Skip to content


       Szűrés lista

MÁV-kulisszatitkok

Egy fantasztikus videóval lettünk gazdagabbak pénteken.

A VDSZSZ és az NFM képviselői ültek le tárgyalni, és az előbbiek felvették az egészet (állításuk szerint nem rejtett kamerával), egy 20 perces részt pedig felraktak belőle a Youtube-ra. Érdemes megnézni.

 

A minisztérium szakértője (aki menetrendi kérdésekben hivatalosan is a tárca képviselője, de  közvetlenül nem a minisztérium alkalmazottja, hanem a a tárca egyik háttérintézményében, a Közlekedéstudomány Intézetben dolgozik) érdekeseket mondott.


„Nekem az a problémám az egésszel, hogy nem biztos, hogy ugyanez a Völner, vagy ugyanez a Főnagy nem fogja azt mondani esetleg szeptemberben, amikor már látszik az, hogy teljesen finanszírozhatatlan a közösségi közlekedés, hogy jó, akkor mégiscsak nem kétpár vonatos megoldást találunk, hanem még további ritkításra, és igenis: vonalbezárásra kerül sor. És nyugodtan rá lehet fogni arra, és ezt egyébként zárt körben elmondta a Völner úr, hogy majd akkor, hogyha lehet kire fogni a vonalbezárásokat, akkor igenis meg fogják lépni. És ez mikor lesz? Amikor az IMF tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke; azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat.

 

Áááá, ilyen seggszájaskodást biztos nem csinálnak....mégegyszer....

 

Illetve dehogyisnem... Simán hihető. Gabika majd gyurcsányozik picit kiegészítésképpen, és kész.

Az eddigi járatritkítás és az ennek kapcsán hangoztatott 8 milliárdos megtakarításról ez hangzik el:


"„Nekem is, saját magamnak kellett meghasonulni bizonyos dolgokban, amivel én szakmailag nem értek egyet. Nem ez volt a feladat: ez politikai diktátum volt, ezt nagyon jól tudjátok, minden egyes ilyen intézkedés. Nekünk kötelességünk megvédeni a mundért, mert nyilván ők adják a fizetést, valagba rúgnak, satöbbi, satöbbi.”"

"„ha azt mondja az államtitkár [...], hogy nyolcmilliárd a megtakarítás, én sem mondhatok nektek mást, még akkor is, ha tudom, hogy nem lesz nyolcmilliárdos”."

 

Más.

Avagy hova tűnik a pénz, és miért szar a menetrend?


Szeretnénk menetrend-alapú pályafelújításokat, pályakarbantartásokat elérni a Pályavasúttal szemben, ennek ellenére a Pályavasút nem így gondolkodik. De ezzel nem tudunk mit kezdeni, erre nincsen ráhatásunk, hogy olyan helyeken újítanak fel vasúti pályát, például a 121-es vonalon – épp olvastam, hogy 1200 aljat cserélnek – amire nem biztos, hogy szükség van. De ugyanakkor azokon a vonalakon, ahol meg szükség van, vagy szükség lenne, mert jobb lenne a csatlakozás, jobb lenne a vonat-találkozás – például a 46-os vonalon bekerülhetne Cece és Vajta bekerülhetne az IC-vonatok megállási helyei közé – az jelen pillanatban nem lehetséges, mert ott speciel nem végeznek semmiféle pályafelújítást.”

„Hasonló egyébként a másik ilyen, nyugodtan mondom, felzúdulást okozott a szakemberek körében (…) a 41-es vonalon is Dombóvár és Kaposvár között lenne szükség a pálya felújítására, erre hol fogják megcsinálni? Gyékényes és Csurgó között. Amire abszolút nincsen szükség.”

Öt éve nem bírjuk elérni, hogy a MÁV Pályavasútnál a pályakarbantartási pénzeket olyan helyekre csoportosítsák, ahol menetrendi haszna van a dolognak, az egésznek. Tehát így, ilyen körülmények között tényleg beszélgethetünk egymással szerintem délután négy óráig is, de nem fogjuk tudni megváltani a közösségi közlekedés jelenlegi helyzetét.”

„Ha azt nézzük, hogy 2005 óta csak az EU-s pénzek azok, amik a pályafelújításra fordíthatóak, és a pályakarbantartás meg a többi vonalnak a rovására megy, és ezeket ilyen-olyan megfontolásokból döntik el - nem tudom, hogy hol - addig sajnos nem lehetünk optimisták.”

„Mi úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk, nekünk – nem azt mondom, hogy nem feladatunk – hanem mi hiába jelezzük, nem történik rá semmi.”

 

A Pályavasút a MÁV része, egyik üzletága. A MÁV főnöke a minisztérium. Ha a minisztériumi kisember szól, hogy baj van, de mégsem történik semmi, akkor az vélhetően a minisztériumi és még feljebb lévő nagyok döntése és akarata.

Mit szól vajon a minisztérium a videóhoz?

Bingó, semmi meglepetés, ők nemnemnem és különben is.


"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium határozottan elhatárolódik annak a nyilatkozatnak a tartalmától és stílusától, amely a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által az interneten közzétett, rejtett kamerával készült felvételen hallható. Az elhangzott nyilatkozat nem NFM alkalmazottól származik.Minden alapot nélkülöz, kizárólag a nyilatkozó magánvéleményét tartalmazza, és nem tükrözi a szaktárca vezetőinek, így Völner Pál és Fónagy János államtitkároknak szakmai álláspontját a nyilatkozatban elhangzott témában."

A tárca emellett leszögezi: a kormányváltás óta nem zártak be vasútvonalakat, és ilyen intézkedést továbbra sem terveznek. A Széll Kálmán tervben lefektetett a takarékossági célok teljesítése tekintetében a menetrendi intézkedések csak első lépést képviseltek, a további hatékonyságjavulást elsősorban a közlekedési szolgáltató társaságok (MÁV, VOLÁN) működésének összehangolásában, átszervezésében és működési korszerűsítésében rejlő tartalékok adhatják, közölte az NFM.

Ugyanakkor, bár a videó már péntek este óta elérhető a Youtube-on, és linkjét is átküldtük, a felújításokkal kapcsolatos részletekre, a bűncselekmények gyanújának felvetésére egyáltalán nem reagált a minisztérium. - Index

 

Viszont 2 hete feltette a hírt a honlapjára: "A már megkezdett vagy a közeljövőben induló vasútfejlesztési munkák összesített beruházási értéke meghaladja az 500 milliárd forintot."

 

Frissítés: A videón hallható Dóka Gábort ma felhívta az Index, hogy az elmondottakról kérdezze, de ő "a nyilatkozattól elzárkózott, mondván, a szakmai érveknek a politikaiakkal szemben nincs súlya. Azt viszont elmondta, hogy a munkáltatója – arra hivatkozva, hogy megrendült benne a bizalma – a mai napon megszüntette a munkaviszonyát. Csak annyit jegyzett meg, hogy köszöni ezt a VDSZSZ-nek, amiért inkorrekt módon közzétette ezt a videót, és azoknak is, akik hírt adtak róla."

Sajnáljuk :(

De várható volt, hogy nem Völnert vagy Fónagyot, hanem őt rúgják ki.

Címkék: fidesz máv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr614577668

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarországot saját vezetői ítélik halálra 2012.06.11. 10:54:28

Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, eg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manatwork (törölt) 2012.06.11. 09:17:08

Ez tipikusan az az eset, amikor már a látszat fenntartása se számít - csak a haveri kutyáknak és a saját zsebbe jutó korrupciós pénz a lényeges.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.06.11. 09:20:51

Nézzük csak, mindjárt megnézem a naptáramban, hogy meglepődtem-e... Hopp, nem!

"És ez mikor lesz? Amikor az IMF tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke; azt erőltette ránk...". Pont. Itt a mondat vége, kérem, a kívánt részt helyettesítse be.

Igen, és ez a mondat hány meg hány esetben fog elhangzani ugyanígy ahogy most is elhangzott már mennyiszer! És nem, nem gondolom, hogy az IMF kiscserkészek és apácák által működtetett jótékonysági alapítvány lenne...

Le_Penseur 2012.06.11. 09:21:50

A hozzáértő szakemberek borzasztóan szenvedhetnek a MÁV-nál! A rendszerváltás óta csak pusztul, rohad a vasút, a politikai és pártérdekek érvényesülnek, a szakmai szempontok pedig a fasorban sincsenek...

Azt pedig már megszokhattuk, hogy teljesen mindegy, hogy 5 éve, 5 hónapja, 5 hete vagy 5 napja mit mondtak! Az akkor volt, most meg már más a helyzet!

protézisesh 2012.06.11. 09:22:28

500.000.000.000,- Ft, ízlelgessük egy kicsit.... Minden magyar állampolgárnak 50.000 forintja. Ennyit megér a Simicska úr boldogsága, nem?

ÉS BAZMEG EZEK UTÁN MÉG NEM ÁLL AZ ÖSSZES TV-CSATORNA KÖZVETÍTŐKOCSIJA A MINISZTÉRIUM ELŐTT, HOGY "HOGYISVANEZKÉREM?"

Nem, nem kell egyből felgyújtani az utcákat, ez csak egy minisztériumi kisember szava. De KI KELL vizsgálni és ha valóban így van, akkor várjuk Orbán úr magyarázatát, hogy mi is folyik itt?!

(tudom, idealista vagyok)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.11. 09:31:26

A MÁV, a BKV, és az egyéb kommunista förmedvények, őskori dinoszauruszok miatt tart többek között Magyarország ott, ahol tart. Miért nem lehet magánosítani őket. Persze nem monopolszolgáltatást létrehozni, hanem részletekben eladni, szigorú feltételekkel.

Ja persze: Azért nem, mert akkor onnan nem lehetne a mindenkori kormányzópártok házikasszáit kistafírozni.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.06.11. 10:07:13

@Jani haverja: Ó, dehogynem. Szépen kiprivatizálgatják a csicskásoknak, aztán meghirdetnek közbeszerzéseket mondjuk "szociális vasúthálózat fenntartása X falu és Y falu között" néven, hogy Bivalybasznád-alsó és Piripócspusztaújfalu-felső között ezentúl is járjon vonat. Ezeket a közbeszerzéseket szépen elosztják egymás között a csicskások és máris nyolcszor annyiért fogják Bivalybasznád-alsó és Piripócspusztaújfalu-felső között utaztatni azt a két nyugdíjast, akik használják azt a vonalat.

S.O.A. 2012.06.11. 10:08:03

Ne legyenek illúzióink. Max egy LMP-s hőbörgés a parlamentben, amire majd Lézer visszaugat a maga bennszülött mezítlásbas türhő mosdatlan paraszt stílusában, hogy "mi van a maradék 84 %-al, amit külföldiek visznek el a beruházásokból..." stb. A válasznak persze semmi köze nem lesz a felvetéshez, de a parlament a választ elfogadja, taps. Utána ügy lezárva.

Sem a média, de főleg nem a fidesz droidok ingerküszöbét nem fogja megütni. Ilyen a MÁV, legyintenek egyet, majd ezerrel dübörög a Csurgó-Gyékényes vonal felújítása. Kaposvár-Dombóvár vonalat meg felejtsük el...

S.O.A. 2012.06.11. 10:10:34

Ja, a Mocskosájemefes terv meg nem attól gáz, hogy századszorra próbálják elsütni, hanem attól, hogy századszorra is lesz aki beveszi... bár azok a droidok Viktorét is bevennék, ha a Haza megkövetelné...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.06.11. 10:18:18

Mély kussolás lesz a dologból... Eltelt a hétvége, lassan fél tizenegy, és semmiféle reakció nincs még kormányoldalról.
Remélem a médiának/ellenzéknek lesz annyi esze, hogy ezt is Schmitt-üggyé teszik.

elmeherceg 2012.06.11. 10:27:20

Meg lehet nyugodni, MINDEN ügy így megy.
Csak nem készül mindről videó.

S.O.A. 2012.06.11. 10:27:43

@Kőmíves Kelemen: hát ha fogadni kéne, én még az írek csoporteslőségére is több pénzt tennék, mint arra, hogy ebből ügy lesz...

peter3374 2012.06.11. 10:32:05

Fesleges fideszezni meg hasonlokat irkalni ebben az ugyben ezt az allami penznyerohelyet mint a mav politikai hozzatartozastol fuggetlenul vedik a partok.
Nem veletlen hogy egyik oldal sem nyul hozza soha mindenki irgalmatlan penzeket nyul ki innen es vedik egymas segget

zolika78 2012.06.11. 10:32:50

Szegény "minisztérium szakértője"... Valószínű repülni fog mert megmondta az igazat...

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.06.11. 10:35:07

akkó ide is, keresztbe kasba :D

okofogyott poszt, lássátok feleim, nincs itt semmi látnivaló, oszolni tessék:

Völner: nem kell vizsgálni a szakszervezeti videót, nem lesz újabb vonalbezárás
Nincs szükség parlamenti vizsgálatra az internetre feltett szakszervezeti videó miatt - mondta a fejlesztési minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

hvg.hu/itthon/20120611_video_vasut_volner

Enrico72 2012.06.11. 10:38:47

Kitől származik ez az információ? Se a nevét nem tudjuk, se az arcát nem látjuk, de azért csak neki elmondták a titkos tervet, hogy mindenért az IMF lesz a hibás... Kicsit szerintem sántít a dol

tit.joey 2012.06.11. 10:40:23

Kaposvár Dombóvár Somogy IC-vel 36 perc, ha nem késik, a távolság 31 Km, és ez egy IC!!!!!!!!

Secnir 2012.06.11. 10:43:11

"Völner Pár kifogásolta, hogy a szakértő ezt a véleményét nem jelezte a tárcának. Hozzátette: a vonalfelújítások ügyében nincs korrupció."
Viszont más ügyekben természetesen van.

1116001 2012.06.11. 10:43:15

@Enrico72: El kell hogy keserítselek, mert ismert a név és az arc.

dr. Bubó 2012.06.11. 10:43:45

KÖZpénznyelőGÉP... (elrejtettem a megfejtést...)

F I D E S M A F I A... bűnszervezet az ország kifosztására....

Secnir 2012.06.11. 10:44:04

@Enrico72:
te, elolvastad az index cikkét vagy csak próbálod védeni a minisztériumodat?

dr. Bubó 2012.06.11. 10:44:57

@peter3374: te hüje szerencsétlen... igazad van... de CSAK-A-FIDES ... egy párt(mafia)rencer van... a többi már alig tud lopni...

Ringlósztár 2012.06.11. 10:46:45

@Enrico72:
Akkor olvasd el a minisztérium közleményét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 10:47:01

"Simán hihető. Gabika majd gyurcsányozik picit kiegészítésképpen, és kész."

Ja, megmenti majd...

De különben erre annyi lesz a válasz, hogy nem a fejlesztési miniszter mondta, elhatárolódás, esetleg kirúgják a fószert... De abba azért gondoljunk bele, honnan jön egy ilyen ötlet? Egy osztályvezetőcske találja ki majd valami árnyas irodában? Vagy valami MÁV fejes? Vagy a közlekedési miniszter? Na vajon...

zrobasé 2012.06.11. 10:47:48

@Enrico72: igy is van ! ez az egész humbug...a gaz mocskos imf, szdsz,mszp,lmp csinálta ezt az egészet...szemét tollforgató, videozó terroristák ! a nemzeti együttmüködés renccerében nincs se oligarcha, se karvalytőkés, se ilyen videón szereplő !!! most össze kell fogni, mert a szemét eu meg imf meg a köcsög libsibolsik a nemzetünk testét akarja, és még a földünket meg a vizünket is ! elvinnék mindet ! aztán itt állnánk föld meg viz nélkül! nem leszünk gyarmat ! nem kell eu ! meg lehet nézni, meg van eu nélkül ukrajna, fehéroroszország, észak korea, sőt még vautau szigete is !!!

amig ilyen jól megfizetnek téged is enrico, amig lehet az áfát 25-ről 27%-ra csökkenteni, amig lehet a diesel jöv. adóját megemelve csökkenteni, addig nincs itt baj !!!

fogjnk össze !!!

szervezzük meg a 3. békementet a ner-es olig..izé nagytőkések és a közgép mellett !!!

magyar házba magyar tolvajt !!!

2012.06.11. 10:48:21

Régebben elleneztem a túlzott privatizációt...

Aztán kiderült, hogy az állam hiába tudna jól gazdálkodni, de nem akar:(

Akkor privatizáljuk el a MÁV-ot, de ezzel meg az lenne a baj, hogy az állam privatizálni sem tud rendesen, mert ott is csak mutyizni szeret, zsebre dolgozni, és olyan feltételekkel passzolná el áron alul a MÁV-ot, hogy a vonatok fele már másnap egy másik országban robogna, a síneket meg felszednék, és vinnék a MÉh telepre.

Róka fogta csuka..

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.06.11. 10:48:50

@Secnir: olvasni, ugyan már, ezt a dumát is lehet szépen is tálalni, ettől a lényeg még nem lesz igaz:

hvg:
Hozzátette: a MÁV új vezetősége már több területen elkezdte a munkát, például az InterCity vonatokon wifi-elérhetőséget biztosító, konformot növelő beruházást hajtanak végre a fővonalakon.

Völner Pál szerint sokan ellenérdekeltek az átalakításban. Megjegyezte: ha kisebb a "vízfej" a cégnél, akkor az azt is jelentheti, hogy szakszervezeteknél is kisebb szervezeti egységre lesz szükség.

A videofelvétellel kapcsolatban azt mondta: a szakszervezetnek meg kellett volna keresnie a tárcát az "igazolatlan állítások" ügyében, nem kellett volna a felvételt feltennie az internetre.

dzsi85 2012.06.11. 10:49:32

@Enrico72: index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/11/nem_szeretik_a_nemetek_magyarorszagot/ ... tudom, itt se tudjuk se a nevét, se az arcát, aki a kimutatást készítette...

Kutchek (törölt) 2012.06.11. 10:49:51

@Enrico72: "Se a nevét nem tudjuk, se az arcát nem látjuk, de azért csak neki elmondták a titkos tervet, hogy mindenért az IMF lesz a hibás... "

Ha ez a terv titkos, akkor kurvára szarul csinálják!
Már kb. 2 éve dilemma, hogy Fletó vagy az IMF az első számú rosszfiú.

dr. Bubó 2012.06.11. 10:51:52

"kormányváltás óta nem zártak be vasútvonalakat, és ilyen intézkedést továbbra sem terveznek"

:)))) jaaa, csak egy vonatpárra csökkentették... na ez még szarabb... BARMOK... a kölcség ugyanaz, a szolgáltatás nulla

BŰNCSELEKMÉNY... közpénz hűtlen kezelése !!!!

majd a tűzoltóság sem szűnik meg.... csak nem 15 perc alatt ér ki, hanem 15 napon belül...
de a tüzet minden esetben ÍRÁSBAN előre kell bejelenteni !

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.06.11. 10:52:57

Úgy néz ki, Orbán megalkotta a tökéletesen, velejéig korrupt kormányzatot, de az egyszer csak kicsúszott a kezéből és önjáró lett, már rég nem a Vitya irányít.

Viktus 2012.06.11. 10:54:36

Szép is ez a magyar tündérmese :P

dr. Bubó 2012.06.11. 10:55:40

@Madnezz: egy percig sem irányított...

aki ismeri a nagyvárosok és a megyék felállását pl Érd, de bármejiket mondhatnám

ahol 2006-tól MINDEN DÖNTÉST a fides párt, uppsz MAFIpénztáros hoz
a polgármester csak 1 fotorgáfus református díszpinty... aki szobrokat uccaneveket avatgat

a fides mafia 2006 óta a heji szervezeteket átszőtte !!!!

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 11:00:50

Na,enrico már itt van.Várjuk vidékit...

szanalmas 2012.06.11. 11:01:30

@dr. Bubó:

Te most tulajdonképpen gyurcsányt sírod vissza, mert akkor meg minden fasza volt? De ha meg nem, akkor néha legalább mocskos mszpézhetnél kicsit, a látszat kedvéért!

dr. Bubó 2012.06.11. 11:02:22

@szanalmas: szoktam... a komcsikat utálom... de most nem aktuális... 2006-óta CSAK A FIDES

a zország CIGÁNYÚTRA tévedt

fides mafia

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.11. 11:03:32

És mennyi egybites barom lesz aki ugyanúgy benyeli majd, a "gaz karvalytőke IMF erőltette ránk" szöveget amivel palástolják az újabb hazugságokat és lopásokat. .

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 11:06:06

Ha valamelyik tetves utólsó fasszopó fideszgeci még egyszer azt meri mondani,hogy visszasírjuk gyurcsányt azt elzavarom a tetves kibaszott kurva anyjába!
MIndkét banda rohadt nagy fos volt.De a fidesznek nem két év alatt kéne behozni a szocikat lopásban!
Örülhetnek odafönt hogy ez egy ilyen birka nép.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:09:22

Egy MSZP-s Gyurcsanyista ottmaradt egy háttérintézményben és fikáz ..

Mi ebben a meglepő ?

Millió ilyen tizedrangú lófaszjenő bármilyen irányú politikai meggyőződésének hangot adhat.

Az MSZP droido áhitattal hallgatják oszt kalap.

Ez csak egy noname alak.

Gyurcsány egy igazi oroginal elkúrásos öszödi beszédet mondott személyesen,az MSZP droidok mégis áttranszformálták igazságbeszéddé.

Ez meg csak egy nimand.

Kakimaki0123456789 2012.06.11. 11:11:21

@peter3374: www.fidesz.hu/index.php?Cikk=139365
Tudtak jol, mit vallalnak, mire kernek "felhatalmazast". Nem a polghari, allampolgari jogok felszamolasara, az biztos, hanem pld a MAV rendbetetelere.
De sajat populizmusuk es hatalmi hatter-mutyijaik csapdajaba estek, mozgasteruk elfogyott; megprobalhatjak a kellemetlen atalakitasokat az IMF-re kenni, de a civilizalt vilagtol valo elfordulas politikaja vissza fog utni, a Jobbik es hasonlo formaciok ternyerese vegul fel fogja szamolni a Fideszt, hacsak nem lepnek idoben, nem alakulnak at, nem valnak meg a hiteltelen arcoktol es a gazdasagi hatteruktol, ami nem lesz egy konnyu menet.

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 11:11:38

Pont akartam írni hogy a fidióták nincsenek szolgálatban ,erre tessék.:))
NNa viszlát fiúk jó szórakozást!:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 11:12:05

@Kukoricajancsi: Na igen, az ilyen privatizációt köszönjük.
Nem privatizáció, hanem az állami cégek haveroknak átjátszása volt ez.

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Simán hallod.

Secnir 2012.06.11. 11:13:41

@kifordított nagyanyó:
"Na,enrico már itt van.Várjuk vidékit... "
enrico csak volt. valahogy megszűntek az érvei...

Dr. GGG77 2012.06.11. 11:14:56

Kit érdekel, hogy rejtett vagy nem rejtett kamera? KÖZPÉNZRŐL van szó, állami vállalatokról van szó, tehát MINDENNEK nyilvánosnak kéne lennie.

Az IMF-re kenés nem meglepő, ez megy 2 éve. MINDENÉRT a szemét Nyugat és gyurcsányahibás.
Szerencsére szépen fogy, határon innen és túl azoknak az elmeroggyanatkan a száma, akik ezt a Fidesz-féle szart még beveszik.

Más hely, de itt se jött be a fideszes, horthysta nosztalgia:
erdelyfm.ro/?belso=1&hir=18193

szanalmas 2012.06.11. 11:15:05

@kifordított nagyanyó:

Te most visszasírod gyurcsányt?! Na, ezért tart itt ez az ország!

dr. Bubó 2012.06.11. 11:16:17

@kifordított nagyanyó: +1

6 évvel az összes (megyei, városi) ÖNKORMÁNYZAT fides mafia megszállása után...

és 2 évvel az összes hatalom fides mafia megszerzése után...

fletózni? maszopozni? elmútnyócévezni? ezek betegek... tényleg nagyon buták a fides szavazók...

Netuddki. 2012.06.11. 11:18:15

A maszop, fidesz egykutya. Csak a fidesz sokkal szemtelenebbül, ostobább módon lopja el a közpénzt. Ami természetesen nem felmentés az mszp-nek. De remélem még az én életemben eljön az az idő amikor ezek a megélhetési "politikusok" oda kerülnek ahová valók, a börtönbe...

Transylvanianmixedgrill 2012.06.11. 11:18:31

A már megkezdett vagy a közeljövőben induló vasútfejlesztési munkák összesített beruházási értéke meghaladja az 500 milliárd forintot."

Egy kis faék egyszerűségű összehasonlítás,hogy szektások is megértsék:

hvg.hu/gazdasag/20111212_OrbanViktor_ujkoltsegvetes_kiigazitas

A büdzsé sarokszámai
A 2012-es költségvetés fő számait november 29-én vésték kőbe. Eszerint a bevétel 14 323,6 milliárd, a kiadás 14 899,8 milliárd, míg a hiány 576,1 milliárd forint lesz. A nyugdíjalap bevétele és kiadása is 2749,6 milliárd forint lesz, az egészségbiztosítási alap bevétele 1700,1 milliárd, a kiadása pedig 1735,4 milliárd, míg a hiánya 35,3 milliárd forint lesz 2012-ben. Ezeken a számokon a kormány már nem tud változtatni, így e kereteken belül kell kitalálni Orbánnak a módosítást.

Tehát, tisztelt hölgyeim és uraim, ha ezt a kb. 500 milliárd vasútfejlesztésre szánt pénzt nem teszettek/tetszenek nyilván ellopni, akkor például most nem lenne hiány. És ugye ez még csak a vasútfejlesztés, stadionokkal együtt ez ennél kevesebb is lenne. Persze ez is csak egy tündérmese...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:19:07

@dr. Bubó:
Miről beszélsz szerencsétlen ?
Az MSZP alatt ketrek-perec kijelentette Lampert Mónika (szintén hangfelvétel), hogy a szociknak juttatják a pénzeket, nem a nyertes önkormányzatoknak, nem kell aggódni senkinek.

Az MSZP pénznyelőautómatáinak nagyrésze börtönben van annyit loptak, és olyan leplezetlenül.

Gyurcsány ellenzékieket veretett rohamrendőrökkel.

Ezeket talán el kéne felejteni, csak mert te utálod a Fideszt ?
Az MSZP ezerszer szarabb minden tekintetben Gyurcsányról nem is beszélve.

Transylvanianmixedgrill 2012.06.11. 11:21:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ez a Gyurcsányi ez ugye az a fazon, aki mára egy jelentéktelen mikropárt éléről égeti magát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 11:23:49

@Dr. GGG77: Nem mindenért, csak pár dologért. A többi nem jöhetett volna létre, ha nincs hős kormányunk :D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.11. 11:24:32

@Transylvanianmixedgrill: Vedd hozzá az egykulcsost, vedd hozzá, hogy 2006 óta a helyi önkormányzatokon keresztül szivattyúőzza ki a pénzt a narancsmaffia (Esztergom, 'vásárhely anyagi helyzete, ugye-ugye), és a sort folytathatnánk hisz nemcsak a Közgépen keresztül lopnak, vannak kisebb halak is, összesítve ilyen adóterhek mellett könnyedén lehetne érzékelhető változás pozitív irányba az állami közszolgáltatások terén, ehelyett minden csak romlik mert az arra szánt pénzt, legyen az magyar adóforint vagy EU-s földtámogatás, elvisznek az oligarchák.

Két év alatt az értelmesebbnek kiderült, jól beszoptuk a narancsos bűnszervezettel (is).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 11:25:11

@Transylvanianmixedgrill: És mennyi ideje tetszenek lopni a vasúttól? (Csak a vasúttól?) Nem két éve, sokkal régebben.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:25:58

@Transylvanianmixedgrill: Az az..
Aki az MSZP-vel elkúrta az országot, aki szlovákok elötti gazdasági pozicióbó, utolsó helyre juttatta az országot 2010-re minden gazdasági mutató tekintetében.

És aki ismét az MSZP segedelmével egy újabb elkúrásra törekszik, miután elkezdtünk kilábalni a trutyiból amibe löktek.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:26:54

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):

Az MSZP-től szarabb nincs. Az MSZP a legtrágyább gyülekezet, akiknek csal nácizásra, fasisztázásra futja, pont mint komcsi elődeinél.

Netuddki. 2012.06.11. 11:27:47

@ColT: A máv mindig is az aktuális kormánypárt buxája. Ez köztudott. Most akkor ez költői kérdés volt?

butus 2012.06.11. 11:28:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nehezen fogalmzol látom. Hány helyen írod még ezt le?

Viktus 2012.06.11. 11:29:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Jaja a minisztérium élén is maradt v.mi komcsi elvtársnő Némethné vagy mi a neve ...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.11. 11:29:18

@kovi1970: Utalás akart lenni egy korábbi fidesz nyilatkozatra. Lényege átjött, mert köze sincs a témához.

Transylvanianmixedgrill 2012.06.11. 11:29:26

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ismétlem: egy jelentéktelen mikropárt bohóca az, akitől rettegsz.

Netuddki. 2012.06.11. 11:30:16

@butus: Ott a szűrés gomb, feleslegesen idegeled magad.

Mellesleg kijatököm az a gyurcsány? Az valami fideszes pártkatona? Csak mert állandóan emlegetik...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:30:37

Gyurcsány egyik szerelmese aki beférkőzött a szaktárca tizedrangú csicskásának, kamera elött bizonyítja Gyrcsányi lojalitását.

Semmi meglepő nincs ebben. Ezek ilyen genny komcsik.
Hazudnak, aztán a hazugságra vontakoztatva blogok százezreit írják, iratják.

dr. Bubó 2012.06.11. 11:30:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: pontois észrevétel...

ez arra volt válasz hogy a fides az összes önkormányzati kasszára rátette a kezét...

a maszopnak csak az EU közpénz lopása maradt

szanalmas 2012.06.11. 11:31:54

@dzsi85:

Ezekkel a kimutatásokkal azért vigyázni kell, a németek ezek szerint a második leggyatrábban teljesítő országot szeretik a legjobban. Vagy csak szimplán szeretik a jó sört. De gondolom, a portfolio.hu majd jól kielemzi ezt is, ahogy minden héten rácsodálkozik, hogy változik a forintárfolyam. Vagy mittudomén, Török Gábor (vagy ki) jól kielemzi, és mindenki megnyugszik. Persze, mi meg szopunk, mert a főkiskutyánk beugatott a szerencsétlen csőd szélén álló eunak!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:31:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Egy Gyurcsanyista kamera elött nyilatkozik baromságokat ..

Ennyi..

Mi támasztja alá a hazugságait a komcsik hitén kívül ?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.11. 11:32:03

@kovi1970: Biztos őt akarják vissza a fideszesek ezért emlegetik annyit :))))))

hopptarisznya 2012.06.11. 11:32:48

A MÁVnál egy izzócsere is papírmunka. Már rég ki kellett volna rúgni a sok aktatologató idiótát. Vagy az egészet privatizálni.

tomwar 2012.06.11. 11:32:53

@Enrico72: Enrico, altalaban nyugodt es visszafogott partnerkent szoktam vitazni...de MENJ A PICSABA!
SENKI - meg VOLner se - kerdojelezte meg a video HITELESSEGET.

szanalmas 2012.06.11. 11:33:27

@kovi1970:

Az a bicikliárus gyerek!

tomwar 2012.06.11. 11:34:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ja, es ma ilyen napom van: Te is menj a picsaba!
Senki tollvajberencek vagytok, maradnatok inkabb kussban...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:35:35

@tomwar:
Mivan kiskomcsi ? Nem jött be Gyurcsány legújabb húzása ?

Egy századrangú Gyurcsanyista hülyegyerek hazugságait kell ismételgetned ?

Várod vissza az MSZP-s tolvajaidat, már fogy a lopott pénzed igaz ?

Virág et. 2012.06.11. 11:36:25

@tomwar: Pedig épp most leplezi le Gyurcsányt, amint beépült az NFM-be. Jól megviccelte ez az aljas Gyurcsány a minisztériumot! Állszakáll, szemüveg és rá se ismertek - sőt, még megbízást is adtak neki, hogy képviselje az NFM-et a vasúti szakszervezetekkel való tárgyalásokon!

(Nem tolvajbérenc ez, hanem ennyire hülye. Valahol szórakoztató azért.)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 11:37:54

@Virág et.:

Ki ez a századrangú nyikhaj te szerencsétlen ?

Ki nem szarja le mit hazudozik egy Gyurcsanyista komcsi majom, aki kapott egy állást még az MSZP idején, és a lopott lóvé részesedését meghálálja ?

Tudod te iszod a szavaid, mert az MSZP számodra az első.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.06.11. 11:38:04

@butus: sok helyen, szinte pont ezt, szűkös a szókészlete és a változatossága is :D

butus 2012.06.11. 11:38:13

@kovi1970: "Mellesleg kijatököm az a gyurcsány?" A másik hülye, orbán párja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 11:39:18

@kovi1970: Szerinted? :D

@tomwar: Meg aztán egy videót annyira nem könnyű manipulálni.

Secnir 2012.06.11. 11:39:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Ez csak egy noname alak."
-LOL! te beszélsz?

"Gyurcsány ellenzékieket veretett rohamrendőrökkel."
-tények? Ítéletek? anélkül csak duma.
ami viszont TÉNY! most figyelj! a nyugalom megzavarására alkalmas mondatok következnek!
Orbán Pintér segítségével tünteti el az ellenzéket!
-Szima Judit bezárása? megvan?
-Kónya Péter fegyelmije? megvan?
-Árok Kornél áthelyezése megvan?
-Milla vezetőinek NAV-os molesztálása megvan?
-Tétényi kitiltása a parlamentből? megvan?
-Jobbik, LMP beszédek közben a képviselőktől szó megvonása és egy napos "pofabe" Kövér Lacától, megvan?

amik régebbiek: Torgyán kiverése az FKGP-ből és az FKGP beolvasztása a fideszbe (lásd hány fkgp-s ül a fideszben, pl. Ángyán) ; MDF lejáratása (Dávid Ibolya beperlése és az MDF szétverése) és szétverése, Kornélkának a hathatós segítségért zsíros poszt ; Fapál László ellehetetlenítése és pere

és lehetne folytatni a sort. Csak tudod, amíg ezeket beharangozzák nagy dérrel-dúrral, addig az ítéletek egyrészt meg sem születnek (mivel ártatlanok) másrészt ahol fellebbezni lehetne - ott is fideszes ül, és helyből elutasítja.
pfej.

Prussia 2012.06.11. 11:46:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: hallod te egysejtü kérlek mond le az internetedet mert az nem neked valò. Amúgy meg ha van pénzed értèked akkor szolj...jó komcsi módjára elveszem tőled.

Virág et. 2012.06.11. 11:46:48

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Bár nem szoktam hülyékkel szóba állni, de legyen.

Ez a századrangú nyikhaj NEM minisztériumi alkalmazott, hanem a minisztérium által meghatalmazott személy. Ennyit az MSZP-s állásáról. Gondolom szerinted az NFM idióták gyülekezete, akik szándékosan álruhás Gyurcsányokkal képviseltetik magukat a tárgyalásokon.

tomwar 2012.06.11. 11:50:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nos, kibaszottul mellelottel ezzel, faszkalap. A penzem nem fogy, hanem gyarapszik, csak kibaszottul ruhellem, hogy egy rakas geci tolvaj utan egy nagyobb rakas, meggecibb es aljasabb tolvaj lopja el mindazt, amit hozzam hasonlo dolgozo emberek MEGTERMELTEK.
S ha nem tunt volna fel az ostoba eszeddel, EZT bazdmeg nem lehet felreerteni - mast se, csak az ilyen hulyeknek - de akinek ez gyurcsanyista osszeeskuves, az egy fizetett kis aljas besugo, egy fereg, aki par fillerert eladja magat, es a szomszedait, a csaladjat...
Es reszemrol azokkal, akik ezzek uta nekilatnak a szerencsenmosdatasnak, ez lesz a stilus: Stefike a masikoldalrol, szarzsak.
Remelem te is ott leszel a parthazban, mikorra egyszer elfogy az istenadta nep turelme, es ratokgyujtja...s nem, nem csak a Lendvait, a Jokait is. Faszfej.

Mad Mind 2012.06.11. 11:51:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Gondolom azt már elfelejtetted, hogy imádott kormányod mekkora kirúgási hullámot csinált trónra lépésekor. Persze tárgyaló pozícióban maradhatott mszp-s.

S.O.A. 2012.06.11. 11:53:49

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: heti vagy havi fizetést kaptok? Gondolom nem komment alapján kapjátok a pénzeteket, mert bizonytalan, hogy hány mocskos fidesz ügy kerül ki egy hónapban, ezért inkább fix bérért dolgoztok (gondolom). Ha tb-t is fizetnek utánatok, meg beleszámít a szolgálati időbe, akkor légyszi írd meg, hogy melyik minisztérium/kormányhivatal koordinálja az egybites mélysötét fidesztrollok kommentelői tevékenységét, és mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Szeretnék egy kis mellékesre szert tenni, mert az adócsökkentés kormánya olyannyira nem a Zemberekkel fizetteti meg a válságot, aminek már vége, hogy alig van már pénzem! Köszi a segítséget!

tomwar 2012.06.11. 11:55:59

@Virág et.: Ha ennyire hulye, szedjen gyogyszert, tizmilliokat fizettem a TB-be, es 21.111,-Ft-ot koltott ram az TB az elmult 10 evben...es elotte se tobbet. Szoval irjak a gyogyszeret nyugodtan ram!
Szorakoztatonak nem neveznem, inkabb szanalmasnak...

tomwar 2012.06.11. 11:57:50

@ColT: Persze, hogy nem, Volner nem is tagadta, ami rajta van, csak elmagyarazta a dupla-narancs-gondol ertelmezeset latottaknak, hallottaknak...

tomwar 2012.06.11. 12:00:01

@tomwar: Bocsesz, a helyes osszeg: orvosi koltseg+gyogyszertamogatas osszesen: 44.870,-Ft
10 ev alatt...

szanalmas 2012.06.11. 12:00:35

Úgy látom, nem lesz ebben az országban nyugalom sose, szóval szerintem egy szakértői kormány kell, ahol gyurcsány és orbán lenne a két miniszterelnök. Bezzeg ezt is nekem kellett kitalálni, mert a sok okos csak óbégat össze-vissza!

tomwar 2012.06.11. 12:03:23

@butus: Remele egyforma sulyuak...igy egy kotellel meg lehetne a problemat oldani....

Secnir 2012.06.11. 12:12:22

@Virág et.:
"Bár nem szoktam hülyékkel szóba állni, de legyen."
ugyan, ne csinálj belőle rendszert, hagyd a toszba.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 12:19:48

beindult az MSZP droidok bérretegése.

Hiába Gyurcsány és az MSZP minden követ megmozgat.

Vajpny mennyit fizethettek ennek a szerencsétlen fazonnak aki kamerák elött direkt ekézi a kormányt parancsra ?

ledzep 2012.06.11. 12:21:52

Érdemes megnézni a videót!

Amikor azt mondja a szaxi hogy ha 2 vonat jár akkor is 24 órás szolgálat kell és fizetni kell az alkalmazottakat!

És ez állítólag vasutas szaxi vezető! Fogalma nincs az egészről! Olyanok ültek egymással szemben (persze csak akkor ha a másik oldalon is ültek) akiknek fogalmuk sincs a vasútról ! Az más kérdés hogy rengeteg igazság hangzott el de ezt már mindenki tudja! És igy megy 10 éve!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 12:22:10

@Secnir:

Mégis komcsi tolvajokkal van tele a börtön.
Hagyó, Hunvald, Zuschlag, ....

Mégis Gyurcsány azonosíthatatlan rohamrendőreivel van tele a net, amint ellenzékieket vernek parancsra.
Mégis Gyurcsány mondta el azt az öszödi beszédet, ahol bevallja az elkúrást, és a magadfajta droid igazságbeszédként értelmezte.

Ennyit az értelmi színvonaladról komcsikám.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.11. 12:26:14

Jajmá' most minden párt minden embere ezt csinálja, de ez legalább karakánul kiállt, szembenézett a valósággal, és szakít az elmúlt 22 év mentalitásával azzal, hogy beismeri ezeket. Szvsz az elmúlt 22 év legbátrabb, és legbecsületesebb politikusa, hisz' a többi még be se ismerte. A sok surmó buta ember persze nem érti...

... hűű ... most nézem, hogy rossz papírt kaptam a pártközpontból...
... na ... itt lesz a jó is valahol ....
.. pillanat...
...meg is van...

Szóval, ha ez igaz (miért ne lenne az), akkor az államtitkárnak és vele a kormánynak is le kellene mondania. Ekkora szemétség az elmúlt 20 évben nem volt, mint ez! Végre megtaláltuk, hogy kik felelnek a MÁV 20 éves mélyrepüléséért! Rögtönítélő bíróságot!! Halálbüntetést a tettesekre!!!!!

Fertőtlenítés a faluban 2012.06.11. 12:29:24

"Ha a minisztériumi kisember szól, hogy baj van, de mégsem történik semmi"

Az illető nem minisztériumi, és annyira nem kisember. A KTI Személyközlekedési Igazgatóság vezető munkatársa, Dóka Gábor. Ő és a többiek (Feldmann Márton, Ács Balázs) a felelősek azért, hogy kiötlötték, végrehajtották a járatritkítást, megvezették a hozzá nem értő államtitkárt.
Felfelé mutogat, de az ő felelőssége elvitathatatlan.

Koky_ 2012.06.11. 12:29:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Egyetlenegy hozzászólásod nincs, amiben ne említenéd Gyurcsány nevét. Miért foglalkozol vele folyamatosan?

dr. Bubó 2012.06.11. 12:30:06

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

Fertőtlenítés a faluban 2012.06.11. 12:31:42

@Fertőtlenítés a faluban:

Hozzátenném, hogy ez a csapat volt a Kóka, később a Hónig érában elkövetett vonalbezárásokért. Ezek az emberek ott voltak a Gyurcsány kormány idején, most Orbán embereinek dörgölődnek.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.11. 12:32:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem. Nem. Én tehetek az egészről.
Most nézem, hogy ez egy 2006-os lap. Már rég ki kellett volna dobnom az irattáramból, elvégre 2012-van.
Még egyszer elnézést mindenkitől, legközelebb körültekintő leszek.

2012.06.11. 12:33:04

bárcsak lett volna mersze a felvétel készítőjének a másik beszélő felé is fordulni... vagy ezt még tartogatják, hátha tagad előtte a minisztérium? :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 12:33:47

@Koky_:
Mert ő a legnagyobb gazember rendszerváltás óta.
Aki megtagadta határontúli honfitársainkat, és azokat ingeynélő tolvajnak titulálta kampányban.
AKi minden vagyonét a komcsi anyósának segedelmével lopta össze, akinek a férje Nagy Imre kivégzéséért cserébe kapta azt a zsidóktól elkobzott villát ahol ma is él.
Mocskos adócsaló közokirathamisító tolvaj.

Az országomat szlovákokat megelőző gazdasági pozicióból (2002) utolsóvá tette szinte minden gazdasági mutató tekintetében 2010-re.

Nagyjából ennyi jut hirtelen eszembe, hogy elmagyarázzam bármit megteszek, hogy ez a tahó töketlen szaralak ne jöhessen vissza.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.06.11. 12:33:56

Kellett elüldöznötök az egyetlen igaz magyar embert Gyurcsány Ferencet?!
Tessék, akkor most örülni, hogy mehettek az erdőbe lakni jövőre, mert se munka, se nyugdíj se semmi. A mocskos fidesz maffia csak a saját fajtáját a cigányokat támogatja a közös pénzből. Gyurcsány elvtárs megnézte az Avas lakótelepen, hogy mi folyik. A fideszesek csak a luxusnyaralókba járnak.
Kizárólag Gyurcsány menthetné meg az országot a teljes nyomortól és rabszolgaságtól!
A munkás bére az égre kiált!!

ledzep 2012.06.11. 12:34:35

@Fertőtlenítés a faluban: Hát ez tökéletesen igaz!

Ilyen Mosóczi , Csekk stb. akik túléltek mindenkit!

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.11. 12:34:43

@dr. Bubó:
"1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború"
a mérleg elv alapján átalakítva:

fidesz = (államcsőd + belháború) - 1012 év feudalizmus

Ha a feudalizmustól megszabadulunk, akkor már megérte a fidesz. Pedig az egyenleted alapján megszabadulunk :)

Koky_ 2012.06.11. 12:36:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: És honnan veszed, hogy visszajön? Szerintem itt senkinek nem jut ez eszébe. Akiknek nem tetszik Orbán, az nem azt jelenti, hogy Gyurcsányt akarják helyette.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 12:37:22

@Fertőtlenítés a faluban: " megvezették a hozzá nem értő államtitkárt."
Ha valaki miniszter, államtitkár lesz, nem kéne ÉRTENIE AZ ADOTT DOLOGHOZ?
Hogy a p*ba lehet megvezetni.

S.O.A. 2012.06.11. 12:37:56

@popocatepetl: ne legyél féltékeny! szopkodhatod a Viktrord faszát, nem fogjuk kivenni a szádból!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 12:38:10

@ColT: De persze simán felelősek azok is, akik ezt kitalálják, az nem kérdés.

szanalmas 2012.06.11. 12:39:09

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ha neked ez a minden, akkor el kell, keserítselek, kiállhatsz nyugodtan a hortobágy közepére is, és perelhetsz a feketenyakú vöcskökkel érdemben!
Tenni kell, barátom, nem szócsépelni!

S.O.A. 2012.06.11. 12:41:30

@Koky_: hagyd... egy bittel született, nem fér rá több információ. Mi mind gyurcsányisták vagyunk. 2010 májusa óta, előtte nácik voltunk.

kavinton 2012.06.11. 12:41:39

Mint a Gyékényes-Kaposvár-Dombóvár szakaszon utazó érdekelt, csak megerősíteni tudom az elhangzottakat, tényleg ott van pályafelújítás ahol semmi szükség. A legszükségesebb Kaposvár-Dombóvár között lenne. A pálya itt elavult a vonatok néhol a 30Km/h sebességet sem léphetik át. Több helyen a töltés meg van süllyedve, pl Kaposhomok és Baté között ahol a lépésben haladás szó szerinti értelmezés, illetve a itt a vonatok egyenes pályán bedőlnek, ami egész veszélyes ha hozzátesszük, hogy kanyarokban sem dől be a vonat ilyen mértékben. Voltak "versenyek" ezen a Kaposvár-Dombóvár szakaszon www.sonline.hu/somogy/kozelet/akar-egy-kerekparos-is-leelozheti-a-dombovari-vonatot-230618 nincs több hozzáfűznivaló...

S.O.A. 2012.06.11. 12:46:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Nagyjából ennyi jut hirtelen eszembe, hogy elmagyarázzam bármit megteszek, hogy ez a tahó töketlen szaralak ne jöhessen vissza. "

Szóljál Viktorodnak, hogy kormányozzon! Ne a bullshitet nyomja, ne az országot égesse, ne az adókat növelje, ne a magánnyugdíj pénzeket nyúlja le, a Matolcsyt a kormány közelébe se engedje, használja értelmesen a 2/3-os hatalmát! Ennyit tegyél meg, és Gyurcsány eltűnt a süllyesztőben örökre (de arra is készülj fel, hogy onnantól majd más bűnbak kell ám minden rosszra).

Koky_ 2012.06.11. 12:46:28

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Hát jó... :) Sosem éreztem magam sem "gyurcsányistának", sem "orbánistának", csak azt érzem, hogy pár éve sokkal nehezebben jövök ki a fizetésemből, és ami a "zemútnyócévben" politikai-gazdasági bűn volt, az most mindennapos, és még tapsikolnak is hozzá. Nem akarok én senkivel vitázni, csak nem értem ezt a kettős mércét...

sanyix 2012.06.11. 12:48:48

ez semmi, a debreceni vonalon 2+ milliárd /km áron végeznek pályafelújítást egy szakaszon. Míg ugyan az a cég ami kivitelezi, csak ott már a közgép közbeiktatása nélkül, a horvát nehéz hegyes völgyes terepen újít fel. 230 milliót/km körüli áron...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 12:49:33

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Számodra az a rossz hír, hogy abban a pillanatban ahogy az MSZP visszatért, te ismét náci leszel ahogyan egyszer már annak tituláltak.
Esetleg visszahozzák az azonosító nélküli rohmrendőröket is demokráciailag, ha sokat dolgozol még érte.

Sztrapacska 2012.06.11. 12:49:57

"Az egyeztetésről készült videóban a minisztérium képviselője arról is beszél, hogy olyan vonalakat újítanak fel, amelyeknél nincs szükség a munkára. Völner Pár kifogásolta, hogy a szakértő ezt a véleményét nem jelezte a tárcának. Hozzátette: a vonalfelújítások ügyében nincs korrupció."
Oszt' jónapot!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.11. 12:51:59

@Koky_:
Kettősmérce ?

Nézd meg ezt a blogposztot alaposan. 2006-ban ezt a felelős igazságbeszédként el tudta adni.

Most meg csak egy századrangú MSZP-s ejtőernyős hazudozik, de azok akik egykor igazságbeszédet emlegettek most fejeket akarnak.

S.O.A. 2012.06.11. 12:52:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ... és ismét bebizonyosodna, hogy az egykor engem gyurcsányistának tartóktól semmiben nem különböznek a most engem nácinak tartók. Semmiben. (ennek a megértéséhez kellene az a bizonyos második, harmadik bit...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 12:53:42

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Ennyi... Csak ugyanezt tudnám mondani.
Kérdés, mi a félelmetesebb? Ha tényleg ilyen balfaszok, vagy ha csak a zsebüket tömik?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 12:54:45

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: ...jaja.
Ha nem állsz valamelyik oldalon, akkor már hülyének néznek. Meg gyanúsnak.
Pedig értelmes ember nem tartozik egyik politikai körhöz sem. (Azaz, a magyar pártok nem politikai körök.)

Fertőtlenítés a faluban 2012.06.11. 13:01:31

@ColT: Ha valaki miniszter, államtitkár lesz, nem kéne ÉRTENIE AZ ADOTT DOLOGHOZ?

Ha az NFM miniszter asszonyát nézzük, nem :(
Ezek sajnos nem szakemberek, csak politikusok, abból is a rosszabb fajta. Az előző kormányok miniszterei is ugyanebből a fajtából valók.
Az önmagában nem lenne tragédia, hogy nem 100-ig penge valaki egy rá bízott területen, de legalább ne nyalnák be a csinovnyikok baromságait.

Secnir 2012.06.11. 13:02:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Mégis komcsi tolvajokkal van tele a börtön.
Hagyó, Hunvald, Zuschlag, ...."
-háromból egy. ezzel szemben hol vannak Budai "halottnevébenaláíró" Gyula sikeres(?) eljárásai?

"Mégis Gyurcsány azonosíthatatlan rohamrendőreivel van tele a net, amint ellenzékieket vernek parancsra."
-mit vársz a lakájmédiától? hol láttál TV-ben hírt az általam felsorolt elenzékiek ellehetetlenítéséről?

"Mégis Gyurcsány mondta el azt az öszödi beszédet, ahol bevallja az elkúrást, és a magadfajta droid igazságbeszédként értelmezte."
-"elkúrtuk" . Ennyi maradt meg egy csökkent értelmi képességű agyában, igen.

"Ennyit az értelmi színvonaladról komcsikám."
-ha a tied a mérvadó, akkor igen magas az enyém! ja, és akkor voltam kommunista, amikor te.

sisifux 2012.06.11. 13:02:24

@Madnezz:
"Úgy néz ki, Orbán megalkotta a tökéletesen, velejéig korrupt kormányzatot, de az egyszer csak kicsúszott a kezéből és önjáró lett, már rég nem a Vitya irányít."

A SOHA Zrt-t (Simicska, Orbán, HAbony) hozta létre.Csak soha többé ne legyen alkalma erre!
Magyarország a SOHA Zrt foglya, bár plagizálva a mondást, Magyarország a magyaroké, nem a SOHA Zrt-é.

Monçada bíboros 2012.06.11. 13:04:30

@sanyix: "a horvát nehéz hegyes völgyes terepen újít fel. 230 milliót/km körüli áron..."

Nem gondolom, hogy ne lenne mutyi az itteni felújításokban, de értelmetlen a Horvát felújítással összevetni. Ez a pontos technikai és technológiai paraméterek ismeretében sem lenne könnyű feladat. Vicces, de sziklás terepen elképzelhető, hogy olcsóbban jön ki egy felújítás, mint egy homokos, feltöltött talajon. Pl. a földmunka igénye nagyban befolyásolja a végső árat. Ebből sziklás terepen valószínűleg sokkal kevesebb szükséges. És ez csak egy szempont, de van még ezer másik is...

mojszipupi 2012.06.11. 13:08:39

A büdös kommunistákat pénzelő BKV-t mentse meg a főváros, egy ft közpénz nem jár, de egészen véletlenül a MÁV az rohadhat évtizedeken át és termelheti a pénzt a simicska féléknek. OV szánalmas álszentsége az egész játék semmi több

Lali245 2012.06.11. 13:09:21

Pár éve 23 perc volt a menetidő, most 36 perc Kaposvár és Dombóvár között. És tegyük hozzá hogy forgalom is van arra, felújítás pedig nincs.

Virág et. 2012.06.11. 13:09:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Gyurcsány abba belebukott, az gondolom megvan.

Egyébként meg az őszödi beszédben az volt a pláne, hogy bár elismerte, hogy eddig semmit nem csináltak két évig, csak hazudtak meg trükköztek, de azt is hozzátette, hogy mostantól ez másképp lesz, el kell kezdeni a munkát és felkészülni a nehéz döntésekre.

Ezt a részt hiányolom valahogy ebből a MÁV-os felvételből. Egyszerűen tényként közlik, hogy ez így megy, változásra semmi remény. Ha Orbánt veszik fel, hogy elismeri, hogy szándékosan viszik ki a pénzt Simicskának meg Nyergesnek, de ennek mától vége, akkor beszélhetnénk őszödi párhuzamról.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 13:10:36

@Monçada bíboros: Erről volt poszt már valahol. Tényleg drágább a laza talajos, de azért _ennyire_ ?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.11. 13:15:26

Jól látom, hogy Gyurcsány a hibás?

sisifux 2012.06.11. 13:15:29

@Gyurcsány egy ....!: Még szerencse, hogy Te egy törvénytisztelő polgára vagy az országnak. Gondolom, a nick választás is a patyolattiszta keresztény lelkivilágodból fakad. Esetleg, ha a Kaya Ibrahim, és Joszip Tot ügyet is felemlegetnéd, akkor lehetnél valamennyire elfogulatlan. Az elmúlt 20 évből nem sok tisztességes politikust tudnál említeni a fidesz oldalról sem. Vagyis minden politikust el kell kergetni, leváltani, ha következetes akarnál lenni. De, hozzászólásod alapján kevés az esély erre.

"Esetleg visszahozzák az azonosító nélküli rohmrendőröket is demokráciailag, ha sokat dolgozol még érte."

Ezért is minősitik az Orbán rendszert a demokrácia minta államának. A tündérmesékben. És, mint az ominózus viccben, te még hiszel a mesékben ?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.11. 13:17:08

@laspalmas: E felől még voltak kétségeid? Látszik, hogy nem hiszel a NER-ben. Nemzetidegen vagy!

lecsó kolbász (törölt) 2012.06.11. 13:17:37

@kavinton: Tényleg iszonyatosan szar a Kaposvár-Dombóvár szakasz.
Én még megemlíteném mellette a Kaposvár-Fonyód szakaszt is.
A "leggyorsabb" szintidőt ott a Pécsről jövő sebes futja 1:15-el.
53 kilométeren, szinte sehol meg nem állva.

Virág et. 2012.06.11. 13:18:11

@laspalmas: Ez nem is kérdés! Álruhás gyurcsányok járják a minisztérium folyosóít.

Csókolom. Dessewffy Aurél vagyok. 2012.06.11. 13:19:09

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Mennyit kapsz karakterenként ezért a bértollnokságért? Már a többedik blogon látom a hülyeségeidet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 13:24:01

@lecsó kolbász: Siófok-Tab-Kaposvár...? Az a katasztrófa.

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 13:25:07

@szanalmas: Fenét.Tegnap beleolvastam egy 168 Órába,és felbasztam az agyam.Úgyhogy biztos nem!

S.O.A. 2012.06.11. 13:25:17

@ColT: már akinek! Leszállsz az első kocsiról menet közben, szedsz 2 kosár almát, körtét, barckot, vagy amit akrasz, és fölszállhatsz az utolsó kocsira kényelmesen (ha gyorsan szeded, még várnod is kell)...

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 13:29:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Te csak simán egy fidesztroll vagy.
Azt mondod őket is utálod de folyton csak gyurcsányozol.
Fizetett vagy vagy meggyőződéses...?

Karipapa01 2012.06.11. 13:33:10

@kovi1970: "De remélem még az én életemben eljön az az idő amikor ezek a megélhetési "politikusok" oda kerülnek ahová valók, a börtönbe."

Kovi bazmeg!! Ezek neked megélhetési politikusok évi 18 millával? Plusz még a ami csurran!! Mégis mennyi kellene még???

Mr. Acid 2012.06.11. 13:34:54

Na, srácok, szépen megoldották a problémát a minisztériumi okosok.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/11/elbocsat/

Secnir 2012.06.11. 13:35:39

@Csókolom. Dessewffy Aurél vagyok.:
"Mennyit kapsz karakterenként ezért a bértollnokságért? Már a többedik blogon látom a hülyeségeidet."

szerintem semennyit. Lelkileg torzulhatott a fiú, valószínűleg egy @Virág et.: "álruhás gyurcsány" molesztálhatta őtet anális inzultálva, és a lelki deformáció kiterjesedett egy pozitív irányú vonzássá a valódi gyurcsány felé, ami verbális szexuális aberrációban nyilvánul meg olyatén módon, hogy míg kifelé pocskondiázza, addig belül titokban visszavágyik annak ölelő karmaiba. Mindeközben elméje kivetíti a gyurcsányhoz ragasztott torz vágyálmainak negatív formáját a világba, és mindent, amit valaha is hallott gyurcsányról, azt kifröcsögi magából, mintegy megszabadulni próbálván az emlékképtől, holott tudatalatt valójában így tesz magának jót, mert a válaszok tökéletessége kielégíti a soha be nem teljesülő vonzalmát.

vontod75 2012.06.11. 13:37:45

@Mr. Acid: Szép demokratikusan :) :) :)

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 13:39:11

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Na ez az .Én is ezt szoktam mondani de belefáradtam.
Ez csak egy ugyanolyan troll,mint lencsés pityuka.

Secnir 2012.06.11. 13:39:44

enrico! hol vagy?

NFM közlemény tegnap:
"A minisztérium közölte, hogy az elhangzott nyilatkozat nem NFM-alkalmazottól származik. "

NFM közlemény ma:
"Elbocsátották az állásából azt a szakértőt,"

segíts megmagyarázni!!!!

Karipapa01 2012.06.11. 13:40:18

Nektek Tisztelt Kommentelők az a legnagyobb gondotok, hogy ki lopott nagyobbat: Gyurcsány és bandája, Orbán és bandája, vagy Olsen és bandája? Ezek szerint nem a lopás ténye számít, hanem a mennyiség? Szervezzünk olimpiát basszátokmeg és lehet nekik üvöltözni a stadionban azért, hogy miénk legyen a világdicsőség! Facepalm!

Mr. Acid 2012.06.11. 13:40:55

@vontod75: Kirúgták a faszit, tehát biztos, hogy igazat mondott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.11. 13:41:37

@Karipapa01: Mindegyik egyformán felháborító, de elvárnánk, hogy az "annyival különb" Fidesz ne folytassa!

kifordított nagyanyó 2012.06.11. 13:43:02

@Karipapa01: Ne azért zavartuk el az egyiket,hogy a másik is ugyanolyan legyen....

Monçada bíboros 2012.06.11. 13:43:04

@ColT: egy nyomvonalas (út vasút) beruházásnál sokszor ez a legköltségesebb elem. Mondom, ez csak egy szempont. Ha nem ismerjük a felújítások pontos célját és mélységét valamint az alkalmazott technológiát, akkor addig nincs értelme az összehasonlításnak.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.11. 13:45:23

@szanalmas:
Tudod mi akik nem 1 bites trollok vagyunk kb az alábbi módon viszonyulunk a pártokhoz:
Az MSZP az a zsebtolvaj a villamoson aki lenyúlja azt amit talál a zsebedben.
A FIDESZ ehhez képest a késes rabló, aki a torkodnak szorítja a kést és úgy rabol ki esetleg bónuszként elviszi az órádat is.

Namármost, attól hogy piszkosul rühelli valaki a késes rablót a zsebtolvajt még nem fogom szeretni. Inkább azt kiabálom hogy RENDŐR RENDŐR..
Csak az a baj hogy a rendőrök már rég a tolvajokkal osztozkodnak a lopott holmin és szarnak az egészre.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.06.11. 13:46:02

@peter3374: Bravó, igazad van. Felesleges is erről beszélni, lopjon mindenki nyugodtan, mi? Te sem szoktál fizetni semmiért, csak leemeled a polcról a közértben ami kell neked.
Most mindegy, hogy melyik párt van hatalmon, de az én zsebemben egyik se kotorásszon. A Fidesz kormányzásának köszönhetően a pénzem napról napra kevesebbet ér, a nem megszorítások jegyében naponta találnak ki újabb és újabb sarcokat, közben meg azt nézhetem, hogy ipari méretekben, kamionszámra hordják a pénzt a Fidesz pártkasszájába és a haverokhoz.
Hát köszönöm ebből nem kérek. Ebből van elegem. Én olyan politikusokat szeretnék, akik hajlandók értem dolgozni, és nem csak az intézményesített lopásban vannak érdekelve.

clegane 2012.06.11. 13:47:38

na de most akkor ez nem megoldás, hogy azt rúgják ki, aki csak tolmácsolta a főnöke szavait!
az meg persze tagad, mert nem róla készült a videó!
hát agyam eldobom!
LMP, Jobbik, ne hagyjátok már ennyiben basszátok meg!

S.O.A. 2012.06.11. 13:48:55

@Secnir: pont ma volt létszámleépítés. Meg eleve gyurcsányista provokátor volt, akit már 2 éve ki kellett volna rúgni, ezért most kirúgják azt is, aki két éve nem rúgta ki őt. Továbbá kirúgják a kamerát bekapcsoló embert, azt is, aki nem szólt ár a kamerát bekapcsoló emberre, hogy kapcsolja ki, és kirúgják az Indexet is, mert mocskos hazug gyurcsányista banda. Mit nem értesz?

Le_Penseur 2012.06.11. 13:49:12

@Mr. Acid:
Nálunk szólásszabadság van. Most már csak azt kellene elérni, hogy szólás után is szabadság legyen...

Az ilyen módszerekkel egyértelmű üzenetet lehet küldeni azoknak, akik még esetleg jártatni mernék a szájukat.

milyen szép a Vértes, ó 2012.06.11. 13:49:48

@Secnir:

'és akkor voltam kommunista, amikor te'
szerintem ez kicsit elsietett, drága olvtársunk tökéletes kommunista alapanyagból készült ;-)

Karipapa01 2012.06.11. 13:50:23

Itt dumál @kovi is a megélhetési politikusokról, akaiknél még a legszegényebbek között is 15 milla az éves lotyi + a hozzájövő egyéb kedvezmények és járandóságok. Miféle "megélhetés ez"? És még mellette vannak, akik hozzálopnak, utána pedig sértődötten magyarázkodnak: Bazmeg ez nekem jár! Na jól van...

bioLarzen 2012.06.11. 13:50:31

@kovi1970:
"Mellesleg kijatököm az a gyurcsány? Az valami fideszes pártkatona?"

Szia,
hát, ha azt nézzük, hogy mennyi szavazatot hozott a fidesznek 2010-ben, illetve hány olyan ember van , aki még most is miatta szavazna a fideszre, akkor gyakorlatilag igen...

bio

titan 2012.06.11. 13:50:44

@DopeBob: "... a vonalfelújításoknál nincs korrupció ..."
v.ö. "Korrupció az, amiből én kimaradok"

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.11. 13:54:07

@Dr. Di622: "A FIDESZ ehhez képest a késes rabló, aki a torkodnak szorítja a kést és úgy rabol ki esetleg bónuszként elviszi az órádat is."

+ elvárja, hogy megköszönd, ha pedig hibást keresel az vagy te magad vagy amiért szinte lopásra kínáltad fel értékeidet, vagy a zsebtolvaj MSZP.

VT22 2012.06.11. 13:54:11

A 121-esen igenis szükség van arra a pályafelújításra mert a szétesés határán van. Az a szomorú, hogy országos szinten vacak 1200 betonalj behúzása ekkora kavart okoz, és párhuzamba állítható a 41-es vonallal, amit így is-úgy is teljesen át fognak építeni az alapoktól, EU nagyprojekt keretében /mert nemzetközi törzshálózati vonal/. A 121-esen legalább dolgozik a pft, bárcsak mindenhol ez történne!

Az a hűtlen kezelés ha nem nyúlnak hozzá a 121-eshez, és hagyják szétesni, kedves VDSZSZ.

Ott a kulcsmondat néhány sorral lentebb: "2005 óta csak az EU-s pénzek azok, amik a pályafelújításra fordíthatóak" --> Miért jó ez és kinek? Mert ez teszi tönkre a vasutat, hogy a saját pályáinkhoz nem tudunk hozzányúlni, csak ahol az EU akarja.

szanalmas 2012.06.11. 13:54:56

@Karipapa01:

Most képzeld el, ha privatizálnák a parlamentet, másnap már mindenki minimálbérre lenne bejelentve!

lecsó kolbász (törölt) 2012.06.11. 13:59:26

@ColT: úúú bazzz : 100 km - 3:32, 3:44, 3:57.
A számok padlóla küldted. De dulván.

kirsten 2012.06.11. 13:59:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hát te is egy agyhalott fityiszes birka vagy. Menj vissza az akolba !

Le_Penseur 2012.06.11. 14:00:50

@VT22:
"Mert ez teszi tönkre a vasutat, hogy a saját pályáinkhoz nem tudunk hozzányúlni, csak ahol az EU akarja."

Azt akarod mondani, hogy az EU a mocskos pénzével úgy akarja tönkretenni a magyar vasutat, hogy csak bizonyos pályaszakaszokra ad pénzt? Kvázi megakadályozza, hogy a saját pályánkhoz csak úgy hozzányúljunk? Gondolom az EU egyenesen megtiltja, hogy önerőből, állami pénzen, EU forrás bevonása nélkül csak úgy javítgassuk a vasúti pályát!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.06.11. 14:02:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Az MSZP-től szarabb nincs. Az MSZP a legtrágyább gyülekezet, akiknek csal nácizásra, fasisztázásra futja, pont mint komcsi elődeinél. "

Ugyanolyan szar van, a fidesz. A fidesz a másik legtrágyább gyülekezet, akiknek csak gyucsányozásra, bajnaizásra és azelmúltnyolcévezésre. UNALMASAK VAGYTOK!

2012.06.11. 14:03:38

index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/11/elbocsat/

no, már ki is rúgták. betartott a fidesznyikeknek

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.11. 14:08:33

@Le_Penseur:

Nálunk szólásszabadság van.

Van akinek szabad szólni. Azt szólni, amit szabad.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.11. 14:14:38

A határontúliak is beszopták a Fityesz NER-jét. Nesze birkák, megérdemeltétek.

hvg.hu/vilag/20120611_romania_helyhatosag_valasztas

Ja és a fideszes agyhalott kérdésére, mely szerint nincs rosszabb a maszopnál a válaszom, de van, az orbánista rezsim kétharmados hatalommal felruházva

Karipapa01 2012.06.11. 14:18:18

Engem (pedig már nem vagyok fiatal), nem vezettek meg az életemben annál jobban, mint a FIDESZ a 2000.-es végek végén. Azt kommunikálták, hogy egy rohadt csaló banda vezeti az országot, de ők majd rendet tesznek, ha hatalomra kerülnek. A Varga Misi, az Orbán Viki, de mindannyiuk elhitették velem, hogy az akkori gazdasági vezetés dilettáns, és "van egy másik iskola (Orbán egy TV szereplése alkalmával mondta), miszerint rendbe lehet hozni ezt a gazdaságot. Talán az unortodox metódusra célzott, nem tudni. Azt viszont igen, hogy 2/3-os többséggel, szinte az ellenzék gátja nélkül ezt az iskolát meg is csinálta, most már tudjuk, érezzük a bőrünkön. Persze Misike is eltűnt, még csak nem is kommunkál velünk: minek? A hatalom már megvan, a hülye választó meg éljen ahogy tud! Legfeljebb annyit hallgathatunk, hogy "gyurcsányahibás, elmúltnyócév" és ehhez hasonló önigazolásokat. Egyébként tényleg a Gyurcsány a hibás, mert nem a pártján belüli ellenzékkel, meg az SZDSZ elképzeléseinek kompromisszumával kellett volna foglalkoznia az ország vezetése helyett. Az öszödi beszéd lényegét nem elmondania, hanem végrehajtania kellett volna. De hát ez is csak egy f....

Gabe Walker 2012.06.11. 14:20:12

Nyilvánvaló, hogy ez a videó az emmútnyóccév zsidó karvalytőkének az aknamunkája, amikor titkosszolgálati módszerekkel megfigyelték a csontvázakat a szekrényben, hogy a megfelelő pillanatban, gyáva módon, hátulról Gyurcsány (hazaáruló) a hibás. Nemzetközi támadás indult a külföldi oligarchák kezében lévő bankok irányításával hazánk ellen, akiket izraeli MSZP-közeli balliberális kommunisták irányítanak a háttérből, hogy ezzel is megpróbálják megtorpedózni a tündérmesébe illően sikeres unorthodox gyorsnaszádunk gyors felemelkedését. A fehérgalléros IMF-labancok öltönyös spekulációinak következtében a nemzetközi válságtól sújtott Európa egyetlen, igaz és a pénzpiacokról olcsón finanszírozott szabadságharcának gránit-szilárdságú kitartásától a brüsszeli Kónbenditek visszariadtak és a szomszédaink, akik hazánk, Magyarország után kullognak mind gazdaságilag, mind gondolkodásmódban, kezdik felismerni, hogy az abortusztabletta betiltása és az Országgyűlési Őrség felállítása olyan sarkallatos esemény, amit csak az 1944-es Kossuth-tér visszaállításával lehet megfelelően kifejezni. Ezt természetesen nem a Zemberek fizetik meg, hanem a telefontársaságok percenként két forinttért és a dölyfösen tenyésző kis- és középvállalkozói bűnözők, akik adócsalásból élnek, annak ellenére, hogy olyan kedvezményeket kaptak, mint a 27%-os ÁFA vagy a nyugdíjadó. Ezért kell néhány új adót bevezetni, hogy végre mindenki bőségesen meg tudjon élni havi 47.000 forintból és egy kecskéből.

multi84 2012.06.11. 14:20:36

Nah erre lehet tényleg azt mondani hogy ezért tart itt az ország valaki kimondja az igazságot amivel még egyet is ért és tudja hogy így van a másik oldal erre kibasznak vele, mert az nyilvánvaló volt hogy ezek után kirúgják azt az embert pedig évek óta az első igaz szavak voltak amik a minisztériumból jöttek....

Azért annyiból jó hogy nem húzhatják meg azt hogy az IMF-re kenik ezek után, hogy agyalhatnak most hogy mit mondjanak majd ehelyett :)

tede 2012.06.11. 14:20:42

A végén úgysem lesz semmilyen vonalbezárás, csak megint vihar a biliben. Politikus átadni, avatni meg szalagot átávgni szeret, nem bezárni. Továbbá a MÁVnak van a legnagyobb hatalmú szakvervezete(i) és inkább hagyják, hogy napi 2 vonat miatt a teljes vonalon dolgozzon akár 100 vasutas, de ténylegesen nem zárják be.

Leépülő, népességüket vesztő falvak, sőt kistérségek egészen egyszerüen nem produkálnak elég utast. Pl. nagyanyám faluja, kb 200 ember, dolgozik belőle 10-15. Autóval jár szinte mindenki, a maradék busszal. A vonatra van napi 10 utas talán. A vasút utcájában lakik nagyanyám, szóval most szombaton mikor kiültünk egész napra enni, beszélgetni meg meccset nézni este számoltam az utasokat. 12-ig jutottam reggel 11-től este 8-ig. Nagyamán szerint hétköznap sincs több utas, sőt most volt valami vásár a városban és arra "sokan" bementek.

Be kéne pedig zárni a vonalakat, csak akkor az ellenzék olyan ordítást rendezne, hogy mégsem lehet. Erről harsogna az egész ország, ha valahol felszámolnának egy olyan vonalat, ahol több a dolgozó vasutas, mint az utas.

Másik megoldás, amelyik szintén nem népszerű, fizesség meg az utazásuk tényleges árát az utasok. Pl. egy 15 km-es jegy 5-6000 forint.

Az abszurditás csúcsa az, amit szintén vasuti szakértők mondtak, hogy a jelenlegi rengeteg kedvezményt biztosító rendszerben a jegyek kiadás, kezelés stb majdnem annyiba kerül, mint a jegyekből a bevétel. Talán nincs 6 milliárd forint különbség. Tehát az állam, ha még 6 milliárdot odanyomna, akkor akár a jelenlegi színvonalon mindenki ingyen utazhatna.
Abszurd hatékonytalanság.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.06.11. 14:22:27

Dóka Gábort már ki is rúgták.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/11/elbocsat/

Völner szerint a videót sem kellett volna nyilvánosságra hozni – a közrádiónak hétfőn reggel adott interjúban azt mondta, a szakszervezetnek meg kellett volna keresnie a tárcát az „igazolatlan állítások” ügyében, és nem kellett volna a felvételt feltennie az internetre.
Völner arról is beszélt, hogy a vonalfelújításoknál nincs korrupció, és állítása szerint a szakértő nem jelezte a tárcának, hogy olyan vonalakat újítanak fel, amire nincs szükség. Az államtitkár szerint vizsgálóbizottság pedig azért nem kell, mert „ha mindenre, aminek annyi valóságalapja van, mint a szakszervezetek által nyilvánosságra hozott videónak, bizottságot hoznának létre, azok felemésztenék a parlamenti munkát”.

A szemét szakszervezetek!
Korrupció nincs, nem is volt és nem is lesz!

1116001 2012.06.11. 14:27:14

Azért ez is sokat mondó félmondat és sajnos mindenhol igaz:
"...a szakmai érveknek a politikaiakkal szemben nincs súlya"

tede 2012.06.11. 14:28:03

@zero: Mit várt a szakértő? A csodálatos lényeglátása és szép összefoglalója miatt majd még elő is léptetik? Felnőtt ember, főleg ha kormányhoz köthető állása van, akkor ne fúrja már ilyen módon a munkaadóját.

Érted, lehet azzal jönni, hogy kinek meg miért van igaza de a vége úgyis az lesz, hogy nem mernek bezáni semmilyen vonalat sem, mert a lakosság nem tűri el, inkább legyen napi két vonat és rá a fizetett 50-60 vasutas a vonalon, de ne kelljen kimondani azt a szót, hogy bezárás.

Le_Penseur 2012.06.11. 14:28:24

@tede:
Ne keress értelmet, racionalitást, célszerűséget, átláthatóságot! Nem ez a cél! A cél a létező legnagyobb katyvasz konzerválása, hogy a zavarosban lehessen milliárdokat halászni!

Karipapa01 2012.06.11. 14:28:27

@tede: "A végén úgysem lesz semmilyen vonalbezárás, csak megint vihar a biliben"

De miért nem lesz? Mert a tisztelt politikusaink megint beszartak a népfelháborodástól! Azért! Mert megint a seggükben érzik az acélbetétes cipőt! Ez pedig sokkal másabb kategória, mint a gazdaságos üzemeltetés biztosítása. Nem megyünk itt semmire.

Karipapa01 2012.06.11. 14:31:07

@zero: Na! Ez az igazi demokrácia! Ezért küzdöttünk anno, ezt szerettük volna. Most megvan!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2012.06.11. 14:33:51

---OFF---

@dr. Bubó: héj... nem lehetne, hogy beleírd azt a KIB*SZOTT z-betűt a Fidesz nevébe?! én rühellem a nevüket, mint a szart, és rohadt irritáló, hogy minduntalan összemosod a nevüket egy egyébként szép latin szóval, ami messze se jellemző rájuk...

szóval, lécci...

--- ON ---

nem valami haosnló törént a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér átnevezésénél is? szóltak a szakma szempontok, és a politika azonnal reagált is az ellenvéleményre: meg is lettek a kirúgások... és közben a MALÉV is bemondta az unalmast.

de persze nálunk demokrácia van... hajjaj, milyen lenne, ha nem lenne?

Kakimaki0123456789 2012.06.11. 14:34:42

Vannak orszagok akik kepesek urra lenni a problemaikon, valsagokat kepesek megoldani; kepesek valami ujat kiprobalni, magyaran alkalmazkodni, fejlodni.
Es vannak orszagok amik erre nem kepesekl; ezek az orszagok egyre lejjebb es lejjebb csusznak a vegen bab-allamokka valnak majd eltunek.
Mi csak hisszuk hogy minden maradhat ugy ahogy most van, hogy ez mehet tovabb, de kozben a versenyben egyre jobban lemaradunk; eddig olyanokkal versenyeztunk akiknek hasonlo gondjaik voltak, de mara ok ezeket megoldottak, mi meg nem. 5-10 ev alatt is el lehet jutni Afrikaba, anelkul hogy egy tapodtat is elmozdulnank.
A MAV-ot fel kell darabolni, a nyugdijakat csokkenteni kell, az allami burokraciat fel kell szamolni, az orbani alkotmanyt el kell torolni.

Marcellusca 2012.06.11. 14:39:12

Óóó, mily "csodás", mily mai magyar megoldás az Frissítés-béli hír. :(((

dr. Bubó 2012.06.11. 14:40:13

@holex: nem nem lehet

a FIDESZ az egy PÁRT volt... FIatal, DEmokraták....

a fides szó az latin: MÁR CSAK A HIT, hívők maradtak...

és ez a fides az MAFIA....

nem ugyanaz...

1990-ben egyszeer utoljára voltam választáson... akkor FIDESZ re szavaztam...

Karipapa01 2012.06.11. 14:41:09

@szanalmas: "Most képzeld el, ha privatizálnák a parlamentet, másnap már mindenki minimálbérre lenne bejelentve!"

Igen! A parlament a mi privát cégünk. Enyém is, tied is, övé is! Azért lett létrehozva és azért üzemeltetjük nem kis költséggel, hogy gondoskodjon a magyar demokráciáról és az ország gazdaságának fejlődéséről! Magánvéleményem, hogy itt ezekkel némi problémák adódtak és úgy néz ki, hogy záros határidőn belül nem megoldhatóak. Akkor most mi legyen?

dr. Bubó 2012.06.11. 14:41:40

@zero: ez ojjan mint a szegedi Révész bíró...

aki igazat szól annak annyi... majd titkosítyák ezt is százévre...

bár nem igazán értem hogy tudták kirúgni, ha az előző minisztériumi közleményben megmondták hogy semmi közük hozzá...

:) vicc

Marcellusca 2012.06.11. 14:47:50

@zrobasé:
"magyar házba magyar tolvajt !!! " - Nem, nem! E zúgyvan pontosan, hogy "Magyar seggbe magyar lóf@szt!" :D
Enriconak (Vidékinek, Lencsés Pistikének, stb.) meg kettőt! Másikat a kezébe, hogy tudja, mi van a seggébe'!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.11. 14:49:00

@tede:

Be kéne pedig zárni a vonalakat, csak akkor az ellenzék olyan ordítást rendezne, hogy mégsem lehet. Erről harsogna az egész ország, ha valahol felszámolnának egy olyan vonalat, ahol több a dolgozó vasutas, mint az utas.

- A jelenlegi ellenzék zárt be vonalakat, ami ellen az akkori ellenzék ajvékolt, majd hatalomra kerülve újranyitott.
Most pedig az akkori ellenzék akar vonalbezárni.

Elvesztettem a fonalat.........

belekotty 2012.06.11. 14:49:55

@Secnir: Tegnap már tudták hogy ma kirúgják, azért mondták hogy nem az ő alkalmazottjuk. Különben is visszamenőleges hatállyal rúgták ki.. Ez 1*ű, minek ehhez Enrico?

belekotty 2012.06.11. 14:53:07

@Secnir: "-ha a tied a mérvadó, akkor igen magas az enyém! ja, és akkor voltam kommunista, amikor te. "-- Nana, az ő kommunizmus mentességére én nem alapoznék!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2012.06.11. 14:56:06

@dr. Bubó: ezen nem hívők, ezek fizetett agyatlan zombik. buta tudatlan szarvasmarhák, akik abban ahitben élnek, hogy ha a megmondják a véleményeüket helyettük, akkor az a saját véleményük. olyan alacsony szellemi színvonalat képvilsenek, hogy abban sem vagyok biztos részei az értelmes életformáknak. bálványíimádó, lelki szegények, akik nem rendelkeznek a gondolkodás képességével, nem is értik, hogy mi folyik körülöttük. pontosan olyanok, amilyenekké a vezetőik formálták őket. egyetlen érvük az a szitkozódás, mocskolódás, aminek a szintjére még gondolatban is csak a legalsó szellemi egzisztenciával rendelkező réteg süllyed le.

ezek ők, nincs ebben semmilyen hit, mert nincs is miben hinni. csak kényelmes nekik, hogy pórázon vannak tartva, és ennek kimondottan örülnek, még csápolnak is hozzá, és könyörögnek, hogy még mélyebbere nyomják a szájukba a péniszt.

ezeket nem illeném kultúrált latin kifejezésekkel, viszont rendegeteg szép magyar szó van az ilyen korcsokra.

Marcellusca 2012.06.11. 15:02:30

@Virág et.: Vidéki (időnként) szórakoztató, de ez a szerencsétlen idióta, agyhalott qrva idegesítő!
A mi, "kedvenc" agyhalott fityiszdroidjaink legalább megpróbálnak érvelni, de ez a f@sztarisznya csak gyurcsányozva fröcsög. :(((

tede 2012.06.11. 15:03:00

A MAV-ot fel kell darabolni, a nyugdijakat csokkenteni kell, az allami burokraciat fel kell szamolni, az orbani alkotmanyt el kell torolni.

Ez volt a nap vicce. Most nem jut eszembe pontosan a Trónok Harca ideillő idézete, amikor a kedvencem a Drogo élőhalott állapotba került: előbb kel fel a nap nyugaton és nyugszik keleten majd akkor lesznek ezek a problémák megoldva.

tede 2012.06.11. 15:17:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
az a nyűgjük, hogy az IMF -egyébként helyesen- követelni fogja, hogy a mindenkori kormány 40 milliárd (ha pontosak az értesülések) forinttal csökkentse a közösségi közlekedés támogatását. Abból indulnak ki, hogy az országméret, lakosságszám, vonalsűrüség stb alapján Magyarország erősen túltámogatja a közösségi közlekedést a hasonló országokkal szemben.

Szerintem már a Gyurcsány-Bajnaitól is ugyanezt kérte az IMF, nem új dolog ez, mindenki tud róla, csak úgy tesznek, mintha mégsem.

Az IMF-t is lehet ugatni, mint a teliholdat, de nem teljesen ostobaság, amit csinálnak, hogy országszinten összehasonlítanak mutatókat és amik kiugróak, ott javasolnak / előírnak.

Persze, tudom, a közfelfogás az, hogy az IMF mindenhez hülye, nem ért a MÁV-hoz meg a magyar helyzethez sem, persze, az általános demagóg gondolkodás nem engedi meg, hogy összefüggésekben gondolkozzon az átlagos, kéttagú bővített mondatot amúgy is meg nem értő derék választó polgár. Még megártana neki a sok gondolkodás, az IMF úgysem ért a magyar helyzethez, szerintük :(

Viszont, ha az IMF ragaszkodik a csökkentéshez, akkor technikalilag a m...k b...s IMF miatt kell a derék vasutasokat, akik kiszolgálják a napi 2 vonatot meg a mari néni, józsi bácsi falujába vezető napi 10 utast kiszolgáló mellékvonalat bezárni. Rettenetes dolog.

Állítólag hívásra helybe menő iránytaxi is olcsóbb lenne a kihasználatlan vonalak helyett, még akkor is, ha csak a vonatjegyet fizetnék a zemberek, nyugdíjas meg ingyen utazna (mint most).

tomwar 2012.06.11. 15:22:12

@Monçada bíboros: Biboros ur, azert a tizszeres ar finoman szolva sem magyarazhato... 22 ev tapasztalattal a hatam mogott az epitoiparban elhiheted nekem, mar lattam egys'mast...

Ironfist 2012.06.11. 15:29:25

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Bazmeg, ez hihetetlen. Tolja minden a pofátokba bele azt, hogy a fidesz még a Gyurcsányéknál is rosszabb, és ti mocskos fideszes zombik mit csináltok? Demeragyurcsány, demerazeemúútnyócév! Gusztustalan ez a képmutatás, és kettős mérce, amit műveltek.
Férgek...

Secnir 2012.06.11. 15:33:33

@zero:
az hagyján, de a kormányzati kommunikáicó se' semmi!

NFM közlemény tegnap:
"A minisztérium közölte, hogy az elhangzott nyilatkozat nem NFM-alkalmazottól származik. "

NFM közlemény ma:
"Elbocsátották az állásából azt a szakértőt,"

Gabe Walker 2012.06.11. 15:39:07

@Secnir: Pedig ők csak az igazat, a színtiszta igazat csúsztatták, hiszen:

"a fejlesztési minisztérium háttérintézményének, a KTI-nek vasúti közlekedési vezető szakértője", tehát nem az NFM dolgozója per se... :)

Crip Lee 2012.06.11. 15:45:41

@Secnir: Naná, hogy védi. Ilyen vérzivataros időkben még őt is kirúghatják mint ezt a szerencsétlent a vidijóban.

hörgőszelep (törölt) 2012.06.11. 15:49:29

Erről jut eszembe: Lenin élt, Lenin él és Lenin élni fog! ( Tudom "szovjet" nyelven is...!)

Crip Lee 2012.06.11. 15:53:49

@Virág et.: Ha nem gyurcsány akkor ürgebőrbe varrt felforgató terrorristák vagy MOSZAD ügynökök akik a magyar vasút szívcsakráját akarják.

Crip Lee 2012.06.11. 15:59:06

@Secnir: Gyurcsány a hibás. Elég a magyarázat?

nemjogasz 2012.06.11. 15:59:24

Oszoljanak kérem, oszoljanak! Nincs itt semmi látnivaló.
A NER-ben természetesen már az első héten felszámolták a korrupciót (Pintér sanya által ugye, hiszen a korrupció a bűnözés része), nincsenek oligarchák se, a vasúttal pedig minden renden van, mint ahogy a BKV-nál és a közgépnél is. Emelett az ilyen "szakértők" ugye a rothadó kapitalista nyugat fizetett ügynökei, hiszen mi, igaz magyarok mint tudjuk, sőt, hisszük, hogy a szakértelem komcsi trükk. Ennek megfelelően a szakértőt internáltuk. Ja, és persze ezis a zelmútnyócév gyurcsányista országtönkretétel miatt volt, na, de most már, nagy Vezérünk alatt már a MÁV sínein is robog a gyorsnaszád, és nem leszünk a zájemef rabszolgája, mija zemberek érdekeit tartjuk szem előtt, úgyhogy most azonnal kidolgozunk egy nemzeti konzultációt, amiben a kormány tudtára adhatja, hogy a zelmútnyócévvel szemben most mennyire meg van elégve a vasúttal.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.06.11. 16:10:15

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): épp linkolni akartam.

Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni:
"A jegyszedőt internáltuk. Az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.
Bevallotta."

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.06.11. 16:22:28

a poszthó:

:O na most akkor vizsgálunk vagy nem vizsgálunk, jahh hogy bizottságosdi nem kell, mert nem volt semmi, vagy akkor hogy is van ez? :D

Vizsgálatot kér az NFM a MÁV-os felvétel miatt
2012. június 11., hétfő, 16:13
Szerző: hvg.hu

--------------------------------------------------------------------------------

Címkék: videó; felvétel; NFM; MÁV-os;

Kinyomtatom • Elküldöm
Vizsgálatot kezdeményez a többek között a vasúti fejlesztésekkel kapcsolatos korrupciós vádakat is tartalmazó, a hétvégén megjelent videófelvétellel kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Völner Pál - közölte az NFM, amely jogi lépéseket is tervez. A tárca megerősítette azt is, hogy a felvételen szereplő szakértő munkaviszonyát megszüntették.

hvg.hu/itthon/20120611_nfm_felvetel

nemjogasz 2012.06.11. 16:26:48

@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás:
Vizsgálják, hogy mennyire sértette meg a viedó közzététele a nevezett minisztériumi vezetők jó hírnévhez való jogát. (Esetleg lehet-e terrorizmusnak vagy államellenes bűncselekménynek nyilvánítani). A korrupciót természetesen nem vizsgálják, hiszen az nincs. Nincs és kész. Aki mást mond, az hazaáruló.

Secnir 2012.06.11. 16:41:02

@Crip Lee:
"Gyurcsány a hibás. Elég a magyarázat? "

köszönöm, tökéletesen kielégítő. kérek engedélyt meghunyászkodni.

öreg_répatorta 2012.06.11. 17:13:46

Aszonta a rogány, hogy ez csak egy rosszindulatú felvétel. Rogány a "zöszödi beszéd" az mi vót??? A' jóindulatú vót mi? Ostoba faszfej.

Kakimaki0123456789 2012.06.11. 17:28:06

@tede: Majd rakenink az IMF-re, hat nem hallottad???
Bar mar kennek!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.11. 17:32:41

A korrupció és az IMF-fel takarózás mellett az is szánalmas, hogy a minisztériumi szakértő és a szakszervezet csak politizálásra képes, de cselekedni nem.

Kakimaki0123456789 2012.06.11. 17:34:52

@tede: "Be kéne pedig zárni a vonalakat, csak akkor az ellenzék olyan ordítást rendezne, hogy mégsem lehet"
Hat az ellenzek eppen be akarta zarni a vonalakat, erre a fidesz kezdett orditozasba hogy "megolik a videket" aztan szep csendben bezarta a vonalakat es senki sem ordibalt hogy "megolik a videket" sot meg azt sem ordibalta senki hogy "orban a pofatoklba hazudott, ti meg elhittetek neki" mert mesterhazy is csak addig mehet el ameddig a poraza engedi...

nu pagagyí 2012.06.11. 17:50:00

Fell kell számolni a minisztériumi háttérintézményi bűnözést! Ezentúl csak olyan embert vesznek majd fel, aki megbukik a hazugságvizsgálaton, az őszinte emberek veszélyesek.

nu pagagyí 2012.06.11. 17:52:32

Az azért szívás lesz, ha az IMF elhajt minket. Nem lesz kire kennie a kormánynak saját ostobaságát.

Mérges 1234 2012.06.11. 18:01:35

Akinek még mindig nem eset le, hogy a nagykutyák, oligarchák úgyanúgy szétrabolják az országot, mnt a szpcik alatt az jó méretes marha.

Annyi történt, hogy könnyebb lopni, mert csak egy oldalt kell kenni, és egyre nehezebben derül ki.

Aki még ezek útán is odavágja az x-et a Fidesz vagy esetleg a zocik mellé szarjon sünt....

Mocskos egy szarkupac ország lettünk, a rohadék politikusok miatt.

A szakszervezetis palinak meg respect, persze tudom,tudom ő biztos jól keres, de frankón megmondta, hogy aki, 100-at kers annak tuti számít a 10 Ft is, nem úgy mint.....

déjá vu39 2012.06.11. 18:10:41

Hát, kérem itt abszolút szólásszabadság van: azt szabad mondani, amit szabad.

déjá vu39 2012.06.11. 18:12:26

Ja, elfelejtettem: két éve Gaskó úrnak 1 MFt (millió) volt a fizetése, plusz szolgálati gépkocsi, mobil.

patkányméreg 2012.06.11. 18:17:15

@multi84:
Bazmeg, ha a Coca Colánál dolgozik és a meetingen való, amúgy témaindító és konstruktív véleményét kifejti a szirupban úszó egérszarról és a csapnivaló higiéniáról, akkor ugyan így kibasszák, mint a szart, mert egy fekély lesz a cég testén, stb.

Bárhol dolgozol, ha nyilvánosság előtt ugatsz arra a vállalatra, értékrendre, amit elvileg a fizetésedért képviselsz, kibasznak, beperelnek, tönkretesznek. Iszonyat peche van a fószernak, hogy ez a véleménye nyilvánosságra került, mert amúgy nem lett volna több szakmai kiindulási pontnál a megbeszélésen. A tollforgató terroristáknak hála egy életpálya tört ketté. :(

Másrészt baromi jó, hogy ebben az országban 10 millió ember ért mindenhez, de talán jobb lenne, ha mindenki a saját dolgához értene, talán nem itt tartanánk. Az nem vezet sehová, hogy mindenki megmondja a másiknak, hogy mit kéne csinálnia és miért volt hülye, ahelyett, hogy a saját területérén törekedne a példás teljesítményre.

A MÁV mindig is ilyen volt, sőt az átkosba még ilyenebb, csak akkoriban a gyenge hatásfok nem volt téma. Háromszor ekkora létszámmal, fiatalabb infrastruktúrát, gyakorlatilag korlátlan anyag és eszköz mennyiségből kellett fenntartani, alacsonyabb igények mellett. Jelenleg nincs karbantartás, csak fenntartás van, és jelenleg ott van fejlesztés, ahol az EU beletolja a pénzt, mert nekünk nincs pénzünk. EU beletolta korridorokba, agglomeráció-Bp összeköttetésekbe, mint ahogy beletolta autópályákba és nem tolta bele szántások melletti falusi földutakba. A 10 millió hozzáértő ezen egy picit gondolkodjon el és fogalmazza újra az elvárásait. Azt kell elképzelni, hogy egy céghálózat egy leányának üzletvezetői vagyunk. Az anyacég (központ) elrendel minden leánynak 500 milliárd Ft-ot fejlesztésre. Hiába van meg a te üzleted tetőtől-talpig 300-ból, nem vagy hülye, 500-at fogsz elkölteni. Megtalálod a maradék 200-nak a helyét, nem fogod visszaadni, inkább megerősíted belőle magad.
Tehát nem Közgépezni kéne, meg Simicskázni, őszintén szólva NEKÜNK nem kurvára mindegy, hogy ki csinálja meg? EU kifizeti a nagy részét, megállapítanak, mondjuk adott projektre 500 milliárdot, innentől kezdve annyira leszarom, hogy ebből a keretből ki oldja meg jól a munkát, bár ha lehetőség van rá, akkor Magyarországra adózzon és magyar munkavállalókat (bejelentve) alkalmazzon a nyertes.
Tengernyi kommentelő olyanon prüszköl, ami nincs is hatással az életére és igazából meg sem tudja ítélni annak súlyát, de kántálja. Nekem pl fingom sincs arról, hogy adott vonalbezárást mennyire időszerű, teljesítményét a Volán mennyire tudja átvállalni, hány embert érint, és szerintem az itt fórumozók 90%-a sem vágja, ennek ellenére itt hisztizik mindenki és köpköd, mert egy sima szakmai /gazdasági kérdést (szárnyvonalak bezárása) Mo-on nem lehet úgy hagyni, és éretten azt mondani, hogy politikailag leszarom, mert nincs jelentősége, szakmailag meg nem értek hozzá, ezért megvárom és megnézem, hogy mi lesz, mert helyette inkább szeretünk mutogatni, "ha ezt mondta XY 2 éve, akkor csinálja is ezt, hiába gazdaságilag/ szakmailag butaság, mert a politikai következetesség nagyobb súllyal bír ebben a szaros országban, mint a józan ész.
Leszarom mit mondott ellenzékben a Fidesz, ha most segget csinálnak a szájukból és bezárnak pár szárnyvonalat, tegyék, ha az a rendszer hatásfokát valóban javítja. Csak mivel a birka azzal van elfoglalva, hogy mit mondtak, ahelyett, hogy minek kéne lennie, a fidesz (és minden aktuális hatalom) kénytelen lesz politikát csinálni minden kérdésből.
MÁV: volt, van lesz
Veszteséges üzem: volt, van lesz
Politikai befolyással bíró gazdasági érdekcsoportok: volt, van lesz.

Tök mindegy ki van hatalmon.

déjá vu39 2012.06.11. 18:26:24

@VT22 írja: 'Ott a kulcsmondat néhány sorral lentebb: "2005 óta csak az EU-s pénzek azok, amik a pályafelújításra fordíthatóak" --> Miért jó ez és kinek? Mert ez teszi tönkre a vasutat, hogy a saját pályáinkhoz nem tudunk hozzányúlni, csak ahol az EU akarja. '

Bocs, nem erről van szó. Arról szül a mondat, hogy a kormányzat nem fordít a felújításokra saját pénzt, csak azt amit az EU-tól kapunk. Ha a 12-es vonalra kérnénk, akkor arra adnának, ha a 1212-re akkor arra.
De ha nem így lenne akkor is lehetne okosabban csinálni. Amire az EU ad pénzt, azt meg lehetne csinálni az EU pénzéből, amit meg ők nem finanszíroznak de nekünk fontos, azt meg a sajátunkból. Csakhát a döntéshozóknak nem fontos.

VT Man 2012.06.11. 18:30:50

@tede:
"Szerintem már a Gyurcsány-Bajnaitól is ugyanezt kérte az IMF, nem új dolog ez, mindenki tud róla, csak úgy tesznek, mintha mégsem."

Oké, csak a kérdés az, hogy Gyurcsány-Bajnai miért nem tette rendben a MÁV-ot?

Bukni már úgyse buktak volna jobban, akkor meg, mi az indok a semmittevésre?
Ez Bajnaira is vonatkozik! Neki is volt egy éve!

nemjogasz 2012.06.11. 18:43:15

@patkányméreg: " tollforgató terroristáknak hála egy életpálya tört ketté. :("
Khmmm. A tollforgató terroristák rúgták ki a szakértőt? Vagy esetleg az inkompetenciájukat és a többszáz milliárdos mutyijukat titkolni akaró, szakmai véleményekre nagy ívben szaró, csaló hazug minisztériumi vezetők? Melyik?
Szerinted a tollforgató terroristáknak köszönhető, hogy ebben az országban ha egy minisztériumi dolgozó esetleg értelmes szakmai munkát próbál folytatni, és rámutat arra, hogy az adott minisztérium vezetése bábként hajtja végre az elmebeteg politikai vezetés még elmebetegebb, szakmaiságot nem látott, demagóg ötleteit, és leplezi a milliárdos lopásokat, azt rögtön elbocsájtják?
Ugye ez nem a fideszes kézi irányításon lévő, a párthűséget mindenek elé, így a normál, produktív munkavégzés elé helyező, autokratikus, mindenhová megbízható elvtársat ültető hozzáállásának köszönhető? Ugye nem annak a mentalitásnak, hogy aki a Vezénylő Tábornok úr hibbant elképzeléseit kritizálja, az népellenség, és minden eszközzel el kell lehetetleníteni?
Ugye nem? Nyilván a tollforgató terrorista, az, az töri ketté szerencsétlen karrierjét...

öreg_répatorta 2012.06.11. 18:50:47

@patkányméreg: Próbálod még mindig védeni a védhetetlent. Te is tisztában vagy vele, hogy az elmúlt két évben a demokrácia megcsúfolása volt, amit orbánék tettek. Nagyon úgy tűnik, hogy már csak magadat győzködöd, hátha valami csoda folytán ez az ország elindul a normális irányba. Megteheted. De azokat akiknek már kinyílt a szeme, nem tudod meggyőzni.

Horizont 2012.06.11. 18:59:08

".....a munkáltatója – arra hivatkozva, hogy megrendült benne a bizalma –"
Nagyobb baj, hogy a mi bizalmunk is megrendült - minden politikus iránt .... az élet meg mégis megy tovább! Arról szó sincs, hogyan kéne átszervezni a MÁV-ot, hogy ne pénznyelő automataként szolgáljon, arról sincs szó, hogyan oldják meg, hogy vidéki embereket ne zárjanak el a világtól azzal, hogy megszüntetik a járatot. Megint mindenről pofáznak csak a lényegről nem!
Érik a (narancsos)bukta Fideszéknél. Leszarom őket, de velünk mi lesz????

Monçada bíboros 2012.06.11. 19:11:46

@patkányméreg: "Bárhol dolgozol, ha nyilvánosság előtt ugatsz arra a vállalatra, értékrendre, amit elvileg a fizetésedért képviselsz, kibasznak, beperelnek, tönkretesznek. Iszonyat peche van a fószernak, hogy ez a véleménye nyilvánosságra került, mert amúgy nem lett volna több szakmai kiindulási pontnál a megbeszélésen. A tollforgató terroristáknak hála egy életpálya tört ketté. :("

Igen, igazad van, a köcsög újságírók jobb, ha nem bolygatják, a közpénzek felhasználását és a szakmaiságot nélkülöző döntéshozatal mikéntjét.
Rontják itt nekünk a közhangulatot, ahelyett, hogy dicshimnuszokat zengenének a kedves vezetőről és a gazdasági géniusz jobbkezéről...

Mérges 1234 2012.06.11. 19:39:12

@patkányméreg:

Lehet, hogy a Coca Colánál is kirúgjk a fószert (nem vagyok benne teljesen biztos), de ha így is történik meg is lesz a véleményed róluk, sőt nagyon valószínű, hogy nagy magyarázkodásba és rendcsinálásba és sűrű ellnézsét kérésbe kezdenek.

MIndenesetre a hozzád hasonló sültbolondokon kivül senki nem fogja azt mondnai, hogy mindez rendben, bezzeg most....

Igen az MSZp alatt is pont gy ment, de nem pont ezt mondta a szakszervezetis fazon is, hogy azt hitte ezentúl nem így lesz....

Kezd a szar tolcsordulni mindenütt, sokáig már nem lehet leplezni, talán nem i kellene,hanem végre felrúgni.....

Secnir 2012.06.11. 20:04:38

UPDATE!
NFM közlemény tegnap:
"A minisztérium közölte, hogy az elhangzott nyilatkozat nem NFM-alkalmazottól származik. "

NFM közlemény ma:
"Elbocsátották az állásából azt a szakértőt,"

NFM közlemény ma reggel:
Nem vizsgálódik az NFM

NFN közlemény ma este:
Mégis vizsgálódik az NFM
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/11/volner_megis_vizsgalodna_videougyben/

nem egyszerű dolog kérem a vasúti dolgozók szájába szarni...

patkányméreg 2012.06.11. 20:11:02

@nemjogasz: "tollforgató terroristáknak hála egy életpálya tört ketté." Irónia akart lenni, sajnos az idézőjel nélkül csak számomra volt világos. :)

patkányméreg 2012.06.11. 21:03:26

@Mérges 1234: Te miről beszélsz? Nem értem amit mondasz!
Pontosabban te nem fogtad fel amit mondtam. Te aktuálpolitizálsz én meg adott területről ejtettem el pár gondolatot. Mondtam én egy szóval is, hogy bármi rendben van bazmeg? Nem mondtam. Engem nem érdekel sem a fidesz, sem az mszp, engem ebből hagyjál ki. Vasútról volt véleményem és az állami fusikró tök 8 ki van hatalmon. Meg véleményem volt Rólad, Rólatok, akik elvesznek a politikai marketingben, egymásnak feszültök, gyűlölködtök olyan dolgokon, amik nem is léteznek. Élő példa tőled: "MIndenesetre a hozzád hasonló sültbolondokon"
Miért is kaptam én ezt? Te most miért engem utálsz? Ennyire leárnyékol téged a politika? :O

Ezen túl kéne végre lépni, nem gondolod? Ha nem léptek túl ezen a szinten, hogy "jobboldali, baloldali, náci, zsidó, stb" és egymást gyűlölitek, -holott jól tudjátok, hogy mindnyájan csak egy élhető, tisztességes világra vágyunk- ne is számítsatok az olcsó bazárinál jobb színvonalú politikai felhozatalra. Tök jól elgeciztek egymással, közben a két tolvaj bagázs nulla hozzáértéssel egymásnak adogatja a kilincset, és teszi taccsra az országot. Jobb, meg bal oldalt el kell felejteni, ide szakemberek kellenek, szakértő kormány, tudatos, szisztematikus program, de ez csak egy egészséges, belátó, racionális, összezáró társadalmi szerkezetből tudna kinőni, ami a jelenlegi egymásra köpködő, gyalázkodó, gyűlölködő állapottól nagyon-nagyon messze van. Vagy folytasd / folytassátok, addig az olcsó, üres dumákból a fidesz is és mszp is ragyogóan meg fog élni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.11. 21:03:38

Ha én meghallom, hogy nemzeti tőke, meg azt, hogy karvalytőke, akkor már tudom, hogy a közpénzek lenyúlásáról van szó. Ugyanis nincs olyan, hogy nemzeti, meg nem nemzeti tőke. Csak tőke van.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.06.11. 22:38:24

Kellett elüldöznötök az egyetlen igaz magyar embert Gyurcsány Ferencet?!
Tessék, akkor most örülni, hogy mehettek az erdőbe lakni jövőre, mert se munka, se nyugdíj se semmi. A mocskos fidesz maffia csak a saját fajtáját a cigányokat támogatja a közös pénzből. Gyurcsány elvtárs megnézte az Avas lakótelepen, hogy mi folyik. A fideszesek csak a luxusnyaralókba járnak.
Kizárólag Gyurcsány menthetné meg az országot a teljes nyomortól és rabszolgaságtól!
A munkás bére az égre kiált!!

Virág et. 2012.06.12. 08:08:36

Pár napja nézegetem a MNO címlapját, de valahogy ezt a hírt nem találom sehol. Biztos véletlen és Orbán ügyészségi beszéde, meg az OTP-s ügyintéző alkalmanként 30 ezer forintos megvesztegetése ennél amúgy is sokkal fontosabbak.

süti beállítások módosítása