Skip to content


       Szűrés lista

Hunvaldot kiköpte a Nagy Elszámoltatás

Hunvald György MSZP-s volt polgármester a belebegtetett 10-15 év helyett másfél év börtönbüntetést kapott.
Mivel 2,5 évet töltött előzetesben, így a büntetését már leülte, sőt a másodfok után valószínűleg a magyar államnak, vagyis az adófizetőknek kell fizetnie Hunvaldnak a jogtalanul előzetesben eltöltött 1 évért.

A volt polgármestert hűtlen kezelésben, okirat-hamisításban és hivatali visszaélésben találták bűnösnek, felmentették viszont a csalás vádja alól. A vádirat szerint Hunvald az ingatlanügyeken kívül, amelyeknek eladásában a vádirat szerint ő is szerepet játszott, ötrendbeli hűtlen kezelést, négyrendbeli okirat-hamisítást, ötrendbeli hivatali visszaélést, valamint hivatali vesztegetést is. A vádiratban fiktív tanácsadói szerződések, hivatali telefonok jogellenes használata és barátoknak kiutalt önkormányzati lakások bukkannak fel a neve mellett.

Mindez ma másfél évet ér. Közszereplőként, polgármesterként az adófizetők pénzét lopta, a kerületet károsította meg.
Mindez ma másfél évet ér.

Nehéz ezt megemészteni, nagyon nehéz....
Hosszú éveken keresztül, egy jól felépített, több szereplőből álló bűnszervezet az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanokat a forgalmi érték alatt megvásárolta, majd a vásárlást követően - offshore cégek közbeiktatásával - rövid időn belül, jelentős haszonnal külföldi befektetőnek továbbértékesítette. (Minderről bővebben itt.)
Mindez a helyi kiskirály, a polgármester tudtával és segítségével. Sőt, elég nehezen tudom elképzelni, hogy a képviselő-testület tagjai (pártszínektől függetlenül!), ne  tudtak volna arról, hogy mi megy a kerületben. Főleg, hogy minden eladást megszavaztak, mindannyian.

Azt miért nem kérdezte meg senki Hunvaldtól, hogy miért nem közvetlenül a külföldi befektetőknek adták el az ingatlanokat - milliárdokért? Ez a "módszer" persze nem csak Erzsébetvárosban volt bevett, Terézvárosban szintén így adták el az Andrássy úti ingatlanokat, sőt, igazából csak kreatív elme szükséges más területekre alkalmazni ezt, a Duna TV-ből például 800 milliót loptak ki hasonló módon. Ja, hogy az szintén közpénz? Érdekes ....

Mindez ma másfél évet ér.

Miért tekintik ugyanolyan súlyú ügynek, ha egy magáncég vezetője lopja el a cége tulajdonát, mint ha a polgármester a kerületét?

Miért nem lehet kétszeres szorzóval indítani a büntetési tételeket, ahol közpénzt lopnak el?

Zuschlag a nyomorult 70 milliójára 5 évet kapott. Balek, és még mindig kussol, pedig csak egy sakkfigura volt.

Hunvald Györgynek 21 millió forintot kell megfizetnie, a bíróság ugyanakkor megszüntette ingatlanainak, valamint a mások nevén szereplő nagy értékű autóinak és repülőjének zár alá vételét, így Gyuri legnagyobb dilemmája ezekben a percekben, hogy melyik autójával menjen haza. Én a Jaguár XJ-t választanám.

Sőt.
A másodfok után még Hunvald perelheti teljes joggal a Magyar Államot kártérítésért, mert 1 évvel többet töltött előzetesben.

Csodálatosan alakul az Elmúltnyolcév Nagy Elszámoltatása, az adófizetők pénzéből még mi fizethetünk Hunvaldnak, aki éppen az adófizetők pénzét lopta éveken keresztül.
Micsoda sérelem, elloptak az életéből egy évet! Ez vajon hány milliót érhet?

Sajnos úgy néz ki, hogy az utóbbi évek nagy korrupciós botrányai csak azért pattantak ki, mert az MSZP-n belül így számoltak le egymással az elvtársak. A Fidesz egy picit intelligensebb egy fokkal, ők nem vonják bele az ügyészséget a belharcaikba. 

Ha úgy alakulnak a dolgok, akkor Hunvald és Hagyó akár már az MSZP-székházban szurkolhat 2014-ben a pártja választási sikeréért.

hunvald.jpg

Az a mosoly .. az új trollface!

Címkék: botrány hunvald

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr884191613

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettőtől nyolc évig, de mire? 2012.02.27. 07:58:07

Egy hónapnyi időtartamra társadalmi egyeztetésre bocsátották az új Büntető Törvénykönyv tervezetét. A tervek szerint jövő év derekán életbe lépő kódex olyan szabályokat is tartalmaz, amely kiverte a biztosítékot a szakemberek egy rétegénél, illetve a...

Trackback: Ipiapacs, Te is fizetsz ADÓT! 2012.02.25. 11:18:33

A válságkezelésnek egy újabb tudományos-fantasztikus megoldása született meg Magyarországon. Számítások szerint, már csak a külföldön dolgozó és ott jövedelmet szerző magyar állampolgárok tudnak kibújni az adófizetés jároma alól (természetesen a milliá...

Trackback: KacsaLeaks: MÁV TO THE FUTURE. 2012.02.24. 15:29:53

A legújabb kiszivárogtatás szerint a MÁV félve, hogy gyorsan a BKV-hoz hasonló helyzetbe kerülhet, új koncepciót dolgozott ki a fennmaradásához.A legújabb retro őrületet meglovagolva, pénzt nem sajnálva belevágott a Vissza a jövőbe projektjébe. A közel...

Trackback: Amikor a 144 milliárd miatt csörög a piros telefon 2012.02.24. 14:54:36

A hírek szerint 144 milliárd talán elúszik, de Mutyiföldén vajon mik lehettek az első mondatok, amiket meghallhattak a nemes urak miután eljutott hozzájuk a hír, azaz - a szabályzatnak megfelelően - harmadik csörgés után felvették a piros telefont. Csö...

Trackback: Extrém tavasz miatt nem járnak a BKV buszai 2012.02.24. 14:54:13

A hirtelen beköszöntő reggeli plusz 5-8 fokra nem voltunk felkészülve! - ismertette reggeli sajtótájékoztatóján a BKV szóvivője. Kiricsi Karola elmondta, hogy a legnagyobb odafigyeléssel, a szervizcsarnokok maximális kihasználása, a szabadságon lévő ko...

Trackback: Extrém tavasz miatt nem járnak a BKV buszai 2012.02.24. 14:53:56

A hirtelen beköszöntő reggeli plusz 5-8 fokra nem voltunk felkészülve! - ismertette reggeli sajtótájékoztatóján a BKV szóvivője. Kiricsi Karola elmondta, hogy a legnagyobb odafigyeléssel, a szervizcsarnokok maximális kihasználása, a szabadságon lévő ko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 11:18:55

Az a visszatérő "minden" az ugye mindez akar lenni pár helyen.... ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 11:22:05

dübörög az elszámoltatás elvtársak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 11:24:25

Mindez ma másfél évet ér."

nem mindez, hanem mennyi? összegben mennyi kárt okozott? milliárdokat, mind a magyar népnek.
hogy is volt az a sztori, amit a sofőrje mesélt? bement svájcban egy boltba, és kijött egy milliós órával?

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 11:24:52

Apropó Hagyó. Pár hete az Allee kajálós részében egy légtérben ettem Hagyóval, századmagammal. Hagyó úr nem a kopott kínai cuccokban volt öltözve, sőt, feltűnő citromsárga pulcsiban, és rendesen elhízva, jó kedélyűen eszegetett és magyarázott egy vele szembe ülő öltönyös, szemüveges fazonnak (neki is valahonnan ismerős volt az arca). Néztem az arcokat, hát nem sokan forgolódtak, hogy nézd már, az nem a Hagyó? Úgy tűnt, rajtam kívül kevés ember ismerte fel.
Úgy látszik, ez ma a milliárdos csalók sorsa egy könnyen felejtő országban...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 11:27:02

Hosszú éveken keresztül, egy jól felépített, több szereplőből álló bűnszervezet "

nagyon jó fel van építve! ezért kap hunvald kártérítést. ma Magyarországon a politikusok a vezetői a maffiának, vagy minimum vezető részesei, mindez még az olajügyekkel kezdődött. de vajon miért nem voltak bűnszövetkezetek és maffiák az átkosban?

Gaspacho (törölt) 2012.02.24. 11:27:25

Abban az országban, ahol a gyereked agyonveréséért 5 (ÖT!!! BASSZAMEG!!!) évre sittelnek le, ezen az ítéleten fel sem kell háborodnunk. Sőt, én is bocsánatot kérek hunvalgyuritól, hogy rosszat gondoltam róla.
Meglátjátok, az lesz a vége, hogy fogom a családom és elhúzunk innen, de messzire. Aztán majd nézhettek...

RaveAcE 2012.02.24. 11:27:54

Köszönjük az újabb kiadást, hogy megint találtak valamit, amit fizethetünk.
Milliós károkat okoz az elszámoltatás a népnek. Őket is elszámoltatjuk majd.

Viktus 2012.02.24. 11:30:34

VIDÉKI MAGYARÁZATOT!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 11:32:21

Miért nem lehet kétszeres szorzóval indítani a büntetési tételeket, ahol közpénzt lopnak el?"
igen. gyakorlatilag ez hazaárulás is.
zusi meg nem biztos, hogyha akarna mondani is valamit, lenne, aki meghallgatná és eladná. helló, fideszes kormány van, és ilyen ítéletet hoz a bíróság? utoljára gyerekkoromban nem értettem, hogy lehet, hogy lehet, hogy fideszes kormányok alatt se akarják rendbe rakni a korrupt, posztkommunista bíróságot a fideszesek, pedig a válasz olyan egyszerű:
"Hosszú éveken keresztül, egy jól felépített, több szereplőből álló bűnszervezet "

amúgy nem biztos, hogy belharc, lehet, hogy feláldozzák a kishalat (nekik kicsi) a Nagy Elszámoltatás oltárán, bár valakik nem szeretik, az biztos.

Gyurma Pappa 2012.02.24. 11:33:34

szánalmas ez az ítélet.

zünüke 2012.02.24. 11:34:06

Komolyan nem kapok levegőt !! Hja kérem akinek sztárügyvédje van,az ma megtehet mindent.Remélem a kedves bírónő magába fog szállni,a kávészünetben.Hogy van bőr a képén ilyen itéletet hozni egy ekkora kárt okozó bűncselekményben.Kedves Orbán Viktorunk ezt megengedi? Ez a nagy elszámoltatása az előző kormánynak??Vicc.

zx6zx 2012.02.24. 11:34:24

Hunvald csak a lakásán több milliárd forintot tartott készpénzben...

Egy vármegyés csúnyán beszélt egy rendőrrel, azért 4 év letöltendőt kapott (1.fokon)...

Viktus 2012.02.24. 11:45:08

"states 2012. február 24. 11:38
Ennek a másfél évnek aztán van visszatartó ereje,képzeljük el, ha nem fideszes lenne az egész igazságszolgáltatásunk, és a bírókat nem üldözné Orbán nyugdíjba, akkor mit kapott volna a jó hunvaldunk. Minimum az évszázad polgármestere címet legalább."

:D

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 11:46:55

Aszem ha így folytatódik a Nagy Elszámoltatás, egyre több közös pont lesz jobb és bal oldal közt, ami összefogja a két oldal másképp gondolkozóit is, mint például az egyik ilyen közös pont most éppen ez: szerintem nincs ember, aki ne anyázott volna egy ilyen ítélet hallatán!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.02.24. 11:47:53

@zünüke:

Elég csúnya lenne ha Orbánnak kéne ilyesmikben "engedélyt" adnia. Amúgy a jog nem az igazságról szól, hanem a jogról. Nem védem ezt a geciputtony Hunvaldot, csak akinek van pénze, annak van igaza ebben az országban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.24. 11:49:53

Nesze nektek nagy elszámoltatás. Agyalágyult fideszesek:)

Nem mintha örülnék annak, hogy a Hunvald-félék szabadon kóricálnak, de ezen a balf@sz fideszes bagázson csak röhögni lehet.

A nagyképű dilettantizmus megint sikereket könyvelhet el.

Hajrá Magyarország, előre a fideszi úton!

molaris 2012.02.24. 11:53:52

Balra kiköp egy nagyot, elcifráz egy trágár káromkodást, és..... és továbblép.
Ezt itt kérem Abszurdisztán!

molaris 2012.02.24. 11:54:32

Jó, hogy a seggét nem nyalták fényesre.

ketroot 2012.02.24. 11:57:29

Nem kell háborogni, ez egy ilyen ország.

Szar.

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 11:59:17

Most komolyan: mi kellet volna még a Fidesznek, hogy Hunvaldot el lehessen ítélni? Hány harmados fülkeforradalom? Ugye az ügyészség, a bíráskodás gyakorlatilag 100%-ig az ő kezükben van, minden bíró, ügyész, titkár stb. úgy muzsikál, ahogy ők zenélnek. A rendőrség szintén, ez nem is volt kérdés. Mi kötötte meg a fideszes elszámoltatók kezét, az itt a nagy kérdés?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.24. 12:01:04

@Dr. Omlósz: Látod, ezt én már megtettem, és egyáltalán nem bántam meg.

jpmjpm 2012.02.24. 12:01:42

Szerintem az a legdurvább, hogy az összes vagyonát megtarthatta. Luxusautók+repülőgép. Nem beszélve a már családtagjai nevén levő nagyértékű ingatlanokról.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.24. 12:05:51

@Transylvanianmixedgrill: Két dolog kötötte meg a kezüket:
1./ Balf@szok, csak nagyképűsködni tudnak.
2./ Az okosabbjának meg az kötötte meg a kezét, hogy nehogy véletlenül ők a későbbiekben rosszul járjanak.

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 12:08:43

@Transylvanianmixedgrill:

Gondolom a választ mindenki tudja:

GYURCSÁNYAHIBÁS!

CSENDES 2012.02.24. 12:16:48

Nem olvastam el még a kommenteket, de: nem ez volt az az ügy, amibe a FIDESZ képviselők is belekeveredtek?
Ezen felül az ítélet ilyen időtartamú mértéke már várható volt, mert a bíró az előzetesből már másodszorra engedte ki. (első fokú bíró első ilyetén végzését első ízben másodfokon ugyan hatályon kívül helyezték, de második ilyetén végzését már nem)
Ugyan az ítélet indokolását még nem olvastam, és vélhetőleg nem fogják nyilvánosságra hozni, azt sem elehet tudni még -legalábbis nem olvastam utána -az ügyészség kért -e súlyosbítást, avagy nem. Ez is árulkodó lehet.

Lobster1978 2012.02.24. 12:25:46

Nyugodjatok meg, a törvényeink jók. Nézzétek csak meg a fideszes drogtörvény tervezetét:
"Az a 18. életévét betöltött elkövető, aki szerencsétlenségére egy köznevelési intézmény közvetlen szomszédságában él, és ott SZEREZ MEG csekély mennyiségű kábítószert, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő! Aki 18. életévét betöltött diákként egy művelődési házi buliban átad egy spanglit a 17 éves osztálytársának, akkor öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Lesz itt elszámoltatás még, csak éppen nem a milliárdok ellopása árt, hanem egy füves cigis kamasz a veszélyes...
(megjegyzés: sosem drogoztam még csak nem is dohányoztam, csak a kontraszt miatt hoztam a példát)

CSENDES 2012.02.24. 12:30:15

@CSENDES: Mindezen túl, azt is hozzátenném, hogy kívülről ismervén a jelen ítéletet hozó törvényszéki bíró pártatlan hozzáállását, nyilván nem az elítélttel szembeni hozzáállását tükrözi az ítélet, hiszen korábban csekélyebb megítélésű ügyben súlyosabb dolgokat ítélt, hanem máshol kell keresnetek akár jobboldali, akár baloldali igazságotokat, netán az új bírói jogszabályokban, bár ő még korántsem tartozik a nyugdíjazandó bírák közé.

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 12:30:40

Kedves jobbos olvtársak, nem érzitek azt, hogy csúnyán be lettetek csapva ezzel a kamu elszámolósdival?

Viktus 2012.02.24. 12:32:07

A forint idén hatalmas visszatérést produkált, miután az ország majdnem belesüllyedt egy árfolyamválságba január elején. A szárnyalásnak azonban nem sok köze volt a gazdaság fundamentumaihoz, és kezdi lendületét veszíteni - írja összefoglaló cikkében a Dow Jones hírügynökség.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/kiderult_spekulansok_erositettek_a_forintot.163389.html

Hol van kérem a nyugdíjvédelmi spekuláns szakértő biztosunk? :O

7esbusz 2012.02.24. 12:32:10

"A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja! Na mit romantikázik itt? Tűnjön el, mert még dühbe gurulok!"

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 12:32:10

@CSENDES:

Mi akadályozta meg a Fideszt, hogy úgy változtassa meg a jogszabályokat, hogy Hunvald a börtönben rohadjon meg?

Manatwork (törölt) 2012.02.24. 12:36:16

Azt hiszem Hunvald nem publikus "védőbeszéde" kb 1-2 mondat lehetett csak. Felhívott befolyásosabb politikusokat vagy az adott párthoz tartozó gazdasági holdudvar prominenseit és és csak annyit kérdezett: "Elmondjam amit rólatok tudok és van rá tuti bizonyítékom is?"
Szerintem ennyi éppen elég volt ehhez a nevetséges ítélethez és várható kártérítéshez.
Mert azt ne mondja már senki, hogy nem közösen lopja a közpénzt a bal meg a jobb oldal!!!!
Ilyenkor azért írígylem kicsit a kínai embereket. Mégiscsak normálisabb ország Kína mint a miénk. Ott legalább ha lebukik valami vezető aki közpénzt lop, az jutalmul golyót kap és nem kártérítést!

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.02.24. 12:38:18

Ha jól tudom, az új elmebeteg drogtörvény szerint, ha pár hülyegyerek elpattint egy vicces cigit, az, amelyik indítja a kört, csak azért, mert átnyújtotta a másiknak simán éveket kaphat letöltendő formában.

Több milliárdos közpénznyúlásért másfél év jár.

Nooooormáááááális..?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.02.24. 12:40:44

Azt még valahogy benyelném, hogy 1.5 év, ha mindenét elkobozták volna a picsába.

De visszakap mindent, sőt még ő kaphat kártéritést?!

Kedves NAV!
Talán meg kellene nézni, hogy miből tellett neki magángépre, meg autóflottára.
Ha ezekre korrekt választ kapok, akkor én is rendesen fogok adózni.

Az ilyen stiklik miatt vagyok már (papiron) angliai lakos, és oda is adózom. Rohadjon meg az egész ország, ahol a milliárdokat elcsaló embereket szabadon engedik, a busójáráson meg szénné birságolják a kisembert.

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 12:41:35

Hahó, van itt olyan jobbos, aki szerint ez a másfél év oké, ő ennyire számított elszámoltatási ígéret szintjén, ez így jól van, Viktorék rendben teszik amit ígértek???

chronometere 2012.02.24. 12:44:07

Amig ez a FideSS bagázs uralkodik és Polt lesz a főmufti az ügyészségnél /9 évig/, addig csak baloldali bűnügyekkel ajánlatos foglalkozni. A jobboldali politikusok annyira becsületesek és tisztességesek, hogy az már az abszurditás világába tartozik és abszurd ügyekkel nem foglalkoznak.
Igaz férfiasan be kell vallani, hogy a FideSSskizofrének sokkal ügyesebben tudnak lopni, csalni, korrumpálni.
Hány évtízed járna Orbán&Co-nak hűtlen kezelésért, hatalommal való visszaélésért, szabad rablásért amit csinálnak/csináltak. Persze mindez csak egy független igazságszolgáltásnál.
"A 13 vádlott közül a törvényszék Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselőt hivatali visszaélés miatt fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte."
Emlékeztetésül: Szabó Zoltán bűne az volt, hogy (ha jól emlékszem, másfél évig) a VII. ker. Önkormányzat fizette a mobiltelefon használatát.
Úristen! Milyen büntetést kapna Lézer Jani, a havi 1 millióba került S8 használatáért, melyet fele részben a H.vásárhelyi Önkormányzat fizetett?
Ez részemről csak teoretikus feltételezés.
Mert ugye, ehhez pártatlan, független jogszolgáltatás kellene.....ha volna
Vajúdtak a hegyek és mi a fene született? És ez még csak az első fokú ítélet. A végén nem kevés pénz üti majd a Hunvald markát, kártérítésként. De a lényeg az bejön: a hívek évekig fogják szajkózni, hogy Hunvald mekkora bűnöző.
A cirkusz folytatódik. Ez is valami, ha már kenyér nincs,cirkusz kell a hívő FideSSnyikenek.........

OmegaMale 2012.02.24. 12:51:07

Gál több mint 8 évet kapott és többszáz millára meg lett b@szva.

Valszeg Hunvaldnak jobban voltak megírva a szerződései, vagy talán nem volt annyira kapzsi, hogy a nevés fusson minden kis hobbiprojektje.

Nem hiszem, hogy megpróbálják megpiszkálni az előzetest, mert sztem lehetett vádalku (valszeg Gál pechjére nem tudom senkit bemószerolni, de kíváncsian várom kit hozott be a buliba a polgi :D).

Tegyük mellé, hogy Sky ellen tudtommal még csak egy eljárást sem tudtak indítani a 4-es metrószerződések miatt... na az Ő felelősségi köre aztán tényleg jól lett kitalálva.

Ha minden ilyen cusi-hunvald-gálféle alak tudott valami hasonló összegben kárt okozni (azért azt vegyük bele, hogy az illető okoz mondjuk 100 misi kárt 1misi kenőpénzért cserébe), akkor a kishalakat is érdemes üldözni. Biztos vagyok benne, hogy van legalább 1000 ilyen szarházi az országban, amiért még mindig érdemes keresgélni. Ilyen korrupciós rendszerekben mindig a HÁLÓZAT érdekes. Ha sikerül eléggé megritkítani, magától fog szétesni. Ezért nem hatékony a nagyhalakra pecázni, talán végre Budaiék is belátják.Pont azért nem hiszi el a cusi se, hogy lakat alá került, mert azt hitték, hogy túl KIS HALAK, láthatatlananok.... :D

Secnir 2012.02.24. 12:55:45

@Viktus:
"VIDÉKI MAGYARÁZATOT!!!"

most keresi egy ideillő Bach-idézetet.

Guszti bá 2012.02.24. 13:00:35

Cuslág azért kapott annyit, mert poénkodott a zsidókon, ez meg azért nem kapott annyit, mert zsidó.

ninimimi 2012.02.24. 13:04:44

@7esbusz:
"egy brancs maguk, ne is tagadja"
Zseniális asszociáció, köszi! Hogy abban a filmben egy "rendszerváltást" követő huszonkettedik évünkben is érvényes alapigazságok vannak, hát ezt úgy 90. táján álmomban sem gondoltam volna.
Csak szerencsétlen f@sz eszdéesz lógott ki egy kicsit a brancsból -, na ezt kapta most meg a képébe az elkaszált Balek, aki ugye nem az "elsőrendű" vádlott volt. Kuncze és társai remélem, ma is nyugodtan alszanak, hacsak nem jut eszükbe, milyen részük van Balek és a hozzá hasonlók sorsában pusztán amiatt, hogy azt hitték, büntetlenül lehet jópofizni, egyetérteni Fletóval és hátországával, ha kényelmesen elhiszik róla, hogy nem az, aki valójában.

ninimimi 2012.02.24. 13:15:10

Ejha, kedves Index! Ez a blog aztán rekordidő alatt lecsusszant a címlapról!
Hát nem érdekes?!!!
Jól látom, hogy így most egyetlen címlapos blog sincs a nap híréről, ami csupán pár órával ezelőtti?
"egy brancs maguk, ne is tagadja"

molaris 2012.02.24. 13:21:55

@Guszti bá:
Meg Cusi kicsi kutya volt, így az erősek őt .........!
Gyuri meg évek óta ott volt a tűz körül, és tudta ki és mit sütögetett ott!
Büszke is rá a kerületünk! Bár az is igaz, hogy Ő épített is, nem csak lopott!
Mondjuk fele- fele!

Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu) 2012.02.24. 13:25:15

Már látom is a gyülekező Jobbik híveket a Kossuth téren, akiket Hunvald majd otthonról néz szivarfüstben, egy jó konyakkal a kezében...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.24. 13:35:35

@Transylvanianmixedgrill: HÁROM HARMAD KELLETT VOLNA! AZ! :) NEM LEHET KORMÁNYOZNI AZ ELLENZÉKTŐL! értsétek már meg ! :)

kifordított nagyanyó 2012.02.24. 13:38:20

Jaaj most mit sír a szátok?Gyerekgyilkosságért 5 év,ezért meg 1,5.szerintem sokat is kapott.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.02.24. 13:42:55

@CSENDES:

Ja, Czibula, a helyi fideszes képviselő Mexikóban bujkál, nemzetközi elfogatóparancs van ellene.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.02.24. 13:45:18

@Kőmíves Kelemen:

Nyilvánvalóan a polgármesteri tiszteletdíjából sikerült mindenezt megvásárolni.

Magyarország, egyes szabály:
NAV politikusokat nem vizsgál.

A NAV csak utcazenészeket, meg busójárókat vizsgál, nyilván ők a legnagyobb elhordói a közpénzeknek xDD

7esbusz 2012.02.24. 13:46:50

Minden esetre ez az emútt 22 (és még ki tudja hány) év olyan tanulsággal kerül majd a legújabb kori magyar történelembe, hogy (sajna) vér nélkül nincs forradalom és nincs rendszerváltás. Csak "gengszterváltás" Ha nem picsázzák ki egyszer és mindenkorra az előző rendszer hatalmi elitjét, az ott folytatja, ahol abbahagyta, csak ciklusról ciklusra egyre gátlástalanabb és cinikusabb.

CSENDES 2012.02.24. 13:55:50

@Transylvanianmixedgrill: Ezt ak érdést most miért szegezed nekem? Mit akarsz ezzel bizonyítani,vagy cáfolni?

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2012.02.24. 14:02:05

Facebookról:
"Tudod -e? A napokban, miskolci ismerőseimtől tudtam meg, hogy a borsodi munkát, kenyeret menet kezdeményezőjének, Tóth Imre lakását, a héten a Rendőrség házkutatás címén feldúlta? Hogy a menet ózdi tagját, a helyi Munkaüg...yi Központ mint hatóság vonja felelősségre? Hogy egy ózdi kábelszolgáltató (fideszes tulaj) csak "véletlenül", arra hivatkozva mert hónapokkal ezek előtt tartozás volt, ezután hat hónapra korlátozott szolgáltatást nyújt, a teljes ár mellett? Gyakorlatilag lehetetlenné teszi 6 hónapig az internetezést, de teljes árat követel. Kérdem én, féljünk, vagy még jobban felbátorodjunk? Mi, nem ijedünk meg, ugyan félünk, de a bátorságunk mind kettőt legyőzi, mert az igazság, a nép velünk van!
Kérem oszd meg, továbbítsd, mond el másoknak. Ezzel és nem a sajnálattal segítesz!"

Transylvanianmixedgrill 2012.02.24. 14:02:24

@CSENDES: Gondoltam, te tudsz talán valami infót erről! :)

kifordított nagyanyó 2012.02.24. 14:11:31

És még hány ilyen kiskirály van az országban.
De hát demokrácia van,tehát nekik vannak jogaik.:((

sárkányfő 2012.02.24. 14:24:30

1,5 év? :D
Vicc...

De legalább most már biztosan tudjuk, hogy benne van a Fidesz is. Ez a nevetséges 1,5 év a bizonyíték rá. Ha nem lenne benne, tízszeres szorzóval lenne nagyobb a bünti.

Taligamajom 2012.02.24. 14:27:20

Értem én hogy felháboritó, de tényleg csodálkozik valaki...?

Marcellusca 2012.02.24. 14:32:02

@Manatwork: Nekem Salamon Béla, Pomócsi bácsija jut eszembe:
"Ha én egyszer kinyitom a számat ...
Ha én egyszer elkezdek beszélni ... "

Virág et. 2012.02.24. 14:33:48

zero

Azt a bulvárhírt, ami az autók értékéről szól, azóta már többször helyesbítették. Még a Blikk kapta fel és abból lett országos hír. Azt már nem tették hozzá, hogy a Blikk nagyvonalúan új autók áraival számolt, holott pl. a Jaguar XJ is van vagy 20-30 éves. Az összérték messze nem 120 millió. 12 talán pontosabb lenne ...
Ennek sok köze a dolgokhoz nincs, de az ilyen 3 éves bulvárkacsákkal csak rontod a bejegyzés összértékét.

A másfél év édeskevés, de aki szemmel követte az eljárást, az látta, hogy hadilábon áll az egész ügy Hunvald ellen.

Le_Penseur 2012.02.24. 14:36:07

Biztosan eddig is sok álmatlan éjszakája volt az előző ciklus kiskirályainak, de ezután az ítélet után nem alszanak többé az biztos! Sőt a jelenlegi ciklus kiskirályai is elgondolkodnak azon, hogy hűtlen kezelésre, vagy hivatali visszaélésre adják a fejüket!
Példás, elrettentő ítélet.

Tényleg igaz, hogy ha lopsz, akkor azt nagyban csináld!

Mesterlövész 2012.02.24. 14:54:39

Ne izguljatok, az ámokfutásért viktorkának sem fog egy haja szála sem meggörbülni.

Marcellusca 2012.02.24. 14:55:34

@Virág et.: Az egy kiba..ott sz@r poszt!!! :D

Matt Albie 2012.02.24. 14:56:08

azért ez nem jogerős ítélet, szóval lehet még itt meglepetés bármilyen irányban. De a eddigi hírek alapján nem meglepő, hogy nem jött be a vádirat. Van ilyen. Kár összeesküvés-elméleteket gyártani, hogy a bírónak mi volt a mögöttes szándéka; egy ilyen sajtónyilvánosságú ügyben eléggé odafigyel mindenki.
Az ügyészségnek nem sikerült bizpnyítani, hogy az áron aluli értékesítésben Hunvaldnak volt szerepe. Ettől még lehetett.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.24. 15:00:43

@Transylvanianmixedgrill: Hunvald bácsi sokat tud, és nem csak a vörös komcsi haverok viselt dolgairól. Ebben az országban politikus nem tud fingani sem úgy, hogy a teljes politikai elit orrát ne facsarja a szag, de senki nem fog mutogatni a másikra, mert itt minden politikus babot eszik...

Egyébként nem is számítottam másra. Lassan kiengednek mindenkit, a Nagy Elszámoltatás meg befullad. Arra azért jó volt a dolog, hogy Budai 2,4 milliót keressen havonta. Hogy is volt az a 2 milliós fizetési plafon?...

És igen, "egy brancs maguk!"

Virág et. 2012.02.24. 15:03:28

@Marcellusca dr.: Nem én írtam, mondd a Winkernek. Egyébként az arányok miatt idéztem csak be: a Jaguar újonnan tényleg ér 30 milliót, de annyi idősen és olyan állapotban, amilyenben a Blikkes videon van én 2 és felet sem adnék érte. A bogárról nem is beszélve. Nagyon-nagyon túl lett az autók értéke becsülve, ami egy bulvárújságban elmegy, mert ebből élnek, de 3 év után ne szajkózzuk már az ő hülyeségüket, ha nem muszáj.

Virág et. 2012.02.24. 15:04:55

Egyébként ez a másfél év még a legtöbb, amit az elszámoltatás fel tud eddig mutatni és ezt az eljárást is még Ferencék idején indították meg Hunvaldék ellen. Budait érdemes fizetni. Az ember azt gondolná, hogy Keller után már tanultak a politikusok, de ez úgy látszik tévedés.

Matt Albie 2012.02.24. 15:04:56

@Sandman (KaraKum): Ez az ügy nem a "Nagy Elszámoltatósdi" kapcsán indult, itt még az elvtársak egymást jelentgették fel. A Budai féle ügyekben nagy a csend, én speciel nem hallottam még egy darab vádemelésről sem, nemhogy ítéletről....

bekov 2012.02.24. 15:06:27

millárdos csalásért másfél év? ez buli, ezt nekem is meg kéne játszani, másfél évet fél lábon is kibírok előzetesben, aztán a maradék 40 évemet gondtalanul töltöm... hunvald a egy példakép!

aha, persze 2012.02.24. 15:06:48

Mi lenne, ha egyszer az egyik megfenyegetett, megkárosított valaki bedühödne, és az egyik ilyen alattomos szarnak elvágatná a torkát? Vajon elindítana egy durva lavinát?
Vajon mi lenne, ha mondjuk a "2006-os csürhe/tüntetők" (kinek melyik tetszik) beindulnának egyszerre, és felkeresnék az összes ilyen arcot, és felkoncoljnák elevenen?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.24. 15:09:09

Kivancsi leszek mi lesz a nagy narancsos elszamoltatasbol.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.02.24. 15:09:39

Szerintem ez a legnagyobb Vastagbőr sztori "evör". Szép üzenete van: lopj, csalj, hazudj, leülöd azt a pár évet, aztán meg vígan,gazdagon élheted a világod - jobb, mint egy munkahelyen rohadni egész életedben, nem?

(Kicsiny szülőfalumban is történt hasonló: egyik hölgy az ország másik végében szépen felvásárolta a búzát, eladta, persze a termelőknek baszott fizetni. Bíróság, tárgyalás, addigra a pénz persze megfelelően el volt rejtve... Szépen leülte azt a pár évet, azóta vígan éli a világát, nagy háza, nagy autója van, persze gondolom, semmi sincs a nevén.)

Matt Albie 2012.02.24. 15:10:11

@Virág et.: egy másodperccel gyorsabb voltál, gratula:)

Karipapa01 2012.02.24. 15:11:03

Hunvald is csak egy fasza kis céltábla volt a FIDESZ-nek a lőtéren! Tök mindegy, mit csinált, oda kell célozni. Pár év múlva, a választások után ha kiderül, hogy mégsem, a kutyát sem érdekli. Ilyen alapon az egész "Putyilovgyári munkásságot" -a FIDESZ- garnitúra nagy részét is beleértve- is oda lehetne állítani, aztán utólag a "bocs, ez nem jött össze, de egyébként nagy gazember vagy" búcsúmondattal el lehet engedni.
@Matt Albie: szerint "...szóval lehet még itt meglepetés..." , de nem lesz ! A dakota közmondás szerint: Egyik kutya nem harapja meg a másikat. Feltéve, hogy mindegyiknek jut megfelelő "élelem". Nézzétek a NatGeo-t!

jpmjpm 2012.02.24. 15:12:28

@Lobster1978: Lesz itt elszámoltatás még, csak éppen nem a milliárdok ellopása árt, hanem egy füves cigis kamasz a veszélyes...

LOOOL :)

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.24. 15:16:47

@Matt Albie: Tényleg, igazad van. Attól függetlenül, hogy-hogy nem került sor elszámoltatásra ebben az esetben? Budai át kellett volna vegye az ügyet. De minek? Eddig sem csinált semmit, csak néha hírek röppennek fel, hogy itt nyomoznak, ott nyomoznak, de eredmény semmi.

Egyébként szerintem itt arról van szó, hogy a választásokig elbohóckodnak, elmaszatolják az ügyeket, aztán sutyiban megszüntetnek minden nyomozást. Mert az mszp is megtette ezt a szívességet nekik legutóbb. És ha most valami katasztrófa folytán 2014-ben az mszp nyerne, akkor cserébe ismét megteszi a fidesznek ezt az apróságot. Csak kérdés, hogy meddig lehet etetni minket ilyen látszatintézkedésekkel.

tjunior 2012.02.24. 15:17:27

Jó hát gondolom, ha többet kap, mondjuk annyit amennyi után nem mehet haza, terítette volna a lapjait. Azt meg a forradalom patyolat fehér lelkű grál lovagjai sem akarták volna. Gondolom az APEH is el lett hajtva a közeléből.

jpmjpm 2012.02.24. 15:18:21

@Transylvanianmixedgrill: itt sokan nem jobbosak. olvass el pár korábbi bejegyzést. csak a mindenkori kormányzás szarságait vitatják meg az emberek.

de úgy látom ezt te nem érteheted, márcsak a felfogásod miatt sem. szerinted jobb és baloldal van, az ide járók szerint pedig politikusok és a többi ember.

jpmjpm 2012.02.24. 15:19:46

@Virág et.: azt ne mondd nekem, hogy a repülője, amit visszakap, az rádiótávirányítású modell. :)

sárkányfő 2012.02.24. 15:20:13

Zuschlag valszeg már ezerszer megbánta, hogy nem vont be egy fideszest is a saját lopásaiba. Kapott volna két hét felfüggesztett, oszt jónapot.

Azt vajon megérjük-e valaha, hogy Simicskát látjuk pórázon?

kalandfereg 2012.02.24. 15:20:28

Nincs ott a bíróságon egy olyan ember, aki ismeri a négy alapműveletet, és Hunvald ingatlanainak és ingóságainak összesített értékéből kivonja az összes fizetésének az összegét megélhetéssel csökkentve, aztán a különbséget vissza kell fizetnie a kerületnek?
Ha kamatostul visszafizeti, akkor tőlem se kell börtönbe mennie.

ninimimi 2012.02.24. 15:21:00

Nicsak, visszakerült a blog a címlapra! Ezek szerint az Index "vezérlőtermében" is olvassák a hsz-eket.
Őszintén gratula -, így most kénytelen vagyok helyesbíteni, de szívesen teszem:
Mégsem "egy brancs" maguk!

qwertzu 2012.02.24. 15:23:23

Laza kérdés a kommentelőkhöz:
Mégis mi az isten kékeres faszát tudott volna csinálni a kormány és a parlament, amitől a tőlük független bíróság több időre ülteti le? Eltünteti a titkosszolgálattal? Visszamenőleges hatályú BTK módosítás? Vagy mit?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.24. 15:27:08

Nyílvánvalóan kevés a másfél év.
A rendszer védelmében azonban jegyezzük meg, hogy Gál 8 és fél évet kapott, Hunvaldot meg felmentették a vádpontok többségében.
Érdekesebb kérdés, hogy miért mentették fel, mi alapján.
Mert ha azokban nem bűnös (amit nehéz elképzelni) akkor vélhetően a másfél év jogos büntetőügyi szempontból, ha erkölcsileg nem is az.

nemecsek ernő áruló 2012.02.24. 15:27:26

@Transylvanianmixedgrill: Szerintem a Gyurcsány a hibás! És mitkeresoszkóawizzerben? :P

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.24. 15:28:53

ennyit kert a simicska-puch tengely a birosagtol...
mi ebben a meglepo? szepen megkotottek akis alkut, hogyaszongya

"gyurikam, kapsz masfelet, meg karteritest is a maradek egy evert, megmarad az autopark, repulo, ingatlanok es akkor nem teritesz mindent.

rendben?"

miert vagyunk meglepve egy olyan orszagban, ahol a kormany legitimme tette a penzmosast?;-)

Karipapa01 2012.02.24. 15:29:39

@qwertzu: Na azért nem annyira úgy van, hogy "tőlük független bíróság" ! Kici nomász, nad haszon! Sajnos azért mindent nem lehet...

ivan_the_terrible 2012.02.24. 15:32:17

@qwertzu: Ott a pont! Azzal együtt persze, hogy ez az ítélet egy vicc, azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy emiatt a kormányt kellene hibáztatni... Lefogadom ugyanezen kommentelők más blogokon meg azt sérelmezik, hogy diktatúra, fékek-ellensúlyok, koncepciós perek...!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.24. 15:32:51

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Te most jól értem azzal gyanusítod a Fideszt, hogy a bíróságokat olyan módon befolyásolja, hogy az MSZP-s bagázst ne büntesség meg ?
Nooormááááális ?

qwertzu 2012.02.24. 15:33:16

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: @Karipapa01: Abban azért megegyezhetünk, hogy ha a fidesz frakció szavazza meg a büntetést, akkor picit többet kapott volna,

Virág et. 2012.02.24. 15:34:01

@jpmjpm: Nem. A repülő tulajdonosa egy cég, a Sky Jet Aviation Kft., amelynek a tulajdonosa egy amerikai (washingtoni) cég, amelynek nem tulajdonosa Hunvald. A cég ügyvezetője volt Hunvald, de az ügy indulása óta ezt a feladatot a felesége látja el. Egyébként a gépet 976 ezer dollárért vették, amiből 756 ezer a hitel. A vád szerint ez a cég is Hunvald érdekeltségi köre, de ezt bizonyítani nem tudták.

Azért a "Hunvald magánrepülője" és a "Hunvald által talán résztulajdonolt repülési cég által hitelre vett" (vagy lízingelt, nehéz megmondani sajtóhírekből) gép sztorija között zongorázni lehet a különbséget. Az előbbi tény, hogy szebben mutat.

Hunvald nem ma született bárány. Én meg vagyok győződve a bűnösségéről. De az is igaz, hogy a bulvársajtóban nem kis szenzációhajhászás folyt itt, hogy valami unatkozó milliárdosnak fessék le ezt az embert, aki pedig csak egy a sok korrupt politikus közül.

Karipapa01 2012.02.24. 15:34:07

@Trompf: Nem tuda! Vajon miért...?

Wolff 2012.02.24. 15:35:04

Azért vicces, hogy senkiben fel sem merül: mi van ha Hunvaldra tényleg nem állt meg a vádirat? Nem ez lenne a bíróság feladata, mármint, hogy eldöntse? És nem ezért baj, ha Szájerné, Lévai naikó barátnője jelölheti ki az ítélkező bírókat, mert akkor majd esetleg ilyen esteben még sem ilyen ítéletet hoznak? Azért még Pelikén József is meg tudta különböztetni a vádiratot az ítélettől, noha előbb vette kézbe az utóbbit.

Karipapa01 2012.02.24. 15:35:23

@qwertzu: "Abban azért megegyezhetünk, hogy ha a fidesz frakció szavazza meg a büntetést, akkor picit többet kapott volna,"
Na ez az igazi DEMOKRÁCIA !!!

Virág et. 2012.02.24. 15:36:18

@qwertzu: Semmit. A kérdés, nem az, hogy mit kellene az ítélettel csinálni. Nyilván semmit. A kérdés az, hogy ha adott egy korrupciós ügyekért felelős kormánybiztos meg egy kérdezhető (korábbana interpellálható) legfőbb ügyész, tehát elméletben minden részlete a vádnak ismert, akkor miért kellett démonizálni azt az embert, akire másfél szánalmas évet tudtak csak ráhúzni és ezt is csak azért, mert menekülés közben álnéven írt alá, ami magánokirat hamisítás.

Karipapa01 2012.02.24. 15:36:30

@Karipapa01: Nem tudta! Vajon miért...?
Bocs, elgépeltem..

jpmjpm 2012.02.24. 15:37:40

@qwertzu: miért kapott gál 8.5 évet és ő miért csak 1.5-et. vagyonelkobzás hol marad hunvald esetében?

Virág et. 2012.02.24. 15:37:47

@Wolff: Nemhogy felmerült, hanem teljesen így is gondolom. Mondom, aki követte az eseményeket, annak ez nem meglepő. A vád gyenge volt, erre többet nem lehetett volna adni neki.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.24. 15:38:00

@Transylvanianmixedgrill: Én Kocsist láttam a Vitézy gyerekkel vacsorázni, másnap Kocsist kirúgták a BKV-tól.

sárkányfő 2012.02.24. 15:38:04

@Trompf: bizony, ezt hívják alkunak. te nem vallasz a fideszesre, cserébe kevesebbet kapsz. jó reggelt kívánok. kéz kezet mos. ha te elhiszed hogy nincs együttműködés s két párt között, naivabb vagy mint egy gyerek.

Virág et. 2012.02.24. 15:39:03

@jpmjpm: Vagyonelkobzás csak a bcs-el szerzett vagyonra lehetséges. Mivel Hunvald esetében ezek a vádpontok borultak, így borult ez is.
Gál esetében megálltak, ezért az ítélet.

Vagoner pluSS 2012.02.24. 15:39:40

mi lesz ha nem kukákat gyújtogatnak majd a dühös emberek hanem az ilyen hunvald meg hagyóféléket ? egy gumiabroncs a nyakukba aztán füstölöghetnek.

Karipapa01 2012.02.24. 15:40:38

@Virág et.: " A kérdés az, hogy ha adott egy korrupciós ügyekért felelős kormánybiztos..."
Kedves Virág et! Csak nem ma születtél, hogy ilyen kérdéseket teszel fel?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.24. 15:40:44

Nem emlékszem már pontosan részletekre, keverem a Hunvald és a Verók ügyet.
Melyik ügyben volt fideszes önkormányzati képviselő is vádlott?
Az Écsi Anita-Szalai Edit egyetemista páros melyik ügyben strómankodott a paloták eladásánál?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.24. 15:40:55

@qwertzu: de ugye tisztaban vagy, hogy nincs az a frakcio, aminek joga van barkinek a bunteteserol szavazni?:-)

es azt is tudod, ugye, hogy az egyik oka az eus vizsgalatnak akormany ellen a birosag fuggetlensegenek megsertese?

szoval nem a fidesz frakcio szavazta meg ezt az iteletet, akkora demokracia nincs a fideszben. simicska megrendelte a birosag meg vegrehajtotta.

qwertzu 2012.02.24. 15:41:13

@Wolff: Azért a fasz kivan, hogy a vádirat pont ilyenkor nem áll meg. Amúgy minden baromságot simán átvernek a bíróságon. Táncos, Balla Irma ügy, Móri mészárlás, autósok büntetése sárgán áthajtásért, azokat gond nélkül megeszi a bíróság egyetlen rendes bizonyíték nélkül, de ha egy politikust kell elítélni, akkor kevés a bizonyíték.

Karipapa01 2012.02.24. 15:42:13

@online távmunkás: "Nem emlékszem már pontosan részletekre..."
LÁJK!!

R. Daneel Olivaw 2012.02.24. 15:42:29

Másfél év akkor is kevés volna ennek az utolsó alja féregnek, ha a másfél évet úgy értenék, hogy a kötél végén lóg ennyit az Andrássy egyik lámpaoszlopáról.... Ügyész úr, tessék fellebbezni súlyosbításért, nyomozó urak, tessék szépen ellenőrizni a bíró bankszámlaforgalmát... nincs az az isten, aki ebben az ügyben szívre tett kézzel 15 évnél kevesebbet osztana ki, hacsak nem egy megkent istenről van szó......

jpmjpm 2012.02.24. 15:43:03

@Virág et.: OK. értem. köszi a pontosítást. eddig ezzel sehol nem találkoztam. bár azért attól még vakarom a fejem, hogy akkor 2009 óta hogy tudják fizetni a részleteket, de mind1, a lényeget elmondtad. még 1x köszi.

szamojéd szomszéd 2012.02.24. 15:43:23

Ez egy remek cikk lett, grat érte!
Mérhetetlenül elkeseredett vagyok, hogy ma Mo-on 100m és + közpénzlopás esetén senkire semmit nem lehet rábizonyítani!
5 éves vagyok egy jogi egyetemen, de komolyan azon gondolkodom, hogy államvizsga előtt abbahagyom az egészet és lelépek *csába az országból.
Aki a köztől lop, az mindenkitől lop - pláne közszereplőként, helyre kéne már ezt tenni végre a fejekben, ez a legsúlyosabb vád kéne legyen! Mi az, hogy visszajár a zárolt vagyon?
1,5 év és még hunvald röhög a markába azzal az ocsmány cinikus mosolyával...perel majd kártérítésért.
Eszem-faszom megáll, komolyan!

Karipapa01 2012.02.24. 15:43:57

@qwertzu: "Azért a fasz kivan, hogy a vádirat ..."
Lám-lám! Hogy mik vannak! Sőt! Mik nincsenek...

baranowicze 2012.02.24. 15:45:14

elsőfokon, nem jogerősen. lesz még ennek folytatása, a vád keményebb ítéletért fellebez. Gál amúgy 8 és felet kapott, vagyonelkobzással.

sanyix 2012.02.24. 15:45:48

hát ennyi, így úszik el az adó...

Persze ha többet kapott volna, a libsik rögtön diktatúráztak volna meg koncepcióspereztek volna...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.24. 15:46:08

Csak a vicc kedvéért tegyük fel, hogy tényleg a Fidesz menti fel sorra az MSZP vádlottjait, miközben kézivezérli a bíróságot.

Ebben az esetben az a tény, hogy Gyurcsány, vagy a többi MSZP-s még nincs lakat alatt, az azt jelenti, hogy Gyurcsány DK-stul, az MSZP Hunvaldostul, Mesterházistul is benne van a buliban.

Ezt meg azért nehéz elhinni, azt meg főleg, hogy Sipi féle kommentelők, avagy Gréczy szerű blogozók szerint ez ígyvan.

Karipapa01 2012.02.24. 15:47:35

@szamojéd szomszéd: "Ez egy remek cikk lett, grat érte!..." "5 éves vagyok egy jogi egyetemen, de..."
Ha tényleg joghallgató vagy, tudnod kellene, hogy Magyarországon nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van. Nagyapám szerint az erősebb kutya baszik!

XoniX 2012.02.24. 15:48:36

Zero: tudom, hogy időnként írni kell, de ezzel most alaposan mellélőttél. Ez a másfél év is elég erős a vádirat gyengesége alapján. Ha érdekel, hogy mi történt VALÓJÁBAN a Hunvald ügyben, akkor ajánlom a Hunvald blogot - hunvaldper.blog.hu. Hosszú, de veretes munka. Nagyon tanulságos, hogy ma mekkora hatalma van az ügyészségnek, hogyan torzul a vádbeszéd, mi számít bizonyítéknak. Kedvenc részem volt a védőügyvédek beszédei - röhej ami folyik ma Mo-on igazságszolgáltatás néven.

jpmjpm 2012.02.24. 15:49:07

@Virág et.: ezek szerint bevallott, leadózott vagyonból szerezte? vagy ezt már nem ellenőrizték, csak azt, hogy ebből az ügyből mit tudnak rábizonyítani? illetve a kérdésem még az, hogy ha valaki nem tud adózott eredményt felmutatni a fedezné jelen tárgyakat, akkor elkobozható? (tudom az egy másik ügy/tárgyalás lenne)

sanyix 2012.02.24. 15:49:39

És amúgy készüljön fel mindenki, hogy az egész elszámoltatás ilyen "szigorú" ítéletekkel fog végződni, vagy "ártatlan" ítélettel.

2012.02.24. 15:49:50

ennyi....
eldurrant egy kölök spanglit, mehet évekre börtönbe, ezt meg kiengedik. és röhög. és röhög mind. és a fidesznyiket ugyanígy kiengedik majd

Sicc 2012.02.24. 15:49:55

Én azt nem értem, ha ma Magyarországon valaki a kukában turkál, azt bevarrhatják akár három évre is a Bastille-ba, ha meg valaki milliárdokat nyúl le, azt meg elintézik másfél évvéel, és még kártérítést is kaphat akár?

hát milyen idióta jogrendje van Magyarországnak 2012-ben a nyomorult EU keblén?

Virág et. 2012.02.24. 15:50:19

@Karipapa01: A kérdés költői volt.

@jpmjpm: Nyilván sáros volt a Hunvald és ment oda is a pénzből, mert polgármesteri fizetésből még a képviselőivel kiegészítve sem futotta volna ilyen vállalkozásra. De azért nem volt egy magyar Al Capone vagy kolumbiai drogbáró.

c 2012.02.24. 15:50:37

Egyik kutya másik eb.
Az összes politikusnak kőbányában a helye.

Gyurinak elég jó órabére volt. X * 100 misiért én is leülök 1,5 évet

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.24. 15:52:19

@Trompf: azt csak te hiszed, hogy ezek nem egyutt loptak..:-)

probalj meg 2-3 szonal tobbet ertelmezni a leirtakbol. igen, a fidesz meg az mszp a 90es evek kozepetol egyutt lopnak. ez a 70-30. aki kormanyon van a korrupcio 70 szazalekat viszi, aki ellenzekben a harmincat, aztan csere.
ezt a "gentlemens" agreementet rugta fel a fidesz es - ahogy azt nagyon jol megfogalmazta egy magyar szarmazasu holland ujsagiro - a maga szolgalataba allitotta a korrupcio teljes magyar palettajat. hunvald ennek a rendszernek az anomaliaja, azaz kozosen loptak, de nem mernek neki tobbet adni, mert ugatni fog.

ennyi.

c 2012.02.24. 15:52:33

@Sicc:
Jogrend? :))))))
Hatalommal való visszaéléssel, rablással ~3000 Mrd Ft-ot lazán el tudtak venni a zemberektől ~1 éve.

Virág et. 2012.02.24. 15:52:45

@jpmjpm: Ekobzás:

El kell kobozni azt a dolgot,
a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak,
b) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik,
c) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre,
d) amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy a bűncselekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak.

Vagyonelkozbzás:

Vagyonelkobzást kell elrendelni arra
a) a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett,
b) a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett,
c) a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett,
d) a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak,
e) a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt.

Virág et. 2012.02.24. 15:56:39

@jpmjpm: Nem tudták a személyéhez kötni a repülési céget, tehát jogilag nem az övé. Az autók pedig összességében nem annyira értékesek, csak a hírek túlzóak. Egy új Mercedes önmagában többet ér, mint az egész gyűjtemény.

Karipapa01 2012.02.24. 15:58:00

@Virág et.: " A kérdés költői volt."
Igazad van: te költesz, ők meg harácsolnak! Az utólagos "elkobzás" meg csak a hülyék (mint te, meg én) megnyugtatására szolgál. Muhaha...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.24. 15:59:33

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Hunvald vagy elkövette azokat a bűncselekményeket amikkel vádolják vagy nem.

Tény, hogy ezen vádpontok többségét tekintve ma a bíróság felmentette.

Véleményed szerint azokban is mind sáros.
Ebben egyébként egyetértek veled.

Ám szerintem ennek az oka, nem az, hogy a bíróság kézivezérelt, hanem sokkal inkább az, hogy politikus bűnözőink már a bűn elkövetésének pillanatában gondolnak arra, hogy hogyan kerülhető meg a felelősségre vonás (pl feleség nevén működő cég, vagy külföldi cég, ahol csak résztulajdonos bevonásával).

jpmjpm 2012.02.24. 16:01:09

@Virág et.: OK. köszi a sok választ.

VT Man 2012.02.24. 16:01:17

Az bazz, diktatúra van ugye?
Meg a Fidesz leszámol az MSZP-vel, az ellenzékkel? Ugye?

Ez a leszámolás? Másfél év, 2,5 előzetes után (amiből kb. a fele még az MSZP kormány alatt volt).

Lószart van itt diktatúra.

sisszi 2012.02.24. 16:02:39

úgy izgulok. nehogy elszívjon lazítás képpen egy füvescigit Hunvald, mert azzal megduplázná a büntetését...

IntelCorei5 2012.02.24. 16:02:39

elolvasta valaki az indoklást is? vagy csak feszítsük meg?

Azt azért jó lenne tudni miből tellett repcsire meg Jaguárra. Márcsak a licenc kedvéért is.

Az okirat hamisításról meg annyit h minden gazd szereplő kénytelen élni ezzel különben nem tud működni semmi a lehetetlen szabályozás miatt. Olyan ez mint SP meg a doktorija. Neki pechje volt megbukott. a többi hasonszőrü meg sunnyog és örül h nincs a fokuszban jobban mondva nem Ő van a fókuszban.

Karipapa01 2012.02.24. 16:04:00

@Trompf: Mint már egyszer írtam: ma Magyarországon nem igazság- hanem jogszolgáltatás van. Tehát: ha kinyírok pár cigányt, vagy képviselőt és ráírattatom a nagypapára, ő lesz a bűnös?

Tiborc 2012.02.24. 16:04:08

Az hagyján, hogy a politika szereplői ennyivel megússzák, nem vártunk mást, hiszen a dominósort nem lehet megindítani. Mindegyik előjönne a kis anyagaival és lenne haddelhadd.
Inkább az az érdekes kérdés, hogy az a sok szemét közszolga, közalkalmazott, akik ténylegesen végrehajtották,lepapírozták az ügyeket azok hol vannak a vádlottak padjáról. Nekik a törvények, esküjük kötelezővé teszi a nem végrehajtást, a jelentést, a bűncselekmények gyanúja esetén is.
Ezek a mocskok miért nem rohadnak börtönben?
És ha ezeknek a férgeknek a százezrei maradnak a helyükön akkor mitől vártok változást?

Kutchek (törölt) 2012.02.24. 16:04:38

Ez csak egy aprócska gesztus volt.
Ha 2014-ben vgy 2018-ban Kósa, Lázár, Simicska, Pintér, Meggyes, Járai, Szíjjártó, Rogán ügyeit kezdik piszkálni, akkor nem legyen gond.

Én megmosom a te hátad, te megmosod az én hátam. A 10 millió paraszt meg hajbókol a szappanért.....

dessert eagle 2012.02.24. 16:04:56

@Transylvanianmixedgrill: Van! Szerintem ez a másfél év teljesen oké, én pontosan ennyire számítottam az elszámolási ígéret szintjén is, és ez így van jól, Viktorék eddig rendben tették a dolgukat ahhoz, hogy 2014-ben a Jobbik nyerjen :)

zollerbá 2012.02.24. 16:08:11

Hunvald elvégezte a Kertészeti egyetemet, majd nyolc évig Ausztráliában élt, nem tudni mit csinált ott pontosan. Visszatérve magyarhonba hirtelen az MSZP színeiben polgármester lett, fővárosi képviselő, sőt Gyurcsányi utódjának is kinézték már. Most megkapta a "magáét"! Valójában ki is ő??? Átlagember ilyen karriert nem fut be!
Ezen a héten a Fidesz-KDNP már másodszorra szavazta le a parlamenteben az ügynök listák nyilvánosságra hozataláról szóló előterjesztést!
" Kakukk" a szigorúan tiszt, aki "Az ügynökök a paradicsomba mennek" c. film főszereplője is nyugodtan tengeti nyugdíjas éveit a horvát- országi nyaralójában.

jpmjpm 2012.02.24. 16:09:02

@sisszi: sztem kólázni fog. én azt tenném a helyében, megspékelve egy raklap kurvával a felhők között a repülőmön.

Karipapa01 2012.02.24. 16:09:13

@Tiborc: "Az hagyján, hogy a politika szereplői ennyivel megússzák..."
Kedves Tiborc! Í Hogy neked milyen hülye kérdéseid vannak... :-)

The butcher strikes back 2012.02.24. 16:10:08

@dr.dr. Secnir doktor: megfelelő Bach idézet sajnos nem jutott eszembe, de Mozart igen :) Szóval minden kedves politikusnak szeretném küldeni Mozart K. 231 B-dúr kánonját, melynek a címe: "Leck mich im Arsch".

Karipapa01 2012.02.24. 16:11:02

@Tiborc: "A 10 millió paraszt meg hajbókol a szappanért..... "
Nem!! A szappan szagáért!

is 2012.02.24. 16:15:03

@qwertzu: "Visszamenőleges hatályú BTK módosítás? Vagy mit? "

jaj! ne adj ötletet!!!!!!

@poszt: a bíróság kb. 400 milliót ítélt vissza az államnak. ennél több pénzről kb. senki nem beszélt, mint amit elcsaltak. ebből a posztból hiányzik a 8 és fél év, amit szintén politikus kapott, meg a 400 millió. egészen egyoldalúra sikerült ez az ítéletértékelés.

misztikus alfahím 2012.02.24. 16:24:34

Akkor most kire is haragszunk?

Rendőrség? (mert nem talált elég bizonyítékot?)
Ügyészség? (mert rosszul állított össze a vádiratot?)
Bíróság? (mert rengeteg bizonyíték volt, de mégsem annak megfelelő ítéletet hoztak?)
EU?
Fidesz?
Orbán?
Liberálisok?
Fasiszták?
Vagy kire kell most haragudni?

Hertelendi 2012.02.24. 16:25:56

Hányingerem van:((((( Hol van most Polt Péter????

Vagy Hunvald sokat tudott a fideszes képviselőkről??

Milyen elszámoltatásról pofázik a fidesz?????

Kelemen Csaba 2012.02.24. 16:32:39

"Micsoda sérelem, elloptak az életéből egy évet! Ez vajon hány milliót érhet?"
Mivel csak követett el bűnt, ezért max. havi 47.000,-Ft-t adnék neki az egy évért.

XoniX 2012.02.24. 16:37:49

Remekül elvagytok a Blikk-en szocializálódott kultúrátokkal, de ki kellene szakadni a MH és MN bűvköréből. Íme az ügyészség munkájának gyümölcse:
• A nyomozati iratok 51 kötete a mellékletek nélkül „csupán” 13.116 oldalt tesz ki.
• A bíróság tavaly április óta 58 tárgyalási napon foglalkozott az üggyel, vagyis nagyjából 348 órát töltött a tárgyalóteremben.
• A tárgyalási szakaszban 59 tanú meghallgatására került sor, 6 egyéb tanú különböző okokból nem jelent meg a tárgyalóteremben, az ő nyomozati vallomásukat felolvasták. 21 olyan tanú volt, akiket az ügyészség a nyomozás során nem hallgatott meg, őket a bíróság idézte be. Ide tartozik például a két igazságügyi értékbecslő, de az önkormányzat egykori alpolgármesterei vagy aljegyzője is.
• A 25 vádlott több tucatnyi ügyvédet foglalkoztatott, de a vád is „elfogyasztott” 4 ügyészt a tárgyalási szakban.
• A vádirat 121 oldalas, a mintegy 160 oldalas vádbeszéd felolvasása pedig több mint tíz órán át tartott.
Vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Szerencsére a bíróság még bizonyítékok alapján ítél. Döntsétek el, hogy milyen lehet az a vád, ha ekkora nyomásból ez születik meg.

torró 2012.02.24. 16:40:58

Tegnap előtt nem tudtam mire vélni Kovács László sajtótájékoztatóján elhangzott, már már FIDESZ mentő nyilatkozatát! Hányszor leírtam már hogy én minden politikust elhajtanék. Ilyenkor bizonyítva látom az elgondolásom helyességét. És ti meg ölre mentek miattuk! Érdemes????

XoniX 2012.02.24. 16:43:45

Jó lenne, ha nem csak a vádiratból indulnátok ki, meghallgatnátok a másik felet is - kultúrában így illik. Itt vannak a per érdekesebb dokumentumai - hunvaldper.blog.hu/2011/03/24/dokumentumtar_1 - kiragadott példaként javaslom elolvasni Kádár András 2012 február 8-i védőbeszédét. Megéri. Akkor talán megértitek, hogy miért kéne szkeptikusnak lenni az EGÉSZ váddal szemben.

renevol 2012.02.24. 16:49:53

Remélem, most már mindenki számára világos, hogy MSZP = rossz, FIDESZ = jó.
Kétpólusú világban élünk, ahol csak 2 párt létezik, nincs több alternatíva, és nem is érdemes gondolkozni másban. Ezt a két pártot kell váltogatni egymás után, mert az a jó az országnak. Egymást is érdemes megutálni közben, érdemes minden magyarnak a másikra acsarkodni azért, hogy korábban milyen pártszimpátiái voltak, hiszen óriási különbség van e két párt között.

Számomra ez az egyik fő tanulsága ennek az ítéletnek.

isssti 2012.02.24. 16:57:08

Legalább ne lenne ilyen átlátszó: egy ítélettel visszakapja százmilliós vagyonát (repülő, luxusingatlanok-kocsik) - ennyire átlátszó ne lenne..tényleg senki nem vizsgálja, hogyan lehetett az egymilliós polg.mesteri fizujából ekkora vagyona?

Ezek után azt mondom: ebben az országban hülye, aki nem lop!!

Roy 2012.02.24. 16:58:46

@Le_Penseur: Mint Selmeci, több milliárdot nyúlt le az emberektől (MANYUP), Orbán meg elherdálta a MOL részvényekre.
Ezekhez képest Hunvald nulla.

zollerbá 2012.02.24. 17:04:05

"Az ügynökök a paradicsomba mennek" c. film a Kakukk volt főpolgármesterről szólt, ez az ítélet egy másik szigorúan védett tisztről szól.

Az árulás nyilvánvalóvá vált: a Fidesz az MSZP-vel koalícióban leszavazta az ügynöklisták megismerhetőségét
2012. február 23. - 08:00

Rezgett a léc sportnyelven szólva, mert csak 54%-os többséggel ugyan, de ismét leszavazta az országgyűlés az ügynöklisták megismerhetőségét. Ez végleg fel kell nyissa a Fideszben még bízó átvertek százezrei szemét! Itt ugyanis nem kevesebbről volt szó, mint hogy a kétharmados "forradalmi" többség a bizalom birtokában megszerzett hatalmával szemen köpte tisztességes választói többségét.

Ezután sem ismerhetőek azok az ügynökök és tartótisztjeik, akiknek tíz- és százezrei segítségével tartotta fenn hatalmát a bolsevista államhatalom, segítségükkel zsarolva és megfigyelve a kommunista állam polgárainak millióit.

Ezek az emberek ma is aktívak és itt élnek, és sokan közülük még az Országgyűlés padsoraiban is szép számmal fedve meghúzódnak. Feltehetően sokan közülük ma is fontos beosztásokat töltenek be nemcsak a biztonsági szolgálatoknál,hanem az állam bizalmából valamennyiünket képviselve nemzetközi porondon is.

Annak ellenére csatlakoznom kell a számomra is emblematikus figurának számító LMP-s előterjesztő Schiffer András megállapításaihoz, hogy nem értek egyet pártja létjogosultságával sem, nemhogy megtapasztalt gyakorlatával. Schiffer ugyanis az állambiztonsági múlt eddigi eltakarását és megismerhetetlenségét valamennyi eddigi kormány közös szégyeneként említette, és joggal hivatkozott a németországi elnökválasztás lehetséges jelöltjének NDK-s múltjára, mint akinek élenjáró szerepe volt a STAZI ügynökeinek teljes feltárásában és közzétételében.

Számomra is elviselhetetlen az ügynöklisták megismerhetőségét leszavazó kormánytöbbség bolsevik utódpárttal történt összefogása álságos nemzetbiztonsági és homályos adatvédelmi indokokra történő hivatkozása.

Sokszor leírtam már azt a történészek által joggal hivatkozott megállapítást, hogy nincs tételesen megismert múlt nélkül jövő!

A Fidesz még fokozta a fokozhatatlant azzal, hogy olyan embert nevezett ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára élére, akinek az Antall-kormány regnálásakor komoly szerepe volt a valamikori SZDSZ-MDF paktum tető alá hozatalában!

Sokszor leírtam már, csak megismétlem: olyan valóban nemzeti kormányért küzdök, amelynek az első feladatai közé tartozik majd az igazságtétellel párhuzamosan a még megismerhető ügynöklisták és tartótisztek neveinek teljes közzététele.

A jelenlegi kormánykoalíciót is hamarosan eléri megszolgált végzete, a csalárd módon megszerzett választói bizalom végleges elvesztése.

Reiner Péter

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.02.24. 17:04:50

Budai Gyula monnyon le! Minden rendben van.

B-rocker (törölt) 2012.02.24. 17:07:32

Humvald magánrepülöjén hozták haza a moszkvai ingatlanos zsebpénzt a választásra. Gyakorlatilag érinthetelen. Gyönyörű ország. Kinek van kedve ezeknek adózni?

i.diot (törölt) 2012.02.24. 17:07:47

meg jo,hogy a fidesz kezivezerli a birosagokat,a rendorseget a szugyeszseget es epiti a diktaturat...
:(((((((

Marcellusca 2012.02.24. 17:14:08

@Virág et.: Tudom, hogy nem te írtad a posztot. :P
De (itt és most) inkább nem reklámozom, hogy mikor és hol lehet megtekinteni ezeket az autókat (is). :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.24. 17:17:11

Mi van Zero...
Nem jött be a bűnösség pofára módszer ?

Majd legközelebb.

Marcellusca 2012.02.24. 17:17:46

@Virág et.: Jaaaajjjj, ez csak aprócska különbség. :)
Legalábbis a bulvármédia szerint.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.24. 17:21:21

@Kelemen Csaba: Egy évet kell kifizetni a jogtalan fogvatartásért ...

Nézzük csak.
Fidesznyik tüntetők jogtalan fogvatartásért kaptak 3 napért 3 millió forintot, ... akkor 300 nap, az 300 millió forint.

És akkor még semmi más nem volt felszámolva, csak a sértés.

JohnHenry 2012.02.24. 17:26:55

@Virág et.: épp írni akartam, hogy még ehhez is a szocik kellettek.

JohnHenry 2012.02.24. 17:29:53

@i.diot: képzeld el azt a helyzetet, hogy tényleg így van és hunvaldra még egy se bírtak semmi komolyat ráhúzni.
akkor most ki a hunyó? a) hunvald b) a bíróság c) a fidesz megmondóemberei, akik beetették a népet azzal, hogy rajtuk kívül itt mindenki gátlástalanul lop

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.02.24. 17:32:12

Nem vigyorog, ha talpa alatt fütyül majd a szél...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.24. 17:34:20

@JohnHenry: ...................A fidesz aljas választási ügyészei a hunyók.

tede 2012.02.24. 17:40:12

Na azért hőst ne csináljunk már belőle. Kapott 16 hónap börtönt, ami azért nem piskóta és még 21 milliós kártérítést is. Amúgy valószinüleg ebben az esetben is arról van szó, hogy a büntethetőség nem megvalósítható a bizonyítékok hiányában és mivel a magyar jogállam, ellentétben bármivel, amit állítanak és ha valamire nincs bizonyíték, akkor nem is ítélik el az illetőt. Az, hogy ki mit gondol egy másik kérdés

Megszivtam 2012.02.24. 17:40:25

@c: Nem csak az órabére volt jó :

4+5+6+1 = 16 rendebeli bűnért összesen 18 hónap az azt jelenti, hogy bűncselekményenként kb 34 nap(!) börtön jutott neki.

Ki az aki nem vállalna százmilliókért 34 napot ?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.02.24. 17:42:42

Valahol elakadt…

Valami elindult… Valahol elakadt…
Csak szóval nem lehet bontani falakat.
Egyszerű hazudni sötétből fehéret,
Könnyen jön, könnyen megy, amíg csak ígéret.

Amíg a józan ész múltból pár szót kiás,
Ami még szép volt s nem ideológiás,
Cáfoló szennyözön támad és betemet,
Díszsírba téve sok igazság tetemet.

Cirkuszt és kenyeret skandál a szamár nép.
Épp képet mutatnak. Szép legyen, ha már kép!
„Eljön az új világ! Eljön a Kánaán!”
Elbújsz a régmúltban… Hol volt jó? Tán a fán…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/08/valahol-elakadt.html

TROLL 2012.02.24. 17:47:34

ma egész reggel ezen dühöngtem, tényleg jó hogy más is dühöng rajta, meg azon hogy mért nem teszi föl senki ezeket a kérdéseket. És sajnos a Fidesz trágyája miatt ezek a kérdések feltehetetlenek lesznek, pedig szerintem a Fidesz jórészt erre kapott megbizatást és felhatalmazást még a "távolmaradóktól" is. Botrány, de tényleg.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.02.24. 17:48:25

Na persze. A műsor folytatódik:

www.kibulizottorszag.net

Várt valaki mást? Már hogyne. Csak kérdés, miért.

imikecske (törölt) 2012.02.24. 17:54:32

Kiderült az igazság! Mindenki ártatlan!

kela-bá 2012.02.24. 17:59:14

Jog állam van, " tetől-talpig" , gond egy szál sem. Mi a gond ?

Deres · http://textura.blog.hu 2012.02.24. 18:01:23

Ha csak 180 millát keresett Hunwald, akkor is havi 10 millióért ült az előzetesben.
Én is bevállalnám.

Örzse néni 2012.02.24. 18:04:01

Mikor lesz ebben az országban rendszerváltás? Tényleg elzavarták vagy legyilkolták a férfiakat az utolsó szálig? Mert itt most csak gyáva nyulak élnek akikkel bármit meg lehet csinálni.

VT Man 2012.02.24. 18:06:18

@XoniX:
Gratulalok hogy veded a tolvaj haverjaidat! Buszke lehetsz magadra!

benkoo 2012.02.24. 18:09:37

Nem védeni akarom ,de annyit kap mindenki amennyit be lehet bizonyítani a bíróságon... Vagy a vád volt gyenge, vagy az ügyész... vagy a nagy titok volt erős. Ennyi

i.diot (törölt) 2012.02.24. 18:09:49

@JohnHenry: no,ennek azert(foleg a tenyek ismereteben)fuss neki ujra jobarat...

jani888 2012.02.24. 18:09:56

Már írtam valahol:-ott csak a Stadler Jóska meg a Geréb Ágnes bűnöző és szolgált rá a kéz-és lábbilincsre.

benkoo 2012.02.24. 18:14:19

Engem csak egy dolog bosszant: X 10 milláért 1,5 év, az átlagember mint mi 100.000 Ft adótartozásért úgy meghurcolják, hogy vágyna még a sittre is.

XoniX 2012.02.24. 18:16:21

@VT Man: ha neked ebből az jött le, lelked rajta. Nekem egyszerű, politikamentes állampolgárként nagyon úgy tűnik - a tanúvallomások ismeretében - hogy ez az ügy remek példája a hatalmi önkénynek. A rendszer bedarál.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.24. 18:16:59

@VT Man: No, látod most tévedted a legnagyobbat. Igen, itt nincs demokrácia! Ez csak egy annak látszó, áldemokrácia. 89-ben nem volt rendszerváltás, csak az MSZMP létrehozott magának ellenzéki pártokat, amikor megtudta Gorbacsovtól, hogy búcsút intenek. Természetesen a megbízható haverokból, gyerekekből és ismerősökből. Ezért találsz Te minenütt volt MSZMP-st, vagy KISZ titkárt. Féltek a leszámolástól, vagy az elszámoltatástól. Megosztották a hatalmat és a vagyon jelentős részét, és azóta is együtt, és felváltva lopnak, csalnak. Egy kis szakirodakim, ha eddig még nem találkoztál vele:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

ninimimi 2012.02.24. 18:17:58

@Örzse néni:
"Tényleg elzavarták vagy legyilkolták a férfiakat az utolsó szálig? Mert itt most csak gyáva nyulak élnek akikkel bármit meg lehet csinálni."

Nekem is hasonló jutott eszembe
zollerbá 2012.02.24. 17:04:05
hozzászólását olvasva. Az ország, de nem csupán a politikai "elit", hanem a nép, mindannyiunk szégyene, hogy amiről ő ír itt, azt meg lehet nálunk, velünk tenni!
"a Fidesz az MSZP-vel koalícióban leszavazta az ügynöklisták megismerhetőségét
2012. február 23. - 08:00"
Ennél vaskosabb köpés a FIDESZ szavazók arcába, bele a közepébe, LÉTEZIK?!

Amivel nem is a végtelen mérvű megaláztatás a legfőbb gond, hanem az, hogy a szavazásnál, minden bajunk gyökeréről volt ma szó, amit saját létérdekükből megint érintetlenül hagytak.

debildevil 2012.02.24. 18:22:28

Nem tudom elképzelni (szerintem nem életszerű), hogy egy bizottsági elnők a polgármester tudta, beleeggyezése, haszon megosztása nélkül évekig saját zsebre ügyködjön egy városházán.
Mitől van az, hogy amig az ügyészség büszke arra, hogy vádemelési eredményessége 95% fölötti, azaz a bíróságok több, mint 95%-ban jogerősen elitélik a delikvenseket a felhozott vádpontokban, akkor az ilyen "politikusokkal" fertőzött ügyekben még az 50%-ot sem érik el.
Nem lehetséges, hogy mégis van abban valami igazság, hogy "egy brancs maguk"

ninimimi 2012.02.24. 18:23:46

@ninimimi:
"Amivel nem is a végtelen mérvű megaláztatás a legfőbb gond, hanem az, hogy a szavazásnál, minden bajunk gyökeréről volt ma szó, amit saját létérdekükből megint érintetlenül hagytak."
javítás:
Nem "ma", hanem tegnap volt a parlamenti szavazás a kommunista ügynöklisták megismerhetőségéről.

JohnHenry 2012.02.24. 18:36:15

@TROLL: honnan a fenéből tudtad te reggel az itéletet?

Buci-Bigyo (törölt) 2012.02.24. 18:36:45

Tiszta birkaiskola! A terézvárosi jómadarak a végén még dicséretet is fognak kapni! :(

JohnHenry 2012.02.24. 18:41:44

@i.diot: nézd, nyilván nem hunvald a fehér bárány, de azért a mostani "döbbenetben" nagy része van annak, hogy éveken át mást se hallottunk a fidesz politikusaitól, mint hogy így lopnak a szocik, úgy lopnak a szocik és az ördöggel cimborálnak és korrupt, szemét aljas mind.
ehhez képest a választások óta ez a hunvald elleni másfél év minden, amit össze tudtak hozni és hunvaldot is a szocik adták rendőrkézre, nem a főelszámoltató. (akinek a pártja ugye a napokban nemet mondott az ügynöklisták nyilvánossá tételére).

a helyzet az, hogy a választópó'gárok jelentős része szépen megette a hallott hülyeségeket.

EsteeSatmary 2012.02.24. 18:52:20

@Wolff: Valamit találni kellett- mégsem mondhatják, hogy ártatlan, ez hogy nézne ki- illetve meg kellene keresni ki nézte be. A VASTAGBŐR a vádalkuhoz kellett szerintem + 100 év titkositás. Ez miért nem gond vajon?

Kelemen Csaba 2012.02.24. 18:55:25

Hunvald Zoltai Gusztávtól (!) kért segítséget. Zoltai a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója. Bár még csak hétfő reggel 9 óra van, de máris a hét legnagyobb rejtélye, hogyha az ügyészség a sarkamban van, akkor miért a Mazsihisz vezetőjétől kérnék segítséget? Mit tudna Zoltai úr segíteni?

Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként.
Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen?
Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva.
Zoltai G.: – Terád?
Hunvald: – Igen, igen…
Zoltai G.: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt?
Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok…
Zoltai G.: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség!
Zoltai G.: – Jó!
Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó?
Hunvald: – Jó! Oké!
vastagbor.blog.hu/2010/11/15/hunvald_1
Viszkis a zsidóktól (bankok) lopott, kapott tizenhét évet, emez, a zsidóknak lop, és lehet kártalanítják a végén.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.24. 19:08:36

@Kelemen Csaba: ne keverd a fegyveres rablast a sikkasztassal/hutlen kezelessel.

zuschlaggal hasonlisd ossze, nagyjabol ugyanazt kovettek el. csak zuschlag kispalyazott, a toredeket vitte a lovenak. es meg vissza is fizetett egy csomot, ugymond hajtva az enyhito korulmenyre. rabaszott a fiu, mint egyszeri acs az ujjara. 8 es fel ev.

csak a zuschlag balheban nem volt benne a fidesz, csak az mszpnek lopott, hunvald meg mindket oldalnak. ezert hogy ne teritsen es ne buktassa be a fidesznyikeket, siman kiegyeztek ebben. es meg majd figyeld meg akarterites osszeget, amit kozpenzbol a fidesz ma... ize.. a birosag majd megitel neki;-))

es ime, lathatjuik a simicska-puch tengelyt mukodes kozben:-D
meg van kenve, jol forog, hogy a sajt anyja belezte volna ki mindket tetves baszadekot meg kisgeci koraban....

Horizont 2012.02.24. 19:13:45

@Guszti bá: Nem szoktam szeretni ha zsidóznak, de ez a hét kommentje volt:DDDDD

Előbb hallottam Hunvald ügyvédjét a rádióban: Azért csak ennyit kapott a védence, mert nem tudott a kenőpénzek gyakorlatáról. (!!!!!!)
Ja! Nem kell tisztességesnek lenni, elég csak annak látszani!!
Azt még a kisember is tudja akinek soha nem volt köze az igazságszolgáltatáshoz, hogyan is működik ez (is) nálunk nagyon sokszor!Ez van. Sajnálom, hogy Hunvald ennyivel megússza!
A legnagyobb ciki szerintem a Fideszé, az élen ezzel a Budaival. Pironkodhatnának! De nem teszik. Budai is felajánlhatná a fizetését valahová, nem dolgozik meg érte (ő sem). Megy a cirkusz, a vihar a biliben, nesze semmi fogd meg jól. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Csak megy a beetetés a nép felé. És milyen sokan beveszik még mindig.....

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.02.24. 19:19:03

ezért kell a bírókat jól picsánrúgni.

tükörfúró 2012.02.24. 19:22:01

Istenem, évekkel tocsik, kulcsár, a diszfunkcionális szügyészségi légkondícionáló (SIC) után, ez mégis KIT LEP MEG egyáltalán, egy kicsit is?
Ezt hívják úgy, hogy BORÍTÉKOLHATÓ ítélet..

Virág et. 2012.02.24. 19:22:26

@FILTOL: Ha a vád rossz, a bíró sem tud mit csinálni. A vádon a bíró nem terjeszkedhet túl. Ha pedig a nyomozás ennyit hozott csak, akkor az ügyész sem tud jobb vádiratot készíteni és vádat képviselni. Márpedig Hunvald ellen gyenge volt a vád. Az ingatlanpanamából 0-t sikerült rábizonyítani, ami miatt mégis kapott valamit, az a barátoknak való szívességi önkormányzati lakáskiutalás és a vidéki szállóban való hamis név használata volt.

Egyébként ha megnézed a bírónőt, akkor látod, hogy ő pont nem lesz elküldve a NER által. Ki tudja, lehet hogy együtt kávézik mindennap Handó Tündével, akkor még akár vezető is lehet belőle.

Virág et. 2012.02.24. 19:23:19

@tükörfúró: Gál erről most biztos mást mondana. Az nyolc és fél az nem kevés, annyit életellenesek szoktak kapni. Bár az inkább fegyház és nem börtön.

flazz 2012.02.24. 19:30:36

és azt a bíróság miért nem kérdezte meg, hogy ugyan mi a faszból vette a repülőt?????

narmer 2012.02.24. 19:33:23

Még egyszer valaki azt mondja, hogy a kormány nyomást gyakorol, a bíróságokra az vegye elő az elsőfokú ítéletet.És mióta megy ez a cirkusz? Mi ebben Zoltay szerepe?

tükörfúró 2012.02.24. 19:36:56

@Virág et.: Olvasd el egyszer a kulcsár itéletet, és leteszed a hajad. Pont ez működött itt is, a benfentes meguszta, aki meg nincs benne "a körben" alatta-körülötte ugy eláztatnak, biztos, hogy kussol, és együttműködik

tölgyes 2012.02.24. 19:37:47

A bírósági döntést mégse kellene számon kérni a kormányon..Különösen akkor nem, ha egyébként a bíróságok, bíráskodás függetlenségéért folyik a harc. Ma ilyenek a magyar bíróságok. Volna mit rendbe tenni ott is.. de mint látjuk az Eu ezért nagyon haragszik

Virág et. 2012.02.24. 19:40:26

@tükörfúró: Gál azért elég nagy ember volt az önkormányzatnál. Sokak szerint a második ember. Benne volt a körben vastagon, de biztos túl sáros volt, nem lehetett megmenteni.

@tölgyes: Nagyon szeretem, amikor 0 információ nélkül máris a bíróságok felett törik a pálcát az okos kommentelők. Olvastad a vádiratot? Szerinted, ha nincs kézzelfogható bizonyíték, akkor a bíróság csak azért ítéljen el valakit, mert társadalmi nyomás van rajta? És ha a társadalom egyszer téved, akkor mi lesz?

Mitzimackó 2012.02.24. 19:41:37

@Trompf: meg a fideszkdnp zsebnéróstul. ők is benne vannak mindenben. épp most kommenteltem az ügynöktörvényről szóló blogot, 1998-2002-ig a köteles komenistagyűlölő kövér volt a titokminiszter, mégse hozott nyilvánosságra semmit. szerintem jobban benne vannak a szarban, mint a baloldal. náluk van AZ ÖSSZES besúgó és volt párttitkár, mszmp kb tag, felsőbb pártvezető...

Virág et. 2012.02.24. 19:41:46

@tölgyes: Ja, nagyon rendbe teszik Viktorék. Például azzal, hogy elküldi az idős bírókat - bár itt épp egy fiatalabb hozott ítéletet. Jé.
Vagy hogy elzavarják a LB elnökét. Minden más maradt a régiben, tervben sem volt egyéb változás.

De igen, az EU ez ellen van. Meg az ivóviz kell még neki, az.

Mitzimackó 2012.02.24. 19:46:26

@flazz: nincs repülője és nincsenek luxuskocsijai, ez már akkor tisztázódott, amikor először, évekkel ezelőtt előkerült a hír. vsak olyan jó mondani, ha már nem meszelték el ezt a "szemetet". minden fröcskölődő látta az összes bizonyítékot, hogy így ajvékoltok? lehet, hogy a tények ismeretében még ennyi se járna neki, mert MINDEN ügyben el lehet BÁRKIT meszelni néhány jogértelmezési tisztázatlanság miatt. tele vannak a törvények joghézaggal. erre mondta horn akkoriban, hogy "jogszerű, de erkölcstelen". a helyzet azóta se változott. ha egy maffiózó korengedményes nyugdíjas milliárdos lehet belügyminiszter...

Mitzimackó 2012.02.24. 19:48:50

@Virág et.: büntetésről - tegnap öt (5) évet kapott az apa, aki agyonverte a gyerekét, a mostohaanya, aki végignézte, 1,5-et...

tükörfúró 2012.02.24. 19:49:20

@Virág et.: Nemost akkor mire fel tartotta előzetesben a bíróság két évet, ha azután még annyi bcs sem tünt bizonyitottnak, amire letöltendő 2évet ki lehet szabni?

Ez az állandó "a bíró nem tehet semmiről" nemcsak szánalmas, tökéletesen undorito is. Nem a kormány, hanem a mindekori kormány és politikai vezető réteg gyakorol nemhogy nyomást, hanem konkrét áttételes irányitása van a bíróságok, ezen keresztül az egyes bírók felett is.
,Egyszerűen a főbírók kinevezése és az egész rendszer működtetése, anyagi alapjainak ideoda tologatása remekül alkalmas arra, hogy más informális csatornákon leszólva, kvázi háttérhatalmi, titkosszolgálati eszközökkel kezükben tartsák ugyanazok a zárt pártkörök ezt a hatalmi ágat is.

Ahogyan az önkormányzatoktol kezdve a civilnek hazudott szerveződéseken át, egészen a szagszervezetekig mindent.

A 90es nagy társadalmi tévedés éppen az volt, hogy a pártok szükségszerűen demokratikus szervezetek, miközben már az alapitásukkor kb belőhető volt az a millio szálon összefonodott bizonyos értelemben "zárt" kör, aki tkp tálcán vette át az országot, és az előző tömeggyilkos elnyomó rendszer hazsonélvezőivel és vezetőivel rengeteg átfedést és kapcsolódási pontot mutat, még igy huszonix év után is.

Aki ezt ma, 2010ben nem értette meg, az nem felelős állampolgár, önálló akarattal rendelkező szavazópolgár, hanem gondozásra szoruló, önálló gondolkodsára képtelen, gyámság alá helyezendő demens személy.

livengood 2012.02.24. 20:00:15

Úgy koncepciós per, ahogy van. Polt intézte fidesz rendelésre 2006-tól.
20 év helyett, amivel az ügyészség vádja fenyegette másfél évet kapott, de 3 évet ült már!!! A fideszes kolléga Mexikóba távozott, Hunvald drága autója amit lefoglaltak néhány százezres roncs, nem láthatta a gyerekeit erről hamarosan Straszburgban ítélkeznek, stb... Itt is mocskolják és mindenki beszopja amit a jobboldali média okád róla.

Gratula kedves jobboldal és kedves baloldal, mert ehhez kellett az is, hogy a mocsokba besegítsenek egyes baloldali politikusok is.
Szóval gratula mindannyiunknak, magyarok vagyunk.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.02.24. 20:00:57

óó, milyen kár hogy nincs diktatúra. remélem 2014ben megerősíti hatalmát a fidesz és végre elkezd egy tuti kis diktatúrát építeni, aszt akkor semelyik komcsi se fog fanyalogni, hogy szarul döcög az elszámoltatás :))

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.02.24. 20:01:19

@jozicsenko:

Nem csak. Mindenféle börtön büntetéseket is látok.

debildevil 2012.02.24. 20:02:30

Megismételném:
Mitől van az, hogy amig az ügyészség büszke arra, hogy vádemelési eredményessége 95% fölötti, azaz a bíróságok több, mint 95%-ban jogerősen elitélik a delikvenseket a felhozott vádpontokban, akkor az ilyen "politikusokkal" fertőzött ügyekben még az 50%-ot sem érik el?
Mi lehet az a zavaró körülmény a minden napi politikai befolyástól mentes ügyészségek, bíróságok munkájában, hogy ez lesz az eredménye?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.24. 20:04:23

"Sajnos úgy néz ki, hogy az utóbbi évek nagy korrupciós botrányai csak azért pattantak ki, mert az MSZP-n belül így számoltak le egymással az elvtársak.'

'sszameg, ennyire igazam volt annak idején?!

tükörfúró 2012.02.24. 20:07:02

@livengood: Koncepciós..az.
Itt minden koncepciós, ami a mi oldalunk lopásairol szól és minden igaz ami a másikról. Hihetetlen. Pláne hogy ezen elképzelésekkel nem vagy nem teljesen elvakitott emberek azért nagyonis jol tuják, ha máshogy nem, a lelkük mélyén, nincsenek oldalak és pártok, minden nagy mutyi közös, a komplett rendszer működése egy kaptafára alapul, csak a nevek és az arcok váltakoznak, a multimilliárdos folyamatos lopás és korrupció az akadálytalanul megy 20éve.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.02.24. 20:08:10

Amúgy ez a Budau Gyula nem más mint az üvegszemű Keller Laci narancsos álruhában. Eredménye a ténykedésének nulla. Viszont ez is kurvasokba kerül az adófizetőknek!

Emiksz 2012.02.24. 20:08:33

T. Vastagbőr!
A 2. bekezdésed alapján a "vádirat szerint" több járt volna.
Nyilván. A vád 10-15 évet kért. Mivel ítéletet (nem vádat) a bíró hoz, ezért, gyanítom, minden vád nem állt meg. Csak másfél évnyi.
Ha a lúzer Cúslágra rá bírtáv verni a visszafizetett 70 milla után a 8+ évet, akkor nem hiszem, hogy Hunvald szépen mosolygott, és emiatt az eleve erősen jobbra préselt független bíróság ennyiben hagyja.
Gyenge volt a vád. Csak mi már ráütöttük a bélyeget, mert szoci, gazdag, és sikeres. Tehát lopott. QED.

Arbet 2012.02.24. 20:10:00

@Mitzimackó: Jesszus te mekkora egy földbuta sudribunkó vagy... komolyan milyen szubkultúrából törtél a felszínre? Egyáltalán mi a célod neked? Komolyan érdekel, hogy milyen ember az aki ilyet ír, miből tud megélni, vagy az adófizetők pénzén tengődik?

kyanzes (törölt) 2012.02.24. 20:10:13

Akár még miniszterelnök is lehet.

tükörfúró 2012.02.24. 20:17:04

@ColT: Egy tipikus belső leszámolásnak vannak -lennének- nyertesei, akik jól jönnek ki belőle.
Itt kicsit más történt, teccik emlékezni a kisgizda párt című töténetre és annak felrobbanására, darabolódására, önkéntes szétszakadására majd tönkretételére, evvel párhuzamos belső korrupcios ügyeire, stb?
Kb ugyanez ment le itt is, némileg más forgatókönyvvel., de a végrehajtók és értelmi szerzők hasonlóak lehetnek.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.02.24. 20:17:34

ez az itélet közönséges provokáció, ezek mindenkinek jól a pofájukba röhögtek...és megtorlás nélkül marad szokás szerint.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.02.24. 20:27:28

@Viktus:
"Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni!”

Salamon Béla magyarázatával megelégedsz?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.02.24. 20:49:35

@debildevil: Tényleg van ilyen statisztika? Gratulációm. Nagyon jó észrevétel.

infrablue 2012.02.24. 21:13:48

Azt hiszem, a plebs megkapta a heti gumicsontot, jó magyar szokás szerint úgy tálalva, hogy tetszés szerinti konzekvenciát lehessen levonni az ügyből.

debildevil 2012.02.24. 21:29:14

@ByA: A google-ban keress rá a "váderedményesség"-re.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.02.24. 21:34:14

@debildevil:
Ó, nem vontam kétségbe, az összefüggésekből elég világos volt, hogy ha ezt mondod, van rá alapod, inkább csak a meglepődésem fejeztem ki a kérdéssel. Marad a gratuláció. De jó, azért megnézem, egész érdekes lehet.

Grensberg 2012.02.24. 23:12:00

Az nem zavar senkit, hogy az állítólagos visszaélésekből egy szó sem igaz, és ezért ült Hunvald három évet előzetesben? Tesség eladni a düledező, lakott, kutyaszaros, szmogos környéken lévő ingatlanokat nyugati befektetőknek és utána pofázni. Kezdjék pédául a Király utca közepén lévő aláducolt Hild házzal, aminek megakadályozták a lebontását, azóta se történt vele semmi. A vád koronatanúja Nagy György simlis, Fidesz közeli vállalkozó, akinek nem sikerült megvesztegetnie az önkormányzat vezetését és, ezért állt rajtuk bosszút. Miért tart csaknem 4 éve az a kutykomédia, ha az ügyészségnek bármilyen bizonyítéka is lenne a Nagy vallomásán kívül? Miért olyan fontos a Fidesznek, hogy a bírókat megfélemlítse és lecserélje. Politikai, koncepciós ügyek sorozata zajlik. Miért nem az kerül a vádlottal padjára, aki a piaci ár fölött 200 millárd forinttal vásárolta meg a MOL pakettet kétes orosz befektetőktől, tisztázatlan feltételekkel?

Bee-zony 2012.02.25. 00:22:17

@Sandman (KaraKum): Szerintem szavazatszerzés céljára van az „elszámoltatás”, és addig egyetértek a felvetéseddel, hogy a választási kampányig elbohóckodnak, de szerintem akkor jönnek a vádak és ítéletek, hogy lássa nép, a Fidesz betartja az elszámoltatási ígéretét (úm. leszámolás a konkurenciával), és hogy milyen tökösek… Akkor majd jön Viktátor a „rend lesz” dumával, és közli az illetékes elvtárssal, hogy most már legyenek eredmények, mert kell a szavazat.
Aztán ha megint nyernek, akkor megint jegelik a „rendcsinálást” 4 évig, ha pedig ellenzékben lesznek, akkor ott a jó alibi, hogy sajnos nem állt módjukban megteremteni a rendet.
Ha a narancsvörösök valóban le akartak volna számolni a vörösökkel, vagy akár csak elszámoltatni, ezt már rég megtehették volna. De erre nincs náluk akarat, csak a választásnyerésre, és ennek szolgálatában trükkök százai vannak a narancsvörösöknél is.

Meridian74 2012.02.25. 01:39:53

Most olvastam a posztot, amúgy egész nap durrogtam már emiatt...

De a magyarázat a fenti ítéletre nagyon eccerű; Hunvald zsidó származású. tehát ne tessenek tovább értetlenkedni, ez így megy az EGÉSZ világon. (ha nem zsidó lett volna, akkor 20 évet kapott volna...)

És most már talán mindenki érti azt, miért szavaztam a Jobbikra. Tudtam (vagyis csak sejtettem) hogy a FIDESZnek csak a pofája jár majd azzal kapcsolatban, hogy lesz elszámoltatás, meg felelősségre vonás. A nagy lófaszt!
Náluk is igaz az a mondóka ami még itt jelent talán meg az MSZP-vel kapcsolatosan: dumálunk, dumálunk, hazudunk, dumálunk, ígérünk, hazudunk, dumálunk, dumálunk és dumálunk... és közben szétlopunk mindent amit csak lehet.

Meridian74 2012.02.25. 01:52:09

@Manatwork: "Ilyenkor azért írígylem kicsit a kínai embereket. Mégiscsak normálisabb ország Kína mint a miénk. Ott legalább ha lebukik valami vezető aki közpénzt lop, az jutalmul golyót kap és nem kártérítést! "

És ha fenyegetőzik hogy kitálal valamivel, azt is előveszik, és melléje lövik.
Ha ez itt is így lenne a fél parlamentet máris sorba lehetne állítani és gödörbe lövetni.

Bee-zony 2012.02.25. 03:25:28

@Meridian74: Ha már így szóba került:
Van-e rá igény, és mekkora?
Ki és hogyan csinálja meg?

Bee-zony 2012.02.25. 03:27:45

Nem teljesen off:
Késelős rablót keres a rendőrség
index.hu/bulvar/2012/02/24/keselos_rablot_keres_a_rendorseg/
Már akkora a „rend”, hogy heti rendszerességgel vannak késelős ügyek, és a napi szint az irány.
Beérett a bűnözőtenyésztés, és a bűnözők paradicsomát lehetővé tevő bűnpártoló büntetések, ahol a büntetés kisebb súlyú, mint az elkövetett bűn, és már csak ezért is megéri a bűnözőknek bűnözni.
Ezzel szemben, ahol rendpártiság és rend van, ott a büntetés nagyobb súlyú, mint az elkövetett bűn, mert egy rész a kölcsönösség, megkapja ami neki visszajár, a másik rész pedig az elrettentő kamat, kb. 25%, tehát pl. bizonyított megerőszakolás, szándékosan okozott súlyos sérülés, maradandó sérülés = halálbüntetés.
Aljas indokból halál okozása = halálbüntetés + előtte 25% szenvedés.
Aki szintén belehalt a bűncselekményébe, az megúszta, és majd a Jóisten megítéli.
De ezek egy bűnpártoló országban „eretnek” gondolatok. Azért csak érdekelne, hogy mekkora a támogatottsága az ezen elv alapján írt és végrehajtott Btk-nak.

2012.02.25. 06:45:23

Azért nem bukott akkorát Hunvald, mert fideszes pajti is érintett lenne, ha őutána tovább gombolyítanák a szálakat, inkább őt hagyják ezért futni

Virág et. 2012.02.25. 07:59:29

@tükörfúró: Más bíró (az ún. nyomozati bíró) dönt az előzetestől (ügyészi indítványra, akkor miért nem az ügyész a hibás?) és más hozza az ítéletet. Egyébként az előzetesben igazad van, a rendszer rossz. Sokszor szabadlábon vannak olyanok, akiknek nem kéne, de a sajtóba nem kerültek be, mások meg feleslegesen vannak bent - nyilván társadalmi nyomásra.

Az én szememben az egész felsülés kegnagyobb felelőse az ügyész. Ő a dominus litis, ő az egyetlen közös szereplő (a terheltet kivéve), aki az eljárás eleje óta jelen van és végig is kíséri azt. Hamis elvárásokat tápláltak a közvéleménybe - remélem nem politikai okokból.

Virág et. 2012.02.25. 08:05:47

A bejegyzés egyébként picit félrevezető. Nem ezekért a cselekményekért kapott csak másfél évet (az tényleg érthetetlen lenne), hanem a lényeg az, hogy az ingatlanpanama néven elhíresült cselekményekben, amiket zero is leír, azokban FELMENTETTE Hunvaldot a bíróság. Amiben bűnösnek találta azok csip-csup ügyek voltak ehhez képest: pl. jogosulatlan lakáskiutalás barátoknak.
A bíró nem nyomozhat. Ha ennyit tudott az ügyész felmutatni úgy, hogy közben - pl. az USA-val ellentétben - nálunk annyira, de annyira lejt a pálya az ügyész felé, hogy az Kínát idézi és ehhez nincs köze a politikának, ez már régóta ilyen, akkor ott a váddal nagyon nagy bajok lehettek.

Voltak is. Ez az eredmény.

Mi lett volna a megoldás? Csak arra bevádolni Hunvaldot, ami feltehetően meg is áll a bíróság előtt. Az ügyészek tudták, hogy ezek nem fognak megállni? Persze. Miért vitték vádra? Itt lehetne keresgélni az okokat: társadalmi, politikai nyomás.

kormányzó 2012.02.25. 08:58:06

Azért kíváncsi lennék arra,vajon mi a lóf,sz lehet az a "Nagy Álamtitok" ebben a zügyben???

Kutchek (törölt) 2012.02.25. 09:03:40

MI a különbség Gyurcsány és Orbán között?
Gyurcsány alatt lecsukták Hunvaldot, Orbán alatt kiengedték :))

Minden más csak maszlag. Azt azért vágja mindenki, hogy ami kárt ezek csináltak az összességében kitesz egy kisebb különadót. Amit mi fizetünk meg...

livengood 2012.02.25. 09:09:17

@tükörfúró: "...korrupció az akadálytalanul megy 20éve."

Ezzel egyetértek. Meg hogy minden oldal benne van.
Azzal viszont nem, hogy minden politikus egyformán mocskos.
Vannak szép számmal akik rohadt mocskosak, és vannak olyanok akik az általad leírt mocsok-rendszerben kicsit sárosak. Talán Hunvald is megérdemelne egy jogállamban egy ejnye-bejnyét, ahogy még jó néhány millióan is, akik nem fizetik a jövedelem adót, vagy egyes jövedelmeiket eltitkolják, pl. bevallás nélkül lakást adnak bérbe, vagy őstermelői igazolvánnyal élnek vissza, vagy egyszerűen csak rokkantaknak, nagycsaládosoknak kialakított parkolókat foglalnak el jogtalanul, stb...
Különböző mértékű ejnye-bejnyéket, de nem közel 3 évet és főleg nem úgy, hogy az eljárás koncepciós, nem róla szól, hanem a politikai leszámolást, és a köré szőtt média kampányt szolgálja.
Ez éppen a jogállam kialakulása ellen hat!!!
Így nem fog menni, kedves igazságot követelő magyarok. Így nem jutunk előre, így még inkább a mocsárba süllyedünk.

Akik habzó szájjal követelik a bűnösöknek kikiáltottak megbüntetését, legyenek azok bár melyik oldalhoz köthetők, viszont nem érdekli őket a vádlott védekezése, a szakértők véleménye, a független bíróság ítélete, csak a saját oldal médiájából, a saját oldal véleményformálóitól fogad el állítást róluk, azok több kárt okoznak nekünk magyaroknak, mint a korrupt politikusaink, vagy a bankrablóink.
Így soha nem lesz jogállam Magyarország.
A "Hunvald ügy" kapcsán látszik, hogy még nem az.

Ans1979 2012.02.25. 09:20:51

@Trompf: Azért mentették fel Hunvaldot, mert az eredeti értékbecslést megerősítette egy, az önkormányzat által felkért második értékbecslés, majd 2011 őszén egy a bíróság által készítetett értékbecslés is. Tehát NEM értéken alul adták el az ingtlanokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.25. 09:38:00

@livengood: Azért ezek az ingatlanügyek eléggé bizonyítottak... És mikor kezdődött az ügy? Akkor vajon narancsos média volt-e?

Az a baj, hogy a "bűnösöknek kikiáltottak" általában nagyon is sárosak szoktak lenni.
Az sem korrekt egyébként, hogy muszáj adócsalnod, hogy megélj, de azért gondolkodjunk már el a dolog slyán. Ha te nem vallod be az albérlőd által fizetett lóvét, akkor az állam elesik 50 ezer bevételtől (vagy 200, legyen).
Ezek mennyi _milliárdot_ nyúltak le?
Nem egy kategória azért, na!
És OK, hogy állampolgári kötelesség, de egy képviselő még fel is esküszik a hazára...

@tükörfúró: Van benne igazság. Magától egyik sem bukik le, az tuti.

Hogy koncepciós per? Koncepciózus lopáshoz pont megfelel.
Nekem aztán mindegy, ha egy narancsos kollegáról derül ki, hogy korrupt, azt is elítélem. A lopás pártfüggetlenül bűn számomra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.25. 09:43:02

@Ans1979:
www.origo.hu/itthon/20110406-erzsebetvarosi-ingatlanugy-kezdodik-a-per-reszletek-a-vadiratbol.html

" 97 millióért adta el az önkormányzat a külön erre a célre létrehozott Király-Maior Kft.-nek, de a külföldiek még aznap 110 millióért vásárolták fel a céget a házzal együtt."

Khm, nekem azért a földhivatali bejegyzések elég jó bizonyítékok.

Bee-zony 2012.02.25. 09:56:55

Tehát gyenge a vád, mert csak ilyet hozott össze az ügyész.
Akkor összefoglalom az előttem szólók alapján a lényeget:

„Zoltai G.: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség!
Zoltai G.: – Jó!
Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó?
Hunvald: – Jó! Oké!”

„Zoltai jól lobbizott.”

„Kiderült az igazság! Mindenki ártatlan!”

Hunvald csak a jogerős ítélet után perelhet
http://index.hu/belfold/2012/02/24/hunvald_csak_a_jogeros_itelet_utan_perelhet/
A változatos történésekből látszik a lobbizás, és gondolom a zsidók még ki is tüntetnék, hogy milyen jól lopja a gójok vagyonát.
A zoltais szállal mi van? Az, hogy leszól az ügyészségnek, és elintézik, hogy ő is ártatlan?

Valamint, ezek után ki nem azt a következtetést vonja le, hogy Magyarországon megéri közpénzt lopni nagy tételben?

„Ha csak 180 millát keresett Hunwald, akkor is havi 10 millióért ült az előzetesben.
Én is bevállalnám.”

„Legalább ne lenne ilyen átlátszó: egy ítélettel visszakapja százmilliós vagyonát (repülő, luxusingatlanok-kocsik) - ennyire átlátszó ne lenne..tényleg senki nem vizsgálja, hogyan lehetett az egymilliós polg.mesteri fizujából ekkora vagyona?
Ezek után azt mondom: ebben az országban hülye, aki nem lop!!”

Ezek után hányszor ennyi ilyen ügy lesz?
A közpénzek teljes szétlopása következik?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.25. 10:07:23

@Grensberg: Ez itt egy fideszfészek. Ezeknek az a bűnös, akire Viktor rámutat, hogy bűnös.

Ha kétség lenne, bele is írják az alaptörvénybe.

----

" ...A korrupcióellenes világnap, december 9-e alkalmából Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a 180 percben elmondta, idén egymilliárd forintot kapott az ügyészség egy korrupcióellenes csoport felállítására, amely már működik, létszáma pedig folyamatosan bővül.

Jövőre további forrásokat, összesen 12 milliárd forintot kap az ügyészség és a bíróság, így a kiemelt ügyek osztályának már Debrecenben, Szegeden, Kaposváron, valamint Győrben is lesz kirendeltsége több munkatárssal. "

livengood 2012.02.25. 10:53:55

@ColT: "És mikor kezdődött az ügy? Akkor vajon narancsos média volt-e?"

2006-ban már javában erősebb volt a fideszes média.

A média fideszes elfoglalása érdekes kérdés. Először semlegesítették/megbénították a közmédiákat a nagy kuratóriumok elfoglalásával, ugyanakkor tőkét szedtek össze és sajátot építettek. Kb. 2004-ig kiegyenlítettek, a 2006-os kampányig pedig jelentős túlsúlyra tettek szert. 2010-ben pedig átvették a közmédia felett az uralmat, a maradék baloldali médiát pedig az új "szabályokkal" most próbálják végleg elhallgattatni. Még javában harsogták, hogy a bal-lib média uralja a piacot, amikor ez rég nem volt igaz. Persze vannak jobboldali érzelműek akik ezt beszopták és mind a mai napig érvényesnek hiszik, hiszen szól még a Klubrádió...

ketroot 2012.02.25. 12:09:09

@Bee-zony:

'A közpénzek teljes szétlopása következik?'

Inkább csak folytatódik.

Kutchek (törölt) 2012.02.25. 13:53:50

@ketroot: Vagy éppen befejezik. Nemsokára a magánpénzeken lesz a sor....

Noname Watanabe 2012.02.25. 15:11:15

Milliónként egy év lenne a korrekt. Hunvald, Hagyó meg a többi dísztoleráncsos libsi talán a XXIX. század elejére szabadlábra kerülne.
A t. Bíróság és a t. Bíró(nő) meg elmehet a pitsába. 12 év helyett másfél? Ha én egy banánnal bemegyek egy bankba, és azt kiabálom, ide a pénzt, s elviszek húszezer forintot, kapok 5-15 évet. Ha 600 millával megkárosítom a közt, szabadon mehetek haza az előzetesből.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.02.25. 15:39:53

meanwhile in the right side:

Milliárdos üzletet kötöttek a CBA tulajdonosai
www.napi.hu/magyar_vallalatok/milliardos_uzletet_kotottek_a_cba_tulajdonosai.511734.html

Új adót vezetne be a kormány - Új jelentést kapott a szolidaritási adó, állítólag most a külföldön dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők fizetnének .
www.napi.hu/ado/uj_adot_vezetne_be_a_kormany.511723.html

és egy kis laza könnyed téma:
Mága is ingyen kapta az Arénát: milliós koncertek, bérleti díj nélkül
penzcentrum.hu/kkv/maga_is_ingyen_kapta_az_arenat_millios_koncertek_berleti_dij_nelkul.1031657.html

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.02.25. 15:43:53

Azért borzolják a kedélyeket, mert vért akarnak.

Vidéki 2012.02.25. 15:45:14

A szociaalista képviselő testület nagyon sokáig az „ártatlanság vélelme” nagyon nemes elve mellett szállt síkra és még fél évig folyósította Hunvald polgármester elvtársnak nem csekély fizetését és prémiumait, még akkor is mikor a börtönben ült

A Népszava és az ATV korábban és sokszor bő nyállal azt sugallta, hogy Hunvald elvtárs jó elvtárs és a gonosz hatóságok koncepciós pert indítottak az ártatlan bárány ellen..

Régóta tart a per.

Hegyek vajúdtak, de csak egy kis egér született.

„Mindez ma másfél évet ér. Közszereplőként, polgármesterként az adófizetők pénzét lopta, a kerületet károsította meg.
Mindez ma másfél évet ér.”

„Azt miért nem kérdezte meg senki Hunvaldtól, hogy miért nem közvetlenül a külföldi befektetőknek adták el az ingatlanokat - milliárdokért? Ez a "módszer" persze nem csak Erzsébetvárosban volt bevett, Terézvárosban szintén így adták el az Andrássy úti ingatlanokat, sőt, igazából csak kreatív elme szükséges más területekre alkalmazni ezt, a Duna TV-ből például 800 milliót loptak ki hasonló módon. Ja, hogy az szintén közpénz? Érdekes ....”

Vastagbőr nagyon jól rámutatott: „Hunvald Györgynek 21 millió forintot kell megfizetnie, a bíróság ugyanakkor megszüntette ingatlanainak, valamint a mások nevén szereplő nagy értékű autóinak és repülőjének zár alá vételét, így Gyuri legnagyobb dilemmája ezekben a percekben, hogy melyik autójával menjen haza. Én a Jaguár XJ-t választanám.”

Hunvaldnak szép fizetése volt, de nagy kérdés, hogyan jöhetett eb ből létre a hatalmas luxusvagyon, amire Vastagbőr utal?

Al Capone csaknem 100 éve az USA-ban, nagyon jól kiismerte azt, hogyan lehet évtizedeken a legdurvább bűnöket elkövetni és mégis megúszni a felelősségre vonást.

Eszes amerikaiaknak eszébe jutott Al Capone életvitelét összehasonlítani bevallott jövedelmével és az általa befizetett adóval.

Ezen az alapon sikerül elítélni és örökre kivonni a forgalomból.

Nálunk az igazságszolgáltatás még nem tart ott, ahova az USA-ban már 80 évvel ezelőtt eljutott.

Nálunk az igazságszolgáltatásba beépített fékek és ellensúlyok akkorák, hogy mérhetetlenül lelassítják a józan ész működését, ezért van az USA-hoz képest ezen a területen is 100 éves lemaradásunk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.25. 18:01:31

@livengood: "2006-ban már javában erősebb volt a fideszes média."

LOL LOL LOL

Ja, meg ha jóérzésű ember oda mer állni a szocik mellé, akkor még akár igaz is lehetne, hogy narancspárti lett volna a média... De különben az ilyen Hír TV-kre, meg hasonló nagyságokra még ma sem adok.

Amúgy is, pofázhat akármit a média, ha nem lenne az egésznek alapja, nem viszik el a csókát... De a saját pártjának hatalmi időszaka alatt csukták le... Gáz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.25. 18:03:27

@Kutchek: Közpénzeket könnyebb, amíg vannak... :D

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.25. 18:43:40

@Kelemen Csaba: Zoltairól tudni kell, hogy mszmp tag és munkásőr volt. MSZMP tagok voltak egyébként Matolcsy, Pintér, Martonyi, Hoffmann... soroljam? És Hunvald - ha jól emlékszem - büszke magyar zsidó. Kihez fordulna segítségért, ha nem egy volt mszmp-s zsidó vezetőhöz?

"EGY BRANCS MAGUK!"

@Himpellér: állj, állj! Ez már túlterheléses támadás! :(

VT Man 2012.02.25. 18:45:43

@Meridian74:
Az a gáz, a jobbikban, hogy vég nélkül cigányoznak és zsidóznak. Ez nem vezet sehová.

Ennek ellenére, ha továbbra is marad a híg szar, akkor a Jobbik az egyetlen remény arra, hogy valódi elszámoltatást csináljon.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.25. 18:47:10

@Bee-zony: mit vársz? Ott ülnek a volt mszmp-s komcsik a fidesz vezérkarában. Majd közzé teszik ténykedésük bizonyítékait?

VT Man 2012.02.25. 18:48:20

@Emiksz:
"Ha a lúzer Cúslágra rá bírtáv verni a visszafizetett 70 milla után a 8+ évet,"

Nanana! Álljon már meg a menet!

Ha én kirabolok egy bankot, és elviszek 70 milliót, de utána a lecsukásom után "gyorsan visszaadom a 70 milliót", akkor az még nem ment fel engem!

Kit érdekel, hogy Zuschlag visszaadta a 70 millát? Ha nem bukik le, nem adja vissza, ez a lényeg!

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.25. 19:04:06

@VT Man: arra igen. De közben két perc alatt kinyírja az országot.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.02.25. 23:03:51

UGYE ez lesz a következő poszt?

Hétfőn Schiffer András a Parlamentben szavazásra bocsájtotta "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" című indítványát. Az ügynökakták megnyitását előterjesztő LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét a Jobbik is támogatta. A kormánypártok a kérdéses ügyben nem szólaltak fel, és az ügynöklista nyilvánosságra hozását egyhangú többséggel leszavazták. Ezzel Magyarország lett a térség utolsó országa, ahol ezt a kérdést még nem rendezték le.

index.hu/belfold/2012/02/25/megvedte_a_fidesz_a_kommunizmus_ugynokeit/

Az én értékrendem alapján ez a 2012-es év VASTAGBŐR első helyezett. Mondjuk messze van még az év vége.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.25. 23:24:54

@Himpellér: Pedig ugye milyen jól illene a "nagy elszámoltatás" szlogenhez.

livengood 2012.02.25. 23:43:19

@ColT: "...ilyen Hír TV-kre, meg hasonló nagyságokra még ma sem adok."

2006-ban már a jobboldali média befolyásolta a magyar lakosság nagyobb hányadát: - az Echo TV, Hír TV, összes vidéki napilapok, Kossuth rádió, jobboldali rádiók, MTV -
- (az MTV műsorán - amely többnyire semleges volt miután a tévé elnökválasztását lebénította a Fidesz befolyás alatt álló nagy kuratórium - annak idején az úgynevezett "baloldali" Nap Tv-ben sokáig nem jelentek meg a fideszesek, majd megjelentek, de csak alákérdezni szabad volt őket, mert egyébként bojkottálták a műsort. Ugyanakkor ebben a "baloldalinak" beállított műsorban a ma is MTV-ben, Dunán dolgozó Bethlen János ízekre szedte, megszólalni se hagyta gyakran az MSZP-seket, SZDSZ-eseket.)
- szóval ezek műsorait hallgatja, nézi, olvassa a vidék. Kizárólag ezekből tájékozódtak, tájékozódnak Budapesten kívül, mert nincs más. Mi persze itt kommentelgetünk, de mi nagyon kisebbségben vagyunk.

"...a saját pártjának hatalmi időszaka alatt csukták le... Gáz!"

Nem tudom van e még valaki aki emlékszik rá, hogy az úgynevezett "független" hatalmi ágak, többnyire Fidesz befolyás alatt álltak annak idején, a szoc-lib kormányok időszakában:

- Pl. Sólyom köztársasági elnökünk végig asszisztált a Fidesz mellett, aztán leváltották úgy ahogy megválasztották a fideszesek, mert egyébként rájuk is veszélyesen öntörvényű ember mint megtapasztalhattuk a bazsarózsa fronton.
- Pl. az alkotmány bíróság ami engedte a költségvetést is befolyásoló népszavazást, bár ezt az alkotmányunk tiltotta. Most aztán végképp nem lehet olyan népszavazást rendezni, hiszen jócskán korlátozhatná a kormányt, mint megtapasztaltuk amikor a szoc-lib vizitdíjat, tandíjat elmeszelték vele. Tandíj lett, népszavazni ellene már nem lehet.
- Pl. sokáig Járai volt fideszes pénzügyminiszter vezette a jegybankot, és ott tett keresztbe a szoci kormánynak ahol tudott, tekintet nélkül a gazdaságunkra, pénzünkre. 11-12%-on tartotta tartósan a jegybanki alapkamatot (miközben az előző Fidesz éra alatt már 8%-ra is leengedte), majd Járai távozása után (kitöltötte az idejét és nem támadta a kormány olyan hevesen mint most Simort, a fizetését sem csökkentették) hirtelen ismét tovább csökkenhetett. Most a 6-7%-ra emelés miatt, (meg talán a tartalékokra is fáj a foguk) óbégatnak.
- Pl. az ügyészséget 2006-ig a korábbi fideszes képviselő Polt Péter vezette, és ez meg is látszott abban ahogy az ügyészségi feljelentések inkább a szocikat, szadeszeseket kaszálták, és ez az őáltala átszervezett ügyészség csodák-csodájára távozása után sem kímélte a baloldalt, annál inkább a Fideszt. Mert ugye nem akarunk teljesen hülyék lenni, (elég baj az is, hogy annak látszunk) kis hazánkban nem csak az egyik oldal lop, lopott és lop itt mindenki aki teheti.

Valóban gáz!

Bee-zony 2012.02.26. 00:45:41

@Sandman (KaraKum): 2006 óta volt olyan sejtésem, hogy a Fideszben több ügynök van, mint az MSZP-ben.
Most be is bizonyították.
Azt is, hogy a kommunista kövületek Magyarországon élnek legtovább.
Hja, ha ez a párt kap kétharmadot…
Elmondják amit az aktuális tömeg hallani akar, aztán nem aszerint cselekednek.
Pl. itt is:
A kommunizmus olyan, mint a szex
index.hu/belfold/2012/02/25/a_kommunizmus_olyan_mint_a_szex/

Nem csak azért, mert... hanem mert az erősebb kutya baszik.
Továbbá...

Amit nem lehet megenni vagy megbaszni azt hugyáld le. (Blöki)

2006-ban nyelvújítók megreformálták a magyar nyelvet. Kazinczy Ferenc hajdani próbálkozásait jelentősen felülmúlja a média segítségével végrehajtott modern kori nyelvújítás: -> Elkúrtuk

- F-el kezdődik, sz-szel végződik és sok benne a geci, mi az?
- Fidesz.

- Doktor úr, nem tudom megbaszni a nőket - panaszkodik egy törpe az orvosnak.
- Miért nem?
- Mert mire ez megtelik vérrel - és a törpe megmutatja óriási szerszámát - éppen elájulok!

Repülőszerencsétlenség történik, a túlélő 3 stewardess, egy amerikai, egy magyar, meg egy angol csaj. Az őserdőben történik a baleset, el is fogja őket egy törzs. A törzsfőnök mondja nekik, hogy ha nem tudnak olyan dolgot mondani, ami a törzsnek nincs, akkor jól megbassza őket az egész törzs, és meg is eszik utána őket.
Az amerikai gondolkodik, végre kiböki, hogy számítógép. A törzsfőnök megmutatja a bokorban a számítógépet. Végig is megy a nőn az egész törzs, majd meg is eszik.
Következik az angol csaj. Az is hosszasan gondolkodik, majd kinyögi, hogy walkman. A törzsfőnök rámutat az egyik faszira a törzsből, aki épp walkmant hallgat. Ezt a stewardesst is jól megdugják, majd megeszik. Utoljára a magyar csajt kérdezik meg. Az egyből válaszol: párttitkár.
A törzsfőnöknek fogalma sincs, mi az. Mondja is, hogy rendben van, ilyenünk tényleg nincs, el is engedünk, de legalább mondd meg, mi az. Hát az olyan, mint ti. Ingyen akar enni is, meg baszni is.

A nyuszi megy az erdőben és éppen a róka házához ér, ahol a kisrókák játszanak az udvaron.
- Kisrókák, itthon van az anyátok? Meg akarom baszni!
A kisrókák elmesélik az anyjuknak, hogy mit mondott a nyúl. Egyszer a nyuszi találkozik a rókamamával, aki felelősségre vonja, hogy mit mondott a gyerekeknek. A nyuszi elkezd futni, de egyszer csak beszorul két faág közé.
- Na, kit akarsz te megbaszni? - kérdezi a rókamama a nyulat.
A nyuszi szorult helyzetben van, de azért kivágja magát:
- Hát, öreg is vagy, büdös is vagy, de ha már a gyerekeidnek megigértem, egye fene.

Egyszer kellett ejtőernyőzni is. De mikor kinéztem az ajtón, nagyon megijedtem, és nem voltam hajlandó ugrani. Erre az őrmester azt mondta, hogy ha nem ugrok ki azonnal, akkor ott helyben seggbe kúr.
- És ugrottál?
- Eleinte egy picit.

Basszátok meg.
Anyátokat.
Itt hagyom
a tanyátokat.

medvemellszobra 2012.02.26. 01:14:06

@Himpellér: Erre a topikra, és a felvetésedre is egyszerű a válasz. A volt MSZMP, KISZ tagok, ügynökök és a hozzájuk kötődő egyének és szervezetek az intézményeket nem, de kapcsolati és információs tőkéjüket átmentették a rendszerváltozáson túlra. Ennek segítségével óriási ingó és ingatlan vagyont halmoztak fel, és mindezeket politikai tőkére váltották. Most épp alkotmányt, oktatási és gazdasági törvényeket stb. írnak a FIDESZ-ben, lázasan választásokra készülnek az MSZP-ben és a DK-ban.
És ezeket az informális és anyagi előnyeiket felhasználva maffia-klánokat alakítottak.
Meg aztán senki se olyan hülye, hogy kiteregesse a saját szennyesét, vagy az édesapjáét, édesanyjáét.
Én úgy tudom, hogy Németországban még mindig vannak olyan emberek, akiknek az a munkája, hogy azokat az ügynöki jelentéseket, anyagokat, amiket anno a Stasi irodáiban leszecskáztak (de már nem volt idő és mód elégetni), azokat újra összerakják és nyilvánosságra hozzák. Látod, én ezt nem tudom itt elképzelni.
Ráadásul túl sok a droid és az analfabéta, vagy aki már csak egészen egyszerűen megcsömörlött és leszarja az egészet. Az oktatás pedig nem afelé tendált sohasem, hogy segítsen a múltunknak ezt a darabját kibogozni, feldolgozni. Most meg még inkább nem erre fog tendálni.

Summa: Hunvaldok mindig is lesznek, mert anyagilag, és/vagy kínos információkkal (gyanús gazdasági ügyletek, állampárti múlt, pénzügyi és fizikai leszámolások... stb.) mindenki mindenki zsebében van. És sosem lesz itt igazi rendszerváltás, mert az átmentett rendszer képviselői (vagy azoknak a gyerekei) ülnek a parlamentben, és nekik meg ez nagyon nem érdekük.

Bár, ha belegondolok, igazad van, mert habár ez már nem is a vastagbőr kategória, de beszélnünk és írnunk kell róla, ez az egyetlen esélyünk valamiféle kínosan lassú változásra.

medvemellszobra 2012.02.26. 01:21:34

Apropo, Wittner mama is tartózkodott. Ez külön pikáns. Brávó! :):):):):):):):)

gerdo 2012.02.26. 04:24:48

Sok bajom van ezzel az uggyel. Sehol nem lehet olvani a reszletekrol. Mik voltaka bizonyitekok, miert melyik vadpont nem volt bizonyithato, stb. Minimalis visszhangja van az ugynek. Tisztaban vagyok vele, hogy minden masodik ember ismer korrupt tisztsegviselot, nem uj, nem kulonos, de eppen ezert miert nem erdekli ez az embereket??? Nem fogjak felhogy ez az o penzuk, az o adojuk? Vegul de nem utolsosorban, hol van a kormanyzati reakcio? Milyen torvenyek valtoznak, hogy ezeket az embereket el lehessen itelni, es a vagyonukat elkobozni? Milyen szabalyozas fog megvaltozni, hogy ez a fajta buncselekmeny ne fordulhasson elo ujra?

Bee-zony 2012.02.26. 04:25:08

Most kellett rájönnöm, hogy már 1989-ben megfilmesítették az egész rezsimet, és a hozzá tartozó mentalitást. Ebből kihozni valami értelmeset...

A legényanya
port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1474
A film:
www.youtube.com/view_play_list?p=B887280B43EEBEC1

Bee-zony 2012.02.26. 04:28:07

@gerdo: "Milyen torvenyek valtoznak, hogy ezeket az embereket el lehessen itelni, es a vagyonukat elkobozni? Milyen szabalyozas fog megvaltozni, hogy ez a fajta buncselekmeny ne fordulhasson elo ujra?" -> Valódi rendszerváltás.

Bee-zony 2012.02.26. 05:24:24

@abschattung: Áh, nem annyira pikáns a takarítónőből lett megélhetési politikus.
Meghívásra, felkérésre elmond ő bármilyen szöveget, amit az ott lévők hallani akarnak. Viszont mihelyt a cselekvésre kerül a sor, akár csak egy gombnyomásnyira is, akkor ő soha nem megy szembe a vezető és többségi Fidesszel. A szövegelés nem számít: ami számít, az az, hogy legyen meg neki a zseton. Nála ez a rendszer.
Pl. volt egy nagygyűlés 2006. június 18-án a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításáért, ahol beszédet mondott. Ezután kezdődött az aláírásgyűjtés a vonatkozó törvény hatályon kívül helyezéséért, és az emlékmű áthelyezéséért. Ezért viszont nem tett semmit, nem szervezett, nem agitált, nem gyűjtött, hanem „tartózkodott”. Izgatás után a cserbenhagyás következik nála.
Meg hogy „neveket akar hallani”… Látszik, hogy mennyire; megint tartózkodott. Tőle erre lehet számítani.
Pedig most nem volt nagy a frakciófegyelem, 19 db (8%) „igen” szavazat is volt – de hát akinek „elvei” vannak… az tartózkodik.
A Fidesz főkolomposai pedig jellemző módon „nem”-mel szavaztak; alighanem azért, mert van takargatnivalójuk.

Secnir 2012.02.26. 08:30:40

@zero:
hello
gondolom olvastad ezt: @Vidéki:
na ezt felhasználta itt is: mittu-domain.blog.hu/2012/02/25/masfel_ev_16
bőszen beelsőzött, de a fentinek csak töredékét másolta be :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.26. 08:55:11

@livengood: Az emberek vélaményét leginkább a szoci kormány befolyásolta az elkúrással. Onnantól kezdve nem kellett már semmi a TV-kkel.

Sólyom meg úgy volt jobbos, ahogy te. Az egyszerűen egy normális ember volt.

Ironfist 2012.02.26. 09:36:31

@ColT:
"Az emberek vélaményét leginkább a szoci kormány befolyásolta az elkúrással. "

A francot. Nyilván az adta a kezdő lökést, de simán nem lett volna belőle ekkora balhé, ha a fidesz nem száll rá a témára.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.26. 10:09:02

@Ironfist: Azok mellett a dolgok mellett egy jóérzésű ember sem mehetett el, aki meg a politikai ellenfeleit akarja kicsinálni, annak meg kb. kötelező lecsapni rájuk. Mi ebben a meglepő? A szocik jobban tették volna, ha nem adnak támadási felületet.
Vagy az egész kb. ennyire kirakat, hogy miután megvolt a csere, már nem is foglalkoznak a látszattal, és elengedik egymás embereit.

medvemellszobra 2012.02.26. 10:29:37

@ColT: "Vagy az egész kb. ennyire kirakat, hogy miután megvolt a csere, már nem is foglalkoznak a látszattal, és elengedik egymás embereit. "
Alighanem erről van szó. Kétharmaddal mindenkit ki lehet forgatni a vagyonából, és el lehet intézni, hogy a múlt takargatni való dolgai sose derüljenek ki. Kétharmaddal úgy lehet csűrni a jogot is, hogy ezeket a nagyágyúkat el lehessen engedni.
Majd két éve (sőt, talán már legkésőbb 2007-ben) a szocik magukat megbuktatták, erre csak rá kellett segíteni a Fidesznek (persze normális, kreatív ellenzékként a feladatuk ezeknek a dolgoknak a megakadályozása lett volna.) Lényegileg semmi különbséget nem látok az elmútnyócév és a jelenlegi kormányzati munka között. Talán most több a bullshit, és kevesebb a bejáratott technokrata. Meg a pökhendi arrogancia a sunyítás helyett.
A "menő", az igazi nagy szocik meg kétharmad nélkül is sérthetetlenek, túl sokat tudnak, és túl sok a közös biznisz. Vagy valaki tényleg elhiszi, hogy ellenzékben semmit sem tudtak ezekről a dolgokról? Aha.
Aki tisztességes akarna maradni, az meg úgy jár, mint Kopjáss a Rokonok című könyvben. Meg aztán a végén Hitler se tehetett sokkal többet, minthogy azoknak a maffiozóknak, oligarcháknak és junkereknek az érdekeit szolgálta ki, akik őt hatalomba juttatták a pénzükkel és a befolyásukkal.
Én úgy látom, főleg az ügynöktörvényes összezárás után, hogy a rendszerváltás csődje itt hever a lábunk előtt. És akármennyire le lett fojtva, attól tartok, ez a bomba lassan robbanni fog...

medvemellszobra 2012.02.26. 10:36:42

@Bee-zony: Hát, attól tartok Wittner mamánál praktikusan erről van szó. A preambulum is erre példa. Azt hitték, hogy bullshittel minden elkenhető. De a szög csak kibújik a zsákból. Kibújt most Hunvaldnál, és kibújt az állampárti múlttal kapcsolatos parlamenti szavazáson is. Nagy szégyen ez. Elkeserítő, és lassan már az életünket teszi tönkre, főleg hosszú távon.
Addig talán nincs veszve semmi, amíg beszélünk róla, akár itt is.

UI: Most olvastam Vidéki pajtás hozzászólását, már megint nem sikerült megérteni a cikk lényegét. Facepalm, hogy valaki ennyire hülye legyen. Ha meg fizut kap érte, csak azt bizonyítja, hogy ezek már tényleg védhetetlen dolgok. Pffffffffffff.

Ironfist 2012.02.26. 11:09:32

@király vagyok:
Cigány vagy? Cigány helyesírással - ahogy a kommented többi része is szól - a király nem kiráj? :D Mellesleg te parasztozol minket? Addig örülj, míg a törvények megvédik az élősködő fajtádat, mert ha egyszer megelégelik a vezetők is, akkor lehet, hogy nekünk csak országunk nem lesz, de hidd el, mi fogunk jobban járni, bűnözőfattyú.

Ironfist 2012.02.26. 11:12:43

@ColT:
" A szocik jobban tették volna, ha nem adnak támadási felületet."

Gyurcsány jobban tette volna, ha nem kezdi el gatyába rázni a szoci élősködőket? Ez is egy nézőpont végülis, és ha a fidesz közbenjárására gondolunk - akiknek ugye vesszen akár az ország is, de hatalom kell - akor még lehet is benne ráció.

Velence19 2012.02.26. 11:25:09

@JohnHenry: Mivel Gál 8 évet kapott, nem hiszem, hogy Hunvald volt a főbűnös. A bírói indoklás is tartalmazza, hogy Hunvald bűnösségét az ingatlanpanamában az ügyészség nem tudta bizonyítani, csak a vádalkuba menekült egyetlen tanú vallomására alapozta a vádat, és nem bizonyítékokra.

Horizont 2012.02.26. 11:45:20

@Velence19:
Attól, hogy nincs valakire bizonyíték még lehet bűnös. Csak nem ítélik el!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.26. 11:52:38

@Ironfist: Ha Ferike valóban gatyába rázza az élősködőket, akkor nem a Fidesz feljelentései alapján kerülnek előzetesbe...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.26. 11:53:29

@Velence19: Gál nem fizetett/nem tudott eleget...

livengood 2012.02.26. 14:04:36

@ColT: "Az emberek vélaményét leginkább a szoci kormány befolyásolta az elkúrással. Onnantól kezdve nem kellett már semmi a TV-kkel."

Biztos? Akkor miért törik magukat a mai napig ezen a vonalon? A "Hunvald ügyről" mindenki hallott úgy hogy ez a szoc-lib kormány egyik legnagyobb sikkasztása, csalása, rablás. Honnan tudnak erről "azemberek"? Most hogy első fokon is csak más félévet ér, honnan nem tudják ezt meg?

"Sólyom meg úgy volt jobbos, ahogy te. Az egyszerűen egy normális ember volt."

Most is "normális" és ember, ezt nem vitatnám. Sólyom úr szerencsés választása volt a Fidesznek anno. Micsoda szerencse, csak úgy véletlenül!
Sólyom egyébként jobboldalon áll, ahogy én. Csak ugye nem a magyar újbeszél értelmező szótár szerint, inkább nyugati, európai értelemben. Persze nem is állunk a jobboldalnak ugyanazon mezején sem.

Velence19 2012.02.26. 14:37:56

@Horizont: Logikád szerint mindenki bűnös, csak ha nincs rá bizonyíték, nem ítélik el.

Horizont 2012.02.26. 14:54:38

@Velence19:
Nem, nem! Ez nem logika kérdése! Az életben bizony előfordulnak olyan élethelyzetek amikor TUDJUK , hogy mit tett az illető, csak nem tudjuk bizonyítani. Hunvaldra se sikerült. Sajnálom. Ilyen ember mellett egy szót se ejtenék!Bár már azért megérdemelné a büntit, mert tudta Gál mit csinál és nem akadályozta meg! Ha meg nem tudta akkor meg azért. Remélem ez nem logika!

Bee-zony 2012.02.26. 14:57:38

@abschattung: „Nagy szégyen ez. Elkeserítő, és lassan már az életünket teszi tönkre, főleg hosszú távon.
Addig talán nincs veszve semmi, amíg beszélünk róla, akár itt is.”

Arra késztettél, hogy újra átgondoljam a dolgokat…
Beszélni róla kevés. Megállapítjuk, hogy szar a helyzet, hogy szarban vagyunk. Ez nem oldja meg a problémát, ez csak első lépésnek jó. A következő lépések: hogyan kerüljünk ki belőle, és végigjárni az utat.
Egyénileg hogyan kerüljünk ki belőle: kivándorlás.
A helyben maradók hogyan kerüljenek ki belőle, az már nehezebb. Úgy, hogy meg kell fogalmazni az érdekeket, és az elérésük módját; aztán megcselekedni.
Először hobby, aztán lobby, aztán párt.
A 100-as IQ csak a jelenlegi helyzethez elegendő, és aki ennél jobbat és többet akar, az kevesen lesz, és a jövőnek dolgozik. Fel kell vállalni ezt az adottságot, végül is, ha megjelenik valami új, az nem lehet egyből főáramlat.
Ha van egy logikus, racionális és magas erkölcsi szintű terv, és van az irracionális és alacsony erkölcsű többség, akkor ez nem jó párosítás. Mégis ez visz előre. Ahogy Wojtyla színjátszó mondta már pápa korában: ahol az igazság nem népszerű, ott ne törekedj népszerűségre.
Ami nincs: pénz és média. Ami van: lassan eszmélő emberek (és az én lassúságom).
Abból kell kiindulni, hogy legalább egy jó és működő megoldás van a problémára, ezt kell megtalálni, és alkalmazni.
Nem hinném, hogy egy nagy változást hozó rendszert egyszerre sokaknak kellene elkezdeni. Kezdjék csak el a kevesek, a többiek majd bekapcsolódnak.
Minél több új és logikailag hibátlan elem van a rendszerben, annál nagyobb a változás. Az LMP pont ennek a lakmuszpapírja, hogy amilyen kevés új és jó elem van a rendszerükben, olyan kicsi a változás, a javulás. Persze szimpatikus az ügynöklista nyilvánosságra hozására tett javaslatuk, csak ez nem elegendő; olyan, mintha a tűzoltók le akarnának pisálni valami nagy tüzet.
Mennyi az elegendő? Annyi, amennyivel Magyarország a Föld legjobb, legélhetőbb országainak élvonalába kerül. Az elérendő cél és a „léc” megvan, a többi pedig már a módszer és a munka. Semmittevéssel a semmi érhető el (vagy dupla tagadással: semmi sem), a kevéssel pedig kevés.
A semmin már túl vagyunk (= elfogadás, jó úgy ahogy van), a kevésnél tartunk.

Velence19 2012.02.26. 15:11:09

@Horizont: ismerted talán személyesen Hunvaldot? Gondolom, az esetről csak annyit tudsz, amennyit a sajtó megírt, az pedig édeskevés, sokszor köszönőviszonyban sincs az igazsággal. Ezt hívják prejudikálásnak. Ügyészek hadserege nyomozott ügyében és ennyit sikerült bizonyítani. A bíró szabályszerűen kiröhögte Hunvald ügyében az ügyészséget, annyi primitív hibát követtek el. Pl. a kár nagyságát az ő szakértőjük becslése alapján határozták meg és nem igazságügyi szakértővel. Ha összetörik az autódat és a biztosító csak a kár felét akarja kifizetni, a bíróságon kérheted igazságügyi szakértő kirendelését és annak becslését fogadja el. Itt ez az ügyészség feladata lett volna ("az ő autóját törték össze"), de még Hunvaldék kérését is visszautasították.

Horizont 2012.02.26. 15:23:55

@Velence19:
Te meg talán a védőügyvédje vagy? Netán a haverja? Tudod nekem átlagembernek aki becsületesen él, ennyi pont elég. Nem véletlenül kapta a másfél évet sem. Vagy talán hófehér lelkű volt aki semmit nem követett el, csak a büdös politika kinyírta? Azt meg hagyjuk már, hogy a bíró kit hogyan röhög ki, ma Magyarországon. Ahol 5 évet kap az aki agyonveri a gyerekét, de a bíró szerint nem ölni akart. Nem akart, csak ölt. 5 év??!! Úgyhogy ez a bíró példa nem volt jó érv. Maradjunk annyiba, hogy Hunvald nem volt feddhetetlen életű, csak nagy szerencséje volt, vagy nagyon ügyes volt, hogy nincs bizonyíték rá. Az én szememben nem tisztességes ember. De ez csak nekem fontos. Hogy te mit hiszel róla meg neked!

Ironfist 2012.02.26. 15:33:33

@Horizont:
" Tudod nekem átlagembernek aki becsületesen él, ennyi pont elég."

Ellent kell mondjak, a becsületes embernek pont az volna az érdeke, hogy mindenki a bűnének megfelelő mértékű büntetést kapja. Nem pedig a sajtó által hírbe hozott emberről eldönteni, hogy ő márpedig bűnös, úgyhogy vagyonelkobzás, tarkólövés, meg három hónap közügyektől eltiltás. Nem tudom, hogy Hunvald megérdemelte, amit kapott, mert nem vagyok benne. Valószínűleg igen, sőt szerintem is többet kellene kapnia, ha igaz minden, amivel vádolták. De gondolj bele, O.J. Simpsont is ártatlannak találták, meg Michael Jacksont is.

Bee-zony 2012.02.26. 15:35:42

@Horizont: "Remélem ez nem logika!"
De, ez logika. Máskülönben logikátlan lennél. (Mármint az érvelésed lenne az.)

„Attól, hogy nincs valakire bizonyíték még lehet bűnös. Csak nem ítélik el!”
Persze, amint valaki elkövette a bűncselekményt, onnantól kezdve bűnös. Csak még nincs rábizonyítva (vagy még elkapva se); ilyenkor nem mindenki bűnös, hanem bárki lehet(ett) az az egy a halmazból. Tehát ha van bűncselekmény, akkor egy valaki biztosan bűnös, de a többiek nem bűnösek. Máskülönben 1 db bűnöző miatt mindenki bűnös lenne, és el kellene ítélni az egész emberiséget.

@Velence19: „Logikád szerint mindenki bűnös, csak ha nincs rá bizonyíték, nem ítélik el.”
Az állítás hamis, mert a „még lehet bűnös” nem egyenlő a „mindenki bűnös”-sel. Az egyik feltételes mód (ha-akkor), a másik kizárólagosság, és az két külön dolog.
Mondd, nem vagy te parlamentipárt-közeli? Mert leginkább abból az irányból érkeznek a defektes logikájúak, a szógyártók és –facsarók, a bűnözők és bűnözővédők.

„Bár már azért megérdemelné a büntit, mert tudta Gál mit csinál és nem akadályozta meg!”
Hagyó-Demszky páros dettó. (Ah, nem tudta. Vagy igen, csak letagadja; irány a hazugságvizsgáló gép.) De ki lett ez már tárgyalva: ha tudta, akkor azért alkalmatlan, ha pedig nem tudta, akkor azért. Még jó hogy a lemondása (úm. a továbbiakban nem indulás) már megvan.

Horizont 2012.02.26. 15:38:05

@Ironfist:
Azt én tudom mi lenne a becsületes ember érdeke, csak azt is tudom az élet nem mindig tudja ezt!!!
A "pont elég" arra értettem, hogy én nem mondanám semmiképp becsületes embernek Hunvaldot.
És aki védi nem is értem milyen értékítélettel rendelkezik? Azért mert szoci volt már fel is menthetjük? Én pont azért ítélem el!

Ironfist 2012.02.26. 15:42:09

@Horizont:
"Azt én tudom mi lenne a becsületes ember érdeke, csak azt is tudom az élet nem mindig tudja ezt!!!"

Lehet, de mi van, ha tévedsz? Mi van, ha valóban csak annyit követett el, amennyiben bűnösnek találták? Erre gondoltál már? Nem, hiszen:
"Azért mert szoci volt (...) Én pont azért ítélem el!"

Lásd be, a szocialista nem egyenlő azzal, hogy bűnöző. Lehet, hogy ez az ember az, lehet, hogy nem, fogalmam sincs. De te, hogy már csak azért ítélnéd bűnösnek, mert szocialista, ez azért elég vállalhatatlan mondat egy becsületes embertől, aki elvileg demokrata, nem gondolod? :)

Horizont 2012.02.26. 15:44:25

@Bee-zony:
Igen én úgy gondolom, hogy felelős azért ha az ő főnökségével vezetett munkahelyén ilyen nagy horderejű dolgok történnek. Állítólag egy vezető azért is kap magas fizetést, mert felelős mindenért.
Jó példa Hagyó-Demszky. Utólag mit mondott Demszky is? Látta ő Hagyón, hogy nem felel meg. Mégis hagyta.
Nagyobb elvárásunknak kéne lenni a politikusaink, vezetőink iránt. De nincs.

Horizont 2012.02.26. 15:49:23

@Ironfist: Na látod nem érted amit írok. Én egy baloldali (párt nélküli) ember vagyok és már az is maradok erre a rövid időre ami hátra van. A Fidesz nekem nem okozott csalódást, nem szavaztam rájuk, mindig meg volt a véleményem róluk. Mivel baloldali vagyok ezért én mindig az MSZP-re szavaztam, kivéve a rendszerváltáskor, mert akkor azt se tudtuk mi van úgy meg lettünk kavarva!Engem az MSZP becsapott, átvágott. Ma már jobban haragszom rájuk mint bárki másra! A 2/3 miatt meg pláne. Tehát ezért írtam azt, hogy pont ezért ítélem el jobban Hunvaldot, mert a baloldalt járatta le.

Ironfist 2012.02.26. 16:24:05

@Horizont:
"A Fidesz nekem nem okozott csalódást, nem szavaztam rájuk, mindig meg volt a véleményem róluk"

Na igen. Csalódást nekem sem okozott. Bár okozott volna!

Egyébként meg, szerintem az MSZP úgy nem baloldali, ahogy a fidesz nem jobboldali. Ezek csak cimkék, amiket történelemvezérelve magukra ragasztottak.

"Tehát ezért írtam azt, hogy pont ezért ítélem el jobban Hunvaldot, mert a baloldalt járatta le."

A törvény mindenkire vonatkozik, elvtársak, kommunistákra tízszeresen, százszorosan. XD

Melchi Zadok 2012.02.26. 17:09:05

@tesz-vesz: ennek alapján várom matolcsy és orbán eduschoját. minimum.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.27. 06:24:54

@livengood: Milyen vonalon? A média elfoglalása elemi érdeke minden hataloméhes csoportnak (az összes magyar politikai párt az. Vagy hogy miért nyomják a Hunvald ügyet? Hát mert a propagandájuk szerves része a szoci ellenségkép építése. De sajnos kilóg a lóláb.

@Velence19: Kurvára nem. Nem mindenki bűnös, csak van, akit nem ítélnek el, akkor sem, ha az.
Ha csak annyi áll meg egy kisebb emberre, amit rá tudtak bizonyítani Hunvaldra, azért egy kishivatalnok évekre börtönbe megy.

@Horizont: Pooontosaaaan.

hunyuan 2012.02.27. 07:35:48

@Ironfist: "mert ha egyszer megelégelik a vezetők is, ..."
a csuti cigányról beszélsz?

VT Man 2012.02.27. 09:46:15

@hunyuan:
"a csuti cigányról beszélsz?"

Nézd már! A toleráns, antirasszista balliberális kommentelők már megint cigányoznak!

Nem csoda, hogy az MSZP-nek belső problémát jelent az, hogy az MSZP táborában nagyobb a cigányellenesség, mitn a Jobbik vagy bármely más párt táborában.

VT Man 2012.02.27. 09:47:26

@Ironfist:
"Egyébként meg, szerintem az MSZP úgy nem baloldali, ahogy a fidesz nem jobboldali. "

Már miért ne lenne az MSZP baloldali?

Az MSZP szerint mindenkitől, aki 150-200 ezer felett keres, el kellene venni a felette lévő részt, és szétosztani segélyként.

Mert a bruttó 150-200 ezret kereső emberek gazdag g.cik, akiknek nem jár a pénz!

Virág et. 2012.02.27. 09:56:34

@Vidéki: Ne zavarjon a tény, hogy nincs hatalmas luxusvagyon. Hogy a Mustang egy 40 éves rohadó ócskavas, a Jaguar egy 30 éves őskövület, amiből a jobb állapotban lévők sem kerülnek 3 milliónál többe, ez annál kevesebbet ér (lásd tc cikk). Az egész autógyűjtemény összesen kevesebbe kerül, mint Lázár Jani régi Audija egymagában. Jóval kevesebbe. Kb. Szíjjártó Petike jelenlegi Audijával egy kategória árban.

A fékek és ellensúlyok terén az USA évezredekkel jár előttünk: ott működik pl. a fegyveregyenlőség elve a bíróság előtt. Az ügyészek kb ugyanakkora arányban bukják a büntető ügyeket, mint az ügyvédek. Nálunk a baráti Kínát idéző 90+ %-os a váderedményesség. A kisebb ügyekben a bíróság sokszor szó szerint átveszi a vádiratot az indokolásában és ezzel kész is az érdemi munka, a kirendelt védő meg ásítozik közben nagyokat.
Fékek és ellensúlyok terén az USA-ban elképzelhetetlen lenne, hogy az ügyész válassza ki, melyik államban tárgyalják az ügyet, kénye-kedve szerint. Erre konkrét szabályok vannak, ahogy voltak nálunk is. Az USA-ban a legfelsőbb bírákat kivéve nem a végrehajtó hatalom dönti el, hogy ki lehet bíró és ki nem. És végül: az USA-ban egy percig nem maradhatna államtitkár az, aki a bírósági vezetők tudta nélkül, távollétükben az irodájukban kutakodott a rendes munkaidő kívül.

Inkább hagyjuk az USA-t, mint példát, ha igazságszolgáltatásról van szó.

Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu) 2012.02.27. 09:58:54

"Király vagyok" vérprofi módon népszerűsíti az "eltérő kultúra" tolerálását. Kíváncsi lennék, hogy valóban egy ostoba ork e, vagy provokátor.

Ironfist 2012.02.27. 10:01:35

@király vagyok:
Kapisgálod már, miért undorodik tőletek, félállat élősködőktől minden ember? És még azt hiszed a fajtádtól félünk? Lófaszt, miután akkorát tudtok ütni, mint egy ovis kislány. Csak tudod, ha vissza merünk legyinteni, egyből sírtok, hogy "jááááájrászizmúúúús", és az eddig volt hatályos törvények meg még a hozzád hasonló csótányoknak adtak igazat. De ennek vége, büdöske, ne csodálkozz majd, hogy ha legközelebb betörsz valahová, akkor a házigazda jobb esetben csak a fejedet töri be.

"asz erős kéz tarcsa asz gyáva rabszolgát hahaha lácik nem voltál sitten még more"

Hát igen, én nem voltam még sitten. Tudod az ember arra büszke, ha még nem követett el BŰNT. A hozzád hasonló putriscigányoknál meg az a példaértékű, ha a sitten buzultok egy jót. Egészségetekre.
Másrészt meg: nem vagyok semmiféle "more", jelentsen akármit is a vartyogó, mesterséges nyelveden.
Harmadrészt: látom nem sikerült felfogni, hogy ha nincs ki dolgozzon rátok, kullancs férgekre, akkor éhen fogtok dögleni. "Beszélgetésünk" alapján saccra az IQ-d a 80 körül járhat, ez nyilván a belterjesség egyik velejárója. Csak arra vigyázz, ha te is a hugodnak csinálsz gyereket, ahogy az nálatok büdös cigányoknál szokás, akkor egy idő után nem csak a szellemi teljesítmény megy a béka segge alá (ez már megtörtént), hanem pl nyitott gerinccel születik a fattyad, vagy három kézzel, meg ilyen apróságok.

@hunyuan:
"a csuti cigányról beszélsz?"
Dehogy. Úgy általában, akiket megválasztunk.

@VT Man:
Te meg szimplán hülye vagy.

Ironfist 2012.02.27. 10:03:31

@Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu):
""Király vagyok" vérprofi módon népszerűsíti az "eltérő kultúra" tolerálását. Kíváncsi lennék, hogy valóban egy ostoba ork e, vagy provokátor."

Nem hinném, hogy provokátor. Megnéztem milyen blogokban, és miket kommentelt, és háááát.... ugyanaz a trágya, amit egy ilyen nagypofájú élősködőtől lehet megszokni. Nézz körül a myvipen/iwiwen/fészbukon, keress pár cigányt, és ugyanez a "stílus" lesz előtted, mint amit kedvenc díszcigányunk itt most nyomat.

Ironfist 2012.02.27. 10:21:00

A cigány dugja a hugát:
-Há' te hugi, há' te jobban kéfísz, mint az anyu!
-Tudom, mán' az apu is monta'.
:D

molaris 2012.02.27. 10:48:15

@Virág et.:
Azért a fényképen lévő Mustang kb. 10-12 éves. Legalább Te figyelj oda!!

VT Man 2012.02.27. 10:48:53

@Ironfist:
"@hunyuan:
"a csuti cigányról beszélsz?"
Dehogy. Úgy általában, akiket megválasztunk."

Látom, hogy ha cigányozni kell, akkor nagy az összetartás a baloldaliakban!

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.02.27. 10:51:32

Ebből is lehetne egy poszt:
atlatszo.hu/2012/02/27/a-magyar-posta-titkolja-hogy-mennyiert-terjeszti-a-helyi-temat/
Gond is lesz a dologból, mert az újság Vitézy Tamásé. Ismerős a név? Vitézy László filmrendező testvére - aki Vitézy Dávid apja nem mellesleg -, akinek első felesége Sípos Katalin (volt MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet [igen, ott dolgozott Kövér László is]), és ennek a Sípos Katalinnak van testvére is, Sípos Erzsébet, aki MSZMP pártbizottsági tag volt. Miért érdekes ez? Mert Sípos Erzsébet három fia közül az egyiket Orbán Viktornak hívják...
Hát kérem, itten mindenki mindenkivel.

@hunyuan: Orbán nem cigány, ezt jó lenne végre tisztázni. Az apja is csak félig az. Nézzétek meg a fiatalkori fényképeit, nézzétek meg Orbán testvéreinek fényképeit, és érthető lesz minden. Az sem baj mondjuk, ha volt már félcigány főnököd, aki kiköpött Orbán Győző pofára és mentalitásra egyaránt - így tudod hová tenni a dolgot.

molaris 2012.02.27. 10:52:36

@Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu): @Ironfist:
A pont Canis- nál! Nem kell felülni egy provokatőrnek. Ez a termék egy ballib megnyilvánulása.
Túl sok az ismeretanyag ahhoz, hogy egy tipikus véglény tollából jöjjön. Amolyan "Sárdobáló" illat lengi körül. Ott szokás, hogy amint vitában tényszerűen cáfolod őket, kitiltanak.

Virág et. 2012.02.27. 10:57:27

@molaris: Az Egyenes Beszédben bemutatta a képet a Mustangról. Hát az nem 10-12 éves volt, az biztos. Vagy csak a rozsda alatt nem látszott. Egyébként a Mustángból a 10-12 éves a legolcsóbb: most épp 2 millióért lehet ilyet venni a hasznaltauto.hu-n. A régebbiek rendszerint picit drágábbak, az újak meg nagyon. Ez volt a gyenge széria.

Virág et. 2012.02.27. 10:58:37

2 millióért egy őj swiftet sem lehet elhozni, hogy az utakon leggyakoribb fordokról (focus) már ne is beszéljek. Abból kettő ilyen Mustang is kijönne.

Virág et. 2012.02.27. 11:01:58

Vagy ezekre a képekre gondolsz?

fn.hir24.hu/csucsfogyaszto/2009/11/16/hunvald_autocsodai/

Ezek nem az ő autóiról készültek, hanem a cikkíró keresett hasonlókat. Az életkor és az állapot felett gálánsan elsiklott. :) Ebből ne vonj le következtetéseket.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.27. 11:27:58

Látom Hunval csilliárdos autóflottájáról is szó esett.

belsoseg.blog.hu/2010/10/26/mennyit_is_erhetnek_a_lecsukott_polgarmester_autoi

Itt azért olyan ember tette helyre akinek fogalma is van arról, melyik vas mennyit ér, ráadásul a Blikk meg a többi parasztlap firkászával ellentétben utána is néz annak amit ír.

@Virág et.: Az a Mustang azért nem 40 éves. Negyedik generációs, amelyet 1994 és 2004 között gyártottak.

en.wikipedia.org/wiki/Ford_Mustang_(fourth_generation)

Mondjuk a Jaguárral jól mellélőttek. A Blikk szerint klasszikus forma ami megérhet 25 milliót, miközben egy alvázas szarról beszélünk, amit 3-3,5 millióért szerezhetsz be. 25 kontra 3,5. Legalább azt elérték, hogy a bugrisparaszt fejében megmaradt a 25 millió és ennyi. A csilliárdokat érő Hunvald autóflottánál egy szalonból vásárolt Titanium felszereltségű új Focus kombi is többet ér jelenleg. Erről ennyit.

James T. Kirk (törölt) 2012.02.27. 11:48:34

az ügyészséget vagy az ott az ügyben érintetteket kéne bezárni másfél évre, ennyit tudnak...
régóta mondom, hogy aki hülye ügyvédnek, az megy ügyésznek, aki még annak is hülye abból lesz bíró.

milyen szabályokat akarnak még, a gyanusított ne kaphasson ügyvédet az első hat hónapban, esetleg csak hátrakötött kézzel feküdhet az első héten, bekötött szájjal tehet vallomást, és alá kell írnia, amit elétesznek? ott is minden hülye a pázmányon végzett büfészakon?

Ironfist 2012.02.27. 11:51:53

@Sandman (KaraKum):
"Orbán nem cigány, ezt jó lenne végre tisztázni. Az apja is csak félig az. Nézzétek meg a fiatalkori fényképeit, nézzétek meg Orbán testvéreinek fényképeit, és érthető lesz minden. "

Attól még a családjukat Orsósról keresztelték át Orbánra. Falujabeliek meg tudják erősíteni bármikor. Mellesleg, ha Orbán csak negyedrészt is cigány, azért kiütközik benne a hamisítatlan cigányvér: lop, csal, hazudik, aztán más mögé bújik.

@VT Man:
"Látom, hogy ha cigányozni kell, akkor nagy az összetartás a baloldaliakban!"

Fordítok VT Man-ről "magyarra": "Váááá, rage, rage, rage, mocskos baloldal, rage, rage, rage!"

Ironfist 2012.02.27. 12:00:43

@molaris:
"A pont Canis- nál! Nem kell felülni egy provokatőrnek. Ez a termék egy ballib megnyilvánulása.
Túl sok az ismeretanyag ahhoz, hogy egy tipikus véglény tollából jöjjön. Amolyan "Sárdobáló" illat lengi körül. Ott szokás, hogy amint vitában tényszerűen cáfolod őket, kitiltanak."

Jobbkomcsi oldalon meg az a szokás, hogy amint tényszerűen cáfolod őket, mintha nem is írtál volna semmit, elkezdenek másról beszélni. Lásd Vidéki, Enrico, Csepel.info, ésatöbbi. Na?

De mondom, megnéztem más blogokon is ennek a kommentjeit, és nagyon nem provokatőrnek tűnik, csak egy ilyen génhulladéknak, aki azt hiszi, ettől most ámulatba esünk, ha rágondolunk.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.27. 12:40:21

@Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu): mivel "kiraly vagyok" jobbikos provokator..:-)

azert jatszik ra a ciganyokkal kapcsolatos sztereotipiakra es urban legendekre.

Virág et. 2012.02.27. 12:41:43

@Prof. Dr. Valahol Máshol: A Hunvald által bemutatott képen nem ez az autó szerepelt.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.02.27. 13:36:25

@tede: Nana azért minden tényleges bizonyíték nélkül, simán rá lehetett húzni az életfogytiglant a móri rablásért Kaiserre. Aki amúgy egy bűnöző és börtönben a helye, de mórért bizonyítékok nélkül ítélték el. Tudod mennyi perben születik súlyos ítélet nulla bizonyíték mellett. Ezekről az esetekről nem hallasz, mert nem tart rá érdeklődést a média ennyi... De persze egy mocskos politikust az ki lehet mosni. Meg ugye Császár Előd és társai. Baj van itt a bíráskodással nem kicsit nagyon. Mert pl Elődke is minimum 10 évet kellet volna üljön, egy percet nem volt bent. A 8,5 év kijárt volna itt is nem csak a slapecnak, hanem annak is aki a slapec felett volt és mindent jóváhagyott. A közszereplőknek/ismert emberekre igenis 1,5*-es büntetést kéne kiszabni, ezzel mutatandó példát. Nem kötelező híresnek és/vagy közszereplőnek lenni és bűnözni. Aki viszont ezt teszi vállalja a kockázatot. Nem szeretem Kínát, de az ottani eljárások sokkal jobban tetszenek ebből a tekintetből. Hamar hulla házban találja magát ott egy korrupt tartományi vezető is, nem csak egy szaros polgármester.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.02.27. 13:39:53

@benkoo: Ide is szól Kaiser és Mór mit is lehetett bebizonyítani és mit is kapott érte?

remiz (törölt) 2012.02.27. 13:43:44

@Nikosi:
azzal van a kurva nagy probléma, hogy a fidesz a cuslág-hagyó-hunvald szentháromság miatt kapta meg a "felhatalmazást". és amikor az egész igazságszolgáltatás ott térdel előttük, nem bírják elnyomni a hunvaldot. ez a kurva nagy baj. hogy akkor most mi a fasz van? kamu volt az egész? vagy ők is benne vannak a buliban? más kerültekeben? esetleg épp most?
mindenesetre ÍGY, ahogy most van, a fidesz sara a legnagyobb.

ha kamu volt, azért. és a kibaszott 2/3-ért.
ha nem volt kamu, akkor meg hol a büntetés, úh azért.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.02.27. 13:54:29

@Ans1979: Akkor mire kapott a az SZDSZ-es csóka 8,5 évet???

Ironfist 2012.02.27. 14:30:22

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"azert jatszik ra a ciganyokkal kapcsolatos sztereotipiakra es urban legendekre."

Az a probléma, hogy ha provokátor is - amit én nem hiszek - ezek sajnos nem urban legendek, amiket leír. Mondom, nézz küröl bármelyik "raj" cigány facebook/iwiw/myvip oldalán, és rájössz magad is.

@remiz:
" vagy ők is benne vannak a buliban?"
Természetesen. Csak nem gondolod, hogy a nemzeti kétharmad nem tudott fogást találni rajta?
Ahogy a vicc is szól, mikor a szép nő a fogorvosi székben rámarkol a doki tökeire: Most mindketten vigyázni fogunk, hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak.

" más kerültekeben?"
Az egész országban. Lásd például Lázár Jánost, vagy Meggyes Tamást.

"a fidesz sara a legnagyobb."
Mindig is az volt. Egy társaság a kettő, csak a Fidesz tagadja, és a szemünkbe hazudik róla, pedig bárhol utána lehet nézni, hogy a fideszvezérkarban több a kommunista, mint az mszp-ben.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.27. 15:02:01

@Virág et.: Én csak erről tudtam, akkor van neki másik is.

Mindenesetre az lejött a cikkeket olvasva, hogy a bulvár meg a fideszes nyaloncmédia valami csilliárdos értékhalmaznak akarja ábrázolni ezt a flottát, aki meg látott már autót, sőt tisztában van akár még a veteránautók értékével is, nos az csak röhög rajtuk.

Virág et. 2012.02.27. 15:37:46

@Prof. Dr. Valahol Máshol:

atv.hu/cikk/video-20120224_hunvald_gyorgy

A vége felé, 8:06-nál van (ennyi van hátra a videóból, az ATV visszafelé számlál) pár kép a kamerának bemutatva. Ez nem 10-12 éves, hanem jóval öregebb. És borzasztó állapotban, belül teljesen lecsupaszítva, kívül rozsdás, fényeztlen. Párszázezret érhet maximum ez a mustang.

Ans1979 2012.02.27. 16:05:53

@Nikosi: Kenőpénzek elfogadásáért. A bíróság szerint nem adtak el ingatlanokat áron alul.

turcsány karcsi elvtárs 2012.02.28. 01:33:46

a heveny cigányozás tipikus balos reakció, ha valamelyik fajtársukról kell elvonni a figyelmet.

mémgenrátorhoz jöhetne link, csak a szoci nyugdíjast köpi ki a gugli (előre is köszi)

Ironfist 2012.02.28. 12:34:51

@turcsány karcsi elvtárs:
Az alaptalan vádaskodás pedig tipikus jobbos reakció, ha nem találnak fogást valakin. Most örülsz?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.28. 12:54:46

@Virág et.: Megnéztem. Ha valóban ez az autója, márpedig állítólag ez szerepel a nyomozati anyagban akkor elmehet a *csába az egész jólértesült magyar sajtó.

Egyébként a tv2 oldalán van egy videó, abból indultam ki, bár elég gány a minőség, de a videó elején mutatnak egy fekete mustangot amely valóban negyedik generációs és nem épp roncs állapotú. 0:20-nál van is egy kép róla. Hozzáteszem közvetlenül utána mutatják a klasszikus forma Jaguárt amelyet 25 millióra becsültek, miközben kábé 3,5-et ért akkor.

tv2.hu/tenyek/video/melygarazsban-rejtoznek-hunvald-autoi

Szép nagy kavar, ha Hunvald nyomozati anyagos képei tükrözik a valóságot, akkor pölö ez az egész tévés riport egy baromi nagy kamu. Bár a fülkeforradalom után elég látványosan lefeküdtek a narancsos uralomnak, kinézem belőlük a nem túl korrekt tájékoztatást.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.28. 14:14:31

@Prof. Dr. Valahol Máshol:

azért a pofátlan magyarázatán én besírtam: az nem az ő repülőgépe, hanem a BANKÉ, amelyik hitelezi. meg neki nincs is gépe, hanem a feleségének, neki is egy cégen keresztül.

na etesd a kedves édesanyádat, Gyuri...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.28. 15:05:35

@Seduxen: Én is mosolyogtam egyet ezen, de én most arra basztam fel magam, hogy micsoda istentelen hülyítés meg kamu megy itt a vagyonával, egész pontosan az autóparkjával kapcsolatban, erről szólt a diskurzusom Virág et-vel.

Repkednek a kamuösszegek meg a kamutudósítások.. komolyan szánalmas. Egy normális országban lenne egy felsorolás a gyártmányról, típusról meg a gyártási évről, esetleg egy-egy kép az állapotukról aztán ennyi, ha érdekel mennyit ér, üsd fel a hahut vagy pár külföldi autós portált.

Ráadásul a kamut a tévétől az internetes blogokig mindenki átveszi és senkiben sincs annyi gerinc, hogy utánanézzen és esetleg odabasszon, hogy igen, hazudott a Blikk, a tv2 meg a többi. A tc írásán kívül az összes többi csak bulvárszemét az ostobáknak. Aztán persze megy a bociszemű csodálkozás, hogy jajj maffiózók meg oligarchák irányítják az országot, jujj, pedig az Évike meg a Pista nem ezt mondta a hírműsorban, hát még az a snájdig Jani fiú a sajtótájékoztatón.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.28. 15:10:51

@Prof. Dr. Valahol Máshol: na igen, elvileg össze lehetne "fésülni", hogy hány darab, milyen gyártmányú, milyen típusú autó van a nevén, és akkor ez nem lenne.

mondjuk szerintem van ez a gyuri annyira rafinált, hogy az ő nevén a roncs van, HA, ÉS AMENNYIBEN van luxusautója, az meg névlegesen a szomszéd keresztlánya kutyájának a nevén fut. tehát ő mossa kezeit.

nála szerintem konkrétan ül az, hogy "nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani", de valahogy én belenézve a pofájába nem tudom elhinni, akármennyire is bizonygatja az ártatlanságát. tudom, hogy a fránya előítéleteim, de ez van...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.02.28. 15:22:39

@Seduxen: Ez nem lenne meglepő, a politikusaink 99%-ának nevén csak "utánfutó" van, hogy egy klasszikust idézzek. Aztán az asszonypajtás, a tesó, anyu, apu, anyós, após meg viszi a fél települést.

A mondandód első fele meg tökéletesen megjeleníti a médialustaságot. Utánanézni, összefésülni? Minek? Böffentsünk valami nagyot oda oszt had szóljon. Ugyan ki fog minket felelősségre vonni?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.28. 15:59:59

@Prof. Dr. Valahol Máshol: jó, ez is igaz. lehoznak valamit (mindegy, hogy igaz -e, vagy sem), eladnak X újságot, ebből van Y bevétel. Az érintett pereljen, leszarják, 2 év múlva lesz egy ítélet, ami alapján ki kell fizetni Y/10 kártérítést + egy helyreigazítás (a 8. oldalon eldugva egy kis hasábban), és annyi. Összességében megérte? Meg. Ez a lényeg.

Mondjuk a derék Gyuri esetében én ilyentől nem tartok, de valami azt súgja, hogy ez az ügy is csatlakozik a zelmúltsokév (+ a soron következő sok év) "zavaros" ügyeihez, amit kb 400 évre titkosítanak, vagy szőnyeg alá söpörnek. Végül is "csak" közpénz bánja ezeket a bulikat, azt meg kilenemszarja...

Virág et. 2012.03.02. 06:47:27

@Seduxen: A repülőt egy olyan cég vette banki hitelre, amelynek 80%-os tulajdonosa egy olyan cég, amelynek 33%-ban tulajdonosa a Hunvald felesége. Ha most arra gondolunk, hogy a feleségét csak strómannak tette be a cégbe, akkor is az jön ki, hogy kisebbségi tulajdonosa egy olyan cégnek, ami ráadásul nem is egyedül tulajdonosa egy másik cégnek, ami felvette a hitelt a gépre.
A gépet egyébként a fedezetül szolgáló ingatlanokkal együtt viszi a bank, hála az ügyészség szakszerű eljárásának. A repülési cég is tönkrement, mivel ez volt az egyetlen gépük. Lehet perelni az államot, gondolom a többségi tulajdonosok meg is teszik. És meg is nyerik a pert, amit majd persze mi fogunk fizetni.

Ezt érdemes átnézni:

nol.hu/belfold/20120301-_a_teljes_felmentesre_hajtok_

Erre ennyi volt a válasz:

mno.hu/belfold/hunvald-szemelyeskedett-is-helyretettek-1056309

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.30. 17:15:55

A srácok megint lapogatják egymás hátát az alig semmire, most éppen az elszámoltatás kapcsán:

index.hu/belfold/2012/08/30/lazar_szerint_eredmenyes_volt_az_elszamoltatas/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.30. 21:46:37

@Rufus78:
Itt is vannak a gyöngyszemek, igazi aranyköpés-gyűjtemény ez is, remélem lesz belőle poszt, mert megérdemli:

atv.hu/cikk/video-20120830_lazar_disznotol_disznoig_terjed_budai_portfolioja

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.30. 22:07:48

@Rufus78:

"Az a népi vélekedés, amely szerint a szocialisták szétlopták az országot, ezen dokumentumból rendszerszerűen megrajzolható!"
Nos, idézzük, "A leköszönő elszámoltatási kormánybiztos több mint 1400 ügyet vizsgált, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, amelyből 7 ügyben már megtörtént a vádemelés.". Jani nebassz! Budai Gyuszi két évig dagonyázott nyolc+X évnyi szoci mocsokban, és az nektek a "rendszerszintű", hogy legfeljebb 37 ügyben a felelősök el lesznek ítélve?! Tyuhajja, ez ám a valami, az 2,6%-os hatékonyság a vizsgált ügyek tekintetében! Kőröshegyi völgyhíd?! Autópályák?! 4-es metró?! Margit-híd?! Kormányzati negyed?! EU-s pályázatok?! Oké, hogy 37 ügyet felderítettetek, az is eredmény, de tényleg akkora balfaszok vagytok, hogy nyolc évnyi ennyire nyilvánvaló ganyéból maximum 37 ítéletre futja? Ez a szoci pártfunkcik és érdekkör hány százaléka? Akkor milyen rendszerszintről hadoválsz, Jani?!

"A tények makacs dolgok.". De azok ám!

"Az egyik legintelligensebb haszonállatok, a disznók sorsának magyarországi felkarolása legalább olyan fontos Budai államtitkár úrnak, mint a politikai disznók felkutatása volt az elmúlt másfél évben. Tehát disznótól disznóig terjed a portfólió!".
Erre csak annyit tudok mondani, hogy Lázár János Csubakka-védelmét hallották az elszámoltatási kormánybiztos ügyében, meg azt, hogy "No comment!"

Vidéki 2012.08.31. 11:18:36

Teljesen jogos Vastagbőr sóhaja:

„Mindez ma másfél évet ér.

Közszereplőként, polgármesterként az adófizetők pénzét lopta, a kerületet károsította meg.

Mindez ma másfél évet ér.”

Azonos-e az igazságszolgáltatás a jogszolgáltatással?

Sok eset bizonyítja, hogy jól működő államokban a kettő közel eshet egymáshoz, viszont vannak durva példák, amelyek azt bizonyítják, hogy olyan messze van a kettő egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

1. Ennek lehetnek olyan okai, amelyek a bíró személyiségéből fakadnak.

Ha a (független) bírák annyira szent emberek lennének , mint a Bibliából ismert Bölcs Salamon ( szent Dávid király fia), akinek minden döntése, ítélete tökéletesen jó volt, akkor a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás egybeesne.

Napjainkban azonban a feltételek eltérnek Bölcs Salamon lehetőségeitől.

A (független) bírák manapság nem szentek.

2. Hatalmas fékek és ellensúlyok vannak manapság beépítve, amelyek egykor Bölcs Salamont nem korlátozták, ezért egy-egy ügy nem terhelte végtelen hosszú ideig elméje nem végtelen befogadó képességét.

Az ügyvédek manapság nagy hőstettként értékelik, büszkék rá, ha a szerecsen mosdatás trükkjét gyakran sikerül megvalósítaniuk.

Ez presztizsüket növeli, ami aztán anyagi megbecsülésükre is kihat.

A józan önérdekük is ebbe az irányba tereli őket.

„Az FT azon háborodhatott fel, hogy az egyik vádlott, Tátrai Miklós - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója - több helyütt azt nyilatkozta, korlátozták iratbetekintési jogát. Amikor ügyvédjével nemrég felkereste ugyanis az FT-t, hogy a vádemelést követően belenézzen az iratokba, ezt - állítása szerint - megtagadták tőle, mondván: a bíróság - tekintettel a túlzott leterheltségére - kérte az Országos Bírósági Hivatalnál (OBH) az ügy áthelyezését.”

Állítólag 40000 oldalnyi irat született. A „betekintés” igénye az időhúzás szándékát fedi le.

Egyik Mikszáth regényben olvasható a régi magyar jog(ász)államot jellemezve:

"Perelni akar?

Csak tessék!

Van én nekem olyan fiskálisom, hogy harminc évig is elhúzza az ügyet."

Ezért aztán az igazságszolgáltatás sem képes olyan tökéletesen működni, mint a Bibliából ismert, híres Bölcs Salamon király idejében.

A rendszerváltás hajnalán olyan cél jelent meg a rendszerváltáskor az alapító atyák jogászkodó agyában, akik a diktatúra hosszú évei után átestek a ló másik oldalára, hogy fel akarták fedezni a sohasem nedvesedő puskaport, ércnél maradandóbb emléket akartak állítani maguknak, létre akarták hozni már itt a Földön a tökéletes szuper demokráciát és szuper jogállamot.

Annyi féket és ellensúlyt építettek be, hogy az eleinte teljesen megbénította az állam működését.

Az első szabad választások után az MDF-SZDSZ paktumban már módosítani kellett az alkotmányon, hogy az állam döcögve működni tudjon.

A magyarországi jog(ász)államban akkora fékek és ellensúlyok vannak beépítve, hogy az intellektuális bűnözés eléggé kockázatmentes és a primitív ügyek is a végtelenségig elhúzódnak. (Például Tocsik ügy, vagy a 9 éve tartó 23 milliárdos K&H brókerügy).

A magyarországi szuper jogállamban akkora fékek és ellensúlyok vannak beépítve az igazságszolgáltatás területén is, hogy az józan ésszel felfoghatatlan.

A rendszerváltás zűrzavarában, vagy ahogyan a közvélemény deformáló értelmiség lefesti „hőskorában”, az általuk megalkotott „spontán privatizációs törvény” meghatározott körök számára lehetővé tette a közvagyon „szabad rablását”, az „eredeti tőkefelhalmozás” modern változatát.

Gyurcsány is (akiből később miniszterelnök lehetett) így jutott hirtelen több milliárdos vagyonhoz.

Arcátlanságára jellemző, ahogyan hozzájutott az öszödi kormányüdülőhöz:

„Próbáltál már eladó házat venni úgy, hogy az eladótól kértél kedvező kamatozású és kedvező futamidejű hitelt a ház megvételéhez?

Majd az így megvett házat borsos áron visszabérelteni az eladóval, hogy tudd miből fizetni a törlesztő részleteidet?

Vagyis az eladó pénzén gyakorlatilag ingyen hozzájutni az eladó házához?

Na ez pont olyan! És a üdülő "privatizációja” is olyasmi volt!”

Mégsem számított bűncselekménynek!

Ezt a jogot szolgáltatták nekünk a magukat kiválónak képzelő és bemutató jogászaink!

süti beállítások módosítása