Skip to content


       Szűrés lista

Jól muzsikál az új szóvivő

Nemrég Selmeczi Gabriella mellett Zsigó Róbert bajai polgármester és Hoppál Péter pécsi képviselő is Fidesz-szóvivő lett. A létszámbővítésre Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója tett javaslatot, és a két konkrét személyre is. Kocsis szerint azért van szükség több szóvivőre, mert a választások közeledtével megnőnek a sajtó igényei, és nem árt, ha – kis túlzással minden órában – rendelkezésre tud állni valaki, aki megfelelő tájékoztatást adhat a párt ügyekről. Zsigó Róbert egyébként cukrászként kezdte karrierjét, Hoppál Péter pedig alapvégzettsége szerint énektanár és karnagy, de későbbről azért közoktatás vezetői diplomája is van.

Hoppál kinevezése óta többször is bebizonyította, hogy méltó társa Gabikának és utóda a szépemlékű Petikének, de a nyugdíjszámlákkal kapcsolatos hazudozás felemlegetésére való reagálása különösen elnyerte a tetszésünket.

hoppál.jpg

"Hoppál Péter elmondása szerint 2010-ben, a kormányváltás idején „az emberek nyugdíjbefizetései végveszélyben voltak”. Ne felejtsük el, hogy a baloldal semmilyen olyan rendszert nem hozott létre, amely megóvta volna az emberek nyugdíját. Ne felejtsük el, hogy éppen a baloldal szervezte ki külföldi kézben lévő magánnyugdíjpénztárakba a magyar emberek nyugdíjvagyonát. Ne felejtsük el, hogy éppen a baloldal volt az a politikai erő, amely - és ezt már a miniszterelnökük is bevallotta - hitelből finanszírozta a nyugdíjakat Magyarországon – mutatott rá a Fidesz szóvivője.

Hoppál Péter úgy folytatta, 2010-re fenntarthatatlanná vált a magyar nyugdíjrendszer, ami teljeskörű átalakításra szorult. Meg kellett védeni az emberek pénzét, és az új nyugdíjrendszerben stabillá kellett tenni a nyugdíjakat. A Fidesz-kormány ezt a feladatot nagyon kemény munkával elvégezte, és ennek az az eredménye, hogy ma minden időknél stabilabb a magyar emberek nyugdíja – húzta alá a fideszes képviselő.

A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, „a Gyurcsány-Bajnai korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát”, bizonytalan volt a nyugdíjrendszer, de jelenleg, az Orbán-kormánynak köszönhetően biztonságban van a magyar emberek nyugdíja.

Hoppál Péter aláhúzta, a baloldali kormányok idején csökkent a nyugdíjak értéke, a jelenlegi kabinet alatt pedig minden évben – legalább az infláció mértékének megfelelően – növekednek a nyugdíjak. A szóvivő emlékeztetett, Bajnai Gordon 2009-ben egyhavi nyugdíjat vett el a nyugdíjasoktól.

Ha a baloldal azt kérdezi, milyen számlákra milyen nyugdíjak fognak kerülni, a válasz az, hogy az idei évi befizetéseket tervezi a kormány a számlákra jóváírni, úgy, ahogy azt megígérte. A magyar emberek nyugdíja végre, a Fidesz-kormány működésének eredményeképpen biztonságban van – zárta szavait Hoppál Péter."

(kép és szöveg forrása: fidesz.hu)

Címkék: fidesz nyugdíj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr865234964

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dumb és Dumber 2014-ben visszatér! 2013.04.22. 09:48:53

Húsz év után kerül a mozikba a nagysikerű Dilibogyók című film folytatása, amit ráadásul nálunk forgatnak. A főszerepet legnagyobb meglepetésünkre Jim Carrey és Jeff Daniels helyett két eddig ismeretlen magyar színész játsza majd. Az Elvarázsolt Kastél...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ámbátor 2013.04.19. 14:23:31

A kutyám is szóbajött, mint lehetséges szóvivőjelölt, de kiderült, hogy gerince is van meg esze is, szóval hamar kizárták a szóbajöhető jelöltek közül. Amúgy se vállalta volna, pedig szeret segget szagolgatni, meg szart enni, de azért van, amitől ő is undorodik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:24:33

" későbbről azért közoktatás vezetői diplomája is van."
Hogy kerülhetett oda? Majdnem releváns végzettsége van :D

Egyébként ez egy nagyképő pöcs.

ámbátor 2013.04.19. 14:27:55

@ColT: közoktatás vezetői diploma releváns végzettség iskola. vagy óvodaigazgatói pozícióhoz. Szóvivői pozícióhoz az ezerszer lefikázott kommunikációs szakok relevánsak. De úgy tűnik a kommunikáció szakon végzettek már mind Londonban vannak.

dr. Aullah 2013.04.19. 14:32:42

Csak én vagyok, aki mindig azt olvasta, hogy Hoppá! ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 14:38:12

@ámbátor: Mondom MAJDNEM releváns.
A kommunikáció szakot végzettek nagy részére nem lenne szabad rábízni egy szóvivőséget, komolyan mondom. Van pár itt a cégnél. Katasztrófa.

@dr. Aullah: Nem, én is

sz4sz4 2013.04.19. 14:41:28

Most mondjátok azt, hogy nem ideális fidesz szóvívőnek!

"Valótlan állított, s megsértette az MSZP jó hírét Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő, amikor azt mondta a sajtó nyilvánossága előtt 2011 őszén, hogy 3 milliárd forinttal jutalmazták magukat a szocialisták Pécsett – jelentette be sajtótájékoztatón Tóth Bertalan. A pécsi szocialista frakcióvezető azért hívta egybe a sajtót, mert múlt csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletben kimondta: Hoppál Péter nem mondott igazat, ami miatt helyreigazítást kell közölnie a sajtóban, és bocsánatot kell kérnie."

www.bama.hu/baranya/kozelet/elmarasztaltak-a-pecsi-fidesz-kdnp-frakcio-vezetojet-491057

Jani haverjának albán haverja 2013.04.19. 14:57:01

Tisztára mintha gabikát hallanám csak pasiba, és ezért még fizetnek is nekik, mikkor mindegyik ugyanazt fúja szinte szóról szóra. Olcsóbb lenne 1 papagájt betanítani ezt ö is tudná. De ne is legyen 1 legyen 3 ha már ennyire sok lesz a munka, még akkor is olcsóban jövünk ki.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.04.19. 15:12:48

Ha Selmeczi férfi alteregója napi háromszor mondja el, hogy a magyar emberek nyugdíja mennyire stabil és mekkora biztonságban van, attól még ugye nem lesz igaza. Az igazság sajnos már csak ilyen:
privatbankar.hu/ongondoskodas/a-kormany-tudomast-sem-vesz-a-nyugdij-katasztrofarol-254701

Szóval a nyugdíjkasszának most is hiánya van, ráadásul egy csökkenő gazdaságban kéne az évente a minimum az inflációval növekvő (plusz időnként kifizetett egyszeri nyugdíjkompenzációk) nyugdíjakat kitermelni. A matematikát nem érdekli a ráolvasás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 15:13:50

@sz4sz4: Tényleg nem volt igaza, biztos nem szúrták ki a szemüket holmi 3 milkával :D

s.g.l. 2013.04.19. 15:35:55

van pofa van bőr!!

tudja mit kell tenni: hazudni, hazudni, hazudni!!!

Sir Bates dö Hól 2013.04.19. 15:40:09

Szerintem nem állított valótlant. Biztonságban van az annyit jelent, hogy nem kell miatta aggódni, nem érheti baj. Ez meg is valósult. Akik maradtak a manyupban, na azok pénze még nincs biztonságban, ők aggódhatnak, de kurvára!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 16:10:02

@Rufus78: Á, az a pátrlogika, hogy amit sokszor elmondanak, az nincs.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.19. 16:15:49

@sírbateszezazegész: Biztonságban van -> náluk.

Meg ami nincs, azt nem lehet ellopni...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.19. 16:44:31

@ColT: Ami meg nem náluk van, az meg a "szabadságharc" vesztesége, hiába, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács :)

toportyánzsóti 2013.04.19. 17:25:18

Néha már sajnálnám ezeket az analfabéta szerencsétleneket,ha nem volnánk ilyen pökhendiek,méretes bukta vár rájuk,mert a szükséges tudás és tapasztalat tizedével ha rendelkeznek.

Sir Bates dö Hól 2013.04.19. 17:31:50

@ColT: pontosan. Az se normális aki amiatt a pénz miatt aggódik amit már elloptak tőle. Feleslegesen pazarolja az energiáit.

nandras01 2013.04.19. 18:40:42

és amikor ilyen baromságokat beszélnek/hazudoznak összevissza, akkor nem akad egyetlen tökös újságíró sem, aki helyből rúgná fel őket?
vagy esetleg elég lenne csak annyi, hogy nyilvánosan hazudtolja meg ezeket a seggarcokat...

Horizont 2013.04.19. 18:50:45

Viszik a szót, csak viszik és viszik! Annyira nehéz vinni, hogy Selmeczi (kívül + belül) szőke asszonyság mellé kell egy cukrásznak indult balfék meg egy énektanárból,karnagyból lett még nagyobb balfék. Kocsis Máté anyuci kicsi fiacskáját majdnem kifelejtettem.Pedig ő aztán egy unikum! Hiába na nehéz ez a sok szó és hát muszáj vinni, mint egy batyut, tele kapzsi hazugsággal, elferdítéssel, beetetéssel. Kellenek is ennyien hozzá. Azt gondolják ha többen hozzák, viszik akkor jobban besulykolják a kisember agyába! A fene essen beléjük .....a szavaikkal együtt!Na és a főnöküket se felejtsem ki!

Horizont 2013.04.19. 18:52:10

@nandras01: Majd az Obersovszky.......:)

nandras01 2013.04.19. 18:55:20

@Horizont:
tényleg!
látod, őrá nem is gondoltam :)

kifordított nagyanyó 2013.04.19. 19:13:11

Jó tanívány.

@ámbátor: Baszod,ez nagyon jó volt!XD

2013.04.19. 19:20:54

"ma minden időknél stabilabb a magyar emberek nyugdíja" ez tortenetesen igaz. Hogy mondjuk akar csak 5-10 ev mulva mi lesz, az mar sokkal nagyobb kerdes...

apika2001 2013.04.19. 19:40:34

"ma minden időknél stabilabb a magyar emberek nyugdíja" - korrekt.

És holnap mi lesz?

apika2001 2013.04.19. 19:42:08

@Whave: nem frissítettem időközben, de úgy tűnik hasonlóan jár az agyunk . . .

Marcellusca 2013.04.19. 20:04:43

@Whave:
@apika2001: Kit érdekel? Csak a most, a ma a lényeg. Hogy mennyit és honnan nyúlhatnak le. :(

bekezsu 2013.04.19. 20:27:20

Beleillik ez a köcsög is a képbe. Teremnek ezek, mint a dudva!

Vol'Jin 2013.04.19. 23:14:16

Ha eltőzsdézték a befizetéseket, akkor milyen reálhozamokat fizettek ki a zembereknek?

Vol'Jin 2013.04.19. 23:17:26

@sírbateszezazegész: "Szerintem nem állított valótlant. Biztonságban van az annyit jelent, hogy nem kell miatta aggódni, nem érheti baj. Ez meg is valósult. Akik maradtak a manyupban, na azok pénze még nincs biztonságban, ők aggódhatnak, de kurvára!"

Ja, az cseppet sem zavar, hogy azóta elköltötte az állam.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.20. 00:08:33

egy volt felszolgalo, egy cukrasz most meg egy enektanar...
de legalabb Lazarral ellentetben ketten kozuluk megmerettek magukat a versenyszferaban, filozom is hogy miert nem maradtak annal a temanal amihez ertenek

2013.04.20. 02:07:28

Ez lassan minden politikusra aktuális lesz sajna:

www.youtube.com/watch?v=BICSjrAcbAM

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.20. 08:37:29

Ezeket az irgalmatlan, irritáló bullshiteket még C-3PO sem volna hajlandó eldarálni, inkább dezintegráltatná magát.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.20. 08:39:32

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "egy volt felszolgalo, egy cukrasz most meg egy enektanar..."

Már csak egy futballbíró, meg egy nyugalmazott hóhér hiányzik, és az adminisztráció úgy fog kinézni, mint a "Stalnley Up to Date" a Piszkos Fred közbelépben.

csababácsi 2013.04.20. 08:43:52

Csak az a bökkenő kedves hopplá úr, hogy én maradtam MANYUP tag és csak 2012-ben 28% reálhozamot írtak jóvá a számlámon. Nyílván jól "eltőzsdézték". Ezzel szemben a visszalépők mit kaptak? Hol a pénzük? Hát nem a nyugdíjalapban az biztos.

Nero Bianco 2013.04.20. 09:20:17

A fidesznek van egy titkos rekesze, ahonnan bármikor elő tudnak rántani egy-két hülyét aki hülyít.
Csodálatos gépezet.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.04.20. 09:30:48

"Ne felejtsük el, hogy a baloldal semmilyen olyan rendszert nem hozott létre, amely megóvta volna az emberek nyugdíját."
Hát ez sajnos tökéletesen igaz, a rendszer nem tudta megóvni az emberek nyugdíjmegtakarításait attól, h ellopja őket a Fidesz :(

Arthur55 2013.04.20. 10:16:43

Az énektanár, karnagy vezényel és megadja a kezdő hangot. Kísér a Kárpátia zenekar.A cukrász meg bekeni sz@rt édes marcipánnal

Oszt jónapot

NYJetsTD 2013.04.20. 10:44:29

@Nero Bianco: Emellett ne feledjük el, hogy a fidesznek van egy nem is olyan titkos rekesze, ahonnan bármikor elő tudnak rántani kb. másfél milliónyi hülyét.

bearman 2013.04.20. 11:01:08

Oszt Petike2, kiflicsücsök megvolt már?

csak egy néző 2013.04.20. 11:02:24

Amikor ezeket a köcsög szóvivőket hallgatom, arról beszélni, hogy a fityesz megvédte és most biztonságban van a nyugdíj, mindig az jut eszembe, hogy amikor a rabló kirabol és azt mondja, hogy nála most biztonságban van a pénzem. A Kocsis Mátéról pedig egy Woody Allen mondás.
Amikor a Máté fiúcskát elvitték a szülei a templomba a pap megkérdezte, hogy keresztelőre hozták, vagy csak feláldozni.

bearman 2013.04.20. 11:09:26

Azért ne felejtsük el, hogy sokan nem jószántukból léptek vissza az állami rendszerbe, hanem mert a Fideszmaffiakormány kőkeményen megzsarolta őket. Emlékszünk még a "kiiratkozik a rendszerből", a "a befizetéseiért nem számíthat állami nyugdíjra" szlogenekre? Persze ez a nyilvánvaló rablás később felpuhult, de akkor és ott ezt nem lehetett előre tudni.

Nem mindenki tehette meg pl, hogy ha itt nem adnak semmit a befizetésekért (ami ugye hirtelen nem járulék lett, hanem adó) akkor elmenjen mondjuk külföldre, ahol tisztességesen bánnak vele.

Szóval sokan nem hülyeségből mondtak búcsút az addigi megtakarításaiknak, hanem mert Dzsordzsó Matoccsi és Vittorio Orbalone pisztolyt nyomott a fejükhöz.

kristoof 2013.04.20. 11:20:59

Amikor ilyen fantasztikus közleményeket olvasok, mindig az jön le számomra a szövegből: hogy te büdös gyökér állampolgár le se szarunk egy igazi kis lúzer vagy! Vannak sima lúzerek meg vannak bégető lúzerek. :-(((

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.20. 11:55:17

komolyan egy cukrász, meg egy énektanár kell, hogy elmondja a Fidesz érveit(?)?!?!

Bolsi Buster 2013.04.20. 12:56:33

Na komcsik nektek reszeltek.

Ironfist 2013.04.20. 13:01:20

@Puskát kellett volna hozni:
Nem igazán értem, most a fidesz híveit fenyegeted? Vagy most mi van?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.04.20. 13:11:37

Azért egy durva. Ilyen koncentrációjú hazugsággal ritkán találkozik az ember.
(Szívesen mintát vennék az arcából. Nem tudom, hogy tudjuk-e majd reprodukálni, de valószínűleg jó hasznát vennénk a fémkohászatban.)

BadSimpson 2013.04.20. 13:29:35

És ez az ember valaha még iskolaigazgató is volt......

milyen szép a Vértes, ó 2013.04.20. 13:35:07

@Ironfist:

Szerinted meg tudja tippelni a szerencsétlen idióta, hol van és miről ír? Kissé túlértékeled, azt hiszem.
;-)

Itsuka 2013.04.20. 13:49:09

"a jelenlegi kabinet alatt pedig minden évben – legalább az infláció mértékének megfelelően – növekednek a nyugdíjak."

A zelmúttnyócévben nem növekedtek? Ha jól tudom: akkor még a svájci inexálással növekedtek, nem csak az inflációval!

Airgüzü 2013.04.20. 14:30:53

@ámbátor: gratula! Szellemes nagyon!

Airgüzü 2013.04.20. 14:34:39

@Rufus78: az ember azt nem tudja, hogy ha annyiszor mondanak valamit, akkor végül azt el is hiszik, hogy úgy van? Ha a szart fésülik, attól még büdös marad, nem? Amennyiben hazugságot kommunikálnak, az nagy baj. Ha meg azt el is hiszik, hogy úgy van, ahogy mondják, az még nagyobb baj. A hazug embert amúgy hamarabb utolérik, ha sánta...

Airgüzü 2013.04.20. 14:41:42

@Horizont: sajnos igen, minél többet hazudnak, annál többen hiszik el. Nem akarom megsérteni egyszerűbb honfitársaim, de hogy még mindig legalább 40 % beszopja ezeket a tirádákat, az azért jelzés értékű. A sok együgyű ember beveszi mindazt, amit kommunikálnak. A tények nem érdeklik őket, csak a lózungok, ígéretek, meg bedőlnek a rezsicsökkentéses baromságnak. Senki se gondolja, hogy ha nyernek, nem lesznek megint megszorítások. Hiszen tudjuk, amóta a nép korménya volt, nem is voltak. Csak kiigazítások, módosítások, javítgatások, meg hasonlóak. A több adó, több elvonás, magasabb illetékek, járulékok stb. mind-mind csak szemfényvesztés, hiszen az emberek jobban élnek, a gazdaság dübörög, az ország jobban teljesít, és tyű, de f...sza gyerekek vagyunk!

alte trottel 2013.04.20. 17:16:41

@bearman:
Miféle pisztolyt? Vízipisztolyt talán, azt is csontszárazon!
Ha valaki nem valami minisztériumi 23-ik senkiként kereste a kalácsát, az nyugodtan defekálhatott a "jótanácsra".

Secnir 2013.04.20. 20:57:03

vidéki kormánynyugdíjvédelmi alfőmegbízottat nem látta senki nyilatkozni ez ügyben????

Ironfist 2013.04.21. 10:23:09

@Secnir:
Nem értem, miért akarná bárki is. Azt sem, hogy miért erőlködnek itt sokan a vele való értelmetlen veszekedéssel, holott azzal csak annyit érnek el, hogy vidéki elrte a célját.

global001 2013.04.21. 13:41:17

Na most már non stop, trióba fogják nyomni a gátlástalan hazugsáégokat !

Szerencsétlen fidesz zombiknak ok idő kell majd mire felépülnek az agyhalálból ... :))

Ha a szektavezér nem fog tőlük rituális öngyilkosságot kérni mikor megbukik ... :))

global001 2013.04.21. 13:47:37

Az már biztos, hogy aki fideszes szóvívőnek megy az a társadalom leglegleglegalja ...

Az már nem is lehet ember, csak valami földönkívüli !!

orbánnak mindig sikerül a legmocskosabb, legaljasabb, legundorítobb, legcinikusabb szopadékokat kiválasztania szóvívőnek !!!

Ennyire még gyúrcsány se volt igénytelen !!!

lyken 2013.04.22. 09:23:25

Na és? Újítottak a srácok. Az előzőeknél az volt, hogy hazudtunk-reggel-délben-este.
Most meg az van, hogy hazudunk reggel, délben, este. Így jelenidőben. Kutyát nem érdekli. Az a pár százalék akinek megvan még a manyup számlája azt látja, hogy évi 9-10% hozama van az "eltőzsdézték" marhaságos állítással szemben. Az öntudatos nyugdíjast meg nem érdekli a többi, csak az, hogy emelték a nyugdíját.

lyken 2013.04.22. 09:36:46

@dr. Aullah: "Csak én vagyok, aki mindig azt olvasta, hogy Hoppá! ? "

Nem, én is állandóan azt olvasom. Illik a neve a szituhoz(hoppá, erre ráfáztatok).

@Rufus78: "Szóval a nyugdíjkasszának most is hiánya van, ráadásul egy csökkenő gazdaságban kéne az évente a minimum az inflációval növekvő (plusz időnként kifizetett egyszeri nyugdíjkompenzációk) nyugdíjakat kitermelni. A matematikát nem érdekli a ráolvasás."

Gazdasági lapokat, oldalakat a nyugdíjas nem olvas, de ha olvassa az sem érdekli. A fidesz meg bőven él azzal az előnyével, hogy ha kimond valamit, akkor van 20% narancsagyú aki gondolkozás nélkül benyalja és ismételgeti. Az meg, hogy össze fog dőlni az ország nem különösebben érdekli. Lásd az elmúttnyócévet, ahol az elején kitalálták, hogy amiben tudnak keresztbe tesznek ha már nem ők vannak kormányon. És lám, mindent leszavaztak ami költségCSÖKKENTŐ volt és mindent megszavaztak ami költségNÖVELŐ volt. Aztán meg 2010-től hirtelen 180 fokos fordulatot vettek és amit addig elleneztek azt csinálták. Amit meg addig propagáltak, azt hirtelen károsnak ítélték. De ezekre az átlagember már ma sem igen emlékszik, pedig csak két éve történt. Bele vannak fáradva odahaza az emberek a mindennapi küzdelmeikbe a megélhetésért.

lyken 2013.04.22. 09:40:01

@doggfather: "komolyan egy cukrász, meg egy énektanár kell, hogy elmondja a Fidesz érveit(?)?!?! "

Nehéz minőségi áldozatot találni, aki bevállalja, hogy egy esetleges jövő évi bukás után évekre lejáratta magát.

Bee-zony 2013.04.22. 10:16:31

Ők a népámító- és hazudozóverseny győztesei (tehetségkutató verseny, párt Ki mit tud?), a magyar spin doktorok, akik mindent megmagyaráznak, és annak az ellenkezőjét is, az aktuális érdekeik szerint, megmagyarázzák azt is, hogy a fekete az fehér, és fordítva. Aki profi módon tudja ezt csinálni, abból lesz a szóvivő. Nagy dolog a néphülyítés, önálló szakma (ahogy pl. a hírolvasó), lévén hogy ez a rezsim alapja: mediapedia.hu/spin-doktor
Nem lóg ki senki és semmi abból a rendszerből, csak a lóláb. Az viszont kit zavar? A sátáni hajlamúakat nem.
Régen is volt ilyen, csak akkor még nem így hívták, hanem marxista dialektikának... A kapitalizmusban viszont nem lehet ugyanezzel a névvel illetni a néphülyítés, megtévesztés, átverés, szélhámosság művészetét.
Ha lebuknak a hazugságaikkal, annak milyen következménye van a következmények nélküli országban? Amíg a hajuk szála se görbül semmiért, addig Magyarországon gátlástalan hazudozás, népátverés, lopás, csalás, és a bűnözés többi formája lesz, és volt és van.

„– Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

„– Beszélhetek is majd, Virág elvtárs?
– Mit mondana, Pelikán?
– Hát elmondanám, hogy mennyire nehéz az élet! Hogy egyre több a munkanélküli, egyre magasabb az infláció, hogy a fizetések értéke egyre csak csökken, hogy az emberek nem jutnak egyről kettőre, hogy itt mindenki egyre jobban fél, meg félti a munkahelyét, és hogy erről mind-mind a büdös kapitalisták, meg a nemzetközi nagytőke tehet!
– Aha… Azt hiszem, Pelikán, mégse maga fogja szervezni ezt a béke menetet. Maga most inkább szépen visszamegy…
– A gátra?!
– Nem! A börtönbe…”

„– Új adókat kell majd bevezetnie, mert komoly lukak vannak a költségvetésben.
– Nem lehetne, hogy azokat még a Matolcsy elvtárs vezesse be? Ő úgyis eleget matatott már a zsebünkben, az olyan jól megy neki…
– Nem! Maga új ember lesz, és új ember, új adók.
– Akkor csináljunk a szóvivőből új adót.
– Hogyhogy?
– Hát legyen szóvivő helyett hangadó…”

„– Mert Virág elvtárs mindig azt hallom, hogy győztünk! De hol? Mikor?
– Mikor hol Pelikán. Maga defetista Pelikán. Nem hisz a győzelmünkben. De visszasírnak még maguk bennünket!
– Ebben azért ne legyen biztos Virág elvtárs!”

Íratlan, de betartott alapszabály, hogy vörös és narancsvörös uralom alatt csak jó dolgok történnek – és csak jó dolgok történhetnek, mert már minden más be van tiltva – ahogy pl. a néphülyítésben legfejlettebb szinten álló Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban is így van.
Akinek nem tetszik ez a nagy jóság, az még elmehet...
A többieknek: legyen ön is a judeonáci párt tagja, választhat az MSZP, DK, E14, Fidesz-KDNP, LMP frakciók között. A törvény már a kézivezérlés, az ököljog, az erősebb kutya baszik...

Idézet Orbán Viktortól: „A Likud egy nemzeti párt, kormányzópárt és nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon, az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogyha a jövőben az együttműködésünk az még szorosabb lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége.”
Izrael, 2005. június 23.

Lett.

Wass Albert: A patkányok honfoglalása
szentkoronaradio.com/node/24474

Julian Plenti 2013.04.22. 17:40:14

Pécsett elképesztően elvtelen garnitúra van (Páva, Csizi Péter, Hoppál). Kérdezze már meg valaki tőlük, mikor vezetik ki az ingatlanadót, amit minden pécsi (lakástulajdonos fizet) fizet? Úgy tudom a város adóssága miatt vezették be ezt az adót (ami ugye valójában nem is létezik), ennek az adósságnak a 70%-át pedig mostanra kicsöngette a "kormány'". (Tehát hatalmas kamattehertől szabadult meg a város, így szerintem nem úri dolog tovább pumpolni a helyieket.)
Ja, és a "füstadó" tervezetet ne is említsem!
Na, szép csapat ez a pécsi fideszes bagázs.

alte trottel 2013.04.23. 11:08:42

...megfúvom szittya lantomat...

tintamin 2013.04.24. 04:10:13

Hihetetlen seggfejek tudnak mostanában valamilyen kormányközeli pozícióba kerülni. Lehet, hogy pont ez a felvételi követelmény.

süti beállítások módosítása