Skip to content


       Szűrés lista

Egy hétig az RTL Híradón éltem

A Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián 2012 végzett egy kutatást a magyarok közéleti tájékozódási és médiafogyasztási szokásairól, melyről a Kreatív Online készített egy összefoglalót. Az egyik kérdés arra kereste a választ, hogy a  felsorolt sajtótermékek közül az elmúlt egy hétben melyiken nézett, olvasott vagy hallgatott politikai, aktuális, közéleti híreket, cikkeket, illetve műsorszámokat. A legtöbbet a két kereskedelmi televíziót jelölték meg (RTL Klub: 78,2%, TV2: 73,5%).
A felmérés szerint a válaszadók a fogyasztási szokások alapján négy csoportba sorolhatók, melyek közül a legnagyobb csoportba (65,2%) azok tartoznak, akik főleg az RTL Klub és a Tv2 híradásaiból, a Kossuth Rádió műsoraiból és a megyei lapokból tájékozódnak.

Mivel a két kereskedelmi televízió khmm nem éppen a Közéleti Tájékoztatás Világítótornya, ezért a múlt héten igyekeztem a médiafogyasztásomat az RTL Klub esti Híradójára leszűkíteni. Pár nap után már úgy éreztem magam, mint Morgan Spurlock, aki egy hónapig Meki-kaján élt a dokumentumfilmje kedvéért.  Az emberkísérlet veszélyes vizére eveztem ....

A 7 nap alatt a 7 Híradóban 141 tudósítást néztem végig, íme a lista.

rtl_w37.jpg


Hétfőn egyből belehúztak és egy könnyed 10 híres híres bűnügyi-baleseti blokkal indítottak, volt benne halálos gázolás vezető hírnek, súlyos közlekedési balesetek, gyilkosság, garázdaság, haláleset, mindenből egy kicsi.

Kedden már erős agyzsibbadást éreztem, az agyam apu ökölbe szorított kezére kezdett hasonlítani, szerdán pedig erősen megfordult a fejemben, hogy akár egyedül is játszok "kereskedelmihíradós ivójátékot". Ez egy remek játék, mindig inni kell egy felest, ha feltűnik a képernyőn egy rendőrségi szóvivő, Győrfi Pál vagy Zacher Gábor. Este 7-re garantált a kellemes, katatón állapot.

Nem is értem, hogy miért költenek bemondókra, stúdióra, díszletre, elég lenne kapcsolni a Teve utca rendőrpalotát ahol Kiss Margit zászlós, rendőrségi szóvivő beolvassa a bűnügyi, baleseti híreket, egy-két belpolitikai hírt, pár állatkertes kisszínest, és ennyi.

Minden este a híradót egy remekül kiválasztott, igazi "breaking news"-al indítottak: kedden megtudtuk, hogy égett a tarló Baja mellett, szerdán jött a TEK-es Luke Skywalkeres ügy, csütörtökön javították a szerdai kisiklást, és fő hírnek betették, hogy két vonat gázolt el egy birkanyájat, a gyengébb képzelőerővel rendelkező nézők megkapták a szokásos Pentium 1-es animációt, mivel valóban elég nehéz elképzelni, hogy mehetett keresztül nem egy, hanem kettő (!) vonat egy csapat birkán. Pénteken a fő hír Magyar Róbert hazahozatala volt, a hétvége mindig könnyedebb, "10 méteres szakadékba zuhantak a fiatalok" és "telefonált a férfi, hogy ölni megy" volt a két vezető hír.

A kereskedelmi televíziók hírműsorok elkurvulását a TV2 kezdte el, az RTL csak felzárkózott melléjük, mivel nézettség szempontjából ez a húzás bejött a TV2-nek. Igaz, a váltás előtt még azt nyilatkozta Kotroczó Róbert, hogy "az RTL Híradó sosem fogja azt a stratégiát választani, amit a tv2, hogy a Tényekből Bűn-Tényeket csináltak: kocsmai verekedésekkel és egyéb brutális bűncselekményekkel, sok gyerekhalállal." Azóta a Tv2 60 percesre, az RTL 40 percesre növelte az esti fő hírműsorát, és mindenféle bűncselekménnyel, halálesettel és tragédiával van tele.

"A médiatörvény értelmében a jelentős befolyásoló erővel rendelkező lineáris audiovizuális médiaszolgáltatóknak - 18 és 21 óra között - legalább 20 perces hírműsornak kell helyet biztosítaniuk. A híradók szerepe kiemelten fontos a nézettség szempontjából. Másképpen fogalmazva, a két országos kereskedelmi televíziónak a törvény által előírt közérdekű kötelezettségeit úgy kell betartania, hogy a piaci viszonyokat figyelembe véve, a nézettségi versenyben se maradjon el a konkurens csatornáktól." - írja a Médiatanács tanulmánya.

A médiatörvény pontosan meghatározza, hogy mi számít bulvárhírnek: "bulvárhírnek számít minden olyan hír, amely nem szolgálja a demokratikus közvélemény tájékoztatását." Ilyen pl. összes hírességgel kapcsolatos hír, minden olyan beszámoló, amelyben valamilyen állat a főszereplő, a botrányokkal, rekordokkal, szenzációkkal, extrém szituációkkal foglalkozó és a magánszemélyek betegségéről szóló tudósítások.

A bűncselekmények bemutatását illetően a Médiatörvény úgy rendelkezik, hogy éves szinten és időtartamban kell a 20%-on belül maradni. Vagyis örülhetünk, hogy nem kapunk napi 10-20 bűnügyi rövidhírt, hiszen csak a műsorperc számít, nem a bűnügyi hírek száma ...
Nem számít bele ebbe a kategóriába
- a hivatalos személy, a közfeladatot ellátó személy és a külföldi hivatalos személy által vagy ellen elkövetett bűntettek bemutatása,
- a külföldi vagy hazai vonatkozású terrorcselekmények, merényletek, etnikai alapú bűncselekmények
- a szociális indíttatású bűncselekmények egyes fajtáji, pl. uzsora, lakásmaffia, "mivel ezek a társadalmon belül meglévő feszültségekre hívják fel a figyelmet".

Ezt a kereskedelmi híradók szerkesztői úgy használják ki, hogy több olyan hír kerül adásba, ahol az áldozatok közfeladat ellátó személyek (postás, tanár, taxis), mivel ezek a hírek nem számítanak bele a 20%-ba. Az első féléves statisztikai adatok elérhetőek a Médiatanács honlapján, a tv2 19,4%-on, az RTL 16,5%-on áll.

A belpolitikai hírek nagy részét a családon belüli erőszak vitája, a TEK műegyetemi akciója és Gyurcsány éhségsztrájkja tette ki. Gazdasági hírekkel nem találkoztam, EU-s hírek nem voltak, EU-ról szó sem esett a héten, ahogy kimaradt például Barroso beszéde a föderációs tervekkel. Szintén egy szó sem esett az IMF-tárgyalásokról, a gazdasági válságról. A külföldről annyi derült ki, hogy a muzulmánok nagyon tiltakoznak, Obamát meg felemelte egy pizzériás. Oknyomozó riportról nem is álmodtam, így nem is kellett csalódnom.

Viszont a a műsoridők felében olyan veretes "hírekhez" jutottam hozzá, amik annyira semmitmondó, nulla, szarok, hogy még a Blikkbe sem férnek be: "Muki a pávián a pécsi állatkertben", "egyre népszerűbb a mellbimbótapasz", "rácsba szorult be egy gyerek feje Kínában", "egy kutya 6 éve nem tágít a gazdája írja mellől Argentínában".

Számomra az a legfurcsább, hogy a Médiatanács, ami reklámok hangerejétől kezdve a kivillanó mellbimbón át addig, hogy milyen bazdmeg hangozhat el főműsoridőben, mindent szabályoz, a híradók eme "tájékoztatási" módszerével nem foglalkozik. Nem büntet, nem szabályoz. Egy olyan országban, ahol a lakosság nagy része gazdasági témákban analfabéta, elképesztő mértékben alultájékozott bel és külpolitikai ügyekben, sem a Médiatanács nem érzi úgy, hogy közbe kell lépnie, sem kereskedelmi televíziók szerkesztői nem gondolják úgy, hogy megérné egy normális híradót készíteni. Miért is kockáztassák azt az 1-1,5 millió nézőt? Elvégre nézettségi verseny van, a médiatörvény által megkövetelt hírműsor letudva ...

Ilyen témában általában hamar előjön, hogy nem kell nézni, ott a távkapcsoló, meg hogy lehet más hírműsort is nézni. Nos igen, ez így is van.
Csak hogy a nézők nagy része ezt nézi, a nézők n agy része innen tájékozódik, nem fizet elő napilapra, nem internetezik, leül este a híradó elé, és amilyen hírt kap, az a napi hírfogyasztása. A MTVA/HírTV/ATV hírműsokról most hadd ne beszéljek, mert a párthíradók még ennél a bulvárhíradóknál is rosszabbak.

Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója megkeresésünkre közölte, hogy a késő esti 11 órás híradót ajánlja, "amelyben kifejezetten közéleti, politikai, és gazdasági híreket válogatunk." Nehezményezte, hogy nem tekintem gazdasági témának "nézőket és így a családok pénzügyeit érintő témákat (használt autók, kiskertekkel a drágaság ellen, árak). A szerkesztési elveink szerint mi közéleti, gazdasági tematikának azt tekintjük, ami összefüggésben van az emberek mindennapi életével, pénztárcájával, közérzetével – amiről az utcán, a villamoson, a munkahelyén a kollégáival, barátaival, ismerőseivel beszélnek."
A 18-49-es korosztályban az RTL híradó nézettebb, Kotroczó szerint "ennek pedig valószínűleg az is az oka, hogy a különböző idősávokban adott összefoglalókkal elégedettek a nézőink. Szerkesztő kollégáimmal viszont mi sosem vagyunk elégedettek, és próbálunk minél nagyobb arányban szolgálni szociális, mindennapi életvitelt segítő, gazdasági, és kulturális hírekkel."   

Nm tudom, hogy Kotroczó Róbert és professzionális szerkesztő kollégai nézik-e Aaron Sorkin új sorozatát, a Newsroom-ot (Híradósok) az amerikai hírtelevíziózásról, jó lenne ha néznék, figyelnének és tanulnának. Mondjuk ebből a részletből. Bár ilyet úgysem fogunk Szellő Istvántól vagy Azurák Csabától látni ...

Címkék: média rtl médiatanács

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr814781304

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Melyik Híradót érdemes nézni? 1. 2012.09.18. 20:54:21

A Hír TV, ATV, M1 elfogult, az Rtl Klub és a tv2 bulvár. Röviden így lehetne összefoglalni a kínálatot. Elsőként az M1 március 16-i Híradóját elemzem ki részletesen, hát mit mondjak, tanulságos. Nézzük sorjában: 1. A főhír, a Honvédelmi Minisztérium...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2012.09.18. 10:32:06

Nem tudok rá válaszolni közhelyek nélkül, az a baj.

Nem nezek tévét, mert butit

unásig ismert hogy ha tajekozottak lennenek az emberek kurvara nem itt tartana az orszag, stb.

:/

annyit tudok tenni, hogy osztom a cikkeiteket:)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.09.18. 10:38:30

Az a baj, hogy amennyiben a hiradók nemcsak az itthoni rendőrségi/tűzoltósági ügyekkel foglalkoznának, akkor is direkt ugyanolyan borús és pesszimista képet festenének a világról, hogyaszongya: háború, felkelés, mészárlás, merénylet, erdőtűz, árvíz, aszály, tájfun, hurrikán, cunami, éhinség, lezuhant a repülő, elsüllyedt a hajó, zuhant a tőzsde, esett az euró árfolyama, válság, bankcsőd, mindezt jól megspékelve véres képekkel meg csontváz emberekkel. Korábban ez ment, és az se jó...

Egyébként meg a legdurvább mégis az, hogy minden műsort agyonkarikáznak, megvágnak, későbbre száműznek, médiatanácsilag büntetnek, a hiradó pedig szabadon garázdálkodhat olyan időszakban, amikor inkább még fent vannak a gyerekek, mint este 9 után. Állítom, az ilyen sokkal jobban károsíthatja a lelküket, mintha minden este valami belezős film menne. Mert arról még meg lehet magyarázni, hogy nincsenek szörnyek, azok csak szörnyruhába bújt emberek, akik csak egy bábut ettek meg, de a hírek az sajnos igazi...

Steve the Great 2012.09.18. 10:42:46

Riszpekt a kitartásért...

Csumpitáz Alfréd 2012.09.18. 10:57:50

@no-night: Az nem mindegy viszont, hogy ezek a híradók senkit nem szeretnének tájékoztatni olyan kérdésekben, amelyek a jövőjüket és az életüket alapvetően befolyásolják. Most nem feltétlenül az elmúlt hetek kormányzati bakijaira gondolok (az összes híradó agyonhallgatta őket), de pl. Barroso uniós föderációt elővetítő beszédére. És a sort belpolitikai kérdések sorával is folytatni lehetne.

Itt van egy ugyanilyen kísérlet, csak az mtva híradójával: www.millamedia.hu/2012/09/16/az-mtva-unortodox-igazmondasa/

Az eredmény mindenhol lesújtó.

Tryst 2012.09.18. 11:08:11

Magyarország egy Aaron Sorkin-féle híradós Mekkája! Esténként, akár minden nap, a porba tudná alázni a teljes politikai "elitünket", Gyurcsányostul-Orbánostul-Matolcsystul-mindenestül.

A bejegyzés perfekt, csak így tovább!

Squid 2012.09.18. 11:18:50

Zero

Pont tegnap akadtam ki ugyanezen amikor a TV2-be Vujity Tvrtko nevével "fémjelzett" Napló című agyzsibbasztó keretében a következő szavazást olvastam:

"Egyetért e ön Zámbó Jimmy szentté avatásával?"

Azt hiszem itt érte el a magyar televíziózás az új rekordmélységet, amihez képest a Mariana Árok a Mount Everest csúcsa!

lecsó kolbász (törölt) 2012.09.18. 11:50:29

Zero

Nem is tudom, ki a nagyobb mazochista, te vagy a kiskölök :)
www.youtube.com/watch?v=Ugtd-WkUvPg

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.09.18. 11:52:02

3 év tévéelőfizetés nélküliség után idén nyáron kértük a tévét is, 63 csatornával.

Az elmúlt 3 hónapban jó ha ment összesen 24 órát a settopbox, mert egyszerűen minden csatornán a fos megy, reklámokkal és ismétlésekkel tűzdelve.
A tévé marad annak, ami eddig is volt: külső winchesterről filmek és sorozatok nézése.

Viszont sajnos az átlagember kitölti a maga napi 4-6 óráját az RTL és a TV2 előtt. És aztán 4 évente elmennek szavazni...

Geza 2012.09.18. 12:00:52

"Permetező helikopter zuhant a kispiricsi temetőre. A roncsok alól eddig NÉGYEZERHÁROMSZÁZ holttestet emeltek ki!"

_Ne_nézzetek_tévét_. Pont.

A média ugyanis nem tájékoztatja az embereket a valóságról, hanem teremt nekik egy valóságot, ami persze köszönőviszonyban sincs a körülöttünk lévő, szemmel látható valósággal, csak az emberek nagy része úgy van idomítva, hogy inkább hisz a téévéébeli tíz 'celeb'-nek, mint a saját szemének.

Amíg nem volt ennyire könnyen elérhető az internet, még meg is értettem valahogy a dolgot, meg az időseknél még mindig megértem (és ezért nem adok a véleményükre többet, mint a tévéére), de könyörgöm, aki a zsindexet el tudja olvasni, az miért nem veszi a fáradságot, hogy több forrásból is tájékozódjon?

Érdekel, hogy mi zajlik Magyarországon? Nézz meg két-három ellenoldali hírforrást. Érdekel, hogy mi zajlik a világban? Nézz meg egy ausztrál, egy kanadai, egy argentín meg egy finn újságot, ez elég jó lefedettség lesz.

Húha, gyerekek! Lehet, hogy azért áll az ország ott, ahol, mert a politikusaink is a téévééből tájékozódnak?

2012.09.18. 12:02:55

@Squid: nem az a fickó bámult nemrég oldalba rúgott kiskutyaszemekkel óriásplakátokról, hogy de bezzeg MI a tényeket adjuk és nem süllyedünk bulvárszintre?

Én elhiszem, hogy van az a pénz, de ez akkor is gyomorforgató. Ha a katonának ölnie kell, öljön, de ne lengessen közben máltai szeretetszolgálatos zászlót.

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2012.09.18. 12:11:57

Hős vagy, Zero, hogy egy hétig bírtad. Én kb. a hétfői első öt hír után üvöltve vertem volna ripityára a tévét egy baseballütővel, sóval hintettem volna be a helyét, és egy gallon szenteltvizet zúdítottam volna rá, hogy végleg kiirtsam a gonoszt.

Q-in-Law 2012.09.18. 12:44:23

Én csak NB1-et nézek :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.09.18. 12:46:18

A tévén a sportadókon, meg a History-Discovery- Travel és egyéb dokus adásokon kívül vagy valami HD-film Blu-rayrő/ valami sorozat eredeti nyelven, esetleg levadászott felirattal, esetleg éjjel lazításként valami játék PS3-on megy itthon. Arra a kevés időre amíg be van kapcsolva a tévé ez épp elég is, nem fecsérlem obersovszkí-féle seggnyalókra meg kereskedelmi műanyagra.

Valami okádék ahogy egy halom fontos belpolitikai történést besöpörnek a szőnyeg alá (ami esetleg valamicskét fenyithatná a sok ikszelgető birka szemét) és helyette jön a baltás gyilkos, a gázoló meg a neveljünk kiskertet bullshit. Aztán meg nézünk nagyokat, hogy a semmire adnak az emberek kétharmadot.

InTheGajd 2012.09.18. 12:49:20

Ezek meg a hiteles tájékoztatás...

Viszont a P1-es animációk tényleg nagyon gázak.

És szintúgy szégyen az is amikor a Jobbikról beszélnek és ha a jó színben "kell" feltüntetni akkor letudják két pislogás között, ellenben ha mocskolni, szélsőségesezni kell, vagy összehozható a nevük valamivel/valakivel, akkor képesek 5 percet is rászánni és fröcsögni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.18. 13:44:03

Egyszer csináltak velem egy telefonos felmérést tévéügyileg. (még az adók királyosítása előtt) Kiderült, hogy csak a Spektrumot nézem. Sokat. Állandóan. Még videóra is veszem, mert élőben nem elég.
Azóta volt egy dunatévés időszakom is, de mióta átment karika-hullámvonalba, már nem az igazi.

Anno a bandzsa oposszumra viszont nyugodtan kirakhattak volna egy 18as karikát, mert legalább olyan ijesztő volt, mint a holtából visszatérő magdianyus, amint feldarabolja bélabát -vagy hogy híják a zurát- egy pizzaszeletelővel.

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2012.09.18. 13:48:43

Néha nagyon meg tudom érteni Vona kereskedelmi tévékre irányuló bulldózeres terveit.

Dr. GGG77 2012.09.18. 14:01:12

Máhonnan fúj a szél. Tudnának minőségi(bb) hírműsort készíteni (azért az RTL-en fut egy Házon kívül), de nem akarnak/mernek ujjat húzni a hatalommal. Inkább csinálnak gagyi bulvárhíradót, mintsem szembe menjenek Viktorral. Mondom, vagy nem mernek, vagy nem akarnak.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2012.09.18. 14:51:36

Idézet Tőlem:

Hírt hazudik harsányan a hadovaláda.
A bemondó borzalmasat blöfföl a kamerába.
Pocsék politikus papol a pofámba.
Benyomom a kikapcs gombot, hazudjon csak magában.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.18. 14:52:20

@Dr. GGG77: persze, 10 éve nem akarnak a hatalommal ujjatt húzni. Hogyne. Sosem volt ezeknek másuk, csak a bulvárszar.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.18. 14:55:40

Érdekes kérdés. Szerintem két évvel ezelőttig máshogy volt. Több volt a politikai hír, majd beindult a bűnügyi híradó koncepció, javarészt politikai hírek nélkül. Hogy miért van ez, és miért pont két évvel ezelőtt indult ez a folyamat, nem értem.

gnme 2012.09.18. 14:57:30

ugye látszik? .. Ó IGEN
ugye látszik .. Ó IGEN

www.youtube.com/watch?v=b0_GaE6YLLA

tommybravo 2012.09.18. 14:57:48

@Dr. GGG77: Egy időben a tv2 lement bulvárba, miközben az RTL még tartotta magát. Ez volt az időszak, amikor a tv2 híradója beelőzte nézettségben az RTL. A teszt megvolt tehát és a magyar nézők levizsgáztak: a többségnek ez kell, tehát a csatornák kiszolgálják őket. Ennyi.

Link Elek 2012.09.18. 14:59:36

csak a hulyek neznek tv-t.

az, hogy elobb voltak hulyek es utana kezdtek tv-zni, vagy a tv-tol hulyultek el az még vita targya

Lacka929 2012.09.18. 15:00:45

Még jó, hogy nem a TV2 híradót nézted. Ott bűnügy 80%, belpolitika 10%, külföldi 5%, egyéb 5%. És mindezt egy órás híradóban...

spontan · http://erdekessegek.info 2012.09.18. 15:01:42

"Szintén egy szó sem esett az IMF-tárgyalásokról,"

Ez biztos? A múlt héten én hallottam az RTL híradóban említeni. Az RTL-es híradóval az a jó módszer, hogy kihagyod az első 15 percet. Utána, a második felében, már vannak érdemi hírek is.

Illetve lehet nézni más híradókat is. A Hírtv világhíradós része elég nézhető, csak át kell ugrani előtte az ordas kormánypropagandát, ami az online változatban könnyen megtehető. Az ATV-nek meg van külön világhíradója, ahol csak külföldi hírek vannak (vagyis nem kell Fletót és hasonlókat nézni), az is nézhető online.

Szóval aki akar, az talál nézhető híradót, aki meg csak leül az RTL elé, annak úgyis mindegy.

dr Smittpálelnökúr 2012.09.18. 15:02:28

:-) Faszé' nézitek?

Én híradót évek óta nem nézek, mert sem az mtv, sem a kereskedlmi tv-k híradója nem tartozik a nézhető kategóriába.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.18. 15:03:40

"A MTVA/HírTV/ATV hírműsokról most hadd ne beszéljek, mert a párthíradók még ennél a bulvárhíradóknál is rosszabbak"

Egy fokkal talán mégis jobb, azzal a feltétellel, hogy az ÖSSZESET megnézi, és akkor talán tud belőle vonni egy átlagot.

Amúgy viszont tényleg a legjobb hagyni a francba a tévés híradókat, és netről tájékozódni. Ha a 70 éves apósomnak megy, akkor bárkinek megy.

ritmikus csimpifon 2012.09.18. 15:10:29

A tv csak azt adja, amire igény van. Ha bölcsek kövére+gagyimami, a vulkános/katasztrófás, a tinis-hányós-fingós-hokizós, a holnapután meg a függetlenségnapja c. gagyiscifi, meg a krokoszaurusz vs megapiranja vonal jól megy, akkor miért ne azt csinálnák. Ez köll a nípnek, nem a Csehov.

Gyokszi 2012.09.18. 15:15:56

Szerintem államilag szabályozni és számon kérni is nagy hülyeség, hogy mi lehet a híradóban egy kereskedelmi adón. A szabályozással azért nem értek egyet, mert nem hiszem, hogy az államnak joga lenne csorbítani a műsorszolgáltató azon szabadságát, hogy mit sugároz az általa jogosan használt frekvencián (mint ahogyan abba sem szólhat bele, mi legyen az ebéd a sarki kifőzdében). A számon kéréssel meg azért nem, mert ezek a csatornák már nem arról szólnak, hogy a köz szolgálatában álljanak, hanem, hogy a lehető legnagyobb profitot érjék el (ezért kereskedelmi és nem közszolgálati adók), akárcsak egy pékség, cipőbolt stb. Felmérik, hogy van igény híradóra ilyen tartalommal (mert a magyar társadalmat jobban érdekli, hogy ki halt meg aznap a pályán, mint Barroso) és aztán azt adják le. Az ez előtti időt lehet jó áron reklámhelynek eladni, mert erre vevő a nép. A probléma nem az RTL-el vagy a TV2-vel van, hanem a néppel. Ha érdekelné a minőségi hír és csak azt nézné, a csapból is az jönne! Ma Magyarországon bárki bármikor alapíthat minőségi híradóval működő csatornát, nem feltétlenül a már meglévőektől kell várni a csodát!! Én ünnepélyesen felajánlok 100 Ft-ot egy jobb TV csatornáért, szedjünk össze még embereket befektetőnek és mehet az új csatorna! ;)

gnme 2012.09.18. 15:17:12

@dr Kangörény: mer nincs más bazd meg :-)

cigányoknak meg tányéros antennára mindeggy mi zörög ..

tv is dead

hörgőszelep (törölt) 2012.09.18. 15:20:53

Annak a mintájára, hogy: Az a nő, akit ver a férje, meg is érdemli.( Tudniillik én úgy rúgnám tökön, hogy az anyja nevét is elfelejtené.) Szóval, aki ilyen és ehhez hasonló adókat néz, az nem is érdemel mást! ( RTL, TV2, M1,M2,Duna stb-...stb...)

2012.09.18. 15:21:56

Azért nem lehet igényesebb, valódi kérdéseket boncolgató műsorokat csinálni, mert akkor esetleg többet gondolkodnának az emberek, és kevésbé lennének fogékonyak az ötpercenként nyomott fos reklámokra. Akkor pedig kevesebb lenne a zsé. Bezony.

parttalan 2012.09.18. 15:31:05

Míg a tv2 egyértelműen a Fidesz szolgálatába szegődött és 2010 óta jobbára kékfényhírek tömegével, valamint állatkerti történetekkel altatja a nagybecsű népet, addig az RTL híradójában azért még nyomaiban most is felfedezthető a politika-közélet iránti figyelem. Sőt, véleményem szerint az rtl hírstúdiójának szerkesztőit egyértelműen a Szalai - féle médiahatóság tartja rövid pórázon, ami viszont nem a tévé bűne. A konszessziós jog elvesztésének féleleme nagy úr, pláne ha a hatalom nem is burkolt ellenszenve alatt kell dolgozniuk. Szóval lehetnének mások, készíthetnének valódi hírműsorhoz méltó híradót, de mivel úgy gondolják, a hatalommal inkább jobb nem ujjat húzni: felsőbb tanácsra, vagy önszorgalomból inkább ők is jobbnak vélték az átállást a saját jól felfogott érdekükben.

Csak egy példa: amikor kirobbant a baltás ügy, az RTL fél hetes híradója vezető hírként elég korrekt összefoglalóban tálalta az eseményeket. Szemben a Tényekkel, amit ott a szokásos kékfény-blokk után 15 perc elteltével egy percben lezavartak. Tegnap a Tények estében fél percben, azaz 30 sec-ben letudták a hétfői nap talán legfontosabb hírét, hogy a Fidesz benyújtotta a választási tv. módosítását, ill. hogy erre hogyan reagált az ellenzék.

És azt se felejtsük el, hogy a fél hetes hírműsor végén Szellőék búcsúzáskor mindig elmondják: a nap legfontosabb politikai történéseivel melyikük jelentkezik még az est folyamán. Tehát van politikai híradó az rtl klubon, de jellemző, hogy elrakták fő műsoridőből és becsempészték olyan időpontba, amikor a dolgozó választópolgárok jó része már alszik.

Szóval a posztolónak alapvetően igaza van, de az RTL-t illetően a körülmények azért árnyalják a képet. Javaslom, legközelebb éljen a TV2-n a Tényeken egy hétig, az fogja csak megfeküdni igazán a gyomrát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.18. 15:32:03

le a kalappal, ez a mazochizmust. :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.09.18. 15:32:09

Jó téma, csak egyfelől kilátástalan, másfelől meg kopottas. A kereskedelmi tévézés ilyen, hogy a politikai és gazdasági apátiába süllyedt emberek igényeinek kell megfelelni (ezt szoktam úgy mondani, hogy ha most hétvégén lennének a választások, azt a Szaromle! Párt nyerné). Azoknak nem a jogrendszer átalakításának bonyolultsága meg az ő életét is érintő gazdasági kérdések kellenek, amik nem pihentetnek, esetleg gondolkodni is kéne rajtuk, hanem pletykaalapanyag kell, a napi panaszkodni- és szörnyülködnivaló, és a végére mehet a "pandahír".

Ezen nincs mit rágni, a hiba nem az Ön készülékében van, "kérem kapcsolja ki".

Van ennél "izgalmasabb" téma is mára. Kicsit OFF, de gond az, amikor ez a kertévés mentalitás kierjed a latrinából, és mondjuk ráfolyik a leve az MSZP stratégiájára, ami pontosan ugyanazoknak az igényeknek próbál megfelelni, mint egy retekklubos vérhíradó:

index.hu/belfold/2012/09/18/az_mszp_a_horn_gyula-i_kisemberrel_nyerne_2014-ben/

Az azért nagyságrendileg nagyobb "veszély", de minimum probléma, hogy ha Magyarország egyik nagy ellenzéki pártja úgy lép túl a populista politizáláson (ahogy erről a Vastagbőr már február környékén is elég riasztó képet festett, pedig akkor még csak gondolkodtak rajta), hogy bulvárosítja a politikát!

mahet 2012.09.18. 15:36:53

Mi is ugyanezt állapítottuk meg a párommal, nézhetetlen a híradó (TV2+RTL). Korábban nem volt ennyire rossz a helyzet, de ma már semmilyen lényeges hírről nem tudósítanak. Direkt azért szenvedtem végig párat, hogy hát b*zd meg nem hiszem el, hogy nincs egy büdös szó se az IMF-ről, EU föderációs törekvésekről...." HIHETETLEN!

Érdemes megnézni egy Kanadai híradót kontrasztként.... sajnos akár egy év is lehet mire elbírálják a bevándorlási kérelmet.

morami666 2012.09.18. 15:37:28

Több ilyen tényfeltáró, a népbutítás árnyalatait bemutató cikkre lenne szükség. Kiváló!

gabest1 2012.09.18. 15:38:15

Ez jut erről eszembe: www.youtube.com/watch?v=-qCGfRowmXQ&feature=player_detailpage#t=5433s

- Súlyos baleset?
- A múlt héten...
- Volt legalább tíz halott?
- Csak kettő...
- Akkor felejtse el, a mi célközönségünknek igényesebb az ízlése!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.09.18. 15:39:33

@morami666:
Szükség igen, csak ugye ezeknek a cikkeknek az a baja, hogy pont azok nem olvassák el, akiknek kéne.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.09.18. 15:41:28

@Koronás Udvari Chinpoko Mester: Par eve en sem nezek.
Iden februarban szuntettem meg veglegesen a tevet (antennakabel ki), azota masodik monitorkent uzemel.

2012.09.18. 15:42:10

@hinnyemánahétszázát: Ez mondjuk mediánra igaz, átlagra nem. De persze csak pontosításként mondom, a lényege igaz.

osztom ezt a véleményt 2012.09.18. 15:42:25

sajnos az átlagember kitölti a maga napi 4-6 óráját az RTL és a TV2 előtt. És aztán 4 évente elmennek szavazni...

873ujr3rk 2012.09.18. 15:43:05

nyugi ha elindulnak az uj rtl, tv2-k, a regieket kiuritik, azokon pedig mivel rajuk mar nincs hatassal a magyar torvenykezes brutalis hajraszocik fasisztafidesz uthenger indul majd utnak.

mahet 2012.09.18. 15:44:03

@Rufus78: igen, ezzel tényleg elvágta magát az MSZP - nem mintha nagy esélyük lett volna.

Gondold el, hogy mi mehet a Fidesz nem publikus stratégiája? Megcélozzuk a 70-es IQ-jú választópolgárt és mehet a papagájkommandó. Ha sokat ismételik akkor még akár a 90-es IQ-val is beveszik a szöveg egy részét - simán megvan a 2/3-ad.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.09.18. 15:44:28

Sose szabad ilyen gyökér híradókat nézni. Sorozatok-filmeket meg minek, a neten ott van minden, (ami az ilyen tévékben mehet) angolul, magyar felirattal, ha kell, vagy akár szinkronosan is. Csak lehet mellette vacsorázni, mert nincs reklám, amiben beúszik egy hüvelygomba és nincs Aktív meg Frizbi előzetes se, sőt fogatlan cigányok se ütik egymást valami kibeszélősó beharangozójában.

Nem votl szimpatikus a Jobbik sose, de amikor Vona Gábor emlegette, hogy ezeket le kell gyalulni és helyüket sóval behinteni, akkor kicsit igazat adtam neki.

mahet 2012.09.18. 15:47:47

@scheerti: én még emlékszem normális tv2, rtl híradókra. Mintha mióta van a "csak 20% lehet a bűnügy" szabály direkt próbálják maximalizálni.

hinnyemánahétszázát 2012.09.18. 15:48:22

@_zulu_: Tudom, de egy idézeten nem lehet/illik változtatni, és a mondanivalója volt a lényeg:)

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2012.09.18. 15:48:57

@mahet: Azt talán még tudná az átlag néző, minek a rövidítése az EU, az IMF-ről esetleg beugorhat neki, hogy az Orbán beszélt róla, de hogy mi az a föderáció... :-D Lassan az emberek fizikai képessége is hiányzik ahhoz, hogy befogadják a fontos híreket.

alien 2012.09.18. 15:50:24

a kedvencem, hogy meghallgatom a tegnapi hírt, elmondja a hírolvasó, majd elmondja ugyanazt a helyszíni tudósító és utána mari néni/járókelő/rendőr/mentős/szemtanú
és a lényeg, hogy ne terhelje a fejecskénket, mert azt, hogy valami miért történt és abból mi következik sosem kérdezik/boncolgatják

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.18. 15:50:43

@mahet: Így van, de bezzeg a Győzike új kocsit vett, és a szétkúrtműanyagceleb új kutyája már belekerül a híradóba is.

2012.09.18. 15:50:56

@hinnyemánahétszázát: OK, csak közérdekű pontosítás volt. :)

andalgó kandalló 2012.09.18. 15:52:37

@tandora: Régebben megnéztem a kertv híradóit, és most is előfordul hogy az éjszakai ismétlés fut háttérként (TV2) tehát azért lehet kialakult véleménye a hozzám hasonlóknak is. De se a Kék fényt, se ezeket a bűnügyi híradókat nem nézem, mert csak felbosszant a sok kegyetlenség, amit alig büntetnek - szerintem. Sajnálom hogy a mi tévénken nincs olyan kütyü ami a nézettséget jelezné. Az egész egy nagy önbecsapás, mert nagyon kicsi az a minta ami alapján a hirdetők felé ki lehet ajánlani a reklámtarifákat. Nem mintha jó véleménnyel lennék honfitársaim kulturális igényességéről, de azért a Piedone filmek mindent elsöprő nézettségét már kissé hitetlenkedve fogadom.

Túrós Rudi 2012.09.18. 15:55:38

@osztom ezt a véleményt: Na és ha a közszolgálatiakat nézi? Nem gondoltam volna hogy valaha is kínosabb lesz Magyarországon egy közszolgálati adón dolgozni, mint egy kereskedelmin....

alien 2012.09.18. 15:57:25

@Geza: a többi újság is média a maga alternatív valóságával mint a zsindex, finnül meg nem beszélek, egyébként az rtl-t és a tv2-t pont azért nézem, mert van hogy azt mondják, hogy a marha kényszervágásra érkezett (elképzelem, ahogy kissé feszülten besétál a barom és azt mondja jó napot kényszervágásra jöttem, vagy a másik, hogy egy férfi fának csapódott ezt is látom magam előtt hogy nem tudja a kanyart bevenni és fának csapódik, előtte meg csak úgy csikorog a cipőtalpa, a híradós meg meghalna ha azt mondaná, hogy az autó amit vezetett na az csapódott a fának, a kommandósok/biciklisek/turisták ellepik az adott helyszínt, a rendőrök meg elkapják a bűnözőt és csokit esznek meg cigiznek)
a nyelvi lelemények szórakoztatnak a legjobban amiket hibás mondatokban, vagy nem a szándékolt jelentést tükröző tagmondatokban adnak ki
szóval érdemes nézni ezeket is :)

kidőlt/bedőlt/összedőlt/fel/lerobbant/meghaltelveszett

mahet 2012.09.18. 15:57:47

@Thasaidon: Szerintem ez fordítva működik...., ha a kedves pógár a híradóban értelmes dolgokat lát/hall akkor fejlődik.

Gondolkozik egy kicsit, elkezd a vér keringeni az agyában, összefüggéseiben fogja látni a világot és túlléphet végre azon, hogy "a gonosz zsidó bankok meg a komcsik, de bezzeg a gulyásleves!"

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.09.18. 15:59:48

@mahet:
De hát láthatod, az MSZP pont ugyanerre a választói rétegre feni a fogát:)! Akiknek jelszó kell, és nem érvek, mert az érvek bonyolult dolgok, sokat kell gondolkodni hozzá, a jelszó meg úgy jön, van, és lehet skandálni. Egy kicsit összerezzentem arra a gondolatra, ha a többi párt is felismeri ezt a politikai axiómát, akkor nem választási programok meg stratégiák fognak egymásnak veselkedni, hanem kommunikációs kézikönyvek, de aztán rájöttem, hogy eddig sem volt nagyon másképp...

Már olvastam valakinek a kommentjében a Fidesz egymondatos stratégiáját: "NEM HÜLYE, HANEM ÁLDOZAT!". Ha végiggondolod, erre bármit fel tudsz fűzni a ballibezéstől az IMF-en át a kurucozásig: az a lényeg, hogy amit ők kitalálnak, az úgy jó, ahogy kitalálták, akkor is, ha ez pontosan az ellenkezője annak, amit tegnap tartottak jónak, és aki bármi negatívat mer mondani róluk valaki, az rögtön nemhogy a Fidesz vagy prominenseinek, hanem az ország és a nemzet ellenségévé, de minimum a jólét vagy az éppen odaillő vezényszó kerékkötőjévé válik.

mahet 2012.09.18. 16:01:10

@Rufus78: Igen, elkeserítő, hogy ennyit tud a magyar politika.

Bajnaitól nem láttam még ilyet.... talán.... hátha...

GlennMiller 2012.09.18. 16:03:13

A minap ez volt:
Egy hajléktalan ellopott egy üveg italt!
A szentségit!, kidüledt szemekkel nézte a műsort a komám, felizgulva az inkriminált tettől.
Nincs is baj a nézettséggel, igénytelen a népünk, sajnos.
Megtakarítás céljából így kitűnő ötlet a Teve Tévé. A kezdő dal legyen:
"Teve van egypúpú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több ..."
S bár ez a dal ugyebár nagyon hüle,
de mégis röhögni kell nagyon tüle.
Unortodox hazánkban unortodox tudósítás. Ez van, más nincs!

BGYCS 2012.09.18. 16:07:39

@alien:
Kettő prima forgatókönyvet birok RTLklub-TV2 egyremegy:
1) Hiradóban 70% bűnügyi-katonai-tüntetés-lázadás hir, a végén "kis lajhár született Cibakházán". Utána egész estés akciófilm, folyik a vér, röpködnek a golyók, gyilkosság, helyszinelés.
2) Hiradóban szokásos bűnügyi-katonai-tüntetés-lázadás hir, a végén "lebukott a csúnya gázpisztolyos halálosztó" és mutatják a 70 éves öreget aki nem hagyta magát megkéselni. Utána egész estés akciófilm, folyik a vér, röpködnek a golyók, gyilkosság, helyszinelés.
Röhej mekkora képmutató mindkét TV adó...

СubE 2012.09.18. 16:07:42

Én utoljára 1993-ban láttam tv-t, egy Keravill kirakatában, de az sem volt bekapcsolva. Azt hiszem elmondhatom, hogy itt én lógok ki legjobban az átlagos emberek közül, de persze mindig is tudtam, hogy nem vagyok átlagos. Általában megvetem és szánom azokat akik tv-t néznek vagy egyáltalán tv-t tartanak otthon. Ezek az emberek általában agyilag fejletlenebbek, mint azok akik sose néztek tv-t. Mióta a netről tudom letölteni a balázs show ismétléseit sokkal jobban érzem magam. Jó dolog elmondani minden tv műsorokkal foglalkozó bejegyzésnél, hogy nem nézek tv-t, mint a sok birka.

Ombre 2012.09.18. 16:16:27

Érdekes a bejegyzés, igazán elgondolkoztató, hogy miért olyanok a híradók, amilyenek. És szerintem a köztévé híradója sem sokkal informatívabb.
De az utolsó bekezdés meglehetősen erős naivitásra vall. Remélhetőleg csupán naivitásra. Azt kívánni, hogy Szellő és Azurák tanulhatna egy amerikai híradós tv-s sorozatból, pontosan annyira valóságtól elrugaszkodott, mint azt kívánni, hogy az egészségügyi döntéshozók tanulhatnának a Vészhelyzetből.
Sem a tv-s sorozatoknak semmi köze a valósághoz, sem annak, hogy abból tanulni kellene.
Szerinted, blog író,

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.09.18. 16:18:15

Valaki ajánljon egy Hírműsort, amit érdemes nézni!

RTL, TV2 bulvár. HírTv nézhetetlen. M1, M2, Duna párttévé...

Jurganov 2012.09.18. 16:19:59

készül a fogyasztói társadalom. az olvasás ma már nem divat - ha megnézed játékban sem nagyon találsz olyat ami nem az agyzsibbasztó kategória- a tv meg agymosás. ez van. aki meg a "nem tvzek" szlogent nyomatja, annak üzenem, hogy neki is megvannak a saját agymosószerei, csak azt blognak hívják nem pedig híradónak.

Jofiu 2012.09.18. 16:20:01

@Tryst: Csak nem érdekelne szinte senkit. : /
Átkapcsolnának a birkanyájat elütő vonatra. : /

kotov 2012.09.18. 16:21:43

Amíg a hatalomnak az az érdeke, hogy senki ne lásson bele a lapjaikba, és az állampolgárok lehetőleg minél nagyobb sötétségben éljenek és egyre butábbak és végtelenül ostobák maradjanak, addig sajnos nem is lesz itt semmilyen változás.
Most hogy a fidesz az uralkodó párt, ők meg aztán minden követ megmozgatnak, hogy az állampolgárok egyáltalán, semmilyen formában ne láthassanak bele a lapjaikba. Ha pedig az állampolgár semmiről nem tud, akkor a hatalom nyugodtan és hátradőlve, karba tett kézzel lophat, csalhat és hazudhat szemrebbenés nélkül bármit, bárkinek, akárhol, akármit és akármikor.
A tudás hatalom, a tudatlanság szolgaság. A fidesz ezt tökéletesen tudja, ezért is érdekük a politikai túlélésükért az állampolgárokat a lehető legtovább tartani a sötétségben és a tájékozatlanságban.
Képzeljétek el mi lenne itt ha esetleg kiderülne, hogy a kifelé mutatott mézédes cukormázuk belülről inkább hasonlít egy rothadó és bűzös mocsárra.

Ombre 2012.09.18. 16:23:54

Azt azért vegyük észre, hogy a média feladata nem a köz kiszolgálása, hanem annak manipulálása. Semmi sem véletlenül és pláne nem cél nélkül történik. Ne várjunk objektív tényeket! Minden, ami felénk sugárzik, szűrve ér felénk. Ezért nem érdemes "a" nézhető hírműsort keresni, hanem minél szélesebb körből meríteni, ide értve az alternatív médiát is, és ebből a meglehetősen zavaros nagy "katyvaszból" kiszűrni az egyén számára fontos mondandót.

Jofiu 2012.09.18. 16:24:19

@Mdavid89: Viasat History!
Kicsit elavultak benne a hírek, de értelmesebbek, fontosabbak és alaposan fel vannak dolgozva. : )

2012.09.18. 16:25:51

TV-vel nem lenne baj, ha a hulladék mainstream mellett lenne más is, vagyis a választék lehetővé tenné a megfelelő és hatékony tájékozódást. Mint a net...

Martinm5 2012.09.18. 16:26:09

egyszerűen elképesztő az ami kialakult.
A kisállatsímogató és a kékfény keveréke.
Tájékoztatás semmi.
Így hülyítik a zembereket, hogy észre se vegyék, mi történik körülöttük

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.18. 16:26:28

Halló!
Mondom a tutit:
A legjobb a helyi önkormányzat lapja, illetve a helyi ellenzékiek által kiadott lapok. Ezekben benne van minden.

Utána, a legjobbak az internetről levadászott, természetesen jogtiszta, reklámtalanított filmek.

Én régen azt mondtam, hogy jó a reklám, mert az ember a filmnézés közben ki tud menni a vécére, de mostanában van 12 perc film, 10 perc reklám, és ez újból.
Kedves tévék! Egy óra alatt nem kell 3-4-szer kimennem pisilni, jó a vizelettartásom.
Szerintem, ezek a bibsik tönkre fogják tenni a televíziózást is, mint ahogy a mozikkal is tették.
Ugye, bibsik?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.18. 16:26:47

@Mdavid89: én híreket a hírtv-n nézek, persze szűröm is ha kell
amúgy meg ott a net, kinek kell híradó

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.18. 16:27:31

Apropó: Mi az, hogy vércsoporttól függ az infarktusveszély?
Erről lemaradtam.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.09.18. 16:32:23

@Martinm5: mert az emberek ezt igénylik, fentebb már leírta valaki, hogy ez bebizonyosodott. A TV2 kezdte, megnyerte vele a nézettséget -> RTL követte. Semmi összeesküvés nincs, ilyen alacsony az ország szellemi színvonala.

Jofiu 2012.09.18. 16:32:59

@Ombre:
Nem a feladata, csak ezt csinálja. Nagyon nem mindegy. Ne vegyük természetesnek a rossz gyakorlatot, ha lehet.
És nem is mind manipulál. Legalábbis a kereskedelmiek nem. Simán csak kuválkodnak. Adják amire igény van, ami nézettséget generál.
(mondjuk azért nem ártana körmére nézni annak a nézettségvizsgálatnak ami alapján kapják az óriási reklámbevételeket, amiket végül mi fizetünk és nézzük érte a fost. Úgy értem van aki nézi, az legalább kap valamit a marketingdíjakért amit mind kifizetünk a megvett áruk árában a leadózott bevételeinkből)

Kutchek (törölt) 2012.09.18. 16:34:37

@enpera: Ha depis vagyok én is a hírtv-t nézem. Egyből jobb kedven lesz, amikor kiderül, hogy OTT nő a munkanélküliség, OTT esik vissza a termlés, OTT vannak anyagilag szarban az emberek :))
Mondjuk két éve más volt az étlapon.....

zsoltix 2012.09.18. 16:36:19

@gabest1: Hehe, az k. jó jelenet. :) Ez is jó, 2:10 után Rtl Híradó : www.youtube.com/watch?v=F3UCzv6DMAQ
"Gergő, várható-e újabb baleset?" :D

Jofiu 2012.09.18. 16:40:47

@Kara kán: Jó hogy nem a földrengéseket is ők okozzák már, akárkik is járnak a fejedben.
A cipészeket ki tette tönkre? És a gőzmozdonyipart?! Pedig az nagyon sikeres volt ám és sok hasznot hajtott, valakiknek érdekükben állt elpusztítani, csakis ez lehet a magyarázat!

Ombre 2012.09.18. 16:41:42

@Jofiu: Jajj, ettől áll a hátamon a szőr: "Adják amire igény van..."
Kérlek mutass egy levelet/kérelmet/aláírásgyűjtést, sorolhatnám még, bármit, hogy "Kedves RTL Klub/TV2! Tessenek már indítani egy Való világot/Big brothert, mert itt a faluban erősen lenne rá igény!"
Ne etessél már! A disznók közé szórt kukoricát sem a disznók kérik, hanem a gazda szórja oda. Az már más kérdés, hogy a disznó szereti és megeszi.

Jurganov 2012.09.18. 16:47:01

@Zka: ....a világ, gondolom így akartad írni :)
és nem a tv2 kezdte, hanem egy jól bevált sémát követve hülyítik a népet.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.09.18. 16:52:26

Szemléletes példa a fogyasztói társadalom és a piacgazdaság hibáira.
Azért tolják mert ezekre pörög a nézettség (állítólag), de mi mégsem ezt akarjuk nézni. Legalábbis egy híradó nekem ne közlekedési balesetekről szóljon elsősorban... szánalom.. tényleg csak az ATV világhíradója nézhető.

campobaszo 2012.09.18. 16:56:10

@tandora: Te hol élsz?Magyarországon mindenkinek mindenről határozott véleménye van. Információja nem sok. Emlékszem az M1-en volt egyszer egy "fiatalos" "kulturális" műsor,ahol a műsorvezető kemény kritikát mondott egy könyvről,majd azért hozzátette,hogy ő egyébként nem olvasta a művet. Határozott fellépés a titka mindennek.

farcsika67 2012.09.18. 16:58:19

benne lennék egy tv2 tények elleni bojkottban. ki csatlakozik?

tankaranka 2012.09.18. 16:58:43

Az ATV világhiradója korrekt .

RTL, Tv2 hiradókra max véletlenül kapcsolok, ott felhúzom magam 3 pec alatt ( kutya beleesett az árokba, margit néni foteljét ellopták, kis..... született az X-i állatkertben ) és bármi mást nézek helyette.

Ombre 2012.09.18. 17:02:02

Mégegyszer: nem véletlen semmi sem.

Martian (törölt) 2012.09.18. 17:16:13

Már jó 10 éve nincs tévém... :)

Jofiu 2012.09.18. 17:29:13

@Ombre: Direkt teszed a hülyét. Ki beszélt olvasói levelekről rajtad kívül? Senki. Különben is hogy a lópikulába tudnám pont én bemutatni azokat. Gondolkozzál már egy leheletnyit legalább, nagyjából miről akarok beszélni. De nem is kell, le van írva egy az egyben. Nézettségről van szó, benne van a bejegyzésben, benne van a hozzászólásomban is, ezek után direkt értetlenkedsz (nem vagy reménytelen hülye, mert attól jobban írsz).
Felejtsd el, hogy egyáltalán szóltam hozzád, vagy hogy másként is lehetnek a dolgok mint képzeled.

2012.09.18. 17:32:18

@Ombre: vagy pont attól szereti meg / fogadja el, hogy csak azt kapja. Az ilyen érvelés engem is kiakaszt.

tintamin 2012.09.18. 17:33:02

Nem is tudom már, mikor néztem utoljára híreket tévében. (Sporthíreken kívül.) Arra tisztán emlékszem, hogy lavórt kellett tenni a tévé alá, mert annyira ömlött ki belőle a vér.

DR. INKVIZITOR 2012.09.18. 17:35:44

A híradóban azok az események szerepelnek, amelyeknek hírértékük van. Az átlagos(!) nézőket nem a pozitív/kellemes/példamutató hírek és tudósítások érdeklik, hanem a felrobbant, elégett, összedőlt, leszakadt, meghalt stb. borzalmak.
Szerencsére a konstruktőrök valamikor úgy fejlesztették ki a készülékeket, hogy azokon és a távkapcsolókon csatornát lehet váltani pl. sport, vagy ismeretterjesztő adásokra, de a kikapcsolás sem okozhat problémát.
Engem az érdekel, hogy a minisztériumi Boldogságkutató Műhely (nem vicc!) erről a területről is informálódik-e, s levon-e bármilyen következtetéseket?!

Amusing 2012.09.18. 17:36:18

Spektrum, discoveri megy csak a tv-n

teglagyar3 2012.09.18. 17:38:01

Emberek!

FELHIVAS!!

Az orszagra ujabb hatalmas veszely leselkedik!!!!
ROZSA MIHALY UJRA A HATALOMBA KESZUL!!!!!
AZ ELLENSEG ARCA:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

EZT MEG KELL AKADALYOZNI, EZ MINDEN MAGYAR KOTELESSEGE!!!!

SEGITENETEK KELL!!!

Ime a bizonyitek:
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
MEGJELENT A KOSSUTH TEREN EZ A HAZAARULO FEREG!!! SEGITENETEK KELL, HOGY NE JUSSON UJRA A HATALOMBA!!! KONYORGOM SEGITSETEK!!!!!!!!!!!!

lavór 2012.09.18. 17:39:33

"Nem is értem, hogy miért költenek bemondókra, stúdióra, díszletre, elég lenne kapcsolni a Teve utca rendőrpalotát."

Mert ezt kajálja a magyar két pofára. Az úgynevezett: amerikai televíziózás.
Adrenalin, adrenalin, adrenalin, félelem, félelem...
Eredménye: erőszak, stressz, így a gyógyszergyártók jól járnak.

Nézzétek csak.

Bretschneider detektív 2012.09.18. 17:39:45

Én azt szeretem, amikor a éjszakai filmet hirtelen félbeszakítják híradóval. Mi is az a hír, ami nem várhat reggelig? Baby Gaby bevásárolt karácsonyra. A részleteket megnézhetem az rtlklub.hu/babygaby címen.

Ja, ezt persze csak mesélték, mert én csak Paprika TV-t nézek.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.18. 17:46:43

Végül is kihúzták a kínai gyerek fejét a rácsból?

Ombre 2012.09.18. 17:51:11

@Jofiu: Nem hagyom, hogy lekoptass, olyan vagyok, mint a bogáncs. :-)
Már hogyne manipulálna! Kért engem ezen a blogon bárki arra, hogy írjak? Nem. Önszántamból teszem. Tehát hatni szeretnék. Mondhatom úgy is, hogy manipulálni. Mint mindenki, aki gondolatot oszt meg. Hatni szeretne, befolyásolni, manipulálni.
Kérte valaki az RTL Klubot/TV2-t/M1 Híradót/HírTV-t, ATV-t, sorolhatnám, hogy fos híreket adjon? Úgy értem, a fogadó fél oldalról kérte valaki? Ugye nem. Önszántából teszi. (Ez sem korrekt így.) Tehát hatni szeretne. Mert azt mondja: foglalatoskodj a cukormázas újszülött állatokal, a baltás gyilkosokkal, az elütött birkanyájjal, meg Dundika kiskutyájával. Mert azt mondja, hogy egyeben ne is törd a buksikádat, nehogy gondolkozni kelljen. Majd én a szádba adom, hogy miről mit gondolj.
Mert (csak ismétlem magamat) : semmi sem véletlen.

libertard 2012.09.18. 17:59:04

biztos volt már, de: azért nem zavarja a médiatanácsot a dolog, mert eleve politika helyett mennek a "Mari nénit kishíján elütötték a közért elött Bivalybasznádon" hírek. VALAMIT adni kell, híradónak kell lennie, de ha netalán találnának úgy szólni a belpolitikáról vagy az EUról, hogy az kiverne valahol egy biztosítékot, perkálhatnák a bírságot. Az meg aztán főleg veszteségessé tenné a zemberek tájékoztatását, amikor eleve olcsóbb a Kékfényt leadni naponta többször, ráadásul még többen is nézik.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.09.18. 18:09:04

5 éve van internet itthon, 5 éve nem nézek tévét. Nem hiányzik.

apanna 2012.09.18. 18:13:33

MI itthon csaj Kék-fénynek hívjuk a kereskedelmi csatornákat, vagy 6 éve.
Volt olyan hír, amikor Józsinak elloptáka kocsma elől a bicóját, és 3 házzal odébb találta meg.
A TV2 és az RTL is érthetetlen módon negatív irányba befolyásolja a nézők mentális állapotát. Az utolsó hírben, gyorsan lemegy egy-egy parlamenti, vagy EP hír(gondolom 5 perc a kötelező), majd következik a bulvár kategória.
Népbutítás, és nem is fidesz módra.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.09.18. 18:14:28

@Gamma Leonis: Az internetet is szűrik a világon mindenhol...

Shopping 2012.09.18. 18:23:38

Valóban nincs szükség a tv-re.

A híreket előbb megírják a neten.
A filmeket előbb megnézheted a neten.

Minek TV????

De a lényeget már kimondták:
EZT A FOST NÉZIK A NÉPEK, AZTÁN 4 ÉVENTE ELMENNEK SZAVAZNI...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.18. 18:34:56

@Kutchek: jaja, én is megnyugszom hogy Portugália, Spanyolország rohan a csőd felé, egekben a munkanélküliség, itt meg csomó állásajánlat, fasza bérek, persze csak annak aki ér valamit :D

ompoly 2012.09.18. 18:36:44

a tv2 híradója még sokkal durvább. viccből szoktuk nézni néha, mindegy, hogy miről szól a hír, csak erőszak, bűnelkövetés legyen benne, akár a legpitibb. esetleg valamilyen katasztrófa, elemi csapás.

tankaranka 2012.09.18. 18:45:03

ma este RTL : menekülő autófeltörőket üldöztek, két jogsi nélkül vezető tizenéves ( Mari néni a tanú közben rántást kavargatott benn ), pedofil apuka, megrendezett lövöldözés, brutálisan megvert nevelő miatt elítélnek két fiatalt majd novemberben, januári tűzeset gyermekhalál miatt még mindig szomorkodnak, betörőt buktatott le a kamera, aki harisnyával a fején, négykézláb tört be.

ez a hiradó fele

tényleg olyan mint a kék fény

most komolyan, szeptemberi hirekben januári elektromos zárlat miatti tűzeset ???

dukeekud 2012.09.18. 18:46:15

Es persze a mai ""hiradoban"" (a hirado dupla idezojelben) :
rablas,autos uldozes, lovoldozes, halalos baleset, tamadnak a pedofilok, terroristak, tuzvesz, robbanas

"Szerkesztő kollégáimmal viszont mi sosem vagyunk elégedettek, és próbálunk minél nagyobb arányban szolgálni szociális, mindennapi életvitelt segítő, gazdasági, és kulturális hírekkel."
Mindjart elsirom magam a meghatotsagtol. :)
Nem inkabb arrol van szo, hogy valos es reszben kitalalt remhirekkel szorakoztatjak a sok idiotat ? Akik azert nezik, mert jobban erzik magukat attol, ha latjak, hogy masoknak meg naluk is sokkal rosszabb ?

tankaranka 2012.09.18. 18:46:17

ja azt elfelejtettem, nemsokára lesz benne kisoroszlán, akinek tigris az apja

most Drozdy Győzőnét mutatják a háziorvosnál, aki megfázott az időjárás miatt

vladimir964 2012.09.18. 19:04:28

Van 3 TV-nk is, de gyakorlatilag soha sincs egyik sem bekapcsolva. A gyereknek sincs igénye rá, pedig nincs eltiltva tőle. Van okosabb dolgunk is. Bízvást mondhatom, ragyogóan el lehet lenni a zajláda nélkül is.

jack o'neill 2012.09.18. 19:16:03

Egyetértek! Mélységesen egyetértek!
Magyar televíziózás és a híradózás kurvára ég és föld. Pedig a posztíró az RTL-ét nézte, ami talán - hacsak egy hangyaf@sznyival - de jobb pl a TV2 fosesőjénél...
Igaz elég csak meglátnom a Várkonyit és a hideg ráz ki a holt képétől...
A RémHírTV-t meg a ATV-t inkább nem is kommentálom, arra sem méltók.
Sajnos a Newsroom féle televíziózástól fényévekre vagyunk. Az egy fantasztikus sorozat (Sorkin nah!), egy érdekes világról, ami nagyon-nagyon messze van tőlünk.
Amit a sorozatbeli Will McAvoy megenged (vagy amit Mac mond és Charlie megenged neki) azért itt nagyon megb@sznák a stábot.
Ezért itt csak maradnak a bűnügyi hírek, balesetek, kismajmok születése, esetleg Megafrász, vagy X-Traktor reklám.

A linkelt, birkás RTL videóban az animáció valami siralom!!! 2003-4 körül PC játék (Ezt vedd meg!) szint. Sebaj, ez a szöszi riporter csaj mindig leköt, mindegy mit mond:DDDDDDDDDDDDDDD

Dr. GGG77 2012.09.18. 19:18:39

@enpera: Te sem néztél túl sok tévét. Az RTL Híradója minden volt, csak bulvár nem.

Dr. GGG77 2012.09.18. 19:19:41

@tommybravo: A kereskedelmi tévéknek a híradógyártás csak nyűg. Baromi drága műfaj. Viszont, ha már csinálni kell, szívesebben csinálnának jót.

Scala 2012.09.18. 19:20:47

Sorkin hetero, úgyhogy nem irányadó az Rtlnél.
Bár drogfüggő, az nyomhatna a latba...

Nagyon jó bejegyzés Zero, könnyesre röhögtem magam. Alapból nincs tévénk, de múlt héten szabadság alatt volt a szobában, az étteremben végigkövettünk egy Rtl Híradót, borzalmas. Arról nem is beszélve, hogy a férjem szerint hogy néz ki Erős Antónia (mint egy kiszolgált prosti).

Magam részéről a Rai 1. adásánál kötöttem ki, minden egyéb nézhetetlen volt, pedig olaszul még alapfokon sem beszélünk. Inkább nézem a nápolyi Camorra leszámolásokat, és a pórul járt bevándorlókat Lampedusan. Mondjuk életem legkínosabb szépségkirálynő-választását is ott láttam, ennyi vastagcombú nőt ömlesztve elképzelni se tudtam volna, az első feladat valami olyan volt, hogy fel kellett hívni egy telefonszámot (papírlapról), sikerül-e, rémesen kínos volt és érthetetlen... Elkapcsoltam.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.09.18. 20:05:02

Én az F1-en kívül gyakorlatilag tévét sem nézek. Hírek meg már régóta kizárólag online. Régen sokat olvastam MNO-t is, de ma már annak sincs értelme. Marad a "libsikomcsi" index, origo, portfolio, hvg, időnként a nol, és "mazohizmusból" a kuruc, persze módjával :).

Kirienko 2012.09.18. 20:06:09

RTL Híradó ESTE
Szellő István
Jó estét Kívánok!

Mindenki meghalt.

A halálos áldozatok száma folyamatosan növekszik abban a földrengésben, amelyben mindenki életét vesztette.
A fej nélküli holttesteket egy idős érdi házaspár találta meg a lakásukban, túlélőkről nem érkezett jelentés.
Az áldozatok száma egyelőre nem ismert, a Reuters hírügynökség szerint túlélők megtalálásának esélye nulla.

Valaki ma délelőtt megtámadta az RTL Klub székházát és Molotov-koktélokat dobált riportereinkre, néhányuknak azonban sikerült elmenekülnie, így ők meghaltak.
A késő esti sajtótájékoztatón filozófusokat korbácsoltak meg, és közben a frakció hangosan röhögött; ők is meghaltak. Kilátásba helyezték a „Médiatörvény” kifejezés használatának büntetőjogi tényállásba foglalását; ennek alapján aki más előtt, vagy Strassburgban kiejti a „Médiatörvény” kifejezést, az meghal.

Az Energetikai Minisztérium tájékoztatása szerint hétfőtől 70.000.-Ft-tal drágul az áram, nyugdíjasok esetében ez az összeg 2.000.000.-Ft-ot jelent. Önök biztos nem fogják tudni kifizetni, ezért meghalnak.

Mint tapasztalták, ma délelőtti adásunk elmaradt kollégáink hirtelen megfázása miatt. Az épület karbantartói körbejárták az épületet, és este 6-ra sikerült megtalálniuk, hogy honnan fúj a szellő.

Ma hajnalban beszakadt a négyes metró, és az öt kilométeres szakadékba zuhantak a munkások, tudósítóink keresték a művezetőt, de nem érték el.

Szindbád fagyöngy lett.

Külföldi híreink:

A Srí Lankai állatkertben elefántbébi született, de meghalt.

Késő este is várom Önöket, viszontlátásra.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.09.18. 20:06:54

pedig nem kellene mást tenniük, mint klikk bíbíszínyúz és ott vannak hírek.
hallott az egyszeri ertélklub-néző valamit az alábbiakról a híradóban?
- a nato járőrözés felfüggesztése afganisztánban csak elővigyázatosság (hol van afganisztán??? miért függesztettek fel mit???
- romney szerint a palesztinok nem akarják a békét (kijafax aza romníj? palesztinok? ja, azok a zsidók!!!)
- az arab világ forrong egy hülye film miatt
- japán és kína most nagyon rühelli egymást
- indiában kormányválság van
- 11 EU-vezető lényegében a tényleges unióról egyeztet varsóban

ehh.

igi1 2012.09.18. 20:12:19

@Link Elek: szerintem a Dallas, mg a Dáridó óta hülyül a nép.

a távoli rokon 2012.09.18. 20:19:00

már nem is emlékszem mikor volt bekapcsolva a tv-m utoljára. igaz régebbi modell, nincsenek színei, szóval fekete fehér. meg amúgy sem való ez a sok tudományos csatorna nekem, hisz úgyis csak azokat nézném. meg persze a bbc-t. dehát...
az internetet sem használom már,megcsömörlöttem a sok fölösleges információtól, a világ rettenetes valósága amúgy is megnyomorítaná lelkem.

van egy kisrádióm, éjszakánként azt hallgatom békésen, verseket írok és imádkozom.
vagy koalákat kúrok bedrogozva.

SlyZero 2012.09.18. 20:21:52

Sok szerencsét! De az első dolog amit megtanultam a reálgazdaságban, hogy azt add az embereknek, amit szeretnének, és ez, a nézettségi adatok alapján, bizony a hulladék. Lehet, hogy vannak páran, akik minőségi tájékoztatást akarnak kapni, de ők vagy nincsenek elegen ahhoz, hogy eltartsanak egy újságírói stábot, vagy már amúgy is előfizettek a Világgazdaságra (heti nélkül).
Üdv a Földön emberek!

Bluesrider 2012.09.18. 20:27:17

- Jó napot! Van rasszizmus a faluban?
- Nincs, de igény volna rá...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.18. 20:36:29

@Fedor:

"Amúgy viszont tényleg a legjobb hagyni a francba a tévés híradókat, és netről tájékozódni. Ha a 70 éves apósomnak megy, akkor bárkinek megy."

Nem értek egyet. Miért nem lehet este, mikor hazaérek a munkából, egy jó sör mellett a fotelből megnézni az aznapi híreket: Belpolitika-Külpolitika-Gazdaság-Kultúra-Közlekedési hírek-Bulvár/Bűnügy fontossági sorrendben?? A végén sporttal és időjárással.

Mégiscsak jobb, mint a neten böngészni. Ha belegondolsz, valahol az is félrevihet, mert csak azokra a hírekre kattintasz, amelyik valamiért felkelti az érdeklődésedet. A neten is kattintásvadász újságírók dolgoznak. Egy jó hírszerkesztőt csak nehéz munkával tudsz önállóan helyettesíteni.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.09.18. 20:37:32

@parttalan: Tökéletesen egyetértek, hasonlót akartam kommentálni, de olyan jól összeszedted, hogy felesleges.

A médiatörvény előtt pedig tényleg jobb volt az rtl híradó, a "tények" már akkor is vicc volt (bár az is jobb volt, el kell ismerni. És rövidebb.).

Nem nagy a választék, párthíradót (a négy fideszcsatorna) én sem nézek, minek?
ATV-t néha, hogy meglegyen a másik oldal, kicsit kritikusabb szemszögből.

Amúgy meg neten olvasgatok, ez még van. (Ki tudja meddig, majd lesz itt is nagy nemzeti tűzfal.)

seahawks 2012.09.18. 20:41:49

most már az m1 hiradó is átvette a bünűgyi hírömlenyt...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.18. 20:41:55

Egyébként egyszer mi is próbálkoztunk ilyen Híradó értékeléssel, mi az M1 híradóját húztuk le annó nagyon:

nivo.blog.hu/2011/03/17/melyik_hiradot_erdemes_nezni_1

Érdekes most visszaolvasni, hogy milyen témák voltak másfél évvel ezelőtt.

brazileiro 2012.09.18. 20:43:55

"Nem tudom, hogy Kotroczó Róbert és professzionális szerkesztő kollégai nézik-e Aaron Sorkin új sorozatát, a Newsroom-ot (Híradósok) az amerikai hírtelevíziózásról, jó lenne ha néznék, figyelnének és tanulnának. Mondjuk ebből a részletből. Bár ilyet úgysem fogunk Szellő Istvántól vagy Azurák Csabától látni ..."

A posztban rengeteg igazság van, de ez az utolsó bekezdés tényleg kínos. Félve kérdezem: megvan, hogy Will McAvoy nem létezik, csak egy fiktív karakter? Miről szól a következő poszt: a buta magyar politikusokról, miközben az Egyesült Államokban 1998-ban egy Nobel-díjas közgazdászt, Joshiah Bartletet választották elnökké? Vagy az ostoba magyar rendőrökről, akiknek napokba tellett azonosítani a pécsi pszichológusnő DNS-ét, miközben Grissomnak két perc alatt megvan?

Aki valóban nézi a Newsroomot, az tudja, hogy pont arról szól, hogy az amerikai híradózás NEM ilyen, mint McAvoy és Skinner fiktív ACN-je. A Fox News, a CNN, az MSNBC gyakorlatilag csak negatív példákban jelenik meg (például ellenőrzés nélkül bemondják Giffords képviselőnő halálhírét - tévesen - miközben úgy kéne eljárniuk, ahogy a nem létező ACN teszi). Holnap este tessék megnézni a 8. részt az HBO2-n (már akinek van tévéje, persze). Nem lesz spoiler (mert az első öt percből kiderül): arról szól, hogy a komoly híradóval elvesztették nézőik felét, és kénytelenek kidobni a government shutdownról szóló blokkot, helyette pedig egy gyerekét (valószínűleg) megölő anya perét adják. Nem az ítélethirdetést, a per egy átlagos napját.

Ha már Newsroom-idézet, az amerikai televíziózás ilyen:

www.youtube.com/watch?v=HOlPsUbAHJo

És Nancy Grace - Will McAvoy-jal ellentétben, tényleg létezik. És mielőtt valaki azzal érvelne, hogy neki bűnügyi show-ja van, nem híradója, itt van a CNN ÉLŐ közvetítése az ítélethirdetésről.

www.youtube.com/watch?v=UTnCwE8xyj4

átlátó 2012.09.18. 20:49:52

Az első orrhangon elmondott hír óta valóban nem nézek tévét... és ez már régen volt... orrhang nélkül sem érdekel, csak szólok és előre, mert utólag nem érvényes.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.18. 21:01:21

Én amikor elmegyek bevásárolni, mindig végigpásztázom szemmel, hogy mik vannak a különféle magazinok címlapjain és még ezelőtt próbálok a rémületből feleszmélni, hogy én következem a kasszánál. Híradót nagyon ritkán nézek, havonta egyszer, a poén kedvéért, legalább megtudom, milyen állatkák hol születtek és jól vannak-e.

soproni1 2012.09.18. 21:27:22

Nincs olyan hírcsatorna, ahol Mágikus Erzsike mond ezotérikás híreket 500ft/ percért ? És közben gyógyíthatna is. Szeretem a Nóta tv-t is Bunyós Tibivel és gépi zenekarával.

2012.09.18. 21:32:28

akkor 2 hét folyamatos Hír TV nézést kapsz büntiből, mert bántottad az azurák csabikát
fellebbezésnek helye nincs
(ezután zero várható többéves grazi gyógykezelésére adományokat várunk a számlaszámomra, melyet később teszek közzé)

lost hope 2012.09.18. 21:32:49

Tanuljatok nyelveket, nézzetek külföldi műsorokat. Akkor kiderül, hogy

- létezik színvonalas kereskedelmi televíziózás
- történnek dolgok a világban a megkéselte-fideszmszp-pandamaciszületett háromszögön túl is

Netszamuráj 2012.09.18. 21:40:19

Lehet, hogy szar, lehet, hogy bulvár, de egyedül az RTL Klub híradójában lehet hallani a kormány kínos dolgairól, a többi csak heves nyelvcsapásokkal szolgálja a Pártot!

flippant 2012.09.18. 22:03:18

Meg a csaj is gáz benne (BA) a nagy orrával és az erőltetett hangemelkedéseivel. Hűha. Mintha olyan egetrázóan fontos lenne, hogy az ork apuka megerőszakolta a 8 éves kislányát vagy hogy az ÁNTSZ beoltotta higannyal a fél falut. Húúú. Meg mikor beajánlják a NCi-t vagy hasonló sorozatot a híradó végén. Maradjanak velünk. A k.anyátokat, azt.

Horizont 2012.09.18. 22:11:25

Zero te is inkább kenyéren meg vízen éltél volna 1 hétig jobban jársz mint a ker. tv híradóival:) Jó a poszt, valós a probléma. Nem osztom azt a nézetet, hogy nem kell tévét nézni. De igenis kéne. De nem lehet. Ebben az országban annyi minden nem működik és mégis hisztek ebben a nézettségi adathalmazban? Mert én nem! Jönnek ezzel az "erre van igénye mindenkinek" dumával. Van igény de nem mindenkinek. Inkább azért csinálnak ilyen híradót ,mert ők loholnának a nézettség után és azt hiszik, hogy tényleg erre van igény. Ez a könnyebbik megoldás nekik és mennyivel kockázatmentesebb mint a TÉNYLEGES híreket leadni. Abban nagy lenne a rizikó.Hány percig volt a kormánypárt, mennyi ideig az ellenzék? Hangolják -e a jó népet? Esetleg pont tőlük tudnak meg az emberek valamit amit nem is kéne? Sorolhatnám vég nélkül. Még a végén a hatalom megharagszik. Kereskedelmi ide vagy oda, nem mindegy nekik. Ők is magyarok, dörgölőzni muszáj.
Egyszerűbb lesüllyedni egy mélyrepüléssel szint alá. Abból baj nem lehet. Aki igényesebb (szeretne lenni) az elkapcsol a többség meg beletörődik, hogy ezt kapja!
Nem mindenki internetezik, ráadásul én szeretnék mindennap egy jó híradót nézni. Régen hajdanán a moziban is imádtam a film előtti híradókat -pedig azok egyoldalúan tájékoztattak anno, de mégis jobb volt mint ez a mai borzalom.

Horizont 2012.09.18. 22:51:13

@KopaszMercis:
Nem, ő hülye szegény!!:) Lehet, hogy buzi is, de az bizonytalan! Az előbbi az tuti:)))

Walter Hartwell White 2012.09.18. 22:55:59

"Iszonyúan dühös vagyok, és egy percig sem tűröm ezt tovább!"

www.youtube.com/watch?v=0lIdfNbMmMA

( www.imdb.com/title/tt0074958/ )

Vitez Belizar · http://agoraanomalia.blog.hu/ 2012.09.18. 23:20:09

Nem hiszem, hogy a szabályozás jelentené a megoldást, és azt sem, hogy meg kellene változtatni a kertévéket. Amióta világ a világ, békeidőben az emberek többségét nem érdekli a nagypolitika, inkább az elborzasztó vagy nagyoncuki pletykálnivaló. A kertévék ezt az igényt (igénytelenséget) szolgálják ki, másodpercre pontosan kimérve, a nézettségi adatokra támaszkodva. Ez a dolguk... A bajt inkább abban látom, hogy nincs alternatíva, ha valaki minőségi, független(!) hírszolgáltatásra vágyik. A közszolgálatinak kellene ezt nyújtania, de nem teszi.
(állítólag az állatos híreknél a legkisebb az átkapcsolási arány, ezért fejezik be mindig olyannal híradókat. Amit lehetne magasabb színvonalon, nem bulvárosan is tálalni, de... erre van igény)

brazileiro 2012.09.18. 23:38:31

@Vitez Belizar:

Szerintem is az a legnagyobb baj, hogy nincs alternatíva.

Nem az a baj, hogy a közszolgálati tévé kormánypárti, ezt a közszolgálatnál nehéz megakadályozni (Franciaországban és Németországban is), a probléma a mérték (a pofátlanság mértéke). Az sem baj, hogy a hírtévék (Hír TV, ATV) politikailag elkötelezettek, a Fox News és a CNN is elkötelezett (előbbi konzervatív, utóbbi liberális). A probléma a mérték (avagy mértéktelenség): a kritikátlan párthűség. A Fox egy amerikai konzervatív számára elvi mérték - a Hír TV nálunk pártmérce.

Ha Romney az abortusz legalizálásáért kezdene küzdeni, a Fox véleményműsorai nem lennének a hívei. elküldenék az anyjába. Nálunk a Hír TV azonnal beállna mögé. Ugyanez fordítva is igaz, ha Gyurcsány - de ezt nem is érdemes végigmondani: nincs olyan dolog, amiről Gyurcsány ne gondolt volna már két ellentéteset, és az ATV mindig egyetértett vele.

És ez bizony a nézők miatt van így. Ha lennének konzervatívok Magyarországon, akkor a Hír TV konzervatív lenne. Ha lennének liberálisok, az ATV liberális lenne. De nincsenek. Rajongók vannak. Gyurcsányistának lenni olyan, mint Neoton Família rajongónak, orbánistának, mint Jimmy-hívőnek lenni. Így az ATV gyurcsányista, a Hír TV orbánista. Ha Orbán és Gyurcsány holnap poénból helyet cserélne, híveik 99 százaléka menne velük.

A tévék mindig a közönségigényeket szolgálják ki. Lehet azt gondolni, hogy az RTL (amelynek 15 éve egy belga a vezérigazgatója, mert nem merik a magyarokra bízni) direkt olyan híradót csinál, ami senkit nem érdekel, de ez nevetséges. Pontosan dekára tudják ott is, meg a TV2-nél is, hogy mit néznek sokan és miről kapcsolnak el. Nagy tehetség egyébként nem kell ahhoz, hogy megjósoljuk. Mit ad Isten, egy olyan országban, ahol 50 százaléknál magasabb azok aránya, akik most nem mennének el választani, az emberek elkapcsolnak a politikáról.

Jééééééééé....

dekol84 2012.09.18. 23:43:51

A sok mocskos buzi köcsög zorbán seggnyaló fityesz szavazó ezt szopja magába naphosszat, megspékelve némi rémhírtv-lánchídrádió-amagyarnemzett hazugsággyár médiával oszt csodálkozunk, hogy agymosott mind az összes idióta, de olyannyira hogy a vezír csöcsén csüngve képtelen az önálló gondolkodásra! Hogy a keze rohadna le mindnek, aki ennek a csürhének 2/3-ot szavazott!

dekol84 2012.09.18. 23:45:14

@a távoli rokon: Gratulálok! Te aztán tudsz élni! Csókoltatom a seggbekúrt koaláidat!

dekol84 2012.09.18. 23:46:30

@Netszamuráj: Ez így igaz! A TV2 is egy mocskos zorbán seggnyaló fostalicska adó!

dekol84 2012.09.18. 23:50:26

@Vitez Belizar: "Nem hiszem, hogy a szabályozás jelentené a megoldást, és azt sem, hogy meg kellene változtatni a kertévéket. "

Nem hát! Regisztráció kell aranyapám, regisztráció! Hogy rohadna meg az összes fityeszes fasz kósától kezdve a kövéren és áderen át a zorbánig és a ző idióta szavazóik is egytől egyig!

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2012.09.19. 00:00:23

Én már 4 éve nem nézek tv-t, igaz lassan néhány magyar (i)nformációs oldal is a kertv-k szintjére süllyedt. Pici nyelvtudással a neten csodálatos világok tárulnak fel. Párommal meg tudjuk beszélni, hogy milyen érdekességeket találtunk a neten, ez sokkal jobb, mint agy nélkül bámulni a dobozban az intimbetét reklámokat. Sajnos a kertv-k csak a pénzre hajtanak a nézőszámon keresztül, a közszolgálati adók pedig hiteltelenek. Maradnának a tematikus csatornák, de ott meg vagy silány bulvár minőséggel próbálnak 40 percbe beszorítani egy témát, vagy állandó ismétlések vannak.

redriot77 2012.09.19. 00:55:17

Évek óta nem nézek híradót. A neten megkeresem és elolvasom azokat amik érdekelnek. Faszt érdekli hogy hol milyen balesetben hányan haltak meg, hogy melyik benzinkutat / bankot rabolták ki, hogy melyik lakótelepen nincs melegvíz két hete, stb.

A legszánalmasabb mikor bemutatják a hírt, hogy mittomén: 52 éves májbeteg férfi kiugrott 8. emeleti lakása ablakán. És akkor ofkorsz végig kell kérdezni három szomszédot (otthonkás/melegítős IQ70 öregasszonyok általában), egy mentőorvost, meg a kerületi kapitányság szóvivőjét. Elmegy vagy 3 perc egy ilyen "hírre". Ezek tényleg olyan közérdekű infok hogy híradóba valók? Az hogy Békásmegyeren kiraboltak egy éjjelnappalit az befolyással van az emberek életére?

Ahogy az index címlapra kirakják a mell/pina/segg/villantás címeket, a híradóba baleset és bűncselekmény kell. Lehet hogy ebben az országban csupa látens Crash rajongó él? (a Cronenberg muvira gondolok :)

Gáborom 2012.09.19. 01:00:22

@Thasaidon: nem a fizikai hanem a szellemi képessége hiányzik az embereknek,hogy befogadjanak mást is mint a bulvárhíreket.

A tv2 tényekje az überalja a híradóknak, de tény,hogy az ertéel-é sem kutya.

De mit várunk egy olyan országban, ahol a két országos kercsatorna két új adóján prémium tartalomnak nevezik a big brothert meg a való világot,vagy épp két éve dobozban pihenő,újravágott asszony kereső "valóság" "show"-t.
Se nem valóság, se nem só.
Csak szar, sótlanul.

brazileiro 2012.09.19. 01:25:46

@redriot77:

"Évek óta nem nézek híradót. A neten megkeresem és elolvasom azokat amik érdekelnek."

Bocs, de onnan lehet tudni, hogy valaki csak divatkommentelő, hogy ilyen faxságokat ír. A kettő (a híradó és a net) ugyanis nem kompatibilis egymással. Híradót nem azért néz az ember, amiért netet olvas. Még az Egyesült Államokban sem.

Leegyszerűsítve: a netet (ha jól működik), azért nézed, hogy értesülj dolgokról, híradót (ha jól működik), azért, hogy lásd a dolgokat. Magyarországon egyik sem működik jól. De a tévémég mindig könnyebben veszi át a net feladatát, mint fordítva.

Vajon akad épelméjű ember az Egyesült Államokban, aki egy elnökjelölti vitát a Huffington Poston, a gawkeren vagy a politicon követne? Egy lófaxt! Ott legfeljebb kommentálja.

15 éve hallgatom, hogy most már csak két-három év és az internet lenyeli a tévét. Most már tiszttán látszik, hogy ez - az anyagi erőforrások koncentrációja miatt - fordítva fog megtörténni. Vagy szerintetek mekkora gondot jelentene az RTL-nek (ha valamiért muszáj) felvásárolni az Indexet? Még a tv2-nek sem jelentene gondot. De lehet, hogy a Viasatnak sem...

H3rold 2012.09.19. 03:11:43

Én már évek óta nem nézem ezt a fos rtl híradót. Másnak se javaslom.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.09.19. 04:49:26

@Quarker: "Vajon akad épelméjű ember az Egyesült Államokban, aki egy elnökjelölti vitát a Huffington Poston, a gawkeren vagy a politicon követne?"

De nem is az esti híradóban látja, remélem, hanem van róla valami hosszabb műsor is. @redriot77: arról írt, hogy híradót nem néz. Ha pedig az amerikaiak csak a híradóból tudják meg a választási licitálás lózungjait, akkor azok sem jobbak nálunk, mert ők sem tudnak többet azokról, akiket maguk fölé ültetnek, mint a mi hazánkfiai.

Ez esetben, anélkül, hogy én ezzel kérkedni próbálnék, én sem nézek híradót, és én is a neten keresgélem meg a hírek használhatóbbjait. Az m1 híradója egyébként akkor is sokkal jobb, ha sok benne a pártos üzenet is. Ha politikáról és effélékről beszélnek, akkor legalább annyi kiderül, hogy miről is hazudnak. (Ez nem igaz, mert nemigen hazudnak a híradók, csak "szerkesztik" a mondandót, amint azt amerikai elnökválasztási licitről odaát tudósító hírek is tehetik. Mindig a legjobb hazugság az, aminek az elmondott része tényleg igaz.) Ha csak gyilkosságokról és büfizőversenyekről hallok, akkor nem tudtam meg ennyit sem. Szóval m1, többet ér, mint a kereskedelmiek együttvéve, és sokkal idő takarékosabb.

A neten olvashatók sem igazak csak azért, mert a neten sok dolog megtalálható. Ha egy hírportált olvasol, akkor azt olvasol, amit az a szerkesztő neked el akar mondani, azt pedig nem, amit ő esetleg még tud, vagy amit ő is elfelejtett megtudni. Ha meg blogokból és facebookos posztokból próbálna az ember kézimunkával összeszedni az igazságot, akkor nem tudom, hogyan tudja szétválogatni a futóbolondokat az elmeháborodottaktól.

Az igazi hülye duma egyáltalán nem ez, hanem az, amikor kijelenti valaki, hogy neki nincs tévéje. A hülye ezek szerint még nem hallott arról, hogy a tévén filmcsatornák és DVD-k is nézhetők, de van, aki szereti a főző- és belsőépítészeti műsorokat, 2. világháborús történeteket, óriási masinákat nézegetni, bár ezek sem mindig találhatók meg könnyen a börtönlakók és gyilkos cápák tömege között.

A poszt jó volt, elteszem magamnak, érdekes lesz két-három év múlva újra belebotlani, és elgondolkodni, hogy milyen jó is volt a helyzet ma.

Tryst 2012.09.19. 07:05:23

Tegnap, pont a poszton felbuzdulva, összehasonlítgattam pár hírportált.

Kezdtem rögtön a köztévék hír oldala vs. index, origo. Hát tragédia az is. Sehol egy, a jelenlegi kormányra negatív felhangú hír, míg a másik két oldalon a címlapban volt legalább két ilyen.

Mondjuk a "nemzet" tudatállapotát tökéletesen mutatja a múlt heti Varga-féle felszólalás. Egy fáradt ember (gombnyomó droid) este 10kor belekezdett pár önálló mondatba, amit csak nagy nehezen tudott befejezni, kissé kaotikus volt. Ezt a facebook és egyéb segítségével sikerült nő-apokalipszisként eladni, és több millió emberrel úgy bekajáltatni az 5 perces felszólalásból két mondatot, hogy az csoda! Persze, a kutya se nézett utána, hogy mit is mondott pontosan narancsdroidunk, hogy mik voltak a fidesz aggályai a tervezettel (visszaélések tömkelege), csak a like-ot nyomták habzószájjal, észnélkül olyan nő ismerőseim is, akikből azért többet néztem ki...

Aztán 10 korosztályom környékén lévő embernél próbálkoztam némi politikával (21-40 év) és 10ből 10szer le lettem hurrogva, hogy "nepolitizáljámááááá".

Szóval ezért tart itt az ország, ahol, mert azok, akik megtermelik az adót, leszarják, hogy rángatják őket összevissza, sírnak rínak, hogy magasak az adót, meg a büdös nyugdíjas, és a szemét kormány (fideszmszp egyremegy), de az még véletlenül se fordul meg a fejükben, hogy erről ők tehetnek, amiért átengedték a hatalmat az eltartottak kezébe.

A Spanyol Inkvizíció 2012.09.19. 08:10:59

1. Mióta kötelező nézni a Zertéelt?
2. Szenny jön belőle az már szent igaz, csak az a baj, hogy erre van igény. A benzinkútnál látom a kirakott újságok címlapját, hát elég elszomorító, hogy ez kell a népnek.
3. Viszont a Zertéel az egyetlen, aki be meri vágni egy Orbán nyilatkozat alá, hogy mit mondott egy héttel korábban és hogy mekkorát hazudott megint.

Dr. Shit Pál (törölt) 2012.09.19. 08:19:59

@Kirienko: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Te mekkora idióta vagy, könnyezek a röhögéstől. :D

Dr. Shit Pál (törölt) 2012.09.19. 08:20:57

Különben ATV világhíradó... Az nem politikai megrendelésre készül és korrekt.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.19. 08:31:59

14 éve hajnali 3-kor kelek , pék vagyok . Nagyon "szeretem a munkám", 150 ezret keresek havonta. Sok embernek okozok örömet, boldogságot, jóérzést, naponta kell a csúcson lennem.
Ki ad nekem ezért plusz milliókat, kormánykitüntetést, médiaszerepléseket?

Örülök és büszke vagyok a magyar olimpiai sikerekre, de hány bőrt húz még le az átmeneti kormány az ünneplésekkel, öntömjénezéssel?

A bajnok vagy helyezett megnyert egy versenyt, hogy ezt olimpiának hívják az egy dolog.
Neki az a munkája, azért fizetik. Miért kell ekkora plusz jövedelmet juttatni nekik és plusz kitüntetéseket adni.

Csak a munkáját végezte, jól!
Sunyi módon utólag határozták meg a jutalmakat.

Miért nem év közben támogatják őket normálisan, illetve nagy részét a tömegsportra, az egészségesebb nemzetre kellene fordítani!

A politika saját fényezésére használja őket, én 1 verseny megnyeréséért nem adnék ennyit.

Profitálhat az erkölcsi sikereiből, de azért abnormálisak az összegek és a péknek is jól jönne.

Ez a komcsi stílus tipikus sportpolitikája.

Szép volt fiúk, lányok, de sok a lóvé érte!

Jurganov 2012.09.19. 08:35:37

@Bluesrider: kihagytad az elejét, de sebaj. valakinek így is tetszik.

zírónájn 2012.09.19. 08:46:18

@tandora:

"Nem tudok betelni annak elemzésével, hogy a kommentelők hány százaléka nem néz/soha nem nézett/nem is fog nézni tévét. Nincs tévé előfizetése. Van tévé előfizetése de csak Spectrumot, sportcsatornát, natgeo-t, zene tévét néz.

Ettől függetlenül kiforrott/kialakult véleménye van az összes kereskedelmi tévéről, párttévéről, ismeri a bulvárhíreket (teljesen véletlenül azokba futott bele a neten a napokban, amikből hír lett a kertévékben), a sorozatok szereplőit, a híradósokat, műsorvezetőket, celebeket, stb.

--Következtetés: vagy az van, hogy Magyarországon nem fedik egymást az internet és a tévé előfizetők maximum csak egy keskeny sávban, és ez a keskeny sáv nem kommentel.-- "

Talált, süllyedt. Kb. az indulása óta olvasom ezt a blogot,de most kommenteltem egyet, a kedvedért. :)

Shopping 2012.09.19. 08:57:27

Mit csodálkoztok?

Abban az országban, ahol a MÓNIKA SHOW visszatér, minden megtörténhet...

Erre van igény.

A multik is azért árulnak szart, a boltban, mert erre van igény.
( nézz meg egy Tesco-t vagy Auchan-t Angliában illetve Franciaországban.)

szenthy 2012.09.19. 09:09:29

Én ezt már évek óta mondom ,...persze sajnos csak a saját társaságomban,ahol szintén azonos véleménnyel van mindenki,....hogy ezek a kereskedelmi adók a HÍRADÓ tekintetében egy nagy ragyás NULLA..!!! Ezért magam s sokan mások is nem szoktunk rá, mert beteges emberek MAGAMUTOGATÁSAIVAL és hűlyeségeivel nem fogom magam fertőzni. Ez persze csakúgy a
Monika és Győzike műsorokra is vonatkozik. Amit a kereskedelmmi csatornákon megnézek az kizárólag SPORT és FILM müsorok, bár ezek között is ritkaság ami nézhető, mert vagy nincs sport műsor, vagy a filmek is ősrégiek!! ERGÓ....nem nézzük már régóta ezeket az adókat!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.19. 09:09:31

@ccactus: A neten több helyről tudsz tájékozódni, és hamarabb. Még időt se kell többet szánnod rá, mint amennyi idő alatt megnézel egy Híradót. Ha néha véletlenül belepislogok valamelyik esti híradóba, akkor kétféle hírrel találkozok: vagy érdektelen bulvárral, vagy olyannal, amiről már tudok, van, hogy már két napja.

Kalor 2012.09.19. 09:24:50

nemcsak a hirmusorok ocskak, de minden mas egyeb musor is zommel. az allatos csatornakon is. idetlen bulvaros stilusban adnak elo mindent, es rengeteg a reklam - lehet, hgoy "csak" onreklam, de meg ugy sem lehetne vegignezni egy musort nyugisan. a tv mint mufaj tragikus. nekunk valoban nincs itthon tvnk mar sok eve, de ha valakinel ott vaguynk, akkor bele-belenezunk, foleg, mert a haziak nezik, illetve a gyerekek nincsenek eltiltva attol, hogy megnezzenek eztazt a gyerekcsatornakon, amik meg aztan foleg gazok, de ennyit kibirnak a gyerekeim, heti max 1-2 ora. azert, ami a tvben lathato, teljesen felesleges otthon tartani egy keszuleket meg elofizetest.
a hogyisirjamkorul netes portalok is csusznak kifele az erdeklodesi korombol, olyan szinten elbulvarosodnak. tobb rovatnal megfigyelheto, hgoy az evek soran melyrepulest vett a szinvonala. a magyarorszagi mediara ez az igenytelenedes mindenhol megfigyelheto. lehet, hgoy ez vilagtrend, es akkor nagyon szomoru, de annyi tapasztalatom nincs kulfoldi forrasokkal egyelore, hogy ezt biztosan kijelenthessem.
es egyebkent az nem igaz, hgoy erre van igeny, csak kiszolgaljak a kozizlest. a media fontos szuroje az informacionak, ezzel befolyasol is. van felelossege.

Egyéves Önkéntes 2012.09.19. 09:27:31

Mink nem nézünk tévétet! Vagy klasszikus orosz költők műveit olvasgatjuk vagy pedig eljárunk hangversenyre.

Szatticsek 2012.09.19. 09:38:53

Manipulatív idiotizmus... aki híradót néz, annak külön úgy kell!
Valóban vannak, akik olyan értelmi szinten állnak, hogy szükségük van az esténkénti elborzasztásra, mert nincs életük, és más nem történik az ócska életükben...
Kedves Egyéves Önkéntes! Sajnos nagyon sokan nem tudják már mit takar a "klasszikus orosz költők művei" kifejezés... és ez nagyon szomorú...
Talán örülnünk kellene, hogy mi még megtehetjük, hogy elzárkózunk a szenny elől - amit a tévé ont magából.
Engem már a sport sem érdekel, mert az is csak egy cirkusz... és nem látunk mögé.... ki kit veszteget meg, vagy ki kit doppingol és miért...
Ezeknek a híreknek pedig nincs értékük, mert az állampolgárok életét abszolút nem befolyásolja...
Rengeteg információ-áradattal szembesülünk, és van, aki nem képes szűrni. Őket be lehet csapni, a többiek pedig - köztük én is - előbb-utóbb belefáradunk az állandó "kizárásos hadműveletbe" ... de talán ez a cél, akárhogyis, de kicsinálni a népet...

Szatticsek 2012.09.19. 09:41:27

...jah, még annyit, hogy a klasszikus orosz költők műveinek olvasása egyenes arányban csökkenti a környezetünkben fellelhető beszélgetőpartnerek és/vagy beszédtémák számát. :))

monyon le 2012.09.19. 09:46:39

Mosolyra, sőt röhögésre késztet, ki fennhangon ide leírja, hogy nekem nincs TVm, vagy én nem nézek TVt! Ja, persze..... de sír a szája a CHF szabadfelhasználású hitel miatt, melyből megvette a csilli/villi, superHD 16:9 3D LED SMART eszközét. Ugyan má, ne legyünk álszentek.

Más szemszögből a ker.csatornák hírszerkesztési stílusa valóban egy agyporszívóra hasonlít, de erről valószínűleg az überhypster hírszerkesztők és az ezért felelős vezetők tehetnek. Úgy érzik, ma ezzel növelhetem nézettségem, mely pénzt jelent a hírdetési versenyben. Azt, hogy milyen mocskot tollnak le a képernyőn, nem érdekli őket. Lényeg az, hogy a szép grafikonok magasan ívelve mennyeken felfelé, mert a hirdetőim erre a grafikonra kíváncsiak!
Miért van az, hogy a marketinges cégek csak is a TV hirdetésekben hisznek, semmi másban! Mert kevés munkával, rengeteg pénzel szerintük így lehet elérni a legtöbb "fogyasztót" Ergó, a hirdetési piac befolyásolja saját TV nézési szokásainkat. Addig míg a nagy cégek több milliárd költenek buta kis TV reklámokra addig a kerTVk széttárt ánusz rózsával várják az újabbnál újabb bugyuta TV spotokat, a köztes időt, melyben nem mennek a hirdetések használják ki arra, hogy töltelékkel megtöltsék. Az az agymosással .

Seduxen (már NEM dr.) 2012.09.19. 09:48:18

Én jó ideje nem tudok esti híradókat nézni (vagy Jim-Jam/Minimax megy éppen, vagy játszok a gyerekkel...), de személyes kedvencem Párt1 TV esti híradója volt, főleg a tojásfejű Gulyás Istvánnal (és asszem Szőllősi Györgyi volt a műsorvezetőtárs, na ő mondjuk erősen suna+). Azt a meggyőződéses narancstálib lakájt... Beszarás. Minden este hangosan megjegyeztem, hogy ezt is elsőként fogja falhoz állítani a forradalom....

Szóval az M1 híradó - gondolom azóta sem változott sokat - nagyon jó kis cucc, én szakadtra röhögtem magam rajta. Közszolgálati. Azbaszdmeg...

Épelméjű 2012.09.19. 10:11:45

Hangosan visítottam a poszt egyes részein:)
Stand Up produkciónak is jó lenne :))
Grat hozzá!

Amúgy nem kell csodálkozni, ez Mao, erre van igény, az ilyen tájékoztatás a vezetők érdeke. Miből hiszi bárki is, hogy ez megváltozhat az elkövetkező 2-3-4-5-6 évben? Fidesszel, MSZP-vel?
ugyan....
Amíg lesznek milliók, kik erre a két pártra szavaznak, addig lesznek milliók kik a TV2 és RTL-en nevelkednek.

Úgy kell nekik:)

2012.09.19. 10:32:27

Hát inkább nézzen aki akar Rtl-t mint M1 hiradót vagy hirműsort, mert hányingerkeltő amit ezek művelnek.Ma reggel, nem szándékosan--mert útálom az M1-et--egy beszélgetést hallgattam az Örmény Országos Elnökségének vezetőjével.( ha rosszul irtam a titulust, elnézést érte).
A barom M1 -es müsorvezető közölte hogy nekünk is területi vitáink vannak a románokkal, mint az örményeknek az azeriekkel!
Azt hittem rosszul hallok, de nem mert megismételte az agyhalott fideszdroid.
Basszus! Ezt a sok idióta, barom seggnyalót honnan szalasztották ide?
Vajon kinek a seggét nyalják ezek a pojácák?
Vagy netán ezek csókolgatták Viktor kezét-lábát-seggét, mint tették a hollandok elleni vereség után bekövetkezett "kormányfői katarzisban"?
Nem csókolgatni kellett volna, csak az elgurult gyógyszert kellett volna megkeresni és beadni a hős, félázsiai nomádszármazék vajdának!
Ezeket az idióta agyhalott M1-eseket pedig elküldeni kapálni, talán ott a növények nem kapnak hányingert a sok hülye hazugságaiktól. Bár sosem lehet tudni, hogy a növények elviselnék e ezt a sok ökörséget, vagy inkább a föld belseje felé nyomulnának..

Kalor 2012.09.19. 10:41:38

@monyon le: pedig egyre tobben vannak, akik inkabb ugy elnek, hgoy szerenyebben talan, de hitelmentesen (vagy nagoyn minimalis szazalek a hitel a fizeteshez kepest), tudatosan visszafogjak a fogyasztasukat, vagyis inkabb ugy mondanam, egy realis szinten tartjak, ez ugye egy atlagosan elvart szinthez kepest visszafogas, es nem halmozzak a technika vivmanyait, nem cserelik mindig a legujabbra stb, szoval osszessegeben az ertekrendjuk nem egyezik a fogyasztoi tarsadalom ertekrendjevel teljes mertekben. ugyhogy ha valaki azt irja, nincs tv-je, mondjuk legyen benned egy egeszseges szkeptikussag, de ne gondold azert azt, hgoy tvje marpedig mindenkinek van.

a tvreklam iszonyu hatekony, a medium jellegebol adodoan is. es gyanitom, ha nem a reklamokbol elne az ado, hanem elofizetesekbol, az valamennyi minosegjavulast eredmenyezhetne. de meg mindig nem tul sokat.... mindenesetre igy, hgoy "ingyen" van szinte nezi boldog-boldogtalan. jo lenne a gyerekeket felkesziteni hgoy a reklamokat tudjak megfeleloen helyukon kezelni, de ez mar vegkepp nem fer a tantervbe, meg aztan ugy lennenek ugy felpumpalva mindenfele fogyasztas irant vaggyal ahhoz, hgoy az elso fizujukat, aztan a kovetkezo husz evit elore egy osszegben el ne koltsek amint megtehetik, es ezzel nagyjabol a jovojuket is. node ez mar messzire vinne hagyjuk....

Egyéves Önkéntes 2012.09.19. 10:46:12

Mink vettünk fel CHF hitelt, de nem éltük fel lapostévére mint a sok agymosott, hanem befizettük az államadósság elleni alapba!

kifordított nagyanyó 2012.09.19. 11:20:14

@Seduxen (már NEM dr.): Azbazz! Én láttam valamelyik nap a másnapi műsorajánlót!
Azt a benyalást a kormánynak!Enyhén szoci és lmp szidás volt benne!
És ez csak egy kibaszott ajánló volt!

Geza 2012.09.19. 12:58:47

@Kalor:
Anthony Pratkanis és Elliot Aronson: A rábeszélőgép (avagy élni és visszaélni a meggyőzés mindennapi mesterségével)

Kis zsebnapló-méretű könyvecske, olvasmányos (nem begolyós pszichomókusság), és a második kiadása még kapható is:
www.libri.hu/konyv/a-rabeszelogep.html
www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?TabSheet=book&BookID=160521&GotoBook=True

Amint a gyerek meg tudja érteni azt, hogy vannak, akik olyasmit akarnak neki eladni, amire nincs is szüksége, és ezek úgy próbálnak neki hazudni, hogy ő ezt ne vegye észre, onnantól a kezébe lehet adni ezt a könyvet (már persze miután a szülő átolvasta).

ravezed 2012.09.19. 13:06:33

"Én nem nézek televíziót, mert abban az ördög jön démoni formában"
csodálkozom, hogy ezt még nem idézte be senki :D
Én egyébként legutóbb tudatosan olimpiai közvetítést néztem, nem tudatosan meg valami szar ajánlót, mielőtt múlt vasárnap beraktam az USB-s külső vinyóról a Bosszúállók 3D-t. Nekem nincs saját tv-m, de ha saját lakásom lenne, abban lenne - feltéve, ha van rajta HDMI meg USB bemenet :D
Az ilyen Spektrum, Discovery meg stb. meg nem túl gazdaságos, mivel fizetsz ezen kívül még 50 csatornáért, havi többezer forintot, és oda se kapcsolsz. Akkor inkább a netért fizess és torrentezz!

Csigataposó 2012.09.19. 13:34:57

He mi az ma nincs poszt? Nekunk fogyatekos, berretegoknek is jar a napi rettegni valo. Zero kovetelem az uj posztot. Vagy semmi sem bancsa szemeteket ma?

Csigataposó 2012.09.19. 13:46:49

Pedig erdekesek a hirek tegnap ota, ugye en azt tudom jo reg ota, hogy a maganynyugdij rendszert ertelmetlenul lebonto partra nem szavazok. De most elertek evvel a regisztracios rendszerrel amivel abszolute ertelmetlenul, de legalabb dragan vegzalnak es baszogatnak, hogy elmegyek regisztralok es jol az MSZPre vagy a DKra fogok szavazni (majd megnezem valasztas korul melyiket utalja jobban a Fidesz), hogy ok is legyenek bosszusak es frusztraltak kapjanak jol agyergorcsot a szavazobazisukkal egyutt, mint en toluk.*
*Amenyiben nem lesz egy part se aki realisan legalabb egy embert parlamentbe tud juttatni es azonosulni tudok a programjaval.

Dr.Zemberevő 2012.09.19. 14:02:35

@kotov: pontosan ez az oka.
Valamint a probléma kerülés. Az ilyen langymeleg szar hírekbe biztos nem köt bele senki.

hummertime 2012.09.19. 18:22:01

Visszatérő gondolat, hogy azért adják ezt a bűnügyi-bulvár vonalat a híradóban, mert erre van igény. Komolyan kérdezem, hogy ha valakik előállnának mondjuk pár százezer aláírással (petícióval), hogy mégsem ez az igény, akkor történne valami változás? Mert a kommentekből úgy tűnik, hogy nem ez a mostani fos szint az igény.

Jurganov 2012.09.19. 19:03:58

@hummertime: nem azért adják mert erre van igény. egyszerűen azért adnak ilyet mert 1, ezzel tudják hülyíteni az embereket (mármint szó szerint butítani); 2, ezzel sikerül az emberek ingerküszöbét annyira felvinni, hogy az igazság/nagyobb problémák sem mennek át rajta.
az usaban anno kötelezően volt egy iroda minden tv-társaságnál, hogy ellenőrizzék, hogy a híreket a valóságnak megfelelően adják le. az első dolog volt, hogy megszabadultak ettől.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.19. 20:04:56

@Fedor:

Ez így van sajnos. Ennek ellenére egy félórás esti tv-híradó kiváló eszköze lehetne az információszerzésnek.

Ép ezért szerintem nem szabad belenyugodni abba, hogy a mai híradók olyanok amilyenek. Igenis kritizálni kell az olyan tv csatornát, amelyik nem tud egy normális félórás híradót összeeszkábálni. Szerintem az nem megoldás, hogy belenyugszunk, hogy márpedig a TV-híradó egy hülyeség, nem szabad nézni, keresünk más hírforrásokat.

brazileiro 2012.09.19. 23:32:13

@hummertime:

"ha valakik előállnának mondjuk pár százezer aláírással (petícióval), hogy mégsem ez az igény, akkor történne valami változás?"

Próbáld ki! Ha többszázezren aláírják, akkor történni fog. Függetlenül attól, hogy a televíziókat önmagában ez nem érdekelné, ha más eredményt mutatna, mint az AGB nevű cég által végzett nézettségmérés. Mert a reklámozók az alapján fizetnek. Vagyis elvben kitörölheted akár egymillió ember aláírásával is, ha az AGB mást mutat ki, a tévék ugyanis az alapján kapják a pénzt. Vagyis meg kéne győznöd a reklámozókat, hogy ne az AGB-nek higyjenek, hanem a petíciódnak.

Ami azért nehéz, mert az AGB műszerekkel méri a nézettséget egy reprezentatív mintán (vagyis, ha a minta jó, akkor az eredmény is, a műszernek nem lehet hazudni, a tévé vagy az RTL-re van állítva, vagy máshova), míg egy petíció önbevalláson alapul.

DE. Ha többszázezren aláírják a petíciódat, az elrettentő lenne. De a családon belüli erőszak elleni törvényre is csak százezer aláírást sikerült összeszedni, így ne táplálj illúziókat.

De azért: hajrá!

brazileiro 2012.09.19. 23:36:18

@hummertime:

Arról nem is beszélve, hogy nagyon becsapod magad, ha azt gondolod, hogy a Vastagbőr blog kommentelőinek véleménye mérvadó..

Ez a 187. komment, szerintem kevesebb, mint száz embertől. És ez a kevesebb, mint száz ember sem ért egyet mind a bloggerrel. Egy olyan blogon, ahol jobbára közéleti kérdésekről van szó, tehát eleve olyanok jönnek ide, akik erre kiváncsiak.

Ironfist 2012.09.20. 02:03:07

Erre a témára azt tudom mondani, hogy a Vektor című film alapmű. Erről a kérdésről például:
"Mit lehet ez ellen tenni? Ha nem tetszik a tévéműsor, mindössze annyit kell tenned, hogy fogod a távirányítót... és kiveszed belőle (elem felemel) ... ezt."
-by Morfológus

Ironfist 2012.09.20. 02:07:44

konkrétan ezt a jelenetet nézze meg mindenki, aki nem ismerné:
www.youtube.com/watch?v=F9rRF3h6KyU

Ironfist 2012.09.20. 02:10:28

Na, a lényeg kb 3:25-ig van :)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.20. 09:18:12

@Kirienko: " A Srí Lankai állatkertben elefántbébi született, de meghalt."

Ez hatalmas XD XD :D :D

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.20. 09:23:59

Amúgy az RTL, de főként a TV2 híradóiban a következő a koreográfia:
- halál
- halál
- halál
- tűz
- balesetek
- súlyos sérültek
- verekedés
- politika
- külföldi halál
- külföldi baleset
- külföldi tűz
- valahol született valami állatkölyök

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.20. 09:32:10

A Fókusz c. műsor is megérne egy misét.
Anno amikor elindult még tele volt érdekes témákkal.
Manapság pedig kb.: ez megy benne:
- Hogyan fogyózik Geszti Péter?!
- Ki vetkőzött le a rágcsálós - magazinnak?!
- Hány hörcsög lakik Gesztesi Károly nappalijában?

A múltkor röhögve kapcsoltam el hasonló stílusú "Aktív" c. műsorról, mondván: "ennél még a reklám is érdekesebb"

lecsó kolbász (törölt) 2012.09.20. 09:36:29

@csabapayne:
-
-
- valahol született valami állatkölyök
- suna+(nak titulált) hölgy elmondja a
várható tornádót, hurrikánt, szibériai fagyhalált, szaharai aszályhalált, stb...

lecsó kolbász (törölt) 2012.09.20. 09:53:47

@csabapayne: Az lehet, de folyton
megpróbálják átkonvertálni belföldire :)

Szenthomárság 2012.09.20. 11:46:33

@csabapayne: miért nem tudod elfogadni, hogy van akit ez érdekel??
nekem a kolléganőim csak erről tudnak beszélni.
ergo, nem a tévé a hülye, hanem mi
a tévében azt adják, amire igény van.
hidd el, ha a galapagosi fenyőpintyek násztáncával lehetne eladni valamit és a nép azt szomjazná, akkor az lenne a kertévéken és a blikkben.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.20. 12:39:53

@Szenthomárság:
Miért ne fogadnám el?!
Itt igazából csak egy olyan folyamatot látok, hogy egyre erősebb érzelmeket akarnak kiváltani a nézőkből, mivel ennek hatására lehet jól nevelt fogyasztókká formálni őket. Pl.: másnap lesz miért megvenni a "piros betűs magazint".

Melchi Zadok 2012.09.20. 12:41:22

@Tickitucku: A jobbik irant erzett merhetetlen undor es megvetes teljesen termeszetes emberi reakcio.

Melchi Zadok 2012.09.20. 12:46:01

@Link Elek: Csak a hulyek keptelenek szelektalni csatornak es musorok kozott, ezert buszken hirdetik, ok nem neznek tv-t.
A mai vilagban azt es akkor nezel, amit es amikor akarsz, meg tv-n is.

Kodomo 2012.09.20. 13:01:00

Az összes hírműsor tehát: az embereknek halál, halál, pusztulás, de a végén ott a remény, mert az állatok szaporodnak?!
Ez valami rejtett üzenet!

Kodomo 2012.09.20. 13:04:35

@Geza: "Anthony Pratkanis és Elliot Aronson: A rábeszélőgép (avagy élni és visszaélni a meggyőzés mindennapi mesterségével)
Kis zsebnapló-méretű könyvecske, olvasmányos (nem begolyós pszichomókusság), és a második kiadása még kapható is:
www.libri.hu/konyv/a-rabeszelogep.html
www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?TabSheet=book&BookID=160521&GotoBook=True

Amint a gyerek meg tudja érteni azt, hogy vannak, akik olyasmit akarnak neki eladni, amire nincs is szüksége, és ezek úgy próbálnak neki hazudni, hogy ő ezt ne vegye észre, onnantól a kezébe lehet adni ezt a könyvet (már persze miután a szülő átolvasta)."

Elég drága ez a kis könyvecske ahhoz képest, hogy nincs szükségem rá. ;)

Kodomo 2012.09.20. 13:13:22

@mahet: "Gondold el, hogy mi mehet a Fidesz nem publikus stratégiája? Megcélozzuk a 70-es IQ-jú választópolgárt és mehet a papagájkommandó. Ha sokat ismételik akkor még akár a 90-es IQ-val is beveszik a szöveg egy részét - simán megvan a 2/3-ad."

Az IQ mérésénél a 100-as a mindenkori átlag. Tehát a 100-as IQ-ig kb. az emberek 50 %-a.
Az lehet, hogy a tegnapelőtti 100-as a ma esti tévéhíradó után már csak 80-as.
Feltéve, hogy a többiek nem néztek tévét.
De néztek. Úgyhogy ...

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2012.09.20. 18:23:57

Páran említették, hogy nincs min csodálkozni, erre van igény.
Pedig azt hogy mit "kapunk" sokkal inkább az határozza meg, hogy mit adnak.
Az objektív, hiteles tájékoztatás pedig nincs közte. Elvárni viszont csak olyasmit lehet, ami már létezik...
Sarkítva, ez kicsit olyan mintha azt mondanánk "Az ősembernek nem volt igénye a mikrohullámú sütőre, hiszen nem használta..."

Pedig ahogyan a butítani is lehet az embereket (elég körbepillantani a kínálaton), semmiből sem tartana legalább megpróbálni informálni az egyszerű -Barátok Köztön és Tényeken edződött- tömegeket... már ha ez lenne a cél... -.-

Geza 2012.09.21. 10:17:32

@Kodomo:
"Elég drága ez a kis könyvecske ahhoz képest, hogy nincs szükségem rá. ;)"
Ha rád tudnám sózni, akkor biztosan lenne rá szükséged, de ha nem tudom, az amiatt is lehet, hogy én nem agitálok elég hatékonyan. Ezt eldönteni max. úgy tudnánk, ha elolvasnád és utána mondanál róla egy véleményt, hogy hasznos volt-e. De ha ezzel most mégis rábeszéllek arra, hogy megvedd, akkor tutira szükséged van tukmálás-elhárítási tippekre, azaz visszakanyarodtunk az elejére...
Gödel szelleme meg ül láblógatva a felhőjén és szakad a röhögéstől :).

Naomi_K 2012.09.25. 21:42:35

egy tavalyi híradó jutott az eszembe,a lajhár,akinek EGY ÉJSZAKÁS KALANDJA VOLT!!!mikor ide hozták az állatkertbe pár napra,felcsinálta a lajhár-lányt,és ahova vitték ott is felcsinálta a lányt.,két gyereket csinált és magukra hagyta őket...a lajhár képes erre...durva állat!!!......
ugyan ebben a híradóban,egy idős asszonyra rádőlt a háza xyfalván...miután felrobbant.
biztos a lajhár tehet az egészről...:)

nemecsek ernő áruló 2012.09.29. 08:29:43

"a híradók eme "tájékoztatási" módszerével nem foglalkozik. Nem büntet, nem szabályoz."
Mert nem szólnak Orbán Viktor, és Simicska Lajos svindlijeiről a híradók, ezért nincs miért büntetnie.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2012.10.02. 14:53:50

Huhh Zero nem semmi ember vagy hogy agyvérzés, vagy súlyos szellemi leépülés nélkül kibírtad. De javaslok egy újabb próbát ami sokkal, de sokkal veszélyesebb.

A kereskedelmi TV-k jós és energiaadó műsorainak a nézését. Azt nem hiszem hogy élő ember 2 napnál tovább bírná...

annipanni89 2012.10.04. 12:39:54

Semmi baj nincs a tartalmával csak a műsor nevét kéne megváltoztatni... Napi baleset/tragédia/katasztrófa vagy valami hasonlóra és jó késő este leadni. Ha ilyen formában találkozhatna a TV-néző vele, nem lepődne meg, hogy a műsor után nem lett érdemi információval gazdagabb. :)

süti beállítások módosítása