Skip to content


       Szűrés lista

Nem értik

A legszomorúbb ebben a felsőoktatási "reformban" hogy a döntéshozók (szokás szerint) szándékosan vagy alapból egyszerre hülyék és cinikusak, össze-vissza hazudoznak és halvány fogalmuk sincs, hogy miért is fontos a felsőoktatás a fiataloknak. Ennél még az is jobb lenne, ha odatolnák az arcukat a kamerák elé, és becsületesen bevallanák, hogy ők csak meg akarnak spórolni 27 milliárdot, a körítés szokás szerint megint csak ... körítés.

De attól tartok, ők tényleg valami magasztos, felsőbb eszme által vezérelve hajtják végig ezt a programot, egy olyan programot, ami lehet, csak Orbán Viktor fejében létezik. Mindenesetre az egész Hoffmann Rózsán és a KDNP-n csapódik le, így bízunk benne, hogy a nulla százalékos választó felhatalmazással rendelkező párt áldásos, remekbe szabott, általános, közép és felsőfokú oktatási reformja következtében bukott pártot csinál a Fideszből is.

Nem értik, nem is akarják megérteni miért olyan fontos a felsőoktatás.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, többek között hogy anyagi biztonságban éljen. Ehhez jó fizetés, amihez meg jó munkahely kell. A jó munkahelyhez meg egy jó diploma.
Tudom, hogy ezt az amúgy elég egyszerű folyamatot nehéz megérteni odafent a II. kerület 400nm2-es házának  szaunájában szivarozva, de szerintem sokat segítene, ha legalább megpróbálnák.

Ugyanis, tessenek elképzelni, de 1000 diákból legalább 9970-nek nem polgármester, képviselő, miniszter, államtitkár, bankvezér, földesúr az apja, anyja. Nem ülnek a szüleik felügyelőbizottságban sehol, nem indulnak előre levajazott közbeszerzésen, nem ismerősük a Lajosnak vagy a Zsoltnak. Nem aszfaltozza le a polgármester cimbi az utcájukat, nem  adnak, nem kapnak tömött borítékokat a "szokásos" 15%-kal. Nem nyomják be őket a diploma után az apuci cégébe, nem Fidelitas tagok. Nem vár rájuk állami Skoda Superb, nem kapnak majd költségtérítést, állami lakást, nincs sehol egy sógor-koma, aki benyomná őket osztályvezetőnek valamelyik háttérintézményhez.

Igen Balog Zoltán, rengeteg olyan fiatal van, aki csak "normálisan" szeretne itthon, Magyarországon megélni, rendese munkával, rendes fizetésért. Nem akarnak politizálni, nem akarnak áfát csalni, nem akarnak politikusseggeket nyalni, nem akarják, hogy felkapaszkodott állami csinovnyikok döntsenek a sorsukról.

Viszont nem lehet "normálisan" megélni itthon. És azért nem, mert olyan szellemi sötétséggel vezetitek ezt az országot, hogy ezen a mordori sötétségén még Szaron szeme sem lát át.
Ami jól ment - tönkrebasztátok.
Ami eddig is szarul ment - azt még jobban tönkrebasztátok.
Nincs olyan területe az országnak, amit ne sikerült volna elkúrni, a szó legnemesebb, "gyurcsányi" értelmében.
Ha egy csapat cerkófmajom vezetné az országot, még akkor is jobban állnánk.

És csodálkoztok, hogy jelenleg a második legnagyobb magyar város London?
balog.jpgTegnap Balog Zoltán EMMI-főnök az M1 Este című műsorában olyan Csubbaka-védekezést mutatott be, hogy tényleg tátott szájjal néztem:

1. "Nem is tudom, hogy melyik változatról beszélünk, mert az egésznek az az abszurditása, miközben úgy látom, hogy érdekegyezésben vagyunk egyébként a diákokkal. Hogy semmifajta hivatalos keretszám meghirdetés nem történt, hanem mindenfajta munkaanyagokból, sajtóhírekből értesülve van a nagy, hogy mondjam, a fölzúdulás, de amiről mi beszélünk, az a felsőoktatásnak az egész reformja. És éppen nem a szűkítése, hanem a bővítése."

2. "Azt mondták (a diákok), hogy most még nem tudják, hogy pontosan mit akarnak, majd egy hét múlva tudnak leülni tárgyalni. Nem rajtam múlt, hogy még nem ültünk le, és egyébként több tucat alkalommal egyeztettünk, én magam találkoztam legalább háromszor vagy talán négyszer a Rektori Konferenciával, a miniszterelnök úr csak ebben az évben háromszor találkozott a Rektori Konferenciával, illetve annak az elnökségével."

3. "Itt van valamifajta érdeksérelme azoknak, akik ezt az egész dolgot szervezik. Tehát sokaknak nem marad az a státusza, ami eddig volt. Ez valóban így van. Több pénzt fogunk tenni a felsőoktatásba, mint eddig, csak nem olyan elosztás lesz, és akik eddig osztották meg eddig döntöttek róla, azok nem biztos, hogy dönteni fognak a jövőben is, és ez nyilván érdeksérelem. És ők ez ellen tiltakoznak."

4. "A helyzet az, hogy a tandíjat azt előre kell fizetni. Mi egy olyan állami - és nagyon fontos, hogy állami, mert az államtól hitelt felvenni az nem olyan, mint ha a bankoktól felvesz az ember -, egy olyan állami diákhitel konstrukciót dolgoztunk ki, ahol egy fillért nem fizet a diák, mert az állam megelőlegezi a képzésnek a költségeit. Mindenkinek. (...) És egyébként pedig a keresetének egy olyan alacsony százaléka lesz, hogy kevesebbet kell fizetnie havonta utána, mint amit a villanyszámlán most majd megspórol."

5.
- A diákok azt mondják, hogy a hitel az hitel, a diákhitel is hitel. Tehát, ha egy lakást megvesz az ember hitelből, azt vissza kell fizetni.
- Az a piac, az a piac, és az a bank, ez az állam, a 2%-os kamat  hol van ma? Ez egy befektetés. Ez nem pletyka, utána lehet járni. A felső középosztály gyerekei felveszik ezt a diákhitelt és egyébként meg kifizetik a gyereküknek és befektetik azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, mert a kamatkülönbséget, a kamattámogatást az állam állja. Tehát ez egy jó befektetés. (...) Tehát az egész adósságügyben az államra lehet számítani. A bankokra kevésbé. És ezért nem szabad összekeverni a diákhitel-1-et, ami egy ilyen megélhetési költség, banki kamatokkal, meg azt, amit az állam kínál garantált, 2%-os kamattal.

6.
"'Mostantól komolyan kell venni, ha elkezdem az egyetemet, mert valóban ha belépek egy hitelkontrukcióba, azt valamikor majd törleszteni kell és, ha nem végzem el, akkor ebből hátrányok származnak. Csak éppen ez az értéktelen diploma meg az el nem végzett egyetem az egy olyan luxus ma Magyarországon, amit valóban nem tudunk finanszírozni. Igazi jó, értékes diplomát finanszírozunk, és erre hajlandók vagyunk több pénzt is áldozni. Mint amit eddig áldozott a magyar gazdaság meg a magyar költségvetés."

Ennyit tudott elmondani a miniszter.
Hogy abszurd az egész, hiszen csak munkaanyag van (külön érdekes, hogy a felvételi jelentkezés előtt 2 hónappal nincsenek meg a keretszámok, de tessék felelősen jelentkezni, kedves diákok!), hogy nem is szűkítik a lehetőségeket, hanem bővítik.
Értitek nem? Félreértés az egész, nem fosztogatnak, hanem osztogatnak!

Hogy ő nagyon egyeztetne már, csak a diákok, a kis butuskák, azt sem tudják, hogy mit akarnak!

Hogy több pénzt tesznek bele a felsőoktatásban. Igaz, a Széll Kálmán 2 és a 2013.-as költségvetés szerint 27 milliárdot vonnak ki. Ezek szerint úgy csökkentik a költségvetési támogatást, hogy az már bővítés!

Azt mondja a miniszter, hogy a törlesztés majd kisebb lesz, mint a villanyszámlán a 10%-os csökkentéssel  megspórolt összeg. Én a villanyszámlán olyan havi 1000 forintot fogok megspórolni.
Nézzük, ez az összeg szerepel-e a diákhitel.hu-n:

  – 1 000 000 Ft 4%
1 000 001 Ft – 2 000 000 Ft 5%
2 000 001 Ft – 3 000 000 Ft 7%
3 000 001 Ft – 4 000 000 Ft 9%
4 000 001 Ft –  11%


Apró kis trükk, hogy a bruttó(!) fizetés 5-7-9-11%-át kell fizetned.
Az pedig nem havi egy ezres..

És végül a kedvencem, a nyerészkedő "felsőbb középosztályról" szóló rész, akik elrakják az állami kamattámogatást. Sajnos ki kell ábrándítanom a miniszter úr rajongóit, ugyanis Balog úr vagy szándékosan hazudik, vagy halvány fogalma sincs, hogyan is működik a Diákhitel 2:

"Diákhitel2 kötött felhasználású hitel, csak képzési költségre fordítható. A Diákhitel2 közvetlen a felsőoktatási intézményeknek kerül átutalásra, így a hallgatók direkt módon nem kerülnek kapcsolatba a kölcsönnel."

A Diákhitel 2-t NEM kapja kézhez a hallgató, azt közvetlenül átutalják az egyetem számlájára, nem lehet vele kamatnyerészkedni.

Mi kérünk elnézést, Balog Zoltán.

A lemondás mindenkinek nagy könnyebbség lenne.
Önnek is, Nekünk is.

Címkék: oktatás fidesz kdnp emmi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr524963596

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élménydemokrácia 2012.12.14. 03:23:07

Minden tisztességes demokrácia elemi érdeke, hogy politikai kalandorok, hatalommániás őrültek, szereplési vágytól fűtött kényszeres hazudozók vagy simán tehetségtelen politikusok időnként próbára tegyék a nép idegeit, olyannyira, hogy végül széles össz...

Trackback: A tömegben 2012.12.14. 00:00:20

Nekünk bloggereknek nem adatik meg, hogy első sorból nézzük végig az eseményeket, mint a média képviselői. Igaz cserébe az az első sor lehetünk, akiket néznek. Nem vagyunk sajtó, nem jár kitüntetett hely sehol és nem távolodhatunk el az eseményektől há...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2012.12.14. 06:46:43

@jános515: A cégeit szériában csődbe vivő Parragh valóban hiteles ember az iparkamara élén. Annyi intelligenciára sem futja, hogy kitalálja, miért is nem tapossák a leendő mérnökök egymás sarkát az egyetemeken. Talán, ha azon elmélkedne, hogy az ő cégében milyen jövőre és megbecsülésre számíthatna egy friss diplomás mérnök, talán közelebb jutna a megoldáshoz. Ha a cégek annyira vágynak mérnökre, hírdessenek ösztöndíjprogramot és ha képesek lesznek öt évre előre gondolkodni, akkor érdemes lesz mérnöknek tanulni.

2012.12.14. 06:47:23

@Kivancsi: "az a baj, hogy ezzel mastol veszi el a helyet aki lehet nem fizetne"
Miért venné?
A keretszámok az államilag teljesen vagy részben támogatott helyekről szólnak.
Az egyetemek annyi fizetős diákot vesznek fel, amennyi fizikailag befér. És olyanról még nem hallottam, hogy egy egyetemen ki kellett volna tenni a teltház táblát. Hiszen ha olyan olyan sokan jelentkeznek, hogy nem férnek be, akkor az egyetemnek megéri egy új épületet felhúzni.

Tessék végre megérteni, hogy a politikusok - legyenek bármely oldalon is - soha nem mondanak igazat. MIndig csúsztatnak, elhallgatnak vagy konkrétan a képedbe hazudnak.
Aki zseni, ezt már azonnal érzi, aki átlagos, az utánajár és kideríti, hogy mi az igazság. De sajnos egyelőre hülyéből van a legtöbb, aki a neki szimpatikus politikusnak mindent elhisz, a kevésbé szimpatikusaknak meg semmit, és utána megy és szavaz és 1990 óta így megy ez és ezért nem volt még soha igazán normális kormánya az országnak.
Jó hír, hogy a hülyéből lehet átlagos, ha hajlandó utánajárni a dolgoknak. És az átlagosból lehet zseni, ha tanul.

Melee 2012.12.14. 06:58:06

Zero, én úgy érzem értem.
Emlékezz vissza 12 évvel ezelőttre, mikor szétment a Fidesz-FKGP szövetség. Hoffmann KDNP-s, tehát az egész ötlet és kivitelezés KDNP-s, de most visszajön a jóságos Orbán bácsi Brüsszelből, és rendet vág az elbitangolt abcúg KDNP-s sorok között.

red shield rapresentative 2012.12.14. 07:18:54

Orbán választási ígéretei vajon mik lesznek?

Ingyenes oktatás
13. havi nyugdíj
3,60 Ft kilónkénti kenyér ár

red shield rapresentative 2012.12.14. 07:20:22

@Melee: Orbán megtisztítja a FIDESZT a Kínai Demokratikus Néppárttól.

Cormorant 2012.12.14. 07:23:16

Miért harcolnék, ha ma diák lennék?
(Előre szeretném leszögezni, gyűlölöm a fideszkdnpt, a maszopot, a jobbikot, most nem pártokról vitáznék.)
Elgondolkodtam azon, hogy ha szeretném a gyerekemet beiratni egy olyan egyetemre, amely elvégzését követően olyan munkát tud vállalni, amelyből rövid idő alatt vissza tudja fizetni a költségeket, mit kellene érte tennem? Mondjuk legyen ez az egyetem a Harvard, vagy Yale, éves 5-10 MFt költséggel + megélhetés.
Esélytelen vagyok nyilván megfizetni. ... és ha a gyerekem kapna rá kölcsönt, javasolnám neli? IGEN!!!! Ugyanis a gyerekeimet úgy neveltem, hogy ha belekezdenek valamibe, azt fejezzék is be. Tehát ha elkezdik az egyetemet, akkor végig fogják csinálni, meglesz az eredménye és annak a valószínűsége. hogy nem fogja tudni visszafizetni vajmi kevés.

Fordítsuk le Mo-ra. Meg kell-e oldani a következő kérdéseket:
1. Ne gyártsunk ingyen WCpapír diplomákat!
2. Akadályozzuk meg, hogy az adózott pénzből szerzett diplomával külföldre távozzanak a végzettek!
3. Aki elkezdte a képzést, fejezze is be! Ne támogassuk az eleve tehetségtelen, oda nem illő, az egyetemet elvégezni nem képes diákokat. Ha valaki az addigi gyenge eredményei dacára úgy gondolja, hogy képes elvégezni az egyetemet, akkor kockáztassa a saját pénzét, nem a közpénzt.
4. Legyen a diplomának értéke, vagyis megbecsült oktatóktól megfelelő tudást lehessen szerezni.

A célok eléréséhez nem csak pénzre van szükség, hanem az emberek (diákok) gondolkodásának megváltoztatására is. Ne az államot tartsák fejőstehénnek, hogy 3-7 éves parkolópályán sörözzék el a fiatalságukat. Az, aki az egyetemet választja, FELELŐSSÉGGEL tartozik! Ezt a felelősséget kényszeríti ki a diákhitel! Én tehát maximálisan egyetértek azzal, hogy legyen diákhitel. Visszatérve az elejére, mindent megtennék, hogy a gyerekeim a Harvardra, a Yale-re, vagy egy másik jó egyetemre bejussanak. No persze ehhez az is kell, hogy a gyerekeim ezt AKARJÁK és KÉPESEK legyenek elvégezni!!!

Az én javaslataim:
1. Legyen ingyenes képzés egy nagyon kis rétegnek
2. Legyen fizetős képzés
3. Magyar állampolgárok számára legyen lehetőség felvenni hitelként a teljes egyetemi képzés költségét. Ez viszont ne lehessen másra fordítható.
4. Meg van határozva minden képzésre a legrövidebb idő. A hitel kamatot ennek az időnek a lejárata utántól kell elkezdeni felszámolni. Az, hogy ki mennyi idő alatt végzi el, ettől kezdve magánügy, fizessen, ha lébecol. Ebbe az Erasmus SEM tartozik bele. Tessék olyan külföldi egyetemet választani, ahol a szerzett kredit beszámítható a hazaiba!
5. A kamat legyen a mindenkori jegybanki alapkamat. Nem kedvezményes, nem piaci!
6. ... és végül a képzés költségei tartalmazzák a tisztességes oktatók bérét. Valószínűleg ez a képzési díjak emelésével jár. DE!!! Azt az oktatót, aki nem oda való, rövid úton rúgják ki. Ebbe pedig a diákságnak LEGYEN beleszólása. NEM a mindenféle hallgatói önkormányzatokon keresztül, hanem kérdőíveken, szavazásos módszerrel (pl., de ezen lehet vitatkozni)

Nos ha én ma diák lennék, ezért harcolnék...

belekotty 2012.12.14. 07:24:20

Zero! Zero! Kijavít6nád!
"Ugyanis, tessenek elképzelni, de 1000 diákból legalább 9970-nek nem polgármester, képviselő, miniszter, államtitkár, bankvezér, földesúr az apja, anyja."

belekotty 2012.12.14. 07:25:09

Látom a náci is észrevette elöttem.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 07:28:46

Nem lesznek választási ígéretek.... mert nincs miből ígérgetni!

Az előző 8 év.. vagy 40 évre tönkretette az országot...

A jövő évben 13 billió forint bevételből 9 billiót kellene adósság törlesztésre költeni...

Sorra minősítették le a bankokat és az NMB-ét... ki ad hitelt és miért?! Óriási baj van...

Orvosok fizetés emelést?! Jó ha jövő év májusától élelmiszer jegyeket fognak kapni a közalkalmazottak!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 07:33:42

@Cormorant: Húha... követelni tud a felsőoktatás... csak... miből?! László Csaba meg Bokros baromságaiból?! Adóóóóóbááááááziiiiiis... és röhög rajtunk a KGB-és baromságokon a világ...

De, hogy megmondják mi a baja a magyar gazdaságnak arról kussoltak... lehet fel sem tudják fogni ésszel! Már régesrégen ellehetett volna hárítani a bajokat... 2006-ban megmondtam hogy ez lesz, akkor volt az a pont, amikor a károsodás nélkül már nem lehetett volna tenni semmit sem...

Most meg totális káosz van... és lesz... csak mert egyesek a kiválasztott felsőbbrendűség istenke náciai képben tetszelegtek a tükör előtt maguknak.. és úgygondolták mindent szabad...

Szenthomárság 2012.12.14. 07:40:19

Nyugalom, a 2014-es kampányban a FIDESZ úgyis Eltöröljük a tandíjat szlogennel fog kampányolni!
ÉS utána be is tartja az ígéretét! :)

Virág et. 2012.12.14. 07:40:32

Na, beindult a hazugsággyár:

magyarhirlap.hu/velemeny/kerdesek

Ezt írja a nemzet bayerzsoltija:

"És egy másik internetes portálon ez olvasható: „Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az elnöke. Ő – elvileg – az első számú diákpolitikus. Nagy Dávid 1984-ben született Sárváron, az első nem fővárosi HÖOK-elnök. 28 éves és még mindig van hallgatói jogviszonya, pedig nem doktorandusz.”"

Okos, okos. Az ordas hazugságokat már nem ő állítja, ő csak idéz. Mondjuk az állítás és a híresztelés azért olyan messze nem állnak egymástól jogi megítélésben, de ezt most hagyjuk.

Ha valakit érdekel a valóság is:

atv.hu/cikk/video-20121213_a_hook_elnok_nem_lepodne_meg_nehany_kompromittalo_foton

Nagy Dávid doktorandusz hallgató, a második FIZETŐS diplomáját csinálja.

Egyébként meg az állam csak az első diplomát fizeti, ha jól tudom 12 félévet, aki többet csúszik, az jelenleg is önköltséges lesz. De azért kell az Enricoknak meg a többi rendszerpozitív egysejtűnek a szellemi táplálék, az nem baj, ha az egész egy ordas nagy hazugság, majd terjesztik, ahogy eddig is mindent.

2010 előtt mindenki a kapcsolato.hu-s hülyéken röhögött. 2010 után az egész kapcsolat megszállta az internetet, csak narancsszínben.

Cormorant 2012.12.14. 07:46:06

@Con Storm: Szerintem hagyjuk az eeemúttmindegyhányévet! Országot kellene építeni. A hibákból tanulni kell, de nem mindegy ki és mit mondott ki tudja mikor és milyen színű volt a zakója? Most egy kis lehetőség nyílt arra, hogy a diákok kikényszeríthessenek valamit, erre a különböző diákképviseletek máris egymás torkának ugranak jó magyar módjára!?!?!

PROGRAMOT KELL MEGFOGALMAZNI! Olyat, ami betartható, előre visz és mindenkinek az érdeke - a felelős diákságé, a családjuké és a társadalomé! A lózungokat pedig most hagyjuk, már mindenkinek elege van belőlük!

rohadjmegARCgeci 2012.12.14. 07:50:49

Nem értem,mi ez a sok magyarázkodás.Kellett a pénz nekik,hogy többet tudjanak osztogatni és a felsőoktatásból vették el.Ennyire egyszerű.Semmi másról nincs itt szó.

belekotty 2012.12.14. 07:50:59

@Con Storm: "A jövő évben 13 billió forint bevételből 9 billiót kellene adósság törlesztésre költeni..." - Nyugi, nyugi! Majd unortodox módon 4 százalékos IMF hitel helyett kibocsájtunk 7 százalékos államkötvényt. Mi van Hawkinggal egyébként?

2012.12.14. 07:51:08

"1000 diákból legalább 9970-nek"

Ezt azért gondold át. :-)

2012.12.14. 07:52:43

" Szaron szeme sem lát át. "

Khm.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.12.14. 07:53:29

"halvány fogalmuk sincs, hogy miért is fontos a felsőoktatás a fiataloknak"
Mit vársz tőlük? Másolták a diplomájukat. Hogy érthetnék, miért fontos tanulni?

2012.12.14. 07:57:30

"A Diákhitel 2-t NEM kapja kézhez a hallgató, azt közvetlenül átutalják az egyetem számlájára, nem lehet vele kamatnyerészkedni."

Azér pontosítsunk. Bár az idézett mondat igaz, de ettől még elképzelhető, hogy vannak akik felveszik a DH2-őt, az eredetileg meg tandíjra szánt pénzt kamatoztatják a bankban.
Egyébként miért ne tennék? Közgazdaságilag racionális döntés.

Mondjuk erre kát hivatkoznia a kormánynak, nem hiszem hogy az ilyen típusú akciókról van bármilyen adatuk.

Erhardt von Rheindars 2012.12.14. 07:59:20

@Cormorant:
Ez működne nyugaton de nálunk nem. Ha nagyon kis rétegnek adsz állami támogatást akkor kizárod a szegényeket a felsőoktatásból. A diákhitel nem megoldás, én ha most kezdeném az egyetemet tuti nem venném fel, a jelenlegi körülmények között nem akarok 15 évre eladósodni, úgy hogy közbe éljek meg, neveljem a gyerekeimet, tartsam el a szüleimet akiknek jó eséllyel nem lesz nyugdíjuk. Az a felháborító hogy az állam benyel tőlem egy csomó adót, cserébe semmit sem kapok jóformán. Finanszírozhatom a képviselőinket, szuper. Ha önköltséges öneltartó felsőoktatást akarunk javaslom a kormánynak hogy maguk is alkalmazzák ezt az elvet, csak jól járnánk.

Am igen az állam 11 félévet fizet, és egy diplomát. A bukott tárgyakért pedig államin fizetni kell, szóval aki 8-10 éve ott teng leng, annak súlyos pénzekbe kerül, de nem az államnak. 8egy diploma úgy számolódik hogy alap + mester képzés

Ne menjünk nyugatra? Akkor javaslom a kormánynak hogy tegye élhetővé ezt az országot és tegye lehetővé a cégeknek a normális működést és a fejlődést. (vagy lesünk 3 millió közmunkás országa, akkor meg dózeróljuk el az egyetemeket és hintsük be sóval a helyüket. Anno mikor élelmiszermérnökire mentem olyan szakot akartam amivel el lehet helyezkedni van értelme és értéket termel. Jah h sikerült tönkre vágni az élelmiszeripart, bocs. Mivel nincs munka kénytelen leszek külföldre távozni. Nem azért mert hálátlan vagyok hanem mert nincs más lehetőség. Adj munkát, kiszámíthatóságot akkor maradok, és örömmel visszafizetem adóban és megtermelt értékben a tanulmányaimat.

Háténvagyoka... 2012.12.14. 08:05:31

Most olvastam a szeretgomon (esztergomi vagyok):

"Erős hetünk van.
Hétfőn megcsináltuk a költségvetést,
szerdán pedig a gáz-, távfűtés- és villamosáram-árcsökkentést,
csütörtökön megoldottuk a jövő évi minimálbért,
és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is" -
válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy üzen-e valamit a tüntető diákoknak."

Esetleg egyik napra beiktathatná a fejekben való világosság gyújtást is, mert a sötétség megteremtésén már túl vagyunk.... Szerintem.

Én nem akarok párhuzamot vonni, de nem jut erről valami eszetekbe...?
És innentől kezdve minden már csak hit kérdése.

Peterpapo 2012.12.14. 08:17:06

@Morcos Kartal:

Látom végre kezded kapizsgálni a dolgokat! Egy dologban tévedsz csak. A lakáshitel az hitel, azt vissza kell fizetned. Ha ilyen extra igényeid vannak, hogy saját lakást szeretnél, akkor megérdemled, hogy fizess! Lakhatnál a híd alatt is, onnan is bejárhatsz a munkahelyedre, vagy az iskolába.

@komplikato:

Látom Neked semmi sem elég jó. Na jó, máshonnan közelítem meg, hátha megérted.

Amikor bemész a közértbe és a pénztárnál pénzt kérnek tőled, akkor nem Te fizeted ki a kenyér árát, mert a pénzt a munkahelyed adja. És különben is tekintsd befektetésnek a kenyér vásárlását, mert ha nem veszed meg éhen halsz és akkor nem tudsz pénzt keresni.

Remélem érthető voltam. :)

Cormorant 2012.12.14. 08:19:57

@Erhardt von Rheindars: Pontosan kifejtettem a diáksággal járó felelősség kérdését. Te nem akarsz felelősséget vállalni, a gyereiked sem. Én pedig nem akarom fizetni a gyerekeid tandíját csak azért, hogy ellébecolják az egyetemet, vagy abba is hagyják, esetleg utána külföldön termeljék meg a hasznot.
Neked és gyerekeidnek tehát én sem javasolom, hogy vedd fel a hitelt, de nem javasolom az egyetemet sem!
Egyetemre az menjen, aki KÉPES és AKAR tanulni. Aki nem adja fel, aki tud küzdeni, aki célt lát maga előtt. Az egyetem nem kötelező és nem való mindenkinek.
Ha pedig felveszed a hitelt, elvégzed az egyetemet, miért ne mennél külföldre? Szabad ember vagy, te döntesz. Ehhez NEM KELL a kormány. Az megint más kérdés, hogy elkesítő, hogy valaki erre kényszerül és ez már a kormányaink szégyene.

Milyen hülyeség már ez a "nem akarok eladósodni"? A szoci időkben is eladósodott mindenki az egyetemeken! Utána azzal törlesztett, hogy az országból történő távozás esélye nélkül itt húzta az igát a nyugati bérek töredékéért egy életen keresztül a párttitkár elvtársak vezérlete alatt. SOKKAL TÖBBET törlesztettek vissza az akkori ingyenes képzésben részt vett diákok, mint amit a maiaktól kérnek!!! Te melyiket választanád, ha lehetne?

Minden korábbi gondolatomat maradéktalanul fenntartom!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 08:25:31

@belekotty:

Nem érted? Nem lesz aki kölcsön adjon nekünk! Nehéz felfogni?!

A tőzsdékről sem lehet minősítés nélkül pénzt bevonni, mert nem teszik ki a tőzsdék a papírokat...

IMF hitel pedig azért nem lesz, amiért már most sincs...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.14. 08:27:09

és balog zoltán lelkész létére hazudozik, ahogy semjén meg teológus létére, mi lesz ezzel a világgal?!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 08:28:59

@Cormorant: Programot kell megfogalmazni?!

Volt program! Gyurcsány 4 etanoltermelő üzemet akart enbgedélyeztetni, megbuktatták!

Orbán 8-at hozott volna össze, de a köztisztviselőkl nem adták ki az engedélyeket időben és EU-spályázat miatt eljárás indult... Így nem is lesz.. sokáig..

Most meg már nem lesz pénz rá... még hitelt sem tudunk felvenni... mert ahhoz minősítés kell!

Ahhoz hogy kikerüljön tőzsdére az értékpapír, ahhoz meg minősítés kell.. minimum C! D-vel már be sem tehetik a tőzsdére a lábukat... a bankjaink!

mojszipupi 2012.12.14. 08:33:26

Bécsben voltam nemrég, betértem egy üzletbe. A hölgyek rendkívül kedvesen, segítőkészen szolgáltak ki, majd mosolyogva szép napot kívántak mikor távoztam. Itthon meg mint ha a seggéből húzott volna ki úgy beszél velem egy eladó. Igen, mondhatják sokan h a pénz miatt, ami igaz is de valószínű kommunikációt, kultúrát is szívott magába valami olyan intézményben ahol erre megtanították. Nem értek egyet azokkal akik úgy állanak hozzá mondjuk az élethez h én ugyan nem leszek egy üzletben eladó diplomával mert az derogál. Hülyeség. Az itteni fizetésekkel van súlyos baj, nem azzal hány diplomást képeznek könyörgöm. Adná az ég ha ott tartanánk h ha az ember vásárolni megy olyanok szolgálnák ki egy üzletben akik képesek is felfogni a pici agyukkal h minél elégedettebbek a vásárlók és minél többet költenek, nekik annál biztosabb és jövedelmezőbb lesz a munkahelyük.

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.14. 08:42:44

@Virág et.: beszélő viszonyban... :DDD

@komplikato: nem érezted ki az iróniát a szövegből?

@red shield rapresentative: elírtad a tizedes vesszőket.
1,3 havi nyugdíj (egész évre)
3600 Ft/kg kenyérár...

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: ugye képben vagy, hogy a felesbe nem jelentkeztek kétezren sem? Lehet, hogy fele a tandíj, de ugyanúgy nem mehetsz külföldre 4-5 évig, mintha ingyen lenne.

nu pagagyí 2012.12.14. 08:43:22

@Con Storm: 2006-ban Gyurcsány is megmondta, hogy reformok nélkül bedől az ország, erről szólt az őszödi beszéd, amit azután szándékosan sikerült félreérteni. A politikai osztály tárgyalásképtelensége az ország alapvető dolgaiban, totális csődbe vitte az országot. A zsákutca vége a Fidesz jelenlegi arrogáns hatalma. Ez nem fejleszthető tovább, porig kell rombolni és új alapokon újra kell építeni a rendszert.

A pártok felelőssége eltérő, de az eredmény közös. Egy nulla. Én természetesen a Fideszt tartom a fő bűnösnek, mert kihasználta és rátelepedett a civil életre, nem hagyta, hogy természetes módon szerveződjön a társadalom. Első kormánya bukása után serény árokásába kezdett piszkos eszközökkel, amely mára végletesen lebutította az országot. Ez már nem a polgári Fidesz, hanem a legsötétebb maffiacsoportok véd és dacszövetsége.

Ha egyszer új világ lesz, olyan alkotmány kell, amelyik kizárja, hogy alkotmányos posztokra aktív pártkatonák kerülhessenek. Ilyen helyen csak a szakmai karrier és társadalmi elfogadottság lehet a mérce. Polt, Szalai Annamária, Balsai, Stumpf, Salamon és még sorolhatnám, szóba sem jöhet, mint ahogy természetesen Szili Katalin sem. Az új világ onnan datálódik, hogy ezek a figurák önként lemondanak.

Vissza kell állítani a parlament tekintélyét. Rohadt nagy baj, ha a parlament szavazógépként működik. Azt mutatja, hogy a választásokon nem autonóm, hiteles embereket választunk, hanem egy gramofont, amelyik éppen valamelyik párt végtelenített szövegét nyomja, mindenféle önálló gondolatot nélkülözve. Lelkiismeretlen bábok a képviselőink.

Meg kell követelni, hogy a pártok is demokratikusan működjenek. Egy agyoncentralizált, vezérelvű párttól nem várhatóm hogy hatalomra jutva betartja a demokratikus normákat.

Depolitizálni kell az államot. A politikát a parlamentre kell szűkíteni. Nem megengedhető, hogy politikai alapon nevezzenek ki iskolaigazgatókat, állami cégek vezetőit, közigazgatási vezetőket. Minden állami poszt elnyerésének feltétele csak és kizárólag a szakmai alkalmasság lehet. Olyan rendszer kell, amelyben nem elsősorban a kinevezőnek kell megfelelni, hanem az érintettek igényeinek. Egy depolitizált állam szakértelmére minden kormány számíthat.

Legfontosabb lenne persze a szakértelem visszaállítása jogaiba. Véget kell vetni a hülyeség tobzódásának, Fekete Györgyöknek, Lászlónéknak, piros seggű gyerekeknek, úgy általában az emberek hülyének nézésének, még akkor is, ha vannak köztük hülyék.

A pártok szálljanak ki a civil világból. Ne hozzanak létre álcivil szervezeteket, amelyeket közpénzből pumpálgatnak. Felháborító, hogy jelenleg a civil pénzeket a Békemenet vezetője osztogatja. Olyan finanszírozás kell, amelybe az aktuális kormány nem tud belepofázni, pénzük közvetlenül a polgároktól származzon. Csak ötletként: az SZJA-ból utalható 1% lehetne annyival több, amennyivel jelenleg a kormány direktben odaad.

Erhardt von Rheindars 2012.12.14. 08:45:37

@Cormorant:
A hitel nem egyenlő a felelősséggel, de kényszerítő tényezőnek jó. A hitel fel nem vételéhez is kell felelősség hogy felmérd, a jelenlegi körülmények között bajos lesz ezt az összeget visszafizetni. Ha olvastad a teljes kommentem akkor már tudhatod, hogy az egyetem ellébecolása súlyos pénzekbe kerül annak aki ellébecolja. Az állam egy tárgyat egyszer fizet ki, a többit neked kell. Én, bár az alapdiplomámmal nem csúsztam, fizettem kreditnemteljesítési díjat az elbukott és újra felvett tárgyaim után. A gond akkor van ha valaki fogja és otthagyja az egészet a felénél, mert azon az utolsó félév díját már ne lehet bevasalni. Am általános tapasztalat hogy aki nem való oda az nagyon hamar kirostálódik az első két félév bukó tárgyain, ha pedig 15 kredit alatt teljesít átkerül fizetősre. Én ezzel egyetértek. Nem a léhűtőket akarom védeni, valóban csak az menjen egyetemre aki akarja, csinálja, ne pedig az aki a bujtatott munkanélküliségi programban akar részt venni. DE amit írtál azzal nagyon sok olyan elemet is kizársz a felsőoktatásból akik átlagosak, de jó szakember lehetne belőlük.

A szoci időkről nem tudok nyilatkozni mivel nem éltem akkor. Véleményemet kizárólag a jelenre tudom kifejteni, az akkori időkre nem. Mindazonáltal nem mindenki akar külföldre menni és itthon bajos eleve adóssággal kezdeni az életed.

Cormorant 2012.12.14. 08:46:59

@Con Storm: Kedves Barátom! Nem értem amit írsz és a tárgya nem is ide tartozik. Sőt Bős-Nagymaros sem és még lehet sorolni. Amint azt érthetően leírtam, nem érdekel az sem, hogy ki, mit mondott a múltban. Azért, hogy megértsem, hogy egyáltalán miért címezted nekem a fenti hozzászólásodat elolvastam a többi kommentedet is ezen a fórumon és rájöttem, hogy egyszerűen annyira ki vagy borulva, hogy mindenkinek nekiesel és hánytorgatod a múlt sérelmeit.

Köszönöm, én nem kérek ebből! Biztosítalak, az én vérem ugyanúgy forr, mint a tied, de ez a stílus nem visz előre. Nagyon szívesen megvitatok javaslatokat, ötleteket, korrekt stílusban, ahogy két normális ember teszi mondjuk sörözés közben, de az mindenkit az árok másik oldalára (mindegy melyikre!) állító stílus nekem nem jön be.
Köszönöm, hogy megértesz!

Vidéki 2012.12.14. 08:51:45

@Rorschach:

Ha Karinthy írta, akkor is ráillik Vatagbőr gondolatmenetére, ami megegyezik a pedagógus érdekvédelem szakszervezeti szemléletével és nem akar tudomást venni a valóságról.

A korlátlan növekedést forszírozza a diplomások kiképzésében.

Ez lenne az a „Fényes Ösvény” amelyen át „A Munkásosztály a Paradicsomba megy”?

Ha mindenki diplomás lesz, automatikusan eljön a tökéletes társadalom lesz tejet aprítani a mibe?

"Az egyetem a miénk", "Semmi döntést rólunk, nélkülünk", az egyeztetések folyamatos követelése mind-mind arról szólnak, hogy a diákok önrendelkezést akarnak, bele akarnak szólni a döntésekbe. Sőt vétójogot követelnek. Ezzel ki akarják csavarni a döntés jogát a legitim testületek kezéből

Hasonló "önrendelkezést követelnek a rektor urak is.

Az állam ne szóljon bele, hogy ők mit, hogyan csinálnak.

Lökd ide a pénzt és minél többet!

Kizárólag mi értünk hozzá, hogy a pénzt hogyan kell elkölteni, ezért még az ellenőrzést is ki kell iktatni.

"A bizalom jó dolog!"

Szerintem viszont az ellenőrzés még jobb.

De hát ez nem tetszik azoknak akik érdekeltek a minél több pénz megszerzésében és elköltésében.

Szerintük azok, akiket a hülye nép szabad választásokon képviseletével megbízott és felelősen a valóság kontrollja alatt tevékenykednek, szükség szerűen feladatukra alkalmatlan hülyék lennének.

Lökd ide a pénzt és kussolj! Ez lenne az állam és az adófizetők szerepe a totális "önrendelkezésben" utazók számára.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 08:59:05

@nu pagagyí: Amit Gyu8rcsányék reformnak hívtak, az maga volt a csőd előjele!

Tudod ha valamire nincs lóvé és becsukják, azt csődnek nevezik, nem reformnak..

Egyéves Önkéntes 2012.12.14. 09:00:05

@mojszipupi: dehogy a fizetés miatt kedvesek, ők kultúremberek, mi pedig nem.
Ez az egyedüli különbség.
Egyiptomban, Szíriában, Jordániában bárhová bemész, mosolyog az árus. Nemcsak a turistáktól hemzsegő bazársoron, hanem kieső kis falvakban is. És kábé annyiból él meg egy hónapban, mint te egy napon.
vagy gondolod, hogy akinek nagyobb a fizetése, az azért enged be a felhajtósávból az autópályán, azért köszön, ha szembe jön az erdőben, azért enged el a zebrán?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.14. 09:02:14

@Cormorant: Pontosan, hogy idevág...

Orbánék nem fognak alkudozni... mert nincs rá lehetőség... Jövő évben ki kell csengetni 3 000 milliárdot... A felsőoktatás 27 milliárdja belőle 1% sincs...

SnakeHB 2012.12.14. 09:10:41

@Cormorant:

Tökéletesen igazad van. Én pedig nem akarom a Te és a családod, sőt akárki betegellátását sem fizetni, ha begöthösödtök, pláne nem, ha rákosak lesztek, vagy strokeot kaptok. Ha felelőtlenül táplákozol, punnyadsz, télen nem öltözöl fel rendesen, nem adatod be az oltást, iszol, dohányzol, stb. fizessed csak magandnak az orvosi ellátást!

Jelenleg úgy vonnak le havonta 60 rugeszt a bruttómból különböző egészségügyi járulékok címén, hogy 3-4 éve nem voltam orvosnál. Ha ezt az összeget nem a felelőtlenül élőkre kellene pazarolnom, olyan magánellátást tudnék megfinanszírozni magamnak ebből, hogy nem egy omladozó vakolatú SZTK-ban kellene várnom órákat egy törött karral, hanem megválaszthatom a magánkórterem fekvését, színét, amiben lcd tv van nyoccáz csaornával, pléjsztésönnel, és minden alkalommal orálisan kielégít a vizitelő nővérke.

Ehelyett lesápolnak, mert a sok tespedő, alkoholista, füstölgő zsírdisznó nem hajlandó kofidiszhitelt felvenni a kemójára vagy a bájpasszműtétre. Nem én tehetek róla, hogy baszott tanulni, vagy csak annyi tehetsége van, mint egy faéknek, és nem volt képes jól fizető munkát találni. Én első nekifutásból elvégeztem a fizetős sulit tanulmányi ösztöndíjjal, karriert épíettem önerőből, csak magamnak köszönhem, amit elértem, most meg elvárja a sok csődtömeg, hogy a magamfajta sikeres emberek önként és dalolva aggassák magukra a társadalom piócáit, hadd szipolyozzanak.
Na, még mit nem!

Egészségügyi reformot is az oktatási mellé!

Peterpapo 2012.12.14. 09:13:09

@Vidéki:

"Az állam ne szóljon bele, hogy ők mit, hogyan csinálnak.

Lökd ide a pénzt és minél többet!

Kizárólag mi értünk hozzá, hogy a pénzt hogyan kell elkölteni, ezért még az ellenőrzést is ki kell iktatni."

Ez egy ismerős hozzáállás, csak az állam szót cseréld ki EU-ra! Szeretett kormányunk pont így gondolja az EU részvételt. Szar érzés mi, ha a fagyi visszanyal?

nu pagagyí 2012.12.14. 09:16:34

@Con Storm: Tévedésben vagy. Gyurcsány még időben kezdett bele a reformokba. Az adósságállomány 2006-ban csak 60% körül volt, de a költségvetés tartósan deficites. A végre nem hajtott reformok - köszönhetően a 2008-as demagóg "szociális" népszavazásnak, vezettek oda, hogy a beütő világválság fegyvertelenül érte az országot. A nagy eladósítás amúgy legenda, az az összeg, amivel nőtt az adósságállomány, hiánytalanul megvan, az MNB-ben. 2008-ban ugyanis csak 17 milliárd euró volt a tartalék, a felvett IMF hitel - 20 milliárd euró, az MNB tartalékait növelete, hiszen 2010-ben 35 milliárddal adták át a kormányzást. Van persze egy probléma, nem könnyű onnan kivenni, mert összeomlana a forint. Pont ezért nem költötték el Bajnaiék sem. Csökkenteni majd akkoö lehet a devizatartalékot, ha a gazdaság tartós növekedésre, exporttöbletre lesz képes és megszűnik a forintra nehezedő nyomás. Matolcsyéknak is ezen kellene dolgozniuk, nem azon agyalni, hogyan lopják ki teljesítmény nélkül a pénzt az MNB-ből.

Tanácsos úr 2012.12.14. 09:17:13

Endedtessék meg, hogy az "Frissen végzett orsosaink, akiknek a kiképzését mi fizettük, külföldre mennek" témához kissé hosszabban hozzászóljak. Orvos vagyok, nem a legfiatalabb, 1974-ben végeztem. Tapasztalatból tudom, hogy egy friss diplomás orvos az égadta világon semmihez sem ért. (Nem csak Magyarországon, de másutt sem.) Ugyan mindannyian nagyon büszkék vagyunk a diplománkra és a doktorságunkra, de semmi féle önálló munkára nem vagyunk képesek. Először jönnek a rezidensi évek, 4-6 év múlva szakvizsga. A szakorvos már valaki, de még nagyon messze van az önállóságtól. Én sebészkedek, tudom, hogy kézműves szakmában legalább 10 év kell a végzés után, hogy valaki önállóan dolgozhasson.

Jó, kössétek röghöz a fiatal orvosokat, szerződéssel, hitellel, képezzétek őket tovább a magyar adófizetők költségén, legyenek tapasztalt szakorvosok. Ezzel ugrásszerűen megnől a piaci értékük és ha akkor akarnak, egy pillanat alatt találnak maguknak egy most már tényleg nagyon jól megfizetett munkát nyugaton. Soken el is mennek majd 35 évesen, mert az első 10 évben nincs ám hálapénz, addigra anyagilag teljesen ellehetlenülnek, mert az eddigiek költségeik mellett még a kölcsönt is törleszetni kell (11%).

Én annak idején nem nagyon hittem a pannon kapitalizmus gyors szárnyrakapásában és 17 év magyar klinikai karrier után 1991-ben dobbantottam, mindjárt főorvosnak. Ebben a minőségemben én is a magyar piacról szolgálom ki magamat. De nem pályakezdőkkel, mert azokkal nem sokat érnék. Van már egy magyar adjunktusom, akit 10 éves orvos korában vettem fel és januárban kezd egy szintén magyar kolleganő 8 éves praxissal (ráadásul "igazi" PhD-vel). Nem kellett őket különösen győzködnöm, vagy igérgetnem, elég volt csak eléjük csúsztatni a szerződést, rajta a zsolddal.

Szóval kedves Enrico, meg a többi hülyék, a "röghöz kötés" és a önköltséges oktatás semmit nem old meg. Innentől majd nem a pályakezdők, hanem a tapasztal orvosok mennek nyugatra.

Egy igaz ember 2012.12.14. 09:23:59

Épp Parragh van az Atv-ben, ahogy gyakorlatilag "maffiózó" HÖK-ösökről beszél, akikról folymatosan kapja az információkat. Sajna akkor a riporter nem kérdezte meg, miért szed be több milliárd (!) forintnyi regisztrációs díjat a vállalkozásoktól gyakorlatilag a semmire. Amúgy meg Parragh urat is meg lehetne kérdezni, hogy vállalkozóként milyen eredményes és milyen jobbal képviseli a magyarországi vállalkozásokat.

mojszipupi 2012.12.14. 09:32:19

@Egyéves Önkéntes: Látom szöveg értelmezési problémákkal küzdesz. Pont azt írtam h valószínű h nem csak a pénz miatt viselkedik úgy ahogy hanem szerzett annyi műveltséget, annyi gondolkodási készséget valamilyen intézményben hogy képes összerakni az ő viselkedése és a munkahelyének biztonsága és a fizetése nagysága közötti összefüggést

Cormorant 2012.12.14. 09:41:01

@SnakeHB: Kedves Barátom!
Az ilyen mentalitás miatt tart az ország ott, ahol tart! Tipikus magyar vagy, gratulálok. de az én tehenem csak azért sem fog megdögleni! Én nem kívántam neked sem személyesen, sem átvitt értelemben semmi rosszat, de te képes vagy személyesre venni a figurát, csak azért, mert más véleményem van. Bravo!

... és megnyugtatlak, hogy te nem fizetsz nekem semmit!!! Én magamnak fizetek mindent, mert külföldön élek és amíg ilyen magadfajta igazgenyamagyarok léteznek nem is megyek haza. De azért örömömre szolgál, hogy segíthetek rajtad, majd ha te leszel rákos, ugyanis jogkövető állampolgárként, csak mert van állandó magyar lakcímem, fizetem a TB-t, hogy a hozzád hasonlóak nyugodtan megbetegedhessenek, sőt remélem a temetésedre is fussa.

A stílusodtól és az én válaszom stílusától eltekintve egyetértek, kell az egészségügyi reform is, de talán nem fogsz csodálkozni azon, ha azt mondom, azt is fizetősen tudom elképzelni. No nem a költségek közvetlen megfizetésével, hanem erre vannak a biztosítók, ahol kiválasztod a csomagodat és fizeted.

De hogy jön az oktatáshoz az egészségügy? Két teljesen külön dolog, a közös dolog mindössze annyi, hogy mindkettő reformra szorul. Az oktatásnak alapvetően fizetősnek kell lennie, az egészsőgügynek alapvetően biztosító alapon kell múködnie és mindkettőnek legyen egy egyre vékonyodó szociális hálója, ahogy az egyik rendszerből átmegy a másikba.

Na és persze az állam VONILJUON KI A MAGÁNÉLETEMBŐL!!!

fhdgy 2012.12.14. 09:52:57

Ennek az országnak elemi érdeke lenne, hogy az értelmes fiatalokból magasan képzett szakemberek lehessenek. Ez az egyik oldal. A másik oldal pedig az, hogy nem kellene sem időt, sem energiát pazarolni arra, hogy tanulásra igazából alkalmatlan egyedeknek minden áron diplomájuk legyen. E két oldal között kellene ésszerűen választani. Az oktatással gond van? Igen, de mivel nincs? Válság van. Anyagi is, de nem az a fő gond. Totális társadalmi válság van, ez a fő probléma. Hogyan lehet rendesen egy kiragadott dolgot megoldani, ha ha minden rohad?

Cormorant 2012.12.14. 09:54:39

@Con Storm: Azt, hogy az egyetem legyen fizetős, nem most mondom, hanem mindig is mondtam! Tehát nem vág ide, hogy gyurcsányorbán mit tett, tesz, vagy fog tenni. Tőlük teljesen függetlenül, a mai gyakorlattal nem értek egyet. Azzal sem, ahogy ezt a mai kurmány meg akarja oldani.

kzoltana 2012.12.14. 10:04:16

Új Csernobil!
Atomkommunikáció - Orbán módra. Hiába mondja azt a kormány, hogy ez testápoló, nehéz elhinni, amikor azt látjuk, hogy lerohad tőle a bőrünk.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3515_atomkommunikacio_orban_modra

Birkesz 2012.12.14. 10:05:15

@Vidéki: Hát, kedves Vidéki, bár én érveltem mind ezidáig a leghangosabban akár a leghülyébb agymosott droid szűrése ellen, most bizony abban a megtiszteltetésben részesülsz, hogy elsőként szűrve leszel.
Nem érdemes olyan balfasszal foglalkozni, vagy akár csak a hozzászólásai számát is látni, aki nem képes az interneten rákeresni az általa idézett szöveg forrására, majd mikor az orrát belenyomják a saját maga által kinyomott szarba, még neki áll feljebb és nagypofájúan, felsőbbrendűségi érzettel eltelve fröcsög, mintha a többi lenne a hülye, hogy rajta röhög.
P.S. Ne fáraszd magad a fenti soraim elolvasásával, úgysem fogod tudni értelmezni, ehhez te túl hülye vagy. Remélem nincs diplomás, vagy nem vagy bent az egyetemen, mert ha igen, akkor te tökéletes indok lennél a kormány felsőoktatási reformjának szükségességére.

Birkesz 2012.12.14. 10:06:38

@Birkesz: Remélem nincs diplomás... = remélem nincs diplomád...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.12.14. 10:13:33

Zero mi van, nincs meg a távkapcsoló és nem tudsz körkapcsolgatni? Eddig ők jobbak voltak mint bármely alternatíva, ejnye no...még a végén nem lesz több "inkább Gabika mosolya és Orbánék mint... " írás, ejnye no...

Horizont 2012.12.14. 10:16:12

Ők nem értik?? Mi nem értjük!!! Sajnos napok óta sokan nyomatják ezt a verziót, hogy nem tűrhetjük, hogy 8-10 évig lébecoljanak az egyetemeken.Nem tűrhetjük tényleg. (majd kijön és rontja a munkanélküli statisztikát) Ez a fröcskölés hasonló a leszázalékoltak esetéhez. Pénzért megvették maguknak a leszázalékolást nagyon sokan, az állam is tudta de nem tett semmit. Aztán jól megszívatta a valóban betegeket is "azok" miatt. Most a felsőoktatásban megszívatják a csóró család jól tanuló gyerekeit azok miatt akik jól állnak anyagilag és tényleg el lehetnek sok évig az egyetem falai között! Mert akinek szegény a családja az nem engedheti meg magának, hogy plusz éveket ott legyen!
Szóval nincs pénz. A felsőoktatásra! Megértenénk mi, ha tényleg nem lenne pénz. Mert akkor húzzuk össze a nadrágszíjat. Na de azt már mégse tűrhetjük (tűrjük sajnos), hogy a mi nadrágszíjunk már olyan szoros, hogy a nyakunkat szorongatják vele, ők meg csak híznak és újabb lyukat csináltatnak a nadrágszíjukon.

Így változik a támogatás jövőre

Legnagyobb nyertesek 2012 2013 változás
Md Ft Md Ft (%-ban)
Miniszterelnökség 2,5 4,2 +64
Magyar Művészeti Akadémia 1,5 2,5 +63
Köztársasági Elnöki Hivatal 0,9 1,5 +54
Terrorelhárítási Központ 10,4 13,4 +29
Igazságügyi Minisztérium 8,7 9,5 +9

Legnagyobb vesztesek:
Önkormányzatok 1042 641 –38
Táppénz 61 40 –34
Gyógyszertámogatások 219 158 –28
Központi Statisztikai Hivatal 11,8 8,7 –26
Egyetemek, főiskolák 158 135 –15
hirek.msn.mainap.hu/itthon/orban-es-ader-hivatala-a-koltsegvetes-nyertese-43731

Ezt azért nehéz elfogadtatni, bár ezen ők nem is fáradoznak!

M. Péter 2012.12.14. 10:16:52

@Enrico72: Te elhiszed a kormány minden igéretét? Jelenleg akár az Alkotmányba (bocs, Alaptörvény) is belefoglalhatnák, akkor is bármikor megváltoztathatják. Vagy lehet az is, hogy fizetik majd, csak éppen megpróbálnak diákhiteleseket nem fölvenni állami állásba, hogy ezzel is spóroljanak, ha lehet.

Degenere 2012.12.14. 10:27:10

Nem értem miért megy a para. Sajnos semmi sincs ingyen. Ahogy nincs ingyen sör, ingyen kenyér, úgy nincsen ingyenes egészségügy, meg oktatás se.

Ezek alap dolgok, attól függetlenül hogy a kormány hazug, demagóg dilettánsok gyülekezete.

A diákoknak meg azt javaslom, hogy nyugodtan vegyék fel a diákhitelt, aztán ha lediplomáztak, köd előttem, köd mögöttem, irány külföld, az életben nem hajtják be.

dr. Aullah 2012.12.14. 10:40:45

@M. Péter: vele hiába vitatkozol. Őt fizetik, hogy ilyeneket írjon.

SnakeHB 2012.12.14. 10:41:58

@Cormorant:

Látom, nem érezted ki a cinizmust az írásomból. Pusztán arra akartam felhívni a figyelmet, és eme hozzászólásoddal magad is elismerted (beugorván a provokatív hangnemnek), hogy akik fröcsögnek itt a tandíj bevezetése mellett, adzok simán elvárják az aránytalan közösségi tehereloszlást az egészségügyben.

Az oktatásnak és az egészségügynek annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő a társadalom érdekében, a társadalom által finanszírozva működik (kellene, hogy működjön).
És kb. ugyanannyi létjogosultásga van mindkettő esetében az önfenntartó rendszer kiépítésének.

Egy bölcs barátom mondta egyszer, hogy ország úgy még nem indult el a felemelkedés útján, hogy ne a közbiztonság, közegészségügy, közoktatás hármasra fordítaná a költségvetés nagy részét. Csak akkor lehet egy társadalom gazdaságilag hatékony, ha a biztonságban, megfelelő szaktudással és egészségesen, munkaképesen termel.

De ennek a gárdának fontosabb a MOL részvény, a focikadémia, stadionok építése, mint hogy a fent említett 3 alappillért erősítsék. Helyette inkább szétkúrják az egészet. Apám mondta mindig: ha nem építesz/segítesz, legalább ne rombolj.

Az meg egyenesen LOL, hogy a kormány jelenlegi ténykedését támogatva külföldről osztod az észt... és még én vagyok az "igazgenyamagyar". Butitájm...

Szelid sunmalac 2012.12.14. 10:57:27

@Tanácsos úr: En szemely szerint koszonom a problema ilyenten megvilagitiasat! Mindazonaltal hadd hivjam fel a figyelmet tisztelt doktor ur, hogy -bar dokotrija van- amennyiben szoba all Enricoval es a tobbi hozza hasonloval, ugy az ertelmi szintje visszavonhatatlanul es rohamosan csokkenni kezd, tovabba az eddigi valoszinuleg kivalo beszedkeszsege eltunik, es ezentul a szavak kiejtese helyett apro, gennyes, szurke majmok fognak kiesni a szajan!

Jeleznem tovabba, hogy amit On tesz -nevezetesen Enrico meggyozesere iranyulo kiserlete! - teljes mertekben felesleges!

Koszonom, hogy elolvasott!

mim 2012.12.14. 11:02:07

Ha ez így marad, akkor 15-20 év múlva a nagyban törlesztő alkalmazott lesz az egyik kedven célpontja a demagóg ígéreteknek. Ugyanis eléggé homogén érdekei lesznek az érintetteknek. Valahogy úgy mint a nyugdíjasoknak.
Persze ha örökké kikáltja magát a jelenlegi kormány - vagy csak a miniszterelnökünk -, akkor nem kell ezzel sem foglalkozni.

Persze amit Degenere ír az valós veszély, de ennek 2 bevált megoldása van:
#1: már más baja lesz
#2: határokat lezárni és volt berlini módszerekkel levadászni minden opurtunistát

Valahogy minden ott köt ki, hogy a megoldás - jelenlegi kormány oldalról - a diktatúra, vagy a következmények előli elfutás, bújdosás.

nu pagagyí 2012.12.14. 11:12:13

@Degenere: Persze hogy nincs semmi sem ingyen, hiszen minden állami kiadás forrása az adónk és közvetlen befizetéseink. A kormány arról dönt, hogy a nyújtott szolgáltatások igénybevételéért a teljes összeget, felét, harmadát, vagy semmit kell-e fizetni. Ez a döntés saját értékrendjét és prioritásait tükrözi. Ennek a kormánynak a felsőoktatás úgy tűnik, nem prioritás, mert ott önfenntartást ír elő. Fekete György magánszervezetének viszont nem kell önfenntartónak lennie. Nem kell önfenntartónak lennie továbbá Simicskának és még néhány mágnásnak, a földbirtokosoknak, a sportközeli vállalkozásoknak, a Fidesz által vezetett önkormányzatoknak, az egyháznak. Ezek a jelenlegi prioritások.

El periodista 2012.12.14. 11:16:24

@titan: Ott a labda. Simán az infláció növelésére, mesterséges generálására törekszenek.
Álmaimban Argentína tűnik fel....
Álamcsőd=szükségállapot bevezetése, extra döntési jogkörrel, hatalommal felruhézva. TEK, kormányyőrség a helyén. Stratégiai cégek (energetika, földek stb.) az állam kezében. Ki szavatolja, hogy nem húzzák fel a virtuális vasfüggönyt?
Ja, államcsődnél lehet kérni a tartozások teljes vagy részleges elengedését is.

mim 2012.12.14. 12:27:41

@El periodista: szerintem USA-t majmolja Orbán, mégpedig 'Demokratákat' Obamával az élen. Ott is megy a pénznyomtatás - és vele az inflálás -, meg az államosítás, meg úgy általában az állami szféra növelése, valamint az elnöki hatáskör bővítése - nagyrészt áttételesen.
Nem véletlen, hogy Viktorunk is a prezidentális berendezkedést preferálná - amit nyiltan ki is mondott.
Persze ami működik USA-nak, az nem fog itt is úgy működni, de ez nem jelent akadályt a magyar narancs termesztésének - ami valójában citrom.

Apeiron (törölt) 2012.12.14. 12:55:59

@Enrico72: "Aki állami szférában helyezkedik el, annak teljes egészét átvállalja az állam. Aki versenyszférában, annak pedig a cégek. "

Ez vagy vicc, vagy neked elmentek otthonról.

Apeiron (törölt) 2012.12.14. 12:58:16

@Vidéki: "Szerintem viszont az ellenőrzés még jobb."

Először el kell repülnöd Pekingbe, majd átszállás a phenjani járatra.

El periodista 2012.12.14. 12:58:27

@mim: A választási törvény nem erre mutat. Ott valóban népképviselet van az elektorokon keresztül. Nálunk ez még csak fel sem merült. Ha prezidentálisra hajt (de etatistára mindenképpen), akkor a putyini út a nyerő.
Szar dolog, hogy ezzel sehová nem jut, mert természeti erőforrásaink sehol sincsenek, a szolgáltatószektort éppen most döngöli földbe. S valahogy a keleti nyitás sem jött össze.
Sztem meg lükék vagyunk: nincs itt koncepció. Ők maguk mondták, hogy a párt financiális hátterét fel kell építeni, majd meg kell erősíteni, hogy "külső hatalmaktól, tényezőktől (az ő szavaik) ne függjön. Ez még a kilencvenes évek első felében, illetve közepén volt. Nos, mostanra megtették, csak éppen olyan áron, szvsz, hogy éppen azok hálójába kerültek, akiket gazdaságilag megerősítettek. Bekormányozták magukat egy sarokba, ahonnan most ki kellene jönni.
A legnagyobb baromság amúgy az, hogy túl sokat akarnak egyszerre markolni. Ha az összes gyümölcsfát kivágom, de újat nem ültetek helyette, illetve nem forgatok vissza a földbe, az jó darabig nem hoz semmit. Itt vetik el a sulykot. gyorsan és az egészet. Viszont ha éhesek a népek és nincs honnan elemózsiához jutni, akkor már nincs vesztenivalója. Na ez az, amivel sztem nem számoltak Illetve de. lásd TEK és kormányőrség.

belekotty 2012.12.14. 13:07:53

@Con Storm: Speciel tökéletesen egyetértünk.

Horizont 2012.12.14. 13:16:26

Nem hiszem el, hogy ennek az elmeroggyant @enrico72 -nek mennyien írnak, válaszolnak, meg a kis észlény Vidékinek. Bezzeg nekem semmit jóformán! :DDDDDDDDD Őket meggyőzni lehetetlen. Sokszor úgy érzem provokátorok, generálják a szart. Aztán röhögnek, mert ez a szintjük!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.14. 13:17:52

Nem értik... Szarnak ezek ránk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.14. 13:18:45

@Horizont: Akármibe. Ennyire hülye legyen valaki, MAGÁTÓL?

@Apeiron: Mutasson már nekem ilyen céget... Az nem ér, ha apuka a tulaj...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.14. 14:34:40

@Horizont:
Te meg ezt nem érted:)?

A kommentvilág már csak ilyen, hogy akivel egyetértesz, akinek úgy érzed, hogy újat már nem mondhatsz, mert ugyanazt értitek és ugyanazt nem értitek, annak az ember kisebb hajlandósággal reagál:). Mert mit? Meglapogatjuk egymás hátát, és...:)?

Az Enciro72 és Vidéki-félék a makacs ellenállásukkal, megjátszott sértettségükkel, mártírkodásukkal pont azt adják, amire egy átlagos kommentelőnek szüksége van: kis feszültséglevezetést, amivel még a szónoki képességeiket is tesztelhetik. Van aki egyszerűen boxzsáknak használja őket, és a névtelenségből szabadon trollkodik. Viszont biztos vagyok benne, hogy páran kihívást látnak bennük; hogy úgy rendezzék a tényeket, úgy bombázzák szét a sablonjaikat, az érvnek nehezen nevezhető adathalmazokat, amiket egyszerű sulykolásnak szánnak, és legjobb esetben is a kormányzati kommunikáció egyszerű visszaböfögése, hogy rést találjanak a "páncéljukon". Hogy megkeressék rajtuk az OFF gombot, amikor lehull az álarc, és belátja ez a két/sok díszpinty, hogy az senkitől sem várható el hosszú távon, hogy a kormány megmondóembereinek szavában jobban higgyen, mint a saját szemének, bőrének, pénztárcájának, eszének. Ez csak kényszer vagy érdek hatására lehetséges, amiből az elsőt nem szeretném kivárni (ezzel a nemzetiesch mártírkodással, meg a magyar=fideszes retorikával lehetett kapni belőle ízelítőt) , a másodikról meg ők tudnának mesélni:)...

livengood 2012.12.14. 14:39:38

@Tanácsos úr: Én meg hittem benne. Most szedelőzködhetek, én balga. Bár még várok egy csöppet.

Horizont 2012.12.14. 15:15:02

@Rufus78: Köszönöm a részletes okfejtést:) Én is erre gondoltam. Csak ez a kettő annyira hülye, hogy nem lehet egy jottányit se meggyőzni őket. Csak nyomatják a baromságaikat. Már vidékivel többször belefutottam abba, hogy írtam és vártam rá a választ, de nem még véletlenül se arról írt amiről kellett volna!Mert konkrétumot soha nem ír. Már ezzel fel is bőszített! Igen nagy baj, hogy nem lehet egy jóízűt vitatkozni! Pedig úgy szeretnék!De a többséggel egyetértek akivel meg nem az meg hülye:))) Vagy durva bunkó -máshol. Na ez van....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.14. 15:17:50

"Orbán Viktor péntek délutáni brüsszeli sajtótájékoztatóján ellentmondásosan válaszolt a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Egyrészt arról beszélt, hogy az ügy már „meg van oldva”, másrészt azt is hangsúlyozta, hogy még nincs döntés, így „nincs mi ellen tiltakozni”.
A miniszterelnök az első diákokról szóló kérdésre még úgy válaszolt, hogy „úgy látom, hogy a felsőoktatás kérdése meg van oldva”. Szerinte a tervezett változtatásokkal mindenki jól jár, csak idő kell ahhoz, hogy ezt mindenki megértse."

index.hu/belfold/2012/12/14/orban_turelemre_intette_a_diakokat/

Na, ez az, amit igazán nem értenek. Nem, nem és nem, két és fél év vesszőfutás után is képtelenek felfogni, hogy amíg nem tanulják meg kimondani azt a mondatot, hogy "Igen, az ország hosszabbtávú stabilitása érdekében nehéz, de szükséges döntéseket kell meghozni, aminek lesznek vesztesei.", addig egyszerűen nem illik megsértődniük a negatív véleményeken!

Az "amíg nincs döntés, addig nincs mi ellen tiltakozni"-ért meg külön kijár a faszkorbács, hiszen a gyérnek is alig nevezhető egyeztetések mellett, amikor is legfeljebb a saját hátországukat hajlandóak kérdezni, az emberek maximum addig látnak esélyt a változtatásokra, amíg az nincs törvénybe foglalva. Ki hallott már olyanról, hogy egy törvény, jogszabály ellen az első ellenkezésnek akkor szabad érkeznie, amikor azt már a Parlament jóváhagyta?! Különösen az utolsó pillanatokban szarrá módosítózott, kétnapos átfutású törvényeik árnyékában tényleg nem kéne leolvadnia Orbán úrról az arcbőrének?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.14. 15:21:20

@Horizont:
Majd biztos lesz téma, aminél jóleső érzéssel fogjuk kipüfölni egymásból a szart is verbálisan:)...

Oxigént! 2012.12.14. 16:44:00

@Peterpapo:

"Értsétek meg már végre, hogy ez nem tandíj, de vehetsz fel rá hitelt alacsony kamattal, amit nem kell visszafizetned, ha sikerül bekerülni a pár ezer közalkalmazott közé a suli elvégzése után. "

Szerintem értik, te viszont nem. Orbán több szájával is megmondta: AZ ELADÓSODÁS ROSSZ!
Tehát az adósság 0% kamattal is eladósodás, és olyan kormány alatt, ahol 2 hónap alatt bedarálja 13 év megtakarítását, 3 hónap alatt még a bevezetés előtt háromszor emeli a tranzakciós adót semmi garancia nincs arra, hogy a diákhitelt nem qrják fel.

Kékcsillag 2012.12.14. 17:10:40

Volt olyan ismerősöm, hogy valami huszadrangú gazdasági főiskolára járt (azt hiszem, ÁVF), négy év alatt végzett el két évet. Anyja idehozta hozzám, hogy korrepetáljam számvitelből, mert már jópárszor megvágták belőle. (számviteli főiskolát végeztem a 80-as években, jelenleg adószakértő vagyok). Kiscsajnak semmi elméleti alapja nem volt, utlraibolya fingja sem.
Kérdeztem tőle, hogy mégis, miért ment pont erre a főiskolára? Erre közölte, hogy ő tulajdonképpen nem is tudja, igazából kedve sem volt hozzá, de a barátnője is ebbe a fősuliba ment, ezért ő is. Jó, mi?
Na az ilyen megkezdett és el nem végzett, állam pénzén lébecolt 4-5-6 éveket pl. kifizettetném utólag. (ez a lány végül otthagyta a sulit, de tudok olyat, aki kitolta az időt, amíg lehetett, és mégsem lett diplomája).
Most meg az is szív, aki 460 pontot elér, nyelveket beszél (gimis), mert a közgázra SENKI nem jut be államira, na ez a kurva nagy disznóság.

2012.12.14. 17:38:32

@Cormorant: teljesen jogos volt amit írt. az állam nem így működik, hogy habzó szájjal üvöltözzük hogy "NEJAZÉNPÉNZEMBŐL FIZESSÉK". az állam elvonja a jövedelmed egy részét és eldönti, hogy mire költi, legtöbbször nem szolidáris alapon (bár valóban pazarlón és nem hatékonyan, ezen feltétlenül javítani kellene). ebbe te max. 4évente 1 szer szólhatsz bele, de akkor se közvetlen módon. ezzel a mentalitással amivel osztod itt az észt (elég genya egy stílusban) külföldről az élet összes területét az egyéni eredményekhez igazíthatnánk. nem kelle segélyezni, mert aki nem kaparja ki magának a gesztenyét az dögöljön meg, akinek nincs pénze a 2 milliós műtétre az dögöljön meg az árok szélén, akinek a gyerekei nem fizetik ki a havi 50ezres gyógyszeradagot az szintén megdöglik, legalább nyugdíjat se kell fizetni neki, sőt nyugdíjat is mindenki csak annyit kapon amennyit életében befizetett. ha valaki 40 évig akar nyugdíjaskodni, akkor szépen tartsák el a gyerekei, vagy 15 év után mikor elfogy a járuléka mehet szépen az utcára és még folytathatnám a sort. szerencsére az országok többsége szolidáris alapon működik, bár én se haszonélvezője vagyok ennek, aki szintén szökőévente látogat el egyszer kórházba akkor is max egy vérvételre. szóval a komment, amit neked címeztek teljesen jogos volt...

labrabbit 2012.12.14. 19:20:04

Az egyéni nyugdíjszámlát még nem sikerült megoldani, de a gyerekem hitelét, vagyis ingyenes oktatását majd nyilvántartják, mi? Állami hitellel terhelve elhelyezkedhet majd az állam által befolyásolt, de főleg ledózerolt "piacon" és ha megérem, még nekem is dobhat néha egy szelet kenyeret, mert a nyugdíj nem jár. Adható. Azért kell szépen békamenetelni, mert a Viktor megígérte.
Kár, hogy még egy ígéretét se tartotta be.

Az államnak nincs pénze. Az állam csak egy fogalom. Nincs állami oktatás, közoktatás van, amit közösen fizetünk. Nem? Akkor tipli. Maradjanak itt a focisták.

elprotector33 2012.12.14. 19:38:04

@Vidéki: A szokásos paraszt vakításod. Unalmas már. Unalmas,hogy mindenkit hülyének nézel...
Unalmas,hogy művelt okos embernek adod elő magad.Unalmas,hogy az átlag ezt eltűri tőled.

elprotector33 2012.12.14. 19:42:11

Nekem valóban van két fiam. Valóban okosnak hiszem mindkettőt. Le kéne vezetnem társadalmi problémákhoz mérve a taníttatásuk jogosultságát?! Ha az egyik orvos akarna lenni,akkor küldjem el a picsába,hogy nincs lém?!

elprotector33 2012.12.14. 19:47:56

Apa. Gyógyítani szeretnék elesett embereket.
NA NEEE! ÁT AKARSZ VERNI!
TUTI rejtett angol vagy...:D
Vagy leszel...
Vagy mi....

trillian.m (törölt) 2012.12.14. 19:59:04

@sárkányfő:
ez egészen pontosan úgy nézett ki nálunk, hogy a tanszékek által márciusban kötelezően előre feltöltött (és emiatt utólag nem hozzáférhető) bérkeretből egész egyszerűen zárolták az október-november-decemberi bérünket... kész helyzet elé állítva, mérlegelési helyzet nélkül... M.o. egyik nagy kutatóegyetemén...

Nyuggervadász 2012.12.14. 20:28:13

@Vidéki:
Te, a Sötétség Fejedelme! Mit szólsz majd ahhoz, -és hogyan változtatod meg 180'-kal a mostani véleményedet- ha kenyéradó gazdáid módosítani fogják az állami képzésben továbbtanulhatók keretlétszámát?!? Ugyanis, minden jel erre vall: Kövér szerint jó dolog, ha a diákság kiáll saját érdekében, Balogh ( tiszteles úr létére még hazudni sem átall ) szerint még nem fix az a bizonyos keretlétszám.... Úgy látszik, a diákság ereje megrémiszthette a hatalom urait. Csak nem 1956-ra emlékezteti őket??

Yobbágy Fery 2012.12.14. 20:59:07

@Enrico72: Látom forgótőke-menedzsmentről még nem (vagyis arról sem) hallottál te majom. OK, tegyük fel, hogy a munkaadó átvállalja a diákhitelt a februárban kezdő frissdiplomástól, befizet 4 misit. Na de ezt a 4 misit majd csak a KÖVETKEZŐ évben fogja tudni levonni az adóból b**dmeg! Vagyis több, mint egy évig lesz egy 4 milliós követelése a mérlegben. Úgy mégis, hány olyan céget tudsz mondani, ahol tudnak egy évig ennyit nélkülözni? De menjünk tovább, hány olyan nagyvállalatot tudsz mondani, amelyik eddig évente 20-30 frissdiplomást vett fel és ki tudja csengetni mindegyiknek a diákhitelét úgy, hogy az nem fog hiányozni a cash flowból?
A támogatott hitel meg a másik elmebaj. A 2% (vagy 0%) és a normál banki kamat közti különbözetet megfizeti az állam. Na de az államnak honnan van pénze? Akkor csak nem mégis a zemberek fogják megfizetni?
Apukám, akkora f*sz vagy, hogy Peter North és Rocco Siffredi is megcsodálnának, ha találkoznának veled.

elprotector33 2012.12.14. 21:04:55

@Yobbágy Fery: Ez soha nem fog semmit megérteni. Hiába magyarázod az egyszeregyet. Ni már elsőre kiírtam... :P

kúrórudi 2012.12.15. 01:46:43

ki adósított el jobban?

a tények:

szocik 8 év 12000 mrd ft adósságnövekmény (de ebből lett 2000 mrd mnyp növekmény és maradt 1-2000 mrd tartalékban). tehát felkerekítve 9000 mrd.

fidesz 2 év 2000 mrd ft adósságnövekmény (de ugy hogy elment 3000 mrdnyi mnyp meg elment 1500 mrdnyi tartalék). tehát lekerekítve 6000 mrd.

szocik 8 év 9000 mrd
fidesz 2 év 6000 mrd

melyik rosszabb?

tessék ennek tapsikolni idióták...

condorpasa 2012.12.15. 09:57:01

Nem arról van szó, hogy nem értik a felsőoktatás fontosságát, hanem arról, hogy a nemzetet teljesen le akarják butítani, akiken aztán majd könnyű uralkodni, és az egyik ehhez vezető lépés a felsőoktatás kapuinak lezárása az átlagember előtt

tyder (törölt) 2012.12.15. 10:35:02

@condorpasa: ez egy hülyeség. mire ez bejönne nekik, már rég minimum inaktívak lesznek.

én nem szeretem ezt a patásördög irányt. sztem pontosan látható, hogy fődilettánsok kezében lévő túlhatalom ilyen dolgokhoz vezet. ezek jót akarnak, de ennyire telik. ennyi a szellemi kapacitás.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.12.15. 11:22:10

@komplikato: Az azért dettó egy csoda, hogy visszahozzuk a szocializmus kémkedési rutinját a diákvezetőkkel szemben. A kormány besétál és lekéri az adatait a renitenseknek a tanulmányi osztályon, legalábbis Parragh azt monda ez az adatok "kipotyognak":
"ha az adatok tényleg onnét származnak ahonnét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi elnöke mondta, az bizony komoly jogi aggályokat vet fel. Az ellenzék bűncselekmény gyanújáról beszélt, blogunknak nyilatkozva a TASZ lehetségesnek tartotta az eset kapcsán a jogsértés megvalósulását (bár a szervezet szerint a pontos részletek hiányában ez nem jelenthető ki), hallgatói képviselők pedig leszögezték: mondhat akármit Parragh, ezek az adatok nem nyilvánosak, az egyetem munkatársai törvényesen nem adhatták ki őket."
szabotazs.blog.hu/2012/12/15/allami_kemkedes_a_tunteto_diakok_utan

condorpasa 2012.12.15. 11:29:49

@tyder: ha mindenáron személyeskedni akarsz, akkor csináljuk: véleményem szerint TE vagy szűk látókörű és korlátolt. Sőt, ha valaki azt mondja ezekre, hogy jók a szándékaik, annak az emberi érzéseit is megkérdőjelezem. Szerinted azt is jó szándékból csinálták, hogy ágyhoz kötött, mozgásképtelen emberektől elvették még azt a nyomorult segélyt is? Vagy hogy a rákos betegektől elveszik a normális gyógyszert? A cukorbetegekről meg ne is beszéljünk...és akkor szerinted ezek jószándékúak? Máskor számolj el háromig, mielőtt ilyeneket leírsz

tyder (törölt) 2012.12.15. 18:07:17

@condorpasa: 1,2,3. elszámoltam. azt továbbra is tartom, hogy ők magukról azt gondolják, hogy jót csinálnak. őrült vérdilettánsok, nem kétséges.

az egészségügyet meg kell reformálni. csak nem ezen az ötletelési szinten. kisbogár, te tudod hány gyerek napi élelme kerülni ki 1 adag Avastinból? hogy a rákgyógyszereknél és a populista dumáknál maradjunk. Magyarország egy szegény ország. Ebből indulunk.

Meridian74 2012.12.16. 20:52:04

"...nem akarnak politikusseggeket nyalni"
Na, itt a baj. Ez a baj. Mijjazhogy nem akarnak, mikor itt pucsítok, hogy maj' megfeszülök, mint jézuskrisztus a rómaiak bitófáján...?!

Bee-zony 2012.12.19. 08:34:26

„Ami jól ment - tönkrebasztátok.
Ami eddig is szarul ment - azt még jobban tönkrebasztátok.
Nincs olyan területe az országnak, amit ne sikerült volna elkúrni, a szó legnemesebb, "gyurcsányi" értelmében.”
Mi az hogy, nagyon is! Mert ez a koncepció, és ez a cél.

„Ha egy csapat cerkófmajom vezetné az országot, még akkor is jobban állnánk.”
Mi az hogy, nagyon is! Mert a csapat cerkófmajom nem akarja tönkretenni és elpusztítani az országot, ellentétben az öltönyös, diplomás országvezető gazemberekkel.

A politikában semmi sem történik véletlenül.
Akik nem értik, hogy mi ez a koncepciótlanság az oktatásban – az, hogy van egy koncepció, az ország szétlopása, lezüllesztése, és a terület átjátszása a zsidóknak, és mindezt úgy, hogy egyrészt meg is valósuljon, másrészt a gójok többsége ne is vegye észre, mert akkor fellázadnak. A fő koncepció része a steptánc, oszcillálás, a bizonytalanságban tartás, amikor véletlenszerű időpontokban véletlenszerű törvényeket hoznak, a lakosság ellehetetlenítése és elűzése céljából.
Ha a zsiráf bemegy a porcelánboltba, és nekilát szisztematikusan és gyorsan összetörni a porcelánokat, akkor ezzel kiváltja a tulajdonos határozott ellenállását.
Ha a zsiráf bemegy a porcelánboltba, és mintegy véletlenül összetör 1-2-3, és egyre több porcelánt, akkor a tulajdonos sokkal kevésbé áll ellen (közben a zsiráf azt mondja, hogy te legyél toleráns, elfogadó, mert ez az ő külturájuk része), pedig hosszú távon az eredmény ugyanaz, hogy össze lesz törve az összes porcelán.

Az alap-megállapítás az, hogy banditák, bűnözők 0 összegű játszmájáról van szó, ahol amennyit nyernek ők, annyit veszítenek a többiek.
A többi a mód(szer), és a kulcsmondatai:
1. A kiszivárgott „Ne vegyék figyelembe, amit a megválasztásomért mondok”. Választási, horogra akasztó duma volt, eljátszották a „haza megmentőjét”.
2. Csalással, megtévesztéssel nyerj háborút, országot – és választást!

A hadműveleti megtévesztés I. rész
www.zmne.hu/Forum/03oktnov/megtevesztes.htm

A hadműveleti megtévesztés II. rész
zrinyi.zmne.hu/Forum/03dec/megtevesztes.htm

Az orbáni bűnszövetkezetnek és politikai hadseregnek sikerült elhitetni a legyőzendő többséggel, hogy szavazzanak rájuk, mert ők „a haza megmentői”, és hogy nem az lesz, hogy amit a (zsidó) nemzet (gyur)csótánya és bandája elkezdett, azt ők bevégzik. A megtévesztésen alapuló haditerv bevált, és az ostoba gójok többsége a saját elpusztítóját választotta meg a főnökének.
Az sem újdonság, hogy a politika szintjére vitték a háborút – mindig is ott volt, onnan kezdődik a háború, jelen esetben megtévesztéssel megnyert választással.
A nácik háborúja könnyen átlátható és világos volt, fegyverek, erő, tömegmészárlás. A zsidóké a világ legsunyibb, legjobban álcázott és a legkevésbé felismerhető, főként megtévesztésen alapuló háborúja, a Talmudban célként kitűzött zsidó világuralomért. Remélem, hogy a sunyi módú háború is el lesz vesztve.

Aki még nem érti, hogy miben van benne:
"A megtévesztés minden taktika szerves része. Azt kell elhitetni az ellenséggel, amit nem akarunk megtenni – vagy amit nem az adott helyen, vagy időben akarunk megtenni."

„A megtévesztő hadműveletekkel intellektuálissá válik a háború. Amíg az emberek becsaphatók, és információéhesek, addig mindig lehetséges a megtévesztés.”
„A cél az ellenség félrevezetése, amire több módszer van. Minden az adott helyzettől, és attól függ, hogy mit akarunk elérni.”
„Egyre több háztartásban van rádió és televízió – tehát a tömeglélektani hatás más, mint a II. világháború idején, amikor a megtévesztés pszichológiai hatása a harcoló katonákra összpontosult. Ma már a tömegtájékoztatás bevonható a megtévesztési hadműveletekbe.”
„A megtévesztő hadászati eljárások most is velünk vannak; és mindaddig lesznek, amíg létezik hadviselés. Természetesen a megtévesztőket is be lehet csapni. Ami ezzel kialakul, az egy szövevényes információ-elleninformáció háló, ami a harctéren egészen váratlan dolgokhoz vezethet. Ha valaki átlátja a megtévesztést, az lesz a harcművészetek mestere. Ez azonban nem valószínű, ezért a megtévesztés minden bizonnyal hatásos marad.” (Lloyd Clark, RMA Sandhurst)

„A megtévesztés lényege, hogy segít az ellenségnek azt hinnie, amit korábban hinni akart. Táplálni kell az előítéleteit.”
„A megtévesztési terv jobban működött, mint ahogy azt bárki remélte; még azután is, hogy a német vezérkart tájékoztatták a normandiai partraszállásról; még mindig azt hitték, hogy ez a támadás csak megtévesztés. A tényleges félrevezetés miatt a valóságot hitték megtévesztésnek.” (Bruce Gudmundsson, Quantico, USA)

A megtévesztési taktikának 2 alapvetése van:
1. A cél meghatározása.
Mit akarok elhitetni az ellenséggel, és milyen reakciót várok tőle.

2. Feltevések az ellenség szándékairól.
Igyekszünk kitalálni, hogy az ellenség mit vár, és a megtévesztést ahhoz igazítjuk. Így sikeres megtévesztésnél az ellenség azt hiszi, amit eleve hinni akart.

A továbbiakban:

3. A módszer megválasztása.
Milyenek a hadműveleti lehetőségek, a rendelkezésre álló módszerek, és technikák.
Léteznek fizikai trükkök, amikor fiktív egységeket építünk, vagy tényleges támadóegységeket rejtünk el – és hírszerzési megtévesztés, amikor hamis adatokat szivárogtatunk ki.

4. Végrehajtás.
Mikor, és hogyan alkalmazzuk a választott módszereket?
A megtévesztésnél minden az időzítésen múlik.

5. Kiaknázás.
Hogyan tarthatjuk meg a megtévesztésből származó előnyt?
Schwarzkopf, és korábban Morgan is megértette, hogy minden megtévesztés egyik alapja a pszichológia.

„Kétségtelen, hogy a megtévesztési módok egyre összetettebbek lesznek, de a fő cél végül változatlan: csatát nyerni, a lehető legkevesebb áldozattal.”

Magyarországon mostanában a bűnözők a nyertesek, és a társadalmi tagozódás ez: 1.) bűnszövetkezeti vezető; 2.) bűnszövetkezeti tag; 3.) áldozat, kihasznált, kizsigerelt rabszolga. Aki egyik sem akar lenni, annak el kell innen menni, mert nem csak hogy kevesen van itt, hanem ebben a rendszerben nincs létjogosultsága – ugyanúgy ahogy nincs létjogosultsága a becsületes embereknek a kalózhajón.
Egy ország, egy rendszer – és a rendszeren belül nincs olyan választható opció, hogy rendszeren kívüli. Hogy ez választható legyen, ahhoz 100%-ban el kell szeparálódni, és ezt leginkább a meglévő országhatár által lehet megtenni – távozz olyan helyre, ahol nem a fent említett tagozódás jelenti a társadalmi rendszert; és nem lesz könnyű, se elmenni, se megfelelő társadalmat és helyet találni.
Ami a maradást illeti, se azok nem változtatják meg a rendszert, akik beállnak bűnszövetkezeti tagnak, sem azok, akik megválasztják a bűnözőket, és munkával, adóval, engedelmességgel fenntartják a rendszerüket.
Ha egy szarkupac olyan hatalmas és masszív, hogy a megváltoztathatatlan kategóriába tartozik, akkor el kell kerülni, és a sorsára hagyni: a saját törvényszerűsége folytán megrothad magától, és megszűnik. A lényeg, hogy el kell különülni tőle teljesen, úgy ahogy Lót Szodomától.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.19. 09:19:44

@Bee-zony:
Úgy tudom irigyelni azokat, akik a világon minden problémát vissza tudnak vezetni A Nagy Zsidó Összeesküvésre... én nem szeretek és tudok magam elé effajta korlátokat állítani:)...

Mostanában nem olvastam az írásaidat: mi a helyzet Kanadában?

Szúrófény 2012.12.20. 03:50:33

@Virág et.: "Mindenki olyan hülyének néz mást, amilyen maga!" Ostobaság takarója a nyelv, minek azt mozgatni? Mikszáth

Bee-zony 2012.12.20. 05:39:57

@Rufus78: A Nagy Zsidó Összeesküvést más néven Talmudnak hívják, és igazán rasszista és világuralmista tan, és tanítják és terjesztik egymás között a judaista zsidók, és az ott leírtak szerint cselekszenek, rombolnak és pusztítanak mindent, ami gój.
Nem mintha az egyes népek önerőből nem lennének képesek kártékonyságra és pusztításra; pl. az afrikaiak is tudják ölni egymást a zsidók nélkül Afrikában, a dél-amerikaiak Dél-Amerikában, és pl. a japánok is képesek voltak összehozni egy csúnya atombalesetet önerőből. De ha mindez judaista zsidókkal van megfejelve, akkor az a biztos hanyatlás és pusztulás – és a Nyugat ilyen, és a nem zsidó irányítású országok, Kína, India, Oroszország vannak feljövőben. Számít, hogy ki és hogyan irányít. Nem mintha csupán attól eljönne a Kánaán, ha Magyarország zsidó és cigánymentes hely lenne, de a jelenleginél néhány fokkal jobb lenne.
A valódi megoldás a problémára nem az, hogy a legerősebben bűnöző néhány népet, csoportot kiemeljük, hogy nélkülük nem lenne semmi probléma, amikor pedig lenne, hanem az, hogy kitakarítunk az életünkből minden bűnözőt, élősködőt, kártékonyt, született hülyét, ha mi a tulajdonságaink alapján nem közéjük tartozunk, és az a válogatott közösség valóban jó és jól működő lesz. Az ilyen, megfelelő emberek területi eloszlása véletlenszerű, és hogy válogatva és egyben legyenek, akár csak az összejövetel szintjén is, az csak tudatos munka árán érhető el. Ami magától van, az az „ősleves”, a katyvasz, a rendezetlenség, és a molekulák Brown-féle mozgása, véletlenszerű találkozásokkal és ütközésekkel. Hogy ebből valami szilárd és kikristályosodott jó jöjjön létre, ahhoz tudatos rendszer és befektetett munka kell – tudni kell, hogy mit akarunk elérni, miből és hogyan.

Kanada egy másik elfuserált ország, amely a bevándorlási-minőség negatív spiráljában halad a negyedik világ szintje felé. Értelmes fehér ember egyre kevesebb telepszik ott le, a harmadik világbelieknek viszont még megfelel, és jönnek is, A fehér Kanada a vége felé tart, ami pedig utána következik, az már csak turista-látnivaló és a harmadik világbeli többség által összehozott negyedik világ lesz.
Mióta megismertem Kanadát, megtanultam megbecsülni Európát, és lettem földlakó. Helyhez már nem kötődök, csak a megfelelő személyekhez.
Kanada tele van nyersanyaggal, mert az indiánok nem rabolták le, és ennek ellenére is bajban van, akárcsak Magyarország, csak másképpen. Kanada az '50-es évek végén, a '60-as évek elején volt a demográfiai és közérzeti csúcson, átlagosan 4 gyermekkel (és ezt a normális népszaporulatot jelenleg „baby-boom”-nak tekintik, valami kiugróan magas számnak, ami a normális felett van). Az élet játszmáját ott veszítették el a fehér kanadaiak, hogy amikor még megvolt a kellő létszám, elmaradt a gyerekek megfelelő oktatása, és amit ehelyett kaptak az iskolában, azt egy szóval – „gyermekrontás” – össze lehet foglalni, és manapság már ugyanúgy nem szülnek a kanadai fehér nők, ahogy a magyarok sem.
Van viszont 15 éves jó külsejű, értelmes lány öngyilkossága az iskolai, és iskolán kívüli szemétkedés miatt.
www.kiskegyed.hu/aktualis/drama/amanda-todd-ongyilkos-lett-117945
Már csak az a kérdésem, hogy Magyarországon nincs is ilyen eset, vagy csak arról van szó, hogy van, de nem hír...
Kanadában megvárták, hogy legyen egy halott, és „most már léphetünk”, és léptek is. Megelőzés, az nem volt, pedig lett volna mit, folyamatról és nem is egyedi esetről lévén szó.
Ami ott iskola és oktatás címszó alatt folyik, az még a magyarországinál is rosszabb, és nem szeretném, ha kanadai általános iskolába járna a gyermekem – hacsak nem kanadai-kínai elit-iskolába, mert az más, ott nem engedik az elhülyülést.
Nem mintha nem lenne Kanadában néhány kiváló és korrekt ember, de a többség... az ott is csak a kerülendők közé tartozik, és egyre inkább.
Ott maradni? 20-30 év közötti német fiatalok tömegével jönnek Kanadába, lehúznak ott 1-2 évet mindenféle munkával, aztán a többségük visszamegy. Erre jó Kanada, tanulni az életet; végleges letelepedésre viszont egyre kevesebb értelmes fehér embernek felel meg, és ennek a negatív spirálnak még nincs vége, és nagyon lent van az alja.
Ami miatt Kanada számomra érdekes és fontos, az a morális talajt vesztett, és jobb sorsra érdemes fiatalok tömege. Ők határozzák meg Kanada további sorsát, és belőlük megfelelő elvekkel jót és sokat lehet kihozni, mert a többség nem „gyárilag” rossz, hanem engednek a jelenlegi rossz, Szodoma-típusú főáramlatnak. A látható „eredményből” ítélve, a kanadai alapszintű oktatás annyira rossz, hogy erősen judaista zsidó feelingje van.
Egyrészt a judaista zsidók tönkreteszik Kanadát is, másrészt pedig a fehérek nem szaporodnak kellően, és nem képesek megadni a normális oktatást sem annak a kevésszámú gyermeknek sem, akik vannak. Ehhez képest a kínaiak úgy szaporodnak, ahogy kell, és úgy elzárkóznak a fehér szartól, ahogy kell, az inkorrektségi problémákat pedig lerendezik egymás között, nem restek a kezükbe venni a törvényt, kivégzés, agyonlövés formájában, úgyhogy ők a nyerők, utánuk pedig a harmadik világ, amelyiknek úgyszólván korlátlan számban vannak emigránsai, és könnyedén elárasztják Kanadát. A fehérek a kihalás útján vannak. Ezért kellett elrabolni az indiánoktól a földet, és vívni egymással a csatákat, ugye, hülye fehérek... Több ésszel és kevesebb erőszakkal jobb lett volna.
Hogyan lett a fehér ember kihaló „faj”? Nem megfelelő szaporodás, nem megfelelő oktatás, júdaista zsidó irányítás által; így. Ez ugyanígy van Magyarországon és Kanadában is, a különbség annyi, hogy Kanadában még gyorsabban történnek a dolgok – gyorsabb a társadalmi tempó, legyen szó bármilyen irányról. Jelenleg Kanadában nem látszik semmilyen jó irány, a harmadik világ bevándorló tömegei lehúzzák Kanadát az ő szemetelős, környezetpusztító, primitív szintjükre, ebből pedig nem lesz semmilyen felemelkedés, hanem a napsütötte harmadik világnál is kényelmetlenebb és kellemetlenebb negyedik világ lesz, nagyvárosi tömegnyomorral, zülléssel, piszokkal, és mindeközben magas árakkal, szemététellel, rákkal, hideggel, esővel, hóval. Ehhez képest a szintén sok problémás, de még fehér Európa néhány fokkal jobb.

Nem csak neked; a fehér ember megmaradásának kulcsa mindenütt ugyanaz:
1.) Megfelelő szaporodás, jelen esetben páronként 4 gyermek. A 3 azért nem jó, mert a középső problémás lesz, se a kicsihez nem tartozik se a nagyhoz, és következik a féltékenység és a magatartási zavarok.
2.) Megfelelő nevelés és oktatás (tehát nem a zsidók és egyéb szar alakok általi).
3.) Bármiféle kártékony (judaista zsidó, keresztény, stb.) irányítás és befolyás aránya = 0, önvédelem = 100%.
Ha ez a három megvan, akkor megvan a lényeg. Ha ez a három nincs meg, akkor hiába van meg bármi más, mert abból hanyatlás és kihalás lesz, az élet játszmájának elvesztése.
Pl. milyen „csodálatos” dolog a kereszténység, a legkiválóbbak elmennek papnak és nem szaporodnak, tehát a legkiválóbbak kihalnak, és az egyre gyengébb képességűek lépnek a helyükbe, amíg végül teljesen versenyképtelen lesz az egész társaság a többiekkel szemben, és kihal „Csodálatos” negatív spirál, a páli tanítások – az a kihalás útja, és ha ki akarsz halni, lassan de biztosan, akkor kövesd. Egyébként viszont ne. Hogy akkor kit és mit kövessél? A logikus józan észt. Akinek van ilyen, akár a megszerzett tapasztalatok által, akár mert ilyen szerencsésen született, az nem fog egyetlenegy néphülyítőre sem szavazni, mert felismeri, rájön, hogy mi van, és megbízhatóan különbséget tud tenni jó és rossz között.
Mit tegyél? Bekezdés eleje, azt.
Lehet más úton is járni, csakhogy nem azt érdemes, úgyhogy erre az útra kell rátérni, amíg még van hozzá sperma és petesejt, és jól működő agy, és az egészség megfelelő foka.
Hogyan találd meg a párod, hogyan tartsd fenn a családod – ezt is meg kell oldani. Ez tipikusan nehéz, de nem lehetetlen.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.20. 09:01:05

@Bee-zony:
Köszönöm a bőséges és tartalmas választ.

Alapvető igazságod vagyon... csak én még mindig úgy gondolom, hogy persze, kényelmes aszerint elkülöníteni a "szar embereket", hogy ez zsidó, az komcsi, amannak meg barna a bőre, stb., de igazából ez se szolgál mást, mint azt, hogy az ember a saját választott közösségével (ami akár egy emberes is lehet, ha éppen csak saját magát tartja fontosnak) szemben megfogalmazzon szempontokat, ami alapján egyszerűen eldöntheti, hogy "azokat" miért lehet eltaposni a saját boldogulása érdekében. Mivel a másik oldal is értelemszerűen ezt csinálja (ld. pl. gójozás), így már létre is jött két pólus, amik ideológiailag, fizikailag, létszámban, vagy bárhogy a másik fölé akarnak kerekedni... és valamelyik fog is, mert ez a dolgok rendje. Így működik a természetes kiválasztódás társadalmi szinten.

A kínai "idill"-t, mint az önszabályozás követendő példáját már máshol is olvastam, de az is elfelejtett egy apróságot, meg te is. A mostani helyzetben sokkal nehezebb egy beltenyészetet létrehozni, főleg akkor, amikor emberek milliárdjairól van már szó. Még ha létre is jön a józan ész társadalma, a "többieknek" már bőven elég eszköz van a kezükben, amivel akár közönyből is magával tudják rántani az egészet. Küzdeni persze kell és érdemes is érte, csak az illúziókat kell hanyagolni...

Bee-zony 2012.12.20. 12:34:52

@Rufus78: A társadalmi kiválasztódás úgy is működik, hogy kiválok belőle, mert leginkább erre van okom: nehogy már ahhoz tartozzak, amivel nem értek egyet, sőt utálom. Itt már szükségszerűen külön kell hogy váljanak az utak.

A kínai társadalmi önszabályozás, az nem idill, hanem lövöldözős véres dráma, de legalább veszik a rendteremtéshez a fáradságot és a bátorságot, önerőből beszerzik hozzá a fegyvert, és használják is. Életképesek.
Szemétcigány-rohadtzsidó-szarmagyarországon ez már azért nem működik, mert milliószámra kellene gazembereket ölni a rendhez, ez pedig polgárháborút jelent, és ez nem egyéni szint, hanem a kettészakadt ország szintje, tehát többségi vagy össznépi.
Magyarországon tenyésznek a gazemberek, és Magyarországon gazembernek lenni jó, rendes, korrekt, becsületes embernek pedig nem, mert körbehazudják és kiröhögik, miközben minden módon kifosztják, kizsigerelik, és esetleg meg is ölik a fehérgalléros és erőszakos bűnözők, szemétcigányok, rohadtzsidók, szarmagyarok. Ez van jelenleg, ilyen itt a többség.
Mit lehet tenni ilyen körülmények között, ami működik? Leginkább két dolgot, azt hogy az illető egyrészt nem marad ott, hanem kivonul arról az élettér helyett harctérré (idegháború, hideg polgárháború) vált területről, és a maga részéről gazdaságilag és minden módon bojkottálja az emberszeméttárolóvá vált helyet, másrészt pedig megkeresi azt a kevés számú megfelelő embert, aki még mindig ott van bármilyen okból, és csapatként és közösségként működve éljenek együtt, úgy, ahogy az szerintük normális, és persze lehetőleg országhatáron kívül, vagyis a nagy szabadtéri elmegyógyintézet határain kívül. Teljesen el kell határolódni, és ellenállni minden csábításnak, kísértésnek, nyomásnak, következetesen és 100%-osan, akkor nincs magával rántás.
Magyarországon a normális állami működés, és a többségi magánszemélyi normális működés feltételezése már az illúzió kategóriájába tartozik... A narancsköztársaság (is) olyan, mint a legócskább banánköztársaság, erről tesznek bizonyságot minden héten, és még mindig „fejlődnek”. Elpusztítani nem áll módomban, bármennyire is megérdemlik, otthagyni viszont igen, és pontosan az a legpraktikusabb, ha a nagyra nőtt féreghalmaz tagjai elpusztítják egymást – ez is egyfajta önszabályozás –, de akkor ne legyen ott, aki nem közéjük tartozik, mert pusztul ő is.
Már egy ideje úgy gondolom, hogy Magyarországon 10 éven belül polgárháború lesz, és egyre inkább így gondolom, mert a hozzávaló okok csak növekednek, a probléma- és gazemberség-halmaz csak növekszik – és nem a végtelenségig, hanem el fogja érni a növekedése határát, a kritikus pontot és a kritikus tömeget. Ismétlik a történelmet, ez az államnak nevezett gazemberhalmaz is van olyan „jó”, mint Rákosiéké volt, és úgy gondolom, hogy „a nép fele elpusztul” nyirkai jóslat korrekt, még ha ez III. vh-t jelent is. Előre tudhatók a szarmagyaroszrági történések, hogy lesz még rosszabb is, egészen a polgárháborúig, és hogy megvan az alapanyag a nagy tűzhöz, és így oldódik meg a probléma – meggyullad a szőnyeg alá söpört szemétkupac a saját belső hőjétől. Szodomagyarország lángokban, ennek is eljön az ideje, és senki ne legyen olyan ostoba, hogy ölbe tett kézzel várja: készülni kell erre is, és az utána következő jobb időkre is. Megsemmisül a régi – ideje – viszont hogy utána mi lesz, az nagyon nem mindegy. Ha el lenne szúrva, mint a rendszerváltás helyett a módszerváltás, abból megintcsak történelemismétlés lesz. Az „ezek ugyanazok” – az ne történjen meg többet. Valóban új rendszer kell valóban új emberekkel, akik nem kompromittálódtak és nem korrumpálódtak és nem is fognak. Ha ez nincs elérve, akkor az csak még egy kör történelemismétlésből; és nagyon sokat nem lehet történelmet ismételni, mert előbb-utóbb a végső bukás, a kihalás következik a nehéz felfogásúaknak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.06. 20:59:08

@Egy igaz ember: www.mkik.hu/index.php Így képviseli (közismert, évek óta terjedő átverés...)

süti beállítások módosítása