Skip to content


       Szűrés lista

Csoda történt: Schmitt Pál lemondott

605 nap után lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök.

Örülünk, hogy a 20 évvel ezelőtti csaló távozik.

Örülünk, hogy az elmúlt hónapokat-heteket-napokat-órákat minden idők legnagyobb és legpofátlanabb hazugságcunamijával elárasztó köztársasági elnök távozik. Eme teljesítmény soha nem látott tettre ragadott minket: belekerült a logónkba :-)

Sajnáljuk, mert az utódjáról biztosan nem készülnek ilyen vicces fotók, és még az is lehet, hogy helyesen is tud majd írni. Schmitt olyan alacsonyra vitte le a lécet 605 nap alatt, hogy nem lesz nehéz átugornia az utódjának.

Sajnáljuk, egy 70 éves embernek nem adta meg Orbán Viktor és a Habony Árpád vezette csapat, hogy idejében és méltósággal távozzon. Hogy végigcsináltatták vele ezt az elmúlt négy napot.

A Schmitt Páltól jobbra álló utódjától pedig reméljük, hogy ő nem akar a Nemzet Tolla, a Törvényhozás Motorja, az Emberek Embere lenni, csak egyszerűn a köztársaság elnöke. 

(A "Mit csináltál, mikor Schmitt Pál lemondott?" Facebook-csoport máris megalakult.)
 

Címkék: schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr64355994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pálnak le kellett mondani 2012.04.03. 00:10:57

A mai napon Schmitt Pál, az ország első embere lemondott. Külön minősítő jelleggel bírt az a fajta, óvodásokat idéző mentalitás, mondhatni antistílusgyakorlat, amivel mindezt az ellenzék tudomásul vette. Bemutatták, hogyan nem szabad viselkedni a parl...

Trackback: Na nehogy már Kövér László! 2012.04.02. 22:10:59

Meghalt a király, éljen a király! Most, hogy Schmitt Pál lemondott, egykettőre vége lett az elmúlt napok hisztijének, a szappanopera ott folytatódik, hogy ki legyen az új elnök? Sokan azt rebesgetik, hogy a Fidesz Kövér László mellett teszi le a gara...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.02. 21:16:26

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Lemondani vagy lövetni ? 2012.04.02. 20:18:48

Schmitt Pál lemondott. Lemondása kötelesség volt. Kötelessége az országgal a jobboldallal és önmagával szemben is.Lemondásához vezető állomások a lebukás, a kivárás, a bizonyosság, majd a következmény. A lebukás Lehet azon vitatkozni, hogy valaki,...

Trackback: 2012.04.02. 20:13:01

Ma lemondott Magyarország köztársasági elnöke Schmitt Pál. Hosszas huzavona után született meg a döntés, mely igazság szerint már csak kényszerpálya volt, és aminek már régen meg kellett volna történnie. Már megint minden rosszul alakult! Most soka...

Trackback: "...hazudtunk reggel, éjjel, meg este..." 2012.04.02. 18:38:55

A Demokratikus Koalíció elvenné Schmitt Pál, leköszönő államfő törvény szerint járó juttatásait, az elnöki megbízatás megszűnésének méltatlan körülményeire hivatkozva.Ez ügyben törvényjavaslatot is be kívánnak nyújtani Molnár Csaba szerint. (Bár mivel ...

Trackback: Gerincátültetés 2012.04.02. 18:23:33

A Semmelweis Egyetem tegnapi híre szerint forradalmi gerincátültetést hajtottak végre a hétvégén egy meg nem nevezett (de többek által felismerten politikai közszereplés vállaló) betegen. A beteg lábadozása, vélhetően sportolói múltjának köszönhetően é...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.02. 16:23:51

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Köszönet Schmitt Pálnak 2012.04.02. 16:19:11

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!2012. április 2. E nehéz és fájdalmas időszak fordulónapján, mely nehéz volt egyaránt az Ön számára, az ön mellett hitet tevő támogatói, és a haza számára, kötelességünk megemlékezni minden eddigi érdeméről. Köszönetet m...

Trackback: Viktor a takarító (frissítve!) 2012.04.02. 14:59:56

És mégis mozog a föld. És mégis lemondott Schmitt Pál. És mégsem vagyunk következmények nélküli ország. Hozsanna néked Viktor!...

Trackback: Scmitt Pál egy szellemi és erkölcsi toprongy 2012.04.02. 14:38:11

Toprongy: Katonai és börtön szleng. Jelentése: szellemileg nevetségesen leépült emberszerűség. Teljesen és tökéletesen hülye. Tehát ennél már nincs lejjebb, felesleges is küzdeni érte. A judeo-kereszténység hazai nagy hitkomisszárjának, Joseph Rat...

Trackback: Lemondott és perelni fog 2012.04.02. 14:37:27

A hétfő reggel frakcióülésre érkező Orbán Viktor még azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy azt az ellenzéki javaslat...

Trackback: A méltatlanság kora 2012.04.02. 14:21:47

Napok óta a Schmitt Pál doktori értékezésével kapcsolatos hírek folynak a csapból is, újabb mélységbe taszítva a hazai közélet eddig sem túl magas színvonalát. Azonban ez az ügy alkalmas lehet arra, hogy a közélet szereplőinek az emberi minőségéről is ...

Trackback: Viktor a takarító (frissítve!) 2012.04.02. 14:18:22

És mégis mozog a föld. És mégis lemondott Schmitt Pál. És mégsem vagyunk következmények nélküli ország. Hozsanna néked Viktor!...

Trackback: A méltatlan bulvárkacsától a lemondásig – Ki mit mondott az ország legkétesebb hírű doktorijáról? 2012.04.02. 14:02:55

Nézzük, ki mit mondott az elmúlt hetekben az ország legkétesebb hírű doktori disszertációjáról! Idézetek jobboldali politikusoktól, akik az első naptól kezdve összezártak Schmitt Pál mögött a plágiumgyanús kisdoktori ügyében. A hvg.hu január 11-én írta...

Trackback: A méltatlan bulvárkacsától a lemondásig – Ki mit mondott az ország legkétesebb hírű doktorijáról? 2012.04.02. 14:00:13

Nézzük, ki mit mondott az elmúlt hetekben az ország legkétesebb hírű doktori disszertációjáról! Idézetek jobboldali politikusoktól, akik az első naptól kezdve összezártak Schmitt Pál mögött a plágiumgyanús kisdoktori ügyében. A hvg.hu január 11-én írta...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.02. 13:57:28

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.02. 13:57:28

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Leomlott egy bástya 2012.04.02. 13:56:59

Lemondott Schmidt Pál. Igaz, beszédében továbbra is opponenseit és az egyetem bizottságát, valamint politikai ellenfeleit bírálta, de legalább megtette az egyetlen vállalható döntést. Különös bája volt annak, ahogyan Kövér László az MSZP frakció m...

Trackback: Szimpátiatüntetést szerveznek a Semmelweis Egyetem rektora mellett a hallgatók 2012.04.02. 13:55:49

Tulassay Tivadar vasárnap jelentette be, hogy Schmitt Pál plágiumügye miatt lemond hivataláról. Az egyetem szenátusa csütörtökön már megválasztotta Tulassay utódját, a rektornak még három hónapig érvényes mandátuma volt. Tulassay azonnali távozását azz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 13:42:14

Legalább annyira hiányozni fog a köztársasági elnöki székből, mint anno Károlyi Mihály.

A rossz hír, hogy Károlyi után Kun Béla jött, szóval kíváncsi vagyok, ki lesz Schmitt utódja.

Ceterum censeo: Halál a köztársaságra!

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 13:43:52

@Dr. TaTa86: Hát ez az .Mindig azt hisszük jobb jön és mégsem az lesz.:((

Enrico72 2012.04.02. 13:44:26

Csaholjatok, mint a veszett kutyák. Igaza volt Bayer Zsoltnak, ti csak hikálok vagytok. Nektek egy érdeketek van, hogy keresztbe tegyetek ahol csak esélyt láttok rá. Felfordul a gyomrom.
Igenis köszönet jár SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÚRnak a fáradhatatlan munkájáért! Az olimpiai és a világbajnoki aranyaiért, hazánk képviseletéért és még sorolhatnám.

ComLo 2012.04.02. 13:45:31

Azzal a résszel mélyen egyetértek hogy miért kellett vele ezt végigcsinálni? Egy őszinte beismerés sokat segített volna. Most gyakorlatilag úgy távozik az értelmiség köréből, mint aki nincs tisztában az alapvető jogi és morális hátérrel.

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 13:45:55

Seduxen:Na gyerekek,történt valami,amíg ebédelni voltam?
Ááá,semmi különös!
:))

sterimar 2012.04.02. 13:46:20

Schmitt lemondott, ahogy ez elvárható volt. Gyurcsány nem mondott le, inkább szemeket lövetett ki.

Mr. Acid 2012.04.02. 13:46:52

@Enrico72: "Nektek egy érdeketek van, hogy keresztbe tegyetek ahol csak esélyt láttok rá." Tényleg? Édes fiam, hogy szavaztál te a szociális népszavazáson?

kissiú 2012.04.02. 13:47:18

@Enrico72: Sorold, sorold! Hátha még menthető...

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.04.02. 13:47:27

@Enrico72: nyald a segget haver, most van benne materia rendesen! :)

protézisesh 2012.04.02. 13:47:30

@Enrico72: te meg menj anyádba, egybites provokátor!

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 13:48:01

@Enrico72: Geciiiiii!Annyira megmondtam a másik posztban,hogy ez lesz!:))))

realmadafaka 2012.04.02. 13:49:23

@Enrico72: Nálad nagyon REAL MADAFAKA-t még nem láttam.Rajtad már a Csernus sem segíthet.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 13:49:37

@kifordított nagyanyó: Pozsonyi ezt még Gyurcsányról mondta, de mivel a Fidesz és az MSZP ekvivalensek egymással, tökéletesen ideillik:

www.youtube.com/watch?v=D3hPXEG7XgQ

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.02. 13:49:37

"Sajnáljuk, mert az utódjáról biztosan nem készülnek ilyen vicces fotók, és még az is lehet, hogy helyesen is tud majd írni."

Nem vagytok ti túl optimisták?

A Spanyol Inkvizíció 2012.04.02. 13:50:18

@hagyma: ha mégsem, akkor lerohanunk egy olajban gazdag országot

kpetya 2012.04.02. 13:50:40

@Dr. TaTa86:
mi a bajod Károlyival, mi a bajod Kun Bééűval?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.04.02. 13:51:03

Ki lesz a jövőben az aláíró-majom?

Zb74 2012.04.02. 13:51:19

Egyetlen apró megjegyzés: ha felhasználtok egy fotót, MINDIG írjátok ki a fotoriporter nevét! Az általatok (is) közölt 6 évvel ezelőtti fényképet például Fábián Évi készítette. Egy linket is illenék elhelyezni a weboldalára: www.fabianevi.hu/

vircsaft gizi 2012.04.02. 13:51:25

"Sajnáljuk, egy 70 éves embernek nem adta meg Orbán Viktor és a Habony Árpád vezette csapat, hogy idejében és méltósággal távozzon. Hogy végigcsináltatták vele ezt az elmúlt négy napot."
Blogger, szokás szerint kevered a kakát, ha ugyanis figyeltél volna, láthattad volna Schmitt érzelmi reakcióiból, hogy a harcot ő akarta, az Ő szívügye volt. Vikinek semmi haszna nem volt ebből a szánalmas vergődésből.

sárkányfő 2012.04.02. 13:51:44

@hagyma: nem, ahhoz valami épkézláb gazdasági koncepció kéne... de Matolcsy még nem mondott le...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.04.02. 13:51:46

@Enrico72: te beteg vagy baszod, professzionális segítségre van szükséged?

Aureliano Buendía ezredes 2012.04.02. 13:51:57

Péntek: "nem perelek". Hétfő: "perelek"
Ennyit erről az emberi hulladékról

Homeoffice 2012.04.02. 13:51:57

Akkor rátérhetünk arra a kérdésre, hogy Mit keres Oszkó Péter a Wizzairben?:))))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.02. 13:52:02

@kifordított nagyanyó: ...és amint rákattintottam az új posztra és Rico gyerek hozzászólása miatt a firefox kiírta hogy összeomlott. Tudhat valamit ez a róka :)

protézisesh 2012.04.02. 13:52:37

@sterimar:" Schmitt lemondott, ahogy ez elvárható volt."

nem, az ELVÁRHATÓ az lett volna, ha két hónapja mond le, amikor a HVG először szellőztette meg az ügyet. A mostani lemondás (miután Dugovics Tituszként magával rántotta a SOTE rektorát is) egy szánalmas vergődés még szánalmasabb végjátéka, nem pedig egy elegáns távozás.

Azzal, amit itt az utolsó pár hétben művelt(ettek vele?), tökéletesen lerombolt MINDENT, amit elért életében. Senki nem az olimpiai bajnokra fog emlékezni, hanem a gerinctelen, írástudatlan, csaló pojácára. Magának köszönheti.

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 13:52:40

@sterimar: @Enrico72: Ja,igen.És gyurcsányahibás.Meg bajnai!:))

Mérges 1234 2012.04.02. 13:52:51

@Enrico72:

Bayer Zsoltnak volt igaza a vén komcsi fasznak, és neki csápolsz?

Gratula.

Inkább örülj, egy vén komcsival kevesebb a magyar politikában.

2012.04.02. 13:53:09

Most kellene Szegedi Csanádot vagy valami hasonló kaliberű embert megválasztani, aki jól odabasz a mocskos zsidócsürhének.

collateral collector (törölt) 2012.04.02. 13:53:30

természetesen ez még nem elég. orbánnak is le kell mondania..

venosan 2012.04.02. 13:53:45

@Enrico72: Kis feledékeny! A DOKTOR-t lehagytad! :-)

Libernyák 2012.04.02. 13:54:06

@Dr. TaTa86:
Igazad van!
Vesszen a köztársaság! Pusztuljanak a republikánusok!

uninterested 2012.04.02. 13:54:18

Ideje volt na. Ilyen paprikajános engem ne képviseljen külföldön.

belekotty 2012.04.02. 13:54:44

@Enrico72: Olyan jó látni ahogy dühöngsz! :-))

Tersi 2012.04.02. 13:54:44

pár ember még nyugodtan felállhatna és távozhatna innen is és onnan is csakhogy tisztuljon a közélet - lerágott csont de leírom pl.: Gyurcsány. szívesen venném ha ő is kikocogna és pihenne kicsit már.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.04.02. 13:54:46

Lezerjani mar megfenyegette az ertelmiseget... ne ugrajjjjon senki, mert a kormere lesz nezve.
Nincs itt vege a tortenetnek. Most jon a "megtisztulas" helyett a megtisztitas...

fzs.1933 2012.04.02. 13:54:55

No, lemondott. Ezt vártuk, megtette. A stílus maga az ember. Az ő helyében nem sértődöttet kellett volna játszani, hanem a vélt igazságot objektíven(!) előadni, lemondani és azt követően bizonyítani.

Mindentől függetlenül azonban már elég volt ebből a felhajtásból.

Agyalap 2012.04.02. 13:55:23

Az első normális húzása... Nem gondoltam volna még reggel, szerintem anya szólhatott, hogy már nem szalonképes a barátnői körben...

Neo07 2012.04.02. 13:55:37

Egy hajszálnyira voltak a Fidesz-őszödtől.
Van ilyen, csatát kell tudni elveszíteni ahhoz, hogy háborút nyerhessenek.

Én is sajnálom, hogy az Elnök úr ennyire megalázta magát az elmúlt pár nappal, de örülök, hogy végre belátta: nem volt más választása.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.04.02. 13:56:10

A legsajnálatosabb az, hogy újfent fényesen bebizonyosodott, hogy a közéleti emberek többségének néhány kivételtől eltekintve nincs egységes erkölcsi mércéje, hanem mindig aszerint ítél, hogy mi az aktuális pártérdek, és ha ellenkező lett volna a helyzet, akkor pontosan az ellenkezőjét mondta volna ugyanazzal az átéléssel, mint most.

A Spanyol Inkvizíció 2012.04.02. 13:56:17

@Zb74: schmitt is ebbe bukott bele.... :)

vircsaft gizi 2012.04.02. 13:56:17

nem semmi ahogy falkában támadtok egyetlen nyomorultra (Enrico72), derék ffidolog.

sárkányfő 2012.04.02. 13:56:34

@Enrico72:
Igazad van, Schmitt Pál hazaárulást követ el azzal, hogy megfosztja becses személyétől e hazát.

bioLarzen 2012.04.02. 13:56:44

@Enrico72: Tudod, az a gond, hogy az a tény, hogy ez a véleményed róla, téged minősít.

Akinek egy bizonyított, lebukott csaló a pozitív figura, arról azért ritkán alakul ki pozitív vélemény - mármint az átlagemberek kötében.

További kellemes tavaszt.

bio

ketroot 2012.04.02. 13:57:02

@sterimar:

Igen, személy szerint Gyurcsány adta parancsba, hogy a békés tüntetőket gumilövedékkel, lehetőleg szemre célozva állítsák meg.

Ja, Schmitt meg, hogy most lemondott, egyből egy szent lett.

Mérges 1234 2012.04.02. 13:57:13

Lencsés van-e????

Vagy elájult???

bioLarzen 2012.04.02. 13:57:17

@vircsaft gizi: Az ő "nyitó" beköszönéséről mi a véleményed?

bio

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.02. 13:58:06

Majd fogtok ti még Schmitt Pál után sírni, vinnyogva, szerencsétlenek!
A szaros zsidóliberális csőcselék "újságírók" komcsifiókák és vérkomcsik diplomái már ellenőrzés alatt vannak, csak szólok!
Lesz még itt fogaknak csikorgatása!
Én szóltam!

Vahakomb 2012.04.02. 13:58:09

Én Schmitt Pál mellett voltam, vagyok és leszek.

Miután végre valahára fogást találtak Schmitt Pálon, onnantól kezdve rengeteg hazugságot kitaláltak rá. Némelyek azt gondolják, hogy még az olimpiai aranyait is csak úgy megkapta, haveri alapon. Meg, hogy nem is tud idegen nyelveken...

Ennyi gyűlölettől átitatott hazugság és irigység után már semmi jót nem várhatok a libsiktől. Meneküljünk mi is Kanadába!

Netuddki. 2012.04.02. 13:58:17

@vircsaft gizi: "Vikinek semmi haszna nem volt ebből a szánalmas vergődésből."

Lóphaszt nem! Mindent zokszó nélkül aláírt amit elé tettek. Hol talál mégegy ilyen kesztyűbábot? A vergődésbe ugyanis én belevenném a megválasztásától eltelt időt.

PS.: Döglött oroszlánt nem rugdalnék, még akkor sem ha túl hosszú volt az agóniája, de amilyen hülye fideszesek vannak...

Q-in-Law 2012.04.02. 13:58:19

Na, jöhet valami hardcore arc a holdudvarból 5 évre...

sterimar 2012.04.02. 13:58:35

@protézisesh: Valóban az lett volna a legegyenesebb, ha két hónapja mond le.
De ezzel még mindig messze egyenesebb volt, mint politikai ellenfelei, akik egyáltalán nem mondtak le, vagy ha le is mondtak, akkor is évekkel később és nem amiatt, ami miatt kellett volna nekik.

belekotty 2012.04.02. 13:58:54

@vircsaft gizi: "nem semmi ahogy falkában támadtok egyetlen nyomorultra (Enrico72), derék ffidolog. " - Írjuk neki, hogy "Vadász, vadász, te szopni jársz ide!" ?

Dr. GGG77 2012.04.02. 13:59:25

"Sajnáljuk, egy 70 éves embernek nem adta meg Orbán Viktor és a Habony Árpád vezette csapat, hogy idejében és méltósággal távozzon. Hogy végigcsináltatták vele ezt az elmúlt négy napot."

Egy percig nem sajnálom. Élete végéig ül majd egy villában, havi másfél millával a zsebében.
Baszódjon meg.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.02. 13:59:29

@vircsaft gizi: Segíts neki és hívjátok a többieket. Nem szép dolog egy emberre bízni ennyi nyomorult liberálbolsizsidólibáskomcsi megzabolásázást.

KopaszMercis 2012.04.02. 13:59:38

@Enrico72:
Eljen Schmitt Pal... szaraz kenyeren es desztillalt vizen...

Démonmac1 2012.04.02. 14:00:17

Az ugye nem fordulhat elő, hogy kinevezik megint?:)

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:00:20

Basszátok meg!Mi azt hisszük kifigurázzuk Enricot!
De ő tényleg ilyen hülye!

(A kommentet kérem elhelyezni a blog aranyköpései közé.)

:))

Netuddki. 2012.04.02. 14:00:35

@Vahakomb: "Meneküljünk mi is Kanadába!"
Na a mai első jó gondolat egy fideszestől. De ne gondoljátok, hogy Kanadában elkölthetitek az adófizetőktől ellopott pénzt. Nincs a Földön egy olyan hely ahol elbújhattok... XD

collateral collector (törölt) 2012.04.02. 14:01:06

nem volt egyenes. egy patkány volt végig, ugyanúgy, mint a főnöke. még tegnapelőtt sem akart lemondani. csak mostanra muszáj lett. azért jó volt látni a fidesz vergődését. remélem, a főnöke is minél hamarabb sorra kerül.

==T== 2012.04.02. 14:01:15

Szerintem jó beszéd volt és kb. igaza is volt.

Az is köztudott, hogy szakdolgozat és tsai terében kb. mindeki sz* a plágiumra, és még most is úgy kerüli meg ahogy tudja, de említhetném még pl. a minimális karakterszámot, stb.

Nagyos sokan bajba kerülnének, ha megkapargatnák, hogy mindenben szabályos volt-e a diplomájuk, puskáztak-e a vizsgáik során, stb.

Ráadásul túl is volt lihegve az ügy súlya. Ciki, kellemetlen, de nem összehasoblítható pl. a ballib bűnbeihez.

Én személy szerint bírtam Schmittet, mert alapvetően egy kellemes ember, aki a helyén kezelte a pozícióját - ami alapvetően egy diplomáciai funkció - de ez az ügy sajnos ciki. Kár, mert Schmitt pál sportolóként és spordiplomataként tényleg nagyon sokat tett az országért, sokkal többet, mint a rá köpködők 99%-a.

Remélem a bíróság előtt megvédi az igazát, mivel a SOTE eljárásának szabályossága tényleg megkérdőjelezhető volt.

Innentől pedig a bírálóknak KUSS, mert SP az első magyar politikus, aki lemond egy kínos ügy után, pedig ha akart volna, még 3 évig elmozdíthatatlanul a helyén maradt volna.

saci02 2012.04.02. 14:01:43

En a 'tudomany elzart vilagaban elo'-kent, uzenem Lazar Janosnak, a 'politika majomketrecben elo'-nek, hogy nem lesz tobb kifliveg bedobalva nekik...

Mérges 1234 2012.04.02. 14:01:47

@Vahakomb:

Igazad van kitűnő sportember és sportdiplomata volt, de itt tegyünk is pontot.

Nem a plágium volt a fő gond, hanem az azzal kapcsolatos hazugságai, hiába jó ember ő (ha egyáltalán) de hazudni köztársasági elnökként nem szabad.

Bukta, de lemondott, fágylat rá.

sárkányfő 2012.04.02. 14:02:44

Egyébként a kormány első két évét nyugodtan nevezhetjük Schmitt-korszaknak. Schmitt kiválóan képviseli a Fidesz-kormány első két évének morális fertőjét.

Mr. Acid 2012.04.02. 14:02:46

@kitiltottakmindenhonnan: Na, te se jártál erre túl sokszor a Gyurcsány idején. Aki nincs veled, az csak ellened lehet, igaz?

sterimar 2012.04.02. 14:02:51

@ketroot: Nem lett szent, pusztán csak az erkölcsi minimumot teljesítette, amit előtte nagyon sokan nem.
Gyurcsány/Demszky vérlázítóan cinikus módon kitüntették a teljesen nyíltan hazudozó és törvénytelenségekhez asszisztáló főkapitányt. Naív dolog azt hinni, hogy a rendőrök maguktól engedteékm meg meguknak a törvénytelenségeket.

ComLo 2012.04.02. 14:03:05

Egyébként mint sportpolitikában sportdiplomáciában otthon mozgó pár megjegyzést tennék:
Egy olyan korban nyert VB aranyat és volt olimpiai csapattag amikor ez igenis nagy szónak számított. Nem akkorának mint napjainkban (a vívás akkor nemzetközileg sokkal marginálisabb sportág volt), de főleg a VB cím elismerésre méltó.
Tény hogy mint szállodaigazgató erősen gyaníthatóan komoly köze volt a 90 elötti rendszer kiszolgálásához. Mint ahogy a 84-es bojkott kapcsán sem lehet kikerülni a nevét (bár legyünk őszinték, valószínüleg nem tudta sehogy megakadályozni a bojkotott, ha ellenáll azzal a saját karrierjét nyírja ki).
Az viszont elvitathatatlan hogy a 80-90-es években a "simulékony" jellemével elérte hogy hazánk a világ sportpolitikájának meghatározó szereplője legyen. Fel lehet hurrogni, de sajnos a sportpolitika is ilyen gusztustalan (talán legbelül még rohadtabb mint a rendes). Nem nyertünk volna 11 aranyat Barcelonában ha nem Samaranch jobbkeze. Ezek elvitathatatlan dolgok.
Mint ahogy azt is hogy 2000 környékén eltört valami. Az első politikai szerepvállalások nyomán és ahogy Samaranch távozott az elnöki székből, úgy hullott szét körülötte minden. Majd jött a 2004-es doppingbotrány, a 2008-as gyalázatosan sikerült olimpia. 2004 után a NOB elnöki lemondás majd visszatáncolás kapcsán vált először komoly negatív figurává a szememben.

Amit pedik KE minőségében tett az méltatlan volt elődeihez és a címhez is. Én így látom: ezzel az elmúlt 8-10 évvel (főleg az utobbi 2-vel) komolyan meggyalázta az előtte lévő karrierjét. Igazán lehetett volna körülötte egy barát vagy ismerős aki rámutat hogy nem kéne.

Szamiz67 2012.04.02. 14:03:09

@sterimar: A második résszel egyetértek, de Schmitt-nek akkor kellett volna lemondania, amikor hónapokkal ezelőtt a HVG nyilvánosságra hozta a 180 oldalas szövegazonosságot, azóta eltelt pár hónap és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy megbánás vagy belátás gyötörte volna és amiatt mondott volna le ma, hanem kizárólag a Fidesz politikai érdekeinek komoly sérülése kényszerítette rá a lemondásra, egy közönséges csalót különben se emeljünk piedesztálra.

dr. Aullah 2012.04.02. 14:03:20

@Aureliano Buendía ezredes: Ez nekem is feltűnt. Szegény szenilis vénember, arra sem emlékszik, mit mondott két napja. Vagy csak politikus.

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:03:24

Basszátok meg!Címlap és jön a sok fideszbirka mosdatni palibát.
Most jön az a rész,hogy visszasírjuk Enricot...

==T== 2012.04.02. 14:03:31

@Zb74: korrekt. Enélkül ez bizony plágium.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 14:03:37

Nagyszerű dolog történt ma Magyarországon. A nép, a magyar társadalalom győzelmét jelentette már amikor Bodoky és támogatói megakadályozták a Sávolyhoz kapcsolódó készülő gazságot, de a mostani lemondás elérése a nép első igazán jelentős politikai győzelme, első félreérthetetlen, mindenki által elkerülhetetlenül átélt igazi sikere. Most már világos kell, hogy legyen, nem vagyunk senkik és semmik. Összefogás, egyetértés esetén elérjük amit akarunk. Sorsunkat mégiscsak maguk irányítjuk. A szél ezzel megfordult.

molaris 2012.04.02. 14:04:09

Megértük, hogy logikus dolog is történhet a hazában. Korábban jobb lett volna.

@Enrico72:
Mondjuk a Fidesznek most megint keresnie kell egy gumigerincűt, de ezt raktárról megoldják.
Magam a Jobbik javaslatát, a közvetlen választást támogatom.

Démonmac1 2012.04.02. 14:04:19

@==T==: Azzal, hogy nem mondott le időben - egy hatalmas kőtömbbé változott a bukdácsoló gyorsnaszádon, most hogy kidobták a ballasztot, attól csak elodázódott az elsüllyedés, most Matolcsyt kellene mihamarabb, ha már orvbán nem takarodik el.

ketroot 2012.04.02. 14:04:39

@sterimar:

Tényleg jól tette, hogy lemondott, de szerintem ezt a hacacárét nem kellett volna eljátszania.

ElPadre 2012.04.02. 14:04:49

enrico72 ismert politroll, ne etessétek már.

hanem inkább mosolyogjunk azon, hogy "a pályán a híres operaénekes, enrico palazzo, aki elénekli nekünk az amerikai himnuszt".

mojszipupi 2012.04.02. 14:05:21

1. Kurvára nem sajnálom SP t, és ha pici esze is lenne már rég lemondott vna ekkora felfordulás nélkül
2. Most majd jön egy következő talpnyaló aki tovább viszi a gyalázatot a ke-i pozíció ellen

SP személye, doktori plágiuma is szégyen, de a szégyen úgymond átszáll minden ke-re innentől, mert OV csakis jó szolgát fog választani erre a szerepre aki a keze alá dolgozik. A jobboldal tovább erősíti hiteltelenségét

2012.04.02. 14:06:09

@Enrico72: Két szem tiktak elveszi a nyelveden a segg ízét?

S.O.A. 2012.04.02. 14:06:28

Lázár János (index, mielőtt azt mondják a ballibek, hogy plagizálok):
Elvárja a tudomány világától, hogy "nézzen szembe az ötven évvel, hogy tisztítsa meg magát". Tulassaynak is üzent aki "nem futamodhat meg", le kell dolgoznia a megbízatásából hátra levő három hónapot.

Janikám, drág barátom, nem kéne neked is egyszer szembenézned valamivel? Mondjuk a Budapest-Szeged Intercity mozdonyával?

ketroot 2012.04.02. 14:06:28

@kifordított nagyanyó:

cionlibsli, komcsi csürhe, liberálbolsevik... :D

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:06:43

Szerintem Pandacsöki Boborján legyen az utódja!
Vagy a Besenyő Pista bácsi...

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 14:07:33

Nem hiszem, hogy volna magyar ember, aki ne könnyebbült volna meg Schmitt lemondásától, legfeljebb azok, akik Schmitt buzerálásából éltek.
Most a köztársaságiakon a sor! Itt a lehetőség egyet emelkedni a darwini törzsfán, ha megmutatjátok, hogy ki tudtok emelkedni a legállatibb sorból! És ha nagyon nekiduráljátok magatokat, ki tudja, 60-70 millió év alatt egész magasra fel tudtok araszolni.

sárkányfő 2012.04.02. 14:07:42

@ByA: ott a pont.

Ma a magyarok győztek Orbán Viktor személyes érdekével szemben.

ketroot 2012.04.02. 14:08:07

@kitiltottakmindenhonnan:

Felőlem azokat is elővehetik nyugodtan, leszarom.

Plumper_ 2012.04.02. 14:08:15

SCHMITT PÁL nem rossz ember!
De nem államfőnek való.

2012.04.02. 14:08:20

@Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes: Gyanítom, hogy a fél parlamenttől el lehetne venni a diplomát, úgyhogy alíg várom. :-)

pástétom 2012.04.02. 14:08:23

"A Schmitt Páltól jobbra álló utódjától pedig reméljük, hogy ő nem akar a Nemzet Tolla, a Törvényhozás Motorja, az Emberek Embere lenni, csak egyszerűn a köztársaság elnöke. "
,
Kis naív.

Toll meg motor lesz ő is - legföljebb beiktató beszédében nem mondja ki.

bruhahahahihihi 2012.04.02. 14:08:28

Lemondott a csaló hazug tolvaj, de nagyon sértett és támadó vén hülye.Mégis a bíróságra fordul??? Hát persze, megígérte neki a Nemzeti Kis törpe szarcsimbók, hogy majd a Fidesz bírók közül lesz olyan aki "megfelelő ítéletet" hoz és visszakapja a lopott doktoriját, és akik elvették azok nyilvánosan fel lesznek akasztva.
EZ A FIDESZ DEMOKRÁCIA !!!!!!!

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 14:08:29

@_zulu_: nem válik javatokra ez a gyurcsánykodás.

Netuddki. 2012.04.02. 14:08:49

@==T==: "Nagyos sokan bajba kerülnének, ha megkapargatnák, hogy mindenben szabályos volt-e a diplomájuk, puskáztak-e a vizsgáik során, stb."

Enyémet kapargathatják. De teveled mi a helyzet? Van diplomád? Szabályos volt?

hajdiho 2012.04.02. 14:09:18

Távol álljon tőlem, hogy védjem Orbánt vagy Habonyt, de szerintem itt SP akart maradni és nem ők marasztalták, nekik mindenképpen jobb lett volna ha SP korábban lelép.

2012.04.02. 14:09:30

@vircsaft gizi: Állj mellé. Már ketten lesztek.

lyken 2012.04.02. 14:09:54

Besza-behu:

"Lázár: "Senki nem gondolhatja komolyan ebben az országban, hogy a sportról Schmitt Pálnál többet tudhat, hogy egy egyetemi disszertáció megírása Schmitt Pálnak gondot okozhat, hogy ne lenne képes egy normális dolgozat megírására" - mondta még Lázár, aki szerint a parlamentnek nem volt szerepe ebben a döntésben. Ezután hosszasan bírálta a magyar tudományos életet, amiért nem vizsgálta felül a rendszerváltás előtt szerzett doktori címeket. Elvárja a tudomány világától, hogy "nézzen szembe az ötven évvel, hogy tisztítsa meg magát". Tulassaynak is üzent aki "nem futamodhat meg", le kell dolgoznia a megbízatásából hátra levő három hónapot."

Kicsit fennakadtam ezen: "Elvárja a tudomány világától, hogy "nézzen szembe az ötven évvel, hogy tisztítsa meg magát"."

Én meg kurvára elvárnám, hogy tegyenek nyilvánossá minden ügynök aktát. Akkor is, ha kövérlai, viktor vagy plagibá van benne.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 14:10:17

@kifordított nagyanyó: vagy Moslékfőző Bartos Cs. István elvtárs, a sztálinista. Igaz, őt a demokraták csalással kigolyózták. :$

ioi (törölt) 2012.04.02. 14:10:25

Gyerünk-gyerünk, hol van már a szavazás arról, kit tesznek oda ezek új elnöknek? Kövér két hét után hosszabbít? Semjén leteszi a vadászpuskát? Vissza Sólyom? ki jöhet még szóba?

Mérges 1234 2012.04.02. 14:10:30

@kovi1970:

Egyetértek, enyémet is lehetne kaparni, 97%-ban saját munka, csak azért nem kaptam 5-öst mert sok volt benne a helyesírási hiba, na de ettől még K.E. is lehetnék.... :D

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:10:35

További javaslataim:Kőhalmi,Bödőcs,Hadházi...

sterimar 2012.04.02. 14:10:36

@Szamiz67: Egyelőre az a szomorú igazság, hogy ezzel a teljesítménnyel egyelőre vezet a magyar politikai mezőnyben. Kétségtelen, hogy az lett volna a legkorrektebb, ha két hónappal ezelőtt mond le.

Mr.Treeger 2012.04.02. 14:10:53

@Enrico72:

Egyetlen kérdés: ugye az elmúlt 20 évben Schmitt Pál főként az olimpiáért dolgozott? Akkor most miért ilyen gyenge a londoni csapatunk? Engem ez jobban zavar. Mert nagyon kevés aranyunk lesz, és a nagy számainkban (vívás, úszás) sem vagyunk már az élbolyban. Akkor az 20 év munkája annyira nem volt sikeres, nemde?

fzs.1933 2012.04.02. 14:11:21

Basszus, Doktor Róbert a nevem. Kezdjek aggóni, hogy a gyermekemet elveszik, ha nem rám hasonlít. Hiszen akkor a kisdoktorim valaki mástól van...

ursus artos 2012.04.02. 14:11:39

"...Hogy végigcsináltatták vele ezt az elmúlt négy napot..."
Nem értem, hogy kerül ide Orbán? Nem azt mondta péntek reggel, hogy a döntés Schmitt kezében van?
Pusztán annyi történt, hogy a Fidesz az elnök személye sérthetetlen passzust értelmezte, azaz, hogy mit kell, kellene tennie azt neki kell eldönteni. Ha Orbán azt üzente volna valamilyen formában, hogy tessék lemondani, akkor pont ezt a sérthetetlenségi pontot hágta volna át.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:11:54

@A Spanyol Inkvizíció: @sárkányfő: de legalabb erosodott a forint es felere zuhant a benzinar?
mer mindenki olyan boldog, tehat biztos fontos a KE csere

SvenH. (törölt) 2012.04.02. 14:12:15

na hat lemondott es ez sem eleg? kell ezt meg fokozni?
most akkor sajnaljatok a plagibát? vagy nem? nem kell alszenteskedni ha utaltok valakit mint a szart akkor nem kell eloallni hogy valojaban sajnaljatok, mert olyan fikahuszaroknak fogtok tunni mint a sok majom 2006ban amikor HELYETTEM is kiment tuntetni ugymond, hogy engem is megvezettek anno

Sultan 2012.04.02. 14:12:24

1.Egy újság(újságiró)felfedte a köztársaság elnökének 20 évvel ezelőtti plágiumát.-ezt sajtószabadságnak hivják
2.ezt követően az ellenzéki politikai pártok,civil szervezetek de sok konzervativ értelmiségi is egyhangúlag a dolgok kivizsgálását követelte-ezt véleményszabadságnak hivják
3.szervezetek,akitivsták,parlamenti képviselők tüntettek,éjszakáztak,felvonultak-ezt gyülekezési szabadságnak hivják
4.Az egyetem szenátusa megfosztotta schmittet a doktori cimtől.A minisztérium elutasitotta,hogy belefollyon az ügybe.az Akkreditációs Bizottság egyetértett.-ezt intézményi függetlenségnek hivják.
5.A miniszterelnök kiállt az alaptörvény mellett.nem védte meg de közölte,hogy senki nem tehet ellene semmit-ezt alkotmányosságnak hivják.
6.Schmitt ezek után lemondott-ezt politikai kultúrának hivják(itt megjegyzem,hogy a német elnök fél év támadás után,a német hadügyminiszter szintén hónapok után mondott le.merkel ott se avatkozott be)
aki ezek után azt meri állitani,hogy ez nem jól működő demokrácia az nagyobbat hazudik mint Schmitt.(csak jelzem hogy se Medgyessy a D209, se Gyurcsány Öszöd miatt nem mondott le.ami mindkettő külön-külön többszörösen nagyobb gyalázat volt mint Schmitt 20 évvel korábbi botlása.

==T== 2012.04.02. 14:12:34

Elvileg itt visszanézhetőek a frakcióvezetői reakciók:

www.ustream.tv/recorded/21543319

spinat 2012.04.02. 14:12:42

mik azok a hikálok?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.02. 14:13:03

na akkor ide is!

Kedves Pál! Engedje meg, hogy a magam részéről is köszönetet mondjak Önnek azért az áldozatkész - és lelkiismeretes - munkáért, amit az elmúlt szűk 2 évben NEMZETÜNK gyarapodásáért végzett! Az alábbi kis nótával kívánnék sok sikert a továbbiakhoz (és a majdani phd-hez) !

Egy őszinte híve:

www.youtube.com/watch?v=zZThsyk9Ads

béla a görög (törölt) 2012.04.02. 14:13:17

várjatok, azt írják még írásba nem nyújtotta be. meg még el kell fogadni.
forgatókönyvek íródnak - magdi anyus feltámad - ki tuja mit lehet még kihozzni ebből a szarból. lehet csinálnak ezek még látens köztársasági elnököt is. Nem fogadják el a lemondást és Pali bá' szelleme fog aláírni. húzzák amíg jó nekik. ezekből mindent kinézek.

sárkányfő 2012.04.02. 14:13:47

@hagyma: ez itt még nem Amerika, itt nem csak a pénzről szól minden.

==T== 2012.04.02. 14:14:03

@kovi1970:

3

Az.

Sőt, azokat már szoftveresen is ellenőrizék.

SvenH. (törölt) 2012.04.02. 14:14:37

@ursus artos: kellett neki ido ennyi....
az a szomoru, hogy 3 honapig ment a huzavona, hogy de megis megcsinalta azt a dokorit... nem mintha lenne erteke egy kisdoktorinak raadasul a TFen, de abban nem vagyok biztos, hogy a sok fikahuszar az elegedett lenne, ha anno meg januarban bevallotta volna Palink, hogy igen az a doktori az kamu volt es sajnalja

hoseman 2012.04.02. 14:14:53

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: ..és szerinte az is érv lehet plagi bá mellett , hogy három gyermek büszke édesapja.... baszdmeg ezt a kibaszott dedót...

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.02. 14:15:06

@Aureliano Buendía ezredes: kísértetiesen emlékeztet egy tavaly őszi, csütörtöki napra, reggeli szalagcím: "az IMF-hez semmi esetre sem fordul az ország", délutáni szalagcím: "jöhet az IMF-hitel".

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:15:12

@béla a görög: Az lenne a beszarás ha nem fogadnák el...

SvenH. (törölt) 2012.04.02. 14:16:21

@Sultan: szadra ne mereszeld venni a kozgazdasz d209et ember !!! ossze nem hasonlithato a ketto, amit megyo tett az ORSZAGERT meg egy pitianer idiota kisdoktori valami lofasz temabol...

Bobby Newmark 2012.04.02. 14:16:23

@Enrico72: Ha a mindenkori magyar kormány egyetlen célja az, hogy nekem minél szarabb legyen, akkor örömmel és teljes szívvel teszek keresztbe a munkájuknak mindig, és állandó jelleggel. Márpedig az az egyetlen céljuk.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.02. 14:16:46

@kifordított nagyanyó: Tinky Winky, Spongyabob, Dömdödöm, Beavis vagy Butt-head, de ha ezek esetleg túl értelmesek és karakán figurák esetleg Kalap úr, Gally úr, azok csinálják amit Viktorka akar...

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:17:12

Na gyerekek,ballibeknek további jó örömködést és fröcsögést,fideszbirkáknak további jó szomorkodást!:))
Majd még este rátok nézek,viszlát!

Dour ® 2012.04.02. 14:17:33

@Enrico72:
Hmmm....
Mit is köszönjek?
Hogy olyanokat írt, iratattak alá vele, ami nem mondható népbarátnak, inkább diktatúrának?
Hagynod kellene a sport múltat, de ha annyira ragaszkodsz a lézerjani demagóg dumájához, akkor tessék.
"Aki kardot fog, kard által vész el".

balambher 2012.04.02. 14:17:43

@molaris: Közvetlen elnökválasztást abban az országban, ahol a választók még most is a Fideszt juttatnák kormányzati pozícióba? Maaaaaaargit...

nagyjanos02 2012.04.02. 14:17:51

Kár hogy lemondott. Ehhez az országhoz, és viszonyokhoz pont passzolt.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.02. 14:18:28

Tegyük hozzá, Schmitt az ügy kirobbanásának másnapján egy "bocs, tényleg másoltam, akkoriban ezt nagyon sokan csinálták így, visszaadom a doktori címemet és minden erőmmel azon leszek, hogy mindenkitől visszavegyék akik így szerezték" megnyilvánulással még nőhetett is volna. Ez már rég nem a doktorijáról szól, hanem arról, hogy a kirobbanása óta folyamatosan hazudik, és folyamatosan, csuklóból cáfolják az összes állítását. Nem véletlen, hogy ez már a valódi jobboldaliak többségének a torkán se megy le, csak a fidesz-hívők bólogatnak tovább.

kontratenor 2012.04.02. 14:18:33

@immortalis: Tudtam, hogy Te mindig a háttérben vagy, de ez e kép eredetijén ez több, mint sokkoló!
www.origo.hu/itthon/20120329-schmitt-pal-vaniliaskarikai-fabian-evi-fotojanak-tortenete.html
:o

Geza 2012.04.02. 14:20:11

Hál'Istennek hazamegy az öreg az aranyérmét fényesíteni. Hurrá.

Hanem viszont volt ám a dolognak egy hozadéka, miszerint meggyőződhettünk arról, hogy _létezik_ mód a 'felelőtlen felelősök' visszahívására még úgy is, hogy a törvény szerint nem hívhatóak vissza!

Nos, tud-e már valaki olyasmiről, hogy egynémely prominensebb közéleti személyünk diplomamunkáit vizsgálja-e valaki? Ha már egyszer van precedens, addig kéne ütni a vasat, amíg meleg...

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 14:21:02

Még valami.Ugye most nem találhatják ki,hogy viki legyen a közt.elnök? Ugye nem?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.02. 14:21:23

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: te rohadt strici Te! És az én személyes példaképem: Csillag Patrik ő már meg sem felelne köztársasági elnöknek? :))))

Javasolhatnám még Cartman-t. Már csak azért is, mert ha ő sem jön be, mint KE, ő még stílusosabban tudna lemondani. Íme:

www.youtube.com/watch?v=7uX7DWcPOCA

balambher 2012.04.02. 14:22:07

@ursus artos: ugye nem akarod azt mondani, hogy ezt komolyan gondolod?

Mérges 1234 2012.04.02. 14:23:00

@Seduxen (már NEM dr.):

Faszűnyos a dal, röhögtem rajta sokat....

bruhahahahihihi 2012.04.02. 14:23:20

én már csak az Igazi Forradalmot várom...és ennek a FIDESZ banditáknak az eltakarítását!!!!!!!
Csak akkor lesz itt nyugalom és békesség..
Orbán maga a TUMOR betegsége az országnak.
Ha ez az ember meg se születik, akkor nincs ez az árokásás és nincs ez a 20 éve láthatóan HARC A GONOSZ TÖRPÉNEK a hatalomért.

balambher 2012.04.02. 14:23:26

@Sultan: ezt meg tévedésnek hívják.

MEDVE1978 2012.04.02. 14:23:41

A plágium csak egy dolog. Schmitt még emelt fővel távozhatott volna a plágium után is. Ennél sokkal fontosabb, hogy hazudott. Többször. Először azt, hogy a bolgár tudóssal együtt írta, aki már meghalt (!), így csak az özvegye tudta cáfolni.

A köztársasági elnök a nemzet egységét hivatott jelképezni. Hazudnia, csúsztatnia nem szabad, ez a példakép szerepét torzítja és csökkenti. Attól, hogy mindenki "csal" és ez "elfogadott", az nem azt jelzi, hogy ez nem helytelen, hanem azt, hogy az azt szabályozó rendszer volt rossz. Schmitt Pál nem jól töltötte be a példakép szerepet. Az életével nem szolgált rá, a cselekedeteivel pedig semmiképpen. Jó, hogy lemondott.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 14:24:26

@sárkányfő:

Kösz. És talán kitelik egy másik pont abból, ha azt mondom, a leghelyesebb amit most tehetünk az eredménynek azzal ünneplése, hogy mostantól kezdve legalábbis megpróbáljuk elfogadni egymást. Legyen – túlzás? – szeretet. Ha vitatni valónk lesz, ami biztosan lesz, ne felejtsük el azt, ami a legfontosabb: összetartozunk. Akárki akárhogyan képzeli el a helyes utat, ne törekedjünk egymás bántására, megalázására, legyőzésére. Közös dolgokról van szó amikor politika a tárgy. Mindent meg lehet beszélni, minden álláspontot lehet egyeztetni, és ha mégsem sikerül, akkor is lehet együtt kirándulni, inni, bulizni, bármit. A jó hangulat olyan érdek, ami közös, mindnyájunké. Ne különüljünk el többé táborokba. Ezt a pillanatot sose felejtsük el. Ha most sikerült, máskor is fog. Mi döntünk sorsunkról, ha nehézkesen is, csak mi. Kiderült. Vidám, vonzó Magyarországot!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:24:36

@sárkányfő: nem, otthon minden a politikarol szol, kozbe meg kene inkabb dolgozni

Mérges 1234 2012.04.02. 14:24:37

@SvenH.:

Anyád Fidesz farban túra szarcsinbok.

Sajnálom de veletek csak így lehet.....

vontod75 2012.04.02. 14:24:46

Lapértesülések szerint az Egyesült Államokba költözik Schmitt Pál. "Doc Holliday-től még mindig vették el a doktori címét, pedig közel sem feddhetetlen ember" - indokolta döntését az ex-államfő, akit az sem zavar, hogy valószínűleg PALról NTSC-re kell változtatnia a nevét.

salamander 2012.04.02. 14:24:54

Az mondom a Fideszben valamelyik korifeusnak megtetszett az Államfői pozíció...
Schmitt Pál ha nem mond le önként, közjogilag nincs/nem lett volna mód eltávolítani.
Persze ha "Viktorék asszongyák: No, mennyé Pali", akkor menni kell.

Szerintem ezek után jól tette hogy lemondott, én előbb megtettem volna.

***

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.02. 14:25:20

@ComLo: tehát rengeteg jót tett az országnak azzal, hogy korábban kiszolgálta a kommunista rendszert, hazudott, csalt.
Te figyelj már, a Ferit nem valami ilyenért mondatták le? Az MSZP nem valami ilyesmi miatt lett felelős az MSZMP bűneiért?
De benne vagyunk a történelemben, hogy nyertünk. Hurrá.
100 év múlva már azért az is benne lesz, hogyan.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.04.02. 14:25:28

13.16-kor Schmitt Pál lemondott. ÁMEN
Szerintem ahogy azt Pósalaky bácsi mondta volt : "Ugorgyunk..."

Respect a jobboldal sok jóérzésű alakjának, kedvencemmé Szalma Botond nőtte ki magát.

Már csak egy igen vad vízióm beválásáért szorítok:
Ebben a kétkulacsos, -érdekszféráját tekintve jobbra és balra is gondosan kiépült, (ráadásul sokszor döbrögiuramos /patópálos attitűdökkel is színezett) - kiskirályok szarvát letörik. S nem mindenféle kamu (de bazidrága) állásokat/hivatalokat kreálnak számukra 2014-re, hanem a ciklus végén egy "magánbeszélgetés" keretében rámutatnak 2-300 oldalnyi bűnlajstrom doksira és azt mondják az illetőnek :
"Figyu, tartsd meg amit loptál/harácsoltál, de ne számíts a továbbiakban egyébre..."

EZ LENNE az új 200 fős parlament legnagyobb ajándéka, (rendszerváltás 2.0) és további X ciklus keretében hozható sima jobbos győzelem IGAZI kulcsa.
A piti kétkulacsosokért pedig őszintén kérdezem : Ki ejtene akár egy könnycseppet is?
A spindoktorok megbízási díját pedig meg lehetne spórolni vagy be lehetne dobni Szent Antallnak már Húsvétkor a perselybe.
Ezt látva sokan (talán én is) ismét elmennének szavazni VALAMIÉRT, nem pedig VALAMI ELLEN

eMJe 2012.04.02. 14:25:42

helyes, már csak a juttatásait kell elvenni, ő meg viheti magával a többi mszmp-st

Az ős kaján 2012.04.02. 14:25:53

Most már minden szép lesz, jó lesz, mindenki elégedett lesz, nem lesznek szegények?????

A nagy kérdés ki lesz a következő? Még mindig kitart az mszp Sólyom László mellett?

excopp 2012.04.02. 14:27:28

@Sultan:
- értékes gondolatmenet
- riszpekt!!!

Kutchek (törölt) 2012.04.02. 14:28:46

@kifordított nagyanyó: Nyugi! Épp elég a közt. elnök úr után maradt űrt betölteni! 2 hét alatt, honnan akasztanának le egy miniszterelnöknek való faszt is?!

Bár, van egy érzésem, hogy visszasírjuk még dr. Schmittet. Ősi dakota mondás szerint jön még kutyára kamion!!!

exdr.posthumus incathedra deBill Vérmókus (törölt) 2012.04.02. 14:28:48

hááát... elég érdekes beszéd volt.

Megszületésének körülményei valahogy így alakulhattak:

Telefon csörög...

-Viktor! Viktor! Elkészültem a délutáni beszédemmel. MEgnéznéd?
-Várj Paja, migyá' ott vagyok.

10 perccel később:

- Na, Na? Megnézed?
-Na mutasd.

11 perccel később:

-Hát, Édes Pajám... ez nem az a beszéd, amit tegnapra írattam neked a rádióba?
-Dehogynem. Gondoltam ide is elpalizálom.
-Jó lesz ez. De várj csa! Egy mondat, úgy látom még hiányzik a végéről. Van egy tollad? Ideírom...

sárkányfő 2012.04.02. 14:28:59

@hagyma: fogalmam sincs, hogy te "otthon" alatt melyik országot érted.

csabakirályfi 2012.04.02. 14:29:06

@fzs.1933: Tévedsz. Az nem a kisdoktorid, hanem a kisdoktorod.

2012.04.02. 14:29:22

@Marcangoló Korelnök: Korelnök úr, hallatlan érzékkel tetsze mellélőni. Jvaslom, kissé bányásszon a múltamban, és rá fog jönni, hogy mennyire rühllem a baloldalt.
De mára a fidesz kitartó munkával eljutott oda, hogy köpnöm kell a neve hallatán. És lézerjani mai, az értelmiségnek addresszált alig burkolt parlamentben elhangzott fenyegetése csak megerősít abban, hogy nem ok nélkül.

Anteovin 2012.04.02. 14:29:50

@KopaszMercis: Nedves kenyéren, és száraz vízen...

town 2012.04.02. 14:32:06

"A Schmitt Páltól jobbra álló utódjától pedig reméljük,"

Orbántól jobbra álló, (ahogy az Index helyesbített is).

Várjuk az új neveket, az új "áldoktorokat", hogy S. lemondásának értelme is legyen.

csárli hárper 2012.04.02. 14:32:49

nem az a gáz, hogy eddig húzta a lemondását ez a talpig gerinces nemdoktor, hanem hogy egyáltalán szóba került a neve és a gumicsizmás kinevezte köztársasági elnöknek....

sárkányfő 2012.04.02. 14:33:13

@Sultan: a 6-os pont nem stimmel. Schmitt lemondását politikai kényszer motiválta, nem egy nem létező kultúra.
Schmitt és a Fidesz igazán mindent megtettek, hogy maradjon, de nem bírták. Már a fidesz-tábor is kezdett repedni. Azaz Schmitt távozás már Orbán személyes politikai érdeke volt.

Ha számítana a jog, az alkotmányosság, a kultúra, stb., akkor nem államosították volna a manyupot, nem hoztak volna visszamenőleges törvényeket, nem támadták volna meg a magyar jogbiztonságot, nem vetik az igazságügyi rendszert Szájerné alá, és még sorolhatnám.

Schmitt kikényszerített távozás jó hír, de ne áltassuk magunkat gyerekes butaságokkal: ez az ország egy lepattant balkáni kupleráj volt, az most is, és az is marad ki tudja meddig.

Hohó60 2012.04.02. 14:33:22

A szerző nickje: Zéro.
És tényleg.
Mert ekkora arcátlanságot, hogy ezt az ügyet a D-209 vagy Gyurcsány esetének súlyosságával akarja nem hogy összemérni, de ráadásul még fölébük helyezni, ez az arcátlanság világbajnokságán külön kategóriában indulna.

A milliónyi különbségből csak az utolsó: Schmitt Pál lemondott, míg a D-209 (aki Magyarországot védte a KGB ellen!!!!, de hulláját nem találták meg a Dunában). és Gyurcsány, a XX. századi magyar politikai élet talán legkártékonyabb figurája (no jó, Károlyi, Kun Béla, Szamuely, Dobi, Apró, Münnich is versenyben vannak) nem mondott le, illetve nem akkor, és nem amiatt, amit kellett volna.

livengood 2012.04.02. 14:34:13

@ByA: "Összefogás, egyetértés esetén elérjük amit akarunk." Igen.

Undortodox 2012.04.02. 14:34:51

Apropó Vastagbőr. Most jártam a Magyar Hírlap online felületén. Körülbelül 14:15-kor megnyitottam a Schmitt Pál lemondásáról szóló tudósítást. 14:30-kor újra meg akartam nézni, de már nem volt a főoldalon, sőt, a Belföld rovatban sem leltem sehol. Szép mi? :D

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.04.02. 14:35:20

PlagiBá hattyúdala, amelyből nem bírta kihagyni a judeo-keresztény bibliai SátánIstenre való hivatkozást, aki jóvoltából szerinte őt megválasztották egykoron.

index.indavideo.hu/video/Schmitt_Pal_lemond_a_parlamentbe

Egyed Ildikó 2012.04.02. 14:35:29

Pokorni nem volt túl lelkes az ovációnál a videón.

fzs.1933 2012.04.02. 14:35:43

@csabakirályfi:
akkor nem kell aggódjak... Pedig attól még plágium, mert a postásé a gyerek, mégis az én nevem alatt fut... :)

Itt tobzódok én is, pedig ezer más dolgom is lenne...
Úgyhogy megyek és csinálok egy saját kisdoktor(i)t.

Julian Plenti 2012.04.02. 14:35:51

@Enrico72: Undorodom tőled!

sanyix 2012.04.02. 14:36:08

nem tudom mit képzelt a viktor (mert azt ugye senki nem képzeli hogy a maradás és a lemondás is pali akarata volt), csak önmagát szopatta végig.

Transylvanianmixedgrill 2012.04.02. 14:36:52

@Undortodox:

Nyihihihi, ez tényleg így van! :D

IdomitottFoka 2012.04.02. 14:37:07

@==T==:
1. Te csak ne kussoltass el senkit, mert ahhoz te nem vagy senki.
2. Ha nem megy neki Schmittnek a sajtó, mint egy tonna tégla, akkor még mindig itt lébecolna. Ja, hogy vmivel korrektebben járt el, mint a Gyurcsány? Na és, ez igazán nem nagy teljesítmény, erre senki nem verje a nyálát. Ha egyből lemond, vagy el se vállalja a KE posztot, akkor lehetne miről beszélni.

Melchi Zadok 2012.04.02. 14:37:35

ambivalens érzéseim vannak... valahol örülök, de inkább bosszankodom, most majd kapunk egy ugyanilyen senkiházi, fideszes bazári majmot, aki 2017-ig lesz pozícióban. ráadásul, ha schmitt marad, az annyira kontraproduktív lett volna orbánnak hogy az talán adott volna egy komoly esélyt a gyurcsányi életpálya lekövetéséhez.

sárkányfő 2012.04.02. 14:38:21

"Ment a hűtlen nehéz fejjel"

:)

Gera 2012.04.02. 14:40:28

Na, hát csak megtörtént az elkerülhetetlen. Ha az ellenzéknek van esze, akkor nem rugdossa a döglött oroszlánt, mert az visszataszító dolog és amúgyis felesleges, mert az elmúlt 4 nap késlekedésével olyan szinten elkúrta a fidesz ezt az ügyet, hogy hiába pofáznak teljesen elborult hülyeségeket, ezt már nem tudják megfordítani. Erre a szégyenletes ügyre mindenki emlékezni fog két év múlva is.

town 2012.04.02. 14:41:34

Csodás volt hogy Mesterházy Solyómot ajánlotta, akit minden percében ütöttek-vágtak, próbáltak rajta fogást találni.
Amíg ezek megszólalnak, mindig lesz a Fidesznek kétharmada. :-)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 14:41:34

@Hohó60: Hát a XX. század legkártékonyabb politikusa Kádár, Rákosi, Szálasi, talán Pozsgay, persze ők mostanában védett figurák, így rosszat nem lehet róluk szólni, mert még valaki megsértődik a köreitekben.
Feri a XXI. században okozott károkat, de látom a ez nem az erősséged.
Az meg a balnaci fajtád szánalmasságát mutatja, hogy úgy próbáljátok ezt az ügyet elkenni, hogy mutogattok a politikai ellenfeleitekre. Szemét egy országpusztító, 0 morállal rendelkező csürhe vagytok, persze akiket volt KISZ meg MSZMP tagok irányítanak, azoktól mást nem nagyon lehet elvárni.

preddy 2012.04.02. 14:42:07

@==T==:

Simlis a simlisnek örvend, ahogy a latin mondás is tartja...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 14:42:10

@sárkányfő: pedig ez nem bonyolult
ha magyarorszagon vagyok akkor amerikat
ha merikaban magyarorszagot
tudod
otthon~itthon
most eppen itthon vagyok

Behajtó70 2012.04.02. 14:43:02

"a 20 évvel ezelőtti csaló"
Nyilván gyurcsáról írsz. Vagy nem is: horngyuláról. Vagy neeeeeem: te a D-209-esről akarsz írni. Ja nem is: a libás bajnairól....ehhh....hagyjuk: minden ujjadra tíz komcsit lehetne rakni. Bár ez nem mentesíti Palibát. De egyben mégis: Nem te/ti vagytok azok, akik minősíthetik őt, mert ti még nála is nagyobb csalók vagytok! Mert ő legalább lerakott némi olimpiai aranyat az asztalra, míg a ti örömködő és máshoz sem értő soraitokban leginkább csak börtönviselt tagok vannak.

Ez van. Undorító, amit műveltek!

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.04.02. 14:43:33

Csak annyit mondok: várható volt.

Tanulság: Ma egyetlen olyan erő van az országban, amely valmennyire cselekvőképes orbánnal szemben: a jobbolali értelmiség. Legalábbis azt gyanítom, hogy a jobberek (eddig példátlan) kiállása volt az, ami rádöbbentette a miniszterelnököt a helyzet tarthatatlanságára. Rajta jobbosok, még több önállóságot!

Dr. GGG77 2012.04.02. 14:43:40

@sárkányfő: "Schmitt kiválóan képviseli a Fidesz-kormány első két évének morális fertőjét."

Valóban. Csakhogy, aki ezt a morális fertőt működteti az továbbra is helyén van...

Démonmac1 2012.04.02. 14:44:45

Azért ez a döglött oroszlán, még döglötten is megérdemli a rugdosást.

noirp 2012.04.02. 14:44:57

@Enrico72: Nem csalódtam benned.Te vagy az én vigaszom és biztos révem :D

Dr. GGG77 2012.04.02. 14:45:40

@sárkányfő: "ez az ország egy lepattant balkáni kupleráj volt, az most is, és az is marad ki tudja meddig."

Azért az nagyon sanszos, hogy a "bezzeg Medgyessy és Gyurcsány nem mondott le" szöveget el fogják lőni (kb 5500 alkalommal), és még igazuk is lesz.

IdomitottFoka 2012.04.02. 14:45:43

@Hohó60: A helyzet az, hogy elég ovis tempó ez a részedről, "hogymeragyurcsányésamedgyessyisköcsög". Elég szánalmas, hogy ezzel a két emberrel akarjátok mentegetni Schmittet, kb egy szintre is hozzátok velük őt. Nem mintha nem lenne ugyanaz a kategória.

Démonmac1 2012.04.02. 14:46:07

"Mert ő legalább lerakott némi olimpiai aranyat az asztalra, míg a ti örömködő és máshoz sem értő soraitokban leginkább csak börtönviselt tagok vannak."
Ne magadból indulj ki:)

Melchi Zadok 2012.04.02. 14:46:53

@==T==: nyilvánvaló tarzi, hogy ha nem szaros a szád, akkor neked nincs jó napod. amit schumacherrel művelsz már rég megmutatta, hogy milyen is egy transzban fetrengő, csőlátású rajongói lélek, de úgy látszik nem csak a forma 1-et, hanem az egész világot ilyen aspektusból szemléled.
basszus, mikor ide értem egy kicsit elszégyelltem magam... mert mi van akkor, ha te igazából egy 10 éves down kóros kisfiú vagy?
ez esetben elnézést kérek.

excopp 2012.04.02. 14:46:57

@sárkányfő:
- azért az ehhez hasonló kimenetelű esetek segítenek a politikai kultúra épülésében, nem?
- Schmitt politikai helyzetfelismerő képességének teljes elégtelenségét mutatja, hogy már nem január 11-én (az első hír ideje) köszönt le
- ugyanakkor március 27. (a jelentés publikálásának napja) és április 2. (lemondás) között még egy hét sem telt el...
[ kár volt a pénteki és a vasárnapi interjúiért, ezek ugyancsak a politikai tájékozatlanság jelei...]

livengood 2012.04.02. 14:47:36

Nos ezután hallgassuk meg Mráz Ágoston Sámuel helyzetértelmezését, és nézzük tovább Obersovszky Péter műsorait. Tanulságos életutakból, karrierekből nincs hiány.

==T== 2012.04.02. 14:48:18

+1 a fröcsögőknek:
"Döglött oroszlánba nem rúgunk, először is mert nem illik, másodszor pedig lehet, hogy nem döglött...."

Antoninus Pius 2012.04.02. 14:49:18

Szeretném látni az Obersovszky pofáját! Vajon kinél nyalja most fel magát?

igényes 2012.04.02. 14:49:19

Kövér László az új köztársasági elnök! Na, ez szép lesz!

==T== 2012.04.02. 14:49:50

@melchi zadok: te amúgy ki a fasz vagy?

Alamio 2012.04.02. 14:50:23

Schmitt lemondott. Jobban tette volna a történtek fényében, ha a vizsgálat megindításakor teszi, de legkésőbb annak végeredménye után azonnal. Megtörtént, örülök neki. Ciki volt ez a sztory már.

Ugyanakkor nem értem azok erkölcsi érzékét, akik a D-209-es botrány után, Horn Gyula "Na és"-e után, vagy Gyurcsány Öszödi beszéde után nem álltak ki; bezzeg egy plágiumbotrány kiborította náluk a bilit... Itt a vizsgálat után a fél jobboldal is követelte Schmitt lemondását, arrafelé melyik támogatónak fordult ez meg egyáltalán a fejében?

Mindenesetre örülök, hogy a 2006 utáni kiállásra szerveződő ellenállás, és a 2010-es választások eredménye utn harmadszor is tapasztalhatom, hogy ez mégsem egy teljesen következmények nélküli ország.

Démonmac1 2012.04.02. 14:50:30

@Dr. GGG77: Szerintem egyáltalán nem ugyanaz a két tétel. Mert GYF, legalább kimondta, amit Orvbán sohasem fog.
És még mindig nem jön az ügynöktörvény...
Magyarország összteljesítménye az egész 20. században vérlázítóan szar volt..

Lacdelo 2012.04.02. 14:50:45

Ezt a kibaszott porhintest, es hazugsagot amit Schmitt, Fidesz (Lazar) es a KDNP (Harrach) muvelt a parlamentben az Magyarorszag szegyene! A sok hulye kormanyparti kepviselo meg tapsolt vidaman (rofogtek es zabaltak a moslekot), mig a Fidesz-KDNP probalta mindenert az MSZP-t, a tudomanyos elitet, mediat elitelni (masra mutogattak), nem volt egy szikranyi bunbocsanat vagy lelkiismeret furdalas. A Fidesz-KDNP-s kepviselok boldogan dagonyaztak az Orbani Fidesz diktaturajanak a pocsolyajaban.

"...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot"

Kertesz A., (2012/03/03), Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához, Amerikai Nepszava Online

nepszava.com/2012/03/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html

UI: Ezt a mocsok, korrupt es aljas FIDESZ-KDNP-s bandat el kell kergetni a parlamentbol leges legkesobb 2014-ben!

lobster thermidor 2012.04.02. 14:50:47

Ki kel ábrándítanom a posztírót!
Nem csak 20 évvel ezelőtt csalt, hanem azóta is, folyamatosan.

Egyéves Önkéntes 2012.04.02. 14:50:48

Csak én nem látom a poszt illusztrációjaként betett képnél az idézőjeleket? :)
Mert ezt egy origós hölgy csinálta.
Vastagbőr monnyon le!

Hohó60 2012.04.02. 14:51:12

@Sultan:

Kiváló hozzászólás.
nem véletlen, hogy a ballib itteni többség nem tudott érdemit hozzászólni.
Ezt így, ahogyan írtad, közhírré kellene tenni. Ennél egyértelműbb cáfolata a baloldali rágalomhadjáratnak ritkán lelhető fel.

kitiltott kennimekkormikk 2012.04.02. 14:52:47

BRÉKING NYÚZ!!
Plagi nem is akart lemondani, csak a mostani beszédét is plagizálta egy másik - szintén plágiummal vádolt - plagizátortól, és véletlenül felolvasta az utolsó mondatot is...

lobster thermidor 2012.04.02. 14:52:54

@hagyma:

Ki tart vissza?
Menj dolgozni!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 14:54:11

@Hohó60: "Ennél egyértelműbb cáfolata a baloldali rágalomhadjáratnak ritkán lelhető fel. "
"és Gyurcsány, a XX. századi magyar politikai élet talán legkártékonyabb figurája"
Milyen igaz, védekezni is csak úgy tudtok, hogy rágalmaztok.
Ilyen a balnaci fajtád, itt az ideje végre eltakarodni, persze tudom nem fogtok a hatalom vágyatok fontosabb az országnál.

Kalmár 2012.04.02. 14:54:17

@Lacdelo: Nyugi kisköcsög pofán lesztek baszva 2014-ben is.
Férgek!

Undortodox 2012.04.02. 14:55:40

@melchi zadok:
Ez valóban így van. Megírták már többen, de én is úgy gondolom, hogy Orbán valószínűleg nagyon rossz néven veszi, hogy kigolyózták az egyik alapemberét. Némileg gyanús az is, hogy az ügyben nem szólalt meg a tőle megszokott vehemenciával sem, valószínűleg azért, mert személyes kudarcként értékeli a dolgot és tanácstalan, hogy milyen szöveggel jöhetne ki jól ebből. Inkább háttérben maradt és felvette az empatikus barát szerepét, hogy mennyire sajnálja Schmitt Pált, azonban ő ebben az ügyben nem tehetett semmit. Persze ez nem igaz, mert közben valószínűleg nem különösebben érdekli, hogy mi lesz most Schmittel, nem kell aggódni a jövője miatt, szépen, visszavonulva és gazdagságban fog éldegélni halála napjáig. Orbán pedig bosszút akar állni a "tisztje" elvesztése miatt és olyan köztársasági elnököt fog választani, aki, ha lehet, még Schmittnél is lojálisabb. Na nem a Fideszhez, hanem személyesen hozzá, Orbán Viktorhoz. Kétségünk ne legyen, hogy ez egy egyszemélyes döntés lesz. Schmitt megválasztása óta tudjuk, hogy az államfőt Orbán Viktor személyesen jelöli ki és még a Fidesz legnagyobb hatalmú tagjainak akarata sem ér semmit ebben a témában. Kik a lehetséges jelöltek? Kövér semmiképpen sem, pont Schmitt megválasztásakor derült ki, hogy a kell szembe megy Orbánnal. Valószínűleg a diplomáciából vagy a kultúra világából érkezik majd egy újabb keményvonalas orbánista. Azonban a plágiumügy alatt megmutatkozott, hogy a Fideszben azért vannak ellenvélemények is. Orbán nehezen fog még egyszer egy kétes alkalmasságú figurát végigverni anélkül, hogy ez ne vezessen a párton és a frakción belüli ellenzékének (mert hiába nem látjuk, van ilyen) ébredezéséhez. Orbán sem szent és sérthetetlen, ez egyre inkább megmutatkozik. Ha szeretné elkerülni, hogy a saját táborában és környezetében veszítsen a tekintélyéből, jól tenné, ha az új köztársasági elnök kijelölése a Fidesz prominenseivel egyetértésben történne meg.

R1200Gs 2012.04.02. 14:56:01

Ne durvuljatok vele! Lemondott... Kapja élete végéig mindazt ,ami kijár egy K.E.-nek. Nem kevés. Most legalább lesz ideje bebizonyítani ,mekkora motoroscsávó is volt valójában... Tisztelettel meghívom a Mátrába egy jó kis nyugdíjas tempoban előadott túrára. Ő lazul ,mi mocisok nyerünk. Remélhetőleg előtte kijavítják a kátyúkat a hegyen. Ha ezt elérnénk máris nyertünk plagi bácsival :-) Kaphat még egy lángost is Mátraházán:-) Igazi kelt tésztásra gondoltam...)

sárkányfő 2012.04.02. 14:56:09

" Valószínűleg ma délelőtt dőlt el Schmitt Pál sorsa, amikor Orbán Viktor is belátta: a plágiumbotrány nem csak afféle értelmiségi ügy."

hvg.hu/itthon/20120402_schmitt_pal_lemondas

Orbán nagy úr.
A kényszer még nagyobb.

Hohó60 2012.04.02. 14:57:53

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Értem én, hogy a tények kellemetlenek, semmi baj.
Lentebb írtam, hogy XXI. századi, biztosan arra sem figyeltél. Ez sem nagy baj.@dr. Fatal Error!

System Halted!:

"Te pöcs."

Ez az aláírásod?
Hát én nem dicsekednék vele...

El Visco Stello (törölt) 2012.04.02. 14:59:00

Szomorú lennék, ha nem vigasztalna az a tudat, hogy nem engedtük el teljesen Elnök Úr kezét. Mi adófizetők továbbra is gondoskodunk róla, élete végéig. Sokat nem tudunk adni, de reméljük, hogy a 40 ápolónő fizetése/hó valamicske segítség lesz majd a nagy nélkülözésben.

butus 2012.04.02. 14:59:03

Teljesült az egyik óhajom így én is lemondok a dr.-ról. Ez az utolsó doktorosdi.

molaris 2012.04.02. 14:59:08

@dr. balambher:
Nem vagyok biztos abban, hogy egy igazi tétre menő választást megnyerne a Fidesz.
Ezek a kis parciális történések nem befolyásolnak semmit, ezért ilyen jelentéktelen az érdeklődés. Amennyiben komoly lesz a tét, mozdulni fog a nép.
2014 nem lefutott, bármint is erőltetik egyesek. Már kezdik sulykolni, hogy nem érdemes máshová szavazni, mint a Fideszre. Nem lefutott meccs az!

És előtte, egy köztársasági elnök választás MOST, és nem feledésbe borítva sok mindent, mint majd két év múlva, igenis lehetne nagyon éles.

atomarc 2012.04.02. 15:00:36

Én csak azt nem értem, hogy tényleg nem akadt az elmúlt hónapokban Schmidtnek egy barátja, rokona, stb, aki elmagyarázta volna neki, hogy miért gáz az egész? Ennyire csak seggnyalók vették körül? Tényleg nem értette, hogy miért gáz 70 évesen minden méltóságától megfosztva bukni egy nagyot. A történelembe most már mindenképpen úgy kerül be, mint az első bukott köztársasági elnök, aki szánalmasan hazudozott. Nem érte volna meg az elején úgy fölállni, hogy elnézést kérek, hibáztam, megyek? Akkor úgy kerülhetett volna be a történelembe, mint a rendszerváltás utáni első politikus, aki azonnal elismerte a felelősségét és vállalta a következményeket. Schmidt Úr! Megérte a dolog?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.04.02. 15:00:37

@Behajtó70: Ez egy akkora baromság azt hinni, hogy csak azért, mert valaki "legalább lerakott némi olimpiai aranyat az asztalra", akkor már rögtön nem is lehet csalónak nevezni és csalónak tartani! Farkas Péter tudna erről nyilatkozni...

BarackObama 2012.04.02. 15:00:41

Lehetséges, hogy a szerző együtt járt helyesírás korrepetálásra Schmitt Pállal?? Ráadásul a mondatok szerkezete és a stílus is olyan, mintha egy általános iskola végzős diákja írta volna.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 15:01:05

@Undortodox: Én továbbra is Szíjjártóra tippelek, fiatal kicsit, de lehet változtatni a törvényeken, esetleg még Obersovszky (nem hinném). Ők ketten rohadtul lojálisak, legalábbis amit eddig kifelé mutattak.

béla a görög (törölt) 2012.04.02. 15:01:16

@==T==: Te erkölcsi magasság, Te.

8évig (meg általában) ugatt(at)ok mindent ami ballib, most mi szedünk cefetekre titeket - ti pedig megtanuljátok elviselni.
---
amúgy nem kéne fokhagymával lelocsolni Palit? biztos ami biztos, nehogy még visszamásszon.

Zsolty81 (törölt) 2012.04.02. 15:01:28

Ki az a Schmitt Pál?

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.04.02. 15:02:06

@Sultan:

Botlás? Öreg, nem érzel némi visszásságot a mondandódban?

Amúgy kiegészítve a felsorolásodat:

*a Sote, a Sote kollégái és mindenki, aki a Sote bármely "képviseletével" kapcsolatban áll (baráti, támogatói stb.), annak teljes körű ellehetetlenítése. De erről mi már nem fogunk hallani.

Ezt minek neveznéd?

excopp 2012.04.02. 15:04:27

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:
- jó megfigyelés, bár véleményem szerint az döntött a lemond(at)ás mellett, hogy ez nemcsak a jobboldali értelmiséget osztotta meg, hanem a Fideszt és a parlamenti frakciót is
- jobboldali ellenvélemények eddig is voltak, pl. gazdaságpolitikában (Mellár, Járai)
- ezúttal azonban láthatóan szerveződik (vagy talán szerveződni látszik) egy alternatív vonal, amely nem pusztán a nyers erőpolitikára épít

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 15:04:37

@Hohó60: Már írtam a hsz-m mikorra te javítottál. Ha viszont XXI. századra gondoltál akkor meg a Károlyi, Kun vonal hibás. Tehát továbbra sem cáfoltad amit mondtam. Azt meg inkább elnézem, hogy a fontosabb vádakra meg nem is reagálsz, csak ennyibe tudsz belekötni.

Fatal Error! System Halted! 2012.04.02. 15:07:26

Ó igen! A szektás faszkalapok szemében most, hogy SP lemondott, olyan erkölcsi, megközelíthetetlen magasságba emelkedik, mely szemükben annulálja ezt a, már kezdetektől fogva jelentéktelen kis csip-csup ügyecskét, így ezzel mindenki számára a becsületesség oszlopának példaképeként szolgálhat.
Nem telik majd el komment, anélkül, hogy SP-t hozzák példaként, hogy bezzeg ő igen, de amaz meg nem.

Nem zavar titeket, hogy lopott, tehát, tőletek sem várhat többet az ember, loptok, csaltok, hazudtok, ahol csak tudtok.
A példakép megvan.

ob.szerver 2012.04.02. 15:07:38

@Vahakomb:

"Meneküljünk mi is Kanadába! "

Ott nem éreznétek jol magatokat. Kanada egy modern, toleráns, multikultúrális, liberális demokrácia.
Menjetek inkább vissza Levédiába. Ott a helyetek.

ftk 2012.04.02. 15:08:03

@==T==: Hm, mindig tudtam, hogy van párhuzamos világegyetem... de hogy ennyire betüremkedik a miénkbe, az újdonság.

excopp 2012.04.02. 15:10:26

@dr. Fatal Error! System Halted!:
- ott a hiba a mondandódban, hogy "tehát"...
- és jobboldali gondolkodásúakat is zavart az SP-ügy (ezért kellett mennie)

dr.pupak30 2012.04.02. 15:10:50

@ob.szerver: ah tudom, ahol a drogosok lottek magukat az olimpiai helyszinek es falu mellett.

Jimbo75 2012.04.02. 15:11:41

@Enrico72:

Mit szedsz, van-e még belőle?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 15:12:11

@dr. Fatal Error! System Halted!:

Ugyan. Nem érdemes vele foglalkozni most már se így, se úgy. Éljen békében, menjen Isten hírével. És éljünk mi is békében végre.

esoutankoponyeg 2012.04.02. 15:12:20

kövér a "köteles" kövér?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 15:12:32

@Enrico72:
Na mi van kisköcsög? Savanyú a narancs? Csak szólok, hogy a csapatban kispadon ülve kapott aranyat a csaló-hazug-tolvaj önálló gondolattal sohasem rendelkező, takonygerincű, köpönyegforgató, szaros szájú, kommunista seggnyaló ex-álamfő.
MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHHAHA!!!!!!!!!!!!!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 15:12:46

@ob.szerver: Én inkább É-Koreát javasolnám nekik. Ott kevesebbet kell dolgozni egy tökéletesen morál mentes országért, ahol mindenki boldog, mert a vezér így szólott. Annyiban viszont igazad van, hogy Kanadában meghalnának, ott nem lehet össze vissza hazudozni, ott ha hibázol el kell ismerni.

R1200Gs 2012.04.02. 15:12:54

@excopp: Megosztotta a frakciót! Lézer Janó nélkül nem ment volna. Lézer most egy kibaszott nagyot ütött Orbánon! Orbán ragaszkodott plagi bá-hoz, kövér (k) paprikajancsinak nevezte. Orbán kitartott mellette és Bulgáriából (Graz...???) üzente ,h plagi a befutó. Punktum. Ez orbán első és eddigi pályafutásának legnagyobb mélytorkos szopása! Lézer lesz az aki kicsinálja a vezért! Annyi a gond vele ,hogy ő még OV-nél is gátlástalanabb... Szép jövő...

Lacdelo 2012.04.02. 15:13:08

@Kalmár:

Na kibujtal Plagiba seggebol?

A fideszes a "...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot"

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.02. 15:13:57

Schmitt Pál lemondott? de hol fog találni ennyi idősen új munkát?
Elképzelem, ahogy találkozik Tulassay Tivadarral a munkaerő-közvetítőnél...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 15:14:14

@Sultan:

Politikai kultúrának azt hívjuk, amikor valaki becsületesen bevallja, hogy csalt és lemond, nem azt, amikor előadja az 'ő lemond, mert a szemetek támadják ártatlanul, de feljelent mindenkit' nevű hülyeséget.

multi84 2012.04.02. 15:14:48

Hihetetlen hogy még az "utolsó szó jogán" is azt hangoztatja hogy neki nem szóltak hogy nem szabad szóról szóra fordítva megírni, mintha a tolvajnak a boltban nem mondanák hogy lopni nem szabad akkor ő akármit ellophat mert nem figyelmeztették... Nevetséges ez az ember....

Hohó60 2012.04.02. 15:15:05

@IdomitottFoka:

Szerintem nem értetted meg.
Itt már nem Schmitt Pálról van szó.
Én a jobboldalról írtam, hogy kisebb bukdácsolás után, de a vizsgálat lezárulta után pár napon belül lemondatta Schmitt Pált, és hogy ezzel mérföldekkel előzi a ballib oldalt, amelyik viszont ennél sokkal nagyobb botrányok miatt sem tette partvonalon kívül lebukott embereit. Sőt, elképesztő magyarázatokkal állt elő. Emlékeztetnélek: a balliberális értelmiség szerint Gyurcsány zárt körben elmondott, kb. négy hónappal később nyilvánosságra került beszéde "igazságbeszéd volt", és állítólag ő akkor bevallott valamit. És a hazugságban, fertőben nyakig lévő emberei még évekig hivatalukban maradtak, nem mondtak le a botrányok miatt.

Érdekes, hogy a ballib hozzászólókat mennyire megviseli ez az eset. Kétségbeesetten szeretnék meg nem történtté tenni Schmitt Pál lemondását. Mert hogy ez tükröt tart eléjük. Nekik az lenne a jó, ha nem mondott volna le, ha a jobboldal is olyan lenne, mint a ballib, és most hevesen pocskondiázzák azokat, akik rámutatnak az óriási különbségre.

Értem, hogy ez fájó különbség, de ez van...

Fatal Error! System Halted! 2012.04.02. 15:16:00

@excopp: ja, tudom, ordas általánosítás, csak hát, nem teljesen egyoldalú.

P.mester 2012.04.02. 15:17:45

@R1200Gs:

OVI-t nem fogják kicsinálni belülről. Ha Lézer Dzsoni túl sokat okoskodna, megkapná a selyemzsinórt, ott vannak hozzá a mindenhová beültetett komisszárjai. Ők pedig nem Lézerhez, hanem a Kedves Vezetőhöz hűségesek. Lézer úgy járna, mint Zinovjev, még azt is bevallaná, hogy imperialista ügynök.

belekotty 2012.04.02. 15:17:48

@kifordított nagyanyó: "Most jön az a rész,hogy visszasírjuk Enricot... " - azért még ott nem tartunk!

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 15:18:00

Egy darabig nem volt adás a köztévén. Orbán elrágta kínjában a kábelt, vagy Obersovszky volt az?

szgy 2012.04.02. 15:18:11

@dr. Fatal Error! System Halted!: "most, hogy SP lemondott, olyan erkölcsi, megközelíthetetlen magasságba emelkedik, mely szemükben annulálja ezt a, már kezdetektől fogva jelentéktelen kis csip-csup ügyecskét, így ezzel mindenki számára a becsületesség oszlopának példaképeként szolgálhat."

az tény hogy sorolni lehetne hogy más közjogi "méltóságok" lényegesen durvább botrány után nem voltak képesek lemondani. ez gyakorlatilag egyedülálló a rendszerváltás utáni politikában.
sőt, őszödi ferenc, még most is az észt osztja, mintha már eltörlődött volna a hazugságbotránya.

ha valaki nem emlékezne: naés Horn, D-209, őszödi Gy.F. mind maradt a helyén. igaz, utóbbi kettő később más okok miatt lemondani kényszerült.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 15:18:12

@kifordított nagyanyó:

A gyűrött fejű törpecsúti is megszólalt, kibaszottul látszik rajta a düh, amiért lemondott szignáló droidja. X-DDD

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 15:18:21

@ob.szerver:

Ó, elképzelem azt a rövid meglepődést a kis arcukon, amiután ukránoknak állnak le neki elmagyarázni a mélybaromságaikat. :)

IdomitottFoka 2012.04.02. 15:18:41

@Sultan: "aki ezek után azt meri állitani,hogy ez nem jól működő demokrácia az nagyobbat hazudik mint Schmitt.(csak jelzem hogy se Medgyessy a D209, se Gyurcsány Öszöd miatt nem mondott le.ami mindkettő külön-külön többszörösen nagyobb gyalázat volt mint Schmitt 20 évvel korábbi botlása. "

Bármilyen fura, a magyar kormány demokrácia deficite nem a Schmitt ügy miatt van, hanem (a teljesség igénye nélkül) a médiatörvény, a nyugdíjpénztári balhé, a nemzeti bankos balhé, a devizahiteles balhé miatt. Schmitt plágiumügye nem tartozik ide (a végkimenetele miatt), de magának a Schmittnek eddigi ténykedése pl. igen, aki mindent aláírt, mert ő motor, nem pedig KE, aki őrködik az alkotmányosság felett (a demokratikusságon mondjuk az új alkotmány se sokat javított).

A Gyurcsány-Medgyessy párhuzam meg azért nem vmi nagy húzás (de ezt már írtam), mert ennek a kettősnek morális teljesítményét nem olyan nagy dolog felülteljesíteni, igazából árulkodó már az is, hogy csak hozzájuk képest értékelhetőbb Schmitt utolsó lépése. Nem értem miért ők a mérce a jobb oldalon.

town 2012.04.02. 15:19:07

"Ha van még Schmitt Pálnál is alkalmatlanabb személy, az Kövér »köteles« László" - reagált villámgyorsan a házelnök köztársasági elnökké választásáról szóló pletykákra Molnár Csaba, aki szerint már az is botrány, hogy egyáltalán ideiglenesen köztársasági elnök lehet házelnökként"

Molnár Csaba nem örül a Kövérnek, én igen. Megvolt a lemondás, aztán milyen fancsaliak. :-)

ati27 2012.04.02. 15:19:33

Nekem nem a 4 nappal, hanem az előző 2 hónappal van a bajom.. Már akkor le kellett volna mondania mikor "megszellőztették". Mert ugye mint kiderült igaz volt.. Sőt igazabb.. Mert nem csak a bolgár úriembertől vett át sok-sok oldalt...

Zsebtelep (törölt) 2012.04.02. 15:19:39

Az a sejtésem, hogy még sokan vissza fogják sírni az amúgy ártalmatlan Plagi bácsit. Kit választanak most meg a következö elnöknek, Kövér Lacit, vagy a Bayer Zsoltit? Esetleg Deutsch Tompikát?
Aki azt gondolja, hogy innen már nincs lejjebb, az keserüen fog csalódni :)

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.04.02. 15:20:42

@Aureliano Buendía ezredes: a jó kolumbiai világ! Jó is, hogy eszembe juttattad, hogy elolvassam újra a "Száz év magány"-t. Köszi

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 15:21:06

@Hohó60: Az érvelésedben az egyetlen hiba, hogy a FIDESZ annyira jobboldali, mint amennyire Kádár volt nyilas. A Feri esete meg rohadtul nem érdekel titeket, csak mosdatni akarjátok magatokat, ezét mutogattok minden fel.

ftk 2012.04.02. 15:21:13

@hagyma: igazad van, mi a ménkűnek pörög ezen az ország, amikor egyébként dőlünk szétfelé, KE-vel vagy anélkül... szerintem egyébként azért, mert ezt a rácpácegresi józsibácsi is érti vagy érteni véli, és épp ezért ez szelepként funkcionál, a népség-katonaság úgy érzi, valamit tesz, nemcsak a jeges, szorongó tehetetlenség lep el mindent.

sárkányfő 2012.04.02. 15:21:25

@ByA: irigylem az optimizmusodat. én érdemi változást nem valószínűsítek. persze jó lenne, de hát a realitás...

Le_Penseur 2012.04.02. 15:23:03

Amilyen időket élünk estére az ideiglenes köztársasági elnök lesz az új elnök! Érdekes lenne, ha az esti híradóban az menne le, hogy délben lemondott SP, majd délután nagy többséggel az országgyűlés megválasztotta KL-t! :)

esoutankoponyeg 2012.04.02. 15:24:14

ki csinálja meg a bukás c. hitleres filmre smitt pál bukását? :)

www.youtube.com/watch?v=TQLwUDoIZnc&feature=fvwrel

nixe 2012.04.02. 15:24:47

@sárkányfő
Egyetértek
Döglött o... szóval nem rugdosunk, szurkolok -de komolyan- SP-nek a PhD megszerzéséért, de előbb azért egy helyesírási tanfolyam nem árt...

Sajnos az egyéb demokrácia és jogállamleépíő lépések velünk maradnak.
Melyik filmben volt: "Menj a pokolba! És vidd magaddal a barátaidat is !" Talán a Múmiában?

Az már egy külön probléma,hogy váltópárt, aki szóba jöhetne (program,erkölcs,stb.) a látóhatáron sehol sincs.

Lacdelo 2012.04.02. 15:25:16

@Hohó60:

Na kibujtal Plagiba seggebol?

A fideszes a "...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot"

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.04.02. 15:25:42

@szabidoki: ténye a Lencsés kollégának volt-van-lesz. Tényleg itt van? Még nem értem a kommentek végére...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 15:25:52

@Le_Penseur:

Megválasztják Kövért akár két évre visszamenőleg. :)

butus 2012.04.02. 15:25:55

@OranzsDzsúz: ...már csak a "törpecsuti"-nak kéne lemondania, és lenne egy jó napunk.

tarzus 2012.04.02. 15:26:02

@Le_Penseur:

Egy lágy és önérzetes katolikus után nagy valószínűséggel jön egy kemény és szókimondó református!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.02. 15:27:07

@kriszi: kivancsi vagy a velemenyemre?
szerintem az egesz intezmenyre mint Koztarsasagi Elnok az egvilagon semmi szukseg
sok orszag el van nelkule
/ugyis az a part jeloli aki nyer, most mar, ugye Goncznel megegyezes volt, Madl mar nem kerdeses,, utana pont az ellenzek verte at a szavazason azt akit akart Solyom, akit most a mostani ellenzek akar, aztan Schmitt...
csak a penzt viszi
jo nem mondom 2-3szor megakadalyoztak torvenyt, amit azutan masik formaban csak atvittek, de arra eleg az alkotmanybirosag
szoval semmi ertelme
valaki kitalalta 90-ben, de tok felesleges

IdomitottFoka 2012.04.02. 15:27:16

@Hohó60: Továbbra sem értem miért akkora teljesítmény a jobboldalnak az MSZP (az MSZMP jogutódjának) felülmúlása (és tegyük hozzá szűk 2 év kellett hozzá, hogy legalább ennyit össze tudjanak hozni, és csak ebben az egy ügyben). Amúgy nem kell emlékeztetni semmire, én nemigen méltattam Gyurcsányt és az MSZP-t. Ez az ostoba balliberalisozás (kvázi egy platformra hozás Gyurcsánnyal és az MSZP-vel mindenkit, akinek nem tetszik a kormány munkája, teljesítménye) egy elég régi és átlátszó retorikai húzás, nálam nem jön be. Elég jól el tudom különíteni magam az említettektől, és látom a különbséget.

campobaszo 2012.04.02. 15:27:50

@Sultan: 1. "Névtelen blogger" leplezte le.(Szobrot kéne állítani neki,mint az ismeretlen katonának!) A kormány két dokumentum szakszerű összehasonlítását bulvárkacsának nevezte,a kormánypárti képviselők - Pokorni kivételével - menekültek a kérdést feszegető riporterek elől.
3. Szép példa volt a gyülekezési szabadságra március 15. előtt az összes közterület évekre előre való lefoglalása is,ugye?
4.A minisztériumnak ilyen ügyekben feladata van.A visszaküldés a kormányon belüli csatározásokat,a felelősség továbbhárítását jelezte.Nem véletlen a rektor lemondása,mondván magára hagyták az egyetemet.Államosítások,keretszámok hasraütésszerű megállapítása után,közben intézményi függetlenségről ne papolj nekünk!
5.A miniszterelnök egy alapvetően etikai,morális kérdésben nem volt hajlandó állást foglalni,cinikus,jogi maszatolása őt is minősíti.Orbán Viktorra egyébként is jellemző,hogy úgy gondolja,hogy a problémák szőnyeg alá söprése egyenlő a megoldással.Egy párti alkotmány nem alkotmány.
6.Sok esetben valóban megvannak a demokrácia keretei,de valódi tartalommal nem sikerült megtölteni azokat.A jól működő demokráciától messzire vagyunk,de kétségtelen,hogy a lemondás a jó irányba tett lépés.20 évvel ezelőtt a 95%-ban másolt értekezés egy 50 éves embertől nem egyszerű botlás,de evvel együtt én is csak gratulálni tudok Schmittnek a lemondáshoz.Szurkolok neki,hogy legalább a szülei emlékét tisztára tudja mosni.

szarkafarka 2012.04.02. 15:27:54

Most nagyon boldog lehet siffer, fleto meg a többi f@szkalap. Kivanom nekik hogy soha ne legyen nagyobb örömuk.......

Hohó60 2012.04.02. 15:28:24

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Bocs, de szerintem ennél fontosabbat nem írtál. Hacsak nem a személyre szóló dolgokat érted ez alatt, mert azokkal meg általában nem szoktam foglalkozni. (Óvodás dolognak tartom ismeretlen ember személyében történő gyalázását.)

Most akkor majd írjak egy hosszas magyarázatot arról, hogy "XX. meg XXI. század"? Épp ez a baj, hogy ilyen pitiáner dolgokba kötsz bele, holott nyilvánvaló, hogy miről van szó: arról a száz évről, ami mindkét századot érinti, és amely időszakra az említettek tevékenysége esik. Itt sokkal fontosabb a párhuztam az országveszejtő Károlyi-Kun-Szamuely és az előbbiek szellemi utódjának tekinthető Szadeszmp-s Gyurcsány és csapata között.
Aki akarja, érti.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 15:28:30

@sterimar:
"Schmitt lemondott, ahogy ez elvárható volt."
Lófaszt! LEMONDATTÁK! Ráadásul a parlamentben még mindig gőgösen a plagizált doktoriját megsemmisítőket ócsárolta.
Én az ellenzék helyében nem tapssal, hanem füttyel köszöntem volna el ettől a darab szartól.

"Gyurcsány nem mondott le, inkább szemeket lövetett ki."
Bazd meg! Te itt vagy leragadva? Mutassál már valamilyen hiteles írásos dokumentet, hogy a fletó közvetlenül utasított rendőröket, hogy KONKRÉTAN csak a fejre célozzanak.

P.mester 2012.04.02. 15:29:33

@milyen szép a Vértes, ó:

az még jó is lenne, mert akkor csak három éve lenne.

így viszont a mostani leendő beleszarik a köv. ciklusba is.

belekotty 2012.04.02. 15:32:25

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí: Lencsést én is kerestem, de nincs. Szerintem töltik a durecelljét.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 15:32:26

@Hohó60:

Tudjuk, hogy Gyurcsány a Sátán maga, hogy merészeled így mentegetni, te idegenszívű hazaáruló?

dr.pupak30 2012.04.02. 15:32:54

@szarkafarka: ez van. a fityesz jobban elgondolkodhatott volna, mielott elkezdi asni az a arkokat. oszod ota mindenki argus szemekkel lesi a masik minden mozdulatat es kutakodik masok multjaban. van ennek jo oldala is, egyre tobb csalo es senkihazi fog megbukni es ezzel elindul egy kis megtisztulas. mondjuk a felol ketsegem sincs, hogy az igazi szarhaziak mindig megusszak.

Fatal Error! System Halted! 2012.04.02. 15:33:25

@tarzus: Vajon egy minden nem e világit leszaró ateistának lenne esélye? :)

Llew 2012.04.02. 15:33:43

Péntek után nem gondoltam volna, hogy az lesz a legnagyobb április elsejei kamu, hogy nem mond le. :D

szarkafarka 2012.04.02. 15:34:08

Szarhazi, siffer meg fleto ma egyutt fognak unnepelni...(Szarhaziek anno ekeztek azt a Solyom Laszlot akit most gondolnak allamfönek.....lesujto primitivseg)

Logan Grimnar 2012.04.02. 15:34:42

@Lacdelo: szép idézet a náci zsidótól....

dr Smittpálelnökúr 2012.04.02. 15:36:43

No, mi a szösz, előjöttek a fideszes patkányok.

Tudjátok, jöhettek itt D209-cel, gyurcsánnyal, velük még igazatok is van.

De (és ez a lényeg), nektek a világon semmi erkölcsi alapotok nincs ezeknek a felvetésére, ugyanis eddig lapítottatok, mint szar a gazban. Nektek jó a plagizátor, nektek jó a hazudozó, nektek jó a másokat mószeroló köztársasági elnök, semmivel nem vagytok különbek a gyurcsányéknál.

Szánalom a köbön vagytok, mert saját véleményetek nincs, csak a vezér böffenéseit adjátok vissza.

Ez az csaló akkor veszített volna a legkevésbé, ha rögtön lemond, amikor kiderül a csalása.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 15:37:18

@Logan Grimnar:

nem lehetsz annyira buta, hogy annyit nem bírsz megjegyezni, hogy 'nácikomcsilibsi'. Hazaáruló.

dr Smittpálelnökúr 2012.04.02. 15:37:52

@szarkafarka: tudod, nem kellett volna egy szánalmas bábot megtenni elnöknek.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 15:38:14

@mojszipupi:
Miért sajnálnánk Plagi bácsit?
Most legalább nem fognak belekötni, ha valamelyik fityisz dzsemborin lecsót akar csinálni a törpecsútinak és belterjes sleppjének . X-DDD

dr Smittpálelnökúr 2012.04.02. 15:39:13

Az meg teljesen szánalmas, hogy a fideszesek most a gyurcsányhoz viszonyítják a bukott elnöküket. :-))))))))))))))))

belekotty 2012.04.02. 15:40:34

@P.mester: Lézer ugrál, azonnal megtalálja az ügyészség valamivel a svájci frank alapú kötvényeivel amit polgármesterként csinált. Ráhúzzák a hűtlen kezelést és akkor látja újra a napvilágot, amikor 5 év múlva esetleg felmentik. A fidesz frakció simán kiadja Orbán egyetlen füttyentésére.

belekotty 2012.04.02. 15:41:25

@dr Kangörény: Nekik ez az erkölcsi mérce. :-))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 15:42:43

@Hohó60: Lehet szerinted fontosabb volt a korszak vita, amelyet csak megjegyeztem, mint az, hogy:

1, Kádár, Szálasi, Rákosi, talán Pozsgay volt mint az általad említett emberek
2, A FIDESZ tele van volt MSZMP-s, KISZ-es tagokkal
Ez már csak téged minősít.
Te emelted ki az általam leírtakból pont ezt a problémát, nem én.

"Hacsak nem a személyre szóló dolgokat érted ez alatt, mert azokkal meg általában nem szoktam foglalkozni.(Óvodás dolognak tartom ismeretlen ember személyében történő gyalázását.)"

Érdekes egy másik blogban te Gyurcsány védőztél le, amiatt, mert meg mertem kérdezni, hogy szerinted az ő tettei felmentik-e Schmittet. Persze elnézést azt nem kértél tévedésedért mikor közöltem, hogy nem vagyok MSZP-s, miközben az alapvető vita a tisztességről szolt. Sajnos ennyik vagytok, ezért ne várd el, hogy értelmes, korrekt vitapartnernek tartsalak. Többször bizonyítottad már, hogy kettős mércét erősen alkalmazod, hibáidat meg nem ismered be.

Idet 2012.04.02. 15:43:21

Mi az, hogy sajnáljátok?! Krokodilkönnyek ezek!

Hohó60 2012.04.02. 15:43:23

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Kérlek, hogy ne bogozzuk már ezt tovább, hogy mitől különb ezen eset fényében a jobboldal. Mert ez az események tükrében nyilvánvaló tény, nem érdemes, de nem is lehet vitatni.
És azt se, hogy Te itt folyamatosan a Fideszt simfeled, holott én nem erről írtam. Én nem vagyok Fidesz tag, sőt hívő sem. Számos hibájával, lépésével nem értek egyet. Mindössze csak jobbnak tartom, mint a Szadeszmp-t, és a magam részéről ezek visszatérését tartanám az országgal történhető legrosszabb dolognak, és jelenleg a Fideszen kívül nincs olyan erő, aki őket távol tarthatja a hatalomtól..
Nem érdekel tehát, hogy a Fidesz jobboldali, vagy baloldali. Én nem érte szólok, hanem, a Szadeszmp ellen.

megint 2012.04.02. 15:43:57

Kangörény, mert, hogy a D209, és az öszödi beszéd után aztán rohadt sok balos/libsi tiltakozás volt, nekik is jó volt fecó/megyó, palibának le kellett volna egyből mondania, de legalábbis nagyon gyorsan, ahogy az előtte említett két emberkének is, de nálunk ez nem divat.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 15:44:00

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:
"Lázár János (index, mielőtt azt mondják a ballibek, hogy plagizálok):
Elvárja a tudomány világától, hogy "nézzen szembe az ötven évvel, hogy tisztítsa meg magát"

Lézerjani is elmehet a büdös tolvaj kurva anyjába.
Én meg elvárom a politika világától, hogy nézzen szembe az elmúlt huszonkét évvel és tisztítsa meg magát az összes, kisz-estől, ex-mszmp-től, hazafias népfrontostól és legyenek nyilvánosak az ügynök és besúgó listák.
Amíg ezt nem viszi véghez, bekaphatja bő nyállal. :-Q

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.04.02. 15:45:20

@kifordított nagyanyó:

szerintem legyen a Czicus, ő mindenhez ért :)

belekotty 2012.04.02. 15:46:33

@Hohó60: De itt most skiccpali a téma, nem? Hogy jön ide a szadeszemeszpé?

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 15:46:38

Az is jó, ahogy most a FideSS fan club tagjai sírnak a különféle oldalakon.
Eddig az volt a sláger, hogy "Horn meg a Gyurcsány se mondott le, neki se kell" most pedig feltették az "Ő legalább lemondott, nem úgy mint azok" című lemezt.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 15:46:58

@Hohó60: Csak tudod, most nem a MSZP/SZDSZ-ről van szó. Amúgy a két képződmény ugyan az, mind a kettő MSZMP utód párt, semmi különbség nincs a kettő között, tetves országromboló tkony banda, 0 eltéréssel. Azonban magadat teszed hiteltelenné azzal, hogy olyankor szidod az MSZP-t mikor a FIDESZ mocskairól van szó.

Trejo 2012.04.02. 15:46:59

@megint: Az volt már, hogy "monnyonle? gyurcsányahibás!!!"

excopp 2012.04.02. 15:47:29

@dr Kangörény:
- szerényen szeretnélek emlékeztetni, hogy ha csak a baloldali ellenzék kívánta volna SP lemond(at)ását, sosem vezetett volna erre az eredményre
- és illetlenség, ha egy válogatott meccsen az egyik klubhoz tartozó szurkoló patkányozza a másik klub hívét...
- hozzászólni lehet enélkül is
- a politikai kultúrának a mindennapokban is érvényesülnie kell, szvsz...

greatalex 2012.04.02. 15:47:47

@Alamio: Minden soroddal egyetértek.

belekotty 2012.04.02. 15:48:08

@megint: Csak azok minelnökök voltak és politikai vezetők, hangsúlyozottan nem erkölcsi etalonnak voltak megválasztva. Nem tudom érted-e a különbséget. Ha nem, mars vissza a gyogyóba!

ビンセント・ベガ 2012.04.02. 15:49:37

Ha már Orbán előszedte Palit, miszerint váltani kell az eddigi sztenderdhez képest és legyen végre plebejus köztársasági elnök; kíváncsi vagyok mikor jut eszébe hogy női köztársasági elnökünk sem volt még... Esetleg továbbadhatná a stafétát a Szenátor Asszonynak. :D

Trejo 2012.04.02. 15:51:58

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme: Ez a reakció várható volt, palya bá a droid legendárium szent mártírjává vált, a fidesznyikek kőbe fogják vésni lemondásának minden bötűjét. Hiszen ő egyébként is olimpiai bajnok!

kela-bá 2012.04.02. 15:52:27

Egy gonddal kevesebb, de akad még más is: youtube:Ébresztőfilm

Gontar 2012.04.02. 15:53:16

Hmm.... mi lenne, ha Dr.Tulassay Tivadar lépne Plagi'bá helyébe?

town 2012.04.02. 15:54:18

@dr Kangörény:
"No, mi a szösz, előjöttek a fideszes patkányok."

Azért sokat számít ám, hogy Palit 10 évesen az apja angolból és franciából kérdezte ki, neked meg ezt tanították otthon, amit itt látunk tőled.

Egyéves Önkéntes 2012.04.02. 15:56:32

Most hallom, hogy Tőkés László neve is felmerült, mint lehetséges utód.
Na az szép lenne! :D
Még a végén tényleg visszasírjuk palibát.

megint 2012.04.02. 15:57:00

belekotty, mindenkinek máshol van a határ, nálam az előbbi esetek is simán elérték azt a szintet ami után el kellett volna takarodniuk a közéletből.

Mérnork 2012.04.02. 15:57:25

Örüljetek, kicsináltátok szegény Pali bácsit. Remélem Orbán talál olyan ke-t helyette, akitől a torkotokon akad a nevetés.

vircsaft gizi 2012.04.02. 15:57:39

@Dr. EÖ: ugyan hol hallottad te hibbant? Biztos egy kommentelő borgőzös eszmefuttatásából... Brilliáns, hogy milyen kretének vagytok.

Trejo 2012.04.02. 15:58:35

@town: És azt hallottad, hogy Pali bá valójában a Húsvéti Nyúl és a Jézuska is egyben?
A faterja néha napján lehúzhatott volna a kis Palikának egy kurva nagy pofont, talán akkor kifejlődött volna a gerince.

kvadrillio 2012.04.02. 15:59:56

"Vidám világfi volt, a nők, a motorozás, a zongorázás, a fogadások világa volt az övé, a kedélyes diplomácia. Soha semmilyen pozíciójában nem támadt meg látványosan senkit, inkább simulékonysággal és kedélyességgel építette szívósan a karrierjét, mindig önmagáért, és nem valaki ellenében. Ha megtámadták, akkor utólag igyekezett kibékülni ellenlábasaival."

...remélem.....NEM SAVAZZÁK VISSZA !

DR. Smit Pal 2012.04.02. 15:59:59

BESZOPTATOK KOCSOGOK !!

Mert meg el kell fogadni a lemondast az orszaggyulesnek. Mar pedig nem fogjak megszavazni a lemondast.
HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAAAAAAAAAAAA

Lev Menachem 2012.04.02. 16:00:18

"Sultan 2012.04.02. 14:12:24
1.Egy újság(újságiró)felfedte a köztársaság elnökének 20 évvel ezelőtti plágiumát.-ezt sajtószabadságnak hivják
2.ezt követően az ellenzéki politikai pártok,civil szervezetek de sok konzervativ értelmiségi is egyhangúlag a dolgok kivizsgálását követelte-ezt véleményszabadságnak hivják
3.szervezetek,akitivsták,parlamenti képviselők tüntettek,éjszakáztak,felvonultak-ezt gyülekezési szabadságnak hivják
4.Az egyetem szenátusa megfosztotta schmittet a doktori cimtől.A minisztérium elutasitotta,hogy belefollyon az ügybe.az Akkreditációs Bizottság egyetértett.-ezt intézményi függetlenségnek hivják.
5.A miniszterelnök kiállt az alaptörvény mellett.nem védte meg de közölte,hogy senki nem tehet ellene semmit-ezt alkotmányosságnak hivják.
6.Schmitt ezek után lemondott-ezt politikai kultúrának hivják(itt megjegyzem,hogy a német elnök fél év támadás után,a német hadügyminiszter szintén hónapok után mondott le.merkel ott se avatkozott be)
aki ezek után azt meri állitani,hogy ez nem jól működő demokrácia az nagyobbat hazudik mint Schmitt.(csak jelzem hogy se Medgyessy a D209, se Gyurcsány Öszöd miatt nem mondott le.ami mindkettő külön-külön többszörösen nagyobb gyalázat volt mint Schmitt 20 évvel korábbi botlása. "

És arra ki emlékszik amikor Gyurcsány a parlamentben bizonygatta hogy mennyire "tisztességesen és törvényesen" szerezte a vagyonát? (Amiről a később a bíróság mondta ki hogy bűncselekményt követett el, csak elévülés miatt nem büntethető...) Horn (pufajkás) Gyula és Göncz (patkány, besúgó, börtönspicli) Árpád idején se volt ennyire fontos az erkölcs.

Nem Schmitt Pált védem, de hányingerem van az összes képmutató szarjankótól...

Hohó60 2012.04.02. 16:00:43

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ha valahol MSZP hívőként neveztelek, és ez, miként írod, számodra sértő, akkor elnézést kérek érte.

Szerintem változatlanul nem lényeges dolgokat vetsz fel, meg olyanokat, amikkel egyszerűen nincs értelme vitatkozni. Egy-egy rövid hsz-ban nem lehet kitérni mindenre.
Nyilvánvaló, hogy a kártékonyság fogalmát egy adott kontextusban vetettem fel. Ez nem jelenti még csak azt sem, hogy ezek az emberek MINDEN szempontból, és mindig kártékonyak lettek volna, például, hogy Gyurcsány sosem adta vissza egy kisgyerek játszótéren elgurult labdáját. Azt meg főleg nem jelenti, hogy más emberek, akár az általad felsoroltak, meg még másik ezer ne lehetettek volna még hibásak más esetkeben, más ügyekben. Csak ezeket mind nem lehet felsorolni, mert most nem tartoznak a tárgyhoz.

P.mester 2012.04.02. 16:01:15

@belekotty:

egyetértek veled, én is hasonlóra szerettem volna utalni.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.04.02. 16:01:50

@sárkányfő:

Optimimus? Alig. Csak másképp vetem föl a kérdést, inkább beszélek arról mi a kivánalom, mint, hogy szerintem mi van. Úgy nézem egészen hasonlóan látjuk a helyzetet, de ennek része az is ami ma történt. Szeretném, ha tudatosulna mindenkiben, hogy akármilyen csatornákon át, ez most rajtunk múlt, és, hogy ennek tanulságai vannak a jövőre nézve. A trágya van, de ezt hagnsúlyozni fölösleges, a belőle kimészás az amivel érdemes foglalkozni. Annak a nyilvánvalóságnak a hangsúlyozása, hogy benne vagyunk, nem jelenthet kiutat. A kimászás keresése nem biztos, hogy jelenti, de csak általa érhető el.

Transylvanianmixedgrill 2012.04.02. 16:02:16

@Mérnork:

Értjük, tehát te sem tagadod, hogy eleve KE-nek nem egy olyan személyt fog választani OV és csapata, aki a nemzeti egységet testesíti meg, hanem akinek kizárólagos feladata a jobb és a szélsőjobb képviselete, és persze betartás a baloldalnak.

Egyéves Önkéntes 2012.04.02. 16:02:53

@vircsaft gizi: anyukád a hibbant, először is.
másodszor pedig a zindexen olvastam:
idézem
"Egy kormánypárti képviselő az Indexnek azt mondta, hogy ő négy lehetséges nevet hallott: Kövér László, Martonyi János, Áder János és Tőkés László. ..."

Harmadszor pedig, nem én vagyok kretén, aki ezt elolvasta, hanem akinek ilyen egyáltalán megfordul a fejében, hogy Tőkés legyen a magyar KE.

Meleardil Eressea Iluvadan 2012.04.02. 16:03:16

www.youtube.com/watch?v=er3bmOz0HKc&feature=player_embedded
Imígyen szól 5:15 -nél:
"Az ártatlanság véDelme, tisztelt hölgyeim és uraim, mindenkit megillet az önök álltal hozott törvény szerint.

Annak idején a jó Bernadett mondotta vala:"Szilvásy Györgyöt is megilleti az ártatlanság védelme."

Akkor még azt hittem, nyelvbotlás, de azóta megtanultam, hogy ez bizony az új arisztokrácia egyik előjoga, ami a pozicióval jár. Ezen felül ez a védelem születési jogon jár az erre kiválasztottaknak is, valamint az "elit" védeme alatt állóknak.

Mindenki más elégedjen meg a vélelemmel. Kivéve a magyarokat, azoknak az sem jár, mert köztudottan mind bűnös a rohadtja!

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 16:04:52

@Lev Menachem:

Szórakoztató a fideszes hazudozás, de

- Gyurcsányt az elévülés miatt nem vizsgálták eleve, nem volt semmi 'bűnös, de nem büntethető'
(bonyulult a magyar nyelv, nemdebár?)
- Horn saját maga írta le, hogy pufajkás volt, jóval előbb, hogy megválasztották volna
- Gönczöt meg szeretik mocskolni az ilyen mélyférgek, kár, hogy csak a mítoszokból ismertek a szörnyűséges rémtettei, nemdebár?

sulcus (törölt) 2012.04.02. 16:05:17

Mindenkinek,aki sajnálja Schmitt Pált,olvassa el ezt a cikket!
Szerintem a világon egy hazug,csaló sem kap ennyi juttatást élete végéig mint Ő!
MEGÉRTE!
index.hu/x.php?id=inxpfb&url=http%3A%2F%2Fpenzcentrum.hu%2Fkarrier%2Flemondott_schmitt_pal_ennyi_penz_jar_neki.1032116.html

ChatMan 2012.04.02. 16:05:21

....Most már értem miért VASTAGBŐR a blog neve:
ha nem mond le akkor Orbán Viktor a hibás, mert kiáll mellette,
ha lemond, Orbán Viktor a hibás, mert nem engedte méltósággal lemondani.

Az egyetlen ami biztos, hogy Orbán Viktor a hibás.
....na ehhez kell a VASTAGBŐR.

Tegnap vettem 25 deka császárszalonnát. Itthon vettem észre, hogy VASTAGBŐR-rel adták.
Most már tudom: Orbán Viktor a hibás.
Ennek a parának a gyógyítására, lassan külön kórházra lesz szükség.

moophlander 2012.04.02. 16:05:55

Amellett, hogy egyetértek a lemondásával, azért megkérdezném, hogy a Marxista egyetemen doktoráltaktól mikor veszik el a címüket?????

genyamagyar 2012.04.02. 16:06:56

@Lev Menachem: Lemondott Tulassay Tivadar mert megfélemlítették. Ezt diktatúrának hívják.
Egyébként elmehetsz a jó kurva anyádba te hazudos patkány, ugyanis nem mondta ki a bíróság Gyurcsányról, hogy büncselekményt követt volna el, és apád volt besúgó a kurva anyáddal, nem Göncz.

Világosan beszéltem?

town 2012.04.02. 16:07:19

@Trejo:

Ha porba fog hullni még jópár "kisdoktori", akkor már megérte a lemondás. Különben semmi értelme nem volt.

ruszkaszov 2012.04.02. 16:07:22

@Vahakomb: Hajrá! Itthon úgyis túl sok a pártkatona mindegyik oldalról. Attól, hogy elköltözöl nem leszel kevésbé elvakult, szűk látókörű.

genyamagyar 2012.04.02. 16:07:41

@ChatMan: nem, nem Orbán a hibás! tudod, Gyurcsány!
Ha ha ha :DDDD

genyamagyar 2012.04.02. 16:09:36

@sulcus: Nyugi, a következő kormány visszaveszi tőle a juttatásokat, sőt, az eddigieket is megpróbálják majd leverni róla.

hoseman 2012.04.02. 16:11:03

lemondott a csacsi öreg papó?.. akkor ez itten kérem már a demokrácijja?... egyébként van egy kis félelmem a soron következő közt.elnökkel kapcsolatban..... vajon nála is ki fog alakulni a pártfüggetlenség ,mint a palinál??...

Ramaty 2012.04.02. 16:11:56

Mondjuk, ahmár erkölcsi alapok, az se kisebb dolog, hogy OV-ék csak azzal nyertek pert az ÉS ellen, hogy "nem taggyűlés volt", azt nem tagadták, hogy OV azt mondta, "ne mi nyerjük a legtöbbet".

keptelen kepkeret 2012.04.02. 16:15:23

Mar sok blogon kifejtettem a velemenyem,es egyetertek a lemondassal(nnek mar meg kellett volna tortennie),a hiena harccal,a gyengebe valo rugassal viszont nem.Egyaltalan nem.
Az ahogy SP-t lemondattak,az kb.olyan mint amikor dagi feju proligyerekek zaklattak a haveromet,Matet es rendszeresen megprobaltak elvenni a kajajat,mindezt azert mert mas volt.
Ugyanezen okokbol kifolyolag,es az "orszag azt kapja amit megerdemel"gondolatsor menten,oszinten remelem,h a frocsogok(tehat NEM azok akik szimplan egyetertettek a lemondassal,hanem azok,akik mar a sporteljesitmenyet is megkerdojeleztek)megkapjak a jo bayer zsoltot koztarsasag elnoknek.
Mert megerdemlik.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.02. 16:17:10

@Meleardil Eressea Iluvadan: bocsánat, de az "ártatlanság véDelme" ez esetben azt jelenti, amit a magyar nyelv alapján VALÓJÁBAN jelent? mert akkor sürgősen csináltassunk Paglibácsinak egy erényövet :)

genyamagyar 2012.04.02. 16:20:43

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.04.02. 14:26:10
@Sultan:

"1.Egy újság(újságiró)felfedte a köztársaság elnökének 20 évvel ezelőtti plágiumát.-ezt sajtószabadságnak hivják"
Amikor meg az adott sajtoorganumot a kormanyzat gazdasagilag ellehetetleniti, az osszes hirdetesi beveteltol politikai alapon megfosztja, es meg a masodlagos holdudvarnak is megtiltja hogy fizetett hirdetest helyezzen el a kivereztetendo lapban, mikozben a kormanykozeli media folyamatosan elbagatelizalja a tortenteket, es gyomorforgatoan szervilis, az a
SAJTOSZABADSAG LABBAL TIPRASA

"2.ezt követően az ellenzéki politikai pártok,civil szervezetek de sok konzervativ értelmiségi is egyhangúlag a dolgok kivizsgálását követelte-ezt véleményszabadságnak hivják"
Es amikor a velemenyenek hangot ado aktivistat kirugjak az allasabol, es a velemenyenek hangot ado politikus ellen a partja vizsgalatot rendel, azt a
VELEMENYSZABADSAG LABBAL TIPRASANAK HIVJAK

"3.szervezetek,akitivsták,parlamenti képviselők tüntettek,éjszakáztak,felvonultak-ezt gyülekezési szabadságnak hivják"
Amikor a tuntetoket a gyorskocsi utcaba zsuppoljak, akkor azt a
GYULEKEZESI JOG ELTIPRASANAK NEVEZHETJUK

"4.Az egyetem szenátusa megfosztotta schmittet a doktori cimtől.A minisztérium elutasitotta,hogy belefollyon az ügybe.az Akkreditációs Bizottság egyetértett.-ezt intézményi függetlenségnek hivják."
Amikor a dontest meghozo egyetem rektora lemondasra kenyszeritik, akkor az az
EGYETEMEK FUGGETLENSEGENEK LABBAL TIPRASA

"5.A miniszterelnök kiállt az alaptörvény mellett.nem védte meg de közölte,hogy senki nem tehet ellene semmit-ezt alkotmányosságnak hivják."
Amikor a miniszterelnok az alkotmannyal takarodzik, mert mar nagyon kinos a botrany, azt mifelenk
GYAVASAGNAK NEVEZIK

"6.Schmitt ezek után lemondott-ezt politikai kultúrának hivják"
Es vegezetul, amikor az "elnok" januas ota folyamatosan hazudozik, azt
CSAK A FIDESZNYALONCOK NARANCSSZINU POLITIKAI KULTURAJAT JELLEMZI

Lev Menachem 2012.04.02. 16:21:16

@milyen szép a Vértes, ó:

-ja boccs, a nyomozó főügyészség állapította meg, a lényegen tényleg sokat változtat..
www5.hirtv.net/?tPath=/print/belfold/&article_print=yes&article_id=91212

-Horn a könyvében hazudozott össze vissza, hogy öccsét ellenforradalmárok gyilkolták le (közben egy orosz teherautó ütötte el), arról is hazudott mikor lépett be a szervezetbe (ti. 56 okt.23 után..)

-Göncz legalább annyira áldozata 56-nak mint a szerencsétlen Mécs , aki politikai karrierje végén az őt "elnyomó" mszmp utódpártjával kokettált .. életszerű mi? Ha van dísz-gój, dísz-zsidó, akkor van dísz-56-os, és Mécs, Göncz az a javából.

Hohó60 2012.04.02. 16:22:13

@belekotty:

Schmitt ügyéhez kapcsolódik, hogy a jobboldalon rövid időn belül sokan kiálltak távozása mellett, míg a ballib oldalon annak idején senki sem szorgalmazta a nyilvánvalóan lebukottak távozását. Aztán több oda-vissza hozzászólás alapján jutott idáig, ebbe az irányba a vita.
Baj?
És az is baj, amikor itt számtalan zorbánozó hsz-t olvasol? Csak azért kérdezem, mert nem láttam, hogy szóvá tetted volna.

genyamagyar 2012.04.02. 16:22:16

@keptelen kepkeret: "h a frocsogok(tehat NEM azok akik szimplan egyetertettek a lemondassal,hanem azok,akik mar a sporteljesitmenyet is megkerdojeleztek)megkapjak a jo bayer zsoltot koztarsasag elnoknek."

Szóval te egy elfogult KE-t szeretnél. Aha!

Lev Menachem 2012.04.02. 16:22:39

@genyamagyar: ki fenyegette meg?? fantazmagóriáidat tartsd meg magadnak te beteg szar.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 16:23:09

@szarkafarka:
Netalán téged az boldogít, hogy ez a csaló tolvaj, nemzetközileg lenézett szaralak tovább maradna álamfő?
Na menj vissza orbán térdei elé szívd magadba a "tudását". Plagizált kisdoktorira elég lesz az neked is.

SvenH. (törölt) 2012.04.02. 16:25:26

@Meleardil Eressea Iluvadan: hehehhe ez nagy volt... szegeny schmittnek akkor nem irta meg senki a lemondasi nyilatkozatat, vagy o felulbiralta az alatala rossznak velt szoveget :)))
en a masodikra tippelek

genyamagyar 2012.04.02. 16:25:33

@Lev Menachem: Ha van dísz kommunista, akkor azt a fideszben kell keresni. Pozsgay, Kövér, Orbán, a besúgó Martonyi stb....

Egy Közülünk 2012.04.02. 16:26:23

Emberek! Ébresztő!
Neked, igen olvasó neked is tenned kell, hogy megváltozzanak a dolgok!
Nincs jobb és bal oldal, konzervatív és liberális: Csak becsületes és becstelen ezentúl a megkülönböztetés! És uralkodjon a becsület és ne a hazugság!
Ehhez viszont mindannyiunknak tennünk kell! Összefogás, kiállás!
Hogy ne egy olyan országban éljünk, ahol a becsületes emberek csak szolgák, míg a becstelenek uralkodnak!
Mindenki álljon ki az igazságért! Álljon ki a munkahelyén, a családjában, az utcán és mindenhol, mert csak így lehet! Először nekünk, neked és nekem kell változnunk és utána meg fog változni a világ is!

genyamagyar 2012.04.02. 16:26:39

@Lev Menachem: Te még azt sem tudod, hogy megfenyegették? Jesszusom! Akkor meg mi a faszt keresel itt?

Bambulka 2012.04.02. 16:26:42

Még a saját távozását sem tudta felnőtt emberhez méltóan végigvinni...nem kár érte. Remélem nem a Kövér László jön helyette, aki a szerintem legrosszabb elképzelhető lehetőség.

Mérnork 2012.04.02. 16:26:59

@Transylvanianmixedgrill: Én csak remélem hogy így tesz. Azok után ahogy Pali bácsit egy szaros iskolai bizonyítvány miatt kicsináltátok ez a minimum.

Brix 2012.04.02. 16:27:31

Orbámra kezd ráborulni a maga által épített autoriter társadalmi rendszer. A hatalom olyan mértékű koncentrációja, amit ő vezetett be, előbb-utóbb viszzaüt ,és óriási bukást eredményez. Ha Orbánnak van egy csepp esze, akkor most egy köztiszteletlen álló, kiegyensúlyozott , feddhetetlen erkölcsű köztársasági elnököt választanak, amilyen Sólyom László volt. Viszont, úgy tűnik, bosszút akar állni és valamelyik habzó szájú sameszét oda ültetni. Orbán ebben a mindenki ellen vívott háborúban vesztésre áll: hiába próbálja meg az egész államot a maga közvetlen befolyása alá vonni -úgy hogy a köztársasági elnöktől a legutolsó kórház -és iskolaigazgatóig a kegyeltjeit ülteti hatalomba-, egyre nő az elégedetlenség vele szemben. Az európai vezető országokban és az USA-ban átlátnak rajta és hiteltelen politikusnak tartják. Itthon, pedig a fokozatosan romló életszínvonal miatt ,egyre fogy a népszerűsége. Annyira, hogy Budapesten a 8 évig rosszul "kurmányzó " szocik már át is vették a vezetést. Még 2 éve van a választásokig , hogy tegyen valamit jót az országgal és ne csak háborút vívjon a társadalom különböző érdekcsoportjai és a külföld ellen

The brain 2012.04.02. 16:28:50

Mocskos patkány kommunista férgek vagytok.Ugye azt tudjátok,hogy nem ti fogtok elnököt választani hanem Orbán Viktor és a Fidesz.Ennyi.Lehet ájvékolni biboldók.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 16:29:51

@Lev Menachem:

Koncentrálj, bár megértem, hogy nehéz.
Ügyészség -> bűntett gyanúja -> elévül -> nem vizsgálják.
Te azt hazudtad, hogy 'a bíróság mondta ki hogy bűncselekményt követett el, csak elévülés miatt nem büntethető..'

Hornról tudni lehetett, hogy pufajkás volt korábban, az, milyen hülyeségekkel próbálsz terelni, lényegtelen.

A Gönczcel kapcsolatos nevetséges sunnyogásod is. (A 'mertamécsis' típusú "érvelésen" elég jól látszik, hogy a 'hazudok, de el kell terelnem a figyelmet róla' áll a hátterében.)

genyamagyar 2012.04.02. 16:29:59

@Bambulka: Jöjjön csak Kövér! Akkor nem húzzák ki a hátralévő két évet, annyi szent!

xycd 2012.04.02. 16:30:05

Bravó! A komcsi,zsidó,liberó csürhe alvilág elérte célját.
Kiváncsi lennék azokra akik a komcsi időkben ugy vizsgáztak,hogy a pártból áttszóltak,hogy ez jó elvtárs,és csak az adatait kellet beadni,és küldték neki az éretségit és a diplomát stb.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 16:31:12

@The brain:

És még le is írja a szerencsétlen, hogy Orbán kézivezérli ezt is. Csak győzd letagadni később. :))

Hohó60 2012.04.02. 16:32:33

@ChatMan:

Ha nem tudnád, az "Orbán Viktor" név ilyen módon való leírása már önmagában is bűn. Sőt! Ilyen nevű ember nem is létezik Magyarországon. Helyes megnevezése : "a Zorbán".
Amúgy a következetetésed helyes: a dinoszauruszok kipusztulásáért nyilvánvalaón a ZOrbán felel.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 16:33:08

@xycd:

Bezony. És ha megint ilyet ültet Orbán az elnöki székbe, akkor megint vizsgálódás leszen itten. Van kis esélye, az őskomcsi maradványok nagy része már fideszes. :)

Kalmár 2012.04.02. 16:34:05

@The brain: És az új elnök marad is 2017-ig! Akkor majd az új Fidesz kormány választ megint és 2024-ig nincs gond:)

Gatinho 2012.04.02. 16:34:08

"Sajnáljuk, egy 70 éves embernek nem adta meg Orbán Viktor és a Habony Árpád vezette csapat, hogy idejében és méltósággal távozzon."

Na most fogok hányni tőled!

Inkább azt sajnáld, te tetű, hogy egy 70 éves embert így meghurcoltak, miután megválasztották KE-nek. Biztos vagyok benne, hogy ugyanezzel az indokkal elsikálhatták volna a megválasztás előtt is, de nem, ide egészpályás letámadás kellett és minél nagyobb politikai botrány. Kártékony csótányok dörzsölték ezt fel, kötelet, vagy ciántablettát nekik, kinek ahogy tetszik!

moophlander 2012.04.02. 16:34:21

@genyamagyar: Jajjjj-jajjj.... ugye nem azt akarod mondani, hogy nem érted a kérdésem lényegét??? Nem biztos, hogy plagizáltak, csak eleve hazugságból, hazugságról doktoráltak! Hány éves vagy kicsi bölcsem??? :D

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 16:34:27

@Hohó60:

Köztudott, hogy Gyurcsány felel a dinoszauruszokért, az ilyen hazaáruló hazugságokkal semmire nem mész.

Lacdelo 2012.04.02. 16:34:29

@Kalmár:

Nem hallak rendesen. Legyszi bujjal ki Shit Pali seggebol! Ja, hogy odabenn meleg van.

A fideszes "...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot"

Kalmár 2012.04.02. 16:34:39

vagy csak 22-ig? mindegy is. Jó sok.

The brain 2012.04.02. 16:35:32

@milyen szép a Vértes, ó: Le is írom,ha kell többször is.Az lesz amit Orbán Viktor mond.Ennyi.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 16:35:38

@DR. Smit Pal:
Megszoptad!
Az előbb szavazták meg. 5 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett.
MUHAHAHAHAHAHAHAHAAHAHAHHAHAHAHAHAHA!!!!!!!!!!

Kalmár 2012.04.02. 16:35:56

@Lacdelo: Bocsi buzika, de azonkívűl, hogy néha pofán baszlak nem tárgyalok ilyen férgekkel.

Lacdelo 2012.04.02. 16:36:11

@Gatinho:

A fideszes ""...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot"

jani888 2012.04.02. 16:36:30

Nyilvánvaló,hogy meg kellett válni tőle.El kellett kerülni a Gyurcsány effektust.A maradásával okozott károk óriásiak lettek volna.Odaveszett volna az egyébként -hamis tisztesség-becsület-emberbarát-MAGYAR-látszat.Minél hamarabb megy ,annál kisebb az okozott kár.Így is túllőttek a célon,túl sokáig tartották.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:36:34

@Lacdelo: ja, ez kedvenc fajgyűlölőd, a kanadai ákibá uszító gyűlöletbeszéde? ;)

Bambulka 2012.04.02. 16:37:00

@genyamagyar: Ha biztos buknak vele, akkor jöjjön :-)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 16:37:19

@The brain:

Hejös, köszönjük. De a lényeg: 'nincs ditaktúra'! :)))

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:38:16

@Trejo: az már volt, hogy skiccpali moslékzabáló disznó?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 16:38:30

@Hohó60: Köszönöm.
@Gatinho: Jáj meg ne haljál már egy tetű kommunista meghurcolása miatt. Hol volt akkor a tisztessége, mikor elmeszelte a magyarok Los Angelesi szereplését? Vagy mikor elfelejtett kiállni a magyar olimpikonokét? Akkor bezzeg osztotta az észt erkölcsről, most meg sunyít, vádaskodik. Egy tetű ember aki az után lett balnaci, hogy még az MSZP is hányingert kapott tőle, és elzavarta.

Lacdelo 2012.04.02. 16:39:30

@Kalmár:

Mi a bajod a melegekkel? Mit artottak neked? Ebbol a kommnetedbol is latszik, hogy mekkora fereg vagy. En, mint hetero semmi bajom nincs veluk. Te szimplan egy seggnyalo fideszes vagy aki "...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot".

2012.04.02. 16:40:21

Milliárd százalék, hogy Schmitt is ügynök volt, nem véletlen hogy titkolják az ügynöklistát a fideszesek és ha nem mond le SP, akkor ez lett volna a következő időzített bomba. Ezt nem merték megvárni, mert vannak még érintett ügynökök a mai parlamentben is.

hoseman 2012.04.02. 16:40:22

@The brain: te gerjedsz rá mi blöki?? úgy frankón,kajakra... bizsereg ott lenn cimbora? :))

livengood 2012.04.02. 16:40:33

Lemondástól függetlenül, a lemondás előtti viselkedés azért komoly tanulságokkal szolgál. Amikor a társadalom többsége egyöntetűen ítél meg egy helyzetet, akkor egyértelműen megítélhető, hogy az ehhez viszonyuló közszereplők és a politikusok milyenek. Abból, hogy a helyzettel kapcsolatban mit mondanak, hogyan viselkednek, megtudhatjuk, hogy milyen magasabb erkölcsi szempontok vezérlik őket, milyen emberek is ők valójában. Mennyiben a társadalomnak, mennyiben a hatalomnak elkötelezettjei.

Orbán Viktor: - "A köztársasági elnök személye sérthetetlen." Ez a kijelentés számára később bár milyen erkölcsi megítélést lehetővé tesz. Akkor amikor ennyire egyértelmű valami, akkor Orbán nem azt mondja amit gondol, hanem azt ami számára az adott pillanatban a legnagyobb hasznot hajtja. Kizárólag a hatalom technikája érdekli.

Néhány jobboldali politikai elemző: Megmagyarázzák azt amit nem lehet megmagyarázni. A hatalom kiszolgálói.

Obersovszky Péter, "közmédia": "Fog perelni elnök úr?" A hatalomnak elkötelezett, saját maga lejáratásának árán is teljesíti a feladatát.

Jobboldali politikusok jelentős része: Hallgatnak, nincs véleményük. A hatalomnak elkötelezettjei, de talán nem minden áron.

Jobboldali média: Ismertetik a helyzetet. Eltérő állásponton, többnyire relativizálják, de elítélik SP plágium ügyét. A Fidesz kormány támogatói, de a hatalmat nem szolgálják ki bár milyen áron.

Stumpf András, jobboldali értelmiségiek: Egyértelműen osztja a többségi véleményt. Sem a hatalmat, sem a Fidesz kormányt nem szolgálja ki. Független, elkötelezett jobboldaliként a társadalom érdekét tartja szem előtt.

Dr. Lencsés István PhD. 2012.04.02. 16:40:39

Elviselhetetlen a dilemmám. Ha lemondok a doktori címemről, névplagizálással fognak vádolni.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:41:44

@jani888: igen, ezek az utolsó órák voltak a legkínosabbak.
Stílszerű kérdést teszek fel: vajon lesz-e annyi kilométer vastag bőr fletó arckoponyáján, hogy meg mer nyikkanni az ügyben?

Lacdelo 2012.04.02. 16:42:09

@Marcangoló Korelnök:

Ugye mennyire illik ez az idezet a Fidesz szervilis kiszolgaloira. ;)

Hohó60 2012.04.02. 16:42:29

@Brix:

"Orbán ebben a mindenki ellen vívott háborúban vesztésre áll: "

Ja. Annyira vesztésre áll, hogy pár napja a szentendrei választáson a fidesz-kdnp jelöltje már csak 46%-ot kapott, míg a maszopos valami 12-t is elért, és Esztergomban sem jött össze a Fidesz ellenes lázadás. Az LMP meg, ha minden igaz, nem tud összegyűjteni 200 ezer aláírást még nyilvánvalóan populista kérdésekben sem.
Álmodik a nyomor...

Vahakomb 2012.04.02. 16:42:52

@ruszkaszov: "... Hajrá! Itthon úgyis túl sok a pártkatona mindegyik oldalról...."

Pártkatona? Én? Na, ha ismernél személyesen, ezen a mondatodon biztosan jót röhögnél! :))

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:43:14

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: tételesen nem meszelte el a magyar olimpikonok los angelesi kalandját, de nem is állt ki az érdekükben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.02. 16:43:54

Áh, nekem melóban mondta a portás. Hát, most mondjam, hogy örülök? Káröröm lenne. Inkább csak így van rendjén a dolog. Tényleg korábban kellett volna ezt.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 16:43:58

@xycd:
"Bravó! A komcsi,zsidó,liberó csürhe alvilág elérte célját.
Kiváncsi lennék azokra akik a komcsi időkben ugy vizsgáztak,hogy a pártból áttszóltak,hogy ez jó elvtárs,és csak az adatait kellet beadni,és küldték neki az éretségit és a diplomát stb."

SP ugyanígy szerezte a doktorit. Átszóltak, hogy ez jó elvtárs.
Tehát akkor SP is a komcsi, zsidó, liberó csürha alvilághoz tartozik. Beszoptad narancsbuzi.

szarkafarka 2012.04.02. 16:46:09

H.(mint HAZUDOS) Virslis Kovacsot allamfönek de SZANYIkapitany is szobajöhet...

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:46:17

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme: "FideSS" - na, ez a humortalan ótvarkodás pl. nem visz benneteket közelebb a népszerűséghez...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2012.04.02. 16:46:24

Az autizmus világnapja alkalmából üdvözöljük a kretén narancsszektásokat, akik 210/140-es vérnyomással bizonygatják, hogy a fletó az szemeket lövetett ki, és biza az nagyobb szarházi volt mint a hazatollah'. Mert ugye ezek aztán érvek. Sőt mi több -ahogy a lencsilány írná-, TÉNY-el. Azt sajnos egyik hokigyuri sem érti meg, hogy senki nem beszélt se ezen a blogon, se máshol arról, hogy fletó aranyember volt. De sebaj. Szeretem amikor az index címlapján van egy vastagbőrös bejegyzés, és rajzanak a narihomik. Nyomjátok még, teszek alá zenét. :D

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 16:46:46

@Gatinho:
Aki a fidesz kurvájának áll, ne csodálkozzon, ha az ellenzék megbassza. He-he-he-he!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 16:48:29

@Marcangoló Korelnök: Azon lehet vitatkozni, hogy mennyi volt a szerepe, de ő volt a MOB főtitkár, érdekes akkor nem harcolt ennyire a becsületéért. Szemét egy ember, mint a gazdája.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:50:15

@Lacdelo: "En, mint hetero - na neeeeee... Ez most komoly, vagy csak ugratsz bennünket? Szerinted kellett az "en" után vessző? Vagy elnöknek jelentkezel???

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:51:25

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: ha ezt a "gazdázást" mint jellegzetesen rákosista-révaista stílfordulatot kivesszük az értékelésből, egyet is értek.

Secnir 2012.04.02. 16:52:41

@xycd:
"Kiváncsi lennék azokra akik a komcsi időkben ugy vizsgáztak,hogy a pártból áttszóltak,hogy ez jó elvtárs,és csak az adatait kellet beadni,és küldték neki az éretségit és a diplomát stb. "

kérlek. Schmitt Pál.

szarkafarka 2012.04.02. 16:53:46

@xycd:Pedig vannak paran ilyenek akik "atszolasra" kaptak meg a papirokat es meg doktorit sem kellett irni hozza, megkapargatnam ezeket is!!!!!!!

IdomitottFoka 2012.04.02. 16:53:55

@The brain: Ajvé!

Te hol olvastad amúgy, hogy itt az a probléma, hogy KE-t országgyűlési többséggel választják. Amúgy a biboldózó főnök (Vona) pont azt akarja, hogy közvetlenül válasszuk. Vagy esetleg független zsidózó vagy?

The brain 2012.04.02. 16:55:24

@hoseman: Na ide figyelj te patkány kis féreg.Nekem ne blökizzél mert letépem a hátad és lehugyozom a gerinced.Ja mondjuk te gerinctelen vagy.Megnyugodni féreg!

no successful 2012.04.02. 16:55:48

@Trejo:
"Ez a reakció várható volt, palya bá a droid legendárium szent mártírjává vált, a fidesznyikek kőbe fogják vésni lemondásának minden bötűjét. Hiszen ő egyébként is olimpiai bajnok! "

Hát nem tudom. Mindenesetre Pali bácsiból könnyebben lehetne mártírt faragni, mint a ti GY F-etekből.

Tell Vilmos 2012.04.02. 16:56:00

Oké, ezen túl vagyunk! De ki jön utána? Kapunk egy újabb aláírógépet, egy újabb pártkatonát!

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:56:14

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: nem. De a "gazdázás" stilárisan akkor is a legmocskosabb bolsevizmus. Gondolom, ebben egyetértünk.

indapass90210 2012.04.02. 16:57:04

Az kiderült már, hogy mit keres oszkópéter a vizerben?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 16:57:25

@The brain: Megjött a balnaci értelmiség. A neoKISZ-től kapod a fizut, vagy személyesen Viktortól?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 16:58:18

@Marcangoló Korelnök: Rendben elnézést. Megyek megkövezem magam.
Attól még mind a kettő sz*r alak. :D

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:58:31

@The brain: ezt túl feltűnően szívtad... mellre... meg... máshová...

Lacdelo 2012.04.02. 16:58:36

@Marcangoló Korelnök:

Mar te is Plagibaval gunyolodsz? :D

Csak nehogy a tobbi fideszes megtudja, mert megszexelnek. :(

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 16:59:46

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: attól, hogy megkövezed magad, még ocsmány stílfordulatot alkalmaztál, különben egyetértettünk - és a belátásodat is köszönöm.

no successful 2012.04.02. 17:00:10

@OranzsDzsúz:
"Kiváncsi lennék azokra akik a komcsi időkben ugy vizsgáztak,hogy a pártból áttszóltak,hogy ez jó elvtárs,és csak az adatait kellet beadni,és küldték neki az éretségit és a diplomát stb."

Vannak bőven nyugi bele. Azért azt megnézném, hogy pl. a szocik közül hányan tudnák ellenőrzött körülmények között megismételni a doktorijukat.

Lacdelo 2012.04.02. 17:00:23

@Marcangoló Korelnök:

Marcangoló Korelnök a "...legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot".

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:01:34

@no successful: tény, ami tény, D-209 és Gyurcsány nem mondtak le, pedig előbbi Tamás, utóbbit a még nála is agykonténerebb Hajós szólította fel lemondásra.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:01:47

@Marcangoló Korelnök: Mást nem nagyon tudok csinál, esetleg hazudozhatok tovább mint ami menő ebben az országban egyes rétegek között.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 17:02:10

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Jah, itt van mindegyik fideszkurva. És sírnak mint a fürdős kurva.
Beszarás, hogy a sosemhazudtam ember, a pártja és agymosott talpnyalói ekkora elánnal mosdatnak egy BIZONYÍTOTTAN hazug-csaló-tolvajt. :-))

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:02:31

@Dövan: előhúztad már a kiflicsücsköt Selmeczi szájából? Már nagyon várjuk, blöki.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 17:02:40

@Marcangoló Korelnök:
Népszerűség? Nézd, ha én népszerű akarnék lenni, lecsapnám Kannácskát, aztán felfújatnám a melleim és magam állnék a helyére.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.02. 17:03:23

Ideiglenesen beugrik a szerepbe Kötéllaci. Ez is egy jó döntés... ;)

"csak egyszerűn a köztársaság elnöke."
Nem. Az új elnöknek is aláírógépnek kell lennie. Ezt kívánja tőle népünk Bölcs Vezére! :(

indapass90210 2012.04.02. 17:04:04

@Marcangoló Korelnök: Selmeczit nem bántjuk! Ő sérthetetlen! Hiszen megvédte a nyugdíjunkat!

tudi 2012.04.02. 17:04:08

Lemondott kész, már korábban meg kellett volna tennie, mikor a botrány kirobbant.

Lev Menachem 2012.04.02. 17:04:08

@milyen szép a Vértes, ó:

"Az állam kárára törvénysértés útján gazdagodott Gyurcsány Ferenc cége a Legfőbb Ügyészség szerint. A testület megváltoztatta korábbi határozatát a Szalay utcai, korábbi állami ingatlanok ügyében, és különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúját állapította meg.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégei tevékenységét illetően már két ügyben állapított meg a nyomozó hatóság bűncselekmény gyanúját. A Nomentana Kft. esetében közokirat-hamisítás gyanúja miatt, amely bűncselekmény büntethetősége 2005. december 20-án elévült."

Tudom nagyon nehéz , de segítek:

Ügyészség -> bűntett gyanúja -> vizsgálják -> megállapítják a törvénysértést -> elévül -> nem indítanak bírósági eljárást

volt egy napnál világosabb ügy, az ügyészség megállapította hogy bűncselekmény történt, nyilván a bíróságnak kellett volna kimondania hogy ki felelős, de nem jutott bírósági szakaszba az ügy, így ítélet sem születhetett (ezt már egyszer korrigáltam, nem tehetek róla ha ennyire lassú felfogású vagy, ha meg szerinted egy elírás, amit korrigáltam = hazugság, akkor biz a jó k anyád)

de minden lap leírta akkor hogy fletóék loptak az államtól, érdekes mód fletó nem perelte a lapokat, mert akkor bíróság megvizsgálta volna az ügyet, és kimondta volna az egyértelmű tényt, hogy bűncselekmények sorozatával károsították meg az államot.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:04:52

@Lacdelo: na, na, blöki, ne téveszd össze a Fideszt a Vas megyei szocialistákkal. Ez méltatlan lenne hozzád, akit az eszéért szeretünk a blogvilágban.

Mérges 1234 2012.04.02. 17:06:40

KIS FIGYELMET KKÉREK!

Schmitt Pál lemondott, s bár nem a legszebben, nem a legméltóbb körülmények között tette, mégi elindított valami apró megtisztulási folyamatot.

Arra kérek mindenkit, hogy ne rúgozzon ezen tovább, elment lemondott, megtört, s talán a Orbán Viktor is tanult belőle.

Meg kellene kezdeni a kiegyezést, jobb és bal oldal közötti békét, letenni a fegyvert mert mióta nemzet harcban áll, évről évre rosszabúl élünk. Magyar esik magyarnak. Kitűnő alkalom lenne, hogy végre ésszerű alapon és ne vallási meggyőződésből ítéljünk.

Kérek mindekit, hogy legyünk visszafogottak, és porbáljuk meg valóban újraépíteni az orszgot a bizalmat. Ehhez természetesen a baloldalnak is önmérsékletet kell gyakorolnia, hiszen bár Pál hibázott, a szemünkbe hazudott, mégis lemondott.

Itt az deje a visszafogott normlis párbeszédnek, mert nem akarunk többé háborúban élő országban élni.

JÓ LENNE HA EZT VIKTOR IS MEGHALLANÁ......

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 17:06:44

@szarkafarka:
"Pedig vannak paran ilyenek akik "atszolasra" kaptak meg a papirokat es meg doktorit sem kellett irni hozza, megkapargatnam ezeket is!!!!!!!"

Rajta kapargasd. Hidd el a VB leközölné ezeket is. Nem bulvárkacsázna ahogy a papgájpetikétek.

indapass90210 2012.04.02. 17:06:52

Nekem már csak egy kérdésem van mára:

Azt, hogy pina, írta már valaki?

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:08:03

@Lacdelo: áruld el, te magad is fajgyűlölő vagy-e, mint bálványod, ákibá. ;)

Ironfist 2012.04.02. 17:08:34

@Enrico72:
"Nektek egy érdeketek van, hogy keresztbe tegyetek ahol csak esélyt láttok rá. Felfordul a gyomrom."

Fidesznek keresztbe = erkölcsösen kiállni az igazságért, és próbálni a magyar nép érdekvédelméért. Jogos, ettől neked, mint gusztustalan fideszbérenc féregnek valóban felfordulhat a gyomrod. Pöcs.

@immortalis:
"Ki lesz a jövőben az aláíró-majom?"

Ki lenne? 30 napig Kövér, aztán megválasztják a Kerényit, ha ő sem lesz jó, Orbán nagy kegyesen elvállalja, persze miután hoznak egy törvényt, hogy egyszerre lehet miniszterelnök, és közt. elnök is.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:08:57

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme: természetesen nem nemes személyed népszerűségéről igyot reccs. az veszett fejsze.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:10:16

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: ha nem, nem, jó mulatást. Azt mondják, ha nagyobb darabokkal csinálod, nem tart olyan soká.

Mérges 1234 2012.04.02. 17:10:19

@Dövan:

PINA, sőt 2 PINA, azaz ez már 3, ok legyen !PINA

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 17:10:48

@no successful:
"Azért azt megnézném, hogy pl. a szocik közül hányan tudnák ellenőrzött körülmények között megismételni a doktorijukat. "

Rajta, nézzed. Hidd el a VB közölné. Nem bulvárkacsázna, mint a seggszájjárató petike.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:11:20

@Dövan: hát ha így alakult, akkor nincs más hátra, rugdald egy kicsit Vásárhelyi Máriát a lámpaernyőbotrányért.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:11:38

@Lev Menachem:

Rendben, ha "elírás volt, és javítottad", akkor nem volt hazugság, nem vettem észre a "javítást". Amúgy nem volt elírás ugyebár, csak időközben utánanéztél. :)

Az ügyészségi javaslatok mindentől függetlenül (még) nem minősülnek ítéletnek, még akkor sem, ha 'mindenki számára nyilvánvaló'.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:13:00

@Doubledecker: Én benne, vagyok, főleg úgy, hogy semmi bajom nincs sem a jobb sem a bal oldallal. Ez egyetlen réteg akikekkel hadban állok azok a tetves komcsik (ma MSZP/FIDESZ). Békét szeretnének? Felőlem rendben, végleg visszavonulnak valami vidéki házba és soha többé nem hallunk róluk. Persze nem veszik komolyan addig ezt a dolgot még a csöcselék fel nem küldi őket egy lámpavasra pinata-nak.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:14:08

@Doubledecker: figyeld meg, ezért két percen belül náci fityiSSdroid birka leszel Orbán hátsó felében, fizetésért.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 17:14:47

@Marcangoló Korelnök:
Oké, tudom, hogy nem a személyes népszerűségemre értetted, de minden szentnek maga felé hajlik... :-)

Mateahos 2012.04.02. 17:15:23

Az a gond, hogy ti sem értitek....

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:16:19

@Marcangoló Korelnök:

Van valami furcsa abban, ha valaki, aki szerint az, ha szolgai viselkedést 'gazdázással' minősítenek, mocskos bolsevizmus (na ez meg hogy jött össze?!), lelkesen 'blöki'-zik. Dehát bizonyos körökben az elvek csak másokra érvényesek, nemdebár? :)

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 17:16:55

@Dövan:

Ejnye, hogy beszélhet így az úr egy ilyen finom hölgy előtt, mint amilyen én volnék? :-O

Mérges 1234 2012.04.02. 17:18:10

@Marcangoló Korelnök:

Nagy baj lenne, mert én linerálisnak vallom magam. De látom béke kell, kiegyezés, a normélis értékek mentén, persze ehhez Viktornak, Mesterházynak, Gyurcsánynak el kell bújni. Talán még Vonának is, itt az ideje a valódi rendszerváltásnak.

És csak azt mondom, hogy nekünk "balllibeknek" is kezdeményeznünk kell a megbékélsét. Tudom a háborút Viktor kezdte, de múszáj megbékélni, mert erre rámegy az ország.

Kérdés Viktor keményít vagy puhít ezútán?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:18:53

@Marcangoló Korelnök: "ha nem, nem, jó mulatást."
Ő, mi bajod van? Álljak be a balnaci táborba, hogy elnyerjem bűnbocsánatod?

tiger69 2012.04.02. 17:19:26

Majd találnak egy másik gerinctelent...

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:19:51

@milyen szép a Vértes, ó: mi a baj a kedveskedő "blöki" megszólítással? A gazdázásban az a bolsevizmus (mint a kor tanulmányozója és doktora éppen tudhatom), hogy ezt Révai József és Károlyi Mihály használták előszeretettel, Lenin és Sztálin írásműveinek nyomdokán. Gondolj pl. arra, hogy a "plutokrata" kifejezést a nácik nyomatták.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:23:08

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: erre érzékeny vagyok. Kérlek, ha nem tréfából írtad, konkretizáld.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 17:23:18

@Doubledecker:
"Arra kérek mindenkit, hogy ne rúgozzon ezen tovább, elment lemondott, megtört, s talán a Orbán Viktor is tanult belőle. "

Nem tört meg, és nem tanultak belőle. Elég csak meghallgatni amit a kötelel kövér mondott az ellenzékről, miután a csaló-hazug-tolvaj befejezte a lemondó beszédnek nevezett acsarkodását.

is 2012.04.02. 17:24:22

@xycd: Tényleg el kellene dönteni, hogy most akkor a te komcsid,a kinek átszóltak, hogy jó elvtárs, és legyen meg egy hónap alatt a doktorija, is komcsi csürhe, vagy nem tett, hanem pofa alapján csürhézal itt.

gerincet már nem is említek, azon te már láthatóan túlvagy.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:24:56

@Marcangoló Korelnök: Elégé ki magyarázás szaga van annak amit írtál. Konkrétan csak leheletnyi különbség van, te meg felnagyítod, hogy igazad legyen. Személyes meglátás.

Azért remélem nem veszítem el bűnbocsánatot, nem akarok megint kövezni menni. :D

szarkafarka 2012.04.02. 17:25:31

@OranzsDzsúz: ne felj, meg fogjak kapargatni es akkor lesz nagy siras-rivas az összes szadeszes partkadernak....

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:26:49

@Marcangoló Korelnök:

Attól, hogy ún. bolsevisták használtak kifejezéseket, attól még nem váltak e kifejezések ún. bolsevistává. Vagy jaj, jaj, mégis?! Á, fenesetudjaezt. (A szolgai viselkedésnek viszonylag magától adódó gúnyolása a 'gazdára'-utalás.)

Jahogyazkedveskedő. Akkor semmi.

Martian (törölt) 2012.04.02. 17:27:45

"Lemondott a cselszövő,
Nem dúl a rút viszály,
Országunk élni fog,
Mert Viktor nagy király."

(...vagy nem :))))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:27:58

@szarkafarka: Szerintem tusolva lesz, nehogy megtudjunk rossz dolgokat a kedves balnacikról. Láttuk már ezt ügynöktörvénnyel, de reméljük nem lesz igazam, csak nehezen hihető, hogy feldobják a saját elvtársaikat.

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.02. 17:28:13

Nesztek, ti gyűlölködő acsarkodók, bár szokásotok szerint ezt is le fogjátok hurrogni:

Schmitt Pál lemondott. A lemondás ténye ellenére nem önszántából tette. Schmitt Pált a törvény által biztosított jogköreinek alkalmazása miatt távolították el hivatalából. Eltávolításának oka, hogy annak alkotmányellenessége miatt nem engedett át egy törvényt, amit az Orbán-kormány kétharmados többségével még a nyár előtt keresztül akar vinni. Ez a törvény - mely nem lett nyilvánosságra hozva - kimondja, hogy az alkotmány eltörlésére, illetve a kormány megdöntésére irányuló fegyveres lázadás esetén a magyar honvédség valamennyi jogosultságát biztosító törvény hatályát veszti, és az alkotmányos rend helyreállításának jogát parancsnoki szinten az olasz haderő kapja meg.

Ennek célja az Európai Unió területi egységének megőrzése. Schmitt Pál azok közé tartozik, akik valóban a demokrácia hívei, és ellenzik Brüsszel egyre inkább felszínre törő diktatórikus törekvéseit. A közelmúltban több uniós tisztviselő is lemondott emiatt, Schmitt esetében pedig a köztársasági elnöki pozíciójából adódó jogosultság jelentette a problémát. A rendeleti úton születő törvény az ellenzék tudta nélkül, zárt ajtók mögött jött létre. Az új köztársasági elnök várhatóan olyan személy lesz, aki nem fogja visszadobni a tervezetet.

Ennyi!!!!!

vircsaft gizi 2012.04.02. 17:28:14

@is: nem te voltál az, aki amikor Darvas Iván lemaradt a hídfestményről, a mandinerre rögtön beírtál, hogy mocskos férgek, ezt is elértétek az Orbánotokkal, még Iván bá't is cenzúrázzátok?:))) Hihi

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:29:45

@milyen szép a Vértes, ó: nem ennyire egyszerű a helyzet. A bolsevisták is alkalmazták a "nyúlpaprikás" kifejezést, csakhogy az önmagában nem ocsmány. A "gazdázás" az. És igy már vonás a kommunista jellemen. Mint ahogy a "plutokratázás" náci jellemvonás.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:30:39

A blöki és a gazda szó által keltett pejoratív minősítésben. Szerintem nincs akkor különbség mint te látod, csak próbálod felnagyítani, hogy igazad legyen. Lehet nincs igazam, de attól még így látom.

vircsaft gizi 2012.04.02. 17:31:28

@kitiltottakmindenhonnan: :)))
Valahogy nem illik be a profiljába...

"Sosem zavart sok vizet
Schmitt úgy hódított meg újabb és újabb csúcsokat egész életében, hogy az adott rendszereket működtette, kedves arcot vágott hozzájuk, lojális maradt. Nem újítóként, lánglelkű vizionáriusként tört előre, a karriert és a sikert inkább önmagáért szerette. Nem okozott sehol sem zavart, nem akarta ráerőltetni nagy terveit senkire, igyekezett mindig mindenkivel jóban lenni, és élvezni az életet. Vidám világfi volt, a nők, a motorozás, a zongorázás, a fogadások világa volt az övé, a kedélyes diplomácia. Soha semmilyen pozíciójában nem támadt meg látványosan senkit, inkább simulékonysággal és kedélyességgel építette szívósan a karrierjét, mindig önmagáért, és nem valaki ellenében. Ha megtámadták, akkor utólag igyekezett kibékülni ellenlábasaival."

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.02. 17:31:30

megnéztem még 1x.

Azt mondja, hogy ezután nem tudja megjeleníteni a nemzte egységét, merthogy megosztja az országot a plágium üggyel.

nem érti, még mindig nem érti.
Ezzel pont, hogy összerántotta az országot, jobb és baloldali értelmiség, szavazók pártok mind mind egyetértettek, hogy mennie kell...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:31:52

@Marcangoló Korelnök: A plutokrata szót mai napig használják, pl az USA-ban a demokraták, nem hinném, hogy ők akkora nácik lennének.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:32:20

@vircsaft gizi: de. Ő volt az. Hiába magyaráztuk neki, hogy a családnak volt kínos a szelíd, tehetséges, de mégiscsak spicli Darvas közszemlére tétele.

Marcellusca 2012.04.02. 17:32:41

Csak most értesültem a HÍRről. :)

HURRÁÁÁÁÁ!!!

Erre inni kell! :D

vircsaft gizi 2012.04.02. 17:32:41

@Marcangoló Korelnök: kicsa az avatarod, melyik felvilágosult..?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:33:04

@Marcangoló Korelnök: "A blöki és a gazda szó által keltett..." Ezt neked szántam, csak lemaradt a neved.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:33:54

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: nem túl biztató, ha egy tévtanodat azzal véded, hogy nem biztos az igazsága, te viszont hiszel benne.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:34:14

@Marcangoló Korelnök:

Tehát csak bizonyos kifejezések minősülnek 'bolsevistának'. Te döntöd el, mikor melyik, gondolom. De ez van, mától csak körülírva lehet gúnyolni a szolgai viselkedést. (A 'plutokratázás' meg náci. Jaj.)

szarkafarka 2012.04.02. 17:35:40

Egy szonak is szaz a vege, lemondott (vagy lemondattak) DE...DE...DE a ti FLETOtokat hat loval sem lehetett lemondatni mikor össze vissza hazudozott (es hogy magatol lemondott volna ahhoz nem volt gerince mert ragaszkodott a HATALOMHOZ mint koldus a kalacshoz es meg mindig visszalopakodna a hatso ajton ha engednek), no ez a kulönbseg....

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:36:04

@vircsaft gizi: gyermek, gondolkozz. M.Arcangelo Corel...

Secnir 2012.04.02. 17:37:10

olvasom, ki lehet SP utódja. és felmerült Tőkés neve is.
na az szép.
román-magyar állampolgár (magyar megvan, tehát lehet KE)
elmúlt 35? igen (lehet KE)
tud írni? igen

hááááát
én azt mondom, ha egy román református pap lesz a KE, én pakolok.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:37:39

@Marcangoló Korelnök: Az lehet, csak én korrekt vagyok, és nem hazudozok, lehet problémás attól még így gondolom, ha nem tetszik ne reagálj. :D

Irkutszk 2012.04.02. 17:38:44

@ComLo: "Azzal a résszel mélyen egyetértek hogy miért kellett vele ezt végigcsinálni? Egy őszinte beismerés sokat segített volna."

Szerintem az segített volna a legtöbbet, ha esetleg nem plagizál anno dazu.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:38:44

@milyen szép a Vértes, ó: nem én. De azt már csak nem hiszed, legalábbis remélem, hogy a világ összes kifejezése bolsevik, és a tévét is a Párt fedezte fel? :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:39:15

@Marcangoló Korelnök: Mért ne használnák? Attól nem leszel náci, ha használod az árja szót.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:41:27

@szarkafarka: Anyám borogass...

-Ég a parlament, ég a parlament...
-De legalább a fleto is bent ég!
-Akkor had égjen.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:41:49

@Marcangoló Korelnök:

Őőő, mielőtt nagyon belekavarodnál, nem én fejlesztettem ki a 'bolsevik kifejezések' elméletét.

Apropó, a 'blöki'-zés a bizonyos körök által lelkesen használt 'láncos kutya'-kifejezés finomítása, ugye?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:43:31

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Max. rasszista, szövegkörnyezettől függően.
@Marcangoló Korelnök: Szóval te bármit bármikor kijelentesz abban 100%-ig biztos vagy, egy kicsi esélye sincs annak, hogy tévedsz?

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.02. 17:44:01

@sterimar: mivel ugye nem Schmitt a leghatalmasabb, ő ugye csak egy korlátozott király, míg GYF vezérpozícióban tündökölt, ezért csak feles győzelem: SP vs. GYF 0,5:0. mondjuk aztán bazze, én meg gyorsabban futok, mint Iz Kamakawiwo'ole.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:44:42

@szarkafarka:

Lehet, hogy a gyurcsányi hazugságok mellé Orbán nagyjából állandó hazudozását kellene állítani?

Amúgy Schmitt még mindig tagad mindent, még azt is, amit "tegnap mondott".

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:46:45

@milyen szép a Vértes, ó: igazán? Akkor nem használom többé. Csak most még egyszer, utoljára, blökikém.

nu pagagyí 2012.04.02. 17:47:10

@kitiltottakmindenhonnan: Látom, bemagoltad Lézer Jani útmutatóját. Schmitt természetesen rosszul végezte munkáját, nem testesítette meg az "ország egységét". Nyilvánvalóan alkotmánysértő törvényeket is gondolkodás nélkül aláírt, amiket az AB élből érvénytelenített (egyházi törvény, média törvény stb. Csak saját pártját képviselte. A zemberek zembere elfelejtkezett a törvények kárvalottairól, az ország többségéről. Ezek azonban csak emberi minőségére vetnek fényt.

Mennie nem ezért kellett, hanem azért mert hazudott. Hazudott arról, hogy volt önálló gondolata disszertáció íráskor. A tudomány mondta ki az ítéletet, mely szerint nem volt. Így azoknak az embereknek a száma, akiket ezekután megtestesíthetett volna, vészesen lefogyott. Maradtak volna a csalók és a notórius hazudozók. Ezt már a jobb érzésű fideszesek sem vállalták be.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:47:16

@Marcangoló Korelnök: Szóval szerinted, ha ma bárki ki meri mondani, hogy zsidóbérenc, az egyenlő lesz a nácival, még a szöveg környezetet sem vizsgáljuk?
Másfelől te nem egy súlycsoportot alkalmazol.
árja=gazda
zsidóbérenc=hanyatló imperialista kapitalista nyugat.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.04.02. 17:47:56

@Alamio: csak a történelmi hűség kedvéért: horngyuláról közismert volt karhatalmista múltja bőven miniszterelnöksége előtt is, ha másért nem, mert ő maga írta meg a Cölöpök című könyvében, ami kilencvenegy-kettő környékén jelent meg.

Csak, hogy ragaszkodjunk a Lencsés István által annyira megkövetelt tényekhez. ;)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:48:05

@Marcangoló Korelnök:

Még egyszer, naAa.

Engem nem zavar, még mielőtt, csak szórakoztat az elvek "következetes használata". ;-)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:48:49

@Marcangoló Korelnök: Én fent tartom a jogot, hogy tévedek, hisz nem tartom magam tökéletesnek így tévedhetek. Ezért írtam amit írtam, ha nem tetszik az nem az én problémám.

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 17:49:14

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: ez a te megítélésed. Az árja egy sértő és tudománytalan szó, a gazdázás viszont velejéig ocsmány.

Marcellusca 2012.04.02. 17:49:49

Óóóó, báááázzz, látom címlap. :(((

Kalmár 2012.04.02. 17:51:19

Az fáj nektek mindösszesen, hogy találtatok végre egy gumicsontot, amit védhetőnek gondoltatok, erre most kiverték a habzó szátokból és még kaptatok egy pedagógiai kokit és sallert a becsület dolgából. Ez van.

Mateahos 2012.04.02. 17:53:20

Nincs csoda.Fletó 2006-ban nem mondott le.Ja, hogy jaaaaaaaaaaaaaaa.ühüm

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:54:24

@Marcangoló Korelnök: Ez már viszont szubjektív nézőpont, számomra a gazda kevésbé sértő szó. Használták a rabszolgák, még a Gyűrűk urában is benne volt. Az árja kifejezés általában egyenlő szokott lenni a felsőbbrendűség érzéssel, viszonylag erősebb nárcisztikus személyiséggel rendelkezők szokták használni. A gazda meg két személy közötti alá-felé rendeltséget tükröz, mely szót nem csak a kommunisták használnak, több ezer évvel előttük is használták, csak más nyelven.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:54:26

@Marcangoló Korelnök:

Az 'árja' nem feltétlenül sértő, vagy tudománytalan (bár ki tudja, ezzel a kérdéssel kapcsolatban miket tudnál kihozni, ha hagynánk), a gazdázást meg tarthatod ocsmánynak, csak a nevetséges bolsevikozást feledhetnéd. Arra vonatkozóan meg adhatnál tippeket, hogyan kell gúnyolni X szolgai viselkedésének irányítóit.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 17:56:48

@Kalmár:

Becsület? Az úgy megvan, hogy Schmitt még mindig nem ismerte el még a közelmúlt hazugságait sem? Vagy azt, hogy gond lenne a csalásával.

Ja, elnézést, "fideszes becsület".

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:57:43

@Kalmár: Ha nem tűnt volna fel ti harcoltok habzó szájjal, mert kiderült ugyan olyan tetves komcsik vagytok mint az MSZP, ezért köpködtök most mindenre. Rohadtul nem bírjátok elviselni, hogy ebben az esetben nem volt igazatok.

venszivar 2012.04.02. 17:59:09

Ó, az a félkegyelmű csaló, seggnyaló., piás, kopirgép, aláíró robi..................., mit fog magával csinálni ?!? :))) talán ássa el magát ! legyen NAGY KUSSBA !!! ő az áldozat................ :DDD

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 17:59:50

@milyen szép a Vértes, ó: Talán a bábos, az nem tudom ebben az értelemben mennyire pejoratív.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.02. 18:00:06

@xycd: ez Schmitt Pál. mármint a komcsi, párttal a háta mögött vizsgázó, magasra kapaszkodott. egyébként sportoló. az olimpiai cím meg nem Nobel-díj, szép meg csuda, de olimpiai címtől nem lesz valaki sem nagy államférfi, sem kiváló sportdiplomata, sem jó ember, sem igaz ember, sem okos ember, de még jó edző sem. persze mindre megvan a lehetősége, ugyanúgy ahogy mindenki másnak. jó edző vagy épp jó sportdiplomata persze nagyobb valószínűséggel lesz, Palinknak emezek sem sikerültek. a vívósportunk sosem látott válságban, az olimpiai sikersportágaink agonizálnak, sportdiplomácia nyomásgyakorlási képességünk a negatív tartományba húz (EB rendezés, doppingbotrány, éremvisszavételek, de még egy szar U17-es EB-re sem tudunk kijutni amellett sem, hogy a pályán elért eredmények alapján kijutottunk...stb.). ennyi erővel Kokó is lehetett volna közt. elnök, ő is olimpiai bajnok, meg legalább komcsi se volt, maximum narancskomcsi.
na ezzel van itt a baj, nem a sosem volt liberálisokkal. illetve persze voltak itt liberálisok, pl. Deák Ferenc, csak ugye nem mostanában.
a komcsi az pedig minden jelenlegi párt jelzője lehet, van választék is hruscsovitól chavezistán át gorbacsovistáig, no meg persze vannak itt magukat kéthlystának tekintő titokmarosánisták meg szimpla kádáristák, rákosisták, grószisták, egy kevés a leghülyébb kunistából, komcsizó sztálinisták, andropovista gumitalpúak, meg mindenféle más baromarcú. ja, persze mind tagadja, de ne tévesszen meg.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 18:00:38

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ugyanolyan? Meg a 70-es évek emeszempéje is irigykedne, a ma vicces gittegylet emeszpéjét meg értelmetlen belekeverni.

Boka1 2012.04.02. 18:01:09

állitòlag nagy balhé volt a fideszen belül tegnap és ma reggel is. Nekik is ciki volt. Mindegy. Scmitt Pááá!

shwarcz bácsi 2012.04.02. 18:01:48

komolyan azt hiszi vki hogy változni fog bármi is? elképesztő ez a naivitás az emberek részéről..
ezt a szar szinjátékot ami itt ment heteken keresztül...

Marcangoló Korelnök 2012.04.02. 18:02:39

@milyen szép a Vértes, ó: gúnyolni? Francia esprit, görög sal atticus. Enélkül csak sivár gyűlölködés. És annak külön örülök, hogy belőled, "demokratából" kibukott: az nyilváníthat véleményt, akinek megengeditek.

Pinka-Panka 2012.04.02. 18:02:41

@Doubledecker: de aranyos és naiv is egyben:) nem gondolod, hogy vége lehet ennek az eszement gyűlöletnek, ami itt folyik...Elképedve látom a sok acsarkodást, reméelm még egy-két nap és elül a vihar...

shwarcz bácsi 2012.04.02. 18:03:40

"A Schmitt Páltól jobbra álló utódjától pedig reméljük, hogy ő nem akar a Nemzet Tolla, a Törvényhozás Motorja, az Emberek Embere lenni, csak egyszerűn a köztársaság elnöke. "

azért ez egy igen bájos feltételezés...

Kalmár 2012.04.02. 18:04:47

@milyen szép a Vértes, ó: Nem meglepő, hogy nem érted. Bár ha értenéd, akkor talán nem csodálkoznál a kétharmadon sem. Sőt, talán az is megvilágosodna, hogy miért vezet még mindig, sőt az utóbbi időbenegyre jobban a Fidesz.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:05:25

@milyen szép a Vértes, ó: Azért ne mosdassuk az MSZP-t, nem egy kedves szervezet, eltakarodhatna a FIDESz-el együtt, tettek már eleget mind a ketten.

"biztos használta Lenin valamelyik ismerőse"
Én elnézést kértem tőle, hogy olyan szót használtam mely sérti. Innentől kezdve játszhatjuk a ki, hogy értelmez egy szót, ezért van igaza játékot.
Én nem tartom komcsinak, mint fentebb írtam, de ha őt ennyire zavarja én nem bánom, vesztettek ma eleget, földön fekvőbe meg keveset rúgunk, kivéve ha tetves komcsi. :D

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 18:07:13

@kitiltottakmindenhonnan:
Woooow! Tudsz még pár ilyen "nem lett nyilvánosságra hozva " törvényről?

Kalmár 2012.04.02. 18:08:32

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Miben nem volt igazunk? Ilyen kérdés fel sem merült.
A Fidesz, az alkotmányt tiszteletben tartva, nem ugrott neki, hanem tisztességes módon megvárta, hogy hazaérjen és döntsön.
Ilyen egyszerű.
Itt a blogokon a legtöbb kommentelő, így én is, azt mondtuk, hogy le kell mondjon.
Ezt is tette.
Miben volt igazad??

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 18:08:59

@Marcangoló Korelnök:

Az eddigi zavart produkció alapján nem csodálkozom, hogy ilyen hülyeségeket is sikerül összehoznod, de -- csak a vidámság kedvéért -- el tudnád mondani, hol szerepelt bármi arról, hogy 'az nyilváníthat véleményt, akinek megengedjük'? Oké, a bolsevikozás, illetve kertészákosozás után várható volt, hogy ilyesmi jön (nincs túl sok "kötelező elem", lássuk be), de azért kiváncsi vagyok, találtál-e bármit, amibe bele tudod magadnak magyarázni -- vagy hogy egyáltalán szükséged van-e erre.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 18:09:39

@szarkafarka:
Én nem sírok. Azt te és az összes többi ideszakadt fideszkurva teszi egy BIZONYÍTOTTAN csaló-hazug-tolvaj plagizátor ex-álamfő után.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 18:10:43

@Kalmár:

Ügyes, tessék, ez egy kockacukor.

Arról valahogy nem írtál, hogy milyen "becsület" az, amikor a csaló azért mond le, mert őt ártatlanul támadják a csúnya ellenségek.

Kalmár 2012.04.02. 18:11:02

@kitiltottakmindenhonnan: Hogy te milyen gyerekesen ostoba vagy!!
Nem csodálnám, ha még a tizenéves lennél......
A felnőttek nem esznek meg ilyen zöldségeket! Még a balliberók sem.
Futás vissza az oviba, kis szaros.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.02. 18:13:00

@Kalmár: pl. abban, hogy jobboldalinak tartjátok magatokat aztán tapsikolva államosítotok meg különadóztattok.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 18:15:22

@Kalmár:

Mi zárul le? Ma esetleg elismerte a csalást, vagy az elmúlt 1-2 hónap állandó hazudozását? Vagy ez ilyen fideszes dolog, ha véletlenül holnap igazat mond, akkor a mai hazugság nem ér?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:15:41

@Kalmár: Itt nem a konkrét dologra értettem, ez nem arról szól, hogy most ki tette-e az idéző jelet vagy sem. Ez az ember alkalmatlan erre a pozícióra, egy egyszerű báb volt. Most még az is kiderült róla, hogy csaló. Majd el kezdett hazudozni (30 oldal saját, nem kérdeztek meg), és még mindig játssza a sértődöttet, tévedtetek mikor ki áltatok mellette. Orbán is belátta, hogy nagy hibát követett el, és ennek valószínűleg következményei lesznek, hisz ő tévedhetetlen, súlyos árat fogunk fizetni.
Számon kéred másokon a tisztességet, rajta miért nem?

szarkafarka 2012.04.02. 18:17:02

@OranzsDzsúz:
remelem ennek örömere este elmesz es berugtok a szadeszos haverokkal es kitargyaljatok hogy milyen faszagyerekek voltatok hogy lemondattatok a "csalot" bar mikor FLETOnak kellett volna lemondania akkor kussoltatok mint szar a fuben.....

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.02. 18:17:28

@kitiltottakmindenhonnan: szóval a kb. harcképtelen honvédség jogköreit megkapják az etiópiai hősök? laza! gondolom ezekkel a tankokkal jönnek:
m.blog.hu/gy/gyuloltellensegeink/image/2009%20-%201/ansaldo.jpg

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 18:18:22

@szarkafarka:

Ja, és most is csak lapítanak, amikor Orbán kellene lemondjon a folyamatos hazudozásért. Ballibsik. Piha.

Hertelendi 2012.04.02. 18:23:40

@szarkafarka: Tévedsz babám! Én Gyurcsánnyal is ugyanezt tettem mint Schmittel! Csak azt nem értem miért kell neked mocskolódnod? Szerinted maradnia kellett volna Schmittnek?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 18:24:27

@szarkafarka:
"DE...DE...DE"
Egyik beismert és nem mondott le, a másik lemondott és körömszakadtáig tagad.
Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz. Semmi különbség, mind2 szaralak.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 18:29:10

@Kalmár:
Te és a többi fideszkurva veri itt a nyálát és véd habzó szájjal egy köpönyegforgató csaló-hazug-tolvaj komcsit.

Lencsés lstván 2012.04.02. 18:30:49

Hazug blogjaitokkal, hazug anonim kommentelőkkel lehetetlenné tettétek ennek a nagyszerű embernek a munkáját, aki megelégelve az aljas támadásokat, lemondott.
Örvendjetek és fetrengjetek az anonimusságban, hazugok! Fáj nektek az igaz? Hogy nem volt plágium?

Lencsés lstván 2012.04.02. 18:34:37

@kitiltottakmindenhonnan: Te hazug anonim próvokátor ! Te csak lejáratod a tisztességes jobboldaliakat !

foolproof 2012.04.02. 18:34:49

@Kalmár: Vezet bizony, mindenki körülöttem véresszájú fideszes, csak úgy követelik, hogy köteles laca legyen a KE, meg vitya forever! te holafaszban élsz, szatyorban, mert ahol én, ott a legkeményebb ex-narikommerek is kussolnak, tudod IRL már tudni kell akár emberek szemébe is nézni, de ezt droidnak mondhatom.

A csúti tahót + bandáját kb. 10 perc alatt söpri majd el a népharag, ha eljön az ideje '14-ben, de ha így feszíti a húrt, lehet korábban. Only problem az értelmes alternatíva hiánya, de azok majd színrelépnek, most felesleges lenne, karaktergyilkolás az megyen fityeszéknek, semmi értelme kitenni magukat ilyesminek.

Hertelendi 2012.04.02. 18:38:35

@Lencsés lstván: Te tényleg lencsésistván vagy?
Ez nem valami kitalált kamu név? Te is anonim vagy?:)))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:44:17

@Hertelendi: Mert máshogy nem képesek feldolgozni, hogy nem tévedhetetlenek. Rájöttek nem jobbak Ferinél, ugyan az a szenny. Ez a felismerés ilyen torzulást okozott náluk.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 18:45:05

@szarkafarka:
Jah, sörözgetek. Akkor ittam egyet amikor fletó eltakarodott. Akkor is fogok ha majd a gyűrött fejű törpecsúti újból az osztrákokhoz kerül a pszichiátriára.
Miért kussolsz mint szar a fűben, ha orbánka, szervilis pártja és annak pénzügyi köreinek pofátlan államkassza lenyúlásairól van szó?

Gatinho 2012.04.02. 18:47:46

@OranzsDzsúz:

He-hehe, látom iq befigyelt :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:49:13

@Hertelendi: Anonim, az egyetlen érve ellened, hogy te is az vagy. Érvelésére alkalmatlan ember, ezért személyt támad, talán a 8 általánosa megvan.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 18:50:46

@Lencsés lstván:

Végre itt vagy!!! Már milyen tényed van? :-)))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:51:29

@Gatinho: Ez a 2/3 a joker érv nálatok, mint az e'mútnyócév. Egyszer látnám, hogy próbáltok valódi vitapartnerek lenni. Sajnos felesleges egy balnacitól elvárni ilyesmit.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 18:51:41

@Lencsés lstván:
Anyád hogy van, szopós szájú? Véget ért a ratyikídó edzésed?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:56:18

@Hertelendi: Rosszak voltunk, mostantól nem lesz hajlandó velünk beszélgetni.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.02. 18:56:37

Azert egy probapert megerne, hogy Schmidt Pal jogtalanul hasznalta a Dr. cimet.

szarkafarka 2012.04.02. 18:56:38

Bravo HVG, buszkek lehettek magatokra, remeljuk ez majd növeli (csökkenti) nepszerusegeteket es mas volumenu dolgokban ugyanilyen kitartoak lesztek (Veres Janos fiuk, Kabai, Oszko, stb.ugyekben)

lecsó kolbász (törölt) 2012.04.02. 18:57:37

@Lencsés lstván: Addig nem áll fel, míg be nem írsz egy ilyet, mi?
Mielőtt visszakérdeznél: nekem sem.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 18:59:13

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Remélem tényleg bíróság elé viszi, de sajnos ez hiú ábránd.

@szarkafarka: A csúnya HVG, hogy ki merte deríteni, hogy van aki csal, utána még le is merte közölni. Itt az ideje, hogy alapíts egy szektát, és minden héten több ezer példányban felgyújtsátok ezt a szenny újságot.

BarackObama 2012.04.02. 18:59:44

Elég béna iromány ez a poszt. Lehet, hogy Schmitt csaló és írni sem tud, de úgy tűnik, hogy a poszt írója sincs ezzel másként. A helyesírás nem az erőssége, irományának színvonala pedig egy nyolcadik osztályos általános iskolás szintjén van. Elég vicces úgy kritizálni valaki íráskészségét, hogy közben a kritizáló maga sem képes egy jól szerkesztett mondatot leírni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 19:03:02

@Gatinho:
Jó lesz az 1/4-nek te baromarcú.
docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0
A 2/3-ad a mandátumok aránya a parlamentben te faszkalap.
Az első fordulón a szavazókorúak 64%-a jelent meg, a második fordulón 46%. A fideszes szavazatok aránya országosan 52% volt.

A 2/3-os duma ugyanolyan parasztvakítás, mint a fülkeforradalom és plagi bácsi bolgár doktori törzsanyaga.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 19:03:41

@Hertelendi:
Vigyázz, a neve halálos fegyver! Csak az van neki, de nagyon tud vele bánni.

Hertelendi 2012.04.02. 19:04:06

@szarkafarka: Tényleg! Oszkó mit keresett a Wizairnél?

Blogger Géza 2012.04.02. 19:04:06

Ennyi hülyeséget egy posztban már rég olvastam.... "végigcsináltatták"... Valójában SP csináltatta végig ezt velük és velünk.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.04.02. 19:05:13

@iOi: Nem kell szavazás, egyértelmű, hogy Pityinger "Dopeman-Bazmeg" László, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője pedig Moslékfőző Bartos Cs. István. Ez így helyes (Plagi bá szerint: hejes).

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 19:05:49

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
A 2/3 ugyanolyan érv, mint snittpali "törzsanyaga". A fele sem igaz, nemhogy a kétharmada. X-DDD

Prof. Dr. Simon Templar 2012.04.02. 19:07:06

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: Így végre helyreállna a Köztársaság egysége, fénye és tekintélye:)))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 19:07:24

@OranzsDzsúz: Így legalább tudnak aludni. Ne vegyük el tőlük, hisz akkor 10 millió inszomniás országa lennénk.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 19:11:12

@szarkafarka:
Hát igen, szar ügy hogy a HVG nem olyan mint a törpecsúti által közpénzből gründolt Heti Válasz ugye? X-DDD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 19:12:19

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:
És még ájkídózik is 1 éve, és nagyon jól megy neki. X-DDD

Mérges 1234 2012.04.02. 19:20:36

@Pinka-Panka:

Nem akarják észrevenni az emberek, hogy erre rámegy az ország, és semmi de semmi értelme.
Fidesz Mszp szembenállás tönkretette az országot, illetve e két párt teljes erkölcstelensége.

Én még reménykedem. Végre valakinek hazugségok nélkül igazságokkal, és nem populista szolamokkal kellene operálnia.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 19:21:59

@Doubledecker: Kezd összeomlani ez a rendszer, ezért van ekkora hisztéria.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 19:22:03

@OranzsDzsúz:
Ájkídó? Ahelyett, hogy szerezne egy nőt, és inkább ágykígyózna...

Hertelendi 2012.04.02. 19:25:29

Egy adalék a fidesz "becsületességéhez"

"Annyit lehet tudni, hogy magas rangú fideszes forrásunk szerint Orbán Viktor a délelőtti frakcióülésen már felvetette, hogy egy nála jobboldalibb köztársasági elnököt képzelt el."

Tehát Schmitt "önként" mondott le, igaz?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 19:26:15

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme: Vigyáz mert rád küldi az anonim kommandót ha ilyeneket mondasz.
Szerencsétlen, senki sem állt ki mellet, így nem tud élni kedvenc hobbijával, minden hsz-ében vagy 8X leírni az anonim szót.

Mérges 1234 2012.04.02. 19:28:38

@Lencsés lstván:

Jaj te, azt hallotad-e, hogy egy anonim bogger támadt Schmittire?

Legalábbis a ténekkel szemben ezt állította!

Na mindegy lemondott, itt az idő továbblépni, és építeni ez a nyomorult országot.

Mérges 1234 2012.04.02. 19:32:28

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

KIváncsi vagyok, hogy Viktor bekeményít, vagy inkább elindué valami kicsit vállalhatóbb irányba.

leonito77 2012.04.02. 19:33:02

Bocsánat! Lencsés István fizetett provokátor, vagy csak ennyire nagy a "hite", hogy szolid legyek?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 19:38:03

@Doubledecker: Szerintem ütni fog. Most már egy lapra kell feltenni mindent. A FIDESZ-ben egyre több a törés, ez az ügy meg padlóra küldte. Ha nem talál ki valamit gyorsan úgy jár mint a Feri, és ezt ő is tudja.

Mérges 1234 2012.04.02. 19:38:10

@leonito77:

Lencsés a bloggerszféra legviccesebb figutája. Nem, nem fizetett porovokátor, csak valami csunyán el van kötve a fejében.

3 lépés távolságról szerethető, olyasmi a látvány, mint mikor a kutya a saját farkát üldözi, neki a farok a ténye.

Kedvelem annak ellenére, hogy valójában anonim, és egy másik ember nevét birtokolja, enneőriztük, az ő valódi neve nem Lencsés István.

Mérges 1234 2012.04.02. 19:40:21

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

OK, de mit kit tud támadni???? Gazdaság romokban, a felső közép és a nyugdíjasok kivételével mindenkinek rálépett már alábára, nincs kit bűntetni, illetve a történelem tanulsága szerint, most a saját sorait kell lerendezze......

Ha már külföldön élnék tudnák is rajta nevetni, így kevésbé vicces.

turulpina 2012.04.02. 19:43:03

@Doubledecker: Mikor indult el viktor valaha is vállalható irányba? Márhogy önszántából.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 19:43:17

@Doubledecker: A sarokba szorított állat a legveszélyesebb. Nem lesz könnyű időszak, főleg a környezetének.

leonito77 2012.04.02. 19:43:59

@Doubledecker: Tényleg csak azért kérdeztem, mert a múltkor azt írta, hogy azért nem plágium, mert nem magyarról másolta, hanem fordította és így nem az. Ez volt az érve. Most meg látom, hogy miután elvették a doktoriját, mert plagizált (khmm) azt írja, hogy nem plagizált.

Nekem ma egyik szemem sír, a másik nevet. Úgy vélem bárki lesz is az új elnök, ettől rosszabb nem lehet, mert ő mindent aláírt, örülök, hogy lemondott (d milyen szánalmasan), viszont sírok, mert itt tartunk és egyre mélyebbre süllyedünk.

turulpina 2012.04.02. 19:44:58

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A magyar nyelv ismeretében a görög áll jobban, de DR lencsés ettől flenül nyelvi alapon próbálja kiszűrni a komcsikat.

turulpina 2012.04.02. 19:48:53

@leonito77: "Úgy vélem bárki lesz is az új elnök, ettől rosszabb nem lehet, mert ő mindent aláírt, örülök, hogy lemondott (d milyen szánalmasan), viszont sírok, mert itt tartunk és egyre mélyebbre süllyedünk."

Egyfelől valóban a létező minimumot képviselte a Zemberek Doktora, aki csak egyetlen jogszabályt nem ír alá, már meghaladja plagi teljesítményét.

Másfelől pl. kötéllászló éppúgy aláír majd bármit elvtelenül, csak ő nem szervilizmusból, hanem a komcsik ellen küzdve.

Mérges 1234 2012.04.02. 19:51:53

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Nem árulhatom el, de kérlek csatlakozz hozzám, utánanéztem, utána kérdeztem, és tényem van, hogy ő nem Lencsés István, ja átküldtem neked is.

Légyszíves a birtokodba jutott adatok alapján te is cáfold a nevét, ahol csak tudod.

:)

leonito77 2012.04.02. 19:53:15

@turulpina: Igen, ezért írtam amit írtam, mert az eredmény szempontjából mindegy.

Mérges 1234 2012.04.02. 19:54:45

Amúgy tényleg azt nyilatkozta a Viktor méghozzá erőből, hogy olyan ember lesz a köztársasági elnök, aki nála jobboldalibb, ki lehet???

Jut eszembe a Showder klubban volt egy jó póén, miszerint olyan jobboldali a csávó, hogy hozzáképest Vona Gábor szélsőbal.

Hertelendi 2012.04.02. 19:56:29

@Doubledecker: Hé! Én nem tudhatom ki az a Lencsés István?:))))

Mérges 1234 2012.04.02. 20:03:15

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Így igaz, és ezt ráolvasni ahol sem, lehet sőt azt sem árt ha leírod neki, tényünk van, tény érted???

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 20:17:30

@turulpina:
"Másfelől pl. kötéllászló éppúgy aláír majd bármit elvtelenül, csak ő nem szervilizmusból, hanem a komcsik ellen küzdve."

Jah, Pápa legnagyobb kommunistája, az ex-mszmp-s köteleskövér a komcsik ellen küzdve ír alá. LOL

Mérges 1234 2012.04.02. 20:19:43

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ez a beszéd, ha nem vall színt nyilvánosságra is hozzuk, de ne feled ha bármikor felbukkan toljad neki.

Ennyi nekünk is jár.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 20:20:11

@OranzsDzsúz: Már Pozsgay is bevallotta, hogy ő valójában belülről bomlasztotta a rendszert. Hülyének nézik a választóikat, bár minden okuk meg van rá.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 20:22:02

@Doubledecker: Majd vissza vesz az arcából, ha "véletlenül" kitudódnak olyan dolgok amiket nem akar megosztani másokkal, pl a valódi neve.

turulpina 2012.04.02. 20:23:37

@OranzsDzsúz: Nem azt mondom, hogy nem groteszk, vagy nem gyomorfogató.
Hanem hogy az bajszos barom azért fog bármit megtenni, hogy a vélt vagy valós komcsikat írtsa.

Meglepő tán, hogy az őrült vezénylőtábornokot csupa hasonlóan őrült és/vagy alávaló szardarab veszi körül?

Mérges 1234 2012.04.02. 20:29:02

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

:D :D

Láttod, már nem is meri idetolni az arcát. Rejtőzködik, mint Skicc Pali.

okostjás 2012.04.02. 20:29:27

@Mateahos: Nem mondott le, de volt benne annyi tartás, hogy bizalmi szavazást kért maga ellen, amit megnyert. Mondjuk szerintem is le kellett volna mondania, mert ezzel megelőzték volna a Fidesz 2010 évi kétharmados parlamenti győzelmét. Mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a nyolc millió választásra jogosult állampolgárból 2,8 millió szavazott a jelenlegi kormánypártra, az kétharmad. Amiből már elvesztettek legalább egymillió szavazót. Szóval azokat, akik kijózanodtak ilyen kormányzás láttán.

kifordított nagyanyó 2012.04.02. 20:37:59

Azért most jut eszembe,hogy ha ezt tegnap mondja,akkor utána mondhatta volna,hogy:Hehehe április elseje!Beszoptátok,csak vicceltem:))
Amúgymeg hogy mit csináltam mialatt lemondott?Hát vastagbőrt néztem és kommenteltem!:))
Na,lassan megyek meccset nézni.Hajrá junájtid!:))
Sedu,csizsikpizsik figyeljetek!
Azért remélem holnap is merek kommentelni.:))

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 20:40:54

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
"Már Pozsgay is bevallotta, hogy ő valójában belülről bomlasztotta a rendszert."

1950-től (akkor lett MDP tag) bomlasztotta a rendszert? Lassú víz partot mos? 8-o

Mérges 1234 2012.04.02. 20:42:01

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Továbbképzés van a központban.....

De hiányzik, mert messze ő it a legegyszerűbb,mondjuk ez a szint az mno kommentjei között mindennapos, de ide csak a vadászok járnak. (Mee vadászok.)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.02. 20:44:25

Ork bán csak valami über megbízható bábút tehet oda, különben még saját véleménye lenne és akkor nem írna minden alá. Tehát lehet Kötéllaci, de attól az Isten mentsen meg minket! Vizi E. nem fogja a tudományos hírnevét lenullázni a politika miatt.

Én viszont elvállalnám! Egy nap után lemondanék és életem végéig kapnám a zsét, a kocsit és a lakást! TrueY 4 prezident!

De ha én nem, akkor Chuck Norris! Ő nem tudná bekapcsolni a fénymásolót. Szétütné! :)

S(k)iccpali pedig nem tudta abbahagyni a hazudozást. Fájt neki, hogy nem konzultáltak vele, pedig az egyetem azóta lemondott rektora többször is szeretett volna egyeztetni. Szerintem a hazugság szegény bohóc vérében van!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.02. 20:51:16

jaj, micsoda hányinger kétszínűség. toporzékolva akaratoskodtatok napokig, most meg amikor lemondott, akkor ORBÁN
bolsilibsi csürhe

Mourinho már nem a király 2012.04.02. 20:52:27

"Sajnáljuk, egy 70 éves embernek nem adta meg Orbán Viktor és a Habony Árpád vezette csapat, hogy idejében és méltósággal távozzon. Hogy végigcsináltatták vele ezt az elmúlt négy napot."

Mégis mi a fenéről beszélsz zero? Hogy a francba távozott volna méltósággal egy plagizált doktori lebukás után?
Meg egyébként is, kicsit túlpörgött az Orbán paranoia nem gondolod?

turulpina 2012.04.02. 20:53:54

@TrueY: "S(k)iccpali pedig nem tudta abbahagyni a hazudozást. Fájt neki, hogy nem konzultáltak vele, pedig az egyetem azóta lemondott rektora többször is szeretett volna egyeztetni."

Ez tényleg a legjobb az egészben, hogy 'ártatlanság véDelme" (sic) és hogy őt meg se hallgatták.

Ha meghallgatják, az miben másítja meg a tényeket, miszerint a dolgozatából 200 oldal más terméke?

Mérges 1234 2012.04.02. 20:56:45

@FILTOL:

Jaj ne má.

Szerintem végre pont kerüt z ügy végére. Oszt jó napot. Eggyel kevesbb komcsi.....

pimpalini 2012.04.02. 21:00:56

Na most mi lesz gyerekek?
Mivel fogtok reggel kelni, s este feküdni?

MEgnéztem az elnök úr beszédét, majd elolvastam sok kommentet.

Mit mondjak: stílusban, emberségben van még mit tanulnotok. Ferdítésben, hisztiben, hőbörgésben már kiválóak vagytok. A többi? Úgy látom itt a net anonimitása mögé bújva nem számít a többi hiánya...

pimpalini 2012.04.02. 21:05:29

@FILTOL:

Nekik nem számít semmi. Ezeknek lételeme az okoskodásba oltott gyűlölködés. Ha rajtuk múlna, s nagy arccal, pofával lehetne dolgozni, akkor már minden rendben lenne...:) Persze a valóság merőben más, nekik tehetségtelenségük miatt nem maradt más, csak a gyűlölet. A saját kudarcaik miatt másokat okolnak. Azt hiszik azzal minden meg van oldva, hogy néhány plagibázós kommentszellentést eleresztenek, meg nyomkodnak valamit a fészen.
Hát ennyi.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.04.02. 21:06:06

SZEGÉNY PALI

Mottó:
Dühöngeni emberi dolog, de állati veszélyes.

Ha esetleg szétrobbanna
Haragjában szegény Pali,
Úgy hullana, mint a manna,
S Palis lenne a nappali.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/01/szegeny-pali.html
:)

parandroid 2012.04.02. 21:09:53

engem az érdekelne, hogy ez hány lépésre előre volt lejátszva a Nagy Ember fejében. vajon ott volt ez a forgatókönyv már a kinevezésekor megvolt, vagy menet közben ment az improvizáció?

Viktor ebből nagyon jól jött ki, illetve hozta ki a sleppjét.
Viktor kurva nagy stratéga, azt meg kell adni neki. Mármint ha ezt előre kimatekozta.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.02. 21:12:22

@BarackObama: kapkodni kellet, nehogy lemaradjon a kötelező index címlapi megjelenésről.
büffent egyet, rögtön címlap....
nevetséges

Bii­visz 2012.04.02. 21:12:35

No azért a "minden idők legnagyobb és legpofátlanabb hazugságcunamija" azért "enyhe" túlzás, nem?
indavideo.hu/video/Gyurcsany_teljes_balatonoszodi_beszede

Hertelendi 2012.04.02. 21:13:06

@pimpalini: Megnéztem én is az elnök úr beszédét!
Te mit szűrtél le belőle?

pimpalini 2012.04.02. 21:14:43

@parandroid:

Igazából Schmitt, mint nemzetközileg elismert sportdiplomata nagyon jó választás volt elnöknek annak idején. Olimpiai bajnok, fel lehetett rá nézni, stb...
Emiatt korábban (2002 körül) jobb volt leigazolni, mint átengedni az ellenfélnek.

Most, hogy egy ilyen ember önként lemondott, ebből a jobboldal csak pozitívan jöhet ki. Mivel korábban egyetlen baloldali vagy liberális vezető politikus sem mondott le, nyugodtan harsoghatja a jobber sajtó, hogy "mi különbek vagyunk", elindultunk "egy erkölcsösebb politizálás felé" , stb.
Mindez félidőben nagyon is jól jött. Az ellenzék Schmittre rengeteg energiát pazarolt, ezzel egy időre kifogják a szelet a vitorlájukból.

turulpina 2012.04.02. 21:16:34

@FILTOL: "kapkodni kellet"

Kellet? Ugye nem magyar vagy, hanem valami hontalan gyökértelen?

bgp 2012.04.02. 21:17:04

@Lencsés lstván: Visítva röhögtem amikor Skiccpali lemondását megtudtam. Plágium, ki nem szarja le. Egy hazug analfabéta mondott le, nagy nehezen. Ennek lehetett örülni. Csak aztán rájöttem, hogy ez csak egy fideszes játszma része. Ha fogadnom kéne, arra tennék, hogy a hvg egy fideszestől kapta az infót.

pimpalini 2012.04.02. 21:22:14

@Hertelendi:

Ellentétben azzal, amit a netes "megmondóemberek", meg a pártszimpatizáns tüntetők harsogtak hetek óta (hazug, tolvaj, csaló, szélhámos), én nem úgy láttam, hogy egy csaló ember színészkedett volna. Ez nem előadás volt. Abban, amit mondott, sok igazság van.
Más kérdés, hogy ezek után mennie kellett.
A lemondása elindíthat egy olyan folyamatot, amiből csak jól jöhet ki az ország.

Amikor az utolsó mondatnál felpillantott, az fura volt, kicsit olyan, mint mikor a diák...
De ez csak benyomás.:)

Mérges 1234 2012.04.02. 21:23:40

@pimpalini:

Ja, ja ez tnyleg jó volt,ilyen még nem történt kis haznkban. Ha maadt volna lerántja a Fideszt Gyurcsok szntre, nem tette.

Jó lenne, ha ez az erkölcsi megújulás áthatná az egész fideszt.

GatyaPityu 2012.04.02. 21:23:48

Azért megjegyezném, hogy azok akik itt szídják-hordják Schmitt-tet, hogy közülük vajon mennyiüknek van világbajnoki és olimpiai aranyérme, beszélnek-e öt idegen nyelven...? Csak mert lassan már úgy van beállítva ez az egész, mintha valami utolsó tolvaj, köztörvényes bűnöző ült volna az elnöki székben.
Mellesleg lassan ideje lenne továbblépnünk ezen a problémán. Schmitt plagizált, lebukott és végül le is mondott. Viszont vannak ennél sajnos égetőbb, komolyabb problémáink is (munkanélküliség, Forint árfolyam, üzemanyag árak, államadósság, stb...), amik nem fognak megoldódni az elnök cserével. A köztársasági elnök pedig úgyis csak egy kirakat funkció, poszt, függetlenül attól, hogy természetesen nem mindegy ki kapja meg, hiszen első személyként ő reprezentálja az országot, azonban valódi hatalma nem sok van, ami a leginkább a 2006-os őszi események idején mutatkozott meg.
Scmitt-et én személy szerint sajnálom annyiban, hogy elismert sportolóként nem látta be, hiba beszállni a nagypolitikába, mert az könnyen ledarálhatja (főleg ha ilyen stiklije van valakinek, mint neki ez a plágium ügye). Gyakorlatilag lenullázta magát. Bár ha továbbra is járnak neki a juttatások, akkor biztosan nem lesz gondja a hátralévő életében...

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 21:24:25

@FILTOL:
jaj, micsoda hányinger kétszínűség. napokig lapítasz, mint kutyasz@r a fűben, meg se szólalsz, várod hogy majd kit kell kardélre hányni ha lehull a lepel, barátot vagy ellenséget, most meg amikor tiszta a partvonal, akkor bolsilibsi csürhe

Scala 2012.04.02. 21:25:14

Utálom ezt az országot, semminek nem lehet örülni. Ha stílustalanul is, de lemondott, erre kiderül Kövér László váltja - nagy valószínűséggel.
A pápai (!), MSZP KB tag alacsony paraszt a kollégiumból.
"Az egyetem elvégzését követően pár hónapig az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának munkatársa volt.[1] 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjas.
1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalompolitikai intézet munkatársa volt.
1988. novemberében a frissen alakult MISZOT (Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa) alelnöke lett; a másik MISZOT alelnök Gyurcsány Ferenc volt. A szervezetben nem választottak elnököt, a kollektív vezetést a választmány látta el."

Olyan nagy kérés volna, hogy 2012-ben ne legyen a KEnek köze az MSZMP KB-hoz?
Csak ennyit szerettem volna, thx.

Christian Wulff német elnök lemondása egyébként csak három perc volt egy pénteki napon, jóval hatásosabb és méltósága is maradt, némi...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.02. 21:25:28

talán olvasd el a bejegyzéseimet...aztán ugatírozz...
amúgy ki a fax vagy te?

fda 2012.04.02. 21:27:12

Ha sok bénázás után, nyögvenyelősen is, de Schmidt lemondott. Ez soha sem lenne elképzelhető a mai ellenzékről, akik most tapsikolnak örömükben (hogy pontosan minek, talán ők se tudják)

Ez a szerencsétlen egy két évtizede történt személyes ügyébe bukott bele.

Amikor az MSZP egyik első emberéről kiderült, hogy ügynök volt (a becsületes állampolgárok ELLEN dolgozott pénzért, jutalomért), vagy amikor a másik csodálatos vezető szűk körben elismerte, hogy csalással félrevezették és félrekormányozták az ORSZÁGOT, na ott szóba se került, hogy lemondjon és félreálljon. Pedig azok sokkal nagyobb volumenű ügyek voltak.

D-209 és a gyurcsány Schmidt Pálhoz képest milliószoros bűnben élnek és ők nem szégyellik a tettüket.

Ez óriási különbség!

Mérges 1234 2012.04.02. 21:27:37

@pimpalini:

Nyilván eltúlozták a népek, de tényleg hülyeségeket beszélt, hazudott na. Igazából leginkább emiatt kelett lemondania.

De megtette. belátta, vagy szóltak neki, mindegy is megtette.

turulpina 2012.04.02. 21:28:00

@Atro: "Azért megjegyezném, hogy azok akik itt szídják-hordják Schmitt-tet, hogy közülük vajon mennyiüknek van világbajnoki és olimpiai aranyérme, beszélnek-e öt idegen nyelven...? Csak mert lassan már úgy van beállítva ez az egész, mintha valami utolsó tolvaj, köztörvényes bűnöző ült volna az elnöki székben. "

A farkaspetinek is van olimpiai bajnoki címe.

Aztán mégis ott ül a hűvösön, úgy tűnik, az aranyérem egyéb bűncselekményeknél sem jelent automatikus felmentést.

Egyébként igen, egy utolsó tolvaj ült az elnöki székben.

Kivancsi 2012.04.02. 21:30:08

ez a szerencsetlen palika 20 ev alatt nem tudta azt az egyetlen gyomoronc doktorit eltuntetni a konyvtarbol....
megerdemelte igy jart!
amugy...
- vagy az o munkaja forditasokat kiadta mint a MOB elnoke azt osszefuzte es kiegeszitette.
- vagy vki megirta helyette o meg el hitt mindent ez tuti, 1x beleolvasott es kiegeszitette.
- majd a bufeben megvedte es utana 20 evig szart ra nagyivben

na most ha tudom hogy kamu es tartok a lebukastol valahogy kikuzom a konyvtarbol a bizonyitekot nem varom meg mig vki (hvg) megszopat...
de a gerinctelen fereg olyan biztos volt magaban, hogy meg nagykepuen reklamozta is a munkajat :):)
vagy tenyleg hitt benne, hogy az ferfi munka volt... ja sportoloi doga.. copy/paste fenymasoloval :):)

pimpalini 2012.04.02. 21:30:21

@bgp:

Na most látom, te értelmesebb vagy, mint a hörgő többség, aki csak addig lát, hogy "skiccplagibá", s ezt vakkantgatja hónapok óta.

HA belegondolunk abba, hogy ki olvasgatja emberek 27 évvel ezelőtti doktoriját, ki az, aki előbányássza az érintett fewleket, majd a sztorit lepasszolja egy újságnak, akkor...

De mindegy is, mert pár hét és lesz kire hörögnie a szellentésszagú akolban fetrengő hőbörgőknek. Mert Kövér lesz az elnök, ez nem vitás. S nemcsak átmeneti jelleggel.

dobzse.laci 2012.04.02. 21:30:33

@ByA: ... aztán ha visszatértél a nirvánából, akkor olvasd ezt el mégegyszer és mosolyogj velünk :))

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.02. 21:31:04

@fda: jah, Gyurcsány a minap már erkölcsről, meg gerincről papolt az atv-ben.
előbújt a patkány.

GatyaPityu 2012.04.02. 21:33:30

@turulpina:
Én azért nem említeném egy lapon a drog dealer-kedést egy dolgozat lekoppintásával.
Kb. mintha a a gyorshajtást, buszon bliccelést hasonlítanánk össze a súlyos testi sértéssel, rablással. És nem tisztem védeni Schmitt-tet, nem is sajnálom hogy lemondott, de azért muszáj vagyok megjegyezni, hogy bizonyára te olyan erkölcsi magasságokban jársz, hogy iskolai éveid alatt soha a büdös életben, még egy kis röpdolgozatnál sem jutott eszedbe másolni a padtársadról, vagy "ötleteket meríteni" eminens osztálytársad házi beadandó dolgozatából. Csak mert egy ilyen internetes fórumon mindig csupa erkölcsileg feddhetetlen emberek írnak.... :)

pimpalini 2012.04.02. 21:33:48

@Doubledecker:

Ha megnézed a beszédet, majd összehasonlítod a pletykát, akkor azt látod, hogy a tények nagy része nála/vele van. S így az erkölcsi győzelem is. A tömeg meg csak tömeg marad. Az, aki annak idején száműzte Miltiádészt. Szóra sem érdemes.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 21:34:30

@FILTOL:
Én vagyok az értelmesebb éned, puncival.

pimpalini 2012.04.02. 21:35:54

@Kivancsi:

Tudjuk, ez számodra sokkal valószínűbb, mint az, hogy valóban megírta úgy, ahogy, úgy, hogy akkor a követelményeknek megfelelt. Majd megvédte. Csak közben változtak a formai követelmények.

Mérges 1234 2012.04.02. 21:36:58

@FILTOL:

A magya rpolitikai élet megtisztulása érdekében Gyurcsány elmehetne a faszba. Csak sjnos van még egy mésik kis törpe, akinek szintén nem ártana menni.

Á reménytelen tök új arcok kellenének mindkét oldalon.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 21:38:43

@Atro: A tit erkölcsi szinteteket jelzi, ha doktori elcsalását egyenlővé teszitek egy általános iskolai puskázással. Ezek után szerintem te ne írj hasonlatokat.

2012.04.02. 21:40:24

index.hu/belfold/2012/04/02/ervenytelen_az_lmp_nepszavazasi_kezdemenyezese/#

Mi van zsidó köcsögök, megint nem jött össze a 200.000+1? :DDD

Hertelendi 2012.04.02. 21:40:45

@fda: Te ezt az ügynök dolgot én nem hoznám fel a helyedben! "Valamiért" Orbán nem akarja megszellőztetni az ügynöklistát....Nem tudod miért?
Baszkikám a fideszben több besúgó van, mint az összes többi pártban! Nos ezért nem lesz nyilvános ügynöklista! Szerintem ne is hozakodj elő ezzel, mert csak te maradsz szarban.
Vagy már benne is vagy? Akkor meg már mindegy!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 21:41:53

@pimpalini: Nem kicsit élsz álomvilágban. Schmittet egy szintre emelet Miltiádésszel, azért szerintem ezen gondolkodj el.
"hogy valóban megírta úgy, ahogy, úgy, hogy akkor a követelményeknek megfelelt."
Érdekes, mások miért tudták, hogy kell csinálni, náluk miért nincsenek ilyen akkor állítólag nem létező hibák?

pimpalini 2012.04.02. 21:42:15

@FILTOL:

Április elsejei tréfa. Kár, hogy ő komolyan gondolja. Ez esetben egy menthetetlen, gumigerincű, lelkiismeret és erkölcsök nélküli idióta. Ha meg azt gondolja komolyan, hogy ezt beadhatja embereknek, akkor csak egy rosszindulatú, erkölcstelen manipulátor. Ha az emberek hisznek neki, akkor meg az emberek...
De ezt meg gyurcsány nélkül is tudjuk.

Mérges 1234 2012.04.02. 21:43:10

@pimpalini:

MI a faszt írt meg, van 180 oldal fordítás meg 31 oldal szószerinti átvett anyag.

De ez mindegy is, régen volt, fágylat rá. Nem ez volt a legfőbb gond vele.

Celtic 2012.04.02. 21:43:14

Ez aranyos. Eddig bunos volt, aki azt mondta, hogy vetkes. Most hirtelen megjelent a martir kepe is, aki nagyszeru ember, mert kepes volt lemondani (korulmenyeket felejtve, ugy latom).

Mondom en, oszlassuk fel a rendorseget, aztan ha nem derul ki buneset, mi leszunk a vilagon a legbuntelenebb orszag. Ha meg megis elkapnak valakit, avassuk martirra...Mitol lett ilyen kifacsarodott egyesek gondolkodasmodja?

mim 2012.04.02. 21:44:05

Imádom ezt mozsdatást olvasni a kommentekben. Ez sajnos nem kimosható, csak maszatolható. És mivel a Fidesz az alap amire Pál úr alapozott, ezért rájuk hullik vissza. Az arogancia a büntetése a megalázás. A valódi sérthetetlenséget még nem találták fel. Főleg nem politikában.
Ahogy röhögtem az MSZP kinlódásán, úgy nevetek a Fideszén is.Mert mind a kettő gőgös gúnár Gedeon.

GatyaPityu 2012.04.02. 21:45:17

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Én a kettős mércét kifogásolom - ha neked még nem esett volna le eddig, - vagyis, hogy egyes emberek a net anonimitása mögé bújva finoman szólva is eléggé "kritikus", a legtöbb esetben kevésbé irodalmi stílusban adják elő magukat. Nem itt, erre a helyre gondolok, hanem mindenhol úgy általában, akármelyik portálon, fórumon megvan a színvonal.
Szóval ezek a bizonyos megmondó emberek úgy törnek mások feje fölött pálcát, hogy közben saját magukban a gerendát sem veszik észre. És ez most független Scmitt-től. A gyengébbek kedvéért külön megismétlem, hogy eszemben sincs őt védeni, vagy sajnálni. Neki a 20 évvel ezelőtti tettéért elég nagy és méltó büntetés ez, hogy ilyen körülmények között kell visszavonulnia!! És mint mondtam, az ország VALÓDI problémáit ez az egész a legkevésbé sem befolyásolja sajnos. Viszont egy remek gumicsont volt az elmúlt napokra, hetekre.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 21:45:35

Azt azért nem bírom megemészteni, hogy lehet egy iskolai puskázást nemhogy egy lapon, de egy napon említeni egy doktori plagizálásával.
Ha valaki puskázásra szorul (vagy csak lusta tanulni) az ír egy cetlit, aztán vagy lebukik, vagy nem. Mondjuk hozzásegíti a kettes-hármas helyett egy négyeshez akár történelemből, biológiából stb. Eredmény? Apuék otthon nem kapnak sikítófrászt. Ha meg le is bukik, lehet, hogy a tanár ránt egyet a vállán és azt mondja, mínusz egy jegy a dolgozatodra fiam/lányom. Azaz az égvilágon semmi nem lesz belőle se így, se úgy.
Ám ha valaki plagizál egy doktorit, az hozzásegítheti egy zsíros álláshoz, vagy befolyásos pozícióhoz. Eredmény? Olyasmiért vesz fel komoly pénzeket, amiért nem, vagy csak részben dolgozott meg, ha pedig egyszer valóban neki kell döntenie egy súlyos kérdésben, és nem lesznek ott az emberei, akkor mi lesz? Vállat von, hogy pont akkor hiányoztam az iskolából, amikor ezt tanultuk? A morális és erkölcsi kárról, amit így okozhat, már ne is beszéljünk.

Nyilván nem kell hozzá érettségi ezek után, hogy megértsük, miért is nem szerencsés összehasonlítani a kettőt.

pimpalini 2012.04.02. 21:45:43

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Hm... a két államférfit te emelted egyenlőségjelek közé. Én a Schmittet éjjel-nappal elmarasztaló embereket hasonlítottam ahhoz a tömeghez, akinek még az sem volt drága, hogy annak az asztalára szarjanak, aki megmentette a seggüket. A tömeg az tömeg.

Mérges 1234 2012.04.02. 21:49:14

@pimpalini:

MIkor mentette meg a seggünket???

Minden törvényt szó nélkülaláírt, egyet nem vizsgált felül küldött vissza.

Kisséelfogult vagy, ez nem baj, de a tényeket ne hagyd figyelmen kivül.

Pali plagizált, tényszerű. De nem ebbe bukott bele, illetve csak közvetve.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.02. 21:49:18

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme: rittyenthetnél a d-209-ről is egy ilyet, meg a pufajkásról, meg az öszödi böszméről, jah és ne feledkezz meg közben esetleg az offshore lovagokról és a leisztingerekről sem...és utoljára lökj még valamit a libásról...és akkor nincs kettős mérce

Kivancsi 2012.04.02. 21:49:42

@pimpalini: pumpulini.... megirta?
b+ nem tudsz olvasi?
leforditott szoveget atvett!
a dolgozat 95% a MASOLT volt!
tudod mit jelent, hogy masolt?

de ok! nem hiszel a komcsi libsi HVG nek es az 5 fos vizsgalo bizotsagnak akkor:
kerd ki a palika dolgozatat meg kerisd elo a ket fo "alap" anyagot aztan fordits es hasonlits!

de nem is ez a fo problema! hanem
- a 70eves troty keptelen volt felmeri ennek az egesznek a jelentoseget.... ha van benne... ahh hagyjuk ebben semmi nincs a sajat hiusaga altal hajtott karrier vagya es benyalos megalkuvason kivul.... szoval a bukta elso jelere le kellett volna mondania... ennyi
na most ezzel a sutnivaloval es mentalitassal kepviseli az orszagot teged, engem oket, a nagyvilagban...

na most ha en masolok vagy te masolsz vagy ok masolnak.... es SOHA nem leszunk kozszereplok ne adj isten KE vagy akarmilyen hivatalos pozicioban... akkor "bocsanatos" bun...
nem szep de tudunk rola es lapîtunk.... de aki kiall a koz ele az ilyent nem engedhet meg!

pimpalini 2012.04.02. 21:50:42

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Te valahol eltévedtél az íróasztalon felejtett radír és egy üveg pálinka között félúton.

Tehát a puskázás nem csalás. Puskázással nem lehet átmenni olyan vizsgán, amin ha elcsúszik az ember, akkor nem kap diplomát. Anélkül a diploma nélkül meg nem kap zsíros állást. ÉRtem.
Tehát ha Schmitt másolt, az más. Az csalás. Ha valaki más puskázik, az nem.
MErt te mondod. Akkor meg úgy is van...:))))))))))))

Novbert 2012.04.02. 21:50:51

A sok okos úgy látom még mindig nem fogta fel, hogy nem emiatt a jelentéktelen kis stikli miatt kellett lemondania. Ilyenek mindenki életében vannak - ez tény. Ami miatt le kellett mondania az az, hogy ezt a stiklit nem vállalta fel.
Ha Pali bá a HVG cikk megjelenése napján kamerák elé áll és töredelmesen bevall csak annyit, hogy a HVG értesülései nem voltak teljesen megalapozatlanok, lemond a doktori címről és benyújtja a lemondását arra hivatkozva, hogy döntsön az országgyűlés arról, emiatt az apróság miatt alkalmatlanná vált-e a hivatalára, akkor nem indul nyomozás, a Fidesz megszavazza a bizalmat, Pali bá a helyén marad immár mint nemdoktor, és most esetleg azon lamentálhatnánk, hogy akkor most számít-e tényleg egy ilyen kis semmiség, vagy sem.
Ehelyett mi volt. Maszatolás, hazudozás, ferdítések.
Ez bőszítette fel a népet.
Ezért kellett lemondania.

pimpalini 2012.04.02. 21:52:09

@Doubledecker:

Sajnálom, ha nem érted a hsonlatot. Nem tehetek arról, ha valaki nem tud egyenletet megoldani. Még egyszer: a tömeg között vontam hasonlóságot. Tudod, a tömeg, aminek semmi sem szent és drága. Még az sem. De egy szóval sem említettem, hogy Schmitt=Miltiádész.

Behajtó70 2012.04.02. 21:55:12

Örültök? Pedig ez így szokás rendes pártokban...nem úgy, mint ferencz, horngyuszi, d-209....ugye

pimpalini 2012.04.02. 21:57:23

@Kivancsi:

Nem nagyon van szánalmasabb annál, mint mikor valaki a vitapartner nevével viccel, s ezzel próbál érvelőnyt nyerni.:) De sebaj. Valahol ez a szint.

Szóval itt az a lényeg, hogy akkor ez átment. Érted? Ez is, meg még a kutya tudja, hogy hány ilyen dolgozat. Mert mindenki leszarta magasról, hogy ki honnét dolgozott. Tudod, vannak/voltak/lesznek olyan egyetemek, főiskolák, ahol nem annyira nézik meg ezeket a dolgokat. Schmitt is ezt mondta: az akkori követtelményeket teljesítette. S valóban, mert megvédte a dolgozatát kiválóra. Érted? Ennél egyszerűbben nem tudom leírni.
Ez a tény nemcsak Schmittet minősíti, hanem az intézményt magát is, Most plágiumnak számít. De akkor nem számított annak, hisz elengedték, sőt, megvédte, s kiváló minősítést kapott rá.

pimpalini 2012.04.02. 21:59:51

@Behajtó70:

Á, náluk ez nem számít.
Annak idején, mikor hornról kiderült pufajkás múltja, elintézték azzal, hogy "egy aranyos ember".
Mármost ezt az "aranyos embert" nem látogatta szinte senki a kórházban, annyira szerették a közvetlen munkatársai...:)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 21:59:56

@fda:
"Amikor az MSZP egyik első emberéről kiderült, hogy ügynök volt (a becsületes állampolgárok ELLEN dolgozott pénzért, jutalomért)"

Medgyessy a III/II. Kémelhárító csoportfőnökségnél volt szt-tiszt.
Nem III/III.-as besúgó volt ahogy Pokorni faterja. Ez az óriási különbség te ostoba fideszfaszparaszt!

Kandabula 2012.04.02. 22:02:06

@Blogger Géza: valóban, SP - Fülig Jimmy legnagyobb sajnálatára - önjáróvá vált és miután gőze sincs a történések lényegéről, egyre inkább belemászott a hülyeségeibe. Valószínű, hogy lemondó mondókáját már ő maga írta. (Bár, a fene tudja, amilyen színvonalú papírkák jöttek ki onnan...) Viszont a lényeg, ahogy mondani szokták a balhé hevében: - Neked mondom SP, de atyád értsen belőle! Mert a demokráciára fogékony társadalom most még csak SP-n verte el a port. Ő volt a gyenge láncszem.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 22:02:13

@pimpalini: Ha a helyzetet hasonlítod az sem lesz jobb. Az egyik megmentette a városát, a másik meg elárulta hazáját. Itt szerintem felesleges bármilyen összehasonlítást tenni a két eset között bármilyen szempontból.
Erre örülnék ha válaszolnál:
Érdekes, mások miért tudták, hogy kell csinálni, náluk miért nincsenek ilyen akkor állítólag nem létező hibák?

@Atro: Sajnos ezt csak az egyik oldalnak róttad fel, ezért reagáltam így. Nézd ha Schmittnek ennyi hibája lett volna, és egyből lemond egy erkölcsi példaképnek tartanám, amelyre már régóta szüksége lenne ennek az országnak, de:
1, Ő volt a MOB főtitkár 84' ben
2, Előbb az MSZP-hez ment, de nekik valamiért nem kellett (ez elgondolkodtató)
3, A hivatalát OV kiszolgálására használta, nem pedig arra, hogy megvédje az ország jogi alapjait. Nem kérem, hogy minden törvényt gáncsoljon el, de nekem senki ne mondja, hogy minden törvényt tökéletesnek talált.
4, Megvédhette volna a hivatalának becsületét mikor kipattant ez az ügy, hisz jól tudta mit csinált, mit árthat az országnak, de nem tette.
5, Hazudott, azt állította, hogy csak 180 oldalt másolt a többi saját munka, de ezt szinte egyből megcáfolták. Azt állította nem kérdezték meg, de ez is megbukott. Hazudott a bolgár íróval való kapcsolatáról.
6, Mikor magyar olimpikonokat doppingoláson értek nem állt ki értük, helyette lenyomott egy beszédet, melyek összes mondatát most köpte szembe.
7, Továbbra is tagad, játssza a megsértődöttet, először azt mondja nem akar pereskedni utána meg teljesen mást állít.
Talán még tudnám sorolni, de azt hiszem ennyi is elég. Ennek az embernek soha sem volt becsülete, soha sem ismerte a tisztességet. Én egy ilyen embert nem tudok tisztelni.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:02:38

@pimpalini:

Gondolom,a te kicsi buksid se simogatták meg az iskolában, ha szövegértelmezésről volt szó.
Azért leírom még egyszer: a fentebb említett (bla-bla-bla, sok szöveg) indokok miatt értelmetlen összehasonlítani a szimpla iskolai puskázást a plagizálással, mert fényévekre áll egymástól a kettő.

Leírhatnám még 2 másik nyelven is, de ha magyarul nem értetted meg, máshogy se fogod.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:02:49

@pimpalini:

Teljesen igaz, ha valaki csalással szerez kiváló minősítést, az nem csalás, hiszen kiváló minősítést szerzett.

Aztán ha véletlenül 20 évvel később azt hazudja, hogy azért tűnik úgy, mintha az egészet másolta volna, mert együtt dolgozott az igazi szerzővel, esetleg azt, hogy sosem használta a doktori címet, az sem hazugság, hiszen anno kiváló minősítést kapott.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:05:57

@OranzsDzsúz:

Utyan, neki megmondták, hogy Medgyessy besúgó volt, onnan az ilyen hülye számokkal, hogy 3/3, meg 3/2, hiába jössz, egyébként is ugyanaz a kettő, most komolyan, mi a különbség? iii/iii, iii/ii, nehogy már egy 'i' betű számítson. ;-)

Hertelendi 2012.04.02. 22:06:24

@Behajtó70: Melyik lenne ez a rendes párt? Csak nem a fidesz?
Ne röhögtess már:))))

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 22:06:51

@FILTOL:
"ne feledkezz meg közben esetleg az offshore lovagokról"

CBA-s offshore lovaglókról is? Ráró! Gyí te! X-DD

pimpalini 2012.04.02. 22:08:04

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ki árulta el a hazáját? Egyre komolytalanabb jelzők kerülnek elő itt-ott. Csak kapkodom a fejem.:))))) Te normális vagy? Vagy viccelsz?:)

A tömeg nem változott semmit azóta, te istenverése, ez lenne a lényeg.:)
A tömeg ma jókat böffent otthon, hogy na, megérte annyit fészbúkolni, meg kommentelni. Lesz pár üres napja, majd nekiesik megint valakinek, mert ez a lételeme. A gyűlölködés. S ebben még addig is elmenne, ameddig Miltiádésznél ment az athéni polgárság.:)
Remélem azt nem kell elmagyaráznom, hogy a napfelkelte nem jelenti azt, hogy a Nap aludni is szokott, meg ásítozni is.:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:09:15

@OranzsDzsúz:

CBA nem ér, azok igazi hazafiak. (Bár nem követem, mennyire állnak még a Vezér kegyeiben.)

pimpalini 2012.04.02. 22:10:27

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

:) Ezt a szép litániát miért nem magadnak írtad? A csalás az csalás, nem? Az érdemtelenül szerzett államvizsgajegy, diploma nem csalás? Ja nem, mert te mondod ,ugye?:) Értjük ám.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:10:29

@OranzsDzsúz:

Hagyd, egész éjjel itt nyerítenek az ablakom előtt.
Mondtam nekik, hogy kényes várkisasszony vagyok, aki morcos, ha nem aludhatja a végig a 8 órát, de egyre csak azt hajtogatták, hogy gyere szívem hölgye, offshore paripa hátán viszlek Ciprusra.

foodlfg 2012.04.02. 22:11:22

smitt palikánál már csak a lemondó beszéde volt nyomorultabb.
De legalább jót röhögtem rajta. :D

parttalan 2012.04.02. 22:12:49

schmitt csalt és vállaltan egy hű aláírótoll volt, de Kövér meg - minek finomkodjak - egy mocskos gonoszlelkű patkány, aki most lehet: aláírótollá avanzsál. Őszintén: melyik a rosszabb? Csöbörből vödörbe.

pimpalini 2012.04.02. 22:12:53

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Egyébként meg nem szoktam a kutyám iskolába vinni, s igen távol áll tőlem, hogy olyan kommersz és ócska, nőies névvel illessem, mint a Buksi...:)
Ráadásul idegenek nem is simogathatják.:)

Kandabula 2012.04.02. 22:13:45

@milyen szép a Vértes, ó: A CBA már rég nem magyar! Nem tudom hány százalék maradt "magyar" kézben, talán 20?

pimpalini 2012.04.02. 22:14:16

@milyen szép a Vértes, ó:

Te sem akarod érteni, de hát nem lehet mindenki Einstein. De hogy ennyire?:)

A suli engedte? Igen. Talált kivetni valót benne? Nem. Akkor?

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:15:33

@pimpalini:

Jó látni, hogyan kevered ellentmondásba magad. Sima iskolai dolgozatnál történő puskázásról írtam, hogy szerintem nem csalás, te meg már diplomát is bele látod?
De hát ilyen a FideSS kommunikáció, igaz?
"- Hallottad, szerinte dogánál puskázni nem bűn."
"- Rohadék, holnap már biztos ember is fog ölni."

Gratulálok...

parttalan 2012.04.02. 22:16:15

@OranzsDzsúz: Tisztára off, de én nagyon szívesen dolgoztam volna a III/II. kémelhárító ügyosztálynál. Izgalmas munka lehetett, és biztosan rendesen meg is fizették.

pimpalini 2012.04.02. 22:17:24

@parttalan:

Lám-lám. Máris megvan a következő ellenség. Már látom is a köteleket a fészbúkon. Kövér a Parlamentben ugrálókötelezik néhány akasztófáról szerzett kötéllel.

Más:
Ebből is látszik, hogy a tömeg sosem gondolkodik előre. Meg a baloldal sem. Mondjuk ezt eddig is tudtuk.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.02. 22:17:51

@milyen szép a Vértes, ó:
"Utyan, neki megmondták, hogy Medgyessy besúgó volt, onnan az ilyen hülye számokkal, hogy 3/3, meg 3/2, hiába jössz, egyébként is ugyanaz a kettő, most komolyan, mi a különbség? iii/iii, iii/ii, nehogy már egy 'i' betű számítson. ;-) "

III/II. Kémelhárító csoportfőnökség
III/2. Operatív nyilvántartó osztály

III/III. Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnökség
III/3. Útlevélosztály

Csak ennyi különbség van. Nem mindegy hogy vidd ki a bilit, vagy idd ki a bilit. :-)

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:18:04

@pimpalini:
1. Buksi: nagy B-vel, tipikus állat, legtöbbször kutyanév.
2. buksi: kis b-vel a fej gyerekes becézése.

Szövegértelmezés könyörgöm...

pimpalini 2012.04.02. 22:18:54

@Kandabula:

17%-ban észt, 6 százaléka Andy Vajnáé, 21%-ot pedig a kazah alelnök nejének olajcége birtokol.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:19:02

@pimpalini:

Mit engedtek? Ja, mivel nem tudták, hogy csal, ezért "engedték". Trükkös. Gondolom, ez a mostani hazugságokat is menti.

Mondjuk örüljünk, hogy be tudsz jelentkezni, ennyi aggyal már az is kihívás lehet.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:21:13

@OranzsDzsúz:

Egy 'I' nem számíthat, nézd meg, mennyire kis nyiszlett betű eleve. Medgyessy a Nép ellen dolgozó besúgó volt, tá-dá-dámm.

pimpalini 2012.04.02. 22:24:26

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Örülök, hogy ennyire megtanultad a propagandát, s reflexből támadsz. LEndvai Ildikóból jeles. Gondolom tantárgy lehetett nálatok. Biztosan szeretted. Persze az is lehet, hogy a "vizsgán" puskáztál?:)) Ezért véded annyira a puskázást.:)
A puskázás ettől még csalás. Ez van. Tudom, a te buksidba ez már nem fér bele, mert tele van sok-sok haraggal és gyűlölettel, de hát erről senki más nem tehet, csak te.

A "FideSS" kiírás megint csak önmagáért beszél. Gyenge vagy, mint a harmat. Még mindig nem tudsz felülemelkedni a démonizáláson.

Egyszerű vagy, mint egy Buksi, akinek a buksiját simogatni szokták.

pimpalini 2012.04.02. 22:25:34

@parttalan:

Nem olyan izgalmas a kémelhárítók munkája. Rengeteg papírmunkával jár, s kevés izgalommal. Viszont nem nagyon lehet cserébe magánéleted, mivel senki sem tudhatja mit is csinálsz.

turulpina 2012.04.02. 22:26:04

@FILTOL: Mit akarsz szegény gój motoros lázáréktól, nyergestől, simicskátó, már megint mi a baj szegény oligarchákkal?

pimpalini 2012.04.02. 22:27:36

@milyen szép a Vértes, ó:

Hm. Egy bíráló bizottságnak (főleg egy egyetemi doktori esetében, ami azért nem mezei diploma) pont az a feladata, hogy az ilyesmit kiszűrje. Nem tették.
Gondolom neked erről fogalmad sincs, mert nem nagyon jártál egyetem közelében, maximu hógolyózni...:)

parttalan 2012.04.02. 22:30:39

@pimpalini: Jösz a köteles beszéddel? Már azért is megvetem, de az még édeskevés lenne. Kövért a legalább 1998 óta elkövetett verbális ámokfutása, és a képviselt ideológiai világképe miatt én egyenesen az ellenségemnek tartom. A legutolsó emberek közt, akiket közt.i elnöknek (ha maradt Orbán regnálása alatt ennek a posztnak bármilyen jelentősége is) el tudok képzelni.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:30:52

@pimpalini:

Bezsélsz itt gyűlölködésről, de amióta csak itt vag yfröcsögöd a balib bolsi szöveget.

Miközben többen is probáltak veled értelmesen beszélni.

KÖvér:

Mostanában voltak korrekt megszólalásai, meg kevésbé korrektek. (Pl. ügynök ügy gumicsont.)
Téyleg egy olyan embert kellene odateni, aki nem volt komcsi, legalábbis nem lenne baj...

Kandabula 2012.04.02. 22:30:58

@parttalan: szerintem pedig Kövérnél legalább tudod, hogy miről van szó. Nincs kenőmájas, mint SP-nél. Az összkép sokkal becsületesebb. Emlékeztetőül: SP alig szabadult meg az MSZP-nagyköveti börtön fogságából, máris a Fidesz kegyeltje lett, (ezt hogyan csinálta?) mindenféle finomságokkal: "független" főpolgármester, aki megígérte, ha megválasztják akkor kitisztul a Duna, meg brüsszeli képviselő, meg Orbán helyettes, meg aztán megint "független" köztársasági elnök. Ez az egész egy bohózat, amiből drámát lehetne írni. Kövérnek is vannak a múltjában támadható mozzanatai, de mostanra már kiforrott fideszes. Tudni, mi várható.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:31:35

@pimpalini:

Izé, túl ostoba vagy ahhoz, hogy igazán jól álljon az, ha nagyképűsködni próbálsz. ;-) Az édes kicsi hülyeségeid meg szórakoztatóak. Tehát ha nem vették észre, hogy a dolgozat 95%-a másolás, akkor igazából engedték, hogy csaljon. Sőt, kitűnő minősítést is kapott.

pimpalini 2012.04.02. 22:32:35

@parttalan:

Milyen szép is, mikor egy állampolgár egy közismert politikust ellenségének tart.
Verbális ámokfutás? Hallottál te már lendvai ildikót?:)

Mérges 1234 2012.04.02. 22:33:24

@pimpalini:

Tehát nem Pali a hibás, aki összeollózta a dolgozatát, hanem, aki nem vette észre??

Akárcsak a lencsés, bolon vagy kérek.....

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:34:46

@pimpalini:
(Sóhaj): Tudod mit? Láthatóan csak nem sikerül rajtam fogást találnod, így már csak a személyeskedésre tudsz támaszkodni, az egyszerűség, a harag, a gyűlölet emlegetésére, kiegészítve egy jó adag elfogultsággal való vádaskodással, ami tulajdonképpen a saját , ilyen jellegű érzésed rám vetítve. Ez nem vall éppen épületes jellemre, sem kiterjedt retorikára, ezért inkább majd dobj egy privátot, ha úgy érzed, sikerült a személyes érzések visszacsatolásán túl is végre valamilyen értelmezhető állásponttal megfognod. (De vigyázz, hova nyúlsz, könnyen izgalomba jövök...)

Kandabula 2012.04.02. 22:36:44

Egyébként (véleményem szerint) Kövér "köteles"- beszéde éppen annyira el lett ferdítve és átértelmezve, mint Gyurcsány "hazudtunk"-beszéde.

parttalan 2012.04.02. 22:38:07

@Kandabula: "Kövérnek is vannak a múltjában támadható mozzanatai, de mostanra már kiforrott fideszes. Tudni, mi várható."

Igen, tudni mi várható. És ez a rémisztő.

pimpalini 2012.04.02. 22:39:32

@Doubledecker:

Ballib bolsi szöveget fröcsögök? Te tudsz olvasni?

ÉRtelmes beszéd pl. a személyeskedés?

Kövér ritkán szólalt meg (mostanság nem annyira, mert elnökként ugye muszáj beszélni), de akkor fontos dolgokat mondott.
MEglátjuk mi lesz.

De látom már a sok sértődött ember fészbúkos megnyilvánulásait Kövérrel kapcsolatban.

@Kandabula:

"Kövérnek is vannak a múltjában támadható mozzanatai, de mostanra már kiforrott fideszes"

Ez a mondat önmagában elég vicces. Egy alapító tagra azért nem mondhatjuk, hogy "mára már kiforrott fideszes". Aki a pártot alapította, az mikor nem volt az?:)

@milyen szép a Vértes, ó:

A 95%, mint túlzás nem is meglepő. Egy igazi hőbörgőtől elvárható lenne a 110% is. Meg a hazaárulás is mindjárt.
Szóval tudod: egy doktorivédés pont arról szól(na), hogy a csalást kiszűrjék. MEgtették 92-ben?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:42:30

@pimpalini:

Igazad van, a másolt ~195 oldal a 210-nek csak 92%-a!! Ez igen!! Akkor nem is másolt!!

Azt meg tényleg komolyan gondolod, hogy csak az a csalás csalás, amit észrevesznek? Ennyire nem lehetsz azért buta.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:43:46

@pimpalini:

OK, nem szűrték ki a csalást, de azért csalt, á szerinted nem is csalt?

Kandabula 2012.04.02. 22:44:05

@parttalan: @pimpalini: nehogy már nekem essetek két oldalról! Tessék mondataimat értelmezni! Kérésre megteszem.

pimpalini 2012.04.02. 22:45:24

@Doubledecker:

Ezt megint sikerült benézned. Az intézmény legalább annyira hibás. Nem az? Nem komolytalan?

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Nem biztos, hogy jó ötlet egy annyira elfogulatlan, a világ dolgait objektíven látó személlyel privát levelezést folytatni, aki a "fideSS" kifejezést használja. Teljesen felesleges elfogult propagandistával vitázni. Persze elnézést kellene kérnem azért, mert téged propagandistának tartalak, de a másik verzió (miszerint annyira rosszindulatú és ostoba vagy, hogy a mai magyar pártpolitikába belekevered a 30-as évek történéseit) még kevésbé lenne hízelgő.

Szóval ott tartottunk, hogy a puskázás csalás vagy sem. Az iskolák többségében annak számít. Jogosulatlan előny. Ennyi.

pimpalini 2012.04.02. 22:46:45

@Kandabula:

Ez így igaz, ki lett forgatva, de a balos propagandistáktl elvárható, hogy megint előjönnek ezzel.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:47:22

@pimpalini:

Nem bolsi libsi szöveget nyomsz, hanem ezt fröcsögöd, miközbn többnyire értelmesen rtunk neked.

Másrészt ma meg azr mondta a KÖvér a parlamentben,hogy szocik nem is méltok a parlamentben üldögélni....

Jól inul a történet.

pimpalini 2012.04.02. 22:49:41

@milyen szép a Vértes, ó:

Fura, hogy még mindig nem érted: annak idején átment ezzel a dolgozattal.

Vagyis akkor ez vagy nem számított csalásnak, vagy igen-igen felületes volt a védés.

Vagyis a doktori ügy lényege, mint olyan egy felfújt buborék. Ettől még lehet benne tobzódni, csak éppen értelmetlen.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:50:21

@pimpalini:

De igen az intézmény is hibás. EElegem volt, csápolj Palinak, aki még ma is azt mondta suma cum laude.....

Ez végül a németnek jól eshetett.

pimpalini 2012.04.02. 22:50:55

@Doubledecker:

Vajon miért is mondta ezt? Kik ülnek a szocik padsoraiban? Méltók egy rendszerváltás utáni demokratikus parlamenthez?

Mérges 1234 2012.04.02. 22:52:29

@pimpalini:

Ne viccelj már, ha 21 éve megölök egy embert, és akkor nem bukom le, akkor z nem is volt gilkosság???

És a rendőrség a hibás?

Hülyébb vagy, mint Pál????

Mérges 1234 2012.04.02. 22:53:17

@pimpalini:

KÖvér mondta, aki KISZ titkár volt????

A komcsi Pál méltó volt????

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:54:44

@pimpalini:

Izé, tudom, hogy bonyolult a magyar nyelv, pláne ennyi aggyal, de elfelejtettél válaszolni: ha valakinek nem veszik észre a csalását, akkor nem is csalt? És az, amit mostanában hazudozott, az se hazugság, mert akkor nem vették észre, hogy csalt? (Tudom, most okosan meg fogod ismételni, hogy 'dehát nem érted, hogy átment?' :)

pimpalini 2012.04.02. 22:55:49

@Doubledecker:

Összeollózott magának egy doktorit. Ezt tudjuk. De ezt akkor lehetett. Lényegében ezt mondta el ma is.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:56:16

@Doubledecker:

Ha nem buksz le a gyilkossággal, akkor ez akkoriban így volt szokás, továbbá a rendőrség a hibás, illetve Gyurcsány.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:56:18

@pimpalini:
Használom én a MaSZoP kifejezést is. Akkor? Most vajh' melyik oldal propagandistája vagyok?
Vagy ilyet még nem láttál? Hogy valaki egyik oldalra se húzzon?

Azt pedig - és ezt most jóindulatból mondom - kerüld el, hogy valakinek egy vita hevében egyéb érv híján a képébe vágod, hogy "tele vagy sok-sok haraggal és gyűlölettel" mivel az értelmesebbje tudja, hogy a mai frusztrált világban ettől maximum a Himaláján élő hegyipásztorok mentesülnek, de senki más, ergo ahelyett, hogy okos pszichiáternek vagy emberismerőnek látszódnál, az ellenkezője fog érvényesülni. Ez ugyanis olyan egyértelmű kijelentés, mintha azt mondtad volna, "tuti hogy tele vagy érzelmekkel." Na ne mond...

pimpalini 2012.04.02. 22:58:06

@Doubledecker:

Kezdesz jó helyen kapirgálni.:) Még pár gondolat, s jó lesz ez.
Elévülés. Nos, igen. Valóban van ilyen.
Persze szégyen, hogy bizonyos bűnök elévülhettek, mások nem. Meg az is, hogy milliárdos csalások elévülhetnek 6 év alatt. Volt rá példa.

De a tömegnek hetek óta ez a legnagyobb problémája. Hát lelkük rajta.

GatyaPityu 2012.04.02. 22:58:51

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Az érveidet elfogadom, és külön tiszteletre méltónak tartom, hogy ilyen módon válaszoltál, mondtál véleményt a személyeskedő sértegetések helyett. Ezért jár egy like. :)
Csak egy valamire reagálnék a viszontválaszban:
"A hivatalát OV kiszolgálására használta, nem pedig arra, hogy megvédje az ország jogi alapjait. Nem kérem, hogy minden törvényt gáncsoljon el, de nekem senki ne mondja, hogy minden törvényt tökéletesnek talált."
Ez már csak így megy, ha az elnököt egyetlen politikai párt választja meg, ráadásul 2/3-os többséggel! Teljesen nyilvánvaló, hogy nem olyat fognak jelölni, aki majd kerékkötője lesz a kormánypártok által Parlamentben megszavazott törvényeknek. Nem tudom, Te vezető beosztású vagy-e a munkahelyeden, de ez a politikától mentes munkahelyeken is úgy működik, hogy akinek van lehetősége, joga választani munkatársat a jelöltek között, az nyilván olyat fog választani, akivel könnyebb együtt dolgozni. Hogy ez mennyire szép és etikus azon lehet vitatkozni, de hogy mindenhol így működik, abban biztos vagyok, mert senki sem önmaga ellensége, hogy a saját helyzetét nehezítse - nyilván a nagyságos Viktor is így gondolkodott... Mint ahogy az Árpi bácsi sem volt független és elfogulatlan minden híresztelés ellenére.
Én a legjobb elnöknek egyébként a Sólyomot tartom, szívesen látnám újra az elnöki székben. Sokat elmond róla, hogy amikor a komcsik voltak hatalmon, akkor szídták-hordták mindenféle fideszbérencnek, ezzel szemben most meg őt akarják jelölni újra elnöknek.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:59:39

@pimpalini:

Nem azt mondta, hogy férfi munka volt és Summa cum laude.

Pali egy barom, vagy gerinctelen hazudozó, nyilván ezért szerették a szocializmusban is.

Te meg csápolcs neki, hülye e vagy???

pimpalini 2012.04.02. 22:59:58

@milyen szép a Vértes, ó:

Remélem megnézted a beszédet. Akkor ismered a választ. :)

Egyébként meg Schmitt Pál még életében nem hazudott.:)))))))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:00:36

@pimpalini: Látom fáj az igazság. Persze a kérdésemre nem tudsz válaszolni.

Mérges 1234 2012.04.02. 23:01:47

@pimpalini:

Az a baj, hogy most az elmúlt 2 hónapban hazudott kb 4x-5x és ma is kétszer a parlamentben.

Egy gerinctelen alak. Maga a plágium, az ordas csalása semmi ehhez képest.

Teresz folyamatosan, olyan vagy, mint egy angolna egy vödör takonyban. Jó éjszakát.

okossan 2012.04.02. 23:02:49

Na, mostmár csak az ügynöktörvényt kell átvinni, és elégedett leszek.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:03:26

@Atro:

A jól ismert trükkök közé tartozik a 'dehát ő is elfogult volt', csak hát azért van, aki lát különbséget az elfogultság és a szélsőséges szervilizmus között.

Kandabula 2012.04.02. 23:04:39

Egyébként jobb a bizonyosság, mint csak a törvények kivonatait olvasó, tárogatózással (bakker, ekkora magyart!), ógörög nyelvtanulással, zongorázással és kritikátlan aláírásokkal foglalkozó politikai szélhámos. A nagy magyar, akinek a gyerekei az USA-ban élnek, helyresírni nem tud, jóllehet a magyar nyelv védelmét tűzte zászlajára! Ha jól emlékszem, az egész balhé egy éttermi papírkára írt "álamfői" megemlékezéséből indult ki. Talán akkor jutott valakinek eszébe: az úr doktor lenne? Ráadásul "summa cum laude"? Érdemes megkaparni.

pimpalini 2012.04.02. 23:05:21

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Nézd: ha valaki FideSS szót használ, ne csodálkozzon azon, ha netán lendvai ildikóhoz hasonlítják. Ez van, nem én ástam ezt a gödröt, amibe éppen beleestél.:)

Gondolom neked nem számít (vagy épp nem tudod), hogy mit jelent a két S, de azért nem árt a mai világban vigyázni ezekkel a betűkkel. MErt még a végén bérrettegőnek tűnik.

De igen, elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiknek mindegyik párt szemét, s nem kicsit szúrja a szemét. MEg van olyan is, aki felülemelkedik az egész politikán, nem foglalkozik vele.
Csak ők általában nem dobálóznak SS-jelzéssel.:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:05:31

@Doubledecker:

A plágiumot önmagában tényleg nem kellene felfújni, élsportolt, ügyesen törleszkedett, sz'al gondolom, mondták neki, adjon be bármit, átengedik. Azért ez előfordul, nem is ritkán.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:05:59

@Atro: Egyet értek, nem vagyok hülye, nem vártam el, hogy egy ellenfelet válasszanak. Most azonban Schmitt személyéről volt szó, arról, hogy miért kellene tisztelni, és te is kimondod, hivatalát arra használta, hogy kiszolgáljon egy pártot, nem pedig arra amire felesküdött. Hibás a rendszer bőven, de pont ő volt aki betöltötte ezt a szerepet, ha tisztességes lenne nem tudták volna felkérni egy ilyen csicska szerepre.

Mérges 1234 2012.04.02. 23:07:13

@Kandabula:

NEm volt vele egy interjú, amiben nem tudta megmondani miből is doktorált, egyébként azt mondta filozófia történetből.....

No comment....

pimpalini 2012.04.02. 23:09:43

@Doubledecker:

Nem csápolok neki, csak unom azt a helyzetet, ami heteken keresztül ment az interneten. Mocskos csalóztak, majdhogynem hataárulóztak egyesek. Akik még életükben nem csaltak. Röhej.:)
Annak csápolok, hogy lemondott, mert ezzel az egész jobboldali kormányzás magasabb szintre került annál, amit horntól gyurcsányig a magyar baloldal kisajátítói műveltek 3 cikluson át.

Jó éjt, álmodj szépeket!;)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:10:20

@Atro: + Szerintem is Sólyom lenne a legjobb választás. Csak ő tényleg "ki/megtölti" a hivatalát, ezért esélytelen.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 23:10:57

@pimpalini:
Nyugi, tudom mit jelent az SS, ennyi rálátásom van a történelemre.
És igen, minden párt szúrja a szemem, felülemelkedni pedig nem tudok rajtuk. Szúrják, de annyira, hogy már fizikailag is érzem... Bár ez inkább csak álmosság, úgyhogy jobb lesz eltenni magam...

Majd holnap folytatom, jó éjt.

SvenH. (törölt) 2012.04.02. 23:11:22

@milyen szép a Vértes, ó: pontosan!!! fokent ha a biralok a beosztottjai voltak :))) hiaba na, akkoriban ez elfogadott dolog volt, szomoru hogy nem csak a szakertoket engedtek oda doktorizni hanem a helyezkedoket is

Mérges 1234 2012.04.02. 23:11:44

@pimpalini:

"Annak csápolok, hogy lemondott, mert ezzel az egész jobboldali kormányzás magasabb szintre került annál, "

Ezzel egyetértek, s úgy legyen, iletve ezzel a lépéssel máris jó az irány.

pimpalini 2012.04.02. 23:12:18

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Nekem nem fáj az igazság.

@milyen szép a Vértes, ó:

"A plágiumot önmagában tényleg nem kellene felfújni, élsportolt, ügyesen törleszkedett, sz'al gondolom, mondták neki, adjon be bármit, átengedik. Azért ez előfordul, nem is ritkán. "

Látom kezded kaparászni a felszínt.

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Igen, az. Mivel olyan ember nincs, aki még életében nem hazudott volna. Más kérdés, hogy egy vezető köztisztviselőnek nem illik nyilvánosság előtt hazudni.

pimpalini 2012.04.02. 23:14:25

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Akkor kérdem én, miért kevered a fideszt az SS-el? Tisztességes neonácik ezért megdobálnának, remélem tudod.:)

Jó éjt!

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:14:37

@pimpalini:

Sőt, majd ha egyszer még el is ismerik a hazugságot, akkor olyan, de olyan magas szintre kerülnek, hogy ihaj. Más persze csak tűnődik, hogy olyan politikus kellene, aki nem is hazudik, dehát az egy fantáziavilág lakója ugye.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:14:50

@pimpalini: "Érdekes, mások miért tudták, hogy kell csinálni, náluk miért nincsenek ilyen akkor állítólag nem létező hibák? "
Erre válaszoljál már legyél szíves.

pimpalini 2012.04.02. 23:16:51

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Nincs szüksége egyetlen pártnak sem az én védelmemre.:)

Azt meg tudjuk, hogy Magyarországon minden fordítva van. A Fidesz baloldalibb volt ebben a két évben, mint az mszp 2 ciklus alatt összesen.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:17:04

@pimpalini:

egészítsük ki azzal, hogy bár az ilyesmi előfordul, azért van, aki nem áll neki hazudozni -- és attól, hogy a 'csókosokat' könnyebben átengedték akkoriban, ugyanúgy csalás

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:18:55

@pimpalini: Nincs semmi fordítva, hacsak nem tesszük egyenlővé az országot a FIDESZ-el.
Azért a legtöbb párt az oldalt legalább képes eltalálni.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.02. 23:20:39

@pimpalini: a plágium akkor is plágiumnak számított, ne ferdíts. abban igazad van, hogy a TF renoméja khmm-khmm hát nyilvánvalóan hagyott kívánnivalókat maga után, de a jelenkorban a TF nem létezik többé önálló valójában, a SOTE (illetve immáron SE) ellenben felsőfokú képzésünk egyik zászlóshajója, tehát kötelessége visszamenőleg is rendet vágni a sportolók sajátos igényeit kielégítő hülyékintézetében. ha nem ezt teszi, önmagával szúr ki, míg a hülyékintézete rákos sejtcsomóként emészti fel, gyilkolja le a nagynevű és minőségi képzést nyújtó felsőoktatási intézményt.

persze itt egy könnyen levadászható karakter megsemmisítéséről szól a fáma, ez is tiszta itt kinn is, nem egyetemi renoméról, no de az Úristen áldja meg, az újságíró feladata a stiklik felderítése, "jobbról" és "balról" egyaránt. az nem újságíró, aki Pali módra bemásolja az MTI híreket, ezzel pedig le is tudja a munkáját.

egyébiránt ez a Pál, ez az erkölcsi magaslat (ugye felolvasva a parlamenti beszédét, láthatóan örülve ennek a teljesítménynek) olyan asszociációkat idéz, mint
MSZMP,
Los Angeles,
Astoria,
a francoista Samaranch ülepének hogy is mondjam, fényezése,
MOB,
visszavont lemondás a MOB éléről,
nulla sportdiplomácia,
bájgúnár,
szervilizmus,
káderszerep,
asszociált személy szélkakas mivolta,
diszgráfia,
intelligencia hiánya.
ez pedig simán degradál ötven olimpiai címet is, nem hogy kettőt. VIII. Henrik is a hit védelmezője volt a pápa hű szövetségeseként, aztán meg valahogy mégsem. kellett a punci, fordult a Henrik, kellett a lóvé, fordult a Pál. te meg itt erkölcsi magaslatokról hadoválsz.
mondd azt, hogy mennyire ocsmány volt a hiénaként, dögkeselyűként lecsapó Gyurcsány az Egyenes beszédben, közvetlenül az inkriminált pénteki interjú után, hogy mennyire undorító volt az is, hogy Olga egyetlen magas labdát sem ütött le - és igazad lesz. ha erkölcsi magaslatokról papolsz Schmitt kapcsán - hát akkor meg nem. ilyen egyszerű ez, nem kell hozzá jogtalan kisdoktori (a vicc vicce).
az egyetlen, aki morálról tett tanúbizonyságot az ügy kapcsán, az Szalma Botond. a többiek dolgoztak: az oknyomozó oknyomozott, a szerecsenmosdató szerecsent mosdatott, a stratéga stratégiát szőtt, a populista populistálkodott, a hiéna meg dögöt evett. Schmitt pedig a szerecsen, nem pedig a mór.

aztán ragozhatjátok gyerekek, meg örülhettek a kis megbeszéléseiteken, hogy mennyire tökös meg stramm gyerekek vagytok, hogy mennyivel erkölcsösebbek vagytok a szociknál (ugyanabban a moslékos vödörben pancsikolva), csak aztán majd pofára estek ti is, aztán mehettek Fletó mellé dögöt enni. finom lesz, látod Feri is milyen jól érzi magát. megkereshetitek a magatok No pasarán jelmondatát, aztán simogathatjátok a maroknyi nyugdíjas nénikét, amelyik képtelen a fejéből kiverni Viktorunk piros szívecskékkel keretezett férfiasnak mondott arcélét.

az ország pedig büszkén hátradől: a szemét a szeméttelepen, nem vagyunk mi Nápoly.

pimpalini 2012.04.02. 23:23:15

@milyen szép a Vértes, ó:

Pontosan. Egy politikus lételeme a hazugság, de legalábbis a füllentés. Lehetne erről külön is vitázni, hogy hol elfogadható és hol nem az.

Egyébként ha utánaolvasol a történelemnek (nem kell túl messze menni az időben) láthatod, hogy voltak korok, amikor még egyfajta úriemberpolitizálás forgott fenn. Illett bizonyos helyzetekben lemondani. Volt korrupció, stb... de ha valaki lebukott, akkor mennie kellett.
Ehhez azért illene visszatérni. Pali bá precedenst teremtett, a szocik meg szégyellhetik magukat.:)

Amúgy mivel a választók azt szeretik hallani, ami nekik jó lesz, még akkor is, ha a kivégző osztag elé viszik őket, így a politikusok többsége nekik fog beszélni, magyarul hazudni fog. 2006-ban ("rosszabbul élünk mint 4 éve") a Fidesz próbált igazsággal választást nyerni. Nem jött be. Az igazság nem kell az embereknek. Ez van.
Így a módszeren, formán felülemelkedve maradnak a célok.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:26:13

@pimpalini: Ma elég sokat viccelsz.
Pali sosem hazudott.
FIDESZ igazsággal kampányolt 2006-ban.

pimpalini 2012.04.02. 23:28:22

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ha most arra gondolsz, hogy valaki megírta teszem azt 5 év alatt a doktoriját saját kútfőből, míg mások ollóztak?
MEgint csak azt tudom erre mondani, hogyha hagyják, hogyvalamit ollózva is le lehessen adni, mert "legális", akkor sokan ezt fogják tenni. Mai szemmel nézve ez már csúnyácska dolog. Sőt.
Aki mondjuk 4 éve szív a phd-jával jogosan dörmög ezen. Persze az is igaz, hogy Pali bá emiatt nem nagyon élvezett előnyöket, nem emiatt futott be karriert, s nem emiatt lett elnök. De mint elnök, ez neki támadási felület lett. Ezért lemondott. Joggal.
De ettől még maga a történet ott kezdődik, hogy akkor még ezt lehetett. Ma már nem.

Más miért nem élt ezzel? MErt nem akart, mivel lételeme volt a kutatás. Szerette csinálni. Más meg szeretett volna hasonlóképp doktorálni, de nem volt lehetősége rá.
Ha Palinak visszadobják, akkor nem született volna meg a mű. De persze nem dobták vissza, ami arra utal, hogy akkor így is lehetett. Fél disznóért érettségi. Stb...

Ez nem mentség, csak éppen kissé árnyalja a képet, amit itt sokan festettek heteken át.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:29:06

@pimpalini:

A precedens akkor teremtetett volna meg, ha vállalja azt, amit régen csinált, és a mostani hazugságait is. A 'lemondok, mert engemet ártatlanul támadnak a tuggyukkik' csak a következő hazugság a sorban. Egyébként se tegyünk már úgy, mintha ő lett volna az első lemondó politikus.

"a Fidesz próbált igazsággal választást nyerni"
Feltűnt, hogy nem várhatunk tőled a búgócsigázáshoz szükségest meghaladó szellemi teljesítményt, de azért meg tudsz lepni még mindig, mindennél van nagyobb marhaságod, köszönjük, Barbi... :)

pimpalini 2012.04.02. 23:31:27

@milyen szép a Vértes, ó:

Igen. Mint ahogy pl. a puskázás is csalás. S a csókosok ma is átmennek. Hidd el nekem. Ez nem mentség, ez tény.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:32:14

@pimpalini:

Ejnye, hát szabad ennyit hazudni? Nem azt hagyták, hogy összeollózott dolgozatot adjon be, hanem azt, hogy gyengébbet írjon a becsületes emberektől elvártnál. Ha tudják, hogy majdnem az egészet másolta, kivágják még őt is.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:33:33

@pimpalini:
1, Hát több ember is mondja, hogy így nem engedték volna át akkoriban, mondjuk nem ugyan az az egyetem.
2, Akkoriban nem volt olyan könnyű kideríteni az ollózást, egy ismeretlen bolgár francia nyelvű tanulmányát nem hinném, hogy sokan olvasták nálunk.
3, Még jó hogy nem húzták meg a főnöküket, szerinted reális lehetőség volt a dolgozat visszadobása a bírálók számára?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:33:36

@pimpalini:

Miért ne hinném? EZ tény. Ettől még csalt 20 éve, és hazudott most párat a dologról.

pimpalini 2012.04.02. 23:34:02

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

A nácinak kikiáltott Jobbik baloldlaibb (egyenlősítőbb) programmal jött elő, mint pl. az mszp. Más kérdés, hogy kicsit cigányoztak is, meg olykor zsidóznak.:)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:36:17

@pimpalini: Szélsőjobbra jellemző a kollektivizmus, így nem nyert az érvelés.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:38:13

@pimpalini:

A Jobbik minimális túlzással nemzetieskedő-rasszista kommunista párt. Mármint nem bevallottan, hanem a hirdetett "elveik". Mi ebben az újdonság? A maszopnál talán a Fidesz is balrébb van. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:39:52

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

(a szélsőjobb sok, ha nem a legtöbb megnyilvánulási formája, bármit sugalljon is az elnevezés, inkább egyfajta nacionalista szélsőbal)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:42:22

@milyen szép a Vértes, ó: A szélső jobb szélső bal közelebb van egymáshoz, mint saját oldaluk közép ideológiájukhoz.

pimpalini 2012.04.02. 23:45:48

@Kusics Iván:

A TF renoméja. Végre a helyén van a téma.
A neves egyetemeknek kötelessége felülvizsgálni a régebben született "érdekesebb dolgozatokat"? Valóban. Kérdés, lesz-e rá ember.

Az egész Schmitt-ügy a végkifejlettel együtt a jobboldal malmára hajtotta a vizet, de ez külön téma. Megszabadultak Schmittől, s megmutatták, hogy nincs kivétel.

Az életút közismert állomásai nem változtatnak azon a tényen, hogy Pál úr ezen megnyilvánulása eddig nem volt túl megszokott ebben az országban, s éppen ezért a baloldal vezető politikusai tanulhatnak tőle (a lemondás gesztusát, a vereség, a bukás elismerésének gesztusát).
Gyurcsány (csak azért nagy betűvel, mert mondatot kezd az ember) mindenre képes, ezért az ember nem tud újat mondani vele kapcsolatban. Szóra sem érdemes.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:49:01

@pimpalini:

"a vereség, a bukás elismerésének gesztusát"
Te egy párhuzamos univerzumból írsz?

pimpalini 2012.04.02. 23:49:52

@milyen szép a Vértes, ó:

"A maszopnál talán a Fidesz is balrébb van. :) "

Erről beszélek vonajugendnek.

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

A Fidesz nekiment a multiknak és a bankoknak az emberek érdekében (tudjuk persze, hogy mi volt itt a lényeg, meg azt is, hogy mi a következmény,de erről még tény). Az mszp ezzel szemben egyszer sem tette meg, annak ellenére, hogy "szocialista" párt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:51:30

@pimpalini:

talán ha kihagytad volna 'az emberek érdekében'-t :)

pimpalini 2012.04.02. 23:52:21

@milyen szép a Vértes, ó:

Beismerte, hogy ezzel az üggyel a hátán nem lehet köztársasági elnök. Ezért lemondott. Magyarul vesztett. Ténykérdés.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:55:22

@pimpalini:

Ez tény, de ne tegyünk már úgy, mintha holmi becsületből mondott volna le. És akkor azt már ne is említsük meg, hogy állítólag Orbán már a váratlan-váratlan lemondás előtt pedzegette, hogy milyen új elnököt szeretne. :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:59:38

@milyen szép a Vértes, ó: A szélsőjobb mindig is egy fura képződmény volt. Az erős nemzet tudatra kialakul náluk a kollektivizmus, forradalmi eszmékben gondolkodnak.

Hitler próbálkozott a két eszme összeolvasztásával, így simán lehetnek a náci ideológia magyar megtestesítői.

Viszont nehezen tudnám őket baloldalinak nevezni. A marxista gondolkodás nem nemzetek, vallások alapján osztják fel a világot, hanem egyes társadalmi rétegek termelő eszközökhöz való viszonyuk alapján. A szélső bal meg teljes mértékig elveti a magántulajdon gondolatát.
Persze vannak baloldalon is nemzetekben gondolkodók vagy vallásokban.
Sőt akár kialakulnak a baloldali nacionalisták is (FIDESZ, SMER), de Jobbikot nem hinném, hogy a bal oldal zászlója alá be lehetne sorolni.

nápolyi maszti 2012.04.03. 00:07:16

Most olvasom, hogy csak két hét múlva jelölnek jelöltet. Délután még úgy volt, hogy fideszeseknek kijárási tilalom, még ma meglesz az új pápa. Mi történt? Mert valami biztosan!

Kandabula 2012.04.03. 00:07:33

SP ott kente el, hogy nem egy bantu nyelven íródott, egy példányban, csak a bulu-bulu törzs sámánja feneke alól kikérhető, a "hogyan fussunk el az oroszlánok elől, ha ez olimpiai számmá válik?" című tanulmányt szemelte ki doktorinak. Semmi gondja nem lenne. Viszont, ahogy a Fidesz mamája fogalmazott: SP érdeme, hogy nem tett mást, mint (doktori értekezésének lényegeként) kiegészítette a bolgár szakember dolgozatát. (Amit sajnálatos módon még a német szerző dolgozatával is ki kellett egészíteni.) De ahogy beígérte, most majd újat ír. Most rájön, hogy miről lett volna szó. Ideje lesz, pénze van, kíváncsian várjuk. Érdekes történet.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 00:08:11

@milyen szép a Vértes, ó: Lehet ezért utálják egymást annyira. :D

@pimpalini: Nem attól lesz valaki szocialista, meg baloldali, hogy elüldözi a multikat. Az MSZP-t nem lehet besorolni a jobboldalhoz, de mindenképpen jobbra áll a FIDESZhez képest. Rendszer váltás után felvettek egy érdekes liberális gondolkodást, melyet vegyítettek a szocializmussal aztán meg létrejött ez a valami.
A FIDESZ meg túl hülye volt ahhoz, hogy észrevegye nem csak jobb oldali pártok lehetnek nacionalisták vagy keresztények, vagy csak szembe akartak kerülni a másik MSZMP utódpárttal é ezért lettek jobboldaliak. Szélső jobbtól messze állnak, közép jobbnak nevezni őket meg felér egy sértegetéssel.

Bee-zony 2012.04.03. 00:57:22

Köszönjük elnök úr, végre 1 jó döntés.

Történelmi olvasmányként:
Mikszáth Kálmán: A fekete város
mek.oszk.hu/00900/00910/
Régen is volt keverés-kavarás, de még mennyi…
A tanulság, hogy ebben a társadalmi közegben a javulás minden centijéért meg kell küzdeni.

GatyaPityu 2012.04.03. 07:40:49

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: (2012.04.02. 23:05:59)
Schmitt-nek nem lett volna szabad elvállalnia egy ilyen pozíciót, ha tudja, sejti, érzi, hogy vannak sötét foltok a múltjában. Mert ugyan a közt.elnök cím nem jár igazi hatalommal, de mint a legfőbb közjogi méltóság, az országot reprezentáló első ember, mégiscsak nem mindegy, hogy ki tölti be. Ami pedig az elfogultságot illeti, legalább a látszat kedvéért visszadobhatott volna egy-két törvényt a Parlamentnek, amit aztán másodjára elfogadva úgyis-ígyis alá kell majd írnia.
Van itt egy érdekes cikk neked (meg persze mindenkinek) :
comment.blog.hu/2012/04/02/a_schmitt_ugy_legnagyobb_vesztese

Transylvanianmixedgrill 2012.04.03. 09:40:08

Kell-e, van-e jobb jelölt KE posztra annál a Wittner Máriánál, aki még akkor is kitartott SP mellett, amikor már gyaníthatóan Obersovszky sem?

www.hirado.hu/Hirek/2012/04/03/07/Undorito_ugy__Wittner_ezert_nem_fogadta_el.aspx

BPO654 2012.04.03. 10:19:16

Sztem, Scmitt Pálnét nevezik ki nem Wittnert. Mindenesetre ha nő lesz akkor az a női szervezetek ujjongását is kiválthatja- ez politikai haszon, kvázi még jól is elsülhet a dolog. Scmittnek mennie kellett ez nem volt kérdés. Egy K. E. legyen makulátlan.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 10:26:40

@Atro: Én is kb ezzel érvelek, hogy azért 1-2 törvényjavaslatot legalább, hogy lássuk tényleg érdekli a munkája.
Feddhetetlen embert meg nem nagyon fogsz találni, politikusban meg pláne nem. Ezenkívül ott van a sajtó aki akár egy olyan ügyet is felnagyíthat melyet te nem is érzel akkora problémának.
Tehát nem elvállalni nem kell, hanem ha kibukik az ügy egyből lemondasz, elnézést kérsz, aztán viszlát.
Schmittnek nem ez volt a legrondább ügye, de ez szakította el végleg a cérnát, januárban le kellet volna mondania nem pedig tovább hazudozni. Annyi viszont hozzátartozik a magyar közélethez, hogy politikusaink nem szoktak lemondani, de ezt az esetet csak kis győzelemnek nevezném. A balnacik vergődése miszerint ők most megmutatták erkölcsileg mennyivel jobbak meg téves, akkor lenne igaz, ha januárban bocsánat kérés közben tette volna meg. Lásd végül Feri is lemondott, csak az huzavona rövidebb, így ugyan az a tetves csürhe még mindig mind a kettő. A cikket már olvastam, azért köszi.

@Transylvanianmixedgrill: Nekem is volt egy WM tippem a KE posztra. Ha Viktornak nagyon elborul az agya lehet beteszi, a nemzet mártírját, Marika nénit, vagy Pozsgayt, a hőst aki becsületét és életét feláldozva belülről próbálta tönkretenni a kommunista rendszert.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 10:28:06

@BPO654: Mondjuk én a feministák kielégítésre Gabriella kisasszonyt javasoltam.

kassa 2012.04.03. 12:28:59

Mit szólnátok egy külhoni magyarhoz az elnöki poszton? Jobban meg tudná testesiteni a nemzet egységét, mint bárki más Magyarországon. Itt van például Csáky Pál Pozsonyban, volt kétszeres miniszterelnök-helyettes...

kukackac 2012.04.03. 12:38:22

SP, alias Sitt Pali foghatóságáról már akkor tudtak, mikor jelölték őt KE nek. Magyarul, ezt tudták a kezdetektől róla. Sőt csakis azért volt jelölhető! És bárki is legyen az utódja, csakis fogható, sáros lesz az újabb balek is!

Vahakomb 2012.04.03. 13:17:10

Azon röhögök itt magamban, hogy M.o. lakosainak egy töredéknyi része most veregeti egymás vállát, hogy ugye, milyen jól csináltuk!? Lemondattuk a nagy csalót!
Miközben annak idején Horn ellen (az 56-os pufajkás), Medgyessi ellen (egykori hithű SZT-tiszt) és Gyurcsány ellen (a nagy zűrkavari) sokkal, de sokkal több ember lázongott, tüntetett. Eredménytelenül! Azokat tényleg a népakarat távolította volna el, ha azt az egyeduralkodó balos média és egyéb nagypolitikai tényezők megengedték volna.
Úgyhogy csak ujjongjatok kárörvendők: sikerült újra egy nagy véres sebet ejteni M.o.-n - M.o. ellenségeinek a legnagyobb örömére!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 13:18:44

@Vahakomb: Látom nehéz beletörődni az igazságban, ezt csak a rendszeres Gyurcsányozás teheti jobbá. :D

debreceni.blog 2012.04.03. 13:42:58

Lemondott a bulvárkacsa

Először a Fidesz zárta le az ügyet, most pedig az ügy zárta le a Fideszt. Schmittpálfordulás.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.04.03. 14:17:38

A gyógyszerek szép sorban kezdenek elgurulni.... Miért nem lehet ezt az ügyet egyszerűen a helyén kezelni?

mandiner.hu/cikk/20120403_tatabanyai_kdnp_schmitt_pal_melletti_nyilatkozat

Számomra még mindig meglepő, hogy vannak olyan csoportok, amelyek tagjainak meggyőződése, hogy ha egy nyilatkozatukat bibliai idézetekkel és utalásokkal tupírozzák fel, akkor rögtön igazuk lesz.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.04.03. 15:11:22

@Vahakomb: Azon röhögök itt magamban, hogy M.o. lakosainak egy töredéknyi része azt hiszi, hogy Magyarország sorsának alakulása tényleg azon múlik, hogy bizonyos bábok a bábszínházban maradnak-e.

Való igaz, Schmitt Pált nem a népakaratnak sikerült első sorban leváltania, hanem a Fideszes képviselőknek, és ezért még tulajdonképpen akár szimpatikusabbnak is tűnhetnének, mint az akkori MSZP-sek. Mert az MSZP tagjai visszanyelték a hányingerüket (ha volt nekik egyáltalán), és úgy áltak mondjuk Gyurcsány mögé a bizalmi szavazáson, Schmitt lemondásával viszont pont azt sikerült elkerülni, hogy egy képviselői közvéleménykutatáson kiderüljön, még Orbánnak sincs akkora karizmája, hogy egy emberként lenyelesse párttársaival a Schmitt-békát, ahogy a feltoluló hányadék a száj elé kapott kezek ujjai közül itt-ott már kiszivárgott (ld. Szalma Botond).

De azért emellett nyugodj bele, hogy Horn pufajkája, Medggyessy D-209-e és Gyurcsány kurvaországa azért nem volt elég az eltávolításukhoz, mert az emberek többsége ezeket a dolgokat magasról leszarja. Az emberek a legtöbb elvont dolgot leszarják, amíg az nem hat a pénztárcájukra. Gyurcsányt is előbb zavarták volna el a bejelentett és bevezetett megszorítások, mint a kurvaországozás miatt, ahogy Schmitt csalása is csak céltáblája volt annak a nagymennyiségű frusztrációnak, ami az Orbán-kormány arroganciája, hazugságai és megszorításai során az emberekben felgyűlt.

Úgyhogy csak ujjongjatok: sikerült egy nagy véres sebet ejteni M.o.-n, és sikerült kimetszeni egy régóta gennyedző, üszkös húsdarabot a nemzet testéből, és ez tényleg a Fidesznek sikerült először. Kár, hogy már most intenzíven küzd azért az egész jobboldal, hogy ez a szimpátia gyorsan semmivé legyen, például az olyan pitiáner baromságokkal, hogy "Na, majd akkor jól elővesszük az elvtársak dolgozatait a legutolsó általános iskolai röpdolgozattól a doktorikig, aztán megnézzük hogy ki hogyan mit hivatkozott!".

Prof. Dr. Simon Templar 2012.04.03. 15:22:36

@Vahakomb: Senki nem veregeti senki vállát, ha ezt így gondolod, akkor - ugyanúgy, ahogy SP - egy hangyafasznyit nem értettél meg abból, hogy mi is SP hozzáállásával, működésével meg a 20 évvel ezelőtti tákolmányával.

De inkább magyarázza ezt meg Hamvas (talán Ő autentikusabb nálam):

"A realitás a stréber számára sem végső határ. Ez a realitás azonban nem mint a hősi életben, sziklafal, hanem valami nyúlós anyag, kátrány, vagy ilyesmi. A stréber ebben a nyálkában a realitással nem küzd, hanem abban furakodik. Realitás a stréberre sem érvényes; szükségszerűsége neki sincs. Kicsiny dolgoknak kicsiny hely kell, éppen csak hogy elférjen. Majd aztán, ha sikerül, szemtelen lesz, és elkezdi a többit helyéről kitúrni. Tolakszik, éspedig azokhoz, akiktől valamit vár.

A héroszt és a strébert a becsvágy köti össze; ugyanaz, ami őket szétválasztja. A hérosz becsvágya az áldozatban kulminál, ami annyit jelent, hogy végül is önmagával fizet. Ez a hősi élet előkelősége. Ezért a hérosz a nemes ember. Mert az áldozat: tudni, hogy van valami, ami az életnél több, és az életet ezért a többért odaadni. A hősi élet befejezett mű, akkor is, ha összetörik.

A stréber nem törik össze, legfeljebb pórul jár. A stréber nem ölhető meg, legfeljebb eltaposható. Áldozat? – Eszébe se jut. Kis előnyök. Reálpolitika. Minél olcsóbb, annál jobb. Ha sikere van, pimasz, és nem mulasztja el, hogy érdemeire hivatkozzék. A stréber rangtalan, és ezért lehetetlen, hogy akár tragikuma, akár komikuma legyen. Nem drámai, és ami lényeges, nincs összeütközése. A stréber ellentét nélkül van, valószínűleg még a becstelen se vállalkozik arra, hogy vele szembeszálljon. Nem néz körül, és nem látja, hogy ahhoz, amit tesz, ki mit szól. Ez pedig ugyanaz, mintha az ember azt mondaná, mértéken alul van. Olyan ember, aki a lényegtelenséget a legjobban megközelíti. Csak kaparja magát előre, és ez a heroikus áttörésnek pontos fordítottja. A stréber realitása is tágítható, mert az iszapban makacsul mászik, de mivel mértéken alul áll, sohasem mondható, hogy betelt. Mi telhet be? Tehet és mondhat, amit akar, jelentéktelen, csak bosszúság, hogy az emberi élet ilyesmire is felhasználható." (Hamvas Béla: A senki - részlet a Patmosz című esszékötetből)

Azt hiszem ezentúl nem kell külön magyarázat...

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:29:01

@Transylvanianmixedgrill:
Wittnyanya egy vén szenilis marha. Felesleges rá szót fecsérelni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:30:14

@OranzsDzsúz:
Igaz az önéletrajzát olvasva, számomra kiderült, hogy fiatalon se volt egészen kerek. X-DDD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:31:58

@kukackac:
"SP, alias Sitt Pali"

Nem Sitt Pali, Shit Plagi. :-)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:47:06

@Vahakomb:
Fáj az igazság orbánfaszszopóka?
A nagy véres sebet az ország testén ennek a narancskommunista frakciónak lecsót főző, buta, írástudatlan, arrogáns köpönyegforgató szarcsimbóknak álamfővé választása és a lebukása utáni átlátszó, szánalmas, hazug toporzékolása ütötte.
A sohasem gyógyuló seb meg a magad fajta, a tolvajokat, a hazugokat, és csalókat mosdató szemellenzős pártbirkák miatt van.
Fikarcnyi különbség sincs köztetek és a másik mszmp utódpárt+ a fletó seggét nyalók közt.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 17:00:37

@Rufus78:
Semmilyen üszkösödést nem vágtak ezek ki.
A vezénylő tábornok kiadta a parancsot.: Egy csata miatt nem veszíthetjük el a háborút.
Shit Plagi csak egy parasztáldozat a politikai sakkjátszmában.

kukackac 2012.04.03. 17:17:14

És jön Morvai Hisztike! :) :D

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.04.03. 17:33:55

A " Gyűlöld mert magyar!" Féjszbúk-csoport máris megalakult...ööö...illetve már nagyon régóta fennáll.

Amikor egy indeksz-címlap 78 százalékát a Schmitt elleni gyűlölet és hecckampány alkotja, akkor azért elgondolkodik az ember a talmud "a goyok legjobbjait el kell taposni" kitételén.

LMP prominenst az ország élére! Hordót a zsidónak!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 17:40:53

"a " Gyűlöld mert magyar!" Féjszbúk-csoport máris megalakult...ööö...illetve már nagyon régóta fennáll." Nekem semmi ilyen csoportot nem dob ki, még ha kiveszek belőle szavak akkor se.
Vagy ez is olyan, mint az Unió által betiltott reklám?

"Amikor egy indeksz-címlap 78 százalékát a Schmitt elleni gyűlölet és hecckampány alkotja, "
Ez mostanában a legfontosabb közéleti téma, az index meg kattintásból él, ne várd, hogy más legyen az oldalon.

"akkor azért elgondolkodik az ember a talmud "a goyok legjobbjait el kell taposni" kitételén.

LMP prominenst az ország élére! Hordót a zsidónak! "
Ez meg soviniszta gyűlölködés, 0% bizonyíték, 100% természetes hazugság.

kukackac 2012.04.03. 17:52:39

Egy gój ország meghódításának forgatókönyve. (Cion bölcsei nyomán.) Nagyon figyelmesen olvasd el, és elemezd! Posted on 2011/07/29

Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori elölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni.

Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.

Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy – nem mi általunk vezérelt – csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő médiatámogatással, jogerősen elítél.

Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.

A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.

A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy problémakörön, és nem fognak annak analizálásába.

Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.

Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.

A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.Leírás: A képet a feladó eltávolította.

Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.

A semmire való cigányokat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigányt részesítsd előnyben.

A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted!

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.04.03. 19:21:13

@kukackac: Két mondat Hamvastól, (Patmosz I. 1950-es évek vége):

A huszadik század második felében az ember szüntelen rettegésben él, nemcsak azért, mert a tudomány hatalma a földet bármely pillanatban elpusztíthatja, hanem még inkább, mert ez a hatalom még abban az esetben is, ha a puszta életet meghagyja, az embert normális életrendjétõl megfosztja és életét olyan egyre értéktelenebbé váló vegetatív létté fokozza le, melynek semminemû jelentõsége, súlya, szépsége, igazsága, komolysága, világossága többé nincs.

A világot, amelyben e történeti percben élünk, a tudomány teremtette, szervezi és tartja fenn, iskoláival, nevelésével, iparával, államaival, kutatásával, hivatalaival, hadseregével, gyáraival, bankjaival, kórházaival, mûvészetével, sajtójával, kecsegtet hallatlan jövõvel és haladással, mialatt az emberiség ma, itt a Földön, feldúltan és megalázva, lezüllötten és elaljasodva és beszennyezve, népeiben és osztályaiban és nemzetiségeiben egymásra uszítva, bõszülten fegyverkezve, gyûlöletben, és már nem is leplezett bosszúvágyban, kolosszális találmányok segítségével eddig elképzelhetetlen mélységû örvényben készül elmerülni.

Horizont 2012.04.03. 19:58:48

Így utólag (is) ismerkedek Schmitt Pállal:)
Érdekeset olvastam. Van 3 budai ingatlanja. Lakóházak, jó helyen 195+225+320 m2-esek. Egy kis nyaraló Lupa-szigetén. Nem sajnálom, isten bizony. "2008-ban eltartási szerződést is kötött egy belvárosi, V. kerületi, 68 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosával is. (Az eltartási szerződés lényege, hogy az ingatlan tulajdonosát élete végéig gondozni kell, cserébe halála után a gondozóra száll az ingatlan tulajdonjoga.)" Ez miért kellett? Nem is értem!
Ja havonta 243 600 forintos, adómentes, olimpiai bajnoki címeiért járó életjáradékot is kap!

Kivancsi 2012.04.03. 20:10:52

@Horizont: talan gondozni akarja tulajdonost...
jobaratja es ismerose es igy szentesitik az osszetartozast...
szerinted KE nem gondozhat hozza kozelallot?

minimum mindennap felhivja, hogy jol van-e meg akar a korreai elfoglatsaga mellett is!
a repterrol rogton odavisszi az orezred a mi piiizunkbol stb stb

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 21:01:27

@kukackac:
Ez a Vastabőr, nem a Konteo.

Kandabula 2012.04.03. 22:16:14

@Bee-zony: sajnos ez az ügy nem több pár milliméternél.

Mourinho már nem a király 2012.04.03. 22:31:17

Schmitt legújabb sajtóközleménye újabb gyöngyszemeket tartalmaz:
" „Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok.” Az ettől eltérő valamennyi információ nem felel meg a valóságnak."
Nagy nyelvújító a pali.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.04. 16:06:32

@turulpina: "Ez tényleg a legjobb az egészben, hogy 'ártatlanság véDelme" (sic) és hogy őt meg se hallgatták"
Ez az ártatlanság védelmét is soxor használja. Annyira szánni való szegény... :(

"Ha meghallgatják, az miben másítja meg a tényeket, miszerint a dolgozatából 200 oldal más terméke?"
De nem is 200. 180 bolgár, 17 német (akit sehol sem említ meg egyébként), a grafikonokat is egy az egyben átvette. Erre szokják mifelénk mondani, hogy akinek vaj van a fején, ne járjon a napon... Ő most leégett.

Bee-zony 2012.04.04. 21:00:31

@Kandabula: Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli…
A javulás (a centi, vagy pár mm), hogy megszűnt az emiatti társadalmi megosztottság, és hogy százak vagy ezrek jobb és értelmesebb dolgokkal foglalkozhatnak a tüntetés helyett.
A nagy többség jobban járt így, hogy S. Pál nem kaparta el még jobban magát, és a társait.
Több idő és energia lett így megspórolva az érintetteknek, mint az óra-átállítással… :)

vomit 2012.05.07. 10:44:06

hvg.hu/itthon/20120507_schmitt_pal_lakasa
"Ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár"

süti beállítások módosítása