Skip to content


       Szűrés lista

Franatolo - Magyarország 1:0

"Franatolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 akkori elnöke egy 2004. május 1-jén Pécsett tartott szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából 2 cm átmérőjű ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd a helyi televíziónak nyilatkozott; a vörös csillag ezáltal a nézők számára is észlelhető volt. Elmondta, hogy a munkásmozgalom nemzetközi ünnepén, Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából, továbbá szolidaritásból viselte a szimbólumot, mivel akkor pártja egyik vezetője, Vajnai Attila ellen ugyanilyen cselekmény miatt folyt büntetőeljárás. (Gyurcsány, Gurmai, TGM és még kb 47-en közleményben tiltakoztak)

Ezen cselekménye miatt Franatolo ellen 2007-ben büntetőeljárás indult. 2008. március 6-án a Pécsi Városi Bíróság első fokon megrovásban részesítette önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt. A vádlott fellebbezése folytán eljárt Baranya Megyei Bíróság 2008. szeptember 23-án - bűncselekmény hiányában - felmentette. Az ügyészség fellebbezését követően a Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette."

Franatolo a strasbourgi Emberi Jogi Európai Bírósághoz fordult, és ott tavaly neki adtak igazat, ahogy Vajnainak is 2008-ban. Az EJEB nagyjából ugyanúgy érvelt, mint akkor. "Így megismételte, hogy bár a jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a kommunizmus múltbeli áldozataiban és hozzátartozóikban, semmilyen arra utaló jel nincsen, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye. Márpedig elsősorban ez utóbbira hivatkozva lehetne érvényesíteni a tilalmat. Megerősítette a bíróság azt a véleményét is, hogy a vörös csillagra vonatkozó magyar tilalom túlságosan széles körű, mert olyan esetekben is lehet rá hivatkozni, amikor a jelkép használatának korlátozása nem megalapozott. Ennek a jelképnek többféle jelentése lehet - mutatott rá az ítélet."

Amely a magyar államot 4.000 euró kártérítés és 2.400 euró perköltség megfizetésére kötelezte.

A kormány fellebbezett, de ezt márciusban elutasították, így a sztorinak vége, Franatolo nyert.

Faramuci vagy sem, tetszik vagy hányinger, így döntött a nagy strasbourgi bíróság, be kell tartani.

Persze a június 8-i fizetési határidő rég elmúlt pénz, de nem úgy csodálatos dolgok nélkül.

Áprilisban Navracsics Tibor KIM-miniszter nyújtott be egy határozati javaslatot, miszerint a parlament nem ért egyet az ítélet végrehajtásával. Vagyis kitart a kormány a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett (helyes), és nem akaródzik fizetnie.

Na mármost ez szerintem nem működik. Vagy-vagy. Ha valaki látja ugyan a 70-es táblát, de leszarja, és 110-el száguld, mert neki úgy tetszik, akkor ne sírjon, ha megjön a csekk a rendőrségtől. Ne sírjon, hogy nincs pénze befizetni. Pláne ne a gyerek malacperselyéből akarja kivenni az összeget.

Ha annyira biztos benne a kormány, hogy nálunk nem csak a horogkereszt, hanem a vöröscsillag is önkényuralmi jelkép, és vállaljuk az emiatti jogvitákat Strasbourggal, akkor büszkén fizesse a büntetéseket. Gondoljon erre, tegyen félre, vagy ha kell, dobják össze a tagjai. Állja méltósággal a nyugati kokikat/sallereket, ne másokkal fizettesse meg a saját elhatározásának árát, és pláne ne használja a helyzetet egy álságos ötlet kísérleti nyulaként.

Ugyanis ez történik.

Két kormánypárti politikus a fizetési határidő után 3 nappal, az Alaptörvényre hivatkozva azzal a javaslattal állt elő, hogy a büntetést az MSZP költségvetési támogatásából fizesse az állam.

franatolo1.jpg

Végül nem ezt, hanem a fideszes Vas Imre és a KDNP-s Vejkey Imre javaslatát támogatták az alkotmányügyi bizottságban és ezután a parlamentben is, miszerint "a pártok költségvetési támogatásából" biztosítsa az állam ezt a körülbelül kétmillió forintot.

Igazából csak egy csepp a tengerben/ből ez az összeg, mégis komoly üzenete van annak, hogy ezt meglépték. Nem csak a fentebb említett "büszkénvállaljukatetteinkkövetkezményét, nemnyekergünkfürdőskurvamódjára" elvi probléma merül fel, hanem az a gyakorlati is, hogy ezentúl bármikor bármire találhatnak fedezetet ilyen "formabontó" módon, ha úgy tartja kedvük.

Nagyon meglepődtem, de a képviselői fizetéscsökkentést hevesen ellenző Kdnp-s Rubovszky György nemmel szavazott a javaslatra, mert "szerinte ezzel a módosítással olyan kaput nyitnak ki, amelynek beláthatatlan következményei vannak. Magyarországnak ki kell tudnia fizetni a kártérítést, nem lehet bűnbaknak állítani a pártokat - jelentette ki a kormánypárti politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kártalanítások fedezetére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében elkülönített összeg áll rendelkezésre."

(forrás: HVG)


Címkék: politika fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr354613473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geza 2012.06.28. 11:34:12

Ezt a fratanolót megint beperelni tiltott önkényuralmi jelkép viseléséért (mert nálunk nem precedensjog van, ezért simán lehet még egyszer), elítélni megint, de ezúttal mellékbüntetésként 6400 eurónak megfelelő pénzbírságot is kiszabni, majd a per teljes anyagát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva 50 évre titkosítani.
Ha a bírságot befizette, abból kifizetni a brüsszeli képmutató faszokat, ha pedig ez a kriptokommersz fratanoló megint járatja a pofáját, akkor a titkosítás megsértéséért úgy bevarrni, hogy a műanyag lakat rározsdáljon.

Máskor simán megy az ilyen eljárásrend, ergo ha a szándék megvan, akkor most is mehetne.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.28. 11:40:05

Senkit sem lehet kétszer elítélni (vagy perbe fogni akár) ugyanazon cselekmény miatt. Ez nem kocsmai nyerőgép, hogy addig húzogasd a karját, amíg ki nem jön a három dinnye.
A precedensjognak ehhez köze nincs.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 11:42:49

"Két kormánypárti politikus a fizetési határidő után 3 nappal, az Alaptörvényre hivatkozva azzal a javaslattal állt elő, hogy a büntetést az MSZP költségvetési támogatásából fizesse az állam."

Még szerencse hogy csak ezt lépték meg, a Kubatov újlisták...akarom mondani a Nemzeti Konzultáció alapján akár nevesíteni is lehetne 20 MSZP szavazót hogy legyenek szívesek csengetni a kártérítést.

Meleardil Eressea Iluvadan 2012.06.28. 11:45:32

Számomra ennek van egy fontosabb üzenete is. Ez pedig az, hogy immár látszat szinten sincs palástolva a libbal kettős mérce.

Gyorsuló tempóban újjáalakul a CCCP, csak most máshova tervezik a központot. Végül is mindkettő unió, és lassan az önkéntesség kérdése is kezd egy szintre kerülni. :) A retorika már egy ideje ugyanaz. Az "építjük a szocializmust" helyett most "építjük az egységes ajrópát" megy. Megvannak az új szentek, a tévedhetetlen intézmények, a félisten vezetők és hozzá a hivatalos materialista vallás (ugye nem kell szájbarágnom, melyikre gondolok?). A cél most is az identitás kiirtása, és az "ajrópaji polgár" cimkéjű biomassza létrehozása, amelyiknek se múltja, se kultúrája, se erkölcse.

Az elmúlt három évben csúcsra pörgették az "ajrópaji integráció" nevezetű darálót, és ma már ott tartunk, hogy teljesen nyíltan építik az UNIO-t. Ami már rég nem közösség, hanem egy új Sacrum Imperium. Sosem adták föl, és még soha ilyen közel nem voltak hozzá. hogy meg is csinálják. :P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.28. 13:23:17

Az egyik komcsinak nem tetszik a másik komcsi jelképe.Nagyon jó.

Pinabajusz 2012.06.28. 13:28:08

Gondolom ugyanerre az iteletre lehetna szamitani, ha vki egy 1939-ben kiadott vaskereszt replikaval vegigsetalna a Dohany utca elejen.

Ironfist 2012.06.28. 13:36:53

@Meleardil Eressea Iluvadan:
"Ez pedig az, hogy immár látszat szinten sincs palástolva a libbal kettős mérce."

Úgyúgy! A mocskosrohadt, mocskosrohadt imperialista-kapitalista, libbant kettősmércések! Bezzeg a feddhetetlen jobboldal, ahol még csak nyoma sincs az ilyesminek, eh? Főleg az állítólag jobbos fideszéknél, na ők aztán a becsület, és az egyenesség megtestesült szobrai.

Agyalap 2012.06.28. 13:46:06

Pedig már elóre dörzsöltem a kezem, mekkora összegekre fogjuk beperelni a Heineken fogyasztókat, pár milliónál nem adnak el többet a fránya vöröscsillagos dobozaikból...
Matolcsy ettől is elesik...

fecske77 2012.06.28. 13:47:23

Most Franatolo vagy Fratanolo? Mert vagy a címben van a hiba vagy a szövegben.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 13:59:12

@Pinabajusz: Persze már, vaskereszt, volna rá eszed, hogy szegény Csanád halálra rémüljön nekünk...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.28. 14:16:39

Én meg a Fideszkommunisták narancssárga jelképét tiltanám be, mert már ők is legalább akkora kárt okoztak Magyarországnak, mint a Rákosi, meg a Kádár együttvéve.

zrobasé 2012.06.28. 14:17:24

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: az már mindegy, most hogy már mindenki tudja, hogy néger :D:D:D

kyncza 2012.06.28. 14:18:22

Akkor a szvasztikát is lehet használni, hiszen másra is vonatkozhat?

Ekkora kettősmérce a világon nincs, rohadék képmutató banda straszburgban' (is).

Seduxen (már NEM dr.) 2012.06.28. 14:20:07

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: pedig azzal lehetne kaszálni csak igazán 2014-ben a választásokon. Csak jól kell időzíteni. Mondhatná ő is azt, hogy meleg-zsidóként azért lépett be a Jobbikba, hogy belülről bomlassza (deja vu), egymást taposva rohanna rájuk szavazni a 200.000+1 szabad, demokrata szavazó, szegényeknek már úgy sincs hova adni a voksukat... :))))

Žďárský 2012.06.28. 14:30:32

@kyncza: Ahogy mondod, a horogkeresztet is lehet használni. Ha itthon megbüntetnek a viselése miatt, és elmész Strassbourg-ig (amit egyébként eddig senki nem tett meg), akkor igazat fognak adni neked. Az már más kérdés, hogyan viszonyul a magyar állam az általa is elismert jogerős ítéletekhez...

kyncza 2012.06.28. 14:35:42

@Свобода: dehát milyen jogon adnak igazat? Vannak törvények, amik mindenhol érvényesek, és vannak szigorúbb/enyhébb törvények országoknak megfelelően. Ha nálunk (helyesen) büntetik ezeket, akkor milyen jogon mentenek fel bárkit is SB-ban? Akkor minek demokrácia, meg választás, meg országhatár? Úgyis az lesz, amit az európai egyesült államok bírósága kimond...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.28. 14:41:29

@kyncza: Nem tudom, honnan veszed, hogy "másra is vonatkozhat".

A strasbourgi bíróság egyébként nemzetközi szerződés alapján működik. Arra való, hogy a szerződésben részes államokat bizonyos jogok megsértése esetén felettük álló, ezért független intézmény bírálhassa el. Ebbéli minőségében Magyarországon is számos alkalommal üdvös hatással bírt a működése (pl. bírósági ügyek ésszerű időn belül való elbírálása).

kyncza 2012.06.28. 14:43:40

@Counter: Innen veszem pl., de ha nézel NG-t, ott is volt párszor szó erről.

Szvasztika - Wikipédia
hu.wikipedia.org/wiki/Szvasztika - Translate this page
A szvasztika (卍 és 卐) egy egyenlő szárú kereszt, aminek a szárai derékszögben megtörtek. Egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.28. 14:45:50

@csizsikpizsik - pique takarodj!: @Seduxen (már NEM dr.): Friccek mit játszanak ma?:))
Remélem leégnek de tartok tőle hogy nem.:((

Vidéki 2012.06.28. 14:48:49

Érdekes a strasbourgi Emberi Jogi Európai Bíróság ítélete és rávilágít arra,

hogy a bibliai Bölcs Salamon volt utoljára az a bíró,

akinek minden ítéletében tökéletesen meg lehetett bízni, hogy azok igazságosak.

Az EJEB nagyjából ugyanúgy érvelt, mint akkor.

"Így megismételte, hogy bár a jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a kommunizmus múltbeli áldozataiban és hozzátartozóikban,

semmilyen arra utaló jel nincsen, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye.

Márpedig elsősorban ez utóbbira hivatkozva lehetne érvényesíteni a tilalmat.

Megerősítette a bíróság azt a véleményét is, hogy a vörös csillagra vonatkozó magyar tilalom túlságosan széles körű, mert olyan esetekben is lehet rá hivatkozni, amikor a jelkép használatának korlátozása nem megalapozott.

Ennek a jelképnek többféle jelentése lehet - mutatott rá az ítélet."

Ezt a gondolatmenetet követve meg kellene békélni azzal a gondolattal is, hogy
a náci diktatúra jelképét a horogkeresztet is nyilvánosan használni lehessen,

mert „, semmilyen arra utaló jel nincsen, hogy reálisan fennállna a” náci diktatúra visszaállításának veszélye.

A náci horogkersztre vonatkozó tilalom is túlságosan széles körű, mert olyan esetekben is lehet rá hivatkozni, amikor a jelkép használatának korlátozása nem megalapozott.

Ennek a jelképnek többféle jelentése lehet.
Eredetileg egy indiai jelkép volt.

Žďárský 2012.06.28. 14:49:47

@kyncza: Az Európai Bíróság bizonyos részterületeken hozhat döntést, összhangban azokkal az uniós jogelvekkel, amelyeket a tagállamok (igen, mi is) közösen fogadtak el. Egy csomó dologba egyáltalán nincs beleszólása, leginkább az általános emberi és szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatban hoz döntéseket. (jogtalan fogva tartások pl.)
A tiltott önkényuralmi jelkép fogalmát elég sok ország nem ismeri, elsősorban azért, mert minimális erőfeszítéssel kijátszható és teljesen felesleges szabályozásról van szó. Emiatt mondták ki valószínűleg (bár nem olvastam az ítéletet), hogy a büntetés jelen esetben túlzó.

Žďárský 2012.06.28. 14:50:42

@Vidéki: Ugyanez, amit már leírtam: ha megbüntetnek horogkereszt-viselésért, és perre mész, meg fogod nyerni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 14:56:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ehhhh, én meg a gúnyolódás...Kitartás Csanád és salom! :DDD

És nekem nagyon mindegy ki nyer ma este, fontos hogy a spanyoloknak feldugják a döntőben a szaros wc kefét (ha már annak a köcsögkurva CRnek hiába drukkoltam egy spanyolmentes döntőért).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.28. 14:58:35

@fecske77:

Fra...nc se tud mindig hibátlanul gépelni xD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.28. 15:01:10

"A határozattervezetről folytatott vita során egyébként – nem kis meglepetésre – Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő igen mértéktartó álláspontot foglalt el. Akár teszik, akár nem, a strasbourgi ítéletet végre kell hajtani – jelentette ki, hozzátéve: e nélkül is sok támadás éri Magyarországot. A politikus európa tanácsi képviselőként ugyanakkor hangsúlyozta: ha az állam nem fizet, egyetlen komoly mondatot sem tud majd ott elmondani például a határon túli magyarok érdekében."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.28. 15:05:33

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Igen.Ő a szabályt erősítő kivétel.:))
Amúgymeg olasz -angol, spanyol -portugál, kinek drukkoljon az ember.
Én annak drukkolok akiben látom hogy megverik a németeket.
Bár egye fene,ha olyan játékot nyújtanak megérdemlik.
Portugálokat meg sajnálom,hogy mindig a spanyolokon buknak el.Megérdemelnék hogy a döntőben találkozzanak.

jani888 2012.06.28. 15:06:32

Nemcsak a vörös csillagnak,a horogkeresztnek is több jelentése van.Indiában például,szerencsét hozó szimbólum,Polinéziában ,Amerikában ,az indiánoknál napszimbólum,stb. Vajon a strasbourgi Emberi Jogi Európai Bíróság ezzel kapcsolatban is ugyanezt az álláspontot képviselné?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 15:11:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Én még egy spanyol meccset nem bírok ki,ott tartok hogy Xavi ELLEN drukkolok, inkább 5000 óra Rogánnal mint 5 perc bármely selección meccsből. Verje meg őket bárki hogy VdB kapjon egy nagyot. Még Özilnek is drukkolok ellenük. Vagy a digóknak. Vagy egy meteornak hogy hulljon arra a kurva stadionra ahol éppen a 652398. darab passzt csinálják az ellenfél tizenhatosa előtt, természetesen a gólszerzés lehetőségét tökéletesen elkerülve...:/

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 15:13:39

@jani888: Gondolom Indiába, Amerikába a strasbourgi Emberi Jogi EURÓPAI Bíróság igen oda tud hatni...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.28. 15:15:40

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Igen ez tényleg kicsit uncsi.Ez a barca stílus.:))
De nincs bajom velük.Szeretek mindenkit aki megverte a németeket.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.28. 15:16:48

@csizsikpizsik - pique takarodj!:

Ha megrendez egy balesetet, és tolókocsiba ül: már meg is van a következő miniszterelnök! :D

kyncza 2012.06.28. 15:17:37

@Свобода: aham, értem! :) Köszi a felvilágosítást!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.28. 15:17:55

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Egyébként múltkor írtam neked hogy minden elismerésem a barcásoké.
Tudnak együtt játszani olyanokkal,akik elütötték őket BL-től, bajnokságtól.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2012.06.28. 15:20:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Tudnak együtt játszani olyanokkal,akik elütötték őket BL-től" - ebből csak 1 van, az ember, akinek nem mondjuk ki a nevét. Vele meg nem túl sűrűn kell együtt játszani, általában a kispadot melegíti :DDDD Na jó, a másik meg Mata, de ő sem játszott még egy percet sem :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 15:21:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ez nem a Barca játéka, ez a selección játéka. A Barca támad és kapura lő, náluk ilyen 5nél többször nem fordul elő.
Egyébként pedig nem csak a Barcások tudnak azokkal játszani akik szanaszét szopatták őket, 2010ben egy VB-t úgy nyertek a spanyolok hogy előtte 2 évet mélytorkoztak Xavi & Co.-nak ugyebár a Real hősök :))))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.28. 15:22:58

@kyncza: Azt honnan veszed, hogy a Fratanolo-ügyben hozott ítélet vonatkozik a magyar államnak a horogkereszt használatát tiltó szabályozására? Bár ahogy nézem, se neked, sem a kis propaganda-gyakorlatotok másik felének nincsenek ismeretei a strasbourgi intézményrendszerről.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 15:23:21

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Mát látom is Vonát ahogy lázasan a családfát kezdi kutatni, közben szervezi a melegpornó forgatását és készítő elő a tolószéket :)))

The Dwarf 2012.06.28. 15:24:24

@Geza
Ostobaságokat beszélsz a jogról.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.06.28. 15:30:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: olvasni tudsz -e pupák? én a BL-cumira utalva említettem a MINDÖSSZE 2 játékost. A LA LIGA az egészen más. Tudsz követni? :)))

tudod: előbbi a Chelsea, utóbbi a Rinyamadrid. Nem olyan bonyolult ez :DDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 15:32:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Arra a melírozott filléres kis köcsögkurvára gondolsz? :)))
Egyébként engem nem érdekel kivel mit csinálnak a Barcások. Egész egyszerűen nem akarom ezt a selecciónt többé "focizni" látni, nem érdekel hány tagja Barcás és kivel hogyan tud együtt muzsikálni. A cifra fosás jöjjön mindegyikre rá hogy megrántsák őket a döntőben 6-7 góllal és a világon ember ne sajnálja őket. Amit ezen a tornán művelnek az gyalázat.

kyncza 2012.06.28. 15:33:58

@Counter: mi van, elgurult a gyógyszered? Nem tudsz normálisan kommunikálni? Én csak feltételeztem, kiindulva a hazánkban uralkodó kettősmércéről...de attól, mert neked más véleményed van, vagy normálisan közöld, vagy beszélgess olyannal, aki kiváncsi a zörgésedre!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.06.28. 15:35:20

@csizsikpizsik - pique takarodj!: óóópardon, legközelebb szótagolom neki, vagy rajzoljam le inkább? bocsánat, de nem tudom, hogy a GYP-s fajtája melyiket érti jobban!? :DDDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.28. 15:46:00

@csizsikpizsik - pique takarodj!: A franciák ellen tényleg olyan furcsa lagymatag játékuk volt.
Viszont a franciáktól semmi letámadást nem láttam.Semmi tökösség.Ott van mellette az ember a labdával és rá sem mozdul.Így könnyű volt a spanyoloknak,de igaz támadhattak volna többet is.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.06.28. 15:52:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Leszarom a fhanchiákat, leszarom a köcsögkurva portugálokat is, a spanyolok vérét és könnyét akarom látni ezért a "fociért".
Akkor lássak újra EB-t és VB-t ha a spanyolok kijutottak amikor egy Orbán Viktor egész estés M1 mélyinterjút :/

kitiltottakmindenhonnan 2012.06.28. 16:28:39

nem tudom miért itt kell társalogni arról a hülye football-ról.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.06.28. 16:54:25

@Counter: @Vidéki: @kyncza: A bíróság nem egybites. Ráadásul az ítélet indoklásában is leírta, hogy a használat körülményeitől függ. Ha valaki horogkeresztes jelvény (vaskereszt - noha legjobb tudomásom szerint az nincs felsorolva a magyar törvényben) alatt a zsidók kirekesztéséről, a cigányok "megfegyelmezéséről" beszél, vagy arról,hogy mi lesz, ha a pártja kormányra kerül, az más, mint ha mondjuk a faszbúkra felrakja magát SS-egyenruhában (volt ilyen, lett belőle botrány, de büntetőjogi következménye nem lett, ha lett volna, valószínűleg felmentették volna Strasbourgban. Ha viszont vörös csillaggal arra buzdítottak volna, hogy döntsük meg szocialista forradalommal a kapitalizmust és lámpavasra a tőkésekkel, akkor valszeg fenntartották volna az ítéletet. Megjegyzem csendesen, hogy ennek a törvénynek az is a baja, hogy csak bizonyos jelképekre vonatkozik. A kalapácsos-búzakalászos címer jegyében többet ártottak az országnak, mégse tilos.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.06.28. 17:00:49

@Свобода: @Meleardil Eressea Iluvadan: @kyncza: Akkor tisztázzuk: Az EU bírósága az Európai Bíróság (nyilván erre gondoltok "birodalom" címen. Minden tagállam delegál egy bírót, és mivel legutóbbi megújításakor több jobboldali-konzervatív kormány volt Európában, mint baloldali és/vagy liberális, tagjainak többsége nem "ballib" (mint ahogy az Európai Bizottságé sem).
Itt most viszont az Emberi Jogok Európai Bíróságról van szó,amelyik az Európa Tanács (megint nem keverendő össze az EU két, hasonló nevű testületével) mellett működik, amely önkéntes társulás, de szégyen lenne kimaradni belőle. A hatásköri különbséget Counter már leírta.

emzperx 2012.06.29. 00:40:46

Van az állítólag független M.O.-on egy törvény amely kimondja, hogy a horogkereszt és/vagy a vörös csillag használata törvénysértő.
Ez pont olyan mint amikor törvényben le van írva hogy pl. villamos vágányok közé vizelni 2 év fogházbüntetést von maga után.
Lehet azon vitatkozni, hogy a törvény jó-e? Van rá fórum, lehetőség és precedens is amikor egy hazai törvényt külföldi szerv vagy nyilatkozó minősít, kritika tárgyává tesz, vagy akár felül is bírálhat pl. nemzetközi szerődés vagy uniós törvény. Majd ha jön egy olyan kormány/parlamenti többség aki ezt módosítani akarja az majd módosítja, de addig ez hatályos törvény pont úgy mint például a füvezés btk-val való szankcionálása, amin szintén lehet vitatkozni de a lényeg, hogy érvényben lévő hatályos törvény, melyek felülbírálatára a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem jogosult, nem az a feladata és erre hatásköre sincs.

Franatolót teljessen tiszta és világos törvényi hely alapján itélték el, tehát itt szó nincs olyasmiról, hogy eljárásjogot vagy a törvényt részrehajlóan, ferdítve értelmezve hozott volna ítéletet a magyar bíróság. Egészen más volt a helyzet pl. U.P. ügyében ahol a hazai bíróság egy kereskedőház úgymond "jó hírnevének megőrzését" az alkotmányos szólásszabadság elébe helyezte, amely a magyar törvények szerint sem állt meg tehát annál az esetnél a magyar igazságszolgáltatási szervek nem a törvény szellemében jártak el megsértve ezzel U.P. alapvető jogait.

A Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a Franatoló ügyben nem a hazai bíróság döntését bírálta felül hanem egész egyszerűen a magyar törvényeket helyezte hatályon kívül, amivel nyilvánvalóan átlépte saját hatás- és jogkörét.

Ennél az esetnél szó nincs arról, hogy a magyar szervek a törvény önkényes értelmezésével vagy eljárásjogi szabályok megkerülésével megsértették volna Franatoló emberi jogait.
A helyzet pont olyan mintha Franatoló a vágányok közé pisált volna és az ezért kiszabott büntetést Strasbourg azzal az indoklással érvényteleníti, hogy a villamossín levizelése nem olyan jelentős bűncselekmény amit ilyen módon kéne szankcionálni - magyarán Strasbourg a magyar törvényeket egész egyszerűen önkényesen felülbírálta.

Egy épkézláb politikai erőnek már régen próbaperekkel kellett volna vízpróbát tennie: A saját aktivistáikkal és jogvédő szervezeteikkel ellenpróbát indítani, vajon Strasbourg (valamint a hazai igazságügyi szervek, rendőrség és nem utolsó sorban az ilyen-olyan oldali sajtó) mit lépne egy fordított helyzetben, történetesen ha valakit horogkereszt viselése miatt ítél el a hazai igazságszolgáltatás? Mert bizony ha a veres csillagra érvényes - az ügy szempontjából egyébként teljessen irreleváns - megállapítás miszerint annak mutogatása nem idézi elő a kommunista diktatúra restaurációját, akkor ugyanez hajszál pontosan megálapítható a svasztika esetében is.
De ha netalántán Strasbourg azt állítaná, hogy a svasztika mutogatása bizony megnöveli a náci rezsim restaurációjának valószínűségét - bár ezzel már igen messzire ment eredeti feladatkörétől - akkor ugye ezzel nem kevesebbet állít minthogy egy társadalmilag jobban támogatott ideológia szimbólumának nyilvános viselése büntetendőbb mint egy a társadalom által kevésbé támogatott eszme szimbóluma. Nem semmi felállás lenne ez, hiszen ezzel a derék Emberi Jogok Európai Bírósága nem kevesebbet állítana minthogy amit a nép - vagyis a demosz jobban - akar az jobban büntetendő.

Visszatérve az EJEB protokollszabályaira:

A wikipedia szerint a

"A Kamara ítélete ellen bármely fél 3 hónapon belül a Nagykamarához fordulhat."

Sehol nem olvastam arról, hogy ilyesmi történt volna akár Vajnai akár Franatoló esetében. Bár a vajnai ügy még Gyurcsányék kormánya idején futott így az nem okoz számomra meglepetést ha Fletóék kihagyták ennek lehetőségét, most viszont tudtommal az Orbán kormány van pozicióban tehát türelmetlenül várom a híradásokat ennek a lépésnek a megtételéről.

Azt is olvashatjuk a wikipedia cikkében hogy:

"Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a feladata a Bíróság döntéseinek felügyelete."

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának pedig tagja Magarország is, amely elég magas fórum, mindamellett az Orbán kormánynak számtalan lehetősége volna ezen szervezetnél kifejtenie az ítélettel kapcsolatos álláspontját. Ismerve a kommunista múltal kapcsolatos, kelet-európai országok helyzetét nehezen tudom elképzelni, hogy ezen a fórumon ebben a kérdésben a magyar kormány ne találna igen jelentős számú támogatót:

Finnország, Lengyelország, Bulgária, Észtország, Litvánia, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Románia, Lettország, Albánia, Moldova szintén tagok akik nem kicsit sértve vannak a kommunista rémtettek nyugat általi bagatelizálása miatt.

De ha még ez sem jelent segítséget még akkor is áll a szervezetből való kilépés vagy ennek megpendítése mint opció.

Mindezek fényében az amit az Orbán kormány ezen ügy kapcsán bohóckodik, számomora érthetetlen és felháborító, hovatovább sajnos igazolni látszik azon véleményeket melyeket eddig szélsőjobbos összeeskövések címén eddig lesöpörtem az asztalomról.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.29. 00:50:13

@emzperx: Az EJEB nem bírálta felül a jogszabályt és nem helyezett hatályon kívül magyar jogszabályokat. Az EJEB előtt nem a magyar jogszabályok álltak, hanem Fratanolo az egyik, a magyar állam a másik oldalon.

Az EJEB nem a magyar törvényeket értelmezi és nem azok alapján hozza meg a döntését, hanem kizárólag az őt létrehozó nemzetközi szerződés alapján (amelynek a részes államok – önként – alávetik magukat).

PS. Ebben az országban mindenki jogász, orvos és labdarúgó-edző egy személyben?

emzperx 2012.06.29. 01:18:54

@Counter:
Leírtad ami az EJEB de-jure feladata lenne. Én fentebb leírtam, hogy ezzel szemben az EJEB de-facto mit csinál, pont azt az elvet sértve ami miatt létrehozták.

Az EJEB a frantallós határozatával tény szerint felülbírálta a magyar jogszabályokat, még akkor is ha te papagáj módjára hajtogatod az EJEB papír forma szerinti feladatait és hatáskörét.

Ha például egy bíróság azért ítél el mert neveletlenül viselkedtél tornaórán akkor az is hatáskör túllépése mert a neveletlenül viselkedés megállapítása és szankcionálása a szaktanár feladata és hatásköre.

"PS. Ebben az országban mindenki jogász, orvos és labdarúgó-edző egy személyben?"

Ez nem igaz mert én csak jogász vagyok.
Sem orvosi, sem labdarúgás ügyi kérdésben nem is nyilatkoztam sehol semilyen fórumon.

Másrészt kikérem magamnak, hogy közügyben (magyarán amihez nekem is van közöm) kifejtett magánvéleményemet szakértés hiányára való hivatkozással bárki is megpróbálja argumentum ad hominem érvényteleníteni, vagy kissebbíteni.

Cateran 2012.06.29. 06:12:12

"1993. évi XLV. törvény

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

A XX. század szélsőséges politikai eszméi Európában és Magyarországon a hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos birtoklása útján olyan diktatúrákat hoztak létre, amelyek semmibe vették az emberi jogokat és magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek.
Az Országgyűlés abból kiindulva, hogy az említett szélsőséges eszméket magukénak valló államok, szervezetek, mozgalmak jelképeinek használata fájó sebeket szaggat fel és összeegyeztethetetlen alkotmányos értékeinkkel, az alábbi törvényt alkotja:
1. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény a következő 269/B. §-sal egészül ki:
„Önkényuralmi jelképek használata

269/B. § (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet
a) terjeszt;
b) nagy nyilvánosság előtt használ;
c) közszemlére tesz;
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
(3) Az (1)-(2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem vonatkoznak.
(4) Az önkényuralmi jelképek használata esetén el kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették.”
2. § Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba."

End of story es az EU kapja be..evvan....

Mad Mind 2012.06.29. 09:19:50

@Geza:
Hülye vagy fiam, mivel kétszer nem perelhetsz be senkit ugyanazért a tettéért. Elbukta az állam és kész. Nincs több lehetőség.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.29. 10:20:49

@emzperx: Nahát, akkor még vannak köztünk az '50-es évek, egyéves kurrikulumában írás-olvasást is felvonultató forradalmi jogászképzéséből. Nagyszerű!
Felhívom a figyelmedet arra, hogy manapság álláspontodat már indokolni vagy köteles, sajnos ide süllyedt a szakma a dicső '50-es évek óta.

Felhívom a figyelmed továbbá arra, hogy jogi szakkérdésről ilyen irányú ismeretek látványos hiányában megnyilatkozni bizony valóban oda vezet, hogy az érvelésed lesöpörtetik az asztalról. Példa: ha előállok egy fantasztikus kozmológiai teóriával, amely a tányér alakú Föld felett flipperező égitestekkel magyarázza a valóságot, nem tarthatok igényt alapos cáfolatra és vitaképességre. Ugyanez van a te, legfeljebb pártos publicisztikák színvonalát súroló tirádáddal: látszik, hogy nem ismered és nem érted az EJEB jogát, a vonatkozó nemzetközi jogot, ezért hiába siránkozol, hogy itt téged ad hominem bántanak, a valóság ezzel szemben az, hogy igazoltad a hozzá nem értésedet.

Valamint szembesítelek azzal, hogy a jelek szerint kaméleon vagy:
"A piacon régi IT róka vagyok és most éppen estin csinálom a diplomát." írtad egy helyütt, ahol IT-s témáról volt szó. Ahol jogásznak kell lenni, ott jogász vagy, ahol IT-szakembernek, ott IT-szakember, mondod Kerényi után szabadon :-)

Az EJEB nem a magyar jogszabályt helyezte hatályon kívül, az EJEB a Fratanoló kontra Magyarország konkrét ügyben hozott egy döntést arról, hogy a magyar állam megsértette-e Fratanolónak a Római Egyezményben foglalt, a magyar állam által biztosítani vállalt és e vállalásának elbírálását az EJEB-re bízott jogait vagy sem.

Először: a Római Egyezmény, mint a magyar jogba beemelt nemzetközi jogforrás alapján az EJEB hatáskörén belül járt el, amikor elbírálta Fratanoló keresetét.
Másodszor: az EJEB eljárásának nem a magyar jogszabályok alkalmazásában megnyilvánuló eljárási hiba a tárgya. Az EJEB nem a magyar peres eljárás részét képező fellebbviteli fórum.
Harmadszor: nem közügy az EJEB ítéletének jogi struktúrája és főleg nem az a közügy definíciója, amit adtál: " közügyben (magyarán amihez nekem is van közöm) ". Hiszen ha az, amihez közöd van, közügy, akkor nincs magánügyed, ami nyilvánvaló abszurdum. Az EJEB ítélete kapcsán a közügyet nem az ítélet szerkezete, hatálya, jogdogmatikai alapja képezi, hanem a rendelkező rész és indokolás ezektől mentes részei.
Negyedszer: attól, hogy valami közügy, a hozzá nem értés és tájékozatlanság vita során még indoka lehet az álláspont kikezdésének. A közügy nem jelent szabad lámpát a feneketlen ostobaságnak, mindössze egyes (igen kevés) közügyekben lehetséges a hozzáértés hiányában is véleményt nyilvánítani. Csakhogy ez itt sem nem olyan típusú közügy (hiszen nem választásokat rendezünk éppen), sem nem a véleménynyilvánítás a vita tárgya, hanem a véleményed alapossága.
Ötödször és egyben utoljára: feltéve, de meg nem engedve, hogy az EJEB a Fratanoló kontra Magyarország ügyben a "magyar jogszabályokat bírálta felül", szabad legyen felhívnom a figyelmet arra, hogy ezek szerint minden egyes olyan ügyben, amelyben az EJEB előtt Magyarország alperes volt, vitatta a kérelmet és marasztalták, az EJEB szükségszerűen felülbírálta a magyar jogszabályokat. Hogyhogy csak most szúrt szemet és eddig nem?

Kandeláber 2012.06.29. 13:23:12

"Namármost ez szerintem nem működik". De, működik.
Mit csinálnak a magyar állammal, ha nem fizet, körmöst adnak neki ?
Tobint Írország 12 éve nem adja ki, az EU leszarja a dolgot., pedig az cikisebb ügy, mint ez.
Amúgy ez az önkényuralmi-jelképesdi nagyon gyerekes dolog.
Rá kéne bízni a szuverén egyénre, hogy milyen jelkép szimpatikus neki, és hordhasson olyan pólót vagy jelvényt, amilyet akar.

Agyalap 2012.07.01. 21:53:29

@emzperx: Én még jogász sem vagyok, ezért csak nekem magyarázd el légyszi, miért kéne az EJEB-nak a magyar törvények szerint ítélkeznie.
Gondolom annyira jók a magyar törvények, semmi kivetnivaló sincs bennük, hogy simán elfogadhatóak Európa számára joggyakorlatként.
Én legutoljára például a (magyar) jogosan "visszaszerzett" MANYUP miatti felháborodást sem értettem :)

BPO654 2012.07.02. 12:03:31

Ez nagyon fontos! F. J mit hord milyen csillagot keresztet és h joga van/nincs joga.
Valóban fontos.
Most vasárnap egy olyan bagatell dolog rázta meg Dél-Budát ami miatt semmivel sem lehetett közlekedni. Eltört két nyomócső. Ez bagatell. Nyílván nem a Berlinben élő D G tehet róla hanem a felcsuti maradóna, meg Tarlós. Nyílván.
Nem baj majd a Közgép kicseréli.:P
"Pezseg a város". Mondta volt Sky. Nem pezseg úszik, Gabi.....:DDD
Metró kell iden nem a 100 éves szaros csöveket kell kicserélni mert az bagatell.
Nyílván.

VT Man 2012.07.02. 15:26:50

40 évig néztük a vörös csillagot. Most egy kicsit nem kérünk belőle.
Ahogy a horogkeresztből sem.

Ironfist 2012.07.02. 20:21:46

@VT Man:
És az, hogy kötelezően nézed a vörös csillagot, mennyivel rosszabb annál, minthogy kötelezően nem? A demokrácia pont a szabad választásról kellene szóljon, és nem arról, hogy a vezetők eldöntik, hogy márpedig az előző rendszer rossz rossz volt, és most az van betiltva.

Ádámka Auditore 2012.07.02. 22:30:44

@Ironfist: Én még elég keményvonalas antikommunista létemre sem hiszek sem a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának, sem pedig a gondolati és lelkiismereti szabadságnak a korlátozásában. Nem arról van szó, hogy nem fognék ellenük fegyvert, ha erőszakkal át akarnák venni a hatalmat, de ez ma már, főleg a magyar történelmi tapasztalatok miatt nem reális fenyegetés. Thürmerék vagy ez a Fratanolo nem fognak proletárforradalmat kirobbantani a XXI. századi Magyarországon. Maximum pár veszélyes szekta vagy a szélsőségesen szociáldarwinista tanok (ha hiszed, ha nem, Hitler fajelméleténél van még sokkal lejjebb, nálam még pont ő lenne a megtűrt határ) ellen kellene fellépni hatósági eszközökkel, mert a meggyőződéses és mély szociáldarwinizmus nem egy téves világkép, hanem már kriminális jelenség és mások életét, testi épségét súlyos mértékben veszélyeztető lelki torzulás. Önmagában ugyanúgy nem képes a gyógyulásra, mint egy szekta áldozata. Lényeg a lényeg, ha rajtam múlna, én az olyan mértékű szólásszabadságot tartanám kívánatosnak, mint ami az USA-ban van, mindennemű diszkrimináció és kettős mérce nélkül. Mondja csak el nyugodtan az NS is, amit szeretne, mondja csak el nyugodtan a kommunista is, amit akar, úgyis csípőből meg lehet cáfolni a legtöbb téveszméjüket. Én cserébe csak annyit kérnék tőlük, hogy üljenek le egy asztalhoz azokkal, akiknek más a világképük. Ha már akár egyszer beszéltél ilyen nézeteket valló emberekkel, tapasztalhattad magad is, hogy jellemző rájuk egyfajta konspiratív gondolkodásmód és azt hinnék, hogy egy elnyomó hatalmi gépezet üldözi őket tiltott ismereteik miatt.

"Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek." - Mondta Szálasi Ferenc.

Szóval az üldöztetés csak megerősíti őket a hitükben.

A kommunizmus ellen kétféle módon érdemes harcolni. Az egyik az elemi logika és a felvilágosítás. Logikai úton simán rá lehet mutatni, hogy miért nem működött az a gazdasági rend, mik a hibái és abszurditásai. Ráadásul úgy, hogy az egyetlen lényeges érvét maga mellett, mégpedig a szociális igazságra való törekvést nem veted el. Én még azt is be tudom bizonyítani, hogy a kommunista társadalom minden lenne, csak nem igazságos és nem az ipari meg a mezőgazdasági munkások érdekeit szolgálja. Akibe szorult minimális értelem, az képes lesz felfogni. Szintén tájékoztatni kell folyton a lakosságot történelmi bűneikről. Tudni kell mindenkinek a libertáriánusok által megalázott és kisemmizett XIX. századi munkásság, illetve az oroszországi szegény parasztság félrevezetéséről a számukra nyújtott hamis és működésképtelen alternatíva segítségével. Aki lent van, azt nem átbaszni és még mélyebbre taszítani kell! Bűneiket tovább sorolva szintén fel kell világosítani a lakosságot a kispolgárság, a középosztály és a produktív tőkések, nagypolgárok (Weiss Manfréd típuspélda lehetne) sérelmére elkövetett rablásokról és emberölésekről, az államellenes bűncselekményeikről, a hatalom erőszakos módon történő, kizárólagos bitorlásáról, a genocídiumokról (a Holodomor volt talán a legkegyetlenebb meg a vörös khmerek) a nagybani történelemhamisításról és a tudományos szabadság semmibevételéről. Ismertetni kell mindenkivel a kommunisták valós motivációját is, amelyet Kosztolányink oly szemléletesen leírt az Édes Anna kezdő soraiban. Az alsóbb társadalmi osztályokkal - akiket általában megszólítanak - szintén meg kell értetni, hogy a kommunista nem az ő barátjuk, hanem ellenük cselekszik.

Másik oldalról sosem szabad elfelejteni, hogy a kommunizmus tragédiájának legfőbb oka az alsóbb néprétegek indokolatlan kizsákmányolása és megalázása. Ha már említettem a regényt, vajon Anna szúrt volna, ha emberségesen bánnak vele? Vajon lett volna a marxizmusnak bármiféle társadalmi bázisa, hogyha csak indokolt, reálteljesítményen alapuló társadalmi különbségek lettek volna? Lett volna bármiféle társadalmi bázisa, hogyha megbecsülve és megfelelő munkakörülmények közt dolgoztak volna a XIX. században meg a XX. század első felében is? Lett volna bármiféle társadalmi bázisa, ha ismerték volna a munkavállalói jogokat? A szociális igazságtalanság és a sokszor vérre menő elnyomás mögötti agytrösztök és haszonélvezők, akik hasonlóan beteg, hanem betegebb emberek voltak mint Orbánék ma, ugyanúgy felelősek a szememben a kommunista bűnökért, mint Lenin, Kun Béla, Szamuely, Korvin Ottó vagy Rákosi, Gerő, Acél, Lukács és Kádár.

Ádámka Auditore 2012.07.02. 22:35:33

@VT Man: Nem kell nézni, ha nem akarod. Senki sem kényszerít rá.

Ironfist 2012.07.03. 13:00:24

Egyébként, hogy a törvényt - miszerint vörös csillagot használni szigorúan tilos - mennyire szigorúan veszik itthon, arra hadd reagáljak ezzel a képpel:
www.agribusiness.hu/galeria/image/products/8683_heineken.jpg

Ettől függetlenül, ha tilos, akkor tilos, akármennyire is nagy baromság.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2012.07.03. 15:45:48

a vérbeli kommunisták feltűnési viszketegségben szenvednek. nem baj ez, elválik a máj s az epe. ebben az ügyben be kell fizetni a kiszabott összeget, mert mint annyi minden más jogi ügyünket bizony ezt is elkefélték cefetül - nem újdonság. eztán még bátrabban fogják viselni és majd még a lámpavas alatt is letépik a lógókról a vörös csillagocskáikat a véres utódok, hogy magukra tűzhessék, mert ők "bátrak" és a nép"ért" élnek (jól). egyet kell felhúzni; a többi eltapossa egymást.

lehetett volna erélyesen fellépni; lehetett volna pl. mély hallgatás vagy a későbbi mellény-rendelet helyett az efféle agyhalottan büszkélkedő vezérürük ellen fellépni. de ELŐBB. utóbb snassz. sajnos akinek be kéne fizetni igazából a pénzt, az éppen az államtól kapja/lopja/sikkasztja a pénzt..

süti beállítások módosítása