Skip to content


       Szűrés lista

Budai Gyula bevallotta

Korábban már írtunk a teljesen véletlenül egységes dinnyeárról, ami ugye nem volt kartell, csupán az összes áruháznak ugyan a szám jutott az eszébe dinnyeárnak, egy kis kormányzati rávezetés után, természetesen.

budai01.jpgMost Budai Gyula államtitkár a Csongrád megyei gazdakörök fórumán a következő kijelentésre ragadtatta el magát:

"Azzal vádoltak meg engem a szocialisták, hogy kartelleztünk. Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. Két év alatt 11 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent Magyarországon a dinnyetermő terület. Mi vissza akarjuk állítani a korábbi termőterületet, ami csak úgy lehetséges, hogy a termelő ne csak az önköltséget kapja meg, hanem legalább 15-20 százalék haszna is legyen a terméken. A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"

Epic 100% NER, köszönjük Gyula, ebben tényleg minden benne van. Csak úgy süt a jogállam tisztelete. Biztos jól jönnek a GVH-nak az ilyen kijelentések.

És ez az ember volt az elszámoltatási kormánybiztos.
Budai Gyula szerint neki, vagyis az államnak jogában áll áthágni a jogszabályokat, ha a Zemberek érdekében teszik. A hivatal meg bekaphatja, tövig, oszt' csókolom.

Persze a gazdák sem jártak jól, hiszen annyi kézen megy át a dinnye, hogy a három-négyszeresére drágul, mire megvásároljuk. De a nagykereskedők jól járhattak, végül is ez is több a semminél. Ja, hogy ez egyik nagykereskedő véletlenül fideszes képviselő? Még jobb.
Az emberek egy másik, sokkal nagyobb csoportja drágábban vette idén a dinnyét. És? Akkor mit tudunk csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?

Nagyon tetszik az unortodox árpolitika, tök szuper lesz, hogy személyesen Budai Gyula fogja diktálni az árakat.
Bajban vannak a tejtermelők? Holnaptól 300 forint a tej!
Bajban vannak a sertéstartók? Holnaptól 2000 forint a comb!
Bajban vannak az almatermesztők! Már dolgozunk rajta, ősszel indul az új "kampány", amivel "a korábbi, egyébként sikeres dinnyekampányt kívánja folytatni a tárca, és a cél az, hogy a lehető legjobb áron értékesíthessék a magyar almatermést."

A NER új mottója: "Nem az emberekkel fizettetjük meg a válságot, de a drágább dinnye még belefér!"

Címkék: dinnye budai ner

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr244709810

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.13. 16:36:58

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről 4. A 2010-es választás ...

Trackback: Megvédi a dinnye árát, kereskedők zsebét tömi vele a kormány 2012.08.13. 16:34:56

Állambácsi után picsogtak a dinnyés gazdák – megkapták! Nem lesz 69 forintos akciós dinnye a boltokban, a nem várt extra bevétel viszont a multiknál marad. Azzal, hogy a kormány “megkérte” a kereskedőket, hogy ne adják 99 forintnál ol...

Trackback: Maffiakormányzás 2012.08.13. 13:18:23

Meghökkentően őszinte kormányzati beismerésekkel indul a hét - és hogy őszinte legyek, egy kicsit félek is tőle, hogy mi jön még. Persze egyik beismerésből sem hiányzott a szokásos kormányzati cinizmus. Sőt. Kezdődött a nap az agrártárca államtitkárána...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.08.13. 13:15:11

Ez egy mikroökonómia-zseni. Ha lefeleződött a termelési terület, akkor ha az előírt magasabb árak miatt még a keresletet is lecsökkentjük, akkor bizonyára nőni fog a profit és megint nőni fog a termésterület is, igaz?

Transylvanianmixedgrill 2012.08.13. 13:17:39

Volt két jó olimpiai hetünk, viszonylag kussban voltak a magyar politikusok, rögvest jól is éreztük magunkat, talán-talán még a Fidesz kormány egyetlen pozitív teljesítményének is betudhattuk volna a sikeres olimpiai szereplést, kicsit szimpatikusabbak is lettek talán egyeseknek emiatt, erre fel Budai egy pillanat alatt visszarántott minket a NER rögvalóságba, nehogymá azt higgyük, hogy a bab is hús.
Nos kérem, Budai mondataiban amúgy nincsen semmi, de semmi meglepő. Egy igazi klasszikussal fejezhette volna be a mondatát: majd jönnek a jogászok, és megvédenek, oszt jónapot!
Erről ennyit.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 13:27:53

Valami hozzáértő nyomhatna egy kis statisztikát arról, hogy a 69 Ft/kg-os dinnyéből mennyivel több jut a termelőknek, mint a 99 Ft/kg-os dinnyéből. Most szólok, hogy ha ez a szám kisebb, mint 30 Ft/kg, akkor minden, az ügyben érintett bekaphatja a... dinnyémet!

Vagy csak nem van a rendszerben egy pár kormányközeli dinnyefelvásárló, akik szintén nem ugranának félre, ha a nagy "Ne az emberekkel fizettessük meg!" jegyében az emberekre emelt áron tukmálják a dinnyét?!

freemind93 2012.08.13. 13:36:03

sejtettem, hogy ha valamiből, ebből poszt lesz. pofám leszakad.

nigel 2012.08.13. 13:38:45

Fletó idejében egy ilyen pofátlan bejelentés után már fél Budapest lángolt volna.

Le_Penseur 2012.08.13. 13:40:54

Vastagbőr! Vastagbőr az van!

nigel 2012.08.13. 13:42:54

Az elmúlt 22 év leggátlástalanabb kormánya. Pedig volt konkurenciája bőven.Nem elég, hogy nem értenek a jogalkotáshoz, államigazgatáshoz, még végtelenül cinikusak és pofátlanok is. Polt Pétertől kérdezem, hogy nyilvánvaló bűncselekmény beismerése esetén mit kéne csinálnia az ügyészségnek?

Le_Penseur 2012.08.13. 13:50:47

@nigel:
"Polt Pétertől kérdezem, hogy nyilvánvaló bűncselekmény beismerése esetén mit kéne csinálnia az ügyészségnek? "

Majd ír egy sms-t Gyulának, hogy ne járjon a szája...

B Gyulára annyi negatív jelzőt lehetne írni, hogy elhasalna a blogmotor! Egy vicc ez a jóember!

uzrksghfskbuzs (törölt) 2012.08.13. 13:51:57

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot:
"Kevés fogalmam volt, hogy mit jelent jogásznak lenni, viszont nem voltam elég jó magyarból és történelemből ahhoz, hogy felvegyenek a bölcsészkarra, valamint nem voltam elég jó matematikából és fizikából sem. Egyetlen lehetőségem volt: a jogi kar. Megcéloztam és elértem."

ROFLMAO!!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.13. 13:52:01

Csak az a baj, hogy így tönkreteszik a dinnyetermelőket is. Az általam mélyen nem tisztelt Fityisz olvashatna néhány ORTODOX gazdaságtanról szóló könyvet is (egyből rájönne, hogy ez maguknak a termelőknek sem jó hosszú távon), nem csak az Eltolcsy művész úr által meg sem írt gazdaságpolitikát. Csak egy példa, keressen rá bárki az indiai textilipar megmentésére. Tipikus közgazdaságtani példa.

uzrksghfskbuzs (törölt) 2012.08.13. 13:52:39

@tdk.112: Tehát mindenből hülye volt, ezért ment jogásznak. Ez kész.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 13:54:00

@nigel:
"Nem értenek"?! Túl optimista vagy! Szerintem a "jogállam" szó jelentésével sincsenek tisztában!

Tényleg, mit lehetne csinálni? A GVH megbünteti a minisztériumot, az államháztartás átteszi egyik zsebéből a másikba a pénzt, oszt jónapot?! Sajnos egyik jogállam keretei sem nagyon vannak felkészítve arra, hogy nyilvánvalóan és a legmagasabb szinten történjen a köztörvényes bűnözés. A GVH napjai meg vannak számlálva, és majd lesz helyette Nemzeti Árszabályozó Hatóság.

titan 2012.08.13. 13:58:11

Eszembe jut a Sárkányszív egyik párbeszéde:
- ...az ősi törvény
- A király felette áll!
- SENKI SEM ÁLL FELETTE! Főleg nem a király.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 14:03:54

Gyakorlatilag már tényleg csak az van hátra, hogy a csupasz seggüket mutogassák, mint a páviánok.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2012.08.13. 14:06:07

@titan: nem kéne Vityáéknak az első éjszaka jogát is visszaállítani?
Csak még nem tudom, hogy cnc marógépet ajánljak nekik vagy egy bepipázott elefántcsordát mint alanyt ehhez az akcióhoz...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.13. 14:06:24

Ja, anyósommal beszéltünk tegnap a Skype-on. Azt mondta, hogy 400 Ft-ért is láttak paradicsomot (kilónkénti ár) Magyarországon. Én meg mondtam, hogy hajrá, támogassátok csak a magyar termelőket! Mindenkinek rossz lesz hosszútávon. Itt a paradicsom kilója (merthogy itt is szezonja van) átszámolva 40 Ft, azaz a TIZEDE! És érdekes módon megélnek a helyi termelők is, nem nagyon találkoztam itt import paradicsommal. Mondjuk ilyen árakon nem is tud versenyezni az import :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 14:08:53

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot:

Ezen beszartam: "Szerettem volna futballista lenni. De olyan kevesen voltak, akik biztattak volna azzal, hogy van elég tehetségem hozzá, hogy beláttam, jobban teszem, ha inkább diplomát szerzek. De ha választhattam volna, akkor nem kétséges, hogy a futballt választom."
:DDD

titan 2012.08.13. 14:09:02

@cett: naja.
Egyébként a mostanában történeteket elnézve szerintem az ország össze kéne dobjon ezeknek egy 365 napos nyaralásra. Amíg nyaraltak, nem szólaltak meg, valahogy minden jobban ment.

Doberdo 2012.08.13. 14:11:02

Belépek én is a Fideszbe és bőszen kartellezni fogok. Mit mond erre a Dr. Polt ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.13. 14:15:02

Nem érdekelne a jogsértés, ha valóban az emberek javát szolgálná. De hát általában nem azt szolgálja.

Meg az a felháborító, hogy semmit nem tudott elszámoltatni. miért is?!

Az ostoba emberek felfelé buktatásáró írtak a fb-on meg teljesen igazak.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 14:16:41

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Most nincs kedvem elolvasni a hülyeségeit, de az nincs esetleg benne, hogy "Szerettem volna tűzoltó lenni vagy katona, de ehelyett inkább vadakat terelő juhász lettem." Mert már csak ez a mondat kiányzik azok mögül, amiket idéztetek:).

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.08.13. 14:21:07

És nem lesz belőle botrány.
Nyilvánosan beleszarnak az emberek szájába és nem lesz belőle botrány.
Ezt már el sem akarom hinni. Ez valami elbaszott mese.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 14:22:44

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ha lenne egy időgépem, most biztosan visszamennék, és minden meccsén ott csápolnék egy "Hajrá Viktor! Te vagy a legtehetségesebb!" feliratú molinóval. Akkor egy szar miniszterelnök helyett lenne egy sztárfocistánk:).

Transylvanianmixedgrill 2012.08.13. 14:26:08

@ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz!:

Budai amúgy nyilván megint csak nem mondhat olyat, amire a spindoktor kommunikációs csapat rá nem bólint, szóval ki van ez találva és meg van csócsálva előre. Természetesen Budai megint csak a szűk Fidesz nyálcsorgató hívekhez intézte szavait, akik most büszkék rá, hogy a Budai Gyuszi akár még a NER-be és a kétharmad teremtette álalkotmányos uradalombebetonozó nulláslisztbe is belepukizik nagy nyilvánosság előtt, csakhogy mentse a magyar dinnyegazdát.

Transylvanianmixedgrill 2012.08.13. 14:28:53

Budai Gyulusnál azonban vannak ma még nagyobb Vastagbőrök...

Index:

Feltűnt Schmitt Pál
aug. 13. 14:23
A volt köztársasági elnök Schmitt Pál Pars Krisztiánnal és Gyurta Dániellel beszélget az első sorban, jelenti helyszíni tudósítónk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.13. 14:29:39

Megnéztem gyorsan a dinnye kilóját itt: 10 Lek, azaz kb. 20 Ft :) Van a nagyon jófajta luxus dinnye, annak kilója 30 Lek., de ez tényleg mézédes, hibátlan, stb., csak a gazdagok veszik, mert normál ember minek venne ilyent, mikor a normál dinnye is nagyon finom (állítom, hogy finaomabb, mint a magyar, de ez nem a magyar lefikázásából adódik, pusztán az éghajlati különbségek reális figyelembevételéből).

Azt meg elfelejtettem írni, hogy a kertünkben az a néhány paradicsomtő most kb 2 m magas (természetesen mondta a szomszéd, hogy karózzuk ki, sőt még karót is hozott:)). Szerintetek mennyi paradicsom van rajtuk? :)

Transylvanianmixedgrill 2012.08.13. 14:30:51

@Transylvanianmixedgrill:

Nyilván az az olimpikonok erkölcsi tartásáról tart nekik beszámolót. Vagy az új szakdogájának témájához kér tőlük tanácsot...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.13. 14:31:23

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Szerintem egész Magyarország, sőt, a határon túli magyarok is jobban jártak volna, ha a futballt választotta volna :)

jani888 2012.08.13. 14:32:13

Melyik ember érdekében? A dinnyefalók érdekében biztos nem. Ez az alaplogikájuk. Ezért ennyi a dinnye ,a vízdíj , az áram ára,a távfűtés ,a a telefonálás ,a kéményseprői díj (ráadásul azok többnyire nem is csinálnak semmit ) és ezért fizetünk szinte mindenért többet ,mint nálunk gazdagabb ,jobban fizetett emberek . Meg ezért ennyi a fizetésünk .

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.08.13. 14:38:24

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Bár lett volna inkább két ballábas focista ez a köcsög, és maradt volna nagyon távol a politikától, mindenki jobban járt volna vele.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 14:46:06

@titan: "szerintem az ország össze kéne dobjon ezeknek egy 365 napos nyaralásra."

A Vénuszon.

@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.): Igazából nem az lepett meg, hogy már egyetemista korában ostoba volt (Hogy a picsába lehet valaki gyenge irodalomból, nem tud olvasni???), hanem, hogy ilyen szép kerek mondatokban bevallotta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.13. 14:49:44

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nem a Marson inkább, mert arra van már technológia, igaz jelenleg még ugyanolyan unortodox, mint az Eltolcsy-féle gazdaságpolitika :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 14:49:53

@Doberdo: Hogy "Vigyázz, mert az állam nem szereti a konkurenciát!".

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 14:54:49

@Jani haverja:

Ha Orbán nem csak magyarból és történelemből volt szar, hanem esetleg csillagászatból is, akkor lehet, hogy simán azt hiszi, hogy a Vénusz az étolaj, a Mars meg a csoki.

Egyébként meg tőlem akár a Napba is kilőhetnénk őket, elvégre a lényeg nem az, hogy megérkezzenek, hanem hogy innen (de legalábbis a politikából) messzire eltűnjenek.

titan 2012.08.13. 14:58:29

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: azt szerintem bolygóközi egyezmények tiltanák.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.08.13. 15:02:20

Na de mire volt jó az egész kartell? Egy hétvége alatt összeomlott, és ráadásul a kormánykedvenc CBA vitte le először 85 forintra a dinnye árát, ha jól rémlik. Szóval nagy eredményt nem értek vele, csak öngól volt leginkább.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.13. 15:03:08

Nyíllal lőni akar Tell?
Jól jár az alma kartell!
Ezer forint az alma,
Gyakoroljon azzal ma!
:)

SzabadSzellem 2012.08.13. 15:10:56

A GVH pedig -- mivel állami szervet megbüntetni nincs értelme -- szarrá bírságolja azokat az áruházakat, amelyek kartellezett áron adták a dinnyét. Dupla haszon.

nigel 2012.08.13. 15:13:54

@Transylvanianmixedgrill: Ja. közben a Syma csarnokban az olimpikonokat köszöntő rendezvényen is megjelentek az élősködők, hogy mások verejtékes sikereinek a farvizén utazva sütkérezzenek egy kicsit a népszerűségben:

"Schmitt Pál, Semjén Zsolt és Czene Attila a kiemelt vendégek, jelentette helyszíni tudósítónk."

"Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erkölcsi tettnek nevezte a londoni szereplést, szerinte példamutató volt határon innen és túl is."

De ez a legdurvább:

"A videó után egyenként a színpadra szólították az érmeseket, és a MOB tagjait, hangsúlyozva, hogy a győztesek nekik köszönhetik."
Bru ha ha ha

Arra leszek kíváncsi, hogy mikor köszönik meg az érmesek a kedves vezetőnek a sikeres szerepléshez szükséges iránymutatást!

KevinMulder 2012.08.13. 15:14:23

@ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz!:

A normálisabban gondolkodók már vagy elmentek külföldre és azért nem szólnak, vagy éppen most pakolnak és már nem akarják megmenteni azt, ami menthetetlen.

renevol 2012.08.13. 15:15:02

A CBA természetesen adhatja olcsóbban a dinnyét
velemenyvezer.blog.hu/2012/07/24/a_nagy_dinnyebohozat_ki_fog_jol_jarni_a_vegen

A dinnyekartell-történet következő fordulata pedig a NER politikai gazdaságtanának bájos részleteibe ad kiváló bepillantást. Hiszen miután a külföldi kiskereskedelmi láncok beálltak a sorba és 99 forintért adták a dinnyét a magyar dinnyetermelők védelmében, jött a kormány által nyilvánvalóan és látványosan támogatott magyar áruházlánc, és több helyen 85 forintért kezdte el árulni a terméket. Természetesen nekik nem kell a Fidesz-kormány bosszújától tartaniuk, hiszen ők nem gonosz külföldiek. Sőt, ezek szerint ők annyira fontosak a magyar kormánynak, hogy még azt sem várjuk el tőlük, hogy támogassák a magyar dinnyetermelést, ezt a nemzetgazdasági szempontból nyilván nagyon fontos szektort.

Közben pedig az Index cikkére reagálva beindult a Gazdasági Versenyhivatal is, és megkezdte a kartellgyanú feltárását. A VM pedig hirtelen védekezni, a kormány és a Fidesz kijelölt megmondója pedig fenyegetőzni kezdett. Nem lennénk meglepődve, ha a végén mindenki sáros lenne, csak az az egy szem lánc maradna tisztán, amelyre se a kormány haragja, se a kartellgyanú árnyéka nem vetülhet, és még versenyelőnybe is került.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.13. 15:15:43

A cím alapján azt hittem,hogy a másságát vallotta be!:))

bgp 2012.08.13. 15:16:46

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: volt már olyan fideszes, ha csak egy is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.13. 15:25:13

rosszak a fogalmak, ha ő csinálj az nem kartellezés, az támogatás, kartellezés ha a szocik csinálják.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 15:25:45

Aszondák, hogy a kartellel egy nagyobb külföldi dinnyeszállítmányt szorítottak ki.

HOGY A VÉRES GECIBE?????
Ha jön az olcsó külföldi, és a kiskereskedelmi árral kartelleznek, akkor a külföldi árun nőni fog a haszon!
A nagyobb haszon meg etikátlan, így inkább lemondtak róla?
Vagy hogy?

blah 2012.08.13. 15:28:33

na most az egész eredményétől függetlenül az zavar a legjobban, hogy ilyet csak tuti kommunista beidegződéssel lehet csinálni... szóval az egész rendszer csak át lett címkézve

Krancser 2012.08.13. 15:28:49

"És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"

No Gyuluskám, kapjál szépen elő egy történelemkönyvet, aztán máris képet kaphatsz róla, hogy mit lehet itt teveled csinálni, meg a miniszteriumoddal, meg a kormányoddal.

Felhívnám a drágalátos figyelmedet, hogy 2,706,292 fő szavazott itt tirátok, a maradék 7,275,708 meg nem. És annak 2,706,292-nek is, jó ha a fele melletted áll még drága anygalom. Szóval lehet arcoskodni, de hamarabb eljön 2014 mint gondolnád.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.08.13. 15:32:55

@Rufus78: "A GVH napjai meg vannak számlálva, és majd lesz helyette Nemzeti Árszabályozó Hatóság. "

Vagy Országos Árhivatal, annak már legalább van hagyománya :-)

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gos_%C3%81rhivatal

Borenbukk 2012.08.13. 15:33:02

@kolbászoszsömle: Az a tippem, hogy megegyeztek a kereskedokkel, hogy magyar dinnyet vesznek, es senki nem megy 99 Ft ala, igy az o hasznukat sem viszi el az arverseny.
Ha minden a tervek szerint alakult, es tenyleg a termelokhoz jutott a plusz bevetel, akkor:
1. A vasarlok, lasd meg: a zemberek fizettek az egesz mutatvanyt.
2. A dinnye termeles koruli gondokat nem oldottuk meg, csak kicsit tavolabbra toltuk.

BlogMeister 2012.08.13. 15:33:28

Mivel az emberek kb.90 %-ának fogalma sincs mi az a kartell, így Budainak velük kell elhitetni az egy szabályos és törvényes dolog. Ilyent pedig a Fidesznek lehet csinálni. A többiek meg le vannak szarva.

Jimbo75 2012.08.13. 15:34:07

Kapják be, velem nem basztak ki, csakazértsem ettem magyar dinnyét. Ezt sikerült elérnetek narancsos barmok...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.13. 15:34:40

Csak én gondolom úgy, hogy a 15-20% haszon kimeríti a luxusprofit fogalmát? Vezessünk be különadót a dinnyetermelőkre!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 15:34:43

@Fedor:
Nem jó, mert muszáj ott lennie a "Nemzeti" szónak:).

gabest1 2012.08.13. 15:34:47

Mi lenne ha nem dinnyéből akarnának meggazdagodni, hanem olyanból, amiből lehet is? Hány samsung gyárban termesztenek dinnyét azok a szegény kóreaiak?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.08.13. 15:35:31

@Transylvanianmixedgrill: Igen, tuti, hogy rábólintottak.
És bólogatnak a számukra láthatatlan fasz előtt a droidok is.

Mert amíg habzó szájjal magyarázzák nekem, hogy ugyan már miért ne nyúlhatna Viki az MNB devizatartalékaihoz, mert ugye a nevében is benne van (hangzik az érv), hogy magyar. Akkor az a mi pénzünk, nem! Merarohadtzsidók.

Addig ezt is szépen benyelik.

2012.08.13. 15:35:36

Vicc, 69 volt a dinnye, a kartell hatására lett 99... a 30 forintot a CBA nyelte le, nem a termelő.
A gazdák meg ne sírjanak, hogy aszály van, locsoljanak b+, én is ezt teszem otthon.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.13. 15:38:13

@Fedor: Nemzeti Árhivatal lesz, mert a "nemzeti" szónak szerepelnie kell benne. Vagy ezt a feladatot megkapja a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, abban már szerepel :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.08.13. 15:40:01

Erkölcstan. Meg kerszténység. Az kell. Alapvető közgazdasági ismeretek meg leszarva.

Úgy látom a japán csajok után, a magyar állampolgárok élvezik legjobban a bukakee-t.

Zsebtelep (törölt) 2012.08.13. 15:40:24

Pontosítanék: ebben a formában nem bevallotta, hanem egyenesen a képünkbe dörgölte a saját vélt? felsőbbrendű sérthetetlenségét. Politikusból eddig még csak mutatóban van a börtönökben, tehát jó eséllyel megússza ez is, és ha addig is a jó segget nyalja, pár év múlva ismét viszontláthatjuk az ország irányítói között. Ilyen az élet.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.13. 15:40:27

Szerintem pompás ötlet volt ez a kartell-dolog.
Ha nem találja ki ezt a Gyula-árasított dinnyét ez az elszámoltató zseni soha az életben rá nem jövök, hogy melóból hazafelé úgy Bécs környékén tele kell pakolni az autót olcsó olasz, spanyol dinnyével és azzal etetni a családot, szomszédságot meg a kutyát, még megvettem volna itthon a magyar terméket kicsit drágábban. Köszönöm Budai úr hogy sokat spórolt kicsiny családomnak!

Secnir 2012.08.13. 15:41:49

@nigel:
"Polt Pétertől kérdezem, hogy nyilvánvaló bűncselekmény beismerése esetén mit kéne csinálnia az ügyészségnek?"

@Doberdo:
" Mit mond erre a Dr. Polt ? "

hát azt mondja, hogy
-bazmeg gyulám, már megint? nem volt elég, hogy a múltkor tisztára mostalak azzal, hogy úgy elhúztam az ügyedet, hogy elévült? már megint nem bírsz magaddal és még be is vallod?

goo gl/T2VuG
az első találatokat tessen megtekinteni, a ggo és a gl közé pontot tenni, mert nem engedi a short linkeket a blogmotor

szonár 2012.08.13. 15:42:39

És megint nincs igaza a blogírónak!

Lehet itt jogállamozni, de midnenkinek elege van az olyan jogállamból, amely mindenkit elszegényít és tönkretesz. Márpedig, a III. magyar köztársaság éppen ilyen jogállam volt. Vagyis, a blogírónak éppen ilyenkor nem kellene a "jogállamra" hivatkoznia, ugyanis ennél rosszabb reklámot keresve sem csinálhatna neki.

És egy másik fontos dolog ezzel kapcsolatban: jogászként magam is a jogot tisztelő ember vagyok. De mégis, sok év joggyakorlattal a hátam mögött világosan mondom, hogy a totális jog totális jogtalanságot jelent. Igenis, kell a jog, a jogállamiság fölé egy objektív mérce, egy olyan plusz hatalmasság, amelyre hivatkozhatunk, ha az absztrakt jog konkrét jogtalanságot eredményez: kivéve a gyevi bírót!. :)

Konrkétan pedig lehet azon sírni, hogy a zemberek drágábban kapják a dinnyét, viszont ez még mindig olcsóbb, mint eltartani a tönkrement és koldusbotra jutott dinnyetermelőket.

Van, amikor hallgatni kell... :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.13. 15:43:05

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Basszus, meg kellene keresni azokat akik nem dumálták rá a focikarrierre és a Dunába lőni. Az országot döntötték romba azok a nyomorultak...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.08.13. 15:43:27

@BlogMeister: Igaz. Ha értenék, nem lenne 11 forintal drágább egy perc hívás nálunk, mint a sógoréknál.

rolika 2012.08.13. 15:45:53

NER dinnye edition
Na nehogy má' a dinnye vigye a GDP-t. Barmok.

Csak jelezném, mint építőiparos, hogy k. nagy bajban vagyok, tessék nekem is minimálárat megállapítani!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 15:46:36

@BlogMeister:
Ennek az ügynek éppen az a pikantériája, hogy nem így van:)!

Mindenkinek teljesen egyértelműnek kéne lennie, hogy a kartell az, ami miatt az akciós újságban meghirdetett 69 Ft/kg-os dinnyét a multi 99 Ft/kg-ért adja. Pluszbónusz, hogy ezt nem magától teszi, hanem mellé lett rakva Gyuszómuszó pecsétes papírja, amely szerint az állam keményen megküzdött azért, hogy az emberek 69 Ft/kg helyett 99 Ft/kg-ot fizessenek a dinnyéért. Király! És főleg úgy, hogy ebből a +30 Ft/kg-ból bizony nem +30 Ft/kg jutott a termelőknek, hanem abból azért csurrant a gonoszkizsákmányolójajbocsánatnemzeti dinnyefelvásárlónak, ÁFA-ként több ment a kasszába, sőt ne higgyük, hogy nem így volt, bizony a multinak is.
@Borenbukk: pedig nagyjából le is írta, hogy a multik (a törvénnyel zsarolás Fidesznél bevett módszerén kívül) miért mentek bele a misztikus "nagyobb külföldi dinnyeszállítmány kiszorításába".

parandroid 2012.08.13. 15:47:15

teljesen érthető, hogy a Főnök lekapcsolja ezt a futóbolondot. ahhoz is ostoba, hogy tartsa a pofáját.
majd leváltani, gyula, azt tudjuk veletek csinálni. főhettek majd együtt a szervezett bűnözésiekkel.

Belagezapista (törölt) 2012.08.13. 15:49:26

@szonár:
"Konrkétan pedig lehet azon sírni, hogy a zemberek drágábban kapják a dinnyét, viszont ez még mindig olcsóbb, mint eltartani a tönkrement és koldusbotra jutott dinnyetermelőket. "

Legolcsóbb versenyképes terméket előállítani, azt viszont nem fognak azok, akik állam által támogatott kartellel adják el a versenyképtelen terméküket.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 15:49:46

@Borenbukk: Te elhinnél egy ilyen egyességet?
Már elhinnéd, hogy bárki is betartja?

parandroid 2012.08.13. 15:49:53

@doggfather: "mi komenistánk jó"-motívum re-re-reloaded.

Hunor Levente 2012.08.13. 15:50:02

Ez a barom államtitkár a dinnyetermesztők szakszervezetének a szóvivőjének képzeli magát!
Ki nem szarja le mekkora Magyarországon a dinnyetermő terület! Nem kötelező a kibaszott dinnyét termeszteni!

A pofátlanságnak nincs határa ennél a szemét diktatórikus bandánál! Azt lehet velük csinálni, hogy elzavarni őket a picsába, és ez meg is fog történni.

Gonoszkistörpe 2012.08.13. 15:50:34

Én egy buta városi srác vagyok. Nem értem az egész dolgot! Ha egy négyzetméter megmunkálása 500Ft és azon terem három 5kg dinnye akkor mi a gond? Ha 4 terem akkor mi van. Elegem van már ebből az egész mezőgazdasági politikából. Le esik egy kis jég elveri a cseresznyét és már arról olvasok, hogy állami támogatást kell adni a termelőnek. Miből az általam befizetett adóból a cseresznye ára nem megy 800 Ft alá mert kevés van + az állami támogatás és télen az olcsóbb gáz mert a paraszt nem tudja kifűteni a 400 négyzetméteres házát. No most van elegem. Rohadjon rájuk a dinnye ami egyébként is szarabb mint gyerekkoromba mert ezt a genetikailag felfújt félédes szart termesztik, van olyan amelyik 12 Kg gyerekkoromban a 6 Kg-s már nagynak számított, és nem volt csíkos:(((

szonár 2012.08.13. 15:51:54

@Hunor Levente: Valóban nem kötelező dinnyét termeszteni, majd eltartod szépen a munkanélkülivé vált dinynetermelőket.

Én meg azt mondom, hogy attól, hogy valaki ellenzéki, még nem kell ostobának lennie... :)

szonár 2012.08.13. 15:53:45

@Belagezapista: Ez jól hangzó lózung volt, csak hát valójában nem azért nem versenyképesebb a magyar dinnye, mert a magyar gazdák nem akarnak versenyképtelenek lenni, hanem mert a magyar mezőgazdaságot a magyar elit elkúrta. Nem kicsit, nagyon. Ez nem úgy van ám, hogy elhatározom, hogy mostantól versenyképesebb vagyok. :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.08.13. 15:54:00

Igazából csak az nem világos számomra, ha a hazai termelőket (nem a nagykereskedőket) akarjuk támogatni, akkor nem a felvásárlási árat kellene hatósági árassá tenni? Akkor biztos, hogy a termelő többet kap, mint a bekerülési ár és a piaci szereplők majd eldöntik, hogy pontosan mekkora árréssel árulják vagyis milyen áron kerül a boltba a dinnye.

parandroid 2012.08.13. 15:54:54

@szonár: az biztos! állami dotációt a szatócsoknak és a kékfestőknek is. mostanában nekik is akadozik az üzlet. (meg egy tányér krumplilevest is, a csemetéknek meg ingyen úttörőnyakkendőt, ha már)

red shield rapresentative 2012.08.13. 15:57:08

35Ft a termelőé, aki dolgozott a dinnyével 100 napot. 10Ft a nagykereskedőé, aki dolgozott vele 30 napot a többi a CBA zsebében (akik csak beszállíttatták és számlázták.), akik még ÁFA csalást is elkövetnek, meg selejtbe írják a felét.

A vesztes itt csak a vásárló.

Le_Penseur 2012.08.13. 15:57:53

@szonár:
"Én meg azt mondom, hogy attól, hogy valaki ellenzéki, még nem kell ostobának lennie... :) "

Én meg azt mondom, hogy attól, hogy valaki kormánypárti, még nem kellene az összes erkölcsét és igazságérzetét levedlenie!

Pont a kormánypártiaknak kellene ízekre tépni egy olyan államtitkárt, aki azzal menőzik, hogy törvényt sértett, de ő úgyis sérthetetlen...

szonár 2012.08.13. 15:58:16

@parandroid: Azt nem, de azért elgondolkodhatnál, hogy miért vágytak vissza a magyarok a szabadságból a Kádár-rendszerbe...

Lehet ezt úgyis felfogni, hogy azért, mert lusta, mucsai bőgatyások, akik nem érettek a civilizációra. De azért a tények azt mutatják, hogy mégis tudhatunk valamit, ha már egyszer 8 olimpiai aranyérmünk van... Akkor más a baj?

Vajon mi volt a baj, a fene nagy magyar jogállammal? :)

szonár 2012.08.13. 15:59:05

@Le_Penseur: Mégcsak nem is vagyok kormánypárti.
Csak nem vagyok elvakult jogállamisághívő sem, és azt mondom, hogy vannak esetek, amikor a törvénysértés helyes dolog. :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 16:00:23

@szonár:
Csodálatos önellentmondások sorozata:)!

Tehát a logikád szerint az a jogállam, ami elszegényít, az rossz, de az a rendszer, amiben a jogállam felett áll egy "objektív mérce", de ugyanúgy elszegényít, az jó? Merthogy a "lehet azon sírni, hogy a zemberek drágábban kapják a dinnyét" pontosan ezt jelenti! Hogy elszegényít, mert mesterségesen drágít olyan termékeket, amikhez olcsóbban is hozzá lehetne jutni a közbeavatkozás nélkül.

És ne álszemérmeskedjünk már, hogy itt csak pár ember rinyál a dinnyeárak miatt! A jelenlegi politikai elit által megvalósított rendszerben nem csak a dinnyét kapják drágábban, hanem minden terméket és szolgáltatást (ÁFA-emelés), drágább az oktatási-nevelési rendszer teljes spektruma a bölcsödétől a felsőoktatásig, drágább a tömegközlekedés, a hivatali ügyintézés, drágábbak az utak, és úgy egyáltalán bármilyen állami beruházás, stb..
Az a rendszer, amit te elképzelsz, egy még gátlástalanabb pénzszivattyút építene ki a politikai elit részére, mint amire még a mostani, jogállami keretekkel megtámogatott pénzszivattyú sem képes! Szép cél, szép ábránd, gratulálok hozzá!

Köldökszösz (csodalampa) 2012.08.13. 16:00:40

@chipanddale74: Menjél már az ilyen hülye ortodox fasságokkal! :)

@szonár: Pedig de. Ha 8 éve nem tudom jóáron eladni a dinnyét, akkor miért is kellene a 9. évben is dinnyét termelni azon a földön?
Egy elhangott párbeszédet idézek az Alföldről:
- Tavaly mit vetett?
- Búzát, de nagyon szarul sikerült, és alig volt ára.
- És akkor idén mit vetett?
- Mit? Hát búzát, már 15 éve azt vetünk.

Akkor miről beszélünk?

Hunor Levente 2012.08.13. 16:02:28

@szonár: Nekem te csak ne mondj semmit, főleg ne az ostobaságról, smiley-huszár.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 16:03:33

@szonár:
Felemelem a kiskereskedelmi árat, és azt mondom, hogy ez által a magyar dinnye előnybe kerül az olcsó külföldivel szemben.

Vizsgáljuk már meg, hogy lehet-e igaz ez az állítás!

Van egy olcsó külföldi dinnyém, meg van egy drága magyar dinnyém.
Ha nem adhatom 99-forintnál olcsóbban (mert ennyiért kell adni, hogy a drága magyar dinnye előállítása rentábilis legyen), akkor melyiken van több hasznom?
Az olcsó külföldin, vagy a drága magyaron?
Tehát, van-e relevanciája az eladási ár emelésének abban a tekintetben, hogy melyik dinnyét érdemes árulni?
Magyarán, hogy a fészkes francba szorította ki a dinnye kiskereskedelmi árkartellje az országból az olcsó, külföldi dinnyét?

Kivlov 2012.08.13. 16:04:00

Nem a dinnye árával, annak kialakításával van a baj. Rég nem azzal van.
Hanem azzal, hogy a béreknek, a munkaerő árának(!) kéne végre tisztességesnek lennie nem csak a termékek árának!

spinat 2012.08.13. 16:04:50

@Rufus78: csak az a baj, hogy akkoriban olyanok rúgták a bört a Vidiben, mint Burcsa, meg Csongrádi, meg Májer. Azért az Uefa menetelést még így sem cserélném el.

egyenlítő 2012.08.13. 16:06:14

@szonár: Volt egy Adam Smith nevű ürge, a XVIII. században, aki kitalálta, hogy mindenki jobban jár, ha Angliában gyapjút termelnek, Portugáliában meg bort, aztán eladják egymásnak. Ő a közgazdaságtan megalapítója. Lehet persze erőltetni a gyapotot, a magyar narancsot is, unortodox módon, meg a júniusi magyar dinnyét.

parandroid 2012.08.13. 16:07:36

@szonár: "Azt nem, de azért elgondolkodhatnál, hogy miért vágytak vissza a magyarok a szabadságból a Kádár-rendszerbe..."
1. ezt én értem, de hogy ezt pont a jobboldalon lovagolják meg... azt kéne eldönteni, hogy jobboldali-keresztény-konzervatívként szocialistát/kommunistát játszunk-e, vagy van-e más ötletünk a problémák megoldására. ha van, lehet csinálni, ha nincs, ki lehet szállni az a8-ból.

2. MI nem tudunk valamit. Gyurta Dani édesapja és stábja tud valamit. Fábiánné tud valamit. A kollektív "mi tudunk valamit"-tel ugyanaz a bajom, mint a kollektív bűnösséggel.

3. a baj szerény meglátásom szerint az, hogy rossz kezekbe került jó eszköz (vö. kés funkciója egy séf v. egy bűnöző kezében)

Tisztelettel.

egyenlítő 2012.08.13. 16:07:37

@Kivlov: Elvégre a magyar dolgozónak is joga van olyan fizetésre, mint a görögnek, az olasznak, a spanyolnak, a portugálnak!

szonár 2012.08.13. 16:07:59

@Rufus78: A 66 Ft helyett 99 Ft dinnyeár valóban elszegényít.... :P Nem beszélve arról, hogy a tönkrement fdinnyetermelőket is Te tartod el, az is elszegényít.

A jogállammal, ami nálunk megvalósult, pedig nem csak az a baj, hogy elszegényít, hanem az, hogy miközben egyesek elszegényít, mások nagyon jól jártak vele. A III. magyar köztársaság a bűnözők, a maffiózók és a rablók állama volt. Olyan ország, ahol nem volt se jog, se igazság. Ide vezetett a fene nagy jogállam. De ez messzire visz.

Viszont attól, hogy valóban drágább minden, nem látom azt a fene nagy pénzszivattyút, ami a politikai elit részére kiépül. És még ha látnám is: akkor is jó, hogy megmentik a dinnyetermelőket.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 16:08:12

@ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz!:

Én kezdem azt hinni, hogy mégse az van, hogy mekkora gátlástalan, ravasz politikus a Vitya, hanem tényleg olyan sötét, hogy nem érti, mi a gond azzal, ha besétál az MNB-be, és kipakolja a trezort.
Kíváncsi vagyok tudja-e, hogy Simicska minden nyilatkozatánál beszarik rajta a röhögéstől.

szonár 2012.08.13. 16:08:50

@Köldökszösz (csodalampa): Van alternatíva. Farm becsuk, és irány a segélyközpont. Az jobb lesz?

parandroid 2012.08.13. 16:09:02

mellesleg: én nem vágyom vissza a Kádár rendszerbe. jelenleg Svédországba vágyom inkább, ahol ugyan nem tombol a kádár-rendszer, de elég jól elboldogulnak az emberek. ellentétben a nemzeti együttműködés paradicsomával.

szonár 2012.08.13. 16:09:36

@egyenlítő: Ugggyan már kérem, Adam Smith a XXI. században? :PPPP

Régen megbukott, a láthatatlan kezével együtt. Tudod ki Adam Smith legnagyobb Bírálója? Soros György.:)

Kabbe (törölt) 2012.08.13. 16:10:02

csak annyitra tartom be a törvényeket, ahogy Budai gyula a kartelltörvényt....

szonár 2012.08.13. 16:11:58

@parandroid:
1. Van más ötlet a probléma megoldására, éppen ez a lényeg. Ennek a megoldásnak a része a kisebb jogállam és a kevesebb piaci verseny - egyelőre. Mert a magyar társadalom nem bírja el ezeket.
2. Merjél kicsi lenni, de azért a Gyurta-jelenség nem véletlen. Ahogy nem véletlen a Risztov, a Darnyi, az Egerszegi, stb. jelenség sem...
3. Ezzel egyetértek, de ettől még lehetnek jó lépések. Ez a Gyula-féle kartell is az.

Kivlov 2012.08.13. 16:12:07

@egyenlítő:
legalább. De kezdetnek egy cseh is elég lenne. Kezdetnek...

szonár 2012.08.13. 16:12:52

@Kabbe: Ha megmentesz vele többszáz adófizető, termelő egysége,t akkor hajrá. :P
Ha viszont csak a magad kedvére teszel, akkor inkább tartsd be a törvényt.

Köldökszösz (csodalampa) 2012.08.13. 16:12:59

@szonár: Miért kellene becsukni? Csak azt kellene termelni, amire fizetőképes kereslet van.
Ha a Világon én tudok a legolcsóbban kakukkfüvet előállítani, amit meg is vesznek tőlem, akkor azt fogok termelni, nem gumipitypangot.

Ha Gyuszika kitalálja, hogy holnaptól legyen 99 forint a dinnye, akkor ne 35 forintért vegye át a CBA a paraszttól, csakúgy, mint tavaly. Ettől nem lesz több dinnyeföld.

vénkujon 2012.08.13. 16:13:11

az mno-n ez nincs kinn, és a mandíneren is csak a kommentelők idézik gyulát...tehát akkor ez nem is igaz.:D:D:P

BlogMeister 2012.08.13. 16:13:36

@Rufus78: Budai éppen azt magyarázza el! A multik kibasznak veletek emberek, lenyúlják az összes pénzeteket! A komenisták is kibasznak veletek emberek, elvették a termőterületet! De most jövök én a sokeszű Budai, és mindent visszaadok a termelőknek, csak adjatok nekem pénzt dinnyevásárlóim!!! :)

hackbard.celine 2012.08.13. 16:14:12

@szonár: a félázsiai ízlésednek lehet, hogy nem felelnek meg a civilizációs alapvető jogelvek, de ezek közül a legfontosabb a joggal való visszaélés tilalma!!!
Visszamenőleges hatályú törvénykezés? Törvény felett álló államtitkárnyikok?
Az Olimpiai eredményeket meg ne keverd ide, Rákosi alatt 1952-ben született a legtöbb magyar arany, ha szerinted akkor volt igazi civilizált jogállam, akkor nincs több kérdésem, pont beleillik a hozzád hasonló félművelt fidesznyaloncok logikájába.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2012.08.13. 16:15:24

Nem bevallotta, hanem büszkén hitet tett a kartellezés mellett.

red shield rapresentative 2012.08.13. 16:16:11

Wikipédia:

A Polgári törvénykönyv a jogszabályba ütköző szerződéseket, így a kartellszerződéseket a semmisség jogkövetkezményével sújtja.
A versenyhivatalok - Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal, illetve az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága - a kartellekkel szemben hivatalból fellépnek, a kartellező cégekkel szemben - az érintett cég előző évi nettó árbevételének 10%-ig terjedő - bírságot vethetnek ki.

A közbeszerzési törvény 61. § (1) bekezdés szerint a versenyeztetési eljárás során elkövetett versenyjogsértéssel öt évnél nem régebben jogerősen bírsággal marasztalt vállalkozás az ajánlati felhívásban kizárható az ajánlattevők illetve a 10% feletti alvállalkozók közül.

A Büntető törvénykönyv 296/B. §-a szerint a közbeszerzési kartellért felelős vállalati tisztviselő öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A kartellben résztvevő cégekkel szemben a kartell által megkárosított cégek, fogyasztók a bíróságon kártérítési pert indíthatnak.

Az ellenzék töketlen tehát, na meg az ügyészség és az EU is.

Le_Penseur 2012.08.13. 16:16:46

@szonár:
"Viszont attól, hogy valóban drágább minden, nem látom azt a fene nagy pénzszivattyút, ami a politikai elit részére kiépül. És még ha látnám is: akkor is jó, hogy megmentik a dinnyetermelőket."

Szerinted azzal, hogy 99 forintos kiskereskedelmi minimálárat állapított meg a kartellező államtitkár, megmentette a dinnyetermelőket?
Tényleg fogalmad sincs egészen egyszerű gazdasági dolgokról, vagy csak provokálod a lelkes olvasóidat?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 16:18:18

@szonár: bmeg meséld már el, hogy HOGYAN menti meg a kiskereskedelmi árkartell a magyar termelőt az olcsó külföldi árutól!
Nyomod itt a rizsát, a megmentett termelőkről, de meséld már el, hogy hogyan mentődtek meg!
Mert kicsit sem értem, hogy miért a negyven forintos magyar dinnyét veszi meg a kiskereskedő, ha húszért kap olaszt!
Hogyan szorítja ki a piacról az olasz dinnyét az, ha azon 80 forint a haszon, szemben a magyarral, amin csak 60?
Miért jobb 60-ért dolgozni,mint 80-ért?

red shield rapresentative 2012.08.13. 16:18:41

"A kartellben résztvevő cégekkel szemben a kartell által megkárosított cégek, fogyasztók a bíróságon kártérítési pert indíthatnak."

Sajnos a közel 10 millió megkárosított magyar, aki 60 Ft helyett 99-ért kapta a dinnye kilóját, bizony nem mer feljelentést tenni.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.13. 16:19:06

@csizsikpizsik - pique takarodj!:

Viszont így már értem Vitya kisebbrendűségi komplexusát, tényleg szar lehet mindenhez hülyének lenni... :D

De bezzeg disznóvágáskor brillírozik a mi jó miniszterelnökünk! :DDD Hát nem egy LIncoln, na.
orulunkvincent.blog.hu/2012/02/07/a_lincoln_abraham_menet

parandroid 2012.08.13. 16:20:26

@szonár: értelek, csak nem értünk egyet, de ezzel nincs baj.

a merjek kicsi lennit, ha megengeded, kikérem magamnak (nem beszélve arról, hogy nem szeretem a szlogenekben gondolkodást). merek racionális lenni. vagy te úgy gondolod, hogy GYD aranyában a mi "valamit tudásunk" is benne van? azért ennyire ne dübörögjünk, elefánt.
legjobbakat.

renevol 2012.08.13. 16:21:53

@szonár: Tehát azt állítod, hogy az alkotmányt naponta módosító 2/3-os törvényhozói és végrehajtói hatalom annyira képtelen a jog eszközeivel kezelni a magyarországi történéseket, sőt, ráadásul szerinted annyira (idézlek:) jogtalan (!) is az az állapot, hogy a demokratikusan megválasztott 2/3-os fideszes parlament és Fidesz-kormány jogi eszközökkel rendelkezik, hogy e fölé még kell szerinted egy (szintén fideszes) plusz szint, ami a jogszabályok megsértésének jogával is rendelkezik.

Nem lehet, hogy te nem is jogász vagy, hanem inkább nincs meg a 8 általános iskolai végzettséged?

is 2012.08.13. 16:22:02

Nemzeti Ár és Bérhivatal

@szonár: a két első bekezdésed pontosan ellentmond egymásnak, illetve ugyannak az éremnek egyszer az egyik, egyszer a másik oldalát hangsúlyozod. a 99ft-os dinnyével is valaki gazdagszik. ugyanaz az állam van ezzel is, amit úgy minősítesz, ahogy akarsz, meg ahogy az ismeretediból futja, csak annyit vegyél észre, hoyg ez a mai garantáltan nem jobb. és én napokig tudnm sorolni, hogy viszont miért rosszabb.

hackbard.celine 2012.08.13. 16:22:56

@szonár: " Ennek a megoldásnak a része a kisebb jogállam és a kevesebb piaci verseny - egyelőre."
Meg egy jó nagy narancsos lóf@szt a seggedbe te csökött idióta!!!
Tudod kinek a jogait korlátozd!
Senki nem hatalmazta fel Budait az önkényre, a törvényesség kereteinek átlépésére, gyakorlatilag nevesített bűncselekmény elkövetésére. A saját képviselői esküjében az Istennek esküdött fel a törvények betartására.
Egy bűnöző esküszegő ne legyen már vállalható, párt és világnézeti elkötelezettségtől függetlenül!

szonár 2012.08.13. 16:23:25

@Köldökszösz (csodalampa): Tudod, ez nagyon naívan hangzott. Mert az nem úgy van ám, hogy a paraszt az egyik évben dinnyét termel, a másikban meg kukoricát - ehhez teljesen más technológia és más tudás is kell...

apanna 2012.08.13. 16:23:32

@Jani haverja:
3 hete a kecskeméti tescóban, 400 forintért vehettünk volna paradicsomot, miközben az egyik legdrágább piacon Vácott, 140 volt a paradicsom.
Egyébként te hol élsz?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 16:24:23

@szonár:
Nem látod a pénzszivattyút?! Jöjj, és láss!
Mondom rögtön a kedvencem, az SZJA-rendszer átalakítását, amivel egyértelműen az amúgy is vagyonosak jártak csak jól, de folytatom is rögtön a minimálbéremeléssel, amit az állam azonnal be is szedett az adójóváírás kivezetésén keresztül. Ezen már csak korona az ÁFA-emelés. Ennyi "elszegényítés" elég lesz?

Alapvető fogalmakkal nem vagy tisztában: minden pénzügyi rendszer olyan, hogy a pénz valahonnan valahová megy, "miközben egyeseket elszegényít, mások nagyon jól jártak vele.". Pénz soha nem veszik el a rendszerből! Most azt próbálod védeni, hogy az jobb, hogy a dinnyetermelőknek jobb, miközben mindenkinek kicsit rosszabb lett (magasabb dinnyeár), ahelyett, hogy mindenkinek kicsit jobb lenne, a dinnyetermelőknek egy kicsit rosszabb. Ennyi erővel miért kivételezünk a dinnyetermesztőkkel, miért nincs ilyen a többi mezőgazdasági ágra, vagy egyáltalán bármilyen foglalkozásra, hogy miközben mindenki átadja a másiknak a pénzét egyformán szar legyen mindenkinek?!

Aztán azt se vegyük már be csont nélkül, hogy szegény dinnyetermesztőknek a dinnyéért kapott ár az egyetlen jövedelme, mert mindjárt sírva fakadok (ha te gúnyolódhatsz azon, hogy szerintem a 66 Ft helyett 99 Ft dinnyeár valóban elszegényít, ez a minimum). Földalapú támogatás, gázolaj támogatás, kedvezményes hitelek, őstermelői kedvezmények; más vállalkozók nyílt színen szopnák le magukat örömükben, ha ennek csak egy töredékére jogosultak lennének.

Túltermelési válság van mindenből, pont. Plusz gazduraméknak is ki kell termelni valamiből a megemelkedett törlesztőrészleteket, hiába lehetetlen. Nagyjából ez a dinnyepiac szopásának a gyökere.

szonár 2012.08.13. 16:24:30

@kolbászoszsömle: Nem jobb, de az állam megkérte szépen a kereskedőket. :)

is 2012.08.13. 16:25:00

@szonár: "midnenkinek elege van az olyan jogállamból, amely mindenkit elszegényít és tönkretesz. Márpedig, a III. magyar köztársaság éppen ilyen jogállam volt. "

mondd, hogy te ezt elhiszed! mert legalább az legyen meg, ha már mi mindannyian röhögünk az ilyen szintű gondolkodáson.

apanna 2012.08.13. 16:25:02

Arról nyitottál posztot, amikor a mobilcégek, vagy a multik kartelleztek, és nem vallották be? Pedig rendszeresen megteszik, csak van amikor buknak, van amikor nem.

szonár 2012.08.13. 16:25:27

@parandroid: Szerintem nemigen vagy racionális. És, mint már említettem, Gyuta mellett még egy csomó más embert is tudok hozni példaként ha kell. Csak azt nem értem, hogy miért frusztrál? :P

csárli hárper 2012.08.13. 16:25:37

há de most mé? ezek itt a nagy büdös nemzeti elhülyülés rencerébe már csak ilyenek, volt már ilyen igazmondó juhász gyerek aki kijelentette kerek perec hogy nem volt taggyűlés, meg a jogászok majd elintézik, oszt' jónapot...

parrre 2012.08.13. 16:26:02

És nem fél attól ez a köpedék, hogy esetleg egy új rendszerben lesz majd egy új elszámoltatási kormánybiztos, aki majd lehet hogy feltesz bizonyos kérdéseket?

apanna 2012.08.13. 16:26:27

"ha a Zemberek "

Te zember vagy?

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.08.13. 16:26:28

nem megvádoltak, Géza, hanem egyszer kimondták az, aminek látszik :)

szonár 2012.08.13. 16:27:22

@is: Nos, a III. magyar köztársaságról is 10 év után lehet reálisan megmondani, hogy jobb-e, vagy rosszabb, mint az elődje. Ha nem haragszol, egyelőre kicsia merítés.
Nem beszélve arról, hogy az "ez sem jobb" típusú érvelés nem segít a III. magyar köztársaságon, a jogállamok e gyöngyén. Attól az még sz@r marad...

renevol 2012.08.13. 16:27:57

@red shield rapresentative: "Az ellenzék töketlen tehát, na meg az ügyészség és az EU is."
Az általad bemásolt szövegben az áll, hogy a GVH hivatalból indít eljárást.

Kabbe (törölt) 2012.08.13. 16:28:06

@szonár:
nyugi. nemzeti módon csalok. magyar érdek.:)

Köldökszösz (csodalampa) 2012.08.13. 16:28:09

@szonár: Nem-nem. A naívság abban rejlik, mikor 15. évben is elteszi a dinnyepalántát és sír, hogy nem tudja eladni.
(Mellesleg, aki dinnyét tud termelni, az kukoricát is, nem beszélve a jóval kisebb élőmunkaráfordításról. Ha meg már öntözte a dinnyét, akkor máris rápróbálhat a csemegekukoricára, ami szintén nem egy rosszul jövedelmező növény.)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 16:28:14

@szonár: Mivel a dinnye nem szeret kétszer ugyanabban a földben, hacsak nincs legalább 4, de inkább 6 év pihenő...
Buzinagy föld kell ahhoz, hogy ha csak dinnyét termesztesz, azt a technológiai fegyelem betartásával tudd megtenni.
A szakértelem. Az kell ide.
Meg az, hogy elmeséld, hogyan képzeled azt, hogy megmentette a kormány a kiskereskedelmi árszabályzással a drága magyar dinnyét az olcsó olasz dömpingjétől!

apanna 2012.08.13. 16:28:19

@parrre: Tehát azért köpedék Budai, mert a multik nem vásárolhatták fel 10 ft /kg áron a dinnyét, azért hogy neked 45 ft/kg ért kerüljön az asztalodra, amikor egyébként épp most vettem nem multinál 14ft/kilóért?

Tényleg micsoda egy köpedék a szemét, mert nem ingyen kaptad.......

szonár 2012.08.13. 16:29:14

@hackbard.celine: De, vállalható, mert a cél nemes és helyes volt ezúttal. Ott a pont. A jogaidat pedig csak korlátozzák szépen. Éppen elege van mindenkinek a gátlástalan önérvényesítőkből, akik a jogaikra hivatkozva megkárosították a közösséget és tönkretettek másokat. Láttunk ilyet az elmúlt 20 évben sokszor. Most ezúttal nem engedték.

szonár 2012.08.13. 16:30:28

@is: Nem hinném, hogy röhögsz, nem úgy tűnik. Inkább indulatoskodsz, mert tudod, hogy igazam van. Csak nézz végig azon, ami az elmúlt húsz évben itt folyt. Ez a jogállam, ez kell neked? Ugyan már...

szonár 2012.08.13. 16:31:41

@Köldökszösz (csodalampa): Tévedni tetszik, mert a dinnye és a kukorica más tehcnológiát követel.
Ja, és a tavalyi évből nem tudok dinnyeválságról.

szonár 2012.08.13. 16:33:26

@kolbászoszsömle: Erre már válaszoltam. Igazából nem tudom, hogyan, de a kereskedők szemlátomást elfogadták a dolgot.

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 16:34:20

@szonár: "De, vállalható, mert a cél nemes és helyes volt ezúttal. "

A világ erkölcsösökre és éerkölcstelenekre oszlik. A felosztást az erkölcsösök végzik.
-Murphy-

parandroid 2012.08.13. 16:34:51

@Rufus78: "Ennyi erővel miért kivételezünk a dinnyetermesztőkkel, miért nincs ilyen a többi mezőgazdasági ágra, vagy egyáltalán bármilyen foglalkozásra, hogy miközben mindenki átadja a másiknak a pénzét egyformán szar legyen mindenkinek?!"

egészen pontosan itt van a kutya elásva. vagy hozzunk létre egy bizottságot, amely majd kijelöli a népgazdaságilag fontos (támogatott), illetve a támogatásra nem szoruló ágazatokat. újabb lobbival, újabb haverokkal. vagy hagyjuk a szabad versenyt, amire állítólag szavaztak a dolgozók annak idején - bár lehet, hogy az sem úgy volt, ki emlékszik már. egyébként az ózdi kohászok megseítésére nem terveznek most valami kartellt? annak idején ők sem örültek, amikor szélnek lettek eresztve. esetleg az ikarusosok, taurusosok, és folytathatnánk. gyula, mi lesz az állástalan filozófiatanárokkal?

itt settenkedik a komenizmus előszelének lába, konzervatív köntösben:)

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 16:35:57

@szonár: "Igazából nem tudom, hogyan, de a kereskedők szemlátomást elfogadták a dolgot. "

A NER megvédéssorozata számos önkéntes követőre talál a társadalom minden vertikumában.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.13. 16:36:59

@szonár:
Persze sokkal egyszerűbb, ha az emberek mindent kézhez kapnak, nem kell még olyan felesleges dolgokon sem törniük a fejüket, mint hogy a Tescoban vagy a Spárban akciós-e a tej. Mindent megmondanak nekik onnan felülről, mert ők biztos mindent jobban tudnak, és az embereknek máris nincs más dolga, mint enni, aludni, dugni, aztán idővel meghalni. A Jóságos Állam Bácsi, vagy annak az arca megmondja, kinek milyen munkát kell végeznie, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, ahogy azt is, hogy kinek mennyit ér a munkája, meg hogy abból mit mennyiért vegyen, hogy egészséges legyen, és hosszan legyen még hasznosabb tagja a társadalomnak. Aztán eldönti, hogy mit nézzenek, olvassanak, hogy ideológiailag is készen álljanak a társadalom hasznos tagjává válni. Aztán este tízkor takarodó.

Vegetatív társadalom. Ez még jobb perspektívád, mint az előző:P!

A legtöbb ember azért akarná ezt a rendszert (ahogy a Kádár-rendszert is azért sírják vissza), mert tudatilag baromi kényelmes, nincsenek benne döntési szituációk, amik stresszt okoznának, és nincs benne a szabadság felelőssége, a rossz döntésektől való félelem sem. A szabadság baromi macerás dolog ám, nem való mindenkinek.

renevol 2012.08.13. 16:37:36

@szonár: "A jogaidat pedig csak korlátozzák szépen."
Szerintem pedig a te jogaidat korlátozzák.
Továbbá az én általam árusított terméket dotálják, ne a te általad árusítottat.

"Éppen elege van mindenkinek a gátlástalan önérvényesítőkből, akik a jogaikra hivatkozva megkárosították a közösséget és tönkretettek másokat. Láttunk ilyet az elmúlt 20 évben sokszor. Most ezúttal nem engedték."

Aha, te most már biztos, hogy tényleg jogász vagy! :DDD
Ha szerinted ennyire szarok a 2/3-os Fidesz törvényei, akkor miért agitálsz a Fidesz mellett?

flippant 2012.08.13. 16:38:21

Ez a fideszes keller (aki legalább 100 álfeljelentést csinált a birka narancsos fülkeforradalmár majmok kielégítése végett) jobban tenné ha kussolna. Egy ilyen mondatért jobb helyeken sitt járna vagy a tagok angolosan kiiktatnák a közszereplésből.

Reszelő Aladár 2012.08.13. 16:38:22

Amikor a multik hazavágták a kiskereskedelmet, akkor nem volt ekkora a károgás. Nyilván a GVH szempotjából akár lehetne bruttó 45 Ft egy kiló dinnye. Ebből a termelőnek jutna vagy 4 forint. Örüljön neki, hogy ennyi jut, huzzon vissza a földre túrni.
Lehet, hogy az ágazat problémáit nem oldja meg hosszútávon, de a villanyszámlát rövidtávon kell befizetni.

Vagy pedig hagyjuk az egész ágazatot földbe állni, és akkor majd mehetnek segélyért. A világot pedig a brókerek fogják eltartani, azok akik inkább fizetnek 200 forintot egy tanácsadónak, hogy 100Ft-tal kevesebbet kelljen adózni.

red shield rapresentative 2012.08.13. 16:38:24

@renevol:

Feljelentést kellene tenni, ugyanis a kartell eredményeként kilónként több alkalommal 30Ft-os kárt okoztak a fogyasztónak.

"A kartellben résztvevő cégekkel szemben a kartell által megkárosított cégek, fogyasztók a bíróságon kártérítési pert indíthatnak."

4 millió magyar háztartás x 10 kg dinnye x 390Ft a kár, amit a fidesz kartell okozott a vásárlóknak. Persze én csupán háztartásonként 1 db 10 kilogrammos dinnyével számoltam.

Kiderül az is, hogy itt csak a nagykereskedők és a Fidesz CBA járt jól.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 16:39:24

@szonár: te elhiszed, hogy elfogadták, és nem az történt, hogy minden ment a maga útján és mivel dinnyetermelőből nincs sok, hát, még akkorából, amekkora be tud szállítani egy üzletláncnak, aki meg nem lett megmentve, az úgy járt, de amúgy sem pofázik, mert kinn ül a bódéjában az út szélén, és árulja az arra járó autósoknak a termést?

Ha viszont "megérték" őket, és ők a saját gazdasági érdekeik és a jog védelme ellenére megfogadták a tanácsot, akkor az szerinted jó?
Szerinted is maffiaként működik a kormány?

Vitéz Kőbányai Világos 2012.08.13. 16:40:26

@szonár: Téged ezért fizetnek, vagy szellemi fogyatékos vagy?
Azt ugye látod, hogy egy olyan intézkedést védesz, amelyik:
- indifferens a dinnyetermesztőknek és a nagykereseknek
- továbbá jó a láncoknak
Semmilyen egyéb hatása nincs.A kormány fasza viszont, féktelen bagzódühében, csak ezért megkúrta a jogbiztonságot, úgy ahogy van, de legalább gyónás helyett el is mondta mindenkinek. Ez ám az önérvényesítés! Aki legközelebb kétharmadba kerül, az majd tőled vesz el, amit akar, te meg nyikk nélkül fogod tűrni, jó? Majd kapod közben az ívet, hogy ez közérdek, ok?
Te amúgy egész komolyan nem érted, hogy a jogbiztonság, az mitől olyan baromi drága, és miért közjószág?
Mellesleg: Ha a jóöreg jogtipró, köztörvényes budigyuszinak annyira kurvára fontosan lennének a dinnyetermesztők (vagy a kelmefestők, vagy rézfaszúbagoly-kistermelők, vagy bármelyik hasonlóan szignifikáns csoportja a magyar társadalomnak), akkor meglenne rá a tökre törvényes eszköze. Garantált felvásárlási árnak hívják. Már többen is alkalmazták. Hülyeségnek ugyan nagyrészt az is hülyeség, viszont nem kell hozzá felrúgni a jognak asztalát egyfelől, rövid távon a termelőt segíti másfelől.

parrre 2012.08.13. 16:41:28

@apanna: Jól rátapintottál a dolog lényegére. Szívből gratulálok!

hackbard.celine 2012.08.13. 16:43:10

@szonár: "a cél nemes és helyes volt ezúttal"
Stupid. A cél sosem szentesíti az eszközt. Főleg nem amikor a jogtiprás az eszköz.
De mindegy, ilyen csökötteknek felesleges elmagyarázni, hogy a CBA már bevásárolt a dinnyéből, amikor kirakták a 99 Ft-os árat, a termelő egy fillérrel nem látott többet belőle.
Az meg hogy a dinnyeszövetség fidesz képviselő elnöke pár éve 18-24 Ft-ért vásárolta fel és 56 Ft adta tovább a dinnyét, aztán amikor lezárták a telephelyét a gazdák a 30 Ft-os árat követelve, még ő tett feljelentés a személyes szabadságának korlátozása miatt, gondolom cseppet sem zavarja a birka agyadat.
A kartell árból ugyanis most is ő profitált.
Szép és nemes cél a CBA-s haverok és a fideszes képviselő úr többlet profithoz juttatása a vásárlók megkárosításával.

Anselmo 2012.08.13. 16:44:25

Politikusaink azért csaltak, hogy jobb legyen a termelőknek? Teljes mértékben megértem a népharagot! Követelem vissza a régi politikusokat, aki azért csaltak, hogy a saját zsebüket tömjék. MSZP - mert megérdemled.

passatempo 2012.08.13. 16:46:02

@szonár: Talán észre kellene venned, hogy a legnagyobb önérvényesítők akik a közösséget legdurvábban megkárosítják jelen pillanatban a kormánypárt és klientúrája. Remélem az általad kritizált elmúlt 20 évbe az elmúlt 2-t is beleérted, ugyanis a korrupció, a maffia-kapcsolatok érvényesítése még növekedett is.
Ennek az egész dinnye-cirkusznak pedig még véltlenül sem a termelők a legnagyobb nyertesei, hanem a viszonteladók, akik között, hogy hogynem egy fideszes képviselő is van...

szonár 2012.08.13. 16:46:16

@kolbászoszsömle: Szerintem jó, ha megfogadták ezt a kereskedők, és ez nem maffiaszerű működés.

csárli hárper 2012.08.13. 16:46:38

@Vitéz Kőbányai Világos: @hackbard.celine:
nem akarlak elkeseríteni titeket de még ebből a világos, érthető levezetésből sem fogják érteni.
narancstálibok ezek...

szonár 2012.08.13. 16:47:49

@hackbard.celine: Tudomásom szerint a termelők egyelőre elégedettek - vagy ha nem, akkor az ilyen butácska blogbejegyzések helyett inkább a lázoingó termelőket kellene előteremteni, ugye...

Amúgy a cél sosem szentesíti az eszköt, de a jog sem szentesíti a nyomort.

dtk74 2012.08.13. 16:49:18

@Gonoszkistörpe: Volt szerencsém 15 évig a családommal termelni a dinnyét. Nekem hihetsz, a 6 kg-os (egy-két korai fajtát kivéve), nem a normális mérete. Az a "fekete" fajtáknál 8-12 kg, a csíkosaknál 10-15. Ez a nagy átlag vannak kiugróan nagyobb méretűek is.
A dinnye íze sem rosszabb mint régen, talán a te szád íze keseredett meg ahogy felnőttél, de annak nem elsősorban a dinnye az oka, attól tartok.
Ami a kartellt illeti, mivel áruljuk a dinnyét, nekün tetszik. Bevezethetnék az építőiparban is, mert ott éhen döglünk lassan, a kormány pedig bruttó 150 ezres nm áron akar lakóparkot építtetni.

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 16:49:21

@szonár: "Amúgy a cél sosem szentesíti az eszköt"

Neked most nem is velünk van vitád, hanem Budaival... és magaddal.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 16:49:27

@szonár: Emlékszem, kiskoromban én is csak elkértem az uzsonnáját pár gyereknek.
Rendesek voltak, odaadták.

flippant 2012.08.13. 16:50:10

@red shield rapresentative: A versenyhivatal már piszkálódott, de a narancsos oligarchia bábkormány elkussoltatta, hogy nem nemzeti meg hazaáruló. Csak az euban reménykedhetünk, hogy adnak nekik egy kokit vagy egy sallert, mert megint kezdenek ámokfutni a narancsosok a hatalomtól megrészegülve. A többi szabadságharcos törvényt is szép csendben visszavonták az utolsó szálig, csak az elején volt nagy az arcuk.

szonár 2012.08.13. 16:50:59

@passatempo: Nem értem bele az elmúlt 2 évet az azt megelőző 20-ba, mert az előbbi nem volt kifejezetten jogállami. Hogy finom legyek, alapvetően más voolt a hozzáállás a jogállamhoz az elmúlt 2 évben, mint a korábbi 20-ban.

Másrészt bemutathanád, hogy miként károsodott a közösség e kartellal, továbbá abba nem fogok belemenni, hogy akkor most "ki nyerte a legtöbbet". Ha a termelőket kihúzták abajból, az jó.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 16:51:28

@dtk74: Hogyan segített rajtad a dinnyekartell?

A kiskereskedelmi árminimalizálás hogyan óvott meg téged, a termelőt a pl. olasz dömpingdinnyétől?

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 16:52:18

@dtk74: "Bevezethetnék az építőiparban is,"

Meg az üzemanyagárakban, aztán két pár hét alatt füstbe megy minden, aminek most örülsz.

Silent Bob 2012.08.13. 16:52:25

@kolbászoszsömle: komolyan etetitek ezt az idiótát?

hackbard.celine 2012.08.13. 16:53:57

@csárli hárper (nyikhaj, tollforgató terrorista): az a vicc, hogy ez ugyanaz a Budai, aki katonai ügyészként kedvezményesen jutott lakáshoz és most a katonai vezetőket vádolja az ingatlanvagyon elherdálásával. Ez ugyanaz a Budai, aki állóóra-termőföld csereügyleteket bonyolított, végül egy halott nevében kötött szerződést is ellenjegyzett, csak hát ugye elévült. Ez ugyanaz a Budai, aki elszámoltatási kormánybizotsként ország-világ előtt megvádolta a filozófusokat a közpénzek százmilliós elsíbolásával, amiről a bíróság döntése értelmében szó sem volt.
Az első ügy csak a szokásos stikli, a második bűncselekmény, a harmadik meg hamis vád, utóbbi kettőért legalább sittre is vágnák. Na kb. ilyen Gyulánk jogfelfogása, nem véletlen, hogy ott van ahol van. Elvtelen törtető, pont beleillik Orbán káderpolitikájába.

komancska 2012.08.13. 16:55:27

és milyen finom volt az a jó kis drága 99 forintos GÖRÖG dinnye! hogy szereti a kisfiam! csakúgy zabálja. a magját azt nem, de a belét azt nagyon. majdnem magyart vettem, csak eszembe jutott, hogy az a fidesz zsebébe megy, ígyaztán nem. :D na, mostmár nem is vagyok magyar, meg hazaáruló is lettem. szép jövőt. ja, ilyet se szabad. milyen egy ország ez?

dtk74 2012.08.13. 16:56:10

Kiraktam a magyar zászlót, kiírtam hogy magyar dinnye, és tettem mellé egy kaloda olaszt olcsóbban. Szebb volt, nagyobb volt (Isten bocsássa meg, az elején ég az íze is jobb volt), mégis a magyar vitték a népek, hála a propagandának.
Egyébként én már régen nem vagyok termelő, lakóhelyet váltottam, ezért a régi ismerősöktől veszem, és továbbadom hivatalos kereskedésemben az árut. Átalakult 10-15 éve a rendszer, van aki inkább termel, és vannak akik az eladásra specializálódtak. Különböző munka, különböző habitust, és életmódot kíván, nem megy a régi móka, hogy mindannyian a kis 1-1.5 hold földünkről árultuk a Hevesi futót, meg a Szigetcsépit. Már ha bejött az év és elég eső esett. Mert locsolni nem volt pénze annak, aki ilyen kicsiben játszott.

apanna 2012.08.13. 16:56:27

@passatempo: "Ennek az egész dinnye-cirkusznak pedig még véltlenül sem a termelők a legnagyobb nyertesei, hanem a viszonteladók, akik között, hogy hogynem egy fideszes képviselő is van... "

Gondolom listáztatok, ki fideszes s ki nem. Aki meg mszp s az bizonyára ingyen adja a dinnyét, mert a termesztése egy fillérbe sem került neki....

madarasi.abel 2012.08.13. 16:56:58

Amennyiben a termelőket akarták volna védeni, a FELVÁSÁRLÁSI ÁRAT rögzítették volna. De nem ez történt.
Az történt, hogy a magyar dinnyét nem tudták olyan mértékben értékesíteni a FELVÁSÁRLÓK, mint ahogy azt szerették volna. Ezért belföldi keresletet kellett generálni. Nos, ezt a keresletet biztosította a FELVÁSÁRLÓK számára a multinacionális ÉRTÉKESÍTŐKKEL való megegyezés.
Szóval, a multik nem jártak rosszul. A felvásárlók jól jártak. A termelők meg csak termeljenek tovább.

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 16:57:12

@Silent Bob: Csak hízelgek magamnak. Olyan zseninek érzem magam, amikor vele cserélek eszmét!
Ezért becsülöm meg wmikit és a Lencsés Pistát is.

Guillaume sous guillotine 2012.08.13. 16:58:37

@komancska: fidesz zsebébe megy. neked is átmosta már az agyad az index-atv-nol-népszava kvartett.

serpico 2012.08.13. 16:59:25

@szonár: három millió embertől elvették a megtakarításait - egy sem ment ki tüntetni - gondolod a dinnyések mások. A fidesz annyit ártott ennek a pici országnak hogy minden normális ember komolyan gondolkodik azon hogy elhúz innen aztán itt maradtok ti, nem túl értelmesek de nagyon lelkesek.

dtk74 2012.08.13. 16:59:39

@dr. mesterseges szinezek: van megoldás. épp elküldtem egy ember kivételével mindenkit, - itthon. Aki menni akart a német munkánkra, az dolgozik, aki nem akart vagy nem tudott, az most áll sorba segélyért. Összességben 5-10 családról beszélünk. Tartsátok el őket kérlek, én tovább nem tudom kényszerből alulvállalt munkákkal.

hackbard.celine 2012.08.13. 16:59:41

@apanna: a dinnyeszövetség elnöke fideszes képviselő és polgármester. Ő maga bevallottan az egyik legnagyobb felvásárló. Mi a kérdés?
Jól járt-e a kartellel? Igen.

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 16:59:47

@apanna:
"Gondolom listáztatok, ki fideszes s ki nem."

Valószínűleg csak megcsapolták Kubatov db-jét.

passatempo 2012.08.13. 17:01:36

@szonár: Nem volt jogállam az elmúlt 2 évben azt mondod, de remélem azt belátod, hogy alapvetően ugyanaz ment, sőt még durvábban, még pofátlanabbul.
Vagyis szó sincs arról, hogy a jogállammal van a probléma, sőt, egy igazi jogállamban sokkal több esélye van annak, hogy a közösség jól járjon.
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a termelőket kihúzták vele a bajból, őket ugyanis a felvásárlási ár érinti...
Mellesleg Budai még demagóg is, amikor azzal jön, hogy fele akkor területen termesztenek dinnyét, mint régen és ezért van szükség a kartellre, mert ez ugyan igaz, de nem jelent fele akkora mennyiséget is, sőt... Nyugodtan utánanézhetsz, hogy ezen a fele akkora területen annyi dinnye terem, hogy ellátja az ország dinnyefogyasztását és jut exportra is. (igen, exportálunk is elég sokat). Azaz annyi történt, hogy a termelés alkalmazkodott a kereslethez, nem pedig az, amit be akarnak magyarázni, hogy a kartell nélkül megszűnik a termesztés...

dr. Bértollnok 2012.08.13. 17:01:50

@szonár:
Az a baj, hogy az általam magyarként is mélyen megvetett magyar mentalitást tükrözöd:
miért én alkalmazkodjak a piachoz, alkalmazkodjon az hozzám!
Ha 65 forintért lehet eladni a dinnyét, akkor annyiért. Ha mesterségesen megemelem a dinnye árát 99 forintra, akkor:
1. kevesebbet veszek...
2. nem veszek kevesebb dinnyét, de kevesebb őszibarackot... Támogassuk a magyar baracktermelőket is!

Ne hivatkozzál már arra, hogy ezek az emberek feladják a termelést és elmennek munkanélküli segélyért. Kezdjük azzal, hogy ilyen már nincs is! Te aki kormánypártiként ekkora empátiáról teszel tanúságot, miért nem nézed a pártsajtót?

Mezőgazdaság nálunk már csak ilyen. Ha sok van akkor azért, ha kevés, akkor azért. Nos a magyar dinnyéből momentán nincs se sok, se kevés. Akkor rondítsunk bele egy kis árkartellel. Most mondom: jövőre sok lesz, mert tuti jövedelemnek gondolják! Mekkora szívás lesz! Jövőre már mást fognak dotálni, pl. a cukorrépát. Na ezért nem szabad beavatkozni a piaci törvényekbe (piszkos) kézzel!
Én speciel megveszem, mert megtehetem 120 forintért is a dinnyét, mert magyar és szerintem is jobb. Akinek viszont nincs pénze, az inkább megenné a 65 forintos macedon, vagy ukrán dinnyét, mert az is dinnye!

dr. mesterséges színezék 2012.08.13. 17:05:02

@dtk74: Nem kerestem semmiféle választ, csak reményemet fejeztem ki egy üzemanyagkartell létrejöttének irányába.
Lehet, hogy benzinkutas vagyok, és akkor az nekem jó, és az adók miatt jó az államnak is. A többi marginális - legfeljebb egyszer majd Szijjártó vagy Selmeczi közli velük, hogy bekaphatják, és mindenki megnyugszik. Aki mégsem, azt majd leugatja 1-2 fideszes lámlenge.

passatempo 2012.08.13. 17:06:14

@apanna: Ki a fene mondta, hogy az mszps nem ugyanolyan szaralak? Ti tényleg idióták vagytok!
Nem tudtok másban gondolkodni, csak ebben. Nem baj, ha a te pártod embere lop, csal, hazudik, amíg a másik is ezt csinálja, addig minden ok, meg van nekik bocsátva. Ezért tart itt az ország, az ilyen gondolkodásmód miatt...

red shield rapresentative 2012.08.13. 17:07:26

Gondolkodom!

Amennyiben a dinnyével ez történt, akkor mi történik a Közgép vásárlásainál, mondjuk a szükséges köveket az Orbán bányákból szintén 30%-al megemelt áron vásárolják?

aritus 2012.08.13. 17:13:14

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: hát nem csoda, hogy nem ment neki az irodalom, azaz a magyar nyelv komoly kihívás neki:
"Bár a tandíjat ellenzi, Orbán Viktor egy olyan felsőoktatási rendszerben gondolkodik, ahol képes minden diák maga állni a tanulási költségét, ahogy fogalmazott: mindenki a teljeset."
Azt mondja meg nekem valaki, hog akkor mi a ló.asz ez, ha nem tandíj?!
hvg.hu/itthon/20120813_orban_viktor_felsooktatas

fzs.1933 2012.08.13. 17:13:32

@szonár:
úgy látom, eléggé egyedül vagy a véleményeddel. Ezért ne is vedd cseszegetésnek a kérdésemet!

Szerinted rendben van az, hogy egy (volt)pozícióban lévő ember ilyet mond nyilvánosan?
Rendben lévőnek gondolod, hogy ilyen arcátlan cinizmussal vágja a képünkbe, hogy a hatalom szent és sérthetetlen?
Értem én, hogy kedvezni kell a magyar gazdaság szereplőinek, de az, hogy miként, talán kissé kifinomultabban kéne.
Ráadásul Budainak nem ez az első ilyen kiszólása. Nekem már a "wizzair"-es kiszólása is igen gusztustalannak tűnt - igazságtartalomtól függetlenül.

Amíg ilyen pökhendi, cinikus alakok formálják az ország sorsát, addig sok jóra nem számíthatunk. Félek, nem mostanában lesz fordulat ilyen téren, mert a politikai paletta túlnyomó része többé-kevésbé, de hasonló mentalitással bír.

alien 2012.08.13. 17:17:02

csak arra lennék kíváncsi, hogy mit mond a Bizottságnak, hogy egy teljes tagállam területén befolyásolták a versenyt de nyasgem? hát ez nem fog menni.

aritus 2012.08.13. 17:17:10

@aritus: mindjárt elhányom magam:
"Itt a kormány csak annyit tehet, hogy világossá teszi: nyugodtan mehet, itthon rendben lesznek a dolgok, itt egy olyan ország várja majd, ahova lesz kedve hazajönni. Menni, bizonyítani, pénzt keresni, okosodni, aztán hazajönni és szolgálni a hazát. Én is elmentem ’89-ben, amikor ösztöndíj lehetőséghez jutottam. Azonnal mentem Oxfordba, hogy tanuljak. Megmértem magam, próbáltam helytállni, hazajöttem, most itt teszem a dolgom, szolgálom a hazát" – tette hozzá a miniszterelnök."
hvg.hu/itthon/20120813_orban_viktor_felsooktatas
Én arra kérem, hogy NE szolgálja a hazát. A haza ezzel biztosan jobban járna.

Lasombra 2012.08.13. 17:20:01

"És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"

hadd segítsek, kedves Gyula.
én is tudom, Ön is tudja, hogy nem lesz örökké ez a három dolog összenőve.
mondok egy olyan példát, ami az Ön szívéhez bizonyára közel áll:
van ez a Gyurcsány nevű fazon, aki ellen eljárást kezdeményeztek. nem a minisztériumok ellen, nem a kormány ellen. Gyurcsány ellen. hatalmi pozícióval történő visszaélés, befolyásolás, üzérkedés, kisfaszom akármi jogcímen.
attól most tekintsen el, hogy ez nem váltotta be az Ön által remélt sikereket, de ha a sztoriban kicserélünk egy nevet, akkor közelebb kerül a "Mit tudnak csinálni?" kérdés megfejtéséhez.
Önnél sokkal nagyobb emberek is csúsztak már el a saját taknyukon az arrogancia miatt.
csak szólok.

Ulixes 2012.08.13. 17:20:57

Istenem, de hülye ez a Budai! Csak egyetlen mondatra hadd reagáljak: "Két év alatt 11 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent Magyarországon a dinnyetermő terület."
És akkor mi van? Ez annyit jelent, hogy ezen a 6 ezer hektáron valami mást termelnek, magyar dinnye helyet magyar paprikát, vagy magyar búzát, vagy magyar borsót, bármit amit jobban megéri, mint dinnyét, és ez nem baj, hanem jó, így működik a piac, hatékonyság felé terelve a termelőket...hacsak el nem torzítja valami hasonló kartell.

alien 2012.08.13. 17:21:02

@dtk74: egyébként idén egy jó dinnyét nem ettem, nem tudom miért :(

Istenadta 2012.08.13. 17:23:14

Kilónként 10-15 Ft plusszba szerintem senki nem halt bele, aki dinnyét akar venni... Cserébe a termelők itthon picit fellélegezhetnek és talán még Te is meggondolod, hogy az ízetlen macedón helyett helyit veszel... Csak úgy mellesleg, neked az előző kormány idején nem tűnt fel, hogy a március 15-én 3 embert csak azért tartóztattak le, mert azt merték mondani, h "Gyurcsány takarodj"? Várj erre biztos emlékszel : "Sün"... Na az volt a jogállamiság netovábbja...

ciccaful 2012.08.13. 17:28:33

@szonár: a szemlélettel van a baj, tényleg nem érted??!!?

ha én vmit jó ügynek tartok a kicsi életemben, mától nem kell betartanom a törvényeket.
erről szól ez az ügy. a dinnye az apropó.

persze nem ez az első NERben és nem is az utolsó, mivel ez az uralkodó logika.

Uva 2012.08.13. 17:31:06

De ha nem éri meg dinnyét termelni akkor mi a fasznak termelnek dinnyét?!
A termelő miért az államilag dotált balfasz szinonimája magyarországon?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.13. 17:32:37

Ők kartellezhetnek.... amit szabad Jupiternek, nem lehet a kis ökörnek... :(

fzs.1933 2012.08.13. 17:34:19

@Istenadta:
Az, hogy mindenki meg tudta fizetni(?),
az, hogy a termelők túlélték a szezont(?),
az, hogy a külföldi dinnye fogyasztása visszaszorult(?)
még nem indokolja azt, hogy ekkora taplónak kell lenni.

Ha télen az utcánkban eltakarítom a havat, akkor minden szomszédot vágjam fejbe a hólapáttal?

Amúgy meg szeretnék interjút hallani néhány dinnyetermelővel, hogy miként látták ezt a szezont.

jjoey 2012.08.13. 17:34:54

- a dinnyetermelő(k) szereznek egy IFA-t és felhoznak Pestre 30 tonna dinnyét, Auchan parkolóban eladják 75Ft-ért:
1. 75Ft az övék, nem 40 amit a nagyker ad
2. Auchan (Tecsó) sem gáncsol, mert a plebsz odamegy a parkolóba dinnyéért, hamár ottvan, be is megy majd sörért, stb..., szóval tömegvonzó, ez nekik jó
3. IFAszerzés és felhozatal macera, tehát kanyucikát, és különben is dögöljön meg az újzélandi dinnyés... -> ez az ami miatt nem müxik semmi

- most, hogy a budai szólt, hogy kell a 15-20%os haszon, én is írok ügyfeleimnek, hogyhát ugye a 2011-s 93mFt-os árbevételre nekem is kijár a 18milás haszon, úgyhogy lesznek szívesek még utalni 15 milát. (ja, májustól 2 emberrel kevesebb van a bérlistán, sajna nem fér bele a ktgbe a béremelés, kompenzáció és a biankó inkasszó, ami ahhoz kellene, hogy a nyert munkahelyvédelmi pénzt meg is kapjuk). a két embert sajnálom.

- budainak meg, a "mit csinálhatnak velem" van pl a tarkólövés?, de karóbahúzatás, felnégyelés, esetlen népnemzeti őshonos megoldás a szemkitolás és fülbe ólomöntés?

lobster thermidor 2012.08.13. 17:35:39

@Istenadta:

Te seggfej!
Miről beszélsz? Ettél te már valaha macedón dinnyét?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.13. 17:37:49

"Bajban vannak a tejtermelők? Holnaptól 300 forint a tej!
Bajban vannak a sertéstartók? Holnaptól 2000 forint a comb!"

egyébként ez lenne az alap sztem.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.13. 17:38:01

Mondjuk múltkor a nagybani piac lerohamozása se volt semmi... ami ott volt, az nem volt semmi.. Nem szentek a kofák, de talán mégse ezt érdemelték...

Katzenbach 2012.08.13. 17:38:22

@vénkujon: szerintem sem igaz, mert először általában a HírCsárda szokta megírni és utána rendre be szokott következni.

dr Smittpálelnökúr 2012.08.13. 17:39:01

Éljen az Országos Árhivatal!

Szabja meg mindennek az árát a kormány! Sőt, szabja meg mindennek az árát a párt!

Kádár röhög a sírjában ezeken a fideszes birkákon, akik itt bizonygatják, hogy milyen pozitív dolog volt a dinnyes kereskedelmi árába belenyúlni, hiszen visszajött a kommunizmus!

Kezdem erősem hinni, hogy a fidesz mellett már csak az agyhalottak állnak ki.

Hawthorne 2012.08.13. 17:39:44

@Istenadta: "Kilónként 10-15 Ft plusszba szerintem senki nem halt bele, aki dinnyét akar venni... Cserébe a termelők itthon picit fellélegezhetnek és talán még Te is meggondolod, hogy az ízetlen macedón helyett helyit veszel..."

Miért is? Ha nekem az íze a fontos, akkor az állami beavatkozás nélkül is megveszem 10-15 forinttal drágábban a magyar dinnyét, nem?

Egyébként SZVSZ ez az egész ügy gazdasági szempontból nem annyira jelentős, viszont nagyon rossz bizonyítványt állít ki az állam vezetéséről. Ha a cél valóban az volt, hogy a magyar termelőket támogassuk, azt feltételezem meg lehetett volna tenni úgy is, hogy az nem ütközik a saját jogrendszerünkbe. Ez sajnos nem sikerült, helyette egy alacsony színvonalú megoldást talál az agrártárca vezetése... (és mint nyilatkozaz mutatja, még büszke is rá :))

lobster thermidor 2012.08.13. 17:40:42

@Disintegrator Rising:

Azt lehet!
Lehet 400 is a tej, de ha a forgalom visszaesik mondjuk 20 százalékkal, mert annyival kevesebbet vásárolnak a zemberek, akkor cseszhetik az árkartellt.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.13. 17:40:56

Múltkor a nagybani piacon a rendőrség úgy rohanta le a kofákat, mint valami terroristákat...

dr Smittpálelnökúr 2012.08.13. 17:42:59

@Disintegrator Rising:
A könyvelők is bajban vannak!
Az esztergályosok is!
A géplakatosok is!
A statisztikusok is!

Soroljam még?

Ezeknek mikor fogják központilag meghatározni, mennyit kapjanak?

Időben szóljatok, mert ha ez bekövetkezik, akkor visszajött a kommunizmus, nekem meg mennem kell előle!

Netuddki. 2012.08.13. 17:44:10

"És akkor mit tudnak velem csinálni?"

Esetleg a büntit kifizettethetnék vele?

hackbard.celine 2012.08.13. 17:49:21

@kovi1970: a kartellezést 5 évig terjedően lehet büntetni, mert hogy bűncselekmény

red shield rapresentative 2012.08.13. 17:50:25

A Macedon Bitola 933 kilométerre van Budapestünktől, tehát nem kis távolság oda vissza, na meg az autópályadíj és s sofőr. Nos innen szállítani dinnyét, hát magyar léptékkel nem kis dolog. Lehet, hogy ott olcsóbban, jobban tudnak termelni, nem úgy, mint nálunk?

Gondolom ott már egy hónappal korábban terem a dinnye, mint itt. Lehet, hogy kisebb haszonkulccsal dolgoznak?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.13. 17:52:36

Felénk az árusok teherautókkal járták a környéket, és így árulták a MAGYAR dinnyét, a buday által előírt 99 forintnál jóval olcsóbban.

red shield rapresentative 2012.08.13. 17:55:10

A fő nyertes a nagykereskedő és a CBA félék voltak, de náluk is nagyobb gazember a 27%-os ÁFA besöprő kormány volt.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.13. 17:57:25

@dr Kangörény: ezek közül egyik sem termel te gyohár. amúgy meg mehetsz, egy hülyével kevesebb lesz legalább az országban :)

Össze kell fogni 2012.08.13. 17:58:43

@red shield rapresentative: Debrecen már teljesen "elkövesedett" - sajnos, már évek óta! Most fog elkészülni a nyugati-kiskörút, csak kő-kő mindenütt. Egy-egy helyre odatesznek dézsában valami zöldet, ami sokszor kipusztul. Pld. Batthyány utca. Kiírtották a fákat a Hatvan-Széchenyi-Jókai utcán, borzalmas a kép! Egyszerű városlakóként elment a kedvem, hogy itt éljek!!!

esef 2012.08.13. 17:59:19

BudiGyuszi már megint hülye volt. azaz nem mert neki az iq=0 az alapállapot... :D

esef 2012.08.13. 17:59:57

@Össze kell fogni:
akkor nézz rá drága jó Lajosotokra, hátha visszajön ;-)

esef 2012.08.13. 18:02:22

lehet ennek a hülye Budainak az a baja, hogy dinnyét termesztenek, nem narancsot...

dekol84 2012.08.13. 18:09:30

@parrre: "És nem fél attól ez a köpedék, hogy esetleg egy új rendszerben lesz majd egy új elszámoltatási kormánybiztos, aki majd lehet hogy feltesz bizonyos kérdéseket?"

Ráadásul remélhetőleg úgy, hogy közben a fonnyadt fideszes tökei egy kiéhezett oroszlán szájába lógnak! Az büdös képébe pedig egy bevadult tigris liheg!

dekol84 2012.08.13. 18:11:08

Ennek a budainak már a feje is krónikus elmebetegségről és előrehaladott idiotizmusról árulkodik!

világoszöld 2012.08.13. 18:12:33

Spéc. engem az az akciója borított ki, hogy megsemmisítette a nagybani piacon a zöldséget és gyümölcsöt. Ha illegálisan hozták be, rendben , kobozza el a vámhivatal, de a mai világban, amikor Magyarországon tömegek éheznek, élelmiszert megsemmisíteni. aljasság. Adta volna oda Hegedüs zsuzsáéknak " minden gyerek lakjon jól", szervezzék meg a szétosztást, ezért kapja a fizetését. Az sem kifogás, hogy nem tudja , milyen növényvédőszerek lehetnek a macedon dinnyében. És a magyarban?? Egy-két mintavétel és kiderül. Nemcsak a dinnyetermelőket, hanem a magyar embereket is védeni kellen, például most úgy hogy ne menjen ki minden gabona , kukorica exportra, hogy aztán itthon 15-20-%kal is többet fizessünk a húsért, kenyérért. Mert ez az alapja az áremelkedéseknek, ha kevés terem jobban eladják külföldön, ha sok, interveniáljon az állam és vegye meg a felesleget. Gazdag ország vagyunk, sok a napsütés, rengeteg folyó, patak, de nem tudunk vele élni. Hol az árvíz a gond, hol a szárazság, mindkét esetben meg fizessen a fogyasztó. A vízgazdálkodásban évtizedekkel vagyunk lemaradva.

Istenadta 2012.08.13. 18:15:50

@EdinaEdina: Dolgozik ismerősöm a Nagybanin. Tudod te, hogy mi van ott??? Én egybe sorolnám ezeket: Hajógyári, Józsefvárosi, Nagybani... Megy a pénzmosás rendesen...

egyenlítő 2012.08.13. 18:16:43

Jelenleg Ausztria feleannyi termőföldről kétszer annyi mezőgazdasági exportot produkál, mint Magyarország. Az egész Kelet-Közép Európában egyedül a magyar élelmiszer termelés csökkent az elmúlt húsz évben. Lehet-e még rontani ezen? Igen!

Magyar paraszt! Csak olyat termelj, amit nem lehet külföldre eladni! Ha kell, segítünk, jövőre 149 forint is lehet a dinnye!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.08.13. 18:16:47

Tényleg csak én vagyok annyira balfasz, amiért képtelen vagyok értelmezni azt a faszságot, hogy miért lesz jó attól a (piramis alján dolgozó) termelőnek, ha a piramis csúcsán árazzuk be a terméket...?

Nem úgy kellene talán (ha már minden áron segíteni akarom a termelőket), hogy (a piramis alján) a felvásárlási árat határozzuk meg. Például "Kötelező minimál felvásárlási ár"-ként?

Vagy akkor a fides mafiás haverok nem húznak nagyot a bolton?

Magyarázza azt el nekem valaki, kérem, hogy mitől lesz jobb a termelőnek az, ha 69 forint helyett 99 forintot kell fizetnem a (nemoligarcha) CBA-ban?

egyenlítő 2012.08.13. 18:18:59

@dekol84: Nem fél. Polt Péter életfogytig főügyész. Megfelelő gépeken megélheti a 150 évet is.

Istenadta 2012.08.13. 18:21:45

@Hawthorne: Bár csak az íz lenne fontos itthon... Akkor szerintem nem az olasz koccintósból fogyna a legtöbb...Abban viszont igazad van, hogy lehetne jobban is kommunikálni, illetve célokat elérni...
Am valaki mondta, h ettem-e már macedónt. Nem kóstoltam végig az összeset, de ami az asztalomon volt (baráttól kaptuk)... hát a fele sajnos a kukába ment.

mojszipupi 2012.08.13. 18:24:25

@Uva: Számból vetted ki a szót :) Ha nem éri meg dinnyét termelni ne azt termeljen. Nem értek hozzá, lenne olyan földterület, hogy csak kizárólag dinnyét és mást szádra ne vegyél? :o

Anti Anyag (törölt) 2012.08.13. 18:31:39

Ezt csinálja mindenki az EU-ban.

2012.08.13. 18:31:47

@Disintegrator Rising:

""Bajban vannak a tejtermelők? Holnaptól 300 forint a tej!
Bajban vannak a sertéstartók? Holnaptól 2000 forint a comb!"

egyébként ez lenne az alap sztem.
"

SZERINTED!
Pénzt dobtál fel vagy a hasadra ütöttél? :))

Waldeck 2012.08.13. 18:32:17

Két lehetőség van.

A - Ezek a világ hülyéi nincsenek tisztában azzal, mennyire elementárisan Magyar érdek és érték a Magyar jogbiztonság, a Magyar kiszámíthatóság. Nem értik micsoda rombolás, micsoda melldöngető ostoba öngyilkosság szétverni az ország jogbiztonságát.

B - Tisztában vannak ezzel, de szándékosan teszik, háborúznak az országunk ellen.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.13. 18:32:32

@Uva: Mert különben emelni kellene a többiek adóját. Ugyanis munkanélküli lenne.

kej 2012.08.13. 18:33:32

@alien: hát pedig megpróbálják. ugyanis volt egy olyan kitétele is budaigyuszinak, hogy ők úgyis megvédik a magyar árut, brüsszel pedig mehet strasbourgig, ha akar. vagyis pont azt mondta ez a díszf*sz, hogy nyazsgem. igaz csak addig basztatják az eu-t, amíg úgy kib*sznak minket a klubból, mint macskát szarni. de akkor lehet, hogy ez a három (még) működő autógyár is elhúzza innen a belét, nem csak a 18-49-es korosztály.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 18:38:43

@mojszipupi: A dinnyetermesztés technológiája szerint legalább négy, de inkább több évig nem ültetnek dinnyét oda, ahol már volt dinnye. vagy tök. vagy uborka.

Kopi3.14 2012.08.13. 18:39:49

@aritus: a jelek szerint akkor kinn elbukott, ha visszajött. Várjunk csak, dolgozni dolgozott egy percet is? Vagy hogy mérte meg magát? Centivel, mázsával?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 18:41:12

@Anti Anyag: A mezőgazdaság népességre vetített foglalkoztatottsága itt kb 7%.
Az összes támogatás kb 40%-a erre a 7%-ra megy.
Asszem, jobban járnánk, ha inkább munkanélküliek lennének, akik nem bírják ki támogatás nélkül.

Kopi3.14 2012.08.13. 18:42:11

@Disintegrator Rising: hát, a hülyétlenítést magaddal kezdd! Esztergályos, géplakatos nem termel? Neked tényleg nincs egy csepp eszed sem.

no successful 2012.08.13. 18:47:10

@dtk74:
"Ami a kartellt illeti, mivel áruljuk a dinnyét, nekünk tetszik."

Ennyi !

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.13. 18:54:53

@szonár: Megbocsáss, de neked fizetnek az ilyen mélytengeri színvonalú kommentjeidért, vagy segítséggel vagy ennyire halmozottan hátrányos észjárású?

Azért bátorkodom előhozakodni oktalan kérdésemmel, mert a poszt *nem* a dinnye árkülönbözetéről szól, hanem az árkülönbözet ürügyén történt:

a) törvénysértő módon tett *hibás* állami intézkedésről,
b) a törvénysértés nyilvános, állami propagandájáról.

Mielőtt visszakérdeznél leírom, h (szerény véleményem szerint) ez miért baj:

Az államapparátus választott, kinevezett, stb. tisztségviselőire *is* érvényesek a törvények, sőt
nekik különösen ügyelniük kell(ene) egy demokráciában ezek betartása és betartatása felett.

Ha nem tartják be, annak *hosszútávú, súlyos következményei* vannak a társadalomra nézve.
A manyup ügy és a többi ui. már finoman szólva is eléggé megroggyantotta a bizalmat Kedves Vezérünk & Co. iránt.
Annyira, hogy a bányász béka feneke felhőkarcolónak látszik hozzá képest.

Ha nyíltan hirdeti, h ,,...azt csinálok, amit akarok...'', akkor ezzel tovább rombolja az eddig is gyengécske bizalmat. Precedens értékűvé válik az egyszerű állampolgár számára is követhető/követendő példává. Különösen veszélyes egy olyan korban, amikor gyorsan nő azon tömegek száma, akiknek nincs vesztenivalójuk.
Továbbá, milyen demokrácia az, ahol ez megengedett? Nekem úgy rémlik, inkább a diktatúrákban születnek önkényes döntések. És ez az. Nem a dinnye miatt, hanem a kommunikációja miatt.

A másik ok a döntés alapvető hibája,
Ó, tudom, egyszerű ganajos lábú halandónak hol is érne fel pislákoló értelme egy ilyen nemes és nagyszerű intézkedés átlátásához? Ám ne feledd, az a paraszt, akinek érdekében született e döntés, számolni még tud...

A dinnye ára csupán apropó az ügy kapcsán.

Ha tényleg jogász vag és nem fizetett troll, akkor meglátásom szerint nem ártana leporolnod egyes tankönyveket. CD Jogtár nincs?

Pan Modry 2012.08.13. 18:59:18

En amikor a szuleiet mentem magyarorszagra meglatogatni inkabb bevasaroltam kulfoldon dinnyebol, mert nem akartam hogy az en csaladombol barki is egy fillert adjon a kartellezo bunozoknek!

Pan Modry 2012.08.13. 19:00:55

@dtk74:
Eloskodo parazita szemetleda!

Ez a rendszer csak a magadfajta eletkeptelen eloskodoknek jo, akik lustak es tehetsegtelenek ahhoz hogy a valodi versenypiacon megmerettethessenek.

dtk74 2012.08.13. 19:00:58

@alien: keresd a Charlestont. Hosszú, elynújtott formájú kaszadinnye, kései érésű, mostanában lehet a standokon. Világoszöld héj, rózsaszín belső, az egyik, ha nem a legédesebb fajta - szerintem.

Össze kell fogni 2012.08.13. 19:03:31

@esef: nekem nem drága jó Lajosom!!!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 19:04:21

@Kopi3.14: nem.
Az esztergályos, géplakatos nem termel, hanem egy vas (réz, bronz alumínium) darabról lefarag részeket.
Az ő produktuma kisebb, mint amiből elindult.
Ha a keze alól kevesebb kerül ki, mint amennyi belekerült, akkor az nem termelés!
Nézd meg a dinnyést!
Az kimegy a mackónadrágjában úgy, hogy csak a két zsebe van tele dinnyemaggal, aztán nyáron IFA kell a a cucc elszállításához!
Az TERMELÉS!

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.13. 19:07:34

@kolbászoszsömle: :DDDDDD
Kész vagy :DD

Szegény! most aztán belőtted a gyomorsav-szintjét rendesen, ha komolyra vette.

2012.08.13. 19:07:41

Ennek a Budainak érdemes volt jogra járni. Ő egy művész, aki a halottakkal is tud adásvételi szerződést kötni.
Igy akkor miért csodálkoztok, hogy kartellezik? Ez neki már semmi!
Legalább van egy kis sikerélménye, mert amit elszámolás cimszó alatt tett, az közröhejes és szánalmas. Olyan mint maga, Budai Gyula.

reccs 2012.08.13. 19:08:50

@kolbászoszsömle: nem kevered a termelést a termesztéssel? Bocs.

@EdinaEdina: Felénk az árusok teherautókkal járták a környéket, és így árulták a MAGYAR dinnyét, a buday által előírt 99 forintnál jóval olcsóbban.

Igen, a legárulkodöbb, hogy az árkartellel egyidőben a nav elkezdte büntetni az út mellett dinnyét árusító termelőket. De biztos csak az ő érdekükben.

esef 2012.08.13. 19:09:40

@MikeBoy:
ilyen olcsó dolgokat nem veszünk. legyen a félázsiai gazdák érdekében a tej 1000Ft/liter, a hús meg 10.000 Ft/kg. akkor majd veszünk. jó sokat a szomszéd országokban és a magyar gazdák "megvédése" (=tönkretétele) is sikeres lesz...

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.13. 19:10:42

@kolbászoszsömle: :DDD

Kész vagy! :DD

Szegénynek beállítottad a gyomorsav-szintjét, ha komolyra vette. :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 19:11:15

@reccs: Noh, kérlek, a mezőgazdaság hatékonysága a termelékenység, vagy a termesztékenység?

dtk74 2012.08.13. 19:11:17

@Pan Modry:
Kedves vagy, de nem süllyedek, inkább maradok az érvek mellett, ami a vita alapja.
Amennyiben kommentedben a dinnye eladásról beszélsz, akkor tudnod kell, hogy most a termelők is dupláját keresik annak, amit az elmúlt években kaptak az áruért. Persze csak azoktól, akik a szüleiknek nem külföldről hozzák a gyümölcsöt.
Aztán hogy a gazda áldoz a vagyonából a standra (ahol mindenféle engedély, kézmosó, WC, öltöző, hiteles mérleg, vásárlók könyve, termékdíjas táska, zacskó, és egyéb nyalánkságok kellettek az engedélyhez), és árulja a portékáját, bízva abban, hogy befeketetése nem volt felesleges, vagy rábízza ezt másra, aki erre vállalkozik, ez már változó. A mi környékünkön kb 30 km-re van a legközelebbi dinnyetermelő terület, ezért az eladás különválik a termeléstől.

dtk74 2012.08.13. 19:14:27

@reccs: Hozzánk is kijöttek, de nem büntettek. Persze ha nincs nyugta, hiteles mérleg, engedély a közúttól, meg a többi, amit az előzőekben felsoroltam, akkor büntetnek. Vannak előírások, azokat be kell tartani. Úgy tudom a mozgóárusítás sem szabályos, pláne nem dudálva. Változik a világ. kb. 20 évig mi is így árultunk odahaza, de alkalmazkodni kell. Nem örülök mindig, de ez van, próbálunk túlélni, és nem a NAV-nak, ÁNTSZ-nek keresni.

Pan Modry 2012.08.13. 19:16:46

@dtk74:
En meg azt mondom hogy aki piaci alapon nem tud megmaradni az uzletben, annak nem kell megmaradnia, de foleg nem a vasarlokkal kell megfizettetni egyes termelok eletkeptelenseget vagy a kormanykozeli kereskedok extraprofitjat.
En peldaul annyira gyulolom a kartellt hogy elvbol nem vennek olyan termeket, amin kartellezik akarki is es en megtudom. Ha mo on elnek es szretnem a dinnyet inkabb megvennem ausztriaban v szlovakiaban es az sem erdekelne ha bukok rajta, ugyanis alapelv hogy bunozoknek penzt nem adunk, marpedig aki kartellezik az bunozo!

dtk74 2012.08.13. 19:20:07

@kolbászoszsömle: Na persze előtte felhúz egy fóliasátrat, gyepkockát vesz, pár ezret. Mindegyikbe lyukat csinál, és rak egy csíráztatott magot, majd felneveli a palántát. Ha megnőtt, előkészíti a földet, kis gödröket ás, abba trágyát rak egyenként, arra homokot(földet), majd a kész gyepkockás palántát,amit pár hete már gondoz és nevelget. Utána egy kis pétisó nellé, majd ima az esőért. Permetezget, kapálgat, nyulat, őzet zavargat, jégtől, szárazságtól, sok esőtől pánikol 3 hónapot, és hip-hopp jön az IFA.
Azt nem értem én sem, hogy miért nem megy mindenki parasztnak, francba az esztergagéppel
Igazad van, legalább a humorérzékünket őrizzük meg.
:-)

dtk74 2012.08.13. 19:23:32

@Pan Modry: Ausztirában és Németországban drágább. Másfelől én nem kartellezek, de ha a piacon van egy átlagár, akkor tartom. Ahogy az elmúlt 28 évben. igaz, abből 10-et a szüleimmel húztam le, akkor apám döntött az árról. Ezért aztán ha én élősködő parazita vagyok, én, aki 28 éve minden nyáron ezzel foglalkozom kartelltől függetlenül, akkor felmerül a kérdés, ki nem parazita szerinted kis hazánkban. Na és persze felmerül a kérdés, milyen erkölcsbajnok hozhat látatlanban ilyen ítétletet rólam. De legyen meg az örömöd, én pedig dolgozok tovább a kis üzletemen, amit 5 éve kezdtem építeni, és a gyerekeimre akarok hagyni.

reccs 2012.08.13. 19:24:10

@kolbászoszsömle: ja, hogy hülyéskedtek. Akkor nem szóltam.

@dtk74: Pedig gyerekkoromban de sokat elhordtam háztól, nem is vettünk mástól. Valahogy nem emkékszem, hogy olyan szörnyű lett volna :)

babakék 2012.08.13. 19:33:22

@dtk74: Ezzel a közgazdasági zsenialitásoddal csak a következő a gond: te dinnyét termelsz, jó legyen dinnye-kartell, fizessenek magasabb árat,akik zabálni akarják, ha az építőiparban vagy, dráguljanak az építőanyagok, meg a munkakadíjak, így se igen építkezünk( 3ezer lakás, mint a második világháború idején az idei tény), még annyit se fogunk, fodrász vagy, emelj csak kartellben, majd magunk festünk és vágunk, de ne hagyjuk ezt abba, mindenben diktáljuk az árakat, hogy az éppen azt termelők,szolgáltatók "jól" járjanak. Csak az a probléma zsenikém, hogy biztosan sokkal több az olyan termék és szolgáltatás, amit NEM te termelsz meg, hanem a kartellel te jársz rosszul, ahogy az infláció emelkedésével is. De te és budai Gyula igazi Maatolcsy utódként közgazdasági Nobel-díjra kandidálhatnátok!

kalapocska 2012.08.13. 19:37:46

@szonár: Hat kozgazdasgtant nem vegeztel az biztos. A tonkrement dinnyetermelok esetleg mast is tudnanak termelni. vagy elmennek a szuzuki gyarba dolgozni. ha nem nyereseges a dinnye magyarorszagon termeljek a gorogok ahol nyereseges. extrat eveken at fizetni a rossz minosegu aruert, ez buktatta meg a kommunizmust. magyar narancs az kell nekunk!!!!

jolaca 2012.08.13. 19:43:30

Elég ijesztő egy kulcspozíciókkal megbízott kormánybizalmi részéről, hogy már a jogállam eddig óvott látszatát sem tartja fontosnak tovább védeni.
Nyilván nem saját hirtelen kibuggyant őszinteségi rohamáról van szó. Ebben a bábszínházban a szálak ellenőrzötten futnak össze.

renevol 2012.08.13. 19:53:04

Az volt már, hogy
Ganxta Gyuszee és a Kartell
?

kalapocska 2012.08.13. 19:55:21

@Disintegrator Rising: ja orulok hogy van egy miliomos is koztunk. Tamogasd csak a versenykeptelen magyar arut hadd maradjon tovabra is versenykeptelen mint a cucializmusban!
Mar csak a hatarokat kene lezarni (20 dollar max penzkivitel) hogy nehogy a nep csakazert is a jo minosegu olcsobbat vegye. Mert exportalni versenykeptelen arut a pokolba se tudunk.

Kámasuka 2012.08.13. 19:56:04

Jó fej ez a Budai. A cuclisták liberók bekaphattyák.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 19:56:18

@kolbászoszsömle: komolytalannak tetszik lenni ilyen komoly probléma esetén, mint hazánk és a nemzeti dinnye problémája.

Kámasuka 2012.08.13. 19:57:37

@kalapocska: Ezt az EUnak magyarázzad. Az egész EU mezőgazdasága veszteséges mert ugye 1 centes órabérért termelnek a világ végén be lehetne hozni mindent, csakhát a mezőgazdaság stratégiai ágazat és sosem volt szabad piac.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 19:58:58

@dtk74: Látod, pár szóban el lehet mondani! Nem olyan nagy dolog ez!
A spárgatök jobb!
Azzal nincs ennyi macera!
Ott tényleg csak kiszórod a magot, aztán leszeded a termést.
Két gond van vele: az egyik, ha nem tudod elég gyorsan szedni, mert akkor először kővé, aztán meg flöttyé válik, a másik, meg, igazából csak akkor gond, ha nincs egy fagyasztó, vagy konzerváló üzemed...
a az van, akkor nincs gond, max az értékesítéssel.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 20:00:29

@Disintegrator Rising: Az az lett volna, ha nem verik szét a mezőgazdaságot (Torgyán), ha nem barmolják szét a termelő egységeket (Antall), ha nem rombolják szét a mg. és feldolgozóipar piacát (Antall). Ha nem hordják szét a maradék földakapokat (Orbán vs. állami gazdaságok). Nem verik szét a hazai mg. ipari bázisát (pl. péti nitrogénművek).
Az intervenciós árképzés szép dolog, ha az államnak van saját elsődleges bevételi forrása (aranybánya, olajkút, ilyesmi). Ellenkező esetben csak inflációs pénzből fedezhető. Azt meg szerinted ki fizeti?

dtk74 2012.08.13. 20:01:08

@babakék: na Zsenikém, akkor most figyelj. Ha éltél már az elmúlt 5 évben is, akkor bizotan feltűnt, hogy megnőttek az adóterhek (ÁFA, közterhek), üzemanyagárak, stb. Ezek sajnos mind rárakódnak az építőanyag, és munkadíjoldalra. Drágább elmenni 20, vagy 200 km-re építeni, és drágábban előállított és szállított, így magasabb áron beszerzhető építőanyaggal dolgozunk, ezért ha 5 évvel ezelőtti áron kellene ezt csinálni, akkor veszteségesek leszünk. Még akkor is ha te csóró vagy, meg ez az egész ország velem együtt, és nem tud többet fizetni mint öt éve. Ezt a problémát oldd meg Zsenikém! Ugyanez igaz a dinnyére is.
Az inflációt én nem generálom tovább, ahogy sok más vállalkozás sem, azzal az egyszerű trükkel, hogy bezárunk, és befejezzük a termelést. Aztán keress magadnak dinnyét meg kőművest jó minőséget várva olcsón, ahol akarsz! A saját szakmádban bizonyítsd a közgazdasági elméletedet, ne más szerszámával akarj vitézkedni. (gondolok itt kapára és vakolókanálra :-))

dtk74 2012.08.13. 20:01:55

@kolbászoszsömle: Minden terménynek és szakmának megvannak a szépségei és kis izgalmai :-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 20:02:41

@GeoCracker: De, ha egyszer vicces a helyzet!
A kormány elkúrja, az emberek meg itt szidják a kereskedőket, ahelyett, hogy a kormányt anyáznák...
Mintha az nem lenne egy haszos és célszerű dolog, hogy van egy-két-három hülye, aki beviszi a városba a világ segglyukáról a dinnyét. Meg a káposztát, meg azt az izét, ami olyan lila, és borzasztó az íze.

dtk74 2012.08.13. 20:03:54

@no successful: Így van. - Korrupció az, amiből kihagytak. A többi csak üzlet - Hofi után szabadon

Kámasuka 2012.08.13. 20:04:02

@dtk74: Üzemanyagáremelést a kormány nyakába varrni proli szokás. Hol nem volt üzemanyagáremelés?

kalapocska 2012.08.13. 20:04:28

@BenFranklin: Igen de en szivesen eszem a zoldseget amit az EU Franciaorszagban jol megtamogat! Csak mi jarunk jol! A szomszed Szlovakiabol erkezo zoldseg meg kajakra nehany kilometerre a magyar hatartol terem ugyhogy tokugyanojan. (de ha mar minosegi kulonbseg van akkor lehet magasabb aron kinalni a magyart)
Orulnunk kene az olcso kajanak es rendes ipari, technologiai termelo munkat folytatni. A mezogazdasag az egyik legkevesbe profitalo tevekenyseg (es rizikos). Ezert volt magyarorszag periferian evszazadokig. (mert mi vittuk a kajat az ipari termeloknek) Nezz utana a gabonavalsagnak a 20sz elejen.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 20:06:09

@kolbászoszsömle: Gondolom a padlizsánra gondolsz, mert a lila hagymának nem olyan borzasztó az ize :-)

Pan Modry 2012.08.13. 20:06:16

@dtk74:
Ha a benzin, alapanyagok stb... Ara novekszik, akkor az novekszik a versenytarsaidnal is, tehat emiatt nem kerulsz versenyhatranyba, eppen ezert barmifele allami beavatkozas karos. Az egyetlen szukseges allami beavatkozas eppenhogy a kartelellenesseg , ill. A korrupcioellenesseg kellene hogy legyen, ami a verseny tisztasagat biztositja.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 20:08:50

@kolbászoszsömle: Egyébként én már anno nem értettem. Ugyanis amikor az embereknek odaadták a földet, akkor elfelejtették velük közölni, hogy a mg. nem kötöde. 4-5 éves tőketartalék nélkül felejtős (jöhet belvíz, árvíz, jégeső egy-egy évben, és még a következő aszályos évben is kell pénz vetőmagra, túlélésre)
Az eredmény: végképp tönkrement munkanélküliek és tünti a paréamentnél. Nem a kormányzati hülyeség, és átverés, hanem gyakorlatilag a jégeső ellen.

Kámasuka 2012.08.13. 20:10:56

@kalapocska: A mezőgazdaság éppen most kezd hihetetlen profitáló ágazat lenni, és a kilátásai is nagyon jók. Durva áremelkedés lesz a kaja világpiacon 5-10 éves távon. Ráadásul Mo-n csak ehhez van speciális adottság(jó föld+konow-how). Lehet ipari országról álmodni, de ez sosem jött össze még a csehek is belálthatatlanul előrébb járnak ipari hagyományukat tekintve. Ami nem megy nem kell erőltetni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 20:13:49

@GeoCracker: Egyik mérnök kolléga ezen bukott meg a nyelvvizsgán.
"Elküldték" a piacra, hogy vásároljon ezt-azt-amazt.
A krumpli, hagyma paradicsom még ment neki, a többiről magyarul sem tudta, hogy mi az, meg, hogy hogy néz ki, mert eleinte az anyja vásárolt, aztán lett barátnője, később meg felesége, interregnumban meg pizzéria, úgyhogy ezek a dolgok kimaradtak az életéből.
Néha látta a szatyroban, hogy van mindenféle színű tök, de fogalma sem volt róla, hogy a cukkíni az nem az éretlen főzőtök, a padlizsán pedig nem az érett változata ugyanannak.
A brokkolin is meglepődött, hogy az nem a zsenge karfiol.

Úgyhogy vett magának nyelvvizsgát, mondván azok ott mind hülyék.

Kámasuka 2012.08.13. 20:17:05

@kolbászoszsömle: Ilyenen nem lehet megbukni/mert arról beszélsz amiről tudsz nem arról amiről nem tudsz/ egyszerübb bevallani hogy nem tudott beszélni.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:17:40

@BenFranklin: Szijjártó Petike ezek szerint proli. Még a 300-as benzinárnál óbégatta tele a sajtót, hogy a kormány azonnal csökkentse.
Így lassan 430 körül mit óbégat? Hogy a dízel jövedéki adó emelése teljesen rendben volt, hogy a világbajnok 27% ÁFA a neazemberekkelfizettessékmeg, hogy az E85 és az LPG jövedéki adójának emelése az egyes üzemanyagfajták közötti árolló csökkentését szolgálja, ami mindenkinek érdeke. Valóban az lenne?
Gratulálok. Aki ehhez tapsol, annak meg főleg. Agyhalott zombi.

dtk74 2012.08.13. 20:18:22

@Pan Modry: Ne terelj kérlek, én az infláció és az áremelés közötti felvetésedre válaszoltam, nem a kartellre.
A fix dinnye árra vonatkozó dolgot egyébként július végén visszavonták, de az árak maradtak, mert egy évek óta szükséges problémát oldott meg a fix ár ötlete.
A dinnye ára emberemlékezet óta minden szezon kétharmadánál beesik önköltségi ár alá, a termelők összetartásánál hiányában. Ezt a délvidéki, és hevesi gazdák kevésbé érzik, mert náluk ekkor már takarítás van, inkább a szabolcsiak, akiknél ilyenkor van a dömping. Ez az egész kartellnek indult, és önszabályozás lett belőle. Ilyen egyszerű.
Ez lesz más üzletágban is, mert ha már senki nem akar önköltségi áron vagy alkatt dolgozni, termelni, akkor vagy fizetsz, vagy nélkülözöd az adott erméket, szolgáltatást.

Kámasuka 2012.08.13. 20:19:23

@hackbard.celine: A magyar 27%-os áfával is olcsóbb a benzin, mint Szlovákiában 20% áfával. Úgyhogy a jövedék ott jóval több. Ennyi. Szíjjártó politikus, kit érdekel mit magyaráz.

Makkasz 2012.08.13. 20:19:27

@BenFranklin: Itt 180 Ft egy liter uzenanyag. Hetvegen felszaladt 185 re.
Mindenütt emelkedik, de nem mindenütt több az adója mint az üzemanyag árának kétszerese.
Az üzemanyagár csak egy apróság. A 80%os adóékben, az áram a dinnye, az autóőályadíj mind olyan ahol mégegyszer, a 80%os adóék felett lenyúzzák a bőröd.
Miért van hogy Moon az államilag támogatott gyogyszer drágább mint versenypiacon a támogatatlan? A verseny hiánya, állam szerepvállalása (nyomorultkodása) mindig ide vezet, a modern rabszolgasághoz, a drága, szar szolgáltatásokhoz.

Makkasz 2012.08.13. 20:20:59

@dtk74: a kartell beteg, árt mindenkinek. De ha már jó, akkor jogszabályban, lehet hatósági áras valami. Ez egy közönséges, ráadásul buta bűncselekmény volt.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:21:06

@BenFranklin: a barackot és cseresznyét elverte a jég. A gabonát meg elvitte az aszály, mert nincs megfelelő öntöző infrastruktúra. A becsült kár 500 Mrd Ft. Mekkora felívelés!
A teljes GDP kb. 6-7%-a a mezőgazdaság. Tavaly jó év volt, idén meg nem. Tovább mélyül a recesszió.

Makkasz 2012.08.13. 20:22:03

@hackbard.celine: Igen, a társaság fele agyhalott zombi. Tudod, akiknek megvédték a nyugdíját :)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 20:22:33

@BenFranklin: Speciel amikor vizsgáztam, elém löktek két képet, hogy beszéljek róla. Az egyik az új Böske volt, amit az 50 filléresről is fel lehetismerni. A másik a háború előtti Erzsébet-híd. A magam részéről a pesti oldalon álló templom alapján betippeltem, és nyertem. De aki nem pöstiként indult, annak bukó. Mert az nem nyelvvizsgaszöveg, hogy bocsi, lövésem sincs.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:24:32

@BenFranklin: Szlovákiában EUR a fizetőeszköz, mi az összehasonlítás alapja? Elég egy kisebb változás az árfolyamban és fordul a kocka. Ukrajnában pl. olcsóbb az üzemanyag, és akkor mi van?
Hogy jön ez ahhoz az aljas kétszínű kormányzati kommunikációhoz, amit itt előadnak? Miért is volt indokolt a dízel jövedéki adójának emelése? És az LPG-é?
Mert túl olcsó volt? Vagy csak kellett a lóvé az unortodox elkúrások finanszírozására?

Kámasuka 2012.08.13. 20:25:12

@Makkasz: Persze ki venne támogatott gyógyszert ha a szabad piac olcsóbb? Illetve ha van ilyen néhány szernél azt legaláb nem az egészségesek finanszírozzák a betegeknek.

80% adóékre lehet sok mindent mondani amíg a magyar az államtól akar mindent ingyen de gyereke nincs ez csak rosszabb lesz. Nem új probléma, nem is 20 éves. Nem a politikusaink ilyenek hanem mi is!

Makkasz 2012.08.13. 20:25:31

@Pan Modry: Teljesen igaz, az ilyen "jószándékú", jelen esetben jogszabályba is ütköző állami intézkedések csak ártanak.
Egyébként Budainak nincs igaza, GVHnak muszáj lesz eljárni és ha nem lenne feudalizmus, tehetne valamit: összs szereplőt megbírságolna gatyáig, a bűnsegédeket is.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 20:25:46

@kolbászoszsömle: Anno magyarul is mókás volt a növényfelismerés. Amikor a népeknek adtak kb 1 percet egy hó alól kikapart izé felismerésére (kertészeti szakközépben). Aki a 25ből legalább 20-at nem ismert meg az kapott egy karót.

Kámasuka 2012.08.13. 20:26:41

@hackbard.celine: Nálunk nem vitte el a jég a barackot se meg a cseresznyér se és a gabona is jól van, köszöni. Hol laksz? /Komárom/

Kámasuka 2012.08.13. 20:29:09

@GeoCracker: Meglátsz egy öreg hidat el lehet kezdeni beszélni a közlekedési hálózatok történelmi kialakulásáról vagy whatevör. A nyelvvizsgáztatót baromiranem az érdekli hogy melyik hidat látod hanem hogy 10-15 összefüggő mondatot el tudj nyökögni.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:29:25

@dtk74: közgazdaságtan alapfokon: ha van egy termékem, akkor ha megfelelő árréssel eladtam a nagyobbik részét, akár önköltségi ár alatt is eladhatom a maradékot, mert ha nem adom el, az 0 bevétel, ha eladom, akkor meg pénz. Miért olyan nehéz ez?

Kámasuka 2012.08.13. 20:30:47

@hackbard.celine: Szlovákiában EUR a fizetőeszköz, mi az összehasonlítás alapja? Elég egy kisebb változás az árfolyamban és fordul a kocka.

Egy kisebb változás az árfolyamban a szlovákoknak még olcsóbbá teszi a magyar benzint okoska. Mert hogy ilyen szarul évek óta nem váltottak eurót forintra és még mindig itt tankolnak.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 20:33:49

@BenFranklin: Az a baj, hogy igazából nincs know-how, plusz a mezőgazdaság nem alkalmas arra, hogy tömegeknek munkát biztosítson.
Főleg úgy nem, ha a viszonylag biztonságos és kiszámítható kukorica-szotyi-búza szentháromságban gondolkozunk.
Márpedig abban gondolkozunk, hiszen a kormány nagy birtokokat akar, nagy birtokon pedig ezek is megérik, jövedelmezők.

@GeoCracker: Hát, ja. Mondjuk annyira nem jövedelmező a mezőgazdaság, hogy elvárható legyen öt évnyi tőketartalék.
A probléma szerintem az, hogy a mezőgazdasági vállalkozó tulajdonképpen alkalmazott akar lenni: megtermeli a dolgokat, amit valaki megvesz tőle, és ennyi.
Gyakorlatilag bért kap a munkájáért.
Mint a libások, akik úgy voltak vállalkozók, hogy megvették a boltban a tápot, meg a kislibát, megetették a tápot a libával, ami megnőtt, aztán leadták a nagy libát, de nem viselkedtek úgy, mint egy rendes vállalkozó, aki megpróbál piacot szerezni, bővíteni, több lábra állni, vagy legalább gondolkodni, hogy mi lesz, ha nem lesz, aki megvegye a cucct! Mihez kezdek akkor?
Itt, a faluban, meg öreganyáméknál is több traktor van, mint a TSZ alatt volt.
Meg modernebbek is.
Viszont a föld nem lett több.
Hehh, két nap alatt fel van szántva a határ, három nap alatt le van aratva.
De jó!
A géppark meg többet ér, mint a falu összes háza együttvéve.
Biztos megtérül valaha is.

Makkasz 2012.08.13. 20:34:30

@BenFranklin: Nézz rá miket szoktam írni, politikai kultúraváltásról, 20%os adóékről, egyének szabadságáról.
Teljesen igazad van, hogy mindennek a gyökere az államtól mindent váró, gondolkodásra képtelen, tényekkel szembenézni nem akaró (lásd nyugdíjígérte- hogy vehette bárki be tények ellenére?), felelősságet nem vállaló választók tömege.

Annyit azért had mondjak, hogy benzinből adót szedni jó környezetvédelemre (persze akkor nincs értelme csökkenteni áróllót biüzemanyag és bezin közt, az mutatja leginkább az agyatlan mohóságot, elvenni, dönteni, költeni akarást), de az alacsonyabb benzinár (bizony, akár 200 Fttal olcsóbb lehetne) hatalmas versenyelőnyt jelentene magyar vállalkozásoknak, de ha nem is 200 Ft csökkentés, de mondjuk 50 Ft esetén (benzin árrugalmatlan, csempészés, picit kevesebb autókázás, és összes kamion határon túl tankol) államnak több bevétele lenne, mindeni jól járna.
A reg adó is az állami móhóság és butaság mintapéldája, de hagyjuk. 12 éve keresztül tanulmányokkal bombáztuk politikusokat, hogy a jövedéki adó emelés csökkenti az adóbevételt, szigorúbb vám ellenőrzésekkel próbálkoztak. Vicc a politikai, gazdasági kultúránk.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.13. 20:36:04

A rokkant bányászok felülvizsgálata joggal borzolja fel a közvéleményt. Országos felzúdulást váltott ki a téma. Én úgy gondolom, hogy joggal mondok véleményt több évtizedes bányásztevékenységem után. A saját bőrömön éreztem ugyanis a bánya ártalmas, maradandó, testet-lelket megnyomorító azonnali és utóhatását. Bányásztevékenységem mellett huszonöt éven át bányamentő is voltam, s dolgoztam azokkal a vájárokkal, akik ma reszkető kézzel veszik át az új, harminc-negyven százalékos rokkantsági fokot megállapító határozatot. Az új „szakvélemény” igazolja a rokkantságot, de csak oly százalékban, hogy ne kelljen fizetni a nyugdíjat, illetve hogy ne kapjanak többet 28 ezer forintnál.
Azok a szakorvosok, akik kiállították pár évvel ezelőtt a rokkantságot igazoló szakvéleményt, ezek szerint hozzá nem értők vagy korruptak voltak? Remélem, ezt kikérik maguknak! Van még becsület, szakértelem és tisztesség a felülvizsgálatok során, ha ennyi rokkant ember egyszerre lesz csaló és ellátatlan? A röpke pár perces ellenőrzés tényleg tekinthető megalapozott, nyugodt lelkiismerettel kimondott szakvéleménynek? Csak reménykedni merek, hogy nem vezérelt ellenőrzés folyik ezeken a sorsfordító vizsgálatokon.

Kámasuka 2012.08.13. 20:36:40

@kolbászoszsömle: Leszarom a tömegek munkáját. Azt akarom hogy az exportban nagyobb része legyen a mezőgazdaságnak. Pont a gabona hosszú távon is drágul a világpiacon szóval nagybirtok kell meg gabona. A kisbirtokosok termeljenek gyümölcsöt meg virágot.

Kámasuka 2012.08.13. 20:42:29

@Makkasz: Lehet 50%-kal csökkenteni a benzinadót, és megnövelni a nyereségadót a 3szorosára. Az jó lesz? Van egy összeg azt be kell szedni. Ennyi.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:43:19

@BenFranklin: annyira nem lehet jól a gabona, a határ túloldalán is gondok vannak:
www.hirek.sk/belfold/20120720095914/Megdezsmalta-a-termest-az-aszaly-Dragulhatnak-az-elelmiszerek.html
Romániában a rendkívüli állapot bevezetését vetette fel az ottani gazdaszövetség, Oroszországban tiltanák a kivitelt
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/katasztrofalis-a-gabonatermes-381943
,Szerbiában csak a Vajdaságban 1 Mrd EUR a kár,
,ehhez képest Magyarország még valóban mindig jól áll, de Heves és Békes megye nagyon nem járt jól, van ahol 100% a terméskiesés:
www.hirado.hu/Hirek/2012/08/07/18/Komoly_aszalykar_a_Bekes_megyei_kukoricatablakon.aspx
Európában megint a haldokló Nyugat járt jól.

Kámasuka 2012.08.13. 20:44:19

@Makkasz: Vicc a politikai, gazdasági kultúránk.

Lenne mit tanulni, az tény, de Európából nem. Az EU még nálunk is butábban és rövidlátóbban kezeli a válságot, nem is lesz vége soha, ha így megy tovább.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 20:44:21

@BenFranklin: Amiről magyarul sem tudsz beszélni, mert hülye vagy hozzá, arról angolul sem fogsz tudni beszélni.
Ott volt emberünk, aki könnyed magabiztossággal mozgott a tirisztorok, tranzisztorok, valamint az elektroncsöves erősítök között, ezeknek az innen-onnan becsempészett szakirodalmát fordította, viszont a Heló! Hogy' vagy? kérdésre csak azt tudta válaszolni, hogy Jól. Vagy azt, hogy Nem jól!
És itt kifújt a kommunikáció.
Sztem autista.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:45:46

@BenFranklin: okoska, Szlovákiában a vállalkozások tankolási számla alapján, útnyilvántartás nélkül elszámolhatják az üzemanyagköltséget és visszaigényelhetik mindenfajta üzemanyag, tehát a benzin ÁFÁját is, a termelő vállalatok pont nem járnak át ide tankolni.

Kámasuka 2012.08.13. 20:46:59

@hackbard.celine: Benne van a cikkedben, hogy a liszt 3-5%-kal drágul ami pont annyi mint az össz-infláció. Ennyi, a többi meg szalagcím.

Kámasuka 2012.08.13. 20:48:09

@hackbard.celine: Ha nem lenne minden magyar adócsaló számlagyáros akkor te is elszámolhatnád számlára.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.08.13. 20:48:13

@Waldeck:

B. Szándékosan verik szét a jogbiztonságot. Nem akarnak jogállamot, mert az joguralom. Ők fideszállamot akarnak, ahol a fidesz uralkodik - állandó bizonytalanságban tartva az alattvalóit.

És kegyként osztanak ezt-azt, amit majd megszolgálhat még a kegyenc.

hackbard.celine 2012.08.13. 20:48:21

@kolbászoszsömle: Meglepődnél, hogy milyen termények adják a hazai mezőgazdasági húzóerejét: a top10-ben a petrezselyem, a meggy, de még talán a spárga is benne vannak. :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 20:51:23

@BenFranklin: Miért jó az neked, ha kevés ember keres jól, ha kevés embernek van megélhetése?
A területre számított jövedelmezőségben a kuki-búza-szotyi nagyon rossz.
Talán a negyede a krumplinak, és tizede a dinnyének.

Szóval, az amit te akarsz, az azt jelenti, hogy van néhány nagybirtokos, akik barom jól élnek, meg vannak mások, akiknek nincs munkájuk.
Az országnak az ő exportjuktól nem lesz több pénze. Csak nekik. Ez sem el elhanyagolható szempont persze, ha köztük vagy, de élhetőség és értékteremtés szempontjából jobb lenne, ha nem szuperbirtokokban gondolkozna a kormány, hanem olyan tanyagazdaságokban, amikben komoly hozzáadott értéket állítanak elő.
Gyakorlatilag készterméket, nem pedig nyersanyagot.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.08.13. 20:51:40

a szocreálban is az egypárt tervhivatala mondta meg, mi mennyibe kerülhet...

hackbard.celine 2012.08.13. 20:54:00

@BenFranklin: Látom, nehezem megy a földrajz: a 3-5% az Szlovákiára vonatkozik. Kaptál egy kitekintést a környező országokra, úgy látszik, teljesen felesleges volt, elég lett volna ennyit beidéznem:
"Békés megyében az elmúlt három évben a kukorica átlagos hozama hektáronként 6,5-6,8 tonna között alakult, 2011-ben 6,8 tonna volt, az eddigi felmérések alapján az átlag termés 2012-ben 3-3,5 tonna között várható. "
Ez így már érthető? Békésben az aszály elvitte a termés felét.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 20:54:22

@BenFranklin: Jah, és a mezőgazdaság exportrészesedésének növelését úgy is el lehet lehet érni, hogy bezárjuk az ipari létesítményeket...

hackbard.celine 2012.08.13. 20:56:15

@BenFranklin: "minden magyar adócsaló számlagyáros"
Ja és minden vállalkozó egyben bűnöző.
Egyet árulj el: akkor a dízel áfáját miért is lehet visszaigényelni?

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 20:56:21

@kolbászoszsömle: Egy új területen elkezdeni kell a tartalék. Amikor a TSZ-t szétkapták és jószándékú odi ex-darukezelő vágott bele a semmi hátán, boritékolva volt a bukás. El is bukta az életét és a földjét is. Ha van egy-két sikeres év akkor talán sikerül meguszni a dolgot. Meg persze a szaktudás, hogy hogy lehet kis eszközparkkal, de piszok sok munkával valamit kihozni a földből.
Erre már alighanem én sme lennék képes, hiszen a tudásom jórészt iskolapadi (bár vezetői gyakorlaton nem volt rossz, hogy nem fordítva tartottam a kaszát :-)
Nem feltétlenül kell traktorokban gondolkodni. Bár mosolygok a biokrumplis ötleteken. Mert akkor elképzelem,amint a többhektáros krumpliföldön kézzel szedik össze a koloráddóbogárt.

kalapocska 2012.08.13. 20:57:57

@BenFranklin: jaj de jo akkor minek tamogatju a gazdakat? vagy csak tiz evig kell oket tamogatni????
ezek a tiz evek vagy ket evszazada tartanak
elarulom : a tobbi orszag engedi a gmo-kat es ezzel hihetetlen elonyre tesznek szert. 10 ev mulva mar a jo fold , ilyesmi semmit se fog szamitani. a sivatagban termelik majd a buzat.
de ha igazad van majd felviragzik a mezogazdasag. addig specializalodhatnank informatikara vagy tudomanyra (esetleg nagyobb dobas lenne ha mi fejlesztenenk a jovo gabonajat!)

hackbard.celine 2012.08.13. 20:58:37

@Herr SturmLikudnik: most is lesz egypárti tervhivatalunk, ráadásul Nemzeti. Valami 1,26 Mrd lesz a jövő évi költségvetése 100 fős apparátussal. Matolcsyné férjének nagy álma valósul meg, az NGM boldogságkutató műhelye ehhez képest kutyaf@sza. :))

hackbard.celine 2012.08.13. 21:00:46

@kolbászoszsömle: nekem úgy rémlik, 1.4-es benzines Golf 3 volt az, szóval ez így nem biztos. De mostanság valami VW furgonnal jár tusnádaskázni, az valóban dízel. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.13. 21:03:18

"Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében."

"Az emberek egy másik, sokkal nagyobb csoportja drágábban vette idén a dinnyét."

Bastiat óta tudjuk hogy a kormányzat által a piacokba történő beavatkozás _összes_ hatását kell nézni hogy megállapíthassuk: végső soron jó volt-e a kormányzati beavatkozás?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 21:05:52

@GeoCracker: Nem szabad agyonnyomkodni a kolorádót, mert Bartos Erika pozitív hőst, aranyos kis jószágot csinált belőle, aztán csak sír a gyerek, sír a gyerek, én meg mindenféle szemét trógernáci lampertbérenc leszek. Mert, hogy szegény Döme, a krumplibogár.

Amúgy lerágták a padlizsánomat.
A krumplit alig bántották (csak a holland vetőburgonyásra mentek egy kicsit), de a pudli, az cakkos lett két nap alatt.
A Döme.

hackbard.celine 2012.08.13. 21:07:02

@kalapocska: a GMO nem biztos hogy jó. Magyarország ráadásul komoly vetőmagtermelő bázissal rendelkezik, a hibrid növények keresztezéssel történő ellenállóképesség növelésének és a termésátlag jávításának évtizedes hagyományai vannak. Ugyancsak nem biztos, hogy a dél-amerikai GMO gabonák a nálunk termelésre alkalmas időszakokban tudnák hozni az ottani eredményeket.
Persze GMO kérdésben is sikerült jó magyar megoldást találni: import termékekben az 1% GMO rendben van, hazai termékeknél ha felbukkan, kötelezően ki kell pusztítani a szennyezett terület környezetét is megfelelő védőtávolságban.

hackbard.celine 2012.08.13. 21:12:06

@kolbászoszsömle: Dömét persze hogy nem szabad bántani, egy fajmagyar turulemlőn nevelkedett krumplibogár is tudja, hogy a krumplileves márpedig legyen krumplileves! Ellenben a gaz imperialista Colorado bogár nem a krumpli, hanem a burgonyát támadja, jogos jussa a halál. :)

Pan Modry 2012.08.13. 21:17:41

@dtk74:
Azt hogy a dinnyetermelok nem tudnak vertikalis integracioba kezdeni, ne legyen mar a fogyasztok problemaja. Ha erre keptelenek, azt jelenti hogy uzletileg nem hatekonyak es gazdasagi korrekcio szukseges, tehat a legkevesbe hatekonyak tonkremennek.
Nem is ertem hogy miert nincs mondjuk hataridos arutozsde dinnyere, akkor a termelok tudnak hedzselni a termelesuket, illetve a hataridos arakon lehetne latni mit eri meg termelni es mit nem.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.08.13. 21:22:04

@hackbard.celine: Komolyan gondolkoztam rajta, hogy írok a Bartos Erikának, hogy legközelebb lehetne hőse mondjuk Peti, a fejtetű, vagy Ati, a rühatka.

Pan Modry 2012.08.13. 21:23:11

@BenFranklin:
Hat a magyar m ,ezogazdasagban nagy know how nincs az tuti, ha lenne akkor nem obegatnanak gazdag folyton tamogatasert.
A minoseg sem tul jo, a disztribucio valoszinu egyenesen szar, a piac nem transzparens, tipikusan egy kalap szar az egesz, a magyar mezogazdasagnak szinte nincsen premium termeke.

Kámasuka 2012.08.13. 21:31:38

@Pan Modry: Inkább a reklám része ami szar, a termékek között nagyon sok csúcsminőségü(mangalica, szürkemarha, vadhúsok). A támogatásért óbégatás az egész EUban megy, mert a birtokok nem akkorák mint amerikában v. latin-am-ban. Az EU politikai okokból rengeteget költ mg-i támogatásokra, ez ugyan gazdaságilag nem ésszerü de nem is kell annak lennie. Spec. milliószámra vannak francia/belga kisgazdák akik soha nem élnének meg a a szabad piacon, bár a magyarokhoz képest ők is előnyben vannak.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 21:33:33

@kolbászoszsömle: Rá kellett keresnem Erikára. Nekem a védendő csíkosbogár új volt :-)
Amúgy, h aszétdörgölöd a levelét, Te is inkább a padlizsánt ennéd, mint a krumplit :-)

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.13. 21:33:46

ez a fickó már akkor is egy hatalmas tahónak néz ki, amikor még ki sem nyitotta a száját...

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 21:34:21

@kolbászoszsömle: nekem volt mesekönyvem, amiben volt egy Peti nevű hangya .-))

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 21:38:32

@hackbard.celine: GMO ügyben szegény aktivistákat szoktam kiakasztani azzal, hogy legyenek kedvesek nem enni kenyeret, nem inni sört, nem venni be penicillin alapu gygyszert, stb. Miközben persze a növénytermesztés és állattenyésztés egész története a GMO-król szól :-)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.13. 21:41:56

@hackbard.celine: Az a dög megél az ősmagyar paradicsomon is, de a mégősmagyarabb fekete csucsoron is (spec az tényleg őspannon, amennyire tudom :-))
Bár az utóbbin eddig nem sokszor láttam, de előfordult.

droland 2012.08.13. 21:44:19

Szerintem szüntessünk be minden termőföldet Magyarországon, mindent hozassunk külföldről és akkor senki nem szólhat bele semmibe...

Pan Modry 2012.08.13. 21:47:14

@BenFranklin:
A szurkemarha nem rossz, en is szeretem de nem csucsminoseg. A mangalica egy sima zsirmarha, ugyamcsak nem rossz, de nem csucsminoseg. A vadhus is csak vadhus, ugy ertem en szeretem, de nem lehet erte a piacon premium arat kerni.

Legalabbis en csucsminoseg alatt mondjuk a kobe marhat ertem, vagy a bresse csirket. En tenyleg nem akarom nagyon leszolni a magyar mezogazdasagot, de ha valamit el akarunk erni az elso hogy tisztan felmerjuk a helyzetet, es nem hazudjuk azt jonak ami nem az, illetve ami meg jo, az nem feltetlen premium minoseg. Igazabol az a premium minoseg amiert premium arat lehet kerni :)

Kámasuka 2012.08.13. 21:52:08

@Pan Modry: Akarod mondani a mangalica igazából röfög.

kalapocska 2012.08.13. 21:55:47

@hackbard.celine: ez lesz a jovo egyik legnagyobb kerdese. vagy ez egy jo huzas volt vagy az evszazad bukasa. Nem tudom pl mi a jobb gmo gyumolcs vagy permetezett.
Az ido majd eldonti. Egyenlore a gmo csak egy gyorsitott nemesitesi eljarasnak tunik, es a szegenyebb orszagok biztos nem fognak fanyalogni a szarazsagturo gabona miatt.
Na mindegy, szerintem mindenkeppen amig nem ragyog fel a mezogazdasag csillaga addig feneketlen kutba ontjuk a penzt abbol a megfontolasbol hogy mas is ezt teszi ahelyett hogy ennenk az olcso kulfoldit es nagyobb profitot termelo agazatban dolgoznank.

Pan Modry 2012.08.13. 21:58:00

@BenFranklin:
Igen, zsirsertes, nem tudom miert irtam marhat :)))

kalapocska 2012.08.13. 21:59:19

@BenFranklin: soha nem ertettem miert nem termelunk marhat? akkora pusztaink vannak mint a haz. mi az eletert kell ragaszkodni a kis profitu rizikos olcso idenygyumolcsokhoz?

Kámasuka 2012.08.13. 22:00:53

@kalapocska: Hogy könnyeb legyen eldönteni menj erdélybe egyél kiskerti paradicsomot istállós szalonnával, hozzá házi szilvapálesz. Persze a tömegeknek jó lesz a gmo-szemét, ahogy a brojlercsirke is ízlik nekik.

Kámasuka 2012.08.13. 22:03:32

@kalapocska: Nem a marhatartás nehéz, hanem az eladás. Sok tradicionális marhatartó ország elárasztja a világpiacot, pölö Argentína, USA ahol egy gazdaságban rengeteg állat van és óriási terület. Nekünk meg kéne küzdeni a jó hírünkért külföldön ami nagyon sok pénz. Itthon meg nem veszik a marhahúst.

kalapocska 2012.08.13. 22:03:49

@BenFranklin: Nemetorszag is benne van az EUban ? mert ott egesz jol kezeik a valsagot.

kalapocska 2012.08.13. 22:06:45

@BenFranklin: en mar ettem Olaszorszagban is Olasz csirket (isteni finom) olasz zoldsegekkel.
a magyar termekek a kanyarba se ernek. gmo nelkul is nagyon gyatra a magyar mezogazdasagi felohzatal de akkor mar legalabb nyeresegesen csinalnank!
Megjegyzem az agyon vegyszerezett nem GMO-nak nem lesz jobb ize.

kalapocska 2012.08.13. 22:17:50

@BenFranklin: ha olcsobb lenne vennek. ha lenne vennek. De ha nem tudunk profit termelo agazatban versenyezni kar az egeszert. alma mindenutt terem (es elarulom attol lesz jo izu hogy a kozelit eszed nem attol hogy magyar)

Pan Modry 2012.08.13. 22:18:13

@BenFranklin:
Probalj meg jo magyar marhat venni, hat nem konnyu. Pedig en aztan hajlando vagyok a jo minosegert fizetni, de ha harombol kettoszor jo a minoseg akkor mar nincs kedvem negyedikre probalkozni.
Pldaul egy atlag magyar etteremben konkretan ehetetlenhez kozeli a marhahus, magyarorszagon mar le is szoktam arrol hogy steak et rendeljek egy ettemben, sot ha esetleg nem is ehetetlen ritkan eri el meg mondjuk akar egy tgi fridays minoseget is, ami pedig inkabb tomegkaja es aszerint is van pozicionalva. Szerintem magyarorszagon nem ritkan oreg tejmarhakat is adnak el marhahuskent.
Ugy tudom vannak bizonyos marhafajtak amik lehet kevesebb tejet adnak es jobb a husuk, de csak akkor ha legelon vannak es nem egesz nap az olban, tapon elnek.
Peldaul azt ki kell mondani hogy jelenleg a magyar marhahus nagyritkan eri el akar azt a minoseget ami eleg lenne egy atlagos angol v nemet ettermi szinthez. Biztos lehet rajta javitani, de a mostani minoseg a tobbnyire rossz.

hackbard.celine 2012.08.13. 22:22:00

@kalapocska: a genom manipuláció azért nem annyira egyszerű. Mondok egy példát: az angol kopónál évszázados munka volt kialakítani azt a fajtát, amelyiknek a farka vége fehér és maga a farok nem konyul le. Ez miért érdekes? Mert vadászatkor szürkületben is látható, hol veszi fel a nyomot vagy hol találta meg a meglőtt vadat.
A növényi genomot ha kapcsolókként képzeljük el, az ACGT bázispárokat meg mondjuk a közismert bináris kód 0-1 redundáns tükrözéseként, akkor sem tudjuk biztosan megmondani, hogy az egyes bázispárok a végén mit adnak ki.
Windows felhasználóra lefordítva: ha valaki belép egy hexadecimális szerkesztőbe mondjuk az ingyenesen letölthető Total Commanderben és a kódban megváltoztat egyetlen bájtot, akkor kiszámítható, hogy a program futása mit ad ki végül? Egy laikusnak nem. Egy olyan szakértőnek, aki gépi kód szinten ismeri az architektúrát, esetleg lesz elképzelése, de itt több milliárd kódsorról beszélünk, ráadásul ismert, a végtelenségig jól dokumentált az architektúra, amin fut a kód.
Na most egy kukorica "processzorát" ismeri bárki is?
Remélem érthető a hasonlat.

hackbard.celine 2012.08.13. 22:27:19

@Pan Modry: teljesen egyetértek: Magyarországon nincs kultúrája a húsmarha tenyésztésnek. A marha az itthon tehén, az meg az intézményesült tejgyár. Sem a kiöregedett tejgyári tehenek, sem a tejtermelésre tenyésztett, borjúkorban levágott jószágok nem képviselik azt a húsmarha színvonalat, ami minőséginek lenne nevezhető.

ketroot 2012.08.13. 22:37:17

Na az ilyen szonár-félék újra felépítik a szocializmust.

Muzsikok közt 2012.08.13. 22:39:22

@hackbard.celine: Már nincs. A 15-18. században Európa legnagyobb húsmarha exportőre nyugatra pont Magyarország volt. Sőt gyakorlatilag ez volt az egyetlen drága exporttermékünk, a marhák lábon mentek Bécsig.

apanna 2012.08.13. 22:54:40

@passatempo: "Ezért tart itt az ország, az ilyen gondolkodásmód miatt... "

Azért tart itt az ország mert ti, ha már voltál kedves itt személyeskedni, elhitettétek az emberekkel, hogy amit tesztek az mind értük van. Az ilyenek miatt tart itt ez az ország, nem csak gazdaságilag, de morálisan is.......

Amúgy nem hogy nem vagyok fideszes, de egyik párt tagja sem vagyok és nem is leszek. Gondolom, ha már személyeskedünk, csak magadból indulhattál ki. tévedtél.......

Horizont 2012.08.13. 23:14:41

Nem csak a banánhéjon lehet elcsúszni, hanem a dinnyehéjon is:)

lecsó kolbász (törölt) 2012.08.14. 00:07:41

"Budai Gyula munkájával tehát meg van elégedve?

Budai Gyula munkájával egy dolgot kell most még tennünk: egy szép, érthető szerkezetű, áttekinthető könyvben össze kell foglalni, és hozzáférhetővé kell tenni, hogy mindenki lássa, mely ügyek feltárásával foglalkozott a kormány az elmúlt két évben. Azért, hogy tisztán álljunk az Úr és a választók színe előtt: amit lehetett, mi megtettük."
www.policity.eu/index.php/interjuk/item/interju-orban-viktorral?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201208

Ühüm. Akárcsak a Vörös Csepel....

nemjogasz 2012.08.14. 00:12:10

sok minden az eszembe tolul így hirtelen ennek kapcsán, de talán ami a leginkább:

Tessék mondani, ugye ilyen egy "csak erőből értő, félázsiai származék"?

BadSimpson 2012.08.14. 01:59:09

Budai Gyulát nem azért fogják ejteni a Fideszben ,mert ezt mondta,hanem ,hogy kimondta az igazságot.

Makkasz 2012.08.14. 03:21:02

@BenFranklin: Pont ez a rossz elgondolás, hogy van egy összeg, be kell szedni. A fenét, az ötödét kell beszedni, újra kell definiálni az állam szerepét. Nem munkát kell adnia, nem megélhetést biztosítani 3 millió nyugdíjasnak, 780 ezer közalkalmazottnak, közmunkásoknak, hanem olyan környezetet teremteni, ahol büszkén (és tisztességesen) lehet vagyont felhalmozni, befektetni, vállalkozást, magángazdaságot felvirágoztatni (a blognál maradva, a kartell saját rossz gazdaságpolitika miatti szégyenérzetből kiszenvedett ökörség).
Ettől Mo. végtelen távolságban van.
Ráadásul ahogy írtam, 50 Ft os benzinár csökkenéssel több lenne állam adóbevétele benzinből, és ehhez jön még a vállalkozások komoly versenyképesség növekedése.

Szerintem sem a halott Eu a példa, óriási újraelosztásával, hülye pályázati rendszerével.
Újat kell létreozni, alapoktól. Mi a kommunizmusból akartunk jóléti államba lépni, erős, versenyképes gazdaság, ásványkincsek, tudás, megszilárdult demokrácia nélkül.

Ebből lett eladósodás, irdatlan, köztudott és felvállalt korrupció, látszatdemokrácia, polgári értékek felszámolása, írigység, állam mögé bujkálás, mindent államtól várás, 800 e rokkantnyugdijas, 2,2 millió nyugdíjas, 780 e közalkalmazott (4 éve folyamatosan nő a számuk, miközben kevesebb a munkavállaló, mélyül a válság, csökken a gazdaság!, leépül eü, leépül oktatás), bürokratatenger, 5 milliós Magyarprszágra elegendő gyerekszületés (ha mindenki duplaannyit vállal mint eddig, én pl. 6ot), amire jön még az emigráció.

Apám, ezeknek szar van a fejében. erőszakos szar, ami azt hiszi ha mondja, elrendeli, akkor mad rózsaillatú lesz. Budai, rodthadó orbánzombik egyike, mit is várnánk. Ha két zombi párosodik (Budai- Selmeczi9, lesz gyerekük? Mindegy is.

Bizony kell az-az 50-100 év szabad versenyen alapuló, tisztességes kaptalizmus, és a szociális háló helyett mentőgyűrű legyen elég, a krízishelyzetben lévőknek.

Itt még a más hülyeségét is a józanul gondolkodókkal fizettetik meg. Ez a világvége.

Makkasz 2012.08.14. 03:29:37

@BenFranklin:
Nyugdíjpénz ellopva --> MOL részvény (stratégia :)))) -->benzinár egekben --> MOL nyeresége 99%ot csökent --> elemző várakozások 3%-a --> a jövő? államtól Simicska átveszi a szart érő MOL részvényt

Ez nem köztörvényes?

Makkasz 2012.08.14. 03:36:04

@BenFranklin: Hej, valak nézte már mennyi MOL megrendelést kapnak Simicska cégek? Érdemes lenne.

Nemzeti burzsoázia :)))) Ekkora balfaszok még az elcseszett rokonházasságokból származó francia főnemesek sem voltak.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.08.14. 07:11:44

@kalapocska: "Tamogasd csak a versenykeptelen magyar arut hadd maradjon tovabra is versenykeptelen mint a cucializmusban! "

A versenyképtelen cucializmusban fél Európába mi exportáltunk málnát, disznóhúst, gabonát stb.
Nem kéne elfelejteni. Mára ebből semmi sem maradt, talán még mézben jók vagyunk.

Gonoszkistörpe 2012.08.14. 07:39:36

@dtk74: Én a fekete fajtát sírom vissza. Egyébként ezeknek az intézkedéseknek csak egy problémáját látom, nagyon hasonlít a szocializmusra. Fel kellene nőni egy picit és tudomásul venni a piac folyamatosan változik vannak jó meg rossz időszakok. Ha nem megy az építés abba kell hagyni nem kell erőnek erejével lakóparkot építeni. Kérdés az mit tegyen az aki építésből él. Nem tudom de amikor megszüntették a gyárakat nem érdekelt senkit, hogy mit csinálnak majd a munkások, nem volt állami támogatás szopás volt. Persze nem ez a jó megoldás nekünk is tanulni kell az alkalmazkodást ezekhez a változó körülményekhez. Talán 30-40 év múlva elérünk arra a szintre ami normálisnak nevezhető!!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.14. 08:30:56

Budai olyan, mint a kis faszfej a játszótéren: leköpi a nagyfiúkat, utána meg bújik a bátyja mögé...

gepnarancs.hu/2012/08/budai-most-mar-tagadja-a-kartellezest/

Le_Penseur 2012.08.14. 10:39:51

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot:
22 év tévelygés után lassan tényleg visszatérünk a szocializmusba...
államosítás, központi ár és tervhivatal, túlszabályozás az élet minden területén, majdnem egypárt rendszer, munkásőrök, párttitkárok, sógorok és komák...

ftk 2012.08.14. 10:40:41

@szonár: Az ún. "jogállammal" önmagában nincs baj. Baj az, ha a saját törvényeit nem tartja be a politikai döntéshozói kör és csatolt részei, viszont a pórnéptől természetesen megkövetelik azt. (A másik baj pedig ezen törvények minősége, de ezt most inkább nem bontanám ki, egyrészt mert nem értek hozzá, másrészt mert másik téma.) E tekintetben a helyzet annyit változott, hogy pár éve ez egyre feltűnőbb. A dinnyetermelők pedig minden egyes évben bajban vannak, mégpedig a felvásárlási árak miatt, amelyekre viszont a fogyasztói árak megállapítása semmiféle következménnyel nem jár.
Vissza az előzőhöz: a Kádár-rendszerben a mindennapok anyagi biztonsága és kiszámíthatósága volt és maradt vonzó, mivel most mindkettő hiányzik. A megoldás pedig nem a Kádár 2.0, amelyben növeljük a visszaosztás arányát az égbe, _miközben_ éhen halnak a dinnyetermelők (igen, tudom, mit beszélek, egész közelről láttam már dinnyetermelést, nem egyszer), hanem egy kiszámítható, betartható és minden szinten betartott és betartatott (!) szabályozás kialakítása. Amelynek körülményei között tervezhető egy vállalkozás, egy termelési folyamat (már amennyire ez egyáltalán lehetséges), és így képesek és mernek belefogni az üzleti szereplők, legyen az János bácsi Vajszlóról vagy a beruházó multi.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.14. 11:59:02

Mondjuk amit ma hivatalosan kiraktak hát nem a dinnye maradt a legnagyobb problémánk:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/14/gdp/

És felhívnám a figyelmet a magyarázatra, a növekedő francia-német nagygazdaság növekedése lehúz minket, jaj nagyon szép. Kartellezzük már meg a növekedést is, hátha...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.14. 15:25:48

@csizsikpizsik - pique takarodj!:

Az autóipar (értsd: rohadtkarvalytőkemultik) majd kihúz minket a gödörből:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/14/az_autoipar_lehet_a_messias/

Számomra meglepő, hogy emberek tömegével vannak annyira naívak, hogy szerintük a külső körülmények alakulása és a belső elbaszás nem eredményezhet olyan helyzetet, hogy a régóta várt autóipari rakéta maximum szépségtapasz lesz a következő évek lejtmenetbe kapcsoló GDP-adatain. Vagy esetleg nem tudok egy nagyobb, termelésbe még be nem volt olajmezőről, aminek hatására az energia hirtelen olcsóbb lesz?
Mivel ez a GDP-adat a költségvetést sem fogja érintetlenül hagyni, Matolcsy izzíthatja a kreatív jobb agyféltekéjét.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.14. 15:56:44

@Rufus78: Nem féltem Matolcsyt, gondolom ősszel a ktgvetés borulása miatt jön a netadó, kufircadó, járdaadó, levegőadó, adóadó és közlik hogy ez már a fellendülés előszele azért élünk rosszabbul mert jobb lett minden, aki magyar velünk tart és építünk még 3 stadiont meg államosítunk megint valamit okosba'

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.08.14. 20:42:57

Nem is volt kartell!:

m.index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/14/budai_nem_kartell_volt/

Azért két idézetet kimelnék:

"csak arra kérték a nagy üzletláncokat, hogy ebben az évben is a tavalyihoz hasonló ÁRBAN indítsák és fejezzék be a dinnye értékesítést, és külföldről ne vásároljanak."

"Budai Gyula jelezte, hogy az üzletláncokkal történt megbeszélésen "árakról nem is volt szó".

Kiemelés a hülyének nézett szavazótól.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.14. 20:51:20

@csizsikpizsik - pique takarodj!:

Valakitől egyszer hallottam, hogy farokméret-adót lehetne kivetni a férfiakra:)... Már eleve az alapötlet is az adóelkerülés ellen van, sőt, egyesek nem "átallnának" MAGASABB adót behazudni:).

Marcellusca 2012.08.14. 20:58:27

Azbesztmegbasz a jóbüdösneresqraannyát!

Aki kíváncsi rá, aug. 19-én megnézheti, hallgathatja Orosházán.
Ott fog ünnepi beszédet mondani.

Bee-zony 2012.08.14. 23:41:25

„Gazdag hatalmasok szövetkezése igazságosság nélkül mi más, mint nagy rablóbanda”. (Ágoston)

Gyurcsány: elkúrtuk, na és?
Budai: Kartellezünk, na és?
Holló a hollónak nem vájja ki, a szemét.

Az MSZMP másik ága... Ezek ugyanazok.

„Bródy János: Ezek ugyanazok

Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad”

Akármennyire is szomorú, Magyarországon ez az évtizedeken és generációkon áthúzódó többségi trend. Hasonló a hasonlónak örül, azt vonzza, és a körében érzi jól magát, és ezt már Buddha, és az ismeretlen latin nyelvű szerző is megmondta (hogy similis simili gaudet).
„A sikeres és hosszú kapcsolat titka nem a különbségekben, hanem a hasonlóságban rejlik.” Párkapcsolatban, csoport-kapcsolatban... Na ugye.
Hogy Magyarországon ilyen alacsony erkölcsi színvonalú a többség, az pech, viszont nem változtat a fentiek igazságán.
Magyarországon tömörül az emberiség alja, a korruptak, simlisek, bűnözők, és aki nem ilyen, az ott rosszul érzi magát.
Másrészt viszont...
Rókamese, avagy hasonló a hasonlónak örül! :-)
palyazat.ujakropolisz.hu/rokamese-avagy-hasonlo-hasonlonak-orul
A két igazságot összetéve, célszerű Magyarországon összehozni egy ellenpólust, azok által akik a többség negációját alkotják, tehát nem korrupt, nem simlis, nem bűnöző. Még ha kisebbségben is vannak, ez a kör a maga kisebbségi létén belül jó lesz. És persze elsősorban közös erkölcsi alapon és világnézeten álljon, és csak másodsorban legyen párt, mert különben megjelennek benne pl. a Pősze Lajosok és Szegedi Csanádok, akik a szervezetet a pénz- és hatalmi vágyukhoz használnák eszközül, és az n+1 ugyanazokból és/vagy ugyanolyanokból álló párt nem kell.

Agyalap 2012.08.15. 18:02:26

Mi a kérdés egyáltalán? Nézzetek már rá Budai fényképére! Nekem nincs már több kérdésem...

Horizont 2012.08.15. 18:30:30

@Bee-zony:
Kösz, hogy betetted ide ezt nem is ismertem.
Azóta már kétszer is végighallgattam! Drámai. Megrázó. A felismerés, hogy milyen igaz!!
A mai helyzetünkben isten bizony egy külön himnuszunknak is elmenne!

bandika gazdája 2012.08.15. 18:47:57

@Bee-zony: Hiába csinálsz akármit, mindenhová beférkőznek. Lehetetlen legyőzni őket. Az emberek többsége buta szegény sajnos. A tömeg mindig be fogja venni a demagóg süketelést még akkor is, ha bőrén érzi, hogy hazugság minden szavuk, Húsz év alatt (és akkor az előző ötvenről ne is bea széljünk) nem túnt fel senkinek, hogy mi folyik itt. Már nem is fog! Ne reménykedj!

derelyegrádi szellem 2012.08.15. 19:59:01

Nem tisztem megvédeni Budait, nem is akarom. Neki - fogalmazzunk finoman - vannak hiányosságai.

De nézzünk néhány tény, meg az elvet.

1./ A szocialisták kartellezésügyben mélyen befoghatják, alattuk az autópályépítő cégek kartetteztek de olyan durván, hogy néhány év után már GVH is kénytelen volt észrevenni, és bírságolni. Az igaz viszont, hogy ők nem úgy kartelleztek, hogy valami a 'zembereknek (most itt a termelőknek) jobb legyen, hanem pont fordítva, így került már egy kilóméter autópálya a végén 5.2 milliárdba (M 6)

2./ Azt végiggondolta valaki, hogy miként lehetséges az, hogy a szabolcsi gazdáktól vagy négy éve (talán itt is fennvolt a történet) nem érte meg leszedni az almát (a metszést, a növényvédőszert, munkát stb. már ráköltötték) mert nem kaptak annyit érte, mint amennyiért leszedik (azt hiszem az étkezési I. osztályú almáért léalmaként 10-15 forintot kínáltak nekik kilónként ) , így fennmaradt a fákon vagy 100 tonna alma. Azzal valakik dolgoztak, a munkát pénzt fektettek bele+ ez volt a megélhetésük.

A SPARban meg 250-300 forint volt egy kiló alma.

A meggyért 30-35 forintot adtak a termelőknek, a boltban meg 300-400 volt.

Ez aztán tényleg szép, tisztességes piaci verseny, mindenképpen védendő!

3./ Ja igen a verseny. Itt MO-n az abban áll, hogy a multiláncok megmondják a beszállítónak (ez hívják áralkunak) mennyit hajlandók adni neki az áruért, amit majd 90-100 napra kifizetnek nekik. Vagy nem. Ha mégis, polcpénzt, marketighozzájárulást meg mittudomén mit még levonnak belőle. Ezt lehet. Meg azt is, hogy a beszállítónak a számláját a multi által helyben ajánlott cég rögtön faktorálja, ami megint vagy 10%-ában kerül a beszállítónak. Ez se gond, ez is mehet. (megjegyzem MO-n talán egyedüliként ezen cégek úgy faktorálnak, hogy a faktorált készfizető kezességet köteles vállani a faktorált összegre, tehát ha nem fizetni ki a multi a faktorcégnek a faktorált számlát, akkor a beszállítónak kell kifizetnie a saját árujának ellenértékét a faktorcégnek, amit a multi átvett, és eladott, csak nem fizetett ki. Így nem egy beszállítót csináltak már ki. Törvényes, jogszerű. Lehet kérdezni, miért írja alá. Azért, mert nincs más választása, mert ha elmegy egy másik multihoz, ott is - gyakran szó szerint - ugyanilyen szövegű szerződést tesznek elé)

Meg hát a jogszabályok szerint tilos beszerzési ár alatt árulni bármit, a multi (madaras TESCO-s csávó volt) mondta, leszarja. Ez is szép "verseny", mindeképpen védendő!

A versenyszabályaink (amiket ránk erőltettek az EU-ból) európaiak. Értendő ezalatt, hogy egy európai, egyenlő felek közötti üzleti világban jók. Itt szart sem érnek, mert itt NINCS VERSENY. Ha lenne, a multik (akik most 99 árulták a dinnyét) nem szóról szóra ugyanolyan feltételeket kínálnának beszállítóknak.

Nincs mit megsérteni az ilyen kartellezéssel.

Mondok másik példát. Most jött haza Londonból egy bankár ismerősöm 10 év után. Bement egy bankba, számlát nyitni. Elétették a számaszerződést, és nem akarta elhinni, hogy itt fizetni kell kártyadíjat, meg számlavezetrési díjat. Azt mondta, ha Londonban bámelyik bank ilyen költségeket számolna fel, akkor egyből piacképtelen lenne. Itt kivétel nélkül mindegyik bank felszámol. Amikor felvilágosítottam arról, hogy ha lekérdezei a számlájának egyenlegét akár saját bankautomatában azért is levonnak 50 forintot, sőt akkor is, ha nem tudja meg az egyenlegét, mert kifogyott a papír a gépből, inni kért... valami erőset....

Ez nem menti persze a Budait, nem "kartellezésért", a hülyeségért, mert azt így bemondja.

Először valódi verseny kell, aztán majd kellenek versenyszabályok is. De addig minek? A semmit védik. Úgy tesznek mintha itt bármiféle valódi piaci verseny lenne. Pedig nincs.

Budai hülye, de helyes amit csináltak. Minél több dolog kapcsán, minél többször. És akkor majd talán megéri (értsd: meg lehet élni szerényen) termeli is. Nem csak várni az állami támogatást, meg a segélyt.

Marcellusca 2012.08.15. 20:46:49

OFF

Poszt téma???

kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?menu=cikk&id=4177

Adalék:
"Mi lenyeltük a manyupot, bár kiiratkoztunk a társadalmi szolidaritás rendszeréből, Lenyeltünk sok mindent. De most hétfőn a férjem megkapta a kötelező behívóját a Polgári védelmi szervezetbe és ez eldöntötte a kérdést. Megyünk, ameddig lehet, ha az idő rövidsége engedi. Számomra eddig csak billegett a mérleg a demokrácia/nem demokrácia mezsgyéjén.
Beszélhetünk-e ott még demokráciáról, amikor véletlenszerűen kiválasztott emberek (pl. 45 éves, 3 gyerekes, biztos állással rendelkező értelmiségi férfi) behívót kapnak. Kötelező eskütétel, igazolvány, egyenruha, kiképzés, visszavonásig érvényes bármikori behívó parancs, stb. Apelláta nincs, jogorvoslati lehetőség nincs, mérlegelési lehetőség nincs, feltételek nincsenek tisztázva, ellenben a szankciók igen. Évente 40+72 órás kötelező kiképzés, alkalmanként 15 naptári napig tartó gyakorlatozások, bevetések. Nem csak katasztrófa helyzetben."
Forrás: torokgaborelemez.blog.hu/2012/08/14/469_minusz/fullcommentlist/1#c17552865

ON

Horizont 2012.08.15. 21:17:44

@derelyegrádi szellem: Budait semmi nem menti fel. Lehet bármennyire is igaza, akkor is tudja, hogy mit és hogyan mond. A stílus! A Fidesznek ez az egyik legfőbb baja! (a többi mellett:D) Ez a Budai is volt már minden csak akasztott ember nem (bár még lehet:D bocs nem tudtam kihagyni) de ez a kivagyok, mi vagyok, beképzelt pökhendi stílustól kinyílik az ember zsebében a bicska!Na meg a fizetésétől is. Mi a francot képzel magáról? Szálljon már le a földre, mert jön neki is a mélyrepülés.

@Marcellusca: Na hóhahó mi a franc ez??? Ajajjaj.

Marcellusca 2012.08.15. 21:19:12

@derelyegrádi szellem: Csak, úgy mellékesen: ha már annyira a gazdák érdekeit akarták védeni, miért nem a FELVÁSÁRLÁSI ÁRat emelték????

Marcellusca 2012.08.15. 21:21:40

@Horizont: Budai-stílus = Fityisz-stílus!
Ezt láthattuk már '98-'02 közt is.

Hogy az meg mijafranc?
Beszósz, elégedetlenkedel? Kapsz egy pv-i behívót! :(((

Bee-zony 2012.08.15. 22:07:23

@Marcellusca: Így volt ez a másik átkosban, a '80-as években, a kádárista komcsik ideje alatt is, csak akkor nem polgári védelemnek, hanem sorkatonaságnak hívták. Most az orbánista komcsik ideje alatt is ez van. Micsoda „fejlődés”. Most már következhet nekik a fejlövés, mert olyan jól tudnak történelmet ismételni és belőle semmit sem tanulni. Tehát következhet ismét a disszidálás, a katonaságot / polgári védelmet megtagadók börtönbe zárása, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája, és a többi... Ennyire ciklikusan ismételni a rosszat, ez kimeríti a kártékonyság, és a büdöskomcsik visszaszivárgásának fogalmát.
A szocializmus a leghosszabb út a kapitalizmusba?
Vagy a kapitalizmus a leghosszabb út a szocializmusba?
Vagy csak rendszerek és címkék ciklikus váltogatásáról van szó, bizonyos érdekcsoportok érdekei szerint, azért hogy minél jobban ki tudják fosztani a 4 évenként átvert, aztán pedig erővel elnyomott alattvalókat?

Bee-zony 2012.08.15. 22:10:20

@Horizont: Inkább egy Szózat...
A felismerés megvan – szarban vagyunk – és nagyjából az is, hogy miért. Most már a cselekvés kell, kimászni a szarból. Ha visszaeséssel is, vagy egy másik kupacba pottyanással is, de addig kell próbálkozni, amíg sikerül.
Változatlanul hiszek abban, hogy minden problémának van legalább egy működő megoldása, csak meg kell találni, akárhány kudarcélmény és zsákutca is van közben. Akkor x módját tudja már az ember annak, mi hogyan nem érhető el, tehát jöhet a következő próbálkozás, kísérlet... valamelyik sikeres lesz, a tapasztalatok növekedésével, csak kitartónak kell lenni. Ehhez viszont lépni kell, cselekedni, folyamatot indítani, ami lehet, hogy zsákutcába vezet. De akkor már tudjuk, hogy az nem vált be, és más utat és módot kell találni. Azt, amelyik valóban működik, és megoldja a problémát. A Budaházy-dolgok kilőve, a Jobbik működik ugyan, de nem igazán jól... Tehát jöhet a következő kísérlet. Valamelyik előbb-utóbb be fog válni.
Pl. a kínaiak is mennyit kísérleteztek. és mekkora árat fizettek azért, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak. Ha már megvan valamely cél, de még nem tudjuk az elérésének legjobb módját, akkor a tudatlanság árát meg kell fizetni, jobb esetben csak pénzben, rosszabb esetben emberéletekben is. Akárhogyan is, gondolkodni kell és cselekedni. Ha nem volt elég jó a helyzetismeret és a gondolkodás szintje, akkor zsákutca lesz, ami egy fontos tapasztalat, ami által szűkül a szóba jöhető és működő utak és módok száma, és jöhet a következő kísérlet a cél elérésére. Aki már nagy számú módját tudja annak, hogy egy kitűzött cél hogyan nem érhető el, az minél több ilyet tid, annál közelebb van a valóban működő úthoz és módhoz. Az utak és módok kereséséhez persze kell némi kockázatvállalás, a minél nagyobb biztonságra törekvés helyett, úgyhogy inkább férfiaknak való, már csak azon biológiai oknál fogva is, hogy egy férfi meg tud termékenyíteni száz nőt, száz férfi viszont egy nővel sokkal kisebb szaporulatra képes, tehát a férfiak inkább mehetnek a sikertelen próbálkozásaikkal a veszteséglistára fajfennmaradásilag. A nők inkább szüljenek, a férfiak pedig keressék az utakat és módokat a problémák megoldására. Ez általában így is szokott történni... Kivételek persze mindig vannak.

Bee-zony 2012.08.15. 22:25:00

@bandika gazdája: Ha már a remény is meghalt, nem marad más hátra, mint a cselekvés. Meg kell próbálni a legkisebb esélyű dolgokat is, mert az is jobb annál, mint ami most van. Az ácsorgás és dühöngés a labirintusban helyett a kiutat kell keresni. Hogy közben mennyi a zsákutca – amennyit nem sikerül elkerülni, a szükséges pontos ismeretek hiányában.
Változatlanul hiszek abban, hogy minden problémára van legalább egy működő megoldás, csak nem mindig könnyű megtalálni. Aki ki akar mászni a (pl. vörös) vödörből, lehet, hogy belekerül egy (pl. narancsvörös) csöbörbe, és akkor az lesz a feladat, hogy kikerüljön a csöbörből is, és ne kerüljön vissza se a vödörbe, se a csöbörbe. Előbb-utóbb elfogynak a csapdahelyzetet jelentő, és még nem ismert vödrök és csöbrök, és meglesz a szükséges tapasztalat ezek elkerülésére és kivédésére, és akkor ez a probléma le van küzdve és meg van oldva, és már csak az a megoldandó, hogy mi legyen a vödrök és csöbrök helyett.

A Jobbikról legalább el lehet azt mondani, hogy igaz hogy egyesek beférkőztek, de aztán ki lettek szelektálva, úgyhogy a hiba csak egy ideig tartott. Ez már az erkölcsi és szellemi fejlődés egy szintje a többi politikai csoportosuláshoz képest.

Lehetségesnek tartom olyan szervezet összehozását, ami még kevésbé megfelelő a nem oda valóknak, és ez szerintem határozott elvekkel, és az elvek következetes érvényesítésével érhető el, pl. a korrupció és bűnözés zéró tolerálásával a csoportban. Ha van egy mag, akik minden körülmények között ehhez tartják magukat, és csak olyanok által növekednek, akik szintén ugyanilyenek (vö. mint a homogén kristályszerkezet), akkor ez működik, és ezek az emberek megjelennek a közéletben, mint választható választék, akármilyen kevesen vannak is kezdetben. A lényeg, hogy elkötelezettek legyenek, és minden körülmények között kitartóak. Az alapelvek legyenek jók, mint a mag és a gyökér, a többi pedig már a biodiverzitás és a környezethez való alkalmazkodás, mint a pálmafánál, ahol a gyökere szilárdan és mélyen benne van a földben, tehát nem fordítja ki a szélvihar, a törzse pedig rugalmas, és nem töri el a szélvihar, és nem pusztul el a káros környezeti hatások által sem.
Hogy a környezetet illetően liberális szélviharra lehet számítani, az egyértelmű, úgyhogy ilyen rendszer az optimum, és az ilyen rendszer az egyik, vagy az egyetlen túlélő ilyen körülmények között. Aztán vannak az egyéni kártevők, pl. kukacok, azok ellen kell a vastag héj, hogy beletörjön minden rágószervük, és az olyan levélzet, ami számukra nem ízletes, sőt, felfordulnak tőle. Tehát olyan rendszer kell, amely a környezeti károsító hatásokkal és a kártevőkkel szemben ellenálló.
És ha már rendszer, akkor legyen világrendszer, mert a problémák is világméretűek, és persze foglalja magába az aktuális magyarországi problémahalmaz megoldását is.
Lehet, hogy lesz egy áthidalatlan helyzet, a magas léc amiatt, hogy vannak akik jobbat akarnak a jelenlegi állapotnál és rendszernél, de nem ennyivel jobbat, ami nekik túl sok. Ők majd idővel hozzászoknak, hogy ehhez a mércéhez kell felnőni. Korrupt a kormány, és akiknek így is jó, azok a léc alatt vannak. Tehát arról van szó, hogy nem kell levinni a lécet a mennyiség érdekében, hanem szinten kell tartani, hogy meglegyen a szükséges minőség, legyen az akármilyen kevés is létszámban.
Nyilvánvaló, hogy egy igazán minőségi rendszer (olyan, amire én is azt mondom, hogy jó, a kritizáló természetemmel) követelményeinek csak kevesen felelnek meg. A lényeg, hogy legyen egy mag, ahogy a kristályképződéshez is kell egy mag, legyen ez kezdetben akármilyen kicsi is. Aztán lehet, hogy a még el nem rontott gyermekek által fog fejlődni, ha már elfogyott a megfelelő felnőttek száma. Kérdés, hogy mikor nincs még elrontva a gyermek a liberális világban... Mielőtt még a liberális óvodába és iskolába bekerül, úgyhogy jó ha vannak eleve nem liberális szülők.
Éppenséggel a kínaiaktól lehet sokat és fontosat tanulni ezügyben, akik egész jól ellenállnak a liberális züllésnek, rothadásnak, és sikeresek is, mert szaporodnak, megvan a gyermekszeretet, összetartanak, és nem igazán tolerálják a korruptakat és bűnözőket, hanem igyekeznek kiszelektálni őket, és úgy néz ki, hogy ezt sikeresebben teszik, mint a többiek.

Kis létszámú minőségi szervezet mikor fog választást nyerni egy liberális, züllött többségi demokráciában? Nyilván nem mostanában, hanem először csődbe megy a liberális többségi rendszer a saját rosszasága miatt, és ezáltal megszűnik a tömegtámogatottsága... Egy minőségi rendszer pont annyira nem gyors pálya, mint a diófa. Kitartás és szívós munka kell hozzá, és akkor meglesz a kívánt gyümölcs.
Mindeközben gyorsabb politikai szervezetként ott van pl. a Jobbik.

A magyarországi többség rövid és középtávon szerintem is még mindig reménytelen. Viszont azt sem lehet mondani, hogy soha semmiből nem tanulnak, és nem fejlődnek. A probléma az, hogy a fejlődésükhöz sok idő kell. Na de, a diófa kifejlődéséhez is sok idő kell, és az is lehet, hogy nem az ültetője élvezi a hasznát, hanem a következő generációk, mégsem mondjuk azt, hogy reménytelen, csak azért, mert rövid távon az. Tehát van értelme a diófának, és a lassan kifejlődő rendszereknek.
Most hogy mindezt levezettem, már „csak” dolgozni kell rajta, hogy minél jobb legyen, és meglegyen a gyakorlatban.
Hogy közben a „hócipő” jobban tele van, mint a „pohár”? Legyen ez is motiváló erő.

molaris 2012.08.16. 04:21:49

@Marcellusca:
""Marcellusca 2012.08.15. 21:19:12
@derelyegrádi szellem: Csak, úgy mellékesen: ha már annyira a gazdák érdekeit akarták védeni, miért nem a FELVÁSÁRLÁSI ÁRat emelték???? ""

Itt a pont! A többi csak szemfényvesztés!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.17. 08:37:22

Újabb adalék a dinnyebalhéhoz, azaz kik is érdekeltek a kartellel "megállított" dinnyeimportban.

hvg.hu/itthon/20120816_Pocs_Janos_dinnye_uzlet

Azt ugye mindenki észrevette, hogy az olasz dinnye úgy lesz magyar, hogy 90 fokban elforgatjuk?

bandika gazdája 2012.08.18. 07:04:29

@Bee-zony: Kedves Barátom! Te egy értelmes fiatalember lehetsz. Igazad is lenne, de megfeledkezel a "tömegről". Nézd végig itt a hsz-eket évek óta. Vagy olvasd el a Kurucinfon a hozzászólásokat! Egy csomó handabandázó földbuta véglény. (Természetesen nem mindenki az.) És akkor még nem beszéltem a konjunktúralovagokról, akik egyből a jobbikhoz csapódnának, ha nyerne egy választáson. Egyetlen párt sem képes miinden tagját vagy szimpatizánsát szemmel tartani. Ezért tartom én reménytelennek a helyzetet. Itt csak egy világforradalom segítene, amit persze senki sem kíván, de egyszer majd be fog következni, mert minden húrt csak addig lehet feszíteni míg el nem pattan. Az sem lesz jó, mert minden forradalom felszínre keveri a salakot, de némi megtistulást majd hozhat. Egy időre.
Apám kb. tíz éves koromban elvitt Az ember tragédiájára a színházba. (Az akkor a fóvárosból kitiltott Bárdy György volt Lucifer) emlékszem döbbenten néztem a végét - és mostanában gyakran eszembejut - a lerongyolódott, jégkorszakban vacogó, gyermeket váró emberpár. Ez lenne az emberiség vége? Félek, hogy igen, ez. "Ember küzdj, és bízva bízzál!" De miben bízzál?!

Bee-zony 2012.08.19. 00:57:25

@bandika gazdája: Van egy csomó handabandázó földbuta véglény is, és konjuktúralovagok halmaza is, ez mind igaz, és az is, hogy van belőlük bőven, sőt, vannak helyek, ahol ilyenekből áll a többség.
Túl sokan túl közel állnak a majmok erkölcsi és szellemi szintjéhez Magyarországon is, lásd pl. ezt:
Csak magukra gondolnak a csimpánzok, ha élelem a tét
www.origo.hu/tudomany/20120817-a-csimpanzok-kizarolag-magukra-gondolnak-ha-elelemrol-van-szo.html
Rájuk MSZMP-t, MSZP-t és Fideszt lehet alapozni. Általános alakban, ostoba, erkölcstelen, korrupt, élősködő, önző, bűnöző vagy a bűnözést toleráló tömegre ugyanilyen rossz tömegpártot lehet alapozni, és ez történik a gyakorlatban, és nekik ez így jól is van, ez a szintjük, és akár meg is védik a rosszat, hogy az szerintük jó. Ahogy a kalózoknak pl. megfelel a kalózkodás. Mi az, hogy ne legyünk kalózok, korruptak, stb., amikor hasznot lehet szerezni rajta?! Hogy a többiek kárán, az meg kit érdekel? (Rajtuk kívül.)
Normálisan és jól működő pártot csak a kivételekre lehet alapozni, akik viszont kevesen vannak. De akkor sincs jobb. A kereszténység is ilyen kevesekkel és jobbakkal kezdődött, akik ráadásul tudatában voltak a gyarlóságaiknak, ami szintén fontos alap a további lépésekhez. Ha pedig a színvonal nincs tartva, akkor lesüllyed oda, ahol a többség van, ahelyett hogy magasabb szintre felemelné azokat, akiket lehet, pl. a teljesítendő elvárásaival. A szintet tartani kell, a szükséges minőséghez tartozó kis létszámot pedig tudomásul kell venni, és így lesz egy lassú minőségi fejlődés, a lesüllyedés helyett, és itt ugye az is alap, hogy a tömegekről, és az általuk eredő tagsági bevételekről le kell mondani, mert a minőség és a többség, az még mindig két külön fogalom.

Ami a világforradalmat illeti, a Nyugat forradalma még hátra van, és lehet, hogy még az idén meglesz, ha Izrael megtámadja Iránt – amikor persze maga mellé akarja állítani az összes szövetségesét is, tehát belevisznek mindenkit, akit lehet, és egy izraeli-iráni háború egész jól tud eszkalálódni, akár a III. vh. szintjéig is, ha a pro és kontra érdekű felek belépnek. Persze azok járnak jól, akik kimaradnak belőle, mert őket nem éri veszteség, és akik benne vannak és végül nyernek, valószínű, hogy azok is többet veszítenek összességében, a békéhez képest. De hát zsidókkal nem lehet békében élni, mert kiprovokálják a háborút a rossz természetükkel és a rossz vágyaikkal, ahogy a cigányok is. A két legrosszabb nép a Földön... akik megtalálták Magyarországon a helyüket és a számításukat, és ez már alapból tragédia Magyarországra nézve.

Akár lesz háború és forradalom, akár nem, egy minőségi vallási és társadalmi rendszernek logikailag mindig megvan a létjogosultsága, a szükségességi alapja, és a kezdete mindig kis létszámot jelent, mert viszonylag magas szintű követelményekkel kevesen tudnak azonosulni, és kevesen tudják teljesíteni azokat. Ez egy alap-adottság, és ebből kell gazdálkodni.

Kanadáról is sok rosszat tudok már, az emberekről és a liberális városról... Hosszú szöveg lenne az is.
Egy példa, és kérdés, mit jelent az, hogy beilleszkedni? Azt, hogy legyen egy lakásod vagy házad, ami a magyar viszonyokhoz képest itt horribilis összeg, tehát legyen fizetős munkád, és adósodj el kb. 50 évre... Kanada a pénzes pénzéheseknek jó, akiknek már eleve van pénze, és megteremtik a bizniszüket, amiből jön a további pénz, és nagy valószínűséggel rákban fognak meghalni, mert nyomják az ipart és a vegyszereket ezerrel mindenhova, persze nem nyilvánvaló környezetszennyezéssel, hanem mindenféle rejtett módon, de ami így is hat.
Nekem most az aktuális nagy problémám, hogy Kanadába nehéz bejutni, és ennél egy nehezebb dolog van, visszajutni Európába. Az útlevelem lefoglalva, és vissza sem akarják adni. Hiába kértem időpontot, nem is reagáltak rá. Nemhivatalos házi őrizetben vagyok Kanada területén. És ami a legrosszabb az egészben, lehet, hogy igazuk is van. Aug. 28-án lenne a visszaút, és ha nem vagyok a repülőn, akkor a repülőjegy is elveszik, és másikat nem tudok szerezni, mert nincs miből, és akkor aztán tényleg itt kell élnem, és nem azért, mert itt akarok, hanem mert nem tudok átjutni az óceánon. Kvázi hajótörést szenvedtem Észak-Amerikában, és a "bennszülöttek" eléggé problémásak... Az itteni 10 m-es lakóautómat európaira cserélném, értékegyeztetéssel...
Egyet már megtanultam itt, ami nagyon alapvető: mosolyogj, és élj túl mindent.
Az USA-ba persze könnyű lenne átmenni, csak át kell lépni a jelképes határt valahol, mert van húzva egy vonal földmunkagéppel, hogy itt a határ, és csak az nem lépi át, aki nem akarja. Jönnek is a mexikói drogterjesztők... Egy adagot már lekapcsoltak belőlük mostanában, de mindig van utánpótlás, akik átveszik a piaci rés(z)t, mert a kereslet az nem szűnt meg.

Volt olyan időszakom is, hogy szó szerint kenyéren és vízen éltem, hogy szokjam. Most épp nem így van, mert most paradicsom, banán, és mikrós lasagna is van, úgyhogy ilyen „luxus” körülmények között ebben a hónapban biztos hogy nem halok éhen.
Viszont most jutottam el oda, hogy 100%-ban bizonytalan a sorsom, és nem tudom, mi lesz a jövő héten, a jövő hónapban... A létem ugyan nincs nagyobb veszélyben, mint az itteni nagy többségé, de ennyire bizonytalan időszak eddig még nem volt az életemben.
Nem vagyok segélyen, de ha így mennek tovább a dolgok, akkor leszek. Az utcán élés pedig a lakóautóval alapból megvan, ami nem épp a biztonság csúcsa.
Nekem ez már háború előtti állapot; és ahogy a zsidóknak el kellett menekülni a náci birodalomból, nekem ugyanígy el kellett menekülni a zsidó-cigány birodalomból, ami számomra élhetetlen, vállalhatatlan, bűnös és bűn rossz, tehát bojkottálni érdemes. Fő a változatosság, ugye... és mintha nem csak egy másik kontinensre, hanem egy másik bolygóra is kerültem volna, ahol sok minden nagyon más, és van ami rosszabb, mint Európában, és ezt megszokni, eléggé kemény, nem csak fizikailag, hanem agyilag is, sok kicsi sokra megy alapon. Túl messzire mentem, és most már legalább tudom, hogy a messzebb nem jelent egyben jobbat is, és Ausztria-Finnország vonala és köre jobb lett volna, és elegendő a magyarországi Szodoma-rezsimtől való megszabaduláshoz. A távoli dolgokhoz agyilag nagyon ott kell lenni. Fizikailag manapság már könnyen ott lehet lenni, de hogy utána mi lesz, az az érdekes. Hirtelen és felkészületlenül jöttem ide, és azóta is ezzel az állapottal küzdök. Hol van nekem itt a helyem? Már tudok néhány helyet, ahol nem, és most már az igen-t kellene megtalálnom, amiről nem azt érzem, hogy ez egy nem kívánt kompromisszum... Úgyis addig vándorlok, amíg azt nem érzem, hogy ez az, jó időben vagyok jó helyen, és ott tudom betölteni legjobban az önként vállalt szerepemet az életben.

A hidegben vacogó emberpár, hmm... egyrészt most a globális felmelegedés van soron, és a globális aszály, és hogy állítólag ősztől fel fognak menni az élelmiszerárak mindenhol, annyira kevés a termés, másrészt pedig az eszkimók (inuitok) egész jól viselik a hideget már régóta, tőlük kell tanulni, ha netán valahol tartósan hideg van – ami itt sincs most, megvolt a 33 C fok az utcán, bár az is valószínű hogy ez volt az idei nyári rekord, és megint következik az eső és a hideg, amit nem igazán szeretek, de azért nem annyira vészes, hogy ne lehetne túlélni a szükséges odafigyeléssel, és a többségnek sikerül is, ahogy Magyarországon is. Úgy néz ki, hogy a politikai, társadalmi "klímát" nehezebb túlélni.
Miben bízzál?
Legyél tudatában annak, hogy az élet küzdelem (délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal, este meg a számítógéppel akár), és bízzál abban, hogy sikerül.
A következő kérdés innen már az, hogy mi az élet értelme. Egyéni szinten az, amit adsz neki, egyetemlegesen pedig a fajfennmaradás, a küzdelem a belső és külső rosszal, és a sikeres fejlődés, és az elért szint megtartása, az emberi szinttől a félisteni szinten át az isteniig, és az előre vivő betöltött szerep ebben a fejlődési sorban, ez az élet elérhető legjobb értelme, szerintem.
Amikor valaki pesszimista hangulatban van, akkor épp nem ebbe az irányba halad, hanem visszafelé, az "úgysem fog sikerülni" irányába, és ezzel az élőtől az élettelen anyag felé, "akinek" értelemszerűen persze hogy nem sikerül, hiszen nincs is szándéka, se törekvése, se tudata, se fejlődése, csak az anyagi világ szabályai szerint zajló történései vannak.
Legyél fejlett élőlény, és járd a fentebbi utat, mert ennél jobbat aligha tehetsz.
Ez az életfilozófiám, és remélem, hogy nem vagyok ezzel nagyon egyedül. :)

Ironfist 2012.08.19. 08:48:04

@szonár:

Nem olvastam végig a kommentözönt, csak annyit kérdeznék: neked mi a fasz bajod van? Vidéki helyett te vagy ideosztva a blogra terjeszteni a NER-t? Ne próbáld már meg osztani az észt, mert láthatólag neked sincs sok!

Aki meg ezek után is védeni meri a fideszt, az 1.- vagy áruló, tehát ki kell végezni, mielőtt nagyobb károkatr csinál, vagy 2.- olyan ostoba, hogy megváltás lenne a halál is neki, szóval ki kell végezni.

Ironfist 2012.08.19. 08:49:13

Fúúúúbazmeg, de felhúztam ezen a poston az agyam...

BPO654 2012.08.24. 00:15:34

@Ironfist:
Én sem olvastam végig, és tudom h te nem látod amit írok.
Nekem először is az a hülye Ganxta jutott az eszembe a kartellről.
Budai Gyula volt az a naiv buta ember aki bedőlt az rtl.-nek és a házon kívül c műsorban arról sírt, h karcos az Audi (óóóódi) műszerfala meg a váltógomb ez jut neki, használt verda, brühühühü brühühühühü. Ott ahol 3 millió ember rágja a küszöböt............:D

Felhúztad az agyad?? Jééééé. Lehet h neked is megváltás lenne egy agyvérzés BádogBaromkám???-))))))):XD

Ironfist 2012.08.24. 07:20:35

Ez a BPOakárhány mekkora egy gyökér :D Jött az értesítő, hogy MÁR MEGINT nekem írogat :D És most nézem oldalt, hogy:
"BPO654: @Ironfist: Én sem olvastam végig, és tudom h te nem látod amit írok. Nekem először is az a hülye... (2012.08.24. 00:15) Budai Gyula bevallotta
Elmúlt hét top hét:1. Kisvasúttal bővül a felcsúti álomország
2. Rózsa virít a lécek me"
Tudja, hogy nem látom. Emberek, ez a hülye barom tudja, hogy nem látom, amit ideokádik, de azért próbálkozik, hátha! :D Szánalmas...

BPO654 2012.08.24. 15:47:53

@Ironfist: "Tudja, hogy nem látom. Emberek, ez a hülye barom tudja, hogy nem látom, amit ideokádik, de azért próbálkozik, hátha! :D Szánalmas... "
Ja, próbálkozok, hátha egyszer nem válaszolsz, ami azt jelentené (főleg ha máshová sem írogatsz mindennap), h végre tényleg agyvérzést kaptál.

Ironfist 2012.08.24. 19:44:39

Rendben, BPO, írógassál csak, gyengeelméjű barátocskám, írjál csak! :) Megengedem neked, hogy ezen élvezkedj, mert láthatóan nincs nagyobb örömöd az életben.
Szóval írj csak, válaszolgass nekem, ki vagyok én, hogy egy autista szórakozásának útjába álljak? :)

Cukrot neked, ügyibügyi! ^^

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.09.11. 13:50:13

Ez ma a meglepetések napja:)! Budai sajnos nem tehet arról, mit beszél, de ha tehetne, az sem érdekel senkit, mert a "VM legfeljebb olyan közhatalmi jogosítványok alapján gyakorolt magatartást tanúsíthatott, amire nem terjed ki a törvény hatálya".

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/11/az_allam_megussza_a_dinnyekartellt/

Tehát ha a VM "közhatalmi jogosítvány"-ainál fogva legközelebb nem "kér", hanem nyíltan utasít cégeket arra, hogy az árakat mesterségesen tartsák magasan bizonyos ágazatok vagy cégek veszteségének megelőzése érdekében, akkor utána az állami hatóság GVH jól meg is büntetheti a cégeket?!

süti beállítások módosítása