Skip to content


       Szűrés lista

Prémiumeső a BKV-nál

Nagy huzavona után a Fővárosi Közgyűlés január végén megszavazta, hogy 9 milliárdos kölcsönt és 6 milliárd támogatást adjanak működésre a BKV-nak, azért, hogy ha lehetséges, akkor ne csődöljön be februárban. Ezt a pénzt csak úgy tudta előteremteni a Főváros, hogy a fővárosi intézményeknél tízszázalékos zárolást rendeltek el, óvodák, iskolák, kulturális intézmények kerültek nehéz helyzetbe, a BKV miatt.

A BKV-nál pedig úgy megörültek a hirtelen jött segítségnek, hogy az összes vezetőnek kifizetették a 2011-es év harmadik és negyedéves prémiumát.

Ízlelgessük egy kicsit ... a gyakorlatilag csődben lévő szocialista nagyvállalatnál negyedéves prémiumok vannak.

A mainap.hu egy tökéletes bekezdésbe foglalta össze, talán az idei év eddig legbicskanyitogatóbb bekezdése, amit olvastam:
"Körülbelül félezer, jobbára vezető beosztású BKV-s kapott a napokban kétszer negyedéves  prémiumot, művezetőtől vezérigazgató-helyettesig. A menedzsment szerint a dolgozók kötelező bérkompenzációjára nincs pénz, pedig az egész évre alig kerülne többe, mint amennyit most a vezetőknek szétosztottak. A prémiumokat a cég a főváros kölcsönéből és támogatásából fizette, amelyet a közgyűlés azért szavazott meg, hogy a vállalat működése ne lehetetlenüljön el."

"Prémium" jogcímen többletpénz annak jár, aki a szerződésében foglalt prémiumfeladatokat megfelelően végrehajtotta.

Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Ilyen nincs.
Vajon milyen "prémiumfeladatok" lehetnek a szerződésekben? Esetleg nem arról van szó, hogy a munkakörének megfelelő munkákat "prémiumfeladatnak" rögzítették, hogy így szedjenek ki még több pénzt a BKV-tól?
A prémiumok kifizetéséről a BKV vezetősége dönt, és ha a cég pénzügyi helyzete olyan, akkor felfüggeszthetik a kifizetést. Legutoljára 2011. júliusában függesztették fel a kifizetést, éppen a pénzügyi helyzet miatt.
Most az azóta ki nem fizetett prémiumokat adták ki, bár a cég pénzügyi helyzete nem változott, sőt, ha lehet, akkor mindennél rosszabb a helyzet, nincs pénz alkatrészre, nincs pénz semmire. Vajon ilyen hírek után hogy lehet tárgyalni a kormánnyal, hogy segítsen a BKV-n? Ezen a cégen segíteni?

A bérkompenzációra a BKV szerint nincs pénz, de ahogy megjött a 15 milliárd, gyorsan kifizették maguknak az elmaradt prémiumot, azért ehhez már a vastagbőrnél is több kell. A vezérigazgató-helyettesi szinttől lefelé minden vezető megkapta prémiumot, vagyis az igazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők, üzemvezetők. A dolgozók meg nagy büdös semmit, ők mehettek tüntetni.

És hogy a legfelsőbb szinteken is nagy legyen az öröm, 23 felsővezető visszakapta a decemberben letiltott OMV-s üzemanyagkártyát, így végre már nem a saját pénzükből kell tankolni a céges Skoda Superbekbe.

A BKV közleménye:


"A BKV Zrt. a február 8-ai bérfizetéskor fizetése mellett minden, arra jogosult dolgozójának kifizette a munkaszerződésében rögzített juttatásokat. Társaságunk bérezési gyakorlata szerint a BKV munkavállalói (köztük a vezetők is) részesülhetnek teljesítéshez kötött prémiumban, hogy mérhető eredmények elérésére ösztönözzük őket. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jutalom, hiszen a jutalom nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás. A bérezés alapbérre és teljesítményhez kötött prémiumra, teljesítménybérre történő megosztásáról van szó, melyet nem csak a felsővezetők, hanem a munkatársak esetében is alkalmaznak a társaságok.

A BKV Zrt. 2011-ben messzemenően az üzleti terv felett teljesített, csökkentette adósságállományát, pozitív üzemi eredményt ért el. A januári fizetéssel - azaz a fent említett február 8-ai kifizetéssel - a társaságunk belső szabályzatában rögzített összegeket utaltuk át dolgozóinknak (vagyis az éves bérkeret 1,3 %-a került most prémiumként kifizetésre),  akik egyébként korábban, a cég iránti lojalitásukat bizonyítandó készséget mutattak arra, hogy a prémiumokat a különösen nehéz finanszírozási helyzet közepette csak később kapják meg.

A Fővárosi Közgyűlés kilencmilliárd forintos tulajdonosi kölcsön illetve további hatmilliárd forintos támogatás megadásáról szóló januári döntését követően társaságunknál lehetőség nyílt arra, hogy a dolgozóknak - közöttük a vezetőknek is - jogosan járó juttatásokat most mégis kifizessük. (...) BKV-s vezetők is bruttó fizetésüknek maximum 40%-ával megegyező, objektív célkitűzés alapján mért teljesítményprémiumra jogosultak a munkaszerződésük szerint."


Objektív célkitűzés alapján :-)
A BKV-nál. Na itt azért már hangosan felröhögtem.

Amúgy az éves bérkeret 50 milliárd, annak az 1,3%-a kb. 500-600 millió forint .... ennyit pengettek ki prémiumra. Az fejenként 1 millió, féléves prémiumnak nem rossz.

Friss:
BKK
: "A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta."

Címkék: bkv pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr774089826

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BKV küldetése 2012.02.12. 12:00:42

 Sztrájkra készülnek a szakszervezetek, miközben a kapott kölcsönből milliós jutalmakat tettek zsebre a vezetők. A BKV-dolgozók berágtak és erőteljes lincshangulatban várják a fejleményeket és röviden összefoglalt véleményük szerint talán a dolgozók ...

Trackback: A mások élete – A beteges félelemtől a problémák megoldásáig 2012.02.10. 20:28:09

Idegengyűlölet, rasszizmus, iszlamofóbia, homofóbia, diszkrimináció – egy töredék a modern világ társadalmi problémáinak hosszú listájából....

Trackback: Egymillió munkahely 2012.02.10. 18:06:20

Lassan kezdem azt hinni, Orbán Viktor nem hazudott, csupán mi voltunk azok akik félreértették....

Trackback: BKV, te vagy a mi élő reménységünk!? 2012.02.10. 17:00:05

Bár több helyen arról olvashatott az ember, hogy a BKV kecmergése (pontosabban céltudatos és határozott léptei) a csőd irányába elsődlegesen az állami zárolásoknak köszönhető, mivel az állam az, aki önkényesen befagyasztotta a sokat emlegetett 32 milli...

Trackback: BKV, te vagy a mi élő reménységünk!? 2012.02.10. 16:59:14

Bár több helyen arról olvashatott az ember, hogy a BKV kecmergése (pontosabban céltudatos és határozott léptei) a csőd irányába elsődlegesen az állami zárolásoknak köszönhető, mivel az állam az, aki önkényesen befagyasztotta a sokat emlegetett 32 milli...

Trackback: Vitézy Dávid 2012.02.10. 15:46:28

Vitézy Dávid hadarós-nyálpreccsenős beszéde mindenkinek ismerős a Magyar honban. Ő az, aki mindenhez ért, ami tömegközlekedés. Diplomája 2 éves, de már évek óta halljuk fantasztikus tanácsait. Géniusza az egekig ér: nevéhez kötődik a zseniális mozzanat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.02.10. 12:13:47

Eh, sóval felszántani.

Pedig pont most lehetne fizetéseket csökkenteni. Ha egy Magyar Telekomnál meg lehetett lépni tavaly, és a dolgozók elfogadták, hogy inkább ez, mint a munkanélküli segély, akkor talán a BKV alkalmazottak is felfoghatnák, hogy a közmunkásoknak nincs szakszervezete.

ketroot 2012.02.10. 12:17:52

Most írjam azt, hogy menjenek a Malév után és kövesse őket a MÁV?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.02.10. 12:20:12

Kurvára nem a melós bérét kellene csökkenteni. hanem a több ezer láblógató irodistát és vezetőt megnyirbálni

zoktolk 2012.02.10. 12:22:21

Itt az ideje a BKV hivatalos csődjét is meglépni kedves OVI. Majd kettő másodperc múlva egy új társaság indítását. Csak hát ezt is előre meg kellene szervezni. A szervezés meg munkával jár és a fizetés sem lesz több tőle. A fene bele ebbe a mocskos kapitalizmusba. Gyerünk fiúk! Előre a cocializmus rögös útján! Ez kell a zembereknek.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.02.10. 12:22:22

@eric:

Az irodista és vezető is alkalmazott. A Telekomnál is a magasabb fizetések csökkentek jobban, az alacsonyabbak kevésbé. Megmondták, hogy vagy ez van uraim, vagy x ezer ember az utcán találja magát, köszönhetően többek közt a különadónak.

Énbagoly 2012.02.10. 12:24:14

Döntsék be ezt a szart, úgy ahogy van. A dolgozóknak lófasz sem jár, de a vezetők ilyen helyzetben is tartják a markukat?
Nagyon remélem, hogy most valaki visszaveszi tőlük a pénzt. Használják már jó dologra is néha azt a kurva hatalmat!

fekafika 2012.02.10. 12:25:11

a bkv közleményben benne van, hogy van pénz a bérkompenzációra...

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.02.10. 12:26:55

Nehéz ilyenkor kulturáltan reagálni. Ennyire hülyék vagyunk, hogy ezt is benyeljük? Nem köpi senki szembe a Vitézyt és társait?

Gea 2012.02.10. 12:27:08

"Társaságunk bérezési gyakorlata szerint a BKV munkavállalói (köztük a vezetők is) részesülhetnek teljesítéshez kötött prémiumban, hogy mérhető eredmények elérésére ösztönözzük őket. "

Eddig biztos nem volt premium, biztos azert van csodközelben a ceg...

A amsik meg az, hogy nem igazan ildomos 2012.02.08-an felteteles modot hasznalni a premium kapcsan, mint tudjuk...

Gea 2012.02.10. 12:30:18

Meg valami:

Harmadreszt: nem (köztük a vezetők is), ha nem csak vezetok...

sárkányfő 2012.02.10. 12:30:43

50 milliárd 1,3%-a 650 millió Ft.

A BKV = Magyarország.

átláthatalan
bürokratikus
ezeréves dinoszaurusz struktúra
teljesítményellenes szervezeti kultúra
tisztességellenes szervezeti kultúra (mindeki a lopásban érdekelt)
a normális-tenni akaró embereket rég elüldözték, kiutálták
soha el nem jövő refromok tömegére váró
magár hagyott, senkit nem érdekel, csak ha pénzt lát belőle

ámbátor 2012.02.10. 12:32:07

Ha van pofátlan végkielégítés, akkor lehet, hogy van pofátlan prémiumkifizetés is.
Kéne rá egy jó kis 98%-os adó.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 12:33:00

Tipikus magyar cocalista cég, cocalista gondolkodással. Sz@rjanak sünt, lehetőleg farfekvéseset.

Ezt a BKV-t nem hogy támogatni kellene, hanem megszüntetni minél előbb, és a budapesti tömegközlekedést liberalizálni. Olcsóbb lenne a jegy (bérlet is), meg jobb lenne a színvonal is.

Mert ugyanis a VERSENY erre kényszerítené a MAGÁNCÉGEKET.

Miért nem lehet liberalizálni a tömegközlekedést? Sok országban nagyon jól működik.

szivatnakanyám 2012.02.10. 12:35:08

Korrupciós ügyi dakota prófécia: A kígyó még nem esett hasra.

Hét holló · http://localhero.blog.hu/ 2012.02.10. 12:37:17

Azért egy csődben lévő cégnél "bérezési gyakorlat"-ra hivatkozni, az kemény. Nem baj, majd ez is megdől, aztán jön az éhezés, meg a kockakő dobálás. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb módja egy igazi rendszerváltásnak, de mi talán ebben a fajtában vagyunk gyakorlottabbak...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.10. 12:44:53

"...akik egyébként korábban, a cég iránti lojalitásukat bizonyítandó készséget mutattak arra, hogy a prémiumokat a különösen nehéz finanszírozási helyzet közepette csak később kapják meg."

"Lojalitás", "készség" meg "később"?!?! Jaj, szegények, meg ne sajnáljam őket! Kérdezzük már meg azokat az óvódákat, iskolákat, amiktől a BKV-nak adott 10%-okat lecsippentették, hogy mennyire érdekelt bárkit is az ő készségük a lojalitásra, hogy végleg búcsút intsenek a pénzüknek!! Vagy olyan kurva jól ment ezeknek az intézményeknek, hogy gond nélkül adták oda a 10%-okat?! Eszem-faszom megáll!!

Szerintem, zero, múltkor egy kicsit elhamarkodottan jelentetted ki, hogy nem a MÁV meg a BKV a velünk élő szocializmus. Illetve annyiban igazad volt, hogy nem céghez meg beosztáshoz kötődik a szocializmus, hanem az minden ember fejében benne ül, gyökeret vert benne, és úgy hívják - ÖNZÉS, legfeljebb van, akinek nincs akarata vagy lehetősége túl terebélyesre növeszteni. Ebből is csak az látszik, hogy aki saját magának hozhat szabályokat, törvényeket a saját fizetéséről, az jellemzően nem ilyen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 13:03:06

@Rufus78: Az ÖNZÉS egy természetes dolog, nem lehet ellene mit tenni. A baj csak az, hogy a szocializmusban mindez katasztrófát okoz, mert a szocializmus egy nem fenntartható társadalmi forma (egyre többen lesznek a kedvezményezettek, akik egyre kevesebb dolgozó ember munkájából élnek).

A TÉNYLEGES KAPITALIZMUS (nem a látszatkapitalizmus!!!) viszont kihasználja azt a tényt, hogy az emberek alapvetően önzőek. És ez így hosszabb távon MINDENKI javára válik.

A probléma csak az, hogy tényleges kapitalizmus jelenleg nincs a világon.

Magyarország problémája pedig az, hogy irdatlan messze van a tényleges kapitalizmustól, és tetejében rohan az ellenkező irányba, azaz a szocializmus felé. Erre remek példa ez a poszt is.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.10. 13:13:29

Nem lennék meglepve, ha emögött is a puccsista CNN lenne.

Kandeláber 2012.02.10. 13:13:56

@Énbagoly: "Döntsék be ezt a szart".
Atya, én nem Baktalórántházán lakom, ahol gyalog vagy biciklivel is el lehet jutni mindenhová, hanem Budapesten, és többnyire BKV-vel utazom.
És rejtem kívül több százezer ember.
A vezetők genyóságából még nem következik az, hogy egy csaknem kétmilliós főváros tömegközlekedési cégét "be kéne dönteni".
Baromira tetszik ez a kifejezés egyeseknek.

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.02.10. 13:22:11

@szivatnakanyám: epic :DDDD

A hivatalos közleményt - kövezzetek meg - én megkönnyeztem. Mégis van, ami működik ebben az országban!

Rövidítve: pics.rofl.to/media/data/pic-3d3f2ae4cb1c5f65f3606298522e43aa-full.jpg

Szolgálati Füldugó 2012.02.10. 13:23:29

Nyugalom, csigavér. Meg fogják szüntetni a BKV-t, és azon nyomban odaadják a haveroknak a darabjait. Pinochet is ezt csinálta anno a santiagoi tömegközlekedéssel. Az összes autóbuszjárat magas rangú katonatisztek tulajdonába került, és egy hatmilliós városról beszélünk. Sírtak-ríttak ám, amikor Lagos elnök az asztalra csapott, és megcsináltatta a Transantiago-t, a modern, 21. századi közlekedési vállalatot.
A BKV-nál meg kiszívják még, amit ki lehet. Hogy fulladnának meg rajta.

Énbagoly 2012.02.10. 13:25:08

@Kandeláber: jó akkor átfogalmazom. :) @zoktolk: megoldását támogatom.
"Itt az ideje a BKV hivatalos csődjét is meglépni kedves OVI. Majd kettő másodperc múlva egy új társaság indítását. Csak hát ezt is előre meg kellene szervezni. "
Ja, és hozzátéve, hogy még véletlenül se vegyék bele az új bandába a régi vezetőket.

Különben én is városban lakom, de nálunk például kb a felére csökkentették le a tömegközlekedést, mert válság van. És laktam Pesten is egy ideig. Tudom mit jelent ott a normális közlekedés.
De tudod, ha így folytatják a BKV-nál, akkor bizony csődbe mennek így is, csak éppen semmilyen alternatíva nem lesz, ha hirtelen mondjuk leáll minden metró. Olvasgasd a malév csődjét. Itt is ugyanaz lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 13:26:11

@Kandeláber: Nem bedönteni kéne, hanem hagyni egyszerűen magától tönkremenni, támogatások nélkül. Persze előtte liberalizálni kellene a tömegközlekedést teljesen. Ne félj, nem maradnátok egy másodpercre sem tömegközlekedés nélkül, sőt még olcsóbb is lenne.

Ja, akkor viszont a liberalizált tömegközlekedésben résztvevő MAGÁNCÉGEKTŐL a politikusok nem kapnának "juttatást". Hát ezért nem szűnik meg a BKV, és ezért kerül nagyon sokba a fenntartása.

Mihaja414 2012.02.10. 13:34:35

Szerintem itt inkabb az a hir, hogy "a fővárosi intézményeknél tízszázalékos zárolást rendeltek el, óvodák, iskolák, kulturális intézmények kerültek nehéz helyzetbe, a BKV miatt" vs "az összes vezetőnek kifizetették a 2011-es év harmadik és negyedéves prémiumát", ahol a hangsuly az elson kellene hogy legyen.

Le_Penseur 2012.02.10. 13:37:59

Pataky Attis kezébe a következő performanszra az alábbi feliratú hólapátot ajánlom:

MÉG TÖBB PRÉMIUMOT AZ OBJEKTÍV CÉLKITŰZÉS ALAPJÁN MÉRT TELJESÍTMÉNYPRÉMIUMRA JOGOSULT BKV VEZETŐKNEK!

"Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Prémium a BKV-nál. Ilyen nincs."

[a blogmotor monnyon le!]

Kandeláber 2012.02.10. 13:39:53

@Énbagoly: @Jani haverja: Eddig a BKV pénzmosodaként (is) működött/működik.
Ebben hibásak lehetnek kormányok, fővárosi vezetők, pártvezetők, BKV-vezetők.
DE: nem hibásak a dolgozók, és végül, de nem utolsósorban nem hibásak az utasok, iskolások,akik nap mint nap százezerszámra busszal, metróval, villamossal. metróval, trolival, HÉV-vel jutnak el a munkahelyükre, iskolába.
Érdekes módon az utasok érdekeinek képviseletével senki sem kíván foglalkozni, pedig a szolgáltatást ők veszik igénybe, és a nagy részük fizet is, elég sokat.
Nem megoldás "bedönteni", mert abból akkiora balhé lenne, ami már régen volt itt.

S.O.A. 2012.02.10. 13:40:09

Javaslom Vitézy és a teljes BKV felső- és középvezetés arcbőrének műtéti úton történő eltávolítását és a metroszerelvények tűzvédelmi szempontból kiritkus részeire szigetelésként felhelyezni... az ugyanis soha, de soha nem sülne le...

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.10. 13:44:43

Erre nem tudok kulturáltan megnyilvánulni, főleg miután elolvastam ezt a posztot:
maria.blog.hu/2012/02/09/a_kozmunkasokat_meglopja_az_allam

Úgy tűnik, ebből csak egy polgárháborúval fűszerezett államcsőd lesz a kiút, és csak remélem, hogy néhány valódi bűnös is lógni fog, nem csak az apróbb kártevők...

Énbagoly 2012.02.10. 13:46:26

@Kandeláber: Ebben persze igazad van. Csak éppen manapság nálunk nem divat a kisemberek érdekeit nézni. Nem hiába írtam a malévot. Ködösítettek, hazudtak, még a csőd előtti utolsó nap is adtak el repülőjegyet. Szartak arra, hogy mi lesz azzal a sok ezer emberrel, akinek elveszett a jegye, és hogy jutnak mondjuk külföldről haza.
Félő, hogy a bkv-nál is ez lenne a helyzet. Mert akinek nem telik autóra, az annyit is ér. :S

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.10. 13:46:39

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: hé hé! Vitézy nevét szádra ne vedd, mert lenyomoz a NIBEK és rajtad üt a TEK szóbeli terrorcselekmény előkészületének alapos gyanúja miatt, és mész Budaházy után. Vitézy az Orbán-klán tagja, ha nem tudnád...

rajaram 2012.02.10. 13:47:39

Nem értem, hogy mi a probléma? Mi ebben a vastagbőr? A BKV-nál teljesen normálisan reagáltak. Pénzhez jutottak és kifizettek a vezetőknek egy csomó pénzt. Miért kell ezen felháborodni? A kommentelők nem magyarok?

S.O.A. 2012.02.10. 13:48:33

@Sandman (KaraKum): tényleg? akkor tudod mit? google botok ide jertek:
VITÉZY DÁVID SZAMÁRSZEX

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.10. 13:52:46

@Kandeláber: akkora balhé lenne, hogy valószínűleg bedőlne vele az ország is.

@Énbagoly: így is van. Nincs autód? Nem is vagy ember! Vidéken élsz, és nincs autód? Dögölj meg!
Ennek az "elitnek" csak az az ember, aki állami tisztséget lát el, az állampolgár ezeknek a rokonsága, a nemzet pedig a fenti kettő halmaz összessége. Mindenki más csak értéktelen biomassza, választások évében pedig hazugsággal üzemelő szavazógép. Nem is értem miért kellene bármit tenni a biomassza érdekében. Majd választások előtt hazudnak valami szépet, és le van tudva a zemberek sorsa.

S.O.A. 2012.02.10. 13:53:38

BKV közlemény:

"A BKV Zrt. 2011-ben messzemenően az üzleti terv felett teljesített, csökkentette adósságállományát, pozitív üzemi eredményt ért el."

Vitézy David interjú (hvg.hu)

"Vitézy Dávid: Valóban a szakadék szélén egyensúlyozunk, de remélem, hogy nem zuhanunk bele. A BKV akár most pénteken is fizetésképtelenné válhat, ha ma a közgyűlés nem dönt úgy, hogy kifizeti a cég aktuális hiteladósságát. Ez azt jelentené, hogy az elkövetkezendőkben a kötelezettségeinek a BKV nem tud eleget tenni. Ez lehet egy visszafizetendő bankhitel, a bérek, vagy a gázolajszámla kifizetése - attól függően borul a rendszer, hogy melyik igény jelentkezik előbb.

Ennek a helyzetnek különböző kimenetelei vannak. Ha a bankoknak nem fizetünk, akkor letiltják a folyószámlát, és onnantól kezdve nincs kifizetés. Ha bért nem tud a cég rendezni, akkor a dolgozók vesztik el elég hamar a türelmüket. Ha pedig nem fizetjük ki az áram- vagy dízelszámlákat, akkor a beszállítók elégelik meg, és attól áll le a rendszer, hogy kikapcsolják a villanyt vagy nem lesz gázolaj. Én abban bízom, hogy mindezt el tudjuk kerülni, és lesz megoldás az akut és a hosszú távú problémákra is.'

Ellentmondás van-e, srácok?

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.10. 13:53:58

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: ellenőrizetlen pletykák szerint nem a szamarat preferálja, hanem saját nemét... már ha van neki olyan egyáltalán...

Kandeláber 2012.02.10. 13:56:39

@Énbagoly: Hát ez a lényege a dolognak. A lét felvenni, aztán a többi már nem lényeges.
Nem számít az a pár ezer barom, aki utazni akar.
Vissza kéne venni tőlük a pénzt.@Sandman (KaraKum): Olyan országban nem lehet polgárháború, ahol polgárok csal mutatóba akadnak. Esetleg proletárháború, vagy etnikai háború.
Aztán jöhetnek az ENSZ-békefenntartók, akik ugye mindenhol megállták a helyüket.
Pláne Boszniában.

Kandeláber 2012.02.10. 14:01:38

Tényleg, a háború kitörésének időpontját Brüsszelben fogják meghatározni, vagy nekünk is lesz beleszólásunk?
Kohn Bandi jön majd megfigyelőnek a zöld frakciótól?

JanDítě 2012.02.10. 14:10:36

az a baj hogy ugysem lesz semmi.a vezetők megkapják a "jól megérdemelt"prémiumot,kirúgnak néhány alkalmazottat,a 10% zárolás miatt ahogy írtad iskolák,ovodák szopnak,esetleg még áremelés is lesz, mi szopjuk az orbitális obrákot és májusra megint azon nyavajognak hogy elfogyott a pénz.

2012.02.10. 14:12:00

bazmeg nyereseges cegnel, versenyszferaban ha az otodet megkapom eves bonuszban az egymillionak, a seggem verem a foldhoz... :)

R. Daneel Olivaw 2012.02.10. 14:16:09

Hol a kaszám??!! Hol a KIBASZOTT KASZÁM?! Kurvára kiegyenesítem, úgy éljek, és megcsiklandozom a májukat ....

lyken 2012.02.10. 14:21:08

Besza-behu. Be. Hihetetlen.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.02.10. 14:28:15

úúú milliós prémium! KÉTPOFÁRA
úúú a nép ezt jobban élvezi mint az IMF hitelt, hiszen a nép elképzeli hogy Ő KAPJA ezt a sok pénzt, és belegondol hogy egy csődben lévő cégnél van ilyen, és a NÉP elképzeli hogy milyen jó ez, mert így NEKI is esélye van majd ilyen jó pénzeket kapni egy állami szocialista cégnél

és a nép boldog és vágyakozik az állami cégekhez

Kandeláber 2012.02.10. 14:33:00

A cucilizmusban olyan cégeknél is osztottak évente nyereségrészesedést(!) amelyek nem hogy nyereséget nem termeltek, hanem eleve az állam finanszírozta a veszteségüket, mint tulajdonos.
Mert ugye, minden ember egyenlő volt.
Most nem nyereségrészesedés van a veszteséges cégnél, hanem prémium, de most is az állam fizet.
Akkor mi változott?
ja, az, hogy most vsak a főnökök kapnak, mert ők egyenlőbbek.

DuplaDD · http://napimereg.hu 2012.02.10. 14:34:59

Újabb szégyen... nem ért véget a pazarlás. Mi, adófizetők mentsük meg az állami pénznyelő automatákat? Az eszem megáll.
napimereg.hu/legujabb-bejegyzesek/bkv-premium-kifizetes

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 14:36:36

@Kandeláber: Hidd el, a tömegközlekedés TELJES liberalizációjával pont az utasok járnának a legjobban! Olcsóbbak lennének a jegyek-bérletek, valamint színvonalasabb lenne a kiszolgálás.

Ez sok országban működik. Mit gondolsz, itt ahol én lakom, miért 100 Ft átszámolva a buszjegy? Miért érik szinte egymást a buszok? Még az agglomerációba is napközben max. negyed óránként közlekedik a busz, és az meg átszámolva max 200 Ft (mármint a jegy rá, távolságtól függően). Pedig ez is egy főváros, ha kisebb is, mint Budapest. Csak itt a PIAC diktálja az árakat, és nem a korrupt politikusok.

Kandeláber 2012.02.10. 14:36:45

A cucilizmusban olyan cégeknél is osztottak évente nyereségrészesedést (!), amelyeknek a veszteségét a tulajdonos állam finanszírozta.
Mindenki kapott a "nyereségből", mert ugye minden ember egyenlő volt.
Most a "nyereségrészesedést" a BKV-nál prémiumnak hívják, de szintén az állam fizeti.
Akkor mi változott?
Az, hogy most vannak egyenlőbbek: csak a főnökök kapnak lét.
Persze, legalább az embervadász kallerok pofára estek.

Kandeláber 2012.02.10. 14:39:04

@Jani haverja: Meg kéne itt is próbálni, de nem hiszem, hogy megcsinálják, mert akkor ugrik a lé.
Bocs, az előzőt kétszer küldtem el, némi módosítással.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.10. 14:41:34

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Nincs:).
A pozitív üzemi eredmény egy ilyen számviteli maszatolós kategória, és pusztán annyit mutat, hogy a BKV a bevételeiből fedezni tudja a működtetés érdekében felmerült kiadásait. Az spec még akár lehet is pozitív, bár nem szívesen lennék a könyvelőjük, hogy ezt lángoló arcbőr nélkül le is merjem írni egy beszámolóban. Arról ez az adat viszont éppen nem mesél, hogy ennek eléréséhez vélhetően az anyagköltségek drasztikus lefaragása kellett (ld. "nincs alkatrész"), meg az, hogy ősöreg járművekkel mennek, és ezért nem számolnak el rájuk értékcsökkenést (különben az is rontaná az eredményt), ja, és arról sem, hogy az olyan izgalmas dolgok, mint a fizetendő kamatok az "üzemi eredmény" sor alatt vannak. Meg ez így nem szól másról, mint a BKV kizsigereléséről, mert egyszer majd azok a buszok is elfogynak, amikből ki lehet szerelni az alkatrészeket.

Tehát ez olyan, mint egy panelház, aminek a tízből csak az alsó öt emeletét hagyták szétrohadni: ha borul a mutatvány, akkor borulni fog a felső öt is, hiába van márványból a padló.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 14:48:54

@Kandeláber: Igen, Magyarország baja az, hogy meg sem próbálják liberalizálni a piacot a politikusok (egyik oldal sem). Ugyanis akkor egy fejőstehénnel kevesebb lenne, és akkor honnan lenne pártfinanszírozásra, és egyebekre pénz.

Az ilyen dolgok az okai egyébként a jelenlegi magyar helyzetnek. Azért nem versenyképes a gazaság, mert magasak az adók. Azért magasak az adók, mert fenn kell tartani egy csomó veszteséges állami céget. Azért kell fenntartani egy csomó veszteséges állami céget, hogy legyen a pártfinanszírozásra, és egyéb simlis dolgokra pénz. Azért kell ezekre a dolgokra pénz, mert reklám nélkül a nép nem választja meg az adott pártot. Az meg már csak mellékes, hogy mivel az ilyen vállalatok vezetőit arra kényszerítik, hogy kvázi lopjanak, így ezeknek a vezetőknek is jut a morzsákból.

balatonikaboca 2012.02.10. 14:50:27

A BKV fizikai állománya egy birka sereg!!,.....Ha a "torkomon" szorulna a "kötél", lesz@rnám a 60%-os kötelező szolgáltatást.
Hétfő hajnalban leállnék,s mind a vezetőknek mind a kormánynak beintenék, kb. 3-4 nap útán garantált a parlament,s a kormányépületek megrohamozása,(de az a kormány amely foggal-körömmel ragaszkodik a kis szemétdombjához,bizton állítom pánikszerűen megoldást találna)

Amúgy,mivel a BKV fővárosi tulajdon tán valakinek avagy valakinek a summát jóvá kellet hagyni.

Úgy hogy fővárosi birkák nyugodtan bégesetek, s nyalogassátok a farkas farkát.

Ha netalán még is a vidéknek kell plusz terhet viselnie a BKV miatt,ne feledjétek mi 8.millióan vagyunk!!.........ja amit zabáltok annak is egy része vidékről ered!!....

ElPadre 2012.02.10. 14:51:57

minek a bkv-ban ennyi közép- és felsővezető?

szakáganként kell egy felelős vezető.

ezen kívül pedig csak busz-, villamos-, hév- és trolivezető kell. punktum.

Viktus 2012.02.10. 14:55:40

Ez lenne az a rendszerváltás az állami szférában amiről a Fidesz beszélt?

DArchAngel 2012.02.10. 14:56:22

Viktor! Viktor! Reformokat akarsz csinálni? Leszámolni az "emúltnyolcévvel", a szocializmussal?? Akkor szüntesd már meg az állami mamutcégeket és az ottani urambátyám viszonyokat!
Igen, rúgd ki a sajátjaidat is, ha röhejesen sok pénzért csinálják a semmit!

Kandeláber 2012.02.10. 15:00:56

@Jani haverja: Azért ne felejtsd el, hogy az ún. rendszerváltozás előtt 45 évig szocializmus volt itt, KGST-vel megfejelve. Hiánygazdálkodás, teljes foglalkoztatottság, totális állami újraelosztás.
Generációk nőttek fel abban a rendszerben, a mostani vezetők sem tudnak teljesen elvonatkoztatni a múltjuktól.
Németország keleti részébe az újraegyesítés óta márka- majd euromilliárdokat öltek, és még mindig óriási a leszakadásuk a nyugati résztől.
Akkor nálunk hogy képzelik néhányan, hogy 0 teljesítmény mellett varázsütésre fejlett piacgazdaság jön létre ausztriai életszínvonallal?
Szép álom, de akkor is csak álom.

Viktus 2012.02.10. 15:01:01

@DArchAngel:

Most mi a baj? :O

A BKV olyan , mint az egész ország ... egy felső rétegnek nagyon szuper minden aki meg dolgozik az le van szarva.
Nem leszünk gyarmat ! mit képzelsz te??? ami jár az jár keményen megdolgoztak érte!

DArchAngel 2012.02.10. 15:05:32

@Viktus: Igen, ami jár, az jár. Remélem, meg is kapják mihamarább...

Kandeláber 2012.02.10. 15:10:29

@balatonikaboca: Te tanyasi tahó, keféld meg a kecskéidet, talán attól lenyugszol.

BolondIstók 2012.02.10. 15:11:46

Kérdezze már meg valaki azt a kis málészájú, orrtúró vitézy kölyköt, hogy erről mi a véleménye? És tarlósnak mi a véleménye? Hogy dögölne meg az összes vezetőnek nevezett naplopó.

Viktus 2012.02.10. 15:12:29

@Jani haverja:

Nem kell messzire menni a most bedőlt másik állami rettenet malév is bukarestbe 80-100 ezer forintért repült a wizz air meg féláron adja ugyanazt a távot, és magán cég még gondolom nyereséget is képez rajta ... a malév meg bedőlt így is.

A BKV érdekes veszteséges, de amiket átvettek vállalkozók pár vonalat azt tudják normális buszokkal veszteségmentesen üzemeltetni ....

Goyo 2012.02.10. 15:13:13

Gratulálok a szerzőnek, hogy sikerült belekevernie a fővárosi óvodák finanszírozását, amikor közismert, hogy az elmúlt 20 évben nem sikerült megoldani, hogy a főváros az elvárt szinten (megközelítőleg egyharmad - csakúgy mint az állami támogatás és az utasok által történő befizetések) támogassa saját tömegközlekedését. Az oka is közismert, az elszabott budapesti önkormányzati rendszer, amely nem biztosít elegendő központi bevételt a fővárosi önkormányzatnak, a kerületekből pedig nem lehet kipréselni.

Sokak számára jelentene gondot egyébként a BKV bedőlése, rákosborzasztó és pesthalálfasza lakosai valamint délbuda biztosan megszívná. Nem mindenhol profitábilis tömegközlekedést működtetni. V.ö. 7-es buszjárat és 144-es buszjárat!

lyken 2012.02.10. 15:13:44

@Kandeláber: A BKV csődben van. Csak állandóan belenyomnak egy "utolsó" löketet. Ha egy privát cég közszolgáltat és csődben van, akkor max. imádkozhat közpénzért, úgysem kap. De ha kapna is és arra költené, hogy a vezetői közt azonnali prémiumkifizetést kezdjen, menne a felháborodás hűtlen kezelés miatt. Teljesen jogosan. Állami cégeknél ez miért nincs így?

Versenyszférában, ha szar helyzetben van a cég, egyszerűen visszavonják a prémium kiírást. Akár decemberben, karácsony előtt. Állami cégeknél ez miért nincs így?

BolondIstók 2012.02.10. 15:14:34

@balatonikaboca: Te nagyon hülye! Én a fővárosban élek és elítélem ezt az egészet, ami a BKV-nál folyik. Mi köze van a budapesti lakosságnak a mocskos bkv üzelmeihez? Te nagyon kevered a szezont a fazonnal.

Viktus 2012.02.10. 15:16:29

@Goyo:

Te hülye vagy? vagy hülye vagy? nem a szerző keverte ide, hanem a Budapest főváros önkormányzata, amely azoktól zárolt pénzeket a BKV életben tartására.

Nem csodálom itt tart ez az ország ...

Fedőneve Lábos 2012.02.10. 15:16:48

Budai Gyula ilyenkor miért nem fontoskodik?

Goyo 2012.02.10. 15:19:52

@Viktus: Nem olvastam el a linkeket, hibáztam. Nem a szerzőtől gusztustalan, hanem a fővárostól.

Gratulálok egyébként a neveltetésedhez!

S.O.A. 2012.02.10. 15:21:25

@balatonikaboca: amennyiben te is balatoni vagy, légyszi ne égess minket az ostobaságoddal... az ország GDP-jének jelentős része Budapesten és környékén termelődik, amit többek között a BKV tart(ana) életben, ha az bedől, akkor a balatoni jég is recsegni fog hamarosan, Hummer és olvadás nélkül... ez a "sírjunk, mert vidékiek vagyunk" duma állandóan kiakaszt, pedig én büszke balatoni lakos vagyok és nem akarok Bp-en élni, mert szimplán utálom, de azzal se megyünk semmire, ha most elkezdjük a BP-vidék ellentétet...

Viktus 2012.02.10. 15:21:28

@Goyo:

Szíves elnézésed kérem én is tévedtem mégsem vagy hülye.

@Fedőneve Lábos:

Számolja a milliókat amiket külön ő kaphat kormánybiztos-képviselő ki tudja még mi szuper emberként.

jani888 2012.02.10. 15:21:48

Nem kell aggódni.Majd Dávidka rendet tesz..

blah 2012.02.10. 15:25:27

@jani888: hogyan? lámpaátállítással nem lehet mindent megoldani... :)

9-143 2012.02.10. 15:26:03

Jani haverja - Melyik kisebb fővárosban van 100 ft-os jegy átszámolva?

A fő gond az, hogy nincs meg a pénz a bérletkompenzációra és az ingyenes nyugadíjas utazások fedezésére. Amíg a vállalatok ezeket csak részben kapják meg, addig nincs lehetőség a racionalitás vizsgálatára.
Egy magán cég: a sofőr adja ki a jegyeket, és csak a zsúfolt időszakban megy. Nincs előírva a szolgáltatás a veszteséges időszakban. (pl. este a 7-es busz akkor indulna el minden megállóból, ha legalább az ülő utasok 100%-on vannak, és erre várna 10-20 percet. És nem lennének kedvezmények) - az alvállalkozó nem törődik semmivel, hanem a költségeit elosztja a km-ekkel és az elvárt profit arányában ajánl árat. Ez neki megéri. De ezt ő megkapja, a BKV a saját buszaira meg nem kap annyit.

Endrődi Vanda 2012.02.10. 15:26:48

Ideje lesz it is rendet rakni, a legnagyobb komcsi cég volt mindig, és a Posta. Kitakarítani az egészet az a megoldás.

Kandeláber 2012.02.10. 15:27:23

@lyken: Ne tőlem kérdezd, én is fel vagyok háborodva ezen a pofátlanságon (mármint a prémiumon).
Sajnos, a BKV olyan helyzetben van, hogy gyakorlatilag zsarolja mind a főváros vezetését, mind a kormányt. Tisztában vannak vele, milyen következményekkel járna, ha leállna a budapesti tömegközlekedés, ezért a végsőkig feszítik a húrt.
Ha csődbe megy, felszámolási eljárást kell indítani, és felszámolóbiztost kell kinevezni.
Ez sem oldana meg semmit.
le kéne cserélni (sokadszor) a felső vezetést, vagy mit tudom én.
Én igazából szeretnék viszonylag zavartalanul utazni Pesten.

Viktus 2012.02.10. 15:27:50

@9-143:

Tirana lehet a megfejtés :P

Le_Penseur 2012.02.10. 15:39:16

@Fedőneve Lábos:
Azért nem fontoskodik, mert azzal van elfoglalva, miért is jogos a neki járó 2.237.000 aprópénz.

"Az elszámoltatási kormánybiztos 2 millió 237 ezer forintos fizetésével csak azért nem veri fejét a bérplafonba, mert a szabály a politikusokra és az állami cégek vezetőire nem vonatkozik.

Budai Gyula jövedelme két tételből áll. A parlamenttől 1 millió 240 ezer 665 forintos tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást kap. Ehhez jön még a havi 997 ezer 200 forintos elszámoltatási kormánybiztosi fizetése."

Piacbarát 2012.02.10. 15:46:17

ezzel egyensúlyozzák ki az egykulcsos adóból adódó plusz bevételt...muhaha

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.02.10. 15:49:59

@Kandeláber: és eme zsarolás mögött ott áll fél BP népe

a nép!

-=büdösmackó=- · http://kigondoltam.blog.hu 2012.02.10. 15:51:23

bocs, csak 1 trackbackot küldtem, a többit a blogmotor ismeretlen okokból.

Kandeláber 2012.02.10. 15:53:17

@endike: De a népet- mint tudjuk - nem lehet leváltani, ellentétben bármiféle vezetéssel.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.02.10. 15:53:49

Ki kéne deríteni, hogy a BKV milyen külországi vállalatról lett palgizálva? Esetleg egy középkori kifosztoli bolgárkertészetről? ;-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.02.10. 15:53:51

Breaking news!

Lemondott a BKV vezérigazgatója!
"A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta." - BKK

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.10. 15:55:52

Félezer vezető beosztású BKS-s? Hány vonalon járnak a járműveik, talán 300-on?
Már többször is hangoztattam, hogy a MÁV-nál és a BKV-nál simán ki lehetne rúgni a létszám 10%-át és senkinek sem tűnne fel.

A legtöbb állami cégnél automatikusan jár a prémium, mert olyanok a célkitűzések, mint a magánszférában az alap munkaköri feladatok

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.02.10. 15:56:09

@Kandeláber: Így van. A nép pedig olcsó BKV-t akar, akár az ország (még jobban) eladósítása árán is.

Mert a nép kétpofára habzsolja a hitelt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 15:56:26

@zero: Majd lesz helyette egy másik hasonszőrű...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.10. 15:57:53

@t_m_s: Igen, minden tömegközlekedési cég dolgozától vegyék el a benzinkártyát és a céges kocsit! Kapjanak helyette fényképes, névre szóló, nem átruházható bérletet a családtagjaikkal együtt.

Endrődi Vanda 2012.02.10. 15:59:27

Sosem értettem, hogy milyen nép lakik a fővárosban, ahol olyan szennyesek és lepusztultak az ülések A szemetelésről és a rombolástól nem is szólva.
Debrecenben tiszta és rendes villamoson és buszon közlekedtem. Mintha nem egy országban élnénk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.10. 15:59:28

@eric: Az alkalmazottak száma átlagosan 12 745 fő volt. Ebből szellemi: 2199 fő, tömegközlekedési járművezető: 5101 fő, egyéb fizikai: 4782 fő, egyéb foglalkoztatott 728 fő. A járművek száma 2828.

öregember a kocsmából 2012.02.10. 16:00:11

Na akkor most a szakszervezetek mondják azt a tagjaiknak hogy a tegnapi naptól fogva munka:STOP.Aztán ha a utazó közösség elkezd háborogni hogy ezt most hogy képzelik akkor irányítsák őket ezekhez a sza.....hoz hogy ott tessék reklamálni hogy mért nem járnak a járatok.Aztán ha a vezetés ugat a melósoknak hogy gyerünk dolgozni akkor tőlük is is megkaphatják a prémiumukat.

Én nem szoktam magam felhúzni semmi ilyen dolgon mint amikről itt is irtok mert szerintem felesleges idegeskedni ilyen dolgokon addig amíg csak a szánkat jártatjuk de ennél a posztnál nekem és ökölbe szorult a kezem pedig még csak nem is vagyok Budapesti.

Piacbarát 2012.02.10. 16:00:22

@Endrődi Vanda: kb 5x annyian élnek...karbantartás hiánya...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.02.10. 16:00:27

KÁTYÚVÁROS

Kátyútömeg gátol utat,
Mindenki kiutat kutat.
Elterelés, vili-pótló,
BéKáVénak kén' sok pót-ló,
Annak elég bármely ösvény,
Nem benzinre költ, ki fösvény.
Kettős nyereg a ló hátán,
Pont egy utas férhet rá tán,
Elöl ül a karszalagos
Ellenőr, ki gyakran zabos,
Őkegyelme sose viccel,
Lehajítja, aki bliccel,
S jöhet következő utas,
Elbocsájtott benzinkutas,
Ki újabban zabot árul,
Elénk zab-kút képe tárul.
Budapest most kicsit romos,
S ötletemtől lócitromos
Lesz itt minden, ami épül,
Rárakódván trágyapépül.
Metró lesz itt, fényes jövő!
Utolérünk, Zalalövő!
Az legalább nem íly sáros,
Bajnok lesz a Ferencváros!!!
:)

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.02.10. 16:03:20

@Fedőneve Lábos: mert ő elszámoltató itt meg leszámolták a pénzt teccikérteni.

Endrődi Vanda 2012.02.10. 16:04:00

@prof...de nem dr felebarát:
Jó, de fele annyi ember is lehet koszos, meg igénytelen. Nem tudom, de nekem feltűnt, hogy egy jó ideje, olyan arcok jelentek meg, amitől simán ránézésre kolerát lehet kapni. A vandálok is megsokasodtak.

-=büdösmackó=- · http://kigondoltam.blog.hu 2012.02.10. 16:04:41

@zero:

keresem a BKK oldalán a hírt, de nem találom.
benyomnád a linket?

köszi

zft · http://www.fitness-terem.info/ 2012.02.10. 16:04:51

Ugyanezt eljátszották néhány nyugati banknál:
A sokmilliárd dolláros bankmentő-csomagokból pár milliárdot rögtön kiosztottak maguknak a bankárok.

Ők kicsit nagyobb tételben csinálták. Ezért(BKV) 5 év, azért(bankok) kötél járna normális rendszerben...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.10. 16:05:55

@endike: Milyen nép? A pestiek utálják a BKV-t, ennél csak azt utálják jobban, ha zsarolnak és sztrájkolnak a BKV-sok.

-=büdösmackó=- · http://kigondoltam.blog.hu 2012.02.10. 16:07:11

@-=büdösmackó=-:

köszi zéró nem kell a link, fészbúkon megtalálva.

Piacbarát 2012.02.10. 16:07:31

@prof. dr. Caesar Napoleon: zero tolerancia...

de egy normális döntés..vagyis annak tűnik...talán még vannak ilyen vezetők, emberek...

vernarancs 2012.02.10. 16:08:03

Premium bazzeg? Mire fel? Az annak jar aki valami pozitivumot tud felmutatni. Ezeknek a szarhaziaknak vagyonelkobzas jarna. Le kene sittelni az egesz vezetoseget.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2012.02.10. 16:11:54

BKV-soknak minek szolgálati autó? Ott a BMV (Busz, Metró, Villamos), használja azt. Amúgy ezzel már tenni kéne valamit, ha mást nem, Tarkós a gazdája (tudtommal), nem a BKV-hoz, hanem az ő ablaka alá kellene menni tüntetni. Az ő kutyái, ha odaszarnak valahova, azt szedje fel ő, és nevelje meg őket.
Amúgy nem ezek voltak azok? bkv.hu/hu/menedzsment. Jó lenne tudni egy névsort, és konkrétan azokat kitenni valami szégyenfalra.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2012.02.10. 16:14:27

@zero: És a többi? Azok még mindig a cégnél fingják az ellenszelet?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.02.10. 16:15:07

"A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta."

hehehe, azért a prémiumot még volt pofája előtte felnyalábolni...

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.02.10. 16:20:32

Egy kérdésem lenne: a lemondott vezérigazgató kapni fog végkielégítést?

fakopács 2012.02.10. 16:24:01

@balatonikaboca: "ja amit zabáltok annak is egy része vidékről ered!!...." -Te faszfej! Te csak túrd a földet, mert a GDP 40 százalékát mi termeljük, a te árud a mi adónkból van támogatva és olcsóbban megkapnánk külföldről. Úgy hogy kussolj paraszt!

Sicc 2012.02.10. 16:25:59

Vissza kell fizettetni, és kész.

K0vasz 2012.02.10. 16:26:00

Ezért (is) várom már, h becsődöljön az egész... az a néhány száz kivételezett NAGYON jól jár vele, mindenki más meg csak szopja a faszt...

K0vasz 2012.02.10. 16:26:51

Esetleg némi kompenzációként meg azt is el tudnám fogadni, hogy ennek a pár száz jómadárnak néhány hónapig riksákon kelljen huzigálnia egész nap az embereket. Az azért némiképp helyretenné a lelki békém:)

Kandeláber 2012.02.10. 16:27:13

@endike: "A nép olcsó BKV-t akar"- érdekes, tavalyelőtt Molnár Csabi MASZOP-os főpolgármester-jelölt a tömegközlekedés ingyenessé tételével kampányolt, mégsem szoptuk be.
Vagy lehet, hogyha megválasztjuk, már ingyér' metrózunk orrba-szájba?

fakopács 2012.02.10. 16:28:39

Ha jól emléxem a Fidesz valamit dünnyög5t a Szalainé által felvett cuccos miatt amikor a maszop volt ármányon. Most hol a fideszes morgolódás?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.02.10. 16:30:05

@fakopács: GDP-ből nem lesz kaja. a szolgáltatóipar "termékeit" nem lehet ám megenni.
(szolgáltatóiparban dolgozom...)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.02.10. 16:30:46

Ja, még egy kérdés! Ha esetleg Vitézy emiatt leVitézlyk (bocs!), neki mekkora összegű végkieg. jár majd?

fakopács 2012.02.10. 16:35:34

@xaba99: De a szolgáltató ipar bevételéből a fodrász tud a Lidlben vásárolni. Ez EU-ban vagyunk, nem a cserekereskedelem korában.

Piacbarát 2012.02.10. 16:38:12

@King of Shadows: mondjuk mondjon fel/le..akkor semekkora...

kvadrillio 2012.02.10. 16:39:42

eLÉG VOLT ENNEK AZ ORSZÁGNAK A bkv VÍZFEJ, mostanra már a BKK-val 2 vízfejet kell premizálni 2x annyi pénzzel !

miközben a dolgozók nagy része már az éhenhalás szélén tán torog...

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.02.10. 16:40:49

Ez a vidék vs. főváros vita annyira felesleges srácok... Van itt elég mocsok amin lehet rágózni, ne egymást marjátok, egyikőtöknek sincs igaza! :)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.02.10. 16:41:10

@prof...de nem dr felebarát: Azt nem fog. Szerintem előbb vereti szét Tónival a BKK-t maga alatt, és akkor "létszámleépítéssel" távozhat...

Psi Holo · http://psiholo.blogspot.com 2012.02.10. 17:01:00

Gyökeresen más megközelítésben: psiholo.blogspot.com/2012/02/szurke-tipusu-megszallas.html = ha ki is akadsz, belül maradj nyugodt!

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.10. 17:03:18

@nincsensapka: úgy tűnik csak egy embernek van vér a pucájában. Vagy nincs elég vastag bőr a képén.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.10. 17:04:43

@kvadrillio: nem csak a BKV dolgozók egy része tántorog az éhenhalás szélén, mindenféle dolgozók nagy része a nyomor szélén táncol...

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 17:13:34

@online távmunkás: Nem a 10 %-ot. 90-et!!!!! A sok mocsok léhűtő mi a szart csinál hatalmas pénzekért?Legalább álljon neki vederrel,és ronggyal a villamosoknak,buszoknak,és tegyen érte valamit,hogy elviselhetőbb legyen a bkv.Rengeteg ember dolgozik közmunkásként,hogy nem sül le a bőr a "vezetőink" pofájáról,havi 43 ezer forintért .Rothadt bagázs.@King of Shadows: Ha egy kicsit is ember,nem veszi fel.DE !!!!!! Majd valaki lenyúlja helyette.A qrva életbe.

Sparti300 2012.02.10. 17:14:23

Nyilvános kivégzést kellene tartani a Hősök terén mint Kínában (6lövetűvel). Aszem 1 pár hónap alatt rendbe jönne az ország GDP-je, meg rend lenne abban az elbaszott, kibaszott emberek fejében is, akik szét rabolták és tönkre tették az országot. Egy 63mm-s tüzes vascsövet kéne a seggükbe dugni ennek a sok homokos, pingvinruhás cóbi bűnözőnek, vagy 9mm-s ezüst golyót az orrlyukába.

Bee-zony 2012.02.10. 17:18:31

"A BKV Zrt. vezérigazgatója a mai napon írásban felajánlotta azonnali hatállyal történő lemondását Tarlós István főpolgármesternek. A főpolgármester a lemondást elfogadta."
Kiesett egy csavar a gépezetből. Ettől fog megváltozni a rendszer? Persze hogy nem. Pótlásra kerül a csavar, és minden megy tovább, a teljes csődig.
A megoldás: ha nem tetszik a rendszer, csinálj másikat. Persze abban már nem lehet benne a Fidesz sem, mert ők is a régi rendszer része.
Van egy nagy szeméthalom, aminek a természetes lebomlása nagyon hosszú ideig tart, úgyhogy esélyes a tisztítótűz.
Az élősködő, szar emberek miatt a BKV is el fog érkezni a végállomásához. Szerte a világban megvan a tömegközlekedés BKV típusú vízfejek nélkül. Itt is meg lehet oldani – a vállalkozónak legyen járműve, menetrendje, és ne legyen agyonadóztatva –, csak az átállás időszaka és módja a kérdés.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.10. 17:21:49

Lemaradtam, szombaton hol és mikor lesz a szimpátiatüntetés a budapesti városvezetés és a kormány mellett? Mert gondolom már szervezik ennek a hírnek a hatására...Még több prémiumot követelek a BKV felső vezetésének! Viktor legyen király, fagyon gyorsabban a Duna!

sanyix 2012.02.10. 17:22:24

A kurva kibaszott picsába hogy ennek soha nem lesz vége!
És ezek a tetvek el is sétálnak az összes pénzzel, később sem fogják behajtani rajtuk, pedig alap lenne 10 év sitt MINDEGYIKNEK, az összes vezetőnek.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.02.10. 17:24:42

@Dr.Betépett felhasználó: Nálam az ember ott kezdődött volna, hogy el sem vállalja arra hivatkozva, hogy kevés ő ehhez.

Pedig nekem lennének ötleteim, hogy mit lehetne kezdeni a BKV-vel... :)

Logan Grimnar 2012.02.10. 17:25:51

A prémiumokat az utolsó fillérig visszafizettetni banki alapkamattal együtt, a kiutalást engedélyező felelősöket pedig börtönbe vetni.

Kamazszutra 2012.02.10. 17:27:00

Hűtlen kezelésért és sikkasztásért feljelentést kell tenni a BKV-nál ismeretlen elkövetők ellen. Aztán nézzük majd, mi derül ki. Egyértelmű, hogy a vállalat azért van csődben, mert vannak, akik abban akarják tartani. Felesleges bármi pénzt oda betolni, menjen csődbe azt viszlát. Az emberek többsége a sztrájkjaik alatt is megoldotta a közlekedését, lesznek majd magánszolgáltatók, akik ezt elvállalják. Távolsági buszozásban működik, miért ne működne lokálisan. Csak azt nem szabad hagyni, hogy a BKV tulajdonát olcsón felvásárolhassa bárki, mert erre megy ki az egész -a teljes infrastruktúra olcsón magánkézbe. Csak az MSZP lecsúszott a privatizálásról korábban, szerencsére.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:27:05

@zero: "Ízlelgessük egy kicsit ... a gyakorlatilag csődben lévő szocialista nagyvállalatnál negyedéves prémiumok vannak."
Én ízlelgetném, csak azt nem értem, hogy hogyan lehet szocialista, amikor másfél éve úgy a kormány, mint a főváros a Fidesz kezében van? Vagy már ők is szocialisták?
Köszönöm az infót, ezt eddig nem tudtam.

M&Ms (törölt) 2012.02.10. 17:27:56

@Himpellér: Igen erre már én is gondoltam, az egész csak arra jó, hogy összeugrassza a két oldalt, mint minden más területen is ez megy. Magyar essen a magyarnak elvégre így kell ezt nem?

Egyébként sajnos, amíg ilyen vízfejek és pártkatonák lesznek a BKV fejesei, addig nem történik érdemi változás. Több mint 2 éve pattant ki ez az egész végkielégítési botrány, azóta gyakorlatilag semmi sem változott. Azon kívül, hogy a szakadék szélén lógnak. Ugyanakkor a járműpark cseréje már nagyon megérett lenne, mert lehet eljön az idő, amikor egyenesbe jönne a költségvetésük, de nem lesz mivel menni, mert addigra a selejt érett jármű sem fog már menni. Pl. az Ikarus 200-as család esetén ez a helyzet.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 17:30:16

@King of Shadows: Nekem arra lenne,hogy mit kellene kezdeni hazánkkal,és a rajtunk tollászkodó,dölyfös,rabló bagázzsal.
Sajnos,nincs meg hozzá a phdbkvDr-lóf@sz végzettségem.No nem baj,reggel kimegyek az Ecserire,és veszek egyet.Hátha felkérnek álamfőnek,ne legyen már akadája.......

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 17:32:03

@Kamazszutra: Az mszp,és a fityisz kart-karöltve állnak most is .Nem tűnik fel?Ma én lopok,holnap te,..........ma én,holnap te,.....stb,stb.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:32:41

@zero: Csak azt nem értem, hogy Vitézy Dávidka, Orbán unika öcsikéje mit csinált eddig másfél év alatt, ha még mindig itt tartunk! Ja, hogy felvette a rokonnak járó jó nagy lóvét, s ezzel minden elintézve. Lázár, akit szintén utálok, valamelyik nap elszólta magát, hogy minek egyáltalán a BKK. Utána viszont biztos eszébe jutott a főnöke, mert elkezdett magyarázkodni.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:34:38

Vagy az a BKK nagy érdeme, hogy 50 millióért átprogramoztatták a körút jelzőlámpáit és a villamosok nyertek 2, igen KETTŐ percet. Szerény ötven millióért!

M&Ms (törölt) 2012.02.10. 17:35:40

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: az nem Lázár volt, hanem a másik díszpinty Rogán.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.02.10. 17:36:25

@M&Ms: Pontosan! Oszd meg és uralkodj! Ennyi a történet és az amúgy is ingerült magyar ember könnyen összeugrasztható. Utáljuk a rendőrt, a bkv ellenőrt a nyugdíjast, mindenkit!

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 17:37:47

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Dávidka túrja a qrva nagy orrát a csepegős,lógó pittye felett,és vágyik haza a kifestőkönyve,a szagos radír,és a terepasztala után.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:38:15

@M&Ms: Valóban, de egyre megy. Egykutya mindkettő.

9-143 2012.02.10. 17:39:32

Láttam az SZKT (szegedi tömegközlekedési cég) korábbi prémiumfeladatait az igazgató részére. Korrektnek tartottam őket. Ott az igazgató az újság szerint bruttó 432ezer ft-os alapbéren volt. Ehhez képest kaphatta meg a prémium %-ait. A közlekedés finanszírozásába a város is beszállt, ott a cég kezeli a parkolást, és az ebből jövő bevételekkel együtt 0 körüli eredményt értek el. Ott is volt hitelfelvétel, amivel 12 használt villamost vettek, és újítottak fel nagyrészt Szegeden és 6 csuklós troli felújítása és 6 szóló, alacsonypadlós troli összeszerelése valósult meg belőle. (kb. 750 millió ft hitel, a saját munkával együtt kb. 1,2 milliárd ft érték létrehozása). A cég az évek során korszerűsítette a járműparkját és fejlődött.
A BKV esetében a finanszírozás nem megoldott. Erre egyedül egyetlen igazgató, vezérigazgató sem képes. A hitelfelvétel nem járható út a modernizációhoz, mert nincs hitel. A Combinó 40 milliárd körüli hitele tette rendbe a villamos ágazatot a többi ágazathoz képest, mivel így csökkent a járművek átlagéletkora. Ha azt mondják, hogy itt van 130 milliárd ft, és működtesd a céget, akkor lehet számon kérni a fejeseket. Ha a 130 helyett 90 vagy 100 van meg, akkor nem lehet ennyi pénzt a semmiből előteremteni saját hatáskörben.

M&Ms (törölt) 2012.02.10. 17:40:03

Mondjuk arra is kiváncsi leszek, hogy a beléptető rendszeres, elektronikus kártyás tervekből is mi valósul meg. 15 miiliárd HUF nem terem minden fán.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:40:15

@Himpellér: Nos erre kellene már minél több embernek rájönni és egymás utálása helyett összefogni a valós utálandók ellen!

2012.02.10. 17:41:15

Gondolom előtte még elutalták neki a prémiumot.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:41:40

@9-143: No ne félj a pénznek lesz helye. Már készült nálunk egy beléptető rendszer. Igaz az a stadionokba, de milyen faszán működött. (a lóvé átutalása)

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2012.02.10. 17:42:59

@Dr.Betépett felhasználó: Az nem lesz jó. Magas hivatalokba csak olyat fogadnak el, amit a saját beosztottaid bíráltak el. Vagyis megállapították, hogy megbízhatóan elsajátítottad a fénymásológép kezeléséhez elengedhetetlen képességeket...

9-143 2012.02.10. 17:43:10

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:34:38
Vagy az a BKK nagy érdeme, hogy 50 millióért átprogramoztatták a körút jelzőlámpáit és a villamosok nyertek 2, igen KETTŐ percet. Szerény ötven millióért! ű

44 millió ft elköltésével sikerült 2 db 800-1000 millió ft-os villamost nyerni a közlekedés számára. Mivel a villamosok fordulóideje csökkent, így a megnyert 2 villamos ott vagy máshol elvileg felhasználható a hálózaton belül. Ez egy jelentős tétel.

komplikato 2012.02.10. 17:50:08

Lemondós cikkben van egy ilyen rész:
"felmondták a plusz juttatásokat is tartalmazó kollektív szerződést, hogy spóroljanak,"

Nincs két napja, hogy halottam erről beszélni BKV dolgozókat. Arról beszéltek senki nem mondott nekik semmit, hivatalosan meg hó végén/elején tudják meg mi van a kollektív szerződéssel. Gondolom majd pusziért bemennek dolgozni éjjel, meg ünnepnapokon ezután is ... mert ugye az új "vicces" munka törvénykönyve alapján nagy pótlékot nem kap senki, már ha.

Kamazszutra 2012.02.10. 17:52:55

@Dr.Betépett felhasználó:
ezt én is tudtam. Ma ez lop, holnap az. A megoldás: ma ezt csukják le, holnap azt. Engem nem zavar, ha lopnak, csak csukják is le azt, aki csinálja.
Figyelmesen csak ezt kellene elolvasni:
Btk. 319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.
(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz.
(3) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt,
d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz.

Az első mondatban benne van a lényeg. Most mondja valaki azt, hogy erre ez nem áll.

komplikato 2012.02.10. 17:57:50

@Kamazszutra: Idehaza nem a törvényekkel van a baj, hanem azok betartatásával, kikerülésével vagy azzal, hogy egyik emberre enyhén másra ugyan azért súlyosan számít. Törvények vannak mindenre jól. Csak a végrehajtás is leszarja.

ビンセント・ベガ 2012.02.10. 17:58:01

A patkány elhagyta a süllyedő hajót...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.02.10. 18:02:52

Na!
Legalább jó helyre költötték el! Így biztos nem megy csődbe a BKV! MegaLOL!
Most hallottam a Kossuth rádióban, hogy a vezérigazgató le is mondott már az ügy miatt! Nagyon helyes! Még egypáran követhetnék a tettét!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.02.10. 18:03:32

Itt az ideje, hogy szépen mindenki femenjen a nagyszülők padlására, és előkotorja nagypapa lezsírozott davaj-gitárját.

Sicc 2012.02.10. 18:07:51

Demszky Gábor melyik börtönben tölti az életfogytiglant? ...

komplikato 2012.02.10. 18:08:06

@ビンセント・ベガ: Vitézy elvtárs még ott van azon a hajón ... hatalmas szakértelmével. Most nehogy valaki nekiálljon vetíteni, hogy a BKK külön cég.

Dixi. 2012.02.10. 18:15:07

@Sandman (KaraKum): Azt hiszem a linkedet hidegre tették a facebookon..

.Ez a tartalom jelenleg nem elérhető
A kért oldal nem megjeleníthető. Lehet, hogy ideiglenesen nem elérhető, esetleg már nem létezik, vagy nincs jogosultságod megtekinteni.

Vissza a kezdőlapra

Facebook © 2012 · Magyar
Rólunk · Hirdetőknek · Oldal létrehozása · Fejlesztők · Álláslehetőség · Adatvédelem · Feltételek · Súgó

jud70 2012.02.10. 18:20:37

Érdekes nagyon az ügy.
2011. december 30-n született egy Kormány határozat, amely megtiltotta a köztulajdonban álló vállalatoknál a prémium, prémiumszerű juttatás, a jutalom és minden jutalomszerű juttatás kifizetését még akkor is, ha az 2011 évre vonatkozó teljesítmény értékelési rendszer teljesítése alapján lenne jogos. Minden juttatásra kiterjed akár munkaszerződésben vagy kollektív szerződésben van rögzítve.
Úgy tűnik a fiúk a BKV-nál ne tudták ezt a mondást. Egyébként szégyenteljes. Az egyszerű trolivezetők kb. 20 túlórával keresnek nettó 150-160 e ftot maximum, tehát úgy, hogy a törvényes unkaidő felett dolgoznak 20 órát pluszban. A járművet fél órával előtte át kell venni amit senki nem fizet. A járművek 40 -50 évesek a baleset ilyen járművek műszaki állapota miatt a járművezető felelőssége. Ezek az emberek veszítik el a bérük kb. 40 %át + elvették a családtagok utazási kedvezményét amely 2 gyermeknél és egy feleségnél 20000 ft többletkiadást jelent. Siralmas fentiek tükrében az eljárás.

komplikato 2012.02.10. 18:25:13

@jud70: Nem figyeltél, a törvény dec. 30-án jött igaz? Ez a prémium meg év utolsó negyedévi prémiuma, csak eddig nem volt miből fizetni. Szóval nem hülyék, gyorsba kiutalták maguknak a törvény előtt Csak nem jött be így sem. Az "ügy" kirobbanása meg azért vicces, mert ezekről a prémiumokról már volt szó decemberben is, aztán valahogy elült a felhajtás.

Asztalos Gábor 2 2012.02.10. 18:25:41

@9-143:

"butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 17:34:38
Vagy az a BKK nagy érdeme, hogy 50 millióért átprogramoztatták a körút jelzőlámpáit és a villamosok nyertek 2, igen KETTŐ percet. Szerény ötven millióért! ű

44 millió ft elköltésével sikerült 2 db 800-1000 millió ft-os villamost nyerni a közlekedés számára. Mivel a villamosok fordulóideje csökkent, így a megnyert 2 villamos ott vagy máshol elvileg felhasználható a hálózaton belül. Ez egy jelentős tétel. "

a 4-es metróról nem is beszélve, ahol hasonló nagyságrendű időmegtakarítást nem 50 millióba, hanem a tízszeresébe kerül.

a bkv meg ott cseszte el, hogy a fővárostól nem követelte a neki jogszerűen járó pénzeket.

komplikato 2012.02.10. 18:27:13

@jud70: Akkor ad hozzá, hogy ha nem kamu a kollektív szerződés bedarálása, akkor az új munka törvénykönyve szerint a pótlékaik nagy részének is pápá.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2012.02.10. 18:28:25

Egyszerűen hánynom kell ettől.

@jud70: Inkább ne írd nagybetűvel a Kormány szót, nem érdemlik meg. Gondolod, hogy egy ilyen határozatról ne értesítették volna előbb a cimbiket a BKV-nál? Undorító, mocskos gazemberek egytől egyig. Nem találok szavakat a felháborodástól, komolyan:((((

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:29:15

@Sandman (KaraKum): Látod, pedig ő nem kapott prémiumot. (csak igazgatóktól lefelé) Az ő bűne az, hogy engedélyezte.

Horizont 2012.02.10. 18:32:02

Lemondott a vezérigazgató? Oké! És megindult a jogtalanul felvett prémiumok visszafizetése is?
Ez a prémium kb. 51 000 bérlet ára!!!!
Nem értem azt sem, hogy miután az MSZP kormányzása idején kiborult a bili a BKV-ban , akkor hogyan lehet, hogy idestova 2 éves Fideszes vezetés se tudott csak egy ici-pici rendet rakni, rajtuk tartani a szemüket. Vitézy pajtás is milyen aktív volt ellenzékben, hogy tudta mindig a tutit, tessék most tüzelőhelyzetben van, és még pufogtatásra se futja az erejéből.
Ezt megmagyarázhatná valaki:
a prémiumról: "a közgyűlés azért szavazott meg, hogy a vállalat működése ne lehetetlenüljön el"

Peetee 2012.02.10. 18:32:22

Lemondott, és?
Ő most még egyszer (kétszerhármoszor) kap zsíros pérmiumot, amiért véget ért a gyümölcsöző románc.
És jön majd egy másik, aki ugyanúgy kiosztja tavasszal az 1/4éves 5-600milliót, mint az elődje.
Nem változik semmi....

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:32:44

@Asztalos Gábor 2: én nem vitatom, hogy a fordulóidő csökkent. Én csak az 50, illetve a Te számodat figyelembe véve a 44 milliót tartom soknak egy átprogramozásért.

Rókakígyó 2012.02.10. 18:32:50

ez a Család (vezetés) soha, DE SOHA nem hazudott, lopott vagy csalt. Ezt már tudjuk nagyon régen. Vannak dolgok, amiket nem értünk: miért lett Mr 10 százalékból valaki Mr 20% vagy hogy hova tűnt a kábelcsatornákról a CNN, de előbb-utóbb elmagyarázzák ezeket is. Szerencsére a jelenlegi Családnál minden kiszivárgó ügy - amiből egyre több van - 10szeres kárt okoz az előző Családhoz képest. Csakhát közben elmúlik az életünk és az utódainkat már nem irigyeljük.

Rókakígyó 2012.02.10. 18:34:42

@Horizont: Vitézyt ne bántsd! Ő a Nemzet Vezetőjének Spanja. Amíg a felügyelőbizottságban ült, első kézből megtanulta hogyan kell lopni, csalni és hazudni. Éppoly korrupt mint bármelyik rokona.

2012.02.10. 18:36:53

@zero:
és akkor mi van, ha lemondott? a sz.r rotyog tovább....

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:41:43

@9-143: Igen, két villamos valóban jelentős tétel, ezt elismerem. Azt viszont változatlanul állítom, hogy egy átproramozásért 44 milliót kifizetni, felér a hűtlen kezeléssel. Azt ne felejtsük, hogy most csak a körútról van szó!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:45:58

@M&Ms: No ne félj a pénznek lesz helye. Már készült nálunk egy beléptető rendszer. Igaz az a stadionokba, de milyen faszán működött. (a lóvé átutalása)
Ezt Neked akartam küldeni, de elirányítottam!

2012.02.10. 18:46:12

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
a fidesznyik robotokat valaki nem tudná átprogramozni? :):):) esetleg kilőni a fő szerver energiaellátását?
AZ ELLENÁLLÁS HASZTALAN

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.02.10. 18:46:24

Megint az a kurva nagy baj, mint általában: a fejbefosott kisemberek képtelenek összekapaszkodni és együtt fellépni azok ellen, akik a fejére fosnak.

Hiába a gyalázatos sztrájktörvény, össze kéne beszélni, hogy pl. Február 25-én reggel 8:00-kor MINDEN villamos, troli, metró, buszvezető megáll ott, ahol éppen van, bemondja, hogy "kedves utasok, totális sztrájk van mostantól" majd kiszáll a járművéből és elsétál. Mi a francot tudnának ellenük tenni? Kirúgják mind? Tegyék, aztán próbálják őket pótolni. Bíróság elé állítják őket mind? Ugyanmár! Az volna, mint a taxissztrájk idejében, a kormány szépen lemenne kutyába, mert kurvára nem tudna mást tenni.

Álom, álom, édes álom...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:47:38

@Rókakígyó: Az átprogramoztatást ők csináltatták. Abból a 44 millióból kiváncsi lennék, hogy mennyit vitt haza Dávidka.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:49:43

@Belpo: No látod, az nem 44, hanem még 440 milliót is megérne! Adjuk össze, én is beszállnék.

dr. trafik nomac 2012.02.10. 18:54:50

@9-143: Sot ha az orosz gazvazeteken csapot cserelnek azzal egyensesen 2000milliardot sporolnak, mert ha nem mukodnke akkor nem lenne gaz, zsenialis ! Egyebkent pont ez is egy altalanos velekedes, azert is tartunk ott ahol. Mernok, es manager vagyok, mar regota foglakoztat, ez a lampavezerles dolog, mert velemenyem szereint katasztrofalisan vacak, de errol a nyaron volt is totalcar cikk, ami gyorsan el is lett felejtve. Mondjuk ha csinalnak rendes szimulaciot, osszedugjak az agyukat, feltetelezve, hogy kozlekedesmernokok, akik lattak mar ilyet, nem kell feltalani a spanyol viszat sem, mondjuk az elejetol a vegeig, 10 ember, 1millio/fo koltseggel (nagylabon, rezsi, iroda, stb...), az ugy 10millio, viszont utanna olvastam picit, nem volt sem tervezes, sem szimulacio, egyebkent nem is feltetlen idokolt, igy viszont kb. 2-3 napos melo, de teszem azt, azert meg 3-an alairjak, igy legyen az egesz 1 millio, akkor mar csak x43 van, ami nem annyira rossz, allami beruhazsok ugy x100-al mukodnek. Ertelemszeruen az aktualis vezetoket, pl. aki soha nem hazudik, es lop, lampavasra huzva, le lehetne ezt a szorzto csokkenteni.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.02.10. 18:55:36

Index cikkből idézve:
(index.hu/belfold/budapest/2012/02/10/lemondott_a_bkv_vezerigazgatoja/)

"Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke azt mondta: erkölcsileg tarthatatlan volt a prémiumfizetés, mivel a dolgozóknak még a bérkompenzációt sem fizették ki, felmondták a plusz juttatásokat is tartalmazó kollektív szerződést, hogy spóroljanak, írja az MTI.

Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, „törvényszerű” volt a vezérigazgató lemondása, mert a kifizetések körüli helyzetet, valamint a keddi demonstráció miatt rá nehezedő nyomást nem tudta kezelni. A KEKSZ alelnöke egyetértett Gulyás Attilával abban, jogos, hogy az elmaradt prémiumot kifizetik, de az időzítés rossz volt."

"... jogos, hogy az elmaradt prémiumot kifizetik..." Lol!!!!
Ennyit a BKV-ról! LoL
Megérdemlik a jelenlegi helyzetet, amibe vannak!
Az egészet szét kellene robbantani a pics@ba!

2012.02.10. 18:55:53

atomot, könyörgöm

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 18:58:45

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "Az volna, mint a taxissztrájk idejében, " és a tömeg ugyanúgy melléjük állna, mint annak idején a taxisok esetében.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 19:00:53

@BPBP: és lehet, hogy a város ugyaúgy jobban járna, mint az ország a MALÉV bukásával.

2012.02.10. 19:02:54

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
a felvonuló fidesztrollok is?ugyanmá, azok akik ott kornyikáltak egerben? és ezért gondolom, hogy...
AZ ELLENÁLLÁS HASZTALAN

komplikato 2012.02.10. 19:03:33

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: És három nap után már aláhagyna a lelkesedés, mint a taxisblokádnál, meg a Kossuth téren ... meg úgy általában. Ha a polgárok képesek lennének kitartani 3-6 hétig, mint egy átlag nyugat-európai bojkott résztvevői TALÁN változhatna valami. :(

komplikato 2012.02.10. 19:04:41

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Azt erősen kétlem. Utolsó sztrájknál sírt a kormány szája, hogy ez az államnak napi 14 milliárd(!) kiesés.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.02.10. 19:05:38

@Kompli:

Nem kéne ide 3-6 hét. A mi drága vezetőinknek kb. 12 óra alatt kapná be a segge a gatyáját.

global001 2012.02.10. 19:07:17

Tényleg sok minden megváltozott mióta mindent a fidesz és a seggnyalói irányítanak ........

várúr, enrico lehet TAPSOLNI !!!!!!!!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.02.10. 19:09:36

@BPBP:
"Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, „törvényszerű” volt a vezérigazgató lemondása, mert a kifizetések körüli helyzetet, valamint a keddi demonstráció miatt rá nehezedő nyomást nem tudta kezelni. A KEKSZ alelnöke egyetértett Gulyás Attilával abban, jogos, hogy az elmaradt prémiumot kifizetik, de az időzítés rossz volt."

Végül is igaza van a szakszervezeti alelnöknek, amikor azt mondja, hogy a prémium kifizetéseknél csak az időzítéssel volt a gond, nem pedig magával a kifizetésekkel!
Nos teljesen egyetértek vele, én is későbbre időzítettem volna prémium kifizetését, mondjuk úgy 2060-ra, amikor már a BKV tisztességes és versenyképes szolgáltatást nyújt!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 19:13:08

@Belpo: Lehet, hogy ada is busszal szállítatta Széles Gábor, mint a pesti "békemenetre", fizetésért!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 19:15:29

@Kompli: szerintem három napi teljes sztrájk is megtenné a magáét. Nem értem ebben még azok a lusta görögök is tökösebbek, mint mi vagyunk?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.02.10. 19:17:55

Én sosem értettem meg, hogy a közbeszerzési törvény, állami vállalatnál, hogyan engedhet meg prémiumot...

Szerintem mindenkit lehet sittelni, akinek köze van a prémiumhoz, és akár vagyonelkobzás is szóba jöhet évekre visszamenőleg kártérítés gyanánt...

Frizuravarjú 2012.02.10. 19:22:24

Ezeket mikor akasztjuk fel végre?

Örzse néni 2012.02.10. 19:24:10

@Frizuravarjú: Semikor. A birka magyarral bármit meg lehet csinálni büntetlenül.
Meg is csinálják.

fakopács 2012.02.10. 19:27:27

@Con Storm: Mi köze a közbeszerzési törvénynek a prémiumhoz? A munka törvény könyvének van. A KBT-nek semmi.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.02.10. 19:31:04

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Ne rugózz már ezen a 44 millión... a 90%-át az EU fizette, nem a BKV.

Nem akarom védeni őket, mert hányinger az egész, de ez speciel "fillérekbe" került nekünk. (mármint az átprogramozás)

malloc (törölt) 2012.02.10. 19:32:32

szerintem ti ezt beszoptátok. Ez így volt eltervezve. Ha a bkv ellen hangolják a közvéleményt, nyugodt(abb)an becsődöltethetik. Aztán haversrácoknak oda lehet adni kilóra. Conspiration theory?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.10. 19:46:50

Hát ezen azért én is kiakadtam, amikor a Híradóban hallottam.
Hát b+
Azonnal vissza az összeset, és leváltani a teljes vezérkart, az a minimum.

komplikato 2012.02.10. 19:48:48

@malloc: Nem az. Lézer Jani megszólamlása az ügyben szerintem is ezt erősíti. Megkockáztatom ezért tették oda a Várszegit, eleve áldozati báránynak. Kérdés Ő tudta ezt és ha igen, mivel honorálják neki? Nagyon felfelé buktatni nem lehet, sem jó állásba eldugni pár hónapig. Szóval vagy marad a KP Nokiás dobozban vagy lehet átvágták és "viszi a balhét" tudta nélkül?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.10. 19:50:00

Érteni. Benne volt a szerződésben...
Milyen érdekes, hogy nekem akár 2 hetente is tud új szerződést adni a munkahelyem, ha a helyzet azt kívánja, pedig nem vagyok főnök.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.02.10. 19:50:32

@malloc: Gond nélkül csődbe mehet a BKV! Elmúltnyócév + Demszky kombó minden visz a témában, senkinek eszébe nem jutna, hogy 2 év alatt be lehetett volna avatkozni a folyamatokba és gyökeres átalakításon keresztülvinni azt a sz*rt amit BKV-nak hívnak. Tarlós egy Demszky klón, könyörög a pénzért nem kap semmit, hitellel fizetik a hitelt és a struktúrához nem nyúlnak. Lélegeztetőn tartják a halottat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.10. 19:55:28

@Énbagoly: Ha előbb olvasom, akkor csak idéztelek volna.

Jah, meg amúgy, ki írta alá azt a cuccot, ami engedélyezte az amúgy megtiltott kifizetést?!

malloc (törölt) 2012.02.10. 19:57:47

@Himpellér: csak nem mindegy hogy milyen a visszhangja. Tudod, a politikus szavazatot lélegzik...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.10. 19:58:54

@Jani haverja: azert elmondanam, a szocializmusban nem osztogattak ilyen premiumokat...

fővöcsök 2012.02.10. 19:59:14

Ha az érvényes munkaszerződés szerint jár az alvezetőknek a prémium, nem lehet visszafizettetni.
A BKV meg nem ezért megy csődbe, hanem pl. azért, mert hosszú évek óta a főváros nem fizeti ki a vállalatnak a megrendelt szolgáltatás ellenértékét, hanem helyette hitelfelvételre kényszerítette, a jelenlegi kormány meg zárolta a költségvetési törvényben előírt 32 milliárd normatív támogatást is, s az állam által adott (nyugdíjas, tanuló stb) kedvezmények ellenértékét sem kapják meg. Naná, hogy így csődbe mennek, prémium ide vagy oda. Azt mondta Orbán, elavult struktúrát nem támogat. Kérdem én, akkor minek van ott Vitézy és holdingja sok milliárdért a BKV feje fölött? Épp azért hozták létre a BKK-t, hogy modernizálják a struktúrát, de eddig egyetlen lépést sem tettek. Az a gyanúm, ugyanúgy becsődöltetik a BKV-t, mint a MALÉV-et, s már valszeg ott áll valaki ugrásra készen....Ez az egész prémium-dolog (ami valóban sérti a jó ízlést), a kormány önigazolásra fogja felhasználni.

fővöcsök 2012.02.10. 20:03:33

Ja, és a MÁV nemrég kapott több 10 milliárdot a kormánytól, s lám senkinek nem bántja az ízlését, hogy ott nemcsak prémiumokat, hanem jutalmakat is fizettek, a MALÉV-ről és egyéb állami cégekről már nem is beszélve.
A BKV meg mindig is a politika lábakapcája volt, most is az, s ez lesz a végzete.

Szolgafiú69 2012.02.10. 20:04:28

Jó lenne, ha a többi kis pöcs is lemondana, aki felvette a prémiumot az áldozatos munkája után!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 20:05:27

@Kőmíves Kelemen: tudom, hogy más lopásokhoz ez nem összeg, de tudod, hogy sok kicsi, sokra megy. (én csak az mondom, hogy egy program megváltoztatásáért nagyon sok, hiszen a program már készen működött, csak változtattak rajta)

tede 2012.02.10. 20:15:09

Ez azért durva dolog, látszik, hogy semmi nem változott a BKV-nál.
Egy ekkora adósságot felhalmozó cégnél nem lehetne semmiféle prémiumot kifizetni.
Az igazgató helyesen tette, hogy lemondott, de még helyesebb lenne, visszavenni a prémiumokat vagy levonni a fizetésekből.

Eizogembird 2012.02.10. 20:18:20

@M&Ms: Ki van az már találva,valami horror összegért adaptálják a tompika idejében vásárolt stadion beléptető rendszert .

etruszk 2012.02.10. 20:18:50

@9-143: Légy szíves és áruld el, hogy hová mehetne az a 2 db Combino a körútról amit így megspóroltak?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 20:23:49

@etruszk: miért? Utasok nélkül bárhol tud körözni. Vagy felrepülnek rá az utasok.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 20:25:52

@etruszk: Nézd meg "Dr. Betépett felhasználó"-t, ő már szárnyakat növesztett. Biztosan erre készül.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 20:28:14

@hagyma: A szocializmusban a legnagyobb bűn az volt, hogy épített magának egy kis nyaralót a Balatonon, vagy a Velencei tavon. Bárcsak itt tartanánk.

tede 2012.02.10. 20:30:30

A görögök is ezt csinálták. Ledolgozod a 8 órát? Prémium. Tiszta ruhában jössz dolgozni? Prémium.

Aztán hova jutottak, oda ahova a BKV is jutni fog, ha így folytatják.

Ezek után azt kell mondjam, igazat adok a fidesznek, ne csak a markukat tartsák a BKV ügyében az értintettek, hanem csináljanak végre valamit. Ott van a BKK is, mi a francot csinálnak azok a sok száz millióért?

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.02.10. 20:36:14

@tede:

A BKK-t létre kellett hozni, hogy orrtúró Dávidka, a Kedves Vezető pici rokonkája tudjon minek az élére beülni, meg felnyalni a 7 gurigás prémiumokat év végén.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 20:37:08

@Belpo: valami építőbbet nem tudnál gondolni???

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.02.10. 20:42:22

@fővöcsök:

"a MÁV nemrég kapott több 10 milliárdot a kormánytól, s lám senkinek nem bántja az ízlését, hogy ott nemcsak prémiumokat, hanem jutalmakat is fizettek"

Nekem sem sérti az ízlésem. Nekem mérhetetlenül bassza a csőröm.

komplikato 2012.02.10. 20:45:49

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "miért? Utasok nélkül bárhol tud körözni. Vagy felrepülnek rá az utasok."

Nem tud, egy zsák pénzért kellett átalakítani a körúti pályát a kombinókhoz és még utána is volt, hogy letépte a felső vezetéket, elgörbült a sín vagy simán nem tudta bevenni a kanyart. Tele volt rinyálva vele a főoldal.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 20:51:38

@Kompli: A Hungária-Róbert Károly krt-on tud. Ott volt a próbajárata.

mellékvágány 2012.02.10. 20:52:09

@etruszk: Szerintem még az a 4 millió is sok volt, amit mi fizettünk, de azt sem értem, hogy erre miért adott erre 40 milliót az EU, Mi az előnye, a 4 percen kívül?
A csúcsban az egyenletes követés miatt plusz kettő járat megy óránként, de minek? A csúcson kívül viszont ritkábban járnak mint korábban, mert így egyenlítik ki a csúcsidei pluszt.
Az autós közlekedés lelassult, állandósultak a dugók a Széll Kálmán és a Blaha, ill. a Corvin negyed és az Újbuda Központ között.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 20:52:36

@Kompli: Az a sok impotens f@sz..................mire vártál????

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 21:07:03

@mellékvágány: Igen, az az egész átprogramozás csak arra volt jő, hogy valami nagyot alkosson Vitézy Dávidka. Az, hogy közben a feltorlódott kocsit teleokádják füsttel a belvárost már nem érdekes.

komplikato 2012.02.10. 21:09:37

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Lehet, ott elvileg nagyobb az ív. Meg mondjuk a híd sem olyan szűkös, mint a Margit-híd ahol felakadt a kombinó. De a kis körutat tényleg ezért kellett átalakítani, no meg nem mellékesen a megállókat is.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.10. 21:15:36

@Kompli: Igen, azt tudom. Abban az időben volt a bejáratása, amikor az átalakításokat végezték.

komplikato 2012.02.10. 21:25:53

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Persze ez nem jelent semmit, lásd piros metro vonal átépítése. Szerelvények meg még mindig sehol a próbajáratot leszámítva :D

9-143 2012.02.10. 21:38:47

az összeggel nem tudok vitatkozni, nem tudom, hogy mennyibe kerül egy-egy ilyen hosszúságú szakasz modellezése, programozása. Lehet, hogy nem 2 ember 3 napi munkája, hanem sokkal több, mert sok variációt át kell nézni, átparaméterezni, vizsgálni. Gondolom, hogy ez lett a legjobb, még ha sokan szidják is az autósok közül.
Elvileg ebben az országban, és a cégben is a közbeszerzés, stb azért van, hogy jót és nem túl drágán vehessenek. - ok, ez naivitás - Az ütemes villamos jó lenne arra, hogy lehessen pontos megállóhelyi indulási időket megadni, és nem a 3-4 ill. 5-6 percezést.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 21:52:00

@9-143: Aztán mijaszarnak kellene ez?Ha a külvárosban a busz 15 percenként jár,és lekésed mennyit szívsz miatta?? Vazze 1-2 perc helyett 25-30- 35 ? Tényleg ennyire jól megy nekünk,,??????

kifordított nagyanyó 2012.02.10. 22:07:14

Bazz!Körülbelül félezer vezető beosztású ember!Kb. mind csókos meg haver ha prémiumot kapott!
Nem lehetne szerényebben?Miért jár ez nekik?Ha például nem a titkárnővel íratja meg a jelentést?
Még szerencse,hogy már elmúlt az elmúlt nyolc év,és már más a gyakorlat.
Na jóéjt!

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.10. 22:09:45

@kifordított nagyanyó: Ja-ja ,elmúlt a 8 év,de a pintyő szerinti két hét még nem.....

Asztalos Gábor 2 2012.02.10. 22:18:34

@mellékvágány:
"A csúcson kívül viszont ritkábban járnak mint korábban, mert így egyenlítik ki a csúcsidei pluszt."

ez kizárólag a bkv hülyesége, mert így akarnak "spórolni" ami valóságban nem sok megtakarítást jelent.

a fő előnye az egyenletes követés 2 percenként (egy perces lámpaciklussal), míg korábban 1,5-3-1,5-3 perces váltakozó követés volt a másfél perces lámpaciklus miatt. a 3 percből meg könnyen lehetett 4,5 perc a sok utas miatt.

2012.02.10. 22:36:15

és a kompenzáció mennyibe kerül egyibkint? hehe

egeszuton.blog.hu/2012/02/10/groteszk_5#comment-form

Frizuravarjú 2012.02.10. 22:55:49

Sosem megy csődbe a BKV. Két marokkal öntik bele a pénzt. A te pénzedet. Mint a cigánykeltető gépbe. Legfeljebb ritkábban jársz Havaii-ra. Vagy kevesebb bélszínt eszel. Nagy ügy.

dr. trafik nomac 2012.02.11. 00:16:57

@Dr.Betépett felhasználó: "Ha a külvárosban a busz 15 percenként jár," Marahol, felenk 20 perc, pedfig meg nem is a vilag vege. Viszont szerintem is pofatlansag, hogy a belvarosban minden sarkon megall valami jarat, pedig annyival nem nagyobb a nepesseg, ismerosom 2 saroknyi utra is bevarja a trolit, vagy a villamost ha mar van...

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.11. 00:42:20

@Kandeláber: meg lehetne oldani. Orangeways, VT Transman, Volánbusz készenlétbe állhatna (de vidéki volánok is részt vehetnének az üzemeltetésben), Fellegi is összehozhatott volna egy elvi megállapodást a kínai MTR-rel (metró üzemeltetésére - de még most sem késő, felőlem összehozhatja maga Nyerges Zsolt is), a villamos és troli üzemeltetése pedig lehetne a BKV romjain létrejövő, önkormányzati helyett állami cég feladata (de akár az osztrákokkal is lehetne egyezkedni egy ideiglenes vagy akár végleges kiszervezésről). ez egyrészt lehetséges alternatíva, másrészt a jelenlegi BKV zsarolási potenciálját is (már lehetőség formájában) szertefoszlatja.

Környezettudatos 2012.02.11. 05:06:05

@9-143: A körúti villamos zárt pályán halad. A lámpák régi ütemezése mellett is lehetett volna pontos megállóhelyi időket adni. Amit csináltak, az a dugó nevű jelenség....amiért dugódíjat akarnak majd szedni. Ezt csinálták és nem mást.

susztertangó 2012.02.11. 06:15:14

@fakopács: Külföldről, olcsóbban? Egészen addig, mig meg nem szűnik a az itteni "paraszti" élet mód. Utána az olcsón felvásárolt földeken hatalmas monokultúrák, akár olcsóbb/drágább külföldről hozott mezőgazdasági munkások.A tudás, ami a parasztságban van, elvész, ők pedig "felszabadulnak" a munkájuk alól-vajon mit fognak csinálni,kicsodák és mire használják fel az elégedetlenségüket és kinek az érdeke, hogy ennyi feszültség jöjjön itt létre? Úgy gondolom, ez nem az itteni állampolgárok érdeke. Üzleti érdekek.

gramercy 2012.02.11. 08:19:07

BAZMEG

normális országban ilyenkor fogják a villamost és megrohamozzák vele a székházat, a fasszopókat meg bekúrják egy metróba és RÁJUK GYÚJTJÁK

mia faszért nem sztrájkoltok faszorrú BÉKAvések???

Horizont 2012.02.11. 09:09:29

@Frizuravarjú:
Tényleg nem nagy ügy! Én lemondok EGY hawaii utamról és egy hónapi bélszínadagomról,
csak a Fideszért, mert megérdemlik.

@dr. gramercy: Talán ha kedvesebben biztatnád őket, nem sértegetve?:)

jud70 2012.02.11. 09:33:47

@Kompli: Szia. Te nem figyeltél! A Kormányhatározat azon juttatást is megtiltotta kifizetni, ami 2011. évre előirányzott prémiumfeltétel teljesítése esetén járna még 2011-re, de a kifizetése 2011. dec. 30-ig nem történt még meg, vagy a kifizetése folyamatban van, de az utalás még nem történt meg.
Ezt próbáltam leírni fenn is, de lehet, hogy nem volt érthető. Ezt olyan komolyan vették egyes társaságoknál, hogy még a nyelvpótlékot sem merték kifizetni, ehhez képest írtam, hogy nagy bátorság volt a fiúknál, vagy nem olvasnak sokat közlönyt:::)

jud70 2012.02.11. 09:40:04

@dr. gramercy: Ha elolvastad volna sztrájktv. rendelkezéseit talán nem írnál ilyet. Eddig a még elégséges szolgáltatás törvényi vagy bírói megállapítása nélkül nem lehetett jogszerű sztrájkot tartani. A magyar bíróságok több mint egy év alatt egyetlen sztrájk végzést sem hoztak, minden kérelmet valamilyen jogcímen elutasítottak ami a még elégségesre irányult. Ezzel még Gaskó Úr sem tudott célt elérni. Azt felvállalni, hogy a munkavállalókat jogellenes sztrájkba vigye, felelős szakszervezeti vezető nem gondolom, hogy megteheti. A jogellenes sztrájkban való részvétel rendkívüli felmondás alapja lehet a munkavállalónál is, magyarul azonnal kirúghatják. Most ezt is megoldották. A közkekedési tv-ek rendezték gyorsan, eldugva január 01-től a még elégséges úgy, hogy az az egyébként közlekedtetett járatok 65 %-a. (így mlékszem, de lehet, hogy 60%) Kicsit bonyolultabb , de kb. így lehet összefoglalni.Kérdés: Ekkor van-e értelme sztrájknak, ha a szerelvények 65%-a közlekedik. Bár, ha a 4-6os villamosnak csak a 65%-a megy, biztos okoz egy kis gondot.

jud70 2012.02.11. 09:47:31

@fővöcsök: Teljesen egyetértek veled, csak nem tudom, hogy egyesek ezt itt miért nem értik meg.
Mind a MÁV mind a BKV helyzete legfőképpen a Kormányzat hibája. A rengeteg kedvezményes jegy, az ingyen utazó nyugdíjas, a diák, a 26 év alatti, a csoportosan utazó stb. kedvezményét az állam meg kellett volna, hogy fizesse ezeknek a cégeknek. Ezeknek az embereknek is több, mint 10.000 ft ba kerülne egy bérlet, de az Állam a jogszabályok alapján kedvezményt ad. Azonban ezt a különbséget az Állam nem fizette meg ezeknek a cégeknek, sőt hitelfelvételre kényszerítette őket, sokszor állami garanciával-. ezeket azóta is görgetik a társaságok, fizetik a horror kamatokat, úgy, hogy az állami kötelezettség teljesítése esetén lehet, hogy veszteségük sem volna.

jud70 2012.02.11. 10:00:50

@Kompli: Van az új MT-ben egyébként pozitív is a munkavállalókra nézve. Pl. a KSZ lehetővé teszi a BKV-nál az osztott munkaidőt. Az Új MT ezt csak munkaszerződésben engedi szabályozni. Ez most jobb lesz a munkavállalóknak az MT alapján pl. Gondold végig, hogy reggel bemegy a járművezető 5.00 órára. Lehúz 4 órát. Végez 9.00 óra . Leül egy pihenőbe egy sz... r székre. Ott ahol már a fűtést minimalizálták, a villanyégőt sem cserélik -nem vicc- Ha eltűnik a villanykörte a pihenőbe maguknak kell otthonról vinni. (költségcsökkentés ) Ha hazamenne, mivel vidéki, kb 3 óra alatt járná meg az utat. 4 óra múlva kezd újra. Tehát 13.00 órakor újrakezdi a műszakot, lenyom 5 órát. 18.00 órakor végez. A tömeggel, vonattal, 1.5 óra míg itthon van . Reggel 5.00 kor kezd újra. Hát ilyenek a körülmények. Ja! + a BKV lemondta a takarítási szerződéseit is. Úgyhogy a hajléktalan vizeletét a járművezető -aki erre szerződik fillérekért- letakarítja Neked. vízzel meg csutakkal. Tragédia

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.11. 11:28:18

Vajon ilyen hírek után hogy lehet tárgyalni a kormánnyal, hogy segítsen a BKV-n? "
hát ez meg milyen kérdés? az elnök emberei vannak a bkv-nál, az mszp-fidesz teljesen ugyanaz.
persze majd vmit nyilatkozik az egyik szóviívő az ügyben, kb olyan szitu lesz, mint a bankadónál.

Meridian74 2012.02.11. 11:32:24

A poszthoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy még mindig SENKIT NEM ÁLLÍTOTTAK EZÉRT A FALHOZ! És lőtték le, mint a kutyát... Na, pont ez az amiért nem a FIDESZre szavaztam, hanem a Jobbikra. Mert ők sem tudtak volna csodát tenni, de az első félévben elvégezték volna a szükséges tisztogatásokat, és statáriális ítéletekkel hoztak volna dömping vagyonelkobzásokat ezeknél az illetőknél... persze akkor azért zúgolódott volna az egész EU, de ki nem szarta volna le? Egy emberként helyeselt volna az ország, hogy NA VÉGRE!

Meridian74 2012.02.11. 12:10:51

@-=büdösmackó=-: minek örülsz? Irgalmatlan nagy végkielégítéssel távozik... különben hülye lett volna önként lemondani...

Meridian74 2012.02.11. 12:21:07

@jud70: "Azt felvállalni, hogy a munkavállalókat jogellenes sztrájkba vigye, felelős szakszervezeti vezető nem gondolom, hogy megteheti. A jogellenes sztrájkban való részvétel rendkívüli felmondás alapja lehet a munkavállalónál is, magyarul azonnal kirúghatják. "

Ez csak addig igaz, amíg széthúzás van egymás közt is... ha mindegyik melós, szerelő, vezető, karbantartó, és beosztott irodista kimenne az utcára egységesen tüntetni, nem lenne kit kirúgni.

Bootsman64 2012.02.11. 12:37:46

Az egész pénzzabáló mocsok békávés bandát elzavarni a retekbe. Jöhet akár a kínai is mert, akkor talán rendesen közlekednének a sz*rháziak, nem állna víz meg a hó a buszba mert baxnak becsukni az ablakot, stb,stb. egyébként én úgy tudom karácsonykor is osztottak jutalmat? Persze mire föl az rejtély, kirúgni az egész bandát, utazási kedvezményeket felülvizsgálni fél Budapest kedvezményesen utazik a melós meg veszi a 10000 bérletet, és reggel nem fér fel a nyugdíjasoktól a járműre, mert reggel 5 és 6 óra között a legfrissebb a répa a bosnyákon :), a koszos-büdös-bunkó metró ellenőrökről meg ne is beszéljünk, 90% ránézésre bűnöző, és még azt sem láttam, hogy egyetlen "norvég"-tól kérték volna a jegyet.....
Szóval nem tüntetni kéne a szakszervezeteknek hanem nagyon mélyen magukba meredni és gondolkodni, mert az embereknek tele van a hócipőjük velük ( pontatlan, koszos, udvariatlan, bunkó,megbízhatatlan stb)........

Ironfist 2012.02.11. 12:45:28

@Meridian74:
"Na, pont ez az amiért nem a FIDESZre szavaztam, hanem a Jobbikra."

De eddigre szerintem te is a fejedet verted volna a falba, hogy miért szavaztál rájuk ^^

Meridian74 2012.02.11. 13:17:24

@Bee-zony: "Itt is meg lehet oldani – a vállalkozónak legyen járműve, menetrendje, és ne legyen agyonadóztatva –, csak az átállás időszaka és módja a kérdés"

Hol élsz te? Ilyen Magyarországon sosem lesz...

Meridian74 2012.02.11. 13:40:38

@Ironfist: na, ez az amiben te tévedsz, mert meg vagy vezetve a szoci megosztó dumák miatt.

Ironfist 2012.02.11. 14:37:08

@Meridian74:
Ja, én aztán meg. Sőt, libsibolsi vörösbarom is vagyok :D

Meridian74 2012.02.11. 17:03:51

@Ironfist: ez nem hit kérdés, hanem tudás. De te mondtad, ismétlem, nem én.

Bee-zony 2012.02.11. 17:08:20

@Meridian74: „Mert ők sem tudtak volna csodát tenni, de az első félévben elvégezték volna a szükséges tisztogatásokat, és statáriális ítéletekkel hoztak volna dömping vagyonelkobzásokat ezeknél az illetőknél...”

Hát persze, hiszen most is ott tüntetnek a BKV-székház előtt teljes létszámban a hűtlen kezelő közpénztolvajok ellen, mindenki láthatja... hogy nem.
Elszámoltatás: Pősze és Nyikos elvtársurak mint parlamenti képviselő Jobbikos tagok, mond ez neked valamit?
Te még hiszel a Jobbik meséiben?
Herceg, csókolgasd csak tovább a békát, hátha királylány lesz belőle - és majd szólj, ha felébredtél / kijózanodtál.

Variációk:
„A királyfi megcsókolta a békát. Abból is királyfi lett. Megkapták az AIDS-t.”
„A királyfi megcsókolta a békát. Nem történt semmi. Még egy ideig csókolóztak, aztán megunták egymást.”

Bee-zony 2012.02.11. 17:11:27

@Meridian74: "Itt is meg lehet oldani – a vállalkozónak legyen járműve, menetrendje, és ne legyen agyonadóztatva –, csak az átállás időszaka és módja a kérdés"

„Hol élsz te? Ilyen Magyarországon sosem lesz...”

Soha ne mondd, hogy soha.
Ha olyan fejlett, jóléti államban, mint pl. Törökország, meg tudott valósulni, hogy a vállalkozó a kisbuszával menetrendszerűen egy adott útvonalon végigmegy, és utasok is vannak, és meg is él belőle, akkor talán Magyarországon is lehet így csinálni. Az is lehet, hogy ebben a legkritikusabb pont az agyon nem adóztatás, és hogy ehhez le kell váltani, elzavarni, végképp eltörölni a kúrmányt, ha az agyonadóztatás a rendszer része és szisztémája…

Ironfist 2012.02.11. 17:15:02

@Meridian74:
Most őszintén: mégis mi a fasz bajod van velem? Felsőbbrendűsködsz itt ilyen baromságokkal, hogy ez nem hit, hanem tudás, és hogy ismétled, hogy én mondtam... jaaaj. Igen bazmeg, én mondtam! Képzeld, én is itt voltam, és láttam, ki mondta... Vagy ennyire megsértődsz egy poénreplikára, miután elkezdtél azzal basztatni, hogy én biztos meg vagyok vezetve a mocskos szocik által?
És egyébként meg: mégis mit tudsz te rólam? Az ég vilűgon semmit! Hogy merészeled akkor kijelenteni, hogy tudod, hogy én szocialista vagyok? Pontosabban egyértelmű célozgatásokat tenni rá? Mégis ki vagy te itt, hogy engem ilyesmivel vádolj? Menj inkább vissza a fideszbérenc jobbikod szerető ölébe, ott lehet szocialistázni, meg nagyképűsködni, de velem te ezt nem teszed, világos?

Eh, de elegem van már az internetes retardáltakból... (Ja, ignore ezt a nagypofájút, ha nem esett volna le...)

Bee-zony 2012.02.11. 17:31:51

A probléma megoldásához vezető út

1. lépés: a hiba észlelése és beazonosítása:
(Mint pl.: büdös van, szarszag, a terített asztalnál! Hol a hiba?)

Mostanra sikerült megértenem, ami eddig is ott volt a szemem előtt: azt, hogy Magyarországon bűnözők vannak hatalmon, ők az irányítók.
Akik pedig nem bűnözők, azok vannak alul, atomizáltak, kevesen is vannak, és félnek a bűnszövetkezetektől. Ezért „következmények nélküli” az ország; a torzióra nincs retorzió, a bűnelkövetők feje nincs lecsapva.
A BKV-nál is van félezer bűnöző vezető, akiknél a „prémiumeső” nem csak hogy nem ütközött a jó erkölcsbe, hanem elvárják, hogy így legyen; tehát van egy osztogató, a többiek fosztogatók; egy hűtlen kezelő, és a bűntársak, akik szétlopják a céget.
Ha lenne egy tökös, és nem bűnöző kormány, már a falhoz állította volna őket, ahogy a kínaiak teszik. Persze nem élünk Kínában – valóban, sokkal rosszabb helyzetben vagyunk. A kínai feltörekvő, és egyre jobban működő országgal szemben itt hanyatlás van.
Hogy is lehetne ez másként, amikor motivált pszichopaták a vezetők, akik rájöttek, hogy csak a szájukat kell jártatni, ígéreteket, demagógiát és populizmust fosni a lyukon, és ennek hatására az ostoba és szintén alacsony erkölcsű többség elalél a lábaiknál, és megszavazza őket vezetőnek. Aztán amikor rájönnek a zemberek, hogy az ígéretekből nem csak hogy nem lett semmi, hanem éppenséggel az ellenkezője valósult meg, akkor azt a pszichopaták úgyis kimagyarázzák; megváltozott a gazdasági helyzet eltvttársúrpolgártársak, és az elmúltnyócév – nyolcvan, nyolcszáz… Olyan nincs, hogy egy pszichopata ne tudna bármit megmagyarázni, és annak az ellenkezőjét is, az aktuális érdeke szerint, ami általában mindig a hatalom és a vagyon megszerzése és megtartása; és forognak a köpenyegek, és változnak a színek: a NATO rossz, a VSZ jó; a NATO jó, a VSZ rossz; a szocializmus jó, a kapitalizmus rossz; a kapitalizmus jó, a szocializmus rossz… az aktuális erősebb kutya színe és végbélnyílása szerint. „Ugye hogy Amerika segge mennyivel édesebb?” /Hofi/
Ártunk és kúrmányunk, és az ellenzék is egy pszichopata klub, és az alsóbb állami szinteken is ugyanilyenek a vezetők, hiszen az állami cégek a kúrmány leágazásai, ahová az elvtársurak ejtőernyőznek… Ahol plagibá’, a nemzet aláírógépe lehet az álamfő, ott miért lennének különbek az állami cégek vezetői? És az egyik bűnszövetkezeti vezető miért dugná börtönbe a másik bűnszövetkezeti vezetőt, aki neki sógor-koma-haverja, és bűntársa?
Ez a rendszer úgy működik, hogy… vazallus bűntársam (elvtársam, polgártársam, bajtársam), sok időt, energiát, és szaros szájat áldoztál arra, hogy abba a pozícióba kerülj, ahol most vagy, és elérkezett a szüret ideje: annyit lopsz az állami vagyonból, amennyit nem szégyellsz. Nem lesz számonkérés, hiszen egy csapatban vagyunk, és ugyanaz a célunk: minél több vagyon megszerzése a többiektől, az általunk irányított rabszolgáktól, akiknek csak annyit hagyunk meg, hogy éhen ne dögöljenek, és hogy a robotolás kitöltse az egész napjukat, és az egész életüket, hogy ne legyen idejük azon gondolkodni, hogyan változtathatnának ezen a rendszeren…
Az intelligens pszichopaták módszere: úgy zsákmányt szerezni, hogy közben kicselezni a Btk.-t. Tehát az ilyen pszichopata charmeur-ként kezdi, belopja magát az emberek szívébe, mert először be kell cserkészni az áldozatot, meg kell közelíteni, aztán lehet levadászni, kihasználni, kizsigerelni, kifosztani.
Hogy a módszer mennyire nem új – Tartuffe, 1664-ből:
hu.wikipedia.org/wiki/Tartuffe
mek.oszk.hu/00400/00454/00454.htm
Azóta már nem a papok, hanem a politikusok vannak hatalmon, és a pszichopaták adaptálódtak az aktuális helyzethez és eszközhöz, ahol a cél mindig ugyanaz, a vagyon és a hatalom.

A banánköztársaságnál is van rosszabb: a narancsköztársaság, ahol bűnöző és / vagy bűnpártoló, toleráló, tűrő a többség.
Van 1 millió ember, aki követeli, hogy börtönbe a BKV-vezérkarral? Nincs?
Aztán amikor rájönnek, hogy a kormány nem lép, mert szintén (bél)sáros… Nincs tiltakozó tömeg, és nem jönnek rá?
Akkor viszont az van, ami; amit fentebb leírtam.
Van egy többség, akiket nem is zavar a szarszag – és vannak azok, akiknek direkt így jó. Tehát… Innentől már csak az a kérdés, hogy a még itt levő néhány normális ember hogyan ne fulladjon bele a szarba. Nehéz ügy, vagy lehetetlen? Szerintem „csak” nehéz ügy.
A hiba észlelése és beazonosítása: a fölülről záporozó barna eső oka, hogy a szennycsatorna a terített asztal fölött vezet, és onnan jön az „áldás”. Ahhoz hogy ez ne így legyen, az egész rendszert le kell cserélni, mert nem csak egy elem rossz, hanem az egész konstrukció. Normális konstrukcióban a szennycsatornának, emésztőnek alul van a helye, és minél messzebb az étkezőtől. Az sem volt normális, aki ilyenre tervezte, és az sem, aki hagyta…
Mit tegyen az, akit zavar a szarszag?

2. lépés: hibaelhárítás:
A szarszag társadalmi változatánál az első lépés a szerveződés – mégpedig azért, mert Gipsz 123 Jakab nem fog kimenni egyedül tüntetni táblával a kézben, mivel egyből tudja, hogy ez így még a mackósajtban lévő brummogásnál is kevesebb, és csak arra lenne jó, hogy körberöhögje őt a többség.
Ha pedig szerveződés, akkor először is azt kell tudni, hogy ez milyen rendszer, milyen ideológia, világnézet, mentalitás mentén történik.
Ehhez pedig kell maga a rendszer: miért és hogyan épül fel, és kik által? És ha már rendszer, akkor legyen jó, és minél teljesebb.
Nem tetszik a rendszer? Csinálj helyette másikat, egy valóban jobbat.
Ez kell hogy legyen a következő lépés. Itt tartok most.

Meridian74 2012.02.11. 18:02:55

@Bee-zony: árulók mindenhol vannak, főleg ha az oszd meg és az uralkodj elvét alkalmazzák. Az viszont igaz, hogy sokkal keményebben kellett volna pősze/nyikos félékkel fellépni.

a magyarok közt meg amúgy a széthúzás eleve jellemző dolog...

Meridian74 2012.02.11. 18:07:21

@Ironfist: nem én sértődtem, de nem mondtam azt hogy mszp-s vagy akármi lennél... azt mondtam hogy bevetted azt a maszlagot amit a szocik terjesztenek.
van egy rakatnyi.
pl orbán meg akarja koronáztatni magát, ez éppen nagyon aktuállisan felkapott téma a duna jege miatt...
aztán, orbán apjának bányái.
orbány szőlői.
orbán zsidó.
nem, orbány cigány.
de nem, orbán mindkettő!
nem orbán cigány hanem a felesége félcigány... meg zsidó.
stb.

Csak éppen a legjobban illőt nem hangoztatják mostanság: volt egy MSZP-s hajó, 2004 környékén: "Állítsuk meg a FIDESZ hazugsággyárát!" címmel... Pedig az most éppen aktuális lenne, vagy nem?
Jah, hogy az amikor ezt kiírták és úsztatták fel és alá a Dunán egy hajón, akkor éppen a szocik hazudtak éjjel-nappal? Nehogy erre emlékezzenek a Zemberek? jaaa?!

Meridian74 2012.02.11. 18:20:53

@Bee-zony: itt olyan akkor sem lesz, hogy a kisvállalkozókat ne adóztassák agyon... itt van most éppen apám, aki Érden taxizik - muszájból, nyugdíjkiegészítésként.
Tavaly februárban az önkormányzat hozott egy rendeletet, hogy a taxisok fizessenek drosztdíjat (egy picsányi hely van a központban), 1500 Ft/hó összeget. Oké rendben van, eddig nem fizettek, belementek, és fizették. A droszt helyért.
De nem telt egy év sem, és jött megint egy levél, hogy most már 2400+ÁFA-t azaz 3000+ Ft-ot fizessenek, per év (11 hónap telt csak el, és máris +100%-al emeltek) továbbá ha nem fizetik ezt a drosztdíjat, nemcsak a drosztra nem állhatnak be, de sehol közterületen nem vehetnek fel utast, mert akkor ennek a díjnak a 10x-ét kell büntiben befizetni, plusz vállalkozói engedély bevonása szankció... nem édes? A jó kurva anyjukat kellene baszatni egy növekedési hormonnal kezelt kanos lóval, napi szinten, aztán utána őket is kezelésbe venni.

Szerinted ez normális ország?

Természetesen rögtön az összes taxis aláírt egy egy papírt, amiben nemteszésüknek adtak hangot. Persze volt egy emberke aki nem írta alá, ő a kis féreg haszonleső. Mer ugye ha lesz valami ebből, az neki is jó, ha meg retorzió, akkor őt nem büntethetik. Ilyen ez az ország, a saját érdekében sem tudnak összefogni az emberek.

na, persze hogy elutasították.. fellebezést csak külön-külön adhatnak be, 5000(!) Ft illeték megfizetése mellett!

demokrácia.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.02.11. 18:31:29

Én azt nem értem miért nem főcím ez az összes magyar weboldalon, újságon. Vagy még túl friss a hír? 1 napos...

Bármi történik, ez sok-sok plusz szavazót jelent a Jobbiknak. :(

Nagy Magyar Szocializmus...

gramercy 2012.02.11. 19:19:23

@jud70: A magyar bíróságok több mint egy év alatt egyetlen sztrájk végzést sem hoztak,

elkepeszto

Bee-zony 2012.02.11. 19:29:57

@Meridian74: A legnagyobb baj a lehúzás, az ellehetetlenítés a hatalmon lévők részéről. A gazdasági ellehetetlenítés is a bűnözés egyik módja, mert kárt okoz. És ha fönt elkezdik a sarcolást, és egyre csak szorítják az adóprést, akkor az lemegy egészen a végfelhasználóig, legyen szó pl. bankadóról, vagy bármi másról; és érezze magát mindenki rosszabbul a sorban.
Régen is nyúzta a földesúr a parasztot, aztán az elvtársak a kulákot, aztán a tanács a maszekot… Régi történet a másik átkosból: a 80’-as évekből: egy gépjárműtechnika-oktató mesélte, hogy vállalkozóként nyitott egy gépműhelyt, csinálta 1 évig, aztán a „tanácsúr” a 100 eFt körüli jövedelemére kivetett 120 eFt adót, úgyhogy még a bútorait is el kellett adnia, hogy ki tudja fizetni – és persze ezek után becsukhatta a műhelyt, és mehetett vissza az államkapitalista állambácsihoz dolgozni… Ez nem normális, hanem idegesítő és kártékony. Aztán még csodálkoznak, ha akasztani akarnak az emberek, és hogy időnként meg is teszik?
Az állami szemétkedésnek, és az ellene való fellázadásnak Magyarországon már nagy hagyománya van… Most már tényleg jobbat kell kitalálni, ugyanis az államot képviselőket így vagy úgy megválasztotta az istenáldotta-istenverte nép, és nem arról van szó, hogy semmilyen legitimitásuk nincs. Mi lenne, ha normális emberek normális embereket választanának? Jól működő ország.

Ironfist 2012.02.11. 19:37:53

Meridian74:

Imádom elmondani mindenkinek, hogy ha le van ignorálva, nem látom, mit beszél, csak kapok egy értesítést, hogy nekem üzent, ha nekem üzent. De a te kedvedért, mert az előző szarkazmust sem sikerült felfognod: utálom ezt újra, és újra elmondani. Úgyhogy inkább jó lenne, ha felfognátok, ti letiltottak, hogy nem látom, mit pampogtok.

Másrészről, ha volna bennetek annyi intelligencia, hogy ezt felfogjátok, talán nem tiltottalak volna le titeket... hmm...

Meridian74 2012.02.11. 22:04:58

@Ironfist: akkó' mi a fasznak reagálsz, ha le vagyok ignorálva nálad???
Te beszélsz intelligenciáról? Tudod te az mi az egyáltalán..?

lyken 2012.02.12. 09:47:45

@Meridian74: "akkó' mi a fasznak..."

Érdekes látni, hogy vannak emberek akinek muszáj birtokolni az utolsó szó igazát. Muszáj mindig nyomni egy utolsót, mert nekik_igazuk_van. A_másik_szimplán_hülye. És muszáj írni akkor is. Mert megy az értesítés, megy a radar, úgyhogy az "ellenfél" majd látja. És majd jól erkölcsi győzelmelés lesz felette. Mert az utolsó szó. Ha kussol akkor azért, ha nem, akkor azért.

Ezt a thread-et itt most nem olvastam végig, de veled kapcsolatban már több ízben tapasztaltam, hogy nehogy a másik érveinek befogadását, de még a mérlegelését is mereven elutasítod. Emiatt kommunikálni veled nem vezet sehova. Ilyenformán a kommentelésednek vagy az a célja, hogy leírva lásd a gondolataidat, vagy az, hogy földbe döngöld a másik felet. Bármelyikről is van szó, szomorú rád nézve.

Bee-zony 2012.02.12. 15:37:06

Most világosan kiderült, hogy Magyarország többségi bűnszövetkezetként működik – abból, és az által derült ki, hogy az állami cégnél a működésre szánt pénzek egy részét a vezetők prémium címszó alatt a saját zsebeikbe tömték – és megtörtént a feljelentés hűtlen kezelésért? Nem.

A kormány nem lép; benne vannak ők is.
Félezer kormányközeli bűnözőt a vádlottak padjára ültet a kormány? Nem. Hát persze hogy nem, hiszen a félezer bűnöző az az ő nyúlványuk, mint a polip egyik karja.
Van benne rendszer – de milyen?! A nemzeti együttműködés rendszere, az a bűnszövetkezeti együttműködés rendszere.
Visszamenőleg így már egyértelmű az is, hogy a 2010-es választás előtti „rendcsinálás” csak a területért folyó harc volt a két nagy bűnbanda között.

Az MSZP sem lép: ők a másik társaság, akik sárosak az ügyben, és nem éri meg nekik, hogy emiatt a 8 évnyi bűnrészességük ismét napirendre kerüljön.

Az „elszámoltató” Jobbik nem számoltat el, mert a jobbikos vezetőknek az volt a lényeg, hogy odakerüljenek a zsírosbödönhöz. Elérték a céljukat, és ennyi, leálltak – és a be nem váltott ígéreteikkel, az üres lózungjaikkal, meg a képviselőnek bevitt „jó kommunistáikkal” leszerepeltek már. Tapasztalható, hogy a jó erkölcs, az intelligencia, az egység, és a logikai ellentmondás-mentesség nem tartozik a tulajdonságaik körébe – úgyhogy az ilyen tulajdonságokból eredő dolgokat hiábavalóság várni tőlük. A MIÉP útjára léptek, és úgy is fogják végezni.

Az LMP is hallgat – persze, mert ők a zsidó- és cigánybűnözőket nem támadják, hanem képviselik, és nem akarnak rosszban lenni a zsidó Dáviddal, és rajta keresztül még sokan másokkal is.

Lépésként annyi történt, hogy a vezérigazgató önként lemondott, mert két tűz közé került, és nem bírta a nyomást. Egy olyan országban, ahol az a többségi elv és a gyakorlat, hogy senki semmiről önként le nem mond, ez már egy pozitív jelzés – még akkor is, ha valószínűleg egy strapabíróbb és gátlástalanabb alak kerül a helyére… Egy tégla mindenesetre kihullott a bűnszövetkezet falából.

A sajtó még tájékoztat, de a hatása már csak arra elegendő, hogy a szűkszavú információik alapján le lehet vonni bizonyos további következtetéseket is.

A nép soraiban van némi morgolódás, de fellépés nincs; az atomizáltaktól és gyengéktől csak ennyire telik. A lehetőség és a potenciál persze ott van, csak még nem jött elő; és senki nem is tudja, hogy mekkora az a potenciál, és mire elegendő.

Ami most van – 2012. február 12 – az a kúrmányzati akarat, és a sötét oldal diadala. Egyrészt. Másrészt nem más történik most, minthogy a „különleges anyagból” – szarból – épült vár összedől, mert fenntarthatatlan. A büdöskomcsi jelző is helytálló, mert amit ők csinálnak, annak bűze is van, a bűn mellett.
A valódi rendszerváltás így, az összeomlás által jön el; arra viszont vigyázni kell, hogy a büdöskomcsik, és a többi hatalom- és pénzéhes pszichopata harmadszorra már ne tudja eljátszani, hogy ők az új rendszer „hithű, hűséges és odaadó” hívei. Bármely segget kinyalnak pénzért és hatalomért cserébe, ez nem kétséges… Valamint kártékonyak, akik bármely rendszert le is züllesztenek és be is döntenek, amelyikhez csatlakoznak, ez sem kétséges.

A továbbiakat illetően, nem lehet kizárni, hogy valamelyik parlamenti szereplő mégiscsak lép valamit. Tessék-lássék, kis lépés nekik, és jelentéktelen lépés a többieknek – valószínűleg ez lesz. Viszont aki nem teszi meg, amit ilyen helyzetben a kínaiak tesznek, az annyit is ér, mert máskülönben nem lesz felszámolva a korrupció, és a gazdasági bűnözés mindenféle fajtája.
Aki viszont meglépi, amit a kínaiak, az megkapja a bűnözők széles körétől, hogy ez nem eurokonform, és a többi… Valóban, ez nem eurokonform, és nem zsidókonform. Ez „csak” kínai, szingapúri, és jól működő ország-konform. Az egyik terület hanyatló, a másik fejlődő, ez a kettő között a nagy különbség. Én az utóbbira szavazok, az a jó irány; és mindezt teszem attól függetlenül, hogy kisebbségben vagyok-e a nézetemmel. Akkor majd jól elkerget, vagy máglyán eléget a többség… Ez is benne van a pakliban; másrészt viszont valami vagy igaz, vagy hamis; és ha igaz, akkor jobb kiállni mellette. Igaz ország fennmarad, nemigazország elenyészik.

Scala 2012.02.12. 16:50:13

@Bee-zony: Igen,ez a helyzet - 90%-ban egyetértek az érveléssel. a maradék 10-et csak fáradtság és nátha miatt tartom vissza (beszűkült tudat :-)).

Azért ahhoz képest, hogy máshol nem/alig osztanak prémiumot (magánszféra) nem gyenge a fél évre egy milla... Ilyen anyakoca vállaltoknál kell ellenni, ha van az embernek gyomra, mindig leesik az a kis júdáspénz. Ha az embernek van ehhez gyomra...

Bee-zony 2012.02.12. 19:24:17

@Scala: Az anyakoca vállalat ellő státuszához disznónak kell lenni. Vannak, de még mennyi!

Ilyen körülmények között, mit lehet itt tenni?
1. „Pofát befogni, és tovább szolgálni.” /Jaroslav Hašek: Švejk/
2. Valóban rendszert váltani. Igaz hogy többségi ellenszélben kell tenni, viszont előbb-utóbb úgyis összedől a régi rendszer. Tehát akár kedvezőtlenek a külső körülmények, akár kedvezők, ez így helyes.

Hivatkoztam Kínára – az is érdekes történet, hogy mennyire vérben és mocsokban született meg az új kínai rendszer.
„Mao otthon maradt feleségét, Yang Kaihuit elfogták, felnégyelték, s maradványait kitűzték a város kapujára, s húgát is kivégezték a guomintangosok.”
„Mao politikája, politikai alapú üldöztetései és bosszúhadjáratai összesen több mint hetvenmillió ember halálát okozta.”
hu.wikipedia.org/wiki/Mao_Ce-tung
Ezért nem szívbajosak falhoz állítani a korruptokat; és persze így is marad ember elegendő. Megvan a keménység, a népszaporulat, és nem is teljesen buták, a méretbeli nagyság pedig már régóta megvan – és ennyi elegendő is a sikerességükhöz.
Nem mintha a kínai utat akarnám követni, mert nem ugyanaz a két ország, de így is tanulságos. Ilyen társadalmi közegben, mint Kína, Oroszország, jellemzően vérben és mocsokban születik meg az új rendszer.
Magyarország?
Szerintem itt a legjobb tűrni és építkezni, végtelen kitartással, csapatot és rendszert: ez meghozza a vágyott eredményt, a normális életet és a normális országot.

Ironfist 2012.02.13. 08:16:56

index.hu/belfold/2012/02/13/szajer_beolvasott_neelie_kroesnek/

Újfent saját magukat azonosítják a magyarsággal. Amit én újfent kikérek magamnak. Ja, Szájer "érvei" a " de hát a négereket meg verik amerikában!" típusúak, úgyhogy kedvenc EPbuzink is újra kitett magáért.

Ironfist 2012.02.13. 08:20:23

@Ironfist:
Ja, viszont Szájer blogjára nem tudok írni, miért is tudnék? Elérhetőség meg megintcsak nincs.... undorító kis buzi, nehogy véletlenül valaki értelmeset válaszolhasson neki...

Ironfist 2012.02.13. 08:28:25

Na, a honlapján találtam elérhetőséget, de szerintetek mennyi idő múlva jönne értem a fekete autó, ha csupán annyit mondanék neki, hogy kikérem magamnak, hogy a nevemben a magyarságra hivatkoznak állandóan?

Yehforgames 2012.02.13. 10:35:30

America's First MMO Gaming Services Company is Yeh! for Games, Inc. Popular services include WoW PvP Honor Points Farming & Conquest points leveling, WoW Arena gear, WoW Power leveling, WoW Gold, and Reputation grinding.Visiting www.yehforgames.com/ , you will get what you want.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 11:24:14

@Ironfist: No, már így is több energiát pazarolták a kisköcsögre mint érdemelt volna a teljes életműve, kár levelekkel biztatnod, mert a végén még komolyan elhiszi hogy számít valamit egy Brüsszelbe kirakott bukott fidesz-kesztyűbáb...

Secnir 2012.02.13. 12:16:50

Zero
nem lesz új poszt? pedig küldtem anyagot! Vagy válaszra vártok a zállamtitká' úrtól?

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 12:53:12

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Szeva tökömöccse!:))
Hát Sedu haverod hol hagytad?
A hétvégét átaludtam.Olyan szépet álmodtam,hogy kikapott a Pool és a Barca is.:))
LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOSEEEEEEEEEEEEER!!!!:))))

Amúgy meg a Tottenhamen voltam kiakadva a Newcastle ellen.Hol volt EZ a Tottenham Liverpoolban???

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 12:54:17

@dr.dr. Secnir doktor: Na,a bukott gépész.
Már csak Sedu kellene és teljes az állatkert....:))

Bee-zony 2012.02.13. 12:58:41

Bolla Tibor lehet a BKV ideiglenes vezetője
index.hu/belfold/budapest/2012/02/13/bolla_tibor_lehet_a_bkv_ideiglenes_vezetoje/
Tehát az a terv, hogy az az egy személy lesz az ideiglenes főnök, akit nem talált sárosnak az ügyészség az eddigi ügyek kapcsán.
Vajon mire fog menni egy fecske 499 bűnözővel a háta mögött?
Amikor az alapprobléma a túlköltekező és vállalat-szétlopó bűnözőhalmaz, és az, hogy ha az államot képviselők bűnözők, akkor az állam mindig rossz gazda...

Secnir 2012.02.13. 12:59:10

@kifordított nagyanyó:
bukott gépész?
:D

nehezen fogsz meg bármiből. igaz, már kis időbe telik előbányászni a kútfőből...

Bee-zony 2012.02.13. 13:00:59

@Bee-zony: ...és becsődöl a BKV, és becsődöl a kúrmány, és becsődöl az ország. Persze hogy, mert a szavazók többsége buta és / vagy szintén aljas. Ki szavazta meg a pszichopata charmeur bűnözőket, hogy ők vezessék az országot? Hogy nincs is más választék? Akkor az utolsó normális ember, aki még itt van, távozás előtt kapcsolja le a villanyt.
Érdekes átélni, hogy egy életképtelen, és békeidőben is lepusztuló ország hogyan számolja fel önmagát… és ahol a világvége nem eljön, hanem elhozzák.
Ezektől el kell határolódni, és minél alaposabban.
Úgy néz ki, Magyarországot a megszűnéstől már csak a Mao-féle, véres módon lehet megmenteni. Éppen ezért érdemes megpróbálni megmenteni békés módon, hogy kiderüljön, valóban így van-e… és ha így nem megy, akkor már csak a bazi nagy polgárháború marad megoldásként.

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:01:44

@kifordított nagyanyó: A rasszista barátod is lőtt egy gólt legalább.:))
@dr.dr. Secnir doktor: Forgóvillás dagasztógép,intenzív dagasztógép.Te amúgy mikor tanultál ott?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:05:56

@kifordított nagyanyó: Nagggyon szar szombaton vagyok túl...még azon sem tudtam röhögni hogy a MU EL meccsének a reklámját láttam (főleg úgy nem hogy a Luserkusen kedden megmogyoróz minket).

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:10:04

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Azért nekem sem olyan jó ám.:((
A pool meccsen pont a második félidőt nem láttam.:((
A Barca meccset nem mertem nézni.Asszem felvételről ment,de ha tudom az eredményt....
A Roma Inter meccset se tudtam végignézni. (4:0) Bírom az Intert tavalyelőtt óta (ugye tudjuk miért):)) de a Romát még jobban. Bezzeg a Napoli-Milan féle 0:0-át már vagy ezerszer leadták.
Szóval nekem sem könnyű az élet!:(( :))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:15:24

@kifordított nagyanyó: Kabbekabbekabbekabbekabbe...és tudod mit? Kívánom hogy kapjon piquekórt a legjobb hátvédetek, a középpályátokat vigye a Messit elragadó flegmaköcsögbotlábú ragály és a csatáraitok a VIlla/Pedro/Sanchez impotenciát kapjanak...ja és nézned kelljen...

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:20:14

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Ti még benne vagytok az EL-ben?
Azt hittem kiestetek.A múltkor beszéltek róla,hogy hány angol csapat van még benn.
De a pool ról mintha nem lett volna szó.Azért az a minimum,hogy eljussatok az egyenes kieséses szakaszhoz.Még tőletek is.:))

De komolyan mondva azért elvárható a pooltól ,citytől ,unitedtől,hogy sokáig eljusson.
Hogy aztán a végén egy spanyol vagy egy olasz kiscsapat győzzön.:((

Secnir 2012.02.13. 13:24:37

@kifordított nagyanyó:
" Forgóvillás dagasztógép," ?
létezik még. tudom, mert itt nálunk egy kis pékség van pajtás jellegű kemencékkel, és ott láttam. állapotából kinézve "viszonylag" új lehetett -5-8 éves.
intenzív dagasztó? azok valami fixvillás őskövületek, nem? vannak még egyáltalán? forgócsészésből vagy mittomén?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:27:47

@kifordított nagyanyó: BL-ben vagyunk, ne szenyázz (két hét múlva meg nem, teszünk róla hogy a Kusen továbbmenjen). A két múlt évi döntősből az egyik bizony nem esett ki a csoportmeccsek után...

kifordított nagyanyó 2012.02.13. 13:40:32

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Baazmeeg!Szopjálovat!Aszittem a púúlról beszélsz baze!A Barcának a legkönnyebb.Egy szaros Leverkusen nem állhat az útjába.
Néztem is hogy a picsába,ezek megint jól jártak.
Amúgy szerintem az esélyesek sorrendben:Barca,Real,Milan,Chelsea,Arsenal...
De ugye az egyik ezek közül már nem lesz,mert van Milan-Arsenal párosítás.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.13. 13:50:38

@kifordított nagyanyó: Ja, a pool direkt nem indult idén kupában,a csapatnak össze kell érnie ugyebár :)
A Barcának meg könnyű? Néztél volna bele a szombatiba, láttad volna ahogy Piqueről kapunk 2+1/2 gólt, meg ahogy Messi még futni is hisztérikus...a hideg ráz a kusentől, úgy megcsapnak minket hogy öröm lesz nézni (a döntetlen égi csoda lesz).

Viktus 2012.02.13. 14:07:29

Orbán: Elértük,
amit akartunk

Miniszterelnöki beszéddel indult a Parlament. Orbán javasolja, hogy a Ház fogadja el az uniós paktumot.
index.hu/belfold/2012/02/13/orban-beszeddel_indul_a_tavaszi_ulesszak/
-

Megérte a keménykedés ... ugyanott vagyunk, mint két évvel ezelőtt csak pár ezer milliárd mínuszban egy kivéreztetett gazdasággal. Szép volt :P

Nem ezt várta a nép.

Viktus 2012.02.13. 14:14:44

Most kivételesen jó az LMP a nagy házban bemutatja a Fidesz, hogy támadott rá a nemzetre, hogy hozta lehetetlen helyzetbe a kkv szektort, a dolgozó népeket ...

A fidesz egyedül azzal tud jönni, hogy a felső rétegeknek jót tett meg a nyugdíjasokon nem szorított semmit. Vicc.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.13. 15:26:25

@Viktus: Ez a Cséfalvy lassan felzárkózik a Selmeczy-Matolcsy-Szíjjártó-GiróSzász négyesfogathoz igáslónak! Ezt a faszságot figyeljétek:

"Cséfalvay szerint azzal semmire sem megyünk, ha gőgösnek és pökhendinek bélyegezzük a kormány lépéseit. Azt mondta, magyarországon a legkisebbek a társadalmi különbségek, a felső 20 százalék 3,4-szer annyit keres, mint az alsó 20 százalék."

Igen, bazmeg, az alsó 50% meg pont annyit keres, mint a felső 50%, tehát ugye nincsenek is jövedelmi különbségek, azt is biztos csak a háromlábú puccs találta ki és terjeszti! Az agyam forr fel ilyen átlátszó statisztikai maszatolástól, mert pont ezek mutatják meg, hogy mennyire hülyének néznek mindenki mást magukon kívül, és mennyire semmibe vesznek embereket, csak hogy nekik legyen igazuk, meg hogy a mellüket tudják döngetni, hogy milyen jól csinálják a dolgukat! Aranyapáim, arra azért baromira nem lennék büszke, hogy már a felső 20% alsó fele is olyan "keveset" keres, hogy ennyire lehúzza az átlagot 3,4-re!

Szóval csak ennyit a gőgösségről meg a pökhendiségről... Igazad van, Cséfalvy Úr, azzal tényleg nem érünk el semmit, hogy ha annak "bélyegzünk" titeket, mert attól nekünk nem lesz jobb, ti meg nem veszitek észre, hogy tényleg azok vagytok!

Horizont 2012.02.13. 17:05:09

@Rufus78:
Még soha nem néztem parlamenti közvetítést, csak így összefoglalva a hírekben.Most, hogy influenzásan döglődök, és tetéztem a nyomorultságom a közvetítéssel! Elképesztő. Biztos, hogy ezek emberek? Pökhendiek, beképzeltek, hazudnak mint a vízfolyás, fegyelmezetlenek, jönnek-mennek, röhögnek (mintha lenne min) tragédia. Jó lenne tudni, hogy Lászlóné miniszter asszony még arra se alkalmas, hogy a seggét betegye a vörös bársonyszékbe? Még ennyire se adnak a külsőre?
Szóval az egész nyugalom megzavarására alkalmas!Minden oldalról hozzáteszem!

Bee-zony 2012.02.13. 17:35:41

@Horizont: Akkor fel kell jelenteni őket garázdaságért.
Aztán majd kiderül, hogy a független (vagy csak „független”) bíróság kinek és miben ad igazat…

Garázdaság
hu.wikipedia.org/wiki/Gar%C3%A1zdas%C3%A1g
„A garázdaság a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozik, e jogi csoport elemeinek jogi tárgya a köznyugalom, vagyis olyan társadalmi légkör, amelyben a törvényes rend iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés, a polgárok jogos érdekeinek elismertsége az uralkodó. A köznyugalom megzavarása elsősorban a közvéleményben észlelhető nyugtalanságban, zavarban fejeződik ki.”
(...)

Bee-zony 2012.02.13. 17:57:34

Tessék, itt az évértékelő: 1 nap délutánja.
(Tendencia: lehet szorozni 365 * 2 * 7 = 5110 ismertté vált disznóság / év. Hol tud ilyet a Nyugat, vagy a Távol-kelet? Na ugye. Dobogós helyezés... a rekorder rossz országok között.)

2012. február 13.
12:38
Orbán-beszéddel indul a tavaszi ülésszak

13:46
Újabb vádemelés Kolompár Orbán ellen
Az ügyészség szerint négymillió forintot fizetett egy tanulmányért, amely nem készült el.
Köröztetik a Kolompár Orbán és társai elleni per egyik tanúját

15:17
133 milliós állami támogatással csaltak
Jogosulatlanul igényelték a csökkent munkaképességűek után járó támogatást.

15:33
Csődvédelmet kért az esztergomi közvilágítást ellátó cég
200 millióval tartozik több település is a TIVI Kft.-nek, de a világítást sehol sem kapcsolják ki.

15:43
Tarlós: Egy frászt mondok le a BKV miatt!
Még több pénzt, új koncepciót és új vezérigazgatót izzadnak ki, március végéig még biztos lesz BKV.

15:52
Egymásnak estek a fideszesek Kiskunfélegyházán
Holnap viszi a regionális igazgató elé lemondatási indítványát frakció, amely állítólag több üggyel tartja sakkban a fideszes parlamenti képviselő-polgármestert.

16:47
90 embert bocsát el a Debreceni Egyetem
Kétmilliárd forinttal csökkent az állami támogatás.

17:24
Cikinek tartja Schmitt ügyét a Fidesz, ezért hallgat róla
Egyelőre forgatókönyv sem készült a Fideszben Schmitt lehetséges lemondásáról.

Következtetés: a banánköztársaságnál is van rosszabb államforma: a narancs(vörös)köztársaság.

Meridian74 2012.02.13. 19:10:04

@lyken: Végülis te mi a lószarról beszélsz?

Bee-zony 2012.02.13. 20:23:51

A Malév után a BKV, majd jöhet Budapest?
kuruc.info/r/2/92023/
„Tarlós szerint a sajtó kommunikációs hibát vétett, amikor a cég gazdasági vezetőinek prémiumáról cikkezett.”
Ki a felelős? Már meg is van: a sajtó.
(K. anyád Tarlós.)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.13. 20:55:18

@Rufus78: Na ilyenkor ne dobja el az ember az agyát! Úgy 2:10-nél tessenek nézni azt a hihetetlen meggyőző erőt, ami a nyilatkozatban van:

rtlklub.hu/hirek/belfold/video/158359

Kedves Fidesz-hívők! Ezúton jelzem, hogy amíg nagyjaitok ilyeneket nyilatkoznak így, addig ne is reméljétek, hogy nem fogja őket egy jelentős tömeg hazug, gőgös, pökhendi balfékeknek tartani! Akkor is ugyanennyi pénz lenne, ha kijelentenék, hogy 47.000 Ft nem elég a megélhetéshez, hogy fogalmuk sincs, hogyan lehetne ennyi pénzből megélni, de talán nem éreztetnék, hogy milyen végtelenül ostobának tartják a puszta hittel és sulykolással nem meggyőzhető embereket. Ja, és mindezt nem valamelyik mutyi vagy jutalomosztás után kéne bedobni a köztudatba... Tudom, az átkozott idealizmusom...

Bee-zony 2012.02.13. 21:27:51

@Rufus78: Zs. Marcell: – „Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, őőmm… Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból…” Bólint. „Igen, azt hiszem igen.”
Tipikusan fideszes, a papagájkommandó, a „biztosan, azt hiszem”.
Ki kell hogy próbálja az összes fideszes képviselő, hogy ne csak a hitére hagyatkozzon, amikor a tény az, hogy milyen sokan nem tudnak 47 eFt-ból megélni.

A problémára a megoldás:
„fölöslegesen szidjátok matolcsyt/direkt kisbetüvel/mert igen is igazat mondott. havi 47 ezerböl igenis meg lehet,csak azt nem mondta meg, hogy adott hónapban hány napig .kiváncsian várom a válaszát,mert eddigi nyilatkozatai alapján mindenre tudja a megoldást.”

Bee-zony 2012.02.13. 21:31:21

@Scala: Új párt, és új rendszer: bár a koncepciója már megvan, de ahogy most belemélyedtem a részletekbe, van pár tucat kidolgozandó rész, és jobb, ha ezekkel foglalkozok, ezeket pörgetem, úgyhogy az első vázlat határidejéig, feb. 21-ig elhallgatok. Aztán következhet 1 hónapnyi megvitatás, aztán az elindulás.
(Addigra vagy én is vagy elkapok valami tüsszögőst, vagy átvészelem.)
Jobbulást!

Horizont 2012.02.13. 22:44:33

@Rufus78: Megáll az ember maradék csöpp esze is!!!
Az a Zsiga Marcell mer pofázni arról, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból aki ellen a Fidesz etikai bizottsága is vizsgálatot indított tavaly tavasszal, mert két helyről vett fel költéstérítést??? 31 éves nyikhaj, a tojáshéj még a seggén van, legalábbis az agyán mindenképpen. Az a Zsiga Marcell mer pofázni akinek édesapját és testvérét szakmai alapon választották a városi pozíciókra, (SZERINTE!!!) nem pedig azért, mert ő gyakorolt volna nyomást valakire.(!!!??)
Na az ilyen senki semmi kis inci-finci seggnyalóktól vagyok rosszul aki megmondja tutit, életében még nem dolgozott. Nem is értem hogy lett Miskolc alpolgármestere. Undorító, és ha itt állna előttem adnék neki egy hatalmas nyaklevest, ha már az anyja ezt nem tette meg!
www.origo.hu/itthon/20110305-a-fidesz-etikai-bizottsaga-vizsgalja-zsiga-marcell-koltsegteriteseit.html
Belőlünk mármint az országból soha nem lesz semmi, innen felállni már nem lehet, rohadt emberektől rohad minden!!!Ez azokra is vonatkozik akik beszopják tőlük a sok maszlagot!

bitomiki 2012.02.14. 08:08:54

Üdv!
Szociális munkás vagyok egy a főváros által fentartott szoc. otthonban. 60 miklkóval lett kevesebb az intézmény a bkv megsegítésétől. Azóta csökkent az átlag hőmérséklet a szobákban, és kiszedték az étlapból a gyümölcsöt. MInden éves program ugrott. Nyílt levél megírását forszírozom a vezetőségnél, persze eredmény nélkül.

Örzse néni 2012.02.14. 14:59:22

Amíg nem tisztítják meg a közéletet a mindenkit kizsebelő kommunistáktól, addig a szemeteket is el fogják lopni. Ezek a világon semmi máshoz nem értenek.
Meddig tűri ezt a birka magyar nép?

Scala 2012.02.20. 20:29:56

@Bee-zony: Rendben! Új párt... khm. vigyázva az elnevezésekkel, már a könyökén folyik ki mindenkinek a sok lejáratott intézmény... mint pl. a magyarországi többpártrendszer (ezt így egybe kell helyesen írni, ugye?).
Az új rendszer már SOKKAL megnyugtatóbb füleimnek. :-)))

Scala 2012.02.20. 20:33:56

@Bee-zony: Igen, a Kína dolog ciklikusan felfutó, de alapvetően igen hullámzó túl nagy ország-birodalom. Teljesen téves volt a fellegi-féle ámokfutás tavaly Kína irányába... frankón nem csökkentettük velük az államadósságot.
Megnyugtató, hogy ez a remek tárgyalóképességű ember lett kinevezve az IMF-hez, és kíséri őt Rogán Tóni... Szépen kisül ez a süti június legvégére, meglássátok.
Majd csak nézünk, mint a moziban.
És már nagyon várom a szóvivői magyarázatot-kormányzati kommunikációt az államcsődről. :-(

Scala 2012.02.20. 20:35:27

@Bee-zony: Természetesen fogtam azért a kínai példát és az összehasonlítás lényegét! ;-)

Bee-zony 2012.02.20. 23:55:17

@Scala: A kínaiakra mondják, hogy a Távol-Kelet zsidói. Bár annyira azért nem zsidók, mint a közel-keletiek, de nem is egy jótékonykodó társaság, és ezek szerint nekik nem buli finanszírozni egy olyan országot, amely Európa Kínája akar lenni, és mint ilyen, konkurencia.
Az államcsőd fájni fog mindenkinek, aki a Kárpát-medencében van, úgyhogy remélem nem lesz ilyen.

Bee-zony 2012.02.21. 00:02:47

@Scala: Elnevezés: bárminek nevezhetjük, de ha a funkcióját tekintve politikai érdek-érvényesítő szervezetről van szó, amely választáson indul, akkor az párt, mint a társadalmi szervezeteken belüli kategória.
Nagyon sok nevet fel- és elhasználtak már, és momentán nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb név… és lehet, hogy ez marad a dolgok végére.
Amennyire tőlem telik, új lesz: kardinális különbségnek kell lenni a régi és az új rendszer között ahhoz, hogy ez már jobb legyen. Máskülönben csak a régi, és rossz dolgok ismétlése lenne, új festéssel. Ahhoz, hogy pozitív változás legyen, célban és módszerben másnak, és jobbnak kell lenni, mint a jelenlegiek, és látok rá esélyt, hogy sikerül.

Scala 2012.02.21. 22:13:26

@Bee-zony: Igen, ez így igaz! Nem árt definiálni, hogy mik vagyunk, szabatosan, szépen. Csak arra céloztam, hogy a fogadóoldal túlérzékeny/apatikus állapota miatt érdemes megfontoltam használni pl. a párt szót is... sajnos, hogy ide jutottunk.

Én hiszek "az alapítási energiákban", és abban, hogy a vágyra épül a cél, és onnan lehet módszert, öndefiníciót stb. felépíteni. Most nem fejtegetem szebben, mert nem kellemes néznem a képernyőt, nem vagyok száz % egészségileg.
Ez a mondatod tehát nálam egyetértésre talált:
"Ahhoz, hogy pozitív változás legyen, célban és módszerben másnak, és jobbnak kell lenni, mint a jelenlegiek (...)."

Jó Éjt! :-)

Scala 2012.02.21. 22:36:06

@Bee-zony: Tényleg! A Távol-kelet zsidói! Igen! Ezt már hallottam. Sőt azt is, hogy ha valaki utálja a zsidó üzleti partnereket, akkor még nem tárgyalt kínaival. :-)

Horizont 2012.02.22. 17:09:31

Hurrá, hurrá megjutalmazták a prémiumesőt engedélyező vezért a lemondása után. BKV-nál nem jó? Van máááásik! Nehogy kárba vesszen már.....Várszegi Gyula veszi át a Metro DBR vezetését. Szegénykém nem kap 8 milliót havonta, csak a hatodát!

süti beállítások módosítása