Skip to content


       Szűrés lista

Szakítani az elmúlt húsz évvel - a Bajnaival?

Sajnos október 23-a idén már nyomokban sem tartalmaz ünnepet ... van még 363 nap az évben, amikor össze lehetne mérni, hogy kinek nagyobb a szerszáma tömege, de nem, nekik a nemzeti ünnepet kell tönkre vágni. Mert a holnapi nap sem arról fog szólni, hogy 56 évvel ezelőtt micsoda szép és csodálatos események vették a kezdetét, hanem arról, hogy akkor hol mennyien voltak, számháború és négyzetméterek, Orbán akkor most tényleg elküldi-e az anyjában az EU-t (de persze amúgy nem is, mert az EU-s pénzek nélkül teljes KO), Moszkva=Brüsszel, az 56-os szabadságharc=mostani szabadságharc, Bajnai Gordon most akkor tényleg bejelentkezik-e miniszterelnök-jelöltnek.

A Milla legbalfaszabb húzása volt Bajnaival összeállni.

"Juhász Péter, a Milla vezetője szerint mindenkivel hajlandóak összefogni azért, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt, ebből a körből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót sem zárta ki.
Juhász, bár most is a szocialistákat okolta azért, mert az elmúlt nyolc évben tönkretették az országot, úgy véli: az egykori szocialista miniszterelnök személye nem zárja ki a politikai elitváltást. Juhászt az sem zavarja, hogy Bajnai neve a Hajdú-Bét- és a Dataplex-ügyben is felmerült.
Bajnai egy válságmenedzser, így is került az ország élére..., vállalt egy megbízatást, és utána ott is hagyta, nem jelöltette magát. Juhász szerint ez megint csak egy jó jel abban az értelemben, hogy „nem hatalmat akar csak kizárólagosan és mindenáron...”, hanem az ország jobbításáért szeretne dolgozni. „Én ezt személyesen per pillanat elhiszem neki” – fogalmazott a Milla elnöke.
"

Szóval az alternatíva 2014-re vagy Orbán újra, vagy a Bajnai az MSZP-vel, DK-val meg még ki tudja kikkel.
Hát ez egy páratlan és csodálatos lehetőségek tárháza az ország számára.
Tényleg csak ennyit tudnak felmutatni? A Bajnait

Azt a Bajnait, aki 3 éve két óriási hazugságból él:
1. "Ő nem politikus."
Na persze. Fejlesztési kormánybiztos, majd területfejlesztési miniszter, majd gazdasági miniszter, majd miniszterelnök. És nem politikus? Mi a fasz vagy akkor Gordon, pék?!

2. "Ő egy válságmenedzser, aki csak 1 évre vállalta a "feladatot"."
Válságmenedzser? Egy ilyen kormánnyal? Az MSZP-vel és a "ellenzéki" SZDSZ támogatásával a háta mögött? Mi is történt abban az egy évben? Minden egyes héten ki lett játszva a kártya, ha nem úgy szavaznak, ahogy kell, akkor a a Fidesz, jön az Orbán, lehet leadni az Audi-kulcsokat. Az volt a válságmenedzselés, hogy annyira be volt fosva az MSZP és az SZDSZ, hogy egy évvel hamarabb lesznek munkanélküliek, hogy csont nélkül megszavaztak mindent. És persze hogy csak 1 évre vállalta, 2009-ben már 10% körül állt az MSZP, nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy "szeretne nyerni és folytatni 2010-ben", hangosan röhögte volna ki mindenki. 

Bajnai, mint miniszterelnök-jelölt?
Miért is? Mert fiatal, kedves, halk szavú és van egy blogja? Ezeket én is fel tudom mutatni ...

bajnai.jpgTiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai az öszödi beszéd után?

Tiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai az október 23-i rendőrségi attack után?


Tiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai a törvénybe rögzített adócsökkentés eltörlésekor?


Tiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai a sorozatos kamu Gyurcsány-programok és hazugságok hallatán? 


Dehogy mondott, inkább teljes jogú tagja lett a Gyurcsány kormánynak: fejlesztési kormánybiztosból önkormányzati miniszter 2007 nyarán, majd gazdasági miniszter. Innentől részt vett minden kormányülésen.
Vajon verte az asztalt, hogy "
mi a kurva anyádat csinálsz Feri?!"
Dehogy verte, mindenhez asszisztált szép csendben.   






A magyar választási rendszer teljes nemismeréséről ad tanúbizonyságot, aki szerint Bajnai miniszterelnök lesz. 
Ki lehet Bajnait kiáltani miniszterelnök-jelöltnek, és?
A miniszterelnök-jelöltekre szavazunk? Nem.
Egyéni képviselőkre és pártlistákra szavazunk, A legtöbb képviselővel rendelkező pártot kéri fel a köztársasági elnök kormányalakításra, a kormányprogram és a miniszterelnök megszavazásához egyszerű többség kell.
Vagyis Bajnai Gordonnak legalább 100 képviselőre lesz szüksége a parlamentben. Mivel jelenleg a mérhetetlen egyesülete egy másik mérhetetlen egyesülettel kíván összebútorozni, ehhez sok sikert kívánunk.

Tisztán látszik, hogy az MSZP nélkül nem lehet a Fideszt leváltani, így Bajnai és a Milla felelőssége, hogy úgy kívánnak szakítani az elmúlt húsz és az elmúlt tíz évvel, hogy visszahozzák az MSZP-t.
Azt az MSZP-t, akit tönkrevertek 2010-ben, de sajnos nem annyira, hogy elszámoljon magával, elszámoljon a 8 éves kormányzásával, elszámoljon a felelősségével, elszámoljon azzal, hogy kétharmadot csináltak a Fideszből, akik minden területen kimaxolták a korábban elkezdett folyamatokat.
Mert nem a Fidesz találta ki először, hogy pártkatonából legyen köztársasági elnök, csak nekik össze is jött. Egyiknél a pártpénztárnok a kormány tagja, a másiknál az ex-pártpénztárnok droidja.
Amatőr balfaszok vs. profi balfaszok.
Egyszerű többség vs. kétharmad.

Miért kellene megint a kisebbik rosszat választani? Selmeczi helyett Vadai Ágnest, Kósa Lajos helyett Szanyi Tibort, Lázár János helyett Szekeres Imrét, Szijjártó helyett Nyakó Istvánt? Mert ők olyan fene nagy demokraták voltak?
Dehogy voltak, csak nem volt kétharmaduk ... 

A balliberális kampány már megkezdődött, össze fogják tolni a szereplőket, ahogy az SZDSZ-t beletolták a koalícióba 1994-ben. A recept ugyanaz, csak sokan, sokszor kell ismételni, elég megnézni ezt a Juhász Péter, Vadai Ágnes, Szanyi Tibor videót: "több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt", "az Orbán-kormány leváltásához tegyük félre a nézeteltéréseket", "2002-2010 között ez az ország rengeteget fejlődött, minek kell pocskondiázni?

Aki szerint nem mehetnek úgy tovább a dolgok, ahogy az elmúlt húsz évben mentek, az jól gondolja át, hogy érdemes-e támogatni egy olyan embert, aki a legmagasabb szinten volt kormányzati szereplő 2006 és 2010 között, az MSZP-ről már nem is beszélve.

Továbbra sincs kire szavazni, marad a holnapra a körkapcsolás a tévében. 

Címkék: mszp milla 2014 bajnai

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr84862635

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem értem a fanyalgókat 2012.10.23. 13:49:00

Amióta Bajnai bejelentette visszatérését, három fanyalgó álláspont váltakozik a fontosabb blogokban:1.) Bajnai nem visszatért, hanem végig jelen volt.2.) Bajnai nem válthatja le az elmúlt húsz évet, mert része annak, de még az elmúltnyolcnak is.3.) Csa...

Trackback: A szükséges kétség 2012.10.22. 23:47:55

Amióta Bajnai fellépése kiszivárgott olyan pezsgő politikai élet lett, amire igen régóta nem volt példa. Azt nem tudhatjuk, hogy Bajnai kovász lesz-e valaha, de hatása minimálisan is egy pezsgőtablettáé....

Trackback: A reális alternatíva 2012.10.22. 16:13:26

Bajnainak egyáltalán nincs könnyű dolga. Nehéz megfelelni a sokféle elvárásnak, amit támasztanak feléje. Hisz abban sokan egyetértenek, hogy ennek a kormánynak távoznia kell a porondról az első adandó alkalommal, és ezek többsége abban is egy vélemény...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:06:51

14-ben biztosan nem fogok szavazni.
Nem vagyok hajlandó visszahozni a szocikat.(Bajnaistul,Gyurcsányostul, mindenestül) Isten ments.
A Fideszből meg ennyi éppen elég volt.
Jobbik? pfffff

LöncsVezér 2012.10.22. 16:11:32

Teljesen kilátástalan az egész a jelenlegi alternatívákkal. Az egész rendszer úgy ahogy van halott, de nem csak itthon. Ki tudja, mit hoz a közeljövő..

Nekrofil Sírásó Phd. (törölt) 2012.10.22. 16:11:50

Nem szabad a Millának összeállnia Bajnaival, mert megbontaná azt a koherenciát, hogy a Milla egyedül is elmehet a picsába. De különben is, meg kell nézni kik a tagjai - lényegében árnyékminiszterként - Bajnai csapatának. Vörös T. Károllyal, Szigetváry Viktorral és Konrád Györggyel akarnak rendszert váltani? Hát beszarás...

abrakadabra40 2012.10.22. 16:16:46

@Nekrofil Sírásó Phd.: Hát amikor meghallottam a Vörös. T. Károly nevét, rögtön félrenyeltem az ebédemet.
Mi az isténért nem tud senki sem létrehozni egy normális, az elmúlt 20 év szereplőit nélkülöző, pártot???

Jottun 2012.10.22. 16:17:05

Nincs kire, de van mivel: fasszal. Ahhoz meg külön regisztrálni? Huh...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 16:17:25

Mondjuk a Bajnai mégiscsak jobb választás, mint a Mesterházy, vagy Ferike. De azért én sem hiszem, hogy csodát tudna tenni.
Pláne, ha a maszop vagy a dk befolyása alá kerülne.
Meg amúgy is. Asszem akkor lenne aztán megszorítás...
Tényleg nincs kiút.
Melyik hülyére akarunk szavazni...?

Ráadásul a MIlla nem is akart politizálni egy ideje...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2012.10.22. 16:17:38

@abrakadabra40: Szerintem azért, mert aki az elmúlt 20 évben nem volt ott a nagy "pénzkondér" közelébe, annak esélye sincs bármibe belekezdeni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 16:18:42

@abrakadabra40: Nem nem tud, nem akar.
Ezek mindenhol ott vannak.

Transylvanianmixedgrill 2012.10.22. 16:26:53

Amikor 2010-ben azt kéredzték tőlem, melyik pártra szavaztam, és mondtam, hogy természetesen az LMP-re, azzal jöttek az ismerőseim, hogy jó nagy hülye vagy, az LMP-nek alig van szavazója, TEHÁT elveszett szavazat.
Amikor erre azt válaszoltam, hogy ha sokan szavaznak egy kis pártra, akkor bizony sok szavazója lesz, elfogytak az ellenérvek. Sakk-matt.
Most is csak ezt tudom mondani: lesz Bajnainak és a Milliának 100 képviselője, ha sokan rájuk szavaznak. Pont akkor nem lesz meg a Bajnai mögé felsorakozó 100 NEM maszopos képviselő, ha sokan szavaznak a nem mszp-s ellenzékre. A feladat tehát adott: 2014-ben menjen el mindenki, aki nem akar Fideszt, és szavazzon a nem mszp-s ellenzéki összefogásra.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:27:01

@Zsoca87: @ColT:

De baszki...
Nekem már kezdett szimpatikus lenni a Milla. Már kezdtem(a kezdtemen van a hangsúly) optimista lenni, erre tessék. Lepaktálnak a Bajnaiékkal...(akik kibaszottul kivették a részüket a nagy szocialista elkúró partyból..) Pfffff
A faszom az egészbe....

Épeszű ember, hogy a picsába tud rajongani a Bajnaiért, Orbánért???
reggeltől estig nyomatják a hívők a mantrát, hogy az egyik kibaszott nagy szakértő :DDDDD a másik meg a szabadságharcos :DDDDD

Ezzel a fasszal akarják leváltni az Orbánt? Vicc.....

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2012.10.22. 16:32:00

@abrakadabra40: Figyelj, én azt gondolom, és a posztnak is ellentmondva, hogy a mostani alternatívának csúfolt valamik közül Bajnai a legjobb. Egyszerűen ez van, senki sem tud jobbat mondani. Arról lehet vitázni, hogy mennyire jó v. rossz alternatíva.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:32:21

@Transylvanianmixedgrill: ??? De össze fognak állnia szocikkal.
Ha az LMP,Milla,Szolidaritás stb... összeállna a szocik és a Bajnai nélkül, összeraknának már végre egy tökös programot és találnának egy karizmatikus vezetőt, akkor ki tudja mi lenne....
Irdatlan sok embert ismerek, akik 100000000%, hogy nem fognak elmenni szavazni, ha újra csak az lesz az elternatíva, hogy hozzuk vissza a szocikat.

budha65 2012.10.22. 16:34:03

Dehogynem csinált,végig pislogta az egy évet,ne elég ez?

babakék 2012.10.22. 16:35:49

@abrakadabra40: Akkor marha jó megoldást választottál, hogy nem szavazol. Sosem értettem a hozzád hasonlókat. Mindig tudnod kell választani, még akkor is, ha nem lehet jó és rossz között. A politikán kívüli életben is úgy van, hogy nagyon ritka,amikor jó és rossz között lehet választani. Az nagyon egyszerű lenne, de az élet nem ilyen egyszerű. Nehogy azt hidd, hogy ezzel levetted magadról a felelősséget, mert nem. És senkit nem büntettél meg jobban, mint magadat. Vastagbőrnek meg egyszerűen NINCS MOST IGAZA. Nem is érdemes a posztja részleteivel vitázni, mert az egész téves úgy, ahogy van. Felelőtlen, értelmiségi nyavalygás. De ha ez,ami van, hogy gyerekeink nem tudnak tanulni, elmennek a tehetségeseink, hogy a foci fontosabb mint az elesettek, a betegek, az oktatás, hogy van egy "tévedhetetlen" vezérünk, aki Európa Thaiföldjének képzeli az országot és pakisztáni oktatási rendszert és munkakörülményeket teremt, mert szerinte és B. neje szerint a jóléti társadalom meghalt, ezért mi most rosszlétit építünk, persze úgy,hogy előbb ő a modern"Noé bárkájára" kimentette fideszes híveit(egykulcsos adóval, állami megrendelések kizárólagos elnyerésével, zsíros fizetéssel járó állásokkal). Így rájuk majd nem vonatkozik a munkaalapú társadalom, ők majd a tőkéjükből élnek, amit a mi vérünkből és verítékünkből szereztek. Szóval, ha ez neked egyenlő azzal, amit Gyurcsány, pláne, amit Bajnai csinált, akkor tégy úgy,ahogy ígérted. De lehet, hogy a yerekeid nem fogják majd megköszönni.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:36:02

@Zsoca87:
Az egyik szar helyett nem akarok egy másikat a nyakamba.
A hideg kiráz attól, hogy Szekeres Imi újra pozícióhoz juthat. Brrrrr.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2012.10.22. 16:36:55

@abrakadabra40: Értelek, de mi a faszt tudunk tenni? Mi vitázunk erről, közben az emberek 90%-a már arra se veszi a fáradtságot, hogy törődjön ezzel.

Transylvanianmixedgrill 2012.10.22. 16:39:22

@abrakadabra40:

"Ha az LMP,Milla,Szolidaritás stb... összeállna a szocik és a Bajnai nélkül, összeraknának már végre egy tökös programot és találnának egy karizmatikus vezetőt, akkor ki tudja mi lenne...."

Pontosan erről van szó. Állítsanak össze egy közös, NEM mszps programot és hajrá, nekünk meg az a feladatunk, hogy elmenjünk és rájuk szavazzunk és akkor jó sok szavazattal jó nagy pártszövetség lesz ez máris.. Ha nem megyünk el, és/vagy nem rájuk szavazunk, akkor marad a Viktor.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:41:13

@babakék: De miért szavazzak a Bajnaira, ha az egész egy határ szar??
Nem fogok azért a Bajnaira szavazni, hogy a Puch Laciék,Leisztingerék,Veres Péterék,Erős Jánosék stb... újra szértrabolják az országot.
Mert nehogy azt hidd, hogy nem ez lesz a vége. Itt fogtok majd 2015-16 környékén rinyálni, hogy jajjj mit tettünk. Minek kellett visszahozni a szocikat. stb...

ketroot 2012.10.22. 16:44:31

Inkább Bajnai, mint Orbán. Persze maszop nélkül.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:45:04

@Transylvanianmixedgrill: Én szívesen szavazok rájuk,de ahhoz a következőknek kéne történnie:

-Álljon össze az LMP,Milla,4K,Szolidaritás és a szakszervezetek
-Hagyják ki a buliból az MSZP-t,Bajnait,Dk-t
-Csináljanak már végre egy normális programot
-Találjanak egy karakteres,karizmatikus vezetőt,jelöltet stb...

Ha ezek közül akár 1 sem teljesül, akkor passzolom a 2014-es választásokat.

abrakadabra40 2012.10.22. 16:47:00

@Zsoca87: Sajnos igazad van... :( Talán annyit tudunk tenni, hogy nyomás alatt tartjuk az LMP-t a Millát, 4K-t ,Szolidaritást és a szakszervezeteket, hogy össze ne álljanak 14-ben a szocikkal,Bajnaival,Dk-val stb...

Link Elek 2012.10.22. 16:48:43

@abrakadabra40:
akkor kapod a simicska maffiat

Jottun 2012.10.22. 16:49:13

@abrakadabra40: Erről van szó. Ha Bajnaiék kerülnek pozícióba utána meg az menne, ami most megy, hogy "ti akartátok, ti választottátok, menjen mindenki az anyjába aki őket választotta" stb. Az a brigád, ami pedig kezd ott gyülekezni, az külön gyönyörű.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 16:52:17

Akár még egyet is érthetnék a poszttal, de sajnos a politikai svédasztal adottság lesz 2014-ben. Vagyis lehet várni még másfél évig, hogy valahonnan kinő egy új kormányváltó párt, új, hiteles, kreatív arcokkal, de ha ez nem jön, és valaki el akarja zavarni Orbánt, akkor csak ebből a garnitúrából válogathat. Ismét mondom, sajnos.

Még nagyobb sajnos, hogy pont ezért a Fideszen kívül nincs meg az a négy elem, amiből egy választási siker felépül (jó esetben): a pártoknak nincsenek támogató tömegei és hiteles, karakteres arcai, a tömegeknek nincs pártjuk (pedig szavazni tudtommal még pártokra kell) és szavazatgyűjtő emberei, a karakteres arcoknak tömegük és pártjuk nincs, reális gazdasági programja pedig az "orbántakaroggy"-on kívül egyiknek sincs.

Még ennél is nagyobb sajnos, hogy a civil tömegek és a pártok egymásra tolják a felelősséget abban, hogy ki lesz a gátja Orbán leváltásának. A civilek ragaszkodnak hozzá, hogy lehetőleg ne ugyanazokra a feslett ribancokra kelljen szavazni, akik végigstrichelték az elmúlt két évtizedet, és tucatnyiszor lejáratták magukat, miközben a pártok ahhoz ragaszkodnak, hogy hát na nehogy már még nekik kelljen átszerveződni és szembenézni, a civilek szépen hagyják abba a finnyáskodást, és higgyék el szépen, hogy bármilyen undorítóak és mocskosak, még mindig ők a jobb választás Orbánnak szemben.

Eközben a Fidesznek semmit sem kell csinálnia, legfeljebb még egy kicsit sulykolják az emberekbe, hogy más sem tudná jobban csinálni mint ők, úgyhogy felesleges leváltani őket, vagy még egy kicsit csiszolgatnak az amúgy is a békemenetes tömegekre épített választási rendszerükön.

Mindezt alig másfél évvel a választások előtt...

Innen lesz szép nyerni?

abrakadabra40 2012.10.22. 16:54:07

@Link Elek: Szóval csak az lehet az alternatíva, hogy az egyik maffia helyett visszahozom a másikat?
Fasza.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.10.22. 17:01:39

@ketroot:

Jó a profilkép.
Pont ez a poszt lényege, hogy mivel MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, nélküle nem lesz kormányváltás. Vagyis aki Bajnait akarja, az egyúttal az MSZP-t hozza vissza, Lendvai Ildikóstól, Baja Ferencestől, Kiss Péterestől ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.10.22. 17:03:43

@Rufus78:

Amúgy elég esélyes forgatókönyv, hogy senkinek sem lesz meg a 50%+1 képviselő önállóan.
Mivel senki nem kíván koalíciót kötni senkivel (Fidesz-Jobbik, nem, Fidesz-LMP nem, MSZP-LMP nem), így jöhetnek az új választások ...

Q-in-Law 2012.10.22. 17:04:35

Az hatalmas naivitás, ha valaki azt hiszi, hogy az MSZP nélkül kormányt lehet váltani a közeli vagy a távoli jövőben. Az persze sokkal izgalmasabb kérdés, hogy mi lesz, ha Orbánék mennek? Azt ne felejtsük el, hogy nagyjából 10 évre be vannak betonozva olyan pártkatonák, akik bármikor könnyen-gyorsan megágyaznak egy nemnarancs kormány leváltásának.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.10.22. 17:05:29

@Q-in-Law:

Na ja, ez meg a másik ... a Költségvetési Tanács megvétózza a költségvetést, Áder már írja is ki az új választást.

Csigataposó 2012.10.22. 17:05:38

Hat nalam is a Bjanai-milla, LMP a ket legkevesbe elutasitott alternativa, de mielott az ertekuket 0 fole araznam azert megvarnek egy programot.

nevetőharmadik 2012.10.22. 17:07:59

Mostanában eszembe jut olykor a kommenteket olvasva, hogy 2014-ben elmegyek szavazni, és a Fideszre szavazok. Megérdemeltek még 20 évet ebből. Bár... azért kevés embert utálok ennyire ténylegesen.

Q-in-Law 2012.10.22. 17:08:31

@zero: vagy csinálj gazdaságpolitikát úgy, hogy Matolcsy/Varga Mihály/stb. a jegybankelnököd.

nevetőharmadik 2012.10.22. 17:10:36

@zero: Hibás logika. Ebből a mondatodból, hogy "mivel MSZP a legnagyobb ellenzéki párt, nélküle nem lesz kormányváltás", nem az következik, hogy aki Bajnait akarja, az az MSZP-t akarja, hanem az, hogy aki Orbánt nem akarja, az az MSZP-t akarja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.22. 17:12:02

@abrakadabra40: És utána hajtsák is végre a programot. Ugyanis az az eddigi magyar kúrmányoknak nem nagyon sikerült. Egyiknek sem.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.10.22. 17:13:06

@abrakadabra40:

... meg találják meg a bölcsesség kövét, legyen örök élet meg ingyen sör. Csakhogy az élet nem így működik. Lehetnek olyan helyzetek, amikor bizony csak szar és szarabb közül lehet választani, legyen szó akár a 2014-es választásról, akár arról, mikor hónap 23-án a két gyermekét egyedül nevelő anya ott áll 5000 Ft-tal a pénztárcájában. A kettő közt mindössze az a különbség, hogy te választhatod azt a kényelmes megoldást, és elmenekülsz a döntés elől, lerázva a válladról egyúttal a döntés felelősségét is.

2014 kapcsán nem az a megoldás, hogy Dévényi Tibiset játszol, és elsorolod a - magyar belpolitika keretei közt irreális - vágyálmaidat, hanem arról, hogy egyértelműen eldöntöd, mit akarsz, felvállalod a vele járó esetleges kellemetlenségeket, és elmész szavaszni.
- ha FIDESZ-t akarsz, akkor kényelmes irányba indulsz, legnagyobb támogatottság, viszont fel kell vállalnod az elmúlt 4 évet az összes kapitális faszságával együtt
- Jobbik: a nemzeti érzelmeidet / antiszemitizmusodat / cigányellenességédet ki tudod élni szervezett keretek közt, cserébe kapsz egy sehova sem tartó, hőzöngő kisebbséget
- MSZP / DK: történelmi okokból még mindig a legnagyobb támogatottságú szervezet(ek), részvétele (sajnos) nem nagyon megkerülhető a kormányváltó összefogásban, és amelyek rendszerváltó garnitúrájának már rég el kellett volna takarodni a picsába
- LMP / 4K / Szolidaritás: egy rendszerváltás utáni, második generációs ellenzék reményét hordozzák magukban, velük viszont fejest kell ugrani az ismeretlenbe / bizonytalanba

@babakék: -nek tökéletesen igaza van. Mentegetőzhetsz a struccpolitikáddal, de a felelősséget attól még nem úszod meg. Mert lehet, hogy te nem mész el, de Viktor Szíve Szentegyház ( viktorszive.blog.hu/ ) hívői igen. Ahogy a jobbikos szavazótábor tagjai is inkább a stabil pártválasztók. Szóval ők ott 100%, hogy lesznek. A kérdés csak az, hogy a többiek stabil, illetve ingadozó választói közül hányan lesznek ott ténylegesen. Mert a végeredmény szempontjából qrvára nem mindegy, hogy mondjuk a FIDESZ 2014-ben 6 millió megjelent szavazásra jogosult szavazatából kap 1,5 milliót, vagy 2 millió megjelentéből. Márpedig az utóbbi esetben az otthon maradó, a döntés felelősségét magáról lerázó 4 millió a választás másnapján megpuszilhatja Orbán Viktor arcképét, Orbán VIktor pedig hálás, meleg mosollyal gondolhat a döntésük ellen elmenekülőkre, mint indirekt szavazóira.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.10.22. 17:14:13

@ColT:

Medgyessy speciel próbálkozott vele, meg is ittuk a levét...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.10.22. 17:15:01

@nevetőharmadik:

De elég sokan vannak, aki se a Fideszt, se az MSZP-t nem akarják. Ők nem is fognak elmenni szavazni.

Amúgy az LMP érdekes egy párt, a óriási rejtély, hogy 2,5 év után eljutottak arra az 5%-ra ahol 2010-ben voltak ... ehhez azért tehetség kell, egy ilyen Fidesz és egy ilyen óriási bizonytalan tábor mellett.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.10.22. 17:15:41

@nevetőharmadik:

Irónikusabb pillanataimban én is ezen gondolkodom. Jópár, a költségvetést érintő rendelkezés hatálybalépését kitolták az új kormányig, nehogy megkösse a jelenlegi garnitúra kezét, nos, megnézném, mire mennének a saját faszságaik közepette szimpla többséggel.

babakék 2012.10.22. 17:16:36

@abrakadabra40: Nem kell Bajnaira szavaznod. Ha lesz más- és talán lehet, szavazz arra. Rinyálni akkor kell majd, ha maradnak orbánék. Nem tudom, milyen érveket tudsz felhozni amellett, hogy ők maradjanak: mert ők nem pusztán hazudtak - és nem 2010-től, hanem az elbukott 2002-es választásoktól folyamatosan -, nem pusztán a gazdaságot vágták tönkre: egy teljesen impotens miniszterelnökkel és jobbkezével, a közgazdászkörökben csak kiröhögött matolcsyval, nemcsak elszegényítik az embereket, - a gazdagabbaknak kedvezve - ,nemcsak a reményt veszik el a jövőbeni felemelkedésere - egyetemre járni már csak a tehetős szülők gyerekeinek lehet, vagy a néhány szakon a junior Nobel-díjasoknak., de alsó középosztálybeli átlagos tehetségű gyereknek nem, mert nincs annyi pénze a szülőknek, a diákhitelt pedig a magyarországi fizetések mellett 120 év alatt tudná majd kifizetni. A legfontosabb rombolás azonban az, amit a demokráciával és a morállal tettek. Ma már ott tartunk, hogy tisztességes választásokban nem bízhatunk, tehát majdnem leválthatatlanná tették magukat. - Erre jöttök ti egyenlősítő fanyalgók még habnak a tortájukra. Mindent elpusztítottak, megrontottak már, amit a hazai fiatal demokrácia eddig eredményként tudott elkönyvelni, pedig nem volt eddig se sok demokratikus hagyományunk. és ami tragikus, hogy a társadalmi morált pusztították el: a felelősségvállalást, a szakmaiságot a döntésekben, öntudatot az emberben, helyette a feltétlen lojalitás, a felsőbbségek akaratának megfellebbezhetetlen elfogadása, a szemlesütött meghunyászkodás, a ne szólj szám...mentalitás vert gyökeret. Nem szólok senkiért, hagyom magam szembefordítani más nyomorultakkal, addig jó, míg nem én vagyok a bűnbak, és a célpont.Olvasd el Th. Mann Mario és a varázsló c. elbeszélését és figyeld meg benne, hogy viselkedik a közönség benne. Na azzá tett minket ez a torz púpos orbán Cipolla.

abrakadabra40 2012.10.22. 17:17:59

Itt nem szar és szarabb, hanem szar és szar között lehet választani.

"- LMP / 4K / Szolidaritás: egy rendszerváltás utáni, második generációs ellenzék reményét hordozzák magukban, velük viszont fejest kell ugrani az ismeretlenbe / bizonytalanba"
Hát inkább ők, mint a "kipróbált" többiek.

Struccpolitikám? Miért baj az, hogy nem akarom visszahozni a szoci rablóbandát?

babakék 2012.10.22. 17:18:44

@Lesből Támadó Szárítókötél: Ugyanez a véleményem, fentebb és lentebb olvashatod.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.10.22. 17:19:44

@zero:

Én arra tippelek, hogy a magyar ember konzervatív szemléletű, és nem szeret belevágni az újba. (A Millát meg a Szolidaritást egyelőre csak amolyan gőzlevezetőnek tartom, mint valódi politikai alternatívának.) Meg aztán az LMP annyiban hasonlít az SZDSZ-re, hogy inkább nagyvárosi párt, így az ország egy jó része kiesik a potenciális vadászterületéből.

babakék 2012.10.22. 17:22:01

Néhány komment olyan, mintha provokátorok, fizetett és megbízott bomlasztók írnák, persze úgy, hogy ez ne legyen túl feltűnő.Remélem nem csodálkoztok, a kommunisták bevett módszere volt ez a legendás 50-es években. A narancsbolsik sokat tanultak a nagy elődöktől.

gphilip · http://search-download.com 2012.10.22. 17:29:42

Amugy Juhasz Peter es nem Ferenc. Egyebkent a cikk nagyon jo, sajnos tenyleg ez a helyzet... marad az emigracio es a beleszaras.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.10.22. 17:30:18

@abrakadabra40:

Ki mondta, hogy visszahozod? Mesélj már az LMP/Szolidaritás/MSZP/DK/akárkik koalíció felállásáról, a mandátumok koalíciós partnerek közti eloszlásáról, kományra kerülés esetén az esetleges miniszteri pozíciók elosztásáról, és így tovább.

Jaaa, hogy nem tudsz ilyenről, mert nincs ilyen infód?

Ennek ellenére a 2012.10.22. 16:45:04-kor írott kommentedben már kizártad a lehetőségét, hogy bármire szavazz, aminek csak egy kicsit is köze van az MSZP/DK-hoz.

Struccpolitika, lovak közé dobott gyeplő, nevezd, ahogy akarod. De ahogy fentebb írtam, lehet, hogy a tüntető távolléteddel egy szavazattal kevesebb jut egy MSZP-t/DK-t tartalmazó, ellenzéki koalíciónak (amiről még ugyebár semmit sem tudsz), de ezzel csak a FIDESZ-t fogod erősíteni. Majd a szavazás előestéjén döntsd el magadban, melyikkel tudsz jobban együttélni: az MSZP-s ellenzéki koalícióra leadott szavazatoddal, vagy a részvételed - és sokszázezer másik ember részvétele - nélkül megerősődő és esetleg újra kormányt alakító FIDESZ-szel.

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.10.22. 17:38:54

@abrakadabra40:

Tudod, nemcsak pártoldalon, hanem a választói fejekben is el kellene már kezdeni a rendszerváltást. Tudomásul kell venni, hogy nemcsak a Morálisan és Jogilag Helyes, az Emberek Számára Egyetlen Üdvözítő Megoldás áll szemben az Emberek Életét, Egészségét, Emberi Kapcsolatait Tönkre Tevő Abszolút Rossz-szal szemben, hanem a jó és rossz szempontok különböző mennyiségben, eltérő mértékben állnak rendelkezésre a kettő vagy több oldalon. A kedves választó pedig végre nőjön fel, és kisgyerekes elmenekülés helyett tanuljon meg végre választani ilyen helyzetben, és tanulja meg viselni a felelősséget a döntéséért, legyen végre FELELŐS VÁLASZTÓ.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 17:47:29

@zero: Nos, ha még sokan lesznek olyanok, akik szerint a választáskor éppen aktuális ellenzékre (ami olyan lesz, amilyen) nem érdemes lemenni szavazni, vagyis passzivitásra ösztönzik a szavazókat, akkor de. A Fidesznek.

Vitán felül a Fidesznek és a Jobbiknak van a legstabilabb, legaktívabb szavazótábora (ahogy @Lesből Támadó Szárítókötél: is írta), úgyhogy a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a ez a bázis elég legyen a választások megnyerésére. Érvényességi küszöb nélkül akár 5%-os részvételi aránynál is bezsebelik a győzelmet velük.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.10.22. 17:48:50

@ketroot: "Inkább Bajnai, mint Orbán. Persze maszop nélkül."

+ mestered Gyuri:D:D:D:D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 17:50:03

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Sok embernek ez a demokráciásdi tulajdonképpen csak macera, hiszen még annyit sem ér nekik a dolog, hogy négyévente érmét dobjanak a körhinta nyílásába. Tőlük hiába vársz ilyeneket.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.22. 17:53:58

Hát ez nagyon gyenge post lenne, meg most komolyan, az csesz fel benneteket ennyire, hogy Bajnai nem tartotta magát eddig - a lemondása után - politikusnak? Ez aztán kurva nagy probléma, az ország sorsa ezen áll vagy bukik...

Jézusom... Hova süllyed ez a blog?

ha meg a többi dolgot nézzük, akkor is inkább Ő, egy "megújuló" MSZP-vel vagy saját párttal vagy a tökömtudja kikkel, mintsem ez a Fidesz (Orbánnal az élén persze) további négy évig.

És lehet itt elmúltnyolcévezni, de meddig fog ez tartani? Elkúrták, elbaszták, bár Gyurcsány az öszödi beszédével nálam azért kap pár plusz pontot.... Szóval majd 20 év múlva még mindig azért ne szavazzunk az MSZP-re, mert régen elkúrták de nagyon? Azért mert még számtalan politikus nem ment nyugdíjba az akkori képviselőkből? Változni, változtatni nem lehet, egy új, a baloldal számára elfogadható miniszterelnök jelölttel?

Tudom naív vagyok, de akkor most azt áruljátok, kire kellene majd szavaznom? a Fideszre? Vagy maradjak távol? Az aztán tényleg megoldás.

Szégyen amit itt most műveltek....

Gogol 2012.10.22. 17:56:53

Lehet most fikázni a Bajnait, de nélküle nem lesz Orbánváltás fasszopók. Kezdem azt hinni, hogy tényleg a kritikus magyar értelmiség az, amelyik a legkeményebben bassza seggbe önmagát. Mindenki akar mondani valami okosat, ez aztán messzebbről nézve egy nagy idiotizmus lesz.

Zuzu Petals 2012.10.22. 17:57:02

@abrakadabra40: Nem azért a két fillérért, de a Haza és Haladás Alapítvány elég komoly, megalapozott! hatástanulmányokat készített az elmúlt években, és vázoltak lehetőségeket is. Az LMP programjában is vannak szimpatikus elemek. Azzal pedig nem lehet vitatkozni, hogy Bajnai Oszkóval erősödő pályára állította anno az országot 1 év alatt, és mellesleg elég jól sakkban tartotta az MSZP-SZDSZ párost.
A legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem mész el szavazni, mert megint a nyakamba baszol egy ilyen teljhatalmú, ökör bagázst, mint a FIDESZ. Ha nem lenne abszolút többségük, korántsem lenne ennyire szar a helyzet, úh. kérlek, ne bassz ki velem/velünk megint.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:00:44

@Gogol: de nélküle nem lesz Orbánváltás fasszopók. "
ezt HONNAN a pékfaszából tudod KETTŐ évvel a választások előtt????

@Zuzu Petals: mellesleg elég jól sakkban tartotta az MSZP-SZDSZ párost."
háháhááhhááá
baszdmeg micsoda urban legend rendszereket tudtok kitalálni....
ez kabaré komolyan, kb. annyira hihető minthogy Bajnai nem ugyanaz mint gyurcsány. gigantikus átbaszás az egész..orbángyűlölettől nem veszed észre, hogy át basz nak.

unionista (törölt) 2012.10.22. 18:02:48

bajnait csak azért kell megválasztani, mert ebből a mezőnyből őt lesz a legkönnyebben elzavarni. elitváltás sehol sem ment végbe egy lépcsőben.

Gogol 2012.10.22. 18:03:06

@FILTOL: Onnét tudom, ahonnét te nem. Agyból.

Gogol 2012.10.22. 18:03:33

@FILTOL: Onnét tudom, ahonnét te nem. Agyból.

Gogol 2012.10.22. 18:03:47

@FILTOL: Onnét tudom, ahonnét te nem. Agyból.

Istenadta 2012.10.22. 18:04:24

Na végre egy jó bejegyzés :D

midnight coder 2012.10.22. 18:04:25

@unrealnoise: Akinek az öszödi beszéd plusz pontot ér már eleve komolytalan. Vagy nem olvasta a beszédet, vagy simán benyeli hogy rendben van hogy egy miniszterelnök a választás előtt kinyilvánítja hogy átverték a népet a választásokon, és az egyetlen érdemük hogy el tudták titkolni a választók elől hogy olyan szarul kormányoztak hogy még ő maga sem hitte volna. Ha ez valakinek pozitívum, hát legyen boldog vele.

Malachi 2012.10.22. 18:05:29

@zero: és az eszedbe se jutott poszter, hogy Bajnai nem feltétlenül a komcsi ántivilágot akarja visszahozni? hogy abba se döglik bele, ha esetleg a szocik nélkül 2014-ben nem győz a választásokon, de addigra létrehoz egy mérhető és komolyan vehető és bármilyen szinten is, de vállalható ellenpólust? kurva jó, hogy mindenki olyan rohadt okos ebben a balfasz országban, hogy már előre tudja a tutit, pedig csak annyi lenne a dolga ebben a kifejezett esetben, hogy az ilyen-olyan, ténymegállapításként előadott tippelgetések helyett befogja a pofáját és megvárja, mi a szart is akar mondani ez a szerencsétlen. HOLNAP. kevesebb, mint egy nap múlva.

UTÁNA el lehet küldeni az anyjába, ha nem tetszik. de az, hogy már előtte... és hogy jóformán minden blogon... tényleg megérdemlitek ám ezt a rohadt, semmit nem érő egy helyben toporgást és lassú lecsúszást öregem.

persze ha te is csak azért csaptad össze ezt ide, hogy legyen valami, mert MUSZÁJ írni, jaj, akkor bocs. ebben az esetben egész más a levezetés, a vége viszont ugyanaz.

lima31 2012.10.22. 18:06:07

@Gogol:

Nélküle nem lesz váltás? Ugyan miért nem? Vagyunk itt még egy páran. Fogalmad és fingod nincs arról, hogy valójában mennyire hatalmas baromságokat hordunk itt össze és persze jó okkal. Minél torzabb képet festünk magunkról annál jobb. Ez van. Matatsz a kitalációban és maszlagban, minden olvasott szó csak ártalmas vegyszer a gondolataidnak. Függő vagy.

ClearWater 2012.10.22. 18:06:09

Szerintem most ebben nincs igazatok. Szerintetek honnan jön az aki TOP politikus akar lenni? Mivel foglalkozottidáig? Tényleg jó az aki múlt nélkül áll neki országotirányítani? Szüzekre kell bízni a kuplerájt? Jó ötlet az?

Gogol 2012.10.22. 18:06:25

@FILTOL: Onnét tudom, ahonnét te nem, agyból. Ez a blog se írta ezt a most kevésbé trendi véleményt másért, mint hogy kitűnjön okosságával és éleslátásával. Ja, és hogy jöjjön a lóvé a Citi life mastercard kártyától. Így gyűrni maga alá a profit a rációt. És a szereplésvágy a jövőképet.

Uva 2012.10.22. 18:06:43

ezt kurvául nem értem. le akarjuk váltani orbit, de bárki, bármilyen nem orbánista embert előhúz, akkor menjen a picsába, ez mekkora szar, az mekkora szar, stb.
így ebből nem lesz kormányváltás, ha _mindenkit_ _mindenki_ csak fikáz. ki kell menni holnap a millára és megmutatni, hogy mennyire sokan vagyunk, ilyen egyszerű. le kell szarni, hogy melyik politikus fog blablázni a színpadon!

Malachi 2012.10.22. 18:07:34

@Gogol: na, ezt mondom én is, ugye. a kényszeres megmondás, az.

de mondjuk az értelmiséget ne keverjük ide az index blogmocsárba azért. ők se jobbak, de ez a hely itt még a magyar ún. értelmiséghez képest is irtó mélyen van. már úgy a blog.hu, cakompakk.

Ironfist 2012.10.22. 18:07:50

@zero:
" (Fidesz-Jobbik, nem,"

Na, csak figyelj! ;)
(Nem akarok vészmadárkodni, de eddig minden politikai jóslatom bevált...)

@Transylvanianmixedgrill:
"természetesen az LMP-re"

Nem szavazok olyanokra, akik az atomenergia ellen vannak.

Vittore. 2012.10.22. 18:08:18

Szerintem alakítsuk meg az Egyszerű Emberek pártját. Miniszterelnök legyen zero, gazdaság miniszternek majd választunk egy cégvezért, aki egy több ezres céget képes napi szinten igazgatni, egészségügyi miniszternek valami orvosprofesszort, haderő már úgysincs, külpolitika dettó. Szerintem sokkal jobban kormányozna ez a csapat, mint az elmúlt 23 év bármelyik kormánya.

2012.10.22. 18:08:29

@zero:

Azért még valahol reménykedem, hogy az mszp esūpped valahol...

Igen, ketroot voltam.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.22. 18:08:44

@midnight coder: Nézd, más lehet nem számol el így a saját párjában, csak szép csendben, kussolva csinálják ugyanazt, azaz még a szándék halovány jelét sem mutatja annak, hogy esetleg változtatni óhajtana a politikáján. Ha neked az jobban bejön, hogy valaki úgy csinálja, hogy nem is kér számon semmit párton belül, legalábbis annak nem látod semmi jelét, akkor meg aztán annak tényleg lehet örülni, mennyivel jobb nem...?!

lima31 2012.10.22. 18:09:17

@Vittore.:

Közel jársz a megoldáshoz. Akkor ez eddig egy.

add ide a kordát 2012.10.22. 18:09:38

Elitet vérrel meg forradalommal lehet váltani. Ha ez nincs, akkor összeszedsz egy csomó elégedetlent (milla), aztán hozzájuk csapod a leginkább vállalható arcot (bajnai), hátha.
Teszem hozzá Nagy Imre '56-ban szerinted? Ő volt a makulátlan?

Hülyegyerek! Menjél ki akkor, alapítsál pártot, nyerd meg a választást pénz nélkül, név nélkül. Megnézem, hogy sikerül.

Gogol 2012.10.22. 18:10:07

@lima31:"Vagyunk itt még egy páran." -muhaha, egy min. elnük jelöltet fel kell építeni, és azt most kell elkezdeni 2 évvel a választások előtt, főként hogy a fikázódó irígy magyar népség jól bemocskolhassa, és a választásokra már ne akarja taposni , vagy ne legyen miért taposni (ez a blog vélemény is ennek a mocskolásnak a része, ami két év múlva már unalmas dolog lesz), Bajnaiék tudták, hogy ha visszetérnek, ez a fikázódás megy majd alapból jó magyar szokás szerint, szóval az ő tervük szerint mennek a dolgok.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.22. 18:10:11

Ennyi.

Én egyébként szépen leírom mi kell ahhoz, hogy egy pártra szavazzak, aztán tessék jelentkezni a szavazatomért. Persze kb pont ugyanannyit fog ez érni, mint a szavazatom, de a lelkiismeretem tiszta marad.

Bajnai wazze, ráadásul ezekkel a sötétvörösökkel...

Nyuggervadász 2012.10.22. 18:10:55

Zéro:
ha most emfémikusan akarnék fogalmazni, azt írnám, hogy jól feladtad a leckét. Írásodat továbbgondolva, az alábbi "magasröptű" következtetéseket vontam le:
1. a szerencsétlen magyar választónak nincs kire szavaznia (ez jobbik verzió),
2. szavazzunk a Jobbikra, hiszen ők még nem "bizonyítottak " (számomra elfogadhatatlan verzió).
Nem akarok "széplelkű" lenni! Helyette inkább azt mondom:
- a politika mindig is a szemét politikusok kisded játékairól szólt (átmosni a választók agyát, bizalmukba férkőzve megszerezni voksaikat, aztán, -megszerezve a hatalmat- széles ívben szarni a fejükre, kizárólag egyéni- és pártpolitikai érdekekkel törődni. Ezt a meccset -vastagon- a fidesz nyerte!)
-hogy " Mi a fasz vagy akkor Gordon, pék?! " Gazdaságpolitikus, aki a pártpolitikai érdekeket alárendeli a pártérdekeknek. Nem tudom, hallottál-e erről a fogalomról?!? Hiába próbálod kicsinyíteni Bajnai érdemeit, mégis neki köszönhető, hogy - a világválság kellős közepén- nem következett be az államcsőd. Ilyen kényszerhelyzetben sok olyan intézkedést meg kellett hozni, ami nép- és társadalomellenes. (Tudod, én még Viktornak is "becsókolnék", ha azt látnám, hogy a jelenlegi, minden koncepciót nélkülöző politikájukat felváltaná egy, a társadalom érdekében hozott intézkedéssorozat. Még, ha az megszorításokkal jár is! Ehelyett mit látni? Megszorítások vég nélkül, a lyukak befoltozására. De ezt is olyan tökéletlenül végzik az unortodoxia nevében, - alapvető közgazdasági összefüggések figyelmen kívül hagyásával- hogy az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Csak a hatalmuk bebetonozása és az egyéni, ill. pártpolitikai érdekek vezérlik őket. Már véletlenül sem ejti ki Viktor a száján, hogy a "polgárok", már " zemberekké" -másodrendű polgárokká- degradálva minket. Sikeres kommunikációjuknak köszönhetően a narancsszínű ködben révedező agymosott droidjaik ezt is beszopják!
-az, hogy a szocik 2010-ben megbuktak, törvényszerű és megérdemelt volt. Azonban - jelenleg más lehetőség nem lévén- én akkor a kisebbik rosszra szavaznék. Ugyanis - bár a szocik megbocsájthatatlanul sok baromságot követtek el- de a demokrácia-értelmezésük (és én főképp erre harapok!) - elfogadható volt. Nem iktatták ki a fékek és ellensúlyok rendszerét, nem raktak 9 (!) évre sógort, komát, barátnőt olyan pozíciókba, hogy onnét kirobbantani sem lehet őket, ők viszont secperc alatt, -ha kell- lebéníthatnak mindent. Ők nem szabták át a főváros és az ország közigazgatási térképét a biztos választási győzelem érdekében. Ők nem hoztak regisztrációs kötelezettségről szóló jogszabályt, s nem írták elő, hogy a külföldiek levélben is regisztrálhatnak. Ők kimerték mondani a "megszorítás"-t ezek viszont a nemmegszorításokat az IMF-re kenik. És sorolhatnám vég nélkül, de minek?!?
-nem vagyok sem Bajnai, sem Gyurcsány-fan. Bármiről van szó, összevetem a vizsgált dolog jó és rossz oldalát. Ezért volt fura részedről ez a -már már- gyűlölködő hangvételű írás Bajnairól. Mintha Selmeczi Gabika "szenátorasszonyt hallgattam volna......

Gogol 2012.10.22. 18:11:17

@lima31:"Vagyunk itt még egy páran." -muhaha, egy min. elnük jelöltet fel kell építeni, és azt most kell elkezdeni 2 évvel a választások előtt, főként hogy a fikázódó irígy magyar népség jól bemocskolhassa, és a választásokra már ne akarja taposni , vagy ne legyen miért taposni (ez a blog vélemény is ennek a mocskolásnak a része, ami két év múlva már unalmas dolog lesz), Bajnaiék tudták, hogy ha visszetérnek, ez a fikázódás megy majd alapból jó magyar szokás szerint, szóval az ő tervük szerint mennek a dolgok.

bridgeman 2012.10.22. 18:11:18

1db, de elég hangsúlyos dolog szól Bajnai mellett: az egyéves kormányzása alatt messze jobban teljesített a gazdaság, mint előtte vagy utána.

Gyurcsány semmilyen reformot nem tudott végrehajtani, mert 2006-ban lábonlőtte magát az őszödi beszéddel. Orbán viszont azért nem tud reformokat végrehajtani, mert mindent a saját esze szerint akar megcsinálni. És legyen Orbán bármennyire is intelligens, az egyes területek szakértői nélkül. bárhova is nyúl, csak hülyeséget csinál.

Az LMP-nek láthatóan nem áll szándékában bármit is megreformálni: a mostani balos gazdaságpolitika helyett még annál is balosabbat szeretnének megcsinálni. A Jobbik, bár változtatna, a harmincas évek legrosszabb hagyományait követik. Épp elméjű ember nem kívánkozik oda vissza.

Összefoglalva: Bajnainak elég jó referenciái vannak 2009-10 -ből, a többi politikai szereplő viszont eléggé hiteltelen. Ha valamire, akkor arra lennék kiváncsi, hogy ki tud jobb alternatívát felmutatni.

csárli hárper 2012.10.22. 18:11:54

@FILTOL: gyurcsánygyűlölettől nem veszed észre, hogy át basz nak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.10.22. 18:12:22

@Gogol: Szerinted annak mi értelme van, hogy a FidMSZP-t leváltjuk az MSZP-Fideszre?
Mi fog változni?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 18:12:57

@abrakadabra40:

Én is itt tartok már...úgy hogy eddig mindig a Fideszre szavaztam...de már semelyikre nem akarok.
Bajnai? Ugyan már...Orbánnak még mindig nagyobb valamiért a reszpektje.

Guillaume sous guillotine 2012.10.22. 18:13:07

végre valaki még így gondolja. Bajnai egy Gyurcsány light és a kurva független milla már Gyurcsánnyal is összeállna hogy leváltsák a gonosz Zorbánt. ennyit a függetlenségről

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:13:20

@ClearWater: ja értem, ez az a duma mint volt régen?@Malachi: hogy a szocik már telelopták magukat jobb lesz ha nyernek?

és hogy jóformán minden blogon... "
hát én azt érzékelem inkább, hogy minden blogon azzal etetik az ellenzékinek nevezhetőket, hogy ne fintorogjanak annyira bajnai bűzétől, kapnak majd kis orrcsipeszt, DE Ő A messiás, nélküle nem megy, ő az EGYETLEN aki mögé kutyakötelesség felsorakozni
és VÉGRE valaki aki nem fidesz fanatik kiposztolja, hogy ez annyira nem frankó...
riszpekt!

czjanos 2012.10.22. 18:13:34

Néhány észrevétel:
1. Nem Juhász Ferenc, hanem Juhász Péter. Ennyit illene tudni.
2. Selmeczi Gabriellát összevetni Vadai Ágnessel, hát az enyhén szólva is idétlenség.
3. Nem kell körkapcsolni a TV-ben: nézze csak a szerző az M1-en Baltás Viktort, akkor nem lesz gondja, hogy kire szavazzon.

midnight coder 2012.10.22. 18:13:41

@unrealnoise: Ő sem a nép elé állva mondta ezt ki. És az sincs rendben, hogy miután a tudomására jutott, hogy lényegében csalással nyert simán a helyén maradt. És ezek után Demokratikus Koalíció néven alapít pártot. Fletó még hazai politikusaink között is a legvastagabb arcpáncéllal rendelkezik, pedig hát a többiek képén sem vékony a bőr.

Gogol 2012.10.22. 18:14:20

@Nyekenyóka.: Biztos a baltás miatt...

ob.szerver 2012.10.22. 18:15:56

@abrakadabra40:

"Épeszű ember, hogy a picsába tud rajongani a Bajnaiért, Orbánért???"

Épeszű ember nem tesz egyenlőségjelet Bajnai és Orbán közé. (És nem tesz egyenlőségjelet Orbán és semelyik eddigi min.elnök közé, legyen bármilyen pártállású.) Nagyon nem. Vagy nagyon nem épeszű.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:17:35

@add ide a kordát: Nagy Imre '56-ban szerinted? Ő volt a makulátlan?"
nem, ő ugyanolyan átbaszás volt mint bajnai...dehát beveszi a nép legtöbbször, hogy a PÁRT már megbánta bűneit és ITT AZ ÚJ EMBER, aki szakít a RÉGI DOLGOKKAL? és LÁDD ITT a megújulás...
kádár vs. rákosi
grósz vs kádár
horn vs. grósz
megyó vs. horn
gyurcsány vs. megyó
bajnai vs. gyurcsány....na persze hógyne.

Zuzu Petals 2012.10.22. 18:17:40

@FILTOL: Vagy épp kicsit jobban ragaszkodok a számokhoz, mint Te. Fogadjunk, hogy jobbikos vagy, azok szokták hinni, hogy náluk a bölcsek köve.
Lehet, hogy engem basztak át, de az is lehet, hogy Te jutsz téves következtetésekre.

jazzcool 2012.10.22. 18:18:11

Nagy kár, hogy az LMP képtelen szavazókat gyűjteni, és valószínűleg képtelen a 106 egyéni kerületben alkalmas jelöltet állítani. Most úgy néz ki, hogy talán be sem jut a parlamentbe, mert aki rájuk szavaz, annak egyszerűen elvész a voksa.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.22. 18:18:30

@Nyuggervadász: +1. És nem is akarok erről többet nyilatkozni, nem érdemes... Holnap én azért ott leszek...

Gogol 2012.10.22. 18:18:35

@abrakadabra40: Te akkor szavazz magadra!

lima31 2012.10.22. 18:18:52

@Gogol:

A komment-ELŐK hány százaléka tesz bármit is a hazájáért? Mit gondolsz? Lelátón tombolnak, esetleg kispadon ülnek? Van itt egyetlen játékos is? :)

nem várt fordulat 2012.10.22. 18:19:17

hát nem tudom. én inkább élek 4 évet egy kemény darabka szarral a kezemben, mint sem az egész testemet híg fos borítsa be.

lehet, hogy egyik kutya / másik eb, és tegyük fel, hogy ugyanannyit lopnak (bár a jelen helyzetet elnézve, a szocik ezen a téren kismiskák voltak a mostaniakhoz képest), de legalább nem kúrtak minden reggel seggbe valami hülye intézkedéssel.

Deadasfak 2012.10.22. 18:20:54

Hmm. Hát ha bajnai távol marad az MSZPtől, úgy tudja előadni magát hogy engem meggyőzzön arról hogy egy józan politikát lenne képes folytatni, akkor övé a szavazatom. És a pártjáé. Nem miniszterelnökre szavazunk hanem egyéni képviselőkre szavazunk? Formailag. Fejben az dől el hogy "ez az orbán pártja", "ezek az új gyerekek, azok a hippik", "ezek a nácik", "azok a komenyisták" bajna esetében lehetne "az a széparcú gyerök". Másfél év alatt összeszedheti magát egy párttá. Hogy mucsán milyen jelöltet állít szinte lényegtelen.

nanomano 2012.10.22. 18:20:58

Micsoda ostoba írás! Mondhatnám "zero"! A partvonalon kívülről bekiabálni nem nehéz. Talán állj be játszani, ha olyan remekül tudod, mit kell tenni. Ahogy itt olvastam a kommenteket, lennének társaid bőven.
Mi meg a nyakunkba kapnánk egy mostanihoz hasonló dilettáns társaságot! Viszont elvihetnétek, ami még marad az országból addigra! Már persze, ha marad valami!

dr kíváncsivagyok 2012.10.22. 18:21:13

"Juhászt az sem zavarja, hogy Bajnai neve a Hajdú-Bét- és a Dataplex-ügyben is felmerült. "

Ez az,...egy igazi Fideszgyíknak ez is elég..."felmerült a neve".!..és ?? Elítélték ??
Ezért kellett a Fidesznek a választások előtt és még a napján is vezetőszáron vezetett Szoci képviselőket mutatniuk a Tv - k ben ?? Elterjesztik a gyanút,...vádolnak,...aztán elsikkad az ügy a bíróságok előtt !! Fúj de mocskos banda !!!

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.22. 18:21:25

@midnight coder: jogos, de ő is ember, lehet ő tényleg szeret politizálni is, és lehet tényleg szeretne változtatni. Ezzel nekem egyszerűen nincs és nem is lehet bajom. Tőlem azt csinál amit akar. Politikához meg alapból bőr kell, nem is kevés... :)

OneBigLike 2012.10.22. 18:22:11

óóóóóóóóó bárcsak olvasná minden ember ezt a bejegyzést. komolyan ennél nagyobb igazság leírás nem is szükséges.
felén sírtam, felén röhögtem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.10.22. 18:22:30

Akkor zerotól csak azt kérdezném, hogy a mezei átlaguser mit csináljon...?

dr kíváncsivagyok 2012.10.22. 18:22:43

@Nyekenyóka.: "Az MSZP lopott, nem is keveset, ezt bizony kár tagadni bárkinek is !"
Nem kell tagadni. Vannak bíróságok és majd megállapítják , hogy ki , mennyit lopott ! Közel sem annyit , mint a Fidesz-közeli vállalkozók két és fél év alatt !!!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 18:23:03

@midnight coder:
Imádom a képmutatást, amikor társadalmi közhely, hogy a politikusok hazudnak, legfeljebb a mértéke és az arroganciája változó, és mind hallgatólagos egyezség, ezzel politikus és választó is tisztában van, de amikor valami belerondít ebbe az álszent paktumba, és kimondja, hogy igen, ő tényleg hazudott, akkor megy a fújfújhörrhörr:).

A pozitívumairól pedig egyébként itt olvashatsz röviden (index.hu/velemeny/eheti/elkurta/), másrészt bizony a beszéd megértése és feldolgozása lenne az első lépés az MSZP megújulása felé, onnantól kezdve, hogy megértsék: lehet, néha kell is közpénzes mutyik nélkül országot vezetni.

alfacharlybravo 2012.10.22. 18:23:11

MSZP re szavazni, akik Öszödön azt hitték, hogy a választási győzelem után egy jó kis osztozkodásra jöttek össze a jól végzett kormányzás után? Ferike ettől akadt ki, hogy ennyire birka ostoba társasággal kell valamit kezdenie. Le lehet váltani Orbánt, de akkor aztán szabad lesz a gazda az ország felszámolásához a szabad rabláshoz amit Vikiék össze grundoltak, azt még lehet rabolni. Szanyi meg a 8 év sikertörténet, ha csak nem a tönkretétel volt a cél?

pneumónia 2012.10.22. 18:24:38

Nekem úgy tűnik hogy a szervezők is megélhetési politikusok akarnak lenni, köszi hagyjad csak, van abból már elég... :(

hackbard.celine 2012.10.22. 18:24:41

@midnight coder:
Fletó: hazudtunk
OV: soha nem hazudtam
Van aki nem képes felfogni az évezredes Epimenidész-paradoxont. Nem az a hazug aki annak mondja magát.
Áll két őr az igazság kapujában, egyik azt mondja:
- Én mindig hazudok.
Másik azt mondja:
- Soha nem hazudok.
Mit kérdezel és melyiktől, hogy biztosan átjuss a kapun?
Asszem ált. isk. 6 osztálytól már szokták tudni. :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:24:50

@dr kíváncsivagyok: hahhhaaahhhaaa
idézz már egy ítéletet csillagbogaram...(ja és mielőtt sipákolni kezdesz, EZ A TE logikád!)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 18:26:11

@nanomano:
Biztos ők is, de én nem emiatt pártoltam el tőlük hanem az egykulcsos miatt, meg az elszámoltatás hiánya miatt, meg az ilyen-olyan pimasz faszságaik miatt!

magyar ember teli szájjal 2012.10.22. 18:26:23

Jelen palettán még mindig Gordonka az egyértelmű választás. A Milla nem a "jó jelölt" vagy "Gordon" dilemmán merengett hanem a "Pityinger" vagy "Gordon" lehetőségen. Így kell ezt látni.

nanomano 2012.10.22. 18:26:28

@dr kíváncsivagyok: Igaz! Ráadásul az eddig befejeződött birósági eljárásokban mindben felmentő itélet született! Miről is beszélünk??

dr kíváncsivagyok 2012.10.22. 18:26:32

"2. Selmeczi Gabriellát összevetni Vadai Ágnessel, hát az enyhén szólva is idétlenség."

Selmeczit legfeljebb egy mosogatószivacs értelmi képességével lehet összehasonlítani...
Ha nem is ért mindenki egyet vele, de Vadai valódi politikus...míg Selmeczi egy zombipicsa...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:26:34

@Nyekenyóka.: hát szörnyen szégyellem magam, de nekem sokkal jobban megy a szekér most. bejön a családi adókedvezmény, bejön az egykulcsos....dehát nyilván ITT MINDEN KOMMENTELŐ nyomorog, csak én vagyok ilyen geci szerencsés.

Horizont 2012.10.22. 18:26:55

A pánikgombot nem most kéne megnyomni, hanem 2002-ben amikor Orbán elvesztette a választásokat. Onnan kell számolni a pokolban töltött órákat, napokat. Nem csak a politikusok voltak itt hibásak az elmúlt 22 évben hanem mi állampolgárok is. Akkor most vállalni kell a következményeket is, nem lehet kiszállni. Kire szavazzunk? Csak azok közül lehet akik vannak! Komolyan azt hiszi bárki is, hogy ebben az országban jöhet egy ismeretlen szűzies tisztaságú, szakmailag magasan képzett, karizmatikus szőke herceg fehér lovon?? Meg kell nézni mi a legfontosabb? Az, hogy menjen -e az Orbán kormány? Mennie kell, mert nincs újabb 4 évünk, hogy elviseljünk ettől a mentálisan beteg embertől továbbra is mindent.Na és ha körbe nézünk kiket is látunk? Sok mindenkit, nehéz a választás de valakit muszáj mert annál nincs nagyobb baromság, hogy ne menjünk el szavazni. Mert akkor maradnak Orbánék. Bajnaira azért nem húznék rá minden létező vizes lepedőt, mert hasonlítsunk már előbb Orbánhoz, Gyurcsányhoz, Mesterházyhoz, Vonához, Karácsonyhoz. Így mindjárt más a leányzó fekvése! Lehet ábrándozgatni, hogy mi lenne a jó, ki kéne és ki nem kéne, ki hiteles ki nem az, ki kivel lenne jó és kivel nem! Csak közben odadobjuk az újabb 4 évet. Nem szabad(na) pocsékolni, mert nem olyan sok "négyévekből" áll össze az életünk! Már épp eleget elbasztak belőle.....

nanomano 2012.10.22. 18:27:42

@Nyekenyóka.: Miért? A lopás nem elegendő ok arra, hogy ne rajongjunk értük?

dr kíváncsivagyok 2012.10.22. 18:27:47

@FILTOL:
"idézz már egy ítéletet csillagbogaram."

Erről beszélek , Te gyökér....nincsenek , vagy kevés ítélet van !

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:28:38

@dr kíváncsivagyok: de Vadai valódi politikus.."
fűűű bakker, hát selmeci egy idióta, de te sem a való világból vagy ha neked vadai az etalon :DDDDD

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 18:28:44

@nanomano:
Én nem ringatom már magam álmokba, már annyira természetes, hogy lop bármilyen kormány, ez nem lep meg sajnos.

dr kíváncsivagyok 2012.10.22. 18:29:03

@nanomano: " Igaz! Ráadásul az eddig befejeződött birósági eljárásokban mindben felmentő itélet született! Miről is beszélünk??"

Erről beszélek !!! Pedig már övék ( orvbán és bandája ) a bíróságok is !

elbutre 2012.10.22. 18:29:10

elég hülye egy cikk..

a választási győzelemhez a 100 egyéni körzet jelentős részének megnyerése szükséges....ki a franc fog szavazni Makón/Jászkarajenőn stb a millára/szolidaritásra meg hasonlókra mikor ott még 10ből 7 ember az LMP-ről sem hallott? emberük sem lesz elég lemenni oda, saját médiáról nem is beszélve

egyéni egyfordulós rendszerben sajnos befogott orral le kell szavazni a maszopra (én még eddig az életben nem szavaztam rájuk) a pártlistára pedig lehet kisérletezni ezekkel az új formációkkal ha valakinek ez a vágya. Bár ez a Juhász akárki még az átla szoci politikusnál is amatőrebbnek tűnik első blikkre.

hackbard.celine 2012.10.22. 18:29:22

@FILTOL: láthatnánk ugyanezt a levezetést, hogyan lett liberális "csuhások térdre" 5%-os KISZ titkár kiskutyákból bolsevik kétharmad? :)
Jelenleg Bajnai a konzervatív kapitalista, Orbán meg a bolsevik államosító komcsi, de azért toljad csak a hülyeséget. :))

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:29:43

@dr kíváncsivagyok: de azért kijelented...a fidesz többet lop MINT
röhejes vagy

dr kíváncsivagyok 2012.10.22. 18:30:20

@FILTOL: Nem etalon , te nagyon egyszerű....hanem valódi politikus,...míg Selmeczi egy tipikus szőkenő....olyan buta mint a segg !!!!

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2012.10.22. 18:32:05

Juhász Ferenc csak a benned élő Freud, ugye zero?

ob.szerver 2012.10.22. 18:32:44

@zero:

Vagyis aki Bajnait akarja, az egyúttal az MSZP-t hozza vissza, Lendvai Ildikóstól, Baja Ferencestől, Kiss Péterestől ....

Két kérdés:
1. Feltűnt-e, hogy az MSZP-ben volt egy generációváltás, és a felsoroltak egyike sem tagja az elnökségnek, és koruknál és pozíció(nélküliségüknél) fogva pedig nem túl valószínű, hogy valaha is szerepet kapnak a jövőben?
2. Konkrétan mit követett el Lendvai Ildikó (lehet botoxozni), Baja Ferenc és Kiss Péter, ami miatt meg lettek nevezve, és ami összevethető Selmeczi Gabriella, Lázár János, és Szíjjártó Péter szellemiségével, emberi minőségével és tevékenységével? (Nem mintha a két csapat egymás alternatívája lenne, mivel az előbbiek - ahogy mondtam - már nincsenek a porondon?)

Megtisztelnél a válasszal.

mrs. white 2012.10.22. 18:33:01

Kigondoltam. Arra függetlenre kell szavazni akinek bizonyíthatóan semmilyen előző politikai kötődése nincs sem az előző húsz év meghatározó pártjaihoz. Mekkora döbbenet lenne, figyelembe véve a párt választani nem tudó, vagy nem akarók 50% felett tábora miatt. Ettől nyílvánvalóbb kifejezése az elégedetlenségnek a politikai pártok tevékenysége miatt nem lehetne.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 18:33:18

@hackbard.celine: hiába szmájlizol...az szdszre szavaztam 90ben...átbasztak, betérdeltek a komcsiknak, a történelem meghozta az eredményt. szdsz = 0%
röhögve nézem az szdsz roncsain születő gittegyleteket, és mivel a büdöslibsikomcsi bagázs gyűlölve visít orbánra...TUDOM, hogy a fidesz a kissebbik rossz.

Malachi 2012.10.22. 18:33:44

@molnibalage: legyen ép esze, tájékozódjon és döntsön a saját legjobb belátása szerint. egyet ne csináljon, ne hagyja, hogy mások mondják meg neki, mi az igazság. mert az nem a saját igazsága lesz.

ez a poszt nem több, csak egy kis kattintásgenerátor. biztosan észrevetted, hogy semmit nem vett át a többiektől, kínosan kerüli az eddigi ellenérveket, mert neki valami mást KELL mondania. így megy ez errefelé.

B3T3G 2012.10.22. 18:34:23

Sztem is meg fog ismétlődni a múlt. Anno a Fidesz, SZDSZ karöltve kommunistázott mindenkit, aztán aztán az SZDSZ szépen koalícióra lépett az MSZP-vel, mert fosott a MIÉP-től, meg amúgy sem gondolták komolyan ezt a csináljunk demokrácia dolgot. Annyi változás van azóta, hogy nincs SZDSZ és MIÉP, helyette van LMP, Jobbik.
De persze felejtsük el a múltat OKTÓBER HUSZONHARMADIKÁN és hörögjünk a demokráciáért.

nem várt fordulat 2012.10.22. 18:35:06

@Nyekenyóka.: mondtam én, hogy nem? én csak azt mondom, hogy amellett, hogy ezek is lopnak, azon kívül baromi dilettánsak is. amikor 2/3 nyertek, arra gondoltam magamban. na nem baj, ez egy történelmi lehetőség, adjuk meg nekik az esélyt. másodpercig nem volt kétségem, hogy a 8 év alatt felhalmozott finanszírozásaikat vissza kell fizetni.

viszont elhitettem magammal, hogy esetleg értelmes döntéseket is fognak hozni. már a pálinkafőzésnél rájöttem, hiú ábránd volt. jelen pillanatban is nyílegyenesen repülünk vissza az időben, "ki tudja, hol áll meg" -ig.

és a leges legfájóbb, hogy még egy halom céljával is egyetértek, de azt látom, hogy bármihez is nyúlnak, az szarrá válik.

Rémbódess 2012.10.22. 18:35:37

@midnight : Aki ...simán benyeli hogy rendben van hogy egy miniszterelnök a választás előtt kinyilvánítja hogy "a fiókban ott a kész kormányprogram, de nem mutatjuk meg senkinek" és ezzel átverték a népet a választásokon, és az egyetlen érdemük hogy el tudták titkolni a választók elől hogy az elõdjük talán mégsem kormányzott olyan szarul, mert egyetlen, nagy garral beharangozott csontváz sem került elő a szekrényből...

Ha ez valakinek pozitívum, hát legyen boldog vele.

;)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 18:40:11

Tudod Zero,azt tudtam,hogy kezdődik majd a libásozás de nem gondoltam volna,hogy te az elsők között leszel aki elkezdi.
Csak nem a fidesz beépített embere vagy...? :))

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 18:41:00

@abrakadabra40:

"Álljon össze az LMP,Milla,4K,Szolidaritás és a szakszervezetek"

Ez így már elég heterogén.

A Szolidaritás szoclib. Az 4K komcsi. Az LMP zöld populista, A Milla meg semmilyen.

hackbard.celine 2012.10.22. 18:41:12

@FILTOL: ja, addig a kisebbik rossz, amíg rád nem omlik az orbitális elkúrás. Pont mint a Kádár-rendszer: amíg van tartalék, azt a rendszer fényezésére fel lehet élni.
Jövő? Minek? Van az a 10-20 ezer fő az elitben akit nem érdekel.
Neked meg kiszúrják a szemed üveggyöngyökkel.
De legalább tapsolsz hozzá, az is valami.

hackbard.celine 2012.10.22. 18:47:02

@Nyekenyóka.: meg Széchenyi is liberális volt. Oszt ő a legnagyobb magyar vagymi. :)

flort 2012.10.22. 18:48:00

Ö, Öőő, Öőőő, komentelők az úrban! Az a kérdés, hogy ki szeretné, ha maga Orbán Viktor személyesen ücsörögjön még négy éven át a nyakunkon és a húsosfazék mellett?

Aki szerint ez nemkívánatos, annak tán érdemes lenne belegondolni, hogy a Fidesz leváltásához fűződő infinitezimális esély jelenleg Bajnai. A MSZP felépíthetett volna valakit a sikeres polgármesterei közül (13. kerület, Szeged)l, de azt az idétlen Mesterházit úgy tűnik nem lehet eltanácsonli. A Milla, LMP és egyéb amatőr lepkevadász-társaságok pedig eddig sem voltak képesek vidéken is ismert arcot szerezni, így egy pár városi entellektüelre számíthatnak, ha húzónévről van szó.

Pedig már kéne, hogy valaki kihívóként megjelenjen, belépjen a köztudatba, programjával házaljon - és igen - blogoljon is. Van másfél éve, nem?

Amúgy Ti tudtok ilyenről? Mert ha nem, marad Orbán, vagy Bajnai. Ennyi a történet.

vakapad 2012.10.22. 18:48:16

Kérném, hogy aki leírja, hogy ő bizony nem szavaz, az írja utána, hogy "Maradjon a FIDESZ, mert szerintem ők a jobbak." Csak a miheztartás végett, ugyanis a nemszavazás ezt jelenti.

Egyébként már beletörődtem abba, hogy az emberek nagy részének az agyában két felirat villog váltakozva, az egyik kékkel, a másik pirossal (vagy mittudomén), mégpedig az ELKÚRTÁK és a HAZUDTAK. Ha ezzel bárki vitatkozni merne, az élet azért ennél egy kicsit bonyolultabb alapon, akkor mindkét felirat frekvenciája gyorsul, és felettük megjelenik egy harmadik is, a SZEMKILÖVETŐ.

fingerbangs 2012.10.22. 18:48:28

A milla egy semmi
Nem is ertem miert kezeli oket barki tenyezokent

Borenbukk 2012.10.22. 18:48:30

@Transylvanianmixedgrill: Uhum. Utos programot, mi?! Nezd mar meg ezeket a majmokat! Ezek menetbol alkalmazhatnak Matolcsyt gazdasagi miniszternek. Rendben, legalabb demokratak, meg hisznek a jogallamban, de ugyanazt a toke ellenes baromsagot toljak, mint a mostani kormany.

nem várt fordulat 2012.10.22. 18:50:03

nem mellesleg, ha maga Jézus Krisztus jönne el, és váltaná le Orbánékat, akkor sem lenne egyszerű dolga. Betonban van már minden fontos posztot betöltő emberük, és kár, hogy nem úgy.

Tegyük fel, Bajnaival nyer egy széles összefogás, és elkezdik az ország számára legoptimálisabb politikai programot.

Ott fogják őket gáncsolni, ahol lehet, a 8-9% -osra adott rövidtávú kötvények kamatait vissza kell fizetni, bíroságon semmit nem fognak tudni támadni, megint jönnek a 300Ft -os népszavazások, alkotmánybírósághoz nem fordulhatnak, stb. stb.

Az én választásom az, hogy begyujtom a sütőt a hamuba sült pogácsához, és csatlakozom ahhoz a majd félmillió emberhez, akik tavaly elhagyták az országot.

hackbard.celine 2012.10.22. 18:51:31

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: Marx IQ-ja volt legalább 115. A birkameneté meg átlag 90.
So what? :))

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 18:51:37

@zero: azon szoktam elgondolkodni, hogy a mai vitákban egy csomó minden összekeveredik, ami miatt sose jutunk egyről a kettőre. egyrészt, van az a kérdés, hogy mire lenne szükség a jelenlegi helyzetben. erre elvileg vannak olyan válaszok, mint bajnai legutóbbi beszéde vagy a mszp új demokratikus kapitalista programja vagy az lmp alternatív költségvetése vagy az eötvös károly intézet alkotmányossági programja. de ezekkel az a baj a gyakorlatban, hogy senkit sem érdekelnek. mert, van az a másik kérdés, hogy hogyan kellene leváltani a jelenlegi kormányt és az emberek többsége főleg ezzel foglalkozik, tovább már nem is megy. ezért nem érdekel senkit az lmp programja, mondván, hogy ezek a csúnyák nem akarnak összefogni vagy ezért nem érdekel senkit bajnai programja, mert hogy ő ilyen vagy olyan kormányfő lenne, mszp-vel kormányozna vagy anélkül. legfeljebb még azzal a harmadik kérdéssel foglalkoznak, hogy felelős-e és milyen mértékben az mszp, meg gyurcsány meg bajnai (együtt vagy külön, ízlés szerint) az "elmúlt húsz évért". és ezt persze állandóan ki is játsszák egymás ellen. holott ennek a három kérdésnek külön-külön is van jelentősége: lehet azt gondolni, hogy bajnainak igaza van, de attól még nem kell azt gondolni ő az ideális kormányfő. lehet azt gondolni, hogy az mszp súlyosan felelős az elmútl húsz évért, de attól még elgondolkodni azon, hogy esetleg nélküle nem megy majd a kormányváltás stb. amit azért sajnálok, mert ha ez a három kérdés (és még egy csomó minden) nem keveredne össze ennyire, akkor lehet, hogy egyről a kettőre jutnánk. így meg fennáll a veszélye, hogy vagy lesz kormányváltás, de senki sem fogja tudni, mire kapott felhatalmazást az új kormány vagy nem is lesz leváltva a fidesz, mert minden ellenzéki egymás torkának fog ugrani. ezért van ambivalens érzésem azzal kapcsolatban, hogy ha valaki azt mondja, hogy bajnaival jön az mszp is, mert így lehetetlenné válik a személyi kérdésektől függetlenül a többi fontos ügy tisztázása. hogy őszinte legyek, én nem tudom, bajnai jó miniszterelnök lenne-e. az mszp-t súlyosan felelősnek tartom az ország állapotáért. igaz, bajnai eddigi lépései nem tűnnek ügyetlennek, talán nem falnák fel miniszterelnökként, de nem vagyok benne biztos. viszont azt biztosan tudom, hogy az ő legutóbbi gazdaságpolitikai beszéde az utóbbi idők egyik legvilágosabb és legkarakteresebb gazdaságpolitikai helyzetértékelése és programja, amit nagyon keményen meg lehet kritizálni: mert végre tartalmaz tényeket, konkrétumokat, érveket. jó lenne, ha ilyen minőségű gondolatokból több lenne a piacon, talán nehezebbé válna a felelőtlen, üres demagógia, ami legalább 2002 óta minden választást eluralt. most azért is nagyobb lenne erre az esély, talán, mert ekkora nagy bajban régen voltunk. ilyenkor az őszinte beszéd talán nem is eladhatatlan.

czjanos 2012.10.22. 18:52:16

@jazzcool: Ezért ülnének rá a Milla farvizére (mint a dicső KDNP a Fideszére).

Ronald 2012.10.22. 18:54:12

Nem értem. Miért kellett volna Bajnainak lemondania Gyurcsány beszéde miatt? Miért kellett volna lemondania október 23-a után? Szerintem éppen ez a baj, hogy ebben az országban senki nem vállal felelősséget a saját szavaiért (tetteiért). Mindig el lehet bújni a párt mögé. Egyébként akkor azt is megkérdezhetnéd, hogy miért nem mondatta le Orbán Smitt Pált, mindjárt a botrány elején? Ebben a kormányban már mindenkinek le kellett volna mondania, ha állja a szavát, ugyanis homlokegyenest az ellenkezőjét teszik annak, amit ígértek!

Rodolfo63 2012.10.22. 18:55:48

"Az volt a válságmenedzselés, hogy annyira be volt fosva az MSZP és az SZDSZ, hogy egy évvel hamarabb lesznek munkanélküliek, hogy csont nélkül megszavaztak mindent"

pontosan - tökéletesen csinálta ebből a szempontból - látta, hogyan szopatták gyf-et a saját párttársai és szövetségesei, úgyhogy ő ezt nem engedhette meg sem magának, sem az országnak

kirsten 2012.10.22. 18:56:16

@midnight coder: Orsós mikor ismeri be hogy elbaszta, de nagyon. Annál sokkal gátlástalanabb az egész bagázsával pedig mindenki tudja hogy állandóan hazudnak.

vakapad 2012.10.22. 18:56:31

@FOUREY:

Mivel ez egy értelmes hozzászólás, megkérdezném, hogy az MSZP mennyiben súlyosan felelős az elmúlt 20 évért?

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2012.10.22. 18:56:59

@zero: tény, hogy Bajnai sem a legjobb választás, de jelenleg szerintem ő a legkevésbé káros. Vagy neked van alternatívád?

vakapad 2012.10.22. 19:00:00

@Slanger:

Miért tény, hogy Bajnai sem a legjobb választás?

nyugger100 2012.10.22. 19:01:25

@Nyuggervadász: Mert nem a Fidesz találta ki először, hogy pártkatonából legyen köztársasági elnök, csak nekik össze is jött. Egyiknél a pártpénztárnok a kormány tagja, a másiknál az ex-pártpénztárnok droidja.
Amatőr balfaszok vs. profi balfaszok.
Egyszerű többség vs. kétharmad.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 19:02:41

nekem egy dolog nem világos: miért tekinti mindenki kizárólag a pártok és civil szervezetek ügyének 23-át? ha volt valami nagy baj a rendszerváltással, akkor pont ez a kívülálló, páholyban ülő állampolgári hozzáállás. egy csomó embert hallottam nyafizni korábbi alkalmakkor, hogy "nem volt elég jó a tüntetés", meg hogy "ez unalmas volt", meg "nem tudtak semmi újat kitalálni", mintha egy színielőadásra mentünk volna nézőként. holott egy tüntetésen csak az egyik dolog, hogy mit mondanak kint vagy hogy egy párt mit akar belőle kihozni, az is fontos, sőt, ennek kéne a legfontosabbnak lennie, hogy mit akarnak a polgárok elmondani az ottlétükkel. nyilván jó, ha eközben van hangulat is, de ez másodlagos. az is másodlagos, hogy egy párt mit akar vele üzenni: az ilyen események körüli értelmezési harc az ő bajuk, hadd szenvedjenek vele. az állampolgárt viszont az kellene, hogy érdekelje, hogy ő mit üzen vele. ő se csak néző, ugyanúgy szereplő is. pont az volt eddig a baj, hogy eddig túl kis szerepet kaptunk. holott nincs olyan sikeres demokrácia, ahol a polgárok némán, karosszékből, borozgatva figyelnék a politikát. usától németországig: sehol.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.22. 19:04:43

ha valaki kérdezné majd évtizedek múltán, hogy hogyan lehetett a maffiát megszavazni és évekig hatalomban tartani akkor ez a balfasz posztot adnám a kezébe magyarázatként

NextGeneration 2012.10.22. 19:04:45

@Gogol: Na figyelj te kis - hogy téged idézzelek -, rakd fel a szájkosarat, és nyalogasd a sarokban a golyóidat...

Amúgy meg, kinek lenne nyugodt a lelkiismerete miután Bajnaiékra húzta az Xet? Mert nekem nem. Azon agyaltam, hogy meg kellene megint valasztani ezeket a rohadékokat, csak azért, hogy belefulladjanak a saját szarukba!

2012.10.22. 19:04:47

@zero: a Fidesz-Jobbikot ne zárd ki ilyen gyorsan!

czjanos 2012.10.22. 19:05:03

Sokan ekézitek Bajnai Gordont, de még senki nem tudott mondani egy hiteles nevet, aki Orbán leváltója lehetne.
Rajta, jobboskák, elő a farbával! (lehetőleg Vonát hagyjátok ki a listáról!)

pucros 2012.10.22. 19:05:11

Ritka párosítása a poszt az agresszivitásnak és az ostobaságnak. Azért hazugság, mert most definiáljuk úgy a politikust meg a válságmenedzsert, hogy Bajnai annak ne feleljen meg?

Kolombusz 2012.10.22. 19:05:16

"Miért is? Mert fiatal, kedves, halk szavú és van egy blogja? Ezeket én is fel tudom mutatni ..."

A megnyilvánulásod alapján sem kedves, sem halk szavú nem vagy, sőt időnként a kétségkívül általában jó posztok mellett sikerül meglepően primitívnek, hőzöngőnek lenni.

fidesz = házmesterek pártja 2012.10.22. 19:05:30

Amint látom, a fidesz jól fizet a propaganda cikkekért.
Bajnai tényleg nem politikus. Ha az lenne, akkor nem lehetett volna távol tartani a napi politikától az elmúlt években. Én nem nagyon hallottam róla, mióta megszűnt miniszterelnöknek lenni.
És miért ne lehetett volna "válság menedzser".
Míg ő volt a kormányfő, addig egész szépen ment az ország szekere az addigihoz képest és egyenesen kitűnő volt ahhoz képest, ahogy most, ez a csaló, hazug, félig komcsi, félig náci söpredék visz minket a szakadékba.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.22. 19:06:06

"Mert ők olyan fene nagy demokraták voltak?
Dehogy voltak, csak nem volt kétharmaduk"

roppant szar hazugság.
lásd 1994-98

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.10.22. 19:06:18

Nagyon jó post. Pont akkora balfasz az, aki most majd az MSZP-re szavaz, mint az volt, aki két éve a Fideszre szavazott.

fidesz = házmesterek pártja 2012.10.22. 19:06:43

@pucros: macikám, hagyd a 'csába ezeket! Egy lúzer csürhe, állami támogatással...Mégis mit vártál tőlük?

Karmoss 2012.10.22. 19:06:56

Pedig nem nehéz:
Hol? -ban, -ben
Hova? -ba, be
Tehát helyesen: elküldeni az anyjába.
Ez a rossz banozás sajnos nagyon divatos hiba mostanában újságírók között.

Q-in-Law 2012.10.22. 19:07:11

Egyébként Omar Khayyam perzsa polihisztor már a 11. században megmondta, hogy mi a baj a politikával: a hatalom megszerzéséhez éppen ellentétes tulajdonságokra van szükség, mint a gyakorlásához.

vakapad 2012.10.22. 19:07:19

@nyugger100:

Az első amelynek összejött, az az SZDSZ volt.

nikk rivers 2012.10.22. 19:08:10

@zero: Mit szerettél volna bemutatni a belinkelt 3-4 havi illetmények közleményével?
Borzasztó aránytévesztésben vagy, ha ezt akarod összevetni a jelenlegi milliárdos pénzcsatornákkal :-))

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 19:09:03

@hackbard.celine:

Nem az IQ a lényeges a politikában, s különösen nem lényeges egy ideológia megítélésénél, hogy kitalálójának mennyi az IQ-ja.

hackbard.celine 2012.10.22. 19:09:06

@Nyekenyóka.: persze, jobb lett volna akkortájt 10 éves kortól meztelenül melózni lent a 45 fokban a szénbányában.
Vagy éppen manapság 14 évesen Kínában a Foxconnál gyártani az okostelefont vagy varrni a márkás farmert meg edzőcipőt éhbérért.
A marxizmusnak épp azért lesz helye a jelenben, mert a kisemmizett tömegek és a pártelit közötti szakadék nő.
Nem ez lenne a helyes és kívánatos irány, de attól még erre haladunk.

naugye! 2012.10.22. 19:10:32

Na, a Vastagbőr is megkapta a maga Közgép hirdetését!

huhhhu 2012.10.22. 19:11:37

A blogoló dolgozhatna még hangyányit ezen a projekten. Tán nem orbánt akarja újra??? PFÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJ

hackbard.celine 2012.10.22. 19:13:06

@FOUREY: okt 23 Orbán mennybemenetele.
Kövér László által megírt beszédével bekerült a történelemhamisításba, a nemzeti kánon ezt dobta ki.
Senkit nem érdelekel huszonsok év elteltével a valóság, van aki a komcsi propagandista csecseken nevelkedve szépen majd elbábozza.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 19:16:12

@hackbard.celine:

Mindez komcsi-náci-sötétzöld marxista téveszme. Semmi sem igaz belőle. Nem éhbérért dolgoznak, hanem jellemző a piaci bérnél MAGASABB összegért.

Persze tény, hogy vannak visszaélések is, mint pár eset a Foxconnál, de alapvetően nem ez az átlag.

A marxizmusnak nincs helye, mert téveszme és mert egyszer már kipróbáltuk és láttuk mi lett.

orient 2012.10.22. 19:16:31

Ennél nagyobb ökörséget az életemben nem olvastam.

Tehát Bajnaival nem lehet szakítani az elmúlt 20 évvel, ezért jöjjön az MSZP, mert velük lehet.

Gratulálok a logikai érveléshez sok értelme van.

ördöngös pepecselés 2012.10.22. 19:17:09

HIÁBA KAPÁLÓZTOK ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK URAT AKKOR SEM ÁLLÍTJÁTOK MEG TI HAZÁTLAN ÁRULÓ GLOBALISTAA BALLIBERÁLIS FÉRGEK!!!!!!
MÉG AZ ((ÁL))NEMZETI DZSOBBIKKAL SEM!!!!

sanyix 2012.10.22. 19:17:23

bajnai inkább? Ja végül is, az összes választás inkábbokról szólt. 2002 inkább medgyessy mint orbán, 2006-ban inkább gyurcsány mint orbán, 2010-ben meg inkább orbán mint gyurcsány...

dr. Aullah 2012.10.22. 19:17:56

@abrakadabra40: Aki nem szavasz, fideszre szavaz. Így előre is a k*rva *nyád.

ördöngös pepecselés 2012.10.22. 19:18:42

MESEHÁZY MEG SCHIFFER MEG ZÁZRIVECZ MEG LIBAJNAI BIZTOS KÉPES MEGÁLLÍTANI ORBÁN VIKTORT, hahahahaha!!!!!!!!!!!! gyöngék vagytok mint a harmat :))

nem várt fordulat 2012.10.22. 19:19:11

@Nyekenyóka.: nem, majd félmillió ha jól tudom 400e ember körül.

ördöngös pepecselés 2012.10.22. 19:20:35

@dr. Aullah:
mocskolódunk?! nem jött be, hogy nincs inygenebéd igaz?! nem ízlik?
megszoksz, vagy megszöksz, lényegében ezt mondta a fletótok is :))

fzoli77 2012.10.22. 19:20:54

Kedves zéro!

Tök igazad van :)

Csak az felejted el, hogy mindig a felhozatalból kell választani. A nem választás is választás! Mit old meg tehát, ha a nem választásod által a mások által választott valószínűsíthető kimenetel még rosszabb nagy eséllyel számodra, mint a legkisebb rossz? :)

Ha a között kell választanod, hogy éhen halsz, vagy még eszel valamit vacakot, de lehetőleg azt amit még legkevésbé utálsz, akkor azt választod. Legalábbis szerintem ez a racionális.

Elégedetlenkedni meg önmagában kevés, ajánlani kellene valami jobbat, harcolni amíg abból racionalitás lesz.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 19:24:01

@vakapad: hát, néhány tényt először:
22 éve ülnek a parlamentben folyamatosan, 19 éve folyamatosan az első két legnépszerűbb párt egyike, 12 évig kormányozták az országot vezető kormánypártként, 4 évig abszolút többségük is volt egy kétharmados többséggel rendelkező kormánykoalícióban. éveken át ők adták a legtöbb polgármestert, képviselőtestületi tagot (a függetlenek után). ha volt párt, amely döntően meghatározta az elmúlt húsz év politikáját, az az mszp volt. talán még a fidesznél is jobban, de hogy nem kevésbé, az biztos. és mi minden zavar bennük? 94-98 között a bokros-csomagot csak nemzetközi nyomásra csináltákés elég rosszul is menedzselték, a nyugdíjreformot pedig összecsapták. és ez volt a két legpozitívabb és legnagyobb szabású politikai lépésük. ezzel együtt ők voltak a legfelkészültebbek a kormányzásra amezőnyben. tudom. 2002-ben és 2006-ban a modern magyar demokrácia történetének két legdemagógabb választási küzdelmében is nyerni tudtak a fidesszel szemben. 2002-es osztogató politikájuk a gazdasági lehetőségek és a középtávú nemzetközi kilátások teljes félreértésén alapult, végleg lesiklatta az országot a növekedési pályáról, a 2003 után állandósuló újabb költségvetési megszorítások.egyszerre voltak mindig sikertelenek és tették teljesen kiszámíthatatlanná a költségvetési intézmények működését. az első gyurcsány-kormány elképesztően felelőtlen gazdaságpolitikát folytatott, amit nem az őszödi beszéd bizonyít, hanem a 2006 utáni gigantikus megszorítások. 2006 után nagy elánnal kezdtek reformokba, de meghátráltak, bénáztak, és ráadásul sikerült feltámasztaniuk a 2006-os választáson már a saját táborában is kritizálni kezdett orbánt. 2008-ban túl későn ismerték fel a válság hazai következményeit és rosszul is reagáltak. bajnai aztán már korrekten válságmenedzselt, de csak mert a vezető politikusok már mind a mentőcsónakok körül tolongtak, nem értek rá keresztbetenni neki. emellett a mszp-nek óriási szerepe van az szdsz amortizálásában: 94-ben tök fölösleges koalíciót kötöttek vele, 98-ra addig veszekedtek vele, amíg az szdsz lett a választások legnagyobb vesztese és az imázsa is teljesen elromlott. kábé ennyi.

hackbard.celine 2012.10.22. 19:24:24

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: ahhha, tehát kipróbáltátok. Te és még ki? Valami begombázott füves szeánsz volt?
Menj vissza a bányába éhbérért, rakj napi 16 tonnát a népszerű dal szerint, aztán pofázz marxizmusról.
Nem tűnik fel, hogy a mai magyar polgazd válság nem hozható összefüggésbe a kizsákmányoló/termelő kapitalizmussal, ennélfogva a marxizmussal sem?
Mert hogy eleve pont a termelés hiányzik.

KaPé 2012.10.22. 19:24:27

Már izgultam, hogy elmarad az eheti Bajnai-fikázás, de szerencsére vasárnapra sikerült összehozni :)

ördöngös pepecselés 2012.10.22. 19:25:58

MSZP, LMP, SZDSZ, SZOLIDARITÁS, 4KÁÁ, MILLA, LMP, DZSOBBIK, LIBAJNAI: ELÉG VOLT BELŐLETEK, HÚZZATOK EL INNEN!!!!!!!

Horizont 2012.10.22. 19:26:36

@sanyix:
Igazad van!!! Mi vagyunk az "inkább" ország:)

KaPé 2012.10.22. 19:28:10

@Balibgeczyk: kihagytad a Fideszt és a KDNP-t.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 19:28:26

@FOUREY: 12 évig kormányozták az országot vezető kormánypártként, "
és előtte 1948-1990 között is...
szóval volt idejük..de láthatjuk mire mentünk velük

muczika 2012.10.22. 19:28:31

"Bajnai, mint miniszterelnök-jelölt?
Miért is? Mert fiatal, kedves, halk szavú és van egy blogja? Ezeket én is fel tudom mutatni ..."
De neked annyi eszed sincs, hogy megjegyezd, hogy hívják a Milla egyik vezetőjét, vagy Juhász Ferenc-fóbiád van?. Na, hát ennyire vehető komolyan a blogod

ördöngös pepecselés 2012.10.22. 19:28:56

@KaPé:
NEKIK KELL VISSZAFIZETNI A BALLIBBANTAK FELVETT IMF KURVA KÖLCSÖNEIT!!! TI MEG ORBÁN VIKTORÉKAT BASZOGATJÁTOK ÁLLANDÓAN!

tede 2012.10.22. 19:29:26

Szép is lenne, ha a nyugdíjcsökkentő Bajnai visszajönne. A nyugdíjasok kezdhetnek rettegni.

Reszelő Aladár 2012.10.22. 19:29:44

A lényeg a koalíció lenne, vagyis ismért hosszú hónapokig nem kell semmit csinálni, csak a lenyúlás részleteit megbeszélni, alkudni, zsarolni.
És miután már "nem csináltunk semmit", lehet az első osztogatások után rekordsebességgel IMF hitelt felvenni, és mindez az Orbán kormányra kenik majd. Aztán 2018-ban ismét bukta után jöhet megint Orbán...

biohouse 2012.10.22. 19:31:39

Szerintem, ha azt az opciót várjuk el, hogy se maszop, se fidesz -és ez én vágyam is- akkor Bajnai és a HH. Én nem látok más lehetőséget. Bajnai egyesületté alakította a HH-t, ez előszele a párttá alakításnak. Az pedig egy külön platform lesz az MSZP-től.
Jó lenne, ha ez a leendő párt a jobboldal felé is nyitna, de erre most nincs lehetőség. Talán akkor lenne, ha az LMP nem a 4K felé nyitna, hanem a régi Védegylet , Sólyom felé. Sólyom persze nem egy jó politikus, de mint jobboldali ikon szóba jöhetne.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 19:32:45

@hackbard.celine: az orbitális elkúrás már volt...tudod amikor az államcsőd elkerülésére imf hitelt kellett felvenni. kik is voltak akkor? jahogy bajnai és fletó.
na hát így sírja vissza őket bárki.

meg tudod, amíg az államadósság 53%ra vissza nem megy a 81%ról..addig a ballibek kusshadjanak, szépen csendben egy kibaszott sarokban.

dimitrij 2012.10.22. 19:32:53

"Juhász Ferenc, a Milla vezetője..."

ez komoly?

toronado 2012.10.22. 19:35:05

Aki olyan szemfényvesztőkkel összeáll mint Gyurcsány és Charles Gati, az morálisan hibbant.

Medvegyev 2012.10.22. 19:36:01

Namost, ha én Bajnai lennék, magasan szarnék a magyar közéletre.
A poszt írója fényezgesse szidollal a remek jelent.

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 19:37:59

@FILTOL: ezt nem tudom, miért mondod nekem. egy olyan szövegből ragadtál ki egy mondatot, ahol az mszp hibáit ecseteltem. ezzel talán helyeselni akartál? ha igen, nem értek veled egyet. az mszp-t én csak mint az elmúlt húsz év szereplőjét hibáztatom. úgy alakult, hogy jogot kaptak a rendszerváltás utáni magyar politika alakítására, a többit felhánytorgatni nem túl elegáns. más összefüggésben nem vitatom az ilyen megjegyzés létjogosultságát, de a rendszerváltás előtte és utáni politikai mozgásteret, állapotokat összehasonlítani itt és most nem fair. van velük baj elég azóta is. vagy nem helyeselni akartál? akkor nem tudom, mire gondoltál...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.22. 19:38:54

Elolvasva a posztot és a kommenteket: ez az ország halálra van itélve.
2014-ben lazán fog Orbán nyerni megint, aztán höröghettek az újabb Matolcsy-csomagokon.

Ti egy kibaszott Messiást vártok, b+, aki szűz, de ért a politika minden ágához, soha egyetlen kibaszott fillért nem fogadott el fizetésként, nem dolgozott egyetlen pártnak sem (és az anyjával lakik).
NINCS ilyen. Ha lenne is, akkor mindenki zöldfülünek tartaná, jogosan.
Van rossz, rosszabb és legrosszabb. Most az utóbbi van hatalmon.
A 3 verzió között az a különbség, hogy az első kettőben hagynak téged élni, vállalkozni. Mivel nekem egy életem van, nem fogom megvárni, amig a Matolcsy tündérmeséje 4-8-12 év múlva beteljesül.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.10.22. 19:40:31

szagolhatjátok egymás fingját a tömegben, akkor sem történik semmi, szépen hazamentek utána, és annyi. Aztán 2014-ben megint jön majd valami más nevű korrupt rezsim, tökmindegy, és szépen megy minden tovább a megszokott kerékvágásban.

hackbard.celine 2012.10.22. 19:40:40

@FILTOL: Orbán KISZ, Matolcsy MSZMP, Varga KISZ, Rogán KISZ, Pintér MSZMP, Martonyi MSZMP, Hoffmann MSZMP, mégis miről beszélsz?

Taxomükke (UK) 2012.10.22. 19:41:53

Tudjátok, ugye, miről szól ez a poszt, meg a hozzászólások többsége? Be vannak szarva már most Bajnaitól, hogy mi lesz, ha sikerül valami épkézláb formáció élére állnia. Remélem, így lesz. Ezt a tetves bandát el kell zavarni a búsba, csak az a baj, hogy addig még százmilliárdokat fognak lopni. A szocikat sem kéne újra kormányközelbe engedni persze, csak az a baj, hogy tisztességes és tehetséges ember nemigen akar politikai pályára menni, mert undorodik ettől a csürhétől, akit "elitnek" hazudnak oly gyakran. Ha ez elit, akkor (nyomdafestéket nem tűr a véleményem).

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.10.22. 19:42:47

én arra fogok szavazni aki még hiteleket vesz fel hogy olcsóbb legyen a BKV és ingyen legyen az oktatás!

hajrá magyar értelmiség!

czjanos 2012.10.22. 19:44:20

Kedveskéim, nem látom az alternatívát jelentő neveket!
Egy javaslat: nagybetűs barátunkat ugorjuk át. Itt a megjelenéséig vita folyt, nem fröcsögés.

toronado 2012.10.22. 19:44:48

" Hasonlóan bimbódzó kapcsolat alakult ki a Hillary Clintonhoz és Soros Györgyhöz közel álló Center For American Progress-szel, ahonnan már néhány milliót is kaptak. Aztán Bajnai komoly szakmai tanulmányt írt a Bertelsmann Stiftung egyik kiadványába, és a 2010-es kormányváltás után ennek az alapítványnak a budapesti rendezvényén beszélt először több Európát és kevesebb szuverenitást szorgalmazva. Nyilván csak a véletlen műve, hogy ennek az alapítványnak a kuratóriumi tagja az a Wulf Bernotat, aki az E.ON korábbi vezérigazgatója volt. Rosszindulatú, jobboldali kukacoskodóként jegyzem csak meg, hogy éppen most, Bajnai Gordon epedve várt beszédét megelőzve jelent meg a Haza és Haladás blogján egy kétrészes tanulmány, amely az E.ON energiakonszern visszavásárlási szándéka és a nonprofit alapokra helyezett közszolgáltatás kapcsán ekézi a második Orbán-kormányt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 19:44:52

@FOUREY: csak jeleztem, az urak és patrónusaik - elődjeik, ott voltak még előttük 45 laza évig, nem a holdról estek le, vagy nem 90ben szálltak ki (pl. horn) egy ufóból. ezért hányinger ez az egész, 1948 tól 4+4+ moat kettő éve kormányoz más, nem ugyanaz a komcsi elit, de már itt a világvége, diktatúráról ugatnak, szánalmas.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.22. 19:46:15

Igazából nem is értem, hogy mi a célja a posztnak? Bajnai fikázás? Egy nappal a tüntetés előtt?

Céltalan, és még káros is. Ha emiatt pár emberrel kevesebben lesznek ott holnap, már kár volt érte, mert így vagy úgy, de a Fidesznek segítenek az ilyen orbitális baromságok.

Ehhez pedig gratulálok kedves Zero.... Azzal, hogy nem foglaltok állást, illetve a már említett szűr messiást várjátok, egyértelműen a Fideszre "voksoltok", hiába nem X-eltek sehova sem...

Tudnám ilyenkor mi a fenét gondoltok, és képzeltek ti magatokról...

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 19:46:54

@Kőmíves Kelemen: ezt kikérem magamnak :) nem várok messiást, és azzal sem értek egyet, hogy kizárólag az lenne a kérdés, hogy ki jöjjön ov után. az is fontos lenne, hogy mi jön. nekem bajnai programja oké. ennyi alapján még támogatni is tudom. az viszont, hogy hatalomra tud-e kerülni, az még a jövő zenéje. és szerintem nem magátólértetődő az sem, hogy el van döntve a jövő, hogy csak egyféleképpen lehet leváltani orbánt (még ha így is lenne, se tudja senki biztosan, mi lenne az az egyféleképpen), tök jogos, ha mindenki kombinál, mi lenne a legjobb és mik a várható problémák. egy példával élve, ha az ember feje fáj, nem biztos, hogy a fejlövés az egyetlen jó megoldás rá, csak azért, mert momentán ez az első, ami eszünkbe jut. és azzal sem lehetne erről meggyőzni, ha valaki kiállna és azt mondaná, hogy nyuszi, aki nem a fejlövést választja. :) komolyra fordítva a szót, azzal egyetértek, hogy ha van bajnainak baja, biztos nem az, hogy nem ő a jézuska. .

hackbard.celine 2012.10.22. 19:47:24

@FILTOL: osszál, szorozzál NERtárs: ~1240 Mrd Ft volt a kasszában a lehívott IMF-EU hitelből kormányváltáskor plusz 2850 Mrd magánnyugdíj.
Hova lett? A GDP lesz idén kb. 28500 Mrd.
14,5%-a tűnt el hipp-hopp.
79,6% volt kormányváltáskor az adósság, most 77. Lehetne 79,6-14,5% is, ami 65,1%.
Akkor most ez hogy is van?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 19:48:00

@unrealnoise: fujj, micsoda romboló egy vélemény...fujj fujj fujj....
a patás malmára hajtja a vizet, még ilyet, hogy mer véleményt mondani egy ilyen igaz ájropééer úrról mint bajnai
egy nappal a tüntetés előtt...nahát

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 19:48:04

Bajnai imádóknak: Ne a blogírót sértegessétek, hanem az index szerkesztőségét, elvégre ők tették ki főoldalra bő másfél órája, ha nem lenne ott a kutya se olvasná ezt.

Virág et. 2012.10.22. 19:48:41

@Kőmíves Kelemen: Pontosan. Gyerekek még, mint zero. Naivan rácsodálkoztak 2010-ben a világra és elhitték, hogy Orbán maga a megtestesült tisztesség, becsület és szakértelem. Mert nem emlékeztek rá / túl fiatalok voltak 98-02-ben.

Én teszek a rendőrattakra, nem érdekel a szemkilövetés, nem érdekel Őszöd, nem érdekel Ferenc sem az elkúrásaival együtt, nem érdekel Baja sem Lendvai sem Puch, nem érdekel Bajnai mint kormánybiztos vagy miniszter. Engem az érdekel, hogy a rendszerváltás óta ELŐSZÖR volt olyan miniszterelnökünk és kormányunk 2009-2010-ben, amelyik nem a zsebét tömte, amelyik szar populizmus és gyáva mellébeszélés helyett EREDMÉNYEKET ért el, mínusz 6-ból pluszba vitte a gazdasági növekedést a válság KELLŐS KÖZEPÉN, amikor még a németek is recesszióba mentek, stabilizálta az országot, mindezt úgy, hogy egyetlen fillért nem hívott le a korábban felvett IMF hitelből (ellentétben Orbánnal), nem államosított semmit, nem helyezte el a saját mamelukjait száz évre a különböző pozíciókba. Nem úgy viselkedett, mint egy politikusokból álló kormány, hanem úgy, mint egy válságmenedzsment.

Én ezt akarom a jövőben is látni, mert Matolcsyval sehova nem jutunk. Ezért szavazok majd a Bajnaiékra, akárkik is fognak állni mögötte. Ha ugyanazt az együttműködést, amit 2009-ben le tudtak zongorázni, ha ugyanazt újra megismétlik, akkor az országnak jó lesz.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 19:49:43

@unrealnoise:
Ne a blogírót sértegessétek, hanem az index szerkesztőségét, elvégre ők tették ki főoldalra bő másfél órája, ha nem lenne ott a kutya se olvasná ezt.

toronado 2012.10.22. 19:50:30

@hackbard.celine:
hackbard.celine 2012.10.22. 19:40:40
@FILTOL: Orbán KISZ, Matolcsy MSZMP, Varga KISZ, Rogán KISZ, Pintér MSZMP, Martonyi MSZMP, Hoffmann MSZMP, mégis miről beszélsz?

-Horn szovjet zsoldban álló különítményes
-Medgyessy szovjet zsoldban álló D 209
-Gyurcsány HIVATÁSOS Kisz titkár, besúgótanonc és az Apró klán beltagja. Amellett szőlész--borász tanulmányairól híres
-Bajnai egy offshorelovag, akit most éppen a John Hopkinson képeznek ki, hogy miként szolgálja ki az érdekeiket.
És akkor még az aprónép, Lendvai Ildikó, Szekeres, Kovács László stb. stb.
Tényleg miről is beszélünk?

Virág et. 2012.10.22. 19:51:10

@Virág et.: Mindezt úgy érte el, hogy nem volt szar ideológia gyártva hozzá, személyi kultusszal meg NENYI-vel, meg eszement hagymázas kurzusőrültekkel, mint Kerényi, Bayer vagy a szánalmas GFG.
Szimpla munkavégzés volt, a gazdasági-pénzügyi posztokon NEM politikus miniszterekkel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 19:51:45

@hackbard.celine:

Ostoba vagy, ha a marxizmust bármire is megoldásnak látod.

funfun 2012.10.22. 19:52:22

@karacsi_maci: eljön Krisztus, már ma este, a Duna TV műsorán.
www.sokkaljobb.hu/content/n%C3%A9pek-krisztusa-magyarorsz%C3%A1g-duna-tv-ben

Csak azt nem értem, hol vannak ilyenkor az egyházak, élükön a katolikus egyházzal. Én blaszfémiának tartom, hogy egy földi nemzetet, annak forradalmát, ahol vér is folyt, Krisztushoz hasonlítják. Krisztushoz, akiről már Izajás próféta is teljesen más szellemben írt, báránynak nevezte, aki nem nyitja ki száját. Krisztus nem földi békét hozni jött, nem nemzetek között akart igazságot tenni. A kereszténységnek nem lehet a lényege a nemzetieskedés, különösen nem a katolikus, vagyis egyetemes egyháznak.

ketroot 2012.10.22. 19:52:30

@Prof. Dr. Simon Templar:

Viccelsz? Kormányfőnek jelöltetném.

dimitrij 2012.10.22. 19:52:44

elég buta poszt lett, sajnos... kétféle válság van mostanság, az egyik gazdasági, a másik politikai. ami igazán fontos, és amire hamar választ kell találni, az a gazdasági, annak kezelésére kell programot írni már most, olyat, ami rövid időtávon eredményt tud hozni. hogy erre tud-e megoldást bármelyik ellenzéki csoportosulás, vagy nem, együtt, vagy külön-külön próbálkoznak, azt majd eldönti a következő cirka 1-1,5 év, a fontos az, hogy legyen egy elképzelés arra, hogy:
- visszaszerzésre kerüljön a befektetők bizalma, jöjjön a tőke, induljon be a gazdasági növekedés,
- intézményi reformokra van szükség az újraelosztó-rendszerek kapcsán, érdemi, hosszabb távon javulást eredményező intézkedés nem nagyon történt,
- adórendszer átalakítása, egyszerűsítése.

ha erre van elfogadható, kiszámolt, hatástanulmányokkal alátámasztott koncepció, akkor van értelme arról beszélgetni, hogy ki, kivel összefogva, kit kizárva hajtja majd azt végre. ha sikerül ennek a koalíciónak megnyernie a választást 2014-ben, akkor végrehajtható lesz ez, amit egyébként egy nemzeti minimum-programnak illene nevezni, majd csak azt követően kell megoldást találni az akkor még aktuális kérdésekre a politikai válság kapcsán, alkotmányozni, felülvizsgálni, kivizsgálni, számon kérni, elszámoltatni, ha úgy tetszik.. és ha gazdasági és politikai értelemben is megtörtént a konszolidáció, akkor majd érdemes lesz a megerősített civil bázis támogatásával megszabadulni a 22 év elhasználódott politikusaitól, pártjaitól, egyszer és mindenkorra. vegyenek szépen részt a takarításban, majd utána ráérnek leúszni a lefolyón. :)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 19:53:29

@FILTOL: szerintem is nagy baja a magyar politikának ez a szüntelen riogatás a világvégével, diktatúrával. ez megy 90 óta baloldalon (kébá tgm mucsázása óta). kár érte. de ezzel együtt se keverném ide a rendszerváltás előtti magyar politikát. nem csak az mszp-sek éltek akkor, a többi 90 utáni ember se ellenállóból vagy emigránsból lett, hanem a kádárista tömegből emelkedtek ki. orbánostul, martonyistul, csurkástul stb.. nem mondom, hogy mindenki egyforma volt, sőt, voltak morálisan makulátlan emberek is, de a többségük élt, ahogy tudott. EZÉRT nem fair komcsizni az mszp-t, amikor a mai problémákról van szó. mert múltja (sokszor mszmp-s múltja is a 800 ezer mszmp tag országában) mindenkinek van, ez nem magyaráz meg semmit. az mszp bajai mai bajok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 19:54:03

@hackbard.celine:

Abszurdum az egyszerű párttagokat, sőt KISZ-tagokat, úttörőket egybemosni a rendszer vezetőivel. Mindez teljesen lényegtelen. A Fidesznek a politikája a probléma, s nem az, hogy OV Kisz-titkár volt.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.22. 19:54:42

@Virág et.:
Én eddig érettnek gondoltam a Vastagbőr "stábját", hát kurvára csalódtam bennük...
És nem Bajnait imádom, hanem megtanultam az életben nem lehet a sültgalambra várni. Orbán egy rakás szar volt 98-02 között, a mostani eddigi 2 évük minősithetetlen.
Erre bomlasztani kell az ellenzéket egy 100ezres olvasottságú blognak?!

Gyurcsány -> kuka
Orbán -> kuka (remélem)
Bárki aki rajtuk kivül jön, és átveszi ezt a szarkupacot, adni kell neki egy esélyt, mert a két fenti baromarcút NEM SZABAD a kormányhoz engedni ismét.
Vagy zéró úgy gondolja, hogy még ezektől is lehet rosszabb? Mintha meghekkelték volna ezt a kurva blogot, b+.

dimitrij 2012.10.22. 19:55:02

@toronado: az baj, hogy az egyik listából, a tiedből egynek van esélye arra, hogy politikai értelemben szerepet kapjon, míg a másik lista jó része jelenleg is aktív és pozícióban van... persze nem egyetértve annak megállapításaival, csak a neveket áttekintve. :)

Táskás Tóni 2012.10.22. 19:56:16

@FILTOL: Geci szerencsés vagy , de nem vagytok elegen. 4 millió ember a létminimum alatt él.
Aztán pedig figyeld meg, hogyan változik a helyzeted, ahogy a "szabadságharcosok" kiiktatják a beruházásokat, elüldözik a tőkét és megszűnik gyakorlatilag minden területen a hitelezés. Kína és Azerbajdzsán pedig szarik a baltásra, osztjónapot.

hackbard.celine 2012.10.22. 19:57:00

@toronado: kommunista kutyából nem lesz liberális szalonna, liberális szalonnából meg nem lesz konzervatív kutyabőr népnemzeti keresztyén hitvallással.
Aki ezt bekajálja, az magára vessen!

Don Quixote de la Ferko 2012.10.22. 19:57:11

Láthatóan kezdődik a rinya a csúti csökött tolvaj háza-táján, ha ilyen szánalmas blogok jelennek meg.

vargánya 2012.10.22. 19:57:48

@Zsoca87: "... én azt gondolom ..., hogy a mostani alternatívának csúfolt valamik közül Bajnai a legjobb."
Khm.. konkrétan MIÉRT is ? Te már tudod mit fog csinálni, vagy ez csak amolyan "nőies megérzés" (már ha meg nem sértelek). Vagy is beszopod azt a süket dumát, hogy ide "szakértő" kell? Nézd meg! A görögökhöz meg az olaszokhoz már megékezett a "szakértő". A Goldman (egy n-el!) Sachs-tól, "szakértő" módon képviselni a globális tőkeérdekeket saját népükkel szemben. Ott a megszorítás véletlenül sem bankadót jelent. Még mit nem! Elvenni a lakosságtól! Mit gondolsz, Bajnai miért volt hosszú hónapokig Amerikában? Felkészítés, eligazítás. Mint régen, csak akkor Moszkvába jártak eligazításra.

Marcellusca 2012.10.22. 19:58:06

Asszem elég mellé ment ez a poszt. :)

Nincs benne semmi. Csupán pont az a frusztráltság, ami minden tudatos választóban megvan.

Aki meg azzal jön, hogy nem megy el szavazni, csak idézni tudom kommentelő társam: @dr. Aullah:

2345 (megint) 2012.10.22. 19:59:46

@dr kíváncsivagyok:

Gondolom, te a poszt szerzőjével egyetemben a szólásszabadság híve vagy, hiszen egy parlamenti képviselőről, egy nőről ide mered írni, hogy "buta, mint egy segg." és egy "zombipicsa".

Akkor nekem is jogom van rólad kijelenteni, hogy gusztustalan, tetves, mocskos, hazátlan féreg, buzi biboldó vagy. Ugye?

Marcellusca 2012.10.22. 20:00:50

@Kőmíves Kelemen: +1!!!
Szépen összefoglaltad, gratula! :)

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.10.22. 20:01:19

@vargánya: "Khm.. konkrétan MIÉRT is ? Te már tudod mit fog csinálni, vagy ez csak amolyan "nőies megérzés" (már ha meg nem sértelek)." szabad ám tájékozódni és nem csak összeesküvéselméletekből :) itt egy remek forrás: www.hazaeshaladas.hu/ ezek annyira titokban készülődnek, hogy még le is írják. biztos azt remélik, így senki se veszi észre. de látom, nálad működik :))))

Virág et. 2012.10.22. 20:01:29

"Dehogy voltak, csak nem volt kétharmaduk. "

Volt nekik, 94-98-ban. Akkor is két párt, az MSZP-SZDSZ alkotta a kormányt, mint ma. Akkor az volt a téma, hogy az SZDSZ az MSZP tagozata, akárcsak ma a KDNP a Fideszé.
Egyébként akkor SENKI nem próbálta meg szétcseszni az alkotmányos rendszert. Pedig válság is volt, kemény intézkedések is voltak (Bokros-csomag?), amelyek közül sok elhasalt az AB-n. Mégsem volt automatikus reflex, hogy szétverjék az egészet. Nem volt naponta alkotmánymódosítás sem, nem nevezték forradalomnak 94-et és nem csinálták kiáltványokat, díszkötetet, díszelőadást, díszmarhával, mint főasztalfelelőssel a saját dicsőségükre és tiszteletükre.
Csak ennyi volt a különbség.

@Kőmíves Kelemen: Megy a csodavárás. Az egésszel azt érik el, hogy visszajön Orbán még 4 évre, aminek az eredménye az lesz, hogy behozhatatlanul lemaradunk gazdaságilag, politikailag és kulturálisan is még Romániától meg Szlovákiától is, nem csak a nyugattól. Az alagút végén egy mini-Észak-Koreát látok, a turultollas zsebiránt olaj meg földgáz nélkül, aki nagyon sértődött és nagyon haragszik, közben meg szépen csendben éhen döglik a fél ország.

hackbard.celine 2012.10.22. 20:01:59

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: a marxizmus nem megoldás a jelenkorban aranypofa, ahogy a feudalizmus sem. Nem is erről volt szó.
A fejlődés alapja, hogy tanulunk a hibákból, de ahhoz először a társadalom fejlődését kell megérteni. Analízis, szintézis. Marx ebben - a saját korában - jó volt. Azóta túlhaladta a fejlődés (a nyugati társadalomban, de Shenzenben épp a határokat feszegetik).
Az eke szarvát szorongathatnád és a fiatalabbik lányod mehetne 12 évesen megtanulni a jus primae noctist, ha ez nem így lenne.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.22. 20:02:32

@Nyekenyóka.:
Lehet furcsa lesz neked, de én nem csak a főoldalról kattintok a blogra, hanem bent van a kedvencek között.
Az, hogy nem értek egyet zéróval és csalódtam benne, szerintem magánügyem.

Biztos vannak olyanok, akik pont emiatt a poszt miatt kedvelik meg, és sokan leszünk olyanok, akik ezekután kissé visszafogottsággal olvassuk a posztokat. Mivel semmiféle hátránya nem származik ebből egyik félnek sem, ezért elrendezhető egy vállránditással is.

Csak amig pl a Varánuszon Fabius értelmesen tudja az ellenzéket kritizálni, azzal egyet lehet érteni. Ez a mostani poszt egy sima fikázás, a létező legszarabb időpontban.

Fufo 2012.10.22. 20:03:14

Zero tisztelettel kérdezem: tudsz Bajnai helyett jobbat? Ha igen, ki lenne az?

Marcellusca 2012.10.22. 20:04:29

@Virág et.: Stimmt!
A lényeg az utolsó mondatodban van: "Ha ugyanazt az együttműködést, amit 2009-ben le tudtak zongorázni, ha ugyanazt újra megismétlik, akkor az országnak jó lesz."
És ebben is a legfontosabb: ugyanazt az együttműködést.
Ne legyen széthúzás, kicsinyes érdekek, klikkek mentén történő politizálás!

hackbard.celine 2012.10.22. 20:05:07

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: a bolsevik mentalitás neveltetés kérdése. Mostanra érett be, nem tud kilépni a kliséből. A küldetéstudatos, külső kontrollt leépítő vezérek bukása be van kódolva a rendszerükbe, értelmes emberek helyett korlátlanuk hűségeseket választanak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 20:05:14

@Táskás Tóni: aha, és akkor megint a létminimum alatt élők emelnek egy milliárdost a kormány élére? így gondolod? az aki dolgozik és adót fizet meghallotta az mszp új javaslatát, és ha kettőt össze tud adni akkor rögtön rájön...bukni fog ha az egykulcsos adó eltűnik.

CyberDog 2012.10.22. 20:05:27

@nevetőharmadik: Èn pèldàul, 14-ben elmegyek regisztrálni, elmegyek szavazni, és a gyurcsány fletóra, meg arra a pártra fogok szavazni amelyikben éppen lesz.
Nem, nemazért mert kedvelem, hanem mert megérdemlitek.
"Szocreál. Mert megérdemled!"

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 20:05:32

@hackbard.celine:

Nem értek egyet,. Marx a maga korában sem volt jó. Téveszme volt.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 20:06:09

@Kőmíves Kelemen:
A legtöbb ember akkor is az Indexről jön ide (pl. én is), tehát őket kell ezért szidni. Amúgy néha a Nívó blogot is előhozza az Index...pedig az is kormánypárti. Lehet, hogy a Index is az? : )

kirsten 2012.10.22. 20:06:51

@Balibgeczyk: Beszari orvbánra gondolsz ? Már itt az ideje hogy eltünjön a porondról, mert egy hazug, aljas, gátlástalan pofátlan figura aki semmihez sem ért csak a hazudozáshoz. Az ilyen agyatlan bérencek mint te beveszitek az elmebeteg böfögésit.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 20:07:00

@hackbard.celine:

Ez igaz, azonban nem hiszem, hogy ez a mentalitás a KISZ-titkárságból eredne. Így nem látom értelmét ezt folyton előhozni.

2345 (megint) 2012.10.22. 20:07:58

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Ha egy valóban nemzeti kormány vezetné most az országot, már a nickedért bíróság elé kerülnél, tetves libsi zsidrák.

Még te kiirtásodra sem készül senki, holott senki nem sírna utánad, hazátlan, magyargyűlölő, drogos, metélt buzi.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 20:08:14

Én jobbik szavazó vagyok de Bokros volt nekem eddig a leg hitelesebb.
Csak ezek ketten meg nem férnek meg.:))

Virág et. 2012.10.22. 20:08:24

@Kőmíves Kelemen: Ráadásul pont a Mong-féle sz.rt idézi be. Százszor leírták mások is, én is: Mong írása egy vicc volt. Bajnai nem oligarcha, vannak oligarchák baloldalon is pl. Kapolyi, Puch vagy akár Gyurcsány, de Bajnai pont nem az. Az oligarcha kényurat jelent, olyan valakit, aki a maga ura, saját (cég- és/vagy föld-) birodalommal. Bajnai világ életében menedzser volt, nem tulajdonos, végrehajtó, nem nagytőkés. Amit meg kritikának írt róla Mong, azokról meg jogerős bírósági ítélet szól, hogy hazugság (HajdúBét, Dataplex). Oszkó jól leírta a facebookon, kár is erre több szót vesztegetni.

@Marcellusca: Lesz együttműködés, mert ott van Orbán a kapuknál, jobban, mint bármikor. A 2009-es reflexek működni fognak.

kirsten 2012.10.22. 20:08:39

@toronado: orvbán III/III-as mint Győri Béla. Ezt még hozzá tehetted volna a felsoroláshoz.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.22. 20:09:22

@Nyekenyóka.:
Az Index egyértelműen a kattintásszámra megy rá, hiszen itt vannak a beágyazott hirdetései.
A Nivó annyira gáz, hogy ott a vita hozza a kattintásokat...

Marcellusca 2012.10.22. 20:09:43

@Kőmíves Kelemen: Ez a poszt nekem is csalódás. :(
Mintha zero most kezdett volna bele a politikai, közéleti blog írásba.

Pop40 2012.10.22. 20:09:52

@Kőmíves Kelemen:
Tökéletesen igazad van. Ez az ország megérdemelné még 4 évre Orbánt.

Ekkora fost, mint ez, mondjuk ezen a blogon még nem olvastam. De ez már az x-edik ilyen írás a témában. Eddig szájtátva várta az egész "ballib" oldal Bajnait, most, hogy végre rászánja magát, meg jönnek a fikázások, hogy de ezért meg azért meg amazért nem. A helyében én azt mondanám holnap, hogy mégsem jövök vissza, a vastagbőr blog szerzője sokkal tutibb jelölt nálam, szavazzatok rá, vagy ha ő nem vállalja, majd biztos van egy makulátlan jelöltje, aki igen.

Az persze már megszokott, hogy a Bajnai-fikázás mellett nyilván JAVASLAT az nincs egy deka sem.
Tények: a szocik nélkül jelenleg nem lehet leváltani Orbánt, illetve jelenleg Bajnai az egyetlen, aki min elnök jelöltként szóba jöhet. Kedves szerzőnek ez nem szipatikus. Szíve joga, a szocik nekem sem azok. Na de akkor mi legyen helyette? Mert ha ez nem, marad Orbán.
Szóval a fikázás hitelesebb lenne, ha egy nyúlfarknyi megoldási javaslat is ott lenne mellette, hogy amennyiben nem Bajnai, akkor mégis ki.

Ha viszont az ehhez hasonló barom posztok után mégis marad Orbán, és azt csinálja még 4 évig, amit eddig, nagyon remélem, hogy a t. szerzőnek egy rossz szava nem lesz miatta.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 20:11:33

@FOUREY: hát lehet, csak az átlagember nem lopott/adott el komplett iparágakat 90ben és utána, de ők meg megtették.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 20:13:30

@Kőmíves Kelemen:
Szerintem meg a Varánusz gáz, amit ma is ott néhány troll levágott...katasztrófa.

hackbard.celine 2012.10.22. 20:14:14

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: Marxról és a korszakról vitatkozhatunk, de ez egy filozófiai vita, szerintem nem ide tartozik.
Az emberiség egyik legnagyobb társadalmi lépcsője az ipari forradalom és a tőkés társadalom felívelése volt, aki ezt tagadja az minimum sült bolond. A tőke és hitel alapú fejlődés megértése és történelmi értékelése túlmutat egy blogkomment keretein, ezt egy pár korsó sör mellett lehetne inkább megejteni.

Marcellusca 2012.10.22. 20:14:18

@Virág et.: Legyen igazad!
Csak az az előttünk álló 1,5 év, vaze ...
Bízom abban, hogy lesz annyira sz@r, hogy utolsó pillanatban meglesz az az összefogás!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.22. 20:14:33

@Nyekenyóka.: fabius maga a csúcstroll, a gagyi giff-jeivel....baszki nagyon gáz

irónika 2012.10.22. 20:14:43

@zero: Nem ertek egyet a poszttal.
Szerintem Bajnai elojovetelet a kalapbol egy kenyszer szulte, mert szerintem kesobbre terveztek. Annak a kenyszere, hogy az MSZP ket idokozit nyert es ezzel jobban nyeregbe erzi magat, azaz egy kozos lista egyeztetesenel vagy egy program osszeallitasanal jelentos befolyassal birna barkivel szemben az ellenzek soraiban.
Ha viszont a civilek moge az egyetlen nagy ismertseggel es a legnagyobb elfogadottsaggal rendelkezo nem Fideszes all, akkor oda erok csoportosulhatnak. Es bar Bajnai valoban politikus, de nem volt hajlando az arcvesztessel megcsinalni azt az 1evet, hanem kitalalta maganak a szakerto imaget, ami moge 2009-ben beallitotta az MSZP-t, melyre kepes lehet most is.
Szerintem pont Bajnai lehet az, akivel esely van egy MSZP nelkuli ellenzeki tomorulest osszehozni, de legalabb megprobalni vele csokkenteni annak arcmeretet.

fidesz = házmesterek pártja 2012.10.22. 20:14:48

@2345 (megint): ajjajj, már megint egy drogos nyilas és egy tripperes kurva agyatlan utóda hörög itten... Nyilaska, nyilaska... menj szépen vissza és inkább azzal foglalkozz, hogy anyád legközelebb ne engedje a kuncsaftját, hogy lyukas gumival.... Belőled egy is sok.

Virág et. 2012.10.22. 20:15:37

A holnapi számháborúról: én nem leszek ott a Milla tüntetésén. Ahogy senki sem a családomból vagy a barátaim közül. Ennek ellenére tudom, hogy hova fogok szavazni 2014-ben.

A fidesz a közvéleménykutatóknál 2002-ben és 2006-ban is megnyerte a választást. Csak az urnáknál nem. Mert sokan vagyunk olyanok, akik nem szoktak vonulgatni meg tüntetni, de politikai véleményünk azért van.

Meg ügyfélkapu-regisztrációnk is.

Marcellusca 2012.10.22. 20:15:40

@Nyekenyóka.: Nem szeressed Stefikét meg Bya-t? :DDDD

fidesz = házmesterek pártja 2012.10.22. 20:17:51

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: na, most megmutattad, mennyire ostoba vagy. Hol volt itt kipróbálva a marxizmus? Annak a rendszernek annyi köze volt marxizmushoz, kommunizmushoz, mint a mostaninak a demokráciához, meg neked az értelmes emberhez.

vargánya 2012.10.22. 20:18:49

@FOUREY: Mert ugye nem láttál még olyat, hogy leírok valamit és aztán egészen mást csinálok? Az öszödi beszédnek nem ennek beismerése volt a lényege? Ja, hogy azt nem Bajnai mondta. De közösséget vállalt ugyanazzal a hazug bagázzsal! Nem kicsit ... . Ezzel a "zösszesküvéselmélet" dumával meg engem már nem lehet hasbaakasztani, mert aki ezzel jön az vagy tényleg a hülyeségig naív (és tájékozatlan) a világ mai működését illetően, vagy cinikus álnaív szellemi keretlegény, aki ugyanugy használja ezt a furkósbotot, mint az "ántiszemita" baseballütőt.

2345 (megint) 2012.10.22. 20:19:35

Az itt egymás ánuszának szagfelhőjében izgatottan csaholó és ajvékoló hiéna falkának már csak egyet kell aludnia a forradalomra emlékező nemzeti ünnepet megszentségtelenítő ratyi parádéig.

Kedden lehet csápolni a libás messiásnak, "megyünk lopni" Pityingernek, a szakdolgozat nélküli fegyencnek, a színpadokról óbégató turbólibsi drogos buziknak, és utána az "afterpartykon" leszopni egymás metélt pöcsét.

Pár ezer köcsög arra készül, hogy buzoid mámorában talán még a kormányt is leváltja. Szegény, szánalmas elmebetegek, mekkorát fognak koppanni 2014-ben.:)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 20:21:23

@Nyekenyóka.:
Pl. itt van ez a 2345 meg Ballibgeczyk (mondjuk szerintem ugyanaz a 2) kb. olyan szinten szánalmas mint a másik oldalon dekol48 meg Dr Bubo.

Marcellusca 2012.10.22. 20:23:00

@Nyekenyóka.: :D
Nem köll etetnyi a trollokat! :)))

2345 (megint) 2012.10.22. 20:23:30

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Melyik nagy magyar szobrának a megrongálásra készülsz éppen, tetves biboldó?

Eljön az idő, amikor beutalót kapsz egy átnevelő táborba, ahol a szabad levegőn végzett fizikai munka megszabadít majd a pszichopatológikus magyargyűlőletedtől. Vagy ha ott pusztulsz, az sem baj.:)

dimitrij 2012.10.22. 20:24:01

@irónika: egy dologgal egészíteném ki, az mszp kisebbségben volt, egyes ügyekben az szdsz frakció, egyes ügyekben pedig az mdf állt be mellé, illetve érte el Gordonka, hogy meglegyen a parlamenti többség egy-egy döntés kapcsán... lehet nem is olyan ingoványos neki az a talaj neki?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 20:26:31

Mondjuk tényleg nem akarom a 3 évvel ezelőtti dolgokat visszasírni,hiszen az alatt az időszak alatt is született néhány vastagbőr poszt.
Nem véletlenül.

Foxtrotty 2012.10.22. 20:26:36

Jöjjetek ezrével állni a sorba,
Hátha összejön majd ebből a milla!

micsoda? 2012.10.22. 20:28:16

@tede: Hogyan csökkent Bajnai ideje alatt a nyugdíj? Akkor nem láttad, hogy a Fidesz a 2012 év személyre szóló, havi öregségi nyugdíjat milyen alapról indította. Csökkentette! A nyomtatvány szövegét is módosította, nem lehet reklamálni. Bizonyára arra sem emlékszel, hogy az első Orbán kormány első intézkedése volt a 20% nyugdíjemelés eltörlése. Vagy az elmúlt évben a fél százalékos nyugdíjemelés nem számított az alapba. Na igen, a nagy összegű nyugdíjasok nem nagyon figyelnek ilyen apróságokra, a kis nyugdíjasok meg nem interneteznek /a kormány szerencséjére.

vargánya 2012.10.22. 20:28:47

@FOUREY: Amúgy meg: a "hazaeshaladas" mint "remek forrás". Röhög a vakbelem. Mióta tekintik ezek "hazájuknak" Magyarországot? Legfeljebb profitszerző telephelynek, aztán irány az offshore paradicsom! Az úgynevezett "haladás"-ban meg már rég nem hiszek. Nálunk ez a marxizmus utózöngéje annak ellenére, hogy posztmodern annak idején (80-as évek!) más helyretette ezt a "felvilágosodás" által előállított szellemi műkaját.

2345 (megint) 2012.10.22. 20:29:29

@dimitrij:

Nem, metélt köcsög, anyádra te vered, mert egy fogatlan szefárd rühedékre még egy hajléktalan sem.:)

Pop40 2012.10.22. 20:30:54

@vargánya:

"Mióta tekintik ezek "hazájuknak" Magyarországot? Legfeljebb profitszerző telephelynek, aztán irány az offshore paradicsom!"

Még az a szerencse, hogy az Orbán-Simicska kormány szakított ezzel a gyakorlattal, ugye?

Balt 2012.10.22. 20:31:37

Remek poszt, egyetértek!

vontod75 2012.10.22. 20:31:46

@.Pierre Bezuhov.: Ez mekkora kritika. Azért az nem kis tény, hogy a pufajkásozott Horn Gyula kétharmaddal a háta mögött képes volt tartani magát a játékszabályokhoz. Ezt azért nem árt mindig bedobni a köztudatba...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 20:31:46

Egyébként a blog visszatért a régi jó náczirasszistafaschiszta énjéhez.:))

Pipas 2012.10.22. 20:31:53

@Rufus78: "de amikor valami belerondít ebbe az álszent paktumba, és kimondja, hogy igen, ő tényleg hazudott, akkor megy a fújfújhörrhörr"

(1) Nem igazán mondta ki, hanem lebukott amikor a haverjaival megbeszélték a hazugságokat.
(2) Nem azt mondta, hogy hazudtak, hanem azt, hogy éjjel nappal hazudtak, semmi mást nem is csináltak.

Persze mosdatjátok még most is, de azért aki nem túl elvakult, az tudja, hogy miről van szó...

Fufo 2012.10.22. 20:33:42

Mégegyszer kérdezem a blog (most már nem annyira) tisztelt írójától, ezúttal hangosabban: KIT JAVASOL BAJNAI HELYETT?

dimitrij 2012.10.22. 20:34:19

@2345 (megint): mit vettél be, a szádon jön a salakanyag... vagy neked így jó? átrágod újra amit egyszer már megemésztettél? rusnya szokás, büdös lesz a pofád, is... :)

na, a lényeg: próbálj már leírni egy értelmes mondatot, ha nem kérek túl sokat. úgy értelmeset, ogy ne csak te értsd, félkegyelmű, hanem más is. nem volt bonyolult, ugye? :) zsidózni tudsz, ha álmodból vagy "újrafeldolgozás" ébresztenek is fel, lássuk ezen felül mire jó még a szittya agyad.

hackbard.celine 2012.10.22. 20:35:47

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: Lenin pl. mennyivel volt károsabb a magyar népre mit Horthy? Utóbbinak mennyi halálos áldozatot köszönhetünk a Don-kanyarban?
Szobor állítódott.

Balambér 2012.10.22. 20:40:04

A jelenlegi pártok és potentátok elemzésétől eltekintenék, talán csak annyit jegyzek meg a mondandóm kontextusba helyezése céljából, hogy nálam a regisztrációs tervezet, meg a "dobjuk ki a lakcímnyilvántartást, hogy legyen miért regisztrálni" című zseniális ötletek csapták ki végképp a biztosítékot.

Ennek ellenére, és ettől teljesen függetlenül már évek óta töprengek azon, hogy egy valamiféle cenzusos rendszer tulajdonképpen nem lenne teljesen ördögtől való. Csak -mint a demokráciában alapvetően hívő ember- nem nagyon tudok elfogadható módszertant rá, ami nincs ellentétben kisebb vagy nagyobb mértékben a demokratikus elvekkel.
De ha félre tesszük egy pillanatra a "hogyan?" kérdését, és az elérni kívánt célra fókuszálunk, akkor elsők között pontosan az ilyen "hát én aztán el nem megyek szavazni" típusú embereket zárnám ki. Az ilyen ne is menjen, hiszen napnál világosabb módon nincs tisztában a szavazás lényegével, s hogy az nem kiváltság, hanem elég komoly felelősség.... stb.

2345 (megint) 2012.10.22. 20:40:45

@dimitrij:

Betalálhattam rendesen neked és az itt szünet nélkül magyarokat, keresztényeket gyalázó, mocskos szájú, tetves biboldóknak, mert már a kaftánjukat is szaggatják és a kipájukon ugrálva tombolnak tehetetlen dühükben.

Megdöbbentél, hazátlan metélt köcsög, hogy magyarok válaszolnak nektek, de majd hozzászoksz. Vagy elkotródsz a sivatagi igazi hazádba.

dimitrij 2012.10.22. 20:43:30

@vargánya:

"Amúgy meg: a "hazaeshaladas" mint "remek forrás". Röhög a vakbelem. Mióta tekintik ezek "hazájuknak" Magyarországot? Legfeljebb profitszerző telephelynek, aztán irány az offshore paradicsom! Az úgynevezett "haladás"-ban meg már rég nem hiszek. Nálunk ez a marxizmus utózöngéje annak ellenére, hogy posztmodern annak idején (80-as évek!) más helyretette ezt a "felvilágosodás" által előállított szellemi műkaját."

kire gondolsz, a Lázár CBA tesókra? vagy a Csányi-Holdingra? vagy a Simicska-Nyerges párosra? vagy nem gondolod végig, hogy mit írsz le? :)

egyébként Gordonka off-shore cégének mi is a neve?

wilson77 2012.10.22. 20:43:43

@Zuzu Petals:
Kedves Zuzu Petals!

Ha megengeded: +1.

üdv:
-wilson

tarackos 2012.10.22. 20:44:04

"Miért kellene megint a kisebbik rosszat választani? Selmeczi helyett Vadai Ágnest, Kósa Lajos helyett Szanyi Tibort, Lázár János helyett Szekeres Imrét, Szijjártó helyett Nyakó Istvánt? Mert ők olyan fene nagy demokraták voltak?
Dehogy voltak, csak nem volt kétharmaduk. "

De volt kétharmaduk, Horn alatt! Enyitt a posztról.

Fügetlenül attól, hogy feláll a hátamon a szőr a szociktól...

P.s. Sólyom Feri a szocik alatt (9 év!) NEM mondott olyat, hogy megszüntették az alkotmányosságot. Igaz, biztos egy szaros baller, meg savanyú neki a baltanyél...

pástétom 2012.10.22. 20:45:02

@Nyekenyóka.: "Az MSZP lopott, nem is keveset, ezt bizony kár tagadni bárkinek is ! "

Sorra dőlnek be a vádak, nem olvasol? Csóringer Zuschlag lebukott 60 millával oké, de Gyurcsány, Szilvássy, Molnár Gyula, Hunvald, Szabó Zoltán a telefonszámláival ... mindegyiket felmentették. Az egész Sukoró ügy kártyavárként készűl összeomlani, Hagyó felkészűl, veszélyben a nokiásdoboz.

Aki meg ezután még tud valamiről, tegyen feljelentést. Szóval?

butus 2012.10.22. 20:45:21

@FILTOL:Ez is komcsi elit, éppúgy, mint az előző kormány tagjai!

tarackos 2012.10.22. 20:46:45

@tarackos:
1) Feri fölösleges benne.
2) azéert mert hozott anyagból dolgozunk: nincs jobb...

(Hol vannak most a műegyetemisták?)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 20:48:39

@pástétom:
Ezek olyanok mint a varázslók, úgy eltüntettek minden bizonyítékot, hogy még az úristen sem tudná előkeríteni, pedig lenne mit..."Ferry Potter" ugyebár....
Ettől függetlenül többet vártam a fidesztől az elszámoltatásoknál...de lehet nem is érdekük (?)

butus 2012.10.22. 20:48:59

@FILTOL: Aki komplett iparágakat adott el, azt Antallnak hívták, és az MDF vezetője volt!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 20:49:02

@hackbard.celine:

"Lenin pl. mennyivel volt károsabb a magyar népre mit Horthy? Utóbbinak mennyi halálos áldozatot köszönhetünk a Don-kanyarban?
Szobor állítódott."

Valamiféle kényszer van felettünk, hogy mindenképpen Horthy és Lenin közül kell választanunk? Minden más opció rejtélyesen eltűnt?

Scagnetti 2012.10.22. 20:49:44

Jogos az írás. Nincs kire szavazni.

2345 (megint) 2012.10.22. 20:49:53

@Pop40:

Megjelent a fékezhetetlen agyvelejű Pop40, Kalányos Vinetú egykori cicuskája, aki nőnek öltözve magányosan húzkodja a 4 centis metélt pöcsét a tükör előtt, amióta lecserélte a réti néger.

Most izgatottan várja a holnapi ratyiparádét, ahol azt reméli, hogy egy 100 kilós izzadt kancigány őt választja új köcsögjének.

Még a műszempilláit is fölteszi, úgy fog csápolni a libás messiásnak és a többi drogos buzi megváltónak.:)

Buzoid mámorukban talán még a kormányt is leváltják.:)

vakapad 2012.10.22. 20:50:06

@FOUREY:

Nem rossz, nem rossz, hát akkor lássuk:

1./ Bokros csomag
Emlékeim szerint Lámfalussy mondta Párizsban Hornnak, hogy Gyulám, nincs tovább (ez volt a „nemzetközi nyomás”). Gyula hazajött, és azonnal kinevezte Bokrost és Surányit. Én azt úgy gondolom, hogy egy olyan baloldali (proligyerek) politikusnak, mit Horn, elég erőteljes lelki skrupulusokat okozhatott ez az intézkedés, viszont (becsületére legyen mondva) megtette. Megjegyzendő, hogy az előző, MDF kormány nem tette meg. Neked ez negatívum, nekem nem, ugyanis az MSZP tudott változtatni alapvető beállítottságán, amikor az ország érdekében kellett. Egyébként nincs kormány, amelyik egy megszorítást jól tudna menedzselni, kivéve a jelenlegit. Bokros aztán elinflálta a forintot, a munkaerőnk olcsó lett, az import meg drága, és megindult a tőke beáramlása. Az egy más kérdés, hogy a Tocsik ügy miatt Horn megbukott, és a program előnyeinek jó részét már az Orbán kormány aratta le.

2./ Demagóg választások
A politikus legfőbb célja, hogy a hatalmat megszerezze. Azért kell neki, hogy az elképzeléseit (amelyek szerinte a legjobbak) meg tudja valósítani. Ez a szakmája. Olyan ez, mint a csatárnak a gól, csak a csatár esetében meg is követeljük az erre való törekvést, a politikus esetében meg nem nézzük el neki, mert a hatalomra törekvés az nagyoncsúnyadolog, ugyebár. A politikus ugyanakkor olyan is, mint a mosópor, el kell adni. A mosópornál az ígéret a legfontosabb, hogy ez majd kihozza a foltot, a politikusnál meg, hogy ő majd megadja mindazt az embereknek, amire vágynak. Magyarán, vér, verejték és könnyek ígéretével választást nyerni nem lehet, a hatalom megszerzéséhez a „demagógia” szükséges, és a politikus alapvető kötelessége, hogy a választás után ne azt csinálja, amit ígért, mert abból az ország számára nagy baj lesz. Egyébként 2006-ban a FIDESZ másfélszer annyit ígért, mint az MSZP.

3./ Osztogatós politika
Mikor Orbánék beleültek a készbe, két évig vitették magukat a hullámokkal, aztán rájöttek, hogy így, évi 4 – 5 %-os növekedéssel nem érjük utol Ausztriát 2 év alatt. Ahhoz több kell. Napéldául felpörgetni a belső fogyasztást, és akkor lesz az több is. Fenti okból kegyetlenül felemelték a minimálbért, a minimálbéresek örültek, az állam bevételei nőttek, a GDP emelkedett, csak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek mentek el úgy az országból, mint a sicc (azóta nincs könnyűiparunk, és az ebből adódó képzetlen munkanélküli hadat kevés embernek kell eltartani). Volt még egy következménye a minimálbér emelésnek, a közszolgálatok kezdtek kiürülni, a tisztviselők, tanárok, nővérek tömegesen kezdték elhagyni a pályát. Medgyessy úgy gondolta, majd jól megemeli a köztisztviselők bérét, aztán elinflálja a forintot (á la Bokros), a magyar munkaerő újra olcsó lesz, és az ebből adódó növekedéssel kinőjük a problémát. Elméletben jól is hangzott, csakhogy Orbán hagyott egy időzített bombát maga után. Járait. Aki nem hagyta. Volt a kamat már 12 % is, az euro meg 230 forint, akkora kárt okozott az országnak, mint a török. Medgyessy bele is bukott. Megjegyzendő, hogy Járai nem MSZP-s.

4./ Az első Gyurcsány kormány „elképesztően felelőtlen” gazdaságpolitikája, és a 2006-os „gigantikus megszorítások”
Úgy emlékszem, az első Gyurcsány kormánynak a rendelkezésre álló másfél év alatt kellett megfordítani a népszerűségi listát, mégpedig úgy, hogy ne csak nyerjen, hanem az SZDSZ-t is behozza, akik állandóan adócsökkentéssel kampányoltak. Megtette. Utána jött a gigantikus megszorítás, emlékeim szerint 2 % a magasabb keresetűeknek, és 2 % a cégeknek. Miután pedig 2008 augusztusában az adósság 65 %-on állt, a várható hiány 3 % körüli volt, a CHF 160 forintot ért, volt 13. havi fizetés meg nyugdíj és nem voltunk bóvli kategóriában, ez azt jelenti, hogy a korábbi gazdaságpolitika nem volt elképesztően felelőtlen. Nopersze, akkor jött a világválság, de ismereteim szerint nem MSZP-s politikus javaslatára.

5./ Reformok
Ezeket nevezzük talán kezdeti reformlépéseknek, ugyanis folytatni akarták, ahogy köztudott. A „bénázást” igazából nem tudom hová tenni, ha arra gondolsz, hogy az SZDSZ-t és az MSZP-t állandóan össze kellett hangolni (ami Gyurcsány feladata volt, mind az előre rugdosás, mind a visszarángatás, hogy valahol középen találkozzanak, és ő hozta az MSZP szavazatait is nem utolsósorban az őszödi beszéd hatására), akkor pláne nem, ugyanis egy koalíciós kormányban így mennek az ügyek. A törvényjavaslat olyan kell legyen, hogy mindkét párt megszavazza, egyébként annyi. A „meghátrálás” emlékeim szerint akkor következett be, mikor a nép Orbán vezetésével és az AB hathatós közreműködésével leszavazta ezeket, sőt nyilvánosan megígérte, hogy bármivel próbálkoznak Gyurcsányék, újból megteszi. Ezután épeszű politikus már nem próbálkozhatott a folytatással (a „meghátrálás” szóhasználatból következően, szerinted, folytatni kellett volna, de Gyurcsány, szerintem, épeszű).

6./ Orbán felhozása
Orbánt valóban az MSZP hozta fel. No nem testületileg, hanem csak az (azok), aki(k) az őszödi beszédet kicsempézte (ték) (szerintem hárman vannak). Orbán ebbe tudott belekapaszkodni, ebből következtek a zavargások, a rendőri hibák, és Gyurcsány máig tartó vesszőfutása. Nyilván, aki k kicsempészték, azok saját magukat is hátba szúrták, de erről előre nem tudtak.

7./ Válság túl késői felismerése
Mikor kellett volna felismerni? Megjegyzendő, hogy az első válságjelek hatására Gyurcsány összehívta az ország vezető közgazdászait (nem MSZP-sek), és megkérdezte tőlük, hogy mi lesz most Magyarországgal? Ők egybehangzóan azt mondták, hogy minket csak halványan érinteni fog. Egyébként úgy hallottam, hogy az IMF hitellel a londoni támadás és a világválság kettős hatása ellenére sikerült kibekkelni a csődöt.

Húsleves 2012.10.22. 20:51:10

@pástétom:
"Sorra dőlnek be" a látszat-felelősségrevonások, igen. Pontosan az folytatódik, amit ez történész a honlapján már jóval régebben megírt.
www.kibulizottorszag.net/

dimitrij 2012.10.22. 20:51:49

@2345 (megint): biztos betaláltál, biztos jó érzés összemaszatolni a klaviatúrát, vagy a monitort... de nekünk ehhez mi közünk van? :) nincs azzal baj, ha válaszol valaki, akkor van baj, ha nem képes kontrollálni magát, és csak jön ki a száján a szar... ettől érzed magad magyarnak te kis fasz? :) elég rendesen meg vagy zavarodva...

hackbard.celine 2012.10.22. 20:56:38

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: nem kell választani, nincs kényszer.
Csak folyamatosan azt nyomatod hogy a marxizmus-leninizmus így meg úgy.
A nacionálbolsevizmus viszont a mindennapjaink része, ahogy a Horthy-kultusz is.
Nem itt kéne kitenni a nagy stop táblát, hogy eddig és ne tovább?
Mert előre nem vezet.

vontod75 2012.10.22. 20:57:24

@Marcellusca: Szűrés gomb oszt' csókolom. :)

2345 (megint) 2012.10.22. 20:57:31

@dimitrij:

Nem kisköcsög, te vagy megzavarodva, és a híg zsidó fos a ti szátokon ömlik kifelé. Csodálom, hogy nem érzed a hatalmas kampós orroddal. Nyilván hozzá vagy szokva.

Ha nem tetszik valami, el is lehet menni innen. Értesíts, ha indul veled a vonat, kimennék integetni, hazátlan alja zsidó. Bár nem hiszem, hogy van ország, ahol ilyen mocskos libsiket befogadnak.

Pop40 2012.10.22. 20:57:46

@2345 (megint):
Cicuka, a baromságaid már a másik topikban is unalmasak voltak:)
Persze felőlem nyomhatod 20 hsz/perc rotációban is, az ilyen agyhalottak a legjobb érv a bizonytalanok számára:)

butus 2012.10.22. 21:00:25

@Húsleves: Örülök, hogy Te is terjeszted!

dr. pretender 2012.10.22. 21:00:59

hát zero, ez borzasztó felületes lett :((

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 21:01:13

@Pipas:

Nem bukott le, ugyanis nem volt hol lebukni. Akinek volt szeme hozzá, az amúgy is tudta, hogy hazudnak (ahogy a mostaniak is, csak azok sokkal gátlástalanabbul), tehát még mindig az álszentségről beszélünk. Őszödön kormányülés volt, a beszéd pedig csapatépítő és józanodási tréning volt az MSZP-nek. Az ilyenek legritkább esetben szól kívülállóknak. Vagy gondolod, hogy Orbán az ilyen üléseken állandóan shakespeare-i stílusban hirdeti az abszolút igazságot, és hogy bármelyik tetszőlegesen választott kormányülésükről nem lehetne hasonlót kiszivárogtatni?

Mosdatja a fene; nálam is leszerepelt Gyurcsány, de sokkal inkább a beszéde előtti és utáni cselekedeteiért, főleg azért, amit eddig a DK-ból láttam az ő irányítása alatt. Viszont a beszéd a személyétől függetlenül fontos dolgokat tartalmazott, akár még a választóknak is (például, hogy nem kéne annyira gyöpösen reagálni a világ dolgaira, és hogy kevésbé kéne csinálni a parasztvakítást, miközben bedőlni sem kéne neki annyira). Persze azoknak, akik csak karaktergyilkosságra akarták felhasználni a pár kiragadott kifejezést, ez igazából mindegy is.

És még te veszed a szádra az elvakultságot...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.22. 21:01:38

Aztaleborultkurvaistenit...ezt a bejegyzést és a kommenteket elolvasva csak annyit tudok hogy ez az ország megérdemli a Fideszt. Ezerszer ilyen keményen, ostobán, unortodox módon, 50 évre, 100 évre, amíg világ a világ, ide ez kell ami van, haverok megyényi hűbérföldje, Simicska milliárdjai, Kövér testőrsége, játszásból fociakadémia, duplabóvli, munkanélküliség, nihil, fikázás, mindennek keresztbetevés, eltaposás, alázás...kétpofára...

_izée 2012.10.22. 21:04:57

@zero: eddig intelligensebbnek gondoltalak. Sebaj, ezentúl ennek fényében értékelem az írásaid.

sárkányfő 2012.10.22. 21:06:21

Csalódtam benned vastagbőr :(

1. A tökéletes politikusra várni épp oly érett és reális magatartás, mint tini csajoknak a fehér lovas hercegre várni. Na nem mintha olyan sok gond lenne Bajnaival, no pláne a többihez képest.

2. A poszt állításainak cáfolata:
- Bajnai tényleg szakpolitikusi pozíciókat töltött be, pont hogy nem volt olyan értelemben igazi politikus mint Gyurcsány vagy Orbán, és ezt te is tudod.
- Miniszterelnöksége csakugyan válságmenedzseri szerepet kívánt, ha rémlik még neked némi giga világválság, ami csöppet minket is megcsapott. Válságmenedzsernek jó volt, sőt ő volt az elmúlt 22 év legjobb miniszterelnöke. Az hogy hogy tartotta kordában a szocikat, annak semmi köze az ország vezetésében játszott válságmenedzseri szerephez, megjegyzem nem tudom mi azzal a baj, hogy visszafogta őket, szerintem nagyon jól tette.
-Stb.

dimitrij 2012.10.22. 21:06:29

@2345 (megint): mondom gyökér, nem magyar vagy, hanem egy semmirevaló kolonc, az emberi fejlődés egy zsákutcája, nem faji, hanem mentális okok miatt. :) jobbat teszel az emberiségnek, ha utód nélkül kihalsz... annak hiszel aminek akarsz, reménykedhetsz abban, hogy majd jön valami vonat, és megoldja a problémáidat, de csendben megjegyzem, neked a legnagyobb problémád az, hogy nincs meg a megfelelő szellemi kapacitásod ahhoz, hogy zsidózáson kívül mást is csinálj egy blogon... ezt most még néhány tucat alkalommal bebizonyíthatod, úgy hogy hajrá, írjad csak, írjad. :) minél többször írsz, annál biztosabb lesz minden olvasód a dolgában.

küzdj, csak küzdj :)

2345 (megint) 2012.10.22. 21:07:13

@Pop40:

Már minden blogon tudják ki vagy te, egy metélt köcsög, akit egy 100 kilós izzadt kancigány a cicuskájának nevezett.:)

Ha abban tévelyegsz, hogy majd pont az ilyen ratyik véleménye lesz fontos a normális többségnek, akkor gyorsan keresd fel valamelyik ügyeletet, még a holnapi csíraparádé előtt.

Nemsokára mész te is a levesbe vagy a munkatáborba, majd ott ráfagy a tokmány orrú biboldó pofádra a vicsorgás. Én szóltam...:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 21:07:17

Enrico üzeni:"Végre kezd magához térni a vastagbőr,de látom az itt kommentelők többsége még mindig visszasírja a libást,meg gyurcsányt."
:))

2345 (megint) 2012.10.22. 21:09:40

@dimitrij:

Le lettél oltva, mocskos szájú, magyarokat gyalázó tetves zsidó. Kapálózz nyugodtan vagy ajvékolj hangosan, ez itt Magyarország, egy hazátlan ellendrukkernek kívül tágasabb.

A kipádat megtiportad már?:)

is 2012.10.22. 21:10:09

@poszt: "Tényleg csak ennyit tudnak felmutatni?"

Bocs, te mint választópolgár, nyolcmilliomodmagaddal ennyit tudsz felmutatni. Elmentél hülyenépszavazni 2008-ban, nem emlékszel? Azóta nyilvánvaló, hogy eszed 0, érzelmeid a maximumon, és csak gyűlöletből ítélsz. 2010-ben még egyszer is bebizonyítottad. Ebben a posztban is bizonyítod. Miattad, a te blogod miatt (is) van ott az ország, ahol.

dimitrij 2012.10.22. 21:13:20

@2345 (megint): magadat alázod, senki mást! :) nem oltottál le te még senkit gyökér, ahhoz kellene valami, ami belőled teljességgel hiányzik, értelem és humorérzék... minden hozzászólással csak ezt bizonyítod! :PP

collateral collector (törölt) 2012.10.22. 21:13:38

Ez a seggfejek országa. Ezeknek viktor kell, ennyi. Meg is érdemlik.

luis5 2012.10.22. 21:13:50

Én nem kívánok semmi mást ballibero Bajnai fan elvtársaknak mint ho y Bajnait megkapják mine-nek. Na az betesz majd a "baloldali" értékrendnek: bankadó ugrik, lakosság szopik, újra 45% szja. Ha megszavazzák meg is érdemlik...

spa001 2012.10.22. 21:14:00

T. Vastagbőr!

Szakítani a kommunizmussal Nagy Imrével?!? :)
Aztán holnap meg ünnep......hmmmm...de érdekes! :)

Gondolkozni nem kéne!?

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:15:14

@dimitrij: Ne idegeskedj kishaver! Most megyek és magamba tömök egy kis maceszt, olvasok egy kicsit Tórát, aztán visszajövök.

Húsleves 2012.10.22. 21:15:25

@butus:
Jaja, nézd csak, milyen jó ez a kép:
hvg.hu/sport/20121017_Nap_kepe_egyutt_szurkol_Orban_es_Bajnai_
Mindegyiket jól ismerjük, csak hol az egyik van elől, hol a másik.
Így megy errefelé ez.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.10.22. 21:15:55

Menjünk, oszt' szavazzunk a KDNP-re, legyen minden még szarabb. :/

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:16:59

@luis5: Igazad van baromka! Albán gazdasági potenciállal, qrva jó lesz az egykulcsos, mert a hitelezés befagyásával megáll az élet. Na megyek menórát pucolni!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 21:17:39

@Nyekenyóka.:
Pedig aki senkire nem szavaz, az tulajdonképpen azt mondja, hogy ami most van, az neki megfelel, és egyetlen jobb alternatívát sem lát a politikai svédasztalon. Tehát Orbánra szavaz.

Nem azt mondom, hogy csak azért válassza a szarokat a fosokkal szemben, mert azok legalább kemény legények, de ha valaki beleszarik a választásba, attól csak a szar lesz több.

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:18:11

@2345 (megint): Mert az enyém szép tiszta. Vigyázok rá.

DarthVader 2012.10.22. 21:18:50

@csizsikpizsik - pique takarodj!: +1

Jó lesz nekünk Orbán továbbra is. Ezt érdemeljük, kapjuk is meg. (Még kéne 4 év Jobbik, meg egy kis EU-n kivüliség, de ez már csak vágyálom :)

dimitrij 2012.10.22. 21:20:42

@2345 (mеgint): miért kellene nekem idegeskedni? :) mert valami buta állat azt hiszi magáról, hogy magyar? és ezt úgy bizonyítja be, hogy zsidózik minden valós cél és értelem nélkül? ezen legfeljebb röhögni lehet, te szerencsétlen senki. :)

küzdj, csak küzdj, segglyuk :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.10.22. 21:20:42

@Nyekenyóka.: Inkább rezignáltság...

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ja vazzeg, a szomszéd kancigány minden nap agyonerőszakol, elszedi minden pénzemet és már a kisfiamat is fogdossa, de mikor jön a falu özvegy, de még jó karban lévő negyvenes tűzoltója megkérni és kimenteni a pokoli helyzetből akkor én nekiállok húzni a számat, hogy nem megyek vele a biztonságba mert az első felesége nagy ribanc volt, nekem elveim vannak és látták már névnapot ünnepelve részegen...
Az országban egyszerűen a kompromisszum, a józan ész ismeretlen fogalom. Magyar ember nem örül ha nem szaros a szája, hát ezt a blogbejegyzést kötelezővé tenném, hogy íme, ezért van kétharmad és ezért lesz Orbán szobor is nemsokára...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 21:21:10

@luis5:
Cicuka (csak az avatarod miatt mondom:))! Ha nem látod azt, hogy a "lakosság" jelentős része nem szopik, például az ultraigazságos adójóváírás-eltörlés, az ÁFA-emelés és a kisadók miatt, akkor sürgősen menj el szemészhez!

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:21:33

@Pop40: Én szerettem a fiús kalandokat a kibucban. Szép dolog a fiú szerelem.

Nyuggervadász 2012.10.22. 21:21:36

@2345 (megint):
Mi van NEEL ARMSTRONG, már megint nick-et kellett változtatnod, mert az alpári, primitív , bunkó, 20 IQ-s mocskolódásaid miatt ismét letiltottak minden helyről?

Totof 2012.10.22. 21:21:45

Sok hülye.
1) A választások 1,5 év múlva lesznek, nem most kell eldönteni kire szavaz az ember. Mi lenne, ha megvárnánk, egyáltalán mit is mond Bajnai. Még utána is van idő eldönteni, hogy elhisszük vagy nem. Jelen pillanatban Bajnai nem a legjobb választás, hanem a legkevésbé rossz.
2) Orbán 2/3-a nem csak a Maszop korábbbi kormányzásának, hanem a szavazáskor dacból otthonmaradó álliberális, áldemokrata csőcseléknek is köszönhető.
3) Ha valakinek nem tetszik a rendszer, tessék leváltani. Tessék elindulni a választásokon, tessék olyanra szavazni, aki biztosítja a valóban demokratikus választások után a valóban demokratikus működést. Ha csak várja valaki a sült galambot, ne lepődjön meg, ha tyúkszart kap a képébe.

dean23 2012.10.22. 21:21:51

Ha Szanyi, Vadai meg Nyakó az alternatíva, akkor az már tényleg a vég! Sajnos jelenleg tényleg egyedül a szociknak van a fidesz mellett minden választókörzetben emberük. A Milla egyelőre egy mezei facebook gyülekezet akik évente 1-2x tüntetnek. Ez 2014-ben nagyon kevés lesz Viktorka ellen. Az ő hódoló a legfanatikusabbak, lásd a gyökér B. Zsoltit és társait!
Ellenben ha mégis csoda folytán lesz egy erős Milla - mszp és dk nélkül - akkor kajak rájuk szavazok és leszarom, hogy Bajnait libásozzák meg libsibolsizzák!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 21:22:20

Azért nekem is bajnai kicsit olyan volt,hogy :Jön a fidesz szedjük meg gyorsan magunkat amíg lehet.Először úgy voltam a szocikkal,hogy elkúrták,majd helyrehozzák.
De mondom,elég sok poszt született itt bajnai alatt is.
És nem akarom azt se hogy a régi szoci tolvajok visszajöjjenek és mindent ugyanúgy csináljanak.
És azt sem akarom,hogy megint az legyen cigányügyben,hogy pátyolgatjuk őket.
Pár éve tényleg bajnaiékat szidtuk úgy mint a maiakat.
Egye fene jöjjön vissza csak nehogy pofáraesés legyen belőle.
2009-köcsög bajnai.
2015-köcsög bajnai.

Leginkább egy olyan egyesülés kéne,amiben mindenki benne van.

kela-bá 2012.10.22. 21:22:22

Olyan szép napsütéses időnk volt ma is... kár a rosszindulatokért ! A bloghoz meg idecitálnék egy véletlenül megtalált nem egész 3 perces videót : youtube Szentgyörgyi Albert . További szép estét !
( Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az ajánlásom a Mérce-ben kicenzúrázták...?)

KG2000 2012.10.22. 21:23:00

Szerintem Bajnai nem azért nem lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, mert ő is vastagon benn volt az elmúlt 8 évben (meg előtte) is, hanem mert az MSZP most megengedneti magának, hogy belső jelöltje legyen, vagyis Mesterházy. 2001-2002-ben Kovács Lacika és Németh Mikike került képbe Medgy. mellett, és mivel Németh M. visszalépett, Kovácsot leírták, nem volt más, mint Megyó.

Most az MSZP azt fogja mondani, mi győzünk az ismételt szociális demagógiával (lsád még 20%-os általános béremelés a pedagógusszakszervezetekkel levajazva), tehát mi állítunk jelöltet, Mesterházyt. Lehet, hogy bejön nekik a gigademagógia, hiszen 1994-ben, 2002-ben, 2006-ban bejött, 1998-ban majdnem, csak 2010-ben nem, vagyis a gigademagógia hatékonysága legalább 50%-os.

butus 2012.10.22. 21:23:59

@Húsleves: Hát igen. Ilyen az, amikor az emberek politikai tudatlanságát aljas módon kihasználják.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 21:24:21

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Még a végén Zéró bocsánatot kér ezért a cikkért.:))

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:25:06

@2345 (megint): Mindig a 100 kilós kancigányokról álmodom. Milyen finomak lehetnek a seggemben. Persze nem szombaton, akkor tilos a fiú szerelem nekünk marrán zsidóknak.

dimitrij 2012.10.22. 21:25:18

@luis5: a prejudikáció sose érv semmire... a mi lenne ha érveket könnyű elsütni, csak szart se érnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 21:25:40

@KG2000: 1998-ban a tetves fideszbandádnak jött be a hazudozás.

InTheGajd 2012.10.22. 21:26:17

Ezeknek már rég a villamosszékben kellene ülniük és nem a parlamentben.

2345 (megint) 2012.10.22. 21:26:52

@Nyuggervadász:

Mi van büdös, magyargyűlölő zsidó, ezen héten hányszor gázosítottak el és hányszor lőttek a Dunába, aljas, megélhetési metélt tetvedék?

Pop40 2012.10.22. 21:27:18

@2345 (megint):
cicuka cicuka ne ijesztgess kérlek, még megugrik a pulzusom:)

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:28:05

@Nyuggervadász: A Neel Armstrongot szerettem, csak a sok köcsög kitiltott mindenhonnan. A www.gay.hu oldalon fájt a legjobban. :-((

Pop40 2012.10.22. 21:29:01

@2345 (mеgint):
Ugyan cicus, te még most is szereted:)

Felajánlottam pár napja neked, hogy befizetlek egy erre szakosított műintézetbe, nem tudom, miért nem fogadtad el...

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:29:58

@2345 (megint): Én tangában szeretek a Dunába ugrani, a meleg büszkeség buli után.

dimitrij 2012.10.22. 21:30:10

látom sikerült kicserélni a Ferencet Péterre... :) időszerű volt már...

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:31:13

@Pop40: Én élvezetből csinálom, nem pénzért. Különben is szombaton nem fogadhatok el pénzt. Tudod a vallás.

hackbard.celine 2012.10.22. 21:33:23

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: egyetlen olyan Marxtól származó konkrét idézettel tudnád igazolni a mondanivalódat, ami a mai magyar helyzetre releváns. Van ilyen?
Tényleg kíváncsian várom, nem is kell sok hozzá csak egy irodalmi hivatkozás. Jöhet magyarul, de német, vagy akár angol nyelvek bármelyikén is.

Fahrenheit451 2012.10.22. 21:34:25

Sajnos akkor lesz itt igazi rendszerváltás ha 2 generáció nem fel nő hanem 2 kihal..

dimitrij 2012.10.22. 21:35:14

@KG2000: ez majd 2013 végén, vagy 2014 elején dől el, az lesz a miniszterelnök jelölt, akivel úgy hiszik nyerni lehet. az igaz, hogy az mszp nyeregben érzi most magát, hiszen a következő parlamentben a fideszen túl ők az egyetlen biztos befutók... se a milla, se a 4k, se a jobbik, se az lmp nem lehet biztos ebben, csak a szocik, meg a fidesz. legfeljebb nem kerülnek kormányra, kibírnak még pár évet ellenzékben, a fidesz is kibírta, legfeljebb mélyen nyúlnak az adófizetők zsebébe, hogy kifizessék a kampányt. :) a fidesz még jó lehet 14-ben, de utána agyő... és az is igaz, hogy sajnos a populizmus mindig nyitott fülekre talál, nem elég érett még a társadalom ennek a figyelmen kívül hagyására.

öszödi mém 2012.10.22. 21:35:16

Milla is egy blöff, Bajnai is egy blöff. A Milla, a Szolidaritás meg a hasonló fantomszervezetek nulla támogatásuak és csak az elkeseredett, Lendvai Ildi botoxától elforduló ballibek utolsó légvárai.

dimitrij 2012.10.22. 21:36:50

@2345 (mеgint): az a vicc jut rólad eszembe, az a vadászos... "Vadász, vadász, gyanús vagy te nekem, nem tán szopni jársz az erdőbe?"

:)

ijontichy 2012.10.22. 21:36:51

"Tényleg csak ennyit tudnak felmutatni? A Bajnait?"
Teljesen jogos. A konzervek nyerték a versenyt.
Ők 15 éve nem tudnak mást felmutatni, mint az Orbánt.
A 15 a nagyobb, nyertek. :-/
(btw. mit fizetnek a "nincs más választás!" c propaganda-részvételért?)

tölgyes 2012.10.22. 21:37:04

Farkasházi Klub Rádióban a régi szép időket idézte, amikor nem számított, hogy mi lesz majd.. csak az, hogy Antall bukjon. Elmondta, hogy A MEGBOLDOGULT CHARTA IDEJÉBEN milyen gondosan hangolta össze a beszédeket Vitányi TGM és Konrád.. MOST IS EZ KÉNE MONDTA A NAGY HÓCIPŐ!
Vagyis a lényeg, hogy ügyesen manipuláljunk a többit majd később..:)

Parajpuding 2012.10.22. 21:37:29

te zerogyerek zeroaggyal: ez a két hazugság - legalábbis amit te annak képzetlsz - mi ahhoz a minden napra jutó aljas és orbitális hazugságokhoz képest, amit a csuti gumicsizmás előad.
Te az a típus vagy, akit nem az zavar, hogy egy tányér sz*rt kapsz ebédre, hanem ha a gulyáslevesbe egy hajszál kerül.
zeroagy.

Fahrenheit451 2012.10.22. 21:37:56

Ha 2014-ben Bajnaiék nyernek akkor abban egyetérthetünk hogy 2018-ban megnő a kormányra kerülésének esélye a Jobbiknál.

2345 (mеgint) 2012.10.22. 21:39:04

@dimitrij: Nekem ez jutott. Nehéz a kiugrott zsidók élete.

dimitrij 2012.10.22. 21:40:59

@painkiller21: vagy ha valami komoly történik 14 után, akkor később nem lesz képes megugrani a küszöböt Vona csapata.... ez a másik szélsőséges opció. ennél sokkal valószínűbb, hogy beragadnak 6-14% között valahol évtizedekre...

dimitrij 2012.10.22. 21:42:36

@2345 (mеgint): nem jó helyről ugrottál ki, náci... :)

dimitrij 2012.10.22. 21:44:09

@öszödi mém: lesz pár meglepi a következő években, ha kitartasz ezen faszság mellett. :)

öszödi mém 2012.10.22. 21:46:44

Ha meglépi Bajnai a nyuggerkedvezmények felszámolását, a fizetős egészségügy bevezetését, a felesleges kórházak és iskolák bezárását, és felpörgeti a gazdaságok akkor jöhet, ha nem ezt akarja, akkor térjen vissza a libahúsiparba.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 21:46:55

@hackbard.celine:

Nincs ilyen releváns idézet, nem is lehet, hiszen a marxizmus téveszm és emiatt nem képes a valóságot leírni.

Pop40 2012.10.22. 21:47:56

@2345 (mеgint):
Nagyon helyes, vállald csak önmagad.
Szép is az individualizmus :)

öszödi mém 2012.10.22. 21:48:25

@dimitrij: Majd röhögök az 500 fős holnapi tüntetéseteken :-))))
A Békemenet 100 ezreihez képest kicsit kontrasztosak lesztek.

873ujr3rk 2012.10.22. 21:50:11

@tarackos: btw ha nem tévedek kellett a 2/3-hoz az szdsz is. mondjuk tudom ők idegenszívű tudjukkik meg az lmp, de mégis. lehet hogy nagyobb visszatartó erő voltak mint a jelenlegi koalíciós partner kdnp

Pop40 2012.10.22. 21:52:06

@öszödi mém:
Nocsak, visszaszóltak a lengyelek, hogy ilyen órabérért oké a buli?:)
Ha szavazókat is ilyen sikeresen vásároltok majd, tuti lesz a siker:))

hackbard.celine 2012.10.22. 21:52:49

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény:
"Nincs ilyen releváns idézet, nem is lehet, hiszen a marxizmus téveszm és emiatt nem képes a valóságot leírni. "
tehát akkor fingod nincs miről hablatyolsz, csak épp jól esik hangoztatni.
Gondoltam.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 21:53:54

@Virág et.: Ez tényleg így van.Főleg az eleje milyen igaz!

dimitrij 2012.10.22. 21:53:58

@öszödi mém: ja, hogy te már előre eldöntötted, hogy melyiken hányan lesznek? úgy könnyű... :) mondd csak, milyen érzés becsapni magad? :P

öszödi mém 2012.10.22. 21:56:17

@Pop40: Nektek marad a szopóág haver. A miénk még a biznisz még legalább 2 cikluson keresztül.Úgyhogy addig mosogathatsz Londonban a hasonszőrűekkel, mert a megbízásokat csak a mi haverjaink kaphatják. C'est la vie.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.22. 21:56:47

@hackbard.celine:

Bárcsak igazad lenne! De sajnos tévedsz. Ugyanis sajnos többet tudok a marxizmusról, mint amennyit tudni szeretnék róla.

Húsleves 2012.10.22. 21:58:26

Drága baloldali barátaim!
Abszolút igazatok van! Csakis az ilyen bloggerek tehetnek róla, ha Orbánt nem sikerül kitakarítani!
Ne hagyjátok magatokat becsapni, biztosan nem az lesz az oka az újabb vereségnek, hogy
- Bajnaival akarjátok eltörölni a múltat
- Balavány nemes beszéde fog könnyeket csalni azon roma polgártársaink szemébe akiket korábbi munkahelyén még falvak elpusztításával vádolt
- a magatok rendkívül kifinomult pszichológiai érzékével most is a választókat, hülyézitek Orbán korábbi győzelméért
Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy eddig még egyik pártnak nem jutott eszébe úgy kampányolni, hogy hülyézi a magyarokat, Balavánnyal szólítja meg a cigányokat és Bajnait ígéri azoknak, akik szeretnének kiszállni az elmúlt húsz év mókuskerekéből.
Tallózzatok még Kertész Ákos szövegeiben, biztosan találtok benne jó imázsépítő szövegeket.
És eszetekbe ne jusson magatokat okolni a vereségért!

öszödi mém 2012.10.22. 21:58:42

@dimitrij: dimitrijkém menjél haza oroszba. Most fasza állások várnak rád, megindult az orosz felendülés, itt úgy sem osztanak neked lapokat jópár évig.

hackbard.celine 2012.10.22. 21:59:19

@Max Birca - Gondolkodni Próbáló Lény: hát akkor úgy jártunk, hogy a nagy tudásodat nem szeretnéd megosztani a nagyérdeművel. Csak akkor meg minek kommentelsz a témában?

dimitrij 2012.10.22. 21:59:29

@öszödi mém:

"A miénk még a biznisz még legalább 2 cikluson keresztül..."

erre büszke lehetsz....

ha a neked kedves politikai erő van hatalmon, akkor a szar is ízlik?

dimitrij 2012.10.22. 22:00:32

@öszödi mém: otthon vagy, einsteinkém, otthon. :) ennyire futotta?

öszödi mém 2012.10.22. 22:05:46

@dimitrij: meghagyom neked a moszkvát , gexiszájú.

dimitrij 2012.10.22. 22:06:19

@Húsleves:

"most is a választókat, hülyézitek Orbán korábbi győzelméért"

"És eszetekbe ne jusson magatokat okolni a vereségért!"

el kellene dönteni, hogy a szavazók okolhatóak-e egy választási sikerért-kudarcét, vagy sem. ha ez sikerül, akkor koherens hozzászólásokat tetszik majd írni... addig csak butaságokat. :)

dimitrij 2012.10.22. 22:07:44

@öszödi mém: le se mered írni, hogy geciszájú? milyen szittya vagy már? vagy nem ittál elég kumiszt, köcsögkancsó? :)

öszödi mém 2012.10.22. 22:13:07

@dimitrij: Anyád a szittya. Ha már itt tartunk a Jobbik is a ti találmányotok volt, hogy gyengítsétek vele a Fidesz, csak azzal nem számoltatok, hogy kinővi magát és lenyúlja a korábbi balos kelet-magyarországi megyéket. Örökös lúzerek vagytok baszkikám.

Húsleves 2012.10.22. 22:14:18

@dimitrij:
Melyik mondatot nem értetted, hülyegyerek?

hackbard.celine 2012.10.22. 22:15:30

@Húsleves: lehet választani Orbán nacionálbolsevik baloldali populizmusát házikolbász töltéssel meg házi pálinkafőzéssel.
Ez lenne a legendás polgári fellendülés? A nemzeti oldal?
Nyomokban mutasd már fel az elmúlt két és fél évben, hol van a fejlődés! Nyomor a köbön épül.
Recesszió, stagfláció.
Az ideológia elfedi amíg tart a tartalék.

Nyuggervadász 2012.10.22. 22:15:30

@luis5:
Bár nem vagyok Bajnai-fan, de azért válaszolok. Lehet, hogy most egységesen 16% az szja, de az adócsökkentések kormánya által bevezetett 60 féle új nemadó, meg az egyéb nemmegszorítások többet vonnak el a háztartásoktól, vállalkozásoktól, mint a Bajnai-féle (esetlegesen) bevezetendő, és kizárólag a magas jövedelműeket érintő 46%-os szja. Lehet, hogy számodra hihetetlen, de a lakosság most (és nem Bajnai alatt) "szopik" (hogy téged idézzelek)
Lehet, hogy Bajnai megszüntetné a bankadót. Ahhoz viszont nem kell közgazdasági zseninek lenni, hogy megértsd, a bankok ilyen mértékű (csak a mértékkel van bajom!) megadóztatása visszaüt: nincs elegendő pénz a hitelezésre. Hitelek nélkül a vállalkozások nem tudnak beruházni, enélkül nincs termelés (illetve csak szűkített újratermelésről beszélhetünk egy ideig). Csökken a foglalkoztatás, csökken a vásárlóerő, még inkább csökken a termelés. A cégek véglegesen tönkremennek. (Már most -hála a sikeres unortodox gazdaságpolitikának- havonta 2000 vállalkozást számolnak fel).
Ha, -egy felmérés szerint- a lakosság 80%-a rosszabbul él, mint két éve, akkor melyik melyik éra volt elfogadhatóbb???

Húsleves 2012.10.22. 22:17:36

@hackbard.celine:
Ha ez ilyen egyszerű, akkor állítsatok oda bárkit, és írjátok rá, hogy NEM ORBÁN.

Fell Bandi 2012.10.22. 22:18:26

@sárkányfő: aki nem politikus, az hogyan lehetne a legjobb? Tudod mi a bajnai? Egy egyszerű piti tolvaj, de belőle még a gyurcsányi karizmája is hiányzik. Szóra sem érdemes kis senki, nem is tudom, miért beszélnek róla annyit. Én már kisz-titkár korából ismerem, mindig is egy kis sunyi alak volt, az is maradt...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:19:05

@Nyuggervadász: Én is néztem a hülyeségét.Nekem mínusz havi 20 ezer ez a rendszer a tavalyi fizuhoz képest.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:23:07

@Fell Bandi: Az nem baj ha nem karizmatikus.
viktor az de szart sem érünk vele.
fecó meg lazán lenyomta vikit.

Scagnetti 2012.10.22. 22:24:06

@Rufus78: Nem, akkor nem szavazok senkire. Hogy ezt a hatalomba visszavágyó szocik Orbánra szavazásnak nevezik, az nem igazán érdekel. Ők ugyanúgy nem kellenek ennek az országnak, mint Orbánék.

HomicideWatch (törölt) 2012.10.22. 22:24:40

Kevés lesz egy így, Bajnai az mszp katonája, ő lesz az új reklámarc, ebben jók a szocik. Mindig van egy új "hiteles" arc a trágyadomb tetején.

Sajnálom, lehet hogy az az akarat hogy soha többé fidesz, de nálam ez az mszp-re hatványozottan igaz. Inkább behúzom az x-et a Jobbikra.

sárkányfő 2012.10.22. 22:24:54

@Fell Bandi: Szerintem te vagy egy szóra sem érdemes kis senki.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:25:21

@Scagnetti: De sajnos őket erősíted akaratlanul.
Akaratlanul?:))

tarackos 2012.10.22. 22:26:13

@873ujr3rk: Nem tévedsz mert ott voltak. Ahogy a többi ballib kormányban is. Ez egy mi lenne ha játék de a tények attól még makacs dolgok. És ebben éppen a szocik mellett szól. Ami elég vicces de attól még ez van...

hackbard.celine 2012.10.22. 22:26:38

@Húsleves: pont erre ment a fideszes kétharmad: legyen bármi csak nemgyurcsány
Egy bit. 1 vagy 0.
Az egyszerűbbeknél a sorrend se mindegy: 0 vagy 1 nem azonos az 1 vagy 0 döntéssel, a kérdés feltevéstől függ. Az F betű előbb volt a lapon mint az M.

Fell Bandi 2012.10.22. 22:29:07

@NeeeI Armstrong: libajnait viszont soha senki semmire nem választotta meg. És nem is fogja...

dimitrij 2012.10.22. 22:29:57

@öszödi mém: hát az enyém biztos nem, ánusz. :) kb. ennyit érnek az érveid...

dr kivancsivagyok 2012.10.22. 22:31:00

@NeeeI Armstrong: vicces ahogy a sok maszopos habzo szajjal ciganyozik, aztan meg retteg a jobbiktol :D :D

annyi eszed sincs hogy a sajat szavaidat megertsd :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 22:31:20

@Scagnetti:
Már leírtam, de idézem:
"Pedig aki senkire nem szavaz, az tulajdonképpen azt mondja, hogy ami most van, az neki megfelel, és egyetlen jobb alternatívát sem lát a politikai svédasztalon. Tehát Orbánra szavaz.
Nem azt mondom, hogy csak azért válaszd a szarokat a fosokkal szemben, mert azok legalább kemény legények, de ha valaki beleszarik a választásba, attól csak a szar lesz több. "

Húsleves 2012.10.22. 22:32:53

@hackbard.celine:
Abszolút igazad van, Orbánnak ez nagyon jól megy. Ez az ő terepe, ebben nem lehet megverni. Pont ezért nem értem, hogy mit szidjátok itt a bloggert. Csak leírta, ami nyilvánvaló. Köszönjétek meg neki, hogy segít.

dimitrij 2012.10.22. 22:33:02

@Húsleves: asszem túlértékeltelek... a mondatok önmagukban (nyelvtanilag) helyesek, érthetőek. ennél egy picit több összefüggést reméltem felfedezni, azt hittem van összefüggés az egymás mögé rakott mondatokban, éppen egy elég nyilvánvaló logikai bukfencre akartam felhívni a figyelmet. hiba volt. elnézést. nem volt egyértelmű, hogy egy funkcionális analfabéta irományával van dolgom. az én hibám... :)

Pop40 2012.10.22. 22:34:25

@öszödi mém:
Hadd pontosítsak pajti. A megbízásokat Simicskáék kaphatják, te max nézheted, és röhöghetsz, ahogy a vezéred és hordája kirabolják az országot és ellopják a lóvét.
Te pont ugyanazt a lófaszt kapod, mint mindenki más, csak te szereted a szart is, mert a vezéred azt mondta, edd csak nyugodtan, csokipuding.

Elhiszem, hogy a jelenlegi helyzet egy hozzád hasonló retardáltat örömmel tölt el, de hogy jól jársz vele, azt azért ne hidd :) (azt a kis zsebpénzt leszámítva, amit a központ fizet a bérkommentelésért:)

Scagnetti 2012.10.22. 22:35:03

@Rufus78: Csakhogy ez egy hülyeség. Ezt az hangoztatja, aki úgy akarja megszerezni a szavazatokat, hogy azokat nem érdemli meg. Ha az ellenzék tud elfogadható alternatívát kínálni, akkor majd szavazok rájuk. Amíg csak annyit, hogy a Fidesz helyett az MSZP jönne megint, addig semmi esetre sem. Amit most kínálnak, az ugyanúgy szar, legfeljebb a másik oldalára van fordítva.

dimitrij 2012.10.22. 22:36:24

@Fell Bandi: hát hogyne... nyomós érv, szerintem már holnap érzékelhető lesz gordonka támogatottságának alakulásában ez a kinyilatkoztatás. :) áldom az urat, hogy részese lehettem...

Pop40 2012.10.22. 22:36:39

@NeeeI Armstrong:
Te az előző, számos csóka vagy?:)
Több nicken hatásosabbak a hülyeségeid? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:37:25

@NeeeI Armstrong: Sajnos vannak akik még felnéznek rá.
@Scagnetti: Hát ne a fideszt.

dimitrij 2012.10.22. 22:40:36

@Scagnetti:

"Csakhogy ez egy hülyeség. Ezt az hangoztatja, aki úgy akarja megszerezni a szavazatokat, hogy azokat nem érdemli meg. Ha az ellenzék tud elfogadható alternatívát kínálni, akkor majd szavazok rájuk. Amíg csak annyit, hogy a Fidesz helyett az MSZP jönne megint, addig semmi esetre sem. Amit most kínálnak, az ugyanúgy szar, legfeljebb a másik oldalára van fordítva."

tervezed, hogy mire költöd majd a lottóötöst, csak nem veszed meg a szelvényt. :)

fideszesvagyokénis 2012.10.22. 22:41:39

Tetszik, nem tetszik, 2014-ben vagy mi maradunk, vagy a libás jön, de azért köszi millás, 4k-s és egyebek az intézményesített karaktergyilkosságot!
Nem is csoda! Előttem álltatok a Lendvay utcában a pénztárnál. Egy óra múlva meg mögöttem...

Scagnetti 2012.10.22. 22:42:04

@dimitrij: Ehhez kicsit késő van, fordítsd le légyszi!

Húsleves 2012.10.22. 22:43:38

@dimitrij:
A mondatokat én raktam megfelelő sorrendbe, te szerencsétlen hülye zombi. Te olyat tettél egymás mellé, ami kiragadva nem a teljes kontextust adja vissza. Érted, baromarcú? Vagy lerajzoljam?
Anyádat fárasszad már kisfiam.

dimitrij 2012.10.22. 22:44:27

@Húsleves:

"Ez az ő terepe, ebben nem lehet megverni."

bármiben meg lehet verni... nem is kell hozzá komoly kaliber, ha csak az őt legyőző alakokra gondolunk, fletó, a pletnis, meg az útleágazódásos megyó... ráadásul amilyen mentális állapotban mostanra vannak a fiúk, csoda, hogy bármi koherens dolog felfedezhető a tevékenységükben. az Uniós forrás megvonása nagy fájna nekik, az még értelmet és célt ad nekik. azon túl más se nagyon...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:46:52

@Scagnetti: Ha nem szavazol hiába vársz változást.
Ha nem teszel az ellen ami nem tetszik hiába vársz változást.
Le van fordítva!:))

dimitrij 2012.10.22. 22:47:32

@Scagnetti: bocs. :)

ha nem hagyod, hogy a nem leszerepelt politikai elithez kapcsolódó politikai formáció meggyőzőn (megvenni a lottószelvényt, kockáztatni pár szár forintot, vagyis az X-et), akkor esély sincs arra, hogy megnyerd a főnyereményt, vagy egy kisebb találatod legyen (értsd: olyan erő kerül hatalomra, aki nem függ valamelyik gazdasági csoportosulástól.

shwarcz bácsi 2012.10.22. 22:49:19

Nem értem a posztot ... Ki a fasz mondta, hogy Bajnai nem politikus? És azt, hogy " válság manager" ki találta ki?
Mi ez a szar?

elwood 2012.10.22. 22:49:34

ez esetben a poszt tele van csúsztatásokkal, csak néhány:

"Szóval az alternatíva 2014-re vagy Orbán újra, vagy a Bajnai az MSZP-vel, DK-val meg még ki tudja kikkel."
MSZP még nincs ott. Bajnai-t engedték oda.

"Tisztán látszik, hogy az MSZP nélkül nem lehet a Fideszt leváltani"
Most akkor miért baj a Bajnai ?

"Selmeczi helyett Vadai Ágnest, Kósa Lajos helyett Szanyi Tibort, Lázár János helyett Szekeres Imrét, Szijjártó helyett Nyakó Istvánt?
ez már megint rémkép a falon

"Mert ők olyan fene nagy demokraták voltak?
Dehogy voltak, csak nem volt kétharmaduk ... "
volt már kétharmaduk, úriember módjára éltek vele. a nem kétharmados törvényekkel is.

itt eluntam.

egyébként lehet ágálni Bajnai ellen, meg lehet el se menni. aztán újabb négy évig nézni hova süllyed az ország. (nincs mélypont, mindennél mehetünk még mélyebbre) vagy lehet választani a kisebb rosszat. (vagy lehet felmutatni egy Bajnainál jobb esélyest)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:49:47

@dimitrij: Pontosan.Amilyen béna ez a viktor,fecó most is megverné.Egy vitában legalább is.
Ráadásul viktor annyira beszari,hogy úgy vitatkozna,hogy előtte állna a kövér a szijjártó meg a lézerjani.És viktor meg mögülük válaszolgatna félve.

dimitrij 2012.10.22. 22:50:37

@Húsleves: pont erről írtam, csekély elméjű barátom. :) a két mondat nem csak kontextusukból kiragadva ütik egymást, hanem megkérdőjelezik az egész hozzászólás értelmét. de az én hibám, azt hittem tudod mit akarsz mondani... :) még egy utolsó tanács, ha megfogadod megfogadod, ha nem, nem... az indulat rossz tanácsadó. ha valamit nem értesz kérdezz. :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.22. 22:52:27

@Nyuggervadász:
Ez a fickó nem Neel. A Zűrhajós alpári volt és fröcsögött, de IQ-ja és sítlusa volt. Ez a kis mitugrász a bokájáig nem ér fel.

@hackbard.celine:
Hidd el, tudja miről hablatyol, ért a témához.

ON:
Tébedsz Zero, ezek nem hazugságok.
Bajnai ugyanis politikán kívül is tett le valamit az asztalra, és valóban válságot menedzselt. Amennyire ezt meg tudom ítélni, működése jó volt.

A fő baj itt nem Bajnai/Orbán/Gyurcsány, stb.. személye, hanem a 23 év alatt szétlopott állami vagyon, plusz a _tudatosan_ szolgasorban tartott és teljesen kizsigerelt ország.
A fő baj az ok, amiért ez megtörténhetett. Állami segédlettel játszottuk idegen kézre mezőgazdaságunkat és iparunkat (azt, ami volt, pl, cukoripar), most meg ugyanez a nemzetközi kapitlasita elit akar bennünket büntetni (pedig mennyi kamatot fizettünkmár és lassan semmink se marad.
Itthon is vannak politikai díszpintyek, de azért nagyobb spílerek osztáj itt a lapokat. Nézz csak rá Barroso-ra: te vennél attól az embertől autót?
Ez az ország talán már régen nem önálló, a négyévente kiírt választás pedig lehet, hogy nem egyéb mint szemfényvesztés.

Bajnai a leginkább komilfó az összes eddig megismert arc között. Ha másra nem is, de válságkezelésre alkalmas lenne. Talán. Attól függ, mit enged neki az EU /IMF, hogy mennyire hajlandók újratárgyalni országunk dolgait.

Scagnetti 2012.10.22. 22:52:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ehhez kellene egy olyan jelölt, akitől pozitív változást lehet várni. Te látsz ilyet?

_tx_ 2012.10.22. 22:53:05

Hello Subba!

Nagyon jó a blogod és a legtöbbször teljesen egyetértek veled, most azonban csak részben.

Amiben igen:
1. kutyából nem lesz szalonna, az MSZP egy erkölcsi hulla, káros, ártalmas, kerülendő
2. a Bajnai sem szűzlány vagy megváltó
3. nem dőlhetünk hátra ha sikerül a fideszt lepicsázni

Amiben nem:
1. szerintem egy ilyen szükséghelyzet szükségmegoldásokat igényel. Ezek a megoldások nem optimálisak, de nem is a lehető legrosszabbak (mint pl. ami a fidesz újraválasztása lenne.) Az MSZP sajnos megkerülhetetlen, az egyetlen mód, ahogy be lehet nyújtani neki a számlát, ha a szavazóiért és a pártszervezetéért cserébe jóelőre egy, a támogatottságánál jóval hátrányosabb, megalkuvóbb pozícióba szorítják. Sajnos nem tudom, hogy ez miképp lehetséges, de mivel a hatalomvágya és az erkölcstelensége nem ismer határokat, lehet, hogy a kis konc is jobb neki, mint a semmi. Nem lehet egy lépésben letudni a népkarmát, vagy legalábbis a megváltáshoz egy Bajnainál fajsúlyosabb ember szükséges.
2. Bajnai nem az elvek embere, hanem egy pragmatikus politikus. Ez annyit jelent, hogy valószínűleg ugyanúgy besározta a kezét, mint mások, és eszébe nem jutott volna erkölcsi prédikációt tartani a Fletónak. Másrészről azt elhiszem neki, hogy van esze és nem kapkod, vagdalkozik úgy, mint a másik két debil. Az Oszkó pedig, aki szintén része a csomagnak (junó, pekidzs :), kifejezetten hiteles, talán egyedüliként az egész brigádban.
3. ha sikerül elküldeni ezt a szarházi bandát, minden erőnkkel a másik szarházi banda számonkérésén, a civil kontrollon kell dolgoznunk, mert anélkül könnyen szopóágra kerülhetünk ismét. A demokrácia, úgy tűnik, ilyen.
üdv.,
GG

shwarcz bácsi 2012.10.22. 22:53:08

@wmіkі: Miklós, Bassza meg !!! Mi folyik ott Tapolcán??

dimitrij 2012.10.22. 22:53:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: megölte a párhuzamoz, hogy magyarázni kell... :)

Indriq 2012.10.22. 22:54:44

Őszintén szólva ebben a posztban olyan trendi Bajnai ellenesség van. Már akkor rá szavaznék, ha nem csinálna semmi mást, csak visszahozná a progresszív adózást.. Nagyjából 500 milliárdot tudna betenni a költségvetésbe, amiből esetleg újra lehetne indítani a gazdaságot...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 22:55:01

@Scagnetti:
Akkor ismét idézet következik:
"Még ennél is nagyobb sajnos, hogy a civil tömegek és a pártok egymásra tolják a felelősséget abban, hogy ki lesz a gátja Orbán leváltásának. A civilek ragaszkodnak hozzá, hogy lehetőleg ne ugyanazokra a feslett ribancokra kelljen szavazni, akik végigstrichelték az elmúlt két évtizedet, és tucatnyiszor lejáratták magukat, miközben a pártok ahhoz ragaszkodnak, hogy hát na nehogy már még nekik kelljen átszerveződni és szembenézni, a civilek szépen hagyják abba a finnyáskodást, és higgyék el szépen, hogy bármilyen undorítóak és mocskosak, még mindig ők a jobb választás Orbánnak szemben."

Én aztán semmilyen szavazatot nem akarok megszerezni. Viszont nem is akarom még legalább hat évig Jobbagyfélteke Gyuri gazdasági ámokfutását nézni, és hallgatni az egyre átlátszóbb hazugságait neki és a sleppjének. Baromira szar érzés az arrogáns és buta faszfejek helyett a dilettáns és buta faszfejekre szavazni, és én is szívesebben venném, ha az ellenzék elkezdene ellenzékként viselkedni, szerveződni, tömegbázist felépíteni, programot alkotni, megtisztulni, stb.. Nekem sem tetszik, ahogy az ellenzék egyik fele éppen cafatokra próbálja tépni és lealázni egymást, a másik fele meg kényelmesen hanyatt vágta magát, és elégedett vigyorral, mennyei mannaként várja, hogy az Orbánt leváltani szándékszó emberek minden hányingerüket leküzdve rájuk szavazzanak, mert Orbán leváltására rajtuk kívül nincs alternatíva. Mert szar a felismerés, de lehet bármilyen lusta, önámító és pökhendi az ellenzék, nekem nem mindegy, hogy ki van hatalmon. Baromira szar érzés úgy érezni, hogy a felelős, hiteles ellenzékre várni felér azzal, hogy az embernek hónaljig lóg a keze a bilibe, de így van.

A vágyak az egy dolog. A realitás meg egy másik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 22:55:48

@Scagnetti: Mondom nekem Bokros a leghitelesebb de ő soha nem lesz miniszterelnök.
És most jobbik szavazó vagyok.
De igazából minden formációból a pozitív dolgokat kéne valahogy egyesíteni.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 22:56:42

@Scagnetti: Nem ugyanúgy nem kell, pont ezen megy a szenvedés mindenütt.
Az a baj, hogy sokan nem is veszik észre, hogy már rég Orbánék hazugságait visszhangozzák. Ha valaki 2006-ban (vagy még előbb, mondjuk a D209-es ügy után) lett volna olyan hangos, mint most az LMP meg a sok észosztó blogger és kommentelő, hogy mit csináltak a szocik az országgal stb., és elkezdi építeni az alternatívát, akkor 2010-ben legalábbis kétharmada nem lett volna a FIDESZ-nek. És itt jön a csattanó: abban a választási rendszerben sokkal nagyobb esélye lett volna egy új pártnak, és nem lett volna az a helyzet, mint most, hogy ha a FIDESZ-szel szemben nem fog össze mindenki, akkor a FIDESZ 20%-os szavazataránnyal (és az összes szavazó 13%-ának támogatásával - a számok nagyságrendek, nehogy valaki ezen kezdjen el lovagolni) akár ismét kétharmadot kaphat. Na ez utóbbi miatt kell őket elzavarni mindenáron.
Gazdaságről még egy mondat: ami 2002 és 2010 között összességében történt, az nem is olyan rossz, a költekezésből az emberek is jócskán részesültek meg beruházások is voltak, a 2008-as válságot sokkal jobban túléltük mint az elmúlt két és fél évet, amikor nem volt olyan válság a világban, amely minket jelentősen visszavetett volna.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.22. 22:56:43

@wmіkі:
Már bocsánat, de irtó kevés vagy te ehhez. (Ha az eredeti wmiki vagy, akkor meg pláne).

is 2012.10.22. 22:57:10

"Dehogy mondott, inkább teljes jogú tagja lett "

És milyen jól tette, mert a négyből egy baromság (az utolsó), egy tragikus, de neki ehhez mi köze (a 23-i randalírozás mindkét részről), a másik kettő meg ugye nettó baromság, műfelháborodás, parasztkodás. Valami annál érdemibb, hogy felböfögöd a 80IQ-ra koreografált karaktergyilkolászást?

_tx_ 2012.10.22. 22:57:18

Ja és még annyi, hogy fentieket figyelembe véve, holnap elmegyek életem első tüntetésére. Nem a békemenetre :) (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az első tüntetés költői túlzás: egyszer voltam egy kendermagos tüntetésen, de arra kevésbé emlékszem, mert nagyon be voltam szívva.)

BPO654 2012.10.22. 22:58:17

Bajnai be tudná hajtani azt a csekély 2289 Mrd-ot amiről itt olvashatunk????:DDDDDD

www.napi.hu/ado/megvan_magyarorszag_legnagyobb_adosa_ime_a_feketelista_nevekkel_osszegekkel.534751.html
Mert ha a delikvens hátában érezné a Kalasnyikovot akkor bizonyára csökkenne az összeg, de ha pénzt sem adnak a NAV-nak akkor cseszhetik. Be sem akarják hajtani. Ha behajtanák nem kéne semmiféle már-már 2289 féle adó. Na persze ott ahol mindent eladtak ott nincs mit tenni, de az adóbeszedés a kiskapukkal az megvan. Közben meg minden lerohad, pusztul. Esetleg ebben kéne lépni. Aki pedig "eltűnik" azt felkutatni. Akármilyen módszerrel. Végén meg ott a Tek, azoknak kéne elkapniuk, ahelyet h öngyilkosokhoz meg egyéb hülyékhez rohangálnak ki. Az is a Mi adónkból megy.

Egy igaz ember 2012.10.22. 22:58:30

Aki a Fideszt szeretné leváltani, nem azért teszi, hogy ismét korrupt MSZP-seket és kiszolgálóikat (Bajnai) juttasson hatalomhoz.
Ha az MSZP 2014-ben mégis kormányra jutna, hatalmas tüntetésekkel, tömeges időközi választási vereségekkel és civil tiltakozásokkal kellene számolnia. Pontosan úgy, mint 2002-2010 között.
Az MSZP nem tud elegendő embert összeszedni egy több tízezres tiltakozó tüntetéshez. Korrupt és hazug politikusokat egyszerűen "ciki" támogatni.

_tx_ 2012.10.22. 22:59:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: a Bokros hiteles, mert látja, hogy vágni kell. Másrészről vágni önmagában nem elég, attól még nem lesz hatákonyabb az állam. Ez a nem elhanyagolható lépés Bokros idejében (is és azóta is) kimaradt.

BPO654 2012.10.22. 23:00:07

"Tavaly a behajtási tevékenység eredményeként 338 milliárd forint tartozás folyt be, az év végén a teljes hátralékállomány 2268 milliárd forintra rúgott, ami elmaradt a 2010-es értéktől. "
Áhhh csak 2268 Mrd. )))))

Húsleves 2012.10.22. 23:00:20

@dimitrij:
Ne sértődj faszfej, nincs itt semmiféle harag. Az, hogy valaki őszintén megírja neked amit anyád kíméletességből nem tesz meg, az nem harag.
Kivágtál két mondatot:
"most is a választókat, hülyézitek Orbán korábbi győzelméért"
"És eszetekbe ne jusson magatokat okolni a vereségért!"
Nem tűnt fel, hogy az egyik kijelentő mondat, a másik meg felszólító? Hol a kurva anyádba mond ez ellent egymásnak?

dimitrij 2012.10.22. 23:00:56

@De hol van Columbo felesége?:

"Ehhez kellene egy olyan jelölt, akitől pozitív változást lehet várni. Te látsz ilyet?"

a jelenlegi politikai elit (együtt közösen) mindenkit kinyír, aki pro- vagy kontra jót tudna tenni (bármilyen gazdasági vagy szakpolitikai kérdésben), mert akkor kiderül, hogy mennyire nívótlan, alacsony szintjét képviselik ők a szakmájuknak. távol tartják tehát azt, aki értene is ahhoz, amiről beszél, kevés kivétel van. a milla az én értelmezésem szerint ezen szeretne változtatni, hogy ennek a lehetőségét megteremtsék képesek beállni és támogatni valaki olyat, aki képes lehet a gazdaság rendbetételére, vélhetően ezt látják Gordonkában. nem pártember, egyszer már ugyan letett valamit az asztalra, így nem csak itthon, de Brüsszelben is elfogadott lehet. ha ez sikerül, akkor jöhet a következő lépés, teljes RESET a politikában, történjen meg az új rendszerváltás... persze ez csak az én vélelmem, nem ismerem se Juhászt, se a többit.

is 2012.10.22. 23:01:00

@Rufus78: "hát na nehogy már még nekik kelljen átszerveződni és szembenézni,"

tudom, hogy idézet, de nem úgy van az, hogy a párt csinál valamit, a választó meg választ? 2010 után kiderült, hogy kb. 5% az, aki nem tudja elfogadni, hogy az MSZP szép lassan visszatér. ez azt jelenti, hogy a 95% viszont el tudja fogadni. miért nem lehet "civilek" helyett azt írni, hogy a választók 5%-a azt várja a pártoktól, hogy ne viselkedjenek pártokként, de a maradék 95% meg elfogadja, hoyg ezek pártok, és emiatt a pártok minek is változtassanak? majd ha a civilek 30%-ot fognak képviselni, na akkor. de a Milla nem ebbe az irányba lépett, hogy ő 30% legyen.

Scagnetti 2012.10.22. 23:01:55

@Rufus78: A realitás az, hogy ha létre is jön a balos koalíció Orbán leváltására, az már a kezdetekkor sem bír majd nagy fölénnyel, és miután megcsinálja az első dilettáns intézkedéssorozatát (ami nyilvánvalóan megtörténik), a csekély támogatottságuk is elolvad, és majd az ő leváltásukért fog sírni a nép. Aztán rohan megint a Fideszhez, vagy egy náluk is rosszabb(ik) bandához.

Még el lehet játszani ezt néhányszor, de amíg ezt a bandát együttesen nem küldjük el a halál faszára, addig itt semmi nem fog változni.

_tx_ 2012.10.22. 23:02:17

@dimitrij: legyen neked igazad... én se simerem őket, de holnap kimegyek, meghallgatom, hogy tolják :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 23:02:30

@_tx_: Igen .Tetszik viszont hogy ő nem szedte meg magát.De tudom nem volt hibátlan az a rendszer sem.

szgy 2012.10.22. 23:03:14

@Nyuggervadász: "(Már most -hála a sikeres unortodox gazdaságpolitikának- havonta 2000 vállalkozást számolnak fel). "

vagyis inkább annak hogy az apeh ezerrel rászállt a fantomcégekre és ezerrel szünteti meg őket.

mellékesen Bajnaiék vezették be a szuperigazságtalan szuperbruttót, ami annak a következménye aminek a mostani fogyasztási tipusu adók is, csak jóval igazságtalanabb, ui. mindenkit adócsalónak kiáltottak ki - azért mert nagyon sokan részben vagy egészben fekete jövedelmet kapnak.

öszödi mém 2012.10.22. 23:03:27

Dimitrij döntsd már el, hogy kinek a faszát szopod. Még azt se tudod kiét akarod. Gyurcsányét? Mutyiháziét? Bajnaiét? Juhászpéterét?

Scagnetti 2012.10.22. 23:05:00

@Kuviklacz: Eltévedtél, ha úgy gondolod, hogy nekem a szocik időszakát érdemes reklámozni. Nem kellett hozzá Orbán, hogy lássam, az is szar volt. Ez nem változik meg attól sem, hogy most Orbánék is szarul csinálják.

_tx_ 2012.10.22. 23:05:58

@Scagnetti: ez tökre nem a realitás... ha létrejön egy ilyen koalíció, feladata lesz az arcunkba mondani, hogy vazze, szarban vagyunk, ez mindenkinek sokba fog kerülni, de legjobban a vagyonosoknak, aztán a középosztálynak, azoknak pedig, akik már most is nyomorognak, na azok örüljenek, mert tőlük kivételesen nem veszünk el – ez éppen ellentétes a fidesz ideolóiájával, és sokkal hitelesebb... nincs ingyenebéd. Félre ne érts, a fidesz elvileg nekem kedvezne rövid távon, de hosszú távon bukta az egész.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.22. 23:06:04

@Scagnetti:
Szerintem bojkottáljuk a választást, ha csak az emberek negyede-harmada megy el, már felfigyelnek külföldről, hogy itt valami baj van...meg a kormány sem fog úgy prédikálni, hogy a "nép" :P

Scagnetti 2012.10.22. 23:06:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Na még a Jobbik hiányozna az országnak. Akkor aztán tényleg lehúzhatnánk magunkat a klotyón.

is 2012.10.22. 23:07:02

"elszámoljon azzal, hogy kétharmadot csináltak a Fideszből,"

bocsánat, a kétharmadot az csinálta, akik rájuk szavazott. mutass egyetlen MSZP-st, aki benne volt abban az 53%-ban. ötéves gyerekeknek ez egy világos kérdés, hogy a kétharmad ügyében annak az 53%-nak van egyedül és kizárólag elszámolnivalója. 6 párt indult 2010-ben országos listával, aki nem akart az MSZP-ra szavazni, annak volt 4 másik a FIDESZen kívül. szellemi degenerált, aki azt állítja, hogy az MSZP bármilyen értelemben is kényszerített a FIDESZre szavazásra. de meséld el bátran, hogy ott a fülkében milyen kényszer volt, mit meséltek a hangok a fejedben?

BPO654 2012.10.22. 23:07:25

@Scagnetti:
Ezt hívják vetésforgónak. Egyszer az egyik, utána a másik, aztán megint az egyik. Ez elvezet az angolszász típusú kétpártrendszerhez, ami nem lenne jó.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 23:07:29

@Rufus78:
@Scagnetti:

A válasz rövidítve:
Ahogy Orbánt a regisztráció és a szavazás bojkottja nem készteti majd meghasonulásra, hanem a saját tömegeivel megcsinálja az újabb sokharmados győzelmét, ugyanúgy nem nagyon látszik, hogy az ellenzék bojkottja meghasonulásra késztetné a vezetőiket, sőt, még ők játsszák a sértett primadonnát. Akinek van négy éve és reménye arra, hogy a bojkottal kipaterolja vagy még az eddigieknél is jelképesebbé tegye az ellenzéki pártokat a parlamentben, hogy annak romjaiból kinőjön egy új ellenzék, amit nem csak a hatalmában megerősített Orbán nem tapos el első körben, hanem még választói tömegeket is tud maga mögé állítani, az csak tegye. Én ezt a kockázatot és ezt a naivitást nem vállalom be.

A bojkott ebben az esetben blöff, ahogy az ellenzéki töketlenkedés is az, miközben az ászok ott sorakoznak Orbán kabátujjában.

_tx_ 2012.10.22. 23:08:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: engem alapvetően nem zavar, ha valaki "megszedi" magát, pláne, ha ez az illető letett valamit az asztalra (Bokros szerintem igen.) Hogy ellenpontozzak, MI A FASZT TETT LE AZ ASZTALRA LÁZÁR JÁNOS pl.? Ilyen wannabe gecik még az Orbánnál is lejjebb tosszák a lécet, pedig annak papírja van róla, hogy bolond.

_tx_ 2012.10.22. 23:09:04

@Nyekenyóka.:
külföld leszarja, itt az a pont, ahol nem igazán lehet beavatkozni.... szuverenitás vagy mi :)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 23:09:30

@_tx_: Nyertél. A demokrácia olyan, hogy van lehetőség számonkérni, mást bejuttatni. Ha a FIDESZ marad, pont ez szűnik meg.

Scagnetti 2012.10.22. 23:09:45

@_tx_: Pár napja olvastam Mesterházyék terveit, ami annak folytatása lenne, amit régen is imádtak csinálni. Vagyis az átlagbér felettieknek (értsd 140 nettó fölött) adóemelés, lejjebb csökkentés. Mert aki 140-et keres, az már gazdag.

A probléma az, hogy össze lehet házasítani a szocikat Bajnaival, csak nem fog működni a dolog. Egy év legfeljebb, és dől össze az egész. Aztán jön a rohanás megint Orbánékhoz.

dimitrij 2012.10.22. 23:12:18

@Húsleves: örömmel segítek neked, hogy értsd mit írtál. kérhetnéd szebben is, de tényleg nincs harag. :) nem lehet mindenki okos, de nyugtasson meg a tudat, hogy ettől függetlenül lehetsz erős, vagy szép... szerény nem feltétlen, de ez úgy is egy bonyolult kifejezés, majd ismerkedünk vele a következő órán. maradjunk annyiban, hogy rád férne...

a lényeg: az első mondatból az a vélelmezés világlik ki, hogy butaság a szavazókat okolni egy kormány által elkövetett hibákért, vagy éppen azok sikereiért. a másodikban meg trükkösen lebeszéled arról őket, hogy a saját felelősségüket keressék a választási vereségben, mintegy arra instruálod őket, hogy gondolják meg azt, hogy nem lehet-e felelősségük abban, hogy a szavazatukkal, egész pontosan azzal, hogy azon párt mellé tették az X-et, azzal a bukást idézték elő. ez egyébként önmagában csacskaság, hiszen az X behúzásával segítették őket, az ismert szófordulattal éppen ők mérsékelték a bukás mértékét. ez a neuralgikus pontja az okfejtésnek: el kellene dönteni, hogy van-e felelőssége a szavazóknak a nekik kedves politikai erő tevékenységében vagy sem? ha igen, akkor arról kell írni, ha nem, akkor meg arról. de egyszerre csak egy lovon lehet ülni egy seggel... még ha kegyed értelmi szintjének felemlegetése közös platform gondolatát idézné is. :) nem múló tisztelettel...

öszödi mém 2012.10.22. 23:12:32

@Nyekenyóka.: Bojkott ide-vagy oda. A komcsi tetvekre csak max 20 % szavaz.

Scagnetti 2012.10.22. 23:13:31

@Rufus78: Pedig meg lehetne próbálni, mert vesztenivalónk nincs. Ebből a mezőnyből bárki is nyer, a kormányzásra alkalmatlan lesz. Ez az egy dolog, ami biztos. Akkor miről is beszélünk?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 23:14:31

@szgy: Persze.A fantomcégek.
@Scagnetti: Rájuk szavazok de én sem értek egyet velük mindenben.
@_tx_: De Bokrosnál vannak ilyen pozitívumok ,hogy nem privatizált,nem kapott állami megrendeléseket stb.Itt sokan így szedték meg magukat.
lézerjani meg egy utolsó senki.Ebben egyetértünk.

_tx_ 2012.10.22. 23:16:42

@Scagnetti: igen, én is olvastam, hogy "beszéljünk arról, milyen szarul élünk, és ígérjünk fűt-fát"
Ezért írtam fentebb, hogy a szocikat, akiket őszintén utálok btw, mert nem az Orbán nyert 2/3-dal, hanem a szocik buktak ekkorát, szóval hogy őket fel- és ki- kell használni, durva politikai eszközökkel mert – és ez nem lesz demokratikus! – ha annyi súlyt kapnának az eljövendő kormányban, mint ahány nyuggert mozgósítani tudnak mondjuk a Milla/4k/Bajnai "civiljei" mellé, akkor megint mélytorokra kaptuk a faszt. Más szóval oda kell nekik dobni valami koncot, ami amúgy biztosan fájni fog és kínos ügyekben meg mondjuk a GDP 0,1%-át kitevő párszázmilliárdos összlopásban merül ki, de az még mindig jobb, mintha nincs GDP és pekidzs, ju nó :)

dimitrij 2012.10.22. 23:17:27

@öszödi mém: ez a különbség kettőnk között, a másik végén vagyunk a fasznak.... te szopod valakijét, én meg nem. ha szopatás, akkor odalógatom... :) csináld utánam, ne higgy a megélhetési politikusnak. :)

_tx_ 2012.10.22. 23:18:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: igen, nem mindenki éhes, Pláne nem azok, akik saját jogukon is valakik. Én azon baszom fel magam, hogy 11 éve, az egyetem elvégzése óta dolgozom a versenyszférában, a fideszes janicsároknak pedig még soha nem volt egy kurva munkában eltöltött percük sem.

dimitrij 2012.10.22. 23:20:50

@Rufus78:

"annak romjaiból kinőjön egy új ellenzék, amit nem csak a hatalmában megerősített Orbán nem tapos el első körben, hanem még választói tömegeket is tud maga mögé állítani, az csak tegye."

nem a mostani ellenzék romjaiból fog kinőni, ez zömében sóval behintet terep.

új elit kellene, akik semmilyen módon nem köthetőek ezekhez. a kérdés az, hogy kapnak-e bizalmat azok, akik most ezzel házalnak. a másik kérdés az lehet, hogy elég érettek és gerincesek-e ahhoz, hogy éljenek és ne visszaéljenek ezzel a helyzettel?

öszödi mém 2012.10.22. 23:21:31

@dimitrij: Édes faszom. Én a húsosfazék közelében vagyok, míg te csak a nyáladat csorgatod.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 23:23:26

@Scagnetti: ( a 23.09.45-re is) Itt megállhatunk. Nem reklám, tények. Ha Orbán megy, van esély arra, hogy valami változzon. Ha marad, nulla.
Nem térnék ki arra, hogy a szocik Bajnaival hogy működtek egy évig, ott nem az egy éves haladékról volt szó, ahogy valaki írta, hogy azért szavaztak meg mindent, a magyar jogrendszerben azt az egy évet guggolva is kibírták volna (Gyurcsány kibírt sokkal zűrösebbeket is).
Viszont ha most egy év alatt visszaállítják a demokráciát, akkor utána akár dőlhet is, lehet újra szavazni. Ha meg ezután a ciklus után bárki is Orbánékhoz szalad, akkor megérdemli az ország, de tényleg. És én csak azzal fogok foglalkozni szabadidőmben, hogy külföldi munkaközvetítők, az EURES és az EU munkahely-pályázatok linkjeit küldözgetem ismerőseimnek, amíg a vezér ki nem viszi az országot az EU-ból. Vannak olyan országok az EU-ban, ahol hét év után (néhol kell nyelvvizsga is) lehet állampolgárságot kapni.
Abban is Tamás vagyok egyébként, hogy dőlne. De ez már a béljóslás kategőria, legfeljebb arra utalhatnék, hogy három olyan ciklus is volt Magyarországon, amikor a kezdeti elszaladás után belépett egy szigorúbb politika, amely helyrerántotta a költségvetést (pont az volt a baj, hogy 2004-ben ez nem történt meg).

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 23:24:02

@Scagnetti: ( a 23.09.45-re is) Itt megállhatunk. Nem reklám, tények. Ha Orbán megy, van esély arra, hogy valami változzon. Ha marad, nulla.
Nem térnék ki arra, hogy a szocik Bajnaival hogy működtek egy évig, ott nem az egy éves haladékról volt szó, ahogy valaki írta, hogy azért szavaztak meg mindent, a magyar jogrendszerben azt az egy évet guggolva is kibírták volna (Gyurcsány kibírt sokkal zűrösebbeket is).
Viszont ha most egy év alatt visszaállítják a demokráciát, akkor utána akár dőlhet is, lehet újra szavazni. Ha meg ezután a ciklus után bárki is Orbánékhoz szalad, akkor megérdemli az ország, de tényleg. És én csak azzal fogok foglalkozni szabadidőmben, hogy külföldi munkaközvetítők, az EURES és az EU munkahely-pályázatok linkjeit küldözgetem ismerőseimnek, amíg a vezér ki nem viszi az országot az EU-ból. Vannak olyan országok az EU-ban, ahol hét év után (néhol kell nyelvvizsga is) lehet állampolgárságot kapni.
Abban is Tamás vagyok egyébként, hogy dőlne. De ez már a béljóslás kategőria, legfeljebb arra utalhatnék, hogy három olyan ciklus is volt Magyarországon, amikor a kezdeti elszaladás után belépett egy szigorúbb politika, amely helyrerántotta a költségvetést (pont az volt a baj, hogy 2004-ben ez nem történt meg).

Scagnetti 2012.10.22. 23:24:12

@_tx_: Nem hiszem, hogy a szocik kiengednék a kezükből a hatalmat. És akkor jön megint a ki ígér több nyugdíjat verseny, és minden egyéb, ami a munkavállalókat szopatja.

Gáborom 2012.10.22. 23:25:24

"... 56 évvel ezelőtt micsoda szép és csodálatos események vették a kezdetét, ..."

Például fákra felhúzott fiatalok, meglincselt emberek, tankban bennégő orosz bakák?
Szétlőtt házak és utcák?
Lelőtt pesti fiatalok?

Egy forradalom általában káosz, sok-sok felszínre került szeméttel és bűnözővel, felesleges öldökléssel.
Nem az ávósokat védem , hanem a sok ártatlan halottat, nem az eszmét - volt ilyen? - bántom, hanem a sok téveszmét és a hatalmas naivitást kérdezem.

Minél több derül ki 56-ról, annál kevésbé tetszik nekem.
Talán nem véletlen, hogy mindmáig nincs közmegegyezés róla.

Eszemben sincs a kommunista szörnyetegeket védeni, de attól tartok, túl egyoldalú és idealisztikus kép él 56-ról ma, mintha kicsit átestünk volna aló túlfelére.

És mindaddig nem is nagyon lesz tiszta a kép, ameddig a kommunisták mai örökösei a parlamentben oszthatják az észt demokráciából.

Egyébként igazad van, valóban nem ünnep már, hanem csatatér minden október 23-a, még jó, hogy legtöbbször csak szavak,hőbörgések csapnak össze - kivéve amikor nemcsak.

Mellesleg ha jól tudom, Orbán nem az anyjában hanem az anyjába küldi el az EU-t. Szóval nem hol, hanem hová.....

dimitrij 2012.10.22. 23:25:47

@öszödi mém: büszke vagyok Rád, így, nagy R-rel. :) nagyot nőttél a szememben, már eddig is igen sokra tartottalak... agyra mondjuk kicsit majd gyúrhatnál, de mi jóban leszünk, az biztos. :P remélem Húsleves nem lesz mérges....

Húsleves 2012.10.22. 23:26:40

@dimitrij:
"a másodikban meg trükkösen lebeszéled arról őket, hogy a saját felelősségüket keressék a választási vereségben, mintegy arra instruálod őket, hogy gondolják meg azt, hogy nem lehet-e felelősségük abban, hogy a szavazatukkal, egész pontosan azzal, hogy azon párt mellé tették az X-et, azzal a bukást idézték elő"
Te szerencsétlen barom, tényleg nem érzed cikinek, hogy ennyire hülye vagy és még megpróbálsz kioktató lenni?
Figyelj, én ezt írtam:
"És eszetekbe ne jusson magatokat okolni a vereségért!"
Hát ez minden, csak nem lebeszélés, és nem arra vonatkozik, hogy ki hova tette le az X-ét, hanem arra, hogy mit vezetett a vereséghez és mi fog a következőhöz vezetni.
De komolyan mondom, te szerencsétlen agyahalott, te tényleg úgy érzed, hogy egy ilyen görcsöléssel hú de megcáfolod amit írtam? Tudsz olvasni? Tudsz szöveget értelmezni? Megbüfiztesselek? Ráültesselek a bilire?

_tx_ 2012.10.22. 23:27:36

@Kuviklacz: egyetértek
@Scagnetti: nem engednék ki, az általam vágyott forgatókönyv szerint meg sem kapnák teljesen... arra, hogy nem lesz ígérgetés, szerintem a Bajnai/Oszkü tengely megfelelő garancia.

Scagnetti 2012.10.22. 23:28:09

@Kuviklacz: Semmit nem várok egy jövendőbeli szoci kormánytól sem. Ahogy Orbánéktól sem. Tökmindegy, melyik nyer, az ország további lecsúszása garantált. A csodákban nem hiszek, láttam, mire képesek. Nem kell elmagyarázni, hogy a szar nem szar. Tudom, hogy az.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.22. 23:28:17

@_tx_: Ezek a politikusaink.
Sok sikert neked és kitartást amúgy.Bár ez mindegyikünkre ráférne.
@Kuviklacz: Tényleg hülyékj leszünk ha mégegyszer visszahozzuk viktort.

Na jóéjt mindenkinek!

Scagnetti 2012.10.22. 23:30:32

@_tx_: De megkapják. Az övék lesz a legtöbb képviselő, így övék a döntés is. Bajnai megnyerheti nekik a választást, aztán mehet a levesbe.

Gaius Plinius Secundus 2012.10.22. 23:32:01

Bajnai egy Medgyessy 2.0, ugyanaz a karakter, és ugyanúgy bábunk fogják rángatni, még arra is mérget vennék előkerül valami azokból a Wallis-os időkből...

_tx_ 2012.10.22. 23:33:08

@Scagnetti: figyelj, ez sors, következmény, "karma".... lehet fanyalogni, meg feladni, de ezek nem is igazi problémák: van interneted, felteszem, éhes és szomjas sem vagy és nem esik rád az eső. Van kezed-lábad, vagy ha nincs, azt kivételesen nem a gyurcsány baszta el (vagy az orbán). Szóval rinyálni fölösleges és kontraproduktív. Ha nem tetszik – nekem sem – változtass(unk).

dimitrij 2012.10.22. 23:33:19

@Húsleves: hol van a cáfolat pajtásom? megint írtál, csak elfelejtettél érvelni... mi köze egy átlag szavazónak ahhoz, hogy mit csinált a neki kedves párt, milyen döntések sorozata okozta a pártnak, nem a szavazónak a bukást? miért kellene bármelyik párt hívőjének osztoznia a felelősségben? vagy ezt tetszik gondolni, hogy bármelyik párt döntéshozói itt olvasgatják a blogot, várva a tuti tippre, esetleg meggyőzve két tucat grafománt? :)

még mindig nem érted, hogy mit írtál? mondom, szép még lehetsz. :)

Scagnetti 2012.10.22. 23:36:43

@_tx_: A magam dolgában tudok változtatni, ezt meg is teszem. Hogy meddig ebben az országban, az egyre inkább kérdéses, de egylőre még itt próbálkozom.

A politikában viszont jelenleg nincs lehetőség változásra.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.22. 23:36:44

@dimitrij:

Boácsanat, de szerintem félre ment, én nem írtm itt olyat, amit idéztél. Szerintem az utánam következő kommentelőnek szánhattad.

dimitrij 2012.10.22. 23:38:21

@Húsleves:

"hogy mit vezetett a vereséghez és mi fog a következőhöz vezetni."

ez egyébként ilyen lefutott dolog? már most el van döntve, hogy ki nyeri a következő választást? tessen már beavatnia titokba, hadd jusson nekünk is a fényből, amit a káprázatos üstöke körüli glóriából tündököl elő...

inkább erős, szép nem...

:PPP

Gaius Plinius Secundus 2012.10.22. 23:39:42

@dimitrij:

Hát az elvtársak. Csak nem hiszed egy "kedves halk szavú" ember képes egy olyan vén komcsi héjapártot vezetni, mint az mszp?

Vagy te tényleg elhitted hogy az mszp egyik naptról a másikra megváltozott, "jó útra tért" 89-ben? Na ne röhögtess

Adalberto Gellenzeeri 2012.10.22. 23:40:02

A választást azok fogják eldönteni, akik ide nem írnak. Nekik csak az fog számítani, hogy most szarul élnek és 2014-ig még szarabbul. És ezek közül az emberek közül rengeteg van aki nem hülye. Tudják, hogy a fidesz után egy átmeneti korszak jön, ahol valamennyire normalizálódhat a társadalom és nem egyes pártérdekek döntenek. A szükséges változások levezénylésére ma a legalkalmasabb jelölt Bajnai. Lehet ők köpködni, rágni, égetni, libásozni, de még mindig ezerszer különb, mint az orbánbanda. A magyar társadalom most igen gyorsan mozog, változik, forr, mert a fidesz egyre elviselhetetlenebb.
orbánra meg kifejezés sincs ami alkalmas lenne egy politikus jellemzésére. Takonypóc, felcsuti suttyó, és egyebek taknyos éretlen szutykos suttyók jellemzésére való. Tényleg csoda lenne , ha a fidesz nem bukna meg orbán vezetésével. A fidesz bukása után még évek kellenek mire egy normális közigazgatás egy normális gazdaság újra kialakul. És egy valós társadalmi értékrend szerinti alkotmány és jogrend. Ami például nem vallási alapokon nyugszik. Persze addig ti fideszizék csak tornázzatok nyugodtan. Hála istennek minden mozdulatotokkal, politikusaitok minden böffenésével, kétharmadotok minden törvényével csak egyre biztosabbá teszitek bukásotokat. Mert a földről el lehet érni a csillagokat is, de nem egy őrült vállaira állva.

Adalberto Gellenzeeri 2012.10.22. 23:42:56

javítok: lehet ők helyett, lehet őt. Bocs.

dimitrij 2012.10.22. 23:43:31

@Gaius Plinius Secundus: most nem az a kérdés, hogy én mit hiszek, hanem hogy kegyed mit hisz. persze később arról is csacsoghatunk... :)

szóval kik az elvtársak? szabad tudni egy vagy több nevet? ők rángatják majd dróton Bajnait, és zsarolják is a párton kívüli embert a Wallis-os dolgokkal... mi is történt a Wallisnál, amivel zsarolni lehet?

sok új érdekes adat. :)

öszödi mém 2012.10.22. 23:44:08

@dimitrij: Hát jobb ha faszra gyúrsz, mert agyra már reménytelen neked. Te mit értél el baszkikám az életben. Én már 2007-ben menedzserbálokba jártam, akkor még azzal a kis patkány Kókával bizniszeltem. Most meg a mieinkkel. Több is a lé.

Gaius Plinius Secundus 2012.10.22. 23:44:13

@Adalberto Gellenzeeri:

Te figyelj, mit nyomod minden blogon a Bajnait, mint valami nyomorult? Vagy téged ezért fizetnek, cimbora?

Azt vágod ám, hogy vissza lehet ám nézni, miket irkálsz és hol, ugye?

ménrót 2012.10.22. 23:44:34

HALÁLMENET

"A magyart a legkönnyebb becsapni a világon, mert bárkinek, bármit elhisz, erre épül a genetikai programja. Olyan világból származik, ahol a hősiesség és az önzetlenség évezredek óta a legnagyobb érték, szemben az „európai" közgondolkodással, hol a becsapás és profitmaximalizálás mindenek fölött való. Az ősbizalom isteni eredetű, ősnépként ki sem tudjuk törölni magunkból. Ha viszont valaki becsap, annak többé egy szavát sem hisszük, megszűnik a bizalom, mert annyira bolondok nem vagyunk, hogy bármikor, bármit el lehessen velünk hitetni. Kérdezhetjük, miért vonulnak százezrek utcára annak a kormánynak a támogatására, amelyről kiderült, hogy a Hit Gyülekezete nevű szélsőségesen magyargyűlölő és agresszíven terjeszkedő judaista szekta legfőbb támogatója, a virtuálisan létező államadósság visszafizethetőségi legendájának biztosítója? Az ügynök- és ávóslistákról ne is beszéljünk, mert aki ezt megemlíti, azt az állásából is kiteszik. A kormányhatalom titkos széfje leghátsó rekeszébe ma még acéllal, betonnal és pecséttel van bezárva az eljövendő rendszerváltozás alapgondolata, az államadósság felvetése, újraszámolása, tételes kimutatása, átmeneti- vagy végleges felfüggesztése. Nem azért van ott, hogy a megfelelő pillanatban elővegyék, ahogyan sokan hihettük egészen 2012-ig, hanem azért, hogy soha, sehol, senkinek eszébe ne jusson.

Persécuté Persécuteur 2012.10.22. 23:44:39

2014-ben az lesz a választás, hogy Orbán vagy Bajnai. Aki rosszul érezte magát ebben a 4 évben, leszavaz Bajnaira. Aki jól, Orbánra. (Vannak persze rajongók is, akik feltétlenül erre vagy arra szavaznak, de ez a kisebbség).

Megértem, hogy ez túl egyszerűnek tűnik. Aki szereti magát értelmiséginek érezni, és lételeme a vitatkozás, eszmék hirdetése, vélemények olvasása, azt még egy kicsit sérti is, hogy ő ugyanúgy egy darab X-et kell majd behúzzon a két jelölt egyike mellé, mint Pista bácsinak, aki nem blogol. Sok értelmiségi vágyik arra, hogy ő "más" lehessen, egyéniség, legyen egy párt, amire ha leszavaz, azzal kifejezheti, hogy választékosabb az ízlése a plebszénél. Pl. 2010-ben az MDF/SZDSZ az ő szavazataikra utazott, meg az LMP is kicsit ezt a szegmenst célozta meg. Most könnyen lehet, hogy csak Fidesz, Jobbik és a Bajnai-pártszövetség közül lehet választani. Persze a legtöbben a kommentelők közül az utóbbira szavaznak majd, de hosszasan fogják ecsetelni, hogy ők befogott orral, nagyon kelletlenül szavaztak, nem ám úgy, mint a birka tömeg, amely lelkesen. A kormányváltás után pedig majd ecsetelik, hogy mekkorát csalódtak.

Gaius Plinius Secundus 2012.10.22. 23:46:40

@dimitrij:

"most nem az a kérdés, hogy én mit hiszek"

Dehogynem, ugyanis feltettem egy kérdést, sikerül rá válaszolni?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 23:46:45

@is:
Nem pontosan értem, hogy mit akartál ebből kihozni, de azért megpróbálok válaszolni.

De, ideális körülmények között az úgy van, hogy "a párt csinál valamit, a választó meg választ". Ez viszont csak akkor igaz, ha teljes a politikai lefedettség, vagyis minden szavazni szándékozó ember ki tudja és akarja választani azt a pártot a képviselt elvek, tevékenységük, programjuk, vagy bármilyen egyéb szempont alapján, akire a szavazatukat adják.

Magyarországon viszont nincs ilyen helyzet, mert megjelent az ellenzék által csak "finnyások"-nak nevezett kör, akik politikailag aktívak, szavaznának, de nincs olyan, akire szívesen szavaznának. Érthető, többszörösen leszerepelt, mocskos politikai kurvákra az ember nem szívesen adja a voksát. Ilyen mondjuk zero meg @Scagnetti: . Ők ebben a formában a nem-szavazók, pontosabban a SzaromLe! Párt "szavazóinak tömegét fogják erősíteni. Ide tartoznak azok is, aki esetleg protestszavazatokkal kétharmadhoz segítették a Fideszt, belőlük (is) kiábrándulva viszont nem találnak kapaszkodót a politikai palettán. Ide tartozik a Milla meg a többi is, de csak töredékét jelenítik meg ennek a tömegnek.

Ha az ellenzéknek amúgy meglenne a kormányváltáshoz szükséges várható szavazattöbbsége, akkor megtehetné, hogy nem foglalkozik ezekkel az emberekkel, hiszen nélkülük is nyerhetnek, mit érdekli őket, hogy azt milyen részvételi arány mellett teszik. Csakhogy az ellenzéknek ilyenje nincs, nagyon nincs! Még együtt sem tudnak akkora erőt felmutatni, mint a Fidesz egyedül, hát még ha a Fidesz mellé (akár csak azért, hogy ne a szocilibsibolsikomcsik nyerjenek) betársul a Jobbik!

Ezért bizony az ellenzéknek úgy am blok, ha tényezővé akar válni, változtatnia kell(ene), hiszen szavazatot egymástól nem igazán, legfeljebb a SzaromLe! Párttól szerezhetnének, ehhez viszont az kéne, hogy olyan alternatívát tudjanak felmutatni, amiért ez a tömeg (ami még ha a soha nem szavazó 25-30%-ot ki is veszem, akkor is 20-25%!) hajlandó rájuk szavazni. Ehelyett a változtatás helyett (mert például ezzel bizony dolgozni, meghasonulni és szembenézni kéne, amit mindegyik baromi macerásnak tart) a nyafogást és a blöffölést választották, ami, ha lehet, még antipatikusabbá tette őket sokak szemében, de még ez is a blöff része. Nyafogást abban, hogy a civil mozgalmakra egyszerűen mint szavazói egységcsomagokra tekintenek, amiket minimális munkával akarnának magukévá tenni, blöffölést meg abban, amit ma már sokadszor írok le, vagyis abban, hogy nem kell csinálniuk semmit, aki le akarja váltani Orbánt, azok kényszerűségből úgyis csak rájuk szavazhatnak.

Szóval szerintem nem vezet sehova, hogy a választók bojkottálják az ellenzéket, de ugyanígy az sem, ha az ellenzék makacsul blöfföl tovább a kényszer-protest szavazatokra játszva. Az ellenzékben ráadásul még az sem nagyon látszik, hogy hajlandó lenne gesztusokat tenni a kompromisszumos megoldás érdekében, ami az lenne, hogy a pártok meglépik a legkevésbé fájdalmas önmenedzselési lépéseket (például szélnek eresztik a tömegek által elfogadhatatlannak tartott arcokat és mondjuk lejjebb adnak a hazugságspirálból), és akkor a választók is (talán) lejjebb adnának az igényeikből.

Enélkül, ha folytatódik a kétoldali blöffölés a másik akciójának kikényszerítésére, Orbán fog maradni, és engem spec kurvára nem fog érdekelni, hogy kinek a hibájából, úgyhogy egyöntetűen fogok elküldeni mindenkit a vérvörös picsába, akinek abban része lesz!

öszödi mém 2012.10.22. 23:47:31

@Persécuté Persécuteur: Faszt. Bajnait ki indítja? Senki. Mutyiházi is szeretne a baloldal jelöltje lenni, meg Gyurcsány is. Oszd meg és uralkodj.

dimitrij 2012.10.22. 23:49:16

@Adalberto Gellenzeeri:

"A választást azok fogják eldönteni, akik ide nem írnak. Nekik csak az fog számítani, hogy most szarul élnek és 2014-ig még szarabbul. És ezek közül az emberek közül rengeteg van aki nem hülye. Tudják, hogy a fidesz után egy átmeneti korszak jön, ahol valamennyire normalizálódhat a társadalom és nem egyes pártérdekek döntenek."

nagyon jól mondod.

ami látni való még, hogy vidéken, a falvakban és a kisvárosokban a legnagyobb a fidesz támogatottságának csökkenése, látják ám a csavaros eszű vidéki népek, hogy mire megy ki a játék, ők látják csak igazán, van ahol már művelés alá vontak egyes földterületeket, amit ugyan más nyert. :) faramuci módon a fővárosban maradt magas a kormánypárt támogatása, a nagyobbiké, a kicsi mérhetetlen. :) de az erodálás folyamatos, másrészt a protest szavazás elég komoly hagyománya van, mindegy hány fordulóban lehet voksolni. nagy büntetés lesz ez, nem csak a fidesznek...

Húsleves 2012.10.22. 23:49:54

@dimitrij:
Ez is szánalmas próbálkozás. Nyilvánvaló, hogy a baloldalnak szólt amit írtam. Ezért nem mindegy hogy kiragadsz mondatokat és így megfosztod a kontextusától, vagy az eredeti szövegben értelmezed. Értelmes embernek ezt nem kell magyarázni, a mondatokat csak a kontextusában lehet értelmezni, más kontextusban megváltozik a jelentésük, kontextus nélkül pedig elvesztik az eredeti értelmüket. Hiába szmájlizol, amit művelsz, az a te nyomorodat bizonyítja. Hosszas görcsölés után eljutsz addig, hogy a saját általad belemagyarázott jelentéssel bizonyítod azt, hogy én nem értem amit írok. Ezt úgy, hogy találtál egy szövegben két mondatot, amit kiragadtál és egymás mellé tettél, ráadásul egyik kijelentő, a másik felszólító.
Hát tudod ezért nem mindegy, hogy kik kerülnek hatalomra, mert te vagy rá az élő példa, hogy van Orbánnál lentebb.

dimitrij 2012.10.22. 23:51:34

@öszödi mém: természetesen nem itt fogom taglalni a sikereimet, annyi eszem van, hogy ne hencegjek... :)

dimitrij 2012.10.22. 23:52:23

@Gaius Plinius Secundus: ugorjunk vissza a korábbi meg nem válaszolt kérdésre: Kik az elvtársak? :)

Nyuggervadász 2012.10.22. 23:54:02

@szgy:
-való igaz, hogy sok a fantomcég. DE: az én ismeretségi körömben -kizárólag- tényleges termeléssel foglalkozó cégeket számoltak fel. Olyanokat, amelyek még a válság idején is " jól muzsikáltak", most meg belefulladtak a megnövekedett terhekbe, a körbetartozásokba, a hitel-hiányba, stb.
- mellesleg, a NAV is jobban tenné, ha először a kintlévőségek behajtásával foglalkozna, (főképp, ha a tartozás egy politikus, a politikus rokonához, vagy a politikus holdudvarához tartozó vállalkozáshoz kapcsolódik), minthogy

öszödi mém 2012.10.22. 23:54:27

@dimitrij: És kire szavaznának? A cigányimádó baloldalra? Jártál mostanában vidéken? Tudod milyen feszültség van cigányügyben? Mi erre az MSZP, Milla válasza: még több segélyt a cigóknak. Ez szerinted tetszik a szavazóknak? Lófaszt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.22. 23:55:09

@Scagnetti:
Arról, hogy az ellenzék bármennyire is töketlen és mocskos is, még mindig szorosabb kapcsolatot ápol a realitásokkal, mint Orbán és Matolcsy... ha nem is sokkal. Annyira mindenesetre igen, hogy inkább rájuk szavazzak, még úgy is, hogy azon belül tulajdonképpen egyelőre mindegy is, hogy melyikre. Ha el is fogják baszni, legalább -az eddigi tapasztalatok alapján- kevesebb és kevésbé pofátlan hazudozással fogják tenni mindezt, kevésbé pökhendien, kevésbé csokifagyinak hazudva a szarkupacot. Néha sajnos ilyen bagatell dolgok alapján kell eldönteni, hogy hova megy egy szavazat.

Húsleves 2012.10.22. 23:59:48

@dimitrij:
"hogy mit vezetett a vereséghez és mi fog a következőhöz vezetni."
"ez egyébként ilyen lefutott dolog?"
Nem lefutott, sportnyelven úgy szokták mondani: van rá matematikai esély.
Remélem nem írtam el véletlenül egy betűt, mert abból aztán biztosan következne, hogy csúnyán igazad lett.
Bár ha jobban megnézen, bele tudsz kapaszkodni a sport és a politika összetévesztésébe, meg a matematika irrelevanciájába.

öszödi mém 2012.10.23. 00:00:57

Ha a baloldal nyer, akkor 2018-ban kikiáltják Cigányisztánt.

dimitrij 2012.10.23. 00:01:17

@Húsleves: nekem nem ciki, illetve nem nekem ciki, hogy nem érted mit írtál. próbálok segíteni, de nagyon heves vagy. :)

nyilvánvaló, de ki a baloldal? a szavazók, vagy azok, akik döntéseket hoztak mikor hatalmon voltak? vagy a párt tagsága? vagy a szellemi holdudvar? kit szólítasz fel és mire? csak belső okai vannak egy elvesztett választásnak? kell felelősséget érezni más döntései kapcsán, vagy sem? le kell vonni a következtetéseket, vagy sem?

úgy tűnik még mindig nem érted mit írtál.... erős és akaratos. :)

egyébként miért is bukta el a baloldal a 2014-es választást? és ki is a baloldal? :)))

Húsleves 2012.10.23. 00:02:17

Basszameg, csak elírtam egy betűt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:02:42

@dimitrij:
Aki úgy gondolja, hogy megéri egy olyan ellenzékre fókuszálni, amelyik szűzi fehéren fog kiemelkedni a Duna habjaiból, és amelyik úgy tud majd nemcsak megerősödni, de választást is nyerni, hogy nem csak nem lesz befolyása rájuk semmilyen mostani gazdasági érdekkörnek, sem az előző politikai garnitúrának és az azok által kinevelt utódjaiknak, de a háttérben kellő mennyiségű erőforrással, pénzzel és főleg információval fognak rendelkezni ahhoz, hogy kordában tartsák vagy akár megingassák a politikai riválisaikat, miközben a szavazókat is meg tudják győzni a saját tehetségükről...

...szóval az ilyen ember inkább várja a szőke herceget a fehér lovon. Szerintem még annak a felbukkanására is nagyobb az esély.

dimitrij 2012.10.23. 00:03:17

@öszödi mém: cigányimádó baloldal? :) atyaég, ezt Kókától tanultad, vagy a tieidtől? :)

mi is a jelenlegi kormány megoldása a problémára? kinek van elfogadható megoldási javaslata?

Scagnetti 2012.10.23. 00:03:39

@Rufus78: Meg lehet magyarázni, bár ezt inkább önnyugtatásnak érzem. Tovább ragozni viszont nincs értelme. Én senkire nem fogok szavazni, akinek a Fideszhez vagy az MSZP-hez a legcsekélyebb köze is van. Más meg arra szavaz, akire akar.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:05:58

@Scagnetti:
"Meg lehet magyarázni, bár ezt inkább önnyugtatásnak érzem."

Mondja ezt a kibic:)...

dimitrij 2012.10.23. 00:07:19

@Rufus78: kegyed voksa ezek szerint az, hogy nincs esély a váltásra. ha egy kicsit árnyaljuk a dolgot, életszerűbbé tesszük, akkor az a kérdés jön majd elő, hogy csökkenthető-e a lenyúlt közpénz egy nyugat-európai szintre, vagy sem? szerintem igen, és egy működő gazdaság, egyszerűbb de igazságosabb adórendszer, kevesebb potyautas mellett ez nem is fog annyira fájni... gondolom. sajnos megélni még nem volt alkalmunk ilyet. :)

godless 2012.10.23. 00:07:26

@zero: Szerintem most ezzel a poszttal nagyon kihúztad a gyufát bizonyos körökben.

Kedves Barátaim! Aki szeretné a felcsúti patás bodzaszedőt 2014-ben jól megérdemelt pihenőre a pszichiátriai osztályra utalni, az jobb, ha már most barátkozik a gondolattal, hogy neki bizony akkor a Maszopra kell szavaznia! Mert az istenadta nép, nem a pesti zsúrfiúk különböző wannabe gyülekezetére (MIlla, LMP, Haza és stb.) fog szavazni, ha már tele a töke a Viktátorral, hanem a jól bevált szegfűs pártra (ld. Dunaföldvár, Sopron) ! Aztán, hogy a következő másfél évben letolják-e Madame Clintonék a Házmester torkán a Gordonkát, mint miniszterelnök-jelöltet, az már a jövő zenéje...

Én mellesleg a Fideszre fogok szavazni. Csak a miheztartás végett.
Peace on Earth! :)

öszödi mém 2012.10.23. 00:07:45

@dimitrij: Anyádnak. Hogy egy buzi cigányt szült.

Húsleves 2012.10.23. 00:09:52

@dimitrij:
"nyilvánvaló, de ki a baloldal?"
Ja! Én nem értem amit írok, stimm.
Na akkor induljunk el a hosszú úton. Megígérem, hogy elmagyarázom neked mi a baloldal. De ne vágjunk a közepébe. Ez egy absztrakt dolog, téged meg szemmel láthatóan most próbálnak hetvenévesen bilireszoktatni, úgyhogy kezdjük egyszerúbb dologgal. Nézd csak mi van az arcodon szétkenve, és próbáld kimondani, kaki. Na gyakorold ezt, szóljál ha megy.

Martian (törölt) 2012.10.23. 00:10:04

@Nyuggervadász: "Hitelek nélkül a vállalkozások nem tudnak beruházni, enélkül nincs termelés"

Ez a jelenlegi gazdasági rendszer súlyos betegségtünete...

champagneM 2012.10.23. 00:10:35

A posztoló jól rátapint a lényegre, az emberek könnyen felejtenek, már most nagy bociszemekkel néznek, hogy na de méééér' mijabajazemeszpével. Könnyen megalkusznak, elfelejtik mi a fő cél (és az nem Orbán leváltása)! Egy szó mint száz, ez az országnépe nem érdemel mást, mint Gyurcsányt, Bajnait vagy Orbánt! És amikor ezzel szembesíti a poszt olvasóit, azok sértődötten magyarázkodnak és fikázzák a posztolót. Dicséretes.:)

dimitrij 2012.10.23. 00:11:52

@Húsleves:

"Nem lefutott, sportnyelven úgy szokták mondani: van rá matematikai esély."

nyomós érv. lengetem a kalapom, remélem látszik. :)

tehát a most formálódó ellenzéknek esélye sincs, mert már a múltban elkövették azokat a hibákat, amik csak matematikai esélyt hagytak a győzelemre. azt ugyan nem tudjuk, hogy ki fognak kivel összeállni, a célt sejtjük, nincs program, amivel megméretnék magukat, hátra van másfél év permanens kampány, de már tutira a fidesz nyert...

erős... mármint biztos baszott erős vagy, onnan az önbizalom. :)

Scagnetti 2012.10.23. 00:12:02

@Rufus78: Nocsak! Mitől lennék én kibic? Te talán választópolgárabb választópolgár vagy?

dimitrij 2012.10.23. 00:14:35

@Húsleves: ezt elfogadom a szellemi kapitulációdként. :) gyúrsz is?

2012.10.23. 00:15:11

@öszödi mém: Mi a válasza a fidesznek a cigánykérdésre?
Amúgy meg azzal hencegni, hogy te bizniceltél ezzel is ,meg azzal is, hát, tudod, elég szar kis érv.
Én meg beszállítója vagyok az Angol koronának.

dimitrij 2012.10.23. 00:16:27

@öszödi mém: de szépen mondtad. :) mondtam, hogy jóban leszünk... közel kerültem a húsosfazékhoz én is általad, már érzem az illatát. :) fincsi.... :PPPP

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:19:02

@dimitrij:
De, esély (bár inkább remény) mindig kell hogy legyen a váltásra. Amíg viszont ez nem következik be, sajnos csak abból lehet kiindulni, ami éppen aktuálisan van. Annak pedig nem az a jellemző vonása, hogy belátja, most már további adóbevételeket egyszerűen nem lehet kisajtolni a társadalomból és a gazdaságból, és tényleg csak az a lépés maradt, hogy nem lopnak annyit a közpénzből. Általánosságban, szavazókra lebontva pedig azt kéne belátni, és erre sincs sok esély, hogy nem mások rovására kéne az államháztartás rendbetételét várni, hanem elfogadják, hogy ezt akkor is be kell vállalni, ha a saját rovásukra történik. A lemondás, az áldozatvállalás manapság nem divat...

Egyszer sem mondtam, és nem is fogom megmondani, hogy másfél évvel a választások előtt én most aztán már biztosan kire fogok szavazni. Miért is tenném? Akkor meg milyen esélytől is fosztottam meg magam?

dimitrij 2012.10.23. 00:19:16

@öszödi mém: a buzi cigány egybe vagy külön kell írni? esetleg kötőjellel? olyan hülye a word, bárhogy írom hibát jelez. :)

2012.10.23. 00:20:03

@öszödi mém:" Ha a baloldal nyer, akkor 2018-ban kikiáltják Cigányisztánt."

Ja, mert visszajön vitya?

2012.10.23. 00:21:18

@dimitrij: Nekem nem jelez hibát, írd be a fordítóba. Kidobja: öszödi mém

Hunor Levente 2012.10.23. 00:21:19

Bajnait valakik megkerülhetetlennek látják, láttatják. Valójában nem az, és nem is kellene széles körben ismert ember legyen a miniszterelnök.

Pop40 2012.10.23. 00:21:29

@champagneM:
"na de méééér' mijabajazemeszpével"

???

Esetleg megpróbálhatnád értelmezni is a kommenteket, ha már olvasgatod. Senki egy szóval nem kérdezte/mondta, h mijabajazemeszpével. (Ha igen, másold már be lécci a hsz-t.)
Mindössze arról van szó, hogy bár az mszp igencsak szarul kormányzott, de a fidesznek sikerült még ezt is fényévekkel alulmúlnia minden területen. Innentől kezdve ahhoz, hogy a dézsa szart leváltsa az ember, kénytelen a pohár szarra szavazni. (a minősítés Bajnaira nem vonatkozik.)

A posztolót én spec azért fikázom, mivel nagyívű hozsannájából csak a megoldási javaslatot "felejtette ki". Ő várja a messiást, szíve joga. Azték naptárak 4672-re ígérik az eljövetelét, addig várja csak szorgalmasan.

öszödi mém 2012.10.23. 00:21:39

@dimitrij: Még sokat kell szopnod a faszomat, hogy jusson neked is egy kis morzsa. Mondjuk, ha komcsi hatalomátvétel lesz 14-ben akkor lehet, hogy bevetlek, mert jól nyomod a komcsi vakert.

Húsleves 2012.10.23. 00:22:10

@dimitrij:
Hahaha! Na most hibáztál, köcsög, megfogtalak a saját módszereddel, nézd csak:
"Nem lefutott, sportnyelven úgy szokták mondani: van rá matematikai esély."
Erre te ezt írtad:
"tehát a most formálódó ellenzéknek esélye sincs"
Nem tudsz különbséget tenni matematikai esély és "nincs esély" között?
Győztem, mehetsz a picsába.

Pop40 2012.10.23. 00:23:06

@öszödi mém:
Téged is így nyomtak be 10-ben?:)
Lássuk be, nem valószínű, hogy az eszeddel fogtad meg őket:)

dimitrij 2012.10.23. 00:25:19

@Rufus78: a korrupció csökkentése, a potyautasok kiszűrése, új munkahelyek teremtése, befektetők számára kedvező környezet teremtése, refinanszírozásra-adósságszolgálatra fordított közpénz csökkentése, ki és közepes vállalkozások (akik egyébként a legnagyobb foglalkoztatók) célirányos támogatása, nem csak kommunikációs szinten. ja, és az pazarló újraelosztórendszerek rendbe tétele, kb. ez az, ami kapcsán le kellene tenni egy programot, ami ha reális, akkor általam megszavazható. nem párt kérdése, hanem programé, remélem ezt sokan fogják még így gondolni... meg lesz olyan formáció, ami megoldási javaslatot tud letenni, mert egyébként marad a féltudású gyülevész had a nyakunkon. :(

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:26:15

@Scagnetti:
Nem, nem vagyok "választópolgárabb választópolgár", kár is megjátszanod, hogy én bármiben is eléd helyeztem magam.
Egyszerűen csak én egyelőre választópolgárnak számítok, mert szándékomban áll szavazni, te meg másról sem beszéltél eddig, mint hogy ilyen körülmények között nem vagy hajlandó választani, tehát te jelenleg nem számítasz választópolgárnak. Vagyis most kibic vagy. Lehet, hogy fáj és/vagy sértő a kifejezés, de a szándékaid alapján ez illik rád.

De a választás még másfél év, addigra akár mindez meg is fordulhat:).

Pop40 2012.10.23. 00:26:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ugye nem mondod komolyan, hogy te tényként kezeled azt, amit egy idióta ideböfög?:D
A legutolsó biznisz, amit megejtett, az az volt, mikor megígérte az óvónéninek, hogy megeszi a spenótot, ha kicserélik a pelust alatta.

dimitrij 2012.10.23. 00:27:05

@öszödi mém: már írtam korábban, rossz végén vagy a fasznak, gyere át erre a térfélre. :) ne cibáld, hanem lóbáld. :PPP

dimitrij 2012.10.23. 00:29:43

@Húsleves: úgy érzed győztél? :) pajtás, te tényleg valami gyúrós forma lehetsz. :)

dimitrij 2012.10.23. 00:30:26

@Pop40: ne, ne mondd ezt!!! ugrott a húsosfazék? :)

champagneM 2012.10.23. 00:31:08

@Pop40: "mindössze arról van szó, hoooooogy..... blabla bla bla"
(magyarázkodás a köbön - és ez pont nem érdekel, bocs)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:31:51

@dimitrij:
Ebben tökéletesen egyetértek veled! Az ideális és optimális valóban ez lenne, ha valaki ezeket a jelszavakat tűzné a zászlajára, ebből írna programot... de még mindig ott tartunk, hogy vágyakat állítasz szembe tényekkel és trendekkel.

Azt meg már csak halkan jegyzem meg, hogy sokan vannak olyanok, akiket nem a tények és realitások érdeklik, hanem igénylik a parasztvakítást, és az hogy a környezetük és a jövőjük megnyugtatóan szépnek legyen hazudva.

Scagnetti 2012.10.23. 00:34:20

@Rufus78: Egy szóval nem mondtam, hogy nem megyek a választásra. Elmegyek, ahogy eddig mindig. Annyi lesz a változás, hogy érvénytelen szavazatot fogok leadni, mivel olyan mező nincs, hogy egyikre sem. Illetve ha valami viccpárt megjelenik, akkor talán azokra, mert ezzel biztosan többet tennék az országért, mint ha valamelyik "normális" pártot választanám.

Egyébként semmivel sem nagyobb kibic az sem, aki nem megy el választani. Csak az belátta, hogy ezek közül bármelyiket választja, nem megy vele semmire. Én is csak azért megyek, mert kötelességemnek érzem. Még akkor is, ha a szavazatommal igyekszem egyiket sem támogatni.

champagneM 2012.10.23. 00:34:48

Ez kell nektek, ez a ti választási dimenziótok, a kisebb vagy a nagyobb kupac szar, fingszagon kívül nem is fogtok más megtapasztalni az életbe'. Most mit pislogsz akkorákat gerinctelenkém?:)

öszödi mém 2012.10.23. 00:35:11

Na megyek inkább forexelni. Az agyalágyult komcsik ideológiai nevelése tényleg időpazarlás.

Pop40 2012.10.23. 00:36:03

@champagneM:
El vagy tájolva, pajtás, ha azt hiszed, hogy én neked bármiben is magyarázkodni akarnék.
Ha csak leírtad a véleményed, mert jó leírva látni, bólogatni rá, és egyetérteni magaddal, az már a te dolgod.
Az más tészta, hogy attól még hülyeségeket nem kéne irkálnod, de igazából ez is a te dolgod.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.10.23. 00:36:18

bajnairól, az igaz, szeplőtelen emberrű:
atlatszo.hu/2012/10/15/kis-oligarchatarozo-bajnai-gordon/

mindenkinek ajánlom szeretettel :)

Pop40 2012.10.23. 00:37:02

@öszödi mém:
Tolsz gyorsan egy HUF shortot, mert szóltak a központból, hogy a kancsal megint megszólal a héten?:DD

Pop40 2012.10.23. 00:39:22

@champagneM:
Ó, ismét egy vátesz, aki tudja a tutit.

Elmeséled nekem, egyszerűnek, hogy egy olyan kifinomult elme szerint, mint te, kire is kéne szavazni, hogy ne legyen fingszag meg hasonlók?
Nyilván tudsz egy konkrét nevet.

dimitrij 2012.10.23. 00:40:43

@Rufus78:

"de még mindig ott tartunk, hogy vágyakat állítasz szembe tényekkel és trendekkel."

jobb híján csak ez marad, vagy nekilátok magam programot írni, meg haknizni vele. :)
melyik a jobb? ahhoz legalább értek amivel most foglalkozom.

egyébként nem emlékszem, hogy vita lenne köztünk, azon kevesek közé sorollak akik értik, hogy mit írnak, meg miről beszélnek.

majd el jön az is, amikor a szkeptikusak száma eléri a kritikus tömeget, akkor jön a RESET.

baba2008 2012.10.23. 00:41:11

2014-ben is szavazz fasszal !!! Ennyit tudunk tenni.

dimitrij 2012.10.23. 00:42:13

@öszödi mém: jóéjt... aztán nem brével álmodni, köcsög. :) legfeljebb ha lóbálod...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:42:35

@Scagnetti:
Kibic és kibic között felesleges különbséget tenni, pont azért, amit leírtál ("...mivel olyan mező nincs, hogy egyikre sem:"), ahogy önnyugtatás és önnyugtatás között sem, bárhogy ideologizálja is az ember:).

dimitrij 2012.10.23. 00:43:53

@Pop40: a mémre, becserkésztem már, a húsosfazék közelébe jutottam volna... :(

champagneM 2012.10.23. 00:45:19

@Pop40: elhiheted, hogy nem a veled és a hozzád hasonlókkal való eszmecsere miatt jöttem ide, reménytelen eseteket nem vállalok. Ha nem vakítana el téged a gyűlölet, akkor talán valami el is jutna az agyadig. Ameddig elvakult vagy, addig le vagy írva. És ráhibáztál, becsukhatod magad mögött az ajtót, hess.

öszödi mém és 2345 meg hülyetrollok, kitudja milyen pártállással, és leginkább azon röhögnek hogy erőlködtök, magyaráztok nekik... harcoltok az árnyakkal, lúzer egy társaság:)

Adalberto Gellenzeeri 2012.10.23. 00:45:43

@Gaius Plinius Secundus: Hát nem vagyok nyomorult, legalább is még nem. 60 éves vagyok és már eléggé fájnak a lábaim egy hosszú munkanap után. Úgyhogy 110 éves koromra biztos a járókerethasználat. Fizetni pedig a munkámért fizetnek, ami egy gyárban történik három műszakban. A Bajnait pedig nem nyomom, csak írok róla véleményt. Mint annyian mások. Nyomni egyébként a feleségemet szoktam, lám még nem vagyok nyomorult. És persze , hogy vágom, hogy meg lehet nézni, hogy kiről mit írtam. Gondolod, hogy most elkezdtem félni? Tőled kellene talán ? Vagy a Tik-tak-tek től ? Tudod te , hogy hányan leírtákmár, milyen jó volna, ha orbanyikov megdöglene? Hajj csak annyi ezresem lenne ! De most megyek alukálni, mert pihenten szeretném látni, azt a rengeteg hazamentő hőst akit buszokkal Pestre szállítanak, hogy megint megmentsék a hazát a kurva EU-tól!

Pop40 2012.10.23. 00:46:01

@dimitrij:
azt a húsosfazekat, amit tőle kapsz,, asszem jobb, ha kihagyod :P

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 00:46:27

@dimitrij:
Ha ebből programot írsz, én máris rád szavazok!

Szerintem sem vitatkozunk, legfeljebb megosztjuk egymással a nézőpontjainkat. Néha ezt a luxust is megengedhetjük magunknak, nem? Nem muszáj folyton vértől habzó szájjal szorongatni egymás torkát:)...

öszödi mém 2012.10.23. 00:47:18

@Pop40: Elég tudom meg, mint te az tuti. Na csá.

dimitrij 2012.10.23. 00:48:57

@champagneM:

"öszödi mém és 2345 meg hülyetrollok,"

ne bántsd őket... ők elhivatottak, öröm velük traccsolni. :) olyan szépeket tudnak írni, burkoltan meg nem annyira burkoltan besorolni másokat mindenféle kisebbségbe. kicsit kiszámíthatóak, de ebben a felgyorsult világban szükség is van biztos pontokra, akikre lehet építeni.

dimitrij 2012.10.23. 00:51:10

@Pop40: ne bombázz a negatív hullámaiddal már! :)

Pop40 2012.10.23. 00:51:13

@champagneM:
Engem? Gyűlölet?:D Aranyapám, te részeg lehetsz. Annyira közömbös vagy nekem, hogy el se hiszed, éppen annyira, mint többi hülye troll. Azt meg, hogy te kit írsz le s kit nem, nagyjából ívben leszarom. Bocs.

Dumáltál valamit ócska jelöltekről meg fingszagról. Erre kértem, hogy ha ennyire okos vagy, mondj már egy példát, hogy akkor SZERINTED ki is a tuti jelölt. Ja, ez nem megy.
Innentől kezdve dumálj csak nyugodtan tovább a semmiről.

Pop40 2012.10.23. 00:53:19

@dimitrij:
:PP

Ha benyom a tutiba, szólsz nekem is? :DDDD

dimitrij 2012.10.23. 00:54:19

@Rufus78: hajjaj... :) néha találni olyat csak, akivel eget lehet érteni, aki nem csak ír, de olvas is, meg vannak gondolatai, nem csak a pártok és véleményformálók buta paneljei...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.23. 00:54:44

@Martian: Ennek fuss neki még egyszer. A "jelenlegi" az valamikor akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy egy kőbaltát elkészíteni tovább tart, mint egy mammutot elejteni, és aki kőbaltát csinált, enni akart addig is, amíg kész lett.
Széchenyiről hallottál már (a Széchenyi-terv című népvakításon kívül)?
A beruházás azt jelenti, hogy felhasználok ma valamit jövőbeni haszon reményében. Ez pénzre lefordítva a hitel. Persze, ha majd a kommunizmusban megszűnik a pénz, akkor hitel se kell.

dimitrij 2012.10.23. 00:55:00

@Pop40: szólni szólok, de nem veszlek be... így is jó? :)))

Pop40 2012.10.23. 00:56:46

@öszödi mém:
Aszondod főnök? Akkor tuti úgy is lesz.
Most nagyon lehangoltál, el is megyek sírdogálni kicsit a sarokba :(

Pop40 2012.10.23. 00:58:23

@dimitrij:
Te se? :(
Ő se akar, te se, nem tom, mi lesz így velem. Lehet hogy csendesen éhenhalok itt, a tuti biznisz árnyékában :(

baba2008 2012.10.23. 00:58:50

@dimitrij: Belépsz a fülkébe, elhúzod a függönyt. Jól megnézed a szavazólapot... megállapítod, hogy idén sincs értelmes jelölt. Kézbe veszed a tollat majd szisztematikusan tele rajzolod a lapot faszokkal vagy bármilyen egyéb, obszcén ábrával. Ha kész a mű, beteszed a borítékba, kilépsz a függöny mögül majd bedobod a ládába. Kifele jövet arra gondolsz ez volt a legokosabb döntés, amit tehettél az igazi demokráciáért és a hazádért. Véleményt nyilvánítottál.

speciális karakter 2012.10.23. 01:13:23

Én egy zacskó chips vagyok.

Martian (törölt) 2012.10.23. 01:21:07

@Kuviklacz: "aki kőbaltát csinált, enni akart addig is, amíg kész lett."

Na igen, csak akkor még nem volt kamatos kamat... ősemberünk napi 20 órában kőbaltát gyártana, hogy éhen ne haljon! :)

zsotti 2012.10.23. 01:28:07

Én nem szavazok mer' Új Zélandon nincs nagykövetség.
Ha lenne se lenne sok ötletem.

Inkább csendben verem a faxomat a tengerparton a pálmafák alatt havi nyomorul 1 mill nettóért.
Meg olvasom az Indexet egy kicsit ha honvágyam van.
Sajnos itt nem nagyon van korrupció, ezért nem igazán lehet politizálni...

Pop40 2012.10.23. 01:33:20

@zsotti:
Ó te szegény... Hogy bírod... :)

pacsni · http://megminden.lapunk.hu/tarhely/megminden/kepek/pacsni.jpg 2012.10.23. 01:36:43

"Mert fiatal, kedves, halk szavú és van egy blogja? Ezeket én is fel tudom mutatni ..." A kedves és halk szavút kétlem, de próbálkozz, mutasd fel! Ja és hozzá egy fényképet a vastag bőrödről.

zsotti 2012.10.23. 01:42:09

Nehéz, nehéz.
A szüleim már voltak itt, azóta ők sem nyaggatnak hülyeségekkel (értsd visszaköltözés)
Ha valamilyen szinten összemérhető volna a kettő, vagy lenne valami fény az alagút végén, akkor esetleg...

Itt nagyon gyorsan lesittelik, vagy kibasszák a megtévedt embereket a politikából.
Ezért valahogy könnyebb választani.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 01:42:22

@Martian: Ráadásul az ősember nem más megtakarításait gyűjtötte össze, hanem maximum a sajátját adhatta kölcsön meg a saját idejét áldozhatta munkára evés helyett. Vagy dönthetett úgy is, hogy ha nem volt elég szárított hús raktáron addig, amíg ő kőbaltát csinált, akkor bele sem kezdett, hanem ment valami egyszerűbb fegyverrel, vagy más módszerrel vadászni. Nem kell kölcsönadni, ha még neked sincs elég. Semmiféle reményben. Egyébként én soha nem tudok bízni és reménykedni semmiben. Akkor most menjek pszichológushoz, mert beteg ember vagyok?

Ádámka Auditore 2012.10.23. 01:44:21

Amiket linkeltem, olvasd el mindenképp, ha mélyebben érdekel a téma.:)

Pop40 2012.10.23. 02:00:12

@zsotti:
mindenképp szólj, ha lesz üresedés:)
1 milláért esetleg már elvagyok én is a pálmafák alatt:)

zsotti 2012.10.23. 02:07:04

Ponn van, de érteni kell valamihez és tudni kommunikálni,
nem igazán az angol nyelvtudás a lényeg.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 02:08:29

@Martian: Meg küldök neked jó adag optimizmust is.:)

www.youtube.com/watch?v=316miYbnGG8&feature=context-cha

Én csak azon gondolkodok, hogy bemenjek-e és ráírjak-e ebből a nótából pár sort a szavazólapra, vagy ezért fölösleges szarakodni a regisztrációval meg elsétálni szavazni? Na mindegy, ha majd ezt a dalt majd már történelemórán használják prezentációra, akkor majd elmegyek szavazni. Addig meg felőlem ugyan még a Föld is felrobbanhat, nem igazán tud érdekelni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 02:17:45

@Ádámka Auditore:

Szerintem a kamat, ha nem is szükséges, de természetes velejárója a pénz kölcsönadásának. Egyfajta haszonáldozati díj, hiszen amíg a pénz kölcsön van adva, addig a tulajdonosa nem rendelkezhet vele szabadon, nem fordíthatja saját igényeinek, szükségleteinek kielégítésére, ráadásul a visszafizetés többé-kevésbé mindig kockázatos, főleg ha az a kölcsön esetleg egy vállalkozás beindításához, fejlesztéséhez szükséges. Ilyenkor a kamat megtestesíti az a jogos igényt, hogy azon keresztül a pénz kölcsönadója részesedjen a segítségével megvalósult beruházás hasznaiból, és azzal esetleg más, bebukott befektetések veszteségét kompenzálja.

Amíg mindkét fél tisztességgel, tájékozottsággal, a kockázatok felmérésével, a felelősség elfogadásával és kölcsönös empátiával kezeli a kamatot, addig azzal tulajdonképpen nincs baj.

Hogy ez nem működik manapság a legtöbb esetben, az viszont nem a kamat hibája. A tisztességtelenség, a funkcionális analfabetizmus és a kockázattól, ezen keresztül pedig a változástól és az alkalmazkodástól, főleg a lemondástól való beteges félelem vezetett oda, hogy a kamat lett mára a patásördög. Nem kérdéses, hogy olyan kamatot szedni, ami egy beruházás nyereségéből egyszerűen kizsákmányolás nélkül nem termelhető ki hosszútávon sem, ott a kamat is tisztességtelen, de beruházásnak is szar. Az sem kérdés nekem, hogy a kamat fogyasztási cikkeknél egyszerűen a türelmetlenség vagy a birtoklási vágy ára, amit eleve hülyeség, és akkor azt igenis fizesse meg a hülyéje (mondjuk aki nyaralásra vagy nem munkaeszközként használandó autóra vesz fel sokszázalékos, devizakockázattal rendelkező hitelt, de tulajdonképpen sok szempontból még a lakáshitel is ebbe a kategóriába esik). Az emberek manapság már betegesen kötődnek a biztonsághoz, a kényelmet is ebbe sorolva, ami evolúciós szempontból érthető, de attól még napi szinten termeli ki a szélsőségesen magas kamatokat, de ugyanúgy a sértődött, álnaiv hitelfelvevőket is, akik alig mérik fel a kockázataikat. Merthogy azon kívül, akit fegyverrel kényszerítenek kölcsön felvételére, senkinek nem muszáj felvennie azt (de az meg amúgy is bűncselekmény a kamattól függetlenül is, gyakorlatilag zsarolás)! Lehet alkalmazkodni, lehet lemondani, lehet várni, lehet kevesebb kockázatot vállalni, lehet több energiát belefektetni, hatékonyabban elkölteni a kölcsönt, sőt, aki nem akar kölcsönt felvenni, annak lehet rosszabbul élni, de egyenlegesen rosszul, és nem hektikusan. Vagy lehet megjátszani az ártatlant, mintha a kölcsön nem önkéntes megállapodás eredménye lett volna.

Vagyis megint oda kell kilyukadnom, ahova általában az ilyen ezvagyazrossz-e témáknál, vagyis hogy nem a kamat rossz önmagában, hanem az emberek a hibásak, akik visszaélnek a helyzetükkel, megsértik a megegyezés szabályait, és ezen keresztül várnak el tisztességtelen, a megegyezésen felüli(!) kamatot, de azok is, akik a tények fényében kezdenek nyafogni, mert nem mérték fel és fogadták el egy ilyen megállapodás kockázatait. Az egyházi tiltás pedig amellett, hogy ezzel is próbálták megakadályozni, hogy pénzek csak úgy kikerüljenek a felügyeletük alól, tulajdonképpen arról szólt, hogy elvegyék az egyéni mérlegelés lehetőségét az emberektől, elsorvasztva szabad döntési képességüket, atyai tiltással gyermekként kezelve mindenkit úgy megvédeni az embereket a tisztességtelen kamattól, hogy semmilyen kamatot ne engedélyezzenek. Úgy emlékszem, mi már beszéltünk róla, hogy szabadnak annak van joga lenni, aki felelősséggel, tisztességgel és alázattal képes rá, önmagától is ismerve és alkalmazva azokat a szabályokat, melyek a tisztességes társadalmi és a természettel való együttéléshez szükségesek, de az egyházak és a civilizáltnak mondott társadalmak a tiltás- és szabályrengetegükkel csak annyit érnek el, hogy ennek a képességnek nincs alkalma megmutatkozni és bizonyítani senkinél.

Végül hogy "nem szükséges, de természetes", az alatt azt értettem, amire a legtöbb cikk is utalt, hogy a kamatra akkor van igazából szükség, ha bizalmatlanság van, mert mondjuk a "szerződő", a kölcsönről megegyező felek nem ismerik egymást. Egy közösségen belül (ami lehet egy család, egy baráti kör, egy falu, de akár egy egyház is), akik között a kölcsönös tisztességhez legfeljebb csak sértődések árán férhet kétség, ott nincs igazán helye a kamatnak, legfeljebb a már említett haszonáldozat-költségként.

**********
Amúgy mi köze ennek Bajnaihoz:)?

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.10.23. 03:01:28

ez egy szar demagóg jobboldali blog. vastagbőr? annak vastag a bőre, aki írja ezt a blogot! márpedig olyan vastag, hogy annyit érezhet a világból, mintha zokniban dugná meg a kanapét. annyi esze van, pont!

villamos alóli kacaj 2012.10.23. 03:02:49

"Ő nem politikus."
A Zorbán viszont - ahogy leválasztották az anyatejről - világ életében csak arra vágyott és csak ahhoz "ért". " Nagyformátumú" politikus.
Még szerencse! Most itt van nekünk. (Nektek!- nesztek!)

épészmérnök 2012.10.23. 03:09:38

"Mert fiatal, kedves, halk szavú és van egy blogja? Ezeket én is fel tudom mutatni ..."

A te blogod, meg a Haza és Haladás blogja - mindkettő blog, mégis, mecsoda különbség...

A szerénység nem erényed.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.10.23. 03:13:07

orbán egy bunkó. mennie kell, akármi, akármilyen hazug, szemét, hazaáruló szemét jobb, mint orbán és a földműves, újbirtokos, bíborosuraságos-keresztényes álszent, hazug, rabló, családjának-barátjainak osztogató bunkóságára büszke barom újarisztokratának is bunkó bagázs. vagy ha nem, akkor tapsoljunk csak együtt paraszt módjára az újfeudalista magyarország eljövetelének, a 99% paraszt országának, az 1% tmeg földbirtokos, aki meg mérnök, meg beszél nyelveket, meg nem teljesen agyhalott hülye, az meg majd nyugateurópában eléldegél amíg megbukik, becsődöl az újkapitalista-újfeudalizmus bottyán újaspostoli-királyság szépen, az euból félig kihátrálva, maga alá fosva, és ott széjjel-szanaszét kenve. ez a ferdeorrú, csontoshomlokú orbán viktor és a bagázsának a jövője, a sorsa, nem más!

Pop40 2012.10.23. 03:16:21

@zsotti:
értek valamihez, és tudok kommunikálni :)

Bee-zony 2012.10.23. 04:09:16

@zero: „A Milla legbalfaszabb húzása volt Bajnaival összeállni.”
Nem balfaszság az, hanem megmutatják, hogy ideológiailag és világnézetileg hova tartoznak valójában – és tartoztak már eddig is, csak eddig ez még nem volt ennyire nyilvánvaló.

Az is szépen látszik, hogy száz ember legalább száz különböző véleményt és világnézetet jelent.
Itt van az enyém:

Zero for president.
Kritizálásban már profi vagy, szerintem nem csak Kismagyarországon, hanem világviszonylatban is. Állíts össze egy j ó programot, olyan szintút, mint a kritikáid, és rád szavazok.
Máskülönben a Kétfarkú Kutya Párt az esélyes, nem rosszabbak ők, mint a többiek, sőt, szerintem ebből a választékból ők csinálnák a legkevesebb kárt.

Elég nagy baj az, hogy Magyarországon csak a pszichopaták vállalkoznak arra, hogy politikai pályára lépjenek; és ha nincs más jelentkező, akkor persze hogy csak ők a választék.

Az MSZP követhetné már az SZDSZ-t, a Fidesznek pedig örök ellenzéknek kellene lenni, mert ellenzékben milyen szépeket tudnak mondani, aztán amikor ezzel elegendő szavazót szereznek, kormányra kerülve következik a fordulat, elkövetik ugyanazokat a gazemberségeket és balfaszságokat, amiket ellenzékben olyan szépen kritizáltak, és kiderül, hogy amit csinálnak, az egy nagy átverés, az ellenzékiség a tömeg becsalizása, a rájuk szavazás után pedig következik a pokol valósága. Így csábítanak be a hitetők a pokolba.

Nem lehet elégszer idézni ezt az ál-Széchenyi idézetet, annyira talált-süllyedt:
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”
www.urbanlegends.hu/2007/03/minden-nemzetnek-olyan-kormanya-van-aminot-erdemel/
Nem bölcs, és nem becsületes. Bőven megvan már a bizonyíték és a bizony(h)ítvány, hogy Magyarország az aljas vezetők, és a többségi ostobák országa, és ilyen emberanyagból csak ilyen várat lehet építeni.
Én meg eljutottam oda, hogy nekem csak a külső körülményeim nehezek – pl. reggel +3 C fok volt a lakóautóban –, a lelkem sokkal könnyebb lett, a Magyarországon rárakódott sok felesleges ballaszt nélkül, és a szeretem-utálom Kanadából osztom az észt.
Magyarországgal az a legnagyobb baj, hogy nincs normális perspektíva – és ezektől a vezetőktől és ettől a többségtől nem is lesz – Kanadában pedig van, még úgy is, hogy a világ tükreként épp lefelé tart a lejtőn, Kína és a harmadik világ felé, ahonnan manapság a legtöbb bevándorló jön.

Magyarországon azért nem tud kinőni egy normális párt, mert most épp nincs miből, kikből. Még ha vannak is normális emberek, annyira mégsem normálisak, hogy párttá álljanak össze. Pedig meg kell tenni ezt a lépést, mert nincs jobb választás az ott maradóknak.
Én vallási és társadalmi rendszerben vagyok érdekelt, és ez nem párt, de nyilván arra a pártra szavazok, amelyik a világnézetemhez és értékrendemhez a legközelebb áll, és nem azokra, amelyek egyformán távol állnak.

Bee-zony 2012.10.23. 04:19:18

@Lesből Támadó Szárítókötél: Legyen felelős választó, oké.
Na de mit csinál a felelős választó, amikor 4, 5, sőt több) rablógyilkos, kártékony személy, illetve a pártjuk között lehet, avagy kell választania? Amikor a rendszerben választékként nem jó és rossz van, hanem rossz és rossz?
Szerintem:
1. Mérlegeli, hogy vajon melyik lehet a kisebbik rossz. (Egyformán rosszak.)
2. Egyikre sem szavaz, más meg nincs, tehát azok fognak ténylegesen dönteni, akik valamelyiket mégis képesek valamiért preferálni, pl. mert ahhoz a bűnszövetkezeti körhöz tartoznak, annak a kedvezményezettjei valamilyen formában.
3. Lábbal szavaz, ami megoldás az egyén szempontjából, csak a helyben maradók problémáját nem oldja meg.
Felelős választó: ha csak bűnözők közül lehet választani, akiknek megvan a tömegtámogatottsága, pénze és médiája, és ilyen a többség, akkor az egy kalózhajó, és a felelős választó, avagy szavazó lábbal szavaz.

Aki azt hiszi, hogy ha Gyurcsány kalóz, vagy Orbán kalóz, vagy bármelyik másik kalóz között választ, az nagy különbséget jelent, és fordulatot, ellenkező irányt eredményez a dolgokban, az nem tudja, hogy milyen rendszerben van.

Bee-zony 2012.10.23. 04:25:53

@Horizont: Inkább ország... Az inkák után a dinkák is kihalnak.

Szúrófény 2012.10.23. 05:32:40

@Persécuté Persécuteur: Felvilágosító szótár Hatékony=kártékony, Hatékonyság= profitráta, Pogáritársadalom= hazugság felsőfok, Demokrácia= magad választod kirablóidat

czjanos 2012.10.23. 05:39:41

@villamos alóli kacaj: Nem, mert ha értene hozzá, akkor sokkal jobban csinálná. Nem politikus, hanem despota.

macska69 2012.10.23. 07:11:56

Aki nem megy szavazni (nem a betegekre gondoltam!), az egy birka, úgy hátba kell vágni a szívlapáttal, hogy arról kolduljon... Lehet félrebeszélni, hogy kire, meg mi értelme, lehet nyafogni, káromkodni, de aki el sem megy mindenféle álhivatkozások miatt, az a többieknek árt és aki szándékosan árt a többieknek, az egy tuskó. És azt hiszem nagyon civilizáltan fogalmaztam. És csendben megkérdezném tőlük (akik azt az alternatívát választják, hogy nem mennek el egyik töketlen - bűnöző, maffiózó, kalóz, stb...- bandára sem szavazni), hogy figyu tisztelt állampolgár, vered a melled, hogy jogaid vannak, mi? Na hát akkor élve a jogoddal (ami elvileg állampolgári kötelesség is), húzzál el szavazni! Ha a legkisebb esély is felmerül arra, hogy változtatni lehet ezen a dolgozni akarókat ellehetetlenítő, elesetteket irtó, mindenfajta empátiától és szakmaiságtól mentes, őrült lázálmokat megvalósító, országnyomorító hibbant fideszpolitikán, hogy talán le lehet őket váltani, hogy akár el is lehet zavarni, akkor TÜNÉS szavazni!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 07:54:28

@macska69:

" És csendben megkérdezném tőlük (akik azt az alternatívát választják, hogy nem mennek el egyik töketlen - bűnöző, maffiózó, kalóz, stb...- bandára sem szavazni), hogy figyu tisztelt állampolgár, vered a melled, hogy jogaid vannak, mi?"

1. Ne csak négy évente nézzenek felnőttnek. Nekem ez nem valódi szabadság.

2. "Étel helyett kapunk jogot, tisztán kiváltságként, álszent ígéretekkel vértezve bukik a szabadság kép..."

3. A fennálló gazdasági rendet, anyagi viszonyainak kialakulását rablóprivatizátorostól, gengsztervilágostól, Fenyő János vagy Leisztinger féle cápák meggazdagodási módjától, Aranykéz straße-i robbantásostól, eredeti tőkefelhalmozóstól fogva illegitimnek tartom.

4. Sem a volt 1949. évi XX-as törvény legitimitását, sem a mostani so genannte Alaptörvény legitimitását nem ismerem el. Történészekkel erről sokat szoktam vitatkozni, de én 1944 márc 19.-étől fogva (Unternehmen Margarethe), miután gyakorlatilag eltávolították a hatalomból Kállay Miklóst, a szabad Magyarország utolsó miniszterelnökét de legkésőbb 1944. október 15.-től, mikor a náci Skorzeny kommandó elrabolta a Kormányzó Úr fiát és ezzel lemondásra kényszerítették, nem ismerek el törvényesnek egyetlen hatalmat sem Magyarországon. Számomra azóta szünetel a történeti alkotmányosság és a legitim hatalomgyakorlás idehaza. A 89-es, eseményeket felülről levezénylő, kommunista politikai hatalmukat kapitalista gazdasági hatalomra lecserélő és a magyarságot azzal sanyargató bűnbandát sem.

nu pagagyí 2012.10.23. 07:57:52

"Aki szerint nem mehetnek úgy tovább a dolgok, ahogy az elmúlt húsz évben mentek, az jól gondolja át, hogy érdemes-e támogatni egy olyan embert, aki a legmagasabb szinten volt kormányzati szereplő 2006 és 2010 között, az MSZP-ről már nem is beszélve."

Átondoltam. Jó lesz Bajnai! Orbánnál mindenképpen jobb.
Ő tényleg kezelte a válságot, nem pedig mélyítette. Lemondott a fizetéséről, erre Orbán nem képes, nem érez együtt népével a megszorítások idején. Orbán a válságot is harácsolásra használja.

Be van tojva a jobboldal. Vezetője hiteltelenné vált. Orbánról lefoszlott minden emberi, egy sunyi maffiózó lett.

2006 pedig primitív provokációk halmaza volt, a szélsőjobb megszületése. Gratulálok Vastagbőrnek, hogy beszopta. Akkor halt meg a demokrácia.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 08:09:17

@Bee-zony: "Elég nagy baj az, hogy Magyarországon csak a pszichopaták vállalkoznak arra, hogy politikai pályára lépjenek; és ha nincs más jelentkező, akkor persze hogy csak ők a választék."

Ez igaz a politikai és gazdasági pályára is itthon. Minden tisztességes elemet ők taszítanak.

Faculty 2012.10.23. 08:15:13

Kedves Vastagbőr!
1)Mac OS-ről sehogan sem lehet kommentelni.
2)Ha az ember nem teszi fel magának minden helyzetben azt a kérdést hogy "mihez képest", akkor egy idő után sajnos rendkívül mprimitíven tud viselkedni. Ebbe a helyzetbhe csöppentetek bele. Alternatíva nélkül árad belőletek a primitív, dekonstruktív gyűlölet, mint az igazi prolikból, és az egyetlen öütletetek hogy akkor ne menjünk szavazni. Akkor persze marad a fidesz, de nembaj, mert ezek ugyanolyanok. Magyarán az mszp+szdsz amikor kétharmada volt szűkítette az alkotmánybíróság jogköreit? lószart. az ab akkor szépen elkaszálta a bokros csomagot, és gondolom ti még vagytok olyan hüólyék is, hogy ennek örüljetek. Négyötödös törvényeket találtak ki, hogy bizonyos kérdésekben szűkítsépg a saját jogaikat is. És az akkori korrupció miatt képesek vagytok még mindig fröcsögni. Szerintem betegek vagytok. Nyugateurópa minden országában egyszerre van korrupció, és demokrácia. A kettő nem zárja ki egymást. A mérték nem mindegy. Persze a szocik+mszp sem voltam kismiskások, de ami azóta van, hát annál azért van jobb. Minden tekintetben. Aki ezt nem látja az megérdemli a fideszt. Meg a mindennapos priumitív gyűlölködést.

vitamax 2012.10.23. 08:22:39

@öszödi mém: Te most mit akarsz titkolni? Mindenki latta tegnap a kocsmaban, hogy anyadat szopatta 2 cigany, es meg tettszett is neki.

champagneM 2012.10.23. 08:22:45

@Faculty: értelmetlen, megalkuvó, kispolgári blabla. A gyűlölet játékszere vagy, aki annyira utálja Orbánt, hogy MINDENÁRON leváltaná. Még az ördöggel is cimborálnál, te szerencsétlen. Ahogy fentebb valaki kifejtette, neki elég a kisebb kupac szar. Hát nem is érdemeltek mást ennél.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 08:22:54

@macska69: Szóval Don Corleone és Don Salieri közül minek szavazzak én bárkire, ha én a Mafia hatalmát és rendszerét szeretném megdönteni?

www.youtube.com/watch?v=A7Es4FwDUdY

www.youtube.com/watch?v=HWqKPWO5T4o

Válasszak az alapján, hogy melyik tetszik jobban?:)

rókafogta 2012.10.23. 08:25:09

Nem "érekel a 20 év"- mindenkit támogatok aki Orbán kormány leváltásán dolgozik! Akár, hogy hvják! Tetszik nem tetszik ez van, vonják meg a szavazati jogomat ,ha nem tetszik.(úgy is ezt szeretnék egyesek.) de nem fog menni.

felcsutisuttyo 2012.10.23. 08:28:39

BE VAGY SZARVA BAJNAITÓL MI?...félsz, hogy nem kapsz több "baksist" a Felcsuti Gazembertől??????:DDD Pedig most vége van a kis gonosznak!!!!!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 08:34:09

@Faculty: Én mennék szívesen szavazni, csak akkor szólj az EU neoliberálisainak meg szólj a jenki neoliberálisoknak, hogy szíveskedjenek ne leminősítgetni meg gazdasági szankciókkal ne tönkretenni egy országot, ha valaki mondjuk a megtermelt javak igazságosabb elosztásában, kooperatív piaci szereplőkben meg humanizált tőkében gondolkodik. Ja és még tömpuszfegyet meg atombombát se keressenek és ilyen indokokkal se vessenek ki szankciókat, ha undorítónak tartom a Leisztinger bácsi vagy a Soros féle szupergazdagok tollasodását és olyan rendszert szeretnék, ahol ez véletlenül sem fordulhat elő.

Amint ezt megteszik, megyek is szavazni az elveimhez közelálló Jobbikra és az LMP-re, de sajnos jól kiépült, nem elvakult módon atlantista nemzetközi kapcsolatrendszer nélkül esélytelenek a vadkapitalizmuson kívüli világban, én m nem szeretném csődbe taszítani az országot.

Annak meg mi értelme van, hogy bemegyek majd ráírok a szavazólapra egy pár soros idézetet, vagy ráírom Cristina Fernandez de Krichner nevét?

2012.10.23. 08:40:16

Hosszú idő után végre egy értelmes poszt.

fideszesvagyokénis 2012.10.23. 08:41:37

@baba2008:
Így is kell tenni! És maradunk!!! Köszi!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 08:41:58

Tehát velem leginkább az a baj, hogy a gazdasági rend olyan gyökeres átalakítását szeretném és olyan elképzeléseket támogatnék, amiket a globalizált világban csak nemzetközi összefogás keretein belül (tehát szupranacionális viszonylatban) lehetne értelmesen megvalósítani. Az erre való nemzetközi politikai akarat meg még a kanyarban sincs nagyon sokszor (persze néha igen, lásd a pénzügyi piacok szigorúbb szabályozására való törekvés az EU-n belül, az ENSZ szerint 2012 a szövetkezetek éve), de leginkább csak nemzeti szinten. Az úgy meg nem sokat ér.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 08:42:56

kuruc.info/r/2/103005/ Emiatt viszont az EP választásokra majd el fogok menni.

jog-ász 2012.10.23. 08:44:26

nem ebből a két hazugságból él! nem azt sugallta hogy ő nem politikus- hanem azt hogy ő nem MEGÉLHETÉSI politikus..elvégezte amit vállalt és elhúzott, nem szövetkezett jobbra balra hogy ellenzékiként még csurranjon képviselői lóvé, meg költségtérítés-magyarul nem kell a parlamentben rohadnia hogy megéljen.
és válságot menedzselt abban az értelemben, hogy akik kihúztak 2009ben a szarból bennünket, azoknak sem gyuriferi sem orbán nem volt hiteles..magyarul vagy 2/3dal tolod le az emberek torkán a megszorítást, vagy olyan fapofással akinek nem kapott még görcsöt a keze a kormányrúdtól..ennyi.

MEDVE1978 2012.10.23. 08:59:30

Sok dolog jut eszembe erről a postról. Az egyik, hogy jogos nézőpontot szólaltat meg. Bajnai politikus, nem kell szentté avatni. Valóban tagja volt a Gyurcsány kormánynak és benne volt abban a korrupt struktúrában, amelyik rengeteg pénzt kitalicskázott, ellopott. Szakpolitikusként átlagos volt, így leginkább az a szomorú, hogy ő kiemelkedő szaktekintélynek számít. Mondjuk Matolcsy Györggyel összehasonlítva egy elsőéves közgázhallgató is jelentős szaktudást képvisel, de nem ez kellene, hogy legyen a mérce. Mégis ott van Bajnaiban az a faktor, hogy amikor kellett, nem kertelt, nem alakoskodott, megszorított. Addig és annyit, amíg kellett. Bajnai nem más, mint egy szürke hivatalnok, szemben egy közveszélyes őrülttel (Matolcsy) és a fantaszta tandemével (Orbán).
Igen, Magyarország lehet, hogy jobbat érdemelne és biztos, hogy jobb kellene, mint Bajnai vagy Orbán. De ez van, lehet választani :( Én majd Bajnait választom, mert ő tűnik kevésbé közveszélyesnek.
A posztnak azért van egy olyan felhangja is, ami nem tetszik. A szar is büdös idealista hozzáállása van. Holott itt létező - bár rettenetesen rossz minőségű - alternatívákról beszélünk, a posztoló továbbra is boldog értelmiségiként köldökét nézi elégedetten, miután kitalálta, hogy a következő jelölt sem alkalmas....

B-rocker (törölt) 2012.10.23. 09:09:48

Nem akarom megvédeni pont Matolcsyt, de unortodox bankadót, 11 órszágban vezették be. Gyakorlatilag a megadóztatott kapitalisták verik habosra a szart Bajnai mellett. Nem baj majd letolják a brét a torkodon akkor rájösz, hogy talán nem volt ez akkora butaság. A Közgázról meg annyit, hogy pár éve amikor az ottani tanárok tanultak még erősen Marx Károlynak hívták, szóval érted. Amúgy amerikában Harvardon tanulók is sikerült egy világgazdasági válságott összeütni és csak azért nem mennek csődbe, mert gőzerővel nyomtatják a lóvét.

felcsutisuttyo 2012.10.23. 09:16:46

ma sokan lesznek?..........hmm.
Az semmi....de. képzeljétek mennyien lesznek a Nemzeti Gonosz Törpe temetésén..és milyen taps lesz:))))

zollerbá 2012.10.23. 09:18:53

Sose feledjétek, amíg nem látjuk a 19 mágnesszalagon lévő több tízezer ügynök nevét, addig csak a sötétben botorkálunk, a magukat politikusnak nevező ügynök bűnözőkre szavazgatunk, miközben minden egyre rosszabb lészen és a volt "versenytársaink" a csehek,a lengyelek is elhúznak mellettünk!!!

szamarhegy 2012.10.23. 09:20:32

@öszödi mém: "Milla is egy blöff, Bajnai is egy blöff. A Milla, a Szolidaritás meg a hasonló fantomszervezetek nulla támogatásuak és csak az elkeseredett, Lendvai Ildi botoxától elforduló ballibek utolsó légvárai."
Ezek szerint neked ennyi a civil öntudatod, hogy a lustává nevelt kádári hagyományok alapján beülsz a moziba, nyomod popcornt és pfújolsz?

csavari 2012.10.23. 09:24:02

A valós megnevezése ennek a féregnek (bocsánat a férgektől) tömeg gyilkos tolvaj lakhelyáruló! A hazaáruló jelző hozzá képest pozitív minősítés lenne de csak lakhelye ennek a tetűnek Magyarország ahol kénye-kedve szerint rabolhat és gyilkolhatja a népet! nagyon remélem, hogy mihamarább az Andrássy út egyik lámpavasán himbálja majd a szél!

Bee-zony 2012.10.23. 09:24:49

@Ádámka Auditore: „Minden tisztességes elemet ők taszítanak.”
Ez az – nézd meg, hogy mennyi embert vonzanak és mennyit taszítanak, és már tudható is, hogy mire számíthatsz az adott helyen, hogy mihez van közelebb és mennyire, a pokolhoz vagy a mennyországhoz.
Ahol a kártékony embereknek zéró támogatottsága van, az jó hely; ahol pedig többségi, az rossz.
Líbiában már megbukott egy Orbánnál extrémebb fazon és bandája, de ettől még nem lett ott hú de szuper a helyzet. Sem Egyiptomban, és azért nem, mert az a tömeg, amelynek az élén voltak, az nem sokat változott, és végül megintcsak Kadhafihoz és Mubarakhoz hasonló vezetőket termel ki magából.
Hogyan legyen szent a vezető, amikor az a tömeg, amelyik az újabb vezetőt, és a rendszer zömét, a testét adja, nem szent?
Ha a többségnek rosszak az ösztönei, rossz az erkölcsi érzéke, akkor ideális alanyok arra, hogy egy pszichopata legyen a vezetőjük. A jó erkölcsi érzékű kisebbség pedig megszívta, kaptak egy pszichopatát vezetőnek, és egy rossz erkölcsű tömeget, akikkel aztán igen frankón lehet konfrontálódni a dolgaik apropóján (mint pl. lop, csal, hazudik), akár az államgépezetben, vagy a kereskedelemben, vagy bármilyen kapcsolatban, és ez nagyon rossz keveredés. A jó keveredés az, hogy hasonló a hasonlóhoz, vagy az, ahol az egyik fél jól kiegészíti a másikat. Ehhez képest a rossz erkölcsi érzékűekkel való keveredésnél a konfliktus az, ami garantált.
Az lenne a szükséges minimum, hogy a jó erkölcsi érzékűek egy virtuális államot alkossanak, és lehetőleg csak egymással érintkezzenek.
Minden ember egyedi, és ez ok az atomizáltságra (pláne ha még rá is játszanak egyesek, hogy ez így legyen, a megosztó, szembeállító dolgaikkal). Tehát odáig kell eljutni, hogy egy rendszer keretén belül egyesüljenek a jó erkölcsi érzékűek, mert az egységben van az erő, nem az atomizáltságban. Ehhez viszont az egységnek igencsak elől kell lennie a fontossági sorrendben, és el kell fogadni, hogy az egység fontosabb, mint az egyénieskedés. Aki pedig nem akar belépni az „egyen-szektába”, az marad magának. Innentől pedig már az a nagy kérdés, hogy milyen elvek és gyakorlat szerint működik az „egyen-szekta”, hiszen minden párt, politikai tömörülés ilyen „egyen-szekta”. Enélkül nincs hatalomra jutás, se hatásos érdek-érvényesítés, se semmi olyan, ami több, mint a „morgás joga”. Morogni lehet, de az nagyon kevés, mert nagyon messze van még a valódi változástól. Valódi változás összefogás nélkül nem lehetséges.
Következő nagy kérdés, hogy mire fogjunk össze? A közösen kidolgozott és elfogadott elvekre, választási programra. Azt meg ugye meg kell csinálni.
A következő poszt igazán szólhatna arról, a szokásos kritika helyett, hogy hozzunk már össze egy épkézláb társadalmi és gazdasági programot – hogy legyen mire és kire szavazni.
Az ellenzék dolga az, hogy kritizáljon. De ha pártról van szó, akkor az is a dolga, hogy megmutassa, így kell csinálni a dolgokat, tehát kidolgozni a társadalmi és gazdasági programot.
Aztán jön a szokásos probléma, hogy a kis pártok elbuknak a megmérettetésen, nem tudnak elegendő számú jelöltet állítani és hívet szerezni. És akkor jönnek a Gyurcsány-féle pszichopaták, akik nem adják fel soha, folyamatosan motiváltak, „ez a sportjuk”, és tarolnak, a többek meg csak bekiabálnak nekik a lelátóról, de az nem ér semmit.

lobster thermidor 2012.10.23. 09:25:07

@B-rocker:

Az a bankadó nem egyezik sem összegében, sem az adó céljával, ezzel a bankadóval!
Talán ha a részletekre volnál szíves kitérni, az olcsó demagógia helyett.

Arbet 2012.10.23. 09:25:25

Na.. ma akkor kimegyek a térre és úgy kifütyülöm Bajnait, hogy sírva rohan haza az ÁHV-s apucihoz. Akinek számít még egy kicsit is ennek az országnak a jövője az szintén így tesz.

Ironfist 2012.10.23. 09:34:04

@Arbet:
Ne felejtsd el utána Viktor áldását kérni, zombikám!

szamarhegy 2012.10.23. 09:34:27

@B-rocker: Csodálkozom, hogy nem tűnt fel, de nem a konkrét intézkedések a legnagyobb problémák, hanem az, hogy 3 havonta módosítani kell a költségvetés tervezett számait, hogy a Kormány nem tartja be az extra,átmeneti jelegű adók kapcsán kötött szektoriális megállapodásokat, hogy visszamenőlegesen rúg fel szerződéseket, hogy privát cégeket államosít. Hogy világosabb legyen, a gazdasági szereplő számára sokkal jobb lenne egy 35% 'válság' Áfa, amit 2-3 évig garantál a Kormány és betartja ennek fokozatos kivezetését, minthogy kiszámíthatatlan döntéseket hoz, mert ebben az esetben már maga intézkedés pozitív jellege sem tud érvényesülni.
Pl. A lengyelek is megszüntették a rendőrök, katonák korai nyugdíjazását, DE nem visszamenőleg rúgták fel az Állam és rendőr szerződését, hanem 1 év türelmi idővel az újonnan állományba lépőkre vonatkozik az intézkedés, azaz az újonnan belépő eldöntheti, hogy 'megköti-e' a Magyar Állam által ajánlott hosszú távra szóló szerződést.
A Magyar Állam = kiszámítható, megbízható jogállam. Na ez az, ami nem működik, ezért van bizonytalanság a gazdaságban és ez az oka a kivándorlási hullámnak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.23. 09:37:02

@B-rocker:
A bankadó mértékét is ismered, vagy csak a nevét? Meg kellene nézni, miről is beszélsz...

szamarhegy 2012.10.23. 09:37:03

@Arbet: Nem a mindenkori kormány ellen szokás tüntetni? Ja, amúgy ÁVH , hacsak nem az Állami Húsipari Vállalat ugrott be számodra.

Arbet 2012.10.23. 09:37:40

@Ironfist: Viktort remélem a saját békemenete tapossa laposra, hogy utána már svájcba se tudják rendberakni.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.10.23. 09:37:49

Az én környezetemben is mindenki el van ájulva Bajnaitól, miközben egyre inkább az az érzésem, hogy ő tudatosan lett takaréklángra helyezve, hogy most mint "függetlent" előhúzzák.

Arbet 2012.10.23. 09:39:44

@szamarhegy: Szokás? Ja.. van egy pár birka aki beáll a pártok által szervezett tüntetésekre, hogy fújjon a másikra. Nekem mind egy kutya. Orbán a múlt.. leszerepelt, aki gondol a jövőjére az Bajnait is kifüttyögi Orbán előtt vagy után.

szamarhegy 2012.10.23. 09:39:56

@Arbet: Csak szólok, hogy a Kormány intézkedései ellen szokás tüntetni, nem az ellen, hogy egyes politikai kezdeményezések melyik sarkon, miről mondanak beszédet.
Ja, és hacsak nem az Állami Húsipari Vállalat-ra akartál utalni, akkor ÁVH.

szamarhegy 2012.10.23. 09:40:42

sorry, úgy tűnt elszállt elsőre

szamarhegy 2012.10.23. 09:43:49

@Arbet: Igen, mert a Kormány hoz ezer milliárdos húsba vágó intézkedéseket, a Kormány felelős az oktatásért, egészségügyért, stb.. Lehet, hogy Orbán a múlt, de jelenleg minden esélye megvan, hogy újabb 4 évig képviseli a 'múltat'. Ennyire meg nem kellene előreszaladni...

Arbet 2012.10.23. 09:46:35

@szamarhegy: Mindenki az ellen tüntet ami legjobban zavarja a rendszerben. Az ország problémáira nem felületi kezelés kell, hanem teljes életmódváltoztatás szükséges. Orbán a jelenlegi fekély, amire már a szervezet jól reagál, de hogy ebből ne legyen rákos daganat ezért Bajnait is kezelni kell. Remélem érted. Kettőt együtt. A fekélyt meg kell szüntetni, de utána a rákot is meg kell előzni.

Jaffar 2012.10.23. 09:47:25

Bajnai 3 éve hazugságból él? A Viktor hány éve él ugyanabból? HA ebböl indulunk ki, akkor még van 1-2 éve a Gordonnak. Hajrá Gordon :)

Arbet 2012.10.23. 09:47:55

@szamarhegy: Gyurcsánynál sem szaladtunk előre, helyette lett egy katasztrófa. Aki értelmes előre gondolkodik, nem csak utána fogja a fejét.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.23. 09:49:17

ez a bajnai nem politikust én se értem, még az se igaz, hogy nem pártpolitikus, mert bár formailag nem tagja az mszpnek, de csak az mszp csinált belőle mindenféle minisztert. és mégis sokan képesek érvként említeni hogy ő nem politikus.

És nem azt tagadja mindenki, hogy ő legalább nem pártpolitikus (ami necces lenne) , hanem egyenesen azt mondják, hogy nem politikus. Akkor mi??

Arbet 2012.10.23. 09:52:48

@Jaffar: Hajrá? :) Nehogymár szarból akarjunk megint palacsintát gyúrni. Miért gondoljuk 4 évenként, hogy sikerülni fog? :)

salamander 2012.10.23. 09:53:07

A Milla (Juhász Péter) megjegyzése - miszerint a "Bajnai nem kompromittálódott politikus" finoman szólva is - arról árulkodik, hogy nem akartak mélyebb és pontos elemzésbe belemenni a Gordonnal kapcsolatban.
Azért azon nem kellett volna átugrani, hogy ő volt aki az aki az EU pénzek felett diszponált éveken keresztül!
Tehát szemfényvesztés a Hajdú BÉT és a Vallis ügyet taglalni, mert ott nem nagyon találunk semmit. Tekintettel arra, hogy még tisztességes nyomozás sem volt ezekben az ügyekben.

***

szamarhegy 2012.10.23. 09:56:02

@Arbet: Én úgy látom, hogy ez mellébeszélés, legalábbis én maradnék a realitás talaján. Orbán egy milliós választói réteggel rendelkező, alkotmányos garanciákat erősen korlátozó, óriási gazdasági hátországot, az állami kiadásokat teljes mértékben a hátországba irányító, sőt az államosítástól sem visszariadó, a magyar társadalomra óriási súllyal ható despota, Bajnai meg egy senki..., sok sikert!

apanna 2012.10.23. 09:56:39

Sokan elfelejtik, hogy Bajnai vette el a nyugdíjasok 13 havi járandóságát, és ez akkor is igaz, ha sokan úgy ítélik meg, hogy jogos volt.
Megszüntette a szocpolt, rengetegen adták fel a reményt, hogy valaha saját otthonuk legyen.
Befagyasztotta a közalkalmazottak bérét, és a családi pótlékot.

Szavazzatok rá, legalább megszüntetni szegény bankok kizsákmányolását, és jöhet a 12 havi nyugdíjatok is.

Mert aki mást képzel, az nem normális.......

A poszt sajnos, úgy igaz ahogy van......

apanna 2012.10.23. 09:57:42

@szamarhegy: "Bajnai meg egy senki..., " Látszólag........

szamarhegy 2012.10.23. 10:02:57

Ezzel együtt én nem hiszek ebben az Orbán elleni, Bajnai elleni tüntetésdiben, ez téves irány. Vissaz kell menni 89-re és új társadalmi megállapodást kell kötni a gazdaságról, a szociális kérdésekről, a demokráciához való viszonyulásunkról, beleértve ezekbe az ügynökkérdést, a pártfinanszírozást, az önkormányzatok és az állam részletes adatszolgáltatását, a titkosítások feloldását, a teljes nyilvánosságot. Nem személyekről van szó, hanem a magyar társadalom együttműködéséről alapvető célokban.

zsocek 2012.10.23. 10:04:36

@Arbet: Íme a tipikus magyar tahó. Odamegyek bmeg, oszt jól kifütyülöm. Miért nem bégetni mész Orbán nyájához, ha neked az tetszik? Nem kell Bajnait szeretni, nem kell bízni benne, de akkor minek kell odamenni, kifütyülni, amikor egyidőben vele Orbán populista hazudozását is lehet hallgatni? Kultúrált országokban az emberek a nekik tetsző dolgokat/politikusokat támogatják, nálunk azt keresik, mi nem tetszik, mibe lehet a maguk paraszt módján belekötni.

petikécske (törölt) 2012.10.23. 10:13:31

Tök mindegy, mit mondasz Bajnairól. De TÖK mindegy. Csak Orbán húzzon el.

toronado 2012.10.23. 10:13:57

Aki két olyan szemfényvesztővel mint Gyurcsány és Charles Gati összeáll, az morálisan rokkant.
Bajnai ilyen.

szamarhegy 2012.10.23. 10:14:21

@apanna: És ha nincs elég lovetta bevételi oldalon, amire még középtávon is elég nagy esély van, mármint az állandósult recesszióra, akkor mi lesz (Orbán,Bajnai mindegy is) ? Nem kell hozzá kell nyúlni a nyugdíjakhoz, vagy, ahogy most folyamatosan csökkentik az eü. kiadásokat, a gyógyszerkasszát, az oktatási kiadásokat. Szerinted az Orbán Kormány miért szüntette meg az Állam kötelezettségét a kötelező állami egészségügyi ellátást illetően? Most szólok, hogy a mostani nyugdíjak 50%-ra számíthatsz majd, az egészségügy percekre van attól, hogy kimondják, hogy az Állam csak alap szintű ellátást biztosít a járulékfizetőknek, hogy többszintű magánbiztosítóssá váljon. Az egyetem, főiskola már fizetős, ezek sajnos törvényszerűek, csak a sorrend lehet kormányzati választás kérdése. Az én sorrendemben a MNyp ügy együtt járt volna a nyugdíj kifizetések nominális befagyasztásán és 2-250 ezer állami alkalmazott 4 éves, tervezett, fokozatos leépítésével.

Arbet 2012.10.23. 10:17:09

@zsocek: Annyira egysíkon gondolkodsz. Orbán tönkretette magát a 2/3-os böszmeségével, szinte egy értelmes embert nem találsz az országban aki 2014-ben rá szavazna. Orbán a tökéletes bizonyíték arra, hogy a jelenlegi politikai rendszer egy jól összeállt massza. Nem ment neki Gyurcsányéknak, nem teszi tönkre a kibontakozó pártformációkat. Teret enged a mutyinak és korrupciónak. Nekünk nem csak az a feladatunk, hogy ez ellen felszólaljunk, hanem egy nyisszantással elvágjuk ennek az egész rendszerváltás utáni fonálnak a menetét. Ha ismét ebből a politikai masszából húzunk elő egy újabb nyulat, akkor 4 évig megint szívunk. Nincs kedvem megint szívni. Változtatni kell, nem kicsit, nagyot!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.23. 10:20:25

@zsocek:
Mert Piktor az isten, őt nem bírálják!
A régi tézis szerint a szájukba is szarhat, ezek elcsámcsognak rajta.
Éljen a Narancsbolsi Párt! :)

Arbet 2012.10.23. 10:23:00

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Kérlek mondj egy becsületes tisztelnivaló politikust. Párttól függetlenül.

Ringlósztár 2012.10.23. 10:30:11

"56-os szabadságharc=mostani szabadságharc" ez nagyon üt, mert '56-ban is kommunista frakciók között folyta a harc és ma is.

2012.10.23. 10:30:38

"hanem az ország jobbításáért szeretne dolgozni"

Ó persze, ismerjük már ezeket a bankárvilágban, és gazdaságban forgó kőgazdag üzletembereket, akik egész életüket a pénzhajhászással, harácsolással töltötték... róluk én bármit elhiszek, csak azt tartom kizártnak hogy fikarcnyit is foglalkoztatja őket az ország jobbítása. Sokkal inkább a pozíció megszerzése, amit ugye mindenki arra használ amire tud, többnyire helyzetbe hozni a haveri, vagy saját üzleteket...

szamarhegy 2012.10.23. 10:30:57

@Arbet: Emberi tulajdonság, hogy a politikus, ha nem találja magát szemben erős társadalmi kontrollal, erős és független demokratikus intézményrendszerrel, erős és független nyilvánossággal, állandó, napi szintű elszámoltatási kényszerrel, akkor elk.urvul. Nem személyekben, hanem az egész keretrendszer szabályaiban, felépítésében kell gondolkodni.

bgp 2012.10.23. 10:31:38

@Jaffar: Ha ebből indulunk ki, akkor lesz ott 10 is.

Dr. Verőköltő 2012.10.23. 10:33:16

Szép Orbán beszéd volt! Gratulálok!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 10:35:05

@Arbet: Vlagyimir Putyin, Nestor Krichner, José Mujica, Cristina Fernandez Krichner, Ahmadinejad, Hugo Chavez, Heinz Fisher, Jörg Haider Isten nyugosztalja. Az USA az egyetlen ország, ahol ez az állatfaj Kennedy-vel kihalt, maximum Ron Paul, de ő meg libertariánus, márpedig tisztességes politikus vadkapitalista nem lehet.

Ja, hogy ha magyar kell, akkor mondjuk Rozgonyi Ernő, Vollner János, Morvai Krisztina, Z. Kárpát Dániel, Bertha Szilvia, Scheiring Gábor, Szél Bernadett.

szamarhegy 2012.10.23. 10:35:50

A piacgazdaság szintjén már 15-20 éve integrált vállalatirányítási rendszerek tették átláthatóvá és az apró tételekig követhetővé a nagyvállalatok működését. A Magyar Állam és az Önkormányzatok miért nincsenek belekényszerítve, hogy így működjenek és bármelyik magyar választó követhesse, hogy milyen bevételek és kiadásai vannak az Államnak és adott önkormányzatoknak, értelemszerűen ceruza, vonalzó szintig?

kzoltana 2012.10.23. 10:36:18

(Zárójelben egy kis röhögés:
A megtévedt gárdista fotója.
Provokátor? Rosszul álcázott rendőr? Munkásőr-maradék?)
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3182_a_megtevedt_gardista

bgp 2012.10.23. 10:36:39

Zéróbá, akkor ne is menjünk ki a tüntetésre, mert nincs ott semmi látnivaló? Vagy teccett gondoskodni valakiről, akire lehet majd szavazni 2014-ben? Vagy vidéken elmegy (meg a pestieknek) az Orbán még 4 évre?

szamarhegy 2012.10.23. 10:39:06

@Ádámka Auditore: Épp csak Putyinra reagálva, aki börtönbe záratta gazdasági ellenfeleit és akinek (illetve 90 óta) vezetése alatt 300 újságírót gyilkoltak meg?!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 10:44:00

@szamarhegy: Ha esetleg azon kezdenél el filózni, hogy mik a recesszió valódi, mélyebb okai? Ne adj Isten szentségtörés lenne arra a konklúzióra jutni, hogy nincsenek megfelelő piacaink, a nyugati vállalatok összeszerelő üzeme az ország, a vidék és a mezőgazdaság hulla, nem éri meg belefogni semmibe, félgyarmati sorban az ország? Esetleg rájössz, hogy hoppá, nem Magyarországon dől el, mit tehetek az adóparadicsomok ellen vagy mit tehetek a spekulációs célú ügyletek megadóztatása érdekében, esetleg a kiszipolyozó, basáskodó multi ellen? Esetleg arra, hogy hoppá, komoly strukturális hibák vannak abban a gazdasági rendben, ahol például egy tanárnak jobban megéri online pókerezni, mint tanítani meg ahol annak, akinek pénze van, annak több hasznot hoz, ha ül rajta és különféle értékőrzőkbe fekteti, mintha produktív módon beruházná...

Biztos egyszerűbb és megnyugtatóbb az, hogy a köztisztviselők vagy a "nyuggerek" élősködnek, azt meg kell szorítani folyamatosan, az varázsrecept mindenre. Franckarikát...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.23. 10:44:41

Bajnai része az elmúlt 22 évnek, ő nem szimbolizálhat semmilyen változást.
Az ellenzék legnagyobb problémája, hogy nem tud olyan embert találni, akinek nem volt semmilyen politikai szerepvállalása 2010 előtt, ismert és valamennyire népszerű is (népszerűségben elég az, ha csak az ország fele utálja, ezzel máris a legnépszerűbb politikus lehet).

Jaffar 2012.10.23. 10:45:20

@Arbet: Nehogymár hagyjam, hogy ez a nyalonc banda maradjon csak azért MERT.
Mondj egy kibebaszott indokot, hogy miért jobb, ha jobboldali kormány SZÀNDÈKOSAN viszi csöd felé az országot? Hja, vanna kivételezettek, csókosok, s ha közéjük tartozol, akkor mindjárt király a rendszer? Hát bammeg, én egyiknél sem akarok kivételezett. A kettö közt a különbség, hogy a mostaniakál esélyed sincs, ha nem vagy párttag/seggnyaló. A tudás nem számít ezeknek, csak az, hogy ki hova tartozik. Ezek 2 év alatt elérték azt, amit a szocik 8 év alatt. Szal, bárki más, csak ezek ne.

2012.10.23. 10:46:48

@zsocek: "Nem kell Bajnait szeretni, nem kell bízni benne, de akkor minek kell odamenni, kifütyülni"

Azért bazmeg, mert ebben a hajóban nemcsak a bajnai fanok utaznak, hanem sokmillió másik ember, akinek kezd már elege lenni, hogy mindig akad egy masszív idióta réteg, aki nem hagyja lehúzni azt a szart, aminek már 22 éve le kellett volna csúsznia a csatornába, oda ahová való.
Hidd el, ha valaki csak magát, vagy a családját vinné a vágóhídra, senki nem hullatna könnyet utána, felőlem aztán napestig tapsikolhatna a "szeretünk feri" feliratú táblával, bármelyik baloldali szimpátiatüntetésen, ha ez esik jól neki. De miután ez másokról is szól, ez a minimum. Én ennél drasztikusabb lennék, aki negyedszerre is szavazatot ad ezekre, akit negyedszerre is meg tudnak hülyíteni, annak még egy jó kis agyabugyálás is dukálna.

dr. Balta$ár 2012.10.23. 10:47:26

"A Milla legbalfaszabb húzása volt Bajnaival összeállni."

szerintem a doktor ügynökök (kövér-siffer-orbán-simlicska-vona-fletó stb ) kreálmánya a milla...

mert pártokat már hiába hoztak létre kell egy újabb légypapír amibe beleragadtok :))))

apanna 2012.10.23. 10:49:28

@szamarhegy: Épp ezért írtam, hogy Bajnai sem megoldás...
Egész Európa, az unió, a kapitalista tőkétől , és annak lobbijától szenved.
Másfajta fordulat kellene, ami pártokon felüli. De erre még nem vagyunk érettek........

Arbet 2012.10.23. 10:52:30

@Jaffar: Ki mondott itt olyat, hogy Orbán jobb? Pont ez a bajom, hogy egyik sem jobb. És nem fogok azért megint Gyurcsány helyett Orbánt, Orbán helyett Bajnait választani, mert ugyan úgy nem lesz jobb, hanem marad az amit te írtál. Mellesleg a tudás számít és civil szférában is meg lehet élni, ha valaki képzett és szorgalmas. Igaz, hogy a politika minden nyereséges üzletágat tönkretesz és saját emberét rakja a helyére, de ez párttól független. Ezért kell gyökeres változás.

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 10:53:59

@macska69: és akkor szavazunk a dolgozni akarókat ellehetetlenítő, elesetteket irtó, mindenfajta empátiától és szakmaiságtól mentes, őrült lázálmokat megvalósító, országnyomorító hibbant MSZP-re vagy a dolgozni akarókat ellehetetlenítő, elesetteket irtó, mindenfajta empátiától és szakmaiságtól mentes, őrült lázálmokat megvalósító, országnyomorító hibbant Jobbikra, vagy a...

De minek is ragozni? Nincs választék. Egyazon kutya kölke mind. Teljesen mindegy kire szavazunk, egy dolgozni akarókat ellehetetlenítő, elesetteket irtó, mindenfajta empátiától és szakmaiságtól mentes, őrült lázálmokat megvalósító, országnyomorító hibbant bandára szavazunk, mert pillanatnyilag csak ilyenek vannak az országban.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.23. 10:55:02

Amennyiben lesz egy értelmes programmal rendelkező párt, ami nem a bankok és külföld érdekeit támogatja, amelyik megszünteti a nyugdíjasok ingyen utazását, amelyik nem populizmusra épít (mint idáig MINDEGYIK) és amelyik visszaáll a többkulcsos SZJA-ra, akkor arra szavazok, addig nem.

2012.10.23. 10:56:35

@szamarhegy: "A piacgazdaság szintjén már 15-20 éve integrált vállalatirányítási rendszerek tették átláthatóvá és az apró tételekig követhetővé a nagyvállalatok működését."

A vállalatirányítási rendszer nagyon jó dolog, de oda is csak az kerül be, amit felvisznek, és úgy ahogy felvitték. Illetve hiába kapsz kimutatást arról, hogy átlagosan 23.000 forintért veszi az állam a grafitceruzát, ha nincs aki elszámoltasson, csak a tények maradnak. Rendszer nélkül is mindenki tudja, hogy baromságokra szórják a milliárdokat...évente lecserélt gépjárműflottától kezdve, a mutyin át, a sokmilliárdos ad-hoc repülőutakig bezárólag, azt ki ült eddig sitten?

Arbet 2012.10.23. 10:58:23

@Morcos Kartal: Ilyen a mi junk és instant demokráciánk. Ezt kaptuk. Nem magunknak csináltuk, hanem ültünk szépen a karosszékben és vártuk, hogy valaki elénk rakja készen. Kapva kapott az akkori rendszer az alkalmon és megcsinálta nekünk, nekünk meg elég volt, mert a karosszékben ülve nem nagyon érdekelt minket, csak az, hogy történjen már valami. Aztán mikor kikapcsolják a gázt, a tv-t, meg az étel is egyre drágább és pocsékabb, akkor megint elkezdünk izegni-mozigni abban a karosszékben és várjuk, hogy valaki megint csináljon valamit.

Ilyenek vagyunk Magyarok. Igénytelen kényelmes prolik.

dr. Balta$ár 2012.10.23. 11:00:57

@Arbet: "kényelmes prolik."

ugyérted HITVÁNYAK (lusta + gerinctelen +alkalmatlan) prolik...

szamarhegy 2012.10.23. 11:01:38

@Ádámka Auditore: Egyáltalán nem megnyugtató, sőt..., de mondjuk nem látom akkora tragédiának, ha gyártó cégek helyezik ide a termelésüket és ezzel kapcsolatban nem jut eszembe a félgyarmati kifejezés. Kinek van a mai világgazdaságban piaca? Energiát el lehet adni, de az ugye nekünk nincs, terméket csak néhány apró szegmensben tudunk eladni, a globális piacot, globális cégek uralják, ez nemcsak nekünk, de sokkal erősebb országoknak is túl nagy kihívás. Marad a szolgáltatás, amely szintén részterületeken, de működik is , pl. fogászat, gyógyturizmus, meg a mezőgazdaság, amely ugyan leginkább feldolgozatlan termékeket exportál, de végül is működik. A nyugaton, pl. Ausztriában stabilitást adó családi gazdaságok 100-200 év előnyben vannak, szóval marad a jól képzett és olcsó munkaerő, amely vagy utazik külföldre, vagy idejönnek a külföldi cégek, de ehhez ugye kedvező gazdasági környezet kell. Vállalkozóként, racionalitásra törekedve nem látok más utat, amely volumenben megoldaná az energia és fogyasztás importunk ellentételezését.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:03:09

@szamarhegy: Mégis leszámolt az ottani oligarchákkal, élhető gazdasági rendet vezetett be és renbe tette az országát. Az újságírók megöletésére milyen bizonyítékaid vannak? Amúgy inkább halott újságírók, meg enyhe és ésszerű diktatúra (tehát nem NER), ahol mindennap van hova menni dolgozni, van remény, van megfelelő jólét, mint egy újságírókat életben hagyó neoliberális állat Kasparov. Az meg megint külön téma, hogy mennyire nincs semmi haszna egy újságírónak, meg milyen aljas szarkavaró világ a hivatalos média, na de ők is emberek. Nekem nem szent kell, hanem olyan vezető, aki végre reményt ad. Legyenek normális életkilátásaim az országában, legyen megfelelő a mentálhigiéniás környezet és a mindenki mindenkinek farkasa mentalitás helyett normalizálódjon végre az emberek egymás közti viszonya. A munkám pedig mind anyagilag, mind erkölcsileg meg van becsülve, érezzem biztosítottnak a megélhetésemet. Az igazi szociáldarwinista gyilkosok egyébként is a libertariánusok. Ha valakitől én rettegek, az Romney és Ryan, vagy Pinochet, nem Putyin.

A számok nem hazudnak, maximum a libertariánusok.

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Russia

Egy orosz nettó jövedelme lassan kétszerese a magyar átlagnak, normális erkölcsiségű ország, aki akar, az ott talál munkahelyet, ékes bizonyíték rá az 5%-os munkanélküliségi ráta. Ez az igazi munkaállam, nem az, mikor libertariánus thatcherista állatok szétverik a szociális ellátórendszert meg semmire nem való közmunkaprogramokkal is csak megnehezítik az egyébként is kisemmizett,megalázott, kilátástalan helyzetben élő emberek létét.

Az ottani Vitézy Tamások, Széles Gáborok, Puch Lászlók, Leisztingerek, Fenyő Jánosok közül nagyon sok kőkemény börtönökben rohad, ami engem feldob és ami miatt én ott jól érezném magam. Még akkor is, ha nem az igazságérzettől vezérelve takarította el őket Vlagyimir Vlagyimirovics. A megfelelő egzisztenciális biztonságért én ennyit hajlandó vagyok engedni a szabadságomból és innentől számomra az egy élhető ország.

Kovács János 18 2012.10.23. 11:05:37

OK zero, Neked Bajnai nem kell.
Akkor mondjál valakit Bajnai helyett, aki Orbánt leválthatja.
Nem tudsz mondani?
Akkor azt mondod, hogy Orbán Viktornak nincs alternatívája.
Világos.
Ám ezt ilyen egyszerűen le kellett volna írni.

2012.10.23. 11:06:57

@doggfather: "ő legalább nem pártpolitikus, hanem egyenesen azt mondják, hogy nem politikus"

Ő a megváltó, a messiás. Igaza van Vonának, ahhoz hogy az emberek elkezdjenek gondolkodni, meg kellene szüntetni a médiát, és minden tömegbutító eszközt, mert olyan szinten beszopják az emberek azt a mérhetetlen mennyiségű baromságot, ami kiömlik a nappali szoba éjjel nappal világító dobozából, hogy az már kétségbeejtő.

dr. Balta$ár 2012.10.23. 11:06:59

@Kovács János 18: ehhez nem embert kell keresni előbb
hanem leírni a 7 millió normális ember közös követelését 10 pontban, aztán majd ehhez lesz párt és ember !

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:09:06

*vagy Pinochet, vagy Thatcher vagy az USA-bóm American Dream helyett az 1%-os elit gettókkal körülkerített világának kialakítását elindító Ronald Reagan.

Nekem ez az igazi horror.

www.szellemvarosok.hu/2012/09/detroit-szellemvaros-lesz/

Ha egy olyan vezetőt kapok, akivel ezt garantáltan elkerülöm, ráadásul mellette olyan közbiztonságot, egzisztenciális biztonságot és nemzetbiztonságot garantál, mint Vlagyimir Putyin, akkor onnantól felőlem kihalászhatják a Tiszából másnap Bedét vagy Balaványt.

szamarhegy 2012.10.23. 11:09:16

@Jankove: Ahhoz viszont, hogy konkrét ceruza beszerzésről sokan tudhassanak és ez ne extra utánjárásba és önkormányzati fogadóórákat böngészve, kilátástalan levelezésekbe, esetleg pereskedésbe kerüljön muszáj ez a fajta átláthatóság. Egy költségvetés zárt rendszerű, azaz nem teszi lehetővé, hogy kihagyj belőle tételeket, legfeljebb a részletezettsége lehet kérdéses. Részemről bejárogatok a lakhelyem szerinti önkormányzatokba, vagy minisztériumokba már vagy 15 éve és nem látom, hogy ezek az intézmények nagy civil, hétköznapi 'elszámoltatási' nyomás alatt lennének, inkább azt látom, hogy néznek mint a moziban, ha normális adófizető-adópénzből gazdálkodó viszonyból kommunikálsz velük. Nem tudom ,hogy pl. Te mennyiszer képviseltél önkormányzatnál közösségi ügyeket, de ez lenne az első szint, amit erősíteni kellene és ehhez kell az átláthatóság.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.23. 11:09:47

@Kovács János 18:

Szerintem zero azért nem válaszol, mert neki most jó OV. Lehet jól járt az egykulcsos adóval, ezért rá szavazna most ((is)).

szamarhegy 2012.10.23. 11:12:36

@Ádámka Auditore: Láttál Te mostanában beszámolót a vidéki Oroszország nyomoráról? És tudsz arról, hogy olaj, gáz, ásványok (fegyver?) nélkül mi lenne Putyin hatalmával, Oroszországgal?

Horizont 2012.10.23. 11:13:04

@Nyekenyóka.:
Ez (is) a nagy baj itt! Ha az egyik nem jó valakinek akkor csak a másik lehet jó neki. Nagyon szegényes gondolkozás ez. Miért is vannak annyian akik nem szavaznának ma még senkire????

vontod75 2012.10.23. 11:13:06

@salamander: Hát persze. Az elszámoltatási kormánybiztos biztos nem ugrott volna, ha bármi kapaszkodót is tud találni a Hajdú Bét ügyön. De nem tudott, sőt...

Jaffar 2012.10.23. 11:14:12

@Nyekenyóka.:
Ha ez így van, akkor ö is csak egy f@sz, aki az orráig sem lát. Bekaphatja, ahogy az összes "jobbos", aki 300Ft és a részleges fizetös felsöoktatás miatt elment népszavazni, de amikor ugyanezt a viktorka teszi, akkor kussol mind.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.23. 11:17:01

@Jaffar: @Horizont:

De ez sima emberi dolog, ha valaki jól jár bizonyos intézkedésekkel, akkor persze hogy arra szavaz, de ha valaki szarul jár, akkor elpártol ettől, ebben mi a különös?
A választást meg lehet az fogja eldönteni, hogy kik vannak többen: akik jobban jártak az egykulcsossal, vagy akik rosszabbul.
Az ember a saját egyéni, családi értékeit helyezi előnyben, így van ez minden más országban is.
Vannak persze fanok, de az nem olyan nagy létszám.

Horizont 2012.10.23. 11:23:56

@Nyekenyóka.: Én kimondottan Zero-ról beszéltem! Miért hiszi azt bárki alapjáraton, hogyha leírja kétségeit az MSZP és Bajnai összeborulásáról akkor csak és kizárólag Orbán seggnyalója!Nem véletlenül tartunk itt ahol vagyunk!Nyakig a szarban!Vagy a szánkig!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:25:18

@szamarhegy: Nem, nem hallottam még róla. Ha tudsz róla adni bármiféle forrást, azt nagyon szépen köszönöm. A másik felvetésedre pedig annyi a válaszom, hogy minden ország azokból a nyersanyagokból él és gazdálkodik, ami a rendelkezésére áll. Ha nekik olajuk, gázuk és ásványaik vannak, akkor abból. Mi ezzel a mi a baj? Mi még odáig sem jutottunk el, hogy megfelelően hasznosítsuk, amink van. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha ezek az emberek most nyomorban élnek, akkor Jelcin vagy Kasparov alatt már éhen haltak volna. Ugyanúgy, ahogy a venezuelai szegények holodomora is megtörtént volna azóta Chavez nélkül, ha a "humanistákon" múlik. Ahol meg egyébként annyit pofátlankodtak az amerikaiak, mint pl. a Szovjet utódállamok esetében vagy az elszakadni vágyó területeknél, vagy netán D-Amerikában, ott ne csodálkozz azon, hogy nem túl liberális szelleműek a vezetők. Igaz itt is hasonló pofátlanságok voltak, de kb. a taxisblokád volt az utolsó alkalom, mikor még érdekelt is valakit.

dunaparti 2012.10.23. 11:26:21

@Jaffar: A Jobbiknak akkor van hangja amikor az "üssünk, verjünk zsidókat, cigányokat" kiabálják, a kormány ellen zárva a pofájuk mindig.

Jaffar 2012.10.23. 11:26:55

@Nyekenyóka.:

Hát ne is haragudj, de ha szerinted az normális, hogy pár tízezer Ft-ért cserébe segget kell nyalnom mindenért és a végén, ha a föbohóc kedve úgy tartja, akkor baszhatom (lásd bankadó), akkor az már régen rossz.

vontod75 2012.10.23. 11:27:07

@Jaffar: Ez a 300 Ft-os szavazás máig csodálatos példája vakhitnek. Ugye szépen le lett népszavazva a 300 Ft, de persze senki nem kezdett nyávogásba meg nemzethalált vizionálni mikor szépen sunyin emelték a járulékokat, amelyek azért jóval többet jelent mint 300 Ft...

vontod75 2012.10.23. 11:28:00

@Horizont: Az a kisebbik baj, hogy nyakig ülünk a trutyiban, de kérem ezt LÖTYÖGTETIK!!!

Horizont 2012.10.23. 11:32:47

@vontod75: :DDDD
Át is bukik erőteljesen a fejünk felett. Még tartjuk magunkat:) Kérdés meddig? 2014 igen messze van!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:33:34

@Ádámka Auditore: Elszakadni vágyó területek alatt a Kaukázus környékén lévő szövetségi körzeteket meg volt Szovjet utódállamokat érem. Amiről beszélek, arra csak egy példa Soros pénze Grúziában.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:41:45

Bajnairól pedig annyit, hogy a Haza és Haladás alapítvány anyagai és megoldási javaslatai egész jók, de én minimálisan sem bízok benne.

Természetéből és ideológiai indoktrinációjából fakadóan vele is egy ilyen világ lesz Magyarországon a cikkben leírt minden következményével: www.neplap.net/hir/thatcherizmus-beszeljenek-a-szamok

Olvasd el és ha te így akarsz élni, akkor szavazz bárkire is a régi garnitúrából, vagy az MSZP-SZDSZ volt tagjai és értelmiségi holdudvara által irányított ballib tömegmozgalmakból

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.10.23. 11:43:47

@Horizont:
Mert sokak kétpólusú világrendjében az "aki nincs velünk, az ellenünk van!" szempont érvényesül.

zsebatya 2012.10.23. 11:43:57

@Ádámka Auditore:" szíveskedjenek ne leminősítgetni meg gazdasági szankciókkal ne tönkretenni egy országot, ha valaki mondjuk a megtermelt javak igazságosabb elosztásában, kooperatív piaci szereplőkben meg humanizált tőkében gondolkodik"

Ember, egységes 16 százalékos adókulccsal?! Ha marad a többsávos adórendszer két év alatt kasszába kerülhetett volna az a nyomorult 800 milliárd, legfeljebb a markukba röhögő jól keresők nem a Bahamákra, hanem Horvátországba, vagy a Balatonra utaztak volna nyaralni és hát bizony Passatból is kevesebb fogyott volna. Ebben a rendszerben igazságról beszélsz?! A jóból nem jut semmi a csóróknak, a terhekből viszont bőségesen.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:54:04

@zsebatya: Félreértettél.:) Én nem Orbán rendszeréről beszéltem attól, hogy velük is azt csinálták, itt kivételesen teljesen jogosan. Én egy lehetséges Jobbik kormány vagy egy Ny-európai értelembe vett baloldali kormány szándékos külföldi ellehetetlenítéséről (igen, amiről tudom, hogy ilyen itthon a kanyarban sincs, maximum a megfelelő emberek hozzá, mint Csányi Vilmos) filóztam csak, meg olyasmi szitukról, mint most, mikor kitalálták, hogy Iránnak atomfegyverei vannak és ezért gazdasági szankciókat kell bevezetni ellene, ami óta már jelentősen romlott az ottani életszínvonal. Majd ráfogják, hogy fujj szociális, fujj pazarló, nem tartja tiszteletben szegény multik tulajdonát, aztán ha 50 HUF-al nő majd a kenyér ára, meg nem tudjuk eladni, amit termeltünk, akkor lehúzhatja a rolót Vona Gábor is, bármennyire jót akar. Orbán, a kibaszott a rendszere, az ehhez tartozó értelmetlen és igazságtalan egy kulcsos adójával és a példaképével, M. Thatcher-rel számomra a valaha élt leggyűlöletesebb emberek közé tartozik.

A www.neplap.net/hir/thatcherizmus-beszeljenek-a-szamok cikket is azért linkeltem csak be, hogy ezzel is világos legyen, mit akar Orbán. Meg mondjuk nem árt megismerni Arthur Scargill-t, mielőtt döntenénk arról, hogy szóba állunk-e a Szolidaritással.:)

Itt a diagnózis, nézd csak:

"A Vaslady brutálisan individualista nézetei nem találkoztak a brit társadalom többségének nézeteivel, igaz, lelkes követőkre talált a nyolcvanas években pozícióba került yuppie-rétegekben (és mai utódaikban, szerte a világon). A Vaslady nem bízott az államtól független politikai közösségekben: mivel nem hitt a társadalom létezésében, könnyű szívvel vette fel a harcot az önkormányzatok, szakszervezetek vagy más gyanús kommunák ellen. Individualista elképzelései távol maradtak a hagyományos konzervatívok közösségpárti, organikus szemléletétől.

Thatcher teljes mértékben szakított a neokon-neoliberális gondolkodók ősellenségével, a roosevelti, keynesiánus gazdaságpolitikával, amely a világháború utáni nyugati jóléti társadalmak alapját jelentette. Thatcher kétes örökségét jelzi, hogy dühös államlebontó elképzelései csak felemásan valósultak meg: míg a gazdasági életben bármi áron szabadulni próbált az állami szerepvállalástól, addig – például – katonai és rendészeti téren minden korábbinál erősebb kézzel lépett fel, lásd a falklandi háborút és a szakszervezetek letörését, vagy éppen az IRA elleni drasztikus fellépést.

Bár eredeti ideológiája szerint az állam visszavonulása miatt vállalkozó szellemű, kisebb vagy nagyobb tulajdonnal rendelkező tömegek jönnek létre, amelyek új, aktívabb és mobilisabb Britanniát fognak képviselni, a valóságban nem ez történt. Thatcher uralma alatt kettészakadt a brit társadalom: a kisebb-nagyobb jólétben élő felső kétharmadra és a leszakadó underclassra, köztük a több millió tartósan munka nélküli szegényre. Az elit folyóiratoktól a bulvársajtóig terjedő szociáldarwinista nézetek pedig megnyugtatták a briteket, hogy ez így is van rendjén."

szamarhegy 2012.10.23. 11:55:32

@Ádámka Auditore: Nem gondolnám, hogy az én dolgom lenne ismereteidet kiegészíteni, nekem dolgozik Moszkvában ismerősöm és van egy itt élő oroszokra épülő nem reprezentatív, de mégiscsak közvetlen kapcsolatrendszerem és információim. A lényeg, hogy óriási szakadék tátong Moszkva és a vidék között, sokkal nagyobb mint nálunk.
Az oroszoknak van energiájuk és nyersanyaguk, sőt tőlünk sokkal nagyobb belső piaccal rendelkeznek, ebben a felállásban működik a putyini rendszer.
Nálunk se ez, se az, olyan ez mint amikor van egy bombázó nő, akinek az előnyös külseje is elég, hogy pasik legyenek körülötte, még az is belefér, hogy előnytelen személyiségjegyekkel rendelkezik, míg egy közepes külsővel megáldott nőnek muszáj jó fejnek, humorosnak, alkalmazkodónak lennie, ha szeretne felcsípni egy pasit (elnézést a hölgyektől.. ;) .
Ha Putyin a magyar adottságokkal rendelkezne, akkor ezzel a jelenlegi stratégiával nem lehetne sikeres. Éltem a Kádár rendszerben, fiatal felnőttként kinn voltam az utcán 89-ben, szóval aki, Putyin után sóhajtozik, az szerintem költözzön ki Moszkvába, nekem nem hiányzik, se apafigura, se vezér után nem ácsingózom.

MACISAJT 2012.10.23. 11:56:16

"Mert nem a Fidesz találta ki először, hogy pártkatonából legyen köztársasági elnök, csak nekik össze is jött."

Valóban nem a Fidesz találta ki először...És nem is nekik jött össze először.
Lásd még bizonyos göncz árpád, a kisgazdából lett szdsz-es pártkatona esete a paktummal és a köztársasági elnökséggel...

szamarhegy 2012.10.23. 11:57:22

Szép napot, nagyon vár már a kert egy kis falevél gereblyézésre :)

Ádámka Auditore 2012.10.23. 11:58:34

"1979-es hatalomra jutása után Thatcher a monetarizmus politikáját követte: mindent alárendelt az infláció letörésének és a költségvetési egyensúlynak. Az elv dogmatikus alkalmazásával elérte, hogy a munkanélküliek száma a nyolcvanas évek közepére meghaladta a három és fél milliót. A költségvetés egyensúlyának parancsa miatt sorra építették le az állami kiadásokat (a vasutat, a regionális fejlesztéseket).

A fennen hirdetett adócsökkentés sem valósult meg, sőt egy átlagos adófizető 1979-ben jövedelmének 31,1 százalékát fizette be az államnak, míg 1996-ban, a tory kormányzás végén ez 37,2 százalékra nőtt. London a nyolcvanas évek második felében még a pénzügyi szektorban is visszaszorulóban volt, a részvényforgalom tekintetében a negyedik helyre szorult New York, Tokió és Frankfurt mögött.

Nem járt jól a thatcherizmussal az oktatási szféra sem. Míg a hetvenes években az iskolatej elvonása okozott botrányt, 1985-ben már maga az Oxfordi Egyetem tagadta meg a Thatchernek szánt díszdoktori címet, mondván, „oktatáspolitikája mély és szisztematikus károkat okoz Nagy-Britannia egész közoktatási rendszerében”. Thatcher ugyanis a piaci elveket akarta érvényesíteni a közoktatásban, ami a szférában dolgozók heves ellenállásába ütközött. És Thatcher hiába volt nő, ez nem mutatkozott meg a férfiak és nők emancipációjában: tizenegy év alatt egy százalékot csökkent a két nem bérezése közötti különbség.

Kormányzása alatt sikerült elérni, hogy az átlagos brit családok reáljövedelme 37 százalékkal nőjön. Ez azonban úgy valósult meg, hogy a legszegényebb tíz százalék jövedelme 18 százalékkal csökkent, míg a leggazdagabb tíz százaléké 61 százalékkal nőtt. Nagy-Britannia 1979-ben a világ 13. legprosperálóbb országa volt, míg 1996-ra a 22. helyre esett vissza. A Vaslady szólamokban a brit nemzeti nagyság helyreállítását hirdette, de a valóságos számok homlokegyenest ellentmondtak ennek. 1990-ben az infláció tíz százalék fölé emelkedett, a gazdasági növekedés pedig egy százalékra esett vissza. Ahogy Egedy Gergely történész, a brit történelem kutatója mondta: „Nagy ívű átalakulásokat hozó politikájával tizenegy év után szinte ugyanoda ért vissza, ahonnan 1979-ben elindult.” A történész szerint Thatcher átfogó gazdasági és társadalmi átalakításba kezdett, és ez a hosszú távon jelentkező gazdasági eredmények mellett társadalmi felfordulást okozott."

Én attól félek csak, hogy Bajnainak az összes eddigi megnyilvánulása, meg a Haza és Haladás anyagai csak PR díszletek, a valódi cél és eredmény meg az, amiről a fentebbi szöveg szól.

Misi56 2012.10.23. 12:02:20

@Ádámka Auditore: Ha ezt választod, akkor mindenképpen az nyer akit TE NEM AKARSZ!!! Azért kell elmenni(regisztráltatni) hátha lesztek még páran. Ha nem mész el akkor az esélyét sem adod meg. Mindenképpen Ők nyernek. Ne félj Ők majd elmennek!!!

macska69 2012.10.23. 12:05:01

@Morcos Kartal: hát, végülis van igazad...

Kovács János 18 2012.10.23. 12:07:38

@Nyekenyóka.: Persze, h jó neki. De nem akarja bevallani, ezért csak lődöz Bajnaira, mint a búcsúban a céllövöldében. Orbán meg adogatja a kezébe a légpuskát.

Misi56 2012.10.23. 12:08:25

@Ádámka Auditore: A mostani magyarországi egykulcsos adó, szóról- szóra erről szól!

Misi56 2012.10.23. 12:11:19

@MACISAJT: Azért én Göncz Árpádot, Orbánnal egy "cikkben" nem említeném, ugyanis Orbán nem ült 56 börtöneiben, meg ehez hasonló dolgok miatt!

diplomassenki 2012.10.23. 12:12:29

Nekem az alapvető bajom az, hogy itt minden hónapban van egy nemzeti ünnep, ahol ha nem tűzzük ki a nemzeti lobogót, akkor hazaáruló, ballibsi csürhe vagyunk.

A fityesznek hála, ma már nincs olyan nemzeti ünnep, amit magaménak tudnék érezni.
Sem márciusban, sem májusban, sem júniusban ......

Egyet kell azokkal értenem, akik csak azt tartják szem előtt, hogy megfosszuk a 2/3 (52%) az országot.
Itt nem magyar, hanem Matolcsy népmesék vannak, lassan naponta egy újabb.
Nem hamuban sült pogácsa, hanem adóemelés, újabb adók kitalálása, az adó megadóztatása.
Rajtunk röhög az egész világ, minden elemző elmondja, hogy egy pontot túl nem szabad megszorítani, mert a visszájára fordul.
Nálunk már megtörtént, tényleg nem veszik észre. Áll a gazdaság. Tej, kenyér, farhát. és már nem csak a nyuggereknél!!!!!!!

ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁÁÁÁÁÁÁG!

fonó 2012.10.23. 12:13:51

Érthetetlen, a Dalai Láma és Kalkuttai Teréz Anya kereszteződése nem jöhet el, a Marsról se jöhet valaki. Lop mindegyik de eddig talicskával most Nyerges vontatóval, a demokráciát nem taposták röhögve lábbal, nem másztak a hálómba ágyamba, nem érték el h a magyar zászlót tapossák égessék, szatyorba nem hurcoltak nyilashamvakat kormánytagok, tripla bóvli........................
Aki jobb már ez is elég indok.

2012.10.23. 12:23:36

@Ádámka Auditore: Olvasd el, amit írtál, hasonlítsd össze a jelenlegi kormány tevékenységének következményeivel, majd gondolkozz el azon, hogy Bajnaitól kell-e félned!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 12:32:56

@szamarhegy: Jajj, miért lenne az baj ugyan. Csak beszélgetünk mint két normális ember, meg senki sem mindent tudó. Megosztjuk az info-kat és árnyaltabb képünk lesz. Ha eddig kevés információm volt, akkor ennyivel is többet tanultam. Én csak örülök neki. Egyedül a Bólogató Jánosok idegesítenek.

Így már világos mindent, mire gondoltál. Azt nem mondtam én sem, hogy őt kellene idehívni, elvégre minden országnak mások a nemzeti sajátosságai, ráadásul ő nem egy olyan politikus, aki hendikeppel induló országot vezet, hacsak az orosz kommunista rezsimet nem vesszük annak. A szabadságjogaim számomra is értékesek és teljesen elfogadható az, amit mondtál erről. Akár egy diktátor, akár egy apafigura csak addig jó, amíg normálisan fejlődik alatta az adott ország, meg olyan nézeteket vall, olyan intézkedéseket hoz, ami neked is megfelel. Én néha hiába vágyom a kemény kéz politikájára, Orbánt a hátam közepére sem kívánom. Még mindig azt mondom egyébként, hogy számomra a demokrácia és a diktatúra közti legélesebb határvonalat még mindig az jelenti, hogy ellenőrizhető és leváltható-e az adott vezető illetve annak apparátusa. Engem például nem zavar, ha van egy határozott és erős kezű vezető, aki nem kér tanácsokat, nem köt kompromisszumokat, meg atyáskodik, csak tudjam mit akar, mit csinál és ha a lakosság jelentős részének már elviselhetetlen az ő világa, akkor nyomban leváltható legyen. Nem csak négy évente.

Nekem elég nagy hibám, hogy ha jólétet és normális életet teremt egy vezető, akkor elkezdek nagyon erősen bízni benne és egyre kevesebbre értékelem a szabadságjogaimat, pedig tudom, hogy nélkülük nincs biztosítva a jólétem.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 12:35:27

@Ylim: Tudom, hogy "hivatalosan" nem ezt akarja Bajnai, csak egyszerűen nem bízok benne és félek, hogy átbasz, majd nem tartja magát a saját irányvonalához. Ezt én az LMP vagy a Jobbik politikusairól kevésbé tudom elképzelni. De azt tényleg elfogadom és tartom, hogy a régi elitből még ő a legkisebb rossz.

diplomassenki 2012.10.23. 12:40:27

@Ádámka Auditore:
ha nem Ő, akkor KI?

az a baj, hogy erre a kérdésre nincsen válasza senkinek!

és én attól félek a legjobban, hogy megint valami ellenében lesz meg a többség, le sem merem írni hányad és megint azt csinálnak velünk amit akarnak,

Itt már tényleg csak egy többpárti, népi akarton lapuló valóban többségi, legitim hatalom segíthet.
Ez sajnos azonban csak vágyálom marad!

Ádámka Auditore 2012.10.23. 12:40:57

@Ylim: Az nekem az eszem ágában sem volt soha, hogy Bajnai helyett vagy a "tőle való félelmemben" a Fideszre voksoljak. Isten ments. Míg Bajnaival kapcsolatban csak kételkedem meg nincs meg a bizalom, addig a Fidesz előttem örökre leszerepelt, szabályosan gyűlölöm őket és ott már nem kételkedem, hanem tudom, hogy a létező legrosszabb. Ott már nincs olyan alternatíva a fejemben, hogy akár jó dolgokat is tehet az országgal. Csak az, hogy biztos hogy nem és soha a büdös életben nem akarom őket a hatalom közelében látni. Ha csak ez a kettő lenne a világon (mármint a Fidesz meg Gordon), aztán pisztollyal ilyen vote or die stílusban kényszerítenének a szavazóurnához, akkor gondolkodás nélkül Gordont választom.

McDobbent 2012.10.23. 12:43:04

@Kőmíves Kelemen: amit te vallalkozasnak nevezel az adocsalas. Nem fizetsz afat es semmilyen adot, de elvarod hogy a bejelentett berekbol vonjanak el tobbet hogy neked legyen ingyen kozvilagitas, orvosi ellatas, utak, stb.

Vegre elkezdodott az aminek 20 eve kellett volna. Nyerjen a Fidesz '14-ben, hogy vegre jo dolgok tortenjenek az orszagban.

Siphersh 2012.10.23. 12:45:30

"56 évvel ezelőtt micsoda szép és csodálatos események vették kezdetüket"

Idióta.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 12:48:16

@diplomassenki:
Mit szólsz akkor Mesterházy apád tervéhez miszerint Kossuth címert viseljen minden Gyurcsanyista, avagy MSZP-s hugyosforradallmár ?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 12:50:01

@Ádámka Auditore:
Na látod.. Innen már csak empátia kérdése, hogy megértsd miért utálják még mindig jóval többen az MSZP-t.

Mert ők voltak azok akik Szlovákok elötti pozicióból gazdaságilag lenullázták az országot.
Akik megduplázták a munkanélküliségi rátát, és a GDP arányos hiányt.

Szóval szocikra, soha többet.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 12:50:11

@diplomassenki: Addig marad vágyálom, míg fel nem tápászkodunk a fotelből és ki nem megyünk ezért az utcára. Más országokban is így vívták ki, nekünk sem fog menni másképp. Akár már holnap is lehetne ilyen, ha megmozdulnának a magyarok.

McDobbent 2012.10.23. 12:51:00

@zsebatya: eleg binaris vagy. Nekem annyit segitett a 16% hogy kitudom fizetni a hiteleimet es nem kell eladnim aron alul az ingatlant hogy a karvaly bankok jol jarjanak. Akik a Bahamakra jarnak nem a 16% miatt tudjak megtenni. Ok azok a vallalkozsok, akik helyett eddig fizettem. Lepj mar tul a kommunista elveken vazzeg.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.23. 12:52:44

@McDobbent:
Az anyád picsáját, azt!
Kisapám, a céggel több adót fizetek be, mint amit te valaha is fogsz.
Viszont ha a Fidesz igy folytatja, akkor kiviszem a picsába az egészet külföldre, és nézhetitek a minuszos kasszát.
Most is van külföldi cégünk, de ott a külföldi munkák csapódnak le, mert (milyen meglepő) egy londoni épitészirodának kicsit nagyobb a respektje, mint egy magyarországinak. Viszont mivel itthon zömében állandó partnerekkel dolgozom együtt, semmiből nem tartana oda átirányitani őket. És ezt fogom tenni, ha ez a gazdasági ámokfutás folytatódik...

És még valami: 15 éve van cégem itthon. Ez a harmadik, az előző kettő egyéni vállalkozás, majd bt volt. Mindkettőt simán becsuktam minden trükközés nélkül. A mostani 5 éves, sosem voltunk semmilyen feketelistán, holott többmilliós kintlevőségeink vannak.
Szóval tudnám értékelni ha befognád a pofádat, és inkább a Győzike féle adócsalók börtönbe zárásáért kommentelnél.
(de kurvára ki tudnak akasztani a hülye köcsögök, akik életükben nem vállalkoztak, de azt hiszik hogy csak csalással lehet vállalkozni :@)

Ádámka Auditore 2012.10.23. 12:54:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Szóval szocikra, soha többet.

Agreed. Max annyival vitatkoznék, hogy ez jórészt inkább Megyó meg Qrcsány sara, Bajnai már csak a kárenyhítés miatt került oda, mikor a többi vörös milliárdos már nem tudott mit kezdeni a saját piszkával. De ugyanezért nem bízok én sem benne. Ha egy utcai banda felgyújtaná a házamat, a 10-ből 9 tag elrohanna, egy meg ott maradna és segítene oltani, attól még nem lenne a barátom.

Húsleves 2012.10.23. 12:55:12

@dunaparti:
"A Jobbiknak akkor van hangja amikor az "üssünk, verjünk zsidókat, cigányokat" kiabálják, a kormány ellen zárva a pofájuk mindig."
Annyira zárva van a Jobbik pofája az Orbán kormány ellen, hogy ilyen írásokat gyakorlatilag csak náluk látsz:
kuruc.info/r/9/94946/
kuruc.info/r/9/93098/
Vadai Ágnes "bátor" felszólalása a parlamentben ezzel kapcsolatban kizárólag arra volt jó, hogy tálcán kínálja Orbánnak az hazug kimagyarázkodást az ország nyilvánossága előtt, miközben Vadai is tudja azt nagyon jól, hogy szart sem érnek az olyan "bizonyítékok", hogy egy letitkosított adattömegből nyilvánosságra hozok annyit, amennyi azt a látszatot kelti amit akarok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 13:00:47

@Kőmíves Kelemen:
Azért nem baj ha leköpöm és megvetem a Gyurcsány és Bajnai féle off-shore lovagokat ?

Ádámka Auditore 2012.10.23. 13:19:12

@Húsleves: Szóval cáfold csak ezt a pár "üssük-verjük a zsidókat" üzenetet.

onmagam 2012.10.23. 13:20:42

Értem én, hogy nem vagy annyira elragadtatva Bajnaitól. Nem is kell.
Csak ugye választani a választékból kell.
El lehet utasítani mindenkit, nem szavazni senkire csak azért mert az a kisebbik rossz. Majd mások megszavazzák helyetted a nagyobbik rosszat. Nagyon konstruktív hozzáállás.

Az meg egyszerűen nem igaz, hogy ők is ennyire rosszak, csak nem volt 2/3-uk.
Mert volt és mégsem voltak ennyire böszmék.

szamarhegy 2012.10.23. 13:21:56

@Ádámka Auditore: Korrekt és köszi, sajnos kevés önreflelexióra és párbeszédre képes hozzászóló van, és igen, senki sem tévedhetetlen..., üdv. :)

Húsleves 2012.10.23. 13:26:41

@Ádámka Auditore:
Hogy cáfoljam? Nem láttam linket.
De várjál egy kicsit, keresek. Találtam, nézzed csak:
arokaso.blog.hu/2008/12/07/balavany_gyorgy
mno.hu/migr_1834/intolerancia_a_nemzettel_szemben-352856
Te figyelj már! Ez nem az az ürge aki a Milla rendezvényen készül felszólalni?

Ádámka Auditore 2012.10.23. 13:32:14

@Húsleves: Lapozz feljebb picit, ott vannak. Egy kommentben nem engedte őket elküldeni, azért voltak csak így szétforgácsolódva. Oké, elolvasom.

Húsleves 2012.10.23. 13:42:13

@Ádámka Auditore:
Ok, látom, hogy belinkeltél egy csomó mindent, de azért egy kicsit pontosabban határold már be hol van az az "üssük-verjük a zsidókat" üzenet. Mondjuk hány percnél.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 13:47:18

@Húsleves: Sehol.:) Morvainál van két cigányokkal foglalkozó videó, majd nézegesd őket, de az sem "büdöscigányozás". Azért linkeltem csak be, mert szerintem a Jobbik nem egy egysíkú, zsidók és cigányok ellen ész nélkül uszító párt (igaz a hívei közt vannak ilyen ostoba emberek sajnos, tény), hanem annál szerintem jóval magasabb színvonalat képvisel azért. Ne az alapján ítéld meg őket, hogy milyen egy-egy tüntetésük arrafelé, ahol már kezd gettóvá silányulni a környék és a lakosok kérik őket, hogy jöjjenek. (Mifelénk legutóbb Kerecsenden.) Oda nyilván nem előadni mennek.

Ádámka Auditore 2012.10.23. 13:54:30

@Húsleves: A cáfolás nem neked szólt, hanem olyanoknak, akik szerint nincs más mondanivalójuk.

Húsleves 2012.10.23. 13:55:35

@Ádámka Auditore:
Azért nem engedte egy kommentben elküldeni, mert 6 linknél több után automatikusan szűrődik.
A Jobbikról egyezik a véleményünk. Én úgy fognám meg legjobban, hogy a Jobbikra nem lenne társadalmi igény, ha a mélyen tisztelt antifasiszták nem tennének meg mindent azért, hogy legyen.

villamos alóli kacaj 2012.10.23. 13:56:49

@czjanos:
melyik fogalmára gondolsz:
- a kényúrra, vagy
- a zsarnokra?

rajnaig 2012.10.23. 14:03:05

Figyu kedves szerző. Neked nem KELL senkire sem szavaznod, ha nem tetszik, akkor maradj otthon. De ha már ide írtál rendkívüli okosságokat, akkor hadd homályosítsalak fel, hogy én miként vélekedem ebben a kérdéskörben.

Egyrészt: Senki nem mondta, hogy Bajnai nem politikus, ő maga sem. Csak nem olyan politkus, mint az átlagos magyar fajta. Nem mondom, minden egyéb frakcióban ül még egy két ilyen ember, még a Fideszben is, csakhát a trollok elnyomják őket. Nekem éppoly üdítő lenne, ha teszem azt Pokorni pajtás végre felállna és elhajtaná a francba Orbánt meg a sleppjét és csinálna egy normális pártot. Egyébként ez az egész politikus nem politikus duma egy hihetetlenül ótvar színvonalról árulkodik valahol mélyen. Aki a parlamentben van, az politikus és kész. Attól még lehet jó. Aki a parlamentbe vágyik, az is politkus és kész. Akit az emberek bármilyen tisztségre megválasztanak, az is politikus, akármekkora civilnek is hívja magát.

2. Nem annyi volt a válságmenedzselés, hogy befosatta az MSzP-t és az SzDSz-t (megjegyzem nagyon túróevő kisgyerek lehettél te három éve, ha így emlékszel a dolgokra, (én például konkrétan arra emlékszem, hogy Bajnai az SzDSz programját hajtotta végre az MSzP-vel szemben, tehát SzDSz-es befosatásról úgy kb. szó nem volt.) Hanem azért fosatta be őket, hogy keresztülverjen rajtuk olyasmiket, amiket maguktól az életben soha nem csináltak volna meg. Megzsarolta őket? Na és, ebben engem, mint átlagpolgárt pontosan mi is kellene, hogy érdekeljen?

3. Mit kell állandóan ezen az őszödi beszéden rugózni. Az az igazság, hogy ti, véleményformáló értelmiségiek lettetek átbaszva vele, és még nem is magával a beszéddel, hanem azzal a hazug demagógiával, amit Orbán erőltetett rátok. Beszoptátok, hogy tiszta őszinteséghullámokkal lehet választásokat nyerni tízmillió ember között, ahol lehet, hogy félmillió megértené, ha azt mondanátok nekik, hogy megszorítás kell a haza üdvére, a másik kilenc viszont úgy elzavarna a kormányzat közeléből is, mert túl hülye hozzá, hogy a saját önérdekét belássa. És bizony ti félmilliónyi humánértelmiségi még hülyébbek voltatok, mert nem láttátok be a szükségszerűségeket, és megválasztottatok valakit, aki még annyira sem képes őszintének lenni hozzátok, hogy a választások után közölje veletzek, hogy átvert.
3. És itt rögtön egy logikai átkötéssel nyergeljünk át a negyedik témakörre, ez az "MSzP a felelős a Fidesz 2/3-áért". Ugye tényleg nem vagy akkora barom kedves posztszerző, hogy ezt a szar link hárító dumát egy percre is beveszed? Ez kb. olyan, mintha beperelnéd a Mercedes gyárat, totálkárosra törtél egy Suzukit, és ha a Mercedes olcsóbban adná az autóját, mint a Suzuki a sajátját, akkor mercedest vezettél volna, és nem töröd totálkárosra az autódat, mert a mercedes egy jobb kocsi. Nem kedves posztíró, ha már mindenki hazudik neked körülötted, legalább te ne hazudj tovább magadnak. Senki nem tartott revolvert a fejedhez, hogy a Fideszre ikszelj, senki nem kötelezett rá, hogy ne szavazz másra. A saját döntésed, és rajtad kívül még két és félmillió ember döntése, hogy most ők uralkodnak, és ezért csakis ti vagytok a felelősek, senki más, sem Gyurcsány, sem Hagyó, sem Bajnai, senki, csakis az a két és félmillió, aki rájuk szavazott, vagy nem ment el szavazni. Ha már nagy őszinteséghullámokról beszélünk, akkor itt lenne az ideje ezt az alapvető tényt is belátni.

Akkor most az apróbb kérdéseidre adandó válasz:
Tiltakozott vagy lemondott e az őszödi beszéd után? Miért, te lemondasz a blogod írásáról azután, hogy bebízonyítottam fentebb, hogy ordas hazugságokat terjesztesz? Na látod, ennyit a LAtinovitsozásról.

Tiltakozott vagy lemondott e a 23-ai rendőrattak után (magyar nyelven így írandó, aza Command and Conquer, ahol máshogy)
Nem tudom, kellett volna? Rendőrfőkapitány volt, vagy igazságügyminiszter?

Tiltakozott vagy lemondott e az adócsökkentések eltörlésekor?
Miért kellett volna? Speciel már adót csökkenteni sem lett volna szabad, ezt már jónéhány náladnál okosabb közgazdász megsúgta, úgyhogy ezért maximum pirospont jár neki. De gondolom kedves posztszerző te csontig beszoptad a szociális népszavazást, mint igazságbeszédet.

Tiltakozott, vagy lemondott a sorozatos kamu Gyurcsány programok és hazugságok hallatán?
Konkrétan melyikre gondolsz? Az EÜ reformra, amelyik te és polgártársaid heréltek ki? Már megintcsak jó lenne szembenézni a saját felelősségünk kérdéskörével is, ha már másokat hazugozunk orrba szájba.

4. Hallom ezt a humánértelmiségi dumát, hogy ne szavazzunk a jobbra a két szar közül. De ki mondja meg nekem már ne haragudj, hogy mi az a jó? Egy kormány mindenképpen rálép valaki tyúkszemére, úgyhogy defaultból csak rossz lehet. Ez ugyanolyan dolog mint az energia, nem tudod megmondani, hogy abszolút értékben mennyi van belőle, csak azt, hogy egy referenciaállapothoz képest mennyivel több vagy kevesebb van belőle. És ez az életben majdnem mindenre igaz is. Úgyhogy döntéseid 90%-ában egy szar és egy mégszarabb döntés között fogsz mérlegelni. Nem értem, hogy mi a probléma ezen döntés meghozatalakor.

Virág et. 2012.10.23. 17:16:28

@rajnaig: Én itt voltam, amikor zero még nagyban örömködött, hogy végre megvan a kétharmad is. Értem én, hogy neki meghatározó élmény volt a 2002-2010 közötti időszak, de a szocik legalább azt bebizonyították, hogy ha zsarolásra is, de legalább képesek normális intézkedéseket támogatni. Bajnai és kormánya meg ilyen intézkedéseket kiagyalni, végrehajtani.

Ennyiben Bajnaiék többek voltak, mint Orbán valaha is lesz. Orbán nem jobb Gyurcsánynál, Kiss Péternél - ugyanaz turultollal a sipkáján. Vagy még rosszabb, mert azok csak loptak vagy semmit sem csináltak, ezek konkrétan restaurálják a Kádár-rendszert, kiirtják a civil kontrollt, mini-putyinizmust próbálnak felhúzni ide.

Horizont 2012.10.23. 17:29:02

@Virág et.: Én is itt voltam, de azért arra nem emlékszem, hogy a 2/3 -nak (!!!) örült volna!

Virág et. 2012.10.23. 17:35:01

@Horizont: Pedig volt itt nagy idegeskedés, hogy vajon meglesz-e, aztán meg megkönnyebbülés.

Egyébként most néztem meg az indexen élőben Bajnai beszédét, teljesen korrekt volt. Meglepetést nem tartalmazott, hozta, amit hozni kellett.

Virág et. 2012.10.23. 17:37:19

Már alig várom, hogy elkezdődjön a számháború. :) Remélem sok kis diák kap majd holnap ötöst a NER-konform tanárától. :)

Ironfist 2012.10.23. 17:53:20

Én meg előre szóltam mindenkinek, akinek tudtam, hogy ne szavazzon a fideszre, mert ha meglesz a kétharmaduk, akkor mi lesz itt... és mi lett? Meglett a kétharmaduk, és pontosan az lett, amit megmondtam :D Sajnos.

Pont ilyen alapon mondom most azt is, hogy a Jobbik márpedig össze fog állni a fidesszel.

Virág et. 2012.10.23. 18:15:29

@Ironfist: Persze, hogy összeáll.

Egyébként a BM szerint nem volt semmi rendbontás. Gondolom az, hogy eltörték a Nagyon Magyar És Cseppet Sem Náci Karlengető Kopasz Zsidózó És Auschwitzozó Hazafiak az index operatőrének az orrát, az nem rendbontás a BM szerint. Egyébként az újnáci retardáltakat azért is érdemes nézni, hogy lássuk, hogy mindenhez képest van még lejjebb is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.23. 20:05:22

@Virág et.: Azért az nem örömködés,hanem bizakodás volt inkább.
Meg a szocik vergődésén röhögés.

CyberDog 2012.10.23. 20:51:03

@épészmérnök:" Csak szerényég elvtársak, csak szerénység ! Ha én például valamit értékelni tudok magamban az a szerénnység."
Bástya elvtárs

Ironfist 2012.10.23. 21:56:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Lehet, de mégis ez lesz. Olyan biztos, mint ahogy a kisgizdákkal is összeálltak, meg a miéppel is. Mindenkivel összefogna, csak a hatalom megmaradjon.

Bee-zony 2012.10.23. 22:18:38

@Arbet: Ezt jól összefoglaltad. A részemről annyi a másként értékelés, hogy a kényelmes helyett cselekvőképtelen, mert a kényelem már fogyóban van, viszont a cselekvőképtelenség változatlan, főleg a szerveződő érdek-érvényesítés vonatkozásában. Azt ugyan lehetne mondani, hogy kevesen vagyunk pl. a négyszázezres megvezetett birkasereghez képest, csakhogy nem csak ehhez képest vagyunk kevesen, hanem atomizáltak vagyunk, és önként, Amíg ez a rossz alaphelyzeti probléma nincs megoldva, addig Magyarországon semmilyen érdemi változást nem lehet elérni, mert a szövegelés egyenlő a falra hányt borsóval. Csak az egyesített érdek-érvényesítő képesség a hatásos, akár az orbánisták tömbjével, akár bármelyik másikkal szemben.
A mások által elkészített sültgalambra várásnak 23 elvesztegetett-elvesztett év után már véget kell érnie.
A FEGYVERBE! nem lenne a helyzethez illő jelszó, hanem a CSELEKVÉSRE! SZERVEZŐDJ! – ennek van itt az ideje, és nagyon, mert különben csak az egy helyben topogás, avagy ücsörgés folytatódik. Le kell váltani a kutyaütő pártokat, de nincs mivel és kikkel. Ez a feladat, hogy legyen mivel, hogy legyen egy jó program és korrekt rendszer, amihez csatlakozhatnak és részt vehetnek benne azok, akiknek erre van igényük. Ezt a lényeget senki nem fogja megtenni helyettünk, úgyhogy valójában saját magunkra várunk. Legyen már egy mag, aki köré kristályosodni lehet. Ez sok idő és sok energia annak a részéről, aki elkezdi és eldöntötte, hogy végigcsinálja, de erre van szükség, ez a jó út.
Én egy fenékkel nem akarok két lovat megülni, feladatnak bőven elegendő nekem egy új vallási és társadalmi rendszer összehozása, tehát a párt-vonal megmarad másnak – ahol megvan pl. az a probléma, hogy tessék leírni az igényeket, hölgyek-urak, és a megbízói kívánságlista szerint összehozunk önöknek egy pártot, mint pártkészítő-szolgáltatók, csupán az a kis probléma lesz vele, hogy a saját, és ki nem mondott uralmi és harácsolási céljainkat fogja szolgálni, amikor kész lesz. Hogy ne így történjen, csak az önszerveződés a megfelelő, és nem az, hogy külső emberek megjelennek, és ők megcsinálják a mi vágyaink szerinti dolgokat, mert valójában nem azt fogják megcsinálni, hanem a sajátjukat, az ehhez felhasználtakat az irányításuk alá vonva, lásd a 2006-os, Országház előtti tömeg, ahol a „semmiből” (vö. titkosszolgálat) felbukkanó, sok pénzzel rendelkező, és gyorsan cselekvő személyek tették ezt, és sikeresebben oszlatták fel a tömeget a vakvágányra vezetéssel és ott tartsással, mint a rendőrség a vízágyúkkal. Úgyhogy a Magyarországon spontán összejövő tömegnek a titkosszolgálati irányítás alá vonás a sorsa, ami csak akkor nem történik így, ha egységes elveket, ideológiát követ sokszázezer ember egységes rendszerbe, és annyi titkosszolga nincs, hogy azon változtatni tudjon.
Vegyük már észre, hogy politikai-világnézeti tömbök vannak, és azokkal szemben az atomizált egyén nem tud annyit változtatni, hogy politikai fordulatot érjen el. És oda jutunk, hogy erősebb kutya baszik, és hogy egyénként egy porszem vagy, nem politika-irányító, mert a legnagyobb tömb (három dimenziós, aktivitás, beleértve a végtelen kitartást x méret x társadalmi pozíció, ideértve a pénzt és médiát is) irányít, ha az a tömb gazemberekből áll, akkor is. A szorzat legnagyobb végösszegű egységes társasága fogja megnyerni az irányítást, és egész jól meg lehet becsülni, hogy pl. ennek a blognak a vezetői és a társasága hol tart ebben: még mindig „a béka segge alatt”.
Az aktivitási szint jónak mondható, csak az iránya nem eléggé jó, mert ahhoz a rendszer-kritika helyett legalább ekkora, vagy még nagyobb hangsúlyt kell helyezni a rendszer-építésre, és ez az, ami itt nincs. A méret még mindig kicsi pl. az orbánisták tömegéhez képest, és a társadalmi pozíció is nagyon gyenge, a célirányosokhoz (főleg a világuralmista-talmudista zsidókhoz) képest.
Vagy változtatni akar valaki, vagy örök életében rossz rendszereket kritizálni, és azok káros hatásait elszenvedni, ezt azért el kellene dönteni. Akik nem csak kritizálni és káros hatásokat elszenvedni akarnak, azoknak a következő lépés, hogy megállapítsák, mi a helyes, és összehozzák az egységes, és optimálisra csiszolt programot és rendszert.
Ezen működő út és mód, és a mások által kikovácsolt jelenlegi helyzet között lehet és kell választani.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.23. 22:47:10

@Ironfist: De a jobbiknak legyen ennél több esze,könyörgöm!
Vagy kurva kemény feltételekkel ,a baromságokat félre téve!

Ironfist 2012.10.23. 23:29:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"De a jobbiknak legyen ennél több esze,könyörgöm!"

Mindenki megvehető.

CyberDog 2012.10.23. 23:37:03

@csavari: Elézést, viccet félretéve, de tényleg nem irtad kire gondolsz.
És ez nem ironia,de most a Gyurcsányról, vagy a Vikiröl irtad ezt a szöveget?

Ironfist 2012.10.24. 00:19:01

@Arbet:
"Na.. ma akkor kimegyek a térre és úgy kifütyülöm Bajnait, hogy sírva rohan haza az ÁHV-s apucihoz. Akinek számít még egy kicsit is ennek az országnak a jövője az szintén így tesz."

Na! Kifügyülted a csúnyagonosz libajnait? Aztán elmentél istentiszteáááizéakarommondani fidesznagygyűlésre áhítattal inni a kenetet?

picur3ka 2012.10.25. 04:51:14

Ki az a Milla? Es kell-e oket reklamozni?

picur3ka 2012.10.25. 04:55:47

@Ironfist:

Es mi lett? Te beteg vagy.

Ironfist 2012.10.25. 09:34:23

@picur3ka:
Mi lett? Megmondom neked.
-Tönkreverték az ország imázsát
-Tönkreverték az ország (maradék) gazdaságát
-Kíméletlenül kihasználják a kétharmadukat arra, hogy másnak esélye ne legyen őket leváltani, de ha mégis, akkor meg ne tudjon változtatni semmit
-Bebetonozták a csinovnyikjaikat mindenhová, akik az országot még 20 évig simán vissza tudják (és fogják) fogni, csakis Orbán nagyúr parancsára
-Az ígéreteik (vagy másképp: pofátlan hazugságaik, népbutító parasztvakításaik, stb...) ellenére irgalmatlan módon megemelték az adókat, különböző járulékokat
-Hülyének nézik az embereket (ebben mondjuk van valami, mert aki őket támogatja, valóban nem ép elméjű...), és még mindig azzal etetnek mindenkit, hogy ez nem megszorítás
-Az EU ellen uszítanak mindenkit, holott közben pénzt kuncsorognak az EU-tól
-Az elszámoltatásból semmi nem lett, mert akkor ők maguk is a börtönben ülnének, mindahányan
-Ügynöktörvényt kétharmaddal nem voltak hajlandók megszavazni
-Folyamatosan belepofáznak az ember magánéletébe, családi ügyeibe - és az hagyján, hogy belepofáznak, de erőszakosan meg is akarják változtatni azt
-A hitelességünket is elásták a hátsó kertben, mikor az ígéreteinkkel ellentétben elengedték az azeri baltás gyilkost, holott pontosan tudták, hogy odahaza őt nemzeti hősnek tekintik, és azonnal el fogják engedni
-Kényszerítik az önkormányzatokat (pl.) az ingatlanadók bevezetésére, csak, hogy mondhassák, ők nem voltak, kéremszépen, azok a csúnyagonosz önkormányzatok voltak ám, mi csak az önkormányzatoknak vontuk meg a támogatását...
-ELLOPTÁK A PÉNZÜNKET, AMI A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAKBAN VOLT, hogy azt mondhassák, bravúrosan betömték az államháztartási hiányt! A gazdasági növekedés pedig csak ezzel a pénzzel lett 0%!! NULLA BAZMEG! Enélkül csökkentünk volna!!
-Az előző kormány kevéske eredményeivel dicsekednek
-Közfoglalkoztatottság: kamumunkahelyek, ráadásul négy órás műszakban, falállásnak is kevés, de a statisztikába belekerült, így mondhatják, hogy jajdenagyonnőttafoglalkoztatottságittkérem! Holott valójában csökkent...
-A csúnyagonosz ájemef pénze persze jó volt, amit még Bajnai kért, biztonsági hálónak... abból persze kellett dupla áron hirtelen MOL-t vásárolni
-Beszerzési stop van a minisztériumokban, tehát csak 90milliárd forintért vettek új bútort. Új telefont, meg új kocsit meg annyiért, amennyibe bele sem akarok gondolni
-Ezek után elképesztő cinikussággal luxusnak titulálják a tanárok béremelését, sőt, a nyári fizetésüket el is vették...
-A rendőrség (maradék) imázsa különösen megsínylette őket, mikor mindenkit, kivétel nélkül elengedtek, aki a 2006-os zavargásokon a csőcselékben volt, és rombolta az országot, és a fővárost
-Közgép. Az, hogy az építési megbízások 90%-a az övéké - nem darabra természetesen, hanem összköltségre - úgy, hogy szinte kivétel nélkül mindig ők voltak a legdrágábbak, az magáért beszél
-Nagyon Offshore-ellenessé tettek minden szektatagjukat, miközben ők maguk is hordják ki a pénzt a CBA-n keresztül (pl.)
És csak a végére, hogy kiket is imádsz ennyire:
Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Soroljam még, hogy mi lett, szektabubus? SOROLJAM BAZMEG??

Ádámka Auditore 2012.10.25. 11:59:44

@Ironfist: Az a legnagyobb tragédia, de én már tényleg bőgni tudnék rajta, hogy ha megfigyeled pl. a 23.-án Orbán mellett csápoló, békemenetelő szellemi fogyatékosokat, hogy nekik ezt annyival ki lehet magyarázni, h. mer az elmútt nyóccccévben a Gyurcsány...."

Meg olyan vaslogikát láttam még most a 23.-ról készült videókban az egyik szektástól, hogy azért szavaz a Fideszre, mert ő volt MIÉP-es, viszont nincs normálisabb pártja, mert a Jobbik zsidó.

Őszintén ezekkel mit lehetne kezdeni???

tudi 2012.10.25. 17:50:59

Ezt a szép társaságot elnézve semmi közös nincs bennük, mint leváltani a Viktort, hogy utána mi lesz az jó kérdés ráadásul Bajnaival megy Gyurcsánnyal szép kis páros, ha a Fidesz választási kampánystábjában dolgoznék, már elégedetten dörzsölném a tenyerem.

Bee-zony 2012.10.25. 19:17:44

A Magyarországon szokásos választási lehetőség az, hogy: A vagy B kifosztót akarod hatalmon-kormányon látni? Tessék, válassz. Már a középkorban is az volt a választási lehetőség, hogy az elnyomó-kizsákmányoló vazallus földesurakat akarja-e a többség hatalmon látni, vagy a törököket? Miután Dózsáék fellázadtak az elnyomó földesurak ellen (ahelyett hogy a törökök ellen mentek volna), és elbuktak, onnantól már az volt a többségi választás, hogy jöhet a török, az sem rosszabb. Ugorjunk, utána a szocializmusban is az volt a választás, hogy A vagy B párttitkár elvtársat választja-e Ön? Miután a nép egyikről sem igazán tudott semmit, megválasztották a pofára szimpatikusabbat, és ennyi volt a választásuk, aztán az egyikből lett a főnök, a másikból pedig a helyettese, tekintve hogy mindegyik „jó elvtárs” volt.
Ugorjunk a jelenbe, most van egy judaista zsidók által irányított, valamennyi részben cigány miniszterelnök, akiket a magyar vazallusok kiszolgálnak, a seggnyalás szintjéig, és a vazallusoknak van sok parasztja, jobbágya, rabszolgája, akik nekik dolgoznak, nem kilenced és tized szinten, hanem 50+% adó szinten, tehát többet dolgoznak rájuk, mint saját magukra. Aztán persze hogy sokan nem jutnak el odáig sem, hogy saját lakásuk legyen...
A baloldali ellenzék dettó, a zsidók által irányított diszgójok, akiknek vannak vazallusai, és azoknak sok rabszolgája – és a rabszolgának valójában mindegy, hogy A vagy B kizsákmányoló zsákmányolja ki őket maximálisan, ezért a számukra megfelelő választék híján el sem mennek szavazni, és a választást a vazallusok köre dönti el. A kizsákmányoltak számára a legjobb szavazás a lábbal szavazás. Így volt ez a szocializmusban, előtte is, és most is.

Sors-levezetés az adott rendszerben – azaz mi vagyok én abban a rendszerben, és milyen a sorsom?
Zsidó vagyok-e? (Nem.)
Zsidók által választott, és „karácsonyfa” avagy „uborkafa” csúcsára juttatott díszgój vagyok-e? Nem.
Vazallus, hűbérúr vagyok-e? (Nem.)
Akkor abban a rendszerben már csak rabszolga lehetek.
Akarok-e rabszolga lenni? (Nem.)
Tehát vagy el kell mennem onnan, vagy forradalmat kell csinálnom.
Melyik a könnyebb, amelyik az egyéni problémát megoldja? Elmenni.
Mi oldja meg a társadalmi problémát? A forradalom, a valódi rendszerváltás.
Tehát akik maradnak, azoknak forradalmat kell csinálniuk, ha nem akarják tovább tűrni az elnyomóikat. A forradalmat illetően két eset van, vagy győz, vagy nem. Ha győz, akkor jó, ha nem, akkor továbbra is szarban a haza.
Hányszor győzött Magyarországon felkelés, forradalom? Egyszer sem. 1514 elbukott, 1848 elbukott, 1956 elbukott, 2006 elbukott.
Ezért van szarban a haza folyamatosan.
Erkölcsös és értelmes emberek olyan kis számban vannak Magyarországon, hogy nem tudnak győzni a többséggel szemben, akik olyan sokan vannak, hogy országon belül nem lehet legyőzni őket, viszont lassan de biztosan kihalnak, belefulladnak a saját s(z)arukba. Mivel többségben vannak, és országon belül nem lehet legyőzni őket, el kell szigetelődni tőlük, lehetőleg országhatár által is. Aztán a kihalás felé tartók kihalnak, ha úgy csinálják, ahogy eddig, az elszigetelődők pedig megmaradnak, és szaporodnak, ha jól csinálják.
Forradalom kell, de nem a „szokásos”, véres fajtából, hanem az értelem vértelen forradalma. Persze nem vérszegény, mert az megint más.

Bee-zony 2012.10.25. 19:48:51

@Ádámka Auditore: Nem volt 3 tökös tűzoltó, akik azt mondták volna, hogy szarunk rád bakó, (sok baj van a Bako... nevúekkel, lásd pl. vörösiszap), megyünk, versenyzünk, és vissza se jövünk, disszidálunk, pont úgy, ahogy a másik átkosban is ez volt a legjobb választás.
De hát csak ez lesz megint, és Magyarországon már csak az alja nép marad, az igénytelenek, a bunkók, akiknek megfelel a király-vazallus-jobbágy rendszer is, addig is, amíg ki nem halnak. Attól, hogy Magyarországra visszatért a középkor hűbérúri rendszere a zsidók vezetésével, máshol még nem áll meg az élet.

A Kedves Beteg álellenzéki álszabadságharca mégiscsak erre hasonít:
Muammar Gaddafi - Zenga Zenga Song - Noy Alooshe Remix
www.youtube.com/watch?v=cBY-0n4esNY
Ja, bia, Líbia...
Ria, ria, Hungária...

Ironfist 2012.10.25. 20:53:55

@Bee-zony:
"1848 elbukott, 1956 elbukott, 2006 elbukott."

Azért 1848-at és 1956-ot hasonlítani a 2006-os csőcselék rombolásához kicsit erős, nem gondolod?

picur3ka 2012.10.25. 23:26:20

@Ironfist:

En elsorolom neked, zsido kommunista ugynok, mi lett: beke.

A kormany nem az uszitasban utazik, hanem a rendfenntartasban, nagyon lathato es erezheto ez a kulonbseg, terrorista bubukam. A parlament dolgozik, ami elkepeszto az elmult 10 ev diktaturaja utan; eloszor 2010-ben nem volt incidens a buzi meneten, nem volt semmi spontan tuntetes - kiveve, amit a jobbik szervezett a tomeggyilkolos diktatura harcos rendorok tamogatasara -, kurva jo uj alkotmany es vilagklasszis mediatorveny van, etc.

picur3ka 2012.10.25. 23:28:32

@Ironfist:

Bizonyos szempontbol nem. Mind zsido terrorizmus generalt cirkusz.

Bee-zony 2012.10.26. 03:59:15

@Ironfist: Úgy gondolom, hogy 1848 – 1956 és 2006 az elbukásban közös, egyébként nincsenek egy súlycsoportban, mert a XXI. század elején már csak szófosásra és zavargásra tellett. (Amikor megláttam a munkásőrbarát Pozsgait a szónokok között, akkor már biztos voltam benne, hogy ez a kis magyar forradalom kifújt, nem lesz abból már semmi érdemleges változás).
Mivel az értelmisegg nem csinált semmi érdemlegeset, a tettek a „politikai futballhuligánokra” maradtak, ők meg azt tették, ami tőlük tellett.
Ami erős, az a te egyoldalúságod és elfogultságod. Rendőr rokon van a családban, avagy sógor-koma-haver?

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.10.26. 11:16:04

Nem tudom szerintem azért a Milla-Szolidaritás-Haza és Haladás elképzelés már csak azért is életképes lehet, mert tegnap "névtelen" Fideszes elnökségi tagok kezdtek átlátszó és komoly kampányba a Népszabadságban Mesterházy Attila és az MSZP külön indulása érdekében.

"Fideszes körökben az a vélemény alakult ki, nem biztos, hogy Mesterházy Attilával rosszabb eredményt érne el a baloldal, mint Bajnai Gordonnal, hiszen a fiatal pártelnök mögött nincs vitatott kormányzati teljesítmény vagy „kétes privatizációs ügyek”, azaz szerintük jóval kevésbé támadható, mint a Gyurcsány-kormány volt gazdasági minisztere.– Az MSZP ráadásul szervezett, most egyben van, erőt tud felmutatni. Ezzel szemben vajon milyen erőt képvisel a másik három civil egyesület? – vetette fel a Fidesz-elnökség egy tagja" szabotazs.blog.hu/2012/10/26/a_fidesz_elnoksege_az_mszp-re_szavazna_a_valasztason#more4871067

Ironfist 2012.10.26. 12:37:34

@picur3ka:
Na itt jöttem rá, hogy te nem is hiszed el, amit mondasz. Szép volt, beugrottam, hogy te tényleg ennyire sötét vagy, de ezek az utolsó kommentjeid kicsit túlzóra sikeredtek. Aki ilyen sötét, az életképtelen. Legközelebb okosabban trollkodj, hogy sokáig húzhasd az emberek agyát! :)

@Bee-zony:
"Ami erős, az a te egyoldalúságod és elfogultságod. Rendőr rokon van a családban, avagy sógor-koma-haver?"

Egyik sem, viszont nem vagyok anarchista sem. És nekem az, hogy a csőcselék lerombolja a fél belvárost, csak azért, mert a cigánykirály azt mondta "A Gyurcsány bevallotta ám, hogy hazudott, bevallotta!" az az anarchia. Rendőrökre támadni, és mindent szétverni magad körül, csak mert az éppen aktuális miniszterelnöknek nem tetszik a képe, az nem forradalom, hanem csőcselék háborgása. És igenis, szerintem túl puhák voltak ott a rendőrök, lovasrohammal, és tömeges letartóztatásokkal kellett volna felelniük azoknak a köztörvényes bűnözőknek, akik ott voltak.

magyar_newton 2012.10.26. 18:04:48

Kedves zero, sok jó cikket olvastam már itt tőled, de ez be kell vallani igen gyenge lett. Ezt a cikket az ecceri pista "minden politikus balfasz" és az ecceri vérjobbikos "minden politikust dunába kéne lőni" közötti térbe lehet csak elhelyezni, ami nem valami dícséretes. Főleg, hogy az előbbiek az ilyen okosságokat a nyolcadik és kilencedik feles között a kocsmában szokták kibökni, nem egy értelmiségi blogon.:)

Mégis, ki lenne az a megváltó, aki itt új országot csinál? Talán valamelyik csúcsintelligens eddig nem ismert (ergo "nem elkurvult") közgazdász fogja hirtelen feltűrni az ingújját, és eldönteni, hogy oké, holnaptól otthagyom a jól kereső állásomat, és megmentem az országot? És gyorsan nekiindul keresni még párezer hasonló orvost, jogászt, közgazdászt - mert egyedül mégse megy, kellenek képviselők, miniszterek, szakértők, ésatöbbi. És ha ezt a szent gyülekezetet gyorsan összelapátolta, akkor pártot alapít, a nép meg rohan rájuk szavazni? Ugyan már!

Aki itt alternatívát akar, az egy bizonyos szintnél nem lehet finnyásabb. Olyan csak a mesében létezik, hogy él valahol egy komoly gazdasági potentiállal (kapcsolatokkal) rendelkező Krisztusi lélekkel bíró zseni, aki körül még van tízezer másik potenciális szent, akiknek az anyagi lehetőségük, a tudásuk és a média kapcsolataik is megvannak ahhoz, hogy országot mentsenek. Itt országot menteni vagy valamelyik másodvonalbeli balos fog, vagy valamelyik másodvonalbeli jobbos. Másnak nincs rá se ereje, se pénze, se semmije.

Én a magam részéről már akkor boldog lennék, ha négy-nyolc éven belül a mostani Orbánok, Gyurcsányok helyett Bajnaik és XXX-ek (tedd ide bármelyik normális Fideszes fazont) lennének a kormánykeréknél. Azaz politikus őrültek helyett egyszerű politikusok. Akik bár nem tökéletesek, de legalább normálisak, és normális dolgokat mondanak.

Hidd el, ha mondasz jobbat ennél, akkor azonnal rohanok és szavazok rá. De akkor mondjál, ne pedig vágyjál jobbat, mert az nem elég...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.26. 21:05:16

@Virág et.: Közben kiderült, hogy be se volt jelentve a tüntetésük, már a léte is törvénysértő volt.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.26. 21:12:03

@Bee-zony: Fél világ azt találgatta 2006 október 23-a előtt, hogy miért az Astoriához megy ünnepelni a FIDESZ. Annak semmi köze 1956 október 23-ához. OFF Van egy másik forradalomhoz kötődő ház elég közel, de fogadni mernék, hogy a nemzeti érzelműek 10%-a se tudja melyik és miért. ON
Elég egyértelmű, hogy tudható volt, hogy a csürhe a parlamenthez akar vonulni. Aki ismeri a várost, azt is tudja, hogy a Kiskörútnál kell megállítani, és onnan nem lehet a Nyugatihoz nyomni, csak a Deák tér és onnan az Astoria felé. Orbán Viktorra két járó motorú páncélozott BMW várt a tribün mögött, beszédének elmondása után beszállt az egyikbe (gyengébbek kedvéért, am másik volt a tartalék) és uzsgyi el.
Közben ugye nyilvánosságra került a rádióforgalmazás is, ahol egyre-másra ment a görcsölés, hogy nehogy rátolják a FIDESZ ünnepségére a randalírozókat. Azok meg persze hogy arra hajtottak. Balfasz volt a rendőrség, nem is mindenben szabályos és voltak túlkapások. De nézz meg egy tüntetésoszlatást egy nyugati városban, oszt örülhetsz, hogy ennyivel megúszták.
Disclosure of conflict of interest: A legutolsó rendőr ismerősöm három háznyira lakott tőlünk, és az is 1977-ben volt.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.26. 21:14:12

@Misi56: Csak egész más körülmények között, egész más kulccsal. Thatcher nem vezetett be egykulcsos adót, nem vette el a szociális ellátásokat, csak megszüntette a pénznyelő iparágakat, nem államosított, hanem privatizált. A többi stimmel.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.26. 21:16:35

@Bee-zony: Amit ide írtál, az az értelem teljes hiányáról tanúskodik. A zsidók között ugyanúgy van baloldali és jobboldali (plutokrata jelzőről biztos hallottál, ha ilyen lelkes ultrajobb vagy), mint a keresztények között vagy a vallástalanok között, hogy csak egyet mondjak. Úgyhogy az értelem forradalma ezen az alapon nem működik.
2006-ot meg forradalomnak nevezni komoly aránytévesztés.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.26. 21:17:51

@Ádámka Auditore: Keynes ajánlásait sehol nem valósították meg. Csak hivatkoztak rá és egész mást csináltak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.26. 21:19:27

@Martian: Tudod Te egyáltalán mi az a kamatos kamat? Ha a betéted lejár és kifizetik a kamatot, majd újra lekötöd kamattal együtt, az kamatos kamat. Fúj, plutokrata kizsákmányoló (további jelzőket a fantáziádra bízom)!

Bee-zony 2012.10.26. 21:46:14

Nincs Magyarországon nagy választék, csak az, hogy aki nem finnyás, de igénytelen, az a szarkupacok közül válogathatja a szerinte legkisebbet, mert jelenleg csak ez a választék a Kárpát-medencében pártokból, és alapvetően a politikusokból is.
Aki pedig finnyás és igényes, annak lábbal kell szavaznia, emigrálnia, disszidálnia a Kárpát-medencei posványból, mert ami neki az elfogadott, avagy minimálisan szükséges és elvárt szint, az ott nincs, az nem szerepel a választékban. Hogy miért nincs, és hogy lehet-e egyáltalán, az már a következő jó kérdés.
„...mondjál, ne pedig vágyjál jobbat, mert az nem elég...”, ez a közös nevező a távozó és a maradó elégedetlenek esetében. Akár az EU-t, illetve Európát választja valaki, akár egy másik kontinenst, az még mindig csak a mérlegelt kevésbé rossz kategóriája, de ott legalább tényleg van szignifikáns különbség, nem úgy, mint a szarkupac 1-2-3-sok esetében, amit pl. én, az emberi minőséget illetően finnyás és igényes lévén egy bizonyos szükséges fokig, nem választok, mert az több mint bűn, hiba lenne. Tehát úgy is lehet mondani, hogy minél kisebb hibát akarok elkövetni, vagy ha lehetséges, akkor a hibátlanságot választom, bár a tökéletlen világra az a jellemző, hogy nincs benne hibátlanság, csak kisebb vagy nagyobb hibák vannak. Akkor nézzük melyik a kisebb hiba, szarkupacok közül választani, hogy az jó, vagy egyiket sem választani, és elmenni onnan, ahol csak ez a választék?
Én a magam részéről már eldöntöttem, hogy bojkottálom a jelenlegi Magyarországot, nem fektetek ott be, és csak turistaként, vagy a tanaim hirdetőjeként vagyok ott, úgyhogy leginkább a hontalan státusz felel meg nekem. Hazám a Föld, tehát hontalan vagyok :), mert egyik elfuserált kormány és rendszer, és rezsim fölöttem való uralma sem hiányzik az életemből. A saját törvényeimen belül akarok maradni, a többiekén meg kívül, és magyarországi tartózkodásomat lakható lakatlan szigetre cserélem. :)

Bee-zony 2012.10.26. 22:22:45

@Ironfist: „És nekem az, hogy a csőcselék lerombolja a fél belvárost...”
A fél belváros lerombolása 1956-ban volt, nem 2005-ban, és akkor is csőcselékezték őket, ugyanígy mint te most a 2006-osokat.

„...csak azért, mert a cigánykirály azt mondta "A Gyurcsány bevallotta ám, hogy hazudott, bevallotta!" az az anarchia.”
A „cigánykirály” ott sem volt akkor, elhúzott külföldre a sürgősdolgára, és nem állt az élére semmi újnak, és nem mondta, hogy "A Gyurcsány bevallotta ám, hogy hazudott, bevallotta!", hanem ksizivárgott az, amit Gy. Ferenc köztörvényes adócsaló és ország-elkúró puccsista miniszterelnök az elvtársainak mondott tavasszal, zárt körben, és azóta is „nyomozzák”, hogy ki volt a kiszivárogtató.
Gyurcsány szerint hárman voltak, egy nő és két férfi. Tessék, két MSZP és MSZP-közeli halott, egy férfi és egy nő, és ezek szerint még van egy túlélő...

„Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett egy MSZP-képviselő
Index
2006. szeptember 22., péntek 13:07
index.hu/bulvar/kobanyagazol/

A kőbányai önkormányzat szocialista képviselőjét, Wygocki Rikárdot gázolta halálra egy autó saját irodája előtt a X. kerületben.

Pénteken délelőtt cserbenhagyásos gázolás áldozata lett az MSZP egyik X. kerületi képviselőjelöltje, közölte a Független Hírügynökség. Wygocki Rikárdot saját irodája előtt, az autója mellett ütötte el egy nagy sebességgel arra haladó autó. A sofőr elmenekült a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi .A képviselő a X. kerület 7-es számú választókörzetében indult volna újraválasztásáért, és a helyi lengyel kisebbségi egyik vezetője is volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán egyelőre annyit mondtak, hogy valóban történt egy halálos baleset a Vaspálya utcában, de hogy a politikus lenne az áldozat, azt nem tudták megerősíteni.

Wygocki Rikárd nemcsak helyi politikus volt, de a Bp. Kőbányai Spartacus női kézilabdacsapatának szakosztályelnöke, a klub elnökségi tagja is. Amint azt Pazár Sándor klubelnök az MTI-vel közölte, a női kézisek péntek esti, Vasas-Invitel elleni meccse elmarad a tragédia miatt. A találkozót október 24-én pótolják.”

-

Holtan találták meg Lendvai Ildikó édesanyját
2006. október 27., péntek, 16:58 • Utolsó frissítés: 2006. október 27., péntek, 17:33
Szerző: MTI
hvg.hu/itthon/20061027eltunt

-

Gyurcsány szerint három MSZP-s politikus szivárogtatta ki az őszödi beszédet
hetivalasz.hu/itthon/folytatodik-a-6-eves-tortenet-54395

Hatéves az őszödi beszéd
m.mno.hu/ahirtvhirei/hateves-az-oszodi-beszed-1105728

2006 őszén pár ezren megelégelték a fehérgalléros bűnözők tetteit, és a tettek mezejére léptek, és abból lett némi, futballmeccs-szintű zavargás.
Az anarchia az anarchisták értelmezésében uralom nélküli rend, olyan társadalmi forma, amelyben pl. a hangyák, a méhek élnek.

„Rendőrökre támadni, és mindent szétverni magad körül, csak mert az éppen aktuális miniszterelnöknek nem tetszik a képe, az nem forradalom, hanem csőcselék háborgása.”
Persze,, hogyne(m) '56-ban meg Rákosi elvtárs kopasz képe nem tetszett a háborgó csőcseléknek, ugye... Nem a képével, hanem a tetteivel volt „némi” gond.

„És igenis, szerintem túl puhák voltak ott a rendőrök, lovasrohammal, és tömeges letartóztatásokkal kellett volna felelniük azoknak a köztörvényes bűnözőknek, akik ott voltak.”
Hol ott, és mikor? 2006. október 23-án pl. volt lovasroham, és tömeges letartóztatás is volt szeptember végétől, csak nem a köztörvényes bűnözőket tartóztatták le, pl. a köztörvényes bűnöző miniszterelnököt, hanem azokat, akik ki mertek menni az utcára, tiltakozni, tüntetni, vagy csak épp járókelőként voltak rossz időben rossz helyen, és kézre estek, mert a rendőrség nem mérlegel; és tényleg nem. A hatóság, a "törvényes rend" képviselője nem mérlegel, a "politikai futballhuligán" viszont mérlegeljen, hát persze, hogyne. Amikor a rendőrség bűnözővédő államvédelmi hatósággá "lép elő", akkor ott már nem rend és rendfenntartás van, hanem legyőzendő ellenség, a többi meg a látszat és hazudozás. Az lett volna a megoldás, hogy valódi forradalom keretében megdönteni az MSZP-Fidesz rezsimet, csakhogy nem volt kikkel. Aljasok a Parlamentben, ostobák az utcán - úgyhogy maradtak továbbra is az aljasok a Parlamentben, és az ostobák az utcán, amitől persze nem dőlt meg az aljasok uralma. Nincs egy jó csapat, de annyira nincs, hogy se demokratikus választás által, se forradalmilag nincs, és "game over", ha ez továbbra is így marad, teljes életképtelenség, mint egy olyan beteg állat, amelyek már teljesen elleptek a paraziták, és mindenféle kártékonyak, és még élve megeszik. Az meg aztán pokoli sors... Aki nem kártevő, és nem is mazochista, az ne maradjon ott.

Bee-zony 2012.10.26. 23:07:34

@Kuviklacz: „Amit ide írtál, az az értelem teljes hiányáról tanúskodik. A zsidók között ugyanúgy van baloldali és jobboldali (plutokrata jelzőről biztos hallottál, ha ilyen lelkes ultrajobb vagy), mint a keresztények között vagy a vallástalanok között, hogy csak egyet mondjak. Úgyhogy az értelem forradalma ezen az alapon nem működik.”

Ki mondta (írta, állította), hogy a zsidók nincsenek ott a teljes politikai palettán? (Lásd pl. Szegedi Csanád, mint az aktuális „csúcs”.)
„Szegedi az EP-ben: Izrael csak tiszteletet érdemel, békét és szabadságot ad
kuruc.info/r/2/103147/
Különleges "ajándékkal" lepte meg Szegedi Csanád korábbi híveit és bajtársait (akik közül egyesek talán azóta is várnak a megígért "tisztázásra"): míg október 23-án, dicsőséges forradalmunk kitörésének évfordulóján a volt pártjának felvonulásán néhányan izraeli zászlót égettek, így üzenve a világnak, hogy nagyon jól tudják, kik lelkén száradnak a kommunista rémtettek, addig a szegény, "ártatlanul megvádolt", zsidóságáról "mit sem sejtő", ősmagyar nevelésben részesült Csanád a legultracionistább - a legszélsőségesebb izraeli propaganda-kiadványokból kimásolt - (Nagy-)Izrael-barát szöveget adta be írásbeli hozzászólásában, és a hazánkat felvásárló terrorállamot támogatta szavazatával Strassburgban - így képviselve az őt mandátumhoz és eurótízezrekhez juttató nemzeti radikális szavazókat.”

A címkéidet a homlokodra ragaszd, ott van jó helyük.
Persze hogy nem ezen az alapon működik az értelem vértelen forradalma, viszont megint beigazolódott, hogy az a hülye, aki másokat hülyének néz.

„2006-ot meg forradalomnak nevezni komoly aránytévesztés.”

Egészen trehányak és felületesek kedvéért idézem magamat:
„Hányszor győzött Magyarországon felkelés, forradalom? Egyszer sem. 1514 elbukott, 1848 elbukott, 1956 elbukott, 2006 elbukott.”

„Úgy gondolom, hogy 1848 – 1956 és 2006 az elbukásban közös, egyébként nincsenek egy súlycsoportban, mert a XXI. század elején már csak szófosásra és zavargásra tellett.”

Elnézést a rászorulóktól, de nincs több időm a gyógypedagógiai szintre.

Ironfist 2012.10.26. 23:13:54

@Bee-zony:
"A fél belváros lerombolása 1956-ban volt, nem 2005-ban, és akkor is csőcselékezték őket, ugyanígy mint te most a 2006-osokat."

Tényleg nem vagy képes értelmezni, amit mondok, és nyilvánvalóan kissé túlzó számadatba kötsz bele? Gratulálok, ez az igazi módja annak, hogy cáfold azt, hogy ők csőcselék lennének. Valóban, számszerűleg nem a fél belvárost rombolták le, hanem kevesebbet - és szerinted ettől már nem is csőcselék? Hadd segítsek egy kicsit: de.

"A „cigánykirály” ott sem volt akkor,"

Tényleg? Akkor csak a hologramja beszélt volna a fidesznaggyűlésen? Ne próbáld mentegetni... csak magadat járatod le ilyen nyilvánvaló hazugságokkal!

"Gy. Ferenc köztörvényes adócsaló és ország-elkúró puccsista miniszterelnök"

Adócsaló? Na, bizonyítsd! Köztörvényes? Tudtommal a kordon elbontása, meg az MSZP-szerver feltörése köztörvényes bűn, valóban, de az, hogy nem tudta rendberakni az országot, miközben a fidesz ott torpedózta, ahol csak tudta, az azért nem köztörvényes. Puccsista? Tényleg? Mikor, és kit puccsolt le?

"az elvtársainak mondott tavasszal, zárt körben,"

Igen, egy olyan beszédben, amit a retardáltak még mindig nem fognak fel, miért, és kiknek mondta/szánta... Gratulálok, örülj magadnak, és hajtogasd csak, hogy elkúró, meg hazudós! És, ha nagyon rád jön a rapli, csapd hozzá azt is, hogy szemkilövető! :D

"Nem a képével, hanem a tetteivel volt „némi” gond."

Na, tehát ha jól értelmezem, Gyurcsány Ferenc miatt éhen halt az ország negyede, valamint orosz bábkormányfő volt. Értem. Ehez szintén csak gratulálni tudok, mert már nincs erőm egyszerűen, hogy ilyen mértékű sötétséget megpróbáljak cáfolni.

"Hol ott, és mikor? 2006. október 23-án pl. volt lovasroham, és tömeges letartóztatás is volt szeptember végétől,"

Akkor, mikor a fidesz által utasított csőcselék ráhúzta a rendőröket a fidesz által elbutított agyhalottseregre.

"pl. a köztörvényes bűnöző miniszterelnökö"

CSAK EGY köztörvényes bűnt mondj, amit Gyurcsány Ferenc követett el! Csak egyet!

" hanem azokat, akik ki mertek menni az utcára, tiltakozni, tüntetni, vagy csak épp járókelőként voltak rossz időben rossz helyen, és kézre estek, mert a rendőrség nem mérlegel; és tényleg nem."

1.- A rendőrség az állam erőszakszervezete. Pont.
2.- A rendőrség a be nem jelentett tüntetést FELOSZLATJA. PONT.
3.- A rendőrség nem mérlegel, hanem PARANCSOT HAJT VÉGRE. PONT.
4.- A rendőrség órákig tartó, hangosbemondón keresztül történt figyelmeztetése után indult meg az oszlatás. Hadd ne kelljen már sajnálnom azt, aki még ezek után is ott maradt, vagy ilyen körülmények között ment le hajnalban kenyeret vásárolni...

"Amikor a rendőrség bűnözővédő államvédelmi hatósággá "lép elő", akkor ott már nem rend és rendfenntartás van, hanem legyőzendő ellenség,"

Mint mondtam, a rendőrök nem csinálhatnak olyat, hogy én most nem értek egyet az adott kormány politikájával, úgyhogy nem engedelmeskedem. Aki ilyet tesz, teljes joggal zárják ki a testületből. Ugyanis a rendőrség - nyisd ki jól a szemed, ha eddig nem tudtad volna elolvasni! - PARANCSOKNAK ENGEDELMESKEDIK. És ha neked ettől legyőzendő ellenség lesz, akkor téged se tudlak sajnálni...

"Az lett volna a megoldás, hogy valódi forradalom keretében megdönteni az MSZP-Fidesz rezsimet, csakhogy nem volt kikkel."

Vagy az lett volna a megoldás, hogy nem szavaztok rájuk! Hanem - teszem azt - egyéni jelöltekre, pártfüggetlenekre. De neeeem, a tömegeknek fontosabb volt, hogy a másik fél ne győzzön, és miért? Mert Orbán Viktor fanatizálta a népet, és per pill az ország egyik fele gyűlöli a másikat emiatt. Gratulálok hozzá!

" és a tettek mezejére léptek, és abból lett némi, futballmeccs-szintű zavargás."

Lófaszt! 2006 őszén több ezer, fidesz által fanatizált/megfizetett köztörvényes bűnöző - na ŐK az igazi köztörvényesek pl. - lerombolta a fél belvárost (azért is fél belvárost mondok, és ha nem tetzsik, akkor tanulj meg szöveget értelmezni, ne feltétlenül szó szerint!) szétrombolta az MTV székházát, és a rendet fenntartani igyekvő rendőrségre is rátámadt. Hozzáteszem, például letépett kerítésekkel, vasrudakkal, molotov koktélokkal, és felszedett utcakővel. És - hozzáteszem - az összes, útjukban álló kirakatot bezúzták, és az összes útjukban parkoló autót felgyújtották. Valóban, nemes forradalmárokra, avagy szelíd tüntetőkre jellemző cselekedet, nemde?

Az két halott pedig gondolom azt jelenti - szerinted - hogy Gyurcsány Ferenc, aki maga a gonosz, megbosszulta az őszödi beszéd kiszivárogtatóin magát, mi? Gondolom, te már azt is tudod, ki szivárogtatta ki, hiába nem volt megnevezve, kire gondoltak. Sőt, biztos forrásból tudod, hogy maga Gyurcsány végzett mindkettejükkel, igaz?

Egyébként mióta is laksz külföldön?

picur3ka 2012.10.26. 23:33:15

@Ironfist:

"Na itt jöttem rá, hogy te nem is hiszed el, amit mondasz. Szép volt, beugrottam, hogy te tényleg ennyire sötét vagy, de ezek az utolsó kommentjeid kicsit túlzóra sikeredtek. Aki ilyen sötét, az életképtelen. Legközelebb okosabban trollkodj, hogy sokáig húzhasd az emberek agyát! :)"

Beszarok a rohogestol.... Ilyen emberek tenyleg vannak, vagy csak klonoznak titeket, mint droidokat?

Ironfist 2012.10.27. 00:28:18

Ja, picuháromka, ide is mondom, hátha nem veszed észre, hogy máshol már reagáltam neked (kinézem belőled, amennyi "értelmet" sugárzik minden egyes kommented): majd ha megtanulsz szöveget értelmezni, akkor szólhatsz csak hozzám. Addig pedig - vagyis örökre - ignore. Csá, szektásgeci. :)

picur3ka 2012.10.27. 01:36:39

@Ironfist:
.
Csa, mondja a szovegertelmezos tolvajszlenges faszi. Halalrarohogos adag vagy.

Ironfist 2012.10.27. 14:57:38

Jaj, annyira jó tudni, hogy folyamatosan erősítitek meg az elméletemet, ti fideszszektás, agynélküli életformák. :) Elmondom mindegyikőtöknek, hogy ignore, tehát nem látom, mit írtok, csak egy értesítőt kapok, hogy valamit írtatok. De ti minden alkalommal még írogattok nekem továbbra is. Gratulálok hozzá - vagyis inkább magamnak, amiért sikerült ilyen parazitákat találnom, akik ennyire megerősítik a bizalmamat abban, hogy veletek szemben nem tudok tévedni egyszerűen. :D Nem is kell hozzá csinálnom semmit, gyakorlatilag az arcomba nyomjátok saját retardáltságotok bizonyítékait, én meg csak nevetve konstatálom, hogy lám, még egy teljesen tipikus szektás fideszzombi, aki pontosan ugyanazt mondja, és pontosan ugyanúgy viselkedik, mint a többi, akiket korábban már ignoráltam :D

Vagy röviden:
Villanyszámla: párezer forint
Internetdíj: 4000 forint
Látni, ahogy a fideszes hazaárulók majd megszakadnak abban, hogy trollkodhassanak, és aztán látni, hogy minden erőlködésük kudarcot vall: felbecsülhetetlen. :D

picur3ka 2012.10.27. 21:13:59

@Ironfist:

Te annyira agygyenge vagy, hogy elhiszed es hirdeted, hogy a Fidesz csodolte be az orszagot? Eddig az anyamehben voltal? Hany eves vagy te gyagyas?

Horizont 2012.10.27. 21:23:56

@picur3ka:
Miért már csődben is van? Azért azt remélem tudod, hogy ők is hozzátettek egy mammut méretű szart! Persze tudom, hogy szerinted semmit az égvilágon, de törődj bele, hogy igen! Fel tudod dolgozni? :)

picur3ka 2012.10.27. 22:26:42

@Horizont:

2008 az ev, kedves Horizont, regen megtortent ez. Mikor hamisitott budzset adtak be az unijonak. Te szorakoztasd magad, a hozzaszolasod tobbi resze erdemben nem vitathato handzsa.

Ironfist 2012.10.27. 22:43:22

Örömkönny csillog a szememben, komolyan. :'-) Volt már pár retardált itt, aki nem fogta fel elsőre, hogy nem látom, mit írnak, de ez a picur3ka mindegyiken túltesz. Annyira jó, hogy sok ilyen fideszes van, mert akinek 40-nél több az IQ-ja, látja, hogy ezek csak magukat égetik, és képtelenek az emberi kommunikációra/magyar szövegértésre.

De te, picur3ka, írj csak nyugodtan: meg van engedve, hogy kiéld magad, ha már csajod nincs, és csak a politikailag másként gondolkodókokon... vagyis politikailag gondolkodókon... vagyis, a gondolkodókon tudod kiélni magad. Úgyhogy írogass nekem, küldözgesse a rendszer a sok értesítést, ami kvázi azt tartalmazza, hogy "Te, ez a hülye még mindig nem fogta el, hogy nem látod, amit ír..." Hajrá! ^^

picur3ka 2012.10.27. 22:50:36

@Ironfist:

Te, az ilyen csufolkodos neven nevezes, az kommie tomegkultura, ezert veszitettek ilyen csunyan az elmult valasztason. A negyvenes IQ-ju ciganyok a szocikra szavaznak. A tobbi 40-es IQ-ju szoci szavazo atment a Jobbikba.

A gyulolkodesi kulrurad es a csufolkodasi szokasaid magukert beszelnek.

Nincs csajom. Az tuti, 50-es no vagyok.

Ironfist 2012.10.27. 23:32:03

Nagyon jó, csak így tovább, agynélkülikém! :)

picur3ka 2012.10.28. 00:23:02

@Ironfist:

Szoval, hany eves tinedzser Jobbikos tizennyolceves fiuka maga, aki kioktatni probal itten?

Az anyukaja pincejeben lakik, ugye?

tiborc2008 2012.10.29. 11:03:20

Tisztelt Honfitársaim!
Totális állami csőd.
Kiver a víz a következő választásoktól.
A lehetőségek:
- marad zakkant fasz orbán még zakkantabb és még nagyobb fasz matolcsival
- jön a libatolvaj patkány
- jönnek degenerált jobbikosok

Ebből igazán az első kettő esélyes, és mindkettő borzalmas.
Nincs remény, Magyarország számára befellegzett.

Bee-zony 2012.10.29. 21:22:57

@Ironfist: Az állításaimat illetően megtalálható minden a neten, amíg a zsidó maffia el nem tűnteti...

Pl.:
Feljelentés Nomentana-ügyben
mno.hu/migr/feljelentes-nomentanaugyben-521513

Gyurcsány cége mégis kárt okozott?
mno.hu/migr/gyurcsany-cege-megis-kart-okozott-523857

Gyurcsány Ferenc
hu.metapedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

Csakhoy neked feleleges bármit is bizonyítani, mert azokat úgyis figyelmen kívül hagyod, és fújod a magadét. - Figyelj, nem sajtból van a Hol. - De, sajtból van a Hold. Akkor vedd fel az „ártatlan Gyurcsány” és a „jó államvédelmi hatóság” mellé az „ártatlan Ceausescu”-t és a „jó Securitate”-t is, és a lapos földet, és a sajtból van a holdat az alap-rögeszméid mellé, az már négy, és majdnem kerek, olyan, mint az elgurult gyógyszered.
A normálisakra sincs elegendő időm, hát még az idő- és energiafaló rögeszmésekre.
Akinek rögeszméje van - amire nem hatnak se tények se érvek, azért rögeszme, pl. hogy "2006 őszén több ezer, fidesz által fanatizált/megfizetett köztörvényes bűnöző - na ŐK az igazi köztörvényesek pl. - lerombolta a fél belvárost", valamint másokra vetíti ki a saját gondolatait, hogy ők gondolják ezt vagy azt, és pont olyan megatív és kártékony, mint egy megszállott judaista zsidó, az keresse fel háziorvosát, gyógyszerészét, az a problémára a megoldás, és nem az, hogy én pótoljam a tájékozottsági hiányosságait.

Ajánlott linkek:
Az elmebetegség mint zsidó kórság
www.antidogma.hu/node/3109

A júdaizmus pszichopatológiája
hu.metapedia.org/wiki/A_j%C3%BAdaizmus_pszichopatol%C3%B3gi%C3%A1ja
(...)
"Még ha az értelem mondja sőt minden erejével kiáltja a harc értelmetlenségét a kis jelentéktelen izraeli nép (értsd: A világzsidóság, nem csupán "Izrael állam") és a világ többi népe között... mely abszurdnak, zavarosnak és gyalázatosnak tűnik, mi csatát vívunk Izrael és a népek között- és ez csak is népirtó és teljes lehet, mivel az ő és a mi azonosságunk harcol egymással."

Helyesen olvasta: A harc a zsidóság és a többi nép között csak is "népirtó és teljes" lehet. A "béke" Izraellel nem többet vagy kevesebbet, "népirtást" jelent, az emberiség kiirtásának biztosítéka- kivéve azokét, akiknek megengedik, hogy kultúra, múlt és hagyományok nélküli rabszolgákként éljenek.

Az ördög semlegesítése

Kérdés, hogy lehet-e a júdaizmus agresszív voltát semlegesíteni, hogy megvédjük az emberiséget annak szörnyűségeitől, olyan borzalmak, melyek túlszárnyalhatják a pszichoanalízist, a marxizmust és a globalizmust. Először is tisztában kell lennünk a tényekkel: "A kölcsönös félreértések századai után az antiszemita keresztények, a mohamedánok és Hitler sem volt képes megoldani a zsidó kérdést. Tény, hogy a zsidók számban növekszenek és éltetik gyűlöletüket a világ többi népe iránt. Ez a gyűlölet alapvető túlélésük számára és lelki genetikájukhoz. Ez tette lehetővé számukra hogy összefogjanak a közös ellenség ellen, míg más civilizációk eltűntek.

A rabbik a maguk részéről mindent megtettek, hogy génjeik zsidók maradjanak. Még egy hitehagyott zsidó is zsidó marad, ezért teljesen fölösleges megkísérelni elhagyni a zsidó börtönközösséget. A zsidóság tényleg börtön. Az az állítás, hogy egy zsidó nem képes megszűnni zsidó lenni, a zsidóság túlélésének érdekében működik.

Feladatunk, hogy elszállásoljuk ezeket a betegeket magunk között, mivel a zsidók nem annyira gonoszak mint inkább betegek, akiket meg kell gyógyítani.

A zsidókat egyenként és komolyan kell szeretni ahhoz, hogy kiszabadítsuk őket börtönükből. Csak akkor szabadulnak meg az őket fogva tartó kultusztól, és attól a veszélytől, melybe az emberiséget akarják belerángatni.

Ironfist 2012.10.29. 23:09:48

@Bee-zony:
Wow, ember... mindenkinek jogában áll hülyének lenni... de te elég csúnyán visszaélsz ezzel a jogoddal...

Meridian74 2012.11.04. 18:12:38

ezt csak most olvastam, de feltenném a kérdést, mégis mire számítottatok? Magas labdára?!

Már nagyon is várható volt hogy ez a milla nevezetű neoliberális kreálmány mikor húzza előtérbe ismét ezt a sok mindenben "ludas" bajnait...

Amúgy szánalmas ez a figura. pénzért bármit. Rendkívül rossz előadó, égett mint a rongy de úgy vélem csak végig arra gondolt, ezért majd mennyi "jutalmat" (értsd: milliókat) fog majd kapni... ha már úgyis a "Millá"-ban van, akkor 'millás a fizetés is...

picur3ka 2012.11.04. 19:28:45

Ugyan, errol beszelni se erdemes. Egy bunozoi csapat, semmi politikai programjuk nincsen, mint a : hogyan keruljunk hatalomba. Vege.

Van hat - egyelore - kommunista part , mindig ezt jatsszak 20 eve, cellas osztodassal szaporodnak es eladjak magukat az naiv idiotaknak, mint uj partot.

A valasztas azon fog megfordulni szerintem, hogy a Jobbik is trojai falo-e, ennyi. Es hogy az lehet, annak eselye vagyon es nagy.

Ironfist 2012.11.04. 21:09:53

@Meridian74:
Gratulálok, nagyon okos hozzászólás volt. :)

picur3ka 2012.11.05. 23:43:31

@Meridian74:

Bortonben kene lennie az faszinak.

picur3ka 2012.11.05. 23:44:17

@Ironfist:

Te is hozzaszoltal? Mit mondtal?

picur3ka 2012.11.05. 23:45:14

@Ironfist:

Rolad meg mar ne is beszeljunk!

Ironfist 2012.11.06. 21:53:35

Hihetetlen ez a nyomi. Rendületlenül küldözgeti a rendszer az értesítőket, hogy a picur3ka beszélgetni akar velem. Elképesztő, hogy ennyire sötétek az emberek... ez már-már az életképelenség határát súrolja...

picur3ka 2012.11.06. 22:56:12

@Ironfist:

Nyomi rendszer, ne allj szoba vele, szurd ki!

picur3ka 2012.11.06. 22:57:39

@Ironfist:

a franc akar veled beszelgetni kulonben, csak megjegyzest tettem/minosittem a hozzaszolasodat. Fogjak, ha hozzaszolsz, ezzel jar a cucc.

Ironfist 2012.11.07. 18:24:56

Kész vagy, kisgyerek :D Ennyire makacsul még senki se akarta nekem megmondani a tutit, miután letiltottam :D

süti beállítások módosítása