Skip to content


       Szűrés lista

Pécsen füstadót vetnének ki

Nemhiába Pécs a blog kedvenc városa, ismét sikerült előrukkolniuk valami érdekessel.

Páva Zsolt előterjesztése alapján adót vetnének ki a távhőről leváló lakosokra, melyet 5 évig kellene fizetni "a más hőellátás igénybevétele és a távhőszolgáltatás igénybe vétele közötti pozitív előjelű széndioxidkibocsátás-különbözet után".

füst.jpg

Az indoklás szerint "Pécs Város levegő szennyezettségének a növekedésében – igazoltan – jelentős szerepet játszik az, hogy sokan térnek át a távfűtésnél nagyobb és helyi kibocsátással járó fűtési módokra. Ez a körülmény önmagában is indokolja a városban a távhő alkalmazásnak legalább a jelenlegi szinten tartását." Azt írják, hogy a díjfizetés rendeletben előírására a Tszt. 6. § (2)bekezdés h) – i) pontja és a (3) bekezdés biztosít lehetőséget az önkormányzatnak, és ezt a megoldás más városok (pl. Miskolc) már alkalmazzák (ha valakinek van erről tapasztalata, kérjük jelezze). A tervezet szerint a széndioxid kibocsátási díj mértéke 15 Ft/kg, a díjfizetési kötelezettséget pedig a díjfizetésre kötelezett a kötelezettség keletkezését követő 15 napon belül jelenti be az önkormányzati adóhatóságnak, aki azt nyilvántartásba veszi. Emellett természetesen a távhőszolgáltató is jelenti az önkormányzatnak, ha valaki leválik a szolgáltatásról. A díjfizetésre kötelezett adott naptári évre vonatkozóan a következő év március 15. napjáig, az erre rendszeresített bevallási nyomtatványon köteles adatot szolgáltatni az önkormányzati adóhatóságnak a távhőszolgáltatást kiváltó hőellátáshoz hiteles adatokkal alátámasztott módon felhasznált hő mennyiségről és az annak előállítása során kibocsátott széndioxid tömegéről. A számítás módja nem túl egyszerű, valószínűleg sokakat visszariaszt majd, inkább maradnak a távhőnél.....

pécs.jpg

Címkék: pécs

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr25228940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nickname_ 2013.04.16. 09:11:32

Attól, hogy befizetnek a kasszába, mitől lesz jobb a levegő? Vagy a sok sárga csekkel "legyezgetik" el a füstöt/szmogot?

dr. Aullah 2013.04.16. 09:29:08

Szerintem a fingásra is kéne kivetni adót: Mondjuk ha valakit elkapnak köztéren fingani, az fizessen 20ezret. Ha pl buszon fingik valaki és nem tudják, ki volt, akkor a buszon mindenki dobja össze a 20ezret. Persze csak a tiszta levegő miatt...

Vidéki 2013.04.16. 09:42:54

Tudtommal „Mátyás az Igazságos” király is vetett már ki füstadót.
Mátyás királynak a „Gondolatrendőrség” nem tiltotta meg annak idején, hogy füstadóról gondolkodni merjen.

Akkor is voltak olyanok (mint ma Vastagbőr), akiknek ez nem tetszett.
De Pécs esetében ez még csak egy lehetőség:

A „Pécsen füstadót vetnének ki” mondatban az ige feltételes módban van!

Ezért bizonytalan, mint a kutya vacsorája, hogy majdan füstölő kéménye után a pécsi polgár fizet-e, mint egy katonatiszt.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 09:51:10

@Vidéki: A múltkor talán neked mondta valaki hogy Mátyást ne keverd össze vikivel.
Mátyás a Törököt ütötte, és nem a saját démonaival küzdött.

ámbátor 2013.04.16. 09:51:34

"Negatív különbözet esetén nem kell fizetni." Köszönjük szépen, nagyságos urunk, nagylelkűségét.

Vidéki 2013.04.16. 10:00:26

@kifordított nagyanyó:

Írod: "Mátyást ne keverd össze vikivel"

Hogyan jutott eszedbe viki?

Páva Zsoltnak nem viki a keresztneve!

Te is egy nagybeteg agybeteg lehetsz. Hasonlítasz a „Nő a pszichiáternél” című vicc hősnőjére.

Vannak olyanok, akiknek mindenről „az” jut eszében, mint az agybeteg nőnek a szex, a „nő a pszichiáternél” viccben.

A pszichiáter mértani ábrákat mutatott fel a nőnek

a háromszögtől a pentagondodekaéderig

és megkérdezte a hölgyet, hogy mi jut ezekről eszében.

A hölgynek mindegyikről egy-egy frenetikus szexuális élménye jutott eszébe.

A pszichiáter megkérdezte: hogyhogy Önnek mindenről ez jut eszébe?

Mire a hölgy: Hát hogyne doktor úr, ha ilyen pikáns dolgokat tetszik mutogatni.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 10:05:44

@Vidéki: Mert a múltkor vikit hasonlítottad Mátyáshoz.
Tudom most nem vikiről van szó de pávának is kb. annyi esze lehet.

protézisesh 2013.04.16. 10:11:21

@Vidéki: kibaszottul vicces vagy (nem, nem vagy...)

"Tudtommal „Mátyás az Igazságos” király is vetett már ki füstadót.", ja, csak az volt az egyetlen adó, ami a családi adózás akkori megfelelőjét jelentette (a németek a mai napig háztartásonkánt adóznak), illetve a teljes adóelvonás 10% volt, nem 70%, mint most. És abból a 10%ból is futotta európai szintű udvartartásra, meg terjeszkedő birodalomra, európai szinten is számottevő katonai erőre.

Most a 70% sem elég semmire, minden szövetségnek a segge vége vagyunk (míg ki nem b@sznak bennünket), illetve minden hanyatlik, leépül.

Olvasgass, mielőtt faszságokat beszélsz.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2013.04.16. 10:11:58

@Vidéki: Rendkívüli fantázia kell ahhoz, hogy a 21. század és Mátyás kora között párhuzamot vélj felfedezni. Te azért hajrá Mr. Demagóg. :-) Te olyan arc vagy, aki megosztja facebookon, hogy bezzeg a középkorban csak tized meg terményadó volt, nem? :D

Mareček 2013.04.16. 10:12:33

@Vidéki: Minden tiszteletem mellett, tisztában vagy-e a Mátyás által bevezetett (és a kapuadót felváltó) füstadó fogalmával?
Azt ugyanis - bár megtévesztő a név - nem a füst miatt kellett fizetni, hanem a kémények képezték az adófizetési kötelezettség alapját, ugyanis a kapuadó esetében sokszor egy portán lévő több háztartás együttesen fizette ezt az adónemet. Mátyás reformja ezért megnövelte az adózásba bevontak számát, ezzel növelve a bevételt, de nagyon fontos, hogy ezzel párhuzamosan a kapuadó "kivezetésre" került.
Ennek nem sok köze van a bejegyzésben leírtakhoz...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.04.16. 10:14:00

A környezetvédelmi süketelés belefér a pakliba, mindig ez a távfűtés mellett a kampány, hogy az elvileg kevésbé szennyező. De kilóg a lóláb: a távfűtés mindig a város kezében van, és azért nem törik kezüket-lábukat a mocskosmultik, mint a gázért, villanyért, tehát a bevételüket féltik. Csak hajlamosak megfeledkezni arról, hogy miért is utálja az emberek nagy része a távfűtést 1. baromi drága (hol a rezsicsökkentés kezicsókolom), 2. baromi kényelmetlen, mert a peremidőszakokban fáznak az emberek, amúgy meg dög melegük van, és a hidegvizes napok még nem is estek szóba. Arra, hogy az embereknek jó legyen, arra soha nem gondolnak. Csak arra, hogy sarcoljuk őket valamivel...

Mareček 2013.04.16. 10:14:03

@protézisesh: A lényeget tekintve megelőztél:)

Vittore. 2013.04.16. 10:21:45

Nem Pécs szavazta meg magának ezt a csókát? Akkor meg? Majd hamarosan újra lehet szavazni és akkor kell dönteni, ha ismét megszavazzák, akkor újabb 4 évet kapnak belőle.

Secnir 2013.04.16. 10:31:37

@Vidéki:
"Tudtommal „Mátyás az Igazságos” király is vetett már ki füstadót.
-Tudtommal Mátyás "az Igazságos" király. ha már nyelvtan.

"Mátyás királynak a „Gondolatrendőrség” nem tiltotta meg annak idején, hogy füstadóról gondolkodni merjen."
-mátyás: 1400-as évek. gondolatrendőrség: 1984. hogy hoztál össze 500 év diffit?

"Páva Zsoltnak nem viki a keresztneve!"
-de Mátyás sem. még összehasonlítani sem lehet őket.

@Vittore.:
nem kapnak még 4 évet, ne aggódj.

mindamellett a megoldás rém egyszerű: polgár leválik a távhőről. beballag az önkormányzatba, nyilatkozik, leváltam a távhőtől, villannyal fűtök. na azt számolgathatják.
más:
aki szenet vesz, az megfizeti a környezetvédelmi járulékot (valami 25ft /10 kg). itt ha pécsen megadóztatják, akkor lehet perre menni nyugodtan. szerintem a javaslat bukni fog.

vallatas 2013.04.16. 10:32:52

Ha az állami cég rabságából kiakarsz kerülni akkor fizetned kell, hát ilyen marhaságot.
és akkor a mocskos multik egyedül a genyók... :-D
Fizessenek csak a pécsiek, majd attól tisztább lesz a levegő!
Szigeteléssel, nyílászáró cserével több mint 30%-al lehet csökkenteni a fűtésszámlát, ezáltal a káros anyag kibocsájtás is arányosan csökkenne... no de itthon a büntető adó menőbb, mint a gondolkodás.

Vittore. 2013.04.16. 10:43:13

@Secnir: Mondjuk én azt sohasem értettem, mi az, hogy alanyi jogon olcsóbb a távhő, vagy a gáz, mert támogatják a lakosságot. Mondom ezt úgy, hogy én is gázzal fűtök Budapesten. De vettek ezek már fát vidéken? Az sem olcsó, arra miért nincs támogatás? Esetleg alanyi jogon minden magyar embernek havi pár ezer forint fűtési támogatás, amelyet a polgármesteri hivatalban lehetne felvenni. Na ez kb. ennyire hasonló hülye elképzelés. Egyébként meg ne támogatást adjanak az embereknek, hanem a gazdaságot (béreket) zárkóztassák fel jobban, és akkor majd mindenki kifizeti a dolgokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 10:51:48

Talán ha nem lenne olyan rohadt drága a távhő, és legalább azért a rohadt drágáért meleget is csinálna, akkor megérteném.

Különben mégis, mitől is olyan rossz a város levegője? Az erőműtől? Meg a rohadt nagy átmenő autóforgalomtól? Bingó?

PÉTÁV lobbi, én így szeretlek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 10:53:01

@vallatas: Mert esetleg valójában az a cél, hogy
- pénz folyjon be
- a PÉTÁV bevétele ne csökkenjen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 10:54:59

@Vidéki: Te primitív barom! Mátyás király igaz, hogy kivetett füstadót, de más adókat meg nem vetett ki!

Nézd már meg, hogy az emberek pénzéből átlagban hány %-ot vett el adóként Mátyás király, és nézd meg azt is, hogy jelenleg a tolvajbanda pártod mennyi %-kal adóztatja meg az embereket!

Secnir 2013.04.16. 11:08:08

@Jani haverja:
most mindjárt elkezd albánszamarazni, de akkor linkeld be azt a viszonylag friss hírt (1-2 hetes), hogy viktor albániába készül (vagy ott volt) stratégiai partnert keresve...

murunga 2013.04.16. 11:21:16

@kifordított nagyanyó: ottapont!

akkor az e hir mégse Hircsárda, baakker :)))

murunga 2013.04.16. 11:25:17

@protézisesh: a németeknél a Zállam (helyi önkik) TÁMOGATJÁK az alternativ energia ellátást célzó megoldásokat az épitkezéseknél (geoterm, szolár, szél, stb.) lakossági (!!!) szinten is és nem csak kedves szavakkal, hanem zsével

murunga 2013.04.16. 11:26:16

@Zsoca87: meg első (sötét)éccaka joga

Illúzióromboló kockacukor 2013.04.16. 11:26:31

@ColT: Az erőműtől nem hiszem. Délkeletre van a várostól, az uralkodó szélirány meg az északnyugati. Nem véletlen oda rakták ahova, már elődeink sem voltak _teljesen_ hülyék.

murunga 2013.04.16. 11:29:09

@Vittore.: nem Csóka, hanem Páva...sok ilyen fa$$ágot csinál és visszabasz a karmakerék megint - lásd szegény kislánya. közbiztonság hogy alakul arrafelé (Bándy Kata után pl.)?

jani888 2013.04.16. 11:29:43

-"a távhőről leváló lakosokra"- .Ez itt a lényeg . Biztosítani kell a magántársaság bevételét .

tit.joey 2013.04.16. 11:36:47

@Vidéki: egyet ne felets el akkor nem volt áfa 27%, szja 16 %, eü járulék X%, nyugdíjjárulék Y%, munkavállalói járulék, az a járulék amit utánad fizet a munkáltatód, tranakciós illeték, helyi adó, teljesítményadó, jövedéki adó...........adó adó, vám, illetékfaszom, stb.
Jó lenne ha egyszer vki hozzáértő kiszámolná ma mennyit fizetünk, kb saccra 80% az államnak, és Mátyás idejében egy jobbágy.
szerintem megdöbbentő lenne.
Ja és a rómaiaknál a colonusok, azaz a volt rabszolgák a termés egyharmadát megtarthatták.

lyken 2013.04.16. 11:57:11

@Jani haverja: Ja, épp akartam írni, hogy akkoriban volt a tized meg a füstadó azt nyekk. Az mondjuk 15% összesen.

Manapság mire befizeted a járulékokat, TB-t, stb-t (beffizted? előre elveszik...), majd leszámolod az áfát, jövedéki adót, az jön ki, hogy összességében 70% adót fizet MINDENKI. Aki kocsival jár az még többet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 11:58:59

@Illúzióromboló kockacukor: Hát, azért érdemes megnézni az Edison utcában a viszonyokat.
Ezen kívül, nem vigasztal, hogy nálam pár nap alatt fullra porosodik minden. Lehet túl közel van a 6-os.
Viszont a környék házai távhősök/gázosok... Tehát attól tuti nem.

Meg mondjuk a városban mennyi távhős épület volt, az összeshez képest? Majd az a 20-30 társasház fogja jelentősen lerontani a légszennyezettséget?

Akkor már kötelezzék őket szűrésre, ha nem gázzal fűtenek, hanem vegyessel.

lyken 2013.04.16. 12:00:09

Egyébként had kérdezzem meg, hogy aki hőszivattyúra tér át (természetesen saját pénzből, mert a zöld erőforrásokat az állam/kormány NEM TÁMOGATJA), annak majd visszafizetnek? Hm? Mert az ugye negatív előjelű, tehát zöld áttérrés?

VT Man 2013.04.16. 12:00:19

Vastagbőr, vastagbőr.

Mi is volt Budapesten 2009-ben? Füstadó? Demszkyvel?

"Most a Főtáv izzad, nem pedig a fogyasztók - eddig ugyanis a cég a tetemes összegű számlákkal fűtött be fogyasztóinak, a múlt héttől viszont fordult a kocka: jelenleg a Főtáv kér, mégpedig szépen. A múlt héten ugyanis alkotmányellenesnek minősítették, hogy a főváros korlátozza a távfűtésről való leválást. Budapest korábban rendeletben írta elő, hogy csak akkor lehet lecserélni a távfűtést, ha az új fűtési rendszerrel nem nő a környezetszennyezés. Ez a korlátozás ma már a múlté, így a tűzifától a gázfűtésig szabad a választás."
ingatlanmagazin.com/penz-es-jog/cikk_9299/

Etilcsoport 2013.04.16. 12:01:02

@Vidéki:
Csak ket kerdest tennek fel:

1. Szerinted jogos es tamogatando dolog azokat sarcolni, akik pl egy panelhaz eseten osszefognak, felujitanak es tesznek a tetore napkollektort / egyeb megujulo energiaforrasba invesztalnak?
Gondoltad volna, hogy ezaltal nemcsak a rezsi lesz kevesebb (nem, nem viktorianusan, hanem gazdasagilag indokoltan), hanem meg az ingatlan erteke is novekedik?

2. Szerinted az osszefogast, a vallalkozokedvet es egy projekt tervezett megteruleset egy kicsinyes huzassal jogos es tamogatando dolog ellehetetleniteni? Nem mintha amugy nem lenne eleg adminisztrativ korlatja a tavhorol torteno levalasnak. Ja es van aki ebbol el, nem pedig a partirodabol kapja a fizeteset.

Az egeszben amugy semmi kulonos nincs, megint a gondolkodni, jobbitani probalokat szopatjak a fidesztalibok. Oszoljanak, nincs itt semmi latnivalo.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 12:04:21

@Secnir: Az albánok voltak Magyarországon! :)

Kaptak is a magyarok egy csomó ajánlatot tőlük. Egy baj van csak a magyarok számára, ezen ajánlatok egyike sem olyan, ahonnan pénzt lehetne keresni :) Merthogy az albán állam valahogy kevésbé szereti ellopkodni az adófizetők pénzét, és éppen ezért itt az állami beruházások általában hihetetlenül (legalábbis magyar mércével mérve hihetetlenül) olcsókba kerülnek :) Úgyhogy nem lesz itt kasza a Viktor haverjainak :)

Secnir 2013.04.16. 12:11:01

füstadó, az bazmeg.

ha rágyújtasz, és nincs nálad adóigazolás, fejbe is lőnek a helyszínen.

dr. Aullah 2013.04.16. 12:13:16

@VT Man: És ezzel mit akarsz mondani?

VT Man 2013.04.16. 12:13:27

www.fotav.hu/site_media/uploads/fotav/jogi-hatter/jog/83-2005_xii.16._fov_rendelet.pdf

"Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a távhőszolgáltatásról
szóló 2005. évi XVIII. törvény egyes rendelkezéseinek Budapest
főváros területén történő végrehajtásáról szóló 83/2005. (XII.
16.) Főv. Kgy. rendelet 3. § (2) bekezdése alkotmányellenes,
ezért azt megsemmisíti."

3/2: "(2) Az (1) bekezdés szerinti körzetekben új
létesítmények kialakításakor vagy a meglévő energiaellátó rendszerek
átalakításakor a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet előírásai szerint a helyi emisszióval nem járó rendszereket (különösen távhőt, villamos energiát, napenergiát hasznosító berendezéseket) kell alkalmazni. "

VT Man 2013.04.16. 12:14:37

@dr. Aullah:
"És ezzel mit akarsz mondani? "

Egyszerű. Most megy itt a "füstadózás", de valahogy 2009 körül nem írt a Vastagbőr ilyen címmel. Pedig Budapesten is volt "füstadó". Ez a kettős mérce.

dr. Aullah 2013.04.16. 12:16:13

@VT Man: És szerinted a 2009es dolog jó volt, vagy rossz? Illetve akkor a mostani pécsi eset jó vagy rossz?

hulyeinformatikus 2013.04.16. 12:29:10

@Illúzióromboló kockacukor: Pont az a baj, hogy a Mecseken keresztül szellőzne a város.

"Pécs azért van a szmog tekintetében igen rossz helyzetben, mert csupán három nagy szellőzőfolyosója van a városnak, s mindegyik a Mecseken át vezet – jegyzi meg érdeklődésünkre Radnainé dr. Gyöngyös Zsuzsanna. Ráadásul az uralkodó szélirány sem segíti a város levegőjének szellőző-folyosókon keresztül való kitisztulását. "

hulyeinformatikus 2013.04.16. 12:31:01

Bezzeg ilyenkor az atom-katasztrófázok meg csernobilozok lapítanak.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2013.04.16. 12:31:31

@no-night: pontosan erre gondolok. megbüntetik, aki nem akar a helyi allami kurvadrága céggel fűttetni.

lyken 2013.04.16. 12:47:46

@VT Man: "Mi is volt Budapesten 2009-ben? Füstadó? Demszkyvel?"

Szerintem:
- Demszky el lett zavarva a pics*ba.
- Az, hogy a bal oldal lop, miért indok a jobboldalnak a lopásra? Mert állandóan ez az érvelés kvintesszenciája.

Pártfüggetlenül kéne szemlélni a dolgokat, ésszel.

Vidéki 2013.04.16. 13:07:44

@Jani haverja:

Bőg az albán szamár, eső lesz!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 13:11:34

@Vidéki: Secnir-nek kívánom, hogy a lottószámokat is ilyen pontosan találja el, mint ahogy a te reagálásodat :)

Inkább arra válaszolj bértollnokkám, hogy Mátyás király adóztatta meg jobban a népet, vagy a csuti másodosztályú focista???

Ha már előhoztad Mátyás királyt.

mim 2013.04.16. 13:16:07

Indolkás? Tessék: pénz-pénz-pénz.

Amúgy milyen 15 Ft/ kg? 1 kiló CO2 eléggé sok. Valami mérő kütyüt kellene felszerelni a kéményre?
Vagy a szén/ fa árába építenék bele kilónként? De hiszen ez helyi téma! Akkor mostantól a város bevezető útjain helyi vámosok fognak szén és fa után kilónként 15 forintot beszedni?
Vagy mielőtt elkezdesz fűteni, ki kell hívni a felmérő egyént, hogy igazolja hány kiló fűtőanyaga van a lakosnak?

Nem értem! Biztos valami egyszerű dologról van szó, de nem lévén jártas a témában a segítségeteket kérném.

Előre is köszönöm!

Vidéki 2013.04.16. 13:17:40

@tit.joey:

Írod: "egyet ne felets el akkor nem volt áfa 27%, szja 16 %, eü járulék X%, nyugdíjjárulék Y%, munkavállalói járulék, az a járulék amit utánad fizet a munkáltatód, tranakciós illeték, helyi adó, teljesítményadó, jövedéki adó...........adó adó, vám, illetékfaszom, stb."

Te viszont ne felejtsd el, hogy akkoriban nem szaladgált 3 millió személyautó sem az utakon mégsem sírtak emiatt az akkori adófizetők mint mostanában Te, mint a fürdős prostituáltak.

Vidéki 2013.04.16. 13:22:36

@Jani haverja:

Az albán szamár ne bőgjön bele a magyarok dolgaiba, Bőgjön új hazájában, Albániában, az egymillió bunker országában!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 13:26:02

@lyken: Igen, valaki itt a melóhelyen is felvetette, hogy mi van ha ő mondjuk villannyal fűt?
Hiszen ugyanonnan, az erőműből jön a áram, mint a távhő...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 13:27:08

@Vidéki: Idióta.

Akkoriban nem is 3 millió adófizető tartotta el a többit, aki nem fizet be semmit a kasszába...

lyken 2013.04.16. 13:33:56

@ColT: Hajaj, ne adjuk az ötleteket. A végén majd a villanyra is lesz extra adó. Aki meg napkollektorral csinál áramot arra is, mert nem ugye nemzetellenes nemszolidáris tetves liberális zöld...

Etilcsoport 2013.04.16. 13:34:28

@Vidéki:
Az en kerdeseimre mar nem is valaszolsz?
Pedig ugy erdekelne a magyarazatod.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 13:34:53

Ide is beosztottak pár birkát.

Amúgy a távhőnek van vesztesége is amíg eljut a célig a hő.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 13:38:02

@Etilcsoport: Ez így túl bonyolult.
Ne bassz már ki vele!:))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 13:39:12

@Vidéki: Köszönöm, nagyon jól sikerült összehasonlítanod Mátyás király, és a csutifocista adórendszerét :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 13:42:24

@Vidéki: Ta agyalágyult bértollnok! Mi a búbánat köze van az adókulcsok nagyságának az adott országban található autók számához???

Ritka nagy baromságokat tudsz írni, de ekkora marhaságot már régen olvastam tőled :)

Nem lehet, hogy egy szövegpanelrészt rossz kommentbe másoltál be véletlenül? DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 13:45:19

@kifordított nagyanyó: Jaja, még a végén összekuszálódnak a Vidéki agyában a fogaskerekek a nagy gondolkodástól, hogy most erre melyik előre elkészített szövegpanelt is kellene bemásolni :)

Vidéki 2013.04.16. 13:49:25

@Etilcsoport:

Írod:

" felujitanak es tesznek a tetore napkollektort / egyeb megujulo energiaforrasba invesztalnak?
Gondoltad volna, hogy ezaltal nemcsak a rezsi lesz kevesebb (nem, nem viktorianusan, hanem gazdasagilag indokoltan), hanem meg az ingatlan erteke is novekedik?"

A te pihent propagandista agyadban!

Fűtsél te napkollektorral egy panelházat, ha tudsz!

Megújuló energiaforrás a fatüzelés és van ahol a szárított teveszar is annak számít.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 13:55:26

@lyken: Már van. Ha napkollektorral 220-at termelnél otthonra, észnél kell lenni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 13:56:42

@Vidéki: "Megújuló energiaforrás a fatüzelés és van ahol a szárított teveszar is annak számít. "

Gratulálok.
Ha valami, akkoor az aztán jár korommal!

A Pannonpowernek is gratulálok a bioerőműhöz a szalmatüzeléssel...
2013-ban olyan erőművet csinálni, amiben elégetnek valamit? :S

Vidéki 2013.04.16. 13:56:53

@Jani haverja:

Írod: "Mi a búbánat köze van az adókulcsok nagyságának az adott országban található autók számához???""

Egy okosabb albán szamár magától rájöhetne erre!

Ahol 3 millió autó futkározik az utakon és emberek ülnek bennük, ott nem annyira vészesek az adókulcsok, és nem lehet annyira pokolian rossz a helyzet, mint ahogyan azt Móricka elképzeli és Ron Werberék lefestik neki.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 13:59:14

Lassan már szánom ezt a szerencsétlen egyszerű vidékit.
Remélem legalább jól megfizetik ezért.

Vidéki 2013.04.16. 14:04:50

@ColT:

Írod: "A Pannonpowernek is gratulálok a bioerőműhöz a szalmatüzeléssel.."

Mielőtt gratulálsz neki gondolj bele, hogy milyen hatásfokkal működik és mennyi széndioxidot bocsájt ki a levegőbe 1 KWó villamosenergia termeléséhez, egy modern kombinált ciklusú gázturbinás erőműhöz képest.

A Világgazdaság szaklapban ez olvasható:

"A Csepel III. 444 megawattos kapacitása majdnem akkora, mint a Paksi Atomerőmű egy blokkjáé, villamos energiatermelő hatásfoka 58-60 százalék.

Alapvetően villamos energiát, kisebb mennyiségben pedig hőt állít majd elő. A környezetkímélő, földgáztüzelésű kombinált ciklusú erőművi blokk az energiahivatal értékelése szerint hatékonyan járul hozzá Magyarország növekvő villamosenergia-igényének biztosításához, valamint a térség energiabiztonságának növeléséhez.

„Hőtermelésre viszonylag kis, 60 megawattnyi kapacitás használható rendkívül gazdaságosan.

A hőt a Főtáv vásárolja majd meg az Alpiq Csepel III. Kft-től” – mondta Briglovics Gábor. A kapacitások alapján az erőmű 70-80 ezer háztartás áramellátására, és további 20 ezer háztartás távhő ellátásában való részvételre lesz alkalmas. A beruházás az építkezés idején 300-500 új munkahelyet teremt."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 14:18:05

@Vidéki: Olvasd el még egyszer amire reagáltál, és kicsit gondolkodj.
Nem az a lényeg, hogy mit éget, és milyen hatásfokkal.
Az elégetős dolgok mindig eregetnek valamit, (Mondjuk a gáz pont kevébé, pl. kormot pont nem.)
És ennél csak jobb hatásfokú izék vannak.

sárkányfő 2013.04.16. 14:18:24

Ezt láttátok már? :)
index.hu/belfold/2013/04/16/ov/

"Orbán: Nem értjük, Európának miért nem kell a sikertörténetünk"

Képes ezt sikertörténetnek nevezni... és nem sül le...
Fideszesek, nektek miért jó, hogy nyilvánvaló hazugságokkal etet titeket Orbán? Nincs bennetek önbecsülés? Bármilyen nyilvánvaló, égbekiáltó hazugságot beszoptok Orbántól?

regress 2013.04.16. 14:24:42

@sárkányfő: a nagyon hülyék már eddig is beszopták,akinek van egy kis esze,már szóba sem áll vele

Bambano 2013.04.16. 14:25:40

@nickname_: attól, hogy:
- a távhőt pazarló módon üzemeltetik
- ha pazarlás miatt van értelme leválni
- ha leválsz, csinálhatsz olyan fűtést, ami hatékonyabban működik, tehát megtakarításod lesz
- ha ezt a megtakarítást elveszik adó formájában, akkor már sosem térül meg
- tehát nem fognak annyian leválni

Debrecenben az a helyzet, hogy egy vagyonkezelő birtokában vannak a városi közszolgáltatások, így például a nemrég vásárolt új buszok árát a távhőből is finanszírozzák. drága is, mint az atom (a távhő is drága meg a tömegközlekedés is).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 14:25:46

@Vidéki: Ajj de szép kommunista dumát nyomtál le! Még mindig ízlelgetem. :) Lenin elvtárs Sztálin elvtárssal most éppen elégedetten mosolyog a túlvilágon, jó tanítványuk vagy a komplett Fidesszel egyetemben.

Szóval a te logikád szerint abban az országban, ahol 10 millió lakosra 3 millió autó jut, ott a lakosokat meg kell kopasztani az államnak, mert túl jól élnek! Gratula.

Mikor szoktok már le a pártoddal arról, hogy a mások becsületes munkájából származó pénzre ácsingózzatok? Valószínűsítem, hogy soha, mert a becsületes munka nem éppen az erősségetek, sem neked, sem a Fidesz vezérkarának.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 14:28:42

@sárkányfő: DDD

Ennek az idiótának szemmel láthatóan elmentek otthonról...

Régen volt már Graz-ban úgy látom.

Bambano 2013.04.16. 14:30:57

@ColT: apró problémák:
- napkollektorral nem szokás áramot termelni. elvileg lehetne, csak eszement módon gazdaságtalan. a napkollektor melegvíz előállítására való
- áramot elvileg napelem táblákkal lehetne termelni, de a saját személyes tapasztalatom az, hogy a jelenlegi technológia kb. lóhimbilimbit sem ér ilyen célra.

akár tetszik, akár nem, jelenleg legnagyobb energiasűrűsége az atomnak van, utána meg a kémiai energiáknak (fosszilisek égetése). a többi az a fasorban sincs ezekhez képest. a bio cuccok égetése annyival jobb, hogy azok frissen lekötött széndioxidot engednek ki újra a levegőbe, tehát a széndioxid egyenlegük 1-2 éves időtávban nulla. A földgáz erőmű meg soktízezer évvel ezelőtti széndioxidot tesz vissza a légkörbe, ezeknek a széndioxid egyenlege 1-2 éves időtartamban nagyon pozitív.

HomicideWatch (törölt) 2013.04.16. 14:31:34

Mátyás idejében nem volt nyugdí, rokkantnyugdíj, nem kaptak segélyt az élősködők, nem volt munkanélkülisegély, ingyenes egészségügyi ellátás stb stb. Nem volt ennyi állami alkalmazott.
Mellesleg nem voltak multik akaik kivigyék pénzt, bankrendszerünk sem udegen hatalmaktól függöt.
Ne csodálkozzatok, ha mindezt a 2.2 millió tényleges adózó versenyszférában dolgozóval fizettetik ki. Más ugyanis kap és nem befizet. Na ezen kellene csökkenteni, akkor lehetne a bevételen is. Jóléti állam megszüntetése. Na de akor az lenne a baj, minden maradjon, de a bevételekből finanszírozzuk... Miből? Hitelből?

dr Smittpálelnökúr 2013.04.16. 14:33:00

Ha egy fideszes buznyák vet ki adót, az jó, értem?
Aki nem akar fideszes adót fizetni, az mocskosrohadtlibsibolsikomcsitudjukki.

Etilcsoport 2013.04.16. 14:33:48

@Vidéki:
A legkozelebbi eligazitason dupla adag gyogyszert is kerj a sablonok melle.

Azert, mert a legmagasabb altalad latott epitmeny a hidroglobusz volt, meg vannak mukodo projektek, ahol a tavho megerdemelten kerul a kukaba.

Nem mondtam, hogy KIZAROLAG napkollektorral. Kapsz egy kis ervelesi alamizsnat: Az obudai Faluhaz teteje tele van pl napkollektorral, laktam is ott. Nem valt le a tavhorol, de "a Faluház által fűtésre használt távhő 2011-re összesen 41%-kal csökkent a 2004-2009 között fogyasztott átlaghoz képest"
faluhaz.eu/hir/a-faluhaz-mintaprojekt-tanulsagai-ii

Ettol meg vannak olyan tarsashazak, amelyek napkollektor + gazkazan kombinacioval szabadultak meg a tavhotol:
szegedma.hu/hir/szeged/2013/01/vannak-akik-nem-bantak-meg-hogy-levaltak-a-tavhorol-fotok.html

De terjunk vissza az uj jogszabaly uzenetehez, mert valojaban errol van itt szo. Eleg, ha igennel vagy nemmel valaszolsz, szemelyeskedes nelkul.

1. Szerinted jogos es tamogatando dolog azokat sarcolni, akik pl egy panelhaz eseten osszefognak, felujitanak es tesznek a tetore napkollektort / egyeb megujulo energiaforrasba invesztalnak?
2. Szerinted az osszefogast, a vallalkozokedvet es egy projekt tervezett megteruleset egy kicsinyes huzassal jogos es tamogatando dolog ellehetetleniteni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 14:34:51

@Bambano: Napelemre gondoltam, csak nem a megfelelő szót írtam. A kollektorral viszont faszán lehet meleg vizet termelni. De a frissen lekötött szén-dioxid sem kéne a levegőbe, mert elég sok korábban lekötöttet pöfögünk ki.

A napelem meg jó kiegészítő amúgy, csak kedves államunk annyira támogatja.

Az eddigi atomerőmű-balesetek meg 100%-ban az emberi hülyeségre vezethetők vissza.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 14:35:06

@sárkányfő: orbán mondja,tehát igaz.
Meg különben is:gyurcsánybajnai,eemúútnyóócéév!
Ez van.:((

Bambano 2013.04.16. 14:35:38

@lyken: ja, volt tized, ami az egyháznak ment, volt kilenced (pontosítva: kilencedik tized), ami a királynak ment, volt füstadó, volt árumegállító jog, bányaadó, stb.

ezzel szemben állt az, hogy semmilyen szolgáltatást nem kaptak érte a lakosok. nem volt egészségügyi szolgálat (például mentő sem), nem volt rendes ivóvíz, nem voltak utak és nem volt maunikasó sem.

tehát elvették a pénzed kb. 1/3-át úgy, hogy nem kaptál érte semmit. Azért ma nem ez a helyzet.

Bambano 2013.04.16. 14:39:05

@ColT: továbbra is azt forszíroznám, hogy a napelem kommunális szinten semmire se jó. ezt arra alapozom, hogy három napelem elektronikus paramétereit mérő programot fejlesztek és közben természetesen ellenőrzöm is, hogy hogyan működik a rendszer. Tehát én tudok részletes adatbázissal szolgálni a megtermelt energiáról, úgyhogy az ilyen "napelemet mindenhova" bullshitet még akkor is nehezen hiszem el, ha hasonlóan részletes adatokkal támasztja alá valaki.

Az pedig, szerintem, jó hír, hogy emberi hülyeség miatt voltak az atomerőmű balesetek, mert akkor csak az embert kell kizárni, az erőmű meg gurul magától biztonságosan. Ez sokkal egyszerűbb módszer, mintha az erőműben konstrukciós hiba lenne és azt kellene megoldani.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.04.16. 14:40:04

"Az Index megkeresésére azonban Dobos Tímea, a miskolci önkormányzat szóvivője cáfolta ezt. Mint elmondta, a város korábbi, szocialista vezetése fontolgatta a „füstadó” rendeleti bevezetését, de végül nem került rá sor. A miskolci önkormányzat adóosztályán szintén nem tudtak a távhőről leválók megadóztatásáról."
index.hu/belfold/2013/04/16/fustado_bevezeteset_tervezi_pecs/

Bambano 2013.04.16. 14:42:16

@Etilcsoport: azt is látni kell, hogy nagy kommunális szolgáltatásokat csak nagy méretben érdemes üzemeltetni. Tehát ha a távhőről leválik a lakosság jelentős része, akkor a maradékot már muszáj bedönteni, mert nem áll meg a lábán. A gerinchálózat és a nagy teljesítményű hőtermelő cuccok üzemeltetése nem gazdaságos, ha csökken a fogyasztók száma.

A megoldás az lenne, hogy mindenki marad a távhőn, illetve minden új lakást is bekötnek, miközben a politikusoknak a fejébe verik, hogy a távhő az hőszivattyú, nem pénzszivattyú.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 14:43:10

@no-night: hát én éltem távfűtött lakásban is meg fatüzelésesben is, de határozottam nem arra emlékszem, hogy a távhő lett volna kényelmetlen.
ja, és a 10% kedvezményt mi megkaptuk, ha te nem, akkor fordulj a rezsikommandóhoz, vagy kihez.
szerintem amúgy te is megkaptad, csak egyszerűbb itt hangulatot kelteni, mint bevallani, hogy vetítesz.
még mielőtt rám ragasztanád a fideszbérenc jelzőt, elárulom, hogy utálom őket, sőt, mindegyiket.

Ezt a büntetőtarifát egy pár önkormányzat már egyébként régebben is használta, de az alkotmánybíróság eltörölte. talán még a távhőtörvényben is benne volt, de kikerült belőle.

Egyébként a cél régebben az volt (s talán most is) hogy ne hasonlítsanak a lakótelepek az ukrán és román lakótelepekre, ahol minden ablakból kémény lóg ki és fűtenek, ahogy sikerül.

Ezzel még egyet is tudok érteni.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 14:48:19

@Vittore.: azért olcsóbb a távhő, mert a távhősök egy könnyen megszólítható választói célcsoport.

@Jani haverja: nem te írtad valahol, hogy a reptéri autókölcsönzők száma azt jelenti, hogy mennyien látogatnak az országba?
Úgyhogy kezet foghatsz vidékivel, mert ugyanolyan ökrök vagytok mindketten.
Csak téged még egy beteges albániamánia is súlyt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.04.16. 14:49:18

@VT Man:

elküldted ezt emailben 2009-ben nekünk?
mert nem tudjuk ám minden nap az egész internetet lecsekkolni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 14:52:18

@Bambano: A napelem azért rásegítésnek sztem még mindig jobb, mint mondjuk ha az erőműből jönne az elektromos energia - itthon nem lehet kizárólagos.

Az erőműves résszel egyetértek, csak ezt kevesen gondolják végig (pl. hogy a fukusimai erőműben az volt az alapvető baj, hogy törésvonalra épült...)

@laspalmas: Akkor innen szedte Zsóti az ötletet? :S

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 14:52:45

@laspalmas: nem lehetett levalni, sokaig szopoagon voltak a tavhosok
sot ~ 2006 vagy 2008 kornyeken a gazartamogatas miatt a panelosnak a tavhos cege dragabban vette a gazt mint a kisfogyasztok
az ember pofaja leszakad e miatt, de mar rendezodott a helyzet, beszivattak a gazosokat is :)))

Lencsés anyuka 2013.04.16. 14:52:52

@ColT: a napkollektor és napelem csak úri huncutság, de semmire nem jó.
medencefűtésre talán.
de panelt fűteni, vagy melegvizet gyártani csak nyáron
akkor meg minek
víz kell, de a beruházás árából száz évig vehetsz melegvizet

Lencsés anyuka 2013.04.16. 14:55:19

@ColT: sajnálom, hogy a fukusimai erőmű építői ennyire körültekintés nélkül jártak el és téged nem kérdeztek meg, pedig mekkora bajtól menekültek volna meg.
Ezek a hülye japánok úgy építenek atomerőművet, hogy kispórolják a geológiai szakvéleményt!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 14:56:17

@Bambano: Persze, most kapsz a magyar államtól egy csomó szolgáltatást az adódért, csak egy baj van vele, egyik sem ér egy kalap sz@rt se :)

Bambano 2013.04.16. 14:56:44

@ColT: azzal mire mész, hogy néhanapján, de kizárólag délben, kis rásegítést kaphatsz a napelemből? hint: semmire. a napelem jelenlegi formájában nálunk nem jó semmire.

@Lencsés anyuka: amikor a napkollektor érdemben tudná fűteni a medencédet, akkor pont nem kell fűteni azt. Amikor meg kellene bele a fűtés, akkor meg pont nem fűt a napkollektor se.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 14:57:09

@laspalmas: De szép is az, amikor az egyik fideszes önkormányzat rávilágít a másik fideszes önkormányzat hazudozásaira :)

Lencsés anyuka 2013.04.16. 14:57:30

@kifordított nagyanyó: és minek nincs vesztesége? kíváncsian hallgatom.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 15:00:17

@Bambano: ezt rosszul tudod, de sebaj.
a medence tipikusan az a felhasználás, amit nyáron használ az ember, nem télen.
így fűteni is nyáron kell, nem télen.

"A napkollektoros rendszerek hatékonyan, magas hatásfokkal alkalmazhatók nagyobb méretű medencék, uszodák, strandfürdők, wellness létesítmények medencéinek a fűtésére. Az ilyen létesítmények medencéinek elegendően meleg, komfortos hőmérsékleten tartása jelentős hőmennyiséget igényel, ennek nagy részét napkollektoros rendszer alkalmazásával fedezni lehet."

Forrás: naplopo.hu

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 15:03:56

@Lencsés anyuka: orbán,simicska ,stb...ja hogy nem erre gondolsz?:))
Gondolom ami helyben fűt/tüzel,annak kevesebb a vesztesége.
Na viszlát később.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 15:05:41

@Lencsés anyuka: Nem SÚJT (és nem súlyt magyarul legalábbis) engem semmiféle mánia szerencsére.

Ettől függetlenül nem értem a nekem írt kommented lényegét.

Merthogy a reptéri autókölcsönzők száma tényleg egy mutató, amiről lehet pl. arra következtetni, hogy hányan jönnek repülővel arra a reptérre olyanok, akik autót is akarnak bérelni.

A lakosság számarányához viszonyított autók számából is lehet következtetni egy ország fejlettségére.

Viszont a fideszes bértollnok Vidéki szerint abból, hogy Magyarországon 3 millió autó van, abból az következik, hogy túl jól él a lakosság, és el kell tőle venni. Az én logikám szerint meg semilyen lakosság, semilyen országban nem élhet olyan (túl) jól, hogy legitimálja azt, hogy az állam elvegyen tőle.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 15:06:51

@kifordított nagyanyó: elég ritkán szoktam rájuk gondolni, olyankor viszont csuklik az édesanyjuk :)

A távhő alapvetően nagyon fasza dolog lenne, a svédeknél iszonyatosan sokan használják.

Nálunk persze ez is el van cseszve, pedig lehetne kijárni tanulni tőlük.

Veszteség ott is van pedig.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 15:08:52

@Jani haverja: csak tudnám, hogy ha annyira sikeres vagy albániában, akkor mi a facért vergődsz itt állandóan a magyar blogokon.
Mást se hallunk tőled, csak azt, hogy albánia milyen zsír hely.
unalmas vagy
de nagyon
iszonyatosan
brutálisan

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 15:09:33

amugy nemzetgazdasagi es kornyezetvedelmi szempontbol fontosak a tavfutesek, es igenis valahogyan vonzobba kell azt a futesi modot tenni, mert egy rendes tavhos halozat kiepitese nem ket filler

Fullánkos Algol 2013.04.16. 15:10:03

A fideszes törvénykezés egyszerűen a saját lopásuk és elnyomásuk törvényesítésére szolgál, betartani is ennek megfelelően kell.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 15:10:41

@Lencsés anyuka: Ha neked unalmas vagyok, akkor ne olvass, vagy szűrj. Éppen annyi jogod van ehhez, mint nekem bárhova kommentelni azt, amit akarok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 15:17:03

@Bambano: Kizárólag délben? Azért van tele jobb helyeken egy csomó ház teteje...

Elvileg minden fillér számít.

@Jani haverja: Vagy nem kapsz

@Lencsés anyuka: Csak nyáron? Hehe. Kicsit olvass utána.
Télen meg amúgy is kiiktatható pl. a melegvízrendszerből, ha nem kell. Az is jó spórolás, ha nyáron nem kell mennie a vellanybojlernek, de mondjuk ha télen csinál egy pár fokkal melegebb vizet, mint amit a vízhálózatról kapna a bojler, az is. Annyival kevesebb gáz/villany fogy. Távhő esetén mondjuk pont szopó :D
De nálunk a PÉTÁV vagy meleg vizet küld, vagy nem -> ezért van már villanybojlerem.

Bambano 2013.04.16. 15:17:24

@Lencsés anyuka: nyáron, amikor kint 42 fok van és a medence magától is felmelegszik 25 fokra, nem kell fűteni. A medence funkciója nyáron, hogy hűsölni lehessen benne. Amit nem levesben gondolnék megvalósítani.

campobaszo 2013.04.16. 15:17:36

@VT Man: Tehát akkor szerinted a mostani akció alkotmányellenes?Esetleg készüljünk az ötödik,akarom mondani hatodik alkotmánymódosításra?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.04.16. 15:19:52

"Füstadót mindenkire, aki nem távfűt! Micsoda dolog, hogy vannak olyan elvetemült pécsiek, akik nem hízlalják a Dalkia pénztárcáját!
(Nagy rizsa ez a levegőtisztaság-védelem. Ugyanis tisztelt képviselőink anno sundám-bundám vállalták, hogy 2030-ig a PÉTÁV minden évben köteles 1650 terrajoule hőenergia átvételére, akkor is, ha az a kutyának sem kell. Ellenkező esetében kötbért kell fizetnie az erőműnek. 2009-ben pl. 58 millió kötbért perkáltunk a nagy semmiért.)
Ja és éljen a rezsicsökkentés meg a bóvli kormány! "

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.16. 15:20:58

@Lencsés anyuka: Figyeld. Alapból ott az volt a kérdés, hogy mikor lesz akkora rengés, amit már nem bír ki. Mindenki tudta, hogy ott vannak földrengések.
Egyáltalán Japánban nem lenne szabad lennie atomerőműnek, mert rettenetes nagy rengések vannak arra.
Csak az idióta kétpólusú világ, meg az idióta országosdi miatt ugye nem lehetett azt, hogy oda kívülről vigyék az áramot.
Nem arra akartam kilyukadni, hogy én jobban tudom, hanem hogy az egy alapvetően hibás döntés volt szerintem még annak idején, amit nyilván nem lehetett másképp, mert ez a szerencsétlen emberiség nem képes olyan szinten együttműködni, hogy egy ilyen egyszerű dolgot megoldjon.

@Bambano: Amúgy ha a távhőhálózatot nem gazdaságos üzemeltetni, akkor sem feltétlen ilyen kényszerekkel kellene rajta tartani a lakosságot. Ez így sehova nem vezet.

lyken 2013.04.16. 15:23:55

@ColT: Ja, ezért tettek be egyesek járdafűtést a kertbe. Ha decemberben látod hogy túl sokat termeltél, inkább fűtöd a havat a kocsibeállóról. Vicc.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 15:24:20

@Bambano: Akkor legyen neked igazad, a naplopo.hu úgysem ért hozzá!

@ColT: szívesen tanulok tőled energetikát, látom te értesz hozzá, villannyal fűtesz.
A napkollektor nem éri meg, mert nem elég az éves hőigény ellátására, a megtérülése igen hosszadalmas. Emiatt nem éri meg feltenni.

@Jani haverja: nagyon sokunkat untatsz, csak a többiek udvariasak és nem szólnak.
De nagyon gáz az Albániafóbiád.

Lencsés anyuka 2013.04.16. 15:26:31

@ColT: Ezt már nagyon elszúrták a japánok, nem kérdeztek meg téged.
Késő bánat, eb gondolat.

global001 2013.04.16. 15:26:52

@Vidéki: Régen a tolvajokat, rablókat kivégezték !

Nem kellene ezt is bevezetni ???
Szerinted hányan maradnának a Parlamentben ???

Jó érzés, hogy még adóemelésekre is tudtok példát mondani a múltból, gondolom a "zemút8évben" is ezek miatt tapsoltatok az adóemelésekért ...

Vagy akkor zavarta a kényes gyomrotokat ??
Mert akkor ez kettős mérce, amit ugye egy homo fidesznyikusz sem szeret ... :))

Lencsés anyuka 2013.04.16. 15:28:36

@lyken: Az a vicc, hogy nem értesz hozzá, de okoskodsz.
A napelem termel villanyt, a napkollektor hőt. A napelemet jellemzően úgy telepítik, hogy oda-vissza mérő óra van, így ha többleted van, akkor visszatáplálod a hálózatra és nem a járda alá hordod vödörben, hogy olvassza el a havat.

Szilv Eszter 2013.04.16. 15:30:28

Aki megengedheti magának azt a luxust, hogy panelban lakik, az csak fogja be a száját.

lyken 2013.04.16. 15:32:21

@Bambano: "tehát elvették a pénzed kb. 1/3-át úgy, hogy nem kaptál érte semmit. Azért ma nem ez a helyzet."
Dehogynem. Csak ma 40%-ot szednek el semmire (vagy nem tudom minek nevezzem a nyugdíjasok és a pártmutyik finanszírozásának inézményét). 30%-ból pedig szolgáltatásokat finanszíroznak. Hurrá.

Szilv Eszter 2013.04.16. 15:33:23

@Bambano: Kaptál érte védelmet a földesúrtól. Meg pestist a vándoroktól.

Vidéki 2013.04.16. 15:33:25

@Jani haverja:

Írod: "Szóval a te logikád szerint abban az országban, ahol 10 millió lakosra 3 millió autó jut, ott a lakosokat meg kell kopasztani az államnak, mert túl jól élnek!"

Ki mondta, hogy meg kell kopasztani rajtad kívül?

Aki meg van kopasztva, annak nincsen kedve saját autóba ülni!

Értesz te magyarul, avagy valaki tolmácsol neked albánról magyarra s viszont?

regress 2013.04.16. 15:34:22

@Bambano: de én minden nap fürdök,nem csak nyáron.....

lavór 2013.04.16. 15:40:20

Nagyon helyes. Az ablak-adó meg jövőre jön.

Vidéki 2013.04.16. 15:42:06

@Etilcsoport:

Kérded: "Szerinted jogos es tamogatando dolog azokat sarcolni, akik pl egy panelhaz eseten osszefognak, felujitanak es tesznek a tetore napkollektort / egyeb megujulo energiaforrasba invesztalnak? "

Senki sem sarcolja őket. Ne rettegjetek, nyugodtan fogjatok össze!

A „Pécsen füstadót vetnének ki” mondatban az ige feltételes módban van! Ha értesz magyarul, akkor ezt felfoghatnád!

Ezért bizonytalan, mint a kutya vacsorája, hogy majdan füstölő kéménye után a pécsi polgár fizet-e, mint egy katonatiszt.

A napkollektort sem akarja senki se megsarcolni. Feleslegesen rettegsz!

Bambano 2013.04.16. 15:42:28

@ColT: jobb helyeken azért van tele vele a házak teteje, mert támogatják. meg lehet, délebbre is laknak. de nálunk ha jön egy kis felhő, kis hófúvást hoz a nyuszika, mindjárt nem termel elég áramot. Csak akkor adja le a névleges teljesítményét, ha teljesen tiszta az ég és ezerrel süt a nap. bármi, ami ebben akadály, rontja a teljesítményt. Ami egyébként is gigantikus...

@Lencsés anyuka: persze, majd pont egy olyan cég reklámanyagát fogom elfogadni hiteles forrásnak, aki ilyet akar eladni... a hátam meg tollas. Egyébként is az, amit idéztél, csak annyit mond, hogy hatékonyan melegít. Azt már nem teszi hozzá még apró betűvel sem, hogy olyankor, amikor egyébként nincs rá szükség.

azért annál kicsit bonyolultabb a helyzet, hogy van egy napelem meg egy oda-vissza mérő óra. vagy nem is kicsit...

@global001: a két gyorsíró...

Bambano 2013.04.16. 15:44:05

@Vidéki: azé' az a mondat, hogy senki sem sarcolja a panelprolikat, még elbírna némi alátámasztást... legalábbis itt, Kósafalván. A paneltámogatási programot sikerült úgy összehozni, hogy nem éri meg felvenni.

Szilv Eszter 2013.04.16. 15:45:51

@Bambano: Neked nagyon találó nicknevet sikerült regelned!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.04.16. 15:50:43

és tessékmondani ha én leválok, és teszemazt geotermikus fűtést építek ki, aminek a CO kibocsátása nulla, akkor a pozitív irányú CO változást a füstadó keretében az önkormányzat kifizeti nekem e?

ja nem, bevették a második pontba hogy ők nem fizetnek.

desw 2013.04.16. 15:55:58

@Jani haverja:

"Nézd már meg, hogy az emberek pénzéből átlagban hány %-ot vett el adóként Mátyás király, és nézd meg azt is, hogy jelenleg a tolvajbanda pártod mennyi %-kal adóztatja meg az embereket! "

Ez igaz, de annakidején azért nem volt nyugdíjrendszer, állami eü, gyermekvédelem, gyed, betonút, tömegközlekedés, felsőoktatás, bölcsöde, ...

A beszedett adó és járulék jó része bizony ránk lesz költve.

Vidéki 2013.04.16. 16:00:09

@global001:

Írod: " Régen a tolvajokat, rablókat kivégezték !

Nem kellene ezt is bevezetni ???
Szerinted hányan maradnának a Parlamentben ???"

Nem is olyan régen te is reszkethettél volna, hogy nem úszod meg szárazon.

A magyar Tanácsköztársaság idejéből származó híres plakáton ez a szöveg volt olvasható"

"Te sötétben bujkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:03:17

@Lencsés anyuka: Nagyon sokan meg kérdeznek tőlem. Mondtam már, mindenkinek joga van szűrni engem is.

Egyébként asszem ezen poszt kommentjeiben éppen te Albániáztál többet, nem én :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:04:45

@Lencsés anyuka: Ja, még egy dolog: A fóbia szó, az félelmet jelent. Én nem félek Albániától, ezért is élek itt :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:09:18

@Vidéki: Én értek magyarul, te viszont nagyon nem akarsz érteni. Az ominózus kommentedben ezt írtad ugyanis:
"Ahol 3 millió autó futkározik az utakon és emberek ülnek bennük, ott nem annyira vészesek az adókulcsok, és nem lehet annyira pokolian rossz a helyzet, mint ahogyan azt Móricka elképzeli és Ron Werberék lefestik neki."

Tehát ebből azt lehet kikövetkeztetni, hogy nincsen sok elvonás Magyarországon, és még többet is el lehet vennie az államnak.

Megsúgom: Az EU-ban rekorder Magyarország az elvonásokat tekintve, pedig az EU sem semmi ebben :)

Vidéki 2013.04.16. 16:13:43

@Bambano:

Látomása: "A paneltámogatási programot sikerült úgy összehozni, hogy nem éri meg felvenni."

Az eredmények nem ezt mutatják.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:14:33

@desw: Az általad felsoroltak EGYIKE SEM állami feladat, csak a kommunista szemléletű országokban. A normálisabb országokban az állam ugyan (sajnos) ellátja valamilyen szinten ezeket a dolgokat, de a polgárok nem gondolják azt, hogy csak és kizárólag az állam láthat el ilyen feladatokat, és nincs is így ténylegesen sem.

Ezen meg marha jót röhögtem:
"A beszedett adó és járulék jó része bizony ránk lesz költve."

Kis kiegészítés hozzá: Kivéve a nagyrésze, ami el lesz lopva a politikusok, meg a sleppjeik által, valamint kivéve azt a részt, ami az értelmetlen túlburjánzott bürokráciára lesz elköltve.

Ez így teljes :)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.04.16. 16:15:37

@Lencsés anyuka: Nem kell a demagógia, hogy a fához/szénhez/hörcsög hajtotta dinamóhoz/marhafinghoz képest jobb a távfűtés. Persze, télen jó meleg van (éltem én is egy évet panelben, de ott fix lakbérem volt rezsi nélkül), valahol a környezetbarátság is hihető, de nincs arányban az árával és a hátrányaival. Nálunk cirkó van (el nem mennék központi- vagy távfűtéses lakásba), a rezsi pedig nem az én kompetenciám a családban.

Az meg egy kicsit sem érdekel, hogy milyen párthoz húzol, egyrészt én is rühellem az összeset, másrészt meg vannak pártfüggetlen tulajdonságok.

A román és ukrán példa elég randa csúsztatás szerintem, akik le akarnak válni, az azért egy másik lényeg... és azért büntetni az embert, mert nem fogad el minden sz*rt, amivel etetni akarják, hát az finoman szólva is pofátlanság, és mindegy, hogy milyen párt áll mögötte.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:15:48

@Vidéki: Ez meg egy tökéletesen értelmetlen komment volt. Vidéki! Szedd össze magadat, így ki fog rúgni a Habony Árpi!

Bambano 2013.04.16. 16:17:58

@Héja nász az avataron: jaja, rá is harap minden troll. azután jön a döbbenés.

@Vidéki: oké, jöhetnek az eredményekről szóló url-ek. mi nekifutottunk, kiszámoltuk, meggondoltuk, kidobtuk a fenébe.

lyken 2013.04.16. 16:19:38

@Lencsés anyuka: "Az a vicc, hogy nem értesz hozzá, de okoskodsz.
A napelem termel villanyt, a napkollektor hőt. A napelemet jellemzően úgy telepítik, hogy oda-vissza mérő óra van, így ha többleted van, akkor visszatáplálod a hálózatra és nem a járda alá hordod vödörben, hogy olvassza el a havat. "

Az a vicc, hogy áramot termelő napelemről beszélünk, ami visszatáplál a hálózatba és ami az Európai normától eltérően keményen az a köteles. Az a vicc, hogy beleokoskodsz más beszélgetésébe, de észre se veszed, hogy a gatyád le van csúszva és szaros a segged.

Tudod a járdát ÁRAMMAL fűtik. Azért, mert ha decemberben azt látod, hogy 3000kWh-val többet toltál vissza mint amennyit elhasználtál, akkor még adózhatsz is abból amit visszakapsz. Na akkor inkább elfűti az ember.

Bambano 2013.04.16. 16:21:00

@no-night: sorold fel egy rendesen üzemeltetett, nem pénzszivattyú távhő hátrányait. szerintem nincs neki. a leválást pedig azért büntetik, mert így azoknak, akik a normálisabb fűtést veszik igénybe, drágább lesz a fűtése és rosszabb a levegője. valahol érthető, ha ezért büntetnek.

a cirkó egyébként remek találmány, különösen az idei húsvét tükrében...

Vidéki 2013.04.16. 16:21:06

@Jani haverja:

Írod: "Tehát ebből azt lehet kikövetkeztetni, hogy nincsen sok elvonás Magyarországon, és még többet is el lehet vennie az államnak."

Te azt következtetsz ki, amit akarsz, Ron Werber tanácsai alapján,

A helyzet viszont nem olyan pokolian rossz, ahogyan a magadfajták próbálják lefesteni, merész ecsetvonásokkal.

A Világgazdaság szaklapban ez olvasható:
"Magyarországon csökkent legjobban az adóbevétel az EU-ban

A GDP-arányos adóbevétel az EU tagállamai közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben 2010-ben az előző évhez képest , derül ki az Eurostat hétfőn közzétett, az európai adózási trendeket áttekintő jelentéseiből. Míg az átlagos ráta az EU egészében nem változott (38,4 százalék maradt), addig Magyarországon 40,1 százalékról 37,7 százalékra esett.

Az Eurostat-ban meg kellene bízni, az egy korrekt, független intézmény.

Tavaly ez a mutató a KSH adatai szerint tovább süllyedt".(VG)

Az Eurostat adatai szerint Franciaország és Németország GDP-arányos adóbevételei is magasabbak, mint Magyarországé.

Bambano 2013.04.16. 16:23:28

@lyken: ez egy szép eszme, csak a valós helyzet az, hogy neked nincs akkora házad, telked, ahol havi 3MWh-nyi áram keletkezik feleslegesen úgy, hogy visszatápláltad, kifizették.

Ahol meg süt annyi nap, hogy lehetne normális mennyiségű áramot termelni, ott meg nincs ok a járda fűtésére.

Vidéki 2013.04.16. 16:24:29

@Jani haverja:

Írod: "Tehát ebből azt lehet kikövetkeztetni, hogy nincsen sok elvonás Magyarországon, és még többet is el lehet vennie az államnak.

Megsúgom: Az EU-ban rekorder Magyarország az elvonásokat tekintve, pedig az EU sem semmi ebben :)"

A Világgazdaság szaklapban viszont ez volt olvasható:

"Magyarországon csökkent legjobban az adóbevétel az EU-ban

A GDP-arányos adóbevétel az EU tagállamai közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben 2010-ben az előző évhez képest , derül ki az Eurostat hétfőn közzétett, az európai adózási trendeket áttekintő jelentéseiből. Míg az átlagos ráta az EU egészében nem változott (38,4 százalék maradt), addig Magyarországon 40,1 százalékról 37,7 százalékra esett.

Az Eurostat-ban meg kellene bízni, az egy korrekt, független intézmény.

Tavaly ez a mutató a KSH adatai szerint tovább süllyedt".(VG)

Az Eurostat adatai szerint Franciaország és Németország GDP-arányos adóbevételei is magasabbak, mint Magyarországé.

Mesterlövész 2013.04.16. 16:25:05

Remélem, hogy a legközelebbi erőszakoló majd a páva gyereket kapja el.

Mesterlövész 2013.04.16. 16:27:12

@desw: Ezt komolyan gondoltad? Majd lézer meg a többiek küldenek neked a milliárdjaikból, mi?

2013.04.16. 16:29:40

egyébként mi a baj a füstadóval? Ezt mondjuk pont racionális érvekkel is jól alá lehet támasztani, nem csak sarcoljuk a köcsögöket tétel.
1: ami nagyobb, az jobb hatásfokú: ez igaz a hőerőművekre is (kapcsolt üzeműről, stb ne is beszéljünk)
2: ami nem az utcán pöfög 10m magasan, hanem a város határában 30m magasan, az kevésbé rontja a város levegőjét

3: azt a pénzt amit a fűtés korszerűsítésére költenél a leválásnál, azt lehet a fűtés korszerűsítésére, egyedi mérésre, szigetelésre stb költeni leválás nélkül => költségcsökkentés anélkül hogy szennyeznéd a helyi levegőt....

Ráadásul pécsen nem is a legdrágább a távhő az országban...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:29:41

@Vidéki: Tudod én a saját meggyőződésemet írom, és teljesen hidegen hagynak Ron Werber, meg az összes többi szarseggű tanácsai, ellentétben veled, aki Finkelstein és Habony Árpád utasításai alapján bérkommentelgetsz különböző blogokon.

Statisztikát meg mindenre lehet hozni, meg mindennek az ellenkezőjére is, mindenesetre Magyarországot megfojtja a hatalmas adóteher, ez meg is látszik a "negatív növekedésen", ahogy Matolcsy barátod mondaná :) Ugyanez persze az EU-ra is igaz nagy átlagban, csak kisebb mértékben. Hogy az Eurostat milyen adónemeket vett bele ebbe a statisztikába, az meg az ő dolga.

Viszont Magyarországon az állami újraelosztás bőven 50% felett van, más EU-s országokban meg kevesebb jóval. Nem is beszélve más országokról! Akkor ezt hogyan magyarázod meg???

desw 2013.04.16. 16:30:22

@Jani haverja:

"Az általad felsoroltak EGYIKE SEM állami feladat, csak a kommunista szemléletű országokban. A normálisabb országokban az állam ugyan (sajnos) ellátja valamilyen szinten ezeket a dolgokat, de a polgárok nem gondolják azt, hogy csak és kizárólag az állam láthat el ilyen feladatokat, és nincs is így ténylegesen sem."

Egyetértünk! El kellene végre indulni Magyarországnak is az öngondoskodás irányába. Viszont amíg a legtöbb állampolgár az államtól vár mindent, addig nyilvánvalóan nem lehet csökkenteni az adókat és a járulékokat. Vagy kevés állami jutattás, és akkor elég a kevesebb adó, vagy bőkezű állambácsi, de akkor sok adó. Olyan nincs, hogy kevés adó és mindent az állam fizet.

"Kis kiegészítés hozzá: Kivéve a nagyrésze, ami el lesz lopva a politikusok, meg a sleppjeik által,"
Ez legfeljebb néhány 10 vagy 100 milliárd évente, nem jelentős és többi pazarláshoz (eü, nyugdíj, segély, ...) képest!

"valamint kivéve azt a részt, ami az értelmetlen túlburjánzott bürokráciára lesz elköltve."
Ezzel is egyetértek! Laza 1.000 milliárd évente, amit a felesleges sóhivatalokra és állami seggmeresztőkre költünk. Oké, rugjunk ki 200 ezer embert az állami szférából (ez lenne a megoldás)! Szerinted nem lenne balhé meg tüntetés??

global001 2013.04.16. 16:32:26

@Vidéki: A kedvenc vezíred mondta:

"Ne arra figyeljetek amit mondok, hanem arra amit csinálok!"

Ez tökéletesen bejött, mert a hozzád hasonló zombiknak azt mondják, hogy adócsökkentés és felemelik az áfát 25%-ról 27 %-ra, nem győznek a győzelmi mámorban tapsolni.

Nálunk van ingatlanadó is, persze a fideszes p.mesterünk átnevezte kommunális adónak, hogy a fullidióta szavazóinak nehogy feltűnjön ...

Most örül a jaffa, hogy nincs ingatlanadó ... :))

És ezek után próbálja meg valaki megmagyarázni neki, hogy az áfa NŐTT 25-ről 27 %-ra ..
Azt hiszem a pápát előbb lehetne meggyőzni, hogy Krisztus nem a Megváltó ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:32:26

@ProhiOtti: Hogy mi ebben a baj???

Hát az emberek döntési szabadságának a korlátozása!!!

Csak hát ezt sajnos sokan nem értik meg Magyarországon. :(

Azt sem tudják sokan, hogy mi az a szabadság, nemhogy igényük lenne rá.

desw 2013.04.16. 16:32:36

@Mesterlövész:
"Ezt komolyan gondoltad? Majd lézer meg a többiek küldenek neked a milliárdjaikból, mi? "

Miért, pl a nyugdíjakat miből fizeti ki az állam? Eü?? Segélyek? Ilyen-olyan támogatás? Oktatás, bölcsi, rendőrség, mentő, tűzoltó, ...

MEDVE1978 2013.04.16. 16:36:12

Rendkívül összetett kérdés, amelyet igen egyszerű úgy megközelíteni, hogy a mocskos FIDESZ-es / MSZP-s füstadót hirdet ki. Az egész a rendszerváltás előtti időszakban gyökerezik, amikor ugye az ország jelentős termelő jellegű ipari szektorral rendelkezett. Az ipari termelés járt annyi maradékhővel sok esetben, hogy képes volt ellátni a távfűtő rendszert, így nem járt jelentős plusz költséggel. Emellett nyilvánvalóan a hőerőművek költségei sem voltak olyan magasak (illetve ez nem volt releváns) és a hálózat is 25 évvel fiatalabb volt (kevesebb volt a hálózati hőveszteség és meghibásodás). A rendszerváltás után az ipar szarrá ment, illetve a hálózat felújítására sem nagyon jutott pénz. Ezért a távfűtési rendszerek működtetése relatíve egyre drágább lett, messze túlszárnyalva a gázfűtési, illetve tüzelővel történő fűtési alternatívát.
A különbség mára olyan mértékű lett, hogy egy kb. 60 nm-s lakást be tudsz fűteni (és melegvízzel ellátni) gázzal télen 25 ezer Ft-ból, míg egy hasonló méretű lakótelepi lakás esetében 50-60 ezer forint a távfűtés. A probléma az, hogy a rendszer modernizálásának híján (nincs hozzá tőke) a távfűtés a hálózat elöregedése következtében egyre inkább drágulni fog relatíve, pedig környezetterhelés szempontjából ez az egyik legkörnyezetkímélőbb fűtési mód.
A megoldás nyilvánvalóan a rendszerek modernizációja lenne, de erre nincs pénz.

Bambano 2013.04.16. 16:37:05

@Jani haverja: az nem döntési szabadság, pláne nem korlátozás, amikor a másik ember egészségével szórakozol. a liberalizmus jó, de csak határok között.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:37:14

@desw: Biztosan lenne balhé, meg tüntetés. De így meg csak szépen a lassú süllyedés a jövője Magyarországnak. A Fidesz legnagyobb bűne, hogy elszalasztotta Magyarország rendszervátás utáni egyetlenegy komoly esélyét, amikor is rendbe lehetett volna tenni Magyarországot ezzel a laza 2/3-os többséggel. Illetve volt még egy esélye az országnak a Horn kormány alatt, de az is nagyjából elszalasztódott, a Bokros csomag csak kicsivel jobbított az ország helyzetén.

Szilv Eszter 2013.04.16. 16:37:35

@Bambano: Má rá is cáfoltál időközben. Elnézést.

@lyken: Ezt én se nagyon értem!
Adóznod kell ha többet termelsz, mint fogyasztasz? És mennyi az adó, 100% fölötti??
Mert ha kapsz utána bármennyit is, akkor még adózás után is marad. Ha viszont a járdát fűtöd, akkor az kidobott pénz!

2013.04.16. 16:37:37

@Jani haverja: hát mondjuk a btk is a döntési szabadságom korlátozása. Ja nem, dönthetek továbbra is, csak a következményeket is mérlegelni kell.

(feltéve, hogy a már leváltakra nem vezetik be visszamenőleg / és vagy a visszatérés és annak költségei ingyenesek lennének)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:40:53

@Bambano: Válasszuk már külön a dolgokat, és kezeljük a helyén!

Itt szó sincs a másik ember egészségével való szórakozásról! Az egy teljesen más téma! Itt egyszerűen egy korszerűtlen mamutot akarnak megmenteni!

Szilv Eszter 2013.04.16. 16:43:18

@MEDVE1978: Iszonyatos mennyisegű pályázati pénz van távhővezeték rekonstrukcióra, asszem el is kapkodták már.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 16:44:09

@ProhiOtti: A Btk. az egy kicsit más. Az a törvény arról szól jórészben, hogy milyen következményei vannak annak, amikor árt valaki a másiknak.

Itt meg egy korszerűtlen mamut megmentéséről, valamint megmagyarázhatatlan újabb adóteherről van szó.

Szilv Eszter 2013.04.16. 16:44:51

@Jani haverja: Nem. A távhő nem korszerűtlen, és nem megmenteni akarják, hanem elkerülni, hogy mindenki maga maszekoljon fűtést magának.

desw 2013.04.16. 16:46:48

@Jani haverja:

"Biztosan lenne balhé, meg tüntetés. De így meg csak szépen a lassú süllyedés a jövője Magyarországnak. "

Egyetértünk! Mi is elmentünk, nem szenvedünk tovább MO-on, mert teljesen felesleges. Amit a magyar emberek akarnak (kevés adó és járulék, de ingyen minden, zsíros nyugdíj, támogatás, ...) az nem megvalósítható. Amíg ezt az állampolgárok nem látják be, addig ez szélmalomharc.

"A Fidesz legnagyobb bűne, hogy elszalasztotta Magyarország rendszervátás utáni egyetlenegy komoly esélyét, amikor is rendbe lehetett volna tenni Magyarországot ezzel a laza 2/3-os többséggel."

Amíg a választópolgárok 3/4-e eltartott, addig ez nehéz dió. Politikusként a többség, azaz az eltartottak érdekét kell képviselned (nyugdíjemelés, támogatás, ...), viszont ez meg fenntarthatatlan gazdasági helyzetet hoz. Ördögi kör! Szép és demokratikus megoldás nincs!

Bambano 2013.04.16. 16:48:08

@Jani haverja: tehát ha beviszed a mini hőerőműveket a lakótelep közepére, az semmilyen kockázatot sem jelent az ott élők egészségére nézve? kizárt.

Elfogadom, hogy jelen pénzügyi konstrukciók neked nem tetszenek a távhőből, de nem a leválás a megoldás helyes módja.

@Héja nász az avataron: megszoktam, hogy a fórumozók zömének nemhogy a rendes vita is gondot okoz, de már a szövegértelmezés is.

Szilv Eszter 2013.04.16. 16:53:29

@Bambano: Egyszer valaki találóan megjegyezte itt, hogy a közönség lassan átmegy szoci nyugdíjas tagozatba. Akkor más szelek fújtak, de a sok fotelharcos megmondóember maradt ugyanaz.
Mindenki mindenhez ért, mindent jobban tudna csinálni, ha oda engednék a tűz közelébe.
:-)

Bambano 2013.04.16. 17:00:10

@Héja nász az avataron: fut itt pár téma, nem látom, hogy pontosan mire célzol. ha klikkelgetéssel visszakövetem a hsz-eid előzményeit, akkor a járdafűtéshez jutok. Mint már mondtam, van napelemtábla a kezem alatt, így konkrétan tudom, mit ér, tehát nem vagyok fotelharcos megmondóember.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 17:01:50

@desw: Igen, ezt már régóta szajkózom én is: Magyarország legnagyobb baja az, hogy végzetesen felborult az eltartók és az eltartottak aránya, és ebből nagyon nehéz lesz kijutni. :(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.16. 17:04:22

Páva felettébb érdeklődhet a történelem iránt, hogy ilyenekkel jön elő.

Secnir 2013.04.16. 17:05:14

uh
nem is válaszolok mindenkinek, tekintse át a saját kommentjét, oszt hajrá:
napkollektor: meleg víz megtérülési idő családi kecónál 6év (saját tapasztalat)
napelem: áram
távhő: meleg víz +áram (fejletteb országokban). ha sokan válnak le, távhő szomorú, mert van egy kvótája és nem tudja eladni.
fatüzelés: régi kemencében rossz.
fatüzelés: új, modern kazánban nagyon jó hatásfok, minimális károsanyagkibocsájtás
széntüzelés: régi kazánban nagyon rossz
széntüzelés: új, modern kazánban nagyon jó hatásfok, minimális károsanyagkibocsájtás
fa-, és széntüzelés: cserépkályhában jó hatásfok, meleg. víztartályos cserépkályhában meleg víz + meleg. közepes károsanyagkibocsájtás.
szalmatüzelésű erőmű: jó. annak, aki építi. meg üzemeli. áramot ad. szalmával (energiafűvel) fűtik. hátrány: az odaérkező teherautók jobban szennyezik a környezetet, mintha szénnel fűtenének; az energiafű kiirthatatlan; az energiafű hamarabb teszi terméketlenné a talajt, mint a kukorica
széntüzelésű erőmű: áramot (és esetleg melegvizet) csinál. nagyon gáz.
gáztüzelésű erőmű: áram és melegvíz. nem gáz, csak ha nincs gáz.

most nem sorolom fel, hogy ki melyik résznél van eltévedve, tessék átolvasni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 17:06:47

@Bambano: Én minden monopolhelyzet ellen vagyok, mert tudom, hogy drága, és soha nem lesz gazdaságos. Ez vonatkozik mind az állami, mind az önkormányzati, mind pedig a magánmonopóliumra.

Nagyon sokba kerül Magyarországnak a rengeteg monopólium fenntartása. Amelyik országokban jóval kevesebb a monopólium, az meg is látszik a gazdaságuk fejlődésén.

Nem vagyok energetikai szakember, de azt tudom, hogy a régi kommunista időszakban létrehozott távhőmonopólium nem jó. Hogy mi a megoldás, arra van éppen elég szakember Magyarországon. Az viszont semmiképpen nem megoldás, hogy erőnek erejével fenntartják a monopóliumot, és megadóztatnak ok nélkül bárkit is, főleg egy olyan országban, ahol amúgy is horrorisztikusak az adóterhek.

VT Man 2013.04.16. 17:13:34

"Csináljuk egy számítást 1 m3 földgáz elégetésekor kibocsájtott széndioxid gáz mennyiségére:
Kiindulási adatok:
1 m3 földgáz elégetésekor 1 m3 CO2 keletkezik
- 1 m3 CO2 tömege szobahőmérsékleten 1,775 kg
- 1 m3 CO2 tömege 0 fokon 1,963 kg"

De ha jól olvasom, akkor a lakó által elégetett CO-2-jéből kell kivonni a távhő által felhasznált tüzelőanyag CO2-jét.
Mivel a távhőnél jelentős a veszteség (20-30% szállítási), igaz, hogy hatékonyabb az égetésük, ezért csodálkoznék, ha nem az jönne ki, hogy a lakók kevesebbet szennyeznek gázzal, mint a távhő gázzal.

De ott a másik kérdés is: ha egy lakáshoz ültetünk 3 db fát, akkor az CO2-t köt meg. Azt miért nem vonjuk ki a termelt CO2-ből?

Bambano 2013.04.16. 17:14:21

@Jani haverja: "Én minden monopolhelyzet ellen vagyok": mert tájékozatlan vagy. ennyi. mi olcsóbb: egy távhő monopólium vagy az, hogy duplán/triplán bevezetékezed a várost?

Magyarországnak nem a monopólium fenntartása kerül sokba, hanem a monopóliumok rossz üzemeltetése és az, hogy mindenki úgy gondolja, a monopólium egy húsosfazék, amibe csak meríteni kell egy jó nagy kanalat.

Az, hogy ok nélkül adóztassanak bárkit is, tényleg nem megoldás, de ebben a témában van ok. ha meg lehet adóztatni a füstöt köpködő autókat, akkor meg lehet adóztatni a füstöt köpködő egyedi fűtéseket is.

VT Man 2013.04.16. 17:15:44

@global001:
"Nálunk van ingatlanadó is, persze a fideszes p.mesterünk átnevezte kommunális adónak, hogy a fullidióta szavazóinak nehogy feltűnjön ...
Most örül a jaffa, hogy nincs ingatlanadó ... :))"

Az ingatlanadó nem az, amire gondolsz.

Az igazi ingatlanadó 0,5%-1%-al havi 5-10-20 ezer Forintokat jelentett volna egy átlagos (!) lakás vagy ház esetén. Az évi 100-200-300 ezer Forint lett volna.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 17:20:11

@Jani haverja: ha ennyire agyatlanul a monopolium ellen vagy miert is nem kotteted ki magadnal az aramot pl.? vagy a vizet :)))

a tavho mint futesi modlakashoz kotott csak, es szerintem minden epeszu embernek az kellene hogy az erdeke legyen hogy ne a matrai tozeget es a kinai cipot egesse el a sok pesti proli
de ha szerinted jo hogy megszunik a jelenlegi rendszer ok, csak ha Judapesten 6 honap szmog lesz, mert en is elegetem a kinai cipellot es a sok kerti hulladekot akkor ne nyogjon a sok belvarosi proli...

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:28:07

@ProhiOtti:
Azt kifelejtetted, hogy az, hogy a város határában van a hőerőmű, a gyakorlatban azt jelenti, hogy a város nyugati végén 10-15 km-ről jön a távhő felszíni vezetékeken, amelyek ontják magukból a hőt, és ez is jelentősen ront a hatásfokon. Kis lakásoknál a konvektorral olcsóbban jön ki a fűtés, pedig annak nagyon rossz a hatásfoka.

Mesterlövész 2013.04.16. 17:28:42

@desw: A nagy semmiből fizeti ki, ugyanis te abból jó eséllyel egy petákot sem fogsz látni, ideje átállni önellátóra.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:33:50

@MEDVE1978:
"A különbség mára olyan mértékű lett, hogy egy kb. 60 nm-s lakást be tudsz fűteni (és melegvízzel ellátni) gázzal télen 25 ezer Ft-ból, míg egy hasonló méretű lakótelepi lakás esetében 50-60 ezer forint a távfűtés. "

Ennyire forrón nem eszik a kását Pécsen, egy 60 nm-es lakást távfővel általában 25-ből fűtesz télen, csak ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy október-április 25 ezer / hó, a maradék 6 hónapban pedig ~7 ezer a fenntartás. Ugyanez gázfűtéssel úgy nézne ki, hogy ezen 6 hónapban átlag olyan 15 ezer, mert csak a hidegebb hónapokban 25, nyáron meg 1000 körül van az alapdíj (meleg vizet, főzést nem számolom, mert azt mindkét esetben ezeken felül fizeted, 2000 Ft/köbméter a távhős melegvíz). Tehát ami távhővel olyan 200 ezer évente, az gázzal nagyjából 100 ezerre jöhet ki, tehát nagyjából dupla a távhő. De aki szerencsés fekvésű lakásban lakik, annak lehet a távhő is olcsóbb, mert a költségmegosztó alapján visszakaphat.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:36:07

@Héja nász az avataron:
A gyakorlatban korszerűtlen, egyébként meg Nyugat-Európában sem olcsó fűtési mód, csak kényelmesebb, és mivel megtehetik, ezért élnek vele, nálunk az a baj, hogy a szegényebbeknek van ilyen pazarló fűtésük.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:36:36

@Héja nász az avataron:
Egyébként ha korszerű és hatékony lenne, nem akarna senki se leválni róla.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:39:48

@Bambano:
Speciel ami a fűtést illeti, a panellakásokban is van gáz, tehát a két vezeték eleve megvan.

anyadmajma 2013.04.16. 17:40:12

@Bambano: Na most az van, hogy a távfűtés, ha tökéletesen működik, akkor a rendszer 75%-os hatékonysággal üzemel. Ezt lehet, hogy fel lehet tornázni max.80%-ra., iszonyatos költségek árán.
Akkor most miért is jó? Leszámítva, hogy esetleg a várostól 1-2km-re keletkezik a CO2, nem bent, cserébe 20-25%-al több keletkezik.
A távhő jó üzlet az üzemeltetőnek, nem fogják hagyni, hogy a paraszt olcsóbban fűtsön őket kihagyva.
pl. egy geo-fűtés kialakítására szinte egy fillér támogatást nem lehet kapni használt házra.
pedig ugye az elvileg elég zöld-energia a mai állás szerint

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 17:42:08

@Bambano: Minden monopólium nagyon sokba kerül az embereknek mindenhol a világon.

desw 2013.04.16. 17:43:45

@Mesterlövész:
"A nagy semmiből fizeti ki, ugyanis te abból jó eséllyel egy petákot sem fogsz látni, ideje átállni önellátóra."

Egy-két évtized múlva összeomlik a nyugdíjrendszer, ha nem változtatnak rajta. Ez így igaz! De ettől még az is igaz, hogy a ma befizetett nyugdíjjárulékot ki is fizetik a mostani nyugdíjasoknak, vagy a ma befizetett eü járulékból van ellátva a beteg, adóból van bölcsi, suli, kamattámogatás, ...

anyadmajma 2013.04.16. 17:45:41

@Zabaalint: a panellal az a baj, hogy nem kéne benne gáznak lenni statikailag. AZ orosz panelekben pl nincs is.
De gázórát sem raknak panellakásba.
Ennek egyik legfőbb oka a szellőzés, bár a gázórát én sem értem.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:46:09

@VT Man:
Ha van egy adó, hogy 300 Ft-ot kell fizetni négyzetméterenként a lakás után, akkor hiába keresztelik ezt építmény adónak, attól még ez egy ingatlanadó, méghozzá a szemetebb fajtából, mert nem veszi figyelembe az ingatlan piaci értékét, azaz a cigányokkal teli pécsi keleti városrészben lévő lepukkadt 60 négyzetméteres lakás után is ugyanannyit kell fizetni, mint a egy felújított belvárosi 60 négyzetméteres lakás után, holott előbbi jó ha 4 milliót ér, utóbbi meg 12-t.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 17:46:13

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Majdnem beletrafáltál a dolgokba!

Én olyan országba költöztem, ahol a vízszolgáltatás nem monopólium sehol az országban, az áramszolgáltatás monopóliumát meg éppen most szüntetik meg!!!

Csak szólok.

Fűtésnél meg már leírtam, hogy vannak komoly fűtéssel foglalkozó szakemberek éppen elegen Magyarországon, csak a dilettáns magyar politikusok (nem csak a Fideszesek) nagyon ritkán hallgatnak rájuk, és nem csak ebben a témában, hanem ez minden szakértelmet igénylő dologban így van.

desw 2013.04.16. 17:47:11

@Jani haverja:
"Igen, ezt már régóta szajkózom én is: Magyarország legnagyobb baja az, hogy végzetesen felborult az eltartók és az eltartottak aránya, és ebből nagyon nehéz lesz kijutni. :( "

Na jó, csak akkor lássuk be, hogy addig nem lehet kevesebb adót beszedni! Vagy meg kell vágni a költségvetés kiadási oldalát és UTÁNA lehet adót/járulékot csökkenteni, vagy be kell fizetni ezt a baromi sok adót. Szóval az okés, hogy sok az adó, de jórésze vissza is megy az állampolgárokhoz. Szerintem se jó ez így, de most ez van!

anyadmajma 2013.04.16. 17:47:55

@desw: ne aggódj, hiába változtatnak a nyugdíjrendszeren, össze fog omlani 15-20 év mulva. Illetve lehet úgy is változtatni, hogy nem omlik össze, de akkor sem lesz nyugdíj, max. minimálnyugdíj, 27.500Ft

regress 2013.04.16. 17:48:37

ha a páva lányánál lehet természetben fizetni,bevezethetik

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:48:43

@anyadmajma:
Ok, értem, de akkor gondolom nem is a panelok akarnak leválni, bár azokban is van gáz, csak óra nélkül, a tűzhelyhez, havi fix díjjal. De Pécsen nagyon sok a tégla-távfűtéses ház is, ahol általában a meleg víz is gázzal van, őket már komolyan érintheti az adó, ha le akarnának válni.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:49:16

Egyébként az új társasházak nem akarnak csatlakozni a távhőhöz, vajon miért...

anyadmajma 2013.04.16. 17:50:25

@desw: Namost a költségvetési kiadási oldalának csökkentése pl, ha nem lopnak annyit a kasszából, nem ültetnek egyre több kádert állami pénzből ejtőernyős zsíros állásokba, nem kerül a közbeszerzés 2-5ször többe, mint a piaci ár.

royslade 2013.04.16. 17:51:18

@ColT: Fukusima a földrengést simán kibírta. A szökőárat nem bírta ki. Az épületeket, berendezéseket elöntötte a viz, leállt a hűtés, a reaktorok túlmelegedtek.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 17:51:30

@regress:
És a te anyádnál, hülyegyerek?

anyadmajma 2013.04.16. 17:53:12

@Zabaalint: leválni nem úgy kellene, hogy mindenki vesz egy cirkót, hanem hogy a társasház(ak) egy un. házközponti korszerű fűtést alakítanak ki, neaggyisten megfelelő támogatásokkal, ami olcsóbbá teszi a fűtést és sokkal környezetbarátabb. Mint pl. geo-fűtés, napkollektor, és viccesen hangzik, de "sörkollektor", ami persze csak rásegítés.

anyadmajma 2013.04.16. 17:54:59

@royslade: és most így 2 év távlatából elismerték, hogy a környezeti katasztrófa emberi mulasztás miatt volt. Az erőmű természetesen összedőlt, de a kiszivárgó sugárzás már emberi mulasztás volt. Állítólag.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 17:55:49

@desw: Vannak teljesen felesleges állami támogatások, pl. a családi pótlék pont ilyen. Csak a megélhetési gyerekcsinálókat segíti. Itt pl. nincsen semmiféle családi pótlék, meg hasonló baromság, mégis több gyerek születik, mint Magyarországon. Pedig megélhetési gyerekcsinálók sincsenek (és ez egy újabb probléma kiküszöbölése egyszerűen).

Az állami újraelosztásnak pedig az az egyik legfőbb baja, hogy iszonyat sokba kerül a bürokrácia fenntartása. Tehát nem azt kapod vissza, amit elvettek Tőled adóban, hanem jóval kevesebbet, és az aktív dolgozók egy jó része (az állami hivatalnokok egy jó része) is teljesen felesleges munkát végez, azaz nem állít elő értéket.

desw 2013.04.16. 17:57:15

@anyadmajma:
"Namost a költségvetési kiadási oldalának csökkentése pl, ha nem lopnak annyit a kasszából,"

Persze, ez is fontos, de "csak" pár tízmilliárd.

Csak a nyugdíjrendszeren (korkedvezményes, rokkant) lehetne ÉVI 1.000 milliárdot spórolni, az állami vízfej (3.200 önkormányzat, sóhivatalok, ...) a másik 1.000 milliárd, a többi idióta támogatás (bkv, máv, kamattámogatás, gáztámogaáts, felsőoktatás, eü, ...) szintén laza 1.000 millárd ÉVENTE. Azaz ÉVENTE 3.000 milliárdot simán meg lehetne fogni, csak ugye sok szavazót érintene, tehát elmarad 2X éve.

anyadmajma 2013.04.16. 18:00:20

@desw: namost akkor szorozd fel a képviselők számával az évi fizetésüket. mármint amit hazavisznek a parlamentből. illetmény, térítés, bizottsági illetmény és a többi. az kb lesz annyi, mint a rokkant meg korkedvezményes nyugdíj. Szóval nem a zembereken kéne először spórolni, mert nem az a legnagyobb tétel.

desw 2013.04.16. 18:01:06

@Jani haverja:

A CSP-t én is megszűntetném, de a nyugdíjredszer és az állami vízfej az igazán nagy falat. Viszont ez már kapásból a szavazati joggal rendelkező állampolgárok közel felét érintené, tehát szép és demokratikus eszközökkel megreformálhatatlan.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 18:01:24

@anyadmajma:
Valószínűleg igazad van, én nem értek hozzá, csak annyit látok, hogy ugyan Pécsen még viszonylag olcsó a távhő, de még így is a legdrágább a többi fűtéshez képest. Pedig ugye a távfűtéses panellakások kaptak támogatást szigetelésre, így a legtöbb panel ma már szigetelt, mégis olcsóbb a konvektoros téglalakások fűtése, holott utóbbi a legrosszabb hatásfokú gázfűtés. Egyébként láttam olyan tégla-gázos, a lakóteleppel egyidős társasházat Uránvárosban, ahol van napkollektor, na de ezzel szemben a távfűtéses házak ugyanilyenben nem érdekeltek, mert ők többnyire a meleg vizet is onnan kapják méregdrágán.

desw 2013.04.16. 18:03:02

@anyadmajma:
"namost akkor szorozd fel a képviselők számával az évi fizetésüket. mármint amit hazavisznek a parlamentből."

Azért ne túlozz! Évente 3-4 milliárd forintot nem keres egy képviselő sem.

anyadmajma 2013.04.16. 18:04:02

@desw: nem, nem közel, hanem több, mint a felét, sajnos. a nyugdíjasok teszik ki kb a felét, talán egy kicsit többet is, plusz van kb 1 misi közvetlen állami alkalmazott, meg még a közvetlenek, mint pl a Vértesi erőmű kb 300 dolgozója, ami korszerűtlen és veszteséges, ezt viszont nem kevéssel kell támogatni a villanyszámlában már évtizedek óta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 18:04:24

@desw: Tudom. Ezt én is beláttam, többek között ezért is jöttünk el.

anyadmajma 2013.04.16. 18:05:14

@Zabaalint: a konvektor az egyik legolcsóbb fűtési mód. Mondjuk a legolcsóbb a cserépkályha...:)

anyadmajma 2013.04.16. 18:11:12

@desw: igazad van annyit nem, ezt elismerem, de azért ha jobban megnézed, az állami szektorban sokkal magasabbak a fizetések, mint a versenyszférába. Sokkal. Még a portás szintjén is. A legjobban fizetett vállalatvezetők állami cégeket vezetnek. Szóval csak arra akartam célozni, hogy az állami vízfej csökkentése ha nem elég, akkor kéne adót emelni, meg szoc.hálót nyírbálni.
Ez persze sosem lesz.

ÉNaMAGYAR! 2013.04.16. 18:18:06

Na idefigyeljetek szarházi koszos gyúrcsótány végbelén nevelkedett rühes zsidó patkányok !!
Nagyon vigyázzatok arra mit irkáltok rólunk MAGYAROKRÓL véglények!! Nemsokára kilépünk a zsidók által irányított büntetőtáborból amit ti fasszopók eunak neveztek.
Akkor el lesztek kapva gecik!!! MINDENKIT ELKAPUNK BÉLFÉRGET AKI BÁNTOTT BENNÜNKET M A G Y A R O K A T !!!!
Munkatáborban fogtok megrohadni mind a félember réti niggerekkel és kilincsorrú magyar írtó zsidrákokkal együtt !!
Pár hetetek van még kutyák !!!
Azután megtisztítjuk HAZÁNKAT !!!

A KURVA ANYÁTOKAT SZAROS zsidóBÉRENC KOMMUNISTA KORCSOK !!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 18:21:04

@ÉNaMAGYAR!: Csak gratulálni tudok a színvonalas kommentedhez.

Biztos, hogy jól vagy?

ÉNaMAGYAR! 2013.04.16. 18:25:01

@Jani haverja: Első kérdésem. Koszos zsidó vagy, vagy MAGYAR vagy ?

desw 2013.04.16. 18:25:41

@Jani haverja:

Na most képzeld el, ilyenekkel kellene az országot kivezetni a szarból! Kalandvágyó vagyok (voltunk már Albániában is egyébként), de azért ez lehetetlen küldetés lenne.

vernarancs 2013.04.16. 18:33:05

Ez az ado az eromure is vonatkozik?

Bambano 2013.04.16. 18:40:50

@Zabaalint: nálunk pl. nincs gáz. és azért nem raknak gázórát sok panelbe, mert olcsóbb beszedni 300 forint/hó általányt egységesen, mint felrakni x darab gázórát és utána leolvasó embereket futkorásztatni.

azt meg továbbra sem hiszem, hogy egy egyedi fűtés gazdaságosabb, mint egy jó gazda gondosságával üzemeltetett távhő, főleg, hogy a távhőbe is bele lehet rakni minden technológiai trükköt, amit az egyedibe. továbbra is azt gondolom, hogy a távhőről leválás jogos indoka ez a "jó gazda" kifejezés, illetve annak hiánya lehet.

@royslade: fukusimával semmi baj nem lett volna, ha a technológiai élettartam végén kikapcsolják a reaktorokat. annyira nem látom meglepőnek, hogy egy reaktor meghibásodik, amit túlhasználtak.

@Jani haverja: ja, te egy olyan országba költöztél, ahol van autópálya, meg vasút, így is hívják, mert összesen egy darab van mindegyikből :P nem kell azt cifrázni, hogy M9, mert egy van, oszt jónapot. Ilyen körülmények közül nyilván lehet szajkózni, hogy hogy működik a közgáz, csak máshol nem fogják példaértékűnek tekinteni :P

bagir 2013.04.16. 18:45:55

Azért inkább ennek a trógernak a lányát nyúvasztották volna ki, mint a szegény rendőrcsajt.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 19:01:27

@anyadmajma:
Én úgy tudtam csak kis lakásnál olcsó a konvektor, mert ugye eleve több kis égésteret jelent a kazánnal szemben, ami rosszabb hatásfokú, plusz elég sokat fűt kifele, szemben a kazánnal, ami a kéményen keresztül ereszti ki az égésterméket, tehát hosszabb az útja kifelé (tudom van olyan konvektor is, ami a kéményre van kötve, de az ritkább). De egy nagyobb lakásnál már elvileg olcsóbb a cirkó, nem?

Szilv Eszter 2013.04.16. 19:02:54

@Bambano: Nem rád gondoltam, de nem akarom nevesíteni. :)

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 19:06:09

@Bambano:

Én nem értek hozzá, de te nagyjából mennyire becsülöd 15 km távhő vezeték hőveszteségét, hány százalékra? Mert ezzel kapcsolatban erős kétségeim vannak.

"továbbra is azt gondolom, hogy a távhőről leválás jogos indoka ez a "jó gazda" kifejezés, illetve annak hiánya lehet."

Azért persze nagyrészt itt van a kutya elásva, na de ha adóval kényszerítik ki, hogy nehogy leváljanak róla, akkor ott azért elég kevés az esélye annak, hogy jobb gazdává váljon a szolgáltató...

@bagir:
Szerintem meg a te lányodat, te szarházi.

Szilv Eszter 2013.04.16. 19:09:41

@Zabaalint: Sokan leváltak, aztán csodálkoznak, hogy a tigáz elviszi az órát, ha nem fizetnek. Mert távhőnél ezt nem tudják megcsinálni.

De egyvalami biztos, ha a rezsicsökkentés árából és az ész nélküli gáz- és távhőtámogatásból az ország összes épületetét fűtéskorszerűsítették volna, akkor most száz évvel előrébb lennénk...

nandras01 2013.04.16. 19:11:12

@Vidéki:
"Tudtommal „Mátyás az Igazságos” király is vetett már ki füstadót.
Mátyás királynak a „Gondolatrendőrség” nem tiltotta meg annak idején, hogy füstadóról gondolkodni merjen."

ha tisztában lennél azzal, hogy pontosan mit jelentett és miért volt igazságos ama "füstadó" kivetése, akkor nem beszélnél hülyeségeket.
de hát, amint azt köztudott, mi vidéki elvtársat nem az eszéért szeretjük :)

desw 2013.04.16. 19:14:25

@Héja nász az avataron:
"De egyvalami biztos, ha a rezsicsökkentés árából és az ész nélküli gáz- és távhőtámogatásból az ország összes épületetét fűtéskorszerűsítették volna, akkor most száz évvel előrébb lennénk... "

Ez mennyire igaz! Én is ezt mondtam 5-6 éve, amikor futott a gázártámogatás. Persze ehhez gondolkodni képes polgárok kellenének. Proli Józska nem érti meg, hogy a korszerűsítéssel indirekt módon csökkenne a gázszámlája, és hosszabb távon mindenki (még a környezet is) jobban járna.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 19:16:34

@ÉNaMAGYAR!: Ezt itt azért nem így kéne!
Egy jobbik szavazó.

Bambano 2013.04.16. 19:28:48

@bagir: a tróger lánya semmiben nem hibás és nem felelős az apja dolgaiért... ugyanolyan ártatlan, mint a többi áldozat.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 19:38:25

@bagir: Ez azért tényleg durva.
Inkább a trógert kellett volna.

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 19:39:29

@Héja nász az avataron:
@desw: Mert abban nem volt egyik havernak sem biznisze.

desw 2013.04.16. 19:42:11

@kifordított nagyanyó:

A gázártámogatásban mi volt a biznisz a havernak?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 19:43:18

@Zabaalint: "Én nem értek hozzá, de te nagyjából mennyire becsülöd 15 km távhő vezeték hőveszteségét, hány százalékra? Mert ezzel kapcsolatban erős kétségeim vannak."

tenyleg nem ertesz hozza...
ha szamitana a csoveken levo veszteseg, akkor a driodok nem a 10 emeletes (30 meter) magas es 80 meter hosszu hazat szigetelnek allvanyrol csak a ket oldalt 5000 m2 -nyit, hanem ratolnanank meg egy kis szigetelest az elozo haztol jovo csore ami kb 150 m * 1 m atmero
meg egyszer a nagyon okos fejeddel hasonlitsd ossze az 5000 -t a 150 -hez

jo tudom a valaszt, elolvad felette a ho, hat ne bassz meg teeeeeeenyleg? nalunk konvektornal volt egy 5 meteres felkor ahol elolvadt a ho...

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 19:48:56

@desw: Azt nem tudom hogy volt e.Az gondolom a választáshoz volt jó.
Viszont erőltethették volna jobban az általatok említett dolgokat.
Gondolom ha valami havernak van ilyen biznisze akkor jobban erőltetik.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 19:51:20

@Jani haverja: "Én olyan országba költöztem, ahol a vízszolgáltatás nem monopólium sehol az országban, az áramszolgáltatás monopóliumát meg éppen most szüntetik meg!!!"

nem mondod!!!
es mennyibe kerult a parhuzamos vezetekek kiepitese? vagy a termeszetes monopolium fogalmarol nem hallottal? egyaltalan tudod te hogy mirol beszelsz amikor monopoliumrol beszelsz?
csak hogy a hulyeseg osszehordasat es a vagdalkozasodat megismeteljem, azaz lesullyedjek a te szintedre... nem kell hogy a fotav monopolium legyen, hiszen barki odamehet a cso vegere es racuppanhat hoenergiat termelve a csobe befele :)))

desw 2013.04.16. 20:01:10

@kifordított nagyanyó:
"Viszont erőltethették volna jobban az általatok említett dolgokat"

Ja, akkor már megint csak az értelmes polgárok hiányoznak, akik képesek lennének megérteni, hogy ami rövid távon előnyösnek tűnik (gázártámogatás-> kisebb gázszámla), az hosszabb távon lehet nagyon káros is (elfüstölt százmilliárdok).

kifordított nagyanyó 2013.04.16. 20:07:47

@desw: Igen erre Seduxen is panaszkodott pár éve itt,hogy a panelban ahol lakik nem sok embert érdekelt a dolog.:((

bagir 2013.04.16. 20:41:59

@Zabaalint: Szarházi az a büdös kurva anyád aki a világraszart, A polgitok áradozott, h milyen jó a közbiztonság, amíg a saját lánya nem lépett bele a fekáliába. A síma áldozatoknál, valamennyire nem volt ilyen érzékeny.

bagir 2013.04.16. 20:44:18

@kifordított nagyanyó: Mondjuk ebben igazad van, de az apukának a többi áldozattal való érzéketlensége verte ki nálam a biztosítékot.

bagir 2013.04.16. 20:46:11

@Bambano: Ez nem a szegény lány, hanem az apja sara én is szánom, de, hogy a tróger apuka ennyire lesz.....ja a többi polgárt az mindennek a teteje.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 20:52:29

@ÉNaMAGYAR!: Egyik sem, én csak kisbetűs magyar nemes vagyok :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 20:58:53

@Bambano: Ez az ország mind területre, mind népességre akkora, mint a Dunántúl nagyjából. Ehhez képest több km autópálya van itt jelenleg jóval, mint a Dunántúlon, ami pedig Magyarország három tájegysége közül a legfejlettebb.

Csak szólok.

Vasút az tényleg nem nagyon van, de nem is hiányzik senkinek.

Hogy ki tekinti példaként ezt az országot? Nagyon sokan. Pl. az IMF, meg a Világbank folyton ezzel az országgal példálózik, hogy itt vették egyedül komolyan a tanácsaikat (és nem csak látszatra csinálták meg azokat a dolgokat, amiket kértek), és mindez meg is látszik a fejlődésen. Ez az ország a két szervezet legnagyobb sikertörténete.

Jani haverjának albán haverja 2013.04.16. 21:06:52

@Jani haverja: Zseniálisan kibújtál Lencsés anyuka kérdése alól, hogy ha minden olyan szuper itt nálunk Albániába mint ahogy lefested sokszor akkor mégis mi a francot keversz állandóan magyar blogokon? Néha már valóba fárasztó vagy annak elenére hogy sokszor értelmeseket is írsz hogy legyen bármilyen téma te mindenbe beletudott fűzni hogy Albánia milyen szupi hely.

Azért remélem hogy a többi Albán ember nem olyan mint te, hogy olyan szuper az ország már hogy dolgozni se kell, és egész nap és csak a magyar blogvilágot kell látogatni, mert ha ők is így állnak hozzá akkor bizony hamar visszafog csúszni ez a remek kis ország amit te mindig lefestesz a hozászolásaidba.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 21:10:19

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Hogy mennyibe kerül a párhuzamosság kiépítése, azt nem tudom.

De azt viszont igen, hogy 5, azaz ÖT! hónapra fizetek annyi vízszámlát (öthavi átalányt), minnt amennyit Magyarországon fizetnék 1, azaz EGY m3-re, igaz, hogy Magyaerországon olyan helyen laktam, ahol az országban a legdrágább volt a víz, de akkor is elgondolkodtató. Itt a havi átalánydíj ugyanis 300 Ft-nak megfelelő összeg, és annyit folyatom a vizet, amennyit akarom.

A villany kWh-jára meg 16 Ft-ot fizetek átszámolva, és nem kell művileg rezsicsökkentést csinálni :)

Ezen gondolkozz el egy kicsit! Meg azon is, hogy pl. az USA-ban is azokban az államokban olcsóbb az áram, ahol megszüntették a monopóliumot. Milyen érdekes...

Meg aztán el lehet gondolkozni azon is, hogy mekkora kollektivista agymosás kell ahhoz, hogy valaki bevegye a "természetes monopólium" fogalmát, és természetesnek tartsa, hogy létezik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 21:17:32

@Jani haverjának albán haverja: 1./ Ahhoz, hogy én milyen blogokat látogatok, ahhoz neked speciel semmi közöd nincs. Egyébként látogatok albán oldalakat is, ha nagyon kíváncsi vagy rá.
2./ Ha nem tetszik, amiket írok, ne olvasd, vagy egyszerűen szűrj, megvan a lehetőség rá.
3./Azt egy szóval nem említettem, hogy olyan szuper ez az ország, ahol dolgozni sem kell. Ha megnézed a tevékenységemet, vannak napok, néha hetek is, hogy egyáltalán nem kommentelek. Mivel vállalkozásom van itt, így egyrészt valamennyire magam osztom be az időmet, másrészt akkor van nagyobb hajtás, ha nagyobb kereslet van éppen a munkámra. Amikor meg ráérek, akkor pedig a szabadidőmben azt csinálok, amihez éppen kedvem van, neked ahhoz speciel semmi közöd.

Bambano 2013.04.16. 21:55:45

@Jani haverja: figyelembe véve, hogy az imf többször is beismerte, hogy rossz tanácsokat adott, azok megfogadása nem feltétlenül erény.

KullWahad 2013.04.16. 21:57:22

Én csak azt szeretném megtudakolni, hogy meddig szabad még ingyé' kilélegezni?

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 21:59:59

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Ha esetleg erről valami szakmai cikket, mérési eredményeket tudnál mutatni, akkor el is hinném, de amit írsz, az egyáltalán logikus.

Mert az, hogy nálad a konvektorról leolvad a hó, az egy dolog. Na de a távhő vezeték 15 km-t megtesz, abból 10-et felszínen (ezek a primer csövek, amelyek a hőerőműből jönnek) úgy, hogy ha mellette elmész, érzed a meleget, ahol meg föld alatt megy, ott fölötte a felszínen olvad a hó, pedig több méter mélyre van beásva.

Másrészt attól, hogy nem értek konkrétan a távhőhöz, fizikát azért tanultam, és kicsit vicces, hogy az az 5000 négyzetméteres összevetésed, hiszen egészen más amikor a forró csöveket kell szigetelni, és egészen más, mikor a bent 20-25 fokra felmelegített lakásokat, a csöveknél arányaiban nagyobb lenne a hőveszteség azonos szigetelésnél. Az meg nem érv, hogy akkor miért nem a csöveket szigetelik, mert valójában mindkettőt szigetelik, a lakást és a csöveket is, csak éppen nem ugyanabból a forrásból történik a kettő, tehát ilyen alapon nem összevethető.

Jani haverjának albán haverja 2013.04.16. 22:01:49

@Jani haverja: Valóban semmi közöm de nehéz nem észrevenni hogy annak elenére hogy te elmentél és még az élet is menyire bejött neked ott mégis menyire érdekel ez a kis lecsúszott ország. Nekem is van ismerősöm aki Németbe vagy Olaszba ment ki és nem panaszkodik de nem is érdekli őket ennyire mint téged hogy mi a frász folyik itt. Hát ezt a vannak napok néha hetek is furán hangzik mert szinte mindig látom a neved szinte minden Vastagbörös cikknél fölég mert nagyon csipem a Vidékivel folytatott párbajaitokat, ugyhogy már csak ezért is elolvasom a hozászolásaidat hogy egy jott mosolyogjak rajtatok :)

Vagy ennyire nincs kereslet a munkádra? Írtad hogy család van gyerekkel aki most megy majd alighanem oviba amihez grat. Viszont nem értem ha tényleg van kereslet a munkádra és még rájuk is fordítasz időt akkor mégis hogy a frászba van még ennyi erőd hogy ilyen értelmetlen dologra pazarold mint egy nem kedvelt rendszer fikázása. És kérlek ne gyere azzal hogy ha nem tetszik amit írsz akkor szűrjelek mert én ilyent nem mondtam de nehéz nem észrevenni azt amit írtam és amire ugyanazt a sablon dumát nyomtad nekem is mint Lencsés anyukának. Ha tudsz erre értelmesen válaszolni azt megköszönöm de ha csak ez sablon szöveg megy hogy szűrj akkor inkább hagyjuk is a kérdést.

Ne legyél már te is Vidéki, aki ha kap egy kérdést akkor csak az előreprogramozott válaszokat nyomja. :)

Bambano 2013.04.16. 22:02:06

@Jani haverja: Albániában jelenleg talán 265 km autópálya lehet, ez egy autópályát jelent, az A2-est még csak tervezik. Ehhez képest a Dunántúlon van az m1 167 km, az m7 225 km, az m6 193 km. Meg van ott még az m0-ból is valamennyi, összesen kb. 600 km. szóval minimum a duplája.

a 16 forintos áramárral meg ahhoz képest kellene dicsekedni, hogy mennyi a vásárlóereje annak a pénznek, amit valójában kifizetsz érte. Gondolom nem ér annyit, mint nálunk egy KWh ára.

Zabaalint (törölt) 2013.04.16. 22:07:38

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
De akkor felteszem a kérdést. Adott ugye egy jó hatásfokú erőmű, meg a szerinted jelentéktelen hőveszteségű vezetékek.

Én nemrég költöztem egy szigetelt, hőmennyiség mérős, 4 emeletes panel 2. emeleti középső, új műanyag nyílászárós lakásából egy hasonló korú, szigeteletlen, régi ablakos, szintén 4 emeletes, hasonló korú téglaház 2. emelet középső lakásába, mindkettő azonos alapterületű, és mégis itt fele annyiból kijön a fűtés itt konvektorral, mint ott távfűtéssel. Hol a különbség? Mert ha hatékonyabb a távfűtés, akkor ezek szerint a távhő teszi zsebre a különbözetet. Akkor meg ne adóztassanak, hanem tegyék olcsóbbá a távfűtést.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 22:13:46

@Bambano:
"figyelembe véve, hogy az imf többször is beismerte, hogy rossz tanácsokat adott, azok megfogadása nem feltétlenül erény."

Néhány tanácsánál ismerte be, hogy rosszak voltak. A tanácsai túlnyomó része jó volt, pl. erre az országra vonatkozóan is.

Jani haverjának albán haverja 2013.04.16. 22:25:33

@Bambano: Na pontosan erről van szó. De lásunk pár adatott eme remek kis országról. :)

kitekinto.hu/europa/2012/01/02/albania_2011_kulfoldi_tkere_utalva/

A piacgazdasággá történő átalakulás útján járó albán átmeneti gazdaság legfontosabb kihívása a külföldi tőke becsalogatása, az ország ugyanis nem rendelkezik sem kellő tőkével, sem pedig kellő szakértelemmel és technikával a saját erőből való előrelépéshez. Érzékletes adat, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összeg alig éri el a GDP 0,18 százalékát, 1991 és 2005 között pedig a kutatók fele emigrált.

Albániában az egy főre eső GDP mindössze 26 százaléka az EU-s átlagnak, Európai Unió államaihoz mérten gazdaságilag olyan fejletlen, hogy az összes régiója jogosult lenne a strukturális alapok forrásainak igénybevételére,

A munkanélküliség a hivatalos adatok szerint 13 százalék körüli értéken áll, ez azonban minden szakértő szerint távol áll a valós helyzettől, A valós viszonyokat tükröző adat legalább 30 százalék körüli munkanélküliségi ráta lehet.

Egyrészt állami és uniós pénzen pénztárgépek beszerelését rendelték el minden üzletben, minden 2010. december 31. előtti villanyszámla-tartozást eltörölnének, valamint amnesztiát hirdetnének a be nem fizetett adóterhek jelentős részére is. (Ez valahonnan ismerős nálunk is, a külföldre menekített pénzek folytán, az is milyen sikeres volt.)

Az ország természeti kincsekben ugyanakkor egészen gazdag. A probléma azonban a hatékony kitermeléshez szükséges technika hiánya, mely megakadályozza, hogy hasznosítsák az Albánia területe alatt megbúvó vasércet, rezet és petróleumot. Az energiát 98 százalékban vízerőművekből biztosítják, mely ugyan megújuló energiaforrás, viszont teljes mértékben kiszolgáltatottá teszi ez egész állam energiaellátását a természeti viszonyoknak, mindenek előtt a szárazságnak.

Az ország gazdasági mérete és fejletlensége okán csak külföldi tőke bevonásával fejlődhet, ezzel pedig a kormány is tisztában van. Mindemellett a privatizációs folyamat küszöbön álló felgyorsulása is jó lehetőséget biztosíthat a külföldi befektetők számára, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a költségvetés hiánya és az államadósság évek óta növekvő tendenciát mutat. Jelenleg az államadósság a GDP 60 százalékát teszi ki, ám a kormány már most is ennek növekedésével számol. (Ismerös a 90 évek elejéről közepéről ez nálunk is, Privatizáljunk majd jönnek a külföldiek és nem lesz itt gond.Bár itt elismerik hogy hiábba privatizálnak majd, még igy is nöhet az adóság. Hogy mi a frász van? Eladunk de az adóság még több lesz? )

Az országba áramló külföldi működő tőke az elmúlt évihez képest közel 25 százalékkal növekedett, ám még így is igen alacsony szinten áll. Tovább rontja a helyzetet, hogy Albánia külkereskedelmi mérlegében hatalmas negatívum halmozódik fel évről-évre, a helyi termelés hiányában rengeteg területen importra szorul az állam. (Ismerös?)

másrészt pedig a mindent átható korrupció is tüntet el a rendelkezésre álló forrásokból.

Az idő szorít, a két év múlva esedékes választások közeledte biztosan nem kedvez majd a kooperáció hangulatának

(Hát nem túl biztató elöjelek, megálapitható hogy Albániában most jönnek azok a dolgok amik nálunk a 90 évekbe mentek végben mindez ugy hogy egynéhány mutatója már most sokkal roszabb mint anak idején nálunk. Lehet védeni ezt hogy ott mások a politikusok bár ez a privatizálunk mégis nö az államadóság nem ezt bizonyítja, de ne feledjük, ott is 4 évente bármi változhat és nem lehet tudni hogy egy változás után mi következik. )

kitekinto.hu/europa/2012/02/27/varat_vegyenek/

Pont mint a görögöknél akik már a szigeteiket is árulják. :)

A szakértői vádakat itt is visszautasította, az egyébként szintén szocialista érdekeltségű vezetés, mondván, hogy mindent a történelmi értékek megóvása céljából végeztek. (Kac-Kac)

Igy joggal merül fel a kérdés, hogyha a hatóságok két különálló projektet sem tudtak kontrollálni, akkor mi lesz, ha a tervezet megvalósul? Hogyan lesznek képesek több műemléket ellenőrizni, hogy ne keletkezzen kár bennük?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 22:27:12

@Jani haverja: ja es quatarban a benyanak a literje 40 Ft...

persze hallgatunk a kaliforniai aramrendszer osszeomlasarol ugye?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 22:27:50

@Jani haverjának albán haverja: Mivel a munkám jó része magyarországi magyarokkal kapcsolatos (ezen az arányon viszont tervezek változtatni), így persze, hogy érdekel, hogy mi történik ott, és nagyon is tisztában kell lennem a dolgokkal.

Itt a Vastagbőrön ha megnézed mondjuk az elmúlt 1 évet, akkor kiviláglik, hogy a posztoknak legalább a feléhez hozzá sem szóltam.

A kisfiam nem óvodába fog menni, hanem komoly első általános iskolás itt :)

A munkámmal telő idő sok esetben bizonyos dolgokra való várakozással telik el, és ezt a számítógép mellett kell abszolválni, így természetes, hogy valamit csinálok, pl. kommentelek ide szórakozásból. Meg néha azért is, hogy felhívjam bizonyos dolgokra a figyelmet, ami máshol jobb (lehet belőle tanulni), ugyanis attól még, hogy elköltöztem Magyarországról családostól, maradt azért ott egy csomó rokonom-ismerősöm, akinek a sorsa nem hagy hidegen. Én ezekkel az eszközökkel teszek valamit a lelkiismeretem szerint a magyarországi dolgok előrébb viteléért. Persze lehet, hogy falra hányt borsó a tevékenységem :) Egyébként ekézem itt is az itteni helyzetet azokban a dolgokban, ami itt rosszabb, mint máshol. Én már csak ilyen vagyok, nem tudom a pofámat befogni :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 22:32:00

@Bambano: Nem tudom, hogy mikori adatot vettél, de hidd el jóval több. Csak tavaly kb. feleannyi km-t adtak át, mint amit írtál, és ez csak egyetlen év "termése".

Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy amit itt autópályának neveznek, az pl. Magyarországon nem felelne meg az autópálya szabványának (nem mindenhol van rendes méretű leállósáv, sok helyen hiányoznak az elágazásnál a felüljárórendszerek, stb.) Szóval nehéz az összehasonlítás.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 22:35:12

@Zabaalint: mit szamolgatsz ilyen idiota modon 15 km -es csovel? legyen 100 km, sot legyen rogton 200, mert az mennyire logikus hogy Debrecenbol futik Budapestet nem?

nalunk eszakpesten a tavfutomutol vagyunk MINDANNYIAN 2 azaz KETTO km -es korben, es mint irtam azon a 2 km -en altalaban fel vannak fuzve a panelok
nem hinnem hogy a budapesti panelnel ennel durvabbak lennenek a viszonyok

a homerseklettel kapcsolatban latom helyes a meglatasod, igy most nem 5000 egyseget kell 150 egyseghez hasonlitani, hanem 5000 -et az 1000 -hez....
igaz hozzatennem hogy nalunk pl. a 10m * 80m = 800m2 alaphoz nem keszult szigeteles :))) azt hogyan szamoljuk, hogy pucer a haznak a segge? na meg a teteje sincsen leszigetelve, hoppacska akkor maris nem 5000 valamilyen egyseg lesz nalunk a leadott homennyiseg hanem 10000....

mondom, szigetelni lehetne de nem eri meg a fotavnak, mert ugye azt tudod hogy azt a fotav fizeti?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 22:36:03

@Bambano: Ezt az áramárra vonatkozó dolgot most pontosan nem értem, mit akarsz belőle kihozni.
Nagy általánosságban itt minden jóval olcsóbb, mint Magyarországon, de van ami mérhetetlenül (pl. a vízdíj), van ami nagyon sokkal (pl. az áram ára), és van ami a magyar áraknak csak a 70-75%-a, pl a boltban kapható élelmiszer ára, vagy éppen a benzin.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 22:37:31

@Zabaalint: "Én nemrég költöztem egy szigetelt, hőmennyiség mérős, 4 emeletes panel 2. emeleti középső, új műanyag nyílászárós lakásából egy hasonló korú, szigeteletlen, régi ablakos, szintén 4 emeletes, hasonló korú téglaház 2. emelet középső lakásába"

60 m2, es 2.5 szobas panel volt nekem 15e a tavho a februari futesi idoszakra, nalad mennyi?
a masik meg az hogy a panel araban bent van a KEMENY berlese is, amit a masik helyen neked kell kibelelni, ha utanaszamolsz, rogton rajossz, hogy a panelos alapdij az pont annyi mintha masik helyen kiepitened a futest

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.16. 22:42:11

@Zabaalint: "De akkor felteszem a kérdést. Adott ugye egy jó hatásfokú erőmű, meg a szerinted jelentéktelen hőveszteségű vezetékek."

ugorjunk neki meg egyszer...
kb 30% -al jobb hatekonysagot lehet egy gazturbinas "hulladekaramos" eromuvel elerni, a veszteseg meg legyen 5% - 10%
de elarulok egy titkot, amikor te azt erzed hogy milyen otvar forro a fold, az tudod miert van?
mert a gazturbinasok szeressek a csucsidoszakra valo termelest, igen am de a hulladekho ami keletkezik a sok budos prolija nem hajlando elfutogetni, ezert vagy epitenek egy vizes tarolot boszme penzen, vagy csak betoljak a meg forrobb vizet a csovekbe, na most ha igy sporolnak abbol te csak azt latod hogy a ho meg jobban olvad :)))

Bambano 2013.04.16. 22:46:40

@Jani haverja: hinni a templomban kell.
"Ezt az áramárra vonatkozó dolgot most pontosan nem értem": jaja, erről beszélek, hogy nem érted.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.04.16. 22:53:23

@Bambano: Feltalálták már a vezetékrendszer és a szolgáltató szétválasztását is. Az adott esetben egyébként sincs szó párhuzamos vezetékrendszerről.
Viszont a távfűtőművek nagyfogyasztói áron kapják a gázt (nesze neked rezsicsökkentés, ha érted, mire gondolok), ugyanakkor sokuk igencsak elavult, a szállítási veszteség jókora.
Ha megszüntetik, illetve ellehetetlenítik azt, hogy a túl drága távfűtésről átálljak az egyedi fűtésre, semmi nem fogja kényszeríteni a távfűtőművet hatékonyabb üzemelésre. Az más kérdés, hogy a Párt és Kormányunk áldásos tevékenysége folytán még az a kevés piaci kényszer is megszűnt, és fokozatosan minden közmű esetében meg fokg szűnni, ami volt. Ebbe a trendbe illeszkedik a tárgyalt különadó. És ezért baj.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 23:07:23

@Jani haverjának albán haverja: Ajjaj, de sok posztban írtam már erről, de akkor még egyszer:

"Albániában az egy főre eső GDP mindössze 26 százaléka az EU-s átlagnak, Európai Unió államaihoz mérten gazdaságilag olyan fejletlen, hogy az összes régiója jogosult lenne a strukturális alapok forrásainak igénybevételére, "

Ez a világban bevett GDP számítás meglehetősen torz adatokat generál, és nem csak erről az országról. Mondok egy példát, hogy megértsd. Minden országban a GDP nagyon nagy része a belső fogyasztásból ered, hol nagyon nagy része, hol kisebb része, de mindenesetre egy döntő hányad. Vegyünk egy példát: A falusi Józsi bácsi bemegy a kocsmába Magyarországon, és megiszik egy feles jó minőségű (gyümölcsből készült) pálinkát. Ezzel máris termelődött kb. 400 Ft GDP. Itt meg a Qemal bácsi bemegy a kocsmába, és szintén megiszik egy feles jó minőségű pálinkát, de itt ezzel csak 100 Ft GDP termelődött, mivel itt ennyi az ára a jó minőségű pálinkának a kocsmában :) Nem fura? :)
Szóval ennyit a GDP-ről, meg a TÉNYLEGES életszínvonalról :)

"A munkanélküliség a hivatalos adatok szerint 13 százalék körüli értéken áll, ez azonban minden szakértő szerint távol áll a valós helyzettől, A valós viszonyokat tükröző adat legalább 30 százalék körüli munkanélküliségi ráta lehet."

Ez egy olyan mutató, ami az EU-nak a baromsága. Munkanélküli az, akiről az adott államnak érdeke, hogy a munkanélküliek között szerepeljen a statisztikában. Pl. az itteni kismillió átalányadózót, aki évente egyszer jelenti be a tevékenységét a hatóságnál, és még a magyar egyéni vállalkozói engedélynek megfelelő papírja sincs, az ha az albán állam érdeke úgy kívánja, akkor munkanélküli (úgy kívánja, mert ez az ország mestere a saját maga sajnáltatásának:)), ha meg nem, akkor meg nem.

"Egyrészt állami és uniós pénzen pénztárgépek beszerelését rendelték el minden üzletben, ..."
Ezen meg marha jót röhögtem, mert akkora baromság, mint ide Nagykáta :)
A mai napig a kisboltokban, kis kávézókban nincsen pénztárgép. A nagyobb éttermekben ugyan van, de ahhoz sincs semmi köze az itteni adóhatóságnak (mert még a nagyobb éttermek is átalányadóznak, akkor meg tök mindegy a forgalom nagysága), a blokkon minden van, csak a hely adószáma nincsen feltüntetve :) Az a blokk ugyanis azt a célt szolgálja, hogy egyrészt a vendég tudja, hogy miért fizet annyit, másrészt meg, hogy a tulaj el tudjon számolni a pincérekkel. Persze a nagy bevásárlóközpontokban (pl. a Carrefourban) rendes blokkot kapsz, rajta ÁFA, adószám, meg minden egyéb, de így csak a nagyon nagy egységek adóznak.

"minden 2010. december 31. előtti villanyszámla-tartozást eltörölnének,"
Erről szó van, de ez az ide behozott, majd éppen mostanában innen kizavart CEZ nevű áramszolgáltató össze-vissza számlázása miatt kialakult helyzet egyik lehetséges megoldása. Egyébként a CEZ ellen Bulgáriában tömegesen tüntettek, mert egy rettentő tisztességtelen üzletpolitikájú cég, itt viszont megoldotta a kormány, egyszerűen kizavarta őket az országból, mert nem tartották be az általuk vállalt szerződési feltételeket. Mindezt tette az itteni kormány pl. a Világbank hathatós támogatásával.

"valamint amnesztiát hirdetnének a be nem fizetett adóterhek jelentős részére is."
Ez egy kicsit bonyolultabb ügy, erről egy komplett regényt lehetne írni, mindenesetre nem arról van szó, mint ami ebből a félmondatból elsőre látszik.

"Az ország természeti kincsekben ugyanakkor egészen gazdag. A probléma azonban a hatékony kitermeléshez szükséges technika hiánya, mely megakadályozza, hogy hasznosítsák az Albánia területe alatt megbúvó vasércet, rezet és petróleumot. Az energiát 98 százalékban vízerőművekből biztosítják, mely ugyan megújuló energiaforrás, viszont teljes mértékben kiszolgáltatottá teszi ez egész állam energiaellátását a természeti viszonyoknak, mindenek előtt a szárazságnak."
A vasérccel, meg a rézzel nem foglalkozik itt senki, mert nem érdemes, megint csak az írás írójának a tájékozatlansága. Ellenben a krómbányászattal elég sokan foglalkoznak itt, mivel a világ második legnagyobb krómlelőhelye van itt :) Erre meg is van a technika :) Az olajkitermeléssel meg azért foglalkoznak itt aránylag kevésbé, mert tartalékolni akarják a készleteiket. Egyébként itt dolgozik alvállalkozókon (az INA leányvállalatán) keresztül többek között a MOL is. Ezt a cikk írója szintén nem tudja :) Meg azt sem, hogy Albánia ebből a vízierőművekből megtermelt áramból nagyon sokat exportál a környező országokba télen, jóval többet, mint amennyit a nyári viszonylagos szárazságban importál. Csak hogy a tényeknél maradjunk :)

A privatizáció során itt az állam enyhén szólva egy kicsit "jobb gazda", mint amilyen volt Magyarország bármikor is. Ebből nem lesz bukta, és nem lesz a privatizáció ellenére államadósság növekedés, ezt neked biztosan meg tudom jósolni. Nem szentek itt sem a politikusok, de tizedannyi szemétséget nem mernek megcsinálni, mint Magyarországon, mert 1997-ben megtanulták a leckét. Egyébként azóta normális ez az ország.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 23:29:04

@Jani haverjának albán haverja:
"Az országba áramló külföldi működő tőke az elmúlt évihez képest közel 25 százalékkal növekedett, ám még így is igen alacsony szinten áll. Tovább rontja a helyzetet, hogy Albánia külkereskedelmi mérlegében hatalmas negatívum halmozódik fel évről-évre, a helyi termelés hiányában rengeteg területen importra szorul az állam. (Ismerös?)"
Én ezen a külkereskedelmi mérleg passzívumon való magyar rugózáson röhögök mindg a legnagyobbakat:) Kedves honfitársaim még nem néztek utána pl. Andorra külkereskedelmi mérlegének :) A lüke magyar újságírók meg olyan korlátoltak, hogy bevásárlturizmusról még csak nem is hallottak. Mivel itt minden olcsóbb a környékbeli összes országnál (az adórendszer miatt), így rengeteg a bevásárlóturista. Pl. a görög idejön, és megveszi itt a görög terméket olcsóbban, mint otthon, és hazaviszi. Az olasz ugyanezt csinálja komppal. De ugyanezt csinálja a koszovói, a makedón, meg a montenegrói is. Azaz pl. Albánia élelmiszerimportja horror, mert a kamionos szállítás benne van a statisztikában. Az meg, amit a "turisták" visszavisznek a saját kocsijuk csomagtartójában, meg amit itt megzabálnak, az meg nincsen benne semilyen statisztikában. Úgyhogy én annak drukkolok, hogy nőjön még jobban ez a passzívum :)

"másrészt pedig a mindent átható korrupció is tüntet el a rendelkezésre álló forrásokból."
Korrupció van itt is, de magánvéleményem szerint itt messze nem megy le a társadalom legalacsonyabb szintjéig. Én pl. itt soha senkinek nem adtam kenőpénzt (se rendőrnek, se hivatalnoknak, se másnak), de nem is igényelte senki, sőt arról sem hallottam soha, hogy mondjuk valaki egy rendőrt megvesztegetett volna egy közlekedési szabálysértésnél, vagy hasonlónál.

"Az idő szorít, a két év múlva esedékes választások közeledte biztosan nem kedvez majd a kooperáció hangulatának"
Ebből látszik, hogy a cikk vagy két éve íródott, vagy pedig totál baromságokat ír, ugyanis most júniusban lesznek itt a választások. Ha két éve íródott, akkor ezt az állítást már meg is cáfolta az élet, ha meg most, akkor a cikkírónak fogalma nincsen arról, hogy mi van ebben az országban.

"A szakértői vádakat itt is visszautasította, az egyébként szintén szocialista érdekeltségű vezetés, mondván, hogy mindent a történelmi értékek megóvása céljából végeztek."
Albániában jelenleg a Demokrata párt van hatalmon, amely magát konzervatívnak aposztrofálja, és a politikája ténylegesen is konzervatív. Csak szólok, hogy mekkora hülyeségeket ír a cikk.

A belinkelt cikk meg akkora baromságokat állít, hogy az valami förtelmes.
Egyrészt már sok-sok éve a középkori várak legalább a 80%-a étteremként működik!!! És nem ehet megvenni őket, hanem csak bérbe venni, és a műemlékvédelmi hatóság nagyon szigorúan ellenőriz mindenféle átalakítást. Csak szólok megint. Csak vannak itt is olyan régészek, akik ingyen szeretnének megélni, és jó pénzeket keresni.

"Igy joggal merül fel a kérdés, hogyha a hatóságok két különálló projektet sem tudtak kontrollálni, akkor mi lesz, ha a tervezet megvalósul? Hogyan lesznek képesek több műemléket ellenőrizni, hogy ne keletkezzen kár bennük?"
Mondtam már, hogy a cikk teljesen hülyeséget ír. Nem két projekt van, hanem az összes használható vár már réges-régen ki van adva bérbe étteremnek, és csak azok nincsenek, amik olyan állapotban vannak, hogy erre nem használhatók. Ez alól egyedül a butrinti vár a kivétel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.16. 23:30:49

@Bambano: Ha elmagyarázod, hogy mire írtad, akkor megérteném. Mindenesetre nehogy azt hidd, hogy itt bárkinek gond kifizetni a villanyszámlát (legalábbis elenyészően kevesen vannak olyanok, akiknek gond), ellentétben pl. Magyarországgal.

desw 2013.04.17. 00:03:21

@Jani haverja:
OFF
Valahogy 3 éve voltunk Theth völgyben túrázni, meg Skóder és Velipoje a tengernél. Nagyon klassz volt, imádtuk! Sok országban jártunk már, de sehol sem találkoztunk még ennyire vendégszerető, segítőkész emberekkel. Ha végleg megunjuk a mókuskereket és Európában maradunk, akkor nagyon esélyes, hogy Albániába költözünk, valahol lent Sarande környékére.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 00:16:23

@desw: Saranda nekem is a kedvenc városom, csak az a baj, hogy ott nem tudok magamnak megélhetést biztosítani, legalábbis olyan megélhetést, ami az igényünk :( Sajnos nincsen néhány 100 millió forintom arra, hogy vegyek magamnak egy szállodát :( Így aztán "itt szopok" Tiranában :)
Persze ha van annyi spórolt pénzetek hogy abból csörgedezik annyi, hogy meg tudjatok élni, akkor viszont jó ötlet Saranda környéke. A legjobb éghajlatú hely az országban, és mellesleg szép is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 00:23:31

@desw: Ja, egyébként Vlora környéke is egyre jobb hely az utóbbi időben (pl. Orikum). Érdemes arrafelé is nézelődni, nekem pl. már néhányszor megfordult az agyamban, hogy mi lenne ha...
Vlorából ugyanis bármilyen forgalmi viszonyok között max 3 óra (de inkább jóval kevesebb) és itt vagyok Tiranában. Ez Sarandáról nem igazán mondható el, mert nagyon be van zárva a hegyek közé, meg messze is van :( Saranda még ha siet az ember, akkor is plusz 2 óra általában Vlorától számítva.
Velipoja viszont egy szeméttelep, bár azért az is folyamatosan tisztul :) De az emberek kedvesek arrafelé is :) Shkodra belvárosára meg így 3 év után meg rá sem ismernél, teljesen átépítették :)

Secnir 2013.04.17. 06:06:41

@anyadmajma:
"a konvektor az egyik legolcsóbb fűtési mód."
a legdrágább, mivel az utcát fűtöd vele.

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 08:52:39

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Azért számolok 15 km-el, mert 1,5 évig Uránvárosban laktam, ami ugye a pécsi hőerőműtől légvonalban van úgy 10 km-re, így szerintem nem túlzó becslés a 15 km cső, hiszen az egyrészt nem légvonalban megy, másrészt a hőtágulás miatt sűrűn kanyarokat tesznek bele, hogy nehogy szétkúródjon. Ja, és véletlenül a poszt pont Pécsről szólt, szóval jobban ontopic, mint Pest.

"mondom, szigetelni lehetne de nem eri meg a fotavnak, mert ugye azt tudod hogy azt a fotav fizeti? "

Én is pontosan ezt írtam.

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 08:58:56

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Télen 16 ezer volt, nyáron olyan 5 ezer körül, csak ott az alapprobléma, hogy április is tél meg az október is, míg gázfűtésnél ezen hónapokban töredéke a fűtés. Mindez 40 négyzetméterre! Ezen kívül mikor lakást néztünk, volt olyan szigetelt panelház, ahol nem volt költségmegosztó, és 56 négyzetméterre 26 ezret fizettek télen, nyáron meg 10-et. Otthon szüleimnél cirkófűtéssel olcsóbban jön ki egy évre a 200 négyzetméteres lakás fűtése, mint egy ilyen 56 négyzetméteres panellakásban, vajon milyen lehetett azelőtt, hogy szigetelték...

A havi 5 ezer fenntartási díj hogyan van versenyben 2 db. konvektor karbantartásával, mert jelenleg ez van nálunk, és parapetes, ami ugye extrém rossz hatásfokot jelent, és valahogy mégis olcsóbb a távhőnél.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.17. 09:00:05

@Zabaalint: erdekes talalmany ez a google maps beirja az ember hogy pecs hoeromu es pecs uranvaros es egy cikk-cakkos utvonallal kidobja, hogy 7.7 km

az hogy mi ontopic vagy nem, azt te dontsd el mielott hulyesegeket kezdesz el irogatni nagy ALTALANOSSAGBAN, hogy milyen rossz a tavfutes mert a csovek 15 km -ek, ird csak nyugodtan hogy mi van pecsen, aztan leszarom mint a tobbi kis falut :)))

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 09:01:06

@bagir:
Attól hogy Páva egy köcsög, te még egy szardarab vagy.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.04.17. 09:01:47

@laspalmas: Üdv.!
Első körben szertném megköszönni, hogy van a "Szűrés" funkció. Hasznos nagyon.
Azonban kiakasztó, hogy a sültbolondoknak szóló válaszokkal van tele a hozzászólásos részlegem még így is, mert itt jónéhányan képtelenek megérteni, hogy nemhogy hozzászólni nem kéne a nyomorulthoz, hanem egyenesen figyelmen kívül kéne hagyni. (Lehet, hogy megszűnne a jövedelmezősége áldásos tevékenységének?)
Lehet kérni egy kis továbbfejlesztést, hogy a @vidéki kifejezést tartalmazó hozzászólások is essenek ki a levesbe? Szeretném az érdemi hozzászólásokat olvasni csak, mert azért lássuk be, értelmes vitának nem lehet nevezni, ami olykor itt folyik.

Vidéki 2013.04.17. 09:08:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Ön a szólásszabadság bajnoka lehet!

Demszky-től Budapest díszpolgára címet kaphatta volna meg, mint Kertész Ákos, aki megmondta az őszintét a magyarokról, "Genetikusan alattvalóknak és röfögő, moslékot zabáló disznóknak" nevezve őket.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.17. 09:09:30

@Zabaalint: ez a masik tavhogyulolok kedvenc szavajarasa a konvektor meg a faval futott kazan
tehat tegyuk fel pl. hogy ugyanazt a komfortfokozatot hasonlitjuk jo? cirkot a tavfuteshez

nem akarok belemenni komolyabban a szamitasokba, de egy kemenybeleles az 200e, egy jobb cirko amit hasonlithatunk a tavhos hatasfokhoz az 400e, es a rablobanda futesszerelo munkadijat meg nem is mondtam

amugy az igaz hogy a futeselosztoval felszerelt lakasokban nem szabad hogy te futsed a szomszedot, de szerintem a 22 C az egy egeszseges kornyezet nem kell annal magasabb hofok

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 09:15:14

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Ok, valóban némileg eltúloztam, megnéztem és nagyjából légvonalban 6 km-re laktam a távhőtől. De ez Pécsen általános, mert a Kertváros, ami a legnagyobb lakótelep a városban, az is 3-6 km a hőerőműtől. De olyan sokkal nem túloztam el. Azt meg nem gondolom, hogy országosan ez a távolság egyedien kiugró lenne.

Az meg hogy taplópesti vagy, és leszarsz mindent a Budapest táblán kívül, az sejthető volt az első kommented stílusából.

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 09:21:38

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Ha 22 fokra fűtöttük volna a lakást, akkor nem annyiba került volna, én a nagyjából 20 fokot vetem össze a nagyjából 20 fokkal.

De ha a cirkót veted össze a távfűtéssel, egyrészt a cirkónál már nem fele, hanem harmada lesz a fűtési költség a legtöbb esetben, másrészt az ott egyszeri költség amiről beszélsz, azonban távhőnél évente fizetsz ki 60 ezret csak a fenntartásra. Mindezt úgy, hogy fogalmad nincsen a szomszédok mennyit fűtenek, ezért ha túl sokszor felkapcsolod, csak nyár végén, mikor leolvassák a mérőt, tudod meg, hogy mennyit kell még fizetned vagy mennyit kapsz vissza, miközben gázfűtésnél bármikor tudod hogy is állsz költségekben.

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 09:23:56

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Egyébként kis lakás esetén nem látom be miért is lenne kényelmetlen a gázkonvektor. Mert hogy pazarló, azt tudom, de ha pazarló, akkor drágábbnak kellene lennie a távhőnél, viszont valahogy mégis utóbbi jön ki drágábban. Egyébként pont emiatt van, hogy hasonló paraméterekkel rendelkező konvektoros téglalakás úgy 10-15%-al többért kel el, mint egy tégla-távfűtéses. Vajon miért?

Vidéki 2013.04.17. 09:52:41

@Jani haverjának albán haverja:

Nagyon alaposan ismerteti Albánia valós helyzetét, amelyet Jani haverja merész, rózsasín ecetvonásokkal próbálgat lefesteni nekünk., el akarván hitetni velünk, hogy Albánia napjainkban egy földi Paradicsom.

Jani haverja munkaköri leírásában benne lehet, hogy muszáj púderoznia Albániát.

Azért is ütheti a markát némi pénz, akár másfajta üzleti szerződéssel álcázva, hogy irracionális propagandával mocskolja Magyarország szabadon választott kormányát.

„Messziről jött ember azt mond, amit akar!”

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 10:03:11

@Vidéki: Mindenki magából indul ki, azaz itt nem én vagyok aki pénzt kap a kommentelésért.

Egyébként meg olvasd el légy szíves azt is, amiket én ezekre az állításokra írtam.

Sajnos a magyar média nagyon felületes, és féligazságokat ír. Pedig a féligazság a legnagyobb hazugság.

Te is féligazságokkal operálsz mindig, nem véletlenül.

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 10:10:24

@Bambano:
Magyarország: 14,5 m / négyzetkilométer autópálya
Albánia: 9,218 m / négyzetkilométer autópálya

A Wikipedia és az általad megadott 265 km alapján számoltam. Így már nem tűnik olyan hatalmasnak a lemaradásnak, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy mások a domborzati viszonyok, az albán GDP / fő talán fele a magyarnak, és természetesen az igények is mások, ott jóval kevesebb az autók száma, valamint Magyarország súlyos árat fizetett az autópályákért, már ami az államadósságot illeti.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.17. 10:12:42

@Zabaalint: a konvektort azert negligaljak mostanaban mert elmeletileg eleri azt a hofokot ami mar egeszsegtelen, nem tudom, nezz utana ha erdekel, engem nem erdekel :)

a tavhonek valojaban van egy negativ kicsengese, meglatasom szerint ezert a 2006 - 2008 kozotti idoszak a felelos amikor az allami gazartamogatas meg ment a kisfogyiknak de a tavhore mar ravertek a rendes arat

meglatasom szerint a tavhos epuletek energetikailag egy nagy elonyt jelentenek az orszagnak, amit nem szabadna pillanatnyi apropenzes erdekek miatt feladni
ezert jo hogy megdragitjak a tobbi futest :)))

de nehogy azt hidd hogy csak tepem itt a szamat: energiagorilla.blog.hu/2013/03/28/rezsicsokkentes_ertelmesen?fullcommentlist=1#c19400838

Zabaalint (törölt) 2013.04.17. 11:27:32

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Attól, hogy már nem négyszeres az ára, hanem csak kétszeres, még mindig drágább, mint az egyedi fűtés.

Ha tényleg olyan hatékony, akkor olcsóbbnak kellene lennie az egyedi fűtésnél, ha ennek ellenére mégsem olcsóbb, akkor az azért van, mert a szolgáltató túl sokat nyel le, vagy mert a rendszert rosszul üzemelteti, vagy a rendszert építette ki rosszul. Ha ezek valamelyike igaz, akkor még nagyobb hiba mesterségesen egy adóval fenntartani a rossz infrastruktúrát.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 11:44:03

@Zabaalint: Jaja, most fognak éppen átadni a Tirana-Elbasan autópályán egy 12 km-es egybefüggő autópályaalagutat pl. :)
Ezek nem az M6-os féle alagutak, itt kicsit más domborzati viszonyok vannak :)

És még így is sokkal olcsóbb az autópályaépítés :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 11:47:15

@Zabaalint: Egyébként szerintem nem kevesebb az autók száma itt, mint Magyarországon (mármint ha mondjuk 1000 főre vetítjük).

Vidéki 2013.04.17. 13:35:47

@Jani haverja:

Jani haverja annyira elalbánosodott, hogy nem képes észrevenni, hogy Vastagbőr cikke, melynek címe: " Pécsen füstadót vetnének ki" nem a dicsőséges Albániáról szól-

Jani haverja, vagy kell, vagy nem, dicsőítő éneket kezd el zengedezni a nagyszerű Albániáról.

Jani haverja mindenhol, mindenbe belekeveri Albánia dicsőségét , mint ahogy Mari néni is mindent belekevert a tökös-mákos rétesbe!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 14:07:58

@Vidéki: Ha tudnál értően magyarul olvasni, meg még annyi eszed is lenne, hogy emlékeznél arra, hogy miket írtál TE ide jópár kommenttel ezelőtt, akkor rájönnél, hogy ezen blog kommentjei között (is) TE hozakodtál először elő Albániával, illetve előtted Secnir, de ő csak egy félmondat erejéig, amikor is pontosan megjósolta, hogy a primkó agyad miként fog reagálni :)

Úgyhogy én itt Mátyás király adópolitikájáról értekeztem először, és nem Albániáról, és Mátyás királyról is csak azért, mert éppen TE hoztad elő azt is.

Hiába a Fidesz bérkommentelőinél a párthűség az elsődleges, és nem az ész. Sem a logika, sem a memóriaképesség :)

Secnir 2013.04.17. 14:31:12

@Jani haverja:
szerintem szűrd. vagy szard.
:D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.17. 14:50:04

@Secnir: Á, néha jókat szórakozom rajta :)

Te viszont szerintem sürgősen vegyél legalább 1 db lottószelvényt, mert nagyon pontosan jósoltál itt is, hátha abban is bejön :) Bár a lottószámokat nem lehet logikusan kikövetkeztetni sajnos, nem úgy mint a Vidéki reakcióit :(

bagir 2013.04.17. 15:44:52

@Zabaalint: Leszophatod a kutyámat szépfiú.

Blázser Bozsó 2013.04.17. 19:10:20

Nem tudom szóba került-e, de ha valaki áttér a távfűtésről (gáz) fatüzelésre, akkor a CO2 kibocsátása nulla azaz nulla lesz. Ezért is hívják a fát megújuló energiának. Ugyanis amíg a fa eléri a kivágásához szükséges kort, pont annyi CO2-t köt meg, használ fel a növekedéséhez, mint amennyi az elégetésekor keletkezik (na jó egy kicsivel többet nyel el, mivel gyökérzetet és falevelet is épít abból a piszok CO2-ből).

Azaz, ha áttérsz megújulóra a távfűtésről, akkor neked járna legalább a 15Ft/kg, de inkább 50 Ft/kg.

Ezt jó lenne valamilyen adó formájában érvényre juttatni, gondolok például a tűzifa áfájának csökkentésére.

A konvektorhoz meg annyit fűznék hozzá, hogy a tüzeléstechnikai hatásfoka 80-90 %, míg a kondenzációs kazáné 107-108 %. A különbség majdnem majdnem 30 % rezsicsökkentés...
Persze sok minden függ attól mennyire lehet szabályozni az egész fűtési rendszert, "mi van a kazán mögött".

bagir 2013.04.17. 19:13:24

Ki kell ábrándítsalak sem én,, sem családtagom nem tagja a fidesznek, lmpnek, mszpnek, zsidó egyházközségnek.
Amit a díszmadár lányára vonatkoztattam, példálózásnak szántam, még ha kemény volt is,. Mert a tisztelt általad is favorizált fidesz messzire leszarja köznépet családostól együtt.

Blázser Bozsó 2013.04.17. 19:14:14

Egyesek szerint a konvektoros fűtés hatásfoka nem éri el a 38%-ot sem...

www.viz-gaz-futesszereles.info/gazkonvektoros-futes-rendszer-korszerusites

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.04.17. 20:10:02

@Secnir: Állandó VB olvasó vagyok, csak ide ritkán csipogok... Különben ott meg az offolás ellen küzdök, szóval nem biztos, hogy itt is/meg kéne "csetelnünk". :)

Ironfist 2013.04.17. 20:45:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
"Azonban kiakasztó, hogy a sültbolondoknak szóló válaszokkal van tele a hozzászólásos részlegem még így is, mert itt jónéhányan képtelenek megérteni, hogy nemhogy hozzászólni nem kéne a nyomorulthoz, hanem egyenesen figyelmen kívül kéne hagyni."

Nagbetűs KÖSZÖNÖM!

Ironfist 2013.04.17. 20:48:04

@ÉNaMAGYAR!:
"Na idefigyeljetek szarházi koszos gyúrcsótány végbelén nevelkedett rühes zsidó patkányok !!
Nagyon vigyázzatok arra mit irkáltok rólunk MAGYAROKRÓL véglények!! Nemsokára kilépünk a zsidók által irányított büntetőtáborból amit ti fasszopók eunak neveztek.
Akkor el lesztek kapva gecik!!! MINDENKIT ELKAPUNK BÉLFÉRGET AKI BÁNTOTT BENNÜNKET M A G Y A R O K A T !!!!
Munkatáborban fogtok megrohadni mind a félember réti niggerekkel és kilincsorrú magyar írtó zsidrákokkal együtt !!
Pár hetetek van még kutyák !!!
Azután megtisztítjuk HAZÁNKAT !!!

A KURVA ANYÁTOKAT SZAROS zsidóBÉRENC KOMMUNISTA KORCSOK !!!"

Igazi gyöngyszemre leltem! XD Bár tudná ez a hülye, hogy Fidesz=/=magyarok :D

Meridian74 2013.04.18. 01:21:57

Ez a kifejezés irgalmatlanul odabasz: "pozitív előjelű széndioxidkibocsátás-különbözet"...!

ROFLMAO!

Meridian74 2013.04.18. 01:31:45

Egyébként elgondolkodtam, hogy a pécsi Távhő az nem bocsájt ki széndioxidot? Akkor hogyan melegíti fel a vizet, ami mégráadásul valamelyest veszít a hőértékéből, mire a lakásokhoz ér...?

Ott talán nem hőenergiával melegítvizet? A hőenergiát nem szén/gáz (szénhidrogének) elégetésével nyerik? Az égés során az elégetett széntartalmú vegyületből a szén nem oxidál el széndioxiddá?

Persze ha saját naperőművet, víz/szélerőművet vagy atomerőművet birtokolnak és abból nyerik az energiát, akkor no comment. De tudomásom szerint gázt és huladékot égetnek el, ami szénalapú, ugye. Az meg CO2-t eredményez.

Na és akkor lássuk csak a pécsi lakók azok nem fa/szén/vagy gázzal fűtenének? Az mennyivel pozitivabb CO2 kibocsájtó, ugyanannyi hőenergia kinyerése esetén? Semmivel! Sőt!

Na, és mi van akkor, ha valaki napkollektort telepít a saját lakásának tetejére...? Az is "pozitivabb" széndioxid kibocsájtó?! LOL

Az egész úgy állna meg a saját lábán, ha azt állítanák, hogy nem CO2 pozitivabb, hanem kéndioxid, korom, füst és egyéb porszennyeződés kibocsájtásban pozitívabb, ha saját maga tüzel. Ugye (mivel a Távhő alkalmaz füstszűrőberendezést, a lakók meg nem igazán)? (vagy ne adjak ötleteket? :P :D)

Meridian74 2013.04.18. 01:34:24

@Meridian74: Jah, és a lakók helyében a levél tartalma alapján szarrá perelném az Önkormányzatot, a valótlanság állítása okán... főleg, ha van olyan aki napkollektorba beruház...

Meridian74 2013.04.18. 01:38:16

@kifordított nagyanyó: mijaz a démon? És mindjárt van neki sajátja is? Nekem is kelllll olyan!

Amúgy neked viktorfóbiád van, de a kérdés az, hogy miért nincs pl. bajnai és gyurcsány fóbiád? Sztem ők sokkal többet tettek azért, hogy ilyened lehessen...

Meridian74 2013.04.18. 01:43:40

@lyken: a kilencedről se feledkezz meg, meg a extra munkákról a hűbérúrnál... de persze ez mondjuk 30-40% volt össz-vissz... most alsóhangon viszik a 65%-ot

Meridian74 2013.04.18. 01:49:59

@Jani haverja: nagyra vagy albániával, de akkor mégis mi a lófaszért van annyira elmaradott szinten?

Secnir 2013.04.18. 06:20:30

@Meridian74:
ööö...
...mikor voltál utoljára arrafelé?
más: akkor magyarország miért albániánál kuncsorog pénzért? miért nem fordítva?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.18. 09:15:40

@Meridian74: Minden relatív. Az elmaradottság is. Ha azt mondom, hogy itt sok mindenben jobb a TÉNYLEGES életszínvonal, mint Magyarországon, akkor nem hazudok. Azon felül ez az ország fejlődött a legtöbbet az elmúlt 10 évben egész Európában, és a fejlődés töretlen most is. Itt a válság alatt sem volt GDP csökkenés, sőt 4,3% növekedés volt akkor :)

Ez pl. Magyarországnak nem igazán sikerült.

Blázser Bozsó 2013.04.18. 09:19:29

@Meridian74:
Pontosan. A gáz árában már benne van a CO2 kibocsátás utáni fizetendő illeték!
(A szén árában is, meg a többiben is, a szén után fizetendő "büntetés" épp most csökkentették, ezáltal várható, hogy a gázt némileg háttérbe szorítja - ez főleg erőműveknél jelentkezik majd, és nem csak Magyarországon, inkább Kínában.

Lényeges tudni még, hogy a földgáz elégetésekor a CO2 kibocsátás kb. a fele a szénéhez képest, ugyanakkora megtermelt energia esetén).

A pécsi rendelet szempontjából mindegy, hogy otthon fűtesz gázzal, vagy a hőközpontban, mivel a gáz árában már bent van a CO2 "büntetés". Ettől persze még hozhatnak olyan rendeletet, hogy Pécsen duplán kell fizetni érte, holnap majd az Áfát fizettetik meg duplán-triplán, az sem lehet gond a kétharmaddal.
Beszedethetik például az autópálya díjat is kétszer, először amikor Pesten felmész a sztrádára, aztán ha véletlenül Pécsen jössz le róla akár ott is. Ha Szegednél akkor meg nem. Ez a kétharmad. Ennyi.
Tetszettek volna nem fülkeforradalmat csinálni.

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 09:28:47

@bagir:
Mondom, hogy anyád favorizálja a Fideszt, ezért is lettél ekkora szardarab.

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 09:29:29

@bagir:
Mondjuk sok mindennek neveztek már, de Fideszesnek te először. Gratulálok!

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 09:31:33

@Blázser Bozsó:
A minikazánok pont a legnagyobb hátrányát hordozzák a konvektornak, azt hogy kémény hiányában sokkal nagyobb arányban fűtöd az utcát.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.18. 09:31:44

@Secnir: Azért konkrétan pénzért nem kuncsorog Magyarország itt, csak a magyar politikusok azt hiszik, hogy az itteni privatizációnál ugyanúgy szét lehet lopni ezt az országot is, mint Magyarországot. Ebben viszont nagyon nagyot tévednek :)

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 09:35:57

@Meridian74:
Alapvetően a dolog úgy áll, hogy mivel az uralkodó szélirány észak-nyugati, a hőerőmű meg Pécstől dél-keletre van, ezért aztán ha kis kazánokkal fűtenek, az közvetlenül rontja a város levegőjét, ha meg a hőerőmű fűt, akkor azt csak a szomszéd kistelepülések szívják meg közvetlenül.

Ugyanez nem állja meg a helyét pl. Sopronban, ahol a fűtőerőmű a város észak-nyugati részén van.

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 09:37:41

@Meridian74:
Ugyanakkor azt sem gondolom, hogy a szalma égetése kevésbé lenne szennyező, mint a földgáz, sőt nekem az a gyanúm, hogy előbbi több szennyezőanyagot bocsát ki. Más kérdés persze a fenntarthatóság.

Blázser Bozsó 2013.04.18. 10:12:14

@Zabaalint: Minikazánokról nem írtam, viszont annál többet a kondenzációs kazánokról, aminél pont az a lényeg, hogy szinte zéró hő távozik a rendszerből, mivel egy rekuperációs kéményen (cső a csőben - métere vagy 50 ezer Ft) keresztül a kimenő hőt is visszanyeri. Ráadásul mindezt zárt égéstérben, azaz megszűnik a CO (szénmonoxid) mérgezés lehetősége is, ami miatt viszont lehet olyan nyílászárókat alkalmazni, amit más fűtés esetén tilos, mert akkor neked kampeca.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az égéshez oxigén kell, ha a helységben van a fűtőkészülék az ablakon ajtón kell beengedd a hideg levegőt a környezetből... és nem is keveset, különben neked annyi.

De bármennyire is jól szellőztetsz, ha a szobában van a fűtőkészülék olyan 10 évet vonjál le az élettartamodból... érdemes ezt is beleszámolni ... (ez persze rövidíti a nyugger éveket, ami a maffiaállamnak meg jó)...

Blázser Bozsó 2013.04.18. 10:20:52

@Zabaalint: A szalma vagy nád megújuló, azaz amit szennyezel vele, azt az előző évben már felvette a levegőből - különben nem tudott volna megnőni.. Ha nagyüzemileg csinálod, akkor az egyéb szennyezők is eltávolíthatók a "füstből". Sopronnál pl. elég lenne a város teljes energia-ellátásához a Fertő-tói nádas (nálam okosabbak kiszámolták már).

Mint az a fánál is leírtam, a megújulóknál a végeredmény pozitív - mármint több CO2-t nyel el mint amennyi felszabadul az elégetésekor (ezért az a neve ami ), hiszen a gyökérzet és levél nem kerül elégetésre, az ott marad a helyszínem humuszként...

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 10:26:09

@Blázser Bozsó:
Nem te írtál róla, hanem az általad linkelt reklámcikk, amelyben a MIKA-6E típusú minikazánt reklámozza, és azt adja be, hogy a konvektor hatásfoka 36%, annak meg 90%, ami óriási kamu, hiszen a konvektor hatásfoka éppen attól alacsony, mert túl nagy arányban kifelé fűt, ami erre a minikazánra is igaz.

A parapetes konvektor pont nem a szobából használja az oxigént, hanem a kültérből, szóval nem értem, hogy hogy jön ide, amiről beszélsz.

Zabaalint (törölt) 2013.04.18. 10:29:23

@Blázser Bozsó:
Globális szempontból természetesen kevésbé környezetszennyező a fa, szalma vagy nád, mint a földgáz, azonban helyi szempontokról volt szól, hiszen a pécsi önkormányzat konkrétan erre hivatkozott.

Blázser Bozsó 2013.04.18. 10:56:15

@Zabaalint: A linket csak azért szúrtam be, mivel ott 36%-os hatásfokot írtak a parapetre. Én a 80-90 %-os tüzeléstechnikai hatásfokot említettem. Általában ezt adják meg a készülékek katalógusában.
Persze az sem mindegy, hogy tüzeléstechnikai hatásfokról beszélünk, vagy egy tágabb értelemben vett hatásfokról.

A parapet valóban a külső levegőt kintről szívja, a konvektort viszont tágabb fogalom - lehet kéményes is.

De én ennél is tágabbat használtam, azt írtam fűtőkészülék, ami lehet egy fatüzelésű cserépkályha, kandalló, vagy gázkazán.

"Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az égéshez oxigén kell, ha a helységben van a fűtőkészülék az ablakon ajtón kell beengedd a hideg levegőt a környezetből... és nem is keveset, különben neked annyi. "

Ha valahol parapetet írtam volna ebben a vonatkozásban, akkor az elírás volt részemről, bár próbáltam precízen fogalmazni.

bagir 2013.04.18. 20:51:59

@Zabaalint: Szardarabot anyád ellett annó. De nyugodtan tedd magadévá a ravatalon, akkor már nem ugrál alattad.

bagir 2013.04.18. 20:54:46

@Zabaalint: A buzi köcsög a helyes megnevezés, te uránvárosi sugárzó elmebeteg. Az zavarhatta meg a beteg elmédet.

János Bereczk 2019.02.01. 05:32:48

A KULTÚRA városa, csak néhány dolgot kéne elolvasni, hogy tiszta fűtés legyen!!!!!!
Kevés ilyen adottságú város van, ahol saját szénnel lehetne megoldani, a levegő tisztaságát, ha valaki értene hozzá, vagy hagynák, hogy a hozzáértő intézze a dolgokat!!!!!!!
Én már sokszor és részletesen leírtam, olvasni kell!!!!!!

süti beállítások módosítása