Skip to content


       Szűrés lista

Semmi sem változik ebben az országban

Adót csalnak, mutyiznak, egy kis Ciprus, egy kis Svájc, fiktív cégek, áfacsalás, számlagyár, leszámlázzák, túlszámlázzák, jattolnak, nokiásdobozoznak, visszaosztanak. Évi minimum 1000 milliárd hiány.

Viszont a "kisembereket" a legkisebb hiba után egyből zaklatják, felszólítják, megbüntetik. A cégeket zaklatják, újraadminisztráltatják, ellenőrzik.

Az egyik legelső poszt volt itt a blogon:

győzike.jpg

És mit olvashattunk 2013. január 29-én a legfrissebb adóslistán, ahol azon magánszemélyek vannak, akik legalább 10 millió forinttal tartoznak a NAV-nak?

tartozás.jpgAkár azt is mondhatnánk, hogy kormányokon átívelő pofátlanság.
Gyurcsány, Bajnai, Orbán. Három miniszterelnök, MSZP, Fidesz, APEH, NAV, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, kétharmad. A helyzet változatlan. A teljes magyar államigazgatás tehetetlen.

Fossák a szót, a programokat, a bizottságokat, a munkacsoportokat, a nagyívű ígéreteket, nyakunkon az újabb kampány, (most éppen Bajnai próbál életet lehelni magába), de ebben az országban semmi nem fog addig változni, amíg egy műveletlen, buta ám de igen pofátlan adócsalót sem tudnak elkapni, immár 5 év 3 hónapja.

20 millió persze csak csepp a tengerben, de a társadalomnak közvetített üzenete súlyos károkat okoz: lopd el adót, csalj, aztán trükköz egy kicsit, úgysem tudunk vele mit csinálni.

Győzike nyugodtan elmehetne Magyarország reklámarcának, minden szempontból tökéletes választás lenne. A kampányt természetesen a trendi és fiatalos KIM csapata készítené, a "Jó állam" program keretén belül.

Címkék: győzike nav

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr15054103

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kövér a Marsra készül 2013.02.03. 17:15:32

A meg nem értett géniusz, Matolcsy György legújabb találmányának köszönhetően a NASA kutatóit is meghazudtolva, magyar ember érhet elsőként földet a Marson. Nem is akárki, hanem az országgyűlés rendíthetetlen hitű elnöke, Kövér László. Helyszíni tudósí...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.01. 11:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Nano porfúziós bűvésztrükk 2013.02.01. 08:13:35

Már 2 napja észrevettem a videókon, de csak ma egy új videó ( 2:15-től ) erősített meg benne, hogy itt a kohászati vegyi trükkön kívül van egy sima bűvésztrükk is a bemutatókban. Amolyan Uri Gelleres. Illetve több is van, de most csak a legfontosab...

Trackback: Mikro népi vaskohók országa leszünk 2013.02.01. 08:13:14

Nano Porfúziós Reaktor világsiker, világszám. " Itt egy újabb ÖTLET a magyar gazdaság helyrehozására! " - Azaz Egely György megint kábít és átver. Ne dőljetek be neki! első verzió, ahol még nincs álcázva a népi mikro kohó .. amely számos díjat ...

Trackback: Kinek kell itt megdögleni? 2013.01.31. 17:33:08

Hárommillió-háromszázezer magyar van útjában a kormánynak, akiktől bármi áron szabadulna. El nem tüntetheti őket fizikailag, kezdeni velük semmit nem tud, ezért csatateret, sőt katasztrófát vizionáltat, ahol ezeknek az embereknek el kellene pusztulniuk...

Trackback: Golfozni és teniszezni küldené a közmunkásokat a kormány 2013.01.31. 17:31:48

A minimálbér kétszeresénél magasabb közmunkabérért dolgozó közmunkások nem kérhetnek nyaralási támogatást az Üdülési Alapítvány pályázatán. Az alacsony jövedelmű szerencsések viszont teniszpályát bérelhetnek, lovaglóleckéket vehetnek, horgászhatnak, ví...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2013.01.31. 09:13:56

A cikk alatti ajánló is mutatja ("Hol a YouTube reklámbevétel, Millások?!"): nem en bloc tehetetlen az állam, csak ha éppen nem érdeke. Az ellenségre igen hatékonyan le tud csapni. Egyébként nem mintha folyamatban lenne/lett volna a legnagyobb salgótarjáni ellen egy büntetőeljárás adócsalás miatt? (Basszus, itt a világvége, bulvártémát boncolgatok...)

Roltii 2013.01.31. 09:17:17

ott van Zusi is a listán ha jól látom:)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.01.31. 10:03:20

Ha rosszmájú akarnék lenni, azt írnám, hogy ez egy tipikus irigységposzt.
Leginkább az adócsalással kellene kissé óvatosan bánni. Meg nem összekeverni a tartozás behajtását az adócsalás büntetésével. 2012.10.29. – Elítélte a salgótarjáni bíróság az RTL Klub egykori sztárját: 1 év 8 hónap börtönt kapott Győzike, de három évre felfüggesztve."
2012.10.31. – Letöltendő börtönbüntetésért fellebbezett az adócsalási perükben eljáró ügyész." 150 milliós örökségét egyik oldalról kétségbe vonják, másik oldalról viszont zárolják.
Szóval ész nélkül menni a NAV információi után egy ilyen blogtól necces, ugyanígy egy származása miatt és irigységből igaztalanul üldözött képét is ki lehetne kerekíteni. Pénzmosás - attól tartok Polt Péter azt se tudja, mi az...
Az ország háromnegyedét be lehetne kasztnizni adócsalásért, ha az adóbevallásban nem szereplő jövedelemért mindenkinek ez járna.
Amúgy meg a vagyonosodási vizsgálat a fekete jövedelmek elkapására való, és a módszerei eléggé neccesek. Viszont erősen kétséges, hogy miből volt egy sómennek fekete jövedelme. Zsebbe fizetett a tv, vagy a rendezvényszervező milliókat?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.31. 10:30:55

Az APEH mi a faszért nem szedi be ezeket? Miért fizetjük?
Mondjuk lehet kifizetődőbb lenne, ha ilyenekkel foglalkoznának, nem azokkal, akik nem írtak be 50 ezer jjövedelmet a bevallásukba.

NYJetsTD 2013.01.31. 10:35:53

jajjjmááá, ezt keee csinyánni je more? Közben meg mit keres oszko a vizérben? Mek külőnbe is, azé lopikáltamm, hodj ne a zemberek fizessék meg...

Balambér 2013.01.31. 10:59:09

Azt egyébként honnan tudjuk, hogy ez ugyanaz a 20 milla, és nem egy másik 10+ millás tartozás?

Nem követem a művész úr életpályáját, úgyhogy tényleg nem tudom. De az 5 évvel ezelőtt hírből meg ebből a friss listából nekem marhára nem következik, hogy ugyanarról beszélünk.

toportyánzsóti 2013.01.31. 11:12:51

Felesleges ebben az országban adózni,úgyis csak agymosásra költik el az adónkat,vagy kb 1% hatékonyságú nagyot álmodó projektekre.Fele ekkora adószinttel talán fejlődhetnénk,ha lenne külön pénzalap a politikára,nem az oligarchák zsebében lenne minden politikus,vagy reménytelenül alulfinanszírozott.

titan 2013.01.31. 11:31:54

@Balambér: szerintem zero sem úgy gondolja, hogy az összeg ugyanaz. Azonban a módszer változatlan(nak tűnik). Gondolom Győzike továbbra sem rendelkezik autóval, ingatlannal, amit le lehetne foglalni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.31. 11:49:38

Hát Magyarország már csak ilyen. meg is mondta anno a Feri egy őszinte pillanatában, hogy akinek nem tetszik, annak el lehet menni. Én is ehhez tartottam magamat.

dr. Aullah 2013.01.31. 12:03:50

www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20130130-felkeszul-a-betetgyujtesre-a-magyar-allam.html

Na majd lesz itt nemulass... így majd könnyebben tudják elvenni a pénzt. Nincs itt semmi látnivaló.

kifordított nagyanyó 2013.01.31. 12:09:12

Már megint egy rsszista poszt!:))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.31. 12:46:42

@dr. Aullah: Jaja, én is olvastam. A címből még azt hittem, hogy hasonlót akarnak bevezetni, mint Angliában, vagy az USA-ban, ahol sok helyen heti fizetés van. De nem ám. Merthogy ott azt csinálják, hogy egy hetet dolgozol, és ki leszel fizetve, Magyarországon meg egy HÓNAPOT dolgozol, és akkor is csak fél hónapi bért kapsz :) A másik felét meg majd 20-a után. Gratula. Tényleg nagy sz@rban lehet a magyar államkincstár.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 12:59:29

Éppen most baszott meg az Apeh egy ZUMBA-oktatót.

A györi (györszentiváni) ex-cigányvajda pedig 10 (azaz tíz) évig áfát-csalhatott TÖBB-MILLIÀRD forint értékben.

Csak azért csapott le rájuk az NAV-TEK-kisfaszom, mert a cseh és a szlovák nyomozók már baszogatták a magyar szerveket, mert nem bírták elviselni, hogy ezek az adócsaló-magyar-cigányok meglopják az országukat (Csehországot és Szlovákiát).

A magyar szerveknek persze 10 évig nem tünt fel, hogy a négyezer lakosú Györszentiván faluban Bentley, Aston Martin, Mazeratti, Ferrari autókkal kolbászolnak a boxosok...

Mondanom sem kell, segélyen.

Mondom én, hogy rég megérett ez az ország arra, hogy beszántsák, besózzák, a menekülö elitet pedig napalmozzák...

toportyánzsóti 2013.01.31. 13:20:43

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: A NAV a legkorruptabb államhatalmi szervezet,az elképesztő kinnlevősége a bizonyíték erre.Az elitünket csak a károk megtérítése után engedném el,az önfenntartó börtönükből,de előtte volna 1 kis ungabunga...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 13:46:16

@toportyánzsóti:

Ez ebben a tetves országban úgy müködik, hogy egy bizonyos kaszt felett (esetleg haver/koma/faszomtuggya) nem kell aggódni az adózás miatt.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 13:49:57

Velem történt:

Bementünk a cimborámmal VADIDEGENKÈNT egy étterembe Lipóton (Györ megye).

A zabálás után rezzenéstelen arccal egy kockás papírra írva hozta a kis picsa (kb 16 éves) a "számlát", amit aztán otthagyott az asztalon.

Miután kifizettem, akkor odamentem a pulthoz, hogy én a SZÀMLÀT kérem...!!!

BAZMEG hívniuk kellett a tulajt, mert nem tudták hogyan müködik a pénztárgép.

Ha az Apeh lett volna ott, akkor pénz-bünti helyett felgyújtják a kricsnit.

De (ide a rozsdás bököt) tudta mindenki hogy az Apehtöl nem kell tartani, ugyanis jópénzért-komaságért-faszomtuggyáért elkerülik az éttermet.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 14:04:40

@Kuviklacz:
"Irígységposzt"?! Irígységposzt az, hogy lehetőség szerint bárki is akkor fényeztesse magát luxusüdülésekkel a párszobás vityillójából elindulva, amikor a közösség fel meglevő tartozásait már lerótta? A 20 milliós adótartozást nem a hangyák hordták össze ám... Micsoda irigység lehet az, amit az emberek azért éreznek, mert nem olyan élelmesek, mint Győzike, de tényleg!

"Az ország háromnegyedét be lehetne kasztnizni adócsalásért, ha az adóbevallásban nem szereplő jövedelemért mindenkinek ez járna."
Ja, tehát ha mindenki csinálja, akkor nincs is semmi baj?! Persze, az adótartozást meg sem kell fizetni, a nem adózótt, de látványosan költött jövedelem az igazából dicsőség! Tulajdonképpen az egész Himnuszt vagy a Szózatot is le lehetne cserélni a tankönyvekben arra a két szóra, hogy "Megoldjuk okosba'!", ezt legalábbis tutira többen tartják hitvallásuknak, mint hogy "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar!". Na, például ezért tart ott az adófizetési morál meg az állami bevételek Magyarországon, ahol...

Az meg, hogy szegény Győzit itten azért báncsák, mert cigány, és mert utálják a műsorát, a legocsmányabb csúsztatások egyike, amit valaha hallottam!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 14:26:51

@Rufus78:

"Ja, tehát ha mindenki csinálja, akkor nincs is semmi baj?! "

A fürdöszobám közel egymillióba forintba került.

Ebböl 650.000 (hatszázötven-ezer) forint a burkoló munkadíja négy napra!!!

A burkoló a negyedik napon CSíKOS füzetlapon nyújtotta át a "számlát".

A burkolómnak a felesége 20 éve nem dolgozik.

A burkolómnak van egy vadonatúj VW transportere (vagy mia fasz)

A burkolómnak van egy Harley Devidsonja (az asszonynak is valami hasonló)

A burkolómnak van egy Quad motorja.

A burkolómnak van egy vadiúj VW Sharanja.

A burkolóm minden évben (minimum) 2 hetet megy nyaralni, ugyanennyit megy síeleni.

A burkolóm házának alapterülete ~200 m². Ami teljesen alá van pincézve lakásnak (+200m²).

De adót azt nem fizet...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 14:30:31

@toportyánzsóti: Államhatalmi szerv... nos, igen. Már a középkorban, meg még talán előtte is azt basztatták az adószedők, akiknek nem tetszett a pofája... meg akihez hozzá mertek nyúlni a saját bőrüket féltve.

"Too big to fail", mondták az amerikai bankokra is, vagyis már nem azért léteztek, mert jól működtek, hanem azért, mert sokan nem engedhették meg maguknak, hogy bedőljenek... és itt is így van. Lehet sajnos szép ideáliákat megfogalmazni az adómorálról, ahogy például én tettem az előbb:), de a magyar gazdaságot, ahogy egyszer praktikusan olvastam, a "korrupciómeghajtású demikráciát" tulajdonképpen ez az összekacsintós adócsalás tartja mozgásban, amit éppen csak az a kevés elvből becsületes szop meg, akiknek az adócsalás, adónembefizetések miatti túladóztatást és az irreális adóterheket el kell viselni. De mert ők vannak kevesebben, így csak a háborgás marad...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 14:36:18

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
És ha esetleg számlát kértél volna róla, azon túl, hogy onnantól az ár 650.000 * 1,27 lett volna rögtön, még ő lett volna felháborodva, meg nézett volna rád, hogy ilyen állatot ő még a kaléndáriumban sem látott:)...

Többek között ezért röhejes Matolcsy javaslata a pénztárgépek NAVba madzagolásáról. Kollégákkal kínunkban már azon viccelődtünk, hogy ennek legfeljebb akkor lenne értelme, ha a pénztárgépekkel együtt a kockás füzeteket is onlájnosítaná, de már látom, hogy ki kéne terjeszteni a csíkos füzetekre is:)...

Viktus 2013.01.31. 14:36:46

Zumbaoktatóra csaptak le az adóellenőrök
Nem kaptak nyugtát az edzésről, büntettek.

index.hu/gazdasag/2013/01/31/zumbaoktatora_csaptak_le_az_adoellenorok/

Mi a baj a nagy halakra utaznak nem ilyen pár húsz milkás tételekre az egy-két ezer forint a fontosabb.

Viktus 2013.01.31. 14:38:47

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:

Jó nagy balek vagy ... kb. ugyanerre a munkára felénk örül a burkoló, ha 65.000 kap ... merre laknak a hozzád hasonló gazdag birkák?

Vidéki 2013.01.31. 14:39:27

Egy régi közmondás szerint: "A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát".

Az adócsalás egy súlyosabb kategória.

A Mikroszkóp Színpad Sasmadara 50 millió forint körüli adócsalásban volt sáros. Sokáig tartott, mire jogerős ítélet született.

Az adócsalót, most gyakran látni egy TV-adón, ahogy oktatja a közönséget, hogy mik vannak és mit hogyan kellene csinálni.

"Egy műveletlen, buta ám de igen pofátlan adócsalót sem tudnak elkapni, immár 5 év 3 hónapja.""

Egy szuper jogász államban "a lassú munkához idő kell."

A rendszerváltás hajnalán jogalkotóink mintha átestek volna a ló másik oldalára és arra törekedtek, hogy megalkossák a Föld egyetlen tökéletes jogállamát.

Ez párosulva azzal, hogy bíróságaink mindenkitől függetlenek a jogszolgáltatás hatalmas lelassulásához vezetett, ami aláássa a jogbiztonságot.

A hirhedt primitív Tocsik ügyben, vagy a Posta bank ügyben évtizeden túlnyúló ügyek és enyhe itéletek bátorítják az intellektuális bűnözőket, azt az érzést ébresztve bennük, hogy az "intellektuális" bűnözés kockázata csekély.

Az USA-ban a bonyolult, 170 milliárd dolláros Madoff pilótajáték ügyben egy éven belül képesek voltak (súlyos, életfogytiglani) ítéletet hozni. "Bis dat qui cito dat." "Kétszer ad aki gyorsan ad". mondták egykor a rómaiak.

Nálunk a 23 milliárdos K&H brókerügy már kilenc éve tart és még mindig nem látjuk a végét.

Viktus 2013.01.31. 14:49:28

@kifordított nagyanyó:

Ja erre nem is gondoltam. Na igen, ha v.ki saját burkolót is tart az tényleg ilyen drága lehet. :P

dr. Aullah 2013.01.31. 14:50:28

OFF:

hvg.hu/itthon/20130131_Perdonto_video_keszult_a_hummeres_rendorg

"A Blikk szerint a felvételen látszik, pontosan hol fékezett le a két motoros rendőr, és az is, hogy egyikük, Kenéz Imre nem állt a megvadult terepjárós elé, sokkal inkább az autós kanyarodik az egyenruhás felé, mintha szándékosan őt akarná elgázolni."

Ezért kell kamera mindenhova!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 14:58:57

@Vidéki:
Sast persze könnyű előcitálni, csakhogy:
www.jogiforum.hu/hirek/20926
"Sas József az eljárás során mindvégig következetesen tagadta bűnösségét és azt hangoztatta: nem tudott adófizetési kötelezettségéről, illetve amikor arról tudomást szerzett, eleget tett annak, önrevízió keretében a teljes adóhiányt befizette az adóhatóságnak."

...és ezzel nincs igazán arányban, hogy :"Ha megbüntettek, megbüntettek. Egészségükre! Egyébként is, nem mindegy?"

Ezt a mondatot meg, hogy:
"Ez párosulva azzal, hogy bíróságaink mindenkitől függetlenek a jogszolgáltatás hatalmas lelassulásához vezetett, ami aláássa a jogbiztonságot."
...nem értem, de lehet, hogy nem is szeretném érteni. Esetleg statáriális törvénykezést szeretnél? Jók ezek a gúnytól fröcsögő megjegyzéseid, én legalábbis jobban kedvelem, mint a rendszeresen bemásolt paneleket, a múltkor pedig már sikerült megdöbennem rajta, hogy még egyet is értettem veled valamiben... de azért azt sérelmezni, hogy a bíróságok igazán függhetnének talán már valamitől, mert az gyorsítaná a munkájukat, az egy ijesztő álláspont.

A jog"rendszer" így, ma Magyarországon egy rakás szar, még jogtákolmánynak nevezni is csak eufémizmussal lehetne, agyonbonyolított kreténségek halmaza, amit sem a jogok alanya, sem az illetékes hatóságok nem tudnak értelmezni, így gyakorlatilag szerencse kérdése, hogy kit miért akarnak majd megvágni egy kis bírságra. Nem véletlen, hogy nem létezik hivatalos állásfoglalás a NAV-tól, mert a NAV-os "adószakértők" jogértelmezése, ami alapján ők a munkájukat végzik, az tulajdonképpen vélemény, és nehogy már az gátja legyen egy másik "adószakértő" hasonló véleményének vagy egy méretes kis bírságnak. Van sapka, nincs sapka...

Ettől viszont független, mert egyértelmű, hogy a megszerzett jövedelmek után adót kell fizetni, 16%, fáradjon a kasszához, ennyi volt.

Vidéki 2013.01.31. 15:20:10

@Rufus78:

Szöveged. "Esetleg statáriális törvénykezést szeretnél?" arra utal, hogy érteni nem akarsz csak félreérteni.

Egyáltalán nem szeretnék statáriális törvénykezést!

Arról beszéltem , hogy az idő, a negyedik dimenzió fontos szerepet tölt be életünkben és racionális döntések meghozatalához nem áll rendelkezésre végtelen mennyiségben, még a bíróságok részére sem..

Ezért a jó működés érdekében a bíróságoknak is ésszerűen kell gazdálkodni az idővel.

Az USA-ban a bonyolult, 170 milliárd dolláros Madoff pilótajáték ügyben egy éven belül képesek voltak (súlyos, életfogytiglani) ítéletet hozni, noha ott nem statáriális bíróság ítélkezett.

Nálunk a hírhedt primitív Tocsik ügyben például évtizeden túlnyúlt az ítélkezési folyamat.

Ez a két példa arra utalhat, hogy lehetnek olyan helyek, ahol nem egyforma az ítélkezés minősége, noha egyik helyen sincsen statáriális bíróság.

„Egy indián kovács olyan ügyes, hogy 5 perces munkát képes elhúzni egy napig.”

Írta Traven csaknem száz éve mexikói élményei alapján.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 15:30:34

@Vidéki:
Akarlak én érteni, de persze tudom, kettőnk közül csak te lehetsz az ártatlan bárányka, mert csak:)...

Azon a mondatrészen, hogy "...párosulva azzal, hogy bíróságaink mindenkitől függetlenek a jogszolgáltatás hatalmas lelassulásához vezetett" nincs nagyon mit félreérteni. Sok minden gátolja azt, hogy a magyar törvénykezés felgyorsuljon, ezek egyike például a jogalkotó szándéka, de azt nem szeretném, hogy a bíróságok még ennyire se legyenek függetlenek, mint ma.

Vitéz László 2013.01.31. 15:36:28

nemsoká 5 millió cigány fog "eltartani" 5 millió nyuggert ....

70 éves korú dakota vezér mindkét csoportot stílszerűen majd...

Jimbo75 2013.01.31. 15:37:01

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: Nyugi, ezt a vállalkozók 95%-ra igaz, itt rinyál mindegyik, hogy milyen nehéz az élet, de azért évente cserélik a kocsit, meg mennek Balira nyaralni...

Vidéki 2013.01.31. 15:38:54

@Rufus78:

Utolsó mondatod lényegre törő:

"Ettől viszont független, mert egyértelmű, hogy a megszerzett jövedelmek után adót kell fizetni, 16%, fáradjon a kasszához, ennyi volt."

Eszembe juttatta azt az amerikai filmet , amelyben Kevin Costner és Robert de Niro játszotta a főszerepeket és arról szólt, hogy hogyan sikerült Al Caponét a hírhedt kegyetlen gyilkos gengsztervezért börtönbe juttatni: Az adócsalás bizonyított vádjával.

A filmből az volt érzékelhető, hogy Amerikában halál komolyan veszik az adócsalást a hatóságok..

teknoc erno 2013.01.31. 15:43:15

"Viszont a "kisembereket" a legkisebb hiba után egyből zaklatják, felszólítják, megbüntetik."

Azta, micsoda néplélek-kommunikátor vagy, tökéletes politikus lenne belőled :D a Kisember Magyarhonban mindig ártatlan, a Kisember soha nem hibás, a Kisemberért él-hal Orbán, Gyurcsány, Vona, Kádár, Rákosi. :D Ki a fasz ez a Kisember???? Én is Kisember akarok lenni!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 15:50:47

@teknoc erno:
Nem, a "kisember" az, aki nem KÉR számlát az adócsalótól, mert úgy olcsóbb...

Zka77 2013.01.31. 15:56:06

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: ebből csak 2 dolgot nem hiszek el: hogy valaki ennyit kér egy szaros fürdő burkolásáért, meg azt, hogy valaki kifizeti.
Amúgy tény, hogy az ilyen mesterek kb kivétel nélkül zsebre tolják a lóvét.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.01.31. 16:02:59

@Vidéki:
Na, látod, ezért lengettek be Madoffnak sittet 201 éves koráig, mert ahogy a régi mondás tartja "Ne lopj! Az állam nem szereti a konkurenciát!", és akkor ugye azt mennyire nem szeretheti, ha tőle lopnak:)!

csárli hárper 2013.01.31. 16:04:29

kurvaország, a feri is megmondta...

apanna 2013.01.31. 16:11:10

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:

Ha fizetsz az apehnak, vagy a munkaügyi felügyelőnek, akkor békén hagynak. Ha nem , lehetsz te akárki, hetente piszkálni fognak.
Példa erre: Egy isemrősöm mesélte, hogy őt is kivezényelték rendőrként apeh ellenőrzésre, 3 büféből kettőt elkaszáltak ,a harmadikból felpakolva jöttek ki az ellenőrök. Tőle is megkérdezték, hogy nem mész be csomagért? Míg az ország egyik leggazdagabb munkáltatójához havonta kijárnak, és csesztetik, pedig a takarítónő is fehéren kapja a fizetését. Addig piszkálják, míg összecsomagol, és elmegy...

apanna 2013.01.31. 16:14:00

@Vidéki: "A filmből az volt érzékelhető, hogy Amerikában halál komolyan veszik az adócsalást a hatóságok.. "
Nem csak ott. A legtöbb országban szégyen, ha valaki meglopja az államot, az állampolgárokat.
Nálunk csupán politikai akarat kérdése a nav megreformálása. De nincs rá igény.

Ha ellenőrzés lenne, a vállalkozások 99% bebukna, és zárhatná rá a lakatot az ajtóra..

jog-ász 2013.01.31. 16:14:55

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
nem jó burkolót választottál:) ismerek az alföldön olyan aki 20 ezerért egy fél lakást hidegburkolt:)

873ujr3rk 2013.01.31. 16:15:46

" A kétcsatornás bérezés hétköznapi gyakorlattá válásának fő oka a szektort sújtó magas adóterhelés. A javadalmazás illegális módszereit alkalmazó vállalkozások jelentős része kényszercsaló: annyira alacsony a termelékenységük, hogy ha minden adót teljesítenének, olyan magas árat kellene felszámítaniuk, amelyet senki sem fizetne meg. Tény, hogy több mint 1,2 millió adófizető a minimálbért nem meghaladó adóköteles jövedelmet vall be évről évre."

"Azt senki sem tudja még csak megbecsülni sem, hogy hányan lehetnek olyanok, akiknek bejelentett bére meghaladja ugyan a minimálbért, de zsebes javadalmazásban is részesül. Azáltal, hogy a zsebbe kapott bér a mindennapi élet szerves részévé vált, létrejött egy olyan torz társadalmi szerződés, amelynek központi eleme a korrupció. Jürgen Habermas német gondolkodó szerint egy demokrácia akkor működik jól, ha az állampolgárok adófizetési kötelezettségüket öntudatosan teljesítik, mert így szavazati jogaikat is felelősen tudják gyakorolni. Ahol az állampolgárok jelentős része adót kényszerül csalni, ott a választásoknak nem az a központi kérdése, hogy a versengő politikai erők hogyan bánnak a közpénzekkel. Az adózatlan jövedelemben részesülők a zsebbe adott bér elfogadásával ugyanis legitimálják a csak a választópolgárok korrumpálásával hatalomra jutni tudó elit cinikus „hagylak csalni, ügyeskedni, ezért viszont te nem kérheted számon, hogy én hogyan trükközök” magatartását.
"

hvg.hu/kkv/20130129_Unortodox_modon_fel_lehetne_szamolni_a_zs
bár a megoldásban nem hiszek, de érdekes a bevezető...

tehát megismételve: 1.2 millió minimálbéres. ami kb azt jelenti h mindazok, akik nem multinál, vagy az államnál dolgoznak, úgy szocializálódnak, hogy az adócsalás, lopás teljesen rendben van.

viszont jövőre lesz végre erkölcs/hittan. tehát ha türelemmel várunk 8-10 év múlva munkába áll az a generáció amely már nem fog lopnicsalni és 40-50 év múlva szépen helyére kerül minden...

szóval ez a kurva mutyivilág, ez a mocskos kistolvajra nem figyelünk, cserébe te se követelj semmit hozzáállás bassza az országot már legalább 40 éve.

trazz 2013.01.31. 16:20:08

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:

Ember, erre csak annyit lehet mondani hogy ***** vagy vaze...
Tudod, létezik a világon más burkoló is, esetleg talán olyan is aki majdnem egy nullával kevesebbért is megcsinálja a melót (esetleg 4 helyett 3 nap alatt), és még ad rendes számlát is - igaz, a munkabérére rákerül az áfa is. :D

egy ex(nem hideg)-burkoló

Viktus 2013.01.31. 16:26:38

@Jimbo75:

Lóf*szt komcsi szterotípia ... van pár gazdag balek akinek nem számít a pénz megtalálja a hozzá hasonló gazdag balfaszokat csal nem ez az általános.

Viktus 2013.01.31. 16:27:39

@trazz:

Azok tönkremennek, mert ezek a kulák lófaszok csak a hasonszőrűeknek adnak munkát ...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 16:30:00

@Zka77:

Nyugat Magyarország. Itt barátom van olyan vastag börük a srácoknak...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 16:33:14

@Viktus:

Nem kell ahhoz gazdag balfasznak lenni. Ez Nyugat Magyarország, gyere ide, és meglátod.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 16:33:58

@Viktus:

Mekkora nagy ribanc a tetves anyád, drága barátom...

órarugógerincű felpattanó 2013.01.31. 16:34:13

@Viktus: Lehet, hogy 100 nm-es fürdőszobája van.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.01.31. 16:34:43

@Viktus:

A hozzád hasonló férgek miatt rohad az országod. Boldog lehetsz 20 éves provokátor.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2013.01.31. 16:35:33

@873ujr3rk:

Attól tartok, hogy a jelenség nem gazdsági eredetű szándékolatlan káros következmény, amit a megfeleő gazdasági eszközökkel föl lehetne számolni, hanem a poltikához kapcsolódik. A jelenlegi rendszer

(lásd www.kibulizottorszag.net )

érdekelt a zavaros viszonyok fönntartásában, mert halászni zavarosban lehet. Ézért kétlem, hogy bármilyen csak gazdaságilag értelmes jó elképzelés, ami ezzzel nem számol, vagy azt képzeli megkerülhető, segíthetne.

873ujr3rk 2013.01.31. 16:37:50

természetesen én is fóliasisakban ülök.. tartsunk össze.

kickers 2013.01.31. 16:42:24

Kaptam egy levelet a adóhatóságtól, hogy az adófizetési időszak kezdete, nem az év eleje, hanem a vásárlás időpontja 8 évvel korábbi dátum az éves bevalláson és egy csekket a bírsággal, mert bár a dátum miatt nem nőtt az adó, de szerintük igy rossz dátum szerepelt benne.

Viktus 2013.01.31. 16:48:14

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:

Te hiába puffogsz balfék itt téged néz mindenki hülyének ... igazából a hozzád hasonló balfasznak nem is tudom honnan lett pénze v.mi adócsalós buli? örökség? mert saját észből kizárt. Ennyire hülye nem lehet v.ki, hogy burkolásért kifizet 650.000 forintot puszira számla nélkül, ha neki kell tisztességesen megkeresni azt a pénzt, és még teli szájjal kezd ez pattogni. Nézzél már magadba idióta.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2013.01.31. 16:48:23

"Viszont a "kisembereket" a legkisebb hiba után egyből zaklatják, felszólítják, megbüntetik."

Az a baj, hogy nem. Teljesen inkompetens az ellenőrző hatóság is. Nem az a fő gond, hogy itthon adót csalnak a sztárok, meg a leggazdagabbak, hanem, hogy a munkavállalók 2/3-a is csal. Így sajnos nem igaz amit mondtál... (most elvonatkoztatva attól, hogy Győzike és társai milyen pofátlanok).

Elhiheted, hogyha a nagyok megtehetnének mindent, tehát diszkrimináció lenne, az még a jobbik eset lenne az ország szemszögéből.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.31. 16:55:14

Amíg a vagyont egyik cégből a másikba pakolva lehet trükközni, a tatabányai cégtemető büntetlenül virágzik, a kormány és az ellenzék tagjai offshore cégekből gazdagodnak vagy céghálózatot tartanak fenn az adótrükközésekhez, addig ne várjuk el, hogy a becsületes adózás és tisztesség legyen az országban.

Viktus 2013.01.31. 16:56:25

@sanche:

A hvg -n a napokban volt egy jó kis elemzés erről a mai magyar helyzetről:

"Jürgen Habermas német gondolkodó szerint egy demokrácia akkor működik jól, ha az állampolgárok adófizetési kötelezettségüket öntudatosan teljesítik, mert így szavazati jogaikat is felelősen tudják gyakorolni. Ahol az állampolgárok jelentős része adót kényszerül csalni, ott a választásoknak nem az a központi kérdése, hogy a versengő politikai erők hogyan bánnak a közpénzekkel. Az adózatlan jövedelemben részesülők a zsebbe adott bér elfogadásával ugyanis legitimálják a csak a választópolgárok korrumpálásával hatalomra jutni tudó elit cinikus „hagylak csalni, ügyeskedni, ezért viszont te nem kérheted számon, hogy én hogyan trükközök” magatartását.

A kettős bérezés fékezi a fogyasztást és csökkenti az adóbevételeket

Ez a totálisan korrupt alaphelyzet a fő oka annak, hogy a magyar gazdaság eladósodott és növekedésképtelen állapotba került. A politikai elit tökéletesen tisztában van a kétcsatornás bérezés kiterjedtségével és azt is tudja, hogy adóhatósági eszközökkel ezt nem lehet felszámolni. De nem is áll szándékában ennek a torz társadalmi szerződésnek a megváltoztatása. Időnként hangzatos kampányok indulnak ugyan az adóelkerülés ellen, amelyeknek célja azonban leginkább csak a kényszercsalók zsarolhatóságának tudatosítása. A korrumpált és cinkossá tett választók emiatt valóban nem képesek kontrollálni a hatalmon levőket. A szabad kezet kapó és ezért elkerülhetetlenül poliposodó elit kedvére vásárolhat szavazatokat, építheti a világ legdrágább autópályáit és metróit, finanszírozhatja az adósságot a növekedés forrásait elszívó magas kamatfelárakkal. Csak külső erő (az EU) képes bizonyos mértékig korlátokat szabni. Ugyanakkor más tekintetben éppen maga az EU az, amelynek a működési mechanizmusai még mélyebb korrupciós mocsárba taszítják a hazai kkv-szektor vállalatait.

Az a munkamegosztás például, amely olyan markánsan kezd kirajzolódni, még inkább ki fogja kényszeríteni az adóprésen való csavarást. A magyar GDP egyre nagyobb hányadát olyan uniós székhelyű globális cégek hazai leányvállalatai állítják elő, amelyek szinte kizárólag import-alkatrészeket dolgoznak fel és outputjukat teljes egészében visszaexportálják az unióba. Az igen magas termelékenységű vállalatok által létrehozott GDP-ben azonban alacsony az a hányad, amely a magyar gazdaságban hasznosul. Nagyobb része profit, osztalékadó formájában, hozzávéve még a magyar export után az importőr által megfizetett áfát az unió legerősebb országait gazdagítja. Ezeknek az állami támogatásokkal és adókedvezményekkel idecsalogatott multinacionális vállalatoknak a magyar kormányok részvételével, nagy hírverés közepette átadott üzemeiben megtermelt hozzáadott érték közel sem járul hozzá akkora arányban sem a fogyasztáshoz, sem az adóbevételekhez, mint ami a GDP-hez való hozzájárulásából következne.

Ebből kifolyólag az alacsony termelékenységű hazai kkv-szektor stagnáló GDP-jének még nagyobb hányadát kell adó formájában beszedni, így még kevesebb marad fogyasztásra, nem beszélve a szektor beruházásokra fordítható forrásairól. Az adóelkerülési kényszer tovább fokozódik, ráadásul a korrupciós késztetettség még amiatt is nő, hogy a szektorban – banki hitelezés hiányában – beruházni szinte kizárólag csak uniós támogatásokból lehetséges. A vissza nem térítendő forrásokért folytatott verseny akkor is a korrupció melegágya, ha nem olyan gazdaságban zajlik, mint a miénk. Egy valódi piacgazdaságban nincs olyan ok, amely igazolhatná azt, hogy magáncégnek a visszafizetés kényszere nélkül közpénzeket kellene adni."

hvg.hu/kkv/20130129_Unortodox_modon_fel_lehetne_szamolni_a_zs

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.31. 16:56:56

Hozzáteszem, hogy Magyarországon 1,5 millió ember él minimálbérből. Legalábbis ez van bevallva. Kérdés, hogy hányan kapnak zsebbe (no és hogy mennyit)? Mindeközben kb. 3,8 millió bejelentett foglalkoztatott van, azaz a proletárok 40%-ka minimálbéren van bejelentve! Ez az igazi szép mutyi! Mondjuk ehhez még hozzá lehetne számítani a teljesen feketén foglalkoztatottakat.

Szánalmas!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.31. 16:57:59

@sanche: A kisembereket akkor zaklatják, ha adóbevallást készít. Ha nem kerül be a NAV nyilvántartásába, akkor szabadon csalhatja az adót, nem kell vagyonosodási vizsgálattól félnie.

Szerintem a munkavállalóknak a 2/3-a nem csal adót, inkább 40-50%-ra tippelek, viszont az 5 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknál és egyéni vállalkozóknál az arány 99% körüli...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2013.01.31. 17:07:18

Igazából ilyen győzike féle adótartozást halmozók mindenhol vannak. Minap az angol adótartozásokról volt cikk.
Ez nem magyar sajátosság, és nem feltétlen az állam defektusa. Ha jól emlékszem nem henyélt az állambá, hogy behajtsa a tartozást. De aki eljut idáig, annak már vannak eszközei arra, hogy ne kelljen fizetni. Mi pedig végignéztük a győzike showt a bíróságról.

blogsámán 2013.01.31. 17:14:01

Amíg létezik a készpénz, adócsalás is lesz. Ha csak bankszámla pénz létezne, nem lehetne mutyizni. Legalábbis kicsiben nem. ÁFA-t lehetne ettől még csalni, de ha a revizoroknak nem azzal kéne baszkurálni a kisvállalkozót, hogy vajon szürkén/feketén foglalkoztat valakit, akkor sokkal nagyobb kapacitással tudnának a nagyhalakra koncentrálni. Legalábbis elvileg.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.31. 17:14:45

@TrueY: Egy tavalyi NAv sajtótájékoztató prezentációja szerint 32,4% a minimálbért vagy az alatt keresők száma. Ebben benne vannak a közfoglalkoztatottak százezrei is. Én még arra lennék kíváncsi, hogy ebből a közel 1,5 millió emberből mennyien dolgoztak egész évben és mennyien csak pár hónapig, mert az még árnyalná a képet.
Egyébként a gyors minimálbér-emelés miatt is nőtt a minimálbéresek aránya 2010 óta.

khmm... 2013.01.31. 17:23:38

A Maris mamától örökölt félmilliárd vót már....????

És a bíróság életszerűnek találta, wzzzz......
Tényleg Abszurdisztán! Egy nyócáltalánossal rendelkező szalagmunkás a salgótarjáni öblösüveggyárban simán megkeres annyit - a család megélhetésén felül - hogy félmilliárd Ft örökséget hagyjon az unokájára....?

Agyrém!

khmm... 2013.01.31. 17:26:26

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/gyozike-meguszta-a-penzmosasi-ugyet-2120849

"A Blikk közben megtudta, többek között azért szüntették meg a nyomozást, mert az adóhatóság Rácz Dezsőné, vagyis Maris mama személyijövedelemadó-bevallásait átvizsgálva kiderítette, azokban a kérdéses összegek mindig fel voltak tüntetve, így nem talált bűncselekményre utaló jelet."

Paffffff.....

Kámasuka 2013.01.31. 17:28:43

@Távmunkás: Szerintem a munkavállalóknak a 2/3-a nem csal adót, inkább 40-50%-ra tippelek, viszont az 5 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknál és egyéni vállalkozóknál az arány 99% körüli...

Minden adórendszer hagy kiskapukat, mégpedig szándékosan. Az állam nagyon örülhet, hogy van még egyéni vállalkozója és kisvállalkozói. Egyetlen multinacionális munkahely több tízmillióba kerül az államnak. Ennek fényében kell a kis és mikrovállalkozók mutyiját értékelni.

Viktus 2013.01.31. 17:49:42

@khmm...:

Bevallani bevallotta csak adót nem fizetett utána ... de előrelátóak voltak.
Mondjuk Győzike család régen törzsvendég az adóhivatalnál ...

velvet.hu/celeb/gyozo070508/

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/20090205/258_millioval_tartozik_gyozike_apja

Összefoglalva:

"MakkA 2012. október 30. 14:24
16
2
Vazze.
Ez már mekkora üzenet a társadalomnak, hogy lényegében 70-80 mila lenyúlható, társadalmilag támogatott. Pontosabban, jogilag támogatott.

Mondjuk az egész közeg mekkora tré banda:
Győzike, meg asszonya, azt ismerjük, hazudozó buta cigányok.
Győzike apja - hát neki is volt ügye az APEHhel, és nem a túlfizetés miatt: 80-120 milával maradt adós, kapott 2,8 millió büntetést. (Ha egyszer egy ilyen bizniszben részt vehetnék!)
Rácz Filoména Gáspár Győző tesójának az asszonya, 300 mila fölötti összeggel lóg a NAV-nak, de lényegében szarnak bele.
Győzi testvére sem akar kilógni a sorból: ő egy halálos gázolással büszkélkedhet (1995), az első helyszíni szemle alapján 170-el ütött el egy 60 éves bácsit, aki persze azonnal meghalt, de addig szemléztek újra és újra, amíg 70 lett belőle. A kalapos ig.ügy. miniszter javaslatára Göncz kegyelemben részesítette.
Most ennyi ami 15 perc alatt eszembe jutott a médiageci családjáról.

Azt jelenti, hogy az országnak óvatosan számolva is fél milliárdjába kerültek, úgy, hogy nem teremtettek semmi értéket, sőt vittek. (Győzike TB által fedezett kezelései, mikor TB-t nem fizetett...)"

vackor1 2013.01.31. 17:59:27

@trazz:
Nem kell ehhez valami qwa nagy fürdőszobát elképzelni.
20 nm alapterület, négy fal legyen mondjuk 100 nm hozzá, esetleg megemelik a kádat és azt is burkolni kell, dolgozzon 3-3500 forint/nm áron és máris ott vagy, hogy közel 400 ezer volt maga a muka és akkor nem is vett valami extra burkolatot, mert az tuti, hogy a burkolattal együtt került ez ennyibe. ( mondjuk akkor is ...ság ennyit fizetni SZÁMLA NÉLKÜL egy burkolónak )
Szintén nem a keleti-részen lakom és nem kicsi egyik fürdőszobám sem, nem is alap, és csak azért került kb. hasonló összegbe, mert a burkolat megdobta az árat, de azt meg ugye nem egy-két évre veszed, ha már veszed..a munkabér vicc volt ehhez képest. :)

A cikkhez kapcsolódó kérdés inkább az, hogy ha már leírta ezeket az adatokat a burkolóról, akkor miért nem két a végén számlát is? Legalább ez után adóznia kellett volna a melósnak..Nem értem, hmhm...

vakapad 2013.01.31. 18:05:17

Nem egészen értem.

1./ Győzike 2007-ben adóCSALÁS miatt bíróság elé került. Azaz, mint bűnelkövetőt üldözték, és el is kapták. Ez nem valami meggyőző érv a kormányok tehetetlenségére.
2./ A második egy adóslista, amelyből kiderül, hogy adóTARTOZÁSA van. Ami nem bűncselekmény, ha jól tudom.

Szóval milyen érv mire az?

inebhedj - szerintem 2013.01.31. 18:06:22

Csakúgy a partvonalról jutott eszembe, hogy

1. Valójában nincs olyan nagy választék burkolókból, vagy bármilyen szakmunkásból. Ami azt illeti, hihetetlenül szerencsésnek érezheti magát, aki talál szakembert szinte bármire is. Drágán - a teljesítményéhez és a minőséghez képest meg égbekiáltóan drágán - dolgozó szakember az persze van, ráadásul a teherfuvarozó és rakodó nem emelhet, mert fáj háta, örül, hogy a kommersz körtét megbírja húzni, a kőmíves nem kezd neki kéménynek, mert oda állást kell építeni, de amíg ezt megállapítja, rutinosan összehugyozza az udvarodat, a burkoló ott hagyja csikket az alapban, mert jól tömít, a parkettánál nem hagy rést, mert majd beáll, a csempénél viszont annál inkább, mert majd az is beáll, és így tovább. Szóval, ha nem tudod magad megcsinálni, vagy okosba' ismerőssel, és jó minőséget akarsz, akkor szinte lehetetlent kívánsz, vagy akár nagyon drágát.

2. Az okosba' egyébként nem magyar sajátosság, példának okáért a kicsinyes és pofátlan lenyúlás az EU törvényhozás alapja is, tessenek csak rákeresni a német RTL riportjára az EU-s képviselők költségtérítési történetének.

3. Ahogy a HVG-s cikk utalt is erre, ha egy vállalkozó nem csal adót, akkor nem tud vállalkozni. (Mondanám, hogy tisztelet a kivételnek, de én még nem láttam kivételt, leszámítva persze azokat, akik esetleg majd most tiltakoznak ez ellen.) Másrészt, ha az ember dolgozik, akár alkalmazottként, akár vállalkozóként, azt azért teszi, hogy neki és családjának élete legyen, és nem csak azért, hogy ő és a családja életben maradjon. A kettő között jelentős különbség van. Ráadásul az adócsalók az elcsalt jövedelmük túlnyomó részét a hazai gazdaságba tolják be, közel negyedéből pedig adót fizetnek.

4. Hogy ez így nem jó? Hát talán nem igazán, de van valakinek valami alternatív ötlete?

piszter 2013.01.31. 18:07:41

én ismerek hasonló személyt. elég primitiv, de mergával jár, és szórja a zsebéből a 20 ezreseket. a neve sokáig szerepelt hasonló listában. maszületett bárány azóta is, gondolom...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.31. 18:08:08

és ezen tények mellett a csávó rendszeresen körbehaknizza a sajtót azzal hogy milyen szegény. Nah az még nagyobb pofátlanság.

kvadrillio 2013.01.31. 18:08:52

Két részletben jöhet a fizetés

MTI

2013. 01. 31 08:12:00 |
Címkék
mák, államkincstár, bank, fizetés, közszfére, betét, bankbetét

A hó eleji utalások miatt két hétig szinte üresen kong az államkincstár kasszája, ez az oka annak, hogy a kormány lehetővé tenné számára a betétgyűjtést - írja a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki száma szerint a Magyar Államkincstár (MÁK) rövid távú likviditási nehézségein segítene az a kormányhatározat, amely lehetővé tenné a MÁK-nak a betétgyűjtést. A szervezet számára ugyanis komoly kihívásokat jelentenek a hó eleji munkabér-átutalások, amelyek mintegy 200 milliárd forint összegben egyszerre hagyják el a kincstár számláját, miközben az áfa-visszaigényléseket is folyó hó 5. napjáig teljesítenie kell a MÁK-nak. Az önkormányzati kifizetéseket minden hónap 10-12-ig szintén elvégzi a kincstár, majd hó végén kezdődnek a nyugdíjkifizetések. Emiatt a MÁK-nak 13-14 napig - amíg az áfabefizetések beérkeznek - szinte üres a kasszája.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az elképzelés kidolgozói elsősorban a közszolgálati alkalmazottakra gondoltak ügyfélként, de gyakorlatilag bárki tarthatná a pénzét a kincstárnál. Amennyiben a közszolga 15-16 napra lekötné munkabérének egy részét, arra kamatot fizetne az állam. A közalkalmazott ez esetben juttatásának egy részét továbbra is a hó elején kapná, teljes bérét azonban a kamattal növelten csak 20-a után.

Megosztás:
Email
Tweet
Tumblr
Google+

ahhaaa......ÉS MAJD A REZSISZÁMLÁKAT IS APRÁNKÉNT KÜLDIK KI NEM ?????!

SEGGFEJEK !

sárkányfő 2013.01.31. 18:23:43

A világért nem akarom relativizálni Győzike adócsalását, annak is megvan a maga megítélése a maga helyén, remélem behajtják rajta (büntető)kamatostul.

De azért ez elég kicsi ügy pl. ehhez képest, ez meg tök elsikkadt, noha lényegében több mint félmilliárdos tartozást egyszerűen leírtak Simicska javára, azaz a mi terhünkre:

hvg.hu/itthon/20121128_nav_kozgep_kotber

"A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mentette meg a Közgép Zrt.-t egy több százmilliós fizetési kötelezettségtől " " A halasztással több mint félmilliárd forint kötbér megfizetését úszták meg a lap szerint."

Jah, ha valaki nem tudná... az a NAV főnöke egy bizonyos Vida Ildikó... igen ez az a Vida, aki Simics régi embere, még a Mahirtól...

kvadrillio 2013.01.31. 18:24:38

@apanna: JAHHH....OTTAN ASZTAT NAGYONIS KOMOLYAN VESZIK ! EZÉRT IS SÍBOLJÁK KI ONNAN SOKAN A LÓVÉZ SVÁJCBA !...UGYE.....MERT OLLAN KOMOLYAN VESZIK...UGYE....

nincs_nick 2013.01.31. 18:30:40

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: Nem kéne ekkorát kamuzni.:) Burkolók max. 2-3eFt-ot kérnek nm-enként még Bp-en is feketén. Persze van hülye, akinek bemondanak 5-6-ot és kifizeti. De ennyiért már általában számlával, takarítással és kutyasétáltatással megy fővállalkozón keresztül. Egy kád körbecsempézése 10-15, ha nem nm-re megy. Bordűr meg folyóméterre 1-2eFt, mérettől függően.

Btw, a maradék 350eFt-ból mit vettél? Sima Zalakerámia közepes minőségű csempe is 3-4eFt/nm. Ez egy normál 8-10nm-es fürdőre vetítve és falig csempézve mondjuk 50fm bordűrrel is már 200k. Csapok már nem is lettek a fürdőbe?:D

Legközelebb próbálj kisebbet kamuzni vagy ne hagyd magad ennyire átverni...650-en még akkor is nagyon-nagyon necces lenne, ha benne lenne a régi csempe leverése, elszállítása, lefolyó csere, aljzat kiegyenlítése, vízcsövek teljes cseréje, teljes folyékony gumizás és minden anyaggal együtt. Btw, 4 nap alatt ez meg nincs meg, mert egy kis fürdőbe nem fér be 2-3 embernél több...

Egyébként egy átlagos családi házas fürdőszobánál így néz ki:
- burkoló fugával, ragasztóval 250k
- csempe 200k
- geberit 40k
- zuhanykabin, ha nincs falazással megoldva: 50-100k
- kád: 30-70k
- csapok: 40-200k (ez már kludi esőztetővel)
- törölközőszárító(k): 30-40k
- kiállások 15-25k/db, kb. 120k anyaggal(!)

Szóval kijön az az egy milla, csak baromi más eloszlásban.:D

kvadrillio 2013.01.31. 18:31:31

Az EU keményen fellép az adóelkerülőkkel szemben - 11/12/2012

Gazdaságpolitika, pénz- és adóügyek > Adózás, vámtarifák
Pénzügyi jelentés, rajta számológép és szemüveg © iStockphoto

Az EU országai évente mintegy 1 billió, azaz ezer milliárd euró bevételtől esnek el adócsalás és adókikerülés miatt. Az új uniós cselekvési terv közös fellépésre ösztönzi a tagországok kormányait azok ellen a cégek és magánszemélyek ellen, akik kibújnak az adóterhek megfizetése alól.

A napokban előterjesztett cselekvési terv felvázolja, milyen intézkedéseket kell rövid, közép- és hosszú távon meghozni az adócsalás és az adókikerülés megakadályozása és az adótartozások behajtása érdekében.

Az EU javaslata értelmében a küzdelmet az adóparadicsomok elleni intézkedésekkel kell indítani, illetve meg kell akadályozni, hogy egyes cégek jogi kibúvók segítségével elkerülhessék, hogy adót fizessenek.

Az uniós tagállamok jelenleg eltérően határozzák meg, mi minősül adóparadicsomnak, ennélfogva az adóparadicsomok elleni fellépést szolgáló tagállami szabályok is eltérnek egymástól. Ez pedig lehetővé teszi, hogy az adóelkerülők pénzügyi tranzakcióikat azokon az országokon keresztül bonyolítsák le, ahol a szabályok a legkevésbé szigorúak.

Ha a tagországok azonos kritériumok alapján azonosítanák az adóparadicsomokat, ezt követően pedig ugyanolyan szigorral lépnének fel velük szemben, sikeresen meg tudnák akadályozni, hogy az adóelkerülők kihasználják a tagállami rendszerek közötti különbségeket.

Az EU azt szorgalmazza, hogy az uniós országok állítsanak össze feketelistát az adóparadicsomként működő helyekről. Ez jelzésértékű lépés lenne, mely a jelenleg hatályos adóegyezmények módosítása előtt is megnyitná az utat, és így az adóparadicsomok vonzerejét is csökkentené.

Annak érdekében, hogy a cégek a jövőben ne bújjanak ki adófizetési kötelezettségük alól, az uniós országoknak első lépésben meg kell erősíteniük a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeiket, melyek azt hivatottak megakadályozni, hogy a több országban tevékeny cégek kétszeres adóterhet fizessenek. Sajnos az egyezmények több esetben jogi kiskapukat nyitnak, egyes vállalatok pedig ezeket kihasználva egyáltalán nem fizetnek adót.

Ezt a fajta adókikerülést a jog – szépítőleg – agresszív adótervezésnek hívja. A Bizottság cselekvési terve megoldási javaslatokat vázol fel arra vonatkozóan, hogyan lehet ezt az utóbbi időben egyre jobban elharapódzó gyakorlatot jogi úton felszámolni.

Ha az országok külön-külön próbálják a helyzetet orvosolni, fennáll a veszély, hogy az érintett cégek egyszerűen veszik a sátorfájukat, és másik országba helyezik át a székhelyüket. Éppen ezért uniós szintű közös fellépésre van szükség ahhoz, hogy bezárjuk a jogi kiskapukat, és megakadályozzuk, hogy a küzdelmet vállaló tagállamok rosszul járjanak anyagilag.

Az Európai Bizottság nyomon fogja követni a cselekvési tervben megfogalmazott ajánlások végrehajtását, és nyomást gyakorol majd azokra az országokra, amelyek nem tudnak megfelelő előrehaladást elérni.

A következő lépést az jelenti, hogy a tervet az Európai Parlament és az EU pénzügyminiszterei jóváhagyják.

Ezalatt pedig a Bizottság további javaslatokat dolgoz ki annak érdekében, hogy újabb uniós kezdeményezések induljanak az adókikerülés megakadályozása és felszámolása céljából. Példaként említhetők a következők:

adófizetői kódex kidolgozása,

uniós adóazonosító szám bevezetése,

az uniós jogszabályok visszaélések elleni rendelkezéseinek felülvizsgálata,

iránymutatások összeállítása a pénzmozgás nyomon követésére.

Mit tesz az EU az adócsalás és az adókikerülés ellen? Deutsch (de) English (en) français (fr)
Link ajánlása

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

Maradj kapcsolatban

FacebookFacebook GoogleGoogle+TwitterTwitter

EUTubeEU TubeBlogokBlogok
Segítsen tökéletesíteni honlapunkat!

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek

EUROPA
SajtószobaDeutschEnglishfrançais

Utolsó frissítés: 11/12/2012 | Az oldal tetejére

...JÖN ITTEN AZ EU-KORBÁCS...OCCT LECSAP......

Viktus 2013.01.31. 19:06:40

@inebhedj - szerintem:

Valójában ez egy városi legenda bármilyen szakmunkára lazán tudok egy tucatnyi szakembert aki a fent említett összeg töredékéért örül, ha van munka ... Budapesttől 50 km-re keletre ... még a pestre feljáró mesterek is alig találnak munkát, ha találnak is indul a játék a munkájukat kifizetik-e majd a végén.

inebhedj - szerintem 2013.01.31. 19:16:58

@Viktus:

Valójában bő 6 évet töltöttem el az életemből a leírtakat megtapasztalandó, tucatnyi szakembert kipróbálva bármilyen szakmunkára, de falun, valamint további 34 évet jó pár magyar város jó pár ingatlanjában, látva a szakemberek munkáinak eredményeit - ennyit a városi legendáról.

Asszem nyertem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.31. 19:21:46

@apanna: Ha tökös gyerek lett volna, úgy megbassza az egész bagázst...

kifordított nagyanyó 2013.01.31. 19:22:22

@inebhedj - szerintem: Van benne valami.
@Viktus: És a tiedben is.

Valahol a kettő között az igazság.

vallatas 2013.01.31. 19:24:29

meg kell szüntetni a készpénzt, ha valaki fizikailag akar birtokolni értéket, akkor vesz aranyat...
bankkolás esetén nem lehet elbújni... minden igazolni kell, mindennek nyoma marad!

Melchi Zadok 2013.01.31. 19:24:40

At Poszt: nem tudom min vagy felhaborodva, ha gyozikeek megfellebbeztek az adohatosag donteset, eljutott birosagi szakaszba, akkor ot ev siman realis a jelenlegi birosagi allapotok szerint.

Persze ugy is lehet, hogy az adohatralek es a buntetokamatok kirovasa utan ket heten belul vegrehajtok lakoltatjak ki oket es azonnal elitelik, de talan nem tevedek nagyot, ha ebben az esetben is szuletne rgy poszt kicsot mas aspektusbol nezve.
Mielott barmelyik mergezett lelku kisfaszu nekem esne elore szolok: szarok pofatokba, nem a gyozike feleket vedem, ennel egy kicsivel bonyolultabb ennek a hozzaszolasnak a dekodolasa

Viktus 2013.01.31. 19:28:19

@vallatas:

Hu jó ötlet lenne Matolcsynak beköszöntene a jó világ a tranzakciós adó határa a csillagos ég :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.31. 19:29:26

@melchi zadok: Győzikéék évek óta tartoznak, egyre többel. Le se szarták őket.
Mikorra lesz abból ítélet? 5 év múlva?
Meg leszarom, lecsukják-e, a pénz kell, amit elsumákoltak!

@vallatas: Ja, nemrég akartam venni egy ~2000Ft-os dolgot autósboltban. Sajnos csak kártya volt nálam.
3-ból kettőben nem lehetett kártyával fizetni. Lehet, hogy ez nem véletlen? :D Nyilván ezekben azért nem ilyen ötezreket hagynak ott az emberek, hanem kicsit nagyobb összegeket... Ha nincs beütve, nincs gond...

Viktus 2013.01.31. 19:35:12

@ColT:

:) Az autósboltokban a legtöbbször a visszajáró vendégnek eleve bekínálják az áfa mentes vásárlás lehetőségét aztán az így rendszerben maradt készletet még cégeknek eltudják passzolni áfa +5-10% :P

vallatas 2013.01.31. 20:08:17

@Viktus: igy is van, pénzfelvételnél IS, szóval ugyanaz. :)
@ColT: igy van, mocsok csaló mind, persze tudom, hogy a magyar egymásra kényszeríti rá, hogy feketézzen... de hát elejét kell venni a dolgoknak. ha valaki vásárol legyen annak nyoma, ja és igen a lopott autók alkatrészeit is kicsit nehezebb volna értékesíteni számla nélkül :)))
ugye ugye....

kulup 2013.01.31. 20:11:31

Ez kamu szerintem, Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott már másfél éve kijelentette, hogy " Vége a visszaélések, a becstelenség, a stikli és a kifosztás korszakának.".

silent76 2013.01.31. 20:17:01

Miért 1000 milliárd? Az 1 billió.
Az 1 milliárdot sem 1000 millónak hívjuk...

Viktus 2013.01.31. 20:22:54

@vallatas:

Ja, de így egyszer kifizeti a balekunk a 650-et aztán már feketén pörög :P

vallatas 2013.01.31. 20:28:10

@Viktus:
Itt inkább arra kell gondolni, hogy hányszor van olyan, hogy xy szakember elkér 10 perc munkáért 7-10ezer forintot számla nélkül... ?:)))) és ha számlát kérsz akkor fizethetsz 15-öt és köpköd utánad.
Tehát amire kiakarok lyukadni, annyi pénzt kérnek el feketén mint amennyit számlásan kéne elkérniük... rengeteg a csótány!

elprotector33 2013.01.31. 20:28:20

Én azt mondom ez direkt van és a cigó csak elrettendő példa , hogy (megtudja a paraszt) ezt büntetik is. Saját maguk ellen sosem fognak törvényeket hozni,vagy statáriumot hirdetni...;)
A 650 ezres burkoláshoz meg csak annyit,hogy ne igyál pajtás.;) Ha meg úgy van,akkor PSSZT!!!!

Viktus 2013.01.31. 20:32:59

@vallatas:

Jó ezt az szokta kifizetni, aki megkapja a minimálbért mellette pedig szintén borítékozik meg fusizik ...

Kerek négyszög 2013.01.31. 20:36:00

Jó írás! A fején találta a szöget!

elprotector33 2013.01.31. 20:36:14

@vallatas: Gondolom képben vagy,mennyibe kerül neki egyáltalán az,hogy megtaláltad a neten,vagy a tudakozóban.Valószínűleg azt is tudod mennyibe kerül havonta egy xaros kft fenntartása .Az üzemanyagot,amortizációt,könyvelést,meg a rengeteg adót is bele számoltad.
Amúgy meg nem kötelező kihívni. Csináld meg te! Ehhe.....;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.31. 20:36:28

@elprotector33: Nagy fürdő? Nekem egy kis fürdő volt ~300 ezer. Igaz, vízvezetékkel, hegesztéssel, mindennel. De a csempe fölött a festétst már én csináltam.

Kerek négyszög 2013.01.31. 20:37:28

@vallatas:

"Tehát amire kiakarok lyukadni, annyi pénzt kérnek el feketén mint amennyit számlásan kéne elkérniük... "

Ez pontosan így van! A maszekok így növelték meg a jövedelmüket.

elprotector33 2013.01.31. 20:41:31

@elprotector33: Meg próbálj meg betárazni télre mint kőműves szaki,hogy ne dögölj éhen miközben ugyanúgy fizetned kell a rezsit....;)

Viktus 2013.01.31. 20:43:23

@ColT:

Jó, de ő 650-et adott ki csak a munkadíjra minden más cucc nélkül ... sőt állítása szerint többet fizetett rá, mint az egyéb cuccokra ..

"A fürdöszobám közel egymillióba forintba került.

Ebböl 650.000 (hatszázötven-ezer) forint a burkoló munkadíja négy napra!!! "

:D Még a legzsírosabb hatezres négyzetméterrel számolva is egy szép nagy fürdőszobát épített. A maradék 350-ből nem tudom mondjuk mivel burkolták a medencét ...

elprotector33 2013.01.31. 20:49:28

@ColT: Amúgy azt már simán besírhattad volna...Volt vagy 1 óra munka nem? 3 kilóra ingyen megcsináltam volna...De hol van ma már 3 kilós munka?! Ami reálisan annyi,azt 1 kilóért akarják..... Ezért nem csinálok lakosságot...A végén mindig azt akarják,hogy még én fizessek,hogy dolgozhattam...Köszi,de nem.

Viktus 2013.01.31. 20:53:17

@elprotector33:

Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat! - egy ilyet fogj ki, ha te leszel a személyi burkolója hülyére keresed magad.

elprotector33 2013.01.31. 20:54:15

@Viktus: 800 + Áfa volt nem egy Lukoil kút nekünk....Csak nézek mint a bagoly sokszor, mit megengedhetnek maguknak emberek...
De legalább nem sírni jár ide....

vallatas 2013.01.31. 20:59:48

@elprotector33:
felfogtad a lényeget :-) sebaj, a többségnek átment.
egyébként amit tudok azt megcsinálom én magam, végső esetben hívok szerelők pl. kazánnal, tudod utálok 10 ezreket fizetni 5 perces melóért :) ahol a porszívót is nekem kell biztosítanom, meg csavarhúzót mert a szaki elfelejtett hozni.... ennyit a sok kopó szerszámról amit használ :)

vallatas 2013.01.31. 21:01:57

Legutóbb pl. wc-t szereltettem be utoljára szakival, 20 ezer forintért :-) számla nélkül...
szerintetek ez mennyire korrekt ár vidéki nagy városban?
node végig néztem mit csinálnak legközelebb pár száz forintos szilikonpasztát veszek és felrakom én :)

elprotector33 2013.01.31. 21:09:00

@elprotector33: Ja! 90 napra sem nagyon fizették ki...
Sőt! Ezt kapjátok ki!
A sündőrség 14 hónapra fizetett ,már akkor amikor 90 ! nap volt a határidő....!
Csöndesen közlöm:
SEMMIT nem tudsz csinálni.
Átutalásos számla,befizeted az áfát és nincs lé! :D
Amikor már el is felejtetted és lemondtál róla,jön egy utalás egy számmal!
Megjegyzés: semmi,csak egy szám.
Csöndesen közlöm: bűnügyi , kilakoltatási,előállítási ügyek ezek.....

elprotector33 2013.01.31. 21:12:14

@vallatas: Úgy érzem kicsit elbagatellizálod ezt...

Viktus 2013.01.31. 21:36:32

@vallatas:

Ja sajnos kb. te lehettél az adott héten az egyetlen fizetőképes ügyfél ... így van ez manapság.

Viktus 2013.01.31. 21:48:31

A gáznagykereskedő cég megvásárlásáva egyébként nem csökken a gáz ára, mivel azokat továbbra is hosszú távú szerződésen keresztül vesszük az oroszoktól, a tárolók megvásárlása pedig önmagában nem növeli az ellátásbiztonságot, hiszen a tárolással kapcsolatos állami szabályozásnak köszönhetően az eddig is adott volt.

index.hu/gazdasag/2013/01/31/orban_visszavasaroltuk_a_gaztarozokat/

Erről a nagyszerű hírről semmi? feleslegesen akadt megint 800 milló euro kidobni az ablakon ...

kela-bá 2013.01.31. 22:27:17

Ez a blog címe : " Semmi sem változik ebben az országban."
Nem sajnos, mert a fejétől büdös a hal, ahogy a jó magyar közmondás jól mondja. Minél nagyobb a hal annál büdösebb, és minél több van nagyhalakból annál nagyobb a bűz , a kishalak meg fogynak. És talán ha nem cikk-cakkoznának mind elpusztulnánk, főleg a tisztességesen adózó kishalak. Miért ilyen magasak az adók ? Íme egy válasz a sok közül: Yotube AZ ÁLLAMILAG FELTŐKÉSÍTETT BANKOK LENYELTÉK A TŐKÉT. Hmmm, ha igaz szépen vagyunk, megy legyünk tisztességes adózók.
További szép estét !

@Viktus: @elprotector33: @vallatas: @kerek négyszög: @ColT: @silent76: @melchi zadok: @kvadrillio: @sárkányfő: @TrueY:

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.31. 22:45:50

@Viktus: Ha mozaikkal lett csinálva, akkor jó drága ám...

@elprotector33: Hát én azért szoptam vele egy ideig, bár a festést az egész lakásban én csináltam (nem volt pénz, na).

"A végén mindig azt akarják,hogy még én fizessek,hogy dolgozhattam..."
Ja, úgy jöhettél volna, mi is a számod? :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.31. 23:34:51

@BenFranklin: "Egyetlen multinacionális munkahely több tízmillióba kerül az államnak"
Ez csak arra a néhány presztízsberuházásra igaz, amit gyakorlatilag megvásárol az állam a támogatással.
Egy munkahely teremtése 1-10 millió forint közötti beruházást igényel az ágazattól függően és sok multinak eszébe sem jut állami támogatásért kuncsorogni.
Dolgoztam már olyan multinál, ahol az etikai kódexben benne volt, hogy állami vagy EU-s támogatást elfogadni és állami tendereken indulni tilos...

windex 2013.02.01. 00:28:02

@Balambér: olyannyira nem, hogy a napokban olvastam egy szösszenetet, hogy ki van az adóslistán. és hogy a gáspár duó egyszer már lekerült róla. de most! újra ott mosolyognak... szóval ez már nem ugyanaz a 20 millió, és ez hivatalos :-)

windex 2013.02.01. 00:54:48

@jog-ász: én még jobb vagyok. barterben is jó nekem. burkolásért, vakolásért, festésért hegesztést is elfogadok.

windex 2013.02.01. 00:57:17

ja, áfa nélkül. aki az áfát is nekem akarja adni, attól zenét is elfogadok, leginkább a fúvósokat kedvelem. a fafúvósokat. de a töröksípot nem. na jó,a furulya lehet fémből is, egye fene.

windex 2013.02.01. 01:01:56

úgy értem, a zene az áfa. a barter tehát így nézne ki:

vakolás, festés, burkolás hegesztésért, vagy választható: hegesztés + zenéért

na erre tépjen sorszámot a matolcsy! de neki nem dolgozom. hacsak nincs egy kajak, kedvemrevaló kis hegesztő-zenész lányka a szűkebb családban.

na, ezt kiveséztük

párnalárva 2013.02.01. 02:03:55

Jani haverja
"Hát Magyarország már csak ilyen. meg is mondta anno a Feri egy őszinte pillanatában, hogy akinek nem tetszik, annak el lehet menni. Én is ehhez tartottam magamat. "

El lehet menni. ja. Ez nem ám egy kocsmáros hanem egy miniszterelnök szájából. Végülis csak egy egész ország jövőjét vágta galyra. Ő meg jót röhög a markában az összelopott milliárdjaival.
Érthetetlen számomra hogy Mo.-n még nem lőttek le fényesn nappal az utcán egy politikust sem. Ha túl lassan indulsz a zöldnél a mögötted lévő agresszívan dudál és legszívesebben lelőne. Ha szétbaszod az életét, no problem. Csak néz bambán ki a fejéből.
Micsoda elbaszott nép ez a magyar...

that's it · http://onlymylife.com 2013.02.01. 03:03:07

De változik ebben az országban,egy dolog a korrukcíó a bőrt nem Győzikéről huzzák majd le hanem rólatok,meg amit mostanában lehet hallani Apeh ellenőrők a Zumba oktatókra száltak rá... nevetséges...

A szerelő 2013.02.01. 03:44:03

@párnalárva: "El lehet menni. ja. Ez nem ám egy kocsmáros hanem egy miniszterelnök szájából. "
Nem csak ezt mondta. Nézz utána, mielőtt hülyeséget beszélsz.

waze 2013.02.01. 08:01:30

Barátom felesége könyvvizsgáló...minden évben kötelező nekik a NAV tanfolyam ahol az évek alatt összecimbizett az előadókkal...nos ők néha beszélnek nekik az érinthetetlenekről...nem kell találgatni sokat kik ezek....hát többek között ezért vagyunk ekkora szarban.

drolt 2013.02.01. 08:07:38

Feltűnt valakinek az a fideszes törvénymódosítás, hogy már csak egy millió forint feletti adó összegnél lehet bírósághoz fordulni, ha vitatod a határozatot? (Vagyis, ha kapsz egy 50 ezer forintos bírságot vagy adót megállapító határozatot, ami nem is neked szól vagy nem létezik, akkor se tudod ezt egy ítélkező fórumon vitatni...) Ez a demokrácia és a jogbiztonság teljes megcsúfolása. Hiszen azt jelenti, hogy Sasok, Győzikék, Tocsikok polgári úton is vitathatják tartozásaikat (5-8-10 éven keresztül), de a kisembernek nincs jogi segítsége lehetősége. A NAV kivet, megállapít és behajt, akár jogos, akár jogtalan. És mindezt a drága 2/3-os kormányunk intézte így ...

hot-spot (törölt) 2013.02.01. 08:10:28

@drolt: Egyszerű a megoldás.Szarni kell befizetni és megvárni míg kamatos kamatos bűntetőkamatos kamattól felduzzad 1 millióig.
Aztán lehet perelni,bár nem hiszem hogy érdemes.
Sokkal egyszerűbb a másvilágra magunkkal vinni vagy simán elhúzni külföldre az adósság elől.
Amúgy szerintem baromi sok ember ilyen mondvacsinált tartozások miatt ment el külföldre.

Zka77 2013.02.01. 08:12:24

@inebhedj - szerintem: hát szállítómunkásról tudnék mesélni én is vadat. Úgy 2 éve vettünk egy új, nagy kanapét. Azt be, a régit meg ki kellett volna vinni a lakásból, át 2 háztömbbel odébb. Jött egy kitetovált, nagymagyarországos tökfej pakolni. Nem sokkal előtte volt ajtócsere, ez fontos momentum. Majdnem leüvöltötte a fejem, amikor elmondtam neki, hogy de igenis ki lehet vinni a lakásból a régi kanapét, meg is mondtam, hogy szerintem hogyan. De hogy neki 20+ éves szakmai tapasztalata van, higgyem el, nem lehet kivinni azt a kurva kanapét. Ismeri ezeket az új ajtókat, ezek keskenyebbek és hát befele még nagyobb ajtón hoztuk, ezen már nem megy ki. A maguk módszerét próbálva kicsit erőltették, levertek festéket, mindent, nem ment ki. Na végül el is hittem neki, hogy baj van, de aztán este lemértem jobbról balról az objektumot meg az ajtót is és kiszámoltam, hogy tényleg ki kell férnie megfelelő elforgatással. Másnap reggel kivittem az asszonnyal. Visszahívtuk a csávót, hogy kivittük a kivihetetlen kanapét és most szállítsa el, ahogy eredetileg megbeszéltük. Hát le volt szakadva az arca. Én tökre tartok tőle, hogy szinte az egész ország ennyire szakértő emberekkel működik.

Napsugaras_szép_jónapot! 2013.02.01. 08:26:27

Mitől változna? Volt rendszerváltás? Ugyanazok a patkányok uralkodnak a beszari reszkető csőcseléken.

Szúrófény 2013.02.01. 08:49:31

@csárli hárper: „hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!

Amely országban a gonosztevők büntetés nélkül maradnak, gyilkosságok, ragadozások, minden Istentelenségek eláradnak (privatizáció, olajmaffia) , melyekért veszedelemre bocsátja Isten az országot…Mivel sokszor a kis lopót a nagy lopók felakasztják: sokszor aki sokat lop, aranyláncot visel, aki keveset, kenderkötélen függ. Pázmány Péter

bkkzol 2013.02.01. 09:03:16

Adocslok mindenutt vannak. Bulgariatol Brazilian keresztul Daniaig. Az a gond inkabb, , hogy ha nalunk "megbukik" valaki ,meg nyeregben van. Vegen oruljon a hivatal, hogy nem kell fizetnie zakaltasert. Nagyi adott 50M, bodzat szedtunk az SEL mecivel... broker cegek rohognek vissza, hogy bizonyitottsag hianyaban felmentik oket... azutan meg megkovetelik a Lacikonyhastol a szamlaadasi fegyelemet?

bmfan 2013.02.01. 09:51:45

Kíváncsi lennék,miből tengetitek az életeteket,kedves blog társak.
Gyerekkoromtól az építőiparban dolgozom,nem egy luxus vityillóban csináltam ezt-azt.
Amikor felrakod a tulaj többszázezres faszságait,ami soha nem drága,neked kötelességed ingyen megcsinálni,és még jó pofát is vágj hozzá. De! Ha véletlenül elbaszol valamit,te leszel a legutolsó mocskos tróger.Egyébként köszönetet soha,sehol nem kapsz. A NAV-nál és az emberek szemében adócsaló vagy.Egyébként a vállalkozóit ki lehet váltani és ki lehet próbálni.
A létminimum 150%-a után kell járulékot fizetni-kb--80000- könyvelő,bankszámla,kamara-a gombaszedő baromarcúval-és akkor még nincs autó,üzemanyag,szerszám,gép.És írjál, kezdve a jó ég tudja milyen bevallásokat,amiről nem is tudsz,dehanem,akkor...és ezután elmégy a kedves MEGRENDELŐhöz,aki lealudja a meló árát ,elvállalod,megcsinálod,és akkor jön a ez itt nem jó,ez ott nem jó,de ezt tegye már arrébb,azt arrébb,/mert előre nem tudta???/na de ne kérjen már plussz pénzt mester ez BENNE VAN AZ ÁRBAN!!! ????? És a luxuspecó mellé,ha esetleg odahugyozol,akkor egy büdös paraszt vagy.Egy kurva budit nem hoz az építkezésre........
Na ebből lett elegem 20 év után.És akkor még nem beszéltem a cégekről........8nap,30nap,60nap,90nap átutalás,HA KIFIZETNEK.
ELÉG VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lencsés István 2013.02.01. 09:51:59

Minden változik ebben az országban , van ami nem jó irányba ( Például : Anonimok hazudozhatnak büntetlenül ) , és van ami jó irányba ( Például : Mutyizás nincs , Az államadosság csökken ) . Ennyit erről .

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.01. 10:26:23

IMF hitelügyben és az EON vétel ügyében is hazudott a nemzeti simlis miniszterelnök! Nincs aláírt szerződés és nem olyan hitelt kértünk...mocskos disznó!

A választókörzetek átrajzolása után nehezebb lesz legyőzni a Fideszt, legalábbis a Political Capital mandátum-generátora ezt jelzi. A trükközés eredményeként ugyanis egy kormánypárti szavazat többet érhet, mint egy ellenzéki.

A tavaly elfogadott új választási törvényben alaposan átrajzolták Magyarország "vokstérképét". A korábbi 176 körzetből csak 106 maradt, ami a szakértők szerint még önmagában nem lenne baj. Az viszont igen, hogy az új rendszer a Fideszt segíti. Az ATV Tabu című műsorában a Political Capital választási szakértője, László Róbert nyilatkozott erről. Ahogy fogalmazott: senki nem tudja, hogy kik tervezték a jelenlegi térképet, az "egyszer csak" ott volt a megszavazandó törvényben. Szerinte vagy az ellenzékkel együtt kellett volna az újrarajzolást elvégezni, vagy rá kellett volna bízni a feladatot egy független, szakmai szervezetre. Nagy-Britanniában ezt tették, s ott nincs is baja senkinek ezzel a dologgal. Magyarországon viszont választási győzelem is múlhat ezen, mondta László Róbert, majd elmondta, hogy kifejlesztettek egy mandátum-generátort, amelyikbe azt a feltevést táplálták bele, hogy a két nagy párt 40-40 százalék szavazatot kap, a maradék 20 százalékon osztoznak a többiek. Normál esetben ezek szerint a Fidesznek, és az MSZP-nek ugyanannyi parlamenti helyet kellene szerezni. De ez nem egy normál eset.

Bud Hill 2013.02.01. 10:30:54

@Jani haverja: Már minden létező blogon, az összes bejegyzéshez leírtad, hogy elmentél az országból Albániába, mert a gyurcsány így, meg a zorbán úgy. Az igazság az, hogy LESZAROM, hogy elmentél, meg azt is miért. Felőlem az uzsorás cigányok elől is menekülhetsz, csak fejezd be, mert unalmas. Ha meg megbántad állj tovább, lehetőleg É.-Koreába, hogy még csak net közelébe se kerülj.

IP gyűjtögető 2013.02.01. 10:47:42

@Lencsés István: nem lehetsz ATV-s, azok ügyesebben provokálnának. :))))

Airgüzü 2013.02.01. 10:53:25

Aki ebben az országban dolgozik, az a magas adóterhelés miatt az állam rabszolgája. Kizsákmányolás, uzsoráztatás (lásd devizahiteleket kínáló bankok), ellehetetlenítés folyik állami szinten. A jelenlegi szabályozók mellett ilyen csökött likviditással trükközések nélkül egyszerűen csak éhenhalni lehet, de prosperálni, vagy normálisan működni nem. Az állam mindent visz! A cégek is emberekből állnak, csak a megtremelt javakat lehet elosztani. Ilyen adóprés mellett csak irreális árakon lehetne túlélni. az meg azonnali halál a versenyképesség elvesztése miatt. Ez van, ez az, amit az okos embereknek át kellene látni. Sajnos az sem biztos hogy elég lenne, ha felére csökkentenék a munkához, a cégek működéséhez rendelt elvonásokat. Két eset van: vagy így hagyni, s eltűrni ezt a fajta magatartást, vagy feélére-harmadára csökkenteni a terheket, de kőkeményen ellenőrizni.

Viktus 2013.02.01. 10:53:29

@Bud Hill:

Te unalmasabb vagy. Ő inkább érdekes ezzel, hogy innen v.ki Albániába menekül ...

deruyter 2013.02.01. 10:56:02

Ez is a fejétől bűzlik. Sosem volt az APEH teljesen tiszta ügy, de azért azt kell mondjam, hogy a Fidesz egy szinttel magasabbra emelte a pofátlanságot ebben az ügyben, amikor a Simicskát kinevezte anno elnöknek. Asszem ez mindent elmond a hozzállásról. Na, de visszaevickélve semleges vizekre úgy gondolom azt mindenképp látni kell, hogy a bonyolultabb és sokszor nagy volumenű ügyekre egyszerűen a NAV-nak nincs kapacitása. És ha lenne, akkor meg a jogszabályok vannak úgy megírva, hogy ne találjon fogást. A Győzike jelenség nyilván nem érdeke a kormánynak, én úgy mondanám, hogy ez egy kellemetlen mellékhatása annak, hogy a szabályozás úgy működik, hogy a nagy csalók kibújhassanak. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az adózás bizony bonyolult műfaj, ahol nem minden szituációra adnak egyértelmű választ a jogszabályok. Az ilyen esetekben megy az ügy bíróságra, és néha még az is lehet, hogy az adózónak van igaza és az állam akart ráverni adókötelezettséget jogtalanul. Azt mindenképp fontosnak tartanám, hogy legyen (persze sosem lesz) NAV-nak olyan szekciója ami a legkomlexebb ügyekkel foglalkozik, nincs időkényszerben és nincs rajta politikai nyomás. Mert bizonyos esetekben nagyon nagyon komoly háttérmunkát kell végezni, hogy az adózó elcsíphető legyen. Ilyen terület lenne pl. a vagyonosodási vizsgálat. Hogy csak egy példát mondjak: hogyan szabályozzukl le, hogy egy ilyen vizsgálatba milyen vagyoni kör kerülhet bele. Feleség vagyona is, gyereké is? Ezeknél mindig elég nehéz a bizonyítás. Viszont biztos, hogy erre érdemes lenne ráfeküdni, mert ilyen alapon iszonyú pénzeket 100-1000 milliárdokat lehetne megfogni. Csak éppen a politikusoknak és a jelentős lobbierővel bíró nagyvállalkozóknak ez nagyon nem érdeke. Marad helyette az Áfa emelés, amit a csóró is megfizet, meg az állami bérből fizetésből élők megadóztatása, mert azok semmit nem tudnak elsumákolni.

Don Quixote de la Ferko 2013.02.01. 10:56:43

@khmm...:

A társadalom kivette magából azt, aki balerina által összetopogott 300 millióból épített magának rózsadombi villát?

A társadalom kivetette magából azt, aki 18 milliót vallott be könybevételként? Egyszer számold ki a hazai viszonylatok figyelembevételével.

Lencsés István 2013.02.01. 11:00:34

@IP gyűjtögető: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem provokáltam , tényt közöltem .

lobaszopiatej 2013.02.01. 11:07:30

Itt nem Győzikével van baj hanem a rendszerrel, nem őt kellene szidni.

blah 2013.02.01. 11:50:18

Van most egy jó címlapos írás az állam által bérbe adott ingatlanokról. Ha ezzel nem tudják elkapni a töküket akkor semmivel. Sima hűtlen kezelés.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.02.01. 14:42:08

Nesze neked semmi sem változik.

A húszmilliárdos közbeszerzésből 10,25 milliárd öt cégnek, fideszes offshorehaverral a fedélzeten. A nemzeti elmerokkant azért offshorelovagozzon csak tovább a birkáknak.

varanus.blog.hu/2013/02/01/offshore_lovag_a_kozbeszerzesi_bizottsag_elnoke

toportyánzsóti 2013.02.01. 17:07:30

@Rufus78: Szerintem rosszul értelmezted a komentem.Szó nincs itt összekecsintásról,mondanak 1 számot mennyiért mosnak tisztára,ha megtalálnak...Vagy maga a bennfentes alapít stróman céget.Keresd a legaljasabb verziót,szorozd be 2-vel és még utána is meg fogsz lepődni!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.01. 18:20:07

@toportyánzsóti:
Nem értettem félre:). Az összekacsintósokhoz eleve ki sem mennek, és így megtalálni sincs mit.
Hidd el, elég színes fantáziával rendelkezem, ha aljasságról van szó:).

Viktus 2013.02.01. 18:20:36

Nyakig eladósodtak gazdaságunk irányítói

És imádják a készpénzt, amiről talán nem is tudják, hogy a korrupció melegágya. Állampapírt nem vesznek, részvényeik, befektetéseik jegyeik alig vannak – saját pénzükkel úgy bánnak, mint a pénzügyekhez alig értő átlagmagyar.

index.hu/gazdasag/2013/02/01/ngm-vagyon/

Viktus 2013.02.01. 18:31:31

MINDENKITÉRINT Változni jó
Én csak tisztességes állampolgár akartam lenni, de a NAV mindent elvitt. Akkor minek dolgozzak?

Általános probléma hazánkban a magas adók. Mindenkit zavar, tenni nem tudunk ellene. A következő levél írója nem akart mást, mint normálisan adózni. Megbánta! Érthető miért van annyira kevés adófizető. Ezek az adóterhek megfojtják az átlagembert. Vagy csalunk, és lehet, börtönbe kerülünk, vagy egyszerűen tűrünk tovább.

Sziasztok!

Felháborodásomnak szeretnék hangot adni, és ezért döntöttem úgy, hogy leírom saját pici történetem. Tavaly év közepétől elkezdem egy kis mellékesként pénzt keresni. Mivel jogkövető a magatartásom (na jó inkább csak félek a NAV-tól), úgy döntöttem, hogy bevallom és adózok belőle. Tudom, hogy elcsépelt dolog a magas adókról és a bürokrácia bonyolultságáról írni, de valahol ki kell adnom a dühöm.

Részletekbe nem szeretnék belemenni (nem is ez a lényege), de elkezdtem utána nyomozni (szó szerint nyomoznom kellett), hogy miként vallhatom be mellékes jövedelmem. Én hülye, úgy gondoltam, hogy egyszerűen SZJA-t kell fizetnem és kész. Persze szép álom volt, de a valóságtól távol állt.

Rengeteget olvasva az interneten + a NAV állásfoglalását kérve kiderült, hogy a jövedelmem után úgynevezett ECHO-t kell fizetnem (27%) és SZJA-t (16%). Tetőzi a dühömet, hogy úgy gondoltam az adóbevallást meg tudom csinálni. Mivel annyira „egyszerű” kitölteni szakembert kellett megbíznom, aki röpke 8000 Ft-ért megcsinálta (naná, hogy számla nélkül).

Ezek után jött a sokk! Látom a papíron, hogy a jövedelmem kb. 30%-át adó formájában kell befizetnem. Mi? Hogy? Miért? Én nem akartam mást, csak normálisan bevallani az adómat. Nem nyitottam külföldön számlát, nem csaltam, csak egyszerűen éltem. Adott volt egy lehetőség és én inkább azt választottam, mint sem segélyért kuncsorogjak, és éljek az adófizetők pénzén.

A felháborodás teteje még az is, hogy ugyan leadózok a keresetből (nagyon sokat), és ezek után bármit veszek még 27% ÁFA-t is elvisz az állam. Ez így nem fenntartható. Azért csináljam, hogy majdnem a felét elvigyék? Egyszerűbb csalni. Külföldön számlát nyitni, vagy valami hasonló. Én nem szeretek csalni (eddig nem is tettem), de most úgy érzem felrobbanok.

Fizetek, fizetek, fizetek a semmiért. Röhej… Egyszerűbb lett volna segélyért sorban állni.

Üdv: Adózó állampolgár…

mindenkiterint.postr.hu/segelyert-egyszerubb-sorban-allni

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.01. 21:15:22

@Viktus:
"És imádják a készpénzt, amiről talán nem is tudják, hogy a korrupció melegágya. Állampapírt nem vesznek, részvényeik, befektetéseik jegyeik alig vannak – saját pénzükkel úgy bánnak, mint a pénzügyekhez alig értő átlagmagyar."

Csodálatosan gunyoros álnaivitások sorozata nemcsak az egész cikk, hanem önmagában ez a két mondat is:
- Hogy ne tudnák, hogy a készpénz a korrupció melegágya? Sokuk onnan kapta! Vagy tényleg bárki úgy képzeli, hogy nincs jobb dolguk annál, mint hogy a bankból kivett pénz őrizgetik a párnacihában, mint Maris néni, és rettegnek, hogy a készpénz melegágyából mikor csap le rájuk a korrupció? A készpénz és főleg sok készpénz nem a korrupció melegágya, hanem a tünete.
- Azért bánnak úgy a pénzükkel, mint a pénzügyekhez alig értő átlagmagyar, MERT AZOK! Attól, mert valaki felszopja vagy felnyalja magát az uborkafára, és politikus lesz belőle, attól még ugyanúgy gőze nem lesz, hogyan kell rendesen fialtatni a pénzt, és egyébként meg kell-e ékesebb bizonyíték a pénzügyi analfabetizmusokra annál, mint ahogy az ország pénzével bánnak meg amilyen javaslatokat letettek többségében akár csak az elmúlt 22 évben?! Egy rendes konyhapénz-elszámolást nem tudnának megcsinálni, és csak azért nem vitték eddig csődbe a saját háztartásukat, mert a közösből mindig hozzápótolták, amit kellett, és mert az ő fizetésükből könnyű párszázezret elpocsékolni. Ez van akkor, amikor valaki úgy akar vezetni egy országot, egy önkormányzatot, egy hivatalt vagy bármilyen állami szervet gazdaságilag, hogy előtte egy limonádés standot vagy egy lángos sütödét sem üzemeltetett.

Egyébként ez a cinkos összekacsintásos kutyakomédiát a vagyonnyilatkozatokkal igazán be lehetne már fejezni, mert azon kívül, hogy időszakonként elviccelődünk rajta, azért nem érdemes fenntartani a rendszer. A politikus nem veszi komolyan, az állampolgár meg tudja, hogy a leírtaknak a fele sem igaz, de azért csak úgy csinálnak, mintha minden fasza lenne, és elröhigcsélnek saját cinkosságukon.

Bee-zony 2013.02.02. 02:55:08

Itt az újabb lopás, cigányügyileg:
Újabb cigányügyi gittegylet - 120 milliárd forint elköltését fogják "felügyelni"
kuruc.info/r/2/107406/

Az egyik oldalon fosztogatás, de nagyon.
A másik oldalon osztogatás, de nagyon.

Bee-zony 2013.02.03. 00:21:24

„Szép” is az öt éves jubileum; hát még a tíz éves... és van is rá esély, hogy a Fidesz 2014-ben megint nyerni fog, és a bűnözés és a bűnözőtenyésztés folyik tovább.

Ami a változást illeti, úgy érzékelem, hogy növekedett a gyilkosságok száma / nap.

„A Jobbik már többször hangoztatta, hogy Magyarországon az emberek szubjektív biztonságérzete nulla...” /Mirkóczi Ádám/
Igen, mert sok a hulla.

Valamint...
A rendőrök tartanak a retorziótól
jobbik.hu/rovatok/orsz%C3%A1gos_h%C3%ADrek/a_rend%C5%91r%C3%B6k_tartanak_a_retorzi%C3%B3t%C3%B3l
Az nem semmi, hogy a rendőrök tartanak a retorziótól, és nem a bűnözők.
Lehetne ez fordítva?
Lehetne, ha...
Afelől viszont ne legyenek illúzióink, hogy a judeonáci birodalomban ez nem lehet, mert ellentétes a céljaikkal.
Ahogy a dolgok kinéznek, Magyarország államformája a korrupció - olyan, mint az hogy az életformája a rákos daganat... és az azért véges folyamat.
Emiatt is szükséges, hogy az igaz emberek és a gazemberek különváljanak. Az igaz emberek költözzenek a Dunától nyugatra, a gazemberek a Dunától keletre. Az országos statisztikai átlag marad ugyanaz, de legalább mindenki tudhatja, hogy hol mire számíthat. Volt már három részre szakadt ország, most legalábbis kettőre van szükség, mert így a jobb.
Az is lehet, hogy az igaz ember kritériumait csak egy miniállamhoz elegendő ember tudja teljesíteni. Ha így van, akkor legyen így, mert így is jobb, mint ahogy most van.
Lépni kell, mert aki nem lép, az tűr; és tűr, és tűr, amíg csak kizsigerelten, tönkretéve, megölve el nem pusztul. Ölbe tett kézzel nem fog a sorsa jobbra fordulni. Lépni kell, tenni a lépéseket, akár országhatáron kívülre, akár országhatáron belül. (Aki azt olvasta freudilag, hogy lopni kell, tudja hogy hova tartozik.) Állambácsira várni, és másokra várni, hogy ők tegyék meg, ami nekem és szerintem jó, az a csőd, és a katasztrófa, mert nem teszik meg. A passzív mód és a nyavalygás nem oldja meg a problémát, az aktív mód és cselekvés igen - persze tudni kell, hogy mit és hogyan, ahhoz pedig először is gondolkodni kell.
Gondolkodtál már ma?
Akárhogy nézem, a helyes gondolkodás és helyes cselekvés oldja meg a problémát; és persze el kell vonatkoztatni, és teljesen függetlennek kell lenni az abnormális világtól abban, hogy mi a helyes, aztán következik a kettőt összekötő logikai vonal, hogy az abnormális többségben mégis hogyan érhető el a normális.
Hogyan érhető el?
Úgy, hogy elválasztjuk az abnormálist a normálistól, a beteg részt, a daganatot az egészséges résztől, aztán a daganat csináljon magával amit akar, az egészséges rész pedig köszöni jól van a daganat nélkül.
Aztán persze a nagyra nőtt rákos sejtek visítanak, hogy kirekesztés, meg hogy elítélendő, meg hogy toleranciát (= türelem). Elfogyott a türelem, szükséges a kártékonyak kirekesztése az egészséges társadalomból.
Bár emberi társadalomról van szó, mint testről, de itt is vannak a rákos, beteg sejtek, és az egészséges sejtek. Ha a kettő keveredik, elpusztul az egész szervezet.
Milyen lehetőségek vannak, hogy ne pusztuljon el a biológiai szervezet és az egyén és a társadalom a kór- és károkozók miatt?
a) meggyógyítás
b) kirekesztés (kilökődés, vagy inkább kilökés)
c) berekesztés (tokosodás, fallal való körülvevés)
d) megsemmisítés

A társadalom kártékony, beteg sejtjei ezek:
Btk-szintű bűnözők;
élősködők;
szenvedélybetegek;
elmebetegek (a vezérlés betegségei);
Vannak a testi betegek is, de általában ez kevésbé zavarja a többieket, hacsak nem fertőző, és a testi betegségek gyógyító helye az orvosi rendelő és a kórház, a hozzá tartozó módokkal.

Az egészséges biológiai és társadalmi sejt kritériuma a kölcsönösen hasznos funkció betöltése, és ebben a szükséges minimum a szimbiózis.

Ha az egészséges sejtek különválnak a beteg, rákos sejtektől, akkor az egészségesek megmaradnak, a betegek, rákosok elpusztulnak. Mivel ez idő szerint a rákos sejtek gyógyíthatatlanok, meg nem változtathatók, ezért ott csak egy működő megoldás marad társadalmilag, szét kell válni a beteg sejtektől, és össze kell fogni az egészségesekkel és velük szervezetet alkotni (hívhatjuk ezt lobbicsoportnak, pártnak, vagy bárminek, a lényeg az hogy jól működő, élő szervezet legyen).
Nem kell itt már feltalálni újat, a lényeg hogy a természetben már megvalósult dolgokat és módszereket jól kell alkalmazni, beleértve pl. a falósejteket is.
Tudjuk, hogy milyen a jól működő biológiai szervezet logikai felépítése, ami által összeáll a jól működő élő rendszer, és ezt kell alkalmazni a társadalmi szervezetet illetően is. Minden egészséges sejt a barátom és társam, a beteg, és gyógyíthatatlan sejtek pedig nem, ők ellenségek, és kerülendők, vagy legyőzendők. Ez van; és ha valaki úgy gondolja, hogy ő ennél jobbat tud, az ne lepődjön meg, ha nem fog sikerülni, és hogy nem javít a dolgokon, hanem ront.
Akkor vagyunk jók, ha társadalmilag jól le tudunk másolni egy egészséges élőlényt, amelyek sejtjei nem betegek, és nem is atomizáltak, mert az atomizáltak olyanok mint pl. a papucsállatkák halmaza, és nem pedig olyan, mint a többsejtű, pl. ember. Aztán persze hogy a többsejtűek könnyen pusztítják az egysejtűeket. A többsejtűség egy magasabb logikai és biológiai szint. Ehhez képest az iskola (mármint a jelenlegi, a jelenlegi rendszerben) egysejtűsít: a feladatokat egyedül oldd meg, nincs munkamegosztás, nincs csoportmunka. Aztán persze hogy egy kis összetartó csoport (pl. bűnszövetkezet) uralkodni tud az összes atomizálton.
Ha ez így van, miért nem ez a társadalmi elv és rendszer valósul meg?
Pl. azért nem ez valósul meg, mert nem egészséges zsenik, hanem beteg őrültek vannak hatalmon, és őket támogatja a többség; és demokráciában a többség dönt – mindent romba.
Nagy a tébolyda és az önkormányzata, és kevés az ápoló; és ha már így van, akkor legyenek csak az elmebetegek teljesen egymás között, aztán jutnak egymással amire jutnak.

Kapcsolódó:

Az intelligencia egy genetikai baleset
index.hu/tudomany/2012/12/03/az_intelligencia_egy_genetikai_baleset/

Egyre butul az emberiség
index.hu/tudomany/2012/11/13/egyre_butul_az_emberiseg/

Javul a génkészlet?
(Nem, csak az első cikk címét egy buta írta.)

Bee-zony 2013.02.03. 05:28:11

„Elit”: a tolvajok klubja szinonimája.
Ez nem újdonság, csak az hogy lett egy újabb megnyilvánulási formája...

Átverésnek érzi az elit a társkeresőjét
index.hu/gazdasag/2013/02/02/atveres_lehet_a_legujabb_tarskereso/

párnalárva 2013.02.03. 05:31:22

A szerelő

"Nem csak ezt mondta. Nézz utána, mielőtt hülyeséget beszélsz."

A nemcsak ezt mondta annyit jelent hogy ezt mondta meg esetleg még mást is. A más vagy releváns vagy nem. Én viszont erre az egy mondatra reflektáltam. Gondod van vele?
Végülis ki beszél hülyeségeket?

lyken 2013.02.03. 11:57:08

Erről lehetne cikket írni: index.hu/gazdasag/2013/02/01/mennyit_utal_haza_a_felmillio_kituno_magyar/

"A 2011-ben hazautalt érték az akkori magyar GDP 1,7 százalékának megfelelő összeg"

Namármost, ha elvesszük a külföldre ment magyarok hazautalásait, akkor ugye a GDP növekedése nulla, ill negatív lenne, tehát ki lehetne jelenteni, hogy recesszió van.
Ennyit Gyurka meg a kormány marha nagy szakértelméről. Kiderül szépen sorban, hogy MINDENKI akit csesztetnek, vastagon tejel az államkasszába.
Közben az adócsökkentés kurmánya egyetlen látványos dologra volt képes: megemelte a nyugdíjakat. Hát graatulálok, szívből. Medgyesy leutánzása tényleg csodálatosan szép cselekedet.

Meridian74 2013.02.03. 15:30:26

Azt hiszem már készül a következő vastagbőr-poszt... emiatt:
kuruc.info/r/53/107506/

(Zero-nak ajánlva...)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.04. 12:51:44

@Távmunkás: "Egy tavalyi NAv sajtótájékoztató prezentációja szerint 32,4% a minimálbért vagy az alatt keresők száma. [...] Egyébként a gyors minimálbér-emelés miatt is nőtt a minimálbéresek aránya 2010 óta."

Irreális! Nekem az jött le, hogy akik magyar cégeknél dolgoznak, javarészt a fizetésüket zsebbe kapják. Ezért tartom szerencsémnek, hogy eddig csak külföldi cégnél dolgoztam.

@kela-bá: "AZ ÁLLAMILAG FELTŐKÉSÍTETT BANKOK LENYELTÉK A TŐKÉT"

Hány bankot tőkésítettek fel Magyarországon??? Az MFB-n kívül?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.04. 14:58:06

@TrueY: Én úgy emlékszem, hogy a minimálbéresek aránya csökkent, amikor bevezették az elvárt bérminimum szerinti járulékfizetést, de utána megint erősen megugrott, amikor 10% felett emelték a minimálbér összegét. Ott tartunk, hogy a közalkalmazotti bértábla első 5 oszlopát felülírta a minimálbér, a 6. kategória pedig már főiskolai diplomát igényel.

Persze sok magyar vállalkozás minimálbérre jelenti be az embereket és trükközik, a mikrovállalkozások mellett a hírek szerint a CBA is.

kela-bá 2013.02.04. 21:15:08

@TrueY: Áááá, régen "beszéltük", kösz, hogy válaszolt. " Hány bankot tőkésítetek fel Magyarországon ??? Az MFB-n kívül ? "
Mintha a Postabank is rémlene... De gondolom végignézte a videót, az előadó nem csak Magyarországról beszél,hanem az EU-ról is ,meg arról, hogy mit titkolnak el a nyilvánosság elől.

Ne feledje, legfontosabb az egészség , nyakunkon az influenza, de nem kell megijedni. Sok C vitamin, meg ezüstkolloid ami természetes antibiotikum. További szép estét !

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.05. 14:31:42

@Távmunkás: "Persze sok magyar vállalkozás minimálbérre jelenti be az embereket és trükközik"

Erről beszélek. A CBA meg nyugodtan csinálhatja, mert úgysem fog senki kimenni ellenőrizni. :(

@kela-bá: "Mintha a Postabank is rémlene..."

Ha jól emléxem, akkor az állami bank volt még akkoriban. Így nem lehet csodálkozni, hogy eladás előtt "gatyába rázták".
A kommentelés kis hazánkról szólt. Ezért nem keverném ide a világ minden más tájékát. Ha megbocsát...

Az EU nem titkol semmit. Hozzáférhető, hogy mely bankokat és mennyiből tőkésítettek fel. Szerintem nincs ezzel semmi gond. Nem akartak a 30as évek hibájába esni. Szerintem.

Ironfist 2013.02.05. 18:24:41

@Borosné:
Az még él? Csak mert aki ilyen hülye, az egy idő után természetes darwini módszerrel hal ki...

picur3ka 2013.02.13. 19:04:12

Nagyon talalo a poszt. Teljesen igaz. Viszont, nem csak magyar jelenseg. Khm!

A bunozok jogai korat eljuk.

Szúrófény 2013.02.19. 12:28:00

@vakapad: Nem ő a hibás! Akik futtatták, pénzét lenyúlták, neki csak elszámolták! Palira vették aprópénzért!

süti beállítások módosítása