Skip to content


       Szűrés lista

Nem értik

A legszomorúbb ebben a felsőoktatási "reformban" hogy a döntéshozók (szokás szerint) szándékosan vagy alapból egyszerre hülyék és cinikusak, össze-vissza hazudoznak és halvány fogalmuk sincs, hogy miért is fontos a felsőoktatás a fiataloknak. Ennél még az is jobb lenne, ha odatolnák az arcukat a kamerák elé, és becsületesen bevallanák, hogy ők csak meg akarnak spórolni 27 milliárdot, a körítés szokás szerint megint csak ... körítés.

De attól tartok, ők tényleg valami magasztos, felsőbb eszme által vezérelve hajtják végig ezt a programot, egy olyan programot, ami lehet, csak Orbán Viktor fejében létezik. Mindenesetre az egész Hoffmann Rózsán és a KDNP-n csapódik le, így bízunk benne, hogy a nulla százalékos választó felhatalmazással rendelkező párt áldásos, remekbe szabott, általános, közép és felsőfokú oktatási reformja következtében bukott pártot csinál a Fideszből is.

Nem értik, nem is akarják megérteni miért olyan fontos a felsőoktatás.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, többek között hogy anyagi biztonságban éljen. Ehhez jó fizetés, amihez meg jó munkahely kell. A jó munkahelyhez meg egy jó diploma.
Tudom, hogy ezt az amúgy elég egyszerű folyamatot nehéz megérteni odafent a II. kerület 400nm2-es házának  szaunájában szivarozva, de szerintem sokat segítene, ha legalább megpróbálnák.

Ugyanis, tessenek elképzelni, de 1000 diákból legalább 9970-nek nem polgármester, képviselő, miniszter, államtitkár, bankvezér, földesúr az apja, anyja. Nem ülnek a szüleik felügyelőbizottságban sehol, nem indulnak előre levajazott közbeszerzésen, nem ismerősük a Lajosnak vagy a Zsoltnak. Nem aszfaltozza le a polgármester cimbi az utcájukat, nem  adnak, nem kapnak tömött borítékokat a "szokásos" 15%-kal. Nem nyomják be őket a diploma után az apuci cégébe, nem Fidelitas tagok. Nem vár rájuk állami Skoda Superb, nem kapnak majd költségtérítést, állami lakást, nincs sehol egy sógor-koma, aki benyomná őket osztályvezetőnek valamelyik háttérintézményhez.

Igen Balog Zoltán, rengeteg olyan fiatal van, aki csak "normálisan" szeretne itthon, Magyarországon megélni, rendese munkával, rendes fizetésért. Nem akarnak politizálni, nem akarnak áfát csalni, nem akarnak politikusseggeket nyalni, nem akarják, hogy felkapaszkodott állami csinovnyikok döntsenek a sorsukról.

Viszont nem lehet "normálisan" megélni itthon. És azért nem, mert olyan szellemi sötétséggel vezetitek ezt az országot, hogy ezen a mordori sötétségén még Szaron szeme sem lát át.
Ami jól ment - tönkrebasztátok.
Ami eddig is szarul ment - azt még jobban tönkrebasztátok.
Nincs olyan területe az országnak, amit ne sikerült volna elkúrni, a szó legnemesebb, "gyurcsányi" értelmében.
Ha egy csapat cerkófmajom vezetné az országot, még akkor is jobban állnánk.

És csodálkoztok, hogy jelenleg a második legnagyobb magyar város London?
balog.jpgTegnap Balog Zoltán EMMI-főnök az M1 Este című műsorában olyan Csubbaka-védekezést mutatott be, hogy tényleg tátott szájjal néztem:

1. "Nem is tudom, hogy melyik változatról beszélünk, mert az egésznek az az abszurditása, miközben úgy látom, hogy érdekegyezésben vagyunk egyébként a diákokkal. Hogy semmifajta hivatalos keretszám meghirdetés nem történt, hanem mindenfajta munkaanyagokból, sajtóhírekből értesülve van a nagy, hogy mondjam, a fölzúdulás, de amiről mi beszélünk, az a felsőoktatásnak az egész reformja. És éppen nem a szűkítése, hanem a bővítése."

2. "Azt mondták (a diákok), hogy most még nem tudják, hogy pontosan mit akarnak, majd egy hét múlva tudnak leülni tárgyalni. Nem rajtam múlt, hogy még nem ültünk le, és egyébként több tucat alkalommal egyeztettünk, én magam találkoztam legalább háromszor vagy talán négyszer a Rektori Konferenciával, a miniszterelnök úr csak ebben az évben háromszor találkozott a Rektori Konferenciával, illetve annak az elnökségével."

3. "Itt van valamifajta érdeksérelme azoknak, akik ezt az egész dolgot szervezik. Tehát sokaknak nem marad az a státusza, ami eddig volt. Ez valóban így van. Több pénzt fogunk tenni a felsőoktatásba, mint eddig, csak nem olyan elosztás lesz, és akik eddig osztották meg eddig döntöttek róla, azok nem biztos, hogy dönteni fognak a jövőben is, és ez nyilván érdeksérelem. És ők ez ellen tiltakoznak."

4. "A helyzet az, hogy a tandíjat azt előre kell fizetni. Mi egy olyan állami - és nagyon fontos, hogy állami, mert az államtól hitelt felvenni az nem olyan, mint ha a bankoktól felvesz az ember -, egy olyan állami diákhitel konstrukciót dolgoztunk ki, ahol egy fillért nem fizet a diák, mert az állam megelőlegezi a képzésnek a költségeit. Mindenkinek. (...) És egyébként pedig a keresetének egy olyan alacsony százaléka lesz, hogy kevesebbet kell fizetnie havonta utána, mint amit a villanyszámlán most majd megspórol."

5.
- A diákok azt mondják, hogy a hitel az hitel, a diákhitel is hitel. Tehát, ha egy lakást megvesz az ember hitelből, azt vissza kell fizetni.
- Az a piac, az a piac, és az a bank, ez az állam, a 2%-os kamat  hol van ma? Ez egy befektetés. Ez nem pletyka, utána lehet járni. A felső középosztály gyerekei felveszik ezt a diákhitelt és egyébként meg kifizetik a gyereküknek és befektetik azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, mert a kamatkülönbséget, a kamattámogatást az állam állja. Tehát ez egy jó befektetés. (...) Tehát az egész adósságügyben az államra lehet számítani. A bankokra kevésbé. És ezért nem szabad összekeverni a diákhitel-1-et, ami egy ilyen megélhetési költség, banki kamatokkal, meg azt, amit az állam kínál garantált, 2%-os kamattal.

6.
"'Mostantól komolyan kell venni, ha elkezdem az egyetemet, mert valóban ha belépek egy hitelkontrukcióba, azt valamikor majd törleszteni kell és, ha nem végzem el, akkor ebből hátrányok származnak. Csak éppen ez az értéktelen diploma meg az el nem végzett egyetem az egy olyan luxus ma Magyarországon, amit valóban nem tudunk finanszírozni. Igazi jó, értékes diplomát finanszírozunk, és erre hajlandók vagyunk több pénzt is áldozni. Mint amit eddig áldozott a magyar gazdaság meg a magyar költségvetés."

Ennyit tudott elmondani a miniszter.
Hogy abszurd az egész, hiszen csak munkaanyag van (külön érdekes, hogy a felvételi jelentkezés előtt 2 hónappal nincsenek meg a keretszámok, de tessék felelősen jelentkezni, kedves diákok!), hogy nem is szűkítik a lehetőségeket, hanem bővítik.
Értitek nem? Félreértés az egész, nem fosztogatnak, hanem osztogatnak!

Hogy ő nagyon egyeztetne már, csak a diákok, a kis butuskák, azt sem tudják, hogy mit akarnak!

Hogy több pénzt tesznek bele a felsőoktatásban. Igaz, a Széll Kálmán 2 és a 2013.-as költségvetés szerint 27 milliárdot vonnak ki. Ezek szerint úgy csökkentik a költségvetési támogatást, hogy az már bővítés!

Azt mondja a miniszter, hogy a törlesztés majd kisebb lesz, mint a villanyszámlán a 10%-os csökkentéssel  megspórolt összeg. Én a villanyszámlán olyan havi 1000 forintot fogok megspórolni.
Nézzük, ez az összeg szerepel-e a diákhitel.hu-n:

  – 1 000 000 Ft 4%
1 000 001 Ft – 2 000 000 Ft 5%
2 000 001 Ft – 3 000 000 Ft 7%
3 000 001 Ft – 4 000 000 Ft 9%
4 000 001 Ft –  11%


Apró kis trükk, hogy a bruttó(!) fizetés 5-7-9-11%-át kell fizetned.
Az pedig nem havi egy ezres..

És végül a kedvencem, a nyerészkedő "felsőbb középosztályról" szóló rész, akik elrakják az állami kamattámogatást. Sajnos ki kell ábrándítanom a miniszter úr rajongóit, ugyanis Balog úr vagy szándékosan hazudik, vagy halvány fogalma sincs, hogyan is működik a Diákhitel 2:

"Diákhitel2 kötött felhasználású hitel, csak képzési költségre fordítható. A Diákhitel2 közvetlen a felsőoktatási intézményeknek kerül átutalásra, így a hallgatók direkt módon nem kerülnek kapcsolatba a kölcsönnel."

A Diákhitel 2-t NEM kapja kézhez a hallgató, azt közvetlenül átutalják az egyetem számlájára, nem lehet vele kamatnyerészkedni.

Mi kérünk elnézést, Balog Zoltán.

A lemondás mindenkinek nagy könnyebbség lenne.
Önnek is, Nekünk is.

Címkék: oktatás fidesz kdnp emmi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr374963596

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élménydemokrácia 2012.12.14. 03:23:07

Minden tisztességes demokrácia elemi érdeke, hogy politikai kalandorok, hatalommániás őrültek, szereplési vágytól fűtött kényszeres hazudozók vagy simán tehetségtelen politikusok időnként próbára tegyék a nép idegeit, olyannyira, hogy végül széles össz...

Trackback: A tömegben 2012.12.14. 00:00:20

Nekünk bloggereknek nem adatik meg, hogy első sorból nézzük végig az eseményeket, mint a média képviselői. Igaz cserébe az az első sor lehetünk, akiket néznek. Nem vagyunk sajtó, nem jár kitüntetett hely sehol és nem távolodhatunk el az eseményektől há...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titan 2012.12.13. 15:01:17

a 400 nm2-t és a 1000-et javítsd lágyszi (mert gondolom 10 000 akar az lenni) Ha ez megtörtént mehet a kukába ez a komment. Köszi.

titan 2012.12.13. 15:02:20

.. meg ezt is, de légyszit akartam írni :)

DArchAngel 2012.12.13. 15:04:00

...és ha lemondana, ne féljen magával rántani Orbán Viktort, rá is ráférne már kis pihenés. Esetleg írhatna egy újabb könyvet, vagy időzhetne Bécs környékén egy kicsit, és ha majd a kondíciója is megfelelő lesz ismét, akkor visszamehetne a balettbe ugrálni...o, pardon! A Felcsús SE-be focizni.

Na, azt hiszem, megyek, iszok egy kávét, mert ébren álmodom. :/

Seduxen (már NEM dr.) 2012.12.13. 15:07:39

Személyes kedvencem: "És egyébként pedig a keresetének egy olyan alacsony százaléka lesz, hogy kevesebbet kell fizetnie havonta utána, mint amit a villanyszámlán most majd megspórol." - Te Zoli! Áááá, mindegy, már arra sem méltatlak, hogy elküldjelek a kurva anyádba a gazdáiddal együtt...

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.12.13. 15:07:44

"Mindenesetre az egész Hoffmann Rózsán és a KDNP-n csapódik le, így bízunk benne, hogy a nulla százalékos választó felhatalmazással rendelkező párt áldásos, remekbe szabott, általános, közép és felsőfokú oktatási reformja következtében bukott pártot csinál a Fideszből is."

En ebben egyaltalan nem vagyok biztos, sot! Ha csak abbol indulok ki, ami a lakohelyemen van, akkor meg tuti nem lesz.
Megvalasztja ujra ugyanazt a birkat, mint nalunk, aki ugyanugy nem csinal semmit, ha igen, azt is szarul. Kicsiben kisebb hulyesegre szavaz, nagyban a nagyobbra, mert ezt kell tennie. Mindegy mi az, mi vagyunk a faszagyerekek!
A KDNP eddig is egy vicc volt, a palgium utan meg meg nagyobb vicc.
A bukas csak akkor mulik ezen, ha a mostani kozepiskolasok, akiket mondjuk nem vesznek fel allamira, fizetni meg nem tudnak, elmennek szavazni es masra szavaznak. Itt viszont akkor jon, hogy megis kire. A szociktol mindenki rosszul van, a jobbikra lehet nem kellene az lmp meg lehet be se fog jutni.

vontod75 2012.12.13. 15:07:54

@titan: Meg a Szaront is Szauronra...

Picsasereghajtó 2012.12.13. 15:13:18

"Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, többek között hogy anyagi biztonságban éljen. Ehhez jó fizetés, amihez meg jó munkahely kell. A jó munkahelyhez meg egy jó diploma. "

Mondjuk ez kicsit demagóg :)

Nekem nincs diplomám, nem is lesz sosem, mégis elvagyok, mint hal a vízben, ráadásul a versenyszférában, vállalkozóként, legálisan, úgy, hogy nem nyalok segget és nem csalok áfát. Ha ez nem menne, húznék külföldre, lenne ott is helyem. Közben meg látom a diplomás bölcsészeket a mekiben. Nna, nekik aztán tényleg bejött az élet, érdemes volt a taníttatásukra költeni az adófizetők százezreit :)

Igenis meg kell tanulni, hogy semmi nincs ingyen. Ha a cégünk olyan feltételekkel kapna beruházási hitelt, mint a diákok a tanulásra (jól hallom, hogy még azt a 2% kamatot is le akarják vinni 1%-ra?) akkor még nyaralásra is felvenném, mert hülye lennék kihagyni. Ezek meg sírnak, hogy eladósítás így meg úgy... Bassza meg, aki 12 évvel a diploma megszerzése után nem tudja kitermelni ennek a kedvezőnél is kedvezőbb hitelnek a törlesztését, annak kár volt diplomát szereznie, mert lószart nem ér. Pláne a mi pénzünkből.

Steve the Great 2012.12.13. 15:22:44

Ez a "több verzió van a kormány előtt" azért nettó hazugság, mert valahogy ez a többi verzió sehogy sem akart eddig felbukkanni. Emlékezzünk, hogy a 10E fős keretről szóló infót nem a szél fútta be a HVG-hez, hanem maga az MTI szivárogtatta ezt ki.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 15:24:25

1-4: Kamu, rizsa, mellékbeszélés, aznemisúgyvan, és egyébként is az adórendszer átalakításával is milyen jól járt mindenki, ugye... UGYE?!
6: Egyészen jó alapgondolat, csak persze itt is hülyeség, hogy a több úgy lesz több, hogy kevesebb lesz...

De az igazi cinikus tetvedékség az az 5. pontban van!
"A felső középosztály gyerekei felveszik ezt a diákhitelt és egyébként meg kifizetik a gyereküknek és befektetik azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, mert a kamatkülönbséget, a kamattámogatást az állam állja."
Ízlelgessük... "A felső középosztály gyerekei felveszik ezt a diákhitelt"... igen... "egyébként meg kifizetik a gyereküknek"...jó... "és befektetik azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak"...végül... "mert a kamatkülönbséget, a kamattámogatást az állam állja.". Segítsetek, jól értem-e: ők is pontosan tudják, hogy a diákhitelt legfeljebb a felső középosztálynak éri meg felvenni, akiknek eleve nem lenne szükségük támogatott hitelre, mert amúgy is ki tudnák fizetni a tandíjat, hogy aztán ők ezt a kamatkölönbséget megspórolják az állam, pontosabban az állami költségvetés, még pontosabban az adófizetők rovására.
Titeket nem önt el melegséggel, hogy adófizetőként a kamattámogatáson keresztül (is) hozzájárulhattok a felső középosztály anyagi gyarapodásához??

Balog Zoltán úr vagy esetleg valamelyik "rajongója" nem tudná ugyanezt a koncepciót egy minimálbérből vagy akár átlagbérből élő családon levezetni? Hátha az is lenne olyan érdekes, mint a felső középosztály előcitálása, nem? Plusz érdekelne, hogy a szuperbruttó kivezetését önmagában a felső középosztály nem tartotta elégséges jövedelembővülésnek, hogy efféle bújtatott kedvezményt kellett még nekik pluszban adni, pluszbónusz rezsiköltségcsökkenés? Csak nem ilyen érzékenyen érinti őket a kormány gerjesztette 5,2%-os infláció?

Transylvanianmixedgrill 2012.12.13. 15:26:28

Ebben a témában süketek párbeszéde helyett itt egy szándékosan süket(elő) kormánypropagandista siserehad mantraszerű kinyilatkoztatása folyik hosszú napok óta.
A cél persze továbbra is a maradék 1,5 milliós nyálcsorgató hívő ellátása szellemi mankókkal a témában, akikkel még mindig meg lehet nyerni a következő választást, ha a választási matekba nem csúszott számítás.

Elismerem, hogy sajnos nagyon nehéz megszokni, hogy a fideszes propagandisták hülyeségeket beszélnek. Hiszen politikusként bemutatkozó, fess, öltönyös urak száján kijövő mondatokat hajlamos az ember komolyan venni, hajlamos a tartalmán hosszasan elmerengeni, hajlamos felhúzni magát nyilvánvaló sületlenségeken és ordas hazugságokon. Ennek oka, hogy azt gondoljuk, ezek az urak/hölgyek csak azért mert a tévében politikusként mutatták be őket, politikusok.
Nos, itt a bibi. Ezek az urak hölgyek nem politikus. Ugyanúgy nem politikusok, mint ahogy a kertévé híradójában a hírfelolvasók se újságírók, a kertévés időjósok se meteorológusok, pedig ugye tévében látjuk őket és hírek jönnek ki a szájukon, ezért hajlamosak vagyunk annak hinni őket.
Ezek az emberek szintén "hírfelolvasók", mégpedig a Habony Árpi-féle kommunikációs csapat hírfelolvasói. Balog úrnak ezekből a mondataiból egy se az ő agyából pattant ki. Balog úr és a többi fideszes "hírfelolvasó", (Giró-Szász, Selmeczi, Szijjártó, Rogán stb.) tévés interjúit nagyon keményen előre megtervezik, leadják előre a kérdéseket, amiket meg fognak kérdezni, és Balog úr megkapja papíron a válaszokat, jó, nem pontosan ebben a formában, nyilván vázlatos paneleket, amiket el kell mondania, ismételnie. Balog úr valójában ugyanazt mondja e témában, mint Kövér vagy Giró-Szász: a mém ugyanaz, csak apró részletekben térnek el egymástól a mondatok.

Szóval tudom, hogy nem könnyű megszokni, hogy ne politikusként tekintsünk a pártok médiában szereplő propagandista hírfelolvasóira, de higgyük el, ha megpróbáljuk, akkor egész más szemszögből tudjuk értelmezni a médiatörténéseket.

dr. Aullah 2012.12.13. 15:26:46

@Rufus78: De hát most írták, hogy hiába veszik fel, azt egyből elutalják a sulinak... nem kapják kézhez.

Steve the Great 2012.12.13. 15:31:14

@Rufus78: Nem akarom védeni Balogot, de itt csak szimplán szarul fogalmazott.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 15:31:50

@dr. Aullah:
Balog úr és én is arról a megtakarításról beszél, ami az állam által a sulinak elutalt Diákhitel 2. összegének 2%-os kamata és egy normál hitel kamata között van. Ez mindenképpen megtakarításként jelentkezik a hitel felvevőjénél, és mindenképpen az adófizetők rovására. Ebben az esetben nem számít, hogy azt kézhez kapják-e vagy sem.

harvy666 2012.12.13. 15:33:05

@dr. Aullah: node erted van tegyuk fel 2 millio forintod tandijra keznel lekotod 4 évre mondjuk 8%os kamatra kozbe meg felveszel 2 milliot 2%os hitelre akkor abbol akarhogy is nezem profittal jossz ki, ugyanaz kvazi mint a devizahitelnel az alacsonyabb aron torlesztes akinek van annyi loveja hogy semmi hatrany nem erne az megjobban jar

dr. Aullah 2012.12.13. 15:34:36

Ja értem így már... köszi srácok.

(deleted) (törölt) 2012.12.13. 15:35:08

az első ponthoz, és ennyit arról, hogy még semmi végleges nincs..
"A kormány a közelmúltban fogadta el a felsőoktatási szakképzések és az osztatlan tanárképzések indításának feltételeit szabályozó rendeletét, a napokban elfogadta a felvehető állami ösztöndíjjal és részösztöndíjjal finanszírozott létszámról szóló határozatát, illetve néhány napon belül tárgyalja a felvételi eljárást szabályozó rendeletet."
www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tajekoztatas-a-felsooktatasi-intezmenyekbe-jelentkezni-kivanok-szamara

Geza 2012.12.13. 15:38:07

Hát én erre már csak azt mondom, hogy
- eddig sem volt ingyen a felsőoktatás, hanem azt _mi_mindannyian_ fizettük az adónkban
- az adónk most sem lett kevesebb, ergo most is fizetünk legalább annyit, mint eddig
- azaz menjenek haza kistesót csinálni maguknak, és ne akarjanak ugyanarra más jogcím(ek)en megint pénzt beszedni

Vagy oké, legyen tandíj, de akkor:
- annyival kevesebb adót szedjenek be, azaz a tandíj (vagy ahogy ma délután éppen hívják) legyen az adóból levonható (!Figyelem! Nem az adóalapból, hanem a befizetendő adóból!)
- az oktatás tényleg legyen minőségi, azaz
- értelmes tematikát tanítsanak
- normális egymásraépülési sorrendben
- ne mindenféle hatalommániás gyakvezér baszakodjon velem a pénzemért
- normális eszközparkkal legyen felszerelve az egyetem

Ami viszont a másik serpenyőbe tesz egy kis súlyt: mellékesen rájöttem, hogy mi is csípi a szemem leginkább az ilyen szolidaritás-alapú rendszerekkel, mint a közoktatás meg közegészségügy megy közfiszfasz.
Én nagyon szívesen vagyok szolidáris igen sok emberrel, de csak _azután_, hogy a saját szükségleteimről gondoskodtam. Szívesen adok kaját az éhezőnek, de csak _miután_ én már jóllaktam. Szívesen fizetem a nehéz helyzetűek gyógyítását, _miután_ az én családomban már mindenki egészséges. És hasonlóan, szívesen támogatom az adómban mások oktatását, _miután_ azok, akikért én vagyok (anyagilag) felelős, bejutottak oda, ahová a képességük engedi.

Mert bizony már nagyon tele van ám a félköbméteres harci faszom azzal, hogy én képességeim, szerencsém, erőm, stb. lehetőségeim szerint dolgozok amennyit bírok, keresek amennyit tudok, de annyi mindenkivel _kell_ szolidárisnak lennem (pl. az adómon keresztül), hogy a végén már az enyéimnek nem jut!

És ha ez kurvára nem látszik változni, akkor sajnos bizony hogy azt mondom én is, hogy ott vigye a rosseb az egészet, kerüljön minden annyiba amennyibe kerül, keressen mindenki annyit amennyit tud, aztán akinek amire fussa arra fussa, a többire meg nem.

Félreértés ne essék, én is jobban örülnék egy kiegyensúlyozottan emberi és méltányos rendszernek, de ha már egyszer én fizetem a kört a kocsmában, akkor azért bassza meg a ló az egészet, ha pont nekem nem jut belőle...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 15:39:55

@Steve the Great:
A szar fogalmazást hívják esetenként freud-i elszólásnak:)...

Teljesen mindegy, önmagában szarul fogalmazott-e. A koncepció jelenleg akkor is azt mutatja, hogy az állam a kamattámogatás finanszírozására pótlólagos hitelt kell felvegyen, amit az oktatás fejlesztése, finanszírozása helyett a hitel felvevőinél hagy megtakarításként, és ők nagy valószínűséggel nem a lakáshitel alatt amúgy is nyögő rétegből fognak kikerülni. Miközben még a szükségtelen kamatszámítással egy kicsit az MFB-t (vagy tetszőleges állami számlavezető bankot) is kibélelik.

Most jut eszembe, milyen érdekes, hogy a nyugdíjszámításnál valahogy nem sürgős az egyéni számlavezetés bevezetése, de a diákoknál megéri ezzel bíbelődni...

Virág et. 2012.12.13. 15:41:56

@Romkocsmák homályában merengő főállású troll: @Rufus78: @harvy666: Nagyon naiv lenne az, aki így próbálna befektetni. Egy dolgot mondjatok, amit képes volt itt garantálni bármelyik kormány. Egyet.
Mi a garancia arra, hogy a most 2%-kal induló hitelből nem lesz pl. két hónap múlva 12%? Vagy 22%? Majd rákenik a szemét , mocskos IMF-re vagy Gyurcsányra, mindegy. Mi a garancia, hogy kormányváltás után is ez a konstrukció marad? Ki az a hülye, aki bízik még bármiben is, amit a kormány garantál? A Keletinél ácsorgó valutaváltók becsület szavának nagyobb súlya, mint az egész kormányé Baloggal és Orbánnal együtt. Emlékeztek még a garancia levélre, amelyet a nyugdíjak megőrzéséről állított ki ez a remek társaság? Manyup pénzekkel aztán meg mi lett? És a kedvezményes nyugdíjakkal?
Sokan hittek itt az állam szép szavának: pl. azok, akik úgy kötöttek szerződést az állammal, hogy majd előbb mehetnek nyugdíjba cserébe - vagy éppen később kell elmenniük, 70 éves korukig dolgozhatnak. Kell ezeket a szerzett jogokat emlegetnem? Mit számít ezeknek egy darab papír? Visszamenőleg átírnak minden szabályt, ha akarják.

Arról nem is szólva, hogy 0% kamat esetén is hitel a hitel. Az államnál rosszabb hitelező (meg adós, csak úgy mellékesen) nincs a világon, bármelyik bank, vagy bazári uzsorás jobb választás.

tomigonzo 2012.12.13. 15:51:38

ezek a baromarcok azt sem fogjak erteni majd miert lognak a lampavason, de legalabb abba kevesebb energiat es kevesebb idot kell majd belefeccolni, remeljuk hamarosan

Enrico72 2012.12.13. 15:53:41

Továbbra is ugyanazt tudom csak mondani. 10.000 ingyenes hely megmarad! Gyurcsányék mindenkit tandíjfizetésre köteleztek volna.
Rengeteg részösztöndíjas hely kerül meghirdetésre, amivel tovább szélesítik a felvehető diákok körét. Ezen kívül marad a fizetős rész, ami pedig eddig is volt.
Aki állami szférában helyezkedik el, annak teljes egészét átvállalja az állam. Aki versenyszférában, annak pedig a cégek.
Aki külföldre megy dolgozni csak annak kell majd fizetnie a diákhitelt, hiszen ne támogassuk már egy olyan fiatal képzését, aki elhagyja hazáját.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.12.13. 15:53:55

Ha komolyan gondolnák amit mondanak, akkor a hitel törlesztését leírhatóvá tennék az adóból. Ez még arra is ösztönözné a diákokat, hogy itthon maradjanak, hiszen külföldre fizetett adóból nem lehet leírni.

Csak hát akkor ez a 27 milliárd évi 27md bevételkiesést is eredményezne (3-4 év múlva), amit utána nem lehetne a simicska-félék zsebébe tömni...

titan 2012.12.13. 15:54:36

@Virág et.: nem akarok ötletet adni, de már most tudok egy nagyon jó megoldást arra, hogy hogy magyarázzanak mondjuk 3-5%-os kamatot 0-nak. Inflációkövetés. Amikor saját érdekük diktálja, szinte mindig fontossá válik. Reálbérértékről viszont nem akarnak hallani.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 15:55:31

@Virág et.:
Bocsánat, esetleg valamelyik mondatomból azt a következtetést vontad le, hogy a Diákhitel 2. szerintem jó konstrukció vagy hogy egy frissen használt WC-papírnál többet érne nekem bármi, amit mondanak és főleg ígérnek:)?

Éppen azt próbáltam bemutatni, hogy jelenlegi formájában is szar, egyszerű bújtatott jövedelem a felső középosztálynak (ahogy a rezsi visszavágása is, mert attól ugye még soha nem lett olcsóbb előállítani az áramot vagy a gázt, hogy a kormány azt 10%-kal olcsóbban adja), ami ha bejön, a kamattámogatáson pár év alatt összeroppantja a költségvetést.

Ha nem jön be, akkor meg a felsőoktatásba csak töredéke diák fog járni, mint most, és akkor ismét nettó hazugság, amit ez a majom előadott... Van egy tippem, hogy Balog úr erősen félre fogja nyelni a nyálát a csuklástól, amikor meglátja az első felvételi jelentkezési statisztikákat a tavasszal...

Virág et. 2012.12.13. 16:03:15

@Enrico72: "Aki versenyszférában, annak pedig a cégek. "

Ezt hol is olvastad? Vagy úgy érted, hogy a cégek fizetnek fizetést és majd abból fizethetik a törlesztőt?

"Gyurcsányék mindenkit tandíjfizetésre köteleztek volna."

Aha. Előtte Fodorék kemény 2000 Ft-os havi tandíjat akartak, Gyurcsányék meg 20%-osat. Ez itt a 100%. Lehet matekozni.

"10.000 ingyenes hely megmarad! "

A 80 000-ből. Közéjük is lövethetett volna, ugyebár ...

Virág et. 2012.12.13. 16:04:18

@Rufus78: Nem, csak azért válaszoltam neked is, mert te is erről beszéltél.

böla 2012.12.13. 16:04:54

@Seduxen (már NEM dr.):
Megrohamozásról jut eszembe. Külföldi tudósításokat keresgéltem a tegnap estéről, mikor ezt találtam:
www.hungarianambiance.com/2012/12/liberal-bolshevik-provocateurs-inciting.html

Hááát a pofám leszakad. EZMI?

harvy666 2012.12.13. 16:05:20

@Virág et.: no igen, nyilvan minden befektetesben ott van a kockazat :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.13. 16:06:19

"Nem értik, nem is akarják megérteni miért olyan fontos a felsőoktatás."
Dehogynem... Pont azért teszik ezt.

tegyük hozzá, nekem is elegem van a 10 évig ellébecoló egyetemistákból, de "európa összeszerelő üzeme"ként sem lesz jobb. Alacsony díjért menne a meló, és amúgy is : Európában már nincs ipar.

Enrico72 2012.12.13. 16:07:07

@Virág et.: Szóval szerinted az rendben van, hogy milliókért kitaníttatunk egy orvost, majd gondol egyet és lelép külföldre itthagyva hazáját? Aki marad, annak fizeti az állam. Tehát tartozás: 0 Ft

Virág et. 2012.12.13. 16:07:37

@harvy666: végig kell nézni az arcokat a kormany.hu-n. Ezektől használt autót nem vennék, nem hogy 5-10 évre előre készpénznek vegyem a szavukat. Ez a félkarú rabló kategóriás kockázat-szint, csak a jackpot esélye nélkül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.13. 16:07:57

Mondjuk ez a röghözkötés miért nem választható? Legyen az eddigi ingyenes helyek mondjuk 50%-a, vagy 40, aki fizetősre megy, az választhat :
- 10 év hallgatói szerződés, és nem fizet
- 5 év és felét fizeti
- kifizeti az egészet
- diákhitel (állambácsi átrakja a pénzt egyik zsebéből a másikba)

Myrath 2012.12.13. 16:08:06

De lehet kamat nyerészkedni úgy, h minden félévben fizetendő összeget egy bankszámlán lekötve elhelyezel. Arra 6-8% kamatot kapsz, a hitelre amit utalnak az egyetemre pedig csak 2%-ot számolnak. Mikor végzel, a megtakarított összegről utalod a törlesztő részleteket. Így 4-6% kamatnyereséged van.

dr. Aullah 2012.12.13. 16:08:52

@Enrico72: És szerinted miért van ez? Miért mennek el?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.13. 16:09:30

@Enrico72: Nincs. De a megoldás nem az, hogy kötelezzük az itthon maradásra, hanem hogy olyan feltételeket teremtünk, hogy itthon akarjon maradni.
Persze ehhez nem kéne eltapsolni az állami vagyont stadionra, BKV végkielégítésekre, mutyira, székházra, Közgépre, Sukoróra, faszomra.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 16:11:07

@Enrico72:
Igen, ez pont ugyanaz a nullasemmi, amit tegnap is előadtál, legalább az alábbi kérdésekkel:

- Úgy mégis mekkora esélyt látsz a Diákhitel 2.-t átvállalni igyekvő versenyszférára? Melyik cégnek van szerinted mostani árfolyamon 4-5 millió szabad tőkéje, amit frissdiplomás munkavállalónként csak úgy kicsengethet?
- Mivel a diákhitel összegét hivatalosan a bérből kívánják levonni, miből vonnád le azoknál, akik külföldön dolgoznak?
- Ha kötelező törlesztési idők vannak, akkor meg miből vonnád le azoknál, akik nem tudnak elhelyezkedni?
- Miből fogja az állam megfinanszírozni az egyre gyarapodó kamattámogatást? Nem pont hasonló ok miatt tartották fontosnak beszántani a mnyp-rendszert, mert az lyukat ütött a költségvetésen (nem mellékesen azért, mert a másik lépését, a nyugdíjkifizetések átalakítását senki nem vállalta magára)?

Vagyis a rendszer szükségtelen kockázatokat és indokolatlan előnyőket tartalmaz az adófizetők rovására (utóbbit leginkább a szabad tőkével jobban ellátott gazdasági elit számára), miközben a valóban luxusnak számító befejezetlen és kihasználatlan felsőoktatási tanulmányok megtérülését nem, jóindulattal is alig tudja biztosítani.

Enrico72 2012.12.13. 16:12:03

@dr. Aullah: Mert 10x annyit kapnak, ha nem többször. Nem gondolhatja senki azt, hogy itthon dán béreket tudunk adni az orvosainknak. Nincs rá keret, akármennyire is szeretnénk. Aki külföldön akar dolgozni, az vagy tanuljon ott, vagy pedig fizesse ki a taníttatását. Erről szól ez az egész. Felesleges hisztéria.

Transylvanianmixedgrill 2012.12.13. 16:13:10

@Enrico72:

Kedves Enrico!

Egy apró kérdés: mi van akkor ha 10.000-nél többen vannak olyanok, akik nagyon jó tanulók?

Hogy értsd: tegyük fel, hogy a gyerekek most azt fogják csinálni, amit te mondasz, beleadnak apait, anyait, nem picsognak és sztrájkolnak, hanem ráhúznak a tanulásra! Beadják a felvételit a tőlük telhető legmagasabb pontszámmal, és várják a felvételi pontszámokat! Aztán kiderül, hogy több mint 10.000 gyerek érte el a maximális pontszámot, tehát a 10.000 helyre többen is jogosan pályáznak, viszont 10.000 az kőbe van vésve, így aki nem fér be a 10.000-be az coki és fizethet.

Mi fog történni? Kérlek meséld el nekünk, isszuk a szavaid!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.13. 16:13:25

minimális ésszel a tüntető diákok nem kötnek kompromisszumot balog, vagy a hoffmann lemondása nélkül

avagy a finessz fogja magát és elébe megy a lebőgésnek azzal, hogy naaagy kegyesen az "önálló" fidelitas közbenjárására gondolja meg magát a Kedves Beteg, nehogy folt essen a Kiválasztott imázsán, hogy külső kényszer előtt kell meghajolnia

Virág et. 2012.12.13. 16:14:27

@Enrico72: 1. A tandíjnak kevés köze van a röghöz kötéshez, mivel ha nincs benne abban a 10 ezerben, akkor ha maradna, ha menne, akkor se fizeti helyette senki.

2. Hogy jön ide a röghöz kötés? Azt írtad, a cégek fizetik neki. Mit fizetnek? Erre válaszolj.

3. Mi a helyzet azokkal a karokkal, ahol 0 állami férőhely van vagy ahol szinte 0, alig néhány? Azok mehetnek külföldre? Szerinted azért van 0 a jogon pl., mert innentől minden jogász örökéletű lesz és soha már senki nem fog meghalni vagy megöregedni, hogy pótolni kellene, vagy mert tudják, hogy a MAGYAR jogot tanultak nem tudnak külföldön elhelyezkedni kinti tanulmányok nélkül, ellentétben a mérnökökkel vagy az orvosokkal (a vese Angliában is ugyanott van).

Enrico72 2012.12.13. 16:16:06

@Rufus78: Adókedvezmény formájában fizetik majd a cégek. Nekik nem kerül majd többe.
A kamat pedig lehet, hogy 0% lesz. Munkanélkülieknek addig nem kell törleszteniük, míg munkát nem találnak.

Virág et. 2012.12.13. 16:16:28

@Enrico72: Hány jogász vándorolt el külföldre, te nagyon okos? Ha "erről szól az egész", akkor miért éppen a jogi karon szüntetik meg az állami támogatást teljesen? A jogászok szépen maradtak itt és fizettek adókat, mégis nekik lesz muszáj - képességektől függetlenül - fizetni, állami támogatás esélye nélkül.

Enrico72 2012.12.13. 16:17:56

@Transylvanianmixedgrill: Akkor a másik 10.000 majd megpróbálja egy évvel később. Addig pedig elmegy szépen dolgozni. Ha utána sem sikerül, meg aztán sem, akkor egész egyszerűen nincs benne a legjobb 10.000-ben vagy pedig más pálya után kellene néznie.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 16:19:31

@Enrico72:
"Aki külföldön akar dolgozni, az vagy tanuljon ott...". Ne aggódj, nagy valószínűséggel ott fog, de akkor ugye te sem tudod, hogy a kieső hallgatókkal hogyan fog bővülni a felsőoktatás...

Virág et. 2012.12.13. 16:19:46

@Enrico72: Mit fizetnek a cégek? Milyen adókedvezmény? Szerinted melyik cég fizetne bármit is bármelyik munkavállalója után, ha felvehet 30 másikat, akik után semmi cirkusz nincs? Az adókedvezményhez előbb el kell érni azt a bevételszintet, amely felett annyi adód lesz, hogy legyen miből levonni. A veszteséges, éppen csak nyereséges hazai kkv-knek (a foglalkoztatók 80%-a) ez nem könnyebbség.
Nem fog mindenki a Big4-nál dolgozni.

Virág et. 2012.12.13. 16:20:31

@Enrico72: Hányszor kell próbálni, hogy ingyen tanulhasson a jogon, amikor 0 db állami férőhely van? És a közgázon?

Enrico72 2012.12.13. 16:20:46

@Virág et.: Diékhitel 2-őt fizetik a cégek (adókedvezmény)

Vannak olyan szakok, akiknek diákjaival Dunát lehetne rekeszteni. Ebben az évben nem indul államilag támogatott hely, pár év múlva viszont igen.

Ha jól tudom az ELTE színházrendezői szakját 5 évente indítják 16 hallgatóval, de eddig ezzel nem volt gond, mert ezt már megszokták a diákok.

Enrico72 2012.12.13. 16:22:35

@Virág et.: Jelenleg 0 db hely van. Lehet, hogy jövőre indítanak államilag finanszírozott helyeket. Jogászokkal és közgazdászokkal Dunát lehet rekeszteni.

Aki nagyon szeretne tanulni az elmehet mellette dolgozni vagy felveheti a diákhietl 2-őt, amit majd a cégek fognak adókedvezmény formájában megfizetni, vagy állami szférában dolgozóknál egyszerűen elengedik.

Transylvanianmixedgrill 2012.12.13. 16:22:38

@Enrico72:

No de Enrico, mint mondottam, ennek a több mint 10.000 gyereknek ugyanannyi maximális pontszáma van. Ki lesz az, aki fel lesz véve az államilag fizetett 10.000-be? ABC sorrendben mennek, akinek mondjuk Zs-vel kezdődik a neve, az már kimarad, mert a Z-nél volt a 10.000-es küszöb?

Továbbra is várom részletes know-how-t.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.13. 16:22:50

@Enrico72: jog/közgáz nyilvánvalóan piacképtelen büfészak, lakájka

Enrico72 2012.12.13. 16:25:06

@Transylvanianmixedgrill: Ne viccelj 10.000 ember azonos pontszámmal egy helyre? Ez nem fog bekövetkezni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 16:25:52

@Enrico72:
Ja, miután megszüntették a szakképzési hozzájárulásra való kedvezményt a saját dolgozók után ez az adókedvezményesdi nagyon sanszos. Az meg, hogy a Diákhitel 2. kamata 0% legyen a minimum egy olyan rendszernél, ami nem szól másról, mint a képzési költségek egyéni számlavezetéséről és naplózásáról névre szólóan.

Na mindegy, nem tekintem célomnak, hogy ráébresszelek a valószínűségekre és a tényekre. Ha az úgy könnyebb, tőlem nyugodtan osztozhatsz Matolcsy felhőálmaiban.

Enrico72 2012.12.13. 16:26:29

@Herr SturmLikudnik: Ha szerinted piacképes, akkor nem lesz gond a Diákhitel 2 RÉSZLETEKBEN történő megfizetésével (amit egyébként a cégek fognak befizetni vagy elengedi az állam, ha állami céghez mennek dolgozni). Egyébként ez az összeg kicsit kevesebb, mint amennyit a 10%-os rezsiköltségen meg lehet spórolni.

Virág et. 2012.12.13. 16:31:05

@Enrico72: Vedd már észre, hogy nem fizetik a cégek a Diákhitelt, erre senki nem kötelezheti őket. Ha hoznának olyan jogszabályt, amelyik mégis, akkor a válasz az lesz, hogy nem vesznek fel diákhiteles pályakezdőt!

"Lehet, hogy jövőre indítanak államilag finanszírozott helyeket. Jogászokkal és közgazdászokkal Dunát lehet rekeszteni."

??? Olvasol te újságot? Ebben a két szakmában a legnagyobb az elhelyezkedés esélye és a legkisebb a munkanélküliség. Már rég nincs jogász túlképzés.

eduline.hu/felsooktatas/2012/2/3/Pazmany_egyetem_elhelyezkedesi_arany_SI3RNV

BKrisz 2012.12.13. 16:31:57

@Rufus78:
Mindezek felett persze új fogalmakat is alkotnak ezzel, úgymint a "diákhitel miatti munkanélküli", vagy a "diákhitel miatti munkaerőpiaci diszkrimináció", ill. a "diákhitel miatti fekete munkaerő".
Hacsak a törlesztő teljes összege nem lesz levonható a munkavállaló után fizetett adóból, akkor egész egyszerűen nem éri meg majd őket alkalmazni. Így is bele van már kódolva az adórendszerünkbe a finanszírozhatatlanság, így is a munka utáni adók folytogatják a legjobban a cégeket, nosza, most úgy tűnik kapnak még. Vagy juttatás lesz a nettó bér terhére? Sehogy sem néz ki jól.
Bármelyik oldalról nézem ez a dolog csak egy irányba tudja kiegyensúlyozni magát, mégpedig lefelé minden tekintetben, a cégek még tovább sajtolásában, ezzel a gazdasági teljesítmény csökkenésében, diplomások számának csökkenésében, stb.

Transylvanianmixedgrill 2012.12.13. 16:33:56

@Enrico72:

Nem fog bekövetkezni?

Nos, befog, ha a te elveidet követik.

Hiszen te azt mondod, hogy az jusson be a 10.000 helyre, aki a legjobb. KÖVETKEZÉSKÉPP azt üzened a gyerekeknek, hogy tanuljatok a lehető legjobban, mert akkor tudtok bejutni. KÖVETKEZÉSKÉPP a diákok elkezdenek tanulni mint a güzü, így arányaiban mérve egyre többen lesznek a középiskolában a nagyon jó tanulók. KÖVETKEZÉSKÉPP egyre nagyobb lesz az esélye annak, hogy a 10.000 helyre egyre többen viszik a maximális pontszámot KÖVETKEZÉSKÉPP ahogy haladunk előre az időben valamelyik évben simán elképzelhető, hogy annyi maximális pontot vivő középiskolás lesz, hogy ezt a 10.000-es határt átlépik.

KÖVETKEZÉSKÉPP te és elvbarátaid a következőt üzenitek logikátokkal: tanulj a lehető legjobban, de azért mégse tanulj túl jól, mert ha túl sokan tanultok túl jól, akkor mindannyiotoknak nem jut hely.

Szóval sakk-matt a logikátoknak.

Enrico72 2012.12.13. 16:35:04

@Virág et.: A cégeknek nem fog pénzbe kerülni, hiszen adókedvezmény formájában tudják majd fizetni a diákhitel 2-t.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 16:36:20

@Enrico72:
"Jelenleg 0 db hely van. Lehet, hogy jövőre indítanak államilag finanszírozott helyeket.".

Igen, az úgy tök reális, hogy miután az államilag finanszírozott helyek hiányában mindenhol szétverik, kivezetik, felszámolják, de minimum visszafejlesztik ezeket a szakokat, utána majd észbekapva, hogy ja, hát a sok faszság követésére, amit a kormány nem átall például "adórendszer"-nek nevezni, mégsem ártana pár jogász meg közgazdász, akkor majd varázsütésre újra kinőnek azok a "karok"! Elvégre melyik szak ne viselné el, ha az oktatói két-három évre kiesnének a tudásuk aktualizálása alól, csak mert az állam tesztelgeti a keretszámokat?!

vontod75 2012.12.13. 16:37:16

Enrico!!! Húzzál vissza pártközpontba! Nagyon unalmas már...
Itt az alternatíva a tetvedékek ellen:
www.felsofokon.hu/faragone-hajdok-ilona-blogja/2011/01/13/ingyenes-oktatassal-varja-ausztria-az-on-gyermekeit-is

Virág et. 2012.12.13. 16:42:42

@Enrico72: Az adókedvezmény az nem pénz? Szerinted miből lesz az adó? Szerinted mennyi adót kell egy cégnek fizetnie, mit tud leírni? Csak milliós profitot termelő cégek vannak, ezek vannak többségben vagy az egyik napról a másikra vergődők? Hol dolgozik a többség? A PWC-ben vagy a sarki pékség kategóriás kkv-kben? A PWC-nek vagy a Deloittenak lehet hogy van bőven adója, amiből kedvezményeket vonhat le, de a sarki kisvállalkozónak is lesz? Szerinted neki a működési költségei ezt nem viszik el?

Q-in-Law 2012.12.13. 16:42:47

Nem kell pattogni, VV Kinga megmondja a tutit:
VV Kinga jelenleg a BKF végzőse, épp vizsgáira készül. A valóságshow-hős egyfelől persze nem örül az új felsőoktatási koncepciónak, másfelől viszont megérti az állam döntését.
"Túl sok a diplomás Magyarországon, és ezek az emberek nem fognak tudni elhelyezkedni, ha elvégezték az iskolát. Az embernek majdnem hogy titkolnia kell egy állásinterjún, hogy diplomás. Én is tartok attól, hogy nehezen fogok tudni elhelyezkedni, ugyanis túl sok közgazdász kerül majd ki egyszerre a munkaerőpiacra" - árulta el Kinga.

www.hir24.hu/szines/2012/12/12/kiakadtak-a-kormanyra-a-magyar-celebek/

Enrico72 2012.12.13. 16:43:11

@vontod75: Akinek nem egyezik a véleménye a tietekkel az rögtön pártközpontos. Ezt az aljas pletykát terjeszti a baloldali médiahenger.

Azt azonban elfelejtitek, hogy pont az MSZP volt az Gyurcsány-Bajnai kormány alatt, ami pöttyös bögrét meg ki tudja még mi mindent osztogatott a bértollnokainak.

Enrico72 2012.12.13. 16:45:42

@Virág et.: Jaj ne mondd már, hogy havi pár ezer ft adót nem tud BÁRMELYIK cég leírni. Ok, a veszteségesek nem tudnak, de hát azok meg nem is nagyon vesznek fel új embert.

BKrisz 2012.12.13. 16:49:30

@Enrico72:
Értem én, hogy erre ezt a kommunikációs panelt kell felhasználni, de a probléma ott van, hogy végtére ha nem lesz teljes egészében levonható a törlesztő a fizetett adóból, akkor a cégeknek ismét többet kell fizetniük, mint most, ami újabb bújtatott adóemelést jelent, ami pedig ismét tovább fékezi a gazdaságot. Másik probléma, hogy a cégeknek így ugyanazon bér után többet kell kifizetniük a diákhiteles munkavállalók után, mint a nem diákhitelesek után. Ez sima diszkriminációt eredményez majd. Azt meg remélem nem kell ecsetelnem, hogy a fenti két dolog valójában miért rossz akár gazdasági, akár egyéni szinten.
Erre találjatok ki vmi jó választ kérlek.

FradiDani 2012.12.13. 16:53:32

A felsőoktatás reformjához szerintem 3 dolog szükséges:
1. Egységes felvételi rendszer visszaállítása, hogy ne lehessen egy "tanár kedvencének" több pontja, mint annak aki emelt szinten érettségizik. Magyarán, aki továbbtanul az írjon felvételit, aki nem az nem.
2. A keretszámokat igazítani kell. De nem úgy, hogy bármelyik szakot is nullára vesszük. Nincs bajom a bölcsészekkel, de az 50.000 benzinkutas, pénztáros, HR-es, munkanélküli stb. bölcsészt nem szeretem. Magyarán amely végzettségből túlkínálat van, az jobban megvágni, de nem nullára!
3. Félévente de max évente felül kell vizsgálni a hallgató teljesítményét és az alapján áttenni a fizetős és állami finanszírozási formába. Magyarán 2-esekkel drágább legyen az egyetem.

Ebből a 3 lépésből a 2. amiről megy a vita, de azt is elhibázzák, ha így marad. Szerintem.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 16:54:00

@Enrico72:
Szükségtelen a saját gondolatod látszataként előadnod, magunk is el tudjuk olvasni Balog Zoltán ökörségeit a rezsiköltséggel való összehasonlításról.

Amúgy meg számoljunk együtt. Nem tudom, kinek mennyi a rezsije, de azt hiszem, egy 45-50 ezer forintos átlagos rezsivel nem járhatok messze a valóságtól. Ennek a 10%-a (pedig ebben az öreg egér farka is benne van rezsi címszó alatt, nem csak a gáz, a víz meg a távhő) 4500-5000 forint. Egy viszonylag olcsó szak Diákhitel 2.-jéből összejön olyan 2-2,5 millió forint. Kamatmentesen számolva is "röpke" 35-40 év, és már ki is van fizetve. A hülyének is megéri, mi?!
Na, aki elhiszi, hogy a kormány 35-40 évre be tudja betonozni úgy a gáz meg egyéb energiahordozók árát, hogy az legfeljebb az inflációval növekedjen, az meg is érdemli a Diákhitel 2.-t!

Vagy Balog úr vajon itt is a saját rezsijére meg a felső középosztály esetenként gázzal felfűtött beltéri medencéjére és szaunájára gondolt, amikor ezt az épületes faszságot előadta? Na, annak megtakarításaiból lehet, hogy tényleg ki lehet fizetni a törlesztőket, bár őket eleve nem fenyegeti a törlesztő veszélye, hiszen majd az adófizetők megteszik helyettük ezt a szívességet az állami átvállaláson keresztül.

Istenem, legalább megpróbálnál gondolkodni és számolni akkor, amikor a kormány és kopóalkatrészeinek szócsővét próbálod játszani...

vontod75 2012.12.13. 16:55:41

@Enrico72: Igen. A bögréseket is kiosztották ugyanitt. Csak vissza kellene olvasni ugye...

Tovább van az a mondás ugye: Ha valami hápog, úszik a vízen és úgy néz ki mint egy kacsa, az nem más mint egy kacsa.

Szóval ha valaki kétkedés nélkül, minden esetben a hivatalos pártközleményekkel összhangban, tények által megingathatatlanul osztja az észt, akkor az bizony egy kacsa (pártközpontos)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 16:58:58

@Enrico72:
"Azt azonban elfelejtitek, hogy pont az MSZP volt az Gyurcsány-Bajnai kormány alatt, ami pöttyös bögrét meg ki tudja még mi mindent osztogatott a bértollnokainak."

Csak nem irígykedsz rájuk:D?! Egyébként meg honnan tudod te ezt:)?

Ironfist 2012.12.13. 17:07:22

Ugyanmár, persze, hogy szándékosan csinálják, és ebben az esetben nem is dilettáns módon. A hülye ember irányítható, a hülye emberek tömege még inkább. Ennyi. Ezért akarják elhülyíteni az országot, mert ők akarják kézben tartani az irányítást továbbra is.
Hülye emberből meg most is van már, de képzeljétek el, ha az ország fele olyan értelmetlen volna, mint Vidéki, vagy Enrico!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.13. 17:10:13

@Ironfist:
Ja, éppen most akartam írni zeronak, hogy a "valami magasztos, felsőbb eszme", amit nem ért, az régóta ismert és egyre nyilvánvalóbb: Magyarországból akarják csinálni Európa Kínáját. Persze szigorúan versenyképességi okokból...

dzsi85 2012.12.13. 17:17:56

@Enrico72: "Rengeteg részösztöndíjas hely kerül meghirdetésre, amivel tovább szélesítik a felvehető diákok körét."
Mi van?! ez hol bővíti a felvehető diákok körét!? A részösztöndíj nem azt jelenti, hogy új helyek jönnek létre, hanem az eddigi állami helyekből csinálnak "részösztöndíjast" = fizetőst!

"Aki állami szférában helyezkedik el, annak teljes egészét átvállalja az állam. Aki versenyszférában, annak pedig a cégek."
:D :D jaja, meg az egyéni nyugdíjszámla az állami nyugdíjrendszerben, hogyne. arról nem is beszélek, hogy itt megint 5-10 évre előremenőleg van beígérve a semmi: más bréjével verni a csalánt, megvan ez a mondás te degenerált?

"Aki külföldre megy dolgozni csak annak kell majd fizetnie a diákhitelt, hiszen ne támogassuk már egy olyan fiatal képzését, aki elhagyja hazáját."

Egy nyomorult droid vagy, de ezt eddig is tudtuk.... kár beléd a szó, pedig tudnék mesélni, mi zajlik az elmúlt másfél évben "reform" címszó alatt a felsőoktatásban... szóval tőlem lehetsz egy seggnyaló senkiházi, nekem jobb/rosszabb nem lesz, de legalább ne ugass bele olyanba amit nem értesz/ismersz és ilyenkor húzd meg magad!

dzsi85 2012.12.13. 17:22:06

@Enrico72: "Szóval szerinted az rendben van, hogy milliókért kitaníttatunk egy orvost, majd gondol egyet és lelép külföldre itthagyva hazáját? Aki marad, annak fizeti az állam. Tehát tartozás: 0 Ft"

Megfordítom: az rendben van, hogy egy kezdő orvosnak éhbérért kell dolgoznia itthon, miközben ugyanazzal a melóval külföldön 5-10-szer annyit keres?! legalább egy közgazdászt hoztál volna fel példának, azt még talán érteném is! de ebből is látszik mennyire nem értesz úgy kb semmit a világból ami körülötted van....

dzsi85 2012.12.13. 17:24:18

@Enrico72: " Akkor a másik 10.000 majd megpróbálja egy évvel később. Addig pedig elmegy szépen dolgozni."

atyavilág... te csak valami nagyon elbaszott vicc lehetsz ott a pártközpontban, ha úgy gondolod, hogy így zajlik az élet, hogy az a 10.000 csak úgy elmegy majd dolgozni és jövőre megpróbálja. hát besírok rajtad komolyan... :D

dzsi85 2012.12.13. 17:25:56

@Enrico72: "A cégeknek nem fog pénzbe kerülni, hiszen adókedvezmény formájában tudják majd fizetni a diákhitel 2-t."

utolsó reakcióm feléd, aztán innentől kezdve emberszámba se veszlek: áruld már el, hogy mitől veszed ezt készpénznek!?!? azért mert a szerelmed viktor ezt hazudta?!!? ritka egy irritáló ember lehetsz....

labrabbit 2012.12.13. 17:34:11

@Enrico72:
Akkor az amerikai magyarokat miért is támogatjuk pár milliárd zsebpénzzel?

InversioN 2012.12.13. 17:34:19

@Enrico72:
Annyira de annyira szeretem, hogy az emberek azt sem tudják mi az a közgazdász (economist). Hajlamosak keverni Mo.-n az üzletivel. (business), akikből tényleg sok van, de nem jelenti azt, hogy nincsenek köztük jó szakemberek. Gyere el egy Corvinus-os karrier-napokra: évente többször van és tobzódnak a cégek a képzett hallgatókért. Persze a mucsaröcsögei business-képzéseket megszüntetném és átirányítanám a pénzt oda ahova van értelme. De ez a 0 férőhelyes ámokfutás nem járja.
Vissza a közgazdászokra. Összesen 5 egyetemen ( BCE, ELTE, BME, PTE, PE,tudomásom szerint legalábbis, rendes listát nem találtam) tanítják itthon, és mindenhova 100 alatt vesznek fel évente (kiv. Corvinus, ott 150). Ez ha jól számolom max 550. Persze ennél kevesebben végeznek és többfelé specializálódnak.
Annyiban igazuk van a károgóknak, hogy a képzések közül max. 2 említésre méltó. A BCE gazdaságelemzés és az ELTEcon. Mind a kettőnek megvan a maga előnye és hátránya. Az eltén színvonalasabbak egyes alap közgazdasági tárgyak, viszont nagyon gyenge és kevés matekot tanulnak, amiből később gondok lehetnek. Ge-n meg van pár elég színvonaltalan tárgy.
Én Ge-n tanulok és teljesen meg vagyok elégedve egyébként. Az itt végzettek el is fogják lepni az országot. Bocs, inkább el lépni fogunk, ugyanis a jó hallgatóknak jó esélye van neves külföldi képzéseken folytatni. 60-an kezdtünk, most vagyunk 17-en. Hadd soroljak fel pár büfétárgyat ami miatt kipotyognak: Analízis I.-II., Algebra I.-II., Valószínűségszámítás, Dinamikai rendszerek. Van itt még Mértékelmélet, Funkcionálanalízis, Sztochasztika. Persze mindegyikből van szóbeli és írásbeli vizsga is. Ja, hogy több matekot tanulunk mint egy fizikus? (le lehet ellenőrizni) BÜFÉ.
Egyébként meg tudom érteni azokat akik értéktelennek tartják a szakmát. Egy átlag magyarnak nem volt még lehetősége megnézni mit csinál egy értelmes közgazdász, mivel a gazdaságpolitika évtizedek óta teljesen alá van rendelve a napi politikának mindenféle közgazdaságtant nélkülözve (talán ezért vagyunk felselegesek a szemükben...). A német és svájci gazdasági döntéseket is biztos orvosok és gépészek hozzák azért ilyen sikeresek (no offense a szakmáknak).
Egyébként sokan végzik tőlünk az MNB-ben, KSH-ban és multik elemző részlegein (MTelekom, GE, Morgan Stanley, Tesco, bankok).

Nanga (törölt) 2012.12.13. 17:42:49

@Romkocsmák homályában merengő főállású troll: de te úgy vennéd fel a nyaralásra, hogy van munkád. Ők meg arra vennék fel, hogy vagy lesz majd, vagy nem...
Egyrészt rohadtelmúltnyolcév, hagyták eladósodni az országot, másrészt vegye fel az is a Diákhitelt, akinek nincs rá szüksége, mert annyira jóóóóóóóóóóó.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.12.13. 17:44:57

@Rufus78: Kínát? Kínában épp az utóbbi években feküdtek rá az oktatásra. É-Korea sokkal reálisabb.

Horizont 2012.12.13. 18:27:26

Nem értik? Ugyan honnan, miből is értenék, nekik megvan pénz, paripa, fegyver. Már annyi éve ülnek ott és tobzódnak önön maguktól, hogy minden realitásérzéküket elvesztették! Beleérző képességük az meg végképp nincs. A saját gyerekeik majdnem mind külföldön tanulnak. Orbán kimondta, hogy nem kell jogász. De az ő gyereke és Áderé is jogra jár! Milyen érdekes véletlen ugye? Hoffmannról nem is beszélve aki ajánlaná a gyerekeinek és unokáinak a tandíjat! Bravó Rózsika!Hogy oda ne rohanjak. Ha nincs pénz valamire megértjük. Akkor ha látjuk, hogy mennyi mindenre viszont van (ami nekik jó) akkor nem értjük. Sőt fel is háborodunk! Sőt lázadunk is. És mi sem értjük őket. Nagyon nem.
Nekem nincs diplomám. Én most szülőként írnék. Olyan szülőként akinek van 3 diplomás felnőtt gyereke.Tehát már nem vagyok érintett.De végigcsináltuk. Bérből, fizetésből. A tandíj csak egy tétel, de arról senki nem beszél, hogyan is tartsuk el továbbtanuló gyerekeinket ha nem vagyunk módosak!Hanem átlagosak!:) Az a jobbik eset ha sikerül kollégium. De az is pénzbe kerül. Bérletek, hazautazások stb. hétvégi nagy főzések és "dobozkázások". Azt talán mindenki megérti, hogy ha valaki otthon él a családdal olcsóbb egy tányér étellel többet készíteni, mint valakit plusz külön "tartani". Amikor az elsőszülöttünk egyetemre került akkor otthon volt még egy középiskolás és egy általános iskolás is. Aztán persze változott a felállás.Lett egy főiskolás meg egy gimis az egyetemista mellé:) Nehéz időszak volt, de ha újra kezdeném ugyanezt megtenném értük. Ami nagyon fáj, hogy ahogy nehezedett minden, nem tudtuk megúszni a diákhitelt, sajnos a mai napig nyögik. Na ezt bánom. Szerintem egyre több család lesz ahol ha ingyenes marad is a helye nem fogják tudni finanszírozni a külön "megélhetését" a gyerekeiknek.És ennyi.
De még ha meg is értenék ezt ott fenn, nem hiszem, hogy érdekelné őket......

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.12.13. 18:31:34

Az ilyen hülyét agyon kellene lőni. Sokunknak könnyebb lenne.

Vidéki 2012.12.13. 18:41:38

Babits Mihály írta iróniával egy költőtársát megszemélyesítve:

„A Jóisten egyszerűnek alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség,
Csak szelídség, szeretet.”

Hasonló egyszerűség jellemzi Vastagbőr érvelését:
Ebből az axiómának képzelt, szerinte bizonyítást nem igénylő állításból indul ki „logikája”:

„Nem értik, nem is akarják megérteni miért olyan fontos a felsőoktatás.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, többek között hogy anyagi biztonságban éljen. Ehhez jó fizetés, amihez meg jó munkahely kell.
A jó munkahelyhez meg egy jó diploma.”

Ez azonban nem automatikusan következik a fejlett oktatásból, és a jó diplomából, hanem más materiális javak, erőforrások és történelmileg kialakult helyzetek is meghatározzák, hogy a kiművelt fők
egy adott területen kihozhassák magukból az optimumot.

Nem a fecske hozza el a tavaszt, hanem a tavasz a fecskét.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az EU azon tagjai, amelyek korábban hosszú évtizedekig szovjet megszállás alatt a „Béketábor” foglyai voltak speciális helyzetben vannak. Még egyikük sem volt képes ledolgozni a megszállás okozta hátrányokat.

„A német egység újrateremtése óta eltelt 22 év után a kelet-német gazdaság még mindig nem elég nagy. Keleten a GDP 2011-ben a nyugatnémet szint 71 százalékát érte el, az előző évben ez az arány még 73 százalék volt.

A gyengeségnek strukturális okai vannak:
1. kicsi a középosztály és
2. ehhez kapcsolódik az innováció és az export gyengesége,
3. hiányoznak a vezetési központok,
4. az eredeti kelet-német nagyvállalatok,
5. az új szövetségi tartományokban elöregedtek a lakosok,
6. és a számuk is csökkent.
7. A kelet-német leányvállalatoknál alig folyik kutatás,

8. mert az többnyire közvetlenül a konszernek központjához kötődik.

Kelet-Németország is a szocialista táborhoz tartozott és az egyesülés után az erős testvér hatalmas pénzügyi segítséget nyújtott és nyújt napjainkban is, mégis :
A nyugat felé elvándorlás jelensége ott is erőteljes volt.

A német gazdaság erős, a német kormány tevékeny és jóakaratú, de a német kormány sem mindenható.
A körülmények hatalma a vágyaknak ott is határt szab.

De Vastagbőr vágyait, képzelete szárnyalását nem korlátozza semmi.
A papír is türelmes!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.12.13. 19:05:20

Mióta a csökkenés az valójában növekedés (tehát siker), azóta valahogy már fel se kapom a fejem, hogy a szűkítés az Orbániában bővítésnek számít.

@Rufus78: Vitya narancsnedves álmához nem kell messzire nézni, csak Fehéroroszországig.

laci0011 2012.12.13. 19:20:21

@Vidéki: Lerobbant autóban nyomod kétségbeesetten a dudát az elhaladókra buta rezsimkutya.Felesleges viktorka keréknélküli talicskáját tolnod,annyit hazudtatok már hogy illegitimek lettetek!

S.O.A. 2012.12.13. 19:26:51

@Vidéki: Babits Mihály, NDK, fecskék....

Régen több marhaságot nyomtál... nem ugynazt a cuccot lövöd, mint Matolcsy?

Lobster1978 2012.12.13. 19:55:31

Zero! Tényleg nem értik. Sok mindent nem értenek ezek...

"Kövér László úgy fogalmazott: nem érti, hogy mi ellen tiltakoznak a tüntetők, hiszen őket már nem érinti a keretszám csökkentése, bent vannak a felsőoktatásban. "

Az ilyen enricoid meg vidécola embereknek csak egyetlen kérdésem lenne. Pontosan milyen hatástanulmányok és szakmai anyagok alapján alakították ki a felsőoktatás és úgy az egész oktatás jövőképét? Segítsetek légyszíves, ti biztosan jobban tudjátok hol elérhetőek ezek a felmérések - mert nyilván készültek ilyenek, melyeket büszkén mutogatnak azóta is - mert lehet hogy csupán egy fatális félreértés miatt tüntet a sok buta diák, mert ők nem tudják azt amit a felkészült és tájékozott kormánytagok igen.
Segítsetek kérlek eloszlatni ezt a homályt, mert sajna - be kell lássuk, hiszen Selmeccci néni mondta - a jobboldalnak komoly problémákat okoz a kommunikáció, és ebből fakadhat ez a sok félreértés.
Köszönöm segítségetek.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.13. 20:16:28

@Enrico72: Arra sincs keret, hogy kuuuuuuuuurvadrágán újítsunk fel hidakat, építsünk metrót, renováljunk vasúti sínt, átépítsük a Kossuth teret, átnevezzük az utcákat.

Arra sincs keret, hogy jó olcsón adjuk bérbe az állami földeket, hogy olcsósítsuk a gáznak, távhőnek, villanynak az árát.

Meg az orvosok, tanárok bérének rendezésére sincs keret.

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.13. 20:17:50

@Enrico72:

Gyurcsányéknál a tanulók 15%-a ingyen tanult volna, a maradék meg a most tervezett "nemtandíj" negyedét fizette volna nagyjából. Ja, igen, a befolyt összegeket az egyetemek kapták volna ösztöndíjra és oktatásfejlesztésre. De köszönjük, hogy ma is felmondtad a gyorsan bemagolt fideszes propagandahazugságokat.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.13. 20:18:17

index.hu/belfold/2012/12/13/fidesz-valasztmanyt_hivnanak_ossze_a_keretszam-csokkentes_miatt/

Nocsak... a fiatal narancsosok lázadnak?
Kiváncsi vagyok mivel veri le őket Orbán... erővel vagy lefizetés?

sárkányfő 2012.12.13. 20:22:24

Egy salátatörvénybe rejtett módosítóval a korábban tervezetthez képest 11 milliárd forinttal kevesebb állami támogatáshoz jut a felsőoktatás. Pedig már az eredeti javaslat is tízmilliárdokkal vágta meg az egyetemek és főiskolák támogatását, a megszűnés szélére sodorva az intézményeket.

hvg.hu/itthon/20121213_egyetem_allami_tamogatas

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.12.13. 20:23:17

tuggyátok mi volt a baj most is? há, rossz vót a kommunikácijó!!!

Viktus 2012.12.13. 20:23:26

Vicc 27 milliárd többet kap a rendkívüli nézettséget produkáló hasznos mtv ...

Kékcsillag 2012.12.13. 20:24:01

@Romkocsmák homályában merengő főállású troll:
Ha a 2 % annyi is maradna, akkor oké. De mi lesz, ha pár év múlva az éppen aktuális kormány úgy dönt, hogy szarban a haza, emeljük meg piaci szintre a diák II kamatait? Volt már ilyen...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.13. 20:27:43

@Kékcsillag: 2020-ra, azaz 8 év múlva ÉVI 800 milliárd kamatterhet jelent az államnak a diákhitel2.

Nem tudom ki hogy van vele, de én inkább most fizetném az évi 120 milliárdot, plusz bevezetnék egy kis tandijat, meg egy kis szigorúbb követelményrendszert.
De ez persze józan ész által sugallt megoldás lenne, ami ellentmond a narancs észjárásnak...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.13. 20:28:41

@Vidéki:

Azt Karinthy írta, te büdös gyökér.

Secnir 2012.12.13. 20:30:12

feltenném a kérdést: mi lesz enrico nickneve 2014 májusa után?
1.) sajnállakViktor
2.) bíztamBennedGordi
3.) szabadság2014!

na, lehet szavazni. de szerintem már lefoglalta most, hogy 2014-ben tudjon magyarázkodni, hogy nem most csinálta a nicket, hiszen ő már 2012-ben megmondta...

lyia (törölt) 2012.12.13. 20:31:16

Magyar Nemzet,

2008.02.23.

A szociális népszavazásnak meghatározó jelentősége lesz abban, hogy megszabadítsák az embereket az ápolási díjtól, a vizitdíjtól, a tandíjtól, hogy megakadályozzák e díjak emelkedését, valamint abban, hogy „az elsöprő igen elsöpörje (…) azt az illegitim cselekvéssorozatot, amit a kormány ennek a népnek a felhatalmazása nélkül tesz” – mondta szombati sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt.

tistedur 2012.12.13. 20:32:35

@Vidéki: karinthy, nem babits. ha már egyszer idézgeted, legalább a költőt ismerd.

lyia (törölt) 2012.12.13. 20:33:15

Magyar Nemzet,

2008.04.24.

Ne trükközzön a kormány, és ne próbálja meg visszacsempészni a tandíjat – követelte a Fidesz nevében Ágh Péter. A politikus arra reagált, hogy a rektori konferencia a múlt héten nyilvánosságra kerülő javaslata alapján a felsőoktatásban a második évtől teljes átjárhatóság lenne az államilag finanszírozott és a tandíjas képzés között. Az, hogy ki melyik kategóriába kerül, az elért tanulmányi eredmény függvénye lenne. Ágh hangsúlyozta: a szocialisták olyan előterjesztésekkel próbálkoznak, amelyek szembemennek az emberek akaratával. A politikus szerint a kormány nem azon gondolkodik, miként lehetne pótolni a felsőoktatásból kieső bevételt, hanem azon, hogyan lehetne mégis tandíjat kérni a tanulóktól. Hozzátette: nem tandíjjal kellene riogatni a hallgatókat, hanem ösztöndíjjal jobb tanulásra serkenteni.
Tatai-Tóth András (MSZP) szerint a Fideszt az vezérli, hogy megakadályozza az előremutató megoldások bevezetését. – Természetesen figyelembe vesszük a népszavazás eredményét, a referendum viszont nem vonatkozott arra, hogy az állami támogatásokat jobban kössék a hallgatói teljesítményekhez – mondta. A márciusi népszavazáson a voksolók elsöprő fölénynyel utasították el a tandíjat, és mondtak nemet a kormány oktatáspolitikájára. A Kormányszóvivői Iroda tudatta: egyelőre semmilyen döntés nem született.

Kékcsillag 2012.12.13. 20:33:35

@Enrico72:
Közgázon speciel egyetlen állami hely sem maradt. Most a lányomat nem fogom azért mérnöknek vagy biológusnak adni, ha egyszer nemzetközi közgazdász szeretne lenni, és mindent meg is tett érte eddig (16 évesen felsőfokú nyelvvizsga, várhatóan 460-470 pont). Ugyanúgy fizetni fogunk, mintha 220 pontja lenne, szuper.
Bár, játszik nála az orvosi is. Végülis nem tökmindegy, hogy 4 millával vagy 12 millával adósodik el? Úgyis tipli külföldre.

agicu 2012.12.13. 20:34:15

@Vidéki:
Drága Vidéki,
nem Babits, Karinthy.
Gondolom a többi is ennyire stimmel :DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.13. 20:35:13

@lyia:
Mondja ezt az az ember, aki a konzulensével íratja meg (gondolom, valami leendő posztért cserébe) a diplomáját. :DDD

lyia (törölt) 2012.12.13. 20:35:50

Megbukott a rektorok tandíjjavaslata

Napirendre sem vették az újabb diáksarc tervezetét a Felsőoktatási Kerekasztalon

Magyar Nemzet

2008. május 12.

Csúfosan megbukott a rektorok tandíjjavaslata – jelentette ki lapunknak Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, miután az előzetes tervekkel ellentétben a Felsőoktatási Kerekasztal nem tárgyalt a rektorok hallgatói költségtérítésre vonatkozó javaslatáról. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint az SZDSZ újra privatizálná a felsőoktatást.

oadrcm 2012.12.13. 20:36:38

@lyia: Szerintem 2012-ben már lassan túlléphetnénk azon, hogy a politikusok által megtett kijelentéseket, napokkal, hetekkel, hónapokkal később számon kérjük rajtuk.

Nem hiszem hogy meglepő tényként kéne kezelni azt ha hazudnak... ez van... régebben voltak kényszer vállakozók, most meg vannak megélhetési politikusok(nyilván a nagy része az).

Azt sem gondolnám, hogy orrba-szájba kéne felvenni az emberkéket felsőoktatási képzésbe, itt inkább az egyensúlyra kellene törekedni.

- milyen képzettségű emberekre van szükség
- mennyit tud az állam rászánni
- ....

Secnir 2012.12.13. 20:37:28

@Vidéki:
"„A német egység újrateremtése óta eltelt 22 év után a kelet-német gazdaság még mindig nem elég nagy."

oh, köszönöm ezt a sort. eddig úgy tudtam, hogy vidéki, agricola, agricola6709 és nyugdíjas tanár néven futsz: mostmár tudom, hogy Tata86 néven is te futsz. Nem gáz, hogy ugyanazon a blogon több nickketl osztod az észt?

lyia (törölt) 2012.12.13. 20:40:01

Utcára mennek az oktatók

A szakszervezetek nagygyűlésen tiltakoznak a felsőoktatás privatizációja ellen

Magyar Nemzet

2008. november 13.

Az utolsó csepp volt a pohárban Magyar Bálint törvénymódosító javaslata, amely egy pénzügyminisztériumi indítvánnyal együtt gyakorlatilag lehetővé teszi az egyetemek privatizációját és a tandíj bevezetését. A tanárok és az oktatók az utcára vonulnak: azt akarják elérni, hogy a parlament vesse el a liberális javaslatot.

Nem kérnek a szakszervezetek Magyar Bálint újabb és újabb próbálkozásaiból, amelyek célja mindig a felsőoktatás privatizációja és a tandíj bevezetése. A volt oktatási miniszter, SZDSZ-es képviselő legújabb javaslata ellen már annak parlamenti benyújtásakor tiltakoztak az érdekvédők, a teljes felháborodást azonban az váltotta ki, amikor a múlt héten az Országgyűlés oktatási bizottságában a szocialisták, a szabad demokraták általános vitára alkalmasnak találták az indítványt. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke kijelentette: tiltakozó nagygyűlést terveznek. Hozzátette: bár a törvényjavaslatban közvetlenül a privatizáció nem szerepel, de egyenes következmény lehet. Kis Papp László szerint a Magyar Bálint által garanciaként emlegetett jogszabályrészek nem óvják meg a felsőoktatási intézményeket az esetleges magánosítástól.

Az egyetemi oktatókat képviselő szakszervezeti vezető egyelőre nem árulta el, hol és mikor valósul meg a demonstráció, csupán annyit árult el, hogy a további részletekről a héten a Pedagógusok Szakszervezetével és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen számolnak be. Ez azt sejteti, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok szolidaritást vállalnak az egyetemi oktatókkal. A napokban tiltakozott a javaslat ellen a diákokat képviselő Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is, így az ő csatlakozásuk sem elképzelhetetlen.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.13. 20:41:02

@tistedur:

Legalább most nem operaidézetekkel próbált fellépni ez a majom. Vagy egy szép Uz Bence költeménnyel. :DDD

lyia (törölt) 2012.12.13. 20:42:11

@oadrcm: Szerintrem meg igenis bele kell verni az orrát a saját szarába, nem fogadhatjuk el, hogy az ország vezetői szimpla hazugok. Aki szerint ez normális, az nem normális.

Kdo Je Ugasnil Luč 2012.12.13. 20:42:39

@Secnir: A Tata is? Ráérős skizofrének az, na!

Kékcsillag 2012.12.13. 20:43:23

@Enrico72:
Te olyan sötét vagy, mint az éjszaka.
Melyik már az a hülye cég (és most nem is a kkv-ra gondolok; mint Virág), de még multi sem lesz akkora hülye, hogy bevállaljon egy frissdiplomást úgy, hogy azzal kezdődik, hogy le kell perkálni a a diákhitelt állambácsi felé, mondjuk 3-4 millát. Amikor felvehet problémamenteset is, esetleg.
Látszik ,hogy te még egy főiskolának a büféjéig sem jutottál el, ha ilyen baromságot írsz, hogy próbálja meg jövőre.
A lányom pl. mit próbáljon meg "jövőre"? 460 ponttal, felsőfokú angollal, és egy távol-keleti nyelvből 98%-ra letett érettségivel, mellesleg mindehhez 16 éves. Az ilyenek sem jutnak be a közgázra, mert nulla hely van államin. Miről beszélsz????

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2012.12.13. 20:44:48

@Steve the Great: Nem akarom védeni Balogot, egyszerűen csak idióta, egy idiótától pedig nem is várok többet.

Kékcsillag 2012.12.13. 20:45:37

@Kőmíves Kelemen:
Igen, legyen egy kis tandíj, ami normál mértékű. És igen, szigorítsanak. Nekem is tele a púpom a 10 éve egyetemre járókkal. De van is most valami szigorítás, nem? Talán az előírt idő 1,5-szerese alatt el kell végezni? Még ez is szép, nekünk a 80-as években a főiskolán egyszer lehetett évet halasztani, utána el kellett búcsúzni a sulitól végleg.
Amúgy én is tartok attól, hogy a diákhitel II bedönti a gazdaságot majd.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2012.12.13. 20:46:21

@Enrico72: próbálok tárgyilagos maradni, te is idióta vagy. De ezt már megszoktuk.

amit még megtehetsz 2012.12.13. 20:47:10

@Ironfist: Sajnos egyet kell értenem....:(

vallatas 2012.12.13. 20:50:50

A legnagyobb baj vastagbor szerkesztősége, hogy öregapám csak a rádiót hallgatja, és ezt mind elhiszi, mert nincs más hírforrása!
Elképesztő!
Szerintem a Vastagbőr, havi kiadásban életképes ingyenes országos hírlap lehetne!
Nem gondolkodtak még ezen?:-)
A finnaszirozását szinte megoldaná mindig az aktuális ellenzék... vagy mink.

szabidoki 2012.12.13. 20:53:14

@Enrico72: eleve ott a gond, hogy ez a kamattámogatásos kaland _önmagában_ többe kerül állam bácsinak, mint amennyit most költenek a felsőoktatásra tokkal-vonóval - ha később emellé az állam benyeli magát hitel tőkéjét is, akkor ugye dupla bukta - semmi értelme, csak a közvetítő bankot tömik ki vele.
A "majd a cégek visszafizetik adókedvezmény formájában" dumát meg el kell felejteni - egyrészt sehol se látni erről a részletes szabályozást, ami megmondaná, milyen feltételekkel lehet ezt megoldani, vagyis ez az ígéret annyira erős, mint fing a szélben, másrészt nem nehéz belátni, hogy ha azt akarják, hogy a magáncégek igénybe vegyék ezt fajta adókedvezményt a friss diplomás után, akkor gyakorlatilag a teljes összeget át kell vállalnia állam bácsinak (mert ugye az adókedvezmény az állam oldaláról kiesett bevétel), vagyis ugyanott vagyunk, mint az előző pontban, dupla bukta.
Feltételezem, hogy Orbán nem hülye, és tudja, hogy ez lesz - ebből viszont az következik, hogy az összes hülye lózungot el lehet felejteni, a kormány tudatosan dolgozik, _ezt akarják_ valamilyen eddig ki nem mondott ok miatt - innentől lehet találgatni...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.13. 20:53:19

@Kékcsillag:
Dehogy dönti be. Pár év múlva a kormány "felismeri" ennek a veszélyét, és kifizettet mindent a diákokkal.
Egy büdös szavukat nem lehet elhinni (még az aláirtakat SEM), bebizonyitották már párszor az elmúlt két évben.
Van némi irónia abban, hogy a 16-20 éves diákok előrelátóbbak a kormánynál, és nem hisznek ebben a támogatásban, mert NEM MŰKÖDHET, már rövidtávon sem.

Kékcsillag 2012.12.13. 20:53:49

@Enrico72:
Milyen adókedvezményt????
Tudod, adószakértő vagyok, és én is próbálom kisakkozni, hogy vajon mire gondolhat a kormány, amikor ilyet ígérget (amúgy nem kijelentő módban, mint ahogy te írod, hanem feltételes módban, hogy a cégek átvállalhatják majd a végzett diplomás diákhitelét). Tehát nem átvállalják, hanem átvállalHATják.
És próbálom összerakni, hogy hogyan, miből vonnának le mit, de nem jön ki semmi értelmes dolog. Nem fizet járulékot a dolgozó után, míg le nem csöpög a diákhitel? Akkor még mindig nem nyert a cég semmit vele. Ez olyan abszurd, fejenként 3-4 millás diákhitelre mi módon lehetne adókedvezményt adni a cégeknek.
Látszik, hogy egy megvezethető, agyatlan droid vagy, adózással, adókedvezményekkel kapcsolatban még alapismereteid sincsenek, és faszságokat szajkózol.

mirigy187 2012.12.13. 21:01:30

@Enrico72: Ugye tudod, hogy orbán terve az hogy a felsőoktatás önfinanszírozó legyen ergó megszűnik az állami finanszírozás. Ez a 10000 fő csak a kezdet nem véletlenül vitték le ennyire drasztikusan. Így készítik elő a terepet.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.12.13. 21:07:40

A fiatalok lázadnak jövőjük érdekében a "feudális értékeket" restauráló és Dél-Amerikai maffiaállamok hatalmi módszertanával operáló
Fiatal (mekkora vicc...:-)
Demokraták (mekkora vicc...:-)
Szövetsége (mekkora vcc...:-)
ellen.
TRAGIKOMIKUS!

mirigy187 2012.12.13. 21:08:36

@Transylvanianmixedgrill: Tudom ajánlani a Kisalfölde onlinet. Annyi okos ember osztja arra az eszet, Gondolom 2008-ban simán megszavazták a tandíj eltörlését most meg okoskodnak.

Kékcsillag 2012.12.13. 21:14:00

@Horizont:
Őszintén becsüllek, hogy kollégista Gyermekeidet így taníttattad. Sokszor belegondoltam én is, hogy bazi nehéz lehet, maga a megélhetést is előteremteni.
Mi Bp-től 15 km-re lakunk, az agglomerációban, és van az az iskolatípus Pesten, amit a lányom szeretne. Így bejár majd naponta, nem is kérdés. Lakik a szobájában, eszik, amit mi. Persze, ha megnyer egy külföldi ösztöndíjat, akkor azért "érdekes" lesz a dolog.
Gratulálok a gyerkőceidhez, és a kitartásodhoz is!

nikk rivers 2012.12.13. 21:14:31

@Enrico72: " Mert 10x annyit kapnak, ha nem többször. Nem gondolhatja senki azt, hogy itthon dán béreket tudunk adni az orvosainknak."

A közhiedelemmel ellentétben egy munkaválalót kis részben motivál a fizetése, ez gyakorlatilag a pályakezdőknél játszik. Sokkal nagyobb hatása van szubjektív elemeknek.

Sosem kaptak a magyar orvosok csillagászati fizetéseket (nyugati bérekhez mérten), mégis az utóbbi pár évben gyorsult fel a kivándorlás, ezt mivel magyarázod?

iovialis 2012.12.13. 21:15:30

Üdvözlet.

Balogh Miniszter nyilván nincs könnyű helyzetben, neki (még?) nem megy olyan játszi könnyedséggel a folyamatos hazudozás, mint a Kormány számos tagjának és közeli munkatársaiknak. Mindamellett én az alábbi részletet emelném ki; legfőképpen azok kedvéért, akik már nem emlékeznek az I. Orbán-kormány első kamattámogatásos lakáshitel-konstrukciójára:

"A felső középosztály gyerekei felveszik ezt a diákhitelt és egyébként meg kifizetik a gyereküknek és befektetik azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, mert a kamatkülönbséget, a kamattámogatást az állam állja. Tehát ez egy jó befektetés. (...)"

Ehhez képest AKKORIBAN az volt a menő, hogy ha valaki lakást akart venni, és volt rá pénze, az felvette a Fijjug által megálmodott lakáshitelt a kedvezményes (államilag támogatott!) kamatával, az egyébként lakásra szánt saját pénzt pedig ÁLLAMKÖTVÉNYBE fektette, annak ugyanis a piacinál magasabb volt a hozama. A két kamat közötti olló tisztességes (khm, nem a legjobb jelző...) hasznot eredményezett. Hozzáteszem, a magas havi törlesztők miatt igazán nem sokan tudták kihasználni a lehetőséget, de éppen ezért azt gondolom, hogy aki elég gazdag volt hozzá, az örömmel vette, hogy az Állam a hóna alá nyúl...
Fontos tudni, hogy a mainál sokkal kevésbé tűnt úgy, hogy a Kormány elsősorban a jobb módúakat támogatja a szerényebb jövedelműek rovására... Talán azért van ez így, mert 10-12 évvel ezelőtt még középosztályhoz méltó vagyonok felett rendelkeztek, ma meg már...?

Gyomorforgató, komolyan mondom.

turulpina 2012.12.13. 21:16:29

@Vidéki: hazaáruló szarszagot érezni, kendből jön?

Kivancsi 2012.12.13. 21:16:44

nekem is tokom tele van a 10 evig a felsoktatason es a tarsadalmon eloskodo
haszontalan diplomakat halmozo vagy vegig buli-partyzott tanulo luvnyakat vegigkuro
a kettessel atcsuszo vagy Xszer UV-zo okosba lemasolo es plagizalo seggfejekkel....

miert nem lehet tanulmanyi atlaghoz kotni ezt az egesz hobeleflancot
biztos gondolkozni kene rajta es kiszamolni mi? mennyi? meg hanymeter?
a de faszkalap kis focista gecicsokevenynek egyszerubb volt kifingani, hogy tizezer
a tobbi meg fizessen...

tuti lennie kell egy jobb es igazsagosabb rendszernek......

Fufo 2012.12.13. 21:20:24

@Kivancsi: Azt töröltették el azzal a bizonyos népszavazással.

nikk rivers 2012.12.13. 21:24:16

Jajj.., csak blogger géza jönne már, ő megmagyarázná a tutit!

butthole 2012.12.13. 21:25:41

Zolikám megemeltétek az ÁFA-t , a jövedéki-adót, van aszondja telekomadó meg tranzakciós illeték, biztosítási adó meg chipsadó meg mi is van még? Ezek után jössz itt a villanyszámla csökkenésével, aminek az ötszörösét elvettétek előtte 20 új adónem formájában. Az anyádat meg nem baszod? Hogy szakadtál volna bele abba a retkesfütty fütty fütty anyádba te szarházi fütty fütty fütty. Miből veszitek meg az EON-t? 250 milliárd hitelből amit a piacról vesztek fel. 7% kamat mellett ez évente több mint 17 milliárd kamatfizetési kötelezettség, amihez még hozzácsaphatjuk a MOL részvények kamatát + azt a százakárhány milliárd árfolyamveszteséget, amit csináltatok rajta. Kapásból összeszedtük azt a pénzt, amivel 10-15 évig működhetne változatlanul a mostani rendszer. Hogy az anyádat meg nem fütty, miért hazudsz te kommonyista féreg? MIÉRT HAZUDSZ? MIÉRT HAZUDSZ BELE A POFÁMBA NAP MINT NAP??? faszt rajzoltam volna inkább a nevetek mellé nem X-et gecik!

Rodolfo63 2012.12.13. 21:30:14

@Enrico72:

"Aki marad, annak fizeti az állam. Tehát tartozás: 0 Ft "

Aki marad, annak a fizetése is 0 Ft

dolgozni kék 2012.12.13. 21:30:35

soha ne bízz olyan kormányba, amelyik 75% jogász.

iovialis 2012.12.13. 21:38:29

@dolgozni kék: Hol jogászok ezek az ostobák? Attól, hogy "jogi diplomájuk" van? Ha abból kellene élniük, rég éhen vesztek volna mind... Elég csak azt végignézni, hogy képtelenek súlyos önellentmondások nélküli jogszabály-alkotásra. Azt már meg sem említem, hogy az Alkotmány/Alaptörvény szellemével-betűjével való egyezést sem képesek általában elérni. Pontosabban: szemrebbenés nélkül tesznek le AKTÍVAN Alkotmányellenes javaslatokat az asztalra. Jogásznak ezek... Mekk Mesterek, mondanám, de sértő lenne a mesefigurára nézvést.

ppppalika 2012.12.13. 21:39:56

@Steve the Great: "Nem akarom védeni Balogot, de itt csak szimplán szarul fogalmazott. "

Ez a barom az utolsó három hétben sokadszor fogalmazott "szarul". Egy lelkész... Hát kösz szépen. Csapja már ki az egyháza, mert lesheti az 1% felajánlásomat legközelebb. Aztán hátha más is így dönt. Tudom, hogy nem nagy pénz, de akkor is.

csillámpóni 2012.12.13. 21:46:19

Szerintem médiamunkás ne kövessen el "tesznek bele a felsőoktatásban" jellegű szarvashibát.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.12.13. 21:49:13

Én csak azt szeretném kérdezni Balog úr (édes anyukájától), hogy amikor azt mondta, hogy több pénzt fektetnek a felsőoktatásba, az alatt eddig ismert 27 milliárdos elvonást értette, vagy a a ma hozzáírt 11 milliárdos elvonást?

fda 2012.12.13. 21:50:39

@Virág et.: 1. A gyurcsányi tandíjat ki kellett volna fizetned.
Ezt nem kell kifizetni, hanem bizonyos körülmények között elengedik. Az az orvos, tanár például, aki majd itthon akar dolgozni, nem is lát belőle semmit.

2. A 10 és 80 ezer összevetése erős csúsztatás, összességében több ember juthat valamilyen támogatáshoz az új rendszerben, mint a régiben! Most is vannak részben és teljesen fizetős képzések is, nem szabad elfelejteni. Ők örülnek az új rendszernek.

Annyit tennék hozzá, hogy a tanulmányi eredmények figyelésést jobban betenném az új rendszerbe.

livengood 2012.12.13. 21:53:33

Giró-Szász András olyan határozottsággal állítja azt amit kell, mint aki tökéletesen biztos abban, hogy a legmagasabb erkölcsi magasságból beszél.

Talán Isten szóvivője állhat így a pulpituson: - hangja gondterhelt, de türelmes, ugyanakkor az igaz tanító határozottságával feddi meg a hallgatókat. Lenéz a papírjába, az összegyűjtött neveket megfontolja, de még ennek nem érzi idejét, majd általában helytelen magatartásukra figyelmezteti a hallgatói szervezetek vezetőit akik nyolc, tíz, tizenkét éve életvitel szerűen járnak egyetemre. Világos hogy bűnösök, hiszen van köztük olyan aki nem tudta másként összeszedni tanulmányaihoz a pénzt, csak úgy, ha éjszakai munkát vállalt. Ezért a felelőtlenségéért végül halasztania kellett. Bár az az év az államnak nem került semmibe, neki ezek után mégis tandíjat kellett fizetnie. Más élősködők meg a második diplomájukat tandíj ellenében próbálják megszerezni. Persze a szóvivő úr papírjába vélhetően mind ez le van írva, hiszen gondos kezek évek óta gyűjtögetik az adatokat rólunk.

Ezzel szemben Deutsch Tamás.
Akinek meg saját jól felfogott véleménye szerint meg akarták tudni az anyukájának a nevét a komcsik.
Meg csak akkor kapott minisztériumot a főnökétől amikkor másfél évtizedre lediplomázott. Képzeljük el azt amikor a professzor úr megitta reggeli kávéját és remegő térdel elindult szeretett egyeteme felé, ahol az elnök kollégiumi szobatársát, a kvázi minisztert kellett várnia.
Aki diplomáért jött!
Ezek után Schmitt Pál, vagy Semjén Zsolt nem érezheti őszintén azt, hogy igaztalanul vádolták meg őket? Mikor e vészterhes időkben is hemzsegnek a felsőoktatásban az életvitel szerű hallgatók? Szemben velük, akik lóhalálában, verejtékezve állították elő diplomamunkáikat?

Szerencsére Giró-Szász, Orbán, Deutsch arra használja az általunk finanszírozott diplomáikat amire kell - megmentenek bennünket.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.12.13. 21:55:57

@fda: "bizonyos körülmények között elengedik"

A nyugdíjak megvédése, a gránitszilárd, megmásíthatatlan alaptörvény és az állandósított ideiglenes bankadó után totális naivitásra vall komoly fenntartások nélkül kezelni mind a kamattámogatást, mind az állami átvállalást. Plusz a FER-t az egyetemek visszaforgathatták volna ösztöndíjra, fejlesztésekre, az önköltség meg bemegy az államkasszába, aztán vagy megkapják az egyetemek, vagy jól megvédik nekünk ezt is.

Kandaláber 2012.12.13. 21:57:06

"A lemondás mindenkinek nagy könnyebbség lenne. "

Épp eszű ember nem kívánja annak annak, azoknak bukását, akik képesek nagy kitartással az Orbán féle FIDESZ és KDNP rendszer mozgását még másfél évig a föld irányába fordítani.

Ezzel együtt a mostani - nem - tandíj rendszer ellen mindent meg kell tenni, a résztvevőknek erkölcsi és szükség esetén fizikai támogatást meg kell adni.

Európában 5 vagy 8 országban van gyakorlatilag tandíj nélküli rendszer, tehát van sok előnye is.

De nem így.

Kandaláber 2012.12.13. 21:58:31

Európában 7 vagy 8 országban van gyakorlatilag tandíj nélküli rendszer, tehát van sok előnye is a diákokon átfolyó pénzes megoldásnak.

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.13. 22:02:22

@fda:

"nem kell kifizetni, hanem bizonyos körülmények között elengedik" :))

szokni kell a fideszmagyar nyelvet, na

tlvajferi 2012.12.13. 22:02:42

a ZorBán ismétbizonyította, hogy eg ysz-rházi, akárcsak az első kormánya idején
kér, hogy nem volt más lehetőség a választáskor
természetesen ez még nem jelenti, hogy a gyurcsányi bandáját el lehet felejteni
a ZorBántól csak azt várom,mikor lövik ki a diákok szemét....

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.13. 22:04:00

@fda: Ki mondta, hogy bizonyos körülmények között elengedik a tandíjat?

A fideszkormány?

Jaaaa!
Az mindjárt más!
Gondolom papír is van róla, lepecsételve, aláírva...

WoodrowWilson 2012.12.13. 22:08:36

Milyen 10 évig élősködésről beszéltek? Egy átlag alap- (6 félév) + mesterszakon (4 félév) összesen van +2 féléved a csúszásra, utáni fizetni kell. Szóval ha az alapszakon elcsúsztál egy évet, mesteren egy félévet se lehet, vagyis csak fizetéssel.

dolgozni kék 2012.12.13. 22:11:25

@WoodrowWilson: a fizetés egyébként nem a felvett (elhasznált) kreditek számához kötötték?

tlvajferi 2012.12.13. 22:12:34

ja, és leeht, hogy az egész cirkusz azért van, hogy a sok balga ne vegye észer, hogyna bótolta le az eon gázüzletágat az állama rocsildokkal...

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.13. 22:13:42

@WoodrowWilson:

Szerinted tudja bármelyik, mi volt, mi van, mi lenne? A legtöbb még azt se tudja, mi az, amit Gyurcsányék bevezetni próbáltak anno, a Kedves Vezető aszonta akkor, le kell szavazni, sz'al mentek és leszavaztak. (Attól függetlenül, hogy jó lett volna valamire vagy sem.)

komplikato 2012.12.13. 22:17:43

@Enrico72: "Akkor a másik 10.000 majd megpróbálja egy évvel később. Addig pedig elmegy szépen dolgozni."
És még is hova????

Secnir 2012.12.13. 22:20:20

@komplikato:
hová, hová, a tízmillió munkahelyből valamelyik tízezerbe...

Horizont 2012.12.13. 22:21:47

@Kékcsillag: Köszönöm ez jól esett:) Mit is kívánhatnék én? Kitartást mindenképpen és reményt!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.12.13. 22:21:49

Lehet hogy ezek még mindig azt hiszik,hogy mindenki hasra van esve tőlük,mert ők a fidesz?
Mondjuk talán nem,mert azért be vannak szarva valamennyire.

2012.12.13. 22:25:53

@Kivancsi: Neked és a többi agyatlan kreténnek leírom, hogy jelenleg csak az első diplomát és legfeljebb 10 félévig fizeti az állam. Aki 10 éve van egyetemen, az vagy már a második, fizetős diplomáját intézi, vagy ha az elsőt, akkor 5 éve fizet érte, mint a kisangyal. Olyan nincs, hogy valaki 5 évnél tovább ingyen tanul az egyetemen. Ha meg fizet érte, akkor nem mindegy a magadfajta idiótának, hogy még mindig egyetemre jár?

És annyit megkérdeznék még, hogy 2008-ban hova tetted az X-et a szociális népszavazáson?

Petitprince 2012.12.13. 22:27:45

Kérem szépen, sok mindent lehet csinálni, elhiszem, hogy kell is, de azt nem, hogy ezt. Már tavaly is hanyatt estem, amikor januárban közölték, hogy nincs tovább államilag finanszírozott jogász és közgazdász képzés. Nem azért, mert ez rossz gondolat (egyébként lehet, hogy az), hanem azért, mert az időzítés volt tragikus. Ezt körülbelül akkor kellett volna kitalálni (ha egyáltalán), amikor az érintett generáció a középiskola első vagy a második osztályába járt, nem a felvételi jelentkezésük előtt pár héttel. Az lett volna a fair play, mert arra lehetett volna tervezni, akkor mindenki jó előre tisztában került volna a lehetőségeivel, és úgy készülhetett volna. Ez így körülbelül olyan volt, mintha a foci VB előtt két nappal közölnék, hogy mától csak rúgni lehet a labdába, fejelni nem. Most ugyanezt az irtózatos érzéketlenséget és kapkodást követik el még egyszer, de a fiatalok azért érezzék közben, hogy egy kicsit legalább megbecsülik őket, mert hosszú távon tőlük várjuk az ország felvirágoztatását. Ha ezen leginkább nem sírni kéne, akkor azt mondanám: kész röhej az egész.

WoodrowWilson 2012.12.13. 22:27:55

@dolgozni kék: Ha elhasználtad a fentebb említett megadott állami féléveket, akkor utána átkerülsz költségtérítésesre, és annyit kell fizetni, mint bárki másnak, aki eleve költségtérítésesen kezdte.
Kreditekhez kötött fizetés akkor van, amikor buksz egy tárgyat, meg amikor befejezed a tanulmányaidat, és túlságosan átléped az adott szakhoz tartozó teljesítendő kreditszámot.

Gerilgfx 2012.12.13. 22:39:04

...mindeközben a kormány most fizetett 50 milliárd forintot a microsoftnak valami ,,Nemzeti Közoktatási Portál'' létrehozásának érdekében...

a fidesz kormány a szememben eddig még csak nulla volt, de mostmár sikerül lassan legalább olyan mélyre zuhanniuk, mint az előző bagázs. ez az én esetemben konkrétan azt jelenti, hogy innentől már figyelmeztetés nélkül, autómatikusan törlöm a közösségi portálokon azokat az ismerőseimet, akik fidesz-propagandát löknek. van ez így...

anonymus0911 2012.12.13. 22:42:57

@butthole: A többiektől is elnézést kérek, de végre valaki, aki a fától az erdőt is látja.
Ne hagyja senki, hogy egy "troll" elvonja a figyelmét a lényegről. Volt rá "nyóc" évük arra, hogy kitalálják hogyan manipulálják az embereket mert a 14. havi nyugdíj ígéreténél tovább a gazdaságpolitikájuk a jelek szerint nem jutott. Itt minden a hatalomról szól: hogyan vegyék el az én, a te,a mi pénzünket és tegyék a sajátjukba, mert a rendes munka az nekik talán már büdös.

- A Mol-nál kifelejtetted, hogy (volt arról cikk, és rádióműsor is), hogy a Bajnaiék odamentek Orbánékhoz és kérték a parlamenti támogatásukat a Mol részvények megvásárlásához. Hát ők nem adták, de később cca 200 milliárd Ft-tal, drágábban már megvették azoakt a fránya papírokat.
- Nem veszed figyelembe állam és állami cégek sok felesleges plakáthirdetését sem.
- Nem említed azt sem, hogy a látványsportokra adott pénzeket a cégek leírhatják az adójukból, de ezeknek a pénzeknek a nagy része a focira ment természetesen véletlenül, mert a foci az kell. A világ- és olimpiai bajnok kajakosaink, stb pedig nem kapják meg a pénzüket és külföldre kell menniük. Nem vagyok benne biztos, de talán lehet hogy a cégek inkább adnák pénzüket a felsőoktatásra,mint a focira.
-Szél Kállmán tér, Kossuth tér, a stadionok ezek hány tíz milliárdba is kerülnek és tényleg most van rájuk szükség?
-Mibe is került eddig és fog még kerülni a fideszes szabadságharcosdi (az IMF nem kell kb 5%-on, de 9,5%-os prémium államkötvényt és 5,5%-os kamatú devizakötvényt azt vegyen minden igaz hazafi) esetleg 100 milliárd vagy még több?

Itt most befejezem, mert hosszú lesz és nem ér célba az üzenetem és nem tudlak megfelelően manipulálni. Apropó neked van diplomád? Jobb lenne, ha nem lenne és gondolkozás nélkül elhinnéd amit mondok neked.

lilly.alien 2012.12.13. 22:44:23

A hat felsorolt érvet képtelen vagyok felfogni, még így leírva is szörnyen hangzik.
Egy a lényeg:
A diákhitel is hitel, ki a franc akar ma nyakig eladósodni, a legnagyobb hitelválság közepén, amit majd talán nyugdíjas éveire kifizet?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?
Hátszelet érzek megint, valakinek kurva jó üzlet lesz a diákhitel...............................

Budi gróf 2012.12.13. 22:46:43

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, és ha volt már ilyen, akkor elnézést!
Egyetértek a posztattal!
A véleményem az alábbi:
El kéne már ezt az egész zavart majom csürhét (ti. országgyűlési képviselők) zavarni már a halálf@szára! Enyveskezű, hazudozó, sunyi banda, morálisan senkik szerintem. Az egész ország példaképei elvileg, ők elvileg Magyarország krémje, akik viselkedésükkel példát kéne hogy mutassanak a jó népnek. Mutatnak is: a csalás, összekacsintás, lopás, tisztességtelenség, sikkasztás, trükközés, kiskapuk által törvények kijátszása stb. mind nagyüzemben játszik a t. házban - így gondolom.
Magyarországon már csak egy reset gomb segíthet.

azapistagyerek (törölt) 2012.12.13. 22:47:18

@szabidoki: már hogy helló mester.

A többieknek:
ÉRTELMES EMBERNEK HISZITEK MAGATOKAT? AZT HISZITEK? OKOSABBAK VAGYTOK A KORMÁNYPÁRTI TROLLOKNÁL?
HÁT KURVÁRA NEM!!!
VÁLASZOLTATOK? ÉRVELTETEK!!!
VIDÉKINEK MEG ENRICONAK!!!

Elnézést a kitörésért.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.12.13. 22:55:49

@Vidéki: Babits Mihály írta iróniával egy költőtársát megszemélyesítve:

„A Jóisten egyszerűnek alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség,
Csak szelídség, szeretet.”

Az Karinthy volt, te idióta

dr kíváncsivagyok 2012.12.13. 22:57:20

Hat pályázat nyert Baranyában a szálláshely-fejlesztési pályázaton, ebből kettő erős fideszes kötődésű, egy pedig a megyei közgyűlés elnöke - mondta Tóth Bertalan a pécsi megyeházán tartott sajtótájékoztatón. - Tiffán Zsolt egyben a területfejlesztési pénzek elosztásával is foglalkozó megyei önkormányzat elnöke.
A sajtótájékoztatón kiderült: az elnyert összegek 60 százaléka fideszes pályázóhoz vándorolt.

Pécsett a Hausmann Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Szálloda kialakítása belvárosi műemléki épületben Pécsett című pályázata 223 millió forint támogatást nyert. A Hausmann Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. bár felesége lánykori nevén fut, valójában Schneider János érdekeltsége, vagy az övé is, mindenesetre tag a kft-ben. Schneider az ismert bajor autómárkával kereskedik, és a Fidesz egyik helyi háttérembereként ismert. Korábban a Fidesz-KDNP színeiben a pécsi közgyűlés képviselője is volt, jelenleg a Pécs Holding Igazgatóságának tagja és az Ipark felügyelőbizottságának tagja.

Pogányban a Mátrix-Workmanlike nyert 270 millió forintot. Bár a társaság honlapján kevés a valódi információ, hiszen az 1,5 éve frissült utoljára, ügyvezetőjén, Zsuffa Ákoson keresztül a cég szervesen kapcsolódik az orbáni fogászati turizmus programirodához.

Az egyik nyertes villányi társaságot, a Colchium Kft-t hat hónapja alapították, tulajdonosai Tiffán Ede és fia, Tiffán Zsolt pártelnök, parlamenti képviselő, a területfejlesztési pénzek elosztását végző baranyai közgyűlés elnöke - tette hozzá.
- Itt az idő, Fidesz - hangzott 2010-ben. Itt az idő, fizess! - hangzik ma keserűen sokak szájából, egyetemistákéból, dolgozókéból, vállalkozókéból - mondta Nagy Attila.

A baranyai közgyűlés fejlesztési bizottságának tagja szerint az arra hivatottak jobban figyelnek köreikbe tartozó cégek, mint a megye fejlesztésére. Nagy emlékeztetett rá: régen, ha egy vezető elhajlott, levonta a következtetéseket, lemondás, politikából való visszavonulás formájában. Hozzátette: nem csak a fejlesztési források alanyai a túlkapásoknak, nemzeti kincsünk, a föld is.

Tóth Bertalan Wekler Ferencre emlékeztetett: 2004-ben a Parlament alelnökeként, 2007-ben a fejlesztési tanács elnökeként mondott le posztjáról. Mindkét esetben általa elnyert nagy összegű pályázatok miatt vonult vissza Wekler akkori politikai posztjairól.

Hargitai János (Fidesz) akkor azt mondta: szerinte a politikusnak azért kellett lemondania, mert pártja és a kormány számára vállalhatatlanná vált a DDRFT élén - így Tóth.

- Kíváncsi vagyok, hogy most a kormányhivatal elnökeként mit gondol és milyen lépést fog tenni ezek után - mondta Tóth Bertalan. - Az ember, aki felelős a megyei fejlesztésekért, miért a saját zsebét tömi? Miért szívja el a fejlesztési pénzeket, pár hónapos céggel több mint 100 millió forinthoz jut? Ez lenne a keresztény erkölcs?

Tóth szerint Tiffán Zsolt Simicska és Nyerges nyomdokain jár, de ha valami maradt benne az általa sokat hivatkozott keresztény erkölcsökből, akkor le kell mondania. Erre a szocialisták fel is szólítják, a Fideszt pedig arra, hogy olyan embert válasszanak, aki a megye, és nem saját fejlődését tartja szem előtt.

Mocskos disznók!

dr kíváncsivagyok 2012.12.13. 23:01:26

@komplikato:
"@Enrico72: "Akkor a másik 10.000 majd megpróbálja egy évvel később. Addig pedig elmegy szépen dolgozni."
És még is hova???? "

Az 1millió beígért munkahely egyikére...
A kretének klubja elhisz mindent...

Peterpapo 2012.12.13. 23:07:07

Nem tudtok ti semmit! Enriconak igaza van!

1. Azt, hogy aki itthon kitanul orvosnak ne menjen külföldre, nem úgy kell megoldani, hogy jól vezetve az országot, jó fizetéssel marasztaljuk itthon, hanem így, ahogy a mostani kormány csinálja!

2. Azok után, hogy a Diákhitel1 tervezésében segítő, résztvevő külföldi cég, secperc alatt kihátrált és sírva, szaladt haza, miután meghallgatták Viktorék elképzeléseit és azok után, hogy kiderült, hogy a Diákhitel1 egy nagy átverés, nem hiszi el, hogy a Diákhitel2 mennyire klassz dolog, az takarodjon külföldre tanulni, vagy rohadjon meg ahol éppen van!

komplikato 2012.12.13. 23:16:23

@kolbászoszsömle: " Ki mondta, hogy ...
Gondolom papír is van róla, lepecsételve, aláírva..."

De most komolyan, ha LENNE papír, aláírva, lepecsételve, az elmúlt 2.5 év átszabásai után, te akkor hinnél nekik? Bíznál bennük? Na látod, az se segítene.

Tormássy Félix 2012.12.13. 23:38:34

@triumphator:
És egyre többször lesz rossz a kommunikáció...

Makkasz 2012.12.13. 23:40:17

55 mrd ért felújították Szfehérvár Bp-t vasútvonalat. Közgép. Ez mekkora GDP növekedést hoz majd.
Korrupt ostoba felfuvalkodott patkány mind.

Valóban, cerkófmajmok jobban vezetnék az országot, egyetértek.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.13. 23:42:17

Nem tudom ez volt-e már, de berakom. Hátha valaki még nem olvasta. Egyébként ezt a nagy rakás szart, amit eddig a narancsos elvtársak kiokádtak, szívesen visszalapátolnám a szájukba, márcsak a szellemi környezetszennyezés megakadályozása végett is.

Hoffmann elvtársnő szövege, amivel teljesen egyetértek:

„Az egyetemi tanév kezdetén, ezekben a napokban több magyar egyetemi városban utcára vonulnak a diákok. A demonstrációkkal a tandíj ellen tiltakoznak, miután más eszközökkel nem tudták elérni, hogy a Kormány visszavonja szándékát. A megmozdulásokat mindenütt a hallgatói önkormányzatok szervezik, politikai pártok abban semmilyen formában nem vesznek részt.
A Kereszténydemokrata Néppárt mindazonáltal erkölcsi kötelességének tartja, hogy kifejezze szolidaritását a felsőoktatási hallgatókkal. Erre kötelez bennünket a szociális igazságosság iránti elkötelezettségünk, amely a KDNP története során végig meghatározta közéleti látásmódunkat. Egyetértünk a hallgatói tiltakozásokkal, mert:
- a szegénység felé sodródó magyar társadalomban a kilátásba helyezett tandíj megfizethetetlen a családok jelentős részének, miáltal sok szegény sorsú, ám tehetséges fiatal végleg el fog esni a diplomaszerzés és a társadalmi felemelkedés lehetőségétől;
- a tandíj nem oldja meg a felsőoktatás halmozódó finanszírozási gondjait;
- az állam nem kegyet gyakorol, hanem kötelességét kell, hogy teljesítse a felsőoktatás költségeinek tisztes fedezésével;
- a kormánykoalíció a választások előtt meghirdetett programjában, amelyre a polgárok többsége igent mondott, megígérte, hogy nem lesz tandíj, amely vállalást tisztességes demokráciában be kell tartani.
- A Kereszténydemokrata Néppárt ezen indokok alapján támogatásáról biztosítja a tiltakozó hallgatókat, követeléseikkel egyetért."

2006. szeptember 15.

Innen másolva: kdnp.hu/files/hoffmanrozsakonyv.pdf

Köszönet Durkheimnek a szöveg felkutatásáért.
( Forrás: hoffmannrozsa.postr.hu/egyetertek-hoffmann-rozsaval )

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.13. 23:43:54

@Makkasz: nem értek egyet a cerkófmajmok ilyen szinten történő megalázásával és lealacsonyításával! Tessék utánanézni, a cerkófmajmok a GERINCESEK közé tartoznak! A politikusok mikor tartoztak oda? Na ugye!

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.13. 23:52:31

@Budi gróf: évekkel ezelőtt mondtam: vissza kellene bombázni az egész országot 1945-be, de úgy, hogy járulékos nyereségként az egész, magát politikai elitként definiáló gazember bűnöző pszichopata csürhe a romok alatt maradjon. Aztán elkezdeni elölről az egészet. Enélkül a Balkán simán lehagy minket, mi meg megyünk vissza a harmadik világba koldulni és éhen halni.

Peterpapo 2012.12.13. 23:58:05

@Morcos Kartal:

A tököm ki van már veletek! Értsétek meg már végre, hogy ez nem tandíj, de vehetsz fel rá hitelt alacsony kamattal, amit nem kell visszafizetned, ha sikerül bekerülni a pár ezer közalkalmazott közé a suli elvégzése után. Ha meg nem sikerül, akkor sokkal kevésbé adósodsz el, ezzel a hitellel, mint a szar szemét szocik idején felvett banki hiteleddel. Ennyire nem lehet nehéz a felfogásotok! Még egyszer elmondom, hogy ti is megértsétek! Ez nem tandíj, nem szeméthitel alacsony kamattal, amit nem kell visszafizetned ha itthon maradsz és szerencsédre közalkalmazottnak szegődhetsz.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.13. 23:59:48

@Horizont: ugyan miért érdekelné? A politikus a gerinctelenek közé tartozó állatfaj.

@Vidéki: nem csak hazudsz, de idióta is vagy. Szólj már a programozódnak, hogy frissítse az idézetek könyvtárat! Hülye robot!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.14. 00:02:24

@Enrico72: Milyen kár, hogy nem volt ilyen tízezres korlátozás, amikor a képviselőink egyetemet végeztek! És hogy nekik a kevés eszük dacára jutott még Soros-ösztöndíj is!

Cervisia 2012.12.14. 00:02:25

@Enrico72: Akkor már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az állam egyszer évekre fizet egy diplomás után nem kevés kamattámogatást, majd a diplomás után vagy saját maga, vagy egy cég lefizeti, de utóbbi lefizetését levonják az adóból, akkor tisztelettel, hogy a tetves faszban lesz ebből költségvetési megtakarítás?

Szociknak vége 2012.12.14. 00:02:31

Szégyen, hogy a magyar állam itt tart. 27 milliárd. Mi az? Lófasz. 100 millió euró. Nevetséges.

Egyáltalán nem OV hibája hogy nincs pénz. De ez akkor is hülyeség. Ezt a 27 milliárdot legalább 2/3-ad részben a nyuggerektől vegyék el, ne csak a diákoktól......a nyuggerek büne az államadósság nagy része is, nem a diákoké.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.14. 00:06:32

@Peterpapo: ahha! Szóval az adósságcsökkentés kormánya azzal kampányol, hogy évente 40-50000 ember vegyen fel hitelt, hogy milliókra eladósodjon. Kivéve ha anyuciék be tudják tolni valahová közalkalmazottnak. És akkor a nem hitelt nem kell visszafizetnie. Egyébként meg fizessen csak a felvett nemhitel után, amit ugye az állam ingyen ad, mivel ez nem hitel.

Ami a szar szemét mocsok szocik idején 105000-be került volna, az most 300000 lett. De nincs tandíj!

Holnaptól én sem fizetem a lakáshitelt, mivel az nem hitel, hanem befektetés. Értem én ezt, csak el kell magyarázni érthetően, ahogy tetted. Olvastam én Orwellt, hogyne érteném. Csak nem hittem volna, hogy valaha egy kormány kézikönyvként fogja használni az 1984-et.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.14. 00:07:57

@Cervisia: sehogy. De nem is az a dolog lényege.

Cervisia 2012.12.14. 00:09:32

@InversioN: Minden tiszteletem mellett, nem tanultok több matekot.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.12.14. 00:16:05

@Morcos Kartal: ugye azzal tisztaban vagy hogy 10500 -nak teljesen tamogatott mig tovabb 46000 -nek felesben tamogatott a tanulas? az elegge huzos lenne ha felevente 600e lenne a zegyetem
az orvosi az meg masik kategoria ott igy is ugyis kozalkalmazottak lesznek

gtri 2012.12.14. 00:26:29

@Romkocsmák homályában merengő főállású troll:
Kérlek ne felejtkezz el arról, hogy vannak negatív tapasztalatok a magyar állam "garanciájáról".
Pl:
magyarnarancs.hu/belpol/az_otp_adosai_a_lakossag_konszolidacioja-62380
Az OTP lakáshiteleseket (akik alacsony kamattal vettek fel lakáshitelt), az állam igyekezett lerázni magáról
Egy részlet a cikkből
"1990. december 30-án fogadta el a parlament a ´91-es költségvetési törvény részeként a korábbi kedvezményes kamatozású lakáshitelek törlesztési feltételeinek megváltoztatásáról szóló passzusokat. A pénzügyminiszter később, az Alkotmánybíróság (AB) megkeresésére adott válaszában ezt azzal indokolta, hogy "a Magyar Köztársaság adósságterhei nagymértékben terhelik az állami költségvetést (...), nem tartható fenn az a korábban bevezetett rendszer, amely szerint a lakáscélú, hosszú lejáratú kölcsönök irreálisan alacsony kamata és a piaci kamatok közötti különbözetet a költségvetés téríti meg a pénzintézetek számára".

A korábbi kedvezményes, három-százalékos, illetve annál is kisebb kamatozású lakáshitelek felvevői két rossz között választhattak: vagy 15, vagy piaci, 32 százalékos kamatot fizetnek, az utóbbi esetben tartozásuk felét elengedik. Volt is nagy öröm, összegyűlt néhány tízezer aláírás, megszólaltatták az Alkotmánybíróságot (hiába), hisz´ mégiscsak egyoldalúan módosíttattak a kölcsönszerződés feltételei, aztán beletörődött a jó nép, és szépen kifizetett 53 milliárd forintot az adósságából. Sokan viszont képtelenek voltak erre, munkájuk már akkor sem volt, vagy nemsokára elvesztették, pár százezres adósságuk így mára többmilliósra duzzadt. Elindultak az árverezések, s az adósok csak ülnek bevakolatlan házaikban, és nagyon szeretnék, ha nemcsak a bankokat, de őket is konszolidálná végre valaki."

A jelenlegi kormány is megszegett már legalább egy írásos szerződést. Azt, amelyet tavaly decemberben kötöttek a Bankszövetséggel, a kormány részéről Matolcsy György írta alá. Kevesebb, mint fél évet élt, a kormány felrúgta.

Magyarán, egyáltalán nem biztos, hogy a 2% kamat akár csak két év múlva is két százalék lesz. Van esély rá, hogy egy kicsit nagyobb.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.12.14. 00:35:09

@Enrico72:
"Szóval szerinted az rendben van, hogy milliókért kitaníttatunk egy orvost, majd gondol egyet és
lelép külföldre itthagyva hazáját? "

Szerinted rendben van, hogy 120k-t visz haza a frissen végzett orvos?
Még szép, hogy oda megy dolgozni, ahol megbecsülik a személyét és a munkáját.
De ha már ennyire hazaffy vagy, akkor hagyd abba bérkommentelést a fityisznek és végezz 47 kilóért közmunkát.

Flúgatlan 2012.12.14. 00:41:20

Hazug disznó ez a kormány is. Kár.

InversioN 2012.12.14. 00:59:27

@Cervisia: Leellenőrizted?Tudtam, hogy valaki bele fog kötni. Csak hogy tudd: jártam egy évet fizikára, de elmentem, mert rájöttem, hogy nem ezzel akarok foglalkozni végső soron. Direkt olyan szakot választottam, ahová kell a matek, mivel azt szeretem és jó jegyeim is voltak belőle, úgyhogy nem vádolhatsz meneküléssel.
Van releváns viszonyítási alapom (nem véletlenül fizikát hoztam fel példának) és mind a 2 szak tantervét ismerem.
Annyiban igazat adok neked, hogy ha a matekosok tárgyait felveszik választhatóként, akkor tanulhatnak többet és magasabb szinten. Sajnos ilyen lehetőségek nincsenek a BCE-n saját matek szak híján. De az alaptantervben nálunk van több.

Kivancsi 2012.12.14. 01:03:56

@Ylim: igazad van ha igy van....
endem nem erintett egyik lehuto megoldas sem vagy 20 eve :):)
de fizessen csak.... az a baj, hogy ezzel mastol veszi el a helyet aki lehet nem fizetne :):)

komplikato 2012.12.14. 01:05:04

@Peterpapo: " Értsétek meg már végre, hogy ez nem tandíj, de vehetsz fel rá hitelt alacsony kamattal, ..."

Szóval vehetek fel hitelt a nem-tandíjra. Te tényleg ilyen sötét vagy vagy minket nézel csak hülyének mint a kormány?

"amit nem kell visszafizetned, ha sikerül bekerülni a pár ezer közalkalmazott közé a suli elvégzése után."

Óóó, micsoda feltételek! Baszki egy lottó 4-es esélye nagyobb!
Meg aranyat is lehet csinálni ha fél lábon gugolva elmorzsolod a varászigét, közben bal kézzel a jobb füledet fogod és nem gondolsz a fehér elefántra, mi? És ha elvégzed a sulit akkor pont éhen döglős fizetésért akarsz beállni közalkalmazottnak? Az lenne a VICC ha abból a f*s fizetésből még vissza is kéne fizetni ...

komplikato 2012.12.14. 01:06:45

@MetroGoldwinMayer: "Szégyen, hogy a magyar állam itt tart. 27 milliárd. Mi az?"

Mivel ez egy unortodox kormány, mire leírtad a 27 milliárdot még hozzá csaptak 11.1 milliárdot, szóval alsó hangon is jó lesz az MÍNUSZ 38.1 milliárdnak, de állítják, hogy ők többet költenek most az oktatásra! Lol.

Dr. No 2012.12.14. 01:38:52

A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban (fenntartó: ciszterciek) már tudják a tutit. Közös imára hívták / rendelték a felsősöket, hogy a keretszámcsökkentés kapcsán ki-ki "Isten irgalmába ajánlhassa magát".
www.bama.hu/baranya/kozelet/nem-hagyjak-abba-hetfon-es-kedden-is-folytatjak-475539

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.12.14. 03:05:36

@FradiDani: na itt a harmadik pont az ami a legfontosabb lenne. Hogy semmi tanulással ne lehessen államin ott lenni, és csak kettesekkel elhappolni még az ösztöndíjat is, mert a delikvens felvett vagy 60 kreditet, amiből éppen csak átment harmadikra. Aki meg 4-5-ösöket szerez, az meg szart se kap, mert a sok szarul teljesített kredit többet ér.

lobster thermidor 2012.12.14. 03:24:30

Minden alkalommal kellemes bizsergés fut át rajtam, és ökölbe szorul a kezem, amikor arra hivatkoznak, hogy a min.elnök odament valahova, leült valakikkel tárgyalni.
Persze ha arra gondolt, hogy az egyeztetés, amikor az áldozattól megkérdezik golyó, vagy kötél...

Virág et. 2012.12.14. 05:36:58

@Enrico72: Akkor sorjában, mert látom nem megy.

1. Nem a teljes Diákhitel 2 lesz leírható, még a kormányszóvivő szerint is csak egy részét vállalhatják át a cégek, valamennyi meg nem nevezett adókedvezményért cserébe. Ide te azt fantáziálod, hogy az egészet leírhatják. Érzed a különbséget?

2. A cégek leírHATják. Nem le fogják írni, hanem leírHATják. Nem érted, látom, ezért leírom harmadszor is, hogy FELTÉTELES MÓD. Nincs kötelezés, csak lehetőség. Ezzel el is jutunk a 3. ponthoz:

3. Fogalmad sincs, hogyan működik egy vállalkozás. Ez részben nem meglepő, mert úgy általában semmiről nincs fogalmad, de itt most ez különösen látszik. A vállalkozások egy ideális országban (Mo. nem az) úgy működnek, hogy bevételük van és költségük, a költségeik csökkentik a bevételeiket, ami marad az a profit vagy a veszteség, ha a költség a több. A magyar vállalkozások ehhez képest úgy működnek, hogy annyi bevételt mutatnak, hogy épp ne legyenek lehetőleg veszteségesek, de a profit éves szinten egy közepesen drága presszókávé árával vetekszik. Hogyan csinálják ezt? Nem adnak számlát például. Vagy nem mindig. Vagy éppen számlát vesznek, fiktív költségszámlákat. Keresztszámláznak egymásnak. Költséget generálnak, ami valójában nem költség vagy nem akkora, amekkora szám a számlán szerepel. Külföldi cégek költségszámlái után nehezen tud menni pl a NAV. Max a teljesítést tudja valamilyen szinten ellenőrizni, de sokszor azt sem. Ez nyilván adóscsalás, de Isten hozott Magyarországon, a rekordmagas ÁFA és piaci terhek országában!

Ez gondolom túl bonyolult az egyszeri fülkeforradalmárnak (nincs benne se elmúltnyolcév, se mocskosgyurcsány) ezért lefordítom magyarról fideszre: a munkavállalók nagy része kkv-knél helyezkedik el és nem multiknál. A kkv-k jelentős része képes "optimalizálni" az adóját úgy, hogy az adóterheit mérsékelje. Magyarán képes úgy kivenni jövedelmet, hogy az vagy meg sem jelenik a könyveiben (nem volt számla), vagy fiktív esetleg félig-fiktív költségszámlákkal ki tudja venni és arra költi, amire akarja. Miért költené el VALÓSAN, adná oda az államnak ezt a pénzt, ha elköltheti magára vagy a vállalkozására is? Azért, hogy alkalmazhasson egy 0 tapasztalattal rendelkező pályakezdőt, amikor minden állásra 30 másik jelentkező van?

Ki kéne húzni a fejed a Vezér seggéből.

4. Gyurcsány tandíja évi 105 ezer forint lett volna alapképzésen. Ez itt most 400 000-1 000 000 forint a Viktornál. Az ellen tüntettél, ezt nem győzöd támogatni. Mit mond ez el rólad, mint emberről? Szád és segged milyen viszonyban állnak egymással?

bkkzol 2012.12.14. 06:20:50

Valaki mondja már meg a lázongó ifjúságnak, hogy semmi nincs ingyen az életben. Az adófizetők türelme is véges. Nem tetszik, hogy ingyenes oktatással járják az egyetemeket 8-10 évig ( pl. egyszakos esztéták is) ha sikerül a diploma akkor meg dobbantanak az országból. Fizessék meg és a kutyát nem érdekli, hogy hány évig járnak és utánna hova mennek.

2012.12.14. 06:30:42

Hát még ilyen szerencsétlen, hazug halandzsát régen olvastam, mint amit a fidesz és a kurmányszóvivői előadtak. Ez kritikán aluli. Ezt csak az a buta , nagyképű Parragh múlta felül.

Mert lehet hogy nincs szükség olyan sok történészre, jogászra, politológusra, médiaszakemberre,vagy germanisztikát, filozófiát tanuló diákokra--nem beszélve a "büfészakos, északos hallgatókra "---lehet.
Ám ezt ne olyanok hirdessék, akik ingyé vagy ajándékba kapták diplomájukat és java részük hülye, mint a segg. Mert csak azért jutottak be anno az egyetemekre, főiskolákra, mert mondjuk apuka spicli, besúgó volt, vagy ne adj Isten ő az mszmp kb egyik fiókjában dolgozott, vagy netán apuka belügyminiszter volt, vagy minisztert kellett belőle csinálni, mert bár hülye volt--és az ma is--de szobatárs volt és neki jár ez a diploma, mert annyira elnyomták hogy alig tudta meginni a nagy elnyomás közepette a sört, a bort, a pálinkát.
De ne olyan ugasson aki ajándékba kapta a diplomáját azért, mert harcolt a kommunizmus ellen--mondta egykoron. Azt sem itthon, hanem Sorosnál, aki diplomához segitette és pénzelte is őket rendesen.Ma már nem a kommunizmus ellen harcolt, hanem egyes személyek ellen. Na ez a fából vaskarika.

Sokan ebben az országban legszívesebben külföldön taníttatnák gyerekeiket, de nem tehetik meg. Hogy miért ? Hát azért mert nem tudtak olyan sokat loni, csalni, hazudni mint a dicsőséges magyar politikai elit tette, 1990 óta. Egy-két, öt milliárdból bizony lehet a rongyot rázni és ugatni azoknak, akiknek a pénzét ellopták.

Mert itt nincs pénz semmire, csak stadionokra és a haverok megsegítésére.
Hogy az eü-ben lassan a patológusnak több munkája lesz mint egy sebésznek--az nem baj, mert az eü-re nincs pénz.
Hogy az országban egyre több a szegény és kilátástalan ember, az sem baj, mert erre sincs pénz.
De van pénz a sok éhenkórász képviselőre a parlamentben, a kormányszóvivő és haverjainak jutalmazására, baráti cégek megsegítésére, a stadionok épitésére, az ellopott önkormányzati pénzek garanciájára, és a külföldiek hazánkba utaztatására, hogy tüntessenek a kormány mellett, ezzel is demonstrálva, hogy milyen erős a támogatásuk. De ne hagyjuk ki a sok levelet amit irogattak itt egyesek nekünk és a civilnek nevezett seggnyalók kiadványát sem. Erre is van pénz!
Hát kedves Viktor és kedves fidesz, ez bizony a valóság és nem az amit naponta a sajtójuk előad és ordit harsogva.
Mert itt csak annak van pénz, aki haver, ivócimbora, szobatárs.
Meg annak aki azt orditja hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok és közben azt lesi honnan tud még ellopni ebből--ettől a szerencsétlen kifosztott és kirabolt népből.

Nem tudás kell ide, nem becsület, hanem csigagerinc, seggnyalás. Ma jelen helyzetben ez fizet a legjobban és az ha az ember politikus lesz,akkor azt tehet amit akar, annyit lop, csal, hazudik amennyit nem szégyell. Csak ezután neki kell a leghangosabban kiabálni és tiltakozni a lopás, a hazudozás és a gerinctelenség ellen. Igaz, mindezt már csigagerinccel és meggazdagodva kell megtenni. Ezeket az embereket hivják úgy hogy politikusok.

nu pagagyí 2012.12.14. 06:35:43

@Schindlеr Pistája: Formailag igazad van, a nagy többséget érintő valóság viszont az, hogy amit nem erre költesz, azt más fontos dologra költöd, így a végén csak az adósság az ami tuti. A devizahitel probléma is megmutatta, milyen megtakarítási potenciál rejtőzik a magyar "középosztályban". Felment a törlesztő pár százalékkal és tömegesen fuccsoltak be a családok.

nu pagagyí 2012.12.14. 06:46:43

@jános515: A cégeit szériában csődbe vivő Parragh valóban hiteles ember az iparkamara élén. Annyi intelligenciára sem futja, hogy kitalálja, miért is nem tapossák a leendő mérnökök egymás sarkát az egyetemeken. Talán, ha azon elmélkedne, hogy az ő cégében milyen jövőre és megbecsülésre számíthatna egy friss diplomás mérnök, talán közelebb jutna a megoldáshoz. Ha a cégek annyira vágynak mérnökre, hírdessenek ösztöndíjprogramot és ha képesek lesznek öt évre előre gondolkodni, akkor érdemes lesz mérnöknek tanulni.

2012.12.14. 06:47:23

@Kivancsi: "az a baj, hogy ezzel mastol veszi el a helyet aki lehet nem fizetne"
Miért venné?
A keretszámok az államilag teljesen vagy részben támogatott helyekről szólnak.
Az egyetemek annyi fizetős diákot vesznek fel, amennyi fizikailag befér. És olyanról még nem hallottam, hogy egy egyetemen ki kellett volna tenni a teltház táblát. Hiszen ha olyan olyan sokan jelentkeznek, hogy nem férnek be, akkor az egyetemnek megéri egy új épületet felhúzni.

Tessék végre megérteni, hogy a politikusok - legyenek bármely oldalon is - soha nem mondanak igazat. MIndig csúsztatnak, elhallgatnak vagy konkrétan a képedbe hazudnak.
Aki zseni, ezt már azonnal érzi, aki átlagos, az utánajár és kideríti, hogy mi az igazság. De sajnos egyelőre hülyéből van a legtöbb, aki a neki szimpatikus politikusnak mindent elhisz, a kevésbé szimpatikusaknak meg semmit, és utána megy és szavaz és 1990 óta így megy ez és ezért nem volt még soha igazán normális kormánya az országnak.
Jó hír, hogy a hülyéből lehet átlagos, ha hajlandó utánajárni a dolgoknak. És az átlagosból lehet zseni, ha tanul.

Melee 2012.12.14. 06:58:06

Zero, én úgy érzem értem.
Emlékezz vissza 12 évvel ezelőttre, mikor szétment a Fidesz-FKGP szövetség. Hoffmann KDNP-s, tehát az egész ötlet és kivitelezés KDNP-s, de most visszajön a jóságos Orbán bácsi Brüsszelből, és rendet vág az elbitangolt abcúg KDNP-s sorok között.

red shield rapresentative 2012.12.14. 07:18:54

Orbán választási ígéretei vajon mik lesznek?

Ingyenes oktatás
13. havi nyugdíj
3,60 Ft kilónkénti kenyér ár

red shield rapresentative 2012.12.14. 07:20:22

@Melee: Orbán megtisztítja a FIDESZT a Kínai Demokratikus Néppárttól.

Cormorant 2012.12.14. 07:23:16

Miért harcolnék, ha ma diák lennék?
(Előre szeretném leszögezni, gyűlölöm a fideszkdnpt, a maszopot, a jobbikot, most nem pártokról vitáznék.)
Elgondolkodtam azon, hogy ha szeretném a gyerekemet beiratni egy olyan egyetemre, amely elvégzését követően olyan munkát tud vállalni, amelyből rövid idő alatt vissza tudja fizetni a költségeket, mit kellene érte tennem? Mondjuk legyen ez az egyetem a Harvard, vagy Yale, éves 5-10 MFt költséggel + megélhetés.
Esélytelen vagyok nyilván megfizetni. ... és ha a gyerekem kapna rá kölcsönt, javasolnám neli? IGEN!!!! Ugyanis a gyerekeimet úgy neveltem, hogy ha belekezdenek valamibe, azt fejezzék is be. Tehát ha elkezdik az egyetemet, akkor végig fogják csinálni, meglesz az eredménye és annak a valószínűsége. hogy nem fogja tudni visszafizetni vajmi kevés.

Fordítsuk le Mo-ra. Meg kell-e oldani a következő kérdéseket:
1. Ne gyártsunk ingyen WCpapír diplomákat!
2. Akadályozzuk meg, hogy az adózott pénzből szerzett diplomával külföldre távozzanak a végzettek!
3. Aki elkezdte a képzést, fejezze is be! Ne támogassuk az eleve tehetségtelen, oda nem illő, az egyetemet elvégezni nem képes diákokat. Ha valaki az addigi gyenge eredményei dacára úgy gondolja, hogy képes elvégezni az egyetemet, akkor kockáztassa a saját pénzét, nem a közpénzt.
4. Legyen a diplomának értéke, vagyis megbecsült oktatóktól megfelelő tudást lehessen szerezni.

A célok eléréséhez nem csak pénzre van szükség, hanem az emberek (diákok) gondolkodásának megváltoztatására is. Ne az államot tartsák fejőstehénnek, hogy 3-7 éves parkolópályán sörözzék el a fiatalságukat. Az, aki az egyetemet választja, FELELŐSSÉGGEL tartozik! Ezt a felelősséget kényszeríti ki a diákhitel! Én tehát maximálisan egyetértek azzal, hogy legyen diákhitel. Visszatérve az elejére, mindent megtennék, hogy a gyerekeim a Harvardra, a Yale-re, vagy egy másik jó egyetemre bejussanak. No persze ehhez az is kell, hogy a gyerekeim ezt AKARJÁK és KÉPESEK legyenek elvégezni!!!

Az én javaslataim:
1. Legyen ingyenes képzés egy nagyon kis rétegnek
2. Legyen fizetős képzés
3. Magyar állampolgárok számára legyen lehetőség felvenni hitelként a teljes egyetemi képzés költségét. Ez viszont ne lehessen másra fordítható.
4. Meg van határozva minden képzésre a legrövidebb idő. A hitel kamatot ennek az időnek a lejárata utántól kell elkezdeni felszámolni. Az, hogy ki mennyi idő alatt végzi el, ettől kezdve magánügy, fizessen, ha lébecol. Ebbe az Erasmus SEM tartozik bele. Tessék olyan külföldi egyetemet választani, ahol a szerzett kredit beszámítható a hazaiba!
5. A kamat legyen a mindenkori jegybanki alapkamat. Nem kedvezményes, nem piaci!
6. ... és végül a képzés költségei tartalmazzák a tisztességes oktatók bérét. Valószínűleg ez a képzési díjak emelésével jár. DE!!! Azt az oktatót, aki nem oda való, rövid úton rúgják ki. Ebbe pedig a diákságnak LEGYEN beleszólása. NEM a mindenféle hallgatói önkormányzatokon keresztül, hanem kérdőíveken, szavazásos módszerrel (pl., de ezen lehet vitatkozni)

Nos ha én ma diák lennék, ezért harcolnék...

belekotty 2012.12.14. 07:24:20

Zero! Zero! Kijavít6nád!
"Ugyanis, tessenek elképzelni, de 1000 diákból legalább 9970-nek nem polgármester, képviselő, miniszter, államtitkár, bankvezér, földesúr az apja, anyja."

belekotty 2012.12.14. 07:25:09

Látom a náci is észrevette elöttem.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 07:28:46

Nem lesznek választási ígéretek.... mert nincs miből ígérgetni!

Az előző 8 év.. vagy 40 évre tönkretette az országot...

A jövő évben 13 billió forint bevételből 9 billiót kellene adósság törlesztésre költeni...

Sorra minősítették le a bankokat és az NMB-ét... ki ad hitelt és miért?! Óriási baj van...

Orvosok fizetés emelést?! Jó ha jövő év májusától élelmiszer jegyeket fognak kapni a közalkalmazottak!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 07:33:42

@Cormorant: Húha... követelni tud a felsőoktatás... csak... miből?! László Csaba meg Bokros baromságaiból?! Adóóóóóbááááááziiiiiis... és röhög rajtunk a KGB-és baromságokon a világ...

De, hogy megmondják mi a baja a magyar gazdaságnak arról kussoltak... lehet fel sem tudják fogni ésszel! Már régesrégen ellehetett volna hárítani a bajokat... 2006-ban megmondtam hogy ez lesz, akkor volt az a pont, amikor a károsodás nélkül már nem lehetett volna tenni semmit sem...

Most meg totális káosz van... és lesz... csak mert egyesek a kiválasztott felsőbbrendűség istenke náciai képben tetszelegtek a tükör előtt maguknak.. és úgygondolták mindent szabad...

Szenthomárság 2012.12.14. 07:40:19

Nyugalom, a 2014-es kampányban a FIDESZ úgyis Eltöröljük a tandíjat szlogennel fog kampányolni!
ÉS utána be is tartja az ígéretét! :)

Virág et. 2012.12.14. 07:40:32

Na, beindult a hazugsággyár:

magyarhirlap.hu/velemeny/kerdesek

Ezt írja a nemzet bayerzsoltija:

"És egy másik internetes portálon ez olvasható: „Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az elnöke. Ő – elvileg – az első számú diákpolitikus. Nagy Dávid 1984-ben született Sárváron, az első nem fővárosi HÖOK-elnök. 28 éves és még mindig van hallgatói jogviszonya, pedig nem doktorandusz.”"

Okos, okos. Az ordas hazugságokat már nem ő állítja, ő csak idéz. Mondjuk az állítás és a híresztelés azért olyan messze nem állnak egymástól jogi megítélésben, de ezt most hagyjuk.

Ha valakit érdekel a valóság is:

atv.hu/cikk/video-20121213_a_hook_elnok_nem_lepodne_meg_nehany_kompromittalo_foton

Nagy Dávid doktorandusz hallgató, a második FIZETŐS diplomáját csinálja.

Egyébként meg az állam csak az első diplomát fizeti, ha jól tudom 12 félévet, aki többet csúszik, az jelenleg is önköltséges lesz. De azért kell az Enricoknak meg a többi rendszerpozitív egysejtűnek a szellemi táplálék, az nem baj, ha az egész egy ordas nagy hazugság, majd terjesztik, ahogy eddig is mindent.

2010 előtt mindenki a kapcsolato.hu-s hülyéken röhögött. 2010 után az egész kapcsolat megszállta az internetet, csak narancsszínben.

Cormorant 2012.12.14. 07:46:06

@Con Storm: Szerintem hagyjuk az eeemúttmindegyhányévet! Országot kellene építeni. A hibákból tanulni kell, de nem mindegy ki és mit mondott ki tudja mikor és milyen színű volt a zakója? Most egy kis lehetőség nyílt arra, hogy a diákok kikényszeríthessenek valamit, erre a különböző diákképviseletek máris egymás torkának ugranak jó magyar módjára!?!?!

PROGRAMOT KELL MEGFOGALMAZNI! Olyat, ami betartható, előre visz és mindenkinek az érdeke - a felelős diákságé, a családjuké és a társadalomé! A lózungokat pedig most hagyjuk, már mindenkinek elege van belőlük!

rohadjmegARCgeci 2012.12.14. 07:50:49

Nem értem,mi ez a sok magyarázkodás.Kellett a pénz nekik,hogy többet tudjanak osztogatni és a felsőoktatásból vették el.Ennyire egyszerű.Semmi másról nincs itt szó.

belekotty 2012.12.14. 07:50:59

@Con Storm: "A jövő évben 13 billió forint bevételből 9 billiót kellene adósság törlesztésre költeni..." - Nyugi, nyugi! Majd unortodox módon 4 százalékos IMF hitel helyett kibocsájtunk 7 százalékos államkötvényt. Mi van Hawkinggal egyébként?

2012.12.14. 07:51:08

"1000 diákból legalább 9970-nek"

Ezt azért gondold át. :-)

2012.12.14. 07:52:43

" Szaron szeme sem lát át. "

Khm.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.12.14. 07:53:29

"halvány fogalmuk sincs, hogy miért is fontos a felsőoktatás a fiataloknak"
Mit vársz tőlük? Másolták a diplomájukat. Hogy érthetnék, miért fontos tanulni?

2012.12.14. 07:57:30

"A Diákhitel 2-t NEM kapja kézhez a hallgató, azt közvetlenül átutalják az egyetem számlájára, nem lehet vele kamatnyerészkedni."

Azér pontosítsunk. Bár az idézett mondat igaz, de ettől még elképzelhető, hogy vannak akik felveszik a DH2-őt, az eredetileg meg tandíjra szánt pénzt kamatoztatják a bankban.
Egyébként miért ne tennék? Közgazdaságilag racionális döntés.

Mondjuk erre kát hivatkoznia a kormánynak, nem hiszem hogy az ilyen típusú akciókról van bármilyen adatuk.

Erhardt von Rheindars 2012.12.14. 07:59:20

@Cormorant:
Ez működne nyugaton de nálunk nem. Ha nagyon kis rétegnek adsz állami támogatást akkor kizárod a szegényeket a felsőoktatásból. A diákhitel nem megoldás, én ha most kezdeném az egyetemet tuti nem venném fel, a jelenlegi körülmények között nem akarok 15 évre eladósodni, úgy hogy közbe éljek meg, neveljem a gyerekeimet, tartsam el a szüleimet akiknek jó eséllyel nem lesz nyugdíjuk. Az a felháborító hogy az állam benyel tőlem egy csomó adót, cserébe semmit sem kapok jóformán. Finanszírozhatom a képviselőinket, szuper. Ha önköltséges öneltartó felsőoktatást akarunk javaslom a kormánynak hogy maguk is alkalmazzák ezt az elvet, csak jól járnánk.

Am igen az állam 11 félévet fizet, és egy diplomát. A bukott tárgyakért pedig államin fizetni kell, szóval aki 8-10 éve ott teng leng, annak súlyos pénzekbe kerül, de nem az államnak. 8egy diploma úgy számolódik hogy alap + mester képzés

Ne menjünk nyugatra? Akkor javaslom a kormánynak hogy tegye élhetővé ezt az országot és tegye lehetővé a cégeknek a normális működést és a fejlődést. (vagy lesünk 3 millió közmunkás országa, akkor meg dózeróljuk el az egyetemeket és hintsük be sóval a helyüket. Anno mikor élelmiszermérnökire mentem olyan szakot akartam amivel el lehet helyezkedni van értelme és értéket termel. Jah h sikerült tönkre vágni az élelmiszeripart, bocs. Mivel nincs munka kénytelen leszek külföldre távozni. Nem azért mert hálátlan vagyok hanem mert nincs más lehetőség. Adj munkát, kiszámíthatóságot akkor maradok, és örömmel visszafizetem adóban és megtermelt értékben a tanulmányaimat.

Háténvagyoka... 2012.12.14. 08:05:31

Most olvastam a szeretgomon (esztergomi vagyok):

"Erős hetünk van.
Hétfőn megcsináltuk a költségvetést,
szerdán pedig a gáz-, távfűtés- és villamosáram-árcsökkentést,
csütörtökön megoldottuk a jövő évi minimálbért,
és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is" -
válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy üzen-e valamit a tüntető diákoknak."

Esetleg egyik napra beiktathatná a fejekben való világosság gyújtást is, mert a sötétség megteremtésén már túl vagyunk.... Szerintem.

Én nem akarok párhuzamot vonni, de nem jut erről valami eszetekbe...?
És innentől kezdve minden már csak hit kérdése.

Peterpapo 2012.12.14. 08:17:06

@Morcos Kartal:

Látom végre kezded kapizsgálni a dolgokat! Egy dologban tévedsz csak. A lakáshitel az hitel, azt vissza kell fizetned. Ha ilyen extra igényeid vannak, hogy saját lakást szeretnél, akkor megérdemled, hogy fizess! Lakhatnál a híd alatt is, onnan is bejárhatsz a munkahelyedre, vagy az iskolába.

@komplikato:

Látom Neked semmi sem elég jó. Na jó, máshonnan közelítem meg, hátha megérted.

Amikor bemész a közértbe és a pénztárnál pénzt kérnek tőled, akkor nem Te fizeted ki a kenyér árát, mert a pénzt a munkahelyed adja. És különben is tekintsd befektetésnek a kenyér vásárlását, mert ha nem veszed meg éhen halsz és akkor nem tudsz pénzt keresni.

Remélem érthető voltam. :)

Cormorant 2012.12.14. 08:19:57

@Erhardt von Rheindars: Pontosan kifejtettem a diáksággal járó felelősség kérdését. Te nem akarsz felelősséget vállalni, a gyereiked sem. Én pedig nem akarom fizetni a gyerekeid tandíját csak azért, hogy ellébecolják az egyetemet, vagy abba is hagyják, esetleg utána külföldön termeljék meg a hasznot.
Neked és gyerekeidnek tehát én sem javasolom, hogy vedd fel a hitelt, de nem javasolom az egyetemet sem!
Egyetemre az menjen, aki KÉPES és AKAR tanulni. Aki nem adja fel, aki tud küzdeni, aki célt lát maga előtt. Az egyetem nem kötelező és nem való mindenkinek.
Ha pedig felveszed a hitelt, elvégzed az egyetemet, miért ne mennél külföldre? Szabad ember vagy, te döntesz. Ehhez NEM KELL a kormány. Az megint más kérdés, hogy elkesítő, hogy valaki erre kényszerül és ez már a kormányaink szégyene.

Milyen hülyeség már ez a "nem akarok eladósodni"? A szoci időkben is eladósodott mindenki az egyetemeken! Utána azzal törlesztett, hogy az országból történő távozás esélye nélkül itt húzta az igát a nyugati bérek töredékéért egy életen keresztül a párttitkár elvtársak vezérlete alatt. SOKKAL TÖBBET törlesztettek vissza az akkori ingyenes képzésben részt vett diákok, mint amit a maiaktól kérnek!!! Te melyiket választanád, ha lehetne?

Minden korábbi gondolatomat maradéktalanul fenntartom!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 08:25:31

@belekotty:

Nem érted? Nem lesz aki kölcsön adjon nekünk! Nehéz felfogni?!

A tőzsdékről sem lehet minősítés nélkül pénzt bevonni, mert nem teszik ki a tőzsdék a papírokat...

IMF hitel pedig azért nem lesz, amiért már most sincs...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.14. 08:27:09

és balog zoltán lelkész létére hazudozik, ahogy semjén meg teológus létére, mi lesz ezzel a világgal?!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 08:28:59

@Cormorant: Programot kell megfogalmazni?!

Volt program! Gyurcsány 4 etanoltermelő üzemet akart enbgedélyeztetni, megbuktatták!

Orbán 8-at hozott volna össze, de a köztisztviselőkl nem adták ki az engedélyeket időben és EU-spályázat miatt eljárás indult... Így nem is lesz.. sokáig..

Most meg már nem lesz pénz rá... még hitelt sem tudunk felvenni... mert ahhoz minősítés kell!

Ahhoz hogy kikerüljön tőzsdére az értékpapír, ahhoz meg minősítés kell.. minimum C! D-vel már be sem tehetik a tőzsdére a lábukat... a bankjaink!

mojszipupi 2012.12.14. 08:33:26

Bécsben voltam nemrég, betértem egy üzletbe. A hölgyek rendkívül kedvesen, segítőkészen szolgáltak ki, majd mosolyogva szép napot kívántak mikor távoztam. Itthon meg mint ha a seggéből húzott volna ki úgy beszél velem egy eladó. Igen, mondhatják sokan h a pénz miatt, ami igaz is de valószínű kommunikációt, kultúrát is szívott magába valami olyan intézményben ahol erre megtanították. Nem értek egyet azokkal akik úgy állanak hozzá mondjuk az élethez h én ugyan nem leszek egy üzletben eladó diplomával mert az derogál. Hülyeség. Az itteni fizetésekkel van súlyos baj, nem azzal hány diplomást képeznek könyörgöm. Adná az ég ha ott tartanánk h ha az ember vásárolni megy olyanok szolgálnák ki egy üzletben akik képesek is felfogni a pici agyukkal h minél elégedettebbek a vásárlók és minél többet költenek, nekik annál biztosabb és jövedelmezőbb lesz a munkahelyük.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.14. 08:42:44

@Virág et.: beszélő viszonyban... :DDD

@komplikato: nem érezted ki az iróniát a szövegből?

@red shield rapresentative: elírtad a tizedes vesszőket.
1,3 havi nyugdíj (egész évre)
3600 Ft/kg kenyérár...

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: ugye képben vagy, hogy a felesbe nem jelentkeztek kétezren sem? Lehet, hogy fele a tandíj, de ugyanúgy nem mehetsz külföldre 4-5 évig, mintha ingyen lenne.

nu pagagyí 2012.12.14. 08:43:22

@Con Storm: 2006-ban Gyurcsány is megmondta, hogy reformok nélkül bedől az ország, erről szólt az őszödi beszéd, amit azután szándékosan sikerült félreérteni. A politikai osztály tárgyalásképtelensége az ország alapvető dolgaiban, totális csődbe vitte az országot. A zsákutca vége a Fidesz jelenlegi arrogáns hatalma. Ez nem fejleszthető tovább, porig kell rombolni és új alapokon újra kell építeni a rendszert.

A pártok felelőssége eltérő, de az eredmény közös. Egy nulla. Én természetesen a Fideszt tartom a fő bűnösnek, mert kihasználta és rátelepedett a civil életre, nem hagyta, hogy természetes módon szerveződjön a társadalom. Első kormánya bukása után serény árokásába kezdett piszkos eszközökkel, amely mára végletesen lebutította az országot. Ez már nem a polgári Fidesz, hanem a legsötétebb maffiacsoportok véd és dacszövetsége.

Ha egyszer új világ lesz, olyan alkotmány kell, amelyik kizárja, hogy alkotmányos posztokra aktív pártkatonák kerülhessenek. Ilyen helyen csak a szakmai karrier és társadalmi elfogadottság lehet a mérce. Polt, Szalai Annamária, Balsai, Stumpf, Salamon és még sorolhatnám, szóba sem jöhet, mint ahogy természetesen Szili Katalin sem. Az új világ onnan datálódik, hogy ezek a figurák önként lemondanak.

Vissza kell állítani a parlament tekintélyét. Rohadt nagy baj, ha a parlament szavazógépként működik. Azt mutatja, hogy a választásokon nem autonóm, hiteles embereket választunk, hanem egy gramofont, amelyik éppen valamelyik párt végtelenített szövegét nyomja, mindenféle önálló gondolatot nélkülözve. Lelkiismeretlen bábok a képviselőink.

Meg kell követelni, hogy a pártok is demokratikusan működjenek. Egy agyoncentralizált, vezérelvű párttól nem várhatóm hogy hatalomra jutva betartja a demokratikus normákat.

Depolitizálni kell az államot. A politikát a parlamentre kell szűkíteni. Nem megengedhető, hogy politikai alapon nevezzenek ki iskolaigazgatókat, állami cégek vezetőit, közigazgatási vezetőket. Minden állami poszt elnyerésének feltétele csak és kizárólag a szakmai alkalmasság lehet. Olyan rendszer kell, amelyben nem elsősorban a kinevezőnek kell megfelelni, hanem az érintettek igényeinek. Egy depolitizált állam szakértelmére minden kormány számíthat.

Legfontosabb lenne persze a szakértelem visszaállítása jogaiba. Véget kell vetni a hülyeség tobzódásának, Fekete Györgyöknek, Lászlónéknak, piros seggű gyerekeknek, úgy általában az emberek hülyének nézésének, még akkor is, ha vannak köztük hülyék.

A pártok szálljanak ki a civil világból. Ne hozzanak létre álcivil szervezeteket, amelyeket közpénzből pumpálgatnak. Felháborító, hogy jelenleg a civil pénzeket a Békemenet vezetője osztogatja. Olyan finanszírozás kell, amelybe az aktuális kormány nem tud belepofázni, pénzük közvetlenül a polgároktól származzon. Csak ötletként: az SZJA-ból utalható 1% lehetne annyival több, amennyivel jelenleg a kormány direktben odaad.

Erhardt von Rheindars 2012.12.14. 08:45:37

@Cormorant:
A hitel nem egyenlő a felelősséggel, de kényszerítő tényezőnek jó. A hitel fel nem vételéhez is kell felelősség hogy felmérd, a jelenlegi körülmények között bajos lesz ezt az összeget visszafizetni. Ha olvastad a teljes kommentem akkor már tudhatod, hogy az egyetem ellébecolása súlyos pénzekbe kerül annak aki ellébecolja. Az állam egy tárgyat egyszer fizet ki, a többit neked kell. Én, bár az alapdiplomámmal nem csúsztam, fizettem kreditnemteljesítési díjat az elbukott és újra felvett tárgyaim után. A gond akkor van ha valaki fogja és otthagyja az egészet a felénél, mert azon az utolsó félév díját már ne lehet bevasalni. Am általános tapasztalat hogy aki nem való oda az nagyon hamar kirostálódik az első két félév bukó tárgyain, ha pedig 15 kredit alatt teljesít átkerül fizetősre. Én ezzel egyetértek. Nem a léhűtőket akarom védeni, valóban csak az menjen egyetemre aki akarja, csinálja, ne pedig az aki a bujtatott munkanélküliségi programban akar részt venni. DE amit írtál azzal nagyon sok olyan elemet is kizársz a felsőoktatásból akik átlagosak, de jó szakember lehetne belőlük.

A szoci időkről nem tudok nyilatkozni mivel nem éltem akkor. Véleményemet kizárólag a jelenre tudom kifejteni, az akkori időkre nem. Mindazonáltal nem mindenki akar külföldre menni és itthon bajos eleve adóssággal kezdeni az életed.

Cormorant 2012.12.14. 08:46:59

@Con Storm: Kedves Barátom! Nem értem amit írsz és a tárgya nem is ide tartozik. Sőt Bős-Nagymaros sem és még lehet sorolni. Amint azt érthetően leírtam, nem érdekel az sem, hogy ki, mit mondott a múltban. Azért, hogy megértsem, hogy egyáltalán miért címezted nekem a fenti hozzászólásodat elolvastam a többi kommentedet is ezen a fórumon és rájöttem, hogy egyszerűen annyira ki vagy borulva, hogy mindenkinek nekiesel és hánytorgatod a múlt sérelmeit.

Köszönöm, én nem kérek ebből! Biztosítalak, az én vérem ugyanúgy forr, mint a tied, de ez a stílus nem visz előre. Nagyon szívesen megvitatok javaslatokat, ötleteket, korrekt stílusban, ahogy két normális ember teszi mondjuk sörözés közben, de az mindenkit az árok másik oldalára (mindegy melyikre!) állító stílus nekem nem jön be.
Köszönöm, hogy megértesz!

Vidéki 2012.12.14. 08:51:45

@Rorschach:

Ha Karinthy írta, akkor is ráillik Vatagbőr gondolatmenetére, ami megegyezik a pedagógus érdekvédelem szakszervezeti szemléletével és nem akar tudomást venni a valóságról.

A korlátlan növekedést forszírozza a diplomások kiképzésében.

Ez lenne az a „Fényes Ösvény” amelyen át „A Munkásosztály a Paradicsomba megy”?

Ha mindenki diplomás lesz, automatikusan eljön a tökéletes társadalom lesz tejet aprítani a mibe?

"Az egyetem a miénk", "Semmi döntést rólunk, nélkülünk", az egyeztetések folyamatos követelése mind-mind arról szólnak, hogy a diákok önrendelkezést akarnak, bele akarnak szólni a döntésekbe. Sőt vétójogot követelnek. Ezzel ki akarják csavarni a döntés jogát a legitim testületek kezéből

Hasonló "önrendelkezést követelnek a rektor urak is.

Az állam ne szóljon bele, hogy ők mit, hogyan csinálnak.

Lökd ide a pénzt és minél többet!

Kizárólag mi értünk hozzá, hogy a pénzt hogyan kell elkölteni, ezért még az ellenőrzést is ki kell iktatni.

"A bizalom jó dolog!"

Szerintem viszont az ellenőrzés még jobb.

De hát ez nem tetszik azoknak akik érdekeltek a minél több pénz megszerzésében és elköltésében.

Szerintük azok, akiket a hülye nép szabad választásokon képviseletével megbízott és felelősen a valóság kontrollja alatt tevékenykednek, szükség szerűen feladatukra alkalmatlan hülyék lennének.

Lökd ide a pénzt és kussolj! Ez lenne az állam és az adófizetők szerepe a totális "önrendelkezésben" utazók számára.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 08:59:05

@nu pagagyí: Amit Gyu8rcsányék reformnak hívtak, az maga volt a csőd előjele!

Tudod ha valamire nincs lóvé és becsukják, azt csődnek nevezik, nem reformnak..

Egyéves Önkéntes 2012.12.14. 09:00:05

@mojszipupi: dehogy a fizetés miatt kedvesek, ők kultúremberek, mi pedig nem.
Ez az egyedüli különbség.
Egyiptomban, Szíriában, Jordániában bárhová bemész, mosolyog az árus. Nemcsak a turistáktól hemzsegő bazársoron, hanem kieső kis falvakban is. És kábé annyiból él meg egy hónapban, mint te egy napon.
vagy gondolod, hogy akinek nagyobb a fizetése, az azért enged be a felhajtósávból az autópályán, azért köszön, ha szembe jön az erdőben, azért enged el a zebrán?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 09:02:14

@Cormorant: Pontosan, hogy idevág...

Orbánék nem fognak alkudozni... mert nincs rá lehetőség... Jövő évben ki kell csengetni 3 000 milliárdot... A felsőoktatás 27 milliárdja belőle 1% sincs...

SnakeHB 2012.12.14. 09:10:41

@Cormorant:

Tökéletesen igazad van. Én pedig nem akarom a Te és a családod, sőt akárki betegellátását sem fizetni, ha begöthösödtök, pláne nem, ha rákosak lesztek, vagy strokeot kaptok. Ha felelőtlenül táplákozol, punnyadsz, télen nem öltözöl fel rendesen, nem adatod be az oltást, iszol, dohányzol, stb. fizessed csak magandnak az orvosi ellátást!

Jelenleg úgy vonnak le havonta 60 rugeszt a bruttómból különböző egészségügyi járulékok címén, hogy 3-4 éve nem voltam orvosnál. Ha ezt az összeget nem a felelőtlenül élőkre kellene pazarolnom, olyan magánellátást tudnék megfinanszírozni magamnak ebből, hogy nem egy omladozó vakolatú SZTK-ban kellene várnom órákat egy törött karral, hanem megválaszthatom a magánkórterem fekvését, színét, amiben lcd tv van nyoccáz csaornával, pléjsztésönnel, és minden alkalommal orálisan kielégít a vizitelő nővérke.

Ehelyett lesápolnak, mert a sok tespedő, alkoholista, füstölgő zsírdisznó nem hajlandó kofidiszhitelt felvenni a kemójára vagy a bájpasszműtétre. Nem én tehetek róla, hogy baszott tanulni, vagy csak annyi tehetsége van, mint egy faéknek, és nem volt képes jól fizető munkát találni. Én első nekifutásból elvégeztem a fizetős sulit tanulmányi ösztöndíjjal, karriert épíettem önerőből, csak magamnak köszönhem, amit elértem, most meg elvárja a sok csődtömeg, hogy a magamfajta sikeres emberek önként és dalolva aggassák magukra a társadalom piócáit, hadd szipolyozzanak.
Na, még mit nem!

Egészségügyi reformot is az oktatási mellé!

Peterpapo 2012.12.14. 09:13:09

@Vidéki:

"Az állam ne szóljon bele, hogy ők mit, hogyan csinálnak.

Lökd ide a pénzt és minél többet!

Kizárólag mi értünk hozzá, hogy a pénzt hogyan kell elkölteni, ezért még az ellenőrzést is ki kell iktatni."

Ez egy ismerős hozzáállás, csak az állam szót cseréld ki EU-ra! Szeretett kormányunk pont így gondolja az EU részvételt. Szar érzés mi, ha a fagyi visszanyal?

nu pagagyí 2012.12.14. 09:16:34

@Con Storm: Tévedésben vagy. Gyurcsány még időben kezdett bele a reformokba. Az adósságállomány 2006-ban csak 60% körül volt, de a költségvetés tartósan deficites. A végre nem hajtott reformok - köszönhetően a 2008-as demagóg "szociális" népszavazásnak, vezettek oda, hogy a beütő világválság fegyvertelenül érte az országot. A nagy eladósítás amúgy legenda, az az összeg, amivel nőtt az adósságállomány, hiánytalanul megvan, az MNB-ben. 2008-ban ugyanis csak 17 milliárd euró volt a tartalék, a felvett IMF hitel - 20 milliárd euró, az MNB tartalékait növelete, hiszen 2010-ben 35 milliárddal adták át a kormányzást. Van persze egy probléma, nem könnyű onnan kivenni, mert összeomlana a forint. Pont ezért nem költötték el Bajnaiék sem. Csökkenteni majd akkoö lehet a devizatartalékot, ha a gazdaság tartós növekedésre, exporttöbletre lesz képes és megszűnik a forintra nehezedő nyomás. Matolcsyéknak is ezen kellene dolgozniuk, nem azon agyalni, hogyan lopják ki teljesítmény nélkül a pénzt az MNB-ből.

Tanácsos úr 2012.12.14. 09:17:13

Endedtessék meg, hogy az "Frissen végzett orsosaink, akiknek a kiképzését mi fizettük, külföldre mennek" témához kissé hosszabban hozzászóljak. Orvos vagyok, nem a legfiatalabb, 1974-ben végeztem. Tapasztalatból tudom, hogy egy friss diplomás orvos az égadta világon semmihez sem ért. (Nem csak Magyarországon, de másutt sem.) Ugyan mindannyian nagyon büszkék vagyunk a diplománkra és a doktorságunkra, de semmi féle önálló munkára nem vagyunk képesek. Először jönnek a rezidensi évek, 4-6 év múlva szakvizsga. A szakorvos már valaki, de még nagyon messze van az önállóságtól. Én sebészkedek, tudom, hogy kézműves szakmában legalább 10 év kell a végzés után, hogy valaki önállóan dolgozhasson.

Jó, kössétek röghöz a fiatal orvosokat, szerződéssel, hitellel, képezzétek őket tovább a magyar adófizetők költségén, legyenek tapasztalt szakorvosok. Ezzel ugrásszerűen megnől a piaci értékük és ha akkor akarnak, egy pillanat alatt találnak maguknak egy most már tényleg nagyon jól megfizetett munkát nyugaton. Soken el is mennek majd 35 évesen, mert az első 10 évben nincs ám hálapénz, addigra anyagilag teljesen ellehetlenülnek, mert az eddigiek költségeik mellett még a kölcsönt is törleszetni kell (11%).

Én annak idején nem nagyon hittem a pannon kapitalizmus gyors szárnyrakapásában és 17 év magyar klinikai karrier után 1991-ben dobbantottam, mindjárt főorvosnak. Ebben a minőségemben én is a magyar piacról szolgálom ki magamat. De nem pályakezdőkkel, mert azokkal nem sokat érnék. Van már egy magyar adjunktusom, akit 10 éves orvos korában vettem fel és januárban kezd egy szintén magyar kolleganő 8 éves praxissal (ráadásul "igazi" PhD-vel). Nem kellett őket különösen győzködnöm, vagy igérgetnem, elég volt csak eléjük csúsztatni a szerződést, rajta a zsolddal.

Szóval kedves Enrico, meg a többi hülyék, a "röghöz kötés" és a önköltséges oktatás semmit nem old meg. Innentől majd nem a pályakezdők, hanem a tapasztal orvosok mennek nyugatra.

Egy igaz ember 2012.12.14. 09:23:59

Épp Parragh van az Atv-ben, ahogy gyakorlatilag "maffiózó" HÖK-ösökről beszél, akikról folymatosan kapja az információkat. Sajna akkor a riporter nem kérdezte meg, miért szed be több milliárd (!) forintnyi regisztrációs díjat a vállalkozásoktól gyakorlatilag a semmire. Amúgy meg Parragh urat is meg lehetne kérdezni, hogy vállalkozóként milyen eredményes és milyen jobbal képviseli a magyarországi vállalkozásokat.

mojszipupi 2012.12.14. 09:32:19

@Egyéves Önkéntes: Látom szöveg értelmezési problémákkal küzdesz. Pont azt írtam h valószínű h nem csak a pénz miatt viselkedik úgy ahogy hanem szerzett annyi műveltséget, annyi gondolkodási készséget valamilyen intézményben hogy képes összerakni az ő viselkedése és a munkahelyének biztonsága és a fizetése nagysága közötti összefüggést

Cormorant 2012.12.14. 09:41:01

@SnakeHB: Kedves Barátom!
Az ilyen mentalitás miatt tart az ország ott, ahol tart! Tipikus magyar vagy, gratulálok. de az én tehenem csak azért sem fog megdögleni! Én nem kívántam neked sem személyesen, sem átvitt értelemben semmi rosszat, de te képes vagy személyesre venni a figurát, csak azért, mert más véleményem van. Bravo!

... és megnyugtatlak, hogy te nem fizetsz nekem semmit!!! Én magamnak fizetek mindent, mert külföldön élek és amíg ilyen magadfajta igazgenyamagyarok léteznek nem is megyek haza. De azért örömömre szolgál, hogy segíthetek rajtad, majd ha te leszel rákos, ugyanis jogkövető állampolgárként, csak mert van állandó magyar lakcímem, fizetem a TB-t, hogy a hozzád hasonlóak nyugodtan megbetegedhessenek, sőt remélem a temetésedre is fussa.

A stílusodtól és az én válaszom stílusától eltekintve egyetértek, kell az egészségügyi reform is, de talán nem fogsz csodálkozni azon, ha azt mondom, azt is fizetősen tudom elképzelni. No nem a költségek közvetlen megfizetésével, hanem erre vannak a biztosítók, ahol kiválasztod a csomagodat és fizeted.

De hogy jön az oktatáshoz az egészségügy? Két teljesen külön dolog, a közös dolog mindössze annyi, hogy mindkettő reformra szorul. Az oktatásnak alapvetően fizetősnek kell lennie, az egészsőgügynek alapvetően biztosító alapon kell múködnie és mindkettőnek legyen egy egyre vékonyodó szociális hálója, ahogy az egyik rendszerből átmegy a másikba.

Na és persze az állam VONILJUON KI A MAGÁNÉLETEMBŐL!!!

fhdgy 2012.12.14. 09:52:57

Ennek az országnak elemi érdeke lenne, hogy az értelmes fiatalokból magasan képzett szakemberek lehessenek. Ez az egyik oldal. A másik oldal pedig az, hogy nem kellene sem időt, sem energiát pazarolni arra, hogy tanulásra igazából alkalmatlan egyedeknek minden áron diplomájuk legyen. E két oldal között kellene ésszerűen választani. Az oktatással gond van? Igen, de mivel nincs? Válság van. Anyagi is, de nem az a fő gond. Totális társadalmi válság van, ez a fő probléma. Hogyan lehet rendesen egy kiragadott dolgot megoldani, ha ha minden rohad?

Cormorant 2012.12.14. 09:54:39

@Con Storm: Azt, hogy az egyetem legyen fizetős, nem most mondom, hanem mindig is mondtam! Tehát nem vág ide, hogy gyurcsányorbán mit tett, tesz, vagy fog tenni. Tőlük teljesen függetlenül, a mai gyakorlattal nem értek egyet. Azzal sem, ahogy ezt a mai kurmány meg akarja oldani.

kzoltana 2012.12.14. 10:04:16

Új Csernobil!
Atomkommunikáció - Orbán módra. Hiába mondja azt a kormány, hogy ez testápoló, nehéz elhinni, amikor azt látjuk, hogy lerohad tőle a bőrünk.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3515_atomkommunikacio_orban_modra

Birkesz 2012.12.14. 10:05:15

@Vidéki: Hát, kedves Vidéki, bár én érveltem mind ezidáig a leghangosabban akár a leghülyébb agymosott droid szűrése ellen, most bizony abban a megtiszteltetésben részesülsz, hogy elsőként szűrve leszel.
Nem érdemes olyan balfasszal foglalkozni, vagy akár csak a hozzászólásai számát is látni, aki nem képes az interneten rákeresni az általa idézett szöveg forrására, majd mikor az orrát belenyomják a saját maga által kinyomott szarba, még neki áll feljebb és nagypofájúan, felsőbbrendűségi érzettel eltelve fröcsög, mintha a többi lenne a hülye, hogy rajta röhög.
P.S. Ne fáraszd magad a fenti soraim elolvasásával, úgysem fogod tudni értelmezni, ehhez te túl hülye vagy. Remélem nincs diplomás, vagy nem vagy bent az egyetemen, mert ha igen, akkor te tökéletes indok lennél a kormány felsőoktatási reformjának szükségességére.

Birkesz 2012.12.14. 10:06:38

@Birkesz: Remélem nincs diplomás... = remélem nincs diplomád...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.12.14. 10:13:33

Zero mi van, nincs meg a távkapcsoló és nem tudsz körkapcsolgatni? Eddig ők jobbak voltak mint bármely alternatíva, ejnye no...még a végén nem lesz több "inkább Gabika mosolya és Orbánék mint... " írás, ejnye no...

Horizont 2012.12.14. 10:16:12

Ők nem értik?? Mi nem értjük!!! Sajnos napok óta sokan nyomatják ezt a verziót, hogy nem tűrhetjük, hogy 8-10 évig lébecoljanak az egyetemeken.Nem tűrhetjük tényleg. (majd kijön és rontja a munkanélküli statisztikát) Ez a fröcskölés hasonló a leszázalékoltak esetéhez. Pénzért megvették maguknak a leszázalékolást nagyon sokan, az állam is tudta de nem tett semmit. Aztán jól megszívatta a valóban betegeket is "azok" miatt. Most a felsőoktatásban megszívatják a csóró család jól tanuló gyerekeit azok miatt akik jól állnak anyagilag és tényleg el lehetnek sok évig az egyetem falai között! Mert akinek szegény a családja az nem engedheti meg magának, hogy plusz éveket ott legyen!
Szóval nincs pénz. A felsőoktatásra! Megértenénk mi, ha tényleg nem lenne pénz. Mert akkor húzzuk össze a nadrágszíjat. Na de azt már mégse tűrhetjük (tűrjük sajnos), hogy a mi nadrágszíjunk már olyan szoros, hogy a nyakunkat szorongatják vele, ők meg csak híznak és újabb lyukat csináltatnak a nadrágszíjukon.

Így változik a támogatás jövőre

Legnagyobb nyertesek 2012 2013 változás
Md Ft Md Ft (%-ban)
Miniszterelnökség 2,5 4,2 +64
Magyar Művészeti Akadémia 1,5 2,5 +63
Köztársasági Elnöki Hivatal 0,9 1,5 +54
Terrorelhárítási Központ 10,4 13,4 +29
Igazságügyi Minisztérium 8,7 9,5 +9

Legnagyobb vesztesek:
Önkormányzatok 1042 641 –38
Táppénz 61 40 –34
Gyógyszertámogatások 219 158 –28
Központi Statisztikai Hivatal 11,8 8,7 –26
Egyetemek, főiskolák 158 135 –15
hirek.msn.mainap.hu/itthon/orban-es-ader-hivatala-a-koltsegvetes-nyertese-43731

Ezt azért nehéz elfogadtatni, bár ezen ők nem is fáradoznak!

M. Péter 2012.12.14. 10:16:52

@Enrico72: Te elhiszed a kormány minden igéretét? Jelenleg akár az Alkotmányba (bocs, Alaptörvény) is belefoglalhatnák, akkor is bármikor megváltoztathatják. Vagy lehet az is, hogy fizetik majd, csak éppen megpróbálnak diákhiteleseket nem fölvenni állami állásba, hogy ezzel is spóroljanak, ha lehet.

Degenere 2012.12.14. 10:27:10

Nem értem miért megy a para. Sajnos semmi sincs ingyen. Ahogy nincs ingyen sör, ingyen kenyér, úgy nincsen ingyenes egészségügy, meg oktatás se.

Ezek alap dolgok, attól függetlenül hogy a kormány hazug, demagóg dilettánsok gyülekezete.

A diákoknak meg azt javaslom, hogy nyugodtan vegyék fel a diákhitelt, aztán ha lediplomáztak, köd előttem, köd mögöttem, irány külföld, az életben nem hajtják be.

dr. Aullah 2012.12.14. 10:40:45

@M. Péter: vele hiába vitatkozol. Őt fizetik, hogy ilyeneket írjon.

SnakeHB 2012.12.14. 10:41:58

@Cormorant:

Látom, nem érezted ki a cinizmust az írásomból. Pusztán arra akartam felhívni a figyelmet, és eme hozzászólásoddal magad is elismerted (beugorván a provokatív hangnemnek), hogy akik fröcsögnek itt a tandíj bevezetése mellett, adzok simán elvárják az aránytalan közösségi tehereloszlást az egészségügyben.

Az oktatásnak és az egészségügynek annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő a társadalom érdekében, a társadalom által finanszírozva működik (kellene, hogy működjön).
És kb. ugyanannyi létjogosultásga van mindkettő esetében az önfenntartó rendszer kiépítésének.

Egy bölcs barátom mondta egyszer, hogy ország úgy még nem indult el a felemelkedés útján, hogy ne a közbiztonság, közegészségügy, közoktatás hármasra fordítaná a költségvetés nagy részét. Csak akkor lehet egy társadalom gazdaságilag hatékony, ha a biztonságban, megfelelő szaktudással és egészségesen, munkaképesen termel.

De ennek a gárdának fontosabb a MOL részvény, a focikadémia, stadionok építése, mint hogy a fent említett 3 alappillért erősítsék. Helyette inkább szétkúrják az egészet. Apám mondta mindig: ha nem építesz/segítesz, legalább ne rombolj.

Az meg egyenesen LOL, hogy a kormány jelenlegi ténykedését támogatva külföldről osztod az észt... és még én vagyok az "igazgenyamagyar". Butitájm...

Szelid sunmalac 2012.12.14. 10:57:27

@Tanácsos úr: En szemely szerint koszonom a problema ilyenten megvilagitiasat! Mindazonaltal hadd hivjam fel a figyelmet tisztelt doktor ur, hogy -bar dokotrija van- amennyiben szoba all Enricoval es a tobbi hozza hasonloval, ugy az ertelmi szintje visszavonhatatlanul es rohamosan csokkenni kezd, tovabba az eddigi valoszinuleg kivalo beszedkeszsege eltunik, es ezentul a szavak kiejtese helyett apro, gennyes, szurke majmok fognak kiesni a szajan!

Jeleznem tovabba, hogy amit On tesz -nevezetesen Enrico meggyozesere iranyulo kiserlete! - teljes mertekben felesleges!

Koszonom, hogy elolvasott!

mim 2012.12.14. 11:02:07

Ha ez így marad, akkor 15-20 év múlva a nagyban törlesztő alkalmazott lesz az egyik kedven célpontja a demagóg ígéreteknek. Ugyanis eléggé homogén érdekei lesznek az érintetteknek. Valahogy úgy mint a nyugdíjasoknak.
Persze ha örökké kikáltja magát a jelenlegi kormány - vagy csak a miniszterelnökünk -, akkor nem kell ezzel sem foglalkozni.

Persze amit Degenere ír az valós veszély, de ennek 2 bevált megoldása van:
#1: már más baja lesz
#2: határokat lezárni és volt berlini módszerekkel levadászni minden opurtunistát

Valahogy minden ott köt ki, hogy a megoldás - jelenlegi kormány oldalról - a diktatúra, vagy a következmények előli elfutás, bújdosás.

nu pagagyí 2012.12.14. 11:12:13

@Degenere: Persze hogy nincs semmi sem ingyen, hiszen minden állami kiadás forrása az adónk és közvetlen befizetéseink. A kormány arról dönt, hogy a nyújtott szolgáltatások igénybevételéért a teljes összeget, felét, harmadát, vagy semmit kell-e fizetni. Ez a döntés saját értékrendjét és prioritásait tükrözi. Ennek a kormánynak a felsőoktatás úgy tűnik, nem prioritás, mert ott önfenntartást ír elő. Fekete György magánszervezetének viszont nem kell önfenntartónak lennie. Nem kell önfenntartónak lennie továbbá Simicskának és még néhány mágnásnak, a földbirtokosoknak, a sportközeli vállalkozásoknak, a Fidesz által vezetett önkormányzatoknak, az egyháznak. Ezek a jelenlegi prioritások.

El periodista 2012.12.14. 11:16:24

@titan: Ott a labda. Simán az infláció növelésére, mesterséges generálására törekszenek.
Álmaimban Argentína tűnik fel....
Álamcsőd=szükségállapot bevezetése, extra döntési jogkörrel, hatalommal felruhézva. TEK, kormányyőrség a helyén. Stratégiai cégek (energetika, földek stb.) az állam kezében. Ki szavatolja, hogy nem húzzák fel a virtuális vasfüggönyt?
Ja, államcsődnél lehet kérni a tartozások teljes vagy részleges elengedését is.

mim 2012.12.14. 12:27:41

@El periodista: szerintem USA-t majmolja Orbán, mégpedig 'Demokratákat' Obamával az élen. Ott is megy a pénznyomtatás - és vele az inflálás -, meg az államosítás, meg úgy általában az állami szféra növelése, valamint az elnöki hatáskör bővítése - nagyrészt áttételesen.
Nem véletlen, hogy Viktorunk is a prezidentális berendezkedést preferálná - amit nyiltan ki is mondott.
Persze ami működik USA-nak, az nem fog itt is úgy működni, de ez nem jelent akadályt a magyar narancs termesztésének - ami valójában citrom.

Apeiron (törölt) 2012.12.14. 12:55:59

@Enrico72: "Aki állami szférában helyezkedik el, annak teljes egészét átvállalja az állam. Aki versenyszférában, annak pedig a cégek. "

Ez vagy vicc, vagy neked elmentek otthonról.

Apeiron (törölt) 2012.12.14. 12:58:16

@Vidéki: "Szerintem viszont az ellenőrzés még jobb."

Először el kell repülnöd Pekingbe, majd átszállás a phenjani járatra.

El periodista 2012.12.14. 12:58:27

@mim: A választási törvény nem erre mutat. Ott valóban népképviselet van az elektorokon keresztül. Nálunk ez még csak fel sem merült. Ha prezidentálisra hajt (de etatistára mindenképpen), akkor a putyini út a nyerő.
Szar dolog, hogy ezzel sehová nem jut, mert természeti erőforrásaink sehol sincsenek, a szolgáltatószektort éppen most döngöli földbe. S valahogy a keleti nyitás sem jött össze.
Sztem meg lükék vagyunk: nincs itt koncepció. Ők maguk mondták, hogy a párt financiális hátterét fel kell építeni, majd meg kell erősíteni, hogy "külső hatalmaktól, tényezőktől (az ő szavaik) ne függjön. Ez még a kilencvenes évek első felében, illetve közepén volt. Nos, mostanra megtették, csak éppen olyan áron, szvsz, hogy éppen azok hálójába kerültek, akiket gazdaságilag megerősítettek. Bekormányozták magukat egy sarokba, ahonnan most ki kellene jönni.
A legnagyobb baromság amúgy az, hogy túl sokat akarnak egyszerre markolni. Ha az összes gyümölcsfát kivágom, de újat nem ültetek helyette, illetve nem forgatok vissza a földbe, az jó darabig nem hoz semmit. Itt vetik el a sulykot. gyorsan és az egészet. Viszont ha éhesek a népek és nincs honnan elemózsiához jutni, akkor már nincs vesztenivalója. Na ez az, amivel sztem nem számoltak Illetve de. lásd TEK és kormányőrség.

belekotty 2012.12.14. 13:07:53

@Con Storm: Speciel tökéletesen egyetértünk.

Horizont 2012.12.14. 13:16:26

Nem hiszem el, hogy ennek az elmeroggyant @enrico72 -nek mennyien írnak, válaszolnak, meg a kis észlény Vidékinek. Bezzeg nekem semmit jóformán! :DDDDDDDDD Őket meggyőzni lehetetlen. Sokszor úgy érzem provokátorok, generálják a szart. Aztán röhögnek, mert ez a szintjük!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.14. 13:17:52

Nem értik... Szarnak ezek ránk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.14. 13:18:45

@Horizont: Akármibe. Ennyire hülye legyen valaki, MAGÁTÓL?

@Apeiron: Mutasson már nekem ilyen céget... Az nem ér, ha apuka a tulaj...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.14. 14:34:40

@Horizont:
Te meg ezt nem érted:)?

A kommentvilág már csak ilyen, hogy akivel egyetértesz, akinek úgy érzed, hogy újat már nem mondhatsz, mert ugyanazt értitek és ugyanazt nem értitek, annak az ember kisebb hajlandósággal reagál:). Mert mit? Meglapogatjuk egymás hátát, és...:)?

Az Enciro72 és Vidéki-félék a makacs ellenállásukkal, megjátszott sértettségükkel, mártírkodásukkal pont azt adják, amire egy átlagos kommentelőnek szüksége van: kis feszültséglevezetést, amivel még a szónoki képességeiket is tesztelhetik. Van aki egyszerűen boxzsáknak használja őket, és a névtelenségből szabadon trollkodik. Viszont biztos vagyok benne, hogy páran kihívást látnak bennük; hogy úgy rendezzék a tényeket, úgy bombázzák szét a sablonjaikat, az érvnek nehezen nevezhető adathalmazokat, amiket egyszerű sulykolásnak szánnak, és legjobb esetben is a kormányzati kommunikáció egyszerű visszaböfögése, hogy rést találjanak a "páncéljukon". Hogy megkeressék rajtuk az OFF gombot, amikor lehull az álarc, és belátja ez a két/sok díszpinty, hogy az senkitől sem várható el hosszú távon, hogy a kormány megmondóembereinek szavában jobban higgyen, mint a saját szemének, bőrének, pénztárcájának, eszének. Ez csak kényszer vagy érdek hatására lehetséges, amiből az elsőt nem szeretném kivárni (ezzel a nemzetiesch mártírkodással, meg a magyar=fideszes retorikával lehetett kapni belőle ízelítőt) , a másodikról meg ők tudnának mesélni:)...

livengood 2012.12.14. 14:39:38

@Tanácsos úr: Én meg hittem benne. Most szedelőzködhetek, én balga. Bár még várok egy csöppet.

Horizont 2012.12.14. 15:15:02

@Rufus78: Köszönöm a részletes okfejtést:) Én is erre gondoltam. Csak ez a kettő annyira hülye, hogy nem lehet egy jottányit se meggyőzni őket. Csak nyomatják a baromságaikat. Már vidékivel többször belefutottam abba, hogy írtam és vártam rá a választ, de nem még véletlenül se arról írt amiről kellett volna!Mert konkrétumot soha nem ír. Már ezzel fel is bőszített! Igen nagy baj, hogy nem lehet egy jóízűt vitatkozni! Pedig úgy szeretnék!De a többséggel egyetértek akivel meg nem az meg hülye:))) Vagy durva bunkó -máshol. Na ez van....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.14. 15:17:50

"Orbán Viktor péntek délutáni brüsszeli sajtótájékoztatóján ellentmondásosan válaszolt a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Egyrészt arról beszélt, hogy az ügy már „meg van oldva”, másrészt azt is hangsúlyozta, hogy még nincs döntés, így „nincs mi ellen tiltakozni”.
A miniszterelnök az első diákokról szóló kérdésre még úgy válaszolt, hogy „úgy látom, hogy a felsőoktatás kérdése meg van oldva”. Szerinte a tervezett változtatásokkal mindenki jól jár, csak idő kell ahhoz, hogy ezt mindenki megértse."

index.hu/belfold/2012/12/14/orban_turelemre_intette_a_diakokat/

Na, ez az, amit igazán nem értenek. Nem, nem és nem, két és fél év vesszőfutás után is képtelenek felfogni, hogy amíg nem tanulják meg kimondani azt a mondatot, hogy "Igen, az ország hosszabbtávú stabilitása érdekében nehéz, de szükséges döntéseket kell meghozni, aminek lesznek vesztesei.", addig egyszerűen nem illik megsértődniük a negatív véleményeken!

Az "amíg nincs döntés, addig nincs mi ellen tiltakozni"-ért meg külön kijár a faszkorbács, hiszen a gyérnek is alig nevezhető egyeztetések mellett, amikor is legfeljebb a saját hátországukat hajlandóak kérdezni, az emberek maximum addig látnak esélyt a változtatásokra, amíg az nincs törvénybe foglalva. Ki hallott már olyanról, hogy egy törvény, jogszabály ellen az első ellenkezésnek akkor szabad érkeznie, amikor azt már a Parlament jóváhagyta?! Különösen az utolsó pillanatokban szarrá módosítózott, kétnapos átfutású törvényeik árnyékában tényleg nem kéne leolvadnia Orbán úrról az arcbőrének?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.14. 15:21:20

@Horizont:
Majd biztos lesz téma, aminél jóleső érzéssel fogjuk kipüfölni egymásból a szart is verbálisan:)...

Oxigént! 2012.12.14. 16:44:00

@Peterpapo:

"Értsétek meg már végre, hogy ez nem tandíj, de vehetsz fel rá hitelt alacsony kamattal, amit nem kell visszafizetned, ha sikerül bekerülni a pár ezer közalkalmazott közé a suli elvégzése után. "

Szerintem értik, te viszont nem. Orbán több szájával is megmondta: AZ ELADÓSODÁS ROSSZ!
Tehát az adósság 0% kamattal is eladósodás, és olyan kormány alatt, ahol 2 hónap alatt bedarálja 13 év megtakarítását, 3 hónap alatt még a bevezetés előtt háromszor emeli a tranzakciós adót semmi garancia nincs arra, hogy a diákhitelt nem qrják fel.

Kékcsillag 2012.12.14. 17:10:40

Volt olyan ismerősöm, hogy valami huszadrangú gazdasági főiskolára járt (azt hiszem, ÁVF), négy év alatt végzett el két évet. Anyja idehozta hozzám, hogy korrepetáljam számvitelből, mert már jópárszor megvágták belőle. (számviteli főiskolát végeztem a 80-as években, jelenleg adószakértő vagyok). Kiscsajnak semmi elméleti alapja nem volt, utlraibolya fingja sem.
Kérdeztem tőle, hogy mégis, miért ment pont erre a főiskolára? Erre közölte, hogy ő tulajdonképpen nem is tudja, igazából kedve sem volt hozzá, de a barátnője is ebbe a fősuliba ment, ezért ő is. Jó, mi?
Na az ilyen megkezdett és el nem végzett, állam pénzén lébecolt 4-5-6 éveket pl. kifizettetném utólag. (ez a lány végül otthagyta a sulit, de tudok olyat, aki kitolta az időt, amíg lehetett, és mégsem lett diplomája).
Most meg az is szív, aki 460 pontot elér, nyelveket beszél (gimis), mert a közgázra SENKI nem jut be államira, na ez a kurva nagy disznóság.

2012.12.14. 17:38:32

@Cormorant: teljesen jogos volt amit írt. az állam nem így működik, hogy habzó szájjal üvöltözzük hogy "NEJAZÉNPÉNZEMBŐL FIZESSÉK". az állam elvonja a jövedelmed egy részét és eldönti, hogy mire költi, legtöbbször nem szolidáris alapon (bár valóban pazarlón és nem hatékonyan, ezen feltétlenül javítani kellene). ebbe te max. 4évente 1 szer szólhatsz bele, de akkor se közvetlen módon. ezzel a mentalitással amivel osztod itt az észt (elég genya egy stílusban) külföldről az élet összes területét az egyéni eredményekhez igazíthatnánk. nem kelle segélyezni, mert aki nem kaparja ki magának a gesztenyét az dögöljön meg, akinek nincs pénze a 2 milliós műtétre az dögöljön meg az árok szélén, akinek a gyerekei nem fizetik ki a havi 50ezres gyógyszeradagot az szintén megdöglik, legalább nyugdíjat se kell fizetni neki, sőt nyugdíjat is mindenki csak annyit kapon amennyit életében befizetett. ha valaki 40 évig akar nyugdíjaskodni, akkor szépen tartsák el a gyerekei, vagy 15 év után mikor elfogy a járuléka mehet szépen az utcára és még folytathatnám a sort. szerencsére az országok többsége szolidáris alapon működik, bár én se haszonélvezője vagyok ennek, aki szintén szökőévente látogat el egyszer kórházba akkor is max egy vérvételre. szóval a komment, amit neked címeztek teljesen jogos volt...

labrabbit 2012.12.14. 19:20:04

Az egyéni nyugdíjszámlát még nem sikerült megoldani, de a gyerekem hitelét, vagyis ingyenes oktatását majd nyilvántartják, mi? Állami hitellel terhelve elhelyezkedhet majd az állam által befolyásolt, de főleg ledózerolt "piacon" és ha megérem, még nekem is dobhat néha egy szelet kenyeret, mert a nyugdíj nem jár. Adható. Azért kell szépen békamenetelni, mert a Viktor megígérte.
Kár, hogy még egy ígéretét se tartotta be.

Az államnak nincs pénze. Az állam csak egy fogalom. Nincs állami oktatás, közoktatás van, amit közösen fizetünk. Nem? Akkor tipli. Maradjanak itt a focisták.

elprotector33 2012.12.14. 19:38:04

@Vidéki: A szokásos paraszt vakításod. Unalmas már. Unalmas,hogy mindenkit hülyének nézel...
Unalmas,hogy művelt okos embernek adod elő magad.Unalmas,hogy az átlag ezt eltűri tőled.

elprotector33 2012.12.14. 19:42:11

Nekem valóban van két fiam. Valóban okosnak hiszem mindkettőt. Le kéne vezetnem társadalmi problémákhoz mérve a taníttatásuk jogosultságát?! Ha az egyik orvos akarna lenni,akkor küldjem el a picsába,hogy nincs lém?!

elprotector33 2012.12.14. 19:47:56

Apa. Gyógyítani szeretnék elesett embereket.
NA NEEE! ÁT AKARSZ VERNI!
TUTI rejtett angol vagy...:D
Vagy leszel...
Vagy mi....

trillian.m (törölt) 2012.12.14. 19:59:04

@sárkányfő:
ez egészen pontosan úgy nézett ki nálunk, hogy a tanszékek által márciusban kötelezően előre feltöltött (és emiatt utólag nem hozzáférhető) bérkeretből egész egyszerűen zárolták az október-november-decemberi bérünket... kész helyzet elé állítva, mérlegelési helyzet nélkül... M.o. egyik nagy kutatóegyetemén...

Nyuggervadász 2012.12.14. 20:28:13

@Vidéki:
Te, a Sötétség Fejedelme! Mit szólsz majd ahhoz, -és hogyan változtatod meg 180'-kal a mostani véleményedet- ha kenyéradó gazdáid módosítani fogják az állami képzésben továbbtanulhatók keretlétszámát?!? Ugyanis, minden jel erre vall: Kövér szerint jó dolog, ha a diákság kiáll saját érdekében, Balogh ( tiszteles úr létére még hazudni sem átall ) szerint még nem fix az a bizonyos keretlétszám.... Úgy látszik, a diákság ereje megrémiszthette a hatalom urait. Csak nem 1956-ra emlékezteti őket??

Yobbágy Fery 2012.12.14. 20:59:07

@Enrico72: Látom forgótőke-menedzsmentről még nem (vagyis arról sem) hallottál te majom. OK, tegyük fel, hogy a munkaadó átvállalja a diákhitelt a februárban kezdő frissdiplomástól, befizet 4 misit. Na de ezt a 4 misit majd csak a KÖVETKEZŐ évben fogja tudni levonni az adóból b**dmeg! Vagyis több, mint egy évig lesz egy 4 milliós követelése a mérlegben. Úgy mégis, hány olyan céget tudsz mondani, ahol tudnak egy évig ennyit nélkülözni? De menjünk tovább, hány olyan nagyvállalatot tudsz mondani, amelyik eddig évente 20-30 frissdiplomást vett fel és ki tudja csengetni mindegyiknek a diákhitelét úgy, hogy az nem fog hiányozni a cash flowból?
A támogatott hitel meg a másik elmebaj. A 2% (vagy 0%) és a normál banki kamat közti különbözetet megfizeti az állam. Na de az államnak honnan van pénze? Akkor csak nem mégis a zemberek fogják megfizetni?
Apukám, akkora f*sz vagy, hogy Peter North és Rocco Siffredi is megcsodálnának, ha találkoznának veled.

elprotector33 2012.12.14. 21:04:55

@Yobbágy Fery: Ez soha nem fog semmit megérteni. Hiába magyarázod az egyszeregyet. Ni már elsőre kiírtam... :P

kúrórudi 2012.12.15. 01:46:43

ki adósított el jobban?

a tények:

szocik 8 év 12000 mrd ft adósságnövekmény (de ebből lett 2000 mrd mnyp növekmény és maradt 1-2000 mrd tartalékban). tehát felkerekítve 9000 mrd.

fidesz 2 év 2000 mrd ft adósságnövekmény (de ugy hogy elment 3000 mrdnyi mnyp meg elment 1500 mrdnyi tartalék). tehát lekerekítve 6000 mrd.

szocik 8 év 9000 mrd
fidesz 2 év 6000 mrd

melyik rosszabb?

tessék ennek tapsikolni idióták...

condorpasa 2012.12.15. 09:57:01

Nem arról van szó, hogy nem értik a felsőoktatás fontosságát, hanem arról, hogy a nemzetet teljesen le akarják butítani, akiken aztán majd könnyű uralkodni, és az egyik ehhez vezető lépés a felsőoktatás kapuinak lezárása az átlagember előtt

tyder (törölt) 2012.12.15. 10:35:02

@condorpasa: ez egy hülyeség. mire ez bejönne nekik, már rég minimum inaktívak lesznek.

én nem szeretem ezt a patásördög irányt. sztem pontosan látható, hogy fődilettánsok kezében lévő túlhatalom ilyen dolgokhoz vezet. ezek jót akarnak, de ennyire telik. ennyi a szellemi kapacitás.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.12.15. 11:22:10

@komplikato: Az azért dettó egy csoda, hogy visszahozzuk a szocializmus kémkedési rutinját a diákvezetőkkel szemben. A kormány besétál és lekéri az adatait a renitenseknek a tanulmányi osztályon, legalábbis Parragh azt monda ez az adatok "kipotyognak":
"ha az adatok tényleg onnét származnak ahonnét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi elnöke mondta, az bizony komoly jogi aggályokat vet fel. Az ellenzék bűncselekmény gyanújáról beszélt, blogunknak nyilatkozva a TASZ lehetségesnek tartotta az eset kapcsán a jogsértés megvalósulását (bár a szervezet szerint a pontos részletek hiányában ez nem jelenthető ki), hallgatói képviselők pedig leszögezték: mondhat akármit Parragh, ezek az adatok nem nyilvánosak, az egyetem munkatársai törvényesen nem adhatták ki őket."
szabotazs.blog.hu/2012/12/15/allami_kemkedes_a_tunteto_diakok_utan

condorpasa 2012.12.15. 11:29:49

@tyder: ha mindenáron személyeskedni akarsz, akkor csináljuk: véleményem szerint TE vagy szűk látókörű és korlátolt. Sőt, ha valaki azt mondja ezekre, hogy jók a szándékaik, annak az emberi érzéseit is megkérdőjelezem. Szerinted azt is jó szándékból csinálták, hogy ágyhoz kötött, mozgásképtelen emberektől elvették még azt a nyomorult segélyt is? Vagy hogy a rákos betegektől elveszik a normális gyógyszert? A cukorbetegekről meg ne is beszéljünk...és akkor szerinted ezek jószándékúak? Máskor számolj el háromig, mielőtt ilyeneket leírsz

tyder (törölt) 2012.12.15. 18:07:17

@condorpasa: 1,2,3. elszámoltam. azt továbbra is tartom, hogy ők magukról azt gondolják, hogy jót csinálnak. őrült vérdilettánsok, nem kétséges.

az egészségügyet meg kell reformálni. csak nem ezen az ötletelési szinten. kisbogár, te tudod hány gyerek napi élelme kerülni ki 1 adag Avastinból? hogy a rákgyógyszereknél és a populista dumáknál maradjunk. Magyarország egy szegény ország. Ebből indulunk.

Meridian74 2012.12.16. 20:52:04

"...nem akarnak politikusseggeket nyalni"
Na, itt a baj. Ez a baj. Mijjazhogy nem akarnak, mikor itt pucsítok, hogy maj' megfeszülök, mint jézuskrisztus a rómaiak bitófáján...?!

Bee-zony 2012.12.19. 08:34:26

„Ami jól ment - tönkrebasztátok.
Ami eddig is szarul ment - azt még jobban tönkrebasztátok.
Nincs olyan területe az országnak, amit ne sikerült volna elkúrni, a szó legnemesebb, "gyurcsányi" értelmében.”
Mi az hogy, nagyon is! Mert ez a koncepció, és ez a cél.

„Ha egy csapat cerkófmajom vezetné az országot, még akkor is jobban állnánk.”
Mi az hogy, nagyon is! Mert a csapat cerkófmajom nem akarja tönkretenni és elpusztítani az országot, ellentétben az öltönyös, diplomás országvezető gazemberekkel.

A politikában semmi sem történik véletlenül.
Akik nem értik, hogy mi ez a koncepciótlanság az oktatásban – az, hogy van egy koncepció, az ország szétlopása, lezüllesztése, és a terület átjátszása a zsidóknak, és mindezt úgy, hogy egyrészt meg is valósuljon, másrészt a gójok többsége ne is vegye észre, mert akkor fellázadnak. A fő koncepció része a steptánc, oszcillálás, a bizonytalanságban tartás, amikor véletlenszerű időpontokban véletlenszerű törvényeket hoznak, a lakosság ellehetetlenítése és elűzése céljából.
Ha a zsiráf bemegy a porcelánboltba, és nekilát szisztematikusan és gyorsan összetörni a porcelánokat, akkor ezzel kiváltja a tulajdonos határozott ellenállását.
Ha a zsiráf bemegy a porcelánboltba, és mintegy véletlenül összetör 1-2-3, és egyre több porcelánt, akkor a tulajdonos sokkal kevésbé áll ellen (közben a zsiráf azt mondja, hogy te legyél toleráns, elfogadó, mert ez az ő külturájuk része), pedig hosszú távon az eredmény ugyanaz, hogy össze lesz törve az összes porcelán.

Az alap-megállapítás az, hogy banditák, bűnözők 0 összegű játszmájáról van szó, ahol amennyit nyernek ők, annyit veszítenek a többiek.
A többi a mód(szer), és a kulcsmondatai:
1. A kiszivárgott „Ne vegyék figyelembe, amit a megválasztásomért mondok”. Választási, horogra akasztó duma volt, eljátszották a „haza megmentőjét”.
2. Csalással, megtévesztéssel nyerj háborút, országot – és választást!

A hadműveleti megtévesztés I. rész
www.zmne.hu/Forum/03oktnov/megtevesztes.htm

A hadműveleti megtévesztés II. rész
zrinyi.zmne.hu/Forum/03dec/megtevesztes.htm

Az orbáni bűnszövetkezetnek és politikai hadseregnek sikerült elhitetni a legyőzendő többséggel, hogy szavazzanak rájuk, mert ők „a haza megmentői”, és hogy nem az lesz, hogy amit a (zsidó) nemzet (gyur)csótánya és bandája elkezdett, azt ők bevégzik. A megtévesztésen alapuló haditerv bevált, és az ostoba gójok többsége a saját elpusztítóját választotta meg a főnökének.
Az sem újdonság, hogy a politika szintjére vitték a háborút – mindig is ott volt, onnan kezdődik a háború, jelen esetben megtévesztéssel megnyert választással.
A nácik háborúja könnyen átlátható és világos volt, fegyverek, erő, tömegmészárlás. A zsidóké a világ legsunyibb, legjobban álcázott és a legkevésbé felismerhető, főként megtévesztésen alapuló háborúja, a Talmudban célként kitűzött zsidó világuralomért. Remélem, hogy a sunyi módú háború is el lesz vesztve.

Aki még nem érti, hogy miben van benne:
"A megtévesztés minden taktika szerves része. Azt kell elhitetni az ellenséggel, amit nem akarunk megtenni – vagy amit nem az adott helyen, vagy időben akarunk megtenni."

„A megtévesztő hadműveletekkel intellektuálissá válik a háború. Amíg az emberek becsaphatók, és információéhesek, addig mindig lehetséges a megtévesztés.”
„A cél az ellenség félrevezetése, amire több módszer van. Minden az adott helyzettől, és attól függ, hogy mit akarunk elérni.”
„Egyre több háztartásban van rádió és televízió – tehát a tömeglélektani hatás más, mint a II. világháború idején, amikor a megtévesztés pszichológiai hatása a harcoló katonákra összpontosult. Ma már a tömegtájékoztatás bevonható a megtévesztési hadműveletekbe.”
„A megtévesztő hadászati eljárások most is velünk vannak; és mindaddig lesznek, amíg létezik hadviselés. Természetesen a megtévesztőket is be lehet csapni. Ami ezzel kialakul, az egy szövevényes információ-elleninformáció háló, ami a harctéren egészen váratlan dolgokhoz vezethet. Ha valaki átlátja a megtévesztést, az lesz a harcművészetek mestere. Ez azonban nem valószínű, ezért a megtévesztés minden bizonnyal hatásos marad.” (Lloyd Clark, RMA Sandhurst)

„A megtévesztés lényege, hogy segít az ellenségnek azt hinnie, amit korábban hinni akart. Táplálni kell az előítéleteit.”
„A megtévesztési terv jobban működött, mint ahogy azt bárki remélte; még azután is, hogy a német vezérkart tájékoztatták a normandiai partraszállásról; még mindig azt hitték, hogy ez a támadás csak megtévesztés. A tényleges félrevezetés miatt a valóságot hitték megtévesztésnek.” (Bruce Gudmundsson, Quantico, USA)

A megtévesztési taktikának 2 alapvetése van:
1. A cél meghatározása.
Mit akarok elhitetni az ellenséggel, és milyen reakciót várok tőle.

2. Feltevések az ellenség szándékairól.
Igyekszünk kitalálni, hogy az ellenség mit vár, és a megtévesztést ahhoz igazítjuk. Így sikeres megtévesztésnél az ellenség azt hiszi, amit eleve hinni akart.

A továbbiakban:

3. A módszer megválasztása.
Milyenek a hadműveleti lehetőségek, a rendelkezésre álló módszerek, és technikák.
Léteznek fizikai trükkök, amikor fiktív egységeket építünk, vagy tényleges támadóegységeket rejtünk el – és hírszerzési megtévesztés, amikor hamis adatokat szivárogtatunk ki.

4. Végrehajtás.
Mikor, és hogyan alkalmazzuk a választott módszereket?
A megtévesztésnél minden az időzítésen múlik.

5. Kiaknázás.
Hogyan tarthatjuk meg a megtévesztésből származó előnyt?
Schwarzkopf, és korábban Morgan is megértette, hogy minden megtévesztés egyik alapja a pszichológia.

„Kétségtelen, hogy a megtévesztési módok egyre összetettebbek lesznek, de a fő cél végül változatlan: csatát nyerni, a lehető legkevesebb áldozattal.”

Magyarországon mostanában a bűnözők a nyertesek, és a társadalmi tagozódás ez: 1.) bűnszövetkezeti vezető; 2.) bűnszövetkezeti tag; 3.) áldozat, kihasznált, kizsigerelt rabszolga. Aki egyik sem akar lenni, annak el kell innen menni, mert nem csak hogy kevesen van itt, hanem ebben a rendszerben nincs létjogosultsága – ugyanúgy ahogy nincs létjogosultsága a becsületes embereknek a kalózhajón.
Egy ország, egy rendszer – és a rendszeren belül nincs olyan választható opció, hogy rendszeren kívüli. Hogy ez választható legyen, ahhoz 100%-ban el kell szeparálódni, és ezt leginkább a meglévő országhatár által lehet megtenni – távozz olyan helyre, ahol nem a fent említett tagozódás jelenti a társadalmi rendszert; és nem lesz könnyű, se elmenni, se megfelelő társadalmat és helyet találni.
Ami a maradást illeti, se azok nem változtatják meg a rendszert, akik beállnak bűnszövetkezeti tagnak, sem azok, akik megválasztják a bűnözőket, és munkával, adóval, engedelmességgel fenntartják a rendszerüket.
Ha egy szarkupac olyan hatalmas és masszív, hogy a megváltoztathatatlan kategóriába tartozik, akkor el kell kerülni, és a sorsára hagyni: a saját törvényszerűsége folytán megrothad magától, és megszűnik. A lényeg, hogy el kell különülni tőle teljesen, úgy ahogy Lót Szodomától.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.19. 09:19:44

@Bee-zony:
Úgy tudom irigyelni azokat, akik a világon minden problémát vissza tudnak vezetni A Nagy Zsidó Összeesküvésre... én nem szeretek és tudok magam elé effajta korlátokat állítani:)...

Mostanában nem olvastam az írásaidat: mi a helyzet Kanadában?

Szúrófény 2012.12.20. 03:50:33

@Virág et.: "Mindenki olyan hülyének néz mást, amilyen maga!" Ostobaság takarója a nyelv, minek azt mozgatni? Mikszáth

Bee-zony 2012.12.20. 05:39:57

@Rufus78: A Nagy Zsidó Összeesküvést más néven Talmudnak hívják, és igazán rasszista és világuralmista tan, és tanítják és terjesztik egymás között a judaista zsidók, és az ott leírtak szerint cselekszenek, rombolnak és pusztítanak mindent, ami gój.
Nem mintha az egyes népek önerőből nem lennének képesek kártékonyságra és pusztításra; pl. az afrikaiak is tudják ölni egymást a zsidók nélkül Afrikában, a dél-amerikaiak Dél-Amerikában, és pl. a japánok is képesek voltak összehozni egy csúnya atombalesetet önerőből. De ha mindez judaista zsidókkal van megfejelve, akkor az a biztos hanyatlás és pusztulás – és a Nyugat ilyen, és a nem zsidó irányítású országok, Kína, India, Oroszország vannak feljövőben. Számít, hogy ki és hogyan irányít. Nem mintha csupán attól eljönne a Kánaán, ha Magyarország zsidó és cigánymentes hely lenne, de a jelenleginél néhány fokkal jobb lenne.
A valódi megoldás a problémára nem az, hogy a legerősebben bűnöző néhány népet, csoportot kiemeljük, hogy nélkülük nem lenne semmi probléma, amikor pedig lenne, hanem az, hogy kitakarítunk az életünkből minden bűnözőt, élősködőt, kártékonyt, született hülyét, ha mi a tulajdonságaink alapján nem közéjük tartozunk, és az a válogatott közösség valóban jó és jól működő lesz. Az ilyen, megfelelő emberek területi eloszlása véletlenszerű, és hogy válogatva és egyben legyenek, akár csak az összejövetel szintjén is, az csak tudatos munka árán érhető el. Ami magától van, az az „ősleves”, a katyvasz, a rendezetlenség, és a molekulák Brown-féle mozgása, véletlenszerű találkozásokkal és ütközésekkel. Hogy ebből valami szilárd és kikristályosodott jó jöjjön létre, ahhoz tudatos rendszer és befektetett munka kell – tudni kell, hogy mit akarunk elérni, miből és hogyan.

Kanada egy másik elfuserált ország, amely a bevándorlási-minőség negatív spiráljában halad a negyedik világ szintje felé. Értelmes fehér ember egyre kevesebb telepszik ott le, a harmadik világbelieknek viszont még megfelel, és jönnek is, A fehér Kanada a vége felé tart, ami pedig utána következik, az már csak turista-látnivaló és a harmadik világbeli többség által összehozott negyedik világ lesz.
Mióta megismertem Kanadát, megtanultam megbecsülni Európát, és lettem földlakó. Helyhez már nem kötődök, csak a megfelelő személyekhez.
Kanada tele van nyersanyaggal, mert az indiánok nem rabolták le, és ennek ellenére is bajban van, akárcsak Magyarország, csak másképpen. Kanada az '50-es évek végén, a '60-as évek elején volt a demográfiai és közérzeti csúcson, átlagosan 4 gyermekkel (és ezt a normális népszaporulatot jelenleg „baby-boom”-nak tekintik, valami kiugróan magas számnak, ami a normális felett van). Az élet játszmáját ott veszítették el a fehér kanadaiak, hogy amikor még megvolt a kellő létszám, elmaradt a gyerekek megfelelő oktatása, és amit ehelyett kaptak az iskolában, azt egy szóval – „gyermekrontás” – össze lehet foglalni, és manapság már ugyanúgy nem szülnek a kanadai fehér nők, ahogy a magyarok sem.
Van viszont 15 éves jó külsejű, értelmes lány öngyilkossága az iskolai, és iskolán kívüli szemétkedés miatt.
www.kiskegyed.hu/aktualis/drama/amanda-todd-ongyilkos-lett-117945
Már csak az a kérdésem, hogy Magyarországon nincs is ilyen eset, vagy csak arról van szó, hogy van, de nem hír...
Kanadában megvárták, hogy legyen egy halott, és „most már léphetünk”, és léptek is. Megelőzés, az nem volt, pedig lett volna mit, folyamatról és nem is egyedi esetről lévén szó.
Ami ott iskola és oktatás címszó alatt folyik, az még a magyarországinál is rosszabb, és nem szeretném, ha kanadai általános iskolába járna a gyermekem – hacsak nem kanadai-kínai elit-iskolába, mert az más, ott nem engedik az elhülyülést.
Nem mintha nem lenne Kanadában néhány kiváló és korrekt ember, de a többség... az ott is csak a kerülendők közé tartozik, és egyre inkább.
Ott maradni? 20-30 év közötti német fiatalok tömegével jönnek Kanadába, lehúznak ott 1-2 évet mindenféle munkával, aztán a többségük visszamegy. Erre jó Kanada, tanulni az életet; végleges letelepedésre viszont egyre kevesebb értelmes fehér embernek felel meg, és ennek a negatív spirálnak még nincs vége, és nagyon lent van az alja.
Ami miatt Kanada számomra érdekes és fontos, az a morális talajt vesztett, és jobb sorsra érdemes fiatalok tömege. Ők határozzák meg Kanada további sorsát, és belőlük megfelelő elvekkel jót és sokat lehet kihozni, mert a többség nem „gyárilag” rossz, hanem engednek a jelenlegi rossz, Szodoma-típusú főáramlatnak. A látható „eredményből” ítélve, a kanadai alapszintű oktatás annyira rossz, hogy erősen judaista zsidó feelingje van.
Egyrészt a judaista zsidók tönkreteszik Kanadát is, másrészt pedig a fehérek nem szaporodnak kellően, és nem képesek megadni a normális oktatást sem annak a kevésszámú gyermeknek sem, akik vannak. Ehhez képest a kínaiak úgy szaporodnak, ahogy kell, és úgy elzárkóznak a fehér szartól, ahogy kell, az inkorrektségi problémákat pedig lerendezik egymás között, nem restek a kezükbe venni a törvényt, kivégzés, agyonlövés formájában, úgyhogy ők a nyerők, utánuk pedig a harmadik világ, amelyiknek úgyszólván korlátlan számban vannak emigránsai, és könnyedén elárasztják Kanadát. A fehérek a kihalás útján vannak. Ezért kellett elrabolni az indiánoktól a földet, és vívni egymással a csatákat, ugye, hülye fehérek... Több ésszel és kevesebb erőszakkal jobb lett volna.
Hogyan lett a fehér ember kihaló „faj”? Nem megfelelő szaporodás, nem megfelelő oktatás, júdaista zsidó irányítás által; így. Ez ugyanígy van Magyarországon és Kanadában is, a különbség annyi, hogy Kanadában még gyorsabban történnek a dolgok – gyorsabb a társadalmi tempó, legyen szó bármilyen irányról. Jelenleg Kanadában nem látszik semmilyen jó irány, a harmadik világ bevándorló tömegei lehúzzák Kanadát az ő szemetelős, környezetpusztító, primitív szintjükre, ebből pedig nem lesz semmilyen felemelkedés, hanem a napsütötte harmadik világnál is kényelmetlenebb és kellemetlenebb negyedik világ lesz, nagyvárosi tömegnyomorral, zülléssel, piszokkal, és mindeközben magas árakkal, szemététellel, rákkal, hideggel, esővel, hóval. Ehhez képest a szintén sok problémás, de még fehér Európa néhány fokkal jobb.

Nem csak neked; a fehér ember megmaradásának kulcsa mindenütt ugyanaz:
1.) Megfelelő szaporodás, jelen esetben páronként 4 gyermek. A 3 azért nem jó, mert a középső problémás lesz, se a kicsihez nem tartozik se a nagyhoz, és következik a féltékenység és a magatartási zavarok.
2.) Megfelelő nevelés és oktatás (tehát nem a zsidók és egyéb szar alakok általi).
3.) Bármiféle kártékony (judaista zsidó, keresztény, stb.) irányítás és befolyás aránya = 0, önvédelem = 100%.
Ha ez a három megvan, akkor megvan a lényeg. Ha ez a három nincs meg, akkor hiába van meg bármi más, mert abból hanyatlás és kihalás lesz, az élet játszmájának elvesztése.
Pl. milyen „csodálatos” dolog a kereszténység, a legkiválóbbak elmennek papnak és nem szaporodnak, tehát a legkiválóbbak kihalnak, és az egyre gyengébb képességűek lépnek a helyükbe, amíg végül teljesen versenyképtelen lesz az egész társaság a többiekkel szemben, és kihal „Csodálatos” negatív spirál, a páli tanítások – az a kihalás útja, és ha ki akarsz halni, lassan de biztosan, akkor kövesd. Egyébként viszont ne. Hogy akkor kit és mit kövessél? A logikus józan észt. Akinek van ilyen, akár a megszerzett tapasztalatok által, akár mert ilyen szerencsésen született, az nem fog egyetlenegy néphülyítőre sem szavazni, mert felismeri, rájön, hogy mi van, és megbízhatóan különbséget tud tenni jó és rossz között.
Mit tegyél? Bekezdés eleje, azt.
Lehet más úton is járni, csakhogy nem azt érdemes, úgyhogy erre az útra kell rátérni, amíg még van hozzá sperma és petesejt, és jól működő agy, és az egészség megfelelő foka.
Hogyan találd meg a párod, hogyan tartsd fenn a családod – ezt is meg kell oldani. Ez tipikusan nehéz, de nem lehetetlen.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 09:01:05

@Bee-zony:
Köszönöm a bőséges és tartalmas választ.

Alapvető igazságod vagyon... csak én még mindig úgy gondolom, hogy persze, kényelmes aszerint elkülöníteni a "szar embereket", hogy ez zsidó, az komcsi, amannak meg barna a bőre, stb., de igazából ez se szolgál mást, mint azt, hogy az ember a saját választott közösségével (ami akár egy emberes is lehet, ha éppen csak saját magát tartja fontosnak) szemben megfogalmazzon szempontokat, ami alapján egyszerűen eldöntheti, hogy "azokat" miért lehet eltaposni a saját boldogulása érdekében. Mivel a másik oldal is értelemszerűen ezt csinálja (ld. pl. gójozás), így már létre is jött két pólus, amik ideológiailag, fizikailag, létszámban, vagy bárhogy a másik fölé akarnak kerekedni... és valamelyik fog is, mert ez a dolgok rendje. Így működik a természetes kiválasztódás társadalmi szinten.

A kínai "idill"-t, mint az önszabályozás követendő példáját már máshol is olvastam, de az is elfelejtett egy apróságot, meg te is. A mostani helyzetben sokkal nehezebb egy beltenyészetet létrehozni, főleg akkor, amikor emberek milliárdjairól van már szó. Még ha létre is jön a józan ész társadalma, a "többieknek" már bőven elég eszköz van a kezükben, amivel akár közönyből is magával tudják rántani az egészet. Küzdeni persze kell és érdemes is érte, csak az illúziókat kell hanyagolni...

Bee-zony 2012.12.20. 12:34:52

@Rufus78: A társadalmi kiválasztódás úgy is működik, hogy kiválok belőle, mert leginkább erre van okom: nehogy már ahhoz tartozzak, amivel nem értek egyet, sőt utálom. Itt már szükségszerűen külön kell hogy váljanak az utak.

A kínai társadalmi önszabályozás, az nem idill, hanem lövöldözős véres dráma, de legalább veszik a rendteremtéshez a fáradságot és a bátorságot, önerőből beszerzik hozzá a fegyvert, és használják is. Életképesek.
Szemétcigány-rohadtzsidó-szarmagyarországon ez már azért nem működik, mert milliószámra kellene gazembereket ölni a rendhez, ez pedig polgárháborút jelent, és ez nem egyéni szint, hanem a kettészakadt ország szintje, tehát többségi vagy össznépi.
Magyarországon tenyésznek a gazemberek, és Magyarországon gazembernek lenni jó, rendes, korrekt, becsületes embernek pedig nem, mert körbehazudják és kiröhögik, miközben minden módon kifosztják, kizsigerelik, és esetleg meg is ölik a fehérgalléros és erőszakos bűnözők, szemétcigányok, rohadtzsidók, szarmagyarok. Ez van jelenleg, ilyen itt a többség.
Mit lehet tenni ilyen körülmények között, ami működik? Leginkább két dolgot, azt hogy az illető egyrészt nem marad ott, hanem kivonul arról az élettér helyett harctérré (idegháború, hideg polgárháború) vált területről, és a maga részéről gazdaságilag és minden módon bojkottálja az emberszeméttárolóvá vált helyet, másrészt pedig megkeresi azt a kevés számú megfelelő embert, aki még mindig ott van bármilyen okból, és csapatként és közösségként működve éljenek együtt, úgy, ahogy az szerintük normális, és persze lehetőleg országhatáron kívül, vagyis a nagy szabadtéri elmegyógyintézet határain kívül. Teljesen el kell határolódni, és ellenállni minden csábításnak, kísértésnek, nyomásnak, következetesen és 100%-osan, akkor nincs magával rántás.
Magyarországon a normális állami működés, és a többségi magánszemélyi normális működés feltételezése már az illúzió kategóriájába tartozik... A narancsköztársaság (is) olyan, mint a legócskább banánköztársaság, erről tesznek bizonyságot minden héten, és még mindig „fejlődnek”. Elpusztítani nem áll módomban, bármennyire is megérdemlik, otthagyni viszont igen, és pontosan az a legpraktikusabb, ha a nagyra nőtt féreghalmaz tagjai elpusztítják egymást – ez is egyfajta önszabályozás –, de akkor ne legyen ott, aki nem közéjük tartozik, mert pusztul ő is.
Már egy ideje úgy gondolom, hogy Magyarországon 10 éven belül polgárháború lesz, és egyre inkább így gondolom, mert a hozzávaló okok csak növekednek, a probléma- és gazemberség-halmaz csak növekszik – és nem a végtelenségig, hanem el fogja érni a növekedése határát, a kritikus pontot és a kritikus tömeget. Ismétlik a történelmet, ez az államnak nevezett gazemberhalmaz is van olyan „jó”, mint Rákosiéké volt, és úgy gondolom, hogy „a nép fele elpusztul” nyirkai jóslat korrekt, még ha ez III. vh-t jelent is. Előre tudhatók a szarmagyaroszrági történések, hogy lesz még rosszabb is, egészen a polgárháborúig, és hogy megvan az alapanyag a nagy tűzhöz, és így oldódik meg a probléma – meggyullad a szőnyeg alá söpört szemétkupac a saját belső hőjétől. Szodomagyarország lángokban, ennek is eljön az ideje, és senki ne legyen olyan ostoba, hogy ölbe tett kézzel várja: készülni kell erre is, és az utána következő jobb időkre is. Megsemmisül a régi – ideje – viszont hogy utána mi lesz, az nagyon nem mindegy. Ha el lenne szúrva, mint a rendszerváltás helyett a módszerváltás, abból megintcsak történelemismétlés lesz. Az „ezek ugyanazok” – az ne történjen meg többet. Valóban új rendszer kell valóban új emberekkel, akik nem kompromittálódtak és nem korrumpálódtak és nem is fognak. Ha ez nincs elérve, akkor az csak még egy kör történelemismétlésből; és nagyon sokat nem lehet történelmet ismételni, mert előbb-utóbb a végső bukás, a kihalás következik a nehéz felfogásúaknak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.06. 20:59:08

@Egy igaz ember: www.mkik.hu/index.php Így képviseli (közismert, évek óta terjedő átverés...)

süti beállítások módosítása