Skip to content


       Szűrés lista

BÚÉK 2013!

buek.jpgBoldog új évet kívánunk mindenkinek!

Nehéz lenne pár sorban összefoglalni a mögöttünk állót, volt minden, amit el sem tudtunk volna képzelni 2012 elején. Azért megpróbáljuk nagyjából összefoglalni (nem feltétlenül időrendben).

A NER unortodox gyorsnaszádja tovább száguldott, Plagibá ugyan kipottyant belőle, de az MTV-híradó remekelt, Gyurcsány avaskodott és éhségsztrájkolt, a Békemenet ment és kitüntetést kapott, Szegedi Csanád pfujjpfujjeuzott és megtért zsidónak, volt újabb konzultáció, fideszes (=jó) vasútkiherélés és ágyszámcsökkentés, 320-as euró, egy marék hülye nyilatkozat Selmeczi Gabitól, még hülyébb mondatok Matolcsytól, áldóima Orbán Viktorért, az MSZP "megújult" és ráült az éhségmenetre, Zsiga Marcell elhíresült a 47ezer forinttal, kiderült, hogy a MANYUP-ból nem visszalépőknek is jár mégis a teljes állami nyugdíj, összedobták a Széll Kálmán 2.0-át és pár csomagot, kitaláltak egy marék új adót, Ángyán kikelt a földügyek miatt, 4 éve mondtunk nemet a tandíjra, évvégére kitalálták a "képzési hozzájárulást" (=tandíjat), a KDNP küzdött az abortusztabletta és az élettársak családként definiálása ellen, az elégedetlenek tüntettek, Simicskáék kaszáltak, Felcsút épült-szépült, megszületett a választási regisztráció nagy ötlete, kiadták az azeri baltás gyilkost, ötévesek lettünk, kinyírták a játékgépeket, Kerényi könyvkiadásba kezdett, Bajnai bejelentkezett, kitalálták az iskolák államosítását és az önkormányzatok adósságának átvállalását, a jómultik stratégiai partnerek lettek, és egész évben ment a cicázás az IMF-fel.

Durván ennyi, dióhéjban.

2013-ra mindenkinek jó egészséget, jól fizető jó munkahelyet, és jókedvet kívánunk.

Állítólag a felemelkedés éve lesz.

felemelkedés.gif

(gif innen)

Jövőre veletek újra ugyanitt!

palmas&zero

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr74989823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

namenick_ 2012.12.31. 22:49:11

Röviden, tömören ennyi. Sajnos sok jót nem tudok elképzelni a jövőre vonatkozólag (legalábbis magam és szűk környezetem részére). A felsoroltak közül igencsak sok negatívan hatott a bukszámra idén :(
De sebaj, ma buli van, - pont a Halál a májra szól a rádióban - BÚÉK Nektek is. ;-)

ui. mindenféle s3ggny@lás nélkül mondom, naponta ez a blog amire ránézek reggelente másodjára. respect. (az első a melóval kapcsolatos lapok:))

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.31. 23:53:04

De későn raktátok be! Azt hittem már ide sem ér :)

Boldogat, jobbat szebbet kívánok, mint az elmúlt 60!
Maradok hűséges olvasótok, csak hozzászólni nem tudok, mert az apró örökmozgó lefoglalja minden energiám :)

BÚÉK!

negymadar 2013.01.01. 00:11:01

negymadar.blog.hu/2012/12/30/buek_903
Kívánok olyan újabb évet, amit vékonyabb bőrrel is el lehetséges viselni!Üdv NÉGYmadár

házelnök 2013.01.01. 00:23:51

Buék mindenkinek.
Szeretem ezt az oldalt.Üröm az örömben, hogy a címről mindig a kollégista banda jut eszembe.

Seduxen (már NEM dr.) 2013.01.01. 00:50:48

Na csak ideért ez a post is, biztos a nemzet pénisze hozta, és összekuszálódtak a címek :)

B.U.É.K szemétnáczirasszistafaschiszta csürhe, vagy mi a picsa is most ez a blog! :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2013.01.01. 00:56:45

sacckábé, összefoglalva tényleg ennyi. Tényleg ennyi? Ezekre pocsékoltunk el egy évet az életünkből? :(

Horizont 2013.01.01. 01:27:23

Na így egyben, összefoglalva ez túl tömör gyönyör! Te úristen!!Nem kopik a vastagbőr csak vastagszik! Én már csak egyfolytában azt kívánom, hogyha ez az év jobb nem is lesz, de könyörgöm legalább rosszabb ne legyen már!!Fel a fejjel mindenkinek! Csak túléljük!
B.U.É.K. nektek és mindenkinek! (na azért nem mindenkinek:D)

Link Elek 2013.01.01. 01:46:54

2012 az elrugaszkodás éve volt
2013 a zuhanás éve lesz
2014 pedig a becsapodás és a (politikai) halál éve lesz

kenájkikit 2013.01.01. 03:49:51

mijafaszom az a B.U.ÉK? boldog ujj évet?:D (nem tudtam jobbat kitalálni, hajnal ilyenkor), minden esetre Boldogabb Ú(!)j Évet Kívánok, mindenkinek, mert nincs bal vagy jobb, ne szopjátok be a bullshitet, béke!

NextGeneration 2013.01.01. 05:33:38

Ennél sokkal boldogabb új évet mindenkinek! Köszi az idei posztokat is, és köszönöm Laspalmin, és Zérón kívül mindazoknak, akik megnevettettek, elgondolkoztattak, vagy csak fricskáztak a kommentjeikkel! Legfőképpen Seduxennek, Horizontnak, és persze a többieknek, akiknek nem jut eszembe a neve ilyen késői órán!

NextGeneration 2013.01.01. 05:34:48

Ja és 2013ban is: Hajrá Liverpool!!!

2013.01.01. 05:42:09

B.Ú.É.K nektek is és mindenkinek !
Remélem a 2013-as jobb, szebb , jobb és kellemesebb lesz, mint a 2012-es.
Nemzet pénisze ide vagy nemzet pöcse oda, maradjatok meg olyannak, amilyenek vagytok !

little green rooster 2013.01.01. 06:58:52

Mindenkinek boldogabb új évet kívánok, mint amilyen lesz.

avanivi/ 2013.01.01. 07:15:15

@anica inkognitóban: Ezekre és még csak most kezdődik a 2013-as év :(
Mi lesz még ?
Boldogabb új évet :((

Marcellusca 2013.01.01. 08:03:08

Szebbet, jobbat, békésebbet, gazdagabbat, Mindegykinek!

Plusz összefoglaló:
varanus.blog.hu/2012/12/31/nepemnek_szeretettel

Vidéki 2013.01.01. 10:14:48

Vastagbőr hosszan, csak vezérszavakra szorítkozva bizonyította egy bölcs ember állítását, miszerint

„Az élet nem egy habostorta”!

De nyugtassa meg a pesszimistákat (ha ez lehetséges lenne) az a hír, hogy még a hatalmas USA-ban, noha több mint 40 évvel ezelőtt képesek voltak űrhajósokat küldeni a Holdra, az élet szintén nem egy habostorta, hanem recesszióval fenyeget a „fiscal cliff”.

A problémát az ottani honatyák és honanyák 2012-ben nem tudták megoldani, hanem csak olyan megoldás született, hogy 2013 első két hónapjában megpróbálják majd megoldani (ha képesek rá).

A döntés halogatása jelzi, hogy még a hatalmas és erőforrásokban gazdag USA-ban sem mindenható a politikai vezetés!
A rózsának ott is vannak tövisei!

A jereváni rádióban egykor (állítólag) csak jó híreket volt szabad beolvasni. Ez a közérzetet kedvezően befolyásolta, az optimizmust erősítette. Ha csak rossz híreket lett volna szabad beolvasni, ez a pesszimizmust erősítette volna.
Bort, búzát, békességet 2013-ban.

Horizont 2013.01.01. 10:50:57

@Vidéki:
Bort, búzát, békességet
Vidékiből mentességet!!!!
Bocs de ez kihagyhatatlan volt:)) Aki a Jereváni rádióval jön.....:)

@NextGeneration: Jajj köszönöm, hogy megemlítettél:))) Hajrá Liverpool!!!:)

abdelkader 2013.01.01. 10:59:42

Pesszimistáknak:
Azé'történnek elismerésre méltó má'mingyá azév elején,immár több óra-ugye mennyire hajaz a buszokon lévő azemúttnyóchoz?-eltelt az új évből és megszületett a rekord: az idén még nem módosította a kormány a költségvetést.
Má'én is úgy látom itt a tündérmesés szabadságharc eredménye lesz kilábalás,ha beledöglünk is.

Mi... @Vidéki:

jozicsenko 2013.01.01. 11:03:40

Buék!

(2013 lesz a legsötétebb, ekkor még kell az imf hitel után fizetnünk, de 14 már választási év, amikor választhatunk majd a profi és a balf.sz tolvajok között - és a legszebb, hogy ha ez a szegény ország elüzemel addig még a mai adószinteken, akkor az új gazda viszi is tovább, hisz a cigány lova is hogy el volt hetekig zab nélkül /igaz utána szabotőr módon volt pofája megdögleni/)

Bee-zony 2013.01.01. 11:06:33

@Vidéki: Már meg is van az év első telitalálata.
Küldöm Vidéki elvtársúrnak:

Az igazság
www.demotivalo.net/view/87178/az-igazsag

Lángos tejföl
www.youtube.com/watch?v=BfeU0QDWfBg

Romlott habostorta
www.youtube.com/watch?v=ONWciYCu1dA

Horizont 2013.01.01. 11:13:02

@Bee-zony: :DDDDDD Az első cuki:) Ezt a verziót nem ismertem:) Mától nem csókolgatok békát:)

A második jó és szomorú! "Én nem tudok mit mondani. Csak hogy a Duna, a Dunára figyelni kell.
Mert a Duna jön, a Duna az mindig jön." Hát igen.......

Bee-zony 2013.01.01. 11:21:43

@Horizont: Kösz', pussz... Nem a béka.

Vidéki 2013.01.01. 11:58:32

@abdelkader

Boldog lehetnél attól a hírtől, ha nem lennél egy született pesszimista, hogy 10 %-al olcsóbb gázzal fűtheted családi házad úszómedencéjét!

Vidéki 2013.01.01. 12:02:14

@abdelkader:

Mert mint tudjuk a "szabad sajtóból" a lakossági gázfelhasználás túlnyomó része családi házak úszómedencéinek fűtésére használtatik.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.01. 12:27:36

Boldog Új Évet Kívánok!!!!!!!
@NextGeneration: Go Gunners!

Horizont 2013.01.01. 12:30:38

@Vidéki:
Te szerencsétlen nem a túlnyomó de benne vannak ők is.
Vagy szerinted nem?
Helyesled ezt vezéredtől?
Vagy neked is van fűteni való medencéd?

csak_csendben2 2013.01.01. 13:02:20

BUÉK Mindenkinek!

Aki hallgatta tegnap a Kossuthon a Grízbegisztánt, szerintem velem együtt azon lesz meglepődve, ha a közeljövőben Litkai Gergely nem dönt úgy, hogy a rádiós karrierjét abba hagyja, mert már így is túl sok munkája van, és egy kis pihenésre vágyik.

Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Hogy mehetett ez adásba? A rádió vezetősége nem figyelte milyen műsorok lesznek? Médiatanács?
Azért kiváncsi lettem volna az arcokra, mikor hallgatták.

Morcos Kartal (törölt) 2013.01.01. 13:27:17

@Vidéki: boldogabb vagyok a hírtől, hogy ennyivel kevesebbet tud a cég beruházásra, hálózatfejlesztésre, karbantartásra fordítani! Aztán amikor a szétrohadt rendszer miatt nem lesz áram havonta nyolcszor, akkor hogy fogok örülni!

De tudod mit? Ki ne húzd a fejed Orbán fényesre suvikszolt valagából, mert rosszul bírom a szarszagot!

Idióta!

Vidéki 2013.01.01. 13:29:49

@Morcos Kartal:

Te attól legyél boldog, ha drágul a gáz!

abdelkader 2013.01.01. 13:38:04

Itt egy egyszerű kereszt-finanszírozásról van szó. A szolgáltatók a vállalatokkal fizettetik meg a lakossági árcsökkentés miatt kieső bevételeiket. A vállalatok pedig beépítik az áraikba a magasabb energiaköltségeket. Úgyhogy legvégül mégis a lakosság fizet. Olyan ez, mint amikor a szülő a gyermekét a tanárral vereti meg.
@Vidéki ismeri ezt.

Morcos Kartal (törölt) 2013.01.01. 14:15:04

@abdelkader: így talán nem döglik meg az egész ágazat, de ugyanúgy kifizetjük a drágulást. Akkor meg miről beszélünk...

Na mindegy, hallgassátok meg a Grízbegisztánt! Éjjel ment a Kossuthon, emiatt le fogják váltani a fél rádiót.

Morcos Kartal (törölt) 2013.01.01. 14:42:17

@Vidéki: "Az amerikai költségvetési deficit csökkentése érdekében a tehetősebbek - azaz az amerikai lakosság két százalékának - adóterhei növekednek." - írja az Origo. Majd akkor szólj, ha orbán haverod a milliárdos haverjait adóztatja meg, nem minket.

klkk · http://www.tavolsag.info/ 2013.01.01. 15:05:50

Ez a gif jól jellemzi a kamatra épülő világgazdaság logikáját...

kifordított nagyanyó 2013.01.01. 19:10:55

B.Ú.É.K. mindenkinek itt is!

kifordított nagyanyó 2013.01.01. 19:17:24

Ha már Liverpoolozik mindenki.
HajráManchester!
Dallas,Real meg jövőre megpróbálhatja.

kifordított nagyanyó 2013.01.01. 19:20:20

Kívánnék több posztot de a kevesebb jobb lenne.:))

Secnir 2013.01.01. 19:43:40

@Vidéki:
" Mert mint tudjuk a "szabad sajtóból" a lakossági gázfelhasználás túlnyomó része családi házak úszómedencéinek fűtésére használtatik. "

te nyilvánvalóan hülye vagy.

nincsensapka 2013.01.01. 20:14:03

BUÉK mindenkinek!
(Azért valszeg ez lesz a legrosszabb a gengszterváltás óta, amit megélünk)

@Link Elek: ez jó :D

@little green rooster: ez a tökéletes megfogalmazás

@Vidéki: ez meg a tökéletlen

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.01. 21:13:37

Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok én is.
Belinkelem a hétéves kisfiam kedvenc számát, ez most itt az összes TV csatornán a sláger:
www.youtube.com/watch?v=mvdFsrZ_7k0

A klipben szereplő "kislányokat" elnézve meg kell hogy állapítsam, egészen jó ízlése van a kisfiamnak :)

prof. dr. Caesar Napoleon 2013.01.02. 09:19:27

A vastagborben gazdag uj esztendot nagyon kepzavar? :)

Bee-zony 2013.01.02. 09:44:24

@Jani haverja: Küldöm neked, a hasonlóság (de nem koppintás) okán; ez volt a sláger Törökországban, amikor ott voltam.
Dudu (Tarkan)
www.youtube.com/watch?v=VJw-JZh8BpQ
Hajrá Albánia, hajrá Törökország, hajrá Magyarország, ha szaporodtok, nektek van igazatok; tehát szaporodjatok.
A levezetést most kihagyom, mert elkerülhetetlenül benne van a háború is, és nem akarok ünneprontó lenni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.02. 11:48:09

@Bee-zony: Ezek a Kelet-Mediterrán zenék nagyon hasonlóak a magyar fülnek. Volt olyan ember is, aki egy albán zenét klezmernek hitt. Mondjuk 1 év 3 hónap ittlét után már egyre jobban meg tudjuk különböztetni őket, mert a csapból is ilyen zenék folynak :) Meg meg is szerettük ezeket a zenéket :)

Szaporodás: Én azt becsülöm ebben a társadalomban, hogy tényleg SZABAD. Itt mindenki azt csinál, amit akar, egészen addig, amíg nem árt vele másoknak. Ez a szaporodással is így van itt, itt nincs kormánypropaganda a sok gyerek mellett, sőt családi pótlék sincs, meg családi adókedvezmény sem. Ennek ellenére vannak sokgyerekes családok, meg vannak gyerektelen, vagy eggyerekes családok is. Ezért viszont senki nem szólja meg a másikat. Itt ez magánügy. És ez szerintem így van jól. Nekem pl. nagyon nem szimpatikus, amit a Fidesz, és főleg a KDNP propagandagépezete művel család és gyerekügyben. Az én véleményem, hogy az adott gyerek, vagy az adott ember nem az államé, hanem az adott embereké maga az állam. Én úgy fogom fel, hogy egy államnak szolgáltatást kell nyújtania (pl. meg kell védenie a tolvajoktól, stb.). Aztán, hogy ki mekkora, és milyen szolgáltatást igényel, az meg mindenkinek a magánügye. Én azért (is) szeretem ezt az országot (azaz az itteni államot), mert az én igényeimnek megfelelően kevés szolgáltatást nyújt, cserébe viszont kevés adót is szed. Lehet, hogy ez másnak nem megfelelő, azt is tiszteletben tartom. Én úgy voltam vele, hogy azért hagytam el Magyarországot, mert nem tartottam megfelelőnek a nekem nyújtott szolgáltatást, ergo kerestem magamnak egy másik szolgáltatót :) És ha itt esetleg rossz irányba fordulnának a dolgok, akkor mennék tovább egy harmadik szolgáltatóhoz.

Na jól elkalandoztam a gyerekügytől :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.03. 11:01:32

@kifordított nagyanyó: Úristen! Már te is a Citynek szurkolsz??? :-DDDDD
Egyébként meg Go Pack Go!

@Bee-zony: @Jani haverja: Inkább ez www.youtube.com/watch?v=FIfbghHdG1s
(Bár ezek Miami Dolphins Cheerleeder-ek!) :-D

kifordított nagyanyó 2013.01.03. 13:06:44

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Kabbe!:))
Egye fene Packers.
Csak ne a Pats!
A lányok meg szépek.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.03. 13:38:11

@kifordított nagyanyó: :-DDDDD
Bár, a múltkor egy nagyon jó meccsen nyert a Detroit a Packs ellen.
(Mi a bajod Meskó Zolival? :-P)
A lányok meg azok.

Horizont 2013.01.03. 15:28:06

"Jövőre veletek újra ugyanitt!" A jövő már elkezdődött:DDDDDDDDD

@Jani haverja: Tudod sokszor már Albániáért is irigyellek, de ettől a mondatodtól kikerekedett a szemem: "azért hagytam el Magyarországot, mert nem tartottam megfelelőnek a nekem nyújtott szolgáltatást, ergo kerestem magamnak egy másik szolgáltatót :) " Lehet, hogy viccnek szántad, de sokan így gondolkoznak! Én még a szocializmusban szocializálódtam és bármilyen szarrá tették is az országot nekem ez akkor is a HAZÁM és nem szolgáltatóm. Ez nagyon fennkölten hangzik?:)
Azért BUÉK neked ott Albániában:)

Horizont 2013.01.03. 17:14:44

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Köszi a pontot!:DDD Ezek miatt a tetvek miatt (na meg az előzőek miatt) már teljesen elfelejtjük (már aki) mi is az az érzés, hogy hazaszeretet!!És azt is, hogy igen is szeretni kell hazánkat bármilyen barmok is uralják azt!

Célzás akart lenni a bloggereknek, hogy a jövő elkezdődött, sőt már 3 napja tart minket meg éheztettek, sőt már dühöngeni vágyunk:) Van bőven miért !

kifordított nagyanyó 2013.01.03. 19:21:13

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Meskóval semmi bajom.
Én csak örülök ha játszik.:))
Szeretném minél többet rúgni látni.:))
Mi is játszottunk egy szépet a Steelers ellen,de most megint elbuktunk.

Meridian74 2013.01.03. 19:40:53

Most láttam a TV-ben, Rogán Tóni 2013-ra a versenyszférában reálkeresetek növekedést ígérte, csak az a baj, miközben ezt mondta, akkorát bólintott és nyelt, hogy majdnem lefejelte a közvetítő kamerát... azaz hazudott.

Meridian74 2013.01.03. 19:41:25

@Meridian74: pontosabban szólva, maga sem hiszi el az állításának realitását...

Horizont 2013.01.03. 19:59:45

@Meridian74: Bekaphatta volna a ....mikrofont!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.03. 20:19:02

@kifordított nagyanyó: Sajnos, csak ritkán tudom megnézni a Pack meccseit. De inkább a Pack meccseket hagyjam ki, mint az ágyúsokat. :-)
A másik kedvenc meg a 49-esek.

Bee-zony 2013.01.04. 00:01:21

@Jani haverja: A társadalmilag szabályozatlan szaporodásból vagy kihalás lesz, vagy túlnépesedés. A kihalás a rossz vég, a túlnépesedést pedig végső soron a természet vágja vissza.
A szabályozás a szaporodásban nem az önkényes diktátori hülyeséget jelenti, hanem azt az egészre kiterjedő értelmes és közösségi önszabályozást, amihez van egy megbízott ember, vagy csoport, akikre a többiek hallgatnak, és elfogadják az irányításukat, mint a zenekar a karmesterét.
Ha a szavakból nem értesz, majd a természet megtanít, de az eléggé brutális szokott lenni.
Bolygószinten már túlnépesedés van, és túlfogyasztás – nagyobb a fogyasztás, mint a Föld állandó eltartóképessége, és ha ez sokáig így marad, abból baj lesz. A szabályozatlan szaporodásnak, amikor mindenki úgy szaporodik, ahogy akar – és persze többségében túlszaporodik, míg mások kihalnak – logikus alternatívája és következménye egy újabb világháború, mint a népességcsökkentés gyors módja – amire nincs szükség akkor, ha az emberiség ésszel szaporodik, tekintettel az aktuális népesedés és erőforrás-helyzetre.

Ökológiai lábnyom
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96kol%C3%B3giai_l%C3%A1bnyom
(...)
„1961-ben az egy főre eső ökológiai lábnyom még csak 0.88 volt, ez napjainkra már elérte a 2.2 hektárt. Magyarország ökológiai lábnyoma 3.7 hektár. A Földön minden emberre csak 1.8 hektár terület jut, ez az érték is megmutatja, hogy több erőforrást használunk és több hulladékot termelünk, mint azt a fenntartható fejlődés elve szerint tehetnénk.”
(...)

Ami az államot mint szolgáltatót illeti, ha van követelményrendszered, rájössz, hogy nincs nagy választék a megfelelő „szolgáltatókból”, és hogy a tökéletes és a legkevésbé rossz között általában van különbség - valamint hogy nem a jók bőségének zavarával kell küzdeni, hanem az 1 megfelelő megtalálásával.

Bee-zony 2013.01.04. 00:26:44

@Horizont: Szülőföldem, igen, de a negatív tulajdonságokkal bíró (úm. erkölcsi és szellemi defekt) többség miatt nem a hazám, mert nem az a hely, ahol otthon érzem magam, és már eljutottam odáig, hogy bojkottálom, csak annyit vagyok Magyarországon, mint egy turista, max. 6 hónapot, és minél kevesebbet vásárolok és minél kevesebbet adózok, és lehetőleg nem tartom fenn a jelenlegi rezsimet semmilyen módon. Ami bűn rossz, bukjon meg, szűnjön meg.
Egyet érzek erkölcsi kötelességemnek, azt, hogy a hozzám hasonló magyarországi kisebbséggel, a sorstársakkal, a világátlagon felül szolidáris legyek.
Egyébként a nacionalizmus beszűkít agyilag (akár annyira,hogy abnormálissá, hülyévé tesz), és életképességileg is.

Bee-zony 2013.01.04. 00:40:15

@Meridian74: Honnan tudná Rogán, hogy mi lesz a versenyszférában? Csak készül a választási hazudozóversenyre. Ígérni, sok szépet, sokat... és ha elég sok a szép ígéret, olyan is lesz, ami bejön. Az arányokat meg úgyis csak a politikailag sasszeműek veszik észre, akik kevesen vannak, és demokratikus választást a többség (hülyítése) által lehet nyerni.
Demokratikus választást akarsz nyerni? Hazudj szépeket, sokat. Bár a kisebbség nagyon fog utálni ezért, de ők nem számítanak, csak a többség (amíg nem veszik a kezükbe a törvényt, mondjuk egy hatlövetű formájában). Rövid távon hogyan lehetne ezeket másképpen leszoktatni a hazudozásról? Ami a többség eljut oda, hogy politikailag sasszemű lesz, az hosszú táv.
Ebben a felállásban (csalók és áldozataik) valaki mindenképpen „meg van lőve”, vagy mi, vagy ők.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 08:32:36

@Horizont: Tiszteletben tartom a véleményed, teljesen természetes, hogy mindenki máshogy viszonyul adott dolgokhoz. Viszont én tényleg komolyan írtam az előzőt, nekem a hazám tényleg a Föld nevű bolygó. De csak azért nem a Naprendszert írtam, mert még a Holdig is csak néhányan jutottak el, úgyhogy a Földön kívüli élet számomra nem perspektíva. Én tényleg szolgáltatóként tekintek egy államra. Ha ez az ország is elromlik pl. szívfájdalom nélkül megyek tovább egy olyanba ahol jobb, és ahova be is fogadnak természetesen :) Persze az, ami számomra jó, egyáltalán nem biztos, hogy egy másik ember számára is jó. Nekem ez ugyanolyan, mint egy fodrász. Ha ár-érték arányban számomra megfelelő, akkor bemegyek a fodrászüzletbe, és levágatom a hajam, ha nem, akkor nem, megyek másikhoz. Természetesen a fodrász is mondhatja, hogy ő csak mondjuk női fodrász, és éppen ezért nem vágja le a hajam :)

Arra meg már régen rájöttem, hogy rendes embereket a világ minden táján lehet találni, és arra is, hogy sajnos a rendes emberek százalékos mennyisége viszont nagyon függ attól, hogy egy államhatalom mennyire avatkozik bele az emberek magánéletébe.

Számomra Magyarországról csak néhány ember hiányzik, de egy részükkel gyakorlatilag többet találkozom így, hogy nem élek Magyarországon (eljönnek ide látogatóba), mintha Magyarországon laknék (ott többször találkoztam velük, de rövidebb ideig). Nagyon nem hiányzik Magyarországból (mint országból) az irigység, a másokon való átgázolás, az össze-vissza "okoskodás" mindennel, stb. És mellette természetesen a rossz általános közhangulat sem. Én azt nézem, hogy reálisan számolva az életem felét már leéltem. A másik felét már relatív nyugalomban szeretném eltölteni, mosolygós, jókedvű, emberek között. Befizettem bőven Magyarországnak azt az adómennyiséget, hogy bármilyen számítás szerint én oda netto befizető legyek, úgyhogy én Magyarországnak nem tartozom semmivel. Ha ezek után Magyarország (mint ország) ne fog adni nekem semmit, soha (pl. nyugdíj), az sem baj. Persze a rokonaim, barátaim az egy teljesen más kérdés, de ennek a dolognak viszont semmi köze nincs a mindenkori magyar államhoz.

Tudom, mindenki máshogy érez, nagyon sok embernek van honvágya, ezt is megértem. Lehet, hogy én (meg a feleségem) egy szerencsés alkat vagyok (vagyunk), de nekem soha nem volt honvágyam, igaz ebben az is közrejátszott, hogy én már középiskolába is nem a szülőhelyemre jártam, azaz kollégista voltam, tetejében a középiskolát is két különböző városban végeztem el végül is, majd egy harmadik városban a főiskolát. Szóval megszoktam, hogy "hun itt - hun ott, mint a hunok" :) A kisfiunk meg már ebbe az életvitelbe nő bele, és ez szerintem nagyon jó, mert nem fog semilyen mocsadék politikustól, politikai rendszertől függeni soha.

De, mint már írtam, teljesen megértem azokat, akik a hazaszeretetük miatt soha nem tudnának elmenni, különböző emberek vagyunk, és ez így jó. Bár én erre azt szoktam felhozni, hogy ha az emberiség kezdetén is (és azóta is) mindenki hazaszerető ember lett volna, akkor most mindannyian valahol Közép-Afrikában szedegetnénk a banánt a fáról :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 08:49:50

@Bee-zony: Én pedig abban hiszek, hogy az emberek kollektív intelligenciája (azaz az egyes emberek intelligenciája összeadva) mindig nagyobb, mint bármifajta vezető intelligenciája egyedül, legyen az a világ legokosabb embere is. Tehát a legtöbb dolgot a társadalom magától meg tudja oldani, nem kell ahhoz vezető, meg beszabályozás. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden egyes ember jól dönt, de ez benne van a pakliban. Egy bármilyen vezető által meghozott bármilyen szabályozásnál sem jár mindenki jól, sőt általában többen járnak rosszul, mintha nem lenne szabály arra a dologra vonatkozóan :) Persze most csak nagy általánosságokról beszélek.

"A szabályozás a szaporodásban nem az önkényes diktátori hülyeséget jelenti, hanem azt az egészre kiterjedő értelmes és közösségi önszabályozást, amihez van egy megbízott ember, vagy csoport, akikre a többiek hallgatnak, és elfogadják az irányításukat, mint a zenekar a karmesterét."

Na én ebben nem hiszek, a fentebb leírtak miatt.

A túlnépesedésben, meg az ökológiai lábnyomtól félésben szintén nem hiszek. Nézd végig a történelmet, hányszor változtatta már meg az ember a föld arculatát, és soha nem halt ki még eddig :) Ezután sem fog. Lesznek mindig áldozatok (most is vannak), de ez mindig így volt, mindig így lesz erős vezetővel is, meg erős vezető nélkül is, sőt erős vezetővel általában több az áldozat.

Abban viszont teljesen egyetértünk, hogy tökéletes állam nincs, és még a legkevésbé rosszat is elég nehéz kiválasztani :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 08:51:22

@Horizont: Nem tudom, hogy miért, de a Neked írtaknál nem kattintható a neved, efölött az írás fölött kettővel válaszoltam Neked.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 08:54:38

@Bee-zony: Pontosan. Én még megfűszereztem ezt azzal, hogy 2011 őszén (amikor kiköltöztünk) azt gondoltam, hogy három hét múlva Magyarországra fogok menni, egyrészt azért, mert egy dolgot el kell intéznem, másrészt meg azért, hogy a maradék cuccaink egy részét elhozzam. Mivel az elintézni való dolog közben megoldódott, azóta sem voltunk Magyarországon, és ezt nem is bántuk meg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 09:05:14

@Bee-zony: Ebben is igazad van. Egy pici kiegészítés: Én direkt olyan országot választottam, ahol az embereknek nagyon nagy százaléka önálló, azaz nem szorul az államra. Éppen ezért itt sokkal nagyobb a "politikailag sasszeműek" aránya a népességben, még az egyszerű emberek között is, mint Magyarországon. Éppen ezért nem is tudják itt a politikusok a tizedét sem megcsinálni azoknak a szemétségeknek, mint Magyarországon. Hogy ez az önállóság miért alakult itt ki, annak nagyon sok évre visszamenő okai vannak, és annak is, hogy a magyar társadalom miért nem önálló, de ez egy más téma, ez egy kicsit hosszabb történet, mint ami ide terjedelemben és időben beleférne :)

Mindenesetre egy gyors példa: Ez egy olyan ország, ahol a nyugdíjasok egy nyugdíjemelés után tömegével tüntettek azért, hogy csökkentsék vissza a nyugdíjukat! :) El tudnád ezt képzelni, hogy ez Magyarországon bármikor megtörténhetne?

kifordított nagyanyó 2013.01.04. 10:44:55

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Te Itthon laksz vagy külföldön?
Amúgy én állat pár napja vitatkoztam valakivel a Varánuszon és ezért lemaradtam a 7:3-as meccsetekről.
Ja,és köszönjük Van Persie-t.:))
Amúgy nekem Dallas.Vagy ha nem akkor ne a Pats meg a Steelers nyerjen.
Most képzeld el ha a Giants-nek kell drukkolnom a Pats ellen.:))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.04. 16:42:09

@kifordított nagyanyó: Itthon lakok.
Hát, az jó meccs volt, de a szentek ellen!!! Mekkora egy bálnafos volt....
Persie meg egy cunt. Elvihettétek volna helyette Gervinio-t.
(És idén sem fogunk senkit sem igazolni )
A Giants-nek??? Isten ments!

Horizont 2013.01.04. 17:18:42

@Bee-zony:
Akkor én most nacionalista és hülye vagyok, mert szeretem a hazám és hiányolom a hazaszeretetet sok emberből??
"Egyébként a nacionalizmus beszűkít agyilag (akár annyira,hogy abnormálissá, hülyévé tesz), és életképességileg is. "
Elbizonytalanodtam...........:)))

Horizont 2013.01.04. 17:30:43

@Jani haverja: Én is meghajlok más emberek véleménye előtt, szíve joga mindenkinek, hogy mit, hogyan érez. Csak ha nagyon bántót olvasok akkor nem tudom megállni, hogy ne szóljak közbe:) Eleinte erőteljes volt napi szinten az a hang, hogy aki itthon marad az mind hülye, na ez mintha kissé csendesedett volna! Itthon maradottként teljesen padlót fogtam annyira kiborított, mellbe vágott.
Ezt írod: "Én azt nézem, hogy reálisan számolva az életem felét már leéltem" Én meg már bőven a háromnegyednél tartok:) Az előzőben éltem 26 évet a mostaniban meg 22 évet. Mindet Magyarországon:) És már itt is maradok:) Ennyi. Nem is ragozom, nem is magyarázkodok, majd visszafojtom a hazaszeretetem:DDDDD És közben kicsit irigykedek rátok:)

Bee-zony 2013.01.04. 19:58:12

@Jani haverja: Rövid távon nem látom reálisnak, hogy Magyarországon a nyugdíjasok a nyugdíjemelés ellen tüntessenek bármilyen okból. Majd ha a kádárizmusban szocializálódott nyugdíjasok többsége kihal (10-20 év), akkor talán lesz változás. Hogy meddig lesz még nyugdíj, az meg a másik jó kérdés.

Szerintem is Magyarországon túl erős az állam, és az állam és az állampolgárok viszonya olyan, mint az apa, és az életképtelen, debil fia, miközben az apa is bőven debil, és több a gonoszkodás mint a gondoskodás a részéről, és a fojtogató és fosztogató karjaiból-karmaiból a normálisak menekülnek.
De hát történelmileg erős központi, és elnyomó állam alakult ki, már Vajk-István óta, aztán a lázadók és a kormány viszonya időnként igen véres polgárháborúba fordul, aztán ezeket a lázadásokat a kormány(többség) leverte-leveri, az mindegy hogy királyi többség, vagy kormányfői többség, és hogy milyen társadalmi és gazdasági rendszerben történik ez, királyságban, feudalizmusban, szocializmusban, kapitalizmusban... A legerősebb kutya most a Fidesz-KDNP maffia, ők osztogatnak a haveroknak és fosztogatják a többieket. Aztán jön a következő „nagycsalád”, és olyan kicsi a különbség közöttük, hogy kb. mindegy melyik van éppen hatalmon. A többségi mentalitás rothadt, erkölcsi és szellemi defektes, és ezt akár így keverjük, akár úgy kavarjuk, az nem változtat a lényegen. Mintha börtöntöltelékek alkotnának különböző pártokat, aztán szavazz, hogy melyik legyen a főnököd. Logikus lenne, hogy egyik sem, de mindig az lesz a kormány, amelyikre relatíve a legtöbben szavaznak, úgyhogy a szavazástól való távolmaradás sem oldja meg a problémát. Csak az, ha van egy valóban jó csapat, amelyikre szavaz a többség. Ha ilyen nincs, akkor kisnyúl, és továbbra is marad a szárazföldi kalózhajó állapot.
Aki Magyarországon lázadó, a legjobb amit tehet, az, hogy elmegy, mert olyan még sose volt, hogy többségben lettek volna a lázadók, és győztek volna – se 1514-ben (jövőre 500 éves évforduló), se 1956-ban... Időközben 1/3-ra csökkent az ország területe, és az egyharmad is agonizál már. Szerintem, ahol ilyen a többség – rohadt zsidók, szemét cigányok, szarmagyarok –, és az általuk csinált történelem, ott a kisebbség jobb ha elhatárolódik a többségtől, és saját életet él egymás között, úgy országhatáron belül, mint kívül.
Azt nem látom, hogy megállna a negatív spirál, mert mitől állna meg, Orbántól, Matolcsytól, tőlük ugyan nem, se a többi szereplőtől, tehát évről-évre mindig rosszabb lesz, egészen a polgárháborúig.
Ennyit tud a többség, a kisebbség pedig a legjobb amit tehet az, hogy lelép, és összezár, mert az atomizált állapot a legvédtelenebb, a helyben maradó atomizáltaknak a többségi bűnszövetkezet a „torkára lép”, mert egyénként az érdekérvényesítő képességük túl kicsi. Ezen a téren van még fejlődni való.

Bee-zony 2013.01.04. 20:39:18

@Horizont: "Akkor én most nacionalista és hülye vagyok, mert szeretem a hazám és hiányolom a hazaszeretetet sok emberből??"
Először is, külön kellene választani a kettőt, mert a nacionalista önmagában véve még nem zárja ki a normalitást. Az utóbbit illetően, szerintem az az elhülyült, aki olyanokat mond és ír pl., hogy aki elmegy, az hazaáruló.

Átjön, hogy zavarban vagy...
Miattam ugyan ne, csak nyugodtan, lazán.

Az irigykedés azért van, mert nem tudod, milyen az a sors konkrétan. Próbáld ki, aztán majd rájössz, hogy nincs mire irigykedned. Egy másik országban élni és letelepedni, az szinte soha nem egy puha-pihe könnyű dolog, hanem küzdelmes. Tanuld és tudjad az új nyelvet, lakjál valahol, keress és találj munkát, járj végig egy halom hivatalt... Magyarország hátrányaitól persze mentesül aki elmegy, a másik ország hátrányaitól viszont nem. Ha a mérleg nyelve arra billent, hogy többet nyert, mint amennyit vesztett, akkor jó. A mérleg állása viszont csak ott a helyszínen derül ki, úgyhogy van benne kockázat, mint egy szerencsejátékban. Volt a „szelvény” ára, és vagy bejön, vagy nem. Van ár, van bizonytalanság, és nem biztos, hogy pozitív lesz a mérleg, ez a valóság. De ha valami nagyon rosszat hagy el az ember, pl. a térség aktuális legalját, akkor egyre nagyobb rá az esélye, hogy pozitív lesz a mérleg a választott másik országban.
Aki elegendően sokat forog más országokban, főleg a távoliakban, az leszokik a hazaszeretet nevű érzelmi izéről, és a helyére teszi a dolgot, és így lesz belőle Földlakó, ami szükségszerűen az életképesség egy magasabb szintje, mint a Kárpát-medence-lakó, ahol el lehet kényelmesedni, és el lehet hülyülni. Próbáld meg ugyanezt külföldön, és ott halsz meg éhen-szomjan, megfagyva-megsülve... Ott azért az életben maradáshoz (is) észnél kell lenni.

Valaki azt mondta, hogy az országok olyanok, mint egy könyv lapjai, és aki csak egy országot ismer, az a könyvből csak egy lapot ismer – és persze a tudása ennek arányában korlátozott. Korlátozott tudású emberek pedig nem fognak tudni valóban jó országot összehozni.
Azt pedig mondhatom, hogy az egyszerű kéthetes üdülés-turizmus egy ország megismeréséhez kevés, így csak betekintést nyert az illető. Legalább fél évet ott élni-lakni, úgy ahogy az ottani állampolgárok, az már tapasztalat az adott országról; és persze az átlagember átlagélete, vagy annál is lejjebb, az már nem biztos, hogy pozitív mérleget ad.
Az irigykedés tárgya legfeljebb az lehet, hogy vannak akik meg merték tenni, vállalták a kockázatot. De az rajtad múlik, hogy mit teszel és mit nem.

Ne fojts vissza semmit, viseld jól, és ha teheted, kezdj el külföldre járni, főleg hosszabb időtartamra, fél-egy évre, és jól le fog csillapodni a hazaszereted magától; rájössz, hogy a többiek is szerethetők vagy utálhatók, nem csak a magyarok, és máshol is lehet élni és lakni. Ott is meglesznek az érzelmi kötődések, ha vannak hozzá megfelelően jó emberek, és kvázi hazád lesz az a hely, vagy helyek is; és ettől nem kevesebb leszel, hanem több. Bár időben-pénzben ára van, és közben az egészségre is vigyázni kell, mert új hely, új betegségek, új károsító hatások... Ilyen az élet.
De akkor is azt mondom, legyél mozgékony, lépd át a határt. Mi lett volna, ha a magyarok is mindig helyben maradók lettek volna, most ott lennénk az Urálnál? Vagy sehol se lennénk, mert eltüntettek volna az ottani erősebb törzsek? Szerintem, ha van hagyomány, amit érdemes folytatni, az a vándorlás, amikor olyan a helyzet, hogy szükség van rá; és most olyan. Aki hajlandó vándorolni, pláne csoportban, abba befektetni az erőfeszítést, és nem a polgárháborúba, az életet nyer.

kifordított nagyanyó 2013.01.04. 21:14:01

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Ha olyan hülyék hogy nem tartják meg a jó játékosokat.Ha elég a 3.-4. hely akkor ez van.
A másik meg hogy inkább Giants,mint Pats!Persze amikor minket ütnek akkor nem szeretem őket.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 22:24:12

@Bee-zony: Nem tudok sokat hozzátenni, én is ugyanezt írhattam volna más szavakkal. Néhány ici-pici kiegészítés:
Trianon: Trianon előtt az akkori Magyarország több, mint 50%-a NEM magyar anyanyelvű volt! Ezt én tudom, hogy Te is éppúgy tudod, mint én, csak a többieknek egy kis emlékeztető. De kezdjük régebbről: 1848. Nagyon szép forradalom volt, a mai napig is állami ünnep, megpróbált megszabadulni Magyarország az "osztrák rabigától". Ezt még én is pártolnám, sőt egy darabig hittem is abban, hogy ez a dolog TÉNYLEG szép és jó volt a magyar emberek ŐSZINTE, SAJÁT forradalma, stb. Aztán 2000-ben életemben először elmentem nyaralni a horvát tengerpartra. Természetesen váltottam helyi pénzt, azaz Kunát. És mit látok a 20 Kunáson? Ki "vigyorog" velem szembe? Hát Joszip Jellasics! Aztán pont olyan helyen voltunk, ahol az apartmanház tulaja tudott németül, így megkérdeztem, hogy ez mégis hogyan, miért? Aztán elmondta, hogy nekik Jellasics az egyik államalapító hősük. Aztán eszembe jutott Petőfi versrészlete: "...Fut már Bécs felé Jellasics, a gyáva..." (nem biztos, hogy pontosan idéztem). Igen, ez a Jellasics elfutott Bécs felé, aztán utána visszajött az osztrák hadsereggel a háta mögött. Miért??? Azért, mert már 1848-ban is a "nyakas magyarok" leszarták a Magyarországon belül lévő nemzetiségeket (pedig ők voltak többen), ők "magyar forradalmat" akartak csinálni az osztrákok ellen. És a nemzetiségek (megint csak ismétlem, ők voltak többen) úgy gondolták, hogy a magyar elnyomásnál még az osztrák is jobb. El is bukott a magyar szabadságharc.

Ennek köszönhető Trianon is. Én nagyon sajnálom az országhatáron kívül rekedt magyarokat, legfőképpen azokat, akik a jelenlegi Ukrajnában éltek-élnek (ők szenvedték meg ezt a legjobban, bár máshol, más országokban sem volt az életük egy fáklyásmenet), de ez nem a másik magyaroknak köszönhető, hanem a hülye mindenkori magyar politikusoknak, akik maguk mellé állítottak "puszta hazaszeretetből" egy csomó kevéssé tájékozott magyar embert.

Az ugyanilyen dolgokért van az, hogy Magyarország MINDIG a vesztes oldalon áll, és sajnos ki kell, hogy mondjam, igazad van, ennek a vége előbb-utóbb polgárháború lesz. Nagyon nem szeretném, de a magyar átlagemberek (a szavazók többségének) tudatába másképp nem lehet belenevelni az önállóságot, az önállóságra való törekvést. Ameddig meg ez nem megy, addig csak egyre jobban fog burjánzani az állam, egyre több dolgot fog magához venni, és egyre kisebb hatásfokkal fogja mindez a társadalom javát szolgálni, mert erre fognak szavazni a magyar szavazók túlnyomó többsége. Miért is nincs az egész szóbajöhető magyar politikai palettán EGYETLENEGY TÉNYLEGES KONZERVATÍV eszméket hirdető párt sem??? Hát azért, mert nincs rá igény. Itt 3 párt van, aki számít: 1./ Demokrata párt (ők vannak most kormányon, koalícióban a kommunista!!! párttal) ők KLASSZIKUS (nem magyar!!!) konzervatív eszméket hirdetnek. 2./ Szocialista Párt: Ugyanolyan konzervatív eszméket hirdet, mint a Demokrata Párt nagyjából, kis eltérésekkel (ettől függetlenül megfojtanák egymást egy kanál vízben, ha tehetnék). 3./ Kommunista Párt: Szintén klasszikus kapitalista konzervatív eszméket hirdet, egy kicsit jobban megfűszerezve szociális elemekkel, ők a "mérleg nyelve", a két nagy párt egyedül nem nagyon tud hatalomra jutni, muszáj velük koalíciót kötni bármelyik kormánynak.

Hogy miért nincs más nézetű párt itt (mondjuk ténylegesen szocialista, vagy pl. zöld, mint az LMP, vagy éppen más kollektivista), aki egyáltalán esélyes lenne a parlamentbe bekerülni? Hát azért, mert itt nincs rá igény...

Még 2005-ben (2006-ban elég necces volt, hogy ki nyer a magyar választásokon) egy az USA-ban élő haverom a Skype-on azt mondta, hogy ő a legjobban az akkor még frissen megjelent Jobbiknak drukkol a leendő választásokon, holott ő is látja, hogy esélytelen a kormányra kerülésük. Mivel ismertem a haverom politikai beállítottságát (olyan messze van a Jobbiktól, mint Makó Jeruzsálemtől), ezért megkérdeztem, hogy "miért akarsz ennyire kib@szni Magyarországgal?" Erre ő azt mondta, hogy dehogy akar ő rosszat Magyarországnak, csak Magyarország jelenleg (2005-ben!!!) egy olyan demokrácia, ahol a szavazók szintjén többen vannak az állam által eltartottak, mint az eltartók (azaz az adófizetők), ez pedig egy demokráciában a gazdasági halál. Ő azért drukkolt a Jobbiknak, mert akkor nagyon gyorsan bekövetkezett volna a gazdasági csőd (akkora baromságokat csináltak volna a gazdasággal), utána polgárháború, és utána megtisztulás... Nem az ő kívánsága jött be, hanem a lassú agónia, ami máig tart Magyarországon.

Speciel én ezt untam meg.

Még egy érdekesség: A Viktorotok (szerencsére már elmondhatom, hogy nem a "Viktorunk" :)) ki tudja, hogy mikor beszélt utoljára NAGY TÖMEG ELŐTT kordonok nélkül??? Hát itt Tiranában, tavaly november 28-án, Albánia 100 éves függetlensége kapcsán :) Merthogy itt nem szokás kordonozni, ezen gondolom ő is igencsak csodálkozott... :) Ha itt kordonozni kezdenének, abban a pillanatban golyó repülne az aktuális miniszterelnök, meg a komplett kormány fejébe. Az albán átlagember nagyon rendes, de azt nem tűri, hogy hülyére vegyék, éppen eleget vették hülyére az őseit a történelem folyamán ahhoz, hogy jelenleg nagyon tudja, hogy mi, merre, hány méter, kordonok tekintetében is :) A magyar átlagember meg sajnos nem tudja, és eltűri a kordonokat is, meg sok mást is...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.04. 22:44:22

@Bee-zony: Ja, és ez a csúcsmondatod, ezt nagyon megjegyzem, mert nagyon találó:

"Szerintem is Magyarországon túl erős az állam, és az állam és az állampolgárok viszonya olyan, mint az apa, és az életképtelen, debil fia, miközben az apa is bőven debil, és több a gonoszkodás mint a gondoskodás a részéről, és a fojtogató és fosztogató karjaiból-karmaiból a normálisak menekülnek."

Bravo, ahogy az albán, vagy az olasz mondaná! :) De tényleg, és komolyan!

Utólagos engedelmeddel ezt ki is másoltam egy jegyzetbe, és használni is fogom, természetesen forrásmegjelöléssel (én nem vagyok sem Dr, sem Schmitt :))), mert ez nagyon jó, tömör összefoglaló! Ha véletlenül baj, hogy ezt kimásoltam magamnak, nyugodtan jelezd, bár megérzésem szerint nem fogod :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.04. 22:49:05

@Jani haverja:
BUÉK!
Hogy áll felétek a téliszalámi ára??? :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.05. 00:07:46

@Horizont: 26 + 22 az csak 48! :) Dyzet e tetë! - ahogy az albán mondaná :) Még ha a közelgő születésnapomat (azért még van pár hónap:)) nem is számolom, tehát a magam javára tévedek, akkor is csak 5 év van közöttünk :)

Hidd el, ahogy (asszem a Laar pour laar-nál) anno elhangzott: "mindenki a maga cseresznyéjének a pogácsa". Nem lehet kijelenteni azt, hogy ki jár jobban, az aki Magyarországon marad, vagy az aki nem. Ez mindenkinek a maga döntése, és tetejében a maga életének az aktuális helyzetéből kell kiindulni, és ezt a döntést még akkor sem kérdőjelezheti meg senki más, ha történetesen az illető gazdaságilag rosszul dönt a saját maga sorsáról (egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek az elmenetel jobb gazdaságilag!!!). Merthogy nem csak gazdasági megfontolások vannak, hanem érzelmi alapon is nagyon sok múlik. Épp ezért részleteztem Neked, hogy az én élettörténetemben már középiskolás korom óta benne van az, hogy hol itt lakom, hol ott, persze Magyarországon belül anno. Nekem (többek között) ezért is nincs honvágyam. A másik dolog: Én a Balatonparton nőttem fel gyakorlatilag. Ott még a szocializmusban is megfordult mindenféle náció. Én megtanultam gyerekkoromtól azt, hogy akár mindenféle nyelvtudás nélkül (persze azért felnőttkoromra megtanultam néhány nyelvet, most utoljára az albánt, de azt is hibásan:)) bárhol a világban meg tudom értetni magam, úgyhogy nem vagyok elveszve (ergo mindenhol otthon érzem magam). Én néhány szót tudok dánul, svédül, és norvégul is, sajnos pont a finn szavakat felejtettem el, mert a Balatonpartra ők jöttek a legkevesebben. De tudok pl. hollandul is néhány szót. És ezt ezek az emberek nagyon megbecsülik, hogy tudsz kb. 10 szót az anyanyelvükön. Aztán utána természetesen az angol, vagy a német. Ez az ország viszont bedobott minket a mélyvízbe, mert itt angollal-némettel nem sokat érsz, max. olasszal, vagy göröggel, amit sem én, sem a feleségem nem beszélünk :) Úgyhogy kényszerből megtanultunk albánul :) Sokszor vért izzadtunk, de most már látjuk az eredményét. Sokszor a feleségemet már koszovói albánnak nézik a helyiek (merthogy hallják az akcentust, de nem tudják eldönteni, hogy Albánián belül honnan származhat, úgyhogy biztosan akkor koszovói:))

És én most tanultam meg ténylegesen annak a régi mondásnak az igazát, hogy "ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy". A Balatonparton elvoltam egy silány angollal, meg egy silány némettel, mivel az odalátogató turistákkal csak szórakozásból beszélgettem. Itt viszont nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy egy adott dologban esetleg ÁRNYALTAN kell kifejezni magunkat, és ez a nagyon nehéz. Nem a bonyolult ragozással van a baj, mert szerintem helyesen ragozni (irodalmi albán szerint) még az albán átlagember sem tud:), hanem azzal, hogy mikor, kivel szemben használhatok bizonyos szleng kifejezéseket, ki várja ezt el, és esetleg ki sértődik meg ezért. És ugyanezt el tudom képzelni problémaként egy olyan embernél is, aki mondjuk felsőfokú angollal vág neki Londonnak.

Egy tök egyszerű példát mondok: Ilyenkor télen itt gyakran esik az eső, de nem úgy szokott, mint Magyarországon általában, hanem felhőszakadás van gyakran. Nagy nehezen odatalálok egy megbeszélt helyre, nagy nehezen leparkolok, valahogy találkozok is azzal, akivel meg van beszélve, be is menekülünk a legközelebbi kávézóba az eső elől, tök mindegy, hogy az a kávézó elegánsabb, vagy éppen a szakadtabbik fajtához tartozik. Itt már annak jelentősége van, hogy hogyan hívom a pincért (a pincér szó az kamarier, de egyszerűen csak çuni-nak, azaz "fiú"-nak is hívják:)). Nagyon nem mindegy, hogy kivel ültem le, és hova, mert nagyon oda kell figyelni arra, hogy "kamarier"-t mondok, vagy csak "lecsúnizom" a pincért. És ez nem elsősorban a hely színvonalának a függvénye, hanem inkább annak, hogy milyen embert hívtam meg egy kávéra, vagy teára, rakira, bármire. És tetejében nem is az illető anyagi színvonalától függ, hanem inkább attól, hogy ő mennyire várja el az eleganciát, azaz mennyire "sznob" velem szemben. Na, ezt az igazán nehéz megérezni, mert visszafelé is lehet tévedni, akkor meg túl kevéssé vagyok "laza" ugye... És ez csak egy példa a milliónyi közül. Ez az egyszerű dolog például Magyarországon egyáltalán nem lenne probléma nekem, részben azért sem, mert Magyarországon eleve egy átlag üzleti tárgyalás az irodákban zajlik, és nem kávézókban :)

Szóval nem egy fáklyásmenet sehol sem külföldön élni magyarként, mi, és sok más honfitársunk bevállaltuk ezt, de szerintem az értelmesebbje azt is megérti, aki ezt nem vállalja. Számtalan ok van, ami miatt valaki nem tudja-nem akarja meglépni ezt, a fentebbi nyelvi nehézségek csak az egyik ici-pici dolog a sok egyéb közül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.05. 00:15:13

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: Hú, bocsánat, hogy nem válaszoltam! Viszont megnéztem, egy bő hete, jelenleg már nincsen magyar téliszalámi a Carrefourban. Nem tudom, hogy miért, de tényleg nincs. Sőt semilyen magyar húsárú (volt valamilyen más is, valamilyen kolbász szerűség, csak nem emlékszem, hogy mi). Mondjuk a Carrefour üzletpolitikája (nem csak itt, hanem szerte a világban) kb. olyan, mint Magyarországon a Lidl-é: ha valamilyen szállítmányt éppen olcsón meg tud venni, arra akkor gyorsan lecsap, és megveszi az összeset, ha meg nem tudja megvenni ugyanazt legközelebb nagyon olcsón, akkor másik terméket fog helyette árulni.

A válasz elmaradásáért meg még egyszer is bocs. :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.05. 00:16:50

@Jani haverja: A húsáru meg a végén rövid u, tudom én is, csak gyorsan gépeltem :)

Bee-zony 2013.01.05. 00:50:26

@Jani haverja: Elhallgatott történelem, már 1848-cal kapcsolatban is...
Az elcsatolt területek, azok alaposan elvesztek, már csak azért is, mert ott élő magyarok közül vajon hányan akarnának Magyarországhoz csatoltak lenni? Ha tartanának erről egy népszavazást, lehet hogy kisebbségben lennének a visszacsatolásra vágyók, pl. a mai Szlovákia területén élők.
Kanadában találkoztam egy szlovákiai magyar sráccal, még tud magyarul, de már csak a szüleivel beszél ott ezen a nyelven, szlovák barátai vannak... Ő már csatlakozott – Szlovákiához.
A másik, hogy mennyit számít a többség mentalitása: Kanadában a mozgólépcsőkön aki nem halad, az jobbra áll, aki pedig halad, az bal oldalon közlekedik. Aki nem így tenne, arra rászólnak, végül is tízes-százas nagyságrendű embert tartana fel. Ez csak a nemzetközi repülőterek környékén nem így van, ahol jön a sok tudatlan turista, és annyian vannak, hogy ott ők vannak többen.

Magyarországon van rosszabb is, többségileg: a jövő elkezdődött; vissza a múltba. Rossz, aztán még rosszabb, aztán polgárháború, mint a legrosszabb.
Mehetünk vissza az elbukott '56-os (ellen)forradalomig, és az '57-es megtorlásig, amikor is Vida Ferenc zsidó halálra ítélte Gimes Miklós zsidót, többek között.

Vida Ferenc
hu.wikipedia.org/wiki/Vida_Ferenc

Na most, ha valaki azt hiszi, hogy ez jó – hát nem, de nem ám.
Vida halálra ítélt x embert, és közben halálra unta mindenki az életét. Úgy rossz az egész, ahogy van.
Hallgassa meg mindenki az alábbi két hangfelvételt, vagy amennyit bír belőle, és rájön...

Vida Ferenc szóbeli indoklása
videa.hu/videok/hirek-politika/vida-ferenc-szobeli-indoklasa-1956-donath-gimes-miklos-VzTRqEUGNW70YJ0T

A Magyar Rádió közleménye
videa.hu/videok/hirek-politika/a-magyar-radio-kozlemenye-1956-donath-ferenc-PHGYqfjoCxCOhsFB

A hazugságfolyamot vissza lehet vezetni Orbán „Ne vegyék figyelembe, amit a megválasztásomért mondok”-jától Gyurcsány öszödi beszédén át Vida vádbeszédéig.
Nem csak minden hullámhosszon, hanem minden időben hazudnak.
Az eltelt időben csak a nevek változtak, a Talmud és a mentalitás maradt – és következik Vida Ferenc II. és Gimes Miklós II. Történelemismétlés. Mert semmit sem felejtenek, és semmit sem tanulnak a történelemből – és ismételnek a végső bukásig.
Értelmes embernek hiányzik Vida Ferenc I. után Vida Ferenc II.? Dehogy hiányzik. Ez rosszabb, mint a hányinger.

Van két fixa ideám és életcélom, az egyik egy új vallási és társadalmi rendszer, a másik a közös akaraton lévő csoportos kivándorlás Magyarországról.
Mind a kettőre szükség van, nekem legalábbis, és szerintem másoknak is, csak még nem mindenki ismerte fel a valódi szükségleteit, hogy mi a lehető legjobb megoldás a nagy problémákra.
Aki marad az élettér helyett harctéren, annak önvédelemből harcolnia és ölnie kell, és az annyira nem nyerő, még a győztes estében sem, a vesztőnél pedig teljes katasztrófa. A békés és legjobb megoldás a kivándorlás. Csatamezővé vált az ország? Akkor maradjanak csak ott a hülyék, és öljék le egymást. Aztán ha végeztek, majd gondolkodunk rajta, hogy visszajöjjünk-e.
Ilyen többségű Magyarország esetében, mint amilyen most is van, az értelmes embereknek két dolgot érdemes, felvenni egymással a kapcsolatot, és kivándorolni.
(Közben nyugtalan vagyok, hogy mi és hogyan lesz, de ez ilyen körülmények között természetes.)

„A magyarok vándorlásának nyolc állomása van:

1. A Kr.e. 4. évezredben az Ural és az Ob folyó közti területeken éltek több hasonló népcsoporttal egy hatalmas közösséget alkotva. Pattintott kő eszközöket használtak és zsákmányoló életmódot folytattak. Ennek a korszaknak a végén a velük együtt élő szamojédok észak felé indulnak, és így a finnugorokkal maradunk.

2. A Kr.e. 3. évezredben kiválnak a finnek, akik nyugat felé vonulnak. Ekkor már a csiszolt kő eszközök használata a jellemző.

3. Kr.e. 2000-1000 között már csak az ugor népek élnek együtt, vagyis a magyarok, a vogulok, és az osztjákok. Egy kisebbfajta felmelegedés következik be, ezért kezd elterjedni az állattenyésztés, az iráni népek hatására pedig réz- és bronzművességgel is kezdenek foglalkozni. Az első évezred táján a vogulok és az osztjákok kiválnak, és északra mennek.

4. Kr.e. 1000-500 között megindul a tényleges magyar nép kialakulása és önállósulása. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Belekerülnek a népvándorlás áradatába, amelynek résztvevői például a hunok, az avarok, a bolgár-törökök, és a kozákok. Ők mind nyugat felé indulnak.

5. Kr.e. 500-Kr.u. 500 között a magyarok is elindulnak és átjutnak az Urálon, a mai Baskíriába. Ezt a területet nevezzük Magna Hungáriának. Itt az onugorokkal élünk együtt. De sok mindent átveszünk az alánoktól, a jászoktól, az úzoktól és a besenyőktől.

6. A Kr.u. 8. század végén a keletről támadó törzsek hatására dél-nyugatra vándorolunk, majd bebocsátást nyerünk a Kazár Birodalomba. Ezt az új területet Levédiának nevezzük (Don-Dnyeper között). Őseink ekkor leginkább szőlő és bortermeléssel foglalkoznak. Vallásuk természet vallás volt és kialakult Hunor és Magyar mondája. Átvesszük a kettős fejedelemséget, ami abban áll, hogy két vezető irányítja a népet, a kende és a gyula, ez előbb a vallási, utóbbi a katonai vezető. A fősámán a horka. A további népmozgások nyugatra kényszerítik a magyarságot.

7. 830 körül Etelközbe érkezünk. Itt kovácsolódnak össze a magyar törzsek, itt kötik meg a vérszerződést. Bár a terület kitűnő legelővel látta el őseinket, rendszeres portyákat indítottak a Kárpát-medencébe. Ebben az időszakban fejedelmük Álmos, majd az ő fia, Árpád.
Itt folyamatos kalandozásokat folytatnak. Beleavatkoznak más népek küzdelmeibe is, mert többször is segítségüket kérik, mint például a frankok és az avarok (Szvatopluk).

8. Egyik portyájuk alatt hátba támadják az otthon maradtakat és ezzel tovább vándorlásra kényszerül a magyar nép. Így érkeznek meg a Kárpát-medencébe.”

9. Hogyan lesz a kilencedik állomás? 2014-ben a magukat jó magyaroknak nevezők tovább vándorolnak, hogy elkerüljék a hatalmon lévők és a többség hitványsága miatti lepusztulást és polgárháborút a Kárpát-medencében.

Bee-zony 2013.01.05. 01:28:05

@Jani haverja: Kösz' hogy szóltál, használd nyugodtan. Hogy ne maradjon visszajelzés nélkül... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.05. 10:30:54

@Bee-zony: Szép összefoglaló, és sajnos igaz is :(

Horizont 2013.01.05. 13:18:19

@Jani haverja: Na basszus, jó megfiatalítottam magam! Nem szándékosan, és pont lényeges lett volna az évek száma! Hát ez van:)
Pontosítok! Tehát 1954-ben születtem mikuláskor így helyesen 36 év az előzőben és ebben 22! Ezt az égést :DDDDDD Tudnék írni egy regényt, hogy miért nem is vágytam anno arra, hogy ne itt éljek. De röviden! Mert jó volt itt élni!!:)) Na ezzel megint olyan helyzetben hozom magam mint a hazaszeretet szóval! Igen a szocializmusban minő botrány szerettem itt élni! Hozzáteszem, ma már persze sok mindent másképp látok, mert sok mindent megtudtam azóta, amit akkor nem! Az élet soha nem egy fáklyásmenet senkinek (1-2 kivételtől eltekintve:D). Tehát nem vágytam el. Mire elvágytam volna már csak vágyálom lehetett:))
Megértem ha valaki menni akar. Nem szólom le, nem nevezem hazaárulónak, de elvárom, hogy aki elment, vagy elmegy, tartsa azokat tiszteletben akik maradtak! Ne hülyézze le őket, ne tartsa gyávának, gyámoltalannak, ne tartsa úgy, hogy na meg is érdemlik amit kapnak, meg ilyenekre gondolok! Ezer embernek tízezer oka lehet arra, hogy maradt. Inkább elismerést szeretnék kapni, hogy itt vagyunk, itt nyűglődünk ezzel a sok f@szkalap politikussal és a még f@szkalapabb hétköznapi emberekkel! (tisztelet a kivételnek) Lassan magamat se érzem kivételnek:DDD
Én meg drukkolok mindenkinek aki elment, hogy találja meg a helyét, ha már nem sikerült a szülőföldjén meglelnie!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.05. 13:31:37

@kifordított nagyanyó: Egyébként mindig elképeszt a ManU igazolási politikája. A múltkor is, mikor leigazoltátok Howard Webbet. Eszméletlen, mennyire segíti a csapatát. :-DD
RvP-ről meg egy kis videó:
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yx5Vr0HsWdU
Inkább Pats mint Giants. A Giantsnak szurkolni olyan, mintha a Sp*rsnek szurkolnál :-P.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.05. 13:36:37

Látod-látod, Bennetek nőkben ösztönösen megvan az évek letagadásának hajlama :))))

Az írásoddal meg teljesen egyetértek. Én sem gondolkodtam komolyan egy jó csomó ideig arról, hogy más országban éljek, illetve de: 18 éves koromban egy gimis osztálytársan nagybátyja szerzett volna az osztálytársamnak és nekem munkát Kanadában, illetve nem is szerzett volna, hanem adott volna a saját cégénél, meg segített volna a letelepedésben. Akkor majdnem kimentünk, de az utolsó pillanatban egy sajnálatos baleset következtében meghalt az osztálytársam testvére, és így ő már nem akarta egyedül hagyni a szüleit. Egyedül is mehettem volna, de úgy már nem volt kedvem egy számomra soha nem látott emberhez kimenni Kanadába, és még elvárni, hogy segítsen is. Aztán később lett volna alkalmam Svájcba költözni, de az ottani emberek mentalitása (nekem a svájciak túl zárkózottak) nem tetszett, úgyhogy nem mentem. Tulajdonképpen én 2008 tavaszán csináltam a legnagyobb hülyeséget (azóta verem a fejem a falba), akkor kellett volna eladni a házamat, és eljönni ide, csak úgy blöffre családostól. Akkor még sokat ért a házam, és ha itt 2-3 évig csak a tengerparton heverésztem volna nyaranta, telente meg kávézóból kávézóba jártam volna, akkor is több pénzem lenne, mint most, valamint már rég tudnék hibátlanul albánul, és sokkal több itteni kapcsolatom is lenne, ami itt nagyon fontos, már csak az itt eltöltött hosszabb idő miatt. Csak hát értelemszerűen én ezt nem mertem megtenni 2008 tavaszán. Helyette 2011-ig gürcöltem Magyarországon, és a végeredmény meg a fentiekből kiolvasható.

Horizont 2013.01.05. 15:52:41

@Jani haverja: Ti már más korosztály vagytok, a még fiatalabbak még másabbak:) Csak a saját nevemben tudok beszélni. Például nehéz volt az alól kivonni magam, mivel ezzel együtt nőttem fel, hogy aki elment az disszidált.Bűn volt. A budapesti középiskolámban 3. osztályban disszidált a fiú KISZ titkárunk. Nagyon ügyes volt, elmentünk az osztállyal egy 4 napos kirándulásra, ő beteget jelentett otthon meg azt hitték velünk van. Jugoszlávián keresztül ment ki, Capuában egy menekülttáborban volt sokáig aztán Svédországban ment. Ennyit tudtunk meg róla.Kijöttek civil ruhás rendőrök az osztályba. Nagyon izgalmas volt, meg hüledeztünk, de senki nem irigyelte.
Aztán ez megmaradt . Utazni imádok. Kapaszkodj meg, 46 éves koromban láttam meg a tengert Görögországban. Ez nem a rendszer miatt volt, nem a 3 évenkénti útlevél miatt. hanem azért, mert abban az időben hamar összeházasodtunk, aztán szülőknél kisszoba, végre saját lakás, aztán sorban jöttek a gyerekek. Három is. Mivel ötünknek nagyon drága lett volna elutazni, gyerekek nélkül nem mentünk, mert az rossz lett volna, aztán amikor kirepültek, sőt jártak külföldön akkor mi nekiindultunk.Többször többfelé jártunk! Csodás volt! Sajnos az anyagilag miatt már megint nem tudunk menni a tengerhez:( Szerintem már nem is fogunk!
Megnéztem a honlapodon az Albániáról készült fotókat, meglepődtem milyen szép helyek vannak:))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.05. 17:04:57

@Horizont: Azért ne keseredj el, és főleg ne mondj le már előre egy tengerparti nyaralásról. Itt pl a tengerpart egy kis odafigyeléssel elég olcsó is tud lenni (ha az utazás költségét nem számolod, akkor a szállás, meg a kaja-pia olcsóbb, mint ha otthon maradnátok, persze odafigyeléssel!). Persze vannak itt is drága helyek (viszont azok meg a színvonalukhoz képest nem drágák), de meg lehet olcsón is úszni a dolgot. Ha egyszer gondoljátok, keress meg privátban, nagyon szívesen segítek.

Horizont 2013.01.05. 18:18:58

@Jani haverja:
Nagyon kedves vagy, köszi.
Most igyekszünk úszni az árral szemben:)
Vagyis túlélni:)

AtiSnatch 2013.01.05. 19:20:20

Na mi van? ElvitTEK tiTEKet?

Bee-zony 2013.01.06. 15:01:08

@MolnarErik: Durván indul az év első hete...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.06. 17:56:52

@MolnarErik: Hát én ezen nagyon jót röhögtem, igaz, hogy én már könnyen röhöghetek, mert nem Magyarországon élek.

A cikkben foglaltak az ékes példája annak, hogy Orbán Viktor egyre kevésbé dönt józan észérvek alapján, azaz kezdenek nála "elmenni otthonról". Ez az ember tényleg kezdi maga alatt vágni a fát.

Megadta a kettős állampolgárságot a határon túliaknak, na nem azért, mert annyira szereti őket, hanem azért, mert azt hitte, hogy ha választójogot is ad (adott is), akkor majd a határon túliak szavazataival bebetonozza a hatalmát. Na most a határon túli magyarok igen nagy %-a erdélyi. Erre utána mit tesz a komplett Fidesz? Először elkezd beavatkozni a román belpolitikába, tetejében egy abszolút kis támogatottságú, hülyeségeket beszélő párt mellett kampányolnak. Ezután meg az erdélyi magyarok által egyik legjobban utált erdélyi magyart kinevezi nemzetstratégának, olyan embernek, akinek befolyása van valamennyire az erdélyi magyarok életére is :) Szerintetek mindezek után 2014-ben melyik erdélyi magyar fog a Fideszre szavazni. Szerintem kb. akkora %-ban fognak, mint amekkora %-ban a Tőkés féle gittegyletre szavaztak a román választásokon. :) Ennek az embernek tényleg az agyára ment a hatalom :)

kifordított nagyanyó 2013.01.07. 12:00:08

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Kabbe!
Ezt a bírós dolgot Barca szemszögből is mondhatnánk,de akkor csizsikpizsik lesz morcos.:))

Inkább bárki ,mint Pats.Most a másik Manningen a sor,hogy megállítsa őket.:))
Ez a család Brady végzete.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.07. 13:12:38

@kifordított nagyanyó: :-DDDDD
RvP meg jól kiszúrt a gyerekeivel. Már teljesen kiszáradtak, mert állandóan hánynak, ha a manchaster szót hallják :-P
Egyébként meg nekem nem olyan ellenszenves a Pats mint a Giants. Nem tudom miért. Mondjuk, még mindik inkább Packs meg 49-ers, mint bármelyik más csapat.

kifordított nagyanyó 2013.01.07. 19:22:11

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Szerintem az A betűs szavaktól hánynak.
Apu meg veri a fejét a falba,hogy elbaszott ott ennyi időt egy lúzer bandánál.:))

Mondjuk én pont a majdnem tökéletes szezon idején kezdtem nézni az amerikai focit.
Az esélytelenebb Giantsnek szurkoltam .Túl tökéletes a Pats.
Bár ha nyernek akkor azt megérdemlik.Inkább,mint a Barca.

kifordított nagyanyó 2013.01.07. 19:23:40

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Nem is annyira a Manningek élete,hanem Bradyé,akinek valamelyik mindig keresztbe tesz.:))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.08. 08:14:24

@kifordított nagyanyó: Hát igen. 8 év, amikor mindenki ki akarta tenni a p*csába, mert nem csinált semmit a pályán, meg nagyképűen játszott. No, meg rengeteg sérülése volt. Egyedül Wenger állt ki mellette, és bízott benne. Erre meg egy jó idény után pofánköpi, és elmegy a rivális tehenesekhez. Egyenes gerincű fickó, jó hogy hánynak a gyerekei :-DDD
A Pats túl tökéletes? Remekül fel van építve. Ha nyernek, megérdemlik.
No, és mit szólsz a FIFA legjobb csapatához? Egyszerűen szánalmas...

kifordított nagyanyó 2013.01.08. 11:08:23

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Azért az utóbbi két szezonban kb. egyedül vitte a hátán a csapatot.
Sokaknak elege lett a nyeretlenségi sorozatból,sokan elmentek,így gyengült a csapat.
De Sallói István jól mondja a Digi Sporton,hogy többet kéne költeni/megfizetni játékosokat és akkor bajnokesélyes a csapat.Pl. most Walcott,ki tudja meddig marad.
Azért mondom én is hogy nagyon ott van a Pats.Brady alatt 10 csoportgyőzelmük volt eddig.
De akkor is őket meg a Steelerst kedvelem a legkevésbé.:))
Mondjuk ebben a ligában kevesebb az esély a rossz bírói döntésre és az az miatti érdemtelenül nyerésre.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.08. 14:00:39

@kifordított nagyanyó: Abban igazad van, hogy többet kellene adni nekik. Már akinek. Mondjuk, elég szánalmas volt, hogy Squilacci többet keresett, mint Song. Az is tény, ha megtartjuk Songot, RvP-t, Flaminit, Hlebet, és mondjuk Cest, Clichy-t, Toure-t, kissé más lenne a helyünk a tabellán. Sajnos (vagy nem sajnos, ez nézőpont kérdése,) a játékospolitikánk olyan, amilyen. Hogy ebben mekkora szerepe van Wengernek és Kroenkének, azt nem tudjuk. Elég sokan vannak, akik szeretnék, hogy a Boardban Kroenke helyét átvenné Usmanov. De ez nem rajtam múlik. Így sajnos ez az igazolási és pénzügyi politika addig marad, amíg ez az amerikai ott ül a Boardban. Attól még RvP megnyilvánulásai számomra elfogadhatatlanok. (Miért az egyik legnagyobb riválist erősíti? A kommentárjait érdemes összehasonlítani Fabregaséval, van különbség a hozzáállásukban.
Azért lehet, hogy te is így gondolkoznál mondjuk Rooney-val kapcsolatban, ha mondjuk a City-hez igazolna.

kifordított nagyanyó 2013.01.09. 09:46:10

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Nem tudom miket nyilatkoztak,de Nasri is a Cityhez ment.
Tevez is ott kötött ki.
Van Persie meg végre nyerő csapathoz akart tartozni.:))
Pont Rooneynak nem örülnék ha elmenne.Az egyik legjobbnak tartom.Viszont azt is tudom ha elmenne,meglenne rá az oka.
Ferguson tudja kezelni a játékosait.Félek is,mi lesz ha elmegy.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.09. 11:59:03

@kifordított nagyanyó: Nasri is C*nt. Szerintem Tevez is.
Ha egy játékos elmegy, akkor ne az ellenfelet erősítse.
Persze, minden játékosnak meg van az oka, hogy elhagyja a klubbot. Lehet, hogy naív vagyok, de még mindig Tony Adams szavai járnak az eszembe, aki azt mondta, hogy számára mindegy volt, mit adtak elé, aláírta, mivel az ágyús címer volt a papíron. Ilyen hozzáállás nagyon kevés van. SteveG, Giggs, Scholes, Olaszországban Del Piero, nálunk Wilshere, Jenkinson, akik a klubjaikhoz hűek.
Egyébként szánalmas dolognak tartom Lampard elküldését a Chelsea-ból. Ő is olyan ikonja a klubjának, mint nálatok Giggs.

kifordított nagyanyó 2013.01.09. 12:29:54

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Ha abban a ligában akar maradni,mást nem tehet.
Én ha fiatal focista lennék,lehet mind a hat kedvenc európai csapatban játszanék egy kicsit.
De lehet inkább MU tag maradnék mindig.
Wenger nem sokat ért el mostanában ezért elégedetlenek lehetnek a játékosok.
Más kérdés viszont,hogy ők vannak a pályán.
És tényleg tiszteletreméltó a klubhűség.
A múltkor mondták,hogy Ibra mondta Gerrardnak,hogy jó játékos és hogy miért nem megy egy jobb klubhoz?
Geerard megköszönte és mondta hogy ő tudja mi a jó neki.
Nekem amúgy Drogba is hiányzik a Chelseaból.De Lampard lehet hogy hozzánk jön.:))

kifordított nagyanyó 2013.01.09. 12:32:05

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): D Tony Adams hozzáállása tetszik.Lehet hogy inkább így tennék.
Mondjuk Del Piero most ausztráliában vezet le.De utolsó évében rendesen elfogadta a szerepét.
Ha kellett beállt csereként.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.09. 13:10:42

@kifordított nagyanyó: Wenger már régóta nem nyert semmit. Sajnos azóta, mióta megépült az új pláza (Emirates stadion) és le van állítva a vásárlás. Ha megnézzük a kiadás-bevétel oldalt a Premier league-ben, az utolsó helyen áll kiadás szempontjából a klub. Minimális kiadás, maximális bevétel. Hogy a hitelből felépült szép új stadiont ki tudják fizetni. És ezért is olyan alacsonyak a fizetések. Mondjuk, Wenger a legjobban megfizetett edző a PL-ben (ha jól tudom,) de felülről erősen korlátozva van az igazolási politikája. Kevés pénzért vásároljon és sokért adjon el, hogy pozitív legyen a mérleg. (Mondjuk, szerintem RvP-t elkótyavetyélte.) Sajnos, a fiskális szempont az úr nálunk. De lehet, hogy Wenger is így gondolkodik, és nem kell ráerőltetni a Board politikáját. (Hisz közgazdász végzettsége van.)
Tony Adams a Mr. Arsenal!
Egyébként érdekes dolgot kezdett el Wenger az utóbbi években. Gibbs, Ramsey, Jenkinson, Oxlade-Chamberlain, Wilshere és remélem Walcott. Őket akarja tengelyként a csapatba, így egy igazi angol csapat lenne, Majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. (Wilshere-nél és Jenkinsonnál megkérdőjelezhetetlen a klubhűség, szerintem.)

kifordított nagyanyó 2013.01.09. 13:47:05

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Asszem azt 6 év alatt kifizették már.Az új stadiont.
Remélem Walcott marad.De ha nem,hozzánk jöhet.:))
Mivel ők a Mu és a Chelsea után a harmadik kedvenceim valamennyire drukkolok nekik is.
Na csá.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.01.09. 15:29:05

@kifordított nagyanyó: Úgy tűnik, aláírt. Így nem megy hozzátok. (Remélem :-DDD)

süti beállítások módosítása