Skip to content


       Szűrés lista

Amikor a pofátlanság és a vastagbőr találkozik egy fényképen

horváth_1330511902.jpg_960x644

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a Gazdálkodj okosan! nevű társasjátékot ajánlja a Fővárosi Közgyűlésen. (Fotó: Beliczay László/MTI)

Aki nem emlékezne:
"2006-tól 2009-ig Budapest főpolgármester-helyettese volt. Az oktatás, a kultúra és az egészségügy tartozott felügyelete alá. 2009 szeptemberében Demszky Gábor főpolgármester őt bízta meg a BKV felügyeletével is.A céggel kapcsolatos 2009-es nyári botrány következményeinek felszámolása körüli egyet nem értés oda vezetett, hogy 2009. október 13-án az MSZP budapesti elnöksége megállapította, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) felmondta az MSZP-vel 2006-ban megkötött fővárosi koalíciós megállapodást, ezért felkérte Horváthot és Hagyó Miklóst, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről.A tisztségből való távozása után Bajnai Gordon miniszterelnök Budapest kormánybiztosának nevezte ki, a pozíciót 2010-ig töltötte be."

A "Van egy jó hírem Budapest!" honlapja még mindig működik, mint az MSZP főpolgármesterjelöltje 2010-ben az ingyenes BKV-val kampányolt.

Tipikusan az a helyzet, amikor jobb lett volna, ha inkább csendben meghúzod magad ...

Ma dönt a Fővárosi Közgyűlés a költségvetésről, Tarlós nem kicsit ideges:
"Tarlós István főpolgármester többször is az általa parttalannak tartott vita befejezését sürgette, úgy fogalmazott, dolgozni jött, nem színházba. A BKV finanszírozása kapcsán bírálta az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét; azt mondta, Horváth Csaba úgy próbálja beállítani a helyzetet, mintha arról az új vezetés tehetne, és egy éve csak "szarakodik".
"Mi a fészkes fenéből fizessük vissza az előző vezetés által felvett hiteleket?" – tette fel a kérdést a városvezető."

Címkék: budapest pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr304225168

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Laci néni agytrösztje 2012.02.29. 23:37:12

Gyors egymásutánban három hírrel is a címlapra került az Orbán kormány legfrissebb jáde oszlopa, Németh Lászlóné, illetve az általa irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Először azzal, hogy az Index kiderítette: tucatnyi külső szakértőt foglalko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CyberPunK 2012.02.29. 12:03:54

"Mi a fészkes fenéből fizessük vissza az előző vezetés által felvett hiteleket?" – tette fel a kérdést a városvezető."

Oldd meg, azért tartunk. (by Hofi)

Mszp meg szarjon sünt, és kussoljon.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.02.29. 12:27:34

Érdekes, hogy a korábban is Fideszes önkormányzatok sarát vagy a mostani vezetésekre kenik (Esztergom), vagy az előző kormányra. Speciel Budapesten tényleg az előző önkori szúrta el, csak akkor vállaljuk fel a saját sarunkat is kedves Kósa, Lázár és egyéb "urak".

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.29. 12:28:05

Tarlós uram, azért lettél megválasztva mert pártod, kormányod, Te és kenyéradó gazdád azt etettétek meg az emberekkel mindenre tudtok gyors megoldást, amit nem az embereknek kell megfizetniük.
Nosza, lehetne nekikezdeni, úgyis már minden utca, tér, fű, fa és bokor át lett nevezve.
Mert gondolom akkor nem arra gondoltatok hogy 3 járatpár minden vonalon és aztán három 7es busz fogja a munkahelyre-haza szállítani a szerencséseket akiknek még akad munkája bármilyen szorgosan is veritek szét a gazdaságot....

Ja, a maszopnak pedig pofa lapos, Csabcsinak pláne.

Mad Mind 2012.02.29. 12:49:45

Ugyanmár, azért politikus, hogy faszságokat beszéljen. Ha Tarlós lesz ellenzék, ő is röfög majd ilyen ízeseket.
Mondjuk legalább gazdálkodj okosannal integet, nem monopolyval. Magyar Termék. :D

Secnir 2012.02.29. 12:56:04

@Tzimisce:
apropó Esztergom: Debrecen és Hódmezővásárhely intézményeit miért nem államosította a kormány? Hm?
(Tétényi Évának ezúton is kívánok jó egészséget és kitartást!)

Le_Penseur 2012.02.29. 12:58:54

"Mi a fészkes fenéből fizessük vissza az előző vezetés által felvett hiteleket?" – tette fel a kérdést a városvezető."
Meg kell kérdezni Horváth Csabától!

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!:
"A parlament múlt pénteken benyújtott személyszállítási törvény „minimalista közösségi közlekedés” alapjait teremti meg, amit ha elfogadnak, „a vasút mellékvonalai mentén fekvő településekre nemhogy vonat, de busz sem jár majd mindig” – írja a Népszabadság."

Lehet, hogy a jelenlegi állapotok boldog békeidőnek fognak minősülni, amire olyan jó visszagondolni?

Homeoffice 2012.02.29. 13:01:07

@Le_Penseur: @csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!:

Affenét. Itt is az lesz, mint mondjuk a Bagóárusításnál...
Tönkreteszik ami van, majd egy fideszközeli vállalkozás a helyébe lép. Ennyi.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.29. 13:07:59

@Gunther: Igen, én is inkább arra hajlok hogy jönnek a narancsjáratok. Mert ha a közösségi közlekedést bedöntik tartósan Budapesten az országnak reszeltek és ugye egy nem működő ország nem érdeke a fijjúknak, mert akkor nincs mit lopni és kiosztani a maffiarokonságnak.

molaris 2012.02.29. 13:35:14

A talpam rándul ökölbe, amikor ezt a pofát meglátom:

molaris 2012.02.29. 13:36:10

A kettőspont mögötti részt önfegyelemmel kicenzúráztam.XDXD

molaris 2012.02.29. 13:42:42

Kérdés: a világ hány központi bakja független a Rothschildoktól??????? (3)
Mi nem tartozunk ezek közé!! Addig meg kuss, és mindenféle lózung felesleges.

kirsten 2012.02.29. 13:47:45

@CyberPunK: No de a fidesz még jobban, mert a legtöbb eladósodott város polgármestere fideszes volt. Nekik aztán főleg kuss ebben a témában, mert a legtöbb önkormányzati adósságot ők halmozták fel.

CyberPunK 2012.02.29. 14:03:28

@kirsten: Egyrészt igazad van, másrészt ez most nem kurvára irreveláns a poszttal kapcsolatban?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.02.29. 14:32:41

Egyre szomorúbb látvány, amikor egy mszp-s hülye próbál jópofa meg sajtóreleváns lenni. Ez a kimondottan degenerált példány nem először fut neki, és még sosem jött össze.

Ma a Fővárosnak két próblémája van: akik "szeretik", gondatlanul bántak vele (Demszkyék, inkl. Horváth Csaba); akik nem szeretik (a sok frusztrált, vidéki, fideszes barom, élükön Orbán Viktorral) szándékosan ki akarják csinálni.

Ennek minimum a fele ezt a hülyét terheli. A másik fele csak közvetetten. Olyan "kiváló színvonalon" működtették ezt a várost éveken át, hogy nekünk, a Fidesztől borsodzó hátú budapestieknek is azon kellett csak töprengenünk, hogy Tarlós vagy Jávor Benedek.

2012.02.29. 14:33:57

"Mi a fészkes fenéből fizessük vissza az előző vezetés által felvett hiteleket?" – tette fel a kérdést a városvezető."
amikor elvállalta, nem tudta ?

abandi 2012.02.29. 15:55:09

Ez a kép Izraelben készült.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.29. 16:53:53

@/manens: Az avatarodon a törpediktátor van békaperspektívában?Lyó kép.....

/manens 2012.02.29. 17:54:56

Csingadzsguk vagy !!! Ja, ja !!

ucsacsu 2012.02.29. 20:11:49

Ja a fax dudálni nem akar, mit lehet várni egy ilyen pofátlan más vallásútól,semmit,az anyját letagadja,ha érdeke úgy kívánja.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.29. 20:29:53

annyira irritálóan zsidó feje van ennek a horváth csabának, undorító egy ember

Mitzimackó 2012.02.29. 20:58:07

majdnem másfél éve pontosan KELL ismernie buzifejű tarlósnak a helyzetet, de előtte is több, mint egy évtizedig volt kerületi polgármester. tehát amikor átvette, tudta mi a helyzet. előtte kellett volna gondolkodni, vagy azóta. de lehet, hogy még most sem késő. csak már kezdjen el végre gondolkodni a pofázás helyett.

Mitzimackó 2012.02.29. 21:00:18

@Reckl_Amál: mi a lószar bajod volt neked 20 éven keresztül? minden kerületnek van saját polgármestere saját feladatokkal. lehet, hogy olyat kérnél számon a fővárosi önkormányzattól, amihez semmi közük?

kifordított nagyanyó 2012.02.29. 21:02:57

Azért mert a fidesz már ugyanolyan rossz,azért még emlékszünk rájuk.

mr. kacsaman (majdnem gentleman) 2012.02.29. 22:25:31

Van kedve poénkodni... (az egyik "kedvencem" az előző bandából)

jani888 2012.03.01. 09:56:01

Óriási baj ,és megmutat sok mindent ,hogy ez ,ezek még szabadlábon vannak.

Velence19 2012.03.01. 12:05:53

@h.kovacs: Négy évig csak azt hallgattuk, hogy felkészültünk a kormányzásra, mindent tudunk jobban csinálni....

Horizont 2012.03.02. 19:10:40

Nem szabad felejteni! Nem szabad felejteni!
Akkor sem ha a Fidesz nagyon gáz!

Bee-zony 2012.03.05. 16:55:57

A róka csak a szőrét változtatja, nem a természetét.
(Vulpes pilum mutat, non mores.)

süti beállítások módosítása