Skip to content


       Szűrés lista

Csoda történt: Schmitt Pál lemondott

605 nap után lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök.

Örülünk, hogy a 20 évvel ezelőtti csaló távozik.

Örülünk, hogy az elmúlt hónapokat-heteket-napokat-órákat minden idők legnagyobb és legpofátlanabb hazugságcunamijával elárasztó köztársasági elnök távozik. Eme teljesítmény soha nem látott tettre ragadott minket: belekerült a logónkba :-)

Sajnáljuk, mert az utódjáról biztosan nem készülnek ilyen vicces fotók, és még az is lehet, hogy helyesen is tud majd írni. Schmitt olyan alacsonyra vitte le a lécet 605 nap alatt, hogy nem lesz nehéz átugornia az utódjának.

Sajnáljuk, egy 70 éves embernek nem adta meg Orbán Viktor és a Habony Árpád vezette csapat, hogy idejében és méltósággal távozzon. Hogy végigcsináltatták vele ezt az elmúlt négy napot.

A Schmitt Páltól jobbra álló utódjától pedig reméljük, hogy ő nem akar a Nemzet Tolla, a Törvényhozás Motorja, az Emberek Embere lenni, csak egyszerűn a köztársaság elnöke. 

(A "Mit csináltál, mikor Schmitt Pál lemondott?" Facebook-csoport máris megalakult.)
 

Címkék: schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr614355994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pálnak le kellett mondani 2012.04.03. 00:10:57

A mai napon Schmitt Pál, az ország első embere lemondott. Külön minősítő jelleggel bírt az a fajta, óvodásokat idéző mentalitás, mondhatni antistílusgyakorlat, amivel mindezt az ellenzék tudomásul vette. Bemutatták, hogyan nem szabad viselkedni a parl...

Trackback: Na nehogy már Kövér László! 2012.04.02. 22:10:59

Meghalt a király, éljen a király! Most, hogy Schmitt Pál lemondott, egykettőre vége lett az elmúlt napok hisztijének, a szappanopera ott folytatódik, hogy ki legyen az új elnök? Sokan azt rebesgetik, hogy a Fidesz Kövér László mellett teszi le a gara...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.02. 21:16:26

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Lemondani vagy lövetni ? 2012.04.02. 20:18:48

Schmitt Pál lemondott. Lemondása kötelesség volt. Kötelessége az országgal a jobboldallal és önmagával szemben is.Lemondásához vezető állomások a lebukás, a kivárás, a bizonyosság, majd a következmény. A lebukás Lehet azon vitatkozni, hogy valaki,...

Trackback: 2012.04.02. 20:13:01

Ma lemondott Magyarország köztársasági elnöke Schmitt Pál. Hosszas huzavona után született meg a döntés, mely igazság szerint már csak kényszerpálya volt, és aminek már régen meg kellett volna történnie. Már megint minden rosszul alakult! Most soka...

Trackback: "...hazudtunk reggel, éjjel, meg este..." 2012.04.02. 18:38:55

A Demokratikus Koalíció elvenné Schmitt Pál, leköszönő államfő törvény szerint járó juttatásait, az elnöki megbízatás megszűnésének méltatlan körülményeire hivatkozva.Ez ügyben törvényjavaslatot is be kívánnak nyújtani Molnár Csaba szerint. (Bár mivel ...

Trackback: Gerincátültetés 2012.04.02. 18:23:33

A Semmelweis Egyetem tegnapi híre szerint forradalmi gerincátültetést hajtottak végre a hétvégén egy meg nem nevezett (de többek által felismerten politikai közszereplés vállaló) betegen. A beteg lábadozása, vélhetően sportolói múltjának köszönhetően é...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.02. 16:23:51

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Köszönet Schmitt Pálnak 2012.04.02. 16:19:11

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!2012. április 2. E nehéz és fájdalmas időszak fordulónapján, mely nehéz volt egyaránt az Ön számára, az ön mellett hitet tevő támogatói, és a haza számára, kötelességünk megemlékezni minden eddigi érdeméről. Köszönetet m...

Trackback: Viktor a takarító (frissítve!) 2012.04.02. 14:59:56

És mégis mozog a föld. És mégis lemondott Schmitt Pál. És mégsem vagyunk következmények nélküli ország. Hozsanna néked Viktor!...

Trackback: Scmitt Pál egy szellemi és erkölcsi toprongy 2012.04.02. 14:38:11

Toprongy: Katonai és börtön szleng. Jelentése: szellemileg nevetségesen leépült emberszerűség. Teljesen és tökéletesen hülye. Tehát ennél már nincs lejjebb, felesleges is küzdeni érte. A judeo-kereszténység hazai nagy hitkomisszárjának, Joseph Rat...

Trackback: Lemondott és perelni fog 2012.04.02. 14:37:27

A hétfő reggel frakcióülésre érkező Orbán Viktor még azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy azt az ellenzéki javaslat...

Trackback: A méltatlanság kora 2012.04.02. 14:21:47

Napok óta a Schmitt Pál doktori értékezésével kapcsolatos hírek folynak a csapból is, újabb mélységbe taszítva a hazai közélet eddig sem túl magas színvonalát. Azonban ez az ügy alkalmas lehet arra, hogy a közélet szereplőinek az emberi minőségéről is ...

Trackback: Viktor a takarító (frissítve!) 2012.04.02. 14:18:22

És mégis mozog a föld. És mégis lemondott Schmitt Pál. És mégsem vagyunk következmények nélküli ország. Hozsanna néked Viktor!...

Trackback: A méltatlan bulvárkacsától a lemondásig – Ki mit mondott az ország legkétesebb hírű doktorijáról? 2012.04.02. 14:02:55

Nézzük, ki mit mondott az elmúlt hetekben az ország legkétesebb hírű doktori disszertációjáról! Idézetek jobboldali politikusoktól, akik az első naptól kezdve összezártak Schmitt Pál mögött a plágiumgyanús kisdoktori ügyében. A hvg.hu január 11-én írta...

Trackback: A méltatlan bulvárkacsától a lemondásig – Ki mit mondott az ország legkétesebb hírű doktorijáról? 2012.04.02. 14:00:13

Nézzük, ki mit mondott az elmúlt hetekben az ország legkétesebb hírű doktori disszertációjáról! Idézetek jobboldali politikusoktól, akik az első naptól kezdve összezártak Schmitt Pál mögött a plágiumgyanús kisdoktori ügyében. A hvg.hu január 11-én írta...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.02. 13:57:28

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.02. 13:57:28

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Leomlott egy bástya 2012.04.02. 13:56:59

Lemondott Schmidt Pál. Igaz, beszédében továbbra is opponenseit és az egyetem bizottságát, valamint politikai ellenfeleit bírálta, de legalább megtette az egyetlen vállalható döntést. Különös bája volt annak, ahogyan Kövér László az MSZP frakció m...

Trackback: Szimpátiatüntetést szerveznek a Semmelweis Egyetem rektora mellett a hallgatók 2012.04.02. 13:55:49

Tulassay Tivadar vasárnap jelentette be, hogy Schmitt Pál plágiumügye miatt lemond hivataláról. Az egyetem szenátusa csütörtökön már megválasztotta Tulassay utódját, a rektornak még három hónapig érvényes mandátuma volt. Tulassay azonnali távozását azz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pimpalini 2012.04.02. 22:46:45

@Kandabula:

Ez így igaz, ki lett forgatva, de a balos propagandistáktl elvárható, hogy megint előjönnek ezzel.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:47:22

@pimpalini:

Nem bolsi libsi szöveget nyomsz, hanem ezt fröcsögöd, miközbn többnyire értelmesen rtunk neked.

Másrészt ma meg azr mondta a KÖvér a parlamentben,hogy szocik nem is méltok a parlamentben üldögélni....

Jól inul a történet.

pimpalini 2012.04.02. 22:49:41

@milyen szép a Vértes, ó:

Fura, hogy még mindig nem érted: annak idején átment ezzel a dolgozattal.

Vagyis akkor ez vagy nem számított csalásnak, vagy igen-igen felületes volt a védés.

Vagyis a doktori ügy lényege, mint olyan egy felfújt buborék. Ettől még lehet benne tobzódni, csak éppen értelmetlen.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:50:21

@pimpalini:

De igen az intézmény is hibás. EElegem volt, csápolj Palinak, aki még ma is azt mondta suma cum laude.....

Ez végül a németnek jól eshetett.

pimpalini 2012.04.02. 22:50:55

@Doubledecker:

Vajon miért is mondta ezt? Kik ülnek a szocik padsoraiban? Méltók egy rendszerváltás utáni demokratikus parlamenthez?

Mérges 1234 2012.04.02. 22:52:29

@pimpalini:

Ne viccelj már, ha 21 éve megölök egy embert, és akkor nem bukom le, akkor z nem is volt gilkosság???

És a rendőrség a hibás?

Hülyébb vagy, mint Pál????

Mérges 1234 2012.04.02. 22:53:17

@pimpalini:

KÖvér mondta, aki KISZ titkár volt????

A komcsi Pál méltó volt????

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:54:44

@pimpalini:

Izé, tudom, hogy bonyolult a magyar nyelv, pláne ennyi aggyal, de elfelejtettél válaszolni: ha valakinek nem veszik észre a csalását, akkor nem is csalt? És az, amit mostanában hazudozott, az se hazugság, mert akkor nem vették észre, hogy csalt? (Tudom, most okosan meg fogod ismételni, hogy 'dehát nem érted, hogy átment?' :)

pimpalini 2012.04.02. 22:55:49

@Doubledecker:

Összeollózott magának egy doktorit. Ezt tudjuk. De ezt akkor lehetett. Lényegében ezt mondta el ma is.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 22:56:16

@Doubledecker:

Ha nem buksz le a gyilkossággal, akkor ez akkoriban így volt szokás, továbbá a rendőrség a hibás, illetve Gyurcsány.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 22:56:18

@pimpalini:
Használom én a MaSZoP kifejezést is. Akkor? Most vajh' melyik oldal propagandistája vagyok?
Vagy ilyet még nem láttál? Hogy valaki egyik oldalra se húzzon?

Azt pedig - és ezt most jóindulatból mondom - kerüld el, hogy valakinek egy vita hevében egyéb érv híján a képébe vágod, hogy "tele vagy sok-sok haraggal és gyűlölettel" mivel az értelmesebbje tudja, hogy a mai frusztrált világban ettől maximum a Himaláján élő hegyipásztorok mentesülnek, de senki más, ergo ahelyett, hogy okos pszichiáternek vagy emberismerőnek látszódnál, az ellenkezője fog érvényesülni. Ez ugyanis olyan egyértelmű kijelentés, mintha azt mondtad volna, "tuti hogy tele vagy érzelmekkel." Na ne mond...

pimpalini 2012.04.02. 22:58:06

@Doubledecker:

Kezdesz jó helyen kapirgálni.:) Még pár gondolat, s jó lesz ez.
Elévülés. Nos, igen. Valóban van ilyen.
Persze szégyen, hogy bizonyos bűnök elévülhettek, mások nem. Meg az is, hogy milliárdos csalások elévülhetnek 6 év alatt. Volt rá példa.

De a tömegnek hetek óta ez a legnagyobb problémája. Hát lelkük rajta.

GatyaPityu 2012.04.02. 22:58:51

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Az érveidet elfogadom, és külön tiszteletre méltónak tartom, hogy ilyen módon válaszoltál, mondtál véleményt a személyeskedő sértegetések helyett. Ezért jár egy like. :)
Csak egy valamire reagálnék a viszontválaszban:
"A hivatalát OV kiszolgálására használta, nem pedig arra, hogy megvédje az ország jogi alapjait. Nem kérem, hogy minden törvényt gáncsoljon el, de nekem senki ne mondja, hogy minden törvényt tökéletesnek talált."
Ez már csak így megy, ha az elnököt egyetlen politikai párt választja meg, ráadásul 2/3-os többséggel! Teljesen nyilvánvaló, hogy nem olyat fognak jelölni, aki majd kerékkötője lesz a kormánypártok által Parlamentben megszavazott törvényeknek. Nem tudom, Te vezető beosztású vagy-e a munkahelyeden, de ez a politikától mentes munkahelyeken is úgy működik, hogy akinek van lehetősége, joga választani munkatársat a jelöltek között, az nyilván olyat fog választani, akivel könnyebb együtt dolgozni. Hogy ez mennyire szép és etikus azon lehet vitatkozni, de hogy mindenhol így működik, abban biztos vagyok, mert senki sem önmaga ellensége, hogy a saját helyzetét nehezítse - nyilván a nagyságos Viktor is így gondolkodott... Mint ahogy az Árpi bácsi sem volt független és elfogulatlan minden híresztelés ellenére.
Én a legjobb elnöknek egyébként a Sólyomot tartom, szívesen látnám újra az elnöki székben. Sokat elmond róla, hogy amikor a komcsik voltak hatalmon, akkor szídták-hordták mindenféle fideszbérencnek, ezzel szemben most meg őt akarják jelölni újra elnöknek.

Mérges 1234 2012.04.02. 22:59:39

@pimpalini:

Nem azt mondta, hogy férfi munka volt és Summa cum laude.

Pali egy barom, vagy gerinctelen hazudozó, nyilván ezért szerették a szocializmusban is.

Te meg csápolcs neki, hülye e vagy???

pimpalini 2012.04.02. 22:59:58

@milyen szép a Vértes, ó:

Remélem megnézted a beszédet. Akkor ismered a választ. :)

Egyébként meg Schmitt Pál még életében nem hazudott.:)))))))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:00:36

@pimpalini: Látom fáj az igazság. Persze a kérdésemre nem tudsz válaszolni.

Mérges 1234 2012.04.02. 23:01:47

@pimpalini:

Az a baj, hogy most az elmúlt 2 hónapban hazudott kb 4x-5x és ma is kétszer a parlamentben.

Egy gerinctelen alak. Maga a plágium, az ordas csalása semmi ehhez képest.

Teresz folyamatosan, olyan vagy, mint egy angolna egy vödör takonyban. Jó éjszakát.

okossan 2012.04.02. 23:02:49

Na, mostmár csak az ügynöktörvényt kell átvinni, és elégedett leszek.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:03:26

@Atro:

A jól ismert trükkök közé tartozik a 'dehát ő is elfogult volt', csak hát azért van, aki lát különbséget az elfogultság és a szélsőséges szervilizmus között.

Kandabula 2012.04.02. 23:04:39

Egyébként jobb a bizonyosság, mint csak a törvények kivonatait olvasó, tárogatózással (bakker, ekkora magyart!), ógörög nyelvtanulással, zongorázással és kritikátlan aláírásokkal foglalkozó politikai szélhámos. A nagy magyar, akinek a gyerekei az USA-ban élnek, helyresírni nem tud, jóllehet a magyar nyelv védelmét tűzte zászlajára! Ha jól emlékszem, az egész balhé egy éttermi papírkára írt "álamfői" megemlékezéséből indult ki. Talán akkor jutott valakinek eszébe: az úr doktor lenne? Ráadásul "summa cum laude"? Érdemes megkaparni.

pimpalini 2012.04.02. 23:05:21

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Nézd: ha valaki FideSS szót használ, ne csodálkozzon azon, ha netán lendvai ildikóhoz hasonlítják. Ez van, nem én ástam ezt a gödröt, amibe éppen beleestél.:)

Gondolom neked nem számít (vagy épp nem tudod), hogy mit jelent a két S, de azért nem árt a mai világban vigyázni ezekkel a betűkkel. MErt még a végén bérrettegőnek tűnik.

De igen, elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiknek mindegyik párt szemét, s nem kicsit szúrja a szemét. MEg van olyan is, aki felülemelkedik az egész politikán, nem foglalkozik vele.
Csak ők általában nem dobálóznak SS-jelzéssel.:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:05:31

@Doubledecker:

A plágiumot önmagában tényleg nem kellene felfújni, élsportolt, ügyesen törleszkedett, sz'al gondolom, mondták neki, adjon be bármit, átengedik. Azért ez előfordul, nem is ritkán.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:05:59

@Atro: Egyet értek, nem vagyok hülye, nem vártam el, hogy egy ellenfelet válasszanak. Most azonban Schmitt személyéről volt szó, arról, hogy miért kellene tisztelni, és te is kimondod, hivatalát arra használta, hogy kiszolgáljon egy pártot, nem pedig arra amire felesküdött. Hibás a rendszer bőven, de pont ő volt aki betöltötte ezt a szerepet, ha tisztességes lenne nem tudták volna felkérni egy ilyen csicska szerepre.

Mérges 1234 2012.04.02. 23:07:13

@Kandabula:

NEm volt vele egy interjú, amiben nem tudta megmondani miből is doktorált, egyébként azt mondta filozófia történetből.....

No comment....

pimpalini 2012.04.02. 23:09:43

@Doubledecker:

Nem csápolok neki, csak unom azt a helyzetet, ami heteken keresztül ment az interneten. Mocskos csalóztak, majdhogynem hataárulóztak egyesek. Akik még életükben nem csaltak. Röhej.:)
Annak csápolok, hogy lemondott, mert ezzel az egész jobboldali kormányzás magasabb szintre került annál, amit horntól gyurcsányig a magyar baloldal kisajátítói műveltek 3 cikluson át.

Jó éjt, álmodj szépeket!;)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:10:20

@Atro: + Szerintem is Sólyom lenne a legjobb választás. Csak ő tényleg "ki/megtölti" a hivatalát, ezért esélytelen.

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.02. 23:10:57

@pimpalini:
Nyugi, tudom mit jelent az SS, ennyi rálátásom van a történelemre.
És igen, minden párt szúrja a szemem, felülemelkedni pedig nem tudok rajtuk. Szúrják, de annyira, hogy már fizikailag is érzem... Bár ez inkább csak álmosság, úgyhogy jobb lesz eltenni magam...

Majd holnap folytatom, jó éjt.

SvenH. (törölt) 2012.04.02. 23:11:22

@milyen szép a Vértes, ó: pontosan!!! fokent ha a biralok a beosztottjai voltak :))) hiaba na, akkoriban ez elfogadott dolog volt, szomoru hogy nem csak a szakertoket engedtek oda doktorizni hanem a helyezkedoket is

Mérges 1234 2012.04.02. 23:11:44

@pimpalini:

"Annak csápolok, hogy lemondott, mert ezzel az egész jobboldali kormányzás magasabb szintre került annál, "

Ezzel egyetértek, s úgy legyen, iletve ezzel a lépéssel máris jó az irány.

pimpalini 2012.04.02. 23:12:18

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Nekem nem fáj az igazság.

@milyen szép a Vértes, ó:

"A plágiumot önmagában tényleg nem kellene felfújni, élsportolt, ügyesen törleszkedett, sz'al gondolom, mondták neki, adjon be bármit, átengedik. Azért ez előfordul, nem is ritkán. "

Látom kezded kaparászni a felszínt.

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Igen, az. Mivel olyan ember nincs, aki még életében nem hazudott volna. Más kérdés, hogy egy vezető köztisztviselőnek nem illik nyilvánosság előtt hazudni.

pimpalini 2012.04.02. 23:14:25

@Orkán Piktor, a Kárpátok réme:

Akkor kérdem én, miért kevered a fideszt az SS-el? Tisztességes neonácik ezért megdobálnának, remélem tudod.:)

Jó éjt!

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:14:37

@pimpalini:

Sőt, majd ha egyszer még el is ismerik a hazugságot, akkor olyan, de olyan magas szintre kerülnek, hogy ihaj. Más persze csak tűnődik, hogy olyan politikus kellene, aki nem is hazudik, dehát az egy fantáziavilág lakója ugye.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:14:50

@pimpalini: "Érdekes, mások miért tudták, hogy kell csinálni, náluk miért nincsenek ilyen akkor állítólag nem létező hibák? "
Erre válaszoljál már legyél szíves.

pimpalini 2012.04.02. 23:16:51

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Nincs szüksége egyetlen pártnak sem az én védelmemre.:)

Azt meg tudjuk, hogy Magyarországon minden fordítva van. A Fidesz baloldalibb volt ebben a két évben, mint az mszp 2 ciklus alatt összesen.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:17:04

@pimpalini:

egészítsük ki azzal, hogy bár az ilyesmi előfordul, azért van, aki nem áll neki hazudozni -- és attól, hogy a 'csókosokat' könnyebben átengedték akkoriban, ugyanúgy csalás

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:18:55

@pimpalini: Nincs semmi fordítva, hacsak nem tesszük egyenlővé az országot a FIDESZ-el.
Azért a legtöbb párt az oldalt legalább képes eltalálni.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.04.02. 23:20:39

@pimpalini: a plágium akkor is plágiumnak számított, ne ferdíts. abban igazad van, hogy a TF renoméja khmm-khmm hát nyilvánvalóan hagyott kívánnivalókat maga után, de a jelenkorban a TF nem létezik többé önálló valójában, a SOTE (illetve immáron SE) ellenben felsőfokú képzésünk egyik zászlóshajója, tehát kötelessége visszamenőleg is rendet vágni a sportolók sajátos igényeit kielégítő hülyékintézetében. ha nem ezt teszi, önmagával szúr ki, míg a hülyékintézete rákos sejtcsomóként emészti fel, gyilkolja le a nagynevű és minőségi képzést nyújtó felsőoktatási intézményt.

persze itt egy könnyen levadászható karakter megsemmisítéséről szól a fáma, ez is tiszta itt kinn is, nem egyetemi renoméról, no de az Úristen áldja meg, az újságíró feladata a stiklik felderítése, "jobbról" és "balról" egyaránt. az nem újságíró, aki Pali módra bemásolja az MTI híreket, ezzel pedig le is tudja a munkáját.

egyébiránt ez a Pál, ez az erkölcsi magaslat (ugye felolvasva a parlamenti beszédét, láthatóan örülve ennek a teljesítménynek) olyan asszociációkat idéz, mint
MSZMP,
Los Angeles,
Astoria,
a francoista Samaranch ülepének hogy is mondjam, fényezése,
MOB,
visszavont lemondás a MOB éléről,
nulla sportdiplomácia,
bájgúnár,
szervilizmus,
káderszerep,
asszociált személy szélkakas mivolta,
diszgráfia,
intelligencia hiánya.
ez pedig simán degradál ötven olimpiai címet is, nem hogy kettőt. VIII. Henrik is a hit védelmezője volt a pápa hű szövetségeseként, aztán meg valahogy mégsem. kellett a punci, fordult a Henrik, kellett a lóvé, fordult a Pál. te meg itt erkölcsi magaslatokról hadoválsz.
mondd azt, hogy mennyire ocsmány volt a hiénaként, dögkeselyűként lecsapó Gyurcsány az Egyenes beszédben, közvetlenül az inkriminált pénteki interjú után, hogy mennyire undorító volt az is, hogy Olga egyetlen magas labdát sem ütött le - és igazad lesz. ha erkölcsi magaslatokról papolsz Schmitt kapcsán - hát akkor meg nem. ilyen egyszerű ez, nem kell hozzá jogtalan kisdoktori (a vicc vicce).
az egyetlen, aki morálról tett tanúbizonyságot az ügy kapcsán, az Szalma Botond. a többiek dolgoztak: az oknyomozó oknyomozott, a szerecsenmosdató szerecsent mosdatott, a stratéga stratégiát szőtt, a populista populistálkodott, a hiéna meg dögöt evett. Schmitt pedig a szerecsen, nem pedig a mór.

aztán ragozhatjátok gyerekek, meg örülhettek a kis megbeszéléseiteken, hogy mennyire tökös meg stramm gyerekek vagytok, hogy mennyivel erkölcsösebbek vagytok a szociknál (ugyanabban a moslékos vödörben pancsikolva), csak aztán majd pofára estek ti is, aztán mehettek Fletó mellé dögöt enni. finom lesz, látod Feri is milyen jól érzi magát. megkereshetitek a magatok No pasarán jelmondatát, aztán simogathatjátok a maroknyi nyugdíjas nénikét, amelyik képtelen a fejéből kiverni Viktorunk piros szívecskékkel keretezett férfiasnak mondott arcélét.

az ország pedig büszkén hátradől: a szemét a szeméttelepen, nem vagyunk mi Nápoly.

pimpalini 2012.04.02. 23:23:15

@milyen szép a Vértes, ó:

Pontosan. Egy politikus lételeme a hazugság, de legalábbis a füllentés. Lehetne erről külön is vitázni, hogy hol elfogadható és hol nem az.

Egyébként ha utánaolvasol a történelemnek (nem kell túl messze menni az időben) láthatod, hogy voltak korok, amikor még egyfajta úriemberpolitizálás forgott fenn. Illett bizonyos helyzetekben lemondani. Volt korrupció, stb... de ha valaki lebukott, akkor mennie kellett.
Ehhez azért illene visszatérni. Pali bá precedenst teremtett, a szocik meg szégyellhetik magukat.:)

Amúgy mivel a választók azt szeretik hallani, ami nekik jó lesz, még akkor is, ha a kivégző osztag elé viszik őket, így a politikusok többsége nekik fog beszélni, magyarul hazudni fog. 2006-ban ("rosszabbul élünk mint 4 éve") a Fidesz próbált igazsággal választást nyerni. Nem jött be. Az igazság nem kell az embereknek. Ez van.
Így a módszeren, formán felülemelkedve maradnak a célok.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:26:13

@pimpalini: Ma elég sokat viccelsz.
Pali sosem hazudott.
FIDESZ igazsággal kampányolt 2006-ban.

pimpalini 2012.04.02. 23:28:22

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ha most arra gondolsz, hogy valaki megírta teszem azt 5 év alatt a doktoriját saját kútfőből, míg mások ollóztak?
MEgint csak azt tudom erre mondani, hogyha hagyják, hogyvalamit ollózva is le lehessen adni, mert "legális", akkor sokan ezt fogják tenni. Mai szemmel nézve ez már csúnyácska dolog. Sőt.
Aki mondjuk 4 éve szív a phd-jával jogosan dörmög ezen. Persze az is igaz, hogy Pali bá emiatt nem nagyon élvezett előnyöket, nem emiatt futott be karriert, s nem emiatt lett elnök. De mint elnök, ez neki támadási felület lett. Ezért lemondott. Joggal.
De ettől még maga a történet ott kezdődik, hogy akkor még ezt lehetett. Ma már nem.

Más miért nem élt ezzel? MErt nem akart, mivel lételeme volt a kutatás. Szerette csinálni. Más meg szeretett volna hasonlóképp doktorálni, de nem volt lehetősége rá.
Ha Palinak visszadobják, akkor nem született volna meg a mű. De persze nem dobták vissza, ami arra utal, hogy akkor így is lehetett. Fél disznóért érettségi. Stb...

Ez nem mentség, csak éppen kissé árnyalja a képet, amit itt sokan festettek heteken át.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:29:06

@pimpalini:

A precedens akkor teremtetett volna meg, ha vállalja azt, amit régen csinált, és a mostani hazugságait is. A 'lemondok, mert engemet ártatlanul támadnak a tuggyukkik' csak a következő hazugság a sorban. Egyébként se tegyünk már úgy, mintha ő lett volna az első lemondó politikus.

"a Fidesz próbált igazsággal választást nyerni"
Feltűnt, hogy nem várhatunk tőled a búgócsigázáshoz szükségest meghaladó szellemi teljesítményt, de azért meg tudsz lepni még mindig, mindennél van nagyobb marhaságod, köszönjük, Barbi... :)

pimpalini 2012.04.02. 23:31:27

@milyen szép a Vértes, ó:

Igen. Mint ahogy pl. a puskázás is csalás. S a csókosok ma is átmennek. Hidd el nekem. Ez nem mentség, ez tény.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:32:14

@pimpalini:

Ejnye, hát szabad ennyit hazudni? Nem azt hagyták, hogy összeollózott dolgozatot adjon be, hanem azt, hogy gyengébbet írjon a becsületes emberektől elvártnál. Ha tudják, hogy majdnem az egészet másolta, kivágják még őt is.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:33:33

@pimpalini:
1, Hát több ember is mondja, hogy így nem engedték volna át akkoriban, mondjuk nem ugyan az az egyetem.
2, Akkoriban nem volt olyan könnyű kideríteni az ollózást, egy ismeretlen bolgár francia nyelvű tanulmányát nem hinném, hogy sokan olvasták nálunk.
3, Még jó hogy nem húzták meg a főnöküket, szerinted reális lehetőség volt a dolgozat visszadobása a bírálók számára?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:33:36

@pimpalini:

Miért ne hinném? EZ tény. Ettől még csalt 20 éve, és hazudott most párat a dologról.

pimpalini 2012.04.02. 23:34:02

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

A nácinak kikiáltott Jobbik baloldlaibb (egyenlősítőbb) programmal jött elő, mint pl. az mszp. Más kérdés, hogy kicsit cigányoztak is, meg olykor zsidóznak.:)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:36:17

@pimpalini: Szélsőjobbra jellemző a kollektivizmus, így nem nyert az érvelés.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:38:13

@pimpalini:

A Jobbik minimális túlzással nemzetieskedő-rasszista kommunista párt. Mármint nem bevallottan, hanem a hirdetett "elveik". Mi ebben az újdonság? A maszopnál talán a Fidesz is balrébb van. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:39:52

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

(a szélsőjobb sok, ha nem a legtöbb megnyilvánulási formája, bármit sugalljon is az elnevezés, inkább egyfajta nacionalista szélsőbal)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:42:22

@milyen szép a Vértes, ó: A szélső jobb szélső bal közelebb van egymáshoz, mint saját oldaluk közép ideológiájukhoz.

pimpalini 2012.04.02. 23:45:48

@Kusics Iván:

A TF renoméja. Végre a helyén van a téma.
A neves egyetemeknek kötelessége felülvizsgálni a régebben született "érdekesebb dolgozatokat"? Valóban. Kérdés, lesz-e rá ember.

Az egész Schmitt-ügy a végkifejlettel együtt a jobboldal malmára hajtotta a vizet, de ez külön téma. Megszabadultak Schmittől, s megmutatták, hogy nincs kivétel.

Az életút közismert állomásai nem változtatnak azon a tényen, hogy Pál úr ezen megnyilvánulása eddig nem volt túl megszokott ebben az országban, s éppen ezért a baloldal vezető politikusai tanulhatnak tőle (a lemondás gesztusát, a vereség, a bukás elismerésének gesztusát).
Gyurcsány (csak azért nagy betűvel, mert mondatot kezd az ember) mindenre képes, ezért az ember nem tud újat mondani vele kapcsolatban. Szóra sem érdemes.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:49:01

@pimpalini:

"a vereség, a bukás elismerésének gesztusát"
Te egy párhuzamos univerzumból írsz?

pimpalini 2012.04.02. 23:49:52

@milyen szép a Vértes, ó:

"A maszopnál talán a Fidesz is balrébb van. :) "

Erről beszélek vonajugendnek.

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

A Fidesz nekiment a multiknak és a bankoknak az emberek érdekében (tudjuk persze, hogy mi volt itt a lényeg, meg azt is, hogy mi a következmény,de erről még tény). Az mszp ezzel szemben egyszer sem tette meg, annak ellenére, hogy "szocialista" párt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:51:30

@pimpalini:

talán ha kihagytad volna 'az emberek érdekében'-t :)

pimpalini 2012.04.02. 23:52:21

@milyen szép a Vértes, ó:

Beismerte, hogy ezzel az üggyel a hátán nem lehet köztársasági elnök. Ezért lemondott. Magyarul vesztett. Ténykérdés.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.02. 23:55:22

@pimpalini:

Ez tény, de ne tegyünk már úgy, mintha holmi becsületből mondott volna le. És akkor azt már ne is említsük meg, hogy állítólag Orbán már a váratlan-váratlan lemondás előtt pedzegette, hogy milyen új elnököt szeretne. :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.02. 23:59:38

@milyen szép a Vértes, ó: A szélsőjobb mindig is egy fura képződmény volt. Az erős nemzet tudatra kialakul náluk a kollektivizmus, forradalmi eszmékben gondolkodnak.

Hitler próbálkozott a két eszme összeolvasztásával, így simán lehetnek a náci ideológia magyar megtestesítői.

Viszont nehezen tudnám őket baloldalinak nevezni. A marxista gondolkodás nem nemzetek, vallások alapján osztják fel a világot, hanem egyes társadalmi rétegek termelő eszközökhöz való viszonyuk alapján. A szélső bal meg teljes mértékig elveti a magántulajdon gondolatát.
Persze vannak baloldalon is nemzetekben gondolkodók vagy vallásokban.
Sőt akár kialakulnak a baloldali nacionalisták is (FIDESZ, SMER), de Jobbikot nem hinném, hogy a bal oldal zászlója alá be lehetne sorolni.

nápolyi maszti 2012.04.03. 00:07:16

Most olvasom, hogy csak két hét múlva jelölnek jelöltet. Délután még úgy volt, hogy fideszeseknek kijárási tilalom, még ma meglesz az új pápa. Mi történt? Mert valami biztosan!

Kandabula 2012.04.03. 00:07:33

SP ott kente el, hogy nem egy bantu nyelven íródott, egy példányban, csak a bulu-bulu törzs sámánja feneke alól kikérhető, a "hogyan fussunk el az oroszlánok elől, ha ez olimpiai számmá válik?" című tanulmányt szemelte ki doktorinak. Semmi gondja nem lenne. Viszont, ahogy a Fidesz mamája fogalmazott: SP érdeme, hogy nem tett mást, mint (doktori értekezésének lényegeként) kiegészítette a bolgár szakember dolgozatát. (Amit sajnálatos módon még a német szerző dolgozatával is ki kellett egészíteni.) De ahogy beígérte, most majd újat ír. Most rájön, hogy miről lett volna szó. Ideje lesz, pénze van, kíváncsian várjuk. Érdekes történet.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 00:08:11

@milyen szép a Vértes, ó: Lehet ezért utálják egymást annyira. :D

@pimpalini: Nem attól lesz valaki szocialista, meg baloldali, hogy elüldözi a multikat. Az MSZP-t nem lehet besorolni a jobboldalhoz, de mindenképpen jobbra áll a FIDESZhez képest. Rendszer váltás után felvettek egy érdekes liberális gondolkodást, melyet vegyítettek a szocializmussal aztán meg létrejött ez a valami.
A FIDESZ meg túl hülye volt ahhoz, hogy észrevegye nem csak jobb oldali pártok lehetnek nacionalisták vagy keresztények, vagy csak szembe akartak kerülni a másik MSZMP utódpárttal é ezért lettek jobboldaliak. Szélső jobbtól messze állnak, közép jobbnak nevezni őket meg felér egy sértegetéssel.

Bee-zony 2012.04.03. 00:57:22

Köszönjük elnök úr, végre 1 jó döntés.

Történelmi olvasmányként:
Mikszáth Kálmán: A fekete város
mek.oszk.hu/00900/00910/
Régen is volt keverés-kavarás, de még mennyi…
A tanulság, hogy ebben a társadalmi közegben a javulás minden centijéért meg kell küzdeni.

GatyaPityu 2012.04.03. 07:40:49

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: (2012.04.02. 23:05:59)
Schmitt-nek nem lett volna szabad elvállalnia egy ilyen pozíciót, ha tudja, sejti, érzi, hogy vannak sötét foltok a múltjában. Mert ugyan a közt.elnök cím nem jár igazi hatalommal, de mint a legfőbb közjogi méltóság, az országot reprezentáló első ember, mégiscsak nem mindegy, hogy ki tölti be. Ami pedig az elfogultságot illeti, legalább a látszat kedvéért visszadobhatott volna egy-két törvényt a Parlamentnek, amit aztán másodjára elfogadva úgyis-ígyis alá kell majd írnia.
Van itt egy érdekes cikk neked (meg persze mindenkinek) :
comment.blog.hu/2012/04/02/a_schmitt_ugy_legnagyobb_vesztese

Transylvanianmixedgrill 2012.04.03. 09:40:08

Kell-e, van-e jobb jelölt KE posztra annál a Wittner Máriánál, aki még akkor is kitartott SP mellett, amikor már gyaníthatóan Obersovszky sem?

www.hirado.hu/Hirek/2012/04/03/07/Undorito_ugy__Wittner_ezert_nem_fogadta_el.aspx

BPO654 2012.04.03. 10:19:16

Sztem, Scmitt Pálnét nevezik ki nem Wittnert. Mindenesetre ha nő lesz akkor az a női szervezetek ujjongását is kiválthatja- ez politikai haszon, kvázi még jól is elsülhet a dolog. Scmittnek mennie kellett ez nem volt kérdés. Egy K. E. legyen makulátlan.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 10:26:40

@Atro: Én is kb ezzel érvelek, hogy azért 1-2 törvényjavaslatot legalább, hogy lássuk tényleg érdekli a munkája.
Feddhetetlen embert meg nem nagyon fogsz találni, politikusban meg pláne nem. Ezenkívül ott van a sajtó aki akár egy olyan ügyet is felnagyíthat melyet te nem is érzel akkora problémának.
Tehát nem elvállalni nem kell, hanem ha kibukik az ügy egyből lemondasz, elnézést kérsz, aztán viszlát.
Schmittnek nem ez volt a legrondább ügye, de ez szakította el végleg a cérnát, januárban le kellet volna mondania nem pedig tovább hazudozni. Annyi viszont hozzátartozik a magyar közélethez, hogy politikusaink nem szoktak lemondani, de ezt az esetet csak kis győzelemnek nevezném. A balnacik vergődése miszerint ők most megmutatták erkölcsileg mennyivel jobbak meg téves, akkor lenne igaz, ha januárban bocsánat kérés közben tette volna meg. Lásd végül Feri is lemondott, csak az huzavona rövidebb, így ugyan az a tetves csürhe még mindig mind a kettő. A cikket már olvastam, azért köszi.

@Transylvanianmixedgrill: Nekem is volt egy WM tippem a KE posztra. Ha Viktornak nagyon elborul az agya lehet beteszi, a nemzet mártírját, Marika nénit, vagy Pozsgayt, a hőst aki becsületét és életét feláldozva belülről próbálta tönkretenni a kommunista rendszert.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 10:28:06

@BPO654: Mondjuk én a feministák kielégítésre Gabriella kisasszonyt javasoltam.

kassa 2012.04.03. 12:28:59

Mit szólnátok egy külhoni magyarhoz az elnöki poszton? Jobban meg tudná testesiteni a nemzet egységét, mint bárki más Magyarországon. Itt van például Csáky Pál Pozsonyban, volt kétszeres miniszterelnök-helyettes...

kukackac 2012.04.03. 12:38:22

SP, alias Sitt Pali foghatóságáról már akkor tudtak, mikor jelölték őt KE nek. Magyarul, ezt tudták a kezdetektől róla. Sőt csakis azért volt jelölhető! És bárki is legyen az utódja, csakis fogható, sáros lesz az újabb balek is!

Vahakomb 2012.04.03. 13:17:10

Azon röhögök itt magamban, hogy M.o. lakosainak egy töredéknyi része most veregeti egymás vállát, hogy ugye, milyen jól csináltuk!? Lemondattuk a nagy csalót!
Miközben annak idején Horn ellen (az 56-os pufajkás), Medgyessi ellen (egykori hithű SZT-tiszt) és Gyurcsány ellen (a nagy zűrkavari) sokkal, de sokkal több ember lázongott, tüntetett. Eredménytelenül! Azokat tényleg a népakarat távolította volna el, ha azt az egyeduralkodó balos média és egyéb nagypolitikai tényezők megengedték volna.
Úgyhogy csak ujjongjatok kárörvendők: sikerült újra egy nagy véres sebet ejteni M.o.-n - M.o. ellenségeinek a legnagyobb örömére!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 13:18:44

@Vahakomb: Látom nehéz beletörődni az igazságban, ezt csak a rendszeres Gyurcsányozás teheti jobbá. :D

debreceni.blog 2012.04.03. 13:42:58

Lemondott a bulvárkacsa

Először a Fidesz zárta le az ügyet, most pedig az ügy zárta le a Fideszt. Schmittpálfordulás.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.04.03. 14:17:38

A gyógyszerek szép sorban kezdenek elgurulni.... Miért nem lehet ezt az ügyet egyszerűen a helyén kezelni?

mandiner.hu/cikk/20120403_tatabanyai_kdnp_schmitt_pal_melletti_nyilatkozat

Számomra még mindig meglepő, hogy vannak olyan csoportok, amelyek tagjainak meggyőződése, hogy ha egy nyilatkozatukat bibliai idézetekkel és utalásokkal tupírozzák fel, akkor rögtön igazuk lesz.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.04.03. 15:11:22

@Vahakomb: Azon röhögök itt magamban, hogy M.o. lakosainak egy töredéknyi része azt hiszi, hogy Magyarország sorsának alakulása tényleg azon múlik, hogy bizonyos bábok a bábszínházban maradnak-e.

Való igaz, Schmitt Pált nem a népakaratnak sikerült első sorban leváltania, hanem a Fideszes képviselőknek, és ezért még tulajdonképpen akár szimpatikusabbnak is tűnhetnének, mint az akkori MSZP-sek. Mert az MSZP tagjai visszanyelték a hányingerüket (ha volt nekik egyáltalán), és úgy áltak mondjuk Gyurcsány mögé a bizalmi szavazáson, Schmitt lemondásával viszont pont azt sikerült elkerülni, hogy egy képviselői közvéleménykutatáson kiderüljön, még Orbánnak sincs akkora karizmája, hogy egy emberként lenyelesse párttársaival a Schmitt-békát, ahogy a feltoluló hányadék a száj elé kapott kezek ujjai közül itt-ott már kiszivárgott (ld. Szalma Botond).

De azért emellett nyugodj bele, hogy Horn pufajkája, Medggyessy D-209-e és Gyurcsány kurvaországa azért nem volt elég az eltávolításukhoz, mert az emberek többsége ezeket a dolgokat magasról leszarja. Az emberek a legtöbb elvont dolgot leszarják, amíg az nem hat a pénztárcájukra. Gyurcsányt is előbb zavarták volna el a bejelentett és bevezetett megszorítások, mint a kurvaországozás miatt, ahogy Schmitt csalása is csak céltáblája volt annak a nagymennyiségű frusztrációnak, ami az Orbán-kormány arroganciája, hazugságai és megszorításai során az emberekben felgyűlt.

Úgyhogy csak ujjongjatok: sikerült egy nagy véres sebet ejteni M.o.-n, és sikerült kimetszeni egy régóta gennyedző, üszkös húsdarabot a nemzet testéből, és ez tényleg a Fidesznek sikerült először. Kár, hogy már most intenzíven küzd azért az egész jobboldal, hogy ez a szimpátia gyorsan semmivé legyen, például az olyan pitiáner baromságokkal, hogy "Na, majd akkor jól elővesszük az elvtársak dolgozatait a legutolsó általános iskolai röpdolgozattól a doktorikig, aztán megnézzük hogy ki hogyan mit hivatkozott!".

Prof. Dr. Simon Templar 2012.04.03. 15:22:36

@Vahakomb: Senki nem veregeti senki vállát, ha ezt így gondolod, akkor - ugyanúgy, ahogy SP - egy hangyafasznyit nem értettél meg abból, hogy mi is SP hozzáállásával, működésével meg a 20 évvel ezelőtti tákolmányával.

De inkább magyarázza ezt meg Hamvas (talán Ő autentikusabb nálam):

"A realitás a stréber számára sem végső határ. Ez a realitás azonban nem mint a hősi életben, sziklafal, hanem valami nyúlós anyag, kátrány, vagy ilyesmi. A stréber ebben a nyálkában a realitással nem küzd, hanem abban furakodik. Realitás a stréberre sem érvényes; szükségszerűsége neki sincs. Kicsiny dolgoknak kicsiny hely kell, éppen csak hogy elférjen. Majd aztán, ha sikerül, szemtelen lesz, és elkezdi a többit helyéről kitúrni. Tolakszik, éspedig azokhoz, akiktől valamit vár.

A héroszt és a strébert a becsvágy köti össze; ugyanaz, ami őket szétválasztja. A hérosz becsvágya az áldozatban kulminál, ami annyit jelent, hogy végül is önmagával fizet. Ez a hősi élet előkelősége. Ezért a hérosz a nemes ember. Mert az áldozat: tudni, hogy van valami, ami az életnél több, és az életet ezért a többért odaadni. A hősi élet befejezett mű, akkor is, ha összetörik.

A stréber nem törik össze, legfeljebb pórul jár. A stréber nem ölhető meg, legfeljebb eltaposható. Áldozat? – Eszébe se jut. Kis előnyök. Reálpolitika. Minél olcsóbb, annál jobb. Ha sikere van, pimasz, és nem mulasztja el, hogy érdemeire hivatkozzék. A stréber rangtalan, és ezért lehetetlen, hogy akár tragikuma, akár komikuma legyen. Nem drámai, és ami lényeges, nincs összeütközése. A stréber ellentét nélkül van, valószínűleg még a becstelen se vállalkozik arra, hogy vele szembeszálljon. Nem néz körül, és nem látja, hogy ahhoz, amit tesz, ki mit szól. Ez pedig ugyanaz, mintha az ember azt mondaná, mértéken alul van. Olyan ember, aki a lényegtelenséget a legjobban megközelíti. Csak kaparja magát előre, és ez a heroikus áttörésnek pontos fordítottja. A stréber realitása is tágítható, mert az iszapban makacsul mászik, de mivel mértéken alul áll, sohasem mondható, hogy betelt. Mi telhet be? Tehet és mondhat, amit akar, jelentéktelen, csak bosszúság, hogy az emberi élet ilyesmire is felhasználható." (Hamvas Béla: A senki - részlet a Patmosz című esszékötetből)

Azt hiszem ezentúl nem kell külön magyarázat...

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:29:01

@Transylvanianmixedgrill:
Wittnyanya egy vén szenilis marha. Felesleges rá szót fecsérelni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:30:14

@OranzsDzsúz:
Igaz az önéletrajzát olvasva, számomra kiderült, hogy fiatalon se volt egészen kerek. X-DDD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:31:58

@kukackac:
"SP, alias Sitt Pali"

Nem Sitt Pali, Shit Plagi. :-)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 16:47:06

@Vahakomb:
Fáj az igazság orbánfaszszopóka?
A nagy véres sebet az ország testén ennek a narancskommunista frakciónak lecsót főző, buta, írástudatlan, arrogáns köpönyegforgató szarcsimbóknak álamfővé választása és a lebukása utáni átlátszó, szánalmas, hazug toporzékolása ütötte.
A sohasem gyógyuló seb meg a magad fajta, a tolvajokat, a hazugokat, és csalókat mosdató szemellenzős pártbirkák miatt van.
Fikarcnyi különbség sincs köztetek és a másik mszmp utódpárt+ a fletó seggét nyalók közt.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 17:00:37

@Rufus78:
Semmilyen üszkösödést nem vágtak ezek ki.
A vezénylő tábornok kiadta a parancsot.: Egy csata miatt nem veszíthetjük el a háborút.
Shit Plagi csak egy parasztáldozat a politikai sakkjátszmában.

kukackac 2012.04.03. 17:17:14

És jön Morvai Hisztike! :) :D

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.04.03. 17:33:55

A " Gyűlöld mert magyar!" Féjszbúk-csoport máris megalakult...ööö...illetve már nagyon régóta fennáll.

Amikor egy indeksz-címlap 78 százalékát a Schmitt elleni gyűlölet és hecckampány alkotja, akkor azért elgondolkodik az ember a talmud "a goyok legjobbjait el kell taposni" kitételén.

LMP prominenst az ország élére! Hordót a zsidónak!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 17:40:53

"a " Gyűlöld mert magyar!" Féjszbúk-csoport máris megalakult...ööö...illetve már nagyon régóta fennáll." Nekem semmi ilyen csoportot nem dob ki, még ha kiveszek belőle szavak akkor se.
Vagy ez is olyan, mint az Unió által betiltott reklám?

"Amikor egy indeksz-címlap 78 százalékát a Schmitt elleni gyűlölet és hecckampány alkotja, "
Ez mostanában a legfontosabb közéleti téma, az index meg kattintásból él, ne várd, hogy más legyen az oldalon.

"akkor azért elgondolkodik az ember a talmud "a goyok legjobbjait el kell taposni" kitételén.

LMP prominenst az ország élére! Hordót a zsidónak! "
Ez meg soviniszta gyűlölködés, 0% bizonyíték, 100% természetes hazugság.

kukackac 2012.04.03. 17:52:39

Egy gój ország meghódításának forgatókönyve. (Cion bölcsei nyomán.) Nagyon figyelmesen olvasd el, és elemezd! Posted on 2011/07/29

Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori elölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni.

Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.

Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy – nem mi általunk vezérelt – csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő médiatámogatással, jogerősen elítél.

Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.

A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.

A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy problémakörön, és nem fognak annak analizálásába.

Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.

Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.

A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.Leírás: A képet a feladó eltávolította.

Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.

A semmire való cigányokat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigányt részesítsd előnyben.

A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted!

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.04.03. 19:21:13

@kukackac: Két mondat Hamvastól, (Patmosz I. 1950-es évek vége):

A huszadik század második felében az ember szüntelen rettegésben él, nemcsak azért, mert a tudomány hatalma a földet bármely pillanatban elpusztíthatja, hanem még inkább, mert ez a hatalom még abban az esetben is, ha a puszta életet meghagyja, az embert normális életrendjétõl megfosztja és életét olyan egyre értéktelenebbé váló vegetatív létté fokozza le, melynek semminemû jelentõsége, súlya, szépsége, igazsága, komolysága, világossága többé nincs.

A világot, amelyben e történeti percben élünk, a tudomány teremtette, szervezi és tartja fenn, iskoláival, nevelésével, iparával, államaival, kutatásával, hivatalaival, hadseregével, gyáraival, bankjaival, kórházaival, mûvészetével, sajtójával, kecsegtet hallatlan jövõvel és haladással, mialatt az emberiség ma, itt a Földön, feldúltan és megalázva, lezüllötten és elaljasodva és beszennyezve, népeiben és osztályaiban és nemzetiségeiben egymásra uszítva, bõszülten fegyverkezve, gyûlöletben, és már nem is leplezett bosszúvágyban, kolosszális találmányok segítségével eddig elképzelhetetlen mélységû örvényben készül elmerülni.

Horizont 2012.04.03. 19:58:48

Így utólag (is) ismerkedek Schmitt Pállal:)
Érdekeset olvastam. Van 3 budai ingatlanja. Lakóházak, jó helyen 195+225+320 m2-esek. Egy kis nyaraló Lupa-szigetén. Nem sajnálom, isten bizony. "2008-ban eltartási szerződést is kötött egy belvárosi, V. kerületi, 68 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosával is. (Az eltartási szerződés lényege, hogy az ingatlan tulajdonosát élete végéig gondozni kell, cserébe halála után a gondozóra száll az ingatlan tulajdonjoga.)" Ez miért kellett? Nem is értem!
Ja havonta 243 600 forintos, adómentes, olimpiai bajnoki címeiért járó életjáradékot is kap!

Kivancsi 2012.04.03. 20:10:52

@Horizont: talan gondozni akarja tulajdonost...
jobaratja es ismerose es igy szentesitik az osszetartozast...
szerinted KE nem gondozhat hozza kozelallot?

minimum mindennap felhivja, hogy jol van-e meg akar a korreai elfoglatsaga mellett is!
a repterrol rogton odavisszi az orezred a mi piiizunkbol stb stb

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.03. 21:01:27

@kukackac:
Ez a Vastabőr, nem a Konteo.

Kandabula 2012.04.03. 22:16:14

@Bee-zony: sajnos ez az ügy nem több pár milliméternél.

Mourinho már nem a király 2012.04.03. 22:31:17

Schmitt legújabb sajtóközleménye újabb gyöngyszemeket tartalmaz:
" „Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok.” Az ettől eltérő valamennyi információ nem felel meg a valóságnak."
Nagy nyelvújító a pali.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.04. 16:06:32

@turulpina: "Ez tényleg a legjobb az egészben, hogy 'ártatlanság véDelme" (sic) és hogy őt meg se hallgatták"
Ez az ártatlanság védelmét is soxor használja. Annyira szánni való szegény... :(

"Ha meghallgatják, az miben másítja meg a tényeket, miszerint a dolgozatából 200 oldal más terméke?"
De nem is 200. 180 bolgár, 17 német (akit sehol sem említ meg egyébként), a grafikonokat is egy az egyben átvette. Erre szokják mifelénk mondani, hogy akinek vaj van a fején, ne járjon a napon... Ő most leégett.

Bee-zony 2012.04.04. 21:00:31

@Kandabula: Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli…
A javulás (a centi, vagy pár mm), hogy megszűnt az emiatti társadalmi megosztottság, és hogy százak vagy ezrek jobb és értelmesebb dolgokkal foglalkozhatnak a tüntetés helyett.
A nagy többség jobban járt így, hogy S. Pál nem kaparta el még jobban magát, és a társait.
Több idő és energia lett így megspórolva az érintetteknek, mint az óra-átállítással… :)

vomit 2012.05.07. 10:44:06

hvg.hu/itthon/20120507_schmitt_pal_lakasa
"Ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár"

süti beállítások módosítása