Skip to content


       Szűrés lista

Módosító javaslatban kellett kijavítani a képviselőt

Itt van nekünk Menczer Erzsébet, fideszes képviselő, Óbuda reménysugara. Menczer a Kulturális és sajtóbizottság tagja, az ő neve alatt került megszavazásra a médiatörvény módosítása, ami érinti a folyamatban lévő Médiatanács-Klubrádió meccset, bár Karácsony Gergő szerint nem is Menczer írta a módosítót.

Menczer Erzsébet kezdeményezte, hogy a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai raboknak és kényszermunkásoknak is legyen emléknapja. Tegnap meg is szavazta az országgyűlés.

"A magyar társadalom 80 százalékának fogalma sincs a XX. századi magyar történelemről" – jelentette ki Menczer Erzsébet, amivel egyet is értünk, bár a Fidesz azt ígérte, hogy májusra feláll a Nemzeti Emlékezet Bizottság és most már tényleg megkezdődik a múlt feltárása, de a Fidesz még be sem nyújtotta az új szervezet felállításáról szóló törvényjavaslatot.

Menczer javaslata:

menczer.jpg


Azonban a képviselők nem ezt, hanem az emberi jogi bizottság módosító javaslatát szavazták meg, amely szerint a koholt vádak alapján száműzöttek közül csak az 5-25 évre ítéltekre emlékezik a nap.

Akit csak egy-két-három-négy évre hurcoltak el, azokra nem emlékezünk, rendben van, legyen így. Biztos van értelme, csak én még nem vagyok képes befogadni ...

menczer2.jpg
Viszont a bizottsági módosító indoklása hatalmas oltás:menczer3.jpg

"A magyar társadalom 80 százalékának fogalma sincs a XX. századi magyar történelemről" ...
Maximálisan egyetértek ezzel képviselőasszony, javaslom, Ön is forgassa szorgalmasan a 8. osztályos történelemtankönyvet, mielőtt újabb emléknapot tetszik kitalálni ...

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr934531415

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Most végre visszaszivároghatnak a kicsorgatott milliárdok a pártkasszába 2012.05.22. 17:15:47

Orbán Viktor 2009-ben elszámoltatást ígért, 2012-re leszámolás lett belőle, de nem az addigi kormányzati erők ellen, hanem minden olyan párt ellen, aki hatalomra jutva még nem szedte meg magát eléggé a túléléshez... Így épül a demokrácia, így óvják az ...

Trackback: Az újbeszél, a duplagondol, a múlt változtathatósága és az oligarchák – Mi köze van Orbán szómágiájának az orwelli diktatúrához? 2012.05.22. 17:03:12

“A mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki…” – fejtegette Orbán Viktor. Na de kit érdekel, hogy mi ennek a pimasz arcú, gátlástalan, cinikus kis méregzsáknak a “felfogása” egy évszázadok óta azonos érte...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.05.22. 17:01:20

Egy évnyi szociológus szakmai gyakorlata van, 24 éve agresszív, gátlástalan megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegm...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.05.22. 16:59:04

  Egy évnyi szociológus szakmai gyakorlata van, 24 éve agresszív, gátlástalan megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2012.05.22. 18:36:25

Igazságtalanok vagytok a hölggyel szemben. Ő csak a Schmitt-féle utat választotta: emlékszünk, hogy Pál Úr a magyar helyesírás fontosságára kívánta felhavni a figyelmet botrányos helyesírásával. A cikkben szereplő szenátorasszony ugyanezzel a módszerrel igyexik a magyar történelemtudás kínos voltára fókuszálni.

A módszer amúgy a kormány egyik kedvence: ugyanezen metódust használja Matolcsí miniszter Úr a gazdasági szakértelem, illetve a miniszterelnök Úr a demokrácia fontosságát kihangsúlyozni.

bio

esef 2012.05.22. 18:36:52

akkor tegyük gatyába a képviselő asszonyt:
'44 őszén igen, itt voltak a szovjet csapatok, meg decemberre már volt ideiglenes nemzetgyűlés is, de akkor még kurvára nem volt diktatúra. pláne úgy, hogy '45-ben "szabad" választások voltak. (na jó, azért annyira nem szabad, de lehetett választani pártok közül
ismereteim szerint pedig a szovjet lágerekből Sztálin '53-as halála után kezdték hazaküldeni a szerencsétleneket. kicsit matolcsys az a 25 éves rabság (1944+25=1969), mivel ~'60-ra kiürítették a táborokat...

Romsics Ignácot, Ormos Máriát és a többieket meg ne vegyük egy kalap alá a narancsos történelemhamisítókkal könyörgöm...

esef 2012.05.22. 18:38:36

annyiban kiegészíteném, hogy voltak akik még Sztálin idejében hazatérhettek. velük az ÁVH nem tudott mit kezdeni, mehettek Recskre és Kistarcsára. ahol meg Nagy Imre számolta fel a táborokat, így itt is bukik a 25 év...

Hertelendi 2012.05.22. 18:38:38

@Németh András: Próbálj megérteni. Ma olyanok mondanak véleményt a Kádár-rendszerről, akik talán egy percet sem dolgoztak benne...

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 18:39:06

@imperial:
Ó, a Kúria malmai lassan őrölnek.

Én éltem a nyolcvanas években, nagy pofám is volt.

Ma ki a fasznak van szüksége arra, hogy koslasson utána az Apeh, vagy a TEK, NBH?

Dániel hozza a Fidesznek és a Jobbikosoknak a műsort, akik nagy répaverések közepette addig se a népnyúzásokról beszélnek.

Parasztvakítás ez ecsém, még az is lehet, hogy a Szentkirályi utca fizet a műsorért.

2012.05.22. 18:39:19

@val:

Én is meglepődtem.
Meg azon is, hogy a Mazsihisz még nem kezdett el hörögni. Elvégre az nem lehet, hogy több magyar szenvedett, mint zsidó.

esef 2012.05.22. 18:40:54

@vmalcsik:
lehet az öreg elitta az eszét és beszélt összevissza...
nálunk is volt a családban/rokonságban aki megjárta szibériát, a szerencsésebb csak recsket, egyik sem volt ott 25 évig...

2012.05.22. 18:41:33

@Putyilov gyári melós:

Ismerős érvelés.
Jön majd az is, hogy Cozma valójában saját magát szúrta le?

esef 2012.05.22. 18:41:44

@Hertelendi:
ezek a mai " vezető politikusok" a Kádár-utáni rendszerben sem dolgoztak egy percet sem, csak élősködnek...

esef 2012.05.22. 18:42:50

@abrakadabra40:
mit csináltak '56-57-ig ember? akkor már a kádári megtorlás ment '56-ért, az lófasz meg esti fény volt a málenkij robothoz képest...

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 18:43:25

@esef:
Az én nagyfaterom Svájcban volt hadifogoly táborban :O)))

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 18:45:32

@imperial:
És ki a faszt érdekel az a román maffiózó köcsög civakodása a cigányokkal?

A fasznak kötözködött részegen, minek emberkedik Magyarországon?

esef 2012.05.22. 18:45:40

@Putyilov gyári melós:
a tied is? az enyém meg auschwitzban a lágerben. ő volt az őr a toronyban :)

sivatagi n. 2012.05.22. 18:47:04

@Hertelendi:

Borzasztó lehet elhülyült vén komcsiként élni a mai fiatalok között, akik köpnek a vörösbolsi propagandára. Hüpp-hüpp...

Németh András 2012.05.22. 18:47:22

@Hertelendi: megpróbálom, de nem fogok egyetérteni veled, mert ebben a posztban épp az 1944-es események kapcsán kezdtünk el irogatni, és ott még szerintem te sem voltál túl aktív.

Szóval szerintem igenis lehet véleményt formálni, csak azt nem szeretem ha általánosan elfogadott tényként állítanak be valamit ami jó eséllyel nem igaz.

Szóval hagy legyen már nekem is véleményem.

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 18:47:46

@esef:
Ezek szerint a te faterod egy köcsög Volksbundista volt, aki megtagadta a magyarságát.
Az én nagyfaterom vezérkari százados :O))))

SchindIer Pistája (törölt) 2012.05.22. 18:49:51

@Schindler Pistája: Nekem csak buli, az Auswhichban szappaná vált nagyapi után kapom a lóvét. Igaz minden évben ki kell mennem Tel-Avivba a megemlékezésekre színészkedni, hogy onnan is kapjak egy kis dollárt.

@Pop40: Nekem ne ugass kis gój!

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 18:49:55

@sivatagi n.:

Hehe, nekem a magadfajtáról épp a vörösbolsi propaganda ugrik be, bár a nyolcvanas években már nem volt ekkora pofájuk a párttitkároknak se.

esef 2012.05.22. 18:50:41

@Putyilov gyári melós:
viccet félretéve: egyik nagyfatert azért nem vitték el mert nagyanyámmal éppen hadifogolytáborban csücsültek (időben leléptek)
másik nagyfatert meg a tisztiszolgája bújtatta el, ráadásul őket kitelepítették a Felvidékről.
kemény idők voltak annyi szent...

2012.05.22. 18:52:54

@Putyilov gyári melós:

Ez is ismerős érvelés, a zsidókkal és a holokauszttal kapcsolatban hallani. Több közös van benned és az ún. nácikban, mint gondolnád :)

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 18:54:57

@imperial:

Jé, most lenácizott egy Fideszes propagandistaköcsög?

Oszt ki nem xarja le az internacionalista felbuzdulásodat?

2012.05.22. 18:56:09

@Schindler Pistája:

LOLLERKAUSZT, óriási! :DDD

SchindIer Pistája (törölt) 2012.05.22. 18:59:10

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Te csak ne örömködj hülye zsidó! Szégyellem hogy közétek tartozom!

2012.05.22. 19:00:34

Hé köcsögbolsik, hoztam nektek egy kellemes nótát.
Élvezzétek!

MEGY A GŐZÖS, MEGY A GŐZÖS AUSCHWITZBA
AUSCHWITZI, AUSCHWITZI ÁLLOMÁSRA
ELŐL ÜL AZ ÚJFASISZTA
HÁTUL MEG A ZSIDÓ, CIGÁNY, KOMMUNISTA!

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 19:01:22

@imperial:
Amúgy jó kis műsor készül annak a nyilasköcsögnek az újratemetése kapcsán, a román nacionalisták szét akarják verni.

Remélem, te majd elmagyarázod nekik, hogy román-magyar két jó barát, mert a maffiózó Cozmát is befogadtuk.

2012.05.22. 19:03:56

KOP-KOP KI KOPOG, A TÉLAPÓ?
NEM, A GESTAPO!
MIT HOZOTT, JÉZUSKÁT?
NEM , GÉPPUSKÁT!
URAM, UGYE EZ CSAK EGY VICC?
DEHOGY, IRÁNY AUSCHWITZ!

:DDDD

nandras01 2012.05.22. 19:04:35

@Jani haverja:
elolvastam én is, és elképedtem.
ilyen szintű fogalmazásért már az általános iskola felső tagozatában sem dícsérik meg az embert!

Kisinyovi Goro 2012.05.22. 19:04:56

@vmalcsik: az eredeti megfogalmazás akkor is helytelen, mert nem volt még kommunista diktatúra 1944 őszén. ha "diktatúra" helyett a hölgy "önkényt" ír és ekképp fogalmazza át a törvényjavaslata szövegét, nem ad helyt a fricskáknak, mely fricskák a téma komolyságát erodálják. az emléknap egyébiránt helyénvaló.
én egyedül az 5-25 évet nem értem, akit mondjuk '46-ban vittek el és két év után tért haza, azt pl. semmiféle tipológiával nem lehet hadifogolynak tekinteni, ergo internált. őróluk nem emlékezünk meg, vagy 5 év a minimális deportálási idő, tehát ezen időtáv előtti hazatérésekre nincs példa? köszönöm a választ.

2012.05.22. 19:06:19

@Putyilov gyári melós:

Na hát akkor nem csak a nácikkal, hanem a román szélsőjobbal is sok közös vonásod van.
Egyre jobb :)

Kisinyovi Goro 2012.05.22. 19:11:55

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: ez jobb. a másikban eléggé világos, hogy a vonat zsidóstól, cigányostól, no meg kommunistástól kisiklik, lévén az újfasiszta valamiféle sosem volt, folyamatosan változó, római jelképekre rejszoló cigány, rajzfilm-komolyságú, csak a modernista építészet területén kiemelkedőt alkotó digó hülyeséget majmol, tehát képtelen a mozdonyvezetői teendőket ellátni.

2012.05.22. 19:22:03

Nem gondolhatjátok komolyan, hogy ő írta, az ilyen törvénymódosító javaslatokat a droidok készítik. Amikor a polgármesterünk még ogy. képviselő volt, én is írtam törvénymódosító javaslatot, mert a polgármester "úr" úgy gondolta, hogy ciki, hogy keveset adott eddig be. Adott volt a téma, dobta a labdát az aljegyzőnek, az az osztályvezetőmnek, az meg nekem. Én meg nekiálltam, hogy valami értelmeset kihozzak belőle, szerencsére a saját területem volt, ezért szépen kitaláltam, hogy mit is kellene változtatni, megírtam az új szöveget, elvarrtam a szálakat (utalásokat a jogszabály módosítandó részére szintén módosítottam, koherenciát biztosítandó) és a fent látható formába öntöttem. Amikor kész voltam adtam az osztályvezetőmnek, az adta az aljegyzőnek, az a polgármesternek és én másnap már tölthettem is le a parlament honlapjáról az irományok közül. Csak rajtam kívül senki sem tudja, hogy én írtam, sőt, az előterjesztő a mai napig a nevemet sem tudja, noha 11 éve dolgozom az általa vezetett önkormányzat hivatalában. (Mellesleg nem fogadta el a parlament a javaslatomat, még az előterjesztő polgármester "úr" sem, hiszen a frakciófegyelem fontosabb volt. Neki egyébként is mindegy volt, csak a statisztika kedvéért, ha a helyi lap cikket ír a képviselői munkájáról, akkor jól mutat majd benne a törvénymódosító javaslat.)

Szóval a javaslatot valamelyik titkárnő dobta össze. A minőségből gyanítható, hogy a szenátor asszony egyik közeli atyjafia lehet, nem az eszéért foglalkoztatják.

Izo 2012.05.22. 19:24:13

Baszki, értelmesebb dologgal nem tudnak ezek foglalkozni? Vagy addig örüljek, amíg éppen nem akarnak megmenteni?

Énbagoly 2012.05.22. 19:45:26

Na, már megint egy konc. Rágódjunk ezen egy kicsit, és ne törődjünk a tényleg fontos dolgokkal.
Ha pár szakértő átfésülné a fideszesek által eddig hozott törvényeket, és egyéb változtatásokat, szerintem kínjukban már csak röhögnének.
És az egészhez ez a fensőbbséges magabiztosság, és pökhendiség... Mert ők sohasem tévednek.

De engem sokkal jobban elkeserít az, hogy az élet újra csak drágább lesz miattuk. És újra, és újra.

torró 2012.05.22. 19:53:33

Ez tényleg hülyeség, ha elvittek valakit akár egy akár tíz évre, az fogoly volt és kész. Ez mindig valami kivételekre ad lehetőséget. Ez is kettős mérce.
Amúgy akiket elvittek az oroszok az valóban nem a kommunista terror kategória. Elmondom, hogy apám azzal az alakulattal esett fogságba akik, a budai várban voltak. Már a teljes ország elvolt foglalva, ők még pár napig ellenálltak, értelmetlenül. Szóval! Ugye vitték őket valamelyik állomásra. hogy bevagonírozzák őket. Közben meg meg lépett egy két ember, mint a fater is, de azt mondta annyi volt az orosz pesten, hogy két utcánál tovább nem jutottak, újra elkapták. Na most, többször számolták őket, és ha nem volt meg a létszám, a katonák egyszerűen berángattak annyi civilt közéjük, amennyi hiány volt. Aki véletlen arra császkált az utazott. Szóval így is működött, de valóban volt olyan is, hogy jó Magyar szokás szerint a haragos feljelentette, hogy segítette a németeket. És vitték.Az oroszok tojtak az egyezményekre, mint azt annak idején Churchill ragyogóan látta előre.

csacsifül 2012.05.22. 19:58:55

@abrakadabra40: Egy kis tanulgatás: főleg a történelem területén NEM ártana! Még csak halovány világosság sem dereng, hogy mi a hiba? Setétkéim?????????????

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 20:06:08

@Énbagoly:
Az hát, az egész egy nagy Fideszes parasztvakítás, amire a jobberek reiszolnak, miközben kilopják az ő szemüket is.

NULLA JELENTŐSÉGŰ TÖRVÉNY, semmi jogi következménye nincs.

Legfeljebb a kedves ős kényszermunkája miatt nyafogóknak majd Pozsgay elvtárs átad egy szocialista munka hőse emléklapot.

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 20:10:34

@imperial:

Aha, én csináltam magyar nemzeti hőst a román Cozmából.
Mondjuk ez egy külön érdekes történet lenne, hogy miért emelték a Fidesznyikek ennyire piedesztálra.

Elvtársam, azt mindig tudtam, hogy a Fideszesek identitászavarosak, de te még ezt is turbófokozatban adod elő.

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 20:12:38

@nemorino:
"Szóval a javaslatot valamelyik titkárnő dobta össze. "

Nem hinném, szerintem Habonyi elvtárs agit-prop osztályán készült.

Marcellusca 2012.05.22. 20:14:56

MUHAHA!
És nem csak a történelemhez hülye!

"1980-ban érettségiztem, majd elvégeztem el a MÚOSZ Újságíró Iskoláját."

Forrás: menczererzsebet.fidesz.hu/index.php?id_cikk=1043

:D

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 20:22:14

@Marcellusca:
Hehe, ezek szerint KISZ és pártvonalon nyomult az elvtársnő az ántivilágban.

Remélem, hogy előás valaki néhány április negyedikét éltető cikkét :O))))

spinat 2012.05.22. 20:29:58

nagyapám két év után hazaszökött, akkor az lófasz?
Jogos az emléknap, de ezek a baromarcúak még ezt sem tudják rendesen megcsinálni

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.05.22. 20:31:56

@Putyilov gyári melós: ha hiányzik egy pofon, lemehetsz veszprémbe románozni.

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 20:32:57

@spinat:
Csak azt ne mond, hogy te oda fogsz figyelni erre az emléknapra!

Szerintem pár év múlva a kutya se fog vele foglalkozni.
Legfeljebb a szervezők fognak jókat zabálni, piálni az ebből az alkalomból szervezet bulikon, a maradékot meg hazaviszik a családnak.

Putyilov gyári melós 2012.05.22. 20:39:56

@droid_:
Miért, csak nem eladtátok már Veszprémet a román elvtársaitoknak?

Cozma elvtársad román.
Az apja Románia egyik leghíresebb maffiózója, azért küldte ide a fiacskáját, nehogy maffialeszámolásban kinyírják. Amúgy 2005ben Bukarestben már egyszer megkéselték.
De kapcsolatban állt az apja azzal a cigány maffiával is akik kinyírták.

Marcellusca 2012.05.22. 20:44:55

@Putyilov gyári melós: Én odáig el sem jutottam, itt elakadtam: "...elvégeztem el..." . :DDDD

2012.05.22. 20:49:35

Jó ötlet az emléknap, nem árt elkezdeni ellensúlyozni több évtized komcsi agymosását.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.05.22. 20:57:50

@Putyilov gyári melós: nem tudom, szerinted kik az elvtársaim, nem is érdekel, de mit is akarsz sugallni? te úgy tudod, hogy az enyingiek Cozma miatt mentek oda? vagy csak megérdemelte? hm?

2012.05.22. 21:00:20

Disznólábakat aggattak a Dániel Péter-féléket mentő diplomata szobrára

kuruc.info/r/6/96434/

Hehehe :))

Pontos 2012.05.22. 21:17:21

@Peetee: Ez sajnos így van. Kár, hogy nem kapják meg a jól megérdemelt életfogytot.

wanekus 2012.05.22. 21:24:38

A Szálasi is kommunista volt. Nemzeti kommunista.
Na rákeresek a neten erre a Menczerre, mert ki kell vágjam a fényképét és be kell ragasszam a "Hülye picsák a Parlamentben" lutra albumomba a Májnémíz Mónika Lampert, meg a Szili Hiszti Katalin mellé. Mielőtt valaki szóvá tenné, a Kiflicsücsök Gabika a borítón kapott helyet.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.05.22. 21:28:40

@vmalcsik: "Bármennyire is fáj az itt kommentelőknek de Menczer Erzsébet az édesapja által százszor annyit tud a Gulágról és az ottani szenvedésekről, mint ti bármikor is fogtok."

volt egy olyan fideszes szlogen egykor, hogy "sokan voltunk, de nem elegen".

Menczer Erzsébet sokat tud, de nem eleget.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.22. 21:40:27

Guantanamo ahol terrorizmussal GYANUSÍTOTT emberek bűnhődnek. Nem szeplőtlen a kényelmünk...

micsoda? 2012.05.22. 21:40:42

OK! Egyetértek, hogy legyen a Szovjetunióba elhurcolt kényszermunkások "emléknapja", de miért én fizessem meg, amikor a haszon a SZU -é volt. Akkor lenne tisztességes, ha az emléknap kezdeményezők azért harcolnának, hogy az fizessen ahol az érték képződött. Az érték nem itt képződött, mert ha az lett volna akkor én is jobban élhetnék.

Secnir 2012.05.22. 21:43:49

@Marcellusca:
ó jaj nekünk!

"2002-től vagyok önkormányzati képviselő Óbudán. Elnöke vagyok az Informatikai és Média Bizottságnak. 2003-tól a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságában külsős szakértőként dolgoztam, jelenleg az informatika területén dolgozom"

óbazz, ha ennyire ért az informatikához, akkor nekünk végünk. egy sima érettségizett nő 0 (helyesen leírva Ø ) szakmai tapasztalattal infomratikáról dönt!
"jajgassatok, sírjatok, könnyetek borítsa el a rétet, sikolyotok kergesse a felhőket"

CyberChild 2012.05.22. 22:02:28

A témának van egy másik aspektusa: részt vettünk egy háborúban a vesztes oldalon, a győztes meg csak azt csinálta, amit évezredek óta szokás: összefogdostak néhány rabszolgát. Az egyénnek(=rabszolgának) tragédia, a győztesnek meg zsákmány. Ezek a száraz tények, meg lehet emlékezni róla, lehet szidni az oroszokat, meg a kollaboránsaikat.
Az események megítélése hullámzik: ma nem divat megkérdezni, hogy ki kúrta el ? (nem Gyurcsány) Miért jutottunk oda ? Majd talán pár száz év múlva lesz elég távolság megítélni, addig mehet a vita, hogy a bal vagy a jobboldal rontott rá nemzetére.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.22. 22:03:40

@Sztavrosz_: Csakmert koholt állami vádak ma is vannak. Ne legyünk már annyira büszkék a képviseleti demokrácia mocskaira.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.05.22. 22:15:16

Mégis hol jobb az ahol évente 20milliónyian halnak éhen hála a kapitalizmus nincs rád szükség elvének köszönhetően, valamint tök rendben van az is hogy aki nem demokratizálódik, azt koholt vádak alapján lerohanjuk megszálljuk úgyis mi vagyunk az erősebbek elve alapján. Meg az olaj is kell. Hameg véletlenül demokratikus választásokon nyer valami hamasz akkor az se jóám. Ahha. Kicsit se emlékeztet az irtsuk ki a burzsujokat elvhez...

medvemellszobra 2012.05.22. 23:19:15

A zsidózóknak: Ki az anyátok picsája beszélt itt a holokausztról előttetek? Ti csináljátok itt a feszkót, ti hoztátok fel a témát. Faszfejek, trollkodni, buzizni, zsidózni, cigányozni menjetek az érintettek honlapjaira, fórumaira. Köszi. Részemről kiszűrtelek benneteket.

medvemellszobra 2012.05.22. 23:20:04

A narancsdroidnak:
Borzasztóan fontos lenne egy ilyen emléknap, ezzel kivétel nélkül mindenki egyetért itt, azt hiszem. Muszáj lenne már feldolgoznunk ezt a sajgó sebhelyet is a nemzetünk lelkén. DE

1. az a bajunk, hogy egy ilyen fájdalmas, és kurva fontos dologhoz megint zsigerből, pökhendi módon, minimális alázat és alapvető szakértelem, objektív történelmi tudás nélkül nyúlnak hozzá, kisajátítva az áldozatok emlékét
2. az áldozatok forognak a sírjukban, hogy az a párt takarózik most velük, amelyiknek díszes tagjai az ántivilágban jórészt KISZ-esek, MSZMP-sek, 3/3-asok voltak. Mely párt nevében Kövér elvtárs vezényletével, Pozsgay MSZMP-KB elvtárs közreműködésével, Kerényi elvtárs PR munkája mellett csináltak egy alkotmányt, Hoffman elvtársnő, MSZMP-tag csinált oktatási törvényt, Matolcsy elvtárs, MSZMP-tag gazdaságpolitikát.
Ennek a pártnak a díszes galerije leszavazta a pártállami múlt feltárását is.
3. messziről bűzlik, hogy a Párt magasról szarik az áldozatokra, csak az a lényeg, hogy a nép pofájába újabb gumicsontot tegyen, és egymásnak ugrassza a zembereket, így talán nem figyelnek arra, hogy a gazdaságunkat rommá kúrták, és minden szövetségesünk utálja az országunkat.
4. Egy kurva fontos, fel nem dolgozott nemzeti sebet megint aprópénzre akarnak váltani ezek a rohadékok, hogy aztán ha megvan az aktuálpolitikai pitiáner haszon, lehúzhassák az egészet a klotyón.

HgGina 2012.05.23. 00:16:41

@Lucius Flavius Arrianus: olvass kicsit még! Te is a 80 %-ban vagy.

HgGina 2012.05.23. 00:19:11

@Németh András: Kun Miklós kutatásai elegendőek?

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.23. 00:34:57

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

Viccnek durva vagy. Komolynak meg nem neveznélek.

Az a jó a kommentelésben, hogy bárki elmondhatja a véleményét - téged olvasva pedig az a baj, hogy meg is teszi.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.23. 00:44:10

@micsoda?:

Igen, teljesen egyetértek veled.
A fidesz kezdeményezése parasztvakítás, semmi egyéb. Szokásos amatőr fércmunka. Nem is értem a szerzőt, 2 év alatt már megszokhatta ezt tőlük....

@abschattung:
"Faszfejek, trollkodni, buzizni, zsidózni, cigányozni menjetek az érintettek honlapjaira, fórumaira."

Igazából azokkon az oldalakon se lenne semmi keresnivalójuk...

@abschattung: 2012.05.22. 23:20:04
Ez a kommented telitalálat. Szépen kibontott kvinteszenciája a lényegnek.

röhögő 2012.05.23. 03:30:11

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Pedig neked tilos disznóhúshoz nyúlnod, kaftán!

Lucius Flavius Arrianus 2012.05.23. 06:40:49

@HgGina:
"kicsit" nem szoktam olvasni, ha olvasok, azt általában figyelmesen teszem.
Szálasi és Molotov soha nem beszélt, soha nem találkozott egymással. Légy oly jó és linkelj be egy autentikus hivatkozást. Ha könyvtári jelzet, az sem baj.
Gyanítom, kettőnk közül te tartozol az ominózus kisebbséghez. Megszoktam már, hogy a neten - tisztelet a kivételnek - enciklopédikus méretű tudatlansággal találkozom. Ja igen: újkori és legújabb kori történelemmel (is) foglalkozom, lévén, hogy ez a szakmám.

2012.05.23. 06:43:51

@micsoda?: Milyen értékről beszélsz? Hol képződött érték ?

kvadrillio 2012.05.23. 06:55:42

hmm.... A MAI MUNKANÉLKÜLIEKRŐL EMLÉKEZZENEK MÁÁÁ MEG, NE AZ ELMÚLT TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEKRŐL ! SZÁMUK MÁR TÖBB MILLIÓ....

aZTÁN...M1-ES VITA AZ ABORTUSZTABLETTÁRÓL...KÜLFÖLDÖN MÁR 30-40-50 ÉVE HASZNÁLJÁK SIKERREL, ITTHON MEG TÖKÖLŐDNEK RAJTA, SZEGÉNY NŐKET KITÉVE AZ ERŐSZAKOS FÉM-KAPARÓ KANÁLLAL TÖRTÉNŐ KITÁGÍTÁS PÉNZT HOZÓ BARBÁRSÁGA PRIVILEGIZÁLÁSÁVAL....ESZEM MEGÁLL !!!
"„A nyugati példa azt mutatja, hogy a gyógyszeres abortusz lehetőségének bevezetése nem vonja maga után az abortuszok számának növekedését, viszont a nők elkezdtek a terhesség egyre korábbi időpontjában jelentkezni megszakításra, így kevesebb a komplikáció, hiszen az abortusztabletta szakszerű alkalmazása a terhesség 8. hetéig kevésbé terheli meg a nőket, mint a korábbi módszer. Nem véletlen, hogy az Egyesült Királyságban minden harmadik ilyen esemény így történik, Svédországban pedig valamennyi terhességmegszakítás több mint fele gyógyszeres. "

TÉNYLEG ILYEN KAPZSI-HARÁCSOLÓ EMBERKÉK MŰKÖDHETNEK NÁLUNK ?!

FÚÚJJJJ...

reményki 2012.05.23. 07:13:34

Igaz, hogy 1944 őszén még nem beszélhetünk Magyarországon kommunista diktatúráról, de az oroszok akkortól léptek Magyarország területére, tehát az elhurcolások akkortról voltak

Vidéki 2012.05.23. 07:20:07

Vastagbőr jól kiemeli, ebben az idézetben, hogy a jogászi agy különleges anyagból van gyúrva:

Ha a helyzet úgy kívánja, mindent, vagy mindennek az ellenkezőjét képes kimagyarázni:

"Viszont a bizottsági módosító indoklása hatalmas oltás:"

Secnir 2012.05.23. 07:34:39

@Vidéki:
ennyire futotta? igyál egy kávét öregem...

Vidéki 2012.05.23. 07:55:45

@Secnir:

"Akinek ennyi jó kevés,

Azt érje gáncs és megvetés!"

flora.a 2012.05.23. 08:02:06

@abrakadabra40: Nem olvastam az előzményt, de cseppet sem bántak kíméletesebben a nyugati fogolytáborokban sem a magyarokkal. Az én rokonaim franciaországba kerültek hadifogoly-táborokba (a család mindkét ágán), és az egyik bácsi - 200 cm magas volt kb., nem érte el az 50kg-ot, mire hazakerült, a másik pedig tüdőbajt szedett össze - ami sajnos el is vitte később, és csak kalandos úton, egy helyi nő segítségével tudott megszökni a táborból. Annyi difi volt, hogy nem a Gulagon tartották őket, de a klíma különbözőségén túl más egyéb nem, végülis hasonló mentalitású a két nemzet... Mivel a bácsik nem élték meg az én időmet, ezeket a történéseket a nagyszüleimtől hallottam. Úgyhogy én nem teszek különbséget a nyugati és a keleti fogolytáborok között, és az információt tovább fogom adni a gyerekeimnek - a történelmet meg lehet hamisítani, ha hagyjuk feledésbe merülni.

jonatanxx 2012.05.23. 08:47:16

Szarpofozás ez a poszt. 44 őszén már az ország területén voltak a szovjet csapatok. A szovjetúnió pedig kommunista diktatúra volt. Az általa megszállt területekrő már akkor elkezdték elszállítani a hadifoglyokat és a civileket, tehát a tv javaslat ebből a szempontból pont, igaz félreérthető. Aki akarja az félre tudja érteni...
A 800000 meg nyolcszázezer oszt jónapot. Vannak ilyen számok akkoriból, ami annyi és kész. Kutatni megkérdőjelezni nem lehet. Mást se ezt se...
Az utolsó hadifogjot pár éve hozták haza valami elmegyógy intézetből a kaukázusból. Hogy van benne némi csúsztatás, ha azt mondjuk, hogy a hadifogjok 1 és 60 év közötti időben tértek haza? Háát akad még egy pár ilyen csúsztatás abból az időből. Tényszerüleg meg igaz...

Virág et. 2012.05.23. 09:03:31

@jonatanxx: Meg kéne tanulni magyarul. Nemcsak helyesen írni (hadifogoly), hanem olvasni is. A tv javaslat azt írja, hogy akiket a kommunista diktatúrában elhurcoltak. 1944-ben Mo. nem volt kommunista diktatúra és azért mert a SZU az volt mi még nem lettünk azok. Tovább gyengíti az álláspontodat, hogy a magyar hatóságok hathatós közreműködéséről meg a megszállt területeken nem is lehetett beszélni, mivel az oroszok nem kérték semmilyen hatóság segítségét, vitték az embereket maguktól a hadifogoly táborokba. A legtöbb hatóság a fronton egyébként nem is működött, teljes volt a káosz.

A lényeg: a Fideszes képviselő vagy nem tud magyarul fogalmazni, vagy nem ismeri z ország közelmúltját sem.

Virág et. 2012.05.23. 09:04:35

@Virág et.: Ogy határozat, nem tv javaslat. A lényegen nem változtat.

belekotty 2012.05.23. 09:10:43

@Secnir: Összekeverte a blogokat. Azt hitte a mandineren van, hát nem ellenkezett. Több kávé is kellene neki. A bérkommentelőknek miért nem teszik kötelezővé a koffeint munka kezdés előtt? :-))

jonatanxx 2012.05.23. 09:11:11

@Virág et.: A hadifoglyot elírtam, jogos bár az első mondatban jól írtam.
Mondd csak, kinek _segítettek_ (vagy nem segítettek mindegy) a magyar hatóságok? Ha arra gondolt, hogy MO-n volt volt kommunista diktatúra akkor nem segítettek, hanem végrehajtották. Ha _segítettek_, akkor valaki másnak, egy kommunista diktatúrát képviselő hadseregnek segítettek. Az pedig a szovjetúnió. Ha egy kommunista ország hadserege itt van és történik amit ők diktálnak, akkor az kommunista diktatúra, itt, és nem a szovjetúnióban.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.05.23. 09:16:29

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Egyik szemem sír, a másik meg... (De a csirkék nem jutottak be a BL-be. Legalább ez a kis örömöm megmaradt nekem.

Virág et. 2012.05.23. 09:17:08

@jonatanxx: Egészen pontosan ezt írja: " a magyar hatóságok hathatós közreműködésével". Ez azt jelenti, hogy külföldi megrendelésre magyar hatóságok részt vettek vagy az ítéletek gyártásában vagy pedig a végrehajtásban, az internálásban. Ez igaz a 45 utáni időkre. Nem igaz a háború alatt.

"Ha arra gondolt, hogy MO-n volt volt kommunista diktatúra akkor nem segítettek, hanem végrehajtották"

Ez egyrészt szemantikai vita, másrészt pedig a magyar diktatúra önmagában segítette az oroszt. A kérdésedre a válasz: a magyar hatóságok kiszolgálták a SZU-t. De csak a diktatúra alatt.

Meg lehetett volna helyesen is fogalmazni a javaslatot, hogy pl. "a II. vh. alatt és az azután elhurcoltak ..." emlékére.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.05.23. 09:20:32

Ahogy Al Bundy mondaná: rohadt állami iskolarendszer!

jonatanxx 2012.05.23. 09:30:39

@Virág et.: Nem ez a lényeg. A javaslat pontatlan és csúsztat, ez tény. Mint ahogy egyéb tények is pontatlanul és csúsztatva, meglehetősen erőszakosan kerülnek a köztudatba abból az időből. Az ügyesebben van tálalva az igaz, de vegyük figyelembe, hogy a jobboldal ebben még kezdő. Negyven év, és hidd el, megrendítő filmek fognak készülni a kommunizmus 2 millió magyarországi, és 100 millió külföldi áldozatáról...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.05.23. 09:33:55

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Hát elég soványka, viszont lehet hogy pont ez miatt erősödik egy-két csapat, mert BL pénz híján a Spurs kiárulja a családi ezüstöt (Bale & Co.)

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem érted, egy londoni csapat szurkolójának egy MÁSIK londoni csapat diadalánál ugye ahol még klotyópapírt is dobálnak...ahhoz képest van az a szög ahonnan a Barca és Xavi inkább...:))))

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.23. 09:43:34

Gyurcsány Ferenc állj újra a nép élére és zavarjuk el a hazaáruló fideszes gyilkosokat, akik miatt milliók éheznek és haldoklanak!!!

eduba62 2012.05.23. 09:43:56

Goszudarsztvennoje Upravlényie LAGerej = G.U.LAG (a táborokat felügyelő állami hivatal nevének a rövidítése)

belekotty 2012.05.23. 10:00:28

@jonatanxx: Ezzel az erővel Ausztriában is volt kommunista diktatúra, ugye?

Secnir 2012.05.23. 10:01:35

@eduba62:
köszönjük, ezt eddig is tudtuk (már aki a 20%-ban van). a maradéknak gulag= egy távoli hely szibériában.

@Virág et.:
azért küszködsz a szavakkal, mert ügyvéd vagy. és mint tudjuk, egy törvényben minden egyes szónak jelentősége van, még annak is, hogy hol vannak a vesszők.
ezt hiába magyarázod itt, olyanoknak, akik egy törvényt csak akkor tudnak értelmezni, ha a szájába rágják dedós módszerrel! ha valamit a t. képviselő(nő) megfogalmaz, és elfogadják, akkor az úgy érvényes, és ő úgy gondolta, ezen nincs mit szépíteni. jelen esetben 1944-ben jelöli meg a kommunista diktatúra kezdetét, ezt elbaszta. te is tudod, én is tudom. aki nem fogja föl első (második, többedik) nekifutásra, mert képtelen értelmezni, annak hiába magyarázol, fölösleges munka. :D

Netuddki. 2012.05.23. 10:19:22

Qrvára nem érdekelnek hülye emberek hülye emléknapjai. Ami érdekel, hogy nem kevésbe kerülnek ezek a hülyék és jelenleg teljesen feleslegesen üldögélnek a parlamentben. Majd ha a gazdasággal kapcsolatban minden happy lesz akkor talán hajlandó leszek hülyeségekkel foglalkozni. Addig meg az ilyeneket el kéne zavarni a csába...

Netuddki. 2012.05.23. 10:32:51

@kovi1970: Mellesleg szemét genya emberek mindig is voltak és lesznek.

Pont ma olvastam, hogy egy nő Ausztriába ment férjhez és ott is van az állandó lakhelye. A férje kocsiját vezette és azért büntették meg 200ezer Ft-ra mert nem volt lefordítva magyarra az osztrák lakcímkártyája. Ez volt az indoklás.

Na most ha ennek a qrva hivatalnoknak amelyik a határozatot hozta azt mondja az orbán, hogy deportálja a Gulágra a zembereket mert nem értenek egyet a fidesz politikájával akkor lehet azt is megteszi.

Nagyon kenik a szart a fideszes elvtársak. Akkor is ez az egész azé a pár embernek a bűne volt akik lefeküdtek az akkori hatalomnak. Soha nem szabad az ilyen bűnöket és a felelősséget szétkenni izmusokra hivatkozva. Ki adta ki a parancsot és ki hajtotta végre. Ez a fontos.

De mint előbb írtam MOST nem ezzel kellene foglalkozni. Ez már egy olyan téma ami a történészekre tartozik. Az adónkból fizetett megélhetési 2politikus", műkedvelő történészek meg menjenek a csába és ne a parlamentben rontsák a levegőt...

goumideaumineaux 2012.05.23. 10:42:10

Üdv, démosz!

Nem olvastam végig a kommenteket, de felvetem: a kommunizmus áldozatainak emléknapján (febr. 25.) nem emlékezünk meg a Gulágra hurcoltakról is. Mert akkor át kéne nevezni azt a napot (a kommunizmus azon áldozatainak emléknapja, akiket nem hurcoltak a Gulágra), majd még különböző napokat megjelölni az áldozatok különböző csoportjainak (persze4 ezután újra ár kéne nevezni a kommunizmus áldozatainak emléknapját). Így aztán havi egy oka lenne a kozmédiának egy jót kommunistázni.
Hihetetlen szellemi nagyságok irányatanak minket, hihetetlen szellemi nagyság alattvalókat!

Németh András 2012.05.23. 11:50:35

@Lucius Flavius Arrianus: @HgGina:
Kedves HgGina én is szívesen vennék valami konkrétebb hivatkozást, mondjuk én nem vagyok történész (tehát lehet hogy abba a csúnya 80%-ba tartozom) de azért nekem elég meredeknek tűnik a sztori...

bagir 2012.05.23. 17:47:50

@Putyilov gyári melós: A németek mennyi kártérítést kaptak a kölcsön munkaerőért?

micsoda? 2012.05.23. 17:49:13

@jános515: Dolgoztak, ki bányában, ki a földeken. Gondolom amit megtermeltek az nevezhető értéknek. Hozzájárultak a lakosság ellátásához, mivel ugyancsak megtizedelte az ottaniakat a háború.

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.23. 21:09:20

"Nem gondolhatjátok komolyan, hogy ő írta, az ilyen törvénymódosító javaslatokat a droidok készítik."

Nem is gondoljuk, de azt komolyan gondolom, hogy az előterjesztéseket készítő droidoknak esetenként van annyi eszük, hoyg megszívatják az előterjesztőt. Lehet, hogy itt is ez történt?

Celtic 2012.05.25. 13:37:46

Ez a 2008-as peticio a Zold Pardon ellen volt mar? Elvileg Retvari Bence fogalmazvanya:
kepfeltoltes.hu/110514/ZP_Peticio_www.kepfeltoltes.hu_.gif
2. bekezdes, utolso mondat. Ha valaki tudja, milyen haboru zajlott a Zold Pardon mellett, 2014-ben kepviselo lehet KDNP szinekben....

Celtic 2012.05.25. 13:39:13

@Celtic: Nem tudom, miert emlekeztem Bencere, itt vmi Gellert van alairokent, Fidesz-szinekben. Talan mert akkoriban az egesz keruletben a Bence omlott mindenhonnan...

süti beállítások módosítása