Skip to content


       Szűrés lista

Végzés

printscreen_2013.03.23_00098.jpg
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal legfőbb célkitűzése:


"A magas színvonalú szakértői tevékenységünkkel hatékonyan hozzá szeretnénk járulni a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek egészségügyi, szociális és foglalkozási rehabilitációjához annak érdekében, hogy a már meglévő és a kormányprogram végrehajtása során létrejövő új munkahelyek betöltésére a lehető legnagyobb mértékben és arányban váljanak alkalmassá és képessé. Szakvéleményeinkben és szakhatósági állásfoglalásainkban javaslatot készítünk a komplex rehabilitációra, így járulva hozzá ahhoz, hogy a rehabilitációs programba vett emberek a foglalkoztatási lehetőségek kihasználására maximálisan képessé váljanak.
 
Kiemelten fontos számunkra, hogy hivatalunk kormánytisztviselői empátiával viseltessenek a hozzánk fordulók iránt és emberséges magatartást tanusítsanak az ügyfeleink felé, különös tekintettel arra, hogy a hivatalunkkal kapcsolatba kerülők általában segítségre szoruló, olykor súlyos betegségekkel küszködő emberek."


A Facebookon a következő történetet olvastuk. Döntse el mindenki magában, melyik áll közelebb a valósághoz.

"Tegnap elkísértem öcsémet és sógornőmet. Sógornőm kapta a behívó végzést az NRSZH-tól. Ez volt rajta: "Végzés"
Azt végezték, hogy kötelező megjelennie az NRSZH bizottsága előtt.
"A végzés ellen önáló fellebezésnek helye nincs."
Már ettől görcsbe rándult a gyomrom, mikor megmutatták. Mi az, hogy kötelező, hogy nincs joga tiltakozni, hogy mennie kell, ha tetszik, ha nem?

Elkísértem őket, mert siketek, öcsém hiába óvja a feleségét, ő sem sokat ért. Reggel félnyolcra szólt a behívó, 7.15-kor ott voltunk.
Rokkantak álltak a zárt kapu előtt. Együtt vacogtunk az esőben, egyikünk sem szólt, mindannyian ugyanazt érezték, amit én. Iszonyt.
Aztán félnyolc előtt pár perccel kinyílt a kapu. Biztonságiőr nyitotta kulccsal, és terelt minket befelé a keskeny járdán. Ahogy önkéntelenül egyes sorba kényszerülve befelé iparkodtunk, mellettünk biztonsági őrök vigyáztak, meg ne bontsuk a rendet, a sort.
Hátul valaki kiabálni kezdett, azzal vádolta az őrt, hogy meglökte, rendőrrel fenyegetőzött. Nem láttam, mi történt. Az őr visszamordult rá, hogy fogja be a száját, ha akar járadékot, vagy kivágja.
Egy ablakhoz tereltek minket, az őrök továbbra is ott álltak. Vigyáztak ránk, míg sorunkra vártunk. Öcsém megismert egy siket fiút és az édesanyját. Nekem is bemutatta őket, halkan beszélgettünk, majd sorra kerültünk, sorszámot kaptunk, a sorszámmal egy ajtószámot, és nem láttuk többé az ismerősöket. Minden ajtó előtt egy ember várakozhatott. Már ha nem volt kísérője. Sógornőmmel ketten is voltunk, ez láthatóan feszélyezte az őröket.
Ahogy ott ültem, érdeklődve nézelődtem. A kártyával nyíló biztonsági ajtók mögött sorban tűnt el egy-egy fehér köpenyes öregember. Igen, ez volt a benyomásom, minden orvos hetven és a Matuzsálemi kor között. Hosszú fehér köpenyben, megvető, mosolytalan arccal.
Odébb egy nő kiabált lefelé a lépcsőn.
- Nyitást kérek a 105-ösre! Beengedne valaki?
Biztonsági őr jött fel, lehúzta a kártyáját, a nő eltűnt az ajtó mögött. Az őr várt, míg becsukódott mögötte, majd lefelé indult.
Vártunk. A nekünk kijelölt ajtó mögül hangos nevetés szállt felém. Ahogy odafigyeltem, rájöttem, sógornőm nevén kacagnak. Kiforgatják, gúnyosan tréfálkoznak. Ökölbe szorult a kezem, felálltam ,hogy jobban halljam. Egy ott dolgozó nő haladt keresztül a folyosón, rámförmedt.
- Üljön le! Attól nem jut be hamarabb, ha ott ácsorog! Azért tettük oda a padot!
Megvárta, míg leülök, csak akkor ment tovább.
Végül kinyílt az ajtónk, az asszisztens kilépett, elkérte sógornőm papírjait. Én adtam át őket.
- Ennyi? - mordult fel. - Csak ennyi papírral jöttek?
- Ennyi - felelem megszeppenve, mint amikor kisdiák koromban elnagyoltam a házi feladatot. - Siket. Ott az audiogram.
Bevitte a leleteket, majd kisvártatva behívott.
Nem tudok rosszat mondani az orvosnőre. Kedves volt, szimpatikusak voltunk neki. Csak nem értettem, a sógornőm siketsége mennyiben függ össze a vérnyomásával, a szívhangjaival, a pulzusával. Más vizsgálatot nem végzett. Megkérdezte, mi a panasza.
- Panasza? - értetlenkedtem. - Hogy nem hall.
- Egyéb panasza nincs? Hogy kommunikál?
- Jelbeszéddel.
- Maga hivatásos jeltolmács?
- Nem, a sógornőm, családtag.
- És ki a férfi?
- Az öcsém, a férje.
- Miért vette feleségül?
- Öh... Mert szereti....
- Hogy szoktak veszekedni?
- Nem szoktak. Szeretik egymást.
- Na persze, gondolom. Leküldöm magukat a foglalkoztatási szakértőhöz.
- Kihez? - nyikkantam. A szó olyan Orwellesen csengett. Vagy Madáchosan? A foglalkoztatási szakértő elbírálja, a Falanszterben ki mire alkalmas.
- Ő majd megmondja, milyen munkát végezhet.
Kifelé indultunk, udvariasan köszöntem, majd lenyomtam a kilincset. Az azonban nem engedett. Visszanéztem.
- Zárva az ajtó - jegyeztem meg.
Az orvosnő az asszisztensre pillantott.
- Engedd ki őket!
Az megnyomott egy gombot az asztalán, és a kilincs engedelmessé vált. Ismét összeszorult a gyomrom. Vajon van olyan is, akit nem engednek ki? De akkor mi lesz vele? Ha mindenkit kiengednek, minek a zár?
Lementünk a földszintre, ott már a lépcső aljában várt az őr.
- Hová? - mordult ránk.
- A foglalkoztatási szakértőhöz - magyaráztam.
Egy padra mutatott.
- Ott üljenek le! Majd szólítják magukat.
Köszönetet rebegtem a parancsra, és helyet foglaltunk. Több sérült ember ült ott kísérőivel. Egyenként megnéztem az arcukat.
Egy mankóval ücsörgő fiút egy hasonló korú fiatalember kísért. Testvéreknek tűntek a vonásaik alapján. A mankós srác telefonba mesélte valakinek, hogy nagyon szemetek voltak vele. Félfüllel hallgattam a már sokaktól ismert rémtörténetet arról, hogy olyat követeltek tőle, amit nem tudott, elesett, de kinevették, pokróc stílusban beszéltek vele, megalázták. Bátyja egy zsömlét felezett éppen. Gondos aprólékossággal törte ketté, összemérte a darabokat, majd a nagyobbikat öccse kezébe nyomta. Az letette a telefont, és szorongva összemosolyogtak.
Mellettünk egy vak lány egy idősebb nővel. A lány idegességében fehér botját kopogtatta ujjbegyeivel. A nő hallgatott. Majd szólították a lányt, az felállt, és a hang irányába indult a bottal. A nő összekapkodta a kabátokat, táskákat, de mire az ajtóhoz ért velük, az asszisztens berántotta a vak lányt, és az bezárult előtte. Ott állt a cuccal zavartan, tétován, nem tudva, mit tehetne. Végül jobb híján visszaereszkedett a padra.
Hátunk mögött egy középkorú asszony down-kóros fia hátán tartotta a kezét. Nyugtatóan simogatta, tekintete riadtan járt ide-oda, ugyanakkor arcán ült az elszántság, hogy bármi áron védi a fiát. A fiú egykedvűen bámult maga elé, nem mozdult. Tűrte a simogatást.
Aztán szólították sógornőmet, és mi is felugrottunk. A foglalkoztatási szakértőnél ketten vártak. A női szakértő nekem esett, hogy mit keresek itt, milyen viszonyban vagyok a vizsgált személlyel, öcsém miért van itt, ő milyen viszonyban van vele. Miért nem tud beszélni sógornőm, és vajon tud-e magyarul különben.
A férfi egy mondatban szakértette, hogy sógornőm nem alkalmas semmilyen munkára, mert nem tud beszélni, nem tud kommunikálni. Tehát munka nincs. Járadékot ne várjon, mert nincs öt év munkaviszonya. Tehát nem jár neki ellátás. Pont.
Majd kapunk határozatot, abban benne lesz minden, de ne számítsunk jóra. Mehetünk.
Ekkor már egyetlen kívánságom volt. Kikerülni a zárt ajtó mögül, a nyomasztó légkörből. Odakint friss levegőt venni, és messzire elkerülni a jövőben minden ilyen helyet.
Ahogy az ajtón kiengedtettünk, rohantunk végig a folyosón. A bejáratnál megint útunkat állta az őr.
- Hova?
- Haza - feleltem udvarias mosollyal. - Végeztünk.
Kiengedett az ajtón.
Nem tudom miért, de a kapun kilépve visszafordultam, pásztáztam a homlokzatot, a falat. Úgy éreztem, valahol ott kell lennie a feliratnak:
"A munka szabaddá tesz!"
Amikor már az utcán mentünk, öcsém megszólalt.
- Olyan volt, mint Auschwitz - mondta. Pedig saját gondolataimat nem osztottam meg vele."


Éppen két napja olvashattuk, hogy várhatóan csak a jövő év végéig fejezik be annak a csaknem 200 ezer megváltozott munkaképességű embernek a felülvizsgálatát, aki korábban rokkantsági nyugdíjban részesült. A rokkantstátuszuktól megfosztottak 2014-től jelennek meg a munkaerőpiacon, mivel a "kormány célja a korábban rokkantnak nyilvánított 200 ezer ember közül lehetőség szerint minél többet visszaterelni a munkaerőpiacra."

nrszh.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr95164146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Foresty 2013.03.23. 15:14:10

Nem is tudom. Elhiszem, sőt biztos vagyok benne, emberileg a nulla alatt vannak az NRSZH-nál, de számomra túlságosan aprólékosan van kifejtve ahhoz a történet, hogy higgyek benne.
Mondom ezt úgy, hogy édesapám is rokkant.

böla 2013.03.23. 15:25:16

Szerintem mivel az erősebb kutyákat már beváogatták a minisztériumokba, magasabb szintű hivatalokba és állami megrendelésekbe, most következnek az alacsonyabb rangú, szintúgy alkalmatlan, "inkompetens de haver" illetők pozícióba helyezése.
Egy ismerősnek (aki jobbkezes volt a balesetéig, mióta is nincs jobbkeze), megmondták, hogy ő nem rokkant, hanem teljesen munkaképes, mehet mondjuk fegyveres biztonsági őrnek, a pisztolyt úgyis egy képbe fogják nem?
És ez rajt áll a papíron, fellebbezésnek helye nincs.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.23. 15:29:16

"A férfi egy mondatban szakértette, hogy sógornőm nem alkalmas semmilyen munkára, mert nem tud beszélni, nem tud kommunikálni. Tehát munka nincs. Járadékot ne várjon, mert nincs öt év munkaviszonya. Tehát nem jár neki ellátás."

Tehát aki születésétől fogva rokkan, és nem egy baleset vagy betegség folytán vált azzá, így sosem volt alkalma öt év munkaviszonyt szerezni, és esetleg a rokonai sem tudják eltartani, akkor az keressen egy szimpatikus fát meg egy kötelet, mert az állami szolidaritás és empátia öt év munkaviszonytól jár? "Visszaterelni", aha!

A "miért vette feleségül?" meg önmagában Taigetosz-pozitív kérdés... és ez volt a "kedves" doktornő, aki "szimpatikusnak" találta a párt.

böla 2013.03.23. 15:29:26

[off] Helyesírást és nyelvtani helytelenségeket kéretik nem szóvá tenni, fáradt vagyok. [/off]

ámbátor 2013.03.23. 15:29:51

A fogyatékos még a hajléktalannál is kevesebbet ér a NERben.
Rohadt munkakerülő, a gazdaság felpörgésének gátja, a neezet erejének kiszipolyozója.

Ehhez képest még rendesek voltak. Le is lőhették volna őket.

Roltii 2013.03.23. 16:00:14

Kicsit tele van tulzasokkal, mert a tortenet kb annyi, hogy kellett egy felulvizsgalat (szinte mindenki ismer legalabb egy kamu rokkantat, hgyhogy szvsz meg jogos is).
Elmentek, voltak orok, mondjuk elso szora megcsinaltak mindent, megvolt a felulvizsgalat, majd meg egy szoba, aztan lehetett hazamenni. A tortenet kb ennyi, csak kiszinezve izgalmasabb...

sárkányfő 2013.03.23. 16:08:44

Akit siket annyit is ér?

És már miért ne tudna egy siket kommunikálni? Ezen a szinten van az állami hivatal? Csak a szóbeli kommunikációt ismerik? Akkor nem emileznek, nem leveleznek, nem használják a netet? Irodalomtörténetet sem tanultak, nem tudják hogy kommunikált Babits és Kosztolányi a gégerák-műtétjük után?

Emberek, papír, toll, oszt lehet kommunikálni. Írni-olvasni tudnak. Nem egy pörgős kommunikáció lesz, nem help-deskes meló való nekik, de biztos lehetne sok helyen alkalmazni a némákat.

Amúgy már van (ingyenes!) app, amely leírja amit magyarul mondunk neki, szóval még a kézírás nehéz, fárasztó kínját is meg lehet úszni:
letoltendo.postr.hu/ugy-jegyzetelhet-mint-cooper-ugynok-a-het-legjobb-appjai

A jelnyelv-fordító app pedig épp készül, hamarosan az is meglesz.

növényke 2013.03.23. 16:08:59

Sajnos nálam is ilyesmi a helyzet. 26 éves vagyok. Az iskolapadból kerültben a műtőasztalra, agydaganattal műtőttek. Utána és most sem tudok munkát vállalni, hiába keresek, aki rokkant, leszázalékolt az emberek többsége szerint nem teljes ember. Szóval leszázalékoltak, és mert nincsen évem ledolgozva egy lyukasa garast sem kapok sehonnan, évek óta. A műtét 9 éve volt, kb 8 éve lesz hogy leszázalékolt vagyok, és semmi pénzt nem kapok sehonnan!!! És nem is fogok, nagyon úgy néz ki. Miből tartsam el magam??? HA felvennének valahova akkor is még minimálbért se kapnék!!! Mi a francból éljenek meg a hozzám hasonló emberek??????

tilcsakbea 2013.03.23. 16:11:22

talán 2008 körül volt egy nagyobb felülvizsgálat, amikor kiszórták a jogtalanul rokkantosított emberek nagy részét. ami most megy, az költségmegtakarítás, 190 milliárdot kell megspórolni 200 ezer emberen, akármilyen áron.
www.meosz.hu/new_index_00_hirek_one.php?mcs=meoszkozlemeny&rec_azonosit=d_meoszkozlemeny_hirek_105

KergeK@csa 2013.03.23. 16:11:34

@Foresty: Nekem is ez a bajom vele. Nyilván vannak ilyen emberek, de itt mindenki ilyen volt: "visszamordult", "feszélyezte", "megvető, mosolytalan arccal", "Kiforgatják, gúnyosan tréfálkoznak", "rámförmedt", "mordult fel", "parancsra", "kinevették, pokróc stílusban beszéltek vele", "az asszisztens berántotta a vak lányt", "nekem esett"", stb.

Azért ha valakinek MINDENKI unszimpatikus, akkor bennem felmerül az, hogy nem-e arról van szó, hogy valaki tendenciózusan (tudatosan vagy sem) torzítja a tényeket...
Még az orvosra is, aki szimpatikus volt ("Nem tudok rosszat mondani az orvosnőre.): "- Miért vette feleségül?", "Na persze, gondolom.".

Igen, az állami, önkormányzati dolgozók frusztráltak, sokszor vezetik le másokon a kisebbségi érzésüket, hogy úgy érezhessék, hogy "hatalmuk van". De azért nem mindenki.
Ja, és a bármilyen beteg, sérült ember sem feltétlenül tökéletes emberileg, de ebben a történetben mindenki csodás, megosztja a kiflijét, ártatlan, nem türelmetlen. Ez is kicsit túlságosan részletesen lett kidolgozva, gondolom, hogy meglegyen a határozott párhuzam az embertelen GONOSZ oldal, és az ártatlan JÓ oldal között.
Nem, árnyalatok nem férnek el ebben a történetben, kár, hogy a valóságban azért ritkán van ez így.

Úgyhogy szerintem simán gyököt kéne vonni ebből az egész történetből...

mim 2013.03.23. 16:12:30

Ez kb olyan anekdota, mint mikor kifőzdében minden ebédnél körbeállják a kondért és belereiszolnak a kukták és persze ANTSZ kiszúrta.

Ettől függetlenül közvetlen forrásból tudom, hogy tényleg durván a rokkantak ellen döntenek. Kb 50-60%-al jobbnak itélik meg az átlagot mint pl egy balesetbiztosító. Ami eléggé durva ha belegondolunk.

apika2001 2013.03.23. 16:15:57

Általában egyetértek a vastagbőrrel, de ez a hangulatkeltő fészbuk-idézet méltatlan a bloghoz.
Foresty és Roltii: +1.

Vittore. 2013.03.23. 16:18:24

Ez azért van, mert boldog és boldogtalan rokkantosította magát, s most visszanyalt a fagyi. Természetesen megint azok szívják meg jogtalanul, akik tényleg rokkantak. Rokonomnak végbélrákja volt és most egy stoma zsákkal él, mégis évente, vagy fél évente menni kell felülvizsgálatra, mert ugyanmár hátha kinőtt az alsó fele újra és elkezdhet dolgozni...

sárkányfő 2013.03.23. 16:19:20

Látom fanyalogtok. Nos, én nem vagyok siket, de nekem is trauma, ha be kell mennem a magyar bürokrácia elembertelenedett húsdarálójába. Tudnék mesélni sokat, de gondolom ti is. Velem már beszéltek úgy, mint egy dedóssal az ovonéni, nem is leplezetten kioktatóan, lekezelően, viselkedési tanácsokat osztogatva(!!), és még nem is szólhattam vissza, mert rá voltam utalva a ronda vén banyára. És ez csak egy sztori...
A fogyatékosok, és közvetlen családtagjaik pedig éppen a fogyatékosságuk, kiszolgáltatottságuk miatt az átlagnál érzékenyebb népek. Teljesen normális hogy az amúgy is szar bürokráciát így élik meg.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.03.23. 16:23:40

@Roltii: Sajnos el tudom képzelni a megaláztatásukat. A feleségem tavaly volt felülvizsgálaton, én az idén. A fleségemnek szerencséje volt, mert empatikus orvost fogott ki, aki tisztában volt a betegségével. De két éve olyan orvosnál(?) volt. akinek az első megmozdulása az volt, hogy jól lealázza a nejemet. A feleségem betegségéből adódóan súlyos mértékben mozgáskorlátozott, aki scooterrel vagy kerekesszékben képes közlekedni. A segédeszközök valamelyike nélkül képes pár lépst (kb. 5-10 lépést megtenni egy bottal valakire támaszkodva. Az orvos első kérdése a rendelőbe menetelkor az volt, "mi a panasza?"
- Nem tudok menni.
- Akkor hogy jött ide?
Kell ehhez hozzátenni valamit? És az egész "felülvizsgálat hasonló hangnemben és hozzáállásban folyt le.

Én az idén voltam felülvizsgálaton, és az én esetemben sem voltak sokkal empatikusabbak. Elég az, hogy a kapott határozatomra azt írták, hogy a bal szememre nem látok, holott régi papírjaim és az uolsó zárójelentésem szerint is a jobb szememen van teljes látás kiesésem (vak). Egyébként mindkettőnk diagnózisa Szklerózis Multiplex (egy gyógyíthatatlan neurodegeneratív megbetegedés).
A kamu rokkantak emlegetése pedug valahogy nem jogos, mert ha ez igaz lenne, akkor nem csak kb. 10 ezer rehabilitálható emberkét találtak volna.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.03.23. 16:28:30

@apika2001: Kívánom nemket, hogy egyszer érezztétek át, milyen érzés a porig lealázva lenni egy olyan bürokratikus szervezet által, mint az NRSZH.
Akkor megváltozna a véleményetek.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.03.23. 16:31:54

Én minden szavát elhiszem, ismerősi tapasztalatok alapján.

apika2001 2013.03.23. 16:39:54

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf: Barátom, volt már alkalmam megalázatva lenni. Én nem kívánom neked.

kranführer 2013.03.23. 16:43:17

Orwell látta előre...

Meleardil Eressea Iluvadan 2013.03.23. 16:47:36

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf:
"-Mi a panasza?
- Nem tudok menni.
- Akkor hogy jött ide?"

Erre volt anno Hofi válasza: Jönni tudok...menni nem tudok!
Hülye kérdésre hülye feleletet.

Úgy van! Monnyon le! 2013.03.23. 17:00:46

Az egész sztoriból csak a fokozott biztonság, ami hihető. Ugyanis a legtöbb kamurokkant tudjuk melyik népség tagjaiból kerül ki. Azok meg szeretnek agresszívan viselkedni, ha nem kapnak pénzt.

A többi meg: kinevették őket, berántották a vak lányt. Persze, majd pont ők bazmeg.
Miket ki nem talál manapság az ellenzék, hogy lejárassa a kormányt. Persze ez ráhúzható minden aktuális ellenzékre. Terjengenek a neten az ehhez hasonló kamusztorik, zero meg benyalja és publikálja. Már ha nem ő találta ki az egészet. :)

Birkák...

dr. Aullah 2013.03.23. 17:03:43

Ehhez a témához most nem nagyon fogok hozzászólni, mert nem bírtam elolvasni ezt a hosszú szart. Ilyen stílúsban írt szöveget... kit érdekel, mi volt a zsemlével, hogy jön ez ide? Ezt kb 10 sorban összes lehetett volna foglalni.

dr. Aullah 2013.03.23. 17:08:52

@dr. Aullah: Szerintem is a nagyrésze kitalált. Tényleg nem méltó ide.
És akkor mi van, ha idősek a dokik? Tapasztaltak akkor, nem? Jobb lenne 20 évesek dokik?

Aki írta ezt, az írjon fantasykat.

Viktus 2013.03.23. 17:15:46

Szomorú, de szükséges lépés ... mondjuk azt nem tudom miért a vakokat-süketeket cseszegetik ... itt felénk a makk egészséges rokkant cigusokat v.hogy nem ...

Foresty 2013.03.23. 17:26:03

@Viktus: Azokat azért nem cseszegetik, mert akinek egyszer volt elég pénze, hogy kamurokkantosítsa magát, annak a felülvizsgálaton is lesz elég pénze...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.03.23. 17:30:48

@Meleardil Eressea Iluvadan: Sajnos abban a helyzetben az imber nincs abban a szituban, hogy poénkodjon az orvossal. Túl sok veszteni valója lehet az embernek.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.03.23. 17:34:34

@Viktus: És a makk egészséges cigusok csapatostul, nagy hanggal jelennek meg a felüvizsgálaton előre beszaratva az ott lévő alkalmazottakat, akik egy ilyen kezdés után kétszer is meggondolják mit írjanak a genetikailag hiperpigmentáltak papírjára.

s.g.l. 2013.03.23. 17:40:55

Aljadék gazemberek.

jágör68 2013.03.23. 17:40:57

És mindeközben:
-a Mercedesnél lepukkant brazil gyártósorokon robotol a munkás napi 12- 14 órában 130 bruttóért
-a multinál minimálbérért a pénztáros
-a kórházban nincs orvos az osztályon , mert épp a 3. munkahelyére ment át ügyelni az az egy aki volt
-a feketemunkások minimálbérért plusz zsebbe 20- ért támasztják a munkaeszközt a Budai Vár járdaburkolatán, miközben a z ott sétálgató külföldieken röhögnek, primitív, tahó szókészletükkel ócsárolva őket
-valahol egy elvileg homo sapiens épp élelmiszerért és egy televízióért ver agyon egy 70 éves öregembert
-egy harmincon túli szingli a retikülkutyáját sétáltatja a Margit- szigeten azon gondolkodva, hogy még ráér az a gyerek
-a szennycsatornák épp a következő nép- kábító só válogatósóját tartják
-és tucatjával tartanak Hegyeshalom felé, mindenféle nyelvtudás nélkül "magyar" közvetítőn keresztül a kamionban aludva egy német raktár felé, hogy másnap korán reggel már pakolják a nehéz konténereket

Így zajlik az élet kishazánkban.
A nagypolitika meg a külföld szándékosan nem foglalkozik a gazdasággal és a Tákolmány körüli handabanda kapóra jön nekik a gazdasági-társadalmi-erkölcsi összeomlásról elterelni a figyelmet.
Mindegy vagy jobbos vagy vagy balos te sz0p0d meg sz@ros!

Asidotus 2013.03.23. 17:50:53

@Vittore.:
nem azért kell visszamennie a rokkantnak, hogy hátha meggyógyul, kinő neki, stb.
Azért, mert ezzel ellenőrzik az orvosokat.
Sok olyan rokkantsági ok lehet, ami végleges, maradandó. Ha nem hívnák be őket többször is, akkor a minősítő orvos bárkinek írhatna ilyet, sosem bukna le.

khadi 2013.03.23. 18:11:19

Roltii elég szemét módon viszonyulsz a rokkantakhoz, azt meg kiváltképp imádom, amikor valaki ékezet nélkül írogat.

Virág et. 2013.03.23. 18:48:01

Tudom, hogy pénzbe kerül és a tényleges orvosi vizsgálaton nem lehet jelen, de akkor is érdemes ügyvédet magatokkal vinni. A csinovnyik senki vagy a magát istennek képzelő orvos is egész másképp fog viselkedni, meglátjátok. A biztonsági őr meg gyakorolja a csendben hülyén nézést az okos kommentek helyett, ami lényegében a dolga.

Mert csak akkor nagy a szájuk, ha magukat megvédeni nem tudó, kiszolgáltatott emberekkel hatalmaskodhatnak, ha olyan is van ott, aki visszalőhet, akkor már féltik a sz.ros húszforintos állásukat.

Virág et. 2013.03.23. 18:50:50

És ez általános tanács, bármely hatóság előtt is kell megjelenni.

jágör68 2013.03.23. 18:55:11

@Virág et.:
Ja, már latom magam előtt a sok rokkantnyugdíjast, ahogy az ügyvédi irodák előtt tolonganak.
Amúgy extra nyűg ez mindenkinek, orvosnak betegnek egyaránt.
Okos politikai tolvajelitünk megint nem fizet ki semmit az extramunkáért. Ráadásul majd a "rendelést is fenntartják" háborognak majd a beteg kis- és nagynyugdíjasok és egyebek...
Minden nap, minden percben az oszd meg és uralkodj.
Csak így maradhat a felszínen egy posztkommunista tolvajprivatizátor rablókapitalista rabszolgagazdaság.

dr. Aullah 2013.03.23. 18:55:54

@Virág et.: Hát ja... csak az átlagembernek nincsen egy ügyvédje készenlétben, hogy csak úgy előkapja azt magával vigye.

Virág et. 2013.03.23. 18:59:27

@dr. Aullah: Mint írtam, általános tanács, minden hatóság előtt. Nyilván a NAV elé idézett vállalkozók mindegyikénél lesz ügyvéd, a kisnyugdíjas rokkantaknál meg nem. Ezt is értem. Akkor sem tudok jobb megoldást, a házmester-elv (kis ember+kis hatalom = szar ember) alapján a frusztrált hivatalnokok nem fognak megváltozni.

dr. Aullah 2013.03.23. 19:14:37

@Virág et.: Persze. Nyilván mindenki vigye magával, aki tudja... de sajnos sokan nem engedhetik meg :S De igazad van.

Horizont 2013.03.23. 19:35:14

A kommentek egy részét megint nem értem. De lehet bennem van a hiba. Leszázalékolt csak az lehet akinek volt valamennyi munkaviszonya! Akkor mit jönnek itt egyesek a cigányokkal? Ők segélyt kapnak az teljesen más. Azt is csípem amikor valaki úgy ítél el egy írást, hogy lila elképzelése sincs arról mi van ilyen helyen, mert nem is járt arra, a családjából se senki ,de még ismerőse se, sőt hál' istennek beteg se volt még. De tudja a tutit !!!
Igen sajnos tudjuk sokan megvették anno hajdanán pénzért maguknak a leszázalékolást. Na nekik nagy része már olyan idős lett, hogy elérte a rendes nyugdíjkorhatárt. Azzal már semmit nem tudnak kezdeni. Akit meg még sikerült fülön csípni, mert csalt azt már ki is baszták a rendszerből. Most ami folyik az a "hatékonyság", vagyis még lejjebb csökkenteni a rokkantak létszámát, csökkenteni a havonta rájuk kifizetett járandóságot.
Aki ezt a beírást megírta valószínű ő így élte meg az eseményeket. Nem vagyunk egyformák. De azt tudjuk sokan, hogy néha ilyen hivatalos helyen csak egy együtt érző mondat is elég lenne, hogy ne érezze magát elveszettnek az ember magát. És az az egy mondat pénzbe se kerülne. Csak az ott dolgozó empátiájába. De mint tudjuk nem mindig a megfelelő emberek dolgoznak a megfelelő helyen! Van aki szívét lelkét beleadja, csak sajnos ők vannak kevesebben!
Aki egészséges rebegjen el egy imát, hogy az, de ha valakiről tudja, hogy nem az akkor legalább érezzen vele együtt! Az állam helyett is!

@növényke: Őszintén együtt érzek veled!! Kívánom, hogy gyógyulj meg, és hogy jobbra forduljon a sorsod!!!!

komplikato 2013.03.23. 19:39:57

Amit eddig ettől a csodás kormánytól láttam az alapján simán elhiszem az írást. Sajnos.
Amit láttam, hogyan bántak valódi rokkantakkal és vagy miként vették el TÉNYLEGES rokkantaktól a jáandóságukat, az alapján simán elhiszem ami itt le volt írva.
Az alapján, ahogy egy mozgássérült barátomat X havonta berángatták, hogy visszanőtt már a két lába közti különbség, az alapján simán elhiszem, hogy ez igaz.
És biztos kiszinezték, és lehet hozzátették, de a lényegét elhiszem, mert sajnos az a szemét TAPASZTALAT az alátámasztja az egészet.

És igen, megint csak a kamu rokkantak nem szívják meg. Majd tejel az új dokinak, meg fizet a hatóságnak és neki fix, hogy meglesznek a papírjai. Ez ilyen ország, aki milliárdos összeggekkel lóg a NAV-nak, meg cégeknek azt nem b*sztatják, de Gipsz jakab átlag polgárt pár ezerért vagy se már igen. Ha jó helyen fizetsz védett vagy ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 21:12:00

Hát ezt nagyon durva volt innen Magyarországtól saccra 900 km-re elolvasni.

Most így hirtelen nem nagyon találok szavakat, holott Magyarországon születtem, több, mint 40 évig ott éltem, régebben sem voltak ideális-közeli állapotok a rokkantellátásban, és egy távoli rokonom miatt, aki születése óta rokkant (izomsorvadás), valamennyire tudom is, hogy mi volt. Akkor sem volt "fáklyásmenet" az életük. De most, hogy olvastam a történetet, teljesen megdöbbentem. És akkor is megdöbbentő lenne a történet, ha a fele sem lenne igaz (ki lenne színezve), amit nem tudok, mert értelemszerűen nem voltam ott.

Másfél éve nem élek Magyarországon, és ha itt születtem-nevelkedtem volna, akkor nem hinném el, de mivel magyarnak születtem, elhiszem. Én itt a következő helyzettel találkozom általában:
1./ A rokkantak ellátása az önkormányzatok dolga, a lehető legalacsonyabb szintű önkormányzatoké, tehát falvakban élőknél a falu önkormányzata, nagyvárosban meg a kerületi önkormányzat az illetékes. Mivel le van víve a lehető legalacsonyabb szintre a döntéshozatal, egyrészt ki van zárva a csalás lehetősége, mert egyrészt az ügyintézők, és az összes döntéshozó személyesen is ismeri az illető rokkantat, másrészt meg az egész kis
közösség is (falu, vagy kerület), tehát nagyon jól tudják, hogy ki van rászorulva, és mennyire. Egyébként az összes többi szociális ellátás döntéshozatala is a lehető legalacsonyabb szinten történik.
2./ Az a ház, ahol most lakunk, egy jelenleg az USA-ban élő, itteni nyugdíjas katonatiszt háza, a gyereke miatt költöztek a feleségével nyugdíjasként az USA-ba, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy az illető félszemű (a másik szeme üvegszem), mert fiatal katonatisztként felrobbant a kezében egy fegyver, és egy szilánk kivitte az egyik szemét. Már régen elgondolkodtam, hogy egy végzett fiatal katonatiszt magyarországon ilyen balesetet szenvedne, mi lenne vele. Egészen biztosan leszázalékolnák, és akkor folyamatosan ilyen megalázó helyzetbe kerülne a mindenkori államhatalom kénye-kedve szerint. A mi házunk tulajdonosával nem ez történt, ő félszemű katonatisztként ment nyugdíjba sok év után. Ugyanis az itteni katonaságnál úgy gondolkodtak, hogy aki el tudott végezni egy katonatiszti főiskolát, az el tud végezni egy másik felsőoktatási intézményt is. Így a balesetből való teljes felépülése után ezt a fiatal félszemű katonatisztet beíratták NAPPALI tagozatra az akkori közgazdaságtudományi egyetemre, amit el is végzett (természetesen közben kapta a rendes katonatiszti fizetését. Ezután munkába állt a hadseregben az ellátóknál, magasrangú tisztként úgy ment nyugdíjba, hogy előtte ő volt az országban a harmadik ember aki a hadsereg beszerzéseiről döntött.

Ez csak két példa volt az itteni világról.

Ja, ez nem Németország, vagy Nyugat-Európa, hanem Albánia, és az illető katonatiszt Európa akkori legvéresebbnek nevezett diktatúrájában volt fiatal katonatiszt, majd az itteni rendszerváltás során is maradt a beosztásában, mert jól végezte a dolgát.

És még mi éltünk a gulyáskommunizmusnak nevezett "jóléti" Kádár-rendszerben???

Lehet, hogy egy kicsit összefüggéstelenre sikerült ez a gondolatfolyam, de ez a poszt most nagyon megütött lelkileg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 21:29:09

@Roltii: Ja, meg azt szépen kifelejtetted, hogy egy süketnémának (aki mellesleg beszélni sem tud) elvették a rokkantellátását.

Ennyire átmosta az agyadat a Fidesz, hogy ennyire embertelen lettél????

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 21:39:21

@Úgy van! Monnyon le!: Neked is ajánlom az előző kommentemet.

Ti már nem vagytok emberek úgy látszik, az emberséget már kinevelte belőletek a Fidesz :(

Úgy van! Monnyon le! 2013.03.23. 21:58:01

@Jani haverja:
Ja persze. Mert nem hiszek el minden neten terjengő meg "ismerősöm mondta" szöveget.

De mondjad csak, már hozzászoktam, hogy Fidesz-droidnak hívnak, mert nem állok be a fikázó birkanyájba!
Ja, és zsidó is vagyok, ez aztán a dupla-joker!

Blogger Géza 2013.03.23. 22:11:24

@sárkányfő: Szerintem egy egész sor viselkedést tanács rád fér(ne), úgyhogy legközelebb figyelmesen hallgass és jegyzetelj. :)

Blogger Géza 2013.03.23. 22:13:44

@dr. Aullah: Ja, hát kell a hangulatkeltés: ha azt írta volna: Behívtak, megvizsgálták, hazamentünk, semmi extra, akkor min lehetne hőbörögni?

nu pagagyí 2013.03.23. 22:18:45

Az a helyzet a külvilág is kezd olyan lenni, mint ez a nyomasztó hivatal.

nu pagagyí 2013.03.23. 22:19:54

@Blogger Géza: A megalázás a lényeg. Ezt pontosan tudhatod a megbízóidtól.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 22:22:03

@Úgy van! Monnyon le!: Ha odafigyelnél a körülötted lévő világra, akkor biztosan találnál te is egy ténylegesen rokkantat a távolabbi rokoni-ismerősi körödben. Szerintem kérdezd meg tőle, hogy mi a helyzet ma Magyarországon, meg mi volt (akkor sem volt jó a helyzetük).

Ja, az emberi kapcsolatok is elamortizálódtak manapság már Magyarországon, úgyhogy csak a legközvetlenebb családdal, meg a legközvetlenebb barátaiddal tartod csak a kapcsolatot? Hát igen, úgy nehéz lesz esetleg egy rokkant rokont vagy ismerőst találnod...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 22:22:56

@Schindler Pistája: Neked meg mindenről a zsidók, meg a libsik ugranak be, és ezért IGAZÁBÓL te vagy a fogyatékos.

kamerasmobil 2013.03.23. 22:23:47

Hat... en rendszeresen chatelek a velem egy szobaban ulo embereimmel mert vagy en hallgatok zenet munka kozben vagy ok. Neha probalok eloszoban kommunikalni de az eleve eselytelen mert a monitorat nezi es a kulvilag csak nehezen szivarog be. Ma mar mindenkinek ket monitora is van szoval az se segitene ha atrendeznenk a szobat hogy mindenki ram lasson. Szoval tobbnyire csak azt szoktak eszrevenni ha odamegyek az asztalukhoz es ket kezzel integetek es kozben ugralok. Tehat inkabb irok nekik.

Szoval ilyen kornyezetben egy suket is tud teljes erteku munkavallalokent dolgozni. Persze a szamitogep meg a belso halozat meg a sajat chat szerver mar nem feltetlenul all rendelkezesre mindenhol. De az en munkahelyemen nem jelentene problemat az alkalmazasa.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 22:24:26

@nu pagagyí: Pontosan ezt látom így a távolból nézve Magyarországot. És ez egy borzasztó dolog, akkor is, ha személyesen nem érint.

bolondok közt viktor a király 2013.03.23. 22:24:29

@dr. Aullah: A téma szerinted kitalált, szerintem te meg a kukában talált gyerek vagy. Csökkent szellemi szinttel, a cigányokhoz tartozva meg van a nyolc osztályod, de azt mind az első osztályban jártad ki.
Te is meg a féleszű felcsúti bunkó is ennyire képes, kívánom legyél rokkant és a segged se tudd ki törölni, igaz te azt sem szoktad.

bolondok közt viktor a király 2013.03.23. 22:28:39

@Úgy van! Monnyon le!: " Birka nyáj " El tudlak képzelni egy legelőn mint a többi marha, csak úgy bámulsz a semmibe és folyik a takony az orrodból. Ja, hogy te már abban a táborban vagy? Így már érthető, nehéz váltani.

Blogger Géza 2013.03.23. 22:30:14

@nu pagagyí: Hát ha a Praxis blogot hű tükörnek tartanám (ez az élménybeszámoló is oda való lenne), akkor tényleg el kéne hinnem, hogy minden orvos egy megalázásra hajtó vadállat. Szerencsére a való élet tapasztalataim szerint korántsem ilyen... Persze vannak pokrócabb orvosok, és nekik is lehetnek rosszabb napjaik.

Minden esetre én örülök, ha az állam megtartja ezeket a felülvizsgálatokat, így ki lehet szűrni a kamu rokkantakat .és a nekik segítő korrupt orvosokat is.

Blogger Géza 2013.03.23. 22:33:08

Egyébként ha valakinek a "foglalkoztatási szakértő" szóról Orwell jut eszébe, az meg nyugodtan menjen el pszichológushoz / pszichiáterhez.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.23. 22:53:44

@Blogger Géza: Ha a "foglalkoztatási szakértő" nem az adófizetők pénzén próbálna a süketnémának munkát szerezni, aztán megállapítani, hogy mégsem alkalmas munkára, hanem egyszerűen megszűnne a munkaköre, ő meg elmenne valamilyen tisztességes foglalkozást űzni (pl. a magánszektorban személyzetisnek) akkor lehet, hogy ő is jobban járna, meg a süketnéma is, meg az egész magyar társadalom is.

angyali értékrend 2013.03.23. 23:30:57

elaljasult az orszag a fideszeseknek es az itt is megjelent talpasaiknak koszonhetoen.

angyali értékrend 2013.03.23. 23:35:44

@kamerasmobil: elvileg igazad van. amit szerintem nem veszel figyelembe, hogy a serult embernek sokszorosan nehez a legegyszerubb vegzettseget is megszerezni mert az oktatas nincs felkeszulve ra. az hogy pl. egy vak telefonkozpontos legyen meg nem tul nagy alternativa, kulonosen manapsag amikor mar automakakkal van tele a telekom ipar.

sárkányfő 2013.03.23. 23:45:45

@Blogger Géza: Te osztogatsz viselkedési tanácsokat, egyenesen Orbán végbeléből? Előbb növessz magadnak gerincet, vezekelj a mérhetetlen mennyiségű hazugságaidért, aztán majd talán érdekel a véleményed.

Hesperia 2013.03.23. 23:58:39

"Döntse el mindenki magában, melyik áll közelebb a valósághoz."

Ha igazan oszinte es targyilagos akarok lenni: azert a Facebookon kozzetett sztoriban is van eleg sok valoszinutlen elem. Mondom ezt ugy, hogy eleg sokat tudok a biralt intezmenyrol es megerosithetem, hogy csakugyan, a most ott dolgozok szerint is igencsak ki van most tolva az oda behivottakkal.... a hivatalos terminologia szerint "igenylokkel", hiszen azt nem lehet elore allitani, hogy mind csakugyan rokkantak.

Hogy a lenyegre terjek: nemigen hiszem el, hogy barmely ottani orvos ilyet kerdezett volna, hogy "miert vette el" az igenylot a kedves ferje; amellett, hogy etikatlan kerdes volna, teljesen ertelmetlen es haszontalan volna is, marpedig az ott dolgozo, a rossz szervezes es a rengeteg felulvizsgalat miatt tulterhelt orvosoknak nemigen jut eszukbe egy mondatnyival is tobb idot tolteni egy beteggel, mint ami a szakvelemenyhez szukseges.
Ugyanezert az is elegge valoszinutlen, hogy a behivasa elott hosszasan es hangosan a kedves igenylo vezetekneven poenkodtak volna - ha valaki tulerzekeny, konnyen onszuggesztio aldozata lehet ilyen kerdesben. Az elbeszelo valoszinuleg csak kepzelte, ezt teljesen felesleges volt a nagyvilag ele tarnia vadbeszede reszekent.
A fentiekkel szemben az teljesen biztos, hogy csakugyan tetotol talpig megvizsgaltak a holgyet, pulzust, vernyomast, miegyebet beleertve. Ennek pedig az az oka, hogy a munkakepesseget ill. annak csokkeneset az igenylon eszlelheto minden (!) egeszsegkarosodas osszesitese alapjan kell megallapitani. Ha o azzal a panasszal jon, hogy siket, arra kap valahany szazalekot, de ha melle meg kiderul, hogy magas a vernyomasa is, netalan izuleti bantalmai, legzesi nehezsege vagy barmi egyebe van, az meg mind mind hozza adodik. Ezert ezt a reszletes vizsgalatot nem serelmezni kell, hanem orulni neki. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy miert kerdeztek, hogy "csak ennyi" papirt hoztak-e. Ezen sem megsertodni kell, nem leckeztetes celjabol kerdezik, hanem a fent leirtak miatt.
Az ott dolgozo orvosok nagy tobbsege csakugyan idos - persze nem "hetven es a matuzsalemi kor kozott", hanem leginkabb 50 es 70 kozottiek, bar van par 70 folotti is. Tessek szepen elkepzelni: nyugdijkorhatar folotti, becsuletben megoszult doktorok dolgoznak ott, azert, mert a nyugdijukbol nem tudnanak megelni. Pontosabban eddig dolgoztak, mert nyartol, ha minden igaz, valamelyik jovedelmukrol le kell mondaniuk. A legtobbjuk maga is raszorulonak tekintheto, akarcsak az igenylok.
Azt, hogy a libasorban bevonulo embereket orok sorfala vigyazta volna, hogy "meg ne bontsuk a rendet, a sort" - egyszeruen nem hiszem el. Ez a vizio a beiras szerzojenek dramai fantaziajaban szuletett hangulati elem.
Vegul, a "foglalkoztatási szakértő" csakugyan arra valo, hogy ha valaki rokkant, de nem annyira, hogy teljes ellatasra legyen jogosult, akkor tanacsot adjon neki - figyelembe veve az orvosi szakvelemenyt, valamint az altala ismert munkaeropiaci lehetosegeket - hogy hol tud az allapotanak megfeleloen jovedelemhez jutni. Teny, hogy a rendszer alapveto hibaja, hogy gyakorlatilag alig vannak ilyen munkahelyek a raszorulok szamahoz kepest. Masik teny, hogy a rendszer masik hibaja, hogy az ilyen, rehabilitaciosnak minositett es adokedvezmenyekkel tamogatott munkahelyek tulajdonosai, a munkaadok, bizony gyakran visszaelnek a helyzetukkel es a hozzajuk kerulo csokkent munkakepessegu munkavallalokkal. Minderrol azonban nem az a szakerto tehet, aki a munkat a hivatalban vegzi. Ja, es nem is feltetlenul es kizarolag a jelenlegi kormany: ezt a rendszert meg az elozo kormany idejen talaltak es fejlesztettek ki. Bevezetese kb. ugyanekkor egy ugyanigy tortent volna akkor is, ha nem lett volna kormanyvaltas
2010-ben.

Csucsundra 2013.03.24. 00:02:31

Mindenféle blogon mindenfélék mindenfélét írhatnak,ezért az ember picit szkeptikus,annyi ellenzéki, nyilvánvalóan szutyok tendenciózus provokatív mesét olvashat...(. Meg kormánypárti nyilvánvalóan szutyok propagandát, hozzátenném... )
De ha ez igaz, csak részben is,akkor nagyon kritikán aluli az egész..... Azért picit kevésnek tűnik ez az egy történet "Auschwitz"-ról(mert persze mi másra emlékeztetné a mai Magyarországon az embert az ilyesmi, lett téve róla,hogy mindenkinek nagyon élénken éljen a nemlétező emlékeiben, és szégyellje magát kellőképpen a meg nem tett , de megörökölt "tettei" miatt....)...Talán ha majd egyéb objektív forrás is megoszt annak a több mint 200.000 embernek az esetéből párat,akikkel feltehetőleg ugyanígy bántak, akkor talán múlik a szkepticizmus....

Csucsundra 2013.03.24. 00:07:07

@Hesperia: Ott a pont...Azért ez így már sokkal hihetőbb lenne, lebontva ok-okozati elemekre, nem hangulatfüggően dramatizáltan leírva....

Bee-zony 2013.03.24. 00:10:44

1.) Élnek közöttünk nagy mesemondók (lásd KergeK@csa kommentjét), mint pl. ballibsi zsidók, akiknél két láb és Orbán rossz, négy láb és Gyurcsány/Mesterházy/Bajnai jó. Csak a szokásos oszd meg és uralkodj. Ha ők csinálták volna ugyanezt, akkor arról szólna a színes történet, hogy milyen szörnyű alakok a rokkantak. Ezeknek a színes történeteknek szaga is van, és amihez nincs közük, az a pártatlanság. Elegendő pártos propagandaszöveget olvastam már ahhoz, hogy tudjam. Valamint, meg kellene hallgatni a másik felet is, nemde?
2.) Mp3 lejátszó/diktafon/okostelefon a zsebbe felvétel módban, utána átírni szövegbe, ez a biztos.
3.) „Már 676 ezer magyar van állás nélkül”
index.hu/gazdasag/2013/03/22/afsz/
„Soha nem hittem, hogy így fogok járni”
www.origo.hu/itthon/20130312-munkanelkuli-fiatalok-allaskeresesi-kudarcai.html
A Fidesz párhuzamos univerzumában viszont olyan nagy a munkaerő iránti kereslet, hogy szükség van a kétszázezer rokkantra is...

Blogger Géza 2013.03.24. 00:28:11

@sárkányfő: Na, erről beszéltem, köszönöm a szemléltetést. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 00:34:46

@Blogger Géza: Néztél már tükörbe? Ha néztél, nem köpted még szembe magadat?

high up! 2013.03.24. 01:03:26

Valaki árulja már el nekem, hogy ez a halom rokkantságizott posztoló itt, akik ráadásul állítják, hogy semmi pénzt nem kapnak, honnan a francba engedhetik meg maguknak a PC-ket meg az internetet?

Amúgy a felülvizsgáltokon tényleg az megy, hogy tömegével alázzák meg a beteg embereket olyanokkal, hogy egy kézzel is lehet dolgozni, mert pl a levél kézbesítéshez annyi is elég. Ez mind megfelelés a felülről jövő elvárásnak. Benne van a parancsban, hogy mennyi átminősítést kell csinálni, különben ugrik az állás, a jutalom meg a karrier.

ásványi répacukor 2013.03.24. 01:11:27

Álávaló és ganaj az a társadalom, mely nem képes gondoskodni az elesetjeiről megfelelőképpen.
Ezen sérült, fogyatékos, rokkant emberek annyiszor lettek már berángatva rendszeres felülvizsgálatra. Az uj törvény szerint ez nem egy sima felülvizsgálat, hanem járadék megvonó, vagy átminősitő. Cél 190 milliárd megtakaritás, s ezt véghezvinni bármi áron! Futószalag szerü, kötött protokoll szerint pár perc és kész! Empátia, emberség minimalizálva, fellebbezésnek helye nincs szöveg. Ha a törvény szerint nem jár semmi: halj éhen,tartson el a családod, kerülj az utcára -oda ne mert megbüntetnek-.
Akik ezt az eljárást megfelelőnek találják,-a fenti esetet kiszinezettnek vélik- azoknak kivánom,hogy mielőbb legyen részük eme full humánus ügymenet alanyaiként. Hátha kiszúrják
őket is mint kamu rokkant, vagy járadékra jogosulatlant. ( E mondataimért az Úr bocsánatáért esedezem, nem szoktam felebarátaimnak rosszat kivánni!)

komplikato 2013.03.24. 01:17:34

@angyali értékrend: "amit szerintem nem veszel figyelembe, hogy a serult embernek sokszorosan nehez a legegyszerubb vegzettseget is megszerezni mert az oktatas nincs felkeszulve ra. "

Egész konkrétan az oktatás "átszervezése" okán (értsd pénz kivonása) most zárt be az ország nem régen felújított és EGYETTLEN mozgássérült szakközepe ... drága jó kormányunknak hála.

Bee-zony 2013.03.24. 02:55:01

@ásványi répacukor: Már egy ideje tudom, hogy káros a cukor...
Ha van szemed, láthatod, hogy kiszínezett a történet, egyébként pedig ne vond össze a kettőt.
Micsoda kívánság... Legyenek minél többen olyan agyilag rokkantak, mint te?
Utána meg bocsásson meg az Úr?
Kiszúrják őket IS, mint téged?
Kamu rokkantnak lenni szándék, és erkölcsi nullaság kérdése, úgyhogy ha azt kívánod, hogy még többen legyenek ilyenek, az nagyon csúnya kívánság. És dögöljön meg a szomszéd tehene is? Előadod a viccet élőben...
Én meg azt kívánom, hogy gyógyulj meg.

Bee-zony 2013.03.24. 03:02:44

Jézus és a cigány
Jézus odalép egy vakhoz, ráteszi a kezét a vak szemeire, mire az rögtön látni kezd. Odalép egy sükethez, ráteszi a kezét a süket füleire, az rögtön hallani kezd. Jézus odalép a cigányhoz... mire az rémülten hátrál: - Hozzám ne nyúlj, rokkantnyugdíjas vagyok!

Rokkant cigány és az autó
videa.hu/videok/jarmuvek/rokkant-cigany-es-az-auto.-auto-baleset-vicces-BrI8XFpE6FFoeuFP
(Milyen csodálatos és gyors gyógyulást lehet elérni autó segítségével...)

govegan 2013.03.24. 03:30:05

na jo, azert elolvasva a kommentek felet, komolyan nem ertem ezeket az embereket, akik azon rugoznak, hogy mit nyavalyog ilyen terjedelmesen az iro. azert valakinek feltunt a poszt vegen a screenshot, az allaslehetosegekrol, hogy milyen munkaba vezetik vissza a rokkantakat?

es akkor paran persze atsiklanak A Hivatal celkituzese felett: "Kiemelten fontos számunkra, hogy hivatalunk kormánytisztviselői empátiával viseltessenek a hozzánk fordulók iránt és emberséges magatartást tanusítsanak az ügyfeleink felé, különös tekintettel arra, hogy a hivatalunkkal kapcsolatba kerülők általában segítségre szoruló, olykor súlyos betegségekkel küszködő emberek." – nyilvan azert mert szubjektiven iteli meg, es tuloz es mellesleg, meg amugy is.

De akkor kanyarodjunk vissza az allaslehetosegekhez egy pillanatra.

tucano 2013.03.24. 04:02:58

@govegan: Azért rugóznak rajta, mert egyszerűek, mint a faék. Aki írta ezt a bejegyzést, nemcsak tőszavakban kommunikált, hanem megfigyelt és visszaadta a hangulatát annak, amit ott érzett. Ha valaki egy picit érzékenyebb, akkor nagyon meg tudja érinteni egy helyzet. Ez van, nem lehet mindenki kőszikla, bár Magyarország kitűnő inspiráció a szív elkérgesítéséhez. Mert ha leszarom a rokkantakat, akkor se szólok be nekik, íratlan emberi alapelv.

M_R 2013.03.24. 04:15:48

Azért lássuk be nincs könnyű helyzetben a fülkeforradalmi kormány: nem lehet a Nemzeti Együttszűkölés Rendszerét rokkantakra, siketekre, vakokra, tüntető egyetemistákra, háborgó tanárokra és értelmiségiekre, profithajhászó imperialista karvalytőkés vállalatokra építeni - akiknek fontosabb a nyereség mint a jó viszony a Kedves Vezetővel. Jobb is lenne ha az aktív birkamenetelőkön kívül a többi 9.8 millió el is húzna a rákba...

igi1 2013.03.24. 05:04:48

ez pedig teljesen IGAZ történet, a megaláztatást én sem feledtem azóta, én ugyanis még hallok

igi1 2013.03.24. 05:08:17

Aki egyszer egy ilyenen átesik, nekem hallássérültként a térdemet kopogtatták, fel, le kelett hajolnom.

nem semmi volt az az élmény, de támogatásért sem soha többet oda,

én a salgótarjáni kőrház orszi részlegén voltam, de az élmény most előjött

ami ott megalázás volt..., inkább nem is részletezem, mert sírni kezdek

ezek szerint 2005 őta eldurvult a helyzet

igi1 2013.03.24. 05:23:06

@Hesperia: tőlem kérdezgettek: vezetek-e, van jogsim (még vezet is, meg járadekot akar, olyan nincs)' akkor felmérik, ki milyen ruhába, kivel jött

aztán làttam az orvos zsebében az előző pácienstől ottmaradt 50 ezer ftot, akkor ennnyi volt a tarifa

körbe kellett járkálnom, a talpamat nézték, lúdtalpas-e, meg a gerincemet

de az audiogramra egy pillantást se vetettek, lemmondóan félredobta a gépïrónőnek, akinek meg kellett ïrni mindent

nálam doktornők voltak, de olyanok, akiken látszott, nem örömükbe tették oda őket

nézik azt, ki kivel megy oda, a kísérőt felmérik, mennyire pattog, milyen, kicsoda

engem négy őrán át várakoztattak, de nem lehetett elmenni, mert ha nem mentél be a sorodra, amikor te jöttél, akkor ïgy jàrtál

fellebbezésnek helye nincs, egy év múlva, akkor újabb megalázó vizsgálat

de az a hangulat, az az érzés, ami ilyenkor ott van

nem volt szék, mindenkinek ki kellett állni a 3-4 órát, esetenként 5-öt is

nem lehet elmondani, amit ott átél a zember, pedig akkor, 2005től vezették be a vegyük el a jàradékot játékot, menjen a csóró dolgozni

komoly faggatás van, számonkérés is, ha a doktornő szerint ez nem úgy van, nincs ellenvetés

akik az internetet firtatják, azok az értelmi fogyatékosok, 100-150 ft a teleházba egy óra, wifi, stb

igi1 2013.03.24. 05:35:41

@apika2001: ilyenbe nem voltál még soha, az nem kérdés, de majd leszel nagyon hamarosan, ha ïgy folytatod a gondolkodásod

én szóltam

Antoninus Pius 2013.03.24. 06:43:32

@Roltii: "Kicsit tele van tulzasokkal, mert a tortenet kb annyi, hogy kellett egy felulvizsgalat (szinte mindenki ismer legalabb egy kamu rokkantat, hgyhogy szvsz meg jogos is).
Elmentek, voltak orok, mondjuk elso szora megcsinaltak mindent, megvolt a felulvizsgalat, majd meg egy szoba, aztan lehetett hazamenni. A tortenet kb ennyi, csak kiszinezve izgalmasabb..."

- Te ezt honnét tudod majomecet? Fő Mengele vagy ott, vagy ritka buta biztonsági őr, akinek amúgy hat árnyéka van? Hmm?

lavór 2013.03.24. 07:34:37

Sajnos semmilyen szépítés nincs a posztban. Sőt, még óvatosan és finoman fogalmazott a szerző. Gyakorlatilag megalázzák az oda "vizsgálatra" érkező embereket. Egy üzemorvosi vizsgálat különb, pedig tudjuk, hogy az is a nagy nullával egyenlő.

xxyati 2013.03.24. 07:36:39

Amit én hallottam az informatikai szakmából. Az NRSZH átvette a NYUFIG-ról a folyósítást. Ami állítólag qrva bonyolult, mert iszonyat számú címen folyósítanak pénzt. Állítólag egy banki és egy életbiztosítási rendszer öszvére tulajdonképpen. Persze a NYUFiG ezt kb 30 éve fejleszti.
Na mindegy. Az NRSZH képtelen volt természetesen megcsinálni a saját szoftverét, így az új rokkant megállapítások határozata átmegy a NYUFIG-hoz és ők folyósítanak továbbra is. Tehát amit egy hivatal eddig megcsinált magában, azt most egy másik lepapirozza, majd átküldi ugyanennek -papíron. Mivel az NRSZH le van maradva, ezért a Kormányhivatalok segítenek nekik, a NYUFIG meg beleszakad a melóba, állítólag kb 100 adminisztrátor hiányzik náluk.
A kormány ,,okos'' átszervezésekkel elvitte a feladatokat egy olyan szervezettől, amely simán megbirkózott vele és odaadta olyanoknak, akiknek persze fogalmuk sincs a feladatról. Nyilván amikor az ötlet kitalálódott, pár fideszes nagyképű Java suhanc egyből rávágta hogy megcsinálják az informatikáját, amibe persze belebuktak.

2013.03.24. 07:38:36

Mi januárban voltunk, nyaktól lefelé bénult, tolókocsis (munkahelyi baleset, állványról esett le, 15 éve).
Hasonló - ha nem durvább - megaláztatásban volt részünk, miszerint megjátssza, hogy egyik végtagját sem képes mozgatni. És mi az, hogy otthon lakik a családdal, az ilyen magatehetetleneket be szokták rakni egy intézetbe.
No comment fidesz barmok... Tiszta szivembol kívánom, hogy Isten fizessen meg nektek minden cselekedetekért.
@Virág et.: Nem mindenkinek van pénze - különösen nem a rokkantaknak - ügyvéddel a hóna alatt menni ezekre a "behívásokra". És valljuk be őszintén, egyik ügyvéd sem hajlandó baráti szivességként, de még a jelképes összegért sem több órás-félnapos ügyintézésekben részt venni. Azzal együtt, igazad van - jó lenne, ha ott lenne egy ügyvéd. (de akkor nem hoznának egy rendeletet, hogy az épületbe nem léphet be csak a rokkant és max. 1 hozzátartozó? )

na4 2013.03.24. 07:46:22

A rokkantnyugdíjjal rengetegen visszaéltek. Ezeket mind kirúgni. Tünés vissza dolgozni. Én nem tartom el öket az fix.

xxyati 2013.03.24. 07:47:21

@Schindler Pistája: "A libsik fogyatékosak, nekik is mindenről Auschwitz ugrik be..."
- Te is fogyatékos vagy, mert neked is.

2013.03.24. 07:49:55

A fellebbezéssel kapcsolatos dolog hamis színben van bemutatva, nyilván nem szándékosan. Egy közigazgatási eljárásban az eljárás végén születik egy érdemi döntés, ez határozat formában készül. Érdemi döntés egy építési engedély, egy szabálysértési bírság kiszabása, vagy egy rokkantsági ellátás megállapítása. Viszont az eljárás során szükség lehet egyéb, nem érdemi kérdésekben dönteni, ezek végzés formában készülnek. Ilyen lehet egy szakértő kirendelése, egy felülvizsgálat elrendelése, hiánypótlási felszólítás. Ezek ellen azért nem lehet fellebbezni, mert technikai, az eljárás lefolytatását érintő döntések és ráadásul a fellebbezéssel az érdemi döntést hátráltatnák. Az eljárás végén, az érdemi döntés (határozat) ellen beadott fellebbezésben ki lehet térni a végzések körül tapasztalt esetleges szabálytalanságokra (pl. szakértő összeférhetetlenségére stb.).
Ebben a részben semmi rendkívüli, vagy rosszindulatú nem volt, ez a gyorsabb ügyintézést célozza és teljesen jogszerű eljárás. Ami esetleges hiba lehetett, az az a tájékoztatás, amit én (bürokrataként) mindig odaírok, ha a fellebbezési jog nincs biztosítva, hogy az érdemi határozat ellen beadott fellebbezésben támadható ez a döntés is.
Ez természetesen nem érinti a szakértői bizottságnál tapasztalt állapotokat. Én sima szakrendelésen is tapasztaltam, hogy úgy bánnak az orvosok és asszisztensek a betegekkel mint a kutyákkal. Ezért is esik rosszul, ha mindenki a bürokráciát általánosítva szidja, az orvosokat meg isteníti.

kpityu2 2013.03.24. 08:03:07

Tuschinger elvtárs: Nem rossz! Egész jó írói vénád van Virág elvtárs, miért nem írsz?

tomlaker 2013.03.24. 08:26:13

Anyósomat évente kétszer berángatják felülvizsgálatra, jogosult e még a járadékra( amit soha nem vett fel)ill a kártyára(ezt használja). Mindkét lába amputálva 35 éve. Ennél nincs lejjebb....

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:27:52

Tisztára úgy éreztem magam olvasás közben,mint ha valami II.VH-s könyvet olvastam volna a hitleri Németországról.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:29:22

@lavór: Be kéne menni rejtett kamerával és mikrofonnal oda és rögzíteni a valóságot.

sárkányfő 2013.03.24. 08:36:02

@Blogger Géza: Tudod te jól, hogy csak a patkány fajtáddal beszélek így, ne akarj már úgy tenni, mintha ember lennél te mocsok. Még túl szépen is beszélek veled, különben is neked egy börtön mélyén kéne rohadnod a sok éves, tudatos és szervezett néphülyítésben való részvételedért. Mond csak szépen te rohadék bértroll, a manyup magántulajdon volt-e vagy sem? Na, hazudj szépen ahogy szoktál...

hardenberg 2013.03.24. 08:36:25

Vannak olyan magukat kivételezettnek tartók, akiknek mindenről, ami nem tetszik nekik, aus vicc jut eszükbe.

hardenberg 2013.03.24. 08:37:40

A szerző arcberendezését megcsodálva ő is ehhez a "kiválasztott" népséghez tartozik.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:39:13

@sárkányfő: Szavaid tőrként hatolnak BG szívébe,én sem írhattam volna szebben.
Határozottan tetszenek a pedagógiai módszereid.D

órarugógerincű felpattanó 2013.03.24. 08:55:07

Az a jó, hogy ebben az országban bármit lehet hazudni, mert mindig lesznek, akik nem csak megerősítik, de még rá is kontráznak.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.03.24. 09:07:32

Én is érzek a szövegben némi túldramatizálást, de sajnos nem tartom kizártnak, hogy jórészt igaz. Egyébként ha csak fele igaz annak, milyen stílusban kezelik őket ott és milyen a hangulat (mindenki szimulánsgyanús, mint a Svejkben), akkor is elég durva.

Aki kapásból kamunak mondja anélkül, hogy utánajárna, az valószínűleg nem járt még állami hivatalban és/vagy közellátásban orvosnál. Mert néhány részlet onnan ismerős lehet.

heyjoe 2013.03.24. 09:09:21

@dr. Aullah: aranyos vagy, ahogy magaddal beszélgetsz, és jól egyetértesz.

Roxy11 2013.03.24. 09:12:37

Kedves "kétkedő" hozzászólók! Aki nem vett részt ilyen felülvizsgálaton,hogyan vonhatja kétségbe a leírtakat? Pusztán azért,mert a valóság esetleg ettől is ijesztőbb? Azért irkál gúnyolódó kritikát, mert igazi "Tündérországi" lakos? Esetleg a negatív bíráló fogyatékossága, a másik alázása? ...vagy feltölti lelkileg?
Pontosan így működik a rendszer. Konkrétan a hallásvizsgálaton, és egyébként egy bármilyen rokkant esetében. Órákat lehet - jó esetben - üldögélni, bár időpontra mész. Olyan érzésed van, mintha "beszélőre" kísérnének - bár nem voltam még börtönben, csak filmen láttam.
A lányomnál 12 évesen kezdődött a hallásprobléma, nem úgy született. A pár hónappal korábbi ált.iskolás vizsgálatok nem mutattak problémát. Majd megkapta októberben a kötelező Di-Te ismétlő oltást, novemberben az MMR-t. Decembertől kezdett gyanús lenni, h nem hall rendesen.
Következő év áprilisában mindkét fülében hallókészülék, idegi hallásveszteség diagnosztizálásával, ami fokozatosan romlik, s ha stagnál, már örülhetünk. Ennek 10 éve. Azóta eljutott, szinte a teljes "süketségig", egyik oldalon - szerencsére - cochleáris implantációval beültetett készülékkel él. De! Csak az egyik oldalon, hiszen nálunk nem támogatják a kettőt, bár az EU-ban igen. Egyetemista, kiváló tanuló, hiszen a kezdetekkor is jó tanuló volt. Bár több energiáját veszi el a felkészülés. Az egyetemen van pozitív tapasztalata az előadók részéről, de negatív is. Ebbe most nem megyek bele. Az biztos, h a helyi szakértői bizottsághoz elmenni, részt venni a megalázó procedurán, igenis megalázó, mert úgy kezelnek, ahogyan a cikk írója vázolta. Mindig elkísérem, mert ugrásra készen állok, nem engedem meg, hogy megalázzák. Hogy ez más országban nem így működik, az biztos! Megtapasztaltuk, de ide szükségtelen leírnom.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:13:05

Náci módszerekkel vizsgálgatnak a 99 éves mengelék.
Azon sem csodálkoznék, ha azt írta volna a poszter,hogy az ajtón soha nem jöttek ki,akik oda bementek egyszer.

Roxy11 2013.03.24. 09:24:47

Még egy apróság! Mivel a lányom egyetemista, saját jogán kapta a családi pótlékot. Ezért én jogosult voltam családi kedvezményre. 2011.januártól az új törvények szerint nem kap saját jogon csp-ot, de jogosult fogyatékossági támogatásra. Megvariálták a százalékos jogosultságot. Sakkoztak a számokkal. Egyik esetben 34%-os a fogyatékosság mértéke - így nem jogosult cspótlékra, nyilván én sem a családi kedvezményre, másik esetben 67%-os,így jogosult fogyatékossági támogatásra, arra nem vehető igénybe a cskedvezmény. Nettó 10.000.-Ft a kettő közötti különbség.

öregember a kocsmából 2013.03.24. 09:30:09

@órarugógerincű felpattanó: Te ott voltál hogy azt mered mondani hogy ez hazugság? Lehet hogy adott neki egy kis színezetet az író ami miatt máris rálehet fogni hogy ez eltúlzott és hazugság, de gondolom ha már Facebookon írta akkor nem is nagyközönségnek szánta hanem ismerőseivel akarta megosztani élményeit.

Ennek ellenére simán ellehet képzelni hogy valahogy így megy ez. Nem kell ilyen felülvizsgálatra menni,, elég ha bemész egy kórházba és leülsz a folyóson 2 órára és figyeled az orvosok és ápolok hozzá állását és mondandóját egy egy beteghez és rájössz hogy simán ilyenek ők, főleg ha még ki is van adva egy szám hogy ennyit mindenképp visszakel zavarni a nem létező munkaerő piacra határidőre.

Aki ilyenre megy és van vele kísérő az minimum egy diktafont vigyen magával ami a kísérőnél van és amint belép az intézettbe azonnal indítsa el és rögzítsen minden szót, majd ha tényleg ilyen tegye ki youtubra meg küldje ell a hanganyagot majdnem minden médiumnak.

órarugógerincű felpattanó 2013.03.24. 09:30:24

@Roxy11: És az aki rendszeresen jár, és tapasztalja, hogy a valóság köszönő viszonyban sincs a leírtakkal, az kétségbe vonhatja?

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:35:58

@órarugógerincű felpattanó:
Az lehetne igazán hiteles,ha én kideríteném álalkalmazottként beépülve a rendszerbe.Felvenném kamerával és hanganyaggal majd publikálnám.
Na az hiteles lenne.

Mérges 1234 2013.03.24. 09:37:24

Nem annyira vannak nekem ezzel kapcsolatban kétségeim, általában az önkormányzatoknál. illetve majdnm minden egyéb állami hivatalban úgy bánnak az emberrel, mintha alatvaló lenne.

Még mindig nem esett le a mocskos állatoknak, hogy ők szolgáltatnak.

De, pl a kormányhivatalban elég normálisak a népek, nem is tudom mi az oka de ez van....

lavór 2013.03.24. 09:38:33

@hot-spot:

Nem kell rejtett kamera. Ülj be csak pár órára.

Vilmos Sándor 2013.03.24. 09:40:33

A feudálfasiszta csürheqrmánynak és orbánuszfényező ürü/lék/-jeinek az a célja, hogy bennünket, rokkantnyugdíjasokat minden támogatástól megfosszanak, hátha sikerül minél előbb a temetőbe utálni bennünket. Az bassza meg a jó édes qrva fajtáját, amely ürü/lék/személy ebben támogatja, és azt kívánom mindegyik seggnyaló barom disznónak, aki ebben segíti őket, jussanak a mi sorsunkra, és legyenek nyomorékok a családjukkal együtt, legalább 3 hónapig!
"Mert vétkesek közt cinkos, aki néma..."

Roxy11 2013.03.24. 09:41:37

@órarugógerincű felpattanó: Ha valaki pozitívumot tapasztalt, örüljön neki. Szerencsésnek mondhatja magát az egyébként szomorú helyzetben.

sárkányfő 2013.03.24. 09:42:34

@órarugógerincű felpattanó:
Nem "egy" valóság van, hanem sok, ezt kéne már mindenkinek felfogni... én is jártam már úgy a magyar bürokráciában, hogy egész korrektek voltak. Meg jártam úgy is, hogy megaláztak.

Vilmos Sándor 2013.03.24. 09:42:51

@órarugógerincű felpattanó: Nem lehet mindenki orbánuszfényező péniszsimogató ürü/lék/, mint a fideSSnáci csürhe tagjai!

Roxy11 2013.03.24. 09:45:18

Senki nem tud beülni pár órára hívatlanként. Pipálják a "meghívottakat"!

sivatagi n. 2013.03.24. 09:50:04

Jehova, napi nácizásunkat add meg nekünk.
Van még olyan zsindex blog, ami mentes a degenerált holokultusztól?

órarugógerincű felpattanó 2013.03.24. 09:51:14

@Vilmos Sándor: Gratulálok. Látom neked is lehet saját tapasztalatod, fogyatékkal élőként.

Vidéki 2013.03.24. 09:54:20

Mégis, mégis furcsa egy dolog:
2011 elején olvastam: " amely szerint ma 728 ezren kapnak rokkantsági nyugellátást."

Ezzel valószínűleg Európa rekorderek, sőt talán világrekorderek vagyunk.

A tőlünk északra elterülő Szlovákiában a lakosság számarányában csaknem egy nagyságrenddel kevesebb rokkantnyugdíjas él.

A sajtóban megjelent egy hír, miszerint egyik észak-magyarországi faluban csaknem minden munkaképes korú ember rokkantnyugdíjas.

Hamlet mondta vala: "Valami bűzlik Dániában".

Hogyan tudtuk elérni a világrekordot a rokkantnyugdíjasok arányszámában?

Talán, valószínű, hogy lehetséges, hogy azok a „szakemberek” akik korábban széles tömegeket rokkanttá nyilvánítottak, nem eszükre, hanem szívükre hallgattak, sőt az sem kizárható teljesen, hogy az anyagi ösztönzés lenini elve motiválhatta őket.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:55:16

@Vilmos Sándor: De ők nem náczik.
És nem pakolják vagonokba sem a szerencsétleneket,csak kinyitnak egy ajtót,majd a rokkantnak onnantól kezdve nem lesz mit ennie.
Oszt csá!
De ők nem náczik.

Gatinho 2013.03.24. 09:57:38

Nem azt írták, hogy kötelező, hanem azt, hogy nem lehet fellebbezni a végzés ellen. A többit el sem olvastam. Szánalmas ballib nyekergés gondolom.

high up! 2013.03.24. 10:06:11

Továbbra is kérdezem: itt panaszkodnak a rokkkantak, hogy alig van jövedelemük azt is megvágják most. Egyesek meg azt mondják hogy egyenesen semmi jövecdelmük nincs. Akkor honnan telik nekik aktív internezetezésre, PC-re, UPC díjra?

Dr. Bélus___ 2013.03.24. 10:08:01

Ezmiaszar? Ilyet kirakni a vastagbőrre? Komolyan, nem méltó ide ez a f*s. A csúcs az Auschwitz rész... miért nem mindjárt elgázosításhoz hasonlítjátok? Vagy írjátok azt, hogy a rokkantakat napjában kétszer megölik! Az mennyivel keményebb lenne, nem?
Annyi történt öcsém, hogy a magyar bürokrácia+egészségügy egy undorító kombója beszippantott, de semmi extra. Ilyen szintű élménye minden magyarnak van, csak mi nem sírunk miatta a Vastagbőrön. Amúgy meg nehogy azt tessék képzelni, hogy megalázó bürokrácia csak Mo sajátja; tessék csak megnézni pl. az USA-t, mondjuk a bevándorlásügyet.

high up! 2013.03.24. 10:10:20

@sárkányfő:

A manyup nem volt magántulajdon, ezt a bíróságok és az Alkotmány Bíróság kimondták. A manyup a ballibsi államkasszafosztás egy legalizált módszere volt. Csak mivel az államot nem lehet kényszeríteni arra, hogy az önmagának okozott kárt örökre bevállja, így az államadósságot gyártó nyugdíjjárulék kiszervezést teljes joggal csinálta vissza.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:13:12

@high up!: Nekem szerencsém volt hogy kimaradtam belőle.Mondjuk mindig is rühelltem a nagy közös dolgokat,azt ebből is sikerült kimaradnom.
Szóval én nem vesztettem egy fillért sem.
A neve sem tetszett már hogy asszonnya kötelező.
Anyját kötelezze a marhája!

sárkányfő 2013.03.24. 10:24:23

@high up!:
A manyup természetesen magántulajdon volt, ne kezd te is a hazudozást.

1997. évi LXXXII. törvény, 5.§:
"A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető."

Jeanne d'Arc 2013.03.24. 10:29:19

@Úgy van! Monnyon le!: Azt kívánom neked, te szemét, hogy olyan helyzetbe kerülj, mint ezek az emberek, rohadt náci !!!!!

high up! 2013.03.24. 10:31:38

@sárkányfő:

Jaj te szerencsétlen, én meg mutatok neked 1956-os törvényeket, amylek kinondják, hogy akinek nem tetszik a rendszer, azt ki lehet végezni. Teccik fogni, hogy mit jelent az, hogy egy törvény érvénytelenné válik? Konkrétan az, hogy a te 1997-es törvényedről áz AB is komondta, hogy de jure érvénytelen.
De látom rajtad, hogy te meg szellemileg vagy fogyatékos hogy ezt megértsd, mert minden nap felmondod ugyanezt a marhaságodat. Miközben nyilvánvalóna tudod hogy jogi úton is megbukot t a manyup. Nemk csak a gazdasági károkozásában.

vitalis06 2013.03.24. 10:31:45

Kicsit túlzónak érzem az írást, szerintem ha valaki eleve paranoiásan megy oda, akkor mindent túlzottan érzékel és még erőteljeseggalbben írja le.
A családban baráti körben 3 rokkantnyugdíjas is van, ketten már túlvannak a vizsgálaton és nem változott a státuszuk, gondolom a harmadikkal sem lesz gond.
rengetegen éltek vissza a rokkantnyugdíjjal,egyszer meg kell vizsgálni ki kapja jogosan és ki nem. A biztonsági őrök pedig gondolom épp azért vannak ott, mert akiknek vaj van a fején azok nem hőbörögnek.

sárkányfő 2013.03.24. 10:37:41

@high up!:
Aham. Szóval te a kommunista elnyomó diktatúra törvénye és a szabad demokratikus Magyarország törvénye közé teszel egyenlőséget. Köszi, szépen hülyét csináltál magadból. Az AB határozatot meg nem láttam, linkelheted.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 10:46:56

@Vidéki: Na látod, ebben a kommentedben sok igazság van.

VISZONT: Akkor sem megoldás az, hogy mindenkit válogatás nélkül porig aláznak, a ténylegesen elesetteket is. Mert ez EMBERTELEN megoldás.

Egy jobb megoldást itt írtam le: @Jani haverja:

Ez sem tökéletes, de mérföldekkel jobb. A Fideszes kormányzás egyik legnagyobb hibája ugyanis a központosításra való törekvés. Magyarország már eddig is egy meglehetősen központosított ország volt szinte minden tekintetben, amit a jelenlegi kormány csak még jobban központosított, tehát megint csak rossz irányba vitte az amúgy sem túl rózsás helyzetet.

..i.. (törölt) 2013.03.24. 10:48:29

állampúgárságot szavalatért
stadionokat milliárdokért
futballhuligánokat mindenkire , aki ellenzi a fideSS-rezsimet

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:50:10

@Jani haverja: A jelenlegi kormány minden tekintetben a kínai politikiát követi,taigetoszi megoldásokkal spékelve.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 10:50:50

@high up!: Ezt a facebook bejegyzést sem maga a rokkant írta, hanem az egészséges sógora. Egyébként meg sok rokkant a rokonai-barátai levetett régi gépét használja és linuxozik, merthogy az ingyenes op. rendszer, meg van hozzá egy csomó ingyenes kiegészítő, pl. vakoknak képernyőfelolvasó. Ha megnézed pl. az ubuntu.hu fórumot, rengeteg ottani rokkant fórumozóval találkozhatsz, meg kis olvasgatással arra is rádöbbensz, hogy milyen gépeket használnak.

Jobb la Tor 2013.03.24. 10:52:36

@dr. Aullah: hogy te mekkora egy pöcs vagy

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 10:53:06

@hot-spot: Potosan. És ez országhatáron kívülről nézve még jobban látszik, merthogy akkor azt is látja az ember, hogy máshol hogyan kezelik az ilyen problémákat.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:58:37

A fidesz elkínaisodott.
A pöttyök nyilvánvalóak lettek a hátsókon,bár édesanyám szerint aki 40 évig volt gyermekápolónő,pötyik csak a roma gyerkőcök seggén volt.DDD

bizermice 2013.03.24. 11:01:41

jeleznei szeretném, hogy ebben a történetben - a lényegi elemeket vizsgálva - semmi sem stimmel: ha az öcsike teljesen siket lenne, akkor nem mehetne foglalkozási rehabilitációra, mivel jogszabály, kimondja, hogy 70 százalékos összszervezeti egészségkárosodás felett senki sem rehabilitálható. Mármost, ha a halláskárosdás mértéke ez alatt a határérték alatt van, akkor az öcsike hallókészülékkel hall, tehát azt kell megvizsgálni, van-e olyan munkakör, amelyben az öcsike alkalmazható, vagy meg tud-e tanulni valami olyan dolgot, amit készülékkel a fülében is el tud látni. A TB-támogatott készülék árának jelentős részét is az adófizetők finanszírozzák azért, hogy öcsike teljes értékű életet élhessen, és majd az ő adóbefizetéséből is lehessen a rászorultakat segíteni. Pokol fenekére jut az az ország, ahol az adőfizetők nem vizsgálják, mire költik a befizetéseiket. Ez az írás egy nagyon otromba, ámde végtelenül ostoba manipulációs kísérlet.

high up! 2013.03.24. 11:02:07

@sárkányfő:

Te csinálsz magadból hülyét, de nagyon hülyét, hogy képtelen vagy felfogni, hogy az AB helybenhagyta, hogy az 1997-es törvény nem kötelezheti az államot, így a nyugdíjjárulékok kiszervezésének a befejezése illetve visszavétele a közös kasszába teljesen legális volt. Úgyhogy tombolhastz itt te gyurtcsány szolga, de ettől a manyup lenyúlás nem lesz legális és visszacsinálható. Ezt is elkúrtátok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:06:52

@bizermice: Olvasd el figyelmesen a posztot! Ott kezdődik, hogy nem az "öcsikéről" van szó benne. Aztán utána írkálj megalapozott véleményt!

exilis 2013.03.24. 11:07:11

A foglakoztatási szakértő dolog egy vicc. Hadd döntse már el a rokkant, hogy ő milyen munkára alkalmas, és mire jelentkezik. A feleségem rokkant, két diplomával, a szakmájában kiemelkedő tudással. Az a nagy baj a rendszerrel, hogy úgy gondolkodik, hogy a rokkantaknak munkahelyeket kell létrehozni, pátyolgatni kell őket, elkülönítve kezelni, holott ez nem igaz. Csak azért ez az út Magyarországon, mert az EU milliárdokat így lehet jól hangzó, de semmit érő REHAB projektek keretében lenyúlni. Az lenne a valóban hasznos, ha a munkáltatónak komoly előnye származna abból - és ehhez nem kellene mindenféle bürökratikus útvesztőket kijárnia - ha rokkantat foglalkoztat. Akkor talán megváltozna ez ha rokkant akkor az automatikusan csökkent értékű szemlélet is. Pl. mint írtam a feleségem tudása kiemelkedik a szakmájában, dolgozik, kihasználják a tudását, de amikor szakmai vezetőt kellett kinevezni, a nálánál nagyságrendekkel képzetlenebb jelölt jött ki győztesen (aki feleségem nélkül nem tudná ellátni a feladatát), mert hogy nézne ki ha egy konferenciára a beszédhibást küldenénk el....

high up! 2013.03.24. 11:07:27

@Jani haverja:

Teljesen képben vagyok arról, hogy televan az ország bunkó orvosokkal. Meg bunkó állami ügyintézőkkel. Ennek ellenére ez a poszt egy hiteltelenség, mert Julis néni hétköznapi elbeszélése helyett egy mindenféle hollywoody (schinler listes) hatással kiszínezett drámát hozott össze a képzelet. Így meg ez az egész egy hamisítvány. Hollywoodba elmegy, a magyar blogvilágba meg nem.

govegan 2013.03.24. 11:09:47

@tucano: ez igy van. elegge szomoru, hogy neha azt erzem, az empatiat hatterbe szoritj aapartpreferencia. rohejes.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:11:57

Most lehet hogy kiveri a biztosítékot amit írok,de kíváncsi lennék,hogy a rokik közül vajh hányan szavaztak és szavaznának még ma is kapitalizmusra?
A kapitalizmus velejárói a következők;

-mindenki tartsa el magát ahogy tudja
-semmi részvét az elesettek vagy a szegényebbek iránt
-csak a pénz számít és ez alapján vannak emberek megítélve
-a természetes kiválasztódás AKADÁLYMENTES elősegítése az emberi popoulációban
-áttaposni a betegeken és a halottakon
-nincs egyenlő ember,nincs egyenlőség,mindent a pénz határoz meg

Ez a véres valóság.
És most lehet szidni a szocikat és a kommenista rendszert.

bizermice 2013.03.24. 11:12:11

@Jani haverja:
ez most komoly? tényleg ez a lényeg? javítok: sógorasszonyka. A lényegeted egyébként megértetted, vagy esetleg leszarod, mert úgysem fizetsz adót...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:15:12

@high up!: Teljesen mindegy, hogy kiszínezett a történet, vagy nem.

A történetben lévő tények is azt bizonyítják, hogy Magyarország egy elembertelenedett ország lett, ahogy az itteni kommentek egy része (a tied is) ezt bizonyítja. Örülök, hogy már nem ott élek, és főleg annak, hogy a 8 éves kisfiam SOHA nem fogja ezt megtapasztalni. Merthogy nem csak az utóbbi 3 év Fidesz kormányzása alatt embertelenedett el Magyarország, hanem szép folyamatosan, és az a baj, hogy az ott lakók jelentős része (többek között te is ide tartozol) ezt észre sem veszi.

exilis 2013.03.24. 11:15:37

@hot-spot: aztán lehet holnap már te leszel "roki". Te is kategorizálsz, mintha a roki más értékű/fajú lény lenne mint te. Minden rokkant tud teljes értékű munkát ellátni valamilyen területen, csak hagyni kellene, és helyzetbe hozni őket pozitív diszkriminálással, tandíjmentességgel stb.

sárkányfő 2013.03.24. 11:17:51

@high up!: Mit zagyválsz össze te ostoba? :D

Ezt állítottad 10:10-kor: "A manyup nem volt magántulajdon"

Most meg ezt 11:02-kor: "a nyugdíjjárulékok visszavétele a közös kasszába teljesen legális volt"

Ki állította, hogy nem volt a visszavétel legális? Legális az, amit a 2/3 megszavaz, ha ők azt szavazzák meg hogy kizsarolják a népből a manyup pénzüket, akkor az a legális, ha azt szavazzák meg, hogy a fideszes a törvény felett áll - lásd "Lex Fidesz" törvények -, akkor az a legális. Senki nem vitatja, olyan fidesz-érdeket szavaznak meg legálisnak, amilyet csak nem szégyellnek, Úgy élnek vissza a 2/3-dukkal ahogy akarnak, még visszamenőleges hatályú törvényt is csinálhatnak, csináltak is, láthatóan nincsenek gátlásaik.

De ettől még, nagyeszű, a manyup MAGÁNTULAJDON volt, ahogy azt a törvény ki is mondta, amit be is másoltam. Te viszont ezt továbbra sem cáfoltad, és semmiféle AB határozatot nem linkeltél be amit ezt cáfolta volna... csak a szád jár, de az nagyon...

high up! 2013.03.24. 11:18:59

@Megszámolt kórházi ló:

Te marha, maga az egyik a poszteres írja, hogy semmi jövedelme nincs már régóta. Erre fel a családnak meg ugye van annyi, hogy PC-vel meg UPC széles sávval javítja a beteg közhangulatát? S közben blogolnak ezerrel a mozgás, látás meg mindeféle sérültek .
Sokkal hihetőbbek lennének ezek a történetek kamerával meg arccal meg dokumentumokkal. Meg azzal, hogy ki az aki írásos panaszt tett a megalázó bánásmódért és inkompetens döntésért. Mert ezek konkrétumok lennének, nem fantáziálások. Csak hogy itt jön a nagy hallgatás. Mert hisztizni hogy semmi nem jó, meg hogy átvertek a felülvizsgálattal mindig könnyebb. Azt úgyis elhiszi mindenki.

exilis 2013.03.24. 11:19:26

@totorohun: Ja, és ez nem az Ország anyagi helyzetének függvénye, inkább az erkölcsi és emberi színvonalának. Jani haverja katonás történetéből is látszik, hogy Albániai is előttünk jár ebben, pedig nem kimondottan a jóléti gazdaságáról híres.

angyali értékrend 2013.03.24. 11:20:14

@hot-spot: "A kapitalizmus velejárói a következők"

hujeseg. mit gondolsz miert irigykedik mindenki a nyugatra? mert a kapitalizmusuk ellenere fejlett a szocialis ellato rendszeruk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:20:24

@bizermice: Örülök, hogy rájöttél az első tévedésedre, azaz arra, hogy nem a testvérről, hanem a sógornőről van szó.

A második tévedésed kijavításához pedig egy kis segítség: A született süketnémáknál a hallókészülék sem javít a dolgon semmit az esetek 99%-ában!

Ezért teljesen hülyeség a fentebbi kommented.

Egyébként meg igazad van, tényleg nem fizetek adót Magyarországon, mert szerencsére elköltöztem onnan családostól, és nem is szándékozunk oda többet visszamenni.
DE: 41 éves koromig fizettem adót Magyarországon, a magyar átlag befizetés sokszorosát, és most is fizetek adót, csak egy másik országban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:22:17

@hot-spot: Ez nem igaz. Nagyon nem ismered ezek szerint a kapitalizmust.

A TÉNYLEGES kapitalizmusban van egyébként szociális ellátórendszer, még ha nem is biztosan teljesen állami feladat ez a dolog.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:23:59

@totorohun: Tetejében az a bizonyos katonás történet az Enver Hoxha (magyarul Hodzsa) kommunista diktatúrájában esett meg.

exilis 2013.03.24. 11:25:22

Egyébként egy született süketnéma is lehetne profi számítógép programozó, vagy könyvelő, vagy egy sor egyéb, és akkor valóban nem is kellene segélyt kapnia. Csak meg kellene teremteni a lehetőséget a képzésre, mert abban biztos vagyok, hogy a sérül embernél motiváltabb tanuló nincs.

sárkányfő 2013.03.24. 11:27:19

@high up!: nagyeszű, egy mozgássérült ugyan miért ne netezhetne? Fél kézzel nem lehet netezni meg írni szerinted? És akinek a lába szar és kerekesszékbe kényszerül, az miért ne blogolhatna, te géniusz?
És szerinted ha egy családnak van internete meg számítógépe, akkor majd KÜLÖN köttetnek be internetet meg vesznek külön gépet a siket gyereküknek? Észnél vagy? Miért kéne ahhoz külön jövedelem, hogy egy sérült ember használja a családi számítógépet??

SohaMike 2013.03.24. 11:33:21

Azért egy ilyet a vastagbőrre tenni :)
Sztem egy időben kb mindenki kapott hasonló leveleket, amit az ugorjunk jelszóval törölt.

Ezzel nem vonom kétségbe a valóban problémákkal élők nehézségeit, sőt, elismerem, h főleg a lassan balkanizálódó Mo-n egyre nehezebb a sorsuk, még ha akarnának sem tudnak munkát vállalni. Viszont eddig általában könnyen ellenőrizhető, nb megbízható infok voltak kirakva, valódi vastagbőrösök, most meg egy ellenőrizhettlen "hangulatjelentés". Mi van, nincs elég NER-kompatibilis hír? Kétlem...

Csak pár szót a témához: elég sokat járok Ny-Európában, és ott nagyon gyakran látok fogyatékkal élőket dolgozni: pl enyhén szellemi sérült az egyetemi menza kasszájában (ahol mindenki egyetemi kártyával fizet, tehát nem kell pénzt kezelnie), kertészetekben, irodákban. Simán lehetne a nevezett hölgyet/urakat foglalkoztatni, ui az nemcsak pénzt jelenten, hanem a "társadalom hasznos tagjának" éreznék magukat = a kilátástalanságot, a semmire sem vagyok jó érzést lehetne csökkenteni. Persze, ehhez a többség akarata (is) kell: h ne úgy lássák őket, h elveszik a munkát az "egészségesek" elől.

Meridian74 2013.03.24. 11:33:54

@jágör68: ez mintha már lett volna tegnap... minden nap mindenhova beírod?
"...és tucatjával tartanak Hegyeshalom felé, mindenféle nyelvtudás nélkül "magyar" közvetítőn keresztül a kamionban aludva egy német raktár felé"
Tudtad azt, hogy ma kamionstop van? tehát nemhoyg tucatjával, de még egy darab ilyen személy sincsen, amiről írsz...

Ráadásul az új mercigyárban a legkorszerűbb gyártó sort üzemelték be, mert a kapitalizmus már csak így működik. A korszerű gépek technológiai előnyt biztosítanak mindaddig, amíg valaki más nem ruház be még újabb gépsorra ...

high up! 2013.03.24. 11:33:58

@sárkányfő:

Ne szenvedj már te nyugalmazott gyurcsányista munkásőr azzal a tyúkeszeddel! Eddig se értetted a manyup jogi vetületét, most meg még jobban égeted magad, hogy önmagaddal kerülsz sorozatos ellentmondásba. Van egy AB határozat, amelyik a te hisztizésedet cáfolja, ha neked ez nem tetszik, akkor menj, aztán vitatkozz a bírósággal meg az AB-val.

Szóval mikor adod be a kerestetedet?

Meridian74 2013.03.24. 11:36:26

@sárkányfő: "De ettől még, nagyeszű, a manyup MAGÁNTULAJDON volt"
Azt tudtad, hogy ennek az összegnek látszólagos magánkézbe adása évente egy százalék deficitet okozott? Vagyis egész pontosan további plusz egy százalékot, az egyébként is más okok miatt "kigazdálkodott" deficitek mellé ráadásként?

exilis 2013.03.24. 11:39:31

@Meridian74: És ugye azóta szuficites lett a költségvetés? Vagy én emlékszem rosszul és épp pár napja ért új csúcsra az államadósság? Ha valóban látszana bármi érdemi hozadéka a MANYUP pénzek ellopásának akkor nem is szóltam volna.

SohaMike 2013.03.24. 11:42:04

@Meridian74: Sajna van egy másik vetület is: hamarosan az államnak kell állnia azt a részt is, amit most eltapsoltunk, mivel lassan megkezdődik azok nyugdíjba vonulása, akik már fizettek. Magyarul az egyszeri haszon reményében egy kva nagy adósságot vállatunk be, amit a közeljövőben már fizetni kell.

bizermice 2013.03.24. 11:43:17

@Jani haverja: Siketnéma? Ezt meg hol olvastad? Azt írta siketek, de a mértékéről egy árva szót sem ír. Én azt mondom, ha teljesen azok lennének, nem kerültek volna foglalkozási szakértő elé, mert az ő rehabilitációjukat jogszabály tiltja. Keress rá neten a 7/2012 NEFMI rendeletre. Gondolom, Te sem olyan országban élsz, ahol bemondás alapján szerzik a jogosultságot az ellátásokra az emberek. Jut eszembe! Olvastad, vagy láttad esetleg filmen a Vihar kapujában-t? Ajánlom a figyelmedbe: ugyanazt a történetet - ha jól emlékszem - öten, ötféleképpen mesélik el, és mindegyik igaznak tűnik...

sárkányfő 2013.03.24. 11:46:30

@high up!:
Már harmadjára mondom, linkeld már be azt a nyomorult AM határozatot, amelyik cáfolja szerinted hogy a manyup magántulajdon volt :)

Azt hiszed ha habzó szájjal gyurcsányozol, az pótolja a tényeket? :D Vagy a sulykolást nyomod mint Szíjjártó? Ne kamuzz már tovább, muti azt az AB határozatot, te szerencsétlen agymosott...

exilis 2013.03.24. 11:48:12

@SohaMike: Egyszerűen a ma nyugdíjasainak elhallgattatásáért ellopták a jövő nyugdíjasainak a pénzét. A jelen nyugdíjasai többet kapnak, mint amit a gazdasági teljesítmény elbír, és ezért majd mi fizetjük a számlát. A szokásos rövidtávú előnyért feláldozzuk a hosszútávú hasznot történet. (Pedig csak meg kéne húzni egy ésszerű nyugdíjplafont)

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:49:24

@Csucsundra: remélem, lesz alkalmad átélni mindezt és személyesen is megtapasztalni! Nagyon remélem.

Meridian74 2013.03.24. 11:50:34

@totorohun: olvass, hülyegyerek. miért lett volna szuficites? ha eleve minden évben van 2-3% minusz, és ahhoz még hozzácsapunk még egyet az 3-4% minusz. Ha ezt a "hozzácsapjukat" elhagyjuk, akkor is marad 2-3% minusz még mindig, te matekzseni. A deficitre meg számolatlanul vették fel a hitelt medgyessiék, gyurcsányék és bajnaiék. vagy szted mibűl jött össze a 100+ milliárd $-os államadósság? A vízbűl kivett oxigénbűl...?
vagy te azt hiszed orbánék hozták össze 2010 után a jelenlegi GDP arányos 80%-os államadósság 100%-át, te cseresznye...?

(emlékeztetőül: 2002-ben 52%-ra csökkentették az államadósságot, ezt a szocik tornászták fel 80% körüli értékre, 2010-ig)

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:50:42

@high up!: neked hány nicked van a blog.hu-n? Ma már ötödször látom a hozzászólásnak nevezett acsarkodásaidat, de mindet más nicken írtad. Mire jó ez? Ettől többnek érzed magad?

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:51:48

@Meridian74: emlékeztetőül jelezném, hogy 2002-ben kb. a Bajnai kormány intézkedéseinek pozitív hatásait sikerült kihasználnotok!

komplikato 2013.03.24. 11:51:55

@xxyati: Az ilyen elmebeteg átszervezési hibákat össze kéne gyűjteni etgy csokorban, mert egyenként is súlyosak, de egyben ... lássák már mások is mi folyik itt.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:52:33

@Meridian74: bocs, hülyeséget írtam... Egyszerre olvastam három posztot. :)

mim 2013.03.24. 11:52:49

@high up!: linkeld már be az AB határozatot. Már én is szeretném látni amire hivatkozol. Tényeket kérlek. Ezzel amit most csinálsz semmit sem érsz el, csak egy trágár kommentelőt látok.
Előre is köszönöm a linket.

sárkányfő 2013.03.24. 11:52:58

@Meridian74: Ez csak egy átmeneti deficitnövekedés volt, ami eltűnt volna szépen, ahogy a manyup elkezdi fizetni a rá eső nyugdíjakat, és végül az állam nyert volna az egészen a rendszer kifut és beáll. Cserébe kicsit biztosabban kaptak volna nyugdíjat a népek, mert ami most kinéz az nagyon durva.
Továbbá a deficitnek semmi köze ahhoz a TÉNYhez, hogy a manyup magántulajdon volt, ez vitathatatlan, pont. Ha a Fidesz úgy dönt, hogy eccerűen nem bírja el a gazdaság az évi 360 milliárdos mínuszt (miközben a tehetősek adóelengedése miatt évi 500-600 milliárdos mínuszt persze elbír...), akkor sem következik ebből, hogy a korábban felgyűlt manyup-vagyont le kell nyúlnia... mint a komcsik meg az államosítás...

Apropó még egy kérdés: hol a lóvé? hol a 3 billió? mert az államadósság nem csökkent. szóval hová kúrták el? tudod mennyi az a 3 billió? az a GDP 10,5%-a! Ennyit kúrtak el a picsába, ennyivel növelték az ország nettó államadósságát!

Meridian74 2013.03.24. 11:53:08

@hot-spot: úgy sajnálom a svédeket, ahol szintén kapitalizmus van, és ennek ellenére amit írtál ők mégis megoldják a szociális védőhálójukkal...

Persze már nem sokáig, ha továbbra is sok "vadembert" (kurucosan: barnabőrű norvégokat) fogadnak be...

high up! 2013.03.24. 11:53:09

@SohaMike:

Ahogy kinéz, akit visszaminősítenek munkaképessé, azt 100%-ban teszik, tehát ugrik a teljes ellátása. Miközben differenciálni kellett volna, hogy hány %-ban munkaképes (a legtöbbje nyilván nem teljes foglalkoztatottságra) és ennek megfelelően kellett volna a járulékot csökkenteni. Magam is ismerek jónéhány rokit, akik eddig kapták a 60-70 ezret, majd elmentek heti 2-3 napra feketézni, meert ennyit bírtak, aztán így összejött összesen a havi 90-130 ezer.
Most viszont teljesen visszaminősítve 100% munkát nem bírnak, nem is veszi fel őket senki, részmunka fehéren nincs, így feketén 30-50 ezerből megélni nem lehet. Ráadásul nyugdíj és eü járulékot ennyi pénzből nem lehet fizetni, így nagy szopóroller a rendszer annak, akit elkap.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:53:33

@Jani haverja: A tényleges kapitalizmusban ha össze esel az utcán,átlépnek rajtad legfeljebb.
Ha éhen halsz és megfagysz,az sem fog senkit meghatni.
Ez a tényleges kapitalizmus és ami most itt megy a szociálisan rászorultakkal.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:53:50

@totorohun: nem hinném, hogy a mai nyugdíjasok egy fillért is láttak az elrabolt/kizsarolt pénzből.

high up! 2013.03.24. 11:55:05

@sárkányfő:

Te nagyon hülye gyúrtcsány agyú, nem húszéves rokikról van szó, akiknek az anyja-apja dolgozik, aztán jól eltartják a gyereket, hanem 30-40-esekről, akiknek a szüleik jobb esetben nyugdíjban vannak.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:55:56

@high up!: ez végeredményben lassított kivégzés, semmi más. Legalábbis azoknak, akiknek nincs családja, hogy eltartsa.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:56:10

@bizermice: Mondom, hogy olvasd már el FIGYELMESEN a posztot!

Azért siketnéma, merthogy egyrészt szó van a posztban arról, hogy születésétől kezdve siket, másrészt meg arról is szó van, hogy nem tud beszélni!!!

Nagy agyi kapacitás kell ahhoz, hogy ebből kikövetkeztesse valaki, hogy az illető siketnéma...

SohaMike 2013.03.24. 11:56:12

@sárkányfő: magam rohadtul nem tudom megítélni a MANYUPok gazdálkodását. Tény. h pár éven keresztül a befizetéseim ellenére -70000, -120000 stb volt az egyenlegem. Viszont VOLT egyenlegem, ami ugye a jelenlegi állami rdszben, az ígéretek ellenére sincs. Plusz, amit te is, ill. én is írtunk: a pár éven belül esedékes kifizetéseket (ha jól emlékszem, a nyugdíj 29%-a) nyeltük le.

high up! 2013.03.24. 11:56:30

@proxy user:

Ha paranoiás beteg vagy, azt csak az orvosod tudja kezelni, nem én.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:57:32

@hot-spot: azért ne túlozz! Ez nem kapitalizmus, hanem emberség kérdése. Volt itt úgynevezett szocializmus, akkor is átléptek rajtad, ha rosszul lettél az utcán. Most is. Annyi a különbség, hogy most a mentőt is háromszor kell hívni, hogy végre kegyeskedjenek kifáradni. Különösen, ha jelzed, hogy hajléktalannak tűnik az illető.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 11:58:23

@hot-spot: Ez egyáltalán nem igaz. Ezek szerint nem jártál még kapitalista országban, vagy nem figyelted meg az ottani dolgokat.

A teáltalad leírtak csak a kollektivisták kedvenc demagógiája.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 11:58:49

@high up!: jó, hogy ennyire képben vagy. Sajnálatos, hogy fogalmad sincs, mit jelent amit írtál. :)
Azt meg tartom, hogy szerintem legalább öt hozzászólásodba botlottam csak a mai napon és mindet más néven írtad. A szóhasználatod elég jellegzetes. :)

high up! 2013.03.24. 11:59:02

@mim:

tanulj meg googlozni. Tíz másodperc alatt meglehet. A jogot viszont nem fogod tudni ilyen rövid idő alatt megtanulni. Inkább foglalkozz azzal, amihez értesz. Én se okoskodok a harangöntés területén.

Roxy11 2013.03.24. 11:59:08

@bizermice: Anyám!!!!!!
Leszűrted az egészből, hogy mi van az adó-forintjaiddal? A Te adódnak köszönhetem, h TB-re kapott készüléket a gyerekem. Nagyon hálás vagyok, így ismeretlenül. Még szerencse, h én is fizetek adót, így nem kell pszichológushoz járnom.
Lényegre törő meglátásaid vannak.

sárkányfő 2013.03.24. 12:00:02

@high up!: ugyan eddig hol volt szó arról, hogy nem lehet szó fiatal rokikról? és egy 30-40 éves roki miért ne élhetne a szüleivel, és miért ne használhatná a számítógépet? istenem de retardált hülye vagy, neked kéne elmenni rokinak a szellemi állapotod miatt...

ja és hol az AB határozat? Ugye nem is fogod belinkelni, csak ugatsz tovább a semmire?:)

SohaMike 2013.03.24. 12:00:09

@high up!: Nem tudom, bennünket hál'istennek ez nem érint, a szüleim (ill. csak édesanyám volt rokkantnyugdíjas) meg már nem élnek - kemény kettő illetve három évig vették igénybe a kifizetést... Ha igaz, h nem differenciálnak, az elég nagy szégyen. Ráadásul valóban alig van fogyatékkal élőket is foglalkoztató cég/munkahely. Pedig szerintem a legtöbben nemcsak, h képesek, de akarnának is dolgozni (lsd fent leírtak).

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 12:01:50

@bizermice: neked is kívánok hasonló jókat, mint egyik elvtársadnak! Tapasztald meg személyesen, dobjanak ki téged is az utcára, miközben már semmi esélyed sincs munkát végezni! Sajnos az utcán fetrengő nyomorultak közül az ember nem tudja eldönteni, hogy melyik érdemes segítségre és melyik olyan utolsó, antiszociális gazember, mint a magadfajta.

exilis 2013.03.24. 12:04:37

@Meridian74: Na mi van fiacskám, elszakadt a cérna, vagy elfogytak az érvek, hogy hülyegyerekzni kezdtél? ( A 74-es születéseddel megértem, fiatalka vagy még, talán még nem késő megváltoznod ). Ha nem hámoztad volna ki a lényeget: Semmi látható eredménye nincs annak, hogy az eddig a MANYUP kasszába befizetett évi 200 milliárd most az államkasszába vándorol a fizetésükből.

SohaMike 2013.03.24. 12:06:59

@Roxy11: Mondjuk van benne igazság: az kimondatlan tény volt, hogy a munkanélküliség "csökkentése", ill. sok orvos pénzszeretete miatt több, valójában munkaképes embert rokkanttá nyilvánítottak. A rendszerváltás után pár évvel, amikor pl. sorra zártak be az élelmiszerfeldolgozó gyárak, rengetegen kerültek utcára, és nagyon sokukat kb magas vérnyomásra százalékoltak. Pedig egyszerűbb lett volna őket meggyógyítani, és újra dolgozni küldeni. Viszont akkor nem volt munkahely. Tehát ez átmenetileg biztosabb megoldásnak tűnt...
És nem a te lányod ellen lázadnak, akik firtatják a valódiságot, hanem ezeket az ebereket keresik. Más kérdés, h mit lehet velük kezdeni?

high up! 2013.03.24. 12:09:27

@sárkányfő:

Figyelj te nyugalmazott okoskodó munkásőr. Nem az AB határozat mondja ki hogy mi magántulajdon meg mi nem, hanem általános törvényi meghatározása van neki. Nem foglak itt tandíj nélkül felhozni egy jogi egyetemista első ZH-jának a szintjére, ezért mára annyit az okoskodó fejednek, hogy nem az a magántulajdon amira ráírom, hogy az márpedig az, hanem az a magántulajdon, ahol többek között érvényesül, miszerint a tulajdonosnak korlátlan és szabad rendelkezési joga van a tulajdon használata felett. A manyupnál ez az alapkövetelmény sem teljesült. Meg mások sem. Ráadásul a maszop kormányod tovább korlátozta a SZÁMLATULAJDONOS (és nem magántulajdonos) rendelekezési jogait. Csak te erről nem tudsz, mert a szakszemináriumon elhallgatták előtted.

Teccik tudni, gyúrtcsány apád hiába írja ki magára hogy REFORMER, attól ő még de facto és de jure ELKÚRÓ.

exilis 2013.03.24. 12:10:34

@SohaMike: Az is érdekes, hogy spórolás címszó alatt visszarántották a rokkantakat, miközben ezzel egyidejűleg a a nők korengedményes nyugdíjazását meg lehetővé tették. Persze az érdi taxisok biztos ebben is meglátják a logikát :)

Meridian74 2013.03.24. 12:13:32

@sárkányfő: 97-ban már dolgoztam, amikor bevezették a manyupot... az akkori, piroskönyves volt komcsi főnököm ezzel kapcsolatban megjegyezte (ő már csak tudta), ez kurva nagy átbaszás, de mindenki saját maga döntse el, belép-e vagy sem (neki ez csak adminisztrációba került, másba nem).
De újságcikkek is jelentek meg ezzel kapcsolatban, hogy a költségvetés nem fogja bírni ezt az elvonást, és kb 8-10 mulva krach lesz belőle... (érdekes, pont 2008-ra lett volna ez, amikor beütött véletlenül a "nagy" válság, amikor is a nyugdíjrendszer összeomlását végül suttyomban az IMF hitellel foldozták be - szóval az akkor jóslatok, elemzések pont bejöttek volna, ha nincs beavatkozás.) De akkoriban mindezen érveket leszerelték azzal, hogy a gazdaság növekedése ezt ki fogja termelni, fedezni fogja ezt a hiányt. '98-ban meg jött a választás, majd új kormány, ugye az első fidesz éra. El is felejtődött ez a nagy "dicsőséges" kormányalakítással, meg végülis akkoriban tényleg megvolt az a növekedési ráta ami fedezte azt a pénzt, amit kivettek erre a célra a költségvetésből. Mindez problémamentesen ment is, 2001.szept 11-ig. Ekkor torpant meg a magyar gazdaság is, és onnantól kezdve brutális veszteségeket okozott a manyup pénz, persze mint minden, ez sem látszódott elsőre azonnal világosan, hanem szépen lopakodva, fokozatosan jelenkezett, mint probléma... és ez utóbbi az, ami miatt a mai napig sokan nem képesek belátni azt, hoyg a kormánynak nem volt más választása, mentve ami még menthető, visszalapátolni azt a pénzt oda ahonnan elvették, annak ellenére, hogy a kilapátolás okán sokkal nagyobb gödör keletkezett (hiány fedezetére sorozatban felvett hitel és kamatai okán), mint amennyit vissza tudtak lapátolni.

Meridian74 2013.03.24. 12:14:38

@totorohun: kicsit még forogjál rajta, de egyébként az előbb írtam le mivan.

Roxy11 2013.03.24. 12:14:58

@SohaMike: Teljesen igazad van! Látom és tudom, a rendszer hibás volt és az is maradt.
Elragadtattam magam, mert sokan általánosítanak így érintve vagyok. A baj az, h aki tényleg rászoruló egészségileg, azt is csalóként kezelik.

high up! 2013.03.24. 12:17:09

@sárkányfő:

igen te bolond, van olyan roki aki együtt él a nyugger szüleivel és telik neki UPC-re meg mindenre. Meg vannak olyan rokik, akiknek nem telik a szüleik (ha egyáltalán megvannak még) a 60 ezres nyugdíjából, aminek legalább a fele gyógyszerre meg számlákra megy el. Te meg itt vagy nekünk bizonyító példaként: nem veszed meg a felírt gyógyszereket, aztán ebből spórolod ki a UPC-t.

Meridian74 2013.03.24. 12:18:55

@totorohun: ha rám célzol az érdi taxisok titulusnál, jelzem én nem taxizom. Én IT-s vagyok.

SohaMike 2013.03.24. 12:19:10

@totorohun: A nők korkedvezményese is részben propaganda (család, stb), meg részben burkolt munkanélküliség-csökkentés. Sajnos ezzel én nagyon nem tudok egyetérteni.
Ráadásul lépten-nyomon azt halljuk, h a) egyre nő az átlagéletkor; ill. b) a nyugdíjrdsz csőd közelében lavíroz.
Sztem előbb-utóbb a valós befizetések szerinti kifizetéseket kellene befizetni, azaz egyéni számla, átlátható rdsz, stb.

SohaMike 2013.03.24. 12:21:20

@Roxy11: ez sajnos (magyar?) betegség: úgy állunk mindenhez, h a másik csaló, hazug, át akar verni. Ez tényleg turáni átok... A jelenlegi társadalom egyik legnagyobb problémája a bizalmatlanság.

Kertváros 2013.03.24. 12:22:45

Nemigen esik szó a tavaly a "hivatalhoz" bejelentkezett 32 ezer új igénylőről. Köztük van a férjem is, aki egy későn aktivizálódott genetikai hiba miatt pár hónap alatt járó, dolgozó, autót vezető, kutyát sétáltató emberből örökre ágyban fekvő, abszolút mozgásképtelen babává vált. Gondolom, nem hiszi senki, hogy unalmában dőlt ágynak és élete legjobb szórakozása, ha mosdatják, etetik, pisiltetik, fürdetik, masszírozzák, éjszaka egy-két óránként megfordítják az ágyban stb. A rokkantsági járadék iránti kérelmünket férjem munkaviszonyának 2012. december közepi megszűnte után adtuk be, azóta se kép, se hang. Az ügyintézési határidő egyébként hatvan nap. Aki eddig kapott valamilyen - e tárgykörbe tartozó - járadékot, a felülvizsgálat megtörténtéig továbbra is kapja. De történetesen mi van azzal a 32 ezer új igénylővel? Gondolom, nem élvezünk kitüntetett figyelmet és csak nekünk néma a "hivatal"? Zárójelben jegyzem meg, hogy nagggyon kevés kivételtől eltekintve mi is csak a legrosszabb tapasztalatokat szereztük az egészségügyben, miután teljesen váratlanul beütött a gyógyíthatatlan baj.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 12:23:12

@SohaMike: igen, ez az, amit korábban valaki úgy fogalmazott meg, hogy átlépnek rajtad az utcán, ha rosszul vagy. Más néven a szolidaritás teljes hiánya. Sajnos ez a világ ilyenné tette a 30-40 éveseket, meg az utánuk felnövekvő korcsokat is. :(
(mert úgy látom, elenyészően kevesen vagyunk, akikben még maradt némi szikrája a szolidaritásnak)

high up! 2013.03.24. 12:25:52

@Meridian74:

Azt azért hozzá kell tenni, hogy az akkori (még normális Fidesz) 1998-ban be is fagyasztotta a manyup lecsapolást 6%-on, miközben a törvény már 8%-ot írt elő. Már akkor került volna a 8%-ra emelés majd 100 ezer milliárd államadósság növekedésbe évenként, amit már akkor se bírt el a költségvetés. Erre fel tobzódtak akkor is a ballibsik, mert nekik csak az számított hogy mivel tudják fúrni a másikat. Annak árán is, hogy csődbe megy az ország. Na most ezek a hülyék úgy jártak, hogy a csőd pont rájuk zuhant. Ezért van most 2/3-ad.

/X (törölt) 2013.03.24. 12:26:05

Szánalmas, hogy milyen kamusztorikat költ már a gyurcsányista baloldal, csak hogy uszítson. Ettől csak egy szomorúbb van: az, hogy Vastagbőr még tolja is a szekerüket. Nem így ismerhettük meg a blogot - de most már látható, hol is állnak. Nehéz lesz innen fordítva a Vastagbőr csapatának, mert nem lesz hiteles, amikor újra beállnának a jobboldali, demokratikus magyar erők mögé.
Ki lesznek picsázva a büdös francba, mint hiteltelen, ocsmány mocsadék banda, úgy sejthető. :S

Hannibal22 2013.03.24. 12:27:21

@high up!: akkor megvan a válasz a kérdésedre,faszkalap! Csak olyan rokkant netezik "aki együtt él a nyugger szüleivel és telik neki UPC-re meg mindenre" . A többiek meg nem,ennyi.
Egyébként egy rokkantnak nem csak szülei lehetnek,hanem felesége/férje,élettársa,testvérei,gyerekei...stb.

SohaMike 2013.03.24. 12:29:56

@Kertváros: Milyen genetikai betegségről van szó?

sárkányfő 2013.03.24. 12:31:05

@high up!:
Na látom már lassan kezdesz észhez térni, és már lepattantál arról a korábbi hazudozásodról, hogy az AB bármikor is cáfolta volna hogy a manyup magántulajdon volt. nem, nem cáfolta, ilyen AB határozat nincs, amit eddig erről írtál fröcsögve, az mind hazugság volt. Ha lenne benned gerinc, bocsánatot is kérhetnél, de nyilván nincs...

Na lássuk a többit, te szánalmas fideszbolsi agymosott. A manyup-tulajdonosnak volt részleges rendelkezési joga a manyup felett, kedvezményezettet jelölhetett rá, hisz pont ez állt a törvényben:
1997. évi LXXXII. törvény, 5.§:
"A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető."

Most lássuk azt a hazugságodat, hogy csak az a magántulajdon, amire a "a tulajdonosnak korlátlan és szabad rendelkezési joga". Eszeveszett butaság, de lássuk. Van egy 15 éves államkötvényed. Korlátlan és szabad rendelkezési jogod van felette? Dehogy van, ha felbontod, ugrik a kamat. Van egy házad, elővásárlási joggal és/vagy szolgalmi joggal és/vagy jelzáloggal. Eladhatod csak úgy? Nem. A tied? A tied bizony. Korlátlan és szabad rendelkezési jogod van felette? Dehogy van.

Nagy hangon üvöltöd is a sötét ostobaságaid, és még azzal sem vagy tisztában, hogy egy jogállamban a tulajdonnak sok formája van, és a tulajdon felett nem mindig és mind módon lehet korlátlanul rendelkezni, sok féle speciális eset van. De ettől az még tulajdon marad. A TB-jogosultságod a tiéd? Igen. Átadhatod másnak? Nem, nem adhatod át. Ennyit az ökörségeidről.

high up! 2013.03.24. 12:31:43

@high up!:

bocs, helenesn 100 milliárd forint államadósság növekedésbe került volna 6%-ról 8%-ra engedni a nyugdíjjárulék kiszervezését a manyupba.

high up! 2013.03.24. 12:34:08

@Hannibal22:

talán olvasd végig a blog konkrét eseteit, én azokhoz raktam fel a kérdést, csak a magadfajta hülye okoskodók miatt lett a téma másra elterelve. Mennél inkább tüntetni te is ha valami konkrét bajod van, nem pedig a neten nyomatnád az elvetélt hülyeségeidet.

SohaMike 2013.03.24. 12:35:18

@proxy user: Azért a szolidaritásod pattogzik :) Lsd korcsok, ill. a 30-40 évesek általános leérzéketlenezése... :) Én nem fogalmaznék ennyire durván :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2013.03.24. 12:37:14

@high up!: Édes gyermekem, ha nem értesz a joghoz, ne tüntesd fel magad úgy, mintha közöd lenne hozzá bármilyen szinten.

igi1 2013.03.24. 12:37:27

@Roxy11: én ismegfogadta, inkább beledöglök, de akkor sem megyek többet ilyenre, ha behivnak, akkor sem

sokan nem bírjàk itt megérteni, hogy a megaláztatások sora, az a fajta megalázás, ami ott van, szinte felfoghatatlan annak, akinek nincs baja

ordít a főnök veled? fogdos? beszól? na, ez a majd félórás vizsgálat mindent felülír

az élmény óta tudom ezeket jobban kezelni

lehet fellebbezni, de egy idő után, neked kell kérvényezni, háziorvos, vér és vizeletvizsgálat, egyebek előtte, komplett szakorvosi vizsgàlattal is

úgyhogy azőta jobban tudom tolerálni az iyen embereket, de engem még egyszer nem fog senki sem így megalázni, mert visszaszólok, és nem érdekelnek a következmények

tudom, hol a határ, de ami ilyeenkor megy, azt senki ne hagyja szó nélkül, ha màr úgyis tudják, nem kapnak semmit sem, mehetnek dolgozni

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 12:39:19

@SohaMike: kénytelen vagyok durván fogalmazni, ha azt akarom, hogy a többség is felfogja. Sajnos. Ami a korosztályom érzéketlenségét illeti, ez szomorú tapasztalat. Nem csak itt a blog.hu-n olvasok hihetetlen önzésről árulkodó hozzászólásokat.
És hát a tizenévesek sajnos ezektől a mérhetetlenül önző felnőttektől tanulnak viselkedni, élni.

Hannibal22 2013.03.24. 12:41:38

@high up!: Én a te kérdésedre reagáltam. miszerint: "Továbbra is kérdezem: itt panaszkodnak a rokkkantak, hogy alig van jövedelemük azt is megvágják most. Egyesek meg azt mondják hogy egyenesen semmi jövecdelmük nincs. Akkor honnan telik nekik aktív internezetezésre, PC-re, UPC díjra? " Úgy bazdmeg,hogy van egy/kettő/három...rokona aki eltartja és nem tiltja el a számítógépétől. Nem beszéltél te itt semmi konkrét esetről,a téma sem lett elterelve.

sárkányfő 2013.03.24. 12:43:41

@Meridian74:
Szó sincs arról, hogy 2008-ban a világválság nélkül összeomlott volna a magyar nyugdíjrendszer... közel sem volt hozzá... És megjegyzem az akkori kormány nem nyúlta le a manyup kasszát, pedig akkor tényleg válság volt... de ha lenyúlta volna, a fidesz-csürhe felgyújtotta volna a parlamentet hazaárulást és néprablást üvöltve...

A manyup által okozott kiesést pedig valóban lehet finanszírozni, a mai napig, mindenféle szeptember 11-től függetlenül, a szlovák és lengyel példa bizonyítja...

És amit írtál, abban meg se próbálsz válaszolni a kérdésimre...

1. A manyup magántulajdon volt, ez vitathatatlan, pont.
2. Kamu duma azt mondani, hogy nincs pénz az évi 360 milliárdos manyup-ra, de van pénz az évi 500-600 milliárdos adócsökkentésre.
3. Ha nem is lenne pénz, évi 360 a manyupra, az se indokolná a korábban felgyűlt vagyon lerablását, csak az havi átutalás leállítására lehetne esetleg indok.

És hagyjuk, hogy a "szegény" kormány megszorult, ismétlem, 3 év alatt 1500 milliárd ft-ot engedtek el az adócsökkentés révén, na meg 500 milliárdból MOL részvényt vettek, meg aztán vettek Rábát is, most meg E-on-t vesznek, meg a többi, szóval na hagyd már hogy kimossák az agyad, a Fidesz úgy költekezik ahogy nem szégyell...
És továbbra is itt a nagy kérdés: hol a lóvé? hol a 3 billió? hol??? hová kúrták el? micsoda dáridó volt felélni a 3 billiót? ebben kurva jó ez a kormány, hogy felélje a megtakarításokat. téged ugye nem zavar, hogy a kormány elvert 3 billió, úgy hogy közben recesszióba és bóvliba vitte az országot? úgy, hogy közben növelték az ország nettó államadósságát?

sárkányfő 2013.03.24. 12:45:04

@high up!:
Oké, kretén, akkor most bizonyítsd be, hogy azok a rokik kommentelnek, akiknek már nem élnek a szüleik, és nincs semmilyen jövedelmük sem... ja hogy ilyen nem tudsz, csak a duma, meg az agyatlan hőbörgés, meg a rosszindulat, meg az ostoba kvartyogás, az megy neked...

high up! 2013.03.24. 12:45:05

@sárkányfő:

Még egyszer mondom szánalmaska: hiába vagy szorgalmas, a magadfajta szakmai agyhalottaknak ettől több eszük nem lesz.
Látom teljesen dislexiás vagy, nem tudod összerakni a jogismeret alapjait sem.
Az államkötvényes és egyéb példaiddal is csak a vaskos pénzügyi analfabétizmusodat mutattad be a nagyközönségnek: azt se tudod, hogy mi az a rendelkezési jog, meg azt se hogy mely estekben lehet azt teljesen legálisan korlátozni és milyen mértékben. Mondom komcsikám, nem foglak én itt két perc alatt kiképezni arra, amit mások 5 évig tanulnak.

Menj a nagy pofáddal az AB elé és perlekedj velük, amiért a manyup "visszaállamosítást" teljesen legálisnak nyilvánították. Magyarázd majd el nekik, hogy te a Kádár apád alatt ezt nem így tanították ám a szakszemináriumon, meg hogy az AB nem is érti a jogi fogalmakat. Bezzeg te!
Még a végén Uhrin Benedek féle celeb leszel. Eszed nincs, kitartásod van, a nyilvános beégések meg egyenesen inspirálnak arra, hogy a marhaságaidat magasabb szintre emeld.

high up! 2013.03.24. 12:46:42

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):

ahhoz viszont értek hogy diagnosztizáljam, hogy ma még nem kaptad meg a gyógyszereidet. Meg még az Internacionálét se énekelhetted el. Emiatt feszengsz.

Rubicon 2013.03.24. 12:48:43

A blogot számomra nagyon elszínvonaltalanitja ez az írás.
Ilyen alapon bárki lehet a fő gonosz, még ha ő a világ legsegítőkészebb embere is.
A poszter már a "végzés" kifejezésen is kiakadt, holott ez egy jogi kategória. Számomra már itt a valós kép kirajzolódik róla: sértve érzi magát, mert egyáltalán felmerült a kérdés, hogy azért, hogy állami pénzt kap a hallássérült, még merik őt vegzálni.
Hát igen, merik, sőt, már eleve nem kellett volna nyugdíjazni . Most őszintén, egy hallássérült miért ne élhetne teljes életet. A munka a teljes élet része. Ha nincs iskolája, miért ne állhatna be épp úgy egy hallássérült is a szalagmunkába , mint ahogy bárki, pl. ahogy sok 58 éves megfáradt ember is teszi.
Ha van iskolája, miért ne lehetne pék, vagy bármi?
Új szemlélet kell. A társadalom már nem tudja eltartani a fél millió ál- és valós rokkantat.
Hozzá kell tenni, hogy más, így környező országokban is kb csak egy tizede a rokkantak száma a hazánkban élőknek, mert ott természetes, hogy ne nyugdíjazzanak egy fiatalt. Max pl. csak egy súlyos értelmi fogyatékosnál nem merül a munka, max a terápiás foglalkoztatás, a többieknél mind a szülők, mind a társadalom azt ösztönzi, hogy az illető tudjon dolgozni és nem ilyen felháborító irásokkal kérik számon -ráadásul nem is az érintett - a társadalomtól,hogy mi az, hogy ővele is kalkulálnak.
A portás lehet, hogy bunkó volt, a nevetés is lehet, hogy sértő volt, de ilyen sztorit bárki tudna hetente írni, ha a Vastagbőr szerint ez megfelelő téma, akkor azt hiszem ez a blog is felejtős.

Kertváros 2013.03.24. 12:52:00

@SohaMike: Miért érdekel? Egyébként nem titok, FSHD. Egy a millió mozgásszervi betegség közül. Összes izom elsorvadása, teljes mozgásképtelenség, nyelési, légzési nehézségek és minden jó, amit akarsz. Gyógyíthatatlan. Egyszer csak vagy a szíve nem bírja tovább, vagy megfullad. Kezdem azt hinni, arra játszik az eü., hogy valamelyik bekövetkezzen... Addig pedig törölgetem a könnyeit, amikor elkeseredésében elsírja magát, merthogy még azt sem bírja letörölni...

sárkányfő 2013.03.24. 12:55:16

@high up!:
Hát igen, agymosott, ez jellemző rád, én konkrét példákkal cáfoltalak, te meg csak hőbörögsz tovább.
Mivel síkhülye vagy, elmagyarázom neked: amire van pékda, az létezik. Ha tudok ellenpéldát mondani valamire, ami szerinted nincs, akkor cáfoltalak. Ez történt. Pont. Már megint idiótát csináltál magadból. A tulajdonnak ezer formája van készpénztől a holt tőkééig, TB-jogosultságtól a részvényig, céges résztulajdontól a fejedben lévő implantátumig. Szó sincs arról, hogy az összes tulajdonformák fölött mind korlátlan és szabad rendelkezési joga lenne a tulajnak.

És nincs semmiféle AB határozat, amely kimondta volna hogy a manyup nem magántulajdon. Te ezt hazudtad eddig, és még ahhoz is fos vagy, hogy a hazugságod miatt bocsánatot kérj...

Na fröcsögj tovább, kicsit komcsizz, fideszkomcsi, attól lenyugszol...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.24. 12:56:40

@/X: 2013 március 13-án beindult a Fidesz újabb bérkommentelőgárdája, egy csomó nicknévvel akkor regisztráltak a blog.hu-ra, többek között te is:

Adatlap

/X 0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.03.13. óta tag.

high up! 2013.03.24. 12:56:57

@sárkányfő:

Látom megbeszélted magaddal, hogy mindenben igazad van. Akárcsak egykoron Kádár meg gyúrtcsány apáid.
Ezt paranoiás betegségnek hívják. Gyakorlatilag gyógyíthatatlan. Ezért nem is érdekli a kutya f..-át sem, hány évig fogod még itt világgá ugatni a Szaniszlói tüneteidet és világrengető ostobaságaidat.
Úgy vesszük, hogy olyan vagy te mint Torgyán Jóska. Aki saját maga kiáltotta ki magát a demokrácia utolsó hazai őrének. Te meg a (nem létező) manyup magántulajdon utolsó hazai őre vagy. Már nyugdíj se lesz, mert minden munkaképes lelépett az országból, de te még mindig védeni fogod a nem létező manyupot a kormány, az AB meg minden blogos ellen.

Ketteske, mára elég lenne ennyi mozgás, mehetnél már aludni.

Kertváros 2013.03.24. 13:04:53

@SohaMike: Semmi gond, mondtam, nem titok. Köszönöm az érdeklődést. Azt hittem, esetleg érintett vagy valamiképp és tudok segíteni valamiben. De ezek szerint nem és addig jó neked, hidd el.

sárkányfő 2013.03.24. 13:07:19

@high up!:

high up! 2013.03.24. 10:06:11:
"itt panaszkodnak a rokkkantak, hogy alig van jövedelemük azt is megvágják most. Egyesek meg azt mondják hogy egyenesen semmi jövecdelmük nincs. Akkor honnan telik nekik aktív internezetezésre, PC-re, UPC díjra?"

high up! 2013.03.24. 12:17:09:
"van olyan roki aki együtt él a nyugger szüleivel és telik neki UPC-re meg mindenre."

Köszönjük Emese...

komplikato 2013.03.24. 13:23:50

@sárkányfő: Meg mondjuk ha se barát, se rokon, akkor 2 kávé áráért már elég sokáig lehet internettezni egy bármilyen "internet kávézó" intézményben, olyan "aljas" megoldásokról nem szólva mint nyugdíjas otthonban, könyvtárban vagy direkt rászorulók által használható INGYENES internet terminál. Mivel ugye ma már alap, hsizen emberek ezen tájékozódnak, néznek menetrendet, intéznek adminisztrációt vagy keresnek állást.

high up! 2013.03.24. 13:25:15

@sárkányfő:

Ez bizonyítás lenne Ketteske?
De mire? Max. arra, hogy megint hülyét csináltál magadból. Ugyanis azt is írtam valakinek, hogy én csak kérdést tettem fel, amit a magfajta okoskodó idióták teljesen másfele tereltek el. Az is a terápia része teccik tudni, hogy a magadfajták olyan választ kapnak, amitől lenyugszanak.

Így hát a bizonyítási eljárásodra a bíróság kimondaná, hogy irreleváns, hiányos és elbuktad a pert. A teljes perköltséget pedig meg kell fizetned. Szerencséd, hogy elfekvő tartós betegként ettől az állam esetleg megszebadít.

komplikato 2013.03.24. 13:27:27

@high up!: "Menj a nagy pofáddal az AB elé és perlekedj velük, amiért a manyup "visszaállamosítást" teljesen legálisnak nyilvánították."

Az ugye megvan, hogy az állam (gy.k. Fidesz) álltal beígért FELTÉTELEK mellett nem is lett volna törvénytelen. Tudod ezek azok a FELTÉTELEK, amiket azóta sem teljesítettek és már a látszatra se adnak, hogy valaha fogják, lásd egyéni számla esete. Ráadásul a rájuk bízott pénz a sík hülye Selmeczi szavaival élve "eltőzsdézték", mert valahová eltűnt, de persze elszámolni NEM tudnak vele, pedig biztos a feltételek közt volt ... amire ugye sz*rnak.

high up! 2013.03.24. 13:33:32

@komplikato:

Hát igen, rokiknak eljárni internetezni kávézókba, nyugdíjas otthonokba azt lehet. Blogokban időben ott lenni és kommentelni a nagyvilágot éjjel-nappal, azt is lehet.
Csak azt mondd már meg, hogy akkor miért nem tud egy roki egy három sosors panaszos levelet a lealacsonyító bánásmódról megírni és az illetékesnek elküldeni? Vagy egyéb panaszt tenni a felettes szerveknél? Meg kihívni két sajtóst és öt percig tüntetni az illetékes hivatal előtt?
Hogy van az, hogy internetezésre, 30 oldalas facebook siralmakra bőven van idő meg pénz, meg energia meg kedv, de saját maga érdekében valamit az már nem fér bele?
Itt van az, hogy sok történetre az ember atzt mondja, hogy hiteltelen.

sárkányfő 2013.03.24. 13:33:35

@high up!: hű, ez még hozzád képest is gyenge volt :) most be akarod magyarázni, hogy amit korábban kérdeztél, azt nem is úgy gondoltad? :)

lássuk mit kérdeztél korábban...

high up! 2013.03.24. 01:03:26
"Valaki árulja már el nekem, hogy ez a halom rokkantságizott posztoló itt, akik ráadásul állítják, hogy semmi pénzt nem kapnak, honnan a francba engedhetik meg maguknak a PC-ket meg az internetet?"

ej, ej... hát meddig égeted még magad? ez még annál is silányabb hazugság, mint hogy az AB valaha is kimondta volna, hogy a manyup nem magántulajdon :)

high up! 2013.03.24. 13:35:19

@komplikato:

Ez esetben nem hozzám kell fordulnod, hanem jogi útra terelni a panaszodat. Én nem ezekről a témákról beszéltem.

komplikato 2013.03.24. 13:55:11

@high up!: "Meg kihívni két sajtóst és öt percig tüntetni az illetékes hivatal előtt?"

Ugye az megvan, hogy volt ilyen tiltakozás pár hete? És tök véletlenül olvastam róla, mert valahogy címlapra nem került ki vagy marha hamar eltűnt ...

Bee-zony 2013.03.24. 13:55:15

A postban az volt a feltett kérdés, hogy a hivatal legfőbb célkitűzése, és a közölt történet közül melyik áll közelebb a valósághoz.
Vö. a célkitűzés a magyar narancs, az eredmény pedig „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”.
Másrészt, amikor európai rekord, vagy talán világrekord-számú rokkant lett (per százezer fő), az nem szúrt szemet senkinek? Nyilván azért nem, mert szemet hunytak fölötte. Aztán majd lesz valahogy. Így lett.
Magyarországon túl sok az élősködő és az improduktív, és akik még dolgoznak, mert még van munkahelyük, azok agyon vannak adóztatva, aztán tartsák el magukat, a családjukat, és az improduktívakat és az élősködőket, ez túl kedvezőtlen gazdasági helyzet.
A propagandában gondoskodó állam van, a gyakorlatban viszont gonoszkodó. Egyiket sem kellene; az állampolgár találja fel magát – a kapitalizmus alapvetően erről szól – az államot képviselők pedig legyenek korrektek, ahogy az egy jól működő társadalomban így van.

Még Izraelben is volt egy félszemű hadügyminiszter (aki az 1973-as hatnapos háború után lemondott, Golda Meirrel együtt, mert túl nagy lett a veszteség, és az USA mentette meg őket).
Móse Daján
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3se_Daj%C3%A1n

Világos, hogy valakinek meg kellett lépni a szigorítást, amikor már eljutott a dolog a fenntarthatatlanságig. A probléma most az, hogy két szék közül a pad alá kerültek emberek. Ha nincs se rokkant-támogatás, se munka, akkor miből éljenek meg? Évente 300 - 400 között van a megfagyott emberek száma, és vannak köztük rokkantak is: nincs pénze, elveszíti a lakását, hajléktalan lesz, megfagy, vagy „csak” nem tudja a lakását fűteni, és megfagy...
„Mi senkit sem hagyhatunk az út szélén.” (O. Viktor, a lakáshitelesek védelméről, videoüzenet)
Nem hát: kiállítják az út közepére, aztán hadd üsse el egy autó.

Ehhez már csak az előző klasszikust tudom hozzátenni: „...elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”

„Nem küldené Orbán a rokkantakat olajfúró toronyra”
hirszerzo.hu/profit/2011/5/23/20110520_rokkantnyugdijas_kormanytervek

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2013.03.24. 14:15:28

Ki várt más hozzáállást egy olyan szervezet részéről, amelyiknek ilyen vezetője van?

arokkantisember.blog.hu/tags/drszekelyildiko

komplikato 2013.03.24. 14:19:02

@Bee-zony: "Másrészt, amikor európai rekord, vagy talán világrekord-számú rokkant lett "
Tudja a fene, de volt róla nem egy írás ami azt taglalta, hogy városi legenda a nálunk lévő "magas" rokkant szám ami olyan szándékos csúsztatások miatt jön ki, hogy ki mit számol bele. De ugyan ezen írásokból az jött le, hogy az ex-KGST országokban, legalább is ahol nem olyan magas az életszinvonal még mindíg, ott bizony van annyival rosszabb az általános egészségügyi helyzett, hogy sokkal több betegség van és több végződik visszafordíthatatlan következményekkel, olyna apróságról nem szólva mennyivel korábban halnak az emberek.
Nézzünk már meg egy 50-60-70 éves átlag amerikai férfit vagy nőt miként néz ki és nállunk ... vagy akár svédet. Vagy németet.

Így az egész "túl sok a rokkant" egy másik kérdés eltagadásáról szól, éltalános EÜ problémák szőnyeg alá söpréséről.

Vagy ha elhinném az egész rokkant témát, a cukorbetegek vagy a kemoterápiára várok vegzálását nem tudom hova tenni. Valahogy mind egy irányba mutatnak ...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2013.03.24. 14:32:36

@high up!: ÁÁsít. Zsóti menten sírva fakadok, hogy elmebeteg fideszbértrollként sablonszöveget sikerült tőled kapnom:(
Azért többet vártam tőled:D

Bee-zony 2013.03.24. 15:14:51

@komplikato: Jogos. Nem láttam saját szememmel a statisztikákat, és nem is én csináltam, hanem az alapján írtam, amit olvastam róla, úgyhogy kiegészítem: „...amikor >> állítólag << európai rekord...”. Van némi bizonytalanság a számokban, ahogy Magyarországon kb. mindig. A sunyi állam titkai c. sorozat: zsidók száma, cigányok száma, a bűnözők aránya az egyes etnikumokban, pénzügyi adatok...

mim 2013.03.24. 17:38:03

@high up!: Látom nem tudod megmutatni. Nem probléma hiszen sejtettem, hogy hazudsz ill más baromságát ismétled. Adios!

Meridian74 2013.03.24. 17:45:45

Amúgy meg a poszthoz: lehet sírni mit művelnek a rokkantnyugdíjasokkal - akik közt sok olyant is megtűrtetek, akinek ez nem járt volna. De azért már senki nem emeli a hangját, mi vagy ki a felelős azért, hogy sokan lerokkantak? Most nem arra gondolok, hogyha valaki söketen vakon született, hanem azokra akik idegi alapon a munkába mentek tönkre - mert abból van a több ebben a nyomorult országban.

A Fidesz 2010-ben végre egy rendes elszámoltatást és felelőségrevonást ígért. Megkapta a 2/3-os felhatalmazást is ehhez - ami gyakrolatilag akadálymentessé tete volna ezt a folyamatot. De megtörtént vagy úgy történt mindez, ahogyan ezt (el)vártátok? Nem! Akkor ezeket is picsán kell rúgni, mint az MSZP/SZDSZ-t 2010-ben és keresni olyanokat, akik ezt komolyan is gondolják.

Akárhogyan is nézük, 1990 óta (persze előtte is) csak lefele lépdeltünk az életszínvonallal. Volt amikor gyorsabban, volt amikor megtorpantunk és egy picit feljebb is léptünk, de aztán haladtunk tovább lefele. '98-ban még a térségben gazdaságilag elől álltunk, most meg az utolsó helyen vergődünk, ez is igazolja amit most állítottam.
Tehát ha ismét MSZP-re (vagy MSZP származékokra, mint pl milla, E2014, stb) szavaztok, akkor arra szavaztok, hogy süllyedjünk tovább MSZP módra. Ha FIDESZre szavaztok, akkor arra szavaztok, hogy süllyedjünk tovább FIDESZ módra. Ha MDF / SZDSZ vagy utódpártja, ami 3 év alatt újból megszűnt, az LMP-re szavaztok, akkor meg az ő verziójú lefelé haladásra szavaztok - ismét. Mindezek a csoportok, érdekkörök már többszor is voltak hatalmon, és csalódtunk is bennük nem egy 4 éves alkalommal is.

Ha változást akartok, akkor ha tetszik, ha nem, akkor a Jobbikra kell szavazni. Egész egyszerűen nem maradt más.
Na persze sokan már most rémüldöznek, jajj mi lesz akkor ha ők lesznek a hatalmon (sztem végre tényleges rend - és nem papíron lejelentett rend), de ne felejtsétek el, ezt csak a mostani pártérdekeltségek állítják be így. Azok, akiknek eddigiekben hitettek, ők ezerszer is becsaptak titeket. Hisztek még ezek után továbbra is nekik - még ebben is?
Ha igen, megérdemlitek.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 18:52:03

@Meridian74: aha. A "nem"nácikra? Kösz, de egy hazaárulózó, antimagyarozó, zsidózó, cigányozó, nacionalista söpredékre inkább nem. De legalább tudjuk, hogy melyik párt fizet neked a hozzászólásokért. :)

igi1 2013.03.24. 19:06:14

változás nem lesz

nem tartható el a sok ingyenélő

de akinek tényleg kellene, annak nem jut, mert nem védett faj

azoknak mindegyiknek jár

most mondjátok meg, vv Fecó felesége mire fel kap 50 ezres segélyt?

guma 2013.03.24. 19:36:23

@Meridian74: ugye most viccelsz?!

hol találsz a világon olyan ellenzéket melyik csak a másik ellenzék ellen tüntet és az államot ha másképp nem de "tartózkodással" kisegíti vagy megszavaz mindent..

nem pártokban kell gondolkodni, hanem pár alapelvet kikövetelni, és aki vállalja annak megvalósítását arra bízni az országvezetését.

addig míg vevő lesz az emberek szembefordítására, kijátszására valaki csak a feudalizmus tökéletesítésében vesz részt, így kiszolgáltatott alattvaló lesz ki jobban, ki kevésbé - de mindenképpen függő viszonyba kerül valaki kénye kedvétől és nem a szabályoktól, törvényektől.

nekem ne gyere olyan párttal aki eu-s zászlót éget és az illető meg párttársai eu-s javadalmakat tesz zsebre.
nekem ne gyere olyan párttal amely erőt demonstrál, de egyetlen civil kezdeményezést nem karolt fel és aki befogja a száját a közmunkabérezés miatt, a közmunka munkaidejének lecsökkentése majd minden juttatás megvonása, amiért családok ezrei vegetálnak, egészségük romlik, gyerekeik éheznek.

igi1 2013.03.24. 19:44:15

@nyugis: ez meg egy baromság

a hallásvizsgálat egy zárt helyiségben történik, ahol más nem lehet jelen, hiszen zavaró

erre én hallássérültként azt mondom, hogy túlérzékenység

ha a fülkébe mégy, egyedül kell lenned, kint a rokonod nem várhat, de egyébként van, aki megengedi, de a vizsgálatot nem zavarhatja meg

ez már tényleg belemagyarázás, de amiről a fenti blogban szó van, az nem túlérzékenység, az az egész életre kiható, olyan megalázási forma, amire nincsenek szavak, azt átélni kell

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 19:57:35

@igi1: ha jól értem, nem azt kifogásolta a lány, hogy egyedül kellett bemennie, hanem azt, hogy a velük foglalkozó e.ü. személyzet tagjai közül egy sem ismeri a jelnyelvet, plusz a körítést.

guma 2013.03.24. 20:03:59

@igi1: @proxy user: a fülkében valóban egyedül van.

viszont előtte és utána kommunikálni szoktak a vizsgált egyénnel.
tehát nem árt, ha a vizsgált személy is megérti mit kérdeznek, akarnak tőle...

kifordított nagyanyó 2013.03.24. 20:37:14

Tényleg gyökérség az igazi rokkantakkal emberkedni.
De ahogy írták itt mások is,a cigányokkal nem mernek kötözködni.

Disznó Úr 2013.03.24. 20:47:53

Engem ezekben a történetekben a lekletlenség zavar. Az embernek persze módja van a saját bőrén is megtapasztalni a mindennapokban, de viszonylag fiatalon és viszonylag egészségesen máshogy veszi ki magát, ha az írástudatlan mosónő (bocs mosónők!) a hivatalban úgy érzi, hogy végre neki is jutott egy hely, ahol "valaki" lehet.

A sérült emberekkel való hasonló bánásmód mindezek közül a legundorítóbb, de mit várjunk ott, ahol pl. siket peres félnek a bíróságon a saját költségén kell jelnyelvi tolmácsot fizetnie, ha érdekli, mi történik az ügyében. A tolmács ellenben "jár", ha valaki bumburuföldiként pereskedik, itt tök természetes az államilag fizetett bumburutolmács.

Szerintem itt az lehet a háttérben, hogy a lelki és szellemi nyomorékok örülnek, ha olyanba rúghatnak, aki - az ő meglátásuk szerint - náluk is "nyomorultabb".

igi1 2013.03.24. 21:23:36

@guma: az audiológus szembe van a fülkével, neki KÖTELEZŐ jelelni tanulni, felsőfokon

a rokon meg oldalt van

na most csak előre lehet kinézni, azt látod, amit az audiológus ír

előtte elmondja, ha hallod a hangot, nyomod a gombot

eltelik félidő, váltás

audiológus feláll, leveszi a fülest, kijössz

a rokont nem látod, nem hallod, mi megy a szobába

tehát értelmetlen, hogy bent van-e, vagy nincs, megvárhat bent, de nem szeretik

utána bejöhet, ha kell a beszéd, elmondja a doktor, mi, mennyire romlott, javult, milyen az eredmény, mi kell

igi1 2013.03.24. 21:26:42

@proxy user: @guma: én úgy tudom, az audiológusokat törvény kötelezi arra, hogy tudjanak jelbeszéddel jelelni (persze, lehet, hogy rosszul, vagy régen ez nem így volt)

én is akarok tanulni, az orvosasszisztenstől kérdeztem, hogy megy ez, mennyi idő a képzés, ő mindent tudott

de szerintem a fülészeten kell tudni jelelni mindenkinek, az orvosnak és az asszisztensnek, de kell ott lenni legalább egy embernek, aki tud jelelni

mert akkor olyan helyet fogott ki

normális helyen így csinálják, behívják, elmagyaráznak mindent, rokon ki, fülkébe be, vizsgálat után fülkéből ki, rokon vissza, magyarázat, lehet hazamenni

2013.03.24. 23:05:59

velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/03/24/weisz_fannit_megalazta_egy_orvos/

ennyit a fentebbi post valosagtartalmarol.

Igazabol, en nem lepodtem meg, h ez fog tortenni...Az emberekbe, plane a koz-ert dolgokba egy hangyaf@sznyi empatia sem szorult...Ellenben hatalmi vagy "na ez az en szemetdombom" viszont annal tobb.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 23:10:36

@zseketto88: olvasd el a feletted található pár hozzászólást is! Azért nem ennyire fekete-fehér a világ! Nekem is volt már dolgom bunkó orvossal, TB keretek közt. Hülyével is. Utóbbiból magánrendelésen is. :(

Meridian74 2013.03.25. 07:57:28

@guma: nettó hülyeség az amit felsoroltál.

guma 2013.03.25. 08:31:17

@Meridian74: ez is egy vélemény, valós tény nélkül...

de pl milyen szöveget löktek volna, ha ez másik csapat szervezése után történt volna meg?
mert ugye a rend mindenek felett :

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=d7_PEfu5_xo#!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.25. 09:45:45

@Meridian74:
"...de ne felejtsétek el, ezt csak a mostani pártérdekeltségek állítják be így."
Vagy éppen maga Vona Gábor, amikor azzal kezd fenyegetőzni, hogy Szaniszlót milyen hatalmi pozícióba fogja csakazértis berakni.

Bee-zony 2013.03.25. 11:14:41

@zseketto88: 2006. október 23. szemkilövések, viperázások, gumibotozások, testi- és jogtiprások, megalázások...

"Igazabol, en nem lepodtem meg, h ez fog tortenni...Az emberekbe, plane a koz-ert dolgokba egy hangyaf@sznyi empatia sem szorult...Ellenben hatalmi vagy "na ez az en szemetdombom" viszont annal tobb."

Remélem rájöttél, hogy jön ez ide.

A modellkedő celeb Weisz is, meg Fanni is, meg nyomják is, meg bántják is... csak nem zsé? ;)

Weisz Fannit bántotta az édesapja is a 168 (t)órában.
www.168ora.hu/landingpage/weisz-fannit-bantotta-edesapja-107380.html

Egyrészt pont apai ágon..., másrészt a szintén siket bátyjáról nem sok szó esik, őt nem nyomják. "Esélyegyenlőség." Majd ha a bátyja is szép lány lesz, akkor esetleg.
Mint az Állatfarmon, vannak az egyenlők, és a még egyenlőbbek. A halál, az egyenlővé tesz, a többi meg a különbség - meg a zsidó hazudozás az egyenlőségről, amit a gójoknak szánnak, mert ők nem egyenlősködnek, azt csak a gójoknak mondják, és kérik rajtuk számon a kettősmércések, akik már csak ezért is a történelem szemétdombjára kerülnek, legyen bármilyen hosszú is az oda tartó menetelésük.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 11:24:59

@Bee-zony:
"2006. október 23. szemkilövések, viperázások, gumibotozások, testi- és jogtiprások, megalázások.."
Ha nem lennél ennyire buta, akkor tudhatnád, hogy egy embernek sérült meg a szeme, az is baleset volt. Tehát ott a többesszám eleve ökörség.
Viperát emlékeim szerint a mai napig nem tudtátok bizonyítani, csak a fröcsögés megy ezerrel.
A többit meg nagyrészt megérdemeltétek, tehát nem nagyon kellene óbégatni miatta.

hannawald 2013.03.25. 12:37:36

“You must try harder. It is not easy to become sane.” 1984

Háténvagyoka... 2013.03.25. 13:11:18

A szöveget én is kicsit kimódoltnak, aprólékosnak érzem (kiváltképpen a zsemlés részt!!), mintha valaki iskolai fogalmazást kellett volna, hogy írjon. DE!

Olyan helyen dolgozom (eü., rendelő), ahol bizony naponta megfordulnak leszázalékolt, jogosan, és nem jogosan rokkantosított emberek is. Jönnek a leletért, mert csütörtökön kapták a SAS-behívót péntekre, vagy hétfőre a felülvizsgálatra, jobb esetben egy 60 km-re lévő, rosszabb esetben egy 100 km-re lévő városba. Hó végén szerintetek honnan szedik össze az utiköltségre valót???

Nem vagyok orvos, de azért látom, hogy van ilyen is, és van olyan is. Van, akiről TUDOM, hogy tudna dolgozni, a következő felülvizsgálatnál mégis itt van, mert megkapta a rokkantosítási járadékot, de megint mennie kell, és jött a "papírért".

Van olyan is, aki azért hajt a rokkantosításra, mert ha az megvan, akkor rögtön kapna munkát rehabilitációs munkahelyen, de nemrokkantosítva nem veszik fel. Értitek, ugye? Munkahelyteremtés :)

Aztán a másik véglet. Cukorbeteg, magas vérnyomása van, fél lábát levágták, sokáig ülni nem tud, állni nem tud. Menjen dolgozni. Hogy fog eljárni? Válasz: majd a családtagja elviszi autóval reggel, délután meg érte megy. Jó, mi? A 45 ezer forintos rokkantbérért majd elautókáznak ugyanannyit. Közben meg a családtag nem dolgozik. Agyamentek.

És azért látni kell azt is, hogy pl. régen a telefonközpontokban látássérült, vak emberek is dolgoztak. Most felhívsz bármely céget, automatával beszélsz, és eltelefonálgatsz 10 percet is, meg nyomkodod a gombokat, míg elérsz egy emberhez. Vagy például: talán logikus, hogy a leharcolt, ötvenes években születettek már nem tudnak napi 12 órát állni a gyártósor mellett, míg egy fiatal valószínűleg fényévekkel jobban bírná. Viszont régebben a jegyszedők (moziban, színházban), ruhatárosok, büfések mind idősebbek voltak. (Vagy nyugdíjasok, de most ezt hagyjuk.) Most mit látunk? Ezeket az igazán megerőltető munkaköröket életerős fiatalok látják el, mert ez a „trendi”, a visszeres, lumbágós, mozgásszervi és egyéb betegségekben szenvedők meg állnak a gépsorok mellett és nem mernek elmenni betegállományba, mert kirúgják őket. A jegyszedő fiatalnak meg derogál gép mellett állnia. Lehet, hogy diplomája van, azért. Jegyszedni nem derogál.

Külföldön járva (Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Olaszország) pl. a legtöbb vendéglátóhelyen nem csak csinibabák dolgoztak, hanem bizony láttam jó ötveneseket is. Mert felveszik őket. Dolgozhatnak. Nálunk minden hirdetés így kezdődik: fiatal, csinos pultoslányt, felszolgálót stb. keresek. Nem baj, ha kettőt se tud szólni, csak a bögyeit rakja ki a kirakatba …

A hatvanas években pl. voltak parkőrök, emlékeztek? Nap mind nap láttuk őket. Alkalmazásban voltak, nem közmunkán. És tiszta volt a park. Most mit látunk?

Régen volt olyan, hogy kocsikísérő. Aki segített a rakodásnál. Volt olyan, hogy segédgépkocsi-vezető, aki a jogosítvány megszerzése után még jó ideig nem vezethetett önállóan autót. Most meg rábízzák a kamionokat a húszévesekre is. Normális?

Én nem a régi dolgokat sírom vissza, régen is voltak ún. bújtatott állások. De ne akarjunk munkahelyeket teremteni, mikor mindent mindenhol gépesítettek. Nem is tudunk.

Amúgy az armageddon majd akkor jön el, ha az egész világon összeomlik a számítógépes rendszer. Majd akkor lesz mindenkinek munkája. 

Bee-zony 2013.03.25. 13:40:06

@proxy user: Megjelent a szelektíven amnéziás Gergényi II (askenázi zsidó), arra nem emlékszik, ami igaz, viszont arra „emlékszik”, ami nem igaz.

„Ha nem lennél ennyire buta, akkor tudhatnád, hogy egy embernek sérült meg a szeme, az is baleset volt. Tehát ott a többesszám eleve ökörség.”

Heller súlyosan elfogult
Védelmébe vette a 2006-os rendőri brutalitásokat a balliberális filozófus
www.magyarhirlap.hu/belfold/heller_sulyosan_elfogult.html
(...)
„Az Országos Mentőszolgálat 128, az ÁNTSZ 150 civil sebesültről adott tájékoztatást. Az áldozatok beszámolói arra engednek következtetni, hogy az ÁNTSZ-statisztikában megjelenteknél jóval több könnyű sérülés történt. Az utcai támadások következtében 134 esetben következett be súlyos sérülés: 14 szemkilövés, 39 fejlövés, 39 nyak-, nyakivéna-lövés, 16 esetben gerincsérülést okozó lövés az alapítvány adatai szerint. Ennél egyébként jóval több ártatlan magyar ember sérült meg, ám közülük sokan nem mertek elmenni orvoshoz” – nyomatékosította a dokumentumfilmes, megjegyezve: a Nemzeti Jogvédő Alapítványnál nemrég jelentkezett egy vak fiatalember, akit közvetlen közelről hátba lőttek a rohamrendőrök, mindezt fényképfelvétel is igazolja.
(...)

Zavargások az 1956-os forradalom 50. évfordulóján
hu.wikipedia.org/wiki/Zavarg%C3%A1sok_az_1956-os_forradalom_50._%C3%A9vfordul%C3%B3j%C3%A1n#S.C3.A9r.C3.BCltek
(...)
A zavargásoknak 167 sérültje (köztük 17 rendőr és 5 külföldi) volt, közülük 134 ambuláns, 33 kórházi kezelésben részesült. Gumilövedékek miatt fél szemére megvakult a tüntetések két résztvevője is. Nyak-, fej-, szemsérülések száma 80 volt az összes sérülés között.
(...)

Szemkilövések: csak a csattanást lehetett hallani
www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/szemkilovesek-csak-a-csattanast-lehetett-hallani/2011-01-24/1259
(...)
"Csorba Attila fél szemét 2006. október 23-án lőtték ki gumilövedékkel a Blaha Lujza térnél tömegoszlató rendőrök. „Csak a csattanást lehetett hallani, aztán lefeküdt Attila” – vallotta egy szemtanú a Fővárosi Bíróságon csütörtökön tartott tárgyaláson. A cingár, alacsony, negyven év körüli kőbányai férfit 15 méterről, célzottan lőtte szembe egy rohamrendőr a Blaha Lujza térnél. Az agya is sérült, kómába esett, lélegeztető gépre került, végül a bal szemét ki kellett operálni, és a látása a másik szemén megromlott: olvasni, televíziót nézni, a városban önállóan közlekedni azóta nem tud, rokonai tartják el."
(...)

A szemkilövő rendőr arca!
www.youtube.com/watch?v=HcpvoRFsR2U

Ketten vakultak meg véglegesen a 14 szemsérültből, és szándékosan lőtt rájuk az azonosító nélküli bűnözővédő, mint a vadász a vadra, amennyire a sörétes/gumilövedékes puskával célozni lehet, fejre,
Bal eset volt az, nem baleset.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 13:47:10

@Bee-zony: magyarhirlap.hu, mint hiteles forrás. Ez nekem új!
Egyébként én egyedül az itt Csorba Attilának nevezett sérültről tudtam.
Hogy szándékosan okoztak ilyen sérülést a rendőrök, azt kicsit nehezen tudom elhinni, ahogy tudomásom szerint bírósági ítélet sem született erről.
De ha ezt egy kicsit félreteszem és belegondolok, hogy ott áll pár száz rendőr egy megvadult csürhével szemben, akik már bebizonyították, hogy mire képesek... Én a helyükben azért szidtam volna a feletteseket, hogy nem engedik éles lőszer használatát.

Bee-zony 2013.03.25. 13:50:08

@proxy user: „Viperát emlékeim szerint a mai napig nem tudtátok bizonyítani, csak a fröcsögés megy ezerrel.”

Gergényi letagadja a vipera használatát
www.youtube.com/watch?v=7nMfp-wVg5E

Budapest 2006 Nézegetheti a viperákat a tagadó Gergényi
www.youtube.com/watch?v=ACs_zvqtHk0

Nézegetheti a viperákat a tagadó Gergényi
www.origo.hu/itthon/20061025mutattak1.html

Ilyen hazudozó, történet- és történelemhamisító alakok vannak Magyarországon a pártokban, az ügyészségeken, a bíróságokon, az iskolákban...
Kétféle zsidó ritka, a kohász, és amelyik nem hazudik, és te sem közéjük tartozol.

„A többit meg nagyrészt megérdemeltétek, tehát nem nagyon kellene óbégatni miatta.”

Meg. Hiszen nem tetszettünk forradalmat csinálni, hanem elhittük a hazug dumákat a békés rendszerváltásról, ahelyett hogy a szükséges méretű polgárháborúval megoldottuk volna a problémát. Elkúrtuk. Úgyhogy még nagyobb ára lesz a szargörgetésnek.
Egyébként meg ausvicc, amit nagyrészt megérdemeltetek, tehát nem nagyon kellene óbégatni miatta. Abból is az a tanulság, hogy a félmunka nem ér semmit, mert visszaszaporodnak a kártevők.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 13:50:15

@Bee-zony: azt meg a mai napig nem látom, hogy Orbán Viktort és tettestársait valahol is felelősségre vonták volna, amiért célzottan egy olyan helyre vitték a tömeget, amiről tudták, hogy a rendőri intézkedést akadályozni fogják.
Sajnos az elvtársaid gondoskodtak a nyomok eltüntetéséről, ellenkező esetben meg tudnám mutatni, hogy az index fórumán már akkor többen megmondták, hogy ez lesz, amikor a tisztelt miniszterelnök urunk és bűntársai kijelölték a fidesz gyűlés helyszínét.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 13:51:34

@Bee-zony: lehet, hogy használták. OK. De azt továbbra is tartom, hogy amit akkor műveltetek, nem lettem volna meglepve azon sem, ha éles lőszert használnak.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 13:52:38

@Bee-zony: ahh, máris zsidózol! Persze te sem vagy náci, csak jobbikos, igaz? :)

Bee-zony 2013.03.25. 13:59:00

@proxy user: Nagy László a másik akinek kilőtte valaki a szemét. Bírósági ítélet csak a kártérítésről van, mert a tettest „nem találták meg”, vagyis nem igazán volt meg rá a szándék, hogy megtalálják.
Ha neked az éles lőszerrel való lövetés hiányzik, rosszabb vagy, mint Gergényi és Gyurcsány együttvéve.
Van még esély rá, hogy ólommérgezésben halj meg...

Bee-zony 2013.03.25. 14:06:23

@proxy user: „Sajnos az elvtársaid gondoskodtak a nyomok eltüntetéséről...”
Tudsz valami mást a hazudozáson kívül? Fogalmad sincs, hogy kik az én elv társaim. Az elvtárs fogalmát pedig a vörös internácik már lejáratták, ahogy mindent, amihez csak nyúlnak. Ami a Fidesz sara, az a Fidesz sara, én soha nem szavaztam rájuk, és nem vagyok sem a vörös, sem a narancsvörös lövészárok tagja. A judeonáci-ellenesek táborának vagyok a tagja, ha nem jöttél volna rá...

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 14:17:04

@Bee-zony: amit műveltetek többször is a fővárosban, az terrorizmus. Mostanában meg tudod, hogy hogy bánnak a terroristákkal.
Nekem nem hiányzik az éles lőszer, de el tudom képzelni, mi járhatott a rendőrök fejében az MTV székház felgyújtása után.
Az utolsó mondatoddal meg csak óvatosan, mielőtt valaki komolyan veszi a fenyegetőzésedet!
A többi ostobaságodra nem reagálok, teljesen felesleges.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 14:18:47

@Bee-zony: az elvtársaid többek közt azok, akik szétrombolták az index fórumát és moderáció címén eltünettek sok régi hozzászólást a gazdájukkal együtt. Talán a topikokat is.

Bee-zony 2013.03.25. 14:23:55

@proxy user: Nem vagyok náci, mivel nem vagyok híve a nemzetiszocialista eszméknek, ami a lényegét tekintve ugyanaz mint a judaizmus, csak szerepcserével, a kiválasztottak helyett a felsőbbrendűek. Nekem saját világnézetem van, és nem azonosulok egyik meglévő (sőt, már megbukott) ideológiával sem.
Az emberiséget három biten ábrázoló judeonácik (úm. zsidók, birka gójok, náci gójok) persze a náci kategóriába tesznek, de ez az ő hazugságuk, ami a három bites ábrázolásból következik.
Jobbikos szimpatizáns vagyok, mert ők a nemzeti, és nem judaista-párti oldal, ami a többi pártról nem mondható el. A judeonáci uralom és a gój bérenceik teszik tönkre a Nyugatot, és ettől elhatárolódok, amennyire csak tudok. Persze a tükörkép-szélsőség sem tetszik, de ennek legalább megvan az egyensúlyozó szerepe, ahol az egyik szélsőséget a másik szélsőség ellensúlyozza, csak ez az állapot nem stabil, úgyhogy középen kellene lenni minél többeknek, csakhogy Magyarországon ez jelenleg a két lövészárok közötti "senkiföldje", ahol nagyon kevesen vannak még.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 14:29:01

@Bee-zony: nem vagy náci, csak zsidó-, cigány-, néger-, kínai- stb. gyűlölő, egy szóval rasszista, nacionalista, "antikommunista" (ha tudnád, mi az a komcsi... na mindegy!), komcsinak, hazaárulónak, magyarellenesnek tartasz mindenkit, aki nem eléggé jobbikos, nem ért egyet a hülyeségeitekkel. Humoros, hogy milyen sötétség van a fejetekben.. :)

Bee-zony 2013.03.25. 14:42:53

@proxy user: „...amit műveltetek többször is a fővárosban, az terrorizmus. Mostanában meg tudod, hogy hogy bánnak a terroristákkal.”

…és mindig a fő terrorista mondja meg, hogy mi a terrorizmus.
Konkrétan én a TV-székház ostromáról lemaradtam, csak a TV-ben láttam, de TV előtti bűnsegéd és gondolatbűnöző lehettem, nyilván. Október 22-én este és éjjel egy '56-os lyukas replika zászlóval járkáltam, és ültem a Kossuth téren a padon, és beszélgettem, amíg ki nem szorítottak onnan a plexipajzsos bűnözővédők, és felhúzták ott a rácsos kordonokat. Reggel hazamentem aludni, délután az Astoria másik végén voltam, és nem a Deák tér felé mentem – de hát terrorista vagyok nyilván, az Észak-koreai rendszer szerint, ami persze nem náci-náci, hanem judeonáci eredetű...

„...az elvtársaid többek közt azok, akik szétrombolták az index fórumát és moderáció címén eltünettek sok régi hozzászólást a gazdájukkal együtt. Talán a topikokat is.”

És kik még az elvtársaim, hadd tudjam meg én is... Persze csak szerinted az elvtársaim. Az egyáltalán nem biztos, hogy én vállalnám őket, vagy ők engem, már ha tudnám, hogy kikről van szó konkrétan.

Bee-zony 2013.03.25. 15:13:47

@proxy user: A sötétség a te fejedben van. Megpróbálom oszlatni, hátha feloszlik, mint a reggeli köd...
Összefoglaló címke-néven bűnöző ellenes vagyok, amiben benne van az is, hogy judeonáci-ellenes, mert a judeonácik kártékonyak, és az ő irányításuk által hanyatlik és megy tönkre az egész Nyugat. Ettől el kell hogy határolódjak, amennyire csak tudok, és persze el is ítélem. A cigányokat ismerem közelről, pár hónapig együtt éltem egy cigány családdal a normálisabbak közül, de ott is 4-ből 3-nál a lopás alaptulajdonság volt. Nem tőlem loptak, hanem a külső körből, én csak tartsam el őket, fizessem a számlákat... Ilyen élősködő magyarból is van bőven. Valamint 2 cigánybűnöző majdnem megölt, és maradandó sérüléseim vannak, ez egész más téma, csak megint a cigányok benne a szereplők, és most ott tart az ügy, hogy mindezért ügyészségi megrovást kapott az egyik végzés szinten, és persze gátlástalanul hazudoznak mindenfélét, ahogy pl. a Péntek nevű „bennszülött”. Ez a baj, hogy benn szülött, úgyhogy támogatom az otthon szülést; menjen vissza oda, ahonnan jött(ek az ősei).
Tehát van rá okom, hogy határozottan bűnöző-ellenes legyek.
A kínaiakkal jóban vagyok, legalábbis akikkel eddig találkoztam, van egy fekete barátnőm, ő választott magának, és agyilag kb. Obama szintjén van, az átlag fehérek felett, és nem ő az egyetlen ilyen fekete...
Az nem igazán érdekel, hogy kinek milyen a bőre színe, csak annyiból, hogy jó lenne, ha a fehérek nem halnának ki, de hát ha hülyék... Hogy milyen a lelke „színe” valakinek, az annál inkább érdekel, és erkölcsi irányultság alapján osztom fel az emberiséget, akinél teljesül a kölcsönös nyer-nyer helyzet a legnagyobb egészre vonatkozóan, az jó ember, aki pedig nem ilyen, az nem jó ember; én ilyen alapon redukálom fekete-fehérre, és Jin-Jang ábrára a világot, és tapasztalom, hogy pl. Magyarország mennyire tele van nem jó emberekkel, és beleillik az Oroszország-Ukrajna oligarchia „család” avagy a maffia vonalba, sajnos, MSZP-Fidesz-KDNP-LMP-DK-E14-estül. Hogy a Jobbik egy kicsivel jobb – igen az, mert legalább nem judeonáci-bérenc, és nem szándékosan okoz kárt, legfeljebb tudatlanságból és tapasztalatlanságból, és talán kevesebbet, mint annó az MDF.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 15:18:42

@Bee-zony: ne haragudj, de nincs kedvem leereszkedni hozzád! Embertelen sötétség van a fejedben. Zsidózás, komcsizás, ebben merül ki a tudásod. És bocs, de nem olvasom végig a fröcsögésedet, unom már a nem náci jobbikosok agyatlanságait.

Bee-zony 2013.03.25. 16:45:21

@proxy user: Inkább haragszom, hogy ne legyek érzelemmentes.
Saját magaddal kell szembenézned, még ha a hazug világod össze is dől emiatt.
Érdemi válaszod nincs – mi is lehetne, pálfordulás híján...
Mivel unod már a nem náci jobbikosok „agyatlanságait”, neked már csak a náci jobbikosok „agyassága” marad.
Én már olyan „mélyen” vagyok, hogy nem tudsz követni, se utolérni. Hát még ha 180 fokot fordítasz az egészen, mint a lefelé lógó kereszten... A Fidesznek párhuzamos Univerzuma van, neked pedig fordított világod. Persze tudom, hogy a tiedhez képest az enyém a fordított. Éppen ezért a haladási irány a mérvadó; a judeonáci rendszer híveként nem Isten felé haladsz, akár a hozzád hasonlók vannak többségben az ország nevű közigazgatási egységben, akár nem. De mivel a többségi elv alapján magatokkal rántanátok engem, és a hozzám hasonlókat is, ezért kell, hogy elváljunk.
A világnézeti elválás az ellenkező haladási irányok által már megvalósult, és meg kell valósulnia a területi szétválásnak is; nincs ennél jobb megoldás; és következik India és Pakisztán, Észak- és Dél-Korea... mert ennél már csak a keveredés és el nem határolódás a rosszabb.
A jelenlegi Magyarország olyan tengelyek része, aminek én nem akarok a része lenni: Jew-York-Judapest-Tel-Aviv világnézeti tengely, Oroszország-Ukrajna oligarchia államforma-tengely... Mindenből a rosszat választja a rossz többség.
Én a Svájc-Ausztria-Magyarország semleges államforma-tengely híve vagyok, világnézetileg a három ábrahámi vallás elutasításáé; van nekem sajátom, és jobb.
Ha lenne egy lakatlan de lakható sziget, önálló státusszal... De nincs ilyen szerencsém. Úgyhogy a lakott világban kell boldogulnom, ahogy a többieknek is.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.25. 16:48:29

@Bee-zony: hazug világ? Ostobább vagy, mint hittelek. Egyszerűen nem foglalkoztam mélyebben az akkori eseményekkel. Nekem bőven elég volt, hogy előtte az elvtársaid, talán a társaságodban, talán nem, felgyújtották fél Budapestet, utána meg a fidesz vezetőség egy olyan helyre vitte a tömeget, ahol biztosra lehetett venni, hogy baj lesz és nagy részben ennek a következménye volt ami történt. Az meg, hogy a sérültek közül hány valóban ártatlan volt, azt sohasem fogjuk megtudni.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.03.25. 22:34:49

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Amikor eltörtem a lábamat, ugyanezzel a kérdéssel fogadtak a balesetin.
Az általad idézett válasszal feleltem. Egyből megváltozott a viselkedésük. Lényeg a fellépés. Ha látják rajtad, hogy emberrel és nem nyuszival van dolguk, rögtön meghunyászkodnak.

christophe 2013.03.25. 22:55:46

''- Olyan volt, mint Auschwitz '' a leirtak alapjàn Nekem is ugy tunik.....

Bee-zony 2013.03.25. 23:15:18

@proxy user: „Ostobább vagy, mint hittelek. Egyszerűen nem foglalkoztam mélyebben az akkori eseményekkel.”
Tájékozatlan vagy, és a többieket ostobázod... Ne halmozd.

„...az elvtársaid, talán a társaságodban, talán nem, felgyújtották fél Budapestet”
Ez a te hazug világod.
Az elvtársaim felgyújtották fél Budapestet... Hát hogyne. Talán Néró az antik Rómát, de úgy látom, hogy az neked mindegy.
Azt már észrevettem, hogy van némi defekted agyilag, azt viszont nem tudom, hogy orvosilag kezelhető-e a notórius hazudozás.

nemjogasz 2013.03.26. 19:51:53

Felháborító, hogy így bánnak rokkant emberekkel, mint ha nem lenne elég bajuk így is...
Egyébként is, mi a faszt gondol a kedves kormányzat, hol a picsába fog elhelyezkedni ennyi "megváltozott munkaképességű" ember, amikor még makkegészséges, diplomás fiataloknak az elhelyezkedése is csodaszámba megy? Persze, költői kérdés, nyilván csak simán elveszik a rokkantnyugdíjat, hogy legyen pénz a közgépre...

/X (törölt) 2013.03.27. 12:52:17

@Jani haverja: faszságot beszész: fideszes az anyád picsája

Ironfist 2013.03.28. 12:27:50

@Bee-zony:
"2006. október 23. szemkilövések, viperázások, gumibotozások, testi- és jogtiprások, megalázások..."

Bezony, az a gusztustalan csőcselék, ami szétverte a várost... undorító...

Bee-zony 2013.03.28. 14:58:14

@Ironfist: Tudom, neked nem a judeonáci akció az undorító, hanem a rá adott reakció. Állj a tükör elé, és hányd le.

De ha arra a gusztustalan csőcselékre gondolsz, amelyik válogatás nélkül szétverte az embereket, külföldi turistástul, az más, akkor megvan a közös nevező.

Ironfist 2013.03.28. 19:19:37

@Bee-zony:
Judeonáci... ez valami új divat lehet ez a szó. Mellesleg nem tudom, te miről beszélsz, én arról a lázongó, gusztustalan, undorító csőcselékről beszélek, akik autókat gyújtottak fel, utcaköveket szedtek fel, és azzal dobálták a rendőrséget, molotovkoktélokat hajigáltak, megostromolták a tv székházat "ártatlanul szórakoztak, fizettek, majd elmentek", ugye Winklerné drága, és akik utána sírdogáltak a médiának, hogy jaj, csúnya rendőrbácsik, rám mertek lőni gumilövedékkel...

Bee-zony 2013.03.28. 21:32:17

@Ironfist: A judeonáci a szemita és az antiszemita pontosítása okán van, mert a palesztinok is szemiták, és ennek alapján a zsidók a legnagyobb antiszemiták, pedig ők az antiszemitizmust nem akarják magukra vonatkoztatni.
A magyarellenesség sem antihunizmus... Legyen egyértelmű, hogy miről van szó.

Ja, a politikai futballhuligánok a TV-székháznál, akikről utóbb kiderült, hogy FizeSS fiúk, az más. Az ment oda, aki akart, és kétoldalú eldurvulás, és két szélsőség lett belőle, akik nem is egymást gyepálták, hanem aki épp a kezük ügyébe esett. Ezért kár volt, és semmilyen problémát nem oldott meg, hanem csak generált.
Az persze marxi-lenini alapokon is tudható, hogy „a forradalom nem babazsúr”, hanem ilyen katyvasz – „nem egy vendégeknek szóló meghívás, hanem az elnyomottak fesztiválja”.
Mindezek után egész komolyan úgy gondolom, hogy valódi rendszerváltás csak meghívásos alapon érhető el, ahol van ideológia, elérendő célok, megvan a mit, miért, hogyan, a szervezet és a szervezettség.
Ehhez képest 2006 valóban csak tüntetéssorozat, zavargás, és sok szövegelés volt. Sajnos voltak olyanok, akik azt akarták, hogy csak ennyi legyen, és pont ezek gyorsan a tömeg élére is álltak vezetőnek. Ami hiányzott a valódi rendszerváltáshoz, az a koncepció, és ennek a végigvivése. Nem volt hozzá elegendő tudás.
A meghívásos alapú valódi rendszerváltást leginkább pártnak nevezhetjük, amelyik a legnagyobb tömeg támogatásáért küzd – és innen kezdődnek a problémák, hogy hogyan, milyen módon lehet megnyerni a legnagyobb tömeg támogatását... megtévesztéssel, csalással, hazug ígéretekkel, ahogy ez Magyarországon folyamatosan tapasztalható.
A valódi rendszerváltás módja is be van csatornázva a párt szintjére. Nincs jobb megoldás.
Innentől pedig a kígyó a saját farkába harap, mert egy rosszul működő rossz párt elleni tiltakozás volt a kezdet 2006 őszén.
A célokat és az elért eredményt (igen kevés) tekintve jobb lett volna, ha mind a két véglet, a politikai futballhuligánok és a gumigolyósok egyaránt kimaradtak volna a történetből, úgyhogy a meglétük kettős hiba volt, szerintem.

Bár nem erről szól, de erre is ugyanúgy vonatkozik:
„Soha senkinek nem lesz itt igaza?
A kenyérgondok közepette sokan legyintenek elkeseredett szimbólumvitáinkra. Pedig az, ahogyan történelmünkről vitázva elakadunk, tökéletesen kifejezi közéletünk minden nyomorát. Saját részigazságainkat hajtogatjuk – és nem adjuk meg a „»másiknak« a jogot saját igazságaihoz. Megoldás nincs.”

Innentől az a kérdés, hogy elismered-e, hogy kettős hiba volt.

Winklernéről még nem hallottam.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2013.03.28. 22:18:47

@Bee-zony: teljesen off, de ezt gondold újra: "Az emberiséget három biten ábrázoló judeonácik". A 3 bitre gondolok, meg az általad felsorolt 3 kategóriára - pici baj van a számossággal ;-)

Bee-zony 2013.03.29. 00:24:57

@xcrow: Oké, nézzük. Van 3 kategóriánk: zsidó, birka gój, náci gój.
1 bitnek (binary digit) két állapota (avagy két értéke) van, 0 (hamis), vagy 1 (igaz). Mint egy kétállapotú kapcsolónál, vagy van villany, vagy nincs.
(Valamint 1 bájban 8 bit van, de ez most mindegy.)
1 bithez egy kategóriát rendeltem, úm.:
1. bit: zsidó? igen vagy nem?
2. bit: birka gój? igen / nem
3. bit: náci gój? igen / nem
Másfél bit nincs. Én egyszerűen és „pazarlóan” rendeltem a bitekhez a kategóriákat, bár 1 bitet meg lehet spórolni olyan hozzárendeléssel, hogy 1 bit = zsidó vagy nem? Ha nem, akkor 2 bit = birka gój vagy náci gój? Így „or – if” feltétel van benne, egyébként pedig csak „or”. Programozás kérdése, hogyan értelmezzük a letárolt adatot.
3 kategóriához (avagy eldöntendő kérdéshez) minimum 2, max. 3 bit kell, szerintem.
Ha szerinted máshogy van, adott a lehetőség, hogy kifejtsd.

Ironfist 2013.03.29. 20:17:24

@Bee-zony:
"Winklernéről még nem hallottam."

Ja, my bad, Wittner akart az lenni.

"Innentől az a kérdés, hogy elismered-e, hogy kettős hiba volt."

Hiba volt a huligánokat rávezetni a békés tömegre, mert ezzel szabadult el minden. Az viszont nem tiszta, hogy miért kéne hibának neveznem egy lázongó csőcseléket megfékezni akaró rendőrséget.

Bee-zony 2013.03.29. 22:11:05

@Ironfist: Mari néni, a takarítónőből lett Fideszes megélhetési politikus, a „család” (maffia) tagja nem mérvadó, mert mond ő mindent az aktuális érdekei szerint. A szövegei szerint a Jobbikban lett volna inkább a helye, de nála mégiscsak a legfontosabb elv az, hogy legyen minél több zseton, és dehogy ment át az akkor még parlamenten kívüli Jobbikba – pedig buta Jobbikosok sokáig sztárolták, aztán ők is megunták, mert csak rájöttek, hogy miről van szó.

„Az viszont nem tiszta, hogy miért kéne hibának neveznem egy lázongó csőcseléket megfékezni akaró rendőrséget.”
Hiba volt ráengedni a szélsőségeseket a békés tömegre, és hiba mindenkit csőcseléknek tekinteni, aki ott volt, az épp arra járó turistát, egész családokat... és pl. fejbevágni és lapockacsontját törni Révész Máriusz matematika-fizika szakos általános iskolai tanárnak és országgyűlési képviselőnek...
Az jó cél, hogy tartsuk fenn a rendet, mert különben a bűnözők uralkodnak az utcákon és tereken, és mindenütt, viszont a cél nem szentesíti az eszközt. Jó célt jó eszközökkel: már Gandhi is megmondta, „Amilyenek az eszközök, olyan a végkimenetel.”
en.wikipedia.org/wiki/Satyagraha#Means_and_ends
Ha meg akarlak fosztani téged az órádtól, nyilvánvalóan harcolnom kell érte; ha meg akarom venni az órádat, fizetnem kell érte; és ha ajándékba akarom kapni, kérnem kell; és azok szerint az eszközök szerint, amiket alkalmazok, az óra lopott vagy rablott tulajdon, a saját tulajdonom, vagy egy adomány.
Ez Mahatma Gandhi példázata az óra, mint vagyontárgy különböző birtokbavételi módjairól, ahol a gyakorlati végeredmény mindegyik esetben azonos, viszont a módszer, és a végeredményhez való viszonyulás különböző – vö. igazságos és igazságtalan eszközök és módok.
Tehát még ha jó is egy cél, nem mindegy, hogy milyen módon van elérve.
A rendőrség rossz módon érte el a célját, vadászpuskával, viperával, gumibottal, és minden különösebb válogatás nélkül, aki épp kézre esett. Egy idő után már rájöttek hogy ez így nem jó, és már „csak” erős könnygázt használtak oszlatásra, persze akkor is úgy, hogy jutott belőle mindenkinek aki fél kilométeren belül a helyszínen volt.
Ezért mondom, és tartom, hogy kettős hiba volt; és persze utólag, a dolgokat végiggondolva már sokkal könnyebb okosnak lenni, mint akkor és ott.

István Kapos 2017.10.02. 16:07:48

Olvasom itt a hozzászólásokat és el vagyok keseredve ,mennyi rosszindulatu ember van manapság kishazánkban.Eloszlatnék egy téves hozzáállást
-Az ,hogy egy mozginak van internete az nem azt jelenti,hogy felveti a pénz.Jószerivel ez az egyetlen összeköttetése az emberekkel a sorstársakkal.
-Senkit nem vet fel a pénz aki rokkantellátást kap,főleg azokat nem akiknek a felére csökkentették a járadékukat.
-Akik dolgozni tudnak azoknak könnyebbség akármennyit is keresnek mellé.
-A lakhatás nekünk is ugyanannyiba kerül ,mint a nem mozgiknak.
-Az embertelen hozzáállás téged is kiborítana,nem csak minket.Egy orvos aki aláveti magát a regnáló hatalomnak,aki ellenséget lát a mozgiban és nem partnert (munka) az nem vesz ember számba egyetlen beteg embert sem.
-Nem kértük a betegségünket.Az ,hogy még élünk az a szerencsén múlott,vagy kevésbé ért minket a virus rombolása,vagy voltak hozzátartozóink,járhattunk iskolába.Sokunknak választott szakmája van. Azok a munkaadok nem kihasználni akartak ,nem tisztességtelen előnyhöz jutni általunk,hanem partnerséget,normális emberhez méltó megélhetési lehetőséget biztosítottak.Ez sajnos manapság nagyon ritka.
A kormány arra vetemedett.hogy a magántulajdon elvételével nehéz .kilátástalan helyzetbe hozzon minket.De ráfaragott ,mert harcolni még tudunk.Ami ellátásunk van,megbecsüljük.DE NEM VAGYOK HAJLANDÓ SENKI KEDVÉÉRT LEMONDANI BIZONYOS DOLGOKRÓL:(internet,autó,lakás)
Aki azt az okot keresi miből telik a mozginak erre-arra-amarra olyan dolgokra ami szerinte nem birtokolható ,ha nincs megfelelő jövedelme.Erre csak azt tudom mondani,(habár nen illő ilyet mondani,)de a sok mocskolódás mellett ez elenyésző!
Mindenkiből lehet bármikor mozgáskorlátozott.Akkor majd megtudod miről beszélnek.Addig úgysem érted.
"Ne itélj,hogy ne itéltess". köszönöm,hogy írhattam. szép napot. (Kaposné.M.)

süti beállítások módosítása