárd, annak az 1,3%-a kb. 500-600 millió forint .... ennyit pengettek ki prémiumra. Az fejenként 1 millió, féléves prémiumnak nem rossz.

Friss:
BKK
: "A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta."

Címkék: bkv pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr174089826

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BKV küldetése 2012.02.12. 12:00:42

 Sztrájkra készülnek a szakszervezetek, miközben a kapott kölcsönből milliós jutalmakat tettek zsebre a vezetők. A BKV-dolgozók berágtak és erőteljes lincshangulatban várják a fejleményeket és röviden összefoglalt véleményük szerint talán a dolgozók ...

Trackback: A mások élete – A beteges félelemtől a problémák megoldásáig 2012.02.10. 20:28:09

Idegengyűlölet, rasszizmus, iszlamofóbia, homofóbia, diszkrimináció – egy töredék a modern világ társadalmi problémáinak hosszú listájából....

Trackback: Egymillió munkahely 2012.02.10. 18:06:20

Lassan kezdem azt hinni, Orbán Viktor nem hazudott, csupán mi voltunk azok akik félreértették....

Trackback: BKV, te vagy a mi élő reménységünk!? 2012.02.10. 17:00:05

Bár több helyen arról olvashatott az ember, hogy a BKV kecmergése (pontosabban céltudatos és határozott léptei) a csőd irányába elsődlegesen az állami zárolásoknak köszönhető, mivel az állam az, aki önkényesen befagyasztotta a sokat emlegetett 32 milli...

Trackback: BKV, te vagy a mi élő reménységünk!? 2012.02.10. 16:59:14

Bár több helyen arról olvashatott az ember, hogy a BKV kecmergése (pontosabban céltudatos és határozott léptei) a csőd irányába elsődlegesen az állami zárolásoknak köszönhető, mivel az állam az, aki önkényesen befagyasztotta a sokat emlegetett 32 milli...

Trackback: Vitézy Dávid 2012.02.10. 15:46:28

Vitézy Dávid hadarós-nyálpreccsenős beszéde mindenkinek ismerős a Magyar honban. Ő az, aki mindenhez ért, ami tömegközlekedés. Diplomája 2 éves, de már évek óta halljuk fantasztikus tanácsait. Géniusza az egekig ér: nevéhez kötődik a zseniális mozzanat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komplikato 2012.02.10. 20:45:49

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "miért? Utasok nélkül bárhol tud körözni. Vagy felrepülnek rá az utasok."

Nem tud, egy zsák pénzért kellett átalakítani a körúti pályát a kombinókhoz és még utána is volt, hogy letépte a felső vezetéket, elgörbült a sín vagy simán nem tudta bevenni a kanyart. Tele volt rinyálva vele a főoldal.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 20:51:38

@Kompli: A Hungária-Róbert Károly krt-on tud. Ott volt a próbajárata.

mellékvágány 2012.02.10. 20:52:09

@etruszk: Szerintem még az a 4 millió is sok volt, amit mi fizettünk, de azt sem értem, hogy erre miért adott erre 40 milliót az EU, Mi az előnye, a 4 percen kívül?
A csúcsban az egyenletes követés miatt plusz kettő járat megy óránként, de minek? A csúcson kívül viszont ritkábban járnak mint korábban, mert így egyenlítik ki a csúcsidei pluszt.
Az autós közlekedés lelassult, állandósultak a dugók a Széll Kálmán és a Blaha, ill. a Corvin negyed és az Újbuda Központ között.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 20:52:36

@Kompli: Az a sok impotens f@sz..................mire vártál????

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 21:07:03

@mellékvágány: Igen, az az egész átprogramozás csak arra volt jő, hogy valami nagyot alkosson Vitézy Dávidka. Az, hogy közben a feltorlódott kocsit teleokádják füsttel a belvárost már nem érdekes.

komplikato 2012.02.10. 21:09:37

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Lehet, ott elvileg nagyobb az ív. Meg mondjuk a híd sem olyan szűkös, mint a Margit-híd ahol felakadt a kombinó. De a kis körutat tényleg ezért kellett átalakítani, no meg nem mellékesen a megállókat is.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 21:15:36

@Kompli: Igen, azt tudom. Abban az időben volt a bejáratása, amikor az átalakításokat végezték.

komplikato 2012.02.10. 21:25:53

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Persze ez nem jelent semmit, lásd piros metro vonal átépítése. Szerelvények meg még mindig sehol a próbajáratot leszámítva :D

9-143 2012.02.10. 21:38:47

az összeggel nem tudok vitatkozni, nem tudom, hogy mennyibe kerül egy-egy ilyen hosszúságú szakasz modellezése, programozása. Lehet, hogy nem 2 ember 3 napi munkája, hanem sokkal több, mert sok variációt át kell nézni, átparaméterezni, vizsgálni. Gondolom, hogy ez lett a legjobb, még ha sokan szidják is az autósok közül.
Elvileg ebben az országban, és a cégben is a közbeszerzés, stb azért van, hogy jót és nem túl drágán vehessenek. - ok, ez naivitás - Az ütemes villamos jó lenne arra, hogy lehessen pontos megállóhelyi indulási időket megadni, és nem a 3-4 ill. 5-6 percezést.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 21:52:00

@9-143: Aztán mijaszarnak kellene ez?Ha a külvárosban a busz 15 percenként jár,és lekésed mennyit szívsz miatta?? Vazze 1-2 perc helyett 25-30- 35 ? Tényleg ennyire jól megy nekünk,,??????

kifordított nagyanyó 2012.02.10. 22:07:14

Bazz!Körülbelül félezer vezető beosztású ember!Kb. mind csókos meg haver ha prémiumot kapott!
Nem lehetne szerényebben?Miért jár ez nekik?Ha például nem a titkárnővel íratja meg a jelentést?
Még szerencse,hogy már elmúlt az elmúlt nyolc év,és már más a gyakorlat.
Na jóéjt!

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 22:09:45

@kifordított nagyanyó: Ja-ja ,elmúlt a 8 év,de a pintyő szerinti két hét még nem.....

Asztalos Gábor 2 2012.02.10. 22:18:34

@mellékvágány:
"A csúcson kívül viszont ritkábban járnak mint korábban, mert így egyenlítik ki a csúcsidei pluszt."

ez kizárólag a bkv hülyesége, mert így akarnak "spórolni" ami valóságban nem sok megtakarítást jelent.

a fő előnye az egyenletes követés 2 percenként (egy perces lámpaciklussal), míg korábban 1,5-3-1,5-3 perces váltakozó követés volt a másfél perces lámpaciklus miatt. a 3 percből meg könnyen lehetett 4,5 perc a sok utas miatt.

2012.02.10. 22:36:15

és a kompenzáció mennyibe kerül egyibkint? hehe

egeszuton.blog.hu/2012/02/10/groteszk_5#comment-form

Frizuravarjú 2012.02.10. 22:55:49

Sosem megy csődbe a BKV. Két marokkal öntik bele a pénzt. A te pénzedet. Mint a cigánykeltető gépbe. Legfeljebb ritkábban jársz Havaii-ra. Vagy kevesebb bélszínt eszel. Nagy ügy.

dr. trafik nomac 2012.02.11. 00:16:57

@Dr.Betépett felhasználó: "Ha a külvárosban a busz 15 percenként jár," Marahol, felenk 20 perc, pedfig meg nem is a vilag vege. Viszont szerintem is pofatlansag, hogy a belvarosban minden sarkon megall valami jarat, pedig annyival nem nagyobb a nepesseg, ismerosom 2 saroknyi utra is bevarja a trolit, vagy a villamost ha mar van...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.11. 00:42:20

@Kandeláber: meg lehetne oldani. Orangeways, VT Transman, Volánbusz készenlétbe állhatna (de vidéki volánok is részt vehetnének az üzemeltetésben), Fellegi is összehozhatott volna egy elvi megállapodást a kínai MTR-rel (metró üzemeltetésére - de még most sem késő, felőlem összehozhatja maga Nyerges Zsolt is), a villamos és troli üzemeltetése pedig lehetne a BKV romjain létrejövő, önkormányzati helyett állami cég feladata (de akár az osztrákokkal is lehetne egyezkedni egy ideiglenes vagy akár végleges kiszervezésről). ez egyrészt lehetséges alternatíva, másrészt a jelenlegi BKV zsarolási potenciálját is (már lehetőség formájában) szertefoszlatja.

Környezettudatos 2012.02.11. 05:06:05

@9-143: A körúti villamos zárt pályán halad. A lámpák régi ütemezése mellett is lehetett volna pontos megállóhelyi időket adni. Amit csináltak, az a dugó nevű jelenség....amiért dugódíjat akarnak majd szedni. Ezt csinálták és nem mást.

susztertangó 2012.02.11. 06:15:14

@fakopács: Külföldről, olcsóbban? Egészen addig, mig meg nem szűnik a az itteni "paraszti" élet mód. Utána az olcsón felvásárolt földeken hatalmas monokultúrák, akár olcsóbb/drágább külföldről hozott mezőgazdasági munkások.A tudás, ami a parasztságban van, elvész, ők pedig "felszabadulnak" a munkájuk alól-vajon mit fognak csinálni,kicsodák és mire használják fel az elégedetlenségüket és kinek az érdeke, hogy ennyi feszültség jöjjön itt létre? Úgy gondolom, ez nem az itteni állampolgárok érdeke. Üzleti érdekek.

gramercy 2012.02.11. 08:19:07

BAZMEG

normális országban ilyenkor fogják a villamost és megrohamozzák vele a székházat, a fasszopókat meg bekúrják egy metróba és RÁJUK GYÚJTJÁK

mia faszért nem sztrájkoltok faszorrú BÉKAvések???

Horizont 2012.02.11. 09:09:29

@Frizuravarjú:
Tényleg nem nagy ügy! Én lemondok EGY hawaii utamról és egy hónapi bélszínadagomról,
csak a Fideszért, mert megérdemlik.

@dr. gramercy: Talán ha kedvesebben biztatnád őket, nem sértegetve?:)

jud70 2012.02.11. 09:33:47

@Kompli: Szia. Te nem figyeltél! A Kormányhatározat azon juttatást is megtiltotta kifizetni, ami 2011. évre előirányzott prémiumfeltétel teljesítése esetén járna még 2011-re, de a kifizetése 2011. dec. 30-ig nem történt még meg, vagy a kifizetése folyamatban van, de az utalás még nem történt meg.
Ezt próbáltam leírni fenn is, de lehet, hogy nem volt érthető. Ezt olyan komolyan vették egyes társaságoknál, hogy még a nyelvpótlékot sem merték kifizetni, ehhez képest írtam, hogy nagy bátorság volt a fiúknál, vagy nem olvasnak sokat közlönyt:::)

jud70 2012.02.11. 09:40:04

@dr. gramercy: Ha elolvastad volna sztrájktv. rendelkezéseit talán nem írnál ilyet. Eddig a még elégséges szolgáltatás törvényi vagy bírói megállapítása nélkül nem lehetett jogszerű sztrájkot tartani. A magyar bíróságok több mint egy év alatt egyetlen sztrájk végzést sem hoztak, minden kérelmet valamilyen jogcímen elutasítottak ami a még elégségesre irányult. Ezzel még Gaskó Úr sem tudott célt elérni. Azt felvállalni, hogy a munkavállalókat jogellenes sztrájkba vigye, felelős szakszervezeti vezető nem gondolom, hogy megteheti. A jogellenes sztrájkban való részvétel rendkívüli felmondás alapja lehet a munkavállalónál is, magyarul azonnal kirúghatják. Most ezt is megoldották. A közkekedési tv-ek rendezték gyorsan, eldugva január 01-től a még elégséges úgy, hogy az az egyébként közlekedtetett járatok 65 %-a. (így mlékszem, de lehet, hogy 60%) Kicsit bonyolultabb , de kb. így lehet összefoglalni.Kérdés: Ekkor van-e értelme sztrájknak, ha a szerelvények 65%-a közlekedik. Bár, ha a 4-6os villamosnak csak a 65%-a megy, biztos okoz egy kis gondot.

jud70 2012.02.11. 09:47:31

@fővöcsök: Teljesen egyetértek veled, csak nem tudom, hogy egyesek ezt itt miért nem értik meg.
Mind a MÁV mind a BKV helyzete legfőképpen a Kormányzat hibája. A rengeteg kedvezményes jegy, az ingyen utazó nyugdíjas, a diák, a 26 év alatti, a csoportosan utazó stb. kedvezményét az állam meg kellett volna, hogy fizesse ezeknek a cégeknek. Ezeknek az embereknek is több, mint 10.000 ft ba kerülne egy bérlet, de az Állam a jogszabályok alapján kedvezményt ad. Azonban ezt a különbséget az Állam nem fizette meg ezeknek a cégeknek, sőt hitelfelvételre kényszerítette őket, sokszor állami garanciával-. ezeket azóta is görgetik a társaságok, fizetik a horror kamatokat, úgy, hogy az állami kötelezettség teljesítése esetén lehet, hogy veszteségük sem volna.

jud70 2012.02.11. 10:00:50

@Kompli: Van az új MT-ben egyébként pozitív is a munkavállalókra nézve. Pl. a KSZ lehetővé teszi a BKV-nál az osztott munkaidőt. Az Új MT ezt csak munkaszerződésben engedi szabályozni. Ez most jobb lesz a munkavállalóknak az MT alapján pl. Gondold végig, hogy reggel bemegy a járművezető 5.00 órára. Lehúz 4 órát. Végez 9.00 óra . Leül egy pihenőbe egy sz... r székre. Ott ahol már a fűtést minimalizálták, a villanyégőt sem cserélik -nem vicc- Ha eltűnik a villanykörte a pihenőbe maguknak kell otthonról vinni. (költségcsökkentés ) Ha hazamenne, mivel vidéki, kb 3 óra alatt járná meg az utat. 4 óra múlva kezd újra. Tehát 13.00 órakor újrakezdi a műszakot, lenyom 5 órát. 18.00 órakor végez. A tömeggel, vonattal, 1.5 óra míg itthon van . Reggel 5.00 kor kezd újra. Hát ilyenek a körülmények. Ja! + a BKV lemondta a takarítási szerződéseit is. Úgyhogy a hajléktalan vizeletét a járművezető -aki erre szerződik fillérekért- letakarítja Neked. vízzel meg csutakkal. Tragédia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.11. 11:28:18

Vajon ilyen hírek után hogy lehet tárgyalni a kormánnyal, hogy segítsen a BKV-n? "
hát ez meg milyen kérdés? az elnök emberei vannak a bkv-nál, az mszp-fidesz teljesen ugyanaz.
persze majd vmit nyilatkozik az egyik szóviívő az ügyben, kb olyan szitu lesz, mint a bankadónál.

Meridian74 2012.02.11. 11:32:24

A poszthoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy még mindig SENKIT NEM ÁLLÍTOTTAK EZÉRT A FALHOZ! És lőtték le, mint a kutyát... Na, pont ez az amiért nem a FIDESZre szavaztam, hanem a Jobbikra. Mert ők sem tudtak volna csodát tenni, de az első félévben elvégezték volna a szükséges tisztogatásokat, és statáriális ítéletekkel hoztak volna dömping vagyonelkobzásokat ezeknél az illetőknél... persze akkor azért zúgolódott volna az egész EU, de ki nem szarta volna le? Egy emberként helyeselt volna az ország, hogy NA VÉGRE!

Meridian74 2012.02.11. 12:10:51

@-=büdösmackó=-: minek örülsz? Irgalmatlan nagy végkielégítéssel távozik... különben hülye lett volna önként lemondani...

Meridian74 2012.02.11. 12:21:07

@jud70: "Azt felvállalni, hogy a munkavállalókat jogellenes sztrájkba vigye, felelős szakszervezeti vezető nem gondolom, hogy megteheti. A jogellenes sztrájkban való részvétel rendkívüli felmondás alapja lehet a munkavállalónál is, magyarul azonnal kirúghatják. "

Ez csak addig igaz, amíg széthúzás van egymás közt is... ha mindegyik melós, szerelő, vezető, karbantartó, és beosztott irodista kimenne az utcára egységesen tüntetni, nem lenne kit kirúgni.

Bootsman64 2012.02.11. 12:37:46

Az egész pénzzabáló mocsok békávés bandát elzavarni a retekbe. Jöhet akár a kínai is mert, akkor talán rendesen közlekednének a sz*rháziak, nem állna víz meg a hó a buszba mert baxnak becsukni az ablakot, stb,stb. egyébként én úgy tudom karácsonykor is osztottak jutalmat? Persze mire föl az rejtély, kirúgni az egész bandát, utazási kedvezményeket felülvizsgálni fél Budapest kedvezményesen utazik a melós meg veszi a 10000 bérletet, és reggel nem fér fel a nyugdíjasoktól a járműre, mert reggel 5 és 6 óra között a legfrissebb a répa a bosnyákon :), a koszos-büdös-bunkó metró ellenőrökről meg ne is beszéljünk, 90% ránézésre bűnöző, és még azt sem láttam, hogy egyetlen "norvég"-tól kérték volna a jegyet.....
Szóval nem tüntetni kéne a szakszervezeteknek hanem nagyon mélyen magukba meredni és gondolkodni, mert az embereknek tele van a hócipőjük velük ( pontatlan, koszos, udvariatlan, bunkó,megbízhatatlan stb)........

Ironfist 2012.02.11. 12:45:28

@Meridian74:
"Na, pont ez az amiért nem a FIDESZre szavaztam, hanem a Jobbikra."

De eddigre szerintem te is a fejedet verted volna a falba, hogy miért szavaztál rájuk ^^

Meridian74 2012.02.11. 13:17:24

@Bee-zony: "Itt is meg lehet oldani – a vállalkozónak legyen járműve, menetrendje, és ne legyen agyonadóztatva –, csak az átállás időszaka és módja a kérdés"

Hol élsz te? Ilyen Magyarországon sosem lesz...

Meridian74 2012.02.11. 13:40:38

@Ironfist: na, ez az amiben te tévedsz, mert meg vagy vezetve a szoci megosztó dumák miatt.

Ironfist 2012.02.11. 14:37:08

@Meridian74:
Ja, én aztán meg. Sőt, libsibolsi vörösbarom is vagyok :D

Meridian74 2012.02.11. 17:03:51

@Ironfist: ez nem hit kérdés, hanem tudás. De te mondtad, ismétlem, nem én.

Bee-zony 2012.02.11. 17:08:20

@Meridian74: „Mert ők sem tudtak volna csodát tenni, de az első félévben elvégezték volna a szükséges tisztogatásokat, és statáriális ítéletekkel hoztak volna dömping vagyonelkobzásokat ezeknél az illetőknél...”

Hát persze, hiszen most is ott tüntetnek a BKV-székház előtt teljes létszámban a hűtlen kezelő közpénztolvajok ellen, mindenki láthatja... hogy nem.
Elszámoltatás: Pősze és Nyikos elvtársurak mint parlamenti képviselő Jobbikos tagok, mond ez neked valamit?
Te még hiszel a Jobbik meséiben?
Herceg, csókolgasd csak tovább a békát, hátha királylány lesz belőle - és majd szólj, ha felébredtél / kijózanodtál.

Variációk:
„A királyfi megcsókolta a békát. Abból is királyfi lett. Megkapták az AIDS-t.”
„A királyfi megcsókolta a békát. Nem történt semmi. Még egy ideig csókolóztak, aztán megunták egymást.”

Bee-zony 2012.02.11. 17:11:27

@Meridian74: "Itt is meg lehet oldani – a vállalkozónak legyen járműve, menetrendje, és ne legyen agyonadóztatva –, csak az átállás időszaka és módja a kérdés"

„Hol élsz te? Ilyen Magyarországon sosem lesz...”

Soha ne mondd, hogy soha.
Ha olyan fejlett, jóléti államban, mint pl. Törökország, meg tudott valósulni, hogy a vállalkozó a kisbuszával menetrendszerűen egy adott útvonalon végigmegy, és utasok is vannak, és meg is él belőle, akkor talán Magyarországon is lehet így csinálni. Az is lehet, hogy ebben a legkritikusabb pont az agyon nem adóztatás, és hogy ehhez le kell váltani, elzavarni, végképp eltörölni a kúrmányt, ha az agyonadóztatás a rendszer része és szisztémája…

Ironfist 2012.02.11. 17:15:02

@Meridian74:
Most őszintén: mégis mi a fasz bajod van velem? Felsőbbrendűsködsz itt ilyen baromságokkal, hogy ez nem hit, hanem tudás, és hogy ismétled, hogy én mondtam... jaaaj. Igen bazmeg, én mondtam! Képzeld, én is itt voltam, és láttam, ki mondta... Vagy ennyire megsértődsz egy poénreplikára, miután elkezdtél azzal basztatni, hogy én biztos meg vagyok vezetve a mocskos szocik által?
És egyébként meg: mégis mit tudsz te rólam? Az ég vilűgon semmit! Hogy merészeled akkor kijelenteni, hogy tudod, hogy én szocialista vagyok? Pontosabban egyértelmű célozgatásokat tenni rá? Mégis ki vagy te itt, hogy engem ilyesmivel vádolj? Menj inkább vissza a fideszbérenc jobbikod szerető ölébe, ott lehet szocialistázni, meg nagyképűsködni, de velem te ezt nem teszed, világos?

Eh, de elegem van már az internetes retardáltakból... (Ja, ignore ezt a nagypofájút, ha nem esett volna le...)

Bee-zony 2012.02.11. 17:31:51

A probléma megoldásához vezető út

1. lépés: a hiba észlelése és beazonosítása:
(Mint pl.: büdös van, szarszag, a terített asztalnál! Hol a hiba?)

Mostanra sikerült megértenem, ami eddig is ott volt a szemem előtt: azt, hogy Magyarországon bűnözők vannak hatalmon, ők az irányítók.
Akik pedig nem bűnözők, azok vannak alul, atomizáltak, kevesen is vannak, és félnek a bűnszövetkezetektől. Ezért „következmények nélküli” az ország; a torzióra nincs retorzió, a bűnelkövetők feje nincs lecsapva.
A BKV-nál is van félezer bűnöző vezető, akiknél a „prémiumeső” nem csak hogy nem ütközött a jó erkölcsbe, hanem elvárják, hogy így legyen; tehát van egy osztogató, a többiek fosztogatók; egy hűtlen kezelő, és a bűntársak, akik szétlopják a céget.
Ha lenne egy tökös, és nem bűnöző kormány, már a falhoz állította volna őket, ahogy a kínaiak teszik. Persze nem élünk Kínában – valóban, sokkal rosszabb helyzetben vagyunk. A kínai feltörekvő, és egyre jobban működő országgal szemben itt hanyatlás van.
Hogy is lehetne ez másként, amikor motivált pszichopaták a vezetők, akik rájöttek, hogy csak a szájukat kell jártatni, ígéreteket, demagógiát és populizmust fosni a lyukon, és ennek hatására az ostoba és szintén alacsony erkölcsű többség elalél a lábaiknál, és megszavazza őket vezetőnek. Aztán amikor rájönnek a zemberek, hogy az ígéretekből nem csak hogy nem lett semmi, hanem éppenséggel az ellenkezője valósult meg, akkor azt a pszichopaták úgyis kimagyarázzák; megváltozott a gazdasági helyzet eltvttársúrpolgártársak, és az elmúltnyócév – nyolcvan, nyolcszáz… Olyan nincs, hogy egy pszichopata ne tudna bármit megmagyarázni, és annak az ellenkezőjét is, az aktuális érdeke szerint, ami általában mindig a hatalom és a vagyon megszerzése és megtartása; és forognak a köpenyegek, és változnak a színek: a NATO rossz, a VSZ jó; a NATO jó, a VSZ rossz; a szocializmus jó, a kapitalizmus rossz; a kapitalizmus jó, a szocializmus rossz… az aktuális erősebb kutya színe és végbélnyílása szerint. „Ugye hogy Amerika segge mennyivel édesebb?” /Hofi/
Ártunk és kúrmányunk, és az ellenzék is egy pszichopata klub, és az alsóbb állami szinteken is ugyanilyenek a vezetők, hiszen az állami cégek a kúrmány leágazásai, ahová az elvtársurak ejtőernyőznek… Ahol plagibá’, a nemzet aláírógépe lehet az álamfő, ott miért lennének különbek az állami cégek vezetői? És az egyik bűnszövetkezeti vezető miért dugná börtönbe a másik bűnszövetkezeti vezetőt, aki neki sógor-koma-haverja, és bűntársa?
Ez a rendszer úgy működik, hogy… vazallus bűntársam (elvtársam, polgártársam, bajtársam), sok időt, energiát, és szaros szájat áldoztál arra, hogy abba a pozícióba kerülj, ahol most vagy, és elérkezett a szüret ideje: annyit lopsz az állami vagyonból, amennyit nem szégyellsz. Nem lesz számonkérés, hiszen egy csapatban vagyunk, és ugyanaz a célunk: minél több vagyon megszerzése a többiektől, az általunk irányított rabszolgáktól, akiknek csak annyit hagyunk meg, hogy éhen ne dögöljenek, és hogy a robotolás kitöltse az egész napjukat, és az egész életüket, hogy ne legyen idejük azon gondolkodni, hogyan változtathatnának ezen a rendszeren…
Az intelligens pszichopaták módszere: úgy zsákmányt szerezni, hogy közben kicselezni a Btk.-t. Tehát az ilyen pszichopata charmeur-ként kezdi, belopja magát az emberek szívébe, mert először be kell cserkészni az áldozatot, meg kell közelíteni, aztán lehet levadászni, kihasználni, kizsigerelni, kifosztani.
Hogy a módszer mennyire nem új – Tartuffe, 1664-ből:
hu.wikipedia.org/wiki/Tartuffe
mek.oszk.hu/00400/00454/00454.htm
Azóta már nem a papok, hanem a politikusok vannak hatalmon, és a pszichopaták adaptálódtak az aktuális helyzethez és eszközhöz, ahol a cél mindig ugyanaz, a vagyon és a hatalom.

A banánköztársaságnál is van rosszabb: a narancsköztársaság, ahol bűnöző és / vagy bűnpártoló, toleráló, tűrő a többség.
Van 1 millió ember, aki követeli, hogy börtönbe a BKV-vezérkarral? Nincs?
Aztán amikor rájönnek, hogy a kormány nem lép, mert szintén (bél)sáros… Nincs tiltakozó tömeg, és nem jönnek rá?
Akkor viszont az van, ami; amit fentebb leírtam.
Van egy többség, akiket nem is zavar a szarszag – és vannak azok, akiknek direkt így jó. Tehát… Innentől már csak az a kérdés, hogy a még itt levő néhány normális ember hogyan ne fulladjon bele a szarba. Nehéz ügy, vagy lehetetlen? Szerintem „csak” nehéz ügy.
A hiba észlelése és beazonosítása: a fölülről záporozó barna eső oka, hogy a szennycsatorna a terített asztal fölött vezet, és onnan jön az „áldás”. Ahhoz hogy ez ne így legyen, az egész rendszert le kell cserélni, mert nem csak egy elem rossz, hanem az egész konstrukció. Normális konstrukcióban a szennycsatornának, emésztőnek alul van a helye, és minél messzebb az étkezőtől. Az sem volt normális, aki ilyenre tervezte, és az sem, aki hagyta…
Mit tegyen az, akit zavar a szarszag?

2. lépés: hibaelhárítás:
A szarszag társadalmi változatánál az első lépés a szerveződés – mégpedig azért, mert Gipsz 123 Jakab nem fog kimenni egyedül tüntetni táblával a kézben, mivel egyből tudja, hogy ez így még a mackósajtban lévő brummogásnál is kevesebb, és csak arra lenne jó, hogy körberöhögje őt a többség.
Ha pedig szerveződés, akkor először is azt kell tudni, hogy ez milyen rendszer, milyen ideológia, világnézet, mentalitás mentén történik.
Ehhez pedig kell maga a rendszer: miért és hogyan épül fel, és kik által? És ha már rendszer, akkor legyen jó, és minél teljesebb.
Nem tetszik a rendszer? Csinálj helyette másikat, egy valóban jobbat.
Ez kell hogy legyen a következő lépés. Itt tartok most.

Meridian74 2012.02.11. 18:02:55

@Bee-zony: árulók mindenhol vannak, főleg ha az oszd meg és az uralkodj elvét alkalmazzák. Az viszont igaz, hogy sokkal keményebben kellett volna pősze/nyikos félékkel fellépni.

a magyarok közt meg amúgy a széthúzás eleve jellemző dolog...

Meridian74 2012.02.11. 18:07:21

@Ironfist: nem én sértődtem, de nem mondtam azt hogy mszp-s vagy akármi lennél... azt mondtam hogy bevetted azt a maszlagot amit a szocik terjesztenek.
van egy rakatnyi.
pl orbán meg akarja koronáztatni magát, ez éppen nagyon aktuállisan felkapott téma a duna jege miatt...
aztán, orbán apjának bányái.
orbány szőlői.
orbán zsidó.
nem, orbány cigány.
de nem, orbán mindkettő!
nem orbán cigány hanem a felesége félcigány... meg zsidó.
stb.

Csak éppen a legjobban illőt nem hangoztatják mostanság: volt egy MSZP-s hajó, 2004 környékén: "Állítsuk meg a FIDESZ hazugsággyárát!" címmel... Pedig az most éppen aktuális lenne, vagy nem?
Jah, hogy az amikor ezt kiírták és úsztatták fel és alá a Dunán egy hajón, akkor éppen a szocik hazudtak éjjel-nappal? Nehogy erre emlékezzenek a Zemberek? jaaa?!

Meridian74 2012.02.11. 18:20:53

@Bee-zony: itt olyan akkor sem lesz, hogy a kisvállalkozókat ne adóztassák agyon... itt van most éppen apám, aki Érden taxizik - muszájból, nyugdíjkiegészítésként.
Tavaly februárban az önkormányzat hozott egy rendeletet, hogy a taxisok fizessenek drosztdíjat (egy picsányi hely van a központban), 1500 Ft/hó összeget. Oké rendben van, eddig nem fizettek, belementek, és fizették. A droszt helyért.
De nem telt egy év sem, és jött megint egy levél, hogy most már 2400+ÁFA-t azaz 3000+ Ft-ot fizessenek, per év (11 hónap telt csak el, és máris +100%-al emeltek) továbbá ha nem fizetik ezt a drosztdíjat, nemcsak a drosztra nem állhatnak be, de sehol közterületen nem vehetnek fel utast, mert akkor ennek a díjnak a 10x-ét kell büntiben befizetni, plusz vállalkozói engedély bevonása szankció... nem édes? A jó kurva anyjukat kellene baszatni egy növekedési hormonnal kezelt kanos lóval, napi szinten, aztán utána őket is kezelésbe venni.

Szerinted ez normális ország?

Természetesen rögtön az összes taxis aláírt egy egy papírt, amiben nemteszésüknek adtak hangot. Persze volt egy emberke aki nem írta alá, ő a kis féreg haszonleső. Mer ugye ha lesz valami ebből, az neki is jó, ha meg retorzió, akkor őt nem büntethetik. Ilyen ez az ország, a saját érdekében sem tudnak összefogni az emberek.

na, persze hogy elutasították.. fellebezést csak külön-külön adhatnak be, 5000(!) Ft illeték megfizetése mellett!

demokrácia.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.02.11. 18:31:29

Én azt nem értem miért nem főcím ez az összes magyar weboldalon, újságon. Vagy még túl friss a hír? 1 napos...

Bármi történik, ez sok-sok plusz szavazót jelent a Jobbiknak. :(

Nagy Magyar Szocializmus...

gramercy 2012.02.11. 19:19:23

@jud70: A magyar bíróságok több mint egy év alatt egyetlen sztrájk végzést sem hoztak,

elkepeszto

Bee-zony 2012.02.11. 19:29:57

@Meridian74: A legnagyobb baj a lehúzás, az ellehetetlenítés a hatalmon lévők részéről. A gazdasági ellehetetlenítés is a bűnözés egyik módja, mert kárt okoz. És ha fönt elkezdik a sarcolást, és egyre csak szorítják az adóprést, akkor az lemegy egészen a végfelhasználóig, legyen szó pl. bankadóról, vagy bármi másról; és érezze magát mindenki rosszabbul a sorban.
Régen is nyúzta a földesúr a parasztot, aztán az elvtársak a kulákot, aztán a tanács a maszekot… Régi történet a másik átkosból: a 80’-as évekből: egy gépjárműtechnika-oktató mesélte, hogy vállalkozóként nyitott egy gépműhelyt, csinálta 1 évig, aztán a „tanácsúr” a 100 eFt körüli jövedelemére kivetett 120 eFt adót, úgyhogy még a bútorait is el kellett adnia, hogy ki tudja fizetni – és persze ezek után becsukhatta a műhelyt, és mehetett vissza az államkapitalista állambácsihoz dolgozni… Ez nem normális, hanem idegesítő és kártékony. Aztán még csodálkoznak, ha akasztani akarnak az emberek, és hogy időnként meg is teszik?
Az állami szemétkedésnek, és az ellene való fellázadásnak Magyarországon már nagy hagyománya van… Most már tényleg jobbat kell kitalálni, ugyanis az államot képviselőket így vagy úgy megválasztotta az istenáldotta-istenverte nép, és nem arról van szó, hogy semmilyen legitimitásuk nincs. Mi lenne, ha normális emberek normális embereket választanának? Jól működő ország.

Ironfist 2012.02.11. 19:37:53

Meridian74:

Imádom elmondani mindenkinek, hogy ha le van ignorálva, nem látom, mit beszél, csak kapok egy értesítést, hogy nekem üzent, ha nekem üzent. De a te kedvedért, mert az előző szarkazmust sem sikerült felfognod: utálom ezt újra, és újra elmondani. Úgyhogy inkább jó lenne, ha felfognátok, ti letiltottak, hogy nem látom, mit pampogtok.

Másrészről, ha volna bennetek annyi intelligencia, hogy ezt felfogjátok, talán nem tiltottalak volna le titeket... hmm...

Meridian74 2012.02.11. 22:04:58

@Ironfist: akkó' mi a fasznak reagálsz, ha le vagyok ignorálva nálad???
Te beszélsz intelligenciáról? Tudod te az mi az egyáltalán..?

lyken 2012.02.12. 09:47:45

@Meridian74: "akkó' mi a fasznak..."

Érdekes látni, hogy vannak emberek akinek muszáj birtokolni az utolsó szó igazát. Muszáj mindig nyomni egy utolsót, mert nekik_igazuk_van. A_másik_szimplán_hülye. És muszáj írni akkor is. Mert megy az értesítés, megy a radar, úgyhogy az "ellenfél" majd látja. És majd jól erkölcsi győzelmelés lesz felette. Mert az utolsó szó. Ha kussol akkor azért, ha nem, akkor azért.

Ezt a thread-et itt most nem olvastam végig, de veled kapcsolatban már több ízben tapasztaltam, hogy nehogy a másik érveinek befogadását, de még a mérlegelését is mereven elutasítod. Emiatt kommunikálni veled nem vezet sehova. Ilyenformán a kommentelésednek vagy az a célja, hogy leírva lásd a gondolataidat, vagy az, hogy földbe döngöld a másik felet. Bármelyikről is van szó, szomorú rád nézve.

Bee-zony 2012.02.12. 15:37:06

Most világosan kiderült, hogy Magyarország többségi bűnszövetkezetként működik – abból, és az által derült ki, hogy az állami cégnél a működésre szánt pénzek egy részét a vezetők prémium címszó alatt a saját zsebeikbe tömték – és megtörtént a feljelentés hűtlen kezelésért? Nem.

A kormány nem lép; benne vannak ők is.
Félezer kormányközeli bűnözőt a vádlottak padjára ültet a kormány? Nem. Hát persze hogy nem, hiszen a félezer bűnöző az az ő nyúlványuk, mint a polip egyik karja.
Van benne rendszer – de milyen?! A nemzeti együttműködés rendszere, az a bűnszövetkezeti együttműködés rendszere.
Visszamenőleg így már egyértelmű az is, hogy a 2010-es választás előtti „rendcsinálás” csak a területért folyó harc volt a két nagy bűnbanda között.

Az MSZP sem lép: ők a másik társaság, akik sárosak az ügyben, és nem éri meg nekik, hogy emiatt a 8 évnyi bűnrészességük ismét napirendre kerüljön.

Az „elszámoltató” Jobbik nem számoltat el, mert a jobbikos vezetőknek az volt a lényeg, hogy odakerüljenek a zsírosbödönhöz. Elérték a céljukat, és ennyi, leálltak – és a be nem váltott ígéreteikkel, az üres lózungjaikkal, meg a képviselőnek bevitt „jó kommunistáikkal” leszerepeltek már. Tapasztalható, hogy a jó erkölcs, az intelligencia, az egység, és a logikai ellentmondás-mentesség nem tartozik a tulajdonságaik körébe – úgyhogy az ilyen tulajdonságokból eredő dolgokat hiábavalóság várni tőlük. A MIÉP útjára léptek, és úgy is fogják végezni.

Az LMP is hallgat – persze, mert ők a zsidó- és cigánybűnözőket nem támadják, hanem képviselik, és nem akarnak rosszban lenni a zsidó Dáviddal, és rajta keresztül még sokan másokkal is.

Lépésként annyi történt, hogy a vezérigazgató önként lemondott, mert két tűz közé került, és nem bírta a nyomást. Egy olyan országban, ahol az a többségi elv és a gyakorlat, hogy senki semmiről önként le nem mond, ez már egy pozitív jelzés – még akkor is, ha valószínűleg egy strapabíróbb és gátlástalanabb alak kerül a helyére… Egy tégla mindenesetre kihullott a bűnszövetkezet falából.

A sajtó még tájékoztat, de a hatása már csak arra elegendő, hogy a szűkszavú információik alapján le lehet vonni bizonyos további következtetéseket is.

A nép soraiban van némi morgolódás, de fellépés nincs; az atomizáltaktól és gyengéktől csak ennyire telik. A lehetőség és a potenciál persze ott van, csak még nem jött elő; és senki nem is tudja, hogy mekkora az a potenciál, és mire elegendő.

Ami most van – 2012. február 12 – az a kúrmányzati akarat, és a sötét oldal diadala. Egyrészt. Másrészt nem más történik most, minthogy a „különleges anyagból” – szarból – épült vár összedől, mert fenntarthatatlan. A büdöskomcsi jelző is helytálló, mert amit ők csinálnak, annak bűze is van, a bűn mellett.
A valódi rendszerváltás így, az összeomlás által jön el; arra viszont vigyázni kell, hogy a büdöskomcsik, és a többi hatalom- és pénzéhes pszichopata harmadszorra már ne tudja eljátszani, hogy ők az új rendszer „hithű, hűséges és odaadó” hívei. Bármely segget kinyalnak pénzért és hatalomért cserébe, ez nem kétséges… Valamint kártékonyak, akik bármely rendszert le is züllesztenek és be is döntenek, amelyikhez csatlakoznak, ez sem kétséges.

A továbbiakat illetően, nem lehet kizárni, hogy valamelyik parlamenti szereplő mégiscsak lép valamit. Tessék-lássék, kis lépés nekik, és jelentéktelen lépés a többieknek – valószínűleg ez lesz. Viszont aki nem teszi meg, amit ilyen helyzetben a kínaiak tesznek, az annyit is ér, mert máskülönben nem lesz felszámolva a korrupció, és a gazdasági bűnözés mindenféle fajtája.
Aki viszont meglépi, amit a kínaiak, az megkapja a bűnözők széles körétől, hogy ez nem eurokonform, és a többi… Valóban, ez nem eurokonform, és nem zsidókonform. Ez „csak” kínai, szingapúri, és jól működő ország-konform. Az egyik terület hanyatló, a másik fejlődő, ez a kettő között a nagy különbség. Én az utóbbira szavazok, az a jó irány; és mindezt teszem attól függetlenül, hogy kisebbségben vagyok-e a nézetemmel. Akkor majd jól elkerget, vagy máglyán eléget a többség… Ez is benne van a pakliban; másrészt viszont valami vagy igaz, vagy hamis; és ha igaz, akkor jobb kiállni mellette. Igaz ország fennmarad, nemigazország elenyészik.

Scala 2012.02.12. 16:50:13

@Bee-zony: Igen,ez a helyzet - 90%-ban egyetértek az érveléssel. a maradék 10-et csak fáradtság és nátha miatt tartom vissza (beszűkült tudat :-)).

Azért ahhoz képest, hogy máshol nem/alig osztanak prémiumot (magánszféra) nem gyenge a fél évre egy milla... Ilyen anyakoca vállaltoknál kell ellenni, ha van az embernek gyomra, mindig leesik az a kis júdáspénz. Ha az embernek van ehhez gyomra...

Bee-zony 2012.02.12. 19:24:17

@Scala: Az anyakoca vállalat ellő státuszához disznónak kell lenni. Vannak, de még mennyi!

Ilyen körülmények között, mit lehet itt tenni?
1. „Pofát befogni, és tovább szolgálni.” /Jaroslav Hašek: Švejk/
2. Valóban rendszert váltani. Igaz hogy többségi ellenszélben kell tenni, viszont előbb-utóbb úgyis összedől a régi rendszer. Tehát akár kedvezőtlenek a külső körülmények, akár kedvezők, ez így helyes.

Hivatkoztam Kínára – az is érdekes történet, hogy mennyire vérben és mocsokban született meg az új kínai rendszer.
„Mao otthon maradt feleségét, Yang Kaihuit elfogták, felnégyelték, s maradványait kitűzték a város kapujára, s húgát is kivégezték a guomintangosok.”
„Mao politikája, politikai alapú üldöztetései és bosszúhadjáratai összesen több mint hetvenmillió ember halálát okozta.”
hu.wikipedia.org/wiki/Mao_Ce-tung
Ezért nem szívbajosak falhoz állítani a korruptokat; és persze így is marad ember elegendő. Megvan a keménység, a népszaporulat, és nem is teljesen buták, a méretbeli nagyság pedig már régóta megvan – és ennyi elegendő is a sikerességükhöz.
Nem mintha a kínai utat akarnám követni, mert nem ugyanaz a két ország, de így is tanulságos. Ilyen társadalmi közegben, mint Kína, Oroszország, jellemzően vérben és mocsokban születik meg az új rendszer.
Magyarország?
Szerintem itt a legjobb tűrni és építkezni, végtelen kitartással, csapatot és rendszert: ez meghozza a vágyott eredményt, a normális életet és a normális országot.

Ironfist 2012.02.13. 08:16:56

index.hu/belfold/2012/02/13/szajer_beolvasott_neelie_kroesnek/

Újfent saját magukat azonosítják a magyarsággal. Amit én újfent kikérek magamnak. Ja, Szájer "érvei" a " de hát a négereket meg verik amerikában!" típusúak, úgyhogy kedvenc EPbuzink is újra kitett magáért.

Ironfist 2012.02.13. 08:20:23

@Ironfist:
Ja, viszont Szájer blogjára nem tudok írni, miért is tudnék? Elérhetőség meg megintcsak nincs.... undorító kis buzi, nehogy véletlenül valaki értelmeset válaszolhasson neki...

Ironfist 2012.02.13. 08:28:25

Na, a honlapján találtam elérhetőséget, de szerintetek mennyi idő múlva jönne értem a fekete autó, ha csupán annyit mondanék neki, hogy kikérem magamnak, hogy a nevemben a magyarságra hivatkoznak állandóan?

Yehforgames 2012.02.13. 10:35:30

America's First MMO Gaming Services Company is Yeh! for Games, Inc. Popular services include WoW PvP Honor Points Farming & Conquest points leveling, WoW Arena gear, WoW Power leveling, WoW Gold, and Reputation grinding.Visiting www.yehforgames.com/ , you will get what you want.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 11:24:14

@Ironfist: No, már így is több energiát pazarolták a kisköcsögre mint érdemelt volna a teljes életműve, kár levelekkel biztatnod, mert a végén még komolyan elhiszi hogy számít valamit egy Brüsszelbe kirakott bukott fidesz-kesztyűbáb...

Secnir 2012.02.13. 12:16:50

Zero
nem lesz új poszt? pedig küldtem anyagot! Vagy válaszra vártok a zállamtitká' úrtól?

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 12:53:12

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Szeva tökömöccse!:))
Hát Sedu haverod hol hagytad?
A hétvégét átaludtam.Olyan szépet álmodtam,hogy kikapott a Pool és a Barca is.:))
LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOSEEEEEEEEEEEEER!!!!:))))

Amúgy meg a Tottenhamen voltam kiakadva a Newcastle ellen.Hol volt EZ a Tottenham Liverpoolban???

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 12:54:17

@dr.dr. Secnir doktor: Na,a bukott gépész.
Már csak Sedu kellene és teljes az állatkert....:))

Bee-zony 2012.02.13. 12:58:41

Bolla Tibor lehet a BKV ideiglenes vezetője
index.hu/belfold/budapest/2012/02/13/bolla_tibor_lehet_a_bkv_ideiglenes_vezetoje/
Tehát az a terv, hogy az az egy személy lesz az ideiglenes főnök, akit nem talált sárosnak az ügyészség az eddigi ügyek kapcsán.
Vajon mire fog menni egy fecske 499 bűnözővel a háta mögött?
Amikor az alapprobléma a túlköltekező és vállalat-szétlopó bűnözőhalmaz, és az, hogy ha az államot képviselők bűnözők, akkor az állam mindig rossz gazda...

Secnir 2012.02.13. 12:59:10

@kifordított nagyanyó:
bukott gépész?
:D

nehezen fogsz meg bármiből. igaz, már kis időbe telik előbányászni a kútfőből...

Bee-zony 2012.02.13. 13:00:59

@Bee-zony: ...és becsődöl a BKV, és becsődöl a kúrmány, és becsődöl az ország. Persze hogy, mert a szavazók többsége buta és / vagy szintén aljas. Ki szavazta meg a pszichopata charmeur bűnözőket, hogy ők vezessék az országot? Hogy nincs is más választék? Akkor az utolsó normális ember, aki még itt van, távozás előtt kapcsolja le a villanyt.
Érdekes átélni, hogy egy életképtelen, és békeidőben is lepusztuló ország hogyan számolja fel önmagát… és ahol a világvége nem eljön, hanem elhozzák.
Ezektől el kell határolódni, és minél alaposabban.
Úgy néz ki, Magyarországot a megszűnéstől már csak a Mao-féle, véres módon lehet megmenteni. Éppen ezért érdemes megpróbálni megmenteni békés módon, hogy kiderüljön, valóban így van-e… és ha így nem megy, akkor már csak a bazi nagy polgárháború marad megoldásként.

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:01:44

@kifordított nagyanyó: A rasszista barátod is lőtt egy gólt legalább.:))
@dr.dr. Secnir doktor: Forgóvillás dagasztógép,intenzív dagasztógép.Te amúgy mikor tanultál ott?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:05:56

@kifordított nagyanyó: Nagggyon szar szombaton vagyok túl...még azon sem tudtam röhögni hogy a MU EL meccsének a reklámját láttam (főleg úgy nem hogy a Luserkusen kedden megmogyoróz minket).

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:10:04

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Azért nekem sem olyan jó ám.:((
A pool meccsen pont a második félidőt nem láttam.:((
A Barca meccset nem mertem nézni.Asszem felvételről ment,de ha tudom az eredményt....
A Roma Inter meccset se tudtam végignézni. (4:0) Bírom az Intert tavalyelőtt óta (ugye tudjuk miért):)) de a Romát még jobban. Bezzeg a Napoli-Milan féle 0:0-át már vagy ezerszer leadták.
Szóval nekem sem könnyű az élet!:(( :))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:15:24

@kifordított nagyanyó: Kabbekabbekabbekabbekabbe...és tudod mit? Kívánom hogy kapjon piquekórt a legjobb hátvédetek, a középpályátokat vigye a Messit elragadó flegmaköcsögbotlábú ragály és a csatáraitok a VIlla/Pedro/Sanchez impotenciát kapjanak...ja és nézned kelljen...

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:20:14

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Ti még benne vagytok az EL-ben?
Azt hittem kiestetek.A múltkor beszéltek róla,hogy hány angol csapat van még benn.
De a pool ról mintha nem lett volna szó.Azért az a minimum,hogy eljussatok az egyenes kieséses szakaszhoz.Még tőletek is.:))

De komolyan mondva azért elvárható a pooltól ,citytől ,unitedtől,hogy sokáig eljusson.
Hogy aztán a végén egy spanyol vagy egy olasz kiscsapat győzzön.:((

Secnir 2012.02.13. 13:24:37

@kifordított nagyanyó:
" Forgóvillás dagasztógép," ?
létezik még. tudom, mert itt nálunk egy kis pékség van pajtás jellegű kemencékkel, és ott láttam. állapotából kinézve "viszonylag" új lehetett -5-8 éves.
intenzív dagasztó? azok valami fixvillás őskövületek, nem? vannak még egyáltalán? forgócsészésből vagy mittomén?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:27:47

@kifordított nagyanyó: BL-ben vagyunk, ne szenyázz (két hét múlva meg nem, teszünk róla hogy a Kusen továbbmenjen). A két múlt évi döntősből az egyik bizony nem esett ki a csoportmeccsek után...

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:40:32

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Baazmeeg!Szopjálovat!Aszittem a púúlról beszélsz baze!A Barcának a legkönnyebb.Egy szaros Leverkusen nem állhat az útjába.
Néztem is hogy a picsába,ezek megint jól jártak.
Amúgy szerintem az esélyesek sorrendben:Barca,Real,Milan,Chelsea,Arsenal...
De ugye az egyik ezek közül már nem lesz,mert van Milan-Arsenal párosítás.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:50:38

@kifordított nagyanyó: Ja, a pool direkt nem indult idén kupában,a csapatnak össze kell érnie ugyebár :)
A Barcának meg könnyű? Néztél volna bele a szombatiba, láttad volna ahogy Piqueről kapunk 2+1/2 gólt, meg ahogy Messi még futni is hisztérikus...a hideg ráz a kusentől, úgy megcsapnak minket hogy öröm lesz nézni (a döntetlen égi csoda lesz).

Viktus 2012.02.13. 14:07:29

Orbán: Elértük,
amit akartunk

Miniszterelnöki beszéddel indult a Parlament. Orbán javasolja, hogy a Ház fogadja el az uniós paktumot.
index.hu/belfold/2012/02/13/orban-beszeddel_indul_a_tavaszi_ulesszak/
-

Megérte a keménykedés ... ugyanott vagyunk, mint két évvel ezelőtt csak pár ezer milliárd mínuszban egy kivéreztetett gazdasággal. Szép volt :P

Nem ezt várta a nép.

Viktus 2012.02.13. 14:14:44

Most kivételesen jó az LMP a nagy házban bemutatja a Fidesz, hogy támadott rá a nemzetre, hogy hozta lehetetlen helyzetbe a kkv szektort, a dolgozó népeket ...

A fidesz egyedül azzal tud jönni, hogy a felső rétegeknek jót tett meg a nyugdíjasokon nem szorított semmit. Vicc.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.13. 15:26:25

@Viktus: Ez a Cséfalvy lassan felzárkózik a Selmeczy-Matolcsy-Szíjjártó-GiróSzász négyesfogathoz igáslónak! Ezt a faszságot figyeljétek:

"Cséfalvay szerint azzal semmire sem megyünk, ha gőgösnek és pökhendinek bélyegezzük a kormány lépéseit. Azt mondta, magyarországon a legkisebbek a társadalmi különbségek, a felső 20 százalék 3,4-szer annyit keres, mint az alsó 20 százalék."

Igen, bazmeg, az alsó 50% meg pont annyit keres, mint a felső 50%, tehát ugye nincsenek is jövedelmi különbségek, azt is biztos csak a háromlábú puccs találta ki és terjeszti! Az agyam forr fel ilyen átlátszó statisztikai maszatolástól, mert pont ezek mutatják meg, hogy mennyire hülyének néznek mindenki mást magukon kívül, és mennyire semmibe vesznek embereket, csak hogy nekik legyen igazuk, meg hogy a mellüket tudják döngetni, hogy milyen jól csinálják a dolgukat! Aranyapáim, arra azért baromira nem lennék büszke, hogy már a felső 20% alsó fele is olyan "keveset" keres, hogy ennyire lehúzza az átlagot 3,4-re!

Szóval csak ennyit a gőgösségről meg a pökhendiségről... Igazad van, Cséfalvy Úr, azzal tényleg nem érünk el semmit, hogy ha annak "bélyegzünk" titeket, mert attól nekünk nem lesz jobb, ti meg nem veszitek észre, hogy tényleg azok vagytok!

Horizont 2012.02.13. 17:05:09

@Rufus78:
Még soha nem néztem parlamenti közvetítést, csak így összefoglalva a hírekben.Most, hogy influenzásan döglődök, és tetéztem a nyomorultságom a közvetítéssel! Elképesztő. Biztos, hogy ezek emberek? Pökhendiek, beképzeltek, hazudnak mint a vízfolyás, fegyelmezetlenek, jönnek-mennek, röhögnek (mintha lenne min) tragédia. Jó lenne tudni, hogy Lászlóné miniszter asszony még arra se alkalmas, hogy a seggét betegye a vörös bársonyszékbe? Még ennyire se adnak a külsőre?
Szóval az egész nyugalom megzavarására alkalmas!Minden oldalról hozzáteszem!

Bee-zony 2012.02.13. 17:35:41

@Horizont: Akkor fel kell jelenteni őket garázdaságért.
Aztán majd kiderül, hogy a független (vagy csak „független”) bíróság kinek és miben ad igazat…

Garázdaság
hu.wikipedia.org/wiki/Gar%C3%A1zdas%C3%A1g
„A garázdaság a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozik, e jogi csoport elemeinek jogi tárgya a köznyugalom, vagyis olyan társadalmi légkör, amelyben a törvényes rend iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés, a polgárok jogos érdekeinek elismertsége az uralkodó. A köznyugalom megzavarása elsősorban a közvéleményben észlelhető nyugtalanságban, zavarban fejeződik ki.”
(...)

Bee-zony 2012.02.13. 17:57:34

Tessék, itt az évértékelő: 1 nap délutánja.
(Tendencia: lehet szorozni 365 * 2 * 7 = 5110 ismertté vált disznóság / év. Hol tud ilyet a Nyugat, vagy a Távol-kelet? Na ugye. Dobogós helyezés... a rekorder rossz országok között.)

2012. február 13.
12:38
Orbán-beszéddel indul a tavaszi ülésszak

13:46
Újabb vádemelés Kolompár Orbán ellen
Az ügyészség szerint négymillió forintot fizetett egy tanulmányért, amely nem készült el.
Köröztetik a Kolompár Orbán és társai elleni per egyik tanúját

15:17
133 milliós állami támogatással csaltak
Jogosulatlanul igényelték a csökkent munkaképességűek után járó támogatást.

15:33
Csődvédelmet kért az esztergomi közvilágítást ellátó cég
200 millióval tartozik több település is a TIVI Kft.-nek, de a világítást sehol sem kapcsolják ki.

15:43
Tarlós: Egy frászt mondok le a BKV miatt!
Még több pénzt, új koncepciót és új vezérigazgatót izzadnak ki, március végéig még biztos lesz BKV.

15:52
Egymásnak estek a fideszesek Kiskunfélegyházán
Holnap viszi a regionális igazgató elé lemondatási indítványát frakció, amely állítólag több üggyel tartja sakkban a fideszes parlamenti képviselő-polgármestert.

16:47
90 embert bocsát el a Debreceni Egyetem
Kétmilliárd forinttal csökkent az állami támogatás.

17:24
Cikinek tartja Schmitt ügyét a Fidesz, ezért hallgat róla
Egyelőre forgatókönyv sem készült a Fideszben Schmitt lehetséges lemondásáról.

Következtetés: a banánköztársaságnál is van rosszabb államforma: a narancs(vörös)köztársaság.

Meridian74 2012.02.13. 19:10:04

@lyken: Végülis te mi a lószarról beszélsz?

Bee-zony 2012.02.13. 20:23:51

A Malév után a BKV, majd jöhet Budapest?
kuruc.info/r/2/92023/
„Tarlós szerint a sajtó kommunikációs hibát vétett, amikor a cég gazdasági vezetőinek prémiumáról cikkezett.”
Ki a felelős? Már meg is van: a sajtó.
(K. anyád Tarlós.)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.13. 20:55:18

@Rufus78: Na ilyenkor ne dobja el az ember az agyát! Úgy 2:10-nél tessenek nézni azt a hihetetlen meggyőző erőt, ami a nyilatkozatban van:

rtlklub.hu/hirek/belfold/video/158359

Kedves Fidesz-hívők! Ezúton jelzem, hogy amíg nagyjaitok ilyeneket nyilatkoznak így, addig ne is reméljétek, hogy nem fogja őket egy jelentős tömeg hazug, gőgös, pökhendi balfékeknek tartani! Akkor is ugyanennyi pénz lenne, ha kijelentenék, hogy 47.000 Ft nem elég a megélhetéshez, hogy fogalmuk sincs, hogyan lehetne ennyi pénzből megélni, de talán nem éreztetnék, hogy milyen végtelenül ostobának tartják a puszta hittel és sulykolással nem meggyőzhető embereket. Ja, és mindezt nem valamelyik mutyi vagy jutalomosztás után kéne bedobni a köztudatba... Tudom, az átkozott idealizmusom...

Bee-zony 2012.02.13. 21:27:51

@Rufus78: Zs. Marcell: – „Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, őőmm… Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból…” Bólint. „Igen, azt hiszem igen.”
Tipikusan fideszes, a papagájkommandó, a „biztosan, azt hiszem”.
Ki kell hogy próbálja az összes fideszes képviselő, hogy ne csak a hitére hagyatkozzon, amikor a tény az, hogy milyen sokan nem tudnak 47 eFt-ból megélni.

A problémára a megoldás:
„fölöslegesen szidjátok matolcsyt/direkt kisbetüvel/mert igen is igazat mondott. havi 47 ezerböl igenis meg lehet,csak azt nem mondta meg, hogy adott hónapban hány napig .kiváncsian várom a válaszát,mert eddigi nyilatkozatai alapján mindenre tudja a megoldást.”

Bee-zony 2012.02.13. 21:31:21

@Scala: Új párt, és új rendszer: bár a koncepciója már megvan, de ahogy most belemélyedtem a részletekbe, van pár tucat kidolgozandó rész, és jobb, ha ezekkel foglalkozok, ezeket pörgetem, úgyhogy az első vázlat határidejéig, feb. 21-ig elhallgatok. Aztán következhet 1 hónapnyi megvitatás, aztán az elindulás.
(Addigra vagy én is vagy elkapok valami tüsszögőst, vagy átvészelem.)
Jobbulást!

Horizont 2012.02.13. 22:44:33

@Rufus78: Megáll az ember maradék csöpp esze is!!!
Az a Zsiga Marcell mer pofázni arról, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból aki ellen a Fidesz etikai bizottsága is vizsgálatot indított tavaly tavasszal, mert két helyről vett fel költéstérítést??? 31 éves nyikhaj, a tojáshéj még a seggén van, legalábbis az agyán mindenképpen. Az a Zsiga Marcell mer pofázni akinek édesapját és testvérét szakmai alapon választották a városi pozíciókra, (SZERINTE!!!) nem pedig azért, mert ő gyakorolt volna nyomást valakire.(!!!??)
Na az ilyen senki semmi kis inci-finci seggnyalóktól vagyok rosszul aki megmondja tutit, életében még nem dolgozott. Nem is értem hogy lett Miskolc alpolgármestere. Undorító, és ha itt állna előttem adnék neki egy hatalmas nyaklevest, ha már az anyja ezt nem tette meg!
www.origo.hu/itthon/20110305-a-fidesz-etikai-bizottsaga-vizsgalja-zsiga-marcell-koltsegteriteseit.html
Belőlünk mármint az országból soha nem lesz semmi, innen felállni már nem lehet, rohadt emberektől rohad minden!!!Ez azokra is vonatkozik akik beszopják tőlük a sok maszlagot!

bitomiki 2012.02.14. 08:08:54

Üdv!
Szociális munkás vagyok egy a főváros által fentartott szoc. otthonban. 60 miklkóval lett kevesebb az intézmény a bkv megsegítésétől. Azóta csökkent az átlag hőmérséklet a szobákban, és kiszedték az étlapból a gyümölcsöt. MInden éves program ugrott. Nyílt levél megírását forszírozom a vezetőségnél, persze eredmény nélkül.

Örzse néni 2012.02.14. 14:59:22

Amíg nem tisztítják meg a közéletet a mindenkit kizsebelő kommunistáktól, addig a szemeteket is el fogják lopni. Ezek a világon semmi máshoz nem értenek.
Meddig tűri ezt a birka magyar nép?

Scala 2012.02.20. 20:29:56

@Bee-zony: Rendben! Új párt... khm. vigyázva az elnevezésekkel, már a könyökén folyik ki mindenkinek a sok lejáratott intézmény... mint pl. a magyarországi többpártrendszer (ezt így egybe kell helyesen írni, ugye?).
Az új rendszer már SOKKAL megnyugtatóbb füleimnek. :-)))

Scala 2012.02.20. 20:33:56

@Bee-zony: Igen, a Kína dolog ciklikusan felfutó, de alapvetően igen hullámzó túl nagy ország-birodalom. Teljesen téves volt a fellegi-féle ámokfutás tavaly Kína irányába... frankón nem csökkentettük velük az államadósságot.
Megnyugtató, hogy ez a remek tárgyalóképességű ember lett kinevezve az IMF-hez, és kíséri őt Rogán Tóni... Szépen kisül ez a süti június legvégére, meglássátok.
Majd csak nézünk, mint a moziban.
És már nagyon várom a szóvivői magyarázatot-kormányzati kommunikációt az államcsődről. :-(

Scala 2012.02.20. 20:35:27

@Bee-zony: Természetesen fogtam azért a kínai példát és az összehasonlítás lényegét! ;-)

Bee-zony 2012.02.20. 23:55:17

@Scala: A kínaiakra mondják, hogy a Távol-Kelet zsidói. Bár annyira azért nem zsidók, mint a közel-keletiek, de nem is egy jótékonykodó társaság, és ezek szerint nekik nem buli finanszírozni egy olyan országot, amely Európa Kínája akar lenni, és mint ilyen, konkurencia.
Az államcsőd fájni fog mindenkinek, aki a Kárpát-medencében van, úgyhogy remélem nem lesz ilyen.

Bee-zony 2012.02.21. 00:02:47

@Scala: Elnevezés: bárminek nevezhetjük, de ha a funkcióját tekintve politikai érdek-érvényesítő szervezetről van szó, amely választáson indul, akkor az párt, mint a társadalmi szervezeteken belüli kategória.
Nagyon sok nevet fel- és elhasználtak már, és momentán nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb név… és lehet, hogy ez marad a dolgok végére.
Amennyire tőlem telik, új lesz: kardinális különbségnek kell lenni a régi és az új rendszer között ahhoz, hogy ez már jobb legyen. Máskülönben csak a régi, és rossz dolgok ismétlése lenne, új festéssel. Ahhoz, hogy pozitív változás legyen, célban és módszerben másnak, és jobbnak kell lenni, mint a jelenlegiek, és látok rá esélyt, hogy sikerül.

Scala 2012.02.21. 22:13:26

@Bee-zony: Igen, ez így igaz! Nem árt definiálni, hogy mik vagyunk, szabatosan, szépen. Csak arra céloztam, hogy a fogadóoldal túlérzékeny/apatikus állapota miatt érdemes megfontoltam használni pl. a párt szót is... sajnos, hogy ide jutottunk.

Én hiszek "az alapítási energiákban", és abban, hogy a vágyra épül a cél, és onnan lehet módszert, öndefiníciót stb. felépíteni. Most nem fejtegetem szebben, mert nem kellemes néznem a képernyőt, nem vagyok száz % egészségileg.
Ez a mondatod tehát nálam egyetértésre talált:
"Ahhoz, hogy pozitív változás legyen, célban és módszerben másnak, és jobbnak kell lenni, mint a jelenlegiek (...)."

Jó Éjt! :-)

Scala 2012.02.21. 22:36:06

@Bee-zony: Tényleg! A Távol-kelet zsidói! Igen! Ezt már hallottam. Sőt azt is, hogy ha valaki utálja a zsidó üzleti partnereket, akkor még nem tárgyalt kínaival. :-)

Horizont 2012.02.22. 17:09:31

Hurrá, hurrá megjutalmazták a prémiumesőt engedélyező vezért a lemondása után. BKV-nál nem jó? Van máááásik! Nehogy kárba vesszen már.....Várszegi Gyula veszi át a Metro DBR vezetését. Szegénykém nem kap 8 milliót havonta, csak a hatodát!

süti beállítások módosítása