Skip to content


       Szűrés lista

Molinótól plakátokig

Sejteni lehet, hogy melyik lesz a győztes, de azért erős a mezőny.


1, A molino-ügy kiteljesedése
Mivel Csizmadia László CÖF-elnök azt mondta az éhségmenetek Parlamenthez érkezésére „egyfajta flashmobként” kifüggesztett molinóval kapcsolatban, hogy nem kértek, és nem kaptak engedélyt a transzparens elhelyezésére, hiszen flashmob jellegéből adódóan nem szükséges, a Milla megpróbálkozott ugyanezzel a mutatvánnyal. "Azonnal megjelent a Kövér-gárda parancsnoka és közterületfoglalási engedélyt követelt az aktivistáktól. Mivel ilyennel nem rendelkeztek, a parancsnok rendőrt hívott." Az Országgyűlés sajtóosztálya ehhez képest azt írta a hvg.hu-nak, hogy semmilyen intézkedés nem történt egyik molinó esetében sem, mert a villanyoszlopok, ahová kifüggesztették őket, már az intézmény területén kívül állnak. „Az Országgyűlési Őrség illetékessége a kordonon belüli területre korlátozódik. A molinó elhelyezésében sem a Hivatal sem pedig az Országgyűlési Őrség munkatársai, semmilyen módon nem működtek közre, nem vállaltak szerepet. Sem az Országgyűlés Hivatala sem az Országgyűlési Őrség, sem hétfőn, sem pedig szerdán nem lépett fel és nem intézkedett a helyszínen a szabálysértőkkel szemben” – írták. Később ugyanakkor az Országgyűlés Hivatala mégis azt írta a Millának, hogy engedély nélküli közterülethasználat miatt fizessenek nekik 107 ezer forintot. Azt írták, erre a CÖF-öt is felszólították. A hvg.hu megkereste a BRFK-t, és a belvárosi önkormányzatot is, hogy ők illetékesek-e az ügyben, de mindkét helyről elutasító választ kaptak, vagyis ezek alapján senkinek sem tartozik a hatáskörébe a kifüggesztés.

millamolino.jpg

2, Fideszes futballszurkoló és az okosságai
Debrecenben, a Hallgatói Hálózat fórumán megjelent pár DVSC-szurkoló, akik kérdőre vonták a diákokat, miért a stadionra költött pénzeket állítják szembe az egyetemi forráskivonással. A fő hangadóról utóbb kiderült, hogy Szepesi Miklós Zsolt, aki 2010-es országgyűlési választásokon még a Fidesz pártlistáján indult, és korábban a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának megyei elnöke is volt. Így még élvezetesebb a monológját hallgatni/olvasni, például ezt a mondatot: "Na, azt kisbarátom, hogy ha te a szádra veszed a debreceni futballstadiont, az egy rohadt egészségtelen dolog."

3, Kiszervezett plakátok
A másfél éve uniós pénzből kihelyezett, az abortusz alternatívájaként az örökbefogadást ajánló plakátokat  egy 110 millió forintba kerülő program keretében helyezték ki, amelynek nagy részét az EU Progress alapjából finanszírozták.  A posztereket egy hónappal kikerülésük után levetette az EU, mondván: ez az alap nem abortuszellenes, hanem esélyegyenlőségi célokat szolgál. A tárca idén január elején bejelentette, hogy 25 millió  forintot biztosít egyedi támogatás keretében az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért (ÁGOTA) Alapítványnak, amely 2013. május 31-ig tartó országos programsorozatot indít az örökbefogadás lehetőségének népszerűsítésére. A pénz mellé a megmaradt plakátokat is odaadta az EMMI, így azok újra láthatók Budapesten. Tulajdonképpen csak a szokásos sunyi ötletesség.

 

 

Címkék: szavazás pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr635079276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

galoooshka 2013.02.15. 09:20:37

Naivan azt gondoltam, kevesebb poszt lesz az új struktúra miatt, de már látom, "szerencsére" kijut így is bőven... :)

vontod75 2013.02.15. 09:28:48

Szokás szerint elég erős a mezőny. Nekem személy szerint a labdarúgó csőcselék számít a legdurvábbnak. Apropó feljelentette már őket valaki garázdaságért?

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy milyen érdekes, hogy a labdarúgónak nevezett (van olyan,. hogy magyar foci? ) mérkőzésre járó csőcselék valamiért mindig a Fideszhez kacsolhatóan avatkozik be.

InversioN 2013.02.15. 09:37:25

Ha önfenntartó felsőoktatást akarnak, akkor legyen önfenntartó profi(?) futball is! Kíváncsi vagyok mennyi lehet a sport nemzetgazdasági hozadéka a felsőoktatáshoz képest.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 10:05:41

Molinó ügy: Régi mondás, amit szabad a Fidesznek, nem szabad az ellenzéknek...
Vagy valami Jupiterrel kapcsolatos mondás volt az eredeti? D

Szóval itt is kiállította a Fidesz a saját erkölcsi bizonyítványát. FIATAL DEMOKRATÁK röhögnöm kell.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 10:06:51

@vontod75: Mert a szellemi szintük megegyezik a Fideszt támogató egyéb emberekével.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 10:08:48

@InversioN: Nagyon sok nemzetgazdasági hozadéka van a focinak. Pl. ha nem focimeccsen, akkor hol tudna találkozni az Orbán a Csányival? DDD

biohouse 2013.02.15. 10:17:24

Azért ez nem az igazi Vastagbőr.

vontod75 2013.02.15. 10:23:15

@Jani haverja: Ez az elmélet akkor állná meg a helyét, ha nem lennének a bal oldalon is ilyen agyhalottak. De vannak.

kifordított nagyanyó 2013.02.15. 10:29:52

Beszariak és pofátlanok az elvtársak.

Squid 2013.02.15. 10:36:07

Nekem tűnik csak fel, hogy tavaly "csak" heti 1 maximum 2 felháborító hír jött a kormány környékéről, idén meg szinte naponta derül ki (akár többször is) valami eszeveszett baromság? Hajmeresztő számomra, hogy az ingerküszöbünk olyan szinten van, hogy igazából már vállvonogatással sem reagálunk erre.

Miért van a nép ekkora apátiában és mit is jelent ez? Ennyi feladtuk egy normális ország álmát? Csendesen belenyugodtunk, hogy huszadrendű Urimuri Live lett a sorsunk, mert nekünk csak ennyi jár és behúzott nyakkal és leesett vállal tűrjük, hogy az aktuális rezsim hegymászóvasas bakancsban másszon az egyéni érdekeik magaslata felé a vállunkon?

Reset Elek 2013.02.15. 10:38:28

Alapvetően az a baj, hogy az elmúlt évtizedekben úgy szocializáltak a magyarokat vezetőink, hogy ha beleszarnak a szájukba, és azt mondják, hogy tejszínhab, akkor már tapsolnak is nekik.
Szomorúan látom szeretett hazám elkurvulását, és ezt mindegyik szarházinak egyformán köszönhetjük ott a kupolás kuplerájban :(
Őszinte nyílt beszédet egyiktől sem várhatunk, de ezek a 2/3-dal rosszabbak minden eddigi brancsnál Rákosi óta.

Reset Elek 2013.02.15. 10:40:07

@biohouse: Pedig dehogynem. Pontosan az ilyen akciók alapozzák meg a valódi rinocéroszbőrű pofátlanságokat. Ha ezt lehet, mindent lehet. Elkeserítő :(

dr. Aullah 2013.02.15. 10:41:11

Örülök az új formátumnak. Remélem tudjátok majd tartani a tempót és ha nem is mindennap, de gyakran lesz ilyen.
Az abortusz-ellenességet sosem fogom megérteni.

titan 2013.02.15. 10:47:00

Részemről a kiszervezett plakátok kapta a szavazatot, de csak azért, mert az újdonság erejével hatott. Egyébként valóban megint igen erős mezőny volt, fej fej mellett haladtak a pöcegödör felé.

Marcellusca 2013.02.15. 10:47:49

1. A molinós sztorira az egyik blogon seperc alatt kiderítette az egyik kommenter, hogy az "intézkedő" civil az Országgyűlési Őrség alezredese (fotók az eskütételről). Meg volt ott több elszólás is.

2. Nem akarok összeesküvéselméleteket felállítani, de igggen furcsa, hogy mikor necces, ciki, kezelhetetlen a helyzet, akkor megjelennek a futbalhuligánok és mindig a fityisz céljait védik, azok érdekében cselekszenek.

3. Mosmá nem pofázik bele a zunijó, mer nem a zű pézük, hanem az áLam támogassa a kampányot. :)

Reset Elek 2013.02.15. 10:48:25

@dr. Aullah: talán nem az abortusz ellen, hanem az (jó minőségű) élet mellett kellene kiállni, és megteremteni annak fundamentumát. A gyerekeinknek meg - de a felnőtteknek is - elmondani, hogy akkor csinálj gyereket, ha annak minden következményét vállalod.

De ezek a seggfejek csak valami ellen küzdeni akarnak, és nem az életünket jobbá tenni

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.02.15. 11:15:59

Nálam a futballhuligánok a "nyerők".
Egyszerűen megdöbbentő, hogy ilyen agressziv faszkalapok a kocsmájukon kivül kamera előtt mernek nyiltan fenyegetőzni, mert érzik a fideszes hátszelet.

dr. Aullah 2013.02.15. 11:20:32

OFF:
index.hu/belfold/2013/02/15/veszelyben_zsiga_marcell_mandatuma/

"Ha nem tudja megmagyarázni, honnan van pénze, kimondhatják az összeférhetetlenséget."

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.02.15. 11:35:09

Ez se rossz hármas.

Egyelőre fej fej mellett az élen az ifjúkommunista díszkommer Kövér kézi vezérléses kis magánfogdmegbrigádja és a 2006-os szabaccságharcosok utódai (tényleg, ez a diktatúra úgylátom már tetszik nekik, valahogy 2010 óta eltűntek).

Az új formátum pedig ígéretes, ha nagyobb dolog van az önálló posztot kap, amúgy meg hetente egy-két szavazós poszt elég is. Az ingerküszöb épp elég magasan van a kétharmadnak hála, nagyot szólni itt már az se fog ha Ovi elmondja a maga öszödi beszédét.

@Reset Elek: Sajnos nem kizárólag a fityesz hibája, hogy valamiért lehetetlen nagyobb tömegeket megmozgatniuk, ellenben valami ellen rögtön indulnak a bégetmenetesek. Ha a selejtes szavazóbázis ezzel mozdítható meg, akkor ezt kell csinálni. Isten ments, hogy védjem az ifjúkommunistákat, dehát ezeket mi választottuk és tartjuk el immáron huszonpár éve.

Sokmindent elmond a rendszerváltás kudarcáról, hogy azok akik az ellenzéki kerekasztalnál verték a mellüket, hogy ők lesznek majd a demokrácia és a szabadság védelmezői, Kádár óta a legundorítóbb önkényuralmat gyakorolják, pozícióba teszik az egykori besúgókat, védik a komcsi haverokat és hetente szarják telibe még a saját maguk kreált alkotmányt is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 12:08:45

@dr. Aullah: Nem fogják kimondani, ez szinte előre borítékolható :(

AFulgens 2013.02.15. 12:30:15

Nem rossz harmas, nem rossz. Eros volt a kisertes, hogy a molinora adjam, de vegul a "szurkolok" nyertek, mert az sokkal aljasabb, a molino csak szellel szemben vizeles, de a szurkolost megprobaljak ugy beallitani, hogy nem is ok vizelnek... szanalmas.
A plakatalos meg a szokasos mutyi, "nincs itt semmi latnivalo".

kifordított nagyanyó 2013.02.15. 12:42:43

Aszurkolós egy nagyon gyermeteg,röhelyes próbálkozás volt.
A dögöl éhen egy londoni mc donaldsban meg egy röhelyes szöveg volt és gyenge.

Link Elek 2013.02.15. 12:44:39

Legyen a FOCI önfenntartó!

sárkányfő 2013.02.15. 12:50:45

A következő szavazáson fent lehetne ez is, fasz Vidnyánszky még nem is lépett hivatalba, máris deklarálta hogy a nemzeti színházat is pártos megosztottság tárgyává akarja tenni, szerinte a nemzeteit a jobboldali gondolat építette és tartotta életben - nyilván már "elfelejtette"m hogy a Fidesz akadályozta meg 98-ben az akkor már részben kész nemzeti színház építését, és nem mellesleg sok milliárdos kár tis okozva.

hvg.hu/kultura/20130215_Vidnyanszky_a_Nemzeti_Szinhazat_jobboldal

""A Nemzeti egy templom, spirituális, szakrális hely, a nemzet lelkéből született" - fogalmazott a teátrum leendő vezetője, hozzátéve: a Nemzeti Színházat "a jobboldali gondolat építette és tartotta életben, a másik fajta gondolat láttuk, mit csinált belőle"."

titan 2013.02.15. 13:07:37

@Link Elek: szerintem hozzuk létre a szurkolóhitelt, és akkor máris nem önfenntartó, hanem államilag támogatott ;) esetleg a leghangosabban szurkolótól átvállalja az állam, ha rendszeresen jár a megépített stadionba.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 13:09:02

@sárkányfő:
Na jó, de az a szoci tákolmány csak gúnyként hordozta volna nevében, hogy "Nemzeti", sőt, az lett volna a "nemzeti Színház", eldugva a Deák téren! Így viszont a délről Pestre érkezők mindegyike megcsodálhatja a turulban született NEMZETIT.

zrobasé 2013.02.15. 13:23:50

@Rufus78: jaj, a Nem. Szin.-ról mindig eszembe jut két dolog :

-az egy epekő a Duna partján , ráadásul mit keres a tetején egy kamionos légterelő ? :D ( épitész kollega véleménye :) )
ádegyádkettő
-Kerényi úr, mi a baj Alföldivel ?
-nincs víz
-tessék ?
-nincs viz a szinház elötti medencében
-tessék ?
-az a medence azért van ott, hogy lenne benne viz, ez egy nagy gond, és most nincs benne

:D

azapistagyerek (törölt) 2013.02.15. 13:27:52

A focidrukkeres a legdurvább. Borsódzik a hátam...
De (attól félek) még nem ittuk fenékig a keserű poharat.

titan 2013.02.15. 13:33:52

@zrobasé: mondd, hogy a Kerényis párbeszéd csupán a fantázia szüleménye, és bármi hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve

Melchi Zadok 2013.02.15. 13:43:31

@vontod75: Viszont aki most is fideszes annal eros a gyanu, hogy egy szektatudatu beszukult idiota. Vagy szarhazi. Vagy mindketto.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 13:45:07

Tényleg: Vidéki még mindig az előző posztban osztja az igét, úgy látszik erre a három pontra még nem kapta meg a válaszpaneleket. Végzetes hiba...

mim 2013.02.15. 14:53:34

@melchi zadok: Semmi meglepő nincs abban amit csinálnak. Törzsi tudat. Minden párt és közösség erre törekszik és az emberek töbsége ösztönösen hajlamos rá - vagyis ősgyíkként viselkedik. Ha a Fidesz szimpatizánst vagy párttagot nézzük, akkor látszik, hogy ellenségnek tartanak mindenkit aki nem tartozik a halmazukhoz. Befelé irracionálisan sokat elnéznek - konform viselkedés -, míg kintről minden a törzset érő hatást veszélyként érzékelnek saját magukra nézve is a tagok.
Hogy mi a törzsi viselkedés kialakulásának kritériuma? Veszélyérzet. Minél nagyobb a veszély, annál erősebb a kényszer a befelé konform, kifelé agresszív megnyilvánulásoknak.
Úgy gondolom, hogy nem véletlen a Fidesz óriás ostromlott imidzs erőltetése. (nem óriás, kb 4/5-e gyártott ellenség, de ostrom az van mára)
És hasonlóan az ellenzéki erők is a veszélyérzettel dolgoznak, mikor országcsődöt látnak minden pillanatban. (nagyrészt bolhából elefánt, persze a sok bolha is épp elég rosz)

Virág et. 2013.02.15. 15:08:34

@sárkányfő: Vidnyánszky igazodik, azt csinálja, amit elvárnak tőle. Okos és tanul, látja, hogy az érdemek elismerése, a másik emberszámba vétele, a kompromisszumkészség leváltást ér (L. Simon), míg az elv nélküli szervilizmus, a hagymázás sámánkodás, a "mi - ők" felosztás, az árokásás, a kultúrharc biztos pozíciót, vállveregetést, elismerést. Na persze L. Simon sem volt egy szent, de néhányszor emberi hangon nyilatkozott pl. a Nemzetiről, sőt - apage Satanas - Alföldiről is.
Ez nyilván megengedhetetlen volt, ráadásul még a Feketét is kritizálta, tehát mennie kellett. Megérdemelte, nem vitás, mert máshol viszont meghajolt a pártakaratnak, de Vidnyánszky és a többi (jelenleg még) kedvezményezett mindezt jól megfigyelte és ennek megfelelően alakítja a saját hozzáállását.

Meleardil Eressea Iluvadan 2013.02.15. 17:51:02

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de kikívánkozik belőlem.

Újra és újra megkérdik emberek, hogy "a nép" miért hagyja, hogy csicskáztassák. Nos, mert karhatalommal megtámogatva csicskáztatják, és nem áll mellette sem jog (bíró, ügyész) sem fegyver (rendőr, katona). Most emlegessem fel 2006-ot?

Mindenki tudja, legfőképpen a pofátlanok maguk (a pártállás semmit nem számít), hogy megúszhatnak büntetlenül gyakorlatilag bármit. Így hát aztán egyre pofátlanabbak. "A nép" pedig tisztában van vele, hogy az egyetlen, ami még talán működne, az a konkrét erőszak. Azonban ott még nagyon kevesen tartanak, hogy arra hajlandók legyenek.

56 leverése óta mennyi politikust lincseltek meg, vagy követtek el ellene merényletet az égbekiáltó aljasságai miatt? Pedig volt aljasság, több évszázadra is elegendő. (Csintalan eltángálását ne számítsuk bele, mert az a két lábon járó atavizmus alaphangon is annyira tenyérbemászó, hogy még járókeretes anyókákból is habzó szájú garázdát képes csinálni... az a csoda hogy még él és nem ül tolókocsiban.)

Nos, hát ezért "tűr a nép", mert még a legagresszívabbak sem akarnak vérontást, pedig más működő módszer már nemigen maradt. A politika legapróbb morzsája is már mocskos és rothadt, a törvény röhejes, a korrupció mindennapos, a kettős mérce napi szinten "magától értetődő".

Squid 2013.02.15. 17:58:24

@Meleardil Eressea Iluvadan: Azért nincs vérontás, mert a "nép" el van foglalva a túléléssel és a felszínen maradással, másra sem ideje sem energiája nincsen. Szerencsére nem lehet mindenki államilag dotált focihuligán, hogy fizikai erőszakkal válaszoljon ha nem épül meg az ügyének stadionja akkor amikor szeretné.

Mitzimackó 2013.02.15. 18:41:21

@Reset Elek: RÁkosinál is rosszabbak, mert akkor ÉPÜLT az ország!

Horizont 2013.02.15. 19:32:59

Itt ülök döbbent magányomban! Ugyanis kapásból rányomtam a molinósra, mert annyira pofátlannak tartottam. Egész addig amíg meg nem néztem a videót erről a Szepesi Miklós Zsolt "úrról" :( Aztakurvaéletbe! Hallottam én a hírekben de nem szenteltem külön nagy figyelmet neki, gondoltam futballhuligán, tojok rá. A döbbenetem az enyhe kifejezés. Mit képzel magáról ez az ember? Az a stílus, az a szöveg, meg úgy minden. Lámpavasra érett! Dettó mint a politikusok! Ezek valami más univerzumba képzelik magukat. Ez a takony is a földre nem lépne le ha nem lenne muszáj járnia! Van egy 4 éves gyereke! Na milyen lesz szerintetek mire felnő? Most már ez a stílus, így működik a Magyarország????
Úristen miért hagytuk, hogy így legyen???
Zsigák, Deutschok, Szijjártók meg egyéb állatfajok! Lassan kezdem sajnálni Zuschlagot. ( a zsidózós viccével együtt)
Szepesi : " Leszarom a fórumotokat, nem érdekel! Mindenki tudja, hogy Amerikából pénzelnek benneteket. Hagyjuk már a süket dumát! Fel vagytok bérelve, huszonhárom forintos órabérért megvettek benneteket. Olcsó macskajancsik vagytok, tudod? Macskajancsik, olcsó macskajancsik vagytok, húsz forintért lehet benneteket megbaszni. Külföldről támogatnak benneteket, hallod, mindenki tudja. Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmátokat!"
"Bármennyire is buzinak nézel ki, próbálj már meg férfimódon viselkedni, és álljál ki a szavaidért, amit elmondtál. Én a terminátor vagyok, nem a moderátor."
Nem is említem, hogy Fideszes, nálam nem is ez a lényeg.
Én embernek nem nézem!!!!!!

ati27 2013.02.16. 12:05:40

Hát nem tom.. A molinós ügy is kemény.. Én azt nyomtam.. Persze a fociszurkoló csávó olyan setét, hogy ahhoz képest egy szuper masszív fekete lyuk egy brutális gammavillanás..

Kodomo 2013.02.18. 09:12:20

"Mindenki tudja, hogy Amerikából pénzelnek benneteket. Hagyjuk már a süket dumát! Fel vagytok bérelve, huszonhárom forintos órabérért megvettek benneteket. Olcsó macskajancsik vagytok, tudod?"
Bár van munkám (még), az érdekelne, hogy a honi támogatású terminátoroknál mennyi az óradíj, ami nem számít olcsójánoskodásnak?!
Lehet, a fidesz így próbálja növelni a foglalkoztatást?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.21. 06:42:44

Kifulladt, jöhet a következő szavazósdi, gondolom a lista-üggyel és remélem a kiadott majd visszaszívott erklöcstanár-szempontrendszer ajánlással:).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.21. 08:28:30

@Rufus78: Ja, azóta megvan a harmadik is, az ócsai lakópark "már azelőtt megdöglik, hogy egyáltalán beköltöznének, de igazából megépíteni sem kellett volna" esete.

süti beállítások módosítása